Magyarkép a szlovák történelemkönyvekben

Változást

Magyarkép a szlovák történelemkönyvekben

Magyarkép a szlovák történelemkönyvekben

A szlovákoknak nem volt egységes nemzeti nyelvük, csak a XIX. század derekán egyeztek meg abban, hogy a Zólyom és Liptó megyei nyelvjárásukat alapul véve kodifikálják. Még a XX. század második felében is kellett olyan rendeletet kiadni a szlovák iskolák számára, hogy nem csupán a szlovák órákon, hanem valamennyi tantárgy tanításánál az irodalmi nyelvet kötelesek használni. A kelet-szlovákiai és a Pozsonytól nyugatra élõ szlovákok nyelvhasználata közt nagyobb a különbség, mint a Halotti beszéd és a mai magyar nyelv között. Az egységes nyelvhasználathoz pedig egységes történelmet is ki kellett találni.

http://www.valtozast.hu/web

Készítette a Joomla!

Generálva: 8 October, 2016, 19:22

Változást

Ókor és középkor

A szlovák általános- és középiskolás tankönyvek Közép-Európa késõ ókori történelmébõl kiemelik a Római Birodalom szerepét, de csak röviden írnak a hunokról. A szkítákat meg sem említik a Kárpát-medencében, csak a keltákat, gótokat, longobárdokat, és kihagyják a mai Szlovákia területén négy évszázadnál hosszabb ideig élõ kvádok tárgyalását. Ennek hátterében az áll, hogy kell egy idõpont és egy helyszín arra, hogy oda beilleszthessék a szlávokat. Az avarok három és fél évszázadát megpróbálják a maguk képére formálni. Kijelentik, hogy az avarok elszlávosodtak, azután már csak szláv-avarként, szlávokként (újabban csak szlovákokként) említik õket, fõleg a jelenleg magyar többségû területeken (Komárom, Kassa környéke). Végül nagy terjedelemben tárgyalják a frank kereskedõ, Samo ténykedését, valamint a Nagymorva Birodalom elképzelését, mintha egy teljesen dokumentált igazság lenne. Még csak kételyek sem merülnek fel azt illetõen, hogy Nagymoráviát az egykori krónikások Szirmium (Szerémvár) tájára, a Dráva, a Száva és a szerbiai Morava folyókhoz helyezik.

Bíborbanszületett Konsztantinosz bizánci császár a Vaskaputól háromnapi járásra jelzi Belgrádot, attól kétnapi járóföldre Szirmiumot, amirõl megjegyzi, hogy valaha ott kezdõdött Nagymorávia, ahol Szvatopluk is uralkodott. Az Annales Fuldenses (Fuldai Évkönyv) szerint Német Lajos 846-os hadjáratát a Margus menti szlávok ellen folytatja, ami elõtt átkelt a Száván. Ott Mojmír unokaöccsét, Rasztyiszlávot tette meg fejedelemnek, vagyis Morávia egy vazallus, frankoktól függõ alakulat volt. Hazafelé, Pannónia meghódítása után pedig Csehországon (Boemanok földje) keresztül tért vissza (és nem volt közben Morávia). Rasztyiszláv tehát a Margus (szerbiai Morava) menti szlávok fejedelme volt, õ hívta be a bizánci missziót. II. Jenõ pápa (824-827) oklevele szerint az avar tudun és Mojmír Hunnia Avaria egyes területein, illetve Maraviában uralkodott, amely Pannónia és Moesia tartományban volt, Moesia pedig több okirattal igazolhatóan a Drina és a szerb Morava között feküdt.




Változást

Mindezekkel nem foglalkoznak a szlovákiai történelem tankönyvek, hanem ellenvetést nem tûrõen azt írják, hogy „a szlávok a VI. század folyamán elfoglalták egész Kelet- és Délkelet- Európát. Megkezdõdött Európa ókori (Római Birodalmon kívüli) történelmének utolsó korszaka, amelyet ószláv korszaknak nevezünk. A VI. században a szlávok megjelentek a mai Szlovákia területén is. Nyugodt életüket a nomád avarok zavarták meg, akik csaknem 250 évig éltek a szláv elõdök szomszédságában. Ezeket az elõdöket a szlovák történészek szlovjéneknek nevezik. "Az avarok tavasztól õszig hódításokkal foglalkoztak, fõleg a Római Birodalom keleti területein, a téli hónapokban pedig a szlovjének kifosztásával.”

„Az avar fennhatóság alóli szabadulás érdekében alapították meg a szlovjének az elsõ törzsszövetségüket, amely Samo birodalmaként ismeretes. Samo frank kereskedõ 623-ban a szlovjénekkel együtt megverte az avarokat, ezért királlyá választották. […] Dagobert frank uralkodót is legyõzték. Nem tudni pontosan, hogy Szlovákia, Csehország és Ausztria mely területein feküdt a szlovjéneknek ez a kezdetleges állama, amelynek köszönhetõen az elkövetkezõ évszázadokban képesek voltunk megõrizni etnicitásunkat, és nem engedtek az avar és frank nyomásnak. […] Nagy Károly legyõzi az avarokat, megerõsödik a Morva folyó mentén a Morva Fejedelemség és a mai Szlovákia területén a Nyitrai Fejedelmség. Nyitrán az elsõ ismert fejedelem Pribina [Priwina] volt. 833-ban Mojmír morva fejedelem elfoglalta Nyitrát, és elûzte Pribinát, aki Német Lajos keleti frank uralkodónál talált menedéket […], 846-ban hûbéradományba kapta a Dunántúlt. Az erõs és egységes Nagy-Morávia I. Mojmír uralkodása alatt meteorként tûnt fel Európa egén. Szlovákia területe Nyitra székhellyel kiváltságos helyzettel bírt ebben az államban.” [1]




Változást

A Nagymorva Birodalom 894 elõtt, amint meteorként feltûnt Európa egén

El lehet képzelni, hogy ha ez a tananyag, akkor milyen történelmi ismeretekkel vannak felfegyverkezve a szlovákiai fiatalok.

Samoról nem mint szlovák államalapítóról, hanem mint a winnidek (venétek) királyáról beszéltek a kortársai, és a helyszínt Karintiába teszik (a Dráva és Mura vidékére). Érdekes módon a szerbeket és horvátokat csak a IX. századtól kezdik emlegetni a szlovákok, pedig valójában ott volt Morávia! A tankönyv ezzel kezdi a történetüket: „a két nagy délszláv nemzet (a horvátok és a szerbek) sorsa sem volt mindig egyszerû. A IX. század elején a horvátok a Frank Birodalom, a szerbek pedig Bizánc fennhatósága alá kerültek. A horvátoknak ugyan egy ideig saját államuk volt, de a Magyar Királyság már a XI. század végén bekebelezte õket.” Aztán részletezi a szerbek sanyarú sorsát a bizánci uralom alatt, és a török megszállást, DE arról nem szól, hogy a horvátok késõbb Magyarországon AUTONÓM Horvát Bánságban éltek.




Változást

A csúsztatások és fantáziadús részletek egyetlen központi célja, hogy egy õshonos, jogfolytonos, de a magyarok által egy évezreden át kegyetlenül elnyomott és leigázott szlovák nemzet képét láttassák, és igazságosnak hirdethessék a trianoni diktátumot.

A szlovák õstörténeti koncepció elsõdleges szempontja a magyarellenesség: A szlovákok õsjelenlétét a magyar történelem ellenében fogalmazzák meg, teljesen kizárják az avarokkal, hunokkal vagy szkítákkal való magyar kapcsolatot, illetve rokonságot, mert az idõben megelõzné még ezt a konstruált szlovák koncepciót is.

A szlovák régészet politikai megrendelésként kapta feladatul, hogy az egész ország területén dokumentálni kell a szlovákok jelenlétét már az V. század második felétõl, és akik ebben részt vállalnak, azok kiemelten publikálhatnak és juthatnak egyre feljebb a ranglétrán. A pozsonyi várnál az 1970-es években végzett ásatások során egy egyetemi hallgató nyári gyakorlata során tapasztalta, hogyan kell megrakni egy nagymorva rotunda falait ott, ahol olyan sosem volt.




Változást

A magyarok megjelenése és a magyar nép jellemzése

Pavel Dvorák, az egyik — még viszonylag tárgyilagosnak mondható — népszerû szlovák történész egyik munkájában [2] egyszerûen szlovákoknak és cseheknek fordítja Anonymus Gestájának 36. fejezetében a „sclavi et boemi” kifejezést. Szarkasztikusan megjegyzi, hogy Anonymus zagyvaságokat írt, fõleg Szlovákiával kapcsolatban, mert a csehekrõl, cseh fejedelemségrõl és a bolgárokról is tesz említést, de egy szót sem ejt a Nagymorva Birodalomról (!).

„Egy dolog bizonyosnak tûnik. Árpád hadai után , - akik minden bizonnyal olyan apokaliptikus pusztítást hoztak magukkal, amilyen egy ilyen hadjárattal jár, fõleg, ha egykori ázsiai lovasokkal jött Európa felé, jött civil lakosság is, nem csupán pásztorok, hanem földmûvesek és kézmûvesek is. Megtelepedtek nálunk [sic] örök idõre.”

A Nagymorva Birodalom (vagy Szlovákia?) betagozódása a Szent István-i magyar államba http://www.valtozast.hu/web



Változást

A könyv 302. oldalán található az egyik szlovák „csúcsmodell”. Egy képaláírás. A képen Szent István a Képes Krónika ábrázolásán egy S betû iniciáléjában (Stefanus) látható, egyik kezében harci zászló, másikban pajzs, hármashalmon kettõskereszttel. A képaláírás így szól: „I. István király, illusztráció a Bécsi Képes krónikából. Milyen erõs lehetett a nagymorva hagyomány, hogy még a XIV. században, a heraldika virágkorában is arra inspirálta a festõt, hogy a heraldika elõtti idõkben élt elsõ magyar uralkodót a pajzsán lévõ (NAGYMORVA) kettõskereszttel ábrázolja.”

Ebben a fejezetben azt bizonygatja, hogy a kettõskereszt a szlovák nagymorva birodalom jelképe lett volna, holott még le is írja, hogy (egyelõre!) nem találták ennek régészeti nyomát sehol, de van elég okuk azt állítani, hogy ez így volt. Éppen Szent István fentebb jelzett ábrázolásával akarja közvetve igazolni, hogy az Árpádok nemzetsége csak a szlovákoktól vehette át a jelképet.

A szlovák történetírásban ugyanis a "talán", "esetleg", "lehetséges", "elképzelhetõ" kifejezések bizonyíték értékûek. Így került be a szlovák alkotmány elsõ mondatába a nagymorva hagyomány, és így lett országcímer az apostoli kettõskereszt. Mindezek http://www.valtozast.hu/web



Változást

után már ne csodálkozzunk azon, ha még a szlovák irodalmi szövegek is tele vannak olyan kijelentésekkel, hogy mi magyarok mindent a szlovákoktól tanultunk, vettünk át. Az nem zavarja õket, hogy a bizonyítottan szláv jövevényszavaink (pl. az egyházra és szervezeti rendszerre vonatkozóak) vagy délszláv, vagy pedig Árpád-kor elõtti keleti szláv eredetûek lehetnek. Sajnos ebben az elszlávosító nyelvészetben hatalmas szerepe volt annak a Knyiezsa Istvánnak, aki — nyelvésznek gondolva magát — ebben a folyamatban nem lovat, de egész ménest adott a szlovák történethamisítók alá. Ott is szlovák eredetû szavakat talált, ahol a magyarba is latinból került, s onnan vették át tõlünk a szlovákok.

A tankönyvek elégtételként jegyzik meg az augsburgi vereségrõl, hogy ezzel befejezõdött Európa kirablása. Az újabb tankönyvek a kereszténység felvétele, vagyis a magyar államalapítás utáni idõszakról viszonylag objektív képet festenek, azzal a megjegyzéssel, hogy ezen a területen az õsszlovákok tovább éltek folyamatosan, magyar elnyomás alatt. Máshol azt róják fel, hogy a magyarok beolvasztották õket a magyar nemzetbe. Erre alapozta a kormánypénzen mûködtetett Szlovák Liga 1945 után a RESZLOVAKIZÁCIÓ programját.

A tankönyvek és a történelmi kiadványok természetesként hamisítják, hogy Szlovákia már korábban is létezett, és a szlovák történelmet így korszakolják: 1. Szlovákok a Nagymorva Birodalomban, 2. Szlovákia Magyarország része, 3. Habsburgok és Szlovákia, 4. Szlovákia Csehszlovákia része, 5. az elsõ Szlovák Köztársaság (19391945), 6. Szlovákia a felújított Csehszlovákiában (1945-1992), 7. az önálló Szlovák http://www.valtozast.hu/web



Változást

Köztársaság. A szlovák történelemkönyvek a Trianon elõtti Magyarországot Uhorsko, a megcsonkított országot Maïarsko néven emlegetik. A keleti szlávok nevezték ugornak a magyarokat, a szlovákból viszont eltûnt a „g” hang, így lett az uhor. A szlovákok egyébként magyarnak neveznek bennünket, tehát indokolatlan az Uhorsko kifejezés, hisz régen sem használták. A szlovák történelemkönyvekben Uhorsko-t a Nemzetek tömlöcé-nek szokás nevezni.

Az általános iskola 7. évfolyamának tankönyve elismeri István nagyságát, szervezõképességét, kiválóságát, és jelzi, hogy halálakor kirajzolódott a magyar királyság körvonala Európa térképén. A további évszázadokban lényegében a magyar történelem taglalása folyik, a magyar történetírás adataihoz igazodva, és természetesen kiemelve a felvidéki, felsõ-magyarországi történéseket, de ezt a területet az akkori idõkre vonatkozólag is egyre gyakrabban csak Szlovákia névvel illetik.

Névhasználat

Peter Pázman

Pázmány Péter




Változást

Stefan Bockaj

Bocskai István

Helena Zrinská

Zrínyi Ilona

Alzbeta Bátoryova

Báthory Erzsébet

Stefan Secéni

Széchenyi István




Változást

Frantisek Veseléni

Wesselényi Ferenc

Ludovít Kosut

Kossuth Lajos

Az 1995-ös szlovák nyelvtörvény elrendelte, hogy a történelmi neveket a szlovák kiejtés, illetve fordítás szerint kell használni a könyvekben. Újabban már a magyar tankönyvfordításokban is ezt szeretnék bevezetni. A földrajzi neveket szlovákul kell feltüntetni, de megengedik mellette a magyart (egyelõre). Ez még akkor is érvényes, ha a magyar nyelvhasználat az õsi, ószláv alakot õrizte meg a földrajzi névben. A soviniszta ihletettségû módosított nyelvtörvény szellemében pedig már egyáltalán nem akarják engedélyezni a magyar földrajzi nevek használatát sem a magyar tankönyvekben, sem az egyéb tájékoztató kiadványokban. A magyar családnevek és keresztnevek szlovák átírásának gyakorlata még XIX. századi eredetû, de rendszerré az 1980-as években kezdett válni.




Változást

Ellentétes értelmezések

1. Az elsõ olyan korszak, amirõl a magyar történetírással és a dokumentumokkal ellentétesen vélekednek a szlovák történetírók: a honfoglalás és a nagymorva korszak, valamint az avarok szerepe.

2. A másik ellentét a Felvidéknek, fõleg az északi, hegyvidéki, erdõs és hegyes területeinek benépesedése. A szlovák történetírás a szlovákok V-VI. századtól tartó kontinuitását igyekeznek bizonygatni, de kevesebbet szólnak arról, hogy a Felvidék a IX. században szinte lakatlan volt.

L. Kaminská Kassa és környékének régészeti anyagát bemutatva például a gyönyörû avar leletek képei mellett azt írja, hogy „[a szlávok és] a VI. században érkezõ avarok a IX. századig szimbiózisban éltek, akkor az avarok mint etnikum megszûntek létezni. A szlávok az avarok hatására új temetkezési módot honosítottak meg. Az avarok uralma után folytatódhatott a szláv lakosság civilizációs fejlõdése a nagymorva korszakban. A IX. században érkezõ magyarok Kárpát-medencei bevonulása nem érintette a Kassai-medencét. Közvetlen kapcsolatba velük a szlávok csak a X-XI. században kerültek, amikor a korai feudális államszervezés zajlott.”

A szerzõ nem kevesebbet állít, mint hogy az állítólagosan itt élõ szlávok teljes tárgyi kultúrájukban igazodtak az avarokhoz, - de minden másban (szellemi kultúra, nyelv stb.) az avarok elszlávosodtak, és egy töredéknyi avar szót sem õriztek meg.

*




Változást

A Szlovákia enciklopédiája a hunokról 20 sorban emlékezik meg. Samo szláv birodalmát és az avarok elszlávosodását 13 oldalon írja le, másfél oldalt szentel László Gyula elméletének cáfolására (amikor ebben az 1978-ban kiadott könyvben csak fél oldal jutott a kommunista párt megalakulásának). A Nagymorva Birodalom történelmét viszont 41 oldalon tárgyalja, a Szlovákiában kizárólagosan elõírt szemlélet szerint.

Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc kapcsán elkezdõdött a magyarellenes hangulatkeltés.

A szlovák nép a XVIII. század végén kezdte magát nemzetként megfogalmazni, aminek kezdetei a reformáció korába nyúlnak vissza. A Habsburg császári uralom alatt maradt északi vidéken a jelentõs városi német polgárság és a császári német katonaság révén a lutheránus (evangélikus) vallás terjedt el, melynek követõi a szláv lakosság körében elõször cseh nyelven terjesztették az evangéliumot, ezt csak a nyugati szlávok értették teljesen. Az 2. osztályos gimnáziumi történelemkönyv ezzel magyarázza, hogy az idegenek cseheknek nevezték õket, büszkén tanítják, hogy Thököly Imrét „tót kiráj”-nak csúfolták, és Rákóczi a „levelezésében Szlovákiát tót impérium, tótság néven nevezte”. Az evangélikusok szláv igehirdetése tette lehetõvé, hogy az 1800-as évek végére kialakuljon egy sorsközösséget vállaló szláv öntudat, s már kezdték szlováknak nevezni az egyes megyékben magukat (Liptó, Zólyom, Turóc, Trencsén). Ám eltartott a XIX. század derekáig, hogy meg tudjanak egyezni egy közös irodalmi nyelv kodifikálásában. A pozsonyi líceum papneveldéje lett ennek a mûhelye, abban az idõben a városban ezeken a hallgatókon kívül alig voltak szlovákok.

Anton Bernolák nevéhez köthetõ a mai szlovák írásbeliség alapjainak lefektetése a XVIII. század végén. Akkoriban jelentek meg az elsõ újságok és könyvek, és a nyelvhez keresniük kellett egy messzire a múltba nyúló történelmet, amelyet a Nagymorva Birodalomban meg is találtak, és azóta is ezt próbálják színezni. Viszont rájöttek, hogy a magyarok ellenében kell magukat és történelmüket megrajzolni, nehogy a császárral szembekerüljenek. Azóta is azoknak az irodalmi alkotásoknak és meséknek a szellemisége határozza meg a szlovák történetírást és közgondolkodást, szinte nem is keresve a közös, elválaszthatatlan történelmi idõszakot, az egymásra utaltságot, szinte meg sem említve, http://www.valtozast.hu/web



Változást

hogy Magyarország milyen áldozatot hozott azért, hogy a törököt megállítva a hódítás ne érje el az északi területeket, ahol a szlávok szabadon gyarapodhattak és szaporodhattak. A XIX. századi történések gyakorlatilag valamennyi kiemelt szlovák hõsének az a legfõbb tulajdonsága, hogy nem szerette vagy egyenesen gyûlölte a magyarokat, és minden bajt az ezer éves magyar elnyomásra vezették vissza. Ján Kollár 1821-ben tanulmányt írt a szlávok elmagyarosításáról. Kollár evangélikus lelkészként Pesten szolgált, ahol például Petõfit is konfirmálta, de elõkerültek a reformkori magyar politikusokról a császári titkosrendõrség számára írt jelentései. A történelemkönyvek meg sem említik, hogy a magyar nyelvet Magyarországon csak 1844-ban tették hivatalossá (abban az évben, amikor a szlovákok a szlovák nyelvrõl megegyeztek). Ezért aztán az egész reformkort úgy ábrázolják, hogy a zsarnok, magyarosító törekvések domináltak, és kiemelik, hogy a magyar országgyûlésben 1847-ben nem fogadták el Ludovít Stúr zólyomi követ követeléseit (az esemény különben olyan fényben tûnik fel, mintha az országgyûlés végig csak ezzel a kérdéssel lett volna elfoglalva).

Hangsúlyozzák a 48-as márciusi törvények jelentõségét, az ország modernizálását, de aztán hozzáteszik, hogy „a magyar kormány negatív oldala az volt, hogy magyar nemzeti államot akart kiépíteni. Elutasította a többi nemzet egyenjogúságát, ami késõbb polgárháború kitöréséhez és a magyar forradalom vereségéhez vezetett.” (gimnázium 2. osztály) Az idegen intervenciót polgárháborúnak nevezni elég szerencsétlen dolog egy tankönyvben, de ezt azért teszik, hogy igazolni tudják azt, hogy a Jozef Miloslav Hurban által a bécsi udvartól kapott pénzen felállított „szlovák önkéntesek” miért harcoltak. A zsoldosokat hõsként emelik ki, mintha szabadságharcot folytattak volna a szlovák nemzet függetlenségéért, de arról nem tesznek említést, hogy legalább 15-20 ezer szlovák harcolt a szabadságharc oldalán. Majd sajnálkoznak, hogy a császár a nekik tett ígéretekbõl semmit sem adott meg Világos után, és nem szólnak az 1849 nyarán Szegeden elfogadott, világviszonylatban is elõremutató nemzetiségi törvényrõl, amelynek eltörléséhez Hurban katonái is hozzájárultak.

A XIX. század második felének történelme úgy néz ki a szlovák könyvekben, hogy a kiegyezés veszedelmet jelentett a szlovákokra nézve, mert a magyar országgyûlés magyarosító intézkedéseket hozott. Dicsõséges nemzeti korszak ez számukra, hiszen a Matica slovenská (Szlovák anyácska) szervezetük megalakult, és valóban egy gazdagodó kulturális tevékenység indulhatott el, viszont egyre erõsödött a nagy szláv álom http://www.valtozast.hu/web



Változást

gondolata. A legnagyobb zsarnokságnak tüntetik fel, hogy a kultuszminiszter betiltott három szlovák gimnáziumot az ott folyó pánszláv propaganda miatt. Arról viszont nem írnak, hogy 1920 után körülbelül 500 magyar iskolát szüntettek meg.

Arról sem szólnak a valósághoz hûen a tankönyvírók, hogy Magyarország nem lehetett az I. világháború kirobbantója, mert az osztrák császár döntött, és a koronatanácsban egyedül a magyar miniszterelnök szavazott ellene. 1938 úgy jelenik meg, mint Dél-Szlovákia horthysta fasiszta megszállása. Holott a Tiso vezette Szlovákia hadserege Hitler oldalán támadta meg Lengyelországot 1939-ben, rögtön megszüntetve az elfoglalt területen a lengyel iskolákat. Szlovákia az elsõk között vitette el zsidó lakossága többségét, s ezért a szlovák állam még fejenként 500 márkát fizetett is a németeknek. Errõl egy sor sem olvasható, - de természetesnek tüntetik fel Edvard Benes 1945 utáni dekrétumait, a kitelepítéseket, a magyarok és németek meghurcolását.

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 2007-ben olyan határozatot hozott, amelyben többek között azt is leszögezték, hogy a második világháború utáni rendelkezések nem okai a diszkrimináló gyakorlatnak, a benesi jogfosztások megkérdõjelezhetetlenek és érinthetetlenek, valamint a háború utáni politikai döntések törvényesek és a fasizmus vereségének következményei.

Amíg ilyen határozatok születhetnek, addig a tankönyvek sem fognak változni, legfeljebb romlani, az olyan tisztességes szakemberek mint Dusan Skavran és Stefan Sutaj, akiket megillet a dicséret, kevés esélyt kapnak tankönyvek írására. A magyar iskolák tanárai számára pedig csak az a rebellis lehetõség adatik, mint a Habsburg és cseh korszakban, hogy azt tanítsák, ami igaz!

Jegyzetek




Változást

1. Az õskortól az újkorig. Orbis Pictus, Pozsony, 1999. (az oktatási minisztérium által elõírt tankönyv a középiskolák 1. évfolyama részére)

2. Dvorák, Pavel: Feltárt történelem. 1975.

(történelemportál.hu)

Kapcsolódó video:

FankaDeli http://www.youtube.com/watch?v=I937MSjDQG4&feature=player_embedded#




Magyarkép a szlovák történelemkönyvekben

Recommend Documents