LITURGIKUS ÉNEKTÁR zsoltároskönyv
Szerkesztette: Laczó Zoltán Vince
2014
El szó Az eddig megjelent Liturgikus énektár hittanárok részére cím munkámat, illetve az ehhez tartozó Orgonakönyvet és Zenekari szólamkottákat egy szintén hiánypótló kollekcióval, a Zsoltároskönyvvel egészítem most ki. A Liturgikus énektár eddigi köteteiben a magyar egyházi énekkincs legfontosabb strófikus népénekeit gy jtöttem össze, melyeket elláttam gitár és orgona kísérettel, illetve zenekari szólamokkal. A sorozat korábbi könyveiben gregoriánnal csak érint legesen foglalkoztam, a miseordinárium tételei, illetve néhány népi parafrázis erejéig. Az eddigi tapasztalatok alapján azt mondhatom, a gy jtemény megállta a helyét, sokoldalú használhatóságáról pozitív visszajelzések sorát kaptam és kapom. A sorozat negyedik kötete a Zsoltároskönyv, melynek publikálását az indokolja, hogy gitáros ifjúsági együtteseinknek, de nem ritkán a hagyományos egyházi kórusoknak is az egyik legnagyobb problémája, hogy – az egyébként a liturgiában kötelez – válaszos zsoltárokat és allelujákat, megfelel segédanyag hiányában egyáltalán nem éneklik, gyakran oda nem ill énekekkel, esetenként többszólamú feldolgozásokkal helyettesítik. A helyes zsoltározáshoz már a Liturgikus énektár hittanárok részére cím gy jtemény, illetve az ehhez tartozó Orgonakönyv végén is szerkesztettem egy összefoglaló segédanyagot, ám aki eleve járatlan a zsoltározás technikájában, annak nem könny az ott leírtakat megfejtenie és napi szinten használnia. Ezért határoztam el, hogy összeállítok egy olyan kiadványt, melyben hagyományos kottaírással, egyértelm , ehhez kapcsolódó szöveggel szerepel a f bb ünnepekre és a liturgikus év A, B és C évjárat összes vasárnapjára rendelt valamennyi válaszos zsoltár és alleluja, a négy szekvencia, illetve ezt kiegészítve az introitusok és communiok. Az introitusokat, és a communiokat az ismert népénekek kiegészítéseként, évr l-évre ugyanúgy használhatjuk, a válaszos és allelujás zsoltárokat viszont az el írt A, B, C évjáratoknak megfelel en az el írt vasárnapok és ünnepek szerint kell a szentmisében énekelni. Az introitusok és communiok zsoltárdallamait a magyar tónusok szerint közlöm, ezek hasznos kiegészít i a vasárnapi liturgiának. A válaszos zsoltárokat és az allelujákat a római tónusok szerint válogattam, ez reményeim szerint változatos zsoltározást tesz lehet vé a liturgikus évek ünnep és vasárnapjai folyamán. A Zsoltároskönyv dallamaihoz tartozó harmóniajelzések a Liturgikus Énektár hittanárok részére akkordjelzéseivel megegyez en szerepelnek a dallamok fölött, így az Orgonakönyv kidolgozott kíséreteivel is együtt játszhatók. Azok az orgonakíséretek, amelyek az eddigi kiadványokban nem szerepelnek – a szentóra legfontosabb énekeivel együtt – e kötet függelékében kaptak helyet. Ha gitárkísérettel zsoltározunk, akkor ne kötött ritmusban, hanem lantszer en, a szöveg ritmusának megfelel en, kissé szabad, parlando tempóban kísérjünk, ugyanakkor a fölösleges tempóingadozásokat és szüneteket kerülve énekeljünk. Miért fontos a zsoltározás? Els sorban azért, mert az olvasmányok közötti zsoltár a liturgia szerves része, a válaszos és allelujás zsoltár az MKPK
1967-es, Musicam Sacram instrukciója szerint semmilyen egyéb énekkel nem helyettesíthet . Az olvasmányokhoz, szentleckékhez és evangéliumi részletekhez tartozó zsoltárok és alleluja versek a hivatalos misekönyvben, A, B és C évekre bontva szerepelnek, ehhez a szentmiseáldozatot bemutató papnak is ragaszkodnia kell. Sajnos az Énekl Egyház olvasmányközi zsoltár és allelujás zsoltár-gy jteménye nem egyezik a hivatalos misekönyv zsoltár anyagával, ezért használata tulajdonképpen szabálytalan. Gy jteményünk a zsoltárok és alleluják hivatalos, misekönyv szerinti fordítását és válogatását tartalmazza. A zsoltározás egyéb szempontból pedig azért fontos és üdvös, mert nem véletlenül sorolták már az egyházatyák is a zsoltárokat a legfontosabb ószövetségi irodalom kategóriájába, kijelentve azt, hogy a zsoltárok szövege egyértelm en az eljövend Jézus Krisztusra mutat. Ha az ember hétr l-hétre rendszeresen énekli a zsoltárokat, átelmélkedi a szöveget, megérzi a zsoltárok nagyságát, tökéletességét, ezzel fontos segítséget kaphat lelki épüléséhez.
Laczó Zoltán Vince
Tárgymutató
A szentmise állandó részei Gregorián ordinárium...................................................... 4 A szentmise változó énekei Introitusok Karácsonyi id Ádvent............................................................................. 6 Karácsony ..................................................................... 11 Húsvéti id Nagyböjt........................................................................ 14 Húsvét ........................................................................... 19 Egyéb ünnepek .................................................................... 25 Évközi id ............................................................................ 34 Ünnepnapok válaszos és allelujás zsoltárai, szekvenciái Karácsonyi id Ádvent........................................................................... 51 Karácsony ..................................................................... 63 Húsvéti id Nagyböjt........................................................................ 71 Húsvét ........................................................................... 91 Egyéb ünnepek .................................................................. 114
Évközi id válaszos és allelujás zsoltárai „A” év ................................................................................145 „B” év ................................................................................177 „C” év ................................................................................209 Communiok Karácsonyi id Ádvent..........................................................................241 Karácsony ....................................................................243 Húsvéti id Nagyböjt ......................................................................246 Húsvét ..........................................................................250 Egyéb ünnepek ...................................................................254 Évközi id ...........................................................................257 Bet rendes mutató .............................................................271 Függelék – orgonakíséretek Gregorián ordinárium ..................................................277 Introitusok....................................................................282 Szekvenciák .................................................................370 Communiok .................................................................378 A szentóra legfontosabb énekei .........................................415
Bet rendes mutató A Boldogságos Sz z Mária szepl telen fogantatása – ABC év Advent – rorate misék Advent 1. Advent 1. vasárnapja Advent 1. vasárnapja – A év Advent 1. vasárnapja – B év Advent 1. vasárnapja – C év Advent 2. Advent 2. vasárnapja Advent 2. vasárnapja – A év Advent 2. vasárnapja – B év Advent 2. vasárnapja – C év Advent 3. vasárnapja Advent 3. vasárnapja – A év Advent 3. vasárnapja – B év Advent 3. vasárnapja – C év Advent 4. vasárnapja Advent 4. vasárnapja – A év Advent 4. vasárnapja – B év Advent 4. vasárnapja – C év Apostolok miséje Apostolok miséje December 31. Hálaadás – ABC év Évközi 10. vasárnap A év Évközi 10. vasárnap B év Évközi 10. vasárnap C év Évközi 11. vasárnap A év Évközi 11. vasárnap B év Évközi 11. vasárnap C év
olvasmányközi
114
introitus communio introitus olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi communio introitus olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi introitus olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi introitus olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi introitus communio olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi
10 241 6 51 52 53 242 7 54 55 56 8 57 58 59 9 60 61 62 35 258 67 153 185 217 154 186 218
Évközi 12. vasárnap A év Évközi 12. vasárnap B év Évközi 12. vasárnap C év Évközi 13. vasárnap A év Évközi 13. vasárnap B év Évközi 13. vasárnap C év Évközi 14. vasárnap A év Évközi 14. vasárnap B év Évközi 14. vasárnap C év Évközi 15. vasárnap A év Évközi 15. vasárnap B év Évközi 15. vasárnap C év Évközi 16. vasárnap A év Évközi 16. vasárnap B év Évközi 16. vasárnap C év Évközi 17. vasárnap A év Évközi 17. vasárnap B év Évközi 17. vasárnap C év Évközi 18. vasárnap A év Évközi 18. vasárnap B év Évközi 18. vasárnap C év Évközi 19. vasárnap A év Évközi 19. vasárnap B év Évközi 19. vasárnap C év Évközi 2. vasárnap A év Évközi 2. vasárnap B év Évközi 2. vasárnap C év Évközi 20. vasárnap A év Évközi 20. vasárnap B év Évközi 20. vasárnap C év Évközi 21. vasárnap A év Évközi 21. vasárnap B év Évközi 21. vasárnap C év
olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi
155 187 219 156 188 220 157 189 221 158 190 222 159 191 223 160 192 224 161 193 225 162 194 226 145 177 209 163 195 227 164 196 228
Évközi 22. vasárnap A év Évközi 22. vasárnap B év Évközi 22. vasárnap C év Évközi 23. vasárnap A év Évközi 23. vasárnap B év Évközi 23. vasárnap C év Évközi 24. vasárnap A év Évközi 24. vasárnap B év Évközi 24. vasárnap C év Évközi 25. vasárnap A év Évközi 25. vasárnap B év Évközi 25. vasárnap C év Évközi 26. vasárnap A év Évközi 26. vasárnap B év Évközi 26. vasárnap C év Évközi 27. vasárnap A év Évközi 27. vasárnap B év Évközi 27. vasárnap C év Évközi 28. vasárnap A év Évközi 28. vasárnap B év Évközi 28. vasárnap C év Évközi 29. vasárnap A év Évközi 29. vasárnap B év Évközi 29. vasárnap C év Évközi 3. vasárnap A év Évközi 3. vasárnap B év Évközi 3. vasárnap C év Évközi 30. vasárnap A év Évközi 30. vasárnap B év Évközi 30. vasárnap C év Évközi 31. vasárnap A év Évközi 31. vasárnap B év Évközi 31. vasárnap C év
olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi
165 197 229 166 198 230 167 199 231 168 200 232 169 201 233 170 202 234 171 203 235 172 204 236 146 178 210 173 205 237 174 206 238
Évközi 32. vasárnap A év Évközi 32. vasárnap B év Évközi 32. vasárnap C év Évközi 33. vasárnap A év Évközi 33. vasárnap B év Évközi 33. vasárnap C év Évközi 4. vasárnap A év Évközi 4. vasárnap B év Évközi 4. vasárnap C év Évközi 5. vasárnap A év Évközi 5. vasárnap B év Évközi 5. vasárnap C év Évközi 6. vasárnap A év Évközi 6. vasárnap B év Évközi 6. vasárnap C év Évközi 7. vasárnap A év Évközi 7. vasárnap B év Évközi 7. vasárnap C év Évközi 8. vasárnap A év Évközi 8. vasárnap B év Évközi 8. vasárnap C év Évközi 9. vasárnap A év Évközi 9. vasárnap B év Évközi 9. vasárnap C év Évközi vasárnapokra 1. Évközi vasárnapokra 1. Évközi vasárnapokra 2. Évközi vasárnapokra 2. Évközi vasárnapokra 3. Évközi vasárnapokra 3. Évközi vasárnapokra 4. Évközi vasárnapokra 4. Évközi vasárnapokra 5.
olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi introitus communio introitus communio introitus communio introitus communio introitus
175 207 239 176 208 240 147 179 211 148 180 212 149 181 213 150 182 214 151 183 215 152 184 216 44 264 45 265 46 266 47 267 48
Évközi vasárnapokra 5. Évközi vasárnapokra 6. Évközi vasárnapokra 6. Évközi vasárnapokra 7. Évközi vasárnapokra 7. Gregorián mise Gyászmise - Requiem Gyászmise - Requiem Gyümölcsoltó Boldogasszony – ABC év Halottak napja – szekvencia – ABC év Hamvazószerda – ABC év Hitvallók miséje Húsvét 2. vasárnapja – A év Húsvét 2. vasárnapja – B év Húsvét 2. vasárnapja – C év Húsvét 3. vasárnapja – A év Húsvét 3. vasárnapja – B év Húsvét 3. vasárnapja – C év Húsvét 4. vasárnapja – A év Húsvét 4. vasárnapja – B év Húsvét 4. vasárnapja – C év Húsvét 5. vasárnapja – A év Húsvét 5. vasárnapja – B év Húsvét 5. vasárnapja – C év Húsvét 6. vasárnapja – A év Húsvét 6. vasárnapja – B év Húsvét 6. vasárnapja – C év Húsvét, Ünnepi mise Húsvét, Ünnepi mise Húsvéti id 1, 2, 3. Húsvéti id 1. Húsvéti id 2. Húsvéti id 3.
communio introitus communio introitus communio ordinárium introitus communio olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi introitus olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi introitus communio communio introitus introitus introitus
268 49 269 50 270 4 43 263 118 140 71 38 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 19 250 251 20 21 22
Húsvétvasárnap szekvencia – ABC év Jézus Szentséges Szívének ünnepe Jézus Szentséges Szívének ünnepe Jézus Szentséges Szívének ünnepe – A év Jézus Szentséges Szívének ünnepe – B év Jézus Szentséges Szívének ünnepe – C év Karácsony 1. Karácsony 1. Karácsony 2. Karácsony 2. Karácsony utáni második vasárnap – ABC év Karácsony, éjféli mise – ABC év Karácsony, pásztorok miséje – ABC év Karácsony, ünnepi mise – ABC év Keresztel Szent János születése Keresztel Szent János születése – ABC év Kisboldogasszony – ABC év Krisztus Király vasárnapja Krisztus Király vasárnapja A év Krisztus Király vasárnapja B év Krisztus Király vasárnapja C év Magyarok Nagyasszonya – ABC év Mindenszentek – ABC év Nagyboldogasszony – ABC év Nagyböjt 1. Nagyböjt 1. vasárnapja Nagyböjt 1. vasárnapja – A év Nagyböjt 1. vasárnapja – B év Nagyböjt 1. vasárnapja – C év Nagyböjt 2. Nagyböjt 2. vasárnapja Nagyböjt 2. vasárnapja – A év Nagyböjt 2. vasárnapja – B év
olvasmányközi introitus communio olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi introitus communio introitus communio olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi introitus olvasmányközi olvasmányközi introitus olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi communio introitus olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi communio introitus olvasmányközi olvasmányközi
96 30 248 128 129 130 11 243 12 244 69 63 64 65 31 131 137 33 142 143 144 138 139 135 246 14 72 73 74 247 15 75 76
Nagyböjt 2. vasárnapja – C év Nagyböjt 3. Nagyböjt 3. vasárnapja Nagyböjt 3. vasárnapja – A év Nagyböjt 3. vasárnapja – B év Nagyböjt 3. vasárnapja – C év Nagyböjt 4. vasárnapja Nagyböjt 4. vasárnapja – A év Nagyböjt 4. vasárnapja – B év Nagyböjt 4. vasárnapja – C év Nagyböjt 4. Virágvasárnap Nagyböjt 5. vasárnapja – A év Nagyböjt 5. vasárnapja – B év Nagyböjt 5. vasárnapja – C év Nagyböjt 5. vasárnapja, Virágvasárnap Nagycsütörtök – ABC év Nagypéntek – ABC év Nagyszombat – ABC év Nászmise Pünkösd Pünkösd Pünkösdvasárnap szekvencia – ABC év Sarlós Boldogasszony – ABC év Szent angyalok miséje Szent asszonyok, sz zek miséje Szent asszonyok, sz zek miséje Szent Család ünnepe – ABC év Szent István király – ABC év Szent István, els vértanú – ABC év Szent József, a munkás – ABC év Szent Péter és Pál apostolok – ABC év Szent püspökök miséje Szent püspökök miséje
olvasmányközi communio introitus olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi introitus olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi communio olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi introitus olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi introitus introitus communio olvasmányközi olvasmányközi introitus introitus communio olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi introitus communio
77 248 16 78 79 80 17 81 82 83 249 84 85 86 18 88 90 91 42 27 255 120 133 40 39 261 66 136 115 119 132 37 260
Szentek miséje Szentek miséje Szentek miséje húsvéti id ben Szentek miséje húsvéti id ben Szentháromság vasárnapja Szentháromság vasárnapja Szentháromság vasárnapja – A év Szentháromság vasárnapja – B év Szentháromság vasárnapja – C év Sz z Mária miséje Sz z Mária miséje Templomszentelés évfordulójára Templomszentelés évfordulójára Újév, Sz z Mária, Isten anyja – ABC év Úrnapja Úrnapja Úrnapja – A év Úrnapja – B év Úrnapja – szekvencia – C év Urunk bemutatása, Gyertyaszentel Urunk bemutatása, Gyertyaszentel – ABC év Urunk megjelenése, Vízkereszt – ABC év Urunk megkeresztelkedése – ABC év Urunk mennybemenetele Urunk mennybemenetele Urunk mennybemenetele – ABC év Urunk színeváltozása Urunk színeváltozása – ABC év Vértanúk miséje Vértanúk miséje Virágvasárnap – ABC év Vízkereszt, Urunk megkeresztelkedése Vízkereszt, Urunk megkeresztelkedése
introitus communio introitus communio introitus communio olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi introitus communio introitus communio olvasmányközi introitus communio olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi introitus olvasmányközi olvasmányközi olvasmányközi introitus communio olvasmányközi introitus olvasmányközi introitus communio olvasmányközi introitus communio
34 257 23 252 28 256 122 123 124 26 254 41 262 68 29 248 125 125 126 25 116 70 117 24 253 113 32 134 36 259 87 13 245
Függelék – orgonakíséretek Gregorián ordinárium.......................................................................................................................................................................................... 277 Introitusok ........................................................................................................................................................................................................... 282 Szekvenciák ........................................................................................................................................................................................................ 370 Communiok......................................................................................................................................................................................................... 378 A szentóra legfontosabb énekei........................................................................................................................................................................... 415
Bet rendes mutató – orgonakíséretek Advent – rorate misék Advent 1. Advent 1. vasárnapja Advent 2. Advent 2. vasárnapja Advent 3. vasárnapja Advent 4. vasárnapja Áldott legyen az Isten Apostolok miséje Apostolok miséje Az Úr angyala köszönté Évközi vasárnapokra 1. Évközi vasárnapokra 1. Évközi vasárnapokra 2. Évközi vasárnapokra 2. Évközi vasárnapokra 3. Évközi vasárnapokra 3. Évközi vasárnapokra 4. Évközi vasárnapokra 4. Évközi vasárnapokra 5. Évközi vasárnapokra 5. Évközi vasárnapokra 6. Évközi vasárnapokra 6. Évközi vasárnapokra 7. Évközi vasárnapokra 7. Gregorián mise Gyászmise - Requiem Gyászmise - Requiem Halottak napja – szekvencia – ABC év Hitvallók miséje
introitus communio introitus communio introitus introitus introitus szentóra introitus communio szentóra introitus communio introitus communio introitus communio introitus communio introitus communio introitus communio introitus communio ordinárium introitus communio olvasmányközi introitus
290 378 282 380 284 286 288 420 340 402 422 356 408 358 409 360 410 362 411 364 412 366 413 368 414 277 355 407 376 346
Húsvét, Ünnepi mise Húsvét, Ünnepi mise Húsvéti id 1, 2, 3. Húsvéti id 1. Húsvéti id 2. Húsvéti id 3. Húsvétvasárnap szekvencia – ABC év Jézus Szentséges Szívének ünnepe Jézus Szentséges Szívének ünnepe Karácsony 1. Karácsony 1. Karácsony 2. Karácsony 2. Keresztel Szent János születése Krisztus Király vasárnapja Litánia Jézus legszentebb Szívér l Lorettói litánia Nagyböjt 1. Nagyböjt 1. vasárnapja Nagyböjt 2. Nagyböjt 2. vasárnapja Nagyböjt 3. Nagyböjt 3. vasárnapja Nagyböjt 4. vasárnapja Nagyböjt 4. Virágvasárnap Nagyböjt 5. vasárnapja, Virágvasárnap Nászmise Pünkösd Pünkösd Pünkösdvasárnap szekvencia – ABC év Szent angyalok miséje Szent asszonyok, sz zek miséje Szent asszonyok, sz zek miséje
introitus communio communio introitus introitus introitus olvasmányközi introitus communio introitus communio introitus communio introitus introitus szentóra szentóra communio introitus communio introitus communio introitus introitus communio introitus introitus introitus communio olvasmányközi introitus introitus communio
308 392 394 310 312 314 370 330 390 292 382 294 384 332 336 415 418 388 298 389 300 390 302 304 391 306 354 324 399 372 350 348 405
Szent püspökök miséje Szent püspökök miséje Szentek miséje Szentek miséje Szentek miséje húsvéti id ben Szentek miséje húsvéti id ben Szentháromság vasárnapja Szentháromság vasárnapja Sz z Mária miséje Sz z Mária miséje Templomszentelés évfordulójára Templomszentelés évfordulójára Úrnapja Úrnapja Úrnapja – szekvencia – ABC év Urunk bemutatása, Gyertyaszentel Urunk mennybemenetele Urunk mennybemenetele Urunk színeváltozása Vértanúk miséje Vértanúk miséje Vízkereszt, Urunk megkeresztelkedése Vízkereszt, Urunk megkeresztelkedése
introitus communio introitus communio introitus communio introitus communio introitus communio introitus communio introitus communio olvasmányközi introitus introitus communio introitus introitus communio introitus communio
344 404 338 401 316 396 326 400 322 398 352 406 328 390 374 320 318 397 334 342 403 296 386
Köszönet Luty Johannának, a Wekerle-telepi Munkás Szent József templom kántorának minden támogatásáért és szakmai segítségéért.