Szent István Egyetem
Mezőgazdaság‐ és Környezettudományi Kar
Környezet‐ és Tájgazdálkodási Intézet Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék KTI diploma és szakdolgozatok 1996‐2010
A tanszék munkatársai által konzulált diploma és szakdolgozatok 1996‐2010
Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék
Végzés éve 2010
szak
Hallgató neve
Dolgozat cím
Konzulens
AKG BSc
Mayer Zoltán
2010
egyetemi
Pethő Ágnes
Egy aromás szénhidrogénekkel szennyezett talajvíz mikroba közösségének feltárása molekuláris mikrobiológiai módszerek segítségével Mátravidéki Erőmű pernyehányójának rekultivációja
Baka Erzsébet, Dr. Táncsics András Cserháti Mátyás
2010
egyetemi
Szalay Gergely
A budafoki barlanglakások kármentesítésének bemutatása
Cserháti Mátyás
2010
TV BSc
Varsányi Péter
A felhagyott ülepítőtavak, mint védendő vizes élőhelyek
Cserháti Mátyás
2010
egyetemi
Geizer Andrea
Üzemi kárelhárítási terv bemutatása egy konkrét példán keresztül
Dr. Kriszt Balázs
2010
egyetemi
Debreceni Diána Éva
Az Istvántelki egykori Főműhely részletes környezeti tényfeltárása
Dr. Szoboszlay Sándor
2010
egyetemi
Kovács Judit
Az egykori Metallochemia telephely vízelvezetési rendszerének bemutatása
Dr. Szoboszlay Sándor
2010
egyetemi
Szegner Anett
Dr. Szoboszlay Sándor
2010
egyetemi
Dallos Eszter
Bioremediációs felhasználású baktériumtörzsek fermentációs paramétereinek optimalizálása Lólegeltetés környezethigénés vizsgálata természetvédelmi gyepeken
2010
AKG BSc
Bodzási Péter
Kőbánya települési környezetvédelmi programjának vizsgálata Konzulens:
2010
egyetemi
Éliás Zsuzsa
Hartman Mátyás
2010
egyetemi
Gallyas Szilvia
A székesfehérvári hulladékgazdálkodási programok tervezésének, megvalósulásának elemzése Lakossági gyógyszerhulladék begyűjtése és kezelése
2010
AKG BSc
Németh Soma
Dunakeszi 2. sz. hulladéklerakó rekultivációja
Hartman Mátyás
2010
egyetemi
Varga Katalin
A fehérvárcsurgói shredder üzem környezeti hatásai
Hartman Mátyás
2010
egyetemi
Majdanics Gergő
Kaszab Edit
2010
egyetemi
Matina Viktória
A kémiai műszaki beavatkozások során alkalmazott oxidálószerek és oxigénfejlesztő anyagok ökotoxikológiai vizsgálata Kevert szennyezőanyagok komplexitásának ökotoxikológiai értékelése
Dr. Szoboszlay Sándor, Szemán László Hartman Mátyás
Hartman Mátyás
Kaszab Edit
A tanszék munkatársai által konzulált diploma és szakdolgozatok 1996‐2010
Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék
Végzés éve 2010
szak
Hallgató neve
Dolgozat cím
Konzulens
egyetemi
Aliquander Eszter
Szabó István
2010
TV BSc
Angyal Attila
Szénhidrogénekkel szennyezett területek környezetvédelmi tényfeltárása és a talajcsere, mint műszaki beavatkozás hatékonyságának vizsgálata A Gödöllő‐Isaszegi tórendszer többcélú környezet‐ és természetvédelmi vizsgálata
2010
egyetemi
Nagy Zsuzsanna Mária
Lakóépület azbesztmentesítése Magyarországon
Szabó István
2010
egyetemi
Padla Zsófia
Szabó István
2010
egyetemi
Szijártó Renáta
Klasszikus és molekuláris mikrobiológiai módszerek összehasonlító vizsgálata egy komposztminta bakteriális közösségének feltárása során Nehézfémek növényi akkumlációjának vizsgálata a Gödöllői Kommunális Hulladéklerakón
2010
egyetemi
Veisz Mónika
2009
egyetemi
2009
Szabó István
Szabó István Szabó István
Bielitzky Viktória
A biosparging eljárás alkalmazhatóságának megítélése laboratóriumi modellkísérletek alapján egy szénhidrogénnel szennyezett területen Toxikus nehézfém szennyezés kármentesítése Nagytétényben
KGA BSc
Kovács Fruzsina
Élőgépek a szennyvíztisztításban
Cserháti Mátyás
2009
egyetemi
Lazsádi Klementína
Cserháti Mátyás
2009
egyetemi
Nagy Dénes
2009
KGA BSc
Pécsi Tamás
2009
egyetemi
Tóth Sándor
A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep környezeti hatásai különös tekintettel a szennyvíztisztítás melléktermékeinek elhelyezésére Noszvaj Szennyvíztisztító Telep próbaüzeme során felmerült problémák és azok megoldásának lehetőségei A Kecskeméti Szennyvíztisztító Telepen keletkező víztelenített szennyvíziszap hasznosíthatóságának vizsgálata A Kiskunhalasi és Kiskunmajsai Szennyvíztisztító telep működésének összehasonlítása
2009
KGA BSc
Berencsy Gergely
2009
egyetemi
Birinyi Krisztián Tamás
2009
egyetemi
Dombovári Balázs
2009
KGA BSc
Farkas Milán
Cserháti Mátyás
Cserháti Mátyás Cserháti Mátyás Cserháti Mátyás
Üzemanyag töltőállomás területén tapasztalt talaj‐ és talajvíz szénhidrogén szennyeződés kármentesítési lehetőségeinek vizsgálata A veszélyes hulladékok keletkezésével és szállításával kapcsolatos hazai adatok elemzése
Dr. Szoboszlay Sándor
A Hejőpapi Regionális Hulladékkezelő Központ bemutatása és a képződő csurgalékvíz vizsgálata Szénhidrogén bontó mikroszervezetek izolálása kőolaj‐finomítói szennyvizekből
Dr. Szoboszlay Sándor
2
Dr. Szoboszlay Sándor
Dr. Szoboszlay Sándor
A tanszék munkatársai által konzulált diploma és szakdolgozatok 1996‐2010
Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék
Végzés éve 2009
szak
Hallgató neve
Dolgozat cím
Konzulens
KGA BSc
Nagy Zsuzsa
Komposzt eredetű baktériumok azonosítása molekuláris taxonómiai módszerrel
Dr. Szoboszlay Sándor
2009
KGA BSc
Szakálas Judit
Dr. Szoboszlay Sándor
2009
egyetemi
Szeleczki Xénia
Biomassza energetikai célú felhasználásából származó melléktermékek, hulladékok ökotoxikológiai vizsgálata A gyógyszergyártás és a gyógyszermaradványok hatása a környezetre
2009
egyetemi
Szilágyi György
Dr. Szoboszlay Sándor
2009
TV BSc
Bók Róbert
Szénhidrogén‐tároló és forgalmazó telepen kialakult talaj‐ és talajvíz szennyezettség kiegészítő tényfeltárása Védett természeti területen lévő hulladéklerakók rekultivációja, tájba illesztése
2009
egyetemi
Ducza Benjámin
Túrkeve város települési szilárd hulladékgazdálkodása
Hartman Mátyás
2009
egyetemi
Görög Róbert
Kavicsbányatavak talajvízre gyakorolt hatása Pest megye déli részén
Hartman Mátyás
2009
egyetemi
Horváth Zita
A XVI. kerület szelektív hulladékgyűjtésének továbbfejlesztése
Hartman Mátyás
2009
KGA BSc
Katkó Mária
Állati hulladékkezelés Salgótarjánban
Hartman Mátyás
2009
KGA BSc
Kunszt Andrea
Csepel környezetvédelmi programjának felülvizsgálata
Hartman Mátyás
2009
egyetemi
Varga Mariann
Ráckeve hulladékgazdálkodása és Ráckeve illegális hulladéklerakóinak kapcsolata
Hartman Mátyás
2009
egyetemi
Vidács Ildikó
Fogyasztás és a hulladék útjának kapcsolata
Hartman Mátyás
2009
egyetemi
Majtényi Gábor
A Borsodchem Zrt. szennyvíztisztítójának energia‐megtakarítási lehetőségének vizsgálata
Kaszab Edit
2009
egyetemi
Szabó Gabriella
Kaszab Edit
2009
egyetemi
Varga Tamás
Környezeti eredetű Pseudomonas Aeruginosa izolátumok antibiotikum rezisztenciájának vizsgálata fenotípusos és genetikai módszerekkel Környezetkímélő bányászati technológia alkalmazási lehetősége Magyarországon
Kaszab Edit
2009
KGA BSc
Madari Viktória
Egykori üzemanyaglefejtő telephely részletes tényfeltárásának bemutatása
Szabó István
3
Dr. Szoboszlay Sándor
Hartman Mátyás
A tanszék munkatársai által konzulált diploma és szakdolgozatok 1996‐2010
Végzés éve 2008
Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék
szak
Hallgató neve
Dolgozat cím
Konzulens
egyetemi
Dörnyei Renáta
Cserháti Mátyás
lev kieg egyetemi lev kieg egyetemi egyetemi
Makai‐Mócz Éva
2008
lev kieg egyetemi egyetemi
Dr. Kocskáné Husonyica Krisztina Fabók László
A mezőgazdasági tevékenységet folytatók nitrát‐rendelethez kapcsolódó adatszolgáltatásának értékelése Pest megyében Hulladékgazdálkodás és szennyvíztisztítás a HUNGERIT Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari ZRt‐nél A lázbérci víztározó vízminőségének változása és az azt befolyásoló tényezők 2004‐2007. között Az egységes környezethasználati engedély hatásának vizs‐gálata az arra köteles cégek körében a Közép‐Duna‐völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség illetékességi területén Mikroszennyezők toxikológiai vizsgálata
2008
egyetemi
Kopasz Eszter
2008
egyetemi
2008 2008
2008 2008 2008
2008
Sepregi Gábor Szemenyei Dóra
Cserháti Mátyás Cserháti Mátyás Cserháti Mátyás
Dr. Szoboszlay Sándor
A Dunaharaszti Szennyvíztisztító Telep bővítéséből adódó vízminőségi változások elemzése Dr. Szoboszlay Sándor Dr. Szoboszlay Sándor
Ladics Zsuzsanna
Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei bemutatása a szennyvíz útján keresztül Honvédségi üzemanyag raktárbázis kármentesítése
egyetemi
Rimanóczy Zsolt
Magyarország veszélyes ipari üzemeinek ár‐ és belvízi kockázatának vizsgálata
Dr. Szoboszlay Sándor
Vad Zoltán
Mezőtúr és a városban működő meghatározó cégek hulladék‐gazdálkodásának elemzése
Bíró Judit
A biodízel előállítás néhány környezetvédelmi kérdése
2008
lev kieg egyetemi lev kieg egyetemi egyetemi
Botyánszki Dóra
Rekultiválandó kommunális hulladéklerakók összehasonlí‐tó elemzése
Dr. Szoboszlay Sándor, Cserháti Mátyás Dr. Szoboszlay Sándor, Cserháti Mátyás Hartman Mátyás
2008
egyetemi
Gólya Zoltán
A Dél‐Nyírségi Regionális Szilárd Hulladéklerakó Telep vizsgálata
Hartman Mátyás
2008
egyetemi
Jekken Péter
Gödöllő város hulladékgazdálkodásának múltja, jelene és jövője ‐ a Zöld Híd Program
Hartman Mátyás
2008
lev kieg egyetemi
Nemes Fanni
Budakalász települési környezetvédelmi programja és felülvizsgálata
Hartman Mátyás
2008
4
Dr. Szoboszlay Sándor
A tanszék munkatársai által konzulált diploma és szakdolgozatok 1996‐2010
Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék
Végzés éve 2008
szak
Hallgató neve
Dolgozat cím
Konzulens
egyetemi
Oltvölgyi Eszter
A Bodrogkeresztúri Regionális Hulladéklerakó vízháztartásának vizsgálata
Hartman Mátyás
2008
egyetemi
Mihalik Lajos
Észak‐Kelet Pest és Nógrád megye regionális hulladékgaz‐dálkodási rendszere
Hartman Mátyás
2008
egyetemi
Krifaton Csilla
Kaszab Edit
2008
egyetemi
Hegyi Bence
2008
egyetemi
Háhn Judit
2007
egyetemi
Takács Roland
Környezeti minták mikrobiális degradációjának ökotoxikológiai nyomon követése Aliivibrio Fischeri lumineszencia gátlás módszerével Víznél könnyebb szennyezőanyagok kármentesítési módszerei‐nek összehasonlítása egy adott kárhelyen Szennyezett területekről izolált baktériumtörzsek szénhidrogén‐bontó képességének vizsgálata és faj szintű identifikációja 16S rDNS szek‐vencia analízissel A dombrádi szennyvíztisztító telep, illetve az iszapkezelési eljárás bemutatása
2007
egyetemi
Nágel Viktória
2007
Szatmári Péter
2007
lev kieg egyetemi egyetemi
Borics Katalin
2007
egyetemi
Karóczkay Dávid
Magas sótartalmú ipari használt és szennyvizek kezelésének és elhelyezésének lehetőségei Dr. Kriszt Balázs, és problémái Atzél Béla Üzemanyag tároló‐ és forgalmazó bázistelep környezetvé‐delmi tényfeltárása Dr. Szoboszlay Sándor
2007
egyetemi
Kötél Alexandra
Veszélyes anyagok szállításához kapcsolódó havária elhárí‐tási tervek módszertani alapjai
Dr. Szoboszlay Sándor
2007
Szabó Edina
Eger város levegőszennyezettsége és befolyásoló tényezői
Dr. Szoboszlay Sándor
2007
lev kieg egyetemi egyetemi
Bartus Adrienn
2007
egyetemi
Faragóné Kovács Viktória
Dr. Szoboszlay Sándor, Atzél Béla Dr. Szoboszlay Sándor, Szabó István
2007
egyetemi
Bacsik Zsuzsanna
Fémhulladékok ‐ főként hulladékká vált autóroncsok ‐ fel‐dolgozását végző telephely előzetes zajvédelmi vizsgálata Szénhidrogén származékokkal szennyezett hazai területeken vett talajvízminták ökotoxikológiai (Vibrio fischeri) és kémiai analítikai vizsgálati eredményeinek összehasonlítása Lakossági szelektív hulladékgyűjtés Magyarországon
Talajcserével végzett kárelhárítást követő kármentesítési monitoring összehasonlító értékelése 34 darab töltőállomás esetében Átfogó vizsgálati metodika I. fázisú környezetvédelmi felmé‐résekhez
5
Rúzs‐Molnár Sándor Szabó István Cserháti Mátyás Dr. Kriszt Balázs Dr. Kriszt Balázs
Hartman Mátyás
A tanszék munkatársai által konzulált diploma és szakdolgozatok 1996‐2010
Végzés éve 2007
Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék
szak
Hallgató neve
Dolgozat cím
Konzulens
lev kieg egyetemi egyetemi
Erdélyi Zoltán
Egri hulladéklerakó működésének vizsgálata
Hartman Mátyás
Gátsik Tünde
A szelektív hulladékgyűjtés vizsgálata Nagykőrösön
Hartman Mátyás
lev kieg egyetemi egyetemi
Hajdú Ildikó
Szentes város hulladékgazdálkodásának bemutatása
Hartman Mátyás
Jakab Erika
A csomagolási hulladékok újrahasznosításának lehetőségei
Hartman Mátyás
lev kieg egyetemi egyetemi
Kozák Judit
A fővárosi hulladékhasznosító mű működésének vizsgálata
Hartman Mátyás
Mészáros Nikolett
Hartman Mátyás
Varga Ágnes
2006
lev kieg egyetemi lev kieg egyetemi lev kieg egyetemi lev kieg egyetemi egyetemi
A Magyarországi Környezetvédelmi Termékdíjrendszer bemutatása a Közép‐Duna‐völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség munkáján keresztül Elektronikai hulladékgazdálkodás a Kelly‐Tech Kft.‐nél
2006
egyetemi
Varga Erzsébet
2006
egyetemi
2006
2007 2007 2007 2007 2007 2007 2007
Takács Roland
Kémiai analítikai‐ és ökotoxikológiai vizsgálatok eredményei‐nek összehasonlítása a gödöllő‐isaszegi tórendszerben A dombrádi szennyvíztisztító telep illetve az iszapkezelési eljárás bemutatása
Cserháti Mátyás
Czira György
Biogáz előállítás és szennyvíztisztítás a nyíregyházi szennyvíztisztító telepen
Dr. Hartman Mátyás
Bot Angéla
Dr. Kriszt Balázs
Agárdi Annamária
A talajcsere, mint műszaki beavatkozási módszer hatékonyságának értékelése, a szennyezettség megszüntetése a költség‐ráfordítások szempontjából Üzemanyagtöltő állomás környezetvédelmi tényfeltárásának bemutatása egy konkrét példán keresztül Arzén és nikkel terepi gyorstesztek felhasználhatóságának vizsgálata
egyetemi
Grabicza Nikoletta
Légijárművek által okozott zajterhelés Szolnok környékén
Dr. Szoboszlay Sándor
2006
egyetemi
Kaszab Edit
Dr. Szoboszlay Sándor
2006
lev kieg egyetemi
Kovács Zsuzsa
A Pseudomonas Aeruginosa okozta környezetbiztonsági problémák remediációba vont területeken Autóápolási üzem környezetvédelmi vonatkozásai
2006 2006
Ferencz Máté
Hartman Mátyás
6
Szabó István
Dr. Kriszt Balázs Dr. Szoboszlay Sándor
Dr. Szoboszlay Sándor
A tanszék munkatársai által konzulált diploma és szakdolgozatok 1996‐2010
Végzés éve 2006
Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék
szak
Hallgató neve
Dolgozat cím
Konzulens
Bartáné Kovács Tímea
Dunaharaszti és Bóly komposztáló telepének összehasonlító elemzése
Hartman Mátyás
Busi Judit
Tiszazugi regionális hulladékkezelő központ vizsgálata
Hartman Mátyás
Fekete Katalin
A Kisújszállás város kommunális szilárd hulladéklerakó és folyékony hulladékkezelő telep rekultivációjának lehetőségei Újfehértó város hulladékgazdálkodása
Hartman Mátyás
2006
lev kieg egyetemi lev kieg egyetemi lev kieg egyetemi lev kieg egyetemi egyetemi
Hartman Mátyás
2006
egyetemi
Solti Gabriella
A homokhátsági regionális települési hulladékgazdálkodási projekt kommunikációs stratégiájának előkészítése A Paksi Atomerőmű Rt. kommunális szilárdhulladék‐gazdálkodásának bemutatása
Hartman Mátyás
2006
Üveges Mónika
A Jászsági és Dél‐Hevesi Regionális Hulladéklerakó bemutatása, vizsgálata
Hartman Mátyás
2006
lev kieg egyetemi egyetemi
Bekő Gergely
Privler Zoltán
2005
egyetemi
Baksa Viktória
2005
egyetemi
Drávucz Petra
2005
egyetemi
Illés Gabriella
2005
egyetemi
Oláh Csaba László
2005
egyetemi
Donáth Zsolt József
Tüzelési maradékok kiszállítása és lerakása a Mátrai Erőmű Rt‐ből sűrűzagyos technológiával Egy ökológiai modellszervezet a Theridion impressum L. Koch (Araneae: Theridiidae) szaporodási paramétereinek vizsgálata Bt‐transzgénikus (DK 440 BTY, MON 810) és izogénes (DK 440) kukoricában Üzemanyag töltőállomás környezetében kialakult talaj és ta‐lajvízszennyezés megszüntetése talajvíz kitermelő és tisztító rendszerrel Felszín alatti vizek érzékenységével kapcsolatos vizsgálatok Gödöllő város igazgatási területén Sándorfalva közelében észlelt nyers kondenzátum szennyezés kármentesítésének bemutatása Szolnok város szennyvíztisztító telepének iszapfeldol‐gozása
2005
egyetemi
Jani Veronika
2005
egyetemi
Nagy Orsolya
2006 2006 2006
Molnár Ágnes Novák Beáta
Erdő‐ és vegetációtüzek környezet‐ és természetvédelmi hatá‐sai, valamint a tüzek elleni védekezés lehetőségei A környezeti fenntarthatóság fejlesztése az Európai Unió támogatási forrásainak igénybevételével
7
Hartman Mátyás
Árpás Krisztina, Dr. Tóth Ferenc, Dr. Szoboszlay Sándor Dr. Kriszt Balázs Dr. Kriszt Balázs Dr. Kriszt Balázs Dr. Szoboszlay Sándor Dr. Szoboszlay Sándor Dr. Szoboszlay Sándor
A tanszék munkatársai által konzulált diploma és szakdolgozatok 1996‐2010
Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék
Végzés éve 2005
szak
Hallgató neve
Dolgozat cím
Konzulens
egyetemi
Nagy Szilvia
Dr. Szoboszlay Sándor
2005
egyetemi
Oberling Erika
Réz és nikkel ökotoxicitási vizsgálata Vibrio fischeri luminesz‐cens baktérium felhasználásával Metil‐tercier‐butil‐éter ökotoxikológiai hatásának vizsgálata
Dr. Szoboszlay Sándor
2005
egyetemi
Zag Zoltán
2005
egyetemi
Butykai Anita
Hiperparazita gombák és fungicidek hatékonyságának összeha‐sonlítása szklerotíniás tő‐ és szárrothadás ellen Humán‐ és állategészségügyi intézmények hulladékkezelésé‐nek összehasonlítása
Dr. Turóczi György, Dr. Szoboszlay Sándor Hartman Mátyás
2005
egyetemi
Farkas Mária
2005
egyetemi
Fórián Judit
Mogyoród település módosított Településszerkezeti Tervének vizsgálata környezetvédelmi szempontból A Váci‐kistérség illegális hulladéklerakóinak vizsgálata
Dr. Ónodi Gábor, Hartman Mátyás Hartman Mátyás
2005
egyetemi
Kiss Gabriella Katalin
Hartman Mátyás
2005
egyetemi
Száraz Ildikó
Kinek a kertjébe? Környezeti konfliktusok egy Pest megyei regionális hulladéklerakó létesítése kapcsán A szelektív hulladékgyűjtés
2005
egyetemi
Fehér Andrea
Privler Zoltán
2005
egyetemi
Karácsony Zita
2005
egyetemi
Karvaly Zita
2005
egyetemi
Neuhauser Márk
A Mátrai Erőmű Részvénytársaság bányászati és erőművi tevékenységének környezetre gyakorolt hatásai és a hatások csökkentésének lehetőségei Vállalatok levegőtisztaság‐védelmi helyzetének vizsgálata első fázisú környezetvédelmi átvilágítás keretein belül A felszín alatti közeg potenciális szennyezőforrásainak bemuta‐tása három különböző profilú társaság első fázisú környezetvédelmi auditjának vizsgálata alapján Korszerű nyelvtechnológiai eszközök a környezet‐ és természetédelem szolgálatában
2005
egyetemi
Radics Orsolya
Szénhidrogént szállító vezetéktörés következtében kialakult környezeti kár tényfeltárása
Rúzs‐Molnár Sándor
2004
egyetemi
Cserháti Katalin
Üzemanyagtöltő állomás felszín alatti környezetvédelmi problémái
Dr. Kriszt Balázs
2004
egyetemi
Pálinkás Gergely
Vákuumos talajvíz‐ és talajlevegő kitermelő‐ és tisztító‐rendszer bemutatása
Dr. Kriszt Balázs
2004
egyetemi
Schmidt Gabriella
Vákuumos talajvíz‐ és talajlevegő kitermelő‐ és tisztító‐rendszer működése, Esettanulmány Dr. Kriszt Balázs
8
Hartman Mátyás
Privler Zoltán Privler Zoltán Rúzs‐Molnár Sándor
A tanszék munkatársai által konzulált diploma és szakdolgozatok 1996‐2010
Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék
Végzés éve 2004
szak
Hallgató neve
Dolgozat cím
Konzulens
egyetemi
Cserháti Mátyás
Állati eredetű hulladékból előállított komposzt talajéletre gyakorolt hatása
Dr. Szoboszlay Sándor
2004
egyetemi
Faragó Eszter
2004
egyetemi
Juhász Rita Mária
Klór‐benzol vegyületekkel szennyezett talaj biodegradációs kezelésének bemutatása Hidas Dr. Szoboszlay Sándor település példáján keresztül Tököli volt szovjet katonai repülőtér kármentesítése Dr. Szoboszlay Sándor
2004
egyetemi
Patocskai Réka
Legionella baktérium okozta problémák és kezelésük
Dr. Szoboszlay Sándor
2004
egyetemi
Szendi Rebeka
Magyarország katasztrófái és az ellenük való védekezés
Dr. Szoboszlay Sándor
2004
egyetemi
Ujfalusi Dóra Mária
Katasztrófavédelem Magyarországon, veszélyes anyagokkal kapcsolatos beavatkozások
Dr. Szoboszlay Sándor
2004
egyetemi
Fagyal Anikó
Kommunális hulladéklerakó, mint lehetséges szennyezőforrás
Hartman Mátyás
2004
egyetemi
Kiss Szilvia
Hartman Mátyás
2004
egyetemi
Kis Nóra
2003
egyetemi
Józsa Judit
2003
egyetemi
Szabó Anita
Az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány Környezeti Tanácsadó Irodájának szerepe a környezeti problémák feltárásá‐ban és megoldásában Gyöngyös területén üzemeltetett veszélyes hulladékégető berende‐zés légszennyező anyag kibocsátásának vizsgálata Illegális hulladéklerakók és egyéb lehetséges szennyezőforrások felmérése a Veresegyházi Életmódprogram keretén belül Egykori agrokémiai telephely előzetes tényfeltárása
2003
egyetemi
Atzél Béla
Tényfeltárás alkalmazása szénhidrogénnel szennyezett területen
Dr. Szoboszlay Sándor
2003
egyetemi
Hajdú Huba
Dr. Szoboszlay Sándor
2003
egyetemi
Kiss Veronika
Az egykori Csepel Autógyár toxikus elem szennyezettségének bemutatása környezetvédelmi tényfeltárás keretében A Csepeli‐síkon kialakított kavicsbányatavak fontosabb környezeti hatásainak elemzése
2003
egyetemi
Ohár Júlia
Kármentesítési technológiák minősítésének lehetőségei a környezetvédelem területén
Dr. Szoboszlay Sándor
2003
egyetemi
Süle Lilla
A szelektív hulladékgyűjtés lehetséges mevalósítása Répcelakon
Dr. Szoboszlay Sándor
9
Privler Zoltán Dr. Kriszt Balázs Dr. Kriszt Balázs
Dr. Szoboszlay Sándor
A tanszék munkatársai által konzulált diploma és szakdolgozatok 1996‐2010
Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék
Végzés éve 2003
szak
Hallgató neve
Dolgozat cím
Konzulens
egyetemi
Szabó István
Dr. Szoboszlay Sándor
2003
egyetemi
Szalai András
2003
egyetemi
Szíjjártó Gergely
2003
egyetemi
Barabás Zsuzsanna
A globális helymeghatározó rendszer (GPS), a SURFER 8.0 térképezési és a GMS 3.1 modellezési programok használhatósága a környezetvédelmi tényfeltárásban A humánegészségügyi kockázatfelmérés módszerei és végrehajtásának bemutatása a Csepel Autógyár tényfeltárási munkálatainak keretében A BUDACOLOR Festékgyár környezetvédelmi állapotfelmérése és az annak során feltárt olajszennyezés kármentesítési tényfeltárása Wageningen és Gödöllő település szilárd hulladékgazdálkodásának összehasonlítása
2003
egyetemi
Gecse Ágota
Fót nagyközség települési szilárd hulladékgazdálkodási tervének előkészítése
Hartman Mátyás
2003
egyetemi
Héjja Eszter
A gödöllői települési szilárd hulladék összetételének összehasonlító elemzése
Hartman Mátyás
2003
egyetemi
Matúz Lóránt
Kecskemét város szilárdhulladék‐gazdálkodási terve
Hartman Mátyás
2003
egyetemi
Molnár Gábor
Hartman Mátyás
2003
egyetemi
Papp Angelika
Az egészségügyi (kórházi) veszélyes hulladékok kezelésének szabályai, lehetőségei és problémái A kabai olajszennyezés tényfeltárásának esettanulmánya
Privler Zoltán
2003
egyetemi
Póka Veronika
Talajvízszennyezések megszüntetésének műszaki megoldásai
Privler Zoltán
2003
egyetemi
Szabó Csaba
Üzemanyagtöltő állomás talajszennyezettségének kármentesítése
Privler Zoltán
2003
egyetemi
Vörös Viktor
Privler Zoltán
2003
egyetemi
Árvay Petra Roxána
Rúzs‐Molnár Sándor
2003
egyetemi
Félegyházi Gyöngyvér
Szénhidrogénnel szennyezett talajvíz kármentesítésére épült tisztítórendszer próbaüzemének bemutatása a visegrádi 11. sz. főút melletti töltőállomás példáján Szénhidrogénnel szennyezett területek kármentesítési lehetőségeinek bemutatása egy transzformátor állomás példáján A vácegresi volt katonai rakétatámaszpont előzetes tényfeltárása
2002
egyetemi
Barta Ágnes
Az Elektrolux Lehel Kft. veszélyes hulladék gazdálkodása és környezetközpontúsága
Dr. Szoboszlay Sándor
2002
egyetemi
Bóza Brigitta
Toxikus fémekkel és poliaromás szénhidrogénekkel szennye‐zett terület tényfeltárása
Dr. Szoboszlay Sándor
10
Dr. Szoboszlay Sándor Dr. Szoboszlay Sándor Hartman Mátyás
Rúzs‐Molnár Sándor
A tanszék munkatársai által konzulált diploma és szakdolgozatok 1996‐2010
Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék
Végzés éve 2002
szak
Hallgató neve
Dolgozat cím
Konzulens
egyetemi
Kertész Ákos
Dr. Szoboszlay Sándor
2002
egyetemi
Cirkó Krisztina
2002
egyetemi
Suszter Melinda
2002
egyetemi
Vörös Anikó
A felhagyott mogyoródi hulladékégető területén észlelt talaj‐ és talajvízszennyezés kármentesítési tervének előkészítését megalapozó kísérleti periódus kivitelezése Települési szilárd hulladéklerakók létesítésének és jogi sza‐bályozásának lehetőségei az EU direktívák tükrében Egy térségi hulladékgazdálkodási program készítésének bemutatása egy konkrét példán keresztül Vállalati hulladékgazdálkodási terv, esettanulmány
2002
egyetemi
Vörös Gábor
2001
egyetemi
Balogh Ildikó
2001
egyetemi
Török Gábor
2001
egyetemi
Erős Alexandra
2001
egyetemi
Kovács Brigitta
Az egykori Csepel Művek területén végzett barnamezős beruházás remediációs munkáinak Dr. Szoboszlay Sándor elemzése Felszámolt üzemanyag töltőállomás környezetének kármentesítése Dr. Szoboszlay Sándor
2001
egyetemi
Németh Dóra
A Sajó‐Bódva völgyi regionális hulladékgazdálkodási rendszer környezetvédelmi elemzése
Dr. Szoboszlay Sándor
2001
egyetemi
Futó Zsolt
Regionális lerakók létesítésének problémái az egri kistérségben
Hartman Mátyás
2001
egyetemi
Jósvai Péter
Regionális lerakók létesítésének problémái az egri kistérségben
Hartman Mátyás
2001
egyetemi
Tóth Annamária
Környezetközpontú irányítási rendszer a Richter Gedeon Rt‐nél.
Hartman Mátyás
2001
egyetemi
Varga Szabolcs
Műanyagok környezetterhelése és a műanyaghulladékok hasznosítása
Hartman Mátyás
2000
egyetemi
Rúzs‐Molnár Ákos
Talaj és talajvízszennyezés vizsgálata egy egykori hulladékégető környezetében.
Dr. Kriszt Balázs
2000
egyetemi
Dzsupin Éva
Lakossági üzemanyagtöltő állomások környezetterhelő hatásai.
Dr. Szoboszlay Sándor
"GORE‐TEX" lamináttal történő komposztálás hatékonyságá‐nak vizsgálata az átalakulási és érési szakaszban Talajvíztisztítás során keletkező iszap elhelyezésének problémái a kiskunlacházi egykori szovjet laktanya területén Az ISO 14001 környezetközpontú irányítási rendszer bemutatása. Esettanulmány
11
Hartman Mátyás Hartman Mátyás Hartman Mátyás Hartman Mátyás Dr. Kriszt Balázs Dr. Kriszt Balázs
A tanszék munkatársai által konzulált diploma és szakdolgozatok 1996‐2010
Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék
Végzés éve 2000
szak
Hallgató neve
Dolgozat cím
Konzulens
egyetemi
Hegedűs Viktor
Az autópálya‐díj bevezetésének hatása az M3‐as autó‐pálya és a 30‐as út környezetére.
Dr. Szoboszlay Sándor
2000
egyetemi
Nyitrai Zoltán
Dr. Szoboszlay Sándor
2000
egyetemi
Zatykó Judit
2000
egyetemi
Gyuricza Anita
1999
egyetemi
Piringer Adrienn
Transzformátor‐olajtól származó szénhidrogén szennye‐zés felmérése és kárelhárításának tervezése. Mezőgazdasági használatú területek talajának, felszín alatti vizeinek szennyezése, határértékrendszerek. A közúti veszélyes áru‐szállítás összehasonlítása hazánk‐ban és az Európai Unióban jogi szabályozás és biztosítási szempontok alapján. Környezetállapot‐felmérés elemei egy konkrét eset alapján
Dr. Szoboszlay Sándor
1999
egyetemi
Tóth Ildikó
Szénhidrogénnel szennyezett talajvíz kezelésének lehetőségei
Dr. Török Gábor
1999
egyetemi
Hegedűs Erika
A WWF helye és jövője a hazai természet‐ és környezetvédő mozgalmakban
Hartman Mátyás
1999
egyetemi
Tarnik Csilla
Gödöllő város hulladékgazdálkodása
Hartmann Mátyás
1997
egyetemi
Szilassy Zoltán
Hartmann Mátyás
1997
egyetemi
Tekker Tamás
A hulladdék kerettörvény bemutatása az EU‐ban és Magyarországon, illetve ezek összehasonlítása A hulladékgazdálkodás rendszerének kialakítása Magyarországon
Hartmann Mátyás
1996
egyetemi
Kovács Krisztián
Mikroszervezetek denbitrifikációs tevékenységének nyomonkövetése gázkromatográfiás módszerrel
Kriszt Balázs, Dr. Heltai György
12
Dr. Szoboszlay Sándor Hartman Mátyás
Szent István Egyetem Mezőgazdaság‐ és Környezettudományi Kar
Környezet‐ és Tájgazdálkodási Intézet Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1.
www.kti.szie.hu/KKBT/
szerkesztette: Dr. Balázs Katalin 2010. december