2016. december 1.
ÓZD
Csank János: Nem léptünk előre!
Ha azt nézzük, hogy harminc év elteltével Európa-bajnokságon szerepelt, akkor sikeres évet zárt a magyar labdarúgó-válogatott. Ha a szurkolói és sportvezetői eufória mögé nézünk, már árnyaltabb a kép. Csank János, a Lokál Extra szakértője szerint eredményben és játékban sem léptünk előre szinte semmit.
16
Fejős Éva
Kislánya lesz! Sokévnyi próbálkozás után 49 évesen végre első gyermekét várja ▶▶▶
VARGA MIKLÓS GYEREKEI TÚL ÖNTÖRVÉNYŰEK A PROTEKCIÓHOZ Együtt lép színpadra gyerekeivel a születésnapján, ám eddig tudatosan távol tartotta magát ikrei, Vivien és Szabolcs karrierjétől. > 6. oldal
4
ZUHANÓREPÜLÉSBEN A JOBBIK Három éve nem volt olyan alacsony a Jobbik támogatottsága, mint most – állítja a Medián legfrissebb felmérése. Ma már a teljes népességnek csak 10 százaléka áll ki mellettük, amire 2014 vége óta nem volt példa. > 2. oldal
aktuális
2 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 1.
Provokátorok Sétáló Botond
De mi is volt 98 éve? 1918. december 1-jén tartották Gyulafehérváron a románok nagygyűlését, amelyen elfogadták a már megszállt Erdély egyesülését a Román Királysággal, megalakítva a Román Nemzeti Tanácsot. December elseje Románia legnagyobb nemzeti ünnepének, Nagy-Románia megalakulásának, illetve Erdély Moldvához és a Havasalföldhöz csatolásának napja. Emlékezetes, 2002. december 1-jén Medgyessy Péter miniszterelnök román kollégájával, Adrian Nastaséval koccintott a Kempinski Hotelben. Gál J. Zoltán akkori kormányszóvivő azzal magyarázta a közös pezsgőzést, hogy Medgyessy részvételével azt kívánta jelezni, a magyar kormány politikáját nem a múlt sérelmeire, hanem a jövő lehetőségeire építi. „Nagy jelentőségű ez a szomszédságpolitikában, mert ezzel hozzájárulhat a határon túli magyarok érdekeinek képviseletéhez” – fogalmazott. Az ünnepi fogadáson részt vett Kovács László külügyminiszter,
36%
Forrás: Medián
2%
3%
6%
9%
megállapította, a rendőrség aránytalanul korlátozta a békés tüntetők gyülekezéshez való jogát, és kétezer eurós kártérítés megfizetésére kötelezte a magyar államot. A nemzetközi bíróság kimondta, hogy a magyar bíróságok – köztük a Legfelsőbb Bíróság – nem vizsgálták meg kellő alapossággal, hogy a tüntetés békés céllal szerveződött-e. Jogsértő volt, hogy a feloszlatás okaként azt jelölték meg, hogy az esemény elvesztette békés jellegét, amikor a résztvevők hazaárulónak, ávósnak, munkásőrnek nevezték a rend őreit és egyes politiku-
rok, akik örömmel rúgnak bele a gyászoló emberekbe. Mégis halkan felvetném a kérdést: nem kellene fordítani egyet a módozaton és a román követségnek az épületükön belül koccintani december elsején, mondjuk úgy az elkövetkeze ndő 1 9 8 évben?
2002. december 1-jén Medgyessy Péter miniszterelnök román kollégájával, Adrian Nastaséval koccintott a Kempinski Hotelben
Nagy-Románia megalakulásának kihirdetése 1918. december 1-jén
Zuhanórepülésben a Jobbik
Pártok támogatottsága, teljes népesség (2016. november)
29%
Göncz Árpád volt köztársasági elnök, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség több képviselőházi és szenátusi vezetője is. A szálloda előtt több százan tiltakoztak, elfogadhatatlannak tartották ugyanis, hogy magyar kormánypárti politikusok olyan fogadáson vesznek részt, amely Erdély bekebelezéséről szól. A BRFK a be nem jelentett demonstrációról egy főt állított elő rendzavarás miatt, mivel az illető ellenállt a rendőri intézkedésnek a tüntetés feloszlatásakor. (Amúgy a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság 2007-ben
sokat. Az ítélet szerint a tüntetés békésnek tekintendő akkor is, ha a megjelentek sértő kijelentéseket tesznek.) De ez nem volt elég! 2010-ben, a második Orbán-kormány első évében (ne feledjük, elsöprő győzelem, kétharmad) – szinte hihetetlen, de mégis igaz – az (akkor még) Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színházban december 1-jén, a román nemzeti ünnepen előadást és állófogadás rendezését tervezték, amelyet aztán a hatalmas közfelháborodás miatt végül lemondtak. Alföldi pedig politikai célkeresztbe került. Megérte? Szóval, valahogy mindig vannak hazai provokáto-
Fotó: MTI
Szörnyű emlékek zaklatják az embert december elsejével kapcsolatban. Emlékek 98 évvel ezelőttről (ami a családjának költözést jelentett) és 14 majd 6 évvel ezelőttről. A huszadik század magyarságot érintő leggyászosabb döntésének újratöltése a huszonegyedik században – magyarok által.
10%
Három éve nem volt olyan alacsony a Jobbik támogatottsága, mint most – állítja a Medián legfrissebb felmérése. Könnyen lehet, hogy
Fidesz–KDNP Jobbik MSZP Demokratikus Koalíció LMP Együtt Nem tudja/Nem szavaz
a szélsőséges párt körül kialakult botrányok következtében ma már a teljes népességnek csak 10 százaléka áll ki mellettük, amire 2014 vége óta nem volt példa. Eközben a Fidesz– KDNP megőrizte 36 százalékos támogatottságát. Az MSZP-re a lakosság 9 százaléka, a DK-ra 6, az LMP-re 3, míg az Együttre 2 százalék szavazna. A Medián szerint a biztos szavazók körében is hasonlóan alakultak az
arányok, azt leszámítva, hogy a biztos pártválasztók döntése alapján az LMP és az Együtt most nem kerülne be az Országgyűlésbe, mivel mindkét párt csak a szavazók 3-3 százalékát tudta megszólítani. A kormánypártok ellenben ma is megnyernék a választást 53 százalékkal, míg a Jobbik 16, a szocialisták 14, a Demokratikus Koalíció pedig 9 százaléknyi biztos voksra számíthatna.
aktuális
3 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 1.
Fotó: Zákány Gergely
A medve nem játék, MEGNYÍLT A NEVEZÉS a futás viszont az!A 9. TUSNÁD MARATONRA
A táv embert próbáló, de a hangulat mindig fantasztikus A verseny 2017. június 10-én, Székelyföld szívéből, az Európai Unió legkisebb városából, Tusnádfürdőről rajtol és Európa egyetlen vulkanikus eredetű krátertavánál, a Szent Anna-tó partján ér véget. Lokál Extra
A verseny távja nevével ellentétben „csak” 23 kilométer, tehát közelebb áll a félmaratonhoz, mint a maratonhoz. A szervezők azért döntöttek mégis a Tusnád Maraton elnevezés mellett, mert a futóknak a 23 kilométeren felül még 900 méter szintkülönbséget is le kell küzdeniük. A kettő együtt pedig már hasonló megterhelést jelent,
mint eg y hag yomá nyos maraton. A 23 kilométert egyéniben, illetve 2-3 fős váltóban is lehet teljesíteni, akik pedig nem akarnak futni a 8, illetve 16 kilométeres túratávok közül választhatnak. Míg a versenyzőket az útvonalon öt frissítőállomás és négy zenei pont is segíti (a több mint 100 gyermekből álló Csíkszentsimoni Ifjúsági Fóvószenekarnak köszönhetően), a célban az
érem mellett egy tál gulyás és egy jó üveg Igazi Csíki Sör is várja őket. Ennek következtében idén is igazi családi piknik alakult ki a Szent Anna-tó partján. – A versenyt 2009-ben rendezték meg először és az első hat évben csupán 100150 futó vett rajta részt. „2015 januárjától viszont több figyelmet fordítunk a népszerűsítésére, aminek köszönhetően az elmúlt két évben megháromszorozódott a
nevezések száma, 2016-ban már elérte a 450-et” – mesélte Szoó Attila szervező. – A futók kétharmada magyar nemzetiségű, többségük Erdélyből érkezik, de a résztvevők 20 százaléka Magyarországról jön. Célunk, hogy ez az arány tovább nőjön, minél több magyarországi futó látogasson el Hargita megyébe, és tapasztalja meg ennek a különleges tájnak a szépségét, valamint a székely vendégszeretet. A versenyt hagyományosan minden év júniusának első hétvégéjén rendezik meg. A jövő év azonban kivétel, mert 2017-ben erre a
Legyen ön is őrangyal! Még lehet licitálni a különleges sportereklyékre, hogy egyegy rászoruló gyermek álma valóra váljon. Az Őrangyalok Ligája honlapján december 7-ig lehet ajánlatot tenni többek között Erdei Zsolt Madár bokszkesztyűjére, vagy Dávid Kornél Chicago Bull- trikójára a nemes cél érdekében. Magyarországon közel negyedmillióra tehető azoknak a gyermekeknek a száma, akik hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű családban cseperednek, közülük pedig nagyjából hétezren élnek átmenetileg vagy tartósan gyermekotthonokban. Számukra sokszor elérhetetlenek az olyan hétköznapinak tűnő dolgok, mint egy finom fagyi vagy egy séta az állatkertben. Az Őrangyalok Ligája egy különleges szövetség, mely azért jött létre, hogy legalább egy napra megváltozhasson ezeknek a nehéz sorsú gyermekeknek az élete. A 7–14 év
hétvégére esik pünkösd is, ezért a verseny időpontja egy hetet csúszik. Ez viszont azt jelenti, hogy annak, aki szeret futni és egyébként is tervezi, hogy részt vesz a csíksomlyói búcsún, érdemes pár nap szabadsággal megtoldania a zarándoklatát, hiszen így a következő hét szombatján részt tud venni a Csíksomlyótól csupán 35 kilométerre rajtoló Tusnád Maratonon is. Nevezés és további infó: www.tusnad23.com Rajt: 2017. június 10., 10.00 óra
közti gyermekek az álomnapjuk megírásával vagy rajzzal pályázhatnak vágyuk beteljesítésére. A beérkező álmok közül szakmai zsűri választja ki a megvalósítandó történeteket. – Volt olyan gyermek, akit elvittünk repülni, volt olyan, akit a fodrászszakma érdekelt, de megnéztük már azt is, mit csinálnak a rendőrök, hogyan működik egy cukrászat vagy milyen az élet egy tűzoltóságon. A horgászattól az autóversenyzésen át a lovaglásig a legkülönfélébb programokon teljesítettük a gyerekek kívánságait, ami életre szóló élményt jelentett számukra – mondta Tardi Tamás, az alapítvány elnöke. Az Őrangyalok Ligáját cégek és magánszemélyek is támogathatják, a támogatási lehetőségekről a kezdeményezés weboldalán – www.orangyalokligaja. hu – lehet tájékozódni.
extra
4 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 1.
Fejős Biztos voltam be Éva: hogy egyszer any Fotó: Csibi Szilvia
Lakatos Brigitta
Évekig tartó próbálkozását végre siker koronázta: januárban születik meg a kislánya
Negyvenkilenc évesen kislánya születik, és nem is lehetne boldogabb – Fejős Éva írónő a Lokál Extrának mesélt arról, milyen küzdelmes út vezetett idáig, hogy most végre egy kisbabát hordhat a szíve alatt.
– Földöntúli boldogság, hogy végre anya lehetek! A párommal – akivel már húsz éve vagyunk együtt – végiggondoltuk az egészet, és már nagyon szerettem volna, ha eljön ez a pillanat – kezdte a Lokál Extrának Fejős Éva írónő, aki azzal is tisztában van, hogy sokan megdöbbentek, amiért ennyi idősen gyermeket vállal.– Vannak, akik azt mondhatják, hogy ehhez én már öreg vagyok. Annyiban egyet kell értenem velük, hogy valóban nem a legideálisabb korban vagyok az első babához, de az igazsághoz tartozik, hogy nem halogattam a gyerekvállalást, egyszerűen így alakult. Ha egy férfinak születik idősebb korban gyermeke, azt könnyebben elfogadják. A társadalom szigorúbb a nőkkel. Ugyanakkor naponta hívnak fel a barátnőim, írnak az olvasóim azzal kapcsolatban, hogy men�nyi erőt adok nekik. És nemcsak azt, reményt is! Sokkal több nő szeretne a negyvenes éveiben babát, mint azt bárki gondolná – mesélte Éva, aki először saját magazinjában osztotta meg rajongóival az örömhírt. – Éveken át jártam mindenféle vizsgálatra, kaptam meddőségi kezelést, laparoszkópos műtéteim is voltak. Örültem volna, ha korábban jön a baba, de sejtettem, hogy nekem ilyen hosszú utam lesz. Persze nem lehet tudni, mit hoz a holnap, de ez harmincévesen is így van. Egyébként valahol
extra
5
zés kerített hatalmába, és elvégeztem egy terhességi tesztet, majd még hármat. Alig akartam elhinni! A hetedik hónapban vagyok, január végén születik meg a kislányunk. Már most nagyon jó baba, rosszulléteim sem voltak. Szerencsére nem vagyok ve szélyeztetet t terhe s a korom miatt, sehova sincs odaírva a terhességi kiskönyvemben. Az eddigi vizsgálatok szerint makk e gészséges a pici, azt hiszem, most nem is kívánhatok ennél többet – mesélte az Újra veled, Sydneyben című könyv írója.
McCo
Újra kőkemény edzésbe kezdett Matthew McConaughey, miután több mint 15 kilót kellett felszednie legújabb filmje, az Arany cím Oscar-gyanús alkotás főszerepéért. Matthew rendszeres kocogással és jógával igyekszik újra formába lendülni. Ráadásul az energiára szüksége is van, mivel azt rebesgetik, hogy az Oscar-díjas színész szeretne még egy gyereket 34 éves modell feleségétől, Camila Alvestől. A párosnak eddig két fia – Levi és Livingston – és egy lánya – Vida – született.
A színészt a felismerhetetlenségig elcsúfították legújabb filmje kedvéért
Michael, Noah, Elias és Luisiana (balról jobbra) itt még boldogan, mit sem tudva a szörnyű kórról
Bublé steril szobát építtet rákbeteg kisfiának
Az idei karácsonyt bearanyozza a babavárás
Fotó: Profimedia
mélyen, legbelül biztos voltam benne, hogy egyszer anya leszek. Abban bíztam, hogy képes vagyok rá fejben és testben is. Kezdetben sokat gyötörtek olyan kérdésekkel, hogy mikor jön már a baba, ami zavart, de aztán elengedtem a görcsöket. Nem akartam senkinek sem megfelelni és jól éreztem magam a bőrömben. Amikor még nem is sejtettem, hogy terhes vagyok, napi 5-10 kilométereket futottam. Semmilyen előjele nem volt, hogy egy kis élet növekszik bennem. Aztán valami furcsa ér-
Régi testét akarja vissza Matthneawughey
Fotó: Profimedia
nne, a leszek
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 1.
Teljesen elszeparálja a külvilágtól Michael Bublé rákbeteg kisfiát, Noah-t. Az énekes nagyobbik gyermekénél pár hete diagnosztizáltak májrákot. A jelenleg kemoterápiás kezelés alatt álló hároméves kisfiút hamarosan megműtik, ezért szülei igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy semmilyen fertőzést ne kaphasson el a kicsi. Bublé és felesége, Luisana egy külön lakrészt alakíttatnak át 27 ezer négyzetméteres birtokukon, hogy teljesen steril környezetet tudjanak biztosítani Noah lábadozásához.
extra
6 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 1.
Varga Miklós: A gyerekeim túl öntörvényűek a protekcióhoz Gyermekeivel együtt lép fel Varga Miklós a 60. születésnapjára rendezett koncerten, ami azért is rendkívüli, mert az énekes eddig tudatosan távol tartotta magát ikrei, Vivien és Szabolcs karrierjétől, és a felkészülésben veszi ki a részét, ha igénylik. Kovács Szilárd
Fotó: Máté Krisztián
Varga Miklós december 3-án egy nagyszabású koncerttel készül megünnepelni pályafutásnak negyvenedik évfordulóját, illetve hatvanadik születésnapját a SYMA csarnokban. A kerek évforduló egyáltalán nem rémiszti meg az énekest, sőt esze ágában sincs vis�szavenni a munkatempójából. – Sohasem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a számmisztikának, talán a negyven volt egy kicsit nehezebb. Későn érő típus voltam, de akkor elkezdtem számolgatni, és rájöttem, hogy jó esetben az életem feléhez értem. Most már
Hatvanéves, de esze ágában sincs lassítani
nem foglalkoztat az életkorom. Energikusnak érzem magam, és sok más kortársammal szemben nem az SZTK-ban ülök és a gyógyszereimet válogatom, hanem erre a nagyszabású koncertre készülök. Igyekeztem minden korszakból dalokat válogatni és olyan sztárvendégeket hívni, akik fontos szerepet játszottak az életemben. A teljesség igénye nélkül ott lesz Keresztes Ildikó, Nagy Feró, Sasvári Sándor és Radics Gigi is – mesélte az énekes. Több meglepetésvendég mellett egy különleges duettet is hallhat a közönség, amelyet Miklós 15 éves ikergyermekei, Vivien és Szabolcs adnak elő a koncerten. Vivient a nézők most a Super TV2 Sztárban sztár+1 kicsi című műsorban láthatják, míg Szabolcs eddig inkább színpadi szerepekben bizonyított. Az énekes persze nem győz büszkélkedni a gyerekekkel, de vannak bizonyos határok, amiket igyekeznek betartani. – Nem szoktunk együtt fellépni, mert nem akarom, hogy úgy tűnjön, „biztos a Varga Miki ide is benyomta a g ye r e ke it”. Nem is lenne e r r e
lehetőség, mert mindketten eléggé öntörvényűek ahhoz, hogy megszabhatnám nekik az útirányt. Elsősorban apaként egyengetem az útjukat, például a szerződéseiket én kötöm meg, hiszen még kiskorúak. A fellépéseken szintén kell a szülői felügyelet, sokszor magam viszem el őket, de csak apjukként vagyok jelen. A félkészülésben szoktak segítséget kérni, de távol áll tőlük, hogy az én hátamon akarjanak felmászni. Megvan a saját műsoruk, meg nekem is – mesélte Miklós, aki azt sem titkolta, hogy voltak olyan esetek, amikor vissza kellett mondaniuk felkéréseket. – Anno az Ének iskolájában is visszautasítottuk a lehetőséget, hogy együtt énekeljünk, mert nem akartuk, hogy az az érzésük legyen a nézőknek, hogy miattam kell szavazniuk a műsorban. Ebben a témában nálam már csak Vivi keményebb, mert ő saját jogon akar érvényesülni. Vicces amúgy, hogy sokszor már Vivient hívják valahova, ahova engem „csak” úgy mellékesen invitálnak– mondta nevetve Miklós.
ei Az ikrek, Vivien és Szabolcs is zen t aika rny területen bontogatják szá
Ózd
7 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 1.
Írjon nekünk! Problémája van? Érdekes a szomszédja vagy hallott egy különös történetet? Lencsevégre kapott egy jellemző ózdi épületet? Küldjön témát vagy fényképet. Megírjuk, bemutatjuk és ha kell, utánajárunk.
Az ön területi szerkesztője: Séra Zsanett – e-mail:
[email protected]
városi hírek
Fotó: Vajda János
www.lokal.hu/varosihirek
Húszmillió euróból fejlesztik az acélműveket
Nagy léptékű fejlesztés kezdődik az Ózdi Acélművek Kft.-nél. Húszra húsz – ezzel a szlogennel hozta nyilvánosságra terveit a német tulajdonú ózdi üzem, amelyben benne van, hogy húsz éve vásároltak egy hengerművet a városban, majd megépítettek egy mini acélművet. A közeljövőben pedig húszmillió eurót invesztálnak technológiai és környezetvédelmi beruházásokba. A sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy mintegy százfős munkahelyteremtést céloztak meg a termelékenység növekedése mellett. A Max Aicher csoport ózdi üzemében ebben az évben tízmillió eurós nyereséggel számolnak. A tulajdonos 2012-ben díszpolgári címet kapott a fideszes városvezetéstől. 9. oldal
ózdi hírek
8 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 1.
Felsőfokú félreértés az egyetemi képzésről – Az ózdi emberek csak kapkodják a fejüket pol gármesterük nyilatkoza tai után. Janiczak Dávid az egyeztetett tényeket, az egyetemi képzésre vo nat kozó megállapodást figyelmen kívül hagyva kelt hangulatot, amivel sok kárt okoz a városba érke ző felsőfokú oktatásnak – nyilatkozta lapunknak Riz Gábor. Az országgyűlési kép viselő igyekezett helyére tenni a félretájékoztatást, elmondta, hogy módosíta ni kellett az önkormányzat nak a Miskolci Egyetemmel kötött keretmegállapodá sát. Az korábban közösségi oktatásról szólt, ahol anya gilag részt kellett vállalnia a városnak a működtetés ben. Azóta az állam teljes egészében magára vállalta a költségeket és megálla podtak az oktatási helyszí nekben is, ám Janiczak Dá vid továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a funkciójában és befogadóképességében alkalmatlan épületben, a Kaszinóban történjen az oktatás.
Most van egy átmeneti állapot, mert a MaNDA az év végén megszűnik egy jogszabályváltozás miatt és feladatait egy nonprofit kft. veszi át. Ettől függet lenül a Digitális Erőmű, a Filmtörténeti Élménypark és a digitális közmunka program tovább működik. Ahhoz, hogy a Kaszinó be kapcsolódhasson a képzés be, nyolcéves elidegenítési tilalmat kellett rá garan tálni az önkormányzatnak, ami megtörtént. Ugyanez a jogszabály érvényes a Türr István Képző és Ku tató Központra, valamint a MaNDA-ingatlanokra is, amelyek az állam tulajdo nában vannak és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. engedélyezheti az előírt el idegenítési tilalmat. Az eljárás folyamatban van, ezért nem szerepel még a felsőfokú oktatás ről kiadott tájékoztatóban ennek a két oktatási ob jektumnak a neve, csak a Kaszinóé. A Miskolci Egye tem alapító okiratának mó dosításában viszont már benne van mind a három
telephely, melyek enge délyezését az Emmi már megtette. Ezt érthette fél re – talán nem véletlenül – a polgármester, aki Ózd képviseletében csak a vá ros saját tulajdona ügyében nyilatkozott.
Fotók: Lokál
Ózdon 2017 szeptemberétől csak a Kaszinó épületében indul két szakon nappali egyetemi képzés, és egyelőre kérdéses, hogy a MaNDA és a Türr István Képző és Kutató Központ a későbbi tanévekben helyet ad-e a felsőoktatásnak. Ez a tájékoztatás jelent meg az ozd.hu honlapon, ahol a november 15-i rendkívüli képviselő-testületi ülésről tudósítottak.
A Kaszinó impozáns, de kicsi az egyetemi oktatáshoz
2007-ben már volt felsőfokú oktatás Ózdon
Hétvégi tumultus
Ha szombat, akkor piac
A pénteki élénkülő forga lom után szombaton igazi nyüzsgés van az ózdi pia con. Ilyenkor a hét közben megszokott zöldség- és gyümölcsárusokon kívül kipakolnak a ruhások, a használtcikk-kereskedők és a műszaki termékek ér
tékesítői is. A terület egy része igazi bolhapiac, ahol ritkaságokba botlik a szem lélődő. Ilyenkor, november utolsó és december első napjaiban ritkaság már a magyar szőlő és a tinóra gomba, ám az elmúlt hét végén ezeket még kínálták
a pultokon. A lacipecsenye vagy a sült hurka és kolbász illata is vonzza az ínyence ket. A vásárlók a városlakók mellett a térségből, illetve a közeli Felvidékről érkeznek a legtöbben, utóbbiak ki használják a magas euróár folyam adta előnyöket.
ózdi hírek
9 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 1.
Húsz a húszra – egy újabb sikertörténet Jelentős beruházás indul az ÓAM Ózdi Acélművek Kft. területén, amely új munkahelyeket teremt a térségben és kapacitásbővítéssel is jár.
Max Aicher (jobbra) 2012-ben vette át az Ózd díszpolgára kitüntetést Fürjes Pál polgármestertől Ózdon kilenc év szünet után 2000-ben újra beindult az acélgyártás, ami a helyi tradíciók, a munkakultúra felélesztését is jelentette. Az üzemben jelenleg 450 embernek biztosítanak munkát. Az eltelt közel két évtizedben voltak nehéz periódusok is, amikor a piaci viszonyok miatt állt a termelés, de az ÓAM Ózdi Acélművek Kft. ekkor sem engedte el alkalmazottai kezét, hiszen biztosított számukra fizetést. Az Orbán-kormány, amikor szükség volt rá, az Eximbankon keresztül nyújtott segítséget számukra. Mára túl vannak a nehéz időszakon, amit jól bizonyít, hogy ebben az évben a cégtől származó információk szerint már tízmillió euró nyereséggel számolnak. A kétoldalú korrekt kapcsolatok része volt, hogy 2012. október 23-án a fideszes vezetésű önkormányzat Ózd Város Díszpolgára címmel tüntette ki Max Aichert, aki az elmúlt évtől az NB I/B-s kézilabdacsapat fő szponzora.
Fotó: Vajda János
A cégcsoport ezzel kapcsolatban a következőket közölte lapunkkal: „Az ÓAM Ózdi Acélművek Kft., a német Max Aicher vállalatcsoport tagja 2017-ben ünnepli magyarországi privatizációjának 20. évfordulóját. Vállalatunknál a 20 éves évfordulón 20 millió euró értékű technológiai, környezetvédelmi és kapacitásbővítési célú fejlesztésre kerül sor a hengerműben és az acélműben. Örömmel számolhatunk be arról, hogy ez a bővítés további száz fő számára nyújt Ózdon, illetve a térségben hosszú távra biztos megélhetést, de ennek kedvező hatása további ezres nagyságrendű foglalkoztatásbővülést eredményez a beszállítók körében is. Mindez nem jöhetett volna létre a magyar kormány, személyesen Orbán Viktor miniszterelnök és Max Aicher tulajdonos konstruktív együttműködése nélkül, amelyet a német–magyar gazdasági kapcsolatok egy újabb sikertörténeteként vehetünk számba. A jövőre induló fejlesztés 2018-ban fejeződik be.” Riz Gábor országgyűlési képviselő, megyei fejlesztési miniszteri biztos a beruházással kapcsolatban kifejtette, hogy a Fidesz vezetése mindig is figyelemmel kísérte az ózdi vaskohászati üzem mindennapjait. Hozzátette, Max Aichernek rendkívül nagy érdeme van abban, hogy a rúd- és dróthengermű megvásárlását követően
Kohászok dolgoznak a folyamatos acélöntő műnél az Acélműben
ózdi infók
10
Emléktáblát avattak az elhurcoltak tiszteletére Az Ózdi Német Nemzetiségi Önkormányzat november 26-án emléktáblát avatott a városi könyvtár falán a II. világháborút követően kényszermunkára elhurcoltak emlékére. A 72 éve történt tragikus eseménysornak az idő múlásával egyre kevesebb a borzalmakat átélt tanúja, ám még vannak néhányan, akik el tudják mondani, milyen embertelen körülmények között kellett dolgozniuk a bányákban vagy a mocsarak lecsapolásakor. Mag ya rország ról 600 ezer embert hurcoltak el a Szovjetunióba „málenkij robotra”, a gyerekeket és az aggastyánokat sem kímélve. Legalább kétszázezren nem tértek vissza. Mindez a „demokrata” nagyhatalmak tudtával, hallgatólagos beleegyezésével történt. Erről az időszakról emlékeztek meg Ózdon, ahol Riz Gábor országgyűlési képviselő érzelmektől sem mentes beszédet mondott. Családjából édesapját és nagybátyjait is elhurcolták, annak ellenére, hogy soha nem volt a kezükben fegyver. Mindössze annyi volt a bűnük, hogy ma-
Mementó a nemzeti-tragédiának Egyre kevesebb a túlélő – az ülő sor jobb szélén É. Kovács László
gyarok voltak, egy vesztes háború túlélői. Igazi nemzeti tragédia történt, amelynek túlélői egy életen át hurcolták magukkal a fizikai és lelki sebeket. Kifejtette: büszke rá, hogy a nna k a mag yar parlament nek a képv iselője, amely november 25-ét az
elhurcoltak emléknapjává nyilvánította. A hadifoglyok egyike volt a 93 éves É. Kovács László, Gömörszőlős egykori polgármestere, a Magyar Kultúra Lovagja, aki részt vett az emléktábla-avatáson. Ő három és fél évet töltött kényszermunkán, orosz lágerekben.
November végén is terem vargánya! Szinte hihetetlennek tűnik, hogy november vége felé vargánya-, népies nevén tinóragombát áruljanak az ózdi piacon. A ritkaságból négy darabot ezer forintért kínáltak. Farkaslyuk község alpolgármestere nem nyugodott bele, hogy elmaradt az őszi tinóraszezon. A nyári vargánya idén hamar lefutott, mintegy három hétig nagy tételben lehetett gyűjteni, de mivel eléggé kukacos volt, csak 400 forintért vette át kilóját a felvásárló. Az őszi vargányára hiába vártak, mert nem termett. Összességében sem zárnak jó évet a gombagyűjtők, kevés volt a termés. Harkály Aladár a járással együtt tanulta a gombafajták felismerését, hiszen a szülei már egész kicsi korában kivitték az erdőbe gombászni. Később bányász lett, de a gombaszedésre mindig szakított időt, hét éve pedig levizsgázott, és már gombaszakértőként ő is felvásárolja a termést. Tudja jól, hogy gomba szinte mindig van, csak meg kell találni. Ezért elment a Mátráig, mivel Parádfürdő környékén késő ősszel is szedett már tinórát.
Jegyzet Ózd-gate, vagy városházi gyerekcsíny? Egy perc 38 másodperces hangfelvétel terjed a legnagyobb közösségi portálon, ahol ózdi politikusok neve hangzik el önkormányzati és hivatali vezetők hangján. Arról csevegnek, hogy szervezkedés zajlik az ózdi jobbikos többség megtorpedózására. Egyikük kijelenti, „nagy a baj”, majd számba veszik, hogy az önkormányzati képviselők melyik oldalon állhatnak. A hanganyag akár illegális lehallgatás végterméke is lehet(ne), ahol egy perc 38 másodpercben gondosan összeválogatták a készítője által lényegesnek ítélt részeket. Márpedig ha a városvezetők tudta nélkül készült a felvétel, az tiltott adatszerzés, így egyértelmű bűncselekmény. Abban az esetben, ha ennek gyanúja fennáll, arról értesíteni kell a rendőrséget. Nem lehet tudni ugyanis, hogy az „elkövető” nem poloskázta-e be például a polgármesteri hivatalt, ahonnan a város érdekeit sértő adatokhoz juthatott hozzá. Csakhogy információnk szerint a rendőrségre napokkal a hangfelvétel megjelenése után sem érkezett feljelentés. Volt viszont november 24-én képviselő-testületi ülés, amelynek előzményeként az önkormányzat tagjait felkérték egy „hűségeskü” megtételére. Ebben az szerepel, hogy az eredményeket látva – lásd kutyafuttató építése, négy kültéri alkotás áthelyezése, 2-3 méteres járdaszakaszok építése kitaposott zöldterületeken… két év alatt (a szerk.) – egyre inkább szeretnék akadályozni (értsd: Janiczak polgármestert) a város vezetésében. „Elindították a karaktergyilkos kampányt is, melynél nem átallnak törvénytelen eszközöket is bevetni.” Hoppá! Itt kell visszakanyarodni a hangfelvételhez, amit bár nem nevesít az iromány, de ezt követően kötötték meg a „vérszerződést”, hogy továbbra is együtt dolgoznak a város érdekében. A jobbikos képviselők természetesen összezártak, bár egyelőre nem tudjuk, a függetleneket mivel tudták meggyőzni, hogy szignózzák ezt az óvodás szintű dokumentumot. A rendőrségi feljelentésre viszont továbbra is várunk, mert a törvénytelenséget nem szabad büntetlenül hagyni. Lehetőségként felmerül még a médiahack vagy a blöff esete, ami ebben az esetben egyet jelent a választópolgárok félrevezetésével, és az nem esne jól az ózdi szavazóknak. Szabó László
program
XII. 1–4. 10–15 óra. – MIKULÁS-NAP – Nemzeti Filmtörténeti Élménypark: Mikulásvonat Orient Express díszlettel, fotókészítés a Mikulással. XII. 2. 14–15.30 – KIÁLLÍTÁS – Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark: a Szocializmus hullámvasútja, avagy régi idők egyszerű-nagyszerű játékai című retró kiállítás megnyitója. XII. 3. 9–12 óra – CSALÁDI KLUB – ÓMI Városi Könyvtár – Családi Klub: Apró örömök – Babasarok, kézműves foglalkozás, könyvkuckó, Mikulás-várás. Felnőtteknek egészségügyi szűrőprogramok. XII. 5. 15–16.30 – JÁTSZÓHÁZ – ÓMI Olvasó – Mikulás-játszóház: kézműves foglalkozások, ajándékötletek, levélírás a Mikulásnak, babasarok a kicsiknek.
képregény
11 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 1.
fortuna
12 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 1.
6,5 millióval a Szerencse A Szerencsejáték Zrt.-nek köszönhetően új játszótéren játszhatnak a Hám János Óvoda apróságai Szatmárnémetiben. Az óvodaépületet egyébként a magyar kormány 105 millió forintos támogatásával újították fel.
Szatmárnémetiben Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár jelenlétében avatták fel a római katolikus egyház által létrehozott Hám János Óvoda felújított épületét. Az óvodaépületet a magyar kormány 105 millió forintos támogatásával újították fel. Az összeget a Bethlen Gábor Alapkezelő révén folyósí-
tották a római katolikus egyháznak. Az óvoda udvarán a Magyar Villamos Művek Zrt. 6,5 millió és a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. szintén 6,5 millió forintos felajánlásából építettek játszóteret. Soltész Miklós az avatóünnepségen Böjte Csaba ferences szerzetest idézve kijelentette, hogy minden gyermek kincs.
fortuna
13 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 1.
segített az óvodának játék Zrt.
Óriási szerencse érte? Milliókat nyert? Vagy csak pár ezer forintot, de úgy érezte, hogy Fortuna a kegyeibe fogadta? Írja meg nekünk nyertessztoriját – akár név nélkül –, hogy mások is örülhessenek Önnel!
[email protected]
Megszépült a játszótér a gyerekek nagy örömére Az összeállítást a Szerencsejáték Zrt. támogatta
NYERTEM!
´´NYEREMÉNY: 48. HETI VÁRHATÓ FO
46
*BRUTTÓ ÖSSZEG
´´ SÉG! HATÁRTALAN LEHETO Játssz lottózóban, mobilon és interneten!
A támogatásnak köszönhetően megszépült az épület homlokzata, kicserélték a tetőzetet, felújították a termeket, a folyosókat, a mellékhelyiségeket, az alagsorban pedig új termeket alakítottak ki. Az óvoda udvarán a gyermekek számára tankertet is létesítettek, amelyben minden óvodai csoport saját parcellával rendelkezik. A növények gondozása köz-
ben a gyermekek a gondoskodásnak és a felelősségvállalásnak az alapjait is megtanulhatják. A római katolikus egyház által létrehozott Hám János Óvodában négy magyar és négy német nyelvű csoportban, valamint egy iskolai előkészítő osztályban 220 gyermek tanul. Nemrég írtunk arról is, hogy a Szerencsejáték Zrt. a magyarok
lakta Csángóföld több településére vitt adományokat, köztük tanszereket és asztali számítógépeket. A támogatás legfőbb célja az volt, hogy a Du mbravénben, Magyarfaluban és Lészpeden élő gyerekek taníttatását oktatási eszközökkel támogassák. Az idei ado-
mányozás értékét növeli, hogy a felajánlások nagy részét a munkatársak által adományozott tanszerek tették ki, amelyeket az Adj bele! című önkéntes programon keresztül g y űjtöt te k össze.
Fotók: Hám János Óvoda
www.szerencsejatek.hu
mix
14 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 1.
Moziajánló – Underworld
Underworld – Vérözön
A vámpírok és vérfarkasok háborúja talán sosem ér véget. De hozhat még néhány váratlan fordulatot. Selene (Kate Beckinsale) egyszerre próbálja túlélni a lycan klánok brutális támadásait és az őt eláruló vámpírok ostromát. Kevesen állnak az ő oldalán, de azt a néhány férfit most arról próbálja meggyőzni, hogy békét kell teremteniük – még akkor is, ha nem értenek semmi máshoz, mint a háborúhoz, és akkor is, ha az csak egy módon születhet meg: a végső, legnagyobb áldozat kell hozzá.
Horoszkóp A hét szülinaposa – Woody Allen
A színész, Oscar-díjas filmrendező a héten ünnepli 81. születésnapját. Két házassága után nagy botrányt kavart, amikor örökbefogadott gyermekével, Soon-Yi-vel lépett frigyre. IKREK (V. 21.–VI. 21.) Képes lesz ledönteni azokat a falakat, amiket önmaga elé húzott. Érzi magában az erőt, ami képessé teszi a talpra állásra és újrakezdésre, vagy új kihívásokat megtalálására.
Könyvajánló
Borsos Zsuzsanna:
Anna – Naplóba zárt szabadság Anna egész életében a boldogságot keresi, még akkor is, ha első pillantásra úgy tűnik, mindene megvan: szerető férj, gyerekek, biztos családi háttér. Naplója azon ban olyan súlyos titkokat rejt, amelyek zord valósággá színezik az idilli képet. Az Anna egyéni stílusának köszönhetően túlmutat az egyszerű műfaji meghatározásokon. A fejlődés- és a családregény fogalmát ötvöző drámai történet a főhős, Borbély Anna felnőtté válását, lelkiállapotának és személyiségének változását követi végig úgy, hogy közben bepillantást nyerünk a XXI. század rohanó mindennapjaiba és egy olyan budapesti család otthonába, ahol a mai napig fontosak a hagyományok. A fordulatokban gazdag mű szerkezeti érdekessége, hogy az időben ugrálva bontakozik ki a cselekmény, változatos nyelvezete pedig a szépirodalomba kalauzolva ragadja meg korunk élénk hétköznapjait. A szerző a képszerűség, a feszültségkeltés és a frappáns oldások eszközével formálja az eseményeket és sodorja az olvasót fejezetről fejezetre.
RÁK (VI. 22.–VII. 22.) Sokat tanulhat párjától, még akkor is, ha bosszantja, hogy valamiben önnél jobban teljesít. Legyen lazább, élvezze az életet, ez hozzásegíti céljai eléréséhez.
BAK (XII. 23.–I. 20.) Párkapcsolatában új helyzettel kell szembenéznie, ami egy összeköltözés előfutára is lehet. A munkahelycsere aktuális, de lehet, nem önszántából akar lépni más irányba.
OROSZLÁN (VII. 23.–VIII. 23.) Bízzon magában, akkor könnyedén meghódíthat másokat. A héten bárkit levesz a lábáról, mert önbecsülése a helyére kerül. Párkapcsolata egyre stabilabb.
VÍZÖNTŐ (I. 21.–II. 19.) A csillagok segítik elérni céljait és érdekeit érvényesíteni tudja. Ha valami nagy lépésre készült, annak eljött az ideje. Hosszú távú ügyekbe most nem érdemes fognia.
SZŰZ (VIII. 24.–IX. 23.) Szerelmi életében mindig akad kihívás, amivel szembe kell néznie. Nem kedveli az egyszerű kapcsolatokat, akkor elégedett, ha folyton küzdhet valamiért.
HALAK (II. 20.–III. 20.) Biztonságra törekszik a párkapcsolatában. Inkább él együtt valakivel, akibe nem szerelmes, mint hogy egyedül hajtsa álomra este a fejét. Színe a fűzöld.
MÉRLEG (IX. 24.–X. 23.) Igyekezzen kicsit belehúzni és több energiát fektetni a munkába. A legtöbbször úgy érzi, állásánál többre lenne hivatott, ezért jobb, ha nyitott szemmel jár.
KOS (III. 21.–IV. 20.) A szokottnál is több energiája van, aminek a levezetése mindenképpen szükséges, például esti sétákkal vagy aktív sportolással. Színe a halványsárga.
SKORPIÓ (X. 24.–XI. 22.) Erős ösztönzést érez, hogy még év vége előtt rendbe rakja pénzügyi helyzetét. Ez az inspiráció segíthet a változás elérésében. Hivatalos elintéznivalói akadhatnak.
BIKA (IV. 21.–V. 20.) Szervezete kimerülhet, ezért fogyas�szon minél több vitaminban dús zöldséget és idénygyümölcsöt. Amit most megkíván, azt sajnos mind meg is eszi.
Fánk
Recept
Hozzávalók: 50 dkg finomliszt, 1 kávéskanál só, 2,5 dkg élesztő, 3 dl tej, 4 ek. cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 db tojássárgája, 7 dkg margarin, 5 dl napraforgóolaj, 2 ek. porcukor. Elkészítés: Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tejben 1 ek. cukorral. A liszthez hozzáadjuk a sót, a maradék cukrot, a vaníliás cukrot, a felfutott élesztőt, a szobahőmérsékletű margarint és a tojássárgáját. Alaposan kidagasztjuk, meleg helyen kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük. Lisztezett felületen 1,5 centiméter vastagra nyújtjuk. Egy közepes méretű, lisztezett pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A korongok közepébe hüvelykujjal lyukat nyomunk úgy, hogy a tészta ne szakadjon át. Egy magasabb falú edényben felforrósítjuk az olajat és beledobjuk a tésztákat, majd közepes lángon, többször megforgatva, karamellbarnára sütjük mindkét oldalukat. Vigyázzunk, mert hamar sül. Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsöpögni. Porcukorral meghintve, bármilyen ízesítésű lekvárral tálaljuk.
II. évfolyam, 47. szám
E-mail:
[email protected] Hirdetésfelvétel: KOD Média Kft.: +36-1-398-8357 E-mail:
[email protected] Nyomdai előállítás: Ipress Center Central Europe Zrt. Felelős vezető: Borbás Gábor Terjesztés: Magyar Posta Zrt. Terjesztési panaszok:
[email protected]
Főszerkesztő: Leitner Attila Főszerkesztő-helyettes: Gálosi Emese Vezetőszerkesztő: Vörös Viktória Felelős kiadó: az MMG Zrt. vezérigazgatója
Általános felhasználói feltételek: A Lokál című hetilap bármely részének másolásával és a lap terjesztésével kapcsolatos minden jog fenntartva. A Lokál tartalmai (fotók, írott anyagok vagy azok részletei)
Kiadó: Modern Media Group Zrt. Vezérigazgató: dr. Keresztesi Péter Kiadó és szerkesztőség: 1036 Budapest, Perc u. 8. Központi telefonszám: +36-20-455-6655 Szerkesztőségi telefonszám: +36-20-255-3655
NYILAS (XI. 23.–XII. 22.) Feltűnőbb viselkedése felhívja a másik nem figyelmét, amit roppant módon élvez. Akinél viszont igazi sikert szeretne elérni, annál ez nem kelt szimpátiát.
kizárólag a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével többszörözhetők vagy közvetíthetők a nyilvánossághoz. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2) bekezdése szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül, nem érinti azonban a 37. § szerinti szabad felhasználás lehetőségét. Tilos a lap elektronikus tárolása, feldolgozása, többszörözése és értékesítése a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélye nélkül. A lapból értesüléseket átvenni csak a Lokálra való hivatkozással lehet. A hirdetések tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal.
Lapunkat szemlézi az
rejtvény
15 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 1.
Háztartási baki
ÖSSZETARTOZÓK
Kinek mi illik a kezébe? Kösd össze a párokat!
PECSÉTELJÜNK!
Van négy pecsétünk: 1, 2, 3, 4 A következő mintákat szeretnénk pecsételni: A, B, C, D Hogyan használjuk, milyen sorrendben a pecséteket? Kettő, vagy három pecsétre is szükséged lehet egy minta kialakításához! A = _____ B = _____ C = _____ D = _____
A
B
C
D
4 7
5
6 1 2 3 9 8 4 5 2 1 4 3 7 6 8 6 5 7 2 9 7 4 2 3 7 9 2 6 8 7 3
Sudoku Írjon a nagyobbik ábrába 1 és 9, az egyik 6x6-osba 1 és 6 közötti számokat, a másikba A és F közötti betűket úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és a vastag vonallal határolt területeken belül se legyen ismétlődés!
B
2 5 B D A
F
C C
B D F F
E
3 1 5 6 5 6 2 3 6 5 1 3 6 5
sport
16 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 1.
A LEGNAGYOBB SIKER, HOGY A SZURKOLÓK A CSAPAT MELLÉ ÁLLTAK
Csank János: Nem léptünk előre! Fehér György
Ugye mindenki emlékszik arra, amikor a nyáron emberek lógtak a villamosokon, még a forgalom is megállt, hogy a drukkerek így ünnepeljék labdarúgó-válogatottunkat, amely csoportelsőként jutott tovább Eb-csoportjából? Ugye nehéz elképzelni, hogy ez a csapat az eredményeket tekintve mégsem
A válogatott játéka nagy sikert aratott a szurkolók körében
zárt sikeres évet. Pedig így van. Nemzeti válogatottunk idén mindössze három meccset tudott megnyerni. Legyőztük a FIFA-ranglista 203. helyén álló Andorrát, a 109. Lettországot és az előttünk álló, 11. helyezett Ausztriát. – A válogatott értékelését két részre kell bontani – fogott bele Csank János. – Az első félévhez pedig hozzávenném a sikeres Eb-pót-
selejtezőt, hiszen a norvégok elleni kettős győzelem egyrészről összehozta a csapatot és a közönséget, másrészről önbizalmat adott a játékosoknak. Ki kell emelni, hogy az Eb-re való mentális és szakmai felkészítés tökéletesre sikeredett, a csapat nagyot ment Franciaországban, ennek hatására pedig szurkolói eufória alakult ki. Ez volt az az időszak, amikor minden sikerült, amikor a szerencse is mellénk állt. Csank János szerint azonban ezt csak abból a szempontból sikerült meglovagolni, hogy a drukkerek még mindig ott állnak a válogatott mellett, pedig az eredmények már messze nem olyan jók, mint az év első felében.
– Négy világbajnoki selejtező és egy felkészülési mérkőzés után tisztán látszik, hogy sem eredményességben, sem játékban nem léptünk nagyon előre. Két kötelező győzelem mellett nem sikerült legyőzni Feröert, így már most óriási hátrányban vagyunk a vb-re való kijutásért folytatott versenyben. Pedig most még felkészülni is van idő, a kapitány mindent megkap, amit kíván. Olyanról, hogy a válogatott egy-egy mérkőzése előtt két-három hétig álljon a bajnokság és a válogatott edzőtáborozzon, a mi időnkben csak álmodtunk – fejtette ki az egykori szövetségi kapitány. – Visszatérve a csapathoz: azt gondolom, a csoportban a harmadik hely a reálisan elvárható eredmény, de ha mindenki teszi a dolgát és lesz egy kis szerencsénk – azaz az előttünk álló csapatok botlanak –, akkor lehet pótselejtezőt érő második hely. A csoportelsőséghez csoda kellene. Csank János hozzátette, örül annak, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség profi körülményeket teremt, miként annak is, hogy a drukkerek a csapat mellett vannak. – Ez az igazi, ez a legnagyobb siker, amit a csapat elért!
Fotók: MTI
Ha azt nézzük, hogy harminc év elteltével Európa-bajnokságon szerepelt, akkor sikeres évet zárt a magyar labdarúgó-válogatott. Ha a szurkolói és sportvezetői eufória mögé nézünk, már árnyaltabb a kép. Csank János, a Lokál Extra szakértője szerint eredményben és játékban sem léptünk előre szinte semmit.