1
11483-3/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. március 17-én az I. sz. Tanácskozó teremben megtartott Ifjúsági és Sportbizottság üléséről. Jelen vannak: Jánosi Zoltán elnök Pál György Homa János Csányi Barna Jékli Gergő Dr. Nagy Árpád Köszöntötte a megjelent bizottsági tagokat Megállapította, hogy a bizottság határozatképes és az ülést megnyitotta. Ismertette a napirendi pontokat, melyet a bizottság 3 igen, egyhangú szavazattal elfogadott. Napirendi pontok: 1. Javaslat az egyesületek 2010. évi uszodahasználatára fordítandó pénzügyi keret felosztásáról (ISB, KGB, KGY) 2. Javaslat az óvodai-, iskolai úszásoktatás és diáksport egyesültek, sportkörök felkészülési (alap)támogatásának felosztására (ISB) 3. Javaslat szabadidős és sportprogramok, sportegyesületek, egyéni sportolók rangos eseményeken történő részvételének támogatására pályázati rendszer keretében (ISB) 4. Előterjesztés az "Előny 2010" pályázat kiírásáról 1. napirendi pont: Javaslat az egyesületek 2010. évi uszodahasználatára fordítandó pénzügyi keret felosztásáról (ISB, KGB, KGY) Hegedüs Gábor Elmondta, hogy a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság tárgyalta az anyagot. A költségvetésben tavaly is ugyanez az összeg volt elfogadva, mint az idén. Az áfaváltozások és egyéb költségek miatt ez az összeg, mindenféleképpen kevés lesz. A KGB javaslata, hogy a 4. pont maradjon el, illetve a pénzmaradvány felosztásánál kerüljön vissza az egyesületek 2010. évi uszodahasználatára a költségvetésben elfogadott pénzügyi keret,és a 63 millió Ft a számítások alapján kerüljön kiegészítésre. Szente János: Tavaly is voltak gondok, hiszen a Vízilabda Klub október óta már úgymond grátisz járt be az uszodába. Évek óta ez megy, viszont történt egy öt százalékos áfa emelés. Az infláció mértékénél alacsonyabb szintű áremelés történt, azt jelenti hogy ez a pénz, tulajdonképpen reálértékben egy 10 %-kal kevesebbet ért.
2
Elmondta, hogy nem szerencsés az, hogy egy gazdálkodó egységet kft-t, ingyenes szolgáltatásra rábírni, hiszen ennek az áfa tartalmát be kellene fizetni, ha ingyenes, térítésmentes használatot engedélyez valakinek. Három országos úszóversenyt vállalt be alpolgármester úr, ifjúsági felnőtt, serdülő korosztályban. Ennek a több napos rendezvénynek súlyos költségoldala van. A KGB is azt fogadta el, hogy legyen megemelve a 63 millió Ft, hogy fedezni tudja a klub igényeit. Jánosi Zoltán Mivel támogatási keretet határoz meg, a négyes pont alapvetően jól van megfogalmazva. Kerüljön be pénzmaradványi szakaszban és kiegészítésre kerüljön, mindenképpen támogatandó. Szavazásra tette fel a javaslatot. Aki egyetért a módosított határozati javaslattal, kézfelemeléssel jelezze. Megállapította, hogy 5 igen egyhangúlag elfogadta a bizottság. 5/2010. (III.17.) Ifjúsági és Sportbizottság döntés: Az Ifjúsági és Sportbizottság megtárgyalta az előterjesztést és a következő döntést hozta: 1.) Támogatja 2010. évre az egyesületek részére kedvezményes uszodahasználat felosztásának a Közgyűlés elé történő beterjesztését a következők szerint:
Uszodatámogatás 2010. évre Ssz 1.* 2.* 3.* 4.* 5.* 6.* 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. Összesen:
Egyesület Egri Városi Úszóklub ZF Hungária Egri Vízilabda Klub Búvár és Vízisport Klub Integra Agria Úszó Egyesület Egri Vízmű SC. Vízilabda Klub EKF Vízilabda Club Egri Senior Úszó Klub Oktatási Intézmények Eszterházy Károly Főiskola Rekreáció (Katolikus iskolák Orsz. versenye 2010-ben) Nagycsaládosok, 60 év feletti nyugdíjasok úszástámogatása Úszó érettségi Országos Úszóversenyek (serdülő, ifjúsági, felnőtt) Egri Triatlon Klub Nagy Sport Egyesület Paraaqua Alapítvány
Javasolt támogatás 2010. évi (Ft) 6.500.000 25.000.000 2.500.000 6.500.000 900.000 400.000 1.500.000 7.000.000 2.000.000 400.000 1.100.000 300.000 7.000.000 700.000 500.000 700.000 63.000.000
2.) A támogatás felhasználása - az Egri Városi Úszó Klub, a ZF Hungária EVK, a Búvár és Vízi Sport Klub, Integra Agria Úszó Egyesület, az Egri Vízmű SC, EKF. Vízilabda
3
Klub –egyesületek esetében csak a vízfelület használatára történhet. A sportolói arcképes belépők megvásárlása az Egyesületek tagjainak a feladata. 3.) A 7-16. sorszámig felsorolt egyesületek, intézmények és sportcsoportok a rendelkezésre bocsátott pénzkeretek között szabadon határozzák meg, hogy azt kedvezményes uszoda belépőkre, vagy a sportolók által vízfelület használatra milyen arányban biztosítják. A 13. sorszám alatti rendezvényekkel kapcsolatos uszodahasználatra és egyéb, az uszoda által biztosított szolgáltatásokra is igénybe vehető. 4.) Egyetért az uszodahasználati támogatási keret meghatározásával, mely 2010. év január 01. napjától 2010. december 31. napja közötti időszakra vonatkozik, az Eger Termál Kft. által benyújtott számla alapján.
Felelős:Eger Termál Kft ügyvezetője Határidő: 2010. december 31. 5.) Egyetért azzal, hogy az egyesületek, intézmények, nagycsaládosok 2011. I. negyedévében bázis szinten vehessék igénybe a Bitskey Aladár uszodát a 2011. évi költségvetés elfogadásáig.
Felelős: Eger Termál Kft ügyvezetője Határidő: 2011. április 01. 6.) Felhatalmazza a Polgármestert a háromoldalú megállapodások megkötésére, aláírására.
Felelős: Dr. Estefán Géza Címzetes főjegyző megbízásából Társy József irodavezető Határidő: 2010. április 30. 7.) A 2009. évi pénzmaradvány további felhasználásának tárgyalásakor az elfogadott és felosztott 2010. évi uszodahasználati keret kerüljön kiegészítésre az igények, továbbá a 2010. évi tényleges felhasználás figyelembevételével. Felelős: Habis László polgármester Juhászné dr. Krecz Erzsébet irodavezető Határidő: 2010. május 31. 2. napirendi pont: Javaslat az óvodai-, iskolai úszásoktatás és diáksport egyesültek, sportkörök felkészülési (alap)támogatásának felosztására (ISB) Hegedüs Gábor: Az óvodai, iskolai úszásoktatást, illetve az alapfelkészülési támogatást összevonták. 5 millió Ft, ez kevesebb egy millió Ft-tal, mint tavaly volt. Az iskolák egységes szerkezetben fogják megkapni, a szerződésben szerepel majd, úszásra és felkészülésre is fordítható.
4
Jánosi Zoltán: Aki egyetért a napirendi ponttal, kézfelemeléssel jelezze. Megállapította, hogy 5 igen egyhangúlag elfogadta a bizottság. 6/2010. (III.17.) Ifjúsági és Sportbizottság döntés: Eger Megyei Jogú Város Ifjúsági és Sportbizottsága megtárgyalta az óvodai-, iskolai úszásoktatás az iskolai felkészülési (alap)támogatás 2010. évi felosztására tett javaslatot és a következő határozatot hozta: 1.) Saját hatáskörben elfogadja az óvodai-, iskolai úszásoktatás és felkészülési (alap) támogatás 2010. évi felosztására az alábbi táblázatokban tett javaslatot. Ssz.
Önkormányzati fenntartású intézmény (EKVI)
1. 2.
Szivárvány Óvoda (Kertész u.)
3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18.
Deák F. Óvoda (Deák F. u.) Katica Óvoda (Széchenyi u.) Dr. Hibay K. Óvoda (Hibay K. u.) Csillagfény Óvoda (Tittel P. u.) Ney Ferenc Óvoda Farkasvölgyi Tagóvoda Ney Ferenc Óvoda (Ifjúság u.) Epreskert úti Óvoda Eszterlánc Óvoda (Remenyik Zs. u.) Benedek Elek Óvoda (Vallon u.) Gyermekkert Óvoda (Nagyváradi u.) Gyermekkert Óvoda Zöld LigetTagóvoda Gyermeklánc Óvoda (Vízimolnár u.) Joó János Óvoda (Kallómalom u.) Ovi - Vár Óvoda (Tavasz u.) Bervavölgyi Óvoda (Bervai u.) Deák Ferenc Óvoda Arany J. Tagóvoda (Arany J. u.) Összesen:
Szivárvány Óvoda Napsugár Tagóvoda (Kodály Z. u.)
Támogatás Ft-ban 40.000,- Ft 40.000,- Ft
40.000,- Ft 40.000,- Ft 40.000,- Ft 40.000,- Ft 40.000,- Ft 40.000,- Ft 80.000,- Ft 50.000,- Ft 50.000,- Ft 50.000,- Ft 40.000,- Ft 50.000,- Ft 60.000,- Ft 70.000,- Ft 40.000,- Ft 30.000,- Ft 840.000,- Ft
Nem önkormányzati intézmény: 19.
Jó Pásztor Óvoda Mindösszesen:
40.000,- Ft 880.000,- Ft
5
Ssz. 1.
Iskola, sportszervezet
3.
Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény Szentgyörgyi-Albert Általános Iskola DSE Szent Imre Katolikus Általános Iskola
4. 5. 6. 7. 8.
Felsővárosi Általános Iskola DSE Hunyadi Mátyás Ált. Isk. DSE Dr. Kemény Ferenc Ált. Isk. DSE Pásztorvölgyi Ált. Isk. és Gimn. DSE Gárdonyi G. Ciszterci Gimn. ISK
9. 10.
Neumann J. Közgazd. Szakk. G. ISK. Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenf. SZKI Arany János Általános Iskola és Szakiskola Wigner J. Műszaki, Inform. Középisk. ISK Sancta Maria Általános Iskola és Gimn. DSE IQ. Szakközépiskola és Szakiskola
2.
11. 12. 13. 14. 15. 16.
Mlinkó István Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon Eventus Üzleti Tudományok Szakközépiskolája
Diáksportkörök, egyesülete számlaszámai Államkincstár 1003500301426713-00000000
Összeg (e Ft-ban) 150
10403507-3500621700000000 11102003-1857121737000004 OTP 11739009-20100779 OTP 11739009-20101055 OTP 11739009-20100724 OTP 11739009-20138217 BB Rt. 10103513-4766412900000003 OTP 11739009-20144009 BB Rt. 10103513-4761522900000002 OTP 11739009-15382197
200
11102003-1858490336000001 OTP 11739009-20106490
160
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
430 275 275 230 240 200 80 70
110
Ker.Bank 1040350735003977 OTP 11739009-153780
70
10300002-4680000800003285
60
40
Összesen: Ssz.
145
Önkormányzati fenntartású Iskola, sportszervezet (EKVI) Dobó István Gimnázium ISK Andrássy György Közgazdasági Szki ISK Egri Ker. Mezőgazdasági és Vendéglátóip. Szakk. Szakisk. és Koll. ISK Szilágyi Erzsébet Gimnázium ISK Bornemissza G. Szakképzési Int. ISK Lenkey János Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskola Kossuth Zs. Szakk. És Gimnázium ISK Összesen:
2735 Összeg (e Ft-ban) 180 240 230 180 180 155 70 150 1385
6
3. Javaslat szabadidős és sportprogramok, sportegyesületek, egyéni sportolók rangos eseményeken történő részvételének támogatására pályázati rendszer keretében (ISB) Jánosi Zoltán Elmondta, a szokásos egy millió Ft-os kerettel történt a pályázati kiírás. Hozzászólás nem lévén, kérte szavazzanak. Megállapította, hogy 5 igen egyhangúlag elfogadta a pályázati kiírást. 7/2010. (III.17.) Ifjúsági és Sportbizottság döntés: A Bizottság megtárgyalta a szabadidős sportprogramok, sportegyesületek, egyéni sportolók rangos eseményeken történő részvételének támogatására, pályázati rendszer keretében tett javaslatot és a következő határozatot hozta: Saját hatáskörben elfogadja a szabadidős sportprogramok, sportegyesületek, egyéni sportolók rangos eseményeken történő részvételének támogatására, pályázati rendszer keretében tett javaslatot. 4. napirendi pont: Előterjesztés az "Előny 2010" pályázat kiírásáról Jánosi Zoltán: Hozzászólás nem lévén, kérte szavazzanak. Megállapította, hogy 5 igen egyhangúlag elfogadta a bizottság.
8/2010. (III.17.) Ifjúsági és Sportbizottság döntés: Eger Megyei Jogú Város Ifjúsági és Sportbizottsága az „Előny 2010” pályázati kiírásról szóló előterjesztést megtárgyalta és az abban foglaltakat saját hatáskörében jóváhagyta. Több hozzászólás nem lévén, a bizottság elnöke megköszönte a részvételt és az ülést bezárta. Kmf. Bereczné Pálfi Erika jegyzőkönyvvezető
Jánosi Zoltán