25.) Napirend: 2008. évi bels ellen rzési terv Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a PGB tárgyalta. Felkéri Gáldi György képvisel urat, a Bizottság elnökét, ismertesse a Képvisel -testület tagjaival a Bizottság határozati javaslatát. Gáldi György tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy a PGB elvileg támogatja a tervben foglaltakat. Azt javasolja, hogy a Képvisel -testület csak az Önkormányzatra háruló becsült költségek ismeretében hozzon végleges döntést. A terv kiegészítéseként a PGB a következ ket javasolja: Az Anna-hegyi Víziközm Társulás átvett eszközeire vonatkozóan 2007. évben történtek vizsgálata, illetve az ÉTV Kft. adatszolgáltatására vonatkozó vizsgálat. Keller László kéri a Képvisel -testület tagjainak kérdéseit, észrevételeit, javaslatait. Hajdu Ferenc megállapítja, hogy a terv szerint az ellen rzend szervezeti egység a Zimándy Ignác Általános Iskola, ugyanakkor tudomása szerint például a Sz nyi Erzsébet Zeneiskolában ilyen ellen rzés még nem volt. Ennek alapján azt javasolja, hogy vagy a Zimándy Ignác Általános Iskolához vegyék hozzá ellen rzésre a Sz nyi Erzsébet Zeneiskolát is, vagy pedig cseréljék ki a Zimándy Ignác Általános Iskolával. Gáldi György kijelenti, hogy nincs kifogása az ellen, hogy a Sz nyi Erzsébet Zeneiskola is kerüljön be ebbe a körbe, de azt nem érzi megalapozottnak, indokoltnak, hogy egy nagyságrendileg tizedakkora költségvetésb l gazdálkodó szervezetnek a bels ellen rzése abban a sorban, amely a Bálint Márton Általános- és Középiskolával indult, megel zze azt. Ez semmifajta negatív vagy pozitív diszkriminációt nem jelent, egész egyszer en azt jelenti, hogy az önálló gazdálkodási szervezeteket id l id re ezen vizsgálatnak alá kell venni. Palkóné Szabó Gabriella tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy ez egy utóellen rzés, miutám 2005-ben volt el ször ilyen jelleg ellen rzés az iskolákban. 2005-ben volt a Zimándy Ignác Általános Iskolában és 2006-ban a Bálint Mártonban és a Sz nyi Erzsébet Zeneiskolában hasonló jelleg ellen rzés. A mostani, ami a tervben szerepel, az utóellen rzés. Azt fogják nézni, hogy az akkor megállapított hiányosságokat pótolták-e az intézmények. Azt javasolja, hogy ha már egyszer ellen riznek, akkor mind a három intézményt egyformán vegyék bele a kalapba. Hajdu Ferenc az elhangzottak alapján visszavonja javaslatát. Keller László az eredeti határozati javaslatot bocsátja szavazásra, azzal a kiegészítéssel, hogy az Anna-hegyi Víziközm Társulattól átvett eszközökre vonatkozóan a 2007-ben történtek vizsgálata, illetve az ÉTV Kft adatszolgáltatására vonatkozó vizsgálat, továbbá a Sz nyi Erzsébet Zeneiskolával történ kiegészítés is szerepeljen a határozati javaslatban. Megjegyzi: az lenne a jó, ha a Sz nyi Erzsébet Zeneiskolánál ugyanolyan részletezettséggel történne a vizsgálat, az ellen rzés célja és tartalma megegyezne a többi iskoláéval, de az, hogy az Annahegyi Víziközm Társulat és az ÉTV Kft adatszolgáltatásra vonatkozó vizsgálata mire terjedjen ki, és hogyan történjen, arra vonatkozóan egy módosító javaslatot kellett volna írni és a tartalmát meghatározni. Így lehet a rendszert értelmesen elindítani. Gáldi György a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság által megfogalmazott két pontra vonatkozóan azt javasolja, hogy a Képvisel -testület szükségesnek és célszer nek tartja a vizsgálati program kiegészítését ezzel a két célkit zéssel és azt javasolja, hogy a részletes
vizsgálati programról és az ellen rzés céljáról a Képvisel -testület az els negyedév során külön foglaljon állást. Megjegyzi, hogy nem feltétlenül kell ezt az ellen rzést elindítani januárban, az év hátralév részében, esetleg egy februári, márciusi állásfoglalás után ezen két kérdésben ezt még meg lehet tenni. Palkóné Szabó Gabriella hangsúlyozza, hogy az iskolák ellen rzése során a 2006-os évben végrehajtott vizsgálatok során hiányosságként megjelölt feladatok teljesítését fogják ellen rizni, ez pedig minden iskolára nézve más és más. Keller László úgy kívánja szavazásra bocsátani a határozati javaslatot, ahogy az eredeti javaslat szól, azzal a kiegészítéssel, hogy a program az el bb említett témakörökre terjedjen ki, oly módon, hogy a programokra vonatkozó részletes kidolgozásról a következ Testület az els negyedév során döntsön. Kéri a Képvisel -testület tagjait, aki az elhangzott határozati javaslattal egyetért, az az igen gombot nyomja meg. Határozathozatalkor 18 f van jelen. A szavazás eredménye: Igen: 18 (egyhangú) 438/2007. (XII. 20.) ÖK: Törökbálint Város Önkormányzatának Képvisel -testülete az Önkormányzatra vonatkozó 2008. évi bels ellen rzési tervet az alábbiak szerint fogadja el:
1. Az ellen rzés tárgya: Az Önkormányzat jegyz je (továbbiakban önkormányzati adóhatóság) által meghatározottak szerint a Polgármesteri Hivatal által végzett helyi adó beszedési és nyilvántartási tevékenység szabályosságának áttekintése. Az ellátandó feladatok és a helyi rendelet összhangja a törvényi szabályozással.
Az ellen rzés célja: Az önkormányzati adóhatóság feladatmegvalósításának vizsgálata a helyi önkormányzati rendelet alapján; a helyi adóztatás gyakorlatának értékelése-, a helyi adókról szóló törvénnyel és a gépjárm adóról szóló törvény szerint a települést illet gépjárm adóval összhangban. Az adózási tevékenység bels szabályzatainak áttekintése, s az annak megfelel megvalósítás; a helyes értelmezés szerinti teljes kör és pontos végrehajtás. Áttekinteni, hogy az adózói kör felülvizsgálata, aktualitásának biztosítása rendszerében megvalósul-e az Önkormányzat által érvényesített adófajtákban. A méltányossági törlések megvalósulásának szabályossága. A bírságolási gyakorlat a helyi szabályozásnak megfelel en valósul-e meg.
Az adó megállapítás a konkrét esetekben pontosan valósul-e meg. Az adók megfizetése milyen hányadban valósul meg; milyen intézkedések vannak folyamatban a hátralékosokkal szemben; a fizetési kedvezményben részesül k szabályos eljárásrend szerint kapnak-e könnyítést. Adóbevallások kijavítása megfelel en megtörténik-e. Az adó megfizetése és ennek nyilvántartással való összevetése. A befizetések elszámolása szabályszer en valósul-e meg, a bevétel beszedése a kötelezettségvállalási rend szerint történik-e. Az adózással kapcsolatos kintlév ségek helyzete, aránya, korosítás szerinti megoszlása, követelés állomány felülvizsgálata. Bizonylatok, könyvvezetés, nyilvántartás pontossága, felülvizsgálati rendje nem eredményezhet-e bevétel kiesést; bizonylat meg rzési kötelezettség teljesítése. A nyilvántartás, adatszolgáltatás, adótitok védelmének megfelel sége. A bels dokumentumok kezelése vonatkozásában a folyamatleírás biztosított-e, s annak megfelel en történik-e a végrehajtás. A bels dokumentumok azonosítói megfelel ek-e dokumentumazonosító név vagy jelölés, jóváhagyó aláírás).
(dátum,
oldalszám,
A dokumentumok módosítása jegyz i (meghatalmazotti) jóváhagyással történik-e. A feljegyzések kezelése ügyenként szabályos-e. A küls dokumentumok kezelése vonatkozásában a jogszabályok, testületi határozatok, beadványok illetékes által történ megismerése, illetve ügyintézésre átadása rendszerében biztosított-e. A helyi rendeletek és határozatok (adózási körben) kezelésének szabályozottsága fennáll-e. A küls dokumentumokkal kapcsolatos egyedi feljegyzések kezelése szabályosan dokumentált-e. A beadványok, iratok alapján keletkeztetett hatósági eljárás a KET szabályai szerint valósul-e meg. Az ügyintézési eljárások végrehajtásakor figyelembevételre kerülnek-e a jogszabályban, illetve a bels szabályzatokban foglalt leírások. Az ügyintézési eljárás folyamatos nyomon követése, s annak megvalósulása biztosított-e, Az ügyintézés menetébe történ jogosult beavatkozás dokumentálásra kerül-.e
Az iktatás, beadványok, iratok kezelése el írásszer -e. Az ügyekkel kapcsolatos feljegyzések kezelése megfelel -e.
Az ellen rizend id szak: 2007. gazdasági év
Az ellen rzés típusa: Szabályossági és pénzügyi ellen rzés
Az ellen rzés ütemezése: 2008. II. negyedév
Azonosított kockázatok: Az önkormányzati adóhatóság feladatainak a szakapparátus által történ értelmezés szerinti teljes kör és pontos végrehajtása megvalósul-e.
helyes
Az adózói körben létrejöv változások pontos nyomon követésének megvalósulása. Az adózó bejelentés szerinti nyilvántartásba vételének megvalósulása. Az adó-megállapítás megvalósulása.
helyessége,
pontossága,
a
helyes
adóztatási
gyakorlat
Az el írt adóbevallások teljesítésének teljeskör sége tekintetében a végrehajtott ellen rzés hiánytalansága. Adóbevallások kijavítása megfelel en megtörténik-e; Az adó megfizetése-, s ennek nyilvántartással való összevetése; A befizetések elszámolása szabályszer en valósul-e meg, a bevétel beszedése a kötelezettségvállalási rend szerint történik-e. Bizonylatok, könyvvezetés, nyilvántartás pontossága, felülvizsgálati rendje nem rejt-e bevétel kiesési kockázatot. A bizonylatok meg rzési rendje biztosított-e. A nyilvántartás, adatszolgáltatás, adótitok védelme megfelel -e.
Az ellen rzés módszere: Adatbekérés; részben okmányokon, bizonylatokon alapuló (dokumentum alapú) ellen rzés, szükség szerint mintavételen alapuló ellen rzés, elemzés és helyszíni ellen rzés.
Az ellen rzés ütemezése: 2007. II. negyedév
Az ellen rzött szervezeti egység: Polgármesteri Hivatal önálló költségvetési szerv; s a szakfeladatot végrehajtó felel sei
2. Az ellen rzés tárgya: Az Önkormányzatnál megvalósított szociális segélyezés áttekintése az érvényben lév jogszabályok- helyi rendelet és önkormányzati határozatok alapján.
Az ellen rzés célja: A szabályozottság szerinti végrehajtás megfelel ségének megvizsgálása a Polgármesteri Hivatalnál – k ülönös tekintettel az újonnan bevezetett helyi segélyezési rendeletre, az abban meghatározott segélyezési formákra. Megállapítandó, hogy a hatályos jogszabályok és bels szabályzatok és vezet i rendelkezések el írásai szerint fejti-e ki tevékenységét a szakigazgatási szerv szociális ügyeket ellátó részlege. Az új helyi rendeletre épül szociális segélyezési gyakorlat teljes folyamatának áttekintése, értékelése; a jogosultság feltételeinek megléte a segélyezetteknél; ( rászorultsági szempontok a rendszeres és nem rendszeres pénzbeli szociális ellátásnál, s a közgyógyellátásnál ). A segélyezésnél a jogosultsági feltételekben és összegszer ségben figyelembe vételre kerül- e a családi körülmény vizsgálata. A lehetséges esetekben érvényesül-e a segélyb l él k munkavállalásának, aktiválásának ösztönzése. A meghozott határozatok jogszer ségének vizsgálata. A folyósítás gyakorlatának áttekintése-, pénzügyi tekintetben szabályossági értékelése. Az el írt elszámolási felülvizsgálata.
kötelezettség
teljesülésének
áttekintése,
szabályossági
A vizsgálandó segélyezési tevékenység finanszírozási elvei az Önkormányzatnál. A bels dokumentumok kezelése vonatkozásában a folyamatleírás biztosított-e, s annak megfelel en történik-e a végrehajtás. A bels dokumentumok azonosítói megfelel ek-e dokumentumazonosító név, vagy jelölés, jóváhagyó aláírás)
(dátum,
oldalszám,
A dokumentumok módosítása jegyz i (meghatalmazotti) jóváhagyással történik-e. A feljegyzések kezelése ügyenként szabályos-e. A küls dokumentumok-, kérelmek kezelése vonatkozásában a jogszabályok-, testületi határozatok-, beadványok illetékes által történ megismerése, illetve ügyintézésre átadása rendszerében biztosított-e. S helyi rendeletek és határozatok (segélyezési körben) kezelésének szabályozottsága fennáll-e. A küls dokumentumokkal kapcsolatos egyedi feljegyzések kezelése szabályosan dokumentált-e; A beadványok, iratok alapján keletkeztetett hatósági eljárás a KET szabályai szerint valósul-e meg. Az ügyintézési eljárások végrehajtásakor figyelembevételre kerülnek-e a jogszabályban, illetve a bels szabályzatokban foglalt leírások. Az ügyintézési eljárás folyamatos nyomon követése, s annak megvalósulása biztosított-e.
Az ellen rzési id szak: 2007. teljes gazdasági év
Az ellen rzés típusa: Szabályszer ségi és pénzügyi ellen rzés
Azonosított kockázatok: A m ködés, az er forrás gazdálkodás – segélyezési jelleg el irányzat gazdálkodás tartalmi elemeiben, szabálytalan alkalmazásában rejl kockázatok. Elszámolások, nyilvántartások esetleges nem megfelel ségében rejl el irányzat-gazdálkodásban rejl kockázatok.
kockázatok,
Humán er forrás kockázat: Az er forrás-gazdálkodás humán oldala az optimálistól eltér. A továbbképzések nem szervezeti igényekhez igazodnak. A munkahelyi morál nem éri el a kívánt színvonalat. Az illetékes köztisztvisel (k) munkájukat a gyakorlati követelményeknek megfelel en végzik-e, az el írásokat pontosan betartják-e. A kockázat a kiválasztás folyamatában lehet, mely a munkajogi vagy szerz dési lehet ségek igénybe vételével kiküszöbölhet .
Az ellen rzés módszere: Adatbekérés; részben okmányokon, bizonylatokon alapuló (dokumentum alapú) ellen rzés, szükség szerint mintavételen alapuló ellen rzés, elemzés és helyszíni ellen rzés.
Az ellen rzés ütemezése: 2007. II.– III. negyedév
Az ellen rzött szervezeti egység: Polgármesteri Hivatal önálló gazdálkodású költségvetési szerv szociális ügyeket végrehajtó egysége
3. Az ellen rzés tárgya: A költségvetési szervekre el írt szabályzatok jogszabályváltozásoknak megfelel folyamatos aktualizálásának megvalósulása az önállóan gazdálkodó költségvetési szervnél.
Az ellen rzés célja: Megállapítani, hogy a 2005. évi pénzügyi-szabályossági bels ellen rzés kapcsán készült jelentésben foglalt javaslatok megvalósultak-e a szabályozás tekintetében. Az Iskola önköltség számítási szabályzatának elkészítése megvalósult-e a saját bevételek megalapozott tervezése érdekében. A számviteli politika intézmény-specifikus összeállítása megtörtént-e a jogszabályi változások figyelembevételével.
A számlarend az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségei sajátosságairól szóló, többször módosított 249/2000. (XII. 24.) Kormányrendelet 49. § (1) - (4) bekezdéseiben megfogalmazott tartalommal összeállításra került-e, tekintettel a várható módosítások átvezetésére is. A leltározási szabályzat teljes kör felülvizsgálatra és a ténylegesen folytatott gyakorlatnak megfelel átdolgozásra került-e. A leltározási szabályzatot kiegészíti-e a leltározás és leltárkészítés folyamán alkalmazott iratmintatár teljes kör bemutatása. Az értékelési szabályzat átdolgozása megvalósult-e csak azokra a vagyoni elemekre a költségvetési szervnél, amelyek a mérlegében megjelennek. A megjelölt elemzési, értékelési módszerek az érintett vagyoni körre alkalmazhatók lettek-e. A pénz- és értékkezelési szabályzat kiegészítésre, pontosításra került-e az intézményi gazdálkodáshoz kapcsolódó pénzkezelés és értékkezelés teljes kör tartalmi megjelölése mellett. A számlatükör átdolgozásra került-e, s illeszkedik-e a központi információs rendszer elvárásához, csak olyan számlákat, számlaköröket tartalmaz-e, amit az intézményi gazdálkodás igényel. A vezet i információs rendszer igényeinek kielégítéséhez kialakított többpozíciós számlabontások teljes mélységükben – számmal és megnevezéssel – megjelenítésre kerültek-e az intézmény szintjén. A bels ellen rzési szabályzat kidolgozása, folyamatok kialakítása követelményének eleget tettek-e az 1992 évi XXXVIII. Törvény 121. § (1) bekezdésének el írásai szerint. A FEUVE ellen rzési rendszerét az intézményi lehet ségek és alkalmazott módszerek figyelembe vételével kidolgozták-e. Az ellen rzési szabályzatot az intézmény szervezeti és m ködési szabályzatához csatolták-e és a felügyeleti szervvel elfogadtatták-e. Az ügyrend a gazdasági szervezetre vonatkoztatva a jelenlegi jogszabályi el írásoknak megfelel en átdolgozásra került-e, pontosították-e. Biztosított-e az összhang az érintett dolgozók munkaköri leírásában és az ügyrendben foglalt feladatok között. Az érvényben lév szabályzatok folyamatos aktualizálása megtörténik-e a jogszabály módosulásokhoz igazodóan.
Az ellen rzési id szak: 2007. gazdasági év
Az ellen rzés típusa: Szabályszer ségi ellen rzés
Azonosított kockázatok: A szabályzatok hiányából, vagy nem megfelel ségéb l ered el fordulása.
hibák, pontatlanságok
Az ellen rzés módszere: Okmányokon, kiadott szabályzatokon alapuló dokumentális helyszíni ellen rzés. Az ellen rzés ütemezése: 2007. II. – III. negyedév
Az ellen rzött szervezeti egység: Zimándy Ignác Általános Iskola önálló gazdálkodású költségvetési szerv; Törökbálint;
4. Az ellen rzés tárgya: A költségvetési szervekre el írt szabályzatok jogszabályváltozásoknak megfelel folyamatos aktualizálásának megvalósulása az önállóan gazdálkodó költségvetési szervnél.
Az ellen rzés célja: Megállapítani, hogy a 2006. évi pénzügyi szabályossági bels ellen rzés kapcsán készült jelentésben foglalt javaslatok megvalósultak-e a szabályozás tekintetében. Az Iskola önköltség-számítási szabályzatát elkészítették-e a saját bevételek megalapozott tervezése érdekében. A gazdasági szervezet ügyrendjének elkészítése megvalósult-e a jogszabályi kötelezettség teljesítése érdekében. A gazdálkodás vertikális folyamatainak el írásait tartalmazó Hatásköri Szabályzatot összhangba hozták-e a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel (különös tekintettel a 2006. év október 31-i jelentésben az összeférhetetlenségi szabályokkal, szakmai teljesítés-igazolásokkal és aláírásokkal kapcsolatosan megfogalmazott hiányosságokra).
A gazdasági szervezet elkészített ügyrendjét alapul véve az egyes pénzügyi, gazdasági feladatokhoz kapcsolódó munkakörök felülvizsgálata elvégzésre került-e és annak alapján a munkaköri leírások átdolgozták-, pontosították-e. A bizonylati szabályzat és az annak mellékletét képez bizonylati album felülvizsgálata, kiegészítése és aktualizálása megtörtént-e, tekintettel a jogszabályi változásokra. Az engedélyezett napi záró pénzkészlet fels értékhatárát felülvizsgálták-e és – a gyakorlati igény figyelembevételével – annak módosítását végrehajtották-e. A számlarend analitikus nyilvántartásokra vonatkozó részének felülvizsgálatát és intézményspecifikus sz kítését megvalósították-e, a szabályozottság hiányosságai, mint kockázati tényez , megszüntetése érdekében. Az érvényben lév szabályzatok folyamatos aktualizálása megtörténik-e a jogszabály módosulásokhoz igazodóan.
Az ellen rzési id szak: 2007. gazdasági év;
Az ellen rzés típusa: Szabályszer ségi ellen rzés;
Azonosított kockázatok: A szabályzatok hiányából, vagy nem megfelel ségéb l ered el fordulása;
hibák, pontatlanságok
Az ellen rzés módszere: Okmányokon, kiadott szabályzatokon alapuló dokumentális helyszíni ellen rzés;
Az ellen rzés ütemezése: 2007. II. negyedév –III. negyedév
Az ellen rzött szervezeti egység: Bálint Márton Általános Iskola önálló gazdálkodású költségvetési szerv; Törökbálint 5. Az ellen rzés tárgya:
A költségvetési szervekre el írt szabályzatok jogszabályváltozásoknak megfelel folyamatos aktualizálásának megvalósulása az önállóan gazdálkodó költségvetési szervnél
Az ellen rzés célja: Áttekinteni, hogy a Polgármesteri Hivatal a folyamatba épített, el zetes és utólagos ellen rzés rendszerének kialakítását és gyakorlati megvalósulását els dleges feladatként határozta-e meg és hajtotta végre. Megvalósult-e az Önkormányzat sajátosságaihoz illeszked szabályozottság kialakítása az ellen rzés területén is, különös tekintettel a kapcsolódó részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek széles körére. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 121. § (1) bekezdése alapján az „els szint pénzügyi irányítási és ellen rzési rendszer” kiépítése és m ködtetése a költségvetési szerv vezet jének felel ssége, miként érvényesült e törvényi el írás Polgármesteri Hivatalnál. A munkaköri leírások felülvizsgálatra, kiegészítésre kerültek-e a FEUVE rendszer által kijelölt ellen rzési pontokhoz kapcsolódó feladatok konkrét meghatározása érdekében. A munkaköri leírásokban szerepl feladatok részletezése, pontosítása megtörtént-e, mivel a vizsgálat idején általános, mindenki által ellátható feladatot jelöltek. Megállapítani, hogy a 2007. év március 1-én kelt rendszerellen rzésr l készült bels ellen rzési jelentésben foglalt javaslatok megvalósultak-e a szabályozás tekintetében. A bels irányítási, szabályozási és ellen rzési rendszerhez kapcsolódóan: A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjében az értesítéshez határid megjelölés történt-e abban az esetben, ha a szabálytalanságot a FEUVE-rendszeren belül valamely dolgozó észleli. A kockázatkezelési szabályzat felülvizsgálata, kiegészítése megvalósult-e a gyakorlati alkalmazás szükséges el feltételeként az eljárásrend, döntési jogkörök, határid k, felel sök kell en pontos megjelölése érdekében. A FEUVE-rendszerhez kapcsolódó szabályzatok, eljárásrendek dolgozókkal való megismertetése megtörtént-e a tényleges érvényesülésük érdekében (hogy az érintettek, felel sök azok tartalmát ismerjék). A pénzkezelés rendjét, valamint annak lebonyolítását a 2007. évi szabályozásnak megfelel en kialakította-e a Polgármesteri Hivatal, s a m ködés a szabályzatnak megfelel en biztosított-e. A gazdálkodási szabályzatokban – különösen a 2004. január 1-t l hatályos és azóta nem aktualizált szabályzatok esetében – a felülvizsgálat és azokban a jogszabályi változások átvezetése megvalósult-e.
A Polgármesteri Hivatalhoz tartozó vagyontárgyak – ingatlanok – bérbeadása a számviteli kormányrendelet 8. §-a alapján az önköltség-számítás rendjére vonatkozó írásban foglalt bels szabályozás kialakítás szerint valósul- e meg. A szabályzat elkészült-, felülvizsgálatra került-e. A bels szabályzatok megismertetésének megfelel módon történ dokumentálása, az érintett beosztottak részér l annak aláírásokkal való igazolása megvalósult-e.
Az ellen rzési id szak: 2007. gazdasági év;
Az ellen rzés típusa: Szabályszer ségi ellen rzés;
Azonosított kockázatok: A szabályzatok hiányából, vagy nem megfelel ségéb l ered el fordulása.
hibák, pontatlanságok
Az ellen rzés módszere: Okmányokon, kiadott szabályzatokon alapuló dokumentális helyszíni ellen rzés.
Az ellen rzés ütemezése: 2007. II. negyedév –III. negyedév
Az ellen rzött szervezeti egység: Polgármesteri Hivatal önálló gazdálkodású költségvetési szerv; Törökbálint
A Képvisel -testület szükségesnek és célszer nek tartja a vizsgálati program kiegészítését azzal, hogy az Anna-hegyi víziközm társulat átvett eszközeire vonatkozóan a 2007-ben történtek kerüljenek ellen rzés alá, továbbá az ÉTV Kft adatszolgáltatására vonatkozóan is kerüljön sor vizsgálatra. A Sz nyi Erzsébet Zeneiskolára is terjedjen ki az utóellen rzés. A részletes vizsgálati programról és az ellen rzés céljáról a Képvisel -testület külön foglal állást.
(18 igen – egyhangú) Határid : 2008. december 31. Felel s: jegyz , polgármester