Támogatónk: COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY
www.kraszna.ro 2009. Október
XIII. Évfolyam 10. szám
Kulturális kiadvány
Kedves honfitársaim! 2009. november 22-én államelnök választás lesz Romániában. Húsz éve mindannyian tudjuk, hogy román politikusok és pártok soha nem vállalták fel a magyar közösség értékeit, érdekeit és céljait. Ezért is döntött úgy a Romániai Ma gyar Demokrata Szövetség, hogy államelnökjelöltet indít. Én azért vállaltam ezt a feladatot, mert tudom, hogy milyen magyarságot, milyen Erdélyt és milyen Romániát akarunk. Új társadalmi szerzõdésre van szükség ahhoz, hogy az állam és a polgárok közötti viszony új alapokra kerüljön. Ebben az új partnerségben az egyénnek, a családnak és a közösségnek kell elsõ helyre kerülnie. Olyan országot akarunk, amelyben a polgár nem kiszolgáltatottja az államnak, amelyben a biztonság és a kiszámíthatóság szavatolja a közösség fejlõdését. Olyan Romániát akarunk, amely minden állampolgár közös otthona. Azt kérjük, amit 1918-ban a gyulafehérvári nyilat kozatban megígértek: önrendelkezést a romániai nemzeti közösségeknek. Az adott szó betartását kérjük – kulturális, területi és regionális autonómiát. Nyel vi jogaink teljes körû érvényesítését akarjuk, azért hogy Erdélyben a magyar nyelv egyenrangú legyen a románnal. Én az egyenes beszéd híve vagyok. A választási kampányban csak azt mondom, amiben hiszek, csak azt ígérem, ami megvalósítható. Az országot járva, azt tapasztalom, hogy az emberek a politikusoktól az õszin te, egyenes beszédet várják, még akkor is, ha nem tudunk azonnali javulást ígérni.
Vissza kell adnunk a reményt, hogy lehet másként, lehet jobban, a közösség érdekében politizálni. A november 22-i elnökválasztásnak számunkra két tétje van. Fontos, hogy ki lesz az ország elnöke, de ugyanolyan fontos, hogy milyen mértékben tudunk mi, romániai magyarok beleszólni a saját jövõnk alakításába. Tudjuk, hogy annyian vagyunk, ahányan szavazunk. Most ismét össze kell fognunk. Bizonyítsuk be, hogy közösségünk erõs és egységes, hogy minket nem lehet megkerülni! Bizonyítsuk be újra a magyar összefogás erejét! Ehhez kérem az Önök támogatását, az Önök szavazatát.
www.kraszna.ro
Tisztelettel, Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje
Október Egyik szemünk sír… 2009. szeptemberében utolsó útjára kísértük: Pap (Bogya) Elena, meghalt szeptember 2.-án, élt 70 évet, Kraszna 873 hsz. Dimény Miklós, meghalt szeptember 6.-án, élt 41 évet, Kraszna 1358 hsz. Dimény Miklós, meghalt szeptember 8.-án, élt 67 évet, Kraszna 995 hsz. Kasza Ghéza, meghalt szeptember 18.-án, élt 80 évet, Kraszna 797 hsz. Boros (Kabai) Erzsébet, meghalt szeptember 20.-án, élt 72 évet, Kraszna 855 hsz. Dénes Árpád, meghalt szeptember 23.-án, élt 44 évet, Kraszna 1206 hsz.
A reformációra emlékezünk
Október 31-én a reformációra emlékezünk. Arra a napra, amikor Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezte az a 95 tételt, amely alapjaiban megrengette a keresztyénséget. Először Luther Márton, majd őt követően Kálvin János és a reformátorok egész Pihenésük legyen csendes! Ezúton nyilvánítjuk sora kemény harcban állt őszinte részvétünket a gyászoló családoknak. ki a hitből való megigazulás …a másik nevet tiszta evangéliumi tanítása mellett (Rm. 3,20-28). Hird2009. szeptemberében házasságot ették, hogy az ember Isten kötöttek: kegyelméből, Jézus Krisztus Pap Tibor és Bogya Réka, szeptember váltsága által nyer üdvössé12.-én get, és nem a törvény vagy a Somogyi János és Jakó Beatrice Alina, jócselekedetek révén. A z szeptember 19.-én akkor élő vallásos emberek Gratulálunk a fiatal házasoknak! számára ez az új, tiszta bibliai tanítás arra irányította a figyelmet, hogy Istent magát is meg lehet ismerni, és pusztán a Bib2009. szeptemberében születtek: lia olvasása hitet képes ébreszteni az emberben. Az újjászületett Dénes Zoltán és Kinga fia, Márton-Zoltán, szeptember 4.-én ember és az Isten között kapcsolat jöhet létre, a hívő ember az Ő Hajas Zsolt és Amália-Erzsébet fia, Patrik, vezetése alá kerülhet. Mindez nem azért történhet meg, mert az szeptember 9.-én én cselekedeteim kedvesek az Úr előtt, nem azért, mert többet Birtalan István és Erzsébet leánya, Soma, dobok a perselybe, azért sem, mert sokszor mondok el egy imádszeptember 10.-én ságot,, hanem mert Isten Jézus Krisztus érdeméért elfogad enTóth Levente és Ibolya leánya, Paula, gem, mint bűnös embert. szeptember 23.-án Ezek a gondolatok újak voltak a középkor vallásos emberei Sólyom László és Irma leánya, Blanka, számára, akik eddig saját nyelvükön nem is olvashatták a szeptember 23.-án Szentírást, Isten kegyelméről és a hit dolgáról csak vakok módHerbert Róbert és Erzsébet fia, Krisztiánjára tapogatóztak. Ervin, szeptember 25.-én Luther Márton Istentől kellő erőt és bölcsességet kapott a BibKocsis Csaba és Melinda leánya, Vera, szeptember 29.-én lia német nyelvre való lefordításához, ugyanúgy, mint a mi Károli Gáspárunk, aki nem sokkal később, 1590-ben magyarra fordítotBoldog, hosszú életet kívánunk az újszülötteknek, szüleiknek pedig erőt, egészséget a neveléséhez. ta a teljes Szentírást. A reformáció éveit követően Isten hirdetett szava mellett a Biblia egyre több kézbe kerülhetett, Jézus Krisztus követése a naponkénti bibliaolvasással sokak FELHÍVÁS számára világos útmutatást hozott, kiapadhatatlan Tisztelettel tudatjuk a lakossággal, hogy a 329/2009. forrássá lett. Törvény 10. szakaszának végrehajtása szerint, csökkenA reformációra emlékező hívektől Isten megkérteni kell a közalkalmazotti fizetéseket 15,5%-al a következő dezi, azon az úton járnak-e, mint amikor elhívta őket lehetőségek szerint: havonta 4 fizetetlen nap letöltése minaz Ő követésére. Arra is figyelmeztet, hogy meg lehet den alkalmazott által, vagy a napi munkaidő csökkentése. A újulni a hitben, lehet újat kezdeni a Jézus Krisztuspolgármesteri hivatal döntése szerint a hivatal munkahelyi sal való kapcsolatunkban. Az Ő ajtaja mindenki előtt programja a következő lesz 2009. november 16 – decemnyitva áll. Lehet hozzá mindig újra – nem csak a megber 31 között: • hétfő, kedd, szerda, csütörtök: 8,00-14,00 téréskor – visszatérni, Tőle újra, meg újra megújulást • péntek: 8,00- 13,00 kapni. POP IMRE, polgármester Kovács István, lelkipásztor
www.kraszna.ro
Október
Tisztelt Kraszna Község lakosai
Tisztelettel felkérek minden szavazójogú személyt községünk fejlődése érdekében, november 22-én jöjjenek el mindnyájan szavazni, és szavazzanak a jövőre, a fejlődésre, a magyarságra, az RMDSZ jelöltjére Kelemen Hunor államelnök jelöltre. Mert, ha az Egyesült Államoknak lehet színesbőrű államelnöke, a demokrácia értelmében Romániának is lehet magyar nemzetiségű államelnöke, aki nem más, mint az egyenes beszédű Kelemen Hunor. Fontos, hogy ki lesz az ország elnöke, de ugyanolyan fontos, hogy milyen mértékben tudunk mi, romániai magyarok beleszólni a saját jövőnk alakításába. Tudjuk, hogy annyian vagyunk, ahányan szavazunk. Most ismét össze kell fognunk. Bizonyítsuk be, hogy közösségünk erős és egységes, hogy minket nem lehet megkerülni! Bizonyítsuk be újra a magyar összefogás erejét!
2009. november 22-én szavazzunk az egyenes beszédre,
Kelemen Hunorra. Tisztelettel, Pop Imre polgármester
www.kraszna.ro
Október
Kelemen Hunor a mi jelöltünk 1967 október 18.-án Csíkkarcfalván született, ahol jelenleg is él és élvezi a falu pihentető nyugalmát, amikor munkája nem szólítja távol szülő falujától. A betűvetés rejtelmein a Csíkjenőfalvi Általános Iskola segíti át. A középiskolát Maros vásárhelyen végzi, majd állatorvosi diplomát szerez Kolozsváron, de gyermeksorától vonzódik az irodalomhoz. 1993-1998 között a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem filozó fia tanszékén diplomázik. 1997-től kerül bele aktívan a politikai életbe. Államtitkárként az RMDSZ színeiben a kulturális mi nisztériumba. 2000-től az RMDSZ Hargita megyei képviselője. 2005-től a Képviselőház Házbizottságának RMDSZ-es tagja. 2007-től az RMDSZ ügyvezető elnöke. 2009. június 27.-én a Szövetségi Képviselők Tanácsa úgy döntött, hogy ő képviselje a magyarságot november 22.-én. Rövid bemutatása után a fontosságát szeretném kiemelni annak, hogy elmenjünk szavazni. Gyors léptekkel közeledik november 22-ike amikor, Románia lakossága államelnököt választ. Kelemen Hunor személyében az RMDSZ is indít jelöltet ezen a választáson. Kelemen Hunor a mi jelöltünk olvashatjuk kampányplakátjain és jellemzője az egyenes beszéd. Egyenes beszédjeiben képvisel minket, gondjainkról beszél és összefogja a magyarságot. Az értünk, magyarokért való tenni akarás motiválja az RMDSZ döntését is, hogy jelöltet indított az államelnök választáson. Egy év alatt harmadszor állunk az urnák elé. 2008 novemberében parlamenti képviseletet, 2009. június 7.én Európai Parlamenti képviseletet választottunk és a Krasznaiakra jellemző komolyságra és lelkiismeretességgel november 22-én államelnököt választunk. Hát igen kedves olvasók már megint választás?
Mint ahogy többen rákérdeznek, már megint és lelkiismeretes magyar módjára el is megyünk szavazni. Nem szabad fölényesen leinteni, hogy „úgysem lesz magyar elnöke Romániának”. Az RMDSZ nagyon jól átgondolta, hogy indítson e jelöltet és jól döntött úgy a jelölést, mint a jelölt személyét illetően. A kampány jó alkalom arra, hogy a tömegekhez eljusson a célok, törekvések, üzenetek. Kampányprogramja értünk van, a romániai magyarok érdekeit képviseli, együtt minden itt élő ember érdekével. Megmérettetünk, megmérettetik a romániai ma gyarság az őket képviselő szervezet és nem szabad könnyűnek találtatnunk. Be kell bizonyítanunk, mint eddig is, hogy erősek vagyunk és összefogunk a cél érdekében. A Kelemen Hunor nevéhez a tulipánra adott szavazatok száma nagyon fontos a romániai magyarság számára és döntéssel bíró az elnökválasztás második fordulóján december 6-án. A november 22-ikei választás még nem fogja eldönteni, hogy ki kerül az elnöki székbe. Ami a magyarság számára nagyon fontos, hogy ismét hallassuk szavunkat, hogy megmutassuk, minket nem lehet hosszútávon kirekeszteni a kormányzásból, és hogy megvédjük azt a rólunk alkotott képet, amit még az ellenfelek is elismernek, hogy az RMDSZ egy komoly szavahihető szövetség és partner. Kedves olvasó, menjünk el november 22-én szavazni és szavazzunk az RMDSZ színeiben induló elnökjelöltünkre, Kelemen Hunorra. Ne találtassunk könnyűnek, és a szavazási pecsét által hallassuk szavunkat. Semmi sem lehetetlen.
Találkozzunk november 22-én.
www.kraszna.ro
Tisztelettel Gecse Ibolya (Buci)
Október
A mi államelnökjelöltünk: Kelemen Hunor
www.kraszna.ro
Október
www.kraszna.ro
Október
Kazinczy Ferenc emlékévre! (folytatás az előző lapszámunkból) Kazinczynak Csereyvel való vélekedéseiről szólva, nem hallgathattunk el még egy megjegyzést. Fel kell fedeznünk azt az alapvető különbséget, ami a két barát természetileg egymástól megkülönbözteti: Kazinczy önmagában néző, egész múltjukat magával hordó, az ember életét történelmi és filozófiai távlatból szemlélő igazi irodalmár volt, míg Cserey ezzel szemben mindig kifelé, a világra néző tekintettel járt-kelt. Indulatoskodott vagy bosszankodott, csak a jelen pillanatainak volt számára igazi értéke. Bámulatos dolog, hogy Kazinczy mennyire szerette ezt az örvénylő embert. Úgy szerette, ahogyan az igazi szeretők szeretik egymást. Hibáival, bűneivel, átkozódásaival, veszélyes ösztöneivel együtt, de tisztelte és szerette. Idézetek Kazinczy Ferenc „Erdélyi levelek” írásából, amely valóságos erdélyi bolyongás volt. 1816 június 24-én lépte át Erdély határait. Ipnél kelt át a Berettyón. Erről az útról így írt: „Magyarországot Erdélytől Széplak, s Ip krasznai helységek közt a Berettyó választja el, mely itt egy Tusza nevű erdőben fakad. Másnap alkalmatlan de kies tájakon ment utam egész Krasznáig. Nagyfalu, báró Bánffy László főispánnak lakó helyén… midőn megérkeztem Krasznára, a kamarás és major nagyajtay Cserey Farkas urat s szeretett feleségét, gróf Haller Cristinát s egy minorita szerzetest, ki miséjét mondogatta, már asztal mellett lévén…” Ittléte alkalmával Kazinczy bejárta a kastély szobáit, csodálva művészi tárgyait, gyűjteményeit, majd az udvart és a kertet, melyben sok botanikai ritkaság virult. A botanikus kertet dicsérve, a kert gazdag növényzetét. Megtekintették a réten legelésző lovakat, szarvasmarhákat és bivalyokat. „Midőn csikait estve behajtják, engem egy arabs eredetű csődörrel ajándékoza meg és tőlem várva a csikó nevét, amelyet Bülbülnek neveztem el (fülemüle):” Megtekintették a bibliotékát, ami
megközelítőleg négyezer kötetből állhatott. „Elmenetelkor Perje falu felé hagytam el Krasznát. Rettegve attól, hogy Cserey szemei engem többé meg nem látnak, ha utamat Kraszna felé veendem.” Útjának főbb állomásai az Almás völgyén haladt Kolozsvár felé. Indulás előtt Cserey ökröket küldött előre, hogy a Kazinczy szekerét felvonják a Meszes ormára. Kazinczy és Cserey barátságáról még rengeteget lehetne írni, de emlékezésből elégedjünk meg ennyivel. Befejezésül álljon itt Kazinczy Ferenc egyik verse, azok közül amelyeket Csereynek írt:
Fény és homály
Csereyhez Szép és felduzzadt Áres táborában Dicső, nagy tettek által fényleni Az ércz phalanxot béfeszíteni, S ha kell, lerogyni a vérengző csatában. Szebb, oh szebb a nép véneinek sorában Hatalmas szózattal mennydörögni; A hont, az elnyomottat védeni, S elfojtani a bűnt serkedő korában. Miklós Erdélynek lelkes nagy polgára, Hazád ismeri szent hűségedet, S tölgyággal koszorúzza tetteidet. Szemem vakítja fényed nagy sugára. Nem fénylek én, s azt én nem fájlalom Fény s nagyvilág énnékem Széphalom. Összeállította: Nagy Károly nyugdíjas
A magyar reformáció nagy alakjai
A reformáció évfordulójára készülve két olyan magyar személyről szeretnék említést tenni, akiknek látszólag semmi közük nincs egymáshoz, valójában azonban a maguk módján mindketten nagyon sokat tettek azért, hogy hitünk még személyesebbé váljon, hogy minél közelebb kerüljünk teremtő Urunkhoz. Szenci Molnár Albert fiatalkorában Göncön, Károli Gáspár mellett tanulhatott. Láthatta, hogy milyen elszántsággal fogtak neki páran a bibliafordításnak, hogy mindent megtettek azért, hogy végre magyar nyelven is olvasható legyen a Biblia. Szenci aztán külföldön tanult, de később ő is visszatért a fordításhoz. Neki köszönhetjük vasárnapról-vasárnapra énekelt zsoltáraink magyar szövegét. Olyan lendülettel fordított, hogy a 150 zsoltárral 90 nap alatt végzett. Sajnos nem tudni miért, de nem nagyon találta helyét magyar földön, ezért pár év múlva visszatért német területekre. Írásain átviláglik komoly hite, elkötelezettsége és irodalmi műveltsége is: Én lelkem erős hittel Az Urat óhajtja, Mint a virrasztó éjjel A virradtát várja. (130,3) Szenci már Urához tért, amikor az erdélyi fejedelmi udvarban megjelenik Medgyesi Pál prédikátor, aki Angliában a puritanizmust tanulmányozta.
Hamar megkedveli őt a fejedelemasszony, Lórántffy Zsuzsanna, így mellette marad, és az udvar támogatásával jelenhetnek meg írásai. A puritanizmus lelkes híve minden írásában arra hívja fel a figyelmünket, hogy milyen fontos és áldott az Istennel való személyes kapcsolat. Mekkora kegyelmet kaptunk azáltal, hogy ismerhetjük az Urat és gyermekeinek nevez bennünket. Olyan személyes kegyességi életre tanít, ahol a családok együtt olvassák, tanulmányozzák a Bibliát, esténként közös áhítatokat tartva. Komolyan gondolja, hogy mindenkinek fontos tudnia írni-olvasni, hogy személyesen is megismerhessék Isten igéjét. Elkötelezettsége és hite prédikációin átviláglik. Hihetetlen lendülettel dörren rá hallgatóira, amikor bűneikről beszél, de ugyanilyen átszellemülten beszél Isten megváltó kegyelméről is. „Gondolkodjál az Istennek veled számtalan sok ízben közlött nagy kegyelmességiről és jótéteményiről: azt jelenti Szent Pál, hogy Isten mindazokban téged megtérésre indít. … Ha ez gondolatok szívedet meg nem hathatják, melyekre a kemény kősziklák is meghatódtak és szörnyűképpen meghasadoztak, csak az egy Isten tehet jót veled. „ (Medgyesi Pál) Mindkettőjük tevékenysége valóságos megújulást eredményezett a magyar hitéletben, életükről mégis méltatlanul ke veset tudunk. Kovács István, lelkipásztor
www.kraszna.ro
Október
Halottak napja
Az őszi időszak két jeles ünnepe mindenszentek, és az ezt követő halottak napja. A hagyomány szerint mindenszentek azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve a kalendárium név szerint nem emlékezik meg róluk. A halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje ez, így e két nap összekapcsolódik. Az ünnep kezdetei a IV. századba nyúlnak. Szent Efrém szíriai egyházatya (373) és Aranyszájú Szent János (407) már tud Mindenszentek ünnepéről, melyet május 13-án, illetve pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. Nyugaton 609-ben tűnik föl először ez az ünnep. Nemcsak vértanúkat, hanem valóban minden szentet november 1-jén Írhonban és Angliában kezdtek ünnepelni a 700as években, és ez az ünnep hamarosan általános lett. A Bibliában is számos utalást találunk az ősök emlékének — és síremlékének — ápolására, de a holtakkal „beszélgetés”, hozzájuk imádkozás a Szentírástól idegen, pogány eredetű a népszokásainkban. Hasonlóképpen a Bibliából tudhatunk az üdvözült szentekről (pl. Jel. 5,8; 8,3-4; 13, 7,10; 14,12; 16,6; 18,20,24; 19,8; 20,9), de vallásos imádatuk, nekik közbenjáró szerep tulajdonítása nem kedves Isten előtt. Két fő történése van minden évben halottak napjának: egyrészt visszatekintünk azoknak az életére, velünk töltött idejére, akik különösképpen is közel álltak hozzánk. Ez sok szempontból nem könnyű, hiszen olyan emlékek tolulnak elénk, amik ismét elevenné teszik azt, akinek a képe talán fő helyen függ a lakásunkban is, de a szívünkben mindenképpen. Másrészt van egy- más szempontból személyes - vonatkozása is a halottak napjának, amibe ritkán gondolunk igazán bele, de mindenképpen tovább nehezíti ennek az időszaknak a feldolgozását kiben-kiben. Halottak napja óhatatlanul felteszi a kérdést mindannyiunk számára, hogy vajon mi van az élet után. Mert egyfelől nagyon szomorú, és valóban nehezen hordozható, hogy el kellett már búcsúznunk némelyektől. Ugyanakkor kikerülhetetlen tény - akár akarunk ezzel foglalkozni, akár nem -, látjuk ezt igazolódni nap mint nap, hogy egyszer mindannyian el kell hogy menjünk úgy, ahogy szeretteink is elmentek már. Ezt így fogalmaztam meg magamban, hogy hogyan tudok választ adni a „halál-kérdésre”? Mi van az élet után? Vagy ha jobban tetszik: Mi van a halál után? Először foglalkozzunk azzal, hogy a visszatekintés mivel jár, járhat egy ilyen időszakban? Minden visszatekintésben két érzés keveredik. Egyrészt az örömteli élmény, az emlékek képe, másrészt pedig a veszteségé és a fájdalomé. Azért fontos kimondanunk ezt, mert Jézus is foglalkozik ezzel. Jézus sem bagatellizálja az emberi érzéseket. Nem mondja nekik a búcsúbeszédében: Tanítványok! Fel a fejjel, bár igaz, hogy elmegyek közületek, de ugyanúgy folytassátok csak, ahogy eddig. Tudja, hogy nem bírják majd ugyanúgy folytatni. Pedig ők három gazdag évet töltöttek együtt Jézussal. Hallották Őt tanítani. Látták csodákat tenni. Ezek a tanítványok is mint a tojáshéj - összeroppannak Jézus nélkül.
Ezért mondja azt: „Kérem az Atyát, és más Vigasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.” Ezt a szót, hogy Vigasztaló, így is szokták fordítani, hogy más Pártfogót. Valaki olyat, aki folyamatosan erősít benneteket, aki azt adja, amire a leginkább szükségetek van, aki ott van mellettetek mindig, és nem távozik el tőletek. Nagyon fontos Jézus szavainak ez a része is, amikor azt mondja: „Elküldöm az igazságnak ama Lelkét, akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt, és nem ismeri őt, de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.” Hívő és nem hívő ember között nem abban van különbség, hogy az egyiknek fáj a veszteség, a másiknak nem. Mind a kettőnek fáj. Ha valaki belevág az ujjába, legyen az hívő vagy nem hívő, ugyanúgy elkezd vérezni az ujja. Ha valakinek beleszakít valami a lelkébe, fáj hívőként vagy nem hívőként egyaránt. A különbség abban van, hogy a hívők mellé Isten odaállíthatja az Ő vigasztaló Szentlelkét, aki felemeli őket. Nem azért, mert ügyesebbek, erősebbek, hanem azért, mert ők egyszerűen alkalmasak arra - Jézus Krisztussal való kapcsolatuk által -, hogy az életükben valóság legyen az Isten erősítő jelenléte. Itt, amikor elhangzik Jézus szájából, hogy a világ nem fogadhatja be a Lelket, akkor tulajdonképpen azt mondja, hogy a világban élő emberek, akik úgy élik az életüket, hogy nem érdekes nekik, hogy mi Isten akarata, és még ha próbálja is őket szólítani, valamilyen módon, újra meg újra úgy döntenek, hogy az ő útjuk a fontos, az ő gondolataik azok, amiket meg kell valósítaniuk. Az ilyenek számára egyszerűen lehetetlen, hogy Isten segítsége valóságossá váljon, hosszú távon és átfogó módon az életükben. Ahhoz, hogy valaki megtapasztalja Isten segítségét, először is alkalmassá kell tennie a szívét arra, hogy abban munkálkodni kezdhessen, hogy kiformálhassa azt a vigasztalást és gyógyulást, ami csak tőle jöhet. Nem lehetséges úgy segíteni valakin, hogyha az megrögzötten elképzeli, hogy mit szeretne csinálni, hogyan kell hogy történjen a gyógyulása vagy szabadulása, és közben Istenre mutogat, hogy Ő miért nem segít. Ha valaki elmegy az orvoshoz, és az azt mondja neki: Kedves Hölgyem vagy Uram! Az Ön egészsége nagyon komolyan megrendült. Nem szabad dohányoznia, alkoholt fogyasztania, vagy nagyobb súlyt emelnie, vagy bármi mást, és ezt nem veszi komolyan az illető, hanem így okoskodik, hogy nekem ilyen butaságokkal ne jöjjön ez az orvos. Kicsoda ő, hogy mindezeket meghatározza nekem? De ugyanakkor elvárja tőle, hogy meggyógyítsa. Így nem reális a várakozása. Vagy betartja, amit mond neki az a szakember, aki reménység szerint tudja, hogy mit beszél, vagy pedig ha nem, akkor ne várja, hogy bármi is javul majd az állapotában. Isten tudja, hogy mit beszél. Ő látja az életünk összefüggéseit úgy, mint ahogy senki más nem. Ő azt ígéri, hogy nem hagy minket feljebb megterheltetni, mint ahogy azt elhordozhatnánk. Egyedül pedig ez nem megy. Hogy állunk az előretekintéssel? Isten igéje arról beszél, hogy a halál lehet valóban katasztrófa az ember életében, ami végképp lezár mindent.
www.kraszna.ro
Október
Szilágycsehben versenyeztünk... 2009 szeptemberé ben, immár XI. alka lommal, rendezték meg a Partiumi Diákszín játszó Fesztivált (Padif) Szilágycsehben. Újra átéltük a színházi élet csodáit, újra miénk lehettek a világot jelentő deszkák, bemutathattuk mire vagyunk képesek együtt, láthattuk milyen sok diákot vonz a színpad az országban. A két nap alatt, szeptember 25-26, 350 diák versenyzett , játszott szívvel-lélekkel, ahogy csak a gyerekek tudnak, a nézőtéren összesen 450 diák fordult meg (színjátszók és érdeklődők). A zsűrizést a szakma nagyjai vállalták: Kötő József parlamenti képviselő, a színháztörténet előadótanára, a Babes-Bólyai Tudományegyetem Színházi tanszékén, a zsűri elnöke. Zsehránszki István színikritikus, Bessenyei István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatának tagja, dr. Nagy Éva tanácsos, a Nevelési, Kutatási és Innovációs Minisztérium Kisebbségi Főosztályának képviselője, az RTV magyar adásának szerkesztő bemondója, Nagy István, a Budapesti és Közép Magyarországi Versmondók egyesületének elnöke, a Budapesti Zene -Tánc –Mozgás Kulturális Egyesület alelnöke, Suszter László tanár, kulturális menedzser (Abony-Magyarország), Vida Katalin tanár, a Tövishát Kulturális Társaság titkára. Igazi szakértelemmel értékelték a diákok játékát, a rendezők ötleteit, biztattak a további munkára, figyelmeztettek, ha nem jó irányba keresgéltünk a darabválasztáskor. A teremben szenzációs hangulat volt, a lelkes közönség minden csapatnak tapsolt, igazi barátként ünnepelték egymást a diákok. Ez óriási érték ebben az önző világban, ahol nem igazán van időnk egymásra odafigyelni. Pénteken az általános iskolások, szombaton pedig a középiskolások mérték össze tudásukat, 28 produkció volt versenyben összesen. Az Amarilla színjátszó csoport pénteken mutatta be Lázár Ervin: Hapci király című vidám jelenetét. Magabiztosan mozogtak a diákok a színpadon, meglátszott a sok munka eredménye. Bár nem hoztak helyezést, de a zsűri dicséretét kiérdemelték. Legfontosabb a részvétel, hiszen aki részt vesz egy ilyen rangos versenyen az már nyertesnek számit, ismerik és elismerik a munkáját, barátokat szerez, sok előadást láthat, gazdagodhat rengeteg tapasztalattal. A Tinikomédiások tízedik alkalommal vettek részt a Padifon és nagy izgalommal készültek a megmérettetésre, hiszen a mezőny évről-évre erősebb, az elvárások egyre
nagyobbak, és persze tartozunk magunknak is annyival, hogy ne hozzunk szégyent iskolánkra, felkészítőinkre, az egyhetes komoly tábori munkára. A táborban összeállított „Topfehérke és ők heten” című paródiát mutattuk be sikeresen, amit a közönség nagy tapssal jutalmazott, a zsűri pedig a III. helyet ítélte oda nekünk. Íme hogyan élték meg a diákok a versenyt: „Az előadásunkra délután 5-kor került sor, nagyon izgultunk, de szívesen, energikusan játszottunk, hiszen ezt a darabot mi írtuk , a táborban született, azóta alakul, csiszolódik, benne van mindenki elképzelése, ötlete. Szinte sirtunk örömünkben, mikor hallottuk a közönség reakcióját, a taps erőt adott, és igazi csapatmunkával jó előadást tudtunk bemutatni.” „Az idei Padif volt életem egyik legfelejthetetlenebb élménye, amikor kimondták, hogy Szilágykraszna harmadik, azt hittem álmodok. Felzárkózni a városi, színészek által felkészített, csapatokhoz nagy eredmény volt. Ilyen örömet az ember nem mindennap érez” „Nagyon jó volt ismerős arcokat látni és újra elmesélni egymásnak a velünk történt dolgokat. Elégedetten jöttünk haza, örültünk, hogy elismerték munkánkat, sok ember arcára mosolyt csaltunk, és nagyon jól szórakoztunk.” „Az előadások mind nagyon jók voltak, sokat tanulhattunk, minden csapat komolyan készült erre a fesztiválra, remek érzés volt, hogy én is részese lehettem ennek a fesztiválnak. Büszkeség és öröm tölt el, amikor valaki gratulál az elért eredményekhez, szeretném megköszönni mindenkinek, aki tett azért, hogy a csapat az idei fesztiválon is részt vehessen” „Én most voltam először, nagyon jól éreztem magam, sokat tanulhattam, szeretnék jövőre is eljutni a Padifra” „Nagyon hálásak vagyunk a tábori felkészítő munkáért Bessenyei István színművész úrnak, Bessenyei Gedő István rendezői hallgatónak, Nagy István versrendezőnek, akik hasznos tanácsokkal láttak el és nagyon sokat segítettek minket a táborban, megtanítottak a színpadi alázatra és arra, hogy merjünk kipróbálni újabb dolgokat is” Köszönet a szervezőknek, Bodea György kollegának, aki XI. alkalommal is felvállalta a szervezést, pedig sok nehézséggel meg kellett küzdenie, de Szilágycseh most is bizonyított: egy lelkes csapat, ha felzárkózik a vezető mögé, akkor minden jó lesz. Ehhez a csapatmunkához kívánok Nekik kitartást, erőt, egészséget, és még sok-sok színjátszó fesztivált. A Tinikomédiások
www.kraszna.ro
Október
Tanácsi beszámoló
Augusztus 25-én megtartott tanács gyűlés munkálatain teljes létszámban vettek részt a tanácsosok, még részt vett meghívottként Dan Ardelean iskolaigazgató és Oláh Miklós tanár - megyei képviselő - is. A gyűlés napirendjének első pontján Dan Ardelean isko laigazgató tartott beszámolót az iskolák előkészítéséről az új tanév kezdetére. Beszámolójában ismertette az elért eredményeket és fej lesztéseket. Az elkövetkező évben több osztály kényszerül délutáni oktatásra tanterem hiánya miatt. A beszámoló ismertetése után Pop Imre polgármester pozitívan értékelte az iskolával tartott kapcsolatot, kiemelte a jó együttműködést a tanács és az iskola között. Sajnos ez évben nem sikerült annyi pénzforrást szerezni az iskola számára, mint az előző években, de így is biztosítva van az iskola számára a téli tüzelőanyag. Ígéretek vannak a költségvetés kiigazítására, pályázatok útján is próbálnak pénzt szerezni az iskola számára, de a hatástanulmányok és kivitelezési dokumentációk, valamint a pályázatokhoz szükséges avizok nagyon sokba kerülnek. Ugyancsak sokba kerül a tantermek bérlete, megbeszélést fognak folytatni az egyházak képviselőivel, hogy közös megegyezéssel egy kisebb bért állapítsanak meg, mert másképpen nem fogják használni az épületeket. Sólyom Gergely gratulált a tanároknak is a nyári érettségi vizsga kitűnő eredményéért, ami a tanárok munkájának is köszönhető. Pop Imre polgármester megjegyezte, hogy Kraszna a megyei ötödik helyet érte el az érettségi eredmények szerint. A jó eredmény köszönhető azoknak a tanároknak, akik délután is foglalkoztak a tanulókkal. Sajnos az ingázó tanárok nem foglalkoznak a gyerekekkel, nincs külön kulturális foglalkozásuk, már az előző tanévben is szó volt róla, most ismét meg fogják beszélni, hogy azok a tanárok, akiknek nincs aktivitásuk nem fognak részesülni az ingázó pénz megtérítésében, mivel lenne helyi szakképzett tanár is, akik foglalkoznának a gyerekekkel, de kénytelenek más helységbe ingázni. A következő napirendi pontra térve - Határozat tervezet „Alternatív energia használata a helyi közintézményekben” című pályázat jóváhagyásáról Pop Imre polgármester ismertette a pályázatot, aztán ismertette a Határozat tervezetet „Alternatív energia használata a helyi közintézményekben”
Halottak napja
Folytatás a 8. oldalról Utána, ha nem is a semmi következik, mint ahogy azt némelyek gondolják, de a kárhozat, az Isten nélkül való örök lét. Ám lehet egy olyan „továbbnak” a kezdete is, ami elképzelhetetlenül jobb, mint amit mi magunknak ki tudnánk találni. Ezt hívja úgy a Szentírás, hogy üdvösség, vagy örök élet. Az Istennel való tökéletes, és mindenfajta rossztól, erőtlenségtől, földi behatástól mentes közösség. Azok, akik elmentek előre a szeretteink közül, Isten elé kerültek - a Szentírás ezt tanítja. Hogy pontosan ki, hova kerül, ez Isten titka. A reménység ott lehet a szívünkben, hogy az Ő kegyelme, szeretete jóval nagyobb, mint ahogy azt mi remélhetnénk.
10
című pályázat megvalósíthatósági tanulmányának jóváhagyásáról, amelyeket a tanács egyhangúan jóváhagyott. Aztán ismertette a határozat tervezetet egy ingatlan használati céljának meghatározásáról, mivel szükséges egy pályázathoz, amelynek alapján idősek számára napközit, vagyis idősek klubját akarnak létrehozni, és e célra jóváhagyásra került az öregotthon épülete, amelyben jelenleg az idegbetegek vannak. Továbbá megbeszélésre került a Határozat tervezet a helyi tanács költségvetésének kiigazításáról a 2009-es évre, amelyben 4,6 ezer lejt osztott le a megyei tanács a megyei utak mentének letakarítására. Aztán a polgármester ismertette a Határozat tervezetet a helyi érdekű beruházási munkálatok gazdasági és műszaki dokumentációinak jóváhagyásáról, amit egyhangúan hagytak jóvá a tanácsosok. Szavazásra került még Határozat tervezet egy terület elkülönítési dokumentációjának jóváhagyásáról, amelyben a tanács tulajdonában lévő területet két részre kellett elkülöníteni, ahol a Komposzt telep és a megyei hulladék átadási állomás lesz létesítve. Végül a Különfélék napirendi pontján kérvények megbeszélésére került sor. Pop Imre polgármester ismertette a tanáccsal a Református egyház kérelmét, amelyben anyagi támogatást kértek 9.500 lej értékben a templom renováláshoz szükséges akták és engedélyek megszerzése érdekében. A polgármester javasolta a kérvény jóváhagyását és a pénz részletben való kifizetését. A tanács egyhangúan hagyta jóvá a javaslatot. Aztán Pop Imre polgármester ismertette a tanáccsal SC INSERCO SRL kérvényét, amelyben közli a tanáccsal, hogy az említett cégnek szándékában áll megvásárolni a község magántulajdonában lévő két parcellát, amit jelenleg is bérel, egy aszfalt előállító cég létrehozása céljából. A következő gyűlésig elkészítik a területek felértékelési szakvéleményét valamint az aszfalt előállítására használt eszközök és módszerek környezetvédelmi leírását, és aztán döntésre kerül majd a kérvény. Végül sor került a gyűlés vezető elnök személyének megválasztására a következő három hónapra. Kiss István javasolta Ozsváth Ilona tanárnőt, akinek megválasztását egyhangúan hagyott jóvá a tanács. Ozsváth Ilona tanárnő köszönetét fejezte ki a Kraszna menti oktató tábor szervezésének támogatásáért. Lázár Veturia – titkárnő Ha előre tekintünk, és a saját életünket nézzük, akkor eszünkbe juthat Jézus, amikor azt mondja: „Akié a Fiú, azé az élet. Akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.” Amíg utolsót nem dobban a szívünk, addig van lehetőségünk, hogy a saját életünket elrendezzük. Mások életét nem tudjuk, és nem is a mi feladatunk alakítani. De amíg van lehetőség, addig a saját életünkért felelősséggel tartozunk. Ahogy halottak napján és utána is megemlékezünk elköltözött szeretteinkről, engedjük, hogy Isten igéje ott legyen a szívünkben, hogy ne csak visszatekinteni tudjunk, de előre is engedjük, hogy Ő utat mutasson nekünk, amin járnunk lehet és kell! Kovács István, lelkipásztor
www.kraszna.ro