Írta: Kozma Dóra, Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, 12. a osztály
„A falak ereje nem a kőben van...” „A falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében”. Gárdonyi Géza írta ezeket a sorokat az Egri csillagok című történelmi regényében. Az állítással sokan szembe tudnának szállni, viszont egyetlen egri sem fog. Hogy miért nem? Mert hihetetlenül büszkék vagyunk arra, amit az elődeink (még ha közvetlenül nem is azok) tettek körülbelül 460 évvel ezelőtt annak érdekében, hogy ne veszítsék el a várat és az otthonaik ne kerüljenek török kézre. A 38 napig tartó ostromról olvasva olyat tanultam, amiről azelőtt még csak nagyon kevés ismeretem volt. A hazaszeretet mibenlétét. A hazaszeretet nemcsak abban nyilvánul meg, hogy tisztelem és szeretem az országomat, hanem abban is, hogy képes vagyok áldozatokat hozni érte. 1552-ben a várban lévő katonák közül mindenki elmondta az alábbi esküt: „Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végéig alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten engem úgy segéljen!” Ha ők képesek voltak arra, hogy áldozatot vállaljanak a hazájuk és a szeretteik védelme érdekében, akkor ma miért olyan nehéz ezt megtenni? Manapság az emberek már nem ezt tartják hazaszeretetnek, hiszen alig van ember a talpán, aki hajlandó lenne feláldozni önmagát vagy a vagyonát, vagy akár csak egy kis apróságot is a saját tulajdonából. Annyira fásultak és zsugorik lettünk, hogy néha már én is azt hiszem, ez így teljesen rendjén van. Ilyenkor kinyitok egy könyvet, például Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényét, vagy elolvasok néhány verset Petőfi Sándortól netán Arany Jánostól, és újra értelmet nyer a hazaszeretet fogalma. Véleményem szerint az Egri csillagok nagyszerű történelmi regény, amely remekül bemutatja a fiatalabb korosztálynak is az 1552es ostromot, az akkori életet és szokásokat. Sokat tanulhatunk belőle, például, hogy mire képes az ember, ha a hazáját kell védenie. Ugyanígy a török megszállás ideje alatt játszódik Arany János Szondi két apródja című balladája, melyben az Egri csillagokból már ismert elszántság és makacsság a haza iránt szintén jelen van. A versben a két apródot így jellemzi a költő:
Írta: Kozma Dóra, Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, 12. a osztály
„Két dalnoka is volt, két árva fiú: Öltözteti cifrán bársonyba puhába: Nem hagyta cselédit - ezért öli bú Vele halni meg, ócska ruhába’!” A mű cselekménye érthető mindenki számára. Ali, a török vezető próbálja a maga oldalára állítani a két fiatalt, hiszen még csak gyerekek. Kínálgatja őket étellel, itallal, de azok nem törnek meg. Nem adják fel a vallásukat, a nézeteiket, és nem tagadják meg az urukat, még akkor sem, amikor ő már nem él. Egészen halálukig kiállnak a Szondi és az ország mellett. Egy idő után Ali megunja a visszautasításaikat, és így szól hozzájuk: „Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már Dícséretiből az otromba gyaurnak? Eb a hite kölykei! vesszeje vár És börtöne kész Ali úrnak.” Számos olyan irodalmi mű van még, melyben a hazaszeretet motívuma fedezhető Vegyük például Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című barokk eposzát. A történet Szigetvár 1566-os eleséséről szól. 15 énekből áll, összesen 1566 négysoros és két ötsoros versszakból. A versszakok száma tükrözi a szigetvári csata évszámát. Gyakorlatilag egy teljesen „hétköznapi” török-magyar csatáról van szó. A törökök többszörös túlerőben vannak, a magyarok elbarikádozták magukat a várfalak mögé. Nem számolnak azonban azzal, hogy a török szultán időközben meghal, és azzal sem, hogy a várt felmentő sereg nem érkezik meg. Megadásról szó sem eshet, ezért nincs mást tenni, mint támadni, előre! A mindössze 300 fős seregnek, amely kitört a várból, esélye sem volt a törökök ellen. A mai időkben szerencsére Magyarország nem áll háborúban közvetlenül senkivel sem. Fiatal koromnak hála még sosem kellett szembenéznem olyan nehézségekkel, mint egy háború, vagy idegen megszállás. Minden tudásomat, amit az ilyen szituációkról elsajátítottam, könyvekből, filmekből vagy a nagyszüleim beszámolóiból szereztem. A nagyszüleim meséltek nekem az 1956-os forradalomról, a második világháborúról, és meséltek 1848-ról is. Ezt már nekik sem volt „szerencséjük” megtapasztalni, de ők is hallgatták a nagyszülők történeteit. Most éppen aktuális erről beszélnünk, hiszen nemsokára itt van március 15-e, és mint minden évben, idén is megemlékezünk a forradalom és
Írta: Kozma Dóra, Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, 12. a osztály
szabadságharc fontos eseményeiről. Hiszen a forradalom a hazaszeretet minden jegyét magában hordozza. Március 15-e történetét minden igaz magyar álmából felébresztve is tudja. A részleteket már kevesebben, az azt követő időszakokat pedig még kisebb számban ismerik. Minden évben megemlékezünk róla az iskolai ünnepség keretében, ahol felöltjük az ünneplő ruhánkat, meghallgatjuk az előadást, amin folyton próbálnak újítani, de a lényege mindig ugyanaz. Már fejből tudjuk a 12 pontot és a Nemzeti Dalt. Ha így akarják nekünk megtanítani, hogy milyen a hazaszeretet, ám legyen. De nem biztos, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy több mint 150 éve volt ez a forradalom, és ha valamit tanulhatunk belőle, akkor az az, hogy hogyan ne cselekedjünk, amikor egy elnyomó hatalom ellen akarunk fellázadni. Személy szerint nagyra tartom Petőfi Sándort a költészetéért. A Nemzeti Dal is hatásos, vagy a mai szlenges szóhasználattal élve „ütős” költemény, ami cselekedetre buzdítja a fiatalokat, és felszólítja őket a hazaszeretetre. A mű első sorának aposztrófiája „Talpra magyar, hí a haza!” minden magyarnak szól. Petőfi versében segítséget kér a néptől, hogy visszaállítsák az ország régi becsületét, amit a Habsburgok, előttük pedig a törökök elnyomtak. „A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy hiréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot!” Ezzel nincs is gond, hiszen abban az időben szükség volt az ilyesfajta vezetésre. Akkoriban a költők szerepe sokkal fontosabb volt, mint ma. Ugyancsak Petőfi Sándort hoznám példának, aki A XIX. század költői című versében úgy utal a poétákra, mint lángoszlopokra, akik a népet vezetik Kánaán felé. „Előre hát mind, aki költő, A néppel tűzön-vízen át! Átok reá, ki elhajítja Kezéből a nép zászlaját, Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad, Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad, Pihenjen ő árnyék alatt!”
Írta: Kozma Dóra, Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, 12. a osztály
Ma a nép már sokkal önállóbb, szabad akarattal rendelkezik és demokráciában él. Ezek a tényezők is befolyásolhatták a hazaszeretet mibenlétének megváltozását az elmúlt 500 évben. Én azon a véleményen vagyok, hogy a hazaszeretet olyan érzés, amely manapság már egyre több emberből hiányzik, vagy csak nagyon mélyen el van rejtve. Hogy miért? Ennek számos oka lehet. Engedjék meg, hogy példákkal alátámasszam ezen kijelentésemet. Az egyetemekre jelentkezéskor mindenkinek alá kell írnia egy hallgatói szerződést, amely szerint az illető nem mehet külföldre dolgozni, hacsak nem fizeti ki tanulmányainak költségeit, vagy nem dolgozik itthon annyi évig, ameddig a tanulmányait végezte. Ez az újítás sok fiatalnak nem tetszik, főleg most, hogy az országban válság van, és néhány területen nagyon nehéz elhelyezkedni. Én mégis azon kevés fiatal közé tartozom, akik el tudják képzelni az életüket Magyarországon a gimnázium és talán az egyetem elvégzése után is. Másik észrevételem az, hogy nagyon sokan az ország politikai rendszerét azonosítják magával az országgal. Ez nagy hiba. Sajnos nem minden ember képes arra, hogy elkülönítse a valóságot a mindennap hallott rémhírektől. Egyszerűen elsiklunk az olyan tények felett, amikre büszkék lehetünk. A boraink, az olimpiai aranyérmek. Egyszerű gesztusok, mint például Gyurta Dani beszéde Norvégiában az elhunyt versenytárs emlékére. Az emberek gyakran nem néznek utána annak, amit a tévében hallanak, hanem egyszerűen mindent elhisznek, majd váltig állítják az igazukat a témában. Sohasem értettem azokat, akik olyasmi miatt emelik fel a hangjukat, köznapin szólva „reklamálnak”, amire nincs valódi okuk. Ez már nagyon jól megy a magyaroknak. Fogalmazásom zárásaként egy saját példával szeretném megmutatni, hogy számomra mit jelent a hazaszeretet. 15 éves voltam, amikor a szüleim azt mondták, hogy Angliába fogunk költözni egy évre, amíg én a kilencedik évfolyamot végezném az iskolámban. Édesapám sok jóval kecsegtető állásajánlatot kapott, és a szüleim úgy gondolták, hogy próbáljuk meg, nincs veszíteni valónk. Ha másnak nem is, nyelvtanulásnak tökéletes lesz, és ha nem tetszik, vissza tudunk jönni. Összepakoltunk, és kiköltöztünk. Én keményen tiltakoztam, hiszen abban a korban minden tinédzser a lázadó korszakát éli, és ez tökéletes oknak tűnt. Nem akartam Angliába költözni, és itthagyni az újonnan szerzett barátokat. Nem akartam megint elölről
Írta: Kozma Dóra, Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, 12. a osztály
kezdeni az ismerkedést egy teljesen új iskolában, ahol az emberek már összeszoktak, és csak én vagyok új. Nem volt egyszerű velem, bevallom. Az iskolában folyton összehasonlítottam a magyar oktatást az angollal. Az idegen nyelv oktatását, a matematikáét, és amit a legérdekesebbnek tartottam, a testnevelését. Véleményem szerint – és őszintén szólva, meglepetésemre – a magyar oktatás magasan „viszi a pálmát.” Nálunk olyan alapismeretekre is kötelező szert tenni, ami Angliában csupán választható. A földrajz, történelem és művészettörténet ezek közé a választható órák közé tartozott. A hazai iskolában ezen órák közben szokták sokan azt mondani, hogy „Nem is ebből a tantárgyból érettségizem, akkor meg minek?” „De én ezt úgysem fogom használni a jövőben.” Engem csak az érdekelne, hogy miért olyan biztosak ebben? Senki sem tudja, hogy mit hoz a jövő. Ha mégis, akkor igazán elmondhatnák nekem, hogy megnyerem-e a lottó főnyereményét valaha is, mert akkor ettől kezdve hetente fogok lottót venni. Mindent összevetve, nem élveztem Angliát annyira, ahogyan sokan hiszik. Nem tetszett az egyenruha, hiányoztak a magyarórák, és bevallom őszintén, néha még a házi feladat is. Szerencsémre azonban hamarosan hazajöttünk. Hiányzott a magyar beszéd. A paprika. A túrós tészta szalonnával – nem baconnel. Az egri bikavér, a tokaji aszú és a többi híres borunk, melyekre nemcsak büszkék lehetünk, hanem annak is kell lennünk. Hiányoztak a rádiókból szóló régi slágerek, amiket szinte mindenki ismer. A könyvesboltokból a nagyszerű regények, például Szabó Magdától, vagy Karinthy Frigyestől. Hiányzott az irodalomkönyvemből Petőfi, Arany, Kölcsey és Vörösmarty. Egyszerűen hiányzott az országom és a magyarságom. Ezt jelenti a hazaszeretet mibenléte számomra.