IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT

IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT K O V Á CS A N D RÁ S FEREN C verse 1 M ILISA V SA V IĆ : K enyér és félelem (regényrészlet) 2 SV ETLA N A SLA PŚA K: N ői írásm ód, m inim alista poétika (M ilisav Savic regényéről) 7 M ÉSZÁ RO S SÁ N DO R: N ovem beri vendégség (vignetták) 9 TO M PA G Á BO R versei 11 * C SA PLÁ R V ILM OS: Ez ő (elbeszélés) 14 G ERG ELY Á GN ES versei 22 SEBŐ K ZO LTÁ N : A term észet ajánd éka 24 PAPP A N D RÁ S: Égve hagytad a folyosón a villanyt (elbeszélés) 27 M A KA Y IDA versei 33 SÁ N D O R IVÁ N : „Lopott fén y " (III., befejező rész) 35 P. M Ü LLER PÉTER: G esztus és drám a 47 K U LCSÁ R SZ A BÓ ERN Ő: Játékn yelv és világkép (V ázlat a m agyar drám a 1945 utáni évtizedeiről) 52 FU TA K Y H A JN A : N ém eth A ntal Pécsett (Ami egy szín háztörtén etből kim aradna - dokum entum és tanulm ány) 62 FÁY M IK LÓ S: A kis hercegnő (G iuseppe Sinopoli Salom é-ja) 78 FÜ LÖ P G Á BO R verse 81 M A RTON PÉTER: Egy adalék a vers létének kérdéséhez (Játék Falu dy G yörgy ürügyén) 82 * G Á CS A N N A : „A lélekm űves éjszak ája" (Szőcs Géza: A vendégszerető, avagy Szindbád M arienbadban) 85 K EM ÉN Y ISTV Á N BA RN A BÁ S: Ú szni a varázsszerben (H áy János: W elcom e in A frica) 90 SZIRÁK PÉTER: Egy gyanútlan könyv (Csejdy András: M eddőhányó) 92 BÓKA RÓ BERT: U tazások H adé szba (Szepesi A ttila: H im nusz a varjakhoz) 94

1993

JANUÁR

F o ly ó ir a tu n k 1 9 9 3 -b a n a J ó z s e f A ttila A la p ítv á n y , a M ű v e lő d é s i és K ö z o k ta tá s i M in is z té r iu m , v a la m in t a C en tra l & E a st E u ro p ea n P u b lish in g P ro ject tá m o g a tá s á v a l je le n ik m eg. * Az új évfolyam általában új árral jár együtt. Sajnos, majdnem így van ez a Jelenkornál is, és nem titok, hogy az új az eddigieknél nem alacsonyabb „fogyasztói" árat jelent majd. Kedves Olvasó, mostantól egy Jelenkor-szám 60 forintba fog kerülni, szemben az eddigi 40-nel. Úgy látszik, sikeresen tartjuk a versenyt egy doboznyi, Pécs valamikori latin nevére keresztelt cigaretta árával: hol megelőzzük, hol ő kerül mielénk. Egyetlen vigaszt tudunk nyújtani: mindazok, akik március 31-ig a Jelenkor Kiadó címén (Pécs, Széchenyi tér 17., 7621) közvetlenül előfizetnek egy vagy akár több évfolyamra, még a mostani áron jutnak hozzá kedves folyóiratukhoz. A postai előfizetés díja a terjesztési jutalék emelkedése miatt sajnos már januártól 660 forint lesz. A Hírlap és Postaigazgatóság azonban csak utólag tudja a díjváltozást érvényesíteni, amiért ezúton kéri az előfizetők szíves elnézését.

60,- Ft

JELENKOR

JELENKOR XXXVI. ÉVFOLYAM

1. SZÁM

Főszerkesztő C SU H A I ISTVÁN * Szerkesztők ÁGOSTON ZOLTÁN, MEDVE A. ZOLTÁN * A szerkesztőség m unkatársai CSORBA GYŐZŐ főm unkatárs BALASSA PÉTER, BALLA ZSÓFIA, BERTÓK LÁSZLÓ, CSORDÁS GÁBOR, PARTI NAGY LAJOS, PÁKOLITZ ISTVÁN, TOLNAI OTTÓ

* Baranya Megye Önkormányzatának lapja. Szerkesztőség: 7621 Pécs, Széchenyi tér 17. Telefon: 72/10-673 Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Kiadja a Jelenkor Irodalmi és Művészeti Kiadó (Pécs, Széchenyi tér 17. Telefon: 72/36-803), a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a József Attila Alapítvány, valamint a Central & East European Publishing Project támogatásával. Felelős kiadó: Csordás Gábor. Terjeszti a Magyar Posta és a Jelenkor Irodalmi és Művészeti Kiadó. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) -1 9 0 0 Budapest, Lehel u. 10/A - közvetlenül vagy postautalványon,valamint átutalással a Postabank Rt. 219-98636,021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra, illetve közvetlenül vagy postautalványon a Kiadónál. Előfizetési díj egy évre belföldre: 440,- Ft, külföldre: 1200,- Ft. Megjelenik havonként. A szedés a Jelenkor Irodalmi és Művészeti Kiadóban készült. Nyomtatta Molnár Csaba nyomdája, Pécsett. Index: 25-906, ISSN 0447-6425

KRÓNIKA KIÁLLÍTÁSOK. Szántó Piroska Kossuthdíjas festőművész Szerelmesek című kiállí­ tása volt látható a Szombathelyi Képtár emeleti galériájában november 26-tól de­ cember 20-ig. - A Knoll Galéria Bécsben Birkás Ákos képeiből rendezett kiállítást november 28-tól január 16-ig; ezzel pár­ huzamosan, budapesti, Liszt Ferenc téri termükben Sugár János művei láthatók november 28-tól január 16-ig. - Ősi Chile címmel a Santiagói Régészeti Múzeum ki­ állítása tekinthető meg a Néprajzi Múze­ umban, Amerika felfedezésének ötszáza­ dik évfordulója alkalmából, december 6tól február 6-ig. A tizennégyezer évet át­ fogó anyag Genf, Bréma, Varsó és Salz­ burg után Budapesten is látható. * PÉCSI KIÁLLÍTÁSOK. Halina Krawczun műveiből nyílik kiállítás a Kisgalériában január 15-én, mely február 7-ig látható. Somogyi Győző képeit a Pécsi Galériában tekinthetik meg az érdeklődők január 29. és február 28. között. * WEBER KRISTÓF pécsi zeneszerző be­ szélt készülő műveiről a Művészetek Há­ za Fülep Lajos termében december 4-én. A kérdező Bükkösdi László volt, zongorán közreműködött Nádori Lídia. * AZ EURÓPAI UTAS ALAPÍTVÁNY Er­ hard Busek Az elképzelt Európa című köny­ vét mutatta be a Magyar írók Szövetségé­ nek Székhazában december 8-án. A köte­ tet az Európai Utas és a Századvég Kiadó közösen jelentette meg. Ekkor adták át a folyóirat 1992-es Emlékplakettjeit. A díja­ zottjak: Peter Bochskanl, Dobos László, Fejtő Ferenc, Szakály István és Vásárhelyi Miklós. * MEGJELENT AZ ÉLETFA első száma. Az Eszéken szerkesztett horvátországi ma­ gyar kulturális folyóirat Szlavónia és a Drávaszög vidékének régebbi és mai ma­ gyar irodalmát kívánja bemutatni. * ÚJ KÖNYVEK. Végei László Zivot na rubu (Élet a peremen) című kötete az újvidéki Prometej kiadónál jelent meg. - Modern héber költők verseiből közöl válogatást a Dávid tornya címen a Belvárosi Könyvki­ adónál megjelentetett kötet. Szintén itt lá­ tott napvilágot Kopácsi Judit A hősök nem sírnak című könyve. - A Kassák Múzeum két új kiadvánnyal gazdagította a néva­ dójáról szóló irodalmat. A Fotók Kassákról az 1915-től 1967-ig terjedő időszak fény­

képeit mutatja be, az Érsekújvár pedig szü­ lővárosával kapcsolatos írásaiból válo­ gat . - Orsós Jakab elbeszéléseiből összeál­ lított könyvet adott ki a zalaegerszegi De­ ák Ferenc Megyei Könyvtár, Gyökerezés címmel. - Berlinben, a POET'S CORNER elnevezésű sorozat 14. köteteként jelent meg Kukorelly Endre kétnyelvű versvá­ logatása. - László Lajos Halálpolka című dokumentumkötetét jelentette meg Im Bergwerk spielt niemand Balalaika címmel a sersheimi Hartmann Verlag Rosalia Sántha fordításában. A Pécsett élő szer­ zőnek ez a második német nyelven meg­ jelent könyve. * MEGCSALHATJUK-E ISTENT? címmel Beney Zsuzsa és Thomka Beáta beszélgetett az istenes költészetről a Művészetek Há­ zában december 8-án. Közreműködött Hartmann Teréz és Szalma Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház művészei. * KARÁTSON GÁBOR íróval találkozhattak olvasói a Pécsi Kisszínház Törzsasztal című sorozatának december 16-i rendezvényén. Az est házigazdája Radics Viktória volt. * ÖRKÉNY ISTVÁN A Borék című egyfelvonásos vígjátékát mutatták be a Pécsi Nem­ zeti Színház művészei december 16-án, a Művészetek Háza Sipos Színpadán. A da­ rabot Beleznay Endre rendezte. *

WEIDINGER IMRE pécsi születésű fa­ gottművész emlékére fesztivált és fagott­ versenyt rendezett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozata és a Művészetek Háza december 17-20. között. * A JELENKOR SZERKESZTŐSÉGÉNEK MUNKATÁRSAI január 28-án, a hónap utolsó csütörtökén, 15 és 18 óra között vár­ ják a folyóirat és a kiadó ügyes- bajos dol­ gai iránt érdeklődő olvasókat, barátaikat és üzletfeleiket, a Jelenkor korábbi és leen­ dő szerzőit Budapesten, az írók Boltja (VI. Andrássy út 45.) teázójában. Ekkor mutat­ juk be a kiadó legfrisebb kiadványát, Györffy Miklós Új magyar prózaszemle cí­ mű kötetét. * BERTÓK LÁSZLÓ Ha van a világon tető cí­ mű, a Jelenkor Kiadónál megjelent verses­ kötetének bemutatójára január 25-én, 18 órakor kerül sor Pécsett, a Művészetek Há­ za nagytermében. A költővel Parti Nagy La­ jos beszélget.

KOVÁCS

ANDRÁS

FERENC

Pro domo Csak én írok, versem nek hőse: semmi. Vak űrnek voltál viselőse, Em m i vidám hasadban zsidó voltam s dán is, csordult a szám on vád, vér, vodka, á n iz s ... Szom jazva ezt-azt felnőttem , fe l én, ki fu ldokoltam m ás anyák tején, tudom m ár: solvet saeclum in favilla, m ert egy m ozdony volt csak Jó z sef A ttila, s Babits volt Jónás, Babits volt a cethal, hisz tetszhalott is m eglakol, ha meghal, s nehézkes voltu n k Isten könnyű álma, de szétnyom bűzlő n, m int a szörnyű bálna, am ely Szatm áron Szent István terén rohadt, akár a szóra szánt erény, m iképpen H am let s Fortinbras, a n orv ég ... K ék form alinban forg at majd az orv ég, ha sem m iségre lelkem tán serény: kicsüng a létből, m int versből a sorvég.

1

MILISAV

SAVIC

Kenyér és félelem* A feleségem szeret könyveket olvasni. N em állandó jelleggel és túlzottan, de időről időre szenvedélyesen nekilát. N em üres óráiban, magányában vagy betegsé­ ge idején teszi ezt, ahogyan azt elvárná az ember. Akkor olvas - ha ezt lehet egyál­ talán így mondani - amikor olvashatnékja van. Szeretkezés után. Ebédfőzés köz­ ben. A m íg a kádban heverészik. Reggelente, első kávéját iszogatva. Többnyire prózát olvas. Lassan és figyelm esen. H angos és nem éppen sza­ lonképes m egjegyzéseket fűzve hozzá - am ennyiben én is jelen vagyok. Sohase lenne - állítja ő - , m ég a világ m inden kincséért sem , író, m ég ha len­ ne is hozzá tehetsége. A helyett, hogy élne, az író hátát görbíti és fenekét töri a kem ény széken, életet lehelve nem létező szem élyekbe. Az írás m enekülés az élettől, lem ondás az evilági élvezetekről. Sajátságos áldozathozatal ez a fikció­ nak nevezett Isten vagy Sátán előtt. És m i az olvasás? vágok vissza. A z olvasás m indenekelőtt élvezet. K evesebb vagy sem m ilyen lem ondást nem követel. N em érti - teszi hozzá - m iért nem írnak az írók öregkorukban. A m ikor m ár kiélték m agukat, és gatyájukban csak záptojások m aradnak? A kkor ő m ost m iért olvas? M iért nem teszi félre azokat a könyveket öregko­ rára? ugratom . A z írók egyre fiatalabb korukban kezdenek el írni. A m int m egtanulják a be­ tűvetést. A helyett, hogy szórakoznának, beutaznák a világot, szerel­ m eskednének, csak írnak nyakra-főre. Ezért unalm asak a könyveik. Eljutottunk hát idáig. Feleségem az olyan prózát szereti, amelyben követhető a történet fonala. Ha azt találom mondani, hogy kissé régimódi az ízlése, sorolni kez­ di, mint a vízfolyás, az újabbnál újabb regények címét, am elyekben van fabula. A m it én írok, elolvassa, de nem túl nagy lelkesedéssel. N éha egy-egy alak­ ban fölism eri első feleségem et vagy korábbi barátnőm et. N em tetszik neki az, ahogyan leírtam őket. Tényleg nem voltak szebb közös élm ényeink? kérdi. M i­ ért nem írtam arról soha egy sort sem , hogy lakodalm am on ott volt Saul Bel­ low , a híres regényíró. C sak n em szégyenlem , hogy látott, am int fokhagym a­ koszorú val ékesítve vezetem a kólót Raśka közp ontjában? Szavai elárulják, hogy - ez nyilvánvaló - kissé féltékeny hajdani kedveseimre. A z irod alom fikció, m ondom . Ha ez így van, m iért nem írok egy érdekes, kitalált fabulájú történetet. N éha azért m eg szokott dicsérni. Főként részleteket: egy-egy h ely vagy szitu­ áció leírását. Tévedhetetlenül fölism eri azt, am i m intám ul szolgált, és aztán cso-

* R észlet a z 1991. évi N IN -d íjas reg én y bő l

2

dálkozik, hogy m ennyire m ás - m indegy, hogy jobb vagy rosszabb - fényben tüntettem föl a d olgokat, m int ahogyan ő látta. A z író - igazuk van azoknak, akik ezt állítják - bűvész. M egérinti pálcájával m ondjuk ezt a régi, szétszáradt szekrényt, és az a legcsodálatosabb tárgyak ti­ tokzatos kincstárává válik. Szem fényvesztő. A szerencsétleneket boldoggá te­ szi, a h oltakat föltám asztja és, sajnos, m egöli az élőket. H ogy tudjátok - tér át m ás tém ára - olyan lelketlenül m egölni saját hősötöket? N evetek. Eszem be ju t, hogyan kérleltem kisfiúként apám at, hogy az énekek­ ben, am elyeket elm ondott, ne ölje m eg kedvenc hősöm et. G yőzögetett, hogy az a hős nem valós, és csak az énekben hal m eg. H a nem valós, akkor n em is léte­ zik, jegyeztem m eg. A pám végül kom prom isszum os m egoldásra ju tott, az éne­ kek hősei n em haltak m eg, hanem elaludtak, azzal a kikötéssel, hogy fölébred­ nek m ajd, ha a fejük fölötti gerendából kiesik belevágott kardjuk. M egkíséreltem történetet írni a feleségem ről, de sehogy se sikerült kitalál­ nom egy érdekes történést. Fabulát, ha úgy tetszik. Időnként kettesben elszívtunk valam i erős füvet, vagy LSD -ben utaztunk. Ő az „élet olvasásán ak" nevezte ezeket a szeánszokat, és szerinte összehasonlítha­ tatlanul jobbak voltak a „könyvek olvasásán ál". Eszem be jutott-e valam i fabula-ötlet az utazás alatt? kérdezte. Nem. Többnyire m ár m egírt történeteimet éltem át. A silányságnak, kimunkálatlanságnak, a befejezetlenségnek megszokott jelei nélkül. Abban az áhított, szinte tökéletes form ában jelentek m eg fejem ben, amelyet soha nem sikerült elérnem. Leírtam azt a 11 kulcshelyzetet, am elyekben a feleségem hódító, rem élve, hogy segítségem re lesz abban a pillanatban, am ikor elérek a fabuláig. A felesé­ gem nek m egtetszett a (szokatlan) szám , noha jobban örült volna a 101-nek. 1) Hódító, ahogy minden reggel az orrom alá dugja fenekét. N agy ágyunk van, királyi, négyen elalhatnánk rajta, de ő az éj leple alatt észrevétlenül összegöm bö­ lyödik, és araszról araszra megfordul, a feje oda kerül, ahol a lábának kéne lennie. 2) H ódító, am ikor fölébred. V isszafekszik a helyére, félbehajtja feje alatt a párnát, és a fal egyik pontjára függeszti tekintetét. O sztódik és küzd benne az éj­ szaka és a nappal, a való és az álom , az élet és a halál. 3) Aztán sóhajt egyet - tehát föléledt - és m esélni kezdi álm ait. M indnek bo­ nyolult és érdekes fabulája van. Én is sűrűn fölbukkanok bennük. Á ltalában va­ lami kellem etlen történik velem - kiesek a vonatból vagy kivégzésre vezetnek de ő m indig a segítségem re siet. Ha nem teheti, akkor fölébred - tehát m égis m egm ent valam ilyen m ódon. 4) H ódító fogm osás közben. A m i szám ára am olyan köztes tevékenység. Szájába dugja a fogkefét, és fölteszi a kávét. K im egy a teraszra, v alam it m o­ tyog a g a la m b n a k , állandó látogatón kn ak, am ikor az elrepü l, m egszem léli az utcát. Á llítólag üdvözli a b arátját, és lerója tiszteletét az új n ap, az élet folyto­ nos m egú julása előtt. K özben persze n éhányszor ide-oda tolja szájában a kefét. M ajd visszatér a nappaliba, p árszor leguggol, lazító gyakorlatokat végez. Szá­ jából m ellére, pizsam ájára csöp ög a fogkrém . A zután fölhívja az anyukáját vagy a nővérét. N em értem , m it m otyog. A m int fölforr a víz, rohan a fürdőszo­ bába, kiöblíti a száját, és jön befőzni a kávét. 5) K edvesem hazafelé tart a piacról. H allom , ahogy a lift m egáll em eletün­

3

kön, ajtaja valam ivel h atározottabban és zajosabban nyílik és csukódik a m eg­ szokottnál, aztán cipősarkának éles kipp-kopp-kopogása - m ost m ár biztos va­ gyok, hogy ő az. C sak a feleségem nek - lú dtalpas, de m agassarkú cipőt hord van ilyen járása. E lefántléptekkel im bolyog. Táskája töm ve zöldséggel és gyüm ölccsel, egyeseknek se a nevét, se az elké­ szítési m ódját nem tudom . G yanítom , hogy ő se. A levelek színe és form ája, szépsége m iatt veszi m eg a növényeket. Többségük ott fog m egrohadni, mert feleségem ritkán szokott főzni. M ég ha el is dönti, hogy nekilát, m egelégszik a kész levesekkel és a gyorsfagyasztott ételekkel. M ind ent a lehető legalacsonyabb árra alkudott le. N em rühellt vitatkozni a piacozó parasztokkal. H ogy az árak naponta följebb kúsznak, és hogy a parasztok egyre szem tele­ nebbek - ezen nem győz eleget csodálkozni. 6) Időnként nincs kedve kinyitni a száját, és kim ondani az ezerszer elismételt mondatokat, am ilyenek az „add ide a cigim et", „kapcsold be a tévét", „kérsz-e ká­ vét". Ilyenkor mimikával, gesztusokkal és artikulálatlan hangokkal fejezi ki magát. 7) H ódító, am ikor kedvenc szappanoperáit nézi. M ivel ezek többnyire dél­ után futnak, elsötétíti a szobát, kikapcsolja a telefont, keze ügyébe rakja a sört és egy tál földim ogyorót. Ja j nekem , ha berontok a szobába, vagy ha kérdezek tőle valam it. Ú gy nézi ezt a tévé-szem etet, m intha rem ekm ű lenne. És m inden elcsé­ pelt, csöpögő s jelenetnél sóhajtozik. N éha könnyek csorognak arcán. „A m o­ dern m űvészet elrontotta a világot. Pedig olyan ártatlan és tiszta v o lt", m ondja. 8) Á llandóan fölhúzza a zoknim at. Papucs helyett használja. Az öltözködés­ ben - talán fölösleges h angsúlyoznom - nagy jelentőséget tulajdonítok a zok­ niknak. Londoni, róm ai vagy párizsi utazásaim idején nem m ulasztom el, hogy a m ár ism ert, jobb helyeken legalább tucatnyi zoknit vegyek. Százszor m ondtam m ár n ek i, figyelm eztettem , sőt rá is kiabáltam , hogy töb­ bé ne m erjen a zokn ijaim h oz nyúlni. M egsértődik, de kom olyan veszi, tényleg nem látom rajta néhány n apig a zoknijaim at. A ztán egy idő m úlva fölfedezek a szenn yes között néhány párat: kinyúltak, alaktalanok. A kkor h ord ja, am ikor nem vagyok otthon. 9) Leveleket ír nekem. N em utazásairól, hanem csak úgy, otthon. Am ikor csak teheti, üzenetet hagy. Ahelyett, hogy m egmondaná, ekkor és ekkor ébresszem, va­ lami szembetűnő helyen - a hűtő ajtaján, a tükörnél, a vécédeszkán - levelet hagy. Az üzenetet néhány szerelmi vallom ás követi, gyakran bölcs emberek mondásaival fűszerezve, am elyeket a Book of Quotations-ből (London, 1980) m ásol ki. 10) H avonta új becenevet ad nekem . „Új történet - új h ő s", m ondja. 11) H avonta egyszer vacsorázni viszem a feleségem et a közeli halétterem be: egyike a drágábbaknak és előkelőbbeknek. A feleségem m ind ig ugyanazt rendeli: osztrigát, langu sztát és egy kancsó fa­ nyar asztali vörösbort. A m ikor m eghozzák az osztrigákat, fölragyog az arca. Először gallérjába gyű­ ri a szalvétát és elrendezi m ellén, m intha baba lenne, aztán h osszan és figyelm e­ sen citrom ot facsar m inden osztrigára. A z első falatnál h osszú, kéjes m orm ogást és cup panást hallat. A m ikor az elsőt lenyeli, egy pillanatig szem léli a többit, m intha sajnálná tovább fecsérelni kincseit. A z utolsó után visszatér az első m a­ radványaihoz: szájához emeli, szürcsöli levét, nyalogatja belsejét. M indez egy pilla­ natig tart: csak a piros, hegyes nyelvét látom, am int villámgyorsan kibújik szájából.

A langusztát is lassan eszi. C settintget nyelvével, rágcsálja, szopogatja a hal­ darabokat. C sorog a nyála. A vágyódástól vagy a langusztától - nem tudom . M indegyik után lenyalja ujjait. A m ikor végzett, egy kenyérdarabkával fölitatja a m aradékot. „H a valaha m egcsallak, akkor az a languszták és osztrigák m iatt lesz", m ondja, és m osolyog. Szája sarkában vöröslik a bor. H árom év m úlva elhagyott a feleségem . Ezt heves viták és az én távolm ara­ dásom előzték meg. Egyszer karizm om ba vágta a konyhakést. „M ég egész jól m egúsztad, írócskám ! Egy szép napon egyik hősnőd zsírszó­ dát dob a képedbe, vagy átvágja a tork od at", m ondta. M ég nem írtam le a történetet. N oha m ost m ár m eglenne a fabula. K lasszikus szerelm i három szög szerencsétlen befejezéssel. G yakran eszem be jut feleségem . N em csak akkor, am ikor a drága zoknikat vásárolom , vagy m eglátom a boltban a fogkrém ét. Egyszer M adridban ju tott eszem be. A Prado m úzeum előtt ültem , egy halét­ terem előtt. H árom n ap ig voltam M adridban, de a városra és nevezetességeire csak ködösen em lékszem . A nnál inkább az étterem re, az asztalra, am elynél ü l­ tem , a tányérokra, az evőeszközre, a borospoharakra és arra a pillanatra, am ikor fölbukkan előttem feleségem képe, ahogy alkon yatkor h allgatagon, kéz a kéz­ ben sétál betegségtől kim erült, öreg apjával a kalem egdani parkban. Azt az egyszerű tényt, hogy ő m ár nem létezik az életem ben, nem lehet leír­ ni. A kárm ilyen szem fényvesztő vagyok! A népdalban szereplő hőssel ellentét­ ben ő valóban létezett, erről kézzelfogható bizon yítékaim vannak (fényképek, levelek - m eg a kés nyom a a karom on). Talán m ég tűnhet úgy, hogy az ő lépteit hallom a lépcsőházban, de ha fölébredek - valam i lidérces álom után - és m eg­ tapogatom m agam m ellett a helyét, azt az űrt és hűvösséget sem m ivel nem tu­ dom betölteni vagy helyettesíteni. M ég ezzel a történettel sem. * A feleségem úgy akarta, hogy - az általa régóta óhajtott - szerelm i történet Bécsben játszódjon. A szinte szom szédban lévő városban. Am elyben ő - ez is m egesik - soha nem járt. C sak találgathatom , m iért választotta, annyi ism ert és ism eretlen m ellett, éppen Bécset. K apcsolatunk végén m égis eljutott a gyönyörű D una-parti császárvárosba. K özvetlenül az utazás u tán m egpróbáltam elvinni abba a - részem ről régóta m egígért - szerelm i történetbe is. Igyekeztem - am ennyire erőm ből és tehetsé­ gem ből futotta - eleget tenni követeléseinek: a történetnek egyes szám harm a­ dik szem élyben kellett íródnia, de sejtetnem kellett, hogy az elbeszélő szerelm es hősnőjébe. A történetet szerkezetileg is a hősnőnek kellett alárendelni. Ím e a kísérlet: A z elbeszélő m ár Bécsben van, diplom ata barátja lakásán, kedvese éppen m ost érkezik a belgrádi vonattal a déli pályaudvarra. A férfi nem vár rá, m ert a hősnő nem akarja, hogy a történet ebben a rusnya és lelketlen épületben kezdőd­

5

jön. A hatalm as bőröndjeiket és nehéz csom agjaikat görnyedve cipelő balkáni vendégm unkások áradatában szerencsétlenül érezte volna m agát. A hősnő taxi­ ba száll m ajd és a Burggasse 50 alá hajtat. Egy kevés borravalóért a taxis fölviszi bőröndjét a bejárati ajtóhoz. A hatod ik, u tolsó em eleten a lift előtt várni fogja a kedvese. M egöleli majd és m egcsókolja, de ő azonnal kibontakozik a férfi öleléséből. M eg kell fürödnie, m agyarázza m ajd. A z előszobában azonnal vetkőzni kezd. Saját, fordított sorrendjében. Egy lábrándítással m egszabadul cipőitől: a bal az egyik sarokba repül, a jobb a tükör alatti falhoz vágódik. M ajd lehúzza h arisnyáit, kibújik - egyszerre - szoknyájá­ ból, h arisnyatartójából és bugyijából. V égül leveszi a kabátját, blú zát és m elltar­ tóját. A kalapján kívül m ár sem m i sincs rajta. És egész idő alatt beszél. Be nem csukja a száját. A férfi nem is igyekszik m egfogni a lényegét annak, am it m ond. V alakire és valam ire dühös. Tetszik ne­ ki így - arca torz, görcsbe rándul. A fürdőszobában is tovább beszél. A nyitott ajtón át - m ielőtt zubogni kezde­ ne a víz - kirepül a kalapja is. A történet következő - de korántsem utolsó - jelenete a N em zeti Színházra, a m úzeum ra és a Stephanskirche tornyaira néző teraszon játszódik. „M inek van ilyen jó illata?" kiabál a nő a szalonból. Fürdőköpeny helyett egy d ip lom atafrakkot húzott m agára. N edves haját tö­ rölközővel turbánba csavarta. A teraszon, a m egterített asztal előtt szem e fölcsillan, szája végtelen m osoly­ ra húzódik. A te rítőn forró kukoricalepény gőzölög, sült szalonnaszeletek kun­ korodnak, fehérlik a görög sajt, piroslik a m agyar szalám i, zöldell az újhagym a, fénylik a fekete olajbogyó. „M icsoda lak o m a", csettint a nyelvével, m egnyalja száját. „K ávét?" kérdi a férfi. A hosszú és fárasztó utazás után valam i italt kíván. M agyar barackpálinkát vagy cseh, pilsenisört, ajánlja a férfi. M indkettőt. De előbb a barackot. Az első poharat lehajtja. A pálinka zuborog szájában, a torkában, mintha öblíte­ né és fertőtlenítené őket. A m ásodik poharat lassú kortyokban, háromszorra nyeli le. Am íg tele szájjal, szinte fuldokolva eszik, az elbeszélő megpillant mellei völgyé­ ben egy ráncocskát. Egyik nyoma és gyümölcse együttélésüknek - gondolja. „T u d od ", m ondja a nő, „m eg kéne írni a legszebb szerelm i étkek szakácskönyvét. Jó falatok és finom kortyok nélkül nem szerelem a szerelem ." C sak am ikor m ár rágyújtott, kortyolt söréből (a hab sokáig szája sarkában m aradt), kényelem be helyezte m agát a karszékben és egyik lábát a férfiéra tette, akkor vetett egy pillantást Bécs lebegő ködbe burkolt tornyaira. „Szép v á ro s", m ondja. E karcolatkísérlet alá a feleségem a következőket írta: 1) hiányzik a fabula. 2) a történet rossz időben és rossz helyen játszódik (m iért nem vacsoráznak egy előkelő és híres étterem ben?)

6

3) a hősnőt szebben is le lehetett volna írni (m iért nincs szó kék szem éről, és m iért nincs 2500 frankos, Párizsban vásárolt ruhája?) 4) túl sok az irónia, am i a m od em prózában közhellyé válik. 5) túl erőszakos vagy (a jó írónak a láthatatlan szeretőhöz kell hasonlítania). M i az a láth atatlan szerető? kérdeztem tőle egy alkalom m al. M inden nő vágya, hogy egy láth atatlan szeretője, m indenható M ennydörgő­ je legyen. A kinek arcát soha senki nem láthatja. És akiről nem tudni, m ikor fogja m egnyergelni.

SVETLANA

SLAPŚAK

NŐI ÍRÁSMÓD, m in im a l is t a p o é t ik a M ilis a v S a v ic K e n y é r és fé le le m cím ű r e g é n y é r ő l Egy alapjában véve primitív kulturális közegben szinte diszkvalifikálást jelent egy férfi írót összekapcsolni a női írásmóddal. Ennyiben értelmetlen és fölösleges azt bizonygatni, hogy a női írásmód nem határozza meg az író nemét, és az nem olvasható ki a szövegből. Ezt a meggyőződést az a benyomás is megerősíti, hogy Milisav Savic valóban új módon szervez­ te meg poétikáját, a női írásmód, mint a másik írásmód olvasása és tanulása után: különben is, ez a légies, könnyed szerkezetű próza (már az első mondatban) kiegyenlíti magát a másik­ kal, hogy a másik végzeteként végezze. Az ironikus és összetett Ćup komitskog vojvode (A komitácsi vajda csupra) című regénye után ez a változás több mint szembeötlő: elveszett és megtalált kéziratok, a fikciónak és az olvasó megtévesztésének különböző fokozatai, csap­ dák, halasztások és hasonlók - mindennek semmi nyomát sem leljük Milisav Savic új művé­ ben. Vajon az amerikai próza jótékony hatásáról van-e szó, a kiszélesedő olvasói látóhatár­ ról, hommage á Kisről, az ízlésváltozás előrejelzéséről, az új elmélet következményéről, for­ dulatról, számításról? Egyes kérdések ezek közül nyilván nem sportszerűek: könnyű leta­ gadni őket. Másrészt, a várható poétikai változások természetesen kíváncsiságot és érdeklő­ dést váltanak ki. Ha azt a végtelenül egyszerű megoldást választjuk, hogy ordító oroszlánok között csak suttogva lehet kommunikálni, akkor Milisav Savicot lázadó pozícióba helyez­ zük, ami fölösleges. Sokkal meggyőzőbb, hogy abban az irodalmi helyzetben, amelyben az elismeréshez a patetikusságon át vezet a legrövidebb út, minden többé-kevésbé önreflexív írónak szembesülnie kell a jó ízlés kérdésével, vagy az erkölcsi kérdésfeltevés bármely más formájával. Olyan időket élünk, amikor a grammatika ismerete és a jó ízlés, sajnos, igenis er­ kölcsi kérdéssé vált. Egy ilyen időben váratlanul ugyan, de indokoltan, Milisav Savic a mini­ malista poétikát, a történelem és a világ elintimizálását, a hangvételek cserélgetését választja, és ezzel valóban kielégíti a női írásmód általánosan megállapított követelményeit. Ebben a kö­ zegben írásmódja leginkább az amerikai prózán nevelkedett másik elbeszélő - Slavenka Drakulic - írásmódjához áll legközelebb, vagy Irena Vrkljan (át)utazó írásaihoz. A fegyelme­ zett meseszövés, amelyben a másról szóló történetek, vagy azok hangja az őket megillető

7

helyre kerülnek, mint egy összetett minta szövésekor a szálak, azoknak a már beavatott olvasóknak fog tetszeni, akik emlékeznek az előző könyvre és annak mesterien összekuszálódott konstrukciójára: bizonyos megkönnyebbüléssel zárható ki minden rendetlen „sponta­ neitás". Sajnos ezt az eljárást mintha túlzottan kevés irónia és töredékesség kísérné. Érthetet­ len körülménynek tűnhet a „kevés töredékesség": arról van szó, hogy - különösen a könyv első részében - az önvallomást tehermentesíteni kell a sok kötőelemtől, a túlzott hangsúlyozottságtól, a fölösleges „történettől", mert nagyon érzékeny kapcsolat van a távolságtartás és az egotizmus legparányibb előrejelzése között. Az egyszerűről, a realitásokról való írás kihí­ vása természetesen sokkal nagyobb most, amikor az életet tömegesen összemossák a fikció­ val (kollektivizálás, „történelmesítés", ideológiai kényszer). Ezért aztán, példának okáért, Sa­ ul Bellow és Milisav Savié találkozása ez utóbbi lakodalmán túl „súlyos" anekdota egy ilyen prózában, a „valódiság" érve itt nem segít. Eltérően a gyengébben elhelyezett gyermekkori töredékektől, amelyekben már eléggé elhasznált hazai toposzok fordulnak elő (elnyomás, gyermekkori emlékek a vezérről, vidéki elkeseredettség, helyi alakok excentrikus politikai státusváltásai), a másik, „érett" töredékháló összehasonlíthatatlanul kihívóbb. A szerb pró­ zában, amelyben évtizedek óta nincs igényes szerelmi társalgás - és kérdés, volt-e valaha is - , Savié óvatos próbálkozása nemcsak megható, hanem sikeres is. „A hódítás katalógusa" nemcsak szellemes, hanem a női írásmódra jellemző eljárás: nem-hierarchikus, decentralizált struktúrájú, önkényes felsorolás, tehát kronológia, tehát történelem. Az olvasásról és az írás­ ról szóló párbeszédek, amelyekben (végre) fölbukkan az önirónia, egészen impresszív mér­ tékben valószínűsítik a szerző státusát - hasonló mértékben a félrevezetett olvasóét is. A sok­ szorosított, testileg jelenlevő (öltözködés, mozdulatok, evés, az élvezés jelei), névtelen, szán­ dékosan pontatlanul „elsőnek" és „másodiknak" nevezett (ebben az esetben a „valódiság" sikeresen irreleváns) „nő" halálával útját állja a fragmentumok szaporodásának: a szöveg tragikuma a másik eltűnésében van, a párbeszéd megszűnésében, a szerelmi kitaszítottság­ ban. Savié prózájának érzékenysége, a másik meglesése, összehasonlítható A holtak enciklopé­ diájával Kiś azonos című kötetében, a más álmának kifürkészésével. Ezért nem is váratlan D. K. temetésének fölbukkanása a szöveg útjelzői között. Az utazás, a töredékességnek az a fajtája, amelyben Savié leginkább beszámol új értéke­ léseiről, fontos és minőségi építőelem. A női írásmód az utazást a szabadság és a test meg­ valósítása, az eszmélkedés és az önmegfigyelés átfogó, kiváltságos metaforájává tette. Szembeállítva a tipikus gyermekkorral, Milisav Savic utazásai alaposan önironizálók, a helyek és szövegek szakértelemmel vannak összekeverve és széthelyezve; a valóságpróza tapasztalata kései és váratlan gyümölcsöket hozott, bizonyos menipposzi szatírát, amely­ ben a mindennapok és azok beszédének bathosza, valamint az értelmezésnek és annak se­ matikus zsargonjának pathosza váltakoznak. Ha meg kell határozni Milisav Savic mesterfogásait, akkor azok újszerű és sikeres mani­ pulációi a szövegekkel: a történet születése a triviális karcolattól a (szinte mindig női) elmon­ dásig; az éppen ott megszakított befejezetlen történetvázlat, ahol belefonódik a másik törté­ net; az álmok mesélése; a keretes történetek; szövegekről, szövegírókról, magáról az írásról szóló történetek. Explicit poétika mint történet, implicit poétika mint a történet ironizálása, nem fikcionalizálva szembetűnően más szerzőket. Savié transzparens idézéssel veszi be őket szövegeibe, majd kétértelmű, fiktív poénokkal elködösíti a szövegek kapcsolódását. Savic szövegeinek belső határai lehetővé tesznek egy önkényes katalogizálást, a kíváncsi olvasó mozgékony kollázsalkotását, aki - elsősorban - élvezi a szöveget. A saját szövegekről, vala­ mint a szövegekben („első" és „második" alkalommal) rögzített történetekről való írás (mint ahogy „első" és „második" nőről van szó) végül a korreszpondens olvasó számára egy érett és kifürkészhetetlen, női irodalmat művelő, máshangú, modern érzékenységű írót fed föl, aki biztos távolságra van a sajnálatos uralkodó szabályoktól: az élettől, az írástól, a szerelemtől. (Srpska Knjizevna Zadruga, 1991) RAJSLI EMESE fordításai

MÉSZÁROS

SÁNDOR

N ovem beri vendégség - v ig n e t t á k A remények - otthon ülő fajta - csak vitetik magukat a dol­ gokkal meg az emberekkel; olyanok, mint a szobrok: el kell menni megnézni őket, mert ők nem zavartatják magukat.

(Julio Cortázar: Utazások)

Ma délelőtt eláztam . Jött egy kiadós zuhé - majdnem m onszun, ahogy a busz­ m egállóban hallottam és remekül eláztam. Úgy kell nekem, miért nem vittem esernyőt. M indenhová befolyt a víz, egy idő után a pocsolyákat sem kerülgettem, m egadóan tocsogtam az ázalékban. H a angol lennék, nem mozdulnék ki, vagy nem indulnék el esernyő nélkül. Igaz, itt nem esik annyiszor az eső, szabadabban járkálhatok, nem akad bele m induntalan valakibe az ernyőm. H a így nézem , akkor itt jobb. És nem kell folyton bocsánatot kérni, m er' az is elég fárasztó, így kétségkí­ vül ham arabb haza lehet érni. Ezért nem megyek W im bledonba, mert amilyen sze­ rencsés vagyok, akkor pont esőnap van. N a és, elázni sem kutya. Annak, aki el­ szánt. Messziről lerí rólam , hogy nem vagyok bérletes. De m anapság ez alig számít valamit, így m ár nem tesznek különbséget. N yugodtan ülhetek, nem zavar senki, belül hálás lehetek az Égnek, hogy lám!, ide is eljutottam. Csak azt ne m ondja senki, hogy teniszszentély, ettől a szótól feláll a szőr a hátamon. Centerpálya. Vagy az üres szentély. Ahhoz képest a fű lehetne zöldebb. Betelten üldögélni. N incs olyan hely, ahova ne juthatnék el, gondolom elbizakodottan. Egy lófogú, kissé fonnyadt bankárfeleség ül m ellettem, arra kell ügyelnem, nehogy hozzáérjek a könyököm ­ mel. „D on't touch m e!" Kicsit kényelm etlen így ülni, fél szemmel arra figyelni, ne hibázzak többé. A jobb karom félig elzsibbadt. A döntő szett előtt a nő elnézést kér: „Hisztérikus, vén hárpia vagyok, tudom , összetört a bánat, a vágy, a jóm odor, a vallás, a háj, a reuma, a m agtalanság." Ilyenkor ki figyel úgy oda. Ugyan, kérem, nem történt semmi. A z viszont hiba volt, hogy udvariasan nem menekültem ki a büfébe. „Kész öngyilkosság kilépni a házból. De otthon lenni, Mr. Tyler, otthon len­ ni, tudja maga, mi az? Lassú oszlás. N a tessék, tetőtől talpig fehérek vagyunk a por­ tól." Nem , erről a magányról nem tudtam, erről valójában fogalm am sem volt. És miféle fehér porról beszél, am ikor végre kisütött a nap? De az is lehet, hogy rosszul értettem. Vagy összetévesztett valakivel. N em vette észre, hogy vendég vagyok, aki m indennek örülni akar, és nem hagyja, hogy olyan könnyen elrontsák a napját, amikor m ég előtte m ajdnem a teljes délután. „M itől m essze, d oam ná?" Tíz éve váratlanul segített ez a kérdés. „A z igaz", nevetek fel én is. „M itől m essze?" A zóta m indig így jut eszem be, a legváratla­ nabb helyzetekben, földön, vízen, levegőben - m ár am ennyit repülök! - , de már

9

nem nevetek rajta. V alahogy nem , vagy csak egészen halkan, szinte észre sem veszem . N ovem berben többé nem m egyek Kolozsvárra. Köd, sár, lassú eső, kivilágítatlan bivalyszekerek, és végig az a fajta lepusztultság, am ire egy edzett katasztrofista is csak csettint a nyelvével. M inden aránytalan, a rém álom és a paródia keveréke. Egy város, am ely árnyéka önmagának. A semmi városa, gondoltam elalvás előtt. És m ég csak nem is szégyelltem m agam akkor, ott, a hideg szobában. O tthon dekonstruálj, bazm eg! Éjjel felébredtem , benéztem a hűtőszekrénybe, nincs-e valam i szénsavas. A barátom szerint az a legrosszabb, hogy ott éjjel nem lehet szénsavast inni. Ne­ kem m ajdnem m indegy, m egiszom egy fél pohárral, és m ár alszom tovább. De ennyire üres hűtőt m ég nem láttam , egy fél m argarin volt benne. „Ha van a konyhában tejszíned és vajad, m ár nagy baj nem érh et." M ost éppen vajat nem lehet kapni. Bár néha az is van, csak túl nagy sort kell állni érte. Én nem állnék be, az biztos! N em éri m eg. N égy-öt órát végigállni egy rohadt vajért. D e ilyet csak az m ond, aki holnap elutazik. M ert én is beállnék, tudom jól, állnék és re­ m egnék, m int egy engedelm es állat. Én, a gőgös barom , én állok ott. A taxis nem fogad el borravalót. Inkább adjak neki egy szál jó cigarettát, mert két éve nem szívott mást, csak ezt az irtózatos kapadohányt. „Abban m eg akkora finánclábak vannak, m int a kujakom ." Ezen egyszerre nevetünk. Nem, nem fogad­ hatja el az egész dobozzal, legfeljebb három szálat, hogy m eg ne sértsen. „Higgye el, uram, hét bőrt nyúztak le rólunk, m ár csak a sót várom ." M ég m indig ráz a ne­ vetés, ahogy kiszállok a taxiból. Megvárom, am íg befordul a következő sarkon. Kissé fáradtan figyelem az utcákat, a házakat, a fantasztikus árkádokat, a te­ m etőt, a köveket. M ajdnem úgy, m int egy am erikai turista a Szent M árk téren, bólogat, very special, m iközben oda se néz. Úgy kéne lenni, m ondja G ., ahogy egy olasz használja városát. N em hatódik m eg tőle, ha kell, leszarja a köveket a m últ­ tal együtt, m ég is... „Igen, de ott nem iktatták ki a jelen t." Persze, ezek csak sza­ vak. De a rem énytelenség nem a szavakban, hanem a dolgokban van. Á m a kö­ vek hirtelen m ást m ondanak. A történeteket ham ar elunom . Unom a derék m elanéz szöveget, hogy így m eg úgy. És hogy ki m ekkora patkány volt a diktatúra alatt. Az árulás m ódoza­ tai, önigazolás, gyűlölet és szilvapálinkaszag. M ajd váratlanul egy finom lány, aki m űvészettörténetet akar tanulni, és köm ényes pálinkát kér. „N e, édes hú­ g om ." A ztán újra a hom ályos, kínos lassúsággal előadott történetek, am elyeken nincs m it nem érteni. Talán ha halkabban lehetne beszélni a szenvedésről. De nem , úgy látszik, elég m unkát ad a gyűlölet. N em szólok, innék egy kis w hiskyt, de nem nagyzolok; befelé hallgatok, nem vagyok én békepap. „M inek a halottba m ég egyszer belelőni? Ha egyszer a gyűlöletnek m ég ilyen ostobaságokat se kell gondolnia, m egtalálja ő a m aga rejtek ú tjait." K ár, hogy az em ber nem hurcolhat­

10

ja m agával a könyvtárát vendégségbe, és nincs m indig annyi idő, hogy m egke­ resse az idevágó idézetet: „A gyűlölet, m ondom , rejtekutakon jár bennem , m á­ sokban is. A ki kíváncsi rá, annak titkos tapétaajtókat kell kinyitnia, hom ályos m ellékfolyosókon botorkálnia, alagutakban, csatornákban kell hétrét görnyed­ ve előrem ásznia, s m ég innen is vezetnek lefelé aknák és kanálisok. Ez ő m aga. A m ásikét az látja, aki látta a m ag áét." N em tudom , talán - itt tartok m ost. H olnap elutazom . És m ajd visszajövök, csak ne legyen novem ber.

TOMPA

GÁBOR

In aeternum M egkezdve m inden: félbem aradás, járás-kelés, áttű nés-m eghalás, befejezetlen reggelek, talán sosem lesz vége már, a kor falán m állani kezd a szutykos vakolat, befelé tárhatod ablakodat, ki ne hajolj, m ert vesztedre hajolsz, m agában is teljes a benti sors, csak Istenednek, csupán őneki szabad végleges form át ölteni, m íg elporladsz: m agaddá változol, de lényegedből m indig áthozol egy m arék port, s ha végső lángra gyúlsz, a kezdetektől úgysem szabadulsz.

11

Irodalom történet Az erőszakos verebek nem hagyják Tandorit aludni a kukoricaszem eket kapkodják világirodalm i m ohósággal, m int am ikor m esterek m űveit lapozzuk, s az égbolton, m int annyiszor hajnalban óriás, vörös lyuk tátong, m int izzó őstükör, m ely áldott tudásszom jra szólít, s am ely a fo rró sem m iből teremtett életet, valódit, s a pillanatban tündököl, ahányszor a világ halódik.

Feljegyzések a nyúlról M int forradalm i fenegyerekek, úgy üln ek naphosszat a verebek az út porában, s nem szórnak ham ut fejü kre, hisz már rég divatjam últ szokás ez, így hát inkább ricsajog külön-külön mindegyik, hogy sajog bele az em beri s állati fü l; a jó N yuszi most is a fű ben ül lapulva, s próbál em lékezni majd, hogy ki okozta ezt a nagy ricsajt: „verébhangot én nem hallottam itt" adja tovább fü ltanúként a hírt „s ha ók is voltak, az sem nagy csoda, hisz verébn ek a nyúl vérrokona!"

12

P illanatképek M ikor m ég m eg sem születünk M ikor m ár koncként odavetnek M ikor díszpintyei leszünk A z erőszakos szeretetnek M ikor a régi színhelyek M ikor m ár m indent letagadnak M ikor a kérdezz-felelek H elyett csak vérrögök m aradnak M ikor korm ozva csonkig ég G yertyája a bitang határnak M ikor a baljós m esszeség M adarai a föld re szállnak M ikor az izzó ölelés Sugarai a m últba fagyn ak M ikor a halál is kevés A z öncsonkító akaratnak M ikor az ősi iskola Kapujában ott áll a gyerm ek A hogyan félsz eg m osolya N ém án időtlenségbe dermed

13

CSAPLÁR

VILMOS

Ez Ő Időben nem hosszú, de nevezetes esem ényekben (kivégzések, pártkong­ resszusok, katonai m egszállások) gazdag korszakban éltünk. Táskás szem ű, tikkadt arcú öreg varázslók m ondtak beszédeket a televízióban. Szinte ki se bú j­ tam a lakásból, m égis egyre fogyott az energiám . C inikusan vájkáltam a kurta kis közeli m últam ban, m int egy m om itlanító. N agy szavakat m ondtunk kis hit­ tel. Előszedtem a bőröndöm et. - Ö rökre elm egyek - jelentettem ki, aztán m arad­ tam. - M inden férfival le fogok feküdni - közölte M om i, m ajd lefeküdt. Velem . Egyszer csak m egint hazajött, m ert m indig hazajött. Berontott a szobába, va­ lahogy elspórolva az előzm ényeket. (A jtónyitás, előszoba stb.) Így aztán nem ta­ gadhattam le, hogy szunyókáltam . - N e aludj, m ert m indjárt hozzák az ágyat! - M ilyen ágyat? - V ettem egy franciaágyat. - V ettél egy m it? - Egy isteni rézágyat. M egláttam , és nem tudtam neki ellenállni. - És m it csinálunk ezzel az ággyal? - Elviszik. - K ik ? - M iért érdekel az téged, hogy kik? Jönnek és elszállítják, neked hozzá se kell nyúlnod. - M ikor? Pár perc m úlva m eggyőződhettem róla, hogy elkerülhetetlen a fölfordulás. A fölfordulás pedig cudar, időn kívüli idő. Én változást akartam , nem fölfordu­ lást. M ivel változást akartam , csak azt nem tudtam , hogy hogyan, sőt igazából azt se, hogy m iért, éberen őrködtem , hogy sem m i se változzon körülöttem . Ha egy váza nem a szokásos helyén állt, visszatoltam , ha az asztalon a terítő félre­ csúszott, azonnal lecsaptam rá, és m egigazítottam . Engem , akit hidegen hagyott a saját szerelm em , és m int egy kő szobor ellen­ álltam a befejezés vágyának, egy ágycsere kihozott a sodrom ból. És ebben nincs is sem m i különös. Két vadidegen, izzadó em beri egyed bevonszolta a szobába a rézrudakból való ágytám lákat, a csöppet sem rozsdam entes sodronyt és m ind­ ezt úgy, hogy csak biccentettek felém . A réz, egyáltalán a fém, zörög, robajlik, ők ezzel persze nem törődve m egszabadultak terhüktől, és elkezdték m ustrálni a régi ágyunkat. Senki hozzám se szólt, nem kérdezték m eg, hogy m ilyen volt ezen feküdni, és nem sajnálom -e? M om i lerúgta a cipőjét, föllépett féllábbal az ágyra, így m u­

14

tatta, m ilyen jó m ég a rugózása, h abár a közepén bem élyedt kissé, m ert m ár ő is valakitől vette, aki szintén vette valaki m ástól, vagy örökölte, úgyhogy fogal­ m unk se volt arról, h án y éves az ágyunk. M ikor M om i lába a rugózást nyom ­ kodta, a két, ágyakra specializálódott egyed a kip róbálás e m ódjától kiesett a szerepéből, és úgy bám észkodtak, m intha n em ágyat, hanem lábat jöttek volna fölbecsülni. Egy b okáig, vagyis föllépve v ád liig m eztelen női láb, ráadásul ágyon, és ráadásul úgy, hogy csak az im ént szabadult m eg a cipő szorításától, valahogy m eztelenebb m agánál a tényleges és teljes pucérságnál is. Ilyenkor végre a lábu jjak is kényelm esen szétterpeszkednek. Ez egy anyaszült m eztelen lábfej volt. M ost m ár a fölfordulásnak és a zaklatottságnak olyan fokát éltem át, hogy m agam at se tudtam követni. Beleszólni az ilyen alkuba n em lehet. Siettetni nem szabad, kockázatos. A rról nem beszélve, hogy ebben az időben sem m it sem vol­ tam képes siettetni. A rról se beszélve, hogy m ég tulajdonképpen annak a sokk­ nak a hatása alatt álltam , am ikor a két egyed az ajtót fölcsapva benyom ult a szo­ bába, am ely szobában én m ár sok m indent elképzeltem , de két ilyen ziháló, nedvedző fekhelyspecialistát m ég nem . Tartottam attól is, hogy esetleg a nya­ kunkon m arad m ind a két ágy, egyszersm ind abban rem énykedtem , hogy úgy­ se fér ki a régi. Ezen kívü l belehelyezkedtem az ágyu nk sorsába, am itől m egren­ dülte n álltam , m ivel nem tudtuk, hova kerül szegény, és egyáltalán, senkinek sejtelm e se volt arról, hányadszor cserél gazdát. M indezen gondolattöredékek közül végül az ágyak sorsa bizonyu lt szá­ m om ra a legnyom asztóbbnak. V alósággal kétségbeestem attól, hogy a fekhelye­ inknek m ilyen kóbor élete van. Ide-oda cipelhetik őket, ellenszenves szobákba, heverészők alá. „És m ost m ajd ki következik?" tettem volna föl a kérdést, csakhogy énrám ki figyelt? M inden jelenlévő szerelt éppen, így ham arosan m eggyőződhettem egy régi igazságról: hogy ha valam i valahová befért, akkor ki is fér. Pontosabban az előjelek szerint m eggyőződhettem volna, h a bevárom . Á gyunk m agatehetetlenül vált szét akkora részekre, am elyek m érete szétoszlat­ ta az u tolsó rem ényem et. Mi van az utolsó rem ény után, pláne ha nem is igazán kívántam , hogy valóra váljon, m ert akkor egy csupaágy lakban lettem volna kénytelen ágyra járni, m éghozzá ágyról ágyra járni. A z utolsó rem ény után jön egy utolsóbb rem ény. N em vártam m eg, m íg az ágyipari vivők eltakarítják a m i feledhetetlen fekhe­ lyünket, m int egy frissen elhunyt, de m ár azért darabokra szedhető h ozzátarto­ zónkat. K isiettem az előszobába, vagy talán helyesebb, ha osonásnak nevezem azt a m ódot, ahogy m egkíséreltem észrevétlenül elhagyni a helyszínt, m ely ké­ szült egy ágy hűlt helyévé átalakulni. M indjárt m eg is botlottam egy puha csíkosban, am iről m egállapítottam , hogy a rézágy m atraca vagy betétje. A z elnevezésekkel nem bajlódtam . M eg kell hagyni, hogy szeplőtlen volt, folt nélküli, noha a reze alap ján ítélve, neki is sok m indenen át kellett m ennie, m ert m iközben a tám la oxidálódik és karcolódik, a m atrac élete se gyöngy. M égis.

15

- M ilyen szép m atrac! - m ondtam , m ikor észrevettem , hogy M om i utánam jött. - H ova m ész? - suttogta. Su ttogott, de tulajdonképpen kiabált velem. - Á gy akozom . - N em m ondod m eg? - Ki akarom élni az ágyaim at. - N ézd, nem várom , hogy bárm it segíts, de ne hagyj itt egyedül! Lesütöttem a szem em , annyira eltalálta, hogy éppen egyedül akarom hagyni. Persze m ár lerúgta a m ásik cipőjét is. M eresztgette a nagyujjait. M ert M om i lába külön életet élt. Fölül lehetett akárm ilyen m érges, a lábujjai barátságosan inte­ gettek nekem . És ez így m ent napokon át. Így m ent, m ialatt ő m eg m áshol m ent. M áshol m ászkáltak a barátságos lábujjai. A napok napok lettek. Egész napok. Jó hosszú napok. Egyik a m ásik után telt, de épp ez az, hogy nem telt, nem óhajtott eltelni. Végül m égiscsak eltelt, enyhén szólva lassacskán. A z ilyen nem m úló délelőttökből és délutánokból is összeáll akár több nap is, ha az em ber elég kitartóan napozik. M últ az idő, és ilyenkor jól jön, hogy tagolt. M ert ha például csak délelőttök lennének, sót nem is délelőttök, csak egy végtelen délelőttből állna az egész, az m egnehezítené a sem m ire se várakozásokat. Szerencsére van reggel, sót előtte m ég hajnal is, aztán: az em lített szörnyű hosszú délelőtt. Igen ám , de jön a dél! M ajd a délután, am ely nem is dél után következik, m ert a dél után e g y darabig m ég dél van. Esték! Éjszakák! A m ikor várni lehet a m ásnapot. És a m ásnap, talán a vilá­ gon egyedülálló m egbízhatósággal el is jön. Jön, és ahogy elkezdődik, rögtön m úlik. A z áldott nap-rendszernek m icsoda ajándékai ezek! Bele lehet bújni egy délelőttbe, m ég inkább egy délutánba. El lehet szépen helyezkedni benne. Mivel tudom , hogy úgyis elm úlik, nyugodtan. C sakhogy a m om iidő hosszabb, m int az év leghosszabb napja. M ondják, hogy forradalm ak idején m egnyúlnak a napok, hát ez m om iforradalm i végki­ m erülés volt. Lehetett volna, ha tényleg elér a vég. H a több nap, m int M om i, és nem több M om i, m int nap. N em szem érem ből, hanem kristálytiszta eltökéltségből (m elynek indítékai hom ályosak), m élyen hallgatok, de nem akárm iről. A naplóíró átugorhat napo­ kat (éveket is), és azok a napok, am elyek nincsenek benne a naplójában, később m ár nem is léteznek. Ez a naplóíró hatalm a. C söndben lehet vihar előtt. Ha valaki sokat ír naplót (nem úgy, m int én ), akkor nem is lesznek m ás nap­ jai, csak napló-napjai. (N em úgy, m int nekem .) Én utólag szinte agyonnaplózhatnám m agam , csak nem vágyom arra, hogy napról-napra röpdössek, pedig az elhallgatott napok m éze a legédesebb, mint tudjuk. Édes M om i! M indenhol jó , de legjobb nélküled. Ez az én negatív naplóm , m ajd a halálom után kisilabizálom , hátulról. Ha a halál utániságból nézve tényleg m inden fordított, m ert lehet, hogy nem . Lehet,

16

hogy csak elferdülnek az élők m eg a naplók, de a beesési szög épp akkora, hogy sem m i se látszik. Tulajdonképpen a távfizetéssel fönntartott szobám ba m enekültem el az ágy­ rémeim elől. Ü resen lóbálózó kézzel h agytam őt is és m agam at is egyedül, csak annyi id őm m aradt, hogy a naplóm ból kitép jek egy szót. K önnyen sikerült, gyakran szerepelt az illető szó viszonylag rövid terjedelm en belül. N EM . Sietségem ben m égis az ÉN EM szót szakítottam ketté. Elcsórtam a m ásodik felét. K ülönben az egész szöveg így szólt: „M om i olyan erős lábakon állt, m int a harm adik énem . (D e m it kezdjek a m ásik kettőv el?)" Egy p adon ült valaki. A z a valaki, aki lehetett volna valaki, és el is kezdett lenni. U tólag az élet legszebb pillanatai ezek lesznek: am ikor nem történik meg. Ü lt, és annyira ült, hogy m ég én is észrevettem . (N a nem a szobám ból.) R ám jel­ lem zően alulról kezdtem el nézni, a lábánál. Fekete, m éghozzá elég kitaposottan fekete köröm cipő akart lenni, úgy látszik, a lábán. Egyik lába a m ásikon lóbálózott olvasás közben, valószínűleg a lábm ozgáson akadtam fön n , m ert: M . Tavasz lévén a nem régen levetett harisnyától fölborzolódtak a pihéi, és az volt ezekben a pici szőrökben a legjobb, hogy pici szőrök. Új szőrök, új bőrök: csak az örökm ozgás ugyanaz. (M ása n olyan.) K erültem a szokványt, gondoltam , csak lendíthet a dolgokon (gyarapíthatja kövér betűkkel teleírt oldalakkal a naplóm at), ha nem teszek sem m it. N ehezem re esett, m ert az újdonságot épp az ism étlés révén kebelezzük be, én viszont hol voltam ettől a norm ális esettől? A nem m egtörténés nagyon rövid tud lenni. (A nnál hosszabb az utóélete.) M áris összezárult a történeten tám adt rés. M inél tovább néztem az olvasó lányt, annál inkább. O lyan ism erős lett a hosszú nézéstől, hogy m ár bántam . Sajnál­ tam , hogy m iért nem valaki más. M iért ő ő? Elégedetlen lettem vele, m ár nyugodtan végignézhettem tetótőltalpig, nem készültem arra, hogy m ajd. M egállapítottam , hogy annyira olyan, am ilyen, hogy elfogadnám , prím a, sőt szim patikus. A m eg nem történés pillanatai rövidek. C sak elm úlni tudnak, visszajönni nem. Tényleg tavasz volt, vagy h űvös nyár? H ideg napok utáni fölm elegedés. M ert am ikor az ágyhoz kötözést elhatároztam , folyt a verítékem . Az ablakokat becsuktam , a levegő fölforrósodott. N em biztos, hogy fölforrósodott, de az biz­ tos, hogy én fölforrósodtam . A vékony kis szoknyaszíjaival rögzítettem a karját, oly m ódon, hogy a szíjból a csaton átbújtatva hurkot képeztem a csuklója körül, a szíj m ásik végét pedig addig fűzögettem , dugdostam a rézrudak között, m íg (húzásra) nem engedett, hanem inkább m egszorult. A bokáit ugyanazzal a m ódszerrel hurkoltam körbe, persze m inden szíj bőrébe külön lukat fúrtam , hogy a csat peckét beakaszthassam , jó szűkre véve a hurkot, hadd szorítson, ne lehessen kibújni belőle. A lábakhoz az én nadrágszíjaim ból használtam kettőt. Ezek erősebbek és hosszabbak voltak, de nem elég hosszúak. Egészen szét kellett tolnom a két m om i-lábfejet, és m ég így se sikerült cso­ m ót kötnöm a sodrony alatt, ú gyhogy vágtam egy kom olyabb lyukat a szíjak végébe, kerestem és találtam egy lakatot, am ivel összezártam a szíjakat. A lakat

17

kicsi volt, és a szára, ha nem is könnyen, d e átfért a sodrony lyukacsos acéldrót szövetén, így a lakatolás azzal az előnnyel is járt, hogy M om i nem csak összeszo­ rítani nem tudta a lábait, hanem kiegyenesíteni se. O tt kalim pálhatott egy kicsit, am ennyire a szíj engedte, ahová én a lakattal beállítottam . M ikor szíjaztam és lakatoltam , nyugodtan feküdt, lehu nyt szem m el. A szavak bizonyos napokon elbújnak, a m ondatok m éginkább. Bújnak, de nem látom , hogy bújnának. N incsenek, viszont m égis vannak. H ol? Között? M ögött? M egyek egy téren keresztül, nézem a környező házakat, de nem m agukat a házakat nézem , hanem közöttük a réseket. M essze já r a tekinte­ tem , m inél m esszebb, m ert ott van a semm i. Felhők képében. A felhő nem sem ­ m i, viszont nem szó, nem is m ondat. M intha nagyon keresném azt, am it nem akarok m egtalálni. Egy titkos napló újabb lapjai íródnak, pontosabban újraíródnak a valam ikor m eg nem írt napok. Újra-nem íródnak. A két m eg nem írt nap persze nem fedi egym ást, de m int üres lap, hasonlítanak. N incs két ugyanolyan m eg nem írt nap. A z ágyhozkötözés idejére, m int naplóíró, teljesen rem énytelen esetté váltam . H urkoltam , fűztem szíjvégeket. D ugdostam , feszítettem , rángattam . C söppekben potyogott M om i m eztelen testére a kora nyári verítékem . A hogy elérte a forró bőrét, sisteregve gőzzé alakult. Tele lett a szoba a vágyunk gőzével. M om i szép nyugodtan m egvárta, m íg m indent elvégzek: csattanva bezárult a lakat, elhajítottam valam erre a kulcsát. Rám ásztam az ágyra, én is m eztelenül. Fölé hajoltam . K inyitotta azt az égetően sötét két valam it, a szem ét, s itt kezdő­ dött a naplóíróságom teljes csődje. Fetrengtem , szóhiányban szenvedve. De a szó úgyis a tett halála. M ikor eldöntöttem a kötözést, m ég utoljára beleröhögtem a naplóm ba, hogy ilyen úgy sincs, nem csinálom . N em eldöntöttem , hanem egy napon, am ikor a reggel m egint m aszatos és söm örös lett, m int egy kiradírozott naplóbejegyzés helye, m ert m ár legalább egy hete visszam entem hozzá, ő a fürdőszobában túlé­ nekelte a vízcsorgást. Tovább aludni nem lehetett a ham is és éktelenül hangos fürdővízi m om im elódiáktól, viszont ébren lenni se. Ú gy gondoltam , hogy kim e­ gyek a határba. Szétnézek. Az álom és az ébrenlét határán pedig a legjobb öröm a káröröm . V agyis a naplóírás. N agyon pici kis káröröm re futotta. Rövid bejegy­ zés tanúsítja, hogy ez a nap létezett. Jött és elm últ, és nem csak a naptárban, ha­ nem a m om iidőszám ítás szerint is: „Sem m i sem rosszabb annál, m int am ikor az em ber fekszik a szerelm e m ellett, és nincs ráirányuló v ágya." H ogy a káröröm öm et fokozzam , netán gyönyörré desztilláljam , szó nélkül (nem esett nehezem re, úgyse volt szavam ) rárontottam a fürdőszobából kilépő tünem ényre, aki a fejére tekert körm evörös színű törölközővel riadtan m egm e­ revedett. Ez volt az egyik legm eztelenebb reggelünk. A naplóba írt m ondattól berezelve, rádöntöttem M om it a szobánk közepén pom pázó, akkorra m ár kiszidolozott ágyra, kétvállra fektettem , s m int egy bir­ kózóbajnok, aki sokáig készül erre a győzelem re (én aztán nem !), csak szorítot-

18

tam az ellenfelem et, attól félve, hogy a győzelem learatása után m ajd nem lesz semmi. A törölközőből font turbán szétbom lott, a drága, nedves m om ihaj csiklan­ dozva végigsöpört a karom on. K iszabadította m agát a szorításom ból, s m ene­ külni próbált. U tánavetettem m agam . Ki m int vet, úgy arat. Borzalm as karm olások kezdődtek. A m om ikörm ök m elódiája, m ely m inden fürdővízi dalnál ér­ zékenyebben érintett, vércsöppeket csalt ki a páncélzatom alól. M egláttam a vérem et. - N e karm olj! - ordítottam . - M iért, talán le akarok veled feküdni? - kérdezte. - N em akarsz? - És te akarsz? - K ényszeríteni foglak, hogy m egtudd. - Engem nem lehet m egerőszakolni! R ápillantottam a m om icom bokra, s valóban elfogott a kétely. - M ajd m eglá­ tod! - m ondtam . - M ajd te látod meg. M egláttam . A szem e régi feketéjében az újfeketét. A kkor először m ég nem égett annyira, de egy kicsit igen. - Le akarsz kötözni? - suttogta nem egyértelm űen gyűlölettel, m ert vissza­ gondolhatott például a szerelm ünk csúcspontjára is, a D una-parti szeretkezés­ re, am ikor szinte pusztán csak statikai okokból odaszíjaztam a fatörzshöz a ke­ zét. A rézm om izás pedig jól indult, m ert az életben a visszatérések a legjobbak. H arm adnap azonban elhúzódott tőlem , azt m ondta, hogy úgy bánok vele, m int egy furulyával, csak fújom é s játszom a lyukain a nótám at. - M icsoda? - ám uldoztam . - H ogy beszélsz? - H át akkor basszál m eg, m int egy állat, ha ezt akarod! - H allgass már! N em ezt akarom . - K úrjál szét, m int egy víziló! - Mi van veled? Az éjszaka kellős közepén, álm ában is összerándult, ha m egérintettem . Ezeknek az éjszakáknak hosszú-hosszú kellős közepük volt. M om iszuszogástól, óraketyegéstől tarkállott a sem m i. A csönd hálójában én voltam az egyetlen hal. M inél jobban fickándoztam , annál távolabb kerültem az úszás, m indenféle szás lehetőségétől. M om i, én vagyok a sebből vérző Föld. A sebeim ből ondó csorog. Én vagyok a glóbuszférfi. A globális spricc. A m illiárdnyi anyam éhbe befecskendező koz­ m ikus gecipisztoly. A csapkodófarkúim at várja m inden nő. M ert m inden jó nő jó nő. M iért válasszalak téged? H acsak nem azért, m ert a legjobb jó nő az, akibe éppen behatolunk. D e a legeslegjobb az, aki nincs ott. N em is lesz. N em létezik. Őrá vágyom . Add a nedved, tartsd m eg a lelked! M ondja a m uzulm án. Ettől jó a kedved. Ilyesm iket adtam elő m agam nak az éjszakák m om itlanná vált, kies kellős kö­ zepén. A m i kies, az kietlen is, ez örök igazság. M ilyen hajnalok pirkadása várható ezek után? Ez az, am it nem tudok. Az éjszakák elnyúló kellős közepének a végén

19

m ély álom ba m erültem , s álm om ban nem volt se hajnal, se reggel, se föld, se ég. Se fürdőszoba. Aztán lett. V ízcso rgásos, m om idalos, naplóbejegyzéses, karm olásos, v érbeli hirtelen reggel. Ő lubickolt, én n yirkos voltam . M iért őzlek, ha tegezhetlek is? M omi! M egszólítalak. M ert alszol. Alszol? A kárm ilyen a reggel, m indig következik utána egy újabb éjszaka. Ezen az éjsza­ kán is m egérintettelek. Ú gy összerándultál, m int egy pók, csakhogy én voltam a hálód. A hálódban a legyed. Sokáig néztelek, ahogy a m ég nedvvel teli légy is próbálja kifürkészni a pók szándékait. Szintén sikertelenül. K icsusszantam a rezek öleléséből, és összegyűjtöttem a szoknyaszíjakat vala­ m int a két nadrágszíjat. N em , előbb m ég a hátadra fordítottalak, és ezt hagytad. Azt m ondod, hogy az alvó m indent hagy. Igaz, oda lökhettelek, ahová akartalak. (Vagy ahová te akartad.) A karjaid szétterültek, és éppen úgy, ahogy. Szinte m ár oda voltak kötözve, csak a szíjat kel­ lett rápróbálnom . (Próba, szerencse.) N em úgy om lottál el, m int egy C sipkerózsika, inkább m int egy leláncolásra váró Prom étheusz. És én is keselyű voltam , nem királyfi. (A keselyűségem nem ism ert határt.) A ddig vacakoltam a sodrony alatt a nem elég hosszú szíjakkal, hogy m eg­ szólaltál, bennem , énm om i hangon: „Van a spájzban egy lakat!" „Tényleg van." Fölálltam , hogy m egnézzelek. N ekem aludtál. A rccal a jövőnek. Jó, m ondjuk, hogy egyszerre ju tott az eszünkbe, neked álm odban, nekem éb­ ren. Sem m i se történik egyszerre, am i történhetne kétszerre is. A kkor m ozdultál m eg. Jókor. Se előbb, se később. Igaz, a két fekete, a szem ed, egyre feketült. Szólnom kellett volna, hogy elég, elég! Sajnos m ással voltam elfoglalva. És ebben nem tudtál m egakadályozni. Billegtetted, befelé feszítetted a rettenetes m om icom bokat, de ahhoz képest, hogy először lakatoltam le nőt, kiválóan m eghatároztam a rögzítési koordinátá­ kat, képtelen voltál a com bod vagy akárcsak a térded közé szorítani. V alaki m ent ott lent, te kanyargó ösvény! T e rázkódó hegyvonulat! Te epi­ centrum , te földi katasztrófa! Látogatóm érkezett, tévedésből hozzád kopogott be. Kívül tágasabb volt, nem óhajtottad fogadni, de ő kezdte m agát otthon érezni idegenben. - A szom széd m erre jár? - kérdezte. A fekete olyan fekete lett, m int az utáni szeretkezések feketéje. (Sokan kísérelték m ár m eg szavakkal értelm ezni a szem eket, így hát nekem se sikerül.)

20

O nnan nézni, ahonnan m aga nézte, kedves M O M M I, a váratlan látogatót, m ár csak a legm esszebb lévő szörnyűséget lehet. (M egtévesztő az őszinteség. Ő szinte segg.) Ki akartam próbálni, hogy m i van m ég azon is túl. A honnan m egint m inden kezdődik, de nem elölről. A tudás fegyver. A fekete m indent elnyel. Elnyelte m éltó jutalm át. P im asz és erőszakos volt a tévedésből ránktörő. U táltuk, de m ég nem tegez­ tük. - N agyon otthonos kis lakás - hízelgett. - N etán a szom szédé is ugyanilyen? Úgy értem , m éretre. N a nem azért kíváncsiskodom , m intha hirdetésre jöttem volna, de van itt fűtésszabályozó? M iért utálja m aga őket? C sak nem túl lárm á­ sak? M aga leselkedő típus? A ztán jött az összeszorított száj, hogy csak tessék, tessék! A m áshová becsöngető heherészése hosszan elnyúlt. R ángatóztunk belü l, né­ ha kívül is. H asztalan. Az ilyesm iből is összejön valam ilyen találka. Szem m eresztős. (A szem száj és pláne hang nélkül csak hasonlítható. És m ég ki kellene találni, hogy m ihez.) M i a legeslegfeketébb a világon? A naplóm . N apló, csukló. Itt nem volt csikló. M om i abbahagyta a levegő kaparászását. És a lábkalim pálást. - Ö n úgy határozott, hogy nem cserélne senkivel - m ondta a látogató. - Így hát m egleptem . A világban sok a furcsaság. Én is m eg vagyok lepve. N em úgy öltöztem , m int aki ide készül. Sajnálom . A látogatóm úgyis elm egy. M egy-m egy. Fél a m aradástól, m ert ő nem ilyen. N em is olyan. N em ő az, aki m ajd m indig jön. M ondhatnám úgy is, hogy viszolygok az effajta látogatásoktól, ezért járok el otthonról olyan sűrűn. M int egy vágtató lakó. U tána m ár nem következett sem m i. C sak az életem . N aplóvá tettem m agam . Napid és víziló, a két jóbarát. De könnyebb a vízilónak átbújni a tű fokán, m int a naplónak bejutni a fürdő­ szobába. Ahol m om iszótól hangos a csem peerdő és a dúsan habzó sam ponm e­ ző, m ert: ez ő.

21

GERGELY

ÁGNES

E liot állam férfia: visszfény M ég ha a szakadék egyik oldaláról is m ég ha a szakadék egyik oldaláról m ég ha visszhang odaátról sem m i sem m ég ha az egyik oldaláról akkor is ha odaátról sem m i sem m i akkor is akkor is kiálts akkor is odaátra kiálts mit kiáltsak sem m i esetre sem egy állam férfi problém áit m ég ha elism ered is hogy az állam férfi ugyanolyan m élyen él mint a burgonya akkor sem akkor sem mert az ó problém ái más m élyfekvésben élnek más m élyfekvésben szólnak más frekvencia m aradj a szakadék szélén ha végigfut rajtad a remegés soha ne félj a félelem től idő- és rengésjelző csupán: kiálts mit kiáltsak a m agánem ber problém áit a m agánem beréit aki nem kívánkozik bizottságba testületbe választm ányba és különbizottságba sem és rendelet sem igazán kíván lenni ha a leikébe néz. M it kiáltsak ó mit kiáltsak m ikor családi portréim at rég az árokszélbe taposták m ennyi róm ai arcél. M ennyi Róm a előtti arcél m ár a galam b is nekem tért vissza a csapzott olajággal m ár a szivárványtól is elném ultam én ném ultam el. Kit érdekel hogy a túloldalon m iféle bankárok m ifajta bankárok szivaroznak m ifajta pisze orrokon törik szilánkokra a kocsm apulti szél kit érdekel hogy az alapítvány a gyarapítvány m elyiktől jön és m elyik herdálja el am íg a túloldalon denevérek és szentjánosbogarak között hatalm as

22

halottak hatalm as holtak im bolyognak hatalm as m űveik és hatalm as vétkeik m érlegnyelveként az örökös éjszakában kiálts m it kiáltsak ó Egyetlenem m ég ha a szakadék egyik oldaláról is ha odakötve ha visszhangtalanul ha kisem m izve akkor is kiálts kiálts és sohase alakíts kiáltásbizottságot testületet választm ányt különbizottságot m agad kiálts „ha kiszakad ajkad, akkor is" ha nem nyúlsz értem odaátról Egyetlenem csontkezeddel akkor is egyedül akkor is akkor is

Búcsú M enj Isten hírivel . Többet nem m ondhatok. A föld ú t néptelen, csak Ó a hírhozód. Jobb kézre feszület, bal oldalt lúdcsapat. V ár sziklam edrivel the brook - der Bach - (patak). A föld ú t néptelen. Választanod se kell. Z izegnek a szegek. M enj Isten hírivei.

SEBŐK

ZOLTÁN

A term észet ajándéka R obinson Jeffers am erikai költő egyik versében arról beszél, hogy a nagy eu­ rópai városokban találkozott egy szobrásszal. K ésőbb szem elől tévesztette, s évek m últak el, am ikor egyszer N ew M exico sziklahegyei között látta m eg újra. K érdésére, hogy m iért m ent oda, s mi az oka, hogy soha többé nem akar el­ m enni onnan, a szobrász így válaszolt: „A m it látok, az a dolgok szörnyű szép­ sége, de am it én próbálok, az ahhoz képest sem m i. Ki vagyok szolgáltatva a dol­ gok szörnyű szépségének. A m it m eg tudok form álni, az az eszm ei em beriség­ nek csak szikrája, s az, am i itt körülvesz, az a villám ok fén ye." H am vas Béla kom m entárja szerint Jeffers szobrásza rájött arra, hogy am it az em ber csinál, m indig elnézésre szám ít: „A bban a pillanatban, am ikor valaki m eglátja azt, am it a term észet szobrászatának hívnak, borzongva eszm él fel arra, am i több m int em beri. És ki képes tovább faragni, am ikor m egérti azt, am it egy szikla m ond? A z em ber feleszm él a kavicsra és a tengerparti sziklára és a m orénákra és a kőorm okra, és fölöslegesnek és hiábavalónak lát m indennem ű beavatko­ zást abba, am it a term észet m egcsinált." V ajon ki v olt Jeffers szo brásza? T erm észetesen n em tudni, de h ogy keleti, m égh ozzá táv o l-k eleti szárm azású leh etett, az v iselk ed ése és szav ai alap ján nagy b izto n ság g al á llíth a tó . H iszen a nyers term észettel szem ben i alázatn ak ez a foka az ú jk ori N y u g aton szin te el sem kép zelh ető. V iszon t a távo l-keleti em b er - s itt nem csu p án a m ű v észekre kell gon d oln i - talán ki sem vonhatja m agát a h ason ló szitu ációk b ól. R og er C aillois, aki b izon yára m in d en kin él töb bet tett a k eleti k őku ltu sz n y u g ati n ép szerű sítése érd ek ében , A h alhatat­ lan ság eszm éje cím ű esszéjéb en azt írja, hogy a n agyob b kínai és jap án v áro­ sok ü zleteib en m ég m in d ig leh et fén yes p o sztam en sre illesztett, m egd olgo­ za tla n k őtöm b ök et v ásárolni. Ezeket az ottani em berek m űtárgyaknak tekintik, és a legszebb darabokért kom oly összegeket hajlandók fizetni. Ami pedig a m űvészeket illeti, nem ism er­ nek szám ottevő japán szobrászt, beleértve a m aiakat is, akivel ne történhetne m eg Jeffers szobrászának az esete. V ajon kivétel-e M itsui Sen, aki m ár m ásfél évtizede M agyarországon él, előt­ te pedig O laszországban volt kitéve annak a veszélynek, hogy „m egfertőzzék" a nyugati elképzelések? A m ikor elolvastam A japánkert titkai cím ű könyvét, rög­ tön Jeffers szobrásza jutott az eszem be. „A kertet a kertm űvész a term észet tör­ vényeinek teljes tiszteletbentartásával, a term észet lényegét, szépségét átérezve alakítja k i" - olvashatjuk m ár a bevezetőben, ahogy hasonlókat, ha nem ugyan­ azt találjuk bárm ely könyvben, am ely valam ely tradicionális japán m űvészetről szól - akár az ikebanáról, vagy, m ondjuk, az építészetről. M itsui Sen a további­ akban kifejti, hogy a term észet iránti ilyen fokú tisztelet alapja a shinto hitvilág­

24

ra vezethető vissza, m ely szerint „a köveknek, a hegyeknek, fáknak is van lel­ k ük ." K ülönösen a köveknek - szűrhetjük le a tanulságot, hiszen külön terjedel­ m es fejezetet szentel a m egdolgozatlan kő kertben történő elhelyezésének, részle­ tesen leírja, m ilyen kapcsolat lehet az egyes kőtöm bök között, m ilyen m élyre kell őket a földbe ágyazni, m ilyen növényeket illik hozzájuk társítani, m i több: hogyan lehet víz nélkül vizet, hegy nélkül hegyet, kövekkel szigetet terem teni. M ondom , m indezek alapján Jeffers szobrásza lebegett a szem em előtt, ám am i­ kor M óricz Z sigm ond-körtéri lakásában jártam , hogy áttekintsük m unkásságá­ nak m agyarországi periódusát, kissé elbizonytalanodtam . M ást m utatott, m int am it vártam . N em arra gondolok, hogy „nem eléggé jap án osak" a m unkái. Ellenkezőleg, úgy éreztem , nyugodt lelkiism erettel kipipálhatom a japán szépérzék jól bejáródott fogalm ait, m ert azok m ind érvényesnek látszanak m unkáira: m ijabi (kifino­ m ult elegan cia) m ono no avare (érzék a term észet változásai iránt), vabi (egysze­ rű, szerény ízlés) és szabi (elegáns egyszerűség). S ezek m ég csak általánossá­ gok, s n em konkrétum ok. A laposan szem ügyre vettem józan ökonóm iával m eg­ form ált D iadalkapuját, am ely egy elem hozzáadásával m áris Szenthárom ság lesz, és a lehetséges közvetlen jelentéseken túl a japán lakótér ideiglenességére, foly­ tonos átrend ezhetőségére gondoltam . K örbejártam Repülés cím ű plasztikáját, s a Z en rav asz relativizm usát véltem tettenérni, ugyanis ez a m unka egy nézőpont­ ból a rep ülés absztrakt ideája, m ásik nézőpontból tátott szájú vérengző vadállat, m egint m ásik szögből pedig akár a R öpülj páva cím ű népszerű tévém űsor em b­ lém ája is lehet. U gyancsak m élységesen japánnak tűnt az Ugró cím ű m ű, hiszen a rajta felism erhető pozitív és negatív form a egyaránt az úszó start előtti nekifeszülését jelzi, csak m ás-m ás időpontban. A létező és annak hiánya csavarodott itt egybe, m íg az Élet cím ű plasztika egyszerre csíra és m agába visszaforduló tel­ jesség. M egism erkedtem továbbá a Gorinto elnevezésű buddhista jelképpel, sőt arra is alkalm am n yílt, hogy annak tradicionális változatával vessem össze M itsui Sen „m od ern izált", geom etrikusabb m egoldását. K ülön figyelm et szen­ teltem az Ivato cím ű, m árványból m egform ált, részint tükörsim a, részint az anyag hyletikus állapotát m utató „kap u n ak", am inek kapcsán a m űvész fia rá­ adásul egy m egejtően szép jap án népm esét is elm ondott. Láttam m ég sok-sok m íves fafaragványt, m elyek hasonló áhítattal vannak kidolgozva, m int Susum u K oshim izu zseniális plasztikái. A kárcsak K oshim izu, M itsui Sen is csak oly m értékben dolgozza m eg anyagát, am ennyire az engedi, illetve valam i olyasm it tesz, am it a kínai bölcs, C suang-ce így m ondott: „C supán saját term észetem nek a fa term észetével való egyesülése tehette olyanná ezt a tárgyat, hogy m indenki szellem i erőt gyanítson b en n e." S nem szóltam m ég a szim m etria és az aszim ­ m etria küzdelm éről, am iből M itsui Sennél, akárcsak a tradicionális japán tea­ szoba berendezése esetében, rendszerint az utóbbi kerül ki győztesen, m ert m int A japán kert titkaiban is olvashatjuk, „a term észetben kevés az egyenes vo­ nal és n agyon ritka a teljes szim m etria." S am it ugyancsak lényeges elm ondani ezekről a m unkákról, az a m éret kérdése: noha rendszerint „japánosan" pará­ nyiak (alig h alad ják m eg a 20-30 centim étert), valahogy m égis m onum entálisak. Ezt vette észre kitűnő érzékkel Forgács Éva, am ikor a M agyar Építőm űvészetb e n írt cikkéhez olyan fotókat választott, m elyek a m űvész m unkáit különféle város­

25

képek előterében m utatják: a parányi plasztikák m áris a környezetet uraló, va­ lóságos köztéri szobrokká m agasodnak és persze súlyosbodnak. L á tju k teh át, h og y M itsui Sen v ilág a alap jaib an m ély en jap án , esztétik u s és em o cio n ális h arm ón iáv al telje s v ilág , am it ren d szerin t helyi és egyetem es szim bolik a terhel m eg jelen té sek k e l, jelen tésárn y alato k k al. E zzel az ö ssze­ fo g lalással ak ár be is fejezh etn ém m on d an d óm at, h iszen eg y ja p a n o filtő l, a m in ek m ag am at is tek in tem , ig azán n em v árh ató el ja p á n m ű v ek érték elése. M ég is m eg kell ism ételn em , h og y én v ég ig Je ffe rs szo brászára g o n d o ltam , k ép zeletb en v ele a z o n o síto ttam M itsu i Sen t, s a le g lén y eg eseb b kérd ésem re n em k ap tam v álaszt: sehol sem talá ltam a „v illám ok fé n y é t", azt a b izon y os n y ers, szörny ű szép ség et, am it Jeffers szo brásza em leg etett. E zzel a h ián y ér­ z ettel k észü ltem elh a g y n i a m ű v ész o tth o n át, am iko r az előszob a félh o m á­ ly áb an egy apró tárg y ra lettem fig y elm es: fén y esre csiszo lt sö tét m árv án y p osztam en sen egy szin te m eg d olg ozatlan , ah ogy m on d an i szo k ás, am o rf k ő­ töm b állt. E gy h arm in c cen tim éter m agas, érd es felü letű , k ristály o s m észkő. M itsu i Sen ész rev ette d ö b b en etem et, és g y o rsan elm on d ta, h o g y ezt a köv et itt találta M ag y arország o n . A lig k ellett v ele v alam it csin áln ia. R áh ely ezte egy m árv án y lap ra és cím et ad o tt n ek i: A term észet aján déka. „M ű elem z és" h ely ett leg ok osab b , h a ide m ásolom H am vas Jeffers-k o m m en tárján ak fo ly tatását: „A term észet szo b rászatá n ak titk a: p o n to san az, am i az an y ag szu v erén lény eg e. A term észet m in d en an yagb ól azt csin álja, am i m aga az an y ag : n em tesz b ele g o n d o lato t, n em u tán o z, n em »szép ít«, n em »akar« sem m it. A kó a m aga teljes nagyszerűségében van itt: rokonságban a vízzel, a hullám ­ m al, am it oly sokan oly sokáig tudnak bám ulni anélkül, hogy sejtenék, m iért? a hullám ban válik a víz vízzé, három dim enziójú testté, rokonságban a hom ok­ kal, am elyik egészen közel áll a vízhez, ahogy a sivatagban hullám zik; rokon­ ságban m indenekelőtt azzal, am i a kővel a legbensőbben rokon: a felhővel. A felhők párahegyek, párasziklák: ott vannak igazán otthon a m agas hegységben - kő és felhő egym ástól tanul form át. A levegő plasztikája - a legkönnyebb anyagé, és a kő plasztikája a nehezebb anyagé: m ár túllép a földi norm ákon, a vízen, a hom okon, a földön, kozm ikus arányokban jelentkezik, m int a v ilágtér­ ben a bizonytalan halm az, buborék, üstökös és forgó örvén y."

26

PAPP

ANDRÁS

Égve hagytad a folyosón a villanyt Nádas Péternek

H osszú m ásodpercekig vissza tudom fojtani a lélegzetem et, várni, élvezni, am int az enyhe szédület kiszorítja az érzéseim et, s ugyanakkor m indaz, am it eddig csupán láttam , ám nem volt érzékelhető, kiélesedik és belém folyik, végre elveszthetem m agam , m intha bárm i lennék, akár hang, akár egy h u llám éle, si­ rályok vagy billegő levél, am int a kőfal perem ére ér, levegő, m ígnem az agyba tóduló vér vörösében lassan m inden elsötétül. M inden. E lsötétült. D e nem veszítettem el az eszm életem et, nem úgy, m int az előbb, m ikor az íróasztal m elletti forgószékből érthetetlen m ódon a szoba túlsó végében álló hintaszékbe kerültem , bár nem m inden átm enet nélkül, a padlón feküdtem so­ káig, és akkor az is eszem be jutott, hogy m enedék lehet-e a m enekülés m aga, a folyam atos és állandó izgalm i állapot, hogy ne kelljen szem benéznem a tények­ kel, m iért következett be az, am itől m indig féltem , vagy a m enedék m int a nyu­ galom és a békesség szelíd otthona egyáltalán nem is létezne, hogy csak a m ene­ külés sugall valam iféle ham is elképzelést a célról, a m egérkezésről, a bizton­ ságról, a m enedékről m int olyanról, m ely a m enekülés következm énye és végál­ lom ása lehet, am iben hinnem m ost könnyelm űség és súlyos következetlenség volna, m ert túléltem a halálom at, ezt m ásképp nem tudom m ondani, túléltem , és ezzel a m enedék m egtalálásának utolsó lehetősége is m int valam i csalóka káprázat foszlott sem m ivé, s váltam nevetségessé egyben a m ost borzalm asnak feltűnő tett elkövetésének m indenképpen tragikus pillanatában. A nap m ég nem kelt fel, pucér testem en érzem a hideget, valójában sötét van, a szobába a recézett üvegajtón keresztül jut be ném i fény, és ebben a félhomályban hallom a lélegzetedet, érzékelem a jelenlétedet, hogy ott állsz az ablak és az elhú­ zott sötétítő között, pedig m ár egy órája is van, hogy elmentél, úgy mentél el, mint m áskor, m intha m unkába, a dolgodra, csak a folyosó maradt fényben utánad, most az egyszer m egfeledkeztél a kapcsolóról, talán siettél, bár erre, azt hiszem leg­ alábbis, nem lehetett okod; hullám zik a függöny, mintha a huzat, mintha a szél ten­ né, de olyan érzésem van, ott állsz, az ablak és a sötétítő között, közel kerülsz hoz­ zám, m ajd ismét eltávolodsz, m ozdulatlan és m ajdnem észrevétlen leszel, mintha nem is léteznél, mintha közünk sem lenne egymáshoz, pedig. E rőtlen kopogtatást hallok a bejárat felől; a hintaszékben ülve m ost olyan egyensúly m egterem tésére törekszem , m ely akár a szék term észetes nyugalm i állapotát is jelenthetné, m intha b enne se ülnék, m egpróbálom , visszatartom a lélegzetem et, gyöngén billegek, közben nézem a tenyerem et, a sok apró bőrkoc­

27

kát, a finom és puha hálórendszert, m ely látszólag szabálytalan vonalakkal futja körbe a kezem , az ujjaim szétfeszítve, s m int egy játéktükörbe, úgy nézek m ost a tenyerem be, de sem m it, igazán sem m i biztosat nem látok, nem úgy, m int az a cigányasszony, aki jó tíz évvel ezelőtt az egész életem et kiolvasta belőle, am it én a tudat éles törésvonalai m entén vagy egy fél órája jelképesen átütöttem szeg­ gel, lenyeltem a m érget, és ez a szeg sem m it nem oldott m eg, nem vesztem el, m ég m ind ig a kezem ben vagyok. Azt hitted, alszom , pedig m inden m ozdulatodat követtem a sötét ellen ére is, az árulkodó hangok nyom án, pedig valóban csöndben d olgoztál, n ehogy feléb­ ressz, néha ropogott egy-egy csontod vagy porcod a bokádn ál, a válladban, hal­ kan suhogott valam i m ellettem , egyetlen m ozdulattal tépted le a párnáról a hu­ zatot, hogy m ég erre se legyen gondom , aztán a paplan következett, a tollak fi­ nom recsegése és gyűrődése pontosan jelezte, hol jársz, a lepedőt, m ielőtt össze­ hajtottad volna, kétszer m egráztad, és am ikor fölém hajoltál, hogy m eztelen vállam ra húzd a takarót, m ajdnem m egfordultam , hogy m egfogjam a kezed és a szám hoz vonjam törékeny kézfejed, de fekü dtem tovább, tettettem , h ogy al­ szom , hogy ne kelljen m ondanunk egym ásnak sem m it se, ne zavarjon ben nü n ­ ket ilyen korai órán a szavak kihordásának, érzékelésének és felfogásának ál­ m os és kínos m űvelete, ne kelljen a búcsú zkodás tétova m ondatait félm onda­ tokká harapnunk, am i elkerülhetetlen lett volna egyébként, a kedveskedést és annak hazug látszatát m eg am úgy is kerültük volna, és csak akkor feküdtem a hátam ra, am ikor biztonságos távolságból hallottam az általad keltett otthonos zajokat, a kannába csorgó víz egyre m élyülő hangját, tányérok és poharak csör­ gését, kinyitottam a szem em , és sem m i értelm ét nem láttam annak, hogy felkel­ jek, kim enjek utánad a konyhába, hogy utoljára próbáljak m eg beszélni veled, m ert m indent elrendeztünk, m indent m egbeszéltünk m ár, újat m ondani nehéz lett volna, ném án nézni készülődésedet pedig nem akartam , így is tudtam , mit csinálsz, hogy elkészíted a reggelim et, épp akkora nagyságú és olyan vastagsá­ gú kenyeret szelsz, és azt olyan vékonyan vajazod m eg, ahogyan én azt szere­ tem , a teába nem raksz cukrot, n em sózod m eg a szendvicsem et, és azt is előre sejtettem , hogy egy cetlire felírod m ajd, hogy „kilenckor találkozunk, ne felejtsd e l", az utolsó percig gondoskodsz rólam , s ha a reggeli tisztálkodáskor nem nyúlok a m osdókagyló fehér porcelánm élyedésébe helyezett szappan után, ak­ kor m ég sokáig gondolhatok arra, utoljára te m ostál vele kezet, és a szappannak az a része, m ely a porcelánnal érintkezik, om lóssá, tapadóssá bom lik a haszná­ lat következtében rajta m aradt nedvességtől, s csak h angos cuppanás u tán vehe­ tem a kezem be az egyébként szilárd tisztálkodási készítm ényt, am it m ajd a m egeresztett vízsugár alatt lecsapatok, a vastag és puha szappanréteget, hogy használat közben ne erezzem azt, rohadt krum plival próbálom a bőröm ről el­ tüntetni a láthatatlan szennyeződéseket. H allottam , am ikor elm entél. Égve hagytad a folyosón a villanyt. A m int egyedül m aradtam , felem eltem a takarót, leszálltam az ágyról, a hin­ taszékhez sétáltam , este ide tettem le az összehajtogatott nadrágom at, belenyú l­ tam a jobb zsebébe, és elővettem azt a gyufásskatulyától valam ivel kisebb és la­ posabb fém dobozt, am it m ég a cigányasszonytól kaptam , fekete alap on fehér

28

betűk, valam ilyen gyógyszeres doboz lehetett egykor, a fedél belső oldalán cím, W ien, I. W ip olingerstrasse 12, benne egyetlen fehér tabletta, am it úgy őriztem az eltelt évek alatt, m int valam i n agyon értékes családi ékszert, m in d ig velem volt, bárhová m entem , nyugalm at, bizton ságérzetet adott, ha m agam nál tud­ hattam , de tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy előre elhatározott szándékkal felnyissam , pedig am ikor m egkaptam , az első napokban többször is elővettem , de nem v olt ahhoz elég bátorságom , hogy kezem be vegyem a pasztillát, csak m ost, egy hónapja, és láttam , a hosszú idő se form ában, se színben n em változ­ tatta m eg a d obozka tartalm át; nagyon sokáig tartottam a nyelvem fölött, a m e­ rev tartástól m ár rem egtek az ujjaim , a tabletta éle a szorítástól bevágta a bőrt, néha kénytelen voltam visszahúzni a nyelvem , hogy a gyorsan term elődő nyál­ m ennyiséget lenyeljem , m intha a testem kívánta volna a szert, de nem enged­ tem , nem engedtem el a tablettát, s ahogy az orrom alatt fogtam , gyerm ekkori halálfélelm eim et éreztem újra, és a m últból előszivárgó képek felidézték ben­ nem az akkori félelm et, h angulatot, m ozdu latokat és szavakat, ahogyan egy ócska akku m ulátor sikeres széttörésének következtében, am ire azért került sor, hogy a szám om ra drága ólom cellákhoz férjek, m ert a cellák összedarabolása és konzervdobozban való m egolvasztása u tán m indenféle izgalm as alakzatokat le­ hetett kiönteni a hom okba és az előre elkészített form ákba, de ha hideg vízzel a telt vöd örbe csöp pentettem egy keveset, gyönyörű tüskés form ák keletkeztek, m int a korall, úgy néztek ki, sav fröccsent az akku m ulátor töredezett bakelithá­ zának repedései közül a szandálom ra és a piros-fehér-kék színű zoknim ra, isko­ lába m ég nem jártam , de tudtam , az ilyen ügyetlenkedésnek súlyos következ­ m ényei lehetnek, derm edten figyeltem a lábu jjam nál egyre nagyobbodó lyukat, m intha szikra pattant volna a zoknim ra. A nővérem , aki látta g örcsös ijed elm em et, rögtön a segítségem re sietett, sem ­ mi vész, m ondta, egy-két órán belül m eghalok, és akkor ezt nehéz volt m egérte­ nem , a halálról nem sok m ind ent tudtam , de rohantam m egenni azt a körülbelül kilogram m nyi kanadai éd ességet, cukorkát, csokoládét, bubblegum ot, am iket nem rég egy távoli rokontól kaptunk, nehogy a nővérem re m aradjon, sírásra nem m aradt időm , úgy faltam , s m iu tán sikerült a részem et betakarítanom , azon gondolkodtam , m i legyen a szép kanadai ceruzákkal, azokat azért m égsem ehetem m eg, s m ivel jobbat nem tudtam kitaláln i, leültem rajzolni, és rajzoltam és rajzoltam , a grafit n ehezen kopott, néhány óra m últán belefáradtam a kopta­ tásába, közben beesteledett, tém ám se nagyon m aradt, a sok hülye csillaghoz m eg nem volt kedvem , am ikor észrevettem , m ég m indig élek, és ezen elcsodál­ koztam , de m int ahogyan a halált nem értettem , úgy az életben m aradásom at se akartam m egérteni, csak annyit fogtam fel, nagyon féltem a haláltól, csakúgy, m int később, anyám ék válása előtt, am ikor apám egyik késő este azt m ondta ne­ kem , m enjü nk a kertbe fácánozni, és elővette a FÉG 37-es revolverét; kin t gyen­ ge h old világ sütött, ahogyan átm entünk a hátsó u dvaron, éreztem a csípős őszi hideget, a kutya csörgette a nyakába akasztott láncot, odatartottam a kezem , hogy m egszagolja, tudja, m inden rendben van, d e erre olyan hangot hallatott, am it azelőtt m ég soha, m intha azt m ondta volna, ne m enjek, de nem volt viszszaút; am ikor kiléptünk a házból, visszanéztem anyám ra, aki a sárga lám pa­ fényben aggódó pillantásokkal követte távolodó lépteinket.

29

Reszkettem . A kert egyetlen óriási alagút volt előttü nk, a két sorban húzódó alm afákból sem m i nem látszott, és apám m egkérdezte, csak nem félsz, jobb karját lazán a vállam on pihentette, olyan volt, m int egy ölelés, az orrom alatt m eg ott lógott az olajszagú fegyver, nem , válaszoltam , csak a hideg, de aztán tényleg összerez­ zentem , m ert váratlanul, óriási robajjal fácán repült fel m ellettünk, apám m eg sem m ozdította a kezét, m ég m ind ig ölelt. A kert közepén gyenge em elkedő következett, ott álltu n k m eg, a dom b tete­ jén, a fejem fölé néztem , láttam az ágak ku sza és sötét kontúrjait, m ely a csilla­ gos háttérrel úgy hatott, m intha az ég összevissza lenne kaszabolva. M inél előbb szerettem volna túl lenni a dolgon; m ár n em féltem sem m itől, se a sötéttől, se apám ölelésétől, nem akartam elfutni, nem akartam m egszólalni, talán m ár élni se, abban a pillanatban m inden m indegy volt, senkit és sem m it nem sajnáltam , közöm bös voltam , és tizenhárom éves. - M a nem lövü n k fácánt - m ondta apám , és visszaindultu nk a ház felé. A kop ogtatás hangosabban és erőszakosabban hallatszik m ost a b ejárati aj­ tón, m int korábban. A tablettát végül is visszatettem a dobozkába, féltem a haláltól, és azt hittem , többé n em fogom m egpróbálni, h og y többé nem lesz rá szükségem , de a cigány­ asszon y előre tudta, m i fog történni, s am ikor azt m ondta, hogy ha m eg akarod ölni m agad, adok valam it, és valóban adott valam it, ha n em is egészen úgy és nem is egészen azt, ahogyan én eredetileg gondoltam , és részéről ez a váratlan közlés, am it láthatólag a tenyerem ből olvasott ki, az em beri benső olyan titkát leplezte le, am ivel senki sem szívesen szem besül, legfőképp en nem m ások előtt, úgy éreztem , m intha m inden bevezetés nélkül szem érem testem hez nyúlt volna, a legérzékenyebb pontot érintve ezzel, zavarom at n em fedh ettem el, arcom on éreztem az árulkodó jeleket, és a kényszerű csönd után, m ely ném aság nem a válasz előkészítésének és átgond olásának m egfontolt m ásodperceit jelentette, hanem a döbbenetét, nagyon élni akarok, feleltem így, ebben a szórendben, szinte reflexszerűen, am in ő csak m osolygott, akkor biztos, hogy használni fo­ god, m ondta m ég, de előtte várjak egy percet, m ert a szer gyorsan hat. Te m ind ig is tudtad, m it tartok a dobozban, de m eg sem próbáltad elvenni, vagy az esetleges használatáról lebeszélni, b ár sejtettem , m it gondolsz a doboz­ ka tartalm áról, és rólam . A m ikor az íróasztal m elletti forgószékbe ü ltem , egy percig sem gondolkod­ tam , úgy hittem , tudom , m it m iért teszek, n em volt szükségem arra, hogy elkép­ zeljem a következm ényeket, m elyeket nem csak m agam ra, de rád is vonatkoz­ tattam , egyszerűen a testre kellett bízn om m agam , m ely old ja és felszívja a m ér­ get, nem v olt bennem sem m iféle félelem , m ert azt, am i történik, nem a véletlenszerűség kiszám íthatatlan erőtereinek vonzása vagy taszítása határozza m eg, hanem az, hogy így akarom , és ez m ég véletlenül sem szabadosság, inkább egy hideg logikai építm ény, lyukak nélküli rideg szerkezet, koncepció. A tabletta fehéren világított. A félhom ályos szobában, a tenyerem ben ott világított a tabletta, m intha ter­ m észetfeletti fény áradt volna belőle, és én nem tudtam m ásra gondolni, m int arra, hogy ez a cigányasszony m űve, ő világít nekem , de aztán egyszer csak ar­

30

cokat, ism erős arcokat véltem felfedezni ebben a túlvilági fényben, lehu nyt sze­ m ekkel szuszogó, felpuffadt arcok elevenedtek m eg előttem , s m int egy századeleji film felvételen, burleszkre em lékeztető jelenetek darabos és kapkodó m oz­ gása vetítőd ött tudatom kifehérdett, érzéketlennek csak annyiban nevezhető pontjára, am ennyiben a látott jelenetsorokhoz nem társítottam sem m iféle él­ m ényt és előítéletet, m ereven néztem a képeket, m egértésükhöz sem m iféle ér­ telm ezési lehetőséget nem kerestem , csupán az volt világos, hogy valahonnan ism erem , valam ikor m ár láttam m indezt, az alig húsz éves fiút, am int a vonat kerekei alá esik, és testét, néhány erőszakos csavarás után, kettévágja a kerék, hallottam az anyját, a kétségbeejtő siránkozását, ahogyan az utcán jár fel s alá, kiabálva, hogy biztosan m eghalt a fia, úgy érzi, hogy m eghalt, a kutyájuk is lyu­ kat kapart a ház alá, estére pedig m egérkezett a hír, m ajd pillanatnyi csönd kö­ vetkezett, utána pedig közli a férjével, m érget ittam , de ez m ár évekkel később történt, csak a jelenetek kerültek egym ás m ellé, rövid szünetekkel váltakoztak, így a következő képsor egy alig harm inc esztendős férfit m utatott, am int autójá­ ba ül, és elindul az éjszakában, a felkapcsolt reflektorok m int hóekék a havat, úgy tolták a járm ű elől a sötétséget, aztán m egáll egy erdő tisztásán, lassan, ak­ ku rátusa n önti m agába a kapszulákat és az egyéb pasztillákat, a m űszerfal gyengén világít, kiszáll és tüzet gyújt a bal első kerék m ellett, a lángok közé szórja az üres dobozokat és üvegeket, belekapaszkodik a korm ányba, úgy ül vissza a helyére, és lassan elalszik; a hetvenen túl lévő nénike szintén m érget ivott, feküdt az ágyban, és fájdalm ában a párnába harapott, így m eredt ki, a szá­ ja tele volt tollal. K özben észrevettem , hogy m ár nem a forgószékben ülök, hanem a padlón fekszem , valam i rem egés tört rám , a vádlim begörcsölt, a képek többé nem a tablettából jöttek elő, hanem a m esszi sötét m ennyezetről, a hangok pedig a fal tapétájának színes vonalaiból, m int egy ism eretlen hangszer feszes húrjaiból, re­ zegtek felém , zsongott a szoba, vibrált a kép, aztán hirtelen abbam aradt a vetí­ tés, m intha a film szakadt volna m eg, és én hiányoltam családunknak azon tag­ ját, aki a padlás egyik poros gerendáján vetette át a kötelet; felgyorsult a szoba, vagy nem is tudom pontosan, én gyorsultam fel, s ez a gyorsulás nem is annyira a test fokozódó rem egésére vonatkozott, m int inkább arra, hogy gondolataim egy eddig ism eretlen, nagyon távoli tudatsíkra tévedtek, ahol m inden nehézség nélkül ju tottam olyan felism erések birtokába, am it norm ális körülm ények kö­ zött hosszú és koncentrált figyelem m el, összpontosítással érhetnék csak el, bár az eredm ényességben, a gondolat ilyen m értékű szétterítésében m inden fárado­ zásom és következetességem ellenére sem lehetnék biztos. Behunytam a szem em , és az asztalhoz kúsztam , odavonszoltam m agam , m int aki a lábát képtelen m egm ozdítani egy lőtt seb fájdalm ától, kitapogattam az asztalon a dobozkát, a tablettát tőle néhány centire találtam , és így, csukott szem m el kaptam be, rögtön kettéharaptam , m ajd egészen apró darabokra őröl­ tem a fogaim m al, s m ajd csak utána nyeltem le, szárazon, m élyeket nyeltem és nyeltem , m íg az utolsó érdes darabkát is le nem küldtem a gyom rom ba, a víz eszem be sem ju tott, pedig m egszabadított volna a kínos erőlködéstől, attól, hogy ne kelljen m inden egyes nyeléskor arra gondolnom , m it csinálok, de aztán szépen lassan m inden m egszűnt, elhallgatott és abbam aradt.

31

N em ism ertél volna rám , ha akkor, abban a percben láttál volna, am ikor el­ torzult az arcom az erőlködés következtében, m ert ez az erőlködés n em egészen a nyeldeklésre vonatkozott. A következő percben a hintaszékben találtam m agam , a szám ban különös ízt éreztem , nem hintáztam , de a szék így is billegett alattam . M intha enyhe m entolízt éreztem volna a szám ban, a nyelvem alatt néhány tablettatörm elék elkerülte a nyeldeklést, ezeket elülső fogaim m al finom porrá m orzsoltam , és a nyelvem hegyével h osszasan ízlelgettem ; borsm enta, m ely az idők folyam án, igaz, veszített valam ennyit hűvösségéből és csípősségéből, de azért elég jól azonosítani lehetett, és akkor m egértettem , hogy át vagyok verve, hogy szépen kibasztak velem , egy szem cukorkát tartottam készenlétben, ami ebben a végzetes helyzetben akár az élet édességét is jelenthetné, szánalm asan nevetségesnek éreztem m agam abban a pillanatban, am ikor felism ertem a ci­ gányasszony szándékát, engem használt fel arra, hogy kicsúfoljon és nevetsé­ gessé tegyen egy elkeseredett és tragikus elhatározást, és valóban igaza volt ab­ ban, h og y gyorsan hat a szer. N em sikerült eltalálnom azt az ideális pontot, m ely a hintaszék nyugalm i ál­ lapotát, m ozdulatlanságát id ézte volna elő, bárhogyan fojtottam is vissza a lé­ legzetem et. A bejáratnál hangosan verik az ajtót. Bárm ennyire váratlanul ért is e kopogtatás, m égis olyan volt, m intha egyene­ sen vártam volna rá, am i nem nagy csoda, hiszen a körülm ényekből közvetlenül következett, el kellett hangoznia, ám am ikor elhangzott m ár, akkor sem m i kész­ ség nem volt bennem elébe sietni az esem ényeknek, nem kezdem kapkodni a ruháim at, nem is gondolok erre, hanem m intha el sem hangzott volna m ég, tes­ tem szem lélésébe m erü lve m aradtam , nem zavartatva m agam , és furcsa m ódon valam ely nagyon távolinak tetsző dolog is eszem be ju t hirtelen; egy tárgyalóte­ rem és a figyelem től eltorzult arcok, nyikorgó szék, üléstől kopott fapadok. A békítőn túl, de m ég az ítéleten erről, m ielőtt lassan m égiscsak elindulnék, eloltván a villanyt és kinyitván az ajtót, hiányodba, ebbe a m egnevezhetetlen térbe, és e térnek az eleven csönd jébe, m int cinkos, hallgatok.

32

MAKAY

IDA

M int bordák rácsán ( V á lt o z a t P ilin s z k y -m o tív u m o k r a )

H ány om ló aknafolyosó vezet sötét, kom or országod ajtajáig, m ely mégis a m enny, az egyetlenegy, s a föld re roskadónak úgy világít, mint bordák rácsán örök, drága jel, szű k ösvényen ju tu n k el mind odáig, ahol a szeles csillagok fölött hom lokod emel napot és ködöt, s az ősi rend s z űz rendszere világlik. Láss m eg engem , ki állok a napon a láthatatlan deszkarésbe sírva. M ár nincsen igém , nincsen is szavam , csak teszem ném án, am i m eg van írva. Ö lelj meg, puszta Elragadtatás, vess ágyat, ahogy senkinek, nekem, s ha rám derm ed az alkonyi grafit, zengj fö l felettem , égi Rekviem !

Lángruhában Az elkínzott, cserepes föld ön , a sivatagi ég alatt örökre-üres, szikkadt m edrek, örökké szom jazó kutak. Emléked gyötrő délibábja, üszkösült seb, lüktet a tájban, a nyár eszelős lobogása m agába ölel, lángruhában a m indenségnek fölm utat.

33

N evednél nyílik fö l (Somlyó Györgynek)

H ártyalapok hús zizzenése, szél lapozza a lom bokat. M adarak elvillanó árnya jeleket vés a néma tájba, súlyos igéket hord a lepkék alig rezzenő hártyaszárnya. Z solozsm a száll fö l, hangtalan. S nevednél nyílik fö l ragyogva az ősz óarany Bibliája.

D elelő fénnyel K özeledsz m inden úton, és nem érsz el idáig H itetlen ünnepvárás hajnaltól napnyugtáig Az évszakoknak arca egyre arcodra vall már. Terített csillagasztal, K ifosztott árva oltár Sehol, soha. És mégis m ár életfogytig látom , delelő, teljes fénnyel vakítsz a láthatáron.

SÁNDOR

IVÁN

„LOPOTT FÉNY"

(III.)

A T Á JÉ K O Z A T L A N S Á G K IT Á G ÍT O T T Ó R Á JA (A „ sö tét" m in t lé ts z ín té r) A B án k bán minden szereplőjére (m indenkinek mindenkivel való kapcsolatára) jel­ lemző a döntések, cselekvési folyam atok lelki-tudati hangoltságának tereit m eghatározó (közös) állapot: a tájékozatlanság. N em csak a Békétlenek előtt van hom ály ba n, h ogy kivel?, m iért?, m ire? kellene szövetkezniük, m ár az első színre lépők (Ottó - Biberach) előtt is hom ályosak a körülm ények, az erőviszonyok, a szándékok is ezért olyan színjátszóak. A Prológus tájékozatlansági köreinél - am elyek a továbbiakban majd kitágulnak-összezavarodnak, elto rlaszolódnak vag y áttörhetőnek bizonyulnak, hogy aztán rom és roncsoltság m aradjon vissza - az Ottó és Biberach indítókapcsolatát jellemző hom álynál fonto­ sabb az első felvonás indítását m eghatározó sötétség. A tájékozatlanság különböző tereit Katona azzal is összekapcsolja, hogy minden jele­ netet zá rt világban, külső m egvilágításra lehetőséget n em n y ú jtó s z ín té re n játszat. Lelkiálla­ pot és helyszín u gyanazt a lenyom ottságot, bizonytalanságot sugallja. A m indenre ráhullám zó, a lét minden eresztékébe beszivárgó tájékozatlanságnak és labilitásnak szubsztanciális kifejeződése az általában kizárólag időm eghatározásnak és helyszínrajz­ nak tekintett szerzői instrukció is: „G y erty á k é g n e k ... M ikhá l e g y asztalnál szu n d ik á l." Éj­ szaka van . Így lesz ez (szinte) m indvégig, a d rám a ötödik felvonásáig. Este, alkony, nap­ este, éjszaka, (sem m it m eg nem világító) hajnal. Az időszíntér nem hagyható figyelmen kívül. A drám a tágabb léthelyzetet, m entalitás jegyeket m utató, legtöbbször elhangzó kulcsszavai: setét, titok, n a p est, éjszaka; tágabban a többször m egism ételt „Jó éjszakát!". A z indítás éjszakai színterére a gyertyafényeken túl is oly sok utalás van, hogy a helyszín sötétsége nem szorul további bizonyításra. Ugyanilyen nyilvánvaló és közis­ m ert, hogy a m ásodik helyszín („ S e té t boltozat P e tu r h á z á b a n ... E g y n a g y fü g g ő lám pás vilá­ g ít. A z elő b ben i éjsza ka.") is éjjel játszódik. A harm adik felvonás kezdetekor m ég mindig csak hajnal van, ezt abból tudhatjuk, hogy Bánk és M elinda, valam int Bánk és Izidora je­ lenetén is túl vagyunk m ár, am ikor Tiborc belép: „Bánk bán nagyúr! Jó reggelt." A ne­ gyedik felvonást G ertrudis m ár így indítja: „(a z ablakhoz m e n v é n k in éz) N apest!" Az (elhúzódó) cselekm ény idődimenziója: a hom ály órája. A sötétség itt nem az éj­ szaka tisztázó csendje, m egvilágító nyugalm a, amelyben m inden föltárul, értelm et, táv­ latot nyer. A (lét) hom ály órája mint metafizikai dim enzió m egegyezik a tájékozatlanság órájának belső lelki-tudati dimenzióival. A z első két felvonásban m in d en szereplő felvilágosításra szorul „valam iről", és több­ nyire éppen a szám ára legfontosabbról. B án k: m iért hívták a palotába titkos futárral?; m i­ be keverik bele?; m ilyen szerepre jelölik ki?; mi történt (valójában) Ottó és M elinda kö­ zött? P e tu r: m egnyerheti-e a lázadásnak a Békétleneket?; mi erősebb környezetében, a ki­ rályhűség vag y a Gertrudis iránti ellenszenv?; kit tám ogat Bánk?; Ottóé lesz-e Melinda, hogy a rajta esett sérelem vihesse a lázadók közé Bánkot és a bojóthiakat? M elin d a : fogal­

35

m a sincs az ellene készülő akcióról; nem tudja, mi a hevítő szerepe, ereje, h atása; teljes­ séggel tájékozatlan arról, h ogy neve jelszók én t szerepel a lázadásban. T ib o rc: m inden is­ m eretlen szám ára, am i közvetlen életkörein túl történik; nem ism eri Bánk, Petur, Melin­ da helyzetét-kérdéseit. G ertru d is: nem hallotta, hogy Bánk m egérkezett; nem tudja, mire jutott Ottó M elindánál; tájékozatlan Biberach akcióiról és a palotában ellene sűrűsödő hangulatról; M ikhá l és S im o n : nem tudják, valójában mi veszi őket körül?; m i történik M elindával?; részt kell-e venniük a lázadásban?; m it várh atn ak Bánktól? A B ékétlenek: sem m i m ás, csak a sűrű tájékozatlanság s a vele járó tétovaság. A homály órája a tájékozatlanság terében sűrűsödik, miközben kivétel nélkül mindannyiuknak m égis lépni, cselekedni kell. El kell indulni, habár nem világosodik m eg előttük, merre, hogyan és miért; mégis lépnek, cselekednek, elindulnak, bár a (belső) éjszaka egyre átláthatatlanabb. Formálódik a drám ai végzet sajátos, (drámairodalmunkban akkor, s utána is sokáig) egyedülálló, zárt kompozíciója. Az alakokban sűrűsödő tájékozatlanság és az őket körülvevő homály mint drámai színtér egyben létszíntér. Folyamatosan el- és visszasötétülő világ ez, persze mégsem álomszerűe n változó világ. Kátyúvilág, bevehetetlen tartomány, amelyben a mozdulatok nem a látók, hanem a tapogatódzók mozdulatai, semmi nem ismer­ hető fel, mindennek a kontúrjai élnek inkább, folyamatos a kiszolgáltatottság, nincsenek kapcsolatok, csak találkozások. A kulcsszavakhoz társul még: „napest", „titok". A helyszí­ nek legkülönbözőbb rétegeiben mint világkép-kifejeződések jelennek m eg a sötétség válto­ zatai. A fény éppen csak pislákol, gyorsan kialszik (még a hazafiság is „kilobban"). A legfon­ tosabb érzelmek, indulatok, tervek, akciók a sötétségben kerülnek napirendre. A titok szülő­ helye is: ez a sötétség. „Petur, miért hívattál / Te engem vissza? m ég pedig titokban?" kérde­ zi Bánk. „Titokban bán, titokban..." „Titok?" - ismétli Bánk, mire Petur: „Ú gy van, kegyes nagyúr, úgy van, titok, / És még pedig setétben." Ez a gyülekezés helye: „A setétben / ólálkodókhoz elm egyek"; innen indul el a mentési kísérlete; és („Te is / Bele vagy k ev erv e...") száll alá érzés, cselekvés, igyekezet („Jöjj még az éjjel... / Házam hoz"). Még egyszer: ez a létsáv nem a prerom antika árnyas, meleg sötétje. Nincs szentim en­ talizm us, liget, m erengés, holdas elvágyódás, m esszeség, ahová a képzelet együ tt szár­ nyal a lélekkel; nincs melankólia, szublimált halálvágy. A (későbbi) rom antika-hullám alapja, a m ítosz is hiányzik. A sötétség idő-tér, valam int külső-belső változatai Katona világérzéséből konstituálódnak. „Kódjuk" a szereplők szám ára határozott. A kulcs, mely a sötétség tereinek lakatját nyitja: „Titoknak / Lett z ára a M elin d a szabad n eve!" Ebben a világképben az időhatárokon túlcsap a sötétség. „ Ó, nyughatatlan éjszakám! ... Irtóztató / Álomba rengettek en gem ", mondja Mikhál, miközben életéről beszél; Bánk szám ára a „jó rem énység" is: „Setét rem én y !"; a menekülés útjaként sem („Jó éjszakát szívem végn yu god alm a") a megbékélés tere. „Sorsodban elvakult kevély eszű, / Resz­ kess szerencsédtől - jó éjszakát", búcsúzik Mikhál Gertrudistól, mikor elvezetik. Mindenki ebből a (kitágított) éjszakából beszél, azt köszönti, attól búcsúzik, abból in­ dul m agányba, töm löcbe, szám űzetésbe, halálba. Egyetlen kórusként funkcionáló dialó­ gus van a B án k b á n b a n . A második felvonás végén Petur búcsújára („Jó éjszakát!") a je­ lenlévők (a n élk ü l, h o gy m egm o z d u ln á n a k ) felelik: „Jó éjszakát!"; am ire Petur m ég egyszer: „Aludj, / Mohon kilobbant hazafiság! - Dicső fé n y - / Csillag! Lopott fény! - ej! - / Jó éjszakát!" V isszautal ez egy korábbi megerősítő ráfelelésre (Mikhál: „S kiálts / Jó éjsza­ kát „Petur: Jó éjszakát: igen - / Majd am időn egy nem zetség k ipusztul"), és visszautal Bánk korábbi m onológjára is („ ... Vond ki lelkem, m ost m agad / Azon setét ködből, m ely eltakarta / Előled a v ilá g o t...") A jelentéssíkokban összekapcsolódik az éjszaka-ér­ zés - mint e g y etlen párbeszédképes közös lételem - a rabság, sőt a nem zetség-pusztulás jelentéssel, illetve az egész világra (létre) rátelepedő („setét") köd jelentésével. A kulcsszavak „m ögött" olyan szavakhoz jutunk, amelyekben a homály, a sötétség foko­ zatai a tájékozódni nem tudás fokozataiként jelennek meg mint az ön- és világismeret kudar-

36

cának változatai. A világosság felé fordul az értelmezést kereső igyekezet, de a pillanat gyorsan kilobban, a napfény elnyugszik, a homály újra betör, a látó újra vak lesz. „Kívántok itt világosíttatást........" , mondja Petur a Békétleneknek a zavar legnagyobb sötétjét egy pilla­ natra enyhítve; „A homály / Eloszla - megvirradt - felébredek", mondja Bánk, de semmit nem tud jobban, mint az imént. „Öreg! világosíts m eg e dologban", fordul Mikhálhoz, s a leg­ sötétebb készülődésről kap hírt; „ ... a nap elnyugtával az / Örvendezők is elnyugodnak", küldi Melindát Tiborccal a végzete felé. „Vak voltam én is udvarodban; de / M ár láto k ...", vágja Gertrudis szemébe, de alig sejt valamit abból, ami máris megtörtént, s mikor ezeket a szavakat kimondja, éppen történik. (F e l n e m is m e ré s e a n n a k , am i tö rtén ik v elü n k )

Egészében a „nappali", az engedékeny, harmonikus, megbékéltető, a természeti világgal ellentétes a drám a - világképből szerveződő - éjszakai világa. Ebben az értelemben alászállás és visszavonulás az élet olyan rétegeibe, amely olyannyira alant van, hogy „odáig" m ár a fény se hatol le tartósan. A legfontosabb attribútum itt a fel nem ismert jelenség-esemény; a fel nem ismerése annak, ami velünk történik. Ez alól a drám a figurahierarchiájában nincs ki­ vétel. Bánk nemcsak azt nem ismeri fel, hogy az integer személyiség kalandja miféle hierar­ chiába zárul; azt sem tisztázza, hogy mit akar; nem csoda, hiszen m ég abban sem bizonyos, mi történik Melindával. Tiborc nak nincs fogalma a Bánkot gyötrő kérdésekről, Petur lázadá­ sának hírét is csak Gertrudis halála után veszi. Melinda számára saját sorsának fordulatai fel sem foghatóak. A kölcsönös tájékozatlanság dramaturgiája szervezi az alakok közötti kap­ csolat hálóját. Mindenkit a homály köt mindenkihez. Az át nem tekintett, a kiismerhetetlen mozzanatok alakítják ki egy ségesen a viszonylatok rendszerét. Mikhál és Simon, illetve Petur egyformán sötétségben van egymás számára. Bánk és Petur kéznyújtásában minduntalan el­ csúszik az egyik kéz a másik kéz mellett. Bánk és Tiborc mindvégig e g y m á s fölött beszélnek el. („Oh, én szerelmes Istenem! hiszen / Nem is figyelmez rá m ...") A kapcsolatképtelenség fő oka az, hogy - a hierarchia zártsága miatt - mindenki elsősor­ ban a Királyon át van kapcsolatban egymással; Endre azonban nincs jelen. A kapcsolat szá­ lainak centrumában így u gy an az a homály és föl nem ismerés sűrűsödik, ami a világképet, a dráma helyzetsorozatait jellemzi. Egyedül Bánk próbál kitömi ebből a hálóból. Ez ad olyan drám ai dinamikát alakjának, ami egy-egy ponton össze tudja őt kapcsolni a többiekkel. Mindvégig Melindával; Peturral akkor, amikor a királyhűségre intve föléje kerekedik; Ti­ borccal, mikor - hiábavalóan - erszényét átadja; Gertrudisszal, mikor leszúrja; a királlyal, mikor: „ ... szerette / Királyom! Á rp á d és B or vére közt / Folyó dologban bíró csak M agyar/ Ország lehet. Jobban be van neved / Mocskolva, mint az enyém ." Ezek az összetartozások is szétroncsolódnak. Ugyanígy épülnek le a szeretet-kapcsolatok is. A Bánk bán szeretet-kapcsolatai nemcsak Bánk és Melinda, illetve Melinda és Ottó között alakulnak ki. Ezek nem szexuális kapcsolatok, és semmilyen erotikus vonzáskört nem képvi­ selnek. Feltűnő ez egy olyan drámánál, amelyben a konfliktus egyik kiindulópontja Ottó hó­ dítási törekvése. De Ottó a szereplők mentalitásrendszerén éppen ezzel rekeszti magát kívül. A testi birtoklás (erotizált kaland) nem önmagában, hanem attól kap negatív előjelet, hogy a manipuláció, a hódítás leplezetlen formája lesz; olyan gesztus, amely a szokásrend szerint ál­ talánosan megítélendő, nem simul bele a hierarchikus életvitel kialakított finomszerkezetébe. („Király: Mindenütt / Ottó az, akit én olyannyira / Szeretni kénytelen valék, - kiért / Szintén alattvalóim gyűlölésit / Vontam m agam ra - Ottó! átkozott! / Örökre zárva lesz előtted az / O rszágom !") Gertrudisnak is ezért kínos egyengetni Ottó útját Melinda megszerzéséhez. („A célod nem; de módjait / Utálhatom .") A z O ttó-M elinda kapcsolat is reprezentálja, miképpen szívja m agába a d rám a „társa­ dalom -egyén " konfliktus-sávja a férfi-nő kapcsolatot. E felé a sáv felé nyílik a Bánk és

37

Melinda közötti szerelem-szeretet viszony is azzal, hogy Bánk létének m in d en kérdése benne fogalmazódik meg: „H át a világnak egyik pólusától a / Más pólusig, szerelmeimben, én / Miért öleltem mindent egybe? miért / Mindent? miért te benned, ó Melinda!?" A szeretet-kapcsolatok hálóját szövi sűrűbbre a Tiborc-Bánk („ ... él / Még Bánk, aty án k ..."), a Bánk-Petur („Petur, Petur, kedves bátyám, ölelj m eg!") és a Bánk-Mikhál (Si­ mon) kapcsolat („M ikhál:... Így talála ott / Bennünket egy m agyar, ki Elmerik / Királynak a spanyol Constantiát / Vivő követségéhez tartozott - / Kunrád, a nagyúrnak édesapja.") Ezek a kapcsolatok azonban nem szövődnek szorosra, v ag y ha m égis (Bánk-M elinda), lehetetlenülnek, szétszakadnak, leépülnek - a többi kapcsolattal együtt - , m ert csak egy hálója m űködik a drám ai térben a viszonylatoknak: a hierarchia rendje m entén szövő­ dött háló, centrum ában a Király (a „szerette jó K irá ly ...") mint a hierarchikus rend leg­ m agasabb értékszintjét jelentő középpont. Ezért kikerülhetetlen Bánk bukása. Ő - a d ra ­ m aturgiai végzet sokak által nem eléggé értékelt hagyom ányos m űködési törvénye sze­ rint - létének egész ideálrendszerében, egzisztenciájának tengelyében, integritásra való törekvésének dinamikájában ú gy k én y telen hűnek m utatkozni a hierarchikus háló m oz­ gástörvényeihez, hogy közben m égis a hierarchia centrum ához képest m ásik középpontot jelöl ki a m aga szám ára: a világnak am a - univerzálissá tágított ölelésben keresett - pó­ lusait, amelyben m in d en t egybe akar ölelni. N em véletlenül hangzik el (a d rám a éjszakai világában) a hierarchikus kapcsolatnak az univerzális kapcsolattal való felcserélésének kitörési pillanatában: „Világot, itt! világot!" - amiben a világ m egkettőzése: a „világ" (univerzum ) és a „v ilág " (világosság); az „itt!" pedig a drám ai szituáción túl az e g ész a drám ában m egtestesülő „sötétség világ" átvilágítási vágyát jelenti. A hierarchikus kapcsolatok zátonyán roncsként akadnak fenn a kifejtetlen, megvalósítat­ lan szeretet-kapcsolatok is. Ez a rétegzett kudarc adja a kapcsolat-háló textúráját. A helyze­ tük áttekintésére nem képes, folyamatosan homályban botladozó, önsorsuk indítékairól tájé­ kozatlan figurák elvegyülnek és szétfoszlanak ebben a sűrűségben. A drám ai cél: nem a láza­ dás leverése. Az könnyűszerrel - mint egy operett-lázadás esetében szokásos - megtörténik. A cél: elbuktatni a legjobbat. Magányba lökni. Bűnbe kergetni. Elfordítani tőle m ég híveit is. Erre m egy ki a hierarchia m ozgása, miközben éppen ez (a mozgás) marad rejtve a résztve­ vők előtt. A Királyra nem Petur az igazi veszély. Az egészen más, és sokkal magasabb érték­ szinten álló (és népszerű) Bánk. Ezért is fontos, hogy a Királyt m agyar Osrickok vegyék körül (Udvornik, Myska, Solom). Petur halála után Endre nem siethetne vissza kétes érdekű hábo­ rújába, ha ott maradna ereje-tekintélye teljében Bánk. Látszólagos ellentm ondás: miközben hom ály borítja éppen azt, am i „velünk törté­ nik", mégis mindenhol-mindenkinél a felfokozott, a v ég ső nagy elhatározások, nekibuz­ dulások, visszavonhatatlan lépések (ki tudja, hová-m erre?). Láttuk: m inden döntés a tá­ jékozatlanság televényéből sarjad ki, nem csak a Békétleneké. A tájékozatlanság külső és belső terei kagylószerűen érnek össze. A külső térben a hom ály történelm i helyszínei. Am elyekben mintha teljes volna a n em ism erésből kialakuló űr. Ez lesz az oka annak, hogy a história nagy m echanizm usa, Shakespeare-i lépcsői nem rajzolódnak ki. A történelem nagyobb mozgásai a drám a értékrendjében leginkább három figurát érinte­ nek. Pontosabban azt a három figurát nem érintik meg kellőképpen, akikhez elérnek. De er­ ről az érintkezésről nekik maguknak nincs elegendő levont következtetésük. Fontos, hogy konklúziójuk nincs, tudom ásuk ugyanis van. A história úgy megy el mellettük, mintha nem is találkoztak volna vele, mert a saját magukkal történtekből kialakulható tudásuk nem épül be a drám ai karakterükbe. Ez Katona részéről nem írói hiány, hanem világképének a figurák jel­ lemzésében való kifejezése. A saját történetükben való (korábbi) részvételükkel. A drám a históriai eseménykörnyezete sokszorosan földolgozott; a „Bánk bán-story" dokumentációja és különféle műfajokban, elsősorban a drám ai műformában való megörökítése gazdag. Ka­ tona tájékozottsága az egykorú eseményekben sokoldalú. Itt azonban a dráma ugyan valósá­

38

gos eseményekre alapozott, mégis öntörvényű figuravilága, eseményfolyamata, kapcso­ lathálója a vizsgálat tárgya. A z elemzés támpontja az, hogy a drám a szövege szerint mit tud Bánk, Petur és Endre a tágabb társadalmi-történeti-politikai háttérről, az eseményvilágról. Ismert előttük az Endre és Imre közötti viszály kirobbanása, lefolyása: „Hát jut-é eszedbe még a / T estv éri háború? Te ott is Endre / Pártján valál, - s midőn jószágidat / Elszedette El­ merik k irály ..." mondja Bánk Peturnak; felidézik találkozásuk éjjelét, Petur szökését, foga­ dalmát. Ismert továbbá Bánk előtt az ország felbolygatott lázas állapota, amiről az első talál­ kozásukon Peturnak csak egyetlen mondatot vetett oda; megtudjuk Gertrudhoz intézett sza­ vaiból, hogy nemcsak bejárta az országot, és elbúsulást talált mindenfelé, de arról is tudom á­ sa van, hogy „ ... U dvarod' / Átkozza minden és hazádfiit. - / Szerette jó Királyunk, Endre! hogy / Fogod találni népedet? Polyák- / Országot elnyered, s tán a magyart / Veszted he­ lyette el!" Jól ismert továbbá Bánk előtt, hogy „ ... m agyar / Törvényeink m agyar hazánkon úgy / Fityegnek, amiképpen egy pellengér- / Oszlopra állította mocsok tettinek / Táblája." Ott volt továbbá Bánk Endrének a korábbi lázadás idején való elzáratásánál, amikor Petur is az üldözöttek közé került; tanúja volt annak is: „Mit szenvedett ő érted?" Minden jelenlévő előtt ismert Gertrud féktelensége, hiszen még Mikhál is ezt mondja neki: „Te ok nélkül bo­ csátád / El hivataljaikból a m agyar / Alattvalóidat s tiéidet tevéd / Helyekbe - és lerontád az ősi / Szép várakat s od'adtad a tulajdon / Felekezetednek." Még annak a tudásnak a híre is eljut hozzánk Petur egyik kifakadásából, hogy rossz szemmel követik a Király halicsi had­ járatát, m ert mögötte Gertrud hatalmi ambícióit látják. Miféle következtetések vonódnak le en n y i ismeretből? Mikhál végigszundikálja a Békétlenek találkozóját, s akkor fecsegi ki tudását Gertrudisnak, amikor az ellenállás felfedését je­ lenti a megszólalása; Petur (aki a lázadást-börtönt, a királyi családon belüli viszályt megis­ merte) úgy képzeli, megoldódhat minden azzal, hogy a „Király megént király legyen"; ho­ lott tanúja volt Pozsonyvárában is, milyen könnyű befolyásolni, megalázni, háttérbe tolni. Mindezek után úgy készíti elő a felkelést, hogy amit másképpen nem tud elérni, azt a M elin ­ da-jelszóval biztosítaná. Bánk - aki annyi mindenből okulhatott - meglepődik azon, amit a pa­ lotában talál; m égis felteszi a kérdést Peturnak és a Békétleneknek: „S mit véte nektek e meráni asszony?"; ismeri az általános törvényszegést, mégis „törvény s szokás szerénti cselekede­ tet" tanácsol; ellene van, hogy vétkéül tulajdonítsák Gertrudisnak, amiért „a felekezetét job­ ban szeretné, / Mint a m agyarságot..." Endre, aki nem egy lázadást, testvérháborút átélt, mint hihetetlen lehetőséget hallja, hogy „polgári háború" szélére került az ország, meglepett, sőt sértődött, amiért „ilyen" hírekkel és nem győzelmi pompával fogadják, „hiszen úgy sze­ rettelek / Titeket szűntelen, mint szintén magam. / Minden javam tinektek engedem, / Ki­ rályi székem koldussá tevém " stb. stb. (A ta pasztalatok érté k e sítés é n e k h iá n y a : ka ra k ter-ra jz és m e n ta litá sjeg y )

Különböző szinteken és karakterjegyekkel általános a megértéshiány, a tapasztalatok feldolgozásának elégtelensége. Ami megtörténik, bármi is az, bármikor újra m egtörtén­ het, s ez fordított irányt ad az időnek, visszagyerm ekesít, eltörpít. A tapasztalatok értékesí­ tésének hiánya éles karakterjegy. Korántsem az illogikusságok, a dram aturgiai ellentmon­ dások tartom ányában vagyunk, miközben a karakterkészletek általános mentalitásként való sűrűsödése még átjárhatatlanabbá teszi azt a tájékozatlansági hálót, am i a figurák szám ára m ozgási színterük szövedéke. A z átélt (kvázi-birtokolt) élm ény miközben (tehát) nem válik tudássá, m égis üzen a „m élyből". Jelen van a zsigerekben, érzelm ekben, indulatokban, felsistergésekben, elné­ mulásokban. Töredékek, sóhajok, csonkulások; kusza érzelmi világok, kaotizáló m ozgá­ sok. A kapcsolattöredékek, értelm ezés-elm aradások, kom m unikációs hiátusok követ­ keztében kialakult űrt a hiányokból kiváltódott sűrűsödés tölti ki: válasznélküliség, m ás-

39

ram utogatás, önsajnálat-kesergés, döntésképtelenség - m int ism étlődő m otívum ok, amelyekben a d rám a m entalitásrétegei m eghatározódnak. Állandóan: kérdezések. Nincs (talán) m agyar irodalmi m ű, amelyikben ennyi kérdőjel volna. A nem kérdésként kiejtett szavakon, mondatokon túl is: általános az önhelyzetre, a közös helyzetre, a (saját) lelkiállapotra, a szituáció belső tartalm ára való tanácstalan rákér­ dezés; általános ezeknek a kérdéseknek a m egválaszolhatatlansága. Az írói világkép, (et­ től nem elválaszthatóan) a figurák helyzete adott és tágabb szituációjukban kizárja a vá­ laszlehetőségeket. A kérdések olyanok, hogy a m egkérdezett nem, vag y alig tudja (akarja) m egválaszolni: „Mikhál, Simon, miért spanyol hazátok- Bojóthotokban nem m aradtatok?" - fakad ki Petur. „Csitt, csitt, ez itt (szív ére m utat) sebet ver. Ó fiam !", „válaszolja" Mikhál. „N o leg- / Alább beszélj hát egy kicsinyt alantabb / H angon: az emberek n é z n e k ..." mondja nem sokkal később. Petur „v álasza": „Ki? Hol? - / N o, jó! - nem is beszélek - még csak egy / Szócskát se. Mindenik kimondott szó / H azug, s az emberekben nyargaló / Tü­ dő csak a hazugság ördögének / Lakása." V álaszok helyett többnyire mindenki m ásról beszél. Titkolódzik. Bánk: „ ...P e tu r, mi­ ért hívattál / Te engem vissza? m ég pedig titokban!" P etu r „v álasza": „Titokban bán, ti­ tokban - azonban szólni / Itt nem le h e t..." „Bánk: Titok?" „Petur: Ú gy van , kegyes na­ gyúr, úgy van, titok, / És m ég pedig seté tb e n ..." A m ásodik felvonás egyik csúcspont­ ján: „Mikhál: Mi az? mi végződött? Simon: Én nem tu d om ." Ezzel a folyamatos válasznélküliséggel függ össze, hogy mindenki egymással ellentétes inspirációkat, kéréseket, felhívásokat is elfogad, könnyen-nehezebben átirányítható, befolyá­ solható, meggyőzhető. Vissza-visszatérő válaszok: „M it?" „Igaz." „De hátha mégis - " „H ogyhogy?" „Hisz való." „Jól beszél." „M ég ezt is?" Bánk (Tiborc monológjára): „Hah! ó "; „Piha!" „ ... nincs itt más kigázolás"; „Ó !" „H ogy úgy van !" „Te Isten!" A színrelépések igen sokszor azzal kezdődnek, hogy valaki valakit keres, valakiről-valamiről tudni akar, ám nem kap világos eligazítást arról, hogy ki hol van, kivel mi történik éppen. A válasznélküliséggel-válaszképtelenséggel együtt jár a kitérés, visszahúzódás, eltit­ kolás, m ásram utogatás. Erős a m últra való hivatkozás, a bújdosás-m otívum felem legeté­ se, főképpen Mikhálnál, Simonnál, Tiborcnál, de Bánknál is, Peturnál is, m ég M elindánál is. Mindenki tart valakitől-valam itől, miközben erején-lehetőségén felüli feladatra, helyt­ állásra, akcióra készteti a m ásikat; ezzel párhuzam osak a m ásiktól való elszakadások, a társasszituációkban való „m agábafordulások". N em csak Bánk nem figyel Petu rra (ön­ m agával van elfoglalva), Petur sem figyel senkire, Mikhál sem. Endre sem. Ezért éri őket sokkszerűen, mikor a figyelembe nem vett szem ély, a tudom ásul nem vett helyzet „m eg­ szólal"; ezért nincs artikulált válaszuk a szituáció kérdéseire. A „saját világ" dom inanciájával együtt jár, hogy a m ásik „biztosan" téved, netán hi­ bás. Az ötödik felvonásban mindenki Peturt tartja Gertrudis gyilkosának; Petur sem m it sem tu d va Bánk és Gertrud összecsapásának folyam atairól, átkozza Bánkot a Királyné leszúrásáért. A m ásikra való rá m utogatás (netán a másik bűnbakká tétele) együttjár az ön­ felmentéssel, méginkább a (kesergő) önsajnálattal. M indenki úgy érzi: én, csak én va­ gyok a vesztes. H a senki sincs, aki m egoldást talál, egyetlen esély m arad: a Király majd mindent elrendez. Mindenki n agy nekibuzdulással veszi m agára a terheket, ám am ikor nem talál m egoldást, az első ütközésre összeroppan. M ár az intonáció m eghatározó: a bojóthiak kesergése: „M ikhál: Simon, rem énylesz? - ej, jó éjszakát!" M elinda: „Ó , hogy én csak sírhatok!" Bánk (a Békétlenekhez): „É s így hazátok elbúsultjait / Játszani akarjá­ to k ..." Melinda: „A h, én szerencsétlen szem ély v ag y o k !" Bánk: „Kirontjuk a korlátokat, lezúzzuk / A jó barátot, ellenséget; és / A ztán ha célra értünk, sírni kell csak . . . " Mikhál: „Átok fekszik a / Bojóthi M ortundorf fajon!" A Király, miközben mindenki tőle várja a döntést: „Tépjétek el csak mind mellőlem azt, / Am elyhez a sors édesen ra g a s z t..." A m entalitások közös-átfogó jegye a döntésképtelenség. P etur nem dönt Bánk ellené­

40

ben, aztán a kaotizálódásban ő m ond ítéletet Bánkon, aki helyette döntött; Bánk m indvé­ gig m indenben döntésképtelen; Tiborc teljesen kívül m arad a döntéslehetőségek körén, Melinda csak elszenvedője minden tervnek, Ottó helyett m ások építik hozzá az utat, Mikhált és Simont alaphelyzete fosztja m eg a döntés lehetőségétől, a Király mindenkinek igazságot osztva n yargal vissza a halicsi frontra. Az értelmezés-elmaradások, kommunikációs hiátusok, a megértéshiányok nyomán ki­ alakult űr ezekkel a mentalitásjegyekkel telítődik. Az ötödik felvonás elrendezettségében a drám a lecsengésének színhelyén minden ugyanolyan homályos, mint az első felvonás elején. M ár túl vagyunk m in d en en , ám az általános tájékozatlanság a régi - mondhatnánk: originális. Endre semmit sem tud saját és hatalma helyzetének lényegéről. A felvonás első részében még azt se tudják, ki ölte meg Gertrudot. Peturt Solom fogja el, de fogalma sincs arról, mi történik aztán vele. Hasonlóképpen nem tud senki semmit Bánk családjáról, Melinda haláláról (Ti­ borcon kívül); homály fedi sokáig az Ottóval történteket. É s en n ek így kell len n ie! Mindenki m agára marad a m aga nem- tudásával, s a közös tájéko­ zódás nem világosít meg semmit, nem válik, nem is válhat közös megértéssé. Ennek is így kell lennie (ebben a drámában). Erről szól. A Király békét hirdet, miközben Peturt lekaszabol­ ják, a bojóthiakat bujdosásba kergetik, és Tiborc folytathatja panaszát, kiegészítve most m ár a Melinda halála miatt érzett, s Bánknak az események menetéből való kiiktatódása miatt ér­ zett fájdalommal. A Király - miközben közvetlen hívei átveszik a sebtében nekik juttatott újabb címeket, javakat, birtokokat - rövidesen ellovagol. Fejében - a drám a függönye m ár ré­ gen összecsapódott - talán az jár, hogy ki lesz az új királyné. Az új kapcsolatok fontossága miatt előtérbe kerülnek a francia őrgrófságokban eladósorba kerülő grófkisasszonyok. Bánk szótlanul áll a háttérben. A közfigyelemből m ár teljesen kiesett. Mégsem hagyhatjuk magára.

V IL Á G K É P ÉS F O R M A - N Y E L V ÉS M E N T A L IT Á S (A k o m m u n ik á c ió -k é p te le n s ég n y elv i alakzatai)

M indazok, akik a d rám a lényegi rétegeihez eljutottak, szem betalálkoztak a B á n k bán nyelvének „egyéniségével". Szerb Antal (összegezve és továbbgondolva a korábbi száz esztendő felismeréseit) kiemeli, hogy a d rám a nyelve élesen elütött korának ízlésétől: „ ...a nyelvújítás előtti nyelv volt, annak is egy különös egyéni v arián sa". Szerb továbbá extatikus szóm űvészet kiszabadulásáról beszél, m elynek ereje „töm örségében, kihagyá­ saiban, patetikus felkiáltásaiban v a n ... Az ej, egy vag y több felkiáltójellel Katona ked­ venc szava. Hősei nem szívesen beszélnek, darabosan jön ki belőlük a m ondat, és gyak­ ran a fele benntörik, mint a darázs fullánkja... egy (drám a) sincs, amelyben a drám ai nyelv annyira a végsőkig feszült indulatok nyelve volna, am elynek minden m ondata annyira a vihar előtti párázattól volna terhes és villám ot h o rd o zó ... alakjai nem beszél­ nek, hanem kirobbannak. A szabályos párbeszéd ritka a B ánk b á n b a n . Emberei vag y szó­ nokolnak, vag y félm ondatokat kiáltoznak egym ásra, vag y leggyakrabban m indegyik a m aga izgatott m onologue intérieurjét folytatja, és nem figyel a m ásikra." Németh László A rejtélyes költő című esszéjének születésideje majdnem megegyezik Szerb M a g y a r iro da lom tö rténetének kiadásával. Egy vonalon haladnak a nyelvről szóló elemzésük­ ben. Ném eth erőteljesebben húzza alá a nyelv mentalitást kifejező erejét és szerepét. Ő is ab­ ból indul ki, hogy a drámában az emberek vagy nem egymással, hanem egymás mellett be­ szélnek, vagy miközben az egyik beszél, „a másik csak agya ködén át hallja... Katonának a vers összeszorította a torkát, fojtogatása közben csak a leglényegesebbet kiálthatta ki. A könnyű áradozások után megtanulta a küzdelmes kifejezés gyönyörét." Mi terem ti, mi „m ozdítja" ezt a nyelvet? Tegyünk fel néhány kérdést: mi Katonánál a

41

nyelv és a m entalitás, mi a világszem lélet és a form a közötti kapcsolat? T ovábbá: van­ nak-e ütközések a világkép és a form a között?; ha igen (m int gondoljuk), akkor ezek a z üt­ közések m ilyen feszültségekben csapódnak ki? Milyen tudatok, elfojtódások „m űköd­ nek" a nyelvben?; hogyan jelennek m eg ezek az „észjárások" mint nyelvi jelek? Vannake mélyebb és átfogóbb kontaktusok is a figurák között, mint am ilyeneket a szavak kife­ jeznek? Mennyiben határozhatóak m eg írói hibákként és mennyiben organikus kifejező­ dések m indazok az ellentm ondások, am elyek a szövegben mint egységes textúrában (va­ lóban) szakadások, s am elyek az irodalom történetet-kritikát mint esztétikai negatívu­ mok foglalkoztatják másfél évszázada? Mi az, am i a (nyelvújítás előtti) prem odernitásból „áth ozta" a nyelvet-m űvet a posztm odernitásba? A drámaírói világkép a drám a léthelyzeteit átformálni kívánó cselekvés kísérletére kon­ centrálódik, illetőleg e kísérlet (kaland) kudarcát tárja elénk. Feltűnik viszont, hogy ennek a cselekvéskudarcnak a megelevenítése, m ozgatása, a bemutatás-lejátszatás éppen magával a cselekvéssel mint (műfajilag is) meghatározó formával fejeződik ki. Forma és világkép ellen­ téte, ám az (adott) világnak a cselekvésekkel való átalakíthatatlansága eszméjének fényében. Ennek az ütközésnek (az intenzitását Szerb is, Németh is meghatározta) több konzekvenciája van. Az egyik az, hogy a világképpel „eltérített", „lebénított", deformálódott cselekvésvágy (drámai mozgás) sajátos változatokat hoz létre: kvázi cselekvés; csak érzelmileg táplált cse­ lekvés; zsákutcás cselekvés. A világkép ilyen (esztétikailag-nyelvileg) erőteljes kifejeződését éppen az mutatja meg, ahogy beleszövődik a szöveg textúrájába. Bánk az egész drám ára ki­ tágítva mondta: „Kirontjuk a korlátokat, lezúzzuk / A jó barátot, ellenséget; és / Aztán ha célra értünk, sírni kell csa k ..." Miért? Mert a „semmi megvalósulása" óriási áldozatokkal járt, óriási energiák emésztődtek fel. Térjünk vissza a drám ának a forma és világkép ütközésében kialakuló csonka belső tere­ ihez, sajátos esztétikai-nyelvi töredezettségéhez. Mi alakul ki a belső tereken, mi jelenik meg a nyelvben, hogyan építenek ki egy ü tt sajátos észjárást-mentalitást, amely - miként a sorvég­ ződésekre nem tekintve, továbblüktető jambusai - pihenő nélküli lázas folyamatosságot ad? Egym ásra rétegződő - erős pilléreket és összefonódásokat kiépítő - alapm otívum ok: m eg nem értés; m onologikusság (a másik m eg nem hallása); a dialógusokra való képte­ lenség mint a figura saját „igazáb a", érzelm eibe, indulataiba, önsorsába való belefelejtkezés. M indezek eg y ü tt jellemzik a főbb kapcsolatokat: Bánk-Petur; Bánk-M elinda; BánkTiborc; Petur-M ikhál (Simon); Endre - és körülötte m in d en k i. Tiborc kommunikációképtelensége például (term észetesen) a nyelvben, a m eg nem hallásban „csak" kifejeződik. Igazi indítéka - a m onologikusság, párbeszédképtelenség oka - , hogy m ás létrétegekből szólal m eg, mint amilyenekből Bánk beszél. Tiborc síkja: a lét és tárgyi feltételei; Bánk síkja (a vele való találkozás idején) a m agánérzelem és az el­ vont eszm ék világa. Bánk és Petur egym ással való dialógusképtelensége azon a problé­ m án alapul, hogy lehetséges-e párbeszéd addig, am íg nincs valam ilyen közös - áthallás­ ra alkalm as - belső színtér. Petur indulati-gyakorlati, Bánk állam jogi-elvont érvelése el­ suhan egym ás mellett. M indkettő akkor képes csak „észre venni a m ásikat", am ikor a (közös) érzelmi sík m egterem tődik. Ez egy jeleneten belül (először) a Királyhoz való kö­ zös hűségre, illetve Petur apjának emlékére való hivatkozásnál történik Petur részéről, és Biberach M elindáról hozott híre után (m ásodszor) Bánk részéről. M indez törésekben-töredékekben, nyelvi alakzatok kifejeződéseiben m anifesztáló­ dik. A lényegük az, h ogy időben-térben össze nem találkoztatható dimenziókból szólnak ki a „h angok "; az egym ástól való mélyebb eltávolodás-elszakadás m ozgatja a szituáció­ beli kölcsönös m eg nem hallásokat. Ez sűrűsödik (aztán) össze a m entalitások-észjárások változatainak m ély azonosságaiban. Az a tragikus, hogy a m egértések, összetalálkozá­ sok éppen a közös irányból érkező, és közös irányba futó sorsok között n em jönnek létre. A zárt m onologikus helyzeteknek és ezeknek a (m élyben) közös világoknak az ellentéte

42

rárétegeződik világkép (cselekvéskudarc) és forma (cselekm ényesség) ellentétére, felerő­ sítve azt; az így létrejött feszültségtengerben, mint kom m unikációs síkban mindenki, m indig feldúltan, izzón, sisteregve szólal meg. De nemcsak a figurák között vannak a találkozásokat lehetetlenné bontó elválasztó di­ menziók, az egyes figurákon belül is. Legfeszítőbben Bánkban. Az első rétegben látható - a figurán belüli feszítő ellentétként - a Királyhoz való hűség jogi rendje és egy tágabb erkölcsi rend közötti feszültség. Ennek nyelvi konzekvenciái a magasabb erkölcsi tudat kifejezése és az időszerű világ ténye közötti párbeszédképtelenségben jelennek meg nála. Bánk elfulladásai, kitörései, magábahúzódásai, párbeszéd akadályai (az ily módon nyelvileg is megjelení­ tett mentalitás és észjárás) abból az ellentétből fakadnak - ezt reagálják le ismétlődő nyelvi alakzatokban - , hogy nincs, nem lehet termékeny párbeszéd az etikai inspirációktól mozga­ tott lelkivilág-tudat ember- és haza- eszménye, valamint egy, a köznapiság m úla nd ó gyakor­ latában jelenlévő, hatalom vezérelte ember- és haza-eszmény között. Szem ügyre vehető egy különös jelenség Tiborc alakjában. A legmélyebbre taszított em­ ber, a legnagyobb nyom orúság fölénye. Am i nem egyszerűen elesettségnek, illetve annak a szociális igazságnak, népsors-manifesztációnak a kifejeződése, amit alakja sűrít. Tiborc ma­ gánya - éppen az előbbiek miatt - a legnagyobb a drámában: a minden irányba kiszolgálta­ tott ember (dramaturgiailag is fontos) magánya. Ahhoz, hogy ebből a mélységből magasra, mintegy a többiek fölé tudjon kerekedni, egy különleges „emeltyűre" van szükség. A fölény ez, am ely abból az emberből árad, aki létének - szubsztanciálisan a tág emberi létre kiter­ jeszthető - igazságai között marad (beszél) akkor is, amikor nem talál meghallgatásra. Ez föl­ veti a kérdést: nem alapvetően alkalmatlan-e bármilyen kommunikáció (miközben minden­ kit valami, a dialógus tárgyán kívül más foglalkoztat) annak az emberi egzisztenciának meg­ őrzésére, amely változása közben is a léte tartós pontjaiból építi ki a szavak hadállását. Tiborc felülkerekedéseinek tágabb értelmezéséhez emlékeztethetünk Roland Barthes szavaira: „Aki elfogadja a kommunikáció »igazságtalanságait«, aki még akkor is fesztelenül, gyöngéden be­ szél, amikor nem kap semmi választ, nagy fölényre tesz sz e rt..." Miként, aki (viszont) mindenre oly módon ad választ - mindvégig párbeszédre kész és képes, és folytat is párbeszédet, ám úgy - , hogy semmire nem válaszol, az hiába áll a hierar­ chia legmagasabb pontján, semmiféle (valódi értéktartalmakat megjelenítő) fölényre nem tud szert tenni. Endre mindenre válaszol, mindenkivel párbeszédet folytat, ez azonban (mint észjárás) kvázi-dialógus. Endre akkor sem mond semmit, amikor beszél. Miközben kitakarja érzelmeit - veszteségérzetét-gyászát, megrendülését, tanácstalanságát - , szavakkal takarja el gondolatait, terveit, belső döntéselőkészületeit. A drám a mentalitásvilágában a meg nem hallás és a kvázi meghallás ugyanazt erősíti: az össze nem találkoztatható létszínterekről foly­ tatott „párbeszéd" látszat voltát mint meg nem értés-sűrűsödést. A Király első szavai, miközben az Udvornikok magok közt: „Sír a király", „Ki mondta azt? Nem úgy van." „Solom (bejön, m élyen m eghajtván magát egy véres kardot tesz a király lábaihoz): Engesztelődjél sorsoddal, királyom! / Elérte bosszúálló fegyvered / Karom által a gyilkost." Mire a Király mindössze ennyit mond: „Ifjú vitéz!" Solom további beszámolójára, amely sze­ rint a gyilkos (Petur) „Ottó / Hercegre mondta éppen a halált", a Király: „Ottó! Tehát m ég ő is?"; mikor kiderül, ki a gyilkos, akit utolért Solom kardja, a Király: „Petur?"; Ponte di Cruce illíriai királyi helytartónak a Királyné asztalán talált pártütést jelző levelére: „Ú gy van !" A zászlós úr ekkor (végre) meg is kérdezi: „Mi van úgy királyom?" En dre egy v ag y egynél csak valam ivel több szóból álló válaszai (mint dialóguson belüli párbeszéd-részek) nem a nagytekintélyű (királyi) em ber töm örségükben m egvi­ lágosító válaszai. Éppen hogy a hom ályt növelő feleletek. A visszalépés, a kitérés, a vé­ lem ényváltoztatás lehetőségét fenntartó (a helyzete m iatt elkerülhetetlen, ám kény­ szerű) nyelvi reagálások. Kvázi-feleletek. A továbbiakban is: „G ertrudis! - Ottó! „Te is?"; „M it b eszélsz?"; „M ag y ar?"; „G yilkos?"

43

U gyanazt a m entalitást egészítik ki a teatrális nyelvi fordulatai: „M ég azt akarják, hogy kivessem itt / A kedvesért való fájdalm am at / Szívemből és egy p ártosan kesereg­ jek!"; „Tépjétek el csak mind mellőlem azt, / A m elyhez a sors édesen ragaszt - / Tépjé­ tek! én is embernek születtem "; „Szegény, szegény király! be m egcsalatkozál." (F r a g m e n tális b eszéd m in t a fra g m en tá lis lét kifejeződése)

Endre (látszólag) m in d en k iv el párbeszédet folytat, miközben (kizárólag) saját m agá­ val, a végső helyzetkialakításra való készülődéssel van elfoglalva. „Kollektív-dialógu­ sa": belső m onológ, am elynek nyelvi jelei - a korabeli drám ákban nem szokatlan - „fél­ re" instrukciók szerint hangzanak el. („Félre" helyett K atona többnyire a „m agáb an "-t használja.) A látszat-dialógus folyam atos („K érdez királyotok, hogy mit tegyen / M ost ő - ? " ) . A sodró, lázas „nyitott" beszéd és a m egtorpanó, lefojtott „tak art" beszéd u gyanan­ nak a kom m unikációs űrnek a betöltője, amelyben a fragm entális beszéd a fragm entális lét kifejeződése. A mélyebb tereknek mint egym ásra rétegződő belső síkoknak ez a m eg­ szólalási igénye „találja ki" a nyelvet. Jól megfigyelhető, hogy a beszéd tónusa, a nyelvi alakzatok kapcsolódási rendje sok­ szor többet fejez ki, mint m agának a szónak a jelentése. A d rám át m indvégig átszövik ezek a tónusok-szólam ok (lázas, sodró-elakadó-továbbsodró beszéd), am elyben m entali­ tás és nyelv egym ással kölcsönhatásban „gondolja ki" és revelálja m agát. V áltozatok: az elfulladásos beszéd, mint a cselekvés lehetetlensége, a form átlanság a belső káosz kifeje­ ződése: „Bánk (elkiáltja m a gá t) / M elinda!? (Sok ideig nem tudja m agát szóra venni.) / Az - Melinda - jelszavok! / M elinda szép, m ocsoktalan n e v e ..."; „Tiborc: Oh, mint örültem , hogy szabad levék! / Bánk: Miképp örültem én b ilin cseim n ek ! / Tiborc: H iszen való, hogy jó is az: de m ár / M ióta a merániak - / Bánk: Hah! Ó !" További változat: a válasznélküliség mint az érzelmi túltelítettség nyelvi kifejezhetetlensége: „Simon: ... H am ar tűnő örömremény, mi vagy / Te? játszi képzete a kívánkozó / Ész­ nek: - mosolyg s - meghal. - / Petur: (az ablaknál eg y székbe veti m agát) Jó éjszakát!"; „Izidora: Nagyúr! királynénak barátja a nevem. / Bánk (elébe m utat): Nézd, nézd az árnyékot - hallgass oroszlán, / Az a királyné - ó hazug! Csak az árnyék"; „B án k :... de ej, mi meg- / Gondolni is való van itten? a / Hívség? Kísértet, melyről minden ember / Fecseg; de még nem látta senki is. / Tiborc: No, édes Istenem! Ismét azt hiszem, hogy / Velem beszél." További változat: beszédritm ustörés mint a belső, a lelki törés kifejeződése: „Petur: ...N e m úgy, nem ú gy / Ti földi istennék! ne gondoljátok azt, / H ogy minden irtózik ha­ talm as hangotoktól! / (H irtelen vissza tek én t.) H át alszotok?"; „Bánk: Útonálló! / Tiborc: Igazán? lehet meglátni képem en? / Bánk: Minek is becsület em berek között! / Tiborc: Való igaz; m egőszült a fejem. / Bánk: Miért? / Tiborc: Időm eljárt, jaj s panasz közt. / Bánk: A zért terem tettem a legnagyobb belső törések nyelvi megfelelőiként: „Bánk: Örvendj becsületem , lem osta m ocskod' / A vérkeresztség - ó Melinda - ki! / Ki! a tető m indjárt reám szak ad "; m áshol: „Bánk: Gyerm ekem ! Szerette gyerm ekem ! / Mi bennem ilyen bám ulásra méltó? / Z avart eszem ? N em . Borzadó hajam? / Király! M a g y a rsá g !..." Megjelennek m ég az írásjel-zsúfolódások is, m int „n ém aságok ", nyelvi „lefordíthatat­ lanságok" (illetőleg csak tónusokkal, fokozatokkal való kifejezhetőségek) a lelkivilág, a m entalitás jellemzőiként: „Bánk: Vége! volt - nincs; de ne tapsolj, hazám - / Ni! - reszket a bosszúálló - " ; máshol: „Bánk: Vége - ! ! m áshol: „Bánk: Itt - itt - itt a v ilág." (E lle n p o n t: az o k sz e rű sé g s z ö v e g ré te g e i)

A sodró, lázas „nyitott" és a m egtorpanó, lefojtott „tak art" beszéd rétegei mellett van m ég egy szövegrétege a drám ának. Ez a tudat ellenőrzésével kiépített, egyén és világ kö­

44

zött okszerűségi láncot kialakító, „tervet kifejező" beszéd. M entalitást sűrítő kulcsszavai: indulatnélküliség, állapot, ok, m echanizm usok („m achinák"), ész. Ottó és Biberach második jelenetében figyelhetünk fel rá, hogyan jellemzi a fiatal herceg a rittert: „Te indulat nélkül való terem tm én y..." Az indulat itt egy nagyobb-tágabb mentali­ táskor vonása, magának az általános érzelemnek (ezúttal Biberach esetében az érzelem nélkü­ liségnek), amelynek másféle vonása a remény, illetőleg a remény hiánya: Biberach (Izidorá­ hoz): „...rem énnyel nem tudlak tovább / Éltetni." (Miközben a drám a legtöbb figurájának lelkiállapotát a meg-megújuló rem én y sodrása jellemzi.) Ugyanennek a körnek egy további szelete - mint az érzelmi világ háttérbe szorulása, a racionálisan felfogott világ előnyomulá­ sa: Biberach: „Hisz' Isten / Én nem v ag y o k ..." (Miközben a drám a legtöbb figurájának kitö­ réseiben az „Isten"-felkiáltás-sóhaj felkiáltójelek, gondolatjelek között ott van.) Továbbá jellemzi ezt az egymást építő szöveg-mentalitás réteget az emberi állapot oksze­ rű vizsgálata, általában m aga az okszerűség mint kapcsolat emberhez-eseményhez-létmoz­ zanatokhoz. „Azon bolondság, amidőn / Az állapotát elfelejti az / Ember, nevetségesebb, mint ha a / Természetét erején fellyűl feszíti" - mondja Biberach. És máshol: „Búdban, sem szerencsédben soha / Ok lenni nem kívánok"; a logikai kapocs ereje: „Én beüthetem hűs / Vérrel Lucim nyakába kardomat, / Hát téged miért ne tudjalak / Hűs vérrel itten hagyni?"; „Ti földi istenek, / Soha oktalan nem tesztek semmit is". Másfelől: „ ... és minden, ami csak / Beszélhet, azt beszéli, hogy / A z ész hibázik, a fejecske k o n g"; a nemcsak másokról ítélő, ön­ magát is figyelő okszerűség: „Megtanultam, emberi / Elmém ezernyi baklövéseivel." A hierarchizált világot ez a m entalitás, a pontos, értelm ező b eszéd en át látja: „Tarto­ m ányok hát csak m achin ák , / Amelyeket kis gyerm ek is m egindít, / H a félelem s re m én y ­ s ég mindenik / K erek et helyén m aradni kényszerít"; „ ... bizony tán nem tudod, / H ogy csóka csóka-társának szem ét / Ki nem kaparja? m ert ám mintsem oly / N agyot bakáz­ zon a bíbor, bizonnyal / Előbb feláldozna tíz Bánkot is... / Vesztőhelyet se fogsz te látni, hogy / Ottan rikolthassál - az ily rikoltót / Titokban szokták ám eloltani." Ebben a beszédben, még a megtorpanások is („Pah", „milliom ", „Ejnye, milliom ") amo­ lyan higgadt figyelemfelhívó legyintések; olyan dinamikájú közbeiktatódások, amelyek nem zökkentik ki a szöveget a célratörésből. A drámának ez a nyelvi rétege olyan racionalista ha­ gyom ányra épül, amely nem azért kerül a szövegbe, mintha Katona különösebben tájékozott lett volna korának filozófiai ismereteiben és tudatosan használta volna fel a racionalista ész­ járás valam ely irányzatát. A külföldi, udvari magatartások mintáiból magyarított Biberachszöveg - m aga a figura is - valójában ugy an azt erősíti föl, amit a drám a más szövegrétegei: a szó és a tén y közötti szakadást. A racionalista elemből kifejlődve az okszerűség fölényével ép­ pen hogy u g y a n erre a szakadásra mutat rá. A drám a mint létezésszíntér felfüggeszti („benye­ li"), semmivé teszi azt is, ami ebből a megszólalási rétegből üzen; a mindent erózió alatt tartó kaotizálódásban ez a beszéd sem alkalmas rá, hogy az értelmes párbeszéd nyelve legyen. (A red u k c ió n e m m in t h iba , h a n em m in t az éjszakai utazá s sza b á ly za tta n a )

Elérkeztünk a Bánk bán egyik legmélyebb építő, művet konstituáló paradoxoná hoz. Egy valójában a modernitás előtti nyelv és szemlélet az alapja annak, hogy valami „ósdi" a poszt modernitás létszakaszában is friss legyen. Mert - ha nem volna talán világos, hadd húzzuk alá - jó ideje (az idézetek sorozatával is) a Bánk bán modernségéről beszélünk. Arról a jóté­ kony „esztétikai hibernációról", amelyben a nyelvben testet öltő mentalitás másfél évszáza­ da időszerű tudott maradni. Ugyanis hosszú ívű nyelvi toposzokban őrzött meg és tár elénk lelkiállapotot, magatartást, kommunikációképtelenséget, önfelnemismerési állapotot; a sza­ vak mindenhatóságától elszakadva olyan, a belső színtereken zajló eseményeket, amelyek a csöndeken, a vakságokon keresztül működnek és üzennek, hidakat építve a m ű világától, il­ letőleg születéskorának világától a mához. Katona drámairodalmunkban egyedülállóan épí­

45

tette meg ezt a hidat, mikor nyelvi formációk pillérrendszerében toposzait megalkotta; olyan élő analógiás szerkezeteket teremtett, amelyek a legfőbb „statikai pontokon" lecövekelt „jó éjszakát"-ok között feszítik ki az ívet; olyanokat, mint Bánk (eddig tudtunkkal sehol sem elemzett) nagy kódája, amelyben a lét hatalmas halmazokban összesűrűsödő kérdései­ nek megszólaltatása közben hangzik fel, ismétlődik meg több változatban: „Holott \ Pedig én \ csak én öltem meg a királynét!" A sorozatos, egym ásra rétegeződő disszonanciák, a töredékek-ütközések, az ezeket kifejező nyelvi szerkezetek ism étlődő m otívum ai szakadozott kapcsolatokkal töltik ki a m ű belső tereit. Kiépülnek a m egszakadások, ellentm ondások, L ÉTHIBÁK, m int a világszem léletet (többféle áttétellel) kifejező lé n y e g i je g y e k és mint alkotói-d ram a tu rgiai m ego l­ datlanságok (egy nagy, egyedülálló, teljesen újszerű vállalkozás velejáróiként). Másfél év­ század értelm ezéseiben, vitáiban, színiváltozataiban ezek a LÉTHIBÁK és írói hibák tel­ jesen egym ásba m osódtak. A (szokványos) d ram aturgiát, jellemépítést, színhelylogikát stb. stb. illető bírálatok annyira a középpontba kerültek, hogy a „kettős-hibán" belüli alapvető kü lö n bö ző ség sem elméleti, sem gyakorlati (napi kritikai) problémája nem m erült fel. Ezért m indenekelőtt az tisztázandó, hogy tehát vannak olyan ellentm ondásai-hiányai a B ánk b á n n a k , am elyek írói, dram aturgiai tapasztalatlanságból, kidolgozatlanság­ ból, m egoldatlanságokból adódnak. (Ezekre majd a recepcióelem zéseknél térünk ki.) Itt m ost az köti le figyelm ünket, am i a B án k bán hiányaként szerepel másfél évszázad a az irodalom ban-színházban-köztudatban, holott éppen a mű eszméjének, m entalitásának a kifejeződése: mint az ellentm ondás, a szaggatottság, mint a részek (m ondatok-érzések) közötti kapcsolathiány, továbbá mint az e g é s z re kiterjedő redukció, am ely nem írói m eg­ oldatlanságként, hanem írói bem utatásként funkcionál; am ikor a redukció nem gyöngítés, hanem drám aépítő; összefoglalva, ahol m indez nem (drám aírói-színpadi) baki, ha­ nem egy éjszakai utazás szabályzattana. Olyan d rám ai időben-térben való jelenlét, am ely a sötétség állom ása között és belső helyszínein valósul m eg. Az ily en té rb en szer­ vesen következnek a bezártságban kialakuló lelki reakciók, elfulladások, kitörési kísérle­ tek, fóbiák, illetve - az ilyen időben - a botorkálások, tapogatódzások, eltévedések. A B ánk bán sokat vitatott, legtöbbet em legetett „hibái": Bánk jellemének ellentm ondá­ sai (passzivitás és indokolatlan roham ok, latolgatás és gyilkosság, kaotikusság és m éltó­ ság), továbbá küszködésének nem látványosan - halálban csak a létkudarcban való megtestesülése; a kettős szál jelenléte m indvégig (privát-világ és köz-világ); Petur igen sok változatban egym ás ellen feszülő tulajdonságai, az Endrében „érthetetlen" gyönge­ ség, „tehetetlenség" és királyi szerepével való más „ellentm ondások"; továbbá: Melinda tanácstalansága és ezzel ellentétben a G ertrudis fölött elm ondott ítéletének súlya; továb ­ bá: a valam ennyi alakra jellemző ism erethiányok és az ebből adódó következetlenségeik, az ellentm ondásba kerülő lelkiállapot egy jeleneten, szituáción, m onológon belül stb., stb. Még Szerb Antal is jogosnak tartja az aggályok - m integy - összefoglalásaként azt a bírálatot, hogy a „szükségszerűség ércgyűrűje nem oly szoros, mint ahogy a tökéletes tragédia m egköveteli". Igaz, ő rögtön hozzáteszi, hogy a „szükségszerűség ércgyűrűje" Shakespeare hősei körül sem szorul össze. M indezek a „hibák" azonban m agát a drám át adják ki, teszik azzá, am i; m űvet kons­ t ituáló elemei a B án k b á n n a k . Aki ezt nem mérlegeli, az (körülbelül) úgy jár, m intha a tiszta tudat megjelenítését és m űködtetését kérné szám on egy olyan műtől, am elyik arról szól, hogyan jelenik m eg, hogyan működik a tudat hom álya, zavara, ham issága. Éppen azért, hogy ezt elkerüljük, a „legnagyobb hiba", az értelm ezésnek a legtöbb kihívást adó ötödik felvonás felé fordulunk. A „Lopott fény", S á n d o r Iván esszék ö n y v én ek teljes szö v ege 1 9 9 3 -b a n jelen ik m e g a Je len k o r K i­ adónál.

46

P.

MÜLLER

PÉTER

GESZTUS ÉS DRÁMA A cím ben kiemelt két szó egyikét sem a szín h á z szó értelm ében használom . A színház az a harm adik kategória, melynek ez a két másik m eghatározó összetevője (lehet). Gesz­ tus és szín h á z kapcsolata szervesnek és m agától értetődőnek látszik. Aligha képzelhető el színházi előadás gesztusok nélkül. A drám ának is tulajdoníthatunk ilyen kitüntetett sze­ repet, mivel az európai színháztörténetben kétségtelenül szoros kapcsolat m utatkozik egy dialógusos, a szereplők viszonyaira épülő irodalm i m űnem (a drám a) és a színpadi reprezentáció között. A színházi előadásnak ez a két m eghatározó elem e azonban nem ­ csak közvetlenül a színházm űvészettel van kapcsolatban, hanem egym ással is. A szín­ ház e két alkotóelem e közül először a gesztussal foglalkozom . A gesztus szó kétféle értelemben használatos. Egyik jelentése: taglejtés, kézm ozdulat, m ely a beszédet kíséri v ag y helyettesíti. Ugyanebben a jelentéskörben, de tágabb érte­ lemben a gesztus az arcizm ok, a fej, a végtagok v ag y a test m ozgása gondolat-, érzelem ­ vagy hangulatkifejezésre. A másik jelentés szerint a g e sz tu s valam ilyen álláspontra m utató v ag y valakinek az irányában m egnyilvánuló viselkedés, m agatartás, tett. Bár a szó mindkét jelentése fon­ tos, ezúttal a gesztust elsősorban a taglejtés értelmében fogom használni. H a a pozitív meghatározásokat negatívakkal is kiegészítjük, akkor megállapítható, hogy a gesztus nem póz, továbbá, hogy a gesztus n em esztétikai, hanem társadalmi kategória. Ez utóbbiként pedig az emberi kom m unikáció részét képezi. A kommunikáció típusainak sorá­ ban a gesztus a vizuális közlésmód része, és a pillanatnyi közlésformákhoz tartozik. Azaz nem rögzített. (Technikailag természetesen rögzíthető: lerajzolható, leírható és filmre vehe­ tő.) A kommunikáció eszközhasználata szempontjából a gesztus a nonverbális megnyilvánu­ lások egyike, a mozgásos közvetítésű kifejezésmódok csoportjába tartozik, a kinezikus reperto­ ár része: együtt a testtartás, testhelyzet, testmozgás, a térközi kapcsolatok stb. tényezőivel. A gesztusok története ontogenetikai és filogenetikai úton is m egközelíthető. Az előb­ bivel elsősorban a gesztik a , az antropológia, az utóbbival az egyéni és a társaslélektan foglalkozik. G. H. M ead m egállapítása szerint a tudatos kom m unikáció gyökerei a gesz­ tusokban és a mimika i közlésekben zajló nem tu d atos kommunikációból erednek. A lé­ lektani kutatások, ezen belül is a nonverbális pszichoterápiák felismerése az, hogy a non­ verbális, gesztikus kom m unikáció, a testi dialógus az anya-gyerek viszonyban elsődle­ ges, és jelentősége a személyiségfejlődés során sem csökken, csupán a verbalitás m ögé, annak hátterébe szorul. Szoros kapcsolat áll fenn a szem élyiségzavarok és a testi dialó­ gusokban m utatkozó defektusok között. A gesztusok kulturálisan m eghatározottak és közösségenként eltérőek is lehetnek. Különböző csoportoknak lehetnek tipikus gesztusaik (m int például a közel-keleti bazár kereskedőinek), ezek a gesztusok azonban nem genetikai alapúak. A gesztusok története és változása értelm ezhető a technikai-technológiai fejlődés és az eszközhasználat függvényeként. Ebben a megközelítésben a gesztusok elsődlegesen a tevékenység és annak eszközei által m eghatározottak. A gesztusnak mint ko m m unikációs fo rm á n a k a kialakulása feltételezi a függőleges testhelyzetet, vagyis a helyváltoztatás alól felszabaduló kezet, továbbá az eszközök szabad, váltogatott használatát. E fejlődés szer­ ves együttlétben haladt a nyelv mint a másik kom m unikációs form a változásaival.

47

A gesztusfejlődés során m unkam egosztás alakult ki a kéz és az a rc között. Míg a kéz önálló jelrendszerek (gesztusnyelvek) létrejöttét is lehetővé tette és teszi, addig az arc Jacques D erridát idézve - „nem hordoz jelentést, nem olvasható jelként. Saját m agát feje­ zi ki, önm agát adja." A gesztusok differenciálódása a kooperatív tevékenység során az emberi kom m unikációs kontaktus létrehozására irányuló fa tik u s funkció kialakulásához vezetett. Erről a fatikus funkcióról mondja Rom an Jakobson, hogy - a verbális kom m u­ nikációban - „ez ugyanakkor az első verbális funkció is, am elyet elsajátítanak a gyere­ kek. Ő k készek a kom m unikációra, mielőtt képesek volnának inform atív közlemények ad ására v ag y vételére." M indez a nyelv előtti, preverbális, csak gesztikus kom m unikáci­ óra is érvényes. A gesztustörténet jelenünk felőli végpontján a kialakulás- és fejlődéstörténettel ellen­ kező előjelű folyam at tanúi lehetünk. A technicizálódás következtében a gesztusok redu­ kálódására és elsorvadására kerül sor. A m anipulálás, a kézzel végzett tevékenység né­ hány elemi m ozdulatra korlátozódik, s a kooperáció társalanya nem a másik em ber, ha­ nem a gép. E gesztussorvadás tűnik elő az írástevékenységben is, am ikor a kézzel való írás kifinomult ujjmozdulatainak helyén az író- vag y szám ítógépbillentyűk nyom kodása jelenik m eg. Az üdvözlési gesztusok is egyre sorvadnak, s kihalóban van a kalapem elés és a kézcsók. Jelenleg azonban rendelkezésünkre áll m ég a gesz tik u s h a gy o m á n y , m ely a színházi gyakorlat és elmélet szám ára különösen term ékenyítő lehet. A továbbiakban néhány példát veszek sorra a gesztusok és a gesztika történetéből. A gesztikus hagyom ány m egőrzésére vag y továbbélésére a következő lehetőségek vannak. Mivel a gesztus pillanatnyi, illékony, tovatűnő, m egőrzése vag y továbbélése valam ilyen rö gzítést igényel. Ez m egtörténhet az egym ásra következő nem zedékek között áthagyom ányozódás útján. E rre különösen alkalm asak az élet kitüntetett helyzeteihez, esem é­ nyeihez kapcsolódó, kötött g e sz tu s ren d s z erre l rendelkező szertartások, így Európában az egyházi litu rgia . Továbbélhet a gesztus technikai rögzítés - rajz, festm ény, szobor - alak­ jában is. A távol-keleti színházak némelyikében pedig a kötött jelen téssel bíró gesztus­ rendszer tette és teszi lehetővé a gesztikus hagyom ány továbbélését. Lehetőség van to­ vábbá a különböző gesztusok nyelvi leírására, körülírására is. A liturgikus hagyom ányban a gesztusok sokkal hatékonyabban közvetítik és adják tovább a kultúrát, mint a szavak és a tárgyak. A katolikus liturgia alapja is voltaképpen egy gesztikus hagyom ány, a palesztin civilizáció m im odrám ája, melyből az Evangélium gesztikus bázisa ered. Az összekulcsolt kéz mint az im ádkozás gesztusa abból a régi ném et hagyom ányból szárm azik, hogy az im ádkozó férfi a kardot fogó jobbkezét a ballal lefogta. Ez a gesztus azt jelképezte, hogy az illető az isten védelm ére bízta m agát, mivel ő ilym ódon (fegyver­ telenül) védtelenné vált. A felfelé m utató ujjakkal összetett tenyér (a láng jelképe) az im ádkozás egyik gesztu­ sa a róm ai katolikus, a hindu és a buddhista egyházban is. Az úgynevezett „áldást adó kéz" (a felnyújtott első három ujj) gesztusát a keresztény papok a róm ai M a n o Pantea (m inden istennők keze) jeléből vették, m ely gesztus nagyon sok antik róm ai városban - szobrokon, vérteken, freskókon - látható volt. U gyanez a gesztus m ár Ó-Egyiptom ban is felbukkan, ahol az ujjak a családot jelképezték, a hüvelyk a gyereket s a két ujj a szülőket. A liturgiából vett néhány példa után a gesztika történetének néhány olyan jelentős m űvéről teszek említést, m elyek közelebb visznek a színházm űvészet kérdéseihez. Európában a középkor folyam án a kezet csupán a szám olás segédeszközének tekin­ tették. Az első m ű, m ely a kéz szerepét ennél többnek látja, J. Bulwer 1644-ben London­ ban kiadott C hirologia cím ű munkája. Az angol szerző a görög, róm ai és héber hagyo-

48

mányból kétszáznál több kézgesztust gyűjtött össze, ezeket kirogram -táblázatokon ábrá­ zolta, és a gesztusokhoz jelentést fűzött. Érdekes, hogy az érvelés gesztusa az ő rajzán ugyanazt a kéztartást m utatja, amit Buddha érvelő jobb kezén is láthatunk. (Behajlított és egym ásnak feszülő hüvelyk- és mutatóujj, nyitott tenyér.) Bulw er gesztusai között szere­ pel - többek között - a figyelemfelkeltés kéztartása (behajlított ujjak, függőlegesen felfelé álló mutatóujjal) stb. Nyilván mi is ism erünk ilyen jelentéshordozó gesztusokat, így csak a m utatóujjat kinyújtva tartó kézm ozdulatok közül - a hívogatás-csalogatásét, a fe­ nyegetését, a tagadásét-rosszallásét stb. 1707-ben jelent m eg A m szterdam ban G errard de Lairesse G root S c h ild erb o ek cím ű fes­ tészetről szóló könyve, melyben rajzokon m utatja be a proletárok és a polgárok ivási és étkezési gesztusai közötti különbségeket. A poharat a proletár m arokra fogja, a polgár három ujjal s gyűrűs- és kisujjával alátám asztja. A talpas pohár fogása is hasonlóképpen történik: a proletár négy ujjal fogja (csak a kisujja szabad), a p olgár csak három m al. A ka­ nalat a proletár tenyérbe záruló ujjakkal tartja, a polgár lazán, csak a középső ujjal alátá­ m asztva. (A könyv a m aga korában annyira népszerűvé vált, hogy hatást gyakorolt a 18. századi gesztusokra.) A 19. század derekán Fran cois Delsarte évekig figyelte a parkokban gyerekkel sétáló nőknek a gyerekek felé irányuló gesztusait. A zt vette észre, hogy ha az anya v ag y a ne­ velőnő nem szerette a gyereket, akkor a gyerek felé ölelésre tárt karon a hüvelykujj belül, a tenyérhez közel helyezkedett el, m íg a gyereket szerető nő esetében a hüvelykujj m aga­ san felemelkedett. Delsarte m egfigyelését korunk lélektani kutatásai m egerősítették. Ezek a példák nem csak a gesztustörténet szám ára érdekesek, hanem a színháztörté­ netben is, hiszen felhasználásuk, egy-egy szerepbe, szituációba történő beépítésük segít­ heti az adott alak v ag y helyzet hitelesítését. A gesztusok történeti hagyom ánya mellett a másik forrást a szinkron megközelítésű társadalom lélektani kutatások jelentik. Ezek sorában figyelmet érdem el Allan Pease T estb eszéd cím ű könyve, m ely az em berek közötti kom m unikációba ad mélyebb bepillan­ tást. A m ű a társas érintkezés nonverbális összetevőivel, mindenekelőtt a gesztusokkal foglalkozik. Példa gyanánt a könyv kétharm adát idézhetném , de itt ízelítőképpen csak két olyan példát említek, m elyek jól felhasználhatók színpadi viszonyok ábrázolásában. Az egyik a karkeresztezés gesztusa, m ely Pease szerint védekezést és negatív viszonyt jelez, a másik az udvarlásgesztusok köre, m elyet a szerző tíz oldalon keresztül elem ez, s külön foglalkozik a férfiak és a nők udvarlási gesztusaival. Mindazt a gesztusrepertoárt azonban, amelyet az ember használ, lehetetlen maradékta­ lanul feltárni és összegyűjteni, mivel a nonverbális kommunikációt vizsgáló kutatások ezidáig mintegy egymillió jelet és jelzést regisztráltak. A katalogizálás lehetetlensége nem jelenti azt, hogy m aga a jelenség érdektelen volna, épp ellenkezőleg. E hatalmas szám ú gesztikus jel azt mutatja, hogy az ember szakadatlanul kommunikál (mint tudjuk, lehetetlen nem kom­ munikálni), s ami ennél is fontosabb, e kommunikáció döntő mértékben nonverbális. Vizsgá­ latok tanúsága szerint az ember naponta átlagosan csupán 1 0 -1 5 percet beszél. (Ez az átlag szakmák szerint természetesen más és más, s így a színész vagy a tanár, akinek hivatása a beszélés, ennél több időt fordít verbális kommunikációra.) Ez a problém a vezet át gesztus és színház kapcsolatának kérdéséhez. A távol-keleti színházak némelyikétől eltérően az európai színjátszásban nincs kötött és egyértelm ű je­ lentéssel bíró gesztusrendszer. Indiában a Védák korából eredő m u d rá k közül m integy harm inc alap m u d ra (szent gesztus) ism ert. Kínában, a Pekingi Opera műfajában, a sze­ reptípusokhoz kapcsolódva ötvennél több konvencionális kézpozíció használatos. Az európai színjátszásban a gesztu s színházi szerepéről először Shakespeare H a m let­ jé b ő l a királyfi színészeknek ad ott instrukcióját idézem. Eszerint (A rany fordítását fel­ használó szabad m agyarításban): „Ú gy beszélj, könyörgöm , ahogy m utattam , szökelljen

49

a nyelved. Ha szónokolva beszélsz - mint sok színészed teszi - az olyan, m intha a város dobosa kiáltaná soraim at. Ne is fűrészeld nagyon a levegőt kezeddel, így; hanem egé­ szen finom an m ozgasd, m ert a szenvedély valódi zu hataga, szélvésze, s m ondhatnám forgószele közepette is bizonyos m érsékletre kell törekedned és szert te n n e d ..." Ezek az elvek illetve tanácsok a dráma és színház/színjátszás együttállásának idején szü­ lettek. Később, a polgári színjátszásban megbomló dráma-színház viszony következtében a színházi előadás uralkodó típusa az „irodalmi színjátszás", a beszédközpontú színház lett. Ezt a helyzetet utasítja el A színház és hasonmása című könyvének Levelek a nyelvről című feje­ zetében Antonin Artaud, amikor 1932-ben így ír: „a színház, ez az önálló, független művé­ szet, tartozik magának annyival, ha fel akar támadni, vagy egyszerűen életben akar maradni, hogy világosan határozza meg, miben különbözik a szövegtől, a puszta szótól, az iroda­ lomtól és minden más írott, rögzített dologtól." Később hozzáteszi: „korántsem biztos, hogy a szavak nyelvénél nincs jobb. A színpad mindenekelőtt betöltendő tér, olyan hely, ahol va­ lami történik. Következésképp ideje, hogy a szavak nyelve olyan jelbeszédnek adja át a he­ lyét, am ely elsősorban kézzelfogható, tárgyi jellegével hat." A színháznak a nyelv uralm a alól történő kiszabadítása nem szükségképpen jelenti a nyelv, a beszéd kiiktatását a színházi előadásból. És nem kell az sem, hogy a d rám a neg­ ligálását jelentse. De ha elfogadjuk a nonverbalitás, a gesztusok alapvető, m eghatározó szerepét a színházm űvészetben, akkor ez a drám a helyének és szerepének átértékelését is m agával kell hogy hozza. A kérdést m űnem elm életi szem pontból felvetve elm ondha­ tó, hogy gesztikára is alapulhat drám aelm élet - miként erre m ár van is példa. Robert C ham pigny L e g e n r e d ra m a tiqu e (1965) című könyve a gesztikára épül, bár az általam itt használt szűk értelemnél tágabb értelemben, gesztusokként értelm ezve a m ozgást és a szcenikát is. H a a gesztust szűkítő értelemben használjuk, akkor is találunk kapcsolatot g e sz tu s és drám a között. E kapcsolat m egfogalm azható a drám aíró oldaláról. Eszerint a drám aíró nem csak irodalm i m űvet alkot, nem csak a nyelvi kifejezés h atározza meg a létrejövő darabot. Az író a m ű m egalkotásakor, a dialógusok, helyzetek, alakok, jelenetek tételezé­ se közben nonverbális m egnyilvánulásokat, gesztusokat is tételez. H a az író színházesz­ m énye nem az irodalm i szín h á z, nem a színpad mint szószék, akkor ez a törekvés nagyon tudatos form át is ölthet. Mint N ádas Péter esetében, aki a Takarítás kapcsán ezt írja: „E n ­ gem a színházban nem a történet érdekel. És az úgynevezett gondolatok sem érdekelnek. Irodalom , filozófia dolga. Engem a színházban az élő testek között kialakuló viszony­ rendszer érdekel. (...) Az élő emberi test érzékiségéből kialakuló képi érzet érdekel. Ami persze valam iféle történetet is kirajzol, s a történetből gondolat is préselődhet. Olyan szövegvázat igyekeztem létrehozni tehát, am ely m egengedi, hogy a színész teste legyen dom ináns a színpadon és ne a szöveg, ne a történet, ne a gondolat, ne a filozófia. Tulaj­ donképpen nagyon prim itív dolog. Ha két em ber beszélget, akkor gesztusaik, szemük fénye, testük hőmérséklete és szaga sokkal fontosabb, mint am it szavakkal egym ásnak m ondanak. (...) Am ióta azt a típusú színházat, amelyben veretes irodalm i szövegeket és m agvas filozófiákat deklamálnak avagy tanm eséket rágnak a szánkba, elviselhetetlen­ nek érezzük, a drám ai nyelv a köznyelv felé fordult, de érzésem szerint a színpadi be­ szédnek ez a megújított formája is üres m ím elésre, technikázásra szorítja a színészeket élet akar lenni, holott nem az! - m ert itt is csak jobbára a szájukra, a hangképző szerveik­ re és az agyukra van szükségük, testük egésze azonban m ozdulatlan m arad ." H a gesztus és drám a viszonyát nem az író, hanem a színház szempontjából vesszük szem ügyre, akkor arra a kérdésre is választ keresünk, hogy hogyan integrálható a szín­ házi előadásba az egyik és a másik, milyen a színpadi m űalkotás egészében betöltött sze­ repük. A m ai európai színházi gyakorlatban, a színházi ü z e m b en , a drám a h atározza meg a gesztust, az írott m ű jelenti a kiindulópontot. A távol-keleti színházi hagyom ányban -

50

ezzel szemben - a napi gyakorlat nem a szövegre vag y egy-egy szerep értelm ezésére épül, nem a m it kérdését helyezi előtérbe, hanem a h o gy a n t. A napi gesztustréningek, a m ozgásgyakorlatok végső soron az előadásban olyan, fo rm a ila g koherens szintézissé vál(hat)nak, ami a m agatartásm ód realizm usának szempontjából inkoherensnek is tetsz­ het. A kérdés végső soron az, hogy irodalm at akar-e a társulat játszani vag y színházat. A színházi cselekvések összerendezése voltaképpen úgy kellene hogy történjen, ahogy El G reco ábrázolja Toledót. A festő nem egy valódi látványt-nézőpontot rekonst­ ruál, hanem több nézőpont szintézisét, több elem m ontázsát terem ti meg. Ezt az újat-alkotást nem csak a szöveg (a helyzetek, dialógusok) felhasználásában, hanem a gesztuso­ kéban is el kell végezni. A gesztustörténetből és a társadalom lélektanból vett fent emlí­ tett példák nem azt jelentik tehát, hogy a reális, kulturálisan közérthető gesztusokat az előadásban „idézni" kell, fel kell őket vonultatni. A gesztusok jelentőségének hangsúlyo­ zásával arra szerettem volna rám utatni, hogy mind a színházm űvészet, mind a színház­ tudom ány rendelkezésére áll egy gesztikus hagyom ány, mely e művészeti ágnak örök forrása és m egújulásának ihletője lehet. G esztusokat éppúgy lehet generálni, mint m ondatokat, s miként szavakból is m egraj­ zolható egy drám ai karakter, éppígy gesztusokból is m egterem thető egy szerep. Gesztus és drám a úgy része tehát a színháznak, hogy az előadásnak - m indkettőt felhasználva és integrálva - m eg is kell őket haladnia. Ez a m eghaladás azonban m ár átvezet az elmélet területéről a konkrét színházi gyakorlatba. Irodalom

A rtaud, A.: A kö ny örtelen szín h á z (Gondolat, Budapest, 1985) Barba, E. - Saverese, N.: T h e S ecret A r t o f the P e rfo rm er (Routledge, London, New York, 1991) Jakobson, R.: H a n g - j e l - v ers (G ondolat, Budapest, 1972) Juhász P. (szerk.): N o n v erbá lis pszichoteráp iá k (M agyar Pszichiátriai Társaság, Budapest, 1991) N ádas P.: N éz ő té r (M agvető, Budapest, 1983) Pease, A .: T estb eszéd (Park Kiadó, Budapest, 1989) Slaw in ska, I.: Gesztus és szó - antropológiai perspektívában. In: K u ltú ra és kö­ z ö sség, 1 9 9 1 /1 .

A z 1 9 9 2 . ja n u á r 18-á n M a ro sv á sá rh ely en , az I. R o m án ia i M a g y a r S zín h á zelm életi T u d o m á n y o s Tanácskozáson elh a n gzo tt előadás szerkesztett változata.

51

KULCSÁR

SZABÓ

ERNŐ

JÁTÉKNYELV ÉS VILÁGKÉP V á z la t a m a g y a r d r á m a 1 9 4 5 u tá n i é v t iz e d e ir ő l

1 ) A m ű n e m útja a 7 0 -e s é v e k v é g é ig

A m agyar irodalom műnemi szerkezetét tekintve 1945 után is a drám a támaszkodhatott a legsivárabb előzményekre. Alighanem a polgári színjátszáskultúra intézményrendszeré­ nek kései kialakulása, s kivált egy szervetlen művelődésű, felemás ízlésű közönségre való rá­ utaltsága m agyarázza, hogy a m agyar drámaírás még a két világháború közötti időszakban is innen maradt a klasszikus-modern kibontakozás küszöbén. Hiszen a drám ai modernség esztétista formakultúrájának megteremtésére tett erőtlen kísérletek (Szomory Dezső) után is az a Molnár- és Herczeg-féle játéknyelv uralta a hazai színpadokat, amely egyetlen változat­ ban sem került közel a 20-as, 30-as évek európai drámafejlődésének meghatározó kérdései­ hez. Mert miközben Brecht, Cocteau, T. S. Eliot vagy Pirandello színháza a zárt világképhez kötött tragédiamodell válságával, illetve a nyelv primátusának hagyományából táplálkozó, konvencionális irodalmi színmű korlátaival szembesült, a m agyar drámából jószerint még az a gondolati erő és igényesség is hiányzott, amely elengedhetetlen feltétele lett volna e kor­ társ művészetszemléleti dilemmák felism erésének. A személytelenítő szcenikának, az élményi tapasztalat illúzióját leromboló, távolságteremtő epikus előadásmódnak vagy a test, a m oz­ gás és a gesztus szemiotikáját felerősítő játéknyelvnek pedig olyan kevés esélye volt a hazai recepció későnaturalista beállítottságával szemben, hogy azok még külföldi művek bemuta­ tása kapcsán sem számíthattak sikerre. Sokatmondó adalék, hogy a gyakorlott színibíráló­ nak számító Móricz 1927-ben egyszerűen giccsnek minősítette M ax Reinhardt híres M irakelrendezését... A klasszikus polgári illúziószínház hagyománya a jelképi-allegorikus törté­ netiség, még inkább a franciásnak vélt társasági/társalgási drám a szintjére hanyatlott vissza. Igen jellemző például, hogy az a Molnár Ferenc, aki 1925-ben Oskar Schlemmerrel és Moholy-Naggyal együtt tevékeny részese a B auhaus színpad megalkotásának, brilliáns dram a­ turgiai képességek birtokában is bulvárdarabok és melodrámák könnyűkezű szerzőjeként aratja sikereit. Különösen olyan színpadi műfajok hagyományának alakulásában figyelhető meg az alkotó újraértelmezés hiánya, amelyek Európa-szerte azért mentek keresztül alapve­ tő funkcionális változásokon, mert a század nyitányára a drámapoétikai rendszerük alapjául szolgáló világkép vált lehetetlenné. Míg Ödön von Horváth, W . Bauer vagy F. X. Kroetz da­ rabjaiban a parodisztikus elidegenítés és az értéktávlatok viszonylagosítása nyitott új lehető­ ségeket a „Volksstück" műfajának, nálunk - Móricztól Illyésen át egészen Sütő Andrásig megőrződött a népszínmű játéknyelvének az a szimulatív változata, amelyik még olykori ironikus formájában is csupán affirmatív azonosulásminták kidolgozására volt alkalmas. S ha ideértjük még M árai vagy Németh László színpadi műveinek jelentős dramaturgiai hiá­ nyosságait is, az egész m agyar drámai modernségre nézve érvényesnek látszik Németh G. Béla megállapítása: „a m agyar drámaírás mögött sajátos paradoxon, sajátos gyengeség rejlik. Aki zsigereiben érzi, hordja a drámát, az én és a világ, avagy önlelke értelmi s indulati fele külső-belső ütközéseit, az nem ért rendszerint a színpadhoz, főleg a színpadi nyelvhez. Aki meg tudja a színpad titkait s annak nyelvét, az többnyire nem hordoz szívében és elméjében sorssal küszködő kényszereket." (A regén y író drám ai rem eklése, Irodalmi Szemle 19 9 1 /4 .). Az 1945-öt követő néhány éves periódus tehát - m ely a m ásik két műnem ben a m o­

52

dernség utolsó horizontjának művészet- és világszemléleti kiteljesedését ígérte -, a drám á­ ban épp azt tette láthatóvá, mennyire hiányzik az a folytonosság, amelyre akárcsak egy Illés Endre-típusú modernség is építkezhetett volna (H azu gok , 1948). A sematizmus korszaka ér­ telemszerűen idegen és történetileg elavult műfaji minták meghonosításával szorította ki azokat a kísérleteket is, amelyek legalább a vallomásosság dramaturgiai keretei között igye­ keztek szembenézni a közelmúlttal (Németh László: Széchenyi, Márai Sándor: Varázs). Az öt­ venes évek legsajátosabb fejleménye ugyanis az volt, hogy a szocialista realizmus esztétiká­ jának színpadán még az agitprop-szellemiség sem verhetett gyökeret, amelyik legalább drámatechnikailag használhatta volna föl a baloldali avantgárd színjátszás korszerű elemeit. Mert míg a nyugat-európai drám a játéknyelvébe úgy épült be az inszcenírozásnak számos brechti megoldása, hogy a formáról leválasztották a tartalom politikai üzenetét, nálunk minden eszmei rokonság ellenére - sem következett be a politikai színház korszerűsítése. El­ lenkezőleg: némi túlzással azt mondhatnánk, hogy Brecht és Piscator tendenciózus politikai színházának eszmeiségét egyfajta későnaturalista technikájú, heroizáló másodklasszicizmus 30-as évekbeli látványvilága közvetítette. Az elidegenítő effektusokból táplálkozó, tanító példázat helyett a kultúrideológia szívesebben látta az élményi azonosulást célzó dram atur­ giát, s azt a retorizált, érzelmi impulzusokra hangolt történelmi „hagyományébresztést", melynek leghatásosabb példái egyfajta üdvtörténeti kollektivizmussal kötötték össze a m a­ gyar romantika individuum-értelmezését (Illyés Gyula: Fáklyaláng). Németh László Galileije is csak abban a változatban kerülhetett színpadra 1956. október 20-án, amelyben a közép­ ponti hős végül is aláveti m agát a kollektívum jövőbe vetített - dramaturgiailag tehát megeleveníthetetlen - érdekeinek: „Galilei úr tapasztalatát - mondja a drám a Torricellije - termé­ szetesen semmi sem pótolhatja. A tudom ány sorsa azonban nincs többé egy fejhez kötve, akármilyen kitűnő is az. Amit Galilei úr és mások elindítottak - most m ár feltartóztathatatla­ nul megy előre." Ennek az évtizednek azonban alighanem még így is a II. József (1954) a leg­ maradandóbb drámai alkotása. A felvilágosult, művelt reformer császár alakjában Németh olyan - a műfaj hazai történetében meglehetősen ritka - személyiséget teremtett, akiben odaértve - nemcsak a hagyományos nemzeti messianizmus nyeri el a m aga kritikáját. Az a meg-megújuló belső kétely, amellyel a császár saját életművét és világfelfogását értelmezi, a m odem m agyar drám a történetében okvetlenül újszerű konfliktustípust készít elő. Drámai feszültség ugyanis nem csupán, vagy nem elsősorban a politikai-történelmi színtéren kelet­ kezik, hanem egy olyan elszigetelt, magányos én belső világában, akit lényegében önmaga másként látásának a képessége késztetett belső számvetésre: „Csak amikor nincs többé - , mondja róla Krack a m ű zárlatában - akkor értik meg, hogy az ő nagy, magányos szíve... a nem értett... az voltak ő k ..." A m odem m agyar drám a megújulásának a 60-as években az volt a legnagyobb kérdése, vajon fel tud-e zárkózni a műfaj azokhoz a világirodalmi folyamatokhoz, amelyek ekkorra már maguk mögött hagyták az Ibsen-Strindberg- Csehov-típusú dramaturgiákra adott vála­ szok két háború közti hagyományát. Az ötvenes évektől fogva ugyanis mindinkább látható­ vá vált, hogy sem az epikus, sem pedig a tragikomikus színház nem maradt foglya azoknak a játékmódoknak, amelyek a világegész valamely fokú fiktív újraképezhetőségéből, vagy ál­ talában, a valóság arisztoteliánus imitációjának elvéből indultak ki. A színpad „világszerűsé­ gének" mitológiai származtatású formái (Giraudoux, Cocteau, Anouilh) éppúgy időhöz kö­ tött antikizálásnak bizonyultak, mint amilyen folytathatatlan m aradt a modernizált lélektaniság O 'Neill-féle világalkotása is. A tragédia újraélesztésének próbálkozásait így lényegé­ ben nem is a velük szüntelen vitában álló avantgárd színház termékeny experimentalizmusa szorította háttérbe. Sokkal inkább az a fejlemény, hogy a létértelmezés új horizontjai olyan befogadásformákat hívtak életre, amelyek nem voltak összeegyeztethetők a katarzist kiváltó zárt tragédiatípus célelvűségével, de még a mitológiai egységképzeteknek akárcsak ironikus formában való felidézésével sem. A z esztétikai tapasztalat számára a hagyományos „szakra-

53

lizáló" játékmódnak az ötvenes évekre többnyire m ár csak önérvénytelenítő vagy paro­ disztikus jelentése lehetett. Az egyetemes metafizikai rend kényszerítő erőinek „sorsszerűsé­ ge" közvetíthetetlenné vált egy olyan horizontban, amelyiknek a létet determináló törvé­ nyekről legfeljebb a kiszámíthatatlan kaotikusság - később pedig: a sokféle lehetséges rend értelmében volt tudomása. A polgári illúziószínház játéknyelvének továbbélését ilymódon épp annak az evidenciának az összeomlása tette lehetetlenné, hogy a világnak egységes és lé­ tező - nem pedig gondolható, szimbolikus - rendje van. A színpadon megjelenő világ „való­ szerűségét" eladdig tehát az indokolta, hogy a művészi megjelenítés törvényei egylényegűek az univerzum léttörvényeivel. A modernség utolsó horizontja viszont olyan értelmezését adta a szubsztanciák távollétének, am ely - azok hozzáférhetetlensége következtében - elvi gyanakvással szemléli művészet és valóság egymáshoz rendelésének ismérveit. Vagy aho­ gyan M ax Frisch egy ízben megfogalmazta: „A színpadon az az egyedüli realitás, hogy a színpadon já tsza n a k ..." (Ö ffentlichkeit als P artner, Frankfurt a. M. 1967). Ez az - alakilag to­ vábbra is egy metafizikai berendezkedésű világ elgondolhatóságának logikájához kötött művészi létértelmezés jutott esztétikai csúcspontjára Beckett és Ionesco műveiben. A m agyar drám a előtt tornyosuló feladatok megoldásának azonban nem pusztán az volt az akadálya, hogy a műfaj im már évtizedek óta meglehetős távolságban vegetált a világ­ irodalmi folyamatoktól. Az ötvenes évekre következő időszakban legelőször is a tájékozódás elképesztő zavarait kellett leküzdenie. H ogy a dezorientáltság milyen csapdáiból kellett ki­ keverednie az új m agyar színházkultúrának, jól mutatja az a tény, hogy a drám ai modernség szemléje az 56-os forradalom után mindjárt egy tipikus bulvárszerző (F. Marceau) darabjá­ nak bemutatásával kezdődött... Á m nem elsősorban ilyen - részint politikai megfontolások­ kal is m agyarázható - melléfogások hátráltatták a műfaj egyéni arculatának kialakulását. Ahhoz ugyanis, hogy visszanyerje a színpadi játék hitelét, kivált pedig megszólító erejét, olyan kérdésekre is válaszolnia kellett, amelyek a nyugat-európai játékmódban kifejeződő létérzékeléshez képest egészen más világtapasztalatból származtak. A drámai műalkotás al­ katára mindenekelőtt a forradalom utáni helyzet értelmezhetősége hatott vissza. Termé­ szetesen nem a közvetlen politikai vonatkozások szintjén, hiszen azok még tematikai elem­ ként sem, legfeljebb csupán meghamisítva kerülhettek színpadra. A műfaji korszerűség szempontjából sokkal inkább az az ambivalencia bizonyult meghatározónak, hogy míg a nemzetközi drámairodalom a metafizikai megjelenítés örökölt távlatainak felszámolására törekedett, a m agyar drám a - még ha e fejleményektől im m ár nem egészen érintetlenül is, de - az emberi szituáltság megmutathatósága szempontjából eleve rá volt utalva a hagyomá­ nyos közlésformák metafizikai szabályaira. S itt nem egyszerűen arról van szó, hogy ennek a szituáltságnak a megjelenítése csak bizonyos külső, a műben nem tematizálható összefüg­ gések sejtetésével, a játéktéren túli instanciák jelképes-allegorikus felidézésével volt lehetsé­ ges. A művek alkatát sokkal mélyebben befolyásolta az a tény, hogy a játék fiktív világában kialakuló etikai konfliktusrendszerek tartalm a, jelentése elsősorban egy igenlésre vagy taga­ dásra berendezkedett világ logikája szerint vált értelmezhetővé. A döntéskényszerként meg­ jelenő vagylagosság a m agyar drámában még hosszú ideig nem engedett meg olyan jellegű szerepcseréket, mint amilyenek a Godot-ra várva egész dramaturgiai alapszerkezetét megha­ tározták. Az egyéni konfliktusok morális jelentéstartományait a hatvanas, de még a hetvenes években is olyan befogadásmód alakította ki, amely lényegében közmegegyezésszerű vi­ szonyt tételezett fel sors és igazság, önmegalkotás és (történelmi, közösségi) célértékek kö­ zött. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a zárt tragédiaformák öröklődtek volna tovább. Minthogy azonban megőrződött a rögzített értéktávlatok felismerésének az igénye, az ab­ szurd és a groteszk hatáselemek sem ugyanazokat a funkciókat nyerték el, mint a nyugat-eu­ rópai drámában. Jól megfigyelhető Csurka István, Mészöly Miklós, sőt m ég Örkény István újító jellegű darabjainak belső felépítésében is, hogy a színpadi játékmű olyan világtapaszta­ latot akar továbbítani, amely - bár rejti az esztétikai forma - előzetes (ideológiai) döntésen ala-

54

pul. Mivel ez az előzetes döntés csak akkor válik érthetővé vagy indokolttá, ha felismer­ jük mögötte a létező valóságösszefüggésre vonatkozó kérdést, az esztétikai forma azt a refe­ renciális kapcsolatot is kénytelen érzékeltetni, amelyik útmutatást adhat a „játszottság" ér­ telmezésének módjaira is. Vagyis az értelmezésnek szemmel kell tartania, hogy az előzetes szerzői döntés szerint a világnak létezik valamely szimbolikus rendje. Legelvontabb értelem­ ben a kelet-európai abszurd egy így értett rend jegyében vonatkoztat a külső valóságra. M ár­ most Csurka D eficitje (1970) vagy Mészöly B u n k er című drámája (1959) olyan darabok sorá­ ban előlegezi a groteszk és abszurd funkcióit, ahol mindvégig érzékelhető marad, milyen té­ telezett (ideális, lehetséges, valóságos stb.) rendhez képest bizonyulnak képtelennek, nevetsé­ gesnek, vigasztalannak vagy tragikusnak a színpadi világ tartalmai. Igen tanulságos e szem­ pontból Örkény Tótékjának (1967) nemzetközi karrierje. A darabot - első sikereire tekintettel - úgy játszották szériában végig Európa több színpadán, hogy lényegében minden rendezés egy - a kelet-európai régióról kialakított - szimbolikus rend befogadói előfeltevéseihez iga­ zította a darab játéknyelvét, felerősítve az ismert konvenció közhelyeit is. Az egyetlen - ber­ lini - bukásnak az a magyarázata, hogy egyedül az az előadás kísérletezett a darab mögé ér­ tendő - nem feltétlenül tapasztalati referenciákon nyugvó - szimbolikus rend kiiktatásával, s a darabot egy általánosabb emberi szituáltság megszólaltatójaként próbálta értelmezni. Az odaértett vonatkozásoktól megfosztva azonban ez a drám a is közlésképtelennek bizonyult. Nyelvi és gondolati megalkotottságának hiányosságai éppenséggel azt tették láthatóvá, hogy az egyik legtöbbre tartott m odem m agyar dráma is mennyire csupán tudósítani képes valamiről, mintsem esztétikai dialógust létesíteni tárgyán keresztül a befogadással. A formakeresés tévútjaival együtt mégis erre a két évtizedre tehető a m agyar drámai mo­ dernség ellentmondásos, de immár visszafordíthatatlan kibontakozása. Az ötvenes évek színpadának szimulatív valóságillúzióját, ha lassú és olykor akadozó folyamat eredménye­ ként is, de felváltja az a játéknyelv, amelyik legalábbis ellensúlyozni igyekszik a színpadon történtekkel való közvetlen azonosulás lehetőségeit: lemond a katarzist célzó alakításról, és az experimentális dramaturgia mind több eszközét felhasználva - a színjáték új szemiotiká­ ját kívánja meghonosítani. Lényegében az is elmondható, hogy a hetvenes évek közepére ná­ lunk is kialakul az európai dráma két hegemón irányzatának bizonyos fajta egyensúlya. Bár tagadhatatlan, hogy az epikus, illetve a tragikomikus vonulat mellett továbbra sem elhanya­ golható azoknak a műveknek a száma, amelyek ún. társadalmi vagy történelmi drámaként ragaszkodnak az illúziószínház imitációs játékmódjának hagyományához. Mivel a színpadi beszéd funkcionális sajátosságai továbbra sem engedték meg a transzcendáló értékfelfogás maradéktalan lebontását, az említett irányzatok drámapoétikai eljárásai értelemszerűen ke­ verednek egymással. Örkény nagysikerű M acskajátéka (1971) éppúgy támaszkodik jelen­ téstelített szimulációs játékelemekre, mint Csurka groteszk darabjai vagy Hubay Miklós tra­ gikomédiái. A műfaj alakulástörténete szempontjából azonban alighanem annak van elhatároló jelen­ tősége, hogy az ötvenes évtized színpadáról kifelé beszélő, egyirányú játékmódjával szemben a m agyar drám a m aga is kezdi felfedezni a nézőt, az előadás instanciájaként értett publiku­ mot. Különösen Csurka drám ái jártak elöl a hagyományozott „jelentésátadás" poétikájának kezdetleges átértelmezésében. Már a K i lesz a bálanya? (1969) vagy a Deficit is olyan irányba mozdította el a színpadi közlés szerkezetét, amelyik m ár a nézőtér és a színpad közti virtuá­ lis térben tette lehetővé egyes jelentésösszefüggések kialakulását. Problematikájuk és gondo­ lati tartalmuk minden avulékonysága ellenére annak idején olyan párbeszédet kezdemé­ nyeztek a nézővel, amelyben - még a monologikus jelentésátvitel uralma mellett ugyan, de - nemcsak a mondatok, kifejezések, hanem bizonyos gesztusok nyitottsága, befejezetlensége is a nézőtéri feleletben való lezárulásra, beteljesülésre apellált. Ne feledjük azonban, hogy a m agyar drám a ekkori kibontakozása olyan nagyságrendű fáziskülönbségek közepette in­ dult meg, hogy mindazok a szemiotikai újítások, amelyek e két évtized során következtek

55

be, legfeljebb annak a stádiumnak a lehetőségeit ígérték, am ely az európai színjáték­ kultúrában az első félszázad esztétikai szemléletmódjának lezárulását jelentette. Minden bi­ zonnyal ez az oka annak, hogy az új m agyar drám a kiemelkedő alkotóinak életműve igen nehezen illeszthető bele a műfaj irányzattörténetének századvégi folyamatába. (Ö R K É N Y I S T V Á N ) A 20. századi m agyar színpadi nyelv átfogó megújításának folyamata annak az Örkény Istvánnak a műveivel kezdődött, aki lényegében a kispróza i elbeszélés po­ étikájának transzformációjával ismerte fel a szituációk uralta, nyitottabb drámai formák és a nem-mimetikus játéknyelv egymásrautaltságát. Oratorikus, dokumentumjátékszerű korai darabjai után igazából az a Tóték hozta m eg számára a sikert, amelynek belső szerkezete nem rekonstruáló-ábrázoló hangsúllyal tette „eljátszhatóvá" a történetet, hanem szerepek, szitu­ ációk és hirtelen viszonylatváltozások elvont rendszerében alkotta újra az - egyelőre még kétpólusú - konfliktusformát. A Tóték drám ai világa még úgy van megalkotva, hogy az érté­ kek rendjének deformálódása - az emberi méltóság groteszk ellehetetlenülése ellenére is visszafordítható folyamatban jelenjék meg. Ami azt is jelenti, hogy a színpadon művileg ki­ élezett, képtelen szituációkban is van mód a fenyegetett identitás megőrzésére. Hisz a meg­ alázó helyzetek sorába kényszerített Tót végül úgy szabadul meg tragikomikus szerepétől, hogy drasztikus tettével - nem maradéktalanul bár, de - helyreállítja a viszonylatoknak a mű nyitányán megbomlott rendjét is. A krízis ilyen szituatív feldolgozására a Macskajáték azért nem ad lehetőséget, mert a mű drámai aktánsai lényegében egyetlen tudaton belül ala­ kítják ki az értékek átrendeződésének feltételeit. Felismeréshez, nem pedig cselekvéshez kö­ tődik itt a meghatározó dramaturgiai fordulat: Orbánné számára e pillanatban az az illúzió foszlik semmivé, amelyre m aga is szerepválasztással alapozta önmagával való azonosságá­ nak tudatát. S minthogy az öregkori szerelem kudarca általában is szerepvilágként leplezi le az ő szemében az emberi kapcsolatok rendjét, most m ár valódi szerepjátékkal válaszol saját, végérvényes felismerésére: a groteszk-keserű „macskajáték" a szerepvilág felnagyításával veszi tudomásul az önmegalkotás feltételeinek kijátszhatatlanságát. Az 1969-ben írt, de csak egy évtized múltán bemutatott Pisti a vérzivatarban alighanem azért vált Örkény legsikerül­ tebb darabjává, mert dramaturgiailag egészen eltérő formában kísérelte meg a drám ai hős identitáskérdéseinek korszerű megjelenítését. A M adách-tragédia építésmódját idéző krono­ logikus epizód szerkezet azt teszi ezúttal kérdésessé, hogy alkalmas-e egyáltalán valamely individuumként értelmezett drámai hős a 20. századi történelem irracionális összefüggései­ nek felidézésére. A négy énre bontott főszereplő története - mivel egyidejűleg elszenvedő és cselekvő alakja is a m odem magyar történelem katasztrófáinak - olyan világvég- látomás­ ban zárul le, amely nem zárja ki ugyan a Madách-féle újrakezdés reményét, de végképp fel­ számolja a modern személyiség egységének illúzióját. Egyik korai mestere, Kosztolányi vi­ lágképéhez talán épp ebben a művében kerül a legközelebb Örkény István: az ember a 20. században távolról sem a fausti humántradíció értelmében részese a történelemnek, mert ki­ szolgáltatottságának mértéke m ár-m ár kizárja az önm agával azonos személyiség megalkothatóságát. „Beismerő vallomást akarok tenni - összegez Pisti egyik monológja. - Minden, ami itt elhangzott, igaz. Én voltam a cirkusz porondjának hőse, és az első m agyar anarchista, azonkívül zsoké is... (...) De nem tagadom azt sem, hogy én vagyok a Messiás, és az is igaz, ami itt nem hangzott el, hogy hazudtam, csaltam, megalázkodtam, egy személyben hóhér és áldozat voltam, és olajfestéket loptam a festéküzletből. És a Mama is, ő szóról szóra igazat mondott. Még m a is, néha, az álmaimban Pisti vagyok... H ogy ez miért álom? Hiszen a logi­ ka alaptörvénye, hogy minden dolog önmagával azonos, vagyis Pisti egyenlő P istivel..." (P Á S K Á N D I G É Z A ) Az ún. irodalmi drám a történelmi-parabolikus formájának megújításá­ ra Páskándi Géza tett számottevő - a nyelvi megalkotottság tekintetében Örkénynél igénye­ sebb, a színpadi játéknyelvet nézve viszont konzervatívabb - kísérletet. Abszurd ihletésű da­

56

rabjaitól (A sors, 1968, A h a la d ék ..., 1974) eltérően e műfajban nem az inautentikus ember csapdahelyzeteit jeleníti meg, hanem - a közeli hagyományból leginkább Németh László in­ tellektuális színpadához kapcsolódva - a reprezentatív történelmi személyiség etikai cselek­ véslehetőségeit vizsgálja. Legjelentősebb alkotása, az 1971-es V e n d ég ség a hitvitázó drámák nyelvi világképét „nyitja fel" olyan - időtlennek ítélt - dilemmák irányában, amelyek az ana­ lóg történelmi helyzetek többletjelentésétől nyernek új távlatot. Ebben a műben ugyanis nem a Dávid Ferenc és a fejedelem, vagy Dávid Ferenc és közvetlen ellenfele, Blandrata György közti ideológiai ellentétekből származik a valóságos drámai feszültség, hanem abból - az én megosztásának 20. századi kérdéseit kivetítő - szellemi-etikai szituációból, amely Dávid Fe­ renc és Socino párbeszédében tárgyiasul. Kettejük dialógusa, vitái - jól mutatják ezt a nyelvi megformáltság bölcseleti-lélektani hangsúlyai - valójában nem a hit és annak intézmény­ rendszere körül alakítanak ki „allegorikus" jelentéseket, hanem az intellektus etikai válasz­ táskényszerének megkerülhetetlenségét példázzák. Dávid Ferenc azzal emelkedik végül a szerepeit kételytől vezettetve váltogató Socino fölé, hogy intellektuális dilemmák során vé­ gigvezetvén olyan etikai választásra kényszeríti az olasz teológust, amelyben az mégis azo­ nosulni kényszerül önmagával. Az „árulás természetrajza" ennyiben jóval összetettebb drá­ mai üzenetet hordoz egy modernkori erkölcsi szituáltság történelmi eredetének felmutatásá­ nál: azt az alkotói meggyőződést sugallja, hogy a személyiség egységének felbomlása kor­ szakos tapasztalatként sem tette semmissé az etikai megítélhetőséget. Ahogy azt a másik tör­ ténelmi példázat, a kevésbé sikerült Apáczai-dráma (T orn yo t választok, 1972; átdolgozva és új címén: M a jd a Sziták p erce jő el - A páczai C seri János, 1984) is érzékelteti - még akkor sem, ha bonyolultabb, nem abszolút instanciákból kell kiindulnunk: „Miért mondott hát egyebet... ha becsült - miért hazudott?" - kérdezi a fejedelem Apáczaitól. Mire a válasz: „APÁCZAI: Mert élni akartam ... még egy kicsit. A zt hittem: van még egy-két fontos munkám. És nem is annyira hazudtam , mint inkább nem mondtam el mindent." Páskándi zártabb drámai világa így, ezzel a folytonosságtudatot is rejtő történetfilozófiával és az etikai értékhangsúlyok fel­ erősítésével vonatkoztat vissza ugyanarra a kelet-európai szituáltságra, amelyből a Pisti a vérzivatarban groteszk látomása is származik. (C S U R K A I S T V Á N ) A „Zeitstück" m agyar változatának, a nehézkesen monologizáló és di­ daktikusan magatartásmintákat sugalmazó társadalmi drám ának a közlésmódját Csurka István darabjai kezdték „átfogalmazni" a vígjátéki groteszk színpadi nyelvére. A hetvenes évekre kialakult irányzatok e harmadik típusát sem jellemzi a századközép színpadának elvont-artisztikus jelhasználata. Helyszín, környezet és a színre lépő figurák közvetlenül a kül­ ső életvilágból szárm aztatott kérdések megjelenítése érdekében szorítkoznak a közvetlen megfelelések jelzéseire. Az imitációs, valósághű játékmódot e jelzésszerűség más lehetőségei ellenére is azért kényszerítik ki ezek a darabok, mert gondolati-esztétikai jelentéshorizontjuk elsősorban életformakérdésekre, illetve az adott társadalmi-politikai feltételek közt lehetsé­ ges szerepformák erkölcsi vonzataira korlátozódik. A groteszk hatások forrása ugyan Csurkánál is az értékteljes önmegalkotásra képtelen emberi kisszerűség, de legsikerültebb m űve­ iben rendre egy-egy találóan kiötölt szituáció veszi át a drámai groteszk formateremtő funk­ cióját. Groteszk, sőt abszurd elemek színezik m ár a Deficit játéknyelvét is, ám a vígjátéki gro­ teszk lehetőségei a Dögl ött aknákban (1971) teljesednek ki a maguk valóságos dramaturgiai logikája szerint. A játszhatóságot ugyan itt is terheli a korhoz kötöttség előzetes ismereteket igénylő befogadásmódja, de talán ez a darab kerül legközelebb a m agyar színpadokon oly ritkán sikeres szatíra műfajához. A szatirikus intenció többértelmű kibontakozásának azon­ ban itt sem csupán a viszonyok színpadi ábrázolhatóságának ideológiai határai szabtak kor­ látokat: e sorsok szatirikus megjelenítése mögül éppúgy hiányzik az egyetemesebb létértel­ mezés artikuláltsága, mint az Eredeti helyszín (1976) vagy a V ersen y n a p (1977) összetettebb építkezésű világából.

57

2 ) A n y o lcv a n a s év ek

Az Örkény utáni m agyar drám a is meglehetősen ellentmondásos kapcsolatban áll a mű­ nem nemzetközi alakulástörténetével. A nyolcvanas évek drámaírása nem hozott ugyan alapvető változásokat a művek szcenikus alkatában, de oly mértékig megnövelte a hagyo­ mánykezelés szabadságát, hogy elvileg a tradíció egyetlen alakzatának „megszólaltathatóságát" sem zárta ki az új játéknyelvből. Handkétől Koltésig és Botho Straußtól H. Müllerig vagy Robert Wilsonig azonban az jellemzi ezt az új játéknyelvet, hogy a montázs különféle posztm odem eljárásaival igyekszik felszámolni az epikus és a tragikomikus színház alkati különbségeit. A tradíciók megszólaltatása tehát olyan színpadi nyelvnek a függvénye, ame­ lyik az epikus konstrukció aktív „együttalkotást" igénylő nyitottságát kapcsolja össze az ál­ lapotszerű megszakítottság dramaturgiájával. A posztmodern montázs sajátosan új lehető­ sége itt abban rejlik, hogy a színpadi beszéd nyelvi-kulturális felidéző logikája nem kötődik maradéktalanul a szereplők individuális világképének határaihoz. Nem, mert a színre lépő alakok olyan készletként használják a rendelkezésükre álló nyelvi kifejezéseket, amely min­ denekelőtt egy jelek rendezte és uralta világ konvencionális lenyomatát testesíti meg. Az ilyenfajta „megelőzöttséget" dramaturgiailag tovább hangsúlyozza az a személytelen, masz­ kírozott, marionett-mozgásra épülő, deszemiotizált játékmód, amely vagy kulturális toposz­ ként, vagy pedig az identitást megbontó fikcióként jeleníti meg előttünk a lehetséges drámai szerepek tartalmát. Ez a játéknyelv annyiban kétségkívül kedvezett az utóbbi évtizedek ma­ gyar drámairodalmának, hogy az akár kritikailag is újraértelmezhesse a m aga konzervatív hagyományait. A posztmodern játékmód ugyanis elvileg azt a nyelvhasználatot tünteti ki, amelyben a nyelvet magát nem kötik a tradíció eredeti, történeti struktúrái. (Nem véletlen, hogy Yukio Mishima nagysikerű darabjai ezt az „átjárhatóságot" aknázták ki a nemzeti kul­ túrához kötött játékmód posztmodern aktualizálásával.) A nyolcvanas évek magyar darabjai azonban csak részben tudtak élni a felzárkózás említett lehetőségeivel. Elsősorban azért, mert épp attól a szcenikai és nyelvhasználati konvenciótól szabadultak nehezen, amely for­ mailag alapvetően mégiscsak egyfajta transzcendáló színpadi világlátásnak volt a függvé­ nye. Nemcsak Németh Lászlónál, de Örkény Istvánnál is. Az új m agyar drám a meghatározó műveiben szemlátomást továbbra is nyitott kérdés a nyelvhez való új viszony jelentése: né­ hány előremutató kísérlettől eltekintve többnyire a nyelv uralhatóságának „tapasztalata" ke­ rekedik felül bennük. A nyolcvanas évek m agyar darabjai rendre úgy oldják fel a nyelv beszéltethetőségéből adódó dilemmákat, hogy a lét kudarca végső soron valamely transzcen­ dáló egység-elv felől válik beláthatóvá, s ilyen értelemben közölhetővé. Láthatóan azért, mert a nyelvi montázs, a preformált beszéd és a citátumoknak való „kiszolgáltatottság" tech­ nikái nem a dolgok elvi kimondhatóságát kísérő kételyekből származnak, hanem valamely adott, tételezett - történelmi, szociális vagy episztemológiai - szituáltság kifejezhetőségének kérdésességéből. Mindez annak tünete, hogy a nyolcvanas évek drámatechnikáinak nyelvi implikátumai a m agyar művekben legnagyobbrészt a kommunikáció és a megértés prob­ lémájaként jelentkeznek: e hősök igen szórványosan részesülnek abban a tapasztalatban, hogy a nyelv megszólalásának hogyanja mély ontológiai összefüggésben áll a világ csak ér­ telmezett alakban való hozzáférhetőségével. Némi egyszerűsítéssel úgy is fogalmazhatnánk, a színjátékban kifejeződő világkép ilyen típusú nyelvi artikuláltságát inkább az odaértett ins­ tanciákhoz való viszony értelmezése helyettesíti. Ezért lesz a várakozás motívuma - az ab­ szurd drám ák egyik alapvető metaforikus struktúraalkotó elve - leggyakrabban az instanci­ akeresés vagy a transzcendáló létértelmezés valamely változatának hordozója. Ha máshol nem, a befogadóéval közösnek tekintett világtapasztalatban tételezve föl azt az egységet, amely végső soron továbbra is a nyelvbe - tehát a dolgok kifejezhetőségébe - vetett bizalom dramaturgiai jelzéseként fogható fel. A hagyom ány autoritásának ez a részleges oldódása az új m agyar drám át így nemcsak a mimetikus, valóságleképező játékmódtól távolította el, de nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy ezek a művek kezdeményező szerepet töltsenek be az ún. irodalmi színház örökségé­ nek újraértelmezésében. S itt nem egyszerűen arról van szó, mintha megszűnt volna a más műfajú alkotások színpadi adaptációjának gyakorlata, sőt: az intertextualitásban rejlő lehető-

ségek kifejezetten kedveznek ennek az „átértelmező" írásmódnak. Meghatározónak in­ kább az a fejlemény látszik, hogy lassanként az a játéknyelv szorul vissza az új m agyar drá­ mában, amelyik az írott drámai szöveg irodalmi érdekű „színrevitelének" esztétizáló ismér­ veihez igazodott. A retorizált, poetizált nyelv „irodalmi" szemiotikáját mindinkább felváltja a dialogikus színpa d-közö nség-viszony jelentéstana, pontosabban, a nyitott és kölcsönös jelen­ tésalakulás lehetőségeinek előzetes beépülése magába a drámai műalkotásba. A dráma, vagy a drámai szituáció önreflexív „alkotódásának" színpadi effektusai a polgári illúziószín­ ház legnagyobb hagyományú dramaturgiai elveit teszik ilymódon kérdésessé. Azzal ugyan­ is, hogy a nyelvi és a nyelven kívüli (fény-, látvány-, mozgás- és testszemiotika stb.) kifejező­ eszközök szabadabb összjátéka fokozatosan visszaszorította a színpadi esztétikum rögzített perspektivikáját, lényegében a művészet és a valóság klasszikus modern viszonyának dua­ lisztikus felfogása vált kérdésessé. Innen fogva indokolhatatlan tehát a néző, a befogadó tör­ téneti kirekesztettsége is az esztétikai jelentés létrejöttének folyamatából. Az olyan öntematizáló, a megjelenítés játékszabályait előzetesen ki nem alakító alkotás, amelyben a játék ala­ nyai önmaguk szituáltságát is a műnem lehetőségei felől értelmezik, ilyenkor m ár nyilván­ valóan nehezen közelíthetőek meg a „színpadon megjelenő valóság" drámaesztétikájának hagyományos befogadói műveleteivel. Az új m agyar drámában alighanem Nádas Péter T e­ m etése (1980) közelítette meg a leginkább ennek az új horizontváltásnak a lehetőségeit: SZÍNÉSZ Megírt szöveget m ondok, előírt m ozdulatokat teszek. Azt játszom el, hogy nem létezem, miközben vagyok. m egá ll, tapogat, é rz i, h o gy elvétette az irá ny t

SZÍNÉSZ A zt játszom el, hogy ezt a m ozdulatot én teszem , ebben a pillanatban. A zt ját­ szom el, hogy ezt a m ondatot én m ondom , ebben a pillanatban. És nem én v a ­ gyok-e, ha kim ondom , ha m egteszem azt, am it m ások képzeltek rólam el? Ezt a ham isságot játszom el. És ez is egy gondolat. Bereményi Géza közvetlen nemzedéki reakciókból építkező epikus drámái (Trilógia, 1982) mellett a legerősebben Spiró György művei kapcsolódnak ahhoz a drám ahagyom ány­ hoz, amelyben a gondolati igényű irodalmi színház játéknyelve az egészelvű létértelmezés távlatától nyeri a m aga megjelenítő karakterét. Allegorikus történelmi darabjai (Kőszegők, 1975, A békecsászár, 1981) kevésbé rejtik ezt a meghatározottságot, mint a társalgási színjáték dramaturgiájával kísérletező művei. Utóbbiak közül különösen A kert (1983) és az Esti m űsor (1981) adják kiváló példáit annak, hogyan válik áttételes drámai világalkotó tényezővé a történeti-ideológiai-szociális vonatkoztatásnak az a mezőnye, amely a cselekvés és a gondolko­ dás „transzcendált" háttereként teljes, önmagába záruló lényegiségként válik a műbeli létér­ telmezések feltételévé. A transzcendáltság - mint a létbeliség tapasztalata „fölé" vont alakta­ lan, de létező szimbolikus rend - még a groteszk-abszurd játékmódhoz közelebb álló művek alternatíváinak eldönthetőségét is meghatározza (C sirkefej, 1985). A fejlemények olyan „me­ tafizikai" erők összjátékának a függvényei, amelyek az irracionális emberi tényezőt is egyfaj­ ta szükségszerűségi logika tartozékaként foglalják magukban. Találóan állapította meg P. Müller Péter, hogy Spiró műveiben „ez a szükségszerűség (...) független tettektől és a jelle­ mektől (a mű szereplőitől), nem belülről alapozza meg a kompozíciót, hanem külső tényező­ ként, szemléletileg- ideologikusan ..." (A drám ai cselekm énym ozgatás dilem m ái, Jelenkor 1985/5.). Nádas Péter szertartásdrámáinak kultikus-szenzuális látásmódja sok tekintetben új já­ téknyelv kialakulása előtt egyengeti az utat. Műveit elsősorban azért illeti m eg máris számot­ tevő helyiérték a 20. századi m agyar drám a történetében, mert az irodalmi színház jelrend­ szerének átformálódása nála nem a törésjellegű megszakítottság jegyében, hanem az esztétista hagyom ány alkotó integrálásával kezdődött. Mert igaz ugyan, hogy az instanciakeresés formái Nádas színpadán is a szerephiány és az alapjait vesztett identitás tapasztalatán ke-

59

resztül jelennek meg, de e tapasztalat mélyreható következményei sem aknázzák alá az én egységének értékképzetét. Kétségtelen, hogy az az új perspektíva, amelyik a másik ember és egyáltalán, a m ásság érzékietekben való tudomásulvételének tapasztalati kölcsönössége következtében válik megosztottá, sok tekintetben szűkíti a klasszikus modern értelmezés­ mód lehetőségeit. Ugyanakkor csak annyiban mond ellent ennek a befogadásmintának, amennyiben nem a régi módon vet számot a személyiséghatárok létezésével. Az önmagát sztereotip cselekvéssorozatokkal, időnélküliséggel és állapotszerűséggel értelmező drámai szituáció az individualitás olyan képleteit állítja elénk, amelyek egymást feltételezve, egymá­ son mintegy „túljutva" érkeznek el ismét önmagukig: az emberi viszonylatok tapasztalati je­ lentését keresve próbálják megragadni az én létmódjának ismérveit. A személyiséghatárok ilyen „elmozdulása" nem az én dezintegrációját jelenti, hanem éppenséggel azoknak a pon­ toknak a felkutatását, amelyek az én mibenlétének értelmezésen túli konstansait rögzítik: „Én még nem éltem - mondja a Takarítás (1977) egyik szereplője. - Gondolkodom a kéjről, de az undor mindentől eltaszít. Tőled is. Én csak önm agammal tudnám kielégíteni önmagam. Pedig szeretném, ha az életem még megtörténne velem. Ezért is kellettem magam. Szeret­ ném, ha megszabadítanál önmaga mtól, de mivel tudom, hogy önm aga mból csak általad me­ nekülhetek, ez is reménytelen, érzem ." Az 1979-es Találkozás csak megerősítheti az értelme­ zőt abban, hogy Nádas drámaírása nem a dezintegráció lehetőségeiben keresi a választ a modernség utáni középpontvesztésre: nemcsak az odaérthető rituális-mitológiai jelen­ tésháttér, hanem a mű nyelvszemlélete is ezt a redukált egész-elvűséget támogatja. Az ala­ kok beszédbeli megnyilatkozásai a logosz am a teljességének képezik részeit, amely az igé­ nyesen proporcionált, körkörös, zenei szerkesztésű műbeli nyelv klasszikus-modern megalkotottságáról tanúskodik. Ez a nyelv nem a disszeminációt szolgálja, hanem kifejezetten in­ tegrál: a stílus egyénfölötti univerzumába foglalja bele a beszélők alakuló világtapasztalatát. A Tem etés - ez idő szerint alighanem Nádas legjobb darabja - azzal viszi és mélyíti tovább ezt a művészi létértelmezést, hogy a centrumvesztés tapasztalatát az egyetlen reális „perspektí­ vapont", az érzékletbeli-fizikai-biológiai én abszolút ottlétének viszonylagosításával artiku­ lálja. Ez az eljárás az említett nyelvfelfogás ellensúlyozó erejére tám aszkodva tovább bontja az én külső eredetű, közmegegyezésből származó attribútumait. A szerepnélküliség itt az al­ kotási szabályok hiányával egészül ki, a két színész ezért úgy „adhatja elő" a drámaiatlanság drámáját, hogy az előrebocsátott végállapot bizonyossága sem járul hozzá a jelentés megszi­ lárdításához. Még olyanhoz sem, amilyet legalább a színészlétből következő azonosítható­ ság kölcsönözhetne a szituációnak. A koporsóban heverő bábu-alteregók olyan világnak a rendjére emlékeztetnek, amely csak a csend, a semmi „jelentését" teheti bármely szabálybeli megállapodás alapjává: SZÍNÉSZ

Semmi a sem m it ne fedje.

c s e n d ; e g y en letesen tá ncolnak

SZÍNÉSZNŐ SZÍNÉSZ SZÍNÉSZNŐ

H ogy hallani lehessen. A csendet végre. H ogy a csendben kim ondhassam végre.

c s e n d ; e g y en letesen tá ncolnak

SZÍNÉSZNŐ

M indent kimondhatok.

.

c s e n d ; e g y en letesen tá ncolnak

SZÍNÉSZ

M indent kim ondhatsz.

c s e n d ; e g y en letesen tá ncolnak

SZÍNÉSZNŐ

Bárm it m egtehetünk.

c s e n d ; e g y en letesen tá ncolnak

SZÍNÉSZ

Bárm it m egtehetsz.

N ádas drám aírásának egésze felől nézve itt nyilvánvalóan nem az lesz a döntő kér­ dés, ki hogyan válaszol erre a szituációra, hanem az, hogy ezek a végsőkig tágított hatá­ rok ism ét csak az abszolút tapasztalat, az előfeltevésm entes létérzékelés előtt nyitják

meg az utat. Ismételten nyom atékossá téve azt a világszem léleti sajátosságot, am ely a vi­ szonylagosság felszabadítása helyett a szenzus tudtul adta én valóságából kiindulva keresi a személyiség identitásának lehetséges formáit. Látszólag radikálisabb kísérletek egész sora bontakozik ki Kornis Mihály drámáiban. Az 1980-as H alleluja lényegében még a becketti abszurd játéknyelvét imitálja, azzal a különbség­ gel, hogy fikcióvilága mögül nem valamely metafizikai távlat, hanem inkább egy groteszk sűrítésű történelmi-szociális példázat allegorikus intenciója tűnik elénk. A H alleluja tényle­ ges újítása ennek megfelelően nem is a várakozás toposzának alaki átértelmezésében van, hanem abban a nyelvhasználatban, amely a nagyvárosi folklór, a kispolgári művelődés mili­ őjéből szárm azó beszédstílus segítségével teszi kérdésessé az alakok individualitását. A szubkultúra nyelve azonban döntően nem a hagyományozott személyiségkép dekonstrukcióját szolgálja: érvénye valójában a művek teljes jelentéstani rendszerére kiterjed. A talált, a készen kapott nyelv kérdése Kornisnál inkább a szociális létezés önkifejezésbeli korlátozott­ ságának lesz demonstrációs alkalma, a nyelvhasználat esztétikai tényezőként így vonatkozik vissza a művek közvetlen valósághátterére. A Kozm a (1982) nyelvi megalkotottságának hiá­ nyosságai jól mutatják, hogy - miként a H alleluja sem a nyelvi megelőzöttség modernség utá­ ni helyzetére felel - ez a darab is bizonytalanul alkalmazza a hiányzó tragikum dram aturgi­ áját. A görög drám ák konnotatív odaérthetősége annyiban emlékeztet egyes posztmodem szerzők (Heiner Müller, Koltés) eljárásaira, hogy épp a klasszikus dramaturgia „újraírásá­ val" törekszik groteszk összhatásra. Csakhogy a közvetlen történeti vonatkozások félismer­ tetésének effektusai ebben a műben is elkülönülnek az abszurd jelhasználatának dram atur­ giai konvencióitól. A K ö rm agy ar (1988) egy klasszikus-modern drámatörténeti minta aktualizációjával kísérletezik, s lényegében a szereplő nélküli színmű nyelvi közléslehetőségeit ke­ resve fordul az újraírás posztmodern technikájához. Ez a m ű itt annyival kerül közelebb az én megalkothatatlanságának dilemmáihoz, hogy bizonyos értelemben egy önmagába visz szatérő (mert változataiban kimeríthető) nyelv lép a drám ai aktánsok szerepébe. Éspedig úgy, hogy nemcsak az alakok helyét „foglalja el", hanem kísérletet tesz az irodalmi (színpa­ di) nyelv „törmeléknyelv v el" való helyettesítésére is. Bármekkorák is azonban Kornis expe­ rimentális vállalkozásának fogyatkozásai, az új m agyar drám a szempontjából épp annak fi­ gyelemreméltó a jelentősége, hogy a szakrális irodalmi nyelv „trónfosztása" egyelőre nála vetíti előre a leghatározottabban a regionális szituáltság jelentésének új távlatait. Mind­ azonáltal a K örm agyar is csak azért félig sikerült példája ennek a kísérletnek, mert nyelvi karakterisztikumában itt sem a jelrendszer önállósulásának tagoltabb létértelmezési összefüg­ gései válnak igazán beszédessé, hanem a nyelvi szerepek nyelven túli meghatározottsága. Az új m agyar drám ának láthatólag az tehát a sarkalatos kérdése, miként sikerül m eg­ haladnia azt a nagy ütem különbséggel küszködő, konzervatív hagyom ányt, am ely ma m ár nem annyira tematikai-jelentéstani értelemben, mint inkább az átsajátított új techni­ kák m ögötti nyelvi-poétikai látásm ód ellentm ondásosságával veszélyezteti a m űnem fel­ zárkózását. A nemzetközi drám airodalom játéknyelvi m egújulásának d ram aturgiai kö­ vetkezm ényei jelenleg ugyanis olyan hazai kontextusban fejtik ki hatásukat, amelyből lé­ nyegében hiányzik a m odernség utolsó horizontjának belső, szerves műnemfejlődési ta ­ pasztalata. Alighanem ez lehet az oka annak, hogy a kortárs m agyar művek túlnyom ó többsége attól eltérő m ódon használja az átvett technikákat. A játéknyelv „irányultsá­ gát" tekintve ugyanis döntően még m indig nem a befogadás szabadon osztódó válasza­ ira apellál, hanem - a valósághoz való viszony átfogó közösségét feltételezve - azt a re­ cepciós beállítódást igyekszik megszólítani, am elyik az egybehangzó ráism erés e g y s é g é ­ ben érdekelt. M ég ha mind gyakrabban ellentett irányú, azaz kritikai tartalm ú is ez a be­ állítódás, a m agyar drám a egyelőre csupán az a zo no su lási m in tá k m eghatározta esztétikai interakció form áit képes „kiszolgálni": alakilag tehát nem sokkal többet annál, mint am ennyit m ár a klasszikus m odernség is lehetővé tett.

61

FUTAKY

HAJNA

NEMETH ANTAL PÉCSETT A m i e g y s z ín h á z t ö r t é n e t b ő l k im a ra d n a

A történet

d a g ó g ia i s z e n v e d é lly e l és a lk a ti a k tiv itá ssa l p á ro s u lt.

N é g y e s z te n d e ig d o lg o z o tt N é m e th A n ta l

A k e z d e ti, s z e r é n y „ a m a t ő r " m u n k a g y o rs a n

rendszeres színpadi músorsoro-

P é c s e tt, 1 9 5 9 ő s z é tő l 1 9 6 3 v é g é ig . Jó lle h e t p a p í­

k ite re b é ly e s e d e tt,

ro n lé n y e g e s e n to v á b b , té n y le g e s p é c s i m u n ­ k á s s á g á n a k e n n y i v o lt a z id e je ; 6 4 -tő l d e fa c to

zattá

m á r n e m m ű k ö d ö tt a v á ro s b a n . A v e s z p r é m i

v e lü k é s á lta lu k v a ló s ítv a m e g . N é m e th A n ta l

sz ín h á z n á l v e n d é g k é n t r e n d e z e tt 6 4 ta v a s z á n

re n d e z é s é b e n a m ű s o ro k e g y r é s z e v e g y e s jel­

(„ V e s z p r é m fe lk é rt a z

Othello

fejlő d ö tt m á r 1 9 6 0 ő s z é tő l, b e v o n v a p r o g ­

ra m já b a a P N S Z töb b m ű v é s z é t, so k e lő a d á s t

r e n d e z é s é r e ...

le g ű v o lt k é ts z e r e s e n is: h iv a tá s o s és a m a tő r

ú g y s in c s m u n k á m a s z e z o n b a n ..." , írta P e s trő l

k ö z re m ű k ö d ő k k e l, ille tv e m ű v é s z i é s o k ta tó

m á r c iu s 1 7 -é n , m a jd d e c e m b e r 1 9 -é n : „ P é c s ­ r ő l ... fe lk ü ld ik a f i z e t é s e m e t ..." ) , v é g ü l 6 5 -tő l a z O rs z á g o s S z é c h é n y i K ö n y v tá r S z ín h á z tö rté ­

ré s z le te k k e l. E z u tó b b i v e g y e s m ű fa jú m ű s o ­ ro k m e lle tt a töb b i a p ó d iu m s z e r ű e lő a d ó m ű ­ v é s z e t é s - h o rrib ile d ic tu ! - a s z ín h á z m ű v é ­

n eti G y ű jte m é n y é h e z „ o s z to tta k b e " , m á r m in t

sz e t je g y é b e n állt. A m ű v é s z i p ro d u k c ió é s is­

a m in is z té riu m , a m i ellen h iá b a v a ló a n p r o te s ­ tá lt. E m lé k s z e m fe lja jd u lá sá ra : „ P o r o s a k tá k

v o n n i; a - jo b b á ra e lv i - k ü lö n b s é g e t, e lh a tá r o ­

k ö z é a k a rn a k te m e tn i!" E z tö rté n t.

lá s t a m e g v a ló s u lá s b a n d o m in á n s fa k to r a la p ­

A

P écsi N e m z e ti S z ín h á z h o z

re n d e z ő k é n t

m e re tk ö z lé s k ö z ö tt o ly k o r a lig le h e te tt h a tá r t

ján p ró b á lo m m e g te n n i.

s z e rz ő d ö tt 1 9 5 9 -b e n (a h o l s o h a se m v o lt fő re n d e ­

E zek b en a z év ek b en P é c se tt m in d en szín h á­

z ő ; a S zín h ázi K islexikon [G o n d o la t, 1 9 6 9 ] a d a ta

zo n k ív ü li s zín p ad i ese m é n y (m ű s o r, ü n n ep ség

té v e s ), m iu tá n 5 7 -tő l m e g s z ű n t sz á m á ra a z a d ­ d ig s z ig o r ú 12 é v n y i s z ile n d u m ; a n n y it e n y h ü lt,

stb .) p ra k tik u s m e g s z e rv e z é s é re é s le b o n y o lítá­ sára szo lg á ló in té z m é n y v o lt P é c s V á ro s M ű v e­

h o g y v is s z a té rh e te tt a sz ín h á z i élet v id ék i p e ri­

lőd ési H á z a (to v áb b iak b an : M H ) a v á ro s kellős

fériájára, a h o n n a n 6 4 -b e n ism é t, v é g le g e se n ki­ sz o ríto ttá k . A p écsi sz ín h á z n á l 12 re n d e z é sé b ő l 4 v o lt p ró z a i m ű , a többi o p e ra , 64-b en m á r n em

k ö zep én , a D éry n é és Z etk in K lára u tc á k sark án .

k a p o tt fe la d a to t. L ev élb en töb b szö r m e g k e re ste

T ű rh ető s z ín p a d o t, k iszo lg áló h e ly iség ek et és

e z irá n t a z ig a z g a tó t, d a ra b o k a t is a já n lo tt - n em

sze m é ly i a p p a r á tu s t itt találh attak a ren d ező

e lő s z ö r - , d e ezek n em k e rü lte k P é c se tt sz ín re . -

sze rv e k , n oh a a M H ig en -ig en sz e g é n y h á z volt.

A n n a k , h o g y a v á ro sb a é rk e z v e k é se d e le m n é l­

M in th o g y m ajd h ú s z év ig - eb ben a z id ő szak b an

kül m e g k e z d te a sz ín h á z o n k ívüli te vé k e n y sé g é t

is - a m ű v é s z e ti fő e lő a d ó tisztét tö ltö ttem be,

amatőr színjátszás és a dráma- meg színháztörté­ neti ismeretterjesztés k eretei k ö z ö tt, k ez d e tb e n

fu n k ció m sze rin t v a la m e n n y i e lő a d á s é s m ű so r

csa k e n y h e in d íték a v o lt a s z á m á ra cse k é ly m ű ­

k á m h o z ta rto z o tt. Ily en fo rm án a le g te rm é s z e te ­

v é sz i fe la d a t, e z a té n y e z ő később v á lt e rő s m o tí­

sebb m ó d o n k e rü lte m k ö zv etlen m u n k a k a p c s o ­

vum m á.

latb a N ém eth A n ta lla l (a m ag á n é le tb e n k issé k o­

M é g a z ö tv e n e s é v e k n é m a s á g a id ején a N é p m ű v e lé s i In té z e tn é l n y ílt n é m i le h e tő s é g e

ráb b an m e g is m e rte m férjem , B é c sy T a m á s ré ­ v én ). E z talán in d o k o lja, m iért é rz e m m a g a m jo­

a z a m a tő r s z ín já ts z á s s a l v a ló k a p c s o la tr a ta ­

g o su ltn ak , h o g y N é m e th A n ta l p é c s i évein ek

az

n á c s a d ó k é n t,

en nek

fo ly ta tá s a

m ost

te rm é ­

(K o ráb b an és k éső b b en D o k to r S á n d o r n e v é t v i­ selte; m ai u tó d a k isz o ru lt a v á ro s k özp o n tjáb ó l.)

m e g re n d e z é s e (sű rű n a s z e rk e sz té se is) m u n ­

szín h ázo n

k ív ü li, á m

k ö z é rd e k ű

e sem én y eit

s z e ts z e rű e n a d ó d o tt, m in th o g y k e v é s s z ín h á z i m u n k á ja k ö z e l s e m k ö tö tte le s z a k m a i fe lk é ­

szá m b a v e g y e m é s ró lu k e m lék eim et rö g zítsem . V életlen ü l k ö z v e tle n ré s z e s e le ttem an n ak a m ű ­

s z ü lts é g é t, a m i - rá je lle m z ő e n - h a ta lm a s p e ­

v é sz i m u n k á n a k , m e ly N é m e th A n ta l éle té t eb­

62

ben a z id ő b e n tú ln y o m ó a n , c sö n d e s sikerekk el

rü lö tte , m e ly b e n n e m a k a rt h a d v is e lő len n i,

k itö ltö tte ,

n y o m ta la n

c s u p á n d o lg o z n i k ív á n t v o ln a sz a k m a i e s z k ö ­

m a ra d n a , h a n e m ő riz n é k o rtá rsi ta n ú sá g té te l. A re n d e z ő é le tm ű v é n e k p e d ig n e m m e llő z h e tő része.

m e g -m e g tű r t m u n k á s s á g á n a k fö lté tie n n y e r te ­ se v o lt a z o n b a n a p é c s i k ö z ö n s é g .

jellegénél

fo g v a

m é g is

N é m e th A n ta l so k o ld a lú te ttv á g y a , ö tle te s ­

z e iv e l. M é g is á ld o z a ta

le tt. S a n d á n

fig y e lt,

•

s é g e g y o rs a n fö lfe d e z te a M H -b a n k ín á lk o z ó , m é g o ly s z ű k ö s te re p e t, é s é v e k ig b e n é p e s íte tte s z ín p a d i-ir o d a lm i p ro g ra m o k k a l. Ezeknek d r a m a tu r g ia i, m ű s o rs z e rk e s z tő i m u n k á já t

E lm o n d a n d ó im n e m terje d n e k ki N é m e th A n ta l m ű v é s z e ti is m e r e tte rje s z tő m u n k á já ra ,

m e g b e s z é lé s e in k a la p já n v é g e z te m , n e m m u n ­

m e ly e t a M H -tó l fü g g e tle n ü l v é g z e tt, c s u p á n

k a k ö ri k ö te le s s é g b ő l, d e v a la k in e k ú g y is v é ­ g e z n ie k e lle tt, k ü lö n h o n o r á lá s á r a a M H a n y a ­

tu d o m á s o m v a n r ó la , h o g y több isk o láb an (N a g y L a jo s G im n á z iu m , M ű v é s z e ti G im n á z i­

g i k e re te i m ó d o t n e m a d ta k . A r e n d e z ő v e l v a ló

u m ), m ű v e lő d é s i in té z m é n y b e n (N e v e lő k H á ­

z a v a rta la n b a rá ts á g u n k v is z o n t s z in te m a g á tó l

z a ), s z a k m a i to v á b b k é p z é s e n (S z ín já tsz ó A k a ­

é rte tő d ő v é te tte , m e g a z , h o g y v a la m it k o n y íh o z z á . S o k ta p a s z ta la to t, ta n u ls á g o t,

d é m ia ) ta rto tt re n d s z e re s e n e lő a d á s o k a t. A M H -tó l n é m ile g fü g g e tle n ü l, a P e d a g ó g u s

e m lé k e t k ö s z ö n h e tte m e n n e k a z e g y ü ttm ű k ö ­

S z a k s z e r v e z e t N e v e lő k H á z á b a n a la k u lt m e g

d é sn e k , m e ly e k ta lá n é le tk ö z e ib e h e ly e z h e tik

és té n y k e d e tt a z Iro d a lm i S z ín p a d (to v á b b ia k ­

e g y n a g y , m é lta tla n k ö r ü lm é n y e k k ö z é s z o rí­ to tt m ű v é s z e g y é n is é g ö n m e g ta r tó k ü z d e lm é t.

b an : IS Z ), m e ly e t e p ó d iu m m ű fa jb a n N é m e th A n ta l h o z o tt lé tre e lső k é n t P é c s e tt, s a m e ly n e k

E z é r t tö re k s z e m a m e g r e n d e z e tt m ű s o ro k in d í­

e lő a d á s a i z ö m m e l a M H -b a n v e g y e s p r o d u k ­

té k a in a k , h á tte ré n e k v á z o lá s á r a é s n é h á n y , k ü ­

c ió k é n t k e rü lte k s z ín re , e z é rt e k ö z ö s p r o d u k ­

lö n ö se n k ie m e lk e d ő e s e m é n y le író -e le m z ő is­ m e r te té s é r e .

tu m o k a t m a jd a töb b i k ö z ö tt e m líte m . (A z el­ k ü lö n íté s tö b b n y ire m e rő b e n fo r m a i v o lt, m ű ­

to tta m

M e g k ís é rle m

h á ro m

é v tiz e d

m ú ltá n

rö v i­

d e n , á m h ite le s e n é rz é k e lte tn i a z t a lé g k ö rt,

s o rte r v i, a n y a g i k é n y s z e r sz a b ta m e g o ly k o r a „ re n d e z ő s z e r v " m e g je lö lé sé t.)

m e ly N é m e th A n ta l s z e m é ly é t, m u n k á já t P é ­

A S z ín já tsz ó A k a d é m ia k é té v e s elm é le ti és

cse tt k ö r ü lv e tte . A h iv a ta lo s s á g u d v a r ia s g y a ­

g y a k o rla ti s tú d iu m á n a k te rv é t N é m e th A n ta l

n a k v á s s a l fig y e lte és fig y e lte tte , a k ö z ö n s é g

m é g in s tru k to rk é n t d o lg o z ta k i. M ik o r 5 9 -b e n

m o h ó é rd e k lő d é s s e l fo r d u lt feléje. U tób b ib a n

P é c s re jö tt, a z a m a tő r ö k irá n y ító ja fe lk é rte a

so k féle d in a m iz m u s m ű k ö d ö tt: a m u la s z to tta ­ k a t p ó to ln i v á g y ó , ő s z in te k u ltu rá lis é rd e k lő ­

teljes k é p z é s v e z e té s é re . E b b en a fu n k ció jáb an v itte á t a p ro d u k c ió s ré s z t a d d ig i m ű k e d v e lő

d é s é s s z e n z á c ió é h e s s z n o b é r ia , ü r e s k ív á n c s i­

s z ín h á z i fo rm á já b ó l a s z e r k e s z te tt m ű s o ro k a t

s á g é s ü d e n y ito tts á g h e te r o g é n ö ss z e té te lb e n . A s o k m in ő s é g ű in d u la t m in d e g y ik é h e z tá rs u lt a z o n b a n a titk o lt v a g y n y ílt tisz te le ttő l fe lfo k o ­

e lő a d ó iro d a lm i s z ín p a d p ó d iu m m ű fa já b a . íg y n ő tt ki a z e m líte tt IS Z , m e ly kb. 6 3 -ig m ű k ö ­ d ö tt irá n y ítá s á v a l (ele in te e g y „ e lv i" irá n y ító t

z o tt v á r a k o z á s . N e m v o lt k ö n n y ű eb b en a fe­

m é g m elléje re n d e lte k ). A z ISZ m ű s o r a i k ö z t

s z ü lt k ö z e g b e n d o lg o z n i s e m n ek i, se m a z o k ­

k e v é s v o lt a v e g y tis z tá n a m a tő r p ro d u k c ió , n é ­

n a k , ak ik b á rm ily m ó d o n te v é k e n y s é g é h e z tá r­

h á n y h iv a tá s o s s z ín é s z m a jd n e m m in d ig k ö z ­

su lta k .

a n n y it,

re m ű k ö d ö tt. E z te tte a z tá n k é z e n fe k v ő v é , h o g y

v a g y tö b b e t á r to tt, m in t h a s z n á lt. P é ld á u l a

ta g s á g a a M H -b a n id ő k ö z b e n k ia la k íto tt, s a já t­

s z ín h á z m in d e n k o ri v e z e tő in e k é rz é k e n y fé lté ­

s á g o s a n fé lh iv a tá s o s e lő a d ó m ű v é s z e ti p ro d u k ­

k e n y s é g é t - e z P é c s e tt k iirth a ta tla n h a g y o ­ m á n y k é n t él m á ig m in d e n m á s s z ín h á z fé le s é g ­

ció k b a n , a F e lo lv a s ó S z ín h á z m ű s o ra ib a n is ré s z t v e g y e n . A z IS Z n e m e g é s z e n fiatalo k b ó l

g e l sz e m b e n -

K ü lö n ö s

n im b u s z a

le g a lá b b

fe ls z íto tta , a m ib ő l sz á m ta la n

s z e r v e z ő d ö tt, tag jai in k áb b é re tt v a g y é r ő k o rú

a p ró b b -n a g y o b b g á n c s v e té s , o k ta la n h ír e s z te ­

é rte lm is é g ie k v o lta k ( g y ó g y s z e r é s z , O T P -v e z e -

lés s z á r m a z o tt. T ö b b e k e t irr itá ló , lá z a s m u n k a ­ k e d v e k é n y e lm e tle n k ih ív á s t je le n te tt, v a ló s z í­

tő , ta n á r , a s s z is z te n s , r ip o r te r , g ra fik u s ), a c s o ­ p o r to t b a rá ti k ö r ü k a lk o tta . Id ő telv é n a z ily en

n ű le g a z v o lt m á r p u s z ta je le n lé te is. M a m á r

k e d v te lé s e k re n d e s e n k im e rü ln e k , a ta g o k a t az

b e v a llh a tju k : a z le tt v o ln a a k k o rtá jt m á s u tt is;

é le t to v a s o d o rja . A z a la p ító e g y ü tte s in s p ir á c i­

e g y jó v á n e m te tt, d u r v a e rk ö lc s i s é r e le m , m ű ­

ója a z o n b a n g y o rs a n m e g f o g a n t, 6 3 -b a n m á r a

v é s z i-s z e lle m i

b iz o n y íté k a k é n t

N a g y L a jo s G im n á z iu m iro d a lm i s z ín p a d á n a k

já rt-k e lt k ö z tü n k , é s n e m v á lt ö n m a g a á rn y é k á ­

ta g ja i tű n te k fö l k is e g ítő k é n t a F e lo lv a s ó S zín ­ h á z b a n , 6 4 ta v a s z á tó l p e d ig ők lé p te k a N é ­

té k o z lá s

é lő

v á s e m ! V a la m i fu rc s a fa n to m h á b o rú fo ly t k ö ­

63

m e th A n ta l v e z e tte e lső IS Z ö rö k é b e , é s fo ly ta t­

„»új v izek en « já rta k ", d e m ű v e ik alig v a g y so ­

tá k a n n a k k e z d e m é n y e it a M H h íre s s é le tt Iro ­

se m ju to ttak m a g y a r s z ín p a d o k ra , so sem h a ­

d a lm i S z ín p a d a k é n t.

to ttak h a z a i író in k ra. (K ö zü lü k 9 -1 0 a z ó ta is­

A z 1 9 5 9 / 6 0 - a s é v a d m é g a k ib o n ta k o z á s id e ­ je v o lt. A z IS Z m e g s z e r v e z é s é v e l p á r h u z a m o ­

m e rt le tt.) „ K é ts z á z e lm a ra d t p re m ie rt p ótoln i k iz á ró la g tanulmányi, is m e re tsz e rz é si célból ab ­

sa n fo ly ta k a S z ín já ts z ó A k a d é m ia e lm é le ti e lő ­

s z u rd u m is len n e, d e e g y ilyen » felo lv asó szín-

a d á s a i, k ö z ü lü k a S h a k e s p e a r e -e lő a d á s o k a t -

h á z « , m e ly k itű n ő iskolája leh etn e a ré s z tv e v ő

Találkozások Shakespeare hőseivel c ím e n - s z é le ­ seb b é rd e k lő d é s re s z á m ítv a , N é m e th A n ta l a

sz ín észek rá d ió -sz ín é s z i g y a k o rla tá n a k is, m e g ­ o ld an á e m e g o ld h a ta tla n n a k tű n ő p ro b lé m á t." A

M H n a g y te rm é b e n é s sz e rv e z é s ü n k k e l ta r to t­

so ro k b ó l k ö v etk eztetn i leh et, m ily en v o lu m en ű

ta. V á ra k o z á s a i g a z o ló d o tt, a z e lő a d á s o k ra tó ­

v álla lk o z á sra g o n d o lt N é m e th A n ta l, h a a két­

d u lt a k ö z ö n s é g . E ttő l n e k ib á to ro d v a b e le v á g ­ tu n k e g y s z ín p a d i illu s z trá c ió k k a l m ű s o r r á b ő ­

s z á z p re m ie rt n e m is v e ssz ü k b etű szerin t. A m e g v a ló s ítá s ra n é z v e „esetrő l e s e tre 3 - 4 szín ­

v íte tt B re c h t-e lő a d á s m e g r e n d e z é s é b e , a m it a

h ázi m ű v é s z " k ö z re m ű k ö d é s é t és e g y „ m e g s z e r­

T IT S z a b a d e g y e te m é v e l k o o p e rá lv a „ le g itim á l­

v e z é s a la tt álló k is » e g y ü tte s « -t" em lít, utób bit

tu n k " . S z ü k sé g v o lt e r r e , m e r t B r e c h t u g y a n

ú g y , m in t a m e ly n em az o n o s a z „ e g y eszten d ő

c s a k ism e re tle n v o lt k issé (e z se m

s z o lg á lt

a la tt o rs z á g o s h írű v é lett P écsi Iro d a lm i Szín­

e lő n y é re ), d e h a N é m e th A n ta l h o z ta s z ó b a , a

p a d d a l" , n o h a a n n a k „ m á s m isszió jú tagjai is

g y a n ú s e m k ím é lte . A re n d e z ő in te g rá n s te tte it

m e g íg é rté k s z ü k sé g s z e rin t v a ló k ö z re m ű k ö d é ­

a la p v e tő b iz a lm a tla n s á g k ís é rte a h e ly i k u ltu ­ rá lis é le t d ö n tn ö k e i ré s z é rő l. - A Brecht-előadás

sü k e t." A léte síte n d ő F e lo lv a só S zín h áz sz e rv e ­ zeti felép ítése fen tiek alap ján elé g m e g fo g h a ta t-

egy

is m e r t s z ín h á z i

lan n ak látszik , a z is v o lt. Á rta tla n titka, a külön

s z e m lé le te t é s g y a k o r la to t m u ta to tt b e v a ló s á ­

a d d ig

nem , vagy

a lig

„k is e g y ü tte s " - n e m sz ü le te tt m e g . A re n d e z ő

g o s m ű v é s z i je le n tő s é g e s z e rin t. A k k o rib a n a s z ín h á z tagja v o lt M a rg ita y Á g i é s F ü lö p Z s ig ­

te rv e it e le v e a sz ín h á z m ű v é s z e iv e l é s a z ISZ r á ­ te rm e tt tag jaiv al g o n d o lta m e g v a ló síta n i. A M H

m o n d , e g y é v v e l előb b a F ő isk o la n a g y h ír ű

ig azg ató ja

Ko ld u so p e ra -e lő a d á sá n a k

k a p ó ra

h o g y „ p u s z tá n " a m ű s o ro k k italálásáért és m e g ­

jö tt, h o g y ré s z le te k e t a d ja n a k e lő sz e re p ü k b ő l. A Koldusoperán k ív ü l m é g a Mahagonnyból

re n d e z é sé é rt e g y etlen fillér tiszteletd íjat sem fo­ ly ó síth a t, ily en jo g cím re n in cs p a ra g ra f u s (talán

h a n g z o tt el tö b b z e n é s b e té t és e g y s o r m á s

jo g cím s e m v o lt). A z z a l a k erü lő v e l v is z o n t, h a

d rá m a r é s z le t, v e rs . A 3 0 0 fé rő h e ly e s te re m b e

N é m e th A n tal e g y a m a tő r c s o p o rt (n év leg es) v e ­

m á s h e ly is é g e k b ő l is h o r d a tta m b e sz é k e k e t, v a g y 4 0 0 e m b e r ü lt m á r a n é z ő té re n , d e m é g

zetőjek én t d o lg o zn ék a M H -n á l, teh át „ m ű v é ­ szeti o k ta tó k é n t", A -k a te g ó riá s m ű k ö d ési en g e ­

ré s z tv e v ő i;

a z o n b an

idejében

felv ilág o síto tta,

m in d ig tö m e g s z o r o n g o tt a z e lő té rb e n . K in y i­

d ély e alap ján s z e ré n y h o n o rá riu m m a l a lk alm az­

to ttu k a te re m s z á r n y a s o ld a la jtó it, a z o k n y ílá ­

h atn á . H a v i 8 0 0 . - F t v o lt ez a z ö s s z e g , a sz e rz ő ­

sá b a n , a falak m e n té n le g a lá b b m é g s z á z a n á ll­ h a tta k. A tű z - é s e g y é b re n d é s z e ti e lő ír á s o k a t

d é s heti 2 x 3 ó rá s p ró b a fo g la lk o z á so k v e z e té s é re k ö telezte a re n d e z ő t. E z a k iseg ítő m e g o ld á s a g y a k o rla tb a n p e rs z e e g y k e ttő re lelep lező d ö tt,

á th á g tu k - n e m u to ljá ra - , d e so h a ily e n jó ü g y é rd e k é b e n . A h á ro m ó rá n á l h o s s z a b b m ű s o ro n a k ö z ö n s é g frisse n k ita rto tt. A sik e r a r r a in d í­ to tta N é m e th A n ta lt, h o g y e lő á lljo n e g y re n d ­ s z e r e s s z ín p a d i-ir o d a lm i p r o g r a m te rv e z e té ­

g a z d a g a la p o t n y ú jtv a a so h a n e m csitu ló in tri­ k ák n ak . F o rm a i k én y sz e rb ő l a z o n b a n fe n n m a ­ ra d t. M u n k áján ak m in d e n sik ere, e re d m é n y e sem

m e n te s íte tte

k özb en

N é m e th

A n ta lt a z

v e l, m e ly e t a M H s z e r é n y a d o tts á g a ir a tek in ­

„ a m a tő r " alk a lm a z á ss a l járó p itián er felad ato k ­

te tte l fe lo lv a s ó s z ín h á z k é n t k é p z e lt el. E re d e tile g a J elenkornak s z á n t cik k fo rm á já ­

tól (n a p ló v e z e té s, jelen tések stb .),1 d e so h a n em h á b o rg o tt m iattu k .

b a n írta m e g j a v a s la tá t,1 d e n e m je le n t m e g , fö l­

Ja v á b a n fo ly ta k a z elő k észü letek 6 0 ta v a s z á n ,

te h e tő e n a z é r t , m e r t a M H á lta l 1 9 6 0 . a u g . 3 -á n

n y a rá n . K ü lö n n é v v e l is fe lru h á z tu k v o ln a a le ­ e n d ő p ó d iu m o t, íg y : N A G Y V IL Á G F elo lv asó

6 3 / 1 9 6 0 . s z . a . a v á ro s i ta n á c s h o z jó v á h a g y á s r a fö lte rje s z te tt ü g y d a r a b JA V A S L A T c. m e llé k le ­ te1,3 tö b b s z ö r s z ó s z e r in t a cik k b ő l v a ló . - E lő ­

S zín h áz. A fa n tá z ia n é v v é g ü l e lm a r a d t, kisebb

s z ö r a h iá n y p ó tlá s s z á n d é k á t h a n g s ú ly o z z a ,

n a g y o b b ré szb en a z é rt, m e rt tú l k o z m o p o litá n a k

m e ly

„négy

é v tiz e d

m u la s z tá s a it"

részb en a h a s o n c ím ű fo ly ó irat irá n ti tiszteletb ől,

k ív á n n á

ta lá lta to tt. P e s trő l jú n iu s 3 -á n h o z z á m in tézett

e n y h íte n i, m iv e l „ a z e ls ő v ilá g h á b o r ú u tá n

leveléb en 3 N é m e th A n ta l m é g h a s z n á lta , m ik o r

s z ín h á z i é le tü n k e ls z a k a d t a 4 0 é v a la tt h a la d ó

k é rte , h o g y „N A G Y V IL Á G P é c s v á r o s M ű v elő ­ d ési H á z á n a k fe lo lv asó szín h áza s z á m á ra k ív á­

v ilá g tó l." R ö p té b e n fö ls o ro l 19 d rá m a ír ó t, akik

64

n a to s le n n e b e sz e re z n i e g y p é ld á n y t a » F a u st«

m eth Já n o sn ak , ak i in té z m é n y ü n k k ö ltség v e té -

ö ssz k ia d á sá b ó l ('H elik o n K la ssz ik u so k ') és Ba­

séb en a z iro d a lm i ré s z re k ü lön ü g y e lt.1,3) A z

lassi Bálint m o s t m eg jelen t C re d u lu s és Jú lia c. p á sz to rjá té k á b ó l. F é ló , h o g y n e m le sz b esze­ re z h e tő , v is z o n t, ha lé tre jö v ü n k , feltétlenü l

a n y a g i zö k k en ő k et e d d ig is, m o s t is a z olcsóbb , s z e rk e sz te tt m ű so ro k k a l h id altu k át, jó ré sz t íg y k e rü ltek a p ro g ra m b a . K ö ltség es p ro d u k c ió t

sz ü k sé g le sz rá ju k !" (A B a la ssi-m ű a lig k oráb b i feltalálása n a g y iro d a lm i s z e n z á ció v o lt, Pé­

a zo n b an 6 3 /6 4 - r e n e m te rv e z h e ttü n k h iv a ta lo ­ san . N é m e th A n ta l „ h itelb en " p ró b á lta elők észí­ teni Az ember tragédiája e lő a d á sá t; 6 3 . jú n iu s 18-

cse tt u g y a n n e m sz ó la lt m e g , te rv b e v é te le igen jellem ző az érdekességek és értékek irán t m in d ig egyszerre fo g é k o n y m ű v é s z re .)

án P es trő l3 n ek em k ü ld ö tt levele szerin t: „P écsi Ild ik ó 1 9 6 4 -e s fizetésre h itelb e v álla lta É v a sze­

A JA V A S L A T -b a n á lló te rv e k b ő l k ét a la p v e tő

re p é n e k m e g ta n u lá s á t és k id o lg o z á sá t a 'T ra g é ­

ten d en cia e m e lk e d ik ki. E g y ik : „ e g y e s h a la d ó ­ sz e lle m ű író k teljes é le tm ű v é n e k a n a g y k ö z ö n ­

d ia ' o ra tó rik u s e lő a d á s á ra . Ú g y g o n d o lo m , h o g y B án ffy v al é s D ob ák k al is m e g tu d o k íg y álla p o d ­

sé g g e l v a ló m e g is m e rte té s e " a h a z a i d rá m a - és sz ln h á z is m e re t h iá tu sa in a k p ó tlá s á ra ; a m ásik :

ni és a k k o r o k tó b erb en v a g y n o v em b erb en m e g leh etn e tartan i a z e lő a d á s t". N o v em b e rb e n

„ sz ín h á z i m ű so ro k b ó l ok k al, ok n élk ül h iá n y z ó e g y e s d rá m á k " m e g s z ó la lta tá s a , „e lső so rb a n

a zo n b an a B ab its-em lék est m e g re n d e z é s é re k e­ rü lt so r, a m ih ez a tá m o g a tá s t ro k o n szerv ek tő l

o ly a n k ö n y v d rá m á k jöh e tn e k tek in tetb e, m e ly e k

k old u ltu k ö ssz e , d e a k ö v e tk e z ő é v új k ö ltsé g v e ­

ré g ó ta n e m sz ó la lta k m e g és b e lá th a tó id e ig n e m

tésére sz á m ítv a terv e in k e t m é g n e m a d tu k föl.

is jelennek m e g s z ín h á z a in k s z ín p a d ja in ". N a g y , k lasszik u s „ k ö n y v d rá m á k " v aló b a n s z ín re k e ­

L ev elek b en m é g sz ó e s e tt tov áb b i m ű so ro k ró l (a z Oreszteia e lő a d á sá ró l, e g y T h o rto n W ild er-

rü lte k , d e a m it ezek m ellett m é g k ilátásb a h e ly e z

estrő l, e g y S h a k e sp e a re -d rá m a k e re s z tm e tsz e té ­

itt, „ n a g y o b b sz a b á sú , m o d e m , m a i d rá m á k " h a ­

rő l), d e m á r n em v a ló su lta k m e g . N e m c s a k a

so n ló m e g s z ó la lta tá s á t, e z c sa k csek ély sz á m b a n re a liz á ló d o tt, töb b n y ire a z első n ek em líte tt ten­

M H a n y a g i alapja b izo n y u lt in g a ta g n a k , k im e­ rü ltek N é m e th A n ta l erk ö lcsi és fizikai tartalék ai

d e n ciá t sz o lg á ló , írói é le tm ű v e k e t ism e rte tő m ű ­

is az e g y re m eg a lá z ó b b h e ly zetb en , a m ely b e a

sorok ba in te g rá ló d o tt.

szín h ázn ál sz o ríto ttá k . E g é s z s é g e sem v o lt ép ,

A te rv e k é s a m e g v a ló s u lá s n a g y e lté ré s e s z e m b e tű n ő . A s z o ro s a n v e tt fe lo lv a s ó s z ín h á ­

az á llan d ó id e g fe s z ü ltsé g , m e ly „ p a rti­ z á n a k c ió it" - a M H -b an re n d e z e tt m ű s o ra it - k í­

zi p r o g r a m o k - teljes m ű v e k fe lo lv a s ó e lő a d á ­

sérte, felő rö lte é s v é g e t v e te tt p écsi m ű k ö d é s é ­

sa i - ritk á k v o lta k , a p ro d u k c ió k z ö m é t a z e g y -

nek, a F e lo lv a só S zín h ázn ak is.

e g y s z e r z ő t is m e r te tő , g y a k r a n

é rin tő (v e r s , p r ó z a , d r á m a r é s z le t[e k ], rö v id e b b

A JA V A S L A T -b a n a m ű v é s z i b e m u ta tá s t k í­ s é r ő m a g y a r á z a t, is m e r e tn y ú jtá s s z á n d é k a is

teljes d rá m a ) ö s s z e á llítá s o k é s a z ú n . s z e r k e s z ­

m e g ta lá lh a tó . K ö z v e tle n ü l N é m e th A n ta l tan í­

te tt, iro d a lm i s z ín p a d i m ű s o r o k a lk o ttá k . E z

tó ih le té b ő l fa k a d t, á m a k k o ri „ k ö z m ű v e lő "

u tó b b ia k a t a JA V A S L A T m é g n e m v e tte s z á m í­ tá sb a . A z iro d a lm i s z ín p a d i m ű s o r o rs z á g o s a n

sz e m lé le tü n k tő l é s p ra x is u n k tó l se m v o lt id e ­ g en . T ö r e k e d tü n k r á , h o g y a k ö z ö n s é g s z a k s z e ­

is e k k o rtá jt k e z d e tt k ia la k u ln i m in t p ó d iu m ­

rű in fo rm á c ió k b ó l tu d ja is, m it lá t é s h a ll. L e g ­

töb b m ű fa jt

m ű fa j. A m a tő r c s o p o rtjá t (IS Z ) N é m e th A n ta l

tö b b s z ö r a re n d e z ő ja v a s o lta s z a k e m b e re k e t

k e z d e ttő l e r r e p ro filír o z ta , d e a z tá n - m e n e t

h ív tu k e g y -e g y m ű s o r b e v e z e té s é r e , ő c s a k n é ­

k öz b e n - a M H iro d a lm i e stje in e k s o rá b a is g y a k r a n b e ik ta tta a n y a g i k é n y te le n s é g b ő l. A

h á n y a lk a lm a t ta r to tt fen n m a g á n a k . M a so k an

MH

és d a r a b v á la s z tá s á t

m e g a rá v o n a tk o z ó fo g a lm i, a d a ts z e r ű is m e r e ­

e g y s o r k ü ls ő té n y e z ő b e fo ly á s o lta (p l. s z ín é ­ sz e k m ű v é s z i e l f o g la l t s á g a /s z a b a d s á g a , a k iv i­

tek ö s s z e k a p c s o lt k ö z v e títé s é tő l (n e m a la p ta la ­ n u l). Á m a k k o r e g é s z e n k iv é te le s le h e tő s é g

te l te ch n ik a i sz ü k s é g le te in e k l e h e tő s é g e /le h e -

n y ílt rá P é c s e tt e g y n a g y tu d á s ú , b iz to s m ű v e lt­

te tle n s é g e , n é m e ly k o r fe lső b b s z e r v e in k n y o ­

ség ű

m a té k o s k ív á n s á g a ), le g fő k é p p e n a s z ű k ö s és

S z a k m a i fe lk é s z ü lts é g e , s tilá ris b iz to n s á g a v o lt

e g y r e s z ű k ö s e b b a n y a g i k e re te k . A M H e re d e n d ő e n m o s to h a a n y a g i h e ly z e te 6 2 -tő l ro h a m o s a n to v á b b ro m lo tt. A tá n ce ste k

a z a z e rő , m e ly m á g n e s k é n t r e n d e z te el a m é g ­ o ly h e te r o g é n ré s z le te k e t é s / v a g y ré s z tv e v ő ­ k e t. T e r m é s z e te s e n n e m m in d ig a z o n o s s z ín v o ­

b e vétele, m e ly a n ív ó s p ro g ra m o k a t e lta rto tta ,

n a lo n , d e n e m e m lé k s z e m o ly a n e s e tre , a m ik o r

m in im u m ra csö k k e n t. A 6 3 -a s é v e lső felében

e g y -e g y e lő a d ó m ű v é s z g y a k r a n k iv á ló teljesít­

feléltü k e g é sz é v i tá m o g a tá s u n k a t, d u g o tt se g é ly -

m é n y é n tú l is n e h ív o tt v o ln a e lő v a la m i m e g ­

ly e l h ú z tu k k i a z e s z te n d ő t (h ála B á rd o s i N é ­

r a g a d ó s z ín p a d i é lm é n y t, n e v itte v o ln a á t a

m ű s o ra in a k

tá r g y -

fin to r o g n á n a k a m ű a lk o tá s , m ű v é s z i e lő a d á s

ren d ező

m a g a b iz to s

p ro d u k c ió ib a n .

65

k ö z ö n s é g re a m a g a sz u g g e s z tív e n e g y s é g e s lá­

k ö d ő T o m a n e k já té k á h o z ig a z o d o tt. A leg isk o -

tá sm ó d já t. É rth e tő e n le g k e d v e se b b e k v o lta k n e­ ki a z e re d e ti e lk é p z e lé se in e k m e g fe le lő felo lvasó

lá z o tta b b fe lo lv a s ó sz ín é s z e k is e ljá ts z o tta k te ­

sz ín h á z i p ro d u k c ió k m e g a fe lo lv a só és a k tív já­ ték ot is m e g v a ló s ító „ s z e rz ő i m ű s o ro k ".

S z a b ó O ttó a z im é n t e m líte tt O 'N e ill-d a r a b

A F e lo lv a s ó S z ín h á z - m a ra d ju n k e n n é l az e rő se n p o n ta tla n e ln e v e z é s n é l - n e v é n e k a k k o r

te a u -d r á m a h ő s n ő jé t. G ir a u d e a u x A bellac-i Apollo c. v íg já té k á t és L o rc a A csodálatos vargá­

m a r a d é k ta la n u l m e g fe le lv e - 1 9 6 0 n o v e m b e r é ­ b e n m u ta tk o z o tt b e a Faust I. ré s z é n e k e lő a d á ­

néját m e g e g é s z e n s z ín h á z s z e rű e n , u tó b b it é p ­ p e n s é g g e l s z c e n ír o z v a a d tá k elő a sz e re p lő k .

s á v a l.

M in d e n

té n y e z ő

ré sz t

v e tt

h á t s z ín h á z i

s z ö v e g tu d á s s a l

c ím s z e r e p é t, K o ó s O lg a

s z e r e p e k e t, p l.

Az emberi hang

c . C o c-

benne,

F ö lte h e tő k é rd és: m i csáb íth atta a m ű v é sz e k e t

a m e l y /a k i a to v á b b i m ű s o r o k ré s z e s e v o lt. A

a fá ra d s á g o s , k e v é s s é g a z d a s á g o s m u n k á ra ? E zt

fő s z e r e p e k e t a s z ín h á z m ű v é s z e i fo r m á ltá k , n e k ik ú n . filh a rm ó n ia i g á z s it (k é ső b b o ly k o r

an n ak idején is so k an firtatták , u g y a n is h ason ló v álla lk o z á sra s o ro z a tb a n , re n d sz e re se n - tu d ­

c sa k a ta rifa a ls ó h a tá r á n ) fiz e te tt a M H , az

to m m a l - m á s u tt n e m ak a d t p éld a . N é m e th A n ­

a m a tő rö k p e d ig m e r ő k e d v te lé s b ő l d o lg o z ta k .

tal re n d e se n a z t v á la s z o lta , h o g y a jó szerep ek ­

A fe llé p é s a sz ín é s z e k n e k se m je le n te tt k ö n n y ű h a k n it. S o k s z o r p ró b á lta k , a z o n k ív ü l te lje sít­

b en , új m ű v é s z i p ró b ák b an v a n a d o lo g m a g y a ­ rá z a ta . Ig a z , d e h o z z á te h e tjü k , h o g y a z ő sz e m é ­

m é n y ü k k ö z e l se m m e r ü lt k i a s z ö v e g m é g o ly

lyes v o n z e re je , tek in télye n élk ü l e z sem lett v o l­

k id o lg o z o tt fe lo lv a s á s á b a n . A fe lo lv a s ó p u lp i­ tu s o k m e lle tt le h e ts é g e s , n a g y o n fin o m , jel­

n a e leg en d ő . A szín észek - é s m á s o k is - első so r­ ban tan u ln i a k a rta k tőle. V a ló s z ín ű le g n em csa­

z é s s z e r ű g e s z tu s o k , já té k m e g o ld á s o k s z o k a t­

latk o ztak , m e r t h a m a r k ialak u lt a „ tá rs u la t" bi­

la n k ife je z é sm ó d já t e l k e lle tt s a já títa n iu k . (E r­

z o n y o s elitje; a tö rz s ta g o k élvo n alb eli m ű v é sz e k

rő l a re n d e z é s e k is m e r te té s e k o r m é g s z ó ln é k .)

v o ltak v a g y h a m a ro s a n a z o k lettek .

K e z d e ttő l e lő fo rd u lt, h o g y e g y ik -m á s ik s z í­ n é s z s z e re p é n e k k ie m e lk e d ő ré s z é t ö n k é n t

A F e lo lv a só S zín h áz n e v e z e tű e g y s z e ri-e g y e ­ di k ép z ő d m é n y b e n m ű k ö d é sé n e k ideje a latt ér­

m e g ta n u lta . K é ső b b e z a k o m b in á lt, fe lo lv a s ó és d ir e k t e lő a d á s m ó d tö b b s z ö r é rv é n y e s ü lt, k i­

am ely b en m in d e n k ö z re m ű k ö d ő ö n tu d a tla n u l is

v á lt rö v id je le n e te k , illu s z tr á ló s z e m e lv é n y e k b e m u ta tá s a k o r . A k a d t sz ín é s z , ak i a fe lo lv a ­

o sz to z o tt. T alán a szo k atlan a d o tts á g o k v életlen , sz e re n csé s ta lálk o zása te tte , talán a m ű so ro k

v é n y e sü lt

v a la m i

n a g y v o n a lú

alkotó gesztus,

s á s r a n e m v á lla lk o z o tt, d e a k ín á lt s z e r e p v o n ­

e g y sz e risé g e , talán a re n d e z ő szem ély iség én ek

z e re je rá v e tte , h o g y e g y e tle n e lő a d á s k e d v é é rt

fo rm á tu m a , v a g y ezek e g y ü tt, h o g y a legtöbb

te te m e s s z ö v e g e t m e g ta n u ljo n , s o ly k o r a p a r t­ n e r (e k ) is k ö v e tté (k ). P l. M e n s á ro s L á s z ló a p i-

p ro d u k c ió o ly v á la s z té k o sa n k id o lg o z v a k erü lt a k ö z ö n s é g elé, m in t b ecses, n a g y ú ri aján d ék . A

ra n d e lló i

IV. Henrik c ím s z e r e p é t

íg y a la k íto tta ,

m eg ism ételh etetlen p illan ato k k ü lö n ö s au rája

á m a v e le já ts z ó k tö b b sé g ü k b e n o lv a s ta k . T o -

v o n ta b e ezek et a z alk a lm a k a t; h o g y ez m ilyen

Boldogtalan holdjának

III. f e lv o n á s á t já ts z o tta e l S p á n y ik É v á v a l; T o -

sajá ts á g o s esztétikai tényező (is) le h e t, a z t nem tu d ta m in d en k i, d e m in d en k i é rzék elte. H a a

m a n e k n e m v á lla lt fe lo lv a s á s t, e z m e g h a tá r o z ­

s z á m s z e rű és fo g a lm i a d a to k v ala m it n em , v a g y

ta p a rtn e r é n e k já té k m ó d já t, s ő t a m ű s o rb a n m é g s z e r e p lő A fekete császár (Jo n e s c s á s z á r ) c.

alig id ézh etn ek fö l, h á t ezt.

d a ra b e ljá ts z á s á t is. A C a p e k -e s t d rá m a r é s z le ­

s z e m ta n ú k o m m e n tá rja iv a l p ró b á lo k a z e g y ­

te in e k s z ín h á z ia s e lő a d á s a sz in té n a k ö z re m ű -

s z e r v o lt m e g tö rté n é s k é p é v é k ie g é s z íte n i.

m a n e k N á n d o r O 'N e ill

M é g is s z ü k s é g v a n

a d a to k r a , m e ly e k e t a

Műsornaptár1,2,3,4 D á tu m

A m ű s o r cím e , ta rta lm a , jellege

K ö z re m ű k ö d ő k (m eg jeg y zések )

1960 Feb r. 8 .

T a lá lk o z á so k S h a k e sp e a re

D iav etítéssel és

ROMEO ÉS JÚLIA

h an g felv ételek k el illu s z trá lv a

N é m e th A n ta l e lő a d á sa Feb r. 1 5 .

T a lá lk o z á so k S h a k e sp e a re h őseiv el: előbb)

HAMLET (m in t

66

(m in t előbb)

F eb r. 2 2 .

T a lá lk o z á so k S h a k e sp e a re h őseiv el: előbb)

(m in t előbb)

MACBETH (m in t M á rc . 7.

ÉVEZREDEK SZERELME A z ISZ 4 tételes v e rs m ű s o ra P ó d iu m m ű s o r

Á p r. 28.

B. BRECHT ÉLETMŰVE N é m e th A n ta l e lő a d á sa d rá m a ré sz le te k k e l, v e rse k k e l, so n go k k al S z e rz ő i m ű s o r

M áj. 9.

A z ISZ tagjai; S om ló F e re n c , S zabó O ttó a P N S Z tagjai F ü lö p Z s ig m o n d , Illés É v a , M a rg ita y Á g i, T réfás Istv án a P N S Z tagjai; az ISZ több tagja

A FELSZABADULÁS A MAGYAR IRODALOMBAN

A v a r Istv án , S zab ó

B e v e z e tő : d r. K olta F e re n c V ersek , z e n e sz á m o k

B o rsa y P ál z o n g o ra m ű v é s z ; a z ISZ tagjai

O ttó a P N S Z tagjai;

P ó d iu m m ű s o r O kt. 30.

JÓZSEF ATTILA EMLÉKEST

A z ISZ tagjai

B e v e z e tő : d r. K olta F e re n c V e rs ö ssz e á llítá s P ó d iu m m ű s o r N o v . 20.

G oeth e: FAUST, I. R ÉSZ . A Felolv. S zín h . első p ro d u k c ió já n a k n y ilv á n o s fő p ró b ája (e lő a d á ssz e rű e n )

V a s á rn a p d e. zsú folt h á z előtt

N o v . 21.

G oe th e : FAUST, I. R É SZ A Felolv. S zín h . p rem ierje A zen ét ö ssz e á ll.: V égh L á sz ló ; d alok : Tillai A u ré l

B án ffy G y ö rg y , M e d g y e si M á ria , P atak y E rz si, S zab ó O ttó a

D ec. 5.

P N S Z tagjai; a z ISZ tagjai

ELEKTRA ALAKJA A VILÁGIRODALOMBAN

B án ffy G y ö rg y , K o ós

N é m e th A n ta l e lő a d á sa - d rá m a ré sz le te k k e l

O lg a, K o p p á n y M ik ló s,

(A isch y lo s, S z op h o k lé sz , E u rip id é sz , O 'N e ill, G ira u d e a u x , A n o u ilh )

S p án y ik É v a a P N S Z tagjai

O ra tó rik u s e lő a d á s D ec. 11.

B o rn e m isz a P é te r: MAGYAR ELECTRA S z ín h á z i e lő a d á s n y ilv á n o s főp rób ája

V a s á rn a p d e. d iák ok s z á m á ra

(sz ce n íro z v a ) D ec. 12.

B o rn e m is z a P é te r:

MAGYAR ELECTRA

-

L elk es D alm a a P N S Z

p re m ie r B e v e z e tő : d r. K olta F e re n c

tagja; a z ISZ tagjai

NAGYVILÁG-EST

Bánffy G y ö rg y , H o rv á th M a g d a , T á n cz o s T ib or a

1961 Jan . 9.

B e v e z e tő : G y e rg y a i A lb e rt, a fo ly ó ira t sz e rk . biz. tagja V e rse k , n o v e llá k ; F. D ü rre n m a tt:

ÍRÓI ÉLMÉNY és C . T e rro n : SZABADSÁG! c. e g y fe lv . sz ín m ű v e i

P N S Z tagjai; az ISZ töb b tagja

P ó d iu m - és sz ín h á z i e lő a d á s Jan . 16.

A RENESZÁNSZ MŰVÉSZET

B án ffy G y ö rg y ,

N é m e th A n ta l e lő a d á sa - v e rse k k e l, d rá m a részletek k el, k ó ru s sz á m o k k a l, d ia v e títé sse l

L elk es D alm a a P N S Z tagjai; a N e v e lő k H á z a K a m a ra k ó ru sa

67

Jan . 2 3 .

jan. 2 9 .

V. MAJAKOVSZKIJ ÉLETMŰVE

D arid ai R ó b ert,

B e v e z e tő : d r. S e ly m e s F e re n c V e rse k ; a POLOSKA é s a GŐZFÜRDŐ ré sz le te i felolv. e lőad ásb an S z e rz ő i m ű s o r

K o ós O lga, S zab ó

BÁRDOSI NÉMETH JÁNOS SZERZŐI ESTJE

A z ISZ tagjai; a N ev elő k H á z a

A Carmina Hungarica c. k ö te t v e rse ib ő l z e n e sz á m o k k a l

K a m a ra k ó ru sa A T IT B artó k K lu bjáb an fo ly t le

O ttó a P N S Z tagjai; az ISZ több tagja

K lu b m ű s o r M á rc . 26.

JEAN GIRAUDEAUX DRÁMAKÖLTÉSZETE

V a s á rn a p d e. zsú fo lt h á z előtt

A sz e rz ő i m ű s o r n y ilv á n o s fő p ró b ája M á rc . 27.

JEAN GIRAUDEAUX DRÁMAKÖLTÉSZETE

B án ffy G y ö rg y , K o ós

B e v e z e tő : N é m e th A n ta l

O lg a, M ed g y esi

R észletek az AMPHITRYON 38, ELEKTRA, JUDITH, A SELLŐ, TRÓJÁBAN NEM LESZ HÁBORÚ, LUCRÉCIA c.d rá m á k b ó l; A BELLAC-I APOLLO sz ín h á z i e lő ad ása

M ária, S p án yik É v a , S zab ó O ttó , T án cz o s T ib or a P N S Z tagjai; a z ISZ n éh á n y tagja

S z e rz ő i m ű s o r Á p r. 2 3 .

BÁBPANTOMIM MŰSOR P ro k o fjev : PÉTER ÉS A FARKAS; V ass L ajos D o n á sz y M a g d a : A KISKAKAS GYÉMÁNT FÉLKRAJCÁRJA c. m ű v e k z e n é jé re -sz ö v e g é re

H o tte r Jó z se f a P N S Z tagja (én ek ); a M H b á b eg y ü ttes e

S z ín p a d k é p és b á b te rv e z ő : K o ó s Iván Á p r. 3 0 .

HIMNUSZ A BÉKÉRŐL V ersek és k ó ru s m ű v e k P ó d iu m m ű s o r

A z ISZ tagjai; a N ev elő k H áza K a m a ra k ó ru s a

M áj. 2 9 .

G oe th e : FAUST, I. R É SZ A Felo lv . S z ín h . e lő a d á sá n a k ism étlése

E re d e ti sz e re p o s z tá s szerin t

O kt. 16.

RÉGI MAGYAR KÖLTŐK

B án ffy G y ö rg y ,

B e v e z e tő : C so rb a G yő z ő V ersek B alassitól V ö rö s m a rty ig , zen ésítések

L elk es D alm a a P N S Z tagjai; a z ISZ n é h á n y ta g ja ; a

P ó d iu m m ű s o r

N ev elő k H áza K a m a ra k ó ru sa

F . GARCIA LORCA B e v e z e tő : A n d rá s L á sz ló V ersek és A CSODÁLATOS VARGÁNÉ sz c e n íro z o tt sz ín h á z i e lőad ása S z e rz ő i m ű s o r

G y a rm a th y Á g n e s, Illés É v a , M e d g y esi M á ria , T á n cz o s T ib or a P N S Z tagjai

MAGYAR BALLADÁK

P ó d iu m m ű s o r

Ja n c s ó A d rien n e; B án ffy G y ö rg y , D ob ák L ajo s, P é c s v á ry G abriella a P N S Z tagjai

ÉNEKEK ÉNEKE

A z ISZ tagjai

N o v . 20.

D ec. 11.

B ev e z e tő : T ü sk é s T ib or N é p b a lla d á k és A ra n y -b a lla d á k

D ec. 18.

s n é h á n y tov áb b i szín ész; az ISZ tagjai

V e rsö ssz e á llítá s P ó d iu m m ű s o r

962 Jan . 2 2 .

A NYUGAT KÖLTŐI B e v e z e tő : F ü st M ilán h e ly e tt N é m e th A n ta l V ersek 4 tételben z e n é v e l P ó d iu m m ű s o r

68

B án ffy G y ö rg y , D o b ák L ajos, K o ós O lga, S zab ó O ttó a P N S Z tagjai; B án k y Jó zsef z o n g o ra m ű v é s z

Feb r. 4.

A NYUGAT KÖLTŐI

A m ű s o r v á lto z a tla n ism étlése

Feb r. 18.

G oe th e : FAUST, II. R É S Z A Felolv. S zín h . b e m u ta tó já n a k

V a s á rn a p d e. folyt le, z ö m m el d iák ok

n y ilv á n o s főp rób ája

előtt

F eb r. 19.

G oe th e : FAUST, II. R ész B e v e z e tő : C so rb a G y ő z ő A Felolv. S zín h . p re m ie rje A z e n é t ö ssz e á ll.: V égh L á sz ló

Á rv a E sz te r, B án ffy G y ö rg y , D ob ák L ajos, G y a rm a th y Á g n e s, P a p p Istv án , S p án yik É v a , S zab ó O ttó , a P N S Z tagjai; a z ISZ tagjai

Feb r. 26.

PEGAZUSON A FÖLD KÖRÜL

D ob ák L ajos, G y a rm a th y Á g n e s, K o ós O lga a P N S Z tagjai; az ISZ tagjai

B e v e z e tő : G y e rg y a i A lb ert K o rtá rs k ülföldi k öltők v e rse i; C o cte a u : AZ EMBERI HANG c. m o n o d rá m á ja P ó d iu m - é s sz ín h á z i m ű s o r M á rc . 12.

A JELENKOR SZERZŐI

K o p p á n y M iklós, M e d g y esi M ária,

B e v e z e tő : S z a b ó E d e A fo ly ó ira t sz e rz ő in e k v e rs - és

S zab ó O ttó , T án czo s T ib or a P N S Z tagjai

p ró z a a n to ló g iá ja P ó d iu m m ű s o r Á p r. 16.

EUGENE O'NEILL DRÁMÁI N é m e th A n ta l elő a d á sa A z AMERIKAI ELEKTRA II., a BOLDOGTALAN HOLD III. felv.,

A FEKETE CSÁSZÁR sz ín h á z i

e lőad ása

Fek ete A n d rá s , K oós O lg a, P a p p István , S p án yik É v a , S zabó O ttó , T o m an ek N á n d o r, T óth S á n d o r a P N S Z tagjai

S z e rz ő i m ű so r M áj. 14.

KAREL CAPEK DRÁMÁI B e v e z e tő : D o b o ssy L ászló N o v e llá k ; d rá m a ré sz le te k

M áj. 2 8 .

D ob ák L ajo s, K o p p á n y M ik lós, K oós O lga, M ed g y esi

sz ín h á z i előad ásb an S z e rz ő i m ű s o r

M ária, T o m an ek N á n d o r a P N S Z tagjai; az ISZ h á ro m tagja

A DUNÁNTÚL KÖLTÉSZETE

A z ISZ tagjai

B ev e z e tő : V árk o n y i N á n d o r (F e lo lv a sta a z eg y ik k ö z re m ű k ö d ő ) A v e rse k e t v e títe tt k épek k ísérték P ó d iu m m ű s o r O kt. 29.

AUGUST STRINDBERG

D áv id K iss Feren c,

N é m e th A n ta l elő a d á sa

D ob ák L ajo s, K oós

R é sz le te k az író p ró z á já b ó l és a JÚLIA KISASSZONY c . d rá m a

O lg a, P écsi Ildikó a P N S Z tagjai

sz ín h á z i e lő a d á sa S z e rz ő i m ű s o r D ec. 17.

LOPE DE VEGA B e v e z e tő : A n d rá s L ászló V e rs e k , d rá m a ré sz le te k és a DACBÓL TEREM A SZERELEM c. k o m é d ia k e re s z tm e ts z e te fe lo lva só szín h ázi e lő a d á sb a n S z e rz ő i m ű s o r

B án ffy G y ö rg y , D ob ák L ajo s, K oós O lg a, K o p p á n y M ik ló s, P écsi Ildikó a P N S Z tagjai; M ih ály fy P é te r a m a tő r

69

1963 Jan . 21.

SHAKESPEARE TÖRTÉNELMI SZÍNMŰVEI

D áv id K iss Feren c,

N é m e th A n ta l e lő a d á sa „A szín játszás és d rá m a tö rté n e te " c. so ro z a tb a n ; ré sz le te k a JÁNOS KIRÁLY, II. RICHÁRD, IV: HENRIK, V: HENRIK,

D ob ák L ajo s, G y ő ry F ran cisk a, V é g v á ri T a m á s a P N S Z tagjai

VI. HENRIK, III. RICHÁRD-ból fe lo lva só sz ín h á z i előad ásb an Jan . 2 8 .

„MOSTAN KEDVEM KEREKEDIK..."

D áv id K iss F eren c, K arik ás

B ev e z e tő : d r. G ulya Já n o s Ö ssz e á llítá s n y e lv ro k o n a in k k ö lté sz e té b ő l, iro d a lm á b ó l

P é te r, P écsi Ild ik ó, V é g v á ri T a m á s a P N S Z tagjai; a z ISZ tagjai; P é c z e ly L ász ló n é (ének )

P ó d iu m m ű s o r Feb r. 4 .

SHAKESPEARE VÍGJÁTÉKAI

B án ffy G y ö rg y ,

N é m e th A n ta l e lő a d á sa a fen ti

D ob ák L ajo s, ifj. L a ta b á r K álm án a P N S Z tagjai; V e tró M a rg it a bp-i Pető fi S zín h . tagja

MAKRANCOS HÖLGY, SZENTIVÁNÉJI ÁLOM, A VELENCEI KALMÁR, SOK HŰHÓ SEMMIÉRT, AHOGY TETSZIK, VÍZKERESZT-ből fe lolv. szín h . elő ad ásb an s o ro z a tb a n ; ré sz le te k a

Feb r. 11.

KRÚDY GYULA EMLÉKEST B e v e z e tő : K rú d y Z su z sa N o v e lla ré sz le te k ; a ZOLTÁNKA c. d a ra b ré sz le te i sz ín h á z i elő a d á sb an P ó d iu m - és sz ín h á z i m ű s o r

Feb r. 2 5 .

SHAKESPEARE TRAGÉDIÁI N é m e th A n ta l e lő a d á sa a fen ti s o ro z a tb a n ; ré sz le te k a ROMEO

ÉS JÚLIA, HAMLET, OTHELLO, LEAR KIRÁLY, MAHBETH, ANTONIUS ÉS CLEOPATRÁ-ból fe lo lv. szính. és „ é lő " e lő a d á sb a n M á rc . 4.

SHAKESPEARE REGÉNYES SZÍNMŰVEI N é m e th A n ta l e lő a d á sa a fen ti

TROILUS SZEGET SZEGGEL, CYMBELINE, TÉLI REGE, VIHAR-ból

s o ro z a tb a n ; ré sz le te k a É S C R E SS ID A ,

fe lolv. sz ín h . és „ é lő " előa d á sb a n M á rc . 18.

Ibsen: PEER GYNT B e v e z e tő : d r. K olta F e re n c A Felo lv . S z ín h . b em u tató ja Z e n e : E . G rie g szv itjén ek rész le tei

M áj. 1 3 .

P ira n d e llo : IV. HENRIK B e v e z e tő : K o lo z sv á ri G ra n d p ie rre E m il A Felolv. S zín h . k e re s z tm e ts z e t­ b e m u ta tó ja ; a z író n é h á n y rö v id írása

70

71

A műsorok rendezéséről

műsorokban

A p ro d u k c ió k fele ré s z e s z o ro sa n v e tt pódium­ műsor v o lt (versek b ő l, p ró z a i é s d rá m a ré sz le te k ­

g o n d o lk o d o tt, ezek m eg felelő rit­

m u s á r a , h a n g u la tá ra , e g y s é g e s h a tá s á ra törek e­ d ett. A térbeli v iszo n y o k tó l fü g g e tle n ü l - így ta rto tta - a p ó d iu m és a n é z ő té r k ö z ö tt lá th a ta t­

b ől), h ozzáju k s o ro lo m a z ú n . sz e rz ő i m ű so ro k a t

lan fal em elk ed ik , m e ly e n csu p án az e lő ad ás in ­

is, m ely ek en o ra tó rik u s v a g y sz ín h á z i e lő a d á s­ ban is e lh a n g z o tta k m ű v e k . N é m e th A n ta l re n ­

te n z itá s á v a l leh et á th ato ln i. A legg a z d a g a b b a n felék esített m ű s o r is c sa k lá tsz ó la g o s m a ra d , ha

d e z ői sz e m lé le té t e z e k rő l n em sz ig o rú elm életi kifejtésb en, c s u p á n alkalm i b esz é lg e té se k , h a l­

e z n em történ ik m e g .

lott in stru k ció k és m e g fig y e lt m ó d s z e re k alap ján ism e rte m m e g . Ú g y v é le m , az ő p ó d iu m -re n d e ­

v é n y e s íte n i. P é ld á u l a Nagyvilág-estre k é s z ü lő ­ ben u d v a r ia s a n e lh á r íto tta a s z e r k e s z tő s é g ja­

D r a m a tu r g iá já t n e m v o lt m in d ig k ö n n y ű é r ­

zői e lv e i é s eljárásai íg y is fig y e lm e t é rd e m e ln e k .

v a s o lta n o v e llá k b e ik ta tá s á t, „ u g y a n is a z t ta ­

A z e lő a d ó m ű v é s z e t e g y ik irá n y z a ta sz e rin t az

p a s z ta ltu k , h o g y a fe lo lv a s o tt n o v e llá k s ik e rte ­

in te rp re tá to r ö n m a g á t k ifejezen d ő „h aszn álja

len ek : a k ö z ö n s é g e t n e m k ö tik le e lé g g é " - írta

Emberi sors Nő a barakkban

föl" a s z ö v e g e k e t, m íg a m á sik irá n y z a to t k ö v e t­

1 9 6 0 . n o v e m b e r 3 0 - á n .3 V é g ü l a z

v e h a n g sz e rü l adja ö n m a g á t a m ű v e k m e g s z ó la l­

e g y ré s z le té t tö b b . R o m a in G a ry

ta tá sá h o z . A m a tő rö k k öré b e n e z u tó b b i, h iv a tá ­

c. ír á s á t k e v e s e b b h ú z á s s a l s ik e rü lt h a tá s o s

so sa k ré s z é rő l a z előbbi m e g o ld á s a g y a k o rib b . A N é m e th A n ta l re n d e z te p ó d iu m m ű so ro k b a n

m ű s o rs z á m o k k á p re p a rá ln u n k , d e a z é r t a re n ­

a

versért való versmondás é rv é n y e sü lt.

A z e lő a d á s

d e z ő n e k lé n y e g ile g ig a z a v o lt: a p ó d iu m o n is

g y a k o ri d ilem m ája, h o g y m e n n y ire u ra lk o d h a t a

f e s z ü lts é g e t kell te re m te n i, a h u z a m o s n a rrá c ió e z ellen h a t. L e h e t v is z o n t lírai fe s z ü lts é g g e l

g o n d o la t a ritm u so n , a v e rsd a lla m o n v a g y fo r­ d ítv a . N é m e th A n ta l az in stru á lá st g y a k ra n

cé lt é rn i. P é ld á u l a Krúdy-esten e lh a n g z ó n o v e l­ lák fin o m se jte lm e it, k é p z e lg é s e it, lírai e s e m é ­

k e z d te a z z a l: d ö n tsü k el, m itő l fo g a n t a v e rs , a g o n d o la ttó l-e , a d a lla m tó l-e , a ritm u s tó l-e ? A m i

n y e it k ife je z e tte n v e r s s z e r ű v é lé n y e g íte tt e lő a ­

sejth etően ih letét a d ta , a z t n e m s z a b a d e ln y o m ­ ni. A v e rs e t é rte lm e s k özlésn ek fogta föl, d e n em

z e lm ile g , k é p z e le tile g m e g r a g a d ó v á ten n ie. A feszes k o m p o zíció k m e g te re m té s é h e z b eve­

n ap i k öz lé sn e k . A z én ek é s a p ró z a k ö z ö tt - h a n ­

ze te tt e g y - lá ts z ó la g m erő b en tech n ik ai - újí­

d á s m ó d d a l, ill. z s á n e rh a n g u la tta l s ik e rü lt é r ­

g o z ta tta . M é g a s z a b a d v e rs is, am it e g y éb k én t

tást, u g y a n is k iik tatta a k o n ferálás m in d e n fo r­

k iv ételesen k e d v e lt. D e n e m p á rto lta a rid e g ,

m áját, a z ö n k o n ferálást is. E z t a fu n k ció t a n é z ő ­

s z á ra z v e rs m o n d á s t, m é g a fo ly é k o n y en jam be-

téri szék ek re h e ly e z e tt m ű s o rla p o k ra b ízta. A

m e n t-o k b a n is s z e re tte é rz é k e lh e tő v é ten n i a

K o lu m b u sz-to jása m e g o ld á s m ély en m e g v á lto z ­

d a lla m o t (pl. a

Hajnali részegségben);

a m e g h a tá ­

tatta a m ű s o ro k ritm u s á t, sz e rv e s sé g é t, eg é sz a r­

ro z ó ritm u sn a k m e g a fo g a lm isá g o t m e g e lő z ő

cu latát. A z e g y e s s z á m o k e lő ad ó i n em e g y en ­

érték et tu la jd o n íto tt (pl.

Két karodban).

Ezzel né­

k én t jelen tek m e g , v o n u lta k b e é s k i; o ly k o r m in ­

h a k ü lö n le g e s h a tá s ú m o n o tó n iá t, s z ó m á g iá t v a ­

d en s z e re p lő ott ü lt, a z ép p m e g s z ó la ló állt fel,

rá z s o lt (p l. a

Laodameia

k ó ru s sz ö v e g e ib e n - fe­

lép ett előre, v a g y a tem atik u s e g y sé g e k sz e re p ­

lejth etetlen ü l). N á lu n k a v e rsm o n d á sn a k v a n e g y h a g y o m á n y o s , m á ig k ö z m e g e g y e z é s e s tó ­

lő -cso p o rtjai v á lto ttá k e g y m á s t. N é h a a n y ílt szí­ n en lé v ő cso p o rto s é s a fü g g ö n y előtti m a g á n y o s

n u sa , v a la m i „fen teb b s tíl" , am it N é m e th A n ta l

m e g sz ó la lá st a k o m p o z íció jellege sze rin t v á l­

v is z o ly o g v a „ s z a v a ló h a n g " -n a k n e v e z e tt. A m a ­ tő r é s h iv a tá so s e lő a d ó it e g y a rá n t a z é rte lm e s

és

toz ta tta . (K éső b b az iro d alm i sz ín p a d o k az előa­ d ók m o z g a tá s á b a n m é g v ariáb ilisab b ak lettek.)

kifejező, te rm é sz e te s h a n g felé te re lte , m e ly n em

N é m e th A n ta l s z ív e s z e rin t s o h a s e m lett el­

n élk ü lö zi a k öltői g o n d o la t é s é rz e le m s z é p sé g é ­

s ő re n d ű e n p ó d iu m re n d e z ő , d e m ű v é s z i tisz­

nek, fe s z ü ltsé g é n e k k ö z v e títé sé t, m e ly a m ű tő l in d íto tt „ m e g e m e lt b e s z é d " , h o g y a z ő kifejezé­ sé t id é z z e m .

te s s é g e és b e c s v á g y a s e m e n g e d te , h o g y sz u b ­ je k tív ir á n y u lts á g g a l ra n g s o ro lja a p ro d u k c ió k k id o lg o z á s á t. N é h á n y m ű s o rr ó l é rd e m e s e g y ­

T e te m e s id ő t tö ltö tt a m ű v e k é rte lm e z é sé v e l, a z tá n a z e lő a d á s h a n g sz ín é t, te m p ó já t, sz ü n e te it, d in a m ik á já t csisz o lta a k ib o n to tt m o n d a n d ó h o z

k ét m o m e n tu m o t fö lje g y e z n i.

és a p o é tik a i d isz p o z íció k h o z . V érbeli sz ín h á z i

m e g . N é m e th A n ta l jól tu d ta , h a a s z e re le m

re n d e z ő lé v é n a le z á rá s o k ra , b efejezések re k ülö­

tö r té n e té n e k le fo ly á s a s z e rin t k ö v e tk e z n é n e k a té te le k , a k k o r a m ű s o r d in a m ik á ja a z é rz e le m ­

n ö s sú ly t h e ly e z e tt, d e sen ki n e g o n d oljon zenei fin álék a ttra k tiv itá s á ra . A v e rs e k e t n o h a ö n m a ­ g u k b a n , so se m ö n m a g u k é rt re n d e z te ,

72

teljesívű

A z ISZ e g y ik n a g y o b b e s tjé re ö rö k -n é p s z e rű té m á t v á la s z to tt, Évezredek szerelme szó lalt

m e l e g y ü tt le h a n y a tlik , e z é rt m e r é s z e n m e g ­ fo r d íto tta a s o rr e n d e t: e lé g ik u s e m lék ezéssel

in d íto tta a v e rse k s o rá t, h o g y ebből re tro s p e k tí-

a

v en sz á rn y a ljo n föl a tö rté n e t, é s a s ó v á rg ó , re ­

e re d t, a sik eres új talá lk o z á s a z tá n továb b i te r­

József At­

v e k e t sz ü lt, ezek b ő l m é g eg y m ű s o r v aló su lt

2 0 -a s évek b eli v e rse i­

m e g . A N a g y v ilá g -e s trő l a D u n án tú li N a p ló

m e g ő k e z d e t íg é re té v e l érjen v é g e t. - A

tila emlékestet a fia ta l k ö ltő

re n d e z ő

k ö z ö tt.

Ism e re tsé g ü k

rég eb b rő l

ből á llíto tta ö ssz e , a n a g y k ö z ö n s é g e lő tt ezek

1 9 6 1 . ja n u á r 11-i sz á m á b a n o lv a sh a tó eu fó ri­

ú g y s z ó lv á n ism e re tle n e k v o lta k . A m ű s o rt h all­

k u s m é lta tá s , e sz e rin t D ü rre n m a tt

v a ta p a s z ta lta m e lő s z ö r - k éső b b m é g s z á m ta ­ la n sz o r - , h o g y az e x p re s s z ív -a v a n tg á r d v e rse k

nek

m e n n y iv e l sz u g g e sz tív e b b e k , m e g fo g h a tó b b a k

„ a z est fé n y p o n t"-já t jelen tette. A z ú jsá g író cs o ­

élő e lő a d á sb a n (és v ilá g o s é rte lm e z é sse l), m in t

d á lta , h o g y ily en „ széles és lelk es tá b o ra v a n P é ­

n é m a o lv a s á s b a n . A z IS Z 6 1 . jú n iu s 11 -é n a

c s e tt a z íro tt s z ó k e d v e lő in e k ". E z t a táb o rt N é ­

S z a k s z e rv e z e ti Iro d alm i S z ín p a d o k g y ő ri talál­

m eth A n ta l a k k o r e g y é v e fo ly ó , ily en irá n y ú te­

k o z ó já n a m ű s o r rö v id íte tt v á lto z a tá t é s e g y L o r-

v é k e n y sé g e to b o ro z ta a v á ro sb a n . - A G y erg y ai

írói élményé­

e lő ad ása „szín h á z i é lm én y k én t h a to t t" , C a r­

lo T e rro n

A szabadság!

c . e g y fe lv o n á so sa p e d ig

ca -ö s s z e á llítá s t a d o tt elő a k ö ltő k ro k o n ítá sá n a k

A lb erttel felújult k a p cso la tb ó l sz ü le te tt m e g a

te n d e n ciá já v a l; e lsö p rő sik ert a ra tta k . - A z ISZ

Pegazuson a Föld körül c. p ó d iu m m ű s o r.

Himnusz a békéről

E lő k észí­ tését a k ettőjü k 1961. jú liu s 13. és 1 9 6 2 . feb ru á r

cím ű , m e ly e n a N e v e lő k H á z a K a m a ra k ó ru s a

2 6 . k ö z ö tt lefo ly ta to tt le v é lv á ltá sa tü k rö z i.1 A

eg y ik le g sz e b b m ű so ra v o lt a

m ű k ö d ö tt k ö z re . A z a z ó ta is T illai A u ré l v e z e tte

C o c te a u -d a ra b o t

k ó ru s sa l k ifo g á sta la n u l sik e rü lt a z e g y ü ttm ű k ö ­

A n ta l e lein te h ú z ó d o z o tt: „ . . . k issé tú lh a la d o tt­

d és. A v e rs e k két ív b e k o m p o n á lt s o rá t k ó ­

n ak é r z e m ." S zere tte v o ln a S. B eck ett A z u to lsó

ru s s z á m o k in d íto ttá k el és z e n g e tté k ki, m e ly e ­ k e t a s z ín p a d k é t o ld a lá ró l fellép ő én ek esek a v e rs m o n d ó k a t k ö z re fo g v a a d ta k elő. A M H v e rs m ű s o ra ib ó l k ie m e lk e d e tt A Nyugat re p re z e n tá ló ö ssz e á llítá s. A n y u g a to so k

G y e rg y a i

a ján lo tta,

N é m e th

tek e rcsé t ren d e z n i, d e „itten i b a rá ta im s z e rin t félő e d e k a d e n sn e k k ik iáltott s z e r z ő d a rab ján ak b e m u ta tá s a ". S a ro y a n Halló, ki az? c. d arab ját a

költőit

m eg felelő fé rfiszerep lő elsz e rz ő d é se h iú síto tta m e g , v é g ü l N é m e th A n ta l v á lla lta Az emberi hang

p o lg á ri k ö lté sz e te a z e lő z ő id ő sz a k s z ile n d u m á -

m e g re n d e z é sé t.

ban tilto tt cs e m e g é v é é rle lő d ö tt. A sz o m ja s ér­

V a ló d i s z ív ü g y e v o lt a k ét n a g y m a g y a r író

Krúdy Gyula emlék­

d e k lő d é s re je lle m z ő , h o g y e z t a v e rs m ű s o r t m e g

é v fo rd u ló s sz e rz ő i m ű s o ra . A

k ellett ism é te ln ü n k . B e v e z e tő jé b ő l b ájo s-p ik án s

estre

b e lü g y k e re k e d e tt. N é m e th A n ta l ja v a so lta F ü st

„ m e n le v e le t", k ü lö n b en ig a z á n n e m v o lt p refe­

M ilán fe lk é ré sé t, aki ezt e lfo g a d ta , a z e lő a d á s

rált s z e r z ő ak korib an (a z o lv a só k k öréb en igen ).

elő tt k é t v a g y h á ro m n a p p a l a z o n b a n fá jd a lm a s

A z estet K rú d y Z s u z sa v e z e tte b e, m a jd a n o v e l­

levélb en k ö z ö lte , h o g y „ . . . m á r e g y á lta lá n n e m

lák b ól k ét á llan d ó sz e re p lő - S zin d b ád és P isz to -

tu d o k já rn i, o rv o s a im h a tá ro z o tta n m e g tilto ttá k

li ú r - fig u rája, s o rs a fo rm á ló d o tt az álm o k é s fa­

a z u ta z á s t." K é rte , „ m e n tse n e k ki a z e sté ly k ö­ z ö n s é g e e lő tt. S ajn o s m á r tú lsá g o sa n m e g ö re ­

lu v é g v ég telen jéb en . A Zoltánka c . d a ra b részle­ tein ek szín h ázi e lő a d á s a S z e n d re y Jú lia é s Petőfi

g e d t e m ." 1 M in te g y ö n m a g a h e ly e tt k ü ld ö tt e g y

Z o ltá n p á rh u z a m o s a n k étféle lá to m á sá b ó l e g y

m a g n ó s z a la g o t, m e ly e n v a la m ik o ri h a n g fe lv é te l sz ó la lt m e g : a ré g i N e w Y o rk -b e li tö rz sa sz ta ln á l

e lra g a d ó P ető fi-k ép et k ö z v e títe tt. A z ö ssz e té ­ v e s z th e te tle n K rú d y -h a n g u la tta l a z író m ű v é ­

K a rin th y F r ig y e s , F ü s t M ilá n , S z é p E rn ő b eszél­

szetén ek lé n y e g é t sik erü lt m eg id ézn i. - S zü le­

az

író h a lálán ak

3 0 . év fo rd u ló ja

a d o tt

Babits

g e tte k . A h a n g o k sz in te fe lism e rh e te tle n n é tor­

tésén ek 8 0 . é v fo rd u ló ja a d ta a z in d ítá st a

z u lta k a k e z d e tle g e s k ó p iá n , s z ö v e g a lig v o lt é rt­

Mihály emlékesthez.

h e tő , d e k u r ió z u m v o lt. V isz o n t tu d tu k , h o g y a k ö ltő e lm a r a d á s á t a k ö z ö n s é g legföljebb sz e m é ­

ő jav a s o lta B asch L ó rá n t m e g h ív á s á t, n o é s fő­

ly e se n N é m e th A n ta ln a k b o c s á ta n á m e g , h a ő

sát. A zo n m ű v e k k ö z é ta rto z o tt (ez is), m e ly e k ­

k ö z li a z o k á t ill. m a g a lé p a h ely éb e és ad ja m e g

n ek m e g re n d e z é s e m á s m ó d o n so h a n e m telje­

a fo ly ó ira tró l a n a g y o n s z ü k s é g e s , n e m k ö z tu d o ­

sü lh ető v á g y a i k ö z é ta rto z o tt. Ízlé sé h e z k özel

m á s ú in fo rm á c ió k a t. A z iro d a lo m tö rté n e ti b e v e ­ z e tő t v é g ü l B é c sy T a m á s a z e lő a d á s e lő tti e stén m e g írta , e z t o lv a s ta fö l N é m e th A n ta l, e lm o n d v a F ü st M ilá n „ m e n ts é g é t" is. A h a n g fe lv é te lt is le­ já ts z o ttu k k e g y e le te s csö n d b e n .

állt en n ek a lirizáló p s z e u d o -d rá m á n a k b o rz o n ­

Je lle g z e te se n v e g y e s ö ssz e té te lű p ro g ra m v o lt

v é s z e t sza k rá lis isten k ísértésén ek érzék i m eg je­

NAGYVILÁG-est;

m ű s o rá t s z o rg o s le v e le z é s

len ítések én t é rte lm e z te , szim b o lik u san a v é g z e t­

e lő z te m e g a b e v e z e tő t ta rtó G y e rg y a i A lb e rt és

tel szem b eszálló erk ölcsi b áto rság p éld áját lá tta és

a

k ép p en a

N é m e th A n ta lé v o lt a z ötlet,

Laodameia fe lo lv asó

szín h ázi b e m u ta tá ­

g a tó a n sö té t, lid é rce s fén y ek tő l s z a g g a to tt v ilá ­ g a , sejtelm es szim b olik ája. A h o g y S ch ö p flin A la ­ d á r írja: „ . . . a k lasszik a i fáty o l a la tt a m a i k öltő lelk ét áru lja e l." A re n d e z ő m in d e n e s e tre a m ű ­

73

lá tta tta b e n n e ; íg y é rth e tő ig a z á n sz ín re v ite lé b en s z e m é ly e s é rd e k e ltsé g e . (A B a b its-e st tö r­

z ö tt

k o p f-reflek to r

sz o lg á lta tta .)

A

z en ei és

Jelenkor 1 9 8 3 n o v e m b e ri s z á ­ Emléksorok egy pécsi est törté­

h an g effek tu so k a té r és id ő te tsz ő le g e s k itág í­

írá so m b a n ism e rte tte m .) E z a m ű s o r

k o r a fő sz e re p lő (k ) k ü lö n alak k á o b jek tiv ált tu ­

té n e té t, le fo ly á sá t a m á b a n m e g je le t

netéről cím ű

g y a rló reflek to r, n é h á n y esetb en k ét k ö lcsö n ­

tá sá b a n , e lv á la sz tá sá b a n já ts z o tta k k ö z re . O ly­

lett N é m e th A n ta l h a tty ú d a la a M H -b a n 19 6 3 .

d a tré s z e , b en ső h an g ja n e m

n o v e m b e r 3 0 -á n , e z z e l z á ru lt le p écsi m ű k ö d é se . A z é v fo r d u ló s a lk a lm a k g y a k o r i s z e r e p é t a z

k én t szó lalt m e g , h a n e m h a n g fe lv é te lrő l, p l. a

m ás ik s z e re p lő ­

Faust I.

a k u ltú rp o litik a ila g n e m

tem p lo m jelen etéb en a G o n o sz S zellem (M a rg it lelk iism erete), P eer több fan tá z ia k é p e

p á r to lt e lő a d á s o k e lfo g a d ta tá s á h o z h a th a tó s é rv n e k b iz o n y u lta k . A z a k k o ri, té to v a s á g g a l

stb . - A z elő a d á si f o rm á t is jellem ezte M á tra i-B e teg h Béla kritikája (M a g y a r N e m z e t, 1 9 6 1 . jún iu s

m ag y arázza, h og y

Faust I.

teli k ö z é p s z in tű m ű v é s z e tir á n y ítá s k e d v e lte a z

7.) a

e v id e n s é rv e k e t, az é v fo r d u ló a k tu a litá s a p e ­

„ K e z d e tle g e s s z ín h á z n a k g o n d o lh a tó ez, m íg az

d ig m e g n y u g ta tó d ö n té s i a la p u l s z o lg á lt.

e m b e r ré s z t n e m v e s z e g y e lő a d á sá n . O lyan sz ín h á z n a k , m e ly b ő l a b eszéd en k ív ü l m in d e n t

*

m e g ism é te lt e lő a d á s a n y o m á n :

k isp ó ro lta k , a m i szín h ázi v a rá z s : d ísz le te t, jel­ M ű v é s z ile g le g je le n tő se b b a lk o tá s a i v o lta k a M H -b a n N é m e th A n ta ln a k a z á lta la k ifo rm á lt

felolvasó színházi,

v a g y - a h o g y h a m a r o s a n az

m e z t, fén yt, k ellékek et, m o z g a lm a s szín játszást. A z tá n k id e rü l, h o g y e z a k ezd etle g e sn e k k ép zelt sz ín h á z m a g a s r e n d ű é lm é n y , v a la h o l a z ig azi

o r s z á g o s s z ó h a s z n á la th o z ig a z o d v a e m le g e t­

sz ín h á z é s a b e n ső ség es, m e g h itt, elm é ly ü lt ol­

oratórikus drámai produkciók. M in t e g é s z e n

v a s á s h a tá rá n . G o n d o lo m , u g y a n e z a z é rz é s ra ­

e g y e d i m ű f o r m á t kell m e g k ö z e líte n ü n k , e z é rt

g a d ta m e g a z e g é s z k ö z ö n sé g e t, k ü lö n b e n aligh a h a llg a tta v o ln a ilyen e g y ü tté rz ő , e g y ü tt g o n d o l­

tük -

h ite le s fe lid é z é s e lá ts z ik s z ü k s é g e s n e k p é ld á k is m e r te té s é v e l. A z e re d e ti e ln e v e z é s ta lá ló v o lt, am e n n y ib e n a

k o d ó , e g y ü tt te re m tő csen d b en a z e l ő a d á s t ..."

m ű v é s z e k a s z ö v e g e t o lv a s tá k (ebben a k a d t ki­ v é te l, m in t m á r je le z te m ). M á s fe lo lv a sá so k is­ m e re té b e n u tó la g ú g y v é le m , h o g y a p é csi F elol­

n a k sik eréh ez sz o ro s a n v e tt e s z té tik a i érték ein tú l h o z z á já ru lt szo k atlan ú jsz e rű s é g e , m ű v é sz i b á to rs á g a ; n e m csa k a k ö z ö n sé g b ő l v á lto tt ki

A F e lo lv a só S zín h áz b e m u ta tk o z ó e lő a d á s á ­

v a s ó S z ín h á z n e m v o lt ezek k el a z o n o s ; jóval

élén k re a g á lá s t, a k ö z re m ű k ö d ő k e t is ö n m a g u ­

sz ín sz e rű b b , több já té k e le m m e l g a z d a g e lő a d á si

k at felü lm ú ln i sark allta. A h á ro m h ó n a p o s p ró ­

fo rm a v o lt. L é n y e g é t, stílu sá t a s z u g g e s z tív szö­

b a fo ly am atb an

v e g in te rp re tá lá s é s sz ín é sz i játék fin om h a rm ó ­

fo ly ta to tt ele m z é s v e tt ig én y b e. A re n d e z ő b en ­

niája h o z ta létre. A re n d e z é s eh h e z igen k evés,

n ü k szín é sz i fig u ráju k m e g te re m té s é h e z első ­

d e m a rk á n s v ilá g ítá si, h a n g - é s m o z g á se ffe k tu st

s o rb a n

re n d e lt. A s z ö v e g k id o lg o z á sá t e g y rá d iójáték

s íto tta . B án ffy G y ö rg y Fau stja a v a k m e ré s , ö n ­

hangjuk

legtö b b id ő t a fő szerep lő k k el

á rn y a la ta it, k é p e ssé g e it m o z g ó ­

fok án kell e lk ép zeln i, a sz ín é sz i e sz k ö z ö k e t m e g

z é s, e llág y u lás, s z e n v e d é ly , ré m ü le t é s fájd alo m

o ly a n m é rté k k e l é s a k ció é rté k k e l, m in t e g y film ­ a la k ítá sb a n . A fe lo lv a s ó k k ü lö n -k ü lö n p u lp itu ­

h ely ze te iv e l teljes szin k ro n b an v o lt m a g a b íz ó ,

so k n á l álltak . A z e leve n e m m o z g á s o s p o z íc ió ­

k é tség b eesett. In tellek tu ális erő v el s u g á r o z ta az

ban m in d e n m o z d u la t, g e s z tu s , m im ik a i elem

e m b er k e se rű k ü z d e lm é t a z érzék i, irracio n ális

fo k o z o tt jelen tést k a p o tt. P é ld á u l F a u s t é s M a r­

erők kel. S zab ó O ttó a m a g y a r s z ín h á z ö rd ö g h a ­

csilla p íth a ta tla n , m o h ó , csö m ö rlö tt, ö n v á d ló és

g it sz e re lm i e g y e sü lé sé t a k ét s z ín é sz e g y m á s

g y o m á n y a k é n t v á rh a tó , sz k ep tik u s filo zó fu s h e­

felé k in y ú ló k arja, k e z ü k ö ssz e k u lcso ló d á sa fe­

ly e tt v á s o tt sz o lg a k ö ly ö k M e p h isz tó t sz ó la lta to tt m e g . D erű s m ó k ái, élcei k ö z ö tt m in te g y m ellé­

je z te ki. S o lv e jg távoli, ö rö k v o n z á s á t a z jelezte, h o g y P e e r m in d ig feléje fo rd u lt p o z itív p illa n a ­ taib an , u g y a n is a lá n y b a l elöl ü lő alakja ily e n k o r

k es cselv etések k el b u k ta tta s o rra á ld o z a ta it. P á-

d e re n g ő m e g v ilá g ítá st is k a p o tt; a P e e rt ro ss z

to sztalan ö rd ö g v o lt; a p o k o l k ölletlen , p im a s z in a sa k é n t v o lta k é p p m e g n ö v e lte F a u s t fo r m á tu ­

irá n y b a h ajtó , m e g c s a ló e rő k v is z o n t ellen tétes

m á t, e g y id ejű leg k is z o lg á lta to tts á g á t is. M a rg it

irá n y b ó l és h á tu lró l jelen tek m e g . A h a ld o k ló A a s e fia e lh ite tő s z a v a i k özb en m elléje lé p e tt, s

h a g y o m á n y o s , sz ő k e p aszte llfig u rá já t M e d g y e si

v á llá ra h ajto tta a fejét. - E bben a s z ín p a d i m iliő ­

M ária m a g a s , p o m p á s term e té v e l, tü z e s b arn a sz ín eiv el h o g y a n „csin á lta m e g " ? H ih etetlen ü l

b en e rő s é rte lm e z ő , k ie m e lő fu n k ció t k a p ta k a

tiszta ü v e g h a n g g a l é s te sti v a ló ján ak m e s te ri al­

v ilá g ítá s - sz e ré n y e n le h e tsé g e s - v á lto z á s a i. (A

k a lm a z á s á v a l. (N é m e th A n ta l a z t m o n d ta ró la:

sz ín p a d m e n n y e z e té n sz u ffita so r, k ü lső -a lsó fél­ k ö rív é n riv a ld a -c s a to rn a , a te re m fa lá ró l k ét

v a ló d i szín észi Jolly Jo k e r.) A fek ete k ö rfü g g ö n y e lő tt fek ete ru h ájáb an szin te e ltű n t, c sa k sz a b a d

74

a rc a , k e z e , n y a k a feh érlett. É s sz ó lt, sz ó b a n élt,

tól tá m o g a to tt p a ra s z ti játék d a ra b o s ereje d o ­

re b b e n t, e lp iru lt, én ek elt b űb ájos m a d á rb á n a tta l. M ik o r a r á z u h a n t isz o n y a tb a n e lta sz íto tta F a u s­ tot („ B o rz a d o k tő le d " ), fö lem elt fejjel az é g h e z

m in ált. A d rá m a sz ce n íro z v a k erü lt sz ín re (a

im á d k o z o tt - fé n y n y a lá b h u llo tt rá a k ietlen sö­

- a p a lo ta - v o lt a d ísz le t, a zo n o s m o tív u m o k

tétb en - a m a g a sb ó l h a n g z ó ítéletre („ M e g m e n e ­ k ü lt!" ) m é ltó n in v o lv á lta a m e g v á ltá s t. E z z e l z á ­

d íszítették , m in t a s z e re p lő k jelm ezeit. C sak E le c tra és a K ó ru s v iselt h a m u s z ü rk e in g et, O re ste s és tan ítója p e d ig feh éret.

ru lt az e lő a d á s . P a ta k y E rzsi a B o sz o rk á n y és M á rta sz e re p e ib e n a k é jsó v á r k erítő fin om a n a d a g o lt, é lv e te g á lsz e n tsé g é v e l rem ek elt. A re n d e z é s k o r N é m e th A n ta l m á r a II. ré s z

M H -o n k ív ü l a m e g y é b e n m á s u tt is, K o m ló n b izto san ). N é h á n y d eszk áb ó l ták olt falu si k ap u

E g y ö ssz e te tt m ű s o rú E le k tra -e st is k észü lt; N é m e th A n ta l e lő a d á sa sok féle v ilá g iro d a lm i á b rá z o lá s á t - k la sszik u so k at és m o d e m e k e t - is­

jelen etek

m e rte tte d rá m a ré s z le te k felo lvasó b e m u ta ta sá­

ö ssz e rím e lő m e g fo rm á lá s á ra . A z I. ré s z p ró b á i­

v a l. A z estet le z á ró A n o u ilh -tö re d é k o ra tó rik u s

n ak idején b e sz é ltü k m e g a II. ré s z sz ö v e g é n e k

e lő a d á sa fren etik u s h a tá s t tett. A kb. tizen k ét ol­

e lő a d á s á ra

is

g o n d o lt:

ö s s z e rím e lő

Oresztész-töredék a

k im u n k á lá sá t. A h o g y itt a M a rg it-tö rté n e t állt

d aln y i

k ö z é p p o n tb a n , o tt a H e lé n a -ré sz le t le tt ta rtó p il­

le-ja (a z ó ta m á r u tá n o z z á k ). A n é g y é v e z re d e s

sz e rz ő v a ló d i tro u v ail-

lér. N a g y k ih a g y á so k k a l k ellett élni, a la p v e tő e n

szerep lő k - O re s z té s z , E le k tra , K lü ta im n e sz tra ,

a filo zofik u s g o n d o la ts o rt m a n ife sz tá ló cselek ­

A ig is z to s z

m é n y v o n a l k ib o n tá sa v o lt a cél. A 2. felv o n ásb ó l

b o s sz ú á lló te s tv é r p á r , h a n e m a b ű n ö s sz erető k

-

a la p v is z o n y á t

n em

a

jo g o san

n é m i H o m u n k u lu s z - és C h a iro n -ré sz le t m a r a d t,

o ld a lá ró l villantja föl. B ű n tu d a tu k m á r rég en

a 4. fe lv o n á s a C s á s z á r g y ő z e lm e s csa tá já ra rö v i­

b o s sz ú t állt rajtu k , e g y m á s fo g ly a iv á te tte őket,

d ü lt. A re n d e z ő m e g k é rte a fo rd ító C s o rb a G yő ­

m e g m é rg e z te a csók jaik at. Á tv irr a s z to tt éjszak á­

ző t, h o g y a lo v a g g á ü té si jelen et tiz e n h á ro m so­

kon fölfalta s z e re lm ü k e t a félelem . E lek tra tud ja

rá t fo rd ítsa le, e z csa k G oeth e h a g y a té k á b a n sze­ re p e lt, s e g y ré g i k ia d á s k ö z ö lte . K i k ellett h a g y ­

ezt, s m ik o r O re sz té sz - m o s t - m e g é rk e z ik , el­ jön a z ig a z s á g p illa n a ta : k iterítik a k á rty á k a t. A

n i a g o m o ly g ó k é p e k , lé n y e k töm eg jelen eteit és

k ét e lg y ö tö rt, k iég ett b ű n ö s c sö n d e s m e g a d á s s a l

m a m á r n e h e z e n é rth e tő te rm é sz e tfilo z ó fia i v o ­

fo g ad ja a fiatalok - fő k é p p E lek tra - d ia d a lm a ­

n a tk o z á s o k a t (a g ö rö g b ölcse k e t; F a u st é s M e p -

san vijjogó b osszú ját. V ég e a félelem n ek , v é g e a z

h isz tó v itá já t a 4 . felv . elejérő l). A k issé „ d a n te i"

em lék ek n ek . M ik o r A g a m e m n o n t m e g ö lté k , p aj­

b efejezést az I. ré s z fö le m e lő z á rá s á n a k an a ló g i­ ájára rö v id íte ttü k . S z é p é s sik e re s lett a II. ré s z is,

z sa isz o n y ú a n c s ö rö m p ö lt a k ö v e z e te n ; e z t a s z ö rn y ű zajt hallja a z ó ta A ig is z to s z a z éjszak ák

a z I. ré s z e le m e n tá ris h a tá s á t a z o n b a n n e m é rte

csö n d jéb en . E lek tra se rp e n y ő k e t, láb o so k at v e r t

el. O k á t a m ű b e n leln i, a té m a v o lta k é p p e n kifo­

ö ss z e a z ajtaja e lő tt, h o g y so se csitu lh a sso n el a

g o tt G oe th é n is, a h o g y S zerb A n ta l p o m p á s a n

b o rz a lo m . A d rá m a s z ö v e g a d d ig „ te rje d ", m íg a

érték eli. A fa u sti e m b e r sz á m á ra so h a n e m jön el

m e llb e v á g ó a n h iteles, ú jjáfo rm ált alak o k é s v i­

„ a z a p illa n a t", s ezt N é m e th A n ta l b e le re n d e z te

sz o n y u k p la sz tik u s erő v e l k ilép n ek a z ő si m í­

a z e lő a d á sb a . F a u st m e g v á lto tt ü d v ö z ü lé s e - n o ­

to szb ó l - a z életb e. Á m e z a p illa n a t - felü lm ú l­

h a té n y s z e rű e n m e g v a ló s u lt -

h a ta tla n . A színen elől k ét o ld alt állt E lek tra

k é tség ek et h a ­

g y o tt. S p á n y ik É v a g y ö n y ö r ű H elén a v o lt; sz o -

(S p án y ik É v a ) és A ig isz to sz (B án ffy G y ö rg y ),

b o rs z e rű e n n e m e s , h ű v ö s id e á l, a k it n em a z élet

k issé h átréb b és beljebb O re s z té s z (K o p p á n y

tö rv é n y e , h a n e m iste n e k - é s M e p h isz tó - v a ­

M ik ló s) é s K lü ta im n e sz tra (K o ó s O lg a ) estélyi

rá z s la ta v e z e t F a u s t k arjaib a. A cse le k m é n y e g y ­ sé g é t sik e rü lt m e g v a ló s íta n i, d e az e lő a d á sb a n

ru h á b a n , s z e re p ü k e t n em o lv a stá k . A k v a rte tt­

ink ább a k ö ltő i ré sz le te k sz é p s é g e i éltek ig a z á n

ben O re sz té sz sz e re p e h a lv á n y , a n n á l p o m p á sab b a g y ű lö le t p a ro x iz m u s á b a n iz z ó E lek tra, a

(pl. E u p h ó rio n „ v e r s e i" ). N é m e th A n ta l sz e re tte

n ő i-a s s z o n y i fö lén y éb en k irály i, h alk K lü taim ­

v o ln a a k ét ré s z t fo ly a m a to s a n , e g y m á s t k ö v e tő

n e s z tra és a z elk ín zo tt, em b eri A ig is z to s z . E lek t­

e sték en e lő a d n i, á m ez m eg o ld h atatlan m a ra d t.

ra b o s s z ú m á m o rá n a k tető fok án a c s ö rö m p ö lő

Ö rök titok: h og y a n h a to tt v o ln a ?

v a sa k ró l, láb o so k ró l b eszél A ig isz to sz n a k , m i­

Magyar E lectrájában

a lelki­

k o r a s z ö v e g m e g s z a k a d . E m in d e n t m e g v ilá g ító

ism e re tle n ü l d ő z s ö lő H a ta lo m és a k o ld u ssá tett E ré n y k ü z d e lm é n e k a k tu á lis v o n z a ta i tá m a d ­

p illan atb an lett to tá lsö té t a szín en , s e g y h o s sz ú , n é m a p e r c ig a z m a r a d t. Ilyen ele m e n tá ris szín ­

h a tta k , m e ly e k e t n e m v o lt k ív á n a to s - csa k n a ­

p a d i h a tá s t talán m é g so h a n em é lte m át.

B o rn e m is z a P é te r

g y o n c s á b ító - előh ívn i. T o m p íta n i le h e te tt az e rő se n

h is to riz á ló

és

n é p ie s

m e g je le n íté sse l,

a m it a re n d e z ő k ialak ított. A n y e lv i a rc h a iz m u s -

K ü lö n le g e s e s e m é n y v o lt P ir a n d e llo

IV. Hen­

rikjének e lő a d á s a . A p é c s i s z ín h á z m é g 6 3 ja n u ­ á rjá b a n b e m u ta to tt e g y s z o v je t v íg já té k o t

75

(A k s z jo n o v -S z ta b a v o j:

Kollégák),

s az e g y ik fő ­

e ré n n y e l p á ro su l, és a tiszta, ö n m a g a különb

s z e r e p lő a p re m ie r e lő tt m e g b e te g e d e tt. A k k o ­

v o ltá t tu d ó e m b e r b első fén y év el v ilá g ít k ö r­

rib a n a sz o ln o k i s z ín h á z is já ts z o tta a d a ra b o t, e z t a s z e r e p e t M e n s á ro s L á s z ló a la k íto tta , a z ­

n y e z e te a la n ta s á b rá z a tá b a . M e n s á ro s H enrik je

tá n v e n d é g k é n t ő já ts z o tta v é g ig P é c s e tt is. Itt

m e g té v e s z tő sz e líd e n , félén ken jelen t m e g , fölfö lsisterg ő g y a n a k v á s a , e ré ly e a z ő rü lt e lm e la­

ta r tó z k o d v á n tö b b s z ö r fe llé p e tt a M H -b a n , p l. N é m e th A n ta l S h a k e s p e a r e -e lő a d á s a in , a Peer Gynt k é t s z e re p é b e n . K é s z s é g g e l e lfo g a d ta a

b ilitását lá ts z o tt tü k rö z n i. S u ta kis g e sz tu sa it, a lá z a to s ra v o n t m o s o ly á t az o n b a n á th a tó a n é r­

P ir a n d e llo -d a ra b

in d u la t lefojtott v illan áso k k al s z a g g a tta k étér­

c ím s z e r e p é r e

v o n a tk o z ó

telm es tek in tete k ísé rte . A z éle té t s z á m o n k é rő

a já n la to t, jó lle h e t r é s z é rő l n a g y á ld o z a to t k í­

telm ű s z a v a it, m a g a ta rtá s á t, m íg sik e rü lt a töb ­

v á n t: n e m v o lt o lv a s ó s z ín é s z , a s z e r e p e t m e g

b iek et - a n é z ő k e t is - teljes b iz o n y ta la n sá g b a

k e lle tt ta n u ln ia ; a z e lő a d á s id ején m á r n e m já t­ s z o tt a s z ín h á z b a n , te h á t k ü lö n le k e lle t u ta z ­

ejten ie. A z u d v a ro n c a i elő tti, m eg k ö n n y e b b ü lt ő szin te sé g b e n ú g y o ld ó d o tt fel, h o g y m e g m u ­

n ia . E g y s z o m b a t e sté n é rk e z e tt, v a s á rn a p e g é s z n a p p ró b á lta k , h é tfő n v o lt a z e lő a d á s .

s z o lg á lta to tts á g á t is, a m i v é g s ő trag é d iá já n a k

tatta a szerep játék k é n y szeréb en s z ö rn y ű k i­

A p ro d u k c ió b a n a fő s z e re p lő k ö z é p ü tt á llv a ,

k u lcsa . A n n a k , aki „ fa rk a s é h e se n érk ezik eg y

já rk á lv a m o n d ta s z ö v e g é t, a többiek n a g y o b b

la k o m á ra , ah o l m á r lesz e d té k a z a s z ta lt" , n em

ré s z b e n o ld a lt, a p u lto k n á l o lv a stá k , a „ titk o s ta ­

en g e d i m e g a h a z u g s á g a ib a m e r e v e d e tt v a ló ­

n á c s o s o k " a la k ító i u ru k k ö rü l szin tén s z a b a d o n

sá g , h o g y b eh ajtsa rajta jog o s k ö v e te lé s é t. M e g ­

m o z o g ta k é s b eszéltek . E z a v is z o n y la t s a já ts á ­

sé rth e ti tö rv é n y é t azo n a z á ro n , m e ly s z e re p é ­

g o s m o z g á s re n d e t te re m te tt, m e ly n e k p a r a d o x

b e zárja v é g le g e se n . M e n sá ro s le le p le z ő in d u ­

jele n té se fejlőd ött a d a ra b e sz m e v ilá g á b a n . P i­

lata a z é rt (is) v o lt félelm etes, m e r t a k ín z ó elő­

ra n d e llo d rá m á i - a

IV. Henrik k ü lö n ö sen

- a lát­

k észítésb en an n y i m é ltó s á g g a l fé k e z te , te tte k i­

s z a t és v a ló s á g ; a m a s z k , sz e re p é s ele ve n é let el­

v éd h e te tle n ü l p a ra n c s o ló v á , h o g y m e g te re m ­

le n p o n tja i k ö z ö tt feszü ln ek . A z élet m a g a a v á l­

te tte a v a ló d i c s á s z á r és a sz ű k ö lő a la ttv a ló k v i­

to z á s , á ta la k u lá s; m ik o r a z e m b e re k a tá rsa d a lm i re n d b e n h e ly z e te t, s z e re p e t v á la s z ta n a k , v é g le ­

s z o n y á n a k k á p rá z a tá t. K iv áló an seg é d k e z te k h o z z á a p a rtn e re k . K o ó s O lg a a h e r v a d ó a ss z o n y

g e s m a s z k o t ö lten ek, m e ly elfed i v á lto z ó v a ló s á ­ g u k a t. A z tá n e lő fo rd u l, h o g y a v a ló s á g k itö r az

k ései m e g b á n á s á t, elk ésett s z e re lm é t é s élesre fen t h iú s á g á t e g y ü tt érzé k e lte tte ; a B e lcre d i b áró

á la rc a lól. A d a ra b cím sz e re p lő je h ú s z é v e viseli a téb o ly m a s z k já t; e re d e tile g a la tto m o s cse lv e té s

cin ik u s tisz tá n lá tá sá t c s ig a s z e rű a lja s s á g á v a l p á ­ ro s ítv a kifejező D ob ák L ajo sn ak legjobb alak ítá­

b o ríto tta r á , s b á r kb. n y o lc é v e v is s z a n y e rte ép

sa v o lt ez p écsi év eib en . - A d a ra b b a n jeles fu n k ­

e sz é t, a d d ig r a k ie se tt a z életből. T ú lh a la d t ra jta , le h a g y ta , m in te g y m e g s z ű n t s z á m á ra . A m o s t

ciója v an k ét fe s tm é n y n e k ; e z e k e t d ró tb ó l h ajlí­ tott félk öríves, fe h é r szo b o rn y ílá s k ö rv o n a la i je­

k in trő l é rk e z e tte k a h ú s z é v e t v á lto z á sa ib a n é l­

lölték a s ö té t h á tté r elé fü g g e sz tv e . K ö z tü k szé­

ték á t, d e m a s z k ju k rá ju k k ö v e se d e tt. A z á l-H e n -

p en fa ra g o tt, ó d o n k a ro ssz é k s z o lg á lt csá sz á ri

rik jó z a n éssze l és é p e rk ö lcsi érzék k el k é n y ­

tró n k én t (e g y szín h ázi b ú to ro s illeg ális seg ítsé ­

sz e ríti k i b e lő lü k a v a ló s á g o t, m ik ö z b e n lelep lezi

g év el). O n n an s z á llt le, o d a té rt v is sz a a fő h ő s; a

ö n m a g á t. „ . . . sz e g é n y , k o ld u s é le te m e t" p e re ln é

s z ín p a d előteréb en m o z g o tt tö b b n y ire b o ld o g ta ­

v is s z a , s a töb b iek h a z u g , aljas sz e re p v á lla lá sa

lan v a ló d i lé n y é v e l, a tró n t s z e re p é n e k fo g ly a ­

g y ilk o ss á g b a k e rg e ti, h o g y e z z e l m in d ö rö k re a

k én t fo g la lta el. S z ín v á lto z á s n e m v o lt. - A s z ö ­

téb o ly, a m e n ts v á r-s z e re p fo g ly a m a ra d jo n . - A m o z g á s r e n d m á s síkon , k ö z v e tle n ü l k ialak ított

v e g rö v id íté se it n a g y r é s z t a II. fe lv o n á s tö m ö rí­ té sé v e l o ld o ttu k m e g , ezen k ív ü l a n é g y titk o s ta­

e g y a d e k v á ció t. T u dn iillik a k in trő l érk e z e tte k

n á c s o s s z e re p é t k e ttő re v o n tu k ö ssz e : eg y ik ü k a

k é t o ld a lt a p u lto k n á l k aréjb an álltak , m íg M en -

b e a v a to tt v o lt, m á s ik u k a tu d a tla n ú jo n c. E g y

sá ro s -H e n rik m in d ig a z e lő tt á llt m e g m o z g á s a k ö z b e n , a k iv e l d ia lo g iz á lt; e g y k ü lö n ö s u d v a ri

sz ü n e te t ik tato tt b e a re n d e z ő a z o n a p o n to n , ah o l a z ál-H en rik v a ló s á g a elől v is s z a v o n u ló lá ­

ce re m ó n ia k ore o g rá fiá ja is létrejö tt íg y . M é g in ­

to g a tó k tó l m e g u n d o ro d o tt h ő s felk iált:

k ább e rő síte tte ezt, h o g y a fő sz e re p lő m o z g á s a it

c á k !" - a k ö v e tk e z ő ré s z in n en , e z z e l fo ly ta tó ­ d o tt.

v is sz a v e rte n ism é te lte k é t k a m a rá s á n a k h ajszál­ n y it re ta r d á lt u tá n m o z g á s a . A z e tik e ttsz e rű és

P o já­

*

o ld o tt v ise lk e d é s fin o m a m b iv a le n ciá i fejezték k i m in d v é g ig a s z e r e p /m a s z k és é l e t/v a l ó s á g el­ té rő tó n u s á t, e g y ik b ő l a m á sik b a v á ltó v ib rá lá ­ su k a já té k fe sz ü ltsé g é t.

A „ s z e r z ő i e s te k " m in d e g y ik é n e k m e g v o lt a m a g a cse m e g é je . A z író k ró l é lm é n y s z e rű alk otói

M e n sá ro s L á sz ló s z ín é sz e g y é n isé g e re n d e se n

m in d e n b iz o n n y a l e g y ik e v o lt a le g é rté k e se b ­

a z o k a t a sz e re p e k e t v o n z o tta , m ely ek b en e g y in ­

b ekn ek. A rés z le te k ek kor sz ín h á z i e lő ad ásb an

te lle k tu á lis

k e rü ltek s z ín re . A z író n álu n k a k k o r m é g n em

lé n y

sz e lle m i

fö lén y e

erk ö lcsi

p o r tr é t a d ta k . A z O 'N e ill d rá m á it is m e r te tő est

vo lt ig a z á n ism e rt. A lig k ile n c é v e h a lt m e g , ritk á n já ts z o ttá k , k la ssz ik u sn a k se sz á m íto tt, új sz e n z á ció n a k se (m in t p l. g y ö n g é b b u tó d a , T. W illiam s). N é m e th A n ta l m o n u m e n tá lis író ­

Az

e lm o n d o tta k ,

a

m ű s o rla p o k ,

sz e re p ­

o sz tá s o k sejtetik, h o g y o ly k o r tek in télyes sze­ m é ly z e te t és a p p a r á tu s t kellett ö s s z e h a n g o lta n m ű k ö d te tn i. M é g a k k o r is, h a a tech n ik ai fölké­

n ak ta rto tta , ak i a z e m b e ri sz e n v e d é s teljessé­

sz ü lts é g igen s z e g é n y e s v o lt; ettől csak n eh ezeb b

g é t m in d e n trü k k , a v a n tg á rd fo g á s n élk ü l áb ­ rázo lja. A re n d e z ő o ly a n d rá m a ré s z le te k e t (d rá m á t) v á la s z to tt e lő a d á s ra , m e ly e k a s z e rz ő

lett a d o lo g . A sz ín h á z m in d en fo rm ájáb an so k ­ té n y e z ő s m ű v é s z e t, d e e z csak k ét esetb en tűnik föl: h a a ré s z e le m e k k ó c o s an , h é z a g o s an lö ty ö g ­

je lle m z ő

nek e g y m á s m ellett, illetv e ha a z illeszk ed és tö­

té m á it,

d rá m a i

m ó d s z e ré t

h ív e n

másképp

re p re z e n tá ljá k . P é ld á u l A fekete császárban a ci­ v iliz á ció tó l m e g ro n to tt n é g e r s z á n a lm a s c s á s z á r­

k életes, h a ú g y zajlik m in d en , m in th a

k o d á sa a felszín es h a tá s felü leti jele n tk e z é se , d e

le m e z te , a m i m ű v é s z i fan táziájátó l, ízlésétő l el­

nem is történhetnék. N é m e th

A n ta l m u n k áit ez jel­

m é ly é n a g y ö k é rte le n n é v á lt e m b e r sz é lh á m o s ­

tek in tv e - n o h a ezek n ek is v o lt b en n e s z e re p e -

ság b a to rk o lló sz é te s é s e b o m lik k i, ak it v é g ü l lel­

s z e rv e z ő , irá n y ító m u n k áján ak v o lt k ö s z ö n h e tő .

k iism ereti ré m k é p e i v e sz e jte n e k el. S z a b ó O ttó a

H a ta lm a s ru tin ján k ív ü l o ly an k a ra k te rv o n á s a

b ű n ö s fé le lm é n e k n ö v e k v ő h a ta lm á t é rv é n y e sí­

é rv é n y e s ü lt itt, m e ly ren d ezéseib en m ű v é s z i ér­

te tte , a cin ik u s p ö k h e n d isé g tő l a fé lő rü lt h a llu ci-

tékk é lé n y e g ü lt: a p o n to s a la p o s s á g a . A p o n to s ­

n á ció k ig h é z a g ta la n u l v itte Jo n e s alakját. A d a ­ ra b so k v iz u á lis és h a n g e ffe k tu s t igé n y e lt. U tó b ­

s á g o t, k ö rü lte k in té st, fo rrá s k u ta tá s t s z o k á s a m ű v é s z e g y é n is é g tő l id e g e n h iv ata ln o k e ré n y n e k

b iak at h a n g s z a la g b iz to síto tta , m íg a ré m lá tá s o ­

m in ő s íte n i n álu n k . N e m titok , h o g y N é m e th A n ­

k a t e g y a k k o r ifjú b a le ttm ű v é s z (T ó th S á n d o r -

tal m in d e n k o ri m u n k a tá rs a i k ö z t a sz ív ó s a la ­

k ésőb b a P é csi B alett ia g z g a tó ja ) g ro te s z k m o z ­ g á sa i, s u rra n á s a i jelen ítették m e g . A m ű s o r k itö ­

p o s s á g n ém elyek b en k e ltett is ilyen ellen érzése­ k et. M á so k b an a m ű v é s z i m a g a b iz to s s á g o t sz a ­

rő sik e re m é g s e m e z a d a ra b le tt, föléb e n ő tt a sz ín h á z a k tó l e lh a n y a g o lt Boldogtalan hold III. fel­

b a d íto tta föl. T alán e z é rt tu d o tt n é h á n y v á ra tla n sik ert elérn i szín észek k el, kikben fö lfe d e z te a lá­

v o n á s a , S p á n y ik É v a é s T o m a n e k N á n d o r n a g y k e ttő sé v e l. Ú g y s z ó lv á n ö n á lló m ű k é n t a felv o ­

m e g k e re s n i az ő k e t é rv é n y e sítő stílu st, k ö zeg et.

ten s, s z á m á ra a d e k v á t k é p esség ek et. K ész v o lt

n ás n e m c s a k sz ilá rd a n állt a lá b á n , d e új h e ly z e ­

T öb b m ű v é s z p á ly a felívelése, v a g y irá n y v á ltá s a

tében je le n té se k ü lö n ö se n m e g e m e lk e d e tt. A d a ­

m a is v a ll a rró l, h o g y jó sz e m e v o lt. - S z o ro s k o r­

rab b eli in trik a k ö rn y e z e ttő l m e n te se n a k é t is z o ­

láto k k ö z t d o lg o z h a tv á n n em „ lá to m á s a it" e rő l­

n y ú a n b o ld o g ta la n e m b e r m e g m e n e k ü lé sé n e k

tette a g y a trá c s k a k eretek b e, h a n e m a leh ető sé­

u to lsó e sé ly e v á lt té m á já v á . E n n e k le h e tő sé g e

g e k h e z ig a z íto tta k o n ce p ció já t; n em e lszeg én y í­

b o m lo tt ki és h u llo tt se m m ib e . A d u rv a , tra m p li

te tte , h a n e m ra c io n a liz á lta . S osem m o n d o tt le

Jo sie -t S p á n y ik É v a ú g y á llíto tta elénk , h o g y el­

a la p v e tő

d ö n th e te tle n m a r a d t: a m o cs k o ssz á jú rib a n co n k e re k e d ik -e felü l a n a g y le lk ű , g y ö n g é d , s z e re l­

m e g s z e r v e z te , ö ssz e h o z ta , ö ssz e h a n g o lta a s z ü k sé g e s elem ek et, lettek légy en tárg y i v a g y

effek tu so k ról;

tö m é rd e k

m unkával

m e s a s s z o n y , v a g y m in d ig is a z , csu p á n v é d e k e ­

szem ély i ö sszetev ők . M ind en en erg iát felh asznált,

zésb ől á lc á z z a m a g á t a z előb b in ek . Ja m e s T y ro n e m é s z tő a m b iv a le n ciája, h o g y n e m tu d o ly a n

a sajátját legelsőül. *

m é ly re sü lly e d n i a lk o h o liz m u sb a n , z ü llé sb e n , h o l e rk ö lc si tu d a ta fö lm e n te n é . E g y e tle n e m b e rt sz e re t, Jo s ie -t, c sa k n eki tu d ja b e v a lla n i ö n g y ö t­ re lm é n e k titk át, d e e z z e l le h e te tle n n é is te sz i,

A le írta k k a l c s u p á n k ö z e líte n i a k a r ta m c é ­ lo m h o z , h o g y ti. ö s s z e g y ű jts e k v a la m it a z o k ­ b ó l a m ű v é s z i ta le n tu m o k b ó l, m e ly e k e t P é ­

h o g y a lá n y t m e g ta rts a . T o m a n e k N á n d o r já té ­

c s e tt o ly b ő k e z ű e n s z ó r t N é m e th A n ta l a v á r o s

k áb an a z ö n m a g á v a l v a ló s z e m b e n é z é s so rá n

k ö z ö n s é g e elé . A z a d a to k ta lá n ő riz n e k v a la ­

m in él ré s z e g e b b , a n n á l józ a n a b b lett. F e n e k e tle n

m it

b e lső ro m lá s á t tisz ta é s re m é n y te le n tu d a tta l jár­

le m z ő v o n á s a ib ó l.

n agyszab ású

m ű v é s z e g y é n is é g é n e k

jel­

ta v é g ig . - A m in im á lisa n b e re n d e z e tt sz ín e n

A fo r r á s o k k u ta tá s á h o z s e g íts é g e t k a p ta m

(rö v id lé p c s ő s o r v e z e te tt e g y sz e m b e n lá th a tó aj­

N é m e th A n ta l ö z v e g y é t ő l, a M H v o lt i g a z g a ­ tó já tó l, B a ló Is tv á n tó l é s B e r é n y i B é lá n é , v o lt

tó n y ílá sh o z ) a k ét s z ín é sz já té k a fe lid é z te a z e m ­ b erb en e g y id e jű le g le h e tsé g e s sz é lső e llen tétek tra g ik u m á t é s s ira lm a s é le tü k e t k a ta rtik u s v e s z ­

g a z d a s á g i v e z e tő t ő l; n e k ik e z ú to n

m ondok

k ö s z ö n e té t.

te sé g k é n t ra g y o g ta tta föl. *

77

F O R R Á S O K

1. u tá n i n a p o k b a n le a d ta m a m e llé k le tk é n t c s a ­ to lt d o k u m e n tu m o k k a l, e z e k n e k to v á b b i s o r ­

1 A z O r s z á g o s S z é c h é n y i K ö n y v tá r K é z ir a t­

s á r ó l n in c s tu d o m á s o m . A d o k u m e n tu m o k k ö ­

tá r a , F o n d 6 3 . s z . a . N é m e th A n ta l le v e le z é s e ,

z ö tt v o lt 3 d b k é z ír á s o s e re d e ti le v é l; 2 3 d b

je g y z e te i, k é z ira ta i.

g é p ir a to s le v é l m á s o l a t a , ill. x e r o x m á s o la to k ;

2 P é c s V á ro s M ű v e lő d é s i H á z á n a k Ira ttá ra az 1 9 5 9 / 6 0 / 6 1 / 6 2 / 6 3 . évek an yag a.

2 9 d b s o k s z o ro s íto tt m ű s o r la p , s z e r e p o s z tá s . A n e m p u b lik á lt k é z ir a t b ir to k o m b a n lé v ő

3 A M a g y a r S z ín h á z i In té z e t és a S z ín h á z ­ m ű v é s z e ti S z ö v e ts é g k ö z ti m e g e g y e z é s n y o ­

m á s o la tá t f o r r á s k é n t h a s z n á lta m . 4 P é c s V á ro s M ű v e lő d é s i H á z a M u n k a n a p ló i

m á n sz ó b e li m e g b íz á s t k a p ta m a té m á v a l k a p ­ c s o la to s ta n u lm á n y é s ö s s z e á llítá s e lk é s z íté s é ­

1 9 6 1 . jú n iu s 1 4 -tő l 1 9 6 4 . m áj. 8 -ig - b ir to k o m ­ b an .

re 1 9 8 4 -b e n . A je le n le g itő l s z e r k e z e té b e n és s z ö v e g é b e n k ü lö n b ö z ő k é z ir a to t a z l 9 8 4 . jú n iu s

FÁY

5 N é m e th A n ta l le v e le i B é c s y T a m á s h o z - a c ím z e tt b irto k á b a n .

MIKLÓS

A KIS HERCEGNŐ Oly különös dolgok történnek néhanap! Míg a világ aggódva figyeli a zenei életet, külö­ nösképpen az operát, és sóhajtva ismeri be, hogy az alkotóművészet után már az előadások is hanyatlásnak indultak, szorongva gondol a jelenre és a jövőre, és el se tudja képzelni, hogy öt év múlva honnan kerítenek egy olyan tenoristát, akinek a hangját lemezen is érdemes lesz megörökíteni, addig a Deutsche Grammophon mindenféle mesterséges szenzációkeltés nél­ kül, jó, de nem szédületes sajtóvisszhanggal a múlt év közepén kihozott egy új Salom e- felvé­ telt, am ely csak az aranykori nagy előadásokhoz mérhető. Bizonyos tekintetben m ég jobb is azoknál - a hangrögzítés m inőségében. A kompakt lem ez különösen tisztán szól, a telített akkordokban is m egkülönböztethetőek az egyes hangszerek, az énekesek jól hallatszanak, d e a hangm érnöknek m ég arra is volt gondja, hogy a ciszternából éneklő Jochanaan ne csak távolról, de lentről is szóljon. M indehhez ott egy csapat kitűnő énekes a berlini N ém et Operából a m ellékszerepekben, de közülük is kitűnik a H eródest éneklő H orst H iesterm ann, aki épp a megfelelő korban lévő karak­ tertenor. H angja m ár öregedésnek indult, vibrátója szaggatós, elvesztette korábban felte­ hetőleg m eglévő sim aságát, ugyanakkor a szólam minden hangját erőlködés nélkül el tudja érni, minden m egszólal és a helyén van. M ellette H eródiást egy régi n agy csillag, Leonie Rysanek énekli. Rysanek legendás, az ötvenes években készült felvételei alapján rendkívüli h anganyag volt, erős, tiszta orgánum , szinte korlátlan m agasságokkal, am elyhez nem jelentéktelen d rám ai készség párosult. H angja fogytával kockázatos vál­ lakozás lehetett stúdióba és színpadra hívni, hisz nem lehetett bizonyos, hogy a tehetség fontosabbik részének elm últa nem vitte-e m agával a m ásik részt is. Rysanek azonban tel­ jes alakítást nyújt így, öregen is: kellemetlen, dühöngő perszóna az ő H eródiása, akinek azonban m ég m egsejthető régi varázsa. M ivel a szoprán korábban kitűnő Salome is volt, m ost, am ikor annak anyját játssza, jobban érezhető a két nő között a rokoni kapcsolat is.

78

Jochanaan szerepében első lemezfelvételét készítette el Bryn Terfel, aki feltehetőleg beugrással vállalta el a szerepet, hiszen a berlini előadásokon egy sokkal nagyobb név, Si­ mon Estes énekelt. Rendkívül nehéz szerepet oldott meg kitűnően, hiszen a szólam ot a ba­ riton igen m agas fekvésébe írta Strauss, és Jochanaant értelmezni sem könnyű. Prófétáról, sőt nagy prófétáról van szó, akitől félni kell, de aki, amikor prédikál, szinte nevetségesnek tűnik. Fárasztó ember, aki se lát, se hall, kifordítja a szemét, és elkeseredetten ordítja a vi­ lágba jól ism ert m ondatait. Gondolhatnánk: széllelbélelt prófétácska, de Salome ezt az iz­ zadt, poros és feltehetőleg büdös, torzonborz alakot úgy bámulja, hogy az nem tűri magán a pillantását. M ert Jochanaan hím is, az egyetlen férfi - sajnos így van, és nagy könnyebb­ ség, hogy W ilde Keresztelő Szent János helyett a név Iokanaan formáját használja - ebben a parfüm ös, gyöngyös, émelyítő palotában. Szent ember a próféta, de mindenekelőtt azért, m ert önm agában is iszonyú vágyakat, indulatokat, bűnös érzelmeket kellett legyőz­ nie. Ezért is ilyen nehéz az énekszólam: bariton, tehát férfias, de folyton fölfelé, a boldog nemnélküliségbe törekszik. Ezért suttogja szinte tébolyultan, hogy soha nem csókolhatsz meg, Babylon lánya, mert fél, retteg a nőtől. És ezért nem tiltakozik a kivégzése ellen; nemcsak a szent példam utató belenyugvása az, de megkönnyebbülés is, hogy eljött a vég. Félek, hogy túl sokat gondolt volna ott lenn a ciszternában Saloméra, és egy másik, körül­ tekintőbb ostrom ot nem bírt volna visszaverni. Richard Strauss szem ére szokták hányni, hogy a M egváltó dallam a, am it egyszer Jo ­ chanaan, egyszer pedig a nazarénusok idéznek föl, milyen h aloványra sikeredett. Nem arról van azonban szó, hogy a vallástalan zeneszerző nem tudott volna valam ilyen p om ­ pásra hangszerelt fényességet írni a zenekarnak, csupán a dallam nak a zenedrám ában betöltött szerepéről. Am ikor Jochanaan Salomét Jézushoz küldi, m ár neki m agának van m indenekelőtt szüksége arra, hogy az Ú r nevét kimondja, m ert túlságosan fölzaklatta a lány, lassan m ár elveszítette volna tartását. A tiszta, egyszerű nyugalm at árasztó zene is csak az ő szám ára nyújt enyhet, Saloménak nem. A címszerepben egy michigani kisasszonyt-asszonyt-nagyasszonyt hallani, Cheryl Studert, olyan énekesnőt, aki a szerepet sohasem játszotta. Studer m a feltehetőleg a legjelentő­ sebb szopránékesnő a világon. Egyedülállóan sokoldalú, a német és olasz repertoárt, lírai, drám ai és koloratúr szerepeket egyaránt kitűnően énekel, s az operabarátok csak azon ag­ gódnak, m eddig tudja ezt még csinálni, nem terheli-e túl a hangját. Studernél természetes, hogy a rettenetes nehéz szerepet bírja, és ha fönt kicsit éles is a hangja, sohasem kellemetlen, mert mindenhol tud halkan is énekelni. A szerep megtanulásakor ugyanis nemcsak a maga szólam ára figyel, de a hangszerelésre is, amelyhez mérni tudja, milyen hangerőre van szük­ ség, és természetesen a szövegre is, amely a zeneszerzőt ihlette, s amelyet kitűnő német kiej­ tésének köszönhetően mindig jól érteni. Cheryl Studer, megítélésem szerint, az egyetlen olyan énekesnő, aki Salome szerepének sokoldalúságát vissza tudja adni. Általában hatal­ mas hangú drám ai szopránok kapják meg a szerepet, akik át tudják énekelni a száztagú ze­ nekart, de akik csak a hangjuk alapján is tapasztalt asszonyságnak tűnnek, nem kamaszlány­ nak. Studer hangjában benne van mindegyik Salome; az aki Narrabothot, az őrség parancs­ nokát kéri, hogy hozassa föl a ciszternából a prófétát, hadd nézze meg magának, az a kicsi, de nem egészen ártatlan lányka. Ez a Salome gyerek még, kacér, ám nem nőiségével, csak szépségével akar hatni. Aki Jochanaannal beszél, vágyakozó nő, de tiszta, mert nem tudja, mi a bűn, ezért is hozza zavarba a prófétát. A zárójelenetben megint másik hangot hallani, más nőt látni, a régihez csupán hasonlót, dühödt, őrjöngő, véres fúriát, aki valamennyire mégis szép tudott maradni, mint egy hajdani palota romja. Egy szegény, ijesztő bolond, akit figyelve a hallgató alapvető érzése a részvét marad. Mindehhez az alapot - nem a kíséretet! - a zenekar szolgáltatja Giuseppe Sinopoli ve­ zényletével, akinek talán legjobb lemeze ez. Nemcsak azért, mert hibátlan, a hangzásarányok pontosan kidolgozottak, ritmikailag virtuóz, de főleg azért, mert Sinopoli játszva kikerülte

79

azt a csapdát, amelybe még a nagy karmesterek is beleestek, sőt, éppen ők estek bele a legkönnyebben. Gabriel Fauré mondta a Salom é ról, hogy nem opera, hanem énekhangokkal dúsított szimfonikus költemény, annyira eltúlzott benne a zenekar szerepe. Sinopoli ponto­ san tudta, milyen erővel, hogyan kell szólnia a zenekarnak ahhoz, hogy a Salom e színpad nélkül is opera maradjon. Amikor kommentárt kell fűzni az eseményekhez, a zenekar köz­ beszól, amikor csak ritmust szolgáltatni, a háttérben marad, amikor viszont a cselekményben beállt fordulatot mondják el - nem a Hétfátyoltáncra gondolok, hanem a Jochanaan ciszter­ nai visszatérését követő két percre - akkor szinte tombolnak a hangszerek. A kiadvány érdekessége, a szerkesztők gondossága a mellékelt szövegkönyv, am ely nem csak a librettót tartalm azza, hanem a teljes W ilde darabot, lehetőséget ad v a a szín­ darab és az opera összehasonlítására. A közhiedelemmel ellentétben Strauss nem a teljes darabot zenésítette meg, m égcsak nem is apróbb változtatásokat hajtott azon v égre, h a­ nem legalább egyharm adát kihúzta, m égpedig m eglehetősen következetesen. Az opera ettől felgyorsult, nem csak a színdarabhoz képest, de általában is, kevesen gondolnák, hogy hosszabb, mint mondjuk a B o h ém életbő l három felvonás. Strauss kihagyta az ism ét­ léseket, néhány komikus jelenetet és megjegyzést, a történet előzm ényeire való utaláso­ kat. Ez utóbbi egy kis gondot okozhat, talán nem mindenki szám ára világos, hogy miért szinte lehetetlen ennek a gátlástalan Heródesnek megszegni az ígéretét, am ikor hamisan esküdni mégis könnyebb lenne, mint m egöletni valakit. De H eródes nem régi király, csak egy fölkapaszkodott jöttment, ezért véli a királyi esküt mindennél fontosabb dolog­ nak, ráadásul régi ellensége, a kappadóciai uralkodó folyton m egszegi a szavát. Strauss m egritkította Jochanaan szövegében a különféle nem esfém ekhez, drágakövekhez törté­ nő hasonlításokat, nem csak azért, m ert ez ékszerészeken és tapasztalt m űgyűjtőkön kí­ vül m ásoknak nem sokat mond, m égcsak nem is azért, m ert m aga Strauss sem volt a kü­ lönféle anyagok megszállottja, d e illetlennek is tartotta, hogy egy sáskaevő próféta foly­ ton aranyról-ezüstről beszéljen. A megzenésítés kétségkívül veszteségekkel is járt, néha annyira gyors a tempó, hogy a hallgató nem tudja átadni m agát a szövegnek, a képeknek. Salome például azt mondja, hogy Jochanaan szája piros, mint a templomban élő galambok lába, ám ez a kép, ha nem olvassa is valaki hozzá a szöveget, szinte teljesen elvesz. Máskor viszont Strauss is hajlandó volt a szöveg védelmére. Amikor a Megváltóról azt kérdi Salome, vajon ő is olyan szép lenne, mint Jochanaan, voltaképpen egy „képzőművészeti" kérdést tesz föl, hiszen csak az európai festé­ szetben terjedt el, hogy Jézust és Keresztelő Szent Jánost egymáshoz hasonlónak festik, ha az utóbbit némileg durvább külsővel is. Strauss pedig azzzal ad lehetőséget mindennek a vé­ giggondolására, hogy különösebb ok nélkül itt lelassítja a tempót. Néhol csak illusztráció a zene, H eródes hallucinációit a zenekari árokból halljuk, de felerősítette a zeneszerző az egyébként nem nagyon rejtett, m égsem feltűnő összefüggé­ seket. Salom e előbb azt mondja Jochanaanra, hogy rettenetes ember, később azonban ugyanebből a dallam ból indítja el szerelmi vallom ássorozatát is, jelezve, h ogy a két érzés rokon, hogy az utóbbi csupán a borzalom teljesebb, pontosabb m egnevezése. T erm é­ szetesen az is hatalm as nyeresége az operának, hogy a zárójeles utasítás: Sa lom e eltáncolja a H étfáty oltáncot helyett egy pom pás tízperces zenekari betétszám ot hallunk. A drám ából m ára, úgy tűnik, visszavonhatatlanul opera lett, de elsősorban hangle­ m ezop era. A látvány és a zene együ tt szinte m ár túl sok, az együ ttes hatás elől m ár szí­ vesen menekül a néző, és am ikor a zene m agában is érzéki, inkább elneveti m ag át, ha hozzá m ég egy fátyoldobáló nőt is lát, csak kikerüljön valah ogy ebből a körből, és a le­ vágott fejet csókoló leány látványa annyira rém es, hogy inkább becsukja a szem ét, vagy a m ellette ülő ruháját kezdi vizsgálni. A Sa lom e a m agányos em ber operája; azé, aki ha­ zam egy, bekapcsolja a készülékét, leül elé, és hagyja, hogy elragadja ez a véres, b orzal­ m as, szépséges m ese. (D e u ts c h e G ra m m o p h o n , 1 9 9 2 )

80

FÜLÖP

GÁBOR

Lem m ing A lem m ing addig iszik, dohányzik, kártyázik, kurválkodik és versel, míg el nem jön az ideje, hogy töm egestül - a m agához hasonló lem m ingekkel együtt beússzon az óceánba és ússzon ússzon ússzon m íg el nem süllyed a végkim erüléstő l. A lem m ing viszonylag apró rágcsáló. Lem m ing úrnak és Lem m ingnének is vannak gyerekeik - utánpótlás híján nem is űzhetnék ezt a ritust évről évre - , s a gyerekek bizonyára integetnek lem m ing-papa és lem m ing-m am a után a partról. Várják, am íg eljön az ó idejük. H ogy beúszhassanak. Az új nem zedék.

81

MARTON

PÉTER

EGY ADALÉK A VERS LÉTÉNEK KÉRDÉSÉHEZ J á t é k F a lu d y G y ö rg y ü rü g y én

Ú gy képzelem, hogy Faludy G yörgy m ost nagyon szom orú és csalódott. Kezdetben talán hétről hétre, hónapról hónapra izgatottan lapozta fel hetilapjainkat és folyóiratain­ kat, hátha itt és m ost m egtörténik a „leleplezés", majd a leleplezést követő összenevetés, annak elismeréseként, hogy a játék valóban sikerült. Test és lélek (M agyar Világ, Budapest, 1988) cím ű fordításgyűjtem énye 445. oldalán Faludy G yörgy ugyanis az alábbi Heine-fordítást közli: M em en to S ú ly o s hajad éjfekete, fo d ro s ru h á d fe h é r: az ifjú sá g szent re g g e le olyan sokat íg ér. D e az em b er csak rem ete, és élete m it é r? Lesz m ég ru h á d éjfekete és hajad hó feh ér.

A m agyar közönség szám ára nem ism eretlen ez a vers, Babits M ihály „fordításában" a P áv atollakban látott napvilágot. Idézzük fel ezt is: A hajad olyan fekete, a ru h á d oly fe h é r; A z ifjú sá g ig é re te az élettel fe lé r. Ó h csal az em b e r élete! K i tu dja, m it n em é r? R u h á d is lesz m é g fek ete, hajad is lesz f e h é r ...

A z idézőjellel, amellyel a fordítás szót elláttam , m ár le is lepleztem a sokak által is­ m ert titkot, és közvetve a költőt, Faludy G yörgyöt is. A M em e n to valójában Babits M ihály költem énye, csak - a később majd idézésre kerülő okok m iatt - jobbnak tartotta fordítás­ gyűjteményében H eine neve alatt kiadni. Lelepleztük hát a költőt (sőt a költőket), ám le­ leplezésünk eredm énye m ég tisztázatlan: Faludy G yörgy csak tréfát űzött velünk, am e­ lyen jót nevetve tovább lapozzuk kiváló kötetét, v ag y játékot - véresen kom olyat és m ég­ is játékosan szelídet - , am elyet m egérteni feladatul adott. Játék ez, a szó gadam eri értelmében: „M ondhatni: egy feladat sikerülésében »m utatkozik m eg« a feladat. Ez a m egfogalm azás különösen kézenfekvő, ahol játékról van szó, m ert ott a feladat teljesítése nem m utat további célösszefüggések felé. A játék valóban a r­

82

ra korlátozódik, hogy m egm utatkozzék. Létm ódja tehát az ön m egm u tatk ozás... A játék m egm utatásában láthatóvá válik az, am i van. M egm utatkozik és napvilágra kerül benne az, am i egyébként m indig rejtve van és láthatatlan." (G adam er: Iga zsá g és m ó d szer, Buda­ pest, G ondolat, 1984, 92-95. o.) Falud y G yörgy játéka nem kirekeszt, hanem ellenkezőleg, befogad: hív, hogy ve­ gyünk részt a játékban, felszólít a leleplezésre és ezzel a játék kiterjesztésére és ezen ke­ resztül a beteljesítésére. Ez a kis írás m aga is játék - játékra játék. E játék értelmének felfejtése előtt a magunk számára is tisztáznunk kell: nem idegen e két költőtől a játék. Babits a Terem tő utánzás (Esszék, tanulm ányok 2., Szépirodalmi, 1978, 576. o.) című írásában így számol be erről: „Micsoda ösztön viheti az írót, hogy kilépjen önmagából, és megpróbáljon más íróvá lenni? Talán saját elvetélt lehetőségeit akarja kiélni így: hisz mindannyian többek vagyunk, s minden íróban sok más író él azon kívül, akit az élet és a kö­ rülmények kialakulni engedtek. Talán az egész kritikai irodalmat ilyenféle ösztön hozta lét­ re: megsokasodni, mássá lenni, azaz beleélni magunkat más írók leikébe, megismerni titkai­ kat, utánzás, paródia egyazon lelki szükséglet szüleménye". Faludy G yörgy vonzódását a játékhoz, hitét a játék terem tő erejében a m agyar olva­ sóközönség m ár a Villon-fordítások óta ismeri és elismeri. E kötet utószava szám unkra azért is érdekes, mert felvillantja a Babitshoz fűződő szellemi kötődését is: „Semmilyen anakronizm ustól, semm ilyen szabadságtól nem ijedtem meg, és am ennyire lehetséges, m ég a Villon-verseknél is jobb verseket igyekeztem adni. M unkáimnál Babits M ihály W ilde- v ag y Tennyson-fordításaira gondoltam , m elyeket a szerző csak szerénységből nevez W ilde, illetve Tennyson verseinek." (F r a n c ois V illon balladái F a lu d y G y ö rg y átköltéséb en , M agyar Világ, Budapest, 1988, 88. o.) Nagyszerű feladatnak tűnik azt megvizsgálni, hogy lehetséges-e a két fordítás tárgyila­ gos összehasonlítása, azt a bizarr kérdést firtatni, hogy melyik a jobb, melyik közelíti meg jobban az eredetit. A játék szent komolysága azonban ezt a léhaságot nem engedi meg ne­ künk. A legszigorúbb kérdést kell feltennünk, amely rögtön két önálló kérdéssé hasad: joga van-e a fordítónak, ha költő is, ha m aga Babits Mihály is, más költő neve alatt verset írni? És joga van-e a fordítónak, ha költő is, ha m aga Faludy György is, egy pusztán fordításban meg­ lévő vers „fordítását" elvégezni? Bár a játék a második kérdés megválaszolásával teljesedik be, szám om ra úgy tűnik, hogy ez csak az első kérdésre adott válasz alapján oldható meg. Ba­ bits szavai, amelyeket „leleplezésekor" egy interjúban mondott, szinte teljesen m eg is adják a választ: „Pávatollak című kötetemben Heine neve alatt kiadott két vers közül az egyiket va­ lóban nem Heine írta, hanem én. Egyike ez am a korai verseimnek, amelyeket még gimnazis­ ta koromban írtam, teljesen Heine hatása alatt s az ő modorában. - De hát akkor hogy került Heine neve a vers alá? - Mert nem az enyém . Heine adta és a heinei költészet, nekem tehát valósággal köte­ lességem volt Heinének visszaadni. A verset egyébként igen szépnek tartom , és hinni m erem , hogy a költő hagyatéka nem vall vele szégyent. Ü gy éreztem , hogy nincs is jo­ gom a verset saját nevem alatt kiadni, bár egyébként, ha valakinek korábban eszébe ju­ tott volna m egkérdezni, nem csináltam volna belőle titkot, hogy a M em e n to nem eredeti Heine, csak tökéletes utánérzés." ( C ikkek, in terjú k , Budapest, 1984) A játékot, élve a minden játékra jellemző zárt, világteremtő képességgel, egy önmagában valószínűleg elfogadhatatlan metafizikai előfeltevéssel kezdem, am ely önmagába zárt vilá­ gunk szám ára axiómaként létezik: A vers, lététől függetlenül, önálló entitás. Ebben az eset­ ben a költő a versét, verseit nem megírja, hanem a rá kiszabott játékszabálynak megfelelően „csak" létbe hívja. Ha kérdéses is ez az axióma, nem szebb-e és jobb-e egy olyan világban hinni, ahol a verseknek és ennek megfelelően általában az értékeknek önálló létmódja van, szemben a puszta tények talán meggyőzőbb, de meglehetősen sivár univerzumával? (E me­ tafizikai előfeltevés, még így is, ha hangsúlyozottan játék is, talán nem mindenki számára fo­

83

gadható el, még „munkahipotézisként" sem. Számukra azt javaslom, tekintsék csupán metaforának, bizakodva abban, hogy végkövetkeztetéseink értelmezhetőek e metaforától függetlenül is. Ám - ha csak zárójelben is - hadd hívjam fel a figyelmet ezen előfeltevés, „munkahipotézis" egy komoly előnyére: ez ugyanis lehetővé teszi számunkra a dilettáns vers létezésének, önálló létkategóriában való meglétének m agyarázatát. A dilettáns vers ugyanis ennek megfelelően úgy jön létre, hogy szerzője nem létbehív egy verset, hanem e fe­ lettébb nemes cselekedet helyett valami mást csinál, pótcselekvést hajt pusztán végre.) Ha a vers léte túlmutat a megíráson, akkor jogos feltennünk, hogy a M em en to valóban Heinéhez tartozik, aki pusztán elfelejtette ezt létbehívni, esetleg meg is történt e tett, csak valamiért nem írta le (sürgősebb dolga akadt, és megfeledkezett róla, hiszen végső soron a létbehívás és nem a leírás mozzanata a fontos). Én m ég azt sem tartom kizártnak, hogy Heine igenis le­ írta a verset, csak az elkallódott, talán egy könyv margójára firkantva húzódik meg valahol egy könyvtár mélyén, és arra vár, hogy végre fellapozza valaki. De szép igazolása is lenne ez metafizikai előfeltevésünknek! Ám ha m indez így is van, nem adtuk meg a választ arra a kérdésre, hogyan tárulha­ tott fel a fordító szám ára e vers. Ú gy gondolom , hogy egy költő versei szövetet kell hogy alkossanak. A létbe nem hívott, v ag y elkallódott vers mint lyuk jelenik meg a szöveten. A lyuk, a hiányzó vers avatott szemet igényel, és kinek lenne a költőt újra feltám asztó, a verseket újra m integy létbehívó fordítónál avatottabb szeme. A hogy a csillagász szám í­ tásaival a nem látható égi objektumot, a fekete lyukat képes lokalizálni, tulajdonságait m eghatározni, úgy képes a költő is az elkallódott verset újra m egfoghatóvá tenni. A z eredetivel egybevethető m űfordítások és a M e m e n tó k é n t feltám asztott versek köl­ csönösen igazolják egym ást (és ezt talán korábbi előfeltevéseink nélkül is elfogadhatjuk, ebben az esetben nem mint szárm aztatott, hanem mint indukcióval felfedezett igazsá­ got). Elismerhetjük-e a fordítások hitelességét egyidőben azzal, hogy tagadjuk a M e m e n ­ to jogosultságát? H a a fordítások hitelesek, akkor a M em e n to m utatja, pusztán létével, léte tökéletességével, hogy mennyire hiteles Babits többi fordítása. Mielőtt rátérnénk a m ásodik kérdésre, egy lehetséges ellenvetésre kell válaszolnunk. Valószínű ugyanis, hogy nem ez az egyetlen elkallódott v ag y létbe-nem -hívott Heinevers. Miért nem hívta ezeket is életbe a fordító? A zt hiszem, a válasz (túl az olyan jellegű spekulációkon, hogy a költő szám ára mégiscsak saját versei létbehívása az elsődleges) a hitelesítés gesztusában lelhető meg. Pontosan egy vers tehette m eg ezt, a kettő v ag y több m ár a ham isítás vádjával terhelné m eg a költőt, és funkciótlan is lenne, hiszen ekkor már túl vagyunk a hitelesítés gesztusát jelentő alkotáson. Térjünk azonban vissza a szám unkra elsődleges fontosságú kérdéshez: mennyiben jogosult egy nem létező versnek pusztán a fordítás alapján történő újrafordítása? T erm é­ szetesen, ha a vers „létezik" létbehívása előtt is, Faludy G yörgyöt felmenthetjük a plági­ um vádja alól. Ám ha éppannyi joga van létbehívni is a M e m e n tó t, mint Babitsnak, nem kell-e a költőt az eredetiség hiányával vádolnunk? E fontos vád ra p arad ox m ódon a hitelesítés gesztusa ad ismét választ. A hogy Babits tettét is ez em elte a megcselekedhető lehetőségből az értelemtelien jogos cselekedetig, úgy itt is ez történik. A paradoxon abban áll, hogy Faludy G yörgy épp a M e m e n to „újrafordításával" bizonyította saját fordításai hitelességét. Ha eg y másik - eddig nem létező - H eine-verset hív létbe, akkor pusztán másolja Babits ötletét. Így azonban a legerede­ tibb m ódon bizonyítja be szám unkra saját fordításai eredetiségét és hitelességét, azt, hogy a szám os korábbi fordítás mellett is van m ondanivalója Heinéről.

84

GÁCS

ANNA

„A LÉLEKMŰVES ÉJSZAKÁJA" S z ő c s G éz a : A v e n d é g s z e r e t ő , a v a g y S z in d b á d M a r ie n b a d b a n

Szőcs Géza új könyve, A v en d ég sz erető egy új, a régi köteteknél jóval rövidebb ciklust tartalm az, ezenkívül válogatást közöl a korábbi versekből. A régi írások jelenléte valószí­ nűleg arra szolgál, hogy képet kapjunk Szőcs pályájának alakulásáról, illetve, hogy segít­ se a sokszor egym ásra épülő versek m egértését, bár e feladatoknak eg y válogatás nem te­ het m aradéktalanul eleget. Kár például, hogy nem látszik a T e m en tél át a v íz e n ? , a Kilátó­ to rony és k ö rn y ék e, A z u n ifo rm is látogatása ciklikus szerkezete, hogy az egym ással dialogizáló versek közül néha csak az egyik került az új könyvbe. P á rb a j... cím ű kötetében Szőcs idézte azokat a kritikusokat, akik szerint „versei, pusztán önm agukban véve őket, leg­ többször alatta m aradnak kötetbeni értéküknek". Bár ez a m egállapítás a versek egy je­ lentős részével kapcsolatban nem egészen állja m eg a helyét, az m indenképpen igaz, hogy Szőcs Géza írásai nem csak a köteten belül, hanem a kötetek fölött is erős szövedé­ ket alkotnak, jelentésük teljes gazdagsága, kom plexitása a többi vers ismeretében bonta­ kozik ki, s így az ő esetében jogosult és szükséges az, am i más szerzők verseivel kapcso­ latban nem m indig indokolt, hogy egy-egy verset a többi segítségével próbáljunk értel­ mezni. A hézagos válogatás mind a régi, mind az új írások m egértését szűkebb körbe vonja, a költészeten végigvonuló m otívum ok auráját megcsonkítja. A versek e szövedéke, a m otívum ok, szim bólum ok ism étlődése az egyik oka annak, hogy Szőcs írásai egy összefüggő m itológia részeiként hatnak, melynek a m ához nem kö­ tődő, m égis ism erős világában fokozatosan tanulunk m eg tájékozódni: szó- és m otívum ­ jelentéseket elem zünk az új m eg új szövegkörnyezetben, hogy feltáruljon az e mitikus vi­ lág alapjául szolgáló léttapasztalat. A motívumháló egyes elemei az emberiség alaptörténeteinek visszatérő szereplői: az ég, a tenger, a víz, a föld. Am it a föld magába rejt, azt meg is őrzi a jövő számára, közös medre a halálnak és a születésnek; például az új kötet A m élyrétegek című versében: „Az elásott isten fogsorán / virágok nőnek át meg át", vagy Szőcs egyik legszebb négy sorában: S isakvirá g a csontokon, v irá g az elv eszett sisakban. A z em lékezés len t lakik, a szén b e ásott virra datba n.

(U nderground) H osszú előtörténetre néz vissza a kút-m otívum is, m ely a m últtal való érintkezés le­ hetőségét képviseli. Szőcsnél ez a kép megjelenik az első kötetben: „pedig ők vigyáztak a kútfedőre / álom alatti kútnak három őre - / ide szállok le az emlékezet a lá ", és a legú­ jabban is: „S a kút alá / elá- / sott traktor! / A m ú lt." (H á ro m m ed v e d ö rm ö gö tt; A csirih a u ). Ugyanilyen intenzitással szerepelnek a versekben a saját m itológiaterem tés alkotóele­ mei: a m edve-önarckép; az első kötetben a tükör és az üveg; a hattyú; és egy meglepően gyakran visszatérő kép - az erdei bogyók, m elynek nehezen m egragadható jelentése a vérrel, az élet törékenységével, archaikus emlékekkel érintkezik. N éhány a szám talan

85

példa közül: „m agyalbogyóként a lélek a nemlét vízében összerop p an"; „s a könyvön félretéve / egyetlen szem m álna"; „gyanús m álna nő a költő mellén, / át is üt a fehér kenderen"; „bezúzott arcában két bogyó úgy rem eg, / mint forró vaslapon hideg eper­ szem ek!"; „A holdkeltében málnazaj v a n "; „m ert a vízözön otthagyta lábnyom át / és kézjegyét az állom áson / galagonyát és áfonyát". Szőcs színhasználata is egy ősi világkép lenyom atának tűnik. Verseiben a színek nem annyira a tárgyakat jellemzik, inkább önálló életük van; az a viszonylag kevés szín, ami megjelenik, m intha nem látható tulajdonságot, hanem valam i m egfoghatatlan, csak kö­ rülírható tartalm at jelölne. V áltozatok a pirosra: „a veled váltott csókok piros kis dene­ vérje"; „a távozás rőt nagykabátja"; „összegom bolod rajtunk újra s újra / életünket, mint meleg, piros in get"; „föl sem ébred, m eg se rezzen tőlük / a víz alatt vöröslő m ozd u lat". A színeknek ez az önálló élete, mint annyi minden más is ebben a költészetben, a gyer­ meki látásm ódra em lékeztet, arra az időre, m ikor a gyerek m ég nem tanulta m eg, milyen m egállapodás szerint kapcsolódnak össze a színnevek és a tárgyak, és a nyelvet „helye­ sen" beszélők szám ára érthetetlen, de önkényesnek m égsem tűnő logikával használja a színek neveit. Szőcs verseiben a m ögöttük levő szem betűnő filozófiai érzékenység és sokrétű m ű­ veltség ellenére, és annak ellenére, hogy legnagyobb részük időtlen alapkérdésekkel fog­ lalkozik (vagy épp ezért), a fogalmi kimondáson szinte kivétel nélkül az eredeti és plasz­ tikus képi megjelenítés és a nyelv magasfokú zeneisége uralkodik. Elsősorban a képiség és zeneiség e rendkívüli intenzitása terem ti m eg Szőcs modern költészetének archaikus légkörét. A képi gondolkodás lényege Szőcs elm élete (M i a v e r s ? ) és gyakorlata alapján a világ dolgai közötti analógia, egynem űség feltárásában rejlik. Az első kötet kozm ikus ké­ pei után a K ilátótorony és k ö rn y é k é b e n uralkodóvá válik az a m ikrokozm ikus látásm ód, a K a len d á riu m egy sorát idézve a „megbújt az egész a részben"-szem lélet, m ely azóta is jónéhányat jellemez a versek közül. A v e n d é g s z e re tő b e n is sok példa van erre: „valaki á tm eg y a v ízen b en n em , sz u sz o g a víz a vadrózsában, fü r d ik a te n g e r a te n g e rs z em b e n , é rz e m az óceán szív v erését: csuklódban kitapintható"

(befejezetlen) A hit a különböző jelenségek mögötti azonosságban a végleges pusztulás tagadását is jelenti: „D E NEM TUDTOK EGÉSZEN ELT EM ETN I... s ott leszek ébren az esőben / s a fűben alvó réti sasban" (E g y szek ér te n g e ri). Szőcs költői nyelve szemléletes példája annak, am it W eöres A v ers s z ü le té s é b e n írt: „A versform a egyrészt m egkötöttséget jelent, m ásrészt azonban oldottságot is, a feltétlen konkrétság alól való felszabadulást... Bizonyos, hogy a ritm us és a rím gátlólag feszül a tartalom ellen; mennél több határozott gondolatot, előre kitervelt m ondanivalót akarunk beépíteni a versbe, annál erősebben érezzük a közegellenállást". A tökéletes rím ek néha ironikusan idézőjelbe teszik a szöveget; m áskor m eg a különböző jelentésű, d e hasonló hangzású szavak összecsengetésének finom hum ora a fogalmi határokon túli alapvető azonosságot érzékelteti. Például az előbb idézett versben: „S szuszogok majd körötted / érthetetlen szavak ban ... / a tavalyi havakban / s a hawaii tavak b an". A szó h angzásá­ nak egyenrangúságát, olykor elsőbbségét a jelentéssel szemben az idegen nyelvű betétek is m egerősítik, a T ö rtén et kislán ny al és m ed v év el végén például m ár csak a kiejtési jelek jel­ zik az angol szöveget.

86

Ebben a versvilágban a versírásnak, verskeletkezésnek a szubjektumtól független he­ lye, szerepe van: a vers nem „költem ény", nem csinálm ány, hanem az időtlenül adott fel­ m utatásának lehetősége. N éha pedig a szó hatalm a révén szinte ráolvasás, m ágikus esz­ köz - például a Kettős s z o n e tt b e n : „...ö sszefo rrasztv a minket két szonettben, / ölelsz, ölellek, m ég, m ég, elveszetten - ölelnélek tizennégy karral téged / mint egym ást látod ezek a szonettek". H a a m ásodik kötet szem léletváltozását vagy a korhoz és térhez szorosabban kötődő versek feltűnését (A sz éln ek ereszett bábu utolsó versei között, illetve A z u n ifo rm is látogatá­ sa kötetben) korszakhatárnak tekinthetjük is Szőcs Géza költészetében, a fordulatoknak nincs akkora jelentőségük, hogy m egszüntessék a versek koherenciáját: az aktuális tém á­ jú versek összetett hatását is épp az adja, hogy a konkrétum ok egy egységes, átfogó vi­ láglátás horizontja előtt jelennek m eg. Ilyen a nyelvvel, az anyanyelvvel kapcsolatos kér­ dések felmerülése. Az emberiség nyelvének fokozatos eltávolodása attól, am iről beszélni hivatott, s a költészet e pusztulás ellen folytatott küzdelm e így kapcsolódik össze a ki­ sebbségi nyelvek problém ájával a kihalóban lévő finnugor népeket szerepeltető írásban: „Tükre előtt a tem etőben / - a jelző jelzi m ég a szót - / szépíti m agát m ég a n y e lv ..." (A z író és a b író ). Aktuális és általános term ékeny egybefonódása jelentkezik a m egint vi­ szonylag több térséghez és korhoz kötött tém át felölelő új kötet gazd ag D una-m otívum ában, m ely - valószínűleg a szerző szándékának megfelelően - a József A ttila-verset is fel­ idézi. A folyó mindkettőjüknél az örök történés és az időtlenség, az örök jelen p arad oxo­ ná nak jelképe (A D u n á n á l-b a n : „E gy pillanat s kész az idő egésze"), a múlt m egőrzésének létfilozófiai és erkölcsi kérdéséhez kapcsolódik, m ely a Duna menti népek történelmi helyzetében konkretizálódik (például Szőcsnél: M ir e leh etn e fö lh a szn á ln i a Fek ete-erd ő b en létesített du zzasztó gáta t). A z új kötet, mint az idézetek is m utatták, szerves folytatása Szőcs Géza eddigi költé­ szetének. Ez m ár csak a szövegtípusokat tekintve is igaz, kivéve két verset és egy prózai írást, m elynek néhány szavas rövidsége új, töm örsége, szellem essége a régi. A versek túlnyom ó többsége rövid soros, többé-kevésbé rím es d alszerű form át követ, ezek közül az utolsó vers, a T em etés S z e n tg y ö rg y ö n Szőcstől szokatlan m ódon teljesen szabályos, ál­ landó rím képletű, szótag- és sorszám ú strófákból áll. N éhány vers átm enet a szabadvers felé, néhányat prózai és lírai részek alkotnak; az általában egy-egy ötletre, csattanóra épí­ tett prózai szövegbetétek nem versenyezhetnek a versek összetett gondolatvilágával, ké­ pi, nyelvi gazd agságával. A leghosszabb írás (M in ia tű rö k , eg y p e rc e se k , haikuk, töredékek, aforizm ák, variációk, bagatellek: lakodalm i tö rtén etek) m ontázs-technikával áll össze, néhány soros cédulák egym ás mellé helyezésével. A látszólag egym ástól független, de mégis leg­ inkább együtt értelm ezhető szövegrészekből létrejövő m ontázs Szőcs egy-egy versen túl is ható form aszerkesztési igényét tükrözi: felépítése, m egértési m echanizm usa egy kicsi­ nyített kötethez teszi hasonlóvá. A v en d ég sz erető két versével (A p á d az állom áson, é j j e l ; . .. és akiket n e m ) a korábbi kötetek eg y eredeti verstípusa jelenik m eg újra, m ely versszöveg­ ből és a m egértéshez szükséges előtörténetből vag y jegyzetekből épül fel. A jegyzetek né­ ha szakirodalom ra utalnak, egy tudom ányos szöveg verssé válását m utatják (pl. K onkrét vers az afrikai ló p estisrő l), m áskor a lírai szöveghez nyújtanak - olykor verses - m agyará­ zatot. A z A p á d az állom áson, éjjel első része egy mese, ennek elemei jelennek m eg az utána következő versben. Ez a szövegtípus az írások m itológia-építését mutatja: a vers-elem ek valam i versen kívüli történethez kapcsolódnak, csak ennek ism eretében nyerik el jelen­ tésük teljességét. Szőcs egyetlen eddigi kötete sem tartalm azott annyi vendégszöveget, mint ez a legú­ jabb, erre is utal a v en d ég sz erető szó a cím ben. Az idézeteknek, idézettöredékeknek, u ta­ lásoknak azonban eddig is igen n agy jelentősége volt költészetében. Ezek egytől egyig fi­ nom an sim ulnak a versek szövegébe, sohasem arra a posztm odern idézettípusra emlé­

87

keztetnek, m ely a felhalm ozódott kultúra, m űveltség m egem észthetetlenségét érzékelte­ ti. Szőcs idézetei azt a benyom ást keltik, hogy a közös nyelvi kincs variálható toposza­ inak tekinti m ás szerzők ismert sorait, m elyek m egváltoztatva fokozott hangsúlyt kap­ nak: „sárkányok ültek a verebekhez"; „Légy tiszta ön m agad hoz" stb. Ennek a saját vers­ be beolvasztó idézésének az egyik legérzékenyebb példája a D e a szó a szó ritm usidézete: ... tudta fe lr e p ü l 6 is s ezt go n d o lta m a gá ba n : T á jfu n sátra takar m ajd el m e g őrli a testem á m tegy e: m ég is a szó C S A K F E N N M A R A D íg y is a m ú g y is A Z U T Á N is

E részlet első felének hexam eteres ritm usa és szavai Radnóti E lső eclogájára utalnak, ahol u gyancsak a pusztulásra ítéltség és az írás kapcsolata fogalm azódik meg. Az új kötet vendégszövegei részben eltérnek a Szőcsnél m egszokott idézetektől. A S z ö v eg ek v en d ég s é g b e n cím ű rész egy rövid elbeszélésen kívül csupa idézetekből összeál­ lított verset tartalm az, szinte egyetlen saját sor nélkül. E versek egym ástól idegen szöve­ gek kom binálásával jönnek létre (H irschler Im re N em csa k n ők ről - n em csa k n ő k n ek és Go­ ethe V á n d o r éji dala stb.) A kim ondhatatlan és a király című írás pedig az É n ek ek é n e k é h e z il­ leszt variációt. Ezek a m űvek igen szellemesek, de inkább intellektuális érdekességük m iatt figyelem rem éltóak, mint esztétikai hatásuk következtében. Nem így az egyik utol­ só vers (F r a n z Kafka és h ú g a átuta zn a k B u d a p esten ), m ely Kafka és C sontváry elképzelt ta­ lálkozásáról szól. A hétrészes írást Kafka- és Csontváry-idézetekből összeszerkesztett párbeszédek és Szőcs saját, lélekvándorlásról, illetve egy biblikus látom ásról beszélő ver­ sei alkotják, m elyeket a szereplők szájába ad. V endég- és saját szöveg együttese az új kö­ tet fő irányait összefoglaló m űvet alkot itt. Kafka és C sontváry alakja a műveiket jellem­ ző időtlenség m iatt lehet fontos Szőcs szám ára; a kettőjük közötti különbségek hangsú­ lyozása pedig nem csak Szőcs találékony hum orát m utatja, hanem igen töm ör antropoló­ giai m eghatározással szolgál, és érezteti azt a feszültséget, am bivalenciát, m ely A v e n d é g ­ s z e r e tő b e n az eddigieknél erősebben jelentkezik: - M o n d ja , n em szokott fé ln i attól, h o gy e g y re g g e l ágyában arra éb red : óriási ro v a rrá válto­ zott? - N e m , én arra szoktam é b red n i, h o gy n ek em kell m egv á lta n o m a világot. A versek eddigi jellemzésében ugyanis nem esett szó arról a hangról, m ely A sirály bő r cipő kötet óta egyre artikuláltabbá válik, s A v e n d é g s z e re tő b e n m ár legalábbis egyenrangú­

vá lett azzal, amit K eresztury Tibor a „jelenlét biztonságá" - nak nevez Szőcs költészeté­ ben. A költő-szerepet is érintő elbizonytalanodás, keserűség hangja ez. A z idő m úlása, az elm úlás, a halál szinte kizárólagos tém ává lép elő az új kötetben; az első vers (m a jd m ikor am erikai eln ö k leszel) rögzíti az írások n agy részének nézőpontját: „túl v ag y a felezőidőn". E versekben m ár nyom a sincs a szavak és a képek olyan túláradásának, a szeretet gyer­ meki, „aranyat ígértél nagy zsákkal"-szerű kifejezésének, m ely korábban, elsősorban A sz éln ek eresztett bábu kötetben volt megfigyelhető. A gyerm ekség, ifjúság az új versekben leginkább mint elm últ jelenik m eg, s ennek az elm úlásnak a nyelvi kifejeződése töm ör, jelzésszerű: „ázik a fűben a keszkenő, a fák között h agyott h intaló"; „E g y játék holtteste a hom okban"; „a görcs, a szív, a göd ör, a m é s z ...". A m agabiztosság m egingása a költészetben, a költő küldetésébe vetett hitre is kiter­

88

jed, ezt m utatja a sok p róza és vendégszöveg. Szőcs Géza minden kötetében szerepel olyan írás (vers vagy hozzászólás egy vitához), m ely közvetlenül a költészet helyzetét, feladatát fogalm azza meg, A v e n d ég s z e re tő b en e tém a a korábbiaknál kevésbé konkrétan jelentkezik. Az első kötetben A száztizenh eted ik b ú csú zá s a költészet szubjektív jelentősé­ gét hangsúlyozza: „m ég egyszer megpróbálkozni verssorok / kapcsaiba szorítani az ide­ geim hálóján átcsuszam lót - ezt kellene"; igazságát az őszinteség függvényévé teszi: „Légy tiszta ö n m agad hoz". A K ilátótorony és k ö rn y é k é b e n a versírás közösségi, kultúra­ mentő szerepe kerül előtérbe, a költő ettől kezdve m indig a kilátóról körbenézőt, a felej­ téssel, a pusztítással szem ben állót, a m últ és a jövő között folyam atosságot terem tőt je­ lenti. Ennek a gondolatnak az ironikus továbbvitele A v e n d é g s z e re tő b e n A M em p h iszb ő l jött költő. A z új ciklus A m ély rétegek cím ű versének következő sorai a K ilátótorony kötetre utalnak vissza: „záp or m ossa a föld alatt / az eldőlt s lebontott kilátót". A G yónás a cet­ halban a v a g y : a lélekm ű v es éjszakája és az E rn y ő d n em óv m eg sem m itől is ezt a kiábrándult hangot üti m eg; az előbbi Jónást, a prófétaszerepet idézi, a cethalban levés a vers szerint állandó állapot, ahol Isten hangja nem jut el az em berhez: „és szól is hozzánk, de ez pont nem érth ető". (Szőcsnek - jellemző m ódon - m ég e költői küldetést m egkérdőjelező ver­ se is kivételesen m agas színvonalú, nagyon is „m űködő" költészetre vall.) E versek hát­ terében az a baljós érzés tűnik fel, hogy a szellemi, lelki alkotás, tevékenység, a versírás, a dolgok végességén túlira való vonatkozásának hite csak vigasz lehet, nem pedig pajzs, fegyver a pusztulással, v ag y inkább pusztítással, a történelm i tényekkel szemben, hogy „ernyőd nem óv m eg semm itől, / csak te hitted, hogy m egvéd ". Talán ez az oka annak, hogy a cím lapon ez a felírás szerepel: „Sz. G. utolsó verseskönyve". A keserű, de soha nem hum ortalan versek mellett ebben a kötetben is jelen vannak a kiegyensúlyozottabb, a pusztulást az élet időtlen körforgásába helyező írások. A jelen élet törpeségét, az örökké tartó létben betöltött kicsi szerepét hangsúlyozza a v e n d ég s é g másik jelentése, talán Kosztolányi H a jn a li ré s z e g s é g é r e is utalva. A verseknek ebben a cso­ portjában a legtalányosabb az utolsó darab, az élet igazságos megítéltetését, a vándorló lélek halhatatlanságát megjelenítő T em etés S z e n tg y ö rg y ö n , a P árba j kötetben megjelent S z ü letésn a p S z e n tg y ö rg y ö n párja. M ár volt arról szó, hogy a T e m en tél á t ... szonettciklusa óta Szőcs sem m it sem írt olyan tökéletesen szabályos form ában, mint ezt a dalszerű ver­ set. A Temetésben ráadásul tőle szokatlanul egyszerű képeket sorakoztat fel, s valam i szándékoltan gyerm ekes naivitás van a hangjában: „M ikor átlép az ember / a földalatti térbe, / beleolvas az Isten / a fölnyíló levélbe". A szerkezet, a nyelv, a képek könnyedsé­ ge, kom plikálatlansága, anyagtalansága a végső kérdéseket az eldönthető igazságú gon­ dolatok birodalm ából a játék szférájába emeli át. (S zép iro d a lm i, 1 9 9 2 )

89

KEMÉNY

ISTVÁN

BARNABÁS

ÚSZNI A VARÁZSSZERBEN H á y J á n o s : W elco m e in A fric a

Az embernek e g y élete van. E zt jó, ha nem tudjuk, de tudjuk. Tudjuk, és ez az egy élet m indig a jelenben van. Elviselhetőbb a jelen, ha a jövő több lehetőségből áll. A m últ pe­ dig arra való, hogy eljátsszunk vele, ha a jövőnk is egyetlen egy. Igen, a jövőnk is egy és u gyanaz; el kell tehát játszanunk a múltunkkal. W elcome in A frica (Köszöntjük Afrikában). Ez a címe H áy János tavaly megjelent új köny­ vének. A könyv műfaja meghatározhatatlan. Sok műfaja van ugyanis. M aga a szerző három­ féleképpen határozza meg: „E könyv megírásakor a nagy elődök, Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond afrikai útleírásai lebegtek a szemem előtt. Szerettem volna olyan va­ dásznaplót tenni a tisztelt olvasó elé, amilyen az övéké volt, ám elkészülve a könyvvel, lát­ nom kellett, hogy az eredményül kapott trófeagyűjtemény egyáltalán nem hasonlítható össze más afrikai vadászok kollekcióival. Látnom kellett, hogy a tigrisfogak, az orrszarvúfe­ jek, az elefántagyarak, a preparált oroszlán- és leopárdbőrök közé emberi koponyák, végtag­ csontok, kitömött embertetemek keveredtek. Helyesebb lenne e könyv műfaját vadásznapló helyett gyilkossági krónikának, nyomozati jegyzőkönyvnek neveznem, s a szereplőket hő­ sök helyett áldozatoknak és tetteseknek." Tehát vadásznapló, gyilkossági krónika vag y nyo­ mozati jegyzőkönyv. Tehát játék a múlttal: több lehetőség arra, am i történt. De ez m ég csak az idő. Mit kezd a szerző a térrel? Mert az embernek csak egy tere van. így folytatja bevezetőjét H áy János: „Helyesebb lenne m ár itt elárulnom , hogy önö­ ket a valóság helyett eg y terem tett világba kalauzolom , m elyben terem tett világ: a való­ ság." Nem többet és nem kevesebbet tudunk m eg tehát a W elcom e in A frica bevezetőjéből, mint h ogy „ebben a rém es és gyerekes világban mindenfelé késeket fennek" - tehát te­ rem tenünk kell. Terem tenünk egy vag y több másik világot. És itt - akár tetszik, akár nem - ki kell jelentenem, hogy a W elco m e in A frica posztm o­ dern könyv. A zért, m ert posztm odern létérzésből született. A posztm odern létérzés oka az a nyom orúságos helyzet, hogy a világ m egváltoztathatatlan - szemben a m odern lét­ érzéssel, m ely szerint a világ - talán - m egváltoztatható. (Más különbség tulajdonkép­ pen nincs is, mivel a m odern és a posztm odern em ber szerint is m eg kéne változnia a vi­ lágnak ahhoz, hogy elviselhető legyen.) A huszadik század nagyobbik része annak a hit­ nek a jegyében telt el Észak birodalm aiban, de Afrikában is, hogy az em ber m unkájával m egjavíthatja környezetét. ízlés dolga eldönteni, hogy ez m ennyire sikerült. A posztm o­ dern ízlés szerint végzetesen rosszul. A posztm odern ízlés fanyalog a z em beri aktivitás­ tól, a jó és a rossz hum anizm ustól is. A posztm odern ízlésnek az emberi aktivitás ügyet­ len. M arad az em ber feletti (az isteni) v ag y a sem m ilyen aktivitás. E z a nyom orúságos helyzet a posztm odern létérezés oka. Az évezred vége nem a hum anizm us kora. H áy János előző kötetének cím e: V igyá zat, h u m a n istá k ! A W elco m e in A frica ban pedig - mint láttuk - kénytelen emberfelettit tenni: világot terem teni. A W elco m e in A frica el­ lentm ondásos, posztm odern könyv. „M int m ár em lítettem volt / az autonóm ember megbukott - u ram ." (M ily en az arcod cim b o ra ?) - jelenti ki a költő. Az autonóm em ber bu­ kása után pedig nem is jöhet m ás, m int Jozef Tákó, a jezsuita, aki sorba állítja a feketéket a kórházudvaron, és felhangzik rom lott szonettform ában az Afrika-induló: „M i m ár fej­

90

lettek vagyunk, / régen m eghalt mindenki, de m ost / most viszont egészen m ás a hely­ zet, / eg y csom óan még mindig élnek." H angsúlyozom , ez egy induló részlete volt H áy János Afrikájából. Mielőtt azonban valaki a W elcome in A frica elolvasása ellen döntene, ki kell jelentenem: a könyv jó. Még olyan szemmel is jó, ha regényként olvassuk, egyfolytában a prózai betéteket: így összefüggő, afrikai történeteket kapunk. Kirajzolódik egy gyarm ati kórház építése, fény­ kora, pusztulása, újjáépülése és a szereplők szétszéledése. Mindez a szerző által teremtett vi­ lágban. Ám H áy János néhány mondattal fejezetekre való sorsot, helyzetet, egyéniséget ké­ pes felvillantani. Ezek pedig nem véletlenül érdekesek. A szerző prózaírói tehetségén kívül a szereplők - Lin Hen-jian tajvani orvosprofesszor, Thisó Elió angol orvosprofesszor, Jassasin (Johnny W rite) rockénekes, Szerdzsó Podmanió varázsló, a m ár ismert Jozef Tákó jezsuita atya (a cselszövő) és m aga az elbeszélő - szóval a szereplők egy valóságos, hajdanvolt baráti társaság tagjai. A könyv ennek a barátságnak is emléke. És ahhoz sem kell túlzott olvasói fan­ tázia, hogy megsejtsük a kulcsregényt: Afrika = egy magyarországi egyetemi város; a kórház = egyetem; a szereplők pedig a jövő írói. H áy János prózája m indezeken felül ajándékot is tartogat. Mire ugyanis valahogy m egbarátkoznánk azzal a p rogram szerű hidegséggel, amit a posztm odern irodalom ról az előbb m egállapítottunk, H áy könyvében váratlanul a szeretettel találjuk m agunkat szemben. Alig felismerhető, nyegle kis szeretet ez, viszont valódi. Am ire pedig irányul: a m eglévő és az elhidegült barátok, a család és - az am úgy elviselhetetlen - világ. „Ülök a gyerekek ágya mellett, és mesélek. A mesék szereplői állatok. Kutya, m alac, egér. A m ozdonyt m alac vezeti. Kutya a postás stb. Nem tudom , m iért nem emberek. M iért tet­ szik nekik jobban az, hogy állatok játsszák az em berszerepeket, ráadásul em berivé alakí­ tott állatok. Nem értem , de elbeszélésemben én is élek ezzel a csú sztatással." (A palatin u sz -sz ig e t) Ilyen meleg irónia van az A frik a i m ozaik cím ű fejezetben is. „Teljes érdekte­ lenséggel hallgatták az elbeszélésem et. Csak nekem volt gyerekem meg feleségem. Me­ sélj a szobatisztaságról - nyögte ki végül Szerdzsó, hogy lássam rajta, őt azért érdekli a dolog." Ez a meleg és m égis kiábrándult hang teszi H áy János könyvét összetéveszthetetlenné. Ettől, furcsa m ódon, a kötet prózai része költőibb lesz, mint m aguk a versek. A versek nagy részét teóriák uralják. A szöveg tételek, problémák, tém ák felvetése, elhagyása, illusztrációja. Kom m unikáció, ennek képtelensége, az értelm ezés, a m egis­ m erhetetlenség. A posztm odernség kisebbrendűségi kom plexusa bújik itt elő, az inkább ön-, mint közveszélyes káröröm formájában: „Örülök - írja H áy a német klasszikusokról - , hogy ők u gyanú gy félreértelm ezhetők, mint az általuk félreértelm ezett görögök." (A P a la tin u sz -sz iget) Ilyen kárörvendően ironikus verscím az Ö ln i tu d n i kell (E g y g ö r ö g d rá m a m argója ). Mindamellett sóvárgást is rejteget ez a cím a d rám a után, am it nem a margóján túlról kellene bírálni, hanem részt kéne venni benne. Olyan súlyú életet élni. Ezt a sóvár­ gást bizonyítja, hogy a kötet talán legszebb sora ebben a versben van: „S a bűnös, ki lép­ teivel elhagyja a te rm e t..." Klasszikus költészeti ideált sejtek H áy János ehhez hasonló, m éltóságot sugárzó soraiban, főképp az „attikai versek" között. A zt hiszem, ha el lehet szakadni a korszak elvárásaitól, H áy mint költő a klasszikus m űvészet irányába fog menni. Talán nem véletlenül érzem itt-ott Eliot szellemét: „Vajon hol láttam őt, / am int festett arcával / az idős férfi felé fo rd u l...". A W elco m e in A frica m ég az elvágyódás könyve. El innen, el a mostból, el a költészet­ ből. Előre- vag y visszavágyás Afrikába, Göröghonba, a rock and rollba (am iről tudni kell, h ogy egy kom plett, önálló lét), vágyód ás a „gésa-létbe" (am iről H áy sem tud többet, mint hogy „nincs itt"). De megérdem li, hogy m egtalálja a varázsszert, am it a W elcom e in A frica cím ű kötetében keres, m ert valam i olyat fog csinálni vele, am it m ásik költőnek so­ ha nem juthatna eszébe: úszni benne: „Ver iz dö gésa? - s létezik-e varázsszer, / melyben végre vele ú s z o m ..." (H o l v a g y u n k és hol a g é s a ? ). (H o ln a p , 1 9 9 2 )

91

SZIRÁK

PÉTER

EGY GYANÚTLAN KÖNYV C s e jd y A n d r á s : M e d d ő h á n y ó

A z utóbbi néhány évben nyilvános és m agánbeszélgetések gyakori kérdése volt, hogy vajon m egírh a tó -e a közel- s félmúlt történelm ének panoram atikus igényű regénye. Pontosabban, hogy mindenki szám ára elfogadható ep ik u s em lék et lehet-e állítani nemzeti sorsfordulóknak, történeti szereplőknek, vagy akár csak egy-egy szürke évtized tehetet­ len keserűségének? Ha m ély szkepszissel tekintünk is az ilyen fajta igényre, be kell lát­ nunk, h ogy e törekvéseik m ögött olyan szem léletm ód áll, am ely a reprezentáció bűvöle­ tét nem szívesen cseréli fel a viszonylagosság játékára, a m űvészi „képviselet" m andátu­ m át a participáció szerénységére. így, miközben az irodalm i kom m unikációban tényle­ gesen bekerült m űvek által a többféle b eszéd m ó d és a többféle leh etséges v ilá g elve manifesz­ tálódik, az esetlegesség „törvénykezése", a „zárt vokabulárium ok revideálása" (Rorty) nyilvánul m eg túlnyom órészt, a fent vázolt összefoglaló szándék kérdésfeltevése legfel­ jebb elvi-elméleti izgalm at okozhat. Csejdy A ndrás kötetét lapozva mégis szembesülni kényszerül az olvasó az említettekkel rokon dilem m ával. A kérdés: vajon előáll-e egy olyan könyv, am ely form át talál - ha nem is eg y korszak - de legalábbis egy bizonyos kortudat epikus megjelenítéséhez, s ezzel az emlékállítás közvetlenebb term észetű igé­ nyét, ha részlegesen is, de kielégíti. A M ed d ő h á n y ó - bár láthatóan két egym ás mellé állított epikus vonulatból áll („Lillafejezetek", „Péter-fejezetek") - nyelvi-poetikai értelemben hom ogén felépítettségű. A szerző az autochton elbeszélést ugyan közvetettebb formákkal - párbeszéd-, levél- és naplórészletekkel - váltogatja, valójában m indvégig fenntartja az auktorális - helyen­ ként az om nipotencia gyanújába eső - elbeszélő uralm át. A szövegképződés centrális és szubjektív jellegét erősíti Péter egyértelm űen középponti szerepe (a F él kettő cím ű fejezet­ ben első szem élyű elbeszélőként vezeti be Emillel folytatott beszélgetését!). A M ed d ő h á ­ n y ó alapkarakterét éppen ezért nem az a krónikás elbeszélői m agatartás h atározza meg, am ely Lilla történetén át egy nem zedék közérzetének bensőséges lírai képét, a többi tör­ ténetszelet révén pedig extenzív és általánosítható korrajzát nyújthatná. M égpedig azért nem, m ert a szövegm ozgás itt alapvetően nem a krónikás attitűd és a szemlélt világ vi­ szonyán, ez utóbbi kibeszélhetőségén alapszik, hanem az ún. realista elbeszélő om nipo­ tens nézőpontjának és a vallom ásos próza éncentrikus nyelvhasználatának nem problé­ m átlan összeházasításán. Mindkét elem rögzített és szubjektivizált igazságok akceptálásának irányába mozdítja a befogadó figyelmét, kevés szabadságot hagyva a mű spontánabb természetű értelmezésére. Ehhez járul, hogy az elbeszélt világ mint világmetszet sokak szám ára nyilván nagyon „isme­ rős" lesz, de az erőteljes esztétikai közvetítés híján, még többek szám ára megszólíthatatlanul szűkös és idegen. Az elbeszélői intenciók jegyében a műbéli világot valóságosnak kell gon­ dolnunk, jobb esetben - egy nem zedékiként elgondolt - meglehetősen zárt szemléleten átszűrt valóságnak. A Csejdy teremtette elbeszélő szorgalmasan és nemzedéktársai egy része szá­ mára bizonyára ellenőrizhetően sorolja azokat a nemzedéki rekvizítumokat („betett egy La­ urie Anderson kazettát"; „Talán Taste Department szólt a m agnóból"; „Péter orrát azonnal megütötte a vadkender szaga" stb.), amelyek nem éppen a szélesebb jelentésvilágok felé nyi-

92

tódó műképződést, hanem sokkal inkább egy nem zedéki hom m age létrejöttét szolgálják. Egyébként is a könyv informatív szólama a m aga kevéssé artisztikus módján némi, szűk ér­ telemben vett szociográfiai riportjelleget kölcsönöz a szövegnek (az egyik legkritikusabb he­ lyen: „Zsoltiból rövidesen orvos lett volna. Haja hosszú, hullámos, fogai szokatlanul fehérek, mozdulatai kifinomultak. Évekig vízilabdázott, még most is lejárt úszni hetente háromszor a Rudasba. Nagyapjától örökölt egy lakást, közel a M echwart térhez, 15 éves húgáért férfiak verekedtek össze, szaxofonozni próbált, papagáját Kaktusznak hívta. Egy időben több lánnyal járt, ebből nem csinált titkot, és ez mindenkinek jó volt. Laja előbb kimaradt a gimná­ zium ból"... stb.). Csejdy elbeszélője túlságosan sokat bíz a regisztra tív eljárásra, a nemzedéki állapot, szituáció rögzítésére, miközben nem erőssége az alakterem tés, figuráinak tulajdonságje­ gyeit nem megjeleníti, hanem felsorolja. Ilyen értelemben még a hetvenes évek vallom ásos-szubjektív prózájának fenotipikus szem élyiségképét sem tudja prolongálni, mert nem törekszik sem a korban s főleg nem a világban való bennefoglaltság feltételeinek el­ gondolására. A M ed d ő h á n y ó túlságosan ráhagyatkozik - Csejdy szavával - saját „h áto rszág ára", a közösnek gondolt nemzedéki élm ények m e g éltség ére, kollektívnek vélt tapasztalatára. Görcsösen akar „rím elni" egy évtized külsődleges és egyúttal bántóan partikuláris le­ gendájára, am ely a tehetetlenség és esélytelenség összetettebb és tágabb érvényű köz­ hangulatát, létállapotát és elzárkózó pótcselekvés és a tagolatlan önsajnálat szólam aira fordítja le. („ ... minden túl egyszerű, magától értetődő, a pályák adottak, és ez fulalsztó, dögunalom van és agyhalál ... Erről is beszélnek, ha érti Péter, erről a közönyről és fá­ sultságról, de nekik ebből m ár elég volt, és nem képesek belátni, m iért ne lenne kiút"; „Ez a legnagyobb baj, hogy minden, de minden olyan ideologikus, m otivált és célirányos ebben a világban. De én szarok rá .") Egy olyan beszédm ód és világérzékelés m anifesztá­ lódik itt ezáltal, am ely roppant nehezen közvetítődhet bárm ely m ás szem léletvilág felé. Péter, a kötet „főszereplője" igyekszik kimenteni m agát abból a csapdából, am it a vi­ lágértelm ezésből fakadó epikus egyoldalúság állít neki. Közvetlenül értelmezi pozíció­ ját, direkt m ódon elhelyezi m agát a m űvilágban (sőt ki is emeli onnan m agát): „értetle­ nül ülsz m ost, hiszen am iről írtam, az taszító, ezektől a történetektől menekülni kell, m ert velük együtt élni képtelenség, és én m égis úgy érzem , hogy n ekem n élk ü lü k len n i le­ h etetlen , hogy ez a közeg az é n terem , eligazodni itt tudok, a viszonyulási pontokat és egérutakat itt ism erem , és m ost m á r azt is kezdem belátni, hogy ez, am i van, az adottság, és a hozzáállásom inkább elfogadó, m in tsem ítélkező" (kiemelés tőlem ; SZ. P.). Ez a tulajdonkép­ pen szerzői kom m entárnak is nevezhető szakasz teljességgel szervetlen a szövegben és semm ilyen fordulatot nem hoz azonkívül, hogy méginkább Péter szemléletéhez szubjektivizálja (fixálja) a műbéli világot. Ennek jegyében a M ed d ő h á n y ó nem annyira egy korér­ zés lenyom ata lenne - bár így is olvasható - mint inkább egy elbeszélő (Péter?) tanulási folyam atát vázolná nagy hiányokkal, ahogyan (nem tudni pontosan, honnan) eljut nem ­ zedéktársai pusztulásának szem léléséhez és rögzítéséhez, vagyis a könyvbéli törté­ neteke gazd ájá vá lesz. E g y efféle jelentéstulajdonításnak azonban útjában áll a kötet m in d en t m egelőző hiá­ nyossága: a h ev en y észett epikai kidolgozottság, am i helyenként lehetetlenné teszi az iroda­ lomként való olvasás befogadói stratégiáját. (A V a sá rn a p , kedd , szerda és a F é l kettő cím ű fejezetek alig-alig tekinthetők szépírói szövegnek.) Az ... a u g u s z tu s cím ű fejezetben ol­ vasható m ondatokat („Balázs ragaszkodott, és inspirációt merített Lillából."; „Balázs kan volt, Lilla pedig harcolt, hogy ne váljon pinává m ellette."; „Balázs a bem utató után félre­ d u gott.") csak azért érdem es külön szem ügyre venni, m ert ezek a hol ügyetlen, hol fur­ csán b rü s z k sorok a szövegkörnyezet egészében jól mutatják az elbeszélői pozíció tisztá­ zatlanságából fakadó nyelvi-stiláris bizonytalanságot. A dísztelen, helyenként viszont

93

érzelgős tónusú, a modális funkciók tekintetében egysíkú és teljességgel reflektálatlan szövegépítkezés nem teszi lehetővé egy összetettebb elbeszélői értékrend esztétikai köz­ vetítését. A M ed d ő h á n y ó kudarca nem pusztán az iróniától tartózkodó kételym entes beszéd­ mód problém átlan átválallásából fakad, hanem főként abból, h ogy még e beszédm ód gondos m egalkotottságával is adós m aradt. Nem egyszerűen a művészi reprezentativi­ tás be nem váltott ígéretét konstatálhatjuk, ennél mélyebb kétségeink vannak. Ú g y tűnik, mintha a szerző nem szám olna az epikai világterem tés esztétikai m eghatározottságaival, az irodalm i kom m unikáció közvetítettségével, kondicionáltságával. A M ed d ő h á n y ó gy a­ nútlan könyv, m eddőe n g y a n ú tla n . Egyik sorát parafrazálva: m indig csak m agára gondol, m agára m ost m ár m ind ig... ( Pesti Sza lo n , 1 9 9 2 )

BÓKA

RÓBERT

UTAZÁSOK HADÉSZBA S z e p e s i A t t ila : H im n u sz a v a r ja k h o z

A „kihajtott gallér ifjúságom " szelében útra kelni, álm okat cipelni, a bolyongásban nyugalom ra, a dalban otthonra lelni - van-e ennél boldogabb, semmirekellőbb, költőibb állapot? De hol van m ár a lázakat szelíd-erős suhogású sorokba rejtő kam aszkor? Szepe­ si Attila, az egykori „országló k am asz", aki W eöres Sándor, Jékely Z oltán, Korm os Ist­ ván, N agy László s ki tudja m ég, kinek az asztalánál tanulta a leckét jóravaló „deák­ ként", a H im n u s z a varjakhoz című verseskönyvével ötvenedik évéhez, egyszersm ind ti­ zenkettedik kötetéhez érkezett. Am i az „alany" helyét illeti, azt m ár a legelső kötetben e bolyongás időtlenségében je­ lölhetjük ki: a végtelen, szem élytelen szellemi létezés és a véges, korlátozott személyes lét ellentétében. Ez az ellentét azonban a versben s a vers révén egym ásba sim ul. Szepesi költészetében ez a kezdetektől a term észeténél fogva m agányos em ber ontológiai sejtése­ ként, kontem platív hajlamként jelenik meg, és fokozatosan a létezés egészét átható fluidum m á válik. A hetvenes évek fordulóján e költészet külszíne szerint a hely- és értékke­ resés állapota, és a versbe-költözés m ár akkor a középkori táblaképírók a m esterséget mélyen tisztelő alázatával társul. A Beregszászban gyerekeskedő, felsőbb tanulm ányait Pécsett, majd Szegeden végző Szepesi lehetne festő, mint ahogy belső utazásaiban társa a preklasszikus zene; végül is alkat és sors kettős jegye, hogy a valóságra szomjas im p­ ressziókban kezdettől ott a nehezen m egszerezhető és könnyen elveszíthető értékek - ba­ rátok, szeretők és a terem tett hétköznapi csodák - m ulandósága fölötti fájdalom , az elvá­ gyódás és a „fantaszta lelkeket" óvó mesterségbeli tudás. A nyolcvanas évektől, a Sorstalan én ek ek tő l kezdve m indez klasszicizálódó, a feszült-

94

ségeket a formák abroncsába kényszerítő, zenével szelídített drám a lesz. „Emléktelen" és „sorstalan" jelen, amelybe benyomul és saját belső történelemmé nő a szellemarcú m a­ g a terem tette múlt. A részvétlen időnek, a felejtésnek csak az álom, a költészet, és hordo­ zója, a nyelv tud ellenállni. A nyelv, ami Szepesinél eufémizáló jellegű és mindig egy ki­ csit ünnepi, hódolatteljes, hiszen vele választott szellemrokonait tiszteli. A hol zsolozsmás, hol játékos-melankolikus hangütés, a barokkos hajlamot is fegyelmező parnasszizmus - a „hűtöttség", ahogy Lengyel Balázs fogalmaz - és a jellegzetes, a szellemek révén felidéződő, szemérmes alanyiság, a romantikus kultúrpesszimizmus nem változott a legújabb kötetben sem. Azaz valam i mégis változott. Ha nem is közvetlenül az „eltört dallam okban", de a „haladásban": ez a kötet mintha m ár tudatos közelítése lenne a „nagy csöndnek". „Haj­ nalban is alkonyodik a betemetett forrás, a mohos kő, a fák fekete kérge" - írja a H egy i é n e k b e n . Egyre több „az arcát vesztő idegen", és egyre többen vannak azok is, akiktől új­ ra és újra búcsúzni kell - Jékely Zoltántól Kálnokyig. Hadészi útjain „m arslakó" barátait, az őrület magányába bukó Hölderlint szólítja, Lossonczy képeinek metafizikáját, Bosch lélekvetkőztető bacchanáliáját idézi, és Nietzschét, aki alvilági utazásaiban rokon vele: szellemekkel, Goethével, Schopenhauerrel beszélget m aga is, hiszen „olyan elevennek látszanak, mintha még most, a halál után is, tele lennének életkedvvel." „M ert az örök elevenség a fontos" - mondhatnánk helybenhagyólag Szepesi költé­ szetéről a német filozófus szavaival. Ez a zenéjében is megszerkesztett versvilág éteri at­ moszférájától, tovatűnő antik sugallataitól, szplínes, archaikus ízeitől olyan eleven. Sze­ pesi Attila halottainak bársonyos, sötét fényt ad hiányuk, mellőzöttségük, veszteségük sú­ lya. Az előhívott szellem-maszkokkal egyre „pontosabb" kegyelettel azonosul, s ezzel nem egyszerűen a tudáshoz, múlthoz, társakhoz talál utat, hanem ismeretük révén a sze­ r e tethez, a lét teljesebb megéléséhez. És milyen sokféleképpen teszi ezt Szepesi! Hullámzó koriambuszokon pörög a kof­ fer, a sorsára hagyott tárgy a Kálnoky-versben. Múltban a múlt, metaforában a metafora. De elegendő egy korabeli kályhacsempe, amire M átyás király arcát pingálta a mester, egy régi fénykép vagy egy nyikorgó szélkakas, hogy „valami összetörjön" a „kristály dallamokban, a szemek tükrén, a kézfogásokban, az álmok útvesztőiben" - ahol persze: „Folyton esteledik." Szepesi Attila verseiben folyton esteledik. Hiszen ellentétben az elfolyó idővel, szüle­ tésünk esetlegességével - bizonyosság csak az elmúlás mitikussá növekvő birodalmában van. Itt adhatunk biztosan bekövetkező randevúkat: „kirakat tükrén karneváli népek / bakók katonák szódáskocsisok / bár tovatűntek folyton visszatérnek / arcuk arcoddal összevigyorog / lépj bárhová / velük maradsz a távol évek foglya / az elmúlással foly­ ton gazdagodva" - írja a T erézv áro si v ed u tá ba n . Mesék hangzanak el egy másik, egy még távolabbi múltról, az utcák, melyekre emlékezhetnénk, talán nem is voltak (A llegro ), íg y mindennek m egkettőződő, illékony jelenléte lesz. „N agyanyó vagy dédanyó? Néz a fénykép fintorogva. N apra hunyorog vagy a kerten túl lesi a vonuló katonalovakat s a zörgő társzekereket? S merre haladnak: kelet felé vagy felől? Pár hét a különbség, meg egy elveszett ország." - kezdi a Koráldallam című ciklust indító versben, hogy egy kósza fénykép rántson magával bennünket a „korabeliségből" előragyogó derűvel és finom iróniával valahová Trianon elé. Az ontológiai révület az elmúlással telítődve szövetségest talál a nagybetűs Termé­ szet költői archetípusaiban, hogy megfonja metaforáinak ünnepi, elégiával telt koszorú­ it. Az én- és világélmény újabb, táguló meditációs köreiben m ár minden ízében melanko­ likussá, állandó búcsúzkodássá, örökös pillanattá válik. Ez a súlyokkal játszó egyszerű­ ség, am ely tudja, hogy a leggyengébb és legodaadóbb a legerősebb (H okusai: hullám ), mintha a tarot huszonkettedik fokára, a farsangi bolond „sannyaszin" állapotára töre­

95

kedne a lélek önszépítő igyekezetében is. Arra, amiről az Arlequint elemző H am vas Béla beszél. Ham vast nem divatból említem. A próza m ás; amikor H am vas a m aga áttetsző gondolataival és - Tandori Dezső kifejezésével - „találatos" gondolatiságával ezt a sannyaszin állapotot idézi, akkor üdítően tiszta forrásvizet kínál, míg a vers term é­ szetszerűen „csinált" ital. Kettejük ontológiai gyökerű, palástolt m ám orában lényeges közös vonás az egyszerűség mint a létbe való visszasimulás, az „elvegyülés" terrénum a. A Vályi-Nagy Ferenc emlékére írt vagy a varjakhoz - éppen a varjakhoz is - cím zett him­ nusz verses apoteózisa ennek; példa és önbiztatás a háttérben való munkálkodásra, a rejtve -kiteljesülésre. A Szepesi-vers mám ora - az előbbi hasonlatnál m aradva - a kevés mesterséges színezőanyagot tartalmazó, aranyló patinás borokéhoz hasonlít. Eredendő­ en elégikus, felsoroló-ráolvasó, azaz mágikus term észetű - a metrum folyamatos mel­ léknévi igeneveket, jelzőket úsztat a hátán. Ebből az attitűdből döntően hiányzik min­ den, a lét birtoklásával kapcsolatos tulajdonosi-hatalmi gesztus. Ahogy minden rokoná­ ból is: a Nakonxipánt álmodó, melankolikus Juhász Gyulából és Gulácsy Lajosból, a m a­ gányos W ordsworth-ből, a mandalájára a játék törvényét felíró Weöresből, az enigmati­ kus Krúdy Gyulából, Hölderlinből, Musset-ből és sorolhatnánk tovább. Ha néha mégis valami banális, konkrét élménynek a m egverselésével kísérletezik (E g y fa rm ern a d rá g ra ), ott képes egészen rossz verset írni. A legszebb versek értékei, képi megoldásai többszöri olvasásra érnek meg bennünk. Vonuló verslábak vetnek körénk koncentrikus köröket zenéjükkel, a nehézkes spondeusok, óvatosan ereszkedő daktilikus sorok mintha egy tó vizének messzire gyűrűző hullá­ mait rajzolnák. A „szemenként" válogatott szavak, a patetikusan meglóduló metaforák ízre selymesek, szemre áttetszőek, mint a tiszta, sárgán fénylő óborok, mégis nehéz má­ morral telítettek. E kötet legszebb darabjaiban m ár „egy százéves kölyök" varázsol, ahol ugyan a „régi kulcsok nem nyitnak sem m it" és „ősszel valaki eloltja a színekben a lám ­ p át", de „nem vész el semmi dallam " akkor sem, ha a költő a vers, a megnevezés szép hi­ ábavalósága mellett érvel. Hiszen holt és élő, szerves és szervetlen, múlt és jövő egylényegűek: „A kő m egfagyott dallam " és „H arkályok csőre kopácsol fakérgen, vízcsepp vízcsepp után a forrás tükrén s egy régmúlt évszak minden koppanás". (O rp h eu sz , 1 9 9 1 )

arkánum A m erikában szerkesztett m agyar irodalm i folyóirat Szerkesztik: A ndrás Sándor, Baránszky László, Kem enes Géfin László, V itéz G yörgy 10. szám (1992. decem ber): A fo rd íto tt n ő „ Ism ét van nő. A neolitikum óta először korunkban jelen ik meg a nő m int ala n y ..." K iadja a Jelen k o r Iro d a lm i és M ű vészeti K iad ó . E g y s z á m á ra 9 0 F t. M e g re n d e lh e tő ró zsaszín p o s tau talv án y o n a k iad ó cím én (7621 P écs, S zéchen yi té r 17.).

V

___________________________ ________________________