Bűznyomozás
Az elmúlt hónapokban Tiszaújváros több pontján is megjelent egy meglehetősen egyedi kisbusz, melynek tetején különböző mérőeszközök, antennák láthatók. A speciális mobil mérőkocsival a levegő minőségét vizsgálják. /3. oldal
Elfogadták a gazdasági programot
Rendkívüli ülésen tárgyalta és fogadta el Tiszaújváros képviselő-testülete az önkormányzat 2019-ig - a választási ciklus végéig - szóló gazdasági programját. A testület legfőbb célja, hogy Tiszaújváros továbbra is élhető, fenntartható, versenyképes és biztonságos település legyen. /3. oldal
Nyolcszázan táncoltak a drog ellen a hétvégi fesztiválon. /7. oldal
Tiszaújváros hetilapja
Fejlesztések, felújítások a fürdőben
Hullámcsúszda a főszezonra
Showtánc
2015. április 23. XXXIII. évfolyam, 17. szám
Fogadóóra
A Tisza Televízió folytatja sorozatát, melyben Bráz György polgármester válaszol a nézők közérdekű kérdéseire. Április 29-én, szerdán 18.30 órai kezdettel válaszol Tiszaújváros polgármestere a lakossági kérdésekre. Ezeket előzetesen is föl lehet tenni a
[email protected] email címen, vagy levélben, 3580, Tiszaújváros, Szent István út 16., Tisza Televízió, az adás ideje alatt pedig telefonon a 49/341-844, 341755-ös számon.
Egy boltkóros naplójából
Javítják a kültéri gyógymedence burkolatát.
Hétfőn karbantartási munkálatok kezdődtek a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdőben. Ez az utolsó nagy renoválás mellyel felkészítik a fürdőt a nyári idényre. Április elsejével vette kezdetét a fürdőkomplexum felújítása és karbantartása. Az átfogó munkálatok a szabadtéri területen kezdődtek, s most értek el a gyógyfürdő épületéhez. - E héten zárva tart a fürdő, mert olyan munkálatok zajlanak, melyeket működés közben nem tudunk elvégezni - mondta Fodor-Somodi Gabriella, a létesítmény üzemeltetési vezetője. - A munkálatok roppant széleskörűek. Javítjuk a medencék, az öltözők és a folyosók burkolatát, a falfelületek tisztasági festése is ilyenkor történik. Ebben az időszakban leállnak a kutak - tisztítjuk, karbantartjuk a csővezetékeket, tartályokat és a hőcserélőket. A gyógyfürdő április 20- tól 26-ig tart zárva, tehát hétfőtől már újra várjuk a látogatókat. A strand május 23-tól fogadja a vendégeket, amikor a Tisza Triatlon kétnapos eseményének ad otthont a komplexum. A fiziko- és balneoterápiás részleg természetesen zökkenőmenetesen üzemel a felújítás ideje alatt is, azzal a kitétellel, hogy a-
A hullámcsúszda látványterve. Júliusban valósággá válhat.
zok a páciensek, akiknek az úgynevezett 01-es kezelés, vagyis a medencefürdés van felírva, azok ezen a héten ezt nem vehetik idénybe. A fürdőben számos fejlesztés várható az elkövetkező hónapokban. - A fürdő 2015-ös üzleti terve tartalmazza azokat a fejlesztéseket, melyeket ebben a szezonban szeretnénk megvalósítani - tájékoztatta lapunkat Ódor Istvánné, a TiszaSzolg 2004 Kft. ügyvezetője. Ezek közül a legjelentősebb egy Wave Slide hullámcsúszda telepítése. Ennek az élményelemnek a telepítési eljárása még engedélyeztetés alatt van.
Sajnos ez egy nagyon elhúzódó folyamat, de bízunk benne, hogy a főszezonra, július elejére átadhatjuk vendégeinknek. Egyébként hasonló csúszdát telepítettek az előző szezonban a Bogácsi Termálfürdő Kft.-nél is. Az egyéb, esztétikai jellegű fejlesztések is fontosak. Ide tartozik a kültéri padok és hulladékgyűjtők cseréje, az elárusító pavilonok felújítása és bővítése, valamint az öltözőszekrények teljes körű cseréje. A fejlesztésekre, felújításokra 100 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre, ebből 40 millió forintot Tiszaújváros önkormányzata, mint tulajdonos biztosít.
Lépésről-lépésre
Elsősegély alapfokon
Hogyan kell vizsgálni az eszméletlen beteget, mikor van szükség mellkas kompresszióra, hogy helyezzük stabil oldalfekvésbe a sérültet? Ilyen fontos tudnivalókat ismertetett meg a nyugdíjasokkal Pap Zsolt, a B-A-Z megyei Mentőszervezet vezető mentőtisztje a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ most indult rendezvénysorozatának első előadásán. A Lépésről-lépésre című program nyitányán az elsősegélynyújtás alapjait, fogásait mutatta be a mentőtiszt, olyan ismereteket, melyek hasznosak lehetnek a mindennapokban, ha bajba jutott embertársainkon akarunk segíteni. Pap Zsolt szerint már gyermekkorban meg kell ismerkedni az elsősegélynyújtás alapjaival, hiszen a mentők kiérkezése előtt életet menthet az, aki tudja, hogyan kell elkezdeni az újraélesztést.
Megfogadtam, nem ítélek elsőre, alkalmazkodom, biztos jó lesz, biztos kellet ez. Hisz nem a világvége jött el, eddig amúgy is én voltam az, aki rácsodálkozott a hétvégi vásárlókra a boltok előtt, a tömött parkolókra, a jól megrakott bevásárlókocsikra. Te jó ég! Mire ez a nagy raktározás? Vagy én gondolom rosszul, és tényleg ennyit eszik a magyar? Aztán eljött a nagy nap. Az első nem volt tragikus, hiszen március 15-én eddig sem voltak nyitva az üzletek. Jó is volt „szoktatós” napnak a nemzeti ünnepünk. Az utána következő vasárnapon sem volt gond, már szombaton betáraztam mindent. Jön haza a gyerek, többet fogok főzni, hiszen meg kell rakni a fedeles dobozokat hazaival, hogy ha visszamegy Pestre szegény éhező egyetemista csemete, azért legyen mit megmikróznia hét közben. Jól sikerült minden, büszke is voltam magamra, nem lesz itt gond a többi vasárnapon sem. Igaz, még szerdán is roskadt a hűtő, mert kicsit biztonságira sikeredett a szombati bevásárlás. A következő szombaton viszont bajban voltam a pékárus pultnál. És mégis, mennyi legyen az a kifli? Mennyi fogy reggelire? És másból mennyit vegyek? Elég lesz, vagy sok is? Már nem voltam annyira magabiztos. Ennyi év után is rutintalan kezdőnek éreztem magam, aki nem tudja felmérni saját háztartásának hétvégi igényeit. De még mielőtt rám tört volna az önsajnálat, belegondoltam egy átlagos kétgyerekes család életébe. Ahol a családanya mondjuk nem egy Hollandiában élő részmunkaidős anyuka, - ahol egyébként jóval lazább a „vasárnapi törvény”- hanem egy magyarországi, ne adj isten két műszakban dolgozó nő. Ő hogy oldja meg? Hiszen itt a tavasz, az évszakok amúgy is változnak háromhavonta, a gyerekek kinövik a tavalyi dzsekit, cipőt, mindent venni kell. Hét közben négyig suli, marad a hétvége, abból viszont csak egy nap. Azon a napon mindent le kell tudni, ami bolttal, vásárlással kapcsolatos. Főzni aznap már nem biztos, hogy jut ideje az átlagos családanyának, nem baj, majd a Mekiben bekapnak egy szendvicset, vagy rendelnek egy pizzát, ha futja a családi költségvetésből. Főzésre, mosásra, takarításra meg ott a vasárnap. A pihentető, együttlevős, csodaszép vasárnap. Nincs nekem ezzel bajom. Mindenhez lehet alkalmazkodni. Mindent meg lehet szokni, ha muszáj. Nekem azzal van bajom, hogy muszáj. Azzal van bajom, hogy elfelejtettek megkérdezni, jó lesz így? Mert lehet, hogy azt mondtam volna, ha többeknek, sokaknak jobb lesz így, akkor megszokom, szívesen alkalmazkodom. De elfelejtettek megkérdezni. Erről is. Radácsi Zs.
Parkoló- és útlezárások
A Derkovits Kulturális Központ értesíti a lakosságot, hogy a BIZTONSÁG NAPJA rendezvényhez kapcsolódóan parkoló-és útlezárások lesznek az alábbiak szerint: - Április 24. (péntek) 20.00 órától - április 25. (szombat) 20.00 óráig: TISZA ABC parkolója. - Április 24. (péntek) 20.00 órától - április 25. (szombat) 20.00 óráig: Hotel Phőnix melletti nagy parkoló. - Április 25. (szombat) 10.00 - 20.00 óra között: a Bethlen Gábor út Hotel Phőnix és a Rózsa út kereszteződéséig tartó szakasza, az Építők útja Kazinczy és Bethlen Gábor út közötti szakasza, valamint a Kazinczy út Építők útja és Rózsa út közötti szakasza. - Április 25. (szombat) 16.00 – 18.30 óra között Szent István út: Tisza ABC előtti gyalogátkelőtől a Deák Ferenc tér felé tartó bekötő útig, beleértve az Árpád úti kereszteződést is. Tisztelettel kérjük, hogy a rendezvény zavartalansága érdekében az érintett helyszíneken ne parkoljanak. Megértésüket köszönjük!
Sokféle
2. oldal
Jobbik lakossági fórum
Terítéken a nyugdíj
Négy kérdésben, a férfiak negyven éves munkaviszony után történő nyugdíjazásáról, a mindenki számára biztosított alapszintű internet hozzáférésről, az ukránorosz konfliktusban való semlegességről és a határőrség visszaállításáról kérdezi a választókat a Jobbik az utóbbi hetekben. Az első ponttal kapcsolatosan tartott lakossági fórumot a párt helyi szervezete Vágó Sebestyén országgyűlési képviselő és Makai Tibor szakértő meghívásával. - A nyugdíjba vonulással a fiatalok előtt szabadulna fel sok munkahely, és így csökkenne a munkanélküliség - mondta Balla Gergő, a párt választókerületi elnöke. - Ez a két kérdéskör egymáshoz kapcsolódik, egymásra épül. A Jobbik megvizsgálta a férfiak negyven éves munkaviszony után történő nyugdíjazásának az államot érintő anyagi vonzatát is. - A hölgyek példája megfelelő támpontot adott számunkra, - mondta Makai Tibor – e szerint mintegy 180 milliárd forintot tesz ki a kezdeti költség. Ez azonban nem kútba dobott pénz, hiszen jelentős része visszaforog a gazdaságba, élénkíti azt, és adók, járulékok formájában az államhoz kerül.
A férfiak negyven éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának költsége részben viszszaforogna a gazdaságba - mondta Makai Tibor.
A lakossági fórum másik vendége, Vágó Sebestyén nem hagyta szó nélkül a tapolcai jobbikos választási sikert sem. - Az eredménytől, Rig Lajos sikerétől a politikánk nem fog változni, ám a súlya igen. Ko-
A nyári időszámítás idején a hétköznapi szentmisék 18:30-kor, szombaton 18:30-kor, vasárnap 11:00 órakor lesznek templomunkban. Azoknak a fiataloknak, akik 2015-ben kívánnak házasságot kötni, a jegyesoktatás április 26-án, május 3-án és május 10-én 15 órától lesz a plébánia közösségi termében.
Görög katolikus
Csütörtökön Szent György nagyvértanú emlékét tartjuk, a Szent Liturgia 11:00 órakor kezdődik. Pénteken 8:00 Szt. Liturgia. Szombaton 17:00 vecsernye. Vasárnap 8:15 Szent Liturgia Sajóörösön, 9:30 Tiszaújvárosban, 11:00 Sajószögeden. Április 24-én (pénteken) Dr. Papp Miklós professzor úr, a Sapientia Szerzetesi Főiskola tanára tart előadást „Az életvezetés etikája: hogy ne rontsuk (ne bénázzuk) el életünket” címmel a görög katolikus templomban. A fél hatkor kezdődő, érdekesnek ígérkező előadásra minden-
rozatunk. A megfejtéseket a hónap végén egyben, e-mailben a
[email protected] címre, vagy postai úton a 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. címre várjuk.
„A gyógyszertári ügyelet feladata a SÜRGŐS szükség miatt jelentkező betegek ellátása.” Tiszaújvárosban a gyógyszertári ügyeleti/készenléti szolgálatot április 26-ig (vasárnapig) a Borostyán Gyógyszertár (Széchenyi u. 11., tel.: 49/341-050), majd április 27-től (hétfőtől) az Arany Sas Gyógyszertár (Bethlen Gábor út 17., tel.: 49/540-688) látja el. A telefonos készenléti szolgálat a legtovább nyitva tartó gyógyszertár zárása után kezdődik és tart másnap reggel 8 óráig. Rendelkezésre állás 30 percen belül. Vasárnap és ünnepnapokon az ügyeletes gyógyszertár 8-19 óra között zárt ajtók mellett szolgálja ki a betegeket. Gyógyszertárak nyitva tartása: Hétköznap Szombat Vasárnap Arany Sas Gyógyszertár 8-18 8-12 Borostyán Gyógyszertár 7.30-17 Remény Gyógyszertár 8-17 8-12 Tisza Gyógyszertár 8-20 8-20 -
Jóga és köszönet
Római katolikus
Ezzel a rejtvénnyel folytatódik áprilisi so-
Gyógyszertári ügyelet
Baba mama klub
Egyházi hírek
Törvény
2015. április 23.
rábban is tudtuk, hogy kormányváltó hangulat van az országban, az eredmény azt bizonyította, hogy a Jobbik a kormányváltó párt mondta az országgyűlési képviselő. borza
kit sok szeretettel hívunk és várunk. Április 26-án (vasárnap) Szabó Péter nyugdíjas paróchus atya pappá szentelésének 50. jubileumát, aranymiséjét ünnepli. A hálaadó Szent Liturgia 11 órakor kezdődik a sajószögedi görög katolikus templomban. „Testvéreim, aki féli az Istent, az nem veszi el embertársa tulajdonát, nem megy el más asszonyához, nem követ el abortuszt, nem iszákos, nem verekedős, nem vágyakozik idegen vagyonra, nem alszik odahaza a Szent Liturgia ideje alatt, nem hagyja, hogy a gyermekei törvénytelenségben nőjenek fel. Aki Istent féli, az nem vesztegeti el az időt. Vagy dolgozik, vagy Istenhez imádkozik.” (Cleopa Ilie atya)
Református
Csütörtökön Tiszaújvárosban 18:00 órától bibliaóra lesz. Vasárnap Sajóörösön 08:00 órától, Sajószögeden 09:00 órától, Tiszaszederkényben 10:00 órától, Tiszaújvárosban 11:00 órától és 16:00 órától lesz istentisztelet. 11:00 órától a városban az istentisztelet ideje alatt - az imaházban -, gyermek istentiszteletet tartunk. Ugyanezen a napon a délutáni istentiszteletet követően az imaházban konfirmációi oktatás lesz.
A Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Szolgálata által működtetett Mocorgó Baba Mama Klub 2015. április 29-én tartja következő foglalkozását. Téma: Baba mama jóga. Meghívott vendég: Árvainé Dajka Erzsébet jógaoktató. Várják a szülőket, nagyszülőket, babákat, kicsiket, nagyokat a Napsugár Bölcsőde 2. sz. pavilonjába ( Mátyás király út 34.) Bővebb információ: Szentgyörgyi Éva 49/548-185 és Szanyi Zsoltné 49/548-197. A szolgálat köszönetét fejezi ki az április 14-i Baba Börzén résztvevő felajánlóknak, hogy gyermekruha és játék adományaikkal segítették a rászoruló családokat. A felajánlásokat a Gyermekjóléti Szolgálat továbbította a kisgyermekes családoknak.
Orvosi ügyelet
Az orvosi ügyelet hívószáma hétköznap délután 17 órától másnap reggel 8 óráig,illetve pénteken 17 órától hétfő reggel 8 óráig,valamint az ünnepek alatt: 06-46/477-104. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KLEIN ALADÁR életének 77. évében elhunyt. Temetése április 28-án, kedden 12.30-kor lesz Sajószögeden, a városi temetőben. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik JÁMBOR LÁSZLÓ temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik BAGI SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család „Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, csak egy sugarat hagytál itt, az emlékeket. Bennünk él egy arc és végtelen szeretet, amit tőlünk soha, de soha senki el nem vehet. Hiányodat feldolgozni nem lehet, csak próbálkozunk élni nélküled!”
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk arra a napra, amikor LÉVAI LÁSZLÓ SÁNDOR tíz éve örökre itt hagyott bennünket. A gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk arra a napra, amikor a szeretett férj, édesapa, BODOLAI TAMÁS egy éve eltávozott közülünk. Emléke szívünkben él! A gyászoló család „Könnyes az út, mely sírodhoz vezet, Jóisten őrködjön pihenésed felett. Pihenj csendben, legyen békés álmod, Találj odafönn örök boldogságot.” „Hirtelen halálod megtörte szívünket, Örökké őrizzük drága emléked. Kegyetlen volt a sors, hamar elvitt tőlünk, Örök az arcod, nem száll el szavad, Minden mosolyod a lelkünkben marad.” Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk BORDÁS JÓZSEFNÉ halálának 1. évfordulójára, aki 2014. április 25-én örökre itt hagyott bennünket. Két fia és húga
Tiszaújvárosi Krónika l Főszerkesztő: Radácsi Zsuzsa l Olvasószerkesztő: Ferenczi László l Tördelőszerkesztő: Fodor Petronella l Szerkesztőség: 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. l Telefon: 49/341-844, 341-755 l Fax: 49/341-852 l E-mail:
[email protected] l Kiadó: Tiszaújváros Önkormányzata l Hirdetésfelvétel: Tiszaújvárosi Krónika szerkesztősége l Terjesztés: Russmedia Kft. Helyi elosztó: 70/341-89-22 l Felelős kiadó: dr. Juhos Szabolcs jegyző l Nyomdai munkák: Russmedia Kft. Debrecen l Felelős vezető: Dubóczki Tibor l ISSN 1417-8133
2015 április 23.
TVK-közgyűlés
Új forma, új vezér
Április 14-én tartotta éves rendes közgyűlését a TVK. A 2014. évi üzleti év lezárásán túl az immáron 100 százalékban a MOL Nyrt. tulajdonában lévő társaság új működési formájáról és személyi változásokról született határozat. A TVK és leányvállalatai nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített konszolidált pénzügyi kimutatását a 2014. december 31-ével végződő évre 216.224 millió forint mérlegfőösszeggel és 28.185 millió forint részvényesekre jutó eredménnyel fogadták el. A magyar számviteli törvény előírásai szerint a TVK 2014. évi mérlegfőösszege 205.774 millió forint, adózott eredménye 30.074 millió forint. A társaság 2014-re vonatkozóan nem fizet osztalékot, a teljes eredményt az Huff Zsolt eredménytartalékba sorolták át. Az alapszabály módosítását követően határozat született arról is, hogy a TVK új formában, zártkörűen működő részvénytársaságként működik tovább. A közgyűlést visszahívta a TVK igazgatóságának tagjait, s közülük a társaság Felügyelő Bizottságának tagjává választotta Mosonyi Györgyöt, dr. Medgyessy Pétert, Kamarás Miklóst és Madarász Lászlót. Az üzemi tanács jelölése alapján a Felügyelő Bizottság tagjává választották Réti Lászlót, a TVK munkavállalóját is. Ugyanakkor megszűnt Gyurovszki László, dr. Bakocsi Gyula és dr. Bíró György felügyelő bizottsági és audit bizottsági tisztsége. A TVK - szintén április 14-én - bejelentette, hogy a közgyűlés berekesztésének időpontjától megszűnik Thernesz Artur vezérigazgatói munkaviszonya, aki a MOL-csoporton belül folytatja pályafutását. Ezzel összefüggésben a közgyűlés 5 éves időtartamra a társaság vezető tisztségviselőjeként igazgatósági jogokat gyakorló vezérigazgatójának Huff Zsoltot választotta meg. f.l.
Légszennyezettség-mérés
A bűz nyomában
A mérőkocsi jelenleg a Városháztéren állomásozik.
Az elmúlt hónapokban Tiszaújváros több pontján is megjelent egy meglehetősen egyedi kisbusz, melynek tetején különböző mérőeszközök, antennák láthatók. A speciális mobil mérőkocsival a levegő minőségét vizsgálják. A mérőkocsi megjelenésének előzménye, hogy az elmúlt években a Polgármesteri Hivatalba és a TVK Diszpécserközpontjához többször is lakossági bejelentések, panaszok érkeztek a levegőminőséggel kapcsolatban. Magyarul, büdöset éreztek a városlakók, és ennek okozójaként sokan a TVK-t gyanították. Tiszaújváros önkormányzata a helyzet tisztázása érdekében tárgyalást kezdeményezett a TVK és a MOL illetékeseivel. Ennek eredményeként a TVK kibérelte a Környezetvédelmi Felügyelőség mobil mérőkocsiját, amely 2014 márciusától méri a légszennyező komponenseket. - A felügyelőség, az önkormányzat és a TVK közösen éves levegőtisztaság-védelmi mérési programot alakított ki, mérési helyekkel és időpontokkal, a vizsgálandó légszennyező komponensek listájával - mondta dr. Dudás Péter, a TVK környezetvédelmi vezetője. - A program folyamatos, jelenleg is mér a mobil állomás, amely 2016 tavaszáig folytatja munkáját. Célunk, hogy független hatósági mintavételezés történjen, illetve az elemzés is hasonló módon készüljön el. A mérési periódus során szezonálisan - tehát télen és nyáron is - mérjük a szén-monoxidot, a nitrogén-oxidokat, a szálló port, a kén-dioxidot, az illékony szénhidrogéneket, illetve az ezek értékét és hatását befolyásoló szélirányt és szélerősséget, valamint monitorozzuk a hőmérsékletet és a páratartalmat. A kiértékelésre még várnunk kell, legalább a nyári időszak végéig, de a cél, hogy legkésőbb őszre a lakosság számára is közérthető összefoglaló anyag készüljön. D.Á.
Aktuális
3. oldal
Ülésezett az önkormányzat
Elfogadták a gazdasági programot
Rendkívüli ülésen tárgyalta és fogadta el Tiszaújváros képviselőtestülete az önkormányzat 2019-ig - a választási ciklus végéig - szóló gazdasági programját. A testület legfőbb célja, hogy Tiszaújváros továbbra is élhető, fenntartható, versenyképes és biztonságos település legyen. A gazdasági programot - melyhez bekérték a képviselő-testületben mandátumot szerzett szervezetek javaslatait is - dr. Juhos Szabolcs jegyző ismertette röviden. Mint mondotta, a program - bár elnevezését illetően a 2014-2019. évekre vonatkozik - a vizsgált összefüggések és a szükséges intézkedések hatásai tekintetében túlmutat az ötéves cikluson. Erre azért van szükség, hogy a város működése fenntartható, fejlődése pedig töretlen maradjon. A gazdasági program alapvetően három részre tagolható. A jelenlegi gazdasági helyzet elemzéséből kiindulva az egyes uniós, magyarországi, illetve megyei programokon, mint kapcsolódási pontokon keresztül jut el a gazdasági-, társadalmi-, közigazgatási fejlesztési célokhoz, illetve a városi jövő biztosításának stratégiájához, melyek a program legfőbb, leghangsúlyosabb részei. A program nem csak önmagában értékelendő, hanem szoros összefüggésben áll a többi korábban elfogadott stratégiai dokumentummal emlékeztetett a jegyző. Tiszaújváros iparváros, ahol a helyi gazdaság növekedési pályára állítását, illetve a vonzó gazdasági környezet megteremtését a városvezetés elsősorban vállalkozásbarát középtávú helyi adópolitika kialakításával, beruházásokat ösztönző településrendezési eszközök és szabályok megalkotásával, valamint az önkormányzat hatáskörébe tartozó hatósági, engedélyezési eljárások hatékonysága révén tudja elősegíteni. A döntések meghozatalakor csak a város és a városlakók érdekei számítanak - idézte a jegyző a dokumentumban foglaltakat. Kiemelt cél Tiszaújváros három városrészének egyenrangú kezelése a jövőben is, mindenütt megteremtve a Tiszaújvároshoz méltó lehetőségeket és életminőséget. Figyelembe kell venni azonban a környező települések helyzetét, így a lakosok ügyintézésének elősegítését, és részükre munkahelyek létrehozását is biztosítani kell a jövőben. Fontos a Tiszaújvárosba látogató turisták igényeinek minél nagyobb mértékű kielégítése is. A városvezetés a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektet a tiszta, átlátható, jogszerű és etikus munkavégzésre, ezzel összefüggésben a nyilvánosságra. Az önkormányzat - ahogy eddig is - folyamatosan figyelemmel kíséri a pályázati felhívásokat a lehetőségek minél szélesebb körű kiaknázása érdekében. A gazdasági programhoz egy határozat is társul. Ebben a testület felkérte a polgármestert arra, hogy minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel segítse a kiemelt támogatást igénylő fejlesztési célkitűzések (Lásd keretes írásunkat!) megvalósításához szükséges támogatások, források megszerzését.
A testület célja, hogy Tiszaújváros élhető, fenntartható, versenyképes és biztonságos település legyen.
A téma tárgyalásakor szinte valamennyi képviselő felszólalt, alapvetően jónak tartva a programot. Vendlerné Polyák Ilona a fűtéskorszerűsítés támogatását, Hok Csaba a sport, ezen belül a diáksport példaértékű támogatását emelte ki. Pap Zsolt hangsúlyozta, hogy a dokumentumban visszaköszön az MSZP választási programja, és üdvözölte az egészségügyben tervezett fejlesztéseket. Jézsó Gábor a kultúra területével foglalkozott, s örömének adott hangot, hogy a programban az önkormányzat a szellemi táplálékról is gondoskodik. Kiss Zoltán a köznevelést emelte ki. Mint mondotta, a tudás nem csak hatalom, hanem híd is a jövőbe, s az önkormányzat az intézmények szín-
Kiemelt támogatást igénylő fejlesztési célok
- Az „Otthon Melege Program” megvalósítása a tiszaújvárosi lakosság minél szélesebb körében. - A 35-ös számú főközlekedési út mellett kerékpárút építése Polgár irányába. - Az Örösi út és a 35-ös számú főközlekedési út kereszteződésében körforgalom létrehozása. - A tiszaújvárosi kis- és középvállalkozások fejlesztési céljainak minél nagyobb arányú megvalósulásának elősegítése. - Az önkormányzati tulajdonú épületek energiahatékonyságát javító beruházások megvalósítása. - Távfűtési vezetékek rekonstrukciója az üzembiztonság javítása, a hálózati veszteség csökkentése érdekében.
Bírósági ülnökök
Közlemény
Munkaszüneti nap a rendőrségen
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Szent György nap, a rendőrség napja alkalmából 2015. április 24-e a rendőrség hivatásos állománya számára munkaszüneti nap. Erre való tekintettel a megyei rendőr-főkapitányságokon, a rendőrkapitányságokon és a határrendészeti kirendeltségeken ezen a napon az ügyfélfogadás szünetel. A bejelentések felvétele ezen a napon is biztosított a rendőrkapitányságokon. ORFK Kommunikációs Szolgálat
A bírósági ülnökök egy csoportja.
vonalas működése érdekében fenntartótól függetlenül támogatja a jövőben is az iskolákat. Tokaji Edit a gazdaságfejlesztési elképzelésekről szólt elismerően, s arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzat nem tervezi települési adó kivetését, ellenkezőleg, csökkenti a vállalkozások adóterheit. Balla Gergő szerint sok jó ötletet tartalmaz a program, de a kábítószer elleni fellépésnek nagyobb hangsúlyt kellene adni, továbbá javasolta városőrség létrehozását és a térfigyelő kamerarendszer átalakítását oly módon, hogy hangszórók is legyenek a megfigyelőpontokon. Tóth Sándor köszönetét fejezte ki az átfogó anyagért a készítőknek, s arra tett javaslatot,
A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény alapján a képviselő-testület a Tiszaújvárosi Járásbíróság ülnökeinek az alábbi személyeket választotta meg: Balogh Barnabásné, Petruska Istvánné, Szabóné Murguly Eszter, Csengéné Bányász Mária Terézia, Bertáné Kondás Margit Éva, Lőrincz Sándorné. Ugyancsak e törvény alapján a testület a Tiszaújvárosi Járásbíróság pedagógus ülnökeinek az alábbi személyeket választotta meg: Drotárné Tamás Hermina, Kovácsné Pintér Éva, László Éva, Papp Zsuzsanna Julianna, Együdné Ferencsik Margit.
hogy az energiahatékonyságot szolgáló fejlesztéseknél, felújításoknál napelemes megoldásokban gondolkodjon az önkormányzat. Molnár István a program utolsó sorait idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a pénzügyi célok mellett a minőségi tényezőkre is tekintettel kell lenni, továbbá a helyi gazdaság, a társadalmi folyamatok, az uniós, országos és megyei politikai és gazdasági döntések hatásainak elemzése alapján kell megtenni a szükséges intézkedéseket. Bráz György polgármester zárszavában arról szólt, hogy e program bizonyítja, van elképzelése a testületnek a közös jövőre, s van is mire építkezni. A polgármester bejelentette, hogy a dokumentumot eljuttatja dr. Mengyi Roland és Tállai András országgyűlési képviselőknek, valamint Török Dezsőnek, a megyei közgyűlés elnökének, kérve együttműködésüket, segítségüket a kiemelt fejlesztési célok megvalósításában. Bráz György - a már említett határozat szellemében - összefogásra szólított fel mindenkit, és együttműködésre, közreműködésre a program végrehajtásában. A gazdasági programot végül 10 igen szavazattal, és Balla, illetve Tóth képviselők tartózkodó voksával fogadta el a testület. Ferenczi László
Önkormányzat/Közlemények
4. oldal
Pályázati felhívás
Tiszaújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Derkovits Kulturális Központ (3580 Tiszaújváros, Széchenyi út 2.) igazgatói (magasabb vezető) beosztás ellátására.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. A magasabb vezetői beosztás időtartama: 5 év. A megbízás kezdő időpontja: 2015. július 1. A megszűnés időpontja: 2020. június 30. A munkavégzés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye, 3580 Tiszaújváros, Széchenyi út 2. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Irányítja, tervezi, szervezi, ellenőrzi és értékeli az intézményben folyó közművelődési, közgyűjteményi szakmai feladatokat. Felelős az intézmény által kezelt vagyon védelméért, az intézmény működéséért, gazdálkodásáért, a szakmai területek irányításáért, a szakmai feladatok színvonaláért. A költségvetés keretein belül gondoskodik az intézmény személyi és tárgyi feltételeinek biztosításáról, az alapító okiratban foglalt feladatok ellátásáról. Az intézmény vezetőjeként az alkalmazottak felett munkáltatói jogokat gyakorol. Kapcsolatot tart fenn a fenntartóval, különböző szakmai szervezetekkel és intézményekkel. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a vezetői pótlékra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 3. sz. mellékletében foglaltak az irányadók. Pályázati feltételek: - Felsőfokú szakirányú végzettség és szakképzettség a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a
művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 6/A. § (1) bekezdés a) pontja, vagy a 6/B. § (1) bekezdés a) pontja szerint. - A képesítési követelménynek megfelelő feladatkörben szerzett legalább 5 éves szakmai gyakorlat. - A magasabb vezetői beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti munkakörbe kinevezhető. A betöltendő közalkalmazotti munkakör a pályázó legmagasabb iskolai végzettségének megfelelően kerül megállapításra. - Kiemelkedő szakmai vagy tudományos tevékenység. - Büntetlen előélet. - Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalása. - Magyar nyelvtudás. Előnyt jelent: - Felhasználói szintű számítógépes ismeret. - Szakmai szervezetekben betöltött tisztség. - Szakmai munkakörben szerzett legalább 5 éves vezetői gyakorlat. A pályázathoz csatolandó iratok, igazolások: - szakmai önéletrajz, - iskolai végzettséget igazoló okiratok másolata, - a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 6/G. § (2) bekezdésében előírt tanfolyam elvégzését igazoló okirat, annak hiányában nyilatkozat arról, hogy a megbízás kezdetétől számított két éven belül a tanfolyamot elvégzi, - az intézmény vezetésére vonatkozó program, szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelés (vezetői program), - 90 napnál nem régebbi eredeti hatósági erkölcsi bizonyítvány a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20. § (4) és (5) bekezdése alapján, a büntetlen előélet és annak igazolására, hogy a pályázó nem áll foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt,
- a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul, - a pályázó hozzájáruló nyilatkozata, hogy a pályázati eljárásban részt vevők a teljes pályázati anyagba betekinthessenek, - nyilatkozat az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségről szóló 2007. évi CLII. törvény szerint előírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalásáról, - nyilatkozat a pályázatnak a szakbizottság és a testületi ülés nyílt, vagy zárt ülésen történő tárgyalásáról. A pályázat benyújtásának határideje: 2015. május 27. A Nemzeti Közigazgatási Intézet honlapján (KÖZIGÁLLÁS) történő megjelentetés időpontja: 2015. április 3. A pályázattal kapcsolatosan további információ kérhető: Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Intézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osztály (0649/548-031). A pályázat benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak Tiszaújváros Város Önkormányzata polgármesteréhez történő megküldésével (3580 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7.). Kérjük a borítékon feltüntetni a „Derkovits Kulturális Központ igazgatói pályázata” szöveget. A pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázat elbírálására a pályázati határidőt követő első képviselő-testületi ülésen, várhatóan 2015. június 25-én kerül sor. A pályázatot a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § (6) bekezdése, illetve a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 7. § (6) bekezdése alapján létrehozott bizottság, továbbá a képviselő-testület kultúráért felelős szakbizottsága véleményezi. A magasabb vezetői beosztás a képviselő-testület döntését követően 2015. július 1. napjától tölthető be.
Álláspályázat
Aljegyzői munkakör
Tiszaújváros Város Önkormányzatának polgármestere pályázatot hirdet Tiszaújváros Város Önkormányzata aljegyzői munkakörének betöltésére, határozatlan időre szóló kinevezéssel, 6 hónap próbaidő kikötésével. Ellátandó feladatok: A 2011. évi CLXXXIX. tv. 81.§ (2) bekezdésében meghatározottak szerint. Pályázati feltételek: - állam- és jogtudományi doktori képesítés, vagy igazgatásszervezői képesítés, vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítés, - jogi vagy közigazgatási szakvizsga, vagy a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium által a teljes körűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozat alapján adott mentesítés, - legalább 2 év közigazgatási gyakorlat, - felhasználói szintű számítógépes ismeretek,
- magyar állampolgárság, - büntetlen előélet, illetve nem áll köztisztviselői foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt, - cselekvőképesség, - vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség. A munkakör betöltésénél előnyt jelent: - közigazgatásban szerzett vezetői gyakorlat, - jó szervező és kommunikációs készség. A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, a Tiszaújváros Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Közszolgálati Szabályzata, a 9/2014. (III.28.) helyi rendelet rendelkezései az irányadók. A pályázathoz csatolni kell: - kísérőlevelet, - szakmai önéletrajzot, - 90 napnál nem régebbi eredeti hatósági er-
kölcsi bizonyítványt a 2011. évi CXCIX. tv. 42.§ (1) és (3) bekezdései alapján, - oklevelek, bizonyítványok másolatait, - az aljegyzői feladatok ellátására vonatkozó elképzeléseket. A pályázat benyújtásának határideje: 2015. május 20. A pályázat elbírálásának határideje: 2015. május 31. Az állás 2015. június 1-től tölthető be. A pályázati eljárás és a pályázat elbírálásának módja: A 2011. évi CLXXXIX. tv. 82.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. Érdeklődni és a pályázatokat benyújtani Tiszaújváros polgármesterénél lehet. Cím: 3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. Telefon: 49-548-010; Fax: 49-548-011
Ülésezik az önkormányzat
Tiszaújváros önkormányzatának képviselő-testülete 2015. április 30-án, csütörtökön 10.00 órakor ülést tart a Városháza III. emeleti tanácskozó termében. Napirendi javaslat: Zárt ülés: 1. Javaslat bírósági ülnökök megválasztására 2. Javaslat a 2013. évi „B” és a 2014. évi „B” típusú Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjban részesülők jogosultságának felülvizsgálatára 3.Javaslat önkormányzati tulajdonú szolgálati lakásbérleti szerződésének meghosszabbítására 4. Javaslat önkormányzati vagyonnal és ingatlanvásárlással kapcsolatos döntésekre 5. Beszámoló a TiszaSzolg 2004 Kft. tevékenységéről, a 2014. évi mérleg és eredmény kimutatás jóváhagyása, a kitűzött vezetői jutalomfeladat értékelése 6. Beszámoló a Tisza Média Kft. tevékenységéről, a 2014. évi mérleg és eredmény kimutatás jóváhagyása, a kitűzött vezetői jutalomfeladat értékelése Nyilvános ülés: 1. Javaslat a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotására 2. Javaslat az egyes önkormányzati jelképekről, Tiszaújváros nevének felvételéről és azok használatáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására 3. Beszámoló az önkormányzat 2014. évi gazdálkodásáról, a pénzügyi terv végrehajtásáról 4. Javaslat a 2014. évi maradvány jóváhagyására 5. Javaslat a Derkovits Kulturális Központ 2014. évi tevékenységéről szóló szakmai munkajelentés és teljesítményértékelés jóváhagyására 6. Javaslat Tiszaújváros Kulturális Stratégiájának elfogadására 7. Javaslat Tiszaújváros Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatára 8. Javaslat a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás társulási megállapodás módosításának elfogadására. 9. Javaslat egyes önkormányzati intézmények alapító okiratainak módosítására 10. Javaslat a Tiszaújváros településfejlesztésével és településrendezésével összefüggő partnerségi egyeztetés szabályaira 11. Javaslat a 2015. évi ivóvíz- és szennyvízközmű fejlesztésekre vonatkozó megállapodás aláírására 12. Beszámoló a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. tevékenységéről, a 2014. évi mérleg és eredmény kimutatás jóváhagyása, a kitűzött vezetői jutalomfeladat értékelése 13. Beszámoló a Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. tevékenységéről, a 2014. évi mérleg és eredmény kimutatás jóváhagyása, a kitűzött vezetői jutalomfeladat értékelése 14. Összefoglaló éves ellenőrzési jelentés Tiszaújváros Város Önkormányzata költségvetési szerveinél 2014-ben végzett belső ellenőrzések tapasztalatairól Kérdések Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Dr. Fülöp György alpolgármester, a 2. sz. választókerület képviselője 2015. április 27-én (hétfőn) 13.00 órától 15.00 óráig fogadóórát tart. Helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti önkormányzati tárgyaló. Az ügyfelek fogadása érkezési sorrendben történik. Polgármesteri Hivatal
Közterületi SOS hívószám
A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. a közterületeken történt, azonnali beavatkozást igénylő, rendkívüli események bejelentésére szolgáló telefonszámot működtet.
A 49/540-508-as „Közterületi SOS” hívószámra beérkező hívásokat, amennyiben a diszpécser hibaelhárítást végez, üzenetrögzítő rögzíti.
Pályázati felhívás
Közterület-felügyelői állás Tiszaújváros Város Önkormányzatának jegyzője pályázatot hirdet a Polgármesteri Hivatalban 1fő közterület-felügyelői munkakör betöltésére, 6 hónap próbaidő kikötéssel, határozatlan időre szóló kinevezéssel és közterületfelügyelői vizsga letételével. Pályázati feltételek: -főiskolai szintű rendészeti felsőoktatásban szerzett szaknyomozó vagy szervező szakképzettség, vagy - egyetemi vagy főiskolai szintű katonai felsőoktatást folytató intézményben (jogelőd intézményében) szerzett határrendészeti és védelmi vezetői, illetve azzal egyenértékű szakképzettség, vagy - bármely egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és a rendészeti felsőoktatásban szerzett szakképesítés vagy közterület-felügyelői vizsga, vagy - rendészeti szakközépiskolai végzettség vagy
2015. április 23.
ezzel egyenértékű más korábbi képzési formában szerzett végzettség, vagy - rendőr szakközépiskolai vagy határrendészképző szakiskolai végzettség, vagy - középiskolai végzettség és rendőri szakképesítés vagy ezzel egyenértékű más korábbi szakképesítés, vagy - határrendész szakképesítés vagy ezzel egyenértékű más korábbi szakképesítés, - legalább alapfokú számítógépes ismeret, - magyar állampolgárság, - büntetlen előélet, - „B” kategóriás jogosítvány. Előnyt jelent: - közterület-felügyelői vizsga, - helyismeret. Bérezés a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény szerint. A pályázathoz csatolni kell: - kísérőlevelet,
- önéletrajzot, - 90 napnál nem régebbi eredeti hatósági erkölcsi bizonyítványt a büntetlen előélet igazolására, valamint annak igazolására, hogy a köztisztviselő nem áll olyan foglalkoztatás eltiltás hatálya alatt, amely a köztisztviselői jogviszony létesítését nem teszi lehetővé, - oklevelek, bizonyítványok másolatait, - számítógépes végzettség igazolását. A pályázat benyújtásának határideje: 2015. április 30. A pályázat elbírálásának határideje: 2015. május 10. Az állás 2015. május 11-től tölthető be. A pályázatokat Tiszaújváros jegyzőjéhez kell címezni. Cím: 3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. Fax: 49-548-011 Érdeklődni a személyzeti és munkaügyi szakreferensnél lehet. Tel: 49-548- 085.
Zöld szám
A polgármesteri hivatal tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a 06-80/ 200-839-es telefonszámon lehetőség van közérdekű problémák bejelentésére. A hívás ingyenes. A telefon üzenetrögzítős, a nap 24 órájában hívható. A rögzített bejelentések alapján a Polgármesteri Hivatal megteszi a szükséges intézkedéseket.
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy VENDLERNÉ POLYÁK ILONA az 5. sz. választókerület képviselője 2015. április 29-én (szerdán) 16.00 órától 18.00 óráig fogadóórát tart. Helye: Polgármesteri Hivatal földszinti képviselői szoba.
Polgármesteri Hivatal
2015. április 23.
Rendezvények
5. oldal
Mindenes
6. oldal
[email protected]
2015. április 23.
Tájékoztató
Volt egyszer egy gyár…
Április vége felé közeledve mindig elszorul kicsit a torkom, ráadásul az idei év kettős „jubileumot” is hozott. Az idén lesz fél évszázada, hogy befejeződött a műtrágyagyár próbaidőszaka (1965. április 23.), és húsz évvel ezelőtt 1995 áprilisában fejezte be termelését az akkor már csak vegetáló, és ezer sebből vérző gyár utolsó két még működő egysége, a savüzem, és a műtrágyaüzem (plusz zsákoló). Az okokra és a miértekre hiábavalóság volna keresni a választ, emlékezni viszont kötelező. A gyár ugyanis szervesen (érdekes ezt leírni egy szervetlen anyag kapcsán) hozzátartozik városunkhoz, nem csak a több mint ezer fős munkáslétszám miatt, hanem elég csak az akkori városképhez kapcsolódó „rókafarok”-ra (a savüzemi véggázkéményből kibocsájtott nitrózus gázok), vagy a levegőszétválasztó periódikusan ismétlődő „szuszogására” gondolni. Bizonyára sokan emlékeznek a kombinát ahogyan ma mondanánk - logójára, amelyben a már említett kéményen kívül a gáztartályok, és a szórótorony is szerepelt. A műtrágyagyár rengeteg szakembert nevelt ki, akik úgymond innen „nőtték ki” magukat, és az ottani tapasztalatokat jól hasznosították a későbbiekben, akár a vezetésben, akár a termelésben tevékenykedtek később. A ’70-es, ’80-as évekbeli „csúcsra járatás” után a politikai változásokat követően visszaesés következett be, de a gyár mindent megtett az életben maradásért. Előbb a nagy energiafelhasználású egységeit zárta be (1992), majd megpróbált folyékony (kisebb koncentrációjú) műtrágya forgalmazásával új vevőket szerezni. Az erőfeszítések azonban nem jártak sikerrel. Részben a KGST megszűnése, a változó (és átalakuló) belső mezőgazdasági piac szervezetlensége, részben a
Lobog a rókafarok 1970 körül. Dől a szórótorony 1998 augusztus 31-én.
dráguló energia- és alapanyaggyárak miatt a gyár nem tudott gazdaságosan működni, (ahogyan ma mondanák, nem termelt profitot) dacára annak, hogy bizonyára sokan emlékeznek a gyárkapun belül (és esetenként kívül) húzódó kocsisorokra. De ebben a rendszerben már nem az ember volt a „legfőbb érték”. Hosszabb-rövidebb kényszerpihenők után 1995 áprilisában álltak le, akkor még bizonytalan időre (mint később kiderült végleg) a kompresszorok, a szivattyúk, a ventilátorok motorjai, és még ez év júniusában kiderült, bezár a gyár. A bontási munkák hamarosan elkezdődtek, utoljára 1998 nyarán a szórótorony dőlt le. (A figyelmesebbek még emlékezhetnek a helyi televízió hírblokkjának főcímére.) Egyfajta mementóként a jelenleg adótoronyként funkcionáló
véggázkémény maradt meg csak az utókor számára. Sajnos hozzátartozik a történethez az egykor szebb napokat látott, anno egyéni műkorcsolya világbajnokot is „kinevelő” műjégpálya megszűnése, lévén cseppfolyós ammónia keringett a csövekben. Végezetül emlékezzünk mindazokra, akik az akkori munkavállalók közül már nem lehetnek közöttünk. Sokaknak az volt a leghosszabb idejű munkahelye. Ez volt tehát a gyár szubjektív története, ami több mint harminc év termelés után 20 évvel ezelőtt zárta be kapuit. A nem elfogulatlan véleményíró: Török Gábor, az egykori műtrágyaüzem 3-as műszakjának dolgozója
[email protected] A Krónika április 16-i számában olvasói levélben tettem szóvá - mint utaltam is rá, nem először - hogy a városlakók rendre nem kapnak tájékoztatást fajsúlyosabb bűncselekményekről és közlekedési balesetekről, miközben kis kaliberű események, mint pl. egy zsák krumpli ellopása, kiemelt helyet kap a lapban. Írásom alá szerkesztették a rendőrség reagálását levelemre, amely inkább tűnik egy bármire odaadható sablonszövegnek, mint érdemi, érthető válasznak a problémafelvetésre. Tekintsük át a rendőrségi tájékoztatást. Mint írják, „a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság minden esetben megsajtóztatja a lakosság tájékoztatása szempontjából kiemelt fontosságú ügyeket”. Ha ez így igaz, levonhatjuk a következtetést, hogy egy jelzőtábla garázda kidöntése vagy a példaként említett krumpli lopás kiemelt fontosságú ügy, miközben egy városközponti erőszakos bűncselekmény vagy a lakó-pihenő övezet lakóit súlyosan veszélyeztető közlekedési események apróságnak tekinthetők a kapitányság megítélése szerint. Ha a „megsajtóztatás” nem a helyi lapban, hanem más fórumon történik, úgy az csak a városlakók egy részéhez jut el, azaz az itt élők jelentős része nem is szerez róla tudomást. Ilyen volt az általam megemlített korábbi bűncselekmény is a belvárosban (a Deák tér környékén, tehát a belvárosban, de nem a Városház téren). Tovább olvasva a tájékoztatást: „a nyomozás
Mellébeszélés érdekére való tekintettel nyilvánvalóan releváns információkat nem lehet nyilvánosságra hozni”. Ez jól hangzik, de gondoljuk el, ha a városközpontban elkövetett bűncselekmény a Borsod online-on megjelent, úgy nyomozati érdekre hivatkozni biztosan nem lehet. Én is csak azt kifogásolom/kifogásoltam, hogy miért nem a minden városlakónak eljutatott Krónikában kapott helyet. Az említett családi házas negyedben történt közlekedési eseménynél is nehéz elképzelni, hogy annak gyors megjelentetése „hátrányos tényezőként hatna a sikeres nyomozati munkában”. Ha pl. a sztrádán délután közlekedési baleset történik, az a kereskedelmi rádiókban szinte azonnal hír, az esti TV híradókban pedig már általában képekkel együtt jelenik meg. Ez országszerte sehol nem csorbítja a nyomozati munka sikerét, viszont a megelőzést biztosan szolgálja. Ha a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság valóban „kiemelt prioritásként kezeli a közúti közlekedés biztonságát, a balesetmegelőzést”, akkor végképp érthetetlen, hogy még válaszlevelükben sem tértek ki a szóvá tett közlekedési balesetre, és ennek kapcsán a megtett (?) megelőző intézkedésekre. Időközben újabb helyszínelési nyomokat láttunk egy vélhetőleg húsvétkor bekövetkezett eseményről a közeli Sajó úton, de erről sem találtunk semmilyen híradást. Ezt az útszakaszt is a veszélyesek közt ismerjük, hiszen a város „elfelejtette” kivilágí-
tani, bár a konkrét eset ismerete nélkül bajos bármit mondani. Jó dolog, hogy a Krónika bemutatja múltunkat, hogy mi történt 45 éve. De az sem ártana, ha azt is tudnánk, mi történt az elmúlt hetekben lakókörnyezetünkben, például a Tompa és az Egressy utcák kereszteződésében. (Már csak azért is mert „minden ügy fontos”, adta tudtunkra a rendőrség a krumpli lopás kapcsán a helyi lapban.) Mert talán nem irreális elvárás, hogy a rendőrség propagandatevékenysége valóságosan is a bűnmegelőzésre (például sebességméréssel az ominózus útszakaszon, ahol szóbeszéd szerint ez már a negyedik baleset), valamint az említett fajsúlyosabb balesetek, bűnügyek releváns fórumokon történő nyilvánosságra hozatalára koncentrálna, nem pedig a kontraszelektált információszolgáltatás révén keltett nyugalom kényelmére. Mert az információk hiánya által keltett biztonságérzet nem pusztán szubjektív, hanem, ami igazán veszélyes: hamis. A kérdés már csak az: mi kell a jég megtöréséhez? Ui.: Nem tudom, miféle szóförmedvény a „megsajtóztatás”, borzasztóan hivatalosnak hangzik, de egészséges nyelvérzékű ember háta borsódzik tőle. Németh Emil
Lego Mindstorms és Ethon
Portás robot az Eötvösben
Alig ért véget a téli szünet, és számunkra egy új lehetőséget hozott az esztendő. Több mint két hónapon keresztül minden péntek délután a Miskolci Egyetem Informatikai Karának tanárai tartottak előadásokat diákjainknak. A gimnazisták megismerkedtek a programozás alapjaival, írtak néhány „kis programocskát” C nyelven, majd az objektumorientált programozásba tekinthettek be a C# nyelv segítségével. Lelkes diákjainkat Dr. Kovács László dékánhelyettes azzal jutalmazta, hogy a tanfolyam lezárásaként hozott néhány Lego-robotot, azzal a céllal, hogy játékos formában ezek programozásával, irányításával is megismerkedhessünk. A dékánhelyettes urat két volt diákunk, Gál Enikő (Eötvös) és Bartók Roland (Brassai) kísérte el, akik egy most zajló jelentős fejlesztésbe engedtek betekintést. Működés közben mutatták be Ethont, a portás robotot. Több egyetem (BME, ELTE és ME) együtt dolgozik egy új típusú mesterséges intelligencia kifejlesztésén, mely a kutyák kötődési viselkedésén alapszik. Sajnos hamar elrepült az a két óra, amit a Lego-robot programozásával tölthettünk. A tanfolyam sikere alapján és a nagy érdeklődésre való tekintettel tervezzük a programsorozat folytatását együttműködési megállapodás keretében, valamint szeretnénk egy saját Lego-robotot is beszerezni. Ferenczyné Szabó Zsuzsanna Lego-robot az asztalon. szaktanár
Rágcsálómentesítés
Tiszaújvárosban a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. és az ÉRV Zrt. összehangoltan végzi 2015. április 09. – május 08. között a rágcsálómentesítéssel kapcsolatos tavaszi munkákat a város területén (beleértve 3. sze., 4. sze. Kertváros, Örösi úti lakópark, Tiszaszederkény városrész, Tisza-part városrész) a zárt csapadékcsatorna szakaszokon és a szennyvízhálózaton, továbbá az ismert gócterületeken. A munkálatok során a csapadékcsatornákban véralvadásgátló hatóanyagú szert, VARAT paraffinos kockát helyeznek ki. Hatóanyag: Brodifacoum, 0.005 g Bitrex védelemmel ellátva, III. forgalmazási kategóriájú, szabadforgalmú szer. A VARAT antikoaguláns, ellenszere a K-1 vitamin. A munkálatok 2015. április 09-én reggel kezdődtek el a város 1. szomszédsági egység területének kezelésével. A fent megjelölt időtartamban folyamatosan történik a fenntartó kezelés, illetve ezt követően a kezelés visszaellenőrzése. Az utolsó fázisban a próbakockák kihelyezését követően a tavaszi rágcsálómentesség fenntartásának eredményességi vizsgálata 2015. május 08-án történik. Felhívjuk a társasházak, lakásszövetkezetek közös képviselőinek, valamint a családi házas övezetben lakó ingatlantulajdonosoknak a figyelmét, hogy a rágcsálómentesítés hatékonyságának növelése érdekében a fenti időszakban saját ingatlanukon is hajtsák végre a rágcsálómentesítést! Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal
Tiszaújváros kártyák érvényesítése Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Tiszaújváros Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött a TISZAÚJVÁROS KÁRTYÁK érvényesítési díjáról. A döntés szerint a 2015. évi érvényesítés DÍJMENTES. Az érvényesítés ügyfélfogadási időben a Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztató helyiségében történik. Az érvényesítéshez szükséges iratok: - Tiszaújváros kártya - Személyi igazolvány - Lakcímigazoló kártya Az érvényesítés - 2015. évi hologrammal - személyesen, illetve meghatalmazás alapján, egész évben folyamatosan történik. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal
”Kik hosszú úton vándoroltak, itt hazát találtak…”
A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola ( Tiszaújváros, Munkácsy Mihály út 18.) sikeres pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériumához, a Hat-14-01 Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című program keretében. Pályázatával (pályázati szám: HAT-14-01-0289) az iskola az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Köznevelési és Felsőoktatási Támogatások Igazgatóságának a „HATÁRTALANUL! Program támogatása” elnevezésű kerete terhére 1 210 800 Ftot használt fel arra, hogy 40 hetedikes tanuló ellátogasson Erdélybe, Romániába. Amikor 2015. április 8-án reggel elindultunk az iskola elől, még csak sejtettük, hogy mennyi kaland vár majd ránk. Első állomásunk Nagyvárad volt, ahol megnéztük a Szent László bazilikát, a püspöki palotát, a színházat, templomokat, a Sas palotát. A sok érdekes és szép épületen megfigyelhettük a különböző építészeti stílusokat. Majd Nagyszalontára utaztunk, ahol a Csonka tornyot és Arany János szülőhelyét tekintettük meg. Este a Szent Antal Gyermekvédelmi Központba mentünk, ahol az ott lakó gyerekekkel találkoztunk, barátkoztunk és játszottunk. Vacsora után bemutatkozó műsorunkkal és ajándékokkal leptük meg őket, aminek nagyon örültek. Másnap Aradra buszoztunk, a belvárosban sétáltunk, kézműves termékeket vásárolhattunk a húsvéti vásárban, majd az aradi vértanúk vesztőhelyén előadtuk október 6-i műsorunkat. Délután támadást indítottunk a lippai Solymos vár ellen. Magasan volt, de a szemünk elé táruló romvár és a gyönyörű panoráma megérte a fáradságot. A dévai várba már felvonóval mentünk fel, itt elszavaltuk Kőmíves Kelemenné történetét. Esténként útinaplót írtunk, rajzoltunk, verset költöttünk, szöveget fordítottunk. A harmadik napon Bethlen Gábor szülőhelyén, Marosillyén korabeli ruhákba öltözve egy esküvőt is tartottunk. A gyönyörű Vajdahunyad várat csapatokban, játékos feladatok segítségével fedeztük fel és közben észre sem vettük, hogy mennyi mindent tanultunk. Délután a dévai Böjte Csaba otthont mutatták be nekünk az ott lakók, mi is meséltünk nekik Tiszaújvárosról és az iskolánkról. Az utolsó napon már mindenki vágyott kicsit haza, de azért izgatottan vártuk az aznapi programokat. Reggel a gyönyörűen felújított gyulafehérvári várat jártuk be, fényképezkedtünk a bronzszobrokkal, majd a lélegzetelállító Tordai hasadék sziklafalai között túráztunk, Szent László „pénzét” kerestük és megismertük a hozzá kötődő legendát. Erdélyi utunkat a Királyhágón fejeztük be, ahol tanáraink kihirdették a csapatverseny eredményét. Kissé elfáradva, de élményekkel és barátságokkal gazdagodva tértünk haza és soha nem feledjük el ezt az utat és az ott élő embereket. A 7.a és a 7.b osztály tanulói és a kísérő tanárok
Határtalanul!
Felvidéki kiránduláson vettek részt az Ónodi Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola felső tagozatos tanulói 2015. 03. 24-től 27-ig a Schooltúra Utazási Kft. szervezésében.
Mozaik
2015. április 23.
Hunyadi-bál, bejelentéssel
Húszmillió forint az állami iskolának
A végzősök tánccal szórakoztatták a bálozókat.
Jelentős anyagi támogatást kaphat az állami általános iskola Tiszaújváros önkormányzatától. A fenntartói feladatokra vonatkozó felajánlást a Hunyadi-bálon jelentette be Bráz György polgármester. - Azt javaslom a képviselő-testületnek a következő ülésen, hogy különítsünk el húszmillió forintot a pénzmaradványból az állami iskoláknak olyan célra, melyek nem működtetési - tehát nem önkormányzati hanem fenntartói, állami feladatok végrehajtását segítené olyan esetekben, amikor gyorsan kell reagálni. Bráz György e bejelentésével kezdődött a Hunyadi iskola szülő-nevelő bálja. Mint mondta, azért van szükség erre a lépésre, mert úgy látják, az általános iskolai oktatásban jelenleg az egyházi intézmények versenyelőnyben vannak. A felajánlás túlmutat azon a feladatkörön melyet, a törvény előír az önkormányzatnak. A polgármester rámutatott, azért, hogy a napi problémák megoldódjanak és a város köznevelése kiegyensúlyozott legyen, felveszik a kapcsolatot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnökével. Hangsúlyozta, hogy az iskola vezetésével és a helyi KLIK vezetéssel egyetértésben, a gyerekek érdekében kívánják ezt a támogatást megadni és kérik jóváhagyását. - Húszmillió? Erre igyunk! - e rövid, de frappáns pohárköszöntővel nyitotta meg a bált, Hok Csaba igazgató. – Igaz, nem a szokásos báli időszakban vagyunk, mégis nagyon sokan, több mint 120-an jöttek el ma este. Az intézményvezető kiemelte, a pedagógusok, az iskolavezetés és a szülők szempontjából is fontosak az ilyen esték. Azon túl, hogy jótékony célra fordítják a bevételt, a pedagógusok és szülők kötetlenül tudnak szórakozni, beszélgetni egymással. A Hunyadi Mátyás Iskola Gyermekeiért Alapítvány - mint az est szervezője -, minden évben olyan célokra fordítja a bál bevételét, mellyel az oktató-nevelő munka színvonalát tudják növelni. - Tavaly az iskolarádiót fejlesztettük - mondta Czár Judit Bianka az est főszervezője. - Nem csak pedagógiai célra, hanem a gyerekek eszközeinek fejlesztésére is fordítjuk a bál bevételét. Talán ezért is, a szokatlan időpont ellenére is sok szülő vett részt az eseményen. - Nagyon fontosnak tartottam, hogy itt legyünk - mondta Béke László, akinek lánya jár a Hunyadi iskolába. - Nekünk ez már a negyedik alkalom, és fel sem merült, hogy ne jöjjünk el. A hétköznapokon kevés idő jut arra, hogy beszélgessünk egymással, ki kell használnunk ezeket az alkalmakat. A bál bevételét a szeptembertől induló dráma- és tánctagozat eszközeinek beszerzésére fordítják. borza
Tánc a táncért
Szép hagyomány, hogy az iskola volt és jelenlegi tanítványai műsorral kedveskednek a vendégeknek. Így volt ez most is: gyönyörködhettünk a 3/1. ír táncában, a végzősök fantasztikus táncprodukciójában, Lovász Evelin varázslatos énekében, Szabó Petra és Fajta Viktória csodálatos szavalatában és Tóth Evelin és táncpartnere lélegzetelállító keringőjében. A jó hangulatról a Vídia zenekar gondoskodott. Az étteremben kiállított tombolatárgyak arra bíztattak mindenkit, hogy sok szelvényt vásároljon. A fődíj, egy bikaborjú, egyik kollégánk tulajdonába került, aki lelkesen ajánlotta fel azt a Hunyadi iskolának. A bál bevételét az idén induló emelt óraszámú dráma és tánc program eszközellátottságának biztosítására fordítjuk. Köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, aki bármilyen formában támogatta a rendezvényt: a szervezők
Francia szavalóverseny
Hárman is a dobogón Március 30-án rendezték meg Miskolcon a Halász Katalin francia versés prózamondó verseny megyei döntőjét, ahol az eötvösös diákok kimagaslóan szerepeltek. A 9-10. osztályos kategóriában Koscsó Enikő 10.H osztályos tanuló 2., ugyanebben a kategóriában Pénzes Evelin, szintén a 10. H osztályból 3. helyezett lett. Labancz Eszter 9. Ny osztályos tanuló teljesítményét oklevéllel jutalmazták. Tanáruk: Kőteleki Tünde. A 11-12. osztályos kategóriában 2. helyezést ért el Tóth Panna 12.N osztályos tanuló. Tanára: Böcsödi Éva. Pogonyi-Simon Edit intézményvezető
7. oldal
A show megy tovább
Tánccal a drog ellen
Szívvel, lélekkel, szerelemből csak így lehet csinálni - ez járt a fejemben, amikor a hétórás monstre Show tánc fesztiválon ültem a lelátón. Nem csak a táncosok, hanem az őket kísérő szülők, pedagógusok is végigszurkolták és tapsolták a non-stop rendezvényt, hogy egyetlen fellépőt se engedjenek haza elismerés nélkül. Forgószínpadszerűen váltotta egymást az a 800 gyerek, akik bemutatták koreográfiájukat. Nem csak a tánc, hanem a zene is változatos volt. Hip-hop, klasszikus, tiroli, népi, rock and roll. Egy szó, mint száz, lefesteni is nehéz lenne azt a színes palettát, amilyenné idén varázsolták a gyerekek és felkészítőik a fesztivált. Az edzőteremben, a fellépők főhadiszállásán melegítettek, sminkeltek, öltöztek, gyakorolták az emeléseket, akrobatikus elemeket. A hejőkeresztúri általános iskola diákjai is itt készültek a bemutatóra. Több koreográfiát is hoztak, például egy páros fittball labdásat, amit testnevelőjük tanított be nekik. - Mi egy kis faluban élünk, kevés a sportolási lehetőség, nincs annyi egyesületünk, csoportunk, mint, amit egy város tudna kínálni, ezért is járnak táncolni sokan, ez elérhető számukra
- mondja Pecsét Zsuzsa testnevelő tanár. A miskolciak is több produkcióval érkeztek, táncaikat egy-egy történet köré szőtték. Volt lakodalmas menet, de kemény rocker lányok is. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum újraszerveződött kortárssegítő csoportja ezen a rendezvényen mutatkozott be. Egészséges életmódot hirdető totóval várták a nagyobbakat, a kicsiknek pedig rajzos feladatot adtak. Balog Enikő első kortárssegítő bevetésén volt kint a fesztiválon. - A bajba jutott fiatalokon fogunk segíteni, ez a célunk - mondja. - Szakmai képzést még nem kaptunk, az csak ezután jön, de e nélkül is tudjuk, hogy például a tánc, amiből ma itt bőven van, lelkileg sokat segít abban, hogy jól érezzük magunkat, hiszen ez olyan, amivel ki lehet kapcsolódni, fel lehet frissülni. A csoportok szünet nélkül váltották egymást a porondon. Haisz Vanda vezetőedző, a fesztivál egyik főszervezője vagy a színfalak mögött intézkedett, vagy épp a színpadra induló csoportja körül bábáskodott. - Harminchárom táncműfaj, az akrobatikustól kezdve a mazsoretten át a balettig minden bemutatkozik ma a színpadon - mondja. - Mazsorettesek és modern táncosok nagyon sokan vannak, gimnasztrádások rajtunk kívül csak
Hajdúnánásról érkeztek most. Körülbelül egy 20 fős szülői gárdával, támogatókkal visszük végig ezt a mai napot. Rengeteg vendég, több mint ezer ember van most itt a Sportcentrumban. Táncolj, ne drogozz! - ez a szlogenünk idén is. Sajnos sokan elgyengülnek és elindulnak a fiatalok közül a drogozás útján. Mi azt szeretnénk megmutatni, hogy ha egy tánccsoportban, vagy sportegyesületben van valaki, akkor közösségben van, barátok közt. Élményeket, sikereket szerezhet és nincs szüksége drogra, alkoholra, cigarettára. A tiszaújvárosi gimnasztrádások a sportág olimpiájára készülnek Helsinkibe. A sporteseményt júliusban rendezik meg. A kiutazás még nem biztos, de a koreográfia már elkészült, amit nagy sikerrel be is mutattak a hétvégi fesztiválon. - A mennyekben jár a szívem és lelkem is, öröm látni, hogy ennyi gyerek önfeledten, vidáman táncol. Ez volt a cél majd két évtizeddel ezelőtt, amikor elindult ez a rendezvény mondja Kopcsó Józsefné, Csöpi néni, vezetőedző. – Remélem, kijutunk az olimpiára, de ehhez nem csak sok gyakorlásra, hanem anyagiakra is szükség van, remélem sikerül ezt előteremtenünk. berta
Nyolcszázan táncoltak a drog ellen.
Mesélő jelek
Beszéd előtt babajelbeszéd A babajelbeszéd segíti a beszédfejlődést, de az autista vagy a Dawn-kóros gyerekekkel való kommunikációban is fontos szerepe van. A módszert az 1980-as években kezdte kutatni egy amerikai jeltolmács. Ma már elterjedt a világon annak az anyukák és babák közti kézjeleknek a használata, ami nem csak a nyelvi fejlődést segíti, hanem szorosabbá teszi érzelmi kapcsolatukat is. A tiszaújvárosi anyukák a babajelbeszéddel ismerkedhettek meg a Hamvas Béla Városi Könyvtár havi rendszerességgel rendezett Babusgató sorozatának legutóbbi foglalkozásán. Kenderes Alíz babajelbeszéd oktató, maga is gyakorló anyuka. Kétéves kisfiával 14 hónapos korában kezdte el megtanítani a kézjeleket, így alakult ki az egymás közti kommunikáció annak idején. - Egyszer egy könyvesboltban voltunk, a csípőmre volt felkötve a baba, már nagyon mocorgott, ment volna ki a boltból – mondja az oktató. - Mondtam neki, hogy megnézzük még azt a polcot, hogy milyen meséskönyvek vannak rajta. Erre ő mutatott a kezével egy jelet, amit én soha nem tanítottam neki. Egy dalból ismerhette, amit csupán néhányszor látott, hallott és ebben volt az a bizonyos jel, a mesének a jele. Egyből megértettem a mozdulatból, hogy miről van szó. Kérdeztem, te most azt mutatod nekem, hogy mese? Ő széles mosolylyal bólogatott, hogy igen. Azért is jó a babajelbeszéd, mert beleláthatok a fejébe, miközben a gyerek úgy tudja a gondolatait közvetíteni, hogy én azt értem. - Miért van erre szükség, hiszen e nélkül is kialakulnak egyezményes jelek a babák és mamák között még a beszéd elsajátítása előtt? - Nincs mindenre kézjel, csak arra, ami a babák életéhez, tevékenységéhez szorosan kapcsolódik. Az anyáknak és a babáknak is jó, hiszen a gyereknek önálló akarata van jóval azelőtt, hogy beszélni tudna. A meg nem értettségből
Baba és mama együtt tanulja a jelbeszédet. adódóan pedig frusztrációt él át a baba akkor, amikor valamit nagyon szeretne, de nem tudja elmondani, vagy valamilyen szükségletéről van szó. Ha az anyuka nem érti a kicsit, akkor benne is frusztráció keletkezik, és ilyenkor jön jól a babajelbeszéd. Egyébként a babának is és a mamának is hasznos időtöltés a kézjelek tanítása. Természetesen a kisbabák egyébként is tudnak, ismernek jeleket. Tudnak tapsolni, integetni, puszit dobni, és ezeket az ösztönös jelzéseket egészíti ki a babajelbeszéd, amit utánzással sajátítanak el. - Mikortól érdemes megtanítani, alkalmazni a babajelbeszédet? - Nincs konkrét életkor meghatározva. Van, aki már 6 hónaposan tanította a gyerekének, én például 14 hónaposan kezdtem el a kisfiamnak tanítani. Kezdetben csak néhány jelet tanítunk, amit ő meg is jegyez. Később, ha már a kezét is tudja használni, akkor következetesen alkalmazzuk mindig a jeleket, s hamarosan, akár pár hónaposan is észrevesszük majd, hogy vissza tudnak jelelni. Valójában a folyékony beszéd
megjelenése előtt hasznos ez, ami aztán szépen elkopik, ahogy a hangzó beszéd megjelenik. Bár, ha valamit nyomatékosítani akarnak, akkor sokszor a tanult jellel erősítik meg a hangzó beszédet. - Mit fejleszthetünk a babajelbeszéddel? - A kézjeleket használó kisgyerek sokkal könynyebben megérteti magát a szüleivel, így türelmesebb, kiegyensúlyozottabb lesz. Segíti a nyelvi fejlődést és az asszociációs készség kialakulását. A babajelbeszéd tulajdonképpen egy titkos nyelv a baba és a mama között, mely során kézjellel egészítjük ki a beszédet. A jelek használata előbbre hozza a szóbeli beszéd fejlődését, ez olyan, mint a járás előtti mászás, ami egy olyan szakasz, mely a következő fázist segíti. Sok olyan agyi, idegsejti tevékenység alakul ki a babákban jelelés közben, ami pontosan azt a területet mozgatja, ami előrehozza a beszéd kialakulását. Külföldön, sőt én úgy tudom, hogy már hazánkban is segítik ezzel a módszerrel a sérült gyerekek beszédfejlődését. berta
8. oldal
Rendezvények/Hirdetés
2015. április 23.
A Tisza Automotive Kft. az elmúlt évek tudatos fejlesztésének eredményeként ma az autóipari és más műszaki terméket igénylő ipari gyártók elismert szállítója. Dinamikusan bővülő csapatunkba az alábbi pozícióba keresünk munkatársat:
CONTROLLER.
Fő feladatok: • Éves és hosszú távú pénzügyi tervezési feladatok • Pénzügyi riportok, kimutatások készítése • KSH adatszolgáltatás • Utókalkuláció készítése • Szállítói anyagszámlák rögzítése
Elvárásaink: • Felsőfokú pénzügyi/közgazdasági végzettség • Hasonló munkakörben, gyártó cégnél szerzett tapasztalat (min. 3 év) • Precíz, gyors, felelősségteljes munkavégzés, hatékony feladatés problémamegoldó képesség • Jó kommunikációs készség • MS Office ismeret, magas szintű Excel használati ismeret Előnyként értékeljük: • Mérlegképes könyvelői képesítés • IBSystem vállalatirányítási rendszer ismerete
Amit kínálunk: • hosszú távú szakmai lehetőség, • karrierfejlődési lehetőség, • komplex, érdekes munkakör, fiatalos munkakörnyezet, • béren kívüli juttatások. A munkavégzés helye: Tiszaújváros, TVK Ipartelep
Jelentkezni fényképpel ellátott magyar nyelvű önéletrajz, illetve motivációs levél megküldésével, bérigény megjelöléssel a
[email protected] címen „Controller” hivatkozással 2015. május 18-ig lehet. További információ: Konczné Krajnyák Mariann 06-70/455-8090 munkaidőben.
Atlétika
Zsinórban tizenötödször
Május 2-án, szombaton, immáron 15. alkalommal rendeznek atlétikai versenyt az atlétikai világnap tiszteletére Tiszaújvárosban.
Kevés olyan atlétikai verseny van Magyarországon, melyet ilyen hosszú idő óta fo-
lyamatosan megtartanak. Idén a hagyományos versenyen kívül a Magyar Atlétikai Tiszaújváros, Deák téren I. emeleti 73 nm alapterületű egyedi gázfűtéses lakás eladó. Árpád úton 18 nm-es garázs eladó. Érd.: 06-20/370-9582 Eladó a Béke út 9. sz. alatt 2 szobás földszinti lakás műanyag nyílászárókkal. Ugyanitt a Teleki Blanka úton garázs eladó. Csak komoly érdeklődők hívjanak. Tel.: 06-20/548-0494
A Tiszaújvárosi Krónikában is megjelenik lakossági apróhirdetése, amennyiben azt a Tisza TV Képújságjában legalább 5 napra (2.500 Ft), legkésőbb kedden 12 óráig feladja.
Szövetség által tavaly életre hívott szuperliga is bemutatkozik négy versenyszám-
mal, melynek összdíjazása 600 ezer forint. A felnőttek férfi 3 próbában, 200 méte-
res férfi és női síkfutásban, és női gerelyhajításban küzdenek majd a pénzdíjakért, és a helyezésekért járó pontokért, melyet az év végén összesítenek. Liga versenyt tar-
tanak 20 utánpótlás korosztályos versenyszámban is, ahol hasonló módon értékelik majd az év végén a teljesítményeket. A tiszaújvárosi versenyen összesen 68 szám-
ban hirdetnek győzteseket. Természetesen a mezőnyben ott lesznek a Tiszaújvárosi SC atlétái is.
Kultúra
2015. április 23.
A Derkovits Kulturális Központ programja Derkovits Kulturális Központ
A 20 éves Derkovits Majorette csoport jubileumi kiállítása a kulturális központ aulájában és a félemeletén. Látogatható: május 11-ig.
Értesítjük közönségünket, hogy a Koncz Zsuzsa koncertre, a Hitted volna? és az Indul a bakterház című előadásokra minden jegy elkelt. Megértésüket köszönjük!
Hamvas Béla Városi Könyvtár
Április 28. (kedd) 16.30 óra: Családi játszóház a Gyermekkönyvtárban. Üdvözlő lap anyák napjára és anyák napi függődísz készítése. Belépődíj: 250 Ft. Április 29. (szerda) 17.30 óra: Művelődéstörténeti sorozat. A Biblia a magyar irodalomban – Juhász Gyula. Előadó: Dr. Reisinger János irodalomtörténész. Helyszín: a könyvtár előadóterme. Belépődíj: 300 Ft. „Ki viszi át a szerelmet?” - Kamarakiállítás Nagy László születésének 90. évfordulója alkalmából. Helyszín: a könyvtár földszintje. A kiállítás megtekinthető május 30-ig.
Tiszaszederkényi Fiókkönyvtár
Április 24. (péntek) 16.00 óra: Az Olvasókör foglalkozása. Az Olvasókör minden érdeklődőt szeretettel vár nyitott csoportjába. A Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Vándor Sándor Zeneiskolája értesíti a szülőket, hogy a 2015/2016-os tanévre várja a zenét tanulni vágyó növendékeket. Beiratkozni 2015. május 29-ig lehet a zeneiskola épületében (Tiszaújváros, Teleki Blanka út 5.) naponta 09.00-17.00 óráig.
[email protected]
Tantárgyról tantárgyra
A Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola meghívására a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola öt csapata vett részt a Török világ Magyarországon elnevezésű történelem versenyen, melyek közül a 6.b osztályosok Törökverők csapata az első helyről mindössze két ponttal lemaradva az előkelő 2. helyezést érte el. (tagjai: Danó Ádám, Nagy Levente és Tóth Botond, felkészítő: Simonné Varga Katalin ) A Zrínyi Ilona matematikaverseny országos fordulóján Kovács Bálint 5.a osztályos tanuló 20. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Magyarné Simon Anita. A Selyemréti Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában megrendezett bibliai témájú szövegértési csapatversenyen iskolánk 6.a osztályos csapata 4. helyezést ért el. A csapat tagjai: Nagy Nelli, Szabó Réka és Szűcs Hanna. A csapatot felkészítette Boros Gáborné. A Mezőcsáti Református Egyházközség szervezésében meghirdetett bibliai rajzpályázat versenyén Lukács Réka 2. helyezést, Baicu Alexandra 3. helyezést ért el Noé bárkája című alkotásukkal. Munkájukat segítette Verébné Vincze Adrienne.
9. oldal
Nyugalom és Tisztaság
Miért értjük folyton félre egymást?
Hetedik részéhez ért április 16-án a városi könyvtárban a Hamvas mozaikok beszélgetés-sorozat. A téma ezúttal a kommunikáció volt, melyben a fő hangsúlyt a testbeszéd, a mimika, egy-egy szituációról a saját gondolataink, véleményünk alkotta. Az előadást Kázsmér Ágnes fejlesztő biblioterapeuta vezette, aki elsőként a Hamvas-élményeim című pályázat résztvevői között tartott sorsolást. Mind az öt induló - Barabás Ernőné, Suller Istvánné, Gaál Tivadarné, Osváth Dezső, Orbán Norbert - kapott emléktárgyat, ajándékot, majd a kommunikációs feladatok következtek. Mindenki ismeri azt a játékot, amikor a körben ülő emberek egyike mond egy szót, s a mellette lévő folytatja az elsőként eszébe jutó kifejezéssel. Érdekes eredmény született: az első fordulóban a természetvédelemtől, a rettegésig, a másodikban a rettegéstől a búzaszentelésig jutottunk el. Ezután Kázsmér Ágnes a kommunikáció, ezen belül a testbeszéd, a hangerő, az arckifejezés, ugyanannak a szituációnak a saját gondolataink általi értelmezésének a fontosságáról beszélt, hisz oly’ sokszor előfordul velünk, hogy bár szavakkal mást mondunk, a környezetünk mégis teljesen másként értelmezi a hallottakatlátottakat. Jó példa volt erre Láng Zsolt „Egy talált zsebkendő megtisztítása” című novellája. A szituáció a következő: a repülőtéren csinos, fiatal, keleti nő és egy középkorú férfi búcsúzkodik. Nem beszélnek, csak nézik egymást. A férfi egyszer csak tuszkolni kezdi a nőt a repülő felé, a nő elrohan. A férfi előveszi a zsebkendőjét és sírni kezd. Ennyit a történet. Az író három különféle mögöttes történetet is kitalált a hétköznapi jelenethez. Az elsőben a
A résztvevők nem érették félre egymást.
jómódú gazdag férfi kihasználta a nő tapasztalatlanságát, gyermeket nemzett neki, és most hazaküldi Koreába. Valahol sajnálja a dolgot, talán a nőt is, talán a férfiúi büszkeségét is, hiszen megszerezte ezt a gyönyörű nőt - de az élet megy tovább. Csak a nő szenved, de majd megvigasztalódik. A második variációban a férfi szereti a nőt, de otthon jól felépített egzisztencia, feleség várja. Csak nem fog mindent odadobni? A háta mögött mindenki Nyugalomnak hívja. Most sem fog megroppanni. „Most már csak az a kérdés, mit csináljon azzal a lánnyal, aki itt van benne. Semmit. Nem tudja senki, hogy ott van. A szerelem halott. Hazamegy, olvasgat. Milyen rossz lehet annak, akit senki nem vár otthon.” A harmadik feldolgozásban a nőt Tisztaságnak hívják. Csinos, elegáns. A férfival folyamatosan mosolyognak. Aztán némi nógatásra a nő
meghajol, búcsúzik. - Ezek mélyen szeretik egymást - gondolja a narrátor - vagy az is lehet, hogy apa-lánya kapcsolatról van szó. Valamilyen okból el kell válniuk egymástól. A férfi sír. „Nem akar hazamenni egy üres szobába, ahova váratlan éjszakai orkánként törnek be az emlékek” Ugyanaz a látvány, mégis más és más értelmezés. A Hamvas mozaikokról a következő útravaló gondolattal búcsúztak a résztvevők: Mi, emberek, sokszínűek vagyunk. Ahányan létezünk, annyifélék. Fontos lenne beszélgetnünk, akár még vitáznunk is, hisz’ sokat tanulhatunk egymástól. Teremtsünk időt arra, hogy tudjunk a környezetünkkel - nem csak felületesen, a szavakra, vagy igazán arra sem figyelve - kommunikálni. T. M.
Aranyés díjeső
A táncosok és tanáraik.
Három kiemelt arany minősítés, egy-egy nívóés közönségdíj. Ezeket az elismeréseket gyűjtötték be a Karakter Alapfokú Táncművészeti Iskola táncosai Hajdúböszörményben a III. Eötvös Minősítő Táncversenyen. A benevezett osztályok: Boston - felsős korcsoport: Ír tánc, felkészítő tanár: Kertész Csaba. Lime - felsős korcsoport: Charleston, felkészítő tanár: Szabó Norbert Orange - középiskolás korcsoport: Charleston-Lindy, felkészítő tanár: Szabó Norbert. Eredmények. Boston: kiemelt arany minősítés, Lime: kiemelt arany minősítés és közönségdíj, Orange: kiemelt arany minősítés, és nívódíj.
Leninváros 45 éve történt
Immár közel négy és fél éve tekintgetek vissza hétrőlhétre a 45 évvel ezelőtti eseményekre. Bevallom, egyre nagyobb élvezettel búvárkodom a múltban és ismerem meg egyre jobban fogadott otthonom történetét. Most azonban egy kicsit izgulok. Nehéz volt megszoknom, hogy Tiszaújváros helyett Tiszaszederkényt írjak, ám mostantól ismét máshogy kell városunk nevét a lapra vetnem, hiszen 1970. április 22-én Leninváros lett belőle. „Lenin neve és eszméje elválaszthatatlanul összeforrt a város, az itt élő emberek életével, mindennapos munkájával. S hogy a lenini eszme termő talajra talált, azt Leninváros múltja, jelene, és még inkább jövője bizonyítja majd.” Ezekkel a szavakkal köszöntötte az új várost a Borsodi Vegyész 1970. április 24-én. Meg sok minden mással is. Beszámoltak az avatóünnepségről, ahol a jeles apropó kapcsán a kor szelleméhez hűen számos felajánlás született. Köztük az, mely sokáig jelképe is volt a városnak. „Vincze Bertalan, a város munkásainak nevében azt javasolta a városi pártbizottság és a városi tanács vezetőinek, mielőbb tervezzék meg a szükséges intézkedéseket, hogy már a közeli jövőben Lenin-emlékmű
A Tisza TV műsora Április 23., csütörtök
9:00: Héthatár, a Tisza TV hírműsora: Ülésezett az önkormányzat – Légszennyezettség-mérés - Fürdőkarbantartás - Lakossági fórum a nyugdíjakról - Hunyadi-bál - Lépésről-lépésre - Sport 9:15: Hétről-Hétre, a Tisza TV magazinműsora: Gazdasági program 2019-ig - Biztonság napja - Showtánc fesztivál - Rececsipkét hímeztek (A műsor a szerdai adás ismétlése) Április 27., hétfő 18:00 Sporthétfő: A Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK - Falco II. NB I/B-s felnőtt kosárlabda bajnoki mérkőzés közvetítése felvételről - A TFCT- Gyöngyös AK- YTONG NB III-as labdarúgó bajnoki mérkőzés közvetítése felvételről
kerüljön a város főterére.” Nem mintha nem lett volna már Lenin-szobor a városban. Az ugyancsak ebben a számban látható képes beszámoló szerint a művelődési központ mellett - igaz, a későbbitől jelentősen kisebb méretű - emlékmű állt. Vajon sejtette valaki, hogy Lenin neve csak mintegy két évtizedig illeti meg majd a várost? Kötve hiszem. A jövő héten ismét szemlézgetünk! borza
Április 29., szerda 18:00: Héthatár, a Tisza TV hírműsora: Majálisra fel! - Színpadon az Óz - Táncvilágnap –Gombászkodó - Ötórai tea- Sport 18:15: Hétről-Hétre, a Tisza TV magazinműsora: Biztonság napja – Mentő-gépjárművezetők országos versenye - Tavaszi ünnepségsorozatok 18:45: Fogadóóra Bráz György polgármesterrel Április 30., csütörtök 10:00: A képviselő-testületi ülés közvetítése Utána a szerdai adás ismétlése Utána a testületi ülés ismétlése
10. oldal
Hirdetés
2015. április 23.
Sport
2015. április 23.
Asztalitenisz
Háromból kettő
Tovább folytatódott a megyei asztalitenisz bajnokság. A tiszaújvárosi csapatok az alábbi eredményeket érték el az elmúlt fordulókban. Borsod Volán SE III. - Tiszaújvárosi SC II. 10-8 A győzelmeket szerezték: Koncsik 3, Fóti 2, Mag 1 és a Mag-Koncsik páros. Eötvös DSE Tiszaújváros - Tiszakarádi Sportegyesület 17-1 A győzelmeket szerezték: Léka 4, Sipos 4, Kanyó 4, Parácsi 3, illetve a Sipos-Parácsi és a Léka-Kanyó páros. Tiszaújvárosi SC II. - Sátoraljaújhelyi TK II. 16-2 A győzelmeket szerezték: Kavicsánszki 4, Mag 4, Molnár 3, Fóti 3, illetve a Kavicsánszki-Mag és a Fóti-Molnár páros.
Diáksport
Hegyek, völgyek között
Kiemelkedő eredményeket értek el a mezei futó diákolimpia április 14én, Gödöllőn megrendezett országos döntőjében a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói, akik döntő többsége a TVK-Mali Triatlon Klub színeiben versenyeznek. Az V. korcsoportos leányok megnyerték a csapatversenyt, míg Lehmann Csongor, valamint az V. és VI. korcsoportos fiúk ezüstérmet érdemeltek ki a kategóriánként 150-200 indulót felvonultató viadalon. Eredmények: III. kcs., leányok (2500 m), egyéni: 12. Kovács Anna, 7:25, ...21. Bóna Kinga, 7:34, ...58. Tóth-Papp Dóra, 8:00. Csapat: 4. Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Kovács Anna, Bóna Kinga, Tóth-Papp Dóra) V. kcs., leányok ( 3000 m), egyéni: 6. Putnóczki Dorka, 11:25,4 perc, ...12. Molnár Sára, 11:57,1, ...16. Szegedi Sára, 12:11,9, ...34. Jakab Ilka, 12:55,6, ...46. Hozdik Adrienn, 13:17,6. Csapat: 1. Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Putnóczki Dorka, Molnár Sára, Szegedi Sára, Jakab Ilka, Hozdik Adrienn) V. kcs., fiúk (4500 m), egyéni: 2. Lehmann Csongor, 14:18,6, ...30. Fróna Ákos, 15:42,4, ...38. Orosz Gergő, 15:51,4. Csapat: 2. Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Lehmann Csongor, Fróna Ákos, Orosz Gergő, Béke Kornél, Mannheim Krisztián) VI. kcs., fiúk (5000 m), egyéni: 9. Lehmann Bence, 15:16,6, ...19. Tóth Róbert Ferenc, 15:56, 3, 20. Marton Előd, 15:59,1, ...27. Tóth Máté, 16:28,6. Csapat: 2. Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Lehmann Bence, Marton Előd, Tóth Máté, Mészáros Imre, Csizmadia Adrián).
Kerékpározással startol a Jabil 3próba Kerékpározással veszi kezdetét május 3-án, vasárnap a TVK-Mali Triatlon Klub által 2015-ben is megrendezendő JABIL 3próba elnevezésű szabadidősport eseménysorozat, melynek fődíja: utazás az őszi Berlin Maratonra. A próba központja a névadó főtámogató JABIL Circuit Magyarország Kft. parkolója lesz, ahol 07:30-09:45 óra között lehet regisztrálni. Minden induló egy próbafüzetet kap, amivel ingyen indulhat a Jabil 3Próba 2. és 3. fordulóján is. A JABIL dolgozóinak a belépőkártyájukat is magukkal kell vinniük, mellyel igazolják munkahelyüket. Fontos információ, hogy az elveszett próbafüzetet a szervezők nem tudják pótolni! A 15 km-es , 3 pontot érő kispróba szintideje 1 óra, míg a 45 km-es, 6 pontos nagypróba teljesítésére 3 óra áll rendelkezésre. A két táv útvonalát egyaránt a Tisza-gátján jelölik ki, a közös rajt 10 órakor lesz. Negyedórával a rajtot követően az óvodások, kisiskolások részére ügyességi kerékpáros versenyt rendeznek. A célba érkezést követően 11.30-tól gulyás-parti várja a 3Próbásokat. Aki a próbát teljesíti, emblémázott kerékpáros kulacsot és zoknit kap ajándékba. Kisorsolnak még a helyszínen a Jabil-dolgozók és a lakosság köréből 1-1 db Trekking-kerékpárt, 2 - 2 db kerékpáros sisakot, továbbá a JABIL dolgozók között 5 db meglepetés ajándékot. A folytatásban, június 28-án, vasárnap az úszásé, majd augusztus 7én, pénteken a futásé lesz a főszerep. További információ: www.tvkmalitriatlon.hu , Tel: 49/540-094, fax: 49/540-095, e-mail:
[email protected]
A Sportcentrum eseményei
Április 23. csütörtök Atlétika 13.00 III. kcs. körzeti többpróba diákolimpiaAtlétikapálya Április 24. péntek Kosárlabda 18.00 Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK- Falco II. NB I/B-s felnőtt bajnoki mérkőzés (rájátszás) Játékcsarnok Április 25. szombat „Nyitott kapuk”- Pontvadászat: MIXröpi Játékcsarnok Labdarúgás 10.00 U15 TFCT –DVTK bajnoki labdarúgó mérkőzés Füves edzőpálya 12.00 U14 TFCT –DVTK bajnoki labdarúgó mérkőzés Füves edzőpálya 17.00 TFCT- Gyöngyös AK- YTONG NB III-as bajnoki mérkőzés Labdarúgó stadion Kézilabda 16.00 TSC- Mezőkövesdi Handball SE Játékcsarnok Április 26. vasárnap Labdarúgás 10.00 Bozsik torna U11, U13 Műfüves edzőpálya Április 27. hétfő Atlétika 13.00 III., IV. kcs. körzeti egyéni diákolimpia Atlétikapálya Április 28. kedd Atlétika 13.00 IV. kcs. körzeti többpróba diákolimpia Atlétikapálya
11. oldal
Labdarúgás
Gödörben a csapat
Tovább folytatta rossz sorozatát a Termálfürdő FC Tiszaújváros NB III-as labdarúgó csapata. A legutóbbi fordulóban Cigándon szenvedett 3-0-s vereséget a kék-sárga együttes. Cigánd SE - Termálfürdő FC Tiszaújváros 3-0 (0-0) Cigánd:200 néző. V.: Sipos (Tőkés, Takács) Cigánd SE: Sánta-Fekete, Sipos, Belényesi, Ur, Varga M. (Barzó), Baksa, Reznek, Roszel (Jóni), Katona, Molnár (Varga Z.). Termálfürdő FC Tiszaújváros: Tóth Cs.-Galambos, Hajdu, Lippai, Molnár F., Polényi, Patalenszki, Kerekes, Bussy, Kovács, Potyka (Tóth T.). 71.perc: Sipos jobb oldali beadását Roszel a késlekedő tiszaújvárosi védők között mintegy 3 méterről lőtte a kapuba. (1-0) 75.perc: Négy perc múlva ismét rezdült a tiszaújvárosiak hálója, ezúttal is Roszel volt eredményes. Reznek szögletét a rövid oldalon megcsúsztatták, a labda átszállt a védők feje fölött, a túloldalon érkező csatár közvetlen közelről bólintott a hálóba. (2-0) 90.perc: Jóni indítására Reznek rajtolt és hét méterről a vetődő Tóth mellett újabb gólt szerzett. (3-0) 91. perc: Baksa szabálytalankodott a 16-oson belül a csereként beállt Tóth Tamással szemben. A játékvezető azonnal a tizenegyes pontra mutatott, Lippai bal sarokba tartó tizenegyesét azonban Sánta gyors vetődéssel szögletre ütötte. Visszavágott az őszi szezonban Tiszaújvárosban elszenvedett egygólos vereségért a cigándi csapat. A tiszaújvárosiaknak sokáig sikerült megőrizni
kapujukat a góltól, de a találkozó hajrájában már nem tudtak megfelelőképpen koncentrálni. A hazaiak kihasználták a védelem megingásait és gyors egymásutánban szerzett góljaikra már tizenegyesből sem sikerült válaszolniuk a vendégeknek. A látottak alapján a cigándiak győzelme teljesen megérdemelt. Popovits Pál, vezetőedző: Gratulálok az egész csapatnak az eredményért és a játékért egyaránt. Úgy érzem, hogy még mindig csak 6070 %-át nyújtja a csapat a valós tudásának. Bocsi Zoltán, vezetőedző: Gratulálok a hazaiaknak, de úgy érzem, hogy ilyen különbség nem volt a két csapat között. További eredmények: Jászberény – Putnok 1-4 Felsőtárkány – Salgótarján 2-1 Hatvan – Nyírbátor 3-1 Hajdúböszörmény - KBSC FC 0-1 Gyöngyös – Kisvárda 0-1 Veresegyház – Budapest Honvéd 1-0 Következik a 24. forduló: 2015.04.25., szombat, 17:00 Tiszaújváros – Gyöngyös Salgótarján – Veresegyház Kisvárda – Felsőtárkány Putnok – Cigánd Nyírbátor - KBSC FC Hajdúböszörmény – Jászberény 2015.04.26., vasárnap, 16:00 DVSC-DEAC - Hatvan Szabadnapos: Budapest Honvéd
Felemás hétvége
A TFC Tiszaújváros utánpótlás csapatai felemásan vették a legutóbbi bajnoki forduló akadályait. A nagyobbak mindkét együttese hazai
pályán verte a mátészalkaiakat, a fiatalabb korosztály csapatai azonban Miskolcon vereséget szenvedtek. Az eredmények: U21 TFCT - Mátészalka 6-1 U17 TFCT - Mátészalka 1-0 U15 Borsod Volán - TFCT 2-1 U14 Borsod Volán - TFCT 5-0
A Vatikánban fociztak
Az elmúlt héten a Vatikán ellen lépett pályára a magyar cigányválogatott tagjaként a Termálfürdő FC Tiszaújváros játékosa, Galambos Norbert. A válogatott immáron negyedik alkalommal mérte össze tudását a pápa testőrségét adó Svájci Gárdával. A találkozó izgalmas, gólokban gazdag összecsapást hozott, a vendégek 8-6-ra győzték le ellenfelüket. A küldöttség vasárnap érkezett a Vatikánba, ahol a nagyváradi püspök, László atya celebrált misét. A magyar csapat meghívást kapott a Svájci Gárda székhelyére, és találkozott a közismerten nagy futballrajongó Ferenc pápával is, aki audiencián fogadta a csapatot. Mezei István csapatmenedzser elismeréssel beszélt a látogatásról. - Fantasztikus hangulat volt, legalább hatvanszáz kinn élő magyar kijött a mérkőzésre és szurkolt nekünk, végig doboltak, énekeltek, drukkoltak – mondta a menedzser. - Házigazdáink nagyon kedvesek voltak, ajándékoztak nekünk mindenféle értékes sportszerelést, sapkát, pólót. Természetesen mi is ajándékkal köszöntük meg, hogy fogadtak minket. Nagyon várjuk a visszavágót Magyarországon, amelyre ősszel, vagy jövőre kerülhet sor.
Kosárlabda
Az utazás kivette az erőt
Több mint négyszáz kilométer utazást követően lépett pályára Szombathelyen a Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK csapata az NB I/B-s rájátszás középcsoportjának (9-16. helyért) első mérkőzésén. A fiatal tiszaújvárosi gárda az NB I/A csoportos Falco U21-es csapata ellen nem tudott maradandót alkotni és 23 pontos vereséget szenvedett. Falco KC II Szombathely – Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK 88-65 (28-16, 1511, 17-16, 28-22)
Szombathely, 30 néző. V.: Horváth, Benedek, Németh S. Falco KC II Szombathely: Tóth (2), Gabor (7/3), Hodi (17/9), Kovács (2), Varga (11). Csere: Popgyakunik (14/3), Galabos (3), Karagity (23), Kozma (2), Takács (7/3). Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK: Kóthay (20/6), Varga (13), Joó (10), Kilyen (6), Benőcs (2). Csere: Kovács Z. (2), Szeiberling (6), Keresztesi (-), Berta (2), Kovács B. (4). A vasi kirándulás megviselte a tiszaújvárosiakat, a mérkőzés kezdetére nem sikerült felpörögni, a „buszban maradtak a kezek, lábak és a fejek”. Így nem csoda, hogy az első két negyed után már 16 pontos volt a hazaiak előnye. A fordulás
után már bemelegedett a Phoenix, ez a játékrész jobban sikerült számukra. A 23 pontos szombathelyi előny a kuparendszerben lebonyolított rájátszásban nagy feladat elé állítja a visszavágón tiszaújvárosiakat. A labda azonban gömbölyű, a csapat fogadkozik, mindenképpen győzni szeretnének a visszavágón. Brunyánszky István, vezetőedző: A szezon leghosszabb útja után a gyors és fiatalos játékot játszó Falco átgázolt rajtunk az első félidőben. „Dadogó” labdákkal támadásban, illetve hitetlen, merev lábú védekezéssel nem sikerült a mérkőzést még szorossá se tenni. Azonban bízom, és a csapat is bízik abban, hogy hazai pályán kijavítjuk ezt a fiaskót.
Duatlon
Bükkszentkereszten hangoltak
A hétvégén Kaszó-pusztán megrendezendő duatlon országos bajnokság előtt öt napon át Bükkszentkereszten készültek a TVKMali TK sportolói, akik szép szezonkezdetben reménykedhetnek. - A már megszokott menetrend szerint költöztünk fel a minden szempontból ideális körülményeket biztosító Bükkszentkeresztre, ahová Tiszaújvárosból kerékpárral érkeztünk - mondta Lehmann Tibor elnök-vezetőedző. - Április 13-18. között mintegy ötven versenyzővel, a teljes edzői stábbal gyakoroltunk a „hegyen”, mely szakmailag és anyagi szempontból egyaránt előnyös számunkra, ráadásul csapatösszetartó szerepe is jelentős. A speciális kerékpáros és futó tréningek mellett háromszor felkerestük a diósgyőri uszodát is, ebből adódóan 40 km plusz kerékpározással egészült ki a napi penzum. A legkisebbek sokat túráztak a
Kemény erőpróba kerékpárral a Bükk-hegység „megmászása”.
környező erdei utakon, s ez remek állóképességi terhelést jelentett nekik. A vasárnapi duatlon országos bajnokságra 23 versenyzővel utazunk el. Az ifjúsági leányok közül egyéniben Putnóczki Dorka, valamint a Szegedi Sárával, Molnár Sárával és Jakab Ilkával alkotott csapat, az ifi fi-
úknál Csongor fiam, valamint Fróna Ákossal és Orosz Gergővel alkotott csapatuk, a junior fiúknál Bence fiam és Dévay Márk, továbbá a Tóth Róberttel és Tóth Mátéval kiegészülő csapat egyaránt éremesélyes. Sok év után ismét van olyan gyermek leány együttesünk, mely odaérhet a dobogó valamelyik fokára. A felnőtteknél a 2013-as bajnok, tavaly ezüstérmes Balogh Bence, valamint a középtávon jeleskedő élversenyzőnk, Hankó Dávid alkothat maradandót. Nem beszéltem még a junior lányoknál érdekelt Zelovics Dóráról, aki a spanyolországi Melilla városában megrendezett felnőtt triatlon Európa-kupán szerepelt, mely az augusztusi, bakui I. Európai Olimpiai Játékokra kvalifikált. Sajnos Dórinak egy defekt miatt el kellett búcsúznia a nagy lehetőségtől, a bakui indulástól, melyre óriási esélye volt. A Kaszón kiharcolt éremmel némi gyógyírt lelhet erre a balszerencsére.
Spártai akadályfutás
A Hungaroring adott otthont a Spartan Race sprint-távú versenyének, melyen az indulók kemény terepen 8,5 km-t futottak, s közben 20 akadályt teljesítettek. A világ egyik vezető akadályfutó versenyét tavaly rendezték meg először Magyarországon, idén az indulók száma meghaladta a háromezret. A „spártai” megmérettetés célja, hogy a versenyzők kilépjenek komfortzónájukból, az akadályok között szögesdrót alatti kúszás, jéghideg vízbe merülés, kötélmászás, tűzön átugrás, homokzsákcipelés is szerepelt. A verseny nem csak a fizikai erő, a kitartás és a gyorsaság próbája volt, hanem az ügyességé és a koncentrációé is, aki nem tudott teljesíteni egy akadályt, büntetésként 30 négyütemű fekvőtámaszt kellett csinálnia. A versenyen elindult kolléganőnk, Fodor Petronella is, aki az Őrjöngő ötös csapat tagjaként teljesítette a távot. - Érdekes, hogy az első, aszfalton futott kilomé-
terek voltak a legfárasztóbbak, a terepfutás már könnyebben ment - mondta Petra. - Az első nagy meglepetés akkor ért, amikor a sáros vízbe kellett merülni és átbukni a palánk alatt. A reggeli futamra neveztünk be, hajnalban még fagyott, szóval a víz elég hideg volt, nem beszélve arról, hogy szombaton az időjárás sem kedvezett a szabadtéri sportolásnak. A vizes élmény után viszont már tudtam, hogy képes leszek végigcsinálni a versenyt, pedig ekkor még közel 6 kilométer és tucatnyi akadály várt ránk. A büntetőfeladatokból sem maradtam ki, mivel a kötélmászás és a függeszkedés sajnos nem ment. A legizgalmasabb a szögesdrót alatti kúszás volt, amit nem csak a sár, hanem a vizes árkok is nehezítettek. Összességében élveztem a verseny minden pillanatát, nem hátráltatott az sem, hogy végig sárosan és vizesen futottam, biztos vagyok abban, hogy indulok még hasonló megmérettetésen. Bár a verseny végére nagyon elfáradtam,
Az Őrjöngő ötös (balról jobbra): Dóber László, Fodor Petronella, Laczkó Ágnes, Balog Beáta, Gróf István. fáztam és tele voltam horzsolásokkal, zúzódásokkal, mégis mosolyogva ugrottam át a tüzet és futottam be a célba. Az Open kategória 795 célba érkező női versenyzője közül végül az 510. lettem (1:41:14-es idővel), a csapatunk pedig a 174. helyen végzett.
12. oldal
Rendezvények
2015. április 23.