Forrás: http://mek.oszk.hu/04300/04326/html/
HERMAN OTTÓ AZ UTOLSÓ MAGYAR POLIHISZTOR ÉLETE ÉS KORA
IRTA LAMBRECHT KÁLMÁN
36 KÉPPEL
TARTALOM A polihisztorok Harminc év 1835-1865 A Herrmann család - Breznóbánya - Alsóhámor - A szülői házban - Iskolái - 1848 Géplakatos - Katonasorban - Dalmáciában - Uton-utfélen - A Chernel kurián - Révben A kolozsvári évek 1864-1872 Kolozsvár szellemi élete - Brassai bácsi - Bécsbe, fél percre - Az Erdélyi Muzeum-Egylet - A muzeumőr - Első értekezés - Pozsony kulturája - Expedició - A Mezőség tósorozatán Kolozsvár társadalmi élete - A Mikó-kör - Sámi László háza - Szabó József estélyei Ujságirás - Pávai kontra Herman - A keleti hegyvidéken - Bucsu a muzeumtól - Tiszteletbeli igazgató - A Magyar Polgár szerkesztőségében - A francia-porosz háboru - Lónyay választásai - Bucsu Kolozsvártól - A Bedőházy kurián - Gazdaságtudomány - Kamerun felé A népszerüség utján A Természettudományi Társulat - A pókmunka - Apatini iparkiállitás - A Nemzeti Muzeumban - Természetrajzi Füzetek - Münyelv - Magyar szemlélődés - Herman kontra Haynald Pulszky Ferenc - A Pulszky szalon - Magyar etnikum - Szilágyi Dezső szivarja - A török mozgalmak - Herman Ottó, a bombavető - Az első mandátum - A frakkos banda - Ave Regina! - A mérges csók Delelőn Az előadói asztalnál - Petényi hagyatéka - Halászati köruton - Judith - Csalányi politikai asztala - Az avasi esküvő - A magyar Temple - Gyulai Pál, Herman Ottó, Lévay József vadgalambpöre - Peleháza - De senectute - A Magyar Halászat Könyve - A norvég ut - Az éjféli nap - Ibsen és Rákosi Jenő - Uj tervek Baráti körben Szily Kálmán - Semsey Andor - Kossuth Lajos - Hallgatag világ - Humor A madarász Tudós és amateur - Faunisztika - Oekologia - A madárvonulás megfigyelése - Herman Ottó lenyiratása a tótszentpáli madárlesen - Petényi emléke - A madarász kongresszus Kongresszusi főjelentés - Az ornithologiai központ - A kis madárkönyv - Herman Ottó otthona - A "Központ" belső élete - Két jubiláns - A vég kezdete - Az utolsó karácsony - A halál - A temetés A politikus 1871-1911 A francia commune - Az oláh mérges csók - Kossuth és az Emke - A szarvasi programm Szeged mandátuma - A Függetlenség szerkesztője - En garde - A szocializmus - Választói reform - A vizrajzi osztály szervezése - A zsidókérdés - A Schulverein - A szociális olajcsepp Az oktatás reformja - Mikszáth Kálmán a szegedi beszámolóról - A főrendiház reformja Herman Ottó és Tisza Kálmán - Nemzeti géniusz - Eötvös és Trefort - Kulturpolitika - Baross Gábor vaskeze - Szilágyi Dezső elvei - A függetlenségi párt - A sovinizmus - Irányi pártja - A függetlenségiek egyesülése - Ugron erdélyi programmja - Parlamenti pártarányok - Grünwald Béla tragikuma - Az egyetemi tanpénzek - A totalizatőr - Mandátum nélkül - Az atheizmus vádja - Az Eötvös-Herman-párt - Miskolc mandátuma - Egyetemi reformok - Meghivott előadók - A sajtó - Koboz krónikája - A kormányzónál - A Kossuth-könyvtár - Kossuth temetése - Az egyházpolitika - Horvát kultura - Nemzetközi szociáldemokrácia - A magyar Reclus - A Budapesti Hirlap gárdája - A keresztmozgalom - A dárdai jelölés - Az általános
titkos választói jog - Feminizmus - Dunapataj küldöttsége - Ujságirás - A szociálisták népgyülése - A debatter - A magyar parlament hőskora - Levél Pósa Lajoshoz Az ethnographus Az 1859. év - Az ethnographia bölcsője - Finsch - Virchow - Wundt - A mezőségi vejsze - Ősi nyomok a magyar népies halászatban - A Magyar Halászat Könyve - Hunfalvy Pál és Virchow kritikája - Munkácsi Bernát münyelve - Jankó és Sirelius - A Magyar Néprajzi Társaság reformja - A millennáris kiállitás őshalászati cölöpépitménye - A külföldi zsüri itélete - A néprajzi muzeum terve - Pártközi zsüri - A miskolci dárdakő - Az ősfoglalkozások fogalma - A párisi világkiállitás - A Zichy polémia - A házpolémia - A tipusháboru - Rovásirás Előtanulmányok - Peisker távirata - A pásztorélet nyelvkincse - A Wahrmann-dij Természettudományi módszer - Tárgyi néprajzunk jövője Magyar kulturpolitika Herman Ottó, a levéliró - Polémiák özöne - Az Akadémia - Levél Arany Jánoshoz - Élő könyvek - Többnyelvüség - Herman és Brehm - Magyar tehetségek - Gondolatok - Tervek Egyetem és nemzeti szellem - Szeged egyeteme - Egyetem és muzeum - Herman Ottó, a müvész - A nyelvmüvész Mérföldkövek Bibliográfia
A KÉPEK JEGYZÉKE 1. Herman Ottó 1913-ban (Cimkép) 2. A kőszegi Chernel kuria a hatvanas években (Chernel István fölvétele) 3. Az Erdélyi Muzeum-Egylet régi muzeumi épülete a kolozsvári Mikó-kertben 4. Brassai Sámuel 5. Pulszky Ferenc 6. Herman Ottó 1875-ben 7. Herman Ottó lillafüredi kertjében (Békei Ödön fölvétele) 8. A hámori tó (Tury József fölvétele) 9. Herman Ottó és felesége (Wartha Vince fölvétele 1885.) 10. A hámori völgy (Békei Ödön fölvétele) 11. Herman Ottó a "Peleháza" kertjében (Scholtz Pál Kornél fölvétele 1912.) 12. Herman Ottó tromsői lakása (Herman Ottó rajza) 13. Hell Miksa állitólagos lakóháza Vardőben (Herman Ottó rajza) 14. Herman Ottó Pósa Lajos temetésén (1914.) 15. Herman Ottó önkarikaturája 16. Hogyan lesz a festő-ecsetből Herman Ottó? 17. Herman Ottó a kis-balatoni vizivadászaton 18. Herman Ottó horgászaton (1888.) 19. A budapesti madarászkongresszus mintamegfigyelői (Herman Ottó, Chernel István, Madarász Gyula, Szikla Gábor) 20. A madártani intézet debrői-uti pavillonja. 21. Herman Ottó iróasztala a madártani intézetben 22. Herman Ottó otthonában keresztfiával 23. Koszkol Jenő emléklapja Herman Ottó jubileumára 24. Herman Ottó sirja a kerepesi temetőben 25. Herman Ottó programmbeszéde Kőbányán 1892. január 17-én. (Cserna Károly rajza) 26. Madarász József, Herman Ottó és Lehóczky Vilmos képviselők a Muzeumkertben a főrendiház 1894. máj. 10. ülése alatt 27. Herman Ottó 70 éves korában 28. Herman Ottó cölöpépitménye a városligeti tavon (1896.) 29. Mezőségi vejsze 30. A miskolci dárdakő 31. Herman Ottó ősfoglalkozási gyüjteménye a párisi világkiállitáson 32. A megfejtett ókori rejtély 33. Herman Ottó a Peleháza tornácán 34. Herman Ottó lillafüredi kertjében (1910.) 35. Herman Ottó a debreceni Diószegi-Fazekas emlékünnepen (1907.) 36. Herman Ottó 1912-ben
A POLIHISZTOROK A renaissance idejében lehetséges volt még, hogy egy-két kiváló tudós a tudomány összes anyagának urává válhassék s mint Albertus Magnus és Pico di Mirandola, kik mind a négy karnak tudósai voltak, értekezhessenek de omni scibili et quibusdam rebus aliis, mindenről, ami tudható s némely egyebekről. Még a mult században is megkivánták a tudóstól, hogy mindenhez értsen, többet-kevesebbet, de azóta kifejlődött a szaktudomány; aki egyetemleges tudományosságra vágyódik, az lehet ugyan müvelt dilettáns, de a tudós cimre nem tarthat igényt. Pulszky Ferenc: A Nemzet 1889. okt. 27. Polihisztornak lenni könnyü volt a görög bölcsek korában, amikor a tudós valóban elmondhatta, hogy "omnia mea mecum porto". De jött a scholastika kora és nem engedett az ősforrásból: a természetből meriteni; letünt idők elméinek megnyilatkozásait agyonmagyarázta és alig egy jottányival jutott tovább a klasszikus ókor polihisztorainak: Aristoteles-nek, Plato-nak, Sokrates-nek ismereteinél. Még a renaissance idején sem nehezedett a tudósra az irodalom irtózatos terhe. A francia forradalom gondolatfelszabaditó vérvihara azonban már megnehezitette a polihisztorok utját: egyre-másra támadtak a legkülönbözőbb szakfolyóiratok: a tudomány specializálódott. Leonardo da Vinci, a XV. század nagy polihisztora, Mereskowszki hőse a természet minden lapján tudott olvasni; a formáknak, a szineknek, a fizika törvényeinek, az anyagnak s a szellemnek, a megkövesült szervezeteknek és a levegő oceánját szántó madárrepülésnek egyaránt ura volt, lelopta a szikrát a csillagos égboltról és megvilágitotta vele a föld salakját. Ő valóban a lángelmék királya. Descartes logikája egyengette csak az utat az empiria győzedelmes hóditása előtt s a "könyvtudomány" végvonaglásaiban születik meg az örök ember-ideál: Goethe. Költészet és irodalom, filozófia és államtudomány, anatómia és geológia, ásványtan és növénytan, az olasz müvészet s a germán iskola versengenek érte: hol könyveljék el a legnagyobbnak. Gondolatai rokonok a Lamarck és Darwin epochalis eszméivel és egyengetik a minden pozitiv tudást egységbe gyurni törekvő univerzális Haeckel pályáját. Darwin maga is minden tudás forrásából merit, amikor az élő és kihalt szervezetek mérhetetlen birodalmából felépiti az evolució győzelmes tanát. És ezt teszik kortársai, a nagy Wallace, a természettudományok és szellemi tudományok avatott kezü mestere, Huxley, az anatómia, fiziológia, zoológia és palaeontológia érdemes buvára. A polihisztorok válogatott gárdájához tartozik az angol Lubbock, a természettudományok, az archaeológia, néprajz és statisztika kivételes munkabirásu müvelője mellett Virchow, az orvostudománynak, ősrégészetnek és embertannak ez a büszkesége is és sorukat az ugyancsak germán Verworn, a fiziologiának, pszichológiának és filozófiának ez az élő unikuma zárja le. Magyarország, a nyugati kultura keleti végvára a polihisztorokat is legkésőbb vette át. Apáczai Csere és tudós professzor Hatvani után a XIX. század hozta meg számunkra az igazi
polihisztorokat: Brassai Sámuelt, Pulszky Ferencet és Herman Ottót. Vele azután sirba is szállott az utolsó magyar polihisztor: a legtermékenyebb, a legnemzetibb, a legmaradandóbb hatásu. Életem folyása ugy alakult, hogy kisdiákkorom óta figyelhettem az utolsó magyar polihisztor életét, bizalmának is osztályosa lettem és élete krónikájának megirása reám hárult. Herman Ottó életrajzát nehéz megirni, mert annak félévszázada ugy illeszkedik belé a magyarság kulturtörténetébe, hogy a kor rajzát is adni kell. Lényegesen megkönnyiti azonban a munkát az, hogy Herman Ottó nemcsak szóbeli, de irásbeli megnyilatkozásaiban is mindenkor szubjektiv volt. Ez a lirai szubjektivizmus a tudósban ritka, talán nem is mindig helyénvaló, de Herman Ottó lényéhez elválaszthatatlanul hozzátartozik. Herman Ottó különben is a legkomplexebb jellemek egyike. Egyéniségében a legparadoxabb ellentétek találkoznak és minden élességük ellenére is harmonikus egységgé olvadnak össze. Ő benne a politikai radikálizmus mellett megfér a társadalmi konzervativizmus; mig a parlament padjaiból élesen dörög a főrendiház ellen, sürgetve eltörlését, addig a mindennapi életben szinte a tulságba megy a kiváltságok, cimek és rangok elismerésében. Meleg szive mellett is törhetetlen benne a szubjektiv akarat, amely ősi energiájával kérlelhetetlenül száll szembe minden akadállyal. A pesszimizmus és optimizmus valósággal üzik egymást lelkében; ma mindent rózsás szinben lát és holnap a legkisebb porszemben is ellenséget. A nyomorgásig és nélkülözésig menő szegénységben nevelkedett szive nem vesziti el érzékét a sanyaruság iránt élete zenitjén sem, de kérlelhetetlen elszántsággal támad hatalmasnak és parányinak egyaránt, ha akaratának, terveinek utjában áll. Az ellentéteknek ez a tobzódása két okkal magyarázható. Az egyik szervi hibája: a bizalmatlanságot szülő nagyothallás; a másik egyéniségének rendkivülisége: a zsenik sohasem mérhetők átlagos mértékkel. Herman Ottó életének ellentétekkel teli utvesztőjében biztos kalauzul szolgáltak nekem irásainak szubjektiv elemei. Ahol csak lehet, mindenkor ezekhez a szinpompás mozaikokhoz folyamodom, mert korát és kortársait senki oly hiven nem jellemezte, mint Herman Ottó. Életének vázolásában objektivitásra törekedtem, bár nehéz annak a krónikásnak a feladata, akit a szubjektiv érzelmek tengernyi szála füz hőséhez. Hosszu évek elmélyedő munkájával sok ismeretlen motivumra bukkantam a legérdekesebb magyar életben, amely kiindult a breznóbányai chirurgus szerénységes hajlékából, elvezetett a népszerüség és hirnév tetőpontjára és időtlen időkig első helyet biztosit hősének a magyarság Pantheonjában. Bár adataim zömét a könyvtárak polcairól hordottam össze, sokan támogattak élőszóban és levélben közölt adataikkal is. Özvegyének, Borosnyay Camillá-nak, unokaöccsének, Hammersberg Jenőnek, hü barátainak: Bedőházy János-nak (Marosvásárhely, †1915. jun. 23.), Finsch Ottó-nak (Braunschweig), Mocsáry Lajos-nak, az andornaki remetének (†1916. jan. 9.) és Perjéssy Lajos-nak, zólyomvármegyei ősfoglalkozási gyüjtő utján társának, valamint Gelléri Mór-nak, a magyar ipar örökifju spiritus rectorának és Kovács Pál egykori ujságirótársának (†Kecskemét, 1915. nov. 22.) már csak haló poraikban köszönhetem meg szives készségüket. Sok érdekes adatot nyujtottak Apáthy István, a kolozsvári egyetem nagynevü tanára, Auguszt János, Kőszeg ny. polgármestere, Boroskay János (Zólyom), Boga László (Kolozsvár), özv. Bogyay Kálmánné Henfner Matild (Kaposvár), Csete Antal ügyvéd (Veszprém), Cerva Frigyes, az öreg ur hüséges "Frickója", Chernel István, a magyar madártan érdemes munkása, az ornithologiai központ igazgatói székében Herman Ottó-nak utóda, Csörgei Titusz, ugyanezen intézet müvész-titkára, Szolár Lajosné Fiedler Alice (Selmecbánya), Gratz Gusztáv, volt külügyi
osztályfőnök és pénzügyminiszter, dr. Győrffy István, a kolozsvári egyetem botanikai professzora és Erdélyi Pál, a kolozsvári egyetemi könyvtár megteremtője, Gammel Alajos (Budapest), Gönczy Miklós (Gödöllő), Hoitsy Pál, az öreg urnak politikai fegyvertársa, Jászi Oszkár, Kelemen Lajos, az Erdélyi Muzeum-Egylet és Leszih Andor, a Borsod-Miskolci Közmüvelődési és Muzeum-Egylet buzgó titkára, Kiss István, Somogy vármegye tb. főorvosa (Simontornya), Kraft József (Barót), Lasz Samu, a földrajz érdemes publicistája, Lakos Fülöp (Budapest), Liszt Nándor, Debrecen főorvosa, Molecz Károly, a Vasárnapi Ujság segédszerkesztője, Moldován Gergely, a kolozsvári egyetem legmagyarabb román-tanára, Rácz Béla (Szerep), Réthly Antal, Róna Jenő (Pécs), Stoll Ernő (Nyiregyháza), Szarvady Pál (Pozsony), id. Szeöts Béla, Herman Ottó-nak unokaöccse és lillafüredi kis fészkének: "Peleházának" hü őrizője (előbb Tavarnán), Szily Kálmán, az Akadémia főkönyvtárosa, iglói Szontagh Tamás, a Földtani Intézet aligazgatója, ifj. Thóbiás Gyula (Felsőlánc, Zemplén megye), Tschusi Viktor lovag, az osztrák ornithológusok nesztora (Hallein), Rákosi Jenő, a magyarság harcos őre, aki a Budapesti Hirlapot legott megnyitotta Herman Ottó előtt, Wartha Vince özvegye: gróf Hugonnay Vilma, az első magyar orvosnő és gróf Wass Béla, volt főispán (Mezőzáh). Róják le igaz köszönetemet e sorok. Budapest, 1919. szept. 29. Dr. Lambrecht Kálmán
HARMINC ÉV 1835-1865 Herrmann Károly, breznóbányai kamarai chirurgus régi idők óta soha nem szünő szokása szerint imakönyvében külön lapot tartogatott családja személyi adatainak feljegyzésére. Herman Ottó hagyatékának rendezése közben kezembe került ez az elfakult papirlap, a régi családi énekes könyv első lapja, rajta apró betükkel: 1835 den 26 t. Juni, um halb 6 Uhr Abends ist unser Sohn Carl Otto geboren. Előtte sorakoznak testvérnénjei: Ludmilla, (férjezett Scultéty Náthánné, sz. 1829. nov. 30., †1908.; leánya: Natalia Apatinban él); Henriette (férj. Szüts Sámuelné, sz. 1831. jun. 28., †1910; leányai: Emma, férj. Mázer Lajosné és Lujza Miskolcon laknak, fia, id. Szeöts Béla a tavarnai Hadik-Barkóczy uradalom jószágkormányzója volt), Franziska, férj. Vlkolinszky Jánosné, (sz. 1833. aug. 2., fia Vadas Jenő, a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémia tanára) és utána következett egyetlen fitestvére: Róbert (sz. 1837. máj. 11., †1842. jun. 21.) és hugai: Ernestin, (férj. Széll Lászlóné, sz. 1841. nov. 12.) és Emma (szül. 1850 körül). Herrmann Károly Ottó születésének időpontja tehát biztos és megegyezik a köztudatba is átment dátummal. Nem ugy azonban szülőhelyének kérdése. A Szinnyei-bácsi "Magyar irók életétől" kezdve a legujabb lexikonig, minden életrajziró - de sőt azok is, akik legközelebb állottak Herman Ottóhoz - ugy tudták, hogy Herman Ottó Borsod megye hámori völgyében, Alsóhámoron született. Ugy valahogy éreztük, hogy ott is kellett születnie, nemcsak mert oly igen melegen ragaszkodott az igazán vadregényes hámori völgyhöz és abban meghitt kis házához, kertjéhez: a "Peleházá"-hoz, de azért is, mert a vidék nemzetiségileg indifferens, magyarnak nem mondható, de nem is német, sem nem tót. És bizonyos elégtétellel vallottuk, hogy ha már ennek a német nevü, páratlanul magyar léleknek bölcsője nem is ringott az Alföldön vagy a Dunántul, de hát német és tót vidéken sem, hanem Borsod fenséges, ősi bükkösében, a fürge Szinva partján. Terray Lajos azonban röviddel Herman Ottó halála előtt a felvidék egyik városában járt, ahol a város egyik régi polgára megmutatta neki azt a házat, amelyben Herrmann Károly lakott és fia, Ottó született. Hogyan, hát nem a Hámorban? Nem, hanem Breznóbányán, amiről az alábbi hiteles másolat tanuskodik:
Ennek az önkényes szülőhely megváltoztatásnak pszichológiai rugója Herman Ottó sovén magyar voltában rejlik. Német nevét - megkurtitva bár, Herrmann helyett Herman-nak irva -
még csak elhordta egy életen át, első keresztnevét elhagyta és helyette a másodikat használta és ha testvérei Károly-nak szólitották, ellentmondást nem türő kategórikusságával vágta oda: én Ottó vagyok; a breznóbányai születésre azonban már egyáltalán nem volt hajlandó. Amikor 1885-ben házasságot kötött Borosnyay Camillá-val, Debrecen akkori ev. ref. püspökével: Kiss Albert-tel levélieg tárgyalt a szülőhely kényes kérdéséről, mire a püspök azzal vigasztalta, hogy utóvégre is nem születhetik mindenki Debrecenben. De hát ez a kettős epizód Herman Ottó egyéniségének egyenes folyománya. Egyetlen örökségét, a nevét megváltoztatta, szülőhelyét, amely az ő hibáján kivül lett Breznóbánya, áthelyezte és igy, miután tabula rasa-t csinált a multra, szilárd léptekkel haladt egyéni élete magavágotta utain. Anyja, akinek egyik tárcájában ("Az én édes Anyám") feledhetetlen emléket emelt, Hammersbergi Ganzstuck Franciska, a szepességi németség józan jóságával sokat iparkodott csiszolni egyetlen fián, - az erdő-mező járást illetőleg bizony eredménytelenül. "Nekünk régibb embereknek - irja egyik norvégiai tárcacikkében 1888-ban - még nem volt »mamánk«, csak édesanyánk; az ablak üvege sokszorosan ólmozva volt, az idő foga szivárványszint vetett reá: ez az utca felé takarékosságot hirdetett. A hófehérre surolt ablakdeszkán ott szerénykedett a muskátli, a rozmaring, gondosan nevelve s amint a lányok fölcseperedtek, hát odaköltözött még a mirtus is. Azután volt ott - ugy a tavasz felé - sok apróbb virágcserép, üvegtáblával letakarva: ott költötte a gondos kéz azt a hasznos zöldséget, amelyet korainak akart tenni a ház asztalára. És végre ott állott a szék, előtte a varróasztal, rajta a kötés, egy kosárka, amelyben ezerféle gomb, kapocs s a jó ég tudja, még mi minden volt; egy fél tégla gondosan kipárnázva s a nagyanya mult századbeli »viklerjének« a bélésével bevonva, gombostüből készült horoggal, mely a varrást tartotta, betetőzte a felszerelést. Mindennek megvolt a maga hasznos célja, folyt a munka s uralkodott az okos takarékosság mellett a rend és tisztaság, mely illatossá tette a lakást, bensővé a családi életet". Apja, a kamarai chirurgus szerény jövedelme és nagyszámu családja mellett is ráért a természetnek élni; a maga korában számottevő ornithológus volt és gyakori érintkezésben állott az első képzett magyar zoologussal, Petényi János Salamon-nal és az ornithológiának uttörő mestereivel: az öreg Brehm Alfréd-del, Naumann János Friedrich-el. Herman Ottó gyermekkoráról nagyon keveset sikerült megtudnom. Ő maga soha sem beszélt életének három első évtizedéről, kivéve katonakorának egy-két élményét; testvérei részben elhaltak, részben megfeledkeztek az emberöltős apróságokról. Az bizonyos, hogy már kicsiny korában fékezhetetlen temperamentum, szilaj, vad természet volt, aki kerülte a társaságot, kereste a természet vadonját, tücsköt-bogarat összeszedett, fára mászott, madárfészket - nem szedett, de figyelt és apja, a jónevü ornithológus mellett megtanult madarat is tömni. Maradása sohasem volt otthon; amikor csak tehette, megszökött hazulról. Nyaranta az erdőt bujta, mezőt járta, a hegyvidéket barangolta be, télen irongált, csuszkált és korcsolyázott. Anyja, a meghüléstől féltve, egy izben eldugta csizmáját, - hogy otthon tartsa - a kis Ottó tehát mezitláb futott ki a jégre. Efajta apró meghülések mind hozzájárultak ahhoz, hogy hallása már egészen fiatal korában megtompult, idővel pedig csaknem teljes süketséggé fokozódott. Ilyen temperamentum mellett természetes, hogy az uj ruhának, ép csizmának első napon hadat üzent. Anyja, a jó szepesi asszony gyakran pirongatta: "Du schaust so aus, wie ein Lotter vom Kalvarienberg. Wenn du die Kleider nicht schonen willst, nie wird von dier ein Mensch werden". Aggastyán korában gyakran emlegette ezt, hozzátéve: "igaza is volt az én édes Anyámnak. Nem is lett belőlem ember. Se diplomám, se semmim..." Iskolába eleinte Breznóbányán járt. Ebből az időből maradt fönn az alábbi
TANODAI BIZONYITVÁNY Herrmann Károly, 11 éves, ágostai vallásu, szülőföldje Breznóbánya, Zólyom vármegye, atyja Károly kir. kamarai sebész ugyanott, 1846/7 évben harmadévi Nyelvészet osztályában járt. Vallástanból: Harmadik az első Rendben, tulajdon vallástanitó bizonyitványa szerint. Magyar nyelvből: első jeles. Egyéb tanulmányokból: Az első félévi tanulmányi kisérletek után hat tanuló Társ között első Jeles. Erkölcsiségből: Első Rendü. Költ Breznóbányán kir. k. Tanodalomban 1847. évi márt. 6-kán. Knappa József s. k. Tanodalmi Igazgató
Prusovszky Zsigmond s. k. 3-ad évi Nyelvészeti tanitó
Időközben azonban atyja Diósgyőrre került kamarai chirurgusnak, Ottót pedig a miskolci ágostai hitvallásu esperesi középtanodába iratta be. Nehogy naponta be kelljen gyalogolnia a fiunak Miskolcra, atyja egy iparos családnál szállásolta el; kosztolni a menzába járt. 1847-49 között a szókötő, 1849-50-ben padig az első szónok-költészeti osztályt végezve, ebben az évben a következő bizonyitványt nyerte: "Magyar Nyelv: kitünő. Erkölcstan, egyházi történet, tértan: kitünő. Szónoklattan, költészettan, latin remekirók, német nyelv, római történetek és régiségek: első osztály. Görög nyelv: első osztály után következő. Erkölcs: első osztály." Aláirva Máday Károly a miskolci ág. hitv. esperesi középtanoda igazgatója és a szónok-költészeti osztály tanára Máday Károly volt Herman Ottó-nak az a tanitója, aki reá a legnagyobb hatást gyakorolta. Amikor Máday 1870. szept. 28-án meghalt, egykori tanitványa a kolozsvári "Magyar Polgár" hasábjain bucsuztatta el. Elmondja nekrológjában, hogy 1848 márciusában Máday Károly a miskolci algimnázium felső tantermében a dobogóról buzditotta az első padsorokban ülő rhetoristákat fegyverfogásra, a syntaxistáknak pedig Czuczor "Riadóját" adta fel leckéül. A délutáni "Cantus"-on az "Örömre fel haza" és a "Talpra magyar" dalait tanulták.
"Az ezt követő népgyülésen - irja Herman Ottó - a szabad ég alatt Dr. Dolezsár Gábor és tanárunk szónokoltak lelkesen - s a gyülés után az ifjuság mint egy vezényszóra a piacra rohant; az egyik kofa adta a meszet, a másik a veres agyagot, a harmadik a zöldséget s e primitiv festő szinekkel nyomban nemzeti szinüre festettük a sárga-fekete karfákat és őrházakat". A forradalmi radikálizmus első cseppeit Máday Károly tanóráin szivta magába Herman Ottó és ez a radikálizmus végigkisérte késő aggkoráig. A szabadságharcból aktive is ki akarta venni a maga részét. Meghallotta, hogy a tüzérségnél kisebb fiukat is felfogadnak ágyutisztogatóknak. A tizenöt éves Ottó egy barátjával megszökött tehát Miskolcról, hogy beálljon katonának. A vézna fiut azonban hazaküldték, főleg, mert hiányzott apja irásbeli beleegyezése. A világosi fegyverletétel Henriette nővére szerint irtózatosan hatott a nemzeti eszmétől már akkor áthatott lelkére. Keserü zokogással siratta a serdülő fiu a szabadságot, az ő egyetlen éltető elemét. Tehetetlen vergődésében kiosont szüleinek kocsiszinébe, ahol osztrák trénkocsik állottak, apja őrizetére bizva. Fürésszel akarta a kocsikerekek küllőit megrongálni, hogy az elszállitáskor bajt okozzanak a gyülölt ellenségnek. Apja azonban idejében észrevette a tervet és megakadályozta - jól tudva, mivel játszik. Tanulni azonban ez időtől fogva nem akart. Nem használt a szép szó, nem a fenyegetés s ezért atyja egy miskolci lakatosmesterhez adta mesterségre. A mester azonban rosszul bánt tanoncával s igy csakhamar a krompachi (Korompa) gépgyárba került. Legrégibb naplójában találom feljegyezve gyöngybetüivel - németül, mert nevezetes, hogy legmagyarabb tudósunk hét éves korában tanult csak meg magyarul: "Erste selbständige Reise in meinem Leben 1851 Ostern von Diósgyőr nach Briesz. Ausflüge nach Rhonicz, Bistra, Benyus, Bacznok, Walaska, Predajna, Tiszolc etc. etc. Zweite Reise von Diósgyőr nach Krompach 1853. Dritte Reise von Krompach nach Marienthal, bei dieser Gelegenheit die Zips und Sáros fast vollständig durchstreift." Itt, Korompán határozta el, apjával egyetértve, hogy - ismereteit bővitendő - beiratkozik a bécsi polytechnikumra. Fel is ment Bécsbe, be is iratkozott az előkészitő tanfolyamra. Ekkor következett be váratlanul édes atyjának halála. Nagy családdal hátramaradt édesanyja nem segélyezhette; tökéletesen magára hagyatva, kenyérkereset után kellett néznie. A hagyatékában talált öt igazolvány szerint 1854. május 29-1856. dec. 17 között géplakatosként szolgált több bécsi cégnél. Bécsi tartózkodása alatt, szabad idejében bejárogatott a császári udvari "Naturalienkabinett"be és itt ismerkedett meg Karl Brunner von Wattenwyll-el, az ismert nevü orthopterologussal, aki - bár állása szerint a császári posta és távirda hivatalhoz tartozott - sokat dolgozott a Hofmuseum anyagán. Brunner rögtön felismerte az ifju géplakatos nagyszerü ónkezelését és rovartani dolgozatait vele illusztráltatta. Herman nemcsak rajzolt Brunner számára, de tanult is tőle; s mikor Kolozsvárott révbe jut, első publikációin meglátszik Brunner hatása, akit több irásában mesterének is vall. Sajátságos játéka a sorsnak, hogy mester és tanitványa egy évben tértek örök pihenőre Brunner 1914. augusztus 24-én hunyt el, 92 éves korában. Iglói Szontagh Tamás minden magyar ügy iránt fogékony emlékezete adta hirül a krónikásnak, hogy Herman Ottó katonakori naplója a selmecbányai Fiedler-család birtokában van. Ez a napló számol be arról, hogy Herman Bécsben meleg otthonra talált. Egy Mayer-
családhoz volt bejáratos: a családanyát feljegyzéseiben "meine liebe Wiener Mutter"-nek tiszteli. Sok jó napot töltött e házban; a lányok: Kathi, Netti, és Tonl, a fiu "Wurmdoktornak" becézték; szive is megmozdult. A régi, 1859-ben már lebontott Stubenthor volt Frl. Amalievel való találkáinak intim zuga. Ezidőben a legjobb barátnőjének - a szó nemes értelmében - Frl. Kapeller-t mondja. De a Herman-vér is kiüt már akkor: a Praterban párbajt viv egy egyetemi hallgatóval és karján meg is sebzi. Kenyere a géplakatosság, öröme a természetben való elmélyedés volt és amikor már-már irányt vett volna élete, közbelépett egy ujabb váratlan akadály, a katonaság. Nagyothallásával érvelve, nem is jelent meg a sorozáson, mert "az osztráknak - ugymond nem fogok szolgálni". Mint "illegal abwesend" katonakötelest, szökevénynek tekintették, ugy is kezelték és 1857-ben besorozták tizenkét évre, mert a katonaorvos nagyothallását szimulálásnak minősitette. Katonasorban eltöltött éveiről hiven beszámol maga Herman Ottó "Adriai képek" cimen közzétett tárcasorozatában (Vasárnapi Ujság 1877.), de még hivebben abban a naplójában, amelyben leirja "Wie des Allerwelts Vetter von Neusohl nach Zara marschierte. Reiseskizze in II. Abteilungen aus dem Jahr 1859. Gewidmet meinem väterlichen Freunde und Beschützer, dem Wohlgebornen Herrn Johann Fiedrer. Ragusa 1860. Carl Otto Herman, K. K. Feldwebel". A napló sok intim, katonás őszinteséggel megirt részlete miatt nem való a nyilvánosság elé. Minden sora félreismerhetetlen Herman-irás: telve szubjektiv mozzanatokkal, egyéni impressziókkal és szellemes sziporkákkal. Katonai szolgálatát Zólyomban kezdte meg, ahonnan csapatát 1859. május 10-én utnak inditották az olasz-osztrák háboru szinterére. Ebben az időben, tehát szolgálata második évében már őrmester. Utjukat Bécs városának vették, hogy onnan vasuton Triesztbe menjenek. Bécsben három szabad napja volt. Meginditó melegséggel szól naplójában felujult bécsi emlékeiről: a Mayermutterról, legjobb barátnőjéről, Frl. Kapeller-ről, egykori főnökéről és munkavezetőjéről. Végig járja legkedvesebb helyeit: a Wollzeile-t, a Wipplingerstrasse-t; a Stubenthor-t, intim találkáinak meghitt helyét már lebontva találta. A három nap azonban gyorsan eltelt és ő csapatával vasuton elindul az olasz harctérre. És ki tudja, ha eljut oda, megmarad-e nemzete kulturájának. De a sanyaruságok közepette is mindig jótékony sorsa - amelynek életében oly sokat köszönhetett - nem engedte homlokát a névtelen hősök babérjával övezni. Szent Péter állomáson távirat éri utol a csapatot avval a paranccsal, hogy Trieszt helyett Zárának vegyék utjukat - gyalog. Naphosszant meneteltek étlen-szomjan, pihenés nélkül, szakadó esőben, mig végre megpillantották a tengert. Az ő mélységes kedélyének, hatalmas fantáziájának, amely a felvidék bércei között nevelkedett és amelynek a fürge hegyi patakok után már a Duna széles medre is uj tápot adott, a tenger merőben uj életet tárt fel. "A látvány - irja tárcáiban - megbüvölt, de vonzott is. Csak a parthoz, a parthoz! A fáradtság elszállott. Fiumébe érve, nem törődtem a házakkal, emberekkel, a hegyszámra felhalmozott narancsokkal, mert a tenger kellett nekem. Hiába verték a diszes »czapistrángot«, elfelejtettem tökéletesen azokat a remek törvényeket, melyeknek minden paragrafusa »wird mit dem Tode durch Pulver und Blei bestraft« biztatással végződött. Követtem az apályt, megláboltam a dagályt, néztem a sirály lenge röptét, amellyel a hullám szinét követte. Gyermekéveim legszebb álma - sok szép tengeri csiga! - beteljesedett". Hat napot töltött Fiuméban, egy öreg bárkatulajdonos hajlékában szállva meg, mert "mint tollforgató ember - ugymond -, minden rest hadnagynak és tudatlan kapitánynak becses
tehervivő eszköze voltam s ha szerit tehették... könnyitettek is rajtam". Az olasz bárkás megcsónakáztatta, szedték a csigát, figyelték a remeterákot, fogták a tinhalat. A hat nap elteltével gyalogszerrel nekivágott Zárának. "Ez volt - irja Herman Ottó - első ismeretségem a tengerrel. Megszerettem, hive maradtam, bármily messzire dobott is a sors - a szárazra. Ugy is gondolok én vissza Fiuméra, mint a szerelmes arra a helyre, ahol legelőször látta szive imádottját. Ez a hasonlat nem is rossz, mert szép a leány, szép a tenger, mind a kettő beláthatatlan és - szeszélyes is". A Nagy Kapelán átvágva, mindenütt a tengerparton haladva, elérték Zengget, itt elhagyták a partot és beléptek a határőrvidékre, a K. K. Grenze-re. A bürokratizmusnak sikerült experimetuma volt az a Grenze, ahol az ember számozva volt, nem családtag, hanem a kompánia, zászlóalj, ezred, dandár tagja; az apa tekintélye nem természetadta méltóság, hanem káplári vagy őrmesteri rang, No. ennyi! Nagyon természetes, hogy különösen egy annyira szubjektiv természet, mint a függetlenségére mindig büszke Herman Ottó nem emlékezhetik erre a kommandóval teli, kémkedéssel, denunciálással szaturált időre másként, mint ahogyan irja is "életemben soha sem éreztem egyszerre annyi szánalmat és utálatot, mint az ogulini ezred szakaszházaiban". Gospic-ot elhagyva, gyermekkora környezetén: ősi bükkösön haladva át, érték el a Velebit sziklatengerét, majd elhagyva Obrovazzó-t (Obrovac), a Carin kolostort, Smilchich-et és céljukat: Zárát. Itt valami betegség három hónapra ágyba döntötte; felgyógyulva, szeptemberben azt a parancsot kapta, hogy Sebenico és Spalato városok, Lissa és Cursola sziget érintésével Raguzába menjen. Egy Lloyd-gőzös fedélzetén tette meg első tengeri utját, amelyhez egyik szerelmének emléke is kapcsolódik. "Az a sebenicoi pórleány - irja utirajzaiban - igazán igéző vadvirág volt, amelynek termetén a »mivelődés« füző, torzitó ezermestersége egy arányt sem bolygatott meg: - a gazella-tekintetü bogárszem ugy is hatott reám, hogy a fény utórezgését még ma is érzem" - husz esztendő multán. Raguzában két évet töltött; katona pajtásaival baráti céhbe (Stille Zecher) tömörültek, amelyből 1861-ben bocsátatták el, amikor katonáskodása is végét járta. Raguzai tartózkodása alatt katonai dolgai végeztével a természetnek és még valakinek élt. Ő maga irja "eljárogattam az esti csillag fényénél a Brenno völgyébe, egy földi sötét csillagpár fényeért - - mit törődtem én avval az intő szóval, mely azt mondta nekünk, hogy éjnek idején a Ploce-hidon tulra járni nem kell, mert ott lépten-nyomon lesben áll a yatagán, sivit a krivoscsiai hajitókés és a golyó". Még a gránic bürokrata katonáinak is feltünt éles esze, ügyes keze; gyöngyirásának is jó hasznát vették és igy egy táborkari főtiszt, később tábornok (aki az előirt tizenkét év helyett szolgálata ötödik évében kiszabaditotta a katonaságtól) jóindulata a kazamaták helyett a Stradone legszebb pontján, a Palazzo Conte Caboga első emeletén elhelyezett táborkari irodában jelölte ki lakását. Ott állott előtte a modern olasz stilusu kupolás székesegyház, balra a veneziai Palazzo-Ducale mintájára épült Dogana. Lakása ugyan hemzsegett a tücsökbogártól, de nemhogy irtotta volna, sőt ott tartott magánál egy gekkót is. El-eljárt legkedvesebb kiránduló helyére, San Giacomo fokára, szolgált, többet dolgozott kötelességénél és igy történt, hogy - saját szavai szerint -: "Egy szép szeptemberi reggelen azt kérdezte tőlem I. alezredes, mit tehetne értem? mert megkedvelt, de mennie kellett Bécsbe, vissza a hires szürke házba, magával pedig nem vihetett. - Eresszenek engem haza! Azután ,kicsinálták' s pár nap mulva ismét ringatott az Adria habja - hazafelé".
1861. szeptember 14-én megérkezik Triesztbe, onnan vasuton Laibachba megy és PragerhofCsáktornya, Monor-Buda-Debrecenen át 19-én Miskolcon száll ki. Losoncon azután meg is kapta az obsitot, amelynek tanusága szerint "K. K. Feldwebel Carl Otto Herrmann" négy évig, tizenegy hónapig és két napig szolgált "als Gemeiner, Gefreiter, Korporal und Feldwebel treu und redlich" és elbocsájtatott Zárából 1861. szeptember 7-én "als braver Soldat". Az "illegal abwesend"-ség büntetéséül kiszabott tizenkét évből ime öt lett csupán, de mit jelenthetett ennek az őserejü tehetségnek az az öt esztendő is, ami alatt Dienst- és Meldezetteleket és élelmezési számlákat vezetett és rubrikázott. De hát ez is elmult valahogy és végre ujra szabad, a maga ura lett. Első utja igazi otthonába: anyjához és testvéreihez vezette: a borsodi Bükkbe. Vadásznaplójának tanusága szerint rendszeresen gyüjtötte és tömte ki a környék madárvilágát, de ez sem tartott soká. "Maradtam addig - irja - amig nem ragadott el a vándorlás vágya, mely érkezik a fecskékkel s magával ragadja a bolyongót - ki a bizonytalanságba". Csakugyan oda. Hányt-vetett élekében nincs hasonló bizonytalanságban, mint a katonáskodását követő években. Megjárta Bécset, Strassburgot, Milanot... "lepillantottam a Monte Bericolo-ról - irja 1869-ben (Magyar Polgár okt. 24.) - az olasz földre; szivaroztam a 365 tornyos székesegyház árnyékában, a Como táján pedig a szabadság és humanizmus érdekében főbelövöldöztük egymást, máshol meg a kancsuka jelzé a korszellem óráját". 1862ben ugyanis résztvett a lengyel fölkelésben. 1863-ban azután Kőszegen telepedett meg - mint fotográfus. Mig ő és egyik társa, Wagner a környéket járták, addig Dax vezette a kőszegi szalont, amelynek vignettája: "Herman & Wagner".
A kőszegi Chernel kuria a hatvanas években (Chernel István fölvétele) Kőszegi tartózkodása alatt ismerte őt meg chernelházi Chernel Kálmán kőszegi földbirtokos, az ornithológus Chernel István édesatyja és ez az ismeretség volt Herman Ottó életének sorsdöntő órája. Az öreg ur is - Chernel Kálmán - rajongó természetbarát, sovén magyar és a függetlenség harcosa volt s igy lelkük csakhamar találkozott. Herman, aki a madártömést még atyjától tanulta meg, Kőszegen is vadászgatott és egy azon a vidéken ritkaságszámba menő ugartyukot (Oedicnemus crepitans) ejtve, azt kitömte és Chernel-nek ajándékozta. Chernel
fölismerve a Herman-ban rejlő tehetséget, sokban támogatta, vendégül látta és azon volt, hogy sorsán könnyitsen. Ekkor történt, hogy Brassai Sámuel, a Kolozsvárott székelő Erdélyi Muzeum-Egylet Muzeumának igazgatója, pályázatot hirdetett konzervatori állásra - saját zsebéből. Az Erdélyi Muzeum akkoron ugyanis nagyon szerény viszonyok között müvelte a Királyhágón tul a tudományt. Az összes tárak gondozója az országszerte Brassai bácsinak tisztelt igazgatója, minden segitsége egy szolga volt. Brassai bácsi, hogy a Muzeum intenzivebb fejlesztését lehetővé tegye, lemondott a maga egyezer forintra rugó igazgatói fizetésének közel egy harmadáról. Erre a háromszáz forinttal dotált konzervatori stallumra irta ki a pályázatot. Herman Ottó éppen ebben az időben ejtett el egy pacsirta-albinót; kitömte és Chernel Kálmán kisérő levelével együtt folyamodványához csatolva, elküldte Brassai-nak. Brassai pedig az Erdélyi Muzeum-Egylet igazgató-választmányának 1864. április 6-iki ülésén bejelentette, hogy Herman Ottó-tól ajándékképpen beérkezett egy pacsirta és egy hermelin, hogy továbbá "a maga költségén egy kőszegi egyént fogadott" konzervrátorul. Ez a kőszegi egyén - Herman Ottó volt. Révbe jutott tehát.
Az Erdélyi Muzeum-Egylet régi muzeumi épülete a kolozsvári Mikó-kertben
A KOLOZSVÁRI ÉVEK 1864-1872 Áll a szó, hogy Kolozsvár "kincses" város. Kincses, nemcsak gazdasági értelemben és ötvösipara folytán - ősi soron, de szellemiekben is. Elszigetelt fekvése, ősi nemessége, szinmagyar polgársága és az a tény, hogy a Királyhágón tuli részeknek még maiglan is fővárosa, mindezek a tényezők évtizedek és évszázadok alatt intenziv és magasfoku kulturát fejlesztettek falai között, amely napjainkban is bizony gyakorta győztes versenytársa Budapestének. Magyarországot földrajzi fekvése a multban évszázadokon át a "Puffer-Staat" szerepére kárhoztatta a Nyugat és a Kelet között. A világtörténelem ütközőpontjain bizony nehéz ősi kulturáról szólani és ha mi magyarok mégis beszélhetünk róla, ezt Kolozsvárnak köszönhetjük. Ott születtek vagy nevelkedtek, közpályára és vezető szerepre onnan indultak a Mikó, Bittó, Wass családok, a legmagyarabb miniszterelnök, losonci báró Bánffy Dezső, Ugron Gábor és Bartha Miklós, a legragyogóbb tollu magyar ujságiró. Kolozsvár neveltjei Jósika Miklós, a költő, a legnagyobb magyar zeneszerző: Erkel Ferenc, Fadrusz János, az őseredeti tehetségü szobrászmüvész, Toldy (Schedel) Ferenc, a Telekiek, Kriza János, a Barcsayak, vagy hogy a természettudományok müvelőinél maradjunk: id. Entz Géza és Koch Antal, a mai magyar zoológus és geológus-generáció nevelői, néhai Szabó József, a mineralógus és Török Aurél, a neves anthropológus, Ilosvay Lajos, a kémia müegyetemi tanára, Daday Jenő, a rákok specialistája és - akit elsőül kellene emlitenem Apáthy István, a mikroszkópi anatómia magyar büszkesége. Brassai Sámuel, az országosan "Brassai bácsinak" tisztelt, száz esztendőt élt polihisztor, akit Concha Győző akadémiai emlékbeszédében "az egyetemes tudás egyetlen maradványának, világ csodájának" mond, tagadhatatlanul nagy hatást gyakorolt ammanuensisére, Herman Ottóra. Már megjelenésükben és jellemükben is sok a rokonvonás. Mindketten excentrikus külsejüek, de mig a hórihorgas Brassai inkább elhanyagolt, addig a zömök Herman vállát verő haja és hosszu szakálla ellenére is rendszerint választékos, de sohasem a természetesség rovására. Gondolkodásuk módja a lehető legegyénibb; a gondolatok kapcsolata különösen Herman-nál néha logikai salto-mortale, de mindig zseniális. A vidámságra hajló kedélyük és meleg szivük mellett szenvedélyes vitatkozók, kiméletlen kritikusok. És mindezek felett rajongó imádói a szabad természetnek. Herman Ottó - legtágabb értelemben véve - átviszi rajongását a társadalmi és politikai életre is, amely téren radikális demokrata és függetlenségi. Tudományos müködésükben is sok a rokon vonás. Concha idézett elmélyedő Brassaitanulmánya szerint Brassai polihisztorsága nem saját akaratának, hanem a viszonyok kényszerének szüleménye. "Brassai nemzete tanitója, közmüvelődésének állandó őrállója kivánt lenni. Erős akaratának rugója: a magyar müvelődést hosszu aléltsága után uj életre ébreszteni, a magyar szellemet gazdagságban, erkölcsben, tudományban, müvészetben, vallásban, országlásban, nyügeitől megszabaditva, önmagára és az emberiségre külön erőforrássá tenni". Ugyanez az eszme vezeti Herman Ottó-t is, ugyanezt szolgálja élete munkájával ő is. Az 1870-es években a magyar tudományos irodalomnak még nem volt természetrajzi monográfiája: megirta "Magyarország pókfaunájá"-t: az ethnografia a 80-as években még nemcsak magyar földön, de külföldszerte is gyermekkorát élte: megirta tehát "A Magyar Halászat Könyvé"-t, majd egészen uj és speciálisan magyar buvárlati körre irányitotta figyelmét: az ősfoglalkozásokra. Tudományos irodalmunk - müvész hiányában - nélkülözte az illusztrációkat: ónt és ecsetet ragadott tehát és maga rajzolt, festett, majd elismerten kitünő természet-festő és ethnografiát illusztráló gárdát szervezett a korán elhunyt Nécsey-vel, Koszkol-lal, Csörgey-vel és Vezényi-vel. Az ősember nyomai napvilágra kerültek már Közép-
Európa minden kis országában, csak hazai földből hiányoztak: megfakasztotta tehát a borsodi Bükk barlangjait: a Szeletát, a Puskaporost és megalapozta a magyarországi paleoethnologiát. Ahol nem volt Muzeum, ott összeteremtette: a kolozsvári zoologiai után a budapesti néprajzit. És az "országlásban" is megtette a magáét: a magyar parlamentnek közel két évtizeden át kidomborodott tagja volt. Brassai megirta az első modernebb magyar nyelvtant, füvészeti munkát, bankismeretet, logikát és francia nyelvtant, Herman az első magyar állattani, néprajzi, embertani monografiákat és alapvető munkákat. Uttörők voltak, egyéniségek voltak. Taine milieu-tételét, amely szerint az ember időbeli és térbeli viszonyok produktuma, alig támogatja példa oly bizonyitó erővel, mint Herman Ottó példája. A magyarságnak éppen abban az időben, azok között a körülmények között volt szüksége a Herman Ottó sokoldaluságára, átfogó elméjére, alapvető munkájára, uttörő iránymutatására: a XIX. század alkonyán. És amint Brassai a 40-es évektől a 80-as évekig őrállója, harcra kész védelmezője volt a magyar müvelődésnek, ugy ettől az időtől kezdve Herman is mindenkor szót emelt a nemzeti kultura, a humanizmus, a politikai reakció és elfajulás kérdéseiben. Amint Méhely irja: "Herman Ottó a magyar tudományosságnak élő lelkiismerete". De sok rokonvonásuk mellett - Herman géplakatosságon kezdi, Brassai 1848 után juhászkodik - még több közöttük az ellentétes. Brassai-ban ugyanannyi az alkotó erő, mint az összefoglaló, rekapituláló tehetség; Herman-ban ez háttérbe szorul; ő csak alkotni képes. Sem kedve, sem türelme áttanulmányozni a mások müveit, csak alkotni, ujat alkotni akar. Brassai szeret a részleteken eltünődni, apróságokra sok időt fordit, mert elve volt "Detruire une erreur est plus, que découvrir une verité". Herman ezzel szemben mindenkor a nagy általánosságok, nagy egységek felé törekszik; minuciózus részletekre leginkább polémiáiban tér ki. Brassai csupa rendszer és módszer; saját szavaival élve: "nekem csak egy tárgyam, egy tudományom van: a módszertan elméletben és gyakorlatban". Herman ezzel szemben csupa rendszertelenség; az ő módszere a módszertelenség. Hogy itt is az ő szavaival bizonyitsak, idézem egyik előadásának bevezető szavait: "nekem rendesen saját s oly utaim vannak, amelyek nagyon is eltérnek bizonyos kényelmesre taposott s éppen azért sok emberre nézve unalmas utaktól, sőt utam nem egyszer kacskaringós is! De már abban bizonyos vagyok, hogy utaimon célt érünk". Brassai egész lényét mély vallásosság hatja át; egyházának: az unitárius egyháznak hü és vezérszerepet játszó fia; Herman - ha nem is fejezi ki vallási érzelmeit - de hitvallást sem tesz; minden tételes vallástól távol állott; hitvallása: a Természet. Minden klerikálizmusnak esküdt ellensége. "A vallásokkal szemben indifferens vagyok - mondja 1890. nov. 26. képviselőházi beszédében - mert az én vallásom a szabadság. Mint objektiv szemlélőnek azonban konstatálnom kell, hogy egyedül a reformált vallás igazán nemzeti".
Brassai Sámuel Pulszky Ferenc Közös vonás azonban életükben az is, hogy mindketten férfikoruk delén: harmincöt éves korukban kezdenek publikálni, mindenesetre több élettapasztalattal, mint azóta sokan. Harmincöt év a XIX. században kezdetet, ma - de sok esetben is - véget jelent. Ősz Brassai bácsi "egy havas téli napon - irja Szászy István közlése nyomán Tóth Béla anekdotakincsében - azt mondta Herman Ottónak: - Megyünk Bécsbe! - Bidek? - kérdezte Herman egy kissé náthásan. - Az ujságok azt irják, az operában olyan énekesnő lép föl, amilyen Angelica Catalani óta nem volt. Meg kell hallgatni. Brassai ugyanis nagy zenész volt. Nemcsak a kontrapunkt kitünő tudósa, hanem az énekmüvészet müértő becsülője is. Mondják róla (ha nem igaz is), hogy a mult század huszas éveiben gyalog ment le Velencébe meghallgatni a Fenice szinházban Angedica Catalanit, akit azután mindhalálig a világ legnagyobb énekmüvészének vallott s még csak egyet ismert hozzá foghatónak: Adelina Pattit. (Most, 1919 őszén halt meg.) A két ur tehát felpakkolódzott. Abban az időben még nem volt vasut Kolozsvártól Nagyváradig; Biasinin kellett menni. A Biasini pedig volt az ilyen nagy havakban hat, sőt nyolc kis mokány lótól vont omnibusz (amelyet t. i. a kolozsvári egykori nagyhirü Biasini szálló inditott). Ezuttal nyolcas fogat huzta a bárkát, de a Vlegyászán mégis elakadtak, ugyhogy a két tudós csak akkor érkezett Bécsbe és az Operába, amikor a Faust előadása már javában folyt. Letévén kis poggyászukat az opera portásánál, megváltották telegrammal megrendelt jegyeiket és besiettek a nézőtérre. Margit épen a rókadalt énekelte. Alig telepednek le, Brassai bácsi egyet ránt a Herman Ottó
kabátján. - Menjünk! - Bi a fete? - szólt Herman még mindig kissé náthásan. De hiven követte a kifelé cihelődő öreget, kinek görnyedt óriási alakja, hosszu ősz haja és szakálla nagy feltünést keltett a nézőtéren. A portástól visszakérték a holmit, a vasuthoz hajtattak és meg se álltak Kolozsvárig. Azaz, hogy mégis megálltak, mert a Biasini a Vlegyászán megint elakadt a hóban. Akkor azután Herman Ottó mégis csak megtudakolta, hogy miért szaladtak ők el Bécsből, hiszen alig hallgatták az opera előadását fél percig, azt is csak Brassai-ról mondván, mert ő, Herman Ottó, a rossz fülü, nem hallott egy árva kukkot sem az egész énekből. - Azért mert nekem elég volt tiz taktus és megitéltem, hogy az énekesnő nem hogy a Catalani vagy a Patti nyomába léphetne, hanem igen gyenge egy énekesnő. Minek vesztegettük volna rá az időt?" Kolozsvár fókusz volt már abban az időben, mikor Herman Ottó odakerült. Kulturmunkájának legjavát az Erdélyi Muzeum-Egylet végezte, amelynek élén gróf Esterházy Kálmán, majd gróf Mikó Imre, a későbbi közmunka és közlekedési miniszter állott. Az igazgatóválasztmány alelnöke Szabó József, az orvosprofesszor, a Muzeum igazgató-őre Brassai Sámuel, a polihisztor, könyvtárosa Szabó Károly, a régi magyar irodalom tudós buvára, titkára pedig a régész Finály Henrik volt. A választmányban helyet foglaltak többek között Kriza János, a folklorista unitárius püspök, Sámi László, az irótanár, később Herman Ottó-nak benső barátja; őrsegéd volt végül a Muzeumban Pávai Elek geológus. A Muzeumot az Egylet tartotta fenn tagdijaiból és az adakozásokból s igy természetes, hogy szerény viszonyok között tengődött. Gyüjteményei két osztályra tagolódtak: a természeti és régiségi tárra és bizony - arra hivatott szakember-vezető hiányában - csak ötletszerüleg gyültek össze. A Muzeum már abban az időben is saját házában, a Mikó-kertben állott, a mai, Apáthy-tervezte állattani intézet mögött. Ma is áll és csupán két szárnyának emelete ujabb keletü. Vadvirágként, rendszeres tudományos iskolázottság nélkül indult neki Herman az életnek és a tettek korába és lehetőségébe lépve, elragadva az alkotás lázától, nem volt már ideje - de talán türelme sem - a hiányok pótlására. Az öreg Brehm nagyszerü müvének első kiadásán kivül, két forrásból meritette az első ihletet: C. Ph. Funke: Naturgeschichte für Kinder, Wien-Prag 1809. és Fr. Schroedler: Das Buch der Natur. VI. kiadás. (Braunschweig, 1852). Ebbe be is irta: "ez a könyv volt első igazai tanitómesterem". - A gyermek Ottót Robinson és az Orbis pictus bilincselte le, amint azt Gyalui Farkas körkérdésére megvallotta, tehát ugyanaz, ami Goethe-t, az ifjut Brehm lelkesitette. Nem nehéz elgondolni, mit érezhetett Herman Ottó, amikor a kolozsvári muzeum küszöbét, mint annak tisztviselője, átlépte. Huszonkilenc évet élt és ebből még egyet sem tölthetett el hajlama szerint. Iskolázatlan, de nagy eszével, a leghivatottabb természetvizsgálók között is ritka éles szemével három évtizedet töltött a géplakatos és fényképész mühelyében, a Grenze őrházaiban, a lengyel föld vérmezőin, csupa olyan helyen, ahova nem való volt. És végre megnyilt előtte az igéret földje: a muzeum, ahol hajlamának; a természet, amelynek szabadon élhet; a pókok és madarak élete, amelyet figyelhet, kutathat kedve szerint. Elfogja a munka láza. Tanulni vágyik és alkotni. Ami szakmunkához csak hozzáférhet, azt áttanulja, három év alatt három évtized - önhibáján kivüli - mulasztását pótolva. Természetes, hogy ez a munka nem volt rendszeres, hogy klasszikus tipusa az autodidaxisnak s mint ilyen: rapszodikus, telve van ürökkel. Méhely Lajos mesterien jellemzi Herman életének ezt a
"Sturm und Drang-Periode"-ját ekként: "Herman Ottó nem volt céhbeli zoológus, amit ugy kell értenünk, hogy nem ment át a zoológiai disciplinák egységesen kimüvelő hatásán és nem szerezhette meg a zoológiai ismereteknek azt az alapját, mely rendes körülmények közt a sikeres, önálló munkásságnak elengedhetetlen föltétele. Ámde reá e tekintetben sem lehet a szokásos mértéket alkalmazni, mert, ámbár autodidakta volt, akinek önszerezte ismeretkörében mesés értékek mellett itt-ott nagyobb hézagok is akadtak, ez utóbbiakat bámulatos könnyüséggel tudta kitölteni, vagy legalább áthidalni. Ezt pedig szinte öntudatlanul, őserejü zsenialitásával érte el, mert elméjének élessége mellett, ha tudásában valamilyen hiányt vett észre, nem nyugodott, mig azt tökéletesen ki nem egyenlitette; ha pedig az összefüggések hosszu sorozata miatt nem tehette, akkor - a lángelmék rendes szokása szerint - uj magyarázattal, vagy elmélettel tudta a szükséges kapcsolatot létrehozni. Ilyen esetekben nagy segitségére volt gazdag képzelőereje, ugy hogy - ha nem is mindig - szinte ösztönszerüen fején találta a szöget." Tudományos iránya szerint a régi értelemben vett biológiának (a mai oekológiának) müvelője lévén, bibliája az öreg Brehm-nek madaras könyve volt (Lehrbuch der Naturgeschihte aller eurapäischen Vögel. Jena 1823-1824. 2 kötet), amelyet atyjától örökölt, aki Petényi János Salamon-tól kapta. Élete végéig szerette emlegetni, hogy legmaradandóbb alkotása, a magyar ornithológiai központ ebből a kis nyolcadrétü munkából fakadt. Azoknak, akik a legmodernebb anatómiai és fiziológiai laboratóriumokban nevelkedtek fel, nem szabad ezt a tényt lekicsinylő birálattal kisérniök. Gondolják meg, hogy akkor 1864-et irtak, a magyar föld egy kicsiny zugáról van szó és bizony nagy eredmények füződtek ehhez a kis munkához, mindenesetre nagyobb hatást gyakorolva a közre, mint sok diszesen és pazarul felszerelt laboratórium. Jusson eszünkbe az is, hogy hasonló szerény felszerelés mellett született meg a magyar zoológiának egyik legklasszikusabb monografiája, "Magyarország pókfaunája". A Kolozsváron töltött első esztendő szapora gyüjtéssel, determinálással és rendezéssel telt el. De már első félévében megkezdte az irodalmi müködést is. A Muzeum-Egylet 1864. okt. 22. ülésén mutatta be első értekezését is kaba-sólyomról (Falco subbuteo L.). Gyors egymásutánban jelentek meg állattani közlései és a pókokról irott dolgozatai a Muzeum Évkönyveiben és a bécsi "k. k. zoologisch-botanische Gesellschaft" Verhandlungen-jeiben. Herman Ottó egész tudományos pályafutására nagyon jellemző és értékes adatokat nyujtanak első közleményei. Legelső, - a kaba-sólyomról irott - értekezésében megvan már határozott iránya: "Az ornithológia főfeladatainak egyike - irja - az, hogy jegyezze meg a hasznos és kártékony madarakat, s mutassa ki a hasznot vagy kárt lehető legpontosabban, mert ha ezt nem teszi, puszta időtöltéssé alacsonyul." A német ornithológusokról megjegyzi, hogy tanulmányaikat nagyobbrészt a muzeumokban végzik, nem törődnek a madár táplálkozási módja részletes meghatározásával, többnyire csak külseje a határozó s egy történetesen tarkább toll felett dühös harcokat vivnak, mert a legtöbben az auktorság után sóvárognak" - s evvel pálcát tör a merev rendszertan fölött. Az "Állattani közlések" első cikkében (1865) a muzeum hivatását abban látja: "hogy hazánkat bizonyos oldalairól kimeritően ismertesse, még pedig ismertesse ugy, hogy más országokkal vagy tulajdonképpen a tudománnyal lépést tartson minden tekintetben". Hogy tulajdonképpeni pályája kezdetén határozottan kijegecesedett iránnyal indult, azt kora magyarázza meg. Ő maga több izben mondotta: "az én életem titka abban áll, hogy engem előbb megkergetett az élet, azután kezdtem csak rendszeresen dolgozni" - mindenesetre több élettapasztalattal, mint az iskola padjaiból egyenesen a laboratóriumi asztalhoz, könyvtári polchoz és iróasztalhoz kerülő fiatalok, akik az élet egészét sem nem ismerik, sem nem keresik.
1865 nyarán az Erdélyi Muzeum-Egylet megbizásából részt vesz a magyar orvosok és természetvizsgálók pozsonyi vándorgyülésén, hogy személyes összeköttetések szerzésével gyarapitsa majdan a muzeumot. Mint ahogy Kolozsvár gyujtópontja volt a szinmagyar kulturának, ugy Nyugat felé legtöbb szellemóriásunk Pozsony környékéről sugárzott ki. Ott született Liszt Ferenc apja, ott Haydn, Hummel, Weigl, Joachim és Goldmark. De a zenemüvészet alkotó és reproduktiv óriásain kivül az exact tudományok nem egy kitünősége is erről a vidékről indult hóditó utjára: a turbina-tervező Segner Károly, a modern geológia világszerte tisztelt atyamestere: Suess Ede, azután Hyrtl József, az anatómus és Semmelweis Ignác, az anyák megmentője. Suess emlékirataiban pompás képet fest az ősi koronázó város kulturcentrumáról. Mig azonban az európai kultura keleti védbástyájának nyugati végvárán született óriásaink csaknem valamennyien Bécsben és a távol nyugaton telepedtek meg, addig a keleti végvárak: Kolozsvár és Erdély szülöttei magyarok maradtak. A pozsonyi vándorgyülés volt az első tudományos kongresszus, amelyen Herman Ottó részt vett - ezen érte első csalódása. Uj ismeretek után szomjazó lelke nem nyert kielégülést; a sok bankett, diszelőadás és fogadóest háttérbe szoritotta magát a célt, amely a résztvevőket összehozta. Ez különben hozzátartozik a kongresszusok pszichológiájához. A néhány napra összesereglett tagokat a külsőségek annyira igénybe veszik, hogy a tudományos eszmecserére alig marad idő. - És Herman még évtizedek multán is keményen ostorozza a "tudományos majálisokat". A "személyes összeköttetések szerzése" azonban sikerült. Itt, a pozsonyi vándorgyülésen ismerkedett meg a magyar tudományosság akkori vezetőivel. Ott voltak a két Kubinyi: Ágoston, a Nemzeti Muzeum igazgatói székében Pulszky Ferenc elődje és Ferencz, a földtani társulat akkori elnöke. Ott volt azután Rómer Flóris, a régész-pap, Hunfalvy János, az első magyar geográfus, a Greguss testvérek: Ágost, az akadémikus és Gyula, a jó tollu népszerüsitő; Lenhossék József, Mihály apja, Hantken Miksa, az egyetem palaeontológus tanára, Entz Ferenc, a budai szőlészeti intézet igazgatója és fia: Géza, az akkoron még orvostanhallgató, később kolozsvári, majd budapesti müegyetemi s végül tudományegyetemi professor zoologiae, Xantus János, a világutazó, Than Károly, a nagy vegyész, Kátai Gábor, a Természettudományi Társulat első titkára és Telepy Károly festő, később Herman Ottó benső barátja. Pozsonyból Bécsbe is felrándult, ahol éveken át gyakran megfordult abban a pénteki asztaltársaságban (Freitagstisch, Freitagsrunde), amelynek központja Frauenfeld lovag, tagjai: az ornithológus Tschusi, a rovarász Brunner és a k. k. zooligisch-botanische Gesellschaft vezérkara voltak. Minden utjáról hü és pontos naplót vezetett; naplói szines leirásukkal, körültekintő alaposságukkal szinte utolérhetetlenül mintaszerüek. Figyelme a madarakon kivül kiterjedt a pókokra és rovarokra, emlősökre, halakra, sőt a növényzetre és mindenkor a meteorológiai viszonyokra is. Főfeladatának ez időben a pókokon kivül a madarak tanulmányozását tekinti. A madarat minden viszonylatában, teljes egészében vizsgálta, beállitotta a szabad természetbe, mint tényezőt. A rendszertani aprólékosságtól irtózott, annál nagyobb erővel ragadta meg azonban figyelmét az a tagadhatatlanul érdekes mozgási jelenség, amely az év különböző szakaiban a madarakat rendszeres vonulásra készteti. A tünemény poetikus, abban az időben misztikusan is magyarázott viszonylatai lebilincselték, gazdag képzelőerejének szabad tér kinálkozott, bele is vágott. 1866 nyarán és őszén terepszemlét tartott a mezőségi tósorozaton és minthogy azt a madárvonulás megfigyelésére kitünő pontnak találta, 1867 tavaszán három hónapra kiszállott
rendszeres megfigyelésekre. Célja az volt, hogy a madárvonulás lényegét tapasztalati uton, a meteorológiai tényezők számbavételével, az érkezési és távozási idő pontos feljegyzésével közelitse meg. A Mezőség fogalma és határvonalai mindmáig sincsenek pontosan tisztázva, bár a geografusok és geológusok elég tintát fogyasztottak már e kérdés eldöntésére. [1] Az erdélyiek a Szamos és Maros folyók között elterülő, Bethlen, Deés, Szamosujvár, Kolozsvár, Torda, Gyéres, Marosvásárhely, Szászrégen, Teke és Beszterce határolta szénafüves, tölgyes, bükkös területet értik alatta; a Maros balpartján, a Küküllők középső és alsó folyása között elterülő nagyon hasonló, azonos geomorfológiai felépitésü és növényföldrajzi jellegü vidéket már nem számitják hozzá. "A hihetetlenségig csekély költséggel - mondja később "Az északi madárhegyek tájáról" irott könyvének bevezetésében -, de a viszonyokhoz képest elég jó eszközökkel, ezek között az akkoriban oly hires Negretti-féle aneroid s még hiresebb Kapeller-féle barometrum, egy páratlan vizsla, egy ladik, pár jó, de csak előlről tölthető fegyver, a madarak preparálására szükséges szerszám és kellék kiadták az egy szekérre valót, amelyen segédemmel (Klir János muzeumi preparátorral) elindultam. Igy ütöttem fel tanyámat 1867-ik évi március 11-dikén a tósorozat felső részén fekvő Gyeke községének legszélén, egy részben rombadőlt, széljárta épületben, melynek akkoron még valamiképen védő része juhakol volt". Hogy feladatát, a mezőségi tósorozat teljes faunisztikai felvételét sikeresen végezhesse, "Consortium" alakitását kisérelte meg. Dr. Hintz György meteorológus, lovag Kirschberg Oszkár, Korneuburgban lakó bogarász és Simó Ferenc rajztanár vállalták a szakjukhoz tartozó munkálatok elvégzését, a gyüjtésben pedig utitársa Klir János és Soós Károly orvosnövendék támogatták. Ilyen munkafelosztással érte el azt, hogy rövid idő alatt is annyi nóvummal gazdagithatta az erdélyi fauna ismeretét. Expedicióját a legszélesebb körü érdeklődéssel hajtotta végre, beszámolóiban behatóan foglalkozik területének geológiai, petrografiai, vizrajzi és meteorológiai viszonyaival, az összes gerincesekkel, izeltlábuakkal és puhatestüekkel; a főfigyelmet azonban mégis a madarakra, halakra és pókokra forditja. A gyekei rendszeres megfigyelés 1867. március 11-től junius 15-ig tartott. Ugyanez év julius havában résztvesz gróf Esterházy Kálmán vlegyászai expediciójában. Október havában a Mátra-hegységben jár gyüjtő uton, novemberben pedig Ercsényben, hogy megszerezze a Tauscher-féle madártojás és bogárgyüjteményt. Szakadatlan gyüjtés, hangyaszorgalmu önképzés, a gyüjtött anyag beható feldolgozása jellemzik a kolozsvári révbejutás éveit. Szakjának sok müvelőjével levelezést kezd és folytatja ez időtől kezdve igazán élete végéig. A magyar irodalom nagyhirü levelezője, Kazinczy Ferenc óta nem volt a magyar földön iróember, aki annyira kiterjedt levelezést folytatott volna, mint Herman Ottó. Leveleit ugyanaz a gondosság jellemzi, amely irodalmi müködésének legragyogóbb alkotásait ékesiti. Nincs azokban egyetlen elsietett mondat, ki nem fejtett gondolat sem. Önmagában mindegyik egy-egy kerek Herman-mü, legyen akár tudományos, akár politikai, akár társadalmi tárgyu. Magán vagy családi levelet azonban soha sem irt. Nála, a nagyothallónál, a levelezés egyértelmü volt a beszélgetéssel. Komoly munkája mellett azonban társadalmi életet is él. Körét és korát a leghivebben önmaga jellemzi: "Egyike a legérdekesebb köröknek bizonyára az volt, amely az ötvenes évek végén gróf Mikó Imre körül csoportosult, hogy Bod Péter-nek régebbi, Aranka György-nek 1791-ben odavetett eszméjét megtestesitse, a »tudós emberekből álló Magyar Társaságot«. *
Amidőn én 1864-ben Erdélybe kerültem s Brassai Sámuel akkori muzeumi igazgató mellett mint »ammanuensis« müködni kezdettem, két kör állott fönn, melyet ugyanazok az eszmék lelkesitettek. Majdnem minden nap kora reggelén gróf Mikó ágya köré gyülekeztek a hivek, kik a politikai és a tudományos mozgalomban szerepeltek, vagy szerepre készültek. Ott történt az uj erők bemutatása is. * Más jellegü volt az a kör, mely rendesen vasárnap délután jött össze Sámi László farkas-utcai szerény tanári lakásán. Brassai, az eszes, ravasz intrikus Nagy Péter; a folyton ingerkedő Szász Domokos; a világ kedves embere s minden tekintetben tőről metszett magyar Szabó Károly; a mindent jobban tudó Finály, későbben az okos, de gonosz Szász Béla, gyakran Teleki Sándor, az imposztorok imposztora, K. Papp Miklós és a jó Takács János s velem együtt lassankint az ifjabbak közül többen; egy-kettő azóta elbukott, elveszett ugyan, sok azonban, mint Török Aurél, Császár Károly s mások a tudomány és oktatás terén kitüntek. Sámi László a szoba közepén álló asztal mellett ülve csendesen pipázgatott - ez zseniális hallgató volt s csak akkor szólalt meg, amikor valami csomót kellett megoldani. Brassai bácsi szerette korholni az ifjabbakat, leszidta keményen különösen azt, aki beszéd közben a magyar nyelv szabálya, szelleme ellen vétett. Szabó Károly és Takács János állhatatosan pártonkivüliek voltak, az utóbbi mindig békéltető. Amit a külföldi, belföldi irodalom csak fölvetett, az itt képezte a megbeszélés tárgyát s nem egyszer éles csaták is vivattak. Egy harmadik találkozó hely is volt: dr. Szabó József estélyei, hol minden együtt volt, ami Kolozsvár társadalmi és szellemi terén kiválóbb szerepet vitt, igy Takács sem hiányzott. A provizórium idejében a muzeum és gyülései szolgáltatták az alkalmat arra, hogy pl. gróf Teleki Domokos (a gernyeszegi), gr. Esterházy Kálmán (most főispán, akkor geológus), Tisza László s mások a nyilvánosság elé lépjenek; eltartott ez addig, amig az 1867-dik év meghozta a nagy változást. A politika, a hivatalra, szereplésre való vágyakozás szétrobbantotta a köröket, átalakitotta az embereket; sokan mint ellenségek szállottunk táborba. Gróf Mikó miniszter lett, sokan az előkelők közül pedig képviselők, kik később Budapestre kerülve kiábrándultak, el is kedvetlenedtek, a közéletből visszavonultak. A politika bevitetett az egyletbe is, az elnök miniszter, az alelnökök képviselők, én magam éles ellenzéki, az összeesküvés, forradalmárság gyanuja alatt - - -"[2] Igen, a politika, a magyar tehetségeknek ez az örök végzete. Végzete, mert aki távol marad tőle, az itthon ismertté, népszerüvé nem egykönnyen válik, aki pedig belékóstol, az rabja marad. Nálunk a tudós hirneve csak függvénye a politikus népszerüségének. Pulszky Ferenc népszerüségét nem az archaeológiának, Eötvös Loránd közismert voltát nem torziós ingájának, hanem emigráns voltuknak, miniszterviseltségüknek köszönhetik itthon. Magyarföldi hirét-nevét Apáthy István sem páratlan idegvizsgálataival, hanem politikai szereplésével szerezte meg. Már jobb a soruk az iróknak. Herczeg Ferenc irói babérjait a politika nem süritette - volt idő, amikor meg is tépázta. Mikszáth-ot aranyos humora népszerüvé tette még politikai ellenfelei táborában is, Gárdonyi pedig Gárdonyivá lett - a politikától távol is.
A politikus - ha valóban az - nemcsak támaszkodik a sajtóra, de publicistává is lesz. Igy esett, hogy a kiegyezés éve meghozta Herman Ottó számára az első ujságirói babérokat is. Március 17-én indult meg Kolozsvárott a K. Papp Miklós szerkesztette "Magyar polgár", eleinte hetenként háromszor megjelenő politikai és társadalmi hetilap. Belső munkatársai: Brassai, Falk Miksa, Kriza János, Mentovics Ferenc, Szilágyi Sándor, P. Szatmári Károly, Torma Károly, Pávai Elek, a geológus és Herman Ottó voltak, nagyjából tehát az a kör, amely Sámi László házához volt bejáratos, aki szintén irogatott a lapba. Herman eleinte kizárólag utirajzokat, apró tanulmányokat és társadalmi cikkeket irt, politikai cikkeket csak 1871-től kezdve. A Szinházi rovat vezetését nem annyira ujságirói hivatása adta kezébe, mint inkább életének legmélyebb vonzalma, amely legnagyobb tragikánkhoz füzte azon időben. Élénk társadalmi szereplése azonban nem akadályozta meg hivatása szolgálatában. 1868. március idusán ujra kiszáll a Mezőség tósorozatára, ezuttal Mező-Záhra, hogy madárvonulási és fauniszikai megfigyeléseit folytassa. Ekkor közel négy hónapot töltött - egyetlen, néhány napos bécsi utja leszámitásával egyhuzamban a tósorozaton; munkája és figyelme kiterjedt mindarra, amit első mezőségi utján felölelt. Ebbe az időbe esik első polémiája, amelyet Pávai Elek-kel vivott meg. Pávai Elek, az Erdélyi Muzeum geológus-őre (†1874), a Kolozsvári Közlöny 1868. évi junius 18-iki számába cikket irt "Három napig tartó politikai és természetrajzi körut" cim alatt, ebben a következő sorokkal: "Mig intézetünk mindkét madártömőjét félévnél már tovább foglalkoztatja a Mezőségen bogár-lábak és madár-tollak gyüjtésével és végre az eredmény csak annyi, amennyit egy passzionátus jáger pár hét alatt össze-vissza puskázhat, addig a geológiára nincs gond forditva". Ez nyilvánvaló kihivás volt. A geológus kihivta a zoológust és a zoológus állta a vitát. Bár Brassai igazgatói minőségében a Kolozsvári Közlöny hasábjain megvédte Herman Ottót (akit abban az időben már igazán nem lehetett egyszerü "madártömőnek" minősiteni), rámutatva arra, hogy a szakférfiaknak egymással szemben még a felekezeti toleranciánál is nagyobb megértést kell tanusitaniok, Herman Ottó is tollat ragadott és a Magyar Polgár junius 24-iki számában szintén válaszolt Pávai Elek támadására. Elemében volt. Gyilkos, kiméletlen polémiát vivott nemcsak ebben az esetben, de ettől kezdve élete alkonyáig. A Pávai-vitában ő volt a kihivott fél, később azonban gyakran ő támadott. A tollharcot ugyanavval az élvezettel vivta, amivel legszebb alkotásait teremtette. Polémiáiban soha sem tudott objektiv maradni, tele vannak szubjektiv mozzanatokkal; tollát ilyenkor a kiméletlenségig kihegyezte. Irodalmi müködésének tekintélyes részét teszik polemikus cikkei, tartozunk azonban annak elismerésével, hogy hatásuk mindenkor tisztázó és tisztitó volt. A Pávai-ügyet különben az egyesület igazgató-választmánya elé is vitte és nem nyugodott addig, amig - Pávai elbocsátásával - teljes elégtételt nem nyert. 1868 őszén fölkeresi a pesterei Igric-barlangot, a barlangi medvéknek ezt a klasszikus kriptáját, hogy a Muzeum számára a jégkorszaki medveóriás csontvázát megszerezze és igy az őslénytani gyüjtemény alapját is megvesse. Nem rajta mulott, hogy a nagyszerü lelőhely teljes kiaknázása oly sokáig késett és a gazdag anyag igazán csak napjainkban vált értékessé. De Herman, az autodidakta nem elégedett meg avval, hogy önmaga müvelhette a tudományt; érezte, hogy azt mások számára is hozzáférhetővé kell tennie. Extenziv hatást csak ugy érhet el, ha iskolát nevel. Ezért Kócsy Károly református főtanodai tanárral megállapodott abban, hogy az érdeklődők számára heti két órában előadásokat tart a taxidermiából, mintegy előkészitésül a további studiumokra. Első ilyen előadását 1868. nov. 21-én tartatta meg. A tanfolyam sok érdemes hallgatója közül csak kettőnek nevét emlitem fel: egyik néhai
Tömösváry Ödön, a korán elhunyt jeles Myriapoda-buvár, a másik Tauffer Vilmos, a nagynevü gyneakológus. 1869. január havának második felét Mezőzáhon töltötte jegeshalászattal. Ez az utja is gyarapitotta a Muzeum gyüjteményét, amely Herman Ottó gondozása alatt igazán gyors léptekben fejlődött. Második mezőségi kiszállása 2343 állattal gazdagitotta az Erdélyi Muzeumot, a tojásgyüjtemény pedig a semmiből 2869 példányra szökkent 212 fajjal, alig három év alatt. Megvetette a csontvázgyüjtemény alapját is, a rovargyüjteményt pedig több ezer példánnyal gyarapitotta. Munkájának elismeréséül a Muzeum igaizgató-választmánya az 1865. február haváig Brassai Sámuel költségéből, azontul pedig a Muzeum budgetjéből havi 25 forinttal dotált Herman Ottó-t 1869. márc. 6-án konzervátorból a természeti tár első őrsegédévé nevezte ki évi 600 forint fizetéssel és 200 forint szálláspénzzel. Ilyetén jól szituálva, már megengedhette magának a politizálás luxusát is, amely a maga mozgalmas, szines pezsgésével régóta lebilincselte. A temperamentumos Herman Ottó ezen téren is csakhamar vezetőszerephez jutott. De ezt azután komolyan, felelőssége tudatában viselte. A 69-es képviselőválasztások idején, Nagy Péter kolozsvári református püspök győzelme napján a külsőváros polgárságának visszatetszése tumultuozus jelenetekben nyilatkozott meg. Herman a tömeget csillapitani kezdte, ami annyira sikerült, hogy mire beszédét befejezte, a tömeg észrevétlenül eloszlott s a kivonult katonaságnak sem akadt dolga. - Amikor négy évtized multán, Brassai temetése után, Wass Béla gróf figyelmeztette a végtisztességadásra Kolozsvárra zarándokolt ősz Herman-t Nagy Péter diszsirhelyére, eltünődve jegyezte meg: "- Valaha nem igy állottunk egymással szemben." 1869 nyarán gyüjtőutat vett tervbe Erdély keleti hegyvidékére. Mezőségen és Gyergyószentmiklóson át Balánbányának vette utját, ahol Herbich Ferenc, a rézmüvek bányanagya, majd igazgatója végezte eredményes geológiai felvételeit, aki Herman tanácsára még ez év őszén az Erdélyi Muzeumban adjunktusi állást vállalt és haláláig (1887. jan. 15.) ennek szolgálatában állott. Herbich társaságában bejárja az egész vidéket. Gyergyóditrón ditroitot és sienitet gyüjt a kolozsvári muzeum számára. Néhány kirándulásán Pungur Gyula papnövendék is elkiséri. Ez a barátság tartós marad, maradandó eredménye Pungur tücsökmonográfiája. És mikor Herman negyedszázad mulva megszervezi a madártári intézetet: Pungur lesz az intézet első titkára. Augusztus 7-én a Szent Anna tótól kirándul az igazán nyaktörő Csofronka kőre. "Végfogyatkozással küzdve - irja célzással anyagi ügyeire, naplójában - egy hajszálon mulik az élet vagy halál s ha az utóbbi lesz részem, akkor isten veled világ! Nagy nyugalommal válok meg tőled - rózsáid ugy sem nekem valók - nyomorodból kijutott a részem, örömeidet csak lopva élveztem - az eb hüségénél egyebem sem volt". Utja azonban sikerült, csakugy, mint néhány nap mulva Herbich társaságában a Csalhó (Csalheu) megmászása. Itt ugyan a moldvai határon állomásozó oláh hadnagy meg akarta utjukat hiusitani, három huszas azonban meglágyitotta a nyomukba küldött sergeantot és a Csalhó is megérte, hogy kialakulása óta az első zoológus csipesze kutatta, az első geológus csákánya repesztette. "Jó lett volna ugyan legalább egy napi vizsgálat; de az intelligens Hohenzollern (Károly román király) stupidus végrehajtó eszközei ezt nem engedhették meg", panaszolja Herman utinaplójában. Verestó és az Entrekje-szoros érintése után szeptember közepén, közel negyedévi távollét után, visszatért Kolozsvárra. Gyüjtött anyagának madarait és pókjait ő maga dolgozta fel, a hártyásszárnyu rovarokat Frauenfeld György lovagnak (Wien), a legyeket Rogenhofer Alajos-nak, a félszárnyuakat
Dietrich Gáspár-nak (Zürich), az egyenesszárnyuakat pedig Frivaldszky Jánosnak adta át. Ezekben a napokban, 1869. szeptemberén hunyt el Ungváron, veje, Scultéty Náthán házánál Herman Ottó édesanyja. A jólelkü anya emléke végigkisérte hü fiát egész életén; az emlékezés legmeghittebb óráiban született meg az anya örökszép apoteózisa: "Az én édes Anyám". A pókokon és madarakon kivül ez időben leginkább az orthopterák (egyenesszárnyuak) és dermapterák (bőrszárnyuak) és főleg a Thamnotrizon genus érdeklik. Az utóbbinak tanulmányozása viszi 1870. április havában ujra Bécsbe, ahonnan jelenti a Muzeum-Egylet választmányának, hogy ezt a genust monografikusan szándékozik feldolgozni tizenhat tábla rajzzal. A monográfia - Herman Ottó-nak ugyszólván egyetlen torzója - azonban nem készült el. Bécsi utjáról hazatérve, Pesten Eötvös József báró kultuszminiszternél is jár a Muzeum ügyeiben. Ez az év azonban meghozza ujra a bizonytalanságot. Bár kolozsvári tartózkodásának első éveiben sok befolyásos jó barátja támogatta, olykor szállással is, a havi 25 forint már akkor sem lehetett elég, ugy, hogy az Erdélyi Muzeum-Egylethez 1870-ben intézett beadványaiban mind gyakrabban és gyakrabban tesz emlitést nyomasztó anyagi viszonyairól. Előlegeket vesz fel, amelyeket olyan részletekben von le az Egylet buzgó pénztárosa, hogy alig marad egész hónapra pár forintja is. El kell azonban ismernünk, hogy a Muzeum-Egylet választmánya minden lehető jóakarattal és elnézéssel kezeli ügyeit. De a lavina már megindult és aki ismerte Herman Ottó-t, az tudja, hogy ahol valami neki nem tetsző történt, onnan visszahuzódott. Ugy látszik, személyes ellentétek is felmerültek, amiben kétségtelenül ujra része volt a nagyothallásból fakadó bizalmatlanságnak. Az Egyesület ismételten marasztalni igyekezik, de sikertelenül. Herman 1871. március 4-én irásban bejelenti, hogy junius végén elhagyja állását. "Elhagyom ezt az intézetet - bucsuzik 1871. junius 1-én kelt és a Muzeum igazgatóválasztmányához intézett beadványában - amelyhez ügyszeretet s talán némely eredmény is kötött, melynek felvirágoztatására hazafiságom ösztönzött, fájdalommal mondom: elhagyom végképpen, mert az anyagi viszonyok nem engedték meg annak az életnek a fenntartását, amely máskülönben kész örömest a muzeum ügyének maradt volna szentelve... Üres kézzel nem jöttem, de üres kézzel távozom." És negyven esztendő multával, 1910 őszén az Erdélyi Muzeum-Egyesület, ötvenéves fennállása alkalmából, régi munkását igazgatótagjává és az Erdélyi Nemzeti Muzeum Állattára tiszteletbeli igazgatójává választotta meg. Az Apáthy István indokolását Herman Ottó ekként köszönte meg: "Mélyen tesztelt Választmány! Nagy hálával és tisztelettel vettem a tisztelt választmány 1910. évi november hó 3-án kelt 306. számu kegyes átiratát és a hozzá mellékelt jegyzőkönyvi kivonatot, mely az Erdélyi Muzeum Egyesület 1910. évi 52-ik rendes közgyülésének határozatát foglalja magában, melynek erejénél fogva ezentul az Egyesület igazgató tagjának és a Muzeum Adattára tiszteletbeli igazgatójának tekinthetem magamat. Ennek a nagy, lehető érdemeimet messze tulhaladó kitüntetésnek megokolása az, hogy egykoron, az egyes ember korát véve a messze multban, egy sorban küzdhettem az Egyesület tudományos uttörőivel: igazi mesteremmel: Brassai Sámuel igazgatóval, Szabó Károly történettudóssal és könyvtárossal, Finály Henrikkel a titkárral és a régiségtár első rendezőjével és mindazokkal a kitünő férfiakkal, akiket az erőszak elütött a nemzet közélete szolgálatából és akiknek az Egyesület a tudomány ápolása cimén választmányában nyujtotta a védelmet és egyben a tért is, hogy a nemzet legfőbb java, a tudományos müvelődés érdekében küzdhessenek, - készithessék elő a jobb jövőt. Mert
tudnunk kell, hogy mindazok a férfiak, akik 1867 után érvényre jutottak, a nemzet közéletében, kormányában és tanácsában helyet foglaltak: az Erdélyi Muzeum Egyesület egyeteméből és választmányából kelve indultak pályájukra. Nem lehet szándékom, hogy azt a nehéz küzdelmet részletezzem, amelyet vivnunk kellett, csak azt mondom, hogy könnyen birtuk, mert a legtisztább hazafiság tüze kölcsönözte az erőt. Egyet azonban ki kell emelnem, mert jellemzi a helyzetet és az indulat nemességét: engemet Brassai Sámuel hivott meg oldala mellé és minthogy az Egyesület nem birta volna meg a terhet, saját ezer forintnyi tiszteletdijából kiszakitotta a háromszázat, hogy lehetővé tegye megmaradásomat. A többit azután megtette Erdély nemes társadalma, mely a Mezőség legmélyebb pontjától a Nagyhagymás csucsáig vitt, módot nyujtva arra, hogy müködésemnek az Erdélyi Muzeum állattárában nyoma maradhasson s egy félszázad multán alapot nyujthasson arra a lelkes megokolásra, amelyre az állattan tudományának egyik messze sugárzó fényessége, dr. Apáthy István inditványát alapitotta s az öreg munkást külön is a legnagyobb hálára kötelezte. Budapest, 1910. november 23-án. A mélyen tisztelt Választmánynak hálás, tisztelő, öreg hive Herman Ottó. "A szó szoros értelmében koldusbotra utalva" - amint azt idézett bucsulevelében irja - nem maradt más kenyérkeresete, mint az ujságirás. Már arra is gondol, hogy Bécsbe megy a már akkor is nagyhatalom számba menő Neue Freie Presse-hez. A "Magyar Polgár"-nak megindulása óta belső munkatársa volt. Eleinte csak utirajzok és egy-két társadalmi vonatkozásu cikk jelennek meg tollából. 1870. december 17-én Mátray Ernő-vel állandó rovatot indit "Uj Erdélyi Muzeum" cim alatt. E tárcarovat munkatársai: Brassai Sámuel, id. Entz Géza és Török Aurél, a budapesti egyetem későbbi professzorai. A rovat meginditása óta mind gyakrabban és gyakrabban találkozunk a H. O., -n. stb. jelzésü cikkekkel. 1871. január 31-én jelenik meg első politikai vezércikke: "A válság küszöbén", azontul mind több és több cikket ir; a belpolitikai tartalmuakon kivül a porosz-francia háboru haditudósitásait is Herman vállalja. Ebben az időben már főmunkatársa a lapnak, julius hava óta pedig társszerkesztője. "Ich bin - irja Tschusi-nak julius 22-én - jetzt Vormittag Mit-Redakteur des politischen Blattes »Magyar Polgár«, das ernährt mich -, Nachmittag ordne ich meine zoologischen Notizen, arbeite an der Spinnenfauna". A pókok és a Thamnotrizon genus monográfiája, valamint második mezőségi gyüjtésének feldolgozása foglalkoztatja ebben az időben, a tudománynak szentelt óráiban. Engedélyt kér az Erdélyi Muzeum-Egylet igazgató-választmányától, hogy - bár már nem tisztviselő délutánonként bejárhasson a muzeumba dolgozni. Közben sürün levelez Tschusi-val, azon idők egyetlen osztrák ornithológusával, akinek nemcsak faunisztikai adatait bocsátja rendelkezésére, de rajzokat is készit számára. Megrajzolja a mogyorószajkó (Nucifraga) sokat vitatott tojását és 1872. decemberében azt irja Tschusinak, hogy a tojások héjának strukturáját mikroszkópiailag kivánja vizsgálni. Nevezetes adat ez, mert igazolja, hogy Blasius és Nathusius-al, az oológia uttörőjével egy időben forditott már figyelmet erre a kérdésre, anélkül, hogy tudott volna Nathusius vizsgálatairól. Közben sürü levélváltást kezd korának első szaktekintélyeivel, a brüsszeli SélysLongchamps-al, a genfi Saussure-el és Gerstäcker-el, a nagynevü berlini morfológussal, valamint E. Simon párisi és Thorell upsalai pókásszal. Java munkaerejét azonban mégis csak a kenyeret adó ujságirás kötötte le. Kül- és belpolitikai vezércikkek, a német-francia háboru, a nemzetiségi kérdés, szociális mozgalmak, tudomány,
szinház, müvészet, az országos és helyi politika napi aktualitásai kötik le figyelmét és idejét másfél éven át. Vezércikkeiben a forradalmár féktelen őstemperamentumával izgat, lázit. "Csapjon át - irja a francia politikai események kapcsán 1871. március 28-án - a montmartre-i felkelés az anarchiába, ami - fájdalom - nem lehetetlen, készitse bár azt a zavarost, amelyben a háttérben leskelődő monarchisták halászni készülnek, a köztársaság biztositásának eszméje azért fenn, s a felkelés alapjában igaz és jogos marad. A köztársasági elnök mintaképe csak egy Washington lehet. Nemzetgyülés csak az, amely a nemzet magvából kelt." Álláspontja az 1871-es francia-porosz háboruban fedte a magyarság többségének álláspontját: a germán rendszer ellenében a gall szellem mellé állott. Különös érzelmekkel olvasom 1871. január 31-én irott vezércikkében: "jellemezzük azt a kábitó erőt, amely a porosz sikerben rejlik, s oly jellemekre is kihatott, amelyekről hittük, hogy rendületlenül az emberiség pártján állanak, a háborut, különösen a hóditó háborut elitélik, legyen ennek következménye akár a német egység maga; azt hittük, hogy annyival inkább elitélik a jelen háborut, mert a porosz ambició másodrendüvé tette az egység létrejöttét". A versaillesi békekötés után hangsulyozott gall szimpátiával irja: "Az a harc, amelyet a francia nemzet a Borussizmus ellen inditand, nem Elzász, nem Lotharingia, nem öt milliárd visszahóditásáért, hanem az emberiség legszentebb jogainak a helyreállitásáért fog folyni", mert nem tehető föl arról a nemzetről, "amelynek minden szabad lüktetése földrengésként rázta meg az igában elfásult emberiséget, mely első volt a szabadság küzdelmeiben, vérét, vagyonát tette le a szabadság oltárára, hogy eltüri a megaláztatást, mely egyenes kigunyolása az emberiség legszentebb jogainak. Ez a harc előbb-utóbb be fog következni". Be is következett, Herman Ottó még meg is érte, de már megváltozott érzelmekkel fogadta. Utolsó napjainak keserü perceket okozott a világháborus méreteket öltött revanche-háboru, mert amikor szive utolsót dobbant, Sáros, Zemplén és Máramaros földjét kozák lovak patái taposták. A kibontakozást, a tragédia végét már nem érte meg. Erős szociális vénája ismételten kitör gyujtó cikkeiből. "Két irót ismerek - irja "Finis Lutetiae" cimü vezércikkében - aki különböző utakon világosságot terjesztett azon az egy téren, amelyet a zsarnokság lefedve tartott, azért, mert érezte, hogy a leleplezés megnyitja azok szemét, akik csak addig szolgálnak, amig vakok. Az egyik Kolb, a másik Buckle. Amaz kimutatta, miszerint a kényur azért épittette várát a néppel, hogy e népet annál kényelmesebben fosztogathassa; - a barát az istenségből schiboletet csinált, hogy a néppel megépittesse egyházait és klastromait, ahonnan azután rendszeresen terjeszthette az elbutitást, ugyan e nép között. Emez kimutatta a törvényeket, amelyek szerint a müvelődés fejlődik, halad: kimutatta az intellektuális vivmányok horderejét, értékét, amelyekkel szemben a koronás fők s a vallások dicsősége csak ephemeridák, amelyek keletkeznek, pillanatig hatnak és nyom nélkül elenyésznek".
A lelkiismeret szabadságának kerékkötői: a klerikalizmus, dominikanizmus, a legizzóbb kitöréseket váltották ki szines tollából; az emberiség legáltalánosabb érdekei pedig mindig megértő tolmácsot nyertek Herman Ottó-ban. Egyik - később kelt leghiresebb cikke: "A mérges csók", melyben a feszületek csókolgatása, kegyhelyek és bucsujáróhelyek gyógyvizeinek használata ellen emel szót a közegészség érdekében. A cikk antiklerikális iránya miatt, széles körben keltett feltünést és sok külföldi lap is átvette. A "Magyar Polgár" az erdélyi balközépnek, az 1875-ös fuzió előtt Tisza Kálmán köré tömörült gárdáját szolgálta. Mint ilyen, heves ellenzéke volt a Lónyay-regimenek. Herman Ottó a lapnak a lyceumi nyomda épületében levő szerkesztőségében irta mindenkor eleven, nem ritkán izgató hatásu vezércikkeit. Itt találták őt az 1872. évi képviselőválasztások, amelyeket még a Herman Ottó 1875-ben szigoruan objektiv Beksics Gusztáv is ugy bélyegez meg, hogy azokat vezetőjük, Lónyay Menyhért gróf, "az anyagi és erkölcsi korrupció épen nem válogatós eszközeivel vitte véghez". A választási mozgalmak Kolozsvár városát is élénk izgalomba ejtették. A kormánypárt jelöltjei gróf Péchy Manó kormánybiztos és Hajós János miniszteri tanácsos, a balközépé Sámi László, ev. ref. lyceumi tanár és Ráth Károly, a későbbi képviselő voltak. Herman Ottó leirhatatlan erőfeszitéssel korteskedett imádásig szeretett barátja, Sámi László érdekében. A választás napján, 1872. julius 4-ének reggelén az izgalom paroxizmusában csendőrszurony szegeződött mellének, de felülkerekedett benne lelkiismeretének szava és a felelősség érzete, amely azt parancsolta, hogy jogaikat és kötelességüket teljesitő polgárokat ne tegyen ki a hatalom brutalitásának. "A véres választások - irja ő maga később - ott találtak Kolozsvár városháza előtt egy ostromra készülő, felbőszült néptömeg közepette. A vezérek, azok a dicsők, a legkritikusabb pillanatban ott hagyták a népet! Amidőn a népet megszólitottam, hogy elvigyem, derekamon a szurony nyomását éreztem; a nép egy arasznyira állott a katonaságtól, de elvittem". Ő maga vakmerő volt, de a mások vérének ontásától irtózott. Amikor évek multán a budapesti "Függetlenség"-et szerkesztette és a lap főmunkatársa a cár elleni merényletről irott cikkének azt a cimet akarta adni - csak akarta - hogy "fájdalom, nem sikerült", ezért az egy cimért megvált a laptól. A saját vérén kész volt egy görbe pillantásért, egy rossz tréfáért ontani, de a mások vére, az szent! Sámi László 117 szavazattal kisebbségben maradt és másnap K. Papp Miklós, a "Magyar Polgár" szerkesztője ezeket irta: "Mikor e sorokat irjuk, a választások zaja már sokat csendesült. Tegyünk félre minden ellenségeskedést s polgártársaink nyugodjanak meg a történtekben".
Herman Ottó, a főmunkatárs azonban nem tudott megnyugodni. Izzó, szenvedélytől lobogó cikkekben támadja Don Garcia-t, ahogyan ő a gyülölt gróf Péchy Manó kormánybiztost nevezte, amelyek miatt sajtóper sajtóper után zudult nyakába. És amikor a kolozsvári kormánypárt julius 22-én fáklyászenét adott a képviselővé választott kormánybiztosnak és K. Papp Miklós a képviselő ekkor mondott beszédét cicerós vezércikknek hozta - a pohár kicsordult. A lap julius 23-iki számában még kilenc (o)-jelzésü cikkel találkozunk - utolsókul. Amint ugyanis Herman Ottó, a főmunkatárs, meglátta a cicerós cikket, a késő esti órákban átment a lyceumi nyomda egyik kis udvari szobájában levő lakására, magához vette fokosát, fejébe nyomta élete végéig szeretettel őrzött, széles karimáju kalapját és elhagyta kincses Kolozsvár falait, tudományos, politikai és társadalmi sikereinek első szinhelyét. A "Magyar Polgár" julius 25-iki számában pedig az előző nap keltezésével, a következő nyilatkozat jelent meg: "A »Magyar Polgár« t. olvasó közönségével tudatni kivánom, hogy megszüntem e lap munkatársa lenni. Kolozsvártt stb. Herman Ottó." Hóry Béla, Gyarmathy Zsigáné fivére, a két évvel később megindult "Társadalom" szerkesztője, a Magyar Polgár egyik munkatársával utána siettek és a temetőnél utol is érték. Felekig kisértek el, folyton kérlelve a visszatérésre - hasztalan. Felek határában azután meginvitálta társait a hármas csárdába. "Fiuk! térjünk be egy pohár sziverősitőre s ezzel vegyünk még egyszer bucsut egymástól. Tovább ugy sem engedem, hogy kövessetek". A hármas csárdában három pohár sziverősitő és három virginia mellett elnézésüket kérte, hogy csak ilyen "vékony bucsulakomát" rendezhetett, de mikor a "cech"-et kifizette, huszonkét krajcár maradt csak zsebében. A bizonytalan jövő ez izgató akkordjával végződött Herman Ottó szereplésének első decenniuma. Gyalogszerrel elment Szászvesszősre, Bedőházy János barátjához, aki már régen hivogatta magához. A vesszősi kuria melege nyujtott menedéket a megpróbáltatások e nehéz óráiban a sajtóperekkel üldözött lángelmének. A kincses Kolozsvár határában elköltött valóban szerény bucsulakoma után nekivágott Herman Ottó a hegyeknek és Marosujváron át egy délután hátizsákkal, oldalán vadásztarisznyával és puskával, elmaradhatatlan Carbonari-kalapjával betoppant Bedőházy János szászvesszősi kuriájába. - Eljöttem János hozzád béresnek. Befogadsz-e? - Annak nem - felelte Bedőházy - mert az ökörhöz érteni kell, te meg csak a pókokhoz értesz, hanem azért találunk foglalkozást számodra eleget. Bedőházy-t különben nem érte váratlanul barátjának "szegődése", mert időnként be-be járt Kolozsvárra és tudta, hogy politikai okok miatt mindegyre feszültebbé vált a szerkesztő és főmunkatársa közötti viszony. Az öreg Bedőházy barátját a vesszősi kuria kapufölötti puszta szobájában szállásolta el avval a tanáccsal, hogy egyelőre folytassa csak tanulmányait a pókok és madarak körül; szőllőültetés idején, amikorra asszonynépi szőllejét kivánta rendbe hozni, majd akad dolga a gazdaság körül is. A vesszősi másfél év tehát természetvizsgálással kezdődött, amiben Herman Ottó-nak kezére járt az öreg Bedőházy serdülő fia, ifj. Bedőházy János (†1915. jun. 23.), későbbi időkben marosvásárhelyi tanár, a Bólyai-ak avatott tollu életrajzirója. Kettesben barangolták be az erdőt, mezőt, pókokat, rovarokat, madarakat gyüjtögetve -
megfigyelve. És Herman Ottó figyelmét ezekben a nehéz időkben is minden lekötötte. Nemcsak faunisztikai és oekológiai jelenségekre figyelt, de folytatta a gazdasági állattan köréből még Kolozsvárott megkezdett tanulmányait is. Amikor az érő szőllő nemcsak a rigókat és seregélyeket, de a darazsakat is odacsalta, ezek meg a darázsölyvet, felvágta a Pernis begyét, megállapitandó, hogy mennyi darazsat pusztit el egy madár. Mint ahogyan a cége rajzának közlésekor nem sejtette, hogy a halászeszközökről fogja megirni legvonzóbb könyvét, ugy bizonyára gyomortartalmi vizsgálatai közepette sem gondolt arra, hogy három évtized multán egyik alkotásának - az Ornithológiai Központnak - ez lesz legsarkalatosabb müködési tere. A Bedőházy-kurián - fogadalmához hiven - sokat foglalkozott gazdasági kérdésekkel, hogy megszolgálja a nyert menedéket. Az őszi vetés idején a öreg Bedőházy ágas fákkal tüzdelte körül a földet, hogy az egereket pusztitó apró ragadozó madaraknak alkalmas lesőhelyet biztositson. Herman abroncsokkal tökéletesitette Bedőházy módszerét, majd elkészitette az asszonynépi szőllő tervezetét, ellátta vizvezető árokkal, körülültette sövénnyel és gyümölcsöskertet is beállitott. A megyei gazdák körét gyakran felkereste, felolvasásokat tartott a gazdasági rovar- és madártan köréből, a megyei gazdasági kiállitásokon pedig tanulságos gyüjteményeket mutatott be. Bedőházy János emlékezett például a lódarázs fejlődését és kártételét demonstráló készitményére. A téli hónapokban már ebben az időben tervezett nagy pókmüvének nyers anyagát dolgozta fel és rajzolgatta utolérhetetlen finomságu pók-képeit. "Olvasmánya - irja Bedőházy János 1915. májusában, röviddel halála előtt - Buckle-nek Anglia civilizációjáról irott müvéből állott; más könyvet nem igen láttam kezében". És maga Herman is beismeri később: "Annakidején Buckle és Darwin tételeit - ez utóbbiét erősen Haeckel szinezettel - ridegen alkalmaztam". A sok szenvedés, amelyen már életének első harminc évében átment és régi keletü fülbaja már ebben az időben igen zárkozottá tették Herman Ottó-t. "Ifjuságáról, - folytatta Bedőházy idézett levelében - semmit sem tudtam meg, de hogy kik voltak ellenségei, szerinte, csaknem az egész világ, kiket becsül, kiket szeret, sőt, szivének rejtett érzelmeit is elbeszélte nekem". 1872 telét és a következő év tavaszát és nyarát töltötte Szászvesszősön. Ez év augusztusában részt vett a Dicsőszentmártonban rendezett kisküküllő-megyei gazdasági kiállitáson. Bedőházy fia 1873 őszén a budapesti müegyetemre iratkozott be. "December közepe táján irja hozzám intézett utolsó levelében - feljöttek engem meglátogatni. Már akkor atyám és Ottó között meghidegült a viszony. Lehet, hogy atyámnak valamelyik tréfáját értette félre, a döntő ok az elhidegülésre azonban az volt, hogy Ottó a fejébe vette: ő nem akar kegyelemkenyéren élni. Amint Budapesten az utcán végig haladtak, atyám nagy bundában, sapkában, Ottó pedig vékony pepita nadrágjával, bársony zekéjével, nagykarimáju olasz kalapjával, kirivó ellentétük meglehetős feltünést keltett. Az országuton (a mai Károly-köruton) egy kereskedő, meleg botosoknak, bundáknak és pokrócoknak boldog ura, rá is kiáltott Ottóra - olasznak vélvén: - »Signore! signore! vestimenti caldi!«" Herman Budapestről Bécsbe ment Brunner-rel tárgyalandó pókmüvéről és a orthopterákról; karácsonykor azonban Bedőházy társaságában ujra Kolozsvárott volt. Itt, Sámi Lászlónál, K. Papp Miklós, Tisza László és gróf Teleki Sándor jelenlétében egy János-napi lakomán következett be a végleges szakitás közte és vendégbarátja, az öreg Bedőházy között, amely után Herman Ottó engesztelő levelet irt Bedőházy-nak ezzel a végakkorddal: "Ha majd lelkeink, mint harmat és köd találkozni fognak a nagy mindenségben, ujból meg fogják egymást érteni". - Később - bár nem mint köd és harmat - ujra összebarátkoztak.
A kolozsvári - bár szerény, de biztos - rév el volt hagyva, az egyetlen hü barát alakját köd és harmat boritja el - ujra itt áll tehát a rideg való, a megélhetés kérdése. Ebben az időben nevezték ki Moldován Gergely-t, a későbbi kolozsvári egyetemi tanárt tanfelügyelővé. Herman egy névjegyen igy gratulálja meg: "No Gergely, hogy már tanzsandárságig vitted, ehhez aztán biz' isten gratulálok. Meggyőzni nem igen győztél meg hiveket. Nevelni nevelhetsz. Erre gondolj. Én persze csak egyet tanultam, azt: hogy nemcsak a Nilus, hanem a Tisza kiöntése is trágyáz, kél utánna a vetés. Hizzál hát - rád fér. Barátod azért Herman Ottó trágyázatlan földönfutó kacagó semmi" Levélváltás utján megállapodott Brunner von Wattenwyll-el egy szerződésben, amely az orthopterák rendszerének megirására Bécsbe szólitja, hogy azután expediciót szervezzen Afrika nyugati partjaira, Kamerunba. Hogy azonban elutazhasson és könyveit, gyüjteményeit elszállithassa, visszatért Kolozsvárra, ahol jó emberei támogatásával 1873. február 2-án a "Redoute" nagytermében matinét rendezett - a költségek összeteremtésére. A jövedelem elég volt, utnak is indult, de csak Pestig jutott. Itt azután Frivaldszky János és Szily Kálmán elfogták, el sem is eresztették.
Herman Ottó lillafüredi kertjében (Békei Ödön fölvétele)
A NÉPSZERÜSÉG UTJÁN A magyar földnek egyik legrégibb, de kétségtelenül legnagyobb tudományos egyesülete az 1841-ben alakult Királyi Magyar Természettudományi Társulat. Tagjainak száma 1914-ben már meghaladta a tizezret, kiadványa, folyóirata szekrényeket töltenek be. A Társulat széleskörü elterjedését, gyors felvirágzását, anyagi megerősödését elsősorban agilis titkárának, majd elnökének, ezidőszerint a Magyar Tudományos Akadémia főkönyvtárosának, Szily Kálmán, egykori müegyetemi tanárnak köszöni. Az ő pompás organizáló szelleme és agitátori képessége 1868-tól napjainkig a tagok számát 577-ről tizezerre emelte; ő inditotta meg a Társulat folyóiratát, az eleinte havonként, ujabb időben kéthetenként megjelenő "Természettudományi Közlöny"-t és ő szilárditotta meg a Társulat anyagi alapjait is. De nem csekély része volt a Társulat felvirágzása körül Herman Ottó-nak sem. Amikor Szily Kálmán 1899-ben megvált a Természettudományi Társulat elnöki székétől, bucsuszavaiban ekként emlékezett meg munkatársairól: "A Természettudományi Közlöny annyi száz munkatársát már nem nevezhetem meg név szerint, csak egyet emlitek meg, nem azért, mert régi barátság füz hozzá, hanem mert e téren az ő érdemei a legfényesebbek: Herman Ottó-t, ki felolvasásaival, cikkeivel és könyveivel oly nagy mértékben emelte Társulatunk népszerüségét". Herman Ottó valóban itt, a Természettudományi Társulatban találta meg a maga éltető elemét. Itt fejthette ő ki igazi tehetségét extenziv irányban. Mert e társulat feladata kettős: a természettudományok önálló, eredeti és intenziv müvelésén kivül az ismeretek népszerü terjesztése, tehát az extenziv irány. Herman Ottó az extenziv irányu hatást mindenkoron vezérmotivumának vallotta. És jó sorsa csakhamar módot is adott rá, hogy eszméit szolgálhassa. Szily Kálmán és Frivaldszky János, a Nemzeti Muzeum állattárának akkori igazgatója megtanácskozták, hogyan lehetne a kivándorolni készülő lángelmét itthon foglalkoztatni, a magyar kultura számára megmenteni. Herman Ottó-nak ezidőben már szép anyaga volt a pókokból, amelyeket monografikusan készült feldolgozni. Szily Kálmán tanácsára megbizást kért tehát a Természettudományi Társulattól Magyar- és Erdélyország pókjainak monografikus feldolgozására, a munka megirására, gyüjtéseinek folytatására pedig 1564 forintot. Ebbe az összegbe bele volt értve minden kiadás s a gyüjtési felszerelés, csupán az irói tiszteletdij - ivenként 30 forint - nem. 1873. február 2-án folyt le a Kolozsvári bucsu-matiné, a bizonytalanság akkordjában ugyanez év április havának 22-én pedig már kézhez vette a Társulat megbizó levelét és ugyanazon a napon utnak is indult. Bejárta a Duna-Tisza közét, Orsován husz napot töltve a környék beható kutatásával, lemegy Báziásig, onnan az Alföldön át a Hegyaljára, majd a Felvidékre, átkutatja a Mátrát, a Tátrát és szeptember 12-én visszatér Pestre. Minél jobban belemélyedt tárgyába, annál inkább látta, hogy mind több és több hiányt kell pótolnia. Ezt a Társulat is megértette és tiszteletdiját 2000 forintra emelve, a munka határidejét is kitolta. A megelőző év őszén bejárta a Dunántult, majd 1874 márciusáig a bécsi Naturalienkabinetben dolgozott müve irodalmi forrásain, azután egész gyüjtött anyagával visszavonult a bácsmegyei Doroszlóra, sógorának, Scultéty Náthán kir. erdőmesternek házánál találva hajlékot. Itt irta meg első nagy müvének, "Magyarország pókfaunájának" első kötetét. Kevés állat van a világon, amelyről a közönség ugy irtózik, mint a póktól - és kevés mü van a
magyar irodalomban, amelyet a magyar közönség - legalább hirből - oly jól ismerne, mint Herman Ottó pókmüvét. Ez a háromkötetes, a laikus számára is vonzóan megirt mü tette nevét országosan ismertté, de a szakkörök figyelmét és elismerését is evvel érdemelte ki elsőül. Koch Lajos nürnbergi tanár, a pókászatnak azon időben elismert tekintélye igy ir a nagy müről: "Az eddig irt araneológiai munkák egyikében sem tárgyaltatott a pókok életmódja oly behatóan, oly éles elmével, mint a ön müvében és emellett nem egy uj, szerfelett fontos észleletet közöl olyat, amely közel huszonöt évi tanulmányaim közben még a magam figyelmét is kikerülte". Mintegy 314 pókfajt állapitott meg müvében Magyarország területéről, köztük 36 a tudományra nézve uj volt. És ha Chyzer és Kutczynski monográfiája később meg is sokszorozta ezt a számot, ez mit sem von le Herman pókmüvének értékéből, amelynek ugy tudományos becsét, mint beállitásának eredetiségét a nemzetkőzi zoológia mindenkor elismeri. Megfigyelései és rajzai nagy számban mentek át a külföld irodalmába is. "Magyarország pókfaunája" Herman Ottó-nak valamennyi természettudományi müve között a legexactabb - amennyire, már a biológia mezején exactságról szó lehet -, a legalaposabb és legteljesebb. Tárgyát teljes egészében, a legapróbb részletekig kidolgozta benne, beállitotta a természet egészébe és az egész irodalmat is felhasználta. És ha már a pókászról szólunk, szóljunk egyéb rokonfoglalkozásairól is. Még a pókok előtt Erdély egyenesszárnyui és bőrszárnyui, szöcskék és sáskák foglalkoztatták. Ezen a téren is eredményesen dolgozott; főleg a hangadás módját iparkodott tisztázni a rét zenevilágában. E téren azonban nevelni is törekedett, ő egyengette utját a tul korán elhunyt Tömösváry Ödönnek, a hazai százlábuak tudósának és Pungur Gyulá-nak, a tücskök buvárának, akit később maga mellé is vett az Ornithológiai Központba. A sors ugy akarta, hogy mindkét tanitvány emlékét mesterük örökitse meg; mindkettőről meleg és korfestő életrajzot irt. Nemcsak magam és nem is először emelem ki, hogy Herman Ottó mindenkor és mindenben a nagy összefüggéseket kereste - és meg is találta. Ez a törekvés vezette arra is, hogy a tudomány eredményeit mindenkor a gyakorlati élet szolgálatába állitsa. Az első nagy kérdés, amelyben a tudós a széles köz szolgálatába állott, a fillokszéra-vész volt. A szőllőtetü 1873. augusztusában jelent meg magyar földön, elsőül Pancsován. A gazdag bortermő vidék katasztrófája lázba ejtette az egész ország gazdaközönségét. A baj rohamosan terjedt - a védekezés pedig sok - bürokratikus - akadályba ütközött. A harc vezetője azonban Herman Ottó. Megtekinti a helyszinen a károkat, cikkezik a Természettudományi Közlönybe és a napisajtóba, gyüléseken és előadásokon hirdeti a fillokszéra életmódját és az ellene váló védekezésről való felfogását: a homokos talajba való ültetést, sőt kimegy a külföldre is, hogy Blankenhorn kisérleteit saját szemével láthassa. Azalatt pedig itthon a magas minisztérium kinevezi a fillokszéra bizottságba Herman Ottó-t, Than Károly-t és Wartha Vincé-t, mint kémikusokat, akik azonban 1880. decemberében valamennyien lemondtak tagságukról, mert "a szakbizottságnak szakember által való vezetése nem felelt meg a minisztérium méltóságának és mert a tapasztalaton nyugvó tudomány módszere és a müködési szabadság össze nem egyeztethető bürokratikus formákkal". - A hivatalos védekezés ugyanis abban állott, hogy az inficiált szőllőkerteket teljesen kiirtották. Ugyanez a cél: a köz érdekének megszolgálása vezette, amikor halászati tanulmányai folyamán megirta a halgazdaság vezérfonalát és részt vett a halászati törvény (1888:XIX) kodifikálásában, később pedig az Ornithológiai Központ egyik főfeladatává a haszon és kár megállapitását tette a madár gyomortartalmának vizsgálata alapján.
Doroszlói visszavonultságában sem tagadta azonban meg sokoldaluságát. 1874-ben megszervezte a doroszlói "Olvasóegylet"-et és rendezte Apatinban az első magyar iparkiállitások egyikét. A kiállitásnak titkára volt, eredményes fáradozásaiért az "Apatiner Gewerbe-Verein" aranyéremmel tisztelte meg - önmagát. Különös figyelmet szentelt ebben az időben a kendertermelésnek, amelyről két évvel később külön kis tanulmányt irt. A termesztés és feldolgozás, áztatás, törés, gerebenezés minden részlétére kiterjed figyelme. Az ipar sokféle ága azontul is mindenkor érdekelte, már pusztán néprajzi szempontból is, Bokályokból, tálasokból maga is pompás cserepeket hordott össze. Sokat panaszolta is a népipar pusztulását. A szürszabó ipart tönkretette az esernyő, mert ma minden paraszt parapléval jár; a régi cifra szürt alig néhány parádés kocsis viseli, vásárokon nyoma sincs. S a régi becsületes cifra kancsót készitő fazekasmestert is konyhai edény készitésre szoritotta az üvegpohár elterjedése. A régi nagy cifratálakat már csak elvétve találni; elterjedt a sok cseh kőedény, a hamis porcellán s azt itthon is utánozzák. Az ipar és az iparos mozgalom kérdései hozták elsőül összeköttetésbe 1875-ben az ország hontalan kormányzójával is. De élénk, valóban közéleti szerepe mellett java erejét a pókmünek szenteli. A mü első kötetét kéziratban 1875. február havában küldte be a Természettudományi Társulatnak. És még ugyanebben a hónapban, 1875. február 24-én kinevezte őt Trefort Ágoston, a magyar Quartier latine-t megteremtő kultuszminiszter, a Nemzeti Muzeum állattári osztályához őrsegédnek, 600 forint fizetéssel és 200 forint lakbérrel. Ezzel kikötötte a legviharosabb élet hányt-vetett hajóját a főváros biztos révébe, hogy többet el se is hagyja. A császárvárosi géplakatoskodás, a dalmáciai katonáskodás, kolozsvári konzervátorkodás és ujságirói müködés kálváriái után az ország kulturális középpontjába jutott végre, telve tetterővel. Nevét a politikai lapokban megjelent cikkei már országosan ismertté tették volt; értékét pedig már szaktársai is figyelemmel mérlegelték. Alig lépett Herman a Nemzeti Muzeum kötelékébe, máris sulyos, nem egy esetben döntő szava volt a Muzeum ügyeiben. Tudományos vezércélja: az intenziv munka és extenziv hatás azt a gondolatot érlelték meg benne, hogy a természettudományok leiró disciplináinak orgánumot teremtsen. Ezért inditványt nyujt be az Akadémia III. osztályának (1875. dec. 6.) egy meginditandó állat- és növénytani folyóirat tárgyában, majd a Természettudományi Társulat elé is viszi tervét és 1877 elején meg is jelenik a - "Természetrajzi Füzetek" első száma, a Muzeum kiadásában és Herman szerkesztésében. A folyóirat 1897 óta "Annales Musei Nationalis Hungarici" cimen jelenik meg. "A lappangó, néma, szétszórt adatoknak napfényre kell jutniok" - irja a "Megnyitóban" - majd pedig "a második rész kifelé kell hogy hasson" s ezért német nyelvü Revuet mellékel a folyóirathoz. Ebben a tekintetben "ugy kell hogy tegyünk, mint tett a próféta a heggyel; mert valójában, a kulturnépek nagy zöméhez oly arányban állunk, aminőben állott a próféta teste a hegy tömegéhez". Egy évtizeden át szerkesztette Herman e lapot a Muzeum állat-, növény- és ásvány-őslénytani tárainak igazgatóival, Janka Viktor, Frivaldszky János és Krenner József-fel, mint szakszerkesztőkkel. A szerkesztés mégis teljesen az ő vállaira nehezedett. És ez meg is látszik a folyóirat első tiz évfolyamán, amelyekre rányomta a maga hatalmas egyéniségének bélyegét. Az egyes füzetek vezető cikkeit rendszerint valóságos vezércikkekül irta meg, kifejtve a maga kulturpolitikáját. Ő maga entomológiai és ornithológiai tanulmányokkal szerepelt rendesen lapjában, de irt a halakról is és kiadta Petényi kézirati hagyatékát. A szerkesztésben odáig ment, hogy gyakran a táblákat is ő maga rajzolta meg és pedig nem csupán saját cikkeihez, de zoológus és botanikus munkatársainak tanulmányaihoz is. A Tudományos folyóiratokban ujszerü vezető cikkeiben vagy egy égetően sürgős aktuális
szakkérdést vitatott meg, vagy pedig kulturális programmját és politikáját fejti ki - a szakszerüség mellett mindenkor általános érdekü formában. Egyik ilyen vezércikkében a münyelv kérdésével foglalkozik. Magyar tudományos münyelvünket egészséges alapokra ugyanis ő fektette. Csodálatos magyar nyelvérzékével az uj fogalmakra nem faragott uj szót, hanem a népnyelvből kölcsönzött megfelelőket. Amikor például a pók szövő-fonó szerveit irja le, a takácsmesterséghez fordul segitségért. Igy viszi be a tudományos irodalomba a sámjakarom, bordáskarom, fogas serte, fonalszürő, cséve, stb. szavakat. "Alkotásaink - ugymond - ne vétsenek a nyelv szabályai ellen, ne sértsék az ép nyelvérzéket". A nép ajkáról gyüjtött szavaknak meg van az az előnye is, hogy "a nevek alkatából, a szavak gazdagságából ki lehet olvasni azt a szellemet is, amely a népben él, a szemlélődésnek azt a módját, amely e szellem sajátossága, tehát azt az irányt is, amelyet követnünk kell, ha egy valósággal nemzeti jellegü tudományos életet akarunk éleszteni - már t. i. a természetrajzi szakok terén is". És Herman jól ismerte ennek a tételnek jelentőségét. Az ő nagy pókmüve azért tudott széles körökben elterjedni, mert szerzője szakitott az őt megelőző irók tudákos nyelvezetével, nem latin és nem érthetetlenné gyártott magyar szavakat használt, hanem igazi, szintiszta magyar nyelvet. A magyar leiró természetrajz pompás mesterszavait legnagyobbrészt Herman Ottónak köszönhetjük. Hogy különben melyik a szemlélődésnek az a módja, amely a magyarságra sajátos, azt külön is kifejtette egy gyönyörü tanulmányában (Természetrajz - nemzeti szellem): "A biológiai elem az, melyet a magyar szeret és keres, mely szelleme, szemlélődése sajátságának legkedvesebb, amellyel még arra is reá lehet venni, hogy az orismológiai szárazságokkal megbarátkozzék". "A német azt mondja - bizonyitja tételét Herman - a Plataleáról: »Das ist die Löffel-gans«, a fehér szinre és széles csőrre épitve a fogalmat, tehát mit sem törődve az elhatározó életmóddal; a magyar azt mondja »Az a kanalas-gém«, tehát nem zavartatja magát a csalékony külszin által, hanem az elhatározó lábalkat és az életmód segitségével eldönti helyesen". De akad e lapba irt vezércikkei között olyan is, mely széles körben vetett hullámot. Arra gondolok, amelyet Csengery és Haynald akadémiai nagygyülési beszédeiről irt. A Magyar Tudományos Akadémia 1878-ik évi nagygyülésén Csengery Antal elnöki megnyitója után Haynald Lajos kalocsai érsek mondott emlékbeszédet Parlatore, az antidarwinista olasz botanikus fölött. A két beszéd "a tudomány sarkalatos elveire nézve nemcsak eltérő, hanem egyenesen ellentétes volt". Csengery szerint a természettudományok módszere, az induktiv módszer, naponként nagyobb alkalmazást nyer az erkölcsi tudományok terén is; előre feltett tételek helyett szorgalmasan vizsgált tények alapján fejlődik az elmélet nem egy erkölcsi tudományban". Haynald emlékbeszédében épp az ellenkezőjét vallja: "Parlatore valódi tudós volt, nem tartozott azokhoz, kik a legingatagabb behozás (indukció) alapján teremtett és szappanbuborékként támadó és elmuló föltevéseket (hypothesiseket), mély alapu igazságok rovására elfogadni mindenkor hajlandók". Ezzel szemben Csengery szerint "A hypothesisek nem kerülhetők ki, sőt szükségesek már azért is, mert ha kisérlet (tehát indukció) által nem igazoltatnak, a tények, amelyek megcáfolják, uj nyomozásra nyujtanak kiindulási pontokat". Mig Csengery, Virchow álláspontjára helyezkedve állást foglal a szélsőségek iskolai tanitása ellen, addig Haynald ugyancsak Virchowot akként idézi, mint aki "óva intett oly tanok terjesztésétől, melyek tiszteletreméltó őstanokat alapjaikban megrenditenek".
"A tanok tiszteletreméltósága azonban - mondja Herman metsző szellemességgel - nem az ősiségben, hanem az igazságban gyökerezik; az az ősi tan is, mely a földet állónak hirdette, minden tiszteletreméltóságát az »és mégis mozog« igazság miatt elvesztette; Galilei is hypothetice indult, Newton is, Leverrier is... mindnyájan, tiszteletreméltó ős tanok ellen indultak s az inductio, az a szörnyü inductio mind beigazolta a hypothesiseket, ugyannyira, hogy ma dr. Haynald érsek sem kétkedik a föld forgásában, a nehézkedési törvényben, a bolygók létében..." Sebzőre hegyezett tollal támadja Haynald-ot, aki az induktiv igazságokkal szembe állitja a tiszteletreméltó ős tant, a hitet. Herman Ottó, akit Méhely Lajos "a magyar tudományosság élő lelkiismeretének" tisztel, támadása kétségtelenül nem volt alaptalan, bár ugyancsak Méhely szerint neki csak a lényegben van igaza, de formaliter nem, "mert az Akadémiának semmiféle tudományos kérdésben sem lehet testületi véleménye, s minden akadémikusnak joga van egyéni nézeteit leplezetlenül feltárni. A fő az, hogy véleményéért helyt álljon a tudomány itélőszéke előtt, vagyis ne zárkózzék el a tárgyilagos kritika elől s viselje annak következményeit. Haynald Lajos, a jeles botanikus és Kalocsa érseke sem tett egyebet, mint hogy kifejezést adott tudományos hitének, mely semmivel sem volt rosszabb, mint a mai agnosztikus és metafizikai vitalistáké s éppen oly kevéssé vált ártalmára a tudomány haladásának, mint válik napjainknak az a jelensége, hogy Akadémiánk egyik osztályában az ember származástanával összefüggő kérdések homlokegyenest ellenkező világitásban kerülnek napirendre, mint egy másik osztályában. Ennek elnézése lehet közömbösség és lehet gyöngeség, de lehet a körülményekkel megalkuvó bölcs mérséklet is, mert nemzeti szempontból, sőt talán a tudomány érdekében is, még jobb a transcendentális világnézet eme nyilvánulásait beengedni a könyvespolcok homályába, mint kiszólitani az életbe s esetleg felidézni a romlás vizözönét reánk zuditó kulturharcot". A cikket eredetileg napilapba szánta; fel is ajánlotta Csávolszky Lajos-nak, az Egyetértés szerkesztőjének, aki azonban kereken visszautasitotta. Erre a Pesti Naplóban akarta kiadni; át is adta a lap szerkesztőjének, Urváry Lajos-nak, aki másnapra igérte a választ. Másnap aztán meg is jelent - nem a cikk, hanem Haynald titkára Herman lakásán és kérlelte, álljon el a közléstől, majd meg is fenyegette a következményekkel. Urváry ugyanis bemutatta a cikket az érseknek. A fenyegetés természetesen csak olaj volt a tüzre és Herman ki is adta a Természetrajzi Füzetekben. Kalocsa tudós érseke egyenesen a kabinetirodához fordult elégtételért és Trefort, a kultuszminiszter, felsőbb nyomásra fel is szólitotta Herman Ottót muzeumi állásának elhagyására, de csupán ezt a választ nyerte: ha majd Kalocsa érsekének, vagy a Habsburg-ház hitbizományának terhére esik a Muzeum dotációja, haladéktalanul kész lesz a felszólitásnak engedni. Herman valóban csak egy év mulva mondott le állásáról, amikor Szegeden képviselővé választották (1879). A Nemzeti Muzeum igazgatója azon időben Pulszky Ferenc, az emigrációból hazatért tudós archaeológus volt. Ott lakott a Muzeum földszintjének Sándor-utcai frontján, a Kálvin tér és Muzeum utcára néző sarkot pedig Herman Ottó két szobája foglalta el. Itt tartotta éveken át hires viperáját, ezt őrizte hü Csóri kutyája és innen kelt szárnyra-vándorutra szellemének sok szikrája. A két nagy magyar koponya nemcsak hivatalosan, de barátilag is gyakorta érintkezett és a Pulszky-szalon Európaszerte hires szombat estéin mindig szivesen látott vendég volt Herman Ottó.
Tudós, müvész, iró és politikus, egyszóval mindenki, ki Magyarország szellemi életében számot tett, állandó vendége volt a Pulszky-ék hires szalonjának. Aki pedig a távol nyugatról vetődött ide messze keletre, az itt, ebben a szalonban találta együtt Magyarország szellemi arisztokráciáját. A szalon jellege inkább kedélyes, mint komoly volt. Apponyi Albert csodás baritonja itt nem szónoki remekekre, de dalra csendült, Szilágyi, a legnagyobb debatter, szeliden humorizált és megesett az is, hogy a sörényes Herman Ottó kenyérgalacsinokat tapasztva arcára, mimelte a zongoránál annak legnagyobb magyar virtuózát, mig meg nem jelent az ajtóban - maga Liszt Ferenc. De sok pompás intimitást mondhatna is el ezekről az igazán hires estélyekről a szalon aranyos kedélyü Pólija, Pulszky Polyxena. Az estélyek középpontja az univerzális tudásu, pompás csevegő: Pulszky Ferenc volt, akinek mindenki számára volt mondanivalója, bókja, élce, megjegyzése. Brassai-val együtt ők hárman, Pulszky és Herman a XIX. század legérdekesebb magyar egyéniségei. Magyarország szellemi életében az ő sokoldaluságuk, tudományos, müvészeti, politikai és társadalmi szereplésük jelentős nyomokat hagyott. Ez a hatás Brassai részéről gyengébb, ami azonban nem egyénisége rovására esik, hanem abból ered, hogy egyrészt elszigetelten élt az ország szellemi középpontjától, másrészt a tengernyi részletkérdés nem engedett időt Brassai-nak egy standard mü megirására. Pulszky-nak azonban ez is osztályrészéül jutott. A szabadságharc idején végzett nagyjelentőségü politikai müködése és emigracionális tevékenysége az ország sorsára közvetlenül is kihatottak, hazatérve pedig a Nemzeti Muzeum élén és az archaeológia mezején is értékesitette szédületes tudását és megirhatta és befejezhette a magyar ősrégészeti irodalom alapvető müvét is: "Magyarország archaeológiájá"-t. Meglepően érdekes Pulszky és Herman gondolatvilágának találkozása a magyar etnikum kérdésében. Pulszky ugyanis "Eszmék Magyarország története philosophiájához" cimü tanulmányában azt a gondolatát fejti ki, hogy "nem a gazdasági megélhetés, nem a müvelődés, nem a szabadság, nem a jog, nem a dicsőség és a hatalom általában Magyarország történetének kulcsa, hanem mindezeknek a magyar etnikum szerinti kifejezése". "A magyarnak azon sajátságos bélyege, amely intézményeiben, alkotmányában, szokásaiban fennáll, a magyar nemzeti szellem hoz egységet történetének minden jelenetére s ebből érthető sok százados története". Pulszky Ferenc jogi, alkotmánytörténeti és politikai tanulmányai alapján jutott erre a kétségbevonhatatlan tételre, Herman pedig félévszázad multán, Pulszky-tól teljesen függetlenül, ethnografiai kutatásai során. (A magyar nép arca és jellemében és ősfoglalkozásai "Előtanulmányában"). Gondolatviláguk meglepő vezéreszméjén kivül is megnyilvánul egész fellépésükben több rokon vonás. A sokoldaluság, metsző guny és politikai hajlamon kivül megegyeztek még egy kérdésben: a demokráciában, amelyről Pulszky oly találóan mondotta 1870. márc. 11-iki képviselőházi beszédében: "A demokrácia hálátlan volt mindig, hálátlan is lesz, ez a föladata. Épp azért, mivel nem lehet a demokráciában hálára számitani, ezért teremnek benne nagy emberek. Mert csak azok, akik semmiféle hálára nem számitanak, tesznek olyanokat, amelyek a történelemben megélnek". Bár a politika messze taszitotta egymástól elmult időknek ezt a két érdekes egyéniségét Pulszky a 70-es években a leghatározottabb Deák-párti, Herman pedig mindvégig a legszélső Kossuth-párti volt - egyszer, egyetlen egyszer mégis találkoztak - a mérsékelt ellenzék ellenében.
Akkor történt, amikor Dohrn Antal, a nápolyi zoológiai állomás megalapitója 1881-ben Budapesten járt, a magyar dolgozó-asztal bérlete ügyében, Pulszky inditványára nagy társaság rándult ki a Svábhegyre, Dohrn tiszteletére. Pulszky, Szilágyi Dezső és Herman a lóvasuton iparkodtak a fogaskerekü állomásához. Thaisz Elek, a főkapitány már akkoron eltiltotta a lóvasuton a dohányzást. "A budai oldalig respektáltuk is - irja Herman Ottó; - ott azonban Pulszky kivette a szivartárcáját, belőle a szivart, lecsipte a hegyét és betette a szájába; Szilágyi, mintegy ösztönszerüen, hasonlóképpen cselekedett, ugyanigy én is és ezt látta meg a konduktor - hozzám lépett s illedelmesen figyelmeztetett a tilalomra. Erre megszólal Pulszky s azt mondja: - »Eh mit, Herman Ottó! - csináljunk forradalmat! Én forradalmár voltam, maga most is az: gyujtsunk rá!«" Rá is gyujtottak, csak Szilágyi ült veszteg, szájában tartva a szivart: A konduktor figyelmeztette Herman-t a kihágási tilalomra s erre ő rászólt: "- Kedves barátom, mi hárman forradalmat csinálunk, irja fel neveinket és jelentsen föl; én Herman Ottó képviselő vagyok, az ott Pulszky Ferenc muzeumi igazgató, ez pedig... - Halt! - kiáltott Szilágyi - én nem gyujtok rá: jogállamban vagyunk, a törvényt tisztelni kell! - Hát te is csak olyan vagy, mint a pártod - szólt Pulszky - évek óta a szátokban a szivar és nem mertek rágyujtani".[3] Herman Ottót muzeumi szolgálata a fővároshoz kötötte. Itt közel állott az események kohójához, vére és hajlama pedig üzte, hogy fontosabb kérdésekben hallassa szavát. Könnyen megérthetjük, hogy csakhamar ujra hatalmába keritette a morbus hungaricus, a politika. Első nyilvános budapesti politikai beszéde azon a népgyülésen hangzott el, amelyet Plevna eleste alkalmából 1877. dec. 16-án rendezett a törökbarát magyarság. A népgyülés meghivott szónoka ugyan Pulszky Ferenc volt, de Pulszky késett és a nyugati pályaudvar előtti teret, a mai Berlini-teret betöltő tömeg hallani akart már szónoklatot. Fölugrott hát Herman Ottó egy konflis-kocsi tetejére és eldörögte budapesti szüzbeszédét. Forradalmár megjelenése, akkoron még vézna, alacsony alakja, lobogó sörénye, lengő szakálla, metsző hangja és szellemének csillogó sziporkái már első szereplésén meghozták számára azt az általános sikert, amely egész közéleti szereplésén végigkisérte. Tóth Kálmán, azután Tóth Béla effendi, Erődi Béla, a kardhordó hires hatvanas bizottság, benne Szemere Miklós, az ősi Huba-ivadék, Visontai Soma, szegény Szücs pátri, no meg Herman Ottó voltak a törökmozgalom vezérei; ment a diszkard messze Sztambul büvös városába és meghozta a nemzetnek a Corvinákat - a vezéreknek pedig a magas Porta Medsidije rendjét. A bosnyák okkupáció idejére esik életének az az epizódja, amelynek az anarchista jelzőt köszönheti. Az egészben véve ártatlan tüntetést Hoitsy Pál irta meg Herman Ottó halála után (Vasárnapi Ujság 1915. 78. old.). "Az egész ország elitélte azt a vállalkozást, hogy magyar véren hóditsunk meg egy szláv tartományt, amelyből előreláthatólag hasznunk nem lesz soha s amelynek megtartása is nagy erőfeszitésünkbe fog kerülni állandólag. A nemzet fel volt háborodva s oly magas lángokban csapott fel a szenvedély, aminőket azóta se tapasztaltunk soha. Egy népgyülés ugy végződött a lovardában, hogy annak egész közönsége, magával ragadva a résztvevő függetlenségi képviselőket - Kállay Ödönt, Simonyi Ernőt, sőt a jámbor Helfy Ignácot is - felvonult a miniszterelnöki palotába s berontott annak belső helyiségeibe is. Bomladozott a szabadelvü párt tábora is. Széll Kálmán lemondott a pénzügyminiszterségről, Bittó István, Kerkapoly Károly, Szilágyi Dezső sok más jelessel együtt az ellenzékhez csatlakoztak. A megtépázott
többség is oly felirati javaslatot fogadott el (Falk Miksa szerkesztésében), mely a bizalmatlansági szavazattal is fölért, ugy, hogy Tisza Kálmán kénytelennek érezte magát, elbocsátását kérni a királytól. Ebben az időben bizalmas baráti lábon állottam Hindy Árpáddal, az akkori félhivatalos lapnak, az »Ellenőrnek« szerkesztőjével. Minden este össze szoktunk volt jönni néhány iróval és tudóssal a »virágcsokorhoz« cimzett vendéglőben egy pohár sörre, s a társaság egy része vacsorára is ott maradt. Hindy közölte velem egy este bizalmasan, hogy rövid idővel azelőtt robbanás történt a szabadelvü párt helyiségében. Ő maga is fent volt ott a kérdéses időben. Egy nyilvánvalólag puskaporral töltött petárda robbant fel, az ablakok bezuzódtak, nagy ijedelem fogta el az embereket, Szontagh Pál (a nógrádi), aki épp Tisza Kálmánnal tarokkozott, lefordult a székről, de ember épségében kár nem történt. S néhány nap mulva a miniszterelnöki palota ellen követtek el hasonló merényletet, mely alkalommal bezuzódtak a Szent György-téren fekvő házak ablakai. A lapokba erről csak egy rövidke hir került, feltünő tehát - mondotta Hindy, hogy ez alkalomból Herman Ottó egy cikket tett közzé a »Vasárnapi Ujság«-ban arról, hogyan kell a petárdákat késziteni.[4] Még feltünőbbé teszi a dolgot az, hogy a robbanáskor éppen olyanfajta petárdák használatát lehetett megállapitani, aminőket Herman leir, aki cikkében tréfába burkoltan a bombavetésben »szakértőnek« mutatja be magát. Miután tudtam Hindyről, hogy Herman Ottó iránt jóindulattal és tisztelettel viseltetik, ugy fogtam fel e közlést, hogy az továbbadásra van szánva s igy kötelességem tudatni a dolgot Hermannal. Amugy is baráti bizalmas lábon állottam vele, találkoztunk csaknem minden nap s épp e nyáron együtt korteskedtük végig az egyik választókerületet. Midőn közöltem vele a Hindy előadásából kiütköző gyanut, elnevette magát, nem is titkolózott valami erősen, hanem bevallotta, hogy a robbanásokat nem ő csinálta ugyan, de része van azok rendezésében. A rendőrségtől pedig annyira nem fél, hogy a petárda-robbanást előre bejelentette egy barátjának (Báró Kaas Ivor néhány év előtt elhunyt nagynevü publicistánknak, ki azt helyeselte, de benne részt nem vett) s a »Vasárnapi Ujság«-ban megjelent cikket pedig egyenesen a rendőrség bosszantása céljából irta. Neki ugymond nem kell semmitől sem tartania, mert a petárdák ugy voltak készitve, hogy senkiben kárt nem tehettek és ő oly gonddal tüntetett el minden nyomot, hogy ellene semmit sem fognak tudni bizonyitani. Azután elmondta a részleteket. Ijesztés volt a céljok és semmi egyéb. Azt remélték, hogy nyomást gyakorolhatnak a szabadelvü párt tagjaira s megfélemlitik a kevésbé bátrakat, ha egy oly petárdát robbantanak fel, amely lehetőleg nagyot puffanjon s azt a hatást keltse, mintha valóságos bomba explodált volna. A petárdát Hermannak a Nemzeti Muzeumban levő lakásán készitették. Állott pedig e petárda egy fontnyi puskaporból, melyet egyszerü ujságpapirosba csomagoltak, erős zsinórral keményen összekötöttek, hogy a puffanása minél nagyobbat szóljon. A meggyujtáshoz pedig egyszerü szivargyujtó zsineget alkalmaztak, aminőt vadászaton s a szabadban szoktak használni a dohányos emberek. A petárdát aztán nem maga Herman, hanem a társa - akinek nevét sohase közölte velem - helyezte el a szabadelvü párt körhelyiségében. Az illető behatolt a kör épületének lépcsőcsarnokába oly időben, amikor ott senki sem tartózkodott, égő szivarjával meggyujtotta a kanócot, s aztán letette a petárdát a földre s eltávozott. Néhány nap mulva Hermannak ugyanaz a barátja a miniszterelnöki palota mellett robbantott fel egy másik petárdát. Dacára, hogy a rendőrség fokozottabb éberségére kellett számitania s dacára annak, hogy a honvédelmi minisztérium előtt katonai őr áll egész éjjel, a tettes bement abba az udvarba, mely a miniszterelnöki palotát a várszinháztól elválasztja s ott robbantotta fel petárdáját. Ugy hallottam akkoriban, hogy a várban levő összes katonaságot fölverték, de a tettes akkor már tul volt a veszélyen. Ez volt Herman Ottó szerepe a bombavetésben. Jellemző különben az ő felfogására az a tény,
hogy a »Vasárnapi Ujság«-ban megjelent cikkében az Orsini-féle bombák készitéséről is megemlékezik, de hozzá teszi, hogy ilyeneket, amelyek mások életében is kárt tesznek: magyar ember nem használ". Népszerüsége egyre terjedt. Mig 1875-ben néhány barátja akkori szükebb hazájában, Kolozsvárott léptette fel képviselőjelöltül, addig 1878-ban (jul. 14.) már Szarvas függetlenségi pártja lépteti fel, mandátumhoz azonban csak Szegeden jut 1879 október 27-én. Szeged városának II-ik (alsóvárosi) választókerülete ezen a napon választotta meg gróf Károlyi Sándor-ral szemben hatvanöt szótöbbséggel. Kállay Ödön, a "nem koronázó hetek" egyikének halála után ugyanis elárvult kerülete Kossuth Lajos-hoz fordult jelöltért. És Kossuth Herman Ottót ajánlotta, akinek agyát, tollát, szivét levélből már jól ismerte. Amikor a szegediek küldöttsége megjelent Herman Ottó-nál, hogy menne velük programmbeszédet mondani: Herman a nála nem is oly szokatlan pénzszükében volt. Elment hát bizalmas barátjához: Szily Kálmánhoz. - Barátom, a szegediek képviselőnek jelöltek, de nincs egy megveszekedett fityingem se. Hogy menjek le kortesutra? Szily adott neki harmincöt forintot, azaz hetven koronát és amikor Herman Szegedről, a mandátummal zsebében, visszakerült - még tizenhét forintot visszahozott belőle. Azóta se került a parlamentbe ilyen "tiszta mandátum"! A magyar politika horizontján időnként, periodikusan nehéz, komor felhők gyülnek meg. A konzervativ és radikális pártok ellanyhuló küzdelmei förgetegbe csapnak át, a felhők közelednek és ellentétes elektromos töltésük hatalmas villanásban egyenlitődik ki. A villámlás dörgéssel, záporral jár. Bizony megesik az is, hogy a magyar levegőt sortüz reszketteti meg; vér is hull. Ilyen izgalmas, forró idők jártak 1879 végén, 1880 elején is. A boszniai okkupáció fölkavarta a kedélyeket, Széll Kálmán, a legfiatalabb, pénzügyminiszter az okkupáció miatt letette tárcáját, az ellenzék ujult erővel izgatott eszméi mellett, ami - minthogy éppen közigazgatási reform körül folytak a viták a parlamentben - széles körben népszerü is volt. A közjogi ellenzék legerősebb sajtóorgánuma ezidőben a Csávolszky Lajos szerkesztette, lepedő nagyságu "Egyetértés" volt. Ennek hasábjairól irányitották a függetlenségi párt politikáját a párt akkori vezérei: Eötvös Károly, Hoitsy Pál és akkor még Verhovay Gyula. Herman Ottó is munkatársa már régóta. 1879-ben Eötvös és Verhovay összekülönböztek és Verhovay külön lapot inditott: a "Függetlenség"-et. Az uj lap köré tömörültek azután Verhovay főszerkesztése alatt Herman Ottó és Hoitsy Pál, mint vezércikkirók: Inczédy László, államfogházzal is sujtott "lázitó" poéta, mint "ujdondász", Tóth Béla, az Esti levelek későbbi népszerü irója és Hentaller Lajos, mint rovatvezetők. Ekkortájt pattant ki az első nagyszabásu magyar közgazdasági botrány, az a másfélmilliós sikkasztás, amely a kisbirtokosok földhitelintézetét kárositotta meg. A földhitelintézet akkori elnöke, Végh Ignác, tagja volt a Nemzeti Kaszinónak. Kaszinói és hozzá mágnáskaszinói tagsága csak olaj volt a tüzre. Az ellenzék szélsőárnyalata politikai tőkét kovácsolt a teherviselő kisbirtokosokat sujtó sikkasztásból és megindult a hajsza. A "Függetlenség" 1880. évi első számában "Frakkos banda" cimen vezércikk sorozat indult meg, amely kegyetlenül támadta a kaszinózó társadalmat. A cikkeket fölváltva többen irták: Verhovay, Herman, Hoitsy és mások. Hangjuk egyre élesedett, mig végre báró Majthényi Izidor provokálta Verhovayt. A párbajt 1880. január 10-én vivták meg és eredménye: Verhovay sulyosan megsebesül. Ez azután lángra lobbantotta a zsarátnokot, a főváros vérbe borult.
Frankel Leó, az óbudai születésü aranymüves, aki 1870-71-ben a párisi Commune közmunka minisztere volt, ekkor már mintegy kétezer malom- és fémmunkást tömöritett szakszervezetbe. A szakszervezet vezetői, Frankelt is beleértve, nem birták a magyar nyelvet és ezért - hogy eszméiket a vidéken is terjeszthessék - érintkezést kerestek a magyar politikusok akkori radikális árnyalatával. A tárgyalásokat Csillag Zsigmond budapesti orvos közvetitette. Javában folytak a tárgyalások, amikor a Majthényi-Verhovay-párbaj lezajlott. Verhovay sebesülésének hirére, még aznap este hatalmas méretü tüntetés dübörgött végig a Hatvani - a mai Kossuth Lajos-utcán, a Nemzeti Kaszinó előtt. A tüntetést Herman Ottó és Csillag Zsigmond szervezték; Csillag vezette a munkásságot. Thaisz Elek, a hires rendőrkapitány, megsejtette a tüntetést és a Szép-utcában egy szakasz gyalogos rendőrt állitott fel. Az esti órákban felvonult a szociálisták hatalmas tábora. A Kammon-kávéház[5] sarkán nagy tömeg verődik össze, Hoitsy Pál egy kerékvetőről teszi felelőssé a főkapitányt a történtekért: "Mondja meg Herman Ottó-nak, hogy ne lázitsa a népet" - hangzik a válasz. Herman ezalatt hölgytársaságban nyugodtan sétált a Hatvani-utcában. Thaisz szavaira azonban a rendőrök sorfala elé ugrik: "Ide lőjjenek - ugymond - én vagyok felelős". - Nem lőttek. Thaisz elparancsolta a legénységet. Azokban az időkben a forradalmi megmozdulások élén ott állottak mindig a vezérek is... A tüntetések másod- és harmadnap megismétlődtek; ezen dördült el az első sortüz. Egy békésen járókelő joghallgató, Schwarz Adolf és egy jámbor bérkocsis, Hajnal András elesnek; ártatlanoknak közös végzete! Erre azután elnémultak a tüntetések. Herman pedig Verhovay megsebesülésekor átvette a Függetlenség szerkesztését - február végén azonban már megvált a laptól. És ez a nagy szivember, aki az izgalom paroxizmusában is meg tudja akadályozni a vérontást, a mások vére ontását, pályájának legviharosabb napjaiban, a vázolt mozgalmak és a Schulverein-ügy legmagasabbra csapó hullámai közepette, ráér arra, hogy a némán szenvedőknek is gondját viselje: országos mozgalmat indit az állatok védelme ügyében. Ami vele az állatvédelem eszméjét fölkaroltatja, az nem tulzott, beteges érzékenység, hiszen a viviszekció jogosságát hirdeti, - hanem józan itélet: szebb, jobb az ápolt, a kimélt állat; a védett állat pedig hasznot is hajt. Egész kis kötetre rug azoknak a tárcáknak sora, amelyeket az állatok védelme érdekében a Budapesti Hirlapba, Vasárnapi Ujságba, Magyarország és a Nagyvilágba stb. irt vagy külön füzetekben adott ki. Ebből az időből ered Vizvári pompás mondása: "Magyarországon a pókok és halak egyetlen protektora Herman Ottó, a lepkéké és bogaraké Emich Gusztáv, az operáé pedig se dalos, se zenész, egyedül csak a Lipótváros". (Élet 1909. okt. 3. 410. old.). 1882 tavaszán azután Királyi Pál és Rökk Szilárd társaságában formálisan is megszervezte az Országos Állatvédő Egyesületet - ugyanakkor, amikor a parlament padsoraiban leghevesebb harcait vivta. Állatvédelme már fogalomszerüvé vált; a népszerü Porzó, a főváros "hermanottóiról" beszél (Utazás Pestől Budapestre 89. old.), egyik legmelegebb tárcája pedig, az "Ave Regina", valósággal európai feltünést keltett: 17 német, 3 francia és egy angol lap vette át. És hányszor szólalt meg meleg szive az emberszeretet nevében! Mert "az állatok iránti rokonszenv talajából kihajt a virágok virága, a tiszta emberszeretet". "A mérges csók" - az, amely a bucsujáró kegyhelyek maroknyi szenteltvizében ezreknek testi épségét veszélyezteti és megfakad a krisztusi emberszeretet merő formalizmusából, - ez a szivből kibuzgó és szivbe markoló feljajdulása 1876-ban jelent meg a Természettudományi Közlönyben. Átvette azután ezt az érző sziv melegével és gondolkodó elme világával megirt igazán keresztényi irást
csaknem az egész világsajtó: Ausztráliában is megjelenik, a belga Independence pedig vezércikket irt róla - miközben idehaza az Urnak tulbuzgó szolgái még a keresztvizet is letagadták irójáról. Ugyanilyen hatása volt "A difteritisz"-nek (1878) s a "Caverna mortis"-nak (1899). Kevesen tudják, hogy Hieronymi Károly Herman Ottó "Egy tippantás"-ának (1899) hatása alatt rendelte el a ceruzanedvesitő szivacsok alkalmazását postahivatalainkban. Hogy, de hogy tudott az ő egyébként sebzőre hegyezett tolla a sziv legrezzenőbb hurjain játszani!
A hámori tó (Tury József fölvétele)
DELELŐN Gyönyörü és ősi magyar szó delelőnek mondja azt az időpontot, amikor a hajnalpirkadáskor föltünt központi bolygó pályája felét befutotta, elért a csucspontra, ahonnan pazar bőkezüséggel ontja forró sugarait. Ezek az izzó fénykévék életet lehelnek minden szervezetbe, tüzük alatt zöldell a vetés, érik a kalász, zamatossá válik a gyümölcs és mi önfeledt mohósággal szivjuk magunkba a teljes szinpompájában kibontakozott nap virágfakasztó melegét. Herman Ottó életpályájának delelőjéhez értünk. A hámori chirurgus autodidakta fia alig két évtized alatt ma már utána nem csinálható karriert futott be, a névtelen kis géplakatos felküzdötte magát országszerte ismert egyéniséggé, aki kicsiny nemzete kulturáján kivül megszolgálta már a nemzetközi kulturát is. Szellemének ősi zsenialitása leküzdötte már az autodidaxis fogyatékosságait s most megkezdődik az a másfél évtizedes delelő, amelynek tartama alatt kápráztató gazdagsággal ontja a lángelme tengernyi sziporkáját, mindmegannyi gyöngyszemét a magyar kulturának. Törvényhozói munkálkodása nem akadályozza meg abban, hogy igazi hivatását ne szolgálja. Nála a politika nem abszorbeálja egész munkaerejét, nem is cél, csak eszköz és kötelesség. Az utca sortüze elől a természet csendjéhez menekül. A hatalom részéről "lázitásnak" bélyegzett politikai agitációi közepette tovább figyeli a tücsök hangszervét, a pók szövés-fonását, a rovarok metamorfozisát. És kimegy Karlsruheba, hogy Blankenhorn tanár intézetében és szőllőtelepén tanulmányozza a fillokszerát és az ellene való védekezést. Utolérhetetlen népszerüsitő tehetsége mindjobban előtérbe lép és megkezdi azoknak az előadásoknak sorát, amelyekkel értékileg is kevesen, hatásukban azonban senki sem veheti föl a versenyt. Szily Kálmán páratlan sikerü agitátori ereje az egyre népszerübbé váló Természettudományi Társulattal természettudományi estélyeket, szabatosan szólva "népszerü természettudományi előadásokat" rendeztetett, amelyek hol az Akadémiában, hol a tudomány- vagy müegyetem valamelyik tantermében hangzottak el. Ezek keretében lépett Herman Ottó is az élőszóval is népszerüsitő buvárok sorába, - az egykoru lapok tudósitásai szerint utolérhetetlen sikerrel. Közéleti népszerüsége, ragyogóan szellemes, fordulatai, témáinak ügyes megválasztása, magával ragadó előadási modora oly nagyszámu közönséget vonzott estélyeire, hogy szüknek bizonyultak a terem falai, szüknek a folyosók - ugy, hogy nem egy előadást meg is kellett ismételnie. Első ilyen előadásában: "A nagy ut" (1879) a madárvilág tavaszi vonulását tárgyalta, a másodikban az "átalakulások világát", azaz a rovarok metamorfózisát ismertette. Abban az időben természetesen még szó sem volt vetitett képekről. Elsötétitett hallgatóterem nem is illett volna az ő előadási modorához. Neki fény, világosság kellett, hogy fordulatos előadásainak pointje hatást keltsen. Mert Herman Ottó még tudományos előadásaiban is debatter volt. Zömök, izmos alakja az előadói emelvényen megnyult, vállát verő haja, hosszan lengő szakálla, határozott tekintete mind fokozták szellemes előadásainak hatását. Mesteri kezével maga rajzolta meg a földön csuszva azokat a méteres vásznakat, amelyek előadásának tárgyait szemléltették. És amikor frakkjának ragyogó plasztronja fölvillant az emelvényen, sörényes-szakállas, de mégis elegáns alakja felejthetetlenül bevésődött hallgatóinak emlékébe. Boldog idők, amikor a tudós még hatást tudott gyakorolni! Tudott, mert hiszen a Humboldtok, a Darwinok, a Haeckelek századában vagyunk, amikor összefoglaló, nagy perspektiváju elmék még át tudták tekinteni szédületes problémák egész tömegét. Az a század letünt és mi, az uj század gyermekei, a szőrszálhasogatásig specializált részletek tömkelegében fuldoklunk.
A népszerüsités nagy közmüvelődési jelentősége mellett a népszerüsitőre hátrányos is lehet. A mások nagy eredményeinek összefoglalása, költői mezbe bujtatása ugy lefoglalja idejüket, hogy eredetit alig alkothatnak. Rendszerint nem is alkotnak, - mint a materialista Büchner, a monista Bölsche vagy Carus Sterne (Krause E. L.) - mert a módszeres eredeti vizsgálattól elszoknak. Nekik elég a mások eredménye; az ut, mely hozzá vezetett, őket nem érdekli. Herman ebben is kivétel: a legritkább esetben népszerüsitette csak mások eredményeit, rendszerint a sajátjait, amiből következik, hogy alkotnia is kellett. Alkotott is. Első nagy müve: "Magyarország pókfaunája" nemcsak eredeti vizsgálatokat tartalmaz, de az irodalom szétszórt adatait is összefoglalja és mindezt széles rétegek előtt közérthető nyelven és modorban, tehát népszerüsitve is teszi. A mü megjelenése óta uj gondolat foglalkoztatja. Még muzeumi szolgálata idején bukkant rá Petényi János Salamon-nak, az első magyar tudományosan képzett zoológusnak kézirati hagyatékára. Ez a hagyaték - a magyar tudomány pótolhatatlan kárára - már csak töredékekből állott. Petényi egy életen át dolgozott tervszerüen Magyarország gerinces állatairól irandó müvén. Külföldi barátai: Naumann János Frigyes, az öreg Baldamus és Heckel Jakab, a bécsi haltudós - meglevő leveleik tanusága szerint - ismételten biztatták Petényit, kérték, sőt a közkultura nevében követelték tőle, adja ki anyagát, amely Középeurópa terra incognitájának megbecsülhetetlen kincseit tartalmazza. Petényit azonban anyagi okok és kartársainak érzéketlensége akadályozták meg müve befejezésében és kiadásában. 1855-ben bekövetkezett halála után pontosan rendezett kéziratai, végső akarata értelmében a Magyar Tudományos Akadémiára szállottak azzal a kikötéssel, hogy ha az Akadémia nem adná ki, ugy természetes örököseit illetik. Az Akadémia kilenc év multán ki is adta a hagyaték őslénytani részét; a sajtó alá rendezést Kubinyi Ferenc végezte. A hagyaték többi részének azonban nyoma veszett. Kézről-kézre vándorolt a kincseket tartalmazó láda; ami azonban megmaradt belőle, az vajmi kevés. A fönnmaradt anyag ornithológiai részét és a denevéreket Herman Ottó és tanitványai: Chernel István, Csörgey Titusz, Madarász Gyula és Tauscher Gyula dolgozták föl; néhány palaeontológiai töredéket az Ornithológiai Központ, emlősökről szóló anyagot pedig az Akadémia őriz maiglan is. Az iratok egy része a hetvenes években Kubinyi Ferenc hagyatékával az archaeológus báró Nyáry Jenő birtokába került, aki azokat Herman Ottó rendelkezésére bocsátotta. Ezek az iratok magukban foglalták a Petényi megfigyelte hatvanhét halfajnak és fajtának elterjedési viszonyait, a hozzá tartozó százhetvenöt magyar népies elnevezéssel együtt. "Legott eltökéltem magamat - irja később Herman -, hogy azt a 175 halnevet összeállitom és kiadom; sőt az értekezést meg is irtam. (Petényiana. Magyar Nyelvőr 1884.) De volt ezek között egy fajnév, amely iránt biológiai szempontból kétségem támadt; a varsinta vagy vasinta, balatonmelléki halnév, amelyen Petényi a Phoxinus laevis halat értette, de megjegyezte, hogy a halat a Balatonból nem látta. Tudtam, hogy ez a hal kizárólagosan hegyi patakok lakója; a dolog ingerelt s eltökéltem magamat a helyszinen való utánjárásra... Kerestem a halat Siófokon, majd Balatonfő táján, majd Kenesén, s végre Tihanyban, ahol megkaptam s meggyőződtem, hogy Petényi tévedett, mert ez nem a Phoxinus, hanem az Acerina cernua L., vagyis a vágó durbincs volt. Siófokon ekkor szememet szurta a soknemü halászszerszám; kezdtem én azt jegyezgetni, s minthogy az egyes részek is érdekeltek, hozzáfogtam a rajzoláshoz is". Kiindul tehát egy faunisztikai kérdésből és amikor révbe ér, ez a rév már nem a szorosan vett biológiai tudományok partján, hanem a néprajz mezején nyujt számára otthont. Herman Ottó azonban az ethnographiát sohasem történeti tudománynak, hanem következetesen mindig természettudománynak tekintette és főleg ergológiai részét müvelte.
Herman Ottó hal-faunisztikai kutatásai során hamarosan észrevette, hogy a halak leirásánál, buvárlatánál, sokkal érdekesebb, értékesebb, sürgősebb és hatásosabb eredményekhez juthat, ha figyelmét a halászok természetrajzára és a halászat módjára forditja. Megbeszélte tehát tervét meghitt barátaival: Szily Kálmán-nal és Semsey Andor-ral, a magyar Carnegie-vel. A csöndes visszavonultságában a természettudományokra százezreket áldozó páratlan magyar maecenás, egyetlen szóra magáévá tette a tervet és ettől a perctől fogva megértő támogatója maradt Herman Ottó-nak minden törekvésében. Ő, a passzionátus geológus és mineralógus, akinek áldozatkészsége nélkül ma aligha állana a Földtani Intézet Stefánia-uti büszke palotája, fönntartás nélkül mindenkor rendelkezésére bocsátotta támogatását Herman Ottó-nak, mert érezte, hogy Hermannak minden tette magyar ügy, a nemzet ügye, a tudás ügye. A terv hamarosan megvolt és Herman 1883. julius 28-án, a parlament nyári szünete alatt megkezdte rendszeres gyüjtőutját. A Dunántulról átment az Alföldre, bejárta a Tiszamentét, majd pedig Erdélyt. A küszöbön állott 1885-ös országos kiállitáson bemutatta gyüjtésének egy részét; a gyüjteményhez irott kicsiny katalógusa (Ősi nyomok a magyar népies halászatban) Európaszerte fölkeltette a szakemberek figyelmét. Mielőtt azonban halászati körutján tovább kisérnők, térjünk ki egy kicsiny, de egész életére kiható következményekkel járó epizódra. Fekete Izidor, a Vadászlap egyik 1883. évi számában meghatóan irta le egy stiglinc tragikus öngyilkosságát. Herman Ottó ugyane lap hasábjain néhány szellemes megjegyzést füzött a megrázó leiráshoz és a maga részéről el is intézte a szentimentális részletekben bővelkedő vitát. Kapta magát erre egy, a királyhágón tul élő ügyes tollu irónő, aki a kolozsvári "Ellenzék"-be irogatott abban az időben Judith álnéven és e lap 1883. évi augusztus 14. és 16iki számaiban lándzsát tört Fekete Izidor álláspontja mellett, mert hát neki is volt - irja cikkeiben - egy csacsogó csókája, s ez a dédelgetett kedvence - szintén öngyilkos lett. Herman Ottó erre is válaszolt, sok szeretetreméltósággal, gáláns bókokkal; de egy kis csipkelődéssel. Judith viszontválasza - kevesebb természettudományi logikával ugyan - oly ügyesen volt megfogalmazva, hogy az aposztrofált tudós ornithológus erre már nem tudott felelni. "Eh, asszonybeszéd" - és folytatta halászati tanulmányait. Telt, mult az idő s egy szép napon egymásba botlanak az utcán Herman Ottó és régi jó barátja, Borosnyay Oszkár. Borosnyay Erdélyországból jött föl, volt hát elég közös téma. Mit csinálnak a kolozsváriak? hát a Muzeum? no meg Erdély sajtója? "Apropos, sajtó, nem tudod, ki az a Judith, aki az Ellenzékben vitára kényszeritett? Éles tolla van". "Oh, hogyne, az a nővérem" - felelte Borosnyay és barátja megnyugodott, mert szeretett nyilt sisakkal küzdeni és most már tisztában volt ellenfelével. A politikusok egy része - pártkülönbség nélkül - abban az időben a jó Csalányi asztalánál találkozott esténként. Oda járt Irányi Dániel, a függetlenségi párt gerince, oda Thaly Kálmán, Rákóczi fejedelem "hüséges öreg iródeákja", Veszter Imre, Hoitsy Pál, Farkas László, az orvos, Szilágyi Dezső, a magyar jogászok büszkesége, Grünwald Béla, a közigazgatási reform tragikus végü előharcosa, Kovács Gyula, a későbbi rektor magnifikusz, Kerkapoly Károly, Magyarország egyik legnagyobb tudásu, de talán legszerencsétlenebb kezü pénzügyminisztere és odajárt Herman Ottó is. Csupa határozott egyéniség, csupa kitünőség. Már jó ideje szemet szurt ennek a társaságnak, hogy a Herman Ottó cilindere nem olyan borzas; mintha le volna simitva; ha nem is kefével, de legalább a kabát ujjával. Rosszat sejtettek. Egyszer azután a későbben érkezők meglesték, hogy ugyan mi is van abban a csomagban, amit Herman oly gondosan a szomszéd asztalra helyez. Hát bizony abban virág volt, de nem ám botanikai vizsgálatra, mert hiszen azt nem kell hamis szalaggal pajzánan átkötni. "Te Ottó! Csak nem?"
Hát igen! Herman Ottó agglegénységének félszázados jubileumát esküvővel ünnepelte meg: 1885. julius 25-én az avasi evangélikus templomban, Miskolcon, megesküdött egykori ellenfelével, Judith-tal, azaz hogy Borosnyay Camillá-val. Borosnyay Camilla, nagyborosnyói Borosnyay László negyvennyolcas honvédőrnagy és neje, Orbai Karolin leánya (szül. Kézdivásárhelyen 1846. szept. 14.), első izben Bornemissza Istvánhoz ment férjhez, de csakhamar, 1884. tavaszán elváltak. Ekkor kezdett irogatni. A szülői háznál szerzett nagy müveltsége, párosulva valóban kivételes szellemességével, amely metsző élességig tudott fokozódni, a magyar irodalmat néhány igazán remekbe illő novellával és apróbb regénnyel gazdagitotta, (Knopfmacher, Ember volt, Kisvárosiak, Évi) a Kerekes kutról irott tárcája pedig a magyar novellairodalomnak valóságos gyöngyszeme. Költeményeket is irt: az Arany János-hoz intézettet maga a nagy epikus és balladairó köszönte meg. A szülői háznál ismerte meg Teleki Sándor gróf is, a tollforgató világjáró ezredes és faragott számára a Petőfi nászát látó koltói hársak egyikéből históriai papirvágó kést, mely haláláig férje asztalát diszitette.
Herman Ottó és felesége (Wartha Vince fölvétele 1885) Második házassága után is hü maradt az irodalomhoz; az Egyetértés és Kiss József hetilapjának hasábjain megjelent irásai után azonban mindinkább az apróságok világát: a gyermekirodalmat müvelte. A Fészek, Sok vers sok képpel, Pitty-Palatty, Ők ketten, az Én Ujságom olvasóit gyönyörködtették. Válása után Zirzen Janka intézetében szerezte meg a háziipari tanitónői képesitést. Ebben az időben Herman Ottó sulyos mellhártyagyulladáson esett át, egy reggelen megjelent betegágyánál, atyja társaságában, ellenfele, Judith és meleg, féltő gonddal ápolta, óvta. Talpra is állitotta - meg is házasitotta. Amikor Herman Ottó aráját bemutatta nővéreinek, azok bizony megkérdezték a menyasszonytól, tudja-e, mire vállalkozott. Mert hát nem is volt könnyü dolog a Herman Ottó feleségének lenni. Az ifju férj már gyerekkorában bogaras ember volt, hát még félszázados agglegénység után. Hány éjszakát virrasztott át a fiatal asszony, mert félt, hogy urának lágy haja, hosszu szakálla tüzet fog a szájában füstölgő szivar parazsától. Mennyi féltő gonddal kellett csontos, sovány alakját kemény, izmos hussal kipárnázni, hogy meghosszabbitsa földi életét... A mézesheteket a Hámorban töltötték, ahol folyt a munka serényen tovább. Elkészült a halászati mü általános része, azután a történeti, majd az élő anyag, végül a természetrajzi rész és 1887 karácsonyán ott feküdt a "Magyar Halászat Könyvé"-nek mindkét kötete - Semsey Andor-nak dedikálva, - a karácsonyfa alatt, első példányában "a feleségnek" ajánlva. A diósgyőri "Hámor"-ban, a magyar föld egyik legbájosabb völgyében iródott "A Magyar Halászat Könyvé"-nek javarésze. Ennek a völgynek szép és vonzó szerep jutott a magyar irodalom történetében. Ez volt a Tempe-völgye nálunk, a "Magyar Tempe", amely Kazinczy-tól Miskolc patriarka-poetájáig,
ősz Lévay József-ig, annyi költőnk tollát fakasztotta meg. És Herman Ottó irásainak nem egy gyöngyszeme is itt született meg ebben a magas hegyek, lombos bükkök környezte vizcsobogásos völgyben.
A hámori völgy (Békei Ödön fölvétele) Magunk mögött hagyva Diósgyőr széntől kormos gyártelepét és Ujdiósgyőr falvát, lankás kocsiut vezet a Szinva patak mentén a hámori völgybe. Elhagyva balkéz felől a fürészgyárat és a régi papirmalmot, gyalogszerrel jó félóra alatt a Puskaporos sziklafülkét érintjük, amelynek ormáról a monda szerint egy molnárlegény rántotta magával kedvesét. Itt kissé délnyugatnak kanyarodik az eddig nyilegyenes ut, átmegyünk egy rövidke alaguton, természetes sziklakapun, fölöttünk a Szeleta-barlang szádja nyilik meg, lent a völgyben pedig Alsóhámor apró házai villannak föl. Még egy kis kanyarodás, most már egyenesen délnek, megpillantjuk Felsőhámor községet, jobbra pedig a magyar föld egyik legszebb tavát: a hámori tavat. Sima tükrét egyetlen vizfodor sem zavarja, hatalmas hegyek katlanszerüen zárják körül, ormuktól tövükig ősi bükkös boritja lankásukat és a fenségesen komor erdőség a tó tükrén az ég azurját csókolgatja. A tó néma. Amott tulnan a Garadna vize táplálja, de medrében elcsendesedik: nesz ne zavarja a föld e bájos zugát! Csak lejjebb, a hid alatt, ahol a fürge Szinva fut sellőről sellőre, kél halk moraj: a tó vizével egyesült Szinva miniatür vizesése. Parányi itt minden, alagut, vizesés, tó, patak, hogy a Bükk fenséges ölén, kis területen egyesülhessen mindaz, ami a természetben gyönyörüség. Ebben a hámori völgyben áll az az "erdei lak", amelyet jó Gyulai Pál, a modern magyar kritika apja ekként énekelt meg: AZ ERDEI LAK "Kies völgyben, a Bükk tövén Egy kis lakban tanyázom én, Mohos sziklák, erdők védik, Bár lakhatnám itt mindétig. Csendes hely, csak a patak zug,
Erdőn csak a vadgalamb bug, Reggel ébreszt, este ringat Világ zaja ide nem hat. Oh ne is! volt benne részem, Kifáradtam már egészen. Ugy szeretnék megpihenni, Egyedül magamé lenni. Sebeim, mint itt a fának, Lassanként begyógyulnának, Derülnék a napsugárral, Dallanék vidám madárral. Hiu ábránd!... erdős kis lak, Alig jöttem, s már itt hagylak, Sors ellen küzdök hiába Mennem kell világ zajába." (Budapesti Szemle 1887.) Nem hiába irta a költeményt Gyulai Pál és nem hiába olvasta mindenkori ellenlábasa, Herman Ottó, mert a Budapesti Hirlapban rövidesen tárcacikk jelent meg az ornithológus Herman-tól, amelyben kimondja, hogy "Gyulai a Hámorban ott is megbugatja a vadgalambot, ahol nincsen; mert nem is lehet". Hónapokig folyt levélbelileg a vita, amelyben Herman okfejtése a következő volt: A költeményből kivehető, hogy a szóban forgó erdei lak a borsodmegyei Hámornak un. alsó részében ama sziklaszoros alatt áll, amelyből a Szinva patak kitör és sziklákon, eséseken át bukva, zug, a védő erdők pedig arra a részre vonatkoznak, amely a Fehérkőlápa lejtőjéhez és az u.n. "Puskaporos torony" sziklagáthoz tartozik. A költő nem szabatos, amikor a "Bükk tövéről" beszél, mert a Bükk az egész hegység földrajzi neve, amelynek ott a lába, ahol végződik, igy tehát ott a töve is s igy nem fedi az Alsó-Hámor helymeghatározását. Mert a Hámor lehet a Bükk ölén vagy méhében, de tövén soha. Itt, az Alsó Hámorban pedig a vadgalamb elő nem fordul, tehát nem is bug s igy reggel se ébreszthette, este se ringathatta Gyulait. Ekkor azután megszólalt szelid Lévay József, Borsod vármegye akkori főjegyzője, Gyulainak a sirig hüséges barátja és kiállitotta a következő "hivatalos iratot": "VADGALAMB IGAZOLVÁNY A diósgyőri koronauradalom minden erdésze s minden vadásztársam igen jól tudja s én magam is folytonos tapasztalásom után igazolom, hogy a diósgyőri Hámort környékező erdőségben, mind a Hámor közvetlen közelében, mind a távolabbi részeken gerlék, vadgalambok, ugynevezett székácsgalambok folyvást tartózkodni szoktak nyári időben s azok ott messzire hallhatóan nyögdécselnek, turbékolnak és bugnak. Eszerint csak a megcáfolhatatlan igaz tényállásnak felel meg az, ha valamelyik melancholikus vadgalamb »a Bükk tövében« Gyulai Pál versébe is belé »bugott«. Ezt én ugy a galambászat, mint a költészet érdekében jó lélekkel bizonyitom, a közigazság igy hozván magával. Miskolcon, 1890. február 17-én Lévay József s. k. Borsodvármegye főjegyzője, és gyakorló vadász." "Méltóságos Gyulai Pál urnak, mint egy kétségbe vont vadgalambbugás költőjének
Budapesten". Ez a maga szelid humorában oly megkapó közigazgatási okirat, amellyel a gyakorló vadász főjegyző segitségére sietett a megtámadott költői szabadságnak, csak olaj volt a tüzre, már mint a Herman Ottó egyébként mély kedélyü, de minden vitában (pedig de sokat vivott meg életében!) szenvedélyes lelkületére. Herman Ottó posthumus perirata szerint pedig "Gyulai Pál a gerlét nem érthette, mert az költőileg más fogalomkörbe tartozik; a gerle a hitvesi hüség, a vadgalamb pedig a szerelmi bánat madara; Gyulai költeményének hangulata határozottan az utóbbira mutat, el kell tehát fogadni, hogy a tulajdonképpeni vadgalamb (Columba oenas) bugása értendő. Ez a faj fészke táján bug, fészke pedig régi fákon, különösen odvasokon áll. A hámori erdőkerülő háza (mert ez a megénekelt »erdei lak«) táján merőben fiatalos erdő van, a Szeleta rész pláne csak bokros. Magában véve már ez is kizárná a megénekelt erdei lak háza tájáról a vadgalambot, igy bugását is". Fél esztendőnél tovább gyürüzött a kavics az előttem fekvő és Herman Ottó hagyatékából eredő periratok tanusága szerint. Közben elhangzott egyik érv: hogy hiszen Herman ugy sem hallja a vadgalamb bugását, amire ez volt a válasz: Gyulai meg Lévay pedig nem ismerik. Mert: Lévay "vadgalamb igazolványa" szerint a Bükkben csak két vadgalamb faj él, u. m.: "gerlék, vadgalambok, ugynevezett székácsok"; ámde a Bükkben három faj fordul elő és pedig a gerle (Turtur auritus), a vadgalamb (Columba oenas) és a székács vagy örvös galamb (Columba palumbus). Ezenkivül azonban "az a kettős völgykatlan, amely Hámor falu felső és alsó részét foglalja magában, madártani tekintetben igen nevezetes pont, jellemzi pedig az, hogy bizonyos madárfajok, ezek között a vadgalamb is, kerülik, mások ismét - az egész hegységet véve csakis ott tanyáznak", amint azt szerző "Éles határok a madarak elterjedésében" cimü tanulmányában kifejtette. Végezetül "a költő vadgalambja fészkelését végezve, a Jávor-kutra szokott beszállni éjszakára; egyetlen székács-fészek a Lusta-völgy torkolata táján állott majd minden évben; a gerlék a Király-kut és Szilvás-völgy lakói. Amint a megnevezett pontok fekvése bizonyitja, a galambfajok elterjedése kört alkot a Hámor, illetőleg a Gyulai Pál "erdei laka" körül s ez oly tágas, hogy a bugás csak akkor ébreszthetne reggel, ha ágyulövés volna s csak akkor ringathatna estve, ha gőztárogató erejével birna". Különben is "miféle mechanizmussal is ringathatna a zugás meg a bugás egy 45-50 kilogrammos embert s ha a bugás reggel ébreszt, akkor este csak altathat". Evvel végződik Herman Ottó-nak a vadgalamb-pörben megszerkesztett utolsó perirata, amely saját szavai szerint "csak egyikük halálával fog végződni". - A pör véget ért immár. Ősz Lévay József, a tanu is követte az al- és felperest az anyaföldbe. No de azért efféle pörösködés itt a Bükk ölén ritka volt - a dátumokból kitünik, hogy ez is télen, tehát a főváros zajában folyt. Mert itt, a hámori völgyben csend és békesség honol időtlen idők óta. Lakóinak még ilyen vadgalamb-pörökhöz szükséges vadgalamb-epéje sincs. Itt a Természet beszél. Susog a rejtelmes bükkös, csobban a patak a szökellő pisztrángtól, szól a madár. Az ember szava itt - néma áhitat. De hallga: kelepelés. Apróka malom zörög: - Ret-ket-kenyeret! - Ret-ket-kenyeret!
Lépjünk le a hidról és föltárul előttünk gróf Bethlen András nyaralótelepe: Lillafüred. Első háza a Peleháza, Herman Ottó otthona.
Herman Ottó a "Peleháza" kertjében (Scholtz Pál Kornél fölvétele 1912) Kertjén keresztül vezette a Szinva sekély erét és azon forog a magafaragta apró kis vizimalom; nehéz munkák végzőjének, sulyos harcok vivójának ártatlan játékszere. És a tenyérnyi kis kertben is két apró hidacska van az átfutó ér fölé verve: Kossuth és Rákóczi hidja. E mögött ujra egy kis malom pötyög, de ez már politizál, mint a gazdája, ha nincs itthon, hanem Pesten él. Ez a malom hámor szerkezetü, az előbbi nyilas volt, ezért lassabban is jár és nagy bölcsen azt hajtogatja: - Oda van az – ország! - Oda van az - ország! Az ér egy helyen tóvá bővül: ez a Marmara tenger, partja: Rodostó, s a szigeten "árva gólya áll magában" - hála Herman Ottó-nak, aki igy faragta. S a villa ott áll a park - de nem, legyünk hivek e kis magyar zug gazdájának lelkéhez - a kert végében: szerény kis tornácos ház, mohos szikla, a Fehérkőlápa tövében, féltő gonddal ültetett fenyők között, tisztán, hivogatóan, amott pedig, a másik zugban a kis cselédház. Az agressziv debatter, a félelmetes polemikus, az alkotó lángelme itt, ebben a tisztaságos, meghitt zugban - Ember, bölcs, jóságos Ember. Lelke, az a páratlan magyar lélek megfürdik ez isten áldotta völgy igaz örömeiben, megujul, megifjodik, erőre kap és éled, ujra éled. Hetvenöt éves elmult, amikor igazi otthonában először meglátogattam - de pisztrángozás közben átugrotta a patakot és félkézzel hajtotta be csónakunkat a Garadna tavának mélyébe. És bizony még a Szeleta szádjáig is föl-föllátogatott, hogy gyönyörködjék az ásó nyomán kiforduló szebbnél szebb ősemberi kőszerszámokban - egyik büszkeségében. Házában - mennyi öröme is telt benne - megvolt minden szükséges - de semmi fölösleges lom. Egyszerü nyaralófölszerelés, horgászó botok, jó szögedi bicsak, hogy legyen mivel főbe koppantani a halat, ha tálba való volt már, mert a fiatalja visszakerült a vizbe; irókészség és sok-sok levélpapiros, mert naponta lecsoszogott ám a faluba postájával. Az itt is garmadára
gyült. Egyszer azután télviz idején betörtek a kis házba. Pléli biró uram - a Herman Ottó fidei komisszáriusa - riadtan adta hirül, bekerült a napisajtóba is. Sipulusz humora legott kisütötte, hogy elvittek a gonosztevők 12 széklábat, 234 póklábat, 424 keresztespók hátáról ellopták a keresztet (Kakas Márton 1905. febr. 12.), Herman Ottó pedig megirta egyik legbájosabb tárcáját: "Herman Ottó villáját kirabolták". (Budapesti Hirlap 1905. febr. 8.). Itt, ebben a meghitt körben, bájos otthonban született meg a magyar irodalom egyik legragyogóbb gyöngyszeme: A Magyar Halászat Könyve, irójának ötvenedik évében. Ostwald Vilmos, a nagy német vegyész és természetfilozófus állitotta föl a nagy emberekről szóló ismert müvében azt a tételét, hogy "a tudomány nagy férfia siet, ösztönszerüen, öntudatlanul, hiszen harmincadik éve előtt kell, hogy a maga nagy müvét a világnak adja, mert csak addig képes az emberi agy végső, szinte emberfölötti megerőltetésére". Hasonlót állit Ignotus is: "Hatvanöt éves korán tul a legpótolhatatlanabb ember is fölesleges". Halász Imre, a közelmultban elhunyt utolérhetetlen memoir-irónk és esszéistánk, maga is hajlott korában, sietett szembeszállni az elsietett általánositással és egész raj államférfiut sorolt föl, akik aggkorukban sem voltak nélkülözhetők (Nyugat 1913. ápr. 1.). Azóta Révész Géza is foglalkozott "A tehetség korai felismerésé"-nek psychológiai problémájával. Mélyenjáró fejtegetéseiben arra az eredményre jutott, hogy a tehetség a legkorábban a zenészeknél nyilvánul meg, a képzőmüvészetben később, az irodalomban még később, a tudományban pedig kizárólag a matematikusoknál nyilvánul meg korán, minden egyéb tudósnál jóval később" (Athenaeum 1918. 1. szám). És valóban: Kant főmüve, A tiszta ész kritikája 57 éves korában, Bacon "Novum organon"-ja 59 éves korában jelent meg. Newton 44 éves korában mondja ki a gravitáció törvényét, Darwin 50 éves korában fejezi be "A fajok eredetét", Kepler élete 48-ik évében irja meg a Harmonices mundit, Copernicus pedig 70 éves korában bocsátja ki főmüvét. Tolsztoj "Háboru és békéje" 40, Karenin Annája 50, theológiai reformja 70 éves korára esik. Rousseau 50 éves korában irja Emiljét, Cervantes a Don Quichotet 51 éves korában kezdi meg, Dalton gáztörvényét 61 éves korában fejezi be, Malpighi nagy felfedezése 43 éves korára esik, Beethoven 33 évvel irja a harmadik szimfóniáit, az Eroicát, két évvel később a Fideliot és csak 53 éves korában a kilencedik szimfóniát, Berlioz 34 éves korában komponálja a Requiemet, Liszt 24 éves korában az Années de Pelerinage-t, 21 évre rá az esztergomi misét és ujabb 9 év mulva az Erzsébet oratóriumot. És Gauss 23 éves korában nyujtja főmüvét, Bólyai János 21 éves korában irja meg Appendixét. A sejtet, minden élet alapelemét, a 28 éves Schwann fedezi fel - Európa uj térképét pedig a 80 éves Clemenceau diktálná... Ahány elme, annyi megnyilatkozás. Hiszen azért zseni a lángelme, hogy tizenkettő ne férjen egy tucatba. Igaza van Schellingnek: a legnagyobb szellemek a törvények fölött állanak. Elskatulyázni nem lehet őket és ha a tehetség megnyilatkozása időhöz köthető, csak annyi bizonyos, hogy amihez elég a tehetség, az korán is megnyilatkozhatik, a korán érett serdülő korban, amihez azonban adatok halmaza, tapasztalatok gyüjtése, ismeret szükséges, azt csak az érett férfikor nyujthatja. A delelőn. És itt, a delelőn született meg a magyar halászat nagyszerü remekmüve is. A szakkörök és a nagyközönség egyaránt elbüvölten fogadta a mestermüvet. Az Akadémiában a tekintélyek tekintélye, a higgadt és kritikus Hunfalvy Pál ismertette; Kiss József, a vérbeli esztéta addig nem kötteti be, mig ivekre szedve, ágyában végig nem élvezi, Kossuth Lajos pedig lázas izgalommal várja a magyar tudomány ez első nemzeti kincsének korrektura iveit turini magányában. De ne álljunk meg még hosszabban e münél, mert Herman Ottó is lázban
ég, a munka, az alkotás lázában. Alig száradt meg élete főmüvének nyomdafestéke, már uj, nagy tervvel lép a Természettudományi Társulat elé. Bár alapvető néprajzi müvével alig remélt sikert és a külföld szakköreiben is osztatlan elismerést aratott, gondolatvilága visszaszállott gyermekkora dédelgetett madaraihoz. Ujra föllángolt benne rajongása a levegő szabadon szárnyaló ura iránt, érdeklődése a madárélet nehezen hozzáférhető rejtelmes titkai után. Ennek szentelte volt alkotó erejének java erejét: a kolozsvári éveket s most ujra fölvillant szunnyadásnak indult érdeklődése. A természet nagy háztartásának örök egyensulya mindig érdekelte, a nagy összefüggéseket mindig a zseni meglátásával tudta megvilágitani. Ilyen, a régi értelemben vett biológiai, ma oekológiainak nevezett gyönyörü elmefuttatást nyujtott a Természettudományi Társulatban 1877 tavaszán tartott előadásaiban is, amelyek szövegét "Az állatélet mint munka, kifejtve főképen a madárvilág munkás rajaiból" cim alatt adta ki. Ő maga is érezte, hogy ilyen, a természet erőinek összemüködését elénk állitó munkáknak nagy a jelentőségük; nemcsak gondolattermelő hatásuk van a tudósokra, de kihatnak a közre is széles körben, humboldti mértékkel. Ezért ajánlatot tett a Természettudományi Társulatnak: biznák meg egy madáréletet tárgyaló mü megirásával. A Társulat - amely előtt ott lebegett "Magyarország pókfaunájának" és "A Magyar Halászat Könyvének" hézagpótló sikere - habozás nélkül meg is bizta oszlopos tagját a mü megirásával. Hogy azonban látókörét szélesitse és a mérsékelt övön kivül a sarkkörök madáréletét is bevonhassa szemlélődése körébe, utnak indult az északi sarkkör madárhegyei felé. Ötvenhárom éves korában, 1888-ban tette meg ezt az utat - amikor az átlagember rendszerint már a nyugdijas állapot kényelmeiről álmodozik. Megtette rugékony izmainak, fáradhatatlan akaraterejének szilárdságában bizva - és eredménnyel. Ennek az utnak köszönhetjük "Az északi madárhegyek tájáról" irott legpoetikusabb magyar utleirást. Mivel azonban a Természettudományi Társulat által az Akadémiától kieszközölt utiköltség magyar mértékkel, tehát szüken volt mérve, Rákosi Jenő fölajánlotta a Budapesti Hirlap támogatását is, 10-12 tárcacikk ellenében. Ez volt az első, de egyben utolsó eset is, amikor magyar napilap tudományos vállalkozást támogatott. Ami azóta esett - az tiszta reporthajhászás. Trefort Ágoston, a nagy horizontu kultuszminiszter Herman Ottó mellé rendelte Lendl Adolfot, a budapesti állatkert későbbi reorganizátorát, a pókok avatott buvárát, majd Temesrékás választókerületének mandatáriusát, aki abban az időben a Nemzeti Muzeum állattárához volt dezignálva. 1888. junius 5-én indult a két buvár utnak Bécsen, Prágán, Bodenbachon keresztül Berlinbe. Itt Herman felkereste Virchow Rudolf-ot, a pathológiai anatómia és ethnológia nagy mesterét. Virchow elmagyaráztatta vele "A Magyar Halászat Könyvé"-nek tartalmát és gondolatmenetét és igyekezett rábeszélni: adja ki németül is. Herman itthon azután meg is tette az első lépéseket Trefort-nál, aki azonban tul korán elhalt s igy a német kiadás - magyar kulturánk nagy kárára - máig is késik. Berlinből Hamburgba, innen Frederikshavenbe mentek és Christiansandon át Bergenbe hajóztak. A csak nemrégiben tüzvész áldozatává esett kis norvég város mintaszerü muzeumában természetrajzi megfigyeléseken kivül néprajzi tanulmányokat is végzett Herman, főleg a bálnavadászat ősi, nyilazó módjáról. Bergenből Trondhjembe (Drontheim), a "Haakon Jarl" vitte tudósainkat, itt a kis "Norden"-
szállóban szállottak meg. Már a sarkkörben voltak, érthető tehát, hogy alaposan kizökkentek a mérsékelt öv életrendjéből. "Kizökkentettek az éjjeli vadászatok - irja Herman utirajzában - amelyek mégis napfénynél folytak és kizökkentett az a körülmény, hogy én vezettem a naplót, a levelezést, sőt zsurnalisztának is kellett lennem; igy mindig huztam-halasztottam a lefekvést; dolgoztam. Végtére akármit csináltam, reggel 4 óra előtt nem birtam elaludni; bizonyos bágyadtság vett erőt rajtam. Sokszor bizonyos aggodalom szállott meg, még pedig a napló miatt vajon helyesen van-e datálva? hátha ma van tegnap, vagy pláne már holnap? Igaz, hogy ezt naptárammal, órámmal s a városi órával, melyhez a dátum jelzése is járult, könnyen helyreütöttem, de a idegrendszer ingerlékennyé vált s valahányszor föl volt izgatva, mindig kétség szállott meg". A tromsői tanitóképző igazgatója, a kiváló lapp-ismerő Quigstad és Sparre-Schneider, a muzeum első őre norvég nyiltszivüséggel fogadták a sarkkört járó magyar tudóst Hunfalvy Pál, Szarvas Gábor, Budenz József, Simonyi Zsigmond, Halász Ignác, Balassa és Munkácsi Bernát finnugor nyelvészek munkásságát jobban ismerték nem egy hazánkfiánál. A magyar rónaság törzsökös lakóinak Herman Ottó tromsői lakása légkörében magyarrá nőtt Herman Ottó meleg kedélye pompásan beleilleszkedett a fjordok hazájának nyájas társadalmába. És folyt a sokoldalu munka: a vadászat, madártömés, hálógyüjtés, bogárszedés serényen, nem lankadóan. Foslie, a tromsői muzeum konzervátora elkalauzolta a sarki hófajd és a lemming nyomára; mindkét sarkköri állat pompás képe, Herman Ottó ecsetéből kelve, az utirajzot ékesiti. Julius 23-án azután megmászta Herman a hires madárhegyet, a Svaerholt-klubben-t, a heringsirály (Larus fuscus) és a háromujju csüllő (Rissa tridactyla) százezreinek nyüzsgő tanyáját. Az ornithológia gazdag irodalmának nincsen több ily meleg, szines leirása e madáreldorádóról, mint Herman utleirásának "A madárhegy"-ről szóló fejezete; alig is hiányzik egy valamire való magyar irodalmi tankönyvből. A madárhegyről Vardőnek, Európa utolsó városának tartott, hogy két világhirü honfitársunknak: a selmecbányai Páter Hell Miksá-nak és a tordasi Páter Sajnovics János-nak norvégiai nyomait felkutassa. 1768-69-ben tartózkodtak ők Vardőben, hogy a Venusnak a Nap korongja előtt 1769. junius 3-án végbemenő elvonulását megfigyeljék. - És kis hazájuk lánglelkü fia egy évszázaddal később felkeresi nyomaikat, hogy igazukat tisztázza. Mert akadtak tudósok, akik kétségbevonták, hogy Hell páter a ritka tüneményt tényleg észlelte. És hogy tényleg észlelte, azt Herman Ottó böngészte ki a vardői eklézsia százesztendős matrikuláiból. Visszatérése után Akadémiánk lépéseket is tett Koppenhágában Hell rehabilitálására - mindmáig eredménytelenül. Eredményes vardői utjáról julius 29-én tért vissza Tromsőbe, ahol utitársa, Lendl Adolf bevárta, augusztus 6-án azután a Lofoten fedélzetén utnak indultak - vissza a mérsékelt övbe és ugyane hónap huszonegyedik napján ujra Budapesten voltak. Herman Ottó északi utjáról valóságos enthusiasmussal tért vissza. Könyvben és tárcákban hirdette, hogy ott az emberek más veretüek, mint nálunk. Tisztább a családi élet, a politika
mezején nem kontárkodnak stréberek, a kereskedő becsületes, a hivatalnok lelkiismeretes. Senki se mondott neki ellent. Talán azért, mert nem volt, aki Norvégiában járt volna, vagy mert az öreg ur amugy sem hallotta volna meg, lévén nagyothalló. Ebben osztályosa volt neki a nagy Ibsen Henrik is. Mégis neki kellett meghallania a Herman Ottó tirádáira a választ. "Amikor Ibsen Budapesten járt, - jegyzi fel az "Arcok és álarcok", Fráter Aladár kérészéletü hetilapjának krónikása (1917. ápr. 27.) - vacsoránál odafordult hozzá Rákosi Jenő: - Tudja-e, hogy maga nekünk vigasztalónk?! Engem legalább tökéletesen megvigasztalnak irásai. - Nem értem! - Herman Ottó mindig azt beszéli, hogy Norvégiában mások, jobbak, tökéletesebbek az emberek. A maga irásaiból azonban azt látom, hogy éppen olyanok, mint nálunk. A feleség megcsalja az urát, a kereskedő becsapja a másikat, a politikában a nagyszájuaké a szó, egyszóval ott is olyan világ van, mint nálunk. Ibsen nem válaszolt. Fanyaran mosolygott". A gazdag természetrajzi, főleg madártani anyagon kivül értékes néprajzi megfigyelésekről is beszámol Herman Ottó norvégiai utirajzában, amelynek függelékében Hell és Sajnovics vardői utját tisztázta véglegesen. Eleven, szines, vonzó és ujszerü Herman-nak ez a müve is - amelyet alkotó ereje virágkorában, 1893. február havában fejezett be. Azért csak akkor, tehát jó négy évvel az expedició után, mert közben minden energiáját lekötötte az 1891-ben Budapesten lezajlott II. nemzetközi ornithológiai kongresszus szervezése. Később a madáréletről tervezett müve érdekében még egy, a trópusokba irányuló expedició gondolata foglalkoztatta, amelyre Chernel István kisérte volna el, de ez csak terv maradt, mint maga a nagy madármü is, multak az évek, az egészség is megroppant és uj feladatok jöttek: a magyar ornithológusok megszervezése, az ősfoglalkozások intenziv kutatása. Herman Ottó ekkor a hatvan év felé járt, de még mindig delelőjén vagyunk.
Hell Miksa állitólagos lakóháza Vardőben
BARÁTI KÖRBEN "... a barátság nappal láthatatlan, Éjjel ragyog csak, mint a fénybogár." Petőfi. Oly ritka is ez a sirig tartó hü barátság. De ha akad, olyan támasza a férfinak, mint a meghitt otthon, a család. És Herman Ottó hü barát tudott lenni. Az ő korában még akadtak is igazi, benső barátok. Barátok - nemcsak az örömében, de a búban is, akiknek melege az élet éjjelén; a megpróbáltatások óráin ragyogott fel. Brassai bácsival már találkoztunk. Ő hozzá, az egy emberöltővel idősebb principálisához Herman-t inkább a tisztelet és megbecsülés szálai füzték. Nehéz is lett volna barátságnak szövődnie két, hozzájuk hasonló szélsőséges egyéniség között. Ugyanigy nem szólhatunk benső baráti viszonyról Pulszky Ferenc személyével kapcsolatban. A szellem egyenrangu arisztokratái egyben riválisok is. Ifjukori barátait, akiknek alakja Herman Ottó első életszakával együtt a névtelenségbe merült, már ismerjük. A kolozsvári évek alatt Sámi László és Hóry Béla az intimusai, amikor pedig Budapestet érintve, Bécs felé iparkodik, Szily Kálmán fogja itt. Négy évtizedes, igazán benső barátság füzi ezentul Szily-hez, akkoron müegyetemi tanárhoz és a Magyar Természettudományi Társulat titkárához, későbbi elnökéhez. Nagyszigeti Szily Kálmán az exact kutatás mezején kezdte meg tudományos karrierjét, mint fizikus, de a magyar kulturélet szorongatott időszakában nyelvésszé lett és a Magyar Tudományos Akadémia főtitkári székéből, amikor azt 1905-ben Heinrich Gusztáv-nak adta át, a főkönyvtáros termeibe vonult vissza és megszervezte a Magyar Nyelvtudományi Társaságot. Mig tehát Herman a szabad kutatás céhtől mentes mezején küzdötte végig epochalis életét, addig Szily a hivatalos tudomány ranglétráján küzdötte ki megérdemelt pozicióját. Komoly és fontos kérdésekben a temperamentumos Herman Ottó mindenkor a higgadt Szilyhez fordult tanácsért. Ahányszor csak a magyar kultura nagy problémái felmerültek: összedobbant a szivük, mert magyarok voltak izig-vérig, tetőtől-talpig. Magyar kulturát teremtettek más-más téren, de egyakarattal, közös eszközökkel, a magyar észjárás, a magyar nyelv fegyverével.
Herman Ottó Pósa Lajos temetésén Szily Kálmán hozta össze Semsey Andor-ral is, a páratlan magyar maecenással. Az ő kulturasóvár lelkes magyarsága, bőséges anyagi támogatása tette Herman Ottó csaknem valamennyi müvének megjelenését lehetővé: Semsey Andor költségén készült a magyar halászat könyve, részben a norvég utirajz is és folyt az ősfoglalkozások néprajzi begyüjtése az 1885-ös, majd millennáris, végül a párisi világkiállitásra és azon tul is. A mineralógia és geológia tiszteletreméltó amateurje érezte, tudta, hogy páratlan kincset ment meg páratlan elme munkájával, amikor ugyszólván plein pouvoirt bocsátott Herman rendelkezésére.
Semsey zárkózott, magába vonult természete azonban nem tudott a baráti viszony bensőségéig fölmelegedni. Valóságos erratikus szirtként áll az ősz Semsey, még ma is a magyar társadalom élén. Annál melegebb volt az a kis kör, amelyben Herman a nyolcvanas évek idején, közéleti szereplésének delelőjén forgott. Jankó János, a humorista, Huszár Adolf, a szobrász, Ligeti Antal, a festő, gróf Károlyi Gábor, a politikus és Wartha Vince, a Müegyetem kémiaprofesszora tartoztak ahhoz az intim kis körhöz, amelynek poetikus emléket emelt Herman pompás tárcájában "Az utolsó"-ról (1902.). A legeszményibb barátság füzte Kossuth Lajos-hoz, a "szent öreghez" - ahogyan nevezte akit 1887. májusában, majd 1893-ban föl is keresett Turinban. Följegyzései, naplói a hontalan kormányzó iránti bensőséges rajongásról, mélységes megbecsülésről tanuskodnak. És ez a megbecsülés kölcsönös volt; Kossuth minden alkalommal a legőszintébb elismeréssel nyilatkozott Herman tudományos és politikai szerepéről. Helfy Ignác-nak 1887 nyarán meg is mondta: "Ha találkozik Herman Ottó-val, mondja meg neki, én nemcsak tisztelője, de bámulója vagyok". És amikor elveszitette szegedi kerületét, "botránynak mondta, hogy legzseniálisabb s legmagyarabb tudósunk kimaradt az országgyülésből". - Ez a barátság a siron tul is élt. Herman csaknem minden esztendő szeptember havának 19-ik napján elzarándokolt a históriai jelentőségü debreceni nagytemplomba, hogy Kossuth születése napján áldozzon emlékének. Hosszu éveken át Prónay Gábor, Teleki Sándor, a honvédezredes, a marsalai ezrek legvitézebbike, Garibaldi kedvence, Eötvös Károly, Vajda, Mocsáry Lajos, a meg nem értett andornaki remete, Tóth Béla deák, az "effendi", a magyar szellemi élet fürge tollu, hangyaszorgalmu krónikása és Salamon Ferenc, a historikus is intimusai voltak, mindvégig azok maradtak azután "fiai": Chernel István, a kőszegi ornithológus, Gaal Gaszton, a szociális vénáju képviselő, a dunántuli magyarnak arcban és jellemben egyaránt klasszikus tipusa, a korán elhunyt Lósy József és Hauer Béla hartai földbirtokos, meg gróf Wass Béla, a koalició egyik erdélyi főispánja. Herman Ottó önkarikaturája A férfiui barátságnak a megpróbáltatások óráiban is izzó parazsa indittatja meg vele élete utolsó tavaszán a gyüjtést az apróságok költőjének, Pósa Lajos-nak megmentésére. Sok jóizü órát töltöttek együtt Pósáék nemesradnóti fészkében. Egy szép nyári napon Sas Ede, Lampérth Géza is ellátogatott körükbe és együtt készültek az esti vonattal vissza a fővárosba. A kis vicinális hosszadalmas tolatása alatt sütötte ki Herman-né, hogy Pósa bizonyára meg fogja verselni az indulást "Az Én Ujságom"-ban, még pedig ekként: Giri guri guriga, Tili toli tolják. Ime, a tolatás poézise - jókedvü bohémek lelkében. S a baráti kör melegét a dal is emelte. A dal, amely zengő harmóniájával egy hosszu élet rögös országutján csak ritkán férkőzhetett tilinkószóra, pacsirtacsattogásra oly szomjas, szegény, sulyosan beteg füléhez. Aki ezt a kint, ezt a vágyat, ezt a lemondást meg akarja érteni, az
olvassa el Herman Ottó egyik legmegrázóbb tárcáját "A hallgatag világ"-ról. Vagy olvassa el azt a könnyet fakasztó levelet, amelyet felesége 1894. febr. 10-én intézett Blaha Lujzá-hoz: "Méltóságos asszony! Az én uram azt mondja nekem a napokban: Szeretném a Blaháné hangját még egyszer - utoljára - hallani, hogy a fülemben maradjon, mielőtt végkép megsiketülök. Az a boldogtalan, akinek nem zeng már a mezők édes dalosa, a pacsirta, a nemzet pacsirtájának bübájos dalával akar örök bucsut mondani a dalba öntött hangok mérhetetlen világának. Méltóságos asszony! Van ebben az óhajtásban valami, ami az én szivemet összeszoritja, a szememből könnyüt fakaszt... és mert van, - és mert érzem, hogy az Ön szive megérti ezt, kérdem Öntől, melyik az a szerep, amelyben legsziveszerintibb dalai vannak és melyik az a hely a Népszinházban, ahonnan azok a csodálatos zengésü, örök ifju hangok az ön ajkáról a legközvetlenebbül juthatnak abba a szegény pusztuló szervezetbe? Adja ezt nekem tudtomra kérem. A feleség fordul bizalommal a feleség szivéhez legyen ez szószólóm a müvésznőnél. Ha megteszi, az Isten megáldja, áldja is meg érte. Igaz hive, csodálója Herman Ottóné" Blaháné föl is lépett és Herman Ottó ott, a Népszinház első jobboldali páholyában szivta magába a magyar népdalt - bucsuzóul. A meghitt kör bizalmas beszélgetéseinek fölséges füszere: a bensőséges, mély humor azonban azontul is de sokszor fölvillant ilyen együttléteken, s Herman Ottót humora soha el nem hagyta, végig kisérte küzdelmes élete egész hullámvonalán. Megtaláljuk humorának derüs szikráit katonakori naplójában, képviselőházi beszédeiben, minden felszólalásában, tengernyi levelében és tömérdek irásában. Csak ez a humor képes hajlott korában egy, Moldován Gergely-től várt választ ilyen formában megsürgetni: "Budapesten, 1908 február 7. Barátom Gergely! Vedd elő a bibliát (Károlyi Gáspár forditását) és üssed fel Máté évangyéliomában a XXVII. rész 46-ik versét, azután képzeld el, hogy én vagyok a türelem kaptafájára feszitve és feléd mondom »... Lama sabaktani!« Csak nem vagy influenzás? Az ég áldjon meg! Öreg hived Herman Ottó"
És ez a humor iratja és illusztráltatja vele Bartók Lajos Bolond Istók-jába, majd Ágai-PorzóCsicseri Bors Borsszem Jankó-jába az ötletesnél ötletesebb társadalmi, tudományos és politikai tréfákat, a Fővárosi Lapokba, majd pedig az Egyetértésbe és Budapesti Hirlapba Rómer Flóris-ról, Haynald Lajos-ról, Pulszky Ferenc-ről és másokról irt élvezetes tárcáit és ez a humor gazdagitja Tóth Béla Anekdotakincsét is. Ott született meg legtöbbjük a muzeum tisztes épületében levő lakásán, meg a Borsszem Jankó szerkesztőségében, ahol Porzó nem egyszer birkózva találta Herman-t Jankó Jánossal, az utolérhetetlen humoristával. Igaz, hogy Porzó se vitte el mindig szárazon; a Kisfaludysták zártkörü vacsoráján falrengető karikaturát szenvedett el pókász-munkatársától. De viszont Herman Ottó oly jellegzetes alakja is mindig kedves témája volt az ecset humoristáinak. Egyik legsikerültebb karikaturája ez a záróléc:
Hogyan lesz a festő-ecsetből Herman Ottó?
Herman Ottó a kisbalatoni vizivadászaton
A MADARÁSZ Ugyan ki nem gyüjtött kisdiák korában bogarat, lepkét, madarat vagy tojást és növényt? A természettudományok legismertebb, legkedveltebb ága valamennyi: hatnak a kedélyre, a szivre, de az agyra is. Utolérhetetlen nevelők. Amilyen előnyösen hatnak a tömegekre, oly hátrányosan hat a tömeg magukra e tudományágakra. Nem a tudományos nagyképüség, de az indokolt, sőt szükséges kritika bélyegzi dilettantizmusnak az u.n. entomológusok és ornithológusok "tudományos müködését". Az emberideál legtökéletesebb megnyilatkozása az, ha a legkülönbözőbb foglalkozásuak, napi munkájuk végeztével a szabad természetbe sietnek örömet, harmóniát, megnyugvást keresve. Az sem kifogásolható, ha e természetkedvelők - német mintára - kisebb-nagyobb, vidéki vagy országos egyesületekbe tömörülnek, egymás tapasztalatait, megfigyeléseit, impresszióit kicserélik, esetleg ki is adják. Ne kivánják azonban azt, hogy tiszteletreméltó, rendszerint azonban naiv, jóindulatu, sokszor azonban hiuság sarkallta amateurködésük eredményeit a hivatásos természetvizsgálók tudományként fogadják. Ne mondják, hogy az az entomológia és az az ornithológia, amit ők csinálnak; ne monopolizálják és ne járassák le a tudomány e két - ma már bizony eléggé lejáratott - ágát. Tiszteletreméltó sportsmanek, jó indulatu természetimádók ők, de nem tudósok. A tudomány, minden ismeret közös oltára oly magasan áll, hogy a hivatottaknak legkiválóbbjai müvelhetik csak eredményesen. A dilettánsok pedig a számukra megközelithető területnek az ő szempontjukból leghálásabb mezejére: a rendszertan, a szisztematika mezejére vetik magukat. Itt terem a legkönnyebb örök babér: az uj, az áhitva hajszolt uj faj. Pedig már Darwin megirta Stricklandhoz intézett levelében (1849. febr. 4.). "Das blosze definieren einer Species is nichts ... ich denke, ein Mann erwirbt sich durch das definieren einer Species nicht mehr Verdienst, als ein Tischler, wenn er eine Kiste macht". Herman Ottó mindig távol állott ettől az ornithológusok és entomológusok körében ma is világszerte divó fajgyártó irányzattól. Őt kezdettől fogva a madár, mint egész, mint élő organizmus érdekelte, különös tekintettel arra a szerepre, amelyet a természet háztartásában, mint egyensulyozó tényező, betölt. Ez tünik ki már legelső, a kaba-sólyomról szóló irodalmi közleményéből. Herman Ottó atyja, Herrmann Károly is szenvedélyes madár-buvár volt; személyesen ismerte Petényit, a magyar madártan uttörőjét és sürün levelezett az öreg Brehm Alfréd-del és Naumann János Frigyes-sel, a faunisztikai és oekológiai (akkoriban biológiainak nevezett) madártan németföldi atyamestereivel. Az atya szenvedélyét egyetlen fia, Ottó is örökölte. Mérhetetlen kára a tudománynak, hogy Herman Ottó nem nyert alapos kiképzést ebben az irányban. A Darwin, Brehm, Naumann, Lenhossék-családok példája igazolja, mennyire fontos valamely speciális hajlam kitenyésztése és átöröklése két-három nemzedéken keresztül. Az ivadék kiforrott környezetben, hatalmas könyvtárban nő föl, készen kapja mindazt, amit egy homo novus-nak évtizedes fáradsággal kell magába szivnia. Innen az a törvényszerü tünet is, hogy alkotó családokban rendszerint a kései utód produkálja a legnagyobb értéket. Ha Herman Ottó is igy nevelkedett volna, ha ifju éveit gyüjteményben és könyvtárban és nem géplakatos mühelyekben tölti, az ornithológia terén is korszakos jelentőségü lenne müködése, mint a néprajzban. Életének sulyos tévedése, hogy a néprajzot müvelve is ornithológusnak tartotta magát és a madártan töltötte be élete utolsó két évtizedét, ahol nem állott - mert nem állhatott - rendelkezésére a kor szinvonalán álló tudás és tapasztalat. Az az irány, amelyet ő az ornithológiában intuitive képviselt, ezekben az időkben már modern laboratóriumi munkát igényelt és óriási irodalomra támaszkodott. A rendszeres alapképzettség hiányát ezen a téren
intuitió nem pótolhatta. Az ethnographiában azonban teljesen töretlen uton haladt - elemében volt. Mindamellett maradandó alkotások füződnek ornithológiai müködéséhez is. A faunisztikából és oekológiából indul ki, gazdasági madártannal és evvel kapcsolatban racionális madárvédelemmel folytatta, legtöbb idejét pedig - az objektiv krónikásnak felelőssége érzetében ki kell mondania, hogy nem a legszerencsésebb megválasztással - a madárvonulás megfigyelésének szentelte. De maradandó alkotása, hogy intézményesen biztositotta mindez irányok müvelését a Magyar Ornithológiai Központ megszervezésével. Faunisztikai tanulmányainak szinhelye az erdélyi Mezőség csodás tósorozata: a Hódas és Szarvastó, a Nagy- és Kis-Czég, ahonnan ő mutatta ki elsőül a kékcsőrü récét (Erismatura leucocephala Scop.) a magyar ornisból fészkelve. Faunisztikai irányu tanulmányai közül értékesek a pusztai talpastyuk 1888. évi inváziójával foglalkozó értekezései. Ebbe a sorozatba tartozik végül az a meglepően uj csapáson haladó értekezése, amelyben - szépirodalmunk és a nép nyelvkincse alapján - az ezidőszerint Európából teljesen kiveszett tarvarju (Geronticus eremita) egykori magyarországi előfordulását mutatta ki (1903). Oekológiai irányu madártani müködésének kezdete budapesti tartózkodására esik. Alighogy Budapesten, a Nemzeti Muzeum segédőreként megtelepedett (1875 tavaszán) és pókászati kéziratait rendbe hozta, 1877. január havában három előadást tartott a Természettudományi Társulat népszerü estélyein: "Az állatélet, mint munka, kifejtve főképen a madárvilág munkás rajaiból" cimen. Ebben bontakozott ki az az irány a leghatározottabban, amelyet a németeknél Brehm, nálunk Herman képviselt: a természet erőit egyensulyi helyzetükben, egymásra gyakorolt hatásukban, okszerü összefüggésükben szemlélő irány. Ez az irány hatotta át egész lényét és nemcsak minden természettudományi, pókászati, halászati és madártani, de néprajzi irásán is ez a gondolat vonul végig. Közbejött azonban pókmüvének teljes sajtó alá rendezése, azután az 1885. évi országos kiállitással kapcsolatban a halászat tárgyi néprajzi anyagának összegyüjtése és ennek folyományaként a Magyar Halászat Könyvének megirása s végül a politikai elfoglaltság, ugy, hogy csak jelzett és terminushoz kötött munkáinak befejeztével fordulhatott ujra az oekológiai madártanra. 1887 őszén azután tervezetet nyujt be a Természettudományi Társulatnak, ilyenféle mü megirására kérve megbizást. A Társulat a tervezetet elfogadta és 1888. jan. 18-iki közgyülésén megbizta Herman Ottó-t "A madarak"-ról szóló munka megirásával. Látókörének szélesitése, uj impressziók gyüjtése végett ment Herman 1888 nyarán harmadfél hónapra Norvégiába, hogy a világhirü madárhegyek és arktikus tájak nyüzsgő madáréletét autopsia alapján vázolhassa. Norvégiai utjáról beszámoló müve azonban kissé megkésett. Az ornithológusok ugyanis 1889-re tervezték második nemzetközi kongresszusukat, Rezső trónörökös védnöksége alatt. Sajátságos és nem egészen indokolatlan felfogás alakult ki a céhbeli zoológusok körében az entomológusokról és ornithológusokról. Az a panasz ellenük, hogy kevés kivétellel csak sportszerüleg foglalkoznak a rovarokkal és madarakkal: céljuk nem más, mint uj fajok, alfajok és változatok leirásával a rendszertan kinosan részletezett kiépitése, munkájuk csak az állat külsejének, méreteinek, szinezetének, leirásában merül ki. Maga az állati szervezet, annak anatómiája, életnyilvánulásainak fiziológiai része nem érdekli a rovarok és madarak sportsman-jeit. A céhbeli zoológusoknak igazuk van: az, amit az entomológiai és ornithológiai folyóiratok, mint eredményt mutatnak be, tényleg nem tudomány, mert csak irdatlan halmaza laikusok
többnyire naiv oekológiai megfigyeléseinek, a szisztematikát már-már csődbe kergető leirásoknak és tengeri kigyóvá nőtt prioritási nomenklatura-vitáknak. Ennek azonban egyedüli oka, hogy a rovarok és a madarak, mint a természet legkönnyebben hozzáférhető objektumai, dédelgetett kedvencei a minden tudományos képzettséget nélkülöző laikusok ezreinek, akik tiszteletreméltó időtöltésük belső örömeivel nem elégesznek meg, hanem - csaknem kivétel nélkül - felszines szerzői babérokra is pályáznak. A rovar- és madárszervezet rendszeresen képzett buvárai eredményeikkel a nemzetközi zoológiai kongresszusokat és a zoológiai, anatómiai, morfológiai folyóiratok hasábjait keresik fel, az entomológiai és ornithológiai folyóiratok - kevés kivétellel - szabad érvényesülési teret biztositanak e szak sportférfiainak. Ilyenféle belső tartalom és ennek megfelelő külső környezet jegyében pergett le az ornithológusok első nemzetközi kongresszusa is Bécsben 1884-ben. Értékileg talán nem is produkált mást, mint az állandó nemzetközi ornithológiai bizottságot (Permanentes Internationales Ornithologisches Commitée, röviden, P. I. O. C.), amelynek feladata lett volna egy madárvonulási megfigyelési hálózat megszervezése és a madárvédelem gyakorlása. A bizottság, amelynek elnöke Blasius Rudolf, titkára pedig Hayek Gustav volt, - hiven a bizottságok ősi tradicióihoz - éveken át csak papiroson müködött. Minthogy azonban a bizottság a magyar kormány szubvencióját is élvezte, Herman Ottó lépéseket tett a zavarok tisztázására. Hosszas huza-vona után, amiben része volt a mayerlingi megrenditő katasztrófának is, 1891re tüzték ki a második nemzetközi ornithológiai kongresszust, székhelyélül Budapestet jelölve meg. A mozgalom lelke Herman Ottó volt, mellette Entz Géza, Paszlavszky József, a Természettudományi Társulat első titkára, Horváth Géza, a rovartani állomás akkori igazgatója, Frivalszky János muzeumi osztályigazgató és Madarász Gyula, a Nemzeti Muzeum ornithológusa vettek részt a szervezés munkájában. Herman ujra elemében volt: agitálhatott, szervezhetett. Agitált is törvényhozói szavának sulyával a kormánynál, tollával a napi- és szaksajtóban, népszerüségének varázsával a nagyközönség szine előtt. És közben megszervezte a kongresszus egész nagy szellemi és anyagi apparátusát: gondoskodott nagytekintélyü, mélyen járó előadókról és előadásokról, összehordatta a magyar birodalom egész madárvilágát, hogy részben kitömött példányok, részben biológiai gyüjtemények alapján bemutathassa a kongresszus közönségének, azután hozzálátott régi ábrándjainak valóra váltásához. Egyik ilyen ábrándja a madárvonulás tüneményének rendszeres megfigyelése és magának a problémának megoldása volt, Kolozsvári éveinek nagy részét, gyekei és mezőzáhi megfigyeléseit ennek szentelte már negyedszázad előtt. Jól tudta azonban, hogy eredményt csak ugy érhet el, ha nemcsak egy, hanem számos pontról megbizható adatok állanak rendelkezésére a rendszeresen vonuló madarak tavaszi megérkezéséről és fészekfoglalásáról. Ezért 1890 tavaszán tizenhat elsőrangu ornithológus támogatásával az ország legkülönbözőbb pontjain mintamegfigyelést hajtott végre. Jelentékeny támogatást nyert a megfigyelés Bedő Albert egykori országos főerdőmester és földmivelésügyi államtitkár azon rendeletével, amellyel 222 kincstári erdőhivatal alkalmazottait kötelezte a füsti fecske és gólya érkezésének megfigyelésére. Herman Ottó a Balaton partján, a Somogymegyei Tót-Szentpálon ütötte fel a maga megfigyelő tanyáját 1890. február 17-én, ahol kerek három hónapig állott lesben, hóban, fagyban, napsütésben és szélviharban és csak május 15-én bontott tanyát, hogy visszatérve
Budapestre, megfigyeléseit társaiéval egybevesse és a történeti anyag figyelembevételével megirja a kongresszus számára "A madárvonulás elemei Magyarországban 1891-ig" cimü, az ornithophaenológiában alapvető müvét, mint az 1894-ben szervezett Magyar Ornithológiai Központ egyik első kiadványát (1895).
Herman Ottó horgászaton (1888) Széltében el van terjedve az az anekdota, hogy Hermant Tótszentpálon, egy fa tetején ülve "garabonciás diáknak" nézték. Az anekdota Mikszáth Kálmán-nak egyik pompás kis karcolatára vezethető vissza, amely ekként mondja el A HERMAN OTTÓ LENYIRATÁSÁT: "Hát ugy esett a dolog, hogy a jeles természettudós a madarak huzását ment megfigyelni a Balaton mellé. Szereti a furcsa öltözeteket az efféle kirándulásokhoz. Van azon ilyenkor mindenféle. Fején angolos parafa kalap, a lábain egész derékig érő csizmák, felső testét kurta ködmön fedi, a vállára akasztva ott lóg a kobak, egy tarisznya pogácsával, sültekkel, egy messzelátó fekete zsinóron, egy csikóbőrös kulacs, egy kisebb kulacs cognacra, egy pléhdoboz láncon,
jegyzetekre, a zsebből (hogy a nemzeti géniusznak is elég legyen téve) egy kosból való dohányzacskó sallangjai fityegnek ki. Már most képzeljétek el ebben a ruhában Herman Ottót. Ekkép ment el madárnézőbe a Balaton-partra. Ott a legsürübb gallyu fán csinált magának egy ducot s már hajnalban három órakor felült s órák hosszáig, néha délig guggolt ott csöndesen figyelve, összehuzódva. A madarak jöttekmentek, csipogtak, szálltak. Eszük ágában sem volt, hogy valaki kémleli őket. De Hermannak se volt eszeágában, hogy őt valaki kémleli. Pediglen már akkor erősen szemügyre vették a somogyi juhászok és kanászok s keresztet vetegetve, nézegettek a fára. - Ugyan mi lehet? - Ugy néz ki, mintha ember volna. - Minden jó lélek dicséri az urat! - Amondó vagyok, hogy nagy csapás éri a határunkat. Esztendőre nem hozza meg a föld a füvet. Ez nem jó lélek! - Pedig olyan gunya van rajta, mintha valami ur volna. - Bolond kend bátya. Az ur a diványon ül ilyenkor, nem a fa tetejében. A garabonciás diák az, ha mondom. - Csakugyan az lesz. Mit csináljunk vele? - Üssük agyon. A juhászok, kanászok legott keritettek vasvillákat s egész rohamban csörtettek a fához. Közel mégse mertek menni, messziről kiabáltak Herman-ra: - Ki vagy? Ember-e, vagy lélek? De az erdő manója nem értette meg, mit kiabálnak s ahelyett, hogy megmagyarázta volna mi járatban van, még ő förmedt rá a parasztokra: - Mit akarnak velem? - Gyere le, majd megmondjuk! Addig-addig csalogatták, hogy a jeles tudós végre lejött; hajrá, most... nekirohantak, rávetették magukat, s addig el nem eresztették a kezükből, mig a hosszu hajsörénye, az ő legnagyobb büszkesége, s lengő rozsdaszin szakálla le nem hullott az olló éle alatt, mivelhogy a garabonciás diák haja becses jószág; némely birkabetegségnél nagy medicina, azonképpen a teheneknél, akik ha tőgyüket egy ilyen hajjal megcsiklandozzák, jól tejelnek, sőt magának az embernek sem árt, ha ilyenféle hajzatot visel a mándli gombja körül tekerve, mert az képessé teszi, hogy minden birkózásnál leverje az ellenfelét."[6] Herman Ottón kivül a Dunántulon Szikla Gábor, Chernel István és Madarász Gyula, a Kisalföldön és az Északkeleti felföldön Fászl István, Kunszt Károly, Kocyán Antal, Geyer Gyula, Greisiger Mihály és Medreczky István, az Alföldön Lakatos Károly, Hönig István és Kuhn Lajos, Erdélyben pedig Csató János, Buda Ádám, Czynk Ede és Kimakovitz Mór voltak a "mintamegfigyelők" - nemcsak mert a megfigyelés rendszere mintául kivánt szolgálni a
további munkálatokhoz, de mert mindegyik obszervátor valóban mintaszerüen végezte el föladatát. 104 napig tartott az intenziv munka és valóban "nem volt könnyü dolog ez a megfigyelés amint azt Herman a kongresszusi főjelentésben irja; - napról-napra, minden tekintet nélkül az időjárásra s a talajviszonyokra, aránylag szerény eszközökkel egy személyben megfelelni a megfigyelő, a vadász, a preparátor s a naplóvezető tisztének; mindehhez a puszta akaratnál bizonyára több kell: szeretet, sőt lelkesedés az ügy iránt nyujthatott csak valódi eredményt, s ezek a nagy ösztönzők meg is voltak". És ugyanakkor, amikor végre megvalósult egyik régi terve, a hálózatos megfigyelés, egy másik ábrándja szintén valóra vált. Régen tudta, hogy az első magyar tudományosan képzett zoológusnak és palaeontológusnak, Petényi János Salamon-nak emlékét az őt megillető örökrészbe kell iktatni, elégtételül a meg nem értésért és kollegiális rosszakaratért, elismerésül igazán soha nem hervadó érdemeiért. És minthogy a Természetrajzi Füzetekben már kiadta hagyatékának egy-két megmentett töredékét, most Chernel István, Madarász Gyula, Petényi unokaöccse: Tauscher Gyula és Vastagh Géza társaságában földolgozta a kék vércse (Cerchneis vespertinus L.) klasszikus monográfiáját, megirta Petényi életrajzát és méltatását, kiadta Natterer Jánosnak, a bécsi udvari muzeum őrének, Brehm Keresztély-nek, Baldamus Ernő-nek, a kiváló cötheni ornithológusnak, Schlegel Herman-nak a nagyhirü leydeni madárismerőnek, Stetter Vilmosnak, Petényi erdélyi hivének és tanitványának Petényihez, végül Petényi-nek Herrmann Károlyhoz, Ottó édesapjához intézett leveleit: a magyar föld egykori kulturtörekvéseinek hü és becses tükrét és mindezt a Természettudományi Társulat diszes köntösü kiállitásában magyar és német nyelven a kongresszus elé terjesztette. A második nemzetközi ornithológiai kongresszust gróf Bethlen András, akkori földmivelésügyi miniszter 1891. május 17-én nyitotta meg a magyar bizottság nevében. A Pulszky Ferenc korelnöklete alatt tovább tanácskozó kongresszus elnökévé Fatio Viktor-t, a neves genfi ornithológust és Herman Ottó-t, a kongresszus lelkét választotta meg. Tagjainak diszes sorában ott látjuk dr. Apáthy István-t, a már akkoron világhirü idegbuvárt és mikrotechnikust, dr. Entz Gézá-t, a közelmultban sirba szállott érdemes protistológust és valóban széles látókörü professzort, dr. Margó Tivadar-t, a budapesti egyetem akkori zoológiai professzorát, dr. Laufenauer Károly-t, a neves ideggyógyászt és Thanhoffer Lajos-t, a jeles anatómust, Hutyra Ferenc-et és az élete delén elhunyt, Rátz István-t, az állatorvosi főiskola kitünőségeit, Szily Kálmán-t, Lóczy Lajos egyetemi tanárt, a Földtani Intézet későbbi igazgatóját, Staub Móric-ot, az első magyar phytopalaeontologust, Berlepsch János bárót, a müncheni madárvédőt, a braunschweigi Blasius testvéreket: Rezsőt és Vilmost, Claus Károlyt, a bécsi egyetem nagynevü zoológiai professzorát, Büttikofer-t, Collet-et, Finsch-et, Hartertet, a warthauseni báró König-et, Leverkühn-t, libernaui Lorenz-et, Alfred Newton-t, Reichenow-ot, Schalow-ot, Sharpe-t és Tschusi-t, az ornithológia európai kiválóságait. De még meggyőzőbb képet kapunk a kongresszus nivójáról, ha az ünnepi ülések és szakbizottságok előadóit és előadásait vesszük szemügyre. A madarak anatómiai irodalmáról Fürbringer Miksa jénai professzor, korunk egyik legkiválóbb morfológusa, a madarak palaeontológiájáról Lydekker Richard, a madárrendszertan akkori állásáról Bowdler Sharpe, a British Museum kiváló ornithológusa, a madarak geográfiai elterjedéséről Ph. L. Sclater, a madárvonulásról a helsingforsi Palmén és Herman Ottó, a nomenklatura kérdéseiről Reichenow és Lorenz, a madárvédelemről Liebe, Wangelin és Máday referáltak; a kongresszusra készült el a magyar madárvilág első faunafelvétele Frivaldszky János tollából, a szarajevói muzeum anyaga Reiser Otmár feldolgozásában, ott feküdt Petényi életrajza, a kongresszusi főjelentés tudományos részében
pedig Milne-Edwards Alphonse, a párisi Museum d'hishoire naturelle igazgatója, a madárpalaeontológia egyik legnagyobb érdemü buvára ritka harmadkori madármaradványokat irt le, Blasius Rudolf az oológia, Giglioli az avigeografia, John Cordeaux, Büttikofer és Sélys-Longchamps a fenológia, E. Oustalet a "biológia", Klug Nándor a fiziológia, Schaeck a variáció, Csató, Chernel, Russ, Buda Ádám, Tschusi, Leverkühn pedig az oekológia és faunisztika érdekes problémáiról számoltak be a legszigorubb kritikát is elbiró, nivós tanulmányaikban. Igy lett az ártatlan madárbarátok (Vogelfreunde) naiv összejöveteleiből a szigoruan vett tudományos zoológiának figyelmen kivül nem hagyható jelentős eseménye. E sorok szerény krónikásának nem lehet feladata a kongresszus lefolyásának részletes ismertetése, hiszen az érdeklődők megtalálják azt a Compte Renduben. Azt azonban a későbbi párisi (1900), londoni (1905) és berlini (1910) kongresszusok résztvevőinek egybehangzó véleménye alapján le kell szögeznie, hogy a budapestihez hasonló egy sem volt: sem tartalom, sem forma, sem pedig hangulat tekintetében. A sikert csak betetőzték azok a sikerült kirándulások, amelyeket a kongresszus tagjai a magyar föld ornithológiailag nevezetes pontjaira intéztek és amelyek közül a kisbalatonit Herman Ottó vezette.
A budapesti madarászkongresszus mintamegfigyelői (Madarász Gyula, Herman Ottó, Szikla Gábor, Chernel István)
A kongresszus mozgalmas napjai elmultak, de a munka java csak ezután következett. És a perpetuum mobile megtestesitője ebben is: Herman Ottó. Alig széledtek szét a vendégek, megkezdődött a kongresszus eredményeinek, munkálatainak, jegyzőkönyveinek, az előterjesztett tanulmányoknak sajtó alá rendezése. 1891-ben jelentek meg és már a kongresszuson bemutatásra került Herman Ottó tollából Petényi életrajza magyar és német nyelven, a kongresszus alkalmából rendezett ornithológiai kiállitás katalógusai Frivaldszky János, Madarász Gyula, Lovassy Sándor és a szarajevói Reiser Otmár tollából, azután a legnevesebb szakférfiak referátumai az egyes részletkérdések akkori eredményeiről. A kongresszus lezajlása után jelent meg a főjelentés (Compte Rendu) hivatalos, majd 1892ben tudományos része, 1893-ban Herman norvég utirajza "Az északi madárhegyek tájáról", 1895-ben pedig madárvonulási tanulmányainak alapvető összeállitása: "A madárvonulás elemei". Minden évben egy-egy vaskos kötet, közben pedig a törvényhozás ülésezik, a madártani központ is alakulóban van, a millennáris kiállitás előkészületei is folynak, uj feladatokat tüzve a törhetetlen Herman Ottó elé: az ősfoglalkozások másodikának, a halászat után a pásztorélet emlékeinek megmentését. A kongresszus után Magyarország ornithológusai szervezve voltak és ekkor megvillant agyában a gondolat: kár volna ezt a szervezetet fölbomlani hagyni. Herman latba vetve teljes politikai sulyát is, a jó ügy érdekében tárgyalni kezd Csáky Albin gróf akkori vallás- és közoktatásügyi miniszterrel, a későbbi főrendiházi elnökkel, aki megbizza a megoldási tervezet kidolgozásával. A terv elkészült és Csáky Albin 1893. május 20-án kelt 15036. számu és az ezt kiegészitő nov. 20-án kelt 30071. számu rendeleteivel megteremti a "Magyar Ornithológiai Központ"-ot. Az uj intézet igazán szerény keretek között kezdte meg müködését. Ott huzódott meg a Magyar Nemzeti Muzeum két apró földszinti szobájában, azonban évek multán, meggyarapodva, a József körut 65. számu bérházba költözött, annak egész első emeletét foglalva el, most pedig az ampelológiai intézet és szőllőkisérleti állomás debrői-uti telkének IV. pavillonját tölti be. Évi dotációja mindössze kétezer koronára rugott; élén Herman Ottó, mint tiszteletbeli igazgató állott, mellette Pungur Gyula középiskolai tanár, mint asszisztens és Gaal Gaszton, mint önkéntes munkatárs dolgoztak. Fölszerelés, butor, könyvtár alig volt, csak lassan gyült. A kétnyelvü folyóirat azonban megtette hatását: dült a könyv, a különlenyomat, a cserepéldány; Herman saját könyvtárából is átadott az intézetnek fontosabb müveket. Tágultak a keretek. Az intézet munkája eleinte kizárólag a madárvonulási megfigyelések, a tavaszi megérkezés és őszi eltávozás adatainak feldolgozásában állott, csakhamar azonban lényegesen megbővült. A millennium alkalmából elkészült többek közremüködésével, de Chernel István tollából a hazai madárfajok névjegyzéke a modern tudományos nomenklatura és a népnyelv gazdag szókincsének igénybevételével. Azután ujra felmerült a madármunka tervezett, de 1889 óta megrekedt gondolata. Herman Ottó ekkor már elemében: a tárgyi néprajzban dolgozott; érezte és tudta, hogy a nagy madármüre sem ereje, sem ideje nincs már. De érezte és tudta azt is, hogy a müre szükség van. Alkalmas szakembert keresett tehát és talált is Chernel István személyében, aki kőszegi magányában java életerejét a madártannak szentelte.
A madártani intézet debrői-uti pavillonja
Herman Ottó iróasztala a madártani intézetben
Közbe jött azután az, hogy Fászl István győri premontrei tanár, maga is jónevü ornithológus, egykori tanitványát, Uhlig (Csörgey) Tituszt Herman Ottó figyelmébe ajánlotta. Herman, a kezdők mentora, alkalmazta is a fiatal bölcsészettanhallgatót a madártani központnál. Ő azután Chernel tanácsára a beküldött madarak begytartalmát is elemezni kezdte. Hermant meglepte az uj irány, kétkedve fogadta, de mikor látta, hogy a gyomortartalomból kiderül a madár egész menü-je, tüzzel támogatta e vizsgálatokat. Lósy József és Thaisz Lajos, a rovartani, illetve magvizsgáló állomások rovarásza és botanikusa is bevonattak a munkába és határozatba ment: Chernel madaras munkájának a gazdasági haszon és kár szempontjára is ki kell terjednie. Ilyen formában is jelent meg azután a mü 1899-ben, "Magyarország madarai, különös tekintettel gazdasági jelentőségükre" cimen. A haszon és kár kérdése kijelölte a madártani központ jövőjének legnagyobb feladatát is: a gazdasági madártan és racionális madárvédelem müvelését, szervezését. Ez a megbővült programm vezette át a Központot a kultusztárca köréből 1901-ben a földmivelésügyi minisztérium ügykörébe és ott találta meg igazi pártfogóját: Darányi Ignác-ot is, minden kisérleti és tudományos intézet megértő támogatóját. Ekkor indult meg a modern, intenziv madárvédelem. Hogy ezt széles körben megkedveltesse, megirja - Chernél nagy müve alapján - egyik legkedvesebb és legismertebb könyvét: "A madarak hasznáról és káráról". A könyv a földmivelésügyi minisztérium kiadványaként jelent meg s mint ilyent: tanitók, jegyzők és lelkészek ingyen kapják. És nemcsak kapják, de kapkodják is: tiz év alatt négy kiadást ért meg és leforditották német, sőt angol nyelvre is. A kis mü népszerüségére jellemző, hogy egyik nagyalföldi hires városunk gimnáziumának néhány növendéke meg akarván szerezni, "tanári minőségben" kérte megküldését. A minisztérium le is küldte, az iskola igazgatója azonban elkobozta a példányokat és értesitette a minisztériumot, hogy a diákokat szigoruan megbüntette. Az "akta" az Ornithológiai Központhoz is lekerült és Herman Ottó ekként "intézte el": "Habent sua fata libelli! A könyv rendeltetése az, hogy terjedjen, a büntetés pedig csak abból állhat, hogy a diákok tanulják meg". Kevés jellemezheti igy a könyv sikerét, de egyben a Herman Ottó "bürokratizmusát" is. A négy magyar kiadás 80.000 példányt jelent; németre Rössler I. C., angolra pedig Visgerné Owen J. A. asszony forditotta le. A kis remekmüvet leghivebben Kiss József jellemzi "A Hét"ben:
"Herman Ottó ezt a könyvet Darányi miniszter megbizásából irta a föld népének okulására, a lettrék-nek pedig gyönyörüségére. A földmüvelő megtanulja belőle szeretni a madarat és becsülni a hasznát, nekünk pedig pompás alkalom, hogy ismét hallgassuk Herman Ottó beszédét. Erős, mély zöngésü zene van Herman Ottó nyelvezetében; kifogástalanul méltóságos, lassu ütemü rythmus, mely kitünően illik ahhoz a szinte áhitatos komolysághoz, ahogy a természet dolgairól beszél. Irnitudásának zamata mellett ez a megindultság a legjellemzőbb sajátsága Herman Ottó müvének. A fajhoz és a természethez való mélységes ragaszkodás, mely nála mintegy a vallást pótolja, a müvészi formában valami evangéliumi egyszerüségre és bensőségre ihleti és a tanitó hangjában ott rezdül irásában a pap rajongása. Biztos, hogy munkája megtalálja az utat azoknak az értelméhez, akiknek munkáját szánta, de gazdag vámot vehetünk rajta mi is, akik az esztétikai élvezet okából vesszük elő". Kiásta azután antiquáriumok porlepte polcairól és a feledés homályából Petényi nagyértékü kéziratos hagyatékát és Csörgey Titusszal magyar, majd pedig német nyelven is kiadatta. A hasznos madarak védelme tárgyában Párisban 1902-ben hozott nemzetközi madárvédelmi egyezményt 1906-ban a magyar törvényhozással is elfogadtatta (1906: I., tc.) és 1907-ben megirta a nemzetközi madárvédelmi törekvések történetét magyar és angol nyelven. Ujitások iránt mindig fogékony volt. Amikor Mortensen dán ornithológus megkezdte a madárvonulás kisérleti kutatását aluminium lábgyürük alkalmazásával, a Magyar Ornithológiai Központ a legszélesebb körben karolta fel ezt az irányt. Greschik Jenő asszisztens 1909-ben szövettani vizsgálatok lehetővé tételére laboratóriumi felszerelést kért, e sorok krónikása pedig a madarak palaeontológiáját és osteológiáját kivánta müvelni: Herman Ottó örömmel karolta föl az uj irányokat. Hiszen a haladást, a studiumban való elmélyülést jelentették. Mint a madártani központ megbizott igazgatója - mert kinevezést soha nem fogadott el, bár Darányi azért ismételten fölajánlotta - valóban bizalmas baráti viszonyban állott tisztviselőivel. Akik ismerték a "központ" belső életét vagy részesei voltak: soha el nem feledik azokat az időket, amikor az "öreg ur", ahogyan neveztük, "fiaival" - ahogyan ő nevezett bennünket - minden apróságot megbeszélt, "megtanácskozott" és amikor a munka igazán öröm volt. Az "öreg ur" akkoriban, amikor az Ornithológiai Központ, a Nemzeti Muzeumból kiköltözve a József körut egyik bérházában, a Kiss-cukrászda fölötti emeleten volt elhelyezve, a mai Deák Ferenc-kávéház fölött, majd az Iparmüvészeti Muzeummal szemben, a Heinrich-ház mellett (Üllői ut 30. III. 14.) lakott. Később, hogy az intézet a debrői-uti telepre került, Simonyi-Semadam Sándor Margit köruti házába (Margit-körut 51.), majd a Krisztina körut 91. alá költözött. De bárhol volt is otthona, az otthon meghitt, bizalma, egyéni otthon volt a szó igaz értelmében.
Herman Ottó otthonában keresztfiával
A falakon ősfoglalkozási gyüjteménye: balták, fokosok, karikások, cserepek, a tetőn hálók, nagy vitrináben ritkaszép madárgyüjteménye, iróasztala fölött Kossuth arcképe és koporsójáról egy babérlevél. A könyvespolcok roskadoztak saját müveitől és különlenyomataitól, egy kis asztalkán pedig derüsen bujt meg Cerva Frigyes remeke: apró kis zenekar összeállitva a rét zenevilágából: a trombitát szarvasbogár, a flótákat szöcske fujja, nagybajuszu cincérek a vonósok. Egyszer Miklós Jenő, a finom tollu ujságiró látogatta meg és
elcsodálkozva nézte ezt az igazán türelmi próbát, amelyet csak a "Frickó fiam" szeretete teremthetett meg. Herman Ottó az aranypálcás karmesterre mutatva magyarázta neki: Ilyen három sincs egészben szép Magyarországon. - Ilyen karmester? - Nem - intett megvetőleg kezével az "öreg ur" - ilyen: sáska. Kiadós reggeli után - ez rendszerint kávé vagy tea és szalonna, füstölthus, sonkából állott betért a Baross-kávéházba, ott átnézte a reggeli napilapokat és 10 óra tájt ment föl a "Központba". A Kiss-cukrászda fölötti sarokszoba volt az igazgatói szoba, az előtte nyiló nagyteremben dolgozott Csörgey Titusz, a "Titkó", müvész és titkár; Schenk Jakab, a "Jakab", mint adjunktus, dr. Greschik Jenő, a "Jenő" fiam, akkor még gyakornok, később I. asszisztens; a harmadik szobában Pungur Gyula, a "tanár ur" és Parlagi Béla, akkor forditó, később könyvtáros, Budapest kávéházainak egyik legjellegzetesebb látogatója; ma már mindkettő sirba szállott. Pungur halála után került az intézethez gondnokul Hámori Mihály, vagyis a "Miska fiam" és legutóbb e sorok irója, akinek hely már csak az igazgatói szobában jutott. Az ajtók tárva-nyitva: titok nincs, de rangkülönbség sem. Valamennyi: "a fiam". Megberren a csengő: a hüséges öreg "János", Szalóky János laboráns ajtót nyit és becsoszog az "öreg ur". Sajátságos volt az ő csoszogása; már gyerekkorában sem járt máskép. Válláról lekanyaritja a felöltőt és - rendszerint cilinderrel a fején - belép a nagy szobába. Mindenki siet jó reggelt kivánni. Ilyenkor rendesen kialakult az a kör, amely a pártkörökben a minisztereket veszi körül. A "Központ" köre kicsiny volt, de szoros és váltig hüséges. Nem mult el nap, hogy egy találó - többnyire politikai és csipős megjegyzést ne halljunk. "- Az a fene Justh. Nem enged!" harsogta recsegő orrhangja. "Pedig az indemnitást nem a kormánynak, hanem a nemzetnek adják". "- Irja meg, nagyságos uram!" "- Megirnám, de hol? Nincs nekem már lapom. Hova irjak?" "- Aztán Tituszkó, küldje már ki a képeket Londonba". Benne vagyunk hát a "hivatalos munkában". Levelezés a világ minden tája felé, korrekturák átnézése, uj kézirat, instrukció a rajzolóknak, a cinkográfusnak. Egyikünk tul későn feküdt ahhoz, hogy korán bejárhasson, végre egy napon rászólt az "öreg ur": - Fiam! Maga legközelebb már másnap fog bejárni. Délfelé rendesen megélénkült a Központ: megjelentek a külső munkatársak. Szabályos időközökben benézett Lósy József, a korán sirba szállott jeles entomológus, Csiki Ernő, a Nemzeti Muzeum bogarásza, azután a vidékiek: Chernel István, az intézet legmunkásabb önkéntese, Hauer Béla, a mintagazda, Cerva Frigyes, a "Frickó", akkoriban szigetcsépi preparátor, most az Állatkert madárházának gondos felügyelője, Gaal Gaszton, egykori volontőrünk, most politikus, aki minden hiréért, adatáért kész volt "rendelkezésre állani", gróf Wass Béla, Herman Ottó régi jó barátja. Időnként fölnézett ősz Madarász József, a vén kuruc és ilyenkor élénken elégedetlenkedtek a mai ellenzékkel; nagyon ritkán Semsey Andor, természettudományunk egyetlen maecenása és Szily Kálmán, Herman-nak a sirig bizalmasa. Régebben mindennapos volt Koszkol Jenő, az ón és ecset kivételes tehetségü mestere is. Az ő kezét dicséri az a megértő kompozicióju emléklap is, amellyel a Központ munkásai az öreg urat 1905. julius 4-én, születése 70-ik évfordulója alkalmából meglepték.
Koszkol Jenő emléklapja Herman Ottó jubileumára
Herman Ottó ezt a születésnapot (junius 26.) a IV. nemzetközi ornithológiai kongresszus kapcsán, Londonban töltötte és ezért kellett a jubileumot elhalasztani. Az ünneplés azonban országszerte megnyilvánult és történetesen egybeesett Gyulai Pál nyolcvanadik születésnapjának dátumával. Igy került a vadgalamb-pör két nagy ellenfele, egyébként azonban egymásnak a harcrakészségben és sovinizmusban közel rokona a sajtóban szorosan egymás mellé. A Természettudományi Társulat is, amely annyit köszönhet Herman Ottó-nak, ezt az évet ragadta meg, hogy elismerését kifejezze. 1905. évi közgyülésén neki itélte oda legnagyobb jutalmát, a Szily Kálmán-emlékérmet és a vele járó 200 darab 10 koronás aranyat. Herman az emlékérmet elfogadta, a 2000 koronát azonban megosztva: 1000 koronát, mint alapitványt, 1000 koronát pedig, mint adományt a Társulatnak rendelkezésére bocsátotta, mert ugymond "az, ami engem a müködésre serkentett, ami irányt adott, lelkesitett, az nem mérhető sem aranyak, sem koronák számával, tehát értékével sem; annak csak egy jutalma lehet: a hiven teljesitett hazafias kötelesség tudata, az abból folyó megnyugovás". A munka pedig folyik csendesen, gyümölcsözően. Az ifju erők mind intenzivebben mélyitik ki a barázdát, az eredmények és kiadványok egyre szaporodnak; 1909-ben az addig bizonytalan sorsu központ a kisérletügyi intézmények mintájára mint magyar királyi ornithológiai központ a kisebb gazdasági ágak sorába vétetik fel; munkásai állami tisztviselők lesznek s a munka oroszlánrésze most már az ő vállukra nehezedik. Herman Ottó csak a vezetést, az irányitást tartja a kezében, de görnyedő vállal, halántéka körül őszbe csavarodó fürtökkel is friss marad, java erejét azonban most már kizárólag az ősfoglalkozásoknak szenteli. De az izmok rokkanása, a hallás folytonos gyengülése többizben katasztrófába is sodorják. 1910. február 13-án, immár nem először, elüti egy villanyoskocsi, a világvárosok száguldó guillotineja, aggastyánok örök réme. Szerencsére nincs nagy baj és Rákosi Jenő ekként gratulálhatja meg: "Ki annyi villamos lökést adtál müveiddel, most visszalökdös ime a villámos Téged. De Istennek hála ebben is Te voltál erősebb". Ez év nyarán részt vesz a Berlinben összeült V-ik nemzetközi ornithológiai kongresszus tanácskozásain s azt, mint korelnök, ő nyitja meg. 1911-ben öröme van a Központnak a bécsi első nemzetközi vadászati kiállitáson aratott sikerén, 1912-ben azonban már balsejtelmek gyötrik. "Beléptem a 77. évbe; a két kaszás elvisz". A balsejtelmek 1913-ban valóra válnak; áprilisban gyenge szélütés éri. Az enyészet első szele! A nyelv, amely egykor oly csodásan beszélt, akadozik, a kéz, amely még nemrég oly biztosan vezette a legragyogóbb tollat: remeg. De az energia, az akarat töretlen. A VöröskeresztKórház győri-uti kórtermében, fején a lángelmék, e mártirok töviskoszorujával, a jeges tömlővel, irni tanul. A vonások kuszák, de a kéz merevsége enged: és bár régi gyöngybetüit már csak a mult őrzi, ujra olvashatók. A hüdés enged, a kéz ujra simul, az akarat diadalmaskodott! Másfél év sem pereg le - miközben nagy müve szótárát rendezte sajtó alá és befejezte Petényiakciójának utolsó felvonását, az emléktáblát - amikor egy borus téli estén, a Muzeum-körut és Kossuth Lajos utca sarkán, 1914. december közepén, a háborus Budapest chaotikus zürzavarában, egy teherkocsi elüti. Az a végzetes kocsi, amely egy Curie-t már sirba döntött! A mentők a Rókusba viszik. Jobb lába eltörött. Gipszpólya. "Ha már csizmát huztak rám, verjenek reá sarkantyut is" - tréfálkozik az orvossal és régi hivével, Gaal Gaszton-nal. A minisztériumból felkeresi Krenedits Ferenc és közli, hogy szanatóriumba óhajtja kisérni. "Én a nép fia vagyok, itt a helyem". A láb gyógyul, de a 80 éves tüdő nem birja a fekvést: gyulladás lép föl. Csak haza, mondják az orvosok és szombaton, december 26-án reggel, Krisztina-körut 91. alatti lakására szállitják. Délután felkeresi hü barátja, Szily Kálmán, aki előtt végrendelkezik. Könyvtára a
Természettudományi Társulaté és az Ornithológiai Központé, néprajzi gyüjteménye a Mezőgazdasági Muzeumé, levelezése az Akadémiáé, kéziratai a Természettudományi Társulaté. A két hü barát örökre elbucsuzik. 1914. december 27-én az utolsó vasárnap virrad föl "Az ablakhoz". Odatolják. Bucsuzik a napsugártól. És félóra mulva, 1/2 8 órakor megbénul meleg szive. December 30. Az oroszok a Kárpátokban állnak, a világ fele fegyverben, másik fele remeg és küzd. Hóviharban, metsző szélben állják körül leghivebb emberei kihült tetemét a kerepesi temető halottasházában. Néhány remegő baráti bucsuszó, sok könnyel teli szem és este hat órakor a sürün pelyhedző hó a IX. tábla első sorának 85-ik sirhantján már Herman Ottó koporsójára borit hófehér halotti leplet.
A sírdomb
Herman Ottó programmbeszéde Kőbányán 1892. január 17-én (Cserna Károly rajza)
Madarász József, Herman Ottó és Lehóczky Vilmos képviselők a Muzeum-kertben a főrendiház 1894. máj. 10. ülése alatt
A POLITIKUS 1871-1911 Negyven év, egész emberöltő az, amit Herman Ottó a politikának szentelt. És milyen negyven év! A kiegyezés lezártától a világháboru küszöbéig: a magyar nemzet történetének az a periodusa, amelyben a partikularizmus tobzódásától a világpolitika horizontjáig jutott el ez a turáni medencéből kiszakadt, fajrokonoktól elzárt árva nemzet, amelyben gazdaságilag és iparilag megerősödött és a nagy kulturmérkőzések szinvonaláig emelkedett. Ha történetiró volnék, markáns vonásokkal jellemezhetném e négy évtized történetét. Soha hálásabb, de egyben nehezebb probléma nem kerül a történetiró tollára. Mint természetvizsgáló és krónikás, csak Herman egyéniségének, a tudós és a lángelme e csodás vegyülékének evolucióját kutatom és a krónikás egyszerüségével sorakoztatok adatot adat mellé, hogy megvilágitsam politikai pályáját. Halász Imre utolérhetetlen mélységü és finomságu portréiban Széchenyi, Kossuth és Deák epochalis korát, a Szilágyi Dezsővel "letünt nemzedék" mesterileg klasszikus képét festette meg. Herman Ottó élete krónikásának az a feladat jutott osztályrészeül, hogy a magyar parlamentáris élet hőskorának néhány ragyogó évlapját hozza közelebb a könyvtárak polcáról a lüktetve haladó élethez. E hőskor szereplőinek egykoron népes sorai évről-évre gyérülnek, a megszokott csengésü nevek el-elmaradnak; idestova már csak az őszbe csavarodott utolsó mohikánok őrzik e letünő nemzedék tanulságos emlékét. S az "uj vizeken" uj hajósok eveznek... 1870. julius 19-én adta át Berlinben III. Napoleon követe a francia hadüzenetet. A magyar közvélemény tulnyomó része németellenes álláspontot foglalt el és figyelte a gigászi mérkőzést. Évszázados elnyomatásunk szitotta, a Bach-korszak pedig betetőzte a magyarság németgyülöletét, amely a szabadság népének harcában ujult lángra lobbant. Most, a vesztett világháboru békevajudásos napjaiban nagyon jogos a kérdés, vajon nem lett volna-e jobb ezt a francia-szimpátiánkat épen megőrizni a szarajevói véres nap után is? A szedáni kapituláció elsöpri a harmadik Császárság trónját és Gambetta szeptember 4-én kikiáltja a köztársaságot. A gouvernement de la défense nationale kénytelen a vérszemet kapott némettel a döntő mérkőzést fölvenni. Strassburg és Metz elesik, Páris népe éhezik és 1871. január 28-án létrejön a versaillesi ideiglenes fegyverszünet. Január 31-én pedig a bérces Erdély fővárosában a "Magyar Polgár" hasábjain megjelenik egy vezércikk: "A válság küszöbén". "E pillanatban még nem tudjuk a legujabb távsürgöny tartalmát... Az élet és halál között beállott pauzát arra használjuk fel, hogy azt a kábitó erőt jellemezzük, amely a porosz sikerben rejlik s oly jellemekre is kihatott, amelyekről hittük, hogy rendületlenül az emberiség pártján állanak: a háborut, különösen a hóditó háborut elitélik... A német egyenetlenség helyét elfoglalja a caesarismus igája - - az a jogar, mely öl, rabol és sujt". Ezt a nemes pacifizmustól áthatott cikket Herman Ottó irta, aki már 1867 óta munkatársa volt K. Papp Miklós lapjának, de eddig csak társadalmi és kulturpolitikai cikkeket irt a Magyar Polgárba. 1871. január 31. után egyre sürübbek a H. O., H-e-n. stb. jelzésü cikkek. A montmartrei commune lázadás, a bonapartizmus szimbolumát, a Vendome-tér oszlopát ledöntő kommunista tüntetés, a "Café Madrid", a commune főszereplőinek fészke, egytőlegyig hálás témák forradalmi tolla számára. 1871. julius 1-én elhagyja az Erdélyi Muzeumot és ettől kezdve kenyere az ujságirás, eleme a politika. A "Magyar Polgár" az erdélyi balközépnek, az 1875-ös fuzió előtti Tisza Kálmán gárdájának lapja volt. Herman ilyen módon hatalmasan agitált Sámi László, Ugron Gábor, Orbán Balázs, Csernátony Lajos, Papp Miklós és Moldován Gergely-el együtt Tisza László 1872. évi
marosvásárhelyi jelöltsége érdekében, Berzenczey László Deák-párti jelölt ellen, sőt Puskás Tivadar gyulafehérvári programmját (1872. jun. 14.) is ő irta meg. Teljes erejét Sámi László érdekében vetette harcba a kolozsvári választáskor (1872. jul. 4.), amelyen azonban gróf Péchy Manó nyerte el a mandátumot. K. Papp Miklós lapjának másnapi számában kiadja a jelszót: "polgártársaink nyugodjanak meg a történtekben". A főmunkatárs azonban nem nyugodott meg és 1872. julius 25-én megvált a laptól. Sajtópörök özöne kisérte nincstelensége vándorutján és megkezdődött ujra a létért való küzdelem. Szászvesszősi és bácskai vándorutja alatt Csernátony Lajos Ellenőrébe irogatott a nemzetiségi kérdésről (1874) több cikksorozatot. Csernátony-hoz évek hosszu során át benső barátság füzte. Meg is fogadtatta vele Csernátony, hogy halála után Herman havasi gyopárt tegyen a szivére és fogadalmát a jóbarát Csernátony-nak 1901-ben bekövetkezett halálakor be is váltotta. Még 1875-ben irta meg Herman Ottó azt a cikkét (A mérges csók), amelyben a kegyhelyek szenteltviztartó-medencéiben, csodatevő forrásaiban rejlő fertőzés veszélyét ecsetelte megrázóan és valóban messze: Ausztráliáig is elhangzóan. 1877-ben ujra egy mérges csókról cikkezett, mig azonban az elsőt az emberiségnek, addig a mostanit a magyarságnak szentelte és az erdélyi Mezőség eloláhosodásáról szól benne. Nem fajgyülöletből, de "mert ez nem a haladás mozzanata, hanem mozzanata a leghatározottabb hanyatlásnak"... "mert ez elfelejtett tájakon fejlődés, haladás a jobb, a tökéletesebb felé nincsen! E falvak elhagyatottságukban visszahanyatlanak a vadonállapotba, s minthogy a oláhság az, mely ehhez az állapothoz közelebb áll, nagyon természetes, hogy a süllyedő magyarság beléolvad s azután vele együtt tovább hanyatlik"... A református magyar vallás egyre jobban háttérbe szorul, az utolsó magyarok is áttérnek az "oláh hitre", a görög-keleti románra... "A téritő pópa, régi szokás szerint, csókot nyomott az áttérők arcára, felavatta vele. - Ez is egy mérges csók, melynek ára, áldozata egy-egy magyar lett". E cikk kefelevonatát megküldte Kossuth Lajos-nak, aki 1877. március 22-én Collegnoban kelt válaszában bőven tárgyalja az áruló csókok és "elnémuló harangok" kérdését. Herman Kossuth-nak e levelét 1885-ben, amikor az "Erdélyrészi Magyar Közmüvelődési Egyesület" megalakult, bevezetéssel és glosszákkal kisérve, az egyesület javára külön füzetben adta ki; ennek 3000 példányban megjelent első kiadását csakhamar a második kiadás követte. Amikor 1885-ben az Emke megalakult, Herman kész munkaprogrammal lépett elő és kieszközölte Kossuth Lajos támogatását is, aki Turinból táviratilag jelentette belépését. "Erdély jobb keze hazánknak - irja a kormányzó. - Minden talpalattnyi térrel, melyet ott a magyarság elveszit, hazánk ezredéves magyar állami jellegének bizonysága csorbul, hazafiui irányban ellensulyozni a magyarellenes állambomlasztó bujtogatást, feltartani a magyarságot, visszaszerezni az elveszett tért, fejleszteni a magyar közmüvelődést oly önvédelem, melyet minden magyarnak támogatni kellene. Levélben intézkedtem, hogy alapitó tagsági dijul 100 frt e közmüvelődési egyesületnek befizettessék. Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit". Herman második "mérges csókjának" megirására az impulzust voltaképen Szathmáry György és társainak a "Hon"-ban 1876. utolsó napjaiban kiadott felhivása adta meg, amelyben az elnemzetietlenedő Hunyad vármegye magyarságára hivták fel a figyelmet. Herman cikke a Mezőségre, mások Délmagyarország hasonló mozgalmaira is rámutattak. - Ezt a nemzeti gyengülést rombolólag támogatta, a gazdasági romlás s az egész nagy katasztrófa gigászi méretei csak napjainkban bontakoznak ki. Amikor Herman Ottó 1875. tavaszán a Magyar Nemzeti Muzeumhoz került, ujra alkalma nyilott országos politikával foglalkoznia. Az orosz-török háboru adta meg ehhez a lökést.
Plevna eleste után a rokoni szimpátiától átitatott magyar főváros 1877. dec. 16-án melegen tüntetett a törökök mellett és ekkor tartotta meg Herman Ottó első nyilvános politikai beszédét Budapesten. Orgánuma ezidőben Csávolszky Lajos "Egyetértés"-e. Népszerüsége egyre terjed és 1878. julius 14-én a szarvasi függetlenségi párt már képviselővé jelöli. "Kivánom - mondja programmbeszédében - Magyarország állami teljes függetlenségét, mely magában foglalja azt, hogy Magyarország minden idegen beavatkozástól menten intézze minden ügyét. Legyen a nemzetközi viszonyok intézésére saját külügyi képviselete. Legyen pénzforgalmi és hitelviszonyainak célirányos intézésére önálló független bankja. Legyen minden nemzetgazdasági, igy földmivelési, ipari és kereskedelmi viszonyainak célirányos intézésére külön vámterülete. Legyen saját, külön nemzeti hadserege, hogy a nemzet a legsulyosabb adóval, a véradóval, tehát saját vérével, maga rendelkezhessen, fiai ne használtassanak fel nemzet- és népjogellenes erőszakosságra, mint ahogyan fölhasználtatnak most a nemzet egységes akarata ellenére Bosznia és Hercegovina elfoglalására. Szóval, legyen meg minden kellék, mely az állami lét önállóságához és függetlenségéhez tartozik. Amidőn én ezt kinyilatkoztatom, nem fogadom el az 1867-ik évi XII-ik törvénycikk közösügyi intézkedését; ennek törvény utján való megváltoztatását sürgetem. E cikket olyannak tekintem, mely, amig csak fennáll, Magyarországot gyarmattá törpiti, idegen érdekek áldozatává silányitja, az anyagi, utóbb erkölcsi romlás és végre a megsemmisülés örvényébe taszitja és mely, amig csak fennáll, lehetetlenné teszi a nemzet érdekeinek egyedül megfelelő nemzeti politikát. Bármily helyzetben és viszonyok között őrt fogok állani Magyarország függetlenségének lobogója mellett, azért, mert hagyomány és történelem a függetlenséget a legszentebb, sérthetetlen joggá avatta. A függetlenség lobogója az, amelyet a honalapitó ősök e földbe tüztek, amelyet Rákóczi fölemelt, amelyet Kossuth Lajos a szabadság, testvériség és egyenlőség nevében lobogtatott, amellyel összetörte a szolgaság láncait, amellyel bevezette a magyar népet az európai mivelt nemzetek körébe. És őrt fogok állani a függetlenség lobogója mellett azért, mert a függetlenség nemcsak történelmi jog, hanem minden nemzetnek természetes veleszületett joga, melyet eltörölni, elkobozni a világ semmi hatalmának sem szabad. És őrt fogok állani e lobogó mellett, mert reá van irva az, hogy amidőn magunk fennmaradását és szabadságát védjük, a másokét viszont tiszteletben tartjuk. Az állami függetlenség sáncaiban a következőket kivánom: A teljes jogegyenlőséget. Teljes szabadságát és önállóságát minden vallásnak és felekezetnek, amelynek alaptana a felebaráti szeretet. Elismerem létjogát minden nemzetiségnek az igazi testvériség alapján, s ezért a nemzetiségeket összefüző kapcsot nem az erőszakban, hanem abban az érdekközösségben keresem, mely az anyagi jólétből és valódi mivelődésből önkényt kifejlődik. Kivánom a gyors és olcsó igazságszolgáltatást; olyan közigazgatást, melynek tényezőit nem a
protectió, hanem a tehetség és bizalom juttatja a megfelelő helyre, mely nem csorbitja a társadalom önrendelkezési és ellenőrzési jogát, mely nem végrehajtó eszköze a hatalom esetleges önkényének, hanem eszköze a közjólétnek. Kivánom az adórendszernek oly módositását, hogy az a jövedelmi forrásokat ne támadja meg, ne vegyen oly irányt, mely az adófizetőt, tehát az állam legbiztosabb jövedelmi forrását megsemmisiti. Kivánom a nemzet vérét és vagyonát emésztő hadsereg létszámának leszállitását. A hadsereg szolgálati idejének a munkaerő érdekében való leszállitását. A mezőgazdasági és iparágak kellő gondozását, oly irányban, hogy a meglevő jövedelmi források megerősittessenek, uj jövedelmi források megnyitása lehetségessé váljék. Az ezen az uton elérhető anyagi erősödés fordittassék elsősorban a megbontott pénzügyek rendezésére, második sorban a nemzeti érdeknek valóban megfelelő uj beruházásokra. Kivánom, hogy az ingyen oktatás a népiskolákon kezdődve fokozatosan behozassék. Kivánom a közmüvelődési intézeteknek, elsősorban azoknak, amelyek a nemzet mivelődésére hatva, a nemzetet mint kulturnemzetet kifelé is képviselik, hathatós, a mivelődési igényeknek és a korszellemnek megfelelő gyámolitását". A mandátumot azonban Móricz Pál nyerte el, kinek érdekében Jókai is korteskedett; a parlamentben még csak mint szakembernek van helye. A pénzügyi bizottság 1877. márc. 15ik ülésén, mint vendég, terjedelmes elaborátum-ban fejti ki álláspontját a filloxera-vészről. Szeged rókus-alsóváros (II.) választókerületének polgársága azonban 1879. október 21-én képviselővé jelölte Herman Ottó-t. Azt már tudjuk, hogy Herman Ottó a Szily Kálmán harmincöt forintjával ment le Szegedre, ott megtartotta programmbeszédét és október 27-én 65 szótöbbséggel képviselővé választatott. Ellenjelöltje gróf Károlyi Sándor, a Hangya későbbi megalapitója és a magyar gazdatársadalom hatalmas szervezője ekkor még szabadelvü párti programmal küzdött a mandátumért, de Herman 228 szavazatával szemben csak 163-at tudott megnyerni. A programm, amelynek alapján Herman Szeged egyik mandátumát elnyerte, lényegileg miben sem különbözik a szarvasi programmtól; külön pontja az elsodort Szeged rekonstrukciójáról szól, de ez sem "hazabeszélés", hanem belső lelki érzése, mert "ez az egyetlen magyar város, amelynek népesedési mozgalma helyes;... nemcsak mint város népesedik, terjed, hanem rajokat bocsát, amelyek tiszta magyarsággal népesitik be a puszta tájakat. Ez a Szeged tehát a magyar fajt fönntartó és terjesztő igazi Metropolis". Képviselői müködése a már megszokott radikális mederben folytatódott. Eleinte ugyan csak szigoruan szakkérdésekben szólal fel (filloxera-kérdés), de egyre jobban belemélyed az országos politikába. Parlamenti szüzbeszédében Bosznia-Hercegovina kérdésével foglalkozik. Ebben, az okkupáció tényében látja ő már akkor a horvát válság magvát és ez ellen harcol egész parlamenti pályafutásában, napi sajtó hasábjain és a Ház padjaiban egyaránt. 1881-ben a közoktatásügyi tárca költségvetésének tárgyalása során szót emel a Nemzeti Muzeum ugynevezett "őreinek", vagyis tudományos tisztviselőinek fizetésrendezéséért. A t. Ház jóindulatu mosollyal hallgatta a nemrég még ugyancsak muzeumi tisztviselőnek kollégiális felszólalását és a - pénzügyi bizottsághoz utalta. Ennek egyik, a Mikszáth tolla révén ismertté vált mameluk tagja indignálva kérdezte a folyosón: "Nem értem, kérlek, hát nem elég azoknak az invalidusoknak ez a mégis csak elfogadható fizetés?" - A jó öreg a rokkant teremőröket vélte őröknek és ennek végre is a minisztérium az oka, amely a muzeumok tisztviselőit még ma is őrnek nevezi.
Az 1880. év január havának politikai harcait, a sulyos kimenetelü Majthényi-Verhovay pátbajt és ebben Herman szerepét már ismerjük. Verhovay megsebesülésének hirére azon idők egész ujságiró-társadalma tiltakozott a publicista terrorizálása ellen. A Hon nevében Jókai, az Egyetértés nevében Csávolszky, a Pester Lloyd részéről Veigelsberg Leó, a Pesti Hirlap nevében Csukási József, a régi Magyarország képviseletében Ábrányi Kornél, azután Sturm Albert, a későbbi országgyülési almanach-szerkesztő és mások irták alá a tiltakozást, a Függetlenség szerkesztését pedig Herman Ottó vette át. A szerkesztés azonban távolról sem volt valami angyali nyugalmu feladat, amiről tanuskodnak a lap január 13-iki számának élén kiadott NYILATKOZAT Amióta a Függetlenség megkezdte a programmjában megfogadott müködését s rendre lerántja a magyar társadalom testén rágódó fekélyekről a leplet, azóta egy provokálás a másikat éri. A Függetlenség szerkesztősége ennélfogva kinyilatkoztatja, hogy: 1. miután egy napilap szerkesztése munkába, a munka pedig időbe kerül, a szokásos hosszas pertractatiókba nem bocsátkozik; 2. miután minden kifogástalan embernek minden téren megfelelni kész, kéretnek az illető felek, hogy mindjárt tanukkal ellátva keressék fel a szerkesztőséget, hol az ügyek lovagias uton való gyors lebonyolitására minden készen van. Ezt egyszer mindenkorra kinyilatkoztatjuk. Budapest, január 12. Herman Ottó Dr. Hoitsy Pál Kászonyi Dániel
Hentaller Lajos Tóth Béla Inczédy László
Tényleg, a lap szerkesztőségében, a koronaherceg-utcai Trattner-udvarban, a mai Fodor-féle vivóterem helyiségében, külön szoba volt berendezve a párbajok azonnali elintézésére. Gonda Béla, a Magyar Adria Egyesület későbbi megteremtője, akkoron maga is ujságiró, járt is ebben a kuriózus szerkesztőségben. Január 12-én báró Üchtritz Zsigmond nevében Beöthy Algernon, a népszerü Aldzsi és Lónyai Albert kérték Herman Ottó-tól Rajkay Vilmos lakásának cimét, aki a bárót a Függetlenségben megtámadta. Herman "a maga s valamennyi munkatársa nevében a leghatározottabban kinyilatkoztatja, hogy mindaddig, amig a Nemzeti Kaszinó, mint testület nem nyilatkozik az iránt, milyen állást foglal el a Verhovay Gyula és Majthényi Izidor báró közt lefolyt párbaj dolgában, amelyben a kaszinó közvéleményére is történt hivatkozás, mi mindaddig a Nemzeti Kaszinó tagjai részéről eredő bármely kérdésre vagy követelésre tagadólag és elutasitólag felelünk". A párbajtól egyébként soha nem riadt meg. Alapjában véve szelid lelkülete mindenkor és minden formában készen állott az elégtételadásra - de vevésre is. A fáma arról is tud, hogy egy izben a nagyothalló Herman Ottó a rövidlátó Wahrmann Mór-ral állott ki pisztolypárbajra s mig Wahrmann segédeitől tudakolta: "merre célozzak?", addig Herman egyre faggatta barátját: lőtt-e már ellenfele?
A hullámok végre is elültek és Herman Ottó-nak alkalma nyilott maradandóbb politikai megnyilatkozásra is. "Szocializmus" cimü cikkében világosan precizirozza álláspontját a szociáldemokrácia, kommunizmus, anarchizmus és nihilizmus tanaival szemben. "Minden fennálló társadalmi instituciónak durva erőszakkal, kérlelhetetlen kegyetlenséggel való szétrombolása, nem gondolva arra, hogy a romok fölé a rombolók mit alkotnak majd: ez - ugymond - a szocialisztikus tanok egyik szélsősége s a veszedelmek veszedelme, mert a gyülöletből indul, nemcsak, hanem a fejlődést, a világrend e legsarkalatosabb elvét teljesen kizárja. Kiölni a nemzetből a nemzeti jelleget, a családból a családi jelleget, az egyént egyéni sajátságaiból kivetkőztetni, sémává alakitani az embert: ez a szocialisztikus tanok másik szélsősége, szintén tagadása a fejlődésnek, a világrend legsarkalatosabb elvének. Ez utóbbi szélsőségnek éle a tőke ellen tör; a talentumnak, az igyekezetnek a megélhetés szempontjából sem engedi át a fölényt. A magasabb képzettséget, a jobb igyekezetet a gyengébb javára szolgául kivánja, s amidőn ezt teszi, kivetkőzteti az embert mindabból, ami őt a puszta állatiság fölé emeli s ami legfőbb tényezője a haladásnak, az emberiségnek nemesebb irányban való fejlődésének. Én ezekkel nem kelek minden tőke védelmére, mert itt különböztetni kell. A szédelgés összehordta tőke vérlázitó bün, ... Szerintem az egyedül elfogadható igazságos osztályozó egyedül csak a képesség a szó nemes értelmében... Én tehát a szociális probléma megoldását sem az egyéni jelleg kiölésében, sem a nemzeti egységek szétrobbantásában, sem a családi egységek eltörlésében keresem, hanem látom mindezeknek gondos megőrzésében, mind magasabbra törő kifejtésében... Nem a szocializmus modern tanaiban, hanem a demokrácia nemes eszméiben látom s keresem a nemzetek boldogabb jövőjét. Kossuth szavaival végzem, amidőn azt mondom, hogy a szocialisztikus iskolák egyikéhez sem tartozom". Állta is e jól átgondolt, alaposan megfontolt vallomását élete fogytáig: demokrata volt, nemzeti alapon, függetlenül. De éppen demokratikus álláspontja birta arra is, hogy a 80-as évek elején "a függetlenségi párt számos vezető embere, különösen Herman Ottó, szivesen kereste a magyar szocialisták társaságát és szövetségét" - amint ezt Szabó Ervin az 1903. évi munkásmozgalomról szóló beszámolójában irja. A választói jog kiterjesztése, az általános választói jog évtizedekre nyuló tengeri kigyója volt az a kérdés, amelyben a nemzeti alapon álló demokrata függetlenségi politikusok a nemzetközi szociáldemokrácia magyar uttörőivel találkoztak. Ezek az uttörők Frankel Leó, az óbudai születésü munkás, a francia commune közmunkaügyi minisztere és Csillag Zsigmond orvos voltak, akire Frankel eszméi nagy hatással voltak. Csillag Zsigmond "bizalmas uton meghivásokat bocsátott ki lakásába, mely a Hajnal-utcában volt; a meghivottak közé én is tartoztam - irja Herman B.H. 1905. szept. 3. - ki akkor már némileg feltüntem, a Tisza-éra proskribáltjai között foglaltam helyet és nekem jutott a magyar radikálisok részéről a szószóló szerepe. Frankel föltétlen nemzetközi volt, ki a társadalomnak semmiféle csoportositását nem ismerte el; sem család, sem állam, sem nemzet stb. nem voltak szótárában és bizalmas értekezleten rendkivülinek mondható dialektikával védte kommunisztikus álláspontját... Bevallott célja az volt, hogy nyerje meg a magyar radikálisokat a nemzetkőzi szocializmus
propagandájának... A magyar radikálisok álláspontja ezzel szemben az volt, hogy a magyar nemzeti államot föl nem adják, nemcsak magyar hazafiságból, amely a nemzetközieknél guny tárgya, hanem az emberiség érdekéből sem; mert a magyarság, mint államalkotó, azon a helyen, ahol az államot megalkotta - és azon tul menve - a közszabadság eszméinek fönntartója és védője; az egyetlen, mely a szabadságot másokra is kiterjeszti, másokkal is megosztja s igy az emberiség érdekében hivatással bir. ----------------------------------Az összejövetelek igy hamar megszüntek..." Közben 1881 tavaszán a tiszavidéki érdekelt képviselők az ármentesités kérdését tárgyalták. A Tiszavölgy ármentesitésének nagyjelentőségü kérdését Herman nem társulati alapon kivánta rendeztetni. Az április 30-án tartott megbeszélésen részletesen kifejtette felfogását. "Szerinte Magyarország összes folyói, az egy Poprád kivételével, egy szerves egészet alkotnak, amennyiben valamennyi viz a Dunában egyesül, éppen ez követeli a szabályozási tervezet egységességét is. - Ha már most azt kérdjük, mit tudunk folyóink természetéről? igen keveset s az is elavult, megbizhatatlan. A Tisza többé nem a Vásárhelyi Pál folyója, hanem a szabályozás folytán uj folyó, melynek természete ismeretlen. Hivatkozik Svájc hydrografiai bizottságára s kifejti, hogy a szükséges munkálatokat a minisztérium rendes agendái mellett nem láthatja el kellőképpen, ennélfogva egy uj közegre van szükség, melynek egyedüli föladata a folyószabályozás legyen, e végre benyujtja a következő határozati javaslatát: Tekintettel arra, hogy Magyarország összes folyói s az ezektől függő vizei, az egy Poprád folyó kivételével, egy szoros egészet alkotnak, amennyiben az összes vizek a Dunában egyesülnek, s hogy ennélfogva az egész folyamrendszernek szabályozása is egy egységes alapot követel; és tekintettel arra, hogy a folyamrendszernek mint egésznek, okszerü szabályozása oly alapföltételekhez van kötve, amelyek ezidőszerint vagy éppen nincsenek meg, vagy amennyiben megvannak; részint elavultak, igy: 1. a folyam és árterületeknek hypsometriai felvétele, 2. a folyamrendszernek mint egésznek hydrografiailag való felvétele, 3. az áradások maximumának és minimumának, főleg azoknak a periodusoknak és jelentőségüknek a megállapitása, amelyeket mint abnormis szárazságot és vizbőséget ismerünk, 4. a normális iránynak s a forrásvizeknek és csapadékoknak erre való befolyásának megállapitása, 5. a folyamrendszerben az eddig foganatositott hézagos szabályozás folytán előállott status quónak pontos felvétele stb., továbbá tekintettel arra, hogy az alapfeltételek megszerzése és okszerü fejlesztése szakadatlan megfigyeléseket és feldolgozásokat, tehát oly munkásságot követel, amelyet a közmunka és közlekedési minisztérium jelenlegi szervezetének keretében keblileg a legjobb akarat mellett sem teljesithet, és végre tekintettel arra, hogy Magyarország folyamrendszere minden tekintetben, nemzetgazdaságilag éppen szerfölött fontos, tehát a szakadatlan egészen speciális gondozást teljes mértékben nemcsak megérdemli, hanem e gondozást az ország jól felfogott érdeke parancsolón követeli is: felszólittatik a kormány, hogy egy a közmunka és közlekedési minisztérium szervezetét
kiegészitő önálló hydrographiai osztálynak felállitását haladéktalanul kezdeményezze". Hieronymi Károly akkori államtitkár, később miniszter, a müegyetem pártoló véleménye alapján azután a vizrajzi osztályt tényleg meg is valósitotta. Ez év - 1881. junius 5-én - pünkösd vasárnapján megtartott beszámolójában BoszniaHercegovina okkupációja, a magyar állampolgárság megszerzése és elvesztése s e réven Kossuth Lajos hontalansága és az árviz kérdésében elfoglalt álláspontjáról adott számot kerületének. A nyár már az uj választásokat előkészitő kortesuton találja. Májusban a budapesti Vizi-, Ferenc- és Józsefvárosban agitál, juniusban pedig Olay Lajos-t kiséri el kiskunsági és Bácskai kortesutján. A juniusi választások során Herman Ottót Szerbnagyszentmiklós is jelölte, a mandátumot azonban ujra Szeged alsóvárosi kerületétől nyerte el, ahol ezuttal Bakay Nándor volt ellenjelöltje. A tiszaeszlári nagy per idején jelent meg a Pesti Naplóban Schwartzer Ottó-nak, a neves elmegyógyásznak egy cikke: "A zsidóüldözés és az elmebetegségek" cimen, amelyben kifejti, hogy szanatóriumában már hat zsidó áldozat vétetett fel, akiknek a zsidóüldözéstől való félelem vette el az eszét. "Dőljön romba - irja Schwartzer - a kereszténység és a zsidóság között létesitett otromba kőfal, mely lehetetlenné teszi a józan elemek egyesülését". Herman, aki egyik kezét mindenkor a magyar társadalom pulzusán tartotta, figyelve annak lüktetését, az antiszemita mozgalom mélyére is letekintett és habozás nélkül kifejtette álláspontját két hosszu cikkben az Egyetértésben; német forditása röpirat alakjában jelent meg. "Az a pont - állapitja meg cikkében - amelyben ma a szemitizmus az antiszemitizmussal összeütközik, az az anyagi érdek, a létért való küzdelem... Nem a keresztény Kant harca ez a zsidó Spinoza ellen, hanem a "létért való küzdelem" a szó legridegebb s leganyagibb értelmében. Ahol pedig ez a harc felüti fejét, ott az emberben is felülkerekedik az állat: ott a szenvedély vaksága az erőszak brutalitásával karöltve jár... A zsidóság a civilizált világot alkotó társadalmi egységek között a képzelhető legtisztább faj s mint ilyen szükségképpen határozott tipussal, jelleggel és hajlamokkal bir... Faji tisztaságát biztositották vallástételei, melyek tiszta és tisztátalan embert különböztetnek meg..." ----------------------------------"... a modern államban a törvényhozás egy szavával rögtön megváltoztathatta ugyan a zsidóság helyzetét; de azokat a tulajdonságokat, amelyeket számos emberöltő könyörtelen nyomása fejlesztett, azokat rögtön, a zsidóság zömében megváltoztatnia nem lehetett, mert ezeket a fejlődés hozta létre s csak fejlődés enyésztetheti el... A civilizált államok sorban, bár nem tökéletesen, de megtették a magukét; Magyarország is. Megadták a zsidóságnak a polgári jogok összességét, megnyitották előtte a pályát; a földbirtok szerzésre való joggal együtt tehát megadták a megtelepedettség minden attributumát és föltételét. Ami még különösen nálunk hátra van, az a fajvegyülés egyik föltétele: a házasság szabadsága... Ami ekkor még hátramarad, az már csak a felekezetiség szinét fogja magán viselni... S most megforditjuk a kérdést, t. i. mit tett eddig a maga részéről a zsidóság és mi az, amit még tennie kell, hogy a kőfalnak az ő részéről még fennálló maradványát elenyésztesse?
A haladó, neolog zsidóság »viselkedésében, családi életében, étkezésében közeledett a társadalom más részeihez«... de »tulnyomóbb számban csak bizonyos életpályát választ, tehát nem osztozik minden téren az állam fenntartás munkájában, legkivált pedig nem az őstermelésben... a zsidóság legelőbbrehaladott része is a modern állam keretében egészben véve kasztszerü jelleget ölt...«" -----------------------------------"Az orthodox párt a modern államban, amelyben a zsidóság egyenjogusitása már tény, mégis ugy viselkedik, mint azokban az államokban, ahol az elnyomatás még ma is fennáll... Minthogy pedig teljesen a »tiszta és tisztátalan« emberről szóló abszurd tan terén áll, a vele nem azonos elemet nem is tekintheti más szempontból, csupán saját haszna szempontjából s ez nem is lehet másképpen, mert valami magasabb etikai rugó, mely legalább a »nemzet« fogalmáig emelné fel, nem is létezhet, mert nem fejlődhet benne - az »emberiség« fogalmáról nem is szólok. -----------------------------------A rendszer, amelyet a zsidóság kivált az őstermelőkkel való üzletvitelben alkalmaz...: lekötelezni és kihasználni. -----------------------------------A zsidó tudomást szerez a vagyoni állásról s azután a vagyoni állás erejéig könnyen hitelez... A kölcsönzés vége mindig az, hogy az őstermelő idővel saját birtokának voltaképpen csak tiszttartója, mert a jövedelemmel nem ő rendelkezik. Ez a módszer az emberi gyarlósággal számol, arra van épitve s éppen ez a gonosz benne". Ilyen objektiv megállapitások, hideg boncolás vezették e nálunk oly kényes kérdés megvilágitásában - később azonban mind inkább és inkább hajlott az antiszemitizmus felé. De ennek fegyvere ne az erőszak, hanem a munka, a gazdasági verseny legyen. 1884. évi szegedi beszámolójában elmondja azután az antiszemitizmus kérdésében elfoglalt álláspontjának végső következtetéseit is: "Minthogy a zsidóvallás a törvénybe bevéve nincsen, követeltem, hogy nyilatkoztassa ki nyilvánosan hitágazatait, szervezze egyházát, papjainak oktatását; követeltem továbbá, hogy bizonyos megkülönböztető valláserkölcsi szokásokról, jelesen a tiszta és tisztátalan emberről szóló tanról mondjon le s ne csak szinleg, hanem valósággal álljon a magyarság történelmi és erkölcsi alapjára; szóval adja meg a valóságos beolvadás föltételeit a maga részéről is. Végre követeltem, hogy a zsidóságnak idegen országból való beözönlése bizonyos időre teljesen megszüntettessék, a település törvény által szabályoztassék, amivel azt akartam elérni, hogy zsidóságunk kiforrhassa magát. Mondhatom, hogy ez érdemben tartott beszédeim ugy a törvényhozásban, mint a pártban, sőt országosan s a külföldön is hatást keltettek; de kiszólitották ellenem a zsidóság és az antiszemiták féktelen haragját. De éppen, mert zsidó és zsidóellenes egyaránt támadott reám, ugy gondoltam, hogy álláspontom helyes s igy ma is megmaradok követeléseim mellett. A zsidóság velem szemben azt állitja, hogy vallása ősrégi, annak hitágazatai ismeretesek, kátéja százával van s az egész az ó-szövetségen nyugszik. Elismerem a vallás régi voltát, de a hitágazatok, ahány rabbi magyarázza, annyifélék; a káték különböznek a szerzők felfogásához képest s ami az ó-szövetséget illeti, azt mindenki, aki ismeri, tudja, hogy ez egy tenger, amelyben akad sok drága, igaz gyöngy, de akad abban nagy számmal ragadozó cápa is.
Ám a katolikus és protestáns felekezetek is a szentiráson alapulnak; de kiszedték a tenger gyöngyét s igy emberileg tiszta alapot teremtettek; azt, hogy miként élnek vele, nem bolygatom; de az alap tisztaságát mindenkor vitatom. A zsidók világi és egyházi sajtója követeléseimért ádáz támadást intézett és intéz ellenem; ám legyen". A zsidókérdésben elfoglalt és objektiven megokolt álláspontja meg is szerezte számára a középuton haladók közös sorsát: ugy a zsidóság, mint az Istóczyánusok, az 1884. január havában csoportba verődött antiszemita párt, egyaránt támadta. Pedig álláspontja a 80-as évek "letünt nemzedékének" szintiszta, nemes veretü, a nyugati parlamentarizmus retortáján leszürt liberálizmusán nyugodott. Három forradalmat ismer január 31-iki beszédében: a krisztusi forradalmat, amely az emberiséget a zsidó hit feudalizmusától mentette meg az igazi emberszeretet jegyében, a protestantizmusnak a lelkiismeret szabadságáért megvivott forradalmát és a francia forradalmat, a föld és a birtoklás feudalizmusa ellenében. - Ezentul már a békés evolució következzék a romboló revolució helyett. Az 1882. év tavasza még nagyobb horderejü nemzetiségi vita és vihar középpontjában találta. Ez a Schulverein ügye. 1880. julius 2-án alakult meg Bécsben a Deutscher Schulverein in Österreich, majd 1881-ben Berlinben az Allgermeiner Deutscher Schulverein zur Erhaltung des Deutschtums im Ausland, zu Berlin, amelynek bevallott célja német iskolák alapitása és fenntartása volt - Ausztriában. Természetes tehát, hogy rövidesen már magyar földön folyt az aknamunka. Nem a németség védelme, hanem a magyarság támadása volt a főcél. A nagynémet sajtó bőven tárgyalta a "Magyarisiernung der Deutschen in Ungarn" kérdését és ebben a sajtókampányban az efféle kitételek: "jenem, den mongolischen Hordensprachen Innerasiens verwandten Idiomen" nem is tartoztak a legerősebbek közé. A mozgalom látható feje Heinze heidelbergi egyetemi jogtanár volt, akinek könyve[7] nagy feltünést keltett, de exponensei főleg az erdélyi szászság köréből kerültek ki. Herman Ottó a mozgalmakat a Ház 1882. január 27-iki ülésén tárgyalta, majd február 15-én interpellált is. Ennek volt a következménye, hogy a 3 milliót számláló hazai németség - a szászok kivételével - Pancsova kezdeményezésére népgyüléseken és községi képviselőtestületi üléseken tiltakozott a Schulvereinnek a magyarságra szórt jogtalan vádjai ellen. Neményi Ambrus ekkor irta - válaszul Heinze tanár "Hungarica" cimü vádiratára - német könyvét: Hungaricae Res, amely 1882-ben három kiadást ért meg. Az Allgemeiner Deutscher Schulverein professzorai, köztük Mommsen, Treitschke, a jenai Eucken, a lipcsei Delitzsch, "Offene Antwort"-ben válaszoltak a magyar képviselőházban elhangzott beszédekre, tiltakozva a Magyarország belügyeibe való beavatkozás vádja ellen, a müncheni "Ortsgruppe" pedig szabályzatának 1.§-ában kimondja, hogy a föladat az alsó Duna tájainak (tehát Délmagyarországnak) és "az Oriens"-nek, vagyis az erdélyi szász vidéknek "nemzetgazdasági és nemzeti" elfoglalása. A harc, ugy szóban, mint tollal, hónapokon keresztül folyt. Herman özönével kapta az üdvözlő, de még nagyobb számban a - mindenkor névtelen - támadó leveleket, amelyek egyike, Frankfurtból keltezve, egyenesen felhivta, hogy tegye le nevét, mert a legnagyobb heros és legnagyobb császár megszentelt germán nevére nincsen joga. - Franciaország politikai körei meleg rokonszenvvel kisérték Herman Ottó szerepét a Schulverein törekvéseinek leleplezésében. A nemzetiségi kérdés élte fogytáig érdekelte, érezte, hogy a magyar jövőnek ez a sorsdöntő
kérdése. Tudta, hogy a keleti szász mozgalom, a jugoszláv Omladina és a dákóromán eszme valamikor még nagy bajok kutforrása lesz; a tót kérdésben azonban nem látott veszélyt és napjaink eseményei igazolják váteszi éleslátását. Az Apponyi Albert körül csoportosult mérsékelt ellenzék soraiban a 80-as évek elején erős pártharcok dultak. Apponyi a közjogi radikálizmus felé hajlott már, egyelőre azonban csak a gazdasági kérdésekben, gróf Zichy Jenő pedig, a későbbi ázsiai expediciót szervező amateur, az ipar kérdései iránt érdeklődött melegebben. Herman Ottó a Ház 1882. dec. 12-iki ülésén, a költségvetési vita során csipős szellemességgel támadta az ipargrófokat és a magyar agrárius pártot arisztokratiko-szociális vagy szocialisztikus-arisztokrata velleitásaiért. Apponyi azonnal válaszolt a heves támadásra és utalt Bismarck herceg mondására, hogy t. i. az állami gépezetet okvetlenül meg kell kenni egy csepp szocialisztikus olajjal. Ez volt az a hires "szociális olajcsepp", amely a magyar képviselőházban évtizedeken át ujra meg ujra fölbuggyant az események viharzó hullámaiból. A radikális Herman már a következő ülésen válaszolt a konzervativ Apponyi-nak: az olajcsepp csak homoeopatikus kisérlet, de nem radikális gyógyitás; társadalmunk nagy ellentéteit - ugymond - mindaddig nem lehet elsimitani, amig a militarizmus és bürokrácia szelleme tulteng és amig Európa egyik fele verejtékes munkában sinylődik azért, hogy a másik fél tétlenül élhessen... 1882 telén és 1883 tavaszán egyik függetlenségi párti vezérszónoka a kultuszbudget tárgyalásának. A közép- és felsőfoku oktatásban teljesen eredeti álláspontját fejti ki: "A középiskolának feladata először az ifjut a müveltség oly fokára emelni, amelyről sikeresen átmehet a polgári élet mindazon pályáira, amelyek egyetemi minősitést nem követelnek, másodszor a tudomány- és müegyetemre. A középiskola e feladatát a kellő nyelvismeretek mellett a matematika, a természettudományok és a korszellem igényeinek megfelelő humanisztikus tanulmányok által oldja meg" (1883. ápr. 2.). Ezért harcot hirdet a klasszikus nyelvek tulzott kultuszának is. A harmadik egyetemet, amelyre Jókai Kassát, Trefort pedig Pozsonyt szemelte ki, már ekkor Szegednek követeli, mert a vegyes ajku és minden idegenszerüségnek kitett főváros nyelvrontó hatását a tudományos irodalomban a tiszta magyar városok egyetemének kellene ellensulyoznia. Egy napon azután betért Mikszáth Kálmán "Szeged város érdemes és szeretett képviselőjének, Herman Ottó-nak, a »házi szentélyébe«, amely vagyon a muzeumban s tele van ritkaságokkal, kitömött szárnyasokkal, spirituszba rakott amphibiumokkal. Az ablakban alkalmas kalitkában egy kis viperát tartogat, melyre kiváncsian leskelődnek be kivülről a tanulógyerekek. A vipera gyakran kijön házikójából a homokambitusára s ott olyan hangosan sziszeg, hogy Herman Ottó édesen elmereng rajta s álmodozón hajtja le fejét a diványára, hogy e zenénél egyszerre előtte evickéljen Magyarország minden hala. Ha a vipera szótalan s morcosan bebujik, Herman Ottó mindjárt nem tudja folytatni készülő nagy munkáját a halakról. (Nem lesz már nagy pókász többé, hanem »nagy halász« s ez sokkal jobban fog a szegedi kerületben hangzani.) - Vipi! Vipikém! Gyere ki a napfényre kedves Vipikém! A vipera már érti az ő gazdáját s ha őt utánozva sziszegni kezd, legott ott gyürüzik a tarka eleven pántlika a homokban. - Szegény Vipi! Itt kell hagynom, - mondja az állatok patrónusa szomoruan - Szegedre kell mennem beszámolót tartani. Aztán annyi, de annyi dolgom van, mig készen leszek ezzel a munkámmal. Most egészen belemelegedtem s félbe kell szakitanom.
- Csak amiatt? - Hát nem elég ok az? - Nem bizony. Itt egy áldásos munkálkodást hagy abba, melyet nem képes más ember elvégezni. S miért hagyja itt? Semmiért! - Muszáj. - Hiszen az egész kerület szereti. - Nem ugy van az. A kerület olyan, mint egy kert. Mihelyt kifordulunk belőle, mindjárt megnő benne a dudva. Néha pedig a szomszédok konkolyt is vetnek bele. El kell oda menni koronként s kigyomlálgatni. - Majd kigyomlálhatja máskor! - De nem addig van. Hallotta-e ön már azt dinnyés gazdáktól, hogy ha egy táblába dinnyét ültetnek, a másikba tököt, nem a tök lesz jóizü a dinnyétől, hanem a dinnye lesz rosszizü a töktől. Hirtelen kell mindent eligazitani. A beszámoló rendben le is folyt, a végén azonban Börcsök Sándor uram, egykoron képviselőjelölt, meginterpellálta Herman-t a borhamisitás ügyében. Herman megértvén, miről van szó, megérté azt is, honnan jön a kardcsapás. - Megfelelek erre is, tisztelt választó polgárok! - szólt nyugodtan. - Hanem előbb én intézek egy kérdést Börcsök uramhoz. - Tessék? - Nem járt itt azóta Szalay Imre képviselő ur? (a borász) - De bizony itt járt, - feleltek többen. - No hát jól van, mindjárt gondoltam. Mert ez az ő stilusa. Nekem, tisztelt választó polgárok, az a véleményem a borhamisitásról s általában minden élelmi és iparcikknek a hamisitásáról, hogy az történjék nálunk is, ami Angliában! - Halljuk, mi történik Angliában? - Az, hogy ott kémiai intézetek vannak, ahová mindenki elviheti az általa vásárolt cikket, s ott az illető hivatalnok ingyen tartozik vegyelemezni s ha kisül, hogy hamisitva van, az illető élelmicikk elárusitóját megbüntetik, boltját bizonyos időre becsukják, egy fekete táblát függesztenek rá e felirattal: »Itt hamisitott portékát árulnak«. - Helyes! Éljen! - Önök tehát megnyugosznak, hogy emellett legyek a parlamentben? - Mi is azt akarjuk! - Csakhogy figyelmezhetem Önöket, hogy akkor, meglehet, a Szalay Imre pincéjéről soha se megy le a fekete tábla".[8] Az 1884. szept. 25-re összehivott országgyülésre Herman Ottó-t ujra Szeged II.
választókerülete küldötte a Házba.[9] Ellenjelöltjei: a szabadelvüpárti Herczegh Mihály professzor juris és az antiszemita Verhovay Gyula, egykori hü fegyvertársa voltak; mig azonban utóbbi mindössze 8, Herczegh pedig 517 szavazatot kapott, addig Herman 362 szótöbbséggel került immár harmadizben Szeged alsóváros bizalmából a Házba. Az 1885. év az országos kiállitás halászati anyagának gyüjtésével és "A Magyar Halászat Könyvének" előkészitésével telve el, kevés idő jutott a politikára. Elvi jelentőségü kérdésben csak egy izben szólalt fel ez év tavaszán, a főrendiház reformja tárgyában. Mint aki a demokráciát nemcsak ajkával, de szivében vallotta, mindig az egykamarás rendszer hive volt s igy csak természetes, hogy a reformot gyökeresen kivánta végrehajtani: a főrendiház teljes eltörlésével. Élő anakronizmus a felsőház, "olyan testület - mondja 1894. okt. 19.-i beszédében - amely nem alapul a nép bizalmán, hanem amelynek többségét feudalisztikus elemek alkotják. És alkotják nagyrészt olyan elemek, mint a papok, akik nem kapacitálhatók, mert nem is kapacitáltathatják magukat, hiszen ezt vallásuk és dogmáik tiltják. Testület, ahol kegyelemben kinevezett cenzus nélküli mágnások is helyet foglalnak... A főrendiház kolonc a nemzet nyakán, amely a nemzet minden igazi előrehaladását lehetetlenné teszi". Csak Hoitsy Pád osztotta Herman ultraradikális álláspontját; ők ketten nyujtották be az eltörlési határozati javaslatot és ők ketten szavaztak is rá. 1885 telén a közvélemény figyelme a máramarosvármegyei román agitáció és a megyei közigazgatás visszaélései felé fordult. Mihálka László alispánra hirlapi támadások zudultak, a debreceni sajtóbiróság a hirlapirót elitélte; az itélet megsemmisittetett és az uj tárgyalásra a kassai törvényszék delegáltatott. Az érdekelt vidék lakosságának felkérésére Herman Ottó interpellációt nyujtott be, majd Máramarosszigeten is megjelent a sérelmek beható megismerése céljából. A huszti, visói, técsői erdőtjáró szegénység sorsa s a dákóromán izgatás veszélye teljes energiáját kihivta. 1887 januárjában a budgetjavaslat tárgyalása során "a vitát Herman Ottó, a Ház sárkánya inditá meg - referál Mikszáth (P. H. 1887. jan. 18.) - aki tüzet okád és mindig meg szokott enni früstökre egy embert; ha jó étvágya van, többet is, de egyet mindenesetre. Ma Keglevich István gróf lett föltálalva. Különben sok igazat és szépet is mondott Herman, különösen a gentryre vonatkozólag: hogy abból kellett volna teremteni azt a középosztályt, amelyre szükség van. De ez még nem multa idejét. Herman szokás szerint ugrált ide-oda, hol itthon volt, hol a delegációban, hol a kontinensen és onnan recsegtette, hogy ma egész Európának reszketnie kell egy a trónon ülő, de talán nem egészen józan ésszel biró ember szeszélye előtt... Péchy Tamás (a házelnök) kezében tiltakozólag kondult meg a harang... De iszen okos ember a mi elnökünk! Ha Herman nem nevezte is meg, ő mindjárt kitalálta, hogy ki az a nem egészen józan ésszel biró uri ember (III. Sándor, orosz cár) és sietett kijelenteni, hogy azt ne bántsa Herman, mert mi azzal békés viszonyban állunk". Ez a tavasz meghozza az 1884-87-es országgyülés ülésszakának végét. Herman 1887 pünkösd másodnapján megtartotta a Szeged-alsóvárosi népkör ősgyülésén harmadik és utolsó beszámoló beszédét - az uj cikluson már Törökszentmiklóst képviselte. Szegedet elhóditotta Ivankovits János plébános, a későbbi rozsnyói püspök (1846-1910). Kolozsvár is felléptette ugyan, de a mandátumot Törökszentmiklóson nyerte el - 1889. május 9-én - időközi választáson. Az 1887 nyarán lefolyt általános választásokon ugyanis Kolozsvárott visszalépett, Törökszentmiklóson pedig, ahol ellenjelöltje gróf Szapáry Gyula
miniszter volt, kisebbségben maradt és csak 1889 májusában nyerte el az utóbbi választókerület mandátumát egyhangu választással. Erre az interkalariára esik a halászat könyvének befejezése és a norvég ut, 1888 nyarán. Közben csak a véderővita hullámai szólitották a sajtó és a népgyülések porondjára. Ebben az időben történhetett az a jelenet, amelyet Mikszáth, Tisza Kálmán-ról, a generálisról szóló bájos feljegyzésében elmond. "Egyszer felemlitettem neki (Tiszá-nak) a folyosón, hogy egy igen jeles tudósunk kimaradván a Házból, nagyon rossz anyagi körülmények közé jutott ezáltal. - Azért mondod, hogy én segitsek rajta? - förmedt rám ingerülten. - Hogyisne? Persze! Ugy kell, hadd vesszen éhen! S ezzel ott hagyott a faképnél nagy haragosan, de az ülés végén fölkeresett, a vállamra ütött s szeliden mondá: - Megkértem Trefort-ot, hogy bizza vagy bizassa meg valami munka megirásával s adjon neki annyi pénzt, amennyire szüksége van. De tartsátok titokban, hogy az én kezem benne van, mert amilyen oktondi, még el nem találja fogadni". (Mikszáth: Az én kortársaim, 116. old.) A megbizásnak a vége az lett, hogy a preliminált összegen Trefort Lendl Adolf-ot küldte Herman kiséretében az északi madárhegyek tájára. Herman Ottó tényleg sohasem tudta meg ezt a jelenetet. És igaza volt az öreg "generális"-nak: el sem fogadta volna. Mert Herman izzó temperamentuma egész hevével támadta mindenkor Tisza Kálmán-t és rendszerét. Ismételten megmondotta nyilt ülésen "bennem nemcsak a politikai ellenfél, hanem a gyülölő ember is felszólal Tisza Kálmán-nal szemben, mert azzal vádolom, hogy megmételyezte nemzetünk erkölcsi érzéseit" (1889. jun. 3.). Kolozsvártól Szegeden át Budapestig mindig éles ellenfele volt a Tisza-család összes szereplő politikusának - csak az utolsó Tiszá-ban, az igazán megrázó tragikumu István grófban tisztelte a fanatikus meggyőződésü egyenes jellemet. Amikor Herman 1889 nyarán ujra megjelent a régi képviselőház balszárnyának legszélső padsoraiban, éppen a közoktatásügyi költségvetés tárgyalása folyt. És ebben a vitában aratta egyik legszebb parlamenti sikerét. "Én nem egyszer hallottam e házban is gunyolódó szót, - mondotta a május 21.-i ülésen megnevezem az embert: - Pulszky Ferenc volt képviselő idején, aki azon szavamra, hogy a nemzeti géniuszt magasra kell tartani, annak értelmében kell fejlesztenünk mindent, azt mondta gunyosan: hát mi az a géniusz? Ő ismer géniuszokat, pl. magyar cimer mellett és egyebütt, de vajon mi az a titokzatos? Berzeviczy Albert, a későbbi kultuszminiszter, házelnök és az Akadémia elnöke, akkor mint közoktatásügyi államtitkár, a Ház május 23-iki ülésén Herman idézett szavaira ekként válaszolt: "Méltóztassanak concrete beszélni, és bizonyitani, de az olyan általános frázis, hogy kulturpolitikánkban figyelmen kivül hagyjuk a nemzeti géniusz sugallatát, meg nem állhat". Herman erre a "frázis" magyarázatát a következőkben adta meg: "Ha például az államtitkár ur ir egy novellát - hiszen szokott ő novellákat irni - s abban elmondja, hogy találkozott egy öreg magyarral, akinek még nincs ősz hajszála és akivel ily párbeszédet kezd: »Hány esztendős ön, uram« - mert még ha földmives is, novellában per »ön uram« kell megszólitani - ha erre az öreg azt felelné »Hetvenöt éves, uram!«, mire aztán ez a megjegyzés következnék: »Bámulatos, hogy önnek még nincs ősz haja!«, az öreg pedig igy felelne: »Hát hiszen még jó karban vagyok, hanem egy lábbal már a sirban állok«: ezt szórul-
szóra át is lehet tenni mindjárt német vagy francia nyelvre, de ebben a magyar nemzeti géniusz nem csillan fel. De hát én nem régen Tiszaabádszalókon találkoztam egy 75 éves magyar emberrel; azt kérdeztem tőle: »Hány esztendős, öregem?« Azt mondta: »Hetvenöt év nyomja vállamat«. Erre azt mondtam: »Bámulom nagyon, hogy még egy ősz haja szála sincsen«, mire ő azt felelte: »Még nem harangoztak, de már beesteledett«. Ebből világosan kicsillan a magyar nemzeti géniusz és felfogásunknak az a különbsége, amely a nemzeti szellem és a nemzeti szellem közt van". Tóth Béla ebből a felszólalásból vezeti le a "nemzeti géniusz" szállóigéjét. Utal Herman Ottónak a Természetrajzi Füzetek első kötetében megjelent értekezésére: "Természetrajz - nemzeti szellem", "mely nagy erővel hangoztatta azt a szerencsétlenségünket, hogy gondolkodásunk módja immár teljesen idegenes, legkivált a tudományban. Herman Ottó később, orthológus meggyőződésénél fogva a nemzeti szellem helyett a nemzeti géniuszt használta. Tehát ez amannak, hogy ugy mondjam, forditása. Parlamenti jelszó a nemzeti géniusz 1889-ben lett, midőn Herman Ottó a közoktatásügyi költségvetés tárgyalásakor ismételten birálat tárgyává tette a müvelődésünkben uralkodó idegen lelket". Tóth Béla feljegyzését csak avval kell megpótolnom, hogy Herman Ottó már a Ház 1882. december 16-ai ülésén panaszolja, hagy tankönyveink nem számolnak a "nemzeti géniusszal", amelyet később még Gyulai Pál támadása ellen is megvédett, az Egyetértés pedig már 1889. május 22.-i számában "A magyar nemzet géniuszáról" vezércikkezik s az uj jelszó Bobori János-t két névtelenül megjelent röpirat megirására inditja. A Budavár visszafoglalása napján mondott beszéd egyébként is maradandó értékü irányjelzése a magyar kulturpolitikának. "Bizonyos, t. ház - mondja beszédében -, hogy a magyar közoktatásügyi tárca tárgyalásának ritkán van olyan fontossága, mint éppen most, mert a magyar közoktatásügy korszakot ért. Két korszak előzte azt meg, amelynek jellegéről én a t. miniszter ur beszédje után sem tudok magamnak tiszta és világos képet alkotni. Az egyik korszak füződik báró Eötvös József müködéséhez. B. Eötvös József annyira, amennyire ismerte a magyar társadalmat, a magyar nemzetet, különösen akkori tanácsosainak behatása, befolyása alatt mindég élénken élt benne a tiszta nemzeti tudat és ez vitte oda, hogy ő a magyar közoktatásügyet annak alapján, t. i. a népnevelésen kezdte. Magában véve a kiindulás mutatja, hogy az irány helyes volt. E széles alapról a kiválás utján egy piramist óhajtott épiteni, amelynek csucsán ott ragyog a tudomány előbbre vitele, amelynek csucsáról a lángész világosságot vet le az alapig. Ennek sem jogosultságát, sem helyes voltát kétségbe vonni nem lehet és nem szabad, különösen nekünk magyaroknak nem, mert a magyar elem egyszersmind az államalkotó elem, számszerint csekély elem és mert ennek az elemnek számbeli hiányát nem pótolhatja más, mint a magasabb intelligencia, ennek minél mélyebbre való bocsátása. Megjegyzem, hogy ezért a kulturális törekvéseknek a magaslaton és odalent homogéneknek kell lenniök. Amitől legfőképpen kell óvakodnunk, az az, hogy az ugynevezett felsőbb müveltség és az alsóbb felfogás közt ne támadjon semmi ür és semmi megszakadás, mert akkor nincs semmi termékenyités, nincs semmi eredmény. T. ház, én nem kutatom azt, hogy vajon b. Eötvös József - fájdalom, - hamar megszakadt életének végén, mennyire vitte fel ezt az ő alapvető törekvését, hanem én ezt csak mint korszakot jelzem és elfogadom a helyzetet: a széles alapvetést és benne a nemzeti irányt. B. Eötvös József után következett egy rövid interregnum, amelynek boldogult Pauler volt a kezelője, aki soha sem követelte magának, hogy ő a nemzet kulturális ügyében szerepet játsszon; egész törekvése, eszmeköre máshová vonzotta. És ekkor jött az a férfiu s vele a második korszak, akinek a t. miniszter ur tegnapi beszédében fényes emléket állitott: Trefort, aki egészen más nézetektől volt eltelve, mint voltak azok, melyeket ezen rövid vonásokban
kifejteni iparkodtam. Elismerem, hogy el volt telve akarattal és buzgósággal, hogy ő a magyar nemzet kulturáját csakugyan felemelni óhajtatta. Létesitett igen sokat, de ami tőle egészen idegen volt, az a kulturának nemzeti szellemben való tudatos fejlesztése. Nyugtalan lelke vitte őt országról-országra, megtekintette az intézményeket, megismerkedett a vezető szellemekkel és konstruált magának egy minta embert, abban a hitben, hogy ennek a mintaembernek az alakjára át lehet gyurni az egész magyar nemzetet. Ő a nemzetet nem tekintette élő organizmusnak, melyben történelmi érzetek is lüktetnek, sőt amely a történelembe atavistice is visszavág, hanem egy plasztikus masszának, melyet abba a formába lehet belepréselni, melyet ő magának kigondolt. Mindennap megérjük azt, t. képviselőház, hogy azok a mi intézményeink, melyek magasabb fokon állanak, a magyar tudományos akadémia, a magyar nemzeti muzeum, a tudományos egyetem stb. kezdik maguknak az elismerést követelni. Követelik maguknak azt az elismerést, melyet nem volna szükség követelniök, ha teljesitenék kötelességüket, teljesitenék hivatásukat, ugy, amint kell, mert akkor a nemzet önkéntesen odaadná nekik a babérkoszorut és az elismerést. És ha, t. képviselőház, utána kutatunk és utána puhatolunk, hogy hol van ezeknek a kulcsa, mi ezeknek az oka, meg fogjuk találni magát az időszakot is, amikor ez a fordulat bekövetkezett. Az a rohamos törekvés, igyekvés, amely egykoron azt mondta: van paraszt nyelv és van uri nyelv és amely kimondta azt, hogy a magyar nyelvet csinositani kell, megteremtett egy oly nyelvbeli khaoszt, melynek nyomása alatt elvált a nemzet zöme a magasabb tudományos intézményektől és törekvésektől. Én, t. képviselőház, nem fogok bemenni egy általános vita keretében részletekbe, hanem egyszerüen kimondom azt, hogy miután felemlitettem a magyar tudományos akadémiát, annak mult évi költségvetésében a nyomtatási költség volt 30 ezer forinton felül és könyvelárusitásból volt 2 ezer és egynehány száz frt. bevétel. Thaly Kálmán: Elhiszem, mikor ingyen adja a kiadványait a könyvtáraknak. (Zaj. Halljuk!) Herman Ottó: Magában ez a számszerinti adat egyet bizonyit mindenesetre, hogy kiméletesen mondjam azt, hogy a nemzetben nincs meg a fogékonyság a magyar tudományos akadémia tudománya iránt. Ha ezt alaposabban és behatóbban szemügyre vesszük, el kell ismernünk, hogy a mi egész tudományos kezelésünkben, azoknak csekély kivételével, amiket egyes irók alkottak, abszolute idegen minta és idegen szellem van. És hogy meg is mondjam, hogy melyik idegen szellem ez, határozattan áll, hogy a német az. (Ugy van! a szélső baloldalon.) A mi első helyen álló tanerőink, tudósaink nem ott keresik a hatást, hogy érezze meg azt a nemzet közszelleme is, hanem keresik az elzárkózottságban, a laboratóriumi munkálatokban, a különálló »szakkörben«. Azok a termékek, amelyek onnan kijönnek, elismerem, hogy alaposak, elismerem, hogy a tudomány magaslatán is állanak, de azoknak a nemzet kulturájában nincs meg semminemü előzményük és aki azokat meg akarja érteni, eltekintve nyelvezettől és egyébtől, az legyen elkészülve, hogy egy 8 oldalból álló értekezéshez előbb egy egész idegen nyelvü könyvtárt vásároljon magának. T. képviselőház! A tudományos arisztokratizmus egy oly vonása ez, amely nem egyeztethető össze a nemzet kulturális állapotával, mert nekünk szem előtt kell tartanunk, - s ezt nem tagadja a háznak egyik oldala sem, - hogy mi a kultura tekintetében hátra vagyunk maradva, hogy nekünk nemcsak hézagot kell pótolnunk, hanem odáig kell jutnunk, hogy mint a miniszter ur tegnapi beszédében érintette, necsak a tanügy terén, necsak itt benn, hanem a külföldön is felvehessük értelmi téren a versenyt nem mint másolók, nem mint majmolók és legkevésbé mint olyanok, akik a hazában bent azt mondják: a magyarok nem értenek meg minket, de a külföld minket nagyra tart, a külföldön ellenkezőleg azt mondjak: igaz, hogy önök rólunk itt nem tudnak semmit, de annál nagyobbra becsül minket a magyar nemzet maga. Itt, t. ház, egy óriási munka előtt állunk, amelynek ha tételről-tételre feléje találnék
fordulni, valósággal nem napestig, hanem heteken keresztül lehetne annak csak elvi oldalait fejtegetni. Ehhez a munkához nem elég a szakkör, mert ezt csak az egész nemzetet átható szellem végezheti. Amit én sajnosan mindeddig nélkülöztem, az az volt, hogy kivévén Hock képviselő urat, a nemzeti szellem, a nemzeti géniusz fontossága sem a miniszter ur beszédében, sem másokéban nem foglaltatott". A beszéd a Ház mindem oldalán osztatlan hatást keltett és Csáky Albin gróf kultuszminiszter, a későbbi főrendiházi elnök, kijelentette, hogy nyilatkozataival legnagyobb részt teljesen egyetért, a nemzeti géniusz vezeti őt is, amely előtt mindig térdet hajt. Ugyanez év telén azután szembe került a 80-as évek parlamenti vezéralakjainak két legnyomósabbikával, Baross Gábor-ral és Szilágyi Dezső-vel. Baross Gábor-ral még aránylag enyhén szállott szembe. A november 23-iki budgetbeszédben igy aposztrofálta: "Azt mondják, t. képviselőház, hogy végre-valahára akadt a kormányszéken egy vaskezü miniszter, s ez a miniszter Baross Gábor kereskedelmi miniszter ur, ki sokszor megérte azt, hogy erről az oldalról is dicséretben részesült. Nem akarok levonni érdemeiből egy hajszálnyit sem, magam is ismerem jellemes, szorgalmas, erélyes embernek, kézszoritása után tudom, hogy vasmarka is van. (Hosszantartó zajos derültség.)... Hanem emlékezzenek meg jól t. képviselő urak arról, hogy valahányszor bárki is abban a szerencsétlen együttlétben, amelyben az ország Ausztriával van, létesiteni iparkodott oly reformokat, melyek gazdasági tekintetben Magyarországra nézve rendkivül fontosak és előnyösek voltak, igen hamar találta meg a határt, melyen tul mennie nem volt szabad. ...Ott fog megakadni s onnan azután nem fog tovább menni. Ha pedig vaskezüségén kivül még vasfeje is lesz és mégis neki akar menni, akkor következik majd egy legkegyelmesebb királyi kézirat és elmehet". Annál erősebb volt azonban az a támadás, amelyben a rettenthetetlen Szilágyi Dezső-t részesitette az igazságügyminiszteri tárca elvállalásakor, december 3-án. "Hogyan került a t. miniszterelnök ur (Tisza Kálmán) azon székbe, melyben ma ül? (Halljuk!) Elveinek teljes épségben tartásával. (Mozgás a szélső balon.) Hogyan került a t. igazságügyminiszter ur azon székbe? Elveinek teljes fenntartásával; annak kijelentésével, hogy azon az uton, mely innen (szóló az ellenzékre mutat) a szabadelvü körbe vezetett, azon elvekből semmit sem veszthet el. Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: Nem az ellenzék padjairól kerültem oda. H. O.: Hogyan kezd a közélet számos férfia most hivatalba jutni? Elveik teljes fenntartásuk mellett. Ha ez nem hipokrizis, t. Ház, ha ez nem a magyar közélet megmérgezése, nem a parlamentarizmus meghamisitása, akkor nem tudom, hogy mit jelentsen egyebet; és én bámulatomat fejezem ki különösen a t. igazságügyminiszterrel szemben, hogy ő az áramlatok által oda engedte magát ragadtatni és elhiszi, hogy valaki ellenzéki elveinek - mert hiszen azok voltak elvei, csak nem dezavuálja a maga multját... Szilágyi Dezső: Nem! H. O.: ... elveinek teljes épségben tartása mellett ment be a kormányba, sőt hirdeti a szolidaritást azon miniszterelnökkel szemben, kivel hosszu időn át oly erélyes és hathatós oppoziciót csinált".
Szilágyi Dezső a tőle megszokott erővel válaszolt a támadásra és a magyar parlament évkönyveiben kevés lap van, amely két ily elsőrangu debatter mérkőzéséről számol be. Az 1890. év a függetlenségi párt életében nevezetes dátum. A régi negyvennyolcas párt, amelyet Madarász József és 14 társa a 49-es alapról letérve, 1868. április 2-án proklamáltak, 1874-ben felvette a "függetlenségi párt" nevet. Kossuth Lajos ugyanis Madarász Józsefhez intézett levelében (1874. jan. 7.) azt irta, hogy a 48-as párt olyan távol áll tőle, mint akár a Deák-párt és ő ajánlotta, hogy vegye fel a párt a függetlenségi nevet. Az 1874. május 17-én ujjáalakult párt elnöke Mocsáry Lajos, orgánuma a Csávolszky szerkesztette Egyetértés lett. Közjogi programmja igy hangzott: "Magyarország legyen önálló, független állam, mely minden idegen beavatkozástól menten intézze minden ügyeit". Irányi Dániel azonban az 1848-as törvényekben kifejezett perszonál unió alapján állva, hetedmagával fönntartotta a 48-as pártot. Az 1875. évi választásokkor a Deák-párt és a balközép fuziója folytán a szabadelvü pártnak 332, a függetlenségi pártnak 36 mandátum jutott, a 78-as választások során azonban egyszerre 40 uj kerületet hóditott el a függetlenségi párt, amelynek oszlopos tagjai ezidőben a liberális nemzetiségi politikájában később magára maradt és andornaki tuszkulumában 1916. jan. 9.-én elhunyt Mocsáry Lajos, a Rákóczi-kor historikusa, Thaly Kálmán, a tiszaeszlári pör révén már országszerte ismert Eötvös Károly, Eger követe: Szederkényi Nándor és Herman Ottó, majd az 1881-ben képviselővé választott Bartha Miklós és Polónyi Géza, a későbbi, e napokban elhunyt igazságügyminiszter voltak. Mocsáry Lajos-hoz hosszu időn át benső barátság füzte, bár a nemzetiségi kérdésben elfoglalt álláspontját élesen elitélte, sőt 1895 januárjában a Házban is megtámadta. 1895. febr. 18-iki levelében azt irja Herman Mocsáry-nak, hogy a sovinizmus a nemzetek életében szakasztott az az életelv, ami a természetben a "struggle for life". És valóban az: harc, küzdelem a létért, a nemzeti létért. Az 1884-es képviselőválasztások után az antiszemita párt térhóditása folytán kissé meggyengült függetlenségi és 48-as pártok, amelyek sorában ekkor már Justh Gyula, a koalició házelnöke és a bankküzdelem vezére is helyet foglalt, 1884. szeptember 29-én egyesültek és Irányi Dániel elnöklete alatt fölvették a "Függetlenségi és 48-as párt" nevet. Herman Ottó "csak azt kérdi, a párthoz tartozónak tekinthető-e az, akinek programmja ez: Független Magyarország a szabadság, egyenlőség és testvériség alapján" - ami nyilvánvalólag a 49-es alaphoz való visszatérést jelentette. Az igenlő válaszra tagja maradt a pártnak, amely 1887-ben Holló Lajos-sal, a Magyarország főszerkesztőjével és Hock János-sal, az 1918-as októberi forradalom nemzeti tanácsának elnökével gyarapodott. Uj pártharcot jelentett Ugron Gábor (†1911. január 22.) hires "erdélyi programmja", amely a párt negativ programmja, főleg azonban a 49-es árnyalat ellen irányult. Herman már tiszaroffi beszámolójában (1890. augusztus 31.) válaszolt Ugron-nak, aki szerint a pártnak arra kell törekednie, hogy az uralkodóház bizzék benne. A kormányképesség kérdését vetette tehát fel, amely a pártra, mint pártra, a koalició alatt oly végzetessé vált. Herman a heteken át tartó népgyülési és sajtóhadjáraton, amelyet Eötvös Károly-al vivott meg Ugron és vezérkara: Holló Lajos, Bartha Miklós, Komjáthy Béla, Hoitsy Pál ellen, végre is a turini remetéhez fordult tanácsért: mi legyen a párt neve és programmja. Kossuth 1890. szept. 25-iki levelében a kővetkezőket irja: "A párt hat év óta a Függetlenségi és 48-as párt cim alatt él. Egy véghetetlen abszurdum volt a cim elfogadása: mert a 48 is vagy függetlenséget jelent, vagy nem jelenti azt. Ha azt jelenti, minő abszurdum volt a 48-ast a függetlenségitől kontradisztingválni, - ha pedig nem jelenti
azt, minő ostoba hitehagyottság volt a függetlenségi alapon álló párt részéről magát a 48-al egy párttá összeolvasztani". Máskor pedig (1893. junius 24.) ezt mondotta: "A párt elnevezéséből a 48-asnak elhagyását szükségesnek tartom, mert ez vagy azt jelenti, amit Magyarország függetlensége jelent, s ez esetben tautológia, vagy pedig mást jelent, s ekkor megzavarja a fogalmakat". A párt programmjára nézve pedig a következőképpen nyilatkozott: "Önök nem akarhatnak mást, mint az 1790:X. törvénycikknek megvalósitását - 1848-iki intézményes biztositékok helyreállitásával. Az 1790:X. törvénycikk a cél, az 1848:III. törvénycikk csak eszköz, - én a zászlóra a célt irom és nem az eszközt". A függetlenségi és 48-as párt 1890. október 1-én megtartott értekezletén, amelyen 72 párttag vett részt és Irányi Dániel elnökölt, azután bekövetkezett a szakadás: Ugron Gábor és hivei, számszerint 15-en kiváltak. Kortörténeti nézőpontból és parlamentáris életünk hullámzása szempontjából följegyzésre méltó az egyes parlamenti pártok számarányainak változása. Tisza Kálmán tizenötévi kormányzása alatt öt izben választott a nemzet képviselőket. 1875ben 332 szabadelvü párti képviselővel szemben a jobbközép 21, a függetlenségi párt 36, a nemzetiségek pedig 24 mandátumot nyertek el. Az 1878-as választásokon a nemzetiségi képviselők száma leolvadt 9-re, az egyesült ellenzék 75, a függetlenségi párt 76 s a pártonkivüliek 14 mandátuma pedig a liberális párttól csaknem 100 kerületet hóditott el (239). 1881-ben a szabadelvü pártot 233, a mérsékelt ellenzéket 57, a függetlenségieket 88, a pártonkivülieket 19, a nemzetiségieket 14 mandátum képviselte. Az 1884-es választások 235 főnyi Tisza-pártjával szemben a függetlenségi párt 72 főre olvadt le, mert 16 kerület antiszemita jelölteket küldött be; a mérsékelt ellenzék 62, a nemzetiségi párt 16 képviselővel vonult be, a pártonkivüliek száma pedig 16-ra csökkent. Az 1887-es választások a függetlenségi mandátumokat 78-ra emelték, antiszemita mindössze 11, nemzetiségi 9 jött be; a 8 pártonkivüli és 44-re leolvadt mérsékelt ellenzéki mind a kormánypártot erősitette, amely 263 főre szökkent. Szapáry Gyula 1892. évi választásai azonban ujra megcsappantották a kormánypártot (243), az ellenzék pedig megerősödött és pedig: 61 nemzeti párti és 86 függetlenségi mandátummal; az Ugron párt ekkor már 15 külön képviselőt jelentett; pártonkivül ugyanannyi foglalt helyet, mint Tisza Kálmán utolsó választásán; nemzetiségi képviselő egy sem jutott be, épp ugy, mint Bánffy Dezső 1898-as emlékezetes választásán, amely a kormánypárt virágkorának létszámát érte el (290). A két függetlenségi párt erősen megcsappant. 10 Ugron-istán kivül csak 52 függetlenségi (Kossuth Ferenc, Justh Gyula) jutott be. Ez a választás hozta be az első néppártiakat (17), mig 10 képviselő a pártkereteken kivül maradt. Tisza István 1905 téli választásai meghozták a függetlenségi párt abszolut többségét (254), majd az 1906-os választások a koaleált pártoknak csaknem ellenzékmentes házát, amely azután 1910-ben a munkapárt néven ujjászületett szabadelvü pártnak adott ujra helyet. A számoknak ez a tengere azonban sulyos pártharcokat takar. Ugyanaz az éles ellentét, amely a koaliciós éra nagy függetlenségi táborát a kicsiny balpárttól (Nagy György, Szappanos István) elválasztotta, már a 80-as évek függetlenségi frakciói közé erős éket vert. A kormányképesség és a tiszta 49-es alap már ebben az időben választóvizként különitette el a mérséklet hirdetőit a szélsőségek hitvallóitól. De az áldatlan pártharcok közben a törvényhozás asztalán sorsdöntő jelentőségü törvényjavaslat várt sorsára: a közigazgatási reform kérdése.
Az, aki egy publicisztikai eseményekben gazdag élet leszürt történetfilozófiai nézőpontjából elsőül hozta szőnyegre: szegény Grünwald Béla már megjárta a párisi morguet: Courbevois mellett a Szajna hullámaiba menekült. És Herman Ottó a megrenditő hir vétele után, a közigazgatási reform vitája során, pszichológiai magyarázatát keresi e reform előharcosa tragikumának. "Grünwald Béla - mondja 1891. jun. 1. - a maga munkájában, melyet Széchenyiről irt, sejteti azt a processzust, mely az ő lelkében végbemehetett. Széchenyit is az kergette a halálba, hogy munkássága közepette meglepte a kétely, vajon a reformok, melyekért küzdött, helyesek-e? Ki tudná megmondani, hogy mikor Grünwald Kossuth jellemzésig jutott volna munkájában, nem villan-e meg agyában a gondolat, hogy a kinevezési rendszer, melyért egész életén át küzdött, nem helyes?" S bár Ábrányi Kornél a Házban, Áldor Imre pedig a Pesti Napló hasábjain szállottak szembe Herman lélektani magyarázatával, Grünwald Béla politikai gyónásszámba menő utolsó levele, amelyet a Pesti Napló 1892. karácsonyi száma közölt, mégis mintha Herman magyarázatát támogatná. Igaz, hogy Grünwald hitét nemcsak saját reformterve sikerében, de az egész nemzetben elveszitette. Nagyon természetes, hogy Herman a közigazgatás kontemplált reformját: a kinevezési rendszer kibővitését a legmerevebben ellenezte. Mint demokratikus szellemtől áthatott radikális politikus, minden téren az autonóm szervek megerősitésére törekedett s igy a központositás felé hajló minden lépést élesen elitélt. A kinevezési rendszernek különben sem lehetett semmilyen téren hive az a Herman Ottó, aki fanatikusa volt a polgári függetlenségnek, korlátlan szabadságnak. Az államositási vita során a "szociális olajcsepp" óta először - de utolsó izben is - kerül szembe Apponyi-val, aki saját szavai szerint nem lép szövetségre a többséggel és kormányra nem törekszik; az ellenőrzést önzetlenül akarja gyakorolni. "De miféle parlamenti felfogás ez? - kérdi Herman julius 28-án - Apponyi-nak, ha pártvezér és meggyőződése van, egyenesen kőtelessége a kormányra törekednie, mert az ellenőrzés gyakorlására itt van a nemzet". A két nagy magyar csak két izben került nyilt szinen egymással szembe; s ha a pártpolitika két végletre sodorta is őket, a magyarság kultuszában mindig összedobbant szivük. Állami életünk nagy kérdései mellett azonban társadalmi életünk kórtünetei is foglalkoztatják. Megujitja évtizedes hadjáratait a tömegnyomor legsulyosabb tényezői: a szerencsejátékok ellen. Amikor a Kuria emlékezetes döntése kimondotta, hogy a ferbli nem szerencsejáték, rögtön szóvá tette interpellációban, majd ujra és ujra szőnyegre hozta Széchenyi nemes eszméjének torzhajtásait: a lóversenyfogadások elfajulásait. Azóta sem akadt a magyar képviselőházban olyan népképviselő - az egy Éber Antal kivételével - aki társadalmunk e szörnyü kórját oly elszántan ostorozta volna. A koalició kormányrajutása után Tóth Béla egyik "Esti levelében" tette szóvá, mi lesz hát a totalizatőrrel? Ime Herman Ottó válasza: "FEL A FALRA... - Nyilt válasz Tóth Bélának Fel a falra, t. i. a borsóval, mert ugy, ahogyan a sajtó fehér hollói - s talán egy-két bátortalan szürke - a totalizatőr-mételyt tárgyalják, bizony borsóval dobálódznak a konokság falára. Nem áll, hogy én csak intuitive vetemedtem a totalizatőr támadására. Én a társadalmi mételynek egész sorát, rendszeresen és tanulmány alapján támadtam, még pedig minden alkalommal, teljes nyiltsággal és tőlem telhető éllel, mert közvetlen közelségből szemléltem és tisztán állott előttem a romboló hatás, amelyet az a rettentő sorozat a közerkölcsre és ezen
át az etikai alapra gyakorol. A sorozat első pontja a kis-lutri volt. Elsőnek egy jó, magyar falusi plébánus-képviselő, az öreg Vidovich állott mellém, ki nagyon is ismerte a bajt. Egy jó sor támadás után eltörölték a kis-lutrit és behozták az "osztálysorsjátékot", mely uribb formában, feldarabolt sorsjegyekkel fosztogatja ugyanazokat a magyar szücsvarrta irhaerszényeket, melyekből a kis-lutri pénzelt. Tegyük hozzá, oly reklámot csapva, mely példátlan a maga nemében. De hát az "Állam", a háromszor szent "Állam" érdeke - a nemzet ellenében, mely arra való, hogy a nagy Moloch szent érdekében a spirituszt igya és rakja az uri osztálysorsjátékot; no meg vándoroljon ki! Az első reform! - - A második pont az egyetemi tanpénz kérdése volt. Támadtam - - - Szilágyi Dezső és Pulszky Ágost védelme ellenében - nem is egyszer, hanem folytonosan. Soha olyan vizsgálatot, mint az volt: ki informál engemet, honnan szedem a részleteket? Ma már megmondhatom: boldogult Horváth Ádám egyetemi tanár, Pefőfiné ura, magyarázta meg nekem a rendszert titkon, éjszakának idején, mikor első támadásomból látta, hogy komolyan veszem a dolgot. Gróf Csáky Albin közoktatásügyi minisztersége idejében bejelentette a Háznak, hogy a támadásnak volt alapja s ő rendet csinál. A Ház oszlopos tagjai cédulákon ismerték el a sikert. Ezután következett a totalizatőr. - Ennek tőlem telhető egész vehemenciával mentem neki, mert romboló hatása széles körben és megdöbbentő mértékben jelentkezett. Bizonyitotta pedig ezt a hatást a bünügyi statisztika, a fiatal sikkasztók számának növekedése s a hazárdjáték rendén jelentkező hirtelen támadt nyomor eseteinek és következményeinek sokasodása. A t. Ház némely tekintélyes jogásza, aki remek "minősitési törvényünk" erejénél fogva mint jogász a lóhoz és lóversenyhez is alaposan értett, kétségbe vonta, hogy a totalizatőrön való játszás a hazárdjáték jellegével birna; - és az egyik főldmivelésügyi miniszter - már nem él barátságosan meghivott a versenyre, hogy majd megmutatja, hogy a totalizatőr milyen kellemes szórakozás. Csak annyit mondtam: Neked. Nekem tehát a következő alkalomra jogilag is fel kellett készülnöm s egy elsőrendü büntetöjogprofesszorunk meghallgatta a studium eredményét. Az összes források azt bizonyitják, hogy a totalizatőr: játék, mely a tiltott szerencsejáték minden "ismérvével" fel van ruházva és a falusi vásárokon és bucsukon üzött kockajátéktól, amellyel a "tzinkusvető" a balekot fosztogatja, semmiben sem különbözik; - vagy mégis! Abban, hogy a "tzinkusvető" müködésére a rusztikus "hatósági közeg" csak enyhén ügyel, a totalizatőr pedig az "állam" ellenőrzése alatt üriti ki a teljes önelhatározási joggal biró szabad állampolgárok és államcsemeték tárcáit, természetesen a büntető törvénykönyv szerencsejátékról szóló paragrafusának különös tiszteletére! No, de még egy különbség van; t. i. az, hogy a "tzinkusvető" rendszerint már ábrázatánál és keféletlenségénél fogva is gyanus, kellő tekintéllyel nem is rendelkező gentleman, akit itt-ott mégis csak a kóterbe juttatnak a büntetőkódex erejénél fogva, holott a totalizatőr a legfinomabb... ho-hó! hallgass, öreg, nincs ám immunitás és a hetvenegy éves izom sem birná már jól forgatni a kardot, - mert a lovagiasság, a becsület... Igen, igaz! Nagytekintélyü országlárok azt is vetették ellenem, hogy hát a lótenyésztés fejlesztése és az a gyönyörü summa, amelyet a totalizatőr kezelősége jótékony célra juttat?! Erre nem csinálok oly mérges glosszát, aminő telnék és csak azt jegyzem meg: szép, ha százezer, a szegénység felszitott játékszenvedélye utján a zsebekből kivett koronából p. o. huszonkétezer származik vissza, - de nem ám oda, ahonnan vétetett, hanem a fővárosi
jótékonyságok retortáiba. És én nem is a dolog végéről, hanem velejéről: a totalizatőrről, mint szerencsejátékról, mely nyilvánosan üzve, büncselekmény, - erről beszélek, ez ellen - hányom falra a borsót! De azért voltak nekem sikereim is. Nagynéhai Beöthy Ákos, Wahrmann Mór, - noha előadója volt a főldmivelésügyi költségvetésnek - báró Prónay Dezső, Neményi Ambrus és a Párt, amelyhez tartoztam, mindig velem szavaztak. De hát elenyészett a becsületből választó kerületek kora s ezzel megszünt alkalmatlankodásom. De ne gondolja ám, öcsémuram, hogy ez dicsekvés akart lenni. Nem a! Én csak fehér szakállam jogánál fogva meg akartam mondani annak az erőtől duzzadó, tettre vágyó ifju képviselőgárdának, hogy az egyszeri felszólalás ott, ahol visszaélések megszüntetéséről van szó, annyi, mint semmi: annyiszor kell nekimenni, ahány alkalom nyilik. Probatum est! Herman Ottó. Pesti Hirlap 1906. május 29. 1892 első napjai uj választások izgalmaival fütötték tul a magyar közéletet. Ez alkalommal Budapest IX. kerülete függetlenségi és 48-as pártja léptette föl a szabadelvü párti Tolnay Lajos ellenében. Herman a január 29-iki választáson 572 szavazatot nyert és 632 szavazattal maradt kisebbségben a kormánypárt jelöltjével szemben. Ennek a választásnak az előkészületei közben készült Cserna Károlynak e fejezet élén közölt tollrajza Herman Ottóról, a szónokról. Régi kerülete, Törökszentmiklós ugyan ujra jelölte, de itt visszalépett, Miskolcon Vadnay Károly-al szemben szintén kisebbségben maradt, ugy, hogy 1879 óta másodizben nem jutott számára mandátum. Ekkor mondta Kossuth Lajos az őt Turinban felkereső gróf Károlyi Gábor-nak: "Szégyene Magyarországnak, hogy Herman Ottó nem jutott be a képviselőházba"; Áldor Imre, a 80-as évek neves publicistája pedig ekként cikkezik "A kimaradottakról": "Herman Ottó kimaradása jelentékeny deficitet jelent. Herman Ottó a maga nézeteivel gyakran még a saját pártjában is elszigetelve állott, ámde szellemes előadását, meggyőződéseinek mély szenvedélyét, gondolattermő exaltációit minden párt intelligenciája érdekkel és élvezettel hallgatta mindig. És habár egyedül állt is Herman Ottó, de nagy szellemi és erkölcsi hatalmat képviselt, mert neki soha semmiféle privát érdeke és személyes célja nem volt a politikában. Senkit sem kimélt és senkinek nem hizelkedett. Sokszor iparkodtak komikussá tenni az ő mártiromsági hajlamait, de sohasem sikerült, mert sohasem ő rajta mult, hogy mártir nem lett; ő minden órában készen volt arra s nem paktált, hogy kikerülje. Elhagyta hivatalát elvei miatt, s a tudományos téren is folytonos üldöztetést szenvedett elvei miatt. Nem csoda, ha idegei sohasem voltak nyugodtak; csak az a csoda, hogy ily idegekkel ő sok mindent nyugodtan tudott elviselni. Kimaradása a házból tényleg nagy veszteség, mert ür marad utána. Kimaradása által a ház egy nemcsak megszokott, de az egésznek szempontjából szükséges jellemvonással lett szegényebb. Nem is szólva a függetlenségi pártról, mely Herman Ottó-ban egy kiváló szónoki és debatteri erőt veszit el". (Pesti Napló 1892. jun. 25.) Pedig Herman-nál a mandátum egzisztenciát jelentett. Felesége maga mondta: "létkérdés volt nálunk a mandátum; ebből éltünk. Az uram bukása után egyik napról a másikra honoráriumokból tengődtünk. Egy napon beállit Damjanich utcai lakásunkra Kállay Béni közös pénzügyminiszter egyik bizalmasa. »Ő Excellenciája - mondotta a követ - arra kéri Nagyságodat, sziveskednék, mint a Magyar Halászat Könyvét, a bosnyák halászat könyvét megirni. Határidő és minden egyéb Nagyságodtól függ«. »Mondják meg uraim Ő Excellenciájának, hogy nagyon, nagyon köszönöm szives ajánlatát -
volt Herman Ottó válasza, - de amig én a magyar kulturát szolgálhatom, addig nem szolgálom a bosnyákot«". Ez is a politikus Herman Ottó arcképéhez tartozik. Az országos politikából ugyan kikapcsolva, mégsem szünt meg Herman egy pillanatra sem a függetlenség kossuthi értelemben vett eszméit szolgálni. Amikor 1892. szeptember 19-én az egész ország ünnepelte az agg kormányzó 90-ik születésnapját, a fővárosi monstre népgyülés első szónoka Herman volt. Ez év őszén Békés, majd Szeged is jelöli képviselőjének, miközben nemes ellenfelei az ateizmus vádjával is illetik, ugy, hogy törökszentmiklósi kerületének választói a következő nyilatkozatot adják ki: "Nyilatkozat. Alulirottak szoros kötelességünknek tartjuk kijelenteni, hogy a békési küldöttség egyik tagjának azon állitása, mintha Herman Ottó választókerületünkben valaha igy nyilatkozott volna: »Polgártársak! én istentagadó vagyok«, igaztalan ráfogás. Kijelentjük továbbá, hogy ily kezdetü vagy szellemü beszédre őt soha meg sem választottuk volna s kérjük istent, hogy adjon minden választókerületnek olyan magas erkölcsi szinvonalon álló képviselőt, mint amilyen volt nekünk Herman Ottó. Ha a legközelebbi választási határidő előtt tiz nappal, marasztaló, szives és őszinte kérelmünk dacára, vissza nem lép, ugy pártunk minden bizonnyal ismét ő reá adta volna szavazatait. Kelt Török-Szent-Miklóson, 1892. nov. 10. Nagy Gergely, mint a török-szt.-miklósi függetlenségi és 48-as párt volt elnöke, Szilágyi Sándor jelenlegi pártelnök, Szabó István volt alelnök, Dorka Sándor jelenlegi alelnök, Stummer József pártjegyző". A mandátumot azonban mégis csak - ezuttal utoljára - Miskolc déli választókerülete nyujtja át 1893. junius 6-án. Vadnay Károly, a kerület képviselője ugyanis időközben lemondott és a miskolci függetlenségi és 48-as párt ujra Herman-t jelölte a szabadelvü programmal fellépett Radvány István ellenében. A választás heves küzdelem után Herman Ottó 34 szavazattöbbségével (399-433) végződött. Közben a függetlenségi és 48-as párt ujabb válságon ment keresztül. Az Irányi Dániel halálával megürült elnöki széket 1892 telén Eötvös Károly foglalta el. Az egyházpolitikai törvényjavaslat tárgyalása során Eötvös és liberális párthivei a polgári házasság megszavazását pártkérdéssé tették és nyilt harcot hirdettek a reakció ellen. Eötvös inditványát leszavazták, mire huszonketten kiváltak és Országos Függetlenségi Párt néven alakultak meg (1893. május 19.). E párt elnöke Eötvös Károly, vezetőférfiai pedig Madarász József, gróf Károlyi Gábor, Hentaller Lajos, Sturman György, Thaly Kálmán. Herman Ottó miskolci megválasztása után szintén ehhez a párthoz csatlakozott, amely szeptemberben elnökévé választotta, mig az anyapártnak, amelybe Ugronék 1894-ben visszatértek, elnöke Justh Gyula lett. A miskolci győzelmet országszerte és pártkülönbség nélkül rokonszenvesen fogadták. Még politikai ellenfelei is ekként nyilatkoztak meg:
"HERMAN OTTÓ MEGVÁLASZTÁSA Budapest, 1893. junius 6. (*) Miskolc, a derék magyar város, mandátumot adott Herman Ottónak. Habár a legélesebb elvi és politikai ellentétek választanak is el bennünket Herman Ottó politikai irányától, mégis üdvözöljük a miskolci polgárokat, kik képviselővé választottak egy szegény magyar tudóst, kinek széles e hazából nincs annyi földje, hogy egy kis kunyhót épithetne rajta, és aki ezt a Magyarországot mégis ugy szereti, mintha egészen az övé lenne. Megválasztottak egy embert, kinek összes kincse egy irótoll. S midőn ezzel sovány kenyeret keres magának, gazdag ajándékot nyujt nemzetének. E férfiu a politikában nem vágyik nagyra, mint sokan, kik nálánál kisebbek; nem lesz soha miniszter, sem államtitkár, sem főispán; rendjelt és méltóságot viselni nem fog, ami előtt meghajolnak mások. Nem fog igazgatni bankokat és vállalatokat, se hatalom, se pénz nem lesz osztályrésze soha, övé csak a gondolkozó észnek szabadsága és a meggyőződésnek nyilt hirdetése. Választóinak nem igért semmit, nem adott semmit, nem adhat nekik és nem tehet érettök semmit. De nem is fogad el választóitól semmit, csak bizalmat és viszontszeretetet. Eltekintünk Herman Ottó politikai nézeteitől, sőt az ő programmját ellenezzük. Ám nagyra becsüljük őt magát; fényes tehetségét, gazdag tudományát. Az egész képviselőházban nemzeti kulturpolitikus nincs több, nincs egy se hozzá hasonló. Ki értené jobban nálánál a magyar közmüvelődés kérdéseit? A tudomány, az irodalom, a müvészet kutató eszének és élénk fantáziájának birodalma. A süket ember sokat olvas és mindent jól megnéz. Az élet dallamos zajától nem zavarva, belemélyed a gondolatokba, azokból épit magának világot, azokból himez lelkének virányos mezőt, azokkal ébreszt szivében érzést s keblének érzelmeit hallgatja. Nyereségnek tekintjük megválasztását a parlamentre nézve. A képviselőházban emeli ennek tartalmát és mértékét és a vitának szint kölcsönöz. Eredeti észjárással a modern radikálizmust a nemzeti géniusszal egyesiti. Ezért őt élvezni s tőle tanulni lehet azoknak is, kik politikai ellenfelei. Neki magának pedig nagy elégtétel és öröm a miskolci választás, ki sok keserüséget és üldöztetést szenvedett életében, most pedig polgári diszt és országos elismerést arat". Pesti Napló 1893. jun. 7. Herman-nak ebben az ülésszakban elmondott képviselőházi beszédei egytől-egyig fontos elvi megnyilatkozások; a nemzetiségi kérdésben "nyiltan és határozottan megmondja, hogy igen is soviniszta, valahányszor magyar ügy propagálásáról van szó. Nem sokat tart egy férfiuról, különösen, ha a közéletben szerepet kiván, ha nem soviniszta, amikor arról van szó, hogy ennek az államalkotó nemzetnek, mely e hazában való létjogát egy ezredév küzdelmével vivta ki magának, prosperálásáért ügyeit propagálni kell". "Ez az én sovinizmisom - ugymond - és ebben alkudozásról semmi szin alatt sem szabad beszélni" (1893. okt. 9.). Az egyetemek tételénél már ebben az időben felmerült a "meghivott előadók" máig is megvalósitatlan gondolata. A Ház november 26. ülésén Helfy Ignác az egyetemi élet élénkitése céljából "azt az ideát ajánlotta a közoktatási miniszternek, hogy koronkint hivjon meg nem professzionátus tudósokat, nem tanárokat, hanem egyes jeles embereket az egyetemre rövid ciklusok tartására, 6, 12, 20 előadásra; ez vonzaná az ifjuságot. (Általános helyeslés.) Nem akar hizelegni senkinek, de kérdi, hogy ha ma hirét terjesztik, akár az egyetemen, akár a müegyetemen, hogy például Thaly Kálmán 12 előadásra terjedő ciklust fog tartani a Rákóczi korszakról, vagy Herman Ottó a természettudományok valamely ágáról, vagy Schwarcz Gyula a régi görög kulturáról vagy a Mátyás alatti magyar kulturáról, vajon nem élénkitené-e ez az egyetemi életet? nem fejlesztené-e a tudományok iránti érdeklődést?"
Két évtizednek kellett eltelnie, mig Helfy ötlete testet öltött. Zichy János kultuszminiszternek a debreceni és pozsonyi egyetemekről szóló törvényjavaslata (1911) mondja ki indokolásában: "Tervem, hogy az uj egyetemeken ne csak állandóan alkalmazott tanárok legyenek, hanem megbizások alapján is akarok egyes föladatokat megoldani, hogy igy kiváló gyakorlati emberek tapasztalataikat, tudásukat időről-időre az egyetemre vihessék..." A miniszterelnöki költségvetésnek a sajtó informálásával kapcsolatos tételei során alkalma nyilott ennek a mérhetetlen fontosságu és kényes kérdésnek megvilágitására, amit kemény beszéde során ekként meg is tett (1893. december 6.): "Herman Ottó: Tisztelt Ház! Mikor az állattan azon részével foglalkoztam, amelyben a legmérgesebb állatok találhatók, akkor azt tapasztaltam, hogy valahányszor a Szaharából szarvasviperát kaptam, melynek marása feltétlenül halálos, vagy egy Scolopendrát Mexikóból, amelynek marása ugyanilyen, akkor a vámhivatalnokok mindig azt tették, hogy egy kicsit fölemelték az illető doboz fedelét, belenéztek és ha látták, hogy ott valami eleven van és az én nevemre volt cimezve, hamar lecsapták, mert azt mondták, hogy veszedelem fenyeget. (Derültség a szélső baloldalon.) Tisztelt Ház! Én konstatálom, hogy ugy Makkfalvay képviselőtársam, mint a többi szónok is, amidőn a sajtóosztály cimére került a sor, megemelték egy kicsit a fedelet és látván ott valami elevenet mozogni, hamar le is zárták azt, mert veszedelmet láttak. De mert én életirányomnál fogva sokat foglalkozom mérges állatokkal, megtanultam azt, hogy hol és hogyan kell azokat megfogni, hogy az embernek ne ártsanak. Hozzányulok a sajtó kérdéséhez azért, mert szükségét és idejét látom annak, hogy a sajtóval és annak hatalmával egyszer itt a Házban is komolyan foglalkozni kell. Tisztelt Ház! Aki Velencében a doge-palotát meglátogatta, annak megmutatták a tizek tanácsának termét és ott látta egyszersmind azt a részt, az ugynevezett oroszlán torkát, amelybe bárki is bedobhatott akármiféle denunciációt, amely fölött a tizek tanácsa itélt, anélkül, hogy az elitélt valaha tudta volna, hogy kik mondtak fölötte itéletet. De megtörtént a tizek tanácsával az, hogy egyszer egy szegény molnárt igazságtalanul itéltek el és kitünt, hogy ez tulajdonképpen az igazságszolgáltatás nevében elkövetett gyilkosság volt. És azóta annak a hatalmas tanácsnak, amelynek biráit a vádlott nem ismerte, valahányszor tanácskozásra összeült, annak elnöke mindig azzal kezdte a tanácskozást: »Ricordateri del povero molinaro!« vagyis: Emlékezzetek meg a szegény molnárról! A magyar sajtó minden munkásának kivánom azt, hogy mielőtt cikkét megirja, szálljon magába és ismételje a következő mondatot: Emlékezzetek meg a szegény Horváth Edé-ről, kit egy gyári dolog ügyében a sajtó egyenesen halálba kergetett! És minthogy már e téren állok, kimondom azt is, hogy a sajtó tulajdonképpen egy bot, amelynek, mint minden botnak, két vége van: egy vastagabb és egy vékonyabb. A vékonyabb végét tartja a tisztelt kormány és üt a vastagabb végével az ellenzék felé, a vastagabb végét tartja az ellenzék és üti a vékonyabb végével a kormányt. A vastagabb végének sulya az, amit én Reptilien-Fondnak neveztem. Már rámutattam, hogy a sajtó ma hatalom, mely nem mint a biró, rábizott és körülirt funkció alapján a férfi felelőssége alatt, hanem a névtelenség védelme alatt itél az emberek felett, s amelynél ezer eset közül egyszer lehetséges, hogy a rágalom megtalálja megtorlását. És igy történik, hogy járnak közöttünk valósággal szánalomraméltó teremtések, kiket a sajtó meggondolatlan támadása süllyesztett irtózatos helyzetbe. (Helyeslés.) S minthogy ez igy áll, akarom látni e rettenetes funkció rugóját, jogosultságát és alapját is! Keresem annál inkább, mert én a sajtónak régebben munkása voltam, határozott irányt követtem, vágtam és visszavágtak rám is. Én tehát a régi sajtó viszonyait, gondolom, alaposan ismerem.
Mi, akik akkoron pártorgánumokat szolgáltunk, cikkeinkkel pártok szerint sorakoztunk és nem volt eset rá, hogy egy ellenzéki lap munkatársa kormánypárti lap munkatársával bár csak egy asztalnál ebédeljen is. Ma minden megváltozott az egész vonalon. Igaz, hogy a régi viszony megkeseritette a hirlapiró társadalmi állását és funkcióját, hanem egy dolgot nem érintett soha s ez a jellem és megbizhatóság. De aki a mai sajtót veszi és ebből a szempontból vizsgálja, az többé azokat a régi viszonyokat még nyomaikban sem találja meg. Mindennapi dolog, hogy a sajtó munkásai és emberei, akik ma a kormánypárti orgánumokban a botnak vastag végével ütöttek, holnap már odakerülnek az ellenzéki vastag véghez, hogy visszavágjanak a vékony végével. Elkövetkezett az, amit Kecskeméthy Aurél valamikor, mint ezeknek a dolgoknak alapos ismerőre és a cinizmusig menő hirdetője igy fejezett ki: »Nekem - tudniillik Kecskeméthy Aurél-nak - a toll éppen az, ami a suszternak az ő dikicse, vagy egyéb szerszáma. A suszter, ha megrendelnek nála egy csizmát magas sarokkal, olyat csinál, ha alacsony sarku csizmát rendelnek, olyat csinál. Nem kérdi, hogy ki rendeli, hanem elvárja az árát. Az én tollam szerszám, én irok olyan cikket, aminőre szükség van, amilyet nálam megrendelnek, ha megadják az árát, jól van, szabad a vásár«. Én teljes tudatában állok annak, hogy szavaimnak mi lesz a következése. (Halljuk! Halljuk!) Jól megfontoltam magamnak és tudom, hogy a támadás és az elitélés honnan fog jönni, én komolyan fogtam fel az életet mindig és amennyire szerény és csekély erőm megengedi, őre kivánok lenni a magyar nemzet érzületei tisztaságának. Meglehet, hogy pesszimista vagyok, de én ennek a bajnak előhirnökeit már a mi társadalmunk dekompoziciójában látom; látom abban, hogy a rágalmazás roppant könnyü mesterséggé fajult, hogy anyagot keresve, nem kiméli meg többé a közéletet, de nem kiméli meg többé a család szentélyét sem; hogy ezer szervvel ezer uton nem átall megtámadni egyes embert, kire a védelem ily körülmények között teljes lehetetlenséggé vált. Én tudom, mit cselekedtem, de kész is vagyok, hogy magamra vegyem annak összes következményeit, mert tiszta tudatával birok annak, hogy amit tettem, az lelkiismeretemnek erős, eltökélt szándéknak erős kifolyása. Én tehát ebben a tekintetben tisztán és határozottan itt állónak érzem magamat. Ez az, amivel én ehhez a vitához hozzájárulni akartam. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.)" Erről a beszédről irta Kozma Andor következő Koboz-krónikáját: A HÉTRŐL Bocsássatok meg ó anyák, Kik fiakat szülétek, De Jupiterre! nem sokat Ér a ti nemzedéktek. A legtöbb ember nem bolond, De sem eszes, se' bárgyu, Csak olyan száz és száz tucat Sablónos gyári áru. Se rossz, se jó s ha közhelyet Temérdeket bevágott, Nagy képpel kápráztatja el E sablónos világot. Ha most már ilyenek között Van végre egy egyén is, Bár Herman Ottó a neve, Kedvtelve nézem én is.
S habár ez ötletes különc Bántalmat önt nyakunkba: Eltürjük tőle, mert egyén, Valami extra munka. Van benne mindig géniusz, Még akkor is, ha bomlik; Csak önmagához fogható, Másokhoz nem hasonlit. Nem kicsinyes torzsalkodó, Ő egy világra lázad; Tán benne elkorázva él Egy nagy, későbbi század. Egy uj idő, mely zsarnokul Majd olyat is felismer, Ki most szabadsághős gyanánt Hetykén hivalgni is mer. Eme sörényes nagy különc Más tulzó mint a többi; Nem szokta hallgatóinak Fülét frázissal tömni. Nem taktikázik; ő kimond Akármit is aperte. Most lám, a zsurnalisztikát Jól agyba-főbe verte. Meg merte tenni. Ez jele, Hogy a szándéka tiszta; Hej, mert nagyon nebántsvirág Manap a zsurnaliszta. Ki benne is talál hibát, Ki nem bán véle keggyel, Holtig piszkálja, szurja azt A tintás penna-heggyel. A sajtó roppant hatalom És az már régi ének: A hatalommal mindenütt És mindig visszaélnek. E hatalom sok névtelen És rossz kis zsarnokára, Igaz, meg éles szót vegyest, Herman kiálta rá ma. Kimondta és talán igaz: Condottieri sok van, Ki csak a zsoldban válogat S nem elvben és lapokban. Kimondta s az való igaz,
Hogy a lapokban itt-ott Frivol mulatság tárgyai Nehéz családi titkok. Kimondta s az való igaz, Hogy erkölcsöket rombol Az erkölcs és riport között A számtalan karambol. S nem mondta ki, pedig igaz, A hon e ritka atyja, Hogy ő csak kis tolvajt üzött S a nagyját futni hagyta. Nem mondta ki, pedig igaz, Hogy nem az apró-cseprő Tollrágócskákat illeti Elsőkül tán a seprő; Nem e szegényeket, akik A lapot összeróják, Hanem az elvek és a toll Több nagy vállalkozóját. Nem e nagyok müve a sok Apró utálatosság, Sőt finom uri kezüket Pilátus módra mossák; De mégis ők adják meg, ők A sajtó uj zamatját S az ifju epigónokat A rosszba ők ugratják. S enfin, magyar sajtónkban is Még vannak egynéhányan, Akik az erkölcs dolgait Nem veszik olyan lágyan. S közélétünknél - ó, különc Te fel még ezt se hoztad A sajtónk - erre esküszöm Egy szikrával se rosszabb. Koboz. (Pesti Hirlap 1893. dec. 10.) Amikor 1894-ben a budapesti Vigszinház német nyelvü előadásainak ügye került a ház elé, ellene foglalt állást, mert "soha meg nem tagadott sovinizmusa nem engedi, hogy olyan internacionális intézetre bármit is megszavazzon, aminőnek a Vigszinházat tervezik" (1894. nov. 30.). Közben a függetlenségi párt válsága ügyében felesége társaságában felkereste 1893. októberében Kossuth Lajos-t. Látogatásáról pontos naplójegyzeteket vezetett, amelyek a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárába kerültek és csak 1944. december 27-én lesznek felbonthatók.
Amikor visszatértek Budapestre, Herman Ottóné asztalán találta a Pesti Napló körkérdését: "mi módon vegyenek a magyar nők részt Jókai ötvenéves irói jubileumának országos ünnepén?" Ime a válasza: Tisztelt Uram! Egy hete, hogy hazajöttem Turinból. Láttam a nagy Hontalant, aki megtörve a 91 év sulya alatt görnyedezett iróasztalánál; egyik reszkető kezében nagyitóüveget tart félig világtalan szeméhez, hogy a másikkal betübarázdákat szánthasson a papirra - a mindennapi falat kenyérért! A ma fárasztó munkája, a kétes holnap kenyérgondja megfosztja álmától... és ő dolgozik, dolgozik verejtékes homlokkal, - - hogy legyen mit ennie. Azóta éjjel, azóta nappal, szüntelen csak ezt látom, csak erre gondolok, csak azon tépelődöm kinosan, tehetetlenül, hogyan teremthessük elő mi, magyarok, a magyar nép Megváltója, Kossuth Lajos számára azt a falat kenyeret, amely lehetővé tegye, hogy mielőtt ősz fejét örök álomra hajtja, egy arasznyi nyugalmat, gond nélkül való pihenést élvezhessen. Ezért nincs nekem sem időm, sem lelkem ahhoz, hogy becses fölszólitásának engedve, nagy Jókainknak - a hazájában élőnek - ünneplésére, noha abban szivemmel részt veszek, a magyar nők részéről való meglepetéseken törjem a fejemet. Én most csak egyet tudok, azt tudom, hogy Kossuth, hogy az arasznyi nyugalmat még élvezhesse, meg akar válni remek, nagybecsü könyvtárától. Keresem a sziveket, amelyek ezt a kincset a nemzetnek megszerezzék - ha már egy nemzet hálájának más formája csakugyan nincsen. Budapest, október 28. Kiváló tisztelettel Herman Ottóné. (Pesti Napló 1893. okt. 29.) Ebből a levélből fakadt a Kossuth-könyvtár megvásárlása. Szóba került, hogy megveszi Debrecen városa. Leendő egyeteme számára, megvásárolja Szmrecsányi egri érsek, de végre is Herman Ottó társadalmi uton összegyüjtötte a kormányzó által meghatározott és adósságainak törlesztésére szánt 16.000 forintot és a könyvtár (melynek jegyzékét a Pesti Napló abban az időben közölte is), a Magyar Nemzeti Muzeumba került örök alapitványként. (Az alapitó oklevél szövegét közli a Pesti Napló 1894. márc. 18. száma). És ezidőtől kezdve hosszu hetek minden perce a Kossuth emlékének volt szentelve. 1894. március első napjain kerek e világ szeme a turini Via dei Mille 22. sz. házára szegeződött. Ott vivta utolsó tusáját a világtörténelem egyik legnagyobb, a magyar föld legismertebb alakja, a 92 éves Kossuth Lajos, hazájának kitagadott agg kormányzója.
Százezrek, milliók lesték az óráról-órára aggodalmasabbá váló orvosi bulletineket. Két hétig tartott a titáni tusa: a romlandó anyag küzdelme az örök szellemmel. Március 20-án éjjel 11 órakor megberrent a turini távirógép és hirül vitte, hogy Kossuth Lajos megszünt élni. Gyászba borult a magyar föld, gyászkeretet öltött a magyar sajtó és megindult a nagy hontalan utolsó utjára: vissza a félévszázada elhagyott hazába. És megindult a tenger, a népek tengere, zarándokutra kelt a falu, a város, a tanya, hogy ott legyen a végső tiszteletadáson. És megindult a föld is, a szó szoros értelmében: Herman Ottó kezdeményezésére az ország minden részéből apró ládikákban hantok érkeztek a sirhoz, hogy a koporsóra hulló rög ez ország minden zugát, kerek egészét képviselje. Április elsején hullottak e rögök a koporsó fölé. A képviselőház nevében Jókai vett bucsut a Nemzeti Muzeum előcsarnokában a hamvaktól, a temetőben Péchy Tamás a 48-as honvédek, Justh Gyula a függetlenségi és 48-as párt, Horánszky Nándor a nemzeti párt nevében. "Aki a beszélők között utolsónak maradt - számol be az egykoru sajtó - és akinek a szavai a legerősebbek és legszivbőljövőbbek voltak, az Herman Ottó volt". Megrázó beszédének végső passzusa nemcsak itthon, de a külföldi sajtóban is nagy feltünést keltett. "És sirodból, mely egybeforrasztja a nemzetet - ugymond - a hálában és a fájdalomban, még sem kelhet ki a kiengesztelődés pálmája. Nemzeted pedig hitt a végső kiengesztelődésben, várta, hogy ravatalodon megjelen a cipruság; - hiába hitt, hiába várta. A nemzet nemes, engedékeny lelkülete hiába boritotta egykoron a kiengesztelődés fátyolát a népszabadság hőseinek és vértanuinak Golgotájára. Nincs viszonzás, nincs és nincsen! És ez a végzet. Hatalmas nemzetségek és nemzetek történelmi végzete. Látnoki ihleted megmutatta neked a jövőt, méhében a vajudó kitöréseket, melyek jönni fognak, mert jönniök kell. És ezért áll szavaidnak igazsága: Te mondád, ha majd eltemetnek, akkor feltámadok siromból és akkor a Kossuth név nagyobb lesz, mint volt valaha. Igaz. Ez ugy lesz, mert másképp nem lehet. Temessenek a Cheopsz romjai alá; döntsék sirodra Ázsia egetostromló hegységeit, mind hiába: Te fel fogsz támadni! És megmozdul minden hant, föltámadnak a népszabadság legendái, dicső vezérei - föltámad mind és minden... Egy egész nemzettel borul le előtted hü követőidnek, a függetlenségi pártnak tábora, mely ide állitotta igaz hivedet, hogy bucsut mondva, áldja meg szent hamvaidat. Legyenek áldva mind örökre!" A cipruság emlitésére egyik mágnásunk idegesen megrándult, Helfy Ignác pedig odaszólt Herman Ottóné-nak: Ezt... valakinek meg kellett mondania, - de én nem mondtam volna. - Azt tudom, - hangzott a lakonikus válasz. A nagy nemzeti gyász az egyházpolitikai vita leghevesebb üléseit szakitotta félbe. Herman ebben is a liberális tábor legradikálisabb árnyalatát képviselte. Nemcsak követeli a kötelező polgári házasságot, sőt a gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál meg nem
engedhető megszoritásnak tartja azt, hogy a felekezeteken kivül álló szülők kénytelenek gyermekeiket a bevett vagy törvényesen elismert vallások valamelyikében neveltetni (1894. márc. 8.). Valósággal prófétai meglátás volt az a felszólalása (1894. jun. 26.), amelyben sürgette a teljes vallásszabadságot, mint amely egyedül mentheti meg a kisebb társadalmakat, ha majd a tulzott militarizmus és hatalomhajhászat nyomán beáll a szociális forradalom. Ennek a fejtegetésnek során megemlékezik a nazareti szeretetéről és egyszerüségéről és szembeállitja vele földi helytartóinak gyülölködését, és kifejtett pompáját: a piros és ibolyaszinü hullámos ruhákat, aranyat és gyémántot. Megérte természetesen azt is, hogy megvádolták: "éppen H. O. az, aki a kozmopolita szociáldemokratizmus felé hajlik" (1894. márc. 19.). Szeptember 30-án beszámol választóinak a miskolci "Csizmadiaszinben" addigi politikai müködéséről, azontul azonban minden erejét a millennáris kiállitás ősfoglalkozási anyagának gyüjtésére forditja, ugy, hogy a politikától eltávolodik. 1895. dec. 6-án azonban felszólal a horvát kérdésben és kifogásolja, hogy a horvát tudományos körök nem olvadnak a magyar tudományos törekvésekbe kellően belé. Brusina Spiridion zágrábi egyetemi tanár, Heinz, a botanika, Kispatics az ásvány-kőzettan professzora, Bojnicsics a horvát-szlavon-dalmát levéltár igazgatója, Korlevics entomológus és Matica, a zágrábi tanitóképezde igazgatója a Pester Lloyd hasábjain (1896. jan. 5.) tiltakoztak Herman felszólalása ellen, mire Herman ugyancsak nyilt levélben adta meg válaszát (Pestér Lloyd 1896. jan. 9.). Ez év nyarán a függetlenségi képviselők egyébként sem valami harmonikus egyetértését ujabb kinos ügy zavarta meg: Bartha Miklós kegyelmi ügye. Holló Lajos és Bartha Miklós a Wekerle-kormányt megvádolták, hogy az ország közpénzét hirlapvásárlásra forditották. A kormány erre sajtópört indittatott a Magyarország, illetve a cikkek irói ellen. Herman a képviselőházban a szerzők kiadatására szavazott azzal az indokolással, hogy "ha két országgyülési képviselő nyilvánosan, keze aláirásával megpecsételve állitja, hogy a kormány bünt követett el, akkor az ország érdeke, hogy ebben biróság döntsön". Holló lapjának hasábjain erre a támadások özöne zudult Herman-ra. A sajtópör tárgyalásán Holló beteget jelentett, Bartha pedig, aki avval védekezett, hogy Holló után jóhiszemüleg irta meg cikkét, a bizonyitékok Holló kezében vannak - elitéltetett. Bartha Miklós meg is kezdte büntetését, de kegyelmi uton szabadlábra került. Ez volt a magva annak a hosszu sajtóhadjáratnak, amely a Magyarországot, Holló Lajos lapját, a 90-900-as évek ellenzéki sajtóorgánumát Herman Ottó-tól hosszu időre elválasztotta. 1896. augusztus 30-án megtartotta Miskolcon utolsó beszámoló beszédét. Mintha csak érezte volna, hogy politikai végrendeletét mondja el, oly mélyen szántott e beszédében, amelyben a nemzetközi szociáldemokrácia kérdését világitotta meg. "Én nem ismerek nemzetem ezeréves multjában végzetesebb mozzanatot, mint volt az, amidőn Hódmezővásárhely piacán megállott az első jóvérü, kékbeli magyar ember s azt hirdette nyiltan: nem vagyok magyar, hanem nemzetközi szocialista. Pedig most ezrével hirdetik! Magyarország ezeréves történetének legfőbb tanusága az, hogy egészben nem e nemzet sorsának ugynevezett intézői - voltak ezek között dicsők, de voltak szörnyetegek is feles számmal - hanem a magyar köznépnek szivós ragaszkodása a földhöz és magyarságához (mintha csak a magyar commune tanulságain okulva irná!) volt az a hatalom, mely az államot magyarnak fenntartotta, amely valódi beolvasztó erővel birt. És éppen azért abban a percben, melyben ez a tulajdonság meggyengül, ez a nemzeti államra nézve veszedelmet jelent. ...
Miért lüktet a szocializmus Hódmezővásárhelyen és miért nem bir erőt venni a szomszéd Szegeden, dacára annak, hogy ez utóbbi várost a Tisza, csak az imént lerombolta? Az erre tartozó helyes feleletben megvan a baj oka és az irány is, amely azt orvosolhatja. Ime az felelet: Hódmezővásárhely óriási határa, eltekintve a nagybirtoktól, különben is aránylag kevés ember birtokában van, a roppantul fölszaporodott nép nem bir földhöz jutni, a nagybirtokon divó gazdasági rendszer, eltekintve zsarolástól és robottól, nem nyujt a munkásnépnek elegendő kenyeret, a nyomor pedig minden korban termőágya volt az erőszakos forradalomnak, az ugynevezett parasztszocializmusnak is. És miért nincsen Szegeden szocializmus? Azért, mert a város, melynek földbirtoka 40.000 holdat tesz ki, ragaszkodott ahhoz, hogy e birtokot két, egész tiz holdnyi parcellákban saját polgárságának bérbe adja, követve az elvet: jusson mindenkinek. És a szegedi kispolgár azt a pár holdat kertészetileg mivelve, tehát intenzive gazdálkodva, fenntartja családját s megmarad hazafias érzületü magyar embernek... A két város között fennálló ellentét fényes világot vet a kötött nagy birtoktestekben rejlő bajra, sőt veszedelemre és arra: mit tesz az, a földhöz ragaszkodó magyar ember lába alá földet adni, ahol intenziv gazdálkodásra, tehát arra adhatja magát, amire a nemzet egész mezőgazdaságának is törekednie kell. A megoldás... ez: 1. A hitbizományi jog - ha ugyan az - eltörlése, hogy az e nemü birtok szabaddá legyen; 2. A nagybirtoktestek parcellázása és bérbeadása, hogy a gazdaság intenzivvé tétessék, mint ezt a Csákyak Biharban már kezdeményezték; 3. Jól megfontolt, okos telepités, mely az ország természeti sajátságaihoz képest a népmozgalmat az állam javára szabályozza... Földmivelés, ipar és kereskedelem: ezen alapul minden anyagi erő. Ami pedig e három oszlopot megkoronázza, az a valódi nemzeti müvelődés... Még három tételről akarok szólni... az egyik az általános szavazati jog, másik a szociáldemokrácia és a nemzetiségek belevonása, a harmadik a választási törvény. Ha itt Árpád földjén 20 millió tiszta magyar laknék, magam is az általános szavazati jogot követelném. De most a nemzetközi szocializmus, a nemzetiségek szétbontó törekvése láttára engem a legtisztább magyar hazafiság indit arra, hogy e jelszó ellen forduljak... Én nem megyek odáig, hogy törvény erejével vegyem be a magyar alkotmány sáncaiba azokat, akik a nemzet és alkotmány fogalmának elvből ellenségei. A nemzet csak annak adhatja meg a legbecsesebb jogot, aki e jogot, a legfőbb kötelességgel: a hazafisággal viszonozza". A beszéd óriási feltünést keltett; az egész ország sajtója heteken át taglalta a "magyar Reclus" mély megnyilatkozásait. Az őszi választások, Bánffy hires választása alapján összeült parlament már nem találta helyén Herman Ottót; azontul már inkább csak a sajtóban fejtette ki időnként álláspontját. Hiszen a sajtónak régi munkása. Kolozsvárott a Magyar Polgár, majd 1875-ben Csernátony Ellenzék-e, 1880-ban a Függetlenség, azután Csávolszky Egyetértés-e és az Arad és Vidéke, amelybe az időben Hoitsy, Pál és Jancsó Benedek dolgoztak, voltak orgánumai, de már a 80as évek elején a Budapesti Hirlap irói gárdájában foglal helyet. Szorgalmas munkatársa volt azonban a Vasárnapi Ujságnak, a Magyarország és a
Nagyvilágnak és a Vadnay Károly szerkesztette Fővárosi Lapok-nak, az egyetlen magyar "szépirodalmi és társadalmi" napilapnak is. Vadnay 2 forint 50 krajcárral honorálta tárcáit "de csak magának. Más csak 2 forintot kap". A Budapesti Hirlap szerkesztősége, Csukássi József, majd Rákosi Jenő vezetése alatt 1881 nyarán vált ki a Légrády testvérek Pesti Hirlapjának gárdájából - a tiszaeszlári pör miatt. Ide taroztak akkoron Kaas Ivor báró, a nagyhorizontu magyar ujságiró, Rákosi Viktor, a népszerü Sipulusz, Balogh Pál, a magyar faj uralmának lángoló harcosa és csakhamar csatlakoztak Benedek Elek, a mesemondó, Tóth Béla, a magyarság anekdotakincsének és szállóigéinek élő lexikona, Barna Izidor, az Esti Ujság Barna Dórija, Csajthay Ferenc, a későbbi felelős szerkesztő. "Herman Ottó, - irja a B.H. 25 éves jubiláris száma - irta nekünk a szebbnél-szebb tárcákat, melyekkel hol a magyar tudomány magyarságát követelte és védte, hol tudománya eredményeiből juttatott közönségünknek izesnél-izesebb falatokat. Mondhatjuk, hogy az ő és mások segitségével a tudományból is meghóditottuk magunknak és közönségünknek, ami közügy és magyar ügy". 1899. január elsején beléptünk az obstrukció előidézte első exlexbe. - Hejh, de sokszor is visszatért azóta... s a törvényhozáson kivül álló Herman ezt ekként köszönti: "A nemzet törvényhozásából kihangzik az utcára a gazember, tökfilkó, gyalázat, ki vele, ki kell dobni, le kell ütni... Igy indul a magyarság a második ezredév első évébe! A lelketek rajta" (B.H. 1899. jan. 1.). Az egyetemi ifjuság március 15-iki ünnepélyének szónokául ez évben Herman Ottó-t kérte fel. Másnap tört azután ki az egyetemen az éveken át huzódott "keresztmozgalom" s ekkor Herman ekként precizirozta álláspontját: "Akadt a magyar napi sajtónak lapja, amely a tudomány-egyetemen kitört keresztes háboru okát március 15-iki beszédemben keresi és találja. Már pedig az, ami az egyetemen történik, egész életemen át vallott irányommal és elveimmel ellenkezik. Én tehát az egyetemi ifjak cselekvését a leghatározottabban rosszallom, az irányzatot rosszaltam beszédemben is, tanum reá az ezernyi közönség és az ifjuság azon részének ott kifejezett elégedetlensége, amely most alkotmányosan hozott határozatok megtörésével az erőszakhoz nyult. A lapoknak beszédemről hozott tudósitása részben homlokegyenest ellenkezik is egymással, ami világos bizonyitéka annak, hogy abba a pártpolitika belémagyarázgatott, még pedig olyat, amit én nem mondottam, hanem ami neki megfelelt. Elvégre egyazon beszédet, egyazon időben tizféleképpen elmondani nem lehet. Mit mondtam tehát? Óvtam az ifjuságot, hogy ne induljon irányzatos jelszavak után, amelyeknek célja nem a felvilágosodás, sem igazság szolgálása, hanem ennek ellenkezője. A keresztről legjobb tudomásom szerint ezt mondtam: A kereszt is jelszóul van odadobva, pedig a kereszt ma már az eszményi emberszeretet; a béke és az egyenlőség szimboluma: nem pedig az, amit a torzsalkodó felekezetiség belémagyaráz. De éppen mert a kereszt ideális szimbolum, azt nem szabad a napi politika sarába lerántani. Most is mondom. Aki a genfi vörös keresztre, vagy a fehér keresztre gondol, mint gondoltam én, tudhatja, mit értek az »eszményi emberszeretet szimboluma« alatt. A cimerről és a koronáról ezt mondottam és ezt különösen ajánlottam az ifjuság figyelmébe: A cimer és a korona a magyar állam szimboluma; a korona éppen közjogi hatalom; de éppen mert az, nem alkalmatos arra, hogy lépcsőházakban sokszor ismétlődő fali diszitménynek
használtassék, amelyen a porolók nap-nap után végighuzzák szennyes rongyaikat. Ám alkalmazzák ezt a szimbolumot ott, ahol helye van egyszer és méltóképpen. Most is megállok amellett, hogy ugy, amint a koronát az uj egyetemi épületben felhasználták, az annak egyenes profanálása. Hogy a sajtónak bizonyos része vissza fog élni egy rögtönözve elmondott beszéddel, amelynek hiteles szövege immár nincsen meg, az természetes, ez ellen ma Magyarországon nincsen védelem; de talán még fennáll az az emberi jog, hogy kiki saját szavainak leghivatottabb magyarázója - ezt ime becsületesen meg is tettem". Egyetértés 1899. márc. 20. Az 1901-es választások során a miskolci déli, majd a dárdai kerület is felajánlotta a jelöltséget Herman Ottó számára, aki azt - ezuttal utolsó izben - el is fogadta. Programmja egyetlen pontban sem tér el a régen vallottaktól. Az október 2-iki választáson 486, Kiss Emil és Antal Gyula 67-es jelöltek 651, illetve 395, Mayer Béla 48-as 323, Schwarcz Ambrus szocialista pedig 7 szavazatot kaptak, ugyhogy pótválasztásra került a sor Herman Ottó és Kiss Emil között. Herman a pótválasztás előtt visszalépett, Péchy Károly-hoz, a függetlenségi párt elnökéhez intézett következő indokolással: "Elnök ur! Vegye kegyesen tudomásul, hogy én a dárdai kerület függetlenségi pártja részéről fölajánlott jelöltségről ezennel lemondok és hogy ez elhatározásom megmásithatatlan. Inditó okaim a következők: Amig ez évi október másodikán megejtett választáson engem, mint abszolute tiszta törekvés eredménye, 486 függetlenségi választó tisztelt meg szavazatával, addig a közjogi alapon álló jelöltek együttesen 1319 szavazatot nyertek. Ebből az arányból vonom le azt a tanulságot, hogy én tiszta függetlenségi többségre a pótválasztáson sem számithatok, enélkül pedig a parlamentben helyet foglalni nem akarok. Ezt kivánja politikai multam és életem egész iránya. Fogadja elnök ur, igaz tiszteletem kifejezése mellett hálámat és köszönetemet valóban példás, önfeláldozó müködéséért és legyen oly kegyes érzelmeimet azokkal is tudatni, akik szavazatukkal megtiszteltek. Budapest, stb. Herman Ottó". A pótválasztást mindazonáltal meg kellett tartani és ezen Kiss Emil győzött 633 szótöbbséggel (1395, H. O. 762). - Választói urnába ezután már nem is került a neve. Ezentul már csak a magyar politika nagy válságai idején hallatta szavát. Az első ilyen nagy horderejü kérdés, mely porondra szólitotta, a választójog kérdése volt. Tisza István szabadelvü pártja ellenében mar megalakult az Andrássy Gyulá-t követő disszidensekből a függetlenégi partból, Bánffy uj-pártjából és a szociáldemokrata pártból a koalició, amikor 1905. szeptember 3-iki vezércikkében kifejtette, hogy a függetlenségi párt törekvéseiben a választási jog tekintetében mindig "az állam magyar nemzeti jellegének fönntartása, biztositása és erősbitése volt conditio sine qua non". Ezt pedig a koaleált Herman Ottó 70 éves korában pártok programmjában nem látta biztositottnak.
Amikor pedig ugyanez év decemberében a főváros szocialistái megostromolták a Budapesti Hirlap szerkesztőségét a választói reformban elfoglalt álláspontjáért, jogos indulattal támadja meg a mozgalmat: "Én magam már ezekért nem adhatom szavazatomat oly elemeknek a nemzet tanácsába való fölvételére, amelyek a vélemény szabadsága ellen törve, az által politikai éretlenségről tesznek tanuságot... Hegedüs Sándor, mint a pénzügyi bizottság előadója, nyilt ülésben az előadói székből azt lobbantotta szememre, hogy szocialista vagyok. Az igazság pedig az, hogy én soha sem is tagadtam meg a szocializmus törekvésének jogosultságát, valameddig az emberiség egyetemének teljes szabadságát, az elnyomott, kizsarolt néposztályok fölemelését, az emberi jogokban való részesitést hirdette..." (B.H. 1905. dec. 12.). A választójogi mozgalom mihamar nálunk is felszinre vetette a nők választójogának kérdését. Különösen az angol suffragettek komoly tüntetései tolták az egész problémát az érdeklődés homlokterébe, amikor is az "Az Ujság" karácsonyi körkérdésére Herman Ottó ekként fejtette ki álláspontját: "A kérdés nem szociológiai, a szó modern értelmében, nem, a feminizmus és nem a suffragettek kérdése, hanem az emberi nem- és fajfenntartás kérdése, tehát elsősorban természettudományi elbirálás alá tartozik. Az ember - a homo sapiens - mai fejlődése magaslatán két nemre, a férfi- és nőnemre oszlik, amely két nemen a fajfenntartás sarkal. Ez a fajfenntartás az egész emberiség legfőbb érdeke. A két nem már a szervezetben van kifejezve, mely a férfit és a nőt már a családban más-más hivatáskörbe utasitja. Ezt a következő két latin mondás fejezi ki legtisztábban: »Regina domus muliere« - »az otthon királynője az asszony« - és »Sub potestate viri mundus« - »a világ a férfi hatalma alatt áll«. A férfi a kereső, a szerző, az asszony az össze- és fenntartó. A nő csak a családi élet rovására lehet gyülésező, demonstráló suffragette, mert a nő legfőbb és legszentebb hivatása az anyaság - és az emberiség érdekének szempontjából minden elvetendő, ami ennek utjában áll, kivévén a szervi hibát. De a legmodernebb állami és társadalmi rend kedvez az elfajulásnak. Az állam ezernyiezerszámra zsufolja kaszárnyákba a nemzetek virágát, abban a korban, amikor a családalapitás a legalkalmasabb; tele zsufolja a kolostorokat: ugy csinálja a kvalifikáció törvényét, hogy a férfi csak hanyatló korában juthat a családalapitásig stb. Igy szakad ki az asszony a családi körből. És amidőn követel és demonstrál, hogy tehesse; gyermekénél az édes, meleg anyai emlőt helyettesiti üveggel, guttaperchával és sterilizált tejjel..." És amikor a darabont-rendszer legsötétebb napjait éltük, két izben is bátor szóval hirdette a vármegye szerepét a nemzeti ellenállásban (B.H. 1906. jan. 25, és jubiláris szám). A győzelmes koaliciós választások idejére politikai ellenlábasa, az ószabadelvü "Az Ujság" meginterjuvolta és ekkor fejtette ki azt a három pontot, amelyben a magyarság legnagyobb veszedelmét látta: a kivándorlás, a tüdővész és az egyke. (Az Ujság 1906. máj. 8.) Ez az a "gátszakadás" (B.H. okt. 17., 18 vezércikkeinek cime), amelytől a magyarságot félti és amelynek egyik legradikálisabb orvosszere: "a kötött birtokokat kell felszabaditani...; meg kell csinálni a szekularizációt". A centralizáció átkát, a törvényhatósági autonómia szükségét frappánsabban még nem világitották meg, mint Herman "A fekete földek" cimü vezércikkében (B.H. 1906. jul. 12.).
A nemzeti mámor pillanatai azonban rövidre voltak szabva. A kormányképessé vált ellenzéki pártok mindazt kénytelenek voltnak megtenni, ami ellen évtizedeken át küzdöttek. 1907 őszén pedig megindult a horvát képviselők "Visoki sabore"-ja, a horvát nyelven vezetett obstrukció. Ekkor jelent meg "A lényeg" c. vezércikke (B.H. 1907. dec. 5.). "A horvát obstrukció... egyetlen pillanatig sem volt a parlament palladiumának, a szólásszabadságnak kérdése, mert az első horvátul kiejtett szótól kezdve, minden mozzanatában a szólásszabadsággal való legflagránsabb, legtipikusabb visszaélés volt". Mert "A parlamentnek, mint intézménynek lényege, legvégső következtetésben, az élő szó közvetetlenségén és közérthetőségén alapul, mert enélkül nem alakulhat sem a parlamentben, sem magában a nemzet egyetemében egészséges közvélemény." 1909 nyarát Herkulesfürdőn töltötte és miután a B.H. egyik vezércikkében (1909. jun. 20.) egyenesen aposztrofálta, "A kaledoszkopium" c. cikksorozatában megvilágitotta a Justh-párt bankküzdelmét. 1910 tavasza az indemnitási harcokkal telt el. Wekerle koaliciós kormánya benyujtotta az indemnity törvényjavaslatát, de tárgyalása közben elhagyta helyét. Erre az ellenzék az indemnitást a Khuen-kormánytól megtagadta, mert összetévesztették az indemnitást az appropriációval; ez az utóbbi a legszigorubb bizalmi kérdés, az előbbi sohasem lehet az, hiszen az indemnitás visszautasitása nem a kormánytól, hanem a nemzettől tagadja meg "állami közéletének nélkülözhetetlen eszközeit". (Az indemnitás B.H. 1910. márc. 19.) Az ez év nyarán lefolyt és az ujjászületett szabadelvü párt, a munkapárt győzelmével végződött választások idején Dunapataj népe felajánlotta mandátumát Herman Ottó-nak, aki azonban korára hivatkozva, visszautasitotta. "Én már hetvenöt éves ember vagyok és nekem a tudomány terén be kell végeznem munkámat. Mikor az ember ilyen kort ér el, akkor semmit sem halasszon holnapra, mert kérdés, hogy holnap fölébred-e és hozzáláthat-e a munkához. Az a munka pedig, melyen hosszu évek során dolgoztam, a magyar népnek története, ahhoz hütlen nem leszek, nem lehetek, nem engedi lelkiismeretem. De különben is az öregebbek talán azt is tudják, hogy mit mondottam én Kossuth Lajos nyilt sirjának szélén. Azt mondottam: én ezzel politikai szerepemet bevégeztem. Őszintén megvallom, a mostani tülekedésbe, - mert ez már nem harc, hanem tülekedés, - nem megyek bele, még ha tehetném is. Én az olyan eljárást és irányzatot, mint aminő Kossuth Lajos elsőszülött fiának, Kossuth Ferenc-nek tetszik, rosszallom és el nem fogadom. Nem csak azért, mert határozott függetlenségi ember vagyok, hanem azért is, mert - emlékezzenek meg jól - amikor Kossuth Ferenc visszajött, azt mondta, hogy ő édesatyjának elveit és eszméit akarja életre hozni és végrehajtani, és ime, most ott ül, ahol ültek rendesen a kötelességükről és következetességről megfeledkezett magyar emberek, a miniszterek és ordókkal fölszerelt férfiak sorában. Én az ilyeneket nem követem. Nem akarok most semmiféle programmot vagy szózatot adni. Ha biráló szót mondtam Kossuth Ferenc-re, tettem azért, mert irásos bizonyitékokkal be tudom igazolni, hogy Kossuth Lajos öreg kormányzónknak belső embere voltam és olyan levelek vannak nálam, amelyek tisztán rápecsételnék fiára, hogy rossz uton jár. Most tisztelt polgártársaim, beláttam egészen a magyar nép szivébe. Egy bántja. Nem hisz többé, még bennem sem; senkiben sem. Mindenkivel szemben, aki odajő és fölajánlja magát, mint jelölt, már gyanakszik. Miért? Mert rászolgált ennek a nemzetnek az intelligenciája, hogy iránta a nép bizalmatlanná váljék. Képviselőválasztáskor nagy igéretek, fogadkozások történnek és a végén, mikor letelt az országgyülésnek szaka, marad egy üresség, sőt nagyobb teher szakad a nép vállára, mint volt előbb. Igy a népet nem lehet a jövő elé vinni és nem szabad. És csak az menjen be a harcba, aki arra még alkalmas. A magyar nép történetét be akarom fejezni. Engedjék, hogy visszamenjek dolgozóasztalomhoz. Legyenek róla meggyőződve, hogy ha esetleg idő mulva a
magyar nép meg talál mozdulni, ott leszek első sorban". Ez már bucsu volt a politikától - in optima forma - de a végén megcsillant a hit a nemzet nagy megmozdulásában, amelyet már nem ért meg. Pedig hitt benne. Ezt bizonyitja egyik legutolsó vezércikke is (Fényvetés II. B.H. 1911. okt. 4.): "Justh Gyulá-tól pedig komolyan kérdem: érez magában annyi erőt, hogy forradalom utján eltörölje mindazt, ami Mohács óta a nemzetre reászármazott, de mindent! és hogy azután szervezze azt a Magyarországot, mely Kossuth Lajos szava értelmében öncél és amelyet Európa államai elfogadnak, itt, akadálynak a Kelet felé vivő hadiuton? Ha igen, akkor előre!" Mennyi látnoki erő csillan meg e néhány sorban. Megérzése a forradalmaknak, a "Drang nach Osten" eszménye, az európai aeropag itélete! Ez az emelkedett horizont, magasabb szempontok szorgos figyelembe vevése jellemezte Herman Ottó egész politikai pályáját. Panaszolja is utolsónak idézett vezércikkében: "De hát a mi parlamentünkben nem szokás többé az események menetét felsőbbrendü szempontból, szélesebb körzetben figyelni, hogy alaposabban legyenek levonhatók a konzekvenciák". A legutolsó évek magyar parlamenti életének legnagyobb hibáját abban látta, hogy személyi és pártpolitikában merül ki. "A régi politikusok - mondta egy interviewerének - az emigránsok, az Irányi-ak, a Helfy-ek, mindig a világpolitikába tudták beleállitani a magyar kérdéseket és visszhangot tudtak kelteni a világsajtóban is. Lehet, hogy azért, mert nyelveket tudtak és külföldön az emigráció alatt sokat utazgattak" (Pesti Napló 1912. maj. 26.). És ugyanezt a horizontnélküliséget kifogásolta a sajtó munkásainál. "Az ujságiráshoz univerzális és alapos tudás szükséges... Figyelemmel kisértem az ujságokat, hogy mit szólnak ahhoz, hogy az angol kormány India székhelyét áttette Kalkuttából az ősi Delhibe. Ezt az ujságok meg sem tudták magyarázni, vagy ha próbálták is, megvallották, hogy érthetetlennek találják, miért nem a tengerparti Kalkutta maradt a főváros, hanem az ország középpontjában levő Delhi lett azzá. Pedig a magyarázat nagyon egyszerü. Ma, amikor hadihajószörnyetegeket, dreadnoughtokat épitenek, amikor az angol tengeri szupremácia veszedelemben forog, amikor nemcsak a német hajóhad erősödik, hanem a még közelebb lévő japáni flotta is nagy lépéseket tesz előre, akkor az angol kormánynak minden oka megvolt rá, hogy a veszélyesebb tengeri kikötőkből a székhelyt Delhibe helyezze át, amit a dreadnoughtok nem tudnak bombázni. Ennek a rejtélynek a megoldásához tehát csupán egy kis geográfiai ismeret és egy kis általános tájékozottság kellett volna, de hol volt az meg?" Izolált jelenségek nagy összefüggésben való összekapcsolása - ez jellemezte Herman Ottó-t, a politikust is. Jól jellemzi Rákosi Jenő, amikor azt irja, hogy Herman Ottó politikája "a tiszta demokrácia, a radikális szabadság, az ideális állam tételeit hirdette, ellátva azzal a jelzővel, hogy - magyar" (B.H. 1914. dec. 29.). Demokráciája nem az ajkán, de szivében élt, radikálizmusa áthatotta egész lényét: minden téren tiszta sort vágott. Kossuth Lajos politikai tanainak leghivebb és legutolsó interpretátora volt a magyar képviselőház padsoraiban - és kikerülve onnan, a sajtóban és népgyüléseken. A nagy tömegmozgalmak mindig érdekelték. A magyarság és a természet lényegét boncolgató keze sohasem siklott le egyetlen percre sem a napi események lázasan lüktető pulzusáról. És hogy milyen váteszi meglátások nyilatkoztak meg csendes szemlélődései közben, világitsa meg ez az egyetlen példa. 1903 nyarán tette le Papp Zoltán, az azóta sok sorscsapással sujtott tragikus végü költőpolitikus a Szapáry-féle vesztegetés papirbankó-csomagját a Ház asztalára. Az egész
közvélemény lázas paroxismusba esett. Augusztus 2-án a szociáldemokrata párt is megmozdult: Budapest munkássága tömött sorokban vonult végig az Andrássy-uton. A népgyülés egyik csoportképe elkerült a Vasárnapi Ujság szerkesztőségébe. A figyelmes és rigorózus Molecz Károly, néhai jó Nagy Miklós jobb keze felismerte a tömegben Herman Ottó jellegzetes alakját, de óvatosságból megkérdezte: csakugyan ott volt-e. Herman levélben válaszolt. Megirta, hogy tényleg végignézte a népgyülést, majd igy folytatta: "A néptömeg ugy 30.000 főnyi lehetett, bámulatosan fegyelmezve, egész magatartásában komoly, tisztes viselkedésü. Eszembe jutott a német császár, ki elismerte, hogy fegyelem dolgában, a szociálistákkal szemben gyengének érzi magát, mert azok egy bizonyos temetés alkalmával este 10 órakor határozták el, hogy megadják a végső tisztességet és reggel 9 órakor már 120.000 ember talpon is volt. Én először vettem részt szocialista gyülésen, nem puszta kiváncsiságból, mert ez a mozgalom nagyon mély és nagyon komoly; - inkább az vitt oda, ami néhai Palmieri tanárt a Vezuvióra; igaz, hogy ő többnyire csak kis fumarolák sercegését, a hegy gyönge rezzenéseit érezte, de nagyon is tudta, hogy ezek a szerénységek csak jelzik azt az irtóztató mozgalmat, amely a föld méhében feszül, kavarog, hogy amikor majd elkövetkezik az óra, kitörjön és romboljon, mindaddig, mig az egyensuly helyre nem áll". - A két magyar forradalom után valóban mondhatjuk, hogy másfél évtizedes jövőbelátás foglaltatik idézett levelében. A népgyüléseken, tüntetéseken valósággal elemében érezte magát. Nagyszerüen tudta megfigyelni a tömegmozgalmak minden tünetét és ugyanugy értett irányitásukhoz is. Az utcai falragasztól a sajtóbeli lelkesitésen át a demonstráció gyujtópontjáig sok izben kivette részét gyakran mint vezér - mindig felelőssége teljes tudatában, vállalva a vezérség minden következményét - de gyakran csak mint résztvevő is. Aki azonban beszélni is hallotta ilyen alkalommal, az el nem feledi. Pátriárkai alakja, lengő-lobogó hajával és szakállával, közvetlen előadása, szellemes fordulatai, mindenkor egyéni gondolatmenete a magyar szónokok legkiválóbb debattereinek sorába emelték. Nagyon találó az a humoros jellemzés, amelyet az Egyetértés tudósitója a Ház folyosóján lesett el: Egy hang Herman beszédje alatt: - Mikor ez az igen nagy tehetségü ember beszél és én a haját nézem: azt hiszem, hogy egy zongoramüvész, ha az arcát látom: ugy vélekedem, hogy valami germán tanár; ha a szakállát veszem szemügyre: zsidópapot látok benne; ha a gesztikulációjára esik tekintetem: megesküszöm rá, hogy dirigáló karmester; ha a hangját hallom: gondolkozom, hogy nem tósztozó vidéki notabilitás-e; ha pedig a beszéde közben az izgésében-mozgásában gyönyörködöm: elkiáltom magam: hogy nini, hisz' ez táncmester. Végre pedig, ha valamelyik természettudományi müvét olvasom, rendesen felsóhajtok: mennyi kárt csinál az a politika a tudománynak. (Egyetértés 1891. márc. 5.) Érdekes különben, hogy Munkácsy "Honfoglalás"-án a földet hozó szlávot Herman Ottó-ról skiccelte. A tudós Herman Ottó méltó pandantja a parlamentben külföldi konzseniális kortársainak. Wallace és Sir John Lubbock, Avebury lordja az angol house of commoms-ban, Suess az osztrák Reichsratban, Vogt a svájci nemzeti tanácsban, Virchow a német Reichstagban képviselték a biológiai gondolkodás fegyelmezett platformján a nemzeti haladás, a tiszta demokrácia nagy eszméit. Kellenek a parlamentekben ilyen egyéniségek, hogy az exigenciák tudományának a jogi formalizmustól elöntött porondját a természetvizsgálás módszerén kiélesedett gondolatvilágukkal megvilágitsák. Herman Ottó parlamenti szereplése a magyar politikai élet fénykorára esik. Mert a nyolcvanas évek magyar parlamenti porondján még nem középszerü tehetségek ragadták magukhoz a
szót. Ez a tehetségek, az egyéniségek parlamentje volt. Tisza Kálmán aerája idején a Ház elnöki csengője Péchy Tamás szilárd kezébe volt letéve, a kultusztárcát Trefort Ágoston gondozta, a kereskedelemügy élén Baross Gáborok állottak, a pecsétőr tisztét Szilágyi Dezső töltötte be. A szabadelvü párt soraiban Wahrmann Mór, Zichy Jenő, az ipargróf, a tragikus sorsu Grünwald Béla, Láng Lajos, a statisztika érdemes müvelője, Darányi Ignác, a kisgazdák és az agrárpolitika exponense, gróf Károlyi Sándor, a szövetkezeti eszme propagálója vivták meg idealizmussal telt eszmei harcukat a szárnyaikat bontogató Andrássy Gyula és Tisza István grófok társaságában, azzal az ellenzékkel, amely nem a becsmérlés és erőszak fegyvereivel küzdött, amelynek mérsékelt árnyalatát Apponyi Albert, Beöthy Ákos, Ernuszt Kelemen, Hodossy Imre, Horánszky Nándor vezették, balszárnyát pedig Mocsáry Lajos, Irányi Dániel, Thaly Kálmán, Helfy Ignác, Szentiványi Árpád és Herman Ottó képviselték. Ebben a Házban kidomborodni, egyéniséggé válni nem könnyü feladat volt. Annál könnyebb volt azonban a huszadik század törvényhozói életéből távol maradni, oda be sem kivánkozni. Parlamentünk légkörétől hajlottabb korában valósággal megundorodott. A törvényhozás szine előtt kavargó, erjedő panamák, a közélet tengernyi szennyese, a korrupció, az egyre fokozódó, durvaságig fajult személyeskedő hajszák, tisztult eszmei vita után vágyó kedélyét lehangolták. Az aggódó lángelme drámai erejével fejezi ki érzelmeit Pósa Lajos-hoz, az apróságok világának magyar irodalmát megteremtő költőhöz intézett levele. Pósa Lajost több izben is képviselővé akarták jelölni, de Herman mindig lebeszélte. Gyöngyösy László adta ki Herman Ottó-nak 1896. szeptember 26-án ebben a tárgyban Pósá-hoz intézett levelét: "Kedves öcsém, ma rám szóltak a Ház folyosóján, hogy a képviselőségről lebeszéltem. Az élőszón tul, melynek a mai időben, mint repülő jószágnak kevés a bizonyitó és még kevesebb a megkötő ereje, eme irott szóval is azt mondom, ne menjen a parlamentbe! Bemehetett oda Mikszáth, mert rászorult, mint iró; igy értem. Bemehetett oda Herceg, mert ott teremhet neki téma és probléma. Ezek a mostani nemzet mulattatói, néha tükrei. Érdekesek, de nem nevelők a szó nemes értelmében véve. Maga öcsém, egészen más tipus, egészen más. Akkor, amidőn a magyar gyermek világ fejlődő lelkületére igaz, magyar hatást gyakorol, s annak irányt szab, jövőre kiható, nagy nemzeti missziót teljesit: a legnemesebbet, amit én ismerek és felfoghatok. De ezt a missziót csak az teljesitheti teljes hatással és igazán, akinek lelkületéből még nem veszett ki az eszményibe vetett erős hit, aki innen meriti azt a naivságot, hangban és felfogásban, az igazit, a hamisitatlant, amely nélkül a gyermek lelkületére hatni merőben lehetetlen, mert csak az eszményibe vetett és még élő hit alakithat az ember szeméből oly tükröt, amely felfogja és hiven visszaadja azokat a kedves, apró, hü vonásokat, amelyek a gyermek lelkét nemesen érinthetik. Ne menjen a parlamentbe, mert ott lelkülete csak veszthet; belőlem csak gunyolódó hitetlent alkotott. Az a pozició, amit a képviselőség nyujthat, az a fejlődés, amelyhez vezet, nem bánom a nagyméltóságuig is, mindez egy valóságos hitványság ahhoz képest, amikor magának ezernyi gyermeksziv önzetlen szeretetével ezt mondja: Pósa bácsi! Ez azonban nekem csak véleményem. A hozzávaló jogosultságot a szeretetből merithetem. Öleli igaz hive Herman Ottó".
Herman Ottó cölöpépitménye a városligeti tavon (1896)
AZ ETHNOGRAPHUS Az 1859. év uj korszakot nyitott meg a tudomány történetében. November 24-én jelent meg Darwin Ch. első nagy müve "A fajok eredetéről" 1250 példányban, hogy rövid néhány nap alatt szétkapkodva, uj eszmékkel telitse nemcsak a reális, de a humánus tudományokat is. A gondolkodó emberi elmének ez a hatásában az Iráséval vetekedő alkotása - Méhely az élettudományok bibliájának nevezi - rányomta a maga markáns reformátori bélyegét a tudományok minden ágára: az ethnographiára is. Ugyanebben az évben hagyta el a sajtót Waitz Th. hatkötetes nagy müvének "Anthropologie der Naturvölker" első kötete. Ebben az anthropológiát szembe állitja a történelemmel és célját ekként jelöli meg: "Die Anthropologie sucht alle Völker zu umfassen, insbesondere auch diejenigen, für die es keine Geschichte gibt, um für den Begriff des Menschen eine möglichst brejte und vollständige Basis zu gewinnen, und strebt daraus ein Bild teils von dem zu entwerfen, was vor aller Geschichte liegt, teils von dem, was man im Gegensatz zu der eben berührten Weise der historischen Entwicklung der Völker die natürliche Geschichte der menschlichen Gesellschaft mennen kann, nämlich die naturnotwendige Gestaltung derselben auf einem gegebenen Boden und unter gegebenen stationären äusseren Verhältnissen". Waitz tehát a fizikális anthropologiába beleérti az ethnographiát és ethnologiát is. Az igy megszövegezett alapon épitették föl a német Bastian, Virchow, Vogt, majd Ratzel és mások az ismereteknek azt a hatalmas tömegét, amely az anthropologia, ethnologia, ethnographia és praehistoria szervesen egységes tudománykörét eredményezte. Amikor ezek az uj csapáson haladó kutatások a nyugat szerencsésebb históriai multu, jobb geográfiai fekvésü, vagyonosabb, mert ipart üző és világkereskedelmet folytató országait, népeit intenzive foglalkoztatták: a mult század hatvanas éveinek legelején mi állami életünk legsivárabb korszakát: az absolutismus éveit éltük. Az évszázadok folyamán felgyült tengernyi keserüség 1848/49-es elemi kirobbanása a keleti kolosszus nyomására vérbe fulladt és legjobbjainkra is a legborongóbb kétség ólomsulya nehezedett. Természetes tehát, hogy nálunk a nagy reformátorok eszméi egy-két évtizeddel megkésve éreztették csak hatásukat. A néptudomány világszerte ekkor élte "Sturm und Drangperiode"-ját. Az ethnologia és ethnographia tárgyköre, célja és feladatai körül még erős viták folytak, de folyt a munka is. A gyarmatpolitikát üző nyugati államok, sőt még az ezt nélkülöző, de ipara folytán vagyonos Ausztria is a primitiv népek gazdag anyagát pazar muzeumokba gyüjtötték egybe és folyt a begyült anyag feldolgozása. Nálunk pedig a tárgyi ethnographia a 80-as évek közepéig csak kisebb-nagyobb városi és megyei monográfiák hasábjain huzódott meg, mert Hunfalvy Pál "Magyarország ethnographiája" (1876) sokkal inkább demológiai és ethnologiai munka, mint a szó szoros értelmében vett ethnographiai mü. A 80-as évek végén, 1887-ben törött meg a jég Herman Ottó klasszikus, a magyar tárgyi néprajzot megalapozó müvével: "A Magyar Halászat Könyvével". Sokszor és sokan megneheztelték természetvizsgáló köreinkben Herman Ottó-t azért, mert ő, a biológus ethnographiai kérdésekkel is foglalkozott, ex offo ethnographusaink pedig azért, hogy miért is nem fordit végleg hátat a biológiai tudományoknak és szenteli minden erejét a néprajznak. Pedig egyik nézet sem volt indokolt, különösen amióta I. Stuart Mill logikája ledöntötte a természettudományok és az u.n. szellemi vagy társadalmi tudományok közé mesterségesen emelt korlátokat, amiben Comte és Spencer Herbert filozófiai rendszerei lényegesen támogatták és amióta legujabban Wundt "Völkerpsychologie"-ja az ethnologiát is kifejezetten természettudománnyá változtatta. Különben is valakinek biológus volta soha sem zárta ki azt, hogy az ethnographiát sikerrel ne
müvelhesse. Példa erre Finsch Ottó, a jeles német ornithológus, Herman Ottó-nak hosszu évtizedeken át meghitt barátja, akit a leideni "Museum d'histoire naturelle des Pays-Bas" éléről hivtak meg 1904-ben a braurnschweigi néprajzi muzeum igazgatói székébe és aki ornithologiai és általános zoologiai kutatásai közben ráért alapos anthropologiai, ethnographiai és ethnologiai tanulmányokra is. Virchow Rudolf-ot, a nagynevü anatomust talán emlitenem sem kell, oly szorosan összeforrott egész tudományos müködése a néprajzzal, de az anthropologiával, archaeologiával és ethnologiával is. És ott áll mellette az ősz Wundt Vilmos alakja, akiben a vérbeli psychologus mellett megtalálja méltó helyét a néplélektan buvára is. De talán semmi sem bizonyitja a két irány szorosan egybekapcsolt voltát jobban, minit az a tény, hogy az ethnologiai folyóiratok egyik büszkeségét, a "Zeitschrift für Ethnologie"-t a "Berliner Gesellschaft für Anthropologie, Ethnologie und Urgeschichte" adja ki és helyet talál benne a néptan minden ága: az embertan, a tárgyi néprajz, a néplélektan és az őstörténet. Különben sem szabad Herman Ottó-t, az encyclopaedikus irányzatu XIX. század első felének szülöttét a XX. század specialista követeléseinek mértékével mérnünk. Ők, az encyclopaedisták a nagy összefüggéseket keresték, mi, specialisták a részleteket kutatjuk. Amikor Herman Ottó ethnographiai müködéséről szól életének krónikása, akkor korszakos müködésének ahhoz a fejezetéhez érkezett, amelyben ő a legértékesebbet, sokszorosan abszolut értéket termelte, amelyben lángelméje divinatorikus meglátásokat revelál. A Herman Ottó oly sokak által irigyelt szeme éles volt a pókszervezet szövevényes finomságának, éles volt a madár gazdasági szerepének felismerésében, de a legélesebb, csaknem utolérhetetlenül kihegyezett volt a népies és ősi elemek iránt. Hogy a felvidéki származásu német sarj honnan vette ezt a csodálatos érzékét, azt nehéz volna megfejteni. De hogy meg volt benne már tudományos pályája legkezdetén, azt képhez is kötve szemléltetik az Erdélyi Muzeum-Egylet Évkönyvei, amelyek 1868-1870. évi ötödik kötelének 24. oldalán a Mezőségről irott első közleményében, a halak természetrajzi tárgyalása végén a következőket irja: "A halak fogási módja kisebb mértékben a gombostüből készült horog s a vejsze. Ez az utóbbi azonos azokkal a vejszékkel, amelyeket a vad és félig mivelt népeknél találunk, amelyeket pld. Frauenfeld Rioban, Manilában és a Shangai folyón Kinában, Gerstäcker pedig a Volga vidékén talált. Az ide csatolt kis rajz egy olyan szerkezet alapját mutatja: a és b terelő nádfalak, c a varsa. Ezek a falak ugy köttetnek össze, hogy a tó keskenyebb részét olykor elzárják, s a halnak, jöjjön bár felülről, bár alólról, vejszébe kell kerülni okvetetlenül".
Mezőségi vejsze Bizton tudom, hogy Herman Ottó-nak, amikor e sorokat 1867-ben irta, még csak sejtelme sem volt arról, hogy a varsákról és vejszékről, a halakról, és halászatukról két évtized multán epochalis munkát fog irni. Ez az idézet nemcsak azt igazolja, hogy Herman Ottó már pályája
elején sem volt egyoldalu, hanem figyelembe vett mindent, ami tárgyával, akár a legtávolabbi viszonylatban állott, de azt is igazolja, hogy néprajzi érzéke csirájában már erkkor odáig volt kifejlődve, hogy - ha egyelőre téves nyomon is - analogiákat keresett. Csakugy, mint a madártanra, Herman Ottó-t a néprajzra is tulajdonképpen Petényi János Salamon, a leiró természetrajznak magyar földön uttörő munkása vezette. Petényi ugyanis a magyar föld gerinceseit készült monografice feldolgozni és igy a halakat is figyelembe vette. Heckel Jakab-bal, a kiváló osztrák ichthyologussal karöltve tanulmányozta a halakat; hatvanhét halfaj és fajta elterjedésére vonatkozó feljegyzései 175 népies halnévvel együtt életében nem kerültek kiadásra. Halála után kéziratai - amint azt Herman Ottó ismételten megirta - sok viszontagságon át, nagyrészt megfogyatkozva Kubinyi Ferenc, majd báró Nyáry Jenő birtokába jutottak, aki azokat Herman Ottó-nak adta át. Herman Ottó a Petényi gyüjtötte népies halneveket kiadta a Magyar Nyelvőr 1884. évi XII. kötetében. A gyüjteményben meglévő és Petényi által Phoxinus laevis-nek értelmezett Balatonmelléki varsinta azonban szemet szurt Herman Ottó-nak, aki tudta, hogy a Phoxinus hegyi patakok lakója. Utána járt a dolognak a helyszinen és a varsintát, mint Acerina cernua L.-t meg is találta, evvel kiigazitotta Petényi tévedését. "Siófokon ekkor szememet szurta a soknemü halászszerszám; kezdtem én azt jegyezgetni, s minthogy az egyes részek is érdekeltek, hozzáfogtam a rajzoláshoz is. Az a sok magyaros mesterszó csak ugy csengett a fülembe; - eszme eszmét szült s egyszerre oly munkakedv - mondhatnám lelkesedés - szállott meg, mint még soha". A lelkesedést tett követte; Szily Kálmán tanácsára és dunaparti sétái osztályos társának, a magyar kulturtörekvések páratlan maecenásának, Semsey Andor-nak támogatásával 1883. junius 28-án Magyar-Velencén megkezdte a halak és a halászat tervszerü tanulmányozását. Gyüjtötte a halakat, jegyezte a mesterszavakat és rajzolta a tárgyakat. Munkája nehéz volt, nemcsak mert - uttörőként - a kritikai eljárásnak munka közben kellett kialakulnia, de nehéz volt a magyarság jellemző zárkózottsága miatt is. A tárgyi és nyelvi anyag gyüjtése közben zajlott le Budapesten az 1885. évi országos kiállitás, amelyen Herman Ottó bemutatta anyagának egy részét. A kiállitáshoz kalauzul irott és három nyelven megjelent kis füzete: "Ősi nyomok a magyar népies halászatban" nemcsak külföldszerte keltett osztatlan figyelmet az avatott kezü mester kutatásai iránt, de ugyszólván előfutárja volt a magyar tárgyi néprajz irodalmának, amelyet csakhamar nyomon követett a két kötetes, utolérhetetlen monográfia. Ebben a mestermüben bontotta ki azt a mérhetetlen kincset, amelyet a rendszeres gyüjtés megkezdésének napjától 1886. január 6-áig, - vagyis addig a napig, amelyben a Fertő mellékén lezárta utinaplóját - hordott össze. A Petényi-gyüjtötte 175 népies halnév e három évi kutatás alatt 460-ra szaporodott, a halászatra vonatkozó mesterszavak száma 1800-ra rugott. Meghatározásaikban gyarló régebbi szótáraink Herman Ottó halászati monográfiájának megjelenéséig alig 200 halászati mesterszót ismertek, ugyhogy minimális számitással 1600-ra tehető az a szinmagyar, pompás szókincs, amelyet tudományos és szépirodalmunk e diszmüvének köszönhetünk. A magyar tárgyi néprajznak alapvető és mindmáig legremekebb alkotása "A Magyar Halászat Könyve", 300 ábrával, 12 mülappal és 9 kőnyomatu táblával, 860 nagy nyolcadrét oldalon két kötetben jelent meg 1887-ben. A rajzok egytől-egyig Herman Ottó ónja alól kerültek ki, a halászélet tájrajzi elemekkel kevert táblái Jankó János, a humorista segitségével. A mü sikerében nem kis része van annak, hogy Herman oly közel tudott jutni a magyar nép lelkéhez. Mert a magyar ember, már tudniillik a java és főleg örege, zárkózott, szófukar. Geologusaink, néprajzi gyüjtőink ma is megjárják, hogy "földkóstolónak" nézik, aki csak ujabb adót hoz a szegénység nyakára. Vajmi ritkán szivesen látott vendég az efféle. Herman
Ottó azonban mesterien értett a bizalmatlanság megtöréséhez. Egy körösmenti öreg halászt, kiből sehogy sem tudta megfakasztani a szót, egy véletlen kérdéssel nyert meg: "Észrevettem ugyanis - ugymond - hogy hálójának uszófái a vörösfüz fájából valók s azt kérdeztem: - Hát öregem, maga is vörösfüzből faragja a parát? Az öreg erősen megnézett, igazitott a kalapján, azután igy szólt: - No már, kérem alássan, hetvenöt esztendőt értem mög; Örzsébet napján ülöm mög a feleségömmel az aranylakodalmat; mög is öttem már a java kinyeremet, de még olyan uri embör nem járt erre, aki mögmondta vóna, hogy az a para vörösfüzből való - pedig abbul való a!" El is mondott azután mindent. Alapvetőnek mondtam "A Magyar Halászat Könyvét", de hangsulyozni kivánom, hogy ezt nemcsak a magyar irodalomra értem. Mert a magyar mü megjelenéséig az ethnographia világirodalmában - a rendkivül fejlett, de abban az időben még Európaszerte csaknem ismeretlen orosz irodalmat leszámitva - sem akadt egyetlen a Herman-éhoz fogható, kimeritő, rendszeres, terjedelmes monográfia sem a primitiv halászat módjáról. Benecke, De La Blanchère, Borne, Friedel és Rau müveit és a berlini nemzetközi halászati kiállitás (1881) hivatalos jelentését mind fölülmulja "A Magyar Halászat Könyve" nemcsak szerzőjének zseniális módszerével, eredeti rendszerével, éles összehasonlitó érzékével, de abban is, hogy egy ethnographiai egység anyagát dolgozta fel és nemcsak typologiai, de történeti és népnyelvi szempontból is. Arról természetesen nem vehetett tudomást Herman Ottó, hogy a nemcsak politikai, de nyelvi tekintetből is hozzáférhetetlen orosz irodalom olyan nagy kincset rejteget, amelyet 1900-ban ifj. Jankó János fakasztott meg. A magyar tudományos irodalomnak nincs egyetlen müve sem, amely értékében és hatásában fölvehetné a versenyt Herman Ottó legklasszikusabb alkotásával: "A Magyar Halászat Könyvé"-vel. Szelleme és nyelve szinmagyar, beosztása világos és áttekinthető, tárgya vonzó, rendszere és módszere pedig nemcsak a multban, de a jelenben is mintául szolgál minden monográfiának. A munka szorosan vett természetrajzi részében felhasználta korán elhalt jó barátjának, Károli János-nak (†1882. jan. 25.) irodalmi hagyatékát is, a mü gerince azonban a néprajznak van szentelve. Szerzőjének egyénisége már jó eleve fölcsigázta az érdeklődést a készülő mü iránt, annyira, hogy Kossuth Lajos turini remeteségében már a korrektura iveket magához kérette, a kész müvet pedig szerzője aquarellben szinezve nyujtotta át kormányzójának. Amikor végre 1887. karácsonyán megjelent mindkét kötet: a napisajtó és a szakemberek vállvetve versengtek az elismerő, magasztaló ismertetésekkel. A birálatok között a legnagyobb jelentőséget kétségtelenül az ősz Hunfalvy Pál megnyilatkozásának kell tulajdonitanunk, aki a Magyar Tudományos Akadémia I. (nyelv- és széptudományi) osztályának 1887. okt. 24. ülésén ismertette "Herman Ottónak magyar halászati könyvét nyelvi, társadalmi, néprajzi és régészeti tekintetben". Az összehasonlitó nyelvtudománynak ez a magyar büszkesége "nagy jeles munkának" ismerte el Herman könyvét, amelyet a berlini ember-, nép- és régiségtudományi egyesület 1887. ápr. 23-iki ülésén mutatott be Friedel Ernő, mielőbbi német forditását sürgetve. "Im Interesse einer weiteren Benutzung und Verbreitung des wichtigen Werkes kann nur der dringende Wunsch nach dem recht baldigen Erscheinen einer deutschen Ausgabe ausgesprochen werden". Hugo Schuchardt pedig, a jeles gráci romanista és magyarul is tudó filológus-ethnographus a magyar tudomány ékességének hirdette "das klassische Buch von Otto Herman"; a már akkor is előkelő lipcsei Illustrierte Zeitung azt irja, hogy "Das Buch wandelt im ganzen seinen eigenen Weg, indem es, die Fischerei als Urbeschäftigung der Menschheit auffassend, den speziellen Charakter der ungarischen, rein volkstümlichen Fischerei klarzustellen bestrebt ist".
A polihisztor Virchow is biztatta, adja ki németül. Herman Ottó, Norvégia felé utaztában, 1888. junius 8-án fel is kereste Virchowot Berlinben, Schelling-Strasse 10. alatti lakásán. "Egy perc alatt - irja Herman egyik uti tárcájában - már benne voltunk a történet előtti és a mai élő népies halászat taglalásában; hogy mennyire egyezik a magyar, különösen a hálósulyok dolgában a bronzkorral, hogyan vág vissza a komáromi fentő a cölöpépitményekig, a kuttyogató a Volga torkolatáig, hogy az amerikánus Rau csak kompilált; meg hogy a magyar halászat könyvét le kellene forditani, mondta ő. Itt következett a legérdekesebb; azt mondtam: nem lehet, mert a német nyelvben nincsen hozzá való mesterszó! Kiraktuk egymás ellenében s kisült, hogy igazam van: 200 és valami harminc német szóval nem lehet 2500 magyart forditani; de hát mégis? Hát bizony neki kell állani a magyar föld németajku halászságának, mely magyar szerszámmal dolgozik s fel kell gyüjteni a nyelvanyagot... ez egyszer reánk szorult a német - gondoltam én". Herman azután komolyan is foglalkozott a német kiadás tervével, - amely azonban Trefort Ágoston halálával örökre csak terv maradt. Eduard Krause még 1905-ben is panaszként emliti a mulasztást. A szellemi alkotás értékének fokmérője az a hatás, amelyet korunk vagy az utódok kulturális müködésére gyakoroltak. Minél nagyobb ez a hatás, annál nagyobb az alkotás abszolut értéke is. Amikor Darwin vaskos kötetei: A fajok eredete, Az ember származása megjelentek, Haeckel, Vogt és Huxley vezérlete alatt a buvárok egész raját termékenyitették meg a XIX. század legnagyobb gondolkodójának örökértékü irásai. A mi kicsiny magyar világunkat igy termékenyitette meg Herman Ottó hatalmas alkotása. Ebből fakadt Munkácsi Bernát-nak az ősi multba intenziven bevilágitó remek müve: "A magyar népies halászat münyelve", amelyben Herman mesterszótárát elemezte tételről-tételre haladva és kimutatta a halak, halász-eszközök és a vizi élet neveinek, szavainak eredetét, szétválasztva a finn-ugor, török-tatár, szláv és német eredetü mesterszavakat. Gyönyörü folytatása ez Herman alapvető müvének. Mig ugyanis Herman a magyarság anyaga alapján csak azt mondhatta ki, hogy "bárhonnan jött legyen a magyarság, halászó vidékről kellett jönnie, s hogy az emberiség ősfoglalkozása, a halászat mindenesetre e nemzetnek is ősfoglalatosságai közé tartozott s tartozik ma is", addig Munkácsi az összehasonlitó nyelvészet anyaga alapján már tovább mehetett és kimondhatta, hogy a halászat és a vizi élet magyar müszavainak "alaprésze a nyelvi s ennélfogva népi élet legrégibb korszakában, az ugor népek közösségéből való kiválás előtt keletkezett, első gyarapulása pedig a történeti fejlődés azon szintén igen régi korszakába esik, midőn a magyar önálló népi egyeddé alakulva, valamely török népfajjal jut élénk kulturai érintkezésbe" azután "a rekesztő és hálóhalászat kezdetleges alakjai ismeretesek voltak a magyarok előtt, az őshazában is, - már a legrégebbi idegen kulturhatás (valamely török népfajé) ismertette meg velük a tökéletesebb hálószerkezeteket, a gyalomét s különösen a célszerübb horog- és szigonyeszközöket;... a magyarok őshazájának vizekben bővelkedő területen kellett lennie... és... amaz, egyelőre közelebbről meg nem határozható népfaj, melynek nagy kulturhatása alatt történetének első korszakában a magyar nép állott, tőle délre, tengertől nem messze eső, mocsarakban bővelkedő területen élhetett". Herman nagy müve szolgált alapul ifj. Jankó János alapos és értékes könyvének (A magyar halászat eredete, Budapest, Leipzig 1900. 2 köt.) megirásához is. Maga Jankó ismételten is hangsulyozza könyvében, hogy "A Magyar Halászat Könyve" a magyar irodalom "első rendszeres typologikus müve", amelyet fejtegetéseiben mindenkor alapul vett, sőt sokszor szövegén kivül rajzait is felhasználta. És a Herman Ottó standard müvéből fakadt Magister U. T. Sirelius-nak a finn-ugor népek rekesztő halászatáról szóló nagy müve is, amiben nagy része van néhai Jankó János-nak is, aki Herman müvét töviről-hegyire elmagyarázta Sirelius-nak; a szorgalmas finn tudósnak.
Ezen a - hogy megkülönböztetésül igy fejezzem ki magam - "irodalmi hatáson" kivül közvetlen hatása is volt Herman nagy müvének; lelkes buvárok egész raját termékenyitette meg és buzditotta a tárgyi néprajz müvelésére; és tény, hogy tárgyi néprajzunk ifju generációja ezen a munkán nevelkedett, ebből meritett buzditást, ebben talált irányt és ebből tanult mesterkéletlen rendszert. Ennek a közvetlen hatásnak jótékony terhére kell irnunk azt a lelkes agitálást is, amely Herman Ottót - sajnos csak rövid időre - a Magyar Néprajzi Társaság körébe vezette. Amikor "A Magyar Halászat Könyve" megjelent, akkortájt izgatott éppen Herrmann Antal, a hazai néprajzi mozgalmak fáradhatatlan, örökifju spiritus rectora a néprajzi társaság megalakitása érdekében urbi et orbi - sajtóban és társadalmi téren. Lelkes fáradozásainak meg is lett az eredménye: 1889. október 27-én megalakult a "Magyarországi Néprajzi Társaság". A legnemzetibb tudomány szolgálatára összesereglett ethnographusok és folkloristák első elnökükké Hunfalvy Pált választották meg, oldalán a mozgalom két emlitett vezérén kivül Jókai Mór, Török Aurél, Xantus János és Réthy László, az "Ethnographia" első kötetének szerkesztője voltak az uj társaság éltetői. A megalakulást követő harmadik évben találkozunk a Társaság folyóiratának hasábjain első izben Herman Ottó aktiv szereplésével. A Társaság 1891. október 31-iki ülésén a harangok szavának és a béka hangjának népies értelmezéséről tart előadást, amely az Ethnographia II. kötetében meg is jelent. Hunfalvy Pál ötvenéves akadémiai tagságát az elnöklete alatt álló Néprajzi Társaság 1891. november 28-án emlékülésben ünnepelte meg, amelyen Herman Ottó "magyar pásztoremberek remekléseit" mutatta be. Az ősz Hunfalvy-t sulyos kór szögezte ekkor már ágyhoz és félórával azután, hogy november 30-án a napilapok ismertetését a tiszteletére rendezett ülés lefolyásáról elolvasta - örökre lehunyta szemét. Az elnökét vesztett Néprajzi Társaság sulyos nehézségekkel küzdött. A nemcsak anyagi, de egyéb beléleti zavarok tisztázására a választmány 1892. februári ülésén Herman Ottó inditványára egy "kilences bizottságot" küldött ki Xantus János elnöklete alatt. A "kilencek": Goldziher Ignác, György Aladár, Jankó János, Munkácsi Bernát, Pápay Károly, Patrubán Lukács, Réthy László, Strausz Adolf és Herman Ottó előadó "A Néprajzi Társaság reformja" cim alatt Kolozsvárott megjelent külön füzetben számoltak be munkálataikról. A reformot a két Herman - Herman Ottó és Herrmann Antal hajtotta végre. A tanácskozásokon, mint meghivott vendég, Lóczy Lajos is részt vett, aki a halódó társaság "fönnmaradását a nemzeti becsület kérdésének" vallotta. A reformot főleg a rendkivül sulyos anyagi zavarok tették szükségessé; a jelentés szerint ugyanis "a néprajzi társaság baja onnan származott, hogy többet publikált, mint amennyit anyagi alapja megbirt". Mindenek előtt az alapszabályok módositását vették tervbe; alapul a Kir. Magyar Természettudományi Társulat alapszabályai szolgáltak. Goldziher Ignác programmot dolgozott ki az "Ethnographia" számára, amelynek leglényegesebb uj pontja az, hogy ismertetni kivánja a néprajzi muzeum nevezetesebb tárgyait és tárgycsoportjait. Mintául G. A. Wilken-nek a "Taal-Land en Volkenkunde von Nederlandisch Indien"-ben 1883-1891 között megjelent értekezéseit és Andrée Richard-nak "Ethnographische Parallellen und Vergleiche" cimü tanulmányait ajánlja. Az anyagi helyzet rendezésére a választmány a kilencek, illetve Herman Ottó inditványára a kultuszminisztertől rendes évi segélyt kér, Pulszky Ferenc-et, a Magyar Nemzeti Muzeum igazgatóját és Szalay Imre miniszteri tanácsost, a Muzeum illetékes referensét arra kérte, engedélyezzenek a Muzeum irodalmi közlésekre szánt dotációjából megfelelő összeget a néprajzi osztályban őrzött becsesebb tárgyaknak az Ethnographiá-ban leendő leirására és publikálására. Gróf Csáky Albin, akkori kultuszminiszter, Pulszky Ferenc muzeumi igazgató és báró Eötvös Loránd akadémiai elnök - akitől ideiglenes helyiséget kért a Társaság - messzemenő
jóindulattal fogadták a beterjesztett reform-javaslat kéréseit s ezzel a Néprajzi Társaság meg volt mentve. Virchow, Ranke, Bastian, Hellwald, Leland, Gatchet, Steinthal elismerő nyilatkozatai a magyar ethnographus-gárda törekvéseiről és eredményeiről tehát nem hangzottak el hiába: a hivatalos körök önzetlen előzékenységgel siettek megmenteni a nagyra hivatott Néprajzi Társaságot. És ebben oroszlánrésze tagadhatatlanul Herman Ottónak volt, aki minden erejét, népszerüségét, politikai sulyát és országos tekintélyét latba vetette a siker érdekében. Az egész reformmunkálatra a "Magyarországi" helyett most már "Magyar Néprajzi Társaság" 1892. május 7-ki közgyülése ütötte a hitelesség bélyegét, amely elfogadta az összes javaslatokat és benső örömmel véve tudomásul a már végrehajtott intézkedéseket, jobb jövő reményében alakult ujra. Elnökéül akkor Herman Ottó-t választotta meg és bár rövid idő mulva már Kuún Géza gróf váltotta föl s igy müködése a Társaság élén igen rövid volt csak: mégis neki köszönheti a Társaság, hogy a legsulyosabb válság óráit katasztrófa nélkül uszhatta meg. Közben országszerte folyt már a lázas munka keletről nyugatnak vándorló őseink honalapitása ezeréves fordulójának méltó megünneplésére. Az 1896-ik évi ezredéves kiállitás országos bizottsága Lukács Béla akkori kereskedelemügyi miniszter elnöklete és Vaszary Kolos néhai biboros hercegprimás tiszteleti elnöklete alatt 1893 elején alakult meg. A történelmi főcsoport IX. csoportja a történeti vadászat, halászat, mezőgazdaság és bányászat tárgyi részeinek volt szánva. Herman Ottó mindjárt az alakuló ülésen a pásztorélet anyagának fölvételét is ajánlotta. "Előttem - irja indokolásul - ugy állott ez a rész, hogy a pásztorkodás a magyarságnak, mint kétségkivül lovas, egyáltalában állattenyésztő nemzetnek, éppen oly mértékben és jelentőségben igazi ősfoglalkozása, mint a halászat és hogy éppen ennél a körülménynél fogva, tárgyi vagyonában szükségképpen meg kell lenni a kapocsnak a történet előtti korszakokkal, mint volt a halászati résznek is; nem is szólva egy rendkivül fontos elemről, a diszitésről, mely a pásztorságnál oly nagyon uralkodó és magyar szempontból oly mélyen bevágó, tudniillik a legkényesebb kérdések egyikébe, mely az eredetet, az átvételt és esetleg az eltulajdonitást veti föl". A IX. történelmi csoport vadászati anyagát nemrégiben elhunyt érdemes régészünk, Nagy Géza látta el, a mezőgazdasági és bányászati anyag gazdátlanul s igy egyben el is maradt, a halászati és pásztoréleti kiállitást Herman Ottó rendezte. Millenniumi kiállitásának alapjául az 1885-ös országos kiállitáson bemutatott népies halászati anyag szolgált, ezt 1893-tól kezdve rendszeres pásztoréleti anyaggal toldotta meg, amelynek legjavát saját maga hordotta össze a képviselőházi szünetek alatt. Gyüjtött az Alföldön, a Dunántul, a Felvidéken és egy keveset Erdélyben. A városligeti sziget északi sarkában, (a mai Anonymus-szobor mögött) állott XVI-XVII. századbeli magyar motivumokkal diszitett favázas, emeletes vadászkastélyban volt kiállitva a történeti vadászat és a pásztorélet gyüjteménye. A halászati anyagot Herman Ottó külön pavillonban állitotta ki. Ez a sokat emlegetett, messze földön hiressé vált, igazán bájos őshalászati pavillon tulajdonképpen a tó tükre fölé emelt cölöpépitmény volt. (A kiállitási katalógusokban az 57. számu pavillon.) A hármas tagozatu tetővel födött ideális, tehát nem őskori alak után formált cölöpépitményt Herman Ottó vázlata és Alpár Ignác tervei szerint Neuschlosz Marcell és Ödön épitették, mindössze 8000 korona költségen. Az egész tervezetben Herman szerint "mindössze csak az ismeretes vagy rekonstruált - leginkább svájci - cölöpépitmények alapeszméje nyert bizonyos fokig
alkalmazott formát, azért, hogy illő keretet, vagy összefoglaló középpontot alkosson a népies, ősi jellegü halászati szerszámok számára: keltsen a szemlélőben bizonyos hangulatot, mely ily természetü tárgyak hatását fokozhatja, az azokban rejlő tanuságot pedig ugy domborithatja ki, mint valamely határozott felfogásu vagy szinezetü képet a hozzáillő keret". A hangulat és a hangulat keltette hatás teljes is volt. A cölöpépitmény egésze csak ugy sugározta a hamisitatlan ősi zamatot. Az egyszerü és mégis oly mesteri épitmény, amelyre hid vezetett a szigetről, körül volt véve az őshalászat beszédes alakjaival; a fertői kürtös vejszével, az ungmegyei kullogóval, a mezőségi fluta-val, aldunai vesszővarsákkal, különböző régi lélekvesztőkkel; a hidat szigonyok diszitették, a párkányokon és a cölöpépitmény belsejében pedig egymás mellé sorakoztak a hálók, hálósulyok, horgok és az aprószerszám. A cölöpépitményhez ragasztott dobogón a csongrád-mindszenti "emeli" és "érző" háló mellett régi formáju pákászkunyhó emelkedett. Uj anyag kevés volt a halászati csoportban; de az egésznek beállitása, csoportositása, zamatja utolérhetetlenül mesteri, mély intuición alapult. És amellett a koncepciónak ez a formája uj volt, sőt még napjainkig is egyedülálló. Még Hazelius Arthur világhirü alkotása, a stockholmi "Nordiska Museet" függeléke: a Skansen sem dicsekedhet ma sem ilyem őshalászati cölöpépitménnyel. Amily kár volt a kiállitás végeztével megsemmisiteni, olyan örvendetes, hogy legujabban felmerült maradandó ujraépitésének terve. Nem is tudnék Herman Ottó lényének, egyéniségének jobban, hivebben és méltóbban megfelelő emléket elgondolni, mint a Herman-cölöpépitményt. Ha a halászati anyag nem is, annál ujabb és meglepőbb volt a pásztoréleti kiállitás. Elsőül volt itt bemutatva az ősi pásztorlakások sora: a cserény, vasaló, kontyos kunyhó, a hamvas, szárnyék, putri, kunyhó; a csikós és juhász, a gulyás és kanász szerszáma, készsége, a polychrom diszitésü pásztorfaragások stb. stb. Uj, még csak nem is sejtett értékek revelálódtak a szemlélő előtt: Herman Ottó sasszeme ujra felfedezett egy olyan kimerithetetlen, megmérhetetlen értékü forrást, mint egy évtized előtt a halászat néprajzi anyagát és ez a nagy ősfoglalkozás, a pásztorkodás tárgyköre. Ezredéves kiállitásunk történeti osztályának zsürijébe neves külföldi buvárok is meghivattak, köztük: Finsch Ottó, a jeles braunschweigi (azelőtt leideni) ethnographus és ornithologus, Julius Lessing, a berlini iparmüvészeti muzeum igazgatója, H. M. Cundall, a londoni South Kensington muzeum őre, A. Schnütgen, a kölni "Zeitschrift für Christliche Kunst" szerkesztője, W. Boeheim, a bécsi Hofmuseum custosa, L. Delamarre-Didot, a párisi "l'Union Centrale les Arts Decoratifs" gondnoka, Thewalt, nyug. kölni polgármester, Gaston Le Breton, a roueni muzeum igazgatója és az Institut lev. tagja, F. Bluntschli, a zürichi müegyetem tanára, W. Neumann, bécsi egyetemi tanár, R. Dietrich, Comte Lair, a párisi Societè Francais Archeologie delegátusa, E. Reusens, louvaine-i egyetemi tanár. Ezek a neves szakférfiak az ősfoglalkozási anyag ujszerüségétől, fontosságától és értékétől áthatva, a következő levelet intézték Herman Ottó-hoz: Hochgeehrter Herr! Es war nicht möglich, Ihnen, als einem Mitglied der Jury, für Ihre Sammlung von Instrumenten der Urbeschäftigungen eine Auszeichnung zu votiren. Wir dürfen sagen, dass Ihre Stellung inneihalb der wissenschaftlichen Forschung so hoch normirt ist, dass es einer formalen Auszeichnung nicht bedarf; Sie haben auch Sorge getragen, dass Ihre Sammlungen Ihrem Vaterlande zu Gebote stehen und erhalten bleiben. Uns aber, den vom Auslande hinzutretenden Mitgliedern der Jury, bereitete die Ausstellung Ihrer Sammlung eine Enthülung und wir möchten nicht von hier scheiden, ohne Ihnen unsere höchste Bewunderung für Ihr Werk ausgesprochen zu haben. In geradezu vorbildlicher Weise sind hier die Reste einer Kultur erhalten, die im Verschwinden ist. Dieses
unscheinbare, aber für die Entwicklungsgeschichte der Menschheit unvergleichlich wichtige Material in seiner Bedeutung richtig erkannt, mit so viel Einsicht und patriotischer Liebe festgehalten zu haben, betrachten wir als eine der glänzendsten Leistungen dieser an Ehren so reichen historischen Ausstellung und schätzen uns glückdich, uns in der Verehrung Ihrer Arbeit Ihren Landsleuten ansdhliessen zu dürfen in der Hoffnung, dass es Ihnen vergönnt sein möge, Ihr grosses Werk weiter zu fördern und dass es uns beschieden sein möge, die Anregungen, die wir durch Sie empfangen haben, fruchtbringend weiter zu tragen. Budapest, 6. Oktober 1896. Dr. Otto Finsch Gaston Le Breton J. Lessing, Berlin F. Blunschli, Zürich H. M. Cundall Dr. W. A. Neumann A. Schnütgen Rud. Dietrich, Art. Hptm. W. Boeheim Cte Lair L. Delamarre-Didot Em. Reusens Thewalt Az "Anthropologische Gesellschaft in Wien" meghivására Herman Ottó 1896. február 13-án bemutatta gazdag anyagának egy részét Bécsben. Lueger lapja, a Reichspost, amely már a Schulverein mozgalmai, de különösen a Kossuth temetésén mondott beszéde óta ismételten támadta, ezt az alkalmat is megragadta a támadásra. Amikor az egész bécsi sajtó magasztalva irt előadásáról, a Reichspost tudósitója igy ir: "Der Vortragende ist einer der Herolde im Solde der ungarischen Regierung, die herumziehend das Lob der Ausstellung zu singen haben". Meg is kapta rá válaszát: "Erlauben Sie mir zu bemerken, das ich in ziemlich weiten Kreisen als radikaler Gegner der ungarischen Regierung bekannt bin und meinen Vortrag auf Grund einer Einladung les Praesidiums der Anthropologischen Gesellschaft in Wien, de dato 24 Januar 1896. gehalten habe"... Előadásának szövege illusztrálva megjelent a társaság közleményeiben. A magyar pásztor-ornamentikát tárgyaló cikkén kivül ez volt első pásztoréleti dolgozata. Részletesebben azonban csak az ezredéves kiállitás főjelentésében fejtette ki anyagát, amely jelentése bővitve különlenyomatban is megjelent. Ennek pásztoréleti részében vázlatát adta a pásztorlakások közül a cserénynek, a hortobágyi vasalónak, az ecsegi kontyos kunyhónak, érintette a hamvast, vázolta továbbá a szárnyékot, a putrit, a somogyi, berényi és a tót kunyhót, kitért a juhászattal kapcsolatban a pásztorrovásra, azután apróbb ősi pásztorelemekre (u. m. bocskor, erszény, acél, kova, tapló, kupáncs, balta stb., stb.), az ornamentikára, a nemzetiségek pásztoréleti anyagára, függelékül pedig a pásztorok lelki életét, biológiai érzékét foglalta össze tömören. Herman Ottó-nak ez a kis könyve a magyar pásztorélet ethnographiai compendiuma. Éles szeme, biztos itélete, ha nem is rendszeres, de mesteri vázlatát adta benne annak az egész tárgykörnek, amelyet az ősfoglalkozások pásztoréleti anyaga alatt értünk. Ez a hatalmas meglátásokban, mély intuicióban gazdag mü épp oly termékenyitőleg hatott, mint "A Magyar Halászat Könyve"; a buvároknak megmutatta mindazon kérdéseknek egész raját, amelyeket eladdig senki figyelembe nem vett. Pásztorhajlék, pásztorszervezet, pásztorkészség egyremásra nyertek e mü nyomán avatott buvárokat. Amit Herman Ottó későbbi ősfoglalkozási kutatásai során irt, az mind csak kiszélesitése, kidolgozása ennek a revelációként ható könyvnek. Jól mondották a külföldi zsüri-tagok föntidézett levelükben: "Herman 1896-os gyüjteménye megnyilatkozás volt", aminthogy mély és tartalmas megnyilatkozás volt a hozzá irott könyv is. Aminthogy az 1885-ös országos kiállitás népies halászati eszközgyüjteménye szolgált alapul a
Magyar Nemzeti Muzeum néprajzi osztályának, ugy az 1896-os megbővitett és uj pásztoréleti anyag is a néprajzi muzeumba került, amelynek élén, 1894-ben bekövetkezett haláláig Xantus János állott. Xantus halála után tartós interregnum következett. Ekkortájt merült föl komoly formában az a terv, hogy Herman Ottó álljon a Néprajzi Muzeum élére. Herman akkoriban Miskolc város déli kerületét képviselte a törvényhozásban és 1893 óta, a Budapesten lezajlott II. nemzetközi ornithológiai kongresszus lezárása után, gróf Csáky Albin akkori kultuszminiszter megbizásából a magyar ornithológiai központot is szervezte és vezette. Wlassics Gyula, Csáky utódja, a millenniumi kiállitás előkészületei közben felajánlotta Herman Ottónak a Néprajzi Muzeum vezető állását. Herman az ajánlat elfogadását politikai elvbarátainak és ellenfeleinek véleményétől tette függővé. Ezért felkérte meghitt bizalmasát, Szily Kálmán-t, akkoron a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárát, hivja meg a szabadelvü párt képviseletében Péchy Tamás-t, a képviselőház volt elnökét, az ellenzék részéről Horánszky Nándor-t, gróf Wass Bélá-t, a függetlenségi párt részéről Madarász József-et és Hoitsy Pál-t, akik 1895. telén a következő határozatban állapodtak meg: "NYILATKOZAT Herman Ottó képviselőtársunk Szily Kálmán ur által a következő kérdést intézte hozzánk: »összeegyeztethető-e a politikai életben elfoglalt, nyiltan vallott irányomnál fogva az, hogy elfogadjak oly állami hivatalt, amely tisztán tudományos, de a képviselőséggel, vagyis eddigi politikai állásommal törvény erejénél fogva összeférhetetlen?« Alulirottak, miután tisztán tudományos állásról van szó, e kérdésre valamennyien egyértelmüleg igenlőleg válaszoltak. Amennyiben pedig ez állás olyan, melyet nézetünk szerint méltóan betölteni ez idő szerint egyedül Herman Ottó van hivatva, s ez állásban a magyar kulturának eléggé nem méltányolható szolgálatokat tehet; annyiban mi az állás elfogadását egyenesen hazafias kötelességének tartjuk. Még az esetben is, ha ez állás elfoglalása törvény szerint a képviselői megbizatásról való lemondást vonná maga után, Madarász József társunk kivételével mindannyian abban a nézetben vagyunk, hogy a felajánlott állást elfogadni Herman Ottó képviselőtársunknak kötelessége. Ez utóbbi nézetünkkel szemben Madarász József társunk abbeli nézetének ad kifejezést, hogy összeférhetetlenség esetére Herman Ottó inkább képviselői mandátumát tartsa meg". Budapest, 1895. február hó. 22. Péchy Tamás, s. k. Wass Béla, s. k. Horánszky Nándor, s. k. Hoitsy Pál, s. k. Madarász József, s. k. Szily Kálmán, s. k. Madarász apó állásfoglalása - orthodox szélbaliságának következménye - érthető, a többi vélemény azonban egyhangulag javasolta a megbizatás elfogadását. És az - miért, miért nem, bajos volna ma már eldönteni - mégis elmaradt. Herman a ciklus lejártáig megtartotta mandátumát, azután végleg az Ornithologiai Központ élére állott.
Petőfi szinésznek, Arany festőnek, Ratzel Frigyes gyógyszerésznek, Bastian orvosnak készült és örök babéraikat mégis más-más téren aratták. Herman is váltig természetvizsgálónak vallotta magát, pedig a legnagyobbat mint ethnographus alkotta. Vajon ugy lett volna-e, ha ex offo is a magyar néprajzi mozgalmak élére áll?
A miskolci dárdakő
Valószinüleg kevesen emlékeznek már rá, hogy amikor a magyarországi néprajzi társaság megalakult, szakosztályai között egy ősnéprajzit (palaeoethnologiait) is szervezett. Herman, bár akkoron még nem vett aktiv részt a Társaság müködésében, a megszervezett, de meg nem alakult szakosztály egész munkakörét egymaga végezte el, amikor 1891-ben kimutatta miskolci diluviumából - a Hámor völgye mellől - a pleisztocénkori ősember első magyarföldi kőszerszámait. És amikor hivatásos geológusok tagadóba vették a lelet korát, tizenöt esztendő szivós küzdelmével, alapos nekikészülésével igazolta a maga eredeti álláspontjának helyességét. Herman Ottót recens halászati kutatásai vezették az ősnéprajz emlékeinek tanulmányozására. Saját szavai szerint a magyar halászat körül folytatott tanulmányai során a jegellőkövek, hálósulyok, horogkövek, fentők és egyebek érdekében számba kellett vennie a praehistórikus leleteket is s ezek alapján könnyü volt a miskolci tüzkőszakócákban szakasztott mását felismerni a Somme-völgyi, Boucher de Perthes felfedezte kovaszakócáknak.
Valószinüleg kevesen emlékeznek már rá, hogy amikor a magyarországi néprajzi társaság megalakult, szakosztályai között egy ősnéprajzit (palaeoethnologiait) is szervezett. Herman, bár akkoron még nem vett aktiv részt a Társaság müködésében, a megszervezett, de meg nem alakult szakosztály egész munkakörét egymaga végezte el, amikor 1891-ben kimutatta miskolci diluviumából - a Hámor völgye mellől - a pleisztocénkori ősember első magyarföldi kőszerszámait. És amikor hivatásos geológusok tagadóba vették a lelet korát, tizenöt esztendő szivós küzdelmével, alapos nekikészülésével igazolta a maga eredeti álláspontjának helyességét. Herman Ottót recens halászati kutatásai vezették az ősnéprajz emlékeinek tanulmányozására. Saját szavai szerint a magyar halászat körül folytatott tanulmányai során a jegellőkövek, hálósulyok, horogkövek, fentők és egyebek érdekében számba kellett vennie a praehistórikus leleteket is s ezek alapján könnyü volt a miskolci tüzkőszakócákban szakasztott mását felismerni a Somme-völgyi, Boucher de Perthes felfedezte kovaszakócáknak. Herman Ottó paleoethnologiai kutatásai során sokszorosan támaszkodott Lubbock eredményeire. Nagyon találóan mondja Lasz Samu Lubbock-ot az angolok Herman Ottójának: mindketten természetvizsgálók, ethnographusok, paleoethnologusok és politikusok is. Herman őstörténeti kutatásaiból fakadt a szép eredményekkel dicsekvő magyar barlangkutatás, tudományos mozgalmainknak egyik legifjabb ága. A miskolci gyönyörü dárdakő vezetett ahhoz, hogy megtaláltuk Európa délkeletén is a jégkorszak ősemberének eszközeit, csontmaradványait, kisérő faunáját. És bár a hivatalos tudomány eleinte tagadóba vette Herman Ottó igazát, az idő mégis csak igazolta. Élete fogytáig egyik legnagyobb
büszkeségének vallotta e téren elért sikerét, amelyet olyan hivatott aeropag is elismert, mint az 1911. évi paleoethnologiai konferencia résztvevői Tübingában, Szombathy József, a neves bécsi archaeologus ki is fejtette ezen, hogy "da ist wohl in erster Linie der zähe Eifer und die Einsicht Otto Hermans... anzuerkennen". Azonban ez is csak epizód a Herman Ottó eseményekben, eredményekben oly gazdag tudományos, különösen ethnographiai müködésében. A gerinc az általa kijelölt uj tárgykör: az ősfoglalkozások rendszeres kutatása. Nem árt leszögeznünk ezen a helyen, hogy miként a fogalmat, ugy magát az ősfoglalkozás szót is Herman Ottó alkotta és pedig nemcsak a magyar, de a német irodalomban is, mint "Urbeschäftigung" szót. A magyar szót - ha jól tudom - első izben 1887-ben "A Magyar Halászat Könyvében" (p. 3), azután 1892-ben használta abban az értekezésében, amely "A halászat mint ősfoglalkozás és viszonya a néprajzhoz" cim alatt az Ethnographia III. kötetében jelent meg. Hogy a német szó, - legalább is ebben a jelentésében - a Herman Ottó alkotása, kitünik M. Bartels-nek a Berliner Gesellschaft für Anthropologie, Ethnologie und Urgeschichte 1896. nov. 21-iki ülésén az ezredéves kiállitásról beszámoló jelentéséből: "Unter den sogenannten Urbeschäftigungen... verstanden die Herren Alles, was sich auf das primitive Hirtenwesen und die pnimitive Fischerei bezieht, wie sie vielmals auch heute noch in dem ungarischen Lande gebrauchlich sind". A kiállitás nagyszerü sikere csak buzditás volt és most már rendszeres munkához látott, már t. i. a Herman Ottó rendszere értelmében. Ezt a rendszert nem a köznapi értelemben vett szisztéma kinos skatulyázó eljárása, hanem az éles szemü alkotó buvár intuitiv felismerése jellemzi. Rövid helyszini szemle elég volt a Herman Ottó sasszemének a lényeges elemek kiérzésére s ez számára elég volt. Ő utat tört; a kiszélesités a succrescentia, az ifjak feladata. 1897-ig összesen 223 pontot kutatott át, ezek közül 80 halászati, 143 pásztoréleti anyagot nyujtott. Ezeknek anyaga alapján 1897-ben vezéreszméit megirta "Az ősfoglalkozások kérdése" cim alatt a Budapesti Szemlében (1897). Ebben az ősfoglalkozások fogalmát a következőképpen határozza meg: "Ősfoglalkozásokul tekinthetők a halászat, a vadászat és a pásztorélet; azért, mert az élet alapszükségleteiből erednek és mert mind a háromnak jellege mozgó, a hely változtatását nemcsak megengedő, hanem sokszorosan követelő is, amivel ellentétes a földmivelés, mely helyhez kötve, csak kényszer, vagy szükség behatása alatt változtathatta helyét, igy már fokozatos fejlődés eredménye". "Ősfoglalkozások - irja Magyarország történelmi emlékeinek II. részében (1902-03) - azok a foglalkozási ágak, amelyek már eredettől fogva, vagy legalább igen korán, mondjuk abban az ősiségben, amelynek irott története nincsen, az anyagi lét biztositásához kiváló módon hozzájárultak, sőt annak lényeges feltételeit alkották". Az ethnographia akkori első mestereivel, Hoernes Móric-cal, a nagynevü bécsi archaeológus és ethnologussal, valamint Peschel O.-val szemben - akik ethnographiai analogiáikat és homologiákat a jelenkor primitiv állapotban élő népelemeitől veszik - Herman Ottó az előrehaladott népek ősfoglalkozásaira forditotta figyelmét "amelyekben - ugymond történetük és müvelődési menetök visszatükröződik, tehát fényt derit ősi állapotukra is. Sőt több világot vethet mindazokra az érintkezésekre és alakulásokra is, amelyeken az adott népelem a multban végigment". A kutatásai során megismert anyagból idézett dolgozatában négy pontba foglalt tételt állitott fel: 1. Az adott népelem vagy faj történetelőtti viszonyait sokszorosan megvilágitja az élő
ősfoglalkozások tárgyi része anyagi, szerkezeti, diszitési, használati és elnevezési tehát nyelvi - sajátságainál fogva. 2. Az élő ősfoglalkozások kimutatják az adott népelemnek vagy fajnak viszonyát azokhoz a történet előtti korokból származó, ma már ásatag használati tárgyakhoz, amelyek arról a területről kerülnek, amelyen az adott nép most lakik. 3. Világot vethetnek arra az utra is, amelyet az adott nép a történet előtti korban megtett mai lakóhelyéig; az érintkezésekre, amelyekben más fajokkal állott, amennyiben tárgyakat átvett vagy átadott. 4. Végre, amire nagy suly helyezendő, fogalmat nyujthat és nyujt is az ősfoglalkozásoknak történetelőtti korban divott oly tárgyairól, amelyek vagy egészen, vagy részben oly anyagból - p. o. bőrből, fából, nádból stb. - valók voltak, amely anyag a földbe kerülve elenyészett. Tömör indokolás után azt kivánja Herman idézett értekezésében: "inditson Magyarországnak mostani közoktatásügyi kormányzata kellő anyagi erővel oly müveletet, amely öt-hat év alatt összeszedi mindazt az ethnographiai, különösen ősfoglalkozási anyagot, mely rohanva pusztul..." A munka meg is indult. És bár gazdag és értékes eredményekkel folyt, örök kár, hogy apróbbnagyobb epizódok hosszu sora sokban akadályozta a rendszeres és folytonos kutatást. Az első epizód az évezred fordulójára, 1900-ra Párisba tervezett nemzetközi világkiállitás volt. Az 1885-ös és 1896-os anyagot, tömörebb formában bár, de ott is be kellett mutatni az ujabban gyült anyag javával. Ez meg is történt és a francia kormány meg is akarta szerezni a Trocadero ethnographiai muzeuma számára, az anyag azonban visszakerült a Magyar Néprajzi Muzeum tulajdonába. (Még egy negyedik ősfoglalkozási gyüjteményt is összehordott Herman Ottó s ez ma a Mezőgazdasági Muzeum IV-ik saroktermét tölti be; - az egyetlen Herman-gyüjtemény, amely tárgyához méltóan van elhelyezve.)
Herman Ottó ősfoglalkozási gyüjteménye a párisi világkiállitáson
Részben a kiállitás alkalmára, jobbára azonban a tervezett ősfoglalkozási mü számára Herman tizennégy nagy aquarellt festetett Koszkol Jenő-vel. Az eredetiek ma a Természettudományi Társulat üléstermét diszitik. Izabella királyi hercegnő a müvésszel másolatokat készittetett a képekről, Herman szerzői jogát egy arannyal ismerve el. A párisi világkiállitás ősfoglalkozási anyaga itthon is kiállitásra került az iparmüvészeti muzeumban. Amikor február 22-én a magyarok koronás királya is megtekintette a gyüjteményt, Herman Záray Józseffel, a Nemzeti Szinház kürtösével megbugatta a pásztorok üvegkürtjét, ezt a valóban fejedelmi ősi hangszert. Künn pedig, a Szajna parti metropolisban, igazán feltünést keltett az a páratlan anyag. "Eine merkwürdige Ausstellung wurde - veszi át a Pester Lloyd a Times párisi tudósitójának beszámolóját - von O. H. organisiert, welche die primitive Fisherei und Jagdgeräthe und aus einem einzigen Baumstamme gehöhlte Kähne zeigt, welche noch jetzt auf dem Plattensee in Gebrauch stehen". A második epizód: a magyar halászat eredete körül kifejlődött hosszu vita. Gróf Zichy Jenő tudvalevőleg 1895-ben expediciót szervezett Ázsiába; ezt az első expedicióját 1896-ban követte a második, 1898-ban pedig a harmadik. Minthogy Zichy őstörténeti kutatási tervezetébe a néprajz is fel volt véve és bár, vagy talán inkább, mivel Zichy első uti jelentését (Voyages au Caucase et en Asie centrale) a nagy Virchow elismerő birálatban részesitette, Herman - saját szavai szerint - szkeptikus kritikának vetette alá a Budapesti Szemlében, abból indulva ki, hogy "aki a magyarok őshazáját vagy eleit és rokonságát sikerre való kilátással akarja kutatni, annak első dolga, hogy itt, a magyar földön ismerje meg a magyarságot". Zichy harmadik expediciójának első és főeredménye Jankó János kétkötetes müve volt: A magyar halászat eredete, amelyet Herman Ottó terjedelmes recenzióval kisért. Válasz és viszonválasz gyors egymásutánban jelentek meg, minden pozitiv eredmény nélkül, mert igaza volt Nagy Gézá-nak, Schuchardt-nak és Birkner-nek: "auf die beiden Bücher, auf das von Herman und das von Jankó, darf die magyarische Literatur stolz sein, die meisten Literaturen stehen in diesem Wissenszweig hinter ihr zurück..." A harmadik epizód: a házpolémia. Herman Ottó, a Természettudományi Társulat égisze alatt 1898. december 10-én és 17-én két előadást tartott "A magyar ősfoglalkozások köréből". A tanulmány tulajdonképpen válasz kivánt lenni Bünker Rajnárdak és Jankó-nak a millenniumi kiállitás néprajzi falujáról irott értekezésére, illetve ennek konkluziójára, amely szerint "Der Typus, welchem ohne Ausnahme alle Häuser des ethnographischen Dorfes angehörten ist der Oberdeutsche", amivel teljesen egyetértően nyilatkozott Jankó is. Herman Ottó ezzel szemben kimutatta, hogy a magyarságnak is van sajátos és jellemző hajléka. Kiindulva a nádkévés, majd szövött és palánkos enyhelyből, eljut a nyitott, a félig fedett, csorbafedelü cserényen és mozgó kunyhón át a teljes cserényig és ebből levezeti a háromosztatu magyar házat. Majd áttér a finn kotára és ebből vezeti le a kontyos kunyhót, a vasalót, a sátort, a nyeregtetőt, putrit és egyéb földlakásokat. A "Hausforschung" óriási irodalmát (Bancalari, Meitzen, Finsch, Meringer, majd Huszka) szinte csaknem teljesen figyelmen kivül hagyva állitotta fel a magyar hajlék fejlődési tipusait - ha nem is vitathatatlanul, de mindenesetre éles elmével, pompás megfigyelések és fejlett formaérzék alapján. Huszka József - bár egyik-másik pontját megtámadta - szintén megokolatlannak tartotta Jankó-nak azt az állitását, "hogy a magyar és székely ház fel-német mintára készült". A megindult vitának rövid időre ujabb tápot adott Jankó Jánosnak a Magyar Nemzeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai során 1900. január 28-án tartott előadása; a vita azután a Budapesti Hirlapból a Néprajzi Értesitő hasábjaira terelődve, Herman Ottó következő nyilatkozatával ért
véget: "én a magyar ház eredetét és fejlődését kutatom, a reánk maradt népies, kezdetleges, de állandó épületekből indulok ki... a jövő kutatás eredményei majd itéletet mondanak". A jövő kutatás azonban még ma is - a jövő zenéje. Anélkül, hogy minden tételében aláirnók a Herman Ottó házfejlődési sorozatát, el kell ismernünk, hogy minden izében logikus és ideális. Ugy vagyunk vele, mint néhai Eötvös Károly a Verbőczy citátumokkal. Eötvös egy időben egyre-másra hivatkozott Verbőczy tételeire, mig végre egy képviselőtársa figyelmeztette, hogy hiszen Verbőczy-ben a kérdésről szó sincs. "Hát akkor nagyon helytelen, - volt a vajda válasza - mert benne kéne lenni". A Herman Ottó házsorozatának is igy kellett volna fejlődnie - elég baj, hogy nem egészen igy fejlődött. Ez azonban csak tréfa. Sokkal komolyabb az, hogy az ősfoglalkozások rendszeres továbbkutatásának ujra utját állotta egy uj polémia: immár a negyedik epizód: a tipus-háboru. A párisi világkiállitásba kapcsolták be az anthropologusok és régészek XII. nemzetközi kongresszusát is és Jankó János a kongresszus alkalmára kiadott egy huszonnégy táblával illusztrált müben 48 somogy- és zalamegyei magyar tipust. Napjaink leghivatottabb birálója, Lenhossék Mihály igazán sine ira et studio, igy nyilatkozik a Jankó-féle balatoni tipusokról: "Jankó-nak a Balaton mellékéről vett sorozata nem nevezhető sikerültnek: itt a jeles fiatal tudós a fotográfus kiválasztásában nem volt szerencsés. A fotográfus ugy állitotta gépe elé a derék somogyi és zalai földmives embereket, hogy a nap éppen a szemükbe sütött. Ennek következtében legtöbbjük olyan összeráncolt, feldult ábrázattal jelenik meg a képen, hogy a gyüjtemény, amely pedig a külföldnek volt szánva, Herman Ottó éles, de nem jogosulatlan birálata szerint inkább gonosztevők albumához lett hasonlóvá, mint magyar tipusok sorozatához". És ha Lenhossék másfél évtized tisztult, pillanatnyi felindulást kizáró perspektivájából is ekként itéli meg Jankó sorozatát, természetesnek tarthatjuk, hogy Herman Ottó-nak polémiák iránt mindenkor hajlamos temperamentuma elemi erővel csattant ki. Alig zajlott le a párisi világkiállitás és az onnan visszahozott magyar anyag budapesti kiállitása: felesége és Horváth Géza családja társaságában 1902 nyarát Noviban töltötte. Itt a nyaralás tartama alatt irta meg[10] válaszul, mentségül és igazolásul "A magyar nép arca és jelleme" cimü 200 oldalas, tizenegy táblával és 45 szövegrajzzal ékesitett kötetét. Fogas kérdés erről a müről nyilatkozni. Cime után mindenki a mai értelemben vett anthropologiai, azaz antropometriai munkát várt s e helyett kapott egy - Lenhossék szavaival élve - "bájos kis könyvet", amely ragyog a szellemtől, szép is, jó is, alapos is - csak nem exact. Pedig igaza van Herman-nak: "semmi kétség, hogy a pusztán mérésekre, azoknak viszonyitására és némely arculati viszonyok meghatározására alapitott emberismeret, magáról az emberről és arcáról nem nyujthat tiszta képet; lényéről éppen semmifélét". És érezzük, hogy igaza van akkor is, amikor az embert nem mint muzealis objektumot, mint csontvázat, hanem mint aktiv organizmust, mint élő egyént kivánja vizsgálni. De érezzük azt is, hogy az ilyen vizsgálat intuitiv alapon áll s igy nem is lehet exact. "Az alkotó képzelő erőt kifejező szem" - amilyennek Herman a magyar szemet jellemzi - sugara tényleg megvan, ezt érezzük, tudjuk és valljuk mindannyian, akik a szinmagyar szembe pillanthattunk, de számokban, fokokban ki nem fejezhető, nem exact. Biztos alapon nyugvó, chauvain poezis: a való költészete. A mindentudó Alfa (Alexander Bernát) és Vámbéry, a legőszintébb elismerés hangján szólottak a müről, az ex offo anthropologusok azonban megdöbbenve állottak a könyv előtt. Igaz, hogy nem céhbeli szakmunka, igaz, hogy sok benne a sejditő elem, exact bizonyitás pedig mégis hiányzik belőle és mégis, mégis igazi magyar tipusokat adott. A Jankó hibás tipusait kijavitotta és fölvonultatta a férfiszépség-számba menő tipusoknak egész sorát.
Dobsa László és Hovorka Oskar kegyetlenül lebirálták: a magyar embert nem ismerve, a münek csak hibáit látták, a jót nem. Ujfalvy ugyan az anthropológiai részt szintén erősen kritizálja, de a jellem képéről elismeri, hogy "was die Psychologie des Magyaren anbetrifft, die im grossen und ganzen seit Jahrhunderten dieselbe geblieben ist, so tragen Herman's Schilderungen den Stempel einer wahrheitsgetreuen Beobachtung". Török Aurél tartózkodó álláspontot foglalt el; elismeri, hogy Herman "rendkivül kifejlődött formaérzéke szép magyar arcokat és alakokat talált" és megtalálta az árpádkori koponyák két főalakját: a dolychocephal, keskenyebb és brachycephal, szélesebb ábrázatu formát - noha nem szigoruan tudományos alapon dolgozott. Szegény Jankó János életét - még 1902. julius 28-án, tehát éppen amikortájt Herman Ottó könyvét befejezte, szivszélhüdés oltotta ki. Az ő vélt igazát Semayer Vilibáld védte meg. Szokatlanul éles hangu válaszirata gyorsan véget vetett a további vitának: Herman Ottó és a Néprajzi Muzeum között ezzel végleg megszünt minden kapcsolat. Akik azonban azt gondolták, hogy most már véget értek a polémiába fulladó ötletszerü publikációk: tévedtek, mert jött a Tar Mihály uram sok port fölvert rovásirása, amelyről - ha jól tudom - elsőül néhai Fadrusz János adott hirt a "Szilágy" 1902. szeptember 18-iki számában. Szily Kálmán a Magyar Tudományos Akadémia I. osztályával bizottságot szerveztetett a rovásirás kérdésének tisztázására, amely bizottságba Szilády Áron, ifj. Szinnyei József, Katona Lajos és Szilasi Mór akadémikusokon kivül meghivattak Fadrusz és Herman Ottó is. Minthogy Fadrusz egy huszárfőhadnagyra hivatkozott, aki a zilahi Tuhutumemlék Fadrusz-tól eredő feliratához hasonlókat gyakran látott a pusztákon bojtároknál, pásztoroknál, faragott fanyeleken. Herman Ottó feladata a pásztorrovás tisztázása volt. Világosan megkülönböztette a betürovástól a számrovást, amely utóbbi a pásztorok kezén soha sem összefüggő szöveget, csupán a pásztorolt állatok élesen megkülönböztetett kategóriáiról ad jól megkülönböztethető rovásjegyekkel képet, amelyet a pásztor természetesen ugy olvas le, mintha minden szónak jele volna. Pedig nem tesz egyebet, mint hogy a megszabott sorrendben egymásután következő jeleket értelmezi. A kort, állapotot, nemet kifejező jeleken kivül használatos számjegyek Herman szerint nem a római számrendszeren alapulnak, hanem az emberi kézre vezethetők vissza. E szerint a / vonal az ötös számjegyet jelenti, mint, az ötödik ujj, a hüvelyk iránya. Sebestyén Gyula ezzel a levezetéssel szemben nem egészen alaptalanul azt hozza fel, hogy a számolás a hüvelykujjal sohasem végződik, de mindig azzal kezdődik, s igy mint befejező jegy nem állhat meg. Az epizódszerü publikációknak vázolt sora egy egész évtizedet foglalt el és most a sorozat végén már mintha Herman Ottó is érezte volna, hogy megnehezedett az idők járása fölötte hogyne, hiszen a 70. év küszöbén állott. Közben megszaporodtak az egyéb feladatok is. Az ornithologiai központ megszilárditása, az 1891-ben megkezdett ősember-kutatás föllendülése, a politikai élet forró izgalmai, a darabont uralom, azután a Magyar Nyelvtudományi Társaság megalakulása mind uj és uj munkateret, témát adtak Herman Ottó sokoldalu elméjének. Bizalmas barátja, Szily Kálmán egyre sürgette a "nagy munkát" és nagyrészt neki köszönhetjük a tervezett mü apró fejezeteit, amelyek jobbadán a Magyar Nyelv hasábjain jelentek meg. (Az ásó és ostor mesterszótára, a nyék, a nyil, a bajusz, debreceni lófogatok stb.) Hogy a pásztorkodás, amelyet ő "nagy ősfoglalkozásnak" nevezett, jelentőségét a maga egészében bemutathassa, Horváth Ignác, Takáts Sándor, Tagányi Károly, Kada Elek, Zoltai Lajos és mások támogatásával összegyüjtötte a kiadott történeti okiratok, gazdasági rendtartások, szabályrendeletek pásztoréleti vonatkozásu tételeit és Előtanulmányok cim alatt 1909-ben ki is adta. Ez a kötet, sajnos már tulságosan elnagyolt konturokat öltött. Belevette a jégkorszaki ősember
magyarföldi nyomainak leirása kapcsán egész Európa palaeolith iparát - részben Hoernes Mór ismert müve nyomán - azután párhuzamot von a szittya és magyar nomádság ősi elemei között. Zsenialitása itt is meg-meg csillan még: a kul-obii és certomtycki elektron váza frizén ábrázolt jelenetet ő fejtette meg, amikor a rajzok hiányainak pótlásával elénk állitotta a méndöntés müveletét. Peiskert, a nagynevü archaeológust annyira elragadta a zseniális megfejtés, hogy a könyv kézhez vétele napján táviratilag gratulált a "glänzend und gestreich" megfejtéséhez. Érdekes analógiával magyarázza meg, hogy Hyppocrates sokat idézett hatkerekü szittya szekere nem más, mint a magyar cserényes szekér, vagyis a négykerekü szekér és a "hozzáragasztott" kétkerekü taliga kombinációja.
A megfejtett ókori rejtély A mü legbecsesebb része, az egésznek gerince, a magyar állattartás történetének vázlata a IXXIX. századig. És ha a kiadás nem is felel meg a történetirók követelményeinek: mégis értékes és forrásul szolgálhat, mert első összefoglalása a kutfők pásztoréleti adatainak. Ez a kötet három oldalról is babért font szerzője homlokára: a Lipótvárosi Casinó Alexander Bernát gyönyörü indokolása alapján Herman Ottó-nak itélte 1909. évi irodalmi diját; másfelől a legnagyobb magyar tudományos pályadijak egyikét, a Wahrmann-alap [11] első kamatait is neki itélte oda a bizottság és végül a Magyar Néprajzi Társaság is ekkor, 1909. március 17-iki közgyülésén választotta tiszteleti tagjává. Az "Előtanulmányok" megjelenésekor irta Herczeg Ferenc népszerü "ellesett párbeszédeinek" egyikében, hogy Horkayné három virágcsokrot szánt három nagy államférfiunak: Benczur Gyulának, a nagy palócnak: Mikszáth Kálmán-nak és a harmadikat "A magyarok nagy ősfoglalkozása" szerzőjének, öreg Herman Ottó-nak. "Az én laikus eszem szerint - irja Horkayné-Herczeg - nem a választói lajstromba fölvett derék csizmadiák akarata teszi államférfivá a magyart, hanem alkotó képessége, amellyel a nemzet erejét és tekintélyét tudja gyarapitani. Ha száz esztendő mulva valaki azon fog töprenkedni, hogy miféle pillérekre támaszkodott a mai roskatag magyarság, akkor a Benczur-ok, a Mikszáth-ok és a Herman Ottók munkáira fog akadni. Senki máséra". Herczeg Ferenc ezzel az itéletével persze nem áll egyedül. Bródy Sándor "Jövendő"-je olvasóit 1903-ban megszavaztatta, kit tartanak a tiz legnagyobb embernek - Herman Ottó-ra a szavazatok 14%-a esett.[12] Hanvay Zoltán pedig, a Tompa Mihály tusculumába visszavonult hanvai remete - a legujabb idők magyar közéletének, az andornaki Mocsáry Lajos-sal a remeteségben osztozó congenialis ellenlábasa - szintén fölveszi azon kevesek sorába, akiket ujabb történelmünkben nagyoknak tart. ("12-szer Herman Ottót, ezt a csodálatos autodidaktot"). Megannyi nagy magyar tehetség közös tragikuma: az őshaza kérdése azonban Herman Ottónak is osztályrészül jutott. Stein Aurél és Sven Hedin ornamentikai és egyéb analogiái annyira lekötötték már minden figyelmét, hogy a pozitiv, hazai anyaggal már alig foglalkozott. Közbejött a jégsapka, az a végzetes vászonkorona is, amelyet Bródy Sándor oly találóan jellemez az uj apostolok kinszenvedésének töviskoronája gyanánt. Nyelvi anyagának becsétől áthatva akaraterejének végső megfeszitésével kiadta még a pásztorélet nyelvkincsét, ezzel az első magyar fogalomkörök szerint rendezett szótárral azonban le is záródott ősfoglalkozási alkotó pályája.
A szótár 1914. novemberében jelent meg. Decemberben még megirta a Magyar Nyelv századik füzete számára hattyudalát az ispilángról - azután következett a muzeumköruti katasztrófa, majd a tüdőgyulladás és 1914. december 27-én szivbénulás következtében kilobbant a magyar tárgyi néprajz legnagyobb elméjének élete. Szines, karrierjében csaknem utánozhatatlan élete legmonumentálisabb alkotásai a néprajz mezejére esnek. Nagy eredményeit azonban ezen a téren is természettudományi beidegzésének köszönheti, amint azt maga is megirta: "Akadt nekem a peripatetikus mesterségben egykoron társam is, Salamon Ferenc, kivel sétálgatva, sokszor az összetüzésig vitatkoztam. Nézeteink sokban merőben elütöttek; de egy aranyigazságban mégis találkoztunk, abban, hogy mindaz, ami az embert viszonyai szerint illeti, a maga valósága szerint csupán a természettudományi módszerrel állapitható meg. Salamon Ferenc ettől oly erősen át volt hatva, ahogy komolyan állitotta, ha ő a történetirásban valami állandót alkotott, ugy ezt annak a körülménynek köszöni, hogy volt kor, amelyben matézissel és természettudománnyal foglalkozott; az fegyelmezte eszét, ez ösztökélte, hogy ne a fölszint, hanem a lényeget, a jelenségek eredetét kutassa a történeti események rendén is". A müvészt otthona, a tudóst könyvtára jellemzi; ez tükrözi leghivebben vissza egész egyéniségét. A modern tudós olyan irodalmi apparátussal dolgozik már, hogy majdnem kerékkötője, nem támogatója munkájában. Akik törött csapáson hadadnak, kénytelenek figyelembe venni az irodalom adatait is. De Herman Ottó uttörő volt, s mint ilyen maga teremtett irodalmat; a mások eredménye csak másodsorban érdekelte. Meg is irta Pungur Gyulának, amikor őt tücsökmonográfiája tárgyában instruálta: "Ne törje eszét a könyvek hiányán, mert nem az a feladat, hogy mások eszét irja az ember, hanem az, hogy saját tapasztalatait adja. Nem könyvekről, hanem prücskökről kell irni. Nekem az a módszereim, hogy kidolgozom a családokat a magam belátása szerint s csak azután olvasok reá". (1874. máj. 7.) Ethnographiai könyvespolcán Lubbock méltán hires müve: "Die vorgeschichtliche Zeit", mellette Retzius kicsiny "Finnland"-ja, Ripley anthropologiája és Ratzel sorakozott. Egy csomó Finsch, Radloff, Schuchardt, Bastian és Meitzen-különlenyomat, néhány ujabb munka és más semmi. A folyóiratokra nem forditott gondot, érzéketlensége az irodalom iránt egyáltalán oly nagyfoku, hogy szinte megdöbbentett - ha nem tudtuk volna okát. Ő alkotó elme volt, Ostwald értelmében "romantikus", akinek gazdag fantáziája, csapongó képzelete, érintetlen témája mellett nem volt szüksége a mások eredményeire. Mások az irodalomban merülnek el - ő az uj tények tengeréből meritett. Meritett lelkesitő eszmét, gondolatot - a maga gyönyörüségére - a mi okulásunkra s a legnemzetibb tudomány: a néprajz és a magyarság javára. Rétegről-rétegre haladva fölépitette magyar gondolatvilágunk egy legspeciálisabb nemzeti büszkeségét, ősi, nomád eredetü ősfoglalkozásaink hatalmas ismeretkörét. A nagy konturok megrajzolásával elénk állitotta a magyar tárgyi néprajz egész munkaprogrammját: rajtunk áll, hogy a kereteket betöltsük. Az utolsó magyar polihisztor sirba szállott; folytassák müvét a specialisták.
Herman Ottó a Peleháza tornácán
A MAGYAR KULTURPOLITIKA Alaposan megfontolt, véges-végig átgondolt és teljes egészében végrehajtott kulturpolitika: ez az, ami a magyar közéletből leginkább hiányzik. Kapkodás, toldozás-foltozás, apró lyukak betömése, tátongó ürök meghagyása: ez jellemezte a hivatalos Magyarország kulturális müködését. Nagy igazságot mondott Herman Ottó nem egyszer a Házban, amikor megjegyezte: "Magyarországnak két képe van, Magyarország a jelentésekben és Magyarország a valóságban". A hivatalos jelentésekből megtudjuk, hogy a népoktatástól az egyetemi nevelésig, közkönyvtárainktól a legmagasabb tudományos fórumokig: a szakegyesületekig és Akadémiáig minden a legjobb rendben van - a valóságban pedig azt látjuk, hogy iskoláinkban tulnyomó azon tanerők száma, akiknek a tanitás hivatal és nem hivatás, hogy a fölszerelés az elemi iskoláktól föl a legtöbb egyetemi intézetig elképesztően hiányos, tankönyveink legtöbbje rossz, tudományos társulatainkban nem mindig a szakszerüség uralkodik, hanem a dilettantizmus és széthuzás dühöng, a tanszékeket rendszerint nem a rátermettekkel, hanem a támogatottakkal töltik be; a szakszerü kritikának helye nincs. Az a tér, ahol igazán csak a tehetségeknek, a hivatottaknak van helyük - a hivatali ranglétra kapaszkodójává süllyedt. A gerinc itt nem szivesen látott vendég - a hizelgő alkalmazkodás annál dédelgetettebb kedvenc. Ezeknek az égető hiányoknak, sulyos mulasztásoknak és politikailag motivált eltussolásoknak lángoló képe lebegett egy emberöltőn át Herman Ottó, "a magyar tudományosság élő lelkiismerete" előtt. Meg is ragadott minden alkalmat és minden eszközt, hogy harcba szálljon ellene, hosszu és sokoldalu munkában eltöltött élete folyamán nyilott is rá alkalom bőven - élt is vele. Szóval és tollal harcolt, harcolt és épitett: nevelt. Nevelt - katedra nélkül - olyan iskolát, amelyik igazán megszolgálta nemzete kulturáját. Egyik első tanitványának, Pungur Gyulá-nak még 1878-ban megirta: "Minthogy nekem se családom, se otthonom nincsen, az tartotta fenn szivem melegét s a kedvet, hogy azokban gyönyörködöm, akiket a magyar tudománynak megnyerek". A leggyakrabban kinálkozó alkalom erre a levélváltás volt. Nála a levél, különösen élete delén tul, amikor hallása egyre jobban gyengült, a közvetlen érintkezést, a beszélgetést pótolta. Nagy gonddal, meggondolva irta meg minden, ezernyi ezerre rugó levelét. E levelek kaligrafikai gondossága arányban áll értékükkel, tartalmukkal. Jól mondja megértő tanitványa, Chernel István e levelekről, hogy "kész irodalmi müvek, telve szikrázó elmésséggel, tréfával, adomával és bátran állithatom, hogy ugy leveinek számát, mint irodalmi szinvonalát és tudományos becsét tekintve, mint levelező, jóval felette áll nagy episztola-irónknak, a nyelvujitás mesterének, Kazinczy Ferenc-nek". Egész kis könyvtárra rugnának kiadott levelei és Akadémiánk igazán megszolgálná vele nemzetét, ha vállalkozna kiadásukra - bár tagja nem volt, de erről később. Mint szenvedélyes levéliró, minden jobb ismerősével, politikai barátjával és szaktársaival sürün váltott levelet. Történeti és nemzeti szempontból kétségtelenül legérdekesebb Kossuth Lajossal folytatott levelezése. Külföldi szaktársai közül csaknem a legterjedelmesebb lovag Tschusi Viktor-ral, az ismert osztrák ornithologussal négy évtizeden át megszakitás nélkül folyt levelezése. Sok levelet váltott benső barátjával, Finsch Ottó-val, a nagynevü német madarásszal, ethnographussal és világutazóval, Newton Alfréd-del, az angol ornithológusok nemrég elhunyt nesztorával, Kleinschmidt Ottó-val és Schalow Herman-nal. Itthon régebben Moldován Gergely, egykori kolozsvári barátja, politikai barátai, köztük Mocsáry Lajos, azután tanitványai és munkatársai: Pungur Gyula, Chernel István, Szily Kálmán, Lóczy Lajos, Hegyfoky Kabos, no meg az Ornithologiai Központ tisztviselői, az ő
"fiai" birják legtöbb levelét. És ezekben mindenkor tanitott, buzditott, nevelt és kritizált. Mert hát sub pondere crescit palma. Kritikái és polémiái külön fejezetre tarthatnának igényt. Egymaga annyi polemikus irást adott ki, mint más alkotást. Kezdve a filloxera-vész körül vivott hirlapi és szaksajtóbeli polémiáitól (1875-1880) ugyszólván halála napjáig vitatkozott, polemizált, támadott - a jó ügy érdekében. Borbás-sal botanikai (1879), az orvosok és természetvizsgálók vándorgyülésének választmányával (1879), Apáthy István-nal (1886), De Gerando Antoniná-val (1886), Pulszky Ferenc-cel (1886) és Wlassics Gyulá-val (1904) kulturpolitikai Schwartzer Ottó-val és Simonyi Iván-nal (1881) politikai, Gáspár Ferenc-cel (1893), Madarász Gyulá-val (1899) és Méhely Lajos-sal (1901) zoologiai, Halaváts Gyulá-val (1893) és Obermaier Hugó-val (1910) paleoethnologiai, Zichy Jenő gróffal, Jankó János-sal, az ifjabbal, Huszka József-fel, Dobsa László-val és Dudás Gyulá-val (1888-1903) néprajzi, Kropf Lajos-sal, Newton Alfred-del, Quinet belga ornithologussal és Jablonowsky József-fel (1904-1912) ornithologiai polémiákat folytatott. Polémiáiban sok a személyeskedő elem is - a vezető eszme azonban mindegyikben kulturpolitikailag jól átgondolt egységes gondolatmenet: a magyar kultura védelme. Ostwald Vilmos a "nagy emberek" sorában két tipust különböztet meg. A klasszikus tudós melankolikus vérmérsékletü, lassan reagál. A mindennapi érintkezésben tartózkodó. Eredményeiket e tipus képviselői végtelen gondossággal dolgozzák ki, hogy minden oldalról megtámadhatatlanok legyenek. Gondolkodásmódjuk lassu mente és tulságos részletezése következtében rossz előadók s igy tanitásra nem alkalmasak. Ostwald példái: Helmholtz, Newton Izsák és Gauss. A romantikus ezzel szemben szangvinikus, dus szellemi termelése közepette az uj gondolatsorok bőségesen követik egymást. "Nem fog - irja Ostwald - egy határozott kérdésen évekig rágódni, hanem egy csomó érdekkört egyszerre vagy legalább gyors egymásutánban követ, miután minden külső befolyásra azonnal reagál". Mint előadók szellemesek, magukkal ragadják hallgatóságukat. Ilyen volt Liebig, ilyen Haeckel, maga Ostwald is és vajon lehet-e jobban jellemezni Herman Ottót, mint Ostwald romantikus jelzőivel?
Herman Ottó lillafüredi kertjében (1910)
Hogy kulturpolitikája mennyire átgondolt és megfontolt volt, azt bizonyitja akadémiai jelöltetéseinek története. A Magyar Tudományos Akadémiát gyakran érték támadások, hogy nem választotta tagjai sorába. Igen erős támadás foglaltatott Lipcsey Ádám egyik vezércikkében. E támadások pedig alaptalanok voltak, mert Frivaldszky János már 1870-ben ajánlani akarta Herman Ottót, aki azonban ugy akkor, mint később is Arany Jánoshoz, az Akadémia főtitkárához intézett levelében, tiltakozott megválasztatása ellen. "Én a szabad kutatás és szabad birálat embere vagyok; - irja 1884-ben egy hirlapi nyilatkozatában - a tudományban sem pajtást, sem urat nem ismerek s ennélfogva csak oly testületeknek lehetek tagja, melyben a döntő szó a szakembereké; ellenben nem kivánok helyet oly testületben, melyben a döntés főbb része oly dignitariusoké, kiknek méltóságos voltát nem bolygathatom ugyan, de akiknek tudományos értékéről nekem - tudományos munkálataik sajnos hiánya miatt - fogalmam sincsen", de meg azért is, "hogy legyen ezen a cimkórságos magyar glóbuszon legalább egy ember, aki cim és rang nélkül, épen csak mint ember, meg tud élni munkával". Ugyanez a szigoru szakszerüségre való törekvés vezette akkor, amikor a Magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyülésének központi választmányát a 70-es évek végén megtámadta, "tudományos majális"-nak bélyegezve azokat az összejöveteleket, amelyek korszerü reformtól irtózva, tág teret biztositanak a dilettantizmusnak. Az alkotások terén: a tudományos irodalom mezején bontakozott Herman Ottó kulturpolitikája a maga egészében ki: Méhely Lajos-nak "A magyar denevérek faunáját" tárgyaló birálatában maga mondja, hogy azt a nagy hibát, amelyet történeti fejlődésünk szerencsétlen menete idézett elő, csak ugy tehetjük jóvá, hogy "a kor szinvonalán szerzett monográfiákat is, amelyek az alakok, viszonyok vagy tünemények kisebb körét tárgyalják, lássuk el oly tüzetes bevezetésekkel, amelyek a tárgyalt alakok helyét, viszonyát a természet többi jelenségéhez és a különböző zónákhoz is világosan fejtegessék". Ez vezeti a Semsey-féle akadémiai pályakérdések körül támadt vitában is. Semsey Andor, a magyar természettudományok egyetlen maecenása, a millennium évében 100.000 forintos alapitványt tett az Akadémia elé, amelyből tiz alapvető könyv volna jutalmazandó (magyar nyelvtan, irodalomtörténet, Magyarország archaeologiája, története, földrajza, közgazdasága, geologiája, ásványai, florája és faunája). Az Akadémia az abban az időben tekintélyes összeg elnyerésére kész vagy megkezdett müvekre hirdetett pályázatot. Herman már a pályázat kitüzésekor kifejtette és megszólaltatta maga mellett Claus-t és Gegenbaur-t is, hogy szó sem lehet a természettudományok terén lajstromozó, szisztematikai munkákról: kézikönyvek, élő könyvek kellenek. - És a Semsey-pályázat mindmáig meddő - hiszen a legjobb akarattal sem nevezhető eredménynek, hogy az irodalomtörténeti mü pályadijának egy részét kiadták az érdemes Pintér Jenő pompás müvére, az ásványtani pályadijat pedig előlegezték egy kiérdemült emeritált professzornak. Tudományos életünk egyik legnagyobb csapásának egynyelvüségünket tartotta. A magyaron kivül - amit jól kevesen birnak tudósaink közül - még legfeljebb a német nyelvvel birkózunk meg; angol, francia, olasz tudás ritkaságszámba megy. És ez meg is látszik tudományos irodalmunkon, amely teljesen német nyomon jár. "Fiai"-tól egyenesen megkövetelte az idegen nyelvek elsajátitását. A többnyelvüséget a publikálás szempontjából is nyomatékkal hangsulyozta. Amikor 1864ben Kolozsvárra került, már élt az Erdélyi Muzeum-Egylet folyóirata, az Évkönyvek, amelynek addig három kötete jelent meg. Brassai ammanuensise a negyedik kötet szerkesztése közben jelent meg a kolozsvári muzeumnál és legott felvetette a gondolatot: adjanak az Évkönyv közleményeiből idegen nyelvü kivonatot is. Mert "a külföld - igy szól Herman indokolása - különösen Erdélyre nézve a szászságban látja az u.n. Culturtraegert és
fogalma sincs arról, hogy itt magyar tudományos élet is lüktet". Brassai, Szabó Károly, Finály Henrik, Torma Károly gondolkodás nélkül elfogadták az indokolást és megszületett az "Analyse des Inhaltes des Erdélyi Muzeum-Egylet Évkönyvei". Ezt követte azután a Természetrajzi Füzetek meginditásakor a "Revue" mellékelése, majd a kétnyelvü "Aquila" folyóirat. A többnyelvü publikálás kicsiny nemzeteknél valóban létkérdés. Amikor Brehm Alfred, az "Az állatok világa" hires szerzője 1879 tavaszán Budapesten járt, sehogysem akarta elhinni Herman Ottónak, hogy a kékcsőrü ruca (Erismatura leucocephala) nálunk is költ a Mezőségen. Csak a muzeumi pelyhes fiókák győzték meg. "- Hát miért nem publikálja ezt - kérdezte Herman-tól, - hiszen ez nagyszerü! - Régen megtörtént az már. - Hol? - A magyar Akadémiánál. - Magyarul? - Igen! - Hja! akkor el van veszve. Miért nem irnak önök németül? - Én részeméről azért nem, mert többet akarok tudni a németeknél. Mi t. i. mindent tudunk, amit a németek irnak s azon kivül még azt is, amit magyarul irunk s amiről - amint ezt a ruca is bizonyitja - a németeknek fogalmuk nincsen". A szellemes párbeszédnek azonban folytatása is volt. Herman Ottó ragaszkodott a hasábos közléshez: pókmüve és az Aquila minden kötete kéthasábosan jelent meg: magyar és német, esetleg angol vagy francia szöveggel. Ő maga tökéletesen csak a németet birta, de ezt azután csodás tökéletességgel. Tolla és szava egyaránt ura volt a magyarnak és németnek.
Herman Ottó a debreceni Diószegi-Fazekas emlékünnepen (1907)
Herman Ottó 1912-ben
Hogy fájlalta azután, mikor a Természetrajzi Füzetek levetve régi nevét, "Annales" cimü köntösében jobbára már csak magyar nyelvü kivonatokat látott; a közlemények zöme idegen
nyelvü volt. Ebben igazán a nemzeti eszme sérelmét látta, mert "ha a magyar kormány tartja fenn, akár olvassák, akár nem, meg kell irni magyarul" - hiszen e nélkül magyar szakkulturát soha sem tudunk teremteni. Az ő kulturpolitikájának integráns része volt a hazai tehetségek itthontartása is. Amikor Margó Tivadar halálával megürült a budapesti egyetem állattani tanszéke, Herman Ottó a sajtó nyilvánossága utján követelte, hivassék meg az üresedésben levő tanszékre a Heidelbergbe szakadt és Gegenbaur, a modern morfológia uttörő mestere oldalán müködő magyar születésü Haller Béla. Ugyanekkor penditette meg az idegbuvár Lenhossék Mihály hazahivását is - ami azután meg is valósult, amikor Mihalkovics Lajos örökét foglalta el. Szigoruan vett szaktárgyain: az araneologián, madarászaton és néprajzon kivül egyéb térre is elkalandozott, ahol nagy hiányok betöltésére volt szükség. Ez a törekvés vezette, amikor memorandumot dolgozott ki 1897-ben a magyar természetrajzi muzeumról és a nagyszalóki csucson felállitandó tátrai meteorológiai obszervatóriumról, valamint 1893-ban a Balatonon és a magyar Adrián szervezendő biológiai állomásokról. Ő kezdeményezte 1904-ben a nemzeti tudomány példaadásának célzatával Diószegi és Fazekas "Magyar Füvészkönyvének" centennáris jubileumát (1907). "Tiszta magyar kulturát kell teremtenünk - mondta a debreceni emlékmü leleplezésén, 1907. nov. 4.; - ne tévesszük meg magunkat az internacionális mozgalmaktól. Ami hasznos és célszerü a külföldi tudományosságban, irodalomban és müvészetekben, azt átvehetjük, de le kell szürnünk azokat s a magyar szellem zománcával kell bevonnunk". És ugyanez a példaadó törekvés vezette, amikor az 1910. évi nemzetközi zoologiai kongresszustól Dohrn Antal emléke megörökitésére kiküldött magyar bizottságban szerepet vállalt, amikor 1909-ben ott állott a Magyar Adria Egyesület bölcsőjénél, 1905-ben a Magyar Nyelvtudományi Társaság megalakulásánál és 1907-ben, amikor a meggyőződésével ellenkező vágányra siklott Társadalomtudományi Társaságból disszidáltak Magyar Társadalomtudományi Egyesületébe belépett. Herman Ottó kulturpolitikájában mindezekkel egy sorba helyezte az egyetemek kérdését. Parlamenti müködése idején ismételten foglalkozott a magyar egyetemek kérdésével, álláspontját azonban legtisztábban abban a beszédében fejtette ki, amelyet a szegedi Dugonics-Társaság meghivására 1904. november 22-én mondott és amely méltán viseli ezt a cimet: "AZ EGYETEM ÉS A NEMZETI SZELLEM ...Abban a percben, melyben kiejtettem ezt a szót: nemzeti szellem, már tudhatják, hogy én nem a harmadik egyetemnek, hanem a szegedi egyetemnek vagyok embere... Nekem azon kell lennem, hogy azoknak a tapsát vivjam ki, akik nem akarják Szegeden az egyetemet felállitani. Ez valamivel nehezebb feladat, de vállalkozom reá. Eszméim sorrendje a következő: Először vizsgálnom kell mi is tulajdonképpen az egyetem? A mostani ugynevezett modern definició szerint arra való az egyetem, hogy oly tudósokat neveljen, akik a tudományt előbbre viszik. Ez általánosan elfogadott definició, melyet én azonban ebben a formában nem irok alá. Mert aki a tudomány történetével foglalkozott, az nagyon jól tudja, hogy a legkevesebb nagy tudós, aki a tudományt igazán előbbre vitte, az egyetemen termett. Csak ugy termett az is, mint minden nagyság, hogy megvolt rá a külön tehetsége, hogy még akadályokon keresztül is elérte célját és naggyá vált. Az angolok egyik legnagyobb tudósa Faraday könyvkötő legény volt, most az angol tudomány legnagyobb büszkesége. Ohm lakatos mühelyből ment ki s elsorolhatnám egy óráig azokat, akik a karzatról hallgatták a tudományt és utóvégre a katedrára kerültek. A
tudománnyal is ugy vagyunk, mint a müvészettel. - Munkácsy nem volt akadémiai festő, mert akkor elveszett volna, de mint asztalosinas, megtalálta az utat. - És itt is látunk egy szobrot, amelyet Fadrusz alkotott, ki lakatos mühelyből indult. Ez bizonyitja, hogy nem a formális nevelés alkotja meg a tudóst, hanem a benne rejlő valóságos tehetség. S ha ez igaz, akkor azelőtt a kérdés előtt állunk, hogy az egyetemnek mi tehát egyébként a hivatása, mi az egyetem, mert azt tagadni nem lehet, hogy a nagy tudósok az egyetemnek hasznát veszik, annyiban, hogy alkalmat nyujt nekik az eszméik kifejtésére; de ők nem a taposott uton, hanem a magukén járnak, éppen azért viszik a tudományt előre. Tehát nem járnak a mások által kitaposott uton, hanem maguk törnek uj utat. A kérdés most már ez: mi az egyetemnek legnagyobb és legnemesebb feladata a társadalommal szemben?... Az egyetem nevel a nemzet számára erőket, amelyek minden pályán, amely egyetemi oktatáshoz van alkalmazva, vagy amelynek az egyetemi oktatás a feltétele, nevel derék szakerőket, amelyek a társadalom szükségleteit ellátják. Nevel derék orvosokat, nevel derék jogászokat, nevel derék tanárokat, nevel derék papokat, szóval adja a társadalomnak mindazokak az erőket, amelyek nélkül a társadalom nem haladhatna, amelyek nélkül értelmi vezetést nélkülözne. De itt azután ez ötlik fel: hogyha ez ugy van, amint hogy ugy is van, az nem közömbös dolog, hogy miféle erőket küldünk mi az egyetemekről a társadalomba? Mert ha ezek éppen csak tudósok lesznek, hát hiszen jó, ha azok, de minthogy a társadalmat telitik minden ponton, azoknak valami oly tulajdonságuknak is kell lenni, melyet el nem engedhetünk: ezek csak akkor válnak be, ha a nemzeti szellem hatja át egész lényüket! Ne méltóztassanak tartani attól, hogy én most statisztikai apparátussal fogok előállani, mert a statisztika olyan, mint azok a bizonyos gumizsinórok, ki hogy huzza, az egyiket hosszabbra, a másikat rövidebbre, amint céljának megfelel, ugy szolgálnak. Ezen a helyen kényszeritő példákkal és kényszeritő hasonlatokkal fogok élni. Miért nem tette az angol a maga egyetemét Londonba? Az angol egyetemek Oxfordban és Cambridgeben vannak, egészen félre a világváros forgalmától. Miért tette oda? Hogy védje meg az ifjuságot minden olyan befolyástól, amely a nemzeti szellemet csorbitani alkalmas. Ez a példa még nem oly hatalmasan bizonyitó, mint a második. Bismarck után a mostani német császár, II. Vilmos, a legabszolutabb germán, aki talán valaha létezett, aki céltudatosan bánik mindennel, gondosan ügyel arra, hogy minden német legyen és nemzeti. Ő a trónörököst és a többi fiait nem a berlini egyetemre iratta be, mert ez világváros, hova a már megállapodott érett ifjak azért mennek, hogy lássák a világot is, hanem a kis bonni egyetemre iratta be őket, mert nem akarta kivonni az érintetlen német nemzeti szellem befolyása alól. Ezt tagadni nem lehet. És ez a két hasonlat egyenesen odavezet, hogy Magyarországon is oda tartoznak az egyetemek, ahol a nemzeti szellem legerősebben, leghatalmasabban van kifejlődve, ahol él és lüktet. Magyarország közoktatásügyének mostani vezetője, még pedig érdemes vezetője, Berzeviczy Albert dr. eltért elődeinek, mondhatom bizonyos fokig bölcs politikájától, mert azok körülbelül husz éven keresztül azt a politikát követték, hogy ha a városok mentek egyetemet kérni, azt mondták, nincs pénzük reá, tehát a helyről való gondolkodás nagyon időelőtti. És ezek a városok meg is nyugodtak ebben, de Berzeviczy dr. Kassán ahhoz kötötte magát, hogy Kassa legyen a harmadik egyetem helye. Én nem vizsgálom se az eszme menetét, se azokat a belső rugókat, amelyek erre vitték, de ő ezt kimondotta. Én pedig ellent mondok s ellent mondok pedig a nemzeti szellem követelményére való tekintetből. Én nagyon nagyra tartom Kassa előkelőségét, mint a régi kulturának helyét, de hogy törzsökös magyar volna, az nem áll. Ismerem Kassát hatvan esztendő óta és jártam azokkal a kassai fiukkal iskolába, akiket Miskolcra avagy máshová vittek szüleik magyar szóra, mert az intelligencia akkor német volt,
a köznép pedig tót. Nagy dicsősége Kassának, meghajlok előtte, hogy különösen intelligenciája meg tudott magyarosodni, de a nép tót maradt. S hiába, az igazi nemzeti szellem olyan helyütt nem lüktet, épp ugy, mint nem lüktethet Pozsonyban. Kérdem ezért már most: lehet-e harmadik egyetemet egyáltalában alkotni és alkotni most? Ha már a miniszter lekötötte magát, hát akkor tudnia kell, hogy van-e erre már költség is. De én kötve hiszem, hogy miért, azt nem fejtegetem, de kötve hiszem, hogy volna. Mi magyarok pedig fejleszteni nem tudunk, valljuk be, nem értünk a fejlesztéshez. A mi tudós köreink is, ha véleményüket akarjuk hallani, az egyetem megalkotására nézve, rögtön előállanak a strassburgi egyetemmel: hogy olyan kell nekünk is. Csakhogy Strassburg egy demonstráció a németek hatalmas császára részéről, aki a franciákat lenyügözte és óriási pénzzel alkotott egyetemet, hogy tüntessen vele. Szüksége nem volt reá, mert Németországnak megvannak az egyetemei, amelyek Németországnak csakugyan erőket nevelnek, tehát tüntetni akart. A tüntetéshez hatalom kell és a tüntetéshez pénz kell s ez pedig nekünk nincs. Valljuk be, hogy tényleg nincs. Tehát milyen példa és micsoda irány követendő reánk nézve? Fejleszteni kell az egyetemet, fejleszteni kell, ugy mint minden régi egyetem fejlődésnek az eredménye. Ezt tagadnunk nem lehet. A szükség szerint lassankint és fejlődő irányt követve az egyetemet fel lehet állitani és ehhez azonnal hozzá is kell fogni. Felhozok egy érvet, ami ellen feltámadni lehetetlenség. Ez az érv a következő: A temesvári kulturünnepen, a muzeumok és könyvtárak országos szövetsége gyülést tartott, annak elnöke pedig nem kisebb ember, mint dr. Wlassics Gyula, aki majdnem egy évtizeden át Magyarország közoktatásügyi minisztere volt. Ő ott elmondott egy tételt, amelyet a sajtó csodálatos módon elszalasztott, de engem és minden igaz embert, aki a magyar kulturáért lelkesedik, csakugyan megdöbbentett. Ez a következő volt: »Ne áltassuk magunkat, ne legyünk hypokriták bizonyos állitásainkban. Amidőn én felelősségteljes helyemet elfoglaltam, megdöbbentem attól a rettenetes tapasztalástól, hogy a magyar elem beiskoláztatás tekintetében a harmadik helyen áll«.[13] Hogy a nemzetiségek, hogy Németországban a Schulverein micsoda ujjongással fogadták e vallomást, azt elmondani felesleges. Mert hiszen törekvésük az, hogy rábizonyitsák a magyarra, hogy alatta áll a nemzetiségeknek kultura tekintetében; azzal érvelnek a magyarsággal szemben folytonosan. És ha ez igy áll, hát milyen áldozat az, melyet nekünk nem kellene rögtön meghoznunk, hogy ezt a borzasztó állapotot megszüntessük. De ha ennek az okát vizsgáljuk, hát akkor minden rabulisztika nélkül a tiszta valóság az, hogy Magyarország közoktatásügyi kormányzata a legujabb időkig egyáltalában el volt hibázva. Az irány nem volt helyes, az irány nem volt jó. És mi volt az irány? A hibás irány az volt, hogy a nemzetiségeknek fészkelődését ugy lehet lehetetlenné tenni, hogy ha a középiskolákat mind a nemzetiségi helyekre tesszük. És tényleg mind a nemzetiség lakta vidékekre tették intézményeiket. Ennek a következménye pedig az lett, hogy a szinmagyarság, mely ennek a nemzetnek gerince, középfoku oktatás nélkül maradt! Oda állok én nem csak Szegeden, hanem mindenütt az országban, annak legtöbb helyén és kérdem: mutassanak meg nekem egyetlenegy oláhot, tótot vagy szászt, akit az állami iskola jó magyarrá változtatott volna. Olyan nincs! Hát már most ha ez igy van és fájdalom igy van, nincs késni való időnk, hogy ezt a szerencsétlen viszonyt megváltoztassuk. És ekkor Kassára akarják tenni a harmadik egyetemet? Tehát még mindig azt az irányt akarják követni, nem a szinmagyarság kellő közepébe akarják tenni a harmadik egyetemet, mely kétségkivül hivatva van oly, a nemzeti szellemtől átitatott erők nevelésére, amelyekkel azután minden szak terén be lehet hálózni az egész nemzetet? Megmaradnak a régi csapáson, odateszik, ahol nincs szinmagyarság!? Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Ez a szó véghetetlen fájdalmas és egyszersmind
véghetetlen komoly. Mi ezt az államot csak ugy tarthatjuk meg, ha gazdaságilag, értelmileg minden viszonylatban az erőt a tiszta hamisitatlan magyarságra fektetjük. Ezt tagadni nem lehet. Én jól tudom, hogy azok, akik ellenkező véleményben vannak, mert vannak, azt fogják mondani: de hát eredet szerint Szeged sem abszolut tiszta magyar, mert a multban Szeged kapott német és rác elemeket. Igen, kapott és ha elindulok a nevek után, ki is tudom őket mutatni, de egy nagy igazság az, hogy a törzsök mindig abszolut tiszta szinmagyar volt, amely az összes beszármazott elemeket magába olvasztotta és ugy, hogy csak a nevek maradtak meg, mert beolvasztotta még anthropologiai jegyek szerint is. Én kimutathatom, hogy minden szegedi ember anthropologiai jegye az ő-zéstől ered. Mi legyen most a tanulság? Az a tanulság, hogy ide kell tenni a törzsökös magyarságba az intézményeket. Nem oldott kévével e nagy föladat megoldásának nekimenni, hanem összetömörülve, szellemileg kimüvelve, hatalmassá téve a fajt, hogy a központi Magyarországból kisugározva, olvassza magába az összes elemeket. Ez a magyarság jövője. Mondok én még egy hasonlatot és ezzel be is végezem, amit mondani akartam. A hasonlat a következő: Az egyetemeknek neve, latin becéző neve »alma mater«, édes anya, azaz a tudományok édes anyja, a legfőbb döntő nevelés anyja. Fogadjuk el a hasonlatot emberi tekintetből. Melyik az igazi édes anya? Az igazi édes anya az, aki a gyermekét nem neveli a szó modern értelmében, hanem aki emlőjét nyujtja neki és az igazi anyatejjel neveli fel. Mert az anya akkor forrad össze gyermekével, akkor ruházza rá egész lényét, az élet irányát avval az édes igazi anyatejjel. De a modern anyaság elpártolt a régi anyaságtól, a modern anyaság sterilizált tejet és emlő helyett üveget nyujt a gyermeknek. Elszakad éppen azzal a szervével a gyermek nevelésétől, mely a legdicsőbb és a gyermeket igazán a család tagjává teszi. Az alma maternek ennek a központi magyarságnak kell lenni, mely nem sterilizált tejjel, mint a nemzetiségek közé ékelt tanodák, hanem azzal az igazi nemes magyar anyatejjel neveli Magyarország jövő nemzedékét. Igen tisztelt hölgyeim és uraim! Nem a tapsok aratása hozott ide, hanem az, hogy idegen nevem dacára igazi édes anya nevelt és mióta eszmélek, mindig csak egy eszmém van, a magyarság kifejtése, erősbitése. Én nem megyek a nemzeti eszméről »in partibus infidelium« prédikációt tartani, mert az falra hányt borsó és semmi egyéb. Egész szivvel, egész lélekkel ott kell a magyarságot fölvilágositani, ahol igazán él, ahol igazán érez! Ott kell erőssé, sugárzóvá tenni és ezért én, aki Szeged népének szellemét ismerem, azért szállok harcba, hogy a harmadik egyetem, ha igazán ép és egészséges kulturpolitika van ebben az országban, másutt mint Szegeden, nem lehet." Borotvaéles kulturpolitikai megkülönböztetéseinek hü tükre az a cikke is, amelyet még 1872ben irt a Magyar Polgár-ba az egyetem és a muzeum kérdéséről. A muzeum megalapitása a társadalom, fejlesztése az állam feladata, de nem olyan formában, mint ahogy tervbe volt véve, hogy t. i. a muzeum az egyetembe beolvasztassék, mert a muzeum feladata adott terület viszonyainak konstatálása, az egyetemé pedig a megállapitott tantételek módszeres átültetése. És ehhez a kulturpolitikához, amely irtózott a frázisoktól, hozzátartozott a szakadatlan és akadályt nem ismerő munka - minden téren. A maga részéről ezt is megtette. A természettudományok igazságainak hirdetéséhez nem elég a toll és a szó: rajzón és ecset is kell hozzá. Illusztrátor, szakmunkákra is beváló azonban a 70-es évében még külföldön is kevés akadt - itthon éppen senki. A Herman Ottó keze vállalkozott a hiátus pótlására:
illusztrálta nemcsak saját, de a mások müveit is. (Horváth Géza bodobács-monográfiáját, Frivaldszky János dolgozatait stb.) és rajzolt nemcsak állatot és néprajzi tárgyakat, de festett növényt is (Janka: Iris balkana, Természetrajzi Füzetek I. k. 14. tábla Athamanta Haynaldi u.o. 7-8 tábla). Acélos kezének biztos vonása még szélhüdése után is visszatért: csak halála előtt néhány héttel is megrajzolta a Magyar Nyelv egyik cikkéhez (XI. k. 1915-16.) a zurboló fát. De saját müvei illusztrálásába is befogott, ránevelt olyan müvészgárdát, amilyennel kevés nemzet dicsekedhetik. Nécsey pillangói, Koszkol ősfoglalkozási aquarelljei, Vezényi néprajzi rajzai és Csörgey madárképei diszei a nemzetközi irodalomnak és müvészetnek is. Gondossága, figyelme kiterjedt a javitásra nem szoruló kézirat tetszetős alakjától és preciz illusztrációktól a tipográfiai részletekig és a könyvkötés módjáig - de a legszigorubb talán a nyelvben volt. Fodor József, az Egészség-et meginditó orvosprofesszor, Herman Ottó, Szily Kálmán és Csapodi István, a szemorvos: négyüké az érdem, hogy ma már magyarul lehet tudományt müvelni. Ők tisztitották meg a magyar tudományos münyelvet azoktól a nyelvujitási szörnyszülöttektől, amelyek évtizedeken át bénitották meg irodalmunkat. Herman Ottó elismerten egyik legnagyobb müvésze a magyar nyelvnek. Aki a "Magyar Halászat Könyvé"-nek leiró fejezeteit vagy a madarak hasznáról és káráról irt kis könyvét olvasta - hogy cikkeiről, egyéb müveiről ne is szóljunk - annak mindenkor fülébe csengenek azok a tőrülmetszett, zamatos magyarsággal megirt mondatok, amelyeknek mindeddig nyomába sem lépett senki. Ezekkel érte el a legnagyobb, a legmaradandóbb hatást. És e hatás magyarázata nagyon egyszerü: ő mindig a nép ajkáról meritette nemcsak tárgyát, de nyelvét is és az ellesett szavak, szókötések, szólásmódok tömkelegéből a nyelvmüvész intuiciójával meg tudta ragadni a legjobbat, a legtalálóbbat, a legcsengőbbet. Amikor pókmüvén dolgozott, a magyar takácsoktól kölcsönzött mesterszavakat a pókok szövő-fonó szervének és hálókötésének megnevezésére. Pungur Gyula tücsökmonográfiájának müszótári részében is segédkezett. Ezrekre rug azután azoknak a szavaknak a száma, amelyeket az ősfoglalkozást üző: halászó és pásztorkodó magyarság ajkáról vitt be az irodalomba és mentett meg az enyészettől. Igazi ősforrást, bőven bugyogót fakasztott meg az ősfoglalkozások fölismerésével (a szót magát is ő teremtette meg) és e forrásból hozzá méltóan még csak Tömörkény István, a Dugonics Könyvtár egykori igazgatója, Malonyay Dezső, a "Magyar nép müvészetének" müvészlelkü szerzője, mindketten már sirba szállottak - és Móricz Pál, a magyar puszta mélabus tárogatósa meritettek. Majd minden nagyobb müvéhez mesterszótárt is csatolt, amelyben az irodalomra nézve uj szavak tömör, de világos definicióját megadja. A természetvizsgáló és ethnographus Herman Ottó müködése a magyar nyelv mezején is határkövet jelent.
MÉRFÖLDKÖVEK Verba volant... A tudós pályájának mérföldkövei az irodalmi alkotások. Vegyük sorra Herman Ottó legnagyobb alkotásait: 1876-79ben
jelenik meg "Magyarország pókfaunája" három kötetben 656 oldalon, tiz táblával, magyar és német nyelven.
1885-ben
rendezi az országos kiállitás halászati anyagát és megirja az Ősi nyomok-at.
1887-ben
adja ki "A magyar halászat könyvét" két kötetben 860 oldalon, 300 képpel és 21 táblával.
1888-ban
jelent meg "A halgazdaság rövid foglalatja" 205 oldal, 43 képpel.
1891-ben
jelent meg Petényi János S. életrajza magyar és német nyelven, 128 oldalon, 2 táblával.
1891-ben
szervezte a II. nemzetközi ornithológiai kongresszust.
1893-ban
adta ki norvégiai utleirását "Az északi madárhegyek tájáról" 580 oldalon, 75 képpel és 3 táblával. Ugyanebben az évben szervezte meg a Magyar Ornithologiai Központot.
1895-ben
jelenik meg "A madárvonulás elemei Magyarországban 1891-ig" 238 oldalon (németül 216 oldal).
1896-ban
rendezi a millennáris kiállitás halászati és pásztoréleti csoportját és 1898-ban megjelenik ennek alapján "Az ősfoglalkozások. Halászat és pásztorélet" cimü müve 122 oldalon, 57 táblával.
1899-ben
"A magyar ősfoglalkozások köréből" cimü füzete 96 oldalon, 61 rajzzal és 2 táblával.
1901-ben
közismert népszerü müve "A madarak hasznáról és káráról" 280 oldalon, 100 képpel; második kiadás 1904. 326 oldal. 105 képpel; harmadik kiadás 1908-ban 398 oldalon, 138 képpel és 4 táblával; negyedik kiadás 1912-ben.
1903-ban
ugyane mü német kiadása "Nutzen und Schaden der Vögel" 348 oldalon, 100 képpel. Ugyanez évben: "A magyar nép arca és jelleme" 209 oldalon, 11 táblával és 45 szövegrajzzal.
1907-ben
"Az 1902. évi nemzetközi madárvédelmi egyezmény és Magyarország", 226 oldalon és angol kiadása: "The international Convention for the Protection of Birds concluded 1902 and Hungary", 246 oldalon.
1909-ben
jelent meg népszerü madármüvének angol kiadása: "Birds useful and Birds harmful" cimen J. A. Owen forditásában 384 oldalon és ugyanez évben élete tervezett főmüvének előtanulmánya: "A magyarok nagy ősfoglalkozása. Előtanulmányok" cimen, 432 oldalon, 43 képpel és 11 táblával.
1914-ben
jelent meg ugyane mü mesterszótára: "A magyar pásztorok nyelvkincse" 812 oldalon, 6 képpel.
Csupán itt felsorolt könyveinek oldalszáma 5940. Ehhez járul a bibliográfiai jegyzékbe felvett 1140 cikk stb. Cimet, rangot sohasem keresett, de özönével kapott: a magyar föld és Európa hegkülönbözőbb társulatai soraikba iktatták. Ime ezek időrendben: 1869:
a Siebenbürgischer Verein für Naturwissenschaften rendes tagja,
1875:
a Magyar Természettudományi Társulat rendes s 1880-tól haláláig választmányi tagja,
1876:
a k. k. zoologisch-botanische Gesellschaft in Wien rendes tagja,
1876:
Verein deutscher Naturforscher Danzig kültagja,
1879:
a törők Medzsidje rend parancsnoka,
1884:
a zentai függetlenségi párt tb. tagja,
1891:
a Magyar Néprajzi Társaság rendes, majd 1909 óta tb. tagja,
1892:
a Magyar Néprajzi Társaság elnöke,
1893:
Anthropologische Gesellsdhaft in Wien rendes tagja,
1894:
Verein Vergnügter Vogelfreunde in Rositten an der Kurischen Nehrung tb. tagja,
1894:
Tiszafüred és vidéke régészeti egyletétnek tiszteletbeli tagja,
1895:
Ornithologischer Verein in Wien tb. tagja,
1896:
az ezredéves kiállitás történelmi csoportjának zsürije külön oklevélben fejezi ki elismerését az ősfoglalkozási kiállitás fölött,
1898:
Ornithologischer Verein München tiszteletbeli tagja,
1899:
Deutscher Verein zum Schutze der Vogelwelt külső és lev. tagja,
1899:
a párisi III. nemzetkőzi ornithológiai kongresszus védnöki biz. tagja,
1900:
a francia becsületrend lovagja,
1900:
Deutsche Ornithologische Gesellsahaft (Leipzig) tb. tagja,
1900:
Ornithologische Gesellschaft in Bayern tb. tagja,
1900:
Soproni állatvédő egyesület tb. elnöke,
1901:
Nagyszebeni Erdélyrészi természettudományi egyesület lev. tagja,
1902:
Kőszegi állatvédő egyesület tb. tagja,
1903:
meghivott tagja a Magyar Tudományos Akadémia rovásirás bizottságának,
1903:
a Magyar Iskola Egyesület Andrássy emlékérmének tulajdonosa,
1905:
Österreichischer Bund der Vogelfreunde in Graz tb. tagja,
1905:
Magyar Nyelvtudományi Társaság rendes és választmányi tagja,
1906:
Szentgotthárd és vidéke állatvédő egyesülete tb. tagja,
1906:
Berliner Gesellschaft für Anthropologie, Ethnologie und Urgeschichte levelező tagja,
1906:
Országos függetlenségi és 48-as párt tb. tagja,
1906:
a Magyar Természettudományi Társulat Szily Kálmán emlékérmének tulajdonosa. A vele járó 2000 koronás emlékjutalomból 500-500 koronás alapitványt tesz a maga és felesége nevére, 1000 koronát pedig a Társulat rendelkezésére bocsát.
1907:
pozsonyi orvos-természettudományi egylet lev. tagja,
1907:
a budapesti egyetemi természetrajzi szövetség tb. tagja,
1907:
m. orv. és termvizsg. XXXIV. vándorgy. (Pozsony) lev. tagja,
1908:
az Országos Állatvédő Egyesület és az Állatvédő Egyesületek Országos Szövetsége tb. tagja,
1908:
a Borsod-miskolci közmüvelődési és muzeum-egyesület tb. tagja,
1909:
Royal Society for the Protection of Birds tb. tagja,
1909:
Pozsonyi állat- és madárvédő egylet tb. tagja,
1910:.
The South African Ornithologists Union tb. tagja,
1910:
Aradi Állatvédő Egyesület örökös tagja,
1910:
Magyar Földrajzi Társaság tb. tagja,
1910:
Erdélyi Muzeum-Egyesület tb. igazgatósági tagja,
1910:
Erdélyi Nemzeti Muzeum állattárának tb. igazgatója,
1910:
Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató Szakosztályának tb. tagja,
1912:
Lipótvárosi Kaszinó irodalmi dijának tulajdonosa,
1912:
Wahrmann-dij nyertese,
1913:
A helsingforsi Finn-Ugor Társaság (Suomalais-Ugrailenen Sewa) tiszteletbeli tagja.
BIBLIOGRÁFIA A következőkben Herman Ottó könyveinek, értekezéseinek, cikkeinek, beszédeinek, nyomtatásban megjelent leveleinek cimeit, valamint a Herman Ottó-ra vonatkozó irodalmat közlöm. A kolozsvári évek (1864-1872) alatt irott hirlapi cikkeit a kolozsvári egyetemi könyvtárban gyüjtöttem össze; a többi részben saját gyüjtésem, részben a Nemzeti Muzeum könyvespolcairól került ki. A bibliográfiát könnyebb áttekinthetősége céljából nem időrendben, hanem tárgykörök, illetve szerzők szerint csoportositva adom. Az első és nagyobb rész Herman Ottó irásait, beszédeit tartalmazza 15 csoportba foglalva; minden tárgycsoporton belül időrendben haladok. A tárgycsoportok a következők: I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV. XV.
Pókászat - Araneologia Rovartan - Entomologia Madártan - Ornithologia Egyéb állattan - Zoologia Növénytan - Botanika Gazdaság, ipar Uti rajzok Természeti képek Állatvédelem Néprajz - Ethnographia Vegyes cikkek, levelek Humor Politikai cikkek, képviselőházi beszédek Kulturpolitika Arcképek - Életrajzok
A bibliográfia második részében a Herman Ottó-ról szóló és vele szorosan kapcsolatos irodalmat sorolom fel és pedig a szignált könyveket, tanulmányokat, cikkeket szerzőik neve sorrendjében, a névtelen cikkeket időrendben. Minden cim sorszámozva van; a cim után zárójelben közölt szám a vele szorosan összefüggő cimre utal, polemikus cikkeknél pl. a tézis és antitézisre, politikai cikkeknél a rájuk vonatkozó képviselőházi beszédre stb. A bibliográfia első részében a cim előtt álló * illusztrációt jelent; a Herman Ottó-ról szóló, második részben * arcképet, ** karikaturát, + necrologot jelent. Dült betükkel csupán Herman Ottó önállóan megjelent kiadványainak cimeit szedettem. A kerek félévszázadot felölelő bibliográfia teljességére tőlem telhető gondot forditottam, aki azonban ismeri a bibliográfiai munka nehézségeit, bizonyára elnéző lesz esetleges hiányaiért. A szakfolyóiratoktól különböző revue-kig és napilapoktól a szépirodalmi lapokig és képviselőházi naplókig sok száz kötet fordult meg kezemben; a leggyakrabban előfordulók cimeit a következőképpen röviditettem: A. B.H. B.Sz.
= Aquila, a Magyar Ornithologiai Központ folyóirata = Budapesti Hirlap = Budapesti Szemle
E. E.M.É. F. F.L. M.Ny. Nyr. M.P. T.F. T.T.K. V.U.
= Egyetértés = Erdélyi Muzeum-Egylet Évkönyvei és ennek német kivonata: Analyse E.M.É. = Függetlenség = Fővárosi Lapok = Magyar Nyelv = Magyar Nyelvőr = Magyar Polgár (Kolozsvár) = Természetrajzi Füzetek, a Magyar Nemzeti Muzeum folyóirata = Természettudományi Közlöny = Vasárnapi Ujság
I. PÓKÁSZAT - ARANEOLOGIA 1. 2. 3. 4. 5.
6. 7. 8. 9. 10. 11.
12. 13. 14. 15. 16.
Adatok Erdély pókfaunájához I. - E.M.É. III. 1864-65. 129-131. Notiz über das Konservieren der Spinnen - Venhandl k. k. zool. bot. Ges. Wien XV. 1865. 490. *A pók és müvészete (4 kép) - Kolozsvári népnaptár 1866. 146. Jelentés az erdélyi pókféle állatok megismertetése ügyében - Magyar orvosok és term. vizsg. XI. nagygyülésének munkálatai 271. *Adatok Erdély pókfaunájához. II. Vizsgálatok a pókok (Araneae) ivarmüködése körül. Liniphia resupina Wider, Agelena labyrinthica Schaeffer (1 tábla) - E.M.É. IV. 1866. 38-47. Beiträge zur Araneidenfauna in Siebenbürgen - Analyse E.M.É. IV. 1866. VI-XI. *Über das Sexualorgan der Epeira quadrata Walk - Verhandl. k. k. zool. bot. Ges. Wien. XVIII. 1868. 923-930. Beiträge zur Kenntnis der Arachnidenfauna Siebenbürgens - Verh. u. Mitteilung. siebenb. Ver. f. Naturw., Hermannstadt XX. 1871. 23-29. A szövők nagymestere. Előadás Kolozsvárott 1873. febr. 2. Ismerteti Jónás: M.P. 1873. febr. 5; Kelet (Kolozsvár) 1873. febr. 4. (1549) A magyarországi pókokról. Előadás 1875. ápr. 14. - T.T.K. VII. 1875. 213. *A pókról, a szövés-fonásról és szerepéről a természet háztartásában - u.o. VIII. 1876. 177-194. Előadás 1876. jan. 7. Ellenőr, A Hon jan. 8; átvette Hankó-Szterényi: Természettudományi Olvasmányok 1890. 51-67. *Magyarország pókfaunája I. k. Általános rész Bpest, 1876. XIX. 119 old. 3 tábla, II. k. A rendszer 1878. V. 100 old. 3 tábla, III. k. Leiró rész 1879. XIX. 394 old. 4 tábla A Term. Tud. Társ. kiadványa. Félhasábosan német szöveggel: Ungarns Spinnen-Fauna I. Bd. Allgemeiner Teil, II. Bd. Das System, III. Bd. Beschreibender Teil Ismert.: Thonell és Koch: T.T.K. VIII. 1876. 62; Kossuth L. u.o. 291-292; XXVI. 1894. 173-174; Zool. Jahresbehricht 1879. 450, 454; A Hon 1875. dec. 27., 1878. jan. 29. (1312, 1317, 1325, 1509) A pókok repülése - V.U. 1876. 2. Über Thysa pythonissaeformis Kempelen - Verhandl. k. k. zool. bot. Ges. Wien XXVIII. 1878. 471-472. A pókok körül tett ujabb észleletekről. Előadás 1878. dec. 18. - T.T.K. XI. 1879. 123. A pókok (Cytigradae, Lycosidae) száláról - u.o. XX. 1888. 443. A tavaszi ökörnyálról - u.o. XXX. 1898. 389.
II. ROVARTAN - ENTOMOLOGIA 17. 18. 19. 20. 21.
22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38.
39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51.
Kártékony rovarok. Előadás 1865. nov. 8. - E.M.É. III. 1864-65. 134. Beobachtungen über Podura - Verh. k. k. zool. bot. Ges. Wien XV. 1865. 490. Weitere Beobachtungen über Podura - u.o. XV. 1865. S. B. 25-26. Lepidopterorum transilvanicorum catalogus - E.M.É. IV. 1866. 3-17; V. 1869. 30-32. *Erdély bőr- és egyenesröpüi (Dermaptera et Orthoptera) (1 tábla) - u.o. V. 1869. 105112. *Die Dermapteren und Orthopteren Siebenbürgens - Analyse E.M.É. V. 1869. XIIIXIV; Verhandl. u. Mitteil. siebenb. Ver. f. Naturw. Hermannstadt XX. 1871. 23-29. Die Decticiden der Brunner von Wattenwyllschen Sammlung (4 Taf.) - Verhandl. k. k. zool. bot. Ges. Wien XXIV. 1874. 192-210. Sáskajárás 1875-ben - T.T.K. VII. 1875. 405-408. A phylloxera-kérdéshez - u.o. 431-435. A sáskák hangszervéről - u.o. 483-484. Tücskök-bogarak (Mocsáry Lajosnak "A rovarvilág zenészei" c. cikkére) - F.L. 1875. 270. sz. Az élősdiség kérdéséhez - T.T.K. VIII. 1876. 14-19. A tölgy phylloxerája (Balbiani vizsgálatainak ismertetése) - uo. 66-67. Az élősdiség kérdésében - u.o. 97-103. A skorpió mérgének hatásáról - u.o. 119-120. A phylloxera-kérdéshez - u.o. 201-205. *A kolumbácsi légyről - u.o. 236-239. *A rét zenevilágából - u.o. 297-313. Egy kártékony rovarról (Anisoplia lata Erichs) - u.o. 348-357. A kártékony rovarok kérdéséhez - u.o. 474. Phyloxera-sáska. (Válasz az ismert Deininger és Hechtl uraknak) - Ellenőr 1876. nov. 26., dec. 6. Phylloxera-ügy - u.o. nov. 28. dec. 22. (1212, 1227, 1361) *Korcs bogarak (1 tábla) - T.F. I. 1877. 22-23. Beitrag zu den Difformitäten bei Coleopteren - u.o. 52-53. A phylloxera ügye, tekintettel a Poncsován végrehajtott irtásokra. A magyar képviselőház pénzügyi bizottságának 1877. márc. 15. tartott üléséből - Bpest, Franklin 1877. 8°, 12 old; T.T.K. XI. 1879. 464-484; E. 1877. márc. 16., A Hon, Ellenőr márc. 16; Politikai Ujdonságok márc. 21; E. 1879 okt. 26. Ujabb vizsgálatok a tücsök hangszerve körül - T.T.K. X. 1878. 273-275. Acinopus ammophylus - T.F. II. 1878. 60-61. A phylloxera ügyében - T.T.K. XI. 1879. 449-463. Javaslatok a phylloxera elterjedése ellen és az általa ellepett területeken teendő szőllőmüvelési kisérletek ügyében - u.o. 464-467. Phylloxera a homokban - u.o. XII. 1880. 477-478. Felirat a phylloxera ügyben (Than K. és Wartha V.-vel együtt) - u.o. 229. A phylloxera Magyarországon. Egy kis történelem a jövő hasznára - u.o. 249-260. *Szervezkedjünk, küzdjünk a phylloxera ellen - u.o. 329-339. A phylloxera elleni védekezéshez - u.o. 400-401., 477-478. *A Göthe-féle "ellentálló" szőllőfajok (3 kép) - u.o. 359-362. *A szőllő nemesitéséről - u.o. 401-402. *A phylloxera. Vészkiáltás a magyar szőllők érdekében (1 tábla, 1 rajz) - Bpest, 1880. 24 old. 2. kiadás; Politikai Ujdonságok 1880. 50. sz. A filloxera ügyben (Levél a szerkesztőhöz) - E. 1880. nov; Nyirvidék, Szabolcsmegyei Közlöny dec. 5.
52. 53. 54. 55. 56. 57. 58.
Trochilium apiforme. Egy hermafrodita - T.F. V. 1881. 194-196. Trochilium apiforme, ein Hermaphrodit - u.o. 275-277. *Az átalakulások világáról (68 kép) - Népszerü Természettudományi Előadások Gyüjteménye 26. füz. Bpest, 1881. Term. Tud. Társ. kiadv. 104 old. Előadás 1881. jan. 28., febr. 4. T.T.K. XIII. 1881. 394. Tortrix pilleriana és Rhynchites betuleti - T.T.K. XIII. 1881. 318. Hymenoptera nova vel minus cognita in collectione Musaei Nationalis Hungarici a Doctore J. Kriechbaumer Macenti descripta - T.F. VI. 1882. 197. Eine wunderliche Publikation. Antwont an Herrn Dr. Speyer - Entomolog. Nachrichten IX. 1883. 197-199. (1482) Nécsey István festett pillangói - T.T.K. XXVII. 1895. 329. A hortobágyi sáskajárás biológiai tanulságai - u.o. XLII. 1910. 305-313. Előadás márc. 4. - Állattani Közl. IX. 51. (232, 240) vö. 238-240. III. MADÁRTAN - ORNITHOLOGIA
59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78.
Falco subbuteo Linné - E.M.É. III. 1864-65. 84-86., 132. Szerkesztői észrevétetek gróf Lázár Kálmán "Kétes távoztyu" c. cikkére Brassai Sámuellel - u.o. 73-76. A Mezőség szárnyasai és költözködésük - Vadász és Versenylap XVI. 1872. 182-183, 189-191, 197-199. *Erismatura leucocephala (Linné) a magyar ornisban (2 tábla) - Mathem. Term. Tud. Közlöny. Bpest, Akadémia X. k. 10. füz. 151-161. A magyar madárvilág ezidei vendége (Pastor roseus L.) - T.T.K. VII. 1875. 263-267. A méh egyik ellensége - u.o. VIII. 1876. 362-363. A kánya, a varju és a mezei egér. Adat a mezőgazdaság állattanához - u.o. 457-461. (370) Madártani monstruozitások - u.o. 484. Saskeselyü és keselyü - u.o. IX. 1877. 177-183. Éles határok a madarak elterjedésében - T.F. I. 1877. 8-9. Verbreitungsrenzen der Vögel - u.o. 49-50. Megjegyzés dr. Bartsch Samunak "Korcscsőrü seregély" c. cikkére - u.o. 76-77. Bemerkung zum Artikel "Sturnus vulgaris mit difformem Schnabel" von Dr. Bartsch u.o. 119. *Korcscsőrü madarak (1 tábla) - u.o. 74-76. Vögel mit difformen Schnäbeln - u.o. 116-118. A magyar madártan irodalma - u.o. II. 1878. 80-88. Ungarns ornithologische Literatur - u.o. 173-174. *Torzcsőrü varju (Corvus cornix L.) (1 tábla) - u.o. 93-94. *Nebelkrähe mit difformem Schnabel (Taf. 1) - u.o. 176. *Az állatélet mint munka, kifejtve főképen a madárvilág munkás rajaiból - T.T.K. XI. 1879. 1-15, 40-50, 88-104. *Xema Sabinii Leach., a magyar madárvilágban (1 tábla) - T.F. III. 1879. 92-95. Xema Sabinii Leach., deren Vorkommen in Ungarn - u.o. 184-185. Egy kép hazánk madárvilágából - T.T.K. XII. 1880. 1-9. A fecskék elszaporodását korlátozó természeti tényezők - u.o. 286. *A nagy ut. A madárvilág tavaszi mozgalma alkalmából (1 tábla, 2 rajz) - Népszerü Természettudományi Előadások Gyüjteménye. III. k. 15. füz. Bpest, 1880. 43. old. (359) Az uj éneklő madárról - F. 1881. jan. 19.
79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93.
94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107.
A nagykanizsai felakasztott veréb - T.T.K. XIV. 1882. 309. *Szárnyas vendégünk (Syrrhaptes paradoxus Pall) - u.o. XX. 1888. 209-222. (84) Jelentés az 1888 év nyarán Norvégia északi részére tett utról - u.o. 369, 480. Vélemény Teschler György hajnalmadaráról - u.o. 443. Helyreigazitás (Xema) - T.F. XII. 1888. 164. Berichtigung - u.o. 214. A pusztai talpastyuk és a madárvonulás - T.T.K. XXI. 1889. 18-21. (80) Madártani elemek szépirodalmunk főbb forrásaiban - u.o. 54-58. A kakas korai kukorékolása - u.o. 85-86. A fülemilék éneke - u.o. 86. A madarak megfigyeléséről - u.o. 199. A czerkó (Sterna hirundo) mint sáskapusztitó - u.o. 385. *Az északi sarkkör madáréletéből - u.o. Pótfüzetek 1-20. Entgegung (auf die Berichtigung von Tschusi und Dalla Torre im Ornis 1889. Heft 4.) - Bpest, Franklin 1890. 6 old. (1528) Egy ősmocsárról - T.T.K. XXIII. 1891. 1-11. A madarak költözése. Az első megérkezés idejéről Magyarország területén - T.T.K. XXIII. 1891. Pótfüz. 97-117. Über die ersten Ankunftszeiten der Zugvögel in Ungarn. Frühjahrszug - Vorbericht für den II. internat. ornithol. Kongress. Budapest, Franklin 1891. 4°, 31 o. A madár a magyarság fölfogásában - Emlékkönyv a Kir. Magyar Természetudományi Társulat félszázados jubileumára, Budapest, 1892. 331-352. Főjelentés - Compte Rendu II. internat. ornith. Kongress. Bpest, 1891. Szerk. H. O. Bpest, 1892. 1. Hivatalos rész. Partie Officielle 227 old. II. Tudományos rész. Partie scientifique 238 old. 4°. Magyar Ornithologiai Központ - T.T.K. XXVI. 1894. 49. Aquila, a magyar ornithologiai központ folyóirata. Szerk. H. O. I. 1894. XXI. 1914. Ismert. B.Sz. LXXIX. 157. Megnyitó - A. I. 1894. 1-8. Vorwort - u.o. A füsti fecske (Hirundo rustica L.) tavaszi vonulásáról. A jelenség egészének vázlata u.o. 9-28. Der Frühlingszug der Rauchschwalbe. Eine Skizze der Gesamterscheinung - u.o. Nemes Middendorff Ernő madárköltözködési adatsorozatai és adatai - u.o. 28-35. Ernst von Middendorffs Daten und Serien über den Zug der Vögel - u.o. Blasius, Rudolf dr.: A költözködő madarak első érkezési ideje Braunschweig körül u.o. 36. Dr. Rudolf Blasius: Erste Ankunfszeiten der Zugvögel in Braunsshweig - u.o. A füsti fecske vonulási sebessége - u.o. 61. Der Zugflug der Rauchschwalbe - u.o. Numenius tenuirostris Vieill - u.o. 62. A vonulási röpülés sebessége és magassága - u.o. 135. Geschwindigkeit und Höhe des Zugfluges - u.o. A füsti fecske nagy utjáról - T.T.K. XXVI. 1894. 113-121; XXVII. 1895. 47. Az első év. A Magyar Ornith. Közp. müködése 1894-ben - A. II. 1895. 1-3. Das erste Jahr. Die Tätigkeit der Ung. Ornithol. Centrale im Jahre 1894 - u.o. A füsti fecske teleléséhez - u.o. 88. Zur Überwinterung der Rauchschwalbe - u.o. *Svaerholt madárhegye - u.o. 97-110. *Der Vogelberg Svaerholt - u.o.
108. 109. 110. 111. 112. 113. 114.
115.
116. 117. 118. 119. 120. 121.
122. 123. 124. 125. 126. 127. 128. 129. 130. 131. 132.
A gólya átvonulása általános szempontból - u.o. 167. Der Zug des Storches von univensalen Standpunkte - u.o. A madárvonulás ügyében - u.o. 182. In Sachen des Vogelzuges - u.o. A hajnalmadárnak Nyustyalikéren való előfordulásáról - T.T.K. XXVII. 1895. 54. Anas boschas fán fészkeléséről - u.o. 110. A füsti fecske Afrikában - u.o. 556. A füsti fecske tavaszi vonulása - Erdészeti Lapok XXXIV. 1895. 628-660. *A madárvonulás elemei Magyarországban 1891-ig. Egy történeti vázlattal, átnézeti térképpel, 4 tájrajzi térképpel és 4 táblázattal - Bpest, Franklin 1895. 4°, 238 old. *Die Elemente des Vogelzuges in Ungarn bis 1891. Mit einer historischen Skizze, einer Übersichtskarte, 4 Karten - Bpest, Franklin 1895. 4°, 216 old. Éles határok és látszólagos megkésések, ezek jelentősége a madarak tavaszi vonulásában - A. III. 1896. 1-6. Scharfe Grenzen und scheinbare Verspätungen, ihre Bedeutung für den Frühlingszug der Vögel - u.o. Petényi J. Salamon ornithologiai hagyatéka. Bevezetés - u.o. 149-161. (130, 182, 183) J. Salamon von Petényis ornithologischer Nachlass - u.o. A Locustella luscinioides állitólagas énekéről - T.T.K. XXVIII. 1896. 552-554. (133) A vonuló madarak röpülési magassága - u.o. 606. A fehér gólya és a füsti fecske 1896. évi tavaszán vonulása Magyarországon Erdészeti Lapok 1896. 997-1022. Franciaország és a madárvonulás - A. IV. 1897. 39-43. La France et la migration des oiseaux - u.o. *A mimikrizmusról (Madár és hullám. A jégmadár mimikrizmusa) - u.o. 146-150; T.T.K. XXIX. 1897. 475-477; A Természet I. 1897. I; Hankó V. Universum II. 1904; Iparosok Olvasótára. *Über den Mimikrismus des Vogels (Vogel und Welle. Der Mimikrismus des Eisvogels) - A. IV. 1897. 146-150. A vonuló madarak érkezési idejére vonatkozó adatok ingadozása - u.o. 159. Die Schwankungen der Angaben über die Ankunftszeiten der Zugvögel - u.o. Reliquiae ornithologicae - u.o. 164. A perbenyiki szalonkavadászatok - u.o. 170. Die Schnepfenjagd in Perbenyik - u.o. Csehország vonulási adatainak birálata - u.o. 193-197. Rezension der Zugsdaten aus Böhmen - u.o. Északnémetország madárvonulásának jelenlegi sarkpontja - u.o. 230-253. Der gegenwärtige Angelpunkt für den Vogelzug in Nordwestdeutschland - u.o. Naumann: Naturgeschichte der Vögel Deutschlands - u.o. 280-281. Uj megfigyelő hálózatok - u.o. 173-175. Neue Beobachtungsnetze - u.o. Egy pillantás a M. O. K. multjára és jelenére - u.o. 176-184. Ein Blick auf die Vergangenheit und Gegenwart der U. O. C - u.o. Petényi János Salamon ornithologiai hagyatéka - Akad. Értes. VII. 1896. 466-476; T.T.K. XXIX. 1897. 40. (116, 182, 183) A madárvonulás megfigyelésének kiterjesztése - T.T.K. XXVIII. 1896. 216; XXIX. 1897. 153-154. *A madár és a repülőgép - u.o. XXIX. 1897. 161-176; Vadászlap XVIII. 1897. 316319, 327-331. *Der Vogel und die Flugmaschine (Fig. 6.) - Ornithol. Monatsschr. XXIII. 1898. 112-
133. 134. 135.
136. 137. 138. 139. 140. 141. 142. 143. 144. 145. 146. 147. 148. 149. 150. 151. 152. 153. 154. 155. 156. 157. 158. 159. 160. 161.
118, 155-164. Wie singt Locustella luscinioides - Ornith. Monatsber. V. 1897. 20-23. (117) Danka és hőjeg - T.T.K. XXIX. 1897. 137-138. Megnyitó szó (dr. Almássy György: Madártani betekintés a román Dobrudzsába) - A. V. 1898. 1-3. Vorwort (Zum Artikel: Ornithol. Rekognoszierung der rumänischen Dobrudscha von G. Almássy.) - u.o. Kisebb közlés - u.o. 206. Kleine Mitteilung - u.o. A füsti fecske idei felvonulása - u.o. 206. Der Frühlingszug der Rauchschwalbe - u.o. Saxicola melanoleuca - u.o. 294. A madárvonulásról - u.o. 294-296. Über den Vogelzug - u.o. Dr. Middendorff Sándor isepiptesei Oroszországból - u.o. 296. Dr. Alexander von Middendorffs Isepiptesen Russlands - u.o. A Magyar Ornithologiai Központ munkássága - u.o. 301-306. Die Tätigkeit der Ung. Ornith. Centrale - u.o. A rózsasirály, Rhodostetia rosea, ezelőtt Larus Rossi - T.T.K. XXX. 1898. 33. A füsti fecske felvonulása - u.o. 75-76. A fecskék kevesbedésének okai - u.o. 673. A ci-ci-pe szavu madár - u.o. 673. A gólya, sas, keselyü mozdulatlan szárnnyal való keringése - u.o. 676. Ornihhologusok gyülése Sarajevoban - A. VI. 1899. 327. Zur Ornithologen Versammlung in Sarajevo - u.o. Ornithologische Versammlung in Sarajevo vom 25-29 Sept. 1899. - Ornith. Monatsschr. XXIV. 1899. 194-196. Jelentés a sarajevoi ornithologiai kongresszusról - T.T.K. XXXI. 1899. 640. A madárvonulásról positiv alapon - A. VI. 1899. 1. Vom Zuge der Vögel auf positiver Grundlage - u.o. Bezáró szó - u.o. 483. Schlusswort - u.o. Remiza - u.o. 404. Bevezető szó Chernel István: Magyarország madarai c. müvéhez - Bpest, Franklin 1899. I-XXIV. old. Sirály, csérla - Nyr. XXVIII. 1899. 130. Dr. Madarász Gyula: Ceyloni gyüjtéseim madártani eredményei, Die ornith. Ergebnisse meines Reise nach Ceylon, Editio separata e Természetrajzi Füzetek e Museo Nationali Hungarici XX. 1899. - B.Sz. XCIV. 1899. 135-144. (1376) Levél a szerkesztőhöz - u.o. XCVII. 1899. 159-160. Bevezető szó a VII. kötethez - A. VII. 1900. 1. Vorbericht zum VII. Bande - u.o. A temesvári 400 fürj - T.T.K. XXXII. 1900. 430. A madarak szüzen születéséről - u.o. 541-542. A gimpli átvedlése feketére - u.o. 542. Beszéd a Deutsche Ornithol. Gesellschaft 50 éves jubileumán 1900. okt. 7. - Leipziger Tagblatt 1900. No. 514. Megjegyzés Kleinschmidt Ottó: A Falco Hierofalco alakköre stb. c. értekezéséhez - A. VIII. 1901. 47. Bemerkung zu O. Kleinschmidts Abhandlung über den Formenkreis des Falco
162. 163. 164.
165. 166. 167. 168. 169. 170. 171. 172. 173.
174. 175. 176. 177.
178. 179.
Hierofalco - u.o. Pótlék a varjukérdéshez - u.o. 275. Nachtrag zur Krähenfrage - u.o. A horvát Ornithologiai Központ - u.o. 298. Die Kroatische Ornithologische Centrale - u.o. *A madarak hasznáról és káráról. A m. k. földmivelésügyi miniszter kiadványa. 100 képpel ellátta Csörgey Titusz - Bpest, Franklin 1901. 280 old. Ismert. Csiki Állatvilág II. 31; V. L. B.H. 1901. máj. 11; -r.-ó. E. máj. 19; Magyar Estilap máj; Néplap 1901. 20. sz; A Hét 1901. Szemelv. A. VIII. 1901. 279-291. *Ugyanaz II. bővitett kiadás 105 képpel - Bpest, Franklin 1904. 326 old. *Ugyanaz III. bövitett és javitott kiadás 4 szines képpel és 138 ábrával - Bpest, Hornyánszky 1908. 308 old. *Ugyanaz IV. kiadás 1912. (177, 215, 1213) A madáranatomia jelentősége - A. IX. 1902. 1-11. Die Bedeutung der Anatomie der Vögel - u.o. A madarak hasznáról és káráról cimü fejezethez - u.o. 228-229. Zum Kapitel vom Nutzen und Schaden der Vögel - u.o. *A merényi fecskék - u.o. 219. *Die Schwalben von Merény - u.o. *Becsülettudó fecskék - u.o. 220. *Artige Schwalben - u.o. A vándorló fészek - u.o. 221. (369) Das ambulante Nest - u.o. Fészek a szobai tükör rámáján - u.o. 221. Das Nest am Rahmen im Zimmer - u.o. *A siketfajd csőrdifformismusáról - u.o. 229-230. *Difformer Schnabel beim Auerhahn - u.o. Visszapillantás a M. Ornith. Központ tizesztendős müködésére - u.o. X. 1903. 1-34. Ein Blick auf die Zehnjährige Tätigkeit der Ung. Ornith. Centrale - u.o. *A tarvarju (Geronticus eremita) emléke Magyarországon - u.o. 35-65. (184, 195, 202, 1324, 1677) *Der Kahlrabe (Geronticus eremita), sein Denkmal in Ungarn - u.o. Ismert. S-n. Ethnographia XIV. 402-403. A tarvarju - T.T.K. XXXV. 1903. 413-414. A madarak táplálkozása tekintettel a haszonra és kárra - A. X. 1903. 219-220. Ernährung der Vögel mit Rücksicht auf Nutzen und Schaden - u.o. Muscicapa parva (Bechst.) - u.o. 252-253. Dr. Madarász Gyula: Magyarország madarai etc. - u.o. 266. Dr. J. von Madarasz: Die Vögel Ungarns - u.o. *Nutzen und Schaden der Vögel - Ins Deutsche übersetzt von J. C. Rössler. Mit 100 Abbildungen. Gera Untermhaus. Druck u. Verlag Köhler 1903. XVI. 332 old. Ismert. Ornith. Monatsber. 1903. No. 10; Der Prakt. Landwirt 1903. okt. 6. No 40; Wochenbl. d. Johannitenord. 1903. sept. 16, No. 37; Lehrer Ztg. f. Thüringen u. Mittel-Deutschland Lit. Beilage, 1904. 10; Prakt. Mitteil. 1903. No. 28; Westpreuss. Schulbl. 1903. No. 45. aug. 7; Kath. Schulztg. 1903. jul. 20., No. 20; Preussische Schulztg. 1903. No. 52, jul. 1; Sächs. Ratgeber 1903. aug. 1; Die Reformation 1903. aug. 2., No. 31; Amtsbl. d. Landeskammer 1903. jul. 1. (164, 215) Ajánlás - A. XI. 1904. I-VII. Widmung - u.o. A madarak tápláléka. Jelentés a IV. nemzetközi madártani kongressusnak Londonban -
180. 181. 182. 183. 184. 185. 186. 187. 188. 189. 190. 191. 192. 193. 194. 195. 196. 197. 198. 199.
200. 201. 202.
u.o. 237. Nahrung der Vögel. Bericht für den IV. internat. ornith. Kongress zu London - u.o. A madár pillantásáról - u.o. 360. Vom Blick des Vögels - u.o. Kongressus - u.o. 383. Bevezető Csörgey Titusz: Madártani töredékek Petényi J. Salamon irataiból c. müvéhez - Budapest, Hornyánszky 1904. 1- (116, 130, 183) *Petényi János Salamon és a magyar madárvilág - T.T.K. XXXVI. 1904. 125-134. (116, 130, 182) *A tarvarju (5 kép) - u.o. 561-574; Nyr. XXXII. 1904. 341, 551-558; Tanulók Lapja 1904. 291-292. *Még egyszer a tarvarjuról - T.T.K. XXXVI. 1904. 642-644; V.U. 1904. 71. (173) A Magyar Ornithologiai Központ - Köztelek XIV. 1904. márc. 30. 539-540. Petényiért - A. XII. 1905. I-IV. Für Petényi - u.o. *A Naumann ünnep - u.o. V-XIV. *Die Naumann Feier - u.o. A IV. nemzetközi ornithologiai kongresszus - u.o. XV; T.T.K. XXXVII. 1905. 566571. Der IV. internat. ornith. Congress - A. XII. 1905. XV. Pótlás (Lintia cikkéhez) - u.o. 337. Zusatz (zu Lintias Artikel) - u.o. *Recensio critica automatica of the Doctrine of Birds Migration. with one map Bpest, Hornyánszky 1905. IX. 74 old. Ismert. Ibis (8) IV. 634. *The method for ornitophaenology inaugurated by the Hungarian Central Office for Ornithology - Bpest, Hornyánszky 1905. 13 old., 10 tábla Ismert. Ibis (8) IV. 634. *On the Migration of Birds - Proc. IV. Internat. Ornith. Congr. London 1905. (Ornis) 163-175. Fig 12; Zoologist (4) IX. 241-248. The Food of Birds - Proc. IV. Internat. Ornith. Congr. London 1905 (Ornis) 630-635. Éneklő nőstény kanári - T.T.K. XXXVII. 1905. 198. A tarvarju (Viszonzás) - u.o. 250-252. (173) Előszó Hauer Béla: A vetési varju jelentősége a gazdaságban c. füzetéhez - Bpest, Hornyánszky 1905. 3-6. A madártáplálék viszonya a mezőgazdasághoz. Előadás 1905. febr. 11. - Egykoru lapok febr. 12. Alakkörök és ornithophaenologia - A. XIII. 1906. I-X. Formenkreis und Ornithaphaenologie - u.o. A "The Ibis" és az ornithophaenologia - u.o. XI-XIII. "The Ibis" und die Ornithophaenologie - u.o. XIV-XVI. "The Ibis" and Ornithophaenology - u.o. XVII-XIX. A M. O. K. ornithophaenológiai anyaga - u.o. XX. Ornithophaenological Materials of the Hung. Centr. Office for Ornithology - u.o. Ornithaphaenologische Materiale der U. O. C. - u.o. Nyilatkozat - u.o. 243. Erklärung - u.o. Remarques sur le Notes de M. le Dr. Quinet - Bpest, Hornyánszky 1906. 23 old. (204, 210, 1440) Még egyszer a tarvarjuról (Geronticus eremita L.) - A. XIV. 1907. XXXIII-XLI. (173) Noch einmal über den Kahlraben (Geronticus eremita L.) - u.o.
203.
204. 205. 206. 207. 208. 209. 210. 211. 212. 213.
214. 215.
216. 217.
218. 219. 220. 221. 222.
223. 224. 225.
A tarvarju - Nyr. XXXIII. 1907. 354, 410. A déli fény, fontos adalékok vonuló madaraink teleléséhez - A. XIV. 1907. XLIIXLIV. Das Südlicht, wichtige Beitäge zur Kenntnis unserer Zugvögel - u.o. Átvette Journ. South African Ornith. Union IV. 1908. Ornithologie Moderne et Ornithophaenologie - Annal. Soc. Roy. Zoolog. Malacolog. Belgique. XLII. 1907. 203-220. (201, 1440-1441) *A röpülés kérdése - A. XV. 1908. I-X. Magyar Hirlap 1909. febr. 13. *Zum Flugproblem - A. XV. 1908. I-X. Jegyzet - u.o. 244. Bemerkung - u.o. A városi verebek sötétebb szinezetének oka - T.T.K. XL. 1908. 334. A fürj vadászata - u.o. Felhivás a pusztai talpastyuk megfigyelésére - u.o. 387; Erdészeti Lapok XLVII. 548; Az Állatvilág I. 55; Vadászlap XXIX. 90; Állatvédelem V. 6. sz. Réponse à la Critique de M. le Dr. Quinet - Annal. Soc. Roy. Zoolog. Malacolog. Belgique XLIII. 1908. 139-145. (201, 1440) The Hangarian Central Office for Ornithology - Bpest, Hornyánszky 1908. kis 8°, 35 old. *A M. Kir. Ornith. Központ müködésének vázlata (4 tábla) - A. XVI. 1909. I-XLVII. *Eine Skizze der Tätigkeit der Königl. Ung. Ornith. Centrale (4 Taf.) - u.o. In Memoriam. Newton Alfréd levelezése Herman Ottóval - u.o. XLVIII-XLIX. In Memoriam. The Correspondence between Alfred Newton and Otto Herman - u.o. XLIX-LXVII. In Memoriam. Der Briefwechsel des Alfred Newton mit Otto Herman - u.o. LXVIII. Adalékok az arktikus és palaearktikus régió ornithophaenologiájához - u.o. LXXIX. Materialen zur Ornithophaenologie der arktischen und paläarktischen Region - u.o. *Birds useful and Birds harmful By Otto Herman and J. A. Owen. Illustrated by Titus Csörgey - Manchester, University Press 1909. 384 old. Ismert. Nature (London) LXXXI. No. 2084. 1909. okt. 7; The Scotsman 1909. máj. 10; The Guardian dec. 29; The Illustrated London News 1910. jan. 15. (164, 177) Ringvögel - Zoolog. Beobachter 1909. 27; The Times 1909. márc. 7. Das Ringexperiment - Ornith. Monatsber. 1910. XVIII. 69-71. Rede gehalten in der Eröffnungssitzung des V. internat. Ornithologen-Kongresses in Berlin am 30. Mai 1910. - Bericht des V. internat. Ornith. Kongr. Berlin 1910. 33-35. Beszéd az V. nemzetközi ornith. kongresszus ünnepélyes ülésén Berlinben 1910. máj. 30-án - A. XVII. 1910. I-II. Kurze Übersicht der Organisation und Arbeit der Kgl. Ung. Ornith. Centrale - Bericht V. internat. Ornith. Kongr. Berlin, 1910. 133-143. Nyilatkozat - Az Ujság 1910. márc. 3. Helyreigazitás - u.o. okt. 11. Madárkérdés - B.H. jun. 26. A Magyar Kir. Ornith. Központ. Az első nemzetközi vadászati kiállitás (Wien) kalauza - Budapest, 1910. kis 8°, 16 old. Die Königl. Ung. Ornithologische Centrale. I. internat. Jagdausetellung - Bpest, 1910. kis 8°, 16 old. Madárvédelem és rovarirtás - Köztelek 1910. 235, 1350-1351. "Aviatika" és ornithologia - A. XVIII. 1911. 1. "Aviatik" und Ornithologie - u.o. Megjegyzés (Lósy cikkéhez) - u.o. 210.
226. 227. 228.
229. 230. 231. 232. 233. 234. 235. 236. 237. 238. 239. 240. 241. 242.
Bemerkung (zu Lósy's Artikel) - u.o. Megjegyzés (Pálos E. cikkéhez) - u.o. 324. Bemerkung (zu E. Pálos's Artikel) - u.o. Megjegyzés (Schenk J. cikkéhez) - u.o. 356. Bemerkung (zu J. Schenks Artikel) - u.o. A Magyar Földrajzi Társaság Alföldi Bizottsága ornithologiai tervezetének vázlata u.o. 413-416. Skizze des ornithologischen Arbeitplanes der Alföld Kommission der Ung. Geogr. Gesellsch. - u.o. Az északi buvármadár előfordulása Szempcen (Pozsony m.) - T.T.K. XLIII. 1910. 368. A székesfőváros madárkérdése - B.H. 1911. ápr. 27. Az ornithophaenologia mai állásának vázlata - A. XIX. 1912. 1-15. Eine Skizze des Standes der Ornithophaenologie - u.o. A varjukérdés - B.H. 1912. okt. 31. (58) A madárélet tanuságairól - A. XX. 1913. 1-10. Die Lehre aus dem Vogelleben - u.o. Érdekes telelés - u.o. 11. An interesting Hybernation - u.o. Megjegyzés (Weigold cikkéhez) - u.o. 212. Bemerkung (zu Weigolds Artikel) - u.o. A szerkesztő végszava - u.o. 230. Schlussbemerkung des Redakteurs - u.o. Az angol füsti fecskék Afrikában - u.o. 510. Die anglischen Rauschschwalben in Afrika - u.o. Előadás a szőllőmolyról 1913. jan. 26-27. - Orsz. szőllőmoly értekezl. jegyzőkönyve (Magyar Szőllősgazdaság Orsz. Egyes. kiadv.) 1913. 43-50. Ad vocem szőllőmoly - Pesti Hirlap 1913. febr. 1. A tudományos irodalom jogáról - u.o. márc. 19. "A varjak a mezőgazdaságban" c. támadó cikkről - u.o. márc. 20, 21. A "varjuháboruság" vége - Gazdasági Lapok LXV. 1913. jun. 15. 432. (58, 1292) A galambok csókolódzása - T.T.K. XLVI. 1914. 247-248. Kisérleti adatok az erdei szalonka vonulásához - u.o. 394-395; Zoológiai Lapok XVI. 1914. 107-108; Erdészeti Lapok LIII. 1914. 529-531; Az erdészet IV. 1914. 78. vö. 243, 246-250, 327, 342 és IX. (Állatvédelem) IV. EGYÉB ÁLLATTAN - ZOOLOGIA
243. 244. 245. 246. 247.
248. 249.
Állattani közlések - E.M.É. III. 1864-65. 87-91. (246, 248, 249) A muzeum állattári osztályának rendeltetéséről. Előadás 1865. február 9. - u.o. 133. Felszólitás és figyelmeztetés (az Erdélyi Muzeum állattári osztálya ügyében) Kolozsvári Közlöny 1865. febr. 21. Állattani közlések II. - E.M.É. IV. 1866. 48-53. (243, 248) Zoologische Miszellen-Analyse E.M.É. IV. 1866. XII. *A Mezőség. I. A Hódas- vagy Szarvastó és környéke természetrajzi, jelesen állattani szempontból tárgyalva - E.M.É. V. 1869. 8-29. (250) Die Mezőség I. Die Hódos oder Szarvas-Teiche und deren nächste Umgebung in Naturhistorischer Beziehung - Analyse E.M.É. V. 1869. III-VII. Állattani közlések IV. Az 1866-67. év nevezetesebb jelenségei - E.M.É. V. 1869. 3032. (246) Állattani közlemények V. - u.o. 92-96.
250.
251. 252. 253. 254. 255. 256. 257.
258. 259. 260. 261. 262. 263. 264. 265. 266. 267. 268.
Zoologische Miszellen V. - Analyse E.M.É. V. 1869. IX. A Mezőség II. A Mező-Záh-Tóháti, továbbá Méhesi, Báldi és Mező-Sályi tósorozat természetrajzi, jelesen állattani szempontból tárgyalva - E.M.É. VI. 1872. 42-67. (247) Die Mezőség II. in naturgeschichtlicher, besonders zoologischer Beziehung - Analyse E.M.É. VI. 1872. IV-VI. Das edle siebenbürgische Pferd - Sitzungsbericht math. naturw. Klasse d. k. k. Akad. d. Wiss. Wien XXII. 1872. 153. (1249) Az ebdüh ügye - T.T.K. VIII. 1876. 474. Reliquia Petényiana - T.F. I. 1877. 212-219, 248-249; Nyr. XIII. 549-556; T.F. III. 1879. 89-92, 184, 199-204, 268; IV. 1880. 251-260, 329-330. Alligator niger és teknősbéka. Előadás 1879. máj. 24. - T.T.K. XI. 1879. 285. Az állatélet jelentősége a természetben cimen tervezett müve tárgyában előterjesztés u.o. XII. 1880. 203. A székelyföld siklóiról - T.T.K. XIII. 1881. 142. Természetrajzi Füzetek. A Magyar Nemzeti Muzeum folyóirata. Szerk. H. O. I-X. Tájékozásul Fuchs Tivadar ur "A természethistória rendszere és a darwinizmus" c. értekezéséhez - T.F. V. 1881. 12. Vorbemerkung zur nachstehenden Abhandlung "Das naturhistorische System und der Darwinismus" von Theodor Fuchs - u.o. 67-68. *Umbra canina (Mars) (1 tábla) - u.o. 191-193, 275. *Két alakoskodóm (Vipera cerastes és Chelydra serpentina) - T.T.K. XIV. 1882. 352362. A csikkirályról. Előadás 1883. okt. 17. - u.o. XV. 1883. 499. A bácskai mocsarakról - u.o. XIX. 1887. 398. A szarvasvipera a fogságban - u.o. 418-421. A kutyák zsigora betegsége - u.o. XXI. 1889. 85. Angolna a Balatonban és a velencei tóban - u.o. XXII. 1890. 603. A Pelias berus elterjedéséről - T.T.K. XXIV. 1892. 327-328. Tervezet a vizmelléki (Balaton, Quarnero) magyar állat-, növénytani kutató állomások szervezéséről - T.T.K. XXV. 1893. 162, 272. Szarvas megjegyzések az agancsról - u.o. XXVI. 1894. 442. Az agancs és a szarv - u.o. 608. V. NÖVÉNYTAN - BOTANIKA
269. 270. 271.
272. 273.
274.
Brassai Sámuel "Orobus canescens" c. tanulmányát a magyar orvosok és természetvizsgálók pozsonyi X. nagygyülése elé terjeszti H. O. 1865. aug. 31. - A nagygyülés napi közlönye szept. 1. 27 old. A csirázóképesség tartósságáról - T.T.K. VIII. 1876. 30-31. Véto vagy inkább kérés egy érdekes növény nevében - T.F. II. 1878. 76-79; E. 1877. 111. sz. Ein Veto oder besser eine Bitte im Namen einer interessanten Pflanze - T.F. II. 1878. 169-173. A "Bánság" flórájához. Kivonat Janka V. cikkéből - u.o. III. 1879. 12. *Onobrychis Visianii Borbás és egyebek. Füvészeti leszámolás - uo. 156-163; Ellenőr 1879. 313. sz; T.T.K. 1881. 478. (1186) *Onobrychis Visianii Borbás und noch etwas. Eine botanische Abrechnung - T.F. III. 1879. 188-195. A "gyöngyösi kávé" - V.U. 1879. 665-666, 675-676.
275. 276.
Még egyszer a "gyöngyösi kávé" - u.o. 755-756. *Kossuth Lajos növénygyüjteményéből - T.T.K. XXVI. 1894. 206-207. (536) Fazekas Mihály uramról - B.H. 1904. jun. 29. (1163, 1679) vö. 48, 49. VI. GAZDASÁG, IPAR
277. 278. 279. 280. 281. 282. 283. 284. 285. 286. 287. 288. 289. 290.
291. 292. 293. 294.
Kendertörő gépek az apatini kiállitáson - Ellenőr 1874. aug. 31; Alföldi Iparlap 1874; E. 1876. (281) A házi ipar és tanoncoktatás - Politikai Ujdonságok 1875. aug. 11, 18, 25. *A szegedi nagy napok (Az 1876-iki iparkiállitás alkalmából) - V.U. 1876. 579. Sok levélre egy felelet - E. 1876. ápr. 19. Az olasz kendertermelésről és kezeléséről. Néhány tájékoztató szó - Bpest, Franklin 1877. kis 8°, 15 old. (277, 1159) Az iparmuzeum - V.U. 1877. 699. A házi ipar és az iparmüvészet viszonya az anyagi gyarapodáshoz és a mivelődéshez u.o. 1878. 365, 378. Nyilt levelek gróf Zichy Jenő urnak ajánlva - F. 1880. jan 1, 3, 4. (1160) Az okszerü halasgazdaság lényeges feltételeiről - T.T.K. XIX. 1887. 436-449. A pontytenyésztésről - E. 1887. jul. 7. 1888:XIX. törvénycikk a halászatról. Jegyzetekkel, utalásokkal és magyarázattal ellátták H. O. és Imling Konrád - Bpest, Ráth 1888. 8°, 38 old. A tőponty (Cyprinus carpio) tenyésztéséről - T.T.K. XX. 1888. 446. A kikelt pisztráng elhelyezése - u.o. 446. *A halgazdaság rövid foglalatja. 43 képpel. A Kir. Magyar Természettudományi Társulat könyvkiadó vállalatának kiadása VI. ciklus 31. k. - Bpest, Franklin 1888. 8°, VII. 198 old. Ismert. B.Sz. LVI. 1888. 152-155. (1484) Rókák haszna - T.T.K. XXI. 1889. 86. A pisztráng tenyésztése - u.o. XXVII. 1895. 650-651. A tőponty tenyésztése - u.o. XXIX. 1897. 643. A halgazdaság berendezéséről - u.o. XXXVII. 1905. 369. vö. 27-29, 31, 34-36, 38, 41-51, 413, 1586. VII. UTI RAJZOK
295. 296. 297. 298. 299. 300. 301. 302. 303.
Kül- és belföldi levelezés - Kolozsvári Közlöny 1865. máj. 6. Mezőségi tárca - M.P. 1867. jun. 19, 23, jul. 3. Gróf Esterházy Kálmán vlegyászai expediciója - Zsoboki római régiségek - u.o. aug. 4. (314) Bécsi tárca (febr. 16.) - u.o. 1868. febr. 21. Utirajzok Erdély keleti részéből. Baráti levelek Mátray Ernőhöz - u.o. 1869 okt. 17, 22, 24, 29, 31, nov. 5, 7, 10, 19, 21. Vidék. Szász-Vesszős aug. 17. - u.o. 1871. aug. 20. Vidék. Marosvásárhely aug. 23. - u.o. aug. 26. Utközben. Torda szept. 21. - u.o. szept. 23. Vidék. Dicsőszéntmárton szept. 30. - u.o. okt. 3. Vidéki élet. u.o. szept. 30. - u.o. okt. 6. Vidék. Bazin okt. 23 (Ahasverus) - u.o. okt. 27. Belvedere, Finnspong-Helvetia. Emlék a világkiállitásról - Társadalom (Szerk. Hóry Béla) 1874. jan. 17, 61-65. old.
304. 305. 306. 307. 308.
309. 310. 311. 312. 313. 314. 315. 316. 317. 318. 319. 320. 321. 322. 323. 324.
325.
326. 327.
Az Avas tövén (Miskolci tárca) - F.L. 1875. 186. sz. A miskolci zászlószentelés - u.o. 188. sz. A Tiszánál - V.U. 1875. Bécsi levél - u.o. 490-491. *Adriai képek (Tárcasorozat. Tartalom: Prolog, A határőrvidék, A sziklahenger, Obrovazzóban, Carin, Szmilchich, Zára, Siesta Zárában, Sebenico, Spalato, Alamissa, A habok titka, Raguza, Zára, San Giacomo, A bóra, Bocche di Lattara, Cattaro, Epilog) - V.U. 1877. 7, 23, 39, 55, 71, 102, 135, 166, 182, 198, 233, 313, 329, 345, 361, 393. 14 kép. Megjelent részben az Uti rajzokban; A bóra a Magyar Lányok 1895. félév 297. old. is. (325) A végpusztulás réme (Miskolc, Eger, Diósgyőr s a Bükk falvainak sorsa) - V.U. 1878. 573. *A miskolci vész (2 kép) - u.o. 590. *Szeged amilyen volt (4 rajz) - u.o. 1879. 185-187. A volt Szegedből - u.o. 746. Keresztül-kasul (Uti rajz al fresko) - Magyarország és a Nagyvilág. 1879. 556, 563, 579, 595, 619. Innen-onnan, Nürnberg II-IV., A császár széke (Kaiserstuhl), Blankenhornsberg Ellenőr 1880. jul.-aug. Medve nincs - E. 1881. nov. 24. (297) Barangolás - E. 1882. szept. 23. A fenyvesből - u.o. aug. 27. A Szepességről - u.o. aug. 29. Hevesi napok - u.o. okt. 8. Észak felé - B.H. 1888. Az éjszaki sarkkörön innen - u.o. jun. Skager-Rak - u.o. jun. A norvég életből - u.o. jul. 8. A norvég keresztespók - u.o. jul. 15. Norvég képek. A poláris kör - u.o. szept. 8. - Az éjféli nap első sugara - u.o. szept. 15. - A "rokonok". Tromső - u.o. szept. 23. - A hajón folyó élet - u.o. szept. 28. - Tromső - u.o. - A "Braendevin Samlag" - u.o. és "Cegléd" okt. 21. - A norvég jósziv - B.H. 1888. - A norvég "nicsevo" - u.o. - A szellem - u.o. (327) Uti rajzok és természeti képek. összegyüjtötte Révy Ferenc. Bevezető szó Herman Ottó és Herman Ottónétól. A Mária Dorothea Egylet könyvtára IV. - Bpest, Méhner 1889. 8°, 136 old. Tartalma: 308, 309, 311, 313, 316, 352, 353, 354, 356, 362, 363, 364, 372, 534, 537, 1084. Puszta Gyenda - B.H. 1889. jul. 28. Gyendai élet - u.o. aug. 1. Gyendai majális - u.o. aug. 4. *Az északi madárhegyek tájáról. A Kir. Magyar Természettudományi Társulat könyvkiadó vállalatának kiadása. VIII. ciklus. 1. k. - Bpest, Franklin 1893. VIII. 572 old. 75 kép, 1 térkép, 3 szines tábla Előadások 1888. nov. 9, 16. T.T.K. XX. 481; Erdélyi Hiradó 1888. dec. 8-10,
328. 329. 330. 331. 332. 333. 334. 335. 336. 337. 338. 339. 340. 341.
"Kolozsvár" 1888. dec. 10-14. Ismert. Tóth B. Magyar Hirlap 1893. máj. 20; L. B. B.Sz. LXXVI. 1893. 145; Pasquino Nemzet 1893. aug. 19; Csapodi B.H. 1893. máj. 19; F.L. 1893. nov. 6; V.U. 1893. 390, 437. Szemelv. Vadászlap 1894. 39-42, 52-54; Hankó V. Universum I. 1903. II. 266-279; számos tankönyv. (319-324, 365, 1211, 1432, 1513, 1609) San Giacomo pálmája - A Hét 1899. dec. 24. Ősmagyarok kutatása. Bükki tréfa - B.H. 1900. Vajudó világ - u.o. máj. 1. "Idealis tartalom" - u.o. május 11. A párisi kiállitás - u.o. máj. 17. A párisi kiállitás arculata - u.o. máj., jun. 9. Levegő és világosság - u.o. julius. Az ordó - u.o. Mi magyarok - u.o. aug. 28. "La rue des Nations". A nemzetek sora - V.U. 1900. 374. "Tengerparti séták". Garády Viktor könyve - B.H. Mátyás király és a tengerpart - V.U. 1903. 549. "Herman Ottó villáját kirabolták". Irta H. O. - B.H. 1905. febr. 8. (1667) Haakon király feltámadása - V.U. 1905. Karácsonyi album 10-11. Herkules vizeinél - B.H. 1909. jul. 31; Temesvári Hirlap aug. vö. 365. VIII. TERMÉSZETI KÉPEK
342. 343. 344. 345. 346. 347. 348. 349. 350. 351. 352. 353. 354. 355. 356. 357. 358. 359. 360. 361. 362. 363. 364. 365.
A mezőségi tavak madárvilága - M.P. 1868. jul. 24, aug. 2, 19, 28. Az erdőből. Sámi Lászlónak ajánlva - u.o. 1871. aug. 24, 25. Az első hó (Téli kép) - F.L. 1875. 276. sz. A Duna partján - V.U. 1875. 345-346. *A tó csendéletéből - u.o. 406. *Az erdő sötétjéből - u.o. 582. A magasból - u.o. 649-650, 681-682. A daruról - u.o. *Farkas lakoma - u.o. 1876. 134-135. *Csöndes helyen - u.o. 1877. 434; Jövendő 1903. okt. 18. A Fitiszmadár története (Margitszigeti ötlet) - V.U. 1877. 505. Az első hir - F.L. 1877. A fülemile utazása - Magyarország és a Nagyvilág XV. 1878. 327-328, 342-344. Bucsu az erdőtől - V.U. 1878. 749. *A madár "társaságból" - Magyarország és a Nagyvilág 1879; Magyar Lányok 1895. I. félév 278-279. A bakszakál története (Gellérthegyi virágmese) - Magyarorszag és a Nagyvilág 1879. Reminiscere - Forrás? 1879. március *A nagy ut - Magyarország és a Nagyvilág 1879. 314; T.T.K. XI. 1879. 285-286. (77) *Az őzbak tragédiája - V.U. 1882. 809. Az állatkertből - Forrás? Apró világ, szerény ház (A tél alvó életéből: A fekete hó) - Magyar Lányok 1895. I. félév 154-155. A barátkamadár története -? Havasi dráma -? Az éjféli nap tájairól. Előadás Bpest 1888. nov. 10. - B.H. (Csapodi), Pesti Hirlap,
366. 367. 368. 369. 370.
Pesti Napló 1888. nov. 10-16. Madárélet az éjféli nap tájain. Előadás az Erdélyi Muz. Egylet orvos term. tud. szakoszt. Kolozsvárott 1888. dec. 8. - Erdélyi Hiradó 1888. dec. 3 cikk; "Kolozsvár" 1888. dec. 10, 12, 13, 14. (327) Indul a fecske - B.H. 1897. szept. 14; Magyar Lányok 1897. II. félév 228-229. Egy óra az erdőben - Állatok védelme (Kolozsvár) III. 1897. jul. 1. Egy jámbor ragadozó - Tanulók Lapja 1902. 200. *A fecskefészek - V.U. 1904. Karácsonyi Album 41. (169) Egérpusztitók - Budapesti Ujságirók Egyesületének Almanachja, Bpest, 1906. 39-44. (65) IX. ÁLLATVÉDELEM
371. 372. 373. 374. 375. 376. 377. 378. 379. 380. 381. 382. 383. 384. 385. 386. 387. 388. 389. 390. 391. 392.
*Az állatkinzás szakaszából (6 kép) - V.U. 1877. 42. Apró madarak hagymával - T.T.K. X. 1878. 41-76, 124; V.U. 1878. 119-122; Családi kör A "Roccolo" - V.U. 1881. 667. *Védjük az állatokat. A budapesti állátvédő egylet kiadványa. Szerk. H. O. - Bpest, Franklin 1882. 8°, 84 old. Az élveboncolás (vivisectio) az állatkinzás szempontjából - V.U. 1882. 376; E. 1876. (380, 388) *Egy merész lövés. A galamblövőkre irányozza H. O. - V.U. 1882. 398; Jövendő 1903. ápr. 26. 17-20. old. Nyilt kérelem az Állatvédő Egylet tárgyában - Egykoru lapok 1882. márc. 19; Jóbarát (Szeged) 1882. jun. 15. (17. sz.) Künológia - E. 1882 jan. 10. Az állatok védelme. A budapesti állatvédő egyesület II. kiadványa. Szerk. H. O. Bpest, Franklin 1883. kis 8°, 117 old. A viviszekcióról és állatvédelemről előadás 1884 jan. 18, febr. 19. - B.H. jan. 19, febr. 20. (375) Tokos veréb - vegyes kereskedés -? A veréb tragédiája (Természettudományi regély) -? A nemzeti verébkaszinó rendkivüli közgyülése - E. Nemzeti verébtanácskozmány - E. 1887. febr. 27. *Ánglius állatja, magyar ember haszna - Magyar Mesemondó, Bpest, Méhner 1887. 8 old; F.L. 1887. 298-299. Fővárosi madarászat - B.H. 1888. A madárvédelem a párisi nemzetközi gazdasági kongresszuson - T.T.K. XXI. 1889. 259-263. Országos verébgyülés (Madártréfa) - B.H. 1892. ápr. 17. A viviszekció - E. 1896. jul. 24. (375) Zur Vivisectionsfrage - Pester Lloyd 1896. jul. 28. Ave Regina! - E. 1898. Ave Regina! Dem Herzen der Frau gevidmet - Ornithol. Monatschr. XXIII. 1898. 2-6; Pester Lloyd 1898. nov. 22. és számos külföldi lapban Brief an E. Simon - Oedenburger Zeitung 1899. febr. 23. (1360) Madárvédelem. Az Országos Állatvédő Egyesület 1900. febr. 25. közgyülésén előadta H. O. - Bpest, 1900. 8°, 8 old; Erdészeti Lapok 1900. 562-569. Madárvédelem - A. VIII. 1901. 205-214. Vogelschutz - u.o.
393. 394. 395. 396. 397.
398. 399. 400. 401.
402. 403. 404.
Levél a városligeti mesterséges fészekodvak tárgyában - Állatvédelem 1905. 2. Csókák és galambok - B.H. 1905. márc. 29. Előszó Kukuljevic József: Magyarország madárvédelmének története, fejlődése és jelenlegi állapota c. könyvéhez - Bpest, Grill 1906. V-IX. Madárvédelem - B.H. 1905. szept. 13. *A madarak és fák napja Magyarországon. Történeti vázlat - Bpest, Hornyánszky 1906. 38 old. (1676) *Der Vogel- und Baum-Tag in Ungarn. Historische Skizze - Bpest, Hornyanszky 1906. 38 old. Birds day s arbor day - Az Ujság 1906. máj. 6. Beszéd a madárvédelemről a földmiv. miniszt. ankétján 1906. nov. 30. - "Értekezlet" 1906. 9-15, 26-35; Magyarország 1906. dec. 1. Levél a szentgotthárdi állatvédő egylethez - "Szentgotthárd" 1906. ápr. A madárvédelem érdekében - A. XIV. 1907. 315. Im Dienste des Vogelschutzes - u.o. Az 1902. évi nemzetközi madárvédelmi egyezmény és Magyarország, Történeti vázlat Budapest, Hornyánszky 1907. V. 221 old. Ismert. Magyar Paedagogiai Revue VI. 1907. No. 7. The International Convention for the Protection of Birds concluded 1902. and Hungary. Historical Sketch - Budapest, Hornyánszky 1907. V. 241 old. Ismert. Pall Mall Gazette 1907. aug. 6; Campbell A. J. Emu 1908. (1196) Előszó Csörgey Titusz: Utmutató a mesterséges fészekodvak alkalmazásához c. füzetéhez - Bpest, 1907. 7-8. Beszéd az Országos Állatvédő Egyesület 1908. máj. 3. ülésén - Zoológiai Lapok 1908. 105. Állatvédelem 1908. Über Vogelschutz in Ungarn - Pester Lloyd 1913. nov. 13. X. NÉPRAJZ - ETHNOGRAPHIA
405. 406. 407. 408. 409. 410.
411. 412. 413. 414. 415. 416. 417. 418.
*Az antik "Tettix" és rovartársai. Adalék a rovaralaku antik ékszerek és rovarsymbolumok ismeretéhez - Archaeol. Értesitő I. 1881. 6-23. 10 rajz. A Tájszótár árvái - Nyr. XIII. 1884. 181-182. Szijalt hal - u.o. 182-183. A halászati eszközök - u.o. 521-523. Petényiana - u.o. 549-556. *Ősi nyomok a magyar népies halászatban, 34 rajz - Bpest, Franklin 1885. kis 8°, 49 old. *Vestiges des temps préhistoriques. Avec 33 dessins et une gravure hors texte - Bpest, Franklin 1885. kis 8°, 48 old. *Urgeschichtliche Spuren in den Gerähten der ungarischen volkstümlichen Fischerei Mit 34 Abbild. - Bpest, Franklin 1885. kis 8° 45 old. *Ősi elemek a magyar népies halászeszközökben - Archaeol. Ért. 1885. 153-167; V.U. 1885. 399. 32 kép. A halásztanya ügyében - B.H. 1885. 19. sz. Halászat - E. 1885. aug. 13. Melleszt, mellyezni - Nyr. XIV. 1885. 35-36. Nehány magyarázatlan szó magyarázata - u.o. 367-368. Cápa - u.o. 368. A magyar halásztanya ügye - T.T.K. XVIII. 1886. 44. *A magyar halászat könyve - A Kir. Magyar Természettudományi Társulat könyvkiadó
419. 420. 421. 422. 423. 424. 425. 426. 427. 428. 429. 430. 431. 432. 433. 434. 435. 436. 437. 438.
439.
440. 441.
442.
vállalatának kiadványa V. ciklus 27-28. k. - Bpest, Franklin 1887. 2 k. nagy 8° I. k. XV. 552 old., II. k. 553-860 old. 300 ábra. 12 mülap, 9 kőnyomatu tábla. Ismert. Hunfalvy P. Századok 1886. 216, Ethnol. Mitteil. aus Ungarn I. 103, 152; Frecskay J. Nyr. XVI. 1887. 211-217; Kossuth L. V.U. 1887. 373; Dudás Gy. F.L. 1888. ápr. 7; Friedel E. Verhandl. Berliner Ges. f. Anthrop. Ethnol. u. Urgesch. 1887. 314-315; V.U. 1887. 233-234, 250-252; Képes Folyóirat 1887. 491-494; Ungarische Fiseherei. Ein Stück Urzeit in der Gegenwart. Leipziger Illustr. Ztg. 1887. dec. 3. No. 2318. Fig. 3. Szemelv. T.T.K. XIX, 1887. 1-22; V.U. 1887. 226-232, 234, 252-253; Képes Folyóirat 1887. 477-478; Lasz S. Földrajzi Olvasókönyv I. r. Bpest, Lampel 1912. és számos tankönyvben (1230, 1250, 1251, 1290, 1413, 1460, 1582) Szakirodalom - szépirodalom - B.Sz. LII. 1887. 316-318. (1270) Tarmak - Nyr. XVI. 1887. 126. Pujka, pulyka - u.o. 129-131 (1438) Pulyka, Szarvas Gábornak ajánlva - u.o. 220-221, Csikle, csiklé - u.o. 558-559. *Rákászat - V.U. 1887. 297. *Magyar bokály, magyar tál (23 rajz) - u.o. 311-315. Budboka - Nyr. XVII. 1888. 223. Juhszél - u.o. 406. Dudáskodás - F.L. 1888. ápr. 8. (1230), *A szélmalom mesterszavai (2 rajz) - Technológiai Lapok I. 1889. 234-235. A pisztráng-majszter - V.U. 1890. 683-684, 751. A harangok szava és még valami (Előadás 1891. okt. 31.) - Ethnographia II. 1891. 323-330. A néprajzról mondott képviselőházi beszéd - u.o. 404. Felhivás a néprajz hiveihez és barátaihoz - u.o. III. 1892. 249-252. A halászat mint ősfoglalkozás és viszonya a néprajzhoz - u.o. 253-262. *Magyar pásztoremberek remeklései. Előadás 1891. nov. 28. - uo. 310-321; II. 1891. 351. *A Balaton halásztopográfiája (2 rajz) - Földrajzi Közlemények XX. 1892. 218-223. Kalotaszeg magyar népe (ifj. Jankó János müvének ismert.) - B.Sz. LXX. 1892. 131148. *A miskolci tüzkő-szakócák - T.T.K. XXV. 1893. 169-183. A miskolci őskori lelet - B.H. 1893. febr. 16. *A miskolci palaeolith-lelet - Archaeol. Értes. XIII. 1893. 1-25. (487, 1272, 1273, 1274, 1425, 1525, 1610, 1663) A miskolci palaeolith lelet ötletéből - u.o. 186-188. *Der palaeolithische Fund von Miskolc (4 fig.) - Mitteil. Anthrop. Ges. Wien XXIII. 1893. 77-82. *Bugac pásztoréletéből (5 kép) - V.U. 1895. 688-691. Bugac igazsága, Válasz - u.o. 706. Bugac igazsága, Nyilt levél Nagy Miklóshoz - u.o. 349. *Bugaci forgácsok, kutyafuttában szedve - u.o. 1896. 10, 26-27, 43-44. (1302) Pásztorélet az ezredéves kiállitáson, Nyilt levél Rákosi Jenőhöz - B.H. 1895. jan. 9. Ősfoglalkozások. Vadászat, pásztorélet és halászat. Az 1896-iki ezredéves országos kiállitás történelmi főcsoportjának hivatalos katalógusa. III. füz. - Bpest, 1896. 1-4, 21-47, 59-120. Ismert. B.Sz. LXXXVII. 301. *Ethnographische Elemente der Milleniums-Austellung Ungarns mit besonderer
443.
444. 445. 446. 447.
448.
449. 450. 451. 452. 453. 454. 455.
456. 457. 458.
459. 460.
Berücksichtigung der Urbeschäftigungen - Előadás Wien 1896. febr. 13. - Mitteil. Anthrop. Ges. Wien XXVI. 1896. (3-13.); N. Fr. Presse, Fremdenblatt, N. W. Abendblatt 1896. febr. 14; Reichspost febr. 15. H. O. nyilatkozata ez ügyben. Reichspost márc. 2. *Néprajz (6 kép) - Gelléri Mór: "Magyar Millenium, Az ezeréves Magyarország multjából és jelenéből" c. müvében. Bpest, 1896. 67-73. *Die Ethnographie auf der Milleniumsaustellung Ungarns - In M. Gelléri: Aus der Vergangenheit und Gegenwart des tausendjährigen Ungarns - Wiener Landwirtschaftl. Ztg. 1896. okt. 21. No. 3111. Az ősfoglalkozások kérdése - B.Sz. LXXXIX. 1897. 412-432. (1271) Belopni - Nyr. XXVI. 1897. 470. Magyar ősfoglalkozások, Tájékozásul - Bpest, Franklin 1898. 7 old; Ethnographia IX. 1898. 330-331, *Az ősfoglalkozások, Halászat és pásztorélet Különlenyomat Matlekovits S.: Az ezredéves kiállitás eredményei V-ik kötetéből - Bpest, 1898. 8°, 3, 120 old. 57 tábla. Ismert. Munkácsi B. Ethnographia IX. 1898. 315-323; Balassa J. Magyar Kritika 1898. 199-200; Tóth B. Pesti Hirlap 1898; V.U. 1898. 154; Képes Folyóirat 1898 I. 188-193. (1161, 1416, 1514), *Ősfoglalkozások. Magyarország történeti emlékei az ezredéves országos kiállitáson. Szerk. Szalay Imre. Kiadja a magyar ministerium támogatásával Gerlach Márton és társa - Bpest, Wien, Hornyánszky 1902-1903. 4°, II. rész 436-460, 84-88. tábla, 514526. ábra Ugyanez németül. Gróf Zichy Jenő utazása a Kaukázusban - B.Sz. XCIII. 1898. 123-143. (455, 1545) Viszontválasz gróf Zichy Jenő válaszára - u.o. 449-457. Beszéd Wlassics Gyula kultuszminiszterhez a néprajzi muzeum megnyitásakor 1898. jun. 16. - Ethnographia IX. 1898. 258-259. Berbécs - Nyr. XXVIII. 1899. 131. *A magyar ősfoglalkozások köréből. 61 rajz, 2 szines mülap - T.T.K. XXXI. 1899. 225-271; Klny. Bpest, Hornyánszky kis 8°, 96 old. Szemelv. E. 1899. A magyarság háza - Ethnographia X. 1899. 282-286. Zárszó - u.o. 380-381. (456, 1291, 1293, 1437, 1495) Gróf Zichy Jenő harmadik ázsiai utazása - B.Sz. 287. füz, 1900. 176-193. (455) *Die Forschungsreisen des Grafen Eugen Zichy in Asien. Dritte Reise, Bd. I. - Bpest, Franklin 1900. 8°, 112 old. *Nachtrag zur Rezension über "Die Forschungreisen des Grafen Eugen Zichy. Dritte Reis. Bd. I. - Bpest, Franklin 1900. 8°, 19 o. Ismert. Birkner Arch. f. Anthrop. XXII. 270-272; Petermanns Georg: Mitteilung. 1901. Literaturbericht 3. Schlusswort zur Rezension über "Die Forschungsreisen des Grafen Eugen Zichy Bpest, Franklin 1900. 8°, 8 old. (449, 454, 1177, 1181, 1252, 1294) A magyarság háza. Volf György sirjának ajánlja H. O. - B.H. 1900. jan. 30., febr. 1. (453) *Az ősfoglalkozásokról - V.U. 1900. 129. Catalogue de l'Exposition Ethnographique installée dans le Pavillon de la Hongrie. Salle 5-6. - Cat. Expos. Historique de Paris, Paris, Budapest, 1900. 53-68. Az ősfoglalkozások, Vezető az 1900. évi párisi nemzetközi kiállitásra szánt tárgyak megtekintéséhez - Bpest, 1900. kis 8°, 8-10. A doroszlói halászszerszám eredetéről - T.T.K. XXXII. 1900. 255-257. (1295) A doroszlói dob és csukavarsa eredetéről - u.o. 366-367. Első és utolsó szó - Népr. Értes. I. 1900. 63; B.H. 1900. okt. 30.
461.
462.
463.
464. 465. 466. 467. 468. 469.
470.
471. 472. 473. 474. 475. 476. 477. 478. 479. 480. 481. 482.
*A vejszék és varsák fogósságáról (23 kép) - T.T.K. XXXIV. 1901. 57-74. *Die Fängigkeit der Fischzäune und Fischreussen (23 Abbild.) - Mitteilung. Anthrop. Ges. Wien XXXI. 1901. 37-51. Ismert. Anzeiger zu den Finn. Ugr. Forsch. II. 1902. 17-19. *A magyar nép arca és jelleme 11 táblával és 45 szövegrajzzal. A Kir. Magyar Természettudományi Társulat könyvkiadó vállalatának kiadása. XI. ciklus 70 köt. Bpest, Hornyánszky 1902. 8° 209 old. Ismert. Alfa B.H. 1903. 68. sz; Beddoe Man 1905. 170-172; Bibó I. Uránia 1903. 6-8. sz; Dobsa L. B.Sz. CXIV. 1903. 301-311; Semayer V. Népr. Ért. IV. 1903. 81; Török A. a régészeti és embertani társulat 1904. ápr. 25. ülésén; T. Mitt. Anthrop. Ges. Wien XXXIII. 1903. 347-348; Tóth B., Pesti Hirlap 1903. febr. 14; Ujfalvy K. Centralbl. f. Anthrop. IX. 1904. 105-106; Vámbéry Á. Jövendő 1903. Szemelv. *T.T.K. 1903. 32-42. (465, 466, 471, 473, 1146, 1175, 1180, 1228, 1468, 1515, 1526, 1531, 1533) *Ironga, szankó, kece. Adalék a prehisztorikus hosszucsontleletek ismeretéhez - T.T.K. XXXIV. 1902. 1-36. 3 tábla, 32 kép. *Knochenschlittschuh, Knochenkufe, Knochenkeitel. Ein Beitrag zur näheren Kenntnis der prähistorischen Langknochenfunde (32 Abbild, 1 Taf.) - Mitteilung. Anthrop. Ges. Wien XXXII. 1902. Ismert. New-Yorker Staats Ztg. 1902. okt. 12. Jelentés az "Ősfoglalkozások" cimü müről - T.T.K. XXXIV. 1902. 358-359. A magyar arc ügyéhez (Viszonzás Dobsa cikkére) - B.Sz. CXIV. 1903. 458-465. (462, 1228) *A magyarság arcáról - Ethnognaphia XIV. 1903. 409-418. 7 tábla (462) *A tonnára (16 kép) - T.T.K. XXXV. 1903. 375-392. *A kéz és szám az ősfoglalkozások körében (21 kép) - u.o. 97-115. *Az ősszám és ősbetü viszonya irodalmunkban (4 kép) - Archaeol. Értes. XXIII. 1903. 250-267. Ősszám, rovás, ősbetü, Előadás a Régészeti és Embertani Társulat 1903. febr. 24. ülésén - B.H. 1903. febr. 25; V.U. 1903. 136. A rovásirás él-e a magyar nép között? - Magy. Tud. Akadémia kiadása. Bpest, 1903. (1501) Rovás - Pesti Hirlap 1903. 32. szám Számrovás, ősbetü - u.o. febr. 10. Szám és betürovás - u.o. febr. 25. Az ősmagyarok irásáról - Tanulók Lapja X. 1903. 362-364. A magyarság arca - Ethnographia XV. 1904. 82. (462) *A vadász temetése - u.o. 155-156. *Zur Frage des magyarischen Typus. Mit 9 Taf. u. 4 Textillustr. - Mitteil. Anthrop. Ges. Wien XXXV. 1905. (462) Kérés a palaeolith-ügyben - B.H. 1905. 219. sz. *A nyék - M.Ny. I. 1905. 24-28. (1478) *Az ostor mesterszótára - u.o. 186. Bogárzik, elbogárzik - u.o. 229. Kergeség, motoz - u.o. 230. *Az ásó mesterszótára - u.o. 280-281. Átvette Balassa J. A nép nyelvének tanulmányozása c. füzetébe. "Staul", "Stal" és sora - M.Ny. I. 1905. 359-361. Verő disznó, verő malac - u.o. 414-415. *A nyil (6 kép) - u.o. II. 1906. 199-209, 241-251. Klny. Bpest, Hornyánszky 1906. 24
483. 484. 485. 486. 487. 488. 489. 490. 491. 492. 493. 494. 495. 496. 497.
498. 499. 500. 501. 502.
503. 504. 505. 506.
old. (1165, 1255, 1476, 1477) *A magyar bajusz (26 rajz) - M.Ny. II. 1906. 30-33; B.H. 1906. febr. (1352) A kajla bajusz - M.Ny. II. 1906. 232-233. Brassó régi halászata - Brassói Lapok 1906. dec. 22. (1411) *Zum Solutreen von Miskolc (4 Abbild.) - Mitteil. Anthrop. Ges. Wien XXXVI. 1906. 11. Acél, kova, tapló - Ethnographia XVII. 1906. 232-233. A miskolci szelvény helyreigazitásához - Földtani Közl. XXXVII. 1907, 256-257 (438) Zur Rektifizierung des Profils von Miskolc - u.o. 318-319. A diluvialis ember nyomai Magyarországon. Előadás 1907. április 3. - u.o. Rede gehalten in der Fachsitzung der Ung. Geol. Ges. - u.o. 206-207. Szállok az urnak - M.Ny. III. 1907. 468; B.H. 1907. jul. 3; Nyr. XXXVII 1907. 332. Az ősfoglalkozások - A m. kir. mezőgazdasági muzeum ismertetője, Bpest, 1907. (Földm. minist. kiadv. 1907. 8. sz.) A magyarságról - B.H. 1908. nov. 21. A félreértésről - u.o. nov. 24. (1491) *Das Paleolithicum des Bükkgebirges in Ungarn (Miskolc. Das Szinvatal. Die Höhlen) 8 Taf., 19 Textillustr. - Mitteil. Anthrop. Ges. Wien XXXVIII. 1908. 232-263. Briefliche Mitteilung - u.o. 11. Az ősfoglalkozások magyarázó lajstroma. M. Kir. Mezőgazdasági Muzeum IV. terem Bpest, Hornyánszky 1908. kis 8°, 32 old. *A borsodi Bükk ősembere (7 rajz, 5 tábla) - T.T.K. 1908. 545-564. "Koppantóra" - M.Ny. IV. 1909. 168-170; B.H. 1909. ápr. 30. *A magyarok nagy ősfoglalkozása. Előtanulmányok - Bpest, Hornyánszky 1909. XXIII. 409 o., 3 mümelléklet, 8 tábla, 43 szövegábra Ismert. Bársony I. Pester Lloyd 1909. aug. 29; Kanizsai F. Magyar Hirlap márc. 31; Kupa Á. Tiszavidéki Ujság máj. 9; Munkácsi B. Ethnographia 1909. 127-128; Rákosi J. B.H. márc. 14; Vámbéry Á. Az Ujság ápr. 11; -y. Állatorvosi Lapok 1909. 167-168; Pesti Hirlap ápr. 7; Junius (Zilahi K. Gy.) V.U. 1909. 231-233. (1167, 1305, 1328, 1418, 1442, 1534, 1546) Levél a Magyar Néprajzi Társasághoz - Ethnographia XX. 1909. 256. *Debreceni lófogatok (4 kép, 2 tábla) - M.Ny. VI. 1910; Klny, Bpest, Hornyánszky 1910. 16 old. (1233) *Das Artefakt von Olonec und was dazu gehört. Mit Nachträgen - Mitteil. Anthrop. Ges. Wien XL. 1910; Klny. Bpest, Hornyánszky 1910. 13 old. 2 tábla. (1419, 1508) Fogatok ügye - M.Ny. VII. 1911. 270-273. (499, 1233) Előadás a Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató Bizottságának 1911. febr. 6. ülésén - Közlemények a Magyarh. Földt. Társ. Barlangk. Biz. 1911. 105-111. Vortrag gehalten in der Sitzung der Kommission für Höhlenforschung der Ung. Geol. Ges. am 6. Febr 1911. - Mitteil. aus d. Höhlenforsch. Komm. d. Geol. Ges. Jahrg. 1911. 212-220. Nyilatkozat a répáshutai diluvialis emberkoponyáról - B.H., Budapesti Napló, "Budapest", N. Fr. Presse 1911. jan. 18, 19, 20, 22. (1710) A magyar palaeolith és tartozékai - Barlangkutatás I. 1913. 10-12. Über das Paleolithicum Ungarn - u.o. 37-39. Az "ispilángról" - M.Ny. X. 1914. 435-441. (1465) *A magyar pásztorok nyelvkincse. A magyarok nagy ősfoglalkozása (3 kép, 3 szövegrajz) Kir. Magy. Természettudományi Társulat kiadása - Bpest, Hornyánszky 1914. XIV. 798 old.
Ismert. Lambrecht K. Ethnographia 1915. 279; Simonyi Zs. Nyr. XLIV. 1915. 34-36. (1342, 1368, 1444, 1480) XI. VEGYES CIKKEK, LEVELEK 507. 508. 509. 510. 511. 512. 513. 514. 515. 516. 517. 518. 519. 520. 521. 522. 523. 524. 525. 526. 527. 528. 529. 530. 531. 532. 533. 534. 535. 536. 537. 538. 539. 540. 541. 542. 543.
Nyilatkozat (Gyeke 1867. ápr. 6.) - M.P. 1867. ápr. 10. (Pávai-Herman) (1427) Nehány szó a "Három napig tartó politikai és természetrajzi köruthoz". Pávai Elek számára szerzé H. O. - u.o. 1868. jun. 24. (1193, 1428) Uj Erdélyi Muzeum (Rovatmegnyitó) - u.o. 1870. dec. 17. Beethoven százados ünnepélye alkalmából feleletül a "Signale" cikkére és Kolozsvár zenészeinek ajánlva - u.o. dec. 18. Erdély őslényei. Adatok Herbich Ferenctől. Az Uj Erdélyi Muzeum számára átdolgozta (o). - u.o. dec. 22. A flórenci négyes társulat - u.o. dec. 30. A conservatorium gyülése - u.o. dec. 30. A kolozsvári "Toldy-kör" - u.o. 1871. jan. 20. Az Erdélyi Muzeum-Egylet közgyülése - u.o. márc. 1. Szinház - u.o. Állandó rovat (o). jelzéssel Szemle - u.o. Állandó rovat 1871. febr. 2. óta Az ó bor (Ahasverus) - u.o. okt. 19. A haltenyésztésről. Tanulságos tréfa (Fogas) - u.o. nov. 23, 24. Nemzeti szinház - u.o. nov. 28., dec. 7. Finály ur és a muzeum-egylet felolvasásai - u.o. nov. 29. A földrengés elméletéről - u.o. 1872. jan. 31. Kolozsvár artézi kutja a muzeum-egylet ülésén - u.o. február 28. Nemzeti szinház - u.o. febr. 25. A Vezuv kitörése - u.o. május 5. Külföldi tudósok Magyarországban (Metschnikoff és ifj. Dohrn) - T.T.K. VII. 1875. 284. Ez az anyákra tartozik - V.U. 1875. 377-378. A mérges csók - T.T.K. VIII. 1876. 412-414. Bejárta csaknem az egész világsajtót. A nyomor csillagászata - V.U. 1876. 729. Egy haldokló állatfaj - u.o. Egy vázlat história - F.L. 1876. szept. Zichy Mihály képe előtt (Erzsébet királynő Deák Ferenc ravatalánál) - u.o. A Zichy kép birálatára - u.o. (1311 b) Különfélék - Irodalom stb. - Notizen, Literatur etc. - T.F. I. 1877. 44-45, 113-114, 130132, 179-180, 205-206, 246-247, 261. Hallgatag világ - V.U. 1877. 521. Előfizetések idején - Pesti Napló 1877. 343. sz. *Kossuth és a növényvilág - V.U. 1878. 189. (275) *A diphteritisz - u.o. 141. *A petárdák (Durr tárca) 3 kép - u.o. 781. (dec. 8.) *Vándor népség - u.o. 1880. 187. Kossuth kézirata - u.o. Haynald biboros értekezése (Crataegus álnéven) - F. 1880. január 4. Az én bálom (Karcolat) - u.o. febr. 4. a) Ami sok, az sok - E. 1881. okt. 11. b) Egy korszakot alkotó fölfedezés (Török Aurél cikke elé Pasteur kutatásairól) - u.o. jul. 11.
544. 545. 546. 547. 548. 549. 550. 551. 552. 553. 554. 555. 556. 557. 558. 559. 560. 561. 562. 563. 564. 565. 566. 567. 568. 569. 570. 571. 572. 573. 574. 575. 576. 577. 578. 579. 580. 581.
*A szinház és a tüz - V.U. 1881. 812. *A Ring szinház égése - u.o. 821. Anthropologiai Füzetek (könyvismertetés) - E. 1882. jun. 25. Fölfedezőim - u.o. nov. 15. A kulcs (A tiszaeszlári vérvádról) - V.U. 1883. 418. Az öngyilkos stiglinc. Válasz dr. Fekete Izidor "Rejtélyek az állatvilágból" c. cikkére Vadászlap IV. 1883. 235-236. Legvégül az a stiglinc - u.o. 272. Az öngyilkos csóka - Ellenzék (Kolozsvár) aug. 25. (1187) A pálmák tája felé (A Fantázia yacht fedélzetén) - E. A muzsafejek és a lotuszlevelek köréből - F.L. A tüzről. Hevesi József: Segitség Eperjes, Nagykároly, Tarockó tüzkárosultjainak fölsegitésére albumban - Bpest, 1887. 23. *Egy 1848-iki honvédzászló - V.U. 1889. 686. Az influenzáról - u.o. 844. Ojtogatók, locsolgatók, büzölgetők - B.H. 1889. aug. 6. A széleken - u.o. 1892. A plebánián - Szabadság (Miskolc) Munkácsy Honfoglalásáról nyilatkozat - Hazánk 1894. febr. 25. Emléksorok a "Vigasz"-ba. Az alföldi inségesek fölsegitésére. Szerk. Hevesi József 1895 - E. 1895. Pósa Lajos négy versének forditása - Pester Lloyd 1896. Levél Blaha Lujzához - Kéry Gyula: Blaha Lujza élete. Bpest, Rózsavölgyi 1896. És még egy rossz szokás - T.T.K. XXIX. 1897. 267-268. Egy tippantás - u.o. XXXI. 1899. 545-549; XXXII. 1900. 48; E. 1899. okt. 15. (1653) Az alibi (Vonatkozással a V.U. 1899. 535. old. közölt képre) - B.H. 1899. aug. 8. (1382, 1647) Caverna mortis - T.T.K. XXXII. 1900. 57-61. Nyilatkozat a Horváth Géza-H. O. affairben - u.o. 143. Beszéd a földmivelésügyi ministerium totalizatőr-ankétjén - 1906. nov. 6. Fel a falra. Nyilt válasz Tóth Bélának (A totalizatőr ügyben) - Pesti Hirlap 1906. máj. 29. (1517) Beszéd a Kir. Magyar Természettudományi Társulat Szily Kálmán emlékérmének átvételekor - T.T.K. XXXVIII. 1906. 185-186. (1426) Beszéd a debreceni Diószegi-Fazekas-ünnepen 1907. nov. 5. - Debreceni Ujság nov. 5. és beszéd a Term. Tud. Társ. növénytani szakosztályának 1907. márc. 22. ülésén (1679) Megnyitó szózat - Az Állatvilág I. 1908. 1-4. A M. Kir. Ornith. Központ a Margitszigeten - B.H. 1909. szept. 18; Pester Lloyd Abendblatt szept. 22. A taksamérő - B.H. 1910. ápr. 26. (1694) Emléksorok az Erdélyi Közmüvelődési Egyesület "Erdély" lapjának 200-ik ünnepi számába: Az Erzsébet lobogó égisze alatt. Levél az Esti Ujság szerkesztőjéhez - Esti Ujság 1910. nov. 29. Levél Perjéssy Lajoshoz - Verseci Lapok 1911. Husvéti szám Levél az Erdélyi Muzeum-Egylet választmányához - E.M.É. 1910-re, Kolozsvár 1911. 7-8. (1155) Távirat Kecskemét tanácsához a földrengéskor - B.H. 1911. jul. 15. A hárosok - u.o. 1911. aug. 11. (1503) Legyen hát "diskusszio" - Pesti Hirlap 1912. máj. 24. (1369)
582. 583. 584.
Levél a 70 éves Rákosi Jenőhöz - B.H. 1912. szept. 13. Levél Móricz Pálhoz "A pusztuló világról" - Uj Idők 1912. jun. 2. 270 old. Levél Hoitsy Pálhoz - Esti Ujság 1912. máj. 14. XII. HUMOR
585. 586. 587. 588. 589. 590. 591. 592. 593. 594. 595. 596. 597. 598. 599. 600. 601. 602. 603. 604. 605. 606. 607. 608. 609. 610. 611. 612. 613. 614. 615.
*Természettudomány. Odvászati barlangászat - Bolond Istók 1876. febr. 6. *Árvizfestmények - u.o. március 4. *A dongász vagyis tudós Simpliclus Fajkmajeriusz nevezetes kalandja egy uj "spéciessel" - u.o. márc. 11. *A Rákosról (Láttani csalódás) - u.o. 283 old. *General Haudégen - u.o. márc. 18., máj. 13, 27. *A szász szent szövetség - u.o. márc. 25. *Madaxera Izidorix, a szőlők veszedelme. Sapologico cenologiai tanulmány - u.o. márc. 25. Filloxera enquette - u.o. március 25. *Árvizes epistolák (Don Pedrőhöz) (Caballero Pocotto) - u.o. ápr. 1. *Jön a muszka! meg a póthitel, budgetemelés stb. - u.o. ápr. 8. *Uton-utfélen (Caballero Pocotto) - u.o. ápr. 15. *Mese. A kapzsi molnár szamara - u.o. máj. 13. *Dunamentin lefelé (Caballero Pocotto) - u.o. máj. 20. *Orbán napja - u.o. máj. 27. *Egy porció zab (Budget tanulmány) - u.o. jun. 3. *Ócskászati sokadalom vagyis tudományos invázió Nagy-Váradon (Caballero Pocotto y Grillo) - u.o. 1878. *Helyreigazitás. Dissertatio herpetologica - Borsszem Jankó 1879. máj. 11. *A bóbita vagyis a Graculus cardinalis (Kotyogó Dávid) - u.o. máj. 25. *A dicsőséges jobb kéz. Fehérvári rajzolat - u.o. máj. 25. *Lyra. Tavasz volt - u.o. junius 1. *Tárt karokkal - u.o. jun. 15. *Ortho logászat (Vörelényi Szemencz) - u.o. jun. 15, 22. *Ethnographia - u.o. jun. 29. *Bakai Ferdi morfondérozása - u.o. jun. 29, jul. 6. *"Herrein spaziert" - u.o. julius 6. *A régi és uj szent - u.o. szept. 7. Tudomány (Dr. Araneus) - u.o. szept. 7. Természetrajz. A kajmán. Her Manó-tól - Bolond Istók máj. 25. Központi pókászat (Araneologia metropolitana) Teleki Sándornak ajánlva - E. Abzug - Pesti Hirlap 1897. ápr. 28; Nyr. XXVI. 1897. 372; Tóth B.: Szájról-szájra II. kiadás 1901. Tóth Béla Magyar Anekdotakincse VI. kötetében: Gotterhalte; A Gotterhalte és a verklis, Thewrewk; Ferenc József a Hortobágyon; Albrecht főherceg és a kun; Az ázsiai barbárság. XIII. POLITIKAI CIKKEK, KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEK
616. 617. 618. 619.
A Mitrailleuse - M.P. 1870. aug. 5. A válság küszöbén - u.o. 1871. jan. 31. Az örök béke - u.o. márc. 3. A montmartrei "lázadók" - u.o. márc. 28.
620. 621. 622. 623. 624. 625. 626.
627. 628. 629. 630. 631. 632. 633. 634. 635. 636. 637. 638. 639. 640. 641. 642. 643. 644. 645. 646. 647. 648. 649. 650. 651. 652. 653. 654. 655. 656. 657. 658. 659. 660. 661. 662. 663. 664. 665. 666.
A hamis próféták - u.o. április 16. A Vendome tér oszlopa - u.o. máj. 14. Pünkösdkor - u.o. máj. 28. Egy nap Párisban - u.o. jun. 3. A párisi "commune" előzményei. "Café Madrid" - u.o. jun. 7. Finis Lutetiae - u.o. jun. 11. Az "Internationale" - u.o. junius 20. Az Internationale ötletéből - u.o. jun. 25. Még egyszer az Internationale és az erdélyi munkások - u.o. jun. 25. Az Internationale ötletéből - u.o. jun. 29. Az uj főispánok, mint politikai tőke - u.o. aug. 6. Akik a virilitást védik - u.o. aug. 13. A pénzügyér körutjáról - u.o. szept. 2. A munkások ügyében - u.o. szept. 8. Salzburg - u.o. szept. 10. A kiegyezkedésről - u.o. szept. 13. Még egyszer a munkásokról - u.o. szept. 14. Elnémetesedés-elkorcsosodás. Jánosháza okt. 7, 16. - u.o. okt. 18, 21. Censeo vero Carthaginem delendam esse. Jánosháza okt. 23. - u.o. okt. 26. Egy reflexio - u.o. nov. 17, 18. A "Csángó társulat" - u.o. nov. 22. A lelkiismeret szabadsága - u.o. dec. 3. Az erdélyi királyi biztosság - u.o. dec. 12. Karácsonkor - u.o. dec. 24. Az év végén - u.o. dec. 31. A szász tábor - u.o. 1872. jan. 14. A dohánymonopolium - u.o. jan. 18. Sakkhuzás - u.o. jan. 20. Költészet és politika - u.o. február 2. Román ambitio - u.o. febr. 7. Szász ügyek. Rovat (Hammersberg) A régi utakon - u.o. febr. 9. Tisza Lajos minister kibuvója - u.o. febr. 9. Erdély koldusbotja - u.o. febr. 13, 14. Mossák a szerecsent - u.o. febr. 18. Két pályázat. Az erdélyi gazda figyelmébe ajánlva - u.o. február 24. Az u. n. "Reformpárt" - u.o. febr. 25. Küküllőmegye a törvényorvoslás küszöbén - u.o. febr. 27. Megvagyunk hát... - u.o. márc. 12. A parlament forradalomban van - u.o. márc. 12. Március 15. - u.o. márc. 15. Mazzini József - u.o. márc. 15. Jogfosztás - u.o. márc. 17. Csábitások - u.o. márc. 24. Benedek ur eszméi - u.o. március 28. Az igaz szóról - u.o. ápr. 5. Számoljunk már - u.o. ápr. 10. Zsákutca és szabad tér - u.o. ápr. 14. A nagy "félsz" - u.o. ápr. 16, 17. Egy okos szó a maga idejében - u.o. ápr. 18.
667. 668. 669. 670. 671. 672. 673. 674. 675. 676. 677. 678. 679. 680. 681. 682. 683. 684. 685. 686. 687. 688. 689. 690. 691. 692. 693. 694. 695. 696. 697. 698. 699. 700. 701. 702. 703. 704. 705. 706. 707. 708. 709. 710. 711. 712.
A számadás órájában - u.o. ápr. 19. Pártmozgalmak - u.o. ápr. 30. Pártélet (Ostor) - u.o. ápr. 30. A "Reform" baja - u.o. máj. 3. A szász pártok fuziója (Hammersberg) - u.o. máj. 7, 8. A "munkások pere" - u.o. május 9. Egy nap - u.o. máj. 12. Az erdélyi románsághoz - u.o. máj. 14. A rágalmazóknak - u.o. máj. 15. Kossuth nézetei az ellenzék két árnyalatának feladatáról a választásoknál - u.o. máj. 26. Berzenczey kalózjárata (Hammersberg) - u.o. máj. 29. A szászság ügyében - u.o. jun. 4. A müszaki csapatok. Baloldali elmefuttatás - u.o. jun. 7. Elcsináltatott - u.o. jun. 9. Az ifju nemzedék és a corruptio - u.o. jun. 14. a) Horváth és Lónyay - u.o. jun. 15. b) Nyilt szavazás - u.o. jun. 18. Száz kérdésre egy felelet - u.o. jun. 21. Nyilt sisak - u.o. jun. 22. (1322) Az erkölcs ostromállapotában - u.o. jun. 23. Az a szervezet - u.o. jul. 13. Megvirradt a Székelyföldön - u.o. jul. 17. Udvarhelyszéki botrány! No. 4. - u.o. jul. 18. Román ügy - u.o. jul. 21. Üdvözlet a szászságnak (Hammersberg) - u.o. jul. 24. Nyilatkozat - u.o. jul. 25. A szász baj (Hammersberg Károly) - Ellenőr 1874. febr. 28., márc. 1, 2. Az Omladina és némely törekvése - u.o. ápr. 8, 9, 10. Igen, szakismeret a nemzetiségeknek - u.o. ápr. 17, 18, 19. Ez is egy mérges csók. Az eloláhosodásról - V.U. 1877. 121. A magyarság eloláhosodásról - u.o. 138. (1494) A nép szólt - E. 1877. jul. 27. És ők mégis mennek - u.o. aug. 2. Ismét szólott a nép - u.o. dec. 17. Plevna elesett. Meghivó 1877. dec. 16. népgyülésre és beszéd ugyanazon. "És ők mégis mennek" - E. 1878. jul. 25. Szarvas városa független polgáraihoz. Programm 1878. jul. 14. - Bpest, Franklin 1 old. Programmbeszéd a szeged-rókusi alsóvárosi választókerületben 1879 okt. 21. Szegedi Napló 237. sz. Képviselőházi beszéd Bosznia-Hercegovina közigazgatásáról - 1879. nov. 12. - filloxera tgyban - dec. 9. Függetlenség Verhovay Gy. lapját szerk. H. O. 1880. jan. 11-febr. 16-ig. *A diszkrázis - F. 1880. jan. 3. Hirkovácsolás (A napisajtó figyelmébe ajánlva) - u.o. jan. 4. Nyilatkozat (ugyane tárgyban) - u.o. jan. 6. "Sárdobálás" - u.o. jan. 6. 1178. - u.o. jan. 8. Diplomás proletárok - u.o. jan. 9. A csellengők - u.o. jan. 10.
713. 714. 715. 716. 717. 718. 719. 720. 721. 722. 723. 724. 725. 726. 727. 728. 729. 730. 731. 732. 733. 734. 735. 736. 737. 738. 739. 740. 741. 742. 743. 744. 745. 746. 747. 748.
749. 750. 751. 752. 753. 754. 755. 756. 757. 758.
Becsület, áldozat - u.o. jan. 11. Nyilatkozat (a Függetlenség szerkesztősége) - u.o. jan. 13. Vox populi - u.o. jan. 14. Ostromállapot - u.o. jan. 15. A pokol cséplője (Honi kiadás) - u.o. jan. 15. A forrongás - u.o. jan. 16. Kik vagyunk? - u.o. jan.17. A mi tüntetésünk - u.o. jan. 18. Jókai Mórnak - u.o. jan. 19. (1300, 1380) A muflon és a cölöp - u.o. jan. 21. Kain ivadéka - u.o. jan. 23. Föl a gátra! - u.o. jan. 24. Erdély ügye - u.o. jan. 26. A Billroth-ügy - u.o. jan. 26. Nyilt szó Szentmiklóssy Sámuel apámuramhoz - u.o. jan. 27. Az elszédülés - u.o. jan. 29. Uj fajok - u.o. jan. 31. A csáp - u.o. febr. 1. Vészes jelek - u.o. febr. 4. Övek, napok fordulója - u.o. febr. 5. A lesők - u.o. febr. 7. Idők jele - u.o. febr. 8. Drágasági pótlék - u.o. febr. 10. Delejes hóbort - u.o. febr. 13. Leszámolás - u.o. febr. 15, 17. Nyilatkozat - u.o. febr. 19. Képviselőházi beszéd a budapesti zavargások tgyban - 1880. jan. 26. - izraelita iskolaalap tgyban - márc. 11. - harmadik egyetem tgyban - márc. 11. (814, 1058) - 1880. évi költségvetésről - ápr. 9, 10, 19. - Szeged ujraépitéséről - ápr. 15. - 1881. évi költségvetésről - nov. 25, 26, 27. - zászlósértésről - dec. 14. - interpelláció petróleumszerencsétlenségek tgyban - máj. 12., jun. 14. Egy lövés - E. 1881. jan. 19. jun. 12. A zsidóüldözés és a psychiatria. Dr. Schwartzer Ottó urnak ajánlva - u.o. okt. 1, 2. (1472) Válasz Simonyi Iván képviselő urnak - u.o. okt. 7. Judenverfolgung und Psychiatrie - Bpest, Grill 1881. 8°, 26 old. A nemzet létjoga - Arad és Vidéke 1881. jan. 4. a) Áramlatok árnyalatok - u.o. márc. 19. b) Nyilatkozat (Szeged trvhatósága tgyban) - E. 1881. dec. 15. Képviselőházi beszéd a budapesti rendőrségről - 1881. márc. 12, 14, 16. - szegedi kir. biztosságról - április 1. - szegedi vál. kerületek uj beosztásáról - máj. 2. - hazai ipar állami kedvezményeiről - máj. 11. - Szalay Imre mentelmi ügyében - máj. 13. - Nemzeti Muzeumról - máj. 13. - tiszavölgyi ármentesitésről - máj. 27. (vö. E. 1881. máj. 1.) - büntettesek kiadásáról - dec. 9.
759. 760. 761. 762. 763. 764. 765. 766. 767.
768. 769. 770. 771. 772. 773. 774. 775. 776. 777. 778. 779. 780. 781. 782. 783. 784. 785. 786. 787. 788. 789. 790. 791. 792. 793. 794. 795. 796. 797. 798. 799. 800.
- törvények kihirdetéséről - dec. 14, 15. - interpelláció szinházak tüzmentessége tgyban - okt. 10, 19. Politikai beszéd bpest-józsefváros függ. párt szervezkedő ülésén - ápr. 25. - (német) bpesti II. ker. függ. párt alakuló ülésén - máj. 8. - Olay Lajos mellett - máj. 17. - bpesti IX. ker. függ. párt gyülésén - máj. 26. Beszámoló beszéd, elmondotta Szeged II. alsóvárosi választókerületében 1881 pünkösd vasárnapján (jun. 5.) H. O. - Bpest, Franklin 1881. kis 8°, 8 old. Néma játék - E. 1882. ápr. 29. A Schulverein ügye - u.o. márc. 20. A Schulverein és az osztó igazság - u.o. ápr. 8. Mit akar a Schulverein? - u.o. ápr. 9. Tüntetések a Schulverein ellen. Levél a szerkesztőhöz - u.o. ápr. 19. Beszéd a Schulverein elleni népgyülésen ápr. 30. - u.o. máj. 1. Zay és a Schulverein - u.o. okt. 29. (771, 1225, 1557, 1561) A Göczel-ügy. Levél a szerkesztőhöz - u.o. szept. 17. (1558) Képviselőházi beszéd 1882. évi költségvetésről - 1882. jan. 20, 23, 26, 27, febr. 7, 8, 11, 13, 14, 24. márc. 2, 6, 7. - filloxeráról - febr. 11. - interpelláció Schulverein tgyban - jan. 27, febr. 15, 20. (767) - beszéd németajku polgárok hazafias mozgalmáról - ápr. 29. - szegedi kir. biztosságról - március 9. - katonai póthitelről - máj. 20, 24. - Überland földek megváltásáról - jun. 3. - katonai intézetekről - jun. 3, 5. - orosz-zsidó bevándorlásról - jun. 7, 9. - Petőfi szobor leleplezéséről - okt. 11. - munkarendről - okt. 12. - hadseregről - nov. 23. - magyar vöröskereszt-egylet sorsjegykölcsönéről - nov. 24. - Istóczy-Wahrmann párbajról - dec. 4. - 1884. évi költségvetésről - dec. 5, 7, 9, 12 (1560), 13, 14, 15, 16, 17. - házszabályokról - dec. 11. - tanitók magyarságáról - december 19. Albániából - E. 1883. márc. 2. Képviselőházi beszéd izraeliták egyenjogusitásáról - 1883. jan. 23, 27, 28. - uzsoráról - jan. 29. - vadászati jogról - febr. 8, 9. (1563) - középiskolai reformról - febr. 17, márc. 5, 10, 13, 16, 17, 19, ápr. 2, 3, 4, 5, 6, 7, 10, 11, 13. - filloxeráról - febr. 20. - katolikus ünnepekről - ápr. 2. - csendőrségről - máj. 1. - Istóczy Győző mentelmi ügyéről - máj. 21. - árvizvédelemről - máj. 25. - Bartha Miklós mentelmi ügyéről - máj. 26. - horvátországi zavargásokról - okt. 10. - egyházpolitika tgyban - nov. 22, 23 (1564), 24. - adóreformról - dec. 3, 4, 5. - Verhovay Gyula mentelmi ügyéről - dec. 13.
801. 802. 803. 804. 805. 806. 807. 808. 809. 810. 811. 812. 813. 814. 815. 816. 817. 818. 819. 820. 821. 822. 823. 824. 825. 826. 827. 828. 829. 830. 831. 832. 833. 834. 835. 836. 837. 838. 839. 840. 841. 842. 843. 844. 845. 846. 847. 848.
Beszámoló beszéd. A Szeged szab. kir. város II. választókerülete előtt 1884-ik évi pünkösd első napján elmondta H. O. - Bpest, Franklin 1884. kis 8°, 22 oldal Nyilatkozat (a Clair-Szemnecz ügyben) - E. 1884. április 11. (1590) Képviselőházi beszéd egyházpolitika tgyban - 1884. jan. 31, febr. 1, 5, 6. - interpelláció ármentesités tgyban - jan. 16, febr. 20, máj. 14. - beszéd 1884. évi költségvetésről - jan. 18, 19, 22, 23, 24. - szegedi kir. biztosságról - február 12. - járásbiróságokról - febr. 16. - irói és müvészi jogról - febr. 22, 23. - szeszadóról - márc. 6, 7, 8. - Tisza szabályozásról - márc. 14. - Ugron Gábor mentelmi ügyében - márc. 18. - mosztár-metkovici vasutról - márc. 26. - ipartörvényről - márc. 31, ápr. 2, 24, 28. - harmadik egyetemről - ápr. 26. (741) - fegyházakról - ápr. 29. - budapesti házadómentességről - ápr. 29. - müborról - máj. 12. - erdészetről - máj. 15. - interpelláció szegedi államkölcsön tgyban - máj. 7. - beszéd osztályok megalakulása tgyban - okt. 2. - válaszfeliratról - okt. 11, 23. - 1885. évi költségvetésről - december 4, 9, 10, 11, 17, 18. - szentendrei választásról - december 17. A népgyülés jogosultsága A rendjelek ötletéből Lajos napján Kenyértörésre kerültünk Jókai Mór A strike ügye A strike lényege Szocializmus Az őszinte szóról Képviselőházi beszéd selyemtenyésztés tgyban - 1885. márc. 5. - a Duna dévény-dunaradványi szakaszának szabályozása tgyban - márc. 7. - nyugdijtörvény tgyban - márc. 11, 13, 14. -"- határőrvidéki házközösség megszüntetése tgyban - márc. 21. - főrendiház reformja tgyban - febr. 10, 12, 24, 26, ápr. 20, dec. 16. - 1885. évi költségvetésről - jan. 13, 14, 15, 19, 20, 23, 24, 26, 27. (1573) - földmivelésügyi ministerium épületéről - febr. 24. - határozatképességről - márc. 14. - szegedi szinházról - ápr. 23. - Ludoviceum kiépitéséről - máj. 6. - napirendről - máj. 9. - szegedi államkölcsönről - máj. 9, 12. - 1886. évi költségvetésről - okt. 15. - országgyülés tartamáról - dec. 7, 9. - interpelláció a ferbli tgyban - dec. 9. - szegedi tanfelügyelő ügyében - dec. 16, 1887. jan. 27.
849. 850. 851. 852. 853. 854. 855. 856. 857. 858. 859. 860. 861. 862. 863. 864. 865. 866. 867. 868. 869. 870. 871. 872. 873. 874. 875. 876. 877. 878. 879. 880. 881. 882. 883. 884. 885. 886.
Kossuth és Erdély ügye. Bevezetéssel ellátta és az Erdélyrészi Magyar Közmüvelődési Egyesület javára közzéteszi H. O. - Bpest, Franklin 1886. kis 8°, 60 old. II. kiadás. 1886. 64 old. Képviselőházi beszéd 1886. évi költségvetésről - 1886. jan. 16, 21, 23, 25, (15791580), 27, 29, 30, febr. 3, 5, 6, 8, 12. - interpelláció máramarosmegyei közügyekről - márc. 3, ápr. 13, máj. 24, jun. 2. Ugyanez ügyben beszéd Máramarosszigeten - márc. 21, máj. 2. (1574) - beszéd főrendiházról - jan. 19. - hámori községekről - febr. 27. - törvényhatóságok rendezéséről - márc. 12, 19. - községek rendezéséről - ápr. 5. - törvényjavaslatok utólagos pótlásáról - ápr. 14. - népfelkelésről - máj. 8. - Janszky ügyről - okt. 9, 13. - igazságügyministerium elhelyezéséről - dec. 17. - interpelláció koleráról - okt. 13. Beszámoló beszéd az 1884-87. országgyülésre vonatkozva. 1887 pünkösd másodnapján a Szeged alsóvárosi népkörben tartott ősgyülésen elmondta H. O Szeged 1887. kis 8°, 8 old. Programmbeszéd Kolozsvárott - 1887. jun. 12. Képviselőházi beszéd 1887. évi költségvetésről - jan. 17, 26, 31, febr. 4, 11, 14, 16, 17, 18, 19. - pénzbüntetésekről - jan. 28. - védhimlőoltásról - márc. 19. - katonai özvegyek és árvákról - márc. 24, 28. - polgári iskolai tanárok ciméről - ápr. 30. - házszabályrevizióról - máj. 6. - magyar gácsországi vasutról - máj. 18. Militarizmus és lélektan - B.H. 1888. nov. 25. Kossuth Ferenc levele - u.o. 1889. jul. 15. Politikai beszéd a véderőjavaslat 25.§-ának tgyban bpesti VII. kerületi gyülésen 1889. febr. 24. - Törökszentmiklóson a mandátum átvételekor - máj. 9. - ellenzéki képviselők bankettjén jun. 3. - B.H. jun. 4. Képviselőházi beszéd 1889. évi költségvetésről - 1889. máj. 17, 18, 21, 23, jun. 3, 4. A május 21. beszéd szól a nemzeti géniuszról; közli az Országos Középtanodai Tanáregylet Közlölönye 1888-89. 654-659. is (1042, 1183, 1512, 1521, 1547) - filloxeráról - máj. 30. - Ház költségvetéséről - jun. 14. - 1890. évi költségvetésről - nov. 22. dec. 3, 6. - határozatképességről - dec. 10. - munkásgyülésről - dec. 10. Nyilatkozat (Puszta Gyenda 1890. aug. 27.) - Pesti Napló, E. 1890. szept. 1. Kossuth a függetlenségi párt viszályáról - E. 1890. okt. 1. (1320) Beszámoló beszéd a törökszentmiklósi választókerületben febr. 9. - Tiszaroffon szept. 1. Beszéd a függetlenségi és 48-as párt alakuló ülésén - jun. 17. Képviselőházi beszéd 1890. évi költségvetésről - 1890. jan. 20, 24, 28, 29, 31, febr. 10. (1595-1596) - igazságügyi orvosi tanácsról - febr. 12.
887. 888. 889. 890. 891. 892. 893. 894. 895. 896. 897. 898. 899. 900. 901. 902. 903. 904. 905. 906. 907. 908. 909. 910. 911. 912. 913. 914. 915. 916. 917. 918. 919. 920. 921. 922. 923. 924. 925. 926. 927. 928. 929. 930. 931. 932.
- honossági törvényről - május 22, 30. - ülésterem szellőztetéséről - junius 4. 1891. évi költségvetésről - nov. 14, 15, 17, 26, 29, dec. 2. - fegyvergyárról - dec. 6, 9. - kisdedóvásról - 1891. jan. 23, 29. - szegedi rakpartról - márc. 4. - evangelikus nyereménykölcsönről - márc. 4. - közigazgatási reformról - jun. l, jul. 15, 24, 28, 29. - osztrák államvasutak megváltásáról - jun. 24. - Ugron Gábor mentelmi ügyéről - aug. 14. - indemnitásról - okt. 20. - totalizatőrről - okt. 31. - zárszámadásokról - nov. 5. - ujoncozásról - dec. 7, 9. - ezredéves kiállitásról - dec. 9, 10. Programmbeszéd Budapest IX. kerületében 1892. jan. 18. - Pesti Napló estilapja 1892. jan. 18; E. jan. 19. Beszéd a kőbányai függetl. és 48-as párt vacsoráján - jan. 27. Ünnepi beszéd Kossuth Lajos 90-ik születésnapján - szept. 19. (1606) Nyilatkozat a soproni munkásgyülés tgyban - Pesti Napló 1893. jul. 5; B.H. jul. 7. Levél (Turkeve) - E. szept. 1. Programmbeszéd Miskolcon 1893. jun. 2. - Szabadság (Miskolc) jun. 3. Beszéd a miskolci mandátum átvételekor - u.o. jun. 11. (1612) Beszéd Eötvös Károly nagykőrösi beszámolóján jul. 2. - B.H. jul. 3. Képviselőházi beszéd munkásbiztositásról - 1893. szept. 28. - borossebesi királyi válaszokról - okt. 9. - 1894. évi költségvetésről - nov. 11, 13, 16, 17, 18, 22, 23, 24, 25, 27, dec. 2, 5. (1323, 1614) - házasságjogi trvjavaslatról - december 2. - napirendről - dec. 2. - József főherceg jubileumáról - dec. 6. - főrendiház reformjáról - dec. 9. Nyilatkozat Kecskemét, Nagykőrös és a halastó ügyében - Pesti Napló nov. 18. Levél Dr. Pataj Sándorhoz - Zombori Hirlap 1894. szept. 30. Oláh irredenta - V.U. 1894. 383. Beszéd Kossuth Lajos temetésén 1894. ápr. 1. - Egykoru lapok és Hentaller L.: Kossuth és kora 346-348. Képviselőházi beszéd országos katolikus nagygyülésről - 1894. január 16. - mezőrendőrségi trvjavaslat tgyban - jan. 29, 30, ápr. 19. - a Pesti Napló közleménye (Kossuth L. halála hire) tgyban - márc. 16. (1618) - Kossuth-könyvtárról - márc. 20. (996) - Kossuth halálakor - márc. 23, ápr. 9. - határozatképességről - ápr. 16, 19, máj. 1. - ezredéves ünnepről - ápr. 19. - kolozsvári román tüntetésekről - máj. 9. - a "Magyarország"-nak a kormány állitólagos hirlapvásárlásairól szóló cikke tgyban máj. 17. (1636) - névszerinti szavazásról - máj. 23, 25. - állami anyakönyvekről - május 25. - laktanyák értékesitéséről - május 26.
933. 934. 935. 936. 937. 938. 939. 940. 941. 942. 943. 944. 945. 946. 947. 948. 949. 950. 951. 952. 953. 954. 955. 956. 957. 958. 959. 960. 961. 962. 963. 964. 965. 966. 967. 968. 969. 970. 971. 972.
- Wekerle kormány lemondásáról - jun. 4. - közös függő adósságokról - junius 15. - hesszeni légy pusztitásáról - junius 20. (1621) - felvidéki árvizkárról - jun. 22. - képzőmüvészeti kiállitási csarnokról - jun. 22. - vallás szabad gyakorlásáról - junius 26, okt. 19. - zsidó vallásról - jun. 26. - totalizatőrről - jun. 28. - székesfejérvári kath. nagygyülésről - nov. 20. - 1895. évi költségvetésről - nov. 22, 23, 27, dec. 15. - vigszinházi kölcsönről - nov. 30, dec. 1. - indemnitásról - dec. 10. Beszámoló beszéd Miskolcon - szept. 30. Képviselőházi beszéd 1895. évi költségvetésről - 1895. jan. 30, febr. 1, 7, 14, 18, márc. 6, 8. - vallás szabad gyakorlásáról - nov. 8. - Bánffy kormány beköszöntőjéről - jan. 21. - inségakcióról - febr. 20. - Holló Lajos és Bartha Miklós mentelmi ügyéről - márc. 13. (1636) - párbaj ellen - márc. 28. - házadóról - márc. 28. - uj országházról - máj. 4. - Pázmándy Dénes mentelmi ügyéről - máj. 22. - 1896. évi költségvetésről - nov. 29, dec. 3, 6. - Lepsényi ügyben - dec. 9. Az általános választói jog és a függetlenségi párt. Nyilt levél Kossuth Ferenc népképviselőhöz. I. Az általános választói jogról. II. A szociáldemokratákkal való szövetkezés jelentősége - E. 1896. máj. 17. Visszavágás - u.o. máj. 20. (1172, 1285) Az utolsó szó - u.o. máj. 21. Nyilatkozat - u.o. máj. 22, 24. Beszámoló beszéd Miskolc déli választókerületében 1896. aug. 30. - Szabadság (Miskolc) szept. 2. (1629) Képviselőházi beszéd 1896. évi költségvetésről - 1896. jan. 17, 27, 28, febr. 21. - szőllők felujitásáról - márc. 17. - kuriai biráskodásról - máj. 30, jun. 10, 13. (Helyreigazitás E. jun. 3.) - személyes kérdésben - jun. 20. - házadóról - jun. 22, 23. - határozatképességről - szept. 19. Die Abwehr der "Abwehr". Antwort auf die Erklärungen der Herrn Brusina, Heinz, Kispatics, v. Boinicsics, Korlevics und Matica - Pester Lloyd 1896. jan. 9. (1195) Bartha Miklós ügye. Nyilt levél Gajári Ödönnek - A Nemzet 1897. okt. 26. (1172, 1636) A kompona - B.H. 1898. dec. 31. Beszéd az Egyetemi kör 1899. márc. 15. diszülésén - Esti Ujság márc. 15; Magyarország márc. 16. (970) A kereszt és a cimer - E. 1899. márc. 20. (969) Beszéd a szegedi alsóvárosi népkör negyedszázados ünnepén 1899. aug. 21. - Szegedi Napló aug. 22. Az állapot - B.H. 1899. jan. 1.
973. 974. 975. 976.
Offener Brief (a Lueger-ügyben.) - Pester Lloyd 1900. jan. 1. Offener Brief (a Haberlandt-Neumeyer ügyben) - u.o. jan. 2. Levél Dienes Mártonhoz csongrádi megválasztása alkalmából - E. 1900. dec. 25. Herman Ottó programmja. Elmondotta ás kiadta az 1901-ik évi országos képiselőválasztás alkalmából (Dárdán) - Bpest, Franklin 1901. kis 4°, 8 old. 977. Nyilatkozat a dárdai visszalépés ügyében - Egykoru lapok 1901. okt. 17. 978. a) Halad a nemzet - Szabadság (Miskolc) 1902. dec. 24. b) Levél a szocialista mozgalmakról - V.U. 1903. 530. (1661) 979. A nánási pohárköszöntő - B.H. 1904. okt. 5. 980. Az "általános titkos választás" - u.o. 1905. szept. 3. 981. Az általános választói jog - u.o. dec. 12. 982. A megbizhatóság - u.o. 1906. jan. 25. 983. Nyavalya - u.o. jun. 24. 984. A "fekete földek" - u.o. jul. 12. (1671-1672) 985. Az eskü - u.o. aug. 5. (1673) 986. Gátszakadás - u.o. okt. 17, 18. (1674) 987. Az iparfejlesztés - u.o. nov. 21. 988. A vármegye - u.o. jun. 4. Jubiláris szám, II. melléklet 1-2. 989. Beszéd Madary Gábor képviselőjelölt mellett, 1906. máj. 18. - Magyarország máj. 19. 990. A lényeg - B.H. 1907. dec. 5. 991. A kaleidoszkopium - u.o. 1909. jul. 3, 4, 9. (1686, 1690) 992. Nyilatkozat - Uj Hirek 1909. máj. 4, 14. 993. Az indemnitás - B.H. 1910. márc. 19. 994. Nyilatkozat (Tisza István) - A Nap márc. 31. 995. Beszéd a mandátumot felajánló dunapataji küldöttséghez 1910. május 11. - Egykoru lapok máj. 11, 12. 996. A Kossuth-könyvtár ügye - B.H. 1910. dec. 10. A Kossuth-pénzek - Uj Hirek 1910. dec. 10; Friss Ujság dec. 11; "Budapest" dec. 13. (925) 997. Nyilatkozat (Kossuth Ferenc) - Az Est 1910. máj. 13. 998. Rákosi Jenő: A második nap c. vezércikkében a harmadik hasáb - B.H. 1910. jan. 26. 999. Az angol suffragettek. Válasz körkérdésre - Az Ujság 1910. dec. 25. 177 old. 1000. Fényvetés - B.H. 1911. okt. 3, 4. 1001. Fiat lux - u.o. 1912. jun. 13. 1002. Az igazság. Visszaemlékezés Irányi Dánielre - u.o. jul. 7. XIV. KULTURPOLITIKA 1003. A kolozsvári egyetem, mint kulturszükséglet. Jánosháza okt. 26, 27. - M.P. 1871. nov. 1, 2. 1004. A városi muzeumról - u.o. nov. 16. 1005. Nyilatkozat - Ellenőr 1871. 242. sz. 1006. Az egyetem és a muzeum - M.P. 1872. jun. 1, 2. 1007. Felhivás előfizetésre (Természetrajzi füzetek) - T.T.K. VIII. 1876. 479-481. 1008. Állattani irodalmunk és a napi sajtó - u.o. 170, 172; F.L. 1876. 54. sz. 1009. Megnyitó - T.F. I. 1877. 3-8; E. 1877. 25. sz. Aus unserem Programme - T.F. I. 1877. 47-48. 1010. A münyelv kérdéséhez - u.o. 69-74. Zur Frage der ungarischen naturwissenschaftlichen Sprache - u.o. 116. 1011. Herr Dr. C. A. Dohrn und die Természetrajzi Füzetek - u.o. 131-132. (1229)
1012. Természetrajz - nemzeti szellem - u.o. 207-212; T.T.K. IX. 1877. 424-427; Magyarország és a Nagyvilág 1877. 659. Naturgeschichte und Nationalgeist - T.F. I. 1877. 248. 1013. A münyelvről - u.o. 1878. II. 88-91. Zur ornithologischen Terminologie - u.o. 174. 1014. Két beszéd tartották a Magyar Tudományos Akadémia 1878-iki évi nagygyülésén Csengery Antal és Haynald Lajos - T.F. 1878. II. 199-210. Zwei Reden. Gehalten in der feierlichen Sitzung gelegenlich der Jahresversammlung der Ungarischen Akademie der Wissenschaften vom Präsidenten A. von Csengery und Erzbischof Dr. Ludwig von Haynald - u.o. 268-269. 1015. Az orvosok és természetvizsgálók nagygyülése alkalmából - T.T.K. XI. 1879. 311-314. (1061, 1205, 1486, 1555) A magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyülése ügyében - u.o. 388-390. 1016. Ugyanez ügyben levél a szerkesztőhöz - E. 1879. aug. 29, 30. Az utolsó szó (ugyanez ügyben) - u.o. szept. 2. Pikáns előzmény. A magyar orvosok és természetvizsgálók jövő évi gyülésére - u.o. szept. 3. A magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyülésének ujjászervezéséhez - u.o. szept. 26. 1017. Tiz év - T.F. III. 1879. 85-88. Zehn Jahre - u.o. 183. 1018. Társadalom. Rovatmegnyitó - F. 1879. dec. 14. 1019. Mivelödés - magyar faj - u.o. dec. 21. 1020. A tudományos publikációkról. Előadás 1879. dec. 17. - T.T.K. XII. 1880. 32-33. 1021. Bevezető a Természetrajzi Füzetek IV. köt. 4. (utolsó) füzetéhez - T.F. IV. 1880. 249250. 1022. A hirlapiró tribunál - F. 1880. jan. 28. (1492) 1023. a) A szegedi egyetem - u.o. febr. 12. b) Tudományos kötekedések (Babonás farkasok, a harkály és az Aeolus hárfája, a kanalas sólyom, rigófütyölés, galambbugás, Kemény Zsigmond, Péterfy Jenő, Ellenőr, Pesti Hirlap) - E. 1881. nov. 12. (1152)14 1024. Nyelv és tudomány - T.F. V. 1881. 3-11. Sprache und Wissenschaft - Herrn Dr. J. Kriechbaumer, custos am Museum zu München gewidmet - u.o. 57-67. 1025. Die Wissenschaft und ihre Institute in Ambros Neményi: Das moderne Ungarn. Berlin, Hofmann et Comp 1883. 113-131. 1026. Nyilatkozat (Akadémiai tagsága tgyban) - Ország-Világ 1884. 715. 1027. A Kossuth Lajos iránt tartozó kegyeletről (Parlagi Vilma, a későbbi Lwow hercegné Kossuth portraitja ötletéből) - E. 1885. jun. 18. 1028. A szellemi szabadság kérdése - u.o. okt. 1029. A párisi ut (Az iróknak és müvészeknek ajánlva) - E. 1030. Himzés és koponya (Pulszky Ferencnek ajánlva) - E. 1031. Bucsuzó - T.F. X. 1886. 271-274. 1032. A tudományos állattan ügye. Suum cuique. (Válasz dr. Apáthy Istvánnak a Budapesti Szemle XLV. köt. 1886. 111-133. old. megjelent cikkére) - B.Sz. XLV. 1886. 323-329. 1033. Crescit eundo - u.o. XLVI. 1886. 167-174. (1153) 1034. A magyar tudományos nomenklatura - T.T.K. XVIII. 1886. 463-466. 1035. Tudomány és hazafiság. Előadás Kolozsvárott 1886. dec. 8. - Erdélyi Hiradó 1886. 292. sz. 1036. Irodalomtörténet - természettudomány - E. 1887. febr. 20. Felelet De Gerando
Antoninának - u.o. márc. 5. (1226) 1037. *Természet - müvészet - T.T.K. XX. 1888. 1-13. 1038. Természetrajzi irodalmunk érdekében - u.o. 62-64. 1039. Tudomány és hétköznapi élet. Előadás Szolnokon 1888. febr. 19. - Szolnoki Hiradó febr. 23. 1040. Családok neve és Linné rendszere - B.H. 1888. jun. 5. 1041. Nyelv és iskola - u.o. 1889. jan. 8. 1042. Arról a nemzeti géniuszról - u.o. jul. 21. (875) 1043. Neveléstudomány (Felméri Lajos müvéről) - E. 1890. okt. 23. 1044. Nyilt levél Mikszáth Kálmánhoz - Pesti Hirlap 1045. Ceylon, a pálmák, a piros botos és a kolibrik (Gáspár Ferenc könyvének kritikája) V.U. 1893. 26. (1257) Bezáró beszéd a pálmákról és egyebekről - u.o. 59-60. 1046. Nyilatkozat (a Nemzeti Muzeum ügyében) - B.H. 1893. febr. 2. (1893. jan. 17, 19, 22, 27, 28, 31); A Nemzet 1893. febr. 1. 1047. A napi sajtó és az ismeretek terjesztése - T.T.K. XXVII. 1895. 161. 1048. Semsey pályázat meddőségének okairól - u.o. 601-606. (1055) 1049. Levél Pósa Lajoshoz 1896. szept. 26. - Közli Gyöngyösy L. Irodalomtörténet VIII. 1919. 215-216. 1050. Az állattan magyar kézikönyvéről - T.T.K. XXVIII. 1896. 158. 1051. A természetrajzi muzeumról - Előadás 1897. márc. 6. - u.o. XXIX. 1897. 318. 1052. A nagyszalóki meteorológiai állomásról. Előterjesztés a Természettudományi Társulat 1897. jan. 20. választmányi ülésén 1053. Nyilt levél dr. Schmidt Sándor urnak a Magyar Nemzeti Muzeum folyóirata ügyében B.Sz. XCI. 1897. 492-496. (1394, 1456) 1054. Két tanári szék - B.H. 1897. szept. 5, 7. (1237, 1498) - Ad rem - u.o. szept. 16. - Kifejtés - u.o. szept. 24. - Epilogus (Pulszky neve alatt) - u.o. szept. 26. Professorok koránya - A Hét 1897. 591-593. 1055. Az élő könyvek. A Semsey-féle pályázat ötletéből - T.T.K. XXXIV. 1901. 649-653. (1048) 1056. A magyar denevérek faunája. Méhely Lajos könyvének birálata - B.Sz. CV. 1901. 119129. 1057. Az egyetem méltósága - B.H. 1901. nov. 13. 1058. Az egyetem és a nemzeti szellem. Előadás a szegedi Dugonics-Társaságban 1904. nov. 21. - Szeged és Vidéke 1904. nov. 22; B.H. 323 sz; Szegedi Gyorsiró melléklapja I. 1904. 17, 25. (741, 1665) 1059. Nyilt levél a szerkesztőhöz (Wlassics-polémia) - B.Sz. CXX. 1904. 473-477. (1544) 1060. Suum cuique - Pesti Hirlap 1909. ápr. 9. (1362) 1061. Tudományos majális - u.o. 1910. aug. 30. (1015) 1062. Bevezetés Róna Jenő Állattani olvasókönyvéhez - Budapest, Franklin 1911. XV. ARCKÉPEK - ÉLETRAJZOK 1063. Franzenau József emléke - E.M.É. IV. 1866. 1-17. Erinnerung an Josef von Franzenau - Analyse E.M.É. IV. 1866. I-II; Verhandl. u. Mitteil. siebenb. Ver. f. Naturw. Hermannstadt XII. 1862. 21. Franzenau József becsületének megmentése - M.P. 1867. március 24, 27. 1064. Ruzitska György - u.o. 1869. dec. 15.
1065. Máday Károly - u.o. 1870. okt. 8. (1081) 1066. Jókainé - u.o. 1871. ápr. 4. 1067. Nyáry Pál - u.o. ápr. 23. Nyáry Pál emlékezete - u.o. ápr. 25. 1068. Czetz Antal emlékezete - u.o. szept. 19, 21; E.M.É. VI. 1872. 1-23; Analyse E.M.É. VI. 1872. I-III. 1069. Dumas életéből - M.P. 1872. jan. 16, 18. 1070. A Pulszky Ferenc tolla - F.L. 1876. 291. sz. 1071. Rómer Flórisnál - u.o. 1877. 5-6. 1072. Dr. Haynald érseknél - u.o. 219. sz. 1073. Muzeumi Eranosz (Elkésett farsangi karcolat, A Pulszky körről) - u.o. febr. 1074. Kőrösi Csoma Sándor sirja - Magyarország és a Nagyvilág. 1878. 46. 1075. *Rómer Flórisnál - V.U. 1879. 11. 1076. Margó Tivadar - u.o. 569-570. 1077. *Lóczy Lajos - u.o. 373. 1078. K. Papp Miklós 1837-1880 - F. 1880. febr. 13. 1079. Takács János. Megemlékezés - E. 1881. jul. 9. 1080. A mi Aladárunk. Megemlékezés (Molnár Aladárról) - u.o. szept. 8. 1081. Máday Károly + 1870. szept. 28. - u.o. szept. 30. (1065) 1082. Beszéd dr. Károli János temetésén - E. 1882. jan. 28. 1083. Ahmet Hariri. Prónay Gábor barátomnak szeretettel - E. 1883. jan. 14. 1084. Az én édes anyám - E. 1883; Szabadság (Nagyvárad) 1883. 189-190. sz; Jövendő 1904. 1085. Hegedüs László temetésén - E. 1884. 64. sz. 1086. *Tömösváry Ödön 1852-1884 - Rovartani Lapok II. 1885. 1-14. Biographie du dr. Edm. Tömösváry - u.o. 1087. Jankó Janosról - ? 1088. Spányik Károly a borsodi Bükkben; emlék 1849-re - E. 1886. 111. sz. 1089. Kossuth és a természet - V.U. 1887. 1090. "Tóni bácsi" (Ligeti Antal) - B.H. 1890. jan. 12. 1091. *Petényi János Salamon, a magyar tudományos madártan megalapitója 1799-1855. Életkép. Chernel István, dr. Madarász Gyula és Vastagh György közremüködésével szerzette H. O. Kiadta a II. nemzetközi ornithologiai kongresszus alkalmából a Kir. Magyar Természettudományi Társulat (1 arckép, 1 szines tábla) - Bpest, Franklin 1891. 4°, 128 old. Ismert. p. m. Pesti Napló 1891. máj. 17; V.U. 1891. 331-335. Szemelv. V.U. 1891. 333-334. *Johann Salamon von Petényi, der Begründer der wissenschaftlichen Ornithologie in Ungarn 1799-1855, Ein Lebensbild. Unter Mitwirkung J. von Madarász, St. von Chernel und G. von Vastagh, verfasst von Otto Herman - Bpest, Franklin 1891. 4°, 137 o. Petényi élete - T.T.K. XXIII. 1891. 411-424, 325. (1138) 1092. Hell Miksáról - u.o. 46. és Pótfüz. 51-64. Hell Miksáról. Levél Nagy Miklós barátomhoz - V.U. 1891. 1093. *Fenichel Sámuel emlékezete - T.T.K. XXVII. 1895. 113-122, 216; A. I. 1894. 69. Erinnerung an Sámuel Fenichel - u.o. 1094. Liebe K. T. 1828-1894 - A. I. 1894. 176. 1095. *Kossuth kézirata - V.U. 1894. 1096. Emlékbeszéd gróf Károlyi Gáborról 1895. nov. 1. 1097. Aebly A. - A. III. 1896. 144.
1098. 1099. 1100. 1101. 1102. 1103. 1104. 1105. 1106. 1107. 1108. 1109. 1110. 1111. 1112. 1113. 1114. 1115. 1116. 1117. 1118. 1119. 1120. 1121. 1122. 1123. 1124. 1125. 1126. 1127. 1128. 1129. 1130. 1131. 1132. 1133. 1134. 1135. 1136. 1137. 1138.
Gätke H. - u.o. IV. 1897. 187. A mi Brassai bácsink - V.U. 1897. 229-231. De mortuis (Kerner A.) - T.T.K. XXX. 1898. 497-498. Claus K. 1836-1898 - A. VI. 1899. 117-118. Dr. Zeppelin M. 1856-1897 - u.o. 119. John Cordeaux - u.o. 327. Baron S. d'Hamonville 1830-1899 - u.o. 417. Frivaldszky János emlékezetének - u.o. 323. (1289) Dem Manen Johann von Frivaldszky - u.o. Két halott - u.o. VIII. 1901. 311-316. Zwei Todte - u.o. Alphonse Milne-Edwards 1835-1900 - u.o. 203. Nécsey István, 1870-1902. Müködése a M. Ornith. Központban - uo. IX. 1902. 245254. Stefan von Nécsey. 1870-1902. Seine Tätigkeit in der Ung. Ornith. Centnale - u.o. "Két holt mester kibékitése" - u.o. 256. (1247) "Zur Versöhnung zweier toten Meister" - u.o. Dresser D. H. E. - u.o. 232-233. Dr. Ohlsen C. 1837-1902 - u.o. 255, *Az utolsó (Jankó János kiadatlan rajzaival) - V.U. 1902. 730-731. Biró Lajos - A Hét 1902. II. 551. Dr. Darányi Ignác - A. XI. 1904. 386. Szilágyi Dezső szivarja - A Hét 1904. jan. 3. Polémia (Cholnoky Viktorral) - u.o. 1905. 57-58. (1202) *Pro domo ünnep (1 tábla) - A. XIII. 1906. 246-252; V.U. 1906. jan. 14. Pro Domo Feier - A. XIII. 1906. 246-252. Fatio V. - u.o. 266. Qustalet E. - u.o. 267. Leverkühn P. - u.o. 268. Gretzmacher Gy. - u.o. 269. Huszthy Ö. - u.o. 270. *Pungur Gyula 1843-1907 - A. XIV. 1907. I-X; Nyr. XXXVII. 1908. 277-278. *Julius Pungur 1843-1907 - A. XIV. 1907. I-X. R. P. Alexander Schaffer 1846-1908 - u.o. XV. 1908. 357. *Naumann János Fridrik 1835-ben Magyarföldön (2 tábla) - u.o. XVII. 1910. III. *Johann Friedrich Naumann in Ungarn im Jahre 1835. - u.o. Richard Bowdler Sharpe - u.o. 298. Ghimesi és Bácsi gróf Forgách Károly - u.o. XVIII. 1911. 435. Dr. warthauseni báró König Richard - u.o. 436. Dr. Parrott K. - u.o. 439. Kenessey L. - u.o. 441. Malesevits E. - u.o. 441. Blasius V. 1845-1912 - u.o. XIX. 1912. 498. *Gróf Csáky Albin - u.o. XX. 1913. 545-547. Sclater Philipp Lutley - u.o. 548. Dr. Collett Robert - u.o. 548. Dr. Gunning J. W. B. - u.o. 548. Csató János 1833-1913 - u.o. 549. *Petényi emlékezete - u.o. XXI. 1914. LXXXIII-LXXXIII. *Petényi zum Gedächtnis - u.o. LXXXIX-XCIV. (1091)
1139. Pósa Lajosért - B.H. 1914. febr. 15. 1140. Eötvös Károly, az iró - u.o. 1915. márc. 27.
HERMAN OTTÓRÓL - MÁSOK I. SZIGNÁLT CIKKEK, KÖNYVEK, TANULMÁNYOK 1141. 1142. 1143. 1144. 1145. 1146. 1147. 1148. 1149. 1150. 1151. 1152. 1153. 1154. 1155. 1156. 1157. 1158. 1159. 1160. 1161. 1162. 1163. 1164. 1165. 1166. 1167.
Abafi Aigner Lajos: A lepkészet története Magyarországon - Bpest, 1898. Ágai Adolf (Porzó): Utazás Pestről Budapestre - Bpest, Pallas 1908. 89. Áldor Imre (x. y. z.): Grünwald Béla utolsó leveleiről - Pesti Napló 1891. jun. 2. - A kimaradottak - u.o. 1892. jun. 25. Alexander Bernát (Alfa): Tudós háboru (Szarvas-Simonyi ügy.) - B.H. 1899. febr. 11. - A magyar probléma (A magyar nép arca és jelleme ismert.) - u.o. 1903. 68. sz. (462) - A magyar kultura mértéke - u.o. 1905. jan. 14. - Irodalom és müvészet - Huszonöt év a B.H. életéből - uo. jubiláris szám 1906. II. melléklet, 6. - Müveltség könyvtára, Az ember - Bpest, Athenaeum - Herman Ottó, A lipótvárosi kaszinó irodalmi dijának előadói javaslata - u.o. 1912. márc. 29. Alfa l. Alexander Bernát Alszeghy János: Tarmak - Nyr. XVI. 1887. 184-185. Angyal Dávid: Jelentés a Greguss jutalomról - B.Sz. CVIII. 1913. 117-153. (Irodalomtörténet II. 1913. 237.) (1023 b) Apáthy István: A tudományos állattan ügye a külföldön és Magyarországon - B.Sz. XLV. 1886. 111-133. (1032) U. a. Válasz H. O. válaszára - u.o. 481-488. - A kolozsvári tudományegyetem állattani és összehasonlitó anatomiai intézete stb. Bpest, Hornyánszky 1903. - beszéde H. O.-ról - E.M.É. 1910-re - Kolozsvár 1911. 90-91. (578) Arányi Lipót: Tisza István és a szolgája. Milyen volt az ő demokratasága - Az Ujság 1920. jan. 1. Asbóth János: Társadalmi és politikai beszédek - Bpest, 1898. 377. (H. O. a görög nyelv tanitásáról) Back Ignác: Nyilatkozat - E. 1883. febr. 22; Pester Lloyd febr. 23. Bakay Nándor: Emlékirat az 1875. évi magyar országos nemzetgazdászati tanácskozmány nagyfontosságu ügyében összegyült hazafiakhoz - Szeged, Burger 1875. 31. old. (Ebben Kossuth L. levele H. O.-hoz) (281) - Jószándéku ajánlatok Zichy Jenő grófhoz - F. 1880. jan. 28. (284) Balassa József: Az ősfoglalkozások. Halászati és pásztorélet (könyvismert.) - Magyar Kritika I. 1893. 199-200. (447) - A nép nyelvének tanulmányozása. Tájékoztató a Magyar Nyelvtudományi Társasát gyüjtői számára - Bpest, Hornyánszky 1905. Balkányi Kálmán: Fazekas Mihály mint természetvizsgáló - T.T.K. 1905. 649. (276) Balogh Pál: Magyar Olvasókönyv. III. oszt. részére (Ebben H. O.: A Kriván megmászása 158-164 old.) Baloghy Dezső: Nyil és nyir - M.Ny. II. 1906. 410. (482) Bánóczy József: A tehetségek veszedelme - Nyr. XXVI. 1894. 224. Bársony István: Die grosse Urbeschäftigungen der Ungarn. Otto Herman's neuestes
Werk (könyvismert.) - Pester Lloyd 1909. aug. 29. (497) 1168. - A "vadgalambpör"-höz - V.U. 1918. 638-639. (1344) 1169. - Üdvözlet Kecskemétnek - Szózat 1919. nov. 30. 1170. Bartels Max: Die Urbeschäftigungen auf der ungarischen Milleniums-Ausstellung Verhandl. Berl. Ges. f. Ethnol. Anthrop. Urgesch. 1896. 569-571; T.T.K. XXX. 1898. 72-74. (1282) 1171. Bartha József: A magyar müvelődés története - Tud. zsebkvt. Bpest, Pozsony, Stampfel 1901. 68. 1172. Bartha Miklós: A vádlevél - Magyarország 1896. máj. 19, 20, 21, 23, 24. (967) 1173. Bátky Zsigmond: Utmutató néprajzi muzeumok szervezésére - Bpest, Hornyánszky 1906. 1174. - + Herman Ottó - Földr. Közl. XLIII. 1915. 39-40. 1175. Beddoe J.: Hungarian Physiognomy - Man. Monthly Record I. 1905. 170-172. (462) 1176. *Beksics Gusztáv: A modern Magyarország - Szilágyi S.: A Magyar Nemzet Története X. 1598. 1177. Benedek Elek: A Zichy expeditio eredményei - Magyar Kritika 1897. nov. (455) 1178. Beöthy Algernon, ifj. Lónyay Albert és Odescalchi Artur, Hentaller Lajos nyilatkozata az Üchtritz-Herman ügyben - F. 1880. jan. 19. 1179. Berényi László: Nyilatkozat - E. 1882. jan. 20. (1288) 1180. Bibó István: A magyar nép arca és jelleme (könyvismert.) - Uránia 1903. 6-8. sz. (462) 1181. Birkner F.: Otto Herman: Die Forschungsreisen des Grafen Eugen Zichy in Asien und Nachtrag zur Recension etc. (könyvismert.) - Arch. f. Anthrop. XXVII. 1901. 270-272; Petermann's Geogr. Mitteil. Literaturbericht 1901. 3. (455) 1182. Biró Lajos (az entomológus): Vannak-e még emberevők? Előadás a magy. orvosok és természetvizsgálók XXXIV. (pozsonyi) vándorgyülésén 1183. Bobori János: A magyar géniusz. Rövid tanulmányok nemzetünk müvelődésének történetéből - Bpest, Nagel 1890. 2. füz. (Névtelenül jelent meg) (875) 1184. *Bodnár Bertalan: + Herman Ottó 1835-1914 - Darwin IV. 1915. 33-34. 1185. Bogyay Kálmánné, özv.: Emlékezés Herman Ottóra - B.H. 1915. jan. 3. Bojnicsics l. Bruslna Sp. 1186. Borbás Vince: Az Onobrychis Visianii és Herman Ottó - Ellenőr 1879. 309-310 sz. (273) 1187. Borosnyay Camilla (Judith, Herman Ottóné): Az öngyilkos csóka - Ellenzék (Kolozsvár) 1883. aug. 14, 16. - A csóka ügy: Herman Ottónak - u.o. aug. 29. (550) 1188. - Látogatás Kozareknál vagy: a Csóri veszedelme - B.H. 1888. szept. 26. 1189. - Tárcalevél cim nélkül - u.o. 1889. dec. 22. 1190. - Hell Miksa - V.U. 1891. 297-299. 1191. *- Eresz alatt - Bpest, Singer Wolfner 1897. 1192. Bölöni Tamás: Ismeretterjesztő előadások (Herman-Jankó vita) - E. 1900. febr. 11. 1193. Brassai Sámuel: Észrevételek - Kolozsvári Közlöny 1868. jun. 20. (508) 1194. Brunner von Wattenwyll, Karl: Rede an Otto Herman - Mitt. Anthrop. Ges. Wien XXVI. 1896. 3. 1195. Brusina, Sp., Heintz, Kispatics, Bojnicsics, Korlevics, Matica: Die Abwehr - Pester Lloyd 1896. máj. 5. (966) 1196. Campbell A. J.: Birds protection (The international convention etc. by O. Herman. Könyvismert.) - Emu 1908. (401) Carpaccio l. Kárpáti Aurél 1197. Chernel István: A honi madártan története - T.T.K. 1888. 59. 1198. - Utazás Norvégia végvidékére - Bpest, 1893.
1199. - Magyarország madarai, különös tekintettel gazdasági jelentőségükre - Bpest, Franklin 1899-1900. 2 k. (152) 1200. *- + Herman Ottó 1835. jun. 27. - 1914. dec. 27. - A. XXI. 1914. I-XXV. *- + Otto Herman Geboren am 27. Juni 1835. Gestorben am 27. Dez. 1914. - u.o. XXVI-XLVIII. 1201. Cholnoky Jenő: A zsidókérdés - Huszadik Század könyvtára 64. sz. 1917. 73. 1202. *Cholnoky Viktor (Ch. V.): Herman Ottó - A Hét 1905. 44. (1116) 1203. - Vegyes felvágott - Pesti Napló 1910. márc. 13. 1204. *- Herman Ottó - A Hét 1910. 319. 1205. Chyzer Kornél: A magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyülése körül - E. 1879. aug. 30; Gyógyászat 1879. 34. sz. (1015) - l. Kulczynski L. 1206. Concha Győző: Brassai Sámuel emlékezete - Olcsó könyvtár 1357-1358; Bpest, Franklin 1904. 1207. Coward T. A.: The migration of birds - Cambridge 1912. 1208. Csapodi István (-di): A viviszekcióról. Herman Ottó mai fölolvasása - B.H. 1884. jan. 19. 1209. - Állatéleti történetek - Állatvédő felolvasások - u.o. 1884. febr. 20. 1210. - A madarak között. Herman Ottó előadása 1888. nov. 10. - u.o. 1888. nov. 11. (327) 1211. - Az északi madárhegyek tájáról (könyvismert.) - u.o. 1893. máj. 19. (327) 1212. Cserháti (Hechtl) Sándor: A phylloxera-póthitel tárgyában. Válasz H. O. urnak Ellenőr 1876. dec. 5. (36) 1213. Csiki Ernő: Herman Ottó kis madárkönyve - Az Állatvilág II. 1909. 31. (164) 1214. *- + Herman Ottó - Nimród III. 1915. 9-10. (2 kép) 1215. * + Herman Ottó 1835-1914 - Rovartani Lapok XXII. 1915. 61-67. 1216. Csomor Kálmán: A vész órájában. Nyilt levél H. O.-hoz - "Gyöngyös" 1880. jun. 20. 1217. Csörgey Titusz: + Herman Ottó - Vadászlap 1915. 15. 1218. Czirbusz Géza: Az ember geografiája. Az Anthropo-Geografia II. része - Bpest, Franklin 1917. 1219. Czobor Béla: Magyarország történeti emlékei az ezredéves kiállitáson - Bpest, 1898. 1220. Czógler Győző: A kir. Magyar Természettudományi Társulat félszázados jubileuma B.Sz. LXXI. 203. 1221. Daday Jenő: A magyar állattani irodalom ismertetése 1870-1880 - Bpest, 1882. 1222. - Ugyanaz 1881-1890 - Bpest, 1891. 1223. - Herman Ottó - Pallas lexikon IX. k. 109. 1224. Darányi Ignác: Emléksorok Herman Ottó halálához - Gazdaszövetség 1915. 2; Magyarország 1915. jan. 4. 1225. Debatte vom 27. Jänner 1882 im ungarischen Abgeordnetenhaus über die deutsche Bewegung - Hermannstadt 1882. (767) 1226. De Gerando Artonina: Irodalomtörténet-természettudomány - E. 1887. márc. 5. (1036) 1227. Deininger Imre: A phylloxerapóthitel tárgyában. Válasz H. O. urnak - Ellenőr 1876. dec. 5. (36) 1228. Dobsa László: Észrevételek a magyar arc kérdéséhez - B.Sz. 1903. 301-311. (462, 465) 1229. Dohrn C. A.: Természetrajzi Füzetek. Redigiert von H. O. - Stettiner Entomolog. Ztg. 1877. 217. (1011) 1230. Dudás Gyula: Századok. Márciusi füzet (A magyar halászat könyvéről) - F.L. 1888. ápr. 7. (418, 427) - A magyarok ősfoglalkozása - u.o. ápr. 10. 1231. E.: A magyar óra - B.H. 1888. jul. 27.
1232. 1233. 1234. 1235. 1236. 1237. 1238. 1239. 1240. 1241. 1242. 1243. 1244. 1245. 1246. 1247. 1248. 1249. 1250. 1251. 1252. 1253. 1254. 1255. 1256. 1257. 1258. 1259. 1260. 1261. 1262. 1263. 1264. 1265. 1266. 1267. 1268. 1269.
- Nyári egyetemek (A nemzeti géniusz példájául) - u.o. 1890. jan. 25. Ecsedi István: Debreceni lófogatok - Népr. Értes. XII. 1911. 36-53. (499, 501) Ekkert Antal: A mi kiállitásunk (Halászat) - Ország Világ 1885. 407. Entz Géza id.: A zoologia története Magyarországon - T.T.K. XXI. 521. - A Kir. Magyar Természettudományi Társulat félszázados munkálkodása az állattan terén - Emlékkönyv a Term. Tud. Társ. félsz. jubileumára Bpest, 1892. 21-46. - Két tanári szék. Nihil, nisi verum - B.H. 1897. szept. 16. (1054) - Gyászbeszéd Herman Ottó ravatalánál - T.T.K. 1915. Eötvös Károly: Ugron Gábor ellen - Pesti Napló esti lapja 1890. szept. 17. (1529) - A függetlenségi párt szakadásáról - Pesti Napló 1893. jun. 7. (1530) - Gróf Károlyi Gábor feljegyzései - II. k. 108, 196, 312. - Nagyokról és kicsinyekról - Bpest, Révai 1906. 44, 302. - Magyar alakok - Bpest, Révai 276. Fadrusz János: A balatoni tipusokról - B.H. 1902. - Az erőszakos magyarok - u.o. 1902. dec. 31. - Autodafé - u.o. 1903. jan. 23. Finsch Ottó: Zur Versöhnung zweier toten Meister (Hartlaub-Petényi) - Journ. f. Ornith. 1902. 349-356. (1109) Fitz József: Brassai Sámuel - Bpest, Németh József kiadása 1911. - Ugyanaz. Uj kiadás 1913. 418 old. Fitzinger L. J.: Versuch über die Abstammung des zahmen Pferdes und seiner Racen Akademie Wien, Mathemat. Naturw. Kl. 1872. (231) Frecskay János: Egy tudós, aki szépiró (A magyar halászat könyve. könyvismert.) Nyr. XVI. 1887. 211-217. (418) - Válasz egy germanista szózatra - u.o. 461-464. Friedel Ernst: Buch der ungarisahen Fischerei (könyvismert.) - Verhandl. Berl. Ges. f. Ethnol. Anthrop. Urgesch. 1887. 314-313. (418) Friedrich Th.: Graf Eugen Zichy's dritte Asien-Expedition - Pester Lloyd 1900. máj. (455) Fromm Géza: + Herman Ottó - Zoologiai Lapok XVII. 1915. 17. Gaal József: Herman Ottó - Balatonvidék (Keszthely) 1898. jun. 19. Galgóczy János: A nyilvetésről - Nyr. XXXV. 1906. 481. (482) Gammel Alajos: Bolyongások Erdélyben és Romániában - Képes Családi Lapok VIII. 1885. 86. Gáspár Ferenc: Még egyszer Ceylon, a pálmák stb. tárgyában, Válasz H. O. kritikájára - V.U. 1893. 42-43. (1045) Gelléri Miklós: Herman Ottó (költemény) - Ellenzék (Kolozsvár) 1889. máj. 22. Gelléri Mór: Ötven év a magyar ipar történetéből - Bpest - A madárvédelem és a magyar ipar - Magyar Ipar 1907. 272. - + Herman Ottó - u.o. 1915. 23. Geöcze Sarolta - B.H. 1899. jan. 31. Godfrey R.: Bird movements - East London Daily Dispatch 1912. nov. 2. Gönczy Miklós: + Herman Ottó - Koszoru, A Magyar Protestáns Irodalmi Társ. 220. sz. népies kiadv. Bpest, Hornyánszky 1915. 18 old. - Emlékezés Herman Ottóra - B.H. 1915. jan. 17. *Greschik Eugen: + Otto Herman zum Gedächtnis - Ornithol. Jahrbuch XXVI. 1915. 1-8. Gyalui Farkas: Legkedvesebb könyvem - Bpest, Singer Wolfner 1907. Gyöngyösy László: Pósa Lajos - Irodalomtörténet VIII. 1919. 23-33, 177-217. Győrffy István: A nagykunság és környékének népies épitkezései - Népr. Értes. IX-X.
1270. 1271. 1272. 1273. 1274. 1275. 1276. 1277. 1278. 1279. 1280. 1281. 1282. 1283. 1284. 1285. 1286. 1287. 1288. 1289. 1290.
1291. 1292. 1293. 1294.
1908-1909. - A nagykun tanya - u.o. XI. 1910. 129-148. Gyulai Pál (-i): A Nyelvőr és szépirodalmunk - B.Sz. LI. 1887. 476-480. (419) - Válasz Herman Ottó urnak - u.o. LII. 1887. 318-320. - Az ősfoglalkozások kérdéséről - u.o. LXXIX. 1897. 432. (444) Halaváts Gyula: A miskolci szelvényről - Archaeolog. Értes. XIII. 1893. (438) - Zum paleolnthischen Fund von Miskolc - Mitteil. Anthrop. Ges. Wien XXX. 1893. 92-93, 183. - Miskolc város földtani viszonyai - Földtani Közl. XXIV. 1894. 18-23. - Die geologischen Verhältnisse der Stadt Miskolc - u.o. 92. (438) Hampel József: A miskolci kőszakócák - Archaeolog. Értes. XIII. 1893. 176. (438) Hanusz István: Füben, fában - 1905. 28, 37, 57. Hanvay Zoltán: Elhullott levelek egy hosszu élet tarlójáról - Rimaszombat 1910. 100. Heinrich Gusztáv: Megemlékezés Herman Ottóról a M. Tud. Akadémia 1915. jan.25. ülésén - Akad. Értes. 1915. Heinz l. Brusina Sp. Helfy Ignác beszéde H. O. képviselőjelöltsége érdekében Szegeden - E. 1887. - Hogy van Kossuth Lajos - A nép zászlója 1887. dec. 15. (1402) Hentaller Lajos: Kossuth Lajos és kora - Bpest, Athenaeum 1894. - l. Beöthy Algernon, Hoitsy Pál Herczeg Ferenc: Horkayné: ellesett párbeszédek - Uj Idők XV. 1909. 413. Herman Ottóné l. Borosnyay Camilla Herrmann Antal: Bartels Miksa előadása a berlini anthropológiai társaság 1896. nov. 21. ülésén az 1896-os kiállitás ősfoglalkozás anyagáról - T.T.K. XXX. 1898. 72-74. (1170) - A néprajzi társaság reformja - Kolozsvár 1892. (Névtelen röpirat) Hoernes Moriz: Der diluviale Mensch in Europa - Braunschweig 1903. Hoitsy Pál: Nyilatkozat - E. 1896. máj. 23. (958) *- Herman Ottóról - V.U. 1915. 12. (2 kép) - Herman Ottó, a bombavető - u.o. 78. - és Hentaller Lajos nyilatkozata a Herman-Berényi ügyben - E. 1882. jan. 18-19. (1179) Horváth Géza: Frivaldszky János emlékezete - T.T.K. 1897. Pótfüz. 50-60. (1105) Hunfalvy Pál: Herman Ottónak magyar halászati könyve nyelvi, társadalmi, néprajzi és régészeti szempontból - Századok XXII. 1888. 216-241. (Előadás az Akadémiában 1887. okt. 24. B.H., Pesti Napló 1887. okt. 25; T.T.K. 1888. 513.) (418) - Über die ungarische Fischerei. Otto Herman's Buch in linguistischer, socialier, ethnographischer und archaeologischer Beziehung - Ethnolog. Mitteil. aus Ungarn I. 1887-1888. 151-159. Huszka József: A magyarság háza - Ethnographia X. 1899. 217-223. - Még egyszer "A magyar házról" - u.o. 373-380. (453) Jablonowszky József: A varjuháboruság - Köztelek 1912-1913, Gazdasági Lapok 1913. (240) Jankó János: A magyarság háza - B.H. 1900. jan. 31. (453, 1297) - Nyilatkozat - Népr. Értes. I. 1900. 30. - A magyar halászat eredete. Gróf Zichy Jenő harmadik ázsiai expeditiójának eredményei I. - Bpest, Hornyánszky 1900. 2 köt. 635 old. 565 kép. - Herkunft der magyarischen Fischerei III. asiat. Forschungsreise Gr. E. Zichy. Bd. I. III. Hälfte. - Válasz Herman Ottó urnak a "Zichy Jenő gróf harmadik ázsiai utazása" cimü könyv
1295. 1296. 1297. 1298. 1299. 1300. 1301. 1302. 1303. 1304. 1305. 1306. 1307. 1308. 1309. 1310. 1311.
1312. 1313. 1314. 1315.
1316.
I. kötetéről irt recensiójára. 14 ábrával. Függelék: Semayer Vilibáld válasza Herman Obtó urnak ugyanezen mü forditására tett megjegyzéseire - Bpest, Hornyánszky 1900. 8°, 44 old. - Antwort an Herrn Ottó Herman auf seine über Band I. des Werkes "Dritte asiatische Expedition des Grafen Eugen Zichy" geschriebene Recension. Fig. 14. Anhang: Antwort Dr. W. Semayer's auf die Bemerkungen Herrn Ottó Herman's zur Übersetzung desselben Werkes - Bpest, Hornyánszky 1900. 8°, 52 old. (455) - A doroszlói csukavarsa eredetéről - T.T.K. XXXII. 1901. 310-311, 367-368. (459) - Szerkesztői megjegyzés Nécsey István "A gyapjuguzsaly és orsófa" c. cikkéhez Népr. Értes. I. 1900. 500. - A magyar ház vitájához - u.o. 30, 62-64. (1293) - A magyar halászat eredetéről. Válasz U. T. Sirelius birálati megjegyzéseire - Népr. Értes. III. 1902. 37-47. Jankó János-Nécsey István: Zárszó "A magyar halászat eredete" vitájához - Bpest, Hornyánszky 1901. 8°, 7 old. Jókai Mór: Levél Herman Ottóhoz - A Hon 1880. jan. 18. (721, 1380) Judith l. Borosnyay Camilla Junius l. Zilahi Kiss Gyula Kaas Ivor: Mi ez? - Pesti Napló 1894. febr. 27. Kada Elek: A bugaci igazságok. Nyilt levél Nagy Miklós urhoz, a Vasárnapi Ujság szerkesztőjéhez - V.U. 1895. 706, 866-867. (439) Kadic Ottokár-Szombathy J.: Paleolithische Steingeräte in der Szeletahöhle in Ungarn - Korrespondenzbl. d. deutsch Gesellsch. f. Anthrop. Ethnol. Urgesch. Braunschweig 1912. Kalmár Antal: A függetlenségi párt története - Magyarország 1916. szept. 19, 24. Kanizsai Ferenc: A mezei grófok. Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása. Előtanulmányok (könyvismert.) - Magyar Hirlap 1909. márc. 31. (497) *Kárpáti Aurél (Carpaccio): + Herman Ottó - A Hét 1915. 8-9. Katona Lajos: Ethnologiánk eredményei és feladatai - Ethnographia VII. Kelemen Béla: Hogyan irjunk? - Bpest, II. kiad. 1914. a) Kéler Gyula: Kecskemét néprajza - Népr. Értes. I. 1900. 74-77. b) Keller Oszkár: + Megemlékezés Herman Ottóról - Uránia XIV. 1915. 28-30. Kertész Kálmán: A Hypoderma lárvák vándorlásának kérdése - T.T.K. 1905. 514. a) Király Gyula (K. Gy.): Herman Ottó - Debrecen 1897. okt. 14. Kispatics l. Brusina Sp. b) Kludik Imre: A Zichy kép birálatáról - E. 1876. szept. (532) Koboz l. Kozma Andor Koch L.: Magyarország pókfaunájáról (könyvismert.) - T.T.K. VIII. 1876. 62; X. 1878. 166 (11) Koenig-Warthausen R.: Bericht über den 17-20. May 1891 zu Budapest abgehalternen II. internat. ornith. Congress - Jahresh. Ver. vaterl. Naturk. Würtbemberg 1892. 32-57. Kőhalmi Béla: Könyvek könyve - Bpest, Lantos 1918. Korlevics l. Brusina Sp. a) Kossa Gyula: Dekadenciában van-e a magyar tudományosság? - Beszéd az állatorvosi főiskola 1905. szept. 19. tarnévmegnyitó ünnepélyén - Bpest, Fnanklin 1905. b) Kossuth Ferenc levele H. O. miskolci jelölése tgyban - Szabadság (Miskolc) 1901. szept. 21. Kossuth Lajos levele H. O.-hoz. Baraccone 1875. márc. 17. - Kossuth L. válog. munkái, Képes Remekirók 199-220.
1317. - levele H. O.-hoz 1876. máj. 4., aug. 12. - T.T.K. VIII. 1876. 291; XXVI. 1894. 171173. (11) 1318. - levele H. O.-hoz 1877. márc. 22. - Kossuth L. válog. munkái, Magyar Remekirók 149-158. 1319. - levele H. O.-hoz 1877. máj. 30. - u.o. 159-175. 1320. - levele H. O.-hoz. Turin 1890. szept. 25. - E. 1890. okt. 1. (882) 1321. - H. O.-ról - A nép zászlója 1887. dec. 15. 1322. Kovásznay Gábor: Nyilt sisak - Kolozsvári Közlöny 1872. jul. 5. (684) 1323. Kozma Andor (Koboz) Krónikája A hétről - Pesti Hirlap 1893. dec. 10. (912) 1324. Kropf Lajos: A tarvarju - Nyr. XXXIII. 354; T.T.K. XXXVII. 1905. 247-250. - Még egyszer a tarvarjuról - Nyr. XXXIII. 1906. 410-411. (173) 1325. Kulczynski László-Chyzer Kornél: Araneae Hungariae (11) 1326. Kupa Árpád: Utazás az Ecseg tó körül - Turkeve 1893. szept. 3. 1327. - Herman Ottó - u.o. 1895. jun. 16. 1328. - Herman Ottó könyvéről (A magyarok nagy ősfoglalkozása. Előtanulmányok) Tiszavidék (Szolnok) 1909. máj. 9. (497) 1329. Kuun Géza gróf elnöki megnyitó beszéde a Magyar Néprajzi Társaság 1897. máj. 11iki közgyülésén - Ethnographia VIII. 323. 1330. Lakowitz: + Otto Herman - Danziger Zeitung 1915. jan. 7. Morgenausgabe 1331. Lambrecht Kálmán: A magyar szélmalom - Ethnographia XXII. 1911. Klny. Bpest, Hornyánszky 1911. 64 old. 1332. - Herman Ottó halála - A. XXI. 1914. LXVI-LXXIII. - Der Tod Otto Herman's - u.o. LXXIV-LXXXII. 1333. - Herman Ottó zoologiai és ethnognaphiai dolgozatainak jegyzéke - u.o. XLIX-LXV. (1341) - Verzeichnis der zoologischen und ethnographischen Publikationen Otto Hcrman's u.o. 1334. - + Herman Ottó 1835-1914 - A Természet XI. 1915. 13-15. 1335. - Herman Ottó életrajza. Felhivás - B.H., Világ, Magyarország, Pesti Hirlap, P. Napló, Pester Lloyd 1915. febr. 7; Délvidéki Lapok 1915. febr. 21; Kecskeméti Lapok 1915. febr. 18; Pécsi Napló 1915. febr. 14. 1336. - + Herman Ottó - Nyugat VIII. 1915. 244-246. 1337. *- Otto Herman 1835-1914 - Ornith. Monatsschr. XL. 1915. 138-142. 1338. *- Herman Ottó. Emlékbeszéd a Magyarh. Földt. Társ. Barlangkutató Szakosztályában - Barlangkutatás III. 1915. 1-9. *- Otto Herman. Gedenkrede gehalten in der Fachsektion für Höhlenforschung - u.o. 21-28. 1339. - Herman Ottó emlékezete - Állatvédelem XII. 1915. 56. 1340. *- Négy halott - Pesti Hirlap naptára 1916-ra. 206. 1341. - Herman Ottó ethnográfiai dolgozatainak jegyzéke - Ethnographia XXVI. 1915. 279283. (1333) 1342. - Herman Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse (könyvismert.) - u.o. 313-316. (506) 1343. - Herman Ottó, az ethnographus - u.o. XXVII. 1916. 16-36. 1344. - Gyulai Pál, Herman Ottó és Lévay József vadgalamb pöre - V.U. 1918. 494-495. (1168) 1345. - A magyar zoológia atyja (id. Entz Géza) - u.o. 1919. 387. 1346. - Judith. Herman Ottóné emlékének - A Társaság 1920. jan. 3. 17-18. 1347. Lasz Samu: Herman Ottó előadása a pákásztanyáról és a látott halról - Pesti Hirlap 1885. okt. 23. 1348. - A fák és madarak napja - u.o. 1907. márc. 31.
1349. - Tudományos problemák - u.o. 1909. febr. 21, máj. 1, jul. 4, nov. 21. 1350. - Az ősember - u.o. 1911. jan. 24. 1351. *- + Herman Ottó 1835. jun. 26-1914. dec. 27. Megemlékezés - Izr. Tanügyi Értes. XI. 1915. 3. sz. 13 old. (Ismert. B.H. 1915. 78. sz.) 1352. Lehr Albert: A bajusz - M.Ny. II. 1906. 165-169, 326. (483) 1353. Leidenfrost Gyula: Az ősember Magyarországon - B.H. 1911. jan. 26. 1354. Lendl Adolf: A pókok (Araneina), különösen a kerekhálós pókok (Epeiridae) természetes osztályozásának kisérlete - Értek. természettud. köréből. XVIII. k. 2. sz. Bpest, Akadémia 1888. 1355. Lenhossék Mihály: A jégkorszakbeli emberről - T.T.K. XLIV. 1912. 130. 1356. - A jégkorszakbeli ember kulturája - u.o. 345, 377. 1357. - A magyarság anthropológiai vizsgálata - u.o. XLVII. 1915. 758-783. 1358. - Teendőink az anthropológia terén - Ethnographia XXVI. 1915. 185-215. 1359. Leszih Andor: Ahol Herman Ottó pihent - B.H. 1915. máj. 23. 1360. Leszner R.: Otto Herman gegen den Bund der Vogelfreunde - Oedenburger Ztg. 1899. febr. 23. (390) 1361. Lichtenberg Jules: Phylloxera-ügy - Ellenőr 1876. dec. 22. (36) 1362. Lipcsey Ádám: Tud vagy nem tud? - Pesti Hirlap 1909. ápr. 9. (Az Akadémiáról) (1060) 1363. Lodge R. B.: Külföldi tudós rólunk - B.H. 1908. dec. 9. Lónyai Albert l. Beöthy A. 1364. Lorenz, Ludwig: Breicht über seine Reise nach Ungarn, zur Teilnahme am II. internat. ornith. Congr. und zum Besuche des Velencer- und des kleinen Plattensees - Annal. k. k. Naturhist. Hofmus. Wien VI. 1891. 106-109. 1365. Lósy József: Rovarok - Magyar Brehm: Az állatok világa. IX. köt. Bpest, Légrády 1366. - Madarak és fák napja - Uj Idők 1906. I. 513. 1367. Lővei Páyer István: Természetrajzi Füzetek - Nyr. VI. 1877. 209. 1368. Löw Immanuel: Megjegyzések a magyar pásztorok nyelvkincséhez - Nyr. XLV. 1916. 36. (506) 1369. Lux Terka: Diskussio - Pesti Hirlap 1912. máj. 8. - Most már igazán "discussio". Felelet H. O.-nak - u.o. máj. 15. (581) 1370. *Lyka Döme: Visszaemlékezések a nyolcvanas évek parlamentjére - Bpest, Hornyánszky 1912. 8°, 17 old. 1371. *Lyka Károly: Magyar irók otthonukban. Herman Ottó - Uj Idők 1906. aug. 12. 157 old., 2 kép 1372. Máday Izidor: Az Országos Állatvédő Egyesület 25 évi müködése és az állatvédelmi törekvések Magyarországban - Bpest, Grimm 1907. 8°, 72 old. 1373. Madarassy László: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságban - Bpest, 1912. 1374. Madarász Flóris: A Balaton költészete - Eger, 1911. 1375. Madarász Gyula: Poecilodryas Hermani - Bull. Brit. Ornith. Club. III. 1894; T.T.K. 1895. 130. 1376. - Válasz H. O.-nak a Budapesti Szemlében megjelent birálatára - Bpest, Franklin 1898. 8°, 8 old. (154) 1377. - Válasz a "kombinált hadjáratra", melyet Chernel István megkezdett, az "Ornithologiai Központ" folytatott és "intézte" Herman Ottó - Bpest, Hornyánszky 1900. 8°, 6 old. 1378. Madarász József: Emlékirataim 1831-1880 - Bpest, 1883. 1379. - Nyilt levél Herman Ottó barátomhoz, mint a Függetlenség jelen szerkesztőjéhez - F. 1880. jan. 16. 1380. - Jókai Mór képvlselőtársunknak Herman Ottóhoz irt cikkére - uo. jan. 20. (721, 1300)
1381. - A függetlenségi párt - Kecskemét 1893. 23. sz. 1382. - Herman Ottó a Petőfi-ünnepen - B.H. 1899. aug. 5. (565) 1383. Makay Béla: Herman Ottó. Emlékbeszéd a Magyar Földrajzi Társaságban - Földrajzi Közl. XLIII. 1915. 97-100. 1384. Malonyay Dezső: Tanyavetés a Balatonon - B.H. 1908. szept. 18. 1385. - Magyar pásztorok - u.o. nov. 17. 1386. - A Tüttők - u.o. dec. 11. 1387. - Akik nem faragnak - u.o. 1909. márc. 2. 1388. - Magyar pásztorok - u.o. ápr. 1389. - Akik magyarok lettek - u.o. ápr. 1390. - A magyar nép müvészete - Bpest, Franklin I-III. köt. 1391. Márki Sándor: A diósgyöri Hámor-völgy - Pesti Napló 1891. jun. 6. 1392. Mártonfi Lajos: Egy pár szó az erdélyi "Mezőség" fogalmának és határvonalainak tisztázásához - Magyar orosok és term. vizsg. XXVI. vándorgyül. munk. Szamosujvár 1893. 14 old. Matica l. Brusina Sp. 1393. Méhely Lajos: A vadmacska - A Természet I. 1897. 1. 1394. - A Természetrajzi Füzetek dolgozótársainak hazafiatlansága - B.Sz. XCII. 1897. 328. (1053) 1395. - Emlősök - Magyar Brehm: Az állatok világa I-III. k. 1396. - Magyarország denevéreinek monographiája - Bpest, 1900. 1397. - Species generis Spalax. A földi kutyák fajai - Bpest, Akadémia 1910. 1398. *- Herman Ottó emlékezete - T.T.K. XLVII. 1915. 73-90; B.Sz. CLXI. 1915. 208-216. 1399. Miklós Gyula: Felvilágositás a phylloxera ügyben - Magyar Föld 1882. márc. 17, 18. 1400. Miklós Jenő: Herman Ottóéknál - E. nov. 5. 1401. Mikszáth Kálmán: Herman Ottó beszámolója - Pesti Hirlap 1883. 270. sz; Anekdoták, Bpest, Révai I. 118-121. 1402. - Mit csinál Kossuth Lajos? - Pesti Hirlap 1887. nov. 30. (1279) 1403. - Herman Ottó lenyiratása - u.o. 1890. 63. sz; Anekdoták, Bpest, Révai I. 133-135. 1404. - A mai ülés - Pesti Hirlap 1890. nov. 15. 1405. - A t. Házból. Országgyülési karcolatok 1406. - Az én kortársaim 1407. - Klub és folyosó 1408. - Az uj Zrinyiász - Bpest, Légrády 27. 1409. - Jókai Mór élete és kora - Bpest, Révai 1910. II. 141. 1410. Mocsáry Lajos: A függetlenségi párt - Eger, 1906; Bpest, Rényi 8°, 27 old. 1411. Moesz Gusztáv: Brassó halgazdasága és halpiaca a XVI. században - Brassói Lapok 1906. dec. 28. (484) 1412. Móricz Pál (M.P.): Herman Ottó - Uj Nemzedék 1915. jan. 3, 5-6 old. 1413. Munkácsi Bernát: A magyar népies halászat münyelve - Néprajzi Füzetek. 1. sz. Bpest, 1893. 98 old. (418) 1414. - Szápa-keszeg - Nyr. XXII. 1893. 134. 1415. - Néprajzi eredményeink és törekvéseink - Ethnographia VII. 1896. 1-21. 1416. - Az ősfoglalkozások. Halászat és pásztorélet (könyvism.) - u.o. IX. 1898. 315-323. (447) 1417. - Kaukázusi hatás a finn nyelvekben - Nyr. XXIX. 1899. 157. 1418. - Kiváló esemény a magyar néptudomány terén - Ethnographia XX. 1909. 127-128. (497) Nécsey István l. Jankó J. 1419. Obermaier Hugó: Erwiederung auf die Angriffe von Herrn Otto Herman - Mitteil.
1420. 1421. 1422. 1423. 1424. 1425.
1426. 1427. 1428. 1429. 1430. 1431. 1432. 1433. 1434. 1435. 1436. 1437. 1438. 1439. 1440. 1441. 1442. 1443. 1444. 1445. 1446. 1447. 1448. 1449.
Anthrop. Ges. Wien XL. 1910. (500) Odescalchi Artur l. Beöthy A. Orosz Endre: A néprajz az ősembertan szolgálatában - Erdély XIV. 1905. 34-38, 6670. - A mezőségi tavak keletkezéséről - u.o. 1909. 13-17. Oustalet Emil: Rapport a M. le Ministre de l'Instruction publiee etc. sur le congres ornithologique international de Budapest en 1891 - Arh. Miss. sci. et lett. 1892. 1-33. Owen J. A. Visger: At Lillafüred - Pall Mall Gazette 1908. - A pair of bitterns - u.o. 1908. márc. 9. Papp Károly: Miskolc környékének földtani viszonyai - M. kir. föld. int. évk. XVI. 1907. 119-134. (1 térkép, 20 kép, 4 tábla) (438) - Die geologischen Verhältnisse der Umgebung van Miskolc - Mitteil. aus d. Jahrb. kgl. Ung. Geol. Reichsanst. XVI. 1907. H. 3. Paszlavszky József jelentése a Kir. Magy. Természettudományi Társulat Szily Kálmán érmének odaitéléséről - T.T.K. XXXVIII. 1906. 184-185 (570) Pávai Vajna Elek: Nyilatkozat - M.P. 1867. márc. 31. (507) - Három napig tartó politikai és természettudományi körut - Kolozsvári Közlöny 1868. jun. 18. (508) - Brassainak - u.o. jun. 27. Pethő Gyula: A magyar természettudományi irodalom fejlődése és föllendülése Képes Magyar Irodalomtört. Bpest, 1900. II. k. Petrik Géza: Magyar könyvészet. *Pilátus: A künnrekedtek (Kibukott képviselők) - A Hét 1892. febr. 7. cimkép és vezércikk Pinzger Ferenc: Hell és Sajnovics vardői utja - Jézus-társasági kalocsai érseki kath. főgymn. 1911-12. értesitője, Kalocsa, 1912. 1-53. (327) Porzó l. Ágai A. Porzsolt Kálmán (Zsolt): Esti levél. A természet védelme - Pesti hirlap 1909. ápr. 16. Posta Béla: Ókori barlangleletek Erdélyben - Budapesti Napló 1911. aug. 2. Pulszky Ferenc: (Apokrif cikk l. 1054) Pungur Gyula: A magyarországi tücsökfélék felszárnya - T.F. I. 1877. 223-228. - Magyarország tücsökféléinek monográfiája - Bpest - A magyarság háza - B.H. 1900. febr. 1. (453) Putnoky Miklós: Pulyka, pujka - Nyr. XVI. 181-182. (421) Quinet M.: Considerations des oiseaux de l'Egypte - Ornis XII. 1902. (1903) - Notes sur le IV-e Cangres international ornithologique de Londres - Bruxelles 1905. (201) - A propos du traveil de M. Otto Herman "Ornithologie moderne et ornithophaenologie" - Annal. Soc. Roy. Zool. Malacolog. Belgique XLIII. 1908. 63103. (204) Rákosi Jenő (-ő): Herman Ottó könyve (A magyarok nagy ősfoglalkozása. Előtanulmányok) - B.H. 1909. márc. 14. (997) - A forradalmi vezérek - u.o. 1912. máj. 25. (vezércikk) - Herman Ottó (vezércikk A magyar pásztorok nyelvkincse megjelenése alkalmából) u.o. 1914. dec. 20. (506) - + Herman Ottó - u.o. dec. 28. (vezércikk) - A politikus Herman Ottó - u.o. dec. 29. (vezércikk) Rákosi Viktor (Sipulusz): "Kammon" - B.H. 1886. jan. 10; Ország Világ jan. 11. - Utazás hangyaországba - B.H. 1920. márc. 21. a) Reichenow Anton: + Otto Herman - Ornith. Monatsberichte XXIII. 1915. 31-32.
1450. 1451. 1452. 1453. 1454.
1455. 1456. 1457. 1458. 1459. 1460. 1461.
1462. 1463. 1464. 1465. 1466. 1467. 1468.
1469.
1470. 1471. 1472. 1473.
b) Révay Mór József: Irók, könyvek, kiadók. Egy magyar könyvkiadó emlékiratai Bpest, Révai 1920. 2 k. Rodiczky Jenő: Aut der Bugacz-Monostorer Puszta - Wiener Landwirtsch. Ztg. 1911. No. 85. (képpel) Rudnay Béla: Mikor az Országos Levéltár politizál - Az Ujság 1909. ápr. 18. Sági János: Néprajzi kincseink gyüjtése - Balaton Egyesület kiadása, Keszthely 1905. 8°, 60 old. Sándor József: Az Emke megalapitása és negyedszázados müködése 1885-1910 Kolozsvár, 1910. Schenk Jakab: A madárvonulás kérdésének kisérleti vizsgálata - A. XVII. 1910. 133149. - Das Experiment in der Vogelzugsforschung - Verhandl. V. internat. ornith. Kongr. Berlin 1911. 175-204. - A magyar birodalom állatvilága, Madarak - Bpest, Természettud. Társulat 1917. - Fauna Regni hungariae, Aves - u.o. - Über die Geschichte der Ornithologie in Ungarn - A. XXV. 1918. 31-88. Schmidt Sándor: Nyilt levél a Nemzeti Muzeum folyóirata ügyében - B.Sz. XCI. 1897. 491-492. (1053) Schuchardt Hugo, Johann Jankó: Herkunft der magyarischen Fischerei - Mitteil. Anbhrop. Ges. Wien. XXX. 158-167. - Zur internationalen Flscherei Ausstellung in Wien (6-21. Sept. 1902.) - Allgemeine Ztg. Beilage 1903. No. 5-6, jan. 8-9. - Sirelius U. T.: Über die Sperrfischerei bei den finnisch-ugrischen Völker - 1906. - Otto Herman: Über das Buch der ungarischen Fischerei - Mitteil. Anthrop. Ges. Wien. 1908. 158. (418) Sebestyén Gyula: Főtitkári jelentés a Magyar Néprajzi Társaság közgyülésén 1901. márc. 20. - Ethnographia XII. 1901. 178-184. - Ugyanaz 1904. márc. 23. - u.o. XV. 1904. 175-182. - Ugyanaz 1909. márc. 17. - u.o. - Rovás és rovásirás - u.o. Klny. Bpest - Huszonöt év - Ethnographia XXV. 1914. 259-264. - Herman Ottó halála - u.o. 347-349. - A legrégibb ispiláng - u.o. 340-341. (505) Sebők Zsigmond: Pusztai élet - B.H. 1899. nov. 11. Seffer László: Ugron Gáborról - Szegedi Napló és E. 1911. jan. 28. Semayer Vilibáld: A magyarság anthropológiai typusai. Egyuttal hivatalos válasz Herman Ottónak "A magyar nép arca és jelleme" c. könyvére - Népr. Értes. IV. 1903. 81-118. IV-XIV. tábla, 2 rajz (462) - l. Jankó J. Shrubsole W. H.: Herman Ottó könyve Angliában. A hasznos madarak védelme Magyarországon. Egy ellentét - B.H. 1911. jan. 15. - The protection of useful Birds in Hungary and in Great Britain: A contrast - Program and Journ.; Eastern Daily Press Shaerness; Times; The Barnsley Chronicle; The Bristol Journal; The Guardian and East Kent Advertiser; Withby Gazette; The Aberdeen Free Press 1910. *Shufeldt R. W.: + Otto Herman - Szabadság (Cleveland) XXV. 1915. nov. 20. melléklet 4. angolul *- + Otto Herman - The Auk. Simonyi Iván: A zsidókérdésben - E. 1881. okt. 5-6. (748) Simonyi Zsigmond: Kérünk magyar regényeket - Nyr. IX. 1881. 194.
1474. 1475. 1476. 1477. 1478. 1479. 1480. 1481. 1482. 1483. 1484. 1485. 1486. 1487. 1488. 1489. 1490. 1491. 1492. 1493. 1494. 1495. 1496. 1497. 1498. 1499. 1500. 1501. 1502. 1503. 1504. 1505. 1506. 1507. 1508. 1509. 1510. 1511. 1512.
- Limány - u.o. XXIX. 1900. 277. - Ovantag - u.o. XXXIV. 1905. 487. - A nyil és a nyir - u.o. XXXV. 1906. 393-401, 480-481. (482) - A nyilvetés - u.o. 426-428. (482) - Nyék - u.o. XXXVI. 1907. 478-479. (475) - Révai grammatikája - u.o. 441-444. - A magyar pásztorok nyelvkincse (könyvismert.) és necrolog - u.o. XLIV. 1915. 3436. (506) Snouckert van Schauburg: + Otto Herman - Club van Nederlandsche Vogelkundigen. Jaarber. No. 5. 1915. 129-130. Speyer: Zur Berichtigung einer wunderlichen Publikation - Entomolog. Nachrichten IX. 1883. (56) Stoll Ernő: + Herman Ottó - Evangelikus népiskola XXVII. 1915. 157-163. -s.-: Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja (könyvismert.) - B.Sz. LVI. 1888. 152-155. (290) Szabó Ervin: A munkásmozgalom 1903-ban - Huszadik Század 1904. Szabó József: Az orvosok és természetvizsgálók vándorgyüléséről - Pesti Napló 1879. szept. (1015) Szalay L. Elemér: A verébkérdés - A Természet 1901. nov. 15. Szarvas Gábor: A magyar nyelv a természettudományokban - Nyr. VI. 1877. 453-458. - Csirke - u.o. XVI. 1887. 320-321. - A nyelvészet furcsaságai - u.o. 160-170. Szász Zsombor: A magyarságról - B.H. 1908. nov. 22. (491) Szatmári Károly (az Ébresztő szerkesztője): A magyar hirlapirói kör. Levél H. O.-hoz F. 1880. jan. 23. (1022) Szatmári Mór: + Herman Ottó - Magyarország 1914. dec. 28. Szathmáry György: Az eloláhosodásról - A Hon. 1877. 51. sz. (696) Szendrey Imre: A magyar ház vitájához - B.H. 1900. febr. 7. (453) Szeöts Béla id.: + Herman Ottó - Zoológiai Lapok 1915. 14. Szilágyi Ádám: Kies hely - Nyr. XXXV. 89. Szily Kálmán: Két tanári szék. A Semsey pályázat - B.H. 1897. szept. 24. (1054) - Elnöki megnyitó beszéde a Kir. Magy. Term. Tud. Társ. 1899. jan. 26. közgyülésén T.T.K. 1899. - (Németujvár 1612. évi jegyzőkönyve) - Századok 1900. 172. - A rovásirásról - Akad. Értes. XIV. 1903. 154. (470) - Megnyitó beszéde a Magyar Nyelvtudományi Társaság alakuló ülésén - M.Ny. I. 1905. 45-46. - Háros - u.o. IV. 1908. 79. (580) - + Herman Ottó - u.o. XI. 1915. 29-30. Szini Gyula: Látogatás Herman Ottónál - Pesti Napló 1912. máj. 26. Szinnyei József id.: Magyar irók élete és munkái Szinnyei József ifj.: Logikai balesetek - Nyr. XXIV. 420-423. Szombathy Jos.: Anmlerkung zu den Artikel: Das Artefakt von Olonec - Mitteil. Anthrop. Ges. Wien. XL. 1910. (500) Thorell levele H. O.-hoz. Magyarország pókfaunájáról - T.T.K. 1876. 62. (11) Timon Ákos: Néhány szó az alkotmány és jogtörténet tanitásáról - Jogállam IV. 1905. 3. füz. Tolnai Vilmos: Madárnevek (Nomenclator avium hungariae) - Nyr. XXVII. 1898. 509511, 537-542. - A nemzeti géniusz történetéhez - u.o. XXXII. 190, 576. (875)
1513. Tóth Béla: Ornithologiai utazás - Magyar Hirlap 1893. máj. 20. (327) 1514. - Pásztorélet (Az ősfoglalkozások, halászat és pásztorélet ismert.) - Pesti Hirlap 1898. (447) 1515. - A magyar nép arca (könyvismert.) - u.o. 1903. febr. 14. (462) 1516. - Esti levél. Zsidó nevek - u.o. 1904. aug. 27. 1517. - Esti levél Herman Ottópak - u.o. 1906. máj. 26. (Tatalizatőr tgyban) (569) 1518. - Esti levél Küry Klára urihölgynek - u.o. 1906. ápr. 14. 1519. - Esti levél. Gyulai Pál - u.o. 1906. 1520. *- Herman Ottó - Uj Idők 1906. jan. 21. 404-405. 1521. - Szájrul-szájra - II. kiadás. 39-40, 127-128. (Nemzeti géniusz, Abzug) (875) 1522. - Magyar Anekdotakincs IV, VI. köt. (615) 1523. Tömörkény István: Népipar - Pesti Napló 1524. Török Aurél: Algiri képek. Levelek H. O.-hoz - E. 1881. jun. 26, 27, 28. 1525. - Der palaeolithische Fund aus Miskolc und die Frage des diluvialen Menschen in Ungarn - Ethnolog. Mitteil. aus Ungarn III. 1893. 1-3. füz. (438) 1526. - Előadás a magyar nép arca és jelleméről - Bpest 1903. ápr. 25. - Egykoru lapok ápr. 26. - (T): Das Gesicht und der Charakter des ungarischen volkes (könyvismert.) - Mitteil. Anthrop. Ges. Wien XXXIII. 1903. 347-348. (462) 1527. Tschusi zu Schmidhoffen Viktor: Nucifraga caryocatactes L. Aufzeichnung der mir bekannt gewordenen Fälle von der Auffindung des Nestes und der Eier - Verhandl. k. k. zool. bot. Ges. Wien 1871. 83-86; Journ. f. Ornith. 1870. 261. 1528. - és Dalla Torre, K. W.: Berichtigung - Ornis 1889. Heft 4. (91) 1529. Ugron Gábor: Herman Ottó ellen - Pesti Napló 1890. szept. 1, 16, 19. (1239) 1530. - A függetlenségi párt szakadásáról (Nyilatkozat, Bécs) - uo. 1893. jun. 6. (1240) 1531. Ujfalvy Károly: Herman Ottó: A magyar nép arca és jelleme (könyvismert.) Zentralbl. f. Anthrop. IX. 1904. 105-106. (462) 1532. Vadnay Andor: A Tiszamellékről. Tanulmány az alföldi munkáskérdésről - Bpest, 1900. 160 old. 1533. Vámbéry Ármin: A magyar ember. Herman Ottó könyve alkalmából - Jövendő 1903. 22-26. (462) 1534. - "A magyarok nagy ősfoglalkozása" (Előtanulmányok könyvismert.) - Az Ujság 1909. ápr. 11. (497) 1535. Versényi György: Petőfi háborus költészete - Irodalomtörténet IV. 1915. 10-18. 1536. Vikár Béla: Főtitkári jelentés a Magyar Néprajzi Társaságban - Ethnographia VIII. 328. 1537. - A magyar nemzeti muzeum néprajzi tára - u.o. IX. 1898. 260-281. 1538. Visontai Soma: A török-magyar barátság - Pesti Hirlap 1914. dec. 31. 1539. Vutskits György: Herman Ottó Keszthelyen - Balatonvidék (Keszthely) 1899. máj. 28. 1540. Wangelin, J.: Der II. internationale ornithologische Congress in Budapest - Ornith. Monatsschr. XVI. 1891. 209-217. 1541. Wass Béla gróf: A Mezőség és lepkefaunája - Rovartani Lapok 1897. 104-107. 1542. - Herman Ottóról. Visszaemlékezés - Kolozsvári Hirlap 1914. dec. 29, 1915. febr. 7; Magyar Hirlap 1915. febr. 5. 1543. Wieder Gyula: Hangutánzó müszók - Nyr. XVIII. 89-90. 1544. Wlassics Gyula: Culturpolilitikai kérdések. Válaszul Herman Ottó nyilt levelére B.Sz. CXX. 1904., CXXI 1905. 133-141. (1059) - A magyar kulturegyletek ügyében - u.o. 1905. 3. 1545. Zichy Jenő gróf: Válasz Herman Ottó ur birálatára - Vasárnap, a Hazánk melléklete 1898. febr. 6.
- Válasz Herman Ottó ur birálatára - B.Sz. XCIII. 1898. 449. (449, 1650) - Nyilt levél a szerkesztőhöz - u.o. 477-478. - Oroszországi és keletázsiai expeditióm 1897-1898 - u.o. XCIX. 1899. 201, 354. 1546. Zilahi Kiss Gyula (Junius): A magyarok nagy ősfoglalkozása (Előtanulmányok könyvismert.) - V.U. 1909. 231-233. (497) 1547. -z.-: A nemzeti genius - B.Sz. LIX. 1889. 128-132. (875) 1548. Zsolna dr.: Visszaemlékezések. Móricz Palya és a "pókász" - Magyar Állam 1903. dec. 25; Nyr. XXXIII. 283. Zsolt l. Porzsolt Kálmán
II. NÉVTELEN CIKKEK 1873. 1549. (Jónás): H. O. felolvasása Kolozsvárott 1873. febr. 2. - M.P. febr. 5. (8) 1875. 1550. A zoológiai irodalom Magyarországon - T.T.K. VII. 436, 468. 1551. Apró puskatüz - Ellenzék (Kolozsvár) máj. 15. 1877. 1552. *Herman Ottó - Iparosok naptára 1877-re, Szerk. Gelléri Mór 49-50. 1553. **Herman Ottó - Borsszem Jankó szept. 23. 1879. 1554. *Herman Ottó - V.U. 11, 178. 1555. H. O. és az orvosok és természetvizsgálók vándorgyülése - A Hon szept. (1015) 1880. 1556. Hangok a közönség köréből - F. jan. 27. 1882. 1557. A német szász izgatások - B.H. febr. 16. Otto Herman und der Schulverein - Siebenbürg. Deutsches Tageblatt jan. 30.-márc. 7. (767) 1558. Göczel István diszkardja (H. O. beszéde) - E. jan. 22. (768) 1559. A magyarok Münchenben - u.o. márc. 29. 1560. Arisztokrata szocialisták - u.o. dec. 13. 1561. **Nagy Zay (Zay Adolf és H. O.) - Üstökös nov. 5. (767)
1883. 1562. 1563. 1564. 1565.
Bakcsó - Nyr. XII. 65. Orion: Vadászat a képviselőházban. Karcolat a mai ülésről - B.H. febr. 10. (789) A házasság a ház előtt - E. nov. 23. (798) **H. O. és Tisza Kálmán - Borsszem Jankó jun. 17. 1884.
1566. Herman Ottó (életrajz) - Pesti Napló 298. sz. 1567. H. O. fogadtatása - Szegedi Napló máj. 24. 1568. H. O. halászati tanulmányutja - E. okt; Nyr. XIII. 466. 1885. 1569. Herman Ottó (életrajz) - B.H. 284. sz. 1570. Az irói karzaton. Apróságok a t. Házból - u.o. febr. 13. 1571. Kaktusz: Herman Ottó régi fészke - u.o. okt. 16. (muzeumi lakásáról) 1886. 1572. 1573. 1574. 1575. 1576. 1577. 1578. 1579. 1580.
Herman Ottó - Magyar Könyvészet 1886, 1888, 1891, 1893. Lutri - B.H. jan. 25. (828) Egy máramarosi: Legyen igazság - F.L. márc. 5. (851) H. O. Szegeden - Szegedi Napló jun. 13. H. O. Kolozsvárott - Ellenzék (Kolozsvár) dec. 8; B.H. dec. 10. Apróságok H. O.-ról - Ellenzék (Kolozsvár) dec. 8; "Kolozsvár" dec. 6. V. L.: Aki nem bizott Tisza Kálmánban (Karckép a közelmultból) - "Budapest" (bp.): A minta-ember - B.H. jan. 24. (850) (bp.): Egyetemi tanárok - u.o. jan. 25. (850) 1887.
1581. 1582. 1583. 1584. 1585. 1586. 1587. 1588.
Herman Ottó (életrajz) - Pozsonyvidéki Lapok 84. sz. Kossuth és a magyar halászat könyve - V.U. 373. (418) *H. O. halászati tanulmányutján - u.o. 241-243. Kossuth üzenete Ceglédnek - Cegléd máj. 29. Kirándulás Fiuméba - Egykoru lapok ápr. 11; V.U. 273. A halgazdaságról (H. O. előadása) - Ellenőr okt. 24. -"Marius: Budget-Totalizateur-Telivértenyésztés - Vadász és Versenylap 83-85. 1888.
1589. 1590. 1591. 1592. 1593.
Herman Ottó - Borsodmegyei lapok 96. sz. H. O. és Clair Vilmos afférje - Egykoru lapok okt. (802) Tudós és maecenás - F.L. febr. 15. (Semsey és H. O.) H. O. norvégiai utja - B.H. Szaniszló: Modern zoologia és gyakorlati élet - B.Sz. XLII. 384.
1889. 1594. A sajtó - B.H. dec. 7. 1890. 1595. 1596. 1597. 1598.
Közmüvelődési intézeteinkről - F.L. 10. (885) Magyar kultura - Pesti Napló, E. jan. 25. (885) Ronacher Budapesten - B.H. jan. 26. A nemzetközi ornithologiai kongresszus - u.o. aug. 27., 1891. márc. 26, máj. 19, 20; V.U. 1891. 309, 344-345. 1891.
1599. Apróságok a Házból - E. március 5. 1600. A képviselői sérthetetlenség - Pesti Napló aug. 15. 1601. *A madártan mai müvelői - V.U. 339-340. (H. O., Chernel I., Madarász Gy., Szikla G. csoportképe) 1602. **H. O. a miniszterelnök ebédjén - Borsszem Jankó febr. 1. 1603. **Böjti ebéd - u.o. febr. 22. 1892. 1604. *H. O. programmbeszéde január 17-én Kőbányán, Szabó Márton vendéglőjének termében. Cserna Károly rajza - V.U. 65; Képes Folyóirat 67. 1605. A törökszemtmiklósi függ. párt nyilatkozata (H. O. atheizmusáról) - B.H. nov. 15. 1606. *H. O. beszéde a Kossuth-ünnepen a Városligetben. Kimnach László rajza. Budapest szept. 19. (904) 1893. 1607. (-r): 100 forint (H. O. norvéglai utjának akadémiai segélye) - F.L. nov. 6. 1608. Pán: Segédek ötöd- és hatodizilglen (Az Eötvös K.-Polónyi G. affér) - Pesti Napló jul. 19. 1609. Az északi madárhegyek tájáról (könyvismert.) - V.U. 390-391, 437-439. (327) 1610. Das Artefakt von Miskolc - Globus LXIV. 84. (438) 1611. Szellemi arisztokrácia - B.H. márc. 1. 1612. A függetlenségi párt Miskolcon - Pesti Napló, B.H. jun. 3. (908) H. O. megválasztása - Pesti Napló jun. 6; B.H. jun. 7. H. O. miskolci választása - Szabadság (Miskolc) jun. 3, 10. S-n.: Mit nyertünk Herman Ottóban - u.o. jun. 10. *Otto Herman, der neue Reichs tagsabgeordnete von Miskolc - Polit. Volksbl. jun. 8. 1613. Madarassy László meghalt - B.H. okt. 4. 1614. Herman Ottó és a sajtó - Egri Hiradó dec. 12; B.H. dec. 7. (912) 1615. **A légyvesztő pók (H-n O-o fölfedezése) - Borsszem Jankó dec. 17. 1894.
1616. 1617. 1618. 1619. 1620. 1621. 1622. 1623.
Herman Ottó - Corvina 12. sz. *V.: Spekuláció a halálra - A Honvéd márc. 17. A Pesti Napló és H. O. - Pesti Napló márc. 17. (923) Hantok Kossuth Lajos sirjára - Pesti Hirlap márc. 28; Ország-világ ápr. 8. Epizód a Kossuth gyász napjaiból - Pesti Hirlap ápr. 5. *H. O., Madarász József és Lehóczky Vilmos az egyházpolitikai javaslatok főrendiházi szavazása alatt (1894. máj. 10.) a Muzeumkertben - V.U. 332. H. O. és a hesszeni légy - Szabadság (Miskolc) jun; A Hét 395-396. (936) Cserebogár, sárga cserebogár... (képviselőházi croquis) - Pesti Napló febr. 9. **H. O. a bombavető - Herkó Páter máj. 1895.
1624. H. O. a Hortobágyon - Szabadság (Miskolc) jun. 22. 1625. **H. O. és Ugron Gábor - Borsszem Jankó dec. 8. 1626. **H. O. és a függetlenségi párt - Kakas Márton dec. 8. 1896. 1627. 1628. 1629. 1630. 1631. 1632. 1633. 1634. 1635.
*Szigma: H. O. Egy igazi népképviselő - Szabad Szó jan. 19. Herman Ottó - Szabadság (Miskolc) január 22, szept. 2. (vezércikkek) Szocialista követelés - u.o. szept. 5. (960) A király az ősfoglalkozási kiállitáson - Egykoru lapok máj. 9. H. O. kitüntetése (A külföldi jury az ősfoglalkozásokról) - Egykoru lapok okt. 9; Ethnol. Mitteil. aus Ungarn V. 13. *H. O. - Uj Idők 362. *H. O. - Borászati Lapok, jubilaris szám **H. O. a halász. Jeney rajza - Üstökös máj. 31. **H. O. és Bartha Miklós - u.o. máj. 31. *A liberalisok öröme (H. O. és Ugron Gábor) - Magyar karikaturák máj. 31. **Hermány Ottó bombája. Homicskó rajza - Bolond Istók dec. 17. 1897.
1636. 1637. 1638. 1639. 1640.
A Bartha-ügy - Magyarország, B.H. okt. 27. (930, 951) A totalizateur - Pesti Napló okt. 25. *H. O. a Csóri kutyával - Herman Ottóné Eresz alatt - Bpest 1897. 103. Belopni - Nyr. XXVI. 470. Madár müszótár (Nomenclator Avium ismert.) - u.o. 42. 1898.
1641. 1642. 1643. 1644. 1645.
H. O. látogatása Nansennél - Magyarország máj. 11. H. O. néprajzi gyüjtése - Egykoru lapok jun. 17. Virchow és H. O. Zichy Jenő gróf könyvéről - Ethnographia IX. 397. Magyar ősfoglalkozások ethnikája - u.o. 435-436. Egy kulturintézmény - T.T.K. 673.
1899. 1646. H. O. gróf Hallernénál - E. aug. 3. 1647. H. O. a segesvári Petőfi ünnepen - B.H. aug. 8. *H. O. lóháton a fehéregyházi csatasikon - V.U. 535. (565) 1648. H. O. az EKE-nél - Erdély melléklete. Erdély népei aug. 30. 1649. H. O. Szegeden - Szegedi Napló aug. 22. 1650. A Zichy gyüjtemény kiállitásáról - B.H. máj. 5. Zichy Jenő felolvasása - u.o. máj. 6. Bulcsu: Gróf Zichy Jenő mint őstörténetünk kutatója - B.Sz. LXXXII. 316. (1545) 1651. A Nyelvtörténeti Szótár védelme (Simonyi Zsigmond akadémiai védőbeszéde) - B.H. márc. 21. 1900. 1652. 1653. 1654. 1655.
Néprajzi felolvasások a Magyar Nemzeti Muzeumban - Népr. Értes. I. 28-30. Egy tippantás - T.T.K. 48. (564) A magyar erő külföldön - Esti Ujság okt. 24. H. O. a párisi világkiállitáson - Egykoru lapok. *Salle Othon Herman (Chasse et péche) - Le Gaulois du Dimanche Paris máj. 19-20. No. 148, 2 old; Ethnographia XI. 283. Die Times über die ungarische Ausstellung - Pester Lloyd máj. 17. A király az ősfoglalkozások gyüjteményében - Egykoru lapok febr. 23. 1901.
1656. 1657. 1658. 1659.
A tudományos zoológia müveléséről - A Hét márc. 7. H. O. Csernátony Lajos sirjánál - E. márc. 7. Fodor József - Esti Ujság márc. 20. H. O. miskolci jelölése - Szabadság (Miskolc) szept. 21. 1902.
1660. H. O. debreceni beszámolója - Debrecen okt. 16. 1903. 1661. *A szocialisták gyülése (H. O. levele) - V.U. aug. 9, 530. (978 b) 1662. Tiz férfiu - Jövendő 1903. szept. 6. 1904. 1663. A miskolci palaeolithról - L'Anthropologie V. 78. (438) 1664. A 90 éves Madarász József - Pesti Hirlap aug. 28. 1665. H. O. a szegedi egyetemről - Szegedi Napló nov. 22; B.H. 323. sz. (1058) 1905. 1666. A londoni nemzetközi ornithologiai kongresszus - Magyarország jun. 18.
1667. Betörés H. O. villájába - B.H. febr. 7. (339) Herman Ottót kirabolták - Kakas Márton febr. 12. (339) 1906. 1668. Tudósok ünneplése (H. O. és Gyulai Pál) - Budapest, Budapesti Napló jan. 14; Esti Ujság jan. 16; **Neues Polit. Volksbl; B.H. febr. 10; *Ország-világ jan. 21; *Magyar Salon febr. **Két jubiláns. Bér rajza - Borsszem Jankó jan. 21. **H. O. jubileuma. Éder rajza - Kakas Márton jan. 21. *Herman Ottó - A Hét 44. 1669. *Magyar irók otthonukban. Herman Ottó - Uj Idők aug. 12, 157-158. 1670. Huszonöt év a Budapesti Hirlap történetéből - B.H. jubiláris szám 1671. Vidéki városok gazdálkodása - u.o. jul. 15. (984) 1672. H. O. a közigazgatási reformról - E. jul. 15. (984) 1673. Rovás. Az eskü - Az Ujság aug. 7. (985) Igazi biztositékok - u.o. aug. 7. (985) 1674. (k): Nem gátszakadás - Budapesti Napló okt. 18. (986) Földet a magyar népnek - Magyar Biztositó okt. 25. 1675. Az Eighty Club (New-York) - V.U. okt. 14, 666. 1676. Apponyi a madarakért és fákért - Uj Hirek máj. 5. (397) Darányi és a madárvédelem - Egykoru lapok nov. 30. 1907. 1677. (ss.): Láttam én már karón varjut - Pesti Hirlap, ki tud róla körkérdés ápr. 21, máj. 5, 12. jul. 14. (173) 1678. H. O. és Wesselényi - A Nap okt. 23. 1679. A debreceni Diószegi-Fazekas ünnep - Az Ujság, B.H. november 3. *H. O. a Diószegi-Fazekas emlékmü leleplezésén Debrecenben - A Kor nov. 15, 136. (276, 571) 1680. **Az uj Sallustius (H. O. mint vates) Borsszem Jankó könyvtára 1. sz. 59; Pesti Napló 1909. szept. 19. 1908. 1681. 1682. 1683. 1684.
H. O. - Journ. South African Ornith. Union V. Üldözés - A Nap nov. 18. Toldi, Az uj földesur és a korhadt fakeresztek - B.H. dec. 25. Gyulai P., Eötvös L., Semsey A., H. O. és Vámbéry Á. - Borsszem Jankó máj. 17. 1909.
1685. 1686. 1687. 1688. 1689.
A malom alatt - B.H. jun. 20. Glosszák a válságról - Magyarország jul. 4. (991) A nemzetközi mezőgazdasági intézet a madárvédelemért - B.H. nov. 18. Nagy-Britannia és a madárvédelem - E. dec. 13. A röpülés kérdése - B.H. február 16; Uj Hirek febr. 12. Fejedelmek játékszere - B.H. szept. 19.
1690. **H. O. ur póruljárt triposza - Magyar Herkó Páter jul. 21. (991) 1691. Interpelláció Apponyihoz - Borsszem Jankó ápr. 11. 1692. *A vajda Bleriotról - u.o. szept. 26. 1910. 1693. 1694. 1695. 1696. 1697. 1698. 1699. 1700. 1701. 1702. 1703.
h. ö.: A politiko-akadémikusok - Magyarország márc. 6. Lorisz: A taksamérő - B.H. ápr. 20. (574) Ókori lelet - Uj Hirek máj. 12. Roosevelt Tivadar H. O. ősfoglalkozási gyüjteményéről - B.H. ápr. 19, Herman Ottó kitüntetése - Esti Ujság nov. 25. (vezércikk); Az Ujság nov. 26; B.H. nov. 25, dec. 14. H. O. balesete - Egykoru lapok febr. 14-16. A veszedelem - Esti Ujság ápr. 12. (vezércikk) g: A nemzet kipusztitása - Délvidéki Ujság (Nagybecskerek) jan. 25. A madártani középpont sikere - B.H. jan. 12. A földmivelésügyi minisztérium kiadványai - Magyarország jan. 12. A Margitsziget siralma - B.H. ápr. 24. A divat vértanui. H. O. panasza - Esti Ujság jun. 21. H. O. - Magyar Herkó Páter máj. 15. 1911.
1704. h. ö.: Tudósaink otthonában. Herman Ottó - Budapest január 26. 1705. Öreg ornithologus: A madarak és emberek védelme Magyarországon. Üdvözlet H. O.nak - Ellenzék (Kolozsvár) jan. 17. 1706. Dyonisius: Az állatbarát Budapest - Magyar Hirlap márc. 25. 1707. Ugron Gábor - A Nap jan. 24. (vezércikk) 1708. Szabad a vásár - u.o. máj. 6. 1709. Rovás. A Hamlet szüret - Az Ujság okt. 8. 1710. Az ősember Magyarországon - Budapest jan. 20, 22, febr. 7; Budapesti Napló jan. 20; B.H. jan. 18; N. Fr. Presse jan. 21. (503) 1912. 1711. 1712. 1713. 1714. 1715.
F. M.: Egy alapitvány viszontagságai (A Wahrmann-dij) - Az Est márc. 16. *A magyar kultura vezérei. Herman Ottó - Uj Idők ápr. 7. 377. H. O. - Az Én Ujságom ápr. 28. H. O. 77. születésnapja - Pesti Hirlap jun. 28. H. O. a Ház folyosóján - Az Ujság febr. 29. 1913.
1716. H. O. a lappok közt (az állatkertben) - Pesti Hirlap jan. 15. 1717. H. O. betegsége - B.H. ápr. 27, máj. 25. 1914. 1718. Pósa Lajos-Herman Ottó - B.H. febr. 15.
1719. 1720. 1721. 1722. 1723.
Aviatik und Vogelflug - Pester Lloyd febr. 18. H. O. 80 éves - B.H., Pesti Hirlap jun. 28. *A 80 éves H. O. Pósa Lajos temetésén - Uj Idők jul. 19. 455. H. O. halála és temetése - Egykoru lapok dec. 28-30. Megemlékezés Herman Ottóról - Az Ujság dec. 28. 1915.
1724. *H. O. madármegfigyelésen és 71 éves korában - A Természet jan. 15. H. O. + - Erdészeti Lapok. H. O. - Herkó Páter jan. 3. **H. O (Mühlbeck Károly rajza) - Borsszem Jankó jan. 3. 1725. N. n.: H. O. szobra - Magyarország 89. sz. 1916. 1726. G. J.: A magyar nyelv tisztasága. Válasz Lehr Albertnek - Magyarország márc. 14. 1727. Ibsen, Herman Ottó és Rákosi Jenő - Arcok és Álarcok (Szerk. Fráter Aladár) I. 92. oldal.
JEGYZETEK: 1 vö. Mártonfi Lajos: Egy pár szó az erdélyi Mezőség fogalmának és határvonalainak tisztázásához. Magyar orvosok és természetvizsgálók XXVI-ik vándorgyülésének munkálatai, Szamosujvár 1893. Erődi Kálmán: A mezőség tavai - Földrajzi Közlemények XXXVI. 1908; A mezőségi tavak eredetéről - u.o. XL. 1910; Az erdélyi Mezőség határai - u.o. XLII. 1912. Lóczy Lajos: A "Mezőség" határai - Term. Tud. Közl. XLIV. 1912. 826. 2 Herman Ottó: "Takács János - Megemlékezés" - Egyetértés 1881. julius 9. 3 Herman Ottó: Szilágyi Dezső szivarja - A Hét 1904. jan. 3. 4 Herman Ottó e cikke a szerző sajátkezü rajzaival a "Vasárnapi Ujság" 1878. december 8-iki számában jelent meg. 5 A régi Pest kávéházi életére vonatkozólag l. gróf Vay Sándor cikkét a Pesti Hirlap 1909. dec. 6. számában (Kávéházi élet hajdan) és Rákosi Viktor tárcáját: Kammon (Budapesti Hirlap 1886. jan. 10.). 6 Mikszáth Kálmán, Pesti Hirlap 1890. 63. sz. 7 Heinze, Rudolf: Hungarica. Eine Anklageschrift. Freiburg. Heidelberg 1882. 128 oldal. 8 Mikszáth Kálmán, Pesti Hirlap 1883. 270. szám. 9 1884. márciusában kinos afférje támadt Herman Ottó-nak. Clair Vilmos, a Függetlenség munkatársa a Sándor-utcai képviselőház folyosóján vastag bottal járt, mire H. O. visontai Kovách László háznagy utján kiutasittatta. Amikor H. O. később hazafelé ment, Clair az utcán szóbelileg inzultálta és botjával is feléje vágott, miközben kitünt, hogy a bot stilétes. Az inzultus a Verhovay-féle antiszemita izgatások következménye volt. Herman O. üldözőbe vette Clair-t, aki a Muzeum épülete körül futva menekült. - H. O. az ügyet nem engedte lovagias térre terelni, különösen nem Szemnecz Emil hirlapiróval, Clair-nek ez ügyben felkért szemtanujával szemben, aki H. O.-t revolverével célba vette s akit H. O. elégtételadásra képtelennek nyilvánitott. Jellemző, hogy a tárgyalás, melynek gyors elintézését a miniszterelnök a Házban megigérte, 1888 októberében fejeződött csak be, amikor is Clair-t és Szemneczet Gozsdu Elek alügyész vádja alapján elmarasztalták. 10 Ekkor készült a tengerparti tonnáráról irott tanulmánya is. 11 A 100.000 koronás alapitványt Wahrmann József bécsi bankár (†1902. máj. 6.) W. Mór öccse tette és végrehajtásával Eötvös Károly-t, Egyedy Lajos-t, Gruber József-et, Katona Bélá-t és Fuchs Lajos-t bizta meg. Az alapitvány - amelynek kamataiból 2-3 évenként egy-egy iró, tudós, vagy müvész részesül 10.000 koronás jutalomban - a közalapitványi igazgatóság felügyelete alá tartozik és a mindenkori kultuszminiszter döntésének van alávetve (l. Az Est 1912. márc. 16.). - Herman Ottó, az első jutalmazott, a dijból a Hirlapirók Nyugdijintézete, a Magyar Irók Segélyegylete és a Magyar Nyelvtudományi Társaság részére tett alapitványokat. 12 Kortörténeti szempontból érdekes, hogyan oszlottak még a szavazatok: Jókai 56%, Eötvös Károly 48, Wekerle 41, Apponyi 31, Fadrusz 30, Széll 23, Bánffy 21, Mikszáth 20, Beöthy László 19, Herman 14.
13 E kérdést bővebben is megvitatta a Budapesti Szemle 120. és 121. köteteiben (1904-1905, 336, 337. sz.). 14 Amikor Péterfy Jenő esszéje (B. Kemény Zsigmond mint regényiró - B.Sz. XXVIII. 1881. nov. 161-191.) megjelent, az Ellenőr kritikusa azt jegyezte meg (1881. 564 sz.), hogy Péterfy alaptalanul dicséri Kemény természetérzékét, mert K. idézett leirása természetrajzi szempontból hibás. H. O. cikkét Kemény és Péterfy védelmére irta, mert a szépirodalom feladata nem lehet természettudományi hüség. Ebből az ötletből irta meg Arany János (Hajnal Péter álnéven) A reggel cimü költeményét (B.Sz. XXVIII. 1881. dec. 464.).
