Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
1.

Veszkényi Közös Önkormányzati Hivatal (Veszkény-Osli-Vitnyéd) Adóvégrehajtás ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
2.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Sopronhorpácsi Közös Önkormányzati Hivatal (Sopronhorpács-Gyalóka-RépcevisSzakony-Und-Zsira) Adóvégrehajtás ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
3.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Péri Közös Önkormányzati Hivatal (Pér) Adóvégrehajtás, helyi adók, gépjármű adó ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
4.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal (Jánossomorja-Újrónafó-Várbalog) Adóvégrehajtás, helyi adók, gépjármű adó ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
5.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Mosonmagyaróvári Önkormányzati Hivatal Üzletműködési ügyintézés, rendezvénytartási engedélyek ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
6.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Péri Közös Önkormányzati Hivatal (Pér) Üzletműködési ügyintézés, rendezvénytartási engedélyek ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
7.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Pannonhalmi Önkormányzati Hivatal Üzletműködési ügyintézés, rendezvénytartási engedélyek ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
8.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Veszkényi Közös Önkormányzati Hivatal (Veszkény-Osli-Vitnyéd) Üzletműködési ügyintézés, rendezvénytartási engedélyek ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
9.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Darnózseli Közös Önkormányzati Hivatal (Darnózseli) Üzletműködési ügyintézés, rendezvénytartási engedélyek ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
10.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Csornai Járási Hivatal Okmányirodai Osztály Okmányirodai ügyintézés ellenőrzése
2013. év
2014. év
11.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Győri Járási Hivatal Okmányirodai Osztály Okmányirodai ügyintézés ellenőrzése
2013. év
2014. év
12.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Kapuvár Járási Hivatal Okmányirodai Osztály Okmányirodai ügyintézés ellenőrzése
2013. év
2014. év
13.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Mosonmagyaróvár Járási Hivatal Okmányirodai Osztály Okmányirodai ügyintézés ellenőrzése
2013. év
2014. év
14.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Pannonhalmi Járási Hivatal Okmányirodai Osztály Okmányirodai ügyintézés ellenőrzése
2013. év
2014. év
15.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Soproni Járási Hivatal Okmányirodai Osztály Okmányirodai ügyintézés ellenőrzése
2013. év
2014. év
16.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Téti Járási Hivatal Okmányirodai Osztály Okmányirodai ügyintézés ellenőrzése
2013. év
2014. év
17.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Csornai Járási Hivatal Hatósági Osztály Egyéb hatósági feladatok
2013. év
2014. év
18.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Győri Járási Hivatal Hatósági Osztály Egyéb hatósági feladatok
2013. év
2014. év
Az ellenőrzés eszköze
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
19.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Kapuvár Járási Hivatal Hatósági Osztály Egyéb hatósági feladatok
2013. év
2014. év
20.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Mosonmagyaróvár Járási Hivatal Hatósági Osztály Egyéb hatósági feladatok
2013. év
2014. év
21.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Pannonhalmi Járási Hivatal Hatósági Osztály Egyéb hatósági feladatok
2013. év
2014. év
22.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Soproni Járási Hivatal Hatósági Osztály Egyéb hatósági feladatok
2013. év
2014. év
23.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Téti Járási Hivatal Hatósági Osztály Egyéb hatósági feladatok
2013. év
2014. év
24.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal (Ágfalva-Harka) Anyakönyvi és a népességnyilvántartási feladatok végrehajtásának ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
25.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Abdai Közös Önkormányzati Hivatal (Abda-Börcs-Ikrény) Anyakönyvi és a népességnyilvántartási feladatok végrehajtásának ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
26.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Bakonyszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal (Bakonyszentlászló-BakonygyirótBakonypéterd-Fenyőfő-Veszprémvarsány) Anyakönyvi és a népesség-nyilvántartási feladatok végrehajtásának ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
27.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Dunaszegi Közös Önkormányzati Hivatal (Dunaszeg-Dunaszentpál-Kunsziget) Anyakönyvi és a népesség-nyilvántartási feladatok végrehajtásának ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
28.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hegykői Közös Önkormányzati Hivatal (Hegykő-Fertőhomoki-Hidegség) Anyakönyvi és a népesség-nyilvántartási feladatok végrehajtásának ellenőrzése Hatósági Főosztálya
2012. és 2013. évek
2014. év
29.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
2012. és 2013. évek
2014. év
Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal (Nagycenk-Fertőboz-Pereszteg) Anyakönyvi és a népesség-nyilvántartási feladatok végrehajtásának ellenőrzése
Az ellenőrzés eszköze
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
30.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Gyarmati Közös Önkormányzati Hivatal (Gyarmat-Mórichida-Rábaszentmiklós-Árpás) Anyakönyvi és a népesség-nyilvántartási feladatok végrehajtásának ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
31.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Győrladaméri Közös Önkormányzati Hivatal Anyakönyvi és a népesség-nyilvántartási feladatok végrehajtásának ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
32.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Halászi Közös Önkormányzati Hivatal (Halászi-Máriakálnok-Püski) Anyakönyvi és a népesség-nyilvántartási feladatok végrehajtásának ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
33.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Kisbajcsi Közös Önkormányzati Hivatal (Kisbajcs-Nagybajcs-Vének) Anyakönyvi és a népesség-nyilvántartási feladatok végrehajtásának ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
34.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Téti Közös Önkormányzati Hivatal (Tét-Kisbabot-Mérges-RábacsécsényRábaszentmihály) Anyakönyvi és a népesség-nyilvántartási feladatok végrehajtásának ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
35.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Petőházi Közös Önkormányzati Hivatal (Petőháza-AgyagosszergényCsapodFertőendréd) Anyakönyvi és a népesség-nyilvántartási feladatok végrehajtásának ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
36.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Fertődi Önkormányzati Hivatal Anyakönyvi és a népesség-nyilvántartási feladatok végrehajtásának ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
37.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Lébényi Közös Önkormányzati Hivatal (Lébény-Mecsér) Anyakönyvi és a népességnyilvántartási feladatok végrehajtásának ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
38.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Sopronhorpácsi Közös Önkormányzati Hivatal (Sopronhorpács-Gyalóka-RépcevisSzakony-Und-Zsira) Anyakönyvi és a népesség-nyilvántartási feladatok végrehajtásának ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
39.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya
Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal (Jánossomorja-Újrónafő-Várbalog) Anyakönyvi és a népesség-nyilvántartási feladatok végrehajtásának ellenőrzése
2012. és 2013. évek
2014. év
Az ellenőrzés eszköze
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Koordinációs és Szervezési Főosztálya
40.

Az iratkezelésről szóló jogszabályok végrehajtásának ellenőrzése Lébényi Közös Önkormányzati Hivatalánál
2013. év
2014. év
helyszíni ellenőrzés
41.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Koordinációs és Szervezési Főosztálya
Az iratkezelésről szóló jogszabályok végrehajtásának ellenőrzése Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatalánál
2013. év
2014. év
helyszíni ellenőrzés
42.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Koordinációs és Szervezési Főosztálya
Az iratkezelésről szóló jogszabályok végrehajtásának ellenőrzése Kisbajcsi Közös Önkormányzati Hivatalánál
2013. év
2014. év
helyszíni ellenőrzés
43.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Koordinációs és Szervezési Főosztálya
Az iratkezelésről szóló jogszabályok végrehajtásának ellenőrzése Abdai Közös Önkormányzati Hivatalánál
2013. év
2014. év
helyszíni ellenőrzés
44.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Koordinációs és Szervezési Főosztálya
Az iratkezelésről szóló jogszabályok végrehajtásának ellenőrzése Fertődi Önkormányzati Hivatalánál
2013. év
2014. év
helyszíni ellenőrzés
45.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Koordinációs és Szervezési Főosztálya
Az iratkezelésről szóló jogszabályok végrehajtásának ellenőrzése a Győri Járási Hivatalnál
2013. év
2014. év
helyszíni ellenőrzés
46.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Koordinációs és Szervezési Főosztálya
Az iratkezelésről szóló jogszabályok végrehajtásának ellenőrzése a Soproni Járási Hivatalnál
2013. év
2014. év
helyszíni ellenőrzés
47.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Az iratkezelésről szóló jogszabályok végrehajtásának ellenőrzése a Mosonmagyaróvári Koordinációs és Szervezési Főosztálya Járási Hivatalnál
2013. év
2014. év
helyszíni ellenőrzés
48.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Koordinációs és Szervezési Főosztálya
2013. év
2014. év
helyszíni ellenőrzés
49.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Az iratkezelésről szóló jogszabályok végrehajtásának ellenőrzése a Pannonhalmi Járási Hivatalnál Koordinációs és Szervezési Főosztálya
2013. év
2014. év
helyszíni ellenőrzés
50.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Koordinációs és Szervezési Főosztálya
Az iratkezelésről szóló jogszabályok végrehajtásának ellenőrzése a Kapuvári Járási Hivatalnál
2013. év
2014. év
helyszíni ellenőrzés
51.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Koordinációs és Szervezési Főosztálya
Az iratkezelésről szóló jogszabályok végrehajtásának ellenőrzése a Csornai Járási Hivatalnál
2013. év
2014. év
helyszíni ellenőrzés
Az iratkezelésről szóló jogszabályok végrehajtásának ellenőrzése a Téti Járási Hivatalnál
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya
52.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
FT-MOBIL Autósiskola BT.A szakmai vizsgát szervező intézmények vizsgaszervezési tevékenységének ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01.-2014.05.31.
Szakértő bevonásával helyszíni dokumentum elemzés
53.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
GYÁÉV Szakképzési és Továbbképzési Kft.A szakmai vizsgát szervező intézmények vizsgaszervezési tevékenységének ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01.-2014.05.31.
Szakértő bevonásával helyszíni dokumentum elemzés
54.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium A szakmai vizsgát szervező intézmények vizsgaszervezési tevékenységének ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01.-2014.05.31.
Szakértő bevonásával helyszíni dokumentum elemzés
55.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola és Kollégium. A Oktatási Főosztály szakmai vizsgát szervező intézmények vizsgaszervezési tevékenységének ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01.-2014.05.31.
Szakértő bevonásával helyszíni dokumentum elemzés
56.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal FEOT Foglalkoztatást Elősegítő, Oktató és Tanácsadó Kft.A szakmai vizsgát szervező Oktatási Főosztály intézmények vizsgaszervezési tevékenységének ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.09.01.-2014.12.31.
Szakértő bevonásával helyszíni dokumentum elemzés
57.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Horváth Tanoda Oktató és Vizsgaközpont Kft.A szakmai vizsgát szervező intézmények vizsgaszervezési tevékenységének ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.09.01.-2014.12.31.
Szakértő bevonásával helyszíni dokumentum elemzés
58.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Kisfaludy Károly Általános Iskola (030614).A kötelező tanügyi nyilvántartások vezetésének és valódiságának ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.09.01-2014.12.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
59.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Pannonhalmi Radnóti Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (030604).A kötelező tanügyi nyilvántartások vezetésének és valódiságának ellenőrzése. Oktatási Főosztály
2013/2014. tanév
2014.09.01-2014.12.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
60.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (030592).A kötelező tanügyi nyilvántartások vezetésének és valódiságának ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.09.01-2014.12.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
61.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Csornai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (200953).A kötelező tanügyi nyilvántartások vezetésének és valódiságának ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.09.01-2014.12.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
62.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola (030670).
2013/2014. tanév
2014.09.01-2014.12.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
63.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Deák Téri Általános Iskola (030509).A kötelező tanügyi nyilvántartások vezetésének és Oktatási Főosztály valódiságának ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.09.01-2014.12.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
64.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Mihályi Általános Iskola (200537).A kötelező tanügyi nyilvántartások vezetésének és valódiságának ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.09.01-2014.12.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
65.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Kimlei Nemzetiségi Általános Iskola (030652).A kötelező tanügyi nyilvántartások vezetésének és valódiságának ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.09.01-2014.12.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
66.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Mosonmagyaróvári Fekete István Általános Iskola (030500).A kötelező tanügyi nyilvántartások vezetésének és valódiságának ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.09.01-2014.12.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
67.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Győrzámolyi Petőfi Sándor Általános Iskola (030594).A kötelező tanügyi nyilvántartások vezetésének és valódiságának ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.09.01-2014.12.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
68.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Gönyűi Széchenyi István Általános Iskola (030588).A kötelező tanügyi nyilvántartások vezetésének és valódiságának ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.09.01-2014.12.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
69.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
LIA Alapítványi Általános Iskola és Szakközépiskola,9025 Győr, Türr István u.5. Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
70.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Bokréta Művészeti Iskola,9083 Écs, Kossuth u. 41. Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
71.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Danubius Hotels Szakképző Iskola és Kollégium, 9400 Sopron, Füredi sétány 8. Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
72.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Vadrózsa Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda,9161 Győrsövényház, Gárdonyi Géza út 45. Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
73.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Csigabiga Óvoda ,9028 Győr, Gábor Áron u. 33. Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
74.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Dunavecsei Református Kollégium Mezőföld Gimnázium,Jánossomorja, Lébény, Rajka, Darnózseli. Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
75.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Magyar Műhely Általános Művelődési Központ,9097 Mezőörs, Fő u. 64.Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
76.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Szivárvány Óvoda ,9400 Sopron, Panoráma út 9. Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
77.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Kunszigeti Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola9084 Kunsziget, Petőfi tér 12. Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
78.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Allegro Alapfokú Művészeti Iskola,Szany, Gyarmat, Vág. Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
79.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
T-Dance Alapfokú Művészeti Iskola ,Pereszteg, Hegyeshalom, Dunakiliti, Ikrény. Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
80.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
„Forrás” Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola,9027 Győr, Balassi u. 1. Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
81.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Lloyd Ipartestületi Szakképző Iskola , 9022 Győr, Arany János u. 31. Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
82.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
„Szépség-Kultúra” Szakképző Iskola,9024 Győr, Csokonai u. 23/B. Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
83.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Grácia Alapfokú Művészeti Iskola, 9027 Győr, Puskás Tivadar u. 8. Telephelyek: Győr, Nyúl, Budapest, Érd Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
84.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Delfi Koronája Alapítványi Gimnázium és Szakképző Iskola 9021 Győr, Eötvös tér 1. Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
85.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Griff Szakközépiskola és Szakiskola, 9023 Győr, Munkácsy u. 1-5. 4. lh. fsz. 4. Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
86.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Pannon Oktatási Központ Általános- és Szakképző Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat, 9407 Sopron, Pesti Barnabás u. 25. Az egyházi és magán köznevelési intézmények fenntartóinak törvényességi ellenőrzése.
2013/2014. tanév
2014.03.01-2014.05.31.
Helyszíni ellenőrzés keretében dokumentum ellenőrzés.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala Törzshivatala
87.

Közgyógyellátásra való jogosultság
2014. január 01. - 2014. december 31.
Folyamatos
Táv-adatszolgáltatás
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
88.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala Törzshivatala
Állatotthonok működésének ellenőrzése, 3 db (Győr, Győrújbarát, Győrújfalu)
2014. január 01. - 2014. december 31.
Folyamatos
Helyszíni szemle, iratok bekérése
89.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala Törzshivatala
Egyéni vállalkozói tevékenység ellenőrzése, tervezetten 50 db (egészségügyi szolgáltatások; élelmiszeripar; szociális, gyermekvédelmi szolgáltatások)
2014. január 01. - 2014. december 31.
Folyamatos
Adategyeztetés, iratok bekérése, személyes meghallgatás
90.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala Törzshivatala
Társasházkezelői és ingatlankezelői tevékenység ellenőrzése 51 db
2014. január 01. - 2014. december 31.
Folyamatos
Adategyeztetés, iratok bekérése, személyes meghallgatás
91.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Temetkezési szolgáltatók tevékenységének ellenőrzése 2 db (Jószív Kft., PAX TECUM Kft.) Győri Járási Hivatala Törzshivatala
2014. január 01. - 2014. december 31.
Folyamatos
Adategyeztetés, iratok bekérése, személyes meghallgatás
92.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala Törzshivatala
Temetők üzemeltetésének utóellenőrzése 22 db temető (Rábapatona, Koroncó, Pér 3db, Gönyű, Töltéstava 3 db, Abda, Börcs, Mezőörs 2 db, Győrság 2 db, Rétalap, Bőny, Nagyszentjános, Dunaszentpál, Dunaszeg, Ikrény, Kunsziget)
2014. január 01. - 2014. december 31.
Folyamatos
helyszíni ellenőrzés, iratbekérés
93.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala Törzshivatala
Temetők üzemeltetésének ellenőrzése 60 temető
2014. január 01. - 2014. december 31.
Folyamatos
helyszíni ellenőrzés, iratbekérés
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
állattartó telepek állatvédelmi ellenőrzése

állattartó telepek gyógyszer ellenőrzése

97.

állatgyógyászati készítmények piacfelügyeleti ellenőrzése

98.

állattartó telepek takarmány ellenőrzése

99.

állattartó telepek állati eredetű melléktermék megsemmisítésének ellenőrzése

100.

állatkereskedők, állatszállítmányozók és állatszállító járművek ellenőrzése

101.

járványügyi monitoring programok elvégzése

102.

állatkísérletek és állatkísérleti helyek ellenőrzése

103.

vágóhidak állatvédelmi ellenőrzése

104.

keltető üzemek állatvédelmi ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
105.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal
veszélyes állatok tartásának ellenőrzése

106.

állatkert járványügyi és állatvédelmi ellenőrzése

107.

állatmenhely és állatpanzió állatvédelmi ellenőrzése

108.

ebrendészeti telepek állatvédelmi és járványügyi ellenőrzése

109.

díszállatkereskedések állatvédelmi ellenőrzése

110.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal haszonállatok egységes nyilvántartási rendszerének, az állatok egyedi megjelölésének Győri Járási Hivatal Járási Állategészségügyi ellenőrzése és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
111.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
94.

95.

96.
állattartó telepek járványügyi ellenőrzése
a Kölcsönös Megfeleltetés keretében lefolytatott hatósági ellenőrzések
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
112.

állatgyógyászati készítményeket forgalmazó kiskereskedők ellenőrzése

113.

állatgyógyászati készítményeket forgalmazó nagykereskedők piacfelügyeleti ellenőrzése

114.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Járási Állategészségügyi szolgáltató állatorvosok kábítószer és pszichotróp szerek felhasználásának ellenőrzése és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
115.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal
humán gyógyszertárak (közforgalmú gyógyszertár) állatgyógyászati készítmények forgalmazásának ellenőrzése

116.

élelmiszer forgalmazók ellenőrzése

117.

élelmiszer előállítók ellenőrzése

118.

élelmiszer tárolók ellenőrzése

119.

élelmiszer szállítmányok 3. országba történő szállításának ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
120.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal
takarmány előállítók ellenőrzése

121.

takarmány forgalmazók ellenőrzése

122.

takarmány tárolók ellenőrzése

123.

élelmiszerbiztonsági események ( ételfertőzés, ételmérgezés, egyéb-pl. mikotoxin) kivizsgálása
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
124.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal
nyers hús emberi fogyasztásra való alkalmasságának elbírálása (húsvizsgálat)

125.

állati melléktermékek felhasználásának ellenőrzése

126.

élelmiszerrel érintkező anyagok ellenőrzése

127.

élelmiszer előállítással kapcsolatos víz biztonsági követelményeinek ellenőrzése

128.

monitoring programok végrehajtása (adalékanyagok, felmérő vizsgálatok, kémiai biztonsági ellenőrzés, mikrobiológiai vizsgálat, minőség-ellenőrzés, radiológiai vizsgálat, GMO vizsgálat,reziduum toxikológia, takarmány vizsgálat, növényvédőszer maradék ellen
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
129.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal
szakhatósági feladatokhoz kapcsolódó ellenőrzések (építés-ÉTDR-használatbavétel, jegyzői megkeresések)

130.

közösségen belüli és export élőállat szállítások ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
131.

másodlagos élelmiszer vizsgálati ellenőrzések

132.

közérdekű bejelentések kivizsgálása ( nébih "zöld" szám, egyéb bejelentések)

133.

RASFF ( uniós gyorsriasztási rendszer) rendszer feladatai

134.

kistermelői élelmiszer termelés és forgalmazás ellenőrzése

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
135.

Az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004. (IV. 26.) EszCsM rendeletben foglalt hatáskörbe tartozó jelölések vizsgálata és a 432/2012/EU rendeletben foglalt egészségügyi állítások ellenőrzése, D-vitamin és kalcium tartalomra vonatkozó laboratóriumi vizsgálat
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
136.

Az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004. (IV. 26.) EszCsM rendeletben foglalt hatáskörbe tartozó jelölések vizsgálata és a 432/2012/EU rendeletben foglalt egészségügyi állítások ellenőrzése, gyógyszer-hatóanyag tartalomra vonatkozóan célzott laboratóriumi
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
137.
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal rendelet, az anyatej-helyettesítő és anyatej-kiegészítő tápszerről szóló 20/2008. (V. Győri Járási Hivatal Járási Népegészségügyi 14.) EüM rendelet, valamint a 1924/2006/EK rendeletben foglalt jelölések, és tápanyagIntézete össz
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
138.
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal rendelet, a speciális gyógyászati célra szánt tápszerről szóló 24/2003. (V. 9.) EüM Győri Járási Hivatal Járási Népegészségügyi rendelet, valamint a 1924/2006/EK rendeletben foglalt jelölések, a tápanyag-összetétel Intézete és az
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
139.
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal rendelet, a csecsemők és kisgyermekek számára készült feldolgozott gabona alapú Győri Járási Hivatal Járási Népegészségügyi élelmiszerekről és bébiételekről szóló 35/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendeletben foglaltak Intézete alapján a
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
140.
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal rendelet, a lisztérzékenységben szenvedőknek szánt élelmiszerek összetételéről és Győri Járási Hivatal Járási Népegészségügyi címkézéséről szóló 41/2009/EK rendelet alapján a jelölések ellenőrzése, laboratóriumi Intézete vizsgála
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
141.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet, a testtömeg-csökkentés céljára szolgáló, csökkentett energiatartalmú étrendben felhasználásra szánt élelmiszerekről szóló 27/2004. (IV. 24.) ESzCsM rendelet, valamint
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
142.

A cumik és cuclik egészségügyi követelményeiről, valamint a forgalmazás feltételeiről szóló 9/2002. (X. 17.) ESzCsM rendelet 6. §-a alapján minőségi és egészségügyi megfelelőségről szóló dokumentum ellenőrzése, laboratóriumi vizsgálatokkal kiegészítve.
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
143.
Kozmetikum gyártóhelyek teljeskörű, komplex, laboratóriumi vizsgálattal összekötött Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Járási Népegészségügyi ellenőrzése. Az 1223/2009/EK rendelet és a 246/2013 (VII. 2) Korm. rendeletben előírt Intézete kötelezettségek betartásának ellenőrzése.
2014. április 01. - 2014. július 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
144.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Bölcsödék közegészségügyi körülményeinek ellenőrzése, egységes szempontrendszer Győri Járási Hivatal Járási Népegészségügyi alapján Intézete
2014. március 01. - 2014. november 30.
Helyszíni ellenőrzés
145.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egyes fertőtlenítőszerek hatástalansága ügyében kapott korábbi társhatósági Győri Járási Hivatal Járási Népegészségügyi értesítések, valamint a 2012. évi hypo termékek kedvezőtlen ellenőrzési tapasztalatai Intézete alapján indokolttá vált az 1., 2. és 4. terméktípusba tartozó felületfertőtlenítő szerek hat
146.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
147.
A közforgalmú vasúti szolgáltatás nyújtására szolgáló vasúti üzemi létesítmények, a vasúti pálya tartozékainak személyforgalom számára megnyitott területein, valamint a várakozó helyeken, peronokon, továbbá a szórakoztató és vendéglátóipari egységekben, a
2014. március 01.-
2014. december 31.
Mintavétel, laboratóriumi vizsgálat, dokumentációk ellenőrzése a feladathoz biztosított segédletek alkalmazásával
2014. február és november hó
Helyszíni ellenőrzés
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal A dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált Győri Járási Hivatal Járási Népegészségügyi figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes Intézete szabályairól szóló 39/2013. (II.14.) Korm. rendelet 11.§-a és 7. számú melléklete tarta
2014. március és április hó
Helyszíni ellenőrzés
148.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal A játszótereken és a megállókban a nem dohányzók védelméről szóló törvény előírásai Győri Járási Hivatal Járási Népegészségügyi betartásának kiemelt ellenőrzése Intézete
2014. július hó
Helyszíni ellenőrzés
149.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A minősített kutakkal szemben támasztott közegészségügyi követelmények betartásának ellenőrzése.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni szemle
150.

Az üzemeltetni kívánt természetes fürdőhelyek helyszíni ellenőrzése, valamint az ütemterv szerinti laboratóriumi vízminőségi vizsgálataik elvégzésének és a jelentés megtörténtének ellenőrzése.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
151.
2013. december 25-én változik az ivóvíz ólomtartalmára vonatkozó határérték, az eddig Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ideiglenes 25 µg/l helyett a 10 µg/l határérték lép érvénybe. Mivel az ólom Győri Járási Hivatal Járási Népegészségügyi egészségkárosító hatása a 6 éven aluli gyermekeket érinti legnagyobb mértékben, ezért Intézete kérjük
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, laboratóriumi vizsgálat
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
152.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
37/1996. (X. 18.) NM rendelet szerinti hatósági ellenőrzések

153.

37/1996. (X.18.) NM rendelet 2. számú Közfürdők üzemeltetéséhez szükséges minimális szakképesítések c. melléklet alapján a munkakör betöltéséhez szükséges képesítési követelmények ellenőrzése azon szolgáltatóknál, ahol egészségügyi szolgáltatást is nyújta
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
154.

A közfinanszírozott járóbeteg szakrendelők 60/2003. (X.20) ESZCSM rendeletben meghatározott szakmai minimumfeltételek ellenőrzése, különös tekintettel a személyi feltételek biztosítására, ideértve annak vizsgálatát, hogy a működési engedély szerinti órasz
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
155.

A telephellyel rendelkező - nem közreműködő - gyógymasszázs szakmára engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltatók átfogó ellenőrzése (tárgyi és személyi feltételeinek megfelelősége).
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
156.

Nem finanszírozott nőgyógyászati ellátásban a tevékenységhez kapcsolódó szakdolgozói feladatok, valamint a szűrővizsgálatok során levett vizsgálati anyagok továbbítására vonatkozó szerződéses kapcsolatok vizsgálata
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
157.

Bőrgyógyászat szakterületen annak felülvizsgálata, hogy az ápolási dokumentációt a 60/2003. (X.20.) ESZCSM rendeletben meghatározottak szerint vezetik-e a betegellátás során.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Járási Földhivatala
158.

A termőföldekre vonatkozó hasznosítási, ideiglenes hasznosítási és mellékhasznosítási kötelezettség ellenőrzése (határszemle)
2014. május-október
Kezdete: 2014. május 1., lezárás: 2014. szeptember 30.
helyszíni ellenőrzés; adatszolgáltatás, tájékoztatás kérése
159.

A külterületen található parlagfűvel fertőzött területek felkutatása
2014. július-október
Kezdete: 2014. július 1., lezárás: 2014. október 31.
helyszíni ellenőrzés
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Pannonhalmi Járási Hivatala Hatósági Osztály
160.

temetőfenntartás és működtetés szabályszerűségének ellenőrzése a következő településeken található temetők üzemeltetői, ennek hiányában tulajdonosai (Pannonhalma, Bakonypéterd, Bakonyszentlászló, Bakonygyirót, Győrasszonyfa, Románd, Fenyőfő, Táp, Tápszent
ellenőrzés időpontja szerinti
2014. október 1. - 2014. november 30.
helyszíni szemle, irat
161.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Pannonhalmi Járási Hivatala Hatósági Osztály
temetkezési szolgáltatói jogosultság feltételeinek fennállása, telephelyek szabályszerűsége az 1999. évi XLIII. tv. 30. § (6) bekezdés, 34. § alapján, a tv. végrehajtására kiadott 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet 59. § (1) a) felhatalmazása alapján: Ková
ellenőrzés időpontja szerinti
2014. szeptember 15. - 2014. október 15.
helyszíni szemle, irat
162.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Pannonhalmi Járási Hivatala Okmányirodai Osztály
folyamatos
iratbekérés
bejelentéshez, engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységek a bevont településeken a nyilvántartásba vételt követő 30 napon belül 2009. évi CXV. tv. 19/A. (2) alapján ellenőrzés időpontja szerinti (szakmai végzettség, tevékenység gyakorlásához szükséges engedély megléte) különös teki
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Törzshivatala
163.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Hatósági Osztály
temető üzemeltetői feladatok
1999. október 1.-2014. december 31.
2013. november 6-tól 2014. január 31-ig
iratbemutatás, helyszíni ellenőrzés
164.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Hatósági Osztály
egyéni vállalkozók tevékenysége
1990. április 1.-2014. december 31.
2014. február 15-től folyamatosan
helyszíni ellenőrzés, beidézés, iratbemutatás, távadatszolgáltatás
165.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Hatósági Osztály
társasházkezelői tevékenység
2009. október 1.-2014. december 31.
2013. október 1-jétől folyamatosan
adatszolgáltatási kötelezettséggel megvalósuló
166.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Hatósági Osztály
megállapított ápolási díj tekintetében az ápolási kötelezettség teljesítése
jogosultság megállapításától ellenőrzés időpontjáig
2014. január 1. - 2014. december 31. (folyamatos)
helyszíni szemle (környezettanulmány)
167.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Okmányirodai Osztály
egyéni vállalkozók ellenőrzése
2013. január 1.-2014. december 31.
2013. január 1-től folyamatosan
iratellenőrzés, iratok bekérése
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Földhivatala
168.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Földhivatala
A termőföldekre vonatkozó hasznosítási, ideiglenes hasznosítási és mellékhasznosítási kötelezettség ellenőrzése (határszemle)
2014. május 1.-október 31.
2014. május 1.- 2014. szeptember 30.
helyszíni ellenőrzés; adatszolgáltatás, tájékoztatás kérése
169.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Földhivatala
A külterületen található parlagfűvel fertőzött területek felkutatása
2014. július 1.-október 31.
2014. július 1.- 2014. október 31.
helyszíni ellenőrzés
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala
170.

E-építési napló vezetésének ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014.01.01-2014.12.31. folyamatos
Elektronikus építési napló adminisztrációs rendszer
171.

Kiviteli tervdokumentációk meglétének ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014.01.01-2014.12.31. folyamatos
Építésfelügyeleti hatósági helyszíni ellenőrzés
172.

Kivitelezési tevékenységnél az építési termékek beépítésére vonatkozó szabályok betartása
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014.03.01-2014.09.30. folyamatos
Építésfelügyeleti hatósági helyszíni ellenőrzés
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állatgyógyászati készítmények piacfelügyeleti ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
174.

állattartó telepek takarmányfelhasználásának ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
175.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állattartó telepek állati eredetű melléktermék megsemmisítésének ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
176.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állatkereskedők, állatszállítmányozók és állatszállító járművek ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
177.

178.

179.

180.

cirkuszi menazséria ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos
helyszíni ellenőrzés
181.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állatmenhely és állatpanzió állatvédelmi ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
182.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
ebrendészeti telepek állatvédelmi és járványügyi ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
183.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
díszállatkereskedések állatvédelmi ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
184.

haszonállatok egységes nyilvántartási rendszerének (ENAR), az állatok egyedi megjelölésének ellenőrzése
2014. július 1. - 2014. december 31.
az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés
helyszíni ellenőrzés
185.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
a Kölcsönös Megfeleltetés (KM) keretében lefolytatott hatósági ellenőrzések
2014. április 1. - 2014. december 31.
az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés
helyszíni ellenőrzés
186.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állatgyógyászati készítményeket forgalmazó kiskereskedők ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
187.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állatgyógyászati készítményeket forgalmazó nagykereskedők piacfelügyeleti ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
188.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási szolgáltató állatorvosok kábítószer és pszichotróp szerek felhasználásának ellenőrzése Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
189.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
humán gyógyszertárak (közforgalmú gyógyszertár) állatgyógyászati készítmények forgalmazásának ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
190.

élelmiszer-forgalmazók ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
173.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
191.

élelmiszer-előállítók ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
192.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
élelmiszer-tárolók ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
193.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
élemiszer-szállítmányok 3. országba történő szállításának ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos
helyszíni ellenőrzés
194.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
takarmány-előállítók ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
195.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
takarmányforgalmazók ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
196.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
takarmánytárolók ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
197.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
takarmány- és állateledel-szállítmányok 3. országba történő szállításának ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos
helyszíni ellenőrzés
198.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
élelmiszerbiztonsági események (ételfertőzés, ételmérgezés, egyéb, pl. mikotoxin) kivizsgálása
2014. január 1. - 2014. december 31.
nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos
helyszíni ellenőrzés
199.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
nyers hús emberi fogyasztásra való alkalmasságának elbírálása (húsvizsgálat)
2014. január 1. - 2014. december 31.
nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos
helyszíni ellenőrzés
200.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állati melléktermékek felhasználásának ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
201.

202.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
élelmiszer előállítással kapcsolatos víz biztonsági követelményeinek ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
203.

monitoring programok végrehajtása (adalékanyagok, felmérő viozsgálatok, kémiai biztonsági ellenőrzés, mikrobiológiai vizsgálat, minőség-ellenőrzés, radiológiai vizsgálat, GMO vizsgálat, reziduum toxikológia, takarmányvizsgálat, növényvédőszermaradék elle
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
204.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
szakhatósági feladatokhoz kapcsolódó ellenőrzések (építés-ÉTDR-használatbavétel, jegyzői megkeresések)
2014. január 1. - 2014. december 31.
nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos
helyszíni ellenőrzés
205.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
közösségen belüli és export élőállat szállítások ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos
helyszíni ellenőrzés
206.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
másodlagos élelmiszer vizsgálati ellenőrzések
2014. január 1. - 2014. december 31.
nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos
helyszíni ellenőrzés
207.

közérdekű bejelentések kivizsgálása (NÉBIH "zöld" szám, egyéb bejelentések)
2014. január 1. - 2014. december 31.
nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos
helyszíni ellenőrzés
208.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
RASFF (uniós gyorsriasztási rendszer) rendszer feladatai

209.

kistermelői élelmiszer-termelés és -forgalmazás ellenőrzése
2014. január 1. - 2014. december 31.
Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv (ITNET), illetve monitoring programok esetében az ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés (a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal, illetve folyamatos)
helyszíni ellenőrzés
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
210.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
Az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004. (IV. 26.) EszCsM rendeletben foglalt hatáskörbe tartozó jelölések vizsgálata és a 432/2012/EU rendeletben foglalt egészségügyi állítások ellenőrzése, D-vitamin és kalcium tartalomra vonatkozó laboratóriumi vizsgálat
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
211.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
Az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004. (IV. 26.) EszCsM rendeletben foglalt hatáskörbe tartozó jelölések vizsgálata és a 432/2012/EU rendeletben foglalt egészségügyi állítások ellenőrzése, gyógyszer-hatóanyag tartalomra vonatkozóan célzott laboratóriumi
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
212.
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal rendelet, az anyatej-helyettesítő és anyatej-kiegészítő tápszerről szóló 20/2008. (V. Soproni Járási Hivatal Járási 14.) EüM rendelet, valamint a 1924/2006/EK rendeletben foglalt jelölések, és tápanyagNépegészségügyi Intézete össz
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
213.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet, a speciális gyógyászati célra szánt tápszerről szóló 24/2003. (V. 9.) EüM rendelet, valamint a 1924/2006/EK rendeletben foglalt jelölések, a tápanyag-összetétel és az
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
214.
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal rendelet, a csecsemők és kisgyermekek számára készült feldolgozott gabona alapú Soproni Járási Hivatal Járási élelmiszerekről és bébiételekről szóló 35/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendeletben foglaltak Népegészségügyi Intézete alapján a
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
215.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet, a lisztérzékenységben szenvedőknek szánt élelmiszerek összetételéről és címkézéséről szóló 41/2009/EK rendelet alapján a jelölések ellenőrzése, laboratóriumi vizsgála
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
216.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet, a testtömeg-csökkentés céljára szolgáló, csökkentett energiatartalmú étrendben felhasználásra szánt élelmiszerekről szóló 27/2004. (IV. 24.) ESzCsM rendelet, valamint
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
217.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A cumik és cuclik egészségügyi követelményeiről, valamint a forgalmazás feltételeiről szóló 9/2002. (X. 17.) ESzCsM rendelet 6. §-a alapján minőségi és egészségügyi megfelelőségről szóló dokumentum ellenőrzése, laboratóriumi vizsgálatokkal kiegészítve.
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
218.

Kozmetikum gyártóhelyek teljeskörű, komplex, laboratóriumi vizsgálattal összekötött ellenőrzése. Az 1223/2009/EK rendelet és a 246/2013 (VII.2) Korm. rendeletben előírt kötelezettségek betartásának ellenőrzése.
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. április 01. - 2014. július 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
219.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Bölcsödék közegészségügyi körülményeinek ellenőrzése, egységes szempontrendszer Soproni Járási Hivatal Járási alapján Népegészségügyi Intézete
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március 01. - 2014. november 30.
Helyszíni ellenőrzés
220.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egyes fertőtlenítőszerek hatástalansága ügyében kapott korábbi társhatósági Soproni Járási Hivatal Járási értesítések, valamint a 2012. évi hypo termékek kedvezőtlen ellenőrzési tapasztalatai Népegészségügyi Intézete alapján indokolttá vált az 1., 2. és 4. terméktípusba tartozó felületfertőtlenítő szerek hat
2014. január 1. - 2014. december 31.
221.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A közforgalmú vasúti szolgáltatás nyújtására szolgáló vasúti üzemi létesítmények, a vasúti pálya tartozékainak személyforgalom számára megnyitott területein, valamint a várakozó helyeken, peronokon, továbbá a szórakoztató és vendéglátóipari egységekben, a
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. február és november hó
Helyszíni ellenőrzés
222.

A dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló 39/2013. (II.14.) Korm. rendelet 11.§-a és 7. számú melléklete tarta
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március és április hó
Helyszíni ellenőrzés
223.

A játszótereken és a megállókban a nem dohányzók védelméről szóló törvény előírásai betartásának kiemelt ellenőrzése.
2014. július hó
Helyszíni ellenőrzés
224.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A minősített kutakkal szemben támasztott közegészségügyi követelmények betartásának ellenőrzése.
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni szemle
225.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
Az üzemeltetni kívánt természetes fürdőhelyek helyszíni ellenőrzése, valamint az ütemterv szerinti laboratóriumi vízminőségi vizsgálataik elvégzésének és a jelentés megtörténtének ellenőrzése.
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
226.
2013. december 25-én változik az ivóvíz ólomtartalmára vonatkozó határérték, az eddig Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ideiglenes 25 µg/l helyett a 10 µg/l határérték lép érvénybe. Mivel az ólom Soproni Járási Hivatal Járási egészségkárosító hatása a 6 éven aluli gyermekeket érinti legnagyobb mértékben, ezért Népegészségügyi Intézete kérjük
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, laboratóriumi vizsgálat
2014. március 01.-
2014. december 31.
Mintavétel, laboratóriumi vizsgálat, dokumentációk ellenőrzése a feladathoz biztosított segédletek alkalmazásával
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
227.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
37/1996. (X.18.) NM rendelet szerinti hatósági ellenőrzések

228.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
37/1996. (X.18.) NM rendelet 2. számú Közfürdők üzemeltetéséhez szükséges minimális szakképesítések c. melléklet alapján a munkakör betöltéséhez szükséges képesítési követelmények ellenőrzése azon szolgáltatóknál, ahol egészségügyi szolgáltatást is nyújta
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
229.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A közfinanszírozott járóbeteg szakrendelők 60/2003. (X.20) ESZCSM rendeletben meghatározott szakmai minimumfeltételek ellenőrzése, különös tekintettel a személyi feltételek biztosítására, ideértve annak vizsgálatát, hogy a működési engedély szerinti órasz
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
230.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A telephellyel rendelkező - nem közreműködő - gyógymasszázs szakmára engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltatók átfogó ellenőrzése (tárgyi és személyi feltételeinek megfelelősége).
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
231.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
Nem finanszírozott nőgyógyászati ellátásban a tevékenységhez kapcsolódó szakdolgozói feladatok, valamint a szűrővizsgálatok során levett vizsgálati anyagok továbbítására vonatkozó szerződéses kapcsolatok vizsgálata
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
232.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
Bőrgyógyászat szakterületen annak felülvizsgálata, hogy az ápolási dokumentációt a 60/2003. (X.20.) ESZCSM rendeletben meghatározottak szerint vezetik-e a betegellátás során.
2014. január 1. - 2014. december 31.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kapuvári Járási Hivatal Törzshivatala
temetőfenntartás és működtetés szabályszerűségének ellenőrzése Babót, Beled, Cirák, Dénesfa, Edve, Gyóró, Himod, Hövej, Kapuvár, Kisfalud, Mihályi, Osli, Rábakecöl, ellenőrzés időpontja szerinti Répceszemere, Szárföld, Vadosfa, Vásárosfalu, Veszkény, Vitnyéd településen
233.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kapuvári Járási Hivatala Hatósági Osztály
234.
temetkezési szolgáltatói jogosultság feltételeinek fennállása, telephelyek Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal szabályszerűsége a járás területén székhellyel vagy telephellyel rendelkező szolgáltatók ellenőrzés időpontja szerinti Kapuvári Járási Hivatala Hatósági Osztály tekintetében
235.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kapuvári Járási Hivatala Okmányirodai Osztály
Építőipari tevékenységek ellenőrzése
236.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kapuvári Járási Hivatala Okmányirodai Osztály
237.
2014. január - 2014. április
helyszíni szemle, irat
2014. augusztus - 2014. december
helyszíni szemle, irat
2014. január
2014. január 1. és január 31. napja közötti időszakban
adatszolgálatatás, iratbemutatás, egyéb tájékoztatás
Egyéb tevékenységek ellenőrzése
2014. február
2014. február 1. és február 28. napja közötti időszakban
adatszolgáltatás, iratbemutatás, egyéb tájékoztatás
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kapuvári Járási Hivatala Okmányirodai Osztály
Nagykereskedelemi tevékenység ellenőrzése
2014. március
238.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kapuvári Járási Hivatala Okmányirodai Osztály
Szálláshely szolgáltatás ellenőrzése
2014. április
2014. április 1. és április 30. napja közötti időszakban
adatszolgáltatás, iratbemutatás, egyéb tájékoztatás
239.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kapuvári Járási Hivatala Okmányirodai Osztály
Gépjármű, Motorkerékpár kereskedelmi, javítási tevékenység ellenőrzése
2014. május
2014. május 1. és május 31. napja közötti időszakban
adatszolgáltatás, iratbemutatás, egyéb tájékoztatás
240.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kapuvári Járási Hivatala Okmányirodai Osztály
Kiskereskedelmi tevékenység ellenőrzése
2014. június
2014. június 1. és június 30. napja közötti időszakban
adatszolgáltatás, iratbemutatás, egyéb tájékoztatás
241.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kapuvári Járási Hivatala Okmányirodai Osztály
Bejelentés köteles ipari tevékenységek ellenőrzése (egyéb)
2014. július
2014. július 1. és július 31. napja közötti időszakban
adatszolgáltatás, iratbemutatás, egyéb tájékoztatás
242.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kapuvári Járási Hivatala Okmányirodai Osztály
Élelmiszergyártási tevékenység ellenőrzése
2014. augusztus
2014. augusztus 1. és augusztus 31. napja közötti időszakban
adatszolgáltatás, iratbemutatás, egyéb tájékoztatás
243.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kapuvári Járási Hivatala Okmányirodai Osztály
Bejelentés köteles ipari tevékenységek ellenőrzése (asztalosok)
2014. szeptember
244.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kapuvári Járási Hivatala Okmányirodai Osztály
Bejelentésköteles kereskedelmi tevékenység ellenőrzése
2014. október
2014. október 1. és október 31. napja közötti időszakban
adatszolgáltatás, iratbemutatás, egyéb tájékoztatás
245.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kapuvári Járási Hivatala Okmányirodai Osztály
Zenés szórakozóhelyek vendéglátás ellenőrzése
2014. november
2014. november 1. és november 30. napja közötti időszakban
adatszolgáltatás, iratbemutatás, egyéb tájékoztatás
246.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kapuvári Járási Hivatala Okmányirodai Osztály
Szállítási, raktározási tevékenység ellenőrzése
2014. december
2014. december 1. és december 31. napja közötti időszakban
adatszolgáltatás, iratbemutatás, egyéb tájékoztatás
2014. március 1. és március 31. napja közötti adatszolgáltatás, iratbemutatás, időszakban egyéb tájékoztatás
2014. szeptember 1. és szeptember 30. napja adatszolgáltatás, iratbemutatás, közötti időszakban egyéb tájékoztatás
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kapuvári Járási Hivatal Járási Földhivatala
247.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kapuvári Járási Hivatal Járási Földhivatala
A termőföldekre vonatkozó hasznosítási, ideiglenes hasznosítási és mellékhasznosítási kötelezettség ellenőrzése (határszemle)
2014. május-október
Kezdete: 2014. május 1., lezárás: 2014. szeptember 30.
helyszíni ellenőrzés; adatszolgáltatás, tájékoztatás kérése
248.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kapuvári Járási Hivatal Járási Földhivatala
A külterületen található parlagfűvel fertőzött területek felkutatása
2014. július-október
Kezdete: 2014. július 1., lezárás: 2014. október 31.
helyszíni ellenőrzés
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Törzshivatala
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
249.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Hatósági Osztály
a járáshoz tartozó 33 településen lévő 42 db temető üzemeltetési feladatainak ellenőrzése
1993. évi III. törvény 25.§ (4) bekezdés a) pontja szerinti időszak
2013. augusztus-szeptember
helyszíni bejárás, dokumentumok megtekintése
250.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Okmányirodai Osztály
A járási hivatal illetékességi területén székhellyel rendelkező, működő építőipari vállalkozások (www.mkik.hu)
Ellenőrzés idején feltételek fennállásának vizsgálata
2014. 01.01-07.31.
Adatszolgáltatás, iratbemutatatás és egyéb tájékoztatás kérésével megvalósuló ellenőrzés, Hatósági nyilvántartásokon alapuló ellenőrzés
251.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Okmányirodai Osztály
A járási hivatal illetékességi területén székhellyel rendelkező, működő egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások ( www.eekh.hu)
Ellenőrzés idején feltételek fennállásának vizsgálata
2014. 08.01-12.15.
Adatszolgáltatás, iratbemutatatás és egyéb tájékoztatás kérésével megvalósuló ellenőrzés, Hatósági nyilvántartásokon alapuló ellenőrzés
252.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Okmányirodai Osztály
egyéni vállalkozó nyilvántartásba vételét (szüneteltetés utáni folytatás bejelentését, tevékenységi kör módosításának bejelentését) követő 30 napon belül ellenőrzi
Ellenőrzés idején feltételek fennállásának vizsgálata
folyamatos
Adatszolgáltatás, iratbemutatatás és egyéb tájékoztatás kérésével megvalósuló ellenőrzés, Hatósági nyilvántartásokon alapuló ellenőrzés
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Földhivatala
253.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Földhivatal
A termőföldekre vonatkozó hasznosítási, ideiglenes hasznosítási és mellékhasznosítási kötelezettség ellenőrzése (határszemle)
2014. május-október
2014. május 1., lezárás: 2014. szeptember 30.
helyszíni ellenőrzés; adatszolgáltatás, tájékoztatás kérése
254.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Földhivatal
A külterületen található parlagfűvel fertőzött területek felkutatása
2014. július-október
2014. július 1., lezárás: 2014. október 31.
helyszíni ellenőrzés
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
255.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
Az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004. (IV. 26.) EszCsM rendeletben foglalt hatáskörbe tartozó jelölések vizsgálata és a 432/2012/EU rendeletben foglalt egészségügyi állítások ellenőrzése, D-vitamin és kalcium tartalomra vonatkozó laboratóriumi vizsgálat
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
256.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
Az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004. (IV. 26.) EszCsM rendeletben foglalt hatáskörbe tartozó jelölések vizsgálata és a 432/2012/EU rendeletben foglalt egészségügyi állítások ellenőrzése, gyógyszer-hatóanyag tartalomra vonatkozóan célzott laboratóriumi
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
257.
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal rendelet, az anyatej-helyettesítő és anyatej-kiegészítő tápszerről szóló 20/2008. (V. Csornai Járási Hivatal Járási 14.) EüM rendelet, valamint a 1924/2006/EK rendeletben foglalt jelölések, és tápanyagNépegészségügyi Intézete össz
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
258.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet, a speciális gyógyászati célra szánt tápszerről szóló 24/2003. (V. 9.) EüM rendelet, valamint a 1924/2006/EK rendeletben foglalt jelölések, a tápanyag-összetétel és az
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
259.
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal rendelet, a csecsemők és kisgyermekek számára készült feldolgozott gabona alapú Csornai Járási Hivatal Járási élelmiszerekről és bébiételekről szóló 35/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendeletben foglaltak Népegészségügyi Intézete alapján a
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
260.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet, a lisztérzékenységben szenvedőknek szánt élelmiszerek összetételéről és címkézéséről szóló 41/2009/EK rendelet alapján a jelölések ellenőrzése, laboratóriumi vizsgála
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
261.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet, a testtömeg-csökkentés céljára szolgáló, csökkentett energiatartalmú étrendben felhasználásra szánt élelmiszerekről szóló 27/2004. (IV. 24.) ESzCsM rendelet, valamint
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
262.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A cumik és cuclik egészségügyi követelményeiről, valamint a forgalmazás feltételeiről szóló 9/2002. (X. 17.) ESzCsM rendelet 6. §-a alapján minőségi és egészségügyi megfelelőségről szóló dokumentum ellenőrzése, laboratóriumi vizsgálatokkal kiegészítve.
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
263.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kozmetikum gyártóhelyek teljeskörű, komplex, laboratóriumi vizsgálattal összekötött ellenőrzése. Az 1223/2009/EK rendelet és a 246/2013 (VII. 2) Korm. rendeletben előírt Csornai Járási Hivatal Járási kötelezettségek betartásának ellenőrzése. Népegészségügyi Intézete
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. április 01. - 2014. július 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
264.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Bölcsödék közegészségügyi körülményeinek ellenőrzése, egységes szempontrendszer Csornai Járási Hivatal Járási alapján Népegészségügyi Intézete
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01. - 2014. november 30.
Helyszíni ellenőrzés
265.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egyes fertőtlenítőszerek hatástalansága ügyében kapott korábbi társhatósági Csornai Járási Hivatal Járási értesítések, valamint a 2012. évi hypo termékek kedvezőtlen ellenőrzési tapasztalatai Népegészségügyi Intézete alapján indokolttá vált az 1., 2. és 4. terméktípusba tartozó felületfertőtlenítő szerek hat
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01.- 2014. december 31.
Mintavétel, laboratóriumi vizsgálat, dokumentációk ellenőrzése a feladathoz biztosított segédletek alkalmazásával
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
266.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A közforgalmú vasúti szolgáltatás nyújtására szolgáló vasúti üzemi létesítmények, a vasúti pálya tartozékainak személyforgalom számára megnyitott területein, valamint a várakozó helyeken, peronokon, továbbá a szórakoztató és vendéglátóipari egységekben, a
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. február és november hó
Helyszíni ellenőrzés
267.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló 39/2013. (II.14.) Korm. rendelet 11.§-a és 7. számú melléklete tarta
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március és április hó
Helyszíni ellenőrzés
268.

A játszótereken és a megállókban a nem dohányzók védelméről szóló törvény előírásai betartásának kiemelt ellenőrzése
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. július hó
Helyszíni ellenőrzés
269.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A minősített kutakkal szemben támasztott közegészségügyi követelmények betartásának ellenőrzése.
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni szemle
270.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
Az üzemeltetni kívánt természetes fürdőhelyek helyszíni ellenőrzése, valamint az ütemterv szerinti laboratóriumi vízminőségi vizsgálataik elvégzésének és a jelentés megtörténtének ellenőrzése.
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
271.
2013. december 25-én változik az ivóvíz ólomtartalmára vonatkozó határérték, az eddig Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ideiglenes 25 µg/l helyett a 10 µg/l határérték lép érvénybe. Mivel az ólom Csornai Járási Hivatal Járási egészségkárosító hatása a 6 éven aluli gyermekeket érinti legnagyobb mértékben, ezért Népegészségügyi Intézete kérjük
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, laboratóriumi vizsgálat
272.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
37/1996. (X. 18.) NM rendelet szerinti hatósági ellenőrzések
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, laboratóriumi vizsgálat
273.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
37/1996. (X.18.) NM rendelet 2. számú Közfürdők üzemeltetéséhez szükséges minimális szakképesítések c. melléklet alapján a munkakör betöltéséhez szükséges képesítési követelmények ellenőrzése azon szolgáltatóknál, ahol egészségügyi szolgáltatást is nyújta
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
274.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A közfinanszírozott járóbeteg szakrendelők 60/2003. (X.20) ESZCSM rendeletben meghatározott szakmai minimumfeltételek ellenőrzése, különös tekintettel a személyi feltételek biztosítására, ideértve annak vizsgálatát, hogy a működési engedély szerinti órasz
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
275.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A telephellyel rendelkező - nem közreműködő - gyógymasszázs szakmára engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltatók átfogó ellenőrzése (tárgyi és személyi feltételeinek megfelelősége).
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
276.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
Nem finanszírozott nőgyógyászati ellátásban a tevékenységhez kapcsolódó szakdolgozói feladatok, valamint a szűrővizsgálatok során levett vizsgálati anyagok továbbítására vonatkozó szerződéses kapcsolatok vizsgálata
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
277.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
Bőrgyógyászat szakterületen annak felülvizsgálata, hogy az ápolási dokumentációt a 60/2003. (X.20.) ESZCSM rendeletben meghatározottak szerint vezetik-e a betegellátás során.
Folyamatos, illetve megkeresés szerint
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
állattartó telepek állatvédelmi ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állattartó telepek gyógyszer ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
281.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állatgyógyászati készítmények piacfelügyeleti ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
282.

283.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állattartó telepek állati eredetű melléktermék megsemmisítésének ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
284.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állatkereskedők, állatszállítmányozók és állatszállító járművek ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
285.

286.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állatkísérletek és állatkísérleti helyek ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
287.

288.

keltető üzemek álatvédelmi ellenőrzése

289.

290.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állatkert járványügyi és állatvédelmi ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
291.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állatmenhely és állatpanzió állatvédelmi ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
292.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
ebrendészeti telepek állatvédelmi és járványügyi ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
293.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
díszállatkereskedések állatvédelmi ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
294.

haszonállatok egységes nyilvántartási rendszerének, az állatok egyedi megjelölésének ellenőrzése

295.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
a Kölcsönös Megfeleltetés keretében lefolytatott hatósági ellenőrzések
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
278.

279.

280.
állattartó telepek járványügyi ellenőrzése
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
296.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állatgyógyászati készítményeket forgalmazó kiskereskedők ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
297.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állatgyógyászati készítményeket forgalmazó nagykereskedők piacfelügyeleti ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
298.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási szolgáltató állatorvosok kábítószer és pszichotróp szerek felhasználásának ellenőrzése Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
299.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
humán gyógyszertárak (közforgalmú gyógyszertár) állatgyógyászati készítmények forgalmazásának ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
300.

301.

302.

303.

élemiszer szállítmányok 3. országba történő szállításának ellenőrzése

304.

305.

306.

307.

élelmiszerbiztonsági események (ételfertőzés, ételmérgezés, egyéb-pl. mikotoxin) kivizsgálása

308.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
nyers hús emberi fogyasztásra való alkalmasságának elbírálása (húsvizsgálat)
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
309.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állati melléktermékek felhasználásának ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
310.

311.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
élelmiszer előállítással kapcsolatos víz biztonsági követelményeinek ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
312.
monitoring programok végrehajtása (adalékanyagok, felmérő vizsgálatok,kémiai Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal biztonsági ellenőrzés,mikrobiológiai vizsgálat, minőség-ellenőrzés, radiológiai vizsgálat, Csornai Járási Hivatal Járási GMO vizsgálat,reziduum toxikológia,takarmány vizsgálat, növényvédőszer maradék Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző ellenőrz Hivatala
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
313.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
szakhatósági feladatokhoz kapcsolódó ellenőrzések (építés-ÉTDR-használatbavétel, jegyzői megkeresések)
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
314.

közösségen belüli és export élőállat szálltások ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
315.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
másodlagos élelmiszer vizsgálati ellenőrzések
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
316.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
közérdekű bejelentések kivizsgálása ( nébih "zöld" szám, egyéb bejelentések)
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
317.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
RASFF ( uniós gyorsriasztási rendszer) rendszer feladatai
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
318.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
kistermelői élelmiszer termelés és forgalmazás ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
319.

a bor előállítás és forgalmazás hatósági feladatai

320.

a pálinka előállítás és forgalmazás hatósági feladatai

321.

állattenyésztés hatósági felügyelete

322.

falugazdász szolgálat keretében kárenyhítés
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
323.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
falugazdász szolgálat keretében meg nem művelt területek felderítése (gázolaj)
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
324.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
falugazdász szolgálat keretében őstermelők ellenőrzése, piaci árusítás ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Téti Járási Hivatala
325.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Téti Járási Hivatala Hatósági Osztály
temetőfenntartás és működtetés szabályszerűségének ellenőrzése a következő településeken található temetők üzemeltetői, ennek hiányában tulajdonosai (Tét, Gyömöre, Szerecseny, Gyarmat, Csikvánd, Mórichida, Mérges, Rábacsécsény, Rábaszentmihály, Rábaszentm
ellenőrzés időpontja szerinti
2014. szeptember 1. - 2014. november 30.
helyszíni szemle, irat
326.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Téti Járási Hivatala Hatósági Osztály
temetkezési szolgáltatói jogosultság feltételeinek fennállása, telephelyek szabályszerűsége az 1999. évi XLIII. tv. 30. § (6) bekezdés, 34. § alapján, a tv. végrehajtására kiadott 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet 59. § (1) a) bekezdés felhatalmazása alap
ellenőrzés időpontja szerinti
2014. október 1 - 2014. november 30.
helyszíni szemle, irat
327.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Téti Járási Hivatala Okmányirodai Osztály
2014. március 1 - 2014. október 31.
irat
Az ellenőrzés során kiemelt szempontként szerepelnek azon egyéni vállalkozók, akik a szolgáltatás igénybe vevőjének vagy személyeknek az életét, testi épségét vagy ellenőrzés időpontja szerinti vagyonát érintő kockázatokat magában hordozó szabályozott szakmát, továbbá a környezetet je
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala
328.

Temető fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos utóellenőrzések
2014. január 01. - 2014. december 31.
Folyamatos
helyszíni szemle, helyszíni ellenőrzés
329.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala
Üzletszerű társasházkezelői és ingatlan-kezelői tevékenység ellenőrzése
2014. január 01. - 2014. december 31.
Folyamatos
Adategyeztetés, helyszíni ellenőrzés, személyes meghallgatás
330.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala
Temetkezési szolgáltatói jogosultság feltételeinek fennállása, telephelyek szabályszerűségének ellenőrzése
2014. január 01. - 2014. december 31.
Folyamatos
Adategyeztetés, helyszíni ellenőrzés, személyes meghallgatás
331.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala
Tankötelezettség teljesítésének ellenőrzése
2014. január 01. - 2014. december 31.
2014. áprilistól folyamatosan
adategyezetetés
332.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala
Ápolási kötelezettség teljesítésének ellenőrzése a megállapított ápolási díjak esetén
2014. január 01. - 2014. december 31.
2014. évben folyamatosan
környezettanulmány
333.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala
A járási hivatal illetékességi területén székhellyel rendelkező, működő építőipari vállalkozások (www.mkik.hu)
Ütemterv alapján az aktuálisan tervezett időszak
2014. I. félév : 2014. 01.01-07.31.
Adatszolgáltatás, iratbemutatatás és egyéb tájékoztatás kérésével megvalósuló ellenőrzés, Hatósági nyilvántartásokon alapuló ellenőrzés,
334.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala
A járási hivatal illetékességi területén székhellyel rendelkező, működő egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások ( www.eekh.hu)
Ütemterv alapján az aktuálisan tervezett időszak
2014. II. félév: 2014. 08.01-12.15.
Adatszolgáltatás, iratbemutatatás és egyéb tájékoztatás kérésével megvalósuló ellenőrzés, Hatósági nyilvántartásokon alapuló ellenőrzés,
335.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala
egyéni vállalkozó nyilvántartásba vételét (szüneteltetés utáni folytatás bejelentését, tevékenységi kör módosításának bejelentését) követő 30 napon belül ellenőrzi
Bejelentést követő 30 napon belül
folyamatos
Adatszolgáltatás, iratbemutatatás és egyéb tájékoztatás kérésével megvalósuló ellenőrzés, Hatósági nyilvántartásokon alapuló ellenőrzés,
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
állattartó telepek állatvédelmi ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állattartó telepek gyógyszer ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
339.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állattartó telepek állati eredetű melléktermék megsemmisítésének ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
340.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állatkereskedők, állatszállítmányozók és állatszállító járművek ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
341.

342.

343.

344.

345.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állatmenhely és állatpanzió állatvédelmi ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
346.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
ebrendészeti telepek állatvédelmi és járványügyi ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
347.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
díszállatkereskedések állatvédelmi ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
348.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási haszonállatok egységes nyilvántartási rendszerének, az állatok egyedi megjelölésének Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző ellenőrzése Hivatala
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
349.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
a Kölcsönös Megfeleltetés keretében lefolytatott hatósági ellenőrzések
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
350.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
állatgyógyászati készítményeket forgalmazó kiskereskedők ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
351.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
humán gyógyszertárak (közforgalmú gyógyszertár) állatgyógyászati készítmények forgalmazásának ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
352.

353.

336.

337.

338.
állattartó telepek járványügyi ellenőrzése
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
354.

355.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
élemiszer szállítmányok 3. országba történő szállításának ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
356.

357.

358.

élelmiszerbiztonsági események ( ételfertőzés, ételmérgezés, egyéb-pl. mikotoxin)kivizsgálása
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
359.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
nyers hús emberi fogyasztásra való alkalmasságának elbírálása (húsvizsgálat)
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
360.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
élelmiszer előállítással kapcsolatos víz biztonsági követelményeinek ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
361.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal monitoring programok végrehajtása (adalékanyagok, felmérő vizsgálatok,kémiai Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási biztonsági ellenőrzés,mikrobiológiai vizsgálat, minőség-ellenőrzés, radiológiai vizsgálat, Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző GMO vizsgálat,reziduum toxikológia,takarmány vizsgálat, növényvédőszer maradék Hivatala ellenőrz
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
362.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
szakhatósági feladatokhoz kapcsolódó ellenőrzések (építés-ÉTDR-használatbavétel, jegyzői megkeresések)
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
363.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
közösségen belüli és export élőállat szálltások ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
364.

365.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
közérdekű bejelentések kivizsgálása ( nébih "zöld" szám, egyéb bejelentések)
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
366.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
RASFF ( uniós gyorsriasztási rendszer) rendszer feladatai
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
367.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatala Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv illetve monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal illetve folyamatos
helyszíni szemle
kistermelői élelmiszer termelés és forgalmazás ellenőrzése
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala
368.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala
E-építési napló vezetésének ellenőrzése
2014. év
2014.01.01-2014.12.31. folyamatos
Elektronikus építési napló adminisztrációs rendszer
369.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala
Kiviteli tervdokumentációk meglétének ellenőrzése
2014. év
2014.01.01-2014.12.31. folyamatos
Építésfelügyeleti hatósági helyszíni ellenőrzés
370.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala
Kivitelezési tevékenységnél az építési termékek beépítésére vonatkozó szabályok betartása
2014. év
2014.03.01-2014.09.30. folyamatos
Építésfelügyeleti hatósági helyszíni ellenőrzés
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Földhivatala
371.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Földhivatala
A termőföldekre vonatkozó hasznosítási, ideiglenes hasznosítási és mellékhasznosítási kötelezettség ellenőrzése (határszemle)
2014. május-október
2014. május 1.- 2014. szeptember 30.
helyszíni ellenőrzés; adatszolgáltatás, tájékoztatás kérése
372.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Földhivatala
A külterületen található parlagfűvel fertőzött területek felkutatása
2014. július-október
2014. július 1.- 2014. október 31.
helyszíni ellenőrzés
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
373.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
Az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004. (IV. 26.) EszCsM rendeletben foglalt hatáskörbe tartozó jelölések vizsgálata és a 432/2012/EU rendeletben foglalt egészségügyi állítások ellenőrzése, D-vitamin és kalcium tartalomra vonatkozó laboratóriumi vizsgálat
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
374.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
Az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004. (IV. 26.) EszCsM rendeletben foglalt hatáskörbe tartozó jelölések vizsgálata és a 432/2012/EU rendeletben foglalt egészségügyi állítások ellenőrzése, gyógyszer-hatóanyag tartalomra vonatkozóan célzott laboratóriumi
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
375.
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal rendelet, az anyatej-helyettesítő és anyatej-kiegészítő tápszerről szóló 20/2008. (V. Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási 14.) EüM rendelet, valamint a 1924/2006/EK rendeletben foglalt jelölések, és tápanyagNépegészségügyi Intézete össz
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
376.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet, a speciális gyógyászati célra szánt tápszerről szóló 24/2003. (V. 9.) EüM rendelet, valamint a 1924/2006/EK rendeletben foglalt jelölések, a tápanyag-összetétel és az
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
377.
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal rendelet, a csecsemők és kisgyermekek számára készült feldolgozott gabona alapú Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási élelmiszerekről és bébiételekről szóló 35/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendeletben foglaltak Népegészségügyi Intézete alapján a
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
378.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet, a lisztérzékenységben szenvedőknek szánt élelmiszerek összetételéről és címkézéséről szóló 41/2009/EK rendelet alapján a jelölések ellenőrzése, laboratóriumi vizsgála
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
379.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet, a testtömeg-csökkentés céljára szolgáló, csökkentett energiatartalmú étrendben felhasználásra szánt élelmiszerekről szóló 27/2004. (IV. 24.) ESzCsM rendelet, valamint
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
380.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A cumik és cuclik egészségügyi követelményeiről, valamint a forgalmazás feltételeiről szóló 9/2002. (X. 17.) ESzCsM rendelet 6. §-a alapján minőségi és egészségügyi megfelelőségről szóló dokumentum ellenőrzése, laboratóriumi vizsgálatokkal kiegészítve.
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
381.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
Kozmetikum gyártóhelyek teljeskörű, komplex, laboratóriumi vizsgálattal összekötött ellenőrzése. Az 1223/2009/EK rendelet és a 246/2013 (VII.2) Korm. rendeletben előírt kötelezettségek betartásának ellenőrzése.
2014. április 01. - 2014. július 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
382.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Bölcsödék közegészségügyi körülményeinek ellenőrzése, egységes szempontrendszer Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási alapján Népegészségügyi Intézete
2014. március 01. - 2014. november 30.
Helyszíni ellenőrzés
383.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egyes fertőtlenítőszerek hatástalansága ügyében kapott korábbi társhatósági Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási értesítések, valamint a 2012. évi hypo termékek kedvezőtlen ellenőrzési tapasztalatai Népegészségügyi Intézete alapján indokolttá vált az 1., 2. és 4. terméktípusba tartozó felületfertőtlenítő szerek hat
2014. március 01.- 2014. december 31.
Mintavétel, laboratóriumi vizsgálat, dokumentációk ellenőrzése a feladathoz biztosított segédletek alkalmazásával
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
384.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A közforgalmú vasúti szolgáltatás nyújtására szolgáló vasúti üzemi létesítmények, a vasúti pálya tartozékainak személyforgalom számára megnyitott területein, valamint a várakozó helyeken, peronokon, továbbá a szórakoztató és vendéglátóipari egységekben, a
2014. február és november hó
Helyszíni ellenőrzés
385.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló 39/2013. (II.14.) Korm. rendelet 11.§-a és 7. számú melléklete tarta
2014. március és április hó
Helyszíni ellenőrzés
386.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A játszótereken és a megállókban a nem dohányzók védelméről szóló törvény előírásai betartásának kiemelt ellenőrzése
2014. július hó
Helyszíni ellenőrzés
387.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A minősített kutakkal szemben támasztott közegészségügyi követelmények betartásának ellenőrzése.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni szemle
388.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
Az üzemeltetni kívánt természetes fürdőhelyek helyszíni ellenőrzése, valamint az ütemterv szerinti laboratóriumi vízminőségi vizsgálataik elvégzésének és a jelentés megtörténtének ellenőrzése.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
389.
2013. december 25-én változik az ivóvíz ólomtartalmára vonatkozó határérték, az eddig Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ideiglenes 25 µg/l helyett a 10 µg/l határérték lép érvénybe. Mivel az ólom Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási egészségkárosító hatása a 6 éven aluli gyermekeket érinti legnagyobb mértékben, ezért Népegészségügyi Intézete kérjük
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, laboratóriumi vizsgálat
390.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
37/1996. (X.18.) NM rendelet szerinti hatósági ellenőrzések
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, laboratóriumi vizsgálat
391.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
37/1996. (X.18.) NM rendelet 2. számú Közfürdők üzemeltetéséhez szükséges minimális szakképesítések c. melléklet alapján a munkakör betöltéséhez szükséges képesítési követelmények ellenőrzése azon szolgáltatóknál, ahol egészségügyi szolgáltatást is nyújta
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
392.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A közfinanszírozott járóbeteg szakrendelők 60/2003. (X.20) ESZCSM rendeletben meghatározott szakmai minimumfeltételek ellenőrzése, különös tekintettel a személyi feltételek biztosítására, ideértve annak vizsgálatát, hogy a működési engedély szerinti órasz
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
393.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
A telephellyel rendelkező - nem közreműködő - gyógymasszázs szakmára engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltatók átfogó ellenőrzése (tárgyi és személyi feltételeinek megfelelősége).
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
394.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
Nem finanszírozott nőgyógyászati ellátásban a tevékenységhez kapcsolódó szakdolgozói feladatok, valamint a szűrővizsgálatok során levett vizsgálati anyagok továbbítására vonatkozó szerződéses kapcsolatok vizsgálata
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
395.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
Bőrgyógyászat szakterületen annak felülvizsgálata, hogy az ápolási dokumentációt a 60/2003. (X.20.) ESZCSM rendeletben meghatározottak szerint vezetik-e a betegellátás során.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósága
396.

Gázszolgáltatók ellenőrzése
tárgyév
IV. negyedév
iratellenőrzés, helyszíni ellenőrzés
397.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósága
Nyomástartó berendezések használati engedélyének megléte
megelőző időszak
folyamatos
iratellenőrzés, helyszíni ellenőrzés
398.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósága
Veszélyes folyadéktárolók használati engedélyének megléte
megelőző időszak
folyamatos
iratellenőrzés, helyszíni ellenőrzés
399.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Ipari és mezőgazdasági gáztüzelő berendezések használatbavételi jóváhagyás megléte Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósága ellenőrzése
megelőző időszak
folyamatos
iratellenőrzés, helyszíni ellenőrzés
400.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósága
Üzemanyagtöltő állomáson lévő mérőeszközök hitelesítettségének ellenőrzése
megelőző időszak
II. negyedév
iratellenőrzés, helyszíni ellenőrzés
401.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósága
Kereskedelmi elárusítóhelyeken lévő mérőeszközök hitelesítettségének ellenőrzése
megelőző időszak
III. negyedév
iratellenőrzés, helyszíni ellenőrzés
402.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósága
Hitelesítő laborok működésének ellenőrzése
megelőző időszak
III. - IV. negyedév
iratellenőrzés, helyszíni ellenőrzés
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága
403.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Vetőmag- és Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály
Automata mintavevő készülék ellenőrzés
2014. év 5 db mintavevő
2014. február-november
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
404.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Vetőmag- és Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály
GMO mintavételezés, ellenőrzés
2014. január-december (100 db)
2014. január-december
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
405.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Vetőmag- és Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály
Standard zöldség vetőmag, szántóföldi ellenőrzése
2014. május-augusztus (15 hektár)
2014. május-augusztus
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
406.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Vetőmag- és Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály
Komplex vetőmagüzemi ellenőrzés
2014. november (2 üzem)
2014. november
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
407.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Vetőmag- és Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály
Vetőmagtételek egyöntetűség vizsgálata
2014. január-december (50 db)
2014. január-december
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
408.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Vetőmag- és Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály
Bolti vetőmagforgalmazás hatósági ellenőrzése
2014. február-május (15 bolti ellenőrzés)
2014. február-május
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
409.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Vetőmag- és Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály
Vetőmag forgalmazás, felhasználás hatósági ellenőrzése
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
410.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Vetőmag- és Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály
Vetőmag előállítás szántóföldi szemléje
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
411.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Vetőmag- és Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály
Vetőmag fémzárolás
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
412.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Vetőmag- és Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály
Vetőmag vizsgálat (megrendelésre)
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
413.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Vetőmag- és Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály
Vetőmag mintavétel (megrendelésre)
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
414.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Vetőmag- és Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály
Vetőmag fémzárolással kapcsolatos hatósági laborvizsgálat
2014. év
folyamatos
laboratóriumi vizsgálati eszközök, munkaruházat
415.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Talajvédelmi- és Agrárkörnyezet-gazdálkodási Osztály
a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXVII. törvényben foglalt kötelezettségek ellenőrzése
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
416.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Talajvédelmi- és Agrárkörnyezet-gazdálkodási Osztály
Nitrát-érzékeny területen elhelyezkedő hígtrágya, illetve szennyvíz, szennyvíziszap hasznosító mezőgazdasági területekre kiadott engedélyekben foglaltak ellenőrzése
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
417.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Talajvédelmi- és Agrárkörnyezet-gazdálkodási Osztály
Az engedélyezett termésnövelő anyagok, EK műtrágyák hatósági minőségellenőrzésének szervezése, végrehajtása, mintavételezés a forgalmazóknál, kereskedelmi egységeknél és a gyártók készáru raktáraiban külön utasítás szerint
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
418.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Talajvédelmi- és Agrárkörnyezet-gazdálkodási Osztály
A 59/2008 (IV. 29) FVM. rendeletben előírt adatszolgáltatás beérkezett adatainak rögzítése és ellenőrzése
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
419.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal A 59/2008 (IV. 29) FVM. rendeletben előírt „Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat” és Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, adatszolgáltatás helyszíni ellenőrzése, a megyei tapasztalatok feldolgozása, értékelése, Talajvédelmi- és Agrárkörnyezet-gazdálkodási megküldése a NÉBIH részére Osztály
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
420.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Talajvédelmi- és Agrárkörnyezet-gazdálkodási Osztály
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
Az 50/2001. (IV.3.) Korm. rendelet alapján a szennyvizek, szennyvíziszapok mezőgazdasági célú felhasználásáról kapott adatszolgáltatási adatok összegyűjtése, ellenőrzése, feldolgozása és az adatok továbbítása a NÉBIH részére
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
421.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Talajvédelmi- és Agrárkörnyezet-gazdálkodási Osztály
Az MVH-val történő együttműködésből adódó feladatok teljesítése, közös ellenőrzéseken való részvétel (AKG, KAT, KM)
422.
423.
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közreműködés a Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszer (TIM) Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, működtetésében a központi feladat meghatározás szerint (mintavétel, adatfeldolgozás, Talajvédelmi- és Agrárkörnyezet-gazdálkodási ellenőrzés stb.) Osztály
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szennyeződés gyanús mezőgazdasági területek feltárása. Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, A NÉBIH-hel egyeztetett megyei problémák függvényében talajminta begyűjtése olyan Talajvédelmi- és Agrárkörnyezet-gazdálkodási mezőgazdaságilag művelt területekről, ahol szennyvíz, szennyvíziszap vagy hígtrágya Osztály kijuttatás, hulladék lerakás a fe
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, mintavételi eszközök, munkaruházat, mobiltelefon
424.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Szaporító és ültetvényanyag- gyümölcsfaiskola szemléje
2014.05.15. - 2014. 07.15.
2014.05.15. - 2014. 07.15.
személygépkocsi, telefon, laptop
425.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Szaporító és ültetvényanyag- gyümölcsfaiskola szemléje
2014.08.15.-2014.09.15.
2014.08.15.-2014.09.15.
személygépkocsi, telefon, laptop
426.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Szaporító és ültetvényanyag- szőlőiskola szemléje
2014.07.01.-2014.08.31.
2014.07.01.-2014.08.31.
személygépkocsi, telefon, laptop
427.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Szaporító és ültetvényanyag- díszfaiskola szemléje
2014.07.01.-2014.09.15.
2014.07.01.-2014.09.15.
személygépkocsi, telefon, laptop
428.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Szaporító és ültetvényanyag- erdészeti csemetekert szemléje
2014.07.01.-2014.09.15.
2014.07.01.-2014.09.15.
személygépkocsi, telefon, laptop
429.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Szaporító és ültetvényanyag- dió, gesztenye szemléje
2014.06.01.-2014.09.15.
2014.06.01.-2014.09.15.
személygépkocsi, telefon, laptop
430.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Folyamatosan működő árudák szemléje
2014.05.15.-2014.07.15.
2014.05.15.-2014.07.15.
személygépkocsi, telefon, laptop
431.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Folyamatosan működő árudák szemléje
2014.08.15.-2014.09.15.
2014.08.15.-2014.09.15.
személygépkocsi, telefon, laptop
432.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Idényjelleggel működő lerakatok, árudák és forgalmazó helyek szemléje
2014. év
ősszel
személygépkocsi, telefon, laptop
433.

tavasszal
személygépkocsi, telefon, laptop
434.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Növényvédőszer forgalmazás kis- és nagykereskedelmi egységekben
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop
435.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Növényvédőszer felhasználás ellenőrzése termelőknél
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop
436.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Agrárkörnyezetgazdálkodási pályázatokkal kapcsolatos hatósági ellenőrzések
2014. év
MVH-val egyeztetett időpontban
személygépkocsi, telefon, laptop
437.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
AKG minimum ellenőrzések
2014. év
MVH-val egyeztetett időpontban
személygépkocsi, telefon, laptop
438.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Mintavétel növényvédőszermaradék vizsgálatra
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop
439.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Mintavétel növényvédőszerből hatóanyag tartalom vizsgálatra
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
440.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Export berakóhelyek növényegészségügyi vizsgálata
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop
441.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Faiskolák és lerakatok létesítését megelőző növényegészségügyi szemle
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop
442.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Növényvédőszer kis-és nagykereskedelmi egységek létesítéséhez szakhatósági hozzájárulás kiadása
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop
443.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Növényvédőszer felhasználásból eredő káresemények hatósági vizsgálat/ növényvédőszer elsodródás/
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop
444.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Szántóföldi szaporítóanyagok szemléje
2014. év
vegetáció
személygépkocsi, telefon, laptop
445.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Radioanalitikai- mintavétel növényi termékekből
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop
446.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
KM ellenőrzés
2014. év
előírás szerint
személygépkocsi, telefon, laptop
447.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
GMO ellenőrzés
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop
448.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Károsítók felderítése
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop
449.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Zöldség, gyümölcs minőség ellenőrzés
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop, védő ruha
450.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Zöldség, gyümölcs minőség ellenőrzés /kiemelt tavaszi ellenőrzés/
2014. év
2014.03.01- 04.30.
személygépkocsi, telefon, laptop, védő ruha
451.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Gazdák növényvédelmi tevékenységének vizsgálata
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop, védő ruha
452.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Zöldség, gyümölcs minőség ellenőrzés / mélységi ellemnőrzés /
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop, védő ruha
453.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Zöldség Gyümölcs minőség ellenőrzés /kiemelt nyári ellenőrzés/
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop, védő ruha
454.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Termék állandóság vizsgálatok
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop, védő ruha
455.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Növényvédőszer Monitoring vizsgálatok / radio kémia, szermaradék/
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop, védő ruha
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
456.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Terményraktárak vizsgálata
2014. év
2014. 06.01- 07.31.
személygépkocsi, telefon, laptop, védő ruha
457.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Parlagfű felderítés, hatósági intézkedések
2014. év
2014 07.01- 10.31.
személygépkocsi, telefon, laptop, védő ruha
458.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Parlagfű hatósági intézkedések költség elszámolása
2014. év
2014. 10.01- 12.15.
személygépkocsi, telefon, laptop
459.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Növényvédőszer forgalmazás engedélyezésével kapcsolatos előzetes vizsgálatok
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, laptop
460.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Légi növényvédelmi tevékenység engedélyezése
2014. év
461.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Légi növényvédelmi tevékenység ellenőrzése
2014. év
462.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Növényvédőszer eredetű méh ellhullások hatósági vizsgálat
2014. év
463.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Növényútlevél kiadási jogosultságának ellenőrzése
2014. év
2014. 01.02- 12.31 /folyamatos/
személygépkocsi, telefon, laptop
464.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Zöldség, gyümölcs minőség ellenőrzés /kiemelt téli ellenőrzés/
2014. év
2014. 11. 15- 12.31
személygépkocsi, telefon, laptop
465.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Eseti engedéllyel rendelkező növényvédőszerek felhasználásának engedélyezése
2014. év
2014. 04.02- 09.30 /folyamatos/
telefon, laptop
466.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Eseti engedéllyel rendelkező növényvédőszerek felhasználásának ellenőrzése
2014. év
2014.04.01- 09.30 /folyamatos/
személygépkocsi, telefon, laptop, védő ruha
467.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
Eseti engedéllyel rendelkező rágcsálóirtók felhasználásának engedélyezése
2014. év
2014. 11.15 -12.31
telefon, laptop
468.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Károsító Diagnosztikai Osztály
Eseti engedéllyel rendelkező rágcsálóirtók felhasználásának ellenőrzése
2014. év
2014. 11.15 -12.31
személygépkocsi, telefon, laptop, védő ruha
469.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Károsító Diagnosztikai Osztály
Károsítók felderítése zoológiai szakterületen (Bursaphelenchus xylophilus, Globodera rostochiensis és Globodera pallida, Aphelenchoides bessey, Meloidogyne chitwoodi, M. fallax és Ditylenchus destructor, Anoplophora chinensis, Dryocosmus kuriphilus, Rhago
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, védő ruha
470.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Károsító Diagnosztikai Osztály
Kórokozók felderítése mikológia szakterületen (Citrus tristeza virus, Apple proliferation phytoplasma, Apricot chlorotic leafroll phytoplasma, Chrysanthenum stunt viroid, Flavescence Dorée, Peach X-disease, Potato spindle tuber viroid, Potato stolbur phyt
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, védő ruha
471.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Károsító Diagnosztikai Osztály
Előrejelzési szakterület felderítési feladatai (megyei kijelölésű kultúrákban a zárlati, veszélyes és egyéb károsítók fellépésének ellenőrzése, nyomonkövetése)
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, védő ruha
472.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Károsító Diagnosztikai Osztály
Herbológiai szakterületen veszélyes károsítók felderítése (Ambrosia artemisiifolia L, Asclepias syriaca L., Cuscuta sp.) rezisztencia vizsgálat Ambrosia artemisiifolia L, Echinochloa Crus-galli és Sorghum halepense gyomnövényekre.
2014. év
folyamatos
személygépkocsi, telefon, védő ruha
2014. 04. 01-09.30 /folyamatos, megkeresés személygépkocsi, telefon, laptop alapján/
2014. 04. 01- 09.30 /folyamatos/
személygépkocsi, telefon, laptop, védő ruha
2014. 04. 15- 09.30 /folyamatos, megkeresés személygépkocsi, telefon, laptop, alapján/ védő ruha
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége
473.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
Közúti, vasúti gyalogosátkelőhelyek ellenőrzése
kampány jelleggel, illetve 2014. augusztus, szeptember
474.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
Közúti, vasúti szintbeni kereszteződések ellenőrzése
kampány jelleggel, illetve 2014. augusztus, szeptember
475.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
Útépítések, útcsatlakozások forgalombahelyezés előtti ellenőrzése
2014. egész évében folyamatosan
476.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
Közútkezelő által kialakított forgalmi rend ellenőrzése
eseti jelleggel
477.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
A műszaki vizsgálóállomások műszereinek ellenőrzése
ellenőrzést megelőző egy hónap, illetve átfogó ellenőrzésnél fél év
2014. egész évben folyamatosan
478.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
A járműfenntartók bejelentettségének ellenőrzése
ellenőrzést megelőző egy hónap, illetve átfogó ellenőrzésnél fél év
2014. egész évben folyamatosan
479.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
A műszaki vizsgálóállomások ellenőrzése
ellenőrzést megelőző egy hónap, illetve átfogó ellenőrzésnél fél év
2014. egész évben folyamatosan
480.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
A járműbontók ellenőrzése
ellenőrzést megelőző egy hónap, illetve átfogó ellenőrzésnél fél év
2014. egész évben folyamatosan
481.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
A személyszállító és árufuvarozó szolgáltatók ellenőrzése
ellenőrzést megelőző egy hónap, illetve átfogó ellenőrzésnél fél év
2014. egész évben folyamatosan
482.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
Veszélyes árut szállító járművek (DR) ellenőrzése
2014. egész évben folyamatosan
Közúti ellenőri gépjárművek, telepített berendezésekkel
483.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
Forgalomkorlátozás ellenőrzése
2014. egész évben folyamatosan
Közúti ellenőri gépjárművek, telepített berendezésekkel
484.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
Tengelyterhelés ellenőrzések
2014. egész évben folyamatosan
Közúti ellenőri gépjárművek, telepített berendezésekkel
485.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
Közlekedésbiztonsági ellenőrzések
2014. egész évben folyamatosan
Közúti ellenőri gépjárművek, telepített berendezésekkel
486.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
Közúti Közlekedési Szolgáltatások ellenőrzése
2014. egész évben folyamatosan
Közúti ellenőri gépjárművek, telepített berendezésekkel
487.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
Környezetvédelmi ellenőrzések
2014. egész évben folyamatosan
Közúti ellenőri gépjárművek, telepített berendezésekkel
488.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
Vezetési- és pihenőidős ellenőrzések telephelyen
2014. egész évben folyamatosan
Közúti ellenőri gépjárművek, telepített berendezésekkel
489.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
Díjfizetésre kötelezett közúti járművek úthasználati díj fizetésének ellenőrzése
2014. egész évben folyamatosan
Közúti ellenőri gépjárművek, telepített berendezésekkel
490.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Útügyi Osztály)
Vezetési- és pihenőidős ellenőrzések közúton
2014. egész évben folyamatosan
Közúti ellenőri gépjárművek, telepített berendezésekkel
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
491.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály)
Képzőszerv által tartandó dokumentumok ellenőrzése
ellenőrzést megelőző egy hónap
2014. egész évben folyamatosan
492.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály)
Havi óra és vizsgaösszesítők ellenőrzése
ellenőrzést megelőző egy hónap
2014. egész évben folyamatosan
493.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály)
Képző szervek ügyfelek fogadásával, tájékoztatásával kapcsolatos követelényeinek ellenőrzése
ellenőrzést megelőző egy hónap
2014. egész évben folyamatosan
494.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály)
Tantermi elméleti oktatás ellenőrzése
ellenőrzést megelőző egy hónap
2014. egész évben folyamatosan
495.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály)
Tanulmányi naplók ellenőrzése
ellenőrzést megelőző egy hónap
2014. egész évben folyamatosan
496.

Képzés tárgyi feltételei(biztonsági ellenőrzés- és üzemeltetés)
ellenőrzést megelőző egy hónap
2014. egész évben folyamatosan
497.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály)
Gyakorlati oktatás ellenőrzése (biztonsági ellenőrzés- és üzemeltetés)
ellenőrzést megelőző egy hónap
2014. egész évben folyamatosan
498.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály)
Gyakorlati szakoktatók tevékenységének ellenőrzése
ellenőrzést megelőző egy hónap
2014. egész évben folyamatosan
499.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály)
Tanulmányi naplók ellenőrzése
ellenőrzést megelőző egy hónap
2014. egész évben folyamatosan
500.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály)
Idegen nyelven vizsgázók képzésének ellenőrzése
ellenőrzést megelőző egy hónap
2014. egész évben folyamatosan
501.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály)
Képzés tárgyi feltételei
ellenőrzést megelőző egy hónap
2014. egész évben folyamatosan
502.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége (Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály)
Képzőszerv átfogó ellenőrzése
ellenőrzést megelőző egy hónap
2014. egész évben folyamatosan
Az ellenőrzés eszköze
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földhivatala
503.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földhivatala
A termőföldekre vonatkozó hasznosítási, ideiglenes hasznosítási és mellékhasznosítási kötelezettség ellenőrzése (határszemle)
2014. május-október
2014. május 1. - 2014. szeptember 30.
helyszíni ellenőrzés; adatszolgáltatás, tájékoztatás kérése
504.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földhivatala
A külterületen található parlagfűvel fertőzött területek felkutatása
2014. július-október
2014. július 1. - 2014. október 31.
helyszíni ellenőrzés
505.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földhivatala
Szakfelügyeleti ellenőrzés (az állami földmérési alapadatok jogszerű felhasználásának ellenőrzése)
2014. év
2014. január 1-2014. december 31. (az ellenőrzésre kijelölt felhasználók előzetes értesítésével)
helyszíni ellenőrzés; adatszolgáltatás, tájékoztatás kérése
506.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földhivatala
TAKARNET felhasználók ellenőrzése (adatfelhasználás jogszerűségének és a használat biztonsági követelményei betartásának ellenőrzése)
2014. év (az ellenőrzés időpontját megelőző negyedév)
2014. január 1-2014. december 31. (az ellenőrzésre kijelölt felhasználók előzetes értesítésével)
helyszíni ellenőrzés, adatszolgáltatás, tájékoztatás kérése
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal
507.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály
E-építési napló vezetésének ellenőrzése
2014
2014.01.01-2014.12.31. folyamatos
Elektronikus építési napló alkalmazás
508.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály
ÉTDR használatának ellenőrzése az engedélyezési eljárásokban
2014
2014.01.01-2014.12.31. folyamatos
ÉTDR alkalmazás
509.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal Állami Főépítészi Iroda
Az önkormányzatok településfejlesztési és településrendezési gyakorlatának ellenőrzése az illetékességi területen
2014
2014.01.01-2014.12.31. folyamatos
jogszabály által kötött egyeztetési eljárásban való részvétel
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
510.

1993-tól 2004 -ig állami támogatással megvalósított ültetvénytelepítések, építési beruházások
termesztésben, illetve üzemben tartás időszaka
folyamatos, Magyar Államkincstárral egyeztetve
helyszíni ellenőrzés
511.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Megyében található hegyközségek törvényességi felügyelete
tárgyév
folyamatos
adatszolgáltatás, iratbemutatás, helyszíni ellenőrzés
512.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Mezőgazdaságilag meg nem munkált termőföldterületek 341/2012. (XII. 15.) Korm.rendelet alapján
tárgyév
folyamatos
helyszíni ellenőrzés
513.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Kistermelői piacok ellenőrzése őstermelői igazolványok vonatkozásában
tárgyév
folyamatos
adatbekérés, helyszíni ellenőrzés
514.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Nyilvántartott családi gazdaságok
tárgyév
folyamatos
adatbekérés, iratbemutatás
515.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Mezőgazdasági káresemény bejelentések
tárgyév
elemikár és vis maior esetén
adatbekérés, helyszíni ellenőrzés
516.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Társas vadászatok
tárgyév
2014. 01.01 - 02.28. és 12.31.
10.01. -
517.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Téli takarmányozás a vadászatra jogosultaknál
tárgyév
2014. 01.01. - 03.31. és 12.31.
11.01. -
518.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Egyéni vadászatok a vadászatra jogosultaknál
tárgyév
folyamatos
adatbekérés, helyszíni ellenőrzés
519.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Vadászati napló vezetése
tárgyév
folyamatos
iratbemutatás, helyszíni ellenőrzés
520.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Vadászatra jogosultak komplex ellenőrzése az 1996. évi LV. törvény (Vtv). 89.§ alapján Földművelésügyi Igazgatósága
tárgyév
folyamatos
adatbekérés, iratbemutatás, helyszíni ellenőrzés, tájékoztatáskérés
521.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Vadaskertek, vadfarmok szakhatósági ellenőrzése
tárgyév
NÉBIH kezdeményezés alapján
helyszíni ellenőrzés
522.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Külföldi bérvadászok ellenőrzése a társhatóságokkal
tárgyév
eseti
helyszíni ellenőrzés
523.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Hivatásos vadászok munkavégzése
tárgyév
folyamatos
adatbekérés, iratbemutatás, tájékoztatáskérés
524.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Mezei és hegyőri őrszolgálat
tárgyév
negyedévente
iratbemutatás
525.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Haltelepítések
tárgyév
526.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Halastavak lehalászása
tárgyév
2014. október - november
iratbemutatás, helyszíni ellenőrzés
527.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Állami horgászengedélyek kiadása
tárgyév
folyamatos
SZÁK program /on-line/ alapján
2014. március - április november
október-
helyszíni ellenőrzés
adatbekérés, helyszíni ellenőrzés
iratbemutatás, helyszíni ellenőrzés
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
528.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal halgazdálkodási hatósági ellenőrzés az 2013. évi CII. törvény 44. § (6), 53. § (3), 61. § Földművelésügyi Igazgatósága (2) alapján
tárgyév
folyamatos
adatszolgáltatás, iratbemutatás, helyszíni ellenőrzés
529.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
halászati őrök, társadalmi halőrök szakmai munkája
tárgyév
folyamatos
iratbemutatás, helyszíni ellenőrzés
530.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Elektromos halászgéppel történő kutatási célú halászatok
tárgyév
bejelentések alapján
iratbemutatás, helyszíni ellenőrzés
531.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Vadgazdálkodási egységek területellenőrzés rendőr- illetve a természetvédelmi hatósággal közösen
tárgyév
országos, vagy megyei kezdeményezés alapján
helyszíni ellenőrzés
532.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Halgazdálkodásra jogosultak rendőrhatósággal ill. a természetvédelmi hatósággal közös ellenőrzése
tárgyév
országos, vagy megyei kezdeményezés alapján
helyszíni ellenőrzés
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
533.

Interfa Bútoripari Kft.
2009.02.01-2013.12.31
2014.01.01-2014.03.31
jogszabály alapján
534.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Magyaróvári Timföld és Műkorund Zrt.
2009.04.01-2013.12.31
2014.01.01-2014.03.31
jogszabály alapján
535.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Motim Műkorund Kft.
2009.04.01-2013.12.31
2014.01.01-2014.03.31
jogszabály alapján
536.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Motim Kádkő Gyártó és Értékesítő Kft.
2009.04.01-2013.12.31
2014.01.01-2014.03.31
jogszabály alapján
537.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Ceres Sütőipari Kft.
2009.04.01-2013.08.31
2014.01.01-2014.03.31
jogszabály alapján
538.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Rudolph Autóipari Logisztikai Kft.
2009.05.01-2014.01.31
2014.02.01-2014.04.30
jogszabály alapján
539.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Rudolph Ipari Logisztikai Kft.
2009.05.01-2014.01.31
2014.02.01-2014.04.30
jogszabály alapján
540.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Propex Fabrics Magyarország Termelő Kft.
2009.05.01-2014.01.31
2014.02.01-2014.04.30
jogszabály alapján
541.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Lajta-Hanság Zrt.
2009.08.01-2014.01.31
2014.02.01-2014.04.30
jogszabály alapján
542.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Kisalföld Füszért Kft.
2009.09.01-2014.02.28
2014.03.01-2014.05.31
jogszabály alapján
543.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Széchenyi István Egyetem
2009.09.01-2014.02.28
2014.03.01-2014.05.31
jogszabály alapján
544.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Kisalföld Volán Zrt.
2009.11.01-2014.02.28
2014.03.01-2014.05.31
jogszabály alapján
545.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
JOB4YOU Kft.
2009.07.01-2014.02.28
2014.03.01-2014.05.31
jogszabály alapján
546.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Shin-Etsu Polymer Hungary Kft.
2010.01.01-2014.03.31
2014.04.01-2014.06.30
jogszabály alapján
547.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Universitas Fidelissima Kft.
2010.01.01-2014.03.31
2014.04.01-2014.06.30
jogszabály alapján
548.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.
2010.03.04-2014.03.31
2014.04.01-2014.06.30
jogszabály alapján
549.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
GYŐR-SZOL Zrt.
2010.10.01-2014.03.31
2014.04.01-2014.06.30
jogszabály alapján
550.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Kühne Vasöntöde Gyártó és Szolgáltató Kft.
2010.03.01-2014.04.30
2014.05.01-2014.07.31
jogszabály alapján
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
551.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Lematex Textilipari és Kereskedelmi Kft.
2010.02.01-2014.04.30
2014.05.01-2014.07.31
jogszabály alapján
552.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Motech Acélszerkezet és Gépgyártó Kft.
2010.02.01-2014.04.30
2014.05.01-2014.07.31
jogszabály alapján
553.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt.
2010.02.01-2014.04.30
2014.05.01-2014.07.31
jogszabály alapján
554.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Esély Győri Rehabilitációs és Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.
2010.02.01-2014.05.31
2014.06.01-2014.08.31
jogszabály alapján
555.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
BOS Plastics Systems Hungary Bt.
2010.01.01-2014.05.31
2014.06.01-2014.08.31
jogszabály alapján
556.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Lajta-Haas Kft.
2009.08.01-2014.06.30
2014.07.01-2014.09.30
jogszabály alapján
557.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Busch-Hungária Kft.
2010.03.01-2014.07.31
2014.08.01-2014.10.31
jogszabály alapján
558.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Veritas Dunakiliti Csatlakozástechnikai Kft.
2010.04.01-2014.08.31
2014.09.01-2014.11.30
jogszabály alapján
559.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Dózsa Népe Mg. Szolg. Szövetkezet
2010.04.01-2014.08.31
2014.09.01-2014.11.30
jogszabály alapján
560.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.
2010.06.01-2014.08.31
2014.09.01-2014.11.30
jogszabály alapján
561.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt.
2010.08.01-2014.08.31
2014.09.01-2014.11.30
jogszabály alapján
562.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft.
2010.03.01-2014.09.31
2014.10.01-2014.12.31
jogszabály alapján
563.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Rába-Jármű Jármű és Busz Gyártó Kft.
2010.03.01-2014.09.31
2014.10.01-2014.12.31
jogszabály alapján
564.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Rába Futómű Gyártó és Kereskedelmi Kft.
2010.03.01-2014.09.31
2014.10.01-2014.12.31
jogszabály alapján
565.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Rábakész Kft.
2010.04.01-2014.09.31
2014.10.01-2014.12.31
jogszabály alapján
566.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
E-ON Gazdasági és Szolgáltató Kft.
2010.05.01-2014.10.31
2014.11.01-2014.12.31
jogszabály alapján
567.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központ
2010.05.01-2014.10.31
2014.11.01-2014.12.31
jogszabály alapján
568.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
Szent Orsolya Gimnázium
2010.06.01-2014.10.31
2014.11.01-2014.12.31
jogszabály alapján
569.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve
II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ
2010.06.01-2014.10.31
2014.12.01-2014.12.31
jogszabály alapján
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
570.

Bezi Község Önkormányzata
2013. január - 2014.január
2014. január
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
571.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Lövő

572.

Hegyeshalom Nagyközség Önkormányzata
2013. január - 2014.január
2014. január
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
573.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Egyesített Szociális Központ /Beled/
2013. január - 2014.január
2014. január
NRSZH által átvett ellenőrzés
574.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Tét Városi Bölcsőde
2013. január - 2014.január
2014. január
iratok bekérése, helyszíni szemle,
575.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Rábaszentandrás Község Önkormányzata
2013. január - 2014. február
2014. február
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
576.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Rábacsanak Község Önkormányzata
2013. január - 2014. február
2014. február
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
577.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Barbacs Községi Önkormányzat
2013. január - 2014. február
2014. február
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
578.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Dör Község Önkormányzata
2013. január - 2014. február
2014. február
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
579.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Abda Község Önkormányzata
2012. február - 2014. február
2014. február
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
580.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Öttevény Község Önkormányzata
2012. február - 2014. február
2014. február
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
581.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Győrladamér Község Önkormányzata
2012. február - 2014. február
2014. február
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
582.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Fileo Evangélikus Szociális Központ, Győrújbarát
2012. március - 2014. február
2014. február
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
583.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Lázi Község Önkormányzat
2012. március - 2014. február
2014. február
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
584.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Cirák Község Önkormányzata
2012. március - 2014. február
2014. február
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
585.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
MMSZ Gondviselés Háza Sorstárs Kistérségi Támogató Szolgálat, Bakonyszentlászló
2012. március - 2014. február
2014. február
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
586.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ, Kóny
2012. március - 2014. február
2014. február
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
587.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Kunsziget Község Önkormányzata
2012. március - 2014. február
2014. február
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
588.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Röjtökmuzsaj Község Önkormányzata
2012. március - 2014. február
2014. február
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
589.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Bakonypéterd Község Önkormányzata
2012. március - 2014. február
2014. február
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
590.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Vuk Családi Napközi Fehértó
2013-2014. (2 év)
2014. február
iratok bekérése, helyszíni szemle,
591.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Micimackó Családi Napközi Fehértó
2013-2014. (2 év)
2014. február
iratok bekérése, helyszíni szemle,
592.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Manóvár Családi Napközi Kunsziget
2013-2014. (2 év)
2014. február
iratok bekérése, helyszíni szemle,
593.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Király-tó Óvoda és Bölcsőde Kapuvár
2013-2014. (2 év)
2014. február
iratok bekérése, helyszíni szemle,
594.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Kék Bagoly Bölcsőde Jánossomorja
2013-2014. (2 év)
2014. február
iratok bekérése, helyszíni szemle,
595.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Napsugár Óvoda és Bölcsöde Nagybajcs
2013-2014 ( 2 év)
2014. február
iratok bekérése, helyszíni szemle,
596.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Bóbita Óvoda és Bölcsőde Győrladamér
2013-2014. (2 év)
2014. február
iratok bekérése, helyszíni szemle,
597.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Napsugár Óvoda és Bölcsőde Tarjánpuszta
2013-2014. (2 év)
2014. február
iratok bekérése, helyszíni szemle, népegészségügyi szakhatósági ellenőrzés
598.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Napsugár Óvoda és Bölcsőde Hegyeshalom
2013-2014. (2 év)
2014. február
iratok bekérése, helyszíni szemle, népegészségügyi szakhatósági ellenőrzés
599.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Halászi Óvoda és Bölcsőde
2013-2014. (2 év)
2014. február
iratok bekérése, helyszíni szemle, népegészségügyi szakhatósági ellenőrzés
600.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Fehértó Község Önkormányzata
2013. január - 2014. március
2014. március
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
601.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Páli Község Önkormányzata
2013. január - 2014. március
2014. március
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
602.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Rábasebes Község Önkormányzata
2013. január - 2014. március
2014. március
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
603.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Rábapatona Község Önkormányzata
2012. március - 2014. március
2014. március
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
604.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Mérges Község Önkormányzata
2012. április - 2014. március
2014. március
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
605.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Kisbabot Község Önkormányzata
2012. április - 2014. március
2014. március
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
606.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Rábaszentmiklós Község Önkormányzata
2012. május - 2014. március
2014. március
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
607.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Vág Község Önkormányzata
2012. május - 2014. március
2014. március
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
608.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Gyarmat Község Önkormányzata
2012. május - 2014. március
2014. március
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
609.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Győr Menti Települések Óvodatársulása-Gesztenyés Óvoda Gyömöre
2012. május - 2014. március
2014. március
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
610.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Egyházasfalu Község Önkormányzata
2012. május - 2014. március
2014. március
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
611.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Újkér Község Önkormányzata
2012. május - 2014. március
2014. március
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
612.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Tarjánpuszta Község Önkormányzata
2012. május - 2014. március
2014. március
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
613.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Halászi Község Önkormányzata
2012. május - 2014. március
2014. március
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
614.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Nyugdíjas Otthon Győrújbarát
2012. május - 2014. március
2014. március
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
615.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Mackó-Kuckó Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Öttevény
2013-2014. (2 év)
2014. március
iratok bekérése, helyszíni szemle, népegészségügyi szakhatósági ellenőrzés
616.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Mézeskalács Körzeti Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde
2013-2014. (2 év)
2014. március
iratok bekérése, helyszíni szemle, népegészségügyi szakhatósági ellenőrzés
617.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Mosonmagyaróvár Egyesített Bölcsődék Intézménye - 3 bölcsőde
2013-2014. (2 év)
2014. március
iratok bekérése, helyszíni szemle
618.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Bakony-ér Gyermekjóléti és Családsegítő Intézmény
2013-2014. (2 év)
2014. március
iratok bekérése, helyszíni szemle
619.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Fürge Róka Családi Napközi Nagyszentjános
2013-2014. (2 év)
2014. március
iratok bekérése, helyszíni szemle
620.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Egyed Község Önkormányzata
2013. január - 2014. árpilis
2014. április
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
621.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Bodonhely Község Önkormányzata
2013. január - 2014. árpilis
2014. április
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
622.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Győrság Község Önkormányzata
2013. január - 2014. árpilis
2014. április
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
623.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Győrasszonyfa Község Önkormányzata
2013. január - 2014. árpilis
2014. április
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
624.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Mórichida Község Önkormányzata
2012. május - 2014. április
2014. április
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
625.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Sobor Község Önkormányzata
2012. május - 2014. április
2014. április
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
626.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Csikvánd Község Önkormányzata
2012. május - 2014. április
2014. április
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
627.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Győrszemere Község Önkormányzata
2012. május - 2014. április
2014. április
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
628.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Téti Kistérség Sokóaljai Önkormányzatainak Gyermekjóléti és Szociális Intézménye
2012. május - 2014. április
2014. április
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
629.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Téti Kistérség Sokóaljai Önkormányzatainak Gyermekjóléti és Szociális Intézményenappali ellátás, Győrszemere
2012. május - 2014. április
2014. április
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
630.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Téti Kistérség Sokóaljai Önkormányzatainak Gyermekjóléti és Szociális Intézményenappali ellátás, Tényő
2012. május - 2014. április
2014. április
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
631.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Téti Kistérség Sokóaljai Önkormányzatainak Gyermekjóléti és Szociális Intézményenappali ellátás, Tét
2012. május - 2014. április
2014. április
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
632.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Magyarkeresztúr Község Önkormányzata
2012. május - 2014. április
2014. április
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
633.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Győrújbarát Község Önkormányzata
2012. május - 2014. április
2014. április
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
634.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Pusztacsalád Község Önkormányzata
2012. május - 2014. április
2014. április
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
635.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Völcsej Község Önkormányzata
2012. május - 2014. április
2014. április
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
636.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Babót Község Önkormányzata
2012. május - 2014. április
2014. április
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
637.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Sopronkövesdi Családi napközi
2013-2014. (2 év)
2014. április
iratok bekérése, helyszíni szemle,
638.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
2. sz. Családi Napközi Hövej
2013-2014. (2 év)
2014. április
iratok bekérése, helyszíni szemle,
639.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ Kóny
2013-2014. (2 év)
2014. április
iratok bekérése, helyszíni szemle,
640.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Százszorszép Családi Napközi, Kóny
2013-2014. (2 év)
2014. április
iratok bekérése, helyszíni szemle,
641.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Gesztenye Családi Napközi, Kóny
2013-2014. (2 év)
2014. április
iratok bekérése, helyszíni szemle,
642.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Bóbita Családi Napközi, Enese
2013-2014. (2 év)
2014. április
iratok bekérése, helyszíni szemle,
643.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Süni Családi Napközi, Enese
2013-2014. (2 év)
2014. április
iratok bekérése, helyszíni szemle,
644.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Család a Családokért Győr Alapítvány
2011-2014. (4 év)
2014. április
iratok bekérése, helyszíni szemle, népegészségügyi szakhatósági ellenőrzés, szakértői közreműködés
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
645.

646.

647.

648.

649.

650.

Tudás-Vár Nonprofit Kft. Sopron
2013-2014. (2 év)
2014. április
iratok bekérése, helyszíni szemle, népegészségügyi szakhatósági ellenőrzés,
651.

652.

Dénesfa Község Önkormányzata
2013. január - 2014. május
2014. május
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
653.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Vadosfa Község Önkormányzata
2013. január - 2014. május
2014. május
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
654.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Rábaszentmihály Község Önkormányzata
2013. január - 2014. május
2014. május
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
655.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Fenyőfő Község Önkormányzata
2013. január - 2014. május
2014. május
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
656.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Kajárpéc Község Önkormányzata
2012. május - 2014. május
2014. május
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
657.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Bakonygyirót Község Önkormányzata
2012. - 2014. május
2014. május
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
658.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
„A Fejődő Hövejért” Alapítvány
2012. - 2014. május
2014. május
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
659.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Gyóró Község Önkormányzata
2012. - 2014. május
2014. május
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
660.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Pásztori Község Önkormányzata
2012. - 2014. május
2014. május
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
661.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Rábacsécsény Község Önkormányzata
2012. - 2014. május
2014. május
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
662.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Rábcakapi és Cakóháza Községek Falugondnoki Szolgálatot Ellátó Társulása
2012. - 2014. május
2014. május
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
663.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Románd Község Önkormányzata
2012. - 2014. május
2014. május
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
664.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Sikátor Község Önkormányzata
2012. - 2014. május
2014. május
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
665.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Fertőd Mikro-térségi Szociális Szolgáltató Központ
2012. - 2014. május
2014. május
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
666.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Osli Község Önkormányzata
2012. - 2014. május
2014. május
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
667.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Szárföld Község Önkormányzata
2012. - 2014. május
2014. május
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
668.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Veszkény Község Önkormányzata
2012. - 2014. május
2014. május
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
669.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Fertőszentmiklós és Térsége Szociális Intézmény
2013-2014 ( 2 év)
2014. május
iratok bekérése, helyszíni szemle,
670.

Bezerédj Amália Óvoda és Bölcsőde, Fertőszentmiklós
2013-2014 ( 2 év)
2014. május
iratok bekérése, helyszíni szemle,
671.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Fertőd Mikrotérségi Szociális Intézményi Társulás
2013-2014 ( 2 év)
2014. május
iratok bekérése, helyszíni szemle,
672.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Lövő
2013-2014 ( 2 év)
2014. május
iratok bekérése, helyszíni szemle,
673.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás
2013-2014 ( 2 év)
2014. május
iratok bekérése, helyszíni szemle,
674.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Baptista Szeretetszolgálat, Napközi-Pszichiátriai Betegek Nappali Intézménye (9029 Győr, Ladik u. 27.)
2013. január - 2014. június
2014. június
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
675.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Szent Angéla Otthon (9022 Győr, Apáca u. 41.)
2013. január - 2014. június
2014. június
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
676.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Vásárosfalu Község Önkormányzata
2012. - 2014. június
2014. június
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
677.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Edve Község Önkormányzata
2012. - 2014. június
2014. június
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
678.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Téti Kistérségi Támogató Szolgálat, Tét
2012. június
NRSZH
NRSZH által átvett ellenőrzés
679.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Sorstárs Támogató Szolgálat, Győr
2012. június
NRSZH
NRSZH által átvett ellenőrzés
680.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Magyar Máltai Szeretetszolgálat „SzínStér” Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátása, Győr
2012. június
NRSZH
NRSZH által átvett ellenőrzés
681.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Fogyatékosok Napközi Otthona, Győr
2012. június
NRSZH
NRSZH által átvett ellenőrzés
682.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Általános Iskola, Egységes Óvoda - Bölcsőde, Közművelődési Intézmény és Könyvtár, Általános Művelődési Központ
2012. - 2014. június
2014. június
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
683.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Sopronnémeti Község Önkormányzata
2012. - 2014. június
2014. június
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
684.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Tényő Község Önkormányzata
2012. - 2014. június
2014. június
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
685.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Tét Község Önkormányzata
2012. - 2014. június
2014. június
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
686.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Zsebeháza Község Önkormányzata
2012. - 2014. június
2014. június
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
687.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Fertőszentmiklós és Térsége Szociális Intézmény
2012. - 2014. június
2014. június
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
688.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Szociális és Gyermekjóléti Központ, Csorna

689.

Nyalka Község Önkormányzata
2012. - 2014. június
2014. június
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
690.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Csapod Község Önkormányzata
2012. - 2014. június
2014. június
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
691.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Szakony Község Önkormányzata
2012. - 2014. június
2014. június
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
692.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Árpás Község Önkormányzata
2012. - 2014. június
2014. június
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
693.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata
2011-2014. (4 év)
2014. június
iratok bekérése, helyszíni szemle, népegészségügyi szakhatósági ellenőrzés, szakértői közreműködés
694.

695.

696.

Pápai Sarokkő Baptista Gyülekezete
2013-2014. (2 év)
2014. június
iratok bekérése, helyszíni szemle, népegészségügyi szakhatósági ellenőrzés
697.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Pápai Sarokkő Baptista Gyülekezet
2013-2014. (2 év)
2014. június
iratok bekérése, helyszíni szemle, népegészségügyi szakhatósági ellenőrzés
698.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Időskorúak Otthona, Nagylózs, Zrínyi u. 2.
2012. augusztus - 2014. július
2014. július
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
699.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
SZGYF GY-M-S Megyei TEGYESZ
2014 ( 1 év)
2014. július
iratok bekérése, helyszíni szemle
700.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
SZGYF GY-M-S Megyei TEGYESZ
2014. (1 év)
2014. július
iratok bekérése, helyszíni szemle, népegészségügyi szakhatósági ellenőrzés
701.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
SZGYF GY-M-S Megyei TEGYESZ
2014. (1 év)
2014. július
iratok bekérése, helyszíni szemle,
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
702.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Magyar Máltai Csornai Támogató Szolgálat (9300 Csorna, Szent I. tér. 25.)
2013. január - 2014. augusztus
2014. augusztus
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
703.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Időskorúak Otthona, Csáfordjánosfa, Béke u.17.
2012. augusztus - 2014. augusztus
2014. augusztus
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
704.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Autista Otthon
2012. augusztus - 2014. augusztus
2014. augusztus
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
705.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Fabricius Endre Evangélikus Szeretetotthon
2012. augusztus - 2014. augusztus
2014. augusztus
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
706.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgáltató Központ
2012. augusztus - 2014. augusztus
2014. augusztus
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
707.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
KLIK Bárczi Gusztáv Intézmény
2014. (1 év)
2014. augusztus
iratok bekérése, helyszíni szemle, népegészségügyi szakhatósági ellenőrzés
708.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Dr. Piróth Endre Szociális Központ (Táplánypuszta)
2013. január - 2014. szeptember
2014. szeptember
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
709.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Dr. Piróth Endre Szociális Központ (Koroncó-Zöldmajor)
2013. január - 2014. szeptember
2014. szeptember
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
710.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
„Gondoskodás” Rábaközi Szociális Központ Jobaháza, Kossuth u. 8.
2012. szeptember - 2014. szeptember
2014. szeptember
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
711.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
„Gondoskodás” Rábaközi Szociális Központ Pásztori, Alsó u. 39-41.
2012. szeptember - 2014. szeptember
2014. szeptember
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
712.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Gondozási Központ Fertőszentmiklós, Ifjúság tér 2.
2012. október - 2014. szeptember
2014. szeptember
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
713.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Soproni Szociális Intézmény

714.

715.

Soproni Nyugdíjas Pedagógus Otthon
2012. október - 2014. szeptember
2014. szeptember
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
716.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Sopron és Környéke Család és Gyermekjóléti Ellátás Intézete /NRSZH/
2012. október - 2014. szeptember
2014. szeptember
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
717.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye
2012. október - 2014. szeptember
2014. szeptember
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
718.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Tárnokréti Község Önkormányzata
2012. október - 2014. szeptember
2014. szeptember
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
719.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Maglóca Község Önkormányzata
2012. október - 2014. szeptember
2014. szeptember
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
720.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Markotabödöge Község Önkormányzata
2012. október - 2014. szeptember
2014. szeptember
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
721.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Egyesített Bölcsődék Sopron - 6 bölcsőde
2013-2014. (2 év)
2014. szeptember
iratok bekérése, helyszíni szemle
722.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Szociális és Gyermekjóléti Központ, Csorna
2013-2014. (2 év)
2014. szeptember
iratok bekérése, helyszíni szemle
723.

724.

SZGYF Anya-, Csecsemő- és Gyermekotthon
2014. (1 év)
2014. szeptember
iratok bekérése, helyszíni szemle, népegészségügyi szakhatósági ellenőrzés
725.

726.

SZGYF Gyermekvédelmi Központ

727.

728.

Fogyatékos Gyermekek Otthona (Sopron, Tómalom u. 23.)
2013. január - 2014. október
2014. október
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
729.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Szociális és Gyermekjóléti Központ Gondozási Központ (9300 Csorna, Laky Döme u. 14.)
2013. január - 2014. október
2014. október
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
730.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Szociális és Gyermekjóléti Központ Idősek Klubja (9321 Farád, Fenyőfa utca 7.)
2013. január - 2014. október
2014. október
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
731.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Szent Benedek Idősek Háza Sopron, Templom u. 1.
2012. szeptember - 2014. október
2014. október
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
732.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Győr Egyházmegyei Papi Otthon Győr, Káptalandomb 26.
2012. szeptember - 2014. október
2014. október
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
733.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Győr Egyházmegyei Idősek Napközi Otthona Győr, Guttenberg tér 2.
2012. szeptember - 2014. október
2014. október
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
734.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Evangélikus Szeretház
2012. szeptember - 2014. október
2014. október
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
735.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Izabella Idősek Otthona
2012. szeptember - 2014. október
2014. október
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
736.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Szociális és Betegápoló Alapítvány
2012. szeptember - 2014. október
2014. október
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
737.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Soproni Szociális Intézmény
2012. szeptember - 2014. október
2014. október
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
738.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Acsalag Község Önkormányzata
2012. szeptember - 2014. október
2014. október
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
739.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális Szolgáltató Központ, Kapuvár
2013-2014. ( 2 év)
2014. október
iratok bekérése, helyszíni szemle
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
740.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Erdei Kuckó Családi Napközi és Játszóház, Sopron
2013-2014. ( 2 év)
2014. október
iratok bekérése, helyszíni szemle,
741.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Szemünk Fénye Családi Napközi és Játszóház, Sopron
2013-2014. ( 2 év)
2014. október
iratok bekérése, helyszíni szemle,
742.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Magocska Családi Napközi és Játszóház, Sopron
2013-2014. ( 2 év)
2014. október
iratok bekérése, helyszíni szemle
743.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Csupaszív Családi Napközi, Sopron
2013-2014. ( 2 év)
2014. október
iratok bekérése, helyszíni szemle
744.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
SZGYF Gyermekvédelmi Központ
2014. (1 év)
2014. október
iratok bekérése, helyszíni szemle, népegészségügyi szakhatósági ellenőrzés
745.

746.

747.

748.

749.

Szent Anna Otthon (9024 Győr, Öveges u. 7.)
2013. január - 2014. november
2014. november
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
750.

751.

Szent Anna Otthon (9024 Győr, Horváth Árpád u. 11.)
2013. január - 2014. november
2014. november
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
752.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Szent Anna Otthon (9024 Győr, Riesz Frigyes u. 7.)
2013. január - 2014. november
2014. november
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
753.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Szent Anna Otthon (9081 Győrújbarát, Arany János utca 46.)
2013. január - 2014. november
2014. november
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
754.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Gondviselés Háza - Mentes Mihály Idősek Otthona Fertőd, Mentes M. út 1/b.
2012. november - 2014. november
NRSZH
NRSZH
755.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Idősek Otthona Écs, Kápolna út 4.
2012. november - 2014. november
2014. november
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
756.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Katalin Otthon Dör, Kossuth út 47.
2012. december - 2014. november
2014. november
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
757.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Katalin Otthon Időskorúak Gondozóháza Dör, Szabadság út 16.
2012. december - 2014. november
2014. november
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
758.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Szent Adalbert Otthon
2012. december - 2014. november
2014. november
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
759.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Győr Családsegítő Szolgálat

760.

761.

762.

763.

Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat, Győr - 13 bölcsőde
2013-2014. ( 2 év)
2014. november
iratok bekérése, helyszíni szemle
764.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Családsegítő Szolgálat Gyermekjóléti Központja, Győr
2013-2014. ( 2 év)
2014. november
iratok bekérése, helyszíni szemle
765.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
SZGYF Gyermekvédelmi Központ
2014. (1 év)
2014. november
iratok bekérése, helyszíni szemle, népegészségügyi szakhatósági ellenőrzés
766.

767.

768.

769.

770.

771.

772.

Utcai Szociális Munka I. (9025 Győr, Szarvas utca 26-30.)
2013. január - 2014. december
2014. december
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
773.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Utcai Szociális Munka II. (9027 Győr, Avar utca 3.)
2013. január - 2014. december
2014. december
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
774.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Hajléktalanokat Segítő Szolgálat (9027 Győr, Avar u. 3.)
2013. január - 2014. december
2014. december
NRSZH által átvett ellenőrzés
775.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Hajléktalanokat Segítő Szolgálat (9025 Győr, Szarvas utca 26-30.)
2013. január - 2014. december
2014. december
NRSZH által átvett ellenőrzés
776.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Hajléktalanokat Segítő Szolgálat (9025 Győr, Áchim A. u. 7.)
2013. január - 2014. december
2014. december
NRSZH által átvett ellenőrzés
777.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Hajléktalanokat Segítő Szolgálat (9024 Győr, Lajta utca 10.)
2013. január - 2014. december
2014. december
NRSZH által átvett ellenőrzés
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
778.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Hajléktalanokat Segítő Szolgálat (9026 Győr, Zemplén utca 53.)
779.
780.
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
2013. január - 2014. december
2014. december
NRSZH által átvett ellenőrzés
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hajléktalanokat Segítő Szolgálat (9025 Győr, Kossuth L. u. 48.) (2014. március 31-ig) Szociális és Gyámhivatala
2013. január - 2014. december
2014. december
NRSZH által átvett ellenőrzés
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
2013. január - 2014. december
2014. december
iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, szakértő kirendelése, szakhatóság, társhatóság bevonása
Márton Lakóotthon
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
állattartó telepek állatvédelmi ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
állattartó telepek gyógyszer ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
784.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
állatgyógyászati készítmények piacfelügyeleti ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
785.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
állattartó telepek takarmány ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
786.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
állattartó telepek állati eredetű melléktermék megsemmisítésének ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
787.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
állatkereskedők, állatszállítmányozók és állatszállító járművek ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
788.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
járványügyi monitoring programok elvégzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
789.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
állatkísérletek és állatkísérleti helyek ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
790.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
vágóhidak állatvédelmi ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
791.

792.

793.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
állatkert járványügyi és állatvédelmi ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
794.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
állatmenhely és állatpanzió állatvédelmi ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
795.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
ebrendészeti telepek állatvédelmi és járványügyi ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
796.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
díszállatkereskedések állatvédelmi ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
797.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
haszonállatok egységes nyilvántartási rendszerének, az állatok egyedi megjelölésének ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
798.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
a Kölcsönös Megfeleltetés keretében lefolytatott hatósági ellenőrzések
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
781.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
782.

783.
állattartó telepek járványügyi ellenőrzése
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
799.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
állatgyógyászati készítményeket forgalmazó kiskereskedők ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
800.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
állatgyógyászati készítményeket forgalmazó nagykereskedők piacfelügyeleti ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
801.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és szolgáltató állatorvosok kábítószer és pszichotróp szerek felhasználásának ellenőrzése Állategészségügyi Igazgatósága
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
802.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
humán gyógyszertárak (közforgalmú gyógyszertár) állatgyógyászati készítmények forgalmazásának ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
803.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
élelmiszer forgalmazók ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
804.

805.

806.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
élemiszer szállítmányok 3. országba történő szállításának ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
807.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
takarmány előállítók ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
808.

809.

810.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
élelmiszerbiztonsági események (ételfertőzés, ételmérgezés, egyéb-pl. mikotoxin) kivizsgálása
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
811.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
nyers hús emberi fogyasztásra való alkalmasságának elbírálása (húsvizsgálat)
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
812.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
állati melléktermékek felhasználásának ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
813.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
élelmiszerrel érintkező anyagok ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
814.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
élelmiszer előállítással kapcsolatos víz biztonsági követelményeinek ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
815.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
monitoring programok végrehajtása (adalékanyagok, felmérő viozsgálatok, kémiai biztonsági ellenőrzés, mikrobiológiai vizsgálat, minőség-ellenőrzés, radiológiai vizsgálat, GMO vizsgálat, reziduum toxikológia, takarmány vizsgálat, növényvédőszer maradék ell
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
816.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
szakhatósági feladatokhoz kapcsolódó ellenőrzések (építés-ÉTDR-használatbavétel, jegyzői megkeresések)
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
817.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
közösségen belüli és export élőállat szálltások ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
818.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
másodlagos élelmiszer vizsgálati elenőrzések
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
819.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
közérdekű bejelentések kivizsgálása ( NÉBIH "zöld" szám, egyéb bejelentések)
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
820.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
RASFF (uniós gyorsriasztási rendszer) rendszer feladatai
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
821.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
kistermelői élelmiszer termelés és forgalmazás ellenőrzése
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
822.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
a bor előállítás és forgalmazás hatósági feladatai
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
823.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
a pálinka előállítás és forgalmazás hatósági feladatai
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
824.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága
állattenyésztés hatósági felügyelete
2014.01.01.-2014.12.31.
tervezhető ellenőrzések esetében ( ITNETIntegrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv ill. monitoring programok) ellenőr személyére, pontos időpontra kiosztott ellenőrzés, a nem tervezhető ellenőrzések esetében azonnal ill. folyamatos
helyszíni szemle
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
825.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
Az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004. (IV. 26.) EszCsM rendeletben foglalt hatáskörbe tartozó jelölések vizsgálata és a 432/2012/EU rendeletben foglalt egészségügyi állítások ellenőrzése, D-vitamin és kalcium tartalomra vonatkozó laboratóriumi vizsgálat
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
826.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
Az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004. (IV. 26.) EszCsM rendeletben foglalt hatáskörbe tartozó jelölések vizsgálata és a 432/2012/EU rendeletben foglalt egészségügyi állítások ellenőrzése, gyógyszer-hatóanyag tartalomra vonatkozóan célzott laboratóriumi
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
827.
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal rendelet, az anyatej-helyettesítő és anyatej-kiegészítő tápszerről szóló 20/2008. (V. Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 14.) EüM rendelet, valamint a 1924/2006/EK rendeletben foglalt jelölések, és tápanyagössz
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
828.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet, a speciális gyógyászati célra szánt tápszerről szóló 24/2003. (V. 9.) EüM rendelet, valamint a 1924/2006/EK rendeletben foglalt jelölések, a tápanyag-összetétel és az
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
829.
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal rendelet, a csecsemők és kisgyermekek számára készült feldolgozott gabona alapú Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve élelmiszerekről és bébiételekről szóló 35/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendeletben foglaltak alapján a
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
830.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet, a lisztérzékenységben szenvedőknek szánt élelmiszerek összetételéről és címkézéséről szóló 41/2009/EK rendelet alapján a jelölések ellenőrzése, laboratóriumi vizsgála
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
831.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet, Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve a testtömeg-csökkentés céljára szolgáló
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
832.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
2014. március 01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
833.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
2014. április 01. - 2014. július 31.
Helyszíni ellenőrzés, mintavétel.
834.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
835.
A jelenlegi építésügyi szabályozás alapján a bázisállomások telepítése sok esetben hatósági felügyelet nélkül történik, ezért a nem engedélyköteles bázisállomások Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal környezetében elővigyázatossági okból sugáregészségügyi méréseket indokolt végezni Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve a lakossá
2014. március.01. - 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés és sugárvédelmi mérés
836.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
A minősített kutakkal szemben támasztott közegészségügyi követelmények betartásának ellenőrzése.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni szemle
837.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
Az üzemeltetni kívánt természetes fürdőhelyek helyszíni ellenőrzése, valamint az ütemterv szerinti laboratóriumi vízminőségi vizsgálataik elvégzésének és a jelentés megtörténtének ellenőrzése.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
838.
2013. december 25-én változik az ivóvíz ólomtartalmára vonatkozó határérték, az eddig Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ideiglenes 25 µg/l helyett a 10 µg/l határérték lép érvénybe. Mivel az ólom Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve egészségkárosító hatása a 6 éven aluli gyermekeket érinti legnagyobb mértékben, ezért kérjük
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés, laboratóriumi vizsgálat
839.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
Az iskolai egészségfejlesztési tevékenység vizsgálata.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Vizsgálati szempontrendszer kidolgozás alatt.
840.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
Egészségfejlesztési munka vizsgálata.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Vizsgálati szempontrendszer kidolgozás alatt.
A cumik és cuclik egészségügyi követelményeiről, valamint a forgalmazás feltételeiről szóló 9/2002. (X. 17.) ESzCsM rendelet 6. §-a alapján minőségi és egészségügyi megfelelőségről szóló dokumentum ellenőrzése, laboratóriumi vizsgálatokkal kiegészítve.
Kozmetikum gyártóhelyek teljeskörű, komplex, laboratóriumi vizsgálattal összekötött ellenőrzése. Az 1223/2009/EK rendelet és a 246/2013 (VII.2) Korm. rendeletben előírt kötelezettségek betartásának ellenőrzése.
Egyes fertőtlenítőszerek hatástalansága ügyében kapott korábbi társhatósági értesítések, valamint a 2012. évi hypo termékek kedvezőtlen ellenőrzési tapasztalatai alapján indokolttá vált az 1., 2. és 4. terméktípusba tartozó felületfertőtlenítő szerek hat
2014. március 01.-
2014. december 31.
Mintavétel, laboratóriumi vizsgálat, dokumentációk ellenőrzése a feladathoz biztosított segédletek alkalmazásával
Hatósági ellenőrzési terv
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
841.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
Parlagfű monitorozási tevékenység vizsgálata.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Vizsgálati szempontrendszer kidolgozás alatt.
842.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
A szervezett szűrési tevékenység vizsgálata.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Vizsgálati szempontrendszer kidolgozás alatt.
843.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
Az NNRS kötelező jelentésekkel kapcsolatos (MRK, CDI, véráramfertőzések) jelentési fegyelem vizsgálata. Az NNRS kötelező jelentések moduljaiba nem jelentő kórházak azonosítása, illetve az okok feltárása (személyi feltételek hiánya, surveillance tevékenys
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
844.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
A fekvőbeteg ellátásban a patológián a szakdolgozók átfogó ápolási ellenőrzése.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
845.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
Bőrgyógyászat szakterületen annak felülvizsgálata, hogy az ápolási dokumentációt a 60/2003. (X.20.) ESZCSM rendeletben meghatározottak szerint vezetik-e a betegellátás során.
2014. március 01.- 2014. december 31.
Helyszíni ellenőrzés
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv
846.
Az egészségügyi szolgáltatás keretében használt éles, vagy hegyes munkaeszközök Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal által okozott sérülések megelőzésére, az ilyen eszközök használatból eredő kockázatok Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási kezelésére vonatkozó munkavédelmi követelmények teljesítésének célvizsgálata Szerv Munkavédelmi Felügyelősége egészségügyi
847.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv Munkavédelmi Felügyelősége
848.
2014. I. félév
a szakmai irányító (NMH MMI) által később fog meghatározásra kerülni
helyszíni ellenőrzés
Építőipari kivitelezési célvizsgálat
2014. II-III. negyedév
a szakmai irányító (NMH MMI) által később fog meghatározásra kerülni
helyszíni ellenőrzés
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv Munkavédelmi Felügyelősége
Anyagmozgatási tevékenységek célvizsgálata
2014. II. félév
a szakmai irányító (NMH MMI) által később fog meghatározásra kerülni
helyszíni ellenőrzés
849.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv Munkavédelmi Felügyelősége
Hőségriasztástól függően rendkívüli időjárási körülmények miatti akcióellenőrzés
2014. nyár
a hőségriasztás időtartamától függően az akcióellenőrzés megkezdésekor kerül meghatározásra
helyszíni ellenőrzés
850.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv Munkavédelmi Felügyelősége
Bányászat munkaegészségügyi célvizsgálata társhatósággal egyeztetve
2014. II. félév
a szakmai irányító (NMH MMI) által később fog meghatározásra kerülni
helyszíni ellenőrzés
851.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv Munkavédelmi Felügyelősége
Védett munkavállalók foglalkoztatásának célellenőrzése
2014. március-április
a szakmai irányító (NMH MMI) által később fog helyszíni ellenőrzés, adatbázis meghatározásra kerülni lekérdezés, iratbekérés
852.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal A munkavállalók jogviszonyának rendezettsége érdekében a foglalkoztatásra vonatkozó Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási alapvető szabályok érvényre juttatására irányuló akcióellenőrzés Szerv Munkavédelmi Felügyelősége
2014. június-július
a szakmai irányító (NMH MMI) által később fog helyszíni ellenőrzés, adatbázis meghatározásra kerülni lekérdezés, iratbekérés
853.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv Munkavédelmi Felügyelősége
2014. október-november
a szakmai irányító (NMH MMI) által később fog helyszíni ellenőrzés, adatbázis meghatározásra kerülni lekérdezés, iratbekérés
A munkabérrel kapcsolatos szabályok célellenőrzése
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
854.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Magán-munkaközvetítők és munkaerő-kölcsönzők - A jogszabályi feltételek meglétének Munkaügyi Központja vizsgálata a nyilvántartásba vétel előtt.
2014. év
2014. év során folyamatosan
helyszíni ellenőrzés
855.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Magán-munkaközvetítők és munkaerő-kölcsönzők - A jogszabályi feltételek meglétének Munkaügyi Központja vizsgálata a nyilvántartásba vétel után.
Nyilvántartásba vétel napjától - 2014.12.31.
2014. év során folyamatosan
helyszíni ellenőrzés, iratbetekintés
856.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
A csoportos létszámleépítés bejelentési kötelezettséggel kapcsolatos szabályok betartásának ellenőrzése.
A 2014. évben érkezett bejelentésekben megjelölt időszak
eseti jelleggel
helyszíni ellenőrzés, iratbetekintés
857.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
Az NFA alapból nyújtott támogatások felhasználásának, a hatósági szerződésben foglaltak betartásának ellenőrzése.
2013-2014.
2014. év során folyamatosan
helyszíni ellenőrzés, iratbetekintés
858.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
A TÁMOP programokból biztosított támogatások felhasználásának ellenőrzése.
2013-2014.
2014. év során folyamatosan
helyszíni ellenőrzés, iratbetekintés
859.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
2014. év során folyamatosan
helyszíni ellenőrzés, iratbetekintés
860.

Harmadik országbeli munkavállalót foglalkoztató munkáltatók - A munkáltatói adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének ellenőrzése.
Foglalkoztatás engedélyezésétől - 2014. 12.31.
eseti jelleggel
helyszíni ellenőrzés, iratbetekintés
861.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
A járási munkaügyi kirendeltségek tevékenységének szakmai ellenőrzése.
2013.01.01.-2014.12.31.
2014. év során folyamatosan
iratbetekintés
862.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
Országos közfoglalkoztatási programban résztvevő közfoglalkoztatók - az országos közfoglalkoztatási program megvalósulása, időarányos teljesülésének ellenőrzése az érintett közfoglalkoztatóknál.
2014.05.01.-2014.12.31.
2014. év során folyamatosan
helyszíni ellenőrzés, iratbetekintés
863.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
2013-2014. évi téli közfoglalkoztatási programban résztvevő közfoglalkoztatók ellenőrzése.
2014.01.01.- 2014.05.31
2014. év során folyamatosan
helyszíni ellenőrzés, iratbetekintés
864.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
Startmunka programban résztvevő kistérségi önkormányzatok - a program időarányos teljesítésének, illetve előrehaladásának ellenőrzése.
2014.04.01-2014.12.31
2014. év során folyamatosan
helyszíni ellenőrzés, iratbetekintés
865.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatásban résztvevő önkormányzati közfoglalkoztatók a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás megvalósulása, időarányos teljesülésének ellenőrzése az érintett közfoglalkoztatóknál.
2014.01.01-2014.12.31
2014. év során folyamatosan
helyszíni ellenőrzés, iratbetekintés
866.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
Pályázaton nyert önkormányzatok - a pályázatban vállalt közfoglalkoztatás megvalósulásának ellenőrzése.
2014.
2014. év során folyamatosan
helyszíni ellenőrzés, iratbetekintés
867.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
Közfoglalkoztatók - egyéb mintaprogramok teljesítésének vizsgálata.
2014.
2014. év során folyamatosan
helyszíni ellenőrzés, iratbetekintés
A munkaviszony megszűnésekor a munkáltató által kötelezően kiadandó munkaviszony A 2014. évben érkezett igazolások kiadásának elmaradásával kapcsolatos jogsértések hatósági, illetve bejelentésekben megjelölt helyszíni ellenőrzése. időszak
Hatósági ellenőrzési terv
Sorszám
A szerv megnevezése
Az ellenőrzés tárgya
Az ellenőrzés ütemezése (határidők, az Az ellenőrizendő időszak ellenőrzés kezdő és befejező időpontjának megjelölése)
Az ellenőrzés eszköze
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága
868.
GY-M-S Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
Felszámolásokkal kapcsolatos záróellenőrzések
1950. január 1-től 2009. december 31-ig terjedő időtartamon belül az adott biztosítotti jogviszonynak megfelelően
Folyamatos, a beérkező felszámolások függvényében félévente 5 ellenőrzést kell lefolytatni
az iratok őrzésének helyszínén, vagy az igazgatóság hivatali helyiségében a nyugdíjbiztosítási szempontból releváns iratok adattartalmának ellenőrzése
869.
GY-M-S Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
Végelszámolásokkal kapcsolatos záróellenőrzések
1950. január 1-től 2009. december 31-ig terjedő időtartamon belül az adott biztosítotti jogviszonynak megfelelően
Folyamatos, a beérkező végelszámolások függvényében 5 ellenőrzést kell lefolytatni
az iratok őrzésének helyszínén, vagy az igazgatóság hivatali helyiségében a nyugdíjbiztosítási szempontból releváns iratok adattartalmának ellenőrzése
870.
GY-M-S Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
Adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésével, nyugdíjbiztosítási nyilvántartások adatai megbízhatóságával kapcsolatos átfogó ellenőrzések
1950. január 1-től 2009. december 31-ig terjedő időtartamon belül az adott biztosítotti jogviszonynak megfelelően
Félévente egy ellenőrzést kell lefolytatni