GYÓGYULJ, HOGY GYÓGYÍTHASS AZ ÖNGYÓGYÍTÁS MŰVÉSZETE Hittel és akarattal a testi, lelki betegségek ellen
MEIR SCHNEIDER
Tartalomjegyzék
Köszönetnyilvánítás Bevezetés Előszó
7 9 13
ELSŐ RÉSZ Küzdelem a vaksággal ELSŐ FEJEZET Savta MÁSODIK FEJEZET Izsák HARMADIK FEJEZET Miriam NEGYEDIK FEJEZET Danny Ö T Ö D I K FEJEZET Vered H A T O D I K FEJEZET Első központunk H E T E D I K FEJEZET Rivka járógépe
15 15 27 41 47 63 75 87
.
M Á S O D I K RÉSZ Az öngyógyítás módszere NYOLCADIK FEJEZET Hátpanaszok, gerincbántalmak K I L E N C E D I K FEJEZET ízületi gyulladás (artritisz) TIZEDIK FEJEZET Szklerózis multiplex TIZENEGYEDIK FEJEZET Lélegzés és képzelet T I Z E N K E T T E D I K FEJEZET Izomsorvadás TIZENHARMADIK FEJEZET Szembántalmak
99 99 113 125 143 155 167
HARMADIK RÉSZ Látomás TIZENNEGYEDIK FEJEZET A tudat T I Z E N Ö T Ö D I K FEJEZET Látomás - az öngyógyító közösség
179 179 185
Köszönetnyilvánítás
K i l e n c évig tartott, míg megírtam ezt a könyvet. Voltak pillana tok, a m i k o r lehetetlen vállalkozásnak látszott egy k ö t e t b e n be mutatni az öngyógyítás folyamatát m i n d e n oldalról: saját látnitanulásom tapasztalatait, az öngyógyítás módszerének alapjául szolgáló filozófiát és elméletet, és azoknak az embereknek a tör ténetét, akiknek hasznára lehettem. S o h a s e m kezdtem v o l n a könyvírásba szellemi t a n í t ó m , Herbert Fitch támogatása nélkül. N e m sokkal azután fogtam bele, hogy Izraelből megérkeztem az Egyesült Államokba. Látásom még m i n d i g gyenge volt, és az angol írás-olvasás külön nehézséget jelentett. Ú g y g o n d o l t a m , in kább magnószalagra diktálom a könyvet, és valaki majd leírja. M é g ez sem volt könynyű, mert személyes m o n d a n d ó m a t annyi ra átéreztem, hogy visszariadtam attól, hogy megosszam a világ gal. A legnagyobb segítséget H a n n e r l E b c n h o e c h , egy csodálatos ausztrál hölgy jelentette számomra, aki bábaként segített a köny vet világrahozni. H ó n a p o k o n keresztül „ í r ó t a l á l k o z ó k a t " tartot tunk, a m i k o r H a n n e r l eljött, és végighallgatta mindazt, a m i t m a g n ó b a m o n d t a m . Keveset beszélt, de arckifejezése és gesztusai szeretetet, megértést és lelkesedést sugároztak. Az ő támogatásá val már j o b b a n el tudtam mesélni a történetemet. M é g ha n e m volt is jelen, éreztem a bátorítását. M i k o r végeztem a felvételek kel, H a n n e r l leírta az egész anyagot. S o k a t kínlódott, míg szegé nyes angolságomat megértette. A gépelés után megpróbáltuk sajtó alá rendezni m i n d a 8 0 0 oldalt. M i n d k e t t e n annyira szerettük a z o n b a n a kéziratot, h o g y képtelenek voltunk változtatni rajta. A barátok, betegek és tanít ványok körében ilyenformán n e m is talált kedvező fogadtatásra. M á r arra g o n d o l t a m , hogy feladom, a m i k o r M a u r e e n Larkin, közeli barátom, aki egyúttal betegem és egyik legjobb tanítvá nyom, magára vállalta, hogy megmenti a tervet. M a u r e e n és Margery Anneberg, a művész, aki hosszú kezelést igénylő bete7
gem, két évet t ö l t ö t t azzal, hogy gondolataimat érthető angolság gal és logikus sorrendben papírra vesse. N e m akartam, hogy so kat hagyjanak ki az anyagból, és ezzel még i n k á b b nehezítettem a munkájukat. 1 9 8 4 nyarán N a n g W i l s o n Ross S a n Franciscóba látogatott, és m i u t á n elolvasta a kéziratot, bátorított, de figyelmeztetett is, h o g y a könyvet le kell rövidíteni. Ráébredtem, hogy a könyvet t ö m ö r í t v e újra kell í r n o m . E n n e k eredményeképpen t ö b b do b o z n y i anyagot, szalagokat, kéziratot és öngyógyítással foglalko zó irodalmat adtunk át D e k e Castlemannak, egy közeli kis kiadó vezető szerkesztőjének, aki a könyvet kiadható méretűre tovább fogyasztotta. A végső átírás két hét alatt, éjt nappá téve végeztük el jóma gam, M a u r e e n , Margery és egy zen pap, A r n o l d Kotler, aki ko rábban a könyvszakmában dolgozott, és lényegre t ö r ő kérdései vel rengeteget segített. T ö b b száz óra alatt sikerült az eredeti sza lagok szellemét visszaadni, m i k ö z b e n a forma csiszoltabb, a tar t a l o m pedig letisztultabb lett. Végül úgy éreztük, hogy a könyv elkészült. Legnagyobb ö r ö m ü n k r e a Routledge & Kegan Paul ki a d ó n a k is ez volt a véleménye. Szeretném kifejezni legmélyebb hálámat m i n d e n barátomnak, akik lehetővé tették, hogy ez a könyv megjelenhessék, mindazok nak, akiket itt nincs hely felsorolni. K ü l ö n k ö s z ö n ö m M u r i é i W a n d e r n e k , hogy türelmesen végigolvasott t ö b b verziót is, és hasznos javaslataival segítségünkre volt. M i n d e n h á l á m Eileen C a m p b e l l é , aki szerkesztőm volt a Routledge & Kegan Paulnál, mert hitt ebben a könyvben.
8
Bevezetés
M ú l t nyáron egyik este hét mérföldet futottam San Franciscó ban a tengerparton, a C l i f f House-tól egészen D a l y City-ig és vissza. A levegő m á r elég hűvös volt, de a h o m o k még őrizte a nap melegét. Lábaim erőfeszítés nélkül vittek, testem egyetlen ré szében sem éreztem feszültséget. Szívverésem alig volt gyorsabb a normálisnál, simán és egyenletesen lélegeztem. S z e m e m az óce án fenséges látványában, az esti égbolton, a város hegyeiben gyö nyörködött. Ahová a lábam m á r n e m tudott elvinni, oda a szemem repí tett el. Néztem a dagadó hullámokat, a m i n t tajtékot vetettek a parton. Láttam a f i n o m permetet, mely b e b o r í t o t t a az erődfor ma, barlang és híd alakú sziklákat. Beszívtam a nedves levegőt, és ellazítottam magam. Cs a l á d o mr a meg országomra, Izraelre gondoltam, és főleg arra, miképpen j u t o t t a m el idáig, hogy ilyen csodás látványban lehessen részem. A n n a k idején a tengerparton kezdtem a szememmel foglalkozni; a napot, a friss levegőt, a hul lámokat és saját testemet használtam a gyógyítás eszközéül. H o l nap térek vissza Izraelbe először, m i ó t a kilenc évvel ezelőtt eljöt tem o n n a n . Másnap, o t t h o n az egész család kijött elém a repülőtérre. Ok annak idején megpróbáltak lebeszélni a „hiábavaló" szem- és testgyakorlatok végzéséről, amelyek végül is lehetővé tették, h o g y kigyógyítsam magam a vakságomból. Ellenezték, hogy öngyógyí tó módszeremet másoknak is tanítsam, n o h a figyelemre m é l t ó eredményeket értem el, még mielőtt befejeztem v o l n a a középis kolát. Mégis, ö r ö m volt újra látni szüleimet, nagynénéimet, nagybátyáimat és különösen nagyanyámat, az egyedüli szerető lelket, aki kezdettől fogva támogatott törekvésemben. Meg akartam látogatni első tanítómesteremet, M i r i a m o t is, aki első lépéseimet irányította az öngyógyításban. Nagy nehezen
9
megtaláltam az o t t h o n á t , és bekopogtattam az ajtaján. — Ki az? — kiáltott ki az ajtón keresztül. — Én vagyok, M e i r — válaszoltam. — Ki küldte? — kérdezte. M e g d ö b b e n t e m : talán már n e m em lékszik rám? — Én vagyok az, M e i r — ismételtem meg. — Szóval, ki küldte? Végül mégis kinyitotta az ajtót, de még akkor sem ismert fel. — M i r i a m ! Én vagyok az, Meir, n e m emlékszik? Aki kigyó gyult a vakságából. A m i k o r végre felismert, meg kellett kapaszkodnia az ajtóban, hogy el ne essen. Aztán megragadta a vállamat, elkezdett rázni és ölelgetni, m i k ö z b e n hisztérikusan nevetett. B e h ú z o t t a házba, és még m i n d i g nevetve b e m u t a t o t t vendegeinek: — O M e i r ! Akiről m á r annyit meséltem. Hihetetlen! A k k o r tudtam meg, hogy ezek az emberek évekig az én törté neteimet hallgatták tőle. T ö b b száz ember előtt tartottam előadást a Vegetáriánus Tár saság megbizottjaként. Ez volt a legelső szervezet, mely támo gatta, segítette a m u n k á m a t . Az előadást követő műhelyfoglalko zásra még az izraeli parlament titkára is eljött. Egy csaknem vak asszony, aki azelőtt sohasem tudott n y o m t a t o t t szöveget olvasni, a h a r m a d i k nap végén m á r néhány betűt képes volt kivenni. T ö b b súlyos gerincbeteg már egy nap után is k ö n n y e b b e n érezte magát. B a r á t o m és kollégám, Vered is eljött egy régi betegünkkel, C h a n n i v a l . M i n d k e t t e n gyermekbénulásban szenvedtek annak idején. C h a n n i , akinek hajdanán m a n k ó r a volt szüksége, el m o n d t a , hogy a segédeszköz tíz éve porosodik a szekrényben. Vered ötletes és energikus volt, m i n t mindig. Utasításaimat ki i n d u l ó p o n t n a k tekintette, és ebből fejlesztette ki a saját, t ö b b tu cat gyakorlatát. Felfedezte, hogy úgy tudja mozgatni a gyenge lá bát,, ahogy azt k o r á b b a n képzelni sem merte. M e g m u t a t t a m az előadásomra kíváncsi embereknek, mi a kü lönbség a mozgás és a tornagyakorlat között. A mozgás az élet lé nyege, és m i n d e n mozdulat új életet lehel a testbe. A test belső intelligenciája a f i n o m m o z d u l a t o k o n keresztül jut kifejezésre, és a kívánt fejlődés eszköze. Arra b á t o r í t o t t a m hallgatóimat,
10
hogy találják ki a saját testükhöz legjobban illő gyakorlatokat, ahogy azt Vered is tette. Mulattatott, hogy izraeli tanítványaim m e n n y i r e k ü l ö n b ö z nek az amerikaiaktól. Az izraeliek lármásak voltak, és mindegyi kük nagy szakértelemmel magyarázta a többieknek, hogy m i t ér tettem azon, amit m o n d t a m . Aztán meg azért kiabáltak egymás sal, hogy miért n e m hagynak engem szóhoz j u t n i . Én v o l t a m egyedül csendben. A m i A m e r i k á b a n sohasem fordult elő: mind egyikük elismerését fejezte ki hajdani bátorságomért. A műhelyfoglalkozás utolsó napján csatlakozott h o z z á n k M i riam, nagyanyám és N e c h a m a n é n i k é m , akit ezúttal kezeltem először. N e c h a m a n é n i k é m nagyon meg volt lepve, hogy a szem gyakorlatok után szemüveg nélkül is tudott olvasni. Nagyanyám büszkesége határtalan volt. O m i n d i g t á m o g a t o t t engem, és m o s t láthatta, hogy n e m h i á b a volt a figyelme, gondos kodása. Nagyanyámnak m á r évek óta szívpanaszai voltak, és az ízületei is dagadtak. A m i k o r visszajöttem Izraelba, m á r alig tu dott járni, és segítség nélkül n e m is tudott felmenni a lépcsőn. M i r e Izraelt elhagytam, egyedül és nehézségek nélkül járt. — M e í r ! — m o n d t a nekem. — A legjobb, a m i t velem tehettél, az volt, hogy meggyógyítottad magad, mert m o s t m i n d e n t , a m i t magadnak teremtettél, nekem adsz. Abban a reménységben írtam ezt a könyvet, hogy még nagyon sokaknak hasznára lehet ez a néhány egyszerű felfedezés: a test nek mozgásra és figyelemre van szüksége; egyetlen betegség sem gyógyíthatatlan, és sohasem szabad feladni a reményt!
11
Előszó
Nagyon sok ember azt mondja: hiszem ha l á t o m — legyen az gyógyulással, legyen az bármi, a mai világban csodának s z á m í t ó dologgal kapcsolatos. S o k a n közülünk tényleg elhiszik, a „cso dát", ha láttak valamit, ami olyan átütő erejű, hogy segítségével megnyílhatnak önmaguk, belső erejük, h i t ü k felé. N é h á n y a n kö zülük azonban ismét elbizonytalanodnak, lehetőségeiket sem használják ki, vagy csak egyszerűen azt n e m hiszik el, hogy a cso da velük is megtörténhet. Talán nekik fogja a legnagyobb segítséget nyújtani ez a könyv, ami arról az emberről szól, aki bár m o n d h a t t a , h o g y hiszem ha látom, de ő sokáig nem látta, hiszen vakon született. Neki elő ször h i n n i e kellett, azután tennie önmagáért és csak azután lát hatta meg a b e n n ü n k e t körülvevő világot. Aki saját magán tanul ta meg mit jelent a sivatagban egy csepp víz, a sötétben egy kis gyertya fénye. Aki megtanult örülni bármely apró dolognak, amely a fény felé vitt, hogy utána a látható világ olyan lehessen számára, m i n t nekünk, akik látunk születésünk óta. B e n n e az el szántság, az akaraterő, a kitartás, a h a r m ó n i a és a teljesség iránti vágy olyan mértékben ötvöződött, hogy m á r akár saját autóját vezetve járhatja a világot és keresheti fel azokat az orvosokat, akik a mai napig is azt mondják: t a n u l m á n y a i n k alapján ez anatómiailag lehetetlen. M e i r Schneider lát, gyógyult és gyógyít. Jelenleg egyre t ö b b le hetőségünk adódik, hogy megismerjük az ő munkáját. E l s ő könyve, amely már a világ számos országában megjelent, t ö b b e k között nálunk is, nagy sikert aratott. Ezt bizonyítja a m á s o d i k kiadás szükségessége. A könyv röviden leírja életútját, az öngyógyítás művészetét sa ját gyógyulása során, illetve gyógyító munkája indulásába ad be tekintést. i 13
Ma m á r a világon több szakember mondhatja magát az ő ta nítványának, mindamellett, hogy ő maga is aktívan gyógyít San Francisco-i klinikáján. Mindig azt mondta: ez nem egy módszer: A technika Te ma gad vagy, ismerd meg önmagad. Meir! K ö s z ö n ö m a könyvet, köszönöm a hitet, á~ tudást, az eredmé nyeket. K ö s z ö n ö m szigorúságod, követelményeidet, melyek segí tettek, hogy közelebb kerüljek ö n m a g a m h o z . K í v á n o m minden olvasónak, hogy higgye!!! É n láttam! Szabolcs Judit gyógytornász
-
-
*.
14
ELSŐ RÉSZ
Küzdelem a vaksággal ELSŐ
FEJEZET
SAVTA Anyai nagyanyám, Savta (Savta héberül n a g y m a m á t jelent) volt az első, aki észrevette, hogy vak vagyok. Ez röviddel születésem után történt Lvovban, a Szovjetunióban, n e m messze Kijevtől. N a p o k o n át figyelt, és a m i k o r már biztos volt b e n n e , arra kérte az Úristent, hogy adjon erőt és bölcsességet, ha m á r újabb fogya tékos érkezett a családba. M i n d k é t szülőm süket. Édesanyám, Ida, hároméves korában vesztette el hallását egy rejtélyes betegség következtében. Édes apámat, Avrahamot egyéves korában leejtette a szolgálólány, és olyan koponyasérüléseket szenvedett, hogy megsüketült. Ok ket ten egy iskolai bálon találkoztak Lvovban, megszerették egymást, és összeházasodtak. Apai nagyanyám rettegett attól, hogy gyer mekeik n e m lesznek egészségesek, ezért szüleim szobájában aludt, hogy megakadályozza házasságuk beteljesülését. Ilyesmit azonban képtelenség megakadályozni, így anyám állapotos lett a nővéremmel, Bellával. Bella teljesen egészséges volt. Ezen felbátorodva öt év múlva még egy gyerekük született — ez voltam én. Világrajöttemkor kancsalítottam, zöldhályogom volt (vagyis túlnyomás a szem ben), a szaruhártyám rendellenesen görbült (asztigmatizmus), ezenkívül nisztagmusom (akaratlan szemmozgás) és szürkehályogom (homályos lencse) volt. Egyszóval vak v o l t a m . Apámat akkoriban nagyon lefoglalta fényképész m ű t e r m é n e k beindítása. Mivel anyám süket volt, képtelennek érezte magát arra, hogy egy vak csecsemőt és egy élénk ötéves kislányt ellás son, így aztán szülei h o z z á n k költöztek Lvovba, hogy Bellára és rám vigyázzanak. Nagyapámat 1943-ban — 11 évvel születésem előtt — letartóz tatták a k o m m u n i s t á k . Kereskedést vezetett, ezért kapitalista üz leti tevékenységgel vádolták meg. Nyolcévi szibériai száműze tésre ítélték; nagy házát elvették, és hét családot költöztettek oda. 15
H a t h ó n a p o t h ú z o t t le, a m i k o r a tábor összes lengyel születésű orosz foglyát besorozták, hogy a lengyel ellenállásban szolgálja nak, s így nagyapám is kiszabadult. A m i k o r a lengyel t á b o r n o k rájött, hogy nagyapám zsidó, elzavarta. E különös körülmények folytán nagyapám hazatérhetett, s félévnyi rossz b á n á s m ó d és a k e m é n y m u n k a megtörte — keserű emberként j ö t t vissza a család jához. E n g e m nagyanyám gondjaira bíztak. Legkorábbi emlékeim b e n kizárólag ő szerepel. H a t h ó n a p o s k o r o m b a n elvitt egy kö zel 1 0 0 0 mérföldes vonatozásra Ogyesszába, a Fekete-tengerhez, hogy megvizsgáltasson egy híres szemésszel. Az orvos megvizs gált, és kijelentette, hogy a m i n t a lencséim eléggé megkeményed nek, meg kell operálni a szemem. Savta mesélte később, hogy nagyon tetszett n e k e m a vonato zás, az orvost viszont utáltam. A d o k t o r n ő egy csapat helybéli, szemész előtt vizsgált meg. E n g e m karjában tartva Savtára mo solygott, és azt m o n d t a : „Milyen aranyos kisbaba, biztos lángész lesz, olyan nagy a feje, m i n t Arisztotelésznek". E z u t á n az orvo s o k h o z fordulva így szólt: „meg fogjuk operálni"! Az egyik sze mész azt m o r m o g t a : „ R e m é l e m , akkor éppen n e m fogok dolgoz n i " . A találkozó után Savta felkereste, és megkérdezte tőle, miért m o n d t a ezt. — E b b e n a k o r b a n a koponyája még olyan puha, hogy ez a m ű t é t biztosan kárt tenne b e n n e — felelte az orvos. — N é h á n y év múlva ki szeretnénk v á n d o r o l n i Izraelba — m o n d t a nagyanyám. — V á r h a t u n k még ennyi ideig? — Igen — válaszolta. — Az a véleményem, hogy biztonságosabb lenne, ha egy zsidó orvossal végeztetnék el a műtétet. Nagyanyám megértette a célzást, hogy unokájának itt baja es het. A z o n n a l összecsomagolt, és a személyvonattal hazafelé in d u l t u n k Lvovba. A következő h á r o m év során j ö t t e m rá, hogy vak vagyok. Ké nyelmetlen és sötét volt a világ. S o k s z o r a h a n g o k hirtelen, várat lanul törtek rám. R i t k á n tudtam csak, hogy hol is vagyok. Csu pa k e m é n y felület és éles 'sarok volt körülöttem, csak Savta volt puha és gyengéd. Egyedül ő tudott megnyugtatni, megvigasztal ni. A világ kicsit fényesebbnek tűnt, a m i k o r a közelemben volt, és én hozzátapadtam, füleltem, merre jár, és követtem minden16
hová. Ha vásárolni m e n t vagy a könyvtárba, egész távolléte alatt ordítottam, hiába ígérte, hogy rögtön visszajön. Anyám persze n e m hallott engem, de ha látta is, hogy hiszti zek, n e m tudott rávenni, hogy abbahagyjam. Csak akkor nyu godtam meg, a m i k o r Savta visszatért, és h a l l o t t a m édes, szeretet teljes hangját, éreztem meleg ölelését. M i k o r négyéves lettem, a családom Izraelbe való kivándorlási engedélyért
folyamodott.
Bár
Lvovban
kényelmesen
éltünk,
apám örökösen veszélyben forgott, mert boltjában t e m p l o m i i k o n o k r ó l készített fényképeket árult illegálisan. Nagyapám ál landóan rettegett a hatóságoktól. C s a l á d o m úgy érezte, hogy ne künk m i n t zsidóknak j o b b lesz olyan országban élni, melyet a saját n é p ü n k k o r m á n y o z . Abban az időben tilos volt a Szovjetunióból egyenesen nyu gatra emigrálni, így először át kellett l é p n ü n k a lengyel határt. Ez nagyapa szibériai elbocsátó papírjának k ö s z ö n h e t ő e n sikerült is, mert a d o k u m e n t u m bizonyította, hogy nagyapa Lengyelor szágban született. ( M i n t később mesélték, a sikerhez hozzájárult egy megvesztegethető határőr is.) H a t h ó n a p o t kellett Lengyelor szágban töltenünk, mielőtt engedélyt k a p t u n k a távozásra. Itt volt az első szemműtétem, melynek során a szürkehályogot próbálták eltávolítani. Gyötrelmes volt, és n e m értettem, hogy mi történik. Savta m i n d e n éjjel mellettem feküdt, a nyakamat és az arcomat masszírozta. Emlékszem, hogy operáció közben egy pillanatra felébredtem, és láttam egy orvos arcát, vagyis sebészmaszkját és a szemét. N e m tudom, hogy á l m o d t a m , vagy tényleg láttam őt, de bárhogy tör tént is, ez volt az első jele annak, hogy egyszer még tényleg látha tok. Ez a kép és a belőle merített remény sohasem hagyott el töb bé! Az operáció után mindkét szememet kötés fedte. A m i k o r eltá volították, képes voltam arra, hogy megkülönböztessem a fényt az árnyéktól, sőt még néhány formát is sejtettem halványan. Az emberek általában azt gondolják, hogy a vakság maga a teljes sö tétségbe merülés. M i u t á n kötéssel a szememen átéltem, milyen az abszolút vakság, rájöttem, hogy ez a fogyatékosság relatív — és én tulajdonképpen egy kicsit látok. A műtét után lábadoztam, majd Lengyelországban töltött hat 17
h ó n a p leteltével nagyszüleim, szüleim, két nagybátyám, Bella nő vérem és én fogtuk lengyel útlevelünket, és Olaszországba utaz tunk, a h o n n a n
a Shalom
nevű
utasszállítóval
hajóztunk el
Izraelbe. E m l é k s z e m a csípős, friss tengeri levegőre, a felcsapódó hullá m o k sós permetére, a nagy dízelmotorokra, amelyeket nemcsak h a l l o t t a m , h a n e m a talpam alatt éreztem is, és a hajó himbálódzására, ami nagyon megnehezítette számomra, hogy megállják a lábamon.
E ml ék s z em még a
fényre, a Földközi-tengerről
visszaverődő, ragyogó, ezüst napfényre, amely nekem csak alig érzékelhető derengés volt. A korlátnál álltam, és a vízen t á n c o l ó fényeket b á m u l t a m hosszan. Egy ilyen a l k a l o m m a l nagyanyám egy darab cheddar sajtot adott a kezembe. Emlékszem, hogy nagyon közel tartot t a m az a r c o m h o z , és láttam a sajtot tartó h á r o m ujjamat és egy olyan gyönyörű színt, amelyet azelőtt még soha. — Ez sárga sajt, drága gyermekem. — Nagyanyám bizonyára észrevette, hogy a szemem a sajtra próbál összpontosítani. — Sárga sajt! Sárga sajt! — kiáltottam oda fűnek-fának, m i k ö z b e n a fedélzeten bukdácsol tam. Haifában k ö t ö t t ü n k ki, és M o r a s h á b a n , Tel-Aviv egyik külvá rosában telepedtünk le. Nagyszüleim és nagybátyáim egy kis la kásba költöztek, ugyanabba a házban ahová az én családom is b e h u r c o l k o d o t t egy másik lakásba. Apám és nagyapám elhatá rozták, hogy Tel-Avivban újra megnyitják fényképész üzletüket. A következő két év alatt még négy szürkehályog operációm volt. A szürkehályog a szemlencse fokozatos elhomályosulása. Egy sikeres szürkehályog-műtét során a lencsét eltávolítják, hogy a fény áthatolhasson és eljusson a retinára. Az én esetemben n e m c s a k hogy n e m távolították el a homályos lencséket, de a műtét hegszövetet hagyott hátra, ami még j o b b a n gátolta a fény áthaladását. Látásom s e m m i t sem javult. Ezek az operációk rettenetesen fájdalmasak voltak, és lelkileg megrázóak. A k ó r h á z ba n csak azt hallottam, hogy gyerekek sír nak, ajtók csapódnak, és idegenek durván beszélnek. Szomjaz tam, és utáltam a k ó r h á z b a n terjengő szagokat. Állandó rémület ben voltam. Savta volt az egyetlen vigaszom. Átölelt, megnyugta tott és masszírozott. A kórház Jaffához közel, a Földközi-tenger 18
partján volt, és ő mindig szólt, hogy szagoljak bele a frissítő ten geri fuvallatba, érezzem a sós levegő illatát. Azt az egy éjszakát, amelyet nélküle kellett eltöltenem, végigsírtam. Öt operációval a szemlencséimet m a j d n e m teljesen tönkretet ték. Szemüveg nélkül csak e l m o s ó d o t t fényeket és árnyékokat láttam. Nagyon vastag szemüveggel is csupán halvány formák je lentek meg előttem. D r . Stein, a világhírű szemész, aki az utolsó műtétet végezte,
állapotomat
visszafordíthatatlannak
minősí
tette, és Izrael állam hivatalosan vakká nyilvánított. Hatéves vol tam. O t t h o n d ü h ö n g t e m és lázadoztam. Szerettem v o l n a ledobni a szemüvegemet, és széttaposni, mert a lencsék úgy irányították a fényt a szememre, hogy az fájdalmat okozott. Az üveg túl vastag volt ahhoz, hogy eltörjön, de sikerült legalább a keretet tönkre tennem. Állandóan fájt a szemem, és úgy éreztem, n i n c s segítség — az árnyak és foltok sötét b ö r t ö n é t ő l n e m szabadulok. Ugyanakkor é n e m másik fele megbékélt a helyzettel, és elfoga dott m i n d e n t úgy, ahogy történt. A leghisztérikusabb pillana t o m b a n is tudtam, hogy a dolgok n e m állnak olyan rosszul, m i n t ahogy az az első pillantásra látszott. Kezeim segítségével „ l á t t a m " a szerkezeteket, a formákat. Kü lönösen családtagjaimat szerettem tapogatni, jó volt érezni arc vonásaikat, kezüket, karjukat, hasukat és lábukat. B á r szaglásom, ízlelésem és halláson rendkívül éles volt, mégis a tapintás segített igazán felfedezni és megismerni a világot. Mivel n e m láttam, nehéz volt párbeszédet f o l y t a t n o m szüle immel, akik n e m hallottak. N e m tanultam meg a jelbeszédet, és sohasem értettem, miért olyan fontos, hogy beszéd közben arc cal feléjük forduljak. Apám megfogta a fejemet, és n é h a tiltako zásom ellenérc is felemelte az arcom, hogy a számról tudjon ol vasni. Hangja olyan volt, m i n t a m i k o r a csapból víz c s ö p ö g a ká véskannába: „ B u p b o p blip blu blu b l o p . . . " B e n n e m a z o n b a n kifejlődött az a képesség, hogy így is megértsem őt, és tudtam, hogy azt mondja például, hogy: „Ne döntsd m á r fel azt a vacak lámpát". Persze sokszor történt valami baj. Ha a p á m m a l együtt men tünk el valahova, gyakran megesett, hogy elveszített. Én csak áll tam egy helyben, sírtam, de ő persze n e m h al l ott engem. Ilyen19
kor csak egy irgalmas ember segíthetett rajtam, aki felismerte a helyzetet, és összehozott b e n n ü n k e t . A m e n n y i r e e r ő m b ő l tellett, mindig küzdöttem azért, hogy olyan legyek, m i n t a többiek. S o h a s e m fogadtam el, hogy „hátrá nyos helyzetű" vagyok. Ha az utcán kellett á t m e n n e m , érzékel tem, a m i k o r a h o m á l y o s körvonalú emberek elindultak. Sötét ben a z o n b a n m á r alig-alig tudtam kivenni a közlekedési lámpa piros vagy zöld fényét. N é h a csak úgy nekivágtam, és körülöttem m i n d e n autóvezetőnek a fékre kellett taposnia. T ö b b s z ö r is el ütöttek, de szerencsére egyik eset sem volt olyan súlyos, amekko ra h ű h ó t csaptak belőle. E n n e k ellenére, sohasem használtam se fehér b o t o t , se vakvezető kutyát. M o z i b a is eljártam, s bár a szemem keveset közvetített szá m o m r a , de hallottam, hogy mi történik. S o h a s e m ó d z k o d t a m at tól, hogy kérdezősködjek. Még bicikliztem is, bár gyakran neki m e n t e m egy fának, falnak vagy embernek. Egyszer legurultam a biciklivel egy hosszú lépcsőn, és csúnyán megütöttem a farcson t o m a t . F o c i z t a m is, s bár n e m tudtam m i n d e n akcióban benne lenni, a l k a l m a n k é n t azért labdába rúgtam. H a r c o s játékos vol tam. I m á d t a m rohangálni, de szinte m i n d e n nap elestem, és be vertem a fejem. M é g ma is azt m o n d j á k az emberek, hogy ke m é n y fejem van. A szomszéd gyerekek többnyire kizártak maguk közül. Ha megpróbáltam
csatlakozni
hozzájuk,
gyakran
rászedtek.
Az
egyik pillanatban még ott voltak, a másikban pedig már eltűn tek. N e m találtak s e m m i szégyenleteset abban, hogy kínoznak — teljesen természetesnek tartották. K i a b á l n o m és verekednem kel lett, hogy bekapcsolódhassak a játékukba, és ha ez sikerült, ke ményen megdolgoztam azért, hogy versenyben maradjak. Elértem az iskoláskort. A külvárosban laktunk, de az állam g o n d o s k o d o t t a hátrányos helyzetű gyerekek szállításáról a bel városi iskolákba. A mi buszunkban rajtam kívül még egy vak és t ö b b gyermekbénulásban szenvedő gyerek utazott. M i n d e n reg gel és délután ki- és befurikáztak b e n n ü n k e t Tcl-Avivból. Lenyűgözött a város — olyan nagy, nyüzsgő és hangos volt! K e z d t e m a szomszéd gyerekek előtt hencegni, hogy milyen nagy iskolába j á r o k a városban. Meséltem nekik azokról a játékokról, amiket Tel-Avivban játszottunk. Valahányszor veszítettem egy já20
tékban, azt m o n d t a m nekik: „Tel-Avivban mi ezt más szabályok szerint játsszuk." Az első osztályban kezdődtek meg a Braille-gyakorlatok. M i n den nap tanítás után a vak gyerekeknek egy órán át oktatták a Braille-írást és olvasást. Nagyon nehéznek találtam, hogy egy helyben kell ü l n ö m , és a papírból kiemelkedő dudorokra kell fi gyelnem. A k ü l ö n b ö z ő k é p p elhelyezkedő p o n t o k s e m m i t sem je lentettek a számomra. Az első Braille-tanárom nagyon türelmet len nő volt, aki mindig kiabált velem, és megbüntetett, valahány szor hibáztam. Ez nagyon megkeserítette a tanulást. A Brailleórákon, ha a szövegen végigsikló ujjaimra akartam nézni, a tanár rámförmedt, hogy: „Úgysem látod, hát ne nézz o d a ! " Ez az uta sítás, hogy ne nézzek az ujjaimra, csak előre, mert úgy j o b b a n tu dok koncentrálni arra, amit az ujjaimmal érzek, k ü l ö n ö s e n ide gesített. Hiszen úgy kellett tennünk, m i n t h a n e m is lett volna szemünk. Elriasztottak b e n n ü n k e t attól, hogy azt a csekély látá sunkat, ami volt, felhasználjuk, és ezzel is kisebb lett a valószínű sége, hogy valaha is „ n o r m á l i s a k " legyünk. így hozzájárultak ön becsülésünk csökkenéséhez is. A fogyatékos gyerekeket egy másik d i l e m m a elé is állították. Egyrészről, mivel vak voltam, n e m vártak tőlem sokat. M i n d e n ki tudta, hogy a Braille-írás olvasása, és így a tanulás is nagyon lassú és fáradságos. E n n e k ellensúlyozására a z o n b a n elvárták, hogy kétszer olyan keményen dolgozzak, m i n t egy „ n o r m á l i s " gyerek. Ez persze nagyon elkeserítő volt. Mégis, m i n é l közelebb kerültem a „ n o r m á l i s " gyerekekhez, annál i n k á b b éreztem, hogy m i n d e n t meg tudok csinálni, amit ők, és eltökéltem, hogy min dent meg is teszek. Negyedik osztályos k o r o m r a m á r egész gyor san olvastam a Braille-írást. Tízéves k o r o m b a n Tcl-Avivba költöztünk. M e g kellett ismer nem az új környezetet. Továbbra is ugyanabba az iskolába jár tam, hiszen ott tanították a Braille-t. E n n e k következtében n e m barátkoztam a könyékbeli gyerekekkel. Eléggé egyedül éreztem magam, és az olvasásba menekültem. Faltam a könyveket. Izraelben nagy harc folyik a középiskolai felvételért. T a n á r a i m nem hitték, hogy egy vak fiú bekerülhet egy jó középiskolába, de nagyanyám eltökélte, hogy segít nekem. O biztatott, hogy tegyek túl a többieken, tanított, ahogy csak hiányos héber nyelvtudása 21
engedte, és meggyőzött, hogy higgyek ö n m a g a m b a n . Szorgalma san készültem a középiskolára, mert megéreztem, hogy az életem egyik fordulópontja lesz. Nagyanyám segítségével, aki a legjobb iskolák igazgatóinál ke resett p r o t e k c i ó t számomra, felvettek Tel-Aviv legszínvonalasabb iskolájába. A lehetőségek határtalannak tűntek. Ezt az izgalmat az isme retlen váltotta ki belőlem. Nagyanyám és még néhányan, akik hittek b e n n e m , bátorítottak, és m i n d e n t megtettek boldoguláso mért. A fogyatékosokat illetően itt is ugyanazokkal a szűk látó körű elképzelésekkel találkoztam, m i n t már korábban. N e m me h e t t e m el a kirándulásokra, és kizártak a katonai előkészítő fog lalkozásokról is, pedig ezek m i n d e n más fiú számára kötelezőek voltak. Izraelban a katonai kiképzés a fiatalok életének fontos része. Az, hogy ebből kirekesztettek, nagy csapás volt számomra. Az igazgató-helyetteshez fordultam, és e l m o n d t a m neki, hogy képes vagyok m i n d a z t megtenni, amit előírnak. T ö b b ó r a i győzködés eredményeképp, m i k ö z b e n néhányszor meg az asztalra is ütöt tem, megengedte, hogy a kiképzésen és a kirándulásokon is részt vegyek. L ő n i s e m m i k é p p sem engedtek, de futottam, m i n t bárki más. A m i k o r a t ö b b i fiúnak le kellett ugrania h á r o m méter ma gasról egy matracra, nekem n e m kellett volna megtennem. Én a z o n b a n befurakodtam az egyik csoportba, és leugrottam. A kiképzés m i n d e n gyakorlatán részt vettem, kivéve a lövésze tet. Az o k t a t ó e b b ő l egy tapodtat sem engedett. M e g i n t szembe találtam m a g a m azzal a bizonyos idegőrlő ellentmondással. M i vel az oktató úgy gondolta, hogy én n e m igazán tartozom az osz tályhoz, ezért aztán m i n d e n k i n é l többet kellett tennem, hogy igazoljam jelenlétemet. M á s o k megfeledkezhettek néha egyenru hájukról, de n e k e m mindig szabályszerűen kellett ö l t ö z k ö d n ö m . N e m szerettem, ha akár többet, akár kevesebbet követelnek tő lem, m i n t mástól. M á r n e m volt Braille-órám, hiszen ebbe az iskolába egészséges gyerekek jártak. A szükséges tankönyvek közül sokat n e m lehe tett Braille-írással megkapni. N é h á n y tanár megpróbált segíteni — megkérte a többieket, hogy olvassanak fel nekem. Legtöbbször
22
mégis a Braille-könyvtárnak kellett í r n o m , és k é r n e m , hogy a könyveket írják át nekem Braille-re. Ez a helyzet a rengeteg, fáradságos tanulás mellett még arra is kényszerített, hogy teljesen új körülményekhez alkalmazkodjam. J o b b a n és másképpen kellett az agyamat h a s z n á l n o m . A gondo latokat, a tényeket gyorsan kellett felfognom, mert később n e m olvashattam utánuk, m i n t a többiek. Mivel egyes tárgyakból, pél dául matekból segítségre szorultam, és gondjaim voltak az olva sással is, ezért más tárgyakból nagyon j ó n a k kellett l e n n e m , hogy felváltva korrepetálhassuk egymást a többiekkel. A lépéstartás ke vés volt, nekem ki kellett t ű n n ö m . A legtöbb tantárgyból jól szerepeltem, de a T a l m u d b ó l , a zsi dó törvényekből megbuktam. Ez pedig úgy történhetett meg, hogy a tanáromat j o b b a n érdekelte a foci és az osztálybeli lá nyok, m i n t az, hogy rendesen tanítson. A tanórákra v o l t a m utal va, mert írásos anyag n e m állt rendelkezésemre. M o s h e nagybá tyám, aki híres bibliatudós volt és az Ó t e s t a m e n t u m marxista ér telmezése is a nevéhez fűződik, felajánlotta, hogy tanítani fog. Azt vallotta, hogy ha m á r csinálunk valamit, akkor azt csak tö kéletesen szabad. Ü l t e m , és olvastam neki a szöveget két egymás ra helyezett, erős nagyító segítségével. Ha csak egy kis h i b á t is ej tettem, odahajolt, és gúnyosan azt m o n d t a : „Nagyon gyengén muzsikálunk ebből a tárgyból, ugyebár?" Nehezére esett türelme sen ülni, míg én lassan olvastam. Ez arra ösztökélt, hogy egyre keményebben dolgozzak, és így kiérdemeljem a dicséretét. E b b e n az évben fedeztem fel a lányokat is. Az első iskolai bá l o m o n azonban egy lány sem akart velem t á n c o l n i . Mivel ekkor tájt nagyon vágytam a sikerre, ez rettenetes csalódást o k o z o t t ne kem. Az első középiskolai tanévet követő nyáron, a szemészem ja vaslatára megvizsgált a jeruzsálemi „Hadassah" kórház vezető szemésze. Rengeteg ügyes készüléke volt a szemvizsgálatokhoz. M i u t á n alaposan megnézett, kétfajta nagyítólencsét rendelt ne kem, amelyek lehetővé tették, hogy a betűket is végre láthassam. Az egyik lencse távcső erősségű m o n o k l i volt, amellyel a táblára írt szavakat tudtam elolvasni úgy,
hogy egy vagy két betűt lát
hattam egyszerre. A másik egy henger alakú mikroszkóp-lencse volt, amelyet a szemüvegem keretéhez erősítettek. Ezzel egy-két 23
b e t ű n k é n t haladva, el tudtam olvasni a n y o m t a t o t t szöveget is. Olvasáskor a könyvet egészen az o r r o m n á l kellett tartanom. Ez a dolog megijesztett. Akartam persze látni, de már megta n u l t a m , hogyan boldoguljak m i n t vak, és a változás megrémí tett. Nagyon nehéz sors volt ugyan, de már tudtam, hogyan kell élnie egy vak embernek, ennélfogva bizonyos értelemben már „kényelmes" is volt. N y á r o n úgy p r ó b á l k o z t a m hozzászokni a nagyítólencséhez, h o g y nekikezdtem olvasni egy novellát. 45 ó r á m b a került, hogy elolvassak 50 oldalt. A hatalmas erőfeszítés meg szemfájásom és n y a k g ö r c s ö m ellenére is boldog voltam. A n n a k idején a Braille is ilyen lassan ment, úgyhogy türelmesen vártam a további javu lást. N é h a c s o d á l k o z o m azon, hogy is tudtam egyáltalán olvasni és írni, hiszen éppen csak azt tanultam meg, hogyan néznek ki a betűk. M á s o d i k középiskolai évem alatt m i n d e n olvasmánnyal végeztem, megírtam a kitűzött dolgozatokat, és még az írásbeli teszteken is á t m e n t e m . N a p k ö z b e n szörnyű fejfájás gyötört, és gyakran vérzett az o r r o m a megerőltetéstől. Az írás olyan nehéz volt, hogy a tesztek alatt teljesen leizzadtam. M i k o r az egyik ta n á r o m visszaadott egy összevérzett papírlapot, megjegyezte: „Te tényleg beleadtál ebbe vért, verítéket és könnyeket." A m a t e k t a n á r o m úgy kezelt, m i n t h a beteg lennék, és elvárta, hogy
csendben
meghúzódjam.
Több
segítséget
adott,
mint
amennyire szükségem volt. M é g másokat is megkért, hogy jegy zeteljenek n e k e m óra alatt. M e g m o n d t a m neki, hogy m i u t á n ki lenc évig m á s o k segítségére szorultam az írás-olvasásban, most m á r m a g a m a k a r o m a d o l g o m a t elvégezni, még ha nehezemre esik is. N é h á n y osztálytársam már egyenrangúként kezelt, de sokan továbbra is megsértettek. Egyszer segítségre lett volna szükségem egy hosszú földrajzi leckével kapcsolatban. Megkértem egy tár sam, hogy segítsen, de ő azt válaszolta: „ O t t a könyved, olvasd el!" E l ő s z ö r nagyon z o k o n vettem a válaszát, de később rájöttem, az a tanulság, hogy függetlennek kell l e n n e m . Egy nap jelentkezett a hadsereg nyilvántartó részlege. Apám, akit süketsége távoltartott a hadseregtől, azt m o n d t a , hogy mu tassam be nekik a vakságomról szóló igazolást, és akkor nem kell 24
majd e l m e n n e m a vizsgálatra. Ez nagyon felbőszített, mert m i n t már említettem, a katonáskodás Izraelben az élet fontos része. S e m m i t sem kívántam j o b b a n , m i n t azt, hogy felvegyenek. A sorozási k ö z p o n t b a n a fizikai vizsgálat során a szemész m á r azon is nagyon csodálkozott, hogy vastag szemüvegemmel el t u d t a m olvasni az első betűt a táblán. Alkalmatlannak nyilvánítottak. Ez idő tájt a szemészem ellenőrizte, hogyan haladok a nagyí tólencsével. Tudta, hogy k e m é n y e m d o l g o z o m , és meg is dicsért. M i u t á n azonban megvizsgálta az erősebb j o b b szememet, azt m o n d t a : — Újra előjött egyfajta hályog. M é g n e m a k a r o m meg operálni, várunk, és megnézzük, mi lesz belőle. — Gondolja, hogy javulhatnak még a szemeim?
kérdeztem
tőle. — Attól tartok, hogy n e m — válaszolta. Nagyon lehangoltan m e n t e m haza. M é g ha meg is p r ó b á l k o z n á n k a további műtétek kel, az orvos szerint nincs igazi esély rá, hogy javíthatnának a lá tásomon. Mégis, lelkem mélyén bizakodtam. Nagyítólencsével m á r lát tam a betűket, és h i t t e m benne, hogy m e g t a n u l o k még sokkal gyorsabban is olvasni. T u d t a m , hogy az orvos téved. N e m sejtet tem, hogy milyen fejlődésre van kilátáson, de biztos v o l t a m ab ban, hogy lesz megoldás.
25
MÁSODIK
FEJEZET
IZSÁK
Savtának nehéz dolga volt. Segített nagyapának abban a kis bolt ban, ahol apám fényképeit árulták. A helyiség egy szűk sikátor ban volt Tel-Avivban, közel a C a r m e l piachoz. E b b e n a zajos ut cában néhány ócska étterem volt csak, igazán n e m ideális hely ef fajta üzlethez. A csekély forgalom elkedvetlenítette apámat, és már n e m érdekelte a fényképezés. Nagyanyám a könyvekben talált menedéket. B á r még mindig törte az ivritet, művelt volt, és folyvást orosz könyveket olvasott. Másik ö r ö m e fiúunokája volt. Az irántam érzett szeretete olyan volt, amit nem is lehet leírni. Egész héten azt vártam, hogy pén tek este elmehessek hozzá, együtt ünnepeljük a Sábeszt és ő ad j o n e n n e m . Az a kenyérszelet, amelyet ő vágott le és kent meg vajjal, annyira ízlett nekem, hogy úgy éreztem, ennél f i n o m a b b a t még soha senki n e m evett. Átkarolt, fogta a kezemet, és megkér dezte, hogy mi újság, hogy megy az iskola, és m i t tehet értem. Arcvonásait ugyan n e m láttam, de éreztem, hogy sugárzik róla a gyengédség.
Csodálatos volt, ahogy m i n d e n
mozdulatával
és
gondolatával szeretett engem. Savta minden héten elküldött egy kis kölcsönkönyvtárba, hogy új könyveket hozzak neki. Ezt nagyon szívesen csináltam. M i r i a m n a k hívták az idős hölgyet, akié a könyvtár volt. M i n d i g egy h a l o m könyvvel várt. Érezte, hogy Savta és én mennyire sze retjük egymást. Leültetett a székébe, és beszélgettünk, m i k ö z b e n ő dolgozott. H a l l o t t a m a hangján, hogy mosolyog, m i k o r erős orosz akcentussal ezt mondja: „ T u d o m , hogy jó tanuló vagy. Le fogadom, hogy igazán eszes is". Értékelte, hogy vakságom n e m tett visszahúzódóvá, az pedig különösen tetszett neki, hogy egy vak fiú j ö n könyvekért. Ö r ö m e t o k o z o t t nekem, hogy m i n t egy küldönc közvetítettem a szeretetet Savta és M i r i a m között. M i r i a m o t foglalkoztatta a gyógyítás, különösen a masszázs és a mozgásterápia. Egy Izsák nevű, k o r o m b e l i fiú súlyos rövidlátá27
sán segített akkoriban azzal, hogy egy szcmgyakorlatokat tartal m a z ó könyvet adott neki. M i r i a m elmesélte nagyanyámnak, hogy Izsák m á r lényegesen gyorsabban tud olvasni, és talán hasz n o m r a válnék, ha találkoznánk. A m i k o r nagyanyám beszámolt erről, n e m voltam túl lelkes. T u d t a m , hogy senki sem tud abban segíteni, hogy gyorsabban olvassak, k ü l ö n ö s e n n e m a nagyítólencséimmel. Egy nap azon b a n Izsák felhívott, és megbeszéltük, hogy találkozunk a könyv tárban. M i r i a m b e m u t a t o t t b e n n ü n k e t egymásnak. Izsák azonnal ma gabiztos, okos fiatalembernek tűnt nekem, pedig csak 16 éves volt. M i u t á n kijelentette, hogy meg lehet gyógyítani a szememet, megkérdezte, hogy ki az orvosom. M e g m o n d t a m neki, mire azt válaszolta: — O n e m tud rajtad segíteni. Nagyon kedves, jót akar, és rengeteg tapasztalata van, de s emmi t sem tud arról, hogyan kell szembetegségeket gyógyítani. Ezen megütődtem. E l s ő g o n d o l a t o m az volt, hogy ottha gyom. Tiszteltem a m o d e r n orvostudományt, és még sohase von tam kétségbe egy orvos tudását és szakértelmét. Ez a kölyök pe dig, aki még n á l a m is fiatalabb, azt mondja, hogy a szemeim gyógyíthatók, és az o r v o s o m semmit sem ért a szembajokhoz! A h o g y tovább beszélt azonban, egyre i n k á b b meggyőzött az iga záról. Ö s z t ö n ö s e n éreztem, hogy Izsák olyan valaki, aki tud segíteni rajtam. A z o n n a l elkezdte sorolni a szembetegségeimet. — A szemizmaid nagyon gyengék, ami magyarázza a kancsalságodat, igaz? Asztigmatizmusod van, ugye? M á r többször operáltak hályoggal, ami heges szöveteket é s . . . vándorló hártyát hagyott hát ra, igaz? — Igaz! Ez hihetetlen! — m o n d t a m neki. — T u d o k mu tatni neked néhány gyakorlatot — folytatta —, ami javítani fog a látásodon. Egy héttel később Tel-Avivban találkoztunk, és nagyapám boltjába is benéztünk, hogy pénzt kérjünk tőle a buszra. Izsák alaposan megfigyelte őt, és mi u tá n buszra szálltunk, részletesen beszélt nagyapám szívproblémáiról, cukorbajáról és sárgaságra való hajlamáról. Elképedtem, hogy mindezt első látásra meg tud ja állapítani. K é s ő b b felfedeztem, hogy vannak emberek, akik rendelkeznek ezzel a képességgel, vagyis első látásra nemcsak 28
hogy rámutatnak az ember bajára, h a n e m azt is érzik, m i k é p p e n lehet segíteni rajta. Egy idő múlva rájöttem, hogy b e n n e m is megvan ez az adottság, de akkor csak annyit tehettem, hogy elfo gadtam, létezik ilyesmi. Megkérdeztem Izsáktól, hogy ő valamiféle gyógyász-c? Hallot tam olyan emberekről, akikről azt mondják, hogy kézrátétcllel vagy más hihetetlen m ó d o n gyógyítanak. — N e m , én n e m va gyok az! — csattant fel. — En abban segítek az embereknek, hogy önmagukat
gyógyítsák.
Izsák ábrát készített a szemizmaimról, és r á m u t a t o t t a gyenge vagy nem m ű k ö d ő részekre. Az ábrát nagyon erős fény világítot ta meg, ennek ellenére alig érzékeltem a fehér papír és a sötét faasztal közötti kontrasztot. A nagyítólencséimért nyúltam, de Izsák megállított. — Ne hagyatkozz ennyire a szemüvegedre! D o b d cl! G a r a n t á l o m , hogy egy éven belül szemüveg nélkül is tudsz majd olvasni! Az első gyakorlatot, melyet b e m u t a t o t t nekem, „tenyerezésn e k " nevezte. Ez arra szolgált, hogy ellazítsa az i z m o k a t és az ide geket. Az asztalnál ültem,
k ö n y ö k ö m e t kényelmesen
megtá
masztva a t ö m ö r párnákon, és gyengéden eltakartam tenyerem mel a szemeimet, hogy fény ne érje őket. Izsák azt m o n d t a , hogy képzeljek magam elé valamit, ami mozog. Elmesélte, hogy ő sze retett az osztályban is „tenyerezni", és ilyenkor azt képzelte, hogy valaki gödröt ás. Nehéznek* találtam, hogy valami olyat képzeljek el, amit még sohasem láttam. Arra is utasított, hogy képzeljem el a tökéletes feketeséget is. Ezzel is meggyűlt a b a j o m . Izsák azokból a könyvekből tanulta a gyakorlatokat, amelye ket M i r i a m t ó l kapott. Ezek a könyvek m i n d D r . W i l l i a m Bates ú t t ö r ő munkájáról számoltak be. D r . Bates egy amerikai szemész volt, aki a századforduló körül praktizált. Alapos és rendkívül eredeti kutatása során arra az eredményre jutott, hogy a szellem nek fontos szerepe van a látásban. Bates szerint a szemproblé mák fő okozója a testi és a szellemi stressz, a feszült állapot. A m i k o r a szem elernyed, akkor a szem megfelelő sejtjeit használ juk, és ilyenkor a látás tökéletes. D r . Bates tanításának lényege a szem helyes használata, vagyis, hogy úgy használjuk a szemün ket, m i n t ahogy az elernyedés közben m ű k ö d i k . Ezek alapján
29
dolgozta ki és tanította szemgyakorlatai rendszerét, mellyel elő segíthető a szem helyes működése. A szemészek m i n d i g elutasították Bates felfedezéseit és gya korlatait. A fő oka ennek szerintem az, hogy a gyakorlatok vég zése sok időt, fegyelmet és türelmet követel, és n e m mindenki kész arra, hogy látása javítására ennyi energiát áldozzon. Én a z o n b a n a világ m i n d e n kincsét odaadtam volna azért, hogy lát hassak.
Kész voltam,
hogy m i n d e n t
megtegyek,
amit
Izsák
mond. Ez az első foglalkozás rendkívül felvillanyozott. R o h a n t a m a buszhoz, és egyenesen h a z a m e n t e m , hogy beszámoljak minder ről a családomnak. Udvariasan meghallgattak, de se n e m értettek meg, se n e m bátorítottak, n o h a úgy éreztem, hogy egy új élet kezdődött el számomra, és azt akartam, hogy mindenki, a bará taim, a családom és tanáraim is tudják ezt. De csak Izsák és M i r i a m álltak mellém. Izsákkal egy héttel később találkoztam. Ez a l k a l o m m a l megta n í t o t t ; , n a p o z n i " , amely D r . Bates másik igen fontos gyakorlata volt. Ú g y végezzük, hogy arccal a nap felé fordulva, csukott szemmel, lassan forgatjuk a fejünket jobbra-balra. M i u t á n egy darabig ezt a gyakorlatot végeztem, Izsák pihenésképpen azt ja vasolta, hogy „tenyerezzek", majd folytassam a „napozást". — H o g y m ű k ö d i k a napozás és a tenyerezés? — kérdeztem Izsáktól. — N e m a k a r o m neked e l m o n d a n i ! — válaszolta, majd hozzátette: — Csak csináld! — Ezt őrjítőnek találtam. E t t ő l kezdve mégis, na p o n t a t ö b b s z ö r is, felmentem a házunk tetejére, hogy elvégez z e m ezeket a gyakorlatokat. A következő héten n á l u n k találkoztunk. Aznap nagyon izga tott v o l t a m . Részben azért, mert Izsák először jött el hozzánk, de főleg azért, mert aznap este volt az első randevúm is. É p p e n kész v o l t a m a fürdéssel és az öltözködéssel, m i k o r megérkezett. N e m állhatta meg, hogy meg ne jegyezze: — Nagyszerűen nézel ki! — Ezzel még egy kis ö n b i z a l m a t ö n t ö t t belém. F e l m e n t ü n k a tető re, hogy megmutassam neki, hogyan végzem a napozást. Izsák egy rövid ideig figyelt, aztán rámszólt: — Hagyd abba és ülj le. M e g d ö b b e n t e m , ő pedig röviden elmagyarázta, hogy ne do báljam a fejem előre-hátra, h a n e m lassan forgassam. Emlékezte30
tett arra, hogy gyakran váltogassam a napozást és a tenyerezcst. Kicsit üldögéltünk, és közben Izsák elmagyarázta, hogy lazítsak, élvezzem a gyakorlatokat, és ne erőlködjek közben. E z u t á n fél óráig csendben ült, én pedig az utasításait követve először éle temben tapasztaltam, mi az igazi elernyedés. Szokatlan érzés volt, de csodálatos, és segített abban is, hogy lehiggadjak a rande vúm előtt. Ú g y alakult, hogy Izsák foglalkozása sikeresebben végződött, m i n t az első randevúm. A lányt taszította vastag szemüvegem, én pedig halálra untattam fecsegésemmel a napozásról és a tenyerezésről. E n n e k ellenére fokozta ö n b i z a l m a m a t , hogy végre n e k e m is volt randevúm. A m i n t rendszercsen végezni kezdtem a gyakorlatokat, és való ban megtanultam r*elaxálni, lazítani, rögtön felfedeztem, hogy mennyire érzékeny a szemem a fényre. Ereztem, hogy még le hunyt szemhéjam alatt is remeg a szemem. A m i k o r tenyeremmel letakartam, ragyogó csillagok világítottak a sötétben — sokszor órákig is. Ez annyira zavart, hogy felhívtam Izsákot. — Ne bosszants ilyesmivel, túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítasz neki! — Ez volt m i n d e n hozzáfűznivalója. — R e n d b e n — válaszoltam —, majd utánanézek egy könyvben. — Sehol sem fogod megtalálni a választ! — nevetett. — O l y a n egy szerű, m i n t egy p o f o n ! De neked kell kitalálnod! — és ezzel letet te a telefont. K ö n n y e i m m e l küszködtem, de n e m tehettem sem mit. Izsák már csak ilyen volt. O d a a d ó a n végeztem
a gyakorlatokat m i n d e n
nap.
Szinte
összes szabadidőmet a tetőn t ö l t ö t t e m . A napozás t ö b b lett szá m o m r a , m i n t szemgyakorlat: az életemmé vált. A következő foglalkozás során Izsák megtanított, hogyan vé gezzem a pislogást m i n t gyakorlatot. D r . Bates felfedezte, hogy a szem gyors nyitása és csukása ellazult állapotban feloldja a szem ben lévő feszültséget, megakadályozza a bandzsítást, megőrzi a szem nedvességét, és növeli a vérellátást. Ez a szem természetes működése. A m i k o r Izsák rávezetett erre, rájöttem, m e n n y i fe szültség van a szememben. Nyár elején Izsák elvitt a tengerpartra, hogy gyakoroljam a na pozást, a tenyerezést és a pislogást. Ezenkívül t ö b b nyújtózkodós
31
testgyakorlatot is mutatott. Annyira élveztem, hogy egész nyá ron, ahányszor csak tudtam, lejártam a strandra. J ú n i u s közepén, a m i k o r a nap legmagasabban jár az égen, kü l ö n ö s e n élveztem a napozást és a t ö b b i szemgyakorlatot. Sokáig n a p o z t a m , majd órákig ültem és tenyereztem. E l ő s z ö r állandó fej- és szemfájásom csak rosszabbodott. Ezt a z o n b a n a relaxációs gyakorlatok okozták, amelyek lehetővé tették, hogy testem végre érezze az évek alatt felgyülemlett feszültséget. Felismerve ezt, még lelkiismeretesebben végeztem
a
szemgyakorlatokat és
a
nyújtózkodást. Augusztusra a fájdalom csillapodni kezdett, és még nagyobb lelkesedéssel folytattam a gyakorlatokat. N é h a olyan k í n z ó fejfájásom volt, hogy n e m tudtam megmoz dulni. Egy este nagyanyáméknál leültem tv-t nézni, és ahogy a szememet erőltettem, hogy lássak valamit, a fejfájás elviselhetet lenné vált. Z o i nagybátyám, aki Savtánál lakott, mellém ült, és el kezdte a h a l á n t é k o m a t dörzsölni. Fájt, de erősködött, hogy a masszázs megszünteti a fejfájást. Valóban, a fejfájásom csökkent. B á r Z o i s e m m i t sem tudott a masszázsról, ösztönösen tudta, h o g y m i t kell tennie. M i u t á n tapasztaltam, hogy a halánték és a fejbőr masszírozá sa enyhíti a fejfájást, elkezdtem m a g a m n a k csinálni. Felfedez tem, hogy ha megmasszíroztam a h a l á n t é k o m a t — ettől javult a szemeim vérellátása is — a körvonalak és formák kevésbé voltak e l m o s ó d o t t a k , kissé határozottabbá váltak. A z o n a nyáron v o l t a m életemben először szerelmes. Szívem választottját ugyan n e m láttam, de azt képzeltem, hogy gyönyö rű ( n e m m i n t h a tudtam volna, m i t is jelent ez). Ez a szerelem tel jesen fantáziám szülötte volt, de az az egy biztos, hogy kezdtem nagyon is felfigyelni a lányokra, hangjukra, illatukra, formájuk ra és érintésükre. G y e r m e k k o r o m b a n a többiek m a j o m n a k csúfoltak, ami az iv ritben azt is jelenti, hogy: nagyon csúnya. E l h i t t e m , amit mond tak, és ha manapság akkoriban készült fényképeket nézegetek, úgy l á t o m , h o g y tényleg h a s o n l í t o t t a m egy majomra. Savta azon b a n m i n d i g azt m o n d t a , hogy ragyogóan nézek ki, és mégis in k á b b neki hittem, m i n t a gyerekeknek. O r r o m a t a t ü k ö r h ö z szo rítottam, és ezt o r d í t o t t a m : „ N e m vagyok majom, ragyogóan né-
32
zek ki!" De a m i k o r arra került volna a sor, hogy kapcsolatba ke rüljek egy lánnyal, megint m a j o m n a k éreztem m a g a m . M o s t éreztem életemben először n é m i ö n b i z a l m a t és reményt, hogy leküzdhetem a hátrányomat. Ahogy a látásom javult, egyre kevésbé használtam a tapintásomat. E n n e k az lett az eredménye, hogy újra n e k i m e n t e m a házaknak és az embereknek, legurultam a lépcsőn, és lebotladoztam a járdaszegélyről az úttestre. Csak M i r i a m értette meg ennek az átmenetnek a problémáit. Bátorított, hogy használjam többet a tapintásomat. M e g t a n í t o t t néhány alapvető masszírozási m ó d r a is. M i r i a m sohasem magya rázott túl sokat, de elmesélt nekem egy-két történetet. Hétéves kora óta t ö b b betegségen esett át, és azt tapasztalta, h o g y a moz gás nagyban segítette a gyógyulásban. K é t bénult lábujja és erős lúdtalpa volt. Egy híres ortopéd orvos nehéz b a k a n c s o t rendelt neki, és kijelentette, hogy állapota fokozatosan r o m l a n i fog. M i r i a m meg volt győződve, hogy az orvos tévedett, és minden kit rettenetesen sajnált, akit ő „gyógyított". Az orvos előírásai he lyett o t t h o n , a fürdőkádban gyakorlatokat végzett, lábujjait a víz alatt körbe-körbe mozgatta. M i n d e n n a p sétált, és hetente egyszer hosszú biciklitúrára ment. Végül legyőzte a paralízist. M i r i a m szíve hevesen és szabálytalanul dobogott. Egy mozgás tanár megmutatta neki, hogy miképp tornáztassa k ü l ö n b ö z ő testrészeit, míg ő a szíve táját masszírozza. Ily m ó d o n nemcsak a szívverését szabályozta, h a n e m megismerte a testrészek közötti finom kapcsolatok szövevényét is. Első szülése után M i r i a m n a k lesüllyedt a méhe. K ö z ö l t e az or vosával, hogy méhe két h ó n a p múlva m á r n o r m á l i s helyén lesz. Valójában csak egy h ó n a p o s intenzív hastornára volt a h h o z szüksége, hogy a méhét visszatérítse a helyére. M i r i a m nyíltan megmondta, hogy alapos testismerete i n k á b b a megérzésből és a tapasztalatból ered, m i n t s e m tanult tények ből. Tisztelte ugyan az orvosok tudását, de n e m tartotta j ó n a k , ahogy ezt a tudást felhasználták. H a t á r o z o t t , ö s z t ö n ö s érzéke volt a mozgáshoz. Szeretett kísérletezni, és felfedezni a test moz gásának különféle lehetőségeit, és a tudását szívesen megosztotta mással. Csak a halántékomat dörzsölgettem, s míg M i r i a m meg n e m mutatta, eszembe sem j u t o t t volna masszírozni a szemöldökö33
met, a szemhéjamat, a szempillámat és a szemeimet körülvevő összes csontot, i z m o t és bőrt. Ahogy elmasszíroztam azonban a fejfájást, helyette egy égető érzés j ö t t a szemembe, amely érezni kezdte a hosszú évek óta megszokott bandzsítás és szemmcrcsztés okozta fáradtságot. Izsák elmagyarázta, hogy a pislogásnak az a szerepe, hogy pihentesse, masszírozza és nedvesítse a szemet. M i r e a 11. osztályt elkezdtem, a j ö v ő m e t biztosnak és meg nyugtatónak láttam. K o r á b b i reményeimet, amelyeket a középis kola elkezdésekor tápláltam, messze túlszárnyalták a mostani le hetőségeim. H a t h ó n a p p a l ezelőtt azt m o n d t a Izsák, hogy egy éven belül látni fogok, és én elhatároztam, hogy így is lesz. M i u t á n h ó n a p o k o n keresztül megszállottan napoztam, tenyereztem és pislogtam, Izsák megtanított „váltani". Ez a gyakorlat egyrészt arra szolgált, hogy javítsa a látás élességét, másrészt az én esetemben még arra is, hogy csökkentse a még mindig borzalmas nisztagmusomat.
Nisztagmusnak
nevezzük
a
szem
akaratlan
mozgását, ami nagymértékben rontja a látást. A váltás segített, hogy megtanuljak egy bizonyos tárgyra fókuszálni, és elvezetett a „tu datos " látáshoz. Az ember éppen annyira lát a fejével, m i n t a szemével. Mivel én akár volt rajtam szemüveg, akár nem, csak egy nagy h o m á l y o s foltot láttam, Izsák azt mondta, hogy keres sem a részleteket, például, próbáljam meg kivenni egy felületen az ablakokat. Ezt úgy értette, hogy tételezzem fel, hogy az épület nek vannak ablakai, majd próbáljam megtalálni azokat. N e m messze tőlünk, a strand felé vezető ú t o n volt egy magas épület. Heteken keresztül m i n d e n n a p megálltam ott. Próbáltam szemeimet annyira elernyeszteni, hogy a szemrezgés lelassuljon, és képek jelenjenek meg előttem. Elképzeltem, hogy milyenek le hetnek az ablakok, és p r ó b á l t a m őket megtalálni ott, ahol úgy g o n d o l t a m , lenniük kell. Egy péntek este végre megláttam őket. Felhívtam Izsákot, hogy beszámoljak neki a sikerről, de ő n e m volt meghatva. Azt m o n d t a : — M o s t a n t ó l keresd a légkondicio nálókat. Az ablakok alsó részén találhatók! — Természetesen so hasem láttam még légkondicionálót, és elképzelésem sem volt ar ról, hogyan néz ki. M i n d e n n a p órákat t ö l t ö t t e m a „váltással", és egy hét múlva megláttam valamit, a m i r ő l úgy g o n d o l t a m , hogy az lehet a légkondicionáló. így lassan hozzákezdtem ahhoz, hogy a szememet látni tanít34
sam. Egészen addig a világot csak egyetlen, e l m o s ó d o t t foltnak láttam. M o s t elkezdtem belejönni, hogy ezt az egészet részekre bontsam. Megszoktam, hogy ott keressem a tárgyakat, ahol len niük kell. Ez segített abban, hogy fokozatosan képessé tegyem a szememet és az agyamat a látásra. T i z e n h a t éven keresztül azt ta nultam, hogy ne nézzek, ne lássak, ne próbáljak s e m m i t sem megtalálni. M i n d i g más kereste meg s z á m o m r a a dolgokat. Sen ki, még én sem hittem soha, hogy látni fogok. M o s t a z o n b a n szemem megtelt ablakokkal és légkondicionálókkal, és az agyam is másképp kezdett m ű k ö d n i . Hat hónapnyi szemedzés után már n e m volt szükségem a hen ger alakú nagyítólencsére, csak a szemüvegemre. Elképedt szemé szemnek a felére kellett a szemüvegem erősségét csökkentenie. Szemüveg nélkül is felismertem m á r a formákat, elkülönítettem a világosat és a sötétet, s egy kis mozgást is érzékeltem. Szem üveggel láttam az ablakokat, a légkondicionálókat az osztálybeli lányokat, sőt még a saját képemet is a tükörben. Érzékeltem a ha jam és a b ő r ö m színe közötti kontrasztot, láttam az o r r o m a t , a számat és a fülemet, sőt még a pattanást is az á l l a m o n ! H a t hó nappal korábban még n e m láttam az arcomat sem, m o s t pedig, ha nagyon figyeltem, a szemeimet is ki tudtam venni. Családom nehezen fogadta el, hogy javul az á l l a p o t o m . Én tudtam, hogy gyógyulok, de ők még mindig vaknak tekintettek. Főképp azért viselkedtek így, mert „ o r v o s o m " egy tizenéves fiú volt, és a terápia néhány „értelmetlen m o z g á s b ó l " állt. Rá akar tak venni, hogy hagyjak fel a szemgyakorlatokkal, mert ez a szo katlan
ténykedés
ellentmondott
mindennek,
amiben
hittek.
N e m érdekelte őket a gyakorlatok hatása, és az, hogy én mire tö rekszem.
Éppen
úgy
gondolkodtak,
mint
ahogy
a
Braille-
tanárok, akik azt várták el tőlem, hogy törődjek bele a sorsomba, és tanuljak meg együtt élni a fogyatékosságommal. A családom félt, hogy túl sokat remélek, és később majd csalódni fogok. Nagyapám egyenesen megharagudott rám. I m á d o t t betegnek lenni, mert így ő került a figyelem középpontjába. A könyvbeli összes tünetet produkálta, bár az o k o k ugyancsak gyengék vol tak. „ R o h a m n a k " nevezte a rosszulléteit. Úgy látszott, attól, hogy engem betegként kezelhetett, j o b b a n érezte magát. M o n d o gatta nekem, hogy ne cipeljek nehéz csomagokat, ne játsszak vad 35
játékokat, nc keveredjek verekedésbe, egyszóval semmi olyat ne csináljak, ami egy kicsit is veszélyes. Ha n e m találtam valamit, él vezte, hogy megmutathatja, hogy hol van, és közölte, hogy mi lyen k ö n n y ű volt megtalálni. — É p p olyan vak vagy, m i n t voltál — gúnyolódott velem. — A te híres gyakorlataid n e m érnek semmit! Nagyapámat felháborította az a tény, hogy hátat fordítottam az „igazi" orvosoknak. — Ez az Izsák kölyök még nálad is fiata labb — zsémbelt. — Azt próbálod nekem, bemesélni, hogy egy 16 éves h á t u l g o m b o l ó s ki tud gyógyítani a vakságodból? Azt reméltem, hogy M o s h e nagybátyám megértőbb lesz. Hisz annyit fáradozott, hogy segítsen az olvasásban, és annak idején neki magának is sokat kellett küzdenie, hogy újszerű gondolata it elfogadják. De ő sem tudta elfogadni, hogy egy 16 éves fiú a se gítségemre lehet. M o s h e bácsi nyolcvanéves korában megbetegedett gégerák ban. Rendszeresen látogattam a kórházban. Egyik nap, a m i k o r a szobájába értem, éppen aludt. C s e n d b e n ültem, és csekélyke látá s o m m a l figyeltem őt. Ü g y láttam, hogy m o s o l y ül ki az arcára, a lélegzése méllyé és szabályossá vált. Abban a pillanatban úgy lát tam a nagybátyámat, m i n t h a fényben fürdött volna. Meg tud t a m k ü l ö n b ö z t e t n i csukott szemeit, szürke borostás állát, sőt még azt a kis emelkedést és süllyedést is, amit a hasa mutatott légzés közben. Egy fél órája ültem m á r ott, és egyre világosabban láttam. Egy halálán levő öregember volt előttem, aki bizonyára megelégedéssel á l m o d o t t az életéről. Egyszer csak ébredezni kez dett — ráébredt a k ó r h á z és a fájdalom valóságára. A mosoly el tűnt az arcáról, és n e k e m újra nehézséget okozott, hogy lássam őt. Csendesen beszélgettünk egy darabig, aztán elmentem. A következő n a p o n Izsákot valami nyugtalanította, és beszél ni akart velem. Ez ritkán fordult elő, így o t t h o n maradtam, hogy meghallgassam őt. Aznap n e m látogattam meg a bácsikámat. A felesége felhívott, és mérgesen kérdőre vont, hogy miért nem m e n t e m be a kórházba. Következő nap, a m i k o r meglátogattam M o s h e bácsikámat, nagyon rosszkedvű volt, és faggatni kezdett. — M i é r t segít ez az Izsák neked ingyen? Biztos homoszexuális, és ki akar használni! — Alig hittem a fülemnek. Annyira megbán-
36
tort, hogy egészen hazáig futottam, és sírva vetettem m a g a m az ágyamra. H á t senki sem képes Izsák valódi értékét felismerni? Anyám bejött a szobámba, és megsimogatta a hajamat, hogy lecsillapodjak. O volt az első, aki észrevette, hogy javul a látá som. Bár Izsák tudásában sohasem bízott, m i n d i g úgy gondolta, hogy jó fiú. Anyám támogatása ebben a nehéz pillanatban lét fontosságú volt. Szinte elviselhetetlen lelki terhet rótt rám, hogy a családom többi tagját is meggyőzzem arról, hogy érdemes ezt a szemmunkát végeznem. Továbbra is látogattam M o s h e bácsikámat a kórházban. Tud tam, hogy a halálán van. Ó r á k hosszat üldögéltünk együtt, és megosztottuk egymással a gondolatainkat. Sohasem panaszko dott, hogy fájdalmai vannak, és ez engem nagyon megragadott. Lelkiereje és keménysége távoltartotta tőle a fájdalmat és a halál hitvány oldalát. Ügy tűnt, hogy egy másik tudatvilágban él. Elérkeztek a szörnyű utolsó napok. Egy reggel telefonált Esz ter nénikém, hogy közölje, M o s h e bácsikám meghalt. Egy szót se tudtam szólni, de a temetés után, fájdalmam ellenére megnyug vást éreztem. M í g m i n d e n k i más gyászolt, én úgy éreztem, m o solyognom kell. T u d t a m , hogy a bácsikám n e m halt meg igazán, csak a teste szenvedett ki. Ügy éreztem, hogy ez egy olyan csodá latos titok, amit senkivel sem tudnék megosztani. B á c s i k á m erős életszeretete a mai napig él b e n n e m , és még m i n d i g fel t u d o m idézni, ahogy a kórházban aludt azzal a békés, sugárzó mosollyal az arcán. N e m sokkal később, orvosom kívánságára elutaztam Jeruzsá lembe, hogy újra megvizsgálják a szememet. Meglátogattam Sadi bácsikámat, a tekintélyes m é r n ö k ö t és öccsét, Z o i bácsit, aki ott volt látogatóban. Vacsora alatt Sadi felesége, N a y i m a n é n i k é m Izsákról kérdezgetett. Elmeséltem, hogy Izsák hogyan segített magán, és még sok apróságot is. Kérdéseik egyre ellenségesebbé váltak, és csak Zoi bácsikám barátnője kelt a védelmemre. — M i t akartok M e i r t ő l egyáltalán? M i é r t vagytok ennyire az ellen, a m i t csinál? Szerintem jól csinálja. Ha már képtelenek vagytok bátorí tani őt, legalább hagyjátok békén! — E b b ő l aztán hatalmas csalá di veszekedés lett. Azt m o n d t á k , hogy fogja be a száját, én pedig egy idióta balek vagyok. Le voltam taglózva. H o g y lehet így be-
37
szelni egy fiatal emberrel, akit fűt a vágy, hogy másképpen élhes sen! Sadi bácsikám m o n d t a ki az utolsó szót. — Figyelj, kölyök! Én cseréltem a pelenkádat, és t ö r ö l t e m ki a fenekedet, úgyhogy hall gass ide! — E z u t á n lerajzolt valamit, amiről azt gondolta, hogy a szemet ábrázolja, és elmagyarázta, hogy nekem nincs pupillám, és ezért sohasem fogok normálisan látni. Fogalma sem volt róla, hogy a pupilla csak egy üres rész a szem közepén. A szemem ak k o r annyira érzékeny volt a fényre, hogy a pupilla majdnem tűhegynyire összehúzódott. De a nagybátyám úgy tudta, hogy va lami visszafordíthatatlanul rossz a szememben, és így felejtsem el, hogy valaha is normálisan fogok látni. B o l d o g t a l a n korszakom volt ez. Izsák is éppen Jeruzsálemben volt akkor, együtt m e n t ü n k el a kórházba a vizsgálatra. Tudta, hogy el vagyok keseredve, mert a szemrezgésem, ami már javuló b a n volt, m o s t megint rosszabbodott. A stressz rögtön kiváltja a szemrezgést. E m i a t t a vizsgálaton rosszul szerepeltem, és a sze mész a lencse erősségét csak kicsivel csökkenthétté. A m i k o r be s z á m o l t a m bácsikámnak a javulásról, csak ennyit m o n d o t t : — Ez m i n d e n ? Papíron még mindig vak vagy! Fel kellene talán a d n o m , hogy megpróbáljak bárkit is meg győzni, g o n d o l t a m . Az emberek n e m akarják elfogadni az igaz ságot, még ha nyilvánvaló is. N e k e m viszont nagyon fontos volt, hogy a többieket, k ü l ö n ö s e n a családomat, meggyőzzem. Rájöt tem, n i n c s más választáson, b i z o n y í t a n o m kell. N e m sokkal hazautazásom után, meglátogattam a nagyszüleimet. Nagyapámat éppen ágyba d ö n t ö t t e egyik „ r o h a m a " . A keze és a lábfeje jéghideg volt. M á r k i p r ó b á l t a m m a g a m o n M i r i a m n é h á n y masszázsgyakorlatát, hát fogtam nagyapám j o b b kezét, és gyengéden elkezdtem masszírozni. M e g m o z g a t t a m az összes ízületét, hogy enyhítsek a merevségükön. Apró szemcseféléket éreztem a tenyere és az ujjai bőre alatt. Addig masszíroztam őket, amíg eltűntek. Lassan visszatért bőrének a színe — s ezt láttam is! M i n d k é t keze és lábfeje melegedni kezdett, pedig csak az egyik kezét masszíroztam. — Mi vagy te, csak n e m valami varázsló? — nevetgélt idegesen. — De sokkal j o b b a n vagy, ugye?! — szólt rá Savta. — Igen, igen, de úgy viselkedik, m i n t egy varázsló! 38
Pár héttel később találkoztam újra Izsákkal. K ö z e l r ő l megvizs gálta a szememet, és azt m o n d t a : — N e m hiszem, hogy szükséged lenne még a henger alakú lencsédre. — Röviddel ezután egy or vos is megvizsgálta a szemem, és megerősítette, hogy n i n c s szük ségem rá. Azt m o n d t a : — Ez lehetetlen! Az asztigmatizmus n e m korrigálható! — De a tények azt mutatták, hogy j o b b a n tudok a lencse nélkül olvasni, és így csökkentette a dioptriát. Azt is tudo másomra hozta, hogy a következő csökkentés után jogilag m á r nem leszek vak. Izsák azt mondta, hogy csak az új szemüvegemet használjam. Nehéz volt megszoknom, hogy a henger alakú lencse nélkül ol vassak. Eleinte négy ó r á m b a került, hogy egy oldal végére jussak. Nagyon erős fényre volt szükségem; még így is olykor kihagytam betűket, sőt szavakat is. Az agyam elkalandozott. N e h é z volt ilyen sokáig koncentrálni, és a testem t ö b b i része is iszonyú meg erőltetésnek volt kitéve. Egyszer a nagy igyekvéstől hirtelen el kezdtem hányni. — T ú l sok időt követel — panaszkodtam Izsák nak. — Akkor használd fel a szabadidődet! — v o n t a meg a vállát. Figyelte, ahogy olvasok. — Kihagysz szavakat — m o n d t a . Az tán mutatott egy gyakorlatot, amely segített a szemnek váltani, és a fókuszt p o n t r ó l pontra mozgatni, hogy ne maradjon ki egy részlet sem. Elmagyarázta, hogy a fókusz ilyetén elmozdítása ké pessé tesz arra, hogy kihasználjuk a sárga foltot. Ez az a része a szemnek, ahol a legtisztábban lát, de egyszerre csak egy kis rész letet fog fel. M i u t á n megtanultam az apró részletekre összponto sítani, és megszoktam, hogy m i n d e n részletet tisztán és elkülö nítve lássak, ki tudtam használni a sárga foltot, és a látásom fo lyamatosan javult. Egyszer fociztam az iskolában, és por m e n t a szemembe. Ret tenetesen irritált. Megkerestem az iskolai nővért, hogy kimossa a szemem. 0 azonban csak szemcseppeket adott, és azt javasolta, hogy o t t h o n is használjam tovább. N é h á n y nap múlva annyira égni kezdett a szemem, hogy n e m tudtam iskolába m e n n i . N e m segített a napozás, sőt, még súlyosbította az állapotomat. Bezár kóztam egy teljesen sötét szobába, lefeküdtem és „tenyereztem". T ö r ü l k ö z ő t terítettem az arcomra és a kezemre, közben pedig rock-and-rollt hallgattam. A zene szolgáltatott társaságot. A tenyerezés és a sötétség segítségével sikerült elernyeszteni és meg39
nedvesíteni a szememet. Biztos voltam benne, hogy pontosan azt teszem, a m i t kell. Aztán elkezdtem pislogni, gyorsabban, m i n t korábban b á r m i k o r . E l ő s z ö r a szemem ugyan nedvesebbé vált a pihenés révén, de aztán megint nagyon kiszáradt. Valami arra késztetett, hogy még sokáig pislogjak. T a l á n t ö b b m i n t egy óráig. A viszkető szárazság megszűnt, és a szemem bőségesen kezdett k ö n n y e z n i . K i m o s ó d t a k belőle nemcsak a porszemek, h a n e m a szemcsepp is. Folytattam a pislogást, szememet gyengéden betakartam a te nyeremmel. K ö n n y e i m továbbra is folytak, m i n t h a sírtam volna. Nagyon meglepő volt. M é g két órán át tenyereztem, majd újra m e g p r ó b á l t a m napozni. E k k o r m á r n e m zavart a nap, és szeme im sem égtek már. E t t ő l kezdve szemem határozottan kevésbé volt a fényre érzékeny, s j o b b a n megvédte magát a portól és az időjárástól. A napozás is segített talán egy kicsit, de azt hiszem, a gyors pislogás és a hosszú tenyerezés a sötét szobában volt az, ami ezt a figyelemre méltó eredményt előidézte. Izsák mindig is m o n d t a , hogy túl keveset pislogok. E t t ő l a naptól kezdve olyan sokat pislogtam, hogy az emberek megbámultak. Az a tény, hogy képes v o l t a m felismerni, mi a baj, és megfelelni testem szükség leteinek, világosan mutatta, mennyire javult a szemem.
40
HARMADIK
FEJEZET
MIRIAM
Egy vasárnap este M i r i a m meghívott egy kis édességre. T e a és csokoládés sütemény mellett meséltem el neki Izsák jóslatát, mi szerint egy éven belül tökéletesen fogok látni. Azt válaszolta: — Még ha n e m lesz is így, és szemüveget kell majd viselned, akkor is sokkal j o b b , hogy a szemedet helyesen, n e m pedig rosszul használod. A mozgás segítségével egyre i n k á b b feléled a szemed, s n e m fog csak úgy b á m u l n i a vakvilágba. Érdeklődött a szemgyakorlatok felől, majd megkérdezte: — Más testrészeidet is megdolgoztatod? — N é h a — feleltem. — T u dod, hogy a vádli izmai kapcsolatban vannak a látással? — kér dezte. A vádlim vékony volt, a b o k á m és a lábfejem pedig merev és görcsös. M e g d ö b b e n t e m , a m i k o r ezt a látással kapcsolatba hozta. M i r i a m tovább magyarázott, egyre lelkesebben. 56 éve végezte a gyakorlatokat; arra törekedett, hogy a teste j o b b a n érezze ma gát. M i n d e n n a p fölfedezett valami újat. Lelkesedése átragadt rám is. R ö g t ö n éreztem, hogy nekem is ki kell p r ó b á l n i ezt a mozgásterápiát. — M i é r t van szükségünk a mozgásra? — kérdez tem tőle. — És hogyan m o z g u n k helyesen? — Azért van szükségünk a mozgásra, mert az maga az élet — válaszolta. — N e m létezik sem teljesen beteg, sem pedig teljesen egészséges ember. Csak olyanok vannak, akik t ö b b e t m o z o g n a k és akik kevesebbet. Az emberi testben mindig van mozgás. Ha egyszer abbamarad,
megszűnünk
élni.
Mindenki
választhat,
hogy szabadon vagy csökevényesen mozog-e. A helyes mozgás körkörös, forgó és gördülékeny, n e m pedig szögletes és görcsös. A gömbölyű m o z d u l a t o k azért j ó t é k o n y hatásúak, mert az alap vető szerkezet is kerek; izmaink is ily m ó d o n akarnak m o z o g n i . Ahogy egyre lelkesebben folytatta, orosz akcentusa is egyre erősebbé vált: — Az emberi testben 6 0 0 i z o m van, de egy átlagos ember mindössze 50-et használ. Ilyen hatalmasak rejtett lehető41
ségeink! Sokkal t ö b b izmunkat használhatnánk, ha akarnánk! — C s a k b á m u l t a m . S o h a s e m g o n d o l t a m erre korábban. M i r i a m b e m u t a t o t t nekem néhány gyakorlatot. Felálltunk, és a sarkunkat fel és le mozgattuk úgy, hogy lábujjaink a talajon maradtak. Majd sarkunk maradt a talajon, és ujjainkat mozgat tuk fel és le. Aztán négykézlábra ereszkedtünk, és vállunkat kör körösen mozgattuk. Ezután kezünkkel a falnak támaszkodtunk, k ö n y ö k ü n k e t egyenesen tartottuk,
m i k ö z b e n súlyainkat egyik
csuklóról a másikra tettük át, hogy kinyújtóztassuk a vállunkat. Végül egyszerűen fejkörzést végeztünk. Min deze k után hátamat egyenesebbnek éreztem, és m i n t h a a fejem is magasabban lett volna. M i u t á n végeztünk a desszerttel, és még egy órát beszélget tünk, M i r i a m kijelentette: — M e i r ! Úgy g o n d o l o m , hogy két hó nap múlva m á r te tanítasz engem. H a z a m e n t e m . Aznap este túl izgatott voltam, hogy elvégez z e m a gyakorlatokat, de a következő naptól kezdve, m i n d e n este lefekvés előtt 20 percig nyújtóztattam a nyakam, és köröztem a fejemmel. Felfedeztem, hogy ha ezt a nyújtózást olvasás előtt is elvégzem, tisztábban l á t o m a szavakat. M i r i a m vállgyakorlatait is elvégeztem. Vállam lazább és erősebb lett. M i n d e n nap, iskola után, bezártam a szobám ajtaját, és egy órán át végeztem a gyakorlatokat. E l ő s z ö r néhány olyan nyújtó zást csináltam, amit Izsák mutatott, majd azokkal a gyakorlatok kal folytattam, melyeket M i r i a m m a l végeztünk együtt. Ezenkí vül helyben futottam térdemeléssel. Hevesen csapkodtam oda a lábam, hogy kirázzam a feszültséget a Iábizmaimból. Egy h ó n a p alatt a c o m b i z m a i m észrevehetően megerősödtek, és új i z m o k kezdtek megjelenni a vádlimban is. M i k o r legközelebb M i r i a m m a l találkoztam, m á r szembeszö kő volt a testtartásom változása. M i u t á n b e m u t a t t a m neki né h á n y gyakorlatot, melyet én találtam ki, azt m o n d t a : — Tud tam, hogy majd te fogsz engem tanítani. Ez a l k a l o m m a l M i r i a m a helyes légzés fontosságára tanított meg. — M i n d i g o r r o n át kell levegőt venned, m i n t a jógában. M é l y e n és nyugodtan lélegezz, a hasad irányában. — Javasolta, hogy menjek ki a tengerpartra, és a sekély vízben állva végezzem a szemgyakorlatokat. A h u l l á m o k mozgása serkenteni fogja a lábfejem és a vádlim izmait. Egy új világ kezdett feltárulni előt42
tem. A foglalkozás végére úgy éreztem, hogy becses ajándékot kaptam, értékes ismereteket a testről. Ezek az „anti-torna" mozgások nemcsak gyakorlatok voltak, hanem egy rendkívüli magatartást is tükröztek. A forgó mozgá sok t ö b b izmot mozgatnak meg és kiegyensúlyozottabb m ó d o n , m i n t a függőleges vagy a vízszintes mozgások. M i r i a m m i n d i g arra törekedett, hogy a lehető legtöbb i z m o t dolgoztassa meg. Ö s z t ö n ö s e n ráérzett, hogy sok testi problémát a mozgáshiány idéz elő, s ezeken enyhíthet a megfelelő mozgás. M i n d i g m o n d o gatta, mennyire fontos a helyes légzés. Azt tartotta, hogy az oxi génhiány betegségekhez vezet. M i r i a m tanításával belefeledkeztem a mozgás, a helyes légzés és a testritmusok gyakorlásába, tanulmányozásába. A m i k o r csak tudtam, télen is, nyáron is k i m e n t e m a tengerpartra. A sekély vízben állva, felváltva emelgettem a lábaim, fejemet pedig odavissza forgattam. Ez maga volt a boldogság. Egyszer, a m i k o r csukott szemmel a vízben álltam, egy idős fér fi odakiáltott, hogy mit csinálok. Megijedtem és zavarba j ö t t e m , de válaszoltam: — Szemgyakorlatokat. — A, szemgyakorlatokat — mondta. — M u t a t o k neked jógagyakorlatokat, azok sokkal job bak. Gyere! M á r a számon volt, hogy a szememnek az a legjobb, a m i t ép pen csinálok, de már j ö t t felém. így aztán követtem, vártam, hogy mit fog mutatni. Az idős férfi arca barna és ráncos, kevés maradék haja pedig fehér volt. Teste azonban nagyon erősnek és sok évvel fiatalabb nak tűnt, m i n t az arca. — A nevem S h l o m o — m o n d t a , és muta tott egy gyakorlatot, amely rögtön megtetszett, olyan jólesett. Bal kezemet a tarkómra tettem, és jobbra-balra forgattam a fejem, miközben a j o b b kezemet erősen a h o m l o k o m r a szorítottam. Ez a gyakorlat egyszerre lazította a nyakamat, és masszírozta a h o m lokomat, ami hatott a szememre is. Ezután S h l o m o elnézést kért, és elment, de előtte biztatott, hogy keressem meg, mert m i n d e n n a p kijön a partra. Másnap, m i k o r megláttam, idősebb férfiak és n ő k gyakorlata it irányította. Ha valakinek problémája volt, ő segített. Jógagya korlatai először szokatlanok voltak, de aztán rájöttem, hogy va lójában nagyon egyszerűek és alapos testismeretét tükrözik. Elég 43
gyenge és merev voltam, ezért nehéznek találtam őket. De tud tam, van értelme, így fokozatosan bekapcsolódtam a gyakorlás ba. Aznap délután találkoztam M i r i a m m a l , és megkérdeztem, mi a véleménye a jógáról. — M i n d a d d i g j ó , amíg n e m mechaniku san és passzívan végzed — válaszolta. — Ha aktívan és tudatosan csinálod, csodálatos. M á s n a p reggel S h l o m o azt m o n d t a nekem: — N i n c s benne s e m m i trükk vagy titok, sőt még kimerítő erőfeszítést sem igé nyel. Egyszerűen az a lényege, hogy a test m i n d e n részét meg mozgatja, a lábad hegyétől a fejed búbjáig. — P o n t o s a n ezt m o n d t a M i r i a m is! S h l o m o számos gyakorlatot mutatott, amelyeket a teste szá mára megfelelőnek tartott. E l m o n d t a , hogy a háta ugyan kicsit merev, de mielőtt a gyakorlatokat elkezdte volna, alig tudott ha j o l n i , mert gerincében a p o r c k o r o n g o k elkoptak a nehéz fizikai m u n k á t ó l , a m i t m i n t izraeli telepes végzett. Mégis, most egy 30 éves erejével és hajlékonyságával bírt! M i n d e n csigolyájára külön tudott figyelni, m i k o r lehajolt. S h l o m o örült, hogy érdeklődöm a munkája iránt, és sok gya korlatot m u t a t o t t nekem. Karját körbeforgatta, először vállból, majd csak az alkarját. Két kezét összekulcsolta a háta m ö g ö t t úgy, hogy egyik karjával a válla fölött átnyúlt. Ezután összekul csolt kezekkel előrehajolt, és törzskörzést végzett. Ezt követően kinyújtózva az oldalára feküdt, és fejét egyik kezére támasztotta. E z t nevezte „filozófus p o z í c i ó n a k " . Egyik térdét h o m l o k á h o z húzta, aztán ezzel a lábával megérintette a feje hátulját. H á t á n fe küdve felemelte egyik térdét a mellkasához, majd kezeivel fel emelte fejét, hogy homlokával megérintse a térdét. E n n e k az idős embernek a hajlékonysága lenyűgöző volt. El mesélte, hogy m i n d e n n a p elvégez sok egyéb gyakorlatot is. Egy gyakorlatot legalább hússzor kell ismételni ahhoz, hogy valóban hasson az ízületekre és az izmokra. A nyár legnagyobb részét S h l o m ó v a l t ö l t ö t t e m . Egyik nap el vitt Tel-Avivba M o s h e Feldenkrais előadására, aki ú t t ö r ő n e k szá m í t o t t a mozgásterápia területén. T a n u l t a m tőle néhány fontos dolgot. M i r i a m h o z hasonlóan Feldenkrais is felismerte, hogy az egész testet kell megmozgatni, és a leghatásosabb mozdulatok 44
nem fárasztóak, h a n e m lágyak. S h l o m o jelentősen hozzájárult a testgyakorlásról vallott nézeteim kialakításához. Én csak 17 éves voltam, ő pedig 77. Rengeteget tanultam tőle. Hajlékonysága és veleszületett mozgásérzéke mély benyomást tett rám. Csodálatos nyár volt, életem legfontosabb évének betetőzése! Izsák
megtanított a
szemgyakorlatokra
és
kijelentette,
hogy
szemüveg nélkül is látni fogok. Aztán M i r i a m a lágy mozgásra és helyes lélegzésre oktatott. És most S h l o m o m u t a t o t t nyújtó gya korlatokat, hogy még j o b b a n ellazítsam és erősítsem a testem. T u d t a m , hogy keresztúthoz érkeztem.
45
NEGYEDIK
FEJEZET
DANNY
U t o l s ó középiskolás évemben, egy őszi napon, ebéd után éppen mozgásgyakorlatokat végeztem, a m i k o r meglátogatott egy osz tálytársam. Dávid egyike volt azoknak, akik érdeklődtek a mun kám iránt. M i n d i g kedves volt hozzám. N é h á n y a l k a l o m m a l egészségügyi problémákkal kapcsolatban is kikérte a véleménye met. Dávid elmondta nekem, hogy barátnőjét, Adinát, aki a leg szebb lány volt az osztályban, sokszor olyan erős fejfájás kínoz za, hogy alig tud aludni, és gyakran vannak rémálmai, szorongá sai. Azt ajánlottam, hogy beszéljen Izsákkal, és segítettem össze hozni a találkozót. Dávid és Adina számára nagyon hasznos volt az összejövetel Izsákkal. M i k o r Adina megköszönte nekem, hogy segítettem, azt válaszoltam neki: — Az lesz az igazi köszönet a számomra, ha foglalkozol magaddal. — B o l d o g voltam, hogy se gítettem, még ha csak közvetetten is. Néhány nap múlva azonban Izsák eltűnt. Ahogy utólag kide rült, hónapokra. A legtöbb esetben csak akkor lehetett őt elérni, ha ő is úgy akarta. M o s t azonban Adinát is és engem is teljesen cserbenhagyott. Pedig mindig szükségem volt az útmutatására és az irányítására. Izsák azonban n e m volt sehol — n e m vette fel a telefont, a m i k o r megpróbáltam elérni őt. M a g á n y o m és sértett ségem ellenére is Izsák példája erősen m u n k á l t b e n n e m . M i n t h a a fáradozásomat távollétében is ő irányítaná. Néha lementem az Allenby utcára, ahol a Jelafel standok áll tak, és ettem egy felafelt. Ez Izsákra emlékeztetett, mert ő nagyon szerette ezt. Végig az utca egyik oldalán felafel b o l t o k álltak. Mindegyiket más-más család vezette, akik szigorúan őrzött csalá di recept alapján készítették a felafelt. Garbano lisztet összekever tek fűszerekkel, olajjal és más hozzávalókkal, kis süteményeket formáltak belőle, és kisütötték. A felafelt azután pita kenyérbe töltötték a zöldségekkel és a szezám vajjal együtt. El is lehetett 47
vinni, de az ott álló kis asztaloknál is fogyaszthatták. M i n d i g hosszú sorok álltak a bódék előtt. N e m v o l t a m k ü l ö n ö s e b b e n oda a felafelért, de az volt tőle az érzésem, m i n t h a kapcsolatba kerülnék Izsákkal. Azokra a hosszú órákra emlékeztetett, melyeket ott töltöttünk. Általában egy lány is volt velünk, akit Izsák h o z o t t magával. Mindenféle dolgokról beszélgettünk. Valójában csak ritkán terelődött rá a szó, én még is úgy éreztem, hogy folyton a szememről vagy más egészségügyi p r o b l é m á r ó l beszélgetünk. Természetesen ezek a témák érdekel tek a legjobban. M i n t egy szivacs, szívtam magamba a szavait, és e r ő l k ö d t e m , hogy kiolvassam arcvonásaiból a szavak mögötti ér telmet. A m i k e t m o n d o t t , nagyon fontosak voltak számomra, és rend kívüli hatással voltak rám. Emlékszem, a m i k o r azt m o n d t a : — M i n d e n betegség gyógyítható. A te szembetegségeidet egészen biztosan meg lehet gyógyítani, az operációk és a vastag szemüve ged ellenére is. N e m s o k á r a meggyógyulsz, és tökéletesen fogsz látni. K ü l ö n ö s e n zavart az, ahogy Izsák Adinával bánt. Ü g y gondol tam, hogy továbbra is találkozniuk kellett volna, legalább addig, amíg A d i n a valami javulást mutat. Egyik nap e l m e n t e m M i r i a m könyvtárába, és Adina is éppen ott volt. Ü g y látszott, hogy örül nekem. Állapota láthatóan romlott, gyakran voltak fájdalmai. M i r i a m véletlenül meghallotta, hogy m i r ő l beszélünk, és felaján lotta, hogy megtanít n é h á n y gyakorlatot. E l ő b b a z o n b a n azt kér dezte: — M i é r t n e m mutat neked M e i r néhányat a saját gyakorla taiból? — A d i n a r ö g t ö n érdeklődni kezdett, de én haboztam. Vé gül is engedtem a nógatásnak, és megígértem neki, hogy a követ kező héten meglátogatom. M i u t á n elment M i r i a m azt m o n d t a n e k e m : — C s a k a k k o r d o l g o z o m veled továbbra is, ha te is dol gozol Adinával! A z o n a héten m i n d e n nap e l m e n t e m a könyvtárba, hogy olyan gyakorlatokat tanuljak meg M i r i a m t ó l , melyek segítenek enyhíteni A d i n a fejfájását. O t t h o n kipróbáltam őket. Végül el m e n t e m A d i n á é k h o z , és megtanítottam neki jó néhányat azok b ó l a gyakorlatokból, amelyeket a számára hasznosnak tartot tam. Szorgalmasan végezte őket, és egyszer egy héten együtt dol goztunk. M á r egy h ó n a p után jelentősen enyhült a fejfájása. 48
Az Adinával való foglalkozás közben megtudtam, h o g y dep resszió ellen gyógyszereket szed, amelyeket egy pszichiáter ren delt. M e g m o n d t a m neki, attól tartok, hogy a gyógyszerek árthat nak neki, és szerintem i n k á b b hagyja abba a szedésüket. A m i k o r ezt m e g m o n d t a szüleinek, nagyon dühösek lettek rám. M i r i a m a legnagyobb tisztelettel viseltetett a szülők iránt, és sohasem tett volna se mmi t a kívánságuk ellenére. Az incidenst követő n a p o n M i r i a m váratlanul kijelentette, hogy t ö b b é n e m áll sem Adina, sem pedig az én rendelkezésemre. Azt m o n d t a , hogy erre két oka is van: — E l ő s z ö r is, m á r így is túl sokat dolgo z o m . A másik o k o t n e m m o n d h a t o m el neked. M a g a d n a k kell kitalálnod. E l ő s z ö r Izsák, most pedig M i r i a m hagyott el. M e g d ö b b e n t e m . M i t mondjak Adinának? Olyan lelkesedéssel csinálja a gyakorla tokat, úgy bízik M i r i a m b a n és b e n n e m ! M á s n a p találkoztam Adinával az iskolában. M e g p r ó b á l t a m kitalálni valamit, de az igazság mégis kikívánkozott belőlem. A d i n a m e g d ö b b e n t , és szinte meg sem tudott szólalni. — De M i r i a m megígérte! — hüle dezett. Egész nap Adina járt a fejemben. M i k ö z b e n délutáni gyakor lataimat végeztem, annyira k o n c e n t r á l t a m a fejében és vállaiban uralkodó görcsre, hogy kezdtem úgy érezni, m i n t h a a testem az övé lenne, és belülről éreztem a feszültségét. Arccal a földre fe küdtem, felemeltem a felsőtestemet, majd a fejemet és vállamat forgattam. Ez sok feszültséget szabadított fel, és ez a terület la zább és erősebb lett. Ez új gyakorlat volt; biztos v o l t a m benne, hogy Adinának is j ó t fog tenni. A délután hátralévő részét azzal töltöttem, hogy gyakorlatokat találjak ki neki. M ás nap b e m u t a t t a m őket Adinának azzal, hogy elnézését ké rem, de „ n e m vagyok valami jó e b b e n " . — Ne m o n d d ezt! — el lenkezett. — Az a véleményem, hogy éppen olyan jó vagy, m i n t Izsák és M i r i a m . Valójában még j o b b is, hiszen te még itt vagy. Tehetséged van hozzá, M e i r . Én b í z o m b e n n e d ! — A d i n a volt az első tanítványom, és ez a dicséret nagyon felbátorított. A következő h ó n a p o k során A d i n a fejfájása és álmatlansága teljesen megszűnt. Hatalmas sikerélményben volt részem. A d i n a segített, hogy higgyek magamban. Megerősítette, a m i b e n én hit tem, és ez nagyon megnyugtató volt. 49
Egy nap, négy h ó n a p p a l azután, hogy utoljára láttam, váratla nul összefutottam Izsákkal. O jött oda h o z z á m . Megveregette a vállam, és azt m o n d t a : — M é g mindig n e m beszélsz velem, mi? — M i n t h a b i z o n y én ráztam volna le őt! De n e m gurultam dühbe, túlságosan is örültem, hogy h a l l h a t o m a hangját. A buszra várva beszélgettünk. — T u d o d , M c i r — m o n d t a —, azt hiszem, az a munka, amit ve led végeztem, nagyon fontos volt. N e m csak azért, mert jó hatás sal van rád, h a n e m azért is, mert tudom, hogy m á s o k o n is fogsz segíteni. R e m e k érzéked van hozzá, és a tapintásod már most fej lettebb, m i n t másnak 20 évi gyakorlat után. Ú g y g o n d o l o m , jó o k t a t ó válik belőled. Ö n b i z a l o m m a l telve m e n t e m haza. Ez a rövid találkozás meg változtatta az életemet. Addig arról álmodtam, hogy diplomata leszek, esetleg külügyminiszter. M i k o r azonban Izsák a gyógyí tást javasolta, tudtam, hogy igaza van. Bizalma felébresztette a b e n n e m szunnyadó felismerést, hogy amit m o s t csinálok, az ké s ő b b a hivatásom lehet. A z o n a héten, a m i k o r M i r i a m megvonta tőlem a támogatását, abbahagyta egy b a r á t n ő m m e l , Nayimával való foglalkozást is. N a y i m a gyermekbénulásban szenvedett, és már 13 operáción esett át. M i r i a m akkor találkozott vele, a m i k o r a 14. operációja előtt állt. Meggyőzte, hogy próbálkozzon meg inkább a testgya korlással. B e m u t a t o t t b e n n ü n k e t egymásnak azzal a céllal, hogy bátorítsuk és tanítsuk egymást. B á r p r o b l é m á i n k k ü l ö n b ö z ő e k voltak, erős kapcsot jelentett k ö z ö t t ü n k az, hogy mindketten „gyógyíthatatlan" betegségünket akartuk orvosolni. Először két ségeinket kellett legyőznünk, majd magukat a problémákat is. El kellett h a t á r o z n u n k , hogy n e m leszünk n y o m o r é k o k . N a y i m á n a k k í n z ó fájdalma volt mindkét lábában. Az operáci ók sok kárt okoztak b e n n ü k . M i r i a m javaslatára Nayima napon ta két órát edzett, és néha még további 3-4 órán át folytatta. El végezte M i r i a m gyakorlatait, valamint n é h á n y olyan gyakorlatot is, melyeket könyvekben látott, illetve maga talált ki. Nayima fizikoterapeuta akart lenni, ezt azonban a szülei n e m tartották egy igazi o r t o d o x zsidó nő számára illőnek. Azt akarták, hogy férjhez menjen, és családot alapítson. Ez nagyon elkeserítette. Én megértettem, és támogattam őt. 50
Fájdalmai dacára is i m á d o t t sétálni. Gyakran elkísértem. Egy nap elég hosszú utat kellett megtennünk, hogy elhozzunk egy speciális tervezésű, ortopéd cipőt. Hazafelé bicegett ugyan egy ki csit, de a járása egészen jó volt. O t t h o n aztán azt m o n d t a : — N e m az i z m a i m segítettek tovább m e n n i . Azok m á r túl fáradtak voltak. Az akaraterőm volt az, ami továbbhajtott. M é g sohasem gyalogoltam ennyit, m i n t ma. — N a y i m a n e m csupán azt akarta, hogy eldobhassa a botját, és hegyet mászhasson. Azt akarta, hogy senki ne vehessen észre s e m m i furcsát a mozgásában. M i n d e n r e kész volt, hogy ezt a célt elérje. Egy Eli nevű fiatalember, aki izomsorvadás következtében sú lyosan megrokkant, ekkoriban sokat foglalkoztatta az izraeli közvéleményt. Be akart v o n u l n i a hadseregbe, bebizonyítva ez zel, hogy egy hátrányos helyzetű ember is leróhatja a hazája irán ti kötelezettségét. Azzal érvelt, hogy teste ugyan béna, de szelle mével szolgálhatná a hazáját. Egyetértettem vele, de N a y i m a volt az, aki felhívta, és felajánlotta a segítségünket. Nayima e l m o n d t a neki, hogy túlságosan sokat hadakozik a társadalommal, s közel sem eleget az izomsorvadásával. Eli azt felelte, hogy s e m m i t sem tehet a betegség ellen, és hogy ő még mindig j o b b a n néz ki, m i n t sokan mások, akik ebben a fajta izomsorvadásban szenvednek. N a y i m a n e m tágított. — Rengete get tehetsz a betegséged ellen, ha akarsz — m o n d t a . Én is beszél tem vele, és sikerült bogarat ültetni a fülébe, hogy mi esetleg tu dunk rajta segíteni. N é h á n y nappal később e l m e n t ü n k tel-avivi o t t h o n á b a . É l i n e k csinos, érzékeny arca volt, de teste annyira deformált volt, ami lyent Nayima vagy én még sohasem láttunk. Feje a vállán nyugo dott, és sok csontja n e m volt a helyén. — Megrémültetek, hogy így nézek ki? — kérdezte. — Egyáltalán n e m — válaszoltam, és ez így is volt. Csak az járt a fejemben, hogy m i t tehetnénk, hogy segítsünk rajta. Eli e l m o n d t a nekünk, hogy a m i k o r megszületett, az orvosok azt mondták, hogy h á r o m évet sem fog élni. — A csigolyáim összevissza álltak, j o b b r a is, balra is tekeredtek. B o r d á i m teljesen elcsavarodtak, és ezáltal a szívem a j o b b h ó n a l j a m felé t o l ó d o t t . Vicces, a m i k o r híres orvosok megvizsgálnak a sztetoszkópjukkal, és még a szívemet sem találják meg! 51
E l m o n d t a , hogy magas a hőmérséklete, tenyere és talpa foly t o n verítékezik. Úgy gondolta, hogy a meleg tartja életben. Elma gyaráztam neki a m u n k á n k lényegét. — A körző mozdulatok se gítenek, hogy m i n d e n , a mozgásban részt vevő izom együtt dol gozzon, és felváltva pihenjen. M i n d e n izmodat mozgásra tudjuk bírni. — E z u t á n N a y i m a elmondta, hogy milyen előnyök szár m a z n a k a feszes, túlterhelt, gyenge és sérült i z m o k masszírozásá ból. — A legfontosabb dolog, hogy a testedhez igazítsuk az eljá rást. — Eli elmesélte, hogy fizikoterápiásán és hidroterápiásán (vízben) is kezelték, de csak a hátát masszírozták. Nayima kitar tott amellett, hogy egész testének szüksége van a masszázsra, és E l i rögtön megadta magát. Nayimával teljes egyetértésben távoz t u n k Eliéktől. Nayima úgy érezte — többször célzott erre —, hogy k e t t ő n k közül ő az, aki j o b b a n tudja, hogyan kell Eli testével fog lalkozni. Egyáltalán n e m bántam, sőt b o l d o g voltam, hogy olyasvalakivel d o l g o z h a t o m együtt, aki ennyire bízik a tudásá ban és a bátorságában. Egy héttel később Nayimával újra elmen tünk Eli o t t h o n á b a . N a y i m a tanácsot kért M i r i a m t ó l , hogy mi képpen foglalkozzon Élivel. R ö v i d idő elteltével azonban már ö n á l l ó a n dolgozott. — A világ gazdagabb lett a Nayima-módszerrel — tréfált Eli. Eli karjai és lábai szörnyen elgörbültek, és egyedül n e m is tud ta kiegyenesíteni őket. Izmai vékonyak voltak, kezei pedig annyi ra gyengék, hogy csontos ujjai rágörbültek a tenyerére. Bordái teljesen eltorzultak, h o l kiálltak, h o l pedig behorpadtak. Furcsa volt, hogy annyira jól láttam őt. Ez valószínűleg azzal magyaráz h a t ó , hogy esete nagyon érdekelt. M á r két foglalkozás után Eli képes volt viszonylag egyenesen tartani a fejét 10 percen át, és képes volt nehéz könyveket moz gatni az asztalon. Ujjainak izmai és felkarjai is kicsit megerősöd tek. Ezt követően N a y i m a és én külön kezdtünk Élivel foglalkoz ni, és örökbefogadó családjának tagjait is megtanítottuk a mód szerre. Eli fejlődése csekély volt ugyan, engem mégis nagyon fel lelkesített. Aztán váratlanul N a y i m a bejelentette: Eli és ő összeházasod nak. N e m h i t t e m a fülemnek. N e m Eli nyomoréksága zavart, ha n e m az, hogy N a y i m a még csak 18 éves volt, és az, hogy négy he52
ti röpke ismeretség után határozták cl a dolgot. K i t ö r t b e l ő l e m a nevetés, és azt m o n d t a m : — Te viccelsz! — Tévedtem. M e g d ö b b e n t e m , és kételkedtem, de a t ö b b i érintetthez képest én még jól fogadtam a hírt. N a y i m a szülei őszintén megretten tek már a gondolattól is, és megtagadták, hogy akár csak meg hallgassák a lányukat. Rendkívül vallásos emberek voltak; még az is elképzelhetetlen volt a számukra, hogy N a y i m a maga vá lassza meg a jövendőbelijét — n e m beszélve arról az őrültségről, amit m o s t akar tenni. M é g M i r i a m is m e g h ö k k e n t : — N e m tud ja, hogy Eli néhány éven belül meghal? Miféle házasság lesz ez? A házasság n e m j ö t t létre, Nayima szüleinek sikerült megaka dályozniuk. A dolgot végül Nayima rabbija d ö n t ö t t e el, aki talált a lánynak egy New York-i rabbinövendéket. A szüleinek még csak-csak ellenszegülhetett volna Nayima, de a rabbija kívánságá val n e m ellenkezhetett, hiszen a rabbi volt N a y i m a vallásának megtestesítője. H á r o m álmatlan éjszakán át gyötrődött, és végül úgy határozott, n e m lesz Eli felesége. Eli nagyon csalódott volt, de egy idő múlva túljutott a válsá gon, és edzeni kezdte magát. Jó volt látni, ahogy egyre erősödött. K é t h ó n a p múlva már egy órán át képes volt a fejét egyenesen tartani. T u d t a m , hogy lehet rajta segíteni, és hogy öt éven belül képes lesz járni, feltéve, ha hajlandó magát edzeni. Sajnos, érzelmileg Eli továbbra is hullámvasúton ült. Négy hónappal azután, hogy sikerült N a y i m á b ó l kigyógyulnia, beje lentette, hogy feleségül veszi Tsippit, fogadott testvérét. Nevelő anyjuk két órát adott nekik, hogy összecsomagoljanak, és távoz zanak. Egy hétig nálam voltak, amíg sikerült lakást találniuk. H á r o m nappal az esküvő előtt felbukkant Tsippi igazi anyja, és megpróbálta Elit megölni. Azt kiabálta, hogy az ő lánya n e m lesz egy ilyen kripli felesége. A rendőrség letartóztatta, és csak az esküvő után engedték ki. N e m sokkal ezután derült ki, hogy E l i t már n e m érdekli a ke zelés. A m i k o r e l m e n t e m hozzá, nyilvánvaló volt, hogy n e m gya korolt. B á r teste rövid idő alatt sokat fejlődött, n e m volt hajlan dó tovább m e n n i . E l d ö n t ö t t e , hogy t ö b b é n e m edz, és kénytelen voltam a döntését elfogadni. Én csak segíteni t u d t a m volna ne ki, de varázsolni, hogy meggyógyuljon, n e m . Továbbra is folytattam a szemem edzését. Az volt a c é l o m , 53
hogy szemüveg nélkül tudjak olvasni. M i n d e n nap órákig dol goztam, hogy közelebb jussak ehhez. N é h á n y hónappal koráb b a n felhagytam a nagyítóhenger használatával, és új szemüve g e m m e l olvastam. Közel négy óráig tartott, míg egy oldalt elol vastam, ami a nagyítóhengerrel csak tíz percet vett igénybe, de el tökélt voltam. N é h a olvasás közben annyira elfáradt a szemem az erőlködés től, hogy levettem a szemüvegem, o r r o m a t egészen a papírra n y o m t a m , és legnagyobb meglepetésemre a betűk i d ő n k é n t meg jelentek. E z u t á n p r ó b á l t a m kitalálni, melyik lehet az a szó, ame lyikben ezek a betűk vannak — és tényleg, ott volt a teljes szó. N e m feledkeztem meg arról, hogy Izsák azt m o n d t a , mindig a szemüveggel
olvassak,
ezért újra
felvettem.
Néha
még
nagy
anyám — sokkal gyengébb — szemüvegét is kipróbáltam, olvas tam vele egy darabig. N e m tudtam a z o n b a n ellenállni a kihívás nak, hogy szemüveg nélkül olvassak, és egyre gyakrabban megkí séreltem. L á t á s o m javulni kezdett, a külvilág formát öltött. Ugyanakkor azt is eltökéltem magamban, hogy egy nap képes leszek majd tisztán látni az engem körülvevő világot. Izsák azt ígérte, hogy úgy hat h ó n a p múlva m á r jól fogok látni. N e m egészen így ala kult, de a szemem javult anynyit, hogy ne legyek csalódott. Az e m b e r n e m m i n d i g veszi észre m e n e t közben a fejlődést, de azt meg tudtam ítélni, hogy a szemem erősödött, és a javulás to vábbra is folytatódik. E l ő s z ö r is, már sokkal k ö n n y e b b e n olvas t a m speciális nagyítólencsémmel. Nemcsak azért, mert m i n d k é t s z e m e m m e l p r ó b á l t a m olvasni. Gyengébb bal szemem már n e m kényszerített rá a látómezőre egy e l m o s ó d o t t képet, a m i k o r egy betűre fókuszáltam. Eléggé megerősödött ahhoz, hogy aktív sze repet vállaljon a látás folyamatában. Ú g y g o n d o l o m , valószínű leg az idegközpont is kezdett hozzászokni ehhez az új megválto zott helyzethez. Szemrezgésem, ami tényleg elég súlyos volt, annyira csökkent, hogy bizonyos mértékig már k o n t r o l l á l n i tud tam a szemmozgásaimat. Egy teljesen új élet felé haladtam. M é g az osztályban sem hagytam fel a szemgyakorlatokkal. Mi k ö z b e n a tanárt hallgattam, a terem elülső sarkaiban levő két csengő k ö z ö t t ugráltattam a tekintetemet. Folyamatosan moz gattam a szememet egyik p o n t r ó l a másikra, mert már annyira 54
megerősödött, hogy ez a gyakorlat hasznos lehetett. Gyakran tenyereztem is, főleg zeneórák alatt. 45 percig nyugodtan ülhet tem, és tenyerezhettem, míg az előadást és a zenét hallgattam. Egyszer azt kérdezte tőlem a földrajztanárom: — H o g y akarsz jó jegyet kapni, ha ahelyett, hogy engem hallgatnál, folyton szemgyakorlatokat végzel? — M e g m o n d t a m neki, hogy én egy szerre c s i n á l o m a kettőt, de ez még j o b b a n felidegesítette. — H o gyan lehetséges az, hogy a szemed mozgatod, és k ö z b e n mégis hallod a hangomat? — Biztosan rájött, hogy milyen nevetséges a kérdése, m i k o r kifejtettem, hogy az emberek egész nap egyszerre használják a szemüket és a fülüket. M é g ha tanáraimat és osztály társaimat zavarták is egy kicsit a gyakorlataim, n e m m o n d t a m le róluk. Néhányuk megértően fogadta, amit csináltam. Elhatároztam, hogy részt veszek egy masszázs szakiskola tan folyamán, hogy fejlesszem a technikámat. Sajnos csak az derült ki, hogy M i r i a m többet tud a témáról, m i n t az előadó. Megtanítottak nekünk egy sor merev módszert, melyek közül néhány elég hasznos volt, de a z ö m e n e m ért egy fabatkát sem. Egyszer sem figyelmeztettek b e n n ü n k e t arra, hogy az ápoltak sa játos, egyéni szükségleteire figyeljünk. Azt sem tanították meg például, hogy milyen testhelyzetet vegyen fel a kezelő, a m i k o r egy beteggel dolgozik. Sohasem tettek említést a testre alkalmaz ható, k ü l ö n b ö z ő érintésfajtákról vagy a terapeuta saját relaxációjáról és viselkedéséről. B á r fél évig jártam a tanfolyamra, úgy d ö n t ö t t e m , hogy n e m folyamodok a felajánlott bizonyítványért. A tanfolyam legfőbb haszna számomra az volt, hogy biztonság érzetet adott ahhoz, amit már amúgy is csináltam. K ü l ö n ö s e n él veztem azt a sok ingyen masszírozást, a m i b e n részem volt, ami kor egymáson dolgoztunk. Addigra már sok embert fogadtam masszázs- és mozgásfoglal kozásokon. O l y a n o k jöttek, akikkel a strandon találkoztam, és akiket M i r i a m küldött, vagy ezek ismerősei. N é h á n y u k minden áron fizetni akart a munkámért. Eleinte mindig visszautasítot tam őket, de miután befejeztem a tanfolyamot, úgy g o n d o l t a m , nyugodtan elfogadhatom a pénzt. N é h á n y héttel érettségi előtt M i r i a m felhívott. M i n d i g örül tem, ha hallottam felőle. Egy D a n n y nevű fiatalemberről beszélt, aki nemrég érkezett Izraelba Iránból. A fiúnak járási nehézségei 55
voltak, mert előrehaladott izomsorvadásban szenvedett. M i r i a m megemlítette, hogy a fiú állapota elég súlyos, és hogy foglalkoz n o m kéne vele. N é h á n y héttel később D a n n y felhívott, és azt kérdezte, tudoke tenni valamit az érdekében. — Rosszul áll a szénám — m o n d t a . — M i n d e g y i k orvos azt mondja, hogy n e m lehet s e m m i t sem ten ni. Szerinted tudsz nekem segíteni? — Meséltem neki Eliről, aki akkor még folyamatosan fejlődött. Ez h a t o t t Dannyre, és megbe széltünk egy találkozót. E l s ő látásra azt h i t t e m róla, hogy még kisfiú. Csak egy évvel v o l t a m nála idősebb, és csak egy kicsit magasabb, mégis feleak k o r á n a k tűnt, m i n t én. Az arca csupa aggódás volt, a keze pedig reszketett, mégis volt b e n n e valami karizmatikus. Ő s z i n t e volt, egyenes, és tele volt energiával. A következő néhány évben D a n n y n e m c s a k a betegem lett, h a n e m a t a n á r o m és a legjobb b a r á t o m is. Megvizsgáltam, felmértem lábizmainak az erejét. M i n d e n láb ujja felfelé görbült, mert az i z m o k n e m voltak elég erősek ahhoz, hogy a helyükön tartsák őket. Lábai nagyon vékonyak voltak, c o m b j a i még vádlijánál is soványabbak. E r ő s e b b lába, mely sú lyának nagy részét viselte állás és járás közben, kemény volt a megmerevedett i z m o k t ó l . Ujjai olyan vékonyak voltak, akár egy csecsemőé, karjain pedig szinte alig volt hús. C s u p á n mellmagas ságig tudta felemelni őket. Vállai annyira lesoványodtak, hogy ha a karját felhúzta az ember, a vállai kificamodtak. Az arca is sovány volt; valami szánalmas és ijedt kifejezés ült rajta. Az izomsorvadás fokozatosan fejlődik ki, és az i z m o k elkorcsosulásához vezet. É l i h e z h a s o n l ó a n D a n n y is D u c h e n n e típusú izomsorvadásban szenvedett, mely mindig végzetes kime netelű. Az izomsorvadás oka ismeretlen. Dannyvel közösen megbeszéltük a kezelés stratégiáját. Azt m o n d t a m neki: — Biztos, hogy meg lehet téged gyógyítani! — Csodálkozva nézett rám. Kételkedett abban, hogy h i h e t nekem, de m á r egy kis haladék is a megváltást jelentette neki a biztos elkorcsosulás és a halál felé vezető ú t o n . E l s ő két foglalkozásunkkor még csak én dolgoztam. Megmu tattam D a n n y n e k , hogyan dörzsölje össze a kezét, hogy felmele gedjék. E l s ő a l k a l o m m a l csak néhány m o z d u l a t o t tudott meg56
tenni, mert h a m a r kimerült. Megmasszíroztam az ujjait, hogy serkentsem az izmait, a vérkeringését. Ó r á k o n át gyengéden masszíroztam, és forgattam a karját és a vállát. Jó n é h á n y foglal kozás után D a n n y kezdett megerősödni. Képes volt m á r a kezét percekig összedörzsölni, és ezzel sikerült felmelegítenie. M i r i a m tanította nekem korábban, hogy a beteg ne maradjon passzív a masszázs alatt. Az ugyan serkenti a testet, de n e m tör ténik semmi a masszázs által serkentett energia elosztása vagy ki bocsátása érdekben. H a r m a d i k foglalkozásunk alatt arra kértem Dannyt, hogy m i k ö z b e n én masszírozom, végezzen n é h á n y egy szerű mozdulatot, pl. forgassa a fejét oda-vissza, vagy hajlítsa be, majd egyenesítse ki a térdét. D a n n y hasa feszült, m i n t a d o b . M e g t a n í t o t t a m o r r o n át léle gezni, és ez segített abban, hogy a hasizma és a rekeszizma meg nyúljon és elernyedjen. Lábai adták a legtöbb m u n k á t , különö sen pedig az erősebbik lába, amelynek merev izmai kők emén y ek voltak. T ö b b hónapig tartott, míg képes lett a lábizmait eler nyeszteni. A m i k o r ez bekövetkezett, az egész teste is kezdett ella zulni. A légzése, mely eleinte rendkívül felszínes volt, fokozato san mélyülni kezdett. K é s ő b b megpróbálkoztam, hogy megmasszírozzam a fejét. Eleinte n e m tudta elviselni az érintésemet. M i k o r hétéves volt, egyik fülére megsüketült egy autóbaleset következtében. Rövid del ezután kezdtek m u t a t k o z n i az izomsorvadás jelei is. Nagyon csodálkozom azon, hogy egy orvosnak sem j u t o t t eszébe, hogy D a n n y balesete és a betegsége k ö z ö t t kapcsolatot tételezzen fel. B á r m i volt is a kiváltó ok, D a n n y baja hétéves k o r á b a n jelent kezett. Úgy tűnt, m i n t h a a kamaszkori gyors növekedés idejére megtorpant volna, de a serdülőkor vége felé a rosszindulatú fo lyamat nyilvánvalóvá vált. 17 éves korára, a m i k o r mi találkoz tunk, már annyira nehezen járt, hogy m a j d n e m tolókocsira szo rult. N e k e m elmondta, hogy i n k á b b megöli magát, m i n t s e m hogy tolókocsiba kerüljön. N e m akart n y o m o r é k k é n t tovább él ni. A Duchenne-típusú izomsorvadás lassú h a l á l h o z vezet, mert a beteg annyira legyengül, hogy még lélegezni sem tud. D a n n y különös, nehezen kezelhető ember volt. Az volt a véle ménye, hogy az életnek nincs t ö b b értelme, m i n t a pornak, és n e m lát okot, hogy éljen. Az általa pesszimistának tartott filozó57
fusokhoz v o n z ó d o t t , m i n t például Sartre és C a m u s . Számára az élet csak b ö r t ö n volt, amelyből a halál jelentheti a szabadulást. M i u t á n m á r h ó n a p o k i g dolgoztunk együtt, D a n n y észrevett magán n é m i javulást, és magatartása jelentősen megváltozott. H i r t e l e n felismerte, hogy van kivezető út. K ö z ö s m u n k á n k h o z nagy reményeket fűzött. M i k o r egy kicsit könnyebben tudott m á r járni, és a karjait is kétszer olyan magasra tudta emelni, m i n t korábban, kezdett valóban bizakodni, hogy van esélye a gyógyulásra. D a n n y fegyelmezetten dolgoztatta a testet. A foglalkozásokat követően, és a t ö b b i n a p o n is négy órán át tornázott. Saját mód szert fejlesztett ki a teste edzésére. M i a l a t t tv-t nézett vagy zenét hallgatott, egyszerű mozdulatokat végzett, fél-fél órán át. Meg tornáztatta a kezét, karját, vállát, lábát, hasát és a mellkasát. Masszírozta magát m i n d e n ü t t , ahová csak el tudott érni. H á r o m h ó n a p m ú l t á n D a n n y úgy határozott, hogy egyedül dolgozik tovább. A következő kilenc h ó n a p során így is tett, ve lem n e m is akart találkozni. Úgy tekintett erre a munkára, m i n t egyfajta szobrászatra, és n e m akarta megmutatni a művét, amíg nincs vele megelégedve. Következő izomsorvadásos betegem Yankel, az aranyműves volt. Egyszer nagyapám beugrott hozzánk, és elújságolta, hogy beajánlott „egy féllábú embernél, aki masszázst akart". Hozzátet te, hogy szerencsém van, mert így feleannyit kell majd dolgoz n o m . Azt gondolta, hogy vicces. — Ha az ember tényleg féllábú, akkor n e m csupán maszszázsra, h a n e m különleges kezelésre is szüksége van! — válaszoltam. Nagyapám ingerülten vágott vissza: — Te akarod nekem m e g m o n d a n i , hogy kell masszírozni? (Sem m i t sem tudott a masszázsról, de úgy gondolta, mivel ő az idő sebb, m i n d e n r ő l többet tud.) — Ha tényleg ilyen k i t ű n ő szakértő vagy, miért n e m tartasz maszszázsórákat? — kérdeztem. — 50 évedbe kerülne, míg mindazt megtanulnád, amit én tu dok! — válaszolta. — Itt a telefonszám, és ne felejts cl h i n t ő p o r t használni! Y a n k e l néhány nap múlva felhívott. E l m o n d t a , hogy súlyos izomsorvadásban szenved. Beleegyeztem, hogy elmegyek hozzá juk. M i k o r megérkeztem, felesége azzal fogadott, hogy „semmi58
lycn orvosi segítség sincs Yankel számára, de mi készek vagyunk bármit megpróbálni". Yankel belépett a szobába, m i n d k é t lábán járógép volt, és két m a n k ó r a támaszkodott. B á r lábszárai rendkí vül vékonyak voltak, n e m volt „egylábú", ahogy azt nagyapa mondta. R ö g t ö n hozzáfogtam, hogy megmasszírozzam, a lábait. E t t ő l mindjárt sokkal j o b b a n érezte magát. K ö n n y e b b e n vett levegőt. Lábszárai és lábfejei, melyek hidegek és merevek voltak, felmele gedtek és elernyedtek. M i u t á n végeztem, anélkül hogy megkér dezte volna, mivel tartozik, Yankel nagyvonalúan k i t ö l t ö t t egy csekket. Az, hogy ennyire megbecsülte a m u n k á m a t , igen j ó t tett az ö n b i z a l m a m n a k . Yankel ragaszkodott hozzá, hogy folytassuk a kezelést. H a m a rosan rendszeres vendég lettem a házukban. Barátságos r o m á n emberek voltak, és úgy fogadtak, m i n t egy családtagot. Mutat tam Yankelnek néhány k ö n n y ű gyakorlatot. Azt javasoltam ne ki, hogy tekintettel ülőfoglalkozására, annyit mozgassa a lábát, amennyit csak bírja. Mivel a vádlija nagyon vékony volt, ajánlot tam neki, hogy lábfejével körözzön, mert az elősegíti lábizmai nak erősödését. Kértem, hogy képzelje maga elé a mozgást, és ezután újra végezze el a gyakorlatot. Azt a feladatot adtam neki, hogy apró mozdulatokat végezzen lábujjaival egész nap. Ez is a lábizmok megerősítését szolgálta. Térdét csak nagyon nehezen tudta teljesen behajlítani. M o n d tam neki, hogy feküdjön a hátára, és lábfejeit jobbra-balra forgas sa. Ez fokozza a vérkeringést, és erősíti a vádli izmait. N y o l c fog lalkozás után már be tudta hajlítani a térdét. K é r t e m , hogy fe küdjön a hátára, hajlítsa be a térdét, közben a lábfeje maradjon a talajon, majd rajzoljon lábával köröket a talajra. Ezáltal közve tett m ó d o n a térde mozgott. Gyengéden és gyorsan masszíroz tam őt, hogy javítsam a keringést. Másik módszerem az volt, hogy ujjaim hegyét egy izomra helyeztem, majd olyan gyorsan mozgattam a kezem, hogy az izom elkezdett rezegni. Ez az elektromosság érzetét keltette. Yankel állapota r o h a m o s a n javult, n e m lehetett n e m észrevenni lábizmainak erősödését, méretbeli gyarapodását. Lába mozgéko nyabbá és hajlékonyabbá vált. Egyensúlya is javult. K é t h ó n a p
59
után járógép nélkül kezdett sétálni, majd úgy döntött, hogy egyik m a n k ó j á t is eldobja. Ez a látványos fejlődés túlságosan magabiztossá tette Yankclt. Egyszer a lépcsőházban m e n t le, és a m i k o r egyik lábát oldalra ki csapta (ahogy azt a járógéppel tennie kellett), a beteg láb a falnak ütődött, és a vasszerkezet védelmének hiányában eltört. Ez rész ben az én h i b á m volt. M é l t á n y o l t a m , hogy mennyire vágyik meggyógyulni (emlékeztem arra, hogy én milyen nagyon akar tam a szemüvegtől megszabadulni), de n e m vettem észre, hogy a régi járási szokásai mennyire megrögzötté váltak. M e g m u t a t t a m ugyan neki, hogyan kell helyesen járni, de a rossz szokását, hogy lábát oldalra dobálja, n e m tudta levetkőzni, így gipszben végez te. H a t hétig viselte a gipszet, és én továbbra is gyakran foglalkoz tam vele. M i n d i g örült, ha látott. M i u t á n lába rendbe jött, Y a n k e l h o r d t a egy darabig a járógépet, majd újra levetette őket. B á r nehezére esett helyesen járnia, azért elég jól m e n t neki, amíg... Egy n a p gyakorlatokat végzett, egy székre támaszkodott. Pro dukálni akarta magát a felesége előtt, hogy mennyi mindenre ké pes. Ú g y tett, m i n t h a meg akarná rúgni őt, elvesztette az egyen súlyát, elesett, és újra eltörte a lábát. Ez alkalommal h á r o m hó napig volt gipszben. E visszaesések ellenére, Yankel vidám volt, és állapota folya m a t o s a n javult. Élvezte a tornázást, és az hasznára is vált. Lábai megvastagodtak, megerősödtek. Egy nap így szólt h o z z á m : — Tu dod-e Meir, hogy tartozol nekem egy kis pénzzel? Ideges lettem. — Hogyhogy? Milyen pénzzel? — kérdeztem. — Azzal a pénzzel, a m i t a s z a b ó m n a k fizetek folyton, hogy igazít sa rám a nadrágjaimat. Y a n k e l 15—20 kilót fogyott a torna következtében. Ez jól jött, mert c s o n t és b ő r lábainak nehéz volt erős felsőtestét hordaniuk. Négy h ó n a p alatt a mérete négy számmal csökkent! N é h á n y s z o r elvittem őt a tengerpartra sétálni. Ereje és önbi zalma talán túlságosan gyorsan nőtt, mert végül lelkesedése na gyobbnak bizonyult a türelménél. Yankel képtelen volt beérni a fokozatos gyógyulással. K é t lábtörés volt már a háta mögött, és mivel csak lassú haladásra volt kilátása, érdeklődése megszűnt a 60
tornázás iránt. Nagyon sajnáltam, hogy így alakult, mert úgy éreztem, Yankel teljesen meggyógyulhatott volna. N o h a Eli és Yankel miatt le voltam törve, de sokat t a n u l t a m esetükből az idegi eredetű izombetegségek természetéről, a türe lem és a kitartás szükségességéről. 18 évesen — épp h o g y kikerül tem a középiskolából — m á r h á r o m izomsorvadásos betegem is volt. A barátok és a r o k o n o k kezdtek beszélni rólam és a mun kámról. H a m a r o s a n kaptam egy kis ízelítőt abból, hogy milyen is praktizálni. Egyik napról a másikra t ö b b m i n t húszan jártak hozzám masszázsra, tornára és egyéb kezelésre, a legváltozato sabb izom-, gerinc- és idegi problémákkal. M i n é l t ö b b emberrel dolgoztam, annál k i f i n o m u l t a b b lett a tapintásom. M i r i a m megtanított rá, hogy ösztönösen rá kell éreznem, hogy az egyes embereket hogyan érintsem meg, és mi lyen gyakorlatokat tűzzek ki a számukra. Egyre i n k á b b úgy érez tem, hogy képes vagyok erre. Megértettem, hogy sosem szabad annyira m e g n y o m n i egy izmot, hogy az fájjon. K ü l ö n ö s e n veszé lyes ez a súlyos betegeknél, mert károsíthatja az idegrendszert, néha az egész testet is. Az érintésnek kellemesnek kell lennie, nem pedig fájdalmasnak. A nyomást csak úgy szabad fokozni, hogy azt a beteg képes legyen elviselni. A terapeutanak rendkívül érzékeny kézre van szüksége, hogy az egyes helyzetekben a meg felelő érintést tudja alkalmazni. M á r hálás voltam, hogy oly sok éven át tanulhattam a Braille-írást, mert kifejlődhetett az ujjaim érzékenysége. N e m volt ebben semmi varázslatos titok. Én n e m v o l t a m má gikus gyógyító, akinek hirtelen elektromossággal és rejtélyes erő vel telik meg a keze. N e k e m folyton-folyvást d o l g o z n o m kellett magamon, és gyakran kellett megmasszíroznom a kezem,et, külö nösen mielőtt másokkal foglalkoztam. K o r á b b a n gyengécske ke zeim megerősödtek. Éreztem, hogy valami újat, egy különleges testszemléletet kezdtem kifejleszteni magamban.
61
ÖTÖDIK
FEJEZET
VERED
Hogy már betegeket kezeltem, hamarosan kínossá vált, hogy nincs bizonyítványom. S o k a n mondták, hogy a végén még bör tönbe kerülök, ha engedély nélkül praktizálok. így a középisko la befejezése utáni nyáron elkezdtem fizikoterápiás iskolák után nézni. Az egyik helyen azt mondták, hogy itt n e m t a n u l h a t o k a látási p r o b l é m á i m miatt. A másik helyen az igazgatónőt annyira felháborította eddigi tevékenységem, amelyet papír nélkül foly tattam, hogy kijelentette, az ő iskolája n e m fogadja el a jelentke zésemet. Nővérem, Bella m á r n é h á n y éve San F r a n c i s c ó b a n élt. Az a gondolata támadt, hogy Amerikában talán k ö n n y e b b lenne be j u t n o m egy iskolába. Tetszett az ötlet, de szóba se jöhetett ez a megoldás. Egyszerűen n e m volt rá pénzünk. Egy szép n a p o n Eszter nénikém, M o s h e bácsi özvegye felhí vott. M i n d i g is ellenezte, a m i t m a g a m o n és másokkal végeztem, de látta, hogy mennyire eltökélten folytatom a munkát, ezért el határozta, hogy hozzásegít ahhoz, hogy hivatásos fizikoterápiás végzettségét szerezzek. N e m m i n t h a hirtelen értékelni kezdte volna a m u n k á m a t , csak azt akarta, hogy tekintélyes emberré vál jak. K o r á b b a n azt javasolta, hogy bibliai t a n u l m á n y o k a t folytas sak vagy hallgassak irodalmat. M i k o r végre megértette, hogy más irányban akarok továbbtanulni, eldöntötte, hogy segít, de a saját feltételei szerint. — Annyi pénzem nincs, hogy az USA-ba küldjelek — m o n d t a nekem —, de miért ne mehetnél egy közelebbi országba, például Olaszországba? Ha már Izraelben n e m tanulhatsz tovább, kár itt vesztegetned az idődet! — Hálás voltam az ajánlatáért.' Mivel több m i n t egy évig erősen ellenezte a m u n k á m a t , ez a fordulat nagyon is köszönetet érdemelt, még ha tudtam is, hogy a mozga tórugója n e m az érdeklődése volt, h a n e m az a vágy, hogy csinál j o n belőlem „valakit". B á r elkedvetlenített az indítéka, egyetér63
tettem vele abban, hogy ki kell használni a lehetőséget, hogy kül földön tanuljak, s elfogadtam az ajánlatát. Készültem az olaszországi utazásra. Elkezdtem olaszul tanul ni, és bejelentkeztem az olasz konzulátusra is. Négy h ó n a p i ter vezés és egy h ó n a p i késlekedés (melyet a Szíriával és Egyiptom mal vívott Y o m K i p p u r háború o k o z o t t ) után elutaztam Ola szországba. 12 nap múlva újra o t t h o n voltam. Kiderült, hogy az olasz konzulátuson n e m világosítottak fel kellőképpen a felvétel körülményeiről. 2 7 0 jelentkező volt 20 helyre, melyek közül 11 m á r be volt töltve, m i e l ő t t megérkeztem volna. Azt is megtudtam, hogy az olasz fizikoterápiás iskola dip lomáját n e m fogadják el más országokban. 4 5 0 dollárral a zsebemben m e n t e m el o t t h o n r ó l (ami akkor nagy összegnek számított), és t ö b b m i n t a felével tértem haza. C s a l á d o m szerint b o l o n d voltam, amiért n e m használtam ki a lehetőséget, n e m vakációztam és n e m utaztam be Európát. Én a z o n b a n úgy éreztem, hogy k o m o l y szándékkal utaztam el, és n e m akartam n é n i k é m pénzét üdülésre költeni. Kicsit csalódott v o l t a m , hogy a dolgok így alakultak, de örültem, hogy újra ott h o n lehetek. S o k m u n k a várt rám. Eszter n é n i k é m sürgetett, hogy más irányban induljak el. M e g i n t előjött azzal az ötlettel, hogy legyek irodalomtudós vagy filozófusprofesszor. M e g m o n d t a m neki, hogy egyik sem ér dekel, és megvannak a saját céljaim. De ő makacskodott: — Ez n e m m e h e t így tovább! A m i t csinálsz, az tiszta időpocsékolás. — Végül m e g m o n d t a m neki, hogy i n k á b b leszek masszőr egy szau nában, m i n t s e m hogy feladjam a m u n k á m a t . — Ez szégyenletes — kiabálta. — Ú g y beszélsz, m i n t egy proli csavargó! — Kifejezet ten szórakoztatott, hogy nagynéném, aki alapító tagja volt az Iz raeli Szocialista Pártnak, hirtelen ilyen arisztokratikus osztályön tudatról tett bizonyságot. Véleménye sziklaszilárd volt. M é g Savta is egyetértett vele. — Eszternek teljesen igaza van. Hallgass irodalmat, és hagyj fel az zal, hogy m á s o k hátsófelének vakarásával próbálod megkeresni a kenyered! — N a g y o n bántott, hogy ő is így gondolkodott, de s e m m i t sem akartam j o b b a n , m i n t amit éppen csináltam. Egyre sikeresebben végeztem a m u n k á m a t , és m i n d t ö b b em ber érdeklődött iránta. Izraelben k ö n n y e n terjednek a hírek, 64
mert mi egy elég közlékeny ( m o n d h a t n á m azt is, kotnyeles) nép vagyunk; mindig érdekel bennünket, hogy mások m i t csinálnak. Vitáim leginkább csak a c s a l á d o m m a l voltak. Tulajdonképpen nagyon elégedett voltam életem alakulásával. Még egy gyönyörű b a r á t n ő m is volt, akit Yaffának hívtak. Szere tettel és rokonszenvvel viseltetett p r o b l é m á i m iránt. Az ő együtt érzése segített át a felmerülő nehézségeken. M u n k á m továbbra is elégedettséggel töltött el. M i r i a m is m i n d e n tőle telhetőt megtett értem. Az az időszak, mialatt került engem, végül is n e m tartott soká. Egy a l k a l o m m a l összehozott egy vizsgázott fizikoterápiás szakemberrel, aki kór házban dolgozott. O m o n d t a , hogy Angliában van egy vakok számára létesített fizikoterápiás iskola, próbáljak oda bejutni. Ez nagyon-nagyon jó ötletnek tűnt, de akkor éppen n e m akaródzott elhagyni Izraelt. 1973 őszén beiratkozta, a B a r Ilan teológiai egyetemre, mely Tel-Aviv peremén található. B i o l ó g i á t akartam tanulni, de mire jelentkeztem, a természettudományi szakok m á r m i n d beteltek, így a filozófia szakra iratkoztam be. E n n e k persze örült a csalá d o m , de én sem b á n k ó d t a m . M i n d i g is érdekelt a filozófia, kü lönösen a zsidó filozófia. A B a r l i á n o n k i t ű n ő tanszék m ű k ö dött. Azt terveztem, hogy a m i n t lesz egy szabad hely, átmegyek a biológia szakra. Egy alkalommal az egyetem kávézójában leült m e l l é m egy gyönyörű, fekete hajú m a r o k k ó i n ő . M e g k í n á l t kávéval és süte ménnyel, b e m u t a t k o z o t t — Vérednek hívták —, majd elég ráme nősen nekem szegezte a kérdést: — Mivel foglalkozik a t a n u l á s o n kívül? — Meséltem neki kicsit a szememmel, és más betegségek kel végzett gyakorlataimról. — Gondolja, hogy tud rajtam segíteni? — kérdezte. — Gyermek bénulásban szenvedek. — Persze — válaszoltam. Megbeszéltük, hogy következő nap találkozunk. Vered bénult lábát ötször operálták. Az egyik m ű t é t során egy darab cementet ültettek a lába nagyujjába, hogy az egyenesen tartsa. C o m b j a i rendkívül soványak voltak, és a gyengébbik lába vádliján és a t o m p o r á n alig volt hús. E m i a t t járáskor és álláskor a másik lábára helyezte az egész testsúlyát. A járás annyira fájdal-
65
mas volt számára, hogy öt-hat lépésenként meg kellett állnia, hogy megpihenjen. Gyakran k í n o z t a b é n í t ó fejfájás, mely távoltartotta az egye temtől
is.
Különösen
az
unalmas
előadásokon
szenvedett.
Annyira félénk volt, hogy ha csak egy pár percet késett is, már n e m m e n t be az előadásra. M i n d e n cselekedetében a tökéletes ségre törekedett, és ha valamit a legcsekélyebb ok miatt n e m tu dott tökéletesen elvégezni, i n k á b b feladta. Vered családja nagyon szegény volt, és ő gyűlölte ezt a helyze tet. Apja r o k k a n t volt, és az anyja sem dolgozott. A családot a k o r m á n y jóléti alapjából támogatták. Vered az órák után dolgo zott, hogy legyen egy kis pénze. K ö n n y e n szerzett barátokat, mert bájos volt és intelligens, de m i n d i g úgy érezte, hogy becsapja az embereket. Kapcsolatai cso dálatosan indultak, de később fokozatosan bezárkózott. Valami félelem megakadályozta abban, hogy teljesen megnyíljon mások előtt. E z t bizonyára a betegsége és a szegénysége okozta. Akárhogy is, ez a b o n y o l u l t és ellentmondásos személyiség volt a legvonzóbb n ő , akit valaha is láttam. Misztikus szépség volt, olyan amilyennek a régi idők asszonyait képzeli az ember. M o s o l y a — m i n t M o n a Lisáé. Ha jó hangulatban volt, szépsége ragyogott. Kedve a z o n b a n nagyon gyakran változott. Vered egyben a legintelligensebb ember is volt, akivel valaha is találkoztam. N e m c s a k művelt volt, és szinte mindenre emléke zett, a m i t megtanult, h a n e m teljesen őszintén és nyíltan közele dett az új dolgok felé. M i n d i g meghallgatta, és megértette az új gondolatokat, és azt is felfogta, ami a dolgok m ö g ö t t volt. Ezért aztán v o n a k o d o t t ö n m a g á t közelebbről is szemügyre venni, félt a saját tiszta, meg n e m alkuvó éleslátásától. Tisztában volt jelle m é n e k jó vonásaival, de gyakran megrémítette a saját viselkedé se, és aggasztotta, ha n e m tudott uralkodni magán. Az életet cso dálatos d o l o g n a k tartotta, mégis legtöbbször fárasztotta és idege sítette. Vered kénytelen volt egész napokat ágyban tölteni b é n í t ó fáj dalmai, depressziója és kimerültsége miatt. A legtöbb emberrel előfordul, hogy fáradtan ébred fel, és nincs kedve az egész nap h o z , Vered a z o n b a n m a j d n e m mindig így érzett. M i n é l t ö b b
66
időt töltött ágyban semmittevéssel, annál rosszabbul érezte ma gát a saját bőrében meg a világban. Mégis, m i n d e n lebéklyózottsága ellenére is újabb és újabb ba rátokat és tapasztalatokat szerzett. Ú g y látszott, m i n t h a nagy ön b i z a l o m m a l haladna előre a világban, de a felszín alatt, testéhez hasonlóan, a lelke is törékeny volt. M i k o r Vered az első foglalkozásra j ö t t h o z z á m , azzal kezd tem, hogy megvizsgáltam a gyenge lábát. A műtétek m i a t t térd kalácsa olyan érzékeny volt, hogy egészen lágy érintésemet is el viselhetetlenül fájdalmasnak tartotta. A lábszára oldalra csavaro dott, mert az i z m o k túl gyengék voltak a h h o z , hogy egyenesen tartsák. Az operációk csak kárt okoztak b e n n e . Legszívesebben sírtam volna, ahogy ezt a gyenge és elsorvadt lábat néztem, me lyet a sebészek kései tettek tönkre. E n n e k ellenére tudtam, hogy rengeteget segíthetek rajta, és első dolgunk az lesz, megerősítjük a lábát. M u t a t t a m neki egypár k ö n n y ű gyakorlatot, és megbeszél tük, hogy újra találkozunk. T ö b b s z ö r is összefutottam Véreddel az egyetemen következő foglalkozásunkig. Megkérdezte, hogy nincs-e szükségem segítség re az olvasásban. M i k o r igennel válaszoltam, ő készségesen leült, és felolvasott a tankönyveimből. Kellemes, tiszta hangja volt. Elvittem Véredet M i r i a m h o z , aki szintén el volt bájolva tőle. M e g m u t a t o t t neki egy táncosok számára írt cseh könyvet, mely ben a helyes és helytelen testtartást ábrázolták, állás, ülés és járás közben. M i r i a m ezután m u t a t o t t néhány gyakorlatot, melyről úgy gondolta, segíthet Vérednek. Az egyik egy hastáncgyakorlat volt, amelyben a csípőt a testtől függetlenül kellett forgatni. M i r i a m n a k az volt a véleménye, hogy Vered annyira érti a m u n kánk lényegét, ahogy azt csak kevesen képesek. N a g y o n pártolta közös erőfeszítésünket. Vered hihetetlenül érzékeny volt a fájdalmakra. M é g egy gyen géd kézszorítás is könnyeket fakasztott a szeméből. Szörnyű fáj dalmat érzett a lábában. Fájt neki, a m i k o r dolgoztam vele, és össze kellett szednie m i n d e n erejét, hogy elviselje. Olajat hasz náltam, hogy csökkentsem a súrlódást a bőrén. M e g m u t a t t a m , hogyan lélegezzen mélyeket, ami segített neki elernyedni egy ki csit, és ezáltal csökkent a fájdalma is. Arra kértem Véredet, hogy ritmusosan fel-le lengesse a karjait, 67
m i k ö z b e n lassan jobbra-balra forgatja a fejét. Ez feloldotta a vál lában és a nyakában a merevséget, ami jellemző volt azokra az emberekre, akiknek nehézségeik vannak a járással. Ezután úgy végezte a gyakorlatot, hogy közben egyik lábát is mozgatta. Ez csak kicsit m e n t ugyan, de egy óra múlva keringése m á r annyival j o b b volt, hogy megérinthettem forradásos térdét anélkül, hogy nagy fájdalmat o k o z t a m volna neki. Azt m o n d t a , úgy érzi, mint ha egy szörnyű á l o m b ó l ébredne fel. Jó n é h á n y foglalkozás után Vered észrevette, hogy érintésem m á r csak elvétve o k o z neki fájdalmat, és akkor is csak ott, ahol a legmélyebb műtéti bemetszést ejtették. A hegek alatti szövetek még m i n d i g súlyosan sérültek voltak, és néhány csont sohasem gyógyult meg teljesen. Következő n é h á n y foglalkozásunk során elkezdtem a kádban, a víz alatt masszírozni a lábát. A meleg víz ellazítja az izmokat, és a mozgás is k ö n n y e b b b e n n e . Vered néhány olyan izma, mely szokásos körülmények k ö z ö tt meg sem tudott m o c c a n n i , dol gozni kezdett a víz alatt, ahol a nehézségi erőn kívül a felhajtó erő is h a t o t t rájuk. H á r o m h ó n a p múlva m i n d k é t lábát egyfor m á n be tudta hajlítani, és ki tudta egyenesíteni a vízben, és hat h ó n a p m ú l t á n a vízen kívül is. Vered olyan elszántsággal végezte a gyakorlatokat, amilyent — rajtam kívül — csak D a n n y n é l tapasztaltam. O l y a n természetes érzéke volt a szép mozgáshoz, m i n t senki másnak az ismerőseim közül. M á r a második foglalkozást követően új gyakorlatokat ta lált ki, hogy kiegészítse az általam mutatottakat. Járás közben Vered térde gyakran csúszott hátra, és „blok kolt", megmerevítve ezzel a lábát. Ilyenkor nagy nyomás neheze dett a térdére, amely m i n d e n lépésnél recsegett. Ezt a jelenséget a térd körüli i z m o k gyengesége okozta, és Véreddel ezen izmok megerősítésére összpontosítottunk. Az egyik gyakorlat, melyet ó r á k o n át végzett, az volt, hogy hason fekve lassan felemelte, majd leengedte gyenge lábszárát, majd folytatásképpen vádlijával k ö r z ő m o z d u l a t o k a t tett, így lassan és f i n o m a n megmozgatta a térd körüli izmokat. A b b ó l az állapotból, a m i k o r szinte alig tud ta a lábát felemelni, így eljutott odáig, hogy sarkával képes volt megérinteni a fenekét. Hozzáfogott, hogy magát, elsősorban a térdét masszírozza. 68
M i r i a m mindig mondta, hogy ajánlatos masszírozás előtt össze dörzsölni a kezeket, míg fel n e m melegszenek. Szerinte a legjobb módszer az volt, hogy össszekulcsolt ujjakkal tenyerünket körkö rösen egymáshoz dörzsöljük. M i u t á n a keze felmelegedett, Vered megmasszírozta a térdét. Ezt igen gyakran csinálta. Vered különösen kedvelte a hastáncgyakorlatot. A medencéje körüli i z m o k fájdalmasan össze voltak húzódva, és egyik csípője magasabban volt, m i n t a másik. Ez a gyakorlat lazította a medencét és a csípőt. A medencéje merevségét ugyanaz okozta, m i n t a többi problémáját, vagyis mozgásának a gyenge lába mi atti kiegyensúlyozatlansága. Az egyensúlyhiány arra kényszerít egyes izmokat, hogy megfeszüljenek, és agyondolgozzák magu kat, míg mások tétlenül sorvadnak. A kezelés célja az egyensúly megteremtése volt. Ez meglehetősen nehéz feladatnak tűnt, hi szen az egyik láb még fele olyan vastag sem volt, m i n t a másik. B á r a gyermekbénulás ( p o l i o ) napjainkban m á r ritka betegség nek számít, az ebben szenvedő betegek p r o b l é m á i n a k vizsgálatá ból más betegségekre nézve is hasznos tudnivalókat szerezhe tünk. Az ortopéd sebészek a p o l i ó t m e c h a n i k u s p r o b l é m á n a k te kintik, m i n t h a a betegek csupán rosszul m ű k ö d ő gépek lenné nek. Belevágnak az izmokba, némelyiket meghosszabbítják, má sokat megrövidítenek, c s o n t o k a t törnek el, ízületdarabokat he lyeznek át egyik végtagból a másikba. N i n c s t ö b b érzékük a do loghoz, m i n t egy autószerelőnek a mesterségéhez. Gyermekbénu lás esetén az operálásra szánt i z m o k gyengék, csökevényesek, .nincsenek megfelelően beidegződve, és a vérkeringésük sem ki elégítő. A műtét csak tovább csökkenti a működőképességüket. S o k fizikoterápiás szakember megpróbálja mozgásra b í r n i a beteg izmait, de n e m fektet hangsúlyt a kiegyensúlyozott moz gásra. A betegeket arra ösztönzik, hogy biciklizzenek, ússzanak vagy más gyógymozgást végezzenek. De s e m m i t sem tesznek azért, hogy rosszul rögződött mozdulataikat, légzésüket vagy a mozgásról
alkotott
szemléletüket
megváltoztassák.
Ahelyett,
hogy alapvető változásokat javasolnának, úgy p r ó b á l n a k betegük állapotán javítani, hogy fárasztó gyakorlatokat írnak elő nekik. Arra bátorítják betegüket, hogy a már amúgy is erősebb végtag jukat terheljék ahelyett, hogy a gyengébbet erősítenék. E n n e k az a magyarázata, hogy n e m hisznek benne, hogy a u t ó b b i lehetsé69
ges. M i n t ahogy az én tanáraim is azt bizonygatták annak idején, hogy a szemem hasznavehetetlen. M o s t a n á b a n szívbetegeknél és szélütötteknél tapasztalhatók ennek a felemás megközelítésnek a rossz hatásai, amelyeket az orvosok polio utáni szindrómának neveznek. Ügy tűnik, hogy ezt az állapotot a poliós beteg egy testrészének (karjának vagy lábá nak) a túlterhelése okozza a gyógyítás, illetve a tornázás során. Véreddel hozzáfogtunk, hogy alapvetően megváltoztassuk tes tének működési szokásait. Edzeni kezdtük azokat az izmokat, melyek részben m á r elsorvadtak, és próbáltuk működésre bírni az eddig használaton kívülieket, hogy teljesen átvegyék az elkor csosult i z m o k munkáját. Megkíséreltük oly m ó d o n kiegyensú lyozni a járást, hogy a két láb együtt, egyenlően és összhangban mozogjon. Vered
szellemi
tudatosságra
törekedett a tornagyakorlatok
végzése során. M i k o r sikerült feloldania egy testrészében a szo kott merevséget, rögtön felfogta, hogy ténylegesen javíthat álla potán. Ez a felismerés megváltoztatta ö n m a g á h o z és a betegségé hez való viszonyát. A javulás és a hanyatlás között csak egy kis hozzáállásbeli kü lönbség van. Vered kivételes intelligenciája és az új g o n d o l a t o k iránti fogé konysága nagy előnyt jelentett a kezelésében. F o l y t o n új gyakor latokat eszelt ki, amelyeket később én is eredményesen alkalmaz h a t t a m más betegeknél. Arra kértem, képzelje maga elé, hogy a gyenge lába erős és egészséges, és ő úgy jár, m i n t h a normális lá ba lenne. Az eredmény bámulatos volt. A két láb közötti méretbeli kü lönbség láthatóan csökkent. M i n t a gyenge lábúak általában, Ve red is megfeszítette a karját és a vállát járás közben. Légzés és las sú lábtorna segítségével, valamint testsúlya ide-oda helyezésével sok feszültséget levezetett. Gyakran kijártunk a tengerpartra tornázni. Először a sekély vízben sétáltunk, hogy hozzászokjon a lába a h u l l á m o k mozgá sához, majd derékig belegázoltunk a vízbe. A vízben állva felvált va emelgette a térdét a dereka magasságába. A vízen kívül szinte alig tudta megemelni a lábát, de a vízben ez n e m o k o z o t t nehéz séget, így felkészítette a gyenge lábát arra, hogy saját izomzatával 70
mozogjon, és leszoktatta magát arról a szokásáról, hogy vonszol ja a lábát járás közben. Az i z m o k megvoltak, csak meg kellett kapniuk a fejlődési lehetőséget. Az öt-hat lépésenkénti kényszer p i h e n ő t ő l Vered eljutott odáig, hogy h á r o m mérföldet is sétált erőlködés nélkül. F o k o z a t o s a n j u t o t t el erre a szintre, és izmai ugyancsak fájtak, ahogy növelte a távolságot. Megtanulta, mi képp enyhítsen a megerőltetett i z m o k sajgásán és kimerültségén nyújtó gyakorlatokkal és masszázzsal. Elképesztő i r a m b a n fejlő dött. Eljött az az idő, a m i k o r már n e m kellett új gyakorlatokat ki g o n d o l n o m , h a n e m jöttek maguktól, a m i k o r szükségem volt rá juk. M i k ö z b e n tornáztam, azon g o n d o l k o z t a m , hogy m i t aka rok megvalósítani, és ilyenkor sugallatszerűen újabb gyakorlatok jutottak eszembe — éppen megfelelőek a l á b a m n a k és a szemem nek. A betegeimmel is így dolgoztam: r á h a n g o l ó d t a m szemé lyükre és a szükségleteikre, s tudtam, hogyan kezeljem őket. A hátrányos helyzetű emberek szükségletei alapvetően ugyana zok, m i n t bárki másé. Aktivizálnunk kell testük azon részeit, melyeket n e m használnak, és erősíteni a t ö b b i testtájékot, hogy kialakulhasson a kiegyensúlyozott működés. A m i k o r r o k k a n t emberek ö n m a g u k o n kezdenek dolgozni, mozdulataik gyakran darabosak,
szögletesek és
görcsösek.
E l e i n t e nagyon
durván
masszírozzák magukat. Ezért hasznos lehet számukra, ha e l ő b b másokat tanulnak meg masszírozni. M i u t á n az ember elsajátí totta, hogyan kell mások testével g o n d o s a n és f i n o m a n b á n n i , k ö n n y e b b ezeket a s z e m p o n t o k a t saját magára is alkalmaznia. Ez különösen fontos amiatt, hogy a fogyatékosok gyakran gyű lölik a saját testüket. Vered bemutatta n e k e m barátnőjét, C h a n n i t , aki szintén gyermekparalízisben szenvedett. C h a n n i n a k m á r sok „javasember rel" volt dolga, és t ö b b é hallani sem akar róluk. Vered a z o n b a n meggyőzte, hogy én n e m közülük való vagyok, h a n e m a mozgást t a n í t o m , így beleegyezett, hogy találkozzunk. Véredhez hasonló an őt is kisgyermekkorában érte a betegség. J o b b lába volt az erősebb, amelyet „szép lábam"-nak nevezett. Botszerűen merev és vékony bal lábát „érdekes lábam"-nak hívta. Az „érdekes l á b " ki lenc operáción esett át. Bokája annyira meggyengült, hogy a se bészek a csípőcsontja egy darabját ültették belé, hogy lábfeje ne 71
csüngjön. így aztán képes volt járógép nélkül m e n n i , de sem bo káját, sem pedig a lábfejét n e m tudta mozgatni. C h a n n i bájos volt, de beteg lába miatt alábecsülte önmagát. M a n k ó v a l járt, és m i n t h a emiatt m á r n e m is lehetett volna csi nos, eléggé elhanyagolta külsejét. Akárcsak Véredé, C h a n n i gyengébb lába is rendkívül érzékeny volt. H o g y fél percnél tovább elviselje a masszírozást, folyton v á l t o z t a t n o m kellett az érintés módját. H o l könnyedén ütöget tem, h o l simogattam, h o l pedig gyorsan és erősen csipkedtem, váltogatva az érintés erősségét. Ahogy a tűrőképessége nőtt, a masszázs egyre j o b b a n serkentette a sérült részek vérkeringését, és ettől mindjárt egészségesebbnek látszódtak. C h a n n i lába gyakran felforrósodott, különösen akkor, ha túl sokat gyalogolt, vagy ha kényelmetlen testhelyzetben ült. A leg t ö b b gyermekbénulásos beteg lábát hűvösnek érezhetjük az elég telen vérkeringés miatt. C h a n n i esetében az izomfeszültség arra kényszerítette a vért, hogy a felszín felé folyjék, és így n e m jutott el a mélyebben fekvő szövetekig. V i b r á l ó mozgással gyengéden masszíroztam a lábát, akárcsak a n n a k idején Yankelét. A felgyü lemlett folyadék, amely lábának túlmelegedését okozta, lassan szétoszlott. A masszázs képes szabályozni a testhőmérsékletet, akár túlságosan meleg, akár hideg a test, hiszen m i n d k e t t ő t okozhatja a rossz vérkeringés. C h a n n i megtanulta, hogyan masszírozza magát, és ez volt az első sikere a terápia során. Eleinte ugyan kételkedett, de a m i n t egy kis fejlődést tapasztalt, ragaszkodott a kezelés folytatásához. T ö b b időt fordított az edzésre, és észrevettem, hogy a megjelené sére is j o b b a n ügyel. C h a n n i v a l gyakran jártunk a tengerpartra t o r n á z n i — ö n m a g á b a n a napfény és a tiszta tengeri levegő is hasznos —, de a fő c é l o m az volt, hogy segítsek abban, hogy kü l ö n b ö z ő körülményekhez tudjon alkalmazkodni: tanuljon meg a h o m o k b a n járni, a m i k o r is a láb m i n d e n lépésnél besüpped, és az e m b e r n e k magasra kell emelnie ahhoz, hogy kihúzza. A poliós betegre jellemző, hogy csípőből húzzák a lábukat, ahe lyett hogy felemelnék őket a talajról. így a h o m o k b a n való járás elsajátítása hasznos gyakorlat. C h a n n i n a k az is segített, hogy a p a r t h o z közel, a h u l l á m o k b a n járkált, és a sekély vízben ülve, vagy n e k e m támaszkodva, állva végezte a lábtornát. M i n d e n 72
gyermekbénulásos betegnek nagy feladat a hullámverésben egye nes állni, és megőrizni az egyensúlyt. C h a n n i a h o m o k b a n való járást nagyon nehéznek találta. M i n d e n lépésnél elvesztette az egyensúlyát, és elesett. Ugyanez volt a helyzet a vízben is. Az a hullám, ami egy totyogó kisgye reknek meg sem kottyant volna, őt feldöntötte. Ezért fokozato san, lépésről lépésre közelítettünk a c é l u n k h o z . Légzőgyakorlatokat végeztettem vele, megmasszíroztam a lábait edzés előtt meg után, és térden járattam a h o m o k b a n . M é g a p a r t o n is végigvon szoltam a lábánál fogva, hogy megnyújtsam az izmait. Apránként növekedni kezdett az egyensúlyérzéke és az ereje. Ü g y tucatnyi tengerparti foglalkozás után m á r egyenesen tudott állni a vízben, és képes volt mintegy tíz métert m e g t e n n i a ho m o k b a n esés nélkül. E n n e k eredményeképpen szilárd talajon is sokkal szebben járt (mankóval), pedig lábfeje továbbra is teljesen mozgásképtelen maradt. C h a n n i leglátványosabban fejlődő testrésze a c o m b j a volt. M e g t a n í t o t t a m rá, hogy térdeljen le, üljön a sarkára, majd szét terpesztett lábai között üljön le a földre. E b b ő l a helyzetből fel emelkedett a térdére, majd ismét leült. Ez a gyakorlat m i n d k é t c o m b j á t egyenlő erőfeszítésre késztette. Szokásos mozgása során a gyengébbik c o m b j a alig dolgozott. A leghatásosabb gyakorlat C h a n n i számára n e m fizikai, ha n e m szellemi volt. H o g y sikerüljön bokáját m e g m o z d í t a n i a — amely azóta teljesen mozdulatlan volt, m i ó t a egy darab c s o n t o t ültettek bele, hogy kiegyenesítsék —, arra kértem, forgassa a jó bokáját, és közben képzelje azt, hogy a másikkal is k ö r ö z . Ami kor először csinálta ezt a gyakorlatot, C h a n n i a bénult bokájá ban fájdalmat érzett, m i n t h a az is m o z g o t t volna. B i z t a t t a m , hogy ez nagyon jó jel, és folytassa a gyakorlatot. H a t h ó n a p i szorgalmas gyakorlás után C h a n n i bokája nagyon kicsit ugyan, de mozgott. E k k o r örökre eldobta a mankóját. ( A m i k o r évekkel később visszatértem Izraelba, és C h a n n i t meghívtam a stúdióm ba, büszkén mesélte el, hogy m a n k ó j a már tíz éve áll használaton kívül a szekrényben.) H a m a r o s a n foglalkozni kezdtem a h a r m a d i k fiatal nővel, aki ugyancsak gyermekbénulásban szenvedett. Frida állapota még súlyosabb volt, m i n t akár Véredé, akár pedig C h a n n i é . M i n d k é t 73
lába béna volt, és a hasizmai rendkívüli m ó d o n görcsösek a lá bak helyett végzett m u n k á t ó l . K r ó n i k u s emésztési zavarokkal küzdött, ami nagyon gyakori a poliós betegek között a görcsös és kiegyensúlyozatlan hasi i z o m m ű k ö d é s miatt. Fridának a háta sem volt rendben. Kisgyermekkorába az orvo sok észrevették, hogy képtelen a hátát egyenesen tartani. Aggód tak, hogy gerinckorcsosulása tovább folytatódhat, ezért egy platinarudat ültettek be a hátába. M i n d k é t lábán járógépet, nyakán merevítőt hordott. M i k o r megvizsgáltam, úgy találtam, hogy az egyik lábfeje n e m reménytelen, és ugyanazon láb térde is moz gott egy kicsit. Ú g y g o n d o l t a m , hogy ezt a csekély mozgást a ké sőbbiek folyamán odáig fokozhatjuk, hogy lábszára megerősö dik, és végül a járógép is fölöslegessé válik. Frida az én g y ó g y m ó d o m segítségével odáig fejlődött, hogy képes volt a lábfejét egy kicsit mozgatni, és m i u t á n az erősebb lá ba is éppenhogy megmozdult, n e m j ö t t t ö b b é h o z z á m . Helyette Feldenkrais gyógyászhoz kezdett járni, aki hátizmainak fejleszté sére összpontosított, hogy Frida j o b b a n érezze magát. Még csak meg se próbálta fejleszteni a lábait.Újra és újra tapasztalnom kel lett h a s o n l ó eseteket. Valaki, aki m á r n é m i javulást mutatott, megijedt a fejlődéstől, és visszarettenve abbahagyta a munkát. S o k a t t a n u l t a m a rokkantak kezelését illetően Vered, C h a n n i és Frida esetéből. A legtöbb ember n e m megfelelően használja a testét, és ellenáll annak, aki ki akarja javítani a hibáikat. Ez még i n k á b b így van rokkantaknál, akik megpróbálják elhatárolni ma gukat a béna testrészeiktől; így nehezükre is esik ezekkel a terü letekkel foglalkozni. Segítettem nekik kapcsolatot teremteni saját testükkel, amely től m á r elidegenedtek. M e g p r ó b á l t a m hozzájárulni ahhoz, hogy regenerálódjanak azok a funkciók, amelyekről már örökre le m o n d t a k , vagy amelyekkel soha n e m is rendelkeztek. Kezdtem felfedezni valamit a betegség élettana mellett a lélektanáról is. M e g t a n u l t a m , hogy a betegnek is akarnia kell a gyógyulást ah h o z , hogy fogyatékosságát legyőzhesse.
74
HATODIK
FEJEZET
ELSŐ KÖZPONTUNK
Betegeim köre egyre növekedett. Egyikük, Lyuba, ismerte a Vege táriánus Társaság igazgatóját. Ez a szervezet volt az izraeli egész ségügyi és táplálkozástudományi m o z g a l o m fő irányítója. Lyuba mesélt rólam az igazgatónak, aki meghívott, hogy tartsak náluk előadást. Nagyon izgatott voltam. M é g sohasem tartottam előadást, és alig vártam, hogy a nyilvánosság előtt beszélhessek tevékenysé gemről. Az első előadás reménye azonban hamarosan szertefosz lott. A m i k o r elmentem az igazgatóhoz, hogy megtegyük az elő készületeket, rájött, hogy n e m vagyok vegetáriánus, és l e m o n d t a a meghívást. Helyette felajánlotta, hogy találkozzam a társaság klinikájának orvosaival. így találkoztam D r . Frumerrel. A d o k t o r n a k k o r á b b a n két szívrohama volt, és belátta, hogy ha meg akarja előzni a har madikat, akkor változtatnia kell az életmódján. H ú s z n a p o s böj töt tartott, ami csökkentette a vérnyomást és a testsúlyát. E t t ő l kezdve naponta 20 percet tornázott, jól összeállított, vegetáriá nus ételeken élt, és amennyire lehetett, kerülte a stresszes helyze teket. Állapota rögtön javulni kezdett. N e m csoda, hogy a test edzés és a helyes táplálkozás rendíthetetlen szószólója lett. Ezzel nem aratott osztatlan sikert sem betegei, sem pedig főnökei kö zött, akik a tünetek hagyományos, gyógyszeres, illetve sebészeti kezelését részesítették előnyben. C s u p á n n é h á n y beteg fogadta ö r ö m m e l az új módszereket, aki valóban változtatni akart életstí lusán. A legtöbb beteg azonban dühös és ingerült lett a javasolt változásoktól. Vagy n e m akartak s e m m i n sem változtatni, vagy meg voltak győződve arról, hogy a gyógyszeres kezelés a leghatá sosabb. Panaszt tettek munkahelyén, a falu kórházában, szokat lan módszerei miatt ( m i n t pl.: a diéta folyadékokkal, lázcsökken tés a n t i b i o t i k u m o k helyett böjtöléssel stb.). Feljebbvalói a pana szokat ugyan meghallgatták, de az ő beszámolója sikeres kezelé75
seiről süket fülekre talált, még az is, hogy üszkösödést is kikezelt koplaltatással. Egyszerűen tudtára adták, hogy vagy követi az ál talános orvosi gyakorlatot, vagy pedig távozhat. L e m o n d o t t az állásáról, és átjött a Vegetáriánus Társasághoz. Itt megtalálta a helyét. E l ő s z ö r egy ismert, z ö m m e l túlsúlyos n ő k n é l alkalmazott fogyókúra népszerűsítője lett. N e m volt túl sok páciense, de élvezte a nyugodt légkört, amelyben megtehette, hogy egyszerű és természetes módszerekkel gyógyítsa a betegeit. A m i k o r D r . Frumerrel találkoztam, nagyon lelkesen hallgatta m o n d a n d ó m a t . Rossz szeme miatt személyesen is érdekelt volt abban, m i t tudok. M é g a Vegetáriánus Társaságot is rávette, hogy engedjenek előadást t a r t a n o m és betegeket kezelnem a klinikán. Ez idő tájt határoztuk el Véreddel, hogy nyitunk egy saját egészségügyi k ö z p o n t o t , ahol g o n d o z h a t n á n k a betegeket, és ta n í t h a t n á n k az általunk kifejlesztett módszert. Vérednek volt te hetsége ehhez a m u n k á h o z , néhány betegnél már a segítségemre volt. Ú g y d ö n t ö t t ü n k , hogy D a n n y t is felkérjük, legyen a mun katársunk. B á r D a n n y m á r teljesen egyedül edzett, azért kapcso latban maradtunk. Hetente egyszer e l m e n t e m hozzá, hogy meg masszírozzon. O l y a n remekül csinálta, m i n t senki más. Az izomsorvadásos betegek állapota egyre romlik, ezzel szemben D a n n y é javult. N e m csak a karjait tudta normálisan felemelni, de még k ö n n y ű súlyokat is emelgetett. J ó l tudott lépcsőn járni. Ceruzavékonyságú ujjai megvastagodtak, megerősödtek, és hihe tetlenül érzékennyé váltak. T u d t a m , hogy nagy hasznára válik majd k ö z p o n t u n k n a k . Nagy lelkesedéssel t ö l t ö t t el, hogy tervünk hamarosan megva lósul. N e m c s a k betegeinkkel tudunk majd foglalkozni, h a n e m egymással is. Együtt dolgozhatunk a betegekért, és együtt tanul h a t u n k . A m i k o r a z o n b a n beszéltem erről Dannyvel, h ú z ó d o z o t t a dologtól. Ú g y érezte, hogy rossz ivritségével n e m tud majd kel lőképpen k o m m u n i k á l n i a betegekkel. N e m volt elég önbizal m a . E m l é k e z t e t t e m rá, hogy M i r i a m o t is beleértve, neki van a l e g f i n o m a b b tapintása, és kértem, ha meg akar b i z o n y o s o d n i a képességeiről, csak nézzen a saját testére. Végül beleegyezett, hogy csatlakozik hozzánk. T a l á l t u n k egy nagy lakást a D i z e n g o f f utca közelében, TelAviv egyik fő üzleti, bevásárló és szórakozó negyedében. Vered76
nek külön szobája volt benne, én pedig Dannyvel o s z t o z t a m egy nagy helyiségen.
Eltartott egy
darabig,
míg kerestem
annyi
pénzt, hogy vegyek egy tolóajtót, amellyel kettéosztottam a szo bánkat. Amíg be n e m építettük, D a n n y n e k és n e k e m n e m i g e n volt magánéletünk. Vered szobája a folyosó másik oldaláról nyílt. Addig egyikünk sem lakott távol az o t t h o n á t ó l , de ez az „egészségügyi k ö z p o n t " m i n d e n n e l rendelkezett, a m i r e szüksé günk volt. Voltak dolgozószobáink, saját k o n y h á n k , és két nagy, napos verandánk, amelyeket Vered telerakott cserepes virágok kal, növényekkel. Vered és én földre rakott m a t r a c o k o n dolgoz tunk betegeinkkel, D a n n y n e k pedig vettem egy masszázs-asztalt, mert neki nehezére esett volna a földön ülnie. Az asztal nyikor gott, ingott, de bírta. M i , h á r m a n a mennyekben éreztük magunkat. A légkör olyan barátságos és o t t h o n o s volt, hogy n o h a eredeti tervünk annyi volt csupán, hogy nyitunk egy testnevelő k ö z p o n t o t , rövidesen rájöttünk, hogy ez a hely arra is alkalmas, hogy itt lakjunk. A z o k o n a betegeken kívül, akiket a családom küldött, baráta ink, a többi beteg és a Vegetáriánus Társaság klinikája is számos jelentkezőt irányított hozzánk. Eleinte csak ketten jöttek el a megbeszélt i d ő p o n t b a n , de egyikük, egy szünet nélkül csacsogó idősebb hölgy, sok érdeklődőt csábított hozzánk. Szerettem dolgozni a Vegetáriánus Társaság klinikáján is. Kép zett fizikoterapeuta ismerőseim küldték h o z z á m a betegeiket. Ez hízelgő volt, és azt is jelentette, hogy a védelmük alatt állok, hi szen egy 2 0 0 0 tagból álló társaság támogatását élveztem. M á r né hány ott töltött hét után teljesen be voltam táblázva betegekkel. A m i k o r végre megtarthattam első előadásomat, mintegy 150 em ber j ö t t el, és nagyon figyelmesen hallgattak. A s z e m e m m e l vég zett m u n k á m r ó l , és D r . Bates munkásságáról beszéltem. Az előadás után sok kérdést tettek fel. B á r egy-két kérdésben (például abban, hogy én teljes mértékben elleneztem a napszem üveg viselését) voltak ellenvélemények, az előadás egészében véve sikeres volt, és még t ö b b e n jelentkeztek kezelésre. Első betegeim közül t ö b b e n küszködtek szemproblémákkal. Vardi úrnak például m i n d k é t szemén hályog volt, az egyik len cséje szinte már teljesen átlátszatlanná vált. Csak gyenge fényt és árnyékot érzékelt. N e m hittem, hogy a rosszabbik szemén segít77
hetnék, de a j o b b i k szemére ajánlottam neki néhány gyakorlatot. M e g m u t a t t a m neki az öt alapvető szemgyakorlatot: a tenyerezést, a napozást, a váltást, a pislogást és a himbálódzást. Az utób bi abból áll, hogy az ember lábujjhegyre emelkedik, és jobbra balra forog, eközben pedig a távolban egy p o n t o t néz, a m i n t az az ellenkező irányban mozog. Négy h ó n a p elteltével Vardi úr a rosszabbik szemével is látta az ujjait, ami igazán sokat jelentett neki. A továbbiakban megta n í t o t t a m helyesen olvasni. A legtöbb ember egy szót vagy egy m o n d a t o t , esetleg egy egész sort fog át a tekintetével. A szem j o b b kihasználása érdekében egyszerre csak egy p o n t o t szabad nézni. A nagyobb egységek (a m o n d a t vagy a sor) helyett p o n t r ó l pontra, betűről betűre és szóról szóra kell haladni. A jó látás jellemzője, hogy a k ö z é p p o n t b a n lévő részletek éle sen, a periférián lévők kevésbé tisztán látszanak. A makula, a re tina középpontja az a része a szemnek, amely a legélesebben lát, de a l á t ó m e z ő n e k egyszerre csak igen kis részét fogadja be. Ezért, hogy a makulát teljesen kihasználhassuk, a fókuszpontnak az egyik kis részletről a másik kis részletre kell ugrania. A jól látó szem ezt automatikusan és öntudatlanul végzi. A rosszul látó szemnek tudatosan újra kell tanulnia a „váltást", mert már meg szokta, hogy mereven és erőlködve próbálja tekintetével egyszer re befogni az egész látómezőt. E k k o r a makula kihasználatlanul marad, és lehetetlenné válik a tiszta látás. K ü l ö n ö s e n áll ez az ol vasásra, a m i k o r agyunk m o h ó s á g á b a n egy egész m o n d a t o t akar egyszerre megragadni. Ilyenkor a szem oly m ó d o n kényszerül dolgozni, ahogy az káros neki — így még hályog is keletkezhet. A p o n t r ó l pontra való olvasás k ü l ö n b ö z i k attól, ahogy a legtöbb e m b e r megtanult olvasni, de a szemnek mégis így lenne a termé szetes. Vardi ú r n a k k o m o l y feladatot jelentett a betűk, sőt még a sza vak elkülönítése is. Az évek során szokásává vált, hogy egyszerre egy egész sort olvasott el. Bár a hályoga n e m tűnt el, gyakorlata im segítségével elkerülhette a műtétet, és látása is észrevehetően javult. E l j ö t t h o z z á m egy glaukómás idősebb asszony levált retinával, aki már túl volt h á r o m hályogműtéten. Szinte teljesen vak volt, csupán egy kis napfényt látott. Gyakran az emberek már túl ké78
sőn fordulnak hozzám, jegyeztem meg a Vegetáriánus Társaság titkárának. Sohasem fogom elfelejteni a válaszát: — Az embere ket úgy kell fogadnod, amilyen állapotban j ö n n e k , így kell meg m u t a t n o d , mit tudsz! Az asszony kezdett n é m i javulást tapasztalni a s z e m t o r n á k kö vetkeztében. Egyik nap a posta előtt üldögélt, és hirtelen meglát ta a jövő-menő embereket. Csak átmenetileg látott ugyan, de többször is fel-felvillant előtte a külvilág, és ez nagyon felbátorí totta. E l h o z t a unokáját, Mazelt is, akinek szintén látási p r o b l é m á i voltak. Mazel nemcsak a gyakorlatokat tanulta meg, h a n e m az alapjukat képező elmélet iránt is érdeklődött. G o n d o s a n megfi gyelte, hogyan is m ű k ö d i k a saját szeme, és hogy reagál a külön b ö z ő helyzetekre. Erezte, hogy valami ágál b e n n e a tiszta látás el len. Ez olyasvalami, a m i t sok, szemproblémával küzdő beteg ta pasztal magán. Mazel rájött, hogy túlzott fény- és vegyszerérzé kenységét
a
környezete
iránti
általános
aggodalma
okozza.
Ahogy megtanulta ellazítani a szemizmait, M a z e l kezdte ö r ö m é t lelni abban, hogy lát. Elkezdte a fizikoterápiát, és c s a k h a m a r ké pes volt a szemét annyira használni, hogy saját magával és a kör nyezetével kellemesebb kapcsolatba került. D a n n y n e k , Vérednek és n e k e m különféle tapasztalataink vol tak, amelyeket saját betegségeink (izomsorvadás, gyermekbénu lás, illetve vakság) gyógyítása során szereztünk, ezért eltérő néze teket vallottunk. H á r m a n együtt a betegek széles k ö r é n t u d t u n k segíteni. D a n n y n e k rendkívül jó érzéke volt ahhoz, hogy m i k é p p lehet a merev i z m o k a t ellazítani. Általában a beteg leggörcsösebb ré szén kezdett dolgozni, és lassan oldotta az izomfeszültséget, míg csak a szövetek puhák és ernyedtek n e m lettek. Ha csak n é h á n y összerándult i z o m m a l dolgozott is, a betegnek az egész teste el ernyedt. Én másképp csináltam. A beteg leggörcsösebb részét érintettem utoljára. Helyette a kapcsolódó p o n t o k k a l foglalkoz tam. Például fejfájás esetén először a nyakat, a vállakat, a hátat és hasat dolgoztam meg, m i e l ő t t a fejhez hozzáértem. D a n n y gyakorlatai ezenkívül sokkal egyszerűbbek és direkteb bek voltak, m i n t az enyémek. Saját magával is m i n d e n n a p azo nos menetrend szerint dolgozott: N a g y o n f o n t o s n a k tartotta, 79
hogy a gyakorlat egyenesen a problémára irányuljon. Nála a gya k o r l a t n a k vagy az i z m o t kell erősítenie, vagy feszültséget kellett levezetnie. Az én megközelítésem ebben is k ü l ö n b ö z ö t t az övé től. E n g e m leginkább a test k ü l ö n b ö z ő részei k ö z ö t t fennálló kapcsolatok foglalkoztattak. M e g p r ó b á l t a m a beteg egész testét megmozgatni, és ezzel egy teljesen más létállapotba h o z n i . Tevé kenységem arra irányult, hogy az egész test működési ritmusát megváltoztassam. Vered az én m u n k a m ó d s z e r e m felé hajlott, de m i n t D a n n y , ő is megtalálta a számára legmegfelelőbb eljárásokat. Ahogy a be tegnek, aki tényleg gyógyulni akar, ki kell alakítania a saját egyé ni hozzáállását, úgy a terapeutának is meg kell találnia a maga útját, hogy segíthessen a betegein. Az a mód, ahogy a kezelő a be tegekkel foglalkozik, sokat elárul arról, hogy saját magán hogyan dolgozik. H á r m u n k k ö z ö t t munkakapcsolat fejlődött ki, és egyben az összetartozás kellemes érzése is. Gyakran t o r n á z t u n k együtt, és megosztottuk egymással a felfedezéseinket, a tapasztalatainkat. Ez olyan volt, m i n t h a a testről és a lélekről elmélkedtünk volna együtt. K a p c s o l a t u n k h á r o m olyan hátrányos helyzetű ember szoros köteléke volt, akik elhatározták, hogy összefognak annak érdekében, h o g y legyőzzék a fogyatékosságaikat. Az igazság bir t o k á b a n fölemelkedtünk a b e n n ü n k e t körülvevő világ tudatlan ságán és előítéletein. G y ó g y á s z k ö z p o n t u n k meleg, védelmező hely volt, ahol m a g u n k k ö z ö t t lehettünk, és s e m m i t ő l sem kel lett félnünk. Szövetségünk n e m k o r l á t o z ó d o t t csak h á r m u n k r a . Az embe rek szerettek h o z z á n k járni. Vered szerint néhány beteg úgy ra gadt ránk, m i n t a rágógumi. Az emberek érezték a biztonságot, a bátorítást és az o p t i m i z m u s t a légkörben, mely abból a közös h i t ü n k b ő l fakadt, hogy egyre j o b b a n leszünk. Tudtuk, hogy látá s o m tovább fog javulni, Vered lába meg fog erősödni, és D a n n y teljesen meggyógyul. A m i k o r k ö z p o n t u n k a t megnyitottuk, szerencsére m á r rendel kezhettünk
egy
orvos
jóváhagyásával
és
támogatásával:
Dr.
F r u m e r a Vegetáriánus Társaságtól m i n d i g a mi o l d a l u n k o n állt. S o k beteget küldött hozzánk, de csak olyanokat, akikkel szerinte biztonságosan dolgozhattunk. Ha attól tartott, hogy a beteg álla80
pota m á r olyan súlyos, hogy gondos m u n k á n k ellenére is tovább romolhat, n e m küldte hozzánk. Szerinte akkor sem terhelt vol na b e n n ü n k e t a felelősség, de biztos akart lenni afelől, h o g y n e m b o n y o l ó d u n k jogi nehézségekbe. D a n n y , Vered és én felismertük, hogy a test természetes álla pota az egészség. Ezt a nézetünket osztotta a Vegetáriánus Társa ság is, ahol az orvosok szintén azt vallották, hogy m i n d i g meg le het találni a betegség okait. Szerintük a helytelen étrend volt a leggyakrabban a ludas. Egyetértettünk abban, hogy a rossz táplálkozási szokások ká ros következményekkel járnak, a jó táplálkozás pedig előnyös, de mi azt vallottuk, hogy a mozgás és a légzés mikéntje sokkal fontosabb. Rájöttünk, hogy ha az i z m o k n e m görcsösek, a légzés módja helyes, az összes ízület pedig hajlékony, akkor a betegsé gek nehezen verhetnek tanyát a testben. D a n n y és Vered gyakorta kapcsolódtak be a Vegetáriánus Tár saságnál végzett m u n k á m b a . Sokféle beteg fordult h o z z á n k , leg többször a p r ó b b problémákkal. T ö b b s é g ü k az idősebb korosz tályhoz tartozott, és bajaik főként abból származtak, hogy évekig helytelenül használták a testüket. Legtöbben n e m azért j ö t t e k hozzánk, hogy megtanulják saját magukat gyógyítani, h a n e m csak a kezelésért, a masszázsért, esetleg azért, h o g y valaki egy ki csit odafigyeljen rájuk. N e m i g e n tornáztak o t t h o n ; úgy látszott, megelégszenek azzal a kis enyhüléssel, a m i t egy-egy foglalkozás eredményezett. M i n t a Vegetáriánus Társaság tagjainak, volt né mi fogalmunk az egészségről, és értékelték a m u n k á n k a t , bár hasznosítani n e m tudták teljes mértékben. Néhányan igazi h i p o c h o n d e r e k voltak, akik egyáltalán n e m akarták, hogy meggyógyítsák őket. N é h á n y foglalkozás u t á n be tegségüket érintetlenül megőrizve, elégedetten távoztak. Hiszen elmondhatták, hogy kipróbálták a legújabb módszert, és az sem segített rajtuk. Nagy figyelmet szenteltünk m i n d e n egyes betegünknek, akár mekkora hatásra számíthattunk is nála. Elmagyaráztuk, h o g y m i t miért teszünk és ők hogyan segíthetnek m a g u k o n . T u d t a m , hogy az erre szánt idő sohasem megy kárba. Ö s z t ö n ö s emberis meretünk kifinomult. H a m a r felismertük azokat az embereket, akiknél ez a m u n k a k ü l ö n ö s e n eredményes lehet. Egy k ó r h á z ala81
pításáról kezdtem á l m o d o z n i , ahol a betegeket öngyógyító mód szerekkel kezelik, és egy iskoláról, ahol az öngyógyítás orvosait képezhetnék ki. E k k o r r a m á r k ö v e t ő k b ő l tekintélyes tábor állt m ö g ö t t ü n k . Előadásaim, a Vegetáriánus Társaság által nyújtott nyilvánosság és n é h á n y orvos segítsége révén praxisunk egyre n ő t t . Kezdtünk r á j ö n n i a betegség és a gyógyítás legfőbb alaptételeire, amelyekre az öngyógyító módszert alapoztuk. T u d a t á b a n voltunk annak, milyen fontos, hogy egy-egy kúrára lelkileg alaposan felkészül j ü n k . M i r i a m szokta m o n d o g a t n i , hogy mielőtt kezelne valakit, m i n d e n egyes a l k a l o m m a l órákig kell az illetőről g o n d o l k o d n i a . Ez alapvető dolog volt. M i n d h á r m a n úgy találtuk, hogy mire a kezelésre kerül a sor, kezünk szinte m á r ö n m a g á t ó l jár, m i n t h a tudná, hogy az egyes esetekben mi a legmegfelelőbb eljárás. A m i k o r új betegünk érkezett, először én vizsgáltam meg, majd D a n n y és Vered következett. Általában Vered prognózisa volt a legpesszimistább, D a n n y é pedig a legoptimistább. Sohasem utasí t o t t u n k el egy beteget sem azzal, hogy n e m lehet rajta segíteni, mert D a n n y úgyis addig unszolt volna bennünket, míg fel n e m vesszük. D a n n y úgy érezte, hogy m i n d e n k i t meg lehet gyógyíta ni, bármilyen betegsége van is. Egyszer elvittem egy b a r á t o m a t M o s h e bácsihoz a kórházba, s a b a r á t o m ezt m o n d t a : — N e m számít, milyen gazdag, bölcs, hí res vagy o k o s valaki, végül úgyis itt végzi! — Gyakran ez az igaz ság, de én h o z z á t e n n é m : — N e m érdekes, hogy milyen j ó l van el eresztve, vagy m e n n y i r e hátrányos helyzetű az ember, mindenki ben megvan az az erő, mely képes őt meggyógyítani, vagy leg alábbis a helyzetén javítani. N e m számít, ha elszigeteltnek érzi is magát, hisz m i n d i g o t t van legjobb barátnak a felsőbb énje. Ha tudjuk ezt, n e m kell sem elszigeteltnek, sem félénknek, sem pe dig g y á m o l t a l a n n a k éreznünk magunkat. Gyógyító erőnk ott rej tőzik testünk m i n d e n izmában, m i n d e n agysejtjében, m i n d e n idegszálában, m i n d e n erében. Ö n m a g u n k gyógyításának a képes sége velünk születik, csak fel kell fedezni. Rátalálni erre az erőre olyan, m i n t m i k o r az e m b e r kinyit egy szekrényt, és megtalálja azt, m i t m á r m i n d e n ü t t keresett, s a m i egész idő alatt ott volt, csak éppen elkerülte a figyelmét. M i n d e n t felkutattunk, hogy g y ó g y m ó d o t találjunk a betegségükre, és közben n e m vesszük 82
észre, hogy van b e n n ü n k egy olyan erő, mely korlátlanul képes a test gyógyítására. Ez a képesség sokkal erősebb, m i n t akármelyik betegség. A betegség csak akkor létezik, ha elhanyagoljuk ezt a gyógyító erőt. Ellentétben azzal az általános nézettel, hogy a betegség valami rossz, mi felfedeztük, hogy van jó oldala is. J e l z i az ember lelki állapotát, és a tünetek árulkodnak arról, hogyan használjuk a tes tünket. Tapasztalataink szerint például, egy hályogos beteg éve ken át mereven használta a szemét, erőltette, meresztette, és n e m pislogott eleget. Feladatunk egyrészt az volt, hogy rávezessük a felismerésre, milyen szokásai hozták létre az állapotát, másrészt pedig, hogy helyesebb szokásokra tanítsuk. Az igazi gyógyulás h o z ez is elengedhetetlenül szükséges. M o d e r n világunkban legtöbb tevékenységünket szoros időbe osztás szerint végezzük. R i t k á n adódik arra idő, h o g y eleresszük magunkat, és érzéseinkre, illetve testünk szükségleteire figyel jünk. Akár egy gyerek, a test is figyelmet kíván, leginkább akkor, ha megpróbáljuk s e m m i b e venni. Azzal, hogy megbetegszik vagy megrokkan, a test kikényszeríti a figyelmünket. A legtöbb ember passzívan viselkedik a betegséggel szemben. A m o d e r n orvostudomány abba az irányba terel, hogy elsősor ban a tünetek kezelésével foglalkozzunk, és engedjük a testünket manipulálni, és gépként viselkedni. Túlságosan kézenfekvő, túl ságosan ijesztő figyelmesen vizsgálódni, és m e g p r ó b á l n i felfedez ni a p r o b l é m a okát. Nyilvánvaló példa erre a tüdőtágulásos be teg esete, aki n e m hagy fel a dohányzással. Az idős S h l o m o , aki a tengerparton t a n í t o t t engem tornázni, tisztában volt a n n a k fontosságával, hogy testünknek szerető fi gyelemmel adózzunk. M i n d e n nap két órát edzette magát. Néhá nyan azok közül, akik eljöttek k ö z p o n t u n k b a , megértették, hogy m i n d e n betegségnek megvan a maga kiváltó oka éppúgy, m i n t a gyógymódja. P r o b l é m á i n k , tüneteink n e m a véletlen művei, te hát van m ó d a megszüntetésükre. A betegeink mindaddig dolgoztak velünk, míg p o n t o s a n n e m tudták, hogyan gyógyítsák önmagukat. Elsajátították mindazt, amit m u t a t t u n k nekik; megtanulták, hogy saját m a g u k n a k kell felfedezniük testüket, lelküket és azt is, h o g y mi szolgál a javuk ra. M i n d i g megtalálták maguknak a legmegfelelőbb eljárásokat. 83
M i n d e n k i n e k , aki valamilyen betegségben szenved, el kell jutnia az o k o k h o z , és meg kell találnia a gyógyuláshoz vezető utat. Ez nehéz folyamat, de rendkívüli eredményekkel kecsegtet! Vered jó példa erre. M e g t a n í t o t t a m arra, hogy gyengébb lábát ne csak kímélje, h a n e m használja is; hogy emelje ahelyett, hogy v o n s z o l n á , ha kínkeservesen teszi is. A sikerhez nagyon erős bel ső hangra volt szüksége, mely folyton buzdította. M é g azután is, h o g y felismerte, m e n n y i r e helytelenül jár, a h i b a csaknem le küzdhetetlen volt. A m i k o r m á r némileg javult a járása, rávettem, hogy másszon úgy lépcsőt, hogy m i n d k é t lábát egyformán hasz nálja. Ez szinte lehetetlen feladatot jelentett neki eleinte, hiszen a j o b b lába m a j d n e m teljesen béna volt. Mégis sikerült elsajátíta ni a mozgást. M e g t a n u l t a h o m o k o n is járni, a m i h e z más izmo kat is m o z g a t n i a kellett. E gyakorlatok következtében Vered hatalmasat fejlődött. Elju tott addig a pontig, hogy teljesen legyőzhesse sántaságát, és itt el b i z o n y t a l a n o d o t t . A bicegés szervesen beépült a személyiségébe, nehéznek bizonyult elhagynia. Azt hiszem, Vered sokkal i n k á b b tisztában volt valódi érzéseivel, m i n t a legtöbb ember. Általában egyikünk sem akarja feladni megszokásait. Nehéz felismerni eze ket a megrögzött szokásokat, melyek gyakran e l l e n t m o n d a n a k a j ó z a n észnek és az ítélőképességnek. Ugyancsak példaként szolgálhat egy Reuven nevű betegünk esete. A feje és a lába irányában egyaránt rendkívül rossz volt a vérkeringése. A m i k o r eljött hozzánk, arcszíne kékes volt, és fél arca részlegesen megbénult a gyenge vérkeringés miatt. Nehezen lélegzett, i d ő n k é n t asztmás r o h a m a i voltak, és emésztési zava rokkal küzdött. Alapvető problémája mégis az volt, hogy hibás képet a l k o t o t t ö n m a g á r ó l . M é g csak 28 éves volt, de m á r legyőzöttnek érezte magát, hi szen szinte egész felnőtt k o r á b a n kórházról kórházra járt anél kül, hogy h a t á r o z o t t diagnózist kapott volna. M á r számos étren det és terápiát kipróbált — hiába. M á r első foglalkozásunk alatt Reuven arcszíne normálisan ró zsaszínű lett a masszázs és a t o r n a eredményeként. Rendszeresen kezdett h o z z á n k járni, és úgy látszott, élvezi a foglalkozásokat. N é h á n y h ó n a p m ú l t á n a teljes gyógyulás küszöbén állt — légzése szabad és nyugodt lett, keringése rengeteget javult, a lábában 84
szinte teljesen no r má l i s lett — a m i k o r n e m j ö t t t ö b b é h o z z á n k . Előfordul, hogy a d ö n t ő pillanatban a beteg tudat alatti ellenál lása az új helyzetekkel szemben visszatartja attól, hogy megtegye a végső lépést a gyógyuláshoz, a sikerhez. Reuven felfedezte egy régi röntgenképén, hogy egyik tüdején van egy lyuk. B á r ez a tény egyáltalán n e m állt volna a gyógyulása útjába, egyszer csak közölte velünk, hogy állapota gyógyíthatatlan, nincs rá semmi lyen orvosság. Ez idő tájt kezdtem felfigyelni az elme fontosságára a test gyó gyításában. É p p e n lassan emeltem, majd leengedtem a karjaimat, próbáltam elernyedni, és mélyen lélegezni. E k k o r rájöttem, h o g y n e m figyelek sem a karmozgásra, sem pedig arra, a m i t a karjaim éreznek. Ú j r a felemeltem őket, és ekkor éreztem, hogy karjaim nehezek és feszültek. M e g c s i n á l t a m ezt még néhányszor, és még mindig nehéznek éreztem őket. Egy kis időre abbahagytam, és egyszerűen magam elé képzeltem, hogy felemelem a karjaimat. Csodálkozásomra a karjaim képzeletemben is nehezek és feszül tek voltak! Addig vetítettem magam elé a mozdulatot, míg úgy n e m éreztem, hogy karjaim könnyűek és lágyan m o z o g n a k . Ek kor újra megpróbálkoztam a mozdulattal, és tényleg k ö n n y e b b lett. Ez a felfedezés nagyon felvillanyozott. Hosszú ideig végeztem ezt a gyakorlatot, hogy karomat felváltva k ö n n y ű n e k majd ne héznek képzeltem, és úgy találtam, h o g y m o z g á s o m a t nagyban t u d o m befolyásolni. R ö g t ö n ráéreztem a n n a k a jelentőségére, hogy ez milyen hatással lehet a betegekkel végzett m u n k á m r a . Tapasztaltam, hogy az elme segíthet a laza, k ö n n y e d mozgás megvalósításában, és hogy nagy változásokat lehet létrehozni a test működésében csupán a tudatossággal.
85
HETEDIK
FEJEZET
RIVKA JÁRÓGÉPE
Rivka 9 éves volt, a m i k o r M i r i a m h o z z á n k küldte. Kétéves kora óta t o l ó k o c s i h o z volt kötve. H á r o m s z o r kapott járógépet, de mert bal térdét n e m tudta kiegyenesíteni, akkora nyomás nehe zedett járás közben a járógépre, hogy újra meg újra eltört. Véreddel együtt m e n t ü n k el Rivka o t t h o n á b a , amely Tel-Aviv zsúfolt, ipari körzetének egyik mellékutcájában volt. Ó c s k a lép csősor vezetett fel a második emeleti lakáshoz. A h á r o m szűk szobában tizenegyen laktak. Rivka volt a hetedik a kilenc lány közül. Apja eltörte a gerincét, így n e m dolgozott. Anyja sem dol gozott az o t t h o n á n kívül, úgyhogy a családot főleg az állam tá mogatta, bár a nővérek közül t ö b b e n is dolgoztak. Az egyik ápo l ó n ő volt, a másik katona, a t ö b b i e k m é g iskolába jártak. A lakás sötét és lehangoló volt. Rivka tolószékben ült, és a padlót nézte; szeme eltűnt a vastag szemüveg m ö g ö t t . Félénk kislány volt, és a k o r á h o z képest nagyon kicsi. Megvizsgáltuk a beteg lábát. M i n d k é t lába nagyon vékony volt, és úgy nézett ki, hogy megbénultak. H á t a görnyedt volt, és a gerincoszlop középtájt oldalirányba görbült. Egyik karja na gyon gyenge volt, csak nagy erőlködés árán tudta mellmagassá gig felemelni. A másik karja viszonylag n o r m á l i s n a k látszott. Nyakizmai olyan sorvadtak voltak, hogy alig tudta a fejét egye nesen tartani. Véreddel együtt győzködtük a nővéreket arról, hogy
Rivkán
lehet
segíteni.
Elmagyaráztam
nekik,
hogy
Rivkának először masszázsra van szüksége, hogy javuljon a vér keringése, és hűvös végtagjai felmelegedjenek. Azután majd fino m a n megmozgatjuk, m o n d t a m , hogy hajlékonyabb és erősebb legyen. M e g m u t a t t a m nekik, hogy még félig béna lába is képes egy kis mozgásra, és kijelentettem, hogy mindegyik végtagja fej leszthető. Hangsúlyoztam azonban, hogy az első lényeges lépés a vérkeringés javítása kell hogy legyen. Rivka á p o l ó n ő testvére vi tatkozni kezdett velem. Az iskolában azt tanulta, hogy a kerin87
gést csak idegi ú t o n lehet javítani, és úgy gondolta, Rivka ideg rendszerét a gyermekbénulás m á r annyira tönkretette, hogy kép telen a szükséges keringés biztosítására. Közbevágtam: — Igen, de a véráramlás
is
fokozhatja az idegek
ingerlését.
Miért nem
hagyja, hogy Rivka kipróbálja a módszerünket? E z u t á n Vered halkan, meggyőződéssel beszélt arról a fejlődés ről, amelyen ő, az ugyancsak gyermekbénulásos, keresztülment. Elmesélte, hogy először velem dolgozott, majd egymaga folytat ta a m u n k á t . A nővérek végül beleegyeztek, hogy kipróbálják a mi gyógymódunkat, és Véredet kérték meg, hogy legyen Rivka el sőszámú gyógyásza. Vered n é m i vonakodás után fogadta el a fel kérést. V o l t m á r munkája, egy teljes egyetemi kurzus terhei vol tak a vállán, és a saját lábát is tornáztatnia kellett, küzdenie a ma ga fizikai korlátai ellen. N e m szívesen tetézte ezt még a heti két szeri, hosszú buszozással és gyaloglással Rivkáék lakásáig. (Ez még azelőtt történt, hogy a k ö z p o n t u n k a t megnyitottuk.) Vered ugyanakkor még n e m bízott eléggé a képességeiben. M i n d e n két sége és ellenérzése dacára a z o n b a n izgalmasnak találta, hogy bénulásos betege legyen, így hát elfogadta a munkát. Rivka családja nagyon kevés támogatást nyújtott Vered erőfe szítéseihez. Együttműködésük abban merült ki, hogy az egyik nővér megpróbálta Rivkát arra buzdítani, hogy elvégezze azokat a gyakorlatokat, melyeket Vered m u t a t o t t neki. Eleinte a kislány n e m nagyon akart együttműködni vele, úgy viselkedett, m i n t ál talában a gyerekek, ha házi feladatról van szó. Vered kezdetben meglehetősen leverőnek találta a Rivkával va ló m u n k á t . Egy idő után a z o n b a n Rivka kezdett n é m i érdeklő dést m u t a t n i , és néhány változás is történt. Lábai m i n d e n keze léssel egyre gyorsabban melegedtek fel. Képes volt már néhány csekélyke m o z d u l a t végrehajtására. Lábát tudta előre, hátra és ol dalra mozgatni. A karján és a lábszárán szemmel láthatóan is t ö b b i z o m megerősödött. M é g azt is meg tudta csinálni, hogy hanyatt fekve n é h á n y másodpercre felemelte a lábait. R ivká nak a legsúlyosabb p r o b l é m á t az öntornáztatás okozta. Lakásuk kicsi és zsúfolt volt, n e m volt saját zuga, ahol a gyakor latokat végezhette volna. Vered aggódott, hogy ez rossz hatással lehet Rivka f o k o z ó d ó lelkesedésére. M i u t á n alaposan megvitat tuk a helyzetet, úgy d ö n t ö t t ü n k , hogy Rivkának kellemesebb 88
környezetre van szüksége. É p p e n akkoriban nyitottuk meg a központunkat, így azt kértük Rivka családjától, hogy a kislány oda j ö j j ö n kezelésre. A nővére kíséretében, egy r o k k a n t gyereke ket szállító autóbusszal jött. A kezelés után taxival küldtük haza. Felére csökkentettük a m á r amúgy is jelképes kezelési díjat, h o g y a családot ne terhelje meg a taxi költsége. A m i k o r a buszvezető úgy határozott, hogy n e m szállítja t ö b b é h o z z á n k Rivkát, mert túlságosan kiesik az útvonalából, n e m tehettünk más, m i n t in gyen kezeltük Rivkát, hogy legyen pénze a taxira oda-vissza. Eleinte főleg olyan gyakorlatokat m u t a t t u n k neki, amelyeket hason fekve, m a t r a c o n kellett végeznie. E b b e n a helyzetben lábát fel kellett emelnie, majd a sarkát a fenekére ejtenie. E z u t á n , a has és a hát izmainak nagy erőfeszítése árán, ismét felemelte a lábát, és visszatette a matracra. Ez a gyakorlat rendkívül fárasztó volt neki, és csak hosszadalmas nekigyürkőzés u t á n sikerült végrehaj tania úgy, hogy egy darabig csinálta, majd maga elé képzelte, a m i n t lába fel-le mozog. E gyakorlatot n é h á n y hétig ismételget te, s ezután m á r öt percig is képes volt pihenés nélkül csinálni. A tornát és a pihenést ó r á k o n át váltogatva tudott dolgozni. Lábizmai annyira görcsbe voltak rándulva, hogy a térdét mindig behajlítva tartotta. M e g p r ó b á l t u k kiegyenesíteni oly m ó don, hogy gyengéden körbe forgattuk. Rivkával kargyakorlato kat is végeztettünk. E l ő s z ö r a csuklóját forgatta, azután nagy erőlködve ugyanezt megpróbálta a könyökével is. N a g y o n fon tosnak tartottuk, hogy a félig béna test renyhe keringését fokoz zuk, ami elősegítené, hogy legalább a mozgás érzését élvezze. A m i k o r a k ö z p o n t b a jött, órákig ott maradt, és dolgozott. A verandán ült egy pamlagon, és mi ki-kinéztünk az ablakon, h o g y mit csinál. Ü l t , mozgatta a nyakát, majd a karjait, a kezeit, vagy hason feküdt, a lábfejét forgatta körbe-körbe, és mélyeket léleg zett. Gyakran csak lehunyt szemmel ült, vagy az eget b á m u l t a . M i k o r megkérdeztük, mit csinál, azt válaszolta, hogy pihen. Ad tam neki öt perc pihenőt, majd szelíden, de h a t á r o z o t t a n kér tem, hogy folytassa a munkát. S o k ilyen szünetre volt szüksége, mindazonáltal három-négy órát is eltöltött tornával náluk. D a n n y kevésbé volt türelmes, és i n k á b b ragaszkodott a h h o z , hogy keményen dolgozzon. Ha D a n n y felügyelt rá, a kislány j o b ban igyekezett is. 89
M i u t á n m á r egy ideje dolgoztunk Rivkával, mi h á r m a n meg beszéltük, hogy mi legyen nála a következő lépés. Úgy láttuk, itt az ideje, hogy újra járógépet kapjon, és elkezdjen járni. Hiány z o t t neki a megfelelő fizikai és szellemi ösztönzés, amit sem csa ládja, sem pedig a rokkant gyerekek iskolája n e m volt képes meg adni
neki.
Csak
nálunk
volt
annyira
szabad
és
tevékeny,
amennyire lennie kellett. Egyetértettünk abban, hogy muszáj őt m o z g é k o n y a b b á tenni, hogy egyre t ö b b részét mozgassa. — J á r n i a kell — m o n d t a D a n n y —, k ü l ö n b e n n e m fogja eléggé m e g m o z g a t n i az izmait. Beszéltünk Rivka családjával, és azt javasoltuk, hogy kérjenek az iskolai ortopéd orvostól egy járógépet a kislánynak. Az orvos a z o n b a n visszautasította, hogy állami hozzájárulást kérjen a já rógép árához. A m i k o r ezt meghallottam, elhatároztam, hogy sze mélyesen beszélek vele. Megkértem Rivka nővérét, Rachelt, aki egyetértett velünk, hogy a járógép szükséges; vállalta, hogy elkí sér és segít az orvost j o b b belátásra bírni. Az orvos egy kicsit mogorvának tűnt, s R a c h e l t is hidegen üd vözölte, aki engem m i n t a család jó barátját m u t a t o t t be. Az or vos hellyel kínált b e n n ü n k e t , majd nekünk szegezte a kérdést, hogy miért j ö t t ü n k . M i k o r R a c h e l elmondta, hogy jövetelünk célja az, hogy a család nevében ismételten kérjük a járógépet, az orvos türelmetlen lett. E l m o n d t a , hogy egyelőre n e m áll szándé kában megrendelni a járógépet Rivka számára, mert úgy tervezi, hogy fél éven belül megoperálja a térdét, és azután úgyis másfaj ta járógépre lesz szüksége. M i n t m o n d t a , visszautasítja, hogy az adófizetők pénzét két járógépre vesztegesse. Igyekeztem neki megmagyarázni, hogy Rivka m o s t egy újfajta terápiát próbál ki, ami esetleg szükségtelenné tehet egy ilyen ope rációt. N e m említettem, hogy én lennék a gyógyász, csak magát a gyógymódot írtam le. Az orvos meglepő m ó d o n , türelmesen hallgatott. Arra számított, hogy egy szokásos kérelmezési ügyről lesz szó, amelyet majd vagy támogat, vagy elutasít. Ahogy azon b a n hallgatta a m o n d a n d ó m a t , érdeklődése felébredt, ellenséges sége eltűnt. N a g y o n kíváncsi volt a m u n k á n k r a . Leírtam neki né h á n y gyakorlatot, melyekkel Rivka izmait erősítettük és lazítot tuk. Árnyalatnyi szarkazmussal kérdezte: — A k k o r m i n e k kell egyáltalán a járógép? — Megmagyaráztam, hogy Rivka mozgé90
konyságának növeléséhez és a járni-tanulás segítéséhez elenged hetetlenül szükséges. Megkérdezte tőlem, hogy m i t tanulok. M i k o r m e g m o n d t a m , hogy filozófiát, kérdőre vont: — M i é r t akar velem orvosi kérdé sekben vitatkozni? N e m a maga területe. Bízza rám az orvosi ügyeket! — Szívesen t e n n é m — válaszoltam —, de Rivkának m o s t van szüksége a járógépre. Kedves, nyugodt mosollyal rám nézett, és azt m o n d t a : — Ide figyeljen, fiatalember! A lehetetlennel próbálkozik. Rivka térdét nem lehet kiegyenesíteni, mert izmai állandóan görcsben van nak. Sokszor eltört már a járógépe, mert n e m bírta a megterhe lést, a n n a k ellenére, hogy sokkal nehezebb személy számára ter vezték. Csak egyetlen megoldás létezik. A m ű t é t során eltörjük a térdét, hogy kiegyenesíthessük a lábát. Azután majd tudja hasz nálni a járógépet anélkül, hogy megint eltörné. — Es*mi van akkor, ha ki t u d o m egyenesíteni a térdét? — kér deztem tőle. — Azt kötve hiszem, mert nincs rá m ó d ! — felelte, majd hozzá tette: — O k o s a b b vagyok, m i n t azt képzelné! — Intelligenciája fitogtatására elkezdett k ü l ö n b ö z ő történeteket mesélni. — Eddig még senki sem tudott felültetni, és magának sem fog sikerülni. De hajlandó vagyok egy alkut k ö t n i . J a v a s o l n i f o g o m a járógé pet, de cserébe elmegyünk egy közjegyzőhöz, és o t t két tanú előtt egyezséget kötünk, hogy ha fél év múlva n e m sikerül Rivka tér dét kiegyenesítenie, akkor maga fizeti a járógépet. N e m félemlített meg. M e g k ö s z ö n t e m az ajánlatát, és megígér tem, hogy g o n d o l k o z n i fogok rajta. — Ne siesse el — m o n d t a —, örülni fogok a találkozásnak, ha úgy határoz, hogy megkötjük az egyezséget. Vegyes érzésekkel hagytuk el az irodáját. Ez m á r haladás volt, de tudtuk, hogy nagyon nehéz előre megjósolni, m e n n y i időt vesz igénybe Rivka lábának kiegyenesítése. K ö n n y e n előfordul hat, hogy t ö b b lesz, m i n t fél év. Attól, hogy az orvos hat h ó n a p múlva akarja az operációt elvégezni, Rivka lába még n e m fog az ő
időbeosztásához alkalmazkodni.
Lábának kiegyenesítése és
megerősítése a mi módszerünkkel biztosan hosszú és fáradságos m u n k a lesz. 91
A legtöbb fizikoterapeuta erőteljes nyújtással próbálná a lábát kiegyenesíteni. Rivka izmai a z o n b a n túl feszesek voltak ahhoz, hogy így lehessen nyújtani őket. Biztos v o l t a m abban, hogy az egyetlen lehetséges út az, ha az i z m o k a t elernyesztjük, majd fo kozatosan megerősítjük. E z t pedig csak úgy lehet elérni, ha a láb i z m o k d o l g o z n a k és m o z o g n a k . Ú g y éreztem, hogy a járás köz b e n végzett m o z d u l a t o k k ü l ö n ö s e n hatásosak lehetnek. Rendkí vül fontos volt tehát, hogy Rikva megkapja a járógépet, és járni kezdjen. R a c h e l n e k azt m o n d t a m , hogy ha n e m sikerül is fél év alatt Rivka lábát kiegyenesíteni, legalább megkapja a járógépet. Eltö kéltem, hogy magamra vállalom a járógép kifizetését, ha elbuk n á n k . R a c h e l mélyen meghatódott. Nővére, Nazel azonban egyáltalán n e m örült, és ragaszkodott ahhoz, hogy az állam fizes sen a járógépért. Á p o l ó n ő k é n t hozzászokott, hogy az állam gon doskodik m i n d e n r ő l , amire egy betegnek szüksége van. Az ortopéd orvostól függetlenül m i n d a n n y i a n — Rivka nővé rei és én — meg v o l t u n k győződve arról, hogy a járógép kell. R i v k á n a k mozgásra, változatosságra, új környezetre volt szüksé ge, arra, hogy o t t h o n a és iskolája fojtogató légköréből kiszaba dulhasson. Nehézkes és terhes volt m i n d e n h o v a elcipelni vagy t o l ó k o c s i b a n tolni. A járógép a szabadságot jelentette volna ne ki. B a r á t a i m m a l is megbeszéltem a problémát. Egyikük azt java solta, h o g y kérjek az orvostól t ö b b időt. Egyetértettem ezzel, n e m c s a k azért, mert kétségeim voltak afelől, hogy a hat h ó n a p elég lesz-e, h a n e m attól is féltem, hogy a határidő miatt túl inten zíven fogok dolgozni Rivkával, ami m i n d k e t t ő n k n e k rossz lett volna. így elhatároztam, hogy megkérem a doktort, változtassa meg a határidőt. K é t hét múlva R a c h e l és én újra e l m e n t ü n k az orvos irodájá ba. K i h í v ó vigyorgással fogadott bennünket, és megkérdezte: — Szóval, hogy határoztak? Áll az alku? — Áll, csak két évet kérek — válaszoltam. — Leesett az álla a cso dálkozástól, majd elkezdett gyalázkodni: — Kifelé innen, te sarlatán! E k k o r R a c h e l dühös lett, és rákiabált az orvosra: — N e m ha gyom, hogy megoperálja a húgomat, ha most n e m segít nekünk! 92
— Én csak Rivkának p r ó b á l o k segíteni, csak a legjobbat aka r o m neki! — válaszolta az orvos lecsillapodva. Ú j r a h o z z á m for dult. — M i t szólna nyolc h ó n a p h o z ? — kérdezte. — Felejtse el — m o n d t a m . — N e m a p i a c o n vagyunk, hogy al kudozzunk. Ha ad két évet, egyenes lesz a lába. Kész vagyok azonban abban fogadni, hogy nyolc h ó n a p múlva jelentősen egyenesebb lesz a lába. — N e m ! — válaszolta. — N e m fogok egy kuruzslóval alkudoz ni! Azt akarom, hogy nyolc h ó n a p o n belül egyenes legyen a lá ba, vagy maga fogja a járógépet kifizetni! — T á v o z t u n k , mert vi lágossá vált, hogy valami más megoldás után kell n é z n ü n k . E t t ő l a jelenettől sokkos állapotba kerültem. M é g senki sem nevezett kuruzslónak, pedig évek óta d o l g o z o m betegekkel. Ami kor Eszter n é n i k é m meghallotta a történteket, elmosolyodott, és azt mondta: — Na, ezt megkaptad! J ó l teszed, ha felkészülsz rá, hogy másoktól is hallani fogod ugyanezt. Rivka orvosa visszautasította, hogy akár csak f o n t o l ó r a is ve gye a m u n k á n k értékét. Úgy éreztem, hogy ezzel nemcsak a sze mélyemet, h a n e m az igazságot is sérti. M á s orvosok, akikkel a sors összehozott, m i n d e n tőlük telhetőt megtettek volna, hogy olyan módszer találjanak, ami segíthet a betegeiken. M é g h a n e m rendelkezett is annyi képzelőerővel, hogy a módszer elméletét megértse, az eredmények magukért beszéltek. V a l ó b a n n e m vár tam, hogy támogatni fog, mégis nagyon csalódott v o l t a m , és még sokáig kísértett ez a kellemetlen beszélgetés. M i k o r elmeséltem D r . Frumernek, hogy m i t m o n d o t t az orto péd orvos, csodálkozott, és t u d t o m r a adta, hogy n e m ért vele egyet. Megnyugtató volt, hogy egy tekintélyes orvos támogat, aki megérti és helyesli, amit csinálok. N e m ö r ü l t e m volna, ha meg ismétlődik a Rivka orvosához fűződő „ é l m é n y e m " . A megrázkódtatás elmúlt, visszanyertem az egyensúlyomat. N e m féltem attól, hogy az orvos jogi lépéseket fog t e n n i ellenem, bár nyilvánvalóan szélhámosnak tartott. R á j ö t t e m , h o g y ugyan kétségbe vonta képességeimet, és visszautasította a javaslatomat, ténylegesen n e m állt velem szemben. Egyszerűen csak képtelen volt mellém állni.
4
Felfedeztem, hogy nagy különbség van a „szembenállás" és a „ n e m elfogadás" között. A m i k o r n e m fogadunk el valamit, egy 93
belső hang azt súgja, hogy elérkeztünk a saját korlátaink határá h o z . A d o k t o r esetében ehhez még egyfajta félelem is hozzájá rult. Félt attól, hogy bebizonyosodhat, eredményes lehet valami, ami teljesen ellentétes az ő gyakorlatával, a tanulmányaival, a nézeteivel — sőt, talán éppen ez az, amire a betegének szüksége van. N e m akarta kitenni képzettségét és addigi tevékenységét en nek a kihívásnak. M é g ha szembe akart is volna szállni velem, n e m lett volna s e m m i alapja rá. Eredményeket tudtam felmutatni, amelyek iga zolták elképzeléseim helyességét. A d o k t o r azonban még arra sem volt hajlandó, hogy a m u n k á m a t megszemlélje. Ha eljött volna,
és
látja,
hogyan
foglalkozunk
Rivkával
—
gyengéd
masszázs, az ízületek körkörös mozgatása és lassú, fokozatos izomnyújtás — k ö n n y e n lehet, hogy megváltozik a hozzáállása. T u d t u k , hogy így vagy úgy, de meg kell szereznünk a járógé pet Rivkának. A kérdés csak az volt, hogyan. Váratlanul akadtunk a megoldásra. Vered barátnője, C h a n n i két másik nővel lakott együtt akkoriban. Egyikük, Tirza, aki egy hetente jelentkező r á d i ó m ű s o r munkatársa volt, nagyon érdeklő d ö t t a m u n k á n k iránt. A m i k o r felajánlotta, hogy interjút készít velünk, eszembe jutott, hogy hiszen itt a remek alkalom, hogy a d o m á n y o k a t kérjünk Rivka járógépére. P r ó b á l t a m megértetni a hallgatósággal, n e k ü n k mennyire fontos, hogy Rivkán és a hoz zá h a s o n l ó betegeken segíthessünk. Az interjút eszményi
i d ő p o n t b a n sugározták.
Ötvenperces
m ű s o r t adtak le péntek este, a m i k o r az emberek éppen hazaér keztek m á r a m u n k á b ó l , de az esti tévéműsor még n e m kezdő d ö t t el. K e l l ő e n beharangozták az újságokban is, úgyhogy felté teleztük, közel félmillió ember hallja. A m ű s o r felvétele m a j d n e m hat órát vett igénybe, de a szer kesztés utáni ötvenpercnyi anyag meglehetősen k ü l ö n b ö z ö t t at tól, amire számítottunk. A riporterek megpróbáltak szenzációt csinálni a m u n k á n k b ó l . Hiteles d o k u m e n t u m m ű s o r t akartak ké szíteni a b b ó l a közvetlen és személyes hangú beszélgetésből, amit folytattunk velük. M i n d a z o n á l t a l a m ű s o r elég hatásos volt ahhoz, hogy sok em ber figyelmét felkeltse. T ö b b pénzt sikerült szereznünk, m i n t
94
amennyibe Rivka járógépe került, és az összeg egy jó részét maga Tirza adta. Ezek után Rivka fejlődése jelentősen felgyorsult. A géppel való járáshoz a kislánynak m a n k ó t is kellett használ nia. Ez megkívánta, hogy a karja is megerősödjön. S o k a t gyako rolta, hogy képzeletben kezei maguktól, erőlködés nélkül fel emelkednek a levegőbe, és ennek kezdett is m u t a t k o z n i az ered ménye. K o r á b b a n felkarjának deltoid izmai teljesen működés képtelenek voltak. M o s t ezek az i z m o k s z e m m e l l á t h a t ó a n vasta godtak és erősödtek, m í g n e m fel tudta e m e l n i a karját. M i u t á n ezt két hónapig gyakorolta is, adtunk neki n é h á n y „súlyt" — elő ször egy grapefruitot, majd egy sárgadinnyét, hogy emelgesse őket. Erre az időre Rivka m á r órákig képes volt egyfolytában tor náztatni magát a mi nógatásunk nélkül is. Ha magára hagytuk, folytatta a gyakorlást, és m i k o r visszatértünk, még m i n d i g m u n ka közben találtuk. A m i k o r megkapta a járógépet, vacsora előtt sétálni vittük, majd hívtuk, hogy egyen velünk. Eleinte csak mintegy tizenöt lé pést tudott egyszerre megtenni, és a n é h á n y lépcsőn, amelyek a lakásunktól az utcára vezettek, n e k e m kellett levinnem. De nem sokára már le tudott m e n n i a lépcsőn, és rövidesen egy egész t ö m b ö t — t ö b b száz métert — tudott gyalogolni. M i n d i g m o n d t a m neki, hogy ne egyen sült k r u m p l i t — ezt pe dig nagyon szerette —, és k ü l ö n ö s e n ne a h á z u n k h o z közeli csemegésnél, mert ott ugyanazt az olajat sokszor újra felhasználták. Egyik nap azonban, m i u t á n Rivka legyalogolta a fél mérföldet az üzletig, és ott majdnem összeesett a fáradságtól, beadtam a de rekamat, és vettem neki egy nagy adagot. Ö r ö m m e l eszegette, s látszott, hogy tudja, megszolgálta az élvezetet. Eleinte állandóan szüksége volt rá, h o g y a közelében legyek, a m i k o r sétál, hogy segítsek megtartani az egyensúlyát, és megaka dályozzam, hogy elessen. Igényelte, hogy bátorítsam, lelkileg is támogassam. K é s ő b b képes volt az egész h á z t ö m b ö t egyedül kör bejárni. Lassan és nehézkesen járt, de belül szárnyalt. R i v k á b a n kezdett a személyiségtudat felébredni. Addig n e m becsülte ön magát, azt hitte, értéktelen, és n e m kell senkinek. M o s t kezdett ráébredni, hogy ő is számít. Addig szinte teljesen mozgásképte len volt, alig néhány lépést tudott megtenni járógéppel vagy a térdén. M o s t pedig kiléphetett a világba a saját két lábán. 95
M a j d n e m hajszálpontosan hat h ó n a p telt el az ortopédorvos sal való vitám óta, és kb. h á r o m , m i ó t a Rivka megkapta a járógé pet, és járása hatalmas léptekkel kezdett el javulni. Fél mérföldet m á r 20 perc alatt tett meg, a m i h e z k o r á b b a n még másfél órára volt szüksége. A járás megerősítette a térdizmait, és újra műkö désbe h o z t a farizmait, melyek m á r annyira érzéketlenné váltak és
összerándultak,
hogy
korábban
élettelen
húsnak
tűntek.
K ö n n y e b b e n forgatta és nyújtotta a lábát, ennek eredményeként a térde egyre j o b b a n kiegyenesedett, míg végül teljesen egyenes n e m lett. Rivka kezdte a járógépet n a p o n t a 4—5 órán keresztül h o r d a n i , míg k o r á b b a n fél óránál tovább képtelen volt elviselni magán. M i n d e z e n felül k o r á b b a n bénult karjai most teljesen mozgé konyak voltak, és egyre erősödtek. F o k o z a t o s a n emeltük a nehe zékek súlyát,
míg el
n e m értük a
10 kg-ot.
Hat hónapos
járógéphasználat u t á n m á r egész mérföldet képes volt megtenni. M i k o r ezt m á r elérte, azon kezdett dolgozni, hogy növelje a se bességét, m í g n e m fél óránál alig kellett t ö b b , hogy teljesítse a tá vot. Ez m á r megközelíti a járás n o r m á l i s sebességét. Rivka legnagyobb diadala n e k e m is a győzelmet jelentette. Egyszer elkésett a foglalkozásról, s az őt kísérő nővére ezt m o n d ta: — Azért késtünk el, mert busszal j ö t t ü n k . — Csodálattal és büszkeséggel teli pillantást vetett Rivkára, majd folytatta: — Tud ják, ez volt az első eset, hogy Rivka busszal jött. A lépcsőn is egyedül j ö t t fel. Sírás fojtogatott, de visszatartottam a könnyeimet, csak a sze m e m lett nedves. Felvittem Rivkát a t ö b b i lépcsőn, hogy ne kell j e n m á r t ö b b e t erőlködnie, levette, a járógépét, és megmasszíroz tam, a lábszárát és a lábfejét, amelyek kemények voltak az erőfe szítéstől. Rivka új keletű függetlenségének gondolata jókedvre derített. O l y a n volt, m i n t a m i k o r egy kalitkába zárt, félénk kis madár végre kiszabadul. E l g o n d o l k o d t a m az orvos azon tervén, hogy eltöri Rivka lá bát. S o h a , egy percig sem hitte, hogy a kislány lába rendbe jöhet; n e m remélte, hogy az elsorvadt i z m o k újra felépülnek; sohasem képzelte, hogy Rivka járógéppel pár lépésnél többet lesz képes m e g t e n n i . H o g y Rivka „visszatért az életbe", olyan érzés volt, amely s z á m o m r a és m i n d a n n y i u n k számára új színbe öltöztette 96
az egész világot. Vered azt m o n d t a : — Mégiscsak bele kellett vol na m e n n e d a fogadásba. Nyertél volna. Fogadás ide vagy oda, világos volt, hogy m i n d e n k i nyert, n e m csak Rivka, n e m csak mi hárman, h a n e m a világ is nyert valamit, hiszen eggyel kevesebb gyerek volt rokkant.
Mélyen
hiszem,
hogy m i n d e n egyes elkínzott ember szenvedése hatással van az egész világra, m i n t ahogy a világ állapota is visszatükröződik az egyén életében.
97
MÁSODIK RÉSZ
Az öngyógyítás módszere NYOLCADIK
FEJEZET
HÁTPANASZOK, GERINCBÁNTALMAK Az u t ó b b i 15 év alatt t ö b b m i n t ezer olyan emberrel találkoz tam, akinek a háta n e m volt rendben. Legtöbbjük állapota jelen tősen javult, miután megtanultak helyesen m o z o g n i . Tapasztala taim szerint a hát m i n d e n baján lehet javítani, vagy akár teljesen meggyógyítani, ha megértjük, hogyan fejlődött ki a rendellenes állapot, és ha a megfelelő gyakorlatokat, légzést és masszázst al kalmazzuk, és persze újra meg kell tanuljuk a gerincünket helye sen használni. A legtöbb orvos és egészségvédő gyógyász úgy vélekedik, hogy a hátpanaszokat az eltorzult gerinc okozza. M e g vagyok róla győződve, hogy az ellenkezője igaz. A hát és a test helytelen hasz nálata okozza a gerinc deformálódását! A legtöbb e m b e r m i n d e n mozdulatához használja az egész hátát, m i n t h a n e m lehetne ré szenként hajlítani. A hátat csigolyák és kis, különálló i z o m c s o p o r t o k alkotják. Az a természetes és egészséges, ha hátunkat hajlékonyan, n e m pe dig mereven használjuk. Ha a hátunkra hárítjuk a végtagok és más testrészeink munkáját, akkor felesleges feszültség keletkezik a hátunkban, és merevség a végtagjainkban. Az agy azt az üzene tet adja, hogy a hátnak dolgoznia kell akkor is, a m i k o r valójában n e m kellene, és a végtagoknak n e m , a m i k o r pedig kellene. A m i k o r először vizsgálok meg gerincbeteget, megnézem, ho gyan jár. K ü l ö n ö s e n arra figyelek, hogy a járás kiegyensúlyozotte. A helyes járásmód és az egyensúly megköveteli, hogy a test fi zikai középpontját, amely a k ö l d ö k környékén van, helyesen használjuk. A tömegvonzás törvénye szerint, két tömeg a súly pontján keresztül vonzza egymást. Az emberek saját súlypontju kon keresztül kapcsolódnak a Föld középpontjához. Ha az em ber mindig a súlypontjából kiindulva működik, akkor a testtar tás és a gerince egyenes marad, és a mozgása is m i n d i g kiegyen súlyozott lesz. 99
A kiegyensúlyozatlan terhelés, a testtartási problémák és a hát k r ó n i k u s feszültsége akkor keletkeznek, a m i k o r a mozgásköz p o n t a hasüregből áttevődik a test más részére. H o g y megértsük ezt az elvet, képzeljük el, hogy eldobunk egy labdát. Az ehhez szüksége erőt elsősorban a váll szolgáltatja. A d o b á s h o z szükséges energia, lendület a vállban gyűlik össze, a ka r o n végigfutva a kézbe és a labdába jut, és ez az az erő, amely mozgatja a labdát. A fókuszpont az, ahol a mozgáshoz összegyű lik, és egyben a h o n n a n az energia átirányítódik a test többi részé be. Ha tényleges fizikai központunkat használjuk mozgásköz pontként, a mozgás természetesen így lesz a legkönnyebb, a legke vésbé görcsös és a „leggazdaságosabb". A legtöbb emberben azon ban a mozgásközpont áttevődött a helytelen mozgásformák kö vetkeztében a test egy másik részébe, például a mellkasba, a nyak ba vagy a vállba. A m i k o r ez bekövetkezik, a mozgás inkább nehéz kes, kínos és erőltetett, semmint könnyed és természetes. A moz gáshoz szükséges energiát olyan terület kell hogy szolgáltassa, mely n e m igazán alkalmas erre, így ezt az „alközpontot" megter heli m i n d e n egyes mozdulat. S o k a k esetében a m o z g á s k ö z p o n t a fej hátsó részében van. A fej hátsó részében lévő idegek és i z m o k kénytelenek az egész test mozgásának irányítását, lendülettel és energiával való ellátását végezni. E n n e k következtében a fej a normális, egyenes helyzeté hez képest előre vagy hátra dől, a nyak és a gerinc megfeszül, és a légzés is nehezebb. A deréktáji krónikus feszültség okozza a hát torzult „ S " görbületét. Az „ S " görbület olyan gyakori, hogy márm á r n o r m á l i s n a k tetszik, pedig valójában ez a legtöbb gerincb á n t a l o m forrása. A keringés és az idegműködés akadályozásá h o z , b e c s í p ő d ö t t idegekhez és feszült i z m o k h o z vezet. Az effajta gerincgörbület a medencét előretolja, ezzel a hasüreget görcsösen összehúzza és megzavarja a belső szervek működését. A tüdő sza bad tágulását, és ezzel a mély légzést is gátolja. M i r i a m m e g t a n í t o t t felismerni az emberek „ k ö z p o n t j á t " az ál lásuk alapján. Ha n e m úgy állunk és járunk, hogy közben sú lyunkat egyenletesen szétosztva viseli lábunk m i n d e n része, ak k o r m á r „ k ö z p o n t o n kívül" vagyunk, és a kiegyensúlyozatlanság visszatükröződik m i n d e n mozdulatban. S o k ember elsősorban a sarkán, a talppárnáján vagy lábujjain jár. A lábnak azon része, 100
mely a legnagyobb n y o m á s n a k van kitéve, mutatja, h o l van az il lető központja. Ha valaki leginkább a lábujjain jár, a k k o r a köz pontja a nyakban vagy a fej hátsó részben van. Ha a talppárnái ra nehezedik a súlya, a központja a mellkasban van, arra kény szerítve ezzel a hát felső részét, hogy erősen meggörbüljön. Egyes esetekben ez púpossághoz is vezethet. Az első lépés az ilyen hibák kijavításában a szellemi felisme rés, a tudatosság létrehozása. Megmagyarázom a betegnek, hogy testének mely részét használja k ö z p o n t n a k , m é g m u t a t o m , hogy hol van a tényleges központ, majd arra t a n í t o m , hogy mozgás közben figyeljen az igazi központra. A betegek megpróbálták maguk elé képzelni a k ö z p o n t o t , és érezni a helyét. N é h a annyi is elegendő, ha a kezünket a hasunkra helyezzük, és mélyen léleg zünk. Arra kértem a betegeket, hogy figyeljenek az összehúzódás és a feszültség érzetére, mely az áthelyeződött k ö z p o n t kísérője lensége, és helyettesítsék ezt a tágulás és könnyűség érzetével. Kértem, hogy ernyesszék el fejüket, nyakukat, mellkasukat és fő leg azt a testrészt, amely náluk k ö z p o n t k é n t m ű k ö d i k . A másik dolog, amit megfigyelek, hogy a páciens hogyan ül. A gerincbetegek szokása, hogy a hátukat és a fejüket előredöntve vagy hátrahajlítva ülnek, súlyukkal fél fenekükre nehezednek. H a r m a d s z o r azt figyelem meg, hogy a beteg hogyan fekszik egy kemény felületen, a háta ernyedt-e vagy a vesetája annyira fe szült-e, hogy a gerincoszlop alsó része felfelé görbül. E z e k b ő l a megfigyelésekből meg t u d o m m o n d a n i , hogyan alakultak ki a hátfájásai. Ha egy új gerincbeteget vizsgálok, p r ó b á l o m megtalálni az összes fájó pontját, és addig masszírozom, amíg el n e m m ú l i k a fájdalom. A fájás jelzi az i z m o k feszültségét, a m i t a mozgáshiány okoz. Ezek valószínűleg olyan helyek, ahol érzelmi feszültség h a l m o z ó d o t t fel. Gyakran találok olyan testtájakat, melyek rend kívül görcsösek és fájdalmasak, és a beteg n e m is t u d o t t róluk, míg meg n e m érintettem őket. F o n t o s megmutatni a betegeknek, m i k é p p lélegezzenek mé lyen és szabadon lefelé a hasüreg irányában úgy, hogy k ö z b e n a hát tágulhasson, és a légzés során folyton m o z o g j o n . Ha a hát ál landóan mozog, kicsi a lehetősége annak, hogy feszültté és me revvé váljon. 101
Az első hátfájásos betegemet, aki francia származású volt, és G a b i n a k hívták, S h l o m o révén ismertem meg a strandon. G a b i entellektüel és filozófus volt rendkívül pesszimista szemlélet móddal, ugyanakkor megrögzött szoknyabolond volt. Hatszor nősült és vált el. Szinte semmivel sem volt megelégedve, és ez testtartásában is kifejezésre j u t o t t . Járás közben húzta a lábát, testsúlyával a lábuj jaira nehezedett, és azt a benyomást keltette, hogy a teste csak te her neki. M o z g á s k ö z p o n t j a a nyak hátsó részében volt, ezért a hátát folyton görnyedten tartotta, és gyakran volt fáradt. K é t éven keresztül hébe-hóba találkoztunk. M i n d e n alkalom mal, a m i k o r dolgoztam vele, a masszázs annyira elernyesztette, h o g y egy-két napig j o b b a n érezte magát, de azután hamarosan visszatért megszokott, nehézkes járásmódjához. Az agy kiadta szokásos utasításait, és a deréktáji i z m o k fölöslegesen kerültek kapcsolatba a járással. Ez ismételten hátfájáshoz vezetett, és a k ö r bezárult. G a b i n e m akart változtatni megrögzött rossz szokásain. Azok h o z az emberekhez hasonlóan, akik n e m ismerik a bajaik okát, G a b i továbbra is csak néhány túlterhelt izmát használta; öntu datlanul erőltette és feszítette őket. A masszázs ellazította a testét, és elősegítette, hogy helyesebben lélegezzék, de sohasem t o r n á z o t t magától, hogy erősítse a hátát. G a b i olyasvalaki volt, akiért szerettem volna többet tenni, de ő sohasem akarta igazán a javulást. E l j ö t t h o z z á n k egy Dávid nevű férfi, m i u t á n hallotta az egyik látásról szóló előadásomat. H i t t a betegségek megelőzésében, és haragudott az orvosokra, mert gyógyszereik és műtéteik n e m se gítettek s e m m i t a gerincbántalmain. Dávid kis kikötővárosban lakott n e m messze Tel-Avivtól; egy telefontársaságnál dolgozott. Magas férfi volt, de előreeső vállai és roskatag testtartása elárulta, hogy milyen gyengének és kicsi nek érzi magát. G e r i n c e határozott „ S " görbületet mutatott, és a lábai — csakúgy, m i n t a hasa — nagyon görcsös volt. Leggyen gébb része a háta közepén, a farok- és mellkasi csigolyák között volt. Ez gyakori olyan emberek esetében, akik kisebbségi érzéssel küzdenek. Dávidét inspirálta az előadásom, mert olyasvalaki győzelmét látta b e n n e m , aki gyámoltalan és gyenge is maradha102
tott volna, de n e m maradt. Ú g y érezte, hogy ő is legyőzheti a gyengeségét. M e g t a n í t o t t u k Dávidét egy sor olyan, n e m k i m e r í t ő gyakor latra, mely elernyeszti, és f i n o m a n megmozgatja a h á t á n a k min den ízületét és izmát. M e g t a n í t o t t u k őt helyesen ülni és állni. Számára a legjobb gyakorlat egy képzeletbeli volt, melyet előze tes masszírozás és torna után végzett. H á t o n feküdt c s u k o t t szemmel, és elképzelte, hogy a feje nagyon nehéz (valójában az asztalhoz volt kötve), a lábai szintén ólomsúlyúak, és a gerince tökéletesen rásimul az asztalra, mert a saját súlya lehúzza. Egy darabig ezt a nehézséget érzékelte, majd súlytalannak képzelte magát, m i n t h a tovalebegne. Ezután az oldalára feküdt, és m i k ö z b e n a vállát masszíroztam, arra kértem, próbálja meg elképzelni, hogy a csigolyáit masszíro z o m . Erezte, a m i n t a hátizmai ellazulnak és elernyednek a kép zeletbeli gyakorlat n y o m á n . S o k s z o r a képzelet még a masszázs nál is hatásosabb a merev i z m o k ellazításában. M i n d e n testrészét megérintettem, h o m l o k á t , koponyáját, fejének hátsó részét, ar cát, nyakát és így tovább. M i n d e n ü t t fél percig hagytam a kezem, és azt m o n d t a m neki: — Figyelj erre a testrészedre! M i l y e n érzés ez? Légy vele kapcsolatban! M i t érzel? — Ez segített neki, hogy új ra érintkezésbe lépjen a testével, amelytől k o r á b b a n elszakadt. K é s ő b b megkértem Dávidét, figyeljen az érzelmi fájdalomra, amely mellkasának izmaiban gyűlt fel, és érezze azt a feszültsé get, amely a rekeszizmában, a lapockacsontjai alatt, a gyomor szájnál, a bordái között, és az alhasában volt. M a j d azt m o n d tam, képzelje a hasüregét először vörösnek, majd fehérnek, mint ha a vörösség elöntené, azután kifolyna belőle. K é r t e m , figyelje meg az ujjai és a lábujjai közötti kapcsolatot, és g o n d o l k o z z o n el azon, hogy a test m i k é n t köti őket össze. A továbbiakban pedig az képzelte el, hogy vér áramlik a lábába, egészen a lábujjáig, majd visszafelé fel aulában a gyomrába, a mellüregébe, a vállába és a karjába. M i u t á n elvégezte ezeket a gyakorlatokat, Dávid úgy érezte, m i n t h a nehéz tehertől szabadult volna meg. Azzal, h o g y egyre j o b b a n felismerte a magában h o r d o t t feszültségeket azt is megta nulta, hogy m i k é p p relaxálhat, lazíthat. Eletének m i n d e n nehéz ségével szembesült, és képes volt a felszabadított energiát egy 103
egészségesebb élet érdekében irányítani. O k o s a n észrevette a fe szültségek keletkezését és ö n m a g a orvosaként megszabadította a testét tőlük. M i n d ö s s z e fél év alatt Dávid elegendő ö n b i z a l o m r a és tapasztalatra tett szert ahhoz, hogy többé ne szoruljon rá a se gítségünkre. S h a d m i t á b o r n o k k a l egy nyári n a p o n találkoztam, a délutáni szünetben. Izraelben a legtöbb ember 2 és 4 óra között, a m i k o r a hőség szinte elviselhetetlen, munkaszünetet tart. D a n n y éppen végzett ebédünk elkészítésével, mely mindig egy nagy szelet gö rögdinnyével
kezdődött.
A dinnyét
n a p o n t a vásároltam
egy
lovaskocsis árustól. A forró nyári n a p o k o n egyedül is meg bír t a m volna e n n i egy egész görögdinnyét. É p p asztalhoz akartam ülni, a m i k o r valaki bejött az ajtón. Magas, szürke hajú, idősebb férfi volt. Udvariasan köszöntött: — H e l l o , S h a d m i vagyok. M e i r Schneiderhez van szerencsém? É p p m o s t beszéltem N o a m m a l , az Alexander-módszer professzorá val. V á r h a t ó s z e m m ű t é t e m r ő l volt szó, és ő azt javasolta, hogy m i e l ő t t kés alá feküdnék, beszéljek magával. — M i l y e n m ű t é t r ő l lenne szó? — kérdeztem. — A bal szememet kell korrigálni. Látja, hogy mennyire befelé fordul? K ö z e l e b b léptem hozzá, és megnéztem a szemét. Erőteljesen befelé kancsalított, m i n t h a a férfi az orrát próbálta volna meg nézni. N e m tudta elfordítani, hogy ujjaimra pillantson. Ezután lámpával belevilágítottam a szemébe, megvizsgáltam, és felfigyel tem a szem fehérjén lévő vörös foltokra, amelyek azt jelezték, hogy a szemek nagy feszültség alatt vannak. — Nincsenek prob lémái a h a t o d i k koponyaideggel? — kérdeztem. — De igen! — válaszolta. — Ú g y g o n d o l o m , műtét nélkül is segíthetünk a bajon — mondtam. — Ez csodálatos lenne. M i n d e n t megteszek, hogy elkerülhes sük az operációt! — válaszolta S h a d m i úr. E l s ő foglalkozásunkkor megtanítottam a tenyerezésre, a napo zásra, a váltásra és a pislogásra, a legalapvetőbb szemgyakorla tokra. Megkértem, meséljen magáról, és szemproblémájának okairól. 104
— Akkor történt — m o n d t a —, a m i k o r még a hadseregben szol gáltam. Helikopterrel j á r ő r ö z t e m a G o l a n F e n n s í k o n a Y o m K i p p u r háború idején. M e g t á m a d t a k és lelőttek, a testem pedig szinte kettétört. Az esés károsította a h a t o d i k agyidegemet. M i u tán lelőttek, fogtam a géppisztolyomat, és az arabokra tüzeltem, így még hét b o r d á m a t is összetörtem. Az orvosok csak 40 % esélyt adtak a túlélésemre, de meggyógyultam. Intenzív fizikote rápiás kezelést kaptam, és valaki azt ajánlotta, hogy menjek el egy Alexander-tanárhoz. Az Alexander-módszer volt az, ami va lójában megmentette az életemet. M i n d e n este, m u n k a útán le fekszem a díványra, felhúzom a térdemet, a fejemet egy k e m é n y párnára teszem. B e c s u k o m a szemem, és arra g o n d o l o k , hogy ki nyújtóztatom a hátamat, k ü l ö n ö s e n a derekamat, és elernyesz tem az izmaimat. A m i k o r sikerül elernyednem, érzem, a m i n t a csigolyám visszatér a helyére. Ú g y érzem, enélkül n e m tudnék to vább élni. Nyilvánvaló volt, hogy n o h a S h a d m i úr elsősorban a szeme miatt jött hozzám, a testének is kezelésre van szüksége, mégpedig haladéktalanul. O l y a n merev volt, hogy még a tényerezést is ne hézkesnek találta, mert ülés közben n e m tudott előrehajolni. Há tának m i n d e n előre irányuló mozgása nehezére esett. A helikopter-balesetben, amelynek következtében a koponya idege megsérült, a medencéjét is összetörte. A kiváló sebészeti be avatkozásnak k ö s z ö n h e t ő e n a medence nagyrészt rendben volt, de a háta szinte teljesen mozgásképtelen lett. G e r i n c e alsó részé ben két csigolya összeforrt. Ha a cipőjét akarta megkötni, olyan magasra kellett a lábát felemelnie, hogy a kezével k ö n n y e n elér je, mert n e m tudott előrehajolni. Gyakran voltak k o m o l y fájdal mai. Addig masszíroztam a lábát, míg egy kissé el n e m ernyedt. Ek kor megkértem, hogy feküdjön a hasára, és a térdét meghajlítva, alsó lábszárát körkörösen mozgassa. Próbálta csinálni, de képte len volt egyenletesen végezni a gyakorlatot: lába aprókat rándul va, görcsösen mozgott. E k k o r megkértem, hogy egyelőre csak képzelje maga elé a mozgást. M i n t m o n d t a , a képzeletében is rángott, és görcsölt a lába. Ezután újra megpróbálta a gyakorla tot végrehajtani, és úgy találta, hogy ezúttal sokkal j o b b a n megy. Majd megint elképzelte a mozgást, és észrevette, hogy így sokkal 105
s i m á b b a n megy. Ezek a gyakorlatok mutatják, hogy az ember fi zikai és szellemi állapota m e n n y i r e tükörképe egymásnak. M i n d e z e k u t á n S h a d m i úr úgy találta, hogy a lábát és kisebb mértékben az egész testét is k ö n n y e b b n e k érzi. V a l ó b a n hajléko nyabbá vált, a lábát j o b b a n hátra tudta hajlítani a c o m b j á h o z , mutatva ezzel, hogy a dereka egy kicsit már el tudott ernyedni. H a r m a d i k foglalkozásunk végére S h a d m i úr annyira hajlékony lett, h o g y cipőfűzéshez előre tudott hajolni. Mosolyogva mond ta: — Kezdek visszatérni a n o r m á l i s kerékvágásba. Ez kész csoda. A gyógyító gyakorlatokat, amelyek arra szolgáltak, hogy lazít sák a medencéjét, főleg h á t o n fekve végezte. Behajlította az egyik térdét, majd a másik fölött megpróbálta az ellenkező oldalon megérinteni a talajt, majd kinyújtani és visszatenni. Egyik vagy m i n d k é t térdét felhúzta a melléig, és kezével körkörösen mozgat ta őket. Ezek a gyakorlatok nagyban csökkentették a derekában a feszültséget. Az Alexander-módszer tanára megtanította rá, hogyan relaxálj o n , lazítsa az izmait és javítson a testtartásán. Ez sokkal hatéko nyabbá tette k ö z ö s m u n k á n k a t . Az Alexander-módszer egyike az első
elismert
nyugati
testfejlesztő
módszereknek.
F.
M.
Alexander egy ausztrál színész és énekes volt, aki krónikus rekedtsége és görnyedt háta következtében levesztette előadói ké pességét. M i k ö z b e n megpróbált magán segíteni, egyszer a tükör be nézett, és rájött, hogy n e m érzi, milyen a testtartása. Hátát egyenesnek érezte, pedig valójában görbe volt. Kifejlesztette azt a módszert, hogy g o n d o l a t b a n parancsokat adott izmainak, hogy nyúljanak meg, és legyenek puhák. J a v í t o t t a testtartásán azáltal, h o g y nyakának megparancsolta, hogy nyúljon meg, gerincének pedig, hogy egyenesedjen ki. M i n d e n testjavító módszer külön b ö z ő eszközökkel, de ugyanarra törekszik, nevezetesen hogy az i z m o k a t elernyessze, növelje a hajlékonyságot és tudatosítsa, hogy h o l keletkeznek feszültségek és gátlások. S o k a n osztják Alexander véleményét, hogy a gyógyászban lévő feszültségek át kerülhetnek a páciensre is. B á r S h a d m i úr j ó l haladt a légzéssel és a nyújtó gyakorlatok kal, alig t ö r ő d ö t t a szemgyakorlatokkal, és n e m volt azokra a vál toztatásokra sem hajlandó, melyeket javasoltam neki (például ét rendjének megváltoztatása). Végül úgy határoztam, hogy abbaha106
gyom a szemgyakorlatokat vele, mert együttműködése nélkül semmi értelme sincs folytatni. T o v á b b r a is eltanácsoltam a szem műtéttől, amely úgyse tudta volna a p r o b l é m á t teljesen megolda ni, csak sokkal nehezebbé tette v o l n a a m u n k á t , ha S h a m d i úr később mégis k o m o l y a n akart v o l n a a szemével foglalkozni. Ez az elfoglalt férfi nagyon nehezen tudott időt szakítani arra, hogy intenzíven végezze a szemgyakorlatokat. M i n t a legtöbb ember, ő is t ö b b időt szánt a munkájára vagy másokra, m i n t sa ját magára. M i n d e n t egybevetve azért az állapota figyelemre mél tóan javult. Nyolc foglalkozás alatt elértük, hogy le tudott hajol ni, és megérintette a talajt. Ez főleg a masszázs eredménye volt. Egyszer úgy jött hozzám, hogy előtte órákig ült egy padon, mert egy szabadtéri koncertet hallgatott. O l y a n merevnek érezte ma gát, m i n t a m i k o r először találkoztunk. Ú g y gondolta, h o g y jó néhány alkalomra szükség lesz, míg megint helyrejön. Ötperces intenzív masszázs után azonban m i n d e n erőlködés és fájdalom nélkül fel tudott m á r állni, és lehajolni, hogy a lábujjait meg érintse. S h a d m i úr kijelentette, hogy élete végéig folytatja a tornázást. Élvezte újkeletű hajlékonyságát, a mély légzést, megnövekedett energiáját és a nagyfokú lazításra való képességét. R e m é l e m , hogy dolgozni fog azon, hogy a szeme és a háta megjavuljon, és n e m fogja sajnálni magától az ehhez szükséges időt. S h a d m i úr a m o d e r n ember tipikus példánya. M a n a p s á g szin te
szó
szerint
halálra
dolgozzuk
magunkat.
A
hadseregben
S h a d m i 18 órát dolgozott naponta, jelenleg egy e l e k t r o m o s tár saság igazgatójaként 13-at. M u n k á j á t ó l n e m v o n t el egy percnyi időt sem a saját egészsége érdekében, még kevésbé arra, hogy szó rakozzon. A feszültség állandó társa volt. A dolog iróniája, hogy ha valaki időt szán arra, hogy foglal k o z z o n a testével, az élet és a m u n k a o k o z t a feszültségeket is j o b ban tudja kezelni. A p r o b l é m á k persze n e m t ű n n e k el, de az em ber nagyobb odaadással cselekszik, ha pihentnek, erősnek és al kalmasnak érzi magát. Általában j o b b a n és többet is teljesít. E z t azonban igen nehéz megértetni egy Shadmi-féle emberrel, aki munkájának, családjának, barátainak, hazájának szenteli az éle tét, és nincs egy napja saját magára. Ez a mentalitás az, amely elválaszt b e n n ü n k e t az élet mély, 107
belső forrásától. H a t a l m a s ellentmondás! Feláldozzuk az életün ket, hogy életben maradhassunk. Állandó tevékenységeink rabjá vá válunk. Ez valóban élet lenne? I d ő t kell szakítanunk arra, h o g y kifejlesszük belső forrásainkat, majd ezeket a m u n k á n k b a és a másokkal való kapcsolatainkba beépítsük. M i n d e n , amit te szünk, fejlődésünk része kell hogy legyen, és egy lépés az önisme ret felé vezető ú t o n . A k k o r s e m m i t sem végzünk majd mechani kusan, h a n e m m i n d e n új értelemmel telítődik. Ú g y g o n d o l o m , hogy testünk e fejlődés legalkalmasabb kiindu lópontja, mert a test m i n d e n ember személyiségének fontos ré sze. Ha testünket tisztelettel és gondoskodással adózunk, akkor ez a magatartás kiterjeszthető a személyiség t ö b b i részére is. M e g kell értenünk, hogy mi m a g u n k fontosabbak vagyunk, m i n t a m u n k á n k , és testünk gondozása megtanít erre a hozzáállásra. N e m szabad engednünk, hogy b á r m i megmerevítse az izmain kat, eltorzítsa a gerincünket, korlátozza a járásunkat, vagy káro sítsa a szemünket. Az embernek egész kicsi korában kell megta nulnia, h o g y értékelje magát, mert felnőtt k o r b a n m á r nagyon nehéz megválni a kialakult szokásoktól. N e m ugyanolyan fontos-e az élet minősége, m i n t maga az élet? Egy nap felhívott egy Y o s e f nevű férfi azzal, hogy a felesége, N a o m i , egyszerre akarta két ikergyermekét felemelni, mire a ge rince hirtelen megmerevedett, és n e m tudott m e g m o z d u l n i . Y o s e f eljött értem, és kocsival elvitt 20 mérföldre lévő o t t h o n u k ba. M i k o r megérkeztünk, N a o m i arcán páni félelmet láttam. A félelem és a fájdalom összeolvadt benne. Csak annyit m o n d o t t : — N e m tudok m e g m o z d u l n i . — E r r ő l szilárdan meg volt győződ ve. E n n e k ellenére képes volt k i m e n n i és visszajönni a fürdőszo b á b ó l . Fájdalmat o k o z o t t neki a mozgás, de mivel kénytelen volt k i m e n n i , sikerült neki. Megkértem, hogy forduljon a hátáról az oldalára, de m á r a g o n d o l a t o t is lehetetlennek tartotta. N a o m i nagyon megkönnyebbült, hogy valaki mellette van, és segít rajta. Elkezdtem masszírozni a lábait, és m i u t á n egy kissé elernyedtek, az egyik lábán, majd a hasán dolgoztam gyengéden és óvatosan. Légzése nagyon gyenge volt, de ahogy dolgoztam, egyre i n k á b b elmélyült. E z u t á n a másik lábát masszíroztam, a 108
lábfejtől a hasig. B á r fájdalma n e m szűnt meg, szinte teljesen el felejtette, hogy n e m tud m o z o g n i . Képes volt az oldalán feküd ni, a m i k o r a medencéjét és a csípőjét masszíroztam. Egy óra múlva m á r a hasán is tudott feküdni, így elkezdhettem a hátán dolgozni. A dereka annyira merev volt, hogy az összerándult i z m o k kő kemények voltak. A fartáji részen h á r o m csigolya m i n t h a össze forrt volna — érezhetően az izomfeszültség miatt. H á r o m óra múlva N a o m i lazábbnak érezte m á r magát, és a légzése természe tes m ó d o n elmélyült. A kezelés végére nagyon nehezen ugyan, de felült. Állandó fájdalma is enyhült kissé, de tudtam, h o g y képes lesz elviselni, ha újra fájdalmai lesznek. Este volt már, m i k o r N a o m i férje hazafuvarozott. Meglehető sen kimerült voltam, úgyhogy rögtön lefeküdtem. Édes és mély á l m o m a t a z o n b a n hamarosan Y o s e f újabb hívása zavarta meg. Éjjel 2 óra volt. Elnézésemet kérte, de N a o m i n a k szörnyű fájdal mai voltak, és kérte, hogy menjek el hozzájuk újra. Beleegyez tem, de újra elaludtam. Egy órával később kopogtatásra ébred tem. Y o s e f ideges volt, egyfolytában cigarettázott, és nagyon gyorsan vezetett.
M i k o r megérkeztünk' hozzájuk,
bementem
N a o m i h o z . A hátán feküdt, és az arcára ráfagyott a félelem. Kértem, hogy k o n c e n t r á l j o n a fejbőrére. Azt akartam, hogy N a o m i a vizualizáció lassú folyamata révén elernyedjen. Arra kértem, hogy g o n d o l j o n a hajhagymáira és a környező bőrre, és engedje, hogy a b ő r elernyedjen. Ezt követően arra s z ó l í t o t t a m fel, hogy képzelje el, a m i n t lélegzete megtölti a koponyáját, és a k o p o n y a megtelik éltető oxigénnel. N a o m i tudatára ébredt, hogy megfeszíti a fejbőrét, és ekkor kezdte elernyeszteni. A m i n t a légzésre összpontosított, az jelentősen el is mélyült. Lassan masszíroztam a* lábujjait, hogy ellazítsam a lábát. Húszpercnyi masszírozás után m á r erősebben is m e g é r i n t h e t t e m a lábfejét. N a o m i olyan mélyen lélegzett, h o g y érezte, a m i n t m i n d e n lélegzetvételkor deréktája kitágul. Lábának feszültsége összefüggésben állt az összenyomódott csigolyák körüli feszült séggel. Éreztem a lábában azt a fájdalmat, amely egész testét szag gatta. N a o m i fokozatosan rájött, hogy ennek a forrása a dereka feszültsége. Ahogy mélyeket lélegzett, az izmai elernyedtek, és ek k o r a fájdalma is csökkent. Fájdalma egyaránt volt érzelmi és fi109
zikai jellegű. A gyámoltalanság, a tehetetlenség, a magányosság és a k o m m u n i k á c i ó r a való képtelenség érzése gyakori a gerincsérült betegeknél. M á r oldalra, szét és felfelé is tudtam h ú z n i a lábait anélkül, hogy fájdalmat o k o z t a m volna neki. A lábak mozgatása fokozta a vérkeringést a derék irányában, amely még mindig olyan me rev volt, hogy n e m érinthettem meg. M i k o r megkértem, hogy tu datosan erre a területre összpontosítson, a fájdalma elviselhetet l e n n é vált. Megkértem, hogy akkor képzelje maga elé a kezét és a lábát, és figyeljen arra, m i t érez b e n n ü k . Az ilyen tudatos össz pontosítás képes lazítani az izmokat, valamint javítani az adott terület és az egész test keringését. N a o m i a hátán feküdt, míg én a vádliját masszíroztam, csökkentve az i z m o k b a n t ö b b p o n t o n meglévő feszültséget. Térdeivel külön-külön foglalkoztam, majd a combjával és a hasával. Reggel öt óra volt, m i k o r a hasát kezdtem masszírozni. Rövid del később k i n é z t e m az ablakon, és megpillantottam a nap első piros sugarait, a m i n t feltűntek a h o r i z o n t o n . Megvirradt, m o n d t a m N a o m i n a k , a n a p épp m o s t kel fel, szeretnék egy kicsit ki m e n n i , és friss levegőt szívni. O e l m o s o l y o d o t t egy kicsit. M o s tanra m á r enyhült a fájdalma. — Bárcsak én is tehetném! — m o n d t a , és sóhajtott. N e m láthatott ki az ablakon, mert az ágya m ö g ö t t volt. K é s ő b b azt m o n d t a m : — Egyre világosabb lesz, és néhány fel hő úszik az égen. — Légzése elmélyült, ahogy a b e s z á m o l ó m a t hallgatta, ellazított, és képes volt átfordulni az oldalára. Az első gyenge, vörös sugár, amely alig tudott a hajnali szürkeségen átha t o l n i , egyre világosabbá vált, míg le n e m győzte a sötétséget, és meg n e m világította az egész reggeli égboltot. Az én szememen keresztül N a o m i részese lett a látványnak. A gyönyörű napfelkel te m i n d k e t t ő n k b e új életet lehelt. N a o m i gyorsabban és mélyeb b e n lélegzett, és fájdalma csitult. Az ég már m a j d n e m teljesen vi lágos volt, mire teljesen megszűnt. — A hajnal pillanata szent — mondta nekem. N a o m i felült, félt ugyan, de n e m érzett fájdalmat, és ezen fel bátorodva, lassan felkelt az ágyból, és tett h á r o m lépést anélkül, hogy egy izma is megfeszült volna. A negyedik lépésnél a háta hirtelen összerándult, N a o m i majdnem elesett, de én még idejé110
ben elkaptam. M e g m u t a t t a m neki, hogy az én h á t i z m a i m is hogy megfeszülnének, ha arra kényszeríteném őket, hogy részt vegyenek a járás folyamatában. Viszont ha n e m teszem, lazák maradnak. Érezte, hogy a kétfajta járás miképp h a t o t t a hátiz mokra, és azonnal megértette, hogy ugyanez játszódott le az ő hátában is. Ezután m á r úgy járt, hogy n e m feszítette a hátizma it. Megkerülte az ágyat, és velem együtt az ablaknál állt. — Ez a legszebb napfelkelte, amit valaha is láttam, M e i r ! — m o n d t a hal kan. Sokórányi m u n k á m n e m volt hiábavaló. Egy évig rendszeresen kezeltem N a o m i t , aki teljesen rendbe jött, mert hajlandó volt a p r o b l é m a okával szembenézni, és meg tanulni, hogy másképp éljen.
111
KILENCEDIK
FEJEZET
ÍZÜLETI GYULLADÁS (ARTRITISZ)
Az artritisz olyan betegség, amelyben a c s o n t o k kapcsolódási pontjai, az ízületek megmerevednek, és a p o r c o k elkopása m i a t t a mozgás fájdalmassá válik. A legtöbb ízületet egyrészt áttetsző porc — amely sima felületű, elasztikus, és mégis m a j d n e m olyan kemény, m i n t a c s o n t —, másrészt rostos porc — erős, elasztikus szerkezetű és áttetsző —, valamint rostos szövet k o m b i n á c i ó j a alkotja. Az áttetsző porc a c s o n t o k végét borítja, amelyek így könnyen és simán csúsznak egymáson az ízületekben, míg a ros tos porc az ütődéseket fogja fel. Az artritisz következtében a p o r c tönkremegy, és végül el is tűnik. A gyulladásos ízületben az áttet sző p o r c elveszíti simaságát, durva, lyukacsos lesz, és így a cson tok m á r n e m csúsznak simán, és a végükön k i m a r ó d n a k . Az ízületi gyulladás fájdalommal, dagadással, gyulladással kez dődik, majd folyadék gyűlik fel az ízületben. V é l e m é n y e m sze rint ezt az állapotot az ízületek helytelen, káros mozgása folytán fellépő feszültség idézi elő, és — k ü l ö n ö s e n a reumatikus artritisz esetében — az immunrendszer működési zavara. A helytelen mozgást és az immunrendszer károsodását egyaránt kiválthatja fizikai és érzelmi stressz. E b b ő l következően m u n k á n k legfontosabb része, hogy az artritiszes beteget megtanítsuk idegeskedés, illetve helytelen, ká ros mozdulatok nélkül m o z o g n i . A relaxáló gyakorlatokkal elér hetjük, hogy az ízületek a legmegfelelőbben mozogjanak. Ezzel csökkenthető a gyulladás, és levezethetővé válik a felgyülemlett folyadék, amely annyi fájdalmat o k o z a betegség korai szakaszá ban. Ezek a gyakorlatok serkentik a test veleszületett gyógyító mechanizmusát, hogy a p o r c o k és egyéb más szövetek regenerá lásáról gondoskodjék. Az artritisz kezelésében különösen fontos a f i n o m tapintás. A különféle masszázstechnikák és a gyengéd, lágy m o z d u l a t o k serkentik a véráramlást, és segítenek szétoszlatni a felgyülemlett 113
folyadékot. Ezzel csökken a dagadás, és a p o r c o k megpuhulnak. A terapeutának p o n t o s a n éreznie kell, hogy az ízületek mennyi mozgást engednek. Ezeket a lágy mozdulatokat óvatosan, türe l e m m e l , figyelmesen és sokszor kell elvégezni. K ö z b e n a beteg mélyeket lélegezzék,
hogy elősegítse az ízületek vérellátását.
Összefoglalva ennyi az ízületi gyulladás gyógyításának a lényege. U t o l s ó , Izraelben t ö l t ö t t évemben történt, hogy a Vegetáriá nus Társaság egyik orvosa, D r . R a i s o n h o z z á m irányított egy R a c h e l nevű artritiszes beteget. B o t t a l jött, a férjére támaszkod va. R a c h e l a negyvenes éveiben járt, de szánalmasan nézett ki, tönkretette a sok szenvedés. A m i k o r meglátott, azt m o n d t a : — Elég fiatalnak nézem, de mivel D r . R a i s o n ajánlotta magát, gon d o l o m m i n d e n rendben lesz. — Tréfálkoztunk egy kicsit ezen, és úgy látszott, kész k i p r ó b á l n i a módszeremet. R a c h e l t két évvel k o r á b b a n kezdte gyötörni az ízületi gyulla dás. Egy év leforgása alatt az egész testére kiterjedt, majd végül az egyik térdére összpontosult. A beteg térd a másik térd kétszeresé re dagadt. A legtöbb csontízületi gyulladásos betegnek dagadt a térde, de R a c h e l é volt a legszörnyűbb, a m i t valaha is láttam. R a c h e l egyik orvosa azt javasolta, hogy csapolják le térdéből a folyadékot, de D r . R a i s o n hevesen ellenezte ezt. Rachel teljesen megzavarodva k ö n y ö r g ö t t az orvosnak, hogy utalja be a kórház ba a folyadék lecsapolása végett. De R a i s o m hajthatatlan volt. — Az a legrosszabb, a m i t tehet! Fertőzést, sőt akár vérmérgezést is kaphat. — A k k o r adjon, kérem nyugtatót — próbálta R a c h e l rábeszél ni. — M á r n e m b í r o m a fájdalmat, éjszaka egy órát sem tudok alud ni. — N e m szabad nyugtatókat szednie! — felelte az orvos. — Egy dolgot viszont ajánlhatok — tette hozzá, és a mi terápiánkat java solta, szigorú diétával egybekötve. Reggelire gyümölcsöt, a nap t ö b b i részére pedig kizárólag szezámmagot, t a h i n i t (szezámvaj), salátát és u b o r k á t engedélyezett. — Ez a diéta kibírhatatlan — közölte velem R a c h e l bizalmasan. — A tahini olyan, m i n t a sár, a szezámmag meg keserű. Ezek a zöldségek unalmasak nap nap után. — V o n a k o d t a m D r . R a i s o n
114
diétáját kritizálni, de úgy láttam, R a c h e l sóvárgása más ételek után a javulás ellen dolgozik. A kezelést R a c h e l hátának masszírozásával kezdtem. A térdét még csak meg sem érintettem. M e g m u t a t t a m neki, hogyan léle gezzen mélyeket, és kértem, hogy képzeljen maga elé egy színt, amelyet szeret. H á r o m n e g y e d órányi mély légzés, vizualizáció (gondolatban végzett mozgás) és masszázs eredményeképpen Rachel kissé ellazult, és a térde j o b b a n m o z g o t t . A z o n az éjsza kán h á r o m órát aludt. Ezt követően t ö b b h ó n a p o n keresztül D a n n y kezelte Rachelt. H á r m u n k közül neki volt a l e g f i n o m a b b tapintása. Gyengéden ütögette és n y o m o g a t t a a dagadt területet, ezzel fokozta a vérkeringést. R a c h e l fájdalma enyhült, és a daga dás is csökkent. M á r tudott hat-hét órát aludni. — Kezdem magam újra embernek érezni — m o n d t a D a n n y nek. M i u t á n D a n n y négy h ó n a p i g kezelte, ismét én vettem át R a c h e l kezelését. A légzőgyakorlatok rendkívül hasznosnak bi zonyultak. Elképzelte, a m i n t légzés közben a levegő b e h a t o l az ízületeibe. T o v á b b i két h ó n a p után R a c h e l n e k m á r n e m volt szüksége a kezelésre. M u t a t t a m neki jó pár gyakorlatot — lábkörzést, térdgyakorlatokat, önmasszázst —, így ö n á l l ó a n folytathatta a m u n k á t . Csekély hat h ó n a p alatt artritisze alig észrevehetővé csökkent. Az ízületi gyulladásos betegek kezelése során megbizonyosod tam róla, hogy a páciens állapota nagymértékben javítható pusz tán az ízületek lassú és óvatoSj n a p o n t a t ö b b ó r á n át végzett mozgatásával. O d a a d ó munkával a folyamat n e m igényel egy, esetleg két évnél t ö b b időt. Rachel eltökélte, hogy megszabadul a betegségétől, és sikerült is neki. Legnagyobb sikereimet az artritisz kezelésében évekkel később értem el, a m i k o r m á r San F r a n c i s c ó b a n praktizáltam. Egyik betegem, Eileen, gyönyörű, sötét hajú nő volt. H a r m i n cas évei közepén járt, a m i k o r egyszerre támadta meg az asztma és az ízületi gyulladás. Tizenkét aszpirint szedett n a p o n t a állandó, erős fájdalma ellen. Egy akupunktúrával is foglalkozó orvos ki gyógyította az asztmából, de az artritisze egyre súlyosabbá vált. Eileen még a blúzát sem tudta b e g o m b o l n i , és egyedül a kád115
ba sem t u d o t t be- és kiszállni. Lassan, csoszogva járt. Állapota m á r annyira leromlott, úgy letörte a fájdalom és a mozgáskorlá tozottság, hogy teljesen elfásult, még négyéves kisfia iránt is kö zönyössé vált. S e m m i mást n e m akart, csak hogy nyugodtan fe küdhessen, és békén hagyják. Orvosa szerint csak további rom lásra számíthatott. Eileen két barátját k o r á b b a n m á r kezeltem. Együttes erővel próbálták rávenni őt, hogy j ö j j ö n el hozzám, de ő hallani sem akart r ó l a m . Végül a Z e n Buddhista közösség (Eileen a közelük b e n lakott) főpapja ragaszkodott hozzá, így végül lehangoltan és s e m m i j ó t n e m várva megjelent nálam. Eileenben nagy volt az el lenállás, semmiféle változtatást n e m akart. Az első a l k a l o m m a l m e g m o n d t a m neki, hogy akár teljesen meggyógyulhat, de n e m hitt nekem. U j j a i n a k merevsége és dagadása, az állandó fájdalom a lábujjaiban, ahol az artritisz kezdő dött, a merev, a felpüffedt b o k á k és térdek, a mozdulatlan me dence és a merev gerinc, a vértolulás a mellkasban és elviselhetet len fájdalma a nyakban és a vállakban mind-mind véleményem ellen szólt. Lábát húzva vánszorgott, felszínesen lélegzett, és alig mozgott. Egy h ó n a p alatt h o l t p o n t r a j u t o t t u n k . Eileen együttműködé sének teljes hiánya nagyon elcsüggesztett. Kezdtem azt gondolni, hogy betegségét az i n d o k o l t n á l is rosszabbul viseli. Ü g y tűnt, m i n t h a az artitisszel m ű k ö d ö t t v o l n a együtt, hogy elpusztítsa ö n m a g á t . Ez rettentően feldühített. A m i k o r a hatodik kezelésre vonszolta be magát a szobába, járása rosszabb volt, m i n t valaha. Azt m o n d t a m , hogy álljon a szoba közepére, és emelje fel, majd tegye le a lábát az oda helyezett székre. Percekbe telt, míg meg tudta csinálni, és a lába görcsösen remegett. E k k o r megkértem, hogy végezze a gyakorlatot a másik lábával is, de ez még nehe zebben m e n t . E z u t á n azt m o n d t a m , hogy lendítse magasra a lá bát, és emelje át a szék támláján. Nagyon lassan ugyan, de meg csinálta, és utána pihentette a lábát az ülésen. A m i k o r a másik lábával is elvégezte a gyakorlatot, alig tudtam a d ü h ö m e t visszafojtani. — Ha ilyen magasra tudja a lábát emel ni, akkor miért húzza járás közben?! A m i k o r járok, emelem a tér demet. Ha megmerevíteném a térdemet, és úgy járnék, m i n t ma-
116
ga, nekem is artritiszem lenne. N e m csoda, hogy t ö n k r e m e n t e k a porcai. Ne húzza a lábát többé! Eileent láthatóan megdöbbentette, hogy ilyen h a n g n e m b e n beszélek vele. — M é g mindig azt hiszi, hogy segíthet rajtam? — kérdezte. Ezt követően Eileen keményen dolgozott, h o g y m e g t a n u l j o n rendesen járni. Csökkentette napi aszpirinadagját is, és a fájda l o m , illetve a térde dagadása csökkent. Nehezen m e n t neki, még is megpróbálta a térdét járás közben emelni, ezzel csökkentette a rájuk nehezedő nyomást, és kezdte a lépteit k a r m o z g á s h o z igazí tani. H a m a r kiderült, hogy a lábujjai, a bokája, a térde és a keze kevésbé dagad. Azzal együtt, hogy még m i n d i g elég lehangolt volt, Eileen látta a fejlődést, és megértette, hogy meg kell tanul nia helyesen m o z o g n i . U t a s í t o t t a m Eileent, hogy körkörösen és oldal irányban is mozgassa meg testének m i n d e n ízületét, beleértve ujjai vala mennyi ízületét is. A masszázs nélküli n a p o k o n — masszázs he tente kétszer volt csak — küszködnie kellett. A m i k o r egymaga tornázott, először néhány percig mélyen lélegzett, majd elképzel te, hogy m i n d e n ízülete mozog, mégpedig belégzéskor tágulnak, kilégzéskor meg összehúzódnak. így egyszerre dolgozott a testén, és testéről alkotott képzetein. Százszor mélyet lélegzett, és gon dolatban a levegőt m i n d e n a l k a l o m m a l más-más ízületére „irá nyította". E l ő s z ö r a legkevésbé beteg ízületeit — a hátát, a csípő jét, a könyökét és a kezét — tornáztatta meg k ö r k ö r ö s e n mozgat va, hajlítva, és ökleit nyitva-csukva. A lábujjait és a b o k á i t támad ta meg a leginkább a kór, és itt m u t a t k o z o t t meg először a beteg ség kártékony hatása is. Ezekkel a területekkel kellett E i l e e n n e k utoljára foglalkoznia. Egyik bokája annyira gyenge volt, hogy j o b b a n tudott vele m e n n i , ha meg volt dagadva. H o g y ezt a bo kát dolgoztathassa, Eileennek előbb le kellett lohasztania a püffedést, ezért a tengerparton a sekély vízben gyalogolt. A hideg víz nemcsak lelohasztotta a dagadást, h a n e m fokozta is a lába vérke ringését, és így az i z m o k erősítéséhez szükséges mozgás könnyeb ben ment. Ahogy Eileen állapota lassan, de folyamatosan javult, felhív tam a figyelmét jellemző mozgáshibáira, a járásától kezdve egé szen addig, ahogyan a kabátját le-, illetve felvette. N é h á n y izmát 117
túlságosan megerőltette. K r i t i k á m és kötekedésem hozzásegítet te, hogy felismerje a rossz beidegződéseit. Eileen rendkívül intelligens volt; egyetemi diplomáját pszi c h o l ó g i á b ó l szerezte és a zen-meditációt tanulmányozta. Ugya- * n a k k o r sok érzelmi konfliktusba keveredett. Apja iránt, aki gyer m e k k o r á b a n rosszul bánt vele, olthatatlan haragot érzett. Ha s o n l ó a n érzett a zen pap iránt is, akit apaszereppel ruházott fel. K é t kő k ö z ö t t őrlődött: egyrészt alá kívánta vetni magát a maga sabb tekintélynek, másrészt heves függetlenségi vágy és lázadó szellem élt b e n n e . Ez a konfliktus megbénította, és még az immunrendszerére is kihatott: a fehér vérsejtek megtámadták, és tönkretették a porcokat. Ez a legfőbb különbség az arthritis deformans (ízületi gyulladás) és az osteoarthritis (csontízületi gyulladás) között. Eileent egyre j o b b a n bosszantotta, hogy elégedetlen vagyok ve le. Egy nap, a m i k o r ismét csipkedni kezdtem, ahelyett hogy szo kásához híven szóban visszavágott volna, nekem esett. B i r k ó z n i kezdtünk, és én g o n d o s k o d t a m arról, hogy m i n d e n ízületét meg mozgassa. Feltettem az ugróasztalra, ő pedig olyan erősen rúgott és ütött, ahogy csak bírt. A verekedésben használta a csípőjét, a térdét, a vállát, a nyakát. Egy másik beteg, aki szemtanúja volt a jelenetnek, később ezt m o n d t a : — N e m vagyok b e n n e biztos, hogy a verekedés is a terápiához tartozik, de Eileen nyilvánvaló an j o b b a n lett tőle. Eileen maga is észlelte és értékelte „gyakorlatunk" gyógyhatását, de ő valóban meg akart ütni. A verekedés valamelyest levezet te az i r á n t a m táplált haragját, és konstruktív energiává alakítot ta át. M i n d i n k á b b visszatért belé az életkedv, csinosabb lett, és j o b b a n t ö r ő d ö t t a környezetével. M é g a kapcsolatunk is megeny hült, és úgy g o n d o l t a m , itt az ideje, hogy tényleg elkezdjen fog lalkozni magával. Azonfelül, hogy E i l e e n n e k dolgozó anyaként kettős teher n y o m t a a vállát, n a p o n t a még két órát tornázott is, hogy meg mozgassa az összes ízületét. M i n d e n dühét beleadta a gyakorla tokba. A harag lett életének hajtóereje, és szó szerint visszatért belé az élet. A mélységes apátiából kilábalva erős, eleven érzel mekkel t ö l t ő d ö t t fel. 118
Egyszer vásárlás k ö z b e n észrevette, hogy egyáltalán n e m kerül nagy erőfeszítésébe, hogy cipekedjen. Ez ráébresztette, h o g y meg fog gyógyulni. Megbetegedése óta először engedett fel b e n n e a lelki feszültség. A következő lépés az volt, hogy Eileen az ugróasztalon gyako rolt, ez lazította az ízületeit, és segített, hogy leküzdje a mozgás tól való félelmét. Az ugróasztal kisebb ellenállást fejt ki, m i n t a talaj általában, szinte erőfeszítés nélkül lehet rajta ugrálni. E i l e e n kezdetben félt az eséstől, ezért eleinte ülve, a fenekén rugózott, majd felugrott állásba. Ezt követően térden rugózott, és aztán talpra ugrott. Ahányszor csak ezt a gyakorlatot végezte, m á s n a p sokkal k ö n n y e b b e n járt. Eileen következő feladata az volt, hogy felhagyjon az aszpirin szedésével. F o k o z a t o s a n csökkentette az adagot, m í g n e m teljesen nélkülözni tudta. Röviddel ezután depresszióba esett. N e m értet te, hogy fejlődése és erőnlétének javulása ellenére miért kellett még m i n d i g szenvednie a kimerültségtől és fájdalomtól. Azzal, hogy abbahagyta az aszpirin szedését, teste kikerült dermedt ál lapotából. Rossz érzései visszatérése m i a t t azt hitte, h o g y r o m l i k az állapota, pedig a kellemetlenségek éppen azt jelezték, hogy egyre j o b b a n van. De a tabletta nélkül m o s t először érezte, h o g y milyen súlyos az állapota, és ez letörte. Szerencsére n é h á n y héttel azután, h o g y E i l e e n felhagyott az aszpirin szedésével, apja meghívta A c a p u l c ó b a nyaralni. M i n d e n nap végezte a gyakorlatokat ott, a tengerparton, a vízben, és kezdte magát úgy érezni, m i n t h a kicserélték volna. Apja, aki m á r egy éve n e m látta, el volt ragadtatva a fejlődésétől. M i k o r a nyaralásból visszatért, Eileen f e l m o n d t a az állását. E l kezdett úszni és tornázni egy meleg vizű fürdőben, és n a p o n t a négy vagy akár t ö b b órán keresztül is végezte a gyakorlatokat. Megtanult ötletesen, ö n á l l ó a n dolgozni, és j o b b a n odafigyelni testének szükségleteire. A vízben a kisebb nehézkedés révén sza badabban végezhetők a mozgásgyakorlatok. O l y a n , m i n t h a a test eggyé válna a vízzel. A meleg víz ellazítja és kinyújtóztatja a testet, ezzel meghosszabbítja az izmokat, és nagyobb hely j ö n lét re a c s o n t o k között. Az olyan gyakorlatok, amelyeket a betegek szinte teljességgel képtelenek n o r m á l i s k ö r ü l m é n y e k k ö z ö t t vég rehajtani, a vízben egyszerűvé válnak. E i l e e n képes volt a lábfejét 119
forgatni, a tenyerét nyitni és csukni, sőt még egyenletesen járni is t u d o t t a meleg vízben. E m e l l e t t a víz állandó, lágy ellenállást fejt ki, amely m i n i m á l i s erőkifejtés mellett erősíti az izmokat. K é t évvel azután, hogy elkezdtünk dolgozni, végre azt m o n d h a t t a m Eileennek, hogy m á r nincs artritisze. N e m hitt nekem, ezért b á t o r í t o t t a m , hogy menjen csak el az orvosához, és vizsgál tassa meg magát. A m i k o r a vérvizsgálat eredménye megérkezett, az orvos megerősítette a véleményemet. Eileen artritisze eltűnt. Eileen olyan sokat fejlődött, hogy felébredt az érdeklődése a m u n k á m iránt. Elhatározta, hogy maga is praktizálni fog. M é g kezeltem, m i k o r foglalkozni kezdett az irodájában dolgozó tit kárnőkkel, és m i u t á n kiderült, hogy istenáldotta tehetség, be akart k a p c s o l ó d n i gyógyászképző t a n f o l y a m o m b a . Betegségéből m á r csak egy kis bicegés maradt vissza, és annyira lelkesedett m u n k á n k iránt, hogy nagy c s o p o r t o k előtt előadásokat tartott az öngyógyításról. Legnagyobb problémáját, az apjával való konfliktusát azon ban még m i n d i g n e m sikerült megoldania. Egyszer elmesélte ne kem, hogy nagy haraggal és nehezteléssel hagyta el o t t h o n á t , és szilárdan elhatározta, hogy soha, s e m m i t sem fog a szüleitől kér ni. M i n d e n pénze ráment, hogy lakást és állást szerezzen, és az alatt a két hét alatt, míg a fizetési utalványára várt," n e m volt mit ennie. Egyszer ugyan meghívták ebédre, de ott olyan sokat evett, h o g y kénytelen volt k i r o h a n n i , és az egészet kiadta magából. T ö b b é n e m hívták meg. M i v e l apja sohasem tudta őt teljesen elfogadni, Eileen sem fo gadta el saját magát, így valahányszor a siker küszöbéhez ért, fel adta a küzdelmet, és kudarcot vallott. K e m é n y e n dolgozott, so kat teljesített, aztán csalódottan visszariadt. Apja iránt táplált ha ragja n e m szűnt, és Eileen úgy határozott, hogy ideje elrendezni a dolgait. Egy ideig n e m fogadott betegeket, a meditációnak és a zen buddhista közösségnek szentelte magát. Testének állapota továbbra is javult, boldog és teljes életet élt. Egy éven belül Eileen férjhez ment, és később kinevezték a zen pap mellé titkár nak. E k k o r újra becsapott a m e n n y k ő . A papot törvénysértéssel vá dolták meg, és a közösségből sokan ellene fordultak. Az egész 120
közösség által istenként tisztelt személy egyszerre félelmeik, csa lódásaik és gyarlóságaik megtestesítőjévé változott. O l y a n sokat vártak tőle, hogy nyilvánvaló hibáit n e m tudták elfogadni. Eileen számára, aki a papot apjaként szerette és tisztelte, ez a helyzet elviselhetetlenné fokozódott. O l y a n súlyos b é n í t ó roha ma volt, hogy újabb két évbe került, mire felgyógyult belőle. Ez idő alatt m i n d e n nap foglalkoztam vele. M é g haladó gyógyász képző tanfolyamom előadásai alatt is masszíroztam a bokáját. Úgy gondoltam, hogy egy tisztító böjt j ó t tenne Eileen-nek, ezért hat napra elvonultunk a kaliforniai T r i n i t y Alpokba. Egy tóparti kis kunyhóban laktunk, és csak zöldségleveleket fogyasz tottunk. B á t o r í t o t t a m Eileent, hogy részletesen számoljon be az apjához fűződő kapcsolatáról. Az ö t ö d i k n a p o n hirtelen kifa kadt: — Képtelen vagyok túljutni a h a r a g o m o n ! N e m vagyok elég erős, hogy meg tudjak bocsátani a p á m n a k és a papnak! És azt sem t u d o m elképzelni, hogy valaha meggyógyulok! Ez a kifakadás nagyon hasznosnak bizonyult. Eileen éveken keresztül saját haragjának volt az áldozata, de n e m tudott róla, hogy ilyen mély ez a harag. M o s t nagyon is érezte a dühét, és nemcsak az izmaiban és az ízületeiben gyülemlett, h a n e m ezút tal az elméjében is tudatosult. N e m tudtam m i t m o n d a n i neki, a szavak amúgy sem segíthettek. A masszázs révén a z o n b a n Eileen kezdett megnyugodni, érzelmileg letisztulni, és végül meg tudott nekik bocsátani. E t t ő l kezdve egészsége r o h a m o s a n javult. Eileen újra m i n t gyógyító tanár kezdett praktizálni, és egyike lett a legjobbaknak. Kristinnel röviddel csípőműtéte után találkoztam. M i n t Eileennek, Kristinnek is ízületi gyulladása volt, de az övé olyan gyor san kifejlődött, hogy 25 éves korára m i n d k é t csípőjéből eltűnt a porc. Az operáció során az elhasználódott ízületet műanyaggal pótolták, és ezután Kristin úgy határozott, hogy n e m akar t ö b b műtétet. Az operáció és a lábadozás annyira fájdalmas volt, hogy fájdalomcsillapítóként m o r f i u m o t kapott, és rabja lett. Pót anyagként methadone-t. kapott, és a h h o z is hozzászokott. Kristin már az operációja előtt is hallott k ö z p o n t u n k r ó l , de akkor az operáció mellett döntött. Pedig n e m kellett volna ezt a
121
-
felesleges fájdalmat elszenvednie, biztos voltam benne, hogy meg lehetett v o l n a m e n t e n i a csípőjét. Kristin angyali szépségű, törékeny, fiatal nő volt. A fájdalom, a kórházi ápolás, az operáció és a gyógyszerelés következtében 13 k i l ó t fogyott, pedig m á r amúgy is sovány volt. Beszéd helyett in k á b b csak suttogott. Egy nagy fekete m a n k ó r a és bátyja karjára támaszkodva jelent meg irodánkban. Kristin n e m tudott m a n k ó nélkül járni, orvosa azon is csodálkozott, hogy egyáltalán lábra tudott állni. A m e t h a d o n e mellett gyulladásgátló szereket is szedett. Ezen kívül £or/izo«-injekciókat kapott, de ezek teljesen hatástalanok voltak. Betegsége m i n d e n ízületét megtámadta, de különösen a térde volt rossz^állapotban. M i n d k e t t ő annyira meg volt dagad va, h o g y a térdkalácsát a felgyülemlett folyadék elfedte. Kristin hetenként h á r o m s z o r j ö t t kezelésre, és mindig valaki más foglalkozott vele közülünk. Állapota szinte azonnal javulni kezdett. K r i s t i n görcsös és merev volt, és rendkívül érzékeny a hi degre. Állapota m i a t t n é h á n y szokatlan nehézséggel kellett szem benéznie. Csípőízületének eltávolítása miatt nagyon nehezen tu dott megfordulni, ezért mozgatni kellett, mégpedig nagyon fino m a n . Általában oldalára fektettem úgy, hogy alsó lábát kinyúj totta, a felsőt pedig behajlította, hogy csípője megnyúljon. Ek k o r gyengéden megmasszíroztam a fenekét és a külső c o m b i z m a it olajjal, m í g fel n e m melegedtek. Ez nemcsak a csípő vérkerin gését fokozta, h a n e m az egész testét is. Arra kértem, hogy feküd j ö n és mélyeket lélegezzen, és közben figyeljen az alhasi izmaira. E z u t á n m e g m u t a t t a m neki, hogyan masszírozza saját maga a csí pőjét, és m i k é p p ütögesse gyengéden öklével. Majd behajlított térdekkel a hátára feküdt, és térdeit lassan jobbra-balra mozgat ta, hogy a belső h o r p a s z i z m o k működésbe lépjenek. H a t h ó n a p o n keresztül napi két órát tornázott. Legtöbbször h á t o n fekve végezte a gyakorlatokat, a célból, hogy fokozza a csí pő környékének vérellátását anélkül, hogy a testét megerőltetné vagy kifárasztaná. M u t a t t a m neki olyan gyakorlatokat is, ame lyeket a kádban végezhetett, m i n t például a térdhajlítás és a bo kaforgatás. Szeretett a n a p o n tornázni, mivel a z o n b a n ezt csak széljárta h á z t e t ő j ü k ö n tehette meg, h a m a r o s a n hozzászokott a hűvös légmozgáshoz is, és k ö n n y e b b e n elviselte a hőmérséklet 122
változásait. Sőt, elkezdett hideg vízzel zuhanyozni, és kijelentet te, hogy nagyon jó a közérzete utána. A járás és az öltözködés is k ö n n y e b b e n m e n t neki, és ettől annyira felbuzdult, h o g y h á r o m négy órát is dolgozott n a p o n t a . Lelkileg is erősebb lett, és né h á n y h ó n a p múlva úgy határozott, hogy véget vet m e t h a d o n e fíiggőségének. Egy kórházi méregtelenítő program segített neki ebben. Egy hétvégi műhelyfoglalkozás alatt, kétnapi t o r n a és meditá ció után, Kristin hirtelen könnyekben tört ki, olyan viharos ér zelmek rohanták meg. N e m értette a dolgot. Ezek a k ö n n y e k na gyon mélyről szabadíthattak fel b e n n e valamit, m e r t a foglalko zás után a térde körüli duzzanat lelohadt, és térdkalács körvona lai évek óta először bukkantak ki alóla. M i n t Eileent korábban, K r i s t i n t is elvittem a meleg vizű für dőbe tornázni. M e g m u t a t t a m neki, milyen a kisebb gravitációs ellenállás közepette m o z o g n i . M i k o r kijött a vízből, a nehézségi erő hirtelen olyan b é n í t ó a n h a t o t t rá, hogy csak egy-két lépést volt képes megtenni. Végre ráébredt, hogyan e r ő l k ö d ö t t és fe szült meg a teste a m o z d u l a t o k közben. Ez a felismerés m i n d e n nél j o b b a n megmutatta neki, hogy m i t kell tennie. H a t h ó n a p o s kezelés után Kristin négy h á z t ö m b n y i r e tudott mankóval elgyalogolni, pedig eleinte még a szobán is alig tudott keresztülmenni. Angeles-i
San
orvosának
Franciscó-i tanítványa
orvosára volt),
(aki
mély
Kristin
Los
benyomást
tett
Kristin állapota, és azt m o n d t a : — A röntgenfelvételen n e m lát h a t ó porc a csípőízületben. Érthetetlen, hogyan tud egyáltalán járni. B á r m i t csinál is, ne hagyja abba! Egy év elteltével Kristin rövidebb távolságokat m a n k ó nélkül is kényelmesen meg tudott tenni. K é t év elteltével m á r egy mér földet is le tudott gyalogolni. B o l d o g a n s z á m o l t be m i n d e n új eredményről: hogy segítség nélkül először le tudott ü l n i a földre és fel is tudott állni, arról a gyönyörű napról, a m i k o r egyedül m e n t be és j ö t t ki a kádból. Leállt a gyulladásgátlókkal, és m á r csak vitaminokat szedett. Két évvel azután, hogy kezelni kezdtük, Kristin visszatért Los Angelesbe, hogy felkeresse orvosát, egy híres reumatológust. O új röntgenfelvételt készített, s a m i t látott, nagyon meglepte. Ahol korábban sem porc, sem pedig űr n e m látszott a csípő123
c s o n t o k között, ott m o s t tisztán kivehetően rés volt. Csak hét ilyen esetet jegyeztek fel addig az orvosi krónikák. Az orvos meg m u t a t t a ezeket a leleteket egy reumatológus csoportnak, egyikük sem értette a változásokat, de egyhangúlag elismerték, hogy nagy fejlődés következett be. Ezek a felvételek hatalmas győzelmet je lentettek. N e m a h h o z volt rájuk szükségem, hogy meggyőződjek K r i s t i n fejlődéséről, hiszen j ó l láttam és éreztem a változást. A felvételek a z o n b a n bizonyságul szolgáltak arra, hogy ilyen javu lás bekövetkezhet. Elrepültem Los Angelesbe, hogy találkozzam K r i s t i n orvosá val. Elismerte, hogy az öngyógyító gyakorlatok nagyban hozzá járultak K r i s t i n fejlődéséhez. Arról a z o n b a n n e m volt meggyő ződve, hogy a csípőízületben az ízületi rést a regenerálódott porc idézte elő, mert, m i n t m o n d t a , n e m hiszi, hogy a porcszövet egyáltalán képes a regenerálódásra. Az orvosi vélemények szilár dan szembenállhak az elképzelésemmel, de én mindig is biztos v o l t a m abban, hogy a test m i n d e n szövete képes az újjászületés re, ha a megfelelő körülmények adottak. Kristin élő példa arra, hogy még az artritisz legsúlyosabb fajtáit is le lehet győzni.
124
TIZEDIK
FEJEZET
SZKLERÓZIS MULTIPLEX
A szklerózis multiplex a k ö z p o n t i idegrendszer betegsége, amely ben a velőhüvely, az idegeket védő zsírnemű anyag elroncsoló dik, így az agy és a test t ö b b i része k ö z ö t t i „üzenetváltás" gátlódik. Ezt a betegséget gyógyíthatatlannak tartják, de saját terápi ánk eredményei alapján állíthatom, hogy elérhető olyan javulás, amely úgyszólván gyógyulásnak tekinthető. A szklerózis multip lex gyakran h u l l á m o k b a n támad, általában valamilyen sokk kö vetkezményeként. A betegség oka ismeretlen. K é t fő orvosi elmé let létezik. Az egyik, egyre kevésbé hangoztatott felfogás szerint a szklerózis multiplexet vírus okozza, amely meggátolja a velő hüvely képződését. A másik, újabb keletű elmélet szerint a beteg séget az immunrendszer összeomlása okozza, ami aztán lehetővé teszi, hogy a vírusok megtámadják a velőhüvelyt. Véleményem szerint a szklerózis multiplex összefügg a köz ponti idegrendszer túlterhelésével oly m ó d o n , hogy egyes ideg pályákat túlságosan is igénybe vesznek, míg m á s o k kihasználat lanul maradnak. Ez az állapot a test kiegyensúlyozatlan és gör csös használatából fakad. A szklerózis multiplex betegnek jelleg zetesen rossz a testtartása és merev a gerince. Ú g y m o z o g , mint ha testének középpontja a nyakában lenne, a m i nagy izomfe szültséget vált ki ott. H á t a annyira megfeszül, hogy nemcsak a hátizmok, h a n e m a zsigerek is összehúzódnak. A test feszültsége a járásra is kihat. Az i z m o k és szervek ilyen nagyfokú megterhe lése az idegrendszer működésének zavaraihoz vezet. A betegség oka n e m a velőhüvely megsemmisülésében keresendő — ez csak egyike a legrosszabb tüneteknek —, h a n e m a test helytelen hasz nálatában. Ilana betegségének korai stádiumában keresett fel a Vegetáriánus Társaságnál. Bizonytalanul járt, bicegett, a csípői n e m m o z o g t a k egyformán. Testének t ö b b tája zsibbadt, és ez i d ő n k é n t a h h o z ve125
zetett, hogy n e m tudott uralkodni a vizelési ingerén. Iskolai ta n á rké n t Ilana félt, hogy betegsége miatt elveszíti az állását. Részben b é n u l t j o b b kezén és karján kezdtem dolgozni. Azok az i z m o k , melyeket még használni tudott, iszonyúan fájtak a nagy túlterheléstől. M e g t a n í t o t t a m Ilanát néhány egyszerű kar gyakorlatra, majd azon dolgoztunk, hogy a légzésén javítsunk. I l a n a n e m titkolta kétségét bármilyen kezelés iránt, de utána, öl tözködés közben m á r gond nélkül be tudta g o m b o l n i a blúzát, amire h ó n a p o k óta n e m volt képes. Karját k ö n n y e b b n e k és ke vésbé zsibbadtnak érezte. Mivel még m i n d i g n e m hitt a dolog ban, azt javasoltam neki, hogy próbáljon ki h á r o m másik gyógy m ó d o t is, és tapasztalja meg, hogy használnak-e. Beleegyezett. — M i t veszíthetek? — jegyezte meg. Ajánlottam I l a n á n a k néhány gyakorlatot gyenge és merev de réktájának fejlesztésére. K é r t e m , hogy feküdjön a hátára, térdeit hajlítsa be, kezét tegye a mellén keresztbe, és fejét egy kemény párnára fektesse, hogy a nyaka el tudjon ernyedni. Először nehe zére esett térdét ebben a helyzetben néhány pillanatnál tovább tartani, de h á r o m hét után m á r tizenöt percig is végezte a gya korlatot. Arra kértem, hogy lélegezzen mélyeket. S z á m o l t a m m i n d e n egyes belégzés és kilégzés alatt, hogy segítsek neki a lég zésre összpontosítani, hogy ne g o n d o l j o n a térdére, h a n e m kép zelje el a dereka kitágulását és megnyúlását, vagyis elernyesztő és nyújtóztató parancs jusson el oda. Mivel a csípői feszesek, a bokái merevek voltak, arra kértem, hogy feküdjön be a kádba, és hajlítsa be, majd egyenesítse ki a térdeit. Azután forgassa a lábfejét, hogy a bokája erősödjön, és já rás k ö z b e n az egyensúlya javuljon. S o k vizualizációs gyakorlatot írtam elő neki, hogy j o b b a n érzékelje, miért használta rosszul a testét. Például a karját és a lábát úgy emelte, m i n t h a azok ször nyen nehezek lennének, és a legkisebb mozdulatnál is az egész teste megfeszült. Át akartam programozni az idegrendszerét ar ra, hogy m i n d e n i z o m m a l csak a saját munkáját végeztesse. Ilana meglepődve tapasztalta, m e n n y i változás történt a keze lések során. Medencéje ellazult. B á r még mindig nehezen járt, de m á r k ö n n y e n emelte fel a lábát, és vette fel a cipőjét. H a r m a d i k foglalkozásunk u t á n úszni ment, és alig tudta elhinni, hogy két szer végigúszta a medencét, m i k o r egy-két héttel korábban csak 126
néhány méterre futotta az erejéből. Ilana elámult a változások gyorsaságán. K o n z u l t á l t orvosával, aki megerősítette a javulás té nyét, és biztatta, hogy folytassa a kezelést. H a t hét után Ilana fél óráig tudott hajlított térddel a h á t á n fe küdni. Egyszer még el is aludt ebben a helyzetben. K o r á b b i gondjai térdének és bokájának megfeszítéséből adódtak. M i h e l y t Ilana feloldotta a háta feszültségét, a h á t i z m o k n a k kellett dol gozniuk, és már n e m a lábával kellett támogatnia a hátát; így n e m korlátozta a lábak mozgását sem a deréktáji feszesség. B á r az addig terhelt i z m o k a helytelen működés m i a t t gyengék voltak, megerősödtek, a m i n t helyesen és egészségesen kezdte őket használni. A legfontosabb az volt, hogy megváltoztatta a ré gi, rögződött, merev mozgásformáit, és azt a hitét, h o g y a háta gyenge és a lába mozgásképtelen. Orvosa továbbra is állította, hogy a térde egyre erősödik, és a járása, v a l a m i n t a reflexei javul nak. Emellett saját kis felfedezései — évek óta először tudott tűt fogni a kezébe — győzték meg Ilanát arról, hogy ősszel folytat hatja a m u n k á t . A hólyag gyengesége gyakori a szklerózis multiplexes betegek között. A vizelési kényszer elviselhetetlenül sürgető és nehezen küzdhető le. A vizualizáció és a z á r ó i z o m ellenőrző gyakorlatai nagyon hasznosnak bizonyultak e n n e k kezelésében. Arra utasí t o t t a m Ilanát, hogy húzza össze hólyagjának i z m a i t annyira, amennyire csak tudja, és közben képzelje el, h o g y erősen vissza tartja a vizeletét, majd pedig szorítsa össze a felsőtestét, hunyja be a szemét és a száját is olyan szorosra, ahogy csak bírja, és pré selje ki fogai k ö z ö t t erőteljesen a levegőt. Ezt váltogatta azzal a gyakorlattal, hogy úgy feszítette a hólyagját, m i n t h a vizelni pró bálna, de n e m sikerülne. Ezek a gyakorlatok hozzásegítették Ilanát, hogy a hólyagját felügyelje. Azóta is ezeket a gyakorlato kat ajánlom m i n d e n h a s o n l ó problémával küzdő betegnek. Vered, aki nagyon jó emberismerő és megfigyelő, észrevette, milyen mechanikusan g o n d o l k o d i k . B á r Ilana intelligens, mű velt nő volt, és sok m i n d e n iránt érdeklődött, érthetetlen szelle mi fékek dolgoztak b e n n e . Például: tanár volt, de sohasem tanult meg tökéletesen héberül. F o l y t o n más nyelvből vett fordulatokat használt, melyek nevetségesen hangzottak ivritül. O l y a n volt, m i n t h a elméjének néhány része n e m l e n n e összeköttetésben a 127
t ö b b i résszel. Frázisokban beszélt, és olyan benyomást keltett, m i n t h a n e m c s a k a teste, de a lelke is megmerevedett volna. Aztán, m i n t h a csak varázsütés érte volna, teste javulását követ te elméje is. Lehetőségek nyíltak előtte, beleértve a betegségéből való kigyógyulást is. Ú g y tűnt, hogy szemléletének változása egyenesen testi fejlődéséből következik. Egészen addig dolgoztunk Ilanával, míg el n e m hagytam Izra elt. Ez alatt az idő alatt állapota n e m r o m l o t t . Bicegése ugyan n e m szűnt meg teljesen, de enyhült, és egyensúlyérzéke is jelen tősen javult. Kézmozgása h a r m o n i k u s , k o o r d i n á l t lett, és szelle mi állapota is folyamatosan fejlődött, ahogy kezdett ö n m a g á b a n bízni. Ilana esete győzött meg arról, hogy a szklerózis multiple xen, bármilyen nagy erőfeszítést kívánó betegség is, lehet segíte ni. S o p h i a Gefent egy másik betegünk, H a n n a h küldte hozzánk. Egy o r t o d o x rabbi feleségeként ő volt a zsidó hitközség asszo nyainak tanítója. Férje, kedves, egyszerű ember, nagyon bánkó d o t t felesége betegsége miatt, és m i n d e n t megtett, hogy könnyeb bé tegye az életét. O r v o s h o z vitte, segített neki a munkájában és o t t h o n is. Aki csak ismerte, tisztelte és szerette Sophiát. Az első tünet, a m i t észlelt, hogy a keze és a lába érzéketlenné vált. M o s o g a t á s közben az edények gyakran kicsúsztak kezéből anélkül, hogy érezte volna. Olyannyira n e m érzett semmit, hogy még zsibbadást sem tapasztalt. Ú g y érezte, hogy a keze mozgás képtelen, és ö k ö l b e szorul, még a m i k o r nyitva van is. Akkor vet te észre, hogy a lábával is ugyanez a probléma, a m i k o r egyszer vásárlásból hazatérve látta, hogy csak az egyik lábán van cipő. N e m is érezte, hogy a másikat valahol elhagyta. K ó r h á z á n a k ne urológiai osztályán végeztek vele vizsgálatokat. Hegyes tárgyak kal szurkálták véresre a kezét és a lábát, de ő s e m m i fájdalmat n e m érzett. Az orvosok megerősítették azt, a m i t ő l S o p h i a a leg j o b b a n félt, vagyis hogy szklerózis multiplexben szenved. K ó r h á z b a szállították és gyógyszerelték, de az állapota n e m ja vult, így hát kiengedték. Férje és ő megkérdezték az ideggyó gyásztól, m i t tehetnének. Az orvos kedvesen válaszolta: — N e m ismerek olyan orvosi módszert, amely segíthetne. S o p h i e valószí nűleg félévenként fog n á l a m jelentkezni egy újabb r o h a m m a l , és 128
az állapota egyre r o m l a n i fog. De ne adják fel! — tette hozzá saj nálkozva. — Imádkozzanak! M i n d i g van remény! Attól kezdve S o p h i a két-három havonta bekerült a kórházba. A r o h a m o k ugyan egyre ritkábban jöttek, de egyre súlyosbodtak, és Sophia állapota még átmenetileg sem javult. A szklerózis mul tiplexnél a r o h a m o t általában átmeneti javulás követi. N é h a a r o h a m hatásai szinte teljesen eltűnnek. S o p h i a állapota a z o n b a n egyre csak rosszabbodott. M i k o r az orvosok hosszú i d ő n keresz tül semmi javulást sem tapasztaltak, betegségét újra diagnoszti zálták, és amiotrofiás laterálszklerózist (a gerincvelő oldalkötegei nek izomsorvadással járó szklerózisa) állapítottak meg. E z t álta lában Lou Gehrig-féle betegségként emlegetik, és ebben n i n c s e n átmeneti jobbulás. Az ALS sokkal gyorsabb lefolyású, m i n t a szklerózis multiplex. Állapota tovább romlott, így a diagnózis helyesnek bizonyult. Egyensúlyozó és koordinációs készségét szinte teljesen elvesztet te, és a bénulás határán állt. M á r képtelen volt olyan feladatok el végzésére, amelyek összehangolt kézmozgást igényeltek. Lassan és nehézkesen járt, ha egyáltalán lábra tudott állni. A legnagyobb távolság, a m i t meg bírt tenni, szobájának hossza volt. Orvosai közölték a férjével, hogy S o p h i á n a k legfeljebb másfél éve van hátra. A megbízható orvosok által adott kedvezőtlen szakvélemény maga is siettetheti a beteg halálát. Teljes mértékben ki vagyunk orvosainknak szolgáltatva a saját testünket, betegségünket és gyógyulási reményeinket illetően. Az orvosoknak körültekintő en kellene ezzel a félelmetes hatalmukkal élniük, hogy i n k á b b bátorítsák betegeiket, m i n t s e m hogy fokozzák a félelmeiket. A betegekben mindig tartani kell a reményt, és ö s z t ö n ö z n i őket a lehetséges megoldások keresésére. Senkivel sem tanácsos teljesen lesújtó diagnózist közölni, mert az önbeteljesítő jóslattá válhat. A betegnek n e m szabad az orvos prognózisát az egyedüli lehető ségnek tekintenie. Sophia a férje és gyermekei kíséretében érkezett első találko zónkra, és a család a kezelésnél is jelen volt. S o p h i a úgy ment, m i n t akinek túl nehezek a lábai ahhoz, hogy felemelje őket. Alig tudta magát egyenesen tartani, még kevésbé végigmenni a szo bán. Arckifejezése maga volt a félelem, és n e k e m úgy tűnt, hogy 129
ez a félelem nagyban gátolja a járásban. Ú g y tűnt, hogy fél min den rá váró lépéstől. Alig emelte fel a lábát a talajról, rögtön megfeszítette az egész testét, még az arcát is, aztán teljes testsúlyá val ránehezedett erre a lábára és a másikat maga után húzta. Pár lépés után m á r le kellett rogynia vagy támasz után kapott. Leg j o b b a n attól félt, h o g y elveszti az egyensúlyát. N e m vette észre, hogy alig lélegzik, és azt is szájon át. Ú g y tűnt, hogy szinte nincs is b e n n e életerő. Felsegítettem S o p h i á t az asztalra, és arra kértem, hogy feküd j ö n a hátára. M i k ö z b e n térdeit felhúzta, és talpa az asztalon nyu godott, légzőgyakorlatokat kezdtem neki tanítani. M i n t más sú lyosan sérült vagy r o k k a n t betegnek, először neki is meg kellett t a n u l n i a lélegezni. Arra kértem, hogy lassan és mélyen lélegezze be a levegőt, aztán teljesen eressze ki, és várjon a következő belégzéssel, amíg csak tud (kb. 20 másodpercig), majd ismételje meg az egészet elölről. Ú g y százszor végezte el ezt a gyakorlatot. S o p h i a kezdte újra érezni a testét, amellyel már teljesen elvesz tette a kapcsolatot. E l ő s z ö r iszonyú súlyt érzett. M e g volt győ ződve arról, hogy a kezelés j ó t tett neki, de mivel a családja kétel kedett,
úgy
döntött,
hogy
nem
folytatja
a
kúrát.
Amikor
H a n n a h értesült erről, felkereste Sophiát, és sikerült rávennie, hogy folytassa a kezelést. Két h ó n a p o s kihagyás után S o p h i a új ra eljött. Emlékezett azokra a gyakorlatokra, amelyeket mutat t a m neki, és pár heti, apró javulásokat h o z ó m u n k a után azt m o n d t a nekem: — M e i r , ez a kezelés hatalmas segítség. — R e m é l e m , a hatások n e m c s a k lelkiek — feleltem. — Bi z to s , hogy n e m . Sokkal j o b b a n érzem magam testileg-lel kileg, és reménykedem. Ú g y egy h ó n a p múlva m á r m i n d e n k i számára nyilvánvaló volt, hogy fizikailag is, szellemileg is j o b b állapotban van. K o rábban n e m volt kedve semmihez. M o s t m i n d e n b e n részt akart venni, a m i b e n csak tudott. J o b b a n foglalkoztatta a saját állapota is, és kész volt magát a kúrának szentelni. Még a családja is kezd te e l h i n n i , hogy n e m lehetetlen a gyógyulás. S o p h i a férje nagy feszültségben élt a felesége betegsége miatt. Előfordult, hogy a m i k o r a feleségét elhozta, az ő nyakát és vállát is megmasszíroztam. Egyszer megcsináltam, hogy neki háttal áll va belekaroltam, és előrehajolva felemeltem őt a talajról. S o p h i a 130
csodálkozva nézett minket, mert a férje sokkal magasabb és sú lyosabb volt nálam. így tartottam őt egy darabig, és karjának gyengéd magam felé húzásával megnyújtottam a karját, nyakát, vállát és hátát. E t t ő l ellazult egy kicsit, és így képes volt nyugton ülni és pihenni, m i k ö z b e n a kezelést figyelte. Két h ó n a p alatt S o p h i a egyensúlya h a t á r o z o t t a n javult. M é g közel sem volt tökéletes, de S o p h i a kevesebbszer esett el. Az ál landó kimerültség érzetétől is megszabadult n é h á n y órára. Egy nap S o p h i a azt m o n d t a : — Úgy érzem, hogy valami csodálatos dolog fog velem történni. A m i k o r a betegek a várt javulásról beszélnek, gyakran ábrán dokat kergetnek. Nagy néha fordul csak elő, hogy valaki mély belső meggyőződéssel beszél a fejlődéséről. A m i k o r S o p h i a azt m o n d t a , hogy nagy és jó irányú változás fog bekövetkezni az éle tében, éreztem, hogy így lesz. E t t ő l kezdve S o p h i a gyógykezelése teljesen átalakult. N e m m i , Danny,
Vered
vagy én
dolgoztunk
azon,
hogy visszaadjuk
S o p h i a egészségét, mi csak segítettünk neki. M i n d a négyen együtt dolgoztunk. Egy h ó n a p múlva S o p h i a m á r egyedül j ö t t a foglalkozásaink ra. Képes volt fel- és leszállni a buszról, és elgyalogolt a buszmeg állótól hozzánk. Járása észrevehetően k ö n n y e d e b b é vált, b á r még mindig bicegett. A gyaloglás m á r közel sem fárasztotta annyira, m i n t korábban. M i n d e n n a p sétált. Ú j r a tudott lelkesedni és a ja vulás ismételten megerősítette a gyógyulásba vetett hitét. A mozgás összehangolása a z o n b a n még m i n d i g nehezen m e n t Sophiának. A legegyszerűbb feladatok is erőfeszítést igényeltek. Mozdulatai esetlenek voltak, sokszor célt tévesztettek. D a n n y és Vered foglalkoztak vele, amíg izmai el n e m ernyedtek, én pedig a gyakorlatokra ügyeltem; ezek eredményeképp S o p h i a mélyeb ben és szabályosabban lélegzett. Az erőteljesebb véráramlás lehe tővé tette számára, hogy olyan m o z d u l a t o k a t végezzen, melyek máskülönben nehezek, sőt veszélyesek lettek volna. Egy idő után S o p h i a ráébredt, m e n n y i r e megfeszíti a testét, mert tapasztalta, hogy milyen, a m i k o r a teste ellazul; így tudato sodott b e n n e a különbség. M o s t már megpróbált a legkisebb erő feszítéssel m o z o g n i . Fél óráig kellett a lábfejét masszírozni, míg úgy tudta a bokáját megforgatni, hogy közben n e m feszítette 131
meg a lábszárát, a hátát, a mellkasát vagy a hasát. R ö v i d idő el teltével vádlijának izmai, amelyek közül néhány acélkeménységű volt a túlerőltetéstől, kezdtek ellazulni. A használaton kívüli, elcsökevényesedett
izmok
lassan
fejlődésnek
indultak.
Ettől
S o p h i a b i z t o s a b b a n állt a lábán, de távolról sem szűntek meg tel jesen az egyensúlyi zavarai. Arra kértem őt, hogy álljon fél lábra. Elesett volna, ha n e m k a p o m el. Ó r á k a t t ö l t ö t t ü n k ezzel, míg egy-két másodpercig meg tudta tartani magát. A gyakorlás ered ményeképp két l á b o n is kicsit k ö n n y e b b e n tudott állni. D a n n y , Vered és én S o p h i a más testrészeit is megdolgoztattuk. C s í p ő i nagyon feszesek voltak, és ez gátolta a járásban. Ezért csípőkörzést végeztettem vele. Ez a legtöbb ember számára egysze rű mozgás. S o p h i a számára szinte lehetetlennek bizonyult. A m i t csinált, az i n k á b b volt szaggatott rángatózás, m i n t s e m körzés. Vered, aki sok tapasztalatra tett szert ezzel a gyakorlattal kapcso latban, m e g m u t a t t a neki, hogy kis körökkel kezdje, majd fokoza tosan szélesítse a mozdulatot. Kérte Sophiát, hogy tolja előre, hátra, majd j o b b r a és balra a medencéjét. Idővel megtanulta, hogy m e n n y i r e dőlhet oldalt anélkül, hogy elesne. Kezdett job ban egyensúlyozni, és a csípője is sokkal lazább lett. Egyre maga b i z t o s a b b a n járt. M i n t D a n n y , Vered és én, S o p h i a is szinte fanatikus buzga l o m m a l kezdett dolgozni. M i n d e n n a p órákig tornázott, és he tente h á r o m s z o r járt hozzánk. M i k ö z b e n az asztalon feküdt, egyikünk megfogta a karját vagy a lábát, és gyengéden húzni kezdte. K ö z b e n azt m o n d t u k neki, hogy képzelje el, a m i n t vég tagja egyszer csak eléri a szoba falát, az utcát, majd végül végte len hosszúra nyúlik. M i n d e n végtagjával végigcsináltuk ezt, és S o p h i a úgy érezte, hogy m i n d e n a l k a l o m m a l majd j o b b a n meg nyúlik a teste. A m i k o r végtagjait nyújtottuk, izmai meghosszab bodtak, és ezáltal képesek voltak elernyedni. A görcsös i z m o k rö vidre h ú z ó d n a k össze. A nyújtott i z m o k b a n j o b b a n kering a vér, hiszen akkor az i z m o k n e m nyomják össze az ereket. A kitágu lás, nyúlás gondolata ellazította Sophiát, és könnyebbnek, nyit o t t a b b n a k érezte magát. Képzeletében a teste m i n t h a megszaba dult v o l n a a korlátaitól. Az a lebéklyózottság, amelyet a görcsös feszültség kényszerített a testére, szűnni látszott. Saját testéről és fizikai képességeiről alkotott felfogásának vál132
tozása n y o m á n S o p h i á b a n az ö n m a g á r ó l kialakított kép is átala kult. Ahogy az izmai nyúltak és egyre t ö b b r e lett képes, S o p h i a úgy érezte, hogy lelkileg h a s o n l ó k é p p e n fejlődik. Alig fél év alatt teljesen más ember lett. Új dolgokat akart megismerni, ki akarta szélesíteni szűk érdeklődési körét, és meg akart változni. Külö nösen m o h ó n vágyott rá, hogy amit csak lehet, eltanuljon tő lünk. Sophiával ö r ö m volt dolgozni. Ha olyan gyakorlatot mu tattunk neki, amely kezdetben nagyon nehéznek bizonyult, ott h o n gyakorolta, és két nappal később bemutatta, h o g y tökélete sen elsajátította. Foglalkozásaink k ö l c s ö n ö s e n hasznosak voltak. S o p h i á n n e m m u t a t k o z o t t a látóideg esetleges károsodásának tünete, de a veszély fennállt, hiszen a szklerózisban szenvedők nél gyakran előfordul ez. Anélkül is lehet az e m b e r n e k hajlama egy örökletes betegségre, hogy m u t a t k o z n á n a k a jelei. H o g y ezt a veszélyt elhárítsam, megelőző terápiát ajánlottam neki. Megtaní t o t t a m a tenyerezést és a napozást t ö b b más gyakorlattal együtt. Megfájdult a feje a gyakorlatoktól, de megnyugtattam, hogy ez gyakori azoknál, akik épp csak elkezdték a gyakorlást. Az elért izomlazulás j o b b a n érezteti az emberrel a k o r á b b a n n e m észlelt szem körüli feszültségeket. Részben ezek a feszültségek és a látó ideg fokozott ingerlése felelős a fejfájásért. A fejfájás ily m ó d o n jelzi, hogy az idegeknek általában t ö b b ingerlésre és relaxációra van szükségük. E b b ő l láttam, hogy jó g o n d o l a t volt Sophiával szemgyakorlatokat
végeztetni.
Megmutattam
neki,
hogyan
masszírozza az arcát és a fejét, hogy megszabaduljon a fejfájástól. De rengeteget kellett még dolgozni ahhoz, hogy a beteg látóideg magához térjen és meggyógyuljon. Másfél évbe telt, mire n a p o n ta, kényelmetlen érzések nélkül tudta végezni a szemgyakorlato kat. Sophia m i n d e n este sétált a férjével, és a m i k o r megtettek egy mérföldet, a férfi fáradtabb volt, m i n t ő. H a t h ó n a p elteltével S o p h i a legtöbb tünete megszűnt. Csak egy jelentős tünet maradt meg, az, hogy továbbra sem érzett s e m m i t a kezében és a lábá ban. Megkérdeztem D r . Arkint, S o p h i a ideggyógyászának a munkatársát, és ő úgy vélekedett, hogy s e m m i t sem lehet tenni azért, hogy visszanyerje az érzékelést, hiszen megállapítása sze rint a k ö z p o n t i idegrendszer károsodott. Ú g y gondolta, h o g y ezt sehogy sem lehet helyrehozni. 133
— T u d o m á s o m szerint még n e m fordult elő, hogy egy szklerózis multiplexes vagy LSA-s beteg visszanyerte volna az érzékelését — m o n d t a —, így legyen, kérem, elégedett azzal a k i t ű n ő munká val, a m i t végzett. N e m v o l t a m b e n n e biztos, hogy D r . A r k i n n a k igaza van. Ú g y éreztem, h o g y ha valaki megérdemli, hogy egészséges legyen, ak k o r az S o p h i a . K e m é n y e n dolgozott, és m i n d e n tőle telhetőt megtett a gyógyulásáért. Belekezdtem abba, hogy m i n d e n a l k a l o m m a l az ujjait dör zsölgessem. M i n d e n szeretetemet és hitemet beleadtam a masszí rozásba. K é z k e n ő c s ö t használtam, hogy felmelegítsem a bőrét, és c s ö k k e n t s e m a masszírozás okozta súrlódást. Kérdezgettem tőle: — É r e z m o s t valamit? — S e m m i t sem. — M i n d i g ez volt a válasz. Végül egy este kétségbeesésemben felhívtam M i r i a m o t . Lefes tettem neki S o p h i a állapotát, és n é h á n y kérdés után m á r tiszta volt előtte a kép. Aztán azt kérdezte tőlem: — Te tudod, mit kell ilyen esetben tenned, ugye? — Kérdezném, ha tudnám? — válaszoltam türelmetlenül. M i r i a m zavartalanul folytatta: — Nagyon egyszerű. Annyit kell m o n d a n o d neki, hogy d o b o l j o n az ujjaival az asztalon. M e g l e p ő d t e m . M i l y e n egyszerű! M i é r t n e m j u t o t t az eszembe? B i z t o s v o l t a m benne, hogy S o p h i a újra érezni fog a kezével. N e m t u d t a m még, hogyan hat ez a gyakorlat, de világos volt, hogy a gyakorlat ingerli az idegvégződéseket, és ez a k ö z p o n t i idegrendszerre is valamilyen hatással lesz. A következő kezelésre S o p h i a péntek reggel j ö t t el hozzám. Ki m e r í t ő nap állt előtte, a m i k o r m i n d e n t elő kellett készíteni az ünnepre, és m á s n a p j ö t t a nyugalmas Sabbath. Meglepődött, a m i k o r arra kértem, hogy ne a kezelőszobába menjünk, h a n e m üljön le az asztalhoz, és én is mellé ültem. Egyfajta szellemi kö zösséget éreztem ekkor már Sophiával, annyira beleéltem ma gam a helyzetébe. A h o g y M i r i a m javasolta, kértem Sophiát, hogy d o b o l j o n az ujjhegyeivel az asztal tetején. Habozás nélkül nekifogott, gyorsan és ritmikusan d o b o l t . Észrevettem, és be is vallotta, hogy elkez dett fájni a keze. A fájdalom kb. ötven dobolás után csökkent, aztán elmúlt. Száz dobolás után nyomást kezdett érezni az ujjbe gyeiben. Folytatta a dobolást, és a nyomás szintén elmúlt, csak 134
zsibbadás maradt utána. Ez kb. háromszáz dobolás u t á n történt. Együtt végeztem vele a gyakorlatot, és legnagyobb csodálkozá somra m i n t h a az ő érzéseit éreztem v o l n a a testemben. Amikor ra elértük a hétszázat, m á r n e m érzett sem fájdalmat, sem nyo mást, csak állandó ingerérzete volt. M o n d t a m Sophiának, hogy lélegezzen mélyeket, és engedje el a vállait, hogy addig csinálhassuk a gyakorlatot, amíg csak lehet. Ezer után úgy érezte, hogy a keze képes a teljes, n o r m á l i s érzéke lésre. E k k o r az ujjhegyhez legközelebbi ízülettel kezdtük a kopo gást, és ugyanazt tapasztaltuk, m i n t az ujjhegyekkel. Az egyetlen különbség az volt, hogy csak feleannyi időre volt szükség ugya n a n n a k az eredménynek az eléréséhez. A beálló fájdalom erős ér zés volt, n e m t o m p a vagy zsibbadó. Aztán megismételtük a gya korlatot a középső ujjízülettel, h a s o n l ó eredményekkel. Az érzé kelés, a fájdalom és a nyomásérzet viszont f o k o z ó d o t t . S z i n t e egy csapásra következett be a feléledés folyamata. E l e i n t e nagyon finoman, majd fokozatosan egyre erősebben d o b o l t u n k . Végül a legnagyobb, az ujjakat a kézzel összekötő ízületen dol goztunk. Ugyanaz a folyamat játszódott le; zsibbadás, fájdalom, majd fájdalommentes nyomás és szúró fájdalom követte egy mást. Ezt követően külső csuklóízületünkkel kezdtünk d o b o l n i az asztalon. Ekkorra S o p h i a m á r m i n d a z t érezte, a m i t megérin tett, és már n e m volt olyan érzése sem, hogy a keze ö k ö l b e rán dul. V a l ó b a n ellazultak az izmok. Azt m o n d t a m S o p h i á n a k , hogy feküdjön le az asztalra, egy ideig masszíroztam, majd elkezdtem a próbát. Egy golyóstollat adtam a kezébe, és képes volt pusztán tapintással felismerni. Az tán egy ceruzát adtam neki, és meg tudta k ü l ö n b ö z t e t n i a tolltól; érezte, hogy a tárgy fából volt. B e h í v t a m D a n n y t és Véredet, hogy megosszuk velük diadalunkat. Annyira b o l d o g v o l t a m , hogy folyt a k ö n n y e m . S o p h i a fejlődött addig a legtöbbet a segít ségemmel. Ez volt a legszebb nap m i n d k e t t ő n k életében. A következő hetekben ugyanezeket a gyakorlatokat használ tuk arra, hogy helyreállítsuk S o p h i a lábának érzékelőképességét. A iába t ö b b időt vett igénybe, m i n t az ujjai. S o p h i a nehezen emelte a lábát, ezért segítettünk neki, a m i k o r a dobálást csinálta. H á r o m hét után kezdett érezni valamit a sarkában. S o k t o r n a és 135
masszírozás eredményeképp részben ugyan, de visszanyerte az érzékelését. F e l h í v t a m M i r i a m o t , hogy beszámoljak neki a sikerről. Meg lehetősen higgadtan fogadta a hírt, hiszen azt hallotta, amire szá mított. Nagy i z g a l o m m a l hívtam fel D r . Arkint. Eleinte hitetlenke dett, és ugyanúgy elhárított, m i n t először, de h a m a r o s a n rájött, h o g y igazat beszélek. A m i k o r n é h á n y héttel később találkozott Sophiával, egészen elképedt. E t t ő l fogva idegrendszeri betegsé gekben szenvedőket kezdett hozzánk küldözgetni. S o p h i a kórházi orvosai másképp reagáltak. A m i k o r látták S o p h i a hatalmas fejlődését, diagnózisukat újra a szklerózis mul tiplexre módosították, és a javulást a kórtünetek ideiglenes meg szűnésének
tekintették.
Figyelmen
kívül
hagyták,
hogy még
SZM-es betegek k ö z ö t t sem ismeretes olyan eset, a m i k o r teljes és hosszan tartó szünet után visszatért v o l n a a beteg érzékelőképes sége. Hiszen S o p h i a esetében n e m zsibbadásról volt szó, ami ma ga is egyfajta érzés, h a n e m a n n a k teljes hiányáról. M a g á t ó l senki sem fog az S Z M - b ő l vagy ALS-ből kigyógyulni. De én az egészség lehetőségét ajánlom m i n d a z o k n a k , akik haj l a n d ó k magukra időt és energiát fordítani. S o p h i a ilyen ember volt. Elhatározta, hogy meggyógyítja magát, és sikerrel járt. O tényleg kiérdemelte a gyógyulást. Neki n e m voltak előzetes el képzelései vagy előítéletei. N e m intellektuálisan közelítette meg a dolgot. S o p h i a csak egyre b í z o t t és hitt abban, hogy valami tör ténni fog. Ilyen hozzáállással m i n d e n betegséget le lehet győzni. Röviddel később D r . Arkin elküldött hozzánk egy M e n a c h e m nevű étteremtulajdonost. M e n a c h e m gyakran volt kórházban a szklerózis multiplex tüneteivel, és teljesen erőt vett rajta a kétség beesés. K é t hetet t ö l t ö t t úgy kórházban, hogy sem feküdni, sem ülni, sem pedig állni n e m tudott anélkül, hogy ne szédült volna. A m i k o r elbocsátották, mindig szenvedett a szédüléstől, és felke reste a k ó r h á z ideggyógyászati osztályát, ahol éppen az öt ideg gyógyász specialista tartott megbeszélést. Félbeszakította őket a történetével, és megkérdezte: — T u d n a k valamit tenni az érde k e m b e n ? — Mindegyikük a fejét rázta. így M e n a c h e m távozott, de k i n t várakozott, míg vége lett az összejövetelnek. A távozó or vosokat egyenként kérdezte: — N e m tud segíteni rajtam? — 136
Mindegyikük azt válaszoltta: — Sajnos n e m . — De D r . A r k i n hozzátette: — N e m ismerek az SZM-re gyógymódot, de a d h a t o k ö n n e k egy n e m hivatalos ajánlást n é h á n y emberhez, akik m á r ér tek el sikereket ezen a téren. N e m orvosi m i n ő s é g e m b e n a j á n l o m ö n n e k ezeket az embereket, úgyhogy maradjon ez k e t t ő n k kö zött. — D r . Arkin nagyon óvatos volt, és világosan M e n a c h e m tudomására hozta, hogy s e m m i t sem ígérhet. M e n a c h e m n e k tehát mi jelentettük az u t o l s ó mentsvárat. Megértettem D r . Arkin pesszimizmusát, mihelyt megvizsgáltam M e n a c h e m e t . Lábai olyan gyengék voltak, h o g y alig t u d o t t feláll ni. Egy izomteszt kimutatta, hogy az izmai szinte n e m is mű ködnek. Végtagjait nemcsak ő, de mi is
nehéznek éreztük.
D a n n y megjegyezte, hogy m i n é l elevenebb az ember, a n n á l k ö n n y e b b n e k érzi a végtagjait, és a nehézség érzése egyfajta halál. Vered hozzátette, hogy ennek az érzésnek s e m m i köze a tényle ges súlyhoz. Ha M e n a c h e m oldalt fordította a fejét, r ö g t ö n elvesztette egyensúlyát, és elesett. Ú g y ment, m i n t a részeg, egész testét ideoda himbálta. Ö r ö k k é kimerült volt, és egyszerűen belefáradt már az életbe. N e m látta értelmét, hogy b á r m i t is csináljon, hi szen m i n d e n mozdulatába beleszédült, és ettől gyakran volt há nyingere. Először n e m tudtuk, m i h e z kezdjünk. Az orvosok semmilyen megoldást n e m találtak. Megpróbáltak k o r t i z o n t és i d ő n k é n t B 1 2 vitamint adni neki, de ezek sem segítettek. M é g az ideiglenes javulási időszakok alatt is egyre f o k o z ó d o t t a szédülése. M e n a c h e m e t a betegsége miatt elhagyta a felesége, és a gyere kei is csak hébe-hóba látogatták meg. Rákényszerült, h o g y bérbe adja a vendéglőjét, mert maga n e m tudta vezetni. Arra készült, hogy eladja a házát, és a szüleihez költözzék. Csak az késleltette a dolgot, hogy n e m volt hozzá fizikai és lelki ereje, hogy nyélbe üsse a házeladást. Első találkozásunkkor m e g m o n d t a m M e n a c h e m n e k , hogy rengeteg gyakorlatot kell majd elvégeznie. Ereztem, hogy vona kodik bármit is csinálni. Ez nemcsak a megerőltetés és a mozgás okozta kellemetlenségek m i a t t volt így, h a n e m azért is, mert tes tének
sok
pihenésre
volt
szüksége.
Úgy
M e n a c h e m e t hetente h á r o m s z o r fogadjuk.
döntöttünk,
hogy
Először finoman 137
m e g m o z g a t t a m m i n d e n végtagját, hogy javítsam a vérkeringést. Szemproblémáival is foglalkozni kezdtünk. A látóidege is elkor csosult. H o m á l y o s látásán a tenyerezés sokat segített. Nemcsak szemének h o z o t t enyhülést, h a n e m a szemizmok elernyedése után egész testét el tudta lazítani. Felismerte, hogy valami állan d ó a n belülről fojtogatja, érzelmileg és fizikailag is egyaránt. Ez az érzés enyhült, a m i k o r tenyerezett. M á r két hét után a javulás jelei mutatkoztak M e n a c h e m járá sán. Azt m o n d t u k neki, hogy n a p o n t a t ö b b százszor forgassa k ö r k ö r ö s e n a lábfejét. C s a k h a m a r megerősödött a vádlija. La z á b b n a k érezte magát, ettől n ő t t a magabiztossága; az eséstől va ló állandó félelme is csökkent. A járása a z o n b a n még mindig n e m volt valami fényes. Bicegett és húzta a lábát. A hetedik fog l a l k o z á s u n k o n M e n a c h e m azt m o n d t a nekem: — Kezdem ma gam j o b b a n érezni. M é g m i n d i g szédülök és sántítok, de lelkileg j o b b a n érzem magam. Ú g y érzem, hogy cselekedni akarok. — El mesélte, hogy előző nap elment a vendéglőjébe, és kérte a bérlő ket, h o g y hadd csináljon valamit. Szédült ugyan, de két órán át dolgozott. — Eleget n y o m t a m m á r az ágyat — m o n d t a . Ez szíven talált.
Éreztem, hogy megváltozott a gondolkodásmódja, és
kezdtem h i n n i , h o g y végül győzedelmeskedni fog. M e n a c h e m n e k azért még voltak hullámvölgyei. Egy alkalom m a l azt m o n d t a Vérednek, hogy n e m tudja, hogyan éljen így, az ö r ö k ö s szédülésével tovább. De ú j o n n a n ébredt reménye csakha m a r kiszorította a kétségbeesését. E k k o r i b a n történt, hogy m i k ö z b e n Vered hátul a fejét, a tar kóját masszírozta, rövid időre megszűnt a szédülése. E z t a meg könnyebbülést
csak
néhány
óráig
élvezte
ugyan,
de
bebi-
zonyosult, hogy lehet k ö n n y í t e n i az állapotán. M i r i a m elmesél te egyszer, hogy éveken keresztül k í n z ó fejfájás gyötörte. Egy al k a l o m m a l olyan szörnyen felfokozódott, hogy n e m tudott sem m i t sem csinálni. Lefeküdt a padlóra, és lassan forgatni kezdte a fejét. A fájdalom eleinte még i n k á b b fokozódott, úgy érezte, hogy felrobban az egész teste. E n n e k ellenére tovább forgatta a fejét, és közben masszírozta a fejbőrét. H a r m i n c perc alatt el m ú l t a fejfájása, és soha t ö b b é n e m tért vissza. Ez olyasmi, m i n t a m i k o r p o k r ó c b a bugyolálnak egy lázas be teget, h o g y kiizzadja a lázát. A tüneteket felfokozzák csúcsig, 138
hogy aztán annál gyorsabban megszűnjenek. Ez a h o m e o p á t i a alapelvének szellemében történik (kis mennyiségben alkalmaz zák azt a szert, ami nagy mennyiségben a szóban forgó betegsé get előidézi az egészséges szervezetben). E s z e m b e jutott, hogy M e n a c h e m problémáját is h a s o n l ó a n kezelhetnénk. Két és fél h ó n a p o s közös m u n k a u t á n egyszer, a m i k o r M e n a c h e m megérkezett hozzám, és úgy szédült, m i n t mindig, meg kértem, hogy álljon az ablak elé, és forgassa a fejét. — E z t n e m tu d o m megtenni! — ellenkezett. — M á r így is épp eléggé szédülök! — De n e m tágítottam, ő pedig valamilyen o k n á l fogva b í z o t t b e n n e m , és megpróbálta. M á r egyszeri körzés után hányingere lett. Ú j r a megpróbálta, és még rosszabbul érezte magát, a hasi idegközpontjában pedig valami fojtogatót érzett. A h a r m a d i k próbálkozás után úgy érezte, hogy h á n y n i fog, és a negyedik után meg is tette. Arca sárgás-zöldes színű lett, és azt m o n d t a : — M i n d j á r t elájulok! — Teste hideg volt és nedves; felsegítettem az asztalra, és olajjal dörzsöltem, hogy felmelegedjen. Addig masszíroztam, míg végre meleg lett, a hányingere elmúlt, és a bő re rózsaszín lett. K i m e n t ü n k a verandára, és újra m e g p r ó b á l k o z t u n k a dolog gal. Gyengének és betegnek érezte magát, de ez a l k a l o m m a l m á r hétszer végezte el a fejkörzést, aztán újra elsápadt, kiverte a víz, és hányt. Visszavittem az asztalra, hogy újra megmasszírozzam. H a r m a d i k nekifutásra ugyanez lett az eredmény. N e m nagyon akaródzott egyikünknek
sem
folytatni,
de valahogy éreztük,
hogy helyes ú t o n járunk. A negyedik próbálkozás után, a gyakor lattól kevésbé lett rosszul. Vérkeringése javult, és egyenletesebb lett a vérellátás a feje és a teste között. Összesen tízszer ismételtük meg a gyakorlatot. M i n d e n alka l o m m a l k ö n n y e b b e n viselte. A tizedik után kivezettem a veran dára, és képes volt m i n d k é t irányban h a r m i n c s z o r körbefogatni a fejét. Azt m o n d t a nekem: — N e m szédülök és n e m érzem rosszul magam, csak nagyon fáradt és gyenge vagyok. — Egyetér tettünk abban, hogy ennyi elég egy napra. M é g egyszer meg masszíroztam, arra kértem, hogy aznap m á r ne egyen semmit, és hívtam neki egy taxit. M e n a c h e m m i n d e n n a p elvégezte ezt a gyakorlatot. M á r a kö vetkező naptól kezdve képes volt m i n d k é t irányban kétszáz fej139
körzést végezni anélkül, hogy elszédült volna. Attól kezdve fejlő dése r o h a m o s a n felgyorsult. El tudott m e n n i sétálni, és fejét jobbra-balra forgatva kirakatot nézni. Fél óráig tudott biciklizni, sőt még egy rövid ideig k o c o g n i is. H o g y megszabadult a legnagyobb problémájától, M e n a c h e m kezdett más s z e m p o n t b ó l is foglalkozni a betegségével. Érezte, hogy milyen erőtlenül és mereven mozog, és hogy mennyire ki egyensúlyozatlanul áll, jön-megy. Ez az új keletű tudatosság meg változtatta egész életfelfogását. M á r n e m érezte magát egy misz tikus betegség áldozatának, képes volt szembenézni a problémá ival, és erőfeszítéseket tennie a változtatásra. • A M e n a c h e m m e l való m u n k a során felfigyeltem rá, mennyire fontos a m o z g á s k ö z p o n t o k k a l t ö r ő d n i az S Z M kezelésében. M i u t á n segítettünk neki, hogy legyőzze a szédülését és visszanyerje az egyensúlyát, következett az is, hogy változtasson megszokott mozgásmódjain, k ü l ö n ö s e n a járásán, valamint hogy igyekezzék a lábizmait megerősíteni. M e n a c h e m mozgásközpontja a feje hátuljában volt, ott, ahol a fej a nyakkal találkozik, és ez megnehezítette számára a mély légzést. A k ö z p o n t helyét jelezte a terület feszültsége is, és az a tény, hogy járás k ö z b e n teljes testsúlyával a lábujjaira nehezedett. Arra kértem, hogy álljon egyenesen, és tartsa párhuzamosan a lábfejeit, ha áll vagy megy, és k o n c e n t r á l j o n a testközpontjára. M o n d t a m neki, hogy lélegezzen mélyen a hasa felé, és fokozot tan figyeljen erre a területre, hogy vissza tudja helyezni a moz gásközpontját ide, ahová való. Ez a „ k ö z p o n t o z á s i " gyakorlat se gít az e m b e r n e k tudatosítani, hogy a mozgáshoz** cselekvéshez szükséges erő és lendület h o n n a n j ö n . E z t a tudást nemcsak a be avatottak sajátíthatják el; m i n d e n k i , aki figyelmet fordít a testé re, m e g t a n u l h a t „ k ö z p o n t o z n i " . A könnyűség érzése áramlott át M e n a c h e m e n , a m i n t lélegzett. A hasára helyeztem a kezemet, és arra kértem, képzelje el, hogy háta elernyed, egyre szélesebb és ho'sszabb lesz. E k k o r M e n a c h e m érezte, hogy megszabadult a nyakában levő feszültség nagy részétől, és ellenállás nélkül tudta a nyakát forgatni, nagyobb ívben, m i n t k o r á b b a n b á r m i k o r . A h o g y ezt a gyakorlatot folytatta (a fejét forgatta, elképzelte, h o g y a háta egyre szélesebb és erősebb lesz, a nyaka megnyúlik, a feje 140
teteje
az
eget
veri,
és
energia
árad
a
központjából),
M e n a c h e m hátcsigolyái elkezdtek recsegni, n o h a hozzájuk sem értem. Ez azt jelezte, hogy a gerince megnyúlt és elernyedt. Aztán megpróbáltuk újfajta tudatosságát a járásába is beépíte ni. M e n c h e m hajlott rá, hogy visszaessen a régi kerékvágásba, és kiegyensúlyozatlanul, görcsösen járjon. Figyelmeztettem, hogy koncentráljon a központjára, és érezze kiterjedni a hátát, meg hosszabbodni a vállát, megnyúlni a nyakát. Ezután kértem, hogy üljön le, majd álljon fel úgy, hogy kézzel ne segítse magát. Ez igen nehéz olyasvalaki számára, akinek ennyire feszesek, már-már bénultak az izmai. E l j u t o t t addig a pontig, a m i k o r m á r n e m tudott leülni, csak lerogyott a székre, majd a kezével állásba lökte magát. A görcsös i z m o k nyújtása és tornáztatása, v a l m i n t a hasi m o z g á s k ö z p o n t tudatosítása hozzá segítette M e n a c h e m e t , h o g y összehangoltan és lazán üljön le és álljon fel. Ú g y g o n d o l o m , hogy nagyon fontos l e n n e felfedezni, hogy miért így fejlődnek ki az S Z M tünetei, és m i k é p p lehet a betege ket gyógyítani. Ilanán, S o p h i á n és M e n a c h e n e n kívül még sok száz SZM-es betegünk esete tanúsíthatja, hogy n i n c s gyógyítha tatlan betegség. Csak időt kell szánni a tünetek tanulmányozásá ra, és a folyamatra, amely előidézte azokat. így a mozgást korlá tozó folyamatokat megállíthatjuk, és elősegíthetjük azokat, ame lyek fokozzák a mozgást, és ezáltal életképesebbé tesznek ben nünket.
141
TIZENEGYEDIK
FEJEZET
LÉLEGZÉS ÉS KÉPZELET
S o l a n o úr a Vegetáriánus Társaságban hallotta egyszer egy elő adásomat. N e m volt s e m m i k ü l ö n ö s e b b baja, de úgy gondolta, hogy apróbb testi problémáit felhasználja arra, hogy megismerje saját magát. J ó k é p ű férfi volt, közel az ötvenhez. Széles látókörű, kíváncsi embernek láttam. E l m o n d t a , hogy háta fáj néha, és elég fáradékony. Deréktájon valóban n é m i merevséget fedeztem fel rossz test tartása és helytelen járási szokása következtében. Ahelyett, hogy súlyát egyenlően osztotta volna el lábizmai között, az volt a szo kása, hogy a j o b b sarkára nehezedve járt, ami a derekában fölös leges feszültséget keltett. I d ő n k é n t fejfájás kínozta. K ü l ö n ö s e b ben n e m aggódott a gerincproblémái miatt, de úgy gondolta, ha megtanulja, hogyan kell elernyeszteni a gerincét, a k k o r az egész testét is el tudja majd lazítani, és ennek eredményeképpen meg szűnik majd a fejfájása. Ezért természetesen olyan kezelést láttunk számára megfelelő nek, amely elmélyíti és szabályozza a légzést. A felszínes légzés izom-összehúzódást o k o z az egész testben. Mivel kevesebb oxi gén jut a szervezetbe, m i n d e n funkció nehézkesebbé válik, az ember energiaszintje csökken, és kimerültség vesz rajta erőt. A szívet ez fokozottan érinti, hiszen a tüdő és a szív működése szo ros kapcsolatban áll. Ha a mélyebb légzés következtében t ö b b oxigén jut a szerve zetbe, akkor a szívnek n e m kell erőlködnie, hogy vért pumpál j o n a testrészekbe, majd visszaáramoltassa. A test m i n d e n sejtjé nek fűtőanyagként friss oxigénre van szüksége, és ezt a vér juttat ja el a sejtekhez. A vénák szállítják a fáradt vért vissza a szívbe, és a szív pumpálja át a tüdőbe, ahol oxigénnel újra felfrissül. A vér ezután
visszajut
a
szívbe,
ahonnan
az
ütőereken
keresztül
megint eljut a sejtekbe. Ha az ember n e m lélegzik elég mélyen, tehát n e m jut elegendő oxigénhez, akkor a t ü d ő b ő l kilépő vér143
b e n n e m lesz meg a kellő mennyiségű oxigén ahhoz, hogy a sej teket megfelelően táplálja. A sejteknek ezért gyakrabban kell „visszaküldeniük" a vért oxigénért, és így a szívnek többet kell dolgoznia, m i n t h a helyesen lélegeznénk, s így elegendő oxigén nel látnánk el a tüdőnket. Egy idő után a sejtek hozzászoknak az oxigénhiányhoz, és n e m is igényelnek t ö b b oxigént. A fáradékonyság, erőtlenség, le hangoltság mindennapossá, az élet részévé válik. T a l á n észre sem vesszük ezt a hanyatlást, de hajlamosabbá válunk a betegségekre. A légzés módja hat az érzelmi életünkre is. A félelem, a harag és más negatív érzelmek vesztenek valamelyest a hatásukból, ha mélyen, lassan és egyenletesen lélegzünk — béke és h a r m ó n i a tölt el b e n n ü n k e t . A légzés maga az élet, és m i n é l lassabban és mé lyebbre szívja be az ember a levegőt, annál elevenebb ez az élet. M e g k é r t e m S o l a n o urat, hogy lélegezze be a levegőt és tartsa b e n n , m í g hatvanig számol, majd fújja ki a levegőt és ismét szá m o l j o n hatvanig, m i e l ő t t újra levegőt venne. Ezt a gyakorlatot tízszer kellett megismételnie, olyan relaxált állapotban, ami ha sonlít a m e d i t á c i ó h o z . T ö b b hétbe telt, mire eljutott a hatvanig. H o g y segítsünk neki, masszíroztuk és tornáztattuk a rekesziz mát, a mellkasát, a hasizmait, amelyek m i n d részt vesznek a mély légzésben. Az e l ő b b említett gyakorlat elősegíti, hogy a be tegek a lehető legjobban hasznosítsák az oxigént. A mély légzés egészen más érzetet kelt a testben, m i n t a felszínes, gyors légzés. M e g k é r t e m S o l a n o urat, hogy képzelje el légzését úgy, m i n t h a szél fújna le a hasába, majd fel a gerincébe, egészen a nyakszirt jéig. Azt is kértem tőle, hogy m o n d j a el, milyen hangot hall lég zés k ö z b e n . Ezzel arra akartam rávenni, hogy tényleg figyeljen a belső hangra, és ezáltal eljusson a teljes relaxációig. S o l a n o úr fe küdt, és a légzését hallgatta. Egyszerre csak fázni kezdett. Meleg nyári délután volt, a h ő m é r ő 32 fokot mutatott, és ő mégis vaco gott. M i n d k e t t e n meglepődtünk, és S o l a n o úr megkérdezte, hogy miért fázik ennyire. G o n d o l k o d t a m egy darabig, aztán rá jöttem. — B i z o n y á r a nagyon mélyen relaxált állapotba került — m o n d tam. — Igen, ez igaz — m o n d t a , még m i n d i g reszketve. — Sokkal er-
144
nyedtebben és kellemesebben érzem magam, m i n t k o r á b b a n bár mikor. Azóta megfigyeltem, hogy ez a jelenség gyakran előfordul a la zítás közben. Mivel a k ö z p o n t i idegrendszer teljes erejéből dol gozik, a m i k o r a test hideg, és lassítja a folyamatokat, a m i k o r a test meleg, és mivel a relaxáció is lehetővé teszi, hogy a közpon ti idegrendszer teljes erőbedobással dolgozhasson, a test bizonyá ra kapcsolatba hozza a relaxációt a lehűlés érzetével, vagy a tény leges lehűléssel. Attól kezdve S o l a n o úr sokkal lazábbnak és „tágasabbnak" érezte magát belülről. Annyira el tudott ernyedni, m i n t még sen ki a pályafutásom során. Testét egyformán egyensúlyozva állt a két lábán. A feszültség, amely h a r m i n c éven keresztül uralta az agyát és a testét, amely fejfájást, hátfájást, ö r ö k ö s türelmetlensé get és ingerültséget idézett elő, teljesen megszűnt. Alig egy h ó n a p alatt n y o m a sem volt ezeknek a g o n d o k n a k az egyszerű légzőgyakorlatnak köszönhetően, és ö n m a g á h o z való viszonya általá ban is hatalmasat fejlődött. Ugyanebben az időben kezdtem egy olyan típusú vérszegény ségben szenvedő beteggel foglalkozni, amelyet a szervezet vörös vértest-készletének kimerülése okoz. ( E z a vérszegénység külön b ö z ő változatai közül a leggyakoribb.) A vörösvértest 9 százalé kát alkotó h e m o g l o b i n bizonyos c s o n t o k velőjében képződik, például a szegycsontban, a csigolyákban, és szélsőséges h e m o g l o b i n h i á n y esetén a májban és a lépben. Mozgással, légzéssel és testmozgással javítható a keringés, és serkenthető a csontvelő hemoglobintermelése. Viva alacsony, sovány nő volt, akinek az arca egészen halo vány volt az elégtelen keringés miatt, és e k c é m á b a n szenvedett. A tenyerén és a talpán a b ő r k e m é n y és kérges volt. F o l y t o n fáradt nak érezte magát. A m i k o r a Vegetáriánus Társaságnál felkeresett, teljesen kimerültnek láttam. Viva harmincas évei közepén járt. Férje buszsofőrként dolgo zott; két kisgyermekük volt. Szülei lépten-nyomon beleszóltak az életébe, és ő n e m tudta, m i k é p p szabadulhatna meg a befolyá suktól. Viva úgy érezte, hogy körülményei teljesen rabságban tartják őt, és nincs lehetősége sem az életét, sem a döntéseit kéz ben tartani. 145
Az orvosok a vérszegénységet többnyire csak kémiai szem p o n t b ó l vizsgálják, és e felfogás szerint kezelik. Szerintem azon b a n a keringés szemszögéből kellene vizsgálni a betegséget. A n e m megfelelő keringés a kémiai alkotórészek hiányához vezet. T u d t a m , hogy Viva vérkeringésének serkentése a vörösvértestek képzéséért felelős szerveket is ösztökélni fogja. Viva kezelésében két fő szándék vezérelt. Először is a jó és erős vérkeringést akartam elérni, azután pedig erősíteni és lazítani tel jesen kimerült testét. Az m o n d t a m Vivának, hogy felváltva zuha n y o z z o n hideg és meleg vízzel. A meleg víz javítja a felszín vér ellátását, lazítja az izmokat, a hideg víz pedig mélyebbre, a test szöveteibe irányítja a vért, amely a belső szerveket serkenti. A gyorsabb keringés biztosítja a test melegét. Kíméletes tornával ellazítottuk a csípőjét és a vállát; meg masszíroztuk kezét-lábát. Azzal, hogy vért áramoltattunk a vég tagokba, elértük, hogy vérkeringése javuljon, hiszen a vérnek ke resztül kellett folynia az egész testen. A nedvesítő kenőccsel vég zett masszázs segített az ekcémáján is. M e g t a n í t o t t a m mélyen lélegezni, hogy a vér oxigénnel dúsuljon. E l e i n t e nagyon csekély egyéb mozgást alkalmaztunk. Haszno sabb volt neki, ha egyszerűen csak fekszik az asztalon, és lélegzik. Ügyeltem, hogy légzés k ö z b e n ne erőlködjön, mert eleinte még a légzés is erőfeszítésébe került. Nehezen tanulta meg, hogy lazán lélegezzen. E z u t á n apró m o z d u l a t o k k a l folytattuk a kezelést, hogy csök kentsük i z m a i n a k és ízületeinek merevségét. Ez az állapot gyak ran társul a vérszegénységhez. Egész testét megmasszíroztam, kü l ö n ö s e n hideg, halovány kezét és lábát. Keze zöldes színben ját szott, lába pedig m a j d n e m narancssárga volt. A masszírozás után a z o n b a n visszanyerték n o r m á l i s színüket. S o k olyan tornagyakorlatot írtam elő neki, amelyek főként a mellkas izmait mozgatták meg. A mellkasi részen gyakorta nega tív érzelmek h a l m o z ó d n a k fel. M e g t a n í t o t t a m Vivát arra, hogy dörzsölje össze a kezét, majd a lábát úgy, hogy közben fogja a vádliját. Ez k ü l ö n ö s e n nehéz gyakorlatnak bizonyult, szinte rög t ö n kimerült tőle. Kezdetben hátát, vállát, hasát is erőltette, mi k ö z b e n a lábával dolgozott. A m i k o r megtanulta ellazítani a gya146
korlathoz n e m szükséges izmokat, ez a mozgás nagy hasznára vált. Addig abba sem hagyta, amíg a lába fel n e m melegedett. M e g t a n í t o t t a m Vivát többféle kézmasszírozásra: zárt ujjakkal kb. százszor dörzsölte össze kinyújtott tenyerét; majd csak az ujjhegyeit dörzsölte össze, azután körkörös mozgással a tenyerét. A leghatásosabb változat a „kézmosás" volt: úgy dörzsölte össze ke zét és ujjait, m i n t h a szappanhabosak lennének. E t t ő l a mozgás tól a kéz m i n d e n porcikája egyenlő mértékben dörzsölődik, ingerlődik. Eleinte ezek az egyszerű gyakorlatok is keservesek voltak Vivának. N e m c s a k fizikai gyengesége miatt, h a n e m azért is, mert ren geteg érzelmet szabadítottak fel. Kezdeti foglalkozásaink végén Viva fáradtan távozott. Nehezen tudta felmérni, h o g y fizikailag mennyire képes, h o l vannak a korlátai, és m i k o r kell p i h e n n i e . Ezért relaxációs gyakorlatokat kezdtem tanítani neki. Arra kértem, hogy képzelje a testét nagyon nehéznek, majd na gyon könnyűnek. Elképzeltettem vele, a m i n t vére az ereken át áramlik, és a fejéből a nyakán keresztül lefolyik. A m i k o r elérte a mellkasát, érezte, hogy az érzelmi feszültség lassan enyhül. El képzelte, hogy vére hátizmain, hasi idegközpontján, a hasüreg iz m a i n és szervein át medencéjébe áramlik, majd lábain lefelé, egé szen a lábfejéig folyik. Legalább öt percig arra g o n d o l t , ahogy a vér kering a lábfejében, és m i n d e n lábujja felmelegszik. Aztán el képzelte, hogy a vér visszaindul a lábain át felfelé, és teste egyéb tájain keresztül a kézfejébe érkezik. K é r t e m , h o g y figyeljen a bal lába és a bal keze közötti összeköttetésre. Ezzel serkentette a két terület idegi k o m m u n i k á c i ó j á t . A testrészek kapcsolatának átérzése fokozza azt a képességünket, hogy befolyásolni tudjuk tes tünk működését, ezáltal j o b b keringéshez és nagyobb életerőhöz jussunk. Viva fokozatosan túljutott a fáradtságán. K é t h ó n a p o s kezelés után a gyakorlatokat k ö n n y e b b n e k találta. Panaszkodott azon ban, hogy még mindig gyakran érez kimerültséget. — M i é r t n e m végzi el a relaxációs gyakorlatokat, a m i k o r ép pen kimerültnek érzi magát?! — kértem tőle számon. Azt vála szolta: — N e m tudtam, hogy ezt kellene t e n n e m . Azt g o n d o l t a m , h o g y lazítani csak tornázáskor kell. 147
— M i é r t n e m hallgat a testére? M i é r t csak azt teszi meg, amit mi m o n d u n k ? — kérdeztem szemrehányóan. Viva hallgatott. Ezek után, ha fáradtnak érezte magát, elvégezte — még ha csak röviden is — a relaxációs gyakorlatokat, és felfrissülve tért vissza tevékenységéhez. T o v á b b i néhány h ó n a p után fáradtsága eltűnt, és keze, illetve lába n o r m á l i s a n meleg volt. T u d t a m , hogy ekkor ra kigyógyult a vérszegénységből, ahogy ezt egy későbbi vérvizs gálat eredménye meg is erősítette. Ü g y érezte, m i n t h a visszatért v o l n a az életbe, és így is viselkedett. A gyógyulása öt h ó n a p o t vett igénybe. Végül is m i n d e n testi baj valamilyen m ó d o n összefügg a rossz vérkeringéssel. A z o n dolgozunk, hogy a b e n n ü n k e t felkereső összes beteg vérkeringésén javítsunk. A jó keringés ö n m a g á b a n még n e m eredményez gyógyulást, de gyógyulás n e m képzelhető el enélkül. D v o r á t tizenegyszer m ű t ö t t é k súlyos sérvvel. O r t o d o x zsidó nő lévén élete és tevékenységi köre szigorúan korlátozva volt. A sok vallási kötöttség teher volt számára, ezt lassú járása és görnyedt testtartása ki is fejezte. Férje ö n z ő , követelőző férfi volt, aki sok kal t ö b b e t várt tőle, m i n t amennyit ő hajlandó volt adni. I n k á b b szolgaként, s e m m i n t az élettársaként kezelte. Válla merev, feszült volt, és ez a görcsösség testének m i n d e n izmára átterjedt. J á m b o r hite ellenére a sok korlátozás haragot és neheztelést ültetett el a testében, lelkében. Pedig jószívű, nemes lelkű asszony volt, fogékony az új g o n d o l a t o k iránt, és nyitott m á s o k felé. G o n d o s k o d o t t a családjáról, beleértve szellemileg visszamaradott bátyját is, és odafigyelt m i n d e n r e és m i n d e n k i r e maga körül. Saját magára is vigyázott, ezért j ö t t el — férje gúnyo lódása ellenére — hozzánk. E l s ő látásra nyilvánvaló volt számomra, hogy D v o r a életében nagy változásoknak kell bekövetkezniük. Belső erőforrása kimerülőben volt, mert élete során m i n d i g másokkal kellett törődnie. T e h á t új erőre kellett kapnia, és erre új életet alapoznia. A m i k o r i r o d á m b a lépett, arcán olyan kifejezés volt, amelyet sohasem fo gok elfelejteni. Jószívű, f i n o m lélek rejtőzött a merev, agresszív tekintet m ö g ö t t , amely a konfliktusokkal terhelt évek hosszú so ra alatt rögződött. Sötét szeme mégis meleg és eleven volt. 148
T u d t a m , hogy D v o r á n a k meg kell tanulnia lélegezni. Száz las sú, mély levegővétel után nagyon ernyedtnek érezte magát, és hitt benne, hogy fizikailag és szellemileg egyaránt j o b b a n lesz. Elmagyaráztam neki, hogyan fogjuk megerősíteni a hasizmait, azért, hogy a beleit körülvevő i z m o k t ö b b é ne szakadhassanak el. Izmai gyengék és csökevényesek voltak, de láttam, hogy m i n d e n erőfeszítésre kész a javulás érdekében. Tekintete is meglágyult, és tükröződött b e n n e egész barátságos énje. Nagyanyámra emlékez tetett, aki számomra az önzetlen szeretet megtestesítője, és vala miképpen M i r i a m r a is, aki elindított a látás felé vezető u t a m o n . Az első gyakorlat k ü l ö n ö s e n fontos volt. O x i g é n h i á n y o k o z t a ugyanis, hogy örökké „nyomás alatt" érezte magát. Légzése fel színes és gyors volt. H o g y megtanítsam a légzésére összpontosí tani, először számoltattam vele m i n d e n be- és kilégzés alatt; így hosszabban és mélyebben lélegzett; utána pedig kértem, h o g y „tágítsa"
a
hasát
légzés
közben.
Ettől
jobban
elernyedt,
k ö n n y e b b n e k érezte magát, és erősítette hasizmait is. Megmasszíroztam a hasát, és az izmai r ö g t ö n reagáltak. Az összerándult i z m o k lazultak, a gyengébbek, a sorvadok pedig erősödtek. A következő lépés az volt, hogy a hasára tettem az egyik kezemet, a másikat pedig a derekára helyeztem. Arra kér tem Dvorát, hogy képzelje el, a m i n t a két kezem összeér a hasá ban; gondoljon arra, ahogy a kezeim, amelyek tágították, melegí tették és lazították hasi és deréktáji izmait, m o s t ugyanazt teszik a belső izmaival is, és lassan az egész hasürege elernyed. E z u t á n megtanítottam, hogyan masszírozza a saját hasát, és sikerült is izmait egy kicsit ellazítania. Mélyebben lélegzett, és nagyon fel frissült a foglalkozás végére. Következő alkalommal, m i k ö z b e n masszíroztam és lazítot tam Dvorát, megtanítottam egy harmadik gyakorlatra. Járás köz b e n általában nehézkesen húzta a lábát; összehúzódásra és láb m u n k a elvégzésére kényszerítve ezzel hasi és deréktáji izmait. Egész testével igyekezett, ha járt, és ezért sokkal t ö b b erőt fejtett ki így, m i n t amennyire ténylegesen szükség lett volna. E m i a t t lett görcsös és gyenge. Arra kértem, hogy tudatosan figyeljen lá bára járás közben. O is ellenállt eleinte, hogy változtasson szoká sain. A mély légzés és ö n m a g a állandó figyelmeztetése révén (hogy csak a lábait használja a járáshoz, vagy a megfelelő i z m o t 149
egy-egy mozgáshoz), néha sikerrel járt a foglalkozás alatt, vagy o t t h o n , testgyakorlás közben. Az volt a célom, hogy a helyes erő feszítés nélküli mozgás D v o r a számára természetessé váljon. D v o r a férje ellenezte a kezelést, és n e m adott rá pénzt, ezért D v o r a részmunkaidős állást vállalt, hogy fedezni tudja a költsé geket. Azt m o n d t a nekem, hogy hálát ad az Istennek azért, hogy a k k o r j ö h e t h o z z á m , a m i k o r a férje dolgozik, mert így el tudja kerülni az ö r ö k ö s vitákat. E k ö z b e n pedig figyelemre m é l t ó a n fejlődött. Sérvével járó fáj dalmai i d ő n k é n t még elő-előjöttek, de ez a vizualizációs gyakor lat, a m i k o r elképzelte, hogy a két kezem behatol a hasán és a há tán, és belül találkozik, m a j d n e m m i n d i g enyhített a fájdalmán. H á r o m h ó n a p alatt az egész teste, de különösen a hasizmai sokat erősödött. Érzelmileg a z o n b a n még m i n d i g levertnek érezte ma gát. Kilencéves lányát, aki még mindig ágyba pisilt, nagyon bán totta anyja szenvedése és a szülei k ö z ö tt lévő konfliktus. Egyszer D v o r a mosolygósan és vidáman állított be közpon tunkba, készen arra, h o g y hozzálássunk a m u n k á h o z . Mindket t ő n k számára világos volt, hogy sokat fejlődött; m á r képes volt elvégezni a h á z i m u n k á t o t t h o n . Arra kértem, hogy lélegezzen mélyeket, majd n é h á n y bemelegítő gyakorlat és egy kis masszázs után felemeltem az egyik lábát, kértem, figyeljen arra, milyen sú lyos, m i k ö z b e n én tartottam a lábát. Majd elengedtem a lábát, és felszólítottam, h o g y képzelje azt, hogy én ismét felelem a lábát. Képzeletben is átélte, hogy milyen nehéz lazítani, és engednie, h o g y felemeljem a lábát. K i v ö r ö s ö d ö t t és hányingere lett, mint ha ő végezte v o l n a a — képzeletbeli — mozgást. Megkértem, hogy m o s t valóban emelje fel a lábát, és ezt k ö n n y e b b n e k találta, m i n t a képzeletbeli gyakorlatot, mert m o s t a hasizmai is segíthettek a lábának. A mozdulat tényleges végre hajtása során visszatért a régi szokásához, hogy más i z m o k dol goznak a lába helyett, de képzeletben erre n e m volt módja. A n n y i r a támaszkodott hasa, háta és medencéje segítségére ab ban, hogy felemelje lábát, hogy m á r a puszta gondolat, hogy lá bát a saját izmai erejével emeli fel, legyűrte őt. M e g i n t szóltam, h o g y képzelje el, a m i n t felemeli a lábát, de újra kipirult, és a há nyás környékezte. A m i k o r pedig azt m o n d t a m , képzelje el, hogy a két lábát egyszerre emeli fel, egy pillanatra el is ájult. 150
Ez az élmény megrendítette. E l s ő a l k a l o m m a l tapasztalta ilyen mélyen a görcsös feszültség rossz hatásait, és világosan lát ta, hogy a merevséget az okozza, ahogyan a testét használja. Rá ébredt, hogy m i t kell tennie, és el is szánta rá magát. A z o n a na p o n nehéznek érezte magát, a m i k o r elment, és egy kicsit rosszul is volt, de a nagy kihívás érzete öntudattal t ö l t ö t t e el. Dvora ezután már n e m volt a régi. Képes volt m e g b i r k ó z n i az összes testi problémájával, és úgy találta, hogy a számára leghatá sosabb eszköz a vizualizáció volt. Egyre j o b b a n végezte a gyakor latait, és eljutott odáig, hogy m i n d k é t lábát képes volt külön-kü l ö n vagy együtt felemelni és letenni anélkül, h o g y k ü l ö n ö s e b b e n megerőltette volna magát. A legteljesebb m e g k ö n n y e b b ü l é s t ak kor érezte, a m i k o r azt képzelte, hogy a h á t á n fekszik és a lábait egészen a feje m ö g é emeli; majd előre gördül, míg kézzel el n e m éri a lábujjait. Valójában n e m tudta végrehajtani ezt a gyakorla tot, de m á r az is sokat segített rajta, hogy elképzelte. Ugyanolyan odaadással végezte a gyakorlatokat, amilyennel családja és a zsidó vallás parancsolatai iránt is viseltetett. Meg erősödött; testileg és lelkileg is k ö n n y e b b n e k érezte magát. Élete gyökeresen megváltozott. Férjével való kapcsolata javulni kez dett — legalábbis abból a szempontból, ahogy megtanulta, ho gyan védje meg magát. M á r anélkül tudott lánya és bátyja prob lémáival foglalkozni, hogy ezzel saját magának ártott volna. Ö r ö m volt nézni, ahogy élete delelőjén kivirágzott. R o h a m o san fejlődött attól kezdve, hogy felismerte, m i t csinált rosszul. A káros feszültségek levezetése és a relaxáció adta az energiát ön maga átformálásához. I z m a i addig erősödtek, amíg teljesen meg n e m gyógyult. Mélyen gyökerező problémájára egészen addig csak tüneti ke zelést alkalmaztak. Csak az elszakadt izmaival foglalkoztak, de azzal az érzelmi és fiziológiai nyomással, mely előidézte az álla potát, n e m törődtek. Az orvosok sebészileg össze tudták ugyan kapcsolni az elszakadt izmokat, de az újabb baleseteket n e m vol tak képesek megelőzni. Az o k o k helyett pusztán a tüneteket ke zelni egyáltalán n e m kielégítő — valójában veszélyes is lehet. A m i k o r D v o r a a legmélyebb, legalapvetőbb szinten megtanulta a saját testét gyógyítani, n e m c s a k sérvproblémáján tudott enyhí teni, h a n e m képessé vált a betegség megelőzésére. 151
M i u t á n h á r o m h ó n a p j a dolgoztam m á r Naomival, korábban említett gerincbetegemmel, úgy g o n d o l t a m , hogy itt az ideje, hogy hozzákezdjünk a lába, a hasa és a dereka erősítéséhez. Első gyakorlatunk az lett volna, hogy h á t o n fekve felemeli mindkét lábát, de az egyiket is csak hatalmas erőfeszítéssel tudta emelni. Elképzeltettem vele, hogy nagyon nehéz és rövid a lába, mert az i z m o k megrövidülnek, a m i k o r összehúzódnak. Ahogy erre gon dolt, és az egyik lábát próbálta felemelni, a dereka megfeszült és alig kapott levegőt. Ezt követően arra kellett összpontosítani, hogy a lába hossza és súlya is normális. E t t ő l a háta elernyedt, és a légzése is szabályossá vált. Következett az, hogy lába meg hosszabbodott, és pihekönnyűvé vált. Beleélte magát, ekkor a há ta teljesen ellazult, és szinte teljesen rásimult az asztalra. Ez a vizualizációs gyakorlat rávezette N a o m i t , hogy megérezze a lábai és a dereka közötti kapcsolatot. Végül fel tudta emelni úgy a lá bát, hogy k ö z b e n egyetlen „illetéktelen" izmát sem feszítette meg. Ez nagy előrelépés volt. M i u t á n a másik lábával is elvégez te ezeket a gyakorlatokat, el kellett képzelnie, hogy páros lábbal húsz lábemelést végez. Éles fájdalmat érzett a h o m l o k á b a n ; meg masszíroztam, hogy enyhítsek rajta. Fokozatosan belejött, s a „szellemi gyakorlatozás" után ténylegesen is megcsinálta a fel adatot. A vizualizáció terápiánk fontos részévé vált. A test m i n d e n ré szére kedvező hatással van, és egyes betegeknél kifejezetten a fizi kai p r o b l é m á k megszüntetésének a kulcsa volt. A képzelet útján közel kerülhetünk rejtett érzéseinkhez, és megvilágosodhat előt tünk, m i t tartunk a saját testünkről. A kedvező változás néha be következik pusztán a tudatosság révén is, de a rejtett képzetek felderítése általában sok időbe és m u n k á b a kerül. N a o m i tudat alatt úgy vélte, hogy nagyon nehéz a lábát felemelnie, és ennek következtében fektetett túl sok erőt a legegyszerűbb mozgásba is. A b b a n a pillanatban, a m i k o r ráébredt, hogy a lábát még képze letben is nehezen emeli, mindjárt egész másként kezdett visel kedni. A z o n n a l felismerte, hogy elméje mennyire befolyásolta a mozgást. Ha valaki felismerte a p r o b l é m á i t és az okot, akkor már elin dult a megoldás felé vezető úton. A terapeuta fő feladata, hogy hozzásegítse a beteget e tudatos felfedezésekhez. 152
Ú g y tapasztaltam, hogy eszközünk, a vizualizáció a k k o r a leg hatásosabb, ha masszázzsal és mozgással párosul. Ha a betegnek pl. a lábizmai merevek, akkor a terapeuta f i n o m a n megpróbálja nyújtani őket, m i k ö z b e n páciensét arra kéri, hogy képzelje el, ahogy az izmai nyúlnak, k ö n n y e b b é és lazábbá válnak, vagy hogy a levegő beáramlik az összerándult i z m o k b a a lábszárán ke resztül, és a lábfején át távozik. Szinte m i n d e n esetben az i z m o k ténylegesen megnyúlnak és ellazulnak. A kezelést végzőnek
természetesen ötletesnek
kell
lennie.
Ugyanaz a vizualizációs gyakorlat n e m használható m i n d e n be teg esetében. A terapeutának kell kitalálnia, hogy melyik gyakor lat hasznos a páciens számára. A m i k o r N a o m i rájött, hogy a vizualizációs gyakorlat milyen hasznos, beillesztette a t ö b b i gyakorlata közé, és nagy sikerrel al kalmazta egészen addig, amíg a háta erős és egészséges n e m lett.
153
TIZENKETTEDIK
FEJEZET
IZOMSORVADÁS
Az izomsorvadás kezelésére elsődleges módszerünk az érintés. A gyógyító érintés az izomsorvadásos beteg l e g h ő b b óhaja. A keze lőnek helyette kell megtennie mindazt, a m i h e z a beteg eleinte még túl gyenge, hogy maga elvégezze. A gyógyító érintés gyen géd, és alkalmazkodik a beteg állapotához és szükségleteihez. A fizikoterápia, ahogy manapság művelik, túlságosan egységesített és formalizált módszerré vált ahhoz, hogy m i n d e n beteget egyé nileg, a saját szükségleteihez igazodva lásson el. Az izomsorvadásos betegnek először meg kell tanulnia vigyáz ni az izmaira, egyrészt azért, hogy meg tudja akadályozni a to vábbi romlást, másrészt, hogy a betegségnek áldozatul esett iz m o k a t újra „felépítse". M i n d e n betegség o k o z valamilyen kárt a szervezet valamely részében, de megfelelő körülmények között a szervezet képes a bajt legyőzni. Megfelelő életmód esetén, amely ben a test szükséglete szerint szerepet kap akár a pihenés, a me ditáció, a helyes táplálkozás, szorgos tevékenység vagy gyöngéd, szerető gondoskodás, vagy b á r m i más, a beteg legyőzheti a legag resszívabb betegséget is, és ismét visszanyerheti n o r m á l i s állapo tát — esetleg még j o b b állapotba is kerülhet, m i n t amilyenben a betegsége előtt volt. Az izomsorvadásos betegek esetében az a d ö n t ő kérdés, h o g y mennyire károsodtak már az izmok; milyen állapotban j ö n n e k az első kezelésre. Testük mely hányada működőképes még? M i nél hamarabb kezdődik a kezelés, annál j o b b a k a beteg esélyei, hogy visszatérhet a normális életbe. A masszázs fokozza a vérkeringést az i z m o k b a n , ezt a betegek maguk n e m képesek tornázással elérni. A sejtek éltető táplálék kal való ellátása ily m ó d o n elsődlegesen fontos. A masszázs az idegek ingerlésével elősegíti az ideg-izom kapcsolatokat. A légzés mélyebbé és könnyebbé válik, ahogy a masszírozott beteg kezd elernyedni, és ezzel az egész test oxigénellátása javul. Az egyik el155
mélet szerint az izomsorvadásos betegek izmai a k a l c i u m elégte len felszívódása m i a t t fáradnak el. B á r m i legyen is az oka, az izomsorvadásos
beteg
valóban
energiahiányban
szenved.
A
masszázs új energiával tölti fel a kimerült izmokat, és ezzel erő teljesebb mozgást tesz lehetővé. Erre az energiára az izomsorva dásos beteg sehogyan másképp n e m tehetne szert. N a g y o n fontos, h o g y a beteg eleget pihenjen a kezelés során. S o k a n kárt tesznek magukban azzal, hogy megpróbálnak úgy m o z o g n i , m i n t aki egészséges. Az erőlködés nagy feszültségeket idéz elő, és ezzel az i z m o k és az idegek túlterhelődnek. Tapaszta lataink szerint bármiféle feszültség, amely a beteg meggyengült szöveteire hat, káros. Ezeket a szöveteket először masszázzsal kell erősíteni, m i e l ő t t bármiféle terhelésnek kitennénk őket. R e n d k í v ü l fontos, hogy a terapeuta helyesen mérje fel, hogy m e k k o r a n y o m á s t alkalmazhat betege érintésekor. Ez persze mindenféle betegség kezelésére igaz, de k ü l ö n ö s e n fontos az izomsorvadás esetében.
Az izomsorvadás kezeléséhez nagyon
k ö n n y ű kézre van szükség, és a terapeutának nemcsak azt kell meghatároznia, hogy kinél-kinél m e k k o r a nyomást kell alkal maznia, h a n e m azt is, hogy az egyes i z o m c s o p o r t o k n a k különk ü l ö n m e k k o r a nyomásra van szükségük. Azok a szövetek, me lyek még n e m korcsosultak el, de m á r merevek, sokkal erősebb érintést igényelnek, m i n t amelyek elkezdtek leépülni. A terapeu ta kezének melege is hozzájárul az ingerléshez, a relaxációhoz és ahhoz,
hogy a beteg
energiát érezzen
az
izmaiban.
Ha
a
masszázst helyesen végzik, az i z m o k egyidejűleg erősödnek és la zulnak. A kezeléskor tekintettel kell lenni az i z m o k gyengeségé nek fokára, a fáradtság mértékére és mozgási képességére. A n e m megfelelő érintés fárasztja, feszíti, sőt még károsíthatja is az iz m o k a t . A jó érzékű terapeuta a masszázst katalizátornak tekinti, mely beindítja a szervezet saját gyógyító és regeneráló folyama tát. A módszer gondos megválasztása, a terapeuta ujjai által kifej tett kellő nyomás, az összpontosítás és az odaadó munka, vala m i n t a n n a k helyes meghatározása, hogy m i k o r kell egy foglalko zást befejezni — vagyis az érzék és a tudás mindezen elemei dön tően járulnak hozzá a terápia hatásosságához. Akár a legfino m a b b érintés is, ha rossz időben történik — például a m i k o r a be teg m á r elfáradt —, végzetes hatással lehet az izmokra. 156
A gyengéd és alapos masszázs olyan hatásos és ingerlő lehet egy izomsorvadásos beteg esetében, m i n t a futás az egészséges ember számára. Megnöveli a vérkeringés sebességét és nyomását, és vért pumpál a szövetekbe, amelyek oxigénellátása így az egész testben javul. Segít a vérnek a felgyülemlett salakanyagok elszál lításában, és egyáltalán, nagyon sokat javít az i z m o k állapotán. A masszázs ugyanakkor a megmasszírozott szövetek vastagságát is növeli. Az izomsorvadás kezelésében a következő lépés a „passzív" mozgás alkalmazása. Ez azt jelenti, hogy a terapeuta mozgatja a beteg testrészeit, és n e m maga a beteg. A passzív mozgást csak a beteg izmainak megmasszírozása után szabad csinálni, és a k k o r is csak nagyon óvatosan. A passzív mozgásnak sok j ó t é k o n y hatása van. Levezeti azon i z m o k feszültségét, melyek attól lettek görcsösek, hogy a gyenge i z m o k helyett dolgoztak. Ezek az agyondolgoztatott i z m o k szin te mindig összerándult állapotban vannak, kemények és fesze sek, ami inkább görcsös állapotra és fáradtságra utal, s e m m i n t elkorcsosulásra. Ezeket az i z m o k a t az alultápláltak közé soroljuk, mert összehúzódott állapotuk akadályozza a vér, a nyirok és más fontos folyadékok áramlását, és ezért vagy n e m j u t n a k kellő mennyiségű táplálékhoz és oxigénhez, vagy n e m tudják azt fel használni. Ez az összehúzódott állapot sok testi p r o b l é m á é r t fe lelős. Az izomsorvadásos betegnél ez még i n k á b b így van, m e r t ezek az i z m o k olyanok helyett dolgoznak, amelyeket n e m rossz beidegződés miatt n e m használ a beteg, h a n e m mert azok tény legesen károsodtak, és m á r n e m képesek eleget tenni a feladatuk nak. Ha egy c s o n t o t két i z o m rögzít a helyén, és az i z m o k egyike el satnyul, akkor az erősebb i z o m maga felé fogja h ú z n i a c s o n t o t , és ezzel kimozdítja megfelelő helyzetéből. M i k ö z b e n az izomsor vadásos beteg hétköznapi teendőit végzi, rettenetesen megterheli működőképes
izmait,
melyeket ugyanaz a betegség fenyeget,
amely már tönkretette a leépülteket. Az izomfeszültség, az eről ködés felgyorsítja a betegség terjedését. A passzív mozgás újra mozgáshoz szoktatja az i z m o k a t anél kül, hogy a gravitációval vagy az ellenállással szemben küzdeni ük kellene. Lehetővé teszi a m ű k ö d ő és n e m m ű k ö d ő i z m o k szá157
mára, h o g y kifáradás nélkül élvezhessék az enyhe torna áldásos hatásait. A leghatásosabb a körkörös és forgómozgást tartalmazó gyakorlatok, mert az adott testtájék összes olyan izmát megmoz gatják, amelyek egy bizonyos mozgásban vesznek részt, és n e m csupán néhányat. Az egyes i z m o k túlterhelésére való hajlamot k ü l ö n ö s e n azoknál a betegeknél kell korrigálni, akik n e m képe sek m i n d e n izmukat egyenlő mértékben használni. A mozgás nak alkalmazkodnia kell a mozgatott i z m o k h o z ; a gyenge izmo kat csak f i n o m a n , többszöri ismétléssel szabad mozgatni, míg az erős, de görcsös i z m o k a t erőteljesebben lehet nyújtani. Izomsor vadás esetén a betegnek t ö b b száz órányi masszázsra, t ö b b ezer órányi passzív mozgásra van szükségük a h h o z , hogy az i z m o k annyira felépüljenek, hogy maguk is aktívan m o z o g n i tudjanak. Az izomsorvadás kezelésében az alapvető sémánk tehát a kö vetkező: masszázs, passzív mozgás, majd később aktív mozgás, fi n o m a n és fokozatosan növelve ezek intenzitását és időtartamát. Kezelésük b i z o n y í t o t t a n eredményes a sorvadt és elcsökevényesedett i z m o k felépítésében. M i n d e n általunk kezelt izomsorvadásos betegnél megfigyelhető volt az elsatnyult i z o m r o s t o k vasta godása és erősödése. Az elcsökevényesedett i z m o k helyreállítása nagyon nehéz és sok m u n k á t igénylő feladat. Abszolút eltökélt séget követel m i n d a terapeutától, m i n d a betegtől és a n n a k csa ládjától. A Vegetáriánus Társaság sok egészséggel és orvostudománnyal kapcsolatos konferenciát rendezett, melyeken neves orvosok és hivatásos egészségvédők vettek részt. Az egyik ilyen konferenci án ismerkedtünk meg az ideggyógyász D r . Arkinnal, aki aku punktúrával is foglalkozott. B á r Vered
fejlődése
igazán
figyelemreméltó volt,
de még
m i n d i g erősen sántított. B e s z á m o l t u n k D r . A r k i n n a k az eddigi kezelésről és megkérdeztük, tud-e valamit tenni Vered további gyógyulása érdekében. Nagyon érdekelte a dolog, és meghívott m i n k e t magához, hogy kötetlenebbül beszélgethessünk. D a n n y t is elvittük magunkkal, és D r . Arkinra nagy hatással volt, m e k k o r á t fejlődtek D a n n y karjai és c o m b j a i . R ö g t ö n látta, h o g y D a n n y izmai n o r m á l i s esetben fejletleneknek számítaná nak, de ezeket D a n n y erősítette, működőképessé tette, hogy he158
lyettesítse velük a m á r elkorcsosultakat. A m i k o r D a n n y kliniká ról klinikára vándorolt a gyógyulás reményében, D r . A r k i n n á l is megfordult, így az orvos belenézhetett kórlapjába. A r k i n elisme réssel adózott D a n n y hatalmas fejlődésének, és még j o b b a n meg győződött m u n k á n k értékéről. D r . Arkin megvizsgálta a szemem, és elképedt töredezett len cséim láttán. — Ezekkel a lencsékkel magának teljesen vaknak ké ne lennie — m o n d t a . Vered ügyében D r . Arkin az m o n d t a , hogy az akupunktúra n e m tudja Vered mozgékonyságát növelni, és valószínűleg a mi módszerünk a lehető legmegfelelőbb a számára. D a n n y esete azonban nagyon érdekelte. D a n n y Duchenne-típusú izomsorvadásban szenvedett, ame lyet genetikai betegségnek tekintenek; az i z m o k egyre f o k o z ó d ó elcsökevényesedése és elsorvadása jellemzi. A betegség általában a gyermekkorban tör ki, és fiúknál gyakoribb, m i n t lányoknál. Feltételezések szerint, kiváltó oka az i z m o k anyagcseréjének ge netikai hibája. Orvosi gyógymódja n e m ismeretes. Az izomsorvadásnak t ö b b k ü l ö n b ö z ő fajtája van. N é h á n y vál tozata, m i n t pl. a Duchenne-típusú, nagyon k o m o l y betegség, ál talában gyermekkorban támad, és nagyon gyorsan az i z m o k romlásához, paralízishez, majd halálhoz vezet. M á s fajtái, m i n t pl. az arc-váll-felkar izomsorvadása, a test egy meghatározott te rületét érintik, és a sorvadás is lassabb. Végül f o k o z o t t gyengeség hez, részleges vagy teljes paralízishez vezet, de ritkán halálos ki menetelű. A betegség csak a harántcsíkolt i z m o k a t vagy a váz izomzatot támadja meg. Ezek azok a külső, rostos izmok, me lyek az akaratlagos mozgásban vesznek részt. B á r a kutatások semmi biztosat sem tudnak a betegség okaira vonatkozólag, ren dületlenül kutatnak egy kémiai gyógymód után, a n n a k ellenére, hogy még az sem ismeretes, hogy a betegségnek kémiai okai len nének. A szokványos orvosi gyakorlatban a beteget semmivel sem biztatják. Azt mondják neki, hogy fokozatosan súlyosbodó rom lásra számíthat, míg meg n e m hal. A Duchenne-típusú izomsor vadás esetén a halál általában a 18. életév előtt következik be, leg gyakrabban már a korai gyermekkorban. M i n é l idősebb a gyer mek, a m i k o r a betegség megtámadja, annál tovább tart a folya159
mat, hiszen t ö b b izomszövetnek kell t ö n k r e m e n n i e . Ez a beteg ség ritkán támad a pubertás után. D r . A r k i n h o z z á n k küldött egy beteget, akinek szokatlan lefo lyású izomsorvadása volt. K o m i n s k i úr 50 éves volt, a m i k o r ta lálkoztunk. A romlási folyamat húszéves korában kezdődött, és nagyon lassan haladt előre a rákövetkező h a r m i n c év során. Egé szen egy évvel azelőttig szinte teljesen n o r m á l i s n a k tűnt, de ak k o r állapota r o h a m o s a n r o m l a n i kezdett. V o l t egy kis citrusültetvénye, és egyre t ö b b nehézséget o k o z o t t neki a gyümölcssze dés, mert alig tudta felemelni a karját. S o k orvosnál és kuruzslónál járt már, de s e m m i t sem javult. Megvizsgáltam, és úgy találtam, hogy a mellizmai nagyon összehúzódtak, és szinte teljesen elsorvadtak. T o r k a annyira összeszorult, h o g y alig tudott beszélni. Karizmai is annyira fe szesek és kemények voltak, hogy alig tudta őket mozgatni. Az a n é h á n y lábizma, amelyet még használni tudott, rendkívül merev volt, még akkor is, a m i k o r pihent. M i n d e z azt jelezte, hogy az iz mai messze a teljesítőképességük felett dolgoztak. M e g m o n d t a m K o m i n s k i úrnak, hogy n e m szabad
magát
ezentúl erőltetnie, a m i k o r az izmai már ennyire kimerültek. El ső javaslatunk az volt, hogy bizonyos tevékenységekkel, főként a gyümölcsszedésben és a földjein végzett nehéz fizikai munkával a z o n n a l hagyjon fel. Arra volt szükség, hogy tudomásul vegye a gyengeségét, és azután hozzákezdjen ö n m a g a megerősítéséhez. A masszírozás igazi megváltás volt a számára, bár az eredmé nyek csak t ö b b kezelés után mutatkoztak. K o m i n s k i úr egyre energikusabbnak érezte magát, és a szervezete is j o b b a n műkö dött. N a g y o n megkedveltük egymást. Javaslatunkra elment dr. F u m e r h e z , aki természetes étrendet dolgozott ki a számára. Ab bahagyta a húsevést, és egyszerű, nyers ételeket fogyasztott. Ez se gített elhasznált szervezetén, mert k ö n n y e b b é vált az emésztése, és c s ö k k e n t a mérgező anyagok mennyisége, melyeket a szerve zetnek a hús lebontása során ki kell választania. K o m i n s k i úr fő problémája az volt? hogy fogalma sem volt arról, hogy mi hasz nál a testének, és mi n e m . H á r o m hét u t á n a fejlődés már annyira szembeötlő volt — sokkal k ö n n y e b b e n mozgatta a karját, k ö n n y e b b e n járt, és min den tekintetben j o b b a n m ű k ö d ö t t a szervezete —, hogy felkercs160
te ideggyógyászát, K o t t e r d o k t o r n ő t , hogy megmutassa neki, mi lyen fejlődésen m e n t keresztül. Főorvosként dr. K o t t e r tizenhá r o m ideggyógyász főnöke volt. Összehívta az orvosokat és egy csoport orvostanhallgatót, és bemutatta, hogy K o m i n s k i izmai milyen fejlődésen mentek át. Az eset megerősítette abban a véle ményében, hogy az izomsorvadásos betegnek leginkább megfele lő mozgásterápiára van szüksége. D r . K o t t e r találkozni akart velünk. E t t ő l kissé ideges lettem, hiszen alig voltam még húszéves, és n e m volt semmiféle hagyo mányos képesítésem. Felhívtam D r . Arkint, aki megnyugtatott, hogy a d o k t o r n ő nagyon nyitott személyiség, és rábeszélt, hogy feltétlenül találkozzam vele. Először D a n n y kórtörténetének d o k u m e n t u m a i t m u t a t t u k meg neki. O l y a n látványosnak találta D a n n y fejlődését, hogy n e m akarta elhinni, hogy D a n n y n e k izomsorvadása volt. D r . Kotterrel való találkozásunk barátságos légkörben zajlott, és egy nagy kórház vezető
ideggyógyászától igazi
b ó k n a k számított,
a m i k o r ezt m o n d t a : — Biztos vagyok abban, hogy maguk hár man valóban jól dolgoznak. S o k m i n d e n t tudnak, és én majd ki igazítom magukat, ha valami olyasmit m o n d a n á n a k , ami ne kem, m i n t orvosnak, értelmetlenül hangzik. Tetszik nekem, amit csinálnak, és betegeket fogok m a g u k h o z küldeni, hogy lás sam, milyen eredményt érnek el velük. — Az ő p o z í c i ó j á b a n lévő embertől ez igen szép dicséret volt. N é h á n y héttel később dr. K o t t e r elküldte h o z z á n k Lilit, miu tán e l m o n d t a Lili apjának, hogy orvosilag s e m m i t sem tud ten ni izomsorvadásban szenvedő lányáért. — J a v a s o l h a t n é k bármi lyen diétát — m o n d t a neki —, de n e m hiszem, hogy ez valamit is segítene. De ismerek h á r o m fiatalt, akik talán segíthetnek rajta. Ha megpróbálkoznak velük, kérem, tájékoztasson az eredmény ről. Lili ötéves volt. Az izomsorvadás első jelei másfél éves korá ban kezdtek m u t a t k o z n i rajta, és m á r túlélte első orvosának prognózisát. Bár mászni is alig tudott, szülei n e m vettek neki to lószéket, mert attól tartottak, hogy ez lelki traumát o k o z n a neki. Nagyon örültem ennek, mert a tolószék a maradék kis mozgási lehetőségtől is megfosztotta volna. Lili nagyon gyengécske volt, a teste pedig sovány és deformált. * 161
Karja az oldala mellett csüngött, n e m tudta előretartani. Lapoc ka- és kulcscsontja kiállt a helyéről, és csak b ő r fedte őket. Háta olyan görbe volt, m i n t egy b a n á n . A feje előreesett a mellkasára, annyira gyenge volt a nyaka. Mászás közben erőtlenül tapoga tózva oldalazott, n e m előre haladt, m i n t egy normális gyerek. Alig lélegzett. A m i k o r első a l k a l o m m a l megvizsgáltuk, úgy találtuk, hogy nagyon nehezen emeli a karját. Ha valami ellenállásba ütközött, egyáltalán n e m tudta felemelni. Lábait sem tudta emelni, és ami k o r arra kértük, hogy feküdjön a hasára, és hajlítsa be a térdét, a lábfejét csak néhány centiméternyire tudta felemelni. N e m volt képes szinte semmilyen mozgásra; a testében n e m volt erő. Masszázst és passzív mozgást rendeltünk számára, vagyis olyan mozgást, amit terapeuta végez a beteg helyett: a beteg egy test részét a terapeuta tartja, és gyengéden mozgatja. Ez meglehetősen k ü l ö n b ö z i k a fizikoterápiától. A fizikoterápiás kezelés során ar ra ö s z t ö n z i k az embert, hogy gyenge izmaival fárasztó gyakorla tokat végezzen. M e g p r ó b á l t u k Lili izmait olyan könnyedén meg m o z g a t n i , amennyire csak lehetett. Aztán megmutattuk neki, hogyan folytassa ő maga. Lili édesanyjának is megmutattuk, hogyan forgassa lánya láb fejét, majd térdét, könyökét, karját, aztán m i n d e n ujját és lábuj ját, míg Lili a h á t á n feküdt, és jobbra-balra forgatta a fejét. Két a l k a l o m után Lili anyja felhívott b e n n ü n k e t , és elmondta, hogy Lili emlékezett az összes gyakorlatra, sőt még anyját is kijavítot ta, a m i k o r n é h á n y dolgot elvétett. Lili csodálatosan éber és fogé k o n y volt, és n é h á n y foglalkozás után már nagyon lelkesítette őt a kezelés és a tornázás. M i n t h a megérezte volna, hogy nagy vál tozás közeleg az életében, és ez közrejátszott abban, hogy a rom lás folyamata megállt. H á r o m foglalkozás után Lilinek m á r n e m voltak működési zavarai. Anyja segítségével n a p o n t a négy órát tornázott. A negye dik foglalkozás végére, h á t o n fekve a lábát függőleges helyzetbe tudta e m e l n i és a karjait kinyújtva a feje mellé helyezte. Nyakiz mai is erősödni kezdtek, és mozgékonyabbak lettek, de a feje még m i n d i g előreesett. A hetedik foglalkozás után Lili úgy má szott négykézláb, m i n t egy normális gyerek. N é h á n y héttel első foglalkozásunk után Lili megtette h á r o m 162
év óta az első lépéseit. Háta még mindig deformált volt, erősen meghajlott. Nehezen állt fel, nekem kellett megtámasztanom a hátát. Egyik kezemmel a hátát tartottam, másik kezemmel pedig a hasát, és így tett néhány lépést. Egy hétbe sem telt ezután, hogy Lili kis segítséggel lemenjen a lépcsőn az anyja kocsijáig. Az ő fejlődése volt a leggyorsabb a leg drámaibb, amit izomsorvadásos betegnél valaha is láttam. Ami kor ez a kislány lábra állt, olyan örömöt éreztem, amelyet azóta sem felejtettem el. Egyik legmeglepőbb esetünk volt. Csak 21 napba került, hogy egy bénuláshoz közeli állapotból eljusson a járásig. Felesleges mondanom, hogy Lilivel végzett munkánk nagy el ismerést váltott ki dr. Kotterből, aki egyre több beteget kezdett hozzánk irányítani. Öröm volt a hivatalos orvosi társadalommal békében együtt dolgozni. Minél több embert akartunk elérni, és ehhez nagyon hasznos volt az orvosok támogatása. Hat évvel ezelőtt, Alaszkából, a Kodiak-szigetről érkezett hoz zám egy asszony, hogy a szemét kezeltesse. Mivel nem tudott so káig maradni, de folytatni akarta a kezelést, szervezett egy mű helyfoglalkozást Kodiakon. A Kodiak-sziget az Aleut-hegylánc tagja, az USA második legnagyobbik szigete. A Japánból jövő óceáni áramlatok melegítik, és rengeteg a természeti látnivaló. A falubeliek, akik legtöbben halászok, melegen fogadtak. A háromnapos összejövetel alatt áttekintettük mindazt, amit addig tanultam. Emlékezetes élmény volt számomra, és gondo lom, a többiek számára is. Számosan eljöttek, és rengeteget dol goztunk, így megadatott nekem, hogy sok ember fizikai, érzelmi, sőt lelki fejlődését irányíthassam. A foglalkozás elején kértem az embereket, hogy mutatkozza nak be. Egyikük, Steve görnyedt és ápolatlan volt, szánalmasan nézett ki. Még tollmellénye ellenére is észrevettem, hogy vállai el vannak sorvadva. — Arc-váll-felkar izomsorvadásom van. Ez örökletes, Jim bátyám is ebben szenved. Tehetünk ellene vala mit? — kérdezte bemutatkozásként. A foglalkozás alatt megnéztem Steve vállait. Mellkasán, vállán és felkarján szörnyen elsorvadtak az izmok. Karjait csak félig tudta emelni, és amikor mozgatta őket, hangosan csikorogtak. 163
Ez nem feszült nyak és váll által keltett szokásos zaj volt, hanem a lapocka és a kulcscsont tényleges összedörzsölődéséből szárma zott. A gyenge izmok nem tudták egymástól távoltartani őket. Steve-nek ezenfelül számottevő merevség volt a derekában, a kar jában és a nyakában, ahol az izmok nagyon megvastagodtak, hogy ellensúlyozzák válla gyengeségét. A foglalkozás után Steve eljött még hozzám egy kezelésre. Megmasszíroztam a hátát és a vállát, és ezután már nem csikor gott a karja, ha emelte. Felesége, Elaine szintén eljött, hogy min dent jól megfigyeljen. Eleinte nagyon tamáskodott, hiszen ő ma ga a hagyományos pszichológiát művelte, az apja pedig orvos volt. De ő is látta, hogy a masszírozás nyomán férje mellizmai egyre nagyobbaknak látszanak. Ránehezedtem Steve derekára, és ezzel levezettem a feszültséget erről a területről, és így több vér áramolhatott a vállaiba. Amikor a kulcscsontja körül masszíroz tam, a csuklyásizom is vastagodni látszott. Mindezek után Steve kb. húsz centiméterrel magasabbra tudta emelni a karját. Elaine-t annyira megnyertem az ügynek, hogy ő és Steve szer vezték meg a következő műhelyfoglalkozásomat Kodiakon. Mi után hazautaztam, gondosan követték az utasításaimat. Minde nesként Steve-nek nehéz fizikai munkát kellett végeznie, és ezzel nagyon megterhelte a vállát. Tanácsomra felmondott, és kevésbé fáradságos munkát vállalt. Elaine naponta egy órát masszírozta őt, és segített neki a gyakorlatok végzésében is. Szeretete és oda adása nagyon eredményes terapeutává tette. Steve maga naponta négy órát töltött tornával; nyak- és fejkörzést, hajlító gyakorlato kat, lábnyújtást végzett, és a vállát, csuklóját, könyökét és kezeit is finoman megmozgatta, hogy lazítsa a túlhajtott izmokat, és elősegítse a sorvadt izmok felépülését. Egy évvel később láttam újra Steve-et. Tudta a vállát forgatni, kinyitni és összecsukni a kezét, képes volt alkarját, kezét és kö nyökét erőlködés nélkül forgatni. A karját csikorgás nélkül, nor málisan emelte és mozgatta. Mell- és vállizmai szemmel látható an megvastagodtak. Steve természete is megjavult. Korábban ingerlékeny, haragos és türelmetlen volt. Ezek csupa olyan tulajdonságok, amelyeket a gyengeség és a tehetetlenség érzése vált ki. Azzal, hogy erőre ka-
164
pott, visszatért belé az ö n b i z a l o m , és érzelmileg is kiegyensúlyo zottabb lett. Feleségével egyszerű körülmények k ö z ö t t éltek egy erdei ház ban, a világ egyik legszebb helyén. K o r á b b a n a z o n b a n még ez a megnyugtató, stresszmentes környezet sem tudta Steve-et békével eltölteni. Csak testének fokozatos megerősödése h o z t a meg ezt a számára. Testi fejlődését a felesége szeretetteljes együttműködése is serkentette, és lelkileg is sokat lendített rajta. Az azóta eltelt években Steve folytatta i z m a i n a k fejlesztését, és már teljesen egészségesnek látszik. N o h a célját elérte, Steve azóta rájött, hogy sohasem mondhatja, hogy befejezte ezt a m u n k á t . Betegsége hozzájuttatta egy eszközhöz, melynek segítségével éle tét m i n d e n s z e m p o n t b ó l megjavíthatja, és életerősebbé válhat.
165
TIZENHARMADIK
FEJEZET
SZEMBÁNTALMAK
A Vegetáriánus Társasághoz fűződő korszakunk idején, a m i k o r áradni kezdtek h o z z á n k a betegek, egy sikeresen kezelt szembete gem megkérdezte, hogy n e m találkoznék-e a fiával, aki dr. K o t t e r kórházának szemész főorvosa volt. H a b o z t a m , hogy találkoz zam-e olyasvalakivel, akinek a szem kezeléséről vallott nézetei „hivatalból" is gyökeresen szembeálltak az enyémekkel. Anyja azonban megnyugtatott, hogy a fia széles látókörű ember. Ké sőbb rájöttem, hogy őt is ugyanezzel az érvvel vette rá a találko zóra. A találkozó napjának reggelén sok időt fordítottam a szem gyakorlataimra.
Nyugodt voltam
és
magabiztos,
a m i k o r az
asszony elvitt dr. Z i m m e r m a n h o z a kórházba. A d o k t o r kelle mes, mosolygós fiatalember volt. Nagy érdeklődéssel hallgatta történeteimet és elméleteimet. A m i k o r megnézte a szememet, azt mondta, hogy ő j o b b sebészi m u n k á t végzett volna. Megjegyez te, hogy a szemlencséim úgy néznek ki, m i n t az üveg, a m i t le dobtak és rátapostak. M i u t á n megvizsgálta a látásomat, egyszerű en nem tudta elhinni, hogy láthatok ennyire, m á r azon is csodál kozott, hogy a szemem egyáltalán alkalmazkodni tud a fényhez. S o k dologban n e m értettünk egyet. N e m győztem meg arról, hogy a szemüveg viselése káros. Elmagyaráztam neki dr. Bates el méletét, miszerint a szemüveg gyengíti a szemet, mert megakadá lyozza, hogy a szemek maguk dolgozzanak, és t ö b b fényt vetít a sárgafolt (ez a retinán a k ö z p o n t i éleslátás helye) m i n t a m e n n y i t az kényelmesen fogadni tud. Azzal azonban egyetértett, hogy a szemtorna hatásos lehet bizonyos problémák esetében. De n e m tudta elfogadni azt a gondolatot, hogy a szem alakja ténylegesen megváltozhat. Udvarias beszélgetésünk után, amely tanulságos volt mindket t ő n k számára, láttam, hogy nemigen áll szándékában, hogy a módszereimet maga is gyakorolja. Azzal távoztam, hogy eszme167
cserénket lezártuk, és n e m találkozunk többet. Anyja azonban n e m tett le a szándékáról, és úgy d ö n t ö t t , hogy ha a fia n e m akar velem együttműködni, a k k o r talál majd egy másik orvost, aki hajlandó lesz. Rá is vette a fia egyik kollégáját, hogy próbálja ki a módszeremet. D r . S h e m maga is látási problémákkal bajlódott. Z i m m e r m a n asszonynál találkoztunk. — A k ó r h á z b a n n e m lehet a szokásos módszerektől eltérni — m o n d t a indoklásképp az asszony. Az orvost m e g t a n í t o t t a m a re laxációs gyakorlatokra és
a napozásra. A foglalkozás végére
annyira ellazult, hogy el is aludt. A szemtorna teljességgel újdon ság volt a számára. A foglalkozás után dr. S h e m szorgalmasan végezte a gyakorla tokat, és észre is vett n é m i javulást a látásában. N e m c s a k a javu lás m i a t t örült, h a n e m mert merésznek és vállalkozó szellemű nek érezte magát. H ó n a p o k o n át végezte a szemtornát, és látása jelentősen javult. Egy másik szemésszel is találkoztam Z i m m e r m a n asszonynál, aki kerek perec m e g m o n d t a , hogy a szemgyakorlatok szerinte s e m m i r e sem jók, és az egész csak mese. Azt m o n d t a , hogy a szemgyakorlatokból származó objektív eredményeket lehetetlen bizonyítani. E z t az érvelést nevetségesnek találtam, hiszen a sze mészeti vizsgálatok „objektív" eredményei napról napra, sőt órá ról órára változnak, ha megismétlik a teszteket. A szemorvosok figyelmen kívül hagyják a látás élességének ingadozását, amelye ket pedig m i n d e n k i tapasztal, hiszen betegeikkel csak néhány percre találkoznak, s az akkori, esetleges vizsgálat eredményeire alapozzák a megállapításaikat. M i n d e n k i tudja, hogy ha fáradt, túlterhelt vagy fáj a szeme, akkor rosszabbul lát. H o g y a szemé szek ezt miért n e m veszik figyelembe, rejtély a számomra. A szemészeknek sok k i f i n o m u l t műszerük van, melyeket a szembetegségek elleni harcban bevethetnek, de véleményem sze rint ez a harc mégis primitív marad. N i n c s ilyen tudomány: „megelőző szemészet". Lehet, hogy e l ő b b meg kell találnunk az összes s z e m p r o b l é m a gyógymódját, m i e l ő t t a megelőző szemé szet gondolatát k o m o l y a n vehetnénk.
Biztos vagyok benne,
hogy dr. Bates világos, egyenes elméleteit egyszer a hagyományos
168
szemorvosok is elfogadják majd, és n e m csak a betegek, akiknek hasznára vannak. A Bates-módszer nagyon hatásos, j ó z a n és megvalósítható gondolatokra épül. D r . Bates megközelítési módja valóban segít a szem gyógyulásában, és n e m csak a l e g h é t k ö z n a p i b b rendelle nességek esetén, h a n e m n é h á n y igen súlyos, ö r ö k l ö t t szembeteg ségben is. Felfedezéseit n e m tartotta hivatása szellemével ellenté tesnek, i n k á b b olyan eszköznek, mely tágíthatja a szemészet ho rizontját. De még egy szakma sem üdvözölte soha, ha gyökeres változásokat akartak végrehajtani a gyakorlatában. D r . Bates-t le hetetlenné tették, n e m is praktizálhatott tovább. H i á b a vetette el a hivatalos orvostudomány a tanait, ő továbbra is betegek ezrein segített. Az úttörőket általában üldözik, és ezzel rákényszerítik őket, hogy harcoljanak azért, amit igaznak és értékesnek tarta nak. Bates mindig hangsúlyozta, hogy módszere n e m merev dog ma, h a n e m ki-ki egyéni szükségleteire kell o k o s a n alkalmazni. A gyakorlatok leírásakor arra is felhívja a figyelmet, hogy ha vala kin n e m segítenek a könyvben található gyakorlatok, a k k o r meg kell próbálnia újakat kikísérletezni, ahogy azt ő tette. Bates tud ta, hogy egyetlen olyan eljárás sincs, amely m i n d e n k i n segítene. A relaxáció az egyetlen, m i n d e n k i számára hatásos módszer. Bates tudta, hogy a szembetegségeket aggodalom, idegeskedés vagy egészségtelen környezet is előidézheti. U t ó b b i n ártalmas környezeti tényezőket értünk; ilyenek a gyenge világítás, a zaj, a levegő szennyezettsége és az időnkénti távolba pillantás elmu lasztása, mely lehetővé tenné a szemnek, hogy „ k i n y ú j t ó z z o n " . Az u n a l o m egy másik tényező. A m i k o r u n a t k o z u n k , hajlunk arra, hogy szemeinket ne fókuszáljuk, csak hagyjuk őket fátyolo san „elkalandozni". Ez a szokás, amely rövidlátást és asztigmatizmust okozhat, gyakran gyermekkorban alakul ki. A szokvá nyos osztályterem nagyon egészségtelen környezet a szem számá ra. A gyerekek n a p o n t a t ö b b órát töltenek el egy mesterségesen világított, zárt térben, és tétlenségre kényszerülve kell figyelniük az órára, mely gyakran unalmas is. Eleinte üresen maguk elé bá mulnak, vagy céltalanul járatják ide-oda a tekintetüket, a m i elho mályosítja a látást, és m a r a d a n d ó károkat is okozhat. N e m cso da, hogy az a sok gyerek, akiknek az iskola előtt még teljesen jó 169
volt a szemük, szemüvegesek lesznek, mire betöltik a kilencedik évüket. Azonban semmilyen szemkárosodás nem szükségszerűen visszafordíthatatlan! A látásromlás okainak felismerésével és az egészséges környezet megteremtésével a károsodást helyre lehet hozni. Nyolcvanéves korában Esther nénikémet autóbaleset érte, és el törte a lábát. Három hónapig ágyhoz volt kötve. Utána egy ideg gyógyász megállapította, hogy Parkison-kórban szenved. Szüksé gesnek látta, hogy nénikém fizikoterápiás kezelést kapjon, hogy megelőzzék az ízületek megmerevedését és elkorcsosulását. Esther nénikém felhívott, és megkérdezte, hogy nem kezel ném-e inkább én. Annyira be volt táblázva minden napom ak kor, hogy a reggeli tengerparti tornámat kellett feladnom a ked véért. Nagyon élveztem ezeket a tengerparti reggeleket, és azt is sejtettem, hogy nénikém nagyon nehéz páciens lesz, de nem uta síthattam el őt. Hamarosan ki is derült, hogy egyáltalán nem működik együtt velem. Foglalkozásainkon kívül nem volt haj landó dolgozni. A kezelést úgy tekintette, hogy az jár neki, és nem érdekelte, hogyan fokozhatná a hatásukat. Amikor először mentem hozzá, fel sem tudott kelni az ágy ból. Miután egy hónapig lazítottam az ízületeit, és relaxációs gyakorlatokkal meg meditációval csökkentettük a remegését, el kezdtem vele sétálni. Megmutattam neki azt is, hogyan kell he lyesen járni. Egy alkalommal nagyon szép, erdős-patakos helyre mentünk, közel a házához. Leültünk egy padra, és nénikém azt kérdezte: — Honnan tudsz te ilyen sokat? — Mintha nem tudott volna semmit azokról az évekről, amikor magamon és másokon dolgoztam. Csak amikor már személyesen tapasztalta a munkám eredményét, akkor ismerte el, hogy erőfeszítésemnek lehet vala mi értelme. Nagy hatást tett rá, hogy a kezelésnek köszönhetően egy hónap alatt otthagyhatta az ágyat. Meséltem neki Miriamról, Izsákról, Shlomóról és arról a sok emberről, akikkel együtt dolgoztam — Mégiscsak meg kellene szerezned a fizikoterápiás végzettsé get — mondta. Néhány évvel korábban is ezt javasolta, akkor munkám lenézése nyilvánult meg ebben, most azonban elisme170
résképpen tanácsolta, hogy szerezzek papírokat, mert úgy vélte, a tevékenységemet akkor szélesebb körben elismernék. Esther nénikém betegsége közelebb hozott bennünket egymás hoz. Mindketten élveztük az együtt eltöltött időt. Már nem akart mindenáron irányítani engem, és egyre nyíltabban mond ta ki, hogy szerinte is jó úton járok. Különösen az hatott rá, ami kor megtudta, hogy félmillió ember hallotta a velem készült rá dióinterjút. A kezelés végén nénikém csodálatos ajándékkal le pett meg: egy Amerikába szóló repülőjeggyel. Tudtam, hogy Amerikában szerezhetem meg a legnagyobb eséllyel a hivatalos bizonyítványt. Azt is felismertem, hogy ha el megyek Amerikába, sokkal nagyobb nyilvánossághoz juthatok. Kezdtem úgy érezni, hogy Izraelben már nem bővíthetem to vább a tevékenységemet. Központunkat országszerte ismerték a rádióműsornak és a szájról szájra terjedő információknak kö szönhetően. Annak ellenére, hogy Danny, Vered és én nagyon sokat dolgoztunk, nem tudtunk mindenkit fogadni, aki hoz zánk fordult. Az is felmerült bennem, hogy ha ismertebbé és el fogadottabbá válok, akkor több gyakorló terapeutát fog a mód szerem vonzani, és így több ember juthat hozzá a kezeléshez. Cé lom az volt, hogy alapíthassak egy kórházat, ahol a mi módsze rünket alkalmazzák majd. Nővérem, Bella San Franciscóban élt, és felajánlotta, hogy lak jak nála, míg fizikoterápiából meg nem szerzem az oklevelemet. Már két hagyományos szellemű iskolában is visszautasítottak, ezért féltem, hogy módszereimet még Amerikában is ellensége sen fogják fogadni. Elhatároztam, hogy elmegyek San Franciscóba két évre, hogy befejezzem a tanulmányaimat, és utána vissza térjek Izraelba. Bella a repülőtéren várt, és hazavitt. Úgy éreztem, mintha ben nem testesülne meg az a több ezer kilométer, amit Izraelből Amerikáig megtettem. Ahogy Bella ágyán elaludtam, úgy érez tem, mintha még mindig a levegőben lennék. Úgy egy hétbe tellett, amíg ráébredtem, mennyire más környe zetben vagyok. A legélesebb különbség az volt, hogy nem voltak betegeim. Már nagyon hiányzott a munka. Számomra a leg rosszabb helyzet az, ha nem tudok dolgozni. Túl csendes volt itt. Otthon, Izraelban a telefon ötpercenként csengett, és mindenütt 171
barátokkal találkoztam. Úgy éreztem, hogy vesztegetem az idő met, mikor annyi tennivalóm lenne. Mivel számos orvos támogatott Izraelben, elhatároztam, kap csolatot keresek a kaliforniai orvosokkal is, hátha segítséget ka pok tőlük az itteni munkám beindításához. Teljes kudarcot val lottam. Néhányan nagyon udvariasan fogadtak, de nem tudták elképzelni, hogyan segíthetnének. A legtöbben azonban szó nél kül elküldtek. Végül fél év elteltével, kaptam egy levelet Izraelből egy Alexander-módszerrel dolgozó kaliforniai tanár telefonszá mával. Találkoztunk, és megígérte, hogy betegeket küld hozzám. Bemutatott egy szemésznek is, akit dr. Gottliebnak hívtak. Dr. Gottlieb volt az első ember Amerikában, aki teljesen meg értette és értékelte a tevékenységemet. Kitűnő orvosnak láttam, de elégedetlen volt magával. — Én magam is végeztem Bates gyakorlatait — mondta. — Kis sé rövidlátó voltam, de másfél év alatt korrigáltam. Most jól lá tok. De érzem, hogy a lényeget tekintve nem változott semmi, pedig keményen dolgoztam, és látásom is javult. — Értettem, hogy mire gondol. — Talán túl keményen végezte a gyakorlatokat, ahelyett hogy ráérzett volna az ízükre — vetettem fel. Kezeltem a doktort néhány alkalommal. A hasfala nagyon fe szes volt. Sikerült ezt a feszültséget feloldani hasizmainak megfe szítésével, majd ellazításával, és végtagjainak masszírozásával. Miközben nyújtottam a karját, ő azt képzelte el, hogy a karja át ér a szobán, az utcán, az óceánon, s ettől ellazult a válla és a mellkasa. Ezek után biztosabban állt a lábán, és még arca is nyu godtabb lett. Dr. Gottlieb engedélyével hetente egyszer betegekkel foglal koztam a rendelőjében. A legtöbben élénken érdeklődtek a mun ka és a gyakorlatok iránt, de a foglalkozások között egyáltalán nem gyakoroltak. Rendkívül nyitottan fogadtak minden új gon dolatot, de semmihez sem kezdtek velük. Arra kezdtem felfigyelni, mennyire nincs önbizalmuk az em bereknek, akikkel ott találkoztam. Tudtam, hogy ha az ember hisz abban, amit csinál, akkor teljes erőbedobással tud dolgozni, és így javítani tud a látásán és az egészségi állapotán általában. Nem tudtam, hogyan dolgozzak amerikaiakkal, akik megleptek 172
önbizalomhiányukkal. Én olyan országból jöttem, amelyet ál landóan a háború réme fenyegetett, így azt gondoltam, hogy az amerikaiak, akiknek szilárd és erős országuk van, nem félnek semmitől. Hamarosan megtanultam azonban, hogy mindenki úgy érzi, hogy van veszítenivalója, amit meg kell védenie. Még abban sem biztosak, tulajdonképpen mi is az, amit védenek; de mindenki védekezőállásba helyezkedik. Ez az önvédelmi maga tartás sokuk testtartásában is megmutatkozott. Ahogy kezdtem jobban megérteni őket, a munkám hatékonysága is javult. Dr. Gottliebbal közösen nyitottunk egy kezelőközpontot San Franciscóban. Bátorított, hogy nagy csoportokat tanítsak a látá suk fejlesztésére. Egészen addig csak egyenként foglalkoztam a be tegekkel, és nem voltam biztos abban, hogy csoportokkal is ered ményes lesz a munkám. Hamarosan rájöttem, hogy kis csopor tokban, melyek 3—4 óra hosszára jönnek össze, bensőséges lég kört tudok kialakítani, és ugyanakkor mindenkire megfelelő fi gyelmet fordíthatok. Mindenkinek, aki részt vett a tanfolyamon, javult a látása. Néhányan azonban inkább elkerülték, hogy vala mi ismeretlenbe fogjanak. Az eljárásom megkívánja, hogy a részt vevő megváltoztassa azt a módot, ahogy a szemét használja, és ezt egyesek úgy utasították vissza, hogy a munka nehézségére és idő igényességre hivatkozva félidőben abbahagyták a tanfolyamot. Az évek során egyre kevesebben morzsolódtak le, de úgy gondo lom, hogy az első években én is kicsit túlságosan rámenős vol tam, és ajtóstul mentem a házba. Ennek ellenére úgy találtam, hogy többségüknek meg tudom tanítani a mozgásérzet tudatosítását, és munkám alapvető elveit is. Egészében csoportjaim sikeresek voltak. Több tucatnyian vé gezték el a tanfolyamot, és javítottak a látásukon. Nagyon hálás vagyok dr. Gottliebnak, hogy segített megvet nem a lábam Amerikában. Egy év elteltével megtanultuk egymás tól, amit lehetett, és mindketten a magunk útján mentünk to vább. Ahogy telt az idő, újra a betegekkel való egyéni foglalkozás vált a fő tevékenységemmé. így nem kellett annyit előadnom, magyaráznom. Érintésem megkönnyebbülést és erőt nyújtott a betegeknek, akik általában nem nagyon érdeklődtek az elméletek iránt. A tanítás mégis értékes tapasztalatokkal szolgált. Megta173
nultam, hogyan beszéljek munkámról úgy, hogy az másokat a szemük és a testük gondozására ösztönözzön. Azóta is nagyon sikeresen tanítok. A foglalkozásokon a résztvevőknek keményen kell dolgozniuk, és tényleges eredményeket kell felmutatniuk. Értelmetlen lenne csak úgy eljárniuk a foglalkozásaimra, Az ön gyógyítás megköveteli azt az elhatározást, hogy alaposan ma gunkba nézzünk, és megtegyünk mindent a saját érdekünkben. Első nagy sikeremet Amerikában Lueliával értem el. Idősebb asszony volt, kettős látással és kancsalon született. Gyakran pa naszkodott, hogy merev a nyaka és a háta. Olykor naponta két szer is elment egy chiropractor-hoz — hátgerincmasszázzsal gyó gyító „csontkovácshoz" —, ezenkívül járt még homeopatához, aki hasonszenvi (konyhanyelven: kutyaharapást szőrével jellegű) gyógymódot alkalmaz, és egy szemészhez is. Krónikus problémá in kívül visszatérő szemfertőzések kínozták. Luelia, aki rendkí vül érzékeny volt a fényre, szüntelenül aggódott az egészségéért. Ahányszor csak eljött hozzám, mindig hozott egy listát, amelyen vagy egy tucat probléma szerepelt. Panaszai és magányossága el lenére nagyon bátor volt, és sok minden iránt érdeklődött. Egy kis, vallásos műveket megjelentető kiadónál volt szerkesztő. Mé lyen vallásos volt, és ebből merítette a hitét, az erejét, ebben ta lálta meg a vigaszt. Isteni elrendelésnek vélte, hogy hozzám jár. Luelia hetvenéves volt. Bár már hozzászokott a kettős látás hoz, szeme állandóan fájt a feszültségtől, és ezt a gyógyszerek sem szüntették meg. Luelia még Bates-módszert alkalmazó taná rokkal is dolgozott, de sikertelenül. Végül feladta mind a hagyo mányos, mind pedig a rendhagyó módszerekkel való próbálko zást, és Isten kezébe tette le a problémáit. Luelia egyszer egy Los Angeles külvárosában található múze umban találkozott egy asszonnyal, aki megkérdezte tőle, hogy nincs-e valami baja a szemének. Amikor Luelia elmondta neki a történetét, az asszony az mondta: — Az ország legjobb Batesmódszerrel gyógyító tanára San Franciscóban lakik. — Megadta Lueliának címemet, mely három háztömbnyire volt az ő lakásá tól. Meg volt róla győződve, hogy az isteni gondviselés oldotta meg a problémáját. Másnap felhívott Los Angelesből, és a következő vasárnap nem templomba ment, hanem eljött hozzám. Kicsi, törékeny nő 174
volt, hófehér hajjal. Lueliát egy állítólagos Bates-tanár arra taní totta harminc évvel korábban, hogy az erősebb szeme helyett is csak a gyengébbet használja, a rosszabbik erősödjön. A gyenge szemét ezzel, hogy a másik helyett is dolgoztatta, nagyon meg erőltette. A jobbik szeme is meggyengült, mert nem használta eleget. Kettős látás esetén mindkét szem különálló képet lát, amelyek nem olvadnak egybe. Teljesen hibás volt tehát az az elképzelés, hogy az egyik szemét kapcsolja ki. Lueliának arra volt szüksége, hogy mindkét szemét megtanulja használni. Egy másik Bates-tanárnak az volt a rögeszméje, hogy Lueliának egy kicsi pontot kell meglátnia egy papírlapon, és se gítség helyett kiabált vele, ha ez nem sikerült neki. Sokan a dr. Bates módszerét tanítók közül csak zavaros és torz elképzeléssel rendelkeznek ezekről a tanokról. Amikor dr. Bates azt mondja, hogy még a legkisebb részletet is tisztán kell látnunk, akkor nem azt érti ezen, hogy addig erőltessük magunkat, amíg nem sikerül. Hanem hogy meg kell tanulnunk úgy használni a szemünket, hogy ezt megtehessük. Luelia estében káros volt, hogy túlerőltet te a szemét. Ráadásul jelentős testi problémái mellett Lueliát majdnem megbénította az aggódás. Sohasem tudott lazítani. Képtelen volt például tenyerezni, mert félt, hogy ha az asztalon a könyökére tá maszkodik, megsérülhetnek a vállai. Nem ragaszkodtam ahhoz, hogy tenyerezzen, és helyette arra kértem, hogy egy nagyon sötét szobában ülve képzelje maga elé a feketeséget. Tudtam, hogy Lueliát csak fokozatosan szabad az öngyógyító módszerhez szoktatni, nem dobhatom rögtön a mély vízbe. A te rapeuta türelme és megértése gyakran a gyógyulás kulcsa. Fontos volt, hogy ő maga döntse el, hogy mi jó és mi rossz neki, még ak kor is, ha nem értettem vele egyet. Lényeges volt, hogy ne erőltes sek rá semmilyen elméletet sem, hanem fokozatosan vezessem be őt ebbe a munkába, és hagyjam a saját tempója szerint haladni. Azt javasoltam Lueliának, hogy hagyja visszatérni a kettős lá tását, és azután felváltva használja a két szemét. Ha egyik szemét valamiért jobban kellene használni, tanácsoltam, akkor az in kább az erősebb szeme legyen. Hamarosan már egy órát tudott olvasni és gépelni anélkül, hogy elfáradt volna. Ily módon dol175
gozott egy hónapig, és a gyengébb szemében megpattant hajszál erek gyógyulni kezdtek. Mindkét szeme fehérje kitisztult, és a szivárványhártya is kristálytiszta lett. Ha elfáradt, leült egy sötét szobában, és megpróbálta a feketeséget maga elé képzelni. Ez el lazította, és a fájdalma megszűnt. Jobban tűrte már a fényt, és ke vésbé kancsalított. Rövid idő múlva Luelia már nem félt a tenyerezéstől sem. Néhány hónap elteltével teljesült az eredeti célkitűzése, amely miatt hozzám fordult: állandó fájdalmai megszűntek, és órákig bírt gépelni. Én azonban azt akartam, hogy ne csak a tüneteket szüntessük meg, hanem az alapvető problémáját, azaz a félelem okozta, túlhajtott feszültséget is. Ez a feszültség olyan súlyos volt, hogy ha kocsija zökkent egyet, előfordult, hogy kiugrott egy csigolyája, és becsípődött egy idege. Teste annyira feszült volt, hogy bármi árthatott neki, és ettől megrémült. Arra kellett törekednem, hogy megerősítsem és ellazítsam a testét, hogy ne legyen kitéve az örökös félelemnek. Luelia álmatlanságban is szenvedett. Sohasem aludt egyszerre két óránál többet. Elmondta, hogy addig senki sem tudta úgy megmasszírozni, hogy ne kiabáljon a fájdalomtól. Teste rendkí vül törékeny volt, rengeteg megpattant érrel és gyenge izomzat tal. Olyan gyengéden masszíroztam meg, hogy először szinte semmit sem érzett. Nem is volt tudatában a dermedtségének. Az idő múlásával szellemileg és fizikailag is egyre jobban részt vett a saját gyógyításában. A feszültsége lassan csökkent, és szövetei kezdték visszanyerni érzékelőképességüket. A mindenki számára fontos szabály, hogy úgy tornázzunk, hogy az izmokban felgyűlt feszültség levezetődjön, különösen érvényes volt Lueliára. Könnyű, egyszerű izomgyakorlatokra tanítottam, és egy idő után már naponta negyven percet is képes volt tornázni. Azt mondta, hogy életében először tornázott következetesen. — A gyakorlatok általában csak kifárasztanak. De a magáé má sok, tényleg jót tesznek nekem — mondta. Amikor úgy érezte, hogy meg fog fájdulni a feje, rögtön elkezdte finoman körbe for gatni. Megtanulta magát masszírozni, és a dereka feszültségét könnyű gyakorlatokkal és mély, nyugodt légzéssel levezetni. Elő ször érezte Luelia azt, hogy tőle függ az egészsége. Annyira meg-
176
n ő t t az önbizalma, hogy a foglalkozások alatt ő kezdte m o n d a ni nekem, hogy m i t csináljak. Luelia m á r kevésbé volt hajlamos az idegbecsípődésre és a nyakmerevedésre; szeme is jelentősen fejlődött. Elhatároztuk, hogy kéthetente egy foglalkozást a szemének szentelünk. Rende l ő m nagy ablakánál ült, és az u t c a ' t ú l o l d a l á n lévő b o l t cégtáblá ját nézte. Eleinte n é m i átfedéssel duplán látta a betűket. Arra kér tem, hogy csukja be a szemét, és képzelje azt, h o g y közte és a táb la köz ött nincs is távolság. M i n d e n más részletet zárjon ki, m o n d t a m , és összpontosítson. E k k o r kértem, h o g y nyissa ki az egyik szemét, nézzen a táblára, majd csukja be, és ismételje meg az egészet a másik szemével. A m i k o r nézett, a szeme fókuszát p o n t r ó l pontra csúsztatta. Egy idő után képes volt megkülön böztetni a látómezeje központját a perifériáktól. B á r a kép még mindig n e m volt tiszta, a perifériális sejtek használata pihentet te a szemét, és képes volt egy-két betűt és a k ö z t ü k lévő távolsá got kivenni. A m i k o r Luelia m i n d k é t szemét kinyitotta, m i n d e n t egymástól elkülönülve, duplán látott. Ez azt mutatta, h o g y kez di kijavítani azt a hibát, hogy az egyik szemét elnyomja, és ez mindkét szeme számára könnyebbséget jelentett. M o n d t a m , hogy csukja be a fél szemét, és a másikkal nézzen a táblára, aztán csukja be azt is, és képzelje el, hogy a táblán na gyon fekete betűk vannak vakító fehér háttér előtt. E l ő s z ö r sze meit váltogatva, végül m i n d k é t szemével egyszerre csinálta. H a marosan fél szemmel tisztán látta az egész táblát. E k k o r becsu kattam vele a szemét, és arra kértem, hogy képzelje el, h o g y elő ször az egyik, majd a másik szemével látja a táblát, aztán szinte ugyanígy, de más szögből. Végül arra kértem, hogy képzelje el, hogy ez a két kép eggyé olvad. A m i k o r kinyitotta a szemét, né h á n y pillanatig kristálytisztán látta a tábla szövegét. N a g y o n el csodálkozott. E t t ő l kezdve a látása javulni kezdett. Ahogy egyre többet pihentette a szemét, a bandzsítása is meg szűnt. E b b ő l látszott, hogy a kancsalságát a feszültség okozta. A tenyerezés, a napozás, a mentális vizualizációs gyakorlatok és az erőlködésmentes látás gyakorlása együttesen segítettek a szemét helyrehozni. Az az elképzelés, hogy a látáshoz erőfeszítésre van szükség, már mélyen beleivódott Lueliába. H o g y felhagyjon az erőltetett nézéssel, m e g t a n í t o t t a m neki a pislogó gyakorlatot. Az 177
erőltetett nézés közben az ember nem pislog eleget. A pislogás hiánya pedig újabb feszültségekhez vezet. Ha csak egy percig né zünk valamit mereven, pislogás nélkül, tapasztaljuk, hogy ez mennyi erőfeszítésbe kerül. A pislogás pihenteti a szemet, és el engedhetetlenül fontos mozgás a jó látás fenntartásában. Azt is kértem Lueliától, hogy vegyen elő egy tollat, és a toll szára mentén le és fel mozgassa a tekintetét, miközben vonalat húz a tollal. Ha a vonalat nézi, erőlködik, hogy lássa, egyenes vo nalat húz-e. Mivel csak periférikusán látta a vonalat, minden görcsösség nélkül rajzolta, következésképpen egyenesebben is. Naponta ismételte ezt a gyakorlatot, és ez hozzásegítette ahhoz, hogy ne csak mereven a szeme fókuszában lévő tárgyakra figyel jen, hanem a periférikus látását is használja. Luelia végül félretehette a szemüvegét is. Szemüveg nélkül ve zethetett, és szemfertőzései is megszűntek. A születésétől fogva meglévő kettő látása hetvenkét éves korában végleg megszűnt. Nem lehet a testet gyógyítani, ha nem segítünk a beteg szemen, és fordítva. Luelia esete kitűnő példa erre. A szemüveg nem gyógyír a rossz látásra, és nem kínál enyhet a gyenge szemnek. A szemüveg mankó, amely arra kényszeríti a szemet, hogy lásson. Állandóan szemüveggel olvasni olyan, mint amikor valaki csak mankóval jár. A jelenlegi szemészeti elméle tek szerint a szem nem tud megjavulni vagy változni, még gya korlatok révén sem. Ezt könnyű cáfolni. A szemek változnak, mégpedig állandóan, és mindig van lehetőségünk arra, hogy ál lapotukon javítsunk.
178
HARMADIK RÉSZ
Látomás TIZENNEGYEDIK
FEJEZET
A TUDAT A tudat az n e m anyagi természetű jelenség, amely a test m i n d e n részében jelen van. Az emberi test m i n d e n része tükrözi a tuda tot. Bármilyen testi változáshoz a tudat „beleegyezése" kell. N i n c s gyógyulás a tudat támogatása nélkül. Sajnos, t u d a t u n k rossz szokása, hogy más megszokott formákat ismétli, és n e m kí sérletezik új gondolatokkal. Ez a „merevség" azután megmutat kozik a testen is. Ahhoz, hogy testünk rossz működési módját megváltoztas suk, meg kell ismernünk az előzményt, amely a helytelen műkö dést kiváltotta: nevezetesen azt a gondolatot, hogy a helytelen működés vagy a betegség természetes. A beteg n e m tartja elkép zelhetőnek a tökéletes, egészséges állapotot. H o g y egészségeseb bek lehessünk, magunk elé kell képzelni a kívánt javulást, és megfelelő mozdulatokat, gyakorlatokat kell végeznünk, amelyek a helyes út felé vezetik a testünket. Egyszerre kell a t u d a t u n k o n és a testünkön dolgoznunk. A legtöbb hivatásos egészségvédő szinte kizárólag a testtel foglalkozik, és n e m veszi figyelembe az alapvető fontosságú tudat-test kapcsolatot. Az agy (a tudattal szemben) m i n d e n testi működés közép pontja. A tudat az, mely ellenőrzi, hogy az agy m i k é p p e n fogad ja és válaszolja meg az érzékszerv(ek) által közvetített informáci ókat. A tudat alakítja ki az érzékelés formáit. Ha úgy g o n d o l o m , hogy n e m tudok végrehajtani egy feladatot, a t u d a t o m tájékoz tatja erről az agyamat, mely ilyen értelemben továbbítja az üze netet az izmaimnak. A tudat az érzékelendő tárgyra tereli az ér zékszerv „figyelmét", és az agyon keresztül irányítja a test műkö dését is. A m i k o r látunk, ízlelünk, szagolunk vagy tapintunk, a tudat az, amely meghatározza, hogyan ismerjük meg a kérdéses tárgyat. T u d a t u n k korlátozza agyunk kihasználásának mértékét. Az agy elfogadja és beprogramozza azokat a korlátokat, melyeket a 179
tudat szab ki neki. Az egész test, beleértve az agyat is, az egyén ö n m a g á r ó l alkotott képét tükrözi, amely a tudat terméke. Az iz m o k előre meghatározott m i n t á k alapján m ű k ö d n e k , és mindig merev utasításrendszert követnek. Az
izmok
nem
csinálnak
mást, csak végrehajtják azt, a m i r ő l a tudat úgy véli, hogy meg tudják tenni. A tudatot befolyásolják a körülmények, k ü l ö n ö s e n azok, ame lyek az érzelmekre hatnak. Ha valaki az országúthoz közel lakik, és ó r á k o n át kénytelen a forgalom zaját hallgatni, előbb-utóbb ingerlékennyé válik, és megfeszíti az izmait. Frusztráció (sikerte lenség, tehetetlenség) vagy nehéz élethelyzetek következtében is érezhetjük m a g u n k a t feszültnek, gyengének és sebezhetőnek, és ilyenkor a testünk is feszültté, gyengévé és sebezhetővé válik. A test belső intelligenciája n e m j u t h a t kifejezésre a tudat kor látozásai miatt. Ez n e m napjaink dilemmája, m á r t ö b b ezer éve létezik. Ahelyett, hogy ösztönösen a megfelelő i z m o t használ n á n k a helyes működéshez, más i z m o k egész kötegeit használjuk szükségtelenül és kevéssé hatékonyan, s ezzel kimerítjük meg fe szültté tesszük magunkat. A tudat n o r m á l i s n a k fogadja el ezt a helytelen mozgásformát, és mereven elutasít m i n d e n új törek vést. S e m m i l y e n k ó r vagy betegség n e m törhet ki a tudat teljes együttműködése nélkül. Azzal, hogy saját „merevségét" — szűklá tókörűségét — az idegek útján rákényszeríti az izmokra, a tudat gátolja a szervezet egészének a működését. Az éltető oxigén és a tápanyagok elosztásáért felelős vérkeringést gátolja, és az ugyan annyira fontos kiválasztási m e c h a n i z m u s t nehezíti, az idegi mű ködést eltorzítja és a légzést korlátozza. A hosszan tartó izomfe szültség felmérhetetlen károkat okoz. A k ó r elkerülhetetlenül kitör, ha a normális testműködés meg b o m l i k . A szklerózis multiplex esetében pl. hiábavaló kémiai anyagokat keresni a velőhüvely regenerálására, ha a beteg egész napi tevékenységével a n n a k folytonos és hatékony tönkretételén ügyködik. A szklerózis multiplex és az ízületi gyulladás is elfaju lást o k o z ó , káros folyamatok, n e m pedig betegségek. A szkleró zis multiplexes beteg idegei mindaddig pusztulni fognak, amíg a tudatot együttműködésre n e m bírják a test feszültségének és az idegrendszer túlterheltségének csökkentésében. 180
A m o d e r n o r v o s t u d o m á n y sok sikert ért m á r el k ü l ö n b ö z ő gyógymódok felfedezésével. De azokat a kórokat, amelyeket a tu dat merevsége okoz, ha egyik formájukban le is győzik, újabb formában támadnak. Az alapvető p r o b l é m a feloldása nélkül, csupán az egyes betegségek elszigetelt gyógymódjainak megtalá lásával az emberiség n e m szabadul meg a betegségektől. M i n d a d dig, amíg félünk a betegségektől, azok n e m fognak eltűnni. Hi szem, hogy ha a gyerekeket n e m oltanák be gyermekbénulás el len, akkor is szinte kizárt lenne a járvány kitörése, m e r t a poliótól való félelem m á r a múlté. A félelem m o s t más betegsé geket kísér. S e m m i értelme sincs, ha csak egy b i z o n y o s betegség gel kapcsolatos rettegésünktől szabadulunk meg. M a g a a félelem az, amit gyökerestül ki kell irtani. Ha tudomásul vesszük, hogy a tudat k o r m á n y o z z a a testet, megtettük az első lényeges lépést a test és működése megismeré sében. A tudat arra használja a testet, hogy g o n d o l a t o k a t fordít son le a fizikai valóság nyelvére. A „kicsiség" érzése görnyedtté, púpossá, görcsössé, „kicsivé" tehet még egy magas embert is. Ha sonlóképpen az erő és a h a t a l o m érzése olyan energiával és tett vággyal mozgathat akár egy a p r ó b b termetűt is, hogy mérete tel jesen lényegtelenné válik. A tudat helyes és helytelen irányban egyaránt „átnevelheti" az izmokat. A tudaton keresztül a fizikai elkorcsosulás folyamata is meg fordítható. Elvethetjük a gondolatot, hogy a betegségek elkerül hetetlenek. Ha gyengének, kicsinek vagy g y á m o l t a l a n n a k érez zük magunkat akár fizikailag,
akár szellemileg, végezhetünk
olyan gyakorlatokat, amelyek a kiterjedtség érzetét keltik ben nünk. Ha a javulás jeleit vesszük észre a testen, ha csak egyetlen jelét látjuk, hogy a pusztító folyamat megfordult, a k k o r m i n d e n t meg kell tenni, hogy serkentsük ezt a folyamatot. Lehetővé tehetjük, hogy a testünk nagyobb békében élhessen magával, hajlékonyabb és kevésbé feszült legyen. M é g ha ideg vagy izomkárosodás ért is valakit, a szövetek szellemi és fizikai gyakorlatok segítségével regenerálhatok. E cél érdekében tuda tunkat és testünket is meg kell dolgoznunk, hogy az egészség n e m anyagi szelleme eltöltse anyagi létünket. Ez igen sok m u n kát igényel. Egy barát, egy terapeuta, egy szülő vagy társ szerető keze egészséges ösztönzést adhat i z m a i n k n a k és idegeinknek. 181
Ahogy a fizikai testben mindennek a tudat az alapja, úgy a vi lágban mindennek — a gondolatoknak, a cselekedeteknek, a véle ményeknek és az érzéseknek — a „világszellem" a forrása. Ez az egész emberiség közös tudatossága. Nem végtelen — a korlátai és a sémái azok, amelyeket az emberiség egy adott pillanatban ön magára kényszerít. Minden egyén párbeszédben áll a világszellemmel. Ennek eredményeképpen a társadalmak és az egyén életében bekövetke ző minden változás hatással van mindannyiunkra. Semmi sem történhet anélkül, hogy ne tükrözné a világszellemet, és ugya nakkor ne hatna vissza rá. Az egyének, a társadalmak vagy akár az emberiség gondolatai, érzései, cselekedetei vágy viszonyai a vi lágszellemből erednek, és létükkel továbbviszik ezt a szellemet. Egy bizonyos kultúrán belüli hasonlóságok, vélemények, szo kások és egyéni jellemvonások kicsiben mutatják, hogyan műkö dik a világszellem. Ahogy egy kultúrán belül az emberek hason lóan fejlődnek, az emberiségben is folyamatosan kialakul az egy ség a világszellem közvetítésével. Minden egyéni tett a világszellemen keresztül kihatással van az egész emberiségre. Senki sem vonhatja ki magát semmilyen emberi tett hatásai alól sem, azzal együtt, hogy a hatások esetleg nem tudatosan és azonnal érzékelhetők. Minden gondolat és cse lekedet hozzájárul az emberiség egészének képéhez, és a világszel lem részévé válik. Ahogy az egyén tudata, a világszellem is hajlamos ellenszegül ni a változásoknak, és megőrizni a már ismert szemléletmódokat és helyzeteket. Az újító gondolatok a világszellemen túlról jön nek, és nagyon ritkák, mert a világszellem hatalmas úr. A világszellem megváltoztatása a legnagyobb feladat, amit csak egy ember véghezvinni remélhet. Az egyén tudata önmagá ban is rendkívüli kihívást jelent. Az egészség visszaszerzésének gondolata túlságosan merésznek tűnik egy izomsorvadásos beteg számára, aki látja a testét napról napra pusztulni. Az ilyen em ber el sem tudja képzelni, hogy ezeket az izmokat újra fel lehet építeni, és erejüket vissza lehet adni. Csak úgy változtathatjuk meg a világot, hogy bebizonyítjuk, ez lehetséges, és bemutatjuk a módját is. Az egyén tudata olyan, mint a hivatalnok, aki jobban szereti a 182
rutinfeladatok ismétlését, m i n t a b e h a t ó változásokat. A világ szellem, avagy az egész emberiség tudata olyan, m i n t a hivatalno kok szokásai. T ú l gyakran részesíti előnybén az ismétlést a krea tivitással, az ötletes újítással szemben. I d ő n k é n t a z o n b a n adódnak kegyes és szabad pillanatok, ami k o r kiléphetünk a világszellemből, és ilyenkor eltávolodunk be rögződött szokásainktól. Ez az az idő, a m i k o r az egyén tudata és a világszellem is változhat.
183
TIZENÖTÖDIK
FEJEZET
LÁTOMÁS - AZ ÖNGYÓGYÍTÓ KÖZÖSSÉG
Új típusú kórházra lenne szükség, ahol a terapeuták és a pácien sek együtt dolgozhatnának az egészség helyreállítása érdekében. A terapeuták n e m „gyógyítanák" a betegeket, h a n e m csak irányí tanák őket az öngyógyítás útján. A betegeken m ú l n a az életük és az egészségük. A mai és a múltbéli kórházak egyaránt függőségi kapcsolatot alakítottak ki a betegek és az orvosok között. Ez a légkör n e m se gíti elő, hogy a betegek aktívan részt vegyenek saját gyógykezelé sükben. N i n c s olyan hely, ahol a betegek és a terapeuták közösen dolgozhatnának annak érdekében, hogy elérjék a betegek állapo tának javulásához szükséges változásokat, és hogy a betegségeik ne újuljanak ki. Abban a közösségben, amelyről én á l m o d o m , a terapeuták irá nyítanák a betegeiket, de közben magukon is dolgoznának. O k tatnák és támogatnák a pácienseket a terápia során, és egyben élő példaként
is
szolgálnának
azzal,
hogy
naponta
számottevő
mennyiségű gyógyító testmozgást végeznek maguk is. Az emberek azért j ö n n e k majd ide, hogy alaposan megismer jék magukat, a betegségüket és egészségüket oly m ó d o n , ahogyan az a hagyományos körülmények k ö z ö t t lehetetlen lenne. I d ő b e telik, míg a megszokott formákról és hagyományos felfogásról átválthatunk a pontos, éles tisztánlátásra, és ez leginkább nyu godt, g o n d o s k o d ó környezetben sikerülhet. A h h o z , hogy sok éves önpusztító tevékenységek után az egészségről elmélkedhes sünk, egészséges, kellemes környezetre van szükségünk, ahol félretehetjük egy időre a m i n d e n n a p i élet izgalmait, és teljesen az öngyógyításnak szentelhetjük a figyelmünket. Erre a célra egy-két négyzetkilométernyi, elszigetelt vidéki te rületet képzelek el, melyen t ö b b k ö z p o n t i épület, és úgy 100 há zikó lenne. A nagy termet étkezéskor és csoportos foglalkozások alkalmával lehetne használni; az osztályterem a betegek és a tera185
peuták közös, egyéni és kiscsoportos foglalkozásainak lenne a színhelye; a „kórházat" pedig a terapeuták használnák, hogy megfigyeljék, irányítsák és felmérjék a páciensek fejlődését. A há zikókat fás területek választanák el egymástól, és ösvények köt nék össze. Szükséges lenne egy patak és t ö b b természetes meden ce is, hogy úszni lehessen. L e n n e egy hatalmas kert, ahol organi kusan termesztenének zöldségeket, gyógynövényeket és virágo kat, a h o l a betegek és a terapeuták, ha úgy kívánják, dolgozhat nak is. E b b e n a közösségben a betegek gyakran találkozhatnának egy mással, főként az azonos betegségben szenvedőkkel. Mi lehetne b á t o r í t ó b b egy f o k o z ó d ó izomsorvadásban szenvedő beteg szá mára, m i n t az, ha látja, ahogy más izomsorvadásos betegek újra felépítik az izmaikat? A csoporttalálkozók támogatást nyújtanak a betegeknek, megoszthatják tapasztalataikat, és bátorítást kap nak. M i n d e n k i beszámolhat érzéseiről, tapasztalatairól, és ez hi hetetlenül hasznos. Az egészségért együtt dolgozó csoport ereje hatalmas. A z o k az emberek, akik úgy gondolják, hogy ők min denki másnál sokkal betegebbek, látni fognak olyanokat, akik náluk rosszabb állapotban vannak vagy voltak, de m á r megin dultak a gyógyulás útján. A c s o p o r t o k egységes instrukciók alapján együtt is tornázhat nak,
amelyek
mindannyiuk
szükségleteihez
alkalmazkodnak.
A m i k o r egy c s o p o r t asztmás beteg együtt végzi a légzőgyakorlatot, akkor egymást segíthetik, hogy kifejlesszék magukban azt az erőt, mellyel ellent tudnak állni a r o h a m o k n a k . A h a s o n l ó prob lémával küszködő betegek 2—4 fős c s o p o r t o k b a n egymással is foglalkozhatnak. A betegek házikójukban végeznék a gyakorlataikat, n a p o n t a 6—8 ó r á n keresztül. Egy héten egyszer olyan műhelyfoglalkozá son vehetnének részt, melyet az egyik beteg vezetne, és az egész közösség — a terapeutákkal együtt — m i n t tanítványok vennének b e n n e részt. Egy h ó n a p b a n egyszer egy idősebb terapeuta 3—5 napos műhelyfoglalkozást vezetne, a m i n bárki részt vehetne. M i n d e n k i előtt nyitva állna a lehetőség, hogy b á r m i k o r váltson, és mást csináljon, ha úgy tartja kedve. A közösségből az egyén m i n d i g visszavonulhatna magányába, ha úgy kívánja. A belső béke, és a n n a k tudata, hogy egyetlen testi vagy lelki be186
tegség sem leküzdhetetlen, l e n n e a csoport szellemi alappillére. M i n d e n k i elmélkedne a „nincs gyógyíthatatlan betegség" gondo latán. A betegek fejlődését p o n t o s a n d o k u m e n t á l n á k , és ha lehe tőség nyílna rá, kezelésüket orvosok felügyelnék. Ez a hely n e m menedékhely lenne, amely arra szolgálna csu pán, hogy az emberek ide vonuljanak vissza a m i n d e n n a p o k gondjai elől. Az olyan betegek és terapeuták, akik menedéket ke resnek életük problémái és feszültségei elől, nagyon ritkán nyi tottak a tanulás és a fejlődés iránt. I n k á b b ragaszkodnak a meg szokott, merev viselkedési formákhoz. Feltételezem, hogy nagyon kevés ember akarna igazán e l j ö n n i egy ilyen k o m m u n á b a , és ezeknek is csak egy töredéke l e n n e ké pes hoszszabb ideig ott tartózkodni. H a t h ó n a p szükséges ugya nis ahhoz, hogy az öngyógyító folyamat k i b o n t a k o z h a s s o n . El lenállásunk a változások iránt, legyen az akármilyen hasznos fej lődés is, nagyon erős. H a t h ó n a p n á l kevesebb idő a legtöbb résztvevő számára n e m lenne elegendő. Az első betegek kövez nék ki az őket követők számára az utat azzal, hogy b i z o n y í t a n á k ennek a m u n k á n a k az eredményességét; t á m o g a t n á k és erősíte nék egymást. Az első lépés az irányban, hogy j o b b á tegyük a világot, az em berek egészségének javítása kell legyen. Az egyetlen m ó d , hogy az emberiséget megszabadítsuk a betegségektől, az, ha m i n d e n k i önmaga gyógyítójaként egészségessé válna. A test fájdalmaitól megszabadulva összpontosíthatnánk a tudat elmélyítésére. Ha az egyén megtanulna a saját egészségére vigyázni, új világot építhet nénk. A tudatot kell felszabadítanunk, hogy ne gátolja a testet abban, hogy ráébredjen valóságos képességeire. Foglalkozásaimon sokféle gyakorlatot m u t a t o k az emberek nek. M e g t a n í t o m őket arra, hogy testük m i n d e n részét megmoz gassák. Ha csak egy testtájékot is kihagyunk, az kihatással van az egész testre. Például a bénult lábak befolyásolják a karokat és a felsőtestet. Ahogy a beteg egyre j o b b a n mozgatja lemerevedett testrészét, észreveszi, hogy egészséges tagjait is k ö n n y e b b e n moz gatja. H o g y nagyobb mozgékonyságra tegyen szert, át kell t ö r n i e azokat a sémákat, melyek fenntartják ezt a merevséget. Az öngyó gyító közösség célja ugyanez. A h h o z , hogy emberi mivoltunk ban
kiteljesedhessünk,
a
képességeinket
kiaknázhassuk,
több 187
mozgásra van szükségünk. Azok az emberek, akik n e m érzik jól magukat, mély szomorúsággal tekintenek a testükre. E n n e k a ba rátságtalan kapcsolatnak a lazításával megteremtjük a fizikai sza badságot, mely szükséges a tökéletes egészségből fakadó igazi lel ki szabadság eléréséhez. A betegségek kezelését és az egészség kérdését illetően lassú és csendes forradalom zajlik. Egyre t ö b b e n ébrednek rá, hogy az egészség elérhető, és nemcsak a betegségekkel való állandó harc j u t osztályrészükül. A mi közösségünk terjeszteni fogja ezt az új tudatosságot. Ahelyett, hogy elfogadnánk és fenntartanánk azt a nézetet, hogy a betegség szükségszerű állapot, igyekszünk olyan világot formálni, amely a tökéletes egészség pártján áll. A m i k o r húsz-egynéhány éves voltam, és m á r megvetettem a lá bam
az
Egyesült Á l l a m o k b a n ,
elhatároztam,
hogy 8
napos
lédiétát tartok, hogy megtisztítsam a testemet. K o r á b b i tapaszta lataim szerint nagyon hasznára vált a szememnek. Egyik pácien sem kocsival kivitt messze a Sierra Nevada hegyei közé, egy, a D o n n e r - s z o r o s h o z közeli helyre. Ahogy végighajtottunk a szoro son, e l g o n d o l k o z t a m a hely történelméről. Ironikusnak tűnt, h o g y egy olyan helyre jövök böjtölni, a h o l sok szerencsétlen be v á n d o r l ó telepes éhen halt. E s z e mbe jutott, hogy ismerek olyanokat, akik egészségi célból 90 napig is b ö j t ö l t e k anélkül, hogy veszélyeztették volna az éle tüket, míg m á s o k h á r o m hét alatt éhen haltak. Ú g y tűnt nekem, hogy a tudat és az akarat okozza a különbséget. Egy cél érdeké b e n eltökélten b ö j t ö l n i n e m ugyanaz, m i n t a m i k o r az embertől akarata ellenére megvonják az ételt. A félelem, a szenvedés és a kétségbeesés n a gy o bb baj, m i n t az élelem megvonása. A böjtölés: tisztulás és pihenés. V i t t e m m a g a m m a l egy gyümölcsprést; gyümölcs- és zöldségleveket készítettem, sétáltam a hegyi ösvényeken, és dolgoztam m a g a m o n . A s z o b á m b a n légzőgyakorlatokat végeztem és tenyereztem. A tenyerezés k ö z b e n a tökéletes relaxáció és az elégedett ség érzését élvezem. Ú g y találtam, hogy képes vagyok megélni n a p i egy p o h á r ivólén, pedig szeretek enni, és általában sokat is eszem. A negyedik napra szinte folytonos meditációs állapotba kerül188
tem. Leültem tenyerezni és azt tapasztaltam, hogy képes vagyok az abszolút feketeséget látni, ami ritka teljesítmény, és azt jelzi, hogy a szem és szemidegek teljes nyugalomban vannak. A feke teség érzete elmélyült, ahogy folytattam a gyakorlatot, és nagy szerű nyugalom áradt szét a testemben. E k k o r szemembe éles fájdalom hasított, mely a túlerőltetéstől és a feszültségből adódott. N é h á n y perc múlva megszűnt, de a szememen nyomást éreztem utána. Hirtelen élénk emlékképek jelentek meg előttem: hat h ó n a p p a l k o r á b b a n annyira elcsügged tem, hogy újra vak akartam lenni. A n a t ó m i á t és pszichológiát ta nultam egy főiskolán, és az olvasást elviselhetetlenül lassúnak, nehézkesnek és fájdalmasnak találtam. Éjjel-nappal tanultam, és mégis gyengén szerepeltem a vizsgákon. Egyszerűen túl sokat kellett e r ő l k ö d n ö m . Ha ez az, amit a látók világa ajánlhat, véle kedtem, akkor i n k á b b felejtsük el az egészet! M a j d n e m feláldoz tam a szememen végzett sokéves m u n k á t a vakság békéjéért. A vakság utáni vágy olyan erős lett b e n n e m , hogy e l m e n t e m egy terapeutához, aki segített is rajtam. Felszólított, h o g y képzel j e m magam elé azt a helyet, ahol szívesen lennék. Leírtam egy tel jesen sötét szobát, amely nagyon p i h e n t e t ő a szemem számára, majd egy napos kertet a szoba körül, mélyzöld tropikus növé nyekkel, szikrázó kék medencét, kék eget és éles, arany napfényt. A terapeuta mosolygott. — N o , látja! M a g a valószínűleg j o b b a n akar látni, m i n t bárki más a világon. — Egyszerre, mintegy va rázsütésre, a látással szembeni ellenállásom megszűnt, és még in kább akartam jól látni, m i n t k o r á b b a n b á r m i k o r . Az a nyomás a szememben, amit a tenyerezés k ö z b e n tapasz taltam, éppen olyan érzés volt, m i n t amit a vizsgák alatt éreztem. Közel egy órányi tenyerezés u t á n j u t o t t a m csak túl rajta. Ször nyű fáradtság fogott el, majd égető érzés. Ezekhez az érzésekhez azokban az időkben m á r hozzászoktam, a m i k o r szemüveg nél kül tanultam és olvastam. Ezután végigéltem m i n d a z o k a t az érzeteket, amelyeket valaha is éreztem a szememben, m i n t h a visszafelé utaznék az időben. Ú g y éreztem magam, m i n t 18 éves k o r o m b a n , a m i k o r először ér zékeltem teljesen a fényt. N é h a a fény fájdalmat o k o z o t t ; néha olyan kellemes volt, m i n t egy meleg fürdő. Éreztem a „17 éves k o r i " szememet, a m i k o r az a homály, a m i t addig látásként is189
mertem, kezdett átváltozni, és olykor csodálatos módon felis merhető képek jelentek meg előttem. Tovább mentem visszafelé az időben: 15 éves koromban sem mit sem láttam, csak az üres ködöt, és a szemem teljesen érzéket len volt. Nemcsak szemem nem érzékelt, de az egész testemet furcsa, valószerűtlen, lebegő érzés tartotta hatalmában, mintha egyszerűen nem is léteztem volna. Ebben a nemlétben maradtam egy óráig, de akkor elkezdtem unatkozni. A szomszéd szobából áthallatszó popzene érdekesebbnek tűnt, mint amit csináltam. Amikor éppen abba akartam hagyni, megjelent előttem egy csecsemő képe. A gyerek alig lélegzett. Úgy tűnt, hogy fullado zik, és megkérdeztem tőle: — Miért nem lélegzel? — Oroszul vá laszolt, az anyanyelvemen: — Mert félek. — Mitől félsz? — kérdez tem. — Attól félek, hogy senki sem fogja látni azt, amit én. Tudtam, hogy a csecsemő én vagyok. Láttam, hogy a szeme kék színű, de mivel az én szemem barna, ez hosszú évekig talány maradt a számomra, amíg valaki fel nem világosított, hogy min den újszülött szeme kék. A baba szánalmasan nyöszörgött, és éreztem, hogy valami szörnyű félelem árad belőle. Tudtam, hogy ez a félelem mélyen él bennem, és ez az, amely egész életemet irányította. Próbáltam szavakat találni, hogy meg győzzem, ne féljen; de amíg a szavakat kerestem, az élmény annyira nyomasztóvá vált, hogy abbahagytam a tenyerezést. Le feküdtem az ágyra, szememet pedig letakartam egy törülközővel. A félelem vasmarokkal fogott, mégis valamiféle megkönnyebbü lést éreztem, hogy tudatos kapcsolatba léptem vele. Elkezdtem ismét tenyerezni, és a csecsemő még mindig velem volt. Újra megkérdeztem tőle: — Miért nem lélegzel? — Ez alka lommal ivritül válaszolt: — Mert félek látni. — Sohasem hittem az effajta élményekben, és mindig leszóltam azokat, akik hasonlóakról számoltak be. És most csecsemőkori önmagammal be szélgetek. Bár a hideglelés kerülgetett, megpróbáltam vigasztalni: — Ne félj! Nincs mitől tartanod! — Elgyötörten hagytam abba a tenyerezést. Tudtam, hogy még nem vagyok elég erős ahhoz, hogy szembenézzek legmélyebb félelmemmel. Kimentem a szobából, és rövid sétát tettem a délutáni napsü tésben. Felfrissülten tértem vissza tenyerezni. A baba képe már csak halovány volt, és lassan el is tűnt. Nyugodtnak és nyitott190
nak éreztem magam, valószínűleg a sétától. E k k o r újabb kép je lent meg előttem.
Izraelban voltam,
Miriam
könyvtárában.
M i r i a m volt az, aki a látók világába vezetett. A csecsemő víziójá val ellentétben m o s t n e m a m ú l t b a n jártam, h a n e m nyilvánvaló an a jövőben. O t t álltam a könyvtárban, és h á r o m méterről ol vastam egy könyvet. Nagy remény és elégedettség t ö l t ö t t el. N i n c s semmi o k o m rá, hogy ne tudjak ekkora távolságból ol vasni. Jelenleg ugyan még feleennyire sem tartok a fejlődésben, de már n e m látok akadályt magam előtt!
191
AZ ÖNGYÓGYÍTÁS MŰVÉSZETE
Akik nem hisznek azokban az eseményekben, amelyeket köznapi szóval - és gyakran oly könnyelműen a csodák körébe utalnak, azok bizony most megrendülhetnek ebben a véleményükben. Könyvünk szerzője ugyanis azt vallja: hogy nincs gyógyíthatatlan betegség! Ez a kijelentés nagy reményt ad mindannyiunknak, hiszen az egészség a mi legfőbb értékünk! * Mire alapítja optimizmusát e kötet írója, a ma már világszerte ismert terapeuta, Meir Schneider? Arra, hogy ő vakon született, de a szembetegségéből kigyógyította önmagát! Később - tanai alkalmazásával - rengeteg beteg szabadult meg a legkülönfélébb testi bajoktól: hát- és gerincbántalmaktól, látáshibáktól, izületi gyulladástól, izomsorvadástól, bénulástól, fejfájástól, és még sorolhatnánk. * Schneider alaptétele: sohase adjuk fel a reményt, mert hittel és akarattal úrrá lehetünk testünk hibáin, újjászülethetünk akár végzetesnek hitt betegségeinkből is. Miképp? Hisz épp ezt tartalmazza ez a könyv, amelyet most Ön a kezében tart. Tanácsait megfogadva segíthet önmagán, sőt másokon is. *
A szerzőtől tanult hittel és akarattal meggyógyulhatunk, és megtehetjük a legtöbbet is, amit ember adhat: Meggyógyíthatunk másokat is!
