Csörsz Rumen István
GYÖNGYÖSI RECYCLATUS (Miniatűrök a közköltészet Gyöngyösijéről)*
Szakirodalmi toposznak számít, hogy Gyöngyösi István milyen nagy hatással volt a 18. század magyar költőire. Az irodalomtörténet-írás mégis lassan fedezi fel újra Gyöngyösit mint kutatási területet, noha Jankovics József és Nyerges Judit magára vállalta az életmű kiadását, egyúttal rekanonizációját. A 2004. évi sárospataki konferencia kötetében1 már élénkülni látszik az érdeklődés a művek forrásai, poétikája és szerkesztésmódja iránt. Gyakran idézzük a 18. század végének Gyöngyösitől elforduló állásfoglalásait (a nagy dekanonizáció mozzanatait),2 kevesebb szó esik viszont műveinek gesunkenes Kulturguttá, popularizált irodalmi nyersanyaggá és mintakészletté válásáról. Ezek vizsgálatát nekünk, 18. századosoknak kellene kezdeményeznünk. Írásommal a kutatás három részterületéhez szeretnék ötleteket adni. Valószínű, hogy alapos vizsgálódás után bőséges jutalom vár a türelmes kutatóra. A Petőfi-, Csokonai-, Faludi-, Amade- és Balassi-recepció mellett ugyanis kulcsfontosságúak és egyáltalán nem ritkák a Gyöngyösi-művekből táplálkozó anonim alkotások. Nagyobb súlyt kellene ezért helyeznünk a közköltészet és a szerzői irodalom közti kölcsönhatások kutatására, hogy bevilágíthassunk a „másodlagos irodalomtörténet” folyosóira. I. Imitáció, Gyöngyösi-szövegmodellek A recepciónak egyik legfontosabb területe, amikor egy műköltői szöveg poétikai hatása alá vonja a (ma már ismeretlen szerzőjű) alkotásokat. Szerzői életművek között ilyenkor epigonizmusról beszélünk, ám az anonim közköltészet hatalmas repertoárjában ez inkább az integráció szóval írható le. A Gyöngyösi-féle hosszabb verses epikának itt alig találjuk képviselőit, tehát a szerkesztői módszerek átvétele nem jellemző. Sokkal kitapinthatóbb, amikor egyes mondatformák, * 1
2
Készült az MTA Bolyai János-ösztöndíj támogatásával. A szerelem költői. Konferencia Balassi Bálint születésének ötödfélszázadik, Gyöngyösi István halálának háromszázadik évfordulóján (Sárospatak, 2004. május 26–29.), szerk. SZENTMÁRTONI SZABÓ Géza, Budapest, Universitas, 2007. JANKOVICS József, Az „új életre hozatott” Gyöngyösi István, in A szerelem költői, i. m., 39–56, itt: 43–47.
120
jellegzetes kifejezések kerülnek át a közhasználatba. Amade László például popularizálódó dalain keresztül hatott a magyar rokokó udvarlási nyelv kialakulására. Gyöngyösi örököséül egy kevésbé intim műfajcsoportot jelölt ki a hagyomány: a magánélet nyilvános mozzanatait bemutató alkalmi költészetet, főként a lakodalmi poézist. Három stílusrétege közül a régies vonásokat leginkább őrző, elmondásra szánt diákos rigmusokban bőven találunk rejtett vagy nyilvánvaló Gyöngyösi-konkordanciákat. Az idézetekre gyakran a rímek, sőt rímtoposzok hívják föl a figyelmet. A rímtoposz fogalmát elsőként Imre Mihály monográfiája írta le.3 Az általa elemzett, hazafias kesergést implikáló rímcsoport (ép – tép – lép – nép stb.) egy ritka típust képvisel: Rimaytól Kölcsey Hymnusáig több korszakon átívelve teremt asszociatív (bár apránként fellazuló) kapcsolatot eltérő szövegek között. Gyöngyösi is használta ezeket a rímszavakat, ám többnyire már jelentéscsökkent formában, rímsablonná téve: „ismerte, de nem vállalta”.4 Az általa megalkotott rímbokrok azonban – valószínűleg tartalmi felhangok nélkül – olyasfajta állandósult panelként kerültek használatba, mint a korsó – orsó – borsó – koporsó az anonim közköltészetben. Ilyen, jellegzetes Gyöngyösi-rímszó a pirosodott. Széchy Máriáról írja a Murányi Venusban, hogy Személyében, mint tűz, néha pirosodott, Néha, mint félig holt, elhaloványodott, Szemérem, szerelem benne viaskodott, Egyik az másikkal bajt vítt s tusakodott.5 A Porábúl megéledett Főnix elején pedig a Kemény János után vágyakozó Lónyai Annára utalva ezt olvashatjuk: Mindazáltal a szű, mint száraz pozdorja, A fellobbanásra néha oly hamarja, Alig lát valakit, azt máris akarja, Hogy megölelésre szoríthassa karja.6
3
4 5
6
IMRE Mihály, „Magyarország panasza”. A Querela Hungariae toposz a XVI–XVII. század irodalmában, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1995 (Csokonai Könyvtár, 5). Uo., 262. GYÖNGYÖSI István, Márssal társolkodó Murányi Vénus, sajtó alá rend. JANKOVICS József, NYERGES Judit, utószó JANKOVICS József, Budapest, Balassi, 1998 (Régi Magyar Könyvtár, Források, 8), II/60. vsz. GYÖNGYÖSI István, Porábúl megéledett Főnix avagy Kemény János emlékezete, szöv. gond. és jegyzet JANKOVICS József, NYERGES Judit, utószó JANKOVICS József, Budapest, Balassi, 1999 (Régi Magyar Könyvtár, Források, 10; a továbbiakban: Főnix), I/III/48. vsz.
121
Gyöngyösi műveinek alapos ismerője lehetett a versfaragó, aki a Bölöni Kozma István kéziratában (1765–1768) fennmaradt, Minden rend, kevélység most mindjárt megszűnjen kezdetű lakodalmi köszöntőt írta. A 42 strófányi rigmus eleje felé – ahol a nagyobb figyelmet kívánó szentenciák és/vagy mitológiai történetek szoktak helyet kapni – e két különböző helyről származó versszakot használta nyersanyagként (a második a Thököly-epithalamion és a Chariclia részleteivel is rokon):7 Tüzet venni miként kész száraz pozdorja, Vagy árva gölice, mikor nincsen párja, Nem nyugszik, eképpen Tzibrédi akarja, Hogy drága gyémántját szoríthassa karja. Van dolga szívének, mert most pirottodik, Most változik színe s elhalaványodik, Most ájul elméje, megint háborodik, Szerelem s szemérem benne tusakodik.8 Egy konkrét versszak szintén a 18. századi lakodalmi poézisban bukkan fel „kötőanyagként”. Erre már a közköltészetben jártas korabeli irodalmár, Sebestyén Gábor fölhívta a figyelmet.9 Az eredeti ugyancsak a Kemény-eposz elején olvasható: Szűk a jó feleség, nehéz szerit tenni, Hogysem pedig rosszat kárhozatra venni, Kaukázus hegyén túl jobb szaladva menni, Ott a tigrisekkel egy barlangban lenni.10 A Bölöni Kozma-kézirat másik lakodalmi versében (Ádámot az Isten mikoron teremté) ez a strófa is előfordul: A jó feleségnek nehéz szerit tenni, Hogysem penig rosszal kegyetlenül élni, 7
8
9 10
Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, in GYÖNGYÖSI István, Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága; Palinódia (Kesergő Nimfa), szöv. gond., jegyz. JANKOVICS József, NYERGES Judit, utószó JANKOVICS József, Budapest, Balassi, 2000 (Régi Magyar Könyvtár, Források, 11), 280. versszak, illetve: UŐ, Új életre hozatott Chariclia, sajtó alá rend., szöv. gond. és jegyz. JANKOVICS József, NYERGES Judit, utószó JANKOVICS József, Budapest, Balassi, 2005 (Régi Magyar Könyvtár, Források, 14; a továbbiakban: Chariclia), IV/132. és VI/37. versszak részletei. Közköltészet 2., Társasági és lakodalmi költészet, sajtó alá rend. CSÖRSZ Rumen István, KÜLLŐS Imola, Budapest, Universitas, 2006 (Régi Magyar Költők Tára, XVIII. század, 8; a továbbiakban: RMKT XVIII/8), 207. sz., 7–8. vsz. Saját kéziratos gyűjteményében utal rá (STOLL 617, 36a). RMKT XVIII/8, 560. Főnix, I/I/37. vsz.
122
Caucasus hegyénél jobb túl sokkal menni, És az tigrisekkel barlangban lakozni.11 Ugyanennek a szövegnek szintén erdélyi, 18. század végi változatában a Caucasus szó immár nem három szótagnyi, hanem négy: Caucasus hegyén jobb szaladva menni…12 A Gyöngyösi-strófát átköltve és „demitizálva”, de még felismerhetően olvashatjuk egy későbbi házassági intő-oktató versben: Szűk a jó feleség, nehéz szerit tenni, A szépért s a jóért nem kár messze menni, De jobb holtig való árvaságban lenni, Hogysemmint bal körmű, durcás asszonyt venni.13 Végül már csak a strófa halvány, egykori ismerete dereng az alábbi, ugyancsak székely Versus nuptialisban (1793–1797): Várt leány várat fog végtére megvenni, Küs nyuszolyó mégsem kéván olyan lenni, Készebb Caucasus-hegyen túl szaladni, Hogysem a pártában holtig várakozni.14 A versfaragók akár több strófányi összefüggő Gyöngyösi-szövegrészeket is beépítettek saját művükbe. A Csalárd Cupido első, posztumusz kiadásától (1734, Győr?)15 csak néhány év választja el egy lelkes követő terjedelmes Epithalamiáját, amelyben a házasságot dicsérő szokványos strófák közé Gyöngyösi-versszakok füzére ékelődik:
11
12 13 14 15
Közköltészet 1, Mulattatók, sajtó alá rend. KÜLLŐS Imola, munkatárs CSÖRSZ Rumen István, Budapest, Balassi, 2000 (Régi Magyar Költők Tára, XVIII. század, 4), 134/I. 4. vsz. Uo., 551. Erdődy Lajos és mások versei (1776–1799, STOLL 1092), RMKT XVIII/8, 215/I. 6. vsz. Dersi István-ék. (1793–1797, STOLL 418), RMKT XVIII/8, 221/II. 9. vsz. Gyöngyösi István (1629–1704). Bibliográfia, összeáll. NYERGES Judit, Budapest, 2006. (http://mek.niif.hu/03800/03890/03890.htm)
123
40–46.strófa:
24–30. strófa:
Kedvindító szava bánatját kergeti, Biztató beszéde kárát felejteti, Ha haragra indul, addig édesgeti, Hogy szép kérelmével arrúl is elveti.
Kedv indítására bánatját kergeti, Biztató beszéde kárát felejteti, Ha haragra indul, addig édesgeti, Hogy szép szerelmével attól is elveti.
Szükségét segíti nagy szíves készséggel, Ha mikor az Isten látja betegséggel Sürög körülötte igaz serénységgel És kedvét keresi minden tehetséggel.
Szükségét segéti nagy szíves készséggel, Ha mikor az Isten látja betegséggel, Forog körülötte igaz serénységgel, És kedvét keresi minden tehetséggel.
Másként is a földnek legékesb állatja Az asszonyi rendnek kedves állapatja. Mint a felkelő nap, olyan ábrázatja, És azt akarki is szeretve láthatja.
Másként is a földnek legékesb állatja Az asszonyi rendnek kedves állapatja, Mint a felkelő Nap, olyan akaratja, És azt akárki is szeretve láthatja.
Szép szemöldökének hajlott szivárványa, Azalatt mosolygó szeme ragyagványa, Hatható villámit valamelyre hányja, Annak társaságát méltó hogy kévánja.
Szép szemöldökének hajlott szivárványa, Az alatt mosolygó szeme ragyogványa, Hatható …..la nit valamerre hányja, Annak társaságát méltó, hogy kívánja.
Gyenge lilioma fejír homlokának, Szép alabástroma ölelő nyakának, Egyenes cédrusa karcsú derekának, Mosolygó klárisa piros ajakának.
Gyenge lilioma fejér homlokának, Szép ölelő nyaka alabástromának, Egyenes cédrusa karcsú derekának, Mosolygó clarisa piros ajakának.
Kedves rendben szedett testének állása, Méltóságviselő vidám indulása, Hajnal hasadását képző mosolygása, Múzsákkal érkező nyelvének szólása.
Kedves rendben szabott testének állása, Méltóságviselő vidám indulása, Hajnal hasadását képző mosolygása, Musákkal érkező nyelvének szólása.
Szép fejír serege rendes fogainak, Mely van zárja alatt kedves ajakinak, S azok közt mértékelt hangja szavainak, Elűző eszközi az szű bánatinak.16
Szép fehér serege rendes fogainak, Mely van zárja alatt kedves ajakinak, Azok közt mérséklett hangja szavainak Elűzi a szívet ez köz bánatinak.17
16
17
Csalárd Cupido, in GYÖNGYÖSI István, Csalárd Cupido – Proserpina elragadtatása – Cuma várasában építtetett Dédalus temploma – Heroida fordítások, szöv. gond., jegyz. JANKOVICS József, NYERGES Judit, utószó JANKOVICS József, Budapest, Balassi, 2003 (Régi Magyar Könyvtár, Források, 13), IV/40–46. vsz. Beregszászi Tóth Péter gyűjt. (1738, STOLL 197/A), RMKT XVIII/8, 198. sz., 24–30. vsz. Sajnos a jegyzetírás idején még nem vettük észre az analógiát.
124
Bár külön tanulmányt érdemelne, itt sem hagyhatom említetlenül Gyöngyösi egyik rímtechnikai újítását. Jankovics József már utalt rá, hogy a költő meglepően bátran fordul a kezdetlegesnek ható is – is – is – is rímcsoporthoz.18 A 16. század költői még viszonylag ritkán alkalmazták, s főként egyszótagos változatban, x + is módon. A 16–17. század fordulóján válik gyakorivá a kétszótagos megoldás, pl. -nak is és hasonlók. Mindazáltal az is-rímelés nem jellemző a 17. századra. Sutának érezték? A 2-3 szótagos rímek térhódítása idején olyan hatást kelthetett, mint a rímszón függő csengettyű vagy mint a török költészetben a toldalékrím (redíf).19 Gyöngyösi azonban mintegy legitimálta a rá jellemző rímekkel, mint Páris – kláris – vár is stb. Ilyenkor tehát a kétszótagúság nem a szóvég + 1 szótag elvén alakul ki, hanem többnyire kétszótagú szavakból! A fenti rímek valósággal elárasztják a 18. századi közköltészetet: néha emelkedett, néha triviális hangnemű dalokban találkozunk velük. A közköltészetben egy toposz vagy formula vitalitását mégsem csupán az segíti, ha a forrásművet (jelen esetben Gyöngyösit) sokan és sokszor olvassák. A hagyományközösségben mozgó anonim versek éppúgy terjesztői és továbbadói az ilyen elemeknek. Az alaptextustól való távolság tehát nem utal merészebb interpretációs készségre, inkább csak a másod-harmadkézi Gyöngyösi-imitációk továbbírására. II. Egy önállósult töredék: Keménynek csendesen ballag paripája… Arany János A magyar nemzeti versidomról szóló tanulmányában olvashatjuk: „…régi hegedőseink […] hogy éneklették, például, az alexandrin sort? Erre nézve egy régi dallam jut eszembe, mely, Gyöngyösi szövegére alkalmazva, hihetőleg ama korból ered, midőn még nálunk az epicai költeményt éneklették, mire kevéssé változatos, inkább recitativ jellemmel biró, melodiája is mutatni látszik.”20 E ponton felidézi a Főnix egyik strófáját, az időmérték jeleivel, de kotta nélkül. A tanulmány olvastán Szénfy Gusztáv zeneszerző levélben fordul Aranyhoz (1858. november 11.), hogy „szíveskedjék e két dallam zöngelmét (melodiáját) egyszerüen leírva, minden kiséret nélkül megküldeni”.21 Arany 1859. január elején küldi el neki a kért kottákat (a levél elveszett, de ezek megmaradtak).22
18
19
20 21
22
JANKOVICS József, Gyöngyösi, a költő-filológus. Az Új életre hozatott Chariclia szövegalakulása, In Chariclia, 519. SUDÁR Balázs, A Palatics-kódex török versgyűjteményei. Török költészet és zene a XVI. századi hódoltságban, Budapest, Balassi, 2005 (Humanizmus és reformáció, 29), 28–29. ARANY János, A magyar nemzeti versidomról. Szénfy Gusztáv – Arany Jánosnak [Nyíregyháza, 1858. november 11.], in ARANY János Összes Művei, XVII, Levelezés 3. (1857–1861), sajtó alá rend. KOROMPAY H. János, BÓDYNÉ MÁRKUS Rozália, JANKOVITS László, Budapest, Universitas, 2004, 1040. sz. Uo., 1059. sz.
125
A Gyöngyösi-vershez kapcsolt dallamot később megörökítette a Bartalus István biztatására készült dalgyűjteményében is (1874; I. rész 81. sz.). Itt azonban – híven koncepciójához, hogy ifjúkora dalkincsét rögzítse – visszatér az 1820–30as évek kéziratos énekeskönyveinek megoldásához. Idézett tanulmányában Arany azt sugallta, mintha a Kemény-eposz részlete önállóan maradt volna meg a dallammal (Szénfynek is csak ezt a versszakot küldte el). Ezzel szemben az összes régi variáns egy másik strófával kezdődik, s csak azután következik a Főnix töredéke – ezúttal tehát Arany is így rögzíti. A legkorábbi változat: 97. Mars 1. Jöszte velem vitéz jöszte a’ tsatára Fessűk Török vérrel a’ várnak falára Hogy itt vólt a’ Magyar kit váránál vára A’ Török Törökből készűlt vatsorára 2. Keménnyen tsendesen ballag paripája Hét sütéssel jegyes a’ jobbik pofája Oláh Országi ló mutatja formáját Tajtékoz zablája rágdogálja száját.23 A feljegyző az 1. szakasz talán legépebb változatát örökíti meg, ám a Gyöngyösi-idézetet eltorzítja: négysarkú helyett két kétsarkúvá rímeli át, kisebb értelemzavarral a zabla körül. A fejedelem nevének módosulása azonban nem egyszerűen hiba, sokkal inkább „semlegesítő” gesztus, ami más műköltői alkotások névalakjainak kipurgálásában is gyakori. Egyesek talán valóban így énekelték; Arany a Szénfynek küldött kotta alatt szintén a Keményen szóval kezdi a szöveget. Egyébként a tanulmányában szereplő idézet sem pontos: itt Keménnyel alakot találunk – nyilván emlékezetből. Arany előtt két további feljegyzését ismerjük a kétszakaszos dalnak: a sárospataki Felvidítóból (1824 után)24 és a debreceni K. R.-gyűjteményből (1839– 1843).25 Ezekben – akárcsak Kardos Antalnál – a verset mindkét felől marsok és hazafias-katonai dalok határolják, kijelölve annak kontextusát: az első, újabb strófa uralkodik az egész fölött. Bartalus ezzel szemben a Gyöngyösivel fémjel-
23 24
25
Kardos Antal-ék. (1823, STOLL 712), 106. Felvidító V. Nóták I. (1824, STOLL 720), 115. sz. Történeti énekek és katonadalok, szerk. ORTUTAY Gyula, Budapest, Közoktatásügyi Kiadóváll., é. n. (Kálmány Lajos népköltési hagyatéka, I), 137–138. K. R.-gyűjt. (1839–1843, STOLL 833), 2. csomó, 3b–4a. CSÖRSZ Rumen István, Arany dalgyűjteményének debreceni kapcsolataihoz (K. R. gyűjteménye), in Tanulmányok Korompay H. János 60. születésnapjára, szerk. FÓRIZS Gergely, Budapest, Universitas, 2009. (megjelenés alatt)
126
zett régiséget hangsúlyozza, s kottás kiadásában „pótolja” a Főnix következő strófáját is.26 A két kéziratos variáns nem említi Gyöngyösi nevét, viszont hibátlanul idézi a Keménynek szót. Érdemes azonban összevetnünk a másik strófa textológiai tanulságait. Mindkettő eltér ugyanis a fent közölttől, s ez – úgy tűnik – alternatív értelmezést takar.27 Felvidító (1824) Jöszte velem vitéz jöszte a tsatára Fessűk Török vérrel, a várna falára, Hogy itt vólt a Magyar kit Várnánál vára A Török Törökből készült vatsorára.
K. R. (1839–1843) Jöszte velem jöszte vitéz a’ Csatára Fessük Török vérrel a’ Várna falára Hogy it vólt a’ Magyar kit Várnánál vára A’ Török Törökböl készűlt vatsorára.
A 2–3. sorban új kontextus alakult ki a Várna szó felbukkanásával. Nem másolási hibáról van szó, hiszen két eltérő provenienciájú forrás is így őrzi, sőt Kálmány Lajos 1916-ban szinte ugyanezt gyűjtötte Gyopáros-Kerektófürdőn egy mezőhegyesi parasztembertől.28 Őt a bolgár város említése rögtön meggyőzte arról, hogy az ének még 1444-ből, a balsikerű csata előestéjéről maradt fenn, amikor a magyarok abban reménykedtek, hogy „a vacsora törökből fog készülni, nem a magyarból”.29 Ezt már Dégh Linda cáfolta, sőt a korábbi közreadók félreérthető sorait is, melyek alapján ezt a szakaszt ugyancsak Gyöngyösi-idézetnek tartották. A rímelés kifinomultsága alapján 18. századi forrást feltételezett.30 Az én gyanúm inkább a török ellen váratlan hadi sikereket elérő 1828-as esztendő körül tapogat. Ekkor ugyanis az orosz hadsereg jelentős területeket foglalt el az Oszmán Birodalomból, köztük Várnát. Magyarok – tudomásom szerint – nem voltak jelen az ostromnál, ám előfordulhat, hogy a kedvező hírek a hatásuk alá vonták ezt a hazai szöveget is (melynek eredete továbbra sem világos31). Így az akkori éneklők számára „revans”-ra, politikai párhuzamra utalhatott a régi vesztes ütközet és a jelenkori győzelem között.32 A források keltezése sem mond ennek ellent: a Felvidító 1824-es dátuma igencsak post quem jellegű; a Nóták II. kötetének végén már 1849-es dalok is vannak. Míg a Gyöngyösi-strófa összhangba kerül a harci buzdítással, addig a szabad, rubato előadást sugalló, régies dallam – Arany véleményének megfelelően – 26
27 28 29 30 31
32
Erről bővebben: Történeti énekek…, i. m., 139.; Arany János népdalgyűjteménye, közzétette KODÁLY Zoltán, GYULAI Ágost, Budapest, Akadémiai, 1952, 141. Arany változata egészen eltér, újraköltésnek tűnik: Freccsent török vére lovának farára. Történeti énekek…, i. m., 137. Idézet Kálmány leveléből; uo. Uo., 140. Valószínű, hogy nem egy drámaszöveg részlete, bár kizárni ezt sem lehet. Köszönet Pintér Márta Zsuzsanna segítségéért. Köszönet Csorba Györgynek az eszmecseréért.
127
egy eltérő hagyományba illeszkedik. Sajnos Arany kétféle33 kottáján kívül nincs más egykorú hangjegyes lejegyzésünk. Kodály Zoltán hívja föl a figyelmet az egyetlen közeli változatra az 1830-as évekből, a fülöpszállási Tóth István kéziratából.34 Ez azonban más szöveget őriz: Csokonai Dorottyájának jelentéktelen részletét. A dallam, véleményem szerint, távolabbról a Bokros búk habjai rám tódultanak… kezdetű, 17. század végi bujdosóénekhez társuló melódiával is rokon, melyet 18. századi feljegyzések őriztek meg.35 Ez megerősítené régies és „gravaminális” üzenetét; Tóthnál szintén szerepel, ami reformkori ismertségét bizonyítja (Csokonai dalgyűjteményében is megvolt). Úgy tűnik tehát, hogy Arany a tanulmányban kétféle tudását kapcsolja össze: 1) a közköltészeti hagyomány részeséét, aki a strófapárt dallammal ismerte, de anonim műként; 2) a tudós költőét, aki azonosítja az idézetet, ám saját múltbéli gesztusaiban felfedezni véli a „modern”, szerzői szöveg archaikus hagyományozódásának módszereit. Ehhez pedig nem találhatott volna jobb példát, mint a nagy „kánonjáró”, a „magyar Ovidius”, Gyöngyösi István egyik szép strófáját.
33
34
35
A Szénfy-féle kottában a két első sor dallama teljesen megegyezik, a dalgyűjteményben viszont Arany kétféle zárlatot ad, s a choriambusok száma is megnő – Bartalus kiadásában ez még tovább erősödik. Egy szóval, belőle, csudáltam magam is… Tóth István áriái és dalai (1832–1843, STOLL 786), 130. Kodály jegyzete: Arany János népdalgyűjteménye…, i. m., 69. Itt további rokon dallamokat is felsorol, de egyik sem ilyen közeli. Énekek és versek (1686–1700), sajtó alá rend. JANKOVICS József, Budapest, Akadémiai, 1991 (Régi Magyar Költők Tára, XVII. század, 14), 184. sz.; BARTHA Dénes, A XVIII. század magyar dallamai. Énekelt versek a magyar kollégiumok diák-melodiáriumaiból, Budapest, MTA, 1935, 117. sz.
128
