Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat Médiamenedzsment szakirány
GLOBALIZÁCIÓ-KULTÚRIPAR
Készítette: Kirschner Anna Judit
Budapest, 2005
Tartalomjegyzék Bevezetés
5.o.
1.
A globalizáció
6.o.
1.1
A globalizáció definíciói
6.-9.o.
1.2
A globalizáció általános jellemzői
10-12.o.
1.3
Globális intézmények
13.o.
1.3.1
Világbank (Worldbank)
13.o.
1.3.2
Nemzetközi valutaalap (IMF)
14.o.
1.3.3
Export Hitelintézetek (Export Credit Agencies)
14.o.
1.3.4
Európai Újjáépítési és Befektetési Bank (EBRD)
14.o.
1.3.5
Európai Befektetési Bank (EIB)
14.o.
1.3.6
Kereskedelmi Világszervezet (WTO)
15.o.
1.3.7
Gazdasági Együttműködési és
16.o.
Fejlesztési Szervezet (OECD) 1.3.8
Európai Unió (European Union)
16.o.
1.4
Globális vállalkozás
17.-18.o.
1.5
Globális pénzügyi befektetők
18.o.
1.6
Globális városok
19.o.
1.7
A média globális hatalma
20.o.
1.8
Globális diaszpórák
20-21.o.
1.9
Globális nyelv
21-22.o.
1.10
Globalizáció pro és kontra
22.o.
1.10.1
A globalizáció kritikája
22-24.o.
1.10.2
Érvek a globalizáció mellett
24-26.o.
1.11
Lehet a globalizációnak alternatívája?
27-28.o.
2.
A nyugati kultúráról
28-30.o.
2.1
A modern nyugati kultúra kialakulásának
30.o.
történeti előzményei 2.1.1
A modern világgazdaság kiépülése
30.o.
2.1.2
A modern plurális/demokratikus társadalmak
31.o.
kiépülése 2.1.3
Szekularizáció
31.o.
3
2.1.4
Individualizáció
31.o.
2.2
A modern nyugati kultúra válaszai
31-32.o.
2.2.1
Az ember a világegyetemben
32.o.
2.2.2
Morális univerzum
33.o.
2.2.3
Racionális univerzum
33-34.o.
2.2.4
Autentikus lét
34.o.
2.2.5
Az ember mítosza
35.o.
2.2.6
A haladás mítosza
35-36.o.
2.2.7
Összegzés
36.o.
3.
A nyugati kultúra behatolása más kultúrákba
37-38.o.
3.1
Új népvándorlás
38-39.o.
3.2
A glokalizáció
39.o.
3.3
A multikulturalizmus
39-40.o.
3.4
Integráció
40-44.o.
3.5
Asszimiláció
44-48.o.
4.
A fogyasztói társadalom
48.o.
4.1
A kellemesség és teljeség világa
48-49.o.
4.2
McVilág kontra demokrácia.
49-59.o.
Útban egy világméretű fogyasztói társadalom felé 4.3
Népesség
59-67.o.
4.4
Fogyasztás
67-73.o.
4.5
Energia
73-79.o.
5.
Van-e kiút?
79-82.o.
Táblázatok jegyzéke
83-85.o.
Irodalomjegyzék
86-88.o.
4
Bevezetés Mindig érdekelt globalizáció ellentmondásossága, az a paradoxon mely szerint a globalizáció egyfelől kikerülhetetlen állomása az emberi civilizációnak, másfelől- amennyiben destruktív következményeit nem sikerül megfelelően kezelni- az emberi civilizáció pusztulásához vezet. Dolgozatomban rá kívántam mutatni a globalizáció ezen ambivalens természetére. Ha átgondoljuk az evolúció folyamán az ember természethez fűződő viszonyát szintén meglehetősen ellentmondásos képet kapunk. Az ember őse főemlős volt, amelynek teste a fán élő életmódra specializálódott, ahogy a ma élő majmoké is. Az erdők kipusztulásával az előember a földre kényszerült és felegyenesedett. Azért tudott megmaradni a rendkívül zord állati környezetben, mert képes volt arra, hogy ösztöneinek kielégítését gátolja és késleltesse Az ösztönös viselkedésről áttért a kultúra által szabályozott viselkedésre az évezredek során. A primitív kultúrák először a természetet utánozták, a totemizmusban állati őst tiszteltek istenként. Ezt követte a produktív gondolkodás, amelynek eredménye előbb a többistenhit, később az egyistenhit lett. Napjainkra azonban a kultúra annyira bonyolulttá vált, olyan tömegű információ zúdul az egyénekre, hogy rákényszerülnek arra, hogy folyamatos problémamegoldó gondolkodás segítségével
strukturálják
az
őket
körülvevő
problémákat,
vagyis
folyamatos
információfeldolgozás zajlik annak érdekében, hogy a kultúra szabályaihoz igazodva szükségleteiket kielégíthessék. Ezzel az ember végleg elszakadt a természettől. Ezután a természethez való viszony egyrészt a nosztalgia, amely a „vissza a természethez” mozgalmakban jelenik meg, másrészt a természeti kincsek kirablása. Ez utóbbi végül humanitárius katasztrófához vezethet. Milyen elvi megoldás kínálkozik erre a helyzetre? Az ember önmérséklete, a szigorú önkorlátozás, hogy a természet megmaradhasson. Ha az ember képes lenne abbahagyni a természet kirablását, újra felszabadulnának az evolúciós energiák és a természet képes, lenne arra, hogy regenerálódjék. A homo oeconomicus önkorlátozással juthat el a homo humanusig, ahhoz az embertípushoz, amelyik tudatában van annak, hogy csak úgy képes fennmaradni, ha a természetet visszahelyezi jogaiba, és az evolúció erőit érvényesülni hagyja. 1 1
Magyari Beck István: A homo oeconomicustól a homo humanusig, Aula Kiadó, Budapest,
2000, 180. o.
5
1. A GLOBALIZÁCIÓ 1. 1 A globalizáció definíciói A globalizáció egy nagyon összetett, soktényzős jelenség, amelyet nem egyszerű definiálni. Ezért megpróbálom több oldalról, különböző definíciókon keresztül bemutatni. „Globalizációnak nevezzük azt a történelmi folyamatot, amely úgy alakítja át a társadalmon belüli viszonyokat és tranzakciókat, hogy ezáltal az interakciók és a hatalomgyakorlás világrészeken átnyúló hálózatai jöjjenek létre.” (Held–McGrew [1998].)2 Az MSZP honlapjának Politikai Kislexikona így jellemzi a globalizációt: „A modern világ népeinek növekvő kapcsolatrendszere és kölcsönös függése. Az áruk, a tőke, az emberek és az információ áramlását a technológiai fejlődés gyorsítja. – A globalizáció következtében egymástól igen távol élő emberek, közösségek is kapcsolatba kerülnek egymással. A gazdaság terén a globalizáció egyik látványos jele, hogy a világ minden
nagyvárosában
egyforma
szupermarketekben
kaphatóak
egyforma
áruk.
Megjelentek a globális társadalom csírái is: paradox módon a világszerte terjedő globalizációellenes mozgalom éppen ennek a jelenségnek a megnyilvánulása. Baloldali szervezetek aktivistái, környezetvédők a szolidaritás értékeire hivatkozva mutatnak rá, hogy a szegény országok részesedésének aránya a világon megtermelt javakból folyamatosan csökken, miközben természeti környezetük egyre pusztul. Érvelésükkel számos ponton egybecseng szélsőjobboldali hangadók álláspontja, akik a nemzeti eszme jegyében bírálják a globális monopóliumokat. A gazdasági folyamatok alapos elemzése azonban azt mutatja, hogy a világnak éppen azok a népei a legszegényebbek, amelyek kimaradtak a globalizáció folyamatából. Közben töretlenül növekedett mindazon államok nemzeti jövedelme, amelyek részt kértek a nemzetközi munkamegosztásból. Minthogy közöttük van a világ két legnépesebb országa, Kína és India, a globalizáció ténylegesen a korábbinál magasabb életszínvonalhoz segítette a világ szegényeinek többségét.”3 (A FIDESZ honlapján nem találtam hasonló lexikont.) 2
Lányi Kamilla: Vázlat a globalizációnak nevezett jelenségkör értelmezéséről,
Közgazdasági Szemle, XLVIII. Évf., 2001. június, 498 o. 3
Politikai Kislexikon http://www.mszp007.hu 2004. 07. 01, 16: 05 6
Gombár Csaba tanulmányában -melynek már a címe is beszédes „Létezik-e globális civilizáció?” -a globalizáció és a civilizáció összekapcsolódásának témakörét boncolgatja. Álláspontja szerint a globalizáció nem csak információs, gazdasági, politikai tartalmú integráció és fragmentálódást is előidéző hálózatok világméretű kiépülése, hanem a hálózatokban tevékenykedő aktorok magatartásmintáinak terjedése is. A globalizációs folyamatot sokan támadják, ennek egyik oka az lehet, hogy
nem úgy
tekintenek rá, mint egy külsődleges civilizációs folyamatra , amely pusztán moderáltabb viselkedést igényel és nem a kultúra értékőrző berkeitől akar megfosztani minket, hanem épp ellenkezőleg: romboló buldózerként néznek rá. A globalizáció multikulturális folyamat mind külsejében, mind belső tartalmát illetőleg, hiszen kiindulópontján az USA-ban a multikulturalizmus kívánatos és törvényben is szentesített álláspont. 4 Bayer József szerint: ha abból indulunk ki, hogy a globalizáció lényege az emberiség egységesülése, a földrajzi határok fokozódó átlépése, akkor a történelem hajnala óta létező tendenciáról van szó, amely sok kerülő úton és konfliktusok sorozatán keresztül tört magának utat. Az egész folyamat felgyorsítását indukáló technológiai változások tették lehetővé a gazdasági globalizációt, amelynek politikai és az emberi kultúra rendszerére gyakorolt átfogó hatása igen jelentős. A globalizáció hátrányai közül a tartós munkanélküliség egyre nagyobb mértéke tűnik a legsúlyosabbnak, mivel informatikai alapokra helyezett, automatizált termelési folyamatok helyettesíthetővé teszik a hagyományos munkaerőt, leértékelik a felhalmozott humán tőke jelentős részét. 5 Mások szerint a globalizáció az európai gazdaság, kultúra és értékrend világméretű exportja. Inotai András a globalizáció okainak a világméretű liberalizációt, az információs technológiák terjedését és a világméretű tájékoztatást tartja. 6 4
Gombár Csaba: Létezik-e globális civilizáció? Korridor-Helikon, Budapest, 2000. 24-25. o.
5
Bayer József: A globalizáció és a politika visszahatásai. MTA Politikai Tudományok
Intézete, Budapest, 2000. 3-12. o. 6
Inotai András: Gondolatok a globalizációról. Napvilág, Budapest, 2001. 16-19. o.
7
Fidrich Róbert a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője környezetvédelmi szempontból közelített a globalizáció fogalmához. Mint írja, maga a fogalom először az a hatvanas-hetvenes évek fordulóján jelent meg a köztudatban, amikor a Római Klub jelentése következtében nőtt, a Földünk sorsáért aggódó tudósok, környezetvédő aktivisták száma, akik már
globális
környezetvédelmi
problémákról
beszéltek.
Az
eredetileg
tehát
a
környezetszennyezés határokon átnyúló problémájával kapcsolatban használták. Nemzetközi összefogásra sarkallt a jelszó: "Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!" Tíz-húsz év elteltével azonban a "fenntartható fejlődés" kifejezéshez hasonlóan a globalizáció fogalmát is átvették a politikai-gazdasági csoportok. A tömegkommunikációnak is köszönhetően a globalizációnak ma már új jelentése van, amelyben az internet fejlődése, a kommunikáció, a kereskedelem, a pénzpiacok, a nemzetek feletti vállalatok világméretűvé válása került a központba. Ez az új kontextus már gazdasági értelemben használja a globalizáció fogalmát. A globalizáció ellenes mozgalmak is főleg ebben a vonatkozásában támadják a folyamatot. A civil szervezetekben angol nyelvterületen többnyire a corporate globalisation kifejezés használatos, amely elsősorban a nemzetek feletti vállalatoknak (korporációk) kedvező gazdasági folyamatokra utal az elmúlt évtizedekben, e folyamatokat többségét nemzetek feletti cégek alakították, az egyes országok kormányaival és a nemzetközi intézményekkel kialakított kapcsolataik és aktív lobbizás segítségével. 7 Lengyel László a MTA kiadványában sokkal inkább gazdaságpolitikai szempontból ragadta meg a globalizáció jelenségét. A nemzetköziesülés folyamatáról beszél, amely világ fejlett felén az állami szuverenitást minduntalan áthatja, a kimaradók esélytelenné válnak a felzárkózásra. A legsebesebb és legátfogóbb közvetítő csatorna a folyamatban a pénz és az információ.
Mivel
bizonyos
információk
birtoklása
automatikusan
pénztömegben
kimutatható maga a pénz is információhordozóvá válik. A fejlett és fejletlen országok viszonylatában is ez a fő probléma: kimaradnak a fejletlenebbek az információ sodrásából így a szakadék egyre nő. Az államoknak „új” kihívással kell szembenézniük: egy olyan világméretű versennyel, amely megváltoztatja
hagyományos
felelősségeiket.
Pénzük
most
már
nem
csupán
nemzetgazdaságuktól függ, hanem nagymértékben a nemzetközi pénzpiac változásaitól is. 7
Fidrich Róbert: Globalizáció és környezet. Globalizációs füzetek 1, MTVSZ,
Budapest, 2002
8
De nem csak pénzük változik, védelem és gazdaságirányítás szempontjából is nyitniuk kell a nemzetközi és regionális szervezetek elvárásai felé. Közigazgatásuknak és jogrendszerüknek fokozatosan igazodnia kell a nemzetközi jogban előírtakhoz. Felmerül a kérdés: milyen arányban áll most az internacionalizálódás a szuverenitás igényéhez képest? 8 Lányi Kamilla tanulmányának első fejezetében a globalizációt négyféle aspektusból (fogyasztás, hatalmi struktúrák, pénzügyi szuperstruktúra, társadalmi struktúrák) értelmezi. A fogyasztás növekedése minden esetben az árutermelés kiterjedésének és az önszabályozó piacok versenyviszonyainak következménye volt. Egyre nőtt a szolgáltatások aránya az anyagi javak mellett ezen kívül fontos változás, hogy a TNC -k vállalati hálózatai nem csupán ár-, hanem kínálat-meghatározók is. A transznacionális cégek ezen tulajdonságait felerősíti a folyamat ,hogy az ipar nem termékek előállítására, hanem technológiák működésére szerveződik. Ez azt jelenti, hogy adott ország piacát nem az ott élők határozzák meg, hanem ki vannak téve a G7 –ma már G8-, Nemzetközi Valutaalap, Világbank, a GATT–WTO rendelkezéseinek. A piac közeli hatalmi struktúrák (multinacionális vagy nemzetek feletti cégek, „a maffia” világméretű és nagyhatalmú bűnszövetkezetek-, a nemzetközi szervezetek) lényeges hányadát befolyásolják az államhatalomnak. A hatalommal rendelkezők szabadon dönthetnek, hogy: biztonságot nyújtanak vagy fenyegetik azt, ellenőrizhetik az információk áramlását, meghatározhatják a termékek előállításának kritériumait. Gyakran előfordul, hogy a hatalommal bíró államon kívüli szervezetek az állam ellenében határoznak. A pénzügyi szuperstruktúra a hetvenes évektől kezdett kialakulni, amikor létrejött egy öntörvényű pénz- és tőkepiac, amely nagy mértékű pénzteremtésre és pénztőke valós idejű mozgatására képes a maga többlépcsős rendszerében úgy, hogy pénzt pénzbe (sokféle és sokfajta módon forgatható értékpapírba) fektet. Társadalmi struktúra változásában talán legszembetűnőbb a középosztályosodás jelensége, amely felváltotta a tőkés-munkás 19 sz. -i dominanciát. Egy széles társadalmi réteg alakult ki, ahol a bérek és az életszínvonal közel azonos és viszonylag megfelelő. 9 8
Lengyel László: A globalizáció hatása a pénz információja. A Kommunikáció napja, MTA,
G+L Pénzügyi kft, Budapest, 1998 9
Lányi Kamilla: Vázlat a globalizációnak nevezett jelenségkör értelmezéséről,
Közgazdasági Szemle, XLVIII. Évf., 2001. június, 499-506. o.
9
1. 2 A globalizáció általános jellemzői
Fidrich Róbert kilenc pontban gyűjtötte össze a globalizáció főbb jellemzőit: a) a világ összekapcsoltsága b) a növekedési kényszer erősödése c) gazdasági, kulturális homogenizáció, fogyasztói társadalom d a gazdasági polarizáció, a jövedelmi különbségek növekedése e) a gazdasági, politikai hatalom koncentrációja a demokratikusan ellenőrzött szférán kívül f) túlnépesedés erősödése g) környezeti, szociális problémák erősödése h) állampolgári jogok eróziója i) az információs és kommunikációs technológiák fejlődése, gyorsulása A világ összekapcsoltsága Egy olyan korban élünk, ahol globális, nemzetek feletti szintre kerültek a nemzetközi kereskedelem és a pénzügyi tevékenységek. Ennek egyenes következménye, hogy a hatásuk is világméretű, gondoljunk csak a pénzügyi válságokra vagy a környezetszennyezésre. Kulturális és gazdasági kiterjedésében civilizációnk ugyan hasonlóságokat mutat a birodalmak kiterjedésével, azzal a lényeges különbséggel, hogy itt az egész bolygóra kiterjedt az expanzió. Így mindenféle kritikai megnyilvánulás már csak magából a rendszerből jöhet, hiszen nincs „másik fél”. A növekedési kényszer erősödése A globális piacgazdaság, melynek fő alkotóeleme a szabad verseny és neoliberális politikán alapul, továbbá a bruttó hazai termék (GDP) a mérőszáma önmagában is növekedési kényszert generál. A mai közgazdasági szemlélet azt a vállalkozást, nemzetgazdaságot tekinti sikeresnek, amely folytonos növekedés produkál.(Itt kell azonban szembenéznünk a Föld teherbírásának végességével.) A gazdasági, kulturális homogenizáció és a fogyasztói társadalom Megfigyelhető,
hogy
a
szerkezet-átalakítási
politikák
erőszakossága,
nemzetközi
kereskedelem és a média hatására az egész földgolyón ugyanazok a kulturális és gazdasági minták terjednek.
10
Ez amolyan monokultúrát eredményez: az emberek hasonlóan öltöznek, hasonló életstílusra törekednek, míg a helyi hagyományokhoz való ragaszkodás egyre alább hagy. Lassan a városképek is igazodnak egymáshoz: a szálloda láncok, éttermek, bevásárló központok mintha csak ikertestvérei lennének egymásnak. A gazdasági polarizáció, a jövedelmi különbségek növekedése A jövedelmek átcsoportosítása országon belül és nemzetközi szinten azzal a következménnyel jár, hogy a bérkülönbségekből adódó szakadék szegény és gazdag között egyre nő, amely a létbizonytalanság növekedéséhez vezet. Tehát a meglévő egyenlőtlenségek tovább nőnek. A globalizáció felerősíti azt a folyamatot, melynek során a kölcsönök és visszafizetéseik továbbá a fejlődő országok világpiaci kiszolgáltatottsága miatt a jövedelmek a fejlődőktől a fejlett országok felé vándorolnak. Néhány tény: „1960-ban a világ népességének leggazdagabb egyötöde 30-szor volt gazdagabb, mint a legszegényebb ötödrész. 1998-ban az ENSZ adatai szerint ez az arány már 78-szoros volt. A Forbes magazin szerinti leggazdagabb 200 ember vagyona meghaladja a világ lakossága 41%-ának (2,4 milliárd ember) egyévi jövedelmét. Érdekes módon negatív hatások a fejlett országok lakosságát is érték. A 70-es évek közepe óta az Egyesült Államok lakossága 60%ának nem nőtt a reáljövedelme, annak ellenére, hogy az évente ledolgozott munkaórák 160 órával (egy teljes hónappal) növekedtek. Nyolc amerikai közül egy - tehát mintegy 30-33 millió ember - a szegénységküszöb alatt él és 45 milliónak nincs egészségbiztosítása. A minimális bérek reálértéke 22%-kal alacsonyabb, mint 1968-ban.” A gazdasági, politikai hatalom koncentrációja Az egyes nemzetek kénytelenek szembe nézni azzal a helyzettel, hogy döntési kompetenciáikat jelentősen megnyirbálja a nemzetközi szervezetek, multinacionális vállalatok, pénzügyi spekulánsok köre. Ez azért különösen elszomorító, mert a döntéshozók gyakran nem ismerik a helyi viszonyokat, így nem tudnak azonosulni velük. Ezeknek az intézményeknek, cégeknek a hatalma egyre növekszik egy olyan környezetben, amelyben nincsenek demokratikus ellenőrzésnek kitéve. A túlnépesedés A túlnépesedést sokan a globalizáció kiváltó okának tartják, pedig számos demográfus szerint éppen ellenkezőleg: következménye. Különböző okokkal igyekszenek alátámasztani:
11
Azok az országok, melyeket túl gyorsan ért el a modernizációs minta-folyamat, a gyarmatosítás következtében elvesztették a régi bevált önszabályozó metódusaikat. Ennek olyan nyomor lett a következménye, amelyet addig nem ismertek. A nyomor növeli a népességet. Ezekben az országokban, ahol a szegénység katasztrofális szintet öltött, gazdasági kényszerré válik a születésszám növelése, miközben a gyermekhalandóság visszaesik. A leigázott kultúrák nem veszik jó néven a globális modernizációt: egyre inkább teret hódít a vallási fundamentalizmus, amely szintén
több gyermek szülésében véli megtalálni a
megoldást. Az információs és kommunikációs technológiák fejlődése, gyorsulása10 A globalizáció és az információs technológiák megváltoztatják a globális gazdaság térszerkezetét. A kutatásokban a hangsúlyt főleg a hipermobilitásra, a globális kommunikációra,
a
tér
és
a
távolságok
jelentőségének
fokozatos
csökkenésére
helyezik.(Sassen [1996] 629. o.). Jari Koivisto nagyon érdekes példával szolgált a lokális közösségek és a globális kommunikáció eszközeinek összefüggésére az információs korban Paradox módon a globális hálózatok segítenek olyan lokális nyelvek fennmaradásában, amelyet csak néhány száz ember beszél egymástól igen nagy földrajzi távolságokra. 11 Persze mindez csak akkor lehetséges, ha van számítógépük. A technikai fejlődés terjedését nagyban gátolja azon gépek széleskörű birtoklásának hiánya, melyek az információáramlást közvetítik. Ezért ezek a technológiák elsősorban a fejlett országok megfelelő életszínvonalon élő polgárai számára elérhetőek (Nem is beszélve arról, hogy a fejletlen országok lakosságának először ivóvízre és élelemre van szükségük és csak aztán az Internetre…) Az igazi nyertesek a TNC –k és a nemzetközi pénzpiacok szereplői, hiszen a technológiai újítások következtében helyből tudják irányítani a föld másik végén lévő leányvállalataikat, illetve nagyon gyorsan tudják áramoltatni a pénzösszegeiket. Életritmusunk is rendkívül felgyorsult, döntéseink rövidtávra szólnak. Ezzel párhuzamosan a globalizációs folyamatok is szédületes tempót diktálnak. Elemzéseink legalább három lépéssel lemaradnak a folyamtok mögött. 12 10
Fidrich Róbert: Globalizáció és környezet, Globalizációs füzetek 1, MTVSZ, Budapest, 2002
11
A tudás globális piaca és a lokális tanulás, Knowledge Transfer in the Information Age
Budapest Autumn Workshop, Közgazdasági Szemle, XLVI. Évf., 1999. március, 283. o. 12
Fidrich Róbert: Globalizáció és környezet, Globalizációs füzetek 1, MTVSZ, Budapest, 2002 12
1. 3 Globális intézmények A globális térszerkezet fő jellemzője, hogy az egyes államok szuverenitását befolyásolja, részben korlátozza. 13 Ezen térszerkezet tartó pillérei a globális intézmények. 1. 3. 1 VILÁGBANK (WORLDBANK) A Világbankot eredetileg Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankként /IBRD/ jegyezték be 1945-ben. A háború utáni újjáépítéshez nyújtott volna hosszú lejáratú kölcsönöket. Mivel az USA elindította a Marshall-tervet az IBRD figyelme a fejlődő országok felé fordult. Négy intézményből áll a Világbank csoport: •
Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD - International Bank for Reconstruction and Development), alapítási év: 1945. Az IBRD a fejlődő országok számára nyújt kölcsönöket piaci kamatra.
•
Nemzetközi Fejlesztési Társaság (IDA - International Development Association), alapítási év: 1960. Az IDA az iparilag elmaradott országok számára nyújt kedvező kamatozású hiteleket.
•
Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC - International Finance Corporation), alapítási év: 1965. Az IFC feladata a fejlődő országokba irányuló külföldi magán tőkebefektetések és beruházások támogatása, illetve beruházások végrehajtása. Szerepe a térségünkben egyre nagyobb.
•
Multilaterális Beruházási Garancia Ügynökség (MIGA - Multilateral Investment Guarantee Association), alapítási év: 1985. A MIGA gyakorlatilag egy biztosítótársaság, amely a befektetések biztonságát garantálja a fejlődő országokban arra az esetre, ha politikai vagy más okokból a befektetés veszélybe kerül.
A Világbank 183 tagországa befizetéseik hányadának arányában kapnak szavazati jogot. USA bír a legtöbb szavazattal (17%) a G8 viszont 50%-os tulajdoni hányad birtokában van, ami nagyon figyelemre méltó. 13
Lengyel László: A globalizáció hatása a pénz információja. A Kommunikáció napja, MTA,
G+L Pénzügyi kft, Budapest 1998
13
1. 3. 2 NEMZETKÖZI VALUTAALAP (IMF) Szintén 1945-ben hozták létre az IMF-et, abból a célból, hogy rövid lejáratú kölcsönökkel biztosítsa a rászoruló országok import-export egyensúlyát, a valutaárfolyamok stabilizálását. Tagországainak száma, szavazati rendszere, sőt gazdaságpolitikája is megegyezik a Világbankéval. Nyomást gyakorolva a kölcsönt felvett országokra, neoliberális szerkezetátalakítási programok végrehajtására ösztönzi őket. A programok lényege a piacnyitás a fejlődők felé és a befektetőbarát állami gazdaságpolitika. 1. 3. 3 EXPORTHITEL INTÉZETEK (EXPORT CREDIT AGENCIES) Az exporthitel intézetekre sokkal kisebb figyelem irányul, annak ellenére, hogy befolyásuk legalább olyan számottevő, mint az IBRD-é vagy IMF-é. Olyan közintézményekről van szó, amelyek kormányzatilag támogatott kölcsönöket, garanciát nyújtanak országuk üzleti szervezeteinek kockázatos invesztíciójához, ami többnyire fejlődő országokba irányul. Ilyen intézetek az amerikai Export-Import Bank, német Hermes, kanadai Export Development Corporation, a Japan Bank for International Cooperation. 1. 3. 4 EURÓPAI ÚJJÁÉPÍTÉSI ÉS BEFEKTETÉSI BANK (EBRD) Az EBRD „csak” 14 éves múltra tekint vissza. A kelet-európai rendszerváltozások idején hozták létre, hogy az átmenet lefolyásához nyújtson forrásokat. Főleg a magánszektornak kölcsönöz,
részese
átalakításának,
privatizációjának.
Mindez
főleg
a
kis-
és
középvállalkozásokra irányul. 58 ország helyezkedik el tagjainak sorában, de köztük van az EU és az EIB is. A szavazati rendszer itt is megegyezik a Világbankéval. 1. 3. 5 EURÓPAI BEFEKTETÉSI BANK (EIB) Az Európai Befektetési Bank 1958-ban született az Európai Unió Római Szerződésében lefektetett alapelveinek megfelelően. Az Európai Unió fejletlenebb régióinak gazdasági előremozdítására hozták létre. Tőkéjét az EU tagországok folyósítják, amelyből paci kamatozású kölcsönöket nyújt állami- és magán- beruházók számára.
14
1. 3. 6 KERESKEDELMI VILÁGSZERVEZET (WTO) A második világháború után a nagyhatalmak újabb világméretű konfliktusok kialakulásának megakadályozása
végett
kereskedelmi
együttműködésre
törekedtek.
A
Nemzetközi
Kereskedelmi Szervezet (ITO) azonban USA vétója miatt nem jöhetett létre. Megalapították azonban 1947-ben a GATT-ot (Általános Vámtarifa Egyezmény) a kerekedelmi akadályok lebontására. Ez lett aztán a gazdasági globalizáció alapja. Sok különféle tárgyalássorozat után Az Uruguayi forduló során, 1994-ben létrehozták a Kereskedelmi Világszervezetet, a WTO-t. A WTO mára az egyik legerősebb intézmény a világon. Döntési kompetenciája kiterjedt, sokszor akadályozza a nemzeteket, de ők nem tudnak a törvénykezésébe beleavatkozni. A WTO alapító okirata szerint a WTO célja "a források legoptimálisabb kihasználása, összhangban a fenntartható fejlődés koncepciójával". A WTO kereskedelmi egyezmények: •
AOA - Mezőgazdasági Egyezmény (Agreement on Agriculture)
•
ATC - a textilkereskedelemről szóló egyezmény (Agreement on Textiles and Clothing)
•
GATS - szolgáltatások (General Agreement on Trade and Services)
•
GPA - a kormányzati közbeszerzésekről szóló egyezmény (Agreement on Government Procurements)
•
SCM - kereskedelmi jellegű támogatásokról, ellentételezésekről szóló egyezmény (Agreement on Subsidies and Countervailing Measures)
•
SPS - Állat- és Növény-egészségügyi Intézkedésekről szóló Megállapodás (Agreement on Sanitary and Phytosanitary Measures)
•
TRIMS - kereskedelemhez kötődő befektetési intézkedések (Agreement on TradeRelated Investment Measures)
•
TRIPs - egyezmény szellemi tulajdonjogokról (Agreement on Trade-Related Intellectual Property Rights)
WTO Vitarendező Testület (Dispute Settlement Body) szociális és környezeti kérdéskben dönt cégek és az állam vitáiban. Gyakran az előbbi javára. 143 ország köztük Magyarország is a tagja.
15
1. 3. 7 GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ÉS FEJLESZTÉSI SZERVEZET (OECD) Az OECD-t (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet - Organisation for Economic Cooperation and Development) 1961-ben Európa, Észak-Amerika és a csendes-óceáni térség 29 gazdaságilag legfejlettebb országai hozták létre. A kereskedelem liberalizációjának élharcosa, keretében beruházásokkal, nemzetek feletti vállalatokkal kapcsolatos egyezmények jöttek létre: •
Beruházási kódex (1964) - Tőkemozgások és a Láthatatlan Folyó Műveletek Felszabadításának Kódexe
•
Nemzetközi Befektetésekről Szóló Nyilatkozat (1976)
•
Multinacionális Vállalatokról Szóló Nyilatkozat (1976) o Nemzeti Elbánási Okmány o Nemzetközi Befektetési Ösztönzők és Ellenösztönzők o Ellentmondó Eljárásokról Szóló Okmányok
A fent említett egyezményeket a közép-európai országok korlátozás nélkül elfogadták. 1. 3. 8 EURÓPAI UNIÓ (EUROPEAN UNION) A globalizációval foglalkozó elemzők egybehangzóan állítják hogy az EU fontos szerepet játszik a gazdasági globalizáció kialakulásában. Nem meglepő ez az állítás az EU történetét ismerve, hiszen gazdasági együttműködés céljából jött létre maga a kiinduló együttműködés is: 1952-ben hat állam (Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia) megalakította az Európai Szén- és Acélközösséget. 1958-ban a Római Szerződéssel az Euratom és az Európai Gazdasági Közösség (EGK) is létrejött. 1967-ben a három közösséget Európai Közösségek (EK) néven összevonták. Újabb államok sora csatlakozott és csatlakozik a mai napig (hazánk 2004május elsején lett teljes jogú tag). Fordulópontot jelentett azonban 1968-ban a vámunió, a ’70-es közös piac és 1979-ben megszületett az Európai Monetáris Rendszer a közös elszámolási egységgel ECU-val, amely megalapozta a 2002-es euro bevezetést. Így a hosszú folyamat
eredményeképp ma
meghatározó gazdasági és politikai hatalommal bír és befolyással van a globális viták kimenetelére.14 14
Fidrich Róbert: Globalizáció és környezet, Globalizációs füzetek 1, MTVSZ, Budapest, 2002
16
1. 4 Globális vállalkozás "Ez volt a kor, amidőn a gyárakkal teletűzdelt, üzletektől felpüffedt, gazdag országok új hitet fedeztek fel, az emberiség tíz- és tízezer éves küzdelmeihez méltó terv született: egyetlenegy irdatlan mamutvállalat legyen a világ!"15 (René-Victor Pilhes) A vállalkozások globális kiterjedésére való igény alapja: a profitra való törekvés. Ez és gyakran a piac telítettsége sarkallja az egyes cégeket, hogy kilépjenek a nemzetközi szintérre. Mi könnyítette meg a világméretű terjeszkedést? •
az egész világpiachoz való hozzáférés a szocialista gazdaságok összeomlása révén,
•
a harmadik világ és a volt szocialista országok piacainak megnyitása a Világbank és a Valutaalap által rájuk kényszerített szerkezetátalakítási programokon keresztül,
•
a hatalmas adósságok visszafizetésének érdekében export orientált gazdaságra átállás, s ehhez külföldi működőtőke bevonásának igénye,
•
a 70-es évektől uralkodóvá vált neoliberális gazdaságpolitika szellemében a szabadkereskedelem útjában álló korlátozó intézkedések (vámok, kereskedelmi kvóták stb.) eltörlése az OECD, GATT és WTO egyezményei keretében,
•
a hagyományosan állami tulajdonban lévő területek (áramellátás, vasutak, posta, bank, biztosítás, távközlés) magánkézbe adása,
•
a szakszervezetek és az általuk kivívott jóléti állam visszaszorítása a fejlett országokban,
•
a hírközlés fejlődése, amely gombnyomásra lehetővé teszi dollármilliók mozgatását. (1986-ban naponta 290 milliárd dollár mozgott a külföldi valuta-piacokon, 1990-ben már 700 milliárd.) 16
Transznacionális szakmai befektetőkről van szó. A TNC-k működése révén a működőtőke globális áramlása is egyre számottevőbb az áruk és szolgáltatások mellett. 17 15
René-Victor Pilhes: Rontás, Magvető, Budapest, 1979.
16
Fidrich Róbert: Nemzetek feletti vállalatok a globalizáció korában.
Globalizációs füzetek 2, MTVSZ, Budapest, 2002 17
Lengyel László: A globalizáció hatása a pénz információja. A Kommunikáció napja,
MTA,G+L Pénzügyi kft, Budapest 1998
17
Megszűntek az állami monopóliumok és a verseny globális szinten folyik. A világgazdaságot eredményesen befolyásolják, meghatározzák a TNC-k, ezek a vállalkozások vesznek részt legtevékenyebben az információáramlásban. Ma már bárhol, bármit el lehet adni. Sokan ezt a jelenséget nevezik a „geográfia végének”. Robert Reich amerikai munkaügyi miniszter és gazdaságpolitikus úgy gondolja, elértük a "nemzetgazdaságok alkonyát", mivel feloldhatatlan az ellentét: az államok nemzeti, a TNC-k globális szinten gondolkoznak.Igy jöhetett létre a látásmód: hogy nincs Egyesült Államok, de van General Motors és IBM, nincs Japán, de létezik Mitsubushi és Sumitomo, nincs Németország, de van Siemens és Volkswagen. Ezek a vállalatcsoportok már nem kötődnek egy bizonyos országhoz, hiszen „övék az egész világ”. Üzleti tevékenységüket, tranzakcióikat hol a legoptimálisabb feltételeknek eleget tevő országokban bonyolítják: ahol olcsó a munkaerő alacsony az adókulcs stb. Mivel döntéseiket nem adott országhoz kötik a nemzetállamok nem tudják ellenőrizni őket. Leányvállalataik megtalálhatók szerte a világon és központi utasításoknak, standardoknak megfelelően működnek. A hatékonyság növelése végett azonban ezeket a leányvállalatokat a helyi viszonyokhoz alakítják.
1. 5 Globális pénzügyi befektetők A transznacionális portfolió-befektetők (nyugdíjpénztárak, biztosítók, befektetési és kockázati alapok) erőteljesen befolyásolják a világ pénzpiaci folyamatait. Ők támadták meg többek között a forintot 1995-ben és csak a Bokros-csomag tudott véget vetni rohamuknak. Globalizációs szempontból megközelítve a dolgot, a transznacionális portfolió-befektetők „csupán” a valutákban meglévő információt felhasználva vissza állítják a túlértékelt valuta értékét a valódi gazdasági teljesítményhez igazodva. Ezen a globális tőkemozgások színterei a nemzetközi tőzsdék. A nemzetközi tőzsdék olyan szuperpiacként funkcionálnak, amely képes a nagyhatalmak napi döntéseit befolyásolni, és ha úgy adódik korlátozni is! De nem csak a nemzetállamok nem képesek ellenőrizni a pénzügyi befektetők tőzsdei pénzmozgatását, hanem a nemzeti jegybankok, a transznacionális vállalatok és stratégiai szövetségeik, a pénzpiacot korábban részben uraló nagy kereskedelmi bankok, a regionális és a világméretű pénzügyi intézmények sem vagy csak nagyon korlátozott mértékben. Ezért van igény egy olyan nemzetközi intézmény létrehozására, amely felhatalmazott és képes ezen ügyletek ellenőrzésére, korlátozására.
18
1. 6 Globális városok Már többször említést nyert a tény, hogy a piaci és politikai verseny szereplőgárdája rég nem a nemzetállamokból áll. A résztvevők között számolni kell az óriásvárosokkal, amelyek világstratégiai pozíciót töltenek be. Tőke és információs láncolatok. A global city weberi értelemben "rendszerkoordináló". New York, London, Tokyo és részben Los Angeles, Frankfurt, Hong Kong, Szingapúr, Sao Paulo olyan pénzügyi és információs szolgáltatások központjai, amelyek megfigyelik, ellenőrzik a termelő és kereskedő központokat és szolgáltatásaik segítségével globális szintre helyezik azokat. A global cityk: •
olyan specializált szolgáltatások termelésének helyei, amelyekhez összefüggő hálózatokra, komplex szervezetekre, hivatalokra van szükség;
•
a pénzügyi innovációk és a nemzetközi pénz- és tőkepiac működési helyei (a megapoliszokban szolgáltatásokat és pénzügyi termékeket állítanak elő);
•
a világméretű ellenőrzés, kölcsönös megfigyelés hálózatának középpontjai.
Az óriásvárosokban találhatóak a TNC-k parancsnoki posztjai, ami annyit tesz, hogy innen irányítják az ipari központokat Detroit-ot és Nagoya-t, Manchester-t és Liverpool-t, a Ruhrvidéket, Dortmundot vagy Düsseldorfot. Itt foglalkoztatják a legmagasabban kvalifikált munkaerőt, amely a legjobb fizetéssel és globális presztízzsel rendelkezik. A megalopoliszok diktálják a világcivilizációt befolyásoló életmódot és kapcsolati rendszert. Nagyon éles ellentétben áll a város két pólusa: az üzletember és a hajléktalan. Nem a középosztályosodás a tendencia, hanem rendkívül éles vagyoni, életmódbeli, jövedelmi polarizáció. Európában Nagy-Britannia, Németország, Hollandia, Belgium, Franciaország, Olaszország és London, Frankfurt- Köln- Düsseldorf, Amsterdam-Rotterdam, Brüsszel, Párizs, MilanoTorino verseng egymással. Magyarország is egyre inkább csak Budapesttel együtt, egyenrangúként szemlélendő nem pedig hagyományosan: az ország s benne Budapest. Egyre inkább megfigyelhető, hogy Budapest kapcsolja magához az ország fejlettebb részeit, régióit és nem Magyarország.
19
1. 7 A média globális hatalma A média az egész világot behálózva, megkérdőjelezhetetlen hatalommal bír. A fő baj az, hogy az emberek gyakran készpénznek veszik a megszűrt,” kicsemegézett” tartalmat. Így a média lehetőséget kap a tényleges események formálására: akár egy ország sorsának befolyásolására is. Egy különleges jelenségnek vagyunk tanúi a 21.században.A médiumok hatására megszületett az identitás egy új változata, az ún. "média-identitás". Ez annyit tesz, hogy az emberek a nyugati világban a képernyőkről szerezett információk alapján rakják össze, ismerik fel önazonosságukat és csak ezen a művi önazonosságon keresztül értelmezik minden civilizációs eltérést. Ezen körülmények között a nemzetállamnak mindig szembesülnie kell azzal, hogy egyes cselekedetei hogyan mutatkoznak meg a médiában és ez milyen befolyással lesz a helyzet alakulására. A képernyő értékel: országot, pénzt, személyiséget. Egy ország annyira létezik amennyire a médiumok mutatják. Ez a kiinduló információ.
1. 8 Globális diaszpórák A világgazdaság átalakulására világméretű kihatással voltak az ún. „globális diaszpórák”. Az emigrációs
vándorlások
sikeres
vagy
nem
olyan
sikeres
helyi
és
globális
kapcsolatrendszereket alakítottak ki. 18 Thomas Solwell hat sikeres emigrációs közösségről tesz említést: a németek kezdik a sort vándorlásaikkal Baltikum, Lengyelország, Oroszország, Magyarország, Dél-Amerika és az Egyesült Államok felé. Folytatja a japánokkal, akik az Egyesült Államokba, Kanadába és Dél-Amerikába telepedtek le. Azután olaszok következnek, akik Argentínában, Brazíliában, az Egyesült Államokban és Ausztráliában próbáltak szerencsét. Több mint 36 millió kínai indult Dél-Kelet-Ázsiába, majd tovább, az Egyesült Államokba. Jelentős a zsidó diaszpóra az Egyesült Államokban, s Európában. Végül az indiai emigrációs közösségeket zárja a sort DélAfrikában, Ceylonban, a Fiji szigeteken, Brit-Guyana-ban, Mauritiuson, majd Angliában, az Egyesült Államokban és Kanadában közösségeket alkotva. 19 18
Lengyel László: A globalizáció hatása a pénz információja. A Kommunikáció napja, MTA,
G+L Pénzügyi kft, Budapest, 1998 19
Thomas Sowell : Migrations and Cultures: A World View. Basic Books, New York, 1996
20
A diaszpórákon belül áramlik az anyagi, emberi tőke, információk, szolgáltatások, innovációs megoldások. John Naisbitt az állam nélküli kínai hálózatról, mint új gazdasági nagyhatalomról beszél. Tengerentúli kínaiaknak (Overseas Chinese) nevezi őket. Szerinte ezek a kínaiak a globális gazdaság jövője: "A mai globális gazdaságban a társaságokon belüli kereskedelem és a személyközi kommunikáció uralkodik. Országok nem tudnak kereskedni, emberek és üzletek igen. A hálózatok (networks) váltak az új globális gazdaság szívévé. A 'tengerentúli kínaiak' a hálózatok hálózata."20 Kína, Tajvan, Hongkong, Szingapúr, Malaysia, Thaiföld, a volt Szovjetunió országai, KeletEurópa, az Egyesült Államok és Európa kínai diaszpóráiban mutatható ki az elmúlt időszak legjelentősebb tőkemennyisége. Az embertőke áramlásban is egyértelműen vezetnek. Többnyire ez a diaszpóra pénzéből jött létre Kína gazdasági csodája. A magyar, a lengyel, a horvát, a román diaszpórák nagy hatással voltak a kelet-európai átalakulásra. A magyar diaszpóra érdekessége, hogy nemcsak a magyar, hanem a zsidó világdiaszpórával is szoros kapcsolatban van. A globális diaszpórák nagy befolyással bírnak a nemzetállamok integrációs politikájára. A világ szellemi elitje a nemzetállami kapcsolódáson kívül, diaszporális kapcsolatban is áll más civilizációkkal.(Pl.: Zbigniew Brezinski lengyel-amerikai, Henry Kissinger amerikai- németzsidó)
1. 9 Globális nyelv? A globális térszerkezet alapvető eleme a globális nyelvi és jelképi diskurzus. Sok intézmény kialakította már a saját „newspeak”-jét gondoljunk csak: sajátos ENSZ- amerikai- angolra, az IMF- amerikai- angolra, a NATO- amerikai- angolra, a Wall Street- amerikai- angolra, a CNN- amerikai- angolra, Microsoft- Internet- angolra, a Walt Disney- mesefilm- angolra, a McDonald's- amerikai- angolra. Ha valaki nem „beszéli” ezt a „nyelvet”: kimarad, lemarad a fontos információkról. A globális nyelvi és jelképi diskurzus nagy hatással bír mind nemzetközi szintéren, mind a mindennapi életben. Nézzük a tárgyalásokat: nem csak egyszerűen angolul kell tudni, hanem az adott közegben használatos nyelvi fordulatokat használva kell megnyilvánulni. 20
John Naisbitt: Megatrends Asia, Touchstone Books, Carmicael CA, 1997
21
A globális nyelv az anyanyelvet is változtatja: nagyvilágiasítja (mondializálja). Mivel globális nyelven fogalmazzák meg a problémákat: globális értékrend áll szembe a kormánnyal vagy van mellette. Természetesen a globális kommunikáció nem a legjobb, legtökéletesebb kommunikáció de működik és legfontosabb funkcióját: az információáramlás elősegítését betölti. 21
1. 10 Globalizáció pro és kontra 1. 10. 1 A GLOBALIZÁCIÓ KRITIKÁJA Lóránt Károly kemény kritikával illeti az egész globalizációs folyamatot és beszámol a globalizáció ellenes tüntetők meglátásairól. Szerinte a tüntetők legfőbb kifogása, hogy az IMF és a Világbank ún. Strukturális Alkalmazkodás Programokat (SAP) kényszerítenek az eladósodott, súlyos problémákkal küzdő fejlődő országokra. Érveik a SAP ellen a következők: •
A szerkezetátalakítási programok az országok döntő többségében nem segítették elő a gazdasági növekedést és nem voltak képesek megállítani a szegénység növekedését, ugyanakkor növekvő egyenlőtlenséget, környezetkárosítást idéztek elő.
•
A kilencvenes évek második felében a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint világviszonylatban a munkát keresők egyharmada – egy milliárd ember – munkanélküli, vagy alulfoglalkoztatott.
•
A munkakörülmények rosszabbodtak. A munkaidő hossza nincs szabályozva, nincs hatékony korlátja a gyermekmunkának.
•
A neoliberális gazdaságpolitika a világon korábban is meglévő nagyfokú egyenlőtlenségeket tovább növelte.
•
A szerkezetátalakítási programok jelentősen csökkentették az állami egészségügyi kiadásokat.
•
A SAP-k elsődleges célja az adott ország kamatfizető-képességének biztosítása. A latin-amerikai országok a nyolcvanas években exportjövedelmeik 1/3-át költötték
22
21
Lengyel László: A globalizáció hatása a pénz információja. A Kommunikáció napja, MTA,
G+L Pénzügyi kft, Budapest, 1998 adósságszolgálatra, ennek ellenére az évtized végén adósságállományuk (a magas kamatlábak miatt) nagyobb volt, mint az évtized kezdetén. •
A nemzetközi pénzügyi szervek által kikövetelt fizetési és az ebből következő exportkényszer a természeti kincsekkel való rablógazdálkodáshoz vezet a fejlődő országokban.
•
A neoliberális gazdaságpolitika azonban nemcsak a fejlődő országokat, hanem a fejlett országok széles társadalmi rétegeit is sújtja. USA lakossága jelentős részének nem nőtt a jövedelme de a munkaórái igen.
•
A pénzpiacok liberalizációja, amit az IMF kényszerített a fejlődő és volt szocialista országokra, hihetetlen módon felfokozta a spekulációs tőkeáramlást
•
Az elmúlt negyedszázad neoliberális politikája a gazdasági hatalom soha nem látott koncentrációját hozta magával. Mintegy 500 transznacionális vállalat (TNC = transnational corporation) uralja a világkereskedelem 70%-át.
A neoliberális hitvallás és civil kritikája A nemzetközi pénzügyi szervezetek és a WTO gazdaságpolitikája a neoliberális közgazdasági elmélet katedrális-szerű építményén alapul, amely soha nem bizonyított axiómákra épül. A neoliberalizmus tanai szerint a haladást a GDP növekedése bizonyítja, amely a haladás kritériuma is egyben. A szabad piacok az erőforrások legoptimálisabb allikációját hozzák magukkal.
A
globalizáció
erősebb
versenyt,
növekvő
gazdasági
hatékonyságot,
munkahelyeket teremt. A civil szervezetek más véleményen vannak: pusztán a GDP nem elegendő a haladás megítéléséhez, a társadalom és a környezet állapota is fontos a megítélésben. A korlátozások lebontása nem vezet optimális erőforrás-eloszláshoz. A globalizáció előnyös konstrukciójával az a probléma, hogy ami az egyik oldalon bérköltségként jelentkezik, a mások oldalon vásárlóerő, ami rövidtávon jövedelmet csoportosít át, hosszabb távon azonban – a lecsökkenő kereslet miatt – deflatórikus hatású és nagyobb léptékben fenntarthatatlan. Henry Ford, az amerikai autógyártás megteremtője ezzel az igazán egyszerű összefüggéssel teljesen tisztában volt, amikor azt mondta: “Ha csökkented a béreket, egyben vásárlóid számát is csökkented.” A helyzetet súlyosbítja, hogy a termelő
23
tőke nemzetek közti szabad áramlása jelentős infrastrukturális beruházásokat tehet feleslegessé az éppen elhagyott országokban, ami a TNC-nek “externália”, a helyi közösségek számára – és így a globális gazdaság számára is – azonban súlyos veszteséget jelent. Tehát optimális allokációról ez esetben sem beszélhetünk. Így van ez a spekulációs pénztőke esetében is: eladósodott országok adósságszolgálataik finanszírozására “kamatprémiummal” növelt kamatokat kénytelenek fizetni. Országunkban ez a kamatprémium az 1995. évi stabilizációs csomagot (“Bokros csomagot”) követően 10%-ot ért el, nagymértékben növelve az ország külföldi tartozását. A magas kamat tehát nem hatékonyságot, hanem eladósodást takar. „A gazdasági globalizáció végül is egy olyan folyamat, amely számottevően csökkenti a helyi társadalmak és kormányok szuverenitását, az állampolgárok életét érintő legfontosabb kérdések eldöntését multinacionális vállalatok, pénzügyi spekulánsok távol levő, a helyi közösségeket nem ismerő, azok érdekeivel nem azonosuló döntéshozóinak kezére játssza át. A jövedelmek országok közötti és országokon belüli átcsoportosulásához vezet, amelynek során a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek és a társadalom egészének létbiztonsága jelentősen csökken. A világot eluraló konszumerizmus fogyasztói monokultúrához, a helyi kultúrák lerombolásához vezet. Ez az a folyamat, amire a társadalmak széles rétegeinek érdekeit, értékrendszerét kifejező civil mozgalmak nemet mondanak.”- írja Lóránt Károly. Kik az ellenállók? Különböző baloldali szervezetek, szakszervezetek, környezetvédők, humanisták, feministák érzik nem megfelelőnek a helyzetet. A szervezetek laza szövetséget alkotnak egymással. A prágai tüntetést például az INPEG szervezte (Initiative Against Economie Globalization – A gazdasági globalizáció elleni kezdeményezés), a tüntetésre közel negyven országból mintegy 10-15 ezer ember érkezett (főleg fiatalok), Magyarországról – többek között – a Baloldali Alternatíva Egyesülés, a Bankfigyelő Hálózat, a Veszprémi Egyetem diákjai és környezetvédők vettek részt.22 1. 10. 2 ÉRVEK A GLOBALIZÁCIÓ MELLETT Egészen más szemmel nézi a globalizáció jelenségét: Seres László, Somogyi Zoltán és Szabados Krisztián a Hayek társaság tagjai. Komolyan veszik a civil kritikát, amely a szegénység terjedésétől, szociális egyenlőtlenség kialakulásától és a Föld terhelésétől tart. Véleményük szerint éppen a globalizáció és a szabadkereskedelem korlátozására tett kísérlet:
24
22
Lóránt Károly: Prága üzenete, Fennmaradás Társadalmi Ismerettár,
www.fennmaradas.hu, 2004. 07. 01, 17: 11 a szocializmus okozná a fenti problémákat: a kapitalizmusnak nincs működőképes alternatívája. Ma meglehetősen megalapozottnak tűnik az ökooptimizmus, hiszen kiderült: nem volt igazuk a hatvanas-hetvenes évek ökopesszimistáinak (Paul Ehrlich, a Római Klub, stb.), mikor a világ kimerülő nyersanyagkészletéről beszéltek. Az elmúlt évtizedek olyan technológiai fejlődést hoztak, ami nem rombol, hanem segít megőrizni a környezetet. Ez a fejlődés a jövőben esély lehet a szociológia és ökológiai problémák megoldására. A modernkor egyik legsúlyosabb problémája a szakadék a szegények és gazdagok között. Kétszáz évvel ezelőtt az egy főre jutó reáljövedelem a világ leggazdagabb és legszegényebb országai között 3:1 arányban oszlott meg. 1900-ra ez az arány 1: 10-re, ma 1: 60-ra változott. Az egyenlőtlenség a hetvenes években tetéződött, azóta kiegyenlítődési folyamatnak lehetünk tanúi. Ez a folyamat különösen felgyorsult a nyolcvanas években. 1980-ban a világ összlakosságának egyharmada élt nyomorban, 1990-re ez az arány 16 százalékra csökkent Ez azt jelenti, hogy mindössze egy évtized alatt 1, 5 milliárd ember szabadult ki a nyomor kötelékeiből. Ez a tény elválaszthatatlan a globalizációtól. A globalizáció fő hajtóereje az információ, a gondolatok, a tőke, a munkaerő szabad áramlása, a piacgazdaság és az Internet - s ezzel párhuzamosan a politikai szabadságjogok és a demokrácia – terjedése. A világ egyszerre hatalmas és elérhetően kicsi. Az évszázadok alatt összegyűjtött tudás egy gombnyomással hozzáférhetővé vált: eszmék, kultúrák sose tapasztalt keveredése indult meg. Emellett folyamatosan nő az életszínvonal. Mitől olyan erős a globalizáció? Attól hogy alapja a verseny, tisztességes verseny. A verseny arra készteti a vállalatokat, hogy minél termelékenyebbek legyenek és csökkentsék költségeiket. Ez a fogyasztónak jobb minőséget, magasabb színvonalat jelent, olcsóbban. Ez az új versenygazdaság szabályozza az inflációt is, amely eddig főleg a szegényebb országok lakosait sújtotta. Párhuzamosan a bérek is emelkednek, ráadásul gyorsabban, mint az infláció, így nő az életszínvonal. Az alacsony infláció a gazdaság növekedésének elősegítésével indirekt módon a munkanélküliséget is csökkenti. Így a szocialista gondolathoz, a teljes foglalkoztatottsághoz -paradox módon- a kapitalizmus kereteiben megvalósuló alacsony munkanélküliség van a legközelebb. A globalizáció nagymértékben enged teret a kreativitásnak és innovációnak. Ez volt az alapja a technológiai-informatikai forradalomnak. Az informatikai ipar adja a gazdasági növekedés
25
egynegyedét és ez az arány a jövőben emelkedni fog. A globalizáció baloldali, ökoszocialista kritikusai talán nehezen emésztik meg a tényt, hogy a harmadik világ számára, a nyolcvanas évek liberális fordulata, a szabad piac, a kapitalizmus térnyerése jelentette a kilábalást a szegénységből. Ha összehasonlítjuk a hatvanas évek Ázsiáját a mai helyzettel, a primitív társadalmak helyén ma high-tech országok vannak. A vasfüggöny után a „bambuszfüggöny” is lehullott. LatinAmerikában is hasonló folyamat indult meg: az elmúlt nyolc évben 30-40 százalékkal nőtt az ipari termelés. Az éhezés persze nem szűnt meg, ma is 800 millióan éheznek. Ahol tömeges éhhalál is történt az többnyire a nagy bürokratikus szervezetek (IMF, Világbank) sokszor valóban kérdéses hiteltechnikáinak miatt, hanem a helyi korrupt rezsimek politikai villongásainak, háborúinak, rendszereik instabilitása miatt következhetett be. Az IMF és a Világbank illetve a WTO tevékenységét azért illeti kritika, mert nem követelték kellő mértékben, a kölcsönben részesült etatista rezsimektől a feltételként kikötött társadalmi átalakulást, nem követtek el mindent a kereskedelmi és migrációs korlátok lebontásáért és a piaci verseny kialakításáért. "Tény, hogy egy versenyzői társadalomban a szegények előtt nyitva álló lehetőségek sokkal korlátozottabbak, mint a gazdagok lehetőségei, nem kevésbé igaz azonban az is, hogy egy ilyen társadalomban a szegények sokkal szabadabbak, mint egy más típusú társadalomban a nagyobb anyagi kényelemmel rendelkező személyek. (...) Ez az egyetlen olyan rendszer, ahol sorsa csak tőle és nem a hatalmasok kénye-kedvétől függ, s ahol senki sem akadályozhatja meg abban, hogy megkísérelje elérni ezt a célt"23 - írta Friedrich August von Hayek A globalizáció legfőbb előnye: egyéni szabadság kiterjedése, ahogy az idézet is utalt rá. Az amerikai Freedom Foundation emberi jogi szervezet tanulmánya szerint 1978 és 1997 között a globalizálódó országokban gyorsan és látványosan fejlődtek a politikai szabadságjogok. Az ENSZ felmérések is erre az eredményre jutottak. A globalizáció terjedése az egyéni szabadságjogok kiteljesülését és a demokrácia terjedését is magával hozza. A Global Business Policy Council szakértői szerint azok a nemzetek, amelyek a leginkább összekötötték gazdaságukat a globális piaccal, gyorsabb növekedési rátát és nagyobb politikai szabadságot értek el, mint a többiek. A szakértői jelentésben (The Globalization Ledger. A. T. Kearney Inc, 2000), kitértek arra, hogy Magyarország is ott van a világ "élglobalista" ötös csapatában (Argentinával, Chilével, a Fülöp-szigetekkel és Kínával együtt).
26
23
Friedrich August von Hayek: Út a szolgasághoz, Budapest, 1991
24
Seres László - Somogyi Zoltán - Szabados Krisztián: Globalizáció: a szabadság nagy körei
http://www.hayek.hu/publi/seres_som_szk_global.htm 2004. 06. 30. 18: 57
1. 11 Lehet a globalizációnak alternatívája? Gombár Csaba teszi fel a kérdést tanulmányában: „Van-e alternatívája a globalizációnak?”. Ma már közhely, hogy a globalizáció kikerülhetetlen. De miért válik kikerülhetetlenné valami? Talán az a folyamat kikerülhető, melynek oka ismert, így megváltoztatható vagy felcserélhető. 25 Fernard Braudel : Mediterráneumról írt művében a gazdaság, politika, háború és kultúra összekapcsolódásáról a következőket mondja: a történéseknek hangsúlyozottan gazdasági okai vannak, „mert a leglármásabb, a legjobban ismert konjunktúra, a gazdasági konjunktúra gyorsan fölébe keveredik a többinek, rájuk kényszeríti szóhasználatát, okfejtését. Elfogadható-e az így fölkínálkozó neomaterializmus?”26 Manapság rengeteget vitáznak a globalizáció jelenségéről (lásd 1. 10 fejezet) és nagyon gyakran elhangzik, hogy a globalizációnak nincs alternatívája. Sokszor csupán ez az egyetlen pont, amiben a vitázók egyetértenek. A globalizációról szóló konferenciák a globalizáció gazdasági vonatkozásaival foglalkoznak. Mivel a résztvevők egyetértenek abban, hogy a gazdasági globalizációnak nincs alternatívája, korlátoltnak tartják azokat, akik a romboló hatása miatt ódzkodnak a globalizációtól: ők a periféria küldöttei. A gazdasági ügyeket komoly intellektuális tevékenység övezi.(Hogyan lehetne gondolkozás és szellemi előkészületek hiányában jó üzletet kötni?) Célját és tárgyát tekintve a globalizáció maga is intellektuális tevékenység, még akkor is ha az ökonómia játssza a főszerepet. Ha a válaszút –nélküliség intellektuális alapokon nyugszik, akkor még nyilvánvalóbb, még erősebb az alternatíva hiányának ténye. A globalizáció folyamatában nemcsak a gazdasági folyamatok nőttek világméretűre, hanem a tudás is célirányosan megsokszorozódott, a globális tudatosság tematizálódott, napirendre került gazdasági, politikai, tudományos és más egyéb szempontokból. Bizonyos anyagi és szellemi hatások átlépték az országhatárokat és ma már a Föld számos pontja kapcsolatban van egymással. Ez azt is jelenti, hogy a világ több szempontból nézve is kezd egyetlen egységként működni.
27
25
Gombár Csaba: Létezik-e globális civilizáció? Korridor-Helikon, Budapest, 2000. 35. o.
26
Fernand Braudel: A Földközi- tenger és a mediterrán világ ll.Fülöp korában,
Akadémia-Osiris Kiadó, Budapest, 1996, 943. o. Más
megközelítésben:
az információs
technikák
rohamos
terjedésével
a
Föld
összezsugorodott, már majdnem mindent tudhatunk tőlünk több ezer kilométerre lévő emberekről, eseményekről ezt a jelenséget hívják: global village-nek. Ezek a folyamatok -Benedict Anderson híres fogalma- az ”elképzelt közösség” szindrómájához hasonlíthatóak, önbeteljesítő jóslatként működnek. A globális városok, globális
gazdaság,
környezetváltozás,
korrupció,
bűnözés
planetárisan
összefüggő
hatásmechanizmusai és az ehhez kapcsolódó politikai és civilizációs kiútkeresések azt jelzik, hogy tektonikus változásban van az emberiség. Gombár Csaba szerint ez annyit tesz: „hogy globalizációra vagyunk ítélve.”27
2. A NYUGATI KULTÚRÁRÓL A kultúra olyan „individuumok feletti szellemi szövet, melyet, az egymást váltó nemzedékek… hordoznak s szőnek tovább, de amely másfelől , átfogja és meg is köti e nemzedékeket.”28 A kontraszt igen éles a hagyományos európai kultúra és a most kialakuló globális kultúra között. Igaz, hogy az évszázadok során fokozatosan alakultak ki azok a feltételek, amelyek a huszadik század második felében lehetővé teszik a tömegkultúra megjelenését. Az emberek többsége évszázadokon keresztül élt az úgy nevezett hagyományos kultúrában, elsősorban a falusi és kisvárosi népesség. A civilizációs robbanás, mint igazi áttörés, az elmúlt néhány évtizedben jött létre. A következő táblázat jól illusztrálja a drámai kulturális váltást. A bal oldali oszlop a hagyományos európai kultúra, a jobb oldali oszlop a késő huszadik századi kultúra alapparancsait, értékeit, magatartásformáit mutatja.
28
27
Gombár Csaba: Létezik-e globális civilizáció? Korridor-Helikon, Budapest, 2000. 36-39. o.
28
Eduard Spranger: Kulturpathologie? Gesammelte Schriften, V.Band: Kulturphilosophie
und Kulturkritik,Thübingen 1969,174-175.o.
A NAGY ÁTALAKULÁS Célok, értékek, magatartásformák Hagyományos
Új
Szeresd felebarátodat!
Szeresd önmagadat!
Áldozd föl magad!
Valósítsd meg önmagad!
Korlátozd vágyaidat!
Éld ki szabadon vágyaidat!
Légy becsületes!
Légy sikeres!
Homlokod verítékével keresd
Keresd a könnyű, gyors sikert!
meg a kenyeredet! Dolgozz!
Élvezd az életet!
Élj takarékosan!
Fogyassz!
Becsüld meg azt, amid van!
Szerezz minél többet!
Teljesítsd kötelességedet!
Védd meg a jogaidat!
Engedelmeskedj!
Légy független, autonóm!
Fogadd el azt a helyet és sorsot,
Törj ki az adott keretek közül!
amely kiszabatott neked!
Hódíts meg a világot!
Hallgass az idősebbekre!
Keresd az újat!
A tisztes szegénység: erény!
A gazdagság az igazi siker!
Törődj az elesettekkel!
Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa!
Az élet szenvedés!
Az élet jó! Az élet nagyszerű kaland!
Az élet célja az üdvösség!
Az élet célja a boldogság!
Gondolj a halálra, örökkévalóságra!
Az élettel törődj! Egyszer élünk!
Bűnös vagy!
Ártatlan vagy!
A táblázat nagyon jól kifejezi, hogy két alapvetően ellentétes kultúra áll egymással szemben. A hagyományos kultúrában a megélhetés problémaköre volt a központban, szinte teljesen
29
kiszorítva az élet más vonatkozásait, rátelepedve az ember egész életmódjára, vágyaira, még a világlátására is. Az egész kultúra a megélhetésért folytatott harcra épült. Az embereket erre a küzdelemre szocializálta a társadalom: az aszkézisre, a vágyak kordában tartására, a munkára, kötelességeinek teljesítésére. Ma azonban a megélhetés mellett megjelenik a „Valósíts meg önmagad!” programja. Régen a vágyak korlátozása és az önmegtartóztatás volt az érték, ma a vágyak szabad kiélésére, az elfojtás elutasítására, jogaink érvényesítésére az élet élvezetére terelődött a hangsúly. Százmilliók hívják segítségül a divatot, popzenét, futballmeccset önmaguk megvalósítására. Nagy erőfeszítéseket tesznek a teljesség fogyasztói megtalálásáért. Ők már ebben az életben jól akarnak élni nem csak a túlvilágon! A hagyományos kultúrában sarokkőnek számított a bűn- bűntudat- vezeklés- megváltás drámája. A modern ember fogyasztói társadalmában nincs helye a pszichikai szabályozó elvnek. Csak –megvehető- paradicsom van és ártatlan élvezetek. A hagyományos társadalom nagyon hierarchikusan épült fel teljesen immobilis volt az osztályok közötti szakadék. Ezért nem volt mit tenni el kellett, fogadni a sorstól, ami jutott. Ma azonban mindenfelől nagy az ösztönzés arra, hogy kitörjünk a hagyományos keretek közül, törjünk a csúcsra és hagyjuk hátra a többieket. Régen a hagyomány volt az érték, m az újdonság. 29
2. 1 A modern nyugati kultúra kialakulásának történeti előzményei Minden kultúra kialakulását hosszú történeti fejlődés előz meg, számos tényező alakítja, egyetlen tényező nem elégséges okának megtalálásához. A fogyasztói társadalom megszületését is több nagy történeti folyamat lejátszódása előzte meg. 2. 1. 1. A MODERN VILÁGGAZDASÁG KIÉPÜLÉSE
A közelmúltban bekövetkezett rohamos technikai fejlődés magával hozta a nyugati világ fejlett országaiban a tőkekoncentrációt. Megjelent a jóléti kapitalizmus: az életszínvonal nőtt, ezzel egy időben csökkent a gyermekek száma, a nehéz fizikai munka mennyisége de még a munkaidő is. Mindez magával hozta a szabadidő jelentős növekedését, amelyre lecsapott a „posztindusztriális” szolgáltató ipar. A globalizálódás extraprofitja megteremtette az egyéni élet, az emberi személyiség kiteljesedésének anyagi feltételeit.
30
29
Hankiss Elemér: Proletár reneszánsz, Helikon Kiadó Kft, Budapest, 1999, 25-27. o.
2. 1. 2. A MODERN PLURÁLIS/DEMOKRATIKUS TÁRSADALMAK KIÉPÜLÉSE A hagyományos társadalmi hierarchiák és hatalmi rendszerek lépésről lépésre szűntek meg. Emellett a forradalmak és reformmozgalmak sikere hozzájárult a demokratizálódás folyamatának megerősödéséhez és győzelméhez. Párhuzamosan fejlődött ki a szavazati jog kiterjesztése és a plurális parlamenti rendszerek. Közben az emberi és állampolgári jogok is megerősödtek, míg a társadalmi függőségek fellazultak. Ez hozta létre az egyén kiteljesedésének társadalmi feltételeit. 2. 1. 3. SZEKULARICÁCIÓ Az egyház és az állam erős egysége fokozatosa bomlott meg, míg teljesen szétváltak. A vallásos hit jelentősége csökkent, ezzel járt a vallásos hitre alapozott erkölcsi rendszer hanyatlása. Már nem hittek az emberek a transzcendens elszámolási rendszerben, hogy a túlvilágon a „Jó” elnyeri jutalmát a „Rossz” pedig méltó büntetését. A türelmetlenség kezdett beszivárogni a mindennapokba: „itt és most”, ”most vagy soha”, „én hadd legyek boldog”. Mindezzel megszűnt az erkölcsi akadály is a kiteljesedés felé vezető úton. 2. 1. 4. INDIVIDUALIZÁCIÓ A egyéni életet befolyásoló intézmények- család, iskola, egyház – befolyása rohamosan csökkent. A hagyományos közösségek is bomlásnak indultak. A reneszánsz, a felvilágosodás, a romantika, és a kapitalizmus eszmerendszere felszabadította az egyéni gondolatokat. A szabadságra nagy hangsúly került. Öntudatra ébredt az ember. Megszületett a kiteljesedés ideológiai környezete. 30
2. 2 A modern nyugati kultúra válaszai
31
A fogyasztói társadalom egyik nagy vonzereje, hogy választ tud adni azokra az alapvető kérdésekre, amelyekbe az átmeneti kritikus időszakában lévő nyugati kultúrának beletörött a bicskája. 30
Hankiss Elemér: Proletár reneszánsz, Helikon Kiadó Kft, Budapest, 1999, 77-78. o.
A hagyományos nyugati kultúra már nem képes hiteles válaszokat adni az emberi lét nagy kérdéseire: a halál, idő elmúlás legyőzésének mikéntjére, az élet értelmére, az öntudat megerősítésének kérdésére. 2 .2 .1 AZ EMBER A VIÁGEGYETEMBEN Kétezer éven át kultúránk alapvető nézete az volt, hogy az Ember a világegyetem központja. Több százezer év alatt alakult ki ez a nézet. Kezdetben az ember kitaszított lényként jelenik meg, aki dacol az idegen világgal és megpróbál az ismeretlenben is életben maradni. Később a politeizmussal kicsit kedvezőbb lett az Ember sorsa de még mindig nem érezhette magát a világegyetem középpontjában. Hiszen az istenek felelőtlen, önző, bosszúálló, kiszámíthatatlan népség voltak. Hol segítettek az embernek, hol a vérét vették de a problémái iránt közönyösek voltak. Az egyistenhit a judaizmus, az iszlám, a kereszténység megteremtette az ember számára azt az érzetet, hogy ő a világ közepe. De egész biztosan isten figyelmének és szeretetének a központja. Bár többen is megkérdőjelezték ezt a hitet, filozófusok és tudósok, még is fennmaradt évszázadokon át. Lenyűgöző az a küzdelem és görcsös ragaszkodás a hithez, mely megőrizte évszázadokon keresztül. A mindennapi gyakorlatot megerősítették különböző rítusokkal és szimbólumokkal. Minden törekvés ellenére az utóbbi ötven-száz évben egyre kevésbé hitték az emberek, hogy ők a világ közepe. Ez nem csak a tudomány és a technikai fejlődés számlájára írható, hanem döntő részben a huszadik század borzalmas eseményei okozták. Megint úgy érzi az ember, hogy idegen, ismeretlen világban tapogatózik. A régi archaikus félelmek újjá születnek. Persze van ellenszere a félelmeknek a modernkorban is: a „bűvös” szórakozató ipar és a fogyasztói társadalom ”Mert megérdemeljük”. Mindkettő a nap huszonnégy órájában ontja azt a képzetet, hogy „én vagyok a fontos”, „rólam szól minden”, „én vagyok a világ közepe”. Hiszen megkapunk mindent: királyt, cirkuszt, „távolságot, mint üveggolyót”… amire csak vágyunk. Bemegyünk a csillogó pláza-világba és minden csak karnyújtásnyira van, egy külön 32
univerzum, ahol nincsenek hétköznapok, ahol nincs szegénység, ahova nem szűrődik be a város zaja. Vajon ellen tud állni egy a rózsaszín világ a valóság támadásainak? Az egyéni tragédiáknak? Nem valószínű.
2. 2. 2. MORÁLIS UNIVERZUM A világot kormányzó erkölcsbe vetett hit és remény is alapköve volt a nyugati kultúrának. Az évszázadok során óriási energiákat öltek az emberek eme hit életben tartására. Próbálták önmagukat és másokat is meggyőzni, hogy a világban mindig az igazság győz, legyen az isteni, metafizikai vagy más hatalom által. Ebben a világban, ahol mindenki azt kapja, amit megérdemel van helye, sőt fontos szerepe van a gonosznak is az egyensúly fenntartásában. E hit nélkül nagyon nehéz lett volna élni a szenvedések és borzalmak sújtotta világban. Az eredendő bűn tanával az ember még azt is elfogadta, hogy ő a felelős a gonoszságért a világban. Így Isten nem volt felelős a rosszért és az ember biztonságra lelt az isteni kéz által teremtett világban. A huszadik század félelmetes felismerése, hogy a világ, amelyben élünk, nem morális, hanem abszurd. Hogyan éljünk olyan világban, amelyben nincsen erkölcs? Erre a kérdésre a fogyasztói társadalom nem szolgál válasszal. Föl sem teszi a kérdést. Persze ebből nem feltétlenül következik, hogy erkölcsi értelemben teljesen magára hagyná az embert. Ha belegondolunk, hogy a fogyasztói társadalom alapmondata, parancsa: „Szeresd önmagad! Valósítsd meg önmagad!” nem sok helyet hagy a mások iránti figyelmességre, erkölcsi megfontolásra. A „Diétázz! Tornázz! Győzd le az akadályokat!” azonban magunkkal szemben némi erkölcsi tartást sugall. A szappanoperák világában is fontos helyet foglal el az erkölcsös életmód. 2. 2. 3. RACIONÁLIS UNIVERZUM A görögök és a középkori skolasztikus filozófia óta a nyugati kultúra alap gondolata, hogy a világ a ráció az értelem elvén működik, tehát az emberi értelem képes a világot megérteni és uralni. A felvilágosodás csak erősítette ezt a meggyőződést, hogy az értelem ragyogása győzedelmeskedik a babonák és a tévhitek sötétsége felett.
33
Ezt a meggyőződést a 19. század folyamán maga a tudomány is aláásta. Gondoljunk csak Freudra, aki a tudatalatti irracionális világát megmutatva, megingatta azt az elképzelést, mi szerint a világ az emberi értelem törvényei szerint forog. Az igazi megrendülést a 20. század totalitárius és fundamentalista, vérengző és pusztító rendszeri hozták. Ezek borzalmak sok tudóst és gondolkodót arra ösztönöztek, hogy megkérdőjelezzék az emberi értelem szerepét az európai történelemben, sőt magában az emberi életben is. A kérdés most az, hogyan alakítsunk ki egy olyan új racionalitást, amely építő és nem romboló, amely nem csap át őrült irracionalitásba? A fogyasztói társadalom a racionalitás kérdésében sem ad egyértelmű választ. A reklámok és a filmek világának irracionalitásával szemben még ott van a híradók és vitaműsorok racionális gondolkodásra ösztönző hatása. De többségében a fogyasztói társadalom az ösztönvilágra alapoz, a „Ne gondolkozz, vásárolj!”- elvre épít, így lehet mindent eladni, mert nem hagy időt nekünk a gondolkozásra, hogy valóban szükségünk van-e az adott termékre? A „Valósítsd meg önmagad!” parancsa szembefordult a hagyományos erkölcsi felfogással és olyan állapotot teremtett, amelyben zűrzavar uralkodik, megnehezítve a racionális gondolkozást. A piacosodás és médializálódás áthatotta a politikát is, átrendezte az erőviszonyokat. Ez a változás sem teszi racionálisan átláthatóvá a közéletet. A fogyasztói civilizációban vannak irracionális tendenciák, amely nem segíti, hanem lazítja a racionális fegyelmet. A racionalitás eme válságára a fogyasztói társadalom, a modern nyugati kultúra nem szolgál válasszal. 2. 2. 4. AUTENTIKUS LÉT Minden kultúra igyekszik megfogalmazni az autentikus emberi lét modelljét. A huszadik századi gondolkodókban felmerült, hogy az emberi lét kezdi elveszteni, vagy már el is vesztette hitelességét. Heidegger szerint az emberek amnéziában szenvednek és eljutottak az „egzisztenciális feledés” állapotába. A modern ember már nem tudja mit jelent élni. Mi az „új” a valódi élet megvalósítása? A hiteles és értelmes emberi élet szerepeinek meghatározása, megalkotása minden kultúra és civilizáció alapvető feladata. Igaz, hogy a most kialakuló demokráciák és piacgazdaságok sok új, néhol eddig ismeretlen szereppel ruházzák fel a férfiakat és nőket egyaránt. Nehéz azonban ezen új szerepek mindegyikéhez az értelmesség, hitelesség, élet teljességének érzetét csatolni. 34
Vannak olyan szerepek, amelyhez nem is lehet teljesség érzetet csatolni. Ezt az űrt tölti a ki a reklámipar a teljesség megvásárolhatóságának illúziójával. Hiszen mi más hiányozna a teljes boldog életünkhöz, mint ez a „csodás új fogkefe”? A reklámipar ellát minket kész válaszokkal, hiszen ő tudja, mi kell a boldogsághoz. A legtöbb reklám az sugallja, hogy már csak ezt kell megvennünk és máris teljes az életünk. 2. 2. 5. AZ EMBER MÍTOSZA Mostanában homályossá vált, hogy tulajdonképpen mi az Ember szerepe a világban. Mi az Ember értéke, fontossága? A huszadik századot az emberi személyiség kiteljesedésének koraként szokták emlegetni. Ha belegondolunk, felmerül a kérdés, hogy mindez csupán illúzió-e vagy tényként is megállapíthatjuk? Egy biztos, hogy ez uralkodó nézet, ideológia, amely döntően befolyásolja az emberek viselkedését és döntéshozási mechanizmusait. Ez a nézet formálta a 20. századi kultúrát és fontos előrelépéseknek volt az alapja. Sok gondolkodó állítja mindez szöges ellentétét, hogy ez a gondolat puszta illúzió és az ember elvesztette önmagát nem megtalálta. Az ember mítosza már korábban is megingott, hiszen Freud is olyan lénynek ábrázolta az embert, amit ösztönei hajtanak és eme ösztönök rabszolgája. A 20. századi embernek azonban a problémáin túl egy még egy nyomasztó felelősség terheli: el kell fogadnia, hogy ő a jelentés az értelem végső forrása egy olyan világban, amely elvesztette az értelem hagyományos forrásait. Ez nagyon nehéz egy hit nélküli zűrzavaros világban. Egy olyan világban, ahol az ember, mint erkölcsös lény már nem szerepel. Hogyan lehet az ember az értelem végső forrása, ha benne lakozik a „Gonosz”? Gondoljunk csak a második világháború borzalmaira. Az ember már magában sem bízhat. A modern nyugati kultúra fogyasztói társadalmában ugyanez a kettősség van jelen. A híradó felváltva mutatja az emberi ész vívmányait és az emberi gonoszság pusztítását. Nem beszélve az emberek szörnyeteggé válásáról szóló filmek és könyvek népszerűségéről. Ez is az emberben lakozó pusztító erőkhöz való vonzódás és rettegés jelenlétének egyidejűségére utal. 2. 2. 6. A HALADÁS MÍTOSZA A nyugati kultúra másik fontos sarkköve volt a haladásba és a történelembe vetett hit. A más földrészeken élőknek ez tűnt fel először a nyugati kultúrával kapcsolatban, a haladás mértéke, dinamikus üteme. Ez volt az európai kultúra mozgatórugója.
35
A kétely a haladás dinamizmusával kapcsolatban már a 18. században megjelent. Gondoljunk csak Rousseau-nak a civilizációval való szembehelyezkedésére. Ez a kétkedés a romantika ideje alatt is folytatódott és a 19. században megsokasodtak a kételkedők. Nietzsche az európai civilizáció állítólagos haladását egyszerűen szánalmas dekadenciának látta. Max Weber idejekorán felhívta a figyelmet az iparosodás és bürokratizálódás buktatóira. A 20. században tetéződött a haladás kritikája. Toynbee, Sprengler, Sorokin és mások a ciklikus visszatérés elméletére hivatkoztak a haladás lineáris fejlődéselméletének híveivel szemben. A modern európai történelmet sötét és veszélyes korszaknak látták Heidegger és Camus, Marcuse vagy Reik is. Sokan tiltakoztak a tökéletes társadalom utópiái ellen is, amelyek a totalitárius rendszerek tragikus pusztításához vezettek. Az embernek két évszázadon át megvolt a „horizontális transzcendenciába” vetett hite, majd hihetett a „megváltó történelemben”. Ma már az utóbbi is igencsak halványulóban van. A nyugati kultúra ugyan évszázadokon át megvolt a haladásba vetett hit nélkül is, manapság miután újabb évszázadokon át ez volt a társadalom mozgatórugója- elvesztése különösen nagy káoszt hagy maga után. Az egész rendszer összekuszálódott. Most meg kell tanulnunk egy olyan világhoz alkalmazkodni, ahol a 19-20. századi hitet és gondolkodásmódot valami mással kell helyettesítenünk. A modern globalizálódó nyugati kultúra a haladás fogalmával kapcsolatban is kettős. Egyik oldalon ott van a 19. századi naiv lelkesedés a technikai újítások iránt, a reménykedés, hogy a tudomány segít legyőzni a nyomort, betegséget, szenvedést és a politikusok rendkívül optimista nézeteinek megelégedett hallgatása. Ez a fejlődésbe vetett hit azonban meglehetősen ingatag, már az időnként megjelenő ijesztő statisztikák- bűnözésről, környezet szennyezésről, munkanélküliségről- is alapjaiban megrengetik, egy komolyabb sokk hatására pedig összeomlik. A jövőért aggódók nem meríthetnek erőt a fogyasztói civilizáció lélekerejéből. 2. 2. 7. ÖSSZEGZÉS A nyugati kultúra néhány alapvető eszméje és értéke alapjaiban rendült meg az elmúlt évtizedek során. Elképzelhető egy eszmei-spirituális válság kialakulásának lehetősége is. A nyugati kultúra és történelem azonban már sok nehéz társadalmi és szellemi válságidőszakot átvészelt. A nehéz periódusokat általában megújulás követte. Ezért nincs különösebb okunk feltételezni, hogy nem lábal ki a válságokból a jövőben is. Ráébredhetünk,
36
ráébredtünk, hogy kialakuló új kultúránkat –bár egykét évszázadon át a biztonság illúziójában ringattuk magunkat- a bizonytalanság élménye határozza meg.31 31
Hankiss Elemér: Proletár reneszánsz, Helikon Kiadó Kft, Budapest, 1999, 94-101. o.
3. A NYUGATI KULTÚRA BEHATOLÁSA MÁS KULTÚRÁKBA
A modernizáció emancipációs álmában az fogalmazódott meg, hogy
a normálisként
elfogadott homogenizáció és a kórosnak bélyegzett heterogenizáció ellentétének majd végét veszi egy új testvériség. Ez az új állapot majd megszünteti a társadalmi elnyomást és segít eltűntetni az országokat egymástól elválasztó nemzeti homogenizációs tévképzeteket. Mindez azt az érzetet keltette, hogy he ma nem is, de holnap már biztosan nemzetközivé válik a világ. Ez az új állapot azonban nem következett be. A józan racionális vezetők másféle modernitás létrehozásán dolgoztak. A Föld versenypályává vált, ahol a fejlődés jelentette az előrejutás lehetőségét. A bolygó népességét fejlett, fejlődő és lemaradó címkékkel látták el. A fejlettek nemcsak a nemzeti jövedelmükkel és életszínvonalukkal törtek előre, hanem azzal is, gazdasági és szociális teljesítményük mellett sikerült megoldani a heterogenitás és homogenitás ellentétét. Ilyenek a modern nyugati kultúrában élő országok népei. Úgy tűnt, hogy jogrendszerük, demokratikus intézményrendszerük, szociálpolitikai és oktatási intézményrendszereik biztosítják az előbbre jutást, az egyéni egzisztencia megteremtését és ezzel feledésbe merülhetnek a polgárok közösségi eredetének archeotípusai. A jólét egyre szélesebb körben elterjedt és úgy tűnt, hogy Észak-Amerika és Nyugat-Európa modern fogyasztói társadalmaiban összeolvadnak a régi etnikai, vallási és rendi identitások, kultúrák. Hiszen a közös sors és emlékezet magánüggyé törpül, a közügyekben való együttműködés és fogyasztói életmód mindennapos tevékenységei mellett. Nem ez történt. A versenyben a föld lakosságának túlnyomó része nem volt képes ringbe szállni. Az imperializmus és a hidegháború évei alatt az elmaradottabb népek még áltathatták magukat a külső elnyomásban rejlő lemaradás illúziójával. A gyarmatosított országok gyarmatosítóikat hibáztatták reménytelen helyzetük miatt. Kelet Európában a szovjeturalmat hibáztatta mindenki. Afrika, Ázsia és Óceánia népei 1960-as évektől felszabadultak és nemzetállami kereteket kaptak. A Szovjetunió is darabjaira esett szét, már nem volt komoly
37
elnyomó ereje. A kilencvenes években Oroszország és Németország között független nemzetállamok sora született. A függetlenség és a nemzetállamiság azonban nem hozta meg a jólétet. A fejletlenség tengerében a fejlett országok szigetként magasodnak ki és ezt a szigetet rohanják meg a későn jövők. A fejlett és fejletlen régiók között óriási a különbség. Áthidalhatatlannak tűnik a technikai, technológiai, digitális szakadék. Ennek a szakadéknak a szűkítésére tett kísérletek sorra romba dőlnek. Ez is azt mutatja, hogy a fejlettségben hívő kultúra univerzalizmusa zsákutcába jutott. Egyre utópisztikusabbnak, hihetetlenebbnek tűnik, hogy a világkapitalizmus, vagy az emancipáció útján megteremthető egy olyan világ, melyben a normális nemzetállami keretek között élő országok egységes emberiséget alkotnak és békében, harmóniában élnek egymás mellet, közmegegyezéssel elfogadott normák, törvények, szabályok rendjében.
3. 1 Új népvándorlás A világ elgyötört kifosztott népei megindultak a fejlett országok felé. Milliók vannak úton és milliók készülődnek. A történelem során sok nép kerekedett fel és sokan el is tűntek a történelem dzsungelében. Egy volt a közös bennük senki sem hiányolta őket. Akkoriban az együtt maradás számított jó stratégiának. A népeket az országhatárok tologatásával a történelem hol ide, hol oda helyezte. A szélen élők helyzete volt a legnyomorúságosabb, hiszen a különbség köztük és a többség között szembetűnő volt. A népek a nemzetállamiság homogenitásának varázsa alá kerültek. A népek élesen elkülönültek egymástól. Minden kényszeres rend ellenséges a szabálytalannal szemben. Csak az számít normálisnak, ami az általuk alkotott szabályrendszernek megfelel, minden más kóros és abnormális. Ez akkor is így van, ha az emberiséget akarjuk homogén egységekre szeletelni. A beolvadni nem akaró népek nagy üldözetéseknek voltak kitéve évszázadokon át és sajnos a napjainkban is megfigyelhető ilyesmi. Mégis fenn maradnak olyan vándorló népek, akik sehova sem tartoznak így fenntartják a heterogenitás lehetőségét. A diszpórákba szakadt népek fennmaradását botrányként élik meg a homogenizálódó nemzetközösségek. A homogén közösségekbe beékelődő heterogenitás a deviancia jegyét kell, hogy magán viselje, mert a homogenizálódás vágyával átfűtött népek nem tűrik, hogy megzavarják homogenitásukat. Bár a vándorlás tovább tart, maga a bevándorló negatív szereplőként, bűnözőként jelenik meg a társadalomban.
38
A fejlett és elmaradott pólusokra bomlott világunkban a zsidó- görög- keresztény értékrendre épülő kultúra fölénye nem tartható tovább fenn, mert annak ad, akinek már van, és attól is el veszi amilye van, akinek nincs. A fejlett nyugati világ kultúrája olyan nagyhatású negatív reprezentációkat dolgozott ki, amelyek ellehetetlenítik a fejletleneket, és amelyeket a modernizáció reménye hitelesített. A monokulturális imperializmus egyetlen támasza a gazdasági és katonai erőszak. 32
3. 2 A glokalizáció Nemcsak a lemaradottak indulnak a fejlődők felé, hanem a fejlett országok is szállítják termékeiket, kultúrájukat a fejletlenebb régiók felé. Globalizálódó világunkban a nyugati kultúrával rendelkező cégeknek is elsődleges szempont megcélozni az elmaradott országok embertömegeit, mint fogyasztókat, és mint olcsó munkaerőt. Ahhoz azonban hogy a termékeiket ellehessen adni egy másfajta kultúrában képessé kell válni a helyi kultúrákhoz való alkalmazkodásra. A globális stratégiák lokális helyi adaptációját hívjuk glokalizációnak. Gyakorlatilag a korábbi modernizáció folytatódik, bár sokkal magasabb szinten. A világgazdaság, ami már több évszázaddal korábban megjelent bizonyos módon és bizonyos vonatkozásokban, mint nemzeti gazdaságok egyre erősebb együttműködése egy kialakuló és fejlődő világpiacon, a nemzetközi kapcsolatok korábban ismeretlen mértékben sűrűsödnek. Mindezzel azonban mégsem a transznacionális cégek (és a nemzetközi bankvilág stb.) uralma jött el, ami maga alá gyűri a nemzetit és a lokálist, mint a transznacionális által idejétmúltnak minősített létezőket. Nincs szó egy világméretű átstrukturálódásról ebben az értelemben. Tovább folytatódik a „kemény szabványosítás” mint világszabványosítási folyamat, vállalati stratégiaként a Coca Cola vagy a McDonalds stratégiája lehet erre példa, miközben a gazdasági folyamatok többsége továbbra is a nemzeti kereten belül határozódik meg. A McDonalds felismerve a glokalizáció jelentőségét, menüit a szabványosítás mellet országspecifikus kiegészítőkkel is ellátja.(Pl. Franciaországban lehet sört kapni a McDonaldsban, Indiában nem tehénhúsból készül a hamburger stb.). 33
3. 3 A multikulturalizmus
39
A modernizáció racionálisnak tűnő kulturális alapjairól kiderült, hogy ugyanolyan irracionalis összetevőkkel rendelkezik, mint azok a kultúrák, amelyek a modernitás szemszögéből tűntek alapvetően irracionálisnak. 32 33
Csepeli György: Szociálpszichológia, Osiris Kiadó, Budapest, 2001, 527-528. o. Hronszky Imre: Kockázat és innováció, Arisztotelész Kiadó, 2002, 57-58. o.
A két világháború tragédiái után nehéz érvelni a modern társadalomszervezés tökélye mellett és a bürokratikusan szervezett nemzetállam normalitása mellett. Azonban a modernitás mint technológia és szervezés, tradicionális alapokon is nyugodhat. A racionális Nyugat által irracionálisnak tartott Kelet tudásáról kiderült, hogy nagyon is összeegyeztethető a modern technológián alapuló termeléssel, és bizony gazdasági növekedés elérésére is képes! A jövő egyik félelmetes képe, hogy a gazdasági erőforrásokkal támogatott egymással összeegyeztethetetlen hittel, értékekkel, kultúrával bíró gazdasági óriások csapnak össze. A gyarmatosításból, elnyomásból felszabaduló országoknak most arra kell koncentrálniuk, hogy saját identitásukat megtalálják. Le kell rombolniuk a világban róluk kialakult negatív sztereotípiákat és új imázst kell kialakítaniuk magukról a nemzetközi színtéren. A jogos igyekezet közben azonban nélkülözniük kell a politikai és gazdasági erőt, ami nélkül lehetőségeik drámaian beszűkülnek. Az egykor volt „második” és „harmadik” világbeli ma már független országot monokulturalista törekvéseiket most egymással szemben próbálják agresszívan érvényesíteni. Az egykori elnyomottak most egymás elnyomóivá kívánnak avanzsálni. Ugyanazokat a pusztító ideológiákat és kulturális eszközöket vetik be, mint egykor elnyomóik. Ezek a versengő homogenizációs világnézeti és kulturális igények kaotikus állapotokat teremtenek. Az etnikai, vallási és kulturális konfliktusok véres harcokat eredményeznek szerte a világban. A monokulturális beállítódást akkor és ott váltja fel a multikulturalizmus, amikor és ahol a kizárás lesz az elvetendő és a befogadás és segítségnyújtás a normális. 34
3. 4 Integráció Mai világunka kulturális sokszínűsége azt eredményezi, hogy az egyes kultúrák és emberek többé már nem kötődnek adott földrajzi területekhez vagy nemzetállamokhoz. Éppen e miatt
40
fontos, hogy a kultúra és az állampolgárság fogalmát szétválasszuk, és a különbséget nyíltan kommunikáljuk a különböző kultúrájú és pontosan emiatt egyenlőnek és egyenjogúnak tekintendő emberek, csoportok között. Az így megszületett transznacionális és multikulturális globális társadalomban pedig az emberek két vagy akár több nemzetállamhoz is tartozhatnak. 34
Csepeli György: Szociálpszichológia, Osiris Kiadó, Budapest, 2001, 529-530. o.
Ez korunk társadalmi problémáinak megoldása is lehet. De a nyugat európai gyakorlat sajnos még messze van ettől. A 19. században kialakult és ma is fennálló nemzetállamok egyszerre jelentenek területi és kulturális hovatartozáson alapuló szervezetet, amelynek állampolgárai azonos kulturális identitással rendelkeznek, és egyenlő jogokat élveznek. Különbségek azonban minden társadalomban jelen vannak, s ezek különös hangsúlyt kapnak a globalizáció kapcsán, ami az emberek és kultúrák közötti kapcsolatok fejlődését és ennek következtében a kölcsönös függőség kialakulását jelenti. Ezen kívül a globalizáció világméretű uniformizálást, homogenizálást is jelent, s ez a veszély felerősítette a különböző kulturális közösségek belső kohézióját, ragaszkodásukat múltjukhoz, hagyományaikhoz, vallásukhoz – egyszóval kulturális identitásukhoz, mindahhoz, ami megkülönbözteti őket a többi kultúrától. Tehát a globalizáció során kialakuló és az egész emberiséget magába olvasztani akaró „MI" fogalmával szemben, annak mintegy ellentéteként, minden kultúrkör kialakította a saját „mi" fogalmát. Ez pedig a „mi? ők" ellentét fokozódásához vezetett. Korunkat tehát a gazdasági, politikai határok eltűnése mellett a kulturális határok erősödése jellemzi. Ezzel párhuzamosan alakulnak át a nemzeti kultúrák transznacionális kultúrákká, amely nagymértékben a technológia robbanásszerű fejlődésének köszönhető. Ezek az új lehetőségek a bevándorlók, menekültek számára jelentősen megkönnyítik az otthonmaradt családtagokkal való kapcsolattartást. Így a bevándorlók összekötő kapcsot, közvetítő láncszemet jelentenek az őket befogadó állam és szülőhazájuk kultúrája között, ezen túl pedig összekötik saját közösségüket a befogadó állam lakosságával, sőt összetartják a különböző államokba kivándorolt és letelepedett csoportjaikat is. A bevándorlók fenti újfajta identitását nevezik „távoli nacionalizmusnak" („long distance nationalism"). A transznacionális társadalmak olyan, különböző nemzetiségű csoportokból állnak, amelyek átlépnek az őket elválasztó politikai határokon, szakítva ezzel az „egy nemzet –egy kultúra" szemlélettel, és a hangsúlyt az érzelmi, kulturális összetartozásra helyezik. Mindezek eredménye a hagyományos homogén nemzetállami kultúrák hanyatlása, illetve átalakulása 41
sokszínű, multikulturális társadalmakká. Az államok területi, kulturális és identitásbeli egységének felbomlása kétirányú hatalom-transzfert eredményez: az addig kizárólag nemzetállami hatáskörbe tartózó hatalmi jogosítványok egy része a szupranacionális integrációk szintjére (lásd Európai Unió), másik része pedig a helyi, illetve etnikai önkormányzatok
szintjére
kerül.
Ezt
a
folyamatot
nevezik
a
„nemzetállamok
depolitizálódásának". A globalizációs folyamatok értékelésének, megítélésének ma három kialakult irányzata létezik: 1. Konvergencia-szemlélet (növekvő uniformizáció): itt a kulturális különbségek teljes eltűnéséről van szó, egyfajta „globális asszimilációról" (pejorative: „McDonaldizáció"). Ez az egyre növekvő függőség és összekötöttség eredménye. A folyamatok ez által hatékonyabbak, kiszámíthatóbbak, könnyebben megjósolhatók és ellenőrizhetőbbek lesznek. 2. Divergencia-szemlélet: ez a vélemény a kulturális különbségek hosszú távú fennmaradását hangsúlyozza ki. A különbségek megléte vezethet negatív és pozitív jövőhöz is. A pesszimisták szerint a versengés, az ellentétek, a rasszizmus és a vallási fundamentalizmus fog uralkodni, és mindennaposak lesznek a polgárháborúk. Az optimistábbak ezzel szemben úgy vélik, hogy a különböző kultúrák koegzisztenciája színesíti, gazdagítja a világot. Ehhez azonban azok tudomásulvétele és jogi védelme szükséges. 3. Glokalizáció-elmélet: amely a globalizáció és a lokalizáció (regionalizáció) ellentétes, mégis egymással párhuzamos folyamatainak dialektikus egységeként képzeli el a jövőt. Ennek az az oka, hogy a globális folyamatok megtörnek, illetve módosulnak a helyi közösségek ellenállása miatt. A megoldást itt a különböző kultúrájú közösségeket elválasztó formális politikai határok informálissá tétele jelentheti. A nemzeti állampolgárságnak, mint egy adott állam társadalmához való tartozás egyik legfontosabb intézményének problematikája abban áll, hogy a jövőben az adott nemzetállami kultúrát és jogrendszert összekötő szerepe el fog tűnni, mivel mostani formájában megakadályozza más kultúrák befogadását. Ezen kívül láthatatlan határt húz egyrészt az államok között, másrészt pedig az adott államon belül is, elválasztva ezzel egymástól a bevándorlókat és az állam „rendes" állampolgárait. Ezáltal pedig a kultúrák és az emberek közötti jogi egyenlőtlenség egyik legfontosabb kiváltója. A megoldást az ún. „posztnacionális állampolgárság" jelentheti, amely mindenkinek egyenlő jogokat biztosít, és amelyeket
42
mindenki megkapna, aki az adott országban letelepedve meghatározott ideig ott él. Ez a megoldás lehetővé teszi az állampolgári jogok és a kulturális identitás elválasztását, ami nagyban elősegíti a kultúrák közötti különbségek általános elfogadását. Itt a hangsúly ugyanis nem az adott állam, hanem az egyes emberek és az általuk képviselt kultúrák érdekein és fennmaradásán van. A mai államok természetesen ettől még nem fognak megszűnni egyik napról a másikra. Annak ellenére sem, hogy politikai, gazdasági hatalmuk és mozgásterük saját maguk felett is jelentősen lecsökkent az utóbbi évtizedben. A politikai határok fennmaradnak, és emellett azt is fontos kiemelni, hogy az államok, mint szervezetek a nemzetközi jog érvényesülésének helyi intézményeit is jelentik. Ezzel kapcsolatban az „univerzális emberi jogok" és a „nemzeti szuverenitás" gyakori antagonizmusát kell megemlíteni, amit azonban a „posztnacionális állampolgárság" intézménye megoldana. Ennek megvalósulására azonban a nemzeti szuverenitás erős bástyái miatt sajnos még várnunk kell. Mindezek mellett a globalizáció magával hoz egy olyan veszélyt, amelyet a nemzetállamok nem tudnak teljesen kivédeni. Ez pedig a bevándorlók, illetve menekültek áradata, amivel az Európai Unió államai is szembetalálták magukat. Számos egyezmény jött létre, amelyek többek között ezt a kérdést is rendezni próbálták, mégis folyamatosan nő a bevándorlók száma az Unióban. Ezáltal az emberek új jogi kategóriája jött létre, akiket sem uniós állampolgároknak, sem pedig illegális bevándorlóknak nem tekintenek. Az Európai Unió hiába próbál valódi közösséget kovácsolni a szervezetet alkotó országokból (egyezmények, közös szimbólumok, oktatási programok stb.), továbbra is inkább egyetlen nemzetállamhoz hasonlít a bezárkózásra, a külső határok védelmére és a belső integráció (négy „szabadságfok": az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlása) elmélyítésére koncentráló politikájával. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az Európai Unió egy „szupranacionális nemzetállamot" hozott létre a belső liberalizáció és a külső szigorítások együttes folyamatainak köszönhetően. Mindez aláhúzza azt a véleményt, miszerint a szervezet csak a gazdaság terén működik igazi „közösségként", politikai és társadalmi kérdésekben továbbra is a protekcionizmus, a nemzetállami-típusú elzárkózás, a külső határok gazdasági érdekek védelmére való hivatkozással történő lezárása és a feladatok, terhek másokra való áthárítása („burden shifting") jellemzi. Elmondhatjuk tehát, hogy az Európai Unió nem hajlandó tudomást venni a kultúra és a földrajzi terület elszakadásáról (más néven a „deterritorializációról"), a transznacionális folyamatokról, az emberek kulturális identitásának átalakulásáról (ami egyaránt vonatkozik az államok saját állampolgáraira és a bevándorlókra), 43
és nem tesz lépéseket a menekültek társadalomba való integrálása érdekében (kulturális befogadás, megfelelő szintű oktatás és munkalehetőség biztosítása). A „nemzeti állampolgárság" intézménye alkalmatlan a multikulturális társadalmak problémáinak megoldására. Egyrészt mert a hagyományos, földrajzi területhez kötött kultúrafogalomra épül, másrészt, pedig mert egy közös nemzeti érzést hangsúlyoz ki, lehetetlenné téve ez által a különböző kultúrák jogi és társadalmi integrációját. Mai multikulturális világunkban egy állam sem állíthat egyetlen követendő nemzeti viselkedés-mintát az emberek elé, a negatív megengedés nacionalista gyakorlata (= minden tilos, amit nem szabad) többé már nem tud érvényesülni. A jövőt a „posztnacionális állampolgárság" jelenti, amely a különböző kultúrák közötti globális, nyílt kommunikációra épül, tolerálja a különbségeket, és egymás értékrendjében az azonosat, a kapcsolódási pontokat keresi. Ehhez a földrajzi terület, a jog és a kultúra szétválásának elfogadására van szükség, hiszen a politikai határokon átnyúló kulturális közeledés és kommunikáció csak ez által valósulhat meg. A cél az, hogy minden ember aktívan részt tudjon venni a multikulturális társadalmak életében, ehhez pedig politikai akarat szükséges, amely nem csak az adott országokon belül biztosítja a különböző kultúrájú csoportok egyenjogúságát, hanem átlépve a politikai határokon elősegíti a transznacionális együttműködés fejlődését, ezáltal mindenhol megszüntetve a „mi" és az „õk" több évszázados szembenállását. 35
3. 5 Asszimilácó Az
„asszimiláció”
fogalmában,
és
folyamatában
sajátos
átértelmeződés,
egyfajta
„paradigmaváltás" figyelhető meg a 20. század utolsó harmadában. A bevándorlás megítélése és kezelése többé már nem azt a régi és mind politikailag, mind pedig tudományosan lejáratott, mindent magába olvasztó asszimilációt jelenti, hanem egy sokkal kifinomultabb és összetettebb folyamatot. A nemzetközi migrációval kapcsolatos „olvasztó-tégely”-politika („melting pot policy"), amely virágkorát az 1960-as években élte, a század utolsó két-három évtizedében megjelenő bevándorlási hullámnak köszönhetően végérvényesen eltűnt a világpolitika színpadáról. A bevándorlók az 1970-es, 1980-as és 1990-es években egy új, liberális, a kulturális különbségeket toleráló (differencialista) asszimilációs politikával találkoztak. Ez az ideológiai változás több területen is megnyilvánult: kisebbségi nyelvek használata, a bennszülött lakosság autonómiájának elismerése (USA, Kanada, Latin-Amerika), a multikulturális oktatás
44
bevezetése, a feminizmus és „a másképp gondolkodók" társadalmi mozgalmainak engedélyezése, szakítás a tradicionális nemzetállam egyenlősítő, homogenizáló politikájával, 35
Dijkstra, Steven – Geuijen, Karin – Ruijter, Arie de: Multiculturalism and Social
Integration in Europe, International Political Science Review, 22. vol. 2001, 55–84. o. általában pedig a politikai gondolkodásmód megváltozása, melynek következtében a hangsúly az univerzális érdekek szolgálatáról az egyéni különbségek és érdekek elismerésére helyeződött. Az 1990-es évek végére azonban úgy látszik, hogy ez a differenciáló, liberális és a különbségeket talán túlzottan is kihangsúlyozó politika túlhaladottá vált, és újra az asszimiláció iránti igény került előtérbe, mert a sokszínűségre koncentráló politikai attitűd szinte minden területen eluralkodott, veszélybe sodorva ezzel a társadalmakat, a teljes feldarabolódás szélére taszítva a közösségeket. Azt mondhatnánk tehát, hogy napjainkban az „asszimiláció visszatérésének" vagyunk a tanúi, ám ez a megállapítás csak félig igaz. Az kétségtelen, hogy nemzetállami szinten is újra megnőtt a hasonló gondolkodású és kultúrájú emberi közösségek iránti igény, ez azonban nem a század első felére jellemző normatív, erőszakos beolvasztó politika visszatérését jelenti (amire számos példát lehet hozni az Egyesült Államokból, Franciaországból vagy Németországból), hanem az asszimiláció egyfajta metamorfózisát, más formában történő visszatérését. Hogy pontosan meg tudjuk határozni ennek az új típusú asszimilációnak a jellemzőit, először tisztázni kell a fogalom „szótári jelentéseit". Az első az intranzitív (alanyi), általános és elvont jelentés. Eszerint az asszimiláció „a bevándorlók részleges beolvadását" jelenti a befogadó ország társadalmába. Ez a részleges beolvadás a hasonlóság növekedését, a különbségek csökkenését, s ez által a bevándorlók részleges hasonulását jelenti a többséghez. Itt a hangsúly azon a folyamaton van, amelynek során a bevándorlók önszántukból veszik át új hazájuk kultúrájának, szokásainak bizonyos elemeit. A változás, az elmozdulás iránya a lényeg, nem a mértéke. A szótárban tehát az „asszimiláció" első jelentése: „hasonlóvá válás", „önmagunk hasonlóvá tétele", „a bevándorlók hasonlókként való kezelése". Az „asszimiláció" fogalmának második értelme a tranzitív (tárgyas), konkrét és gyakorlati jelentés. Itt a bevándorlók totális beolvasztásáról, illetve a kulturális kisebbségeknek a többségbe való inkorporálásáról van szó. Ez a második jelentés az, ami az egész fogalmat lejáratta, és elfogadhatatlanná tette. A szótári jelentés ebben a második esetben: „a különbségek erőszakos eltüntetése", „az emberek teljesen egyformává tétele".
45
A fogalom tisztázása után lássuk most három ország példáját az asszimiláció visszatérésének illusztrálására. Franciaország: „Jogunk a mássághoz" A francia társadalom hagyományosan asszimilációs társadalom (jakobinus-republikánus tradíció), ennek ellenére az 1970-es és 1980-as években liberális, differencialista fordulat következett be a társadalmi diskurzusban az asszimilacionista tradíció elleni reakcióként. Ekkor született meg a „droit à la différence" jelmondat, amely inkább frázis, retorikai fordulat maradt, mintsem hogy politikai gyakorlattá vált volna. Népszerűségének csúcsát az 1980-as évek elején, a szocialista kormány idején érte el. Élharcosa a baloldali politikus Alain de Benoist lett. Ezt követően azonban a jobboldal (Le Pen) került hatalomra, akik a mássághoz való jogot a francia identitás más népektől való megkülönböztetésére használták („notre droit à la différence"). Az 1980-as évek végére újra a „droit à la resemblance", illetve a „droit à la indifférence" került előtérbe. Németország: „elkülönített egyenjogúak" Németország esetében az „asszimiláció" fogalmának intranzitív jelentésével találkozunk („egyenlő elbánásban való részesítés"). A német társadalompolitika a bevándorlók és leszármazottaik megítélése területén liberális és differencialista volt. Tartományonként különböző mértékben ugyan, de a bevándorlóknak lehetőségük volt anyanyelvű oktatásra, anyanyelvű kultúrájuk gyakorlására. Szociális ellátásukat három nem állami intézmény látta el: a Római Katolikus Egyház, az Evangélikus Egyház és a Szociáldemokrata Párt, akik nemzetiség szerint felosztották egymás között a bevándorlókat, illetve a róluk való gondoskodás feladatait. Ez a rendszer a jótékonysági, szociális ellátás passzív alanyaiként kezeli a bevándorlókat (kötelező feladatot lát az ellátásukban), és elősegíti a származás szerinti elkülönülést. Az állampolgárság elnyerésére (a nemrég bevezetett liberalizációig) rendkívül korlátozott lehetőségük volt a bevándorlóknak, s akkor is csak részleges állampolgárságot kaphattak, amely nem vonatkozott politikai jogokra. Ezzel szemben az országban letelepedett külföldieket megillették ezek a jogok (például részt vehettek a helyi választásokon). Ezek összességében egy „barátságos apartheidet" jelentettek, intézményesítve az etnikai megkülönböztetést („unsere ausländische Mitbürger"). Az 1990-es években aztán nagymértékben egyszerűsödött a honosítási eljárás, a bevándorlók leszármazottainál a „ius saguinis" elvét felváltotta a „ius soli", de az állampolgárság elnyerése továbbra is feltételekhez volt kötve, és csak ideiglenesen adták meg. 46
Egyesült Államok: „agnosztikus asszimiláció" Az Egyesült Államok bevándorlási politikáját az 1920–1965 közötti időszakban az anglokonformista (WASP), asszimilacionista tudományos szemlélet jellemezte. Az ezt követő húsz évben a liberalizmus és a pluralizmus került előtérbe, amely kiemelte és kihangsúlyozta a különböző kultúrák létjogosultságát, szimbiózisuk megvalósíthatóságát. 1985 óta azonban újra az asszimilációs irányzat erősödött, mivel a kutatások az etnikumok kulturális elszigeteltségének fellazulását mutatták (önkéntes, aktív asszimiláció: a szimpatikusnak tartott társadalmi
minták
követése).
Az
újfajta
tudományos
szemlélet
már
nem
az
elkerülhetetlenséget és az egyetlen, homogén nemzet kialakulását hangsúlyozza, csak kívánatosnak tart bizonyos mértékű társadalmi-gazdasági asszimilációt. Az elmondottak összefoglalásául az „asszimiláció" fogalma mögött álló átalakult koncepció jellemzőit a következőképpen lehet pontokba szedni: 1. Elmozdulás a fogalom konkrét jelentésétől az elvont felé (a hasonlóvá válás csak bizonyos területekre korlátozódik). 2. A tranzitív jelentés helyett (amely mint beolvasztandó tárgyakra tekint a bevándorlókra) az intranzitív került előtérbe (a folyamat aktív alanyai a bevándorlók). Ma az asszimiláció társadalmi szinten, nem külső kényszerként, hanem önkéntes mintakövetésként történik, sokszor nem is tudatosan. 3. Az asszimilációs folyamat alanyai nem az egyének maguk, hanem a többgenerációs társadalmak, ahol a generációk között kialakuló különbségekben nyilvánul meg a többség kultúrájának bizonyos mértékű átvétele. 4. Az asszimiláció révén az eredetileg sem homogén alanyok természetesen nem válnak teljesen más homogén alanyokká, hanem heterogén alanyok tulajdonságainak összetétele változik meg részlegesen, sokszínűségük megmaradása mellett. 5. Az asszimiláció hatása a kultúráról a társadalmi-gazdasági területre helyeződött át a marginalizálódás, a szegregáció és a tömeges elszegényedés megakadályozása érdekében. 6. A holisztikus és egydimenziós megközelítést (amely egy adott nemzeti társadalom egészébe való beolvadást jelentett) a komplex és többdimenziós álláspont váltotta fel, amely
47
az átfogó, mennyiségi szemlélet helyett az asszimiláció egyes összetevőire koncentrál. (Milyen területeken, mennyi idő alatt és melyik kultúrához történik az asszimiláció?) 7. A tudományos asszimilacionista megközelítés (globális, tapasztalati várakozások, normatív
szabályozás) helyébe az agnosztikus szemlélet lépett, amely a folyamat szubjektív tényezőire helyezi a hangsúlyt (a referenciacsoport iránt érzett szimpátia). Az asszimiláció egy olyan nélkülözhetetlen koncepció, amely lehetővé teszi az azonos területen elő kultúrák közötti közeledési folyamatok irányának, mértékének, illetve a kultúrák között hosszú távon fennmaradó különbségeknek a vizsgálatát. 36
4. A FOGYASZTÓI TÁRSADALOM 4. 1 A kellemesség és teljesség világa A fogyasztói társadalom rendkívül vonzó társadalmi forma. Ez az a társadalmi berendezkedés, amely gyönyörrel és teljeséggel kecsegtet. Amit ígér, az csupa báj, kellem, az illatos egyszerűség, minden vágyunk azonnali csodás kielégülését, „íz-harmóniát”, süppedős szőnyegeket, lakomákat és szomjoltó nedűt. Azt a csodás érzetet kelti, hogy mindent azonnal megkaphatunk, ami szemünk, szánk ingere, anélkül, hogy a kisujjunkat is mozdítanánk. Nem szükséges sem szellemi, sem fizikai erőfeszítést tenni, dönteni, és pláne nem gondolkodni. Ez a lustaság fellegvára. Ezt a rózsaszín világot mind kevesebbszer szakítják meg a szürke hétköznapok gondjai: a család gyerek, házimunka munkahelyi kötelesség. Nem csoda, hogy a vonzerő óriási. Ez már önmagában megmagyarázza a sikerét. Az emberi mohóságra, testilelki-szellemi tunyaságra alapoz. Ez azonban csak az érem egyik oldala. Mert nem csak gyönyört ígér, hanem megoldást is. Egy csapásra eltűnteti az emberi lét sötét felhőit, fátylat borít a problémákra és oldja a feszültséget. Ad egy kellemes könnyed, „könnyen emészthető” értelem illúziót az életnek, könnyen és pazarlóan, színek illatok fények forgatagával tölti ki a bennünk tátongó űrt, és ugyanilyen bőséges kínálja az előre „legyártott” szerepeket, identitást, személyiségmintákat. Sőt még arra is van ereje, hogy szinte észrevétlen altassa el félelmeinket. Mindezt elegánsan, jól megtervezetten, kellemesen teszi. Egy csillogó, megnyerő, csábító életmodellt kínál, mint egyetlen lehetséges, értékes, hiteles és követendő példát. A hitelességét és erejét külön is hangsúlyozza. Csupa dinamizmus, intenzitás,
48
teljesség. A teljesség árad a telt színekből, a lágy harmonikus formákból, a szédítő mozgásokból. 36
Brubaker, Rogers: The return of assimilation? Changing perspectives on immigration and
its sequels in France, Germany and the United States, Ethnic and Racial Studies, 24. vol. 2001. July 4. no. 531–549. o Az élet diadalát hirdetik a habzó italok, a túltelítet krémek, habos fagylaltok, a meseszép fiatalok eksztázisa, tánca, öröme. A teljes élet reménye jelenik meg a kalandfilmek ragyogó világában, ahol romantikus hőseik emberfeletti tulajdonságokkal bírnak és mindenre képesek, erősek, elérik céljaikat A fogyasztói társadalom központi programja az élet teljességének, intenzitásának, dinamizmusának eksztatikus bemutatása. A reklámvilág gurui pontosan tudják, hogy milyen elkeseredetten kutatja a mai modern ember a harmóniát, beteljesedést. Ez ma a legnagyobb hiánycikk. Nincs is másra szükség, mint termékeiket egyfajta csodaszerként feltűntetni, amely hipp-hopp elreppent minket a teljeég paradicsomába. Ha megvásárolod a csodautót, a csodamelltartót, a csodacsokoládét és beleülsz, felveszed, megeszed magad is ott teremsz a szinte transzcendensen teljes tökéletes világban. Azonban arra is érdemes odafigyelni, hogy számos kutatás kimutatta, a mérhetetlen fogyasztás mögött ott rejlik a szorongás. Felgyorsult világunk, a munkanélküliség, a stressz állandó szorongással mérgezi meg mindennapjainkat. Eszünk, iszunk, eszelősen vásárolunk, hogy levezessük szorongásunkat. Vásárolunk, hogy kézzelfogható dolgokkal, tárgyakkal és státuszszimbólumokkal töltsük ki világunk szorongással teli ürességét. Nem találjuk a helyünk ebben az örökösen változó, pörgő-forgó világban, bizonytalanságunkat azzal csökkenjük, hogy veszünk ezt azt és egy cipő, ruha megvétele után rögtön jobban érezzük magunkat. Ez egy biztos pontot jelent a világban, amelyhez csatlakozhatunk. Ha még egy szép fehér mosóporos dobozt is magunkhoz veszünk, akkor már a jövő, a világ megtisztulása is a kezünkben van, és nem kell félnünk. 37
4. 2 McVilág kontra demokrácia. Útban egy világméretű fogyasztói társadalom felé Az egész világot behálózó amerikai hamburger-kultúra inkább közömbös, semmint ellenséges a demokráciával szemben. Közösségek és polgárok - tehát potenciálisan rossz vásárlók nélküli új társadalmat kíván teremteni, egy új emberi fajta, a fogyasztó civilizációját. Ez az új,
49
globális kultúra nemcsak az őt reakciós szemszögből elemzőket golyózza ki a mezőnyből, de saját vetélytársait is, akiknek pedig egy nemzetközi civil társadalom az álmuk, amelyet a legkülönfélébb kultúrák szabad polgárai alkotnának.
37
Hankiss Elemér: Proletár reneszánsz, Helikon Kiadó Kft, Budapest, 1999, 78-81. o.
A gyarmatok és a helyi kultúrák, akárcsak a gyarmatosítók meg a világpiac együttműködést hazudnak egymásnak. Az előbbi azért, mert a minimumra szeretné csökkenteni alávetettsége mértékét, az utóbbi pedig hegemóniáját stabilizálandó. Ám ezzel az együttműködéssel is az a helyzet, mint az óriáskígyóval, amelyik nyulat evett: a valódi hatalom kizárólag az egyik oldalon összpontosul. A McVilág-óriáskígyó is pár másodpercre még magára ölti az elnyelt kultúrák színeit. A Los Angeles-i barriókban latin meg reggae elemekkel tarkított popzene szól; Párizsban francia sört isznak a Big Mac-hez; Kelet-Európában a hamburgert bolgár marhahúsból
készítik;
EuroDisneylandben
meg
franciául
beszélõ
Mickey
egérrel
találkozhatunk. A MusicTv (MTV), a McDonald’s és Disneyland - végeredményben trójai falovak, a más nemzetek kultúrájába beszivárgó amerikai kultúra ikonjai. A McVilág tulajdonképpen maga Amerika. Egy integrációt és uniformizációt hozó, gazdasági, technológiai és ökológiai erőktől alakított jövőt álmodó Amerika. Ebben a jövőben az informatikai technológiák, a kereskedelmi kapcsolatok és a szórakoztatóipar által tökéletes hálózatba kapcsolt országok egyetlen hatalmas szórakoztató parkot alkotnak. A hamburgerkultúra még azokon a területeken is hatékonyabbnak bizonyul, ahol a vallás és a vérségi kapcsolatok (törzsi összetartás) ereje gátolja kibontakozását. Az iráni fundamentalisták egyik fülükkel talán még mollahuk szent háborúra hívó szavaira ügyelnek, a másikkal azonban Rupert Murdoch csatornáját, a Star Televisiont figyelik, amelyiken már sokadszor megy a Dinasztia. Európában, Ázsiában és Amerikában a piac hatására már erősen erodálódott a nemzeti önrendelkezés; új kultúra született: a nemzetközi bankok, kereskedelmi szervezetek, transznacionális érdekszövetségek (pl. OPEP), a világméretű médiabirodalmak (pl. CNN, BBC), és multinacionális cégek kultúrája. Új urak egy új világban, melyben a nemzetállamok többé már nem képesek szabályozni saját gazdaságukat, s még kevésbé képesek irányítani a nemzetközi piacok tőkeáramlását.
50
Az örök "videológia" Jóllehet sem közös érdekeket, sem egységes törvénykezést nem szolgál, a piac mégis egységes fizetőeszközt és közös nyelvet követel. A dollárt és az angolt. Sőt, mindenhol egyforma viselkedési formákat ültet el, egy egyszerre urbánus és kozmopolita életvitel sablonjait. A segédpilóta és az informatikus, a filmrendező és a bankár, a színházi híresség és a filmcsillag, a környezetvédelmi szakember meg az olajmágnás, a demográfus, a könyvelő, az ügyvéd és a sportoló mind-mind egy új emberfajtát képviselnek. Számukra vallás, kultúra, etnikai hovatartozás csak mellékes momentumok. Identitásukat mindenekelőtt foglalkozásuk határozza meg. De az új világkultúra hozadékai nemcsak anyagi formák, meg különféle áruk széles skálája, hanem az ikonok vagy az esztétikai rendszer is ide tartoznak. Ez egy külsőségekre redukált kultúra; itt a ruha teszi az embert, s a külső bizonyos ideológiát közvetít. Üzletházak, magántulajdonba vett közterületek és kertvárosi villanegyedek lettek az elüzletisedett civilizáció új templomai. Egy-egy új termék nem is annyira áru, hanem inkább ikon, egy egységes érzésvilág megteremtésének eszköze. S ezt a közös planetáris tudatot logók, sztárok, slágerek és márkanevek közvetítik. Az erőviszonyok lassan befolyásként kezdenek működni; az ideológia fokozatosan bitekben és videoklipekben megnyilvánuló hangzó anyaggá, videológiává alakul. A videológia a hagyományos politikai ideológiánál zavarosabb, ezért lényegesen hatékonyabban képes értéket fecskendezni az arra ácsingózó világpiacba. Ezeket az értékeket nem kormányzati kényszer vagy egy autoriter oktatási rendszer diktálja, hanem álkultúrtermékek pumpálják őket a köztudatba. A filmekbõl vagy reklámokból pedig materiális javak, a divat és a szórakozás kiegészítői származnak. Az Oroszlánkirály, a Jurassic Park vagy a Titanic nem egyszerűen filmek, hanem valódi keresletgenerátorok: élelmiszert, zenét, ruhát és játékokat adnak el. Amerika világméretűre duzzadt hamburger-kultúrája szinte feltartóztathatatlan. Japánban például a hamburger és a sült krumpli tulajdonképpen kiszorította a sushit meg a tésztaféléket; a fiatalok, csak mert az olyan "cool", angol kifejezésekkel vagdalkoznak, pedig alig értik őket. Franciaországban, ahol nem egészen tíz éve a puristák még ádáz harcot vívtak az angol eredetű kifejezések térhódítása ellen, az egészséges gazdasági fejlődést mára már a párizsi Disneyland sikerén mérik. Az, hogy Halloween hirtelen francia ünnep lett - élénkítendő a Karácsony előtti holtszezont -, nem több mint ennek az amerikanizálódási folyamatnak egyik lehangoló illusztrációja.
51
De van itt más is, nem csak az uniformizálódás. A törzsi villongások, a terrorizmus, a vallási szélsőségek, a szélsőjobbos fanatizmus és a polgárháborúk megingathatatlan valóságával szemben csúfos vereséget szenvedtek a Fukiyama-szósszal nyakon öntött, vége-atörténelemnek próféciák. Ám a mikro-konfliktusok állandósulásával, a McVilág piacok hatására létrejövő homogenizálódás feltételezhetően a kereskedelmet és a fogyasztást stimuláló makro-békét teremt. Ezzel végleg az információt, a kommunikációt és a szórakoztatást uralók kezébe adja a kultúra feletti, az emberi sors feletti hatalmat. Ez azt is jelenti, hogy Paul Kennedy félelmei teljességgel megalapozatlanok. Ő attól tartott, hogy a hagyományos, anyagi javakra alapozott gazdaság összeomlásával Amerika csillaga is lehanyatlik. Ennél különben már az a variáció is valószínűbbnek tűnik, mely az információtechnikai hatalmára, s nem a hazai össztermékre, vagy ipari termelékenységére támaszkodó új nagyhatalom kialakulását tételezi. Létezik-e a kereskedelemnél eredendően globalizálóbb hatású folyamat; a nemzeti sorssal szemben a kapitalizmusnál közömbösebb ideológia; a piacnál nagyralátóbb vállalkozás? Az óriáscégek több szempontból is sokszor fontosabb szerepet játszanak a nemzetközi ügyek intézésében, mint az egyes nemzetek vagy nemzetiségek. Multinacionálisként emlegetjük ezeket a vállalatokat, holott helyesebb volna "posztnacionálist" vagy "antinacionálist" mondanunk. Hiszen elutasítják a határoknak vagy a provincializmusnak még a gondoltatát is. Egyáltalán bárminek, ami akár idő, akár tér tekintetében gátat szabna működésüknek. "A Reebok világában nincsenek határok" - hirdeti a sportcipő-gyártó cég szlogenje. Az USA-ban egy protekcionalizmust támogató, népszerű matricán a következő mondatot olvashatjuk: "Az igazi amerikai amerikait vesz." S nagyon sokan úgy vélik, hogy az északamerikai szabadkereskedelmi megállapodás (NAFTA) sérti az amerikai munkások érdekeit. Na de melyik autó a legamerikaibb? Talán a Chevy, amit más országokból importált alkatrészekből szerelnek össze Mexikóban, hogy aztán onnan exportálják az Államokba, ahol a fogyasztók azt hihetik, valóban amerikai kocsit vesznek? Vagy esetleg a Ford, ami Németországban török munkaerővel készül, és Nigériába exportálják? A világpiacon már sem a tőke, sem a munkaerő, sem pedig a nyersanyag nem meghatározó tényező. A tálalás a döntő. Az, hogy az információ, a kommunikáció és az adminisztráció - az új gazdaság valódi irányadói - miként manipulálják ezt a három elemet. Ezek az inkább virtuális, mint kézzelfogható gazdasági irányítók ellenszegülnek a "minimális állami beavatkozás" ideológiájától kikezdett kormányzati kontroll-szervek területi és fizikai rendszerezésének. Sok elemző már teljesen magától értetődőnek kezeli a virtuális vállalat koncepcióját, ami néhány évvel ezelőtt, mikor Robert Kuttner útjára indította, még 52
kivételesnek számított. Kuttner találmánya egy olyan vállalat, mely nem egy kötött telephelyen, állandó csapattal működő konkrét entitás, hanem számítógépen, telefonon és faxon bonyolított időleges kapcsolatok állandó mozgásban lévő halmaza. Az előbbi definíciót alapul véve: hogyan is lehetne összeegyeztetni a globalizációt a nemzeti, demokratikus önrendelkezés hagyományos koncepciójával? Egy bizonyos, a piac diktálta új kényszerek láthatatlanok, sőt, a választási és fogyasztói szabadság tetszetős retorikájától kísérve még kívánatosak is. "Mi megadjuk önnek a szabadságot - hirdeti egy sültkrumpligyártó cég reklámja az USA-beli Midwestben -, mert nálunk Ön választhatja a szószt!" Szabadságunk egyre inkább ilyen formát ölt: eldönthetjük, hogy milyen szósszal kérjük az egyetlen, létező fogást. A 60-as években Herbert Marcuse megjósolta a személyiség redukálódását: elég némi konformizmus, terror helyett technológiai uralom, s a civilizáció máris kizárólag "egydimenziós embereket" termel. Ám akkoriban a marcusei dialektikának egy másik oldala a tiltakozás lehetősége (capacité de contestation) - került előtérbe, s előbbi próféciája túlzónak tűnt. S még ha érzékelte is az ipari kultúra egységesítő, sőt totalitárius irányzatainak erősödését, bízott abban, hogy majd lazul a szorítás. Marcuse félelmei ma megint aktuálisak, hiszen a piac rendkívül ügyesen olvasztja magába a különbségeket és a tiltakozásokat, és keni el, információ és tálalása közti csúsztatásokkal, az ideológiai ellentéteket. A világméretűvé duzzadt fogyasztási láz olyan társadalommal fenyeget, melyben a vásárlás lenne az egyetlen emberi aktivitás, s következésképpen az emberi lényeg meghatározója. Az üzletházak szerkezetében, ahol a közös tereket kiszorítják a kereskedelem ösztönzésére kialakított irodák, az egyén egydimenziójúsága kitapintható, térbeli formát nyer. Ezek a centerek Privatópia megtestesítői. A közönséges, soknemzetiségű és veszélyes tömegek számára elérhetetlen városé, a nyugalom és a biztonság szigorúan őrzött univerzumáé. A piac tömjénezői rendszerint úgy tekintik ezt a kritikát, mint ráadást Herbert Marcusénak, az ő szemükben egyébként lila gőzös próféciáira. Sokan támogatják azt az elképzelést, mely szerint a fogyasztói társadalom, még ha ízlésromboló is, a választási lehetőségek megsokszorozásával megteremti a fogyasztói demokráciát. Ám a piac világában köttetett kapcsolatok nem helyettesíthetik a társadalmiakat. Nem magával a kapitalizmussal van probléma, hanem azzal az elképzeléssel, hogy a kapitalizmus önmagában is választ adhat minden emberi szükségletre, s megoldást kínálhat az összes problémára. S ugyanúgy, mint régen, amikor bizonyos haladó gondolkodók azt hitték, hogy egy paternalista kormányzat minden gondot képes lenne megoldani, most az anti-etatista konzervatívok erősen 53
kételkednek nem csak abban, hogy az állam bármit is megoldana, de abban is, hogy a piac sikert arathat ott, ahol az állam előzőleg megbukott. Végzetesen összemosódott két állítás: az a józan és szélesen megalapozott tétel, mely szerint a gazdasági termelékenységnek és a tőkefelhalmozódásnak nincs jobb eszköze, mint az óvatosan szabályozott piac, keveredik azzal a zavaros kijelentéssel, hogy csak egy teljesen szabályozatlan piac képes kitermelni és szétosztani mindazt, amihez ragaszkodunk. A tartós fogyasztási cikkektől kezdve a szellemi értékekig, a tőke újratermelésétõl a társadalmi igazságosságig, a jelenlegi rentabilitástól a jövő századoknak megőrzött környezetig, Disneylandtől a magas kultúráig, a személyes boldogulástól a közjóig. Ez az elképzelés egyeseket arra indít, hogy olyan tisztán közhasznú egységeket, mint az oktatás, a kultúra, a teljes foglalkoztatottság, a társadalombiztosítás vagy a természetes élőhelyek védelme, a magánszektorba utaljanak. Szabadságjogainkat és a közjót valójában csak az oly sokszor kikezdett állam garantálhatja. S ha felszámolják is az államot, azt nem a függetlenség érdekében teszik, hanem, hogy a világcégek és a fogyasztói materializmus jármába kényszerítsék a polgárt. Ezt az evidenciát olyan amerikai konzervatívok is elfogadják, mint M. William Benett vagy Patrick Buchanan. A piac nem arra van, hogy véghezvigye, ami a demokratikus közösségek feladata lenne. Ám lehetővé teszi számunkra, hogy mint fogyasztók megmondjuk a gyártóknak, hogy mit is akarunk. Vagy sokkal inkább a gyártóknak ad lehetőséget arra, hogy reklámokon keresztül és a kulturális befolyás útján megmondják nekünk, hogy mi mit szeretnénk. Mindenképpen gátolják a polgári eszmecserét, megakadályozzák, hogy megvitassuk a fogyasztóként hozott személyes döntéseink társadalmi következményeit. Mint fogyasztó akarhat az ember egy 220 km/h végsebességű autót, de polgárként biztos, hogy a sebességkorlátozás mellett teszi le a voksát, ami egyfelől üzemanyagot takarít meg, másfelől garantálja a közúti biztonságot. Egy piac mindig inkább egyezményes, mint közösségi. Az egyén egóját mindenben kiszolgálja, ám az általános jólét iránti vágyakat már nem elégíti ki. Tartós fogyasztási cikkeket és tünékeny álmokat kínál, s nem teremt közösségi összetartást, öntudatot. Ezért szerveződnek olyan identitásformáló, nem demokratikus közösségek, mint a klánok és szövetségek. Ha nem tudunk a demokratikus közösségek számára lehetőséget biztosítani arra, hogy összetartozási igényüket kifejezésre juttassák, az így keletkező vákuumot a szabadság és az egyenlőség rovására a nem demokratikus közösségek fogják kitölteni. A lakószövetségek helyét gengszterek veszik át, az önkéntes csoportosulásokét pedig maffiák. Azoknak, akiknek megvannak a megfelelő eszközeik, a piac biztosítja a kívánt javakat, de a vágyott életformát már nem. Néhányaknak gazdagság jut, a legtöbbeknek kilátástalanság; 54
méltóság pedig senkinek. Az a közel huszonhatezer nemzetközi és nem állami szervezet egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy felvehesse a harcot a McVilág ötszáz legnagyobb multinacionális cégével szemben. Az ötszázas listát egyébként az amerikai Fortune magazin közölte. Ugyan mit ér a Pentagon Disneylandhez képest? A Pentagon egyetlen amerikai katona életét sem merné kockára tenni, míg a Disney cég üzleti bátorsága nem ismer határokat: Floridában, Celebration-ben egy villaparkot hozott létre; New Yorkban megszerezte, és rendbe hozatta a Times Square-t, valamint kísérletet tett a Függetlenségi Háború eredeti hadszíntereinek rekonstruálására, mondván, "azok a területek úgyis kihasználatlanok". Vajon eredményesebben gondoskodik a United States Information Agency (USIA) az USA dicsőségéről, mint Hollywood? S mennyit nyom a latban az ázsiai válsággal küszködő ENSZ, vagy akár a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a tőzsde 1500 milliárd dolláros napi forgalmával szemben? A demokratikus közösségek igényeit kielégíteni képtelen piac a túléléshez elengedhetetlen önszabályozásra sem képes többé. Képtelen kitermelni a monopólium-vírus és a saját természetében rejlő végletes mohóság elleni védekezéshez szükséges antitesteket. A piac saját természetének kiszolgáltatva annyira "legyengül", hogy végül nem csak az árutermelőktől, de a fogyasztóitól is megszabadul; pedig a kettő - amint azt Henry Ford felfedezte tulajdonképpen egyet jelent. Ez tehát a McVilág-paradoxon: lerombolja a fogyasztók anyagi bázisát, amire pedig szüksége van ahhoz, hogy termékeit versenyképes áron adhassa el; túltermelést és alacsony munkahelykínálatot produkál, nem vévén észre, hogy ezek szorosan összefüggenek. Meg kell törni minden ellenállást A privatizációval foglalkozó ügyvédek váltig állítják, hogy a piac, lényegéből adódóan, demokratikus. Ismét összetévesztik a fogyasztóként hozott személyes döntéseket az állampolgárként hozottakkal. A 27-féle aszpirin közti választás nem hasonlítható össze egy általános társadalombiztosítási rendszer megszavazásával. Viszont a fogyasztói autonómia rendszeres hangoztatása kedvez a termelőknek, igen népszerű diskurzusra ad lehetőséget: Nem tetszik az egyhangú hamburgerkultúra? Ne a termelőket hibáztassa, hanem a fogyasztókat! Mintha az a 200 milliárd dollár, amit az USA-ban évente reklámra költenek, csak dekorációra menne el! Mintha a fogyasztói igények a semmiből születnének! Mintha azokat a szükségleteket és vágyakat, amelyekből a piac táplálkozik, nem maga a piac alakítaná és 55
generálná! Mintha nem a New Yorker-ben nemrégiben közölt esszé után "vásárlástudományként" emlegetett tevékenység lenne a fogyasztói ipar tanácsadóinak egyik legjövedelmezőbb profilja! Azt tanítják a kiskereskedőknek, hogy miként lehet ügyesen elhelyezni az árut, és üzletükben vásárlásra ösztönző légkört teremteni. A hagyományos piacok telítődése és az árutúltermelés folytán a kapitalizmus már nem engedheti meg magának, hogy kizárólag valós fogyasztói igényekre termeljen. Az igényeket mesterségesen, ösztönzéssel, tálalással, reklámmal vagy kulturális befolyásolással gerjesztik, hogy felszívják az árukínálatot. Míg a hagyományos gazdaság a testet célozta meg, addig a virtuális szolgáltatások új gazdasága az elmét és a lelket veszi célba. "Nem akarom, hogy a vevőknek az a benyomásuk legyen, hogy egy ruhaüzletben kóvályognak - magyarázza Dona Karen divattervező -; azt szeretném, hogy úgy érezzék, mintha egy teljesen új közegben mozognának, mintha kivonnám őket a mindennapi létükből, hogy eddig teljesen ismeretlen élményekkel találkozzanak, melyeknek semmi közük az öltözködéshez, de saját egyéni identitásukat juttatja kifejezésre." Az amerikai termékek világméretű keresletéhez az igényeket is hasonló mértékben kell gerjeszteni. A nagynevű cégek - Coca-Cola, Marlboro, Nike, Hershey, Levi’s, Pepsi, Wrigley vagy McDonald’s - mikor amerikai termékeket adnak el, magát Amerikát adják el. Eladják kultúráját, annyiszor hangoztatott gazdagságát, képzeletvilágát, sőt, még a lelkét is. A marketing árucikkeket és szimbólumokat egyaránt érint; nem termékeket kíván eladni, hanem életstílusokat és sablonokat. A vagyonos városi, a kemény cow-boy, a hollywoodi csillag életét, vagy a végtelen Édenkert, a szociális érzékenység, a "political correct", a meghódított üzleti világ sablonjait kínálja. Ez utóbbiba nem egyszer belevegyülnek - groteszk módon - a fekete gettók életképei. Ám az itt megjelenített feketék amolyan nemtörődöm rapper-félék, vagy a Michel Jordan típusból valók, de semmiképpen sem a szociális segélyből élő börtöntöltelékfajta. A Coca-Colának nem sok esélye van a teaivó nemzeteknél: Ázsiában az atlantai vállalat hadat üzent a bennszülött teakultúrának. A mediterrán országokban megszokott kényelmes, otthon elköltött ebéd nagyban gátolja a gyorséttermek térhódítását. Ám azok a láncolatok, melyek itt gyökeret eresztettek, csakúgy, mint a hollywoodi akciófilmek, alapjaiban rengetik meg a családi értékeket. A hamburger-kultúrákban a munka az első, az emberi kapcsolatok csak aztán következnek, a gyors átlép a lassún, és az egyszerű győz az összetett felett. De hasonlóképp fékezi a hatékony tömegközlekedés az autópiacot, s következésképpen jelentős károkat okoz az acéliparnak, továbbá a cement-, a gumi-, és a petróleumgyártásnak. A hagyományos mezőgazdasági életmód (hajnali kelés, munka a mezõn reggeltől estig, 56
lefekvés szürkületkor) nehezen egyeztethető össze a tv-nézési szokásokkal. Azok, akik nem nézik a tv sportközvetítéseit, nemigen vesznek edzőcipőt. A mértékletesség morális logikája, ami keresztények, hithű muzulmánok és laikus aszkéták számára egyaránt kedves, ütközik a piac fogyasztói logikájával. A cigarettagyártók pedig kénytelenek célba venni a fiatalokat, mert termékeik folyamatosan megtizedelik a régebbi fogyasztókat. A technikai szerkezetecskék, melyek azt ígérik, hogy "kiszabadítanak" minket az irodából, valójában egy folyamatosan duzzadó munkaburokba zárnak. Az autonómia címén a faxok, a mobilok és a különféle modemek kezünk-lábunk megkötözve kiszolgáltatnak minket a "bárhol, bármikor végezhető" munka elektronikus csápjainak. A sétálómagnó munkahelyi vagy szabadidős zenehallgatásra való; azután arra ösztönöz, hogy rendszeres, a nap 24 óráját kitöltő kazettákat vegyünk. A dzsoggingolás is egy sor új termék - sportkazetták, sportcipő megvásárlására késztet. De fordítva is igaz, a sportcipők rengeteg kazettát és walkmant adnak el. A piaci öntörvényűség McVilág-i univerzumában a nagyvállalatok vezetői nem ítéltettek talán eleve a felelőtlen polgár szerepére? S az eddig részidős polgárnak végképp teljes fogyasztói munkakört kell vállalnia ahhoz, hogy minden eladható legyen? A régi belvárosok és üzleti negyedek, ahol még sokfajta tevékenységet folytattak, most kihaltak, a tömbszerű, csak az eladásra koncentráló üzletkomplexumok viszont dugig vannak. Ezek a centerek és plázák pedig mindent elkövetnek, hogy saját profitéhségükhöz mért új emberfajtát kreáljanak. A McVilág egyre szélesedő univerzumának fővárosai és szórakoztató centrumai az üzletközpontok. Nem találunk bennük sem színházat, sem gyermekellátót, sem egy nyugodt helyet, ahol megszólíthatnánk a járókelőket, sem vallási kegyhelyet, sem egy polgármesteri hivatalt, mezőgazdasági szövetkezetet, vagy iskolát. Nincs ott más, csak üzletek hosszú sora, s mindegyik arra tör, hogy megfosszon minket identitásunktól, hogy semmi ne maradjon belőlünk, csak a fogyasztó; azt követelik, hogy mondjunk le polgári mivoltunktól, hogy minél jobban kiélvezhessük a vásárolgatás magányos örömeit. Létezik egy tévhit, még a fogyasztói autonómiát érintőnél is régibb és szilárdabb, mely szerint a piac demokratikus, és még maguknál a fogyasztóknál is szabadabb. Pedig a nagyjából lojális kapitalista konkurencia is csak a keynesi politikát folytató demokratikus kormányzatok őrködésével tudott kibontakozni. Az önmagának kiszolgáltatott piac képtelen hasonló eredményt elérni. Ami annyit tesz, hogy a konkurens piacok életképessége még sosem volt annyira veszélyeztetett, mint a dereguláció és az állami kivonulás jelenlegi szakaszában. S főként, mivel információ, szórakoztatás és telekommunikáció azonos gazdasági szektorban
57
összpontosul. Az "információs szórakoztatás eme tv-szektorában" fúzió és monopólium szinte már kötelező. A Walt Disney, miután megszelídítette az Oroszlánkirályt és birodalmához csatolta a Times Square-t, 19 milliárd dollárért visszavásárolta a Capital Cities/ABC-t, valamint megvette az Anheim Angeles base-ball-csapatát. Murdoch Ruppert és cége, a New Corporation, a Los Angeles Dodgers-t vásárolta meg, mintegy a tv-csatornát élénkítendő, továbbá megvette a Fox Televisiont is, hogy versenyben maradhasson az Atlanta Brave-es Ted Turnerrel (a Time Warner alelnöke) meg a Florida Marlins-os Wayne Huizingával (Block-Buster Video) szemben. De mire jó egy kommunikációs rendszer, vagy egy kábelcsatorna, ha az embernek nincs mit sugároznia? És mi lesz a polgárral? "Szinergiaként" [energiaközpontosulás] emlegetik ennek a feltartóztathatatlan, vertikális integrációnak a rendezőelvét. "Monopólium", egy kis eufemizmussal. A McVilág- univerzum legtöbb konglomerátumnak mintájára a Disneynek sem csak stúdiói, szórakoztató parkjai meg sportcsapatai vannak, de tulajdonát képezi több kiadó, tv-csatorna, újság, sőt, új városok is… Egy vállalati vezető teljesen elámult a Disney üzleti stratégiáján, mert a cég az ABC visszavásárlásával már nem világ-, de univerzális méreteket öltött. Ugyanezt a stratégiát követi a Paramount is, amelynek pont azelőtt sikerült megszereznie a Simon and Schustert, a Madison Square Garden, a Knicks kosárlabdacsapat és a Rangers hokicsapat tulajdonosát, mielőtt őt, magát is fölvásárolta a Viacom. A nagy halat megeszi a még nagyobb. Egy hardvergyártónak érdemes szert tennie egy operációs rendszereket gyártó cégre. Akinek tv-állomásai vannak, az vegyen sugárzási jogot; Ted Turner is ezt tette, mikor megvette, és kicsit kipofozta az MGM filmrepertoárját. De ugyanígy járt el Bill Gates is, a Microsoft tulajdonosa: megvette a múzeumoktól a gyűjtemények terjesztésének a jogát, ezek így elérhetők lesznek a Microsoft CD-ROM-jain. Bill Gates, hogy a konkurens Networköt kiüsse a nyeregből, minden egyes Windows operációs rendszerrel felszerelt számítógépre, valamint a hálóra ingyen feltette saját navigátorát, az Explorert. Akciója olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy még az igazságügyi hivatalt is felrázta szendergéséből, aki aztán kénytelen volt trösztellenes eljárást indítani. A Ruppert Murdoch féle New Corporation saját kiadóját (Harper Collins) használta fel arra, hogy fennhatóságát Kínára is kiterjessze. A Cristopher Pattennel, Hongkong exkormányzójával kötött megállapodást végül semmisnek nyilvánították, azzal az indoklással,
58
hogy a szerződés Kínára nézve túlságosan diszkriminatív. A McVilág- univerzumban az értékek és a választási szabadság pluralizmusának eszméjét rendre legyőzi a praktikum. Volt idő, mikor állam és piac pólusai között még létezett egy középső, de mindenképpen létfontosságú út. Kezdetben a civil társadalom volt az amerikai polgári céltudatosság és a demokratikus erők bázisa. Sok jelentős vívmánya közül az egyik az volt, hogy megosztotta az állammal a közdolgai iránti felelősséget, valamint hogy közösen ügyeltek az általános érdekek, illetve a közjó tiszteletben tartására. A civil társadalom közvetítő szerepet tölthetne be állam és magánszektor között. Összekapcsolhatná egy magába zárkózó törzs féltékenyen őrzött, s a magára hagyott fogyasztó egyre elmosódottabb identitását. Híd lehetne a dzsihád és a hamburger-kultúra között. Mivel állam és piac között nem létezhet középút, fogyasztóként még talán elvegetálunk valameddig, de az állampolgárnak nincs esélye a túlélésre. 38
4. 3 Népesség A növekedés története a népesség létszámával kezdődik. Az emberi történelem kezdetétől a népesség 1900-ig 1, 6 milliárdra szaporodott, 1930 előtt az összlétszám még nem érte el a 2 milliárdot. 30 év múlva 3 milliárd, 45 év múlva pedig 4 milliárdra nőtt a népességszám. Egy évtizeddel később 5 milliárd ember élt a Földön. 1999-ben meghaladta a 6 milliárdot. Napjainkra 6, 5 milliárdan élünk bolygónkon. Az ENSZ előrejelzéseit figyelembe véve az össznépesség nem duplázódik meg, noha újabb 3-4 milliárddal nőhet elérve a 9-10 milliárdos értéket, figyelembe véve a születések számának esetleges csökkenését és az AIDS járványt . A növekedés majdnem teljes százaléka a fejlődő országok, azokon belül is a városok népesség növekedését jelzi előre, míg a fejlett, iparosodott országokban csökkenésre számíthatunk. Amíg a népesség 1900-ban mindössze 1 százalékkal emelkedett évente, a hatvanas években 2,2 százalékos történelmi magasságra kúszott fel. Ettől kezdve egy lassú csökkenés során 1964-re 1,4 százalékkal esett vissza a szaporulat, viszont 1900-ban 16 millió volt, 1990-ben már 90 millió, ami 1997-ben 80 millióra csökkent .Az előrejelzések szerint a következő évtizedben ez az arány marad, majd újból lefelé fog mozdulni. 1996-os adatok szerint a népesség az egyes országokra nézve jobban eltér egymástól, mint bármikor ezelőtt a történelem során.
59
38
Benjamin Barber: Kann die Demokratie McWorld ueberleben? Der Mythos von der
regulativen Kraft des Markts, Siedler Verlag, München, 1996. A FÖLD NÉPESSÉGE 1. sz. táblázat
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep1.htm A népesség mindössze 32 országban látszik stabilizálódni, a többiben vagy megkétszereződik vagy megháromszorozódik a jövőben. Oroszország és Kelet- valamint Kelet-Közép-Európa országai esetében az alacsony születésszám, ehhez képest magas halálozás drasztikus népességcsökkenést eredményezhet, mely az 1960-as és 1980-as évek értékeit fogja megközelíteni. A népesség itt 200-300 millió főre csökkenhet. Európa nyugati felén és Japánban 10 százalékos csökkenésre lehet számítani, míg az USA 30%-kal növeli állampolgárainak számát századunk közepéig. Kínában a legutóbbi századfordulón 2,1 gyermeket vállalt egy anya, így stabilizálódhat a populáció és a 2000-es 1,4 milliárdról 2050ben 1,2 milliárdra csökkenhet vissza. Indiában 4 gyermek/nõ a születési arány, amely a mai 930 milliárdról 50 év múlva 1,9 milliárdra nőve a Föld legnépesebb országává teheti az ázsiai 60
államot. Latin-Amerikában 3 gyermek/nõ a születési arány. Ilyen ütemben haladva 70 százalékkal is nőhet a lakosok száma, elérve a 810 milliós értéket egy fél évszázad alatt. A népesség növekedése hosszú távon sokféle hatástól függ, például a születések számától. Ha a születések száma 2,5 gyermek/pár-nál stabilizálódik, akkor a Föld népessége 2150-re eléri a 28 milliárdot. Ha 1,7 gyermeknél stabilizálódik, 2050-re megközelíti a 7,5 milliárdos csúcsot, de 100 évvel később 4,3 milliárdra csökkenhet. Az átlagos születési érték 3,3 jelenleg, ami az 1970-es évek 4,5-es szintjéről csökkent le . A NÉPESSÉG KOR ÉS NEM SZERINTI MEGOSZLÁSA A FEJLŐDŐ ORSZÁGOKBAN A fejlődő országokban a fiatalok sokkal többen vannak, mint az idősebb generáció tagjai. Az utóbbiak között igen nagy a halandóság, amely a fiatalodó társadalmak koreloszlási képét vázolja fel előttünk. Ezen országokban jelentkezik legnagyobb mértékben a demográfiai robbanás. A kormányok erejét a végsőkig feszítik azok a feladatok, hogy egyre több gyermeket kell iskoláztatni, a fiatal álláskeresők felduzzadt tömegei számára kell munkahelyet teremteni, s meg kell küzdeni a népességnövekedés környezeti hatásaival. 2. sz. táblázat
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep2.htm
A NÉPESSÉG KOR ÉS NEM SZERINTI MEGOSZLÁSA A FEJLETT, IPAROSODOTT ORSZÁGOKBAN Sok fontos különbség van a fejlődő és fejlett országok népessége között. A fejlett országokban egyenletesebb a megoszlás a felnőttek és a fiatalok között. Itt nem lép a fiatalok
61
nagy tömege a reproduktív korba, ennek a csoportnak a létszáma hosszú időn át változatlan marad .
3. sz. táblázat
TELJES SZÜLETÉSI RÁTA Egy másik módja a növekedési irány áttekintésének a születési ráta, vagy az egy nőre jutó átlagos szülési szám megállapítása. Ahogy a térkép is mutatja, a születési ráta nagyon magas a fejlődő régióban (pl. Afrika és a Közel-Kelet országaiban), és alacsony a legtöbb fejlett régióban (pl. Európa), ahol sok országban a születési ráta a megfelelő szint alatt van. 4. sz. táblázat
62
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep4.htm NÉPESSÉG NÖVEKEDÉSI RÁTA Ha a jövőre gondolunk, meg kell fontolnunk a népesség növekedési szintek közötti különbségeket. Ahogy a térképen is látszik, a növekedés gyorsabb Afrikában és a KözelKeleten, Európában pedig kiegyensúlyozott. Ha a jellemző növekedési ütem folytatódik, akkor Dél-Afrika lakossága körülbelül 2050-re megkétszereződik, míg Európa lakossága 6%kal csökken . 5. sz. táblázat
63
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep5.htm
A NÉPESSÉG SŰRŰSÉGE A teljes népességet sokféleképpen érdemes megfigyelni. Egyik módja a népsűrűség megállapítása, vagyis hányan élnek egy adott területen. Az ábrán is látható, hogy a Föld legsűrűbben lakott részei Ázsiában és Európában vannak. Afrika - ahol nagy a népesség növekedési aránya - nem sűrűn lakott. 6. sz. táblázat
64
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep6.htm
A SZÜLETÉSI RÁTA ÉS A NŐK MŰVELTSÉGI SZINTJE Nagyon látványos a kapcsolat a nők műveltsége és a születési ráta között. Általában azoknak a nőknek, akik tudnak olvasni, kevesebb gyermekük van, mint azoknak, akik nem tudnak. Az ilyen adatok is hangsúlyozzák az oktatás, a képzés és a nők magasabb műveltségi szintre emelésének fontosságát a népesség növekedésének lassítása érdekében. Az első lépés a népesség stabilizálása felé azon fizikai és társadalmi korlátoknak a lebontása, amelyek akadályozzák a nőket a családtervezési módszerek igénybevételében.
7. sz. táblázat
65
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep7.htm
A NŐK MŰVELTSÉGE, MINT A FÉRFIAK MŰVELTSÉGÉNEK A RÉSZE Számottevő különbségek vannak a nők műveltsége között a fejlődő országokban. Sok afrikai országban az írástudó nők száma kevesebb, mint fele az írástudó férfiakénak. Bár az írástudás aránya alacsony marad, 1970 óta látványos fejlődés figyelhető meg a fejlődő országokban a női lakosság írástanulásában . 8. sz. táblázat
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep8.htm FOGAMZÁSGÁTLÓK HASZNÁLATA
66
Az 1960-as évek óta a fejlődő országokban, például Latin-Amerikában, Kelet- és DélÁzsiában, nagymértékben növekedett a fogamzásgátló szerek használata. Afrikában sokszor a földrajzi körülmények is befolyásoló tényezők lehetnek, hiszen a Szaharától délre eső területeken vannak olyan falvak, ahol két óra gyaloglásba, vagy még többe is beletelik az út a legközelebbi ellátóhelyig . 9. sz. táblázat
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep9.htm
GYERMEKHALÁLOZÁSI RÁTA Sok országban a gyermekek 5 éves korig történő halálozásában jelentős csökkenés következett be. Brazíliában 1000 élve születésre 181 halálozás jutott 1960-ban és 69 1991ben. Zimbabwében ekkor ez az érték 181-rõl 90-re csökkent. Más afrikai országokban 1000 élve szülésre 1960-ban 204, 1991-ben 191 halálozás esett.
10. sz. táblázat
67
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep10.htm
4. 4 Fogyasztás Az ipari forradalom korszaka óta a műszaki fejlődésben, a társadalomban és az üzleti életben végbement változások kölcsönhatása következtében olyan gazdasági rendszerek jelentek meg, amelyek óriási anyagtömeget aknáznak ki, munkálnak meg, fogyasztanak és dobnak el. Ezen irányzatok többsége csak a legutóbbi száz évben alakult ki. 1990-ben a Brit Columbiai Egyetem kutatói elkezdték vizsgálni a népesség erőforrás-ellátásának területigényét, és mérték a hulladékok befogadásához szükséges területet is. Ezt a két területet a népesség "ökológiai lábnyomának" nevezték. Néhány országban, például az USA-ban ennek a lábnyomnak a nagysága meghaladja az ország területét, mivel erős importra szorulnak, vagy mert a forrásokat már kimerítették, esetleg a hulladékot befogadó kapacitást már túlterhelték. A kutatók azt állapították meg, hogy ha az egész Földön ilyen mértékű lenne az erőforrások felhasználása, akkor a Föld területének háromszorosára lenne szükség
EGY FŐRE ESŐ NAPI KALÓRIAMENNYISÉG
68
Az egy főre jutó táplálék mennyisége igen alacsony Afrikában és Dél-Ázsiában. 1988-90 között a becslések szerint 786 millió ember volt krónikusan alultáplált a Földön. Ebből 528 millió Ázsiában és 168 millió Afrikában élt. Napjainkban az alultápláltság Ázsiában csökkent, Afrikában viszont emelkedett. A szükséges napi kalória változik országonként, kultúránként, kor és nem szerint is. Az egészséges társadalmak számára az ENSZ szerinti napi átlagos minimum kalóriaadag 2300 kalória/nap . 11. sz. táblázat
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/fogy1.htm
A VILÁG NYERSANYAG-FOGYASZTÁSA Az 1960-as években a növekvő környezettudatosság következtében megjelent az anyagfelhasználás-ellenes irányzat, az újrafelhasználás. Sok fejlett, iparosodott országban, napjainkban a papír, az üveg és a fémek 40-50 százalékát újrahasznosítják. A megnövekedett újrafelhasználás azonban nem csökkentette a világ anyagfelhasználását. A fejlődő országok iparosodnak, és több gazdag ország semmi jelét nem mutatja annak, hogy anyagfelhasználását csökkenteni kívánná. 1995-ben közel 10 milliárd tonna anyag került be a világgazdaságba, így ipari és építési ásványi anyagok, fémek, fatermékek, szintetikus anyagok. Ez több mint kétszerese az 1963-as mennyiségnek. Meg kell említenünk azokat a milliárd tonnákat is, amelyek a bányákban vagy kohókban maradtak a nyersanyag kinyerése során, és soha nem kerülnek be a gazdaságba.
69
12. sz. táblázat
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/fogy2.htm
EGY FŐRE ESŐ ENERGIAFOGYASZTÁS Az energiafogyasztás terén mérsékelt növekedésére számíthatunk a következő két évtizedben az iparosodott országok esetében is, amelyek messze túllépik a fejlődő országok fogyasztási szintjét. Itt az egy főre jutó energiafogyasztás nagyon magas, körülbelül ötször magasabb lesz 2015-re, mint a fejlődő országokban. Az első, az 1970-es évek közepén bekövetkezett energiaár emelkedési sokk után az átmeneti országokban jelentős emelkedés tapasztalható.
13. sz. táblázat
70
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/fogy4.htm
A VILÁG ÁSVÁNYI ANYAG TARTALÉKAI Az előrejelzések azt mutatják, hogy a korszerű iparban nélkülözhetetlen elemek tartalékai a jelenlegi kitermelési ütem mellett csak két vagy három évtizedig képesek fedezni a világ igényeit. Ez a helyzet a fluor, az ón, a nikkel és még néhány más színesfém esetében. A rendelkezésre álló készletek felhasználási idejét jelentősen meg lehetne hosszabbítani a kizárólagos felhasználás, a visszanyerés nélküli felhasználás (mint pl. az ólomtartalom a benzinben) megtiltásával, az újrafelhasználás rendszeresítésével, ami egyben energia megtakarítást is jelentene .
14. sz. táblázat
71
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/fogy5.htm EGY FŐRE ESŐ PAPÍRFOGYASZTÁS A papír összesített fogyasztása gyorsabban növekszik, mint más fontos faipari termékeké. 1950 és 1998 között a papírfogyasztás hatszorosára nőtt, 281 millió tonnára. A világ papírfogyasztásának csaknem a felét csomagolásra használják fel, például kartondobozok készítésére és élelmiszerek csomagolására. A nyomó és írólapok további 28 százalékot jelentenek, az újságnyomtatás körülbelül 13 százalékot, az egészségügyi és háztartási papírárué hat százalékot tesz ki. 15. sz. táblázat
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/fogy6.htm
EGY FŐRE ESŐ HÚSFOGYASZTÁS
72
Az egy főre jutó húsfogyasztás a fejlődő országokban mintegy húsz év alatt emelkedett, de ugyanez jellemző a fejlett országokra is. Az egy főre jutó fogyasztás körülbelül hatszor magasabb a fejlődő, mint a fejlett, iparosodott országokban, a fogyasztás üteme is itt kifejezettebb. 16. sz. táblázat
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/fogy7.htm A KÖZÚTI JÁRMŰVEK SZÁMÁNAK ALAKULÁSA 17. sz. táblázat
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/fogy8.htm A jövedelmek növekedésével és a városok fejlődésével egyre növekedett a magánautók száma. Ma már a világ gépkocsiparkja meghaladja az 500 milliós számértéket. Az USA-ban másfélszer több autó van forgalomban, mint az Európai Unióban, noha az egy főre eső jövedelem ott kevesebb. A probléma a rosszul kiépített és megszervezett tömegközlekedési úthálózatban, a kisebb üzemanyag-adókban keresendő. 73
EGY FŐRE ESŐ BRUTTÓ HAZAI ÖSSZTERMÉK (GDP) Az egy főre eső GDP mértéke nagy különbséget mutat a fejlődő és a fejlett országok között. Például Japánban az egy főre jutó jövedelem 73-szor magasabb, mint Indiában. A vásárlóerő e két ország között tízes szorzószámmal változik. Az utóbbi években az egy főre eső jövedelem 40 országban évente 3 százalékkal nőtt, 80 országban pedig csökkent. 18. sz. táblázat
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/fogy9.htm
4. 5 Energia Az energia fogyasztói vásárlóerőben kifejezve ma is olyan olcsó, mint amilyen korábban is volt. Így az új, a fosszilis tüzelőanyagoknál alkalmasabb, megbízhatóbb, környezetkímélőbb és olcsóbb energiaforrások keresése sok szakértő képzeletében fel sem merül. A földből kiásott vagy kiszivattyúzott, aztán motorokban vagy kazánokban elégetett fosszilis tüzelőanyagok a legtöbb ipari országban (USA, Japán, stb.) az energia 90 százalékát, vagy annál többet, világszerte az energia 75 százalékát szolgáltatják. Közülük a pótolhatatlannak látszó kőolaj áll az élen, a földgázfogyasztás pedig felfelé ívelő tendenciát mutat. A chicagói világkiállítás írásai alapján az energia előrejelzés készítőinek figyelmét elkerülhetik a később kézenfekvőnek tűnő változások és az esetleges energiatartalékok adatjóslatai. A műszaki, közgazdasági, társadalmi és környezeti irányzatok tüzetes vizsgálata azt sugallja, hogy immár a korai szakaszban lehetünk egy kezdődő energiaválságnak, mely valószínűleg századunk
74
elején fog felgyorsulni. A történelmi korok folyamán az emberi társadalmak fejlődése és az energiafogyasztási szokások változásai kölcsönösen befolyásolták egymást. A következő váltás viszont különösen nagy jelentőségű lesz. A mai energiarendszer teljesen megkerül kétmilliárd embert, aki nélkülözi a modern üzemanyagokat vagy a villanyáramot, és rosszul szolgál ki további kétmilliárdot, aki nem engedheti meg magának az energia legtöbb jótéteményét, például a hűtést vagy a meleg vizet. Ráadásul a nem megújuló erőforrások gyors kimerítésével és több milliárd tonna kipufogógáz légkörbe juttatásával olyan folyamatokra építettük a gazdaságot, melyek nem tarthatók fenn még egy évszázadig.
ÜZEMANYAGFAJTÁK A világ energiakészletének nagy részét a fosszilis energiaforrások adják. A fejlődő országokban, például Indiában és Kínában, a hagyományos tüzelőanyagok, a tűzifa és a trágya a legfontosabbak. Az USA-ban a megújuló energiaforrások, a nap- vagy a szélenergia használata is megfigyelhető. A megújuló energiaforrások alatt a víz-, a geotermikus, a szél- és napenergiát, a hagyományos energiafajták alatt a tűzifából és a szerves hulladékból származó energiát értjük. Ásványi (fosszilis) energia a szén, a földgáz, a kőolaj és néhány más energiaforrás.
19. sz. táblázat
75
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/ene1.htm
A VILÁG ENERGIAFOGYASZTÁSA Az összes energiaforrásból származó energiafogyasztás növekedni fog a nukleáris energiát kivéve. 2015-re a napi kőolajfogyasztás meg fogja haladni a 100 millió hordót, amely az 1995-ös érték kétszerese. A szénfogyasztás az 1995-ös 5, 1 milliárd tonnáról 7,3 milliárd tonnára fog nőni világszerte. Kína és India lesz a legnagyobb fogyasztó. A fosszilis energiahordozók közül a földgáz fogyasztási növekedése minden mást felül fog múlni, hiszen 2015-re eléri és meghaladja az 1995-ös kőolajfogyasztás szintjét. Mindössze 8 százalékos növekedést
jósolnak
a
szakemberek
a
megújuló
energiaforrásból
származó
energiafogyasztásnak. Az összfogyasztás tekintetében az 1995-ben regisztrált 15 százalékos értékéről ez az ágazat 2015-re 12 százalékra csökken. A nukleáris energia fogyasztási értéke pedig visszaesik az 1994-es szintre.
20. sz. táblázat
76
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/ene2.htm ENERGIA AZ ELEKTROMOS ÁRAM-TERMELÉSRE A statisztikák alapján a szén az az energiaforrás, amit legnagyobb mértékben használnak az elektromos áram fejlesztésére mind a fejlődő, mind a fejlett világban. A jövőben hasonló tendenciákra számíthatunk. A második helyen a megújuló energiaforrások (elsősorban a vízenergia) állnak. Ezt követi az atomenergia és a földgáz is. Minden erőforrás terén további növekedést jeleznek előre a szakemberek. A fejlődő országokban a földgázból nyert elektromos energia megoszlása magasabb, mint a fejlett, iparosodott országokban, ahol a megújuló erőforrásokra fektetnek nagyobb hangsúlyt. Több fejlődő ország létesít újabb atomerőműveket elektromos áram előállítására, de világátlagban egyre csökken a nukleáris energia szerepe. 21. sz. táblázat
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/ene3.htm A VILÁGGAZDASÁG SZÉNINTENZITÁSA
77
A szén légkörbe jutásának és az éghajlatváltozás lehetőségeinek figyelembe vételével egy új "széntelenítési
korszak"
vette
kezdetét,
amelyet
a
grafikon
segítségével
jól
tanulmányozhatunk. A szénkitermelésbe fektetett dollármilliók csökkenése a szén jelentőségének csökkenésére enged következtetni az energiaipar terén. A köztudatban egyre nyilvánvalóbbá válik ugyanis, hogy a szénkibocsátás korlátozása és a gazdasági növekedés esetleges csökkenése között nincs összefüggés. 22. sz. táblázat
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/ene4.htm
A VILÁG KŐOLAJ-KITERMELÉSE A kiterjedt kutatások ellenére az ismert olajkészletek csak csekély mértékben növekedtek. A kereslet távlati képét már ismerjük. A ma termelt olajnak körülbelül 80 százaléka 1973 előtt felfedezett mezőkről származik, melyek legtöbbjében a kitermelés leszálló ágban van. A világ össztermelése 10 százaléknál kisebb mértékben növekedett 20 év alatt. Colin Campbell és Jean Laherrere geológusok nemrég a világ olaj-erőforrásainak adatait úgy becsülték, hogy durván egybillió hordónyi olajt lehet még kitermelni, 800 milliárd hordónyit már elhasználtunk. Ez azt jelenti, hogy az eredetileg kitermelhető készletnek majdnem a fele elfogyott. A világtermelés ezen előrejelzés szerint 2010-ben fogja elérni a csúcsot.
23. sz. táblázat
78
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/ene5.htm
KÜLÖNBÖZŐ SZEKTOROK ENERGIAFELHASZNÁLÁSA Az energiafelhasználás mennyiségi megoszlása az egyes országok különböző gazdasági szektoraiban nagy különbségeket mutat. 1989-ben, Kínában például az ipar volt a legnagyobb energia felhasználó, míg Nigériában a közlekedés. 24. sz. táblázat
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/ene6.htm ENERGIAINTENZITÁS
79
Az energiaintenzitás az az energiamennyiség, amely 1$ bruttó hazai össztermék (GDP) előállításához szükséges. Azokban az országokban, amelyeknek a GDP-je hasonló, az energiaintenzitás mértékének összehasonlítása megmutatja, mennyire hatékonyan használják fel az energiát. A japán ipar csak 5 megajoule energiát fogyaszt 1$ GDP előállításához, míg az USA ipara 12 megajoule-t. A három legnagyobb fejlődő ország összehasonlításakor kitűnik, hogy Kína energiafelhasználása a legkevésbé hatékony a szén gazdaságtalan elégetése miatt. 1989 óta azonban Kínában az energiafelhasználás hatásfoka látványosan javuló tendenciát mutat. 25. sz. táblázat
http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/ene7.htm
5. VAN-E KIÚT? Napjainkban olyan társadalmi, gazdasági fejlődési eredményeket produkál az emberiség, melyekre azelőtt soha nem volt képes. A világgazdaság éves termelése az 1990-es 31 billió dollárról 2000-re 42 billió dollárra nőtt. A gazdasági fellendülés bizonyos fejlődő országokban a legkifejezettebb, mint India és Kína, ahol 1990-hez képest 60- és 130-szoros a gazdasági növekedés. Jól tükrözik ezt a GDP adatok is. A világ országainak egyharmadában 3 százalékos vagy annál magasabb a GDP növekedés, a többiben (a fejlődő országok közül főleg Afrika országaiban) a szegénység egyre növekszik. Gazdasági fellendülésről így világméretekben nem beszélhetünk. Az életszínvonal javulása a fejlett, és néhány dinamikusan fejlődő országban a fogyasztási dömping eddig soha nem látott mérvű növekedését
jelzi
ma,
és
vetíti
elő 80
a
következő
évtizedekre.
Jól tudjuk, hogy a természetben nincs hulladék, minden alkotóelem beépül, és újra felhasználhatóvá válik. Az ember által kialakított technoszférában ez a körforgás a mai napig nem valósul meg, így a több milliárd éves "újrafelhasználó" technológia mellett egy "felhasználó és hulladékgyártó" technológia bontakozott ki. A készletek végesek, nem képesek hosszú távon eleget tenni a növekvő fogyasztási igényeknek. A jelenlegi ütemben a vasat 2120-ig, a kőolajat 2100-ig lehet még kitermelni. A fogyasztói társadalom olyan anyagokat juttat ki közvetlen és tágabb értelemben vett környezetébe, amelyek befogadására, lebontására, átalakítására emberi léptékben szemlélve csak nagyon lassan, vagy egyáltalán nem képesek a természeti rendszerek. Az ember mára még nem teljesen tisztázott szerepe a globális felmelegedésben, a szakértők és józan gondolkodású átlagemberek számára is világossá tette, hogy csökkenteni kell a szénkibocsátás mértékét, nemzetközi összefogás segítségével (1997 Kiotó). Sajnálatos, hogy ma a világ vezető hatalma nem csatlakozik ezen országok táborához. Az egyik legnagyobb problémát az egyre növekvő népességszám hatására jelentkező élelemhiány okozhatja, mely a termőföldek kizsigereléséből, a rossz tájgazdálkodásból ered. A jól hasznosítható termőföldek mennyisége nemhogy növekvő, hanem minden kontinensen csökkenő trendeket mutat. Következésképpen a rosszabb minőségű talajokat kell művelés alá vonni jóval nagyobb ráfordítási költséggel. A túlzott öntözés, fokozott talajművelési munkák következtében a talaj finomszerkezete sérül, a talaj tömődötté válhat, és a pusztulásához vezethet, amely újabb területek mezőgazdasági szempontú kiaknázását vetíti előre. Az ember egyre nagyobb területeket vesz birtokba, de nemcsak az egyre növekvő mértékű város- és útépítés következtében terjeszti ki "fennhatóságát", hanem a szándékosan betelepített vagy véletlenül behurcolt tájidegen élőlények révén is. Ezek az új élőhelyen sokszor versenyképesebbek az őshonos flórával és faunával szemben, így azok közvetve vagy közvetlenül
is
hozzájárulnak
a
biológiai
sokféleség
világméretű
csökkenéséhez.
Napjaink társadalmi fejlődésének az eredménye a kulturális evolúció, mely igyekszik megszabadulni az őt kialakító sok millió éves folyamattól, a biológiai evolúciótól. Nem egyszer fordult elő a történelem során, hogy az ember felélte környezetét, gyors hanyatlásnak indult és a civilizáció megsemmisült. A mai kor embere abban a szerencsés helyzetben van, hogy tanulmányozhatja e kultúrákat. Megvizsgálhatja, elemezheti az okokat, vajon õk mit csináltak rosszul. A letűnt korok nagy civilizációinak pusztulása sokszor egy okra vezethető vissza; nem tudtak a természettel összhangban, egyensúlyban élni. Túl sok területen túl sok fát vágtak ki, túl sokat halásztak, vadásztak, gyűjtögettek és túl sok állatot legeltettek. A 81
terület kimerült, a birodalom összeomlott, az emberek vagy éhen haltak vagy elmenekültek. Ez játszódott le például a húsvét-szigeteki civilizáció esetében. Az embernek a természettel összhangban, vele együtt kell élnie, társadalmi, gazdasági, technológiai fejlődését is ehhez kell igazítania, hiszen jómaga is természeti lény, a természet íratlan törvényei rá is vonatkoznak. Ha ő ezt nem veszi figyelembe, könnyen a régi korok kultúráinak sorsára juthat. Észre kell vennie, hogy van a fejlődésnek létjogosultsága, csak elemezni kell, hogy a természet is így gondolja-e. A fejlődés jelszava a fenntarthatóság, a fejlődés egy olyan irányvonala, mely nem legyőzendő kihívásként, hanem partnerként kezeli a természetet, törvényeit elismeri, és ehhez igazítja igényeit. Az együttműködés lehetséges alapjai: •
Az újrafelhasználás, újrahasznosítás nem az utóbbi néhány évben kialakult fogalom. A természetben ez évmilliók óta bevált, és a mai napig működik. A világon egyre több helyen van lehetőség szelektív hulladékgyűjtésre, és a másodhasznosítás lehetőségei elsősorban a fejlett, iparosodott országokban egyre népszerűbbek lesznek. ÉszakEurópában és Kanadában már kaphatók olyan termékek, melyek természetes körülmények között lebomlanak vagy újrahasznosíthatók, és igen kis mennyiségű hulladékot termelnek.
•
A népesség stabilizálása terén Kína bemutatta a világnak, hogyan lehet társadalmipolitikai összefogással egy világméretű problémát helyileg orvosolni, megfelelő családsegély programok segítségével. A jelenlegi csökkenő tendencia tükrében 2040re Kína népessége 1,2 milliárdra mérséklődik. Mindemellett Kína a világ egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága. Fontos megjegyeznünk, hogy a népességszám világméretű csökkentése a földhasználati és élelmezési problémák megoldásában is fontos szerepet játszik.
•
Energiahatékonyság. Az IEO (Nemzetközi Energia Szervezet) szakértőinek jelentése szerint a kőolaj lesz a legfontosabb energiaforrás a következő ötven évben (100 évre elegendő a kőolajtartalék a jelenlegi kitermelés mellett). A jövő szerintük a szénalapú villamos energiáé lesz. Meddig? Míg teljesen ki nem ki nem fogynak a készletek. A növekvő energiaigények tudatában a jelenlegi fosszilis energiahordozók tartalékainak kimerülésével az emberiség egyre növekvő energiaválságba sodorja önmagát. A megújuló energiaforrások használata ma még világméretekben szemlélve nem
82
gazdaságos, az előrejelzések szerint a nukleáris energiával egyetemben csökkenni fog iránta a kereslet. Egy másik perspektívából szemlélődve a Shell szakemberei azt mondják, hogy a megújuló energiaforrások 2020-tól a globális szemléletmód változásával a hagyományos energiahordozók egyenértékű velejárója lesz. A Stockholmi Környezeti Intézet szerint pedig a megújuló energiaforrások támogatása újabb lendületet adhat a gazdasági fejlődésnek, a munkahelyteremtésnek. Sokan úgy vélik, hogy az energiaintenzitás csökkenése, az energiaigényes termelési módok, az elárusító helyek és a szállítási igények csökkentése az Internet segítségével könnyen megvalósítható. •
Környezeti nevelés. A fenntarthatóság alapja. A környezeti nevelés fogalmán olyan tudatos személyiségfejlesztést értünk, melynek célja a környezettudatos gondolkodás és viselkedésmód, vagyis a természeti és épített környezet iránti érzékenység, mint belső érték kialakítása. A ma embere azzal teheti a legtöbbet a globális problémák megoldásáért, ha a felnövekvő generációkban ezt a környezettudatot formálja minőségileg és mennyiségileg. Ez csak az intézményes nevelés-oktatás fejlesztésével valósítható meg. Ahhoz, hogy a problémákat megértsük, tanulmányoznunk kell a háttérben meghúzódó okokat, a problémák kiváltó tényezőit, amit azonban csak megfelelő információ és tudás birtokában lehet megtenni. A tudatlan, ebből fakadóan a környezeti problémákkal szemben közömbös társadalom nem képes közreműködni a környezeti problémák megoldásában.
A kulturális evolúció fejlődése gyors, de irányát az ember határozza meg. Tőle függ, hogy a jelenlegi irányban megy-e tovább, vagy egy másik, alternatív utat választ, melyet a természettel való együttműködés vezérel. A cél az, hogy a változás lehetősége igénnyé formálódjon és váljon általánosan elfogadottá az emberiség számára. A szemléletmódon kell tehát változtatni, mely túlhalad a nemzetközi egyezmények formalitásán. A három, világunkat irányító, meghatározó szektornak, a társadalomnak, a politikának, és a gazdaságnak is meg kell értenie, hogy a globális környezeti problémák megoldása, a földi élet jövőjének biztosítása csak az összefogás révén, a fenntarthatóság tükrében valósulhat meg, mely nem más, mint a természet és az ember közös vállalkozása.
Táblázatok jegyzéke
83
1.
1.sz táblázat: A Föld népessége, Nyíregyházi főiskola http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep1.htm, 2005. 03. 27, 21: 23
2.
2.sz táblázat:, A népesség kor és nem szerinti megoszlása a fejlődő országokban, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep2.htm 2005. 03. 27, 21: 23
3.
3.sz. táblázat, A népesség kor és nem szerinti megoszlása a fejlett országokban, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep3.htm 2005. 03. 27, 21: 23
4.
4.sz.táblázat, Teljes születési ráta, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep4.htm 2005. 03. 27, 21: 23
5.
5.sz.táblázat, Népesség növekedési ráta, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep5.htm 2005. 03. 27, 21: 23
6.
6.sz.táblázat, A népesség sűrűsége, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep6.htm 2005. 03. 27, 21: 23
7.
7.sz.táblázat, A születési ráta és a nők műveltségi szintje, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep7.htm 2005. 03. 27, 21: 23
8.
8.sz.táblázat, A nők műveltsége, mint a férfiak műveltségének része, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep8.htm 2005. 03. 27, 21: 23
9.
9.sz.táblázat, A nők műveltsége, mint a férfiak műveltségének része, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep9.htm 84
2005. 03. 27, 21: 23 10.
10.sz.táblázat, Fogamzásgátlók használata, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep10.htm 2005. 03. 27, 21: 23
11.
11.sz.táblázat, Gyermekhalálozási ráta, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/nep11.htm 2005. 03. 27, 21: 23
12.
12.sz.táblázat, Egy főre eső napi kalória mennyiség, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/fogy1.htm 2005. 03. 27, 21: 23
13.
13.sz.táblázat, A világ nyersanyag fogyasztása, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/fogy2.htm 2005. 03. 27, 21: 23
14.
14.sz.táblázat, Egy főre eső energiafogyasztás, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/fogy4.htm 2005. 03. 27, 21: 23
15.
15sz.táblázat, A világ ásványanyag tartalékai, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/fogy5.htm 2005. 03. 27, 21: 23
16.
16.sz.táblázat, Egy főre eső papírfogyasztás, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/fogy6.htm 2005. 03. 27, 21: 23
17.
17.sz.táblázat, Egy főre eső húsfogyasztás, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/fogy7.htm 2005. 03. 27, 21: 23
18.
18.sz. táblázat, A közúti járművek számának alakulása, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/fogy8.htm 2005. 03. 27, 21: 23
85
19.
19.sz. táblázat, Egy főre eső bruttó hazai össztermék 1990, 1998, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/fogy9.htm 2005. 03. 27, 21: 23
20.
20.sz. táblázat, Üzemanyagfajták, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/ene1.htm 2005. 03. 27, 21: 23
21.
21.sz. táblázat, A világ energiafogyasztása, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/ene2.htm 2005. 03. 27, 21: 23
22.
22.sz. táblázat, Energia az elektromos áram termelésre a fejlett országokban, a fejlődő országokban Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/ene3.htm 2005. 03. 27, 21: 23
23.
23.sz. táblázat, A világ szénintenzitása, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/ene4.htm 2005. 03. 27, 21: 23
24.
24.sz. táblázat, A világ kőolaj-kitermelése, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/ene5.htm 2005. 03. 27, 21: 23
25.
25.sz. táblázat, Különböző szektorok energia felhasználása, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/ene6.htm 2005. 03. 27, 21: 23
26.
26.sz. táblázat, Energiaintenzitás, Nyíregyházi főiskola, http://www.nyf.hu/others/html/kornyezettud/global/ene7.htm 2005. 03. 27, 21: 23
Irodalomjegyzék 1.
A tudás globális piaca és a lokális tanulás, Knowledge Transfer in the Information Age Budapest Autumn Workshop, Közgazdasági Szemle, XLVI. Évf., 1999. március, 283. o.
86
2.
Barber, Benjamin: Kann die Demokratie McWorld überleben? Der Mythos von der regulativen Kraft des Markts, Siedler Verlag, München, 1996.
3.
Bayer József: A globalizáció és a politika visszahatásai. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 3-19. o.
4.
Braudel, Fernand: A Földközi- tenger és a mediterrán világ ll.Fülöp korában, Akadémia-Osiris Kiadó, Budapest
5.
Brubaker, Rogers: The return of assimilation? Changing perspectives on immigration and its sequels in France, Germany and the United States, Az asszimiláció visszatérte? Az immigrációval kapcsolatos perspektívák változásai Franciaországban, Németországban és az Egyesült Államokban, Ethnic and Racial Studies, 24. vol. 2001. July 4. no. 531–549. o.
6. 7.
Csepeli György: Szociálpszichológia, Osiris Kiadó, Budapest, 2001, 527-530. o. Dijkstra, Steven – Geuijen, Karin – Ruijter, Arie de: Multiculturalism and Social Integration in Europe, Multikulturalizmus és szociális integráció Európában, International Political Science Review, 22. vol. 2001, 55–84. o.
8.
EE Tip's Global Trends in Environment and Development , A környezet és fejlődés globális trendjei - World Resources Institute Washington, D.C 1994 magyar változat -Nyíregyházi Főiskola, 2000
9.
Fidrich Róbert: Globalizáció és környezet. Globalizációs füzetek 1, MTVSZ, Budapest, 2002
10.
Fidrich Róbert: Nemzetek feletti vállalatok a globalizáció korában. Globalizációs füzetek 2, MTVSZ, Budapest, 2002
11.
Gombár Csaba: Létezik-e globális civilizáció? Korridor-Helikon, Budapest, 2000. 24-25. o. 87
12.
Hankiss Elemér: Proletár reneszánsz, Helikon Kiadó Kft, Budapest, 1999, 25-27, 77-80, 94-100. o.
13.
von Hayek ,Friedrich August: Út a szolgasághoz, Budapest, 1991
14.
Hronszky Imre: Kockázat és innováció, Arisztotelész Kiadó, 2002, 57-58. o.
15.
Inotai András: Gondolatok a globalizációról. Napvilág, Budapest, 2001. 16-19. o.
16.
Lányi Kamilla: Vázlat a globalizációnak nevezett jelenségkör értelmezéséről, Közgazdasági Szemle, XLVIII. Évf., 2001. június, 498-506 o.
17.
Lengyel László: A globalizáció hatása a pénz információja. A Kommunikáció napja, MTA, G+L Pénzügyi kft, Budapest, 1998
18.
Lóránt Károly: Prága üzenete, Fennmaradás Társadalmi Ismerettár www.fennmaradas.hu, 2004. 07. 01, 17: 11
19.
Magyari Beck István: A homo oeconomicustól a homo humanusig, Aula Kiadó, Budapest, 2000, 180. o.
20.
Naisbitt, John: Megatrends Asia, Ázsiai megatrend, Touchstone Books, Carmicael CA, 1997
21.
Pilhes, René-Victor: Rontás, Magvető, Budapest, 1979.
22.
Seres László - Somogyi Zoltán - Szabados Krisztián: Globalizáció: a szabadság nagy körei, http://www.hayek.hu/publi/seres_som_szk_global.htm 2004. 06. 30,18:57
23.
Sowell, Thomas : Migrations and Cultures, Migrációk és Kultúrák: A World View. Basic Books, New York, 1996
24.
Politikai Kislexikon www.mszp007.hu, 2004. 07. 01 16: 05 88
89