Genertel Biztosító Zrt.
2014. augusztus 15-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező gépjárműfelelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 10. §. alapján érvénytelen! 2012. január 1-jétől kezdődően a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény rendelkezései értelmében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötésére kötelezett üzemben tartóknak a biztosítási díjon felül baleseti adót kell fizetniük. Az adó mértéke az adóalap 30%-a, de az adó nem lehet több, mint a biztosító kockázatviselésével érintett időtartam naptári napjaira naponta legfeljebb 83 forint/gépjármű. Mivel a fedezetlenségi időszakban a biztosító nem visel kockázatot, a 83 Ft napi maximum nem érvényesíthető, ezért a fedezetlenségi díjat minden esetben 30%-os adó terheli. Az adó beszedésére és befizetésére a törvény a biztosítót kötelezi. A befolyt összegből a biztosító először az időszakra eső baleseti adót köteles levonni, ezért ha az esedékes biztosítási díj, az esetleges fedezetlenségi díj és a baleseti adó együttes összegét nem fizeti meg, akkor biztosítása díjrendezetlen lesz, ami a szerződés megszűnését eredményezi! A jelen díjtarifával meghirdetett díjak a baleseti adót nem tartalmazzák!
Tarifaszabályozás kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésekre A Genertel Biztosító Zrt. (a továbbiakban biztosító vagy társaság) és a szerződő között a jelen díjtarifa alapján létrejövő biztosítási szerződésekre a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást szabályozó mindenkor hatályos jogszabályok, így különösen a kötelező gépjárműfelelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (a továbbiakban Gfbt.), a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól szóló 21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet (a továbbiakban Bonus-malus rendelet), a gépjármű-kategóriákról szóló 20/2009. (X. 9.) PM rendelet (a továbbiakban Kategória rendelet), valamint a hivatkozott törvény felhatalmazása alapján kiadásra kerülő egyéb alacsonyabb szintű jogszabályok az irányadóak. A jelen díjtarifában használt fogalmak értelmezése során, amennyiben a díjtarifa eltérő meghatározást nem tartalmaz, elsődlegesen a Gfbt. fogalom meghatározásai, annak hiányában a Gfbt. felhatalmazása alapján kibocsátott alacsonyabb szintű jogszabályok, ilyenek hiányában a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) fogalmai, illetve ez előbbiek hiányában a szavak általános jelentése az irányadó. Társaságunk a biztosítási díjat minden esetben az itt meghirdetett díjtarifa alapján, a kockázatviselés kezdetének időpontjában fennálló tényleges állapotnak, valós adatoknak megfelelően köteles kialakítani.
Fogalmak Természetes személy: az ember (nő, férfi) mint jogalany, aki fogamzásának időpontjától kezdve jogképes, azaz saját jogán, magánszemélyként jogok és kötelezettségek alanya lehet, ide értve azt a gazdasági szereplőt is, aki a rá vonatkozó jogi szabályozás szerint természetes személynek minősül (pl.: egyéni vállalkozó). Nem természetes személy: mindazon gazdasági vagy társadalmi egység, illetve szerveződés, amely az azt alkotó természetes személy(ek)től elkülönült jogalanyisággal rendelkezik, tehát a benne részt vevő ember(ek)től, mint önálló jogalany(ok)tól — függetlenül szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket és ezen elkülönült jogalanyiságát jogszabály állapítja meg.
A tarifálás folyamata Alapdíj meghatározása 1. A Terület meghatározó táblát a személygépkocsik, tehergépkocsik, motorkerékpárok és segédmotoros kerékpárok esetén kell figyelembe venni. Kivételt képeznek ez alól a személygépkocsikra, tehergépkocsikra és motorkerékpárokra kötendő határozott tartamú szerződések (Gfbt. 16. § (2) bekezdés). A Terület meghatározó táblából a természetes személy szerződő állandó lakhelye, míg nem természetes személy szerződő esetén a gépjármű telephelye szerinti területi kódot kell alkalmazni. Amennyiben a Terület meghatározó táblában nem található a szerződő állandó lakhelye vagy a gépjármű telephelye, úgy annak területi kódja ’K’ lesz. 2. A szerződő életkorát csak természetes személy szerződő esetén és személygépkocsira, 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsira, motorkerékpárra továbbá segédmotoros kerékpárra kötött szerződés esetén szükséges meghatározni. A természetes személy szerződő életkorát úgy kell kiszámítani, hogy 2014ből le kell vonni a szerződő születési évszámát. 3. Személygépkocsi és motorkerékpár esetén meg kell határozni a gépjármű forgalmi engedélyéből a biztosítandó gépjármű teljesítményét és hengerűrtartalmát, tehergépkocsi, pótkocsi és félpótkocsi esetén a megengedett legnagyobb össztömeget, busz esetén a férőhelyek számát. Amennyiben személygépkocsi esetén a gépjármű forgalmi engedélyében 20 kW alatti teljesítmény, motorkerékpár esetén 10 kW alatti teljesítmény szerepel, akkor a Korrekciós tábla segítségével a járműfajtának megfelelően a forgalmi engedély szerinti hengerűrtartalomnak megfelelő ccm értékhez tartozó kW adat alapján kell meghatározni a teljesítménynek megfelelő alapdíjtáblát. 4. Valamennyi gépjármű esetén ki kell választani a forgalmi engedély szerinti gépjármű kategória alapján az Alapdíjtáblák közül a megfelelőt. 5. Valamennyi gépjármű esetén a megfelelő Alapdíjtáblából kell meghatározni a szerződéshez tartozó éves alapdíjat. 6. A személygépkocsik esetén Futásteljesítmény díjszorzót kell alkalmazni. A jelen díjtarifa hatálybalépésének napjával megegyező vagy azt követő kockázatviselésű szerződések esetén az éves átlagos futásteljesítmény alapján alkalmazandó díjszorzót a Futásteljesítmény díjszorzó táblából kell kiválasztani, a futásteljesítmény és a hajtóanyag függvényében, mellyel a korábban meghatározott alapdíjat meg kell szorozni. A jelen díjtarifa hatálybalépését megelőző kockázatviselésű szerződések esetén az előző biztosítási időszakban rögzített futásteljesítmény alapulvételével, ill. a hajtóanyag függvényében kell a Futásteljesítmény díjszorzó táblából a Futásteljesítmény díjszorzót meghatározni, mellyel a korábban meghatározott alapdíjat meg kell szorozni. Amennyiben az így figyelembe vett futásteljesítménytől a szerződő megítélése szerint a következő évi várható éves futásteljesítmény eltér, úgy a szerződő a biztosítóhoz legkésőbb a szerződés évfordulóját megelőzően eljuttatott nyilatkoza-
tával jogosult nyilatkozni a várható következő éves futásteljesítményről. Az a személygépkocsi minősül a jelen díjtarifa szerint diesel hajtóanyagú személygépkocsinak, amely csak gázolajjal üzemeltethető. Nem diesel hajtóanyagú személygépkocsi az, amelynek működtetését a gázolajon kívüli egyéb hajtóanyag vagy a gázolaj mellett alternatív energiaforrásként más hajtóanyag is biztosítja. Éves átlagos futásteljesítmény alatt a biztosítani kívánt gépjármű futásteljesítményének éves átlagos értékét kell érteni. Előzmény adat hiányában ez a szerződő által becsült érték. A szerződéskötéskor az ajánlaton vagy a szerződésben fel kell tüntetni a gépjármű szerződéskötéskori aktuális kilométeróra állását. 7. A személygépkocsik és a 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsik esetén gépjármű használati időre vonatkozó díjszorzót kell alkalmazni. A használati időt úgy kell kiszámítani, hogy 2014-ből kivonjuk azt az évet, amikor a szerződő a gépjármű üzemben tartását megkezdte. A használati idő alapján alkalmazandó díjszorzót a Használati idő díjszorzó táblából kell kiválasztani, mellyel a korábban meghatározott alapdíjat szintén meg kell szorozni. 8. A bonus-malus rendszer hatálya alá tartozó járművek esetén a forgalmi engedélyben szereplő jármű kategória alapján ki kell választani a megfelelő bonus-malus táblát és meg kell határozni, hogy melyik bonus-malus osztályba tartozik a szerződés a következő biztosítási időszakban. Ezt követően a Bonus-malus díjfaktor táblából, a megadott bonus-malus fokozat alapján ki kell választani a szerződéshez tartozó bonus-malus díjfaktort. Az így kapott szorzószám segítségével érvényesül a bonus-malus besorolás a szerződés éves díjának megállapítása során. 9. Amennyiben a szerződésre kedvezmény és/vagy pótdíj (ide értve a bonus-malus díjfaktort is) kerül alkalmazásra, akkor a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás magyar forintban fizetendő éves díja az 1–7. pontok szerint kiszámított díj és az alkalmazandó valamennyi kedvezmény, pótdíj és a bonusmalus díjfaktor szorzószámának együttes szorzataként számolandó ki. Amennyiben a szerződő kiegészítő biztosítási fedezetet is választott, úgy az így kapott éves díjhoz hozzá kell adni a kiegészítő biztosítási fedezet(ek) éves díját, és ezek összege képezi a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás és a kiegészítő biztosítási fedezet(ek) magyar forintban fizetendő éves díját. Az így kiszámított díjak a baleseti adót nem tartalmazzák. Határozott időtartamú szerződések esetén, a segédmotoros kerékpárokra kötött szerződések kivételével, a „Határozott időre szóló szerződések díjai” táblában meghatározott összegek képezik a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás magyar forintban fizetendő havi díját. Ezen díjak a baleseti adót nem tartalmazzák.
Kedvezmények/Pótdíjak 10. Autós balesetbiztosítás kedvezmény Autós balesetbiztosítás kedvezményre a szerződő abban az esetben jogosult, amennyiben – a biztosított gépjármű személygépkocsi vagy legfeljebb 3,5 t megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi és – a szerződő a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést Autós balesetbiztosítás kiegészítő biztosítási szerződéssel együtt köti meg vagy azok megkötésére együtt tesz ajánlatot. Az Autós balesetbiztosítás kedvezmény esetén alkalmazandó szorzószám: 0,85. 11. Együttkötési kedvezmény Együttkötési kedvezményre a szerződő a jelen díjtarifa hatálybalépésének napjával megegyező vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződések esetén, abban az esetben jogosult, amennyiben – a biztosított gépjármű személygépkocsi vagy 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi és – a szerződő rendelkezik társaságunknál teljes körű casco vagy lakásbiztosítási szerződéssel, vagy annak megkötésére a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási szerződés hatálybalépésének napjáig ajánlatot tesz. Az olyan szerződések, melyek esetében a teljeskörű casco vagy lakásbiztosítási szerződés megkötésére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötését követően tettek ajánlatot, a kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a szerződő a kedvezményt a biztosító ügyfélszolgálatánál a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés hatálybalépését megelőzően igényelje. A jelen kedvezmény nem alkalmazható a díj-nemfizetéses szerződés megszűnést követően ugyanazon gépjárműre történő szerződéskötés esetén. Az Együttkötési kedvezmény esetén alkalmazandó szorzószám: 0,85 12. E-kommunikációs kedvezmény E-kommunikációs kedvezményre a szerződő abban az esetben jogosult, amennyiben – megadja(ta) e-mail címét és a telefonszámát, továbbá a biztosítási ajánlat vagy a létrejövő/ fennálló biztosítási szerződés elektronikus kommunikációs záradékot (EKZ) vagy az annak alkalmazására vonatkozó hivatkozást tartalmaz, vagy
– a szerződő megadja(ta) e-mail címét és hozzájárult, hogy a biztosító az értesítéseit részére elektronikus úton küldje meg. Az E-kommunikációs kedvezmény esetén alkalmazandó szorzószám: 0,9. 13. Éves díjfizetési kedvezmény Éves díjfizetési kedvezményre a szerződő abban az esetben jogosult, amennyiben a szerződő éves díjfizetési ütemet választ vagy választott. Éves díjfizetési kedvezmény esetében alkalmazandó szorzószám: 0,9. 14. Fizetési mód kedvezmény Fizetési mód kedvezményre a szerződő a jelen díjtarifa hatálybalépésének napjával megegyező vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződések esetén abban az esetben jogosult, amenynyiben a szerződő az ajánlattétel vagy a szerződéskötés során fizetési módként beszedési megbízást választ vagy választott. Jelen díjtarifa hatálybalépését megelőző kockázatviselési kezdetű szerződések esetén Fizetési mód kedvezményre a szerződő abban az esetben jogosult, amennyiben rendelkezik a beszedési megbízásra vonatkozó hatályos felhatalmazással, és azt a számláját vezető hitelintézet vagy a szerződő a biztosító felé igazolta. Fizetési mód kedvezmény esetén alkalmazandó szorzószám: 0,9. 15. Generali csoport kedvezmény Generali csoport kedvezményre a jelen díjtarifa hatálybalépésének napjával megegyező vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződések esetén a szerződő abban az esetben jogosult, amennyiben – a szerződő az ajánlattétel vagy a szerződéskötés időpontjában rendelkezik a Generali Biztosító Zrt.-nél érvényes biztosítási szerződéssel, vagy a szerződő az Európai Utazási Biztosító Zrt.-nél a 2013-as vagy 2014-es év során rendelkezik/rendelkezett bármilyen biztosítási szerződéssel, és – a biztosított gépjármű személygépkocsi vagy legfeljebb 3,5 t megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi, és – a másik szerződés kötvényszámát a biztosítási ajánlaton vagy a szerződésen feltüntették. A jelen díjtarifa hatálybalépését megelőző kockázatviselési kezdetű szerződések esetén a Generali csoport kedvezményre a szerződő abban az esetben jogosult, amennyiben a szerződése a biztosítási évfordulón ezen kedvezmény alkalmazása mellett van hatályban. A Generali csoport kedvezmény esetén alkalmazandó szorzószám: 0,95. 16. Idősebb gépjárművek kedvezménye Az Idősebb gépjárművek kedvezményre a szerződő a jelen díjtarifa hatálybalépésének napjával megegyező vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződések esetén abban az esetben jogosult, amennyiben – a biztosított gépjármű személygépkocsi vagy legfeljebb 3,5 t megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi és – a biztosítani kívánt gépjármű kora a kockázatviselés kezdetének időpontjára eléri a 9 évet. A jármű korát úgy kell kiszámítani, hogy 2014-ből kivonjuk a jármű gyártási évét. Az Idősebb járművek kedvezménye esetében alkalmazandó szorzószám: 0,9. 17. Korábbi kedvezményeket átörökítő kedvezmény Korábbi kedvezményeket átörökítő kedvezményt azon 2014.01.01. előtti kockázatviselési kezdetű szerződésekre kell alkalmazni, melyek a biztosítási évforduló időpontjában Korábbi kedvezményeket átörökítő kedvezmény alkalmazása mellett vannak hatályban. A Korábbi kedvezményeket átörökítő kedvezmény esetében alkalmazandó szorzószám: 0,92. 18. Lakás alapterület megadása kedvezmény Lakás alapterület megadása kedvezményre a szerződő abban az esetben jogosult, amennyiben a szerződő megadja(ta) annak a lakóingatlannak az alapterületét, amelyben életvitelszerűen lakik. A Lakás alapterület megadása kedvezmény esetén alkalmazandó szorzószám: 0,99. 19. 5 éve nem váltók kedvezménye 5 éve nem váltók kedvezményére a jelen díjtarifa hatálybalépését megelőző kockázatviselési kezdetű szerződések esetén a szerződő abban az esetben jogosult, amennyiben a szerződés a biztosítási évfordulón ezen kedvezmény alkalmazása mellett van hatályban. Az 5 éve nem váltók kedvezménye esetén alkalmazandó szorzószám: 0,9. 20. Partner I. kedvezmény Partner I. kedvezményre a szerződő a jelen díjtarifa hatálybalépésének napjával megegyező vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződések esetén abban az esetben jogosult, amennyiben – a szerződés a biztosító internetes díjszámító és szerződéskötő weboldalán erre a célra üzemeltetett felületen (www.genertel.hu/smart) vagy társaságunk telefonos ügyfélszolgálatán keresztül jön létre, és a szerződő az ajánlattétel vagy a szerződéskötés időpontjában a ClubSmart kártyájának azonosító számával igazoltan tagja a Shell Hungary Zrt. által szervezett ClubSmart Programnak nevezett vásárlói pontgyűjtő és pontbeváltó rendszernek, azaz a szerződő és a ClubSmart kártyatulajdonos személye azonos, vagy
– a szerződés az OVB Vermögensberatung Kft. (székhelye: 1043 Budapest, Lórántffy Zsuzsanna u. 15/b. 3. em.; adószáma: 13231796-2-41) (többes ügynök) közvetítésével, annak internetes weboldalán erre a célra üzemeltetett felületen keresztül jön létre, vagy – a szerződés a biztosító internetes díjszámító és szerződéskötő weboldalán erre a célra üzemeltetett felületen (www.genertel.hu/forensis) vagy társaságunk telefonos ügyfélszolgálatán keresztül jön létre és a szerződő az ajánlattétel vagy a szerződéskötés időpontjában a klubtagsági azonosító számával igazoltan tagja az Első Magyar Autós Kedvezmény Klub Kft. (székhelye: H-1033 Budapest, Reményi Ede utca 1–3.; adószáma: 22786940-2-13; továbbiakban: Forensis) által fenntartott kedvezmény rendszernek, azaz a szerződő és a Forensis tagsági kártyatulajdonos személye azonos. A jelen díjtarifa hatálybalépését megelőző kockázatviselési kezdetű szerződések esetén a Partner I. kedvezményre a szerződő abban az esetben jogosult, amennyiben a szerződése a biztosítási évfordulón ezen kedvezmény alkalmazása mellett van hatályban. A Partner I. és a Partner II. kedvezmény együttesen nem vehető igénybe. A Partner I. kedvezmény esetében alkalmazandó szorzószám: 0,95. 21. Partner II. kedvezmény Partner II. kedvezményre a szerződő a jelen díjtarifa hatálybalépésének napjával megegyező vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződések esetén abban az esetben jogosult, amennyiben – a szerződés a biztosító internetes díjszámító és szerződéskötő weboldalán erre a célra üzemeltetett felületen (vip.genertel.hu) keresztül jön létre, és – a szerződő olyan természetes személy, aki az ajánlattétel vagy a szerződés megkötésének időpontjában igazoltan munkaviszonyban, közvetlen megbízási vagy tagsági jogviszonyban áll az alább felsorolt gazdálkodó szervezetek valamelyikével vagy az ilyen természetes személynek egy háztartásban élő (Ptk. 685. § b) pontja szerinti) közeli hozzátartozója (együttesen: jogosulti kör). A kedvezmény csak egyszeresen vehető igénybe, abban az esetben is, ha a szerződő a felsorolásban szereplő szervezetek közül egy időben többel is jogviszonyban áll. AUTOTÁL Biztosítási Szolgáltató Kft. (székhelye: 1107 Budapest, Hízlaló tér 1.; adószáma: 10445608-4-42) Europ Assistance Magyarország Befektetési és Tanácsadó Kft. (székhelye: 1134 Budapest, Dévai u. 26–28.; adószáma: 12231401-2-41) Európai Utazási Biztosító Zrt. (székhelye: 1132 Budapest, Váci út 36–38.; adószáma: 12185960-4-44) Famillio Befektetési és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1134 Budapest, Dévai utca 26–28.; adószáma: 13953362-2-42) Fundamenta-Lakáskassza Lakástakarék-pénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1052 Budapest, Váci u. 19–21.; adószáma: 12217595-4-44) Generali Alapkezelő Zrt. (székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt. 42–44.; adószáma: 12546279-4-42) Generali Biztosító Zrt. (székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt. 42–44.; adószáma: 10308024-4-44) Genertel Biztosító Zrt. (székhelye: 1134 Budapest, Dévai u. 26–28.; adószáma: 14011838-4-44) Generali Egészségpénztár (székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt. 42–44.; adószáma: 18177796-1-42) Generali Ingatlan Kft. (székhelye: 1132 Budapest, Váci út 36–38.; adószáma: 13969927-4-41) Generali Önkéntes Nyugdíjpénztár (székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt. 42–44.; adószáma: 18074088-1-42) GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. (székhelye: 1134 Budapest, Dévai u. 26–28.; adószáma: 10575554-2-41) TEMPO Egészségpénztár (székhelye: 1025 Budapest, Nagybányai út 92.; adószáma: 18229343-2-43) A jelen díjtarifa hatálybalépését megelőző kockázatviselési kezdetű szerződések esetén a Partner II. kedvezményre a szerződő abban az esetben jogosult, amennyiben a szerződése a biztosítási évfordulón Partner II. kedvezmény alkalmazása mellett van hatályban. A Partner I. és a Partner II. kedvezmény együttesen nem vehető igénybe. A Partner II. kedvezmény esetében alkalmazandó szorzószám: 0,9. 22. Többszerződéses ügyfélkedvezmény Többszerződéses ügyfélkedvezményre a jelen díjtarifa hatálybalépésének napjával megegyező vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződések esetén a szerződő abban az esetben jogosult, amennyiben – a biztosított gépjármű személygépkocsi vagy 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi vagy motorkerékpár és – a szerződő az ajánlattétel vagy a szerződéskötés időpontjában már rendelkezik társaságunknál kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel és – az új ajánlat vagy szerződés a már fennálló szerződéssel biztosított gépjárműtől különböző to-
Genertel Biztosító Zrt.
2014. augusztus 15-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező gépjárműfelelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 10. §. alapján érvénytelen! – amennyiben a szerződő egyedülálló és 12 év alatti gyermekével él egy háztartásban, az alkalmazandó szorzószám: 0,99; – amennyiben a szerződő egyedülálló és nem nevel 12 év alatti gyermeket, az alkalmazandó szorzószám: 1,02; – amennyiben a szerződő házastársi vagy élettársi kapcsolatban él és 12 év alatti gyermekkel lakik egy háztartásban, az alkalmazandó szorzószám: 0,98; – amennyiben a szerződő házastársi vagy élettársi kapcsolatban él, de 12 év alatti gyermeket nem nevel, az alkalmazandó szorzószám: 1,01. – amennyiben a szerződő nem tartozik a fenti kategóriák egyikébe sem, úgy az alkalmazandó szorzószám: 1. A 2013.01.01. és 2013.12.31. közötti kockázatviselési kezdetű szerződések esetén, a szerződéskötéskor alkalmazott Családi állapot szorzószámot kell alkalmazni.
vábbi gépjármű biztosítására irányul és – a szerződő korábbi szerződését is személygépkocsira vagy 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsira vagy motorkerékpárra kötötte. A jelen díjtarifa hatálybalépését megelőző kockázatviselési kezdetű szerződések esetén a Többszerződéses ügyfélkedvezményre a szerződő abban az esetben jogosult, amennyiben a szerződése a biztosítási évfordulón ezen kedvezmény alkalmazása mellett van hatályban. A Többszerződéses ügyfélkedvezmény esetén alkalmazandó szorzószám: 0,95. 23. Utánfutó kedvezmény Az Utánfutó kedvezmény a 0,75 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű pótkocsikra kötött biztosítási szerződések esetén vehető igénybe. Utánfutó kedvezményre a szerződő abban az esetben jogosult, amennyiben a szerződő személygépkocsira vagy 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsira is rendelkezik társaságunknál kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel, vagy azt a pótkocsira vonatkozó szerződés hatálybalépéséig megköti. A jelen díjtarifa hatálybalépését megelőző kockázatviselési kezdetű szerződések és az olyan szerződések, melyek esetében a személygépkocsi vagy 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi szerződését a pótkocsira vonatkozó szerződés megkötését követően kötötték meg, a kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a szerződő a kedvezményt a biztosító ügyfélszolgálatánál a szerződés évfordulóját megelőzően igényelje. Az Utánfutó kedvezmény esetén alkalmazandó szorzószám: 0. 24. Welcome kedvezmény Welcome kedvezményre a szerződő abban az esetben jogosult, amennyiben – a szerződés kockázatviselésének kezdete a jelen díjtarifa hatálybalépésének napjával megegyező vagy azt követő időpont és – a biztosítani kívánt gépjármű személygépkocsi vagy 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi. Évfordulós biztosítóváltás szerződéskötési ok esetén a Welcome kedvezmény esetében alkalmazandó szorzószám 0,85. Gépjármű tulajdon- vagy üzembentartói jogának megszerzése, előzményszerződés közös megegyezéssel történt megszüntetését követő szerződéskötés, forgalomból kivont gépjármű ismételt forgalomba helyezése szerződéskötési ok esetén a Welcome kedvezmény esetében alkalmazandó szorzószám 0,85. 25. Családi állapot A 2014.01.01. vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződések esetén a szerződő családi állapotának megfelelően, az alábbi szorzószámokat kell alkalmazni:
26. Háztartás átlagkeresete A 2013.01.01. vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződések esetén, amennyiben a szerződő megadja(ta) a háztartásában egy főre jutó nettó átlagkereset mértékét, az alábbi szorzószámokat kell alkalmazni: – amennyiben a szerződő háztartásának egy főre jutó nettó átlagkeresete 60.000 Ft alatti, az alkalmazandó szorzószám: 0,98; – amennyiben a szerződő háztartásának egy főre jutó nettó átlagkeresete 60.000 Ft és 90.000 Ft között van, az alkalmazandó szorzószám: 0,98; – amennyiben a szerződő háztartásának egy főre jutó nettó átlagkeresete 90.001 Ft és 150.000 Ft között van, az alkalmazandó szorzószám: 0,99; – amennyiben a szerződő háztartásának egy főre jutó nettó átlagkeresete 150.000 Ft felett van, az alkalmazandó szorzószám: 0,99; – amennyiben a szerződő nem nyilatkozik a háztartásának egy főre jutó nettó átlagkeresetéről, úgy az alkalmazandó szorzószám: 1. 27. Legmagasabb végzettség A 2013.01.01. vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződések esetén a szerződő legmagasabb iskolai végzettségének megfelelően, az alábbi szorzószámokat kell alkalmazni: – amennyiben a szerződő legmagasabb iskolai végzettsége 8 általános iskolai osztály, az alkalmazandó szorzószám: 1,02; – amennyiben a szerződő legmagasabb iskolai végzettsége szakmunkás iskola, az alkalmazandó szorzószám: 1,01; – amennyiben a szerződő legmagasabb iskolai végzettsége érettségi, az alkalmazandó szorzószám: 1; – amennyiben a szerződő legmagasabb iskolai végzettsége főiskola, az alkalmazandó szorzószám: 0,99; – amennyiben a szerződő legmagasabb iskolai végzettsége egyetem, az alkalmazandó szorzószám: 0,98;
– amennyiben a szerződő legmagasabb iskolai végzettsége a fenti kategóriák egyikébe sem sorolható be, úgy az alkalmazandó szorzószám: 1. 28. Bonus-malus rendszerbe újonnan belépők pótdíja A Bonus-malus rendszerbe újonnan belépők pótdíjának alkalmazása szempontjából új belépőnek a bonus-malus rendszerbe az a szerződő minősül, aki a bonus-malus rendszer hatálya alá tartozó szerződés megkötését vagy az ilyen szerződésre vonatkozó ajánlattételt megelőző két éven belül nem volt szerződője ugyanezen gépjármű-kategóriába tartozó gépjármű-felelősségbiztosításnak. A jelen díjtarifa hatálybalépésének napjával megegyező vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződések esetén a biztosítási szerződés díját a Bonus-malus rendszerbe újonnan belépők pótdíjával növelten kell megállapítani, amennyiben – a biztosítani kívánt gépjármű személygépkocsi vagy 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi és – a szerződő a Bonus-malus rendszerbe újonnan belépőnek minősül. A Bonus-malus rendszerbe újonnan belépők pótdíja esetében a) ha a szerződő természetes személy és rendelkezik B kategóriás jogosítvánnyal, melynek első megszerzésének időpontja 2009.01.01-jét megelőző időpont, akkor az alkalmazandó szorzószám: 1,3; b) ha a szerződő természetes személy és nem rendelkezik B kategóriás jogosítvánnyal vagy rendelkezik, de azt először 2009.01.01. vagy későbbi időpontban szerezte meg, akkor az alkalmazandó szorzószám: 1,8; c) ha a szerződő nem természetes személy, akkor az alkalmazandó szorzószám: 1,3. 29. DNF-es előzményűek pótdíja A jelen díjtarifa hatálybalépésének napjával megegyező vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződések esetén a biztosítási szerződés díját a DNF-es előzményűek pótdíjával növelten kell megállapítani, amennyiben a szerződő a biztosítani kívánt gépjármű vonatkozásában, a jelen díjtarifa alapján megkötni kívánt biztosítási szerződés kockázatviselési kezdetét megelőző 1 éven belül rendelkezett olyan kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel, amely ezen időszak alatt díjnemfizetés miatt megszűnt. A DNF-es előzményűek pótdíja nem alkalmazandó a Gfbt. 5.§ (2) és (3) bekezdésekben foglaltak alapján létrejövő szerződésekre. A DNF-es előzményűek pótdíja esetében alkalmazandó szorzószám: 2. 30. Károkozók pótdíja A biztosítási szerződés díját a károkozók pótdíjával növelten kell megállapítani, amennyiben a jelen díjtarifa hatálybalépésének napjával megegyező vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződések esetén – a biztosított gépjármű a bonus-malus rendszer hatálya alá tartozik, és
– a szerződő 2009.01.01. és az ajánlattétel dátuma közötti időszakban kárt okozott. A károkozók pótdíja esetében alkalmazandó szorzószám: 2. 31. Párhuzamos üzemeltetők pótdíja A jelen díjtarifa hatálybalépésének napjával megegyező vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződések esetén a biztosítási szerződés díját a Párhuzamos üzemeltetők pótdíjával növelten kell megállapítani, amennyiben – a biztosítani kívánt gépjármű személygépkocsi vagy 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi és – a szerződő a szerződéskötés időpontjában legalább egy további azonos gépjármű kategóriába tartozó gépjárművet tart üzemben (párhuzamos üzemeltető), melyre nem társaságunknál rendelkezik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel és – a szerződéskötés oka a gépjármű tulajdon- vagy üzembentartói jogának megszerzése és – a társaságunknál megkötendő szerződés bonusmalus besorolása A00 lesz a Bonus-malus rendelet 4. § (5) bekezdés első fordulata alapján. A Párhuzamos üzemeltetők pótdíja esetében alkalmazandó szorzószám: 1,3. 32. Üzemeltetési pótdíj A biztosítási szerződés díját az üzemeltetési pótdíjjal növelten kell megállapítani a megkülönböztető jelzéssel ellátott járművek, a repülőtéri kiszolgáló, nemzetközi közúti árufuvarozást végző, a tűz- és robbanásveszélyes anyagot, veszélyes árut szállító és a kétéltű járművek esetén. Az üzemeltetési pótdíj esetében alkalmazandó szorzószám: 1,5.
Záró rendelkezések 33. Díjfizetési gyakoriság Csak negyedéves, féléves és éves díjfizetési gyakoriság választható. 5 000 Ft éves díj alatt csak éves díjfizetés választható. 5 000 Ft-ot meg nem haladó éves díjú szerződések csak az E-kommunikációs záradék (EKZ) alkalmazása mellett köthetők. 34. Elektronikus kommunikáció A jelen díjtarifa hatálybalépését követően új szerződések csak elektronikus kommunikációs záradék (EKZ) alkalmazása mellett köthetőek, ide nem értve a Gfbt. 5.§ (2) és (3) bekezdésekben foglaltak alapján újrakötött szerződéseket. 35. Kiegészítő fedezetekre vonatkozó szabályok A kiegészítő fedezetek esetén lehetőség van a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjfizetési kötelezettség elkülönült (önálló) rendezésére is. Előbbieknek megfelelően a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet díja elkülönülten is megállapítható és rendezhető, illetve önmagában a kiegészítő biztosítás díja megfizetésének elmulasztása nem jár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet megszűnésével.
Korrekciós tábla
Személygépkocsi (M1 gépjármű-kategória) ccm kategória
kW besorolás
ccm kategória
kW besorolás
850 ccm lökettérfogatig
0-37 kW
1501 ccm-től 2000 ccm-ig
71-79 kW
ccm kategória
kW besorolás
ccm kategória
kW besorolás
851 ccm-től 1150 ccm-ig
38-50 kW
2001 ccm-től 3000 ccm-ig
101-180 kW
150 ccm lökettérfogatig
12 kW
351 ccm-től 550 ccm-ig
70 kW
1151 ccm-től 1500 ccm-ig
51-63 kW
3001 ccm lökettérfogat és a fölött
101-180 kW
151 ccm-től 350 ccm-ig
35 kW
551 ccm lökettérfogat és a fölött
71 kW
Magyarázat: Amennyiben a személygépkocsi forgalmi engedélyében 20 kW alatti teljesítmény szerepel, abban az esetben a ccm táblából a jármű lökettérfogatának megfelelő kW kategóriát kell alkalmazni.
Motorkerékpár (L3e, L4e, L5e, L7e gépjármű-kategória)
Magyarázat: Amennyiben a motorkerékpár forgalmi engedélyében 10 kW alatti teljesítmény szerepel, abban az esetben a ccm táblából a jármű lökettérfogatának megfelelő kW kategóriát kell alkalmazni.
Bonus-malus táblák Bonus-malus osztályba sorolás személygépkocsi esetén
Bonus-malus osztályba sorolás motorkerékpár esetén
0 kár
1 kár
2 kár
3 kár
4 vagy több kár
1 kár
2 kár
3 kár
B10
B10
B08
B06
B04
M04
B10
B10
B08
B06
B04
M04
B09
B10
B07
B05
B03
M04
B09
B10
B07
B05
B03
M04
B08
B09
B06
B04
B02
M04
B08
B09
B06
B04
B02
B07
B08
B05
B03
B01
M04
B06
B07
B07
B08
B05
B03
B04
B02
A00
M04
B06
B07
B04
B02
B05
B06
B03
B01
M01
M04
B05
B06
B03
B04
B05
B02
A00
M02
M04
B04
B05
B03
B04
B01
M01
M03
M04
B03
B02
B03
A00
M02
M04
M04
B01
B02
M01
M03
M04
A00
B01
M02
M04
M01
A00
M03
M02
M01
M03 M04
Megfigyelési időszak kártörténeti adata alapján
Bonus-malus díjfaktor tábla Díjfaktor
Kiindulás
0 kár
4 vagy több kár
Megfigyelési időszak kártörténeti adata alapján
Kiindulás
Kiindulás
Megfigyelési időszak kártörténeti adata alapján
Bonus-malus osztályba sorolás autóbusz, tehergépkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató esetén
0 kár
1 kár
2 kár
3 kár
4 vagy több kár
B10
0,51
0,50
B10
B10
B09
B08
B07
B06
B09
0,58
0,54
B09
B10
B08
B07
B06
B05
B08
0,62
0,58
M04
B08
B09
B07
B06
B05
B04
B07
0,66
0,62
B01
M04
B07
B08
B06
B05
B04
B03
B06
0,71
0,66
A00
M04
B06
B07
B05
B04
B03
B02
B05
0,76
0,71
B01
M01
M04
B05
B06
B04
B03
B02
B01
B04
0,81
0,76
B02
A00
M02
M04
B04
B05
B03
B02
B01
A00
B03
0,87
0,81
B04
B01
M01
M03
M04
B03
B04
B02
B01
A00
M01
B02
0,93
0,87
B02
B03
A00
M02
M04
M04
B02
B03
B01
A00
M01
M02
B01
1,00
0,93
M04
B01
B02
M01
M03
M04
M04
B01
B02
A00
M01
M02
M03
A00
4,38
1,00
M04
M04
A00
B01
M02
M04
M04
M04
A00
B01
M01
M02
M03
M04
M01
5,14
4,38
M04
M04
M04
M01
A00
M03
M04
M04
M04
M01
A00
M02
M03
M04
M04
M02
6,10
5,14
M04
M04
M04
M04
M02
M01
M04
M04
M04
M04
M02
M01
M03
M04
M04
M04
M03
7,62
6,10
M02
M04
M04
M04
M04
M03
M02
M04
M04
M04
M04
M03
M02
M04
M04
M04
M04
M04
8,00
7,62
M03
M04
M04
M04
M04
M04
M03
M04
M04
M04
M04
M04
M03
M04
M04
M04
M04
Használati idő díjszorzó tábla
Futásteljesítmény díjszorzó tábla Hajtóanyag
km ≤ 5 000
5 000 < km ≤ 10 000
Nem diesel
0,85
Diesel
0,95
Gépjármű használati idő (években)
Díjszorzó
0
1,2
10 000 < km ≤ 15 000
15 000 < km ≤ 20 000
20 000 < km ≤ 25 000
km > 25 000
0,93
1
1,06
1,12
1,18
1–4
1
1,04
1,12
1,19
1,25
1,32
5≤
0,85
Bonus fokozat esetén
Kockázatviselés kezdete január 1.
egyéb
A tábla segítségével ellenőrizni tudja a következő biztosítási időszakra szóló bonus-malus besorolást. A tábla „Kiindulás” oszlopa a korábbi biztosítási időszakra vonatkozó besorolást tartalmazza. A 2–6. oszlopban az új biztosítási időszakra vonatkozó új besorolása látható a korábban okozott és a következő biztosítási időszakra vonatkozó besorolás során figyelembe veendő károk alapján.
Genertel Biztosító Zrt.
2014. augusztus 15-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező gépjárműfelelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 10. §. alapján érvénytelen!
Terület meghatározó tábla Település
Területkód
Település
Területkód
Aba
D
Bánhalma
Csécse
H
Fehérvárcsurgó
D
Hangony
F
Kátoly
D
Abaliget
D
Bánk
H
Csévharaszt
G
Feketeerdő
F
Harc
I
Kávás
F
Abda
F
Bánk (Debrecen)
E
Csobánka
B
Felnémet
J
Harka
I
Kecskemét
Abony
F
Bánréve
F
Csolnok
G
Felsőegerszeg
D
Harkány
D
Kehidakustány
Acsa
G
Bánszállás
I
Csomád
G
Felsőgöd
G
Hasznos
H
Kemence
G
Adásztevel
H
Báránd
F
Csonkamindszent
D
Felsőlajos
F
Hatvan
I
Keménfa
F
Agárd
D
Bárdudvarnok
D
Csopak
F
Felsőörs
F
Hánta
H
Kenderes
I
H
Csorna
I
Felsőpáhok
I
Hegyeshalom
F
Kerekharaszt
I
Település
Területkód
Település
Területkód
Település
Agyagosszergény
I
Bársonyos
Ajak
I
Báta
I
Csókakő
D
Felsőpakony
G
Hegykő
Területkód
I
Település
Területkód
I I
I
Kerepes
B H
F
Bátaapáti
I
Csór
D
Felsősima
E
Hejőcsaba
E
Kerékteleki
Albertirsa
I
Bátaszék
I
Csót
H
Felsőzsolca
F
Helesfa
D
Keszthely
Algyő
J
Bekölce
F
Csöde
F
Fenyőfő
H
Herceghalom
G
Keszthely-fenékpuszta
Alibánfa
F
Beloiannisz
G
Csömör
B
Fertőboz
I
Herend
F
Kesztölc
G
Alsógöd
G
Belsőbáránd
D
Csörög
G
Fertőd
I
Herény
I
Keszü
D
Alsónána
I
Benk
I
Csővár
G
Fertőendréd
I
Hernád
G
Kékcse
I
Alsónémedi
G
Bercel
H
Dabas
G
Fertőhomok
I
Hetényegyháza
I
Kékesd
D
Alsónemesapáti
F
Beregdaróc
I
Darnózseli
F
Fertőrákos
I
Héhalom
H
Kékestető
J
I
Beregsurány
I
Dág
G
Fertőszentmiklós
I
Héreg
G
Kérsemjén
F
Dámóc
F
Kéttornyúlak
H
Kilimán
F
Alacska
Alsónyék Alsóörs Alsópáhok
I
F
Berente
I
Fertőszéplak
I
Hét
I
Berkesd
D
Dány
G
Fertőújlak
I
Hévíz
E
Fényeslitke
I
Hévízgyörk
G
Kimle
F
Hidas
D
Királyegyháza
D
Királyszentistván
F
Alsótold
H
Bernecebaráti
G
Debrecen
Alsózsolca
F
Besenyőd
F
Decs
I
I
I
I
Fót
B
Bezenye
F
Demjén
F
Földsziget
Andornaktálya
F
Bezi
F
Dencsháza
D
Fűzfőgyártelep
F
Hird
C
Kisapostag
F
Andráshida
J
Béb
H
Délegyháza
G
Fűzvölgy
F
Homokbödöge
H
Kisasszond
D
Annavölgy
G
Békéscsaba
I
Dinnyeberki
D
Galgagyörk
G
Homokkomárom
F
Kisbágyon
H
Apagy
F
Bér
H
Dinnyés
D
Galgahévíz
G
Hont
H
Kisbajcs
F
Apátszállás
F
Biatorbágy
G
Diósd
B
Galgamácsa
G
Horány
G
Kisbér
H
Apátvarasd
D
Bicsérd
D
Diósjenő
H
Garé
D
Hosszúhetény
D
Kisbodak
F
Dobogókő
B
Hosszúvölgy
F
Kisbucsa
F
Hottó
F
Kisherend
D
Hódmezővásárhely
J
Kiskundorozsma
J
Hódoscsépány
I
Kiskunlacháza
G
Hövej
I
Anarcs
Gálosfa
D
Dombori
I
Gárdony
D
Domony
G
Gelénes
I
Bocska
F
Dorog
G
Gelse
F
Bocskaikert
F
Dozmat
F
Gelsesziget
F
F
Boda
D
Döge
D
Bodajk
D
Dömös
G
Gencsapáti
F
Bodolyabér
D
Dömsöd
G
Gerde
D
Drégelypalánk
H
Gergelyiugornya
H
Bicske
G
Aranyosgadány
D
Bisse
D
Arló
F
Bocfölde
F
Arnót
F
Aszód
G
Ádánd Ág
Aranyosapáti
I
I
I
I
Gemzse
I
Hidegség
I
Kiskutas
F
D
Kismányok
D
Iharosberény
F
Kismaros
G
Iklad
G
Kisnémedi
G
Ikrény
F
Kisoroszi
G
Kispáli
F
Husztót
Ágfalva
I
Áporka
G
Bodroghalom
Ászár
H
Bogács
F
Dunaalmás
G
Gerjen
I
Ilk
Áta
D
Bogád
D
Dunabogdány
G
Gerla
I
Inárcs
G
Kisrozvágy
Babosdöbréte
F
Bogádmindszent
D
Dunaföldvár
F
Gesztenyés
F
Inota
F
Kistarcsa
I
I
I B
Bogyiszló
I
Dunaharaszti
B
Gic
H
Ipolydamásd
G
Kisújszállás
Bag
G
Boldog
I
Dunakeszi
B
Gige
D
Ipolytölgyes
G
Kisvarsány
I
Baglyasalja
J
Boldva
F
Dunakiliti
F
Gomba
G
Ipolyvece
H
Kisvaszar
D
Bagod
F
Boncodfölde
F
Dunaremete
F
Göd
G
Isaszeg
B
Kisvárda
H
Bagola
J
Bonyhád
I
Dunaszeg
F
Gödöllő
B
Iszkaszentgyörgy
D
Kisvásárhely
F
Baj
G
Borbánya
E
Dunaszentgyörgy
I
Gönyű
F
Jakabszállás
F
Klotildliget
B
Baja
J
Borsodnádasd
F
Dunaszentmiklós
G
Görcsöny
D
Jánd
Kocsord
F
Bajaszentistván
J
Borsodszentgyörgy
F
Dunasziget
F
Görömböly
E
Jánossomorja
F
Komló
F
Bajna
G
Borsosberény
H
Dunaújváros
J
Gősfa
F
Járdánháza
F
Komoró
Bajót
G
Borsosgyőr
H
Dunavarsány
B
Grábóc
Jármi
F
Kondó
F
Bakonya
D
Borzavár
H
Dunavecse
G
Gyál
B
Jászberény
I
Kosd
G
Bakonybánk
H
Bosta
D
Ebergőc
Gyálarét
J
Jászfelső-szentgyörgy
I
Kovácsszénája
D
Bakonybél
H
Böde
F
Ebes
F
Gyenesdiás
I
Jászfényszaru
I
Kozárd
H
Bakonygyirót
H
Bököny
F
Ecseg
H
Gyermely
G
Jéke
I
Kozármisleny
D
Bakonyjákó
H
Börcs
F
Ecser
G
Gyirmót
E
Jobbágyi
H
Kóka
G
Bakonykoppány
H
Börgönd
C
Eger
J
Gyód
D
Józsa
E
Kóny
F
Bakonypéterd
H
Bőszénfa
D
Egerág
D
Gyón
G
Juta
D
Kópháza
I
Bakonyság
H
Brennbergbánya
Egerszalók
F
Gyömrő
G
Kaba
F
Kóspallag
G
Bakonysárkány
H
Bucsu
F
Egervár
F
Gyöngyös
J
Kacorlak
F
Kökény
D
Bakonyszentiván
H
Budajenő
B
Egyházasdengeleg
H
Gyöngyösfalu
F
Kacsóta
D
Kőkút
D
Bakonyszentkirály
H
Budakalász
B
Enese
F
Gyöngyöshalász
F
Kadarkút
D
Kőszárhegy
D
Bakonyszentlászló
H
Budakeszi
B
Eperjeske
Gyöngyössolymos
F
Kajdacs
I
Kőszegpaty
F
Bakonyszombathely
H
Budaörs
B
Eplény
F
Györköny
I
Kakasd
I
Kővágószőlős
D
Bakonyszücs
H
Budapest
A
Epöl
G
Győr
E
Kakucs
G
Kővágótöttös
D
Bakonytamási
H
Buják
H
Ercsi
G
Győrasszonyfa
H
Kaposfő
D
Kunsziget
F
Baksa
D
Butykatelep
E
Erdőkertes
G
Győröcske
Kaposfüred
E
Lajosmizse
F
Baktalórántháza
F
Búcsúszentlászló
F
Erdőkürt
H
Győrság
H
Kaposgyarmat
D
Lakhegy
F
Balatonakarattya
F
Bükkaranyos
F
Erdőtarcsa
H
Győrszentiván
E
Kaposhomok
D
Lábatlan
G
Balatonaliga
F
Bükkmogyorósd
F
Erzsébet
D
Győrtelek
F
Kaposmérő
D
Lácacséke
Balatonalmádi
F
Bükkszentkereszt
F
Eszény
D
Győrújbarát
H
Kaposújlak
D
Lázi
Balatonendréd
F
Bükkszentlászló
E
Eszteregnye
F
Győrújfalu
F
Kaposvár
E
Leányfalu
B
Balatonfőkajár
F
Cegléd
F
Esztergom
G
Győrzámoly
F
Kaposszerdahely
D
Leányvár
G
Babót
I
I
I
I
I
I
Balatonfűzfő
F
Ceglédbercel
I
Etyek
G
Gyulafirátót
J
Kapuvár
Balatonkenese
F
Cigánd
I
Écs
H
Gyüre
I
Karácsond
Balatonkiliti
H
Cikó
I
Érd
B
Hagyárosbörönd
F
Balatonszabadi
F
Csabdi
G
Érdliget
B
Hajdúdorog
H
Balatonszéplak
H
Csabrendek
F
Érd-parkváros
B
Hajdúhadház
Balatonvilágos
F
Csajág
F
Érpatak
F
I
Csarnóta
D
Fadd
Balinka
D
Csaroda
I
Farád
Ballószög
F
Csatár
F
Farkasgyepű
Balogunyom
F
Cserdi
D
Farkaslyuk
I
Cserénfa
D
Fábiánháza
F
Balf
Barabás
I
Baracs
F
Cserkút
D
Fácánkert
Bazsi
F
Csernely
F
Fegyvernek
Bánd
F
Cserszegtomaj
Bánfa
D
Csesznek
I H
I
I
I
I H
Lemezgyár
F
F
Letkés
G
Karcag
I
Levél
F
Karcsa
I
Levelek
F
F
Karmacs
I
Lébénymiklós
F
Hajdúnánás
H
Karos
I
Lénárddaróc
F
I
Hajdúsámson
F
Kartal
G
Liget
D
I
Hajdúszoboszló
F
Katádfa
D
Ligetfalva
I
Hajdúszovát
F
Kazincbarcika
I
Lillafüred
E
Hajmás
D
Kádárta
J
Lipótfa
D
Hajmáskér
F
Kálló
H
Liszó
J
I
Haláp
E
Kántorjánosi
F
Litér
F
I
D
H
I
Halászi
F
Káptalanfüred
F
Lothárd
Fehérgyarmat
F
Halászi - arak
F
Kárász
D
Lovas
F
Fehértó
F
Halásztelek
B
Károlyháza
F
Lovászhetény
D
Genertel Biztosító Zrt.
2014. augusztus 15-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező gépjárműfelelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 10. §. alapján érvénytelen!
Település Lovászpatona
Területkód H
Település
Területkód
Település
Nagyoroszi
H
Pethőhenye
Területkód F I
Település
Területkód
Település
H
Úrhida
D
Sárkeszi
D
Szirma
E
Úri
G
D
G
Nagypáli
F
Petőháza
Lövő
I
Nagypeterd
D
Pécel
G
Sárpentele
Lövőpetri
I
Nagyrozvágy
I
Pécs
C
Sárpilis
G
Pécsbagota
D
Sárszentmihály
Szirmabesenyő
F
Üllő
Szob
G
Üröm
B
D
Szokolya
G
Üszögpuszta
D
D
Szolnok
E
Vaja
F
I
Lukácsháza
F
Nagysáp
Maglód
G
Nagytálya
F
Pécsudvard
D
Sásd
Magy
F
Nagytarcsa
B
Pécsvárad
D
Semjén
Magyaralmás
D
Nagytevel
H
Pénzesgyőr
H
Seregélyes
D
Szomód
Magyaregregy
D
Nagyvarsány
Pér
H
Serényfalva
F
Magyarhertelend
D
Nagyváty
D
Péteri
G
Sé
F
Magyarsarlós
D
Nagyvenyim
F
Pétfürdő
F
Sényő
Magyarszék
D
Napkor
F
Pilis
I
Sikátor
Magyarszentmiklós
F
Narda
F
Pilisborosjenő
B
Magyarszerdahely
F
Nábrád
F
Piliscsaba
B
Nádasdladány
D
Piliscsév
G
Nádudvar
F
Maklár
F
Nemesbük
I
Martonfa
D
Nemescsó
F
Martonvásár
G
Nemeshetés
Mályi
F
Majosháza
Mándok
I
Területkód
Szirák
I
I
Település
D
Lónya
Majos
Területkód
Sárkeresztes
I
Szombathely
I
Vajdácska
I
G
Valkó
G
Szomolya
F
Vanyarc
H
Szomor
G
Vanyola
H
F
Sződ
G
Varga
D
H
Sződliget
G
Vasad
G
Simonfa
D
Szőke
D
Vasas
C
Sinatelep
G
Szőkéd
D
Vasasszonyfa
F
G
Sióagárd
I
Szőlőhegy
D
Vasboldogasszony
F
Pilisjászfalu
B
Siófok
H
Szőreg
J
Vác
G
Pilismarót
G
Siójut
F
Szurdokpüspöki
H
Vácduka
G
Pilisvörösvár
B
Solymár
B
Tahi
G
Vácegres
G
F
Pilisszántó
B
Somoskőújfalu
J
Tahitótfalu
G
Váchartyán
G
Nemessándorháza
F
Pilisszentiván
B
Somsálybánya
I
Taksony
B
Váckisújfalu
G
Nemesvámos
F
Pilisszentkereszt
B
Sopron
I
Tapolcafő
H
Vácrátót
G G
I
Mánfa
D
Nemesszentandrás
F
Pilisszentlászló
G
Sopronkőhida
I
Tapolcafürdő
E
Vácszentlászló
Mány
G
Neszmély
G
Pilisszentlélek
G
Sopronkövesd
I
Tardos
G
Vállus
Máriahalom
G
Németbánya
H
Pinnye
I
Sormás
F
Tarján
G
Vámosatya
Máriakálnok
F
Novaj
F
Pogány
D
Sóly
F
Tarjánpuszta
H
Vámosmikola
Márianosztra
G
Nóráp
H
Pogányszentpéter
F
Sóskút
G
Tass
G
Vámosszabadi
F
Márkó
F
Nyalka
H
Pomáz
B
Sóstó
H
Taszár
D
Váralja
D
Porcsalma
F
Sóstófürdő
E
Tatabánya
J
Várbalog
F
I
Sóstóhegy
E
Táborfalva
G
Várdomb
I
I
Várpalota
F
I G
Márokpapi
I
Mátészalka
H
Nyergesújfalu
G
Portelek
Mátrafüred
J
Nyékládháza
F
Porva
H
Söpte
F
Tákos
Mátraháza
J
Nyirád
F
Pócsmegyer
G
Söréd
D
Táp
H
Várvölgy
Mátrakeresztes
H
Nyírbátor
H
Pölöske
F
Sukoró
D
Tápé
J
Vásárosnamény
H
F
Surány
G
Tápiósáp
G
Vázsnok
D
I
Surjány
I
Tápiósüly
G
Vecsés
B
Susa
I
Tápiószecső
G
Velence
D
Nyárliget
I
I
I
I
Nyírcsaholy
F
Pölöskefő
Máza
D
Nyíregyháza
E
Pörböly
Mecsekjánosi
F
Nyíregyháza II.
E
Pusztacsó
Mecseknádasd
D
Nyíribrony
F
Pusztahencse
I
Sülysáp
G
Táplánszentkereszt
F
Velencefürdő
D
Mecsekpölöske
F
Nyírlövő
I
Pusztakisfalu
I
Sümeg
H
Tápszentmiklós
H
Velény
D
I
Sümegprága
F
Tárnok
G
Veresegyház
B
Mátyus
F
Medina
I
Nyírpazony
F
Pusztamonostor
Mende
G
Nyírszőlős
E
Pusztasomorja
F
Süttő
G
Tát
G
Verőce
G
Meződ
D
G
Nyírtura
F
Pusztazámor
G
Szabadbattyán
D
Tedej
H
Verseg
Mezőladány
I
Nyugotszenterzsébet
D
Putnok
F
Szabadszentkirály
D
Telki
B
Veszkény
I
Mezőmegyer
I
Nyúl
H
Püski
F
Szabolcsbáka
Veszprém
J
Mezőörs
H
Orci
E
Püspökhatvan
G
Szabolcsveresmart
Ménfőcsanak
E
Orfű
D
Püspökladány
F
Szada
Tengelic
I
I
Tengeri
D
Veszprémfajsz
F
B
Teskánd
F
Veszprémvarsány
H D
Ormándlak
F
Püspökszilágy
G
Szajol
I
Téglás
F
Vékény
Mérk
F
Oros
E
Rajka
F
Szalánta
D
Tékes
D
Vének
F
Mihályfa
F
Oroszló
D
Ravazd
H
Szalapa
F
Tésa
G
Vértestolna
G
Mikepércs
F
Osli
I
Rábapatona
F
Szalkszentmárton
G
Téseny
D
Vértesszőlős
G
Miklósfa
J
Ostoros
F
Rábatamási
I
Szamoskér
F
Tilaj
I
Vindornyafok
I
Mindszentpuszta
H
Óbánya
D
Rácalmás
F
Szandaszőlős
E
Tinnye
B
Vindornyalak
Miskolc
E
Óbarok
G
Ráckeresztúr
G
Szapárfalu
Miskolc-mád
E
Ócsa
G
Rád
G
Mogyoród
B
Ófalu
D
Rám
F
Mogyorósbánya
G
Ófehértó
F
Recsk
Moha
D
Ózd
Monor
G
Ózdfalu
Monori erdő
G
Ököritófülpös
Monorierdő
G
Öntésmajor
Mosonmagyaróvár
H
Örkény
G
Rétközberencs
Mosonszentjános
F
Öskü
F
Rétság
Mosonszentmiklós
F
Öttevény
F
Révleányvár
Mosonszolnok
F
Őcsény
I
Mosonudvar
F
Őr
F
Mosonújhely
F
Őrbottyán
Mór
D
Palé
I
Méntelek
Mórágy Mór-felsődobos
I
I
H
I
I
Tiszaadony
I
Viscosa
G
Szarvasgede
H
Tiszabezdéd
I
Visegrád
G
Szarvaskő
J
Tiszacsermely
I
Visegrád-Gizellatelep
G
F
Szava
D
Tiszakanyár
I
Vitka
H
Regenye
D
Szálka
I
Tiszakarád
I
Vitnyéd
D
Remeteszőlős
B
Szántód
F
Tiszakerecseny
I
Völcsej
F
Rezi
I
Szár
G
Tiszamogyorós
I
Vörösberény
I
Réde
H
Szárföld
I
Tiszapüspöki
I
Zagyvapálfalva
J
I
Szárliget
G
Tiszaszalka
I
Zagyvarékas
F
H
I
Zagyvaróna
J
H
Zalaboldogfa
F
I
I I F
Szászvár
D
Tiszaszentmárton
I
Százhalombatta
G
Tiszaújváros
Ricse
I
Szedres
I
Tiszavid
I
Zalacsány
I
Rigyác
F
Szeged
J
Tokod
G
Zalacséb
F
G
Rinyakovácsi
D
Szekszárd
E
Tokodaltáró
G
Zalaegerszeg
J
D
Rohod
F
Szellő
D
Tolmács
H
Zalagyömörő
F
Palin
J
Románd
H
Szemely
D
Tolna
I
Zalaháshágy
F
Palotás
H
Romhány
H
Szendehely
H
Toponár
E
Zalaköveskút
I
Mözs
I
Paloznak
F
Romonya
D
Szentbalázs
D
Tornyospálca
Mőcsény
I
Pannonhalma
H
Rózsafa
D
Szentdénes
D
Torony
F
Zalaszentgyörgy
F
I
I
Zalaszántó
I
Nagybajcs
F
Pap
Szentdomonkos
F
Tóalmás
G
Zalaszentiván
F
Nagybörzsöny
G
Parád
F
Sajóbábony
F
Szentegát
D
Tök
G
Zalaszentlőrinc
F
Parádfürdő
F
Sajókápolna
F
Szentendre
B
Tököl
B
Zamárdi
F
F
Sajókeresztúr
F
Szentkirály (Szombathely)
I
Töltéstava
H
Záhony
I
Sajólászlófalva
F
Szentkirályszabadja
F
Törökbálint
B
Zebegény
Nagycenk
I
Nagycserkesz
F
Parádsasvár
Nagydém
H
Pácin
Röjtökmuzsaj
I
I G
Nagydorog
I
Pákozd
D
Sajónémeti
F
Szentlőrinc
D
Törökszentmiklós
I
Zemplénagárd
I
Nagyecsed
F
Pálhalma
J
Sajópálfala
F
Szentlőrinckáta
G
Tőzeggyármajor
I
Zengővárkony
D
Nagyesztergár
H
Pápa
H
Sajópüspöki
F
Szentmártonkáta
G
Tunyogmatolcs
F
Zichyújfalu
D
Nagygyimót
H
Pápakovácsi
H
Sajószentpéter
F
Szentmihály
J
Tura
G
Ziliz
F
Nagykanizsa
J
Pápateszér
H
Sajóvárkony
I
Szentsimon
I
Tuzsér
I
Zirc
F
Nagykanizsa-bagola
J
Pásztó
H
Salgóbánya
J
Szepetnek
F
Túrony
D
Zomba
Nagykáta
I
Páty
G
Salgótarján
J
Szécsény
H
Ugod
H
Zók
D
F
Székesfehérvár
C
Ukk
F
Zsámbék
G
Szigetcsép
G
Uraj
I
Zsámbok
G
I
Nagykovácsi
B
Pázmándfalu
H
Salomvár
Nagykozár
D
Pellérd
D
Sarród
I
Nagykökényes
H
Penc
G
Ságvár
F
Szigethalom
B
Újbarok
G
Zselickislak
E
Nagykőrös
G
Perbál
B
Sánc
J
Szigetmonostor
G
Újfehértó
F
Zselicszentpál
D
Nagykutas
F
Pereces
E
Sántos
D
Szigetszentmiklós
B
Újhartyán
G
Zsurk
Nagylengyel
F
Pereked
D
Sáránd
F
Szikáncs
J
Újkenéz
I
I
Sárhida
F
Szilágy
D
Újrónafő
F
Nagylózs
I
Pereszteg
Nagymacs
E
Perkáta
F
Sári
G
Szilasliget
B
Újudvar
F
Nagymaros
G
Perőcsény
G
Sárisáp
G
Szilvás
D
Úny
G
Minden olyan település, amely nem került felsorolásra
I
K
Genertel Biztosító Zrt.
2014. augusztus 15-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező gépjárműfelelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 10. §. alapján érvénytelen!
Alapdíjtáblák Személygépkocsi teljesítmény 0–37 KW között Hengerűrtartalom SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett
Területkód A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K
Személygépkocsi teljesítmény 38–50 KW között
Természetes személy életkora –22 év
23–29 év
30–56 év
57– év
Nem term. személy
58 420 53 184 40 375 48 796 42 606 37 094 78 500 71 306 53 743 64 951 55 699 49 469 85 624 77 727 58 482 70 651 60 234 53 533 95 529 86 667 65 076 78 620 66 693 59 260
39 382 35 123 27 194 29 714 27 328 23 675 51 766 46 216 36 989 40 116 37 384 32 174 56 103 49 998 40 033 43 264 40 824 35 120 62 211 55 354 44 298 47 744 45 041 39 312
26 069 22 771 18 807 19 318 19 185 16 493 35 318 30 870 25 319 24 738 24 450 22 033 37 353 33 665 27 544 27 774 27 963 23 901 42 390 37 515 29 218 31 655 31 194 26 633
25 232 22 217 18 932 19 250 18 720 16 339 34 133 30 036 25 382 25 814 25 032 21 711 37 197 31 088 27 570 28 042 24 447 22 329 37 018 36 582 30 751 31 281 30 277 26 154
26 721 23 842 19 220 19 864 19 102 16 982 36 264 32 152 25 869 26 799 25 597 22 672 39 410 34 999 28 139 29 175 27 798 24 588 43 411 38 738 31 418 32 595 31 000 27 395
Hengerűrtartalom SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett
Személygépkocsi teljesítmény 51–63 KW között Hengerűrtartalom SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett
Területkód A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K
SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett
Területkód A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K
A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K
Természetes személy életkora –22 év
23–29 év
30–56 év
57– év
Nem term. személy
68 146 66 198 46 481 56 554 47 040 42 756 91 774 87 523 62 213 75 565 62 448 56 417 100 137 94 850 67 793 82 264 67 886 61 233 111 792 105 370 75 554 91 642 75 486 67 971
44 891 40 009 32 230 33 978 32 318 27 539 59 464 52 785 42 797 45 345 43 584 37 541 64 589 57 268 46 370 49 093 47 098 41 022 71 777 63 570 51 388 54 363 52 060 45 394
30 199 26 518 21 606 22 401 22 106 19 075 40 699 36 047 29 270 30 310 28 326 25 595 43 911 38 954 31 913 33 033 32 458 27 809 48 473 38 654 34 857 36 936 36 262 31 025
29 377 25 893 21 740 22 098 21 638 18 856 39 654 35 093 27 865 29 824 29 066 25 178 42 733 36 133 30 337 32 473 31 593 27 306 47 124 41 892 32 000 32 656 35 257 30 425
30 905 26 907 21 959 23 241 21 683 19 558 41 595 33 017 29 782 31 401 26 393 26 254 44 918 39 583 32 486 34 204 31 954 28 530 49 627 43 682 36 123 38 228 35 724 31 832
Személygépkocsi teljesítmény 64–70 KW között
Természetes személy életkora –22 év
23–29 év
30–56 év
57– év
Nem term. személy
74 305 65 234 50 616 60 944 50 670 45 434 99 824 88 265 67 605 81 476 67 309 60 186 108 797 96 469 73 590 88 694 73 164 65 399 121 384 107 830 81 970 98 821 81 373 72 676
48 258 42 467 34 747 36 601 34 714 29 577 63 995 56 265 45 750 48 429 46 425 40 379 69 519 61 122 49 611 52 480 50 228 43 856 77 282 67 928 55 031 58 172 55 586 48 385
32 587 28 619 23 252 24 041 23 703 20 430 43 468 38 578 31 528 32 583 30 429 27 471 46 937 41 612 34 388 35 531 34 892 29 870 51 865 45 927 36 033 39 563 35 099 33 344
31 560 26 436 23 365 23 729 23 181 20 144 42 222 35 724 29 984 32 072 31 203 26 972 45 553 40 526 34 377 34 940 33 941 29 282 50 296 44 692 37 887 37 028 37 898 32 651
33 470 29 066 23 890 24 739 23 431 20 902 44 537 39 187 32 339 33 552 31 684 28 134 48 124 42 314 35 193 36 597 34 523 30 602 53 209 46 742 38 735 36 524 38 595 34 169
Hengerűrtartalom SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett
Személygépkocsi teljesítmény 71–79 KW között Hengerűrtartalom
Területkód
Területkód A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K
Természetes személy életkora –22 év
23–29 év
30–56 év
57– év
Nem term. személy
81 088 72 617 55 885 66 065 55 486 50 903 110 015 98 723 75 143 89 338 74 348 67 626 120 305 108 052 81 969 97 633 81 042 73 523 134 574 120 931 91 469 109 114 90 347 81 772
53 498 47 162 38 632 40 746 38 746 33 260 71 337 62 803 51 085 53 825 51 303 45 008 77 620 68 319 55 465 58 433 55 640 48 651 86 420 76 035 61 608 64 885 61 714 53 785
36 531 31 710 26 148 27 010 26 532 22 889 48 156 38 382 31 887 36 693 35 972 29 327 52 105 43 798 35 903 39 821 35 309 33 603 57 115 50 994 42 127 43 882 43 361 37 541
35 364 31 228 25 941 26 667 25 997 22 499 46 740 39 542 33 630 34 319 35 090 30 239 50 533 44 948 35 075 39 260 38 208 32 874 55 910 44 705 42 022 43 225 42 344 36 692
37 489 32 733 26 771 27 724 26 330 23 466 49 330 43 503 36 126 33 942 35 686 31 663 53 415 47 056 38 554 36 706 35 024 34 473 57 996 52 075 42 960 44 973 43 056 38 516
Személygépkocsi teljesítmény 80–100 KW között
Természetes személy életkora –22 év
23–29 év
30–56 év
57– év
Nem term. személy
81 088 72 617 55 885 66 065 55 486 50 903 110 015 98 723 75 143 89 338 74 348 67 626 120 305 108 052 81 969 97 633 81 042 73 523 134 574 120 931 91 469 109 114 90 347 81 772
53 498 47 162 38 632 40 746 38 746 33 260 71 337 62 803 51 085 53 825 51 303 45 008 77 620 68 319 55 465 58 433 55 640 48 651 86 420 76 035 61 608 64 885 61 714 53 785
36 531 31 710 26 148 27 010 26 532 22 889 48 156 38 382 31 887 36 693 35 972 29 327 52 105 43 798 35 903 39 821 35 309 33 603 57 115 50 994 42 127 43 882 43 361 37 541
35 364 31 228 25 941 26 667 25 997 22 499 46 740 39 542 33 630 34 319 35 090 30 239 50 533 44 948 35 075 39 260 38 208 32 874 55 910 44 705 42 022 43 225 42 344 36 692
37 489 32 733 26 771 27 724 26 330 23 466 49 330 43 503 36 126 33 942 35 686 31 663 53 415 47 056 38 554 36 706 35 024 34 473 57 996 52 075 42 960 44 973 43 056 38 516
www.genertel.hu
Hengerűrtartalom SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett
Területkód A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K
Természetes személy életkora –22 év
23–29 év
30–56 év
57– év
Nem term. személy
88 465 79 897 59 688 72 117 60 095 54 624 119 968 108 329 80 662 97 464 80 637 72 836 131 141 118 424 88 130 106 464 87 917 79 272 146 681 132 450 98 476 118 967 98 050 88 256
57 165 50 442 41 543 43 668 41 865 36 075 76 594 67 476 55 105 57 913 55 275 48 328 83 466 73 505 59 879 62 940 60 001 52 303 93 049 81 908 66 570 69 967 66 616 57 893
39 465 34 822 28 305 29 275 28 779 24 751 51 799 41 312 34 176 39 628 35 154 31 771 56 107 49 670 36 892 42 739 42 279 36 430 62 190 49 497 40 747 47 161 41 931 40 717
38 410 30 436 28 274 28 778 28 062 24 414 46 276 44 678 34 079 35 097 37 965 31 201 54 436 44 443 37 576 42 028 41 223 35 718 60 292 53 451 45 087 46 347 45 376 39 876
40 371 35 566 28 766 30 113 28 417 25 331 53 097 46 817 38 548 40 623 38 606 32 546 57 552 50 691 41 633 43 838 41 872 37 330 63 828 56 157 46 007 43 559 46 144 37 561
Telefon: (06-1) 288-0000
Genertel Biztosító Zrt.
2014. augusztus 15-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező gépjárműfelelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 10. §. alapján érvénytelen!
Alapdíjtáblák (folytatás az előző oldalról) Személygépkocsi teljesítmény 101–180 KW között Hengerűrtartalom
Területkód
SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett
A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K
–22 év
23–29 év
30–56 év
57– év
Nem term. személy
95 052 84 788 64 457 77 544 64 282 58 680 129 305 115 701 87 261 105 103 86 619 78 481 141 486 126 758 95 381 114 907 94 560 85 487 158 383 142 008 106 631 128 501 105 579 95 255
61 677 54 739 44 264 46 910 45 071 38 936 82 802 73 260 59 011 62 398 59 653 51 749 90 272 79 797 64 224 67 868 64 786 56 083 100 692 88 933 71 499 75 508 71 980 62 162
40 925 37 456 28 699 31 670 31 024 26 660 55 601 45 261 36 561 39 051 41 928 35 027 60 295 51 173 43 915 45 836 45 226 39 370 66 910 59 097 48 573 50 644 49 912 43 758
41 078 36 490 30 612 31 031 30 310 24 915 48 588 45 466 36 543 39 592 40 971 33 621 58 493 51 818 40 340 44 983 44 130 38 533 64 861 57 410 48 462 49 679 48 645 42 926
43 238 38 112 31 299 32 383 30 762 27 314 57 075 50 161 41 475 43 361 41 620 37 021 61 925 54 385 44 829 46 870 44 888 40 371 68 751 60 329 49 584 46 646 49 534 44 716
Tehergépkocsi (max 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeg) Természetes személy életkora –29 év
30– év
Nem term. személy
A
120 098
61 758
64 095
B, C, E
90 841
56 864
57 896
D, F, G, J
79 174
49 421
51 471
H, I, K
67 069
37 296
40 655
Területkód
Személygépkocsi teljesítmény 180 KW felett
Természetes személy életkora
Hengerűrtartalom SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 0–850 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 851–1500 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 1501–2000 ccm SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett SZGK 2001– ccm felett
Természetes személy életkora
Területkód A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K A B C, D, E G,H F, I J,K
Tehergépkocsi (3,5 tonna felett max. 12 tonna megengedett legnagyobb össztömeg)
Díj
10–19 férőhely
153 865
20–42 férőhely
300 000
43–79 férőhely
400 000
80– férőhelytől
500 000
30–56 év
57– év
Nem term. személy
95 052 84 788 64 457 77 544 64 282 58 680 129 305 115 701 87 261 105 103 86 619 78 481 141 486 126 758 95 381 114 907 94 560 85 487 158 383 142 008 106 631 128 501 105 579 95 255
61 677 54 739 44 264 46 910 45 071 38 936 82 802 73 260 59 011 62 398 59 653 51 749 90 272 79 797 64 224 67 868 64 786 56 083 100 692 88 933 71 499 75 508 71 980 62 162
40 925 37 456 28 699 31 670 31 024 26 660 55 601 45 261 36 561 39 051 41 928 35 027 60 295 51 173 43 915 45 836 45 226 39 370 66 910 59 097 48 573 50 644 49 912 43 758
41 078 36 490 30 612 31 031 30 310 24 915 48 588 45 466 36 543 39 592 40 971 33 621 58 493 51 818 40 340 44 983 44 130 38 533 64 861 57 410 48 462 49 679 48 645 42 926
43 238 38 112 31 299 32 383 30 762 27 314 57 075 50 161 41 475 43 361 41 620 37 021 61 925 54 385 44 829 46 870 44 888 40 371 68 751 60 329 49 584 46 646 49 534 44 716
Területkód
Természetes személy
Nem term. személy
Területkód
Természetes személy
Nem term. személy
A, B
270 686
329 304
A, B
374 431
456 489
C, D, E, F, G, H, I, J, K
185 647
205 090
C, D, E, F, G, H, I, J, K
255 377
282 277
Minden magyarországi terület
Minden magyarországi terület
23–29 év
Tehergépkocsi (12 tonna megengedett legnagyobb össztömeg felett)
Egyéb
BUSZ
–22 év
Motorkerékpár és segédmotoros kerékpárok Díj
Lassú jármű
11 671
Munkagép
11 671
M frsz-mal ellátott jármű
11 671
Pótkocsi max. 0,75 tonna
2 000
Pótkocsi 0,75 tonna felett max. 10 tonna
Területkód
Teljesítmény
Természetes személy életkora
Nem term. személy
–29 év
30– év
0–12 kW
20 860
11 258
17 007
13–35 kW
32 390
17 581
27 202
36–70 kW
41 414
22 555
35 352
4 500
70 kW felett
59 674
39 115
61 972
Pótkocsi 10 tonna megengedett össztömeg felett
500 000
SMKP
12 868
9 265
12 772
Mezőgazdasági vontató
24 658
Vontató
3 000 000
www.genertel.hu Határozott időre szóló szerződések díjai Gépjármű kategória
Havidíj
Gépjármű kategória
Havidíj
Személygépkocsi
100 000
Lassú jármű
100 000
Motorkerékpár
100 000
Pótkocsi, félpótkocsi
100 000
Négykerekű segédmotoros kerékpár
100 000
Mezőgazdasági vontató
100 000
Autóbusz
200 000
Munkagép
100 000
Tehergépkocsi
200 000
Próba "P" rendszám
200 000
Vontató
200 000
Trolibusz
500 000
A, B
C, D, E, F, G, H, I, J, K
0–12 kW
11 473
6 192
9 353
13–35 kW
16 195
8 791
13 602
36–70 kW
20 707
11 277
17 677
70 kW felett
29 837
19 557
30 987
SMKP
6 434
4 633
6 386
Telefon: (06-1) 288-0000