ÁLTALÁNOS
DR. BERKES PÁL
FOLYAMATOS VÁLTOZÁSBAN A TISZTKÉPZÉS Az elmúlt évtizedek viszonylagos biztonsága után újabb változás előtt áll a parancsnoki-vezetői tiszti felkészítés. Egyszerű helyváltoztatásnak tűnik, de ez jelentős hatással lehet a képzési feladatok végrehajtására és annak minőségére is. Az elmúlt 34-37 évre visszatekintve a fiatal tisztek felkészítése jó néhány komoly változáson ment át, amely nem volt ellentmondásoktól mentes. Voltak olyan időszakok, amelyek a fejlődés irányába hatottak, de olyanok is, amelyek negatív irányba befolyásolták. Az 1957-ben szervezett Egyesített Tiszti Iskola volt hivatva biztosítani a hadsereg tiszti utánpótlását. A kezdeti időszakában a képzés három éves volt, majd a második felére négyéves lett. A képzés végén főiskolai szintű oklevelet adott, mivel a polgári szakképesítésnek megfelelő civil főiskolák oktatták a tananyag azon részét. A tiszti felkészítés végén valamilyen szaktechnikusi, politechnikai vagy nyelvtanári képesítést kaptak a leendő tisztek. A hadsereg tiszti utánpótlásának biztosítása, a képzés minőségi színvonalának emelése érdekében az egyesített tiszti iskolából 1967. szeptember 1-jével három tisztképző intézményt hoztak létre, amelyeket egyidejűleg főiskolává nyilvánítottak. Ennek megfelelően a repülő-, repülésirányító, repülő mérnök tisztek képzése Szolnokon a Killián György Repülő Műszaki Főiskolán (1990-től Szolnoki Repülő Tiszti Főiskola), a hadtáp, gazdálkodói, technikai, vegyivédelmi, légvédelmi tisztek képzése a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán (1990-től Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola), a szárazföldi haderőnem parancsnoki, fegyvernemi tisztjeinek képzése Szentendrén a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán történt. Ebben az időszakban a parancsnoki szakokon végzett képzés kisebb módosításokkal - 1973 emelt szintű képzés - 1984-ig tartott. A képzés felépítése, az egyes területek egymáshoz való viszonya jól szolgálta a képzés céljában megfogalmazottakat, az elvárások teljesítését, amit követelményként állítottak a fiatal tisztekkel szemben. Valamennyi parancsnoki szakon tanári oklevelet kap-tak a végzett tisztek. A felkészítés ideje alatt jelentős mértékű volt az oktatómódszertani, valamint az emberekkel való foglalkozásokra való felkészítés. E képzési rendszert követte a továbbfejlesztett képzés 1981-1986 között. Az integrált felfogású felkészítés bevezetését az tette szükségessé, hogy a fiatal tisztek teljesítményképes tudását, az előttük álló feladatok végrehajtására való
felkészítésüket nem az egyes tantárgyak keretében tanult ismeretek, jártasságok és készségek egyszerű összessége adja, hanem ezek együttes, komplex, integrált alkalmazása. A tantárgyi, tananyagi integráció elmaradása vagy nem kellő érvényesülése negatív hatással van a fiatal tiszt felkészültségének minőségére. Ezen képzés célkitűzéseit, felépítését, törekvéseit tekintve messze megelőzte korát, hiszen ilyen a polgári felsőoktatásban sem volt addig kidolgozva és bevezetve. A felkészítés arányait tekintve megteremtette a tiszti tevékenységek optimális gyakorlásának lehetőségeit, az egyes területek szigorú logikai rend szerinti egymásra épülését. Nem a képzési rendszer hibája elsősorban, hogy a gyakorlatban nem minden az elképzelésnek megfelelően alakult. A felkészítés végén a tisztjelöltek üzemeltető üzemmérnök oklevelet kaptak. A parancsnoki képzésre történő kiterjesztése ennek a végzettségnek egy hibás koncepció terméke. A zászlóaljtól lefelé található vezetési szinteken ebben az időszakban nagyon kevés a technikus végzettségű tiszt vagy tiszthelyettes, vagy egy-általán nem volt. Ezt kívánták úgy pótolni, hogy valamennyi parancsnoki végzettségű tiszttel megszereztették az üzemeltető üzemmérnöki végzettséget. Ennek az lett a következménye, hogy jelentős mértékű lett a műszaki tantárgyak mennyisége, amely a képzésbe be lett építve. A tiszti pályára pályázókat ez elriasztotta a jelentkezéstől - különösen a parancsnoki szakon -, vagy, ha bekerültek is az előképzettség jelentős hiányosságai miatt - ami a műszaki értelmesség területén volt számottevő -, a végzettség megszerzése előtt kiváltak az oktatásból. A korábban pedagógus végzettséget adó rendszerhez viszonyítva nem volt indokolt az üzemmérnöki képzés. Az 1967-1984 közötti időszakban a haditech-nikai eszközök üzemeltetéséhez szükséges ismereteket a tisztjelöltek megkapták, azt a gyakorlatban jól tudták hasznosítani. Az 1981-el kezdődő időszakban a technokrata szemlélet erősödése volt tapasztalható a polgári felsőoktatásban, aminek igen jelentős számban akadtak követői a katonai felsőoktatást irányítók között is. Ennek az lett a következménye, hogy 1981-től mindhárom katonai felsőoktatási intézmény üzemmérnöki végzettséget adott (üzemeltető, üzemben tartó stb.), ami nem minden szakon volt indokolt. A műszaki-technikai ismeretanyagot hordozó tantárgyak jelentős tananyagmennyisége a pedagógiai, szakmódszertani, vezetés-elméleti ismeretanyagot képviselő tantárgyak rovására lett a képzés rendszerébe beépítve. Ebből kiindulva lényegesen kevesebb idő jutott a parancsnoki képességek fejlesztésére, a vezetői kvalitások kialakítására. Ezt a hiányosságot a beválásvizsgálatok és a csapatok akkori visszajelzései is igazolták. A 80-as évek közepére a csapatoknál krónikus tiszthiány alakult ki. Ennek ellensúlyozására a döntéshozók a katonai felsőoktatási intézmények tapasztalatokon alapuló határozott ellenkezése ellenére bevezették 1986-ban a hároméves tisztképzést. E rövid képzési idő nem tette lehetővé a parancsnoki és üzemmérnöki felkészítés maradéktalan teljesítését, ezért e rendszerben tanulók harcjármű üzemeltető üzemmérnöki végzettséget kaptak, ami nem volt egyenértékű a korábbi üzemmérnöki végzettséggel. Annak ellenére, hogy e képzési rendszer kialakítása egy hibás döntés következménye volt, gyakorlatilag 1994-ig működött.
A négyéves képzés újraindításával ebben a képzési rendben végzettek jelentős része visszajött az intézménybe kétéves levelező rendszerű főiskolai szintű másoddiplomás képzésre, ahol mérnök-tanári végzettséget szereztek. A hároméves képzés azt a problémát, amiért létre lett hozva, nem oldotta meg. A fiatal tiszteknek a szolgálatba állást követően lényegesen hosszabb időre volt szüksége a beilleszkedésre, a gyakorlati vezetői-szakmai tapasztalatok megszerzésére, mint a korábbi képzési rendszerekben végzett társaiknak. Egyrészt az ismerethiány, a tapasztalatlanság, másrészt a csapatparancsnokok kemény és szigorú, esetenként irreális követelménytámasztása velük szemben sok fiatalt választás elé állított. A kudarc, a sikertelenség sokat közülük a pálya elhagyására kényszerített. Az eltávozottak jelentős része más fegyveres testületeknél vagy a polgári életben találta meg számítását. Jelentős mértékben csökkent a szakmai gyakorlatok mennyisége. Kevés lehetőség adódott a megszerzett tudás kipróbálására, a teljesítményképes tudás kialakítására. A szakmai próbatétel, kihívás - amit a gyakorló csapatszolgálatok voltak hivatva szolgálni - elmaradása, illetve minimálisra való csökkentése mint visszacsatoló tényező a képzésről, a tisztjelölt és a képző intézmény számára negatívan hatott és negatívan befolyásolta a kibocsátottak minőségi színvonalát. A parancsnoki tulajdonságok, képességek fejlesztése, a vezetői felkészítés szenvedett csorbát a folyamatos ráhatás, gyakorlás hiánya miatt. A megváltozott képzési rendszer - a képzési idő jelentős csökkentése miatt - a tantárgyak számának csökkentése nélkül a meghatározott időkeretben nem tudta biztosítani a tartalmi tananyag teljes körű, kívánatosnak ítélt elsajátítását, a folyamatos és egymásra épített gyakorlást. Mivel az elöljárók ragaszkodtak a szinteknek megfelelő felkészítéshez - 1. évfolyam rajparancsnok, 2. évfolyam szakaszparancsnok, 3. évfolyam századparancsnok-helyettes (századpa-rancsnok) - óhatatlanul előfordultak átfedések az elsajátítandó tananyagban, amelyek tovább nehezítették a képzési célok teljesítését. A rendszerváltást követően 1990-1991 újabb dilemma, merre tovább? A katonai szakemberek és a katonai felsőoktatásban dolgozók egyöntetű véleménye az volt, hogy a képzést újból négy évre kell emelni, mivel ez biztosíthatja a felkészítés minőségét, a tisztekkel szembeni követelmények kívánatosnak ítélt teljesítését. Az, hogy egy fiatal tiszt parancsnokká, vezetővé váljon, el kell sajá-títania az emberekkel való foglalkozás elméleti és gyakorlati kérdéseit, mint vezetőnek az ezzel kapcsolatos ismereteket. Meg kell teremteni a gyakorlatban történő rendszeres kipróbálás lehetőségét, a tapasztalatok megszerzését. Erre azért is szükség van, mivel a fiatal tisztnek a szolgálatra jelentkezés pillanatától nincs gondtalan tanulási, beilleszkedési lehetősége. Ő az első pillanattól "élesben" dolgozik a beosztás minden felelősségével és gondjával a vállán. A tisztképzés 1991-ben újból négyéves lett. A parancsnoki szakokon ismét pedagógiai irányzatú lett a képzés. A fiatal tisztjelöltek számára nagyobb
lehetőségek adódtak az emberekkel történő foglalkozás, az emberek, csoportok vezetésére felkészítő diszciplínák elsajátítására. Újból magasabb szintre emelték a szakmai gyakorlatok színvonalát, erősödött a képző intézmény és a csapatok kapcsolata. A pedagógiai irányultság mellett még mindig megmaradt a mérnökképzést biztosító tantárgyak nyomasztó részvétele a képzésben. A felszín alatt ugyanazok a problémák kezdtek jelentkezni, mint amelyek 1981-től jelen voltak a képzésben. 1993-ban megjelent felsőoktatási törvény lényegeset változtatott a képzési környezeten. Az úgynevezett egy szakos képzés folytatásának is bizonyos nehézségei jelentkeztek. A 1993. évi LXXX. törvény előírta, hogy valamennyi felsőoktatási intézménynek minősített vizsgán, akkreditáción kell átesnie. Jelentős mértékű volt a kettős diploma miatt a hallgatók leterhelése, ezért egy olyan képzésen kellett gondolkodni a parancsnoki szakok tekintetében, amely a honvédség igényeit, követelményeit ki tudja elégíteni, a jövőt jobban ki tudja fejezni, a kihívásoknak magasabb szinten tud megfelelni. Az előzőekben említett szakot, szakokat a Magyar Akkreditációs Bizottság, mint a legfelsőbb szintű minősítő szervezet 1999-ben, - kifutó szakok, a képzés 2000-ben befejeződött erős szinten minősítette. A parancsnoki szakokon 1981-2000 között a mérnöki - üzemeltető, üzemmérnöki, mérnök-tanári - végzettség kapcsolódott a katonai végzettséghez. Ugyanakkor ennek közel megfelelő - üzemmérnöki, mérnöki - vég-zettséget adott a katonai műszaki főiskola is. Erre az időszakra jellemző volt a technokrata szemlélet felerősödése. A döntéshozók kevésbé vették figyelembe azt a tényt, hogy a parancsnoki szakokon inkább a pedagógiai, vezetői képzés irányába ajánlatos elmozdulni, mivel ez adhat biztonságos alapot, kellő ismereteket, jártasságot, készséget a haditechnikai eszközöket, fegyvereket kezelő emberekkel való eredményes foglalkozáshoz. Annak ellenére jelentem ki ezt, hogy a haditechnika, a fegyverek, fegyverrendszerek, a kommunikációs eszközrendszerek jelentős fejlődésen mentek át, és ez is követeli a szakszerű bánásmódot, a hozzáértést, a megfelelő technikai felkészültséget. De ez nem jelentheti azt, hogy az emberekkel, az alegységekkel foglalkozó tiszt, parancsnok felkészítése a technikai felkészítés irányába kell, hogy elmozduljon. A legfőbb érték az ember. Az eszközöket az ember alkotta, a programokat ember írta és írja. Ezek az ő közreműködése nélkül holt dolgok, nem működnek. A másik jelentős gond volt szinte valamennyi képzési rendszer működtetésénél, - a legutóbbi 1997-ben indítottat kivéve -, hogy sokszor egymásnak ellentmondó, túlzott követelmények láttak napvilágot. E mellett több alkalommal a képzés rendszerébe történtek jelentős beavatkozások. A harmadik jelentős probléma, hogy a képzéshez szükséges feltételrendszer nem minden esetben biztosította a magas szintű képzést. Voltak olyan időszakok, amikor az új, rendszeresítésre kerülő eszközök, szimulációs rendszerek, gyakorló
berendezések előbb kerültek a csapatokhoz, mint a tanintézetekbe. Ez a helyzet egyes esetekben napjainkban is fennáll. A parancsnoki szakokon 1997-ben bevezették a katonai vezetői szakot, amely a katonai vezetők, parancsnokok képzését hivatott biztosítani mindkét haderőnem számára főiskolai szinten és kiegészítő egyetemi képzésben. Ezen képzési forma alapképzésben történő bevezetésével a katonai felsőoktatás az elsők között volt a hazai felsőoktatásban. A szak előzetes akkreditációja megtörtént. Ezen szak szervesen kapcsolódik a hazai felsőoktatáshoz, annak szerves részét képezi. Mostantól kezdve nem egy másik diploma határozza meg a végzettséget, nem egy másik diploma előírásainak kell megfelelnie, hanem a sajátunknak. A katonai felsőoktatás azt végzi a parancsnoki szakjain, amit eddig is a legjobban csinált: vezetőket, parancsnokokat képez. Ezt a képzési formát egyetlen magyar polgári felsőoktatási intézmény sem tudja végezni, azonban a kiadandó diploma egyenértékű a polgári felsőoktatási intézmények hasonló szakjain kiadott diplomákkal. A szakot a Magyar Köztársaság kormánya is elismerte, mivel feltételeit és feladatait kormányrendeletben rögzítette ugyanúgy, mint bármelyik másik szakot a felsőoktatásban. Az elismerés ott is mutatkozik, hogy a közigazgatásban - helyi, megyei önkormányzatok, közigazgatási hivatalok - több munkakörében az elfogadott végzettséget a kormányrendelet felsorolja. A katonai vezetői szak új szak. Változik körülöttünk a világ, változunk mi magunk is, változnak azok a körülmények, amelyek között dolgozunk, akárcsak a velünk szembeni elvárások (NATO-csatlakozás, teljes körű NATO-tagság). Ezek megkövetelik, hogy a szak is folyamatosan változzék, pontosításra kerüljön. A képzésben érintettek folyamatosan korszerűsítik a képzés rendszerét, a tananyagot, hogy a kibocsátott fiatal tisztek megfeleljenek a velük szemben támasztott követelményeknek. E követelményeket előírják a vezérkari főnök vonatkozó utasításai, amelyeket biztosító tananyagot már kidolgozták és az elvárásoknak megfelelően folyamatos a korszerűsítése. A képzési programok kialakítása, a tananyagok korszerűsítése, a követelmények pontosítása terén szorosan együttműködünk a Honvéd Vezérkar, a haderőnemi vezérkarok és csapatok képviselőivel. Együttesen figyelemmel kísérjük a hallgatók szakmai gyakoroltatásának tapasztalatait. A vezérkarok és a képzés szakirányítói részt vesznek a különböző testületeink munkájában, ahol véleményüket kifejthetik a képzést illetően, amelyeket figyelembe vesznek a pontosítások, módosítások során. Egy nem lehetséges a képzésben: a közvetlen beavatkozás, a "kézivezérlés". A képzés egy hosszadalmas folyamat, eredményei nem máról holnapra jelentkeznek, így minden változtatás csak egy bizonyos fáziskéséssel jelentkezik. A képzési követelmények meghatározásáért felelős szakemberek, szakreferensek, a csapatok képviselői évek, évtizedek óta rendszeresen részt vesznek a hallgatók vizsgáztatásában - szigorlatok, korábban államvizsgák, jelenleg záróvizsgák -, mérésében, ahol meggyőződhetnek, hogy a képző intézmény milyen színvonalon teljesítette a számára meghatározott képzési követelményeket.
A haderő átalakítása felvetette a benne szereplő állománykategóriák állományarányainak változtatási szükségességét. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a hadsereg gerincét a profi módon felkészített tiszthelyettesek és tisztek alkotják. Az előbbiek felkészítésével e rövid tanulmány keretében nem foglalkozom, mert egy későbbi tanulmányom témája lesz. Ugyanakkor állítom, hogy a 2000-2004 közötti alegységparancsnoki tiszthiány nem pótolható teljes körűen a felsőfokú végzettséget szerzettek köréből történő toborzással. A továbbiakban is szükséges a honvédség részére a karrier tisztek képzésre. Ennek keretében kívánom röviden bemutatni a parancsnoki képzés jelenlegi rendjét, amelyet 1997 óta folytatunk. Szükségesnek tartom, mivel úgy látom, hogy rendjét, tartalmát illetően bizonytalanságok vannak a képző intézményen kívüli megítélését illetően. A képzés rendszere a szárazföldi haderőnem hat fegyvernemére és szakcsapatára (gépesített lövész, harckocsizó, felderítő, tüzér, műszaki, katonai térképész), a légierő haderőnem két szakirányára (repülésirányító, repülő hajózó, ez utóbbi nem működik) lett kidolgozva. Ez további szakirányokkal bővíthető lenne (páncéltörő, légvédelmi rakéta alegységparancsnokok - nem mérnökök stb.). A repülésirányító, repülő hajózó szakirányok egy későbbi időpontban önálló szakká fejleszthetők lennének. A képzés ezen rendje az intézmények, valamint a működő szakok radikális csökkentésének eredménye. A képzés öt éves működését áttekintve eddig a felkészítés eredményes, a képzés a vele szemben támasztott követelményeket teljesíti. A FŐISKOLAI SZINTŰ ALAPKÉPZÉS BLOKKJAI: Az első blokk időtartama egy szemeszter (egy félév), melynek során a szakon tanuló valamennyi hallgató egységes katonai alapképzésben részesül. Ennek során elsajátítják a tisztjelöltek mindazon általános katonai ismeretet, amely szükséges egy katona számára. Megtanulják mindazon fogásokat az egyéni eszközökkel, amelyek biztosítják, hogy ne legyenek veszélyesek önmaguk és mások számára. Ehhez kapcsolódik jelentős mértékű jogi ismeret, amely a hadviselés alapjaival foglalkozik. Ezen időszak feladatai közé tartozik a gépjárművezetői engedély megszerzése, ami követelmény minden tiszt számára. Természetesen nem marad ki a fizikai felkészítés sem. A második blokk időtartama három szemeszter (három félév). Ezen időszak alatt egységesen folyik a szakon a társadalom- és természettudományi alapozó tárgyak, a katonai szakalapozó tárgyak ismeretanyagának elsajátítása. A hallgatók a negyedik szemeszter utolsó harmadában választanak szakirányt (fegyvernemet, szakcsapatot), amelyet el kívánnak sajátítani, összhangban a HM által és a vezérkar igényei alapján meghatározott létszámkereteivel. A szemeszter végén módszertani felkészítésen vesznek részt, amelyen gyakorlati úton a csapatok igényének megfelelően felkészülnek a rajparancsnoki (első rajparancsnoki) szakmai gyakorlat
kiképzőközpontban történő végrehajtására. Ezen időszakra esik jelentős időtartamban a hallgatók informatikai eszközök kezelésére (informatikai oktatás) történő felkészítése, amely végére lehetőség nyílik ECDL (European Computer Driving Licence - Számítógép-használói jogosítvány) vizsga letételére, valamint az idegen nyelvi felkészítésre. A harmadik blokk időtartama négy szemeszter (négy félév), amelyben tovább folyik már kevesebb tárgyban a társadalomtudományi felkészítés, jelentős óraszámban a választott szakirányoknak megfelelő szakmai felkészítés. valamint a parancsnoki, vezetői felkészítés. Az 5., 6., 8. szemeszterben négy hetes, a 7. szemeszterben kéthetes szakmai gyakorlat lett beépítve, amelyek megteremtik a lehetőséget a hallgatók számára a megszerzett ismereteik, tudásuk kipróbálására. Ugyanakkor itt, ezen idő-kereten belül gyakorolják a napi élet irányításával, a kiképzés tervezésével és végzésével, a békevezetéssel kapcsolatos teendőiket. A csapatoktól eddig visszajött tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a hallgatók időarányosan felkészültek a feladatok végrehajtására. A csapatok alegységparancsnokai segítenek a hallgatóknak, irányítják őket. Mindenütt ráébredtek arra, hogy a fiatal tisztek felkészítését csak együttműködve, egymást segítve lehet eredményesen végezni. E területen a csapatok részéről pozitív hozzáállást tapasztaltunk, hallgatóink azokra a helyekre, ahol értelmes munkával bízták meg őket, segítették tevékenységüket, szívesen mennek vissza a következő szakmai gyakorlatra is. Természetesen a szakmai felkészítésen belül jelentős hangsúlyt fektetünk speciális felkészítésre (túlélés a programokban több alkalommal, ejtőernyős felkészítés stb.). Külön hangsúlyozom, hogy a testi-fizikai felkészítés eredményessége meghaladja a honvédségi átlagot, a negyedik év végére elenyésző azon hallgatók száma, akik a korosztályuknak előírt normatívákat jó szintnél gyengébben teljesítenék. E rövid vázlat is azt bizonyítja, hogy viszonylag hosszú idő (4 év) szükséges ahhoz, hogy egy érettségizett fiatalból a követelményeknek megfelelő hivatásos tiszt váljék. De nemcsak hivatásos tiszt, hanem katonai vezető, parancsnok. Ezek a kvalitások, képességek nem alakíthatók ki teljes értékűen - úgy, hogy egy életre elkötelezett legyen a hadsereg irányába - rövidebb képzési idő alatt. Tiszteket fel lehet készíteni polgári főiskolai végzettség megszerzése után rövidebb-hosszabb idő alatt, de csak egy meghatározott beosztásra. Ehhez természetesen a megfelelő ösztönző rendszert kell kidolgozni. De belőlük, illetve legnagyobb részükből nem válik olyan tiszt, mint aki ezt élethivatásul választotta és tudatosan erre készült. Tudatában vagyok annak, hogy az átmeneti időszak problémáit kezelni szükséges. Itt lehetne gondolkodni azon beosztások körén, amelyek betöltésére fel lehet készíteni viszonylag rövidebb idő alatt a polgári felsőoktatásban végzetteket, akik jelentkeznek erre a pályára. Parancsnokokat, katonai vezetőket viszont továbbra is célszerű katonai felsőoktatási intézményben felkészíteni. Egy képzést könnyű
leépíteni, de egy újat létrehozni nagyon nehéz és rendkívül időigényes feladat. Nem beszélve a mellékhatásokról, esetleges veszteségekről, mint ahogy ez történt a 3 éves tisztképzés bevezetésekor. Az az időszak bővelkedik olyan tapasztalatokkal, amelyeket mi a képzésben dolgozók, de mások sem feledhetnek el. Nem tartom célszerűnek, hogy az általam az előzőekben vázolt katonai vezetői szak képzését feladjuk. Sőt, mint ahogy jeleztem, maga a szak bővíthető és ez hosszú távon folytatva biztosíthatja a honvédség parancsnoki szakos tiszti utánpótlását. Meggyőződésem, hogy a katonai vezetői szak magában hordozza mindazokat a pozitív tapasztalatokat, amelyeket a tisztképzés felsőfokú rangra történő emelése óta a képzésben dolgozók összegyűjtöttek. A szak nem statikus, változik, gazdagodik a tudományok fejlődésének függvényében, a csapatok gyakorlatából megszerzett tapasztalatok által. Az egyetemi szintű képzés ezen a szakon két éves nappali, illetve hároméves levelező rendszerben folyik a két haderőnem számára. Az első blokkban a felvett kettős jogállású hallgatók tovább fejlesztik ismereteiket a főiskolai szinten, valamint a beosztásukban megszerzett ismereteikkel, tapasztalataikkal a társadalomtudományi tárgyak tananyagának magasabb szintű elsajátításával. A második blokkban a szakalapozó ismereteket sajátítják el, a fegyvernemi, haderőnemi ismereteket, amelyek biztos alapját képezik a szakmai felkészítésnek. A harmadik blokkban elsajátítják a választott szakirányuknak megfelelő haderőnemi ismereteket. A különböző gyakorlati foglalkozások és szakmai gyakorlatok keretében fejlesztik tovább tudásukat. A katonai vezetői szak harmadik, egyben legmagasabb szintjeként említem a vezérkari képzést, amely terveink szerint a nem túl távoli jövőben szakirányú továbbképzési szakként is működtethetővé válik. E képzés keretében készülnek fel azok a katonai szakemberek - hazaiak és külföldiek - akik olyan beosztásokra vannak tervezve, amelyek megkövetelik a legmagasabb szintű katonai, tervezői, biztonság- és katonapolitikai képzettséget. Jelenleg nézetkülönbségek vannak a képzés időtartamát illetően, de a 200/2000. kormányrendelet elhárította az akadályt a képzés e formájának megvalósítása elől. Összegezve megállapítható, hogy a tisztképzés sok jelentős változáson ment át az utóbbi 40 év alatt. Volt, amely előnyére szolgált, volt olyan, amely káros volt. Minden változásnak vannak pozitív és negatív tapasztalatai. Egy képzési rendszer működtetésében célszerű mindezeket figyelembe venni. Az előzőeket azért, hogy még eredményesebb legyen, az utóbbiakat azért, hogy még egyszer azt ne kövessük el. Az általam bemutatott katonai vezetői szak biztosíthatja a parancsnoki, katonai vezetői felkészítés eredményességét. A hivatásos tisztek képzésének biztonságos alapja a képzésbe befektetett energia, pénz kamatostul megtérül, mivel egy jól felkészült, a követelményeknek megfelelő szakember a képzés végeredménye.
Lehet hivatkozni anyagi nehézségekre, létszámgondokra, létszám leépítésre, de ezek nem oldják meg rövid és középtávon a fennálló problémákat. A képzés, a képzést folytató szervezetek az igénynek megfelelően alakíthatók, fejleszthetők. A rendszer maga rugalmas. Az alapképzés oktatói állományának további csökkentése veszélyeztetheti a képzést. A képzést végző oktatói kar nem alakul ki egyik napról a másikra, viszonylag hosszú idő szükséges a tanárrá váláshoz. Amennyiben elküldik őket, pótlásuk nagy nehézségbe ütközhet. A tisztképzésünk nem drágább, mint a hasonló képzést folytató nyugati partnereink tisztképzése. A szerződéses vagy időt vállaló tiszteket is fel kell készíteni, ennek megvannak az úgynevezett polgári[1] és katonai felkészítő intézmények. Említeni lehetne még az olasz, francia, amerikai képzést is, ahol a fiatalok felkészítése eléri a 4 évet. A továbbiakban ezt az időt a pályán rövidebb-hosszabb idejű tanfolyamrendszerű képzés egészíti ki, amelyre a tisztek végzett munkájuk alapján kerülhetnek. A jelenlegi átmeneti három-négyéves problémára a megoldást meg kell találni, de az nem lehet, hogy a tisztképzés e formáját feladjuk.
FELHASZNÁLT IRODALOM 5/1991. HM-MKM rendelet. Képesítési követelmények katonai felsőoktatásban. 28/1999. korm. rendelet. A katonai felsőoktatás képesítési követelményei. 35/1997. többször módosított MHPK, VKF utasítás. A katonai felkészítés követelményei, és a 2000. év után végzett tisztekkel szemben támasztott követelmények. 200/2000. korm. rendelet. Tanulmányi pontrendszer a felsőoktatásban. 1993. évi LXXX. törvény a felsőoktatásról. Általános tanterv a katonai vezetői szak részére. 1997, 1999.
[1]Ilyen felkészítő intézmény például a Bundeswehr hamburgi egyeteme, amelyet a német hadsereg tart fenn. Ugyan az ott szerzett diploma "civil", de az oktatási, képzési költséget 3-5 évig, amíg a tisztet felkészítik, a hadsereg állja, ugyanekkor ezt megelőzően a hadsereg tisztképző intézményében folyik a katonai felkészítés, amelynek időtartama elérheti a 39 hónapot. Amennyiben a két képzési időt összeadjuk, kiderül, hogy időtartamában több is lehet, mint a mi képzési időnk
