Eredet A koreai harcművészetek közös eredetét a fellelhető írásos emlékek alapján i. u. 420 körülre teszik. A Subak néven gyakorolták akkoriban a kéz és láb művészetét.
„Sylla dinasztia (Kr. e. 57 – Kr. u. 936) idején élő hwa rang harcosokkal kezdődik a rendszerré alakított harcművészet. A hwa rangok az európai lovagokhoz, illetve japán szamurájokhoz hasonlóan nemesek voltak, akik nemcsak a művészetekben, hanem a buddhista filozófiában is jártasak voltak”. Később
ebből alakult ki a Hwa rang do és egyéb koreai harcművészeti ágak.
A Kyoksul születése
Az 1905 - 1945-között történő japán megszállás során minden koreai harcművészeti iskolát bezártak és tilos volt a koreai stílusok gyakorlása. Vaskézzel tartották a rendet Koreában, azonnal megtoroltak minden zendülést vagy engedetlenséget. Mindennaposak voltak a kivégzések, 10 embernél többen nem csoportosulhattak az utcákon. Semmilyen szúró vagy vágóeszközt nem tarthattak maguknál.
Földjüket védő koreai parasztok kivégzése Ebben a nehéz helyzetben az ellenálló, gerilla csoportoknak ki kellett alakítaniuk egy olyan harci technikai rendszert, amivel sikerrel vehették fel a küzdelmet az állig felfegyverzett és modern fegyverekkel ellátott japánokkal szemben. A cél nemcsak az önmaguk védelme volt, hanem az is, hogy fegyvert és egyéb technikai eszközöket zsákmányoljanak az ellenségtől. Az új rendszer kialakításához felhasználták a koreai harcművészet szinte minden ágának elemeit, pl. a taekwondót, a hapkidót, a hwarangdót és a Taekkyont. A Kyoksul felépítésénél lényeges szempont volt a hatékonyság és a gyors, egyszerű kivitelezhetőség. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Kyoksul harcban született és harcban csiszolódott tökéletessé.
Ezt kevés harcművészeti iskola mondhatja el magáról. 1926-ban Kim Il Sung alakította a Kyoksult komplex rendszerré. Az 1950 – 1953-as koreai háború során tovább erősödött és fontos szerepet töltött be ez a stílus. A Korea megosztása után a Kyoksult az észak-koreai hadsereg használta tovább és őrizte meg formáját a mai napig. Természetesen a koreai háború alatt kiszivárgott technikákból az amerikai hadsereg is profitált. Az összes speciális alakulatát e rendszer alapján képezték ki. Az, hogy miért az észak-koreai hadsereg őrizte meg magának a Kyoksult, egyszerű oka van: Ugyanaz a feladata mint 100 évvel ezelőtt. Egy szegényes fegyverzettel és ellátással rendelkező katonának kell farkasszemet néznie a nálánál jóval modernebb eszközökkel rendelkező ellenséggel. Az észak-koreai stratégia szerint a megoldás a „testből edzett fegyver”, aminek segítségével legyőzhetik az ellenséget, megszerezhetik a fegyvereiket és az ellátmányt.
A Kyoksul eljutott Európába is a szocializmus idején. A varsói szerződés tagországainak speciális alakulatait, valamint a titkosszolgálatok műveleti egységeinek az embereit képezték ki, koreai mesterek segítségével. Így került Magyarországra is az 1980-as években. Mai Helyzet A Kyoksul mint önálló stílus, próbált tért hódítani a „hagyományos” harcművészeti irányzatok között, de nem sok sikerrel. Ennek több oka is volt. A szocialista blokk szétesése után észak-Korea elszigetelődött és nem igazán jutott ki onnan több technikai információ, illetve a koreai oktatók sem járkálhattak szabadon mindenfelé. A másik ok pedig maga a Kyoksul stílus. Nélkülöz minden szépséget és harmóniát. Kb, annyira szép és harmónikus, mint amennyire egy csatahajó az. Ha egy ilyen hajó, ahol a harceszközök hatékony és praktikus elhelyezése a fő cél még szép is, az pusztán a véletlen műve. A többi harcművészeti stílus nagy hangsúlyt helyez a hagyományokra, a művészi kidolgozásra, ami egyben egy lelki út bejárása is a gyakorló számára. A kyoksulra úgy tekintenek mint egy vadhajtásra, aminek semmi keresnivalója a többi „komoly” stílus között. Nos nézzünk meg alaposan néhány tradicionális és komoly stílust, amiket Magyarországon is gyakorolnak:
Kyokushinkai: (Ojama
Maszutacu, születési nevén Cshö Jongi). „Fiatal gyermekként Ójama kínai, illetve koreai kempót tanult. 1938-ban emigrált Japánba, és ott dzsúdót, illetve okinavai karatét tanult Funakosi Gicsintől. Mindkét stílusban danos mesterfokozatot ért el: megszerezte a 4. dant dzsúdóban, illetve a 2. dant karatéban. Ekkor vette fel az Ójama Maszutacu japán nevét is, mentora, a jól ismert National Diet-tag tanácsára. A mester a továbbiakban élete végéig ezt a nevet használta. A második világháború után Ójama gódzsú-rjú karatét tanult, egy koreai mester keze alatt”. Az első saját dojot 1953-ban nyitotta.
Aikidó: 1931-ben létesült az első dojo, alapító mestere Uesiba Morihei. „ Alapító
fiatal korában számos harcművészetben szerzett magas szintű tapasztalatot. Ezek közül a Takeda Szókakutól tanultDaitó-rjú Dzsú Dzsucu és a Jagjú Sinkage-rjú Kendzsucu hatásai, valamint a kínai belső irányzatok közül ismert Pakua Csang kitérő mozgástechnikái a legszembetűnőbbek”.
Taekwondó: „Choi Hong Hi (hivatalosan: Choi Hong Hi, koreaiul:
최홍희) nagymester, az 1940-es 50-es években, 24 formagyakorlatra (tull)alapozva fejlesztette ki a Taekwondót, majd hivatalosan 1955ben alapította meg a stílust.”
Hapkidó: „A második világháborúban
elszenvedett japán vereség után Korea visszanyerte függetlenségét, így a hazai harcművészetek tanulása és oktatása szabaddá vált. A harci művészeteket gyakorló Ji Han Jae a Japánból visszahozott technikákat Choi Yong Sooltól tanulta, majd kombinálta őket a „Taoista Lee” néven ismert mesterétől tanult hagyományos koreai rúgó és fegyveres technikákkal, valamint a „Nagymama” néven elhíresült szerzetesnőtől átvett spirituális filozófiával. Ezek összességéből alakult ki a hapkido mai arculata.”
Nos, ha a fentieket nézzük rögtön kiderül, hogy egyik sem nevezheti magát tradicionálisnak. Mindegyiket a huszadik században hozták létre több más stílus elemeiből és gyúrták össze a jelenlegi formába. A Kyoksulnak tehát semmi oka sincs szégyenkezni a most már közel száz éves fennállása miatt. A harmadik ok, amiért nem tudott széles körben elterjedni az éppen a technikai rendszerében rejlik. Küzdelemre, harci körülményekre és túlélésre lett tervezve, sallangmentes, brutálisan hatékony elemekből áll. A technikák elsajátítása is egyfajta mentális hozzáállást követel meg, ezért a civil alkalmazása nem alakult ki. Az oktatókból is kevés volt, ami persze idővel változott volna egy oktatógárda kinevelésével. A 2000-es évek elején nagyot fordult a világ. Változás állt be a harcművészeti gyakorlások terén. A mai felgyorsult és veszélyessé váló világban egyre inkább fordultak olyan rendszerek felé, ahol gyorsan és hatékonyan tudnak megtanulni harcolni, illetve megvédeni magukat. A hagyományos harcművészetek a versenyek felé orientálódtak, ezért a technikák gyakorlása is lekorlátozódott. Életszerűségük szinte elveszett az edzőterem sima padlójához idomult gyakorlataikkal. Divatba jöttek a közelharc stílusok és egyre másra alakulnak a mindenhonnan összeszedett technikákból álló önvédelmi iskolák.
Természetesen ezek közül némelyik igyekszik megfelelő múltat, illetve történeti hátteret találni vagy kreálni magának. Ebben a közegben a Kyoksul ismét megtalálhatja a méltó helyét. A „tradicionális” stílusok most kezdenek ráébredni, hogy változtatniuk kell, ezért sok helyen már lehet találkozni pl. fegyveres (kés, maroklőfegyver) önvédelmi technikákkal. Ez azonban egyenlőre csak erőtlen próbálkozás a Kyoksul stílushoz hasonlítva, amelynek eleve a harc a lételeme.
Magyarországi elterjedés Mint már említésre került, Magyarországra az 1980-as években hozták be a Kyoksult. Itt is elsősorban a speciális egységek kaptak kiképzést, civil alkalmazásra nem került sor. Az 1990-es évek végén, illetve a 2000-es évek elején egyes rendőri egységeknek, valamint a Nemzetvédelmi Egyetem hallgatóinak oktatták a stílust. Mivel időközben a civil szférában is jelentősen megnőtt az igény a hatékony önvédelmi képzésre, ezért a jelenleg egyetlen, a stílust hivatalosan képviselő szervezet (Hungarian Dzsucsei Kyoksul Association) úgy döntött, hogy elkezdi terjeszteni a Kyoksul stílust a polgári lakosság körében helyi klubok kialakításával. Instruktorokat képez ki, és hogy a magas technikai színvonal biztosítva legyen, hazai és nemzetközi edzőtáborokat szervez más országbeli Kyoksul szervezetekkel. Továbbra is fontos feladatának tekinti a hazai fegyveres testületek munkájának segítését.