FÜGGELÉK A MÁSODIK KIADÁSHOZ Midőn az elmúlt év augusztus 3-án a kir. Ügyészség aggályosnak találván könyvem némely részeit — hiszem: bona fide — lefoglalta, nem lehetett kétséges, hogy ténykedése csupán az írott szót érintette, a valóságot, melyről az írott szó elsőízben emlékezett meg részletesen és magyarul — nem. A valóság, melyet a jelen esetben Harmadik Birodalomnak szokás nevezni — amint az várható volt — haladt tovább és én növekvő bosszúsággal láttam, hogy míg a modell megindul elrendeltetésszerű útján, addig a portré a magas bíróságok útvesztőjében kóvályog, ahelyett, hogy hivatását teljesítené, azaz vezérfonalat adva a magyar olvasóközönség kezébe, felvilágosításokkal szolgálna. Hiszen való: a közben megindult eseménysorozat bő és részletes helyet kapott a napi sajtóban, de az is való, hogy tárgyalása a legritkább esetben volt kimerítő. Nem is lehetett az, mivel — érthetően — csupán a meztelen tényekre szorítkozott, vagy — még érthetőbben — politikai pártállás szerint magyarázott. Röviden: a népek látták az akciót és így feltehették, hogy mögötte erő van, ámde hogy ez az erő miféle erő, hogyan állt elő, azt illetően már csupán találgatásokra voltak utalva. Ennek köszönhető, hogy midőn könyvem háromhónapos vizsgálati fogság után szabadlábra került, időszerűsége éppoly töretlen volt, mint letartóztatása napján, amikor pedig még igen sokan meg voltak győződve arról, hogy például Csehország — örökéletű lesz. Ennek köszönhető a továbbiakban, hogy újabb kiadásához írhatok függeléket és abban, amennyire azt a hely engedi, felvilágosításokat nyújthatok az olvasónak az időközben lejátszódott eseményeket illetően. Mert bár hitem, hogy aki könyvemet figyelmesen elolvassa, magyarázatot fog találni ezekre és a még kétségkívül elkövetkezendőkre, mégis, úgy érzem, tartozom annyi halával az olvasók szíves érdeklődéséért, hogy következtetéseiknek magam is némi útmutatással és adattal szolgáljak. Üdv és köszönet az Olvasónak! I. Mindenki, aki az erő fogalmát helyesen értékeli, úgy hiszem igazat fog adni azoknak, akik azt állítják, hogy az erő csak addig tekinthető valóban erőnek, amíg aktív. Egy kő, lehet akármekkora is, erőt nem képvisel, míg egy csiga, még ha olyan pici is, rendelkezik erővel. Miért? Mert a kő: mozdulatlan dög, míg a csiga, eleven, aktív lény. Ennek megfelelően az „erő nyugalma” és a hasonló kifejezések egész sora szerfelett helytelen, mivel az erő nem nyugszik. A kő nyugszik, azaz nyugalomban van, mivel nem is tehet mást. A csiga ezzel szemben nem nyugszik és nincs nyugalomban, amíg aktív, azaz: amíg él. Legfeljebb pihen. Világos ennélfogva, hogy a nyugalmi állapot az élettel összeférhetetlen, miután bekövetkezése halált jelentvén, kizárja az életet. Ha tehát nyugalmat kívánunk, tulajdonképpen lehetetlent kívánunk, mert a nyugalmat sem megélni, sem túlélni nem lehet. Miért kívánjuk hát mégis? Vagy miért nem kívánjuk az ellenkezőjét: a mozgást? Ha egyszer ez a természetes, sőt elkerülhetetlen? És ha már így van, miért nem értjük meg azt, miért haragszunk arra, aki a mozgás szükségességét nyíltan hirdeti? Miért? Egyszerű. Mert az erőnek fokozatai vannak és aki e fokozatban alul áll, az gyenge. Azaz van ereje, de kevés. Ez pedig semmiesetre sem kívánatos, így a nyugalmi állapot megfelelőbbnek látszik az ilyen számára még akkor is, ha elérhetetlen, illetően elérése esetén pusztulást eredményez. Ha ez így van — pedig így van — meg lehet érteni a világ bizonyos részének elképedt nyugtalanságát, amely az eleinte odahaza készülődő, forgolódó, mozgolódó nemzeti szocialista erő
első nyilvános fellépését kísérte az elmúlt év március közepén. Ekkor — ez a száraz tény — ez az erő rövid két nap alatt vezette vissza Ausztriát az egyetemes németséghez. Ismétlem, meg lehet érteni a világ elképedését, de nem azért, mert Ausztria bekebelezése megtörtént, hanem azért, ahogyan megtörtént. Hiszen fejcsóválásra, vagy elképedésre méltó esemény eddig is történt néhány az utóbbi években. Például a japán erő fellépése 1932-ben, amikor kiszakította Kína testéből a csaknem másfél millió négyzetkilométer kiterjedésű Mandsukót, vagy a fasiszta olasz erő fellépése 1935/36-ban, amikor minden tiltakozás ellenére, haddal foglalta el Abesszínáát. Avagy a japán erő újabb fellépése 1937-ben Sanghainál és Dél-Kínában. Ezek az események is megtörténtek és ezek is joggal írhatók a nagyobb erő javára. Ám ezek között és az 1938. márciusában elkezdődött (eseménysorozat között óriási különbség van a kivitel módját illetően. Ez a mód az, amely példátlan és amely a történelem folyamán talán még sohasem fordult elő. Mert itt az említett — mondjuk: normális — erőkkel ellentétben olyan méretű erő jelentkezett, amely nem vív, nem viaskodik, nem bombáz. Csak — halad. Sétál. Zavartalanul és feltartózhatatlanul. Első fellépésével birtokba veszi Ausztriát és attól kezdve csaknem havonta változtatja Közép-Európa térképét. Anélkül, hogy egy puskát elsütne, vagy egy embert áldozna. Mégis halad. Ausztria visszavezetése után máris Csehszlovákiát tapogatja körül. Véletlenül? Aligha. Mert Csehszlovákia 1935. május 16-án katonai szerződést kötött Szovjetoroszországgal. Az aláírással — úgy hitte — jövőjét alapítja meg, holott — a jelek szerint — sorsát pecsételte meg. Vagy gondolhatta bárki is valaha, hogy a birodalom, ilyen elsőrendű veszélyeztetését a nemzeti szocializmusnak, eltűri? Csehszlovákia mindenesetre gondolta. Jaroslav Papousek könyvében (Csehszlovákia, a Szovjet-Unió és Németország) például feltűnően csodálkozik, hogy Németország ezt a szerződést rossznéven veszi. Pedig Németország zokonvette. De egyelőre nem történt semmi. Csehszlovákia önfeledten őgyelgett a hatalmi tébolyban. Erődöket épített, ágyúkat kovácsolt, szabad idejében pedig nemzetiségeit sanyargatta. Ez utóbbi cselekedetével pedig csak szaporította a rovást. Mert a nemzeti szocialista Németország, amely — elveihez híven — élénk figyelemmel kísérte a három és fél milliónyi német kisebbséget, ezt ismét zokonvette. A márciusi események azután magához térítik a Csehszlovák államot, összehúzódik, mint a sündisznó. Kifelé harciasan mutogatja szurony tüskéit, de belül aggódik. Egyezkedni szeretne, de titokban a szerződéseiben is bízik. Míg az egyeztető angol bácsi, Runciman lord németnek, magyarnak, tótnak osztja a malasztot, újabb ágyukat kovácsol, újabb erődöket épít. Ordít, fenekedik. Az erő áll a határon és vár. Szeptemberig. Akkor megindul. De ismét nem ágyúval, bombával. Minek? Egyetlen ember lép előbb a nürnbergi kongresszus-épület, azután a berlini sportpalota szószékére. Az egyetemes, öt év alatt acélkemény aktivitásra kovácsolt erő éle, csúcsa, feje, vezére: Hitler Adolf. Mindkét esetben kétórás beszédet mond. Mit mond? Fenyeget? Nem. Egyetlen, embert vesz célba, Benes Eduárdot, Csehszlovákia elnökét, szellemi atyját, mondhatni: vezérét. És mire a második beszédet bevégezve, 1938. szeptember 26-án este leszáll a berlini sportpalota szónoki emelvényéről, Csehszlovákia nincs többé. És nincs Benes sem, akiről 1935-ben Crabités (Benes, Közép-Európa államférfia, London 1935.) alábbi figyelemreméltó sorokat írja: „nem hunyhatjuk le szemünket az előtt a tény előtt, hogy Európa jövője ma jobban függ Benes eszétől, taktikájától és aktivitásától, mint minden más tényezőtől.” Három nappal később, szeptember 29-én München már csak lebonyolítás, végtisztesség, amely a megváltozhatatlan tényt pecsételi meg. És ugyancsak lebonyolítás a hihetetlen erő külső megjelenési formájának, a német katonaságnak október 1-én kezdődő csehszlovákiai bevonulása. Lebonyolítás, rendfenntartás. A világ közvéleménye pedig összenéz: miféle erő ez? És miféle erő az, az a másik, amely jól fizetett cikkekben millió és millió ágyúról szószátyárkodik, határként a Rajnát emlegeti, napszámba fenekedik és mikor arra kerül a sor — hümmöget és fejet csóvál? És kialakul két vélemény. Az egyik, hogy az a másik erő nem is erő, a másik, hogy igen is erő, mégpedig roppant nagy erő, csak hát békés, Istenem békés, türelmes erő. Mindkét vélemény téves. Mert az erő, minden esetben erő és az
erő sohasem békés. Csak kevés, azaz gyenge. De meglehet, hogy nem is kevés és nem is gyenge. Csak ismeretlen. Különösen ismeretlen pedig annak egy igen jelentős tényezője, amely eddigi formájában csupán oktalan vérengzések megrendezésében jeleskedett. Ez is, az is, lehet valószínű, lehet igaz. De nem fontos. Nem mindegy az a betegnek, hogy miben hal meg? Nem volt-e mindegy Csehszlovákiának, hogy egykori barátai miért hagyták sorsára? Bizony mindegy volt. Hiszen szeptember óta csak vergődött. Kiábrándulva, kétségek között. A névleges halál már csak megváltás lehetett számára. És — elmaradhatatlan. Tehát ez év március 15-én pár hónapos agónia után, önként távozott az önálló nemzetek sorából. Megnyitotta kapuit az erőnek és az erő ismét kardcsapás nélkül haladt előre. Még díszlövés sem esett. Ekkor, de csakis ekkor jelentkeztek ismét egykori barátai. De nem azért, hogy — amint illett volna — bocsánatot kérjenek tőle, vagy legalább szánakozzanak rajta, hanem hogy elítéljék. Kenetes szavakban hazaárulást emlegettek és elégült mosollyal zárták a londoni bankokban heverő cseh pénzekre a kombinációs zárat: „ez ne jusson a hódítónak”. Miféle hódítónak? Annak a hódítónak, aki nyíltan megmondotta, hogy nem tűr a határain egy hepciáskodó, szovjettel cimboráló mozaikállamot, de aki habozás nélkül nyújtotta ki a kezét, hogy megsegítse ennek az ő általa összetört államnak a gerincét alkotó népet, amikor barátaitól megcsalatva elbukott? Lehetséges lenne, hogy erre a hódítóra gondolnak? És ha így van, akkor Krofta, az egykori külügyminiszter vajon kire, vagy kikre gondolt, amikor 1936-ban (Dr. Kamil Krofta: Európa válaszúton) még így írt: „Nyugodtak vagyunk, mert tudatában vagyunk erőinknek. Hűséges szövetségeseinkre támaszkodva, katonailag előkészítve és gazdaságilag konszolidálva nincs okunk jövőnket illetően félni”. Tartsuk függőben az elhamarkodott ítéletet. Mert meglehet hogy — mást találunk. Hogy egy példát mondjak: ha Hacha elnök — mondjuk ki triviálisan — csakugyan szemenköpné önmagát — mintahogy igen sok fogadatlan prókátor tanácsolja ma neki —, bizonyos afelől az olvasó, hogy ez csak őt illetné és más, nagyobb urakat, nem? És ha már itt tartunk, úgy vélem, nyugodtan megállapíthatjuk, mit érnek azok az érvelések, melyeket erő híján, a világ bizonyos része, a német erő ellen hangoztat. Ezen érvek gerince: a jog. De miféle jog? Talán az a jog, amelynek alapján a századfordulón a szabadságukért küzdő búrokat mészárolták? Vagy az a jog, amelyen a vitéz kis ír nép évszázados irtása alapul? Vagy az, amely a készpénzzel vásárolt német gyarmatok kártérítés nélküli elvételét szankcionálta? Vagy melyik? Afrikai? Ázsiai? Európai? Vagy talán az amerikai? Ezek közül is talán éppen az, amelyik az ohioi farmergyereket az yperni gázfelhőbe küldte? Avagy talán — hogy húsba vágó példát vegyünk — azt a jogot emlegeti, amelynek alapján a hősies és hosszú küzdelemben becsülettel elterült központi hatalmakat szemérmetlenül kifosztották, szétvagdosták, életképtelenné tették? Én fájdalom nem tudok a sok jog között kiigazodni. Így hát az olvasóm bízom. Válasszon belátása szerint. De ne áltassa magát senki. Jog nincs erő nélkül és az erő, éppen mert erő, megváltoztathatja a jogot, mintahogy — ha erre szükség volt — még eddig mindig meg is változtatta. „Vae victis!” — mondta egykor Brennus gall vezér gőgösen és valószínűen egyszeri használatra. Nem tehet róla, hogy az örökkévalóságnak beszélt. Igen szűkagyú ember az, aki ezen változtatni akar, mivel elsősorban önmagát kellene megváltoztatni, ami lehetetlen. Az ember ember marad, a legyőzöttel tehát legfeljebb irgalmas lehet, egyenrangú vele — természeténél fogva — még ha akarna sem lehetne. Az irgalomnak aztán — elismerem — lehetnek fokozatai. Németország például az entente 1918-ban gyakorolt irgalmát mindenesetre irgalmatlannak találta és hasonló véleményen volt, joggal, hazánk is. Most a cseh események után derül ki, hogy úgy a németek, mint mi, tévedtünk. Mert már hangok hallatszanak az egykori entente urai és sajtója részéről, hogy túlzásba vitték az irgalmat 1918-ban és azóta is. Például az új német hadihajók építésének és a rajnamenti katonamentes zóna újbóli megszállásának megengedésével. Hát ez lehetséges. Bár persze ismeretlen, hogy mi történt volna, ha a Rajnát ismét birtokba vevő német csapatok elé áll valaki. Abból azonban, hogy nem állt oda senki, mindenesetre következtetni lehet. Ha viszont a következtetéseket tekintjük, akkor kissé messze jutunk. Kiváltképp, ha figyelembe
vesszük, hogy alig néhány nappal Csehország felosztása után, március 24-én reggel a memeli kérdés is megoldódott. A Memel kétlaki hídja ezen a reggelen megnyílt az erő előtt és a birodalom ismét jelentősen gyarapodott. Az erő újabb akadályt győzött le és — ez az erő természetéből ered — újabb akadály felé fordul. Melyik lesz az? Mikor lesz az? Ezek a kérdések, melyek a közvéleményt idegessé teszik, felkavarják. Megriadt hangyabolyhoz hasonlatos Európa és már olyan hangok hallatszanak, hogy az egykori római szent birodalom képe lebeg az erő feje, Hitler Adolf előtt. Ki tudja? Az erő, amely az elmúlt év márciusában először lépett fel nyilvánosan, azóta csak nagyobb lett, csak nyert. Lássuk nagyjából, hogy mit? II. Hogy a harmadik Birodalom nyereségét helyesen tudjuk értékelni, előbb tisztában kell lenni a császári Németország 1919. évi veszteségeivel a versaillesi béke aláírásakor (1919. június 28., ratifikálás 1920. január 10.)
Németország határai 1914-ben és területi veszteségei a világháború után. Területben és lakosságban (1910-es adat): Elzász-Lothar.
Franciaországhoz
14522 qkm. 1,874.000 lélek
Eupen-Malmedy
Belgiumhoz
1036 qkm.
60.000 lélek
Észak Schleswig
Dániához
3993 qkm.
166.000 lélek
Memel
Litvániához
2657 qkm.
141.000 lélek
Posen, Nyugat-Poroszország, Felső-Szilézia Lengyelorsz.-hoz
46142 qkm. 3,855.000 lélek
Danzig és környéke
Danzig szabadállamhoz 1914 qkm.
381.000 lélek
Hultschin
Csehszlovákiához
316 qkm.
49.000 lélek
Felső-Szilézia
Lengyelorsz.-hoz
46142 qkm. 3,855.000 lélek
A veszteség tehát viszonyítva a császári Németország háború előtti területéhez: 540.777 qkm. és lakosságához: 64,925.933. a háború utáni Németország alábbi adatait eredményezte: terület: 468.600 qkm. lakosság: 58,449.000 lélek. Függőben maradt a Saar-terület, amely felett a békeszerződés értelmében 1935-ben népszavazásnak kellett dönteni. A mezőgazdasági veszteség 1919-ben a következőképpen alakult (1913-as adatok): rozs: 20.5 millió q, a német termés 17%-a, búza: 6.1 millió q (12%), zab: 10.6 millió q (11%), burgonya 98 millió q (18%).
Állat: 2.4 millió marha (12%), 731.000 ló (16%), 3 millió juh (12%). Az ipari veszteség (1907-es adat): 252.000 üzem, 1 millió alkalmazottal (7.3, ill. 6.9%). A fontosabb produkciókból elveszett az összes kőszéntermelés 19%-a, a vasérctermelés 75%-a, a horganyérc és ólomérc termelés 68, illetve 26 %-a. Katonailag: a birodalom semmivé lett. Erődítéseit felrobbantották, fegyvereit összetörték. A katonaság létszámát 100.000 emberben szabták meg, de a felszerelés között a nehéz tüzérség, repülőgép és tengeralattjáró nem szerepelhetett. Pénzügyileg: az 1921-es londoni jóvátételi konferencia 132 milliárd márka hadisarcot vetett ki, később ezt az összeget „túlzottnak” találták és ezért az 1924-es Dawes-féle egyezmény már nem beszél határozott összegről. Végeredményben — ez a lényeg — 1924. január 9-től, 1931. június 30-ig (a Hoover-féle moratóriumig) 11.2 milliárd márkát fizetett ki a birodalom. Ennek 53.5%-át Franciaország, 21.2%-át Anglia, 7.6%-át Olaszország, 6.8%-át Belgium 4%-át Jugoszlávia, 4%-át az U. S. A. és 29%-át a többi államok kaptak. (Itt meg kell jegyezni, hogy Amerikát kivéve, a pénznek nem sokáig örülhettek nevezett államok, miután azt tüstént tovább kellett fizetniök Amerikának a háborús adósságok fejében. Miként ebből a hevenyészett összeállításból is kitűnik, Németországnak alaposan kijutott a legyőzötteknek kijáró irgalomból. De — és ez némelyek bosszúsága — kibírta. És ha 1919-ben és a következő években csak vesztett, 1935-ben már nyerni kezdett. 1935. januárjában elsőnek a Saarvidéket. Területileg ugyan itt csak 1912 qkm-t kapott 812.000 lakossal, viszont ebből 254.000 lélek a 27.000-nél több üzemben dolgozik és ezen üzemek javarésze jó kőszén- és nehézipari üzem. Mezőgazdasági szempontból a terület mindenesetre nem jelentős, ami abból is kitűnik, hogy az összlakosságnak csak 10.8%-a foglalkozik mezőgazdasággal. Az 1938-as eredmények már sokkal nagyobb méretűek.
A Harmadik Birodalom területi nyereségei 1935-től 1939 március 24-ig. 1938 március 13.: Ausztria. Ausztria területe: 83.800 qkm., lakossága (1935-ben): 6,760.000 volt, tehát bekebelezésével, a természetes szaporodás folytán lakosságban megnövekedett, birodalom területe: 554.312 qkm., lakossága: 75,101.000 lélek lett. Ausztria lakosságának oroszlánrésze német eredetű, de legalábbis németajkú (az 1934-es népszámlálás mindössze 175 ezer főnyi nemzetiséget mutat ki), tehát a kezdeti nehézségektől eltekintve, alkalmas a nagy német érdeket és törekvéseket kifejező nemzeti szocializmus
szolgálatába való beállítására. Kezdeti akadálynak figyelembe jön e törekvésnél a német és osztrák munkatempó különbsége a német javára, illetően, a császárság hosszú ideig tartó kényeztetését ma sem feledő, osztrák hátrányra; valamint az, hogy az osztrák-németség túlnyomó része buzgó katolikus (6.1 millió), aki egyházának nemzeti szocialista felfogás szerinti értékelését (lásd: vallás) könnyen hajlandó sérelmesnek tekinteni. Amint azonban már az Ausztriáról írott fejezetben kifejtettem, ezek a nehézségek leküzdhetetlennek nem tekinthetők. Hiszen a birodalom régi területén is vannak és voltak úgy munkatempóbeli, mint vallási eltérések és ezek még soha komolyabb nehézséget nem támasztottak. Gazdaságilag: Ostmark címen ha nem is bővelkedő, de elég rendezett területet kapott Ausztria révén a birodalom. Mezőgazdaságilag: az 1937-es terméseredmények a következők: rozs 4.7 millió q, búza 4 millió q, árpa 2.8 millió q, zab 4.7 millió q, burgonya 36 millió q. Állat: szarvasmarha 2.3 millió, ló 261 ezer, juh és kecske kb. félmillió darab. Iparilag: 178 ezer üzem került a birodalomhoz, kereken 900 ezer alkalmazottal. A birodalomnak olyan fontos nyersanyagok 1936-os produkciója így fest: kőszén: 244.3 ezer tonna, barnaszén: 2.8 millió t, vasérc: 1 millió t., rézérc: 9 ezer t, ólom és horganyérc: 111 ezer t, grafit: 21 ezer t, nyersolaj: 7466 tonna. A Németországnak oly fontos fából, 5.9 millió köbméter haszonfát produkál Ausztria. Pénzügyileg: 1936-ban az osztrák államadósságok körülbelül 2 milliárd osztrák schillinget tettek ki. 1938 október 1. Szudétavidék. A Szudétavidék területe: 29.000 qkm., lakossága: 3,700.000 lélek. Ezzel Németország területe 583.000 a km-re, lakossága 78.8 millió lélekre emelkedett Mezőgazdaságilag: az 1937-es év a következő eredményeket mutatja: rozs 3.8 millió q, búza 1.1 millió q, árpa 1 millió q, zab 2.8 millió q, burgonya 22.5 millió q. Állat: marha 1.1 millió, ló 121 ezer, kecske és juh 260 ezer darab Iparilag: 126 ezer üzem került a birodalomhoz, 793 ezer alkalmazottal. Ezek előállítottak a fontosabb nyersanyagok közül: 1.8 millió tonna kőszenet, 21 millió tonna barnaszenet, 21 tonna grafitot, 506 ezer tonna kaolint, 7500 tonna horganyt, 500 tonna ólmot, 45 tonna wolframot. Az erre a területre eső és Európa leggazdagabbnak számított rádiumbányájának 1936-os produkciója: 5019 milligramm rádiumsó volt. 1939 március 15.; Cseh-Morva protektorátus. A cseh-morva terület megszállásának és protektorátussá való nyilvánításának, a birtokba vevés már említett és eddig példa nélkül álló módján kívül, az a jellegzetessége is megvan, hogy bizonyos mértekben eltér az eredeti nemzeti szocialista elvtől, amennyiben teljesen idegenajkú nép feletti uralmat céloz. Ezt a bizonyos mértékű eltérést, az általános közvéleménnyel ellentétben, — amely a
nemzeti szocialista alapelvek vágányáról való lesiklást emleget, — itt úgy kell érteni, hogy a csehmorva protektorátus megteremtésével, a nemzeti szocialista birodalom eltért az eddig használt vágányról, amellyel a tényleges németség (Volksdeutschtum) beolvasztását hirdette és két másik fogalom alapján operált: a német kultúrterület (Kulturboden) és a német élettér (Lebensraum) fogalmával. Utóbbi fogalomra, a kultúrterület fogalmára ezúttal nem célom kitérni, annál kevésbé, mivel az erő céljának meghatározása ebben a fogalomban legfeljebb újszerű, de nem új. Előbbi fogalom azonban, a cseheket illetően, igen alaposan magyarázható, mivel a német kultúrának, mi több: a német uralomnak valóban évszázados területe Csehország, amely az idők folyamán elért, mindenkor rövid tartamú esetenkénti önállóságát biztosítani sohasem volt képes. Ha átnézzük a cseh szempontból kétségkívül hitelesnek tekinthető Csehszlovák Történelem Kistükrét (írója, dr. Krofta által autorizált magyar fordítás, Munkács 1932.), erre számos bizonyítékot fogunk találni. Ugyancsak számos adatot találunk ezt illetően dr. Krofta másik könyvében is, amely meglepő tárgyilagossággal vezet végig a németség csehországi útján. (Das Deutschtum in der Tschechoslovakischen Geschichte, Prága 1934.) Ilyen körülmények között a cseh-morva protektorátus nem jár ismeretlen ösvényen, bár a szerkezete — már amennyi ebből ma megállapítható — új rendszerű lesz. Nincs szándékomban Csehország egész múltját végigkísérni, ezért csupán a legutolsó helyzetet ismertetem. A régi Csehország legutóbbi jogi helyzetét a Habsburg birodalomban az 1861-ben kiadott Schmerling-féle alkotmány szabályozta, amely Magyarországra is vonatkozott. De míg nekünk már ez az alkotmány is különleges helyzetet biztosított, addig a cseheket tulajdonképpen egyesítette a birodalom többi részével. És bár a csehek ebbe bele nem nyugodva,, 1863-ban kivonultak a birodalmi tanácsból, az 1867-es magyar kiegyezést (szeptember) követő újabb alkotmány (decemberi alkotmány) a cseheket ismét csak mint birodalmi országrészt könyvelte el. Ettől kezdve, jóllehet a harcok állandósultak, a csehek helyzete — legalább hivatalosan — alig változott a kisebb engedményektől eltekintve. (1882-ben a cseh egyetem reorganizációja, cseh iskolák, stb.) Ha a hivatalos bánásmód az önálló nemzeti élet tekintetében nem is volt valami kivételes, maguknak a cseheknek a helyzete semmiesetre sem volt aggályos, vagy alárendelt. A csehek kedvencként szerepeltek a monarchiában és politikai alárendeltségüket kétségkívül jól ellensúlyozta a sok egyéb kedvezmény, amely őket, többek között, a monarchia ipari centrumává tette. Az izmosodó nagyiparon kívül se szeri se száma nem volt azoknak a kis és még kisebb üzemeknek, melyek sohasem járó zsebórákkal, áltajtékpipákkal, szemét textiliákkal, gyanús eredetű gyógylabdacsokkal és egyéb bóvlival árasztva el az ötvenmilliós monarchiának minden zugát, napról-napra, hétről-hétre nagyobbodtak, gazdagodtak. Fiaik szárnyrakelve, jóformán a monarchia minden fontos hivatalában helyet foglaltak, lökdösődtek, tolakodtak; míg nemességük részben a katonaságnál forgolódott, részben pedig, — különösen az arisztokrácia — a bécsi udvarnál tette a mindenkori császártól szívesen látott szépet. Minthogy a jótéteményért csupán a regényekben fizetnek hálával, természetes, hogy a monarchia megszorításakor ők voltak az elsők, akik rövidúton felmondták a monarchia iránti hűséget. Monarchia alatt értendő természetesen nemcsak Ausztria, de Magyarország is, amely — Krofta említett könyvei szerint — több esetben segítségére volt Ausztriának a csehek legyűrésében. A magát teljes zárt egységekben megadó cseh katonaság képe a világháború jól ismert jellegzetessége lett, amely, eltekintve a jellembeli karakterisztikumtól, utolsó és döntő bizonyítéka volt a csehek különleges helyzetének a monarchiában. Mert — csodálatosképpen — csaknem mindig épp bőrrel jutottak fogságba, holott — különleges helyzet híján — talán eszébe jutott volna valakinek, hogy nem habozó személyeket ültessen azon állások géppuskái mellé, melyeket a csehek „védtek”. Talán néhányat azon népek közül, akiket Krofta dr. könyvében „szilaj magyarok”-nak emleget. (Megjegyzendő: erre nem egy előterjesztés történt.)
Persze mindez ma már késő. Ami történt, megtörtént. Mindenesetre gondolkozhatik rajta az, akit illet. Elsősorban: maguk a csehek. Az új német uralom, a cseh-morva protektorátus főbb vonalait a Führer 13 pontban vonta meg. Bár ez ma még adat, holnap dokumentum lehet, tehát szószerint ismertetem. 1. Az egykori csehszlovák köztársaságnak a német csapatok által márciusban megszállt országrészei mától kezdve a Nagynémet Birodalomhoz tartoznak és „cseh- és morva protektorátusaként annak a védelme alá tartoznak. (Amennyiben a birodalom védelme megkívánná, a vezér ezeknek a területeknek egyes részeire vonatkozóan ettől eltérő intézkedéseket foganatosít., 2. A protektorátus német népiségű lakói német államhoz tartozókká és az 1935 szeptember 15-iki birodalmi törvény értelmében birodalmi állampolgárokká válnak. Reájuk a német vér és német becsület védelmére vonatkozó határozmányok érvényesek s a német igazságszolgáltatás hatálya alatt állanak. (Csehország és Morvaország és egyéb lakói a cseh-morva protektorátus állampolgárai lesznek.) 3. A cseh-morva protektorátus autonóm és saját magát igazgatja. A protektorátus az őt e keretben megillető felségjogokat a birodalom politikai, katonai és gazdasági szükségleteivel összhangban fejti ki. Ezek a felségjogok saját szervek és saját hatóságok útján gyakoroltatnak. 4. A cseh-morva protektorátus autonóm közigazgatásának feje államfőt megillető védelemben és tiszteletadásban részesül. A protektorátus feje hivatása teljesítésében a vezér és birodalmi kancellár bizalmát bírja. 5. A vezér a birodalom érdekednek képviseletére Cseh- és Morvaországban Prága székhellyel birodalmi védnököt (Reichsprotektor) nevez ki. A birodalmi védnök mint a vezér képviselője és a birodalmi kormány megbízottja köteles a vezér politikai vonalvezetésének betartásáról gondoskodni. A protektorátus kormánya tagjainak kinevezését a birodalmi védnök hagyja jóvá. A jóváhagyás visszavonható. A birodalmi védnök jogosult tájékozódni a protektorátus kormánya minden intézkedéséről és jogában áll tanácsokat adni. Jogában áll olyan intézkedések ellen, amelyek a „birodalom megkárosítására alkalmasak”, tiltakozni és veszély esetén a köz szempontjából szükséges intézkedéseket megtenni. (Ha a birodalmi védnök tiltakozását jelenti be, törvények, rendelkezések és egyéb jogszabályok kihirdetése, közigazgatási intézkedések végrehajtása, valamint jogerős bírói ítélet kihirdetése hatályon kívül helyezendő.) 6. A protektorátus külügyeit — különösen állampolgárainak külföldi védelmét — a birodalom látja el. A birodalom a külügyek vezetésénél a közös érdekeket tartja szem előtt. A protektorátus a birodalmi kormánynál követi minőségben képviselőt kap. 7. A birodalom a protektorátusnak katonai védelmet nyújt. (E védelem gyakorlása érdekében a birodalom a protektorátus területén helyőrségeket és katonai intézményeket tart fenn.) A belső rend fenntartására a protektorátus saját kötelékeket tarthat fenn, amelyek szervezetét, erejét, létszámát és felfegyverzését a birodalmi kormány állapítja meg. 8. A birodalom közvetlen felügyeletet gyakorol a forgalom, valamint a posta és távíró tekintetében. 9. A protektorátus a Német Birodalom vámterületéhez tartozik és a birodalom vámfennhatósága alatt áll. 10. A birodalmi márka mellett további intézkedésig a csehkorona is hivatalos fizetési eszköz. (A két valuta egymáshoz való viszonyát a birodalmi kormány állapítja meg.) 11. A birodalomnak jogában áll — ha ezt a közös érdek követeli — a protektorátusra vonatkozó hatállyal jogszabályokat életbe léptetni. (Amennyiben közös érdek követelné, a birodalom jogosult egyes közigazgatási ágazatokat a saját közigazgatásába átvenni és az ehhez szükséges birodalmi hatóságokat felállítani.) A birodalmi kormány a biztonság és rend fenntartása érdekében jogosult a szükséges intézkedések megtételére. 12. A Cseh- és Morvaországban ezidőszerint érvényben lévő jog érvényben marad, amennyiben nem ellentétes a védelemnek a német birodalom által való átvétele értelmével. 13. A birodalmi belügyminiszter az illetékes birodalmi miniszterekkel egyetértőleg jogszabályokat és közigazgatási előírásokat bocsát ki, amelyek e kiáltvány keresztülvitelére és kiegészítésére vonatkoznak. Mint látható, Hitler Adolf nem ringatja magát a hajdani osztrák császárok álomképeiben. A Vezér ismeri a történelmet, következésképpen esze ágában sincs a cseh polgárokat német állampolgároknak tekinteni. Még kevésbé nekik a német katonaság soraiban helyet adni. Ezzel szemben a monarchiában elfoglalt helyzetükön jóval túlmenő autonómiát ad, amely felett
természetesen német főhatóság áll. Ezt ezidőszerint Neurath volt külügyminiszter látja el, míg a szervezést Bürckel Gauleiter, a legkitűnőbb szervezők egyike intézi, akire ezzel a saarvidéki népszavazás megrendezése, majd a Saarterület kormányzása, legutóbb pedig Ausztria beszervezése után, újabb óriási feladat hárult. Ismerve erélyét, de számtalanszor bebizonyított igazságérzetét is, aligha lesz ok a szervezésre panaszkodni, feltéve, hogy a csehek részéről hiba nem esik. Mert akkor — ez hitem — igen kézzelfoghatóan lenne alkalma tapasztalni a cseh népnek az egykori Bécs és a mai Berlin között fennálló szavakban ki sem fejezhető különbséget. A cseh-morva protektorátussal a birodalomhoz területileg kereken 49.800 qkm terület és 6.9 millió lakos került. Ennek következtében a birodalom területe: 633.110 qkm, lakossága: 85,701.000 lett. Mint már fentebb említettem, a csaknem hétmillió lakos javarésze cseh, tehát a nemzeti szocializmus ideájában a nemzeti szocialista szervezeteken keresztül — az alapelv szerint — nem vonható be. A nagy testbe, amelynek egységesítését a nemzeti szocializmus elsőrendű céljának tekinti, ezzel egy meglehetősen kompakt idegen test került, amely az összlakosságnak 8 percentjét tevén ki, (az ausztriai nemzetiségeket is figyelembe véve) a birodalom nemzetiségeit körülbelül 11 percentre emeli. Az ilyen nagy tömegben együtt élő nemzetiség hátrányai nyilvánvalóak, kiváltképp, ha figyelembe vesszük a nemzetiség karakterét, amelynek kialakulására kétségkívül hatással volt az a kétely, amelyet az önállóságra való törekvés és a jól felfogott érdek mellett való kitartás állandó mérlegelése eredményezett. Azonban, ha ez a kétely termelt is ki jellembeli fogyatékosságot, vitathatatlan viszont a cseh nép jótulajdonsága is, amely munkakészségben és szorgalomban, valamint ezek velejáróiban jelentkezik, így: takarékosság, egyszerűség, stb. Röviden: a cseh népet nem kell megtanítani dolgozni, mert a cseh nép tud dolgozni és érti a mesterségét. Ennélfogva elhelyezkedése abban a birodalomban, amelynek első kötelessége a munka, mégpedig a minél több és minél alaposabb munka, aligha lesz nehéz. Kiváltképp most, amikor a birodalom bevallottan híjával van a szakembereknek és a betanított munkaerőnek. Bár vallásilag a régi cseh-morva területen élő lakosság általában katolikus (8.3 millió), vallásossága távolról sem olyan élénk, mint az osztrák lakosságé. (Erre mutatnak azok a megállapodások, melyeket a cseh kormány a Vatikánnal kötött.) A birodalom vallási statisztikáját mindenesetre megváltoztatta ez az újabb nagyszámú katolikus alattvaló, miután a cseh protektorátussal együtt a katolikusok száma a birodalomban kerek 36 millió lélekre emelkedett. Jóllehet Csehország a közvélemény előtt általában inkább mint ipari állam szerepel, a cseh-morva protektorátus mezőgazdaságilag is nyereséget jelent. Cseh-Morvaország területén kereken 8 ezer qkm terület volt mezőgazdaságilag kultúrált, amelyből 3700 qkm a szántóföld. Ha ebből levonjuk a körülbelül 2700 qkm-nyi Szudéta területet, még mindig igen jelentős eredményt kapunk. Az egyes fontosabb termények 1936-os eredménye: rozs 8 millió q, búza 8 millió q, árpa 5.5 millió q, zab 7 millió q, burgonya 46 millió q, cukorrépa kb. 30 millió q. Állatállomány 1936-ban: szarvasmarha 2 millió, ló 274 ezer, a német zsírellátás szempontjából fontos sertés kb. 2 milló darab. Iparilag: jóllehet a szudétákkal már igen sok aktív üzem átkerült, a cseh-morva protektorátussal kb. újabb 250 ezer üzem került a birodalomhoz, kereken másfél milliónyi alkalmazottal. Ezek között első helyen áll a Skoda, amely a világ egyik legnagyobb hadianyag gyára. Nem kevésbé jelentős a witkowitzi acélgyár és a számtalan jól felkészült repülőgép, autó és motorgyár.
A nyersanyagot illetően, a karwini szénmedencét kivéve, a birodalom kezére került az egész cseh kőszéntermelés, igaz, hogy a kereken 10 millió tonnára rúgó kőszéntermelés 70%-át a lengyel birtokba került karwini szénmedence szolgáltatta. A cseh bányák ezenfelül még igen nagy mennyiségű vasércet, mangánércet és ásványt termelnek. Habár pontos statisztika, tekintettel arra, hogy a cseh hivatalos adatok nem mindig vannak regionálisan megosztva, még nem állapítható meg, nem lehet kétséges, hogy a cseh-morva protektorátus a német birodalomnak komoly nyereséget jelent. Komoly nyereséget jelent nemcsak gazdaságilag és iparilag, de katonailag is, részben a német hadsereg kezére került elsőrendű felszerelés, részben a Skoda-gyár, de legfőképpen a hosszú németcseh határ megszűnésével. Ami a német birodalomnak nyereség, az valakinek vagy valakiknek veszteség. Hogy kiknek, az kitűnik R. W. Seton-Watson szavaiból (Slavonic and East European Review 1936 júliusi füzete). S. W. úr dicséretnek szánta a hosszú mondatot és nem tehet róla, hogy sírfeliratnak is alkalmas: „Csehszlovákia, részint bonyolult nemzeti és szociális szerkezete folytán, részint ama rátermett vezetőknek köszönhetően, akik egyben építő államférfiak és reális filozófusok is voltak, valódi „próbaköve” volt a demokratikus kormányzás nagy kísérletének”. Ehhez hozzátenni való, ezidőszerint, aligha van. 1939 március 24. Memelvidék. A Memelvidékkel (területe 2848 qkm, lakossága 153 ezer lélek) a német birodalom régi német területet vett ismét birtokba. Minthogy a Memel-kérdésről már bőven írtam, itt csupán arra térek ki, hogy a birodalomnak mit jelent a birtokba vétel. Jelenti elsősorban a birodalomnak megnövekedett tekintélyét, melynek segítségével napok alatt intézte el az évek hosszú sora óta húzódó kérdést, jelenti továbbá megerősödött uralmát a Keleti tengeren és állásának előretolását a Baltikum felé. A Memelvidék visszacsatolása egyébként nehéz helyzetbe hozta Litvániát, amelynek egyetlen kikötője Memel volt, mint ahogy a legkultúráltabb területét is a Memelvidék alkotta. Bár a német-litván megállapodás Memelben szabadkikötőt engedett a litvánoknak, most alighanem sor fog kerülni annak a kikötőnek a felépítésére, melyet a mostani halászfalu, Swienta helyén évek óta tervez Litvánia. III. Mindent összevetve tehát, mint látható, az 1938 márciusától 1939 márciusáig tartó kampányt Németország nyugodt megelégedéssel zárhatja le. Területe 1939 március 30-án: 635.958 qkm, lakossága: 85354.000 lélek lett. amely adatokkal az európai Oroszországot leszámítva, Európa legnagyobb államává emelkedett. Emellett — mint láttuk — ez a hatalmas állam olyan megszervezett eleven erőt képvisel, aminőhöz fogható ezidőszerint nincsen. Ezért, valamint a páratlan eredményekért, újabban a Vezért Napóleonhoz hasonlítgatják, jóllehet minden összehasonlítás téves. Téves, mert alapvető különbség van: az elsütött ágyú, Franciaország vérbeborult és elpusztult ifjúságának, férfiainak alapvető különbsége. Itt mindezideig nem volt elsütött ágyú, tehát nincs áldozat sem. A német erő nemcsak nagyobb lett, de együtt is van. Hová, merre fordulásának kérdése teljesen nyílt. Éppen olyan nyílt, mint sok év előtt, amikor 1857 augusztus 17-én Széchényi írta a kérdést naplójába: „Mi most a fölébredt németségnek főcélja?” — kérdezte akkor, töprengve. Most ismét kérdezhetjük. Ugyanezt, ugyanúgy. Mi régi barátai, régi bevált fegyvertársai vagyunk a németségnek, így hát nyugodtan fütyörészve várhatunk a feleletre. Hogy mit fütyüljünk? Ha szabad ajánlanom, talán ezt a régi nótát:
Ugyan kinek volna kedve, Vajon kinek volna kedve, Gyöngyéletre, erőltetve? Nyomtatható változat Értékelve: 3.00 pont az 5-ből. Megosztás