FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2011-2012. TANÉVRE AZ I. BÉLA GIMNÁZIUMBA JELENTKEZŐKNEK
Tehetséggondozó Középiskola
"…helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk” (Illyés Gyula)
I. BÉLA GIMNÁZIUM OM-azonosító: 036 394
Óráinkon „holnap” van! Gimnáziumunk Tehetséggondozó Középiskola cím birtokosa. Az I. Béla Gimnázium kiemelkedő mutatókkal rendelkezik a tanulók meglévő értékeinek fejlesztése terén, a felsőoktatási felvételi eredményesség tekintetében pedig a felső tíz százalék között szerepel. A fiatal, de folyamatosan fejlődő és megújuló gimnáziumban sikeresen és eredményesen alkalmazzuk az ismeretátadásban a képességfejlesztést, az együttműködésen alapuló, differenciált és kooperatív tanulásszervezési módszereket. Tanulóinkban erősítjük a problémamegoldás képességét, a nyitottságot, a kreativitást és a csapatmunkát. (Mondják is rólunk, hogy „a Bélában az egyéniséget elfogadják, a tehetséget felkarolják”.) Ezzel a szemlélettel, valamint igényes és korszerű oktatással tanulóinkat sikeresen ösztönözzük arra, hogy minél többen tegyenek emelt szintű érettségi vizsgát. EU-s pályázatainknak köszönhetően intézményünkben alkalmazható tudást közvetítünk és a diákokat a tanulási folyamat aktív részesévé tesszük. Olyan tanórai és tanórán kívüli tevékenységrendszert alakítottunk ki, mely döntő a felsőoktatásra való felkészülésben. Matematika, magyar és angol emelt szintű képzéseink mellett versenyképes informatikai tudást közvetítünk, sportosztályunkban neveljük a jövő ígéreteit. A tantárgyi teljesítmény mellett a harmonikusan fejlődő személyiség egyaránt fontos érték számunkra. Tehetséggondozó műhelyeinkben kiemelten támogatjuk az alkotó tehetségeket. Gimnáziumunk elismerten jó légkörű. Nálunk a diákélet színes, mozgalmas. Az I. Bélában mindig történik valami.
TEHETSÉGFEJLESZTÉS INTELLEKTUS, SPORT KREATIVITÁS, MŰVÉSZET KOOPERÁCIÓ KOMPETENCIA, IKT
Szekszárd, Kadarka u. 25-27. Tel:74/511-077, 511-078
E-mail:
[email protected] Honlap: www.ibela.hu
I. FELVÉTELI
TÁJÉKOZTATÓ RENDEZVÉNYEK
Nyílt napok Gyülekezés: naponta 8.15-kor a B épület nagytermében 2010. november 22-én: a szekszárdi általános iskolák számára 2010. november 23-án: a nem szekszárdi általános iskolák számára 2010. november 24-én: a szekszárdi általános iskolák számára
Tájékoztató szülőknek, diákoknak: 2010. november 20-án, szombaton szülők és diákok számára: 9.30-10.30: a képzési kínálat (előadás) 10.30-11.30: a gimnázium és a tanári kar megismerése a kijelölt szaktantermekben
Konzultációs nap tájékozódó szülőknek: 2011. január 19-én 8.00-tól 16.00-ig
Felvilágosítást ad: Hajós Éva igazgató Bors Márta általános igazgatóhelyettes
I.BÉLA GIMNÁZIUM 7100 Szekszárd, Kadarka u.25-27. Tel.: 74/511 077
[email protected]
Szekszárd, Kadarka u. 25-27. Tel:74/511-077, 511-078
E-mail:
[email protected] Honlap: www.ibela.hu
II. KÉPZÉSI NÉGY
RENDSZERÜNK
ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM
Reál és informatika osztály A tanulmányi terület megnevezése:
41 Tehetséggondozó emelt szintű matematika, informatika és fizika profilú tanrend 44 Informatika profilú tanrend EU vagy sport órák választásával A 2011/2012-es tanévre ezekre a képzési formákra összesen felkészítünk.
33 tanulót veszünk fel. ECDL-re
Humán és informatika osztály A tanulmányi terület megnevezése:
43 Tehetséggondozó emelt szintű magyar nyelv és irodalom, informatikával kiegészített humán profilú tanrend 42 Informatika, természettudomány profilú tanrend A 2011/2012-es tanévre ezekre a képzési formákra összesen 33 tanulót veszünk fel. A diákok két idegen nyelvet tanulnak, előzetes tudásuk szerint évfolyamonként nívócsoportokban. Haladótól kezdőig mindenki tanul angolul. Másik nyelvként német, olasz, francia vagy holland választható.
Az informatikai képzés során felkészítünk az ECDL-vizsgára. A tanulmányi területek választása két tanévre szól. Ezt követően a 11. és a 12. évfolyamon magas óraszámban 8 tantárgyból emelt szintű érettségire felkészítő képzésben vehetnek részt a tanulók egyéni választásuk alapján, érdeklődésüknek megfelelő tantárgyakból.
KÖZOKTATÁSI
SPORTISKOLAI KÉPZÉS
SPORTOSZTÁLY
46 Közoktatási típusú sportiskolai tantervű osztály, sportági edzéssel, gimnáziumi általános tanterv A 2011/2012-es tanévre erre a képzési formára összesen 28 tanulót veszünk fel. A sportági edzések iskolai keretben délelőtt, egyesületi keretben délután zajlanak, a követelményszint emelt. A tehetséges sportolókat a sporttal összeegyeztetve készítjük fel a továbbtanulásra.
Szekszárd, Kadarka u. 25-27. Tel:74/511-077, 511-078
E-mail:
[email protected] Honlap: www.ibela.hu
ÖT
ÉVFOLYAMOS
GIMNÁZIUM
„Nyelvi előkészítő” gimnáziumi osztály A tanulmányi terület megnevezése:
45 Angol kezdő és haladó emelt szintű, informatika emelt óraszámú képzés, EU vagy sport órák szabad választásával A 2011/2012-es tanévre ezekre a képzési formákra összesen 33 tanulót veszünk fel. A tanulmányi területen a felvételi döntést követően a kötelező intenzív angol mellett második nyelvként a német vagy olasz vagy francia vagy holland választható. A 9. évfolyamon saját programunk szerint heti 11 órában – az előképzettséghez igazodó nívócsoportokban – tanítjuk az angol nyelvet, heti 3 órában pedig a választott másik idegen nyelvet. Hagyományos és újszerű tantárgyak keretében időt fordítunk a képességek és a kreativitás fejlesztésére. A cél nem a felzárkóztatás, hanem a tehetségfejlesztés. Az informatikai képzés során felkészítünk az ECDL- vizsgára. A 10. évfolyamtól kezdve az angol nyelvet emelt szinten oktatjuk. A 12. és a 13. évfolyamon magas óraszámban emelt szintű érettségire felkészítő képzésben vehetnek részt a tanulók egyéni választásuk alapján, érdeklődésüknek megfelelően más tantárgyakból is.
ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI
PROGRAM
47 Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programja előkészítő középiskolai osztálya A programba az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázati felhívása alapján lehet jelentkezni 2011. január 15-ig az intézményünkbe eljuttatott pályázattal. A részletes feltételeket a pályázati kiírás tartalmazza (www.okm.gov.hu ill. www.ajkp.hu). A pályázat elkészítéséhez személyes segítséget nyújtunk. Kollégiumunkban a tagság fenntartása a középiskolai tanulmányok idejére kötelező. A programba a 2010/2011-es tanévre 25 tanulót tudunk felvenni. Az előkészítő év után szekszárdi szakközépiskolai/gimnáziumi képzés. A felvételről január 30-ig értesítést küldünk.
Szekszárd, Kadarka u. 25-27. Tel:74/511-077, 511-078
E-mail:
[email protected] Honlap: www.ibela.hu
III. A
FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE
Gimnáziumi osztályainkba felvételi vizsgával lehet bekerülni. A felvételi eredményébe beszámítjuk az általános iskolai eredményeket (hozott pontok) és az írásbeli vizsga eredményét. A nyelvi előkészítő gimnáziumi osztályunk (emelt szintű angol nyelvi képzés) valamint a sportosztály megszervezéséhez emellett szóbeli meghallgatást is szervezünk. (Az írásbeli eredménye és – ha van – a szóbeli meghallgatás eredménye az ún. szerzett pontszám). Az Arany János Kollégiumi Program előkészítő osztályába pályázattal lehet bejutni. Iskolánk a felvételi eljárás részeként központi feladatlapok alapján írásbeli vizsgát tart magyar nyelvből és matematikából. Mindkét tárgyból megszervezzük az általános és a tehetséggondozó írásbeli vizsgát. Az írásbeli vizsgára 2010. december 10-ig iskolánkba eljuttatott, központilag kiadott jelentkezési lapon lehet jelentkezni. A vizsga lebonyolításáról minden jelentkező számára tájékoztató levelet küldünk. Tanulmányi területenként különböző szinteken kell letenni az írásbeli vizsgát. Kód 41 42 43 44 45 46 47
Magyar nyelv írásbeli típusa általános általános tehetséggondozó általános általános általános -
Matematika írásbeli típusa tehetséggondozó általános általános általános általános általános -
Az írásbeli vizsgák időpontjai: Az általános írásbeli vizsga időpontja: 2011. január 22. (szombat) 10 h és 11 h (Pótlás: január 27. (csütörtökön) 14 h) A tehetséggondozó írásbeli vizsga időpontja: 2011. január 29. (szombat) 10 h és 11 h (Pótlás: február 3. (csütörtökön) 14 h)
A dolgozatok megtekintésének időpontjai: Az általános írásbeli vizsga dolgozatainak megtekintése, értékelés átadása: 2010. január 31-én (hétfőn) 8 és 16 óra között A tehetséggondozó írásbeli vizsga dolgozatainak megtekintése, értékelés átadása: 2011. február 7-én (hétfőn) 8 és 16 óra között
Az általános felvételi eljárás keretében az iskolánkba beküldött jelentkezési laphoz a vizsga eredményét csak azoknak a tanulóknak kell mellékelniük, akik nem nálunk írták meg a felvételi írásbelit. A jelentkezési határidő: 2011. február 18. Jelentkezési lapján a jelentkező iskolánk több tanulmányi területét is megjelölheti. Jelentkezési lapot az általános iskolában lehet kapni, illetve az internetről is letölthető.
Szekszárd, Kadarka u. 25-27. Tel:74/511-077, 511-078
E-mail:
[email protected] Honlap: www.ibela.hu
Szóbeli meghallgatás a 45 „nyelvi előkészítő – kezdő és haladó emelt szintű angol” tanulmányi területen: A nyelvi előkészítő osztályba jelentkezők számára az írásbeli vizsgák mellett szóbeli meghallgatást szervezünk a kommunikációs készségek felmérésére idegen nyelven 2011. február 21-25. között előzetes beosztás alapján. A szóbeli feladatai: bemutatkozás, képek alapján beszélgetés.
Sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálat a 46 „közoktatási típusú sportiskolai tantervű” tanulmányi területen: A sportiskolai osztályba jelentkezők számára az írásbeli vizsgák mellett sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség-felmérési vizsgálatot szervezünk 2011.ferbruár 21-25. között előzetes beosztás alapján. A sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő tanulók esélyegyenlőségének biztosítására a felvételi vizsgán – a szülő írásbeli kérelmére – a közoktatási törvény előírásait alkalmazzuk. A szakértői vélemény alapján biztosítjuk a hosszabb felkészülési időt, lehetővé tesszük segédeszköz (pl. számítógép) alkalmazását. Az írásbeli vizsgákat (és a 45-ös valamint a 46-os területen a szóbeli meghallgatást) követően a honlapon és a földszinti folyosón tesszük közzé legkésőbb 2011. március 16-ig az ún. ideiglenes felvételi listát. A felvételi döntésről 2011. április 27-ig értesítést küldünk.
Szekszárd, Kadarka u. 25-27. Tel:74/511-077, 511-078
E-mail:
[email protected] Honlap: www.ibela.hu
IV. FELVÉTELI
PONTSZÁMÍTÁSUNK, A JELENTKEZŐK RANGSOROLÁSA
Az általános iskolai tanulmányi eredmények (hozott pontok) számítása: A hozott pontokat a 7. osztályos év végi és a 8. osztályos félévi eredményekből, az osztályzatok összegeként számítjuk ki öt tantárgyból. A jelentkezési lapon megadott összes tantárgy osztályzataiból a kötelezők mellett a választható tárgyak közül a jelentkező számára legkedvezőbbet választjuk ki és azt vesszük figyelembe: Kód 41 42 43 44 45 46
Kötelező négy tárgy
Választható tárgyak közül egy:
Magyar nyelv és irodalom (egy tárgyként) Matematika Történelem Idegen nyelv
Földrajz Biológia Kémia Fizika informatika
(Ha magyar nyelvből és magyar irodalomból külön osztályzat van, a két tantárgy átlagát egészre kerekítve vesszük figyelembe a pontok kialakításánál.)
A felvételi pontok számítása: Az írásbeli vizsga eredményét (két tárgy esetén a pontszámok összegét) és a hozott pontokat egyenlő súllyal (50:50) számítjuk be. A 45-ös (nyelvi előkészítő – angol emelt szintű) tanulmányi területen az írásbeli – hozott pontszám – szóbeli meghallgatás viszonyításának arányai: 50:30:20. A 46-os (közoktatási típusú sportiskolai tantervre épülő) tanulmányi területen az írásbeli – hozott pontszám – sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség-felmérési vizsgálat viszonyításának arányai: 50:20:30.
A felvételi rangsor kialakítása: A felvételi pontszám alapján sorba rendezzük a jelentkezőket. Sorrendazonosság esetén előnyben részesítjük a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat. További egyezés esetén az írásbeli vizsga eredményét hasonlítjuk össze és a jobbat soroljuk előre. Majd azt a tanulót, akinek testvére jelenleg is iskolánk tanulója; akinek testvére, szülője iskolánk tanulója volt. Kérjük az előnyben részesítéshez a megfelelő dokumentumok benyújtását! (Jegyzői igazolás, nyilatkozat testvér/szülő jelenlegi/korábbi középiskolai jogviszonyáról.) Az így kialakult sorrend a felvételizők rangsora. Az I. Béla Gimnázium általános iskolájából a továbbhaladás tanulmányi feltételeit a nevelési program rögzíti.
Egyéb hasznos tudnivalók:
Helyben menzát és kollégiumi elhelyezést biztosítunk. A 7. és 8. osztályos tanulók számára a középiskolai felvételihez hasznos tehetségfejlesztő foglalkozásokat szervezünk. www.ibela.hu További információt adnak az iskola elérhetőségein: Hajós Éva igazgató, Bors Márta általános igazgatóhelyettes 74/511 077
Szekszárd, Kadarka u. 25-27. Tel:74/511-077, 511-078
E-mail:
[email protected] Honlap: www.ibela.hu
A szóbeli meghallgatás elvárásai a 45 „nyelvi előkészítő – emelt szintű kezdő és haladó angol” tanulmányi területen A 2011/2012-es tanévben induló öt évfolyamos nyelvi előkészítő (9. D) osztályunkba jelentkező tanulók számára a központi általános matematika és magyar nyelvi írásbeli vizsgák mellett szóbeli meghallgatást is szervezünk. Ezen a tanulmányi területen az angol nyelvet emelt szinten (az első évben heti 11 órában), a tanulók nyelvi ismereteihez igazodó nívócsoportokban, kezdő és haladó szinten tanítjuk. Az általunk szervezett szóbeli meghallgatás célja, hogy felmérjük a jelentkezők alapvető idegen nyelvi kommunikációs készségeit. A meghallgatás angolul vagy németül, az általános iskolában tanult idegen nyelven történik, legfeljebb 10 percig tart. A jelölt egy rövid bemutatkozást követően az alábbi témák egyikéhez kapcsolódó kép alapján folytat beszélgetést: család lakóhely, környezet életmód iskola szabadidő időjárás, évszakok utazás sport ünnepek egészség
Sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálat a 46 „közoktatási típusú sportiskolai tantervű” gimnáziumi osztályban A 2011/2012-es tanévben induló sportiskolai tanterv alapján szervezett osztályunkba jelentkező tanulók számára a felvételi vizsga több részből áll. A központi általános matematika és magyar írásbeli vizsgák mellett részt kell venniük egy a fizikai képességeket mérő „szóbeli” vizsgán, továbbá meg kell felelniük sportegészségügyi alkalmassági vizsgálaton. A fizikai képesség felmérési vizsgálat a következő területeket érinti: gyorsaság nagy izomcsoportok ereje mozgáskoordináció labdakezelés
Szekszárd, Kadarka u. 25-27. Tel:74/511-077, 511-078
E-mail:
[email protected] Honlap: www.ibela.hu
HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TANULÓK ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAMJA Az Arany János Kollégiumi Program (a továbbiakban AJKP) szociokulturális hátrányokkal rendelkező tanulóknak ad esélyt megfelelő gondozással, odafigyeléssel és hátránykiegyenlítő, felzárkóztató foglalkozásokkal az érettségi megszerzéséhez. Az AJKP 1+4 évig tart: az előkészítő év után a tanulók érdeklődésük és képességeik alapján átvétellel kerülnek Szekszárd város érettségit adó középiskoláinak gimnáziumi vagy szakközépiskolai osztályaiba.
A programba való bekerülés feltétele A programra azok a 8. osztályos tanulók jelentkezhetnek: – akik halmozottan hátrányos helyzetűek (rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, és a szülők iskolai végzettsége nem magasabb nyolc osztálynál) – akik állami gondozottak (lakásotthonban tartózkodnak vagy hivatásos nevelőszülőknél élnek) – a szülők iskolai végzettsége legfeljebb nyolc általános, de rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre nem jogosultak – egyik szülő végzettsége legfeljebb nyolc általános, a másik szülő legfeljebb szakképesítéssel rendelkezik, és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak A felvehető maximális létszám: 25 fő A programba jelentkezés pályázat beadásával történik! A pályázat beadási határideje: 2011. január 15. A pályázat tartalma: – kitöltött tanulói adatlap – kitöltött szülői nyilatkozat A pályázat melléklete: – rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságról szóló határozat – halmozottan hátrányos helyzetről szóló határozat, vagy a szülők jegyző előtt tett, iskolai végzettségről szóló nyilatkozata
Pályázat beadása: postai úton, vagy személyesen Cím: I. Béla Gimnázium, 7100 Szekszárd, Kadarka u. 25-27. Felvilágosítást ad: Dr. Buri Antalné, kollégiumvezető, AJKP programgazda Tel: (74)512-461, (20)237-5883 Petter Mária , AJKP-csoport menedzser Tel: 06-30/568-20-28 Nyílt napok: 2010. november 26. péntek, 8.00-12.00 2011. január 7. péntek, 8.00-12.00
Szekszárd, Kadarka u. 25-27. Tel:74/511-077, 511-078
E-mail:
[email protected] Honlap: www.ibela.hu