Everest alaptábor és Gokyo-völgy gyalogtúra – Nepál 1. nap: KATMANDU A katmandui repülőtérről egy bérelt busszal utazunk a Thamel városrészben lévő szállásunkra. Az Óvárosban lévő turistanegyed szűk utcáin és terein ajándékboltok, hangulatos bárok és éttermek sorakoznak. Érkezés után átbeszéljük az előttünk álló gyalogtúra részleteit és a környék számtalan túraboltjának egyikében beszerezzük hiányzó felszerelésünket. Ezután belevetjük magunkat Kathmandu esti nyüzsgésébe. (szállás: hotel) 2. nap: LUKLA (2740 M) – PHAKDING (2650 M) Távolság: 8 km, szint: fel 150m, le 250 m Túra időtartama: 3 óra Környezet: magashegyi 20 fős kisgéppel indulunk a világ egyik legizgalmasabb repülőútjára, a 2827 méter magasan fekvő Lukla-ba. A repülő ablakából már láthatjuk a Nepál és Kína (Tibet) határánál magasodó Himalája vonulatát. 40 percnyi repülés után, egy rövid és meredek aszfaltcsíkon landolunk, egy olyan kifutópályán, amit Sir Edmund Hillary és a sherpák építettek az 1960-as évek közepén. A reptér melletti menedékháznál találkozunk a teherhordóinkkal, akik megkönnyítik életünket gyalogtúránk során, ők viszik nagy csomagjainkat szálláshelyeink között. A könnyű, körülbelül 3 órás gyalogtúránk rhododendron erdőkön és apró falvakon keresztül vezet a Dudh Kosi-folyó mentén Ghat faluig (2550 m), ahol rátérünk a Namche Bazaar-ba vezető túraútvonalra. A buddhista kolostort övező imamalkoktól és óriási mani kövektől már nincs messze a mai úti célunk: Phakding (2650 m). (szállás: vendégház, ellátás: reggeli) 3. nap: PHAKDING (2650 M) – NAMCHE BAZAAR (3470 M) Távolság: 11 km, szint: fel 900 m, le 100 m Túra időtartama: körülbelül 7 óra Környezet: magashegyi Utunk első szakasza a Dudh Kosi-folyó mentén vezet. Csodálatos himalájai selyemfenyő és rododendron erdőkben sétálunk, amik a tavaszi rügyfakadás idején különösen szép látványt nyújtanak. A folyón a völgy felé ívelő 5 függőhídon kell átkelnünk, miközben a távolban a
Kusum Kanguru (6369m) és a Thamserku (6623m) hófödte csúcsait láthatjuk. Benkar egyik vendégházában megállunk ebédelni, majd egy rövid séta után Monjo-ban (2835m) elérjük a Sagarmatha Nemzeti Park bejáratát. A híres Hillary-hídtól fokozatosan felfelé haladunk, a meredek kaptató tetejéről először pillanthatjuk meg az Everest-et, a Lhotse-t, a Nuptse-t és a Taweche-t. Mai túránk végén a serpák „fővárosába“, a 3470 m magasan fekvő Namche Bazaar-ba érkezünk meg, ahol menedékházak, egyszerű éttermek, túraboltok, pénzváltó és internet kávézók várják a megfáradt túrázókat. Délután ellátogathatunk a város felé magasodó buddhista kolostorba is, ahol a szerzetesek barátásgosan fogadják az érdeklődő turistákat. (szállás: vendégház, 2 éj) 4. nap: NAMCHE BAZAAR (3470 M) – THAME-VÖLGY – NAMCHE BAZAAR (3470 M) Távolság: 5 km, fszint: fel 350 m, le 350 m Túra időtartama: 3-4 óra Környezet: magashegyi Ahhoz, hogy magashegyi túránk jó élmény legyen, a megfeleő fizikai felkészültség mellett nagyon fontos, hogy megfelelően hozzászokjunk a nagy tengerszint feletti magassághoz ezért két éjszakát maradunk Namche Bazaarban. Namche egy virágzó kis falu, ami a tibeti só- és a nepáli gabonakereskedelemnek köszönheti jelentőségét. Az egykori kereskedelmi utak közül még ma is járható néhány, Namche utcáin ezért gyakran találkozunk tibetiekkel, akik szőnyeget, kínai árucikkeket, ruhát, sót és szárított húst árulnak. Reggel körbejárjuk a helyi piacot, majd felsétálunk a város felé emelkedő gerincre. A nemzeti park főépületétől páratlan panoráma tárul a szemünk elé. Nem csak Namche Bazaar és a környező völgyek csodálatosak innen szemlélve, de a Khumbu, a Taweche és az Everest csúcsai is teljes szépségükben mutatkoznak meg. Miután körbejártuk az „Univerzum Istennőjéhez” címzett nemzeti parkot bemutató kiállítást, ellátogatunk a szomszédos Sherpa Múzeumba. Az egyik legjelentősebb himalájai népcsoport hagyományait és mindennapi életét, valamit az Everest mászás történetét bemutató gazdag kiállítás egy hagyományos sherpa házban kapott helyet. Miután körbejártuk az „Univerzum Istennőjéhez” címzett nemzeti parkot bemutató kiállítást, ellátogatunk a szomszédos Sherpa Múzeumba. Az egyik legjelentősebb himalájai népcsoport hagyományait és mindennapi életét, valamit az Everest mászás történetét bemutató gazdag kiállítás
egy hagyományos sherpa házban kapott helyet. Ebéd után a Namche-tól nyugatra fekvő Thame-völgybe kirándulunk el. Egy könnyű, de annál látványosabb túrára indulunk. A Both Kosi-folyó meredek völgye felett vezető egykori tibeti kereskedelmi útvonalon haladunk, miközben 6000 méteres himalájai hegycsúcsok látványában gyönyörködhetünk. A Thame Gompáig sétálunk el, amely egyike annak a három ősi kolostornak, ahol megalapították a sherpák 500 éves hagyományokra visszatekintő buddhista vallását. Innen a már ismert útvonalon sétálunk vissza Namche Bazaar-ba. 5. nap: NAMCHE BAZAR (3470 M) – KUMJUNG – DOLE (4110 M) Távolság: 18 km, szint: fel 900 m, le 350 m Túra időtartama: körülbelül 7 óra Környezet: magashegyi Egy időre búcsút veszünk Namche-től és az Everest alaptáborba vezetőklasszikus túra útvonaltól. Első uticélunk Khumjung, a régió egyik legtradícionálisabb sherpa települése. Khumjung felett magasodik a szent Khumbi Yul csúcs (5761 m), a sherpák védőszentjének otthona. A Namche felletti kis repülőtéren átsétálva, rhododonerdőkön keresztül érjük el a 400 fős kistelepülés bejáratát jelző stúpát. Innen a környék leghosszabb manikövekből épült fala és a Sir Edmund Hillary által alapított iskola mellett sétálunk el a híres Kumjung kolostorig, ahol egy yeti skalpot is láthatunk. Miután körbejártuk a buddhista kolostort nekivágunk túránk egyik legszebb szakaszának. A Khumbi Yul lábánál haladunk tovább amíg el nem érjük a Doth Kosi-folyót. A völgy felett 2-300 méter magasan futó ösvényről lélelgeztelállító panoráma nyílik a szemköszti nyeregre épült Tengboche kolostorára és a szédítő mélységben jól kirajzolódik a központi túraútvonal is, amin mi lefelé fogunk végig gyalogolni. Ebédünket a sziklakiszögelésre épült Mongla (3970 m) egyik vendégházának teraszán fogyaszjuk el, miközben a Kantega (6585 m), a Thamserku (6608 m) és az Ama Dablam (6856 m) csúcsainak látványában gyönyörködhetünk. A völgy túloldalán Phortse látszik, ahol a sherpa hegyi vezetők iskolája is van. Monglában született a sherpák védőszentje, Lama Sangwa Dorge, aki állítólag átrepült a Himalája hágóin, hogy megalapítsa a régióban a buddhista egyházat. Ebéd után egy szerpentinen ereszkedünk le a Doth Kosi völgyébe (3810 m). A Phortse-híd után egy meredek emelkedő vár ránk, egy mesébe illő nyír- és rhododendron erdőn keresztül, vízesések sora mellett elhaladva kapaszkodunk fel egy néhány házból álló sherpa faluig. Az éjszakát Dole (4110 m) egyik kényelmes vendégházában töltjük, ahol az étkezőnkben vacsoránkhoz a Kantega és a Thamserku csúcsai szolgáltatják a hátteret. (szállás: vendégház)
6. nap: DOLE (4110 M) – MACHHERMO (4470 M) Távolság: 6 km, szint: fel 400 m, le 50 m Túra időtartama: körülbelül 4 óra Környezet: magashegyi Kényelmesen, reggeli után indulunk tovább, hiszen egy könnyű és rövid túraszakasz vár ránk Macchermo-ig. Egy rövid szerpentinen felkapaszkodunk a Dole felé emelkedő hegygerincen álló stúpáig, ahonnan először pillanthatjuk meg a Cho-Oyu gigászi tömegét. Túránk innentől magasan a Doth Kosi-folyó felett vezet. A rhododendron fák itt már cserjévé törpülnek, az erdő helyét átveszik a boróka bokrok és az alpesi virágok. Turistákkal is csak elvétve találkozunk már, sherpa jak-pásztorok elszórt települései között a hegyoldalban jak nyájak legelnek. Alig három órás túránk alatt a Cho-Oyu (8153 m), a Gyachung Kang (7922 m), a Taweche (6542 m) és a Cholatse (6440 m) látványa kísér minket. Ebédidőben érkezünk meg a hegy lábánál megbújó Machhermo (4470 m) piciny településére, ahol sherpa vendéglátónk a Yeti-ről mesél majd nekünk. Ebéd után a Kyajo Ri (6168 m) lábánál fekvő morénákhoz kirándulhatunk, de vigyázzunk, 1974-ben itt csapott le egy szőrös, majomszerű lény három jakra és az őket őrző sherpa lányra! (szállás: vendégház) 7. nap: MACHHERMO (4470 M) – GOKYO (4720 M) Távolság: 7 km, szint: fel 300 m, le 50 m Túra időtartama: körülbelül 4 óra Környezet: magashegyi A Machhermo-ból rövid, meredek ösvényen kapaszkodunk fel újra a Dudh Kosi-völgy füves lejtőire. Ha szerencsénk van, megpillanthatunk néhányat a gyönyörű színekben pompázó himalájai királyfoglyokból és pávákból. Ahogyan elhagyjuk Pangka-t (4480 m), a völgy kiszélesedik és a szemünk elé tárul Nepál legnagyobb gleccserének morénavonulata. Innen a 36 km hosszú Ngozumpa gleccser nyugati oldalán haladunk felfelé. Egy 50 méteres szinemelkedés után érjük el a Longponga (4690 m) mellett fekvő első gleccsertavat. Ezután az oldalsó morénán, kényelmes útvonalon gyalogolunk tovább a második gleccsertóig, innen pedig Gokyo-ig (4750 m). Szállásunk a türkizkéken csillogó Duth Pokhari gleccsertó partján álló vendégházban lesz. (szállás: vendégház) 8. nap: GOKYO (4720 M) – GOKYO CSÚCS (5360 M) – THANGNAG (4700 M) Távolság: 4 + 4 km, szint: fel 700 m, le 700 m Túra időtartama: körülbelül 4 + 2 óra Környezet: magashegyi A korai ébredés után, napfelkelte előtt indulunk a Gokyocsúcs (5360 m) meghódítására. Két óra alatt, egy meredek
ösvényen kapaszkodunk fel a hegycsúcsra, ahol túránk egyik legszebb látványa vár minket: a Himalája 365 hegycsúcsának körpanorámája, számtalan hófödte csúcs és gerinc tölti be a horizontot. Négy 8000 méteres csúcs, az Everest (8848 m), a Cho-Oyu (8153 m), a Lhotse (8511 m) és a Makalu (8481 m) is jól látszik innen. Ráadásként madártávlatból tekinthetünk le a híres Gokyo-tavakra és a Ngozumpa gleccserre. Miután visszatértünk Gokyo-ba, elköltjük kései reggelinket és elindulunk a Chola-hágó lábánál álló Thangnag-i vendégházhoz (4700 m). Túránk során alaposan felfedezzük a Ngozumpa gleccsert, egy jól járható ösvényen átkelünk rajta. Gyaloglás közben szerencsés esetben megpillanthatunk néhány himalájai pézsmaszarvast is. (szállás: vendégház)
9. nap: THANGNAG (4700 M) – CHOLA-HÁGÓ (5386 M) – DZONGLA (4830 M) Távolság: 6 km, szint: fel 700 m, le 700 m Túra időtartama: körülbelül 6 óra Környezet: magashegyi 13 napos gyalogtúránk legnagyobb kihívása áll előttünk. Egy nagyon korai ébredés után, még sötétben vágunk neki a Chola-hágónak. A túrát a tengerszint felletti magasság és az utolsó szakaszon a köves terep is megnehezíti. Körülbelül 4 órás kimerítő gyaloglás után érjük el az 5386 méteres hágót, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik északon a Cholo (6089 m), a Kanchung (6083 m), a Lobuche (6145m) csúcsára, délen pedig a Cholatse (6335 m) és a Tabuche (6367 m) hómezői töltik be a látóhatárt. Miután kigyörnöktük magunkat, merdeken leeszekedünk a völgybe, ahol Dzongla (4380 m) egyik kényelmes menedékházában pihenjük ki a nap fáradalamit. (szállás. vendégház) 10. nap: DZONGLA (4830 M) – LOBUCHE (4930 M) Távolság: 8 km, szint: fel 150 m, le 50 m Túra időtartama: körülbelül 4 óra Környezet: magashegyi Egy viszonylag könnyű nap áll előttünk, a tengerszint feletti jelentős magasság lassít csak minket túránk során. A Lobuche tömbjét délről megkerülve érjük el az Everest gleccserét. A Khumbu gleccser völgyének bejáratától már jól látszik a Pumori (7145m), a Lingtren (669 7m), a Khumbutse (6623 m), és – a határ túloldalán, Tibetben húzódó – Changtse (7550 m). Az Everest a Nuptse (7855 m) és a Lhotse (8516 m) mögött bujkál. Folytatjuk utunkat a Khumbu-völgyben és már ebédidőben elérjük Lobuche-t (4930 m), ahol az éjszakát töltjük. (szállás: vendégház)
11. nap: LOBUCHE (4930 M) – EVEREST ALAPTÁBOR (5360 M) – GORAK SHEP (5160 M) Távolság: 8 km, szint: fel 750 m, le 500 m Túra időtartama: körülbelül 3 + 5 óra Környezet: magashegyi Reggeli után a Khumbu gleccserrel párhuzamosan haladó ösvényen vágunk neki a túrának. Lassan „rááll” a lábunk arra a lassú, de biztos ritmusra, ami a magaslati levegőn való haladáshoz a legkellemesebb. A morénavonulaton át – mintegy 3 órányi gyaloglás után – elérjük Gorak Shep-et (5160 m). Gyorsan bekapunk valamit ebédre, aztán irány az Everest alaptábor (5360 m), amit körülbelül háromórányi gyaloglással érünk el. Az alaptáborból jól látszik a híres-hírhedt Everest Jégfal, a hegy legtechnikásabb és legveszélyesebb része. Miután körbesétáltunk az alaptáborban és elkészültek a fotók, visszatérünk Gorak Shep-be. Korán megvacsorázunk és nyugovóra térünk, hogy reggel frissen vágjunk neki a Kala Pattar túránknak. (szállás: vendégház) 12. nap: GORAK SHEP (5160 M) – KALA PATTAR (5545 M) – DINGBOCHE (4360 M) Távolság: 4 + 12 km, szint: fel 400 m, le 1 300 m Túra időtartama: körülbelül 3 + 5 óra Környezet: magashegyi Korán kelünk és elindulunk a Pumori alatt fekvő Kala Pattar-ra (5545 m). Itt ér majd minket a napfelkelte. Az út elég meredek, ezért az első másfél órás szakaszon lassan haladunk majd, a tempót fokozatosan növeljük. Bár fárasztó út vár ránk, megéri. Felérve a világ legmagasabb hegyeinek ölelésében találjuk magunkat, a Pumori, a Nuptse, a Changtse, az Ama Dablam, a Taweche, a Kantega és az Everest vesznek körül. Mintegy három kilométernyire, úgy 200 méterrel alattunk láthatjuk a Khumbu Jégfal lábánál az Everest alaptábort is. Miután mindenki kiélvezte a látványt, visszatérünk Gorak Shep-be és megreggelizünk. Ezután továbbindulunk Lobuche felé, ahol elköltjük ebédünket. A Thugla feletti moréna tetején leróhatjuk a tiszteletünket az út mentén álló kőhalmoknál, amelyeket azoknak a sherpáknak és hegymászóknak az emlékére emeltek, akik az elmúlt ötven évben életüket vesztették a különböző Everest-expedíciók során. Innen leereszkedünk a moréna aljába, majd a Cholatse és a Tabuche árnyékában folytatjuk utunkat a Khumbu-völgyben Dingboche (4360 m) felé, ahol szállásunk lesz. (szállás: vendégház)
13. nap: DINGBOCHE (4360 M) – TENGBOCHE (3360 M) – NAMCHE BAZAAR (3470 M) Távolság: 18 km, szint: fel 250 m, le 1 150 m Túra időtartama: körülbelül 7 óra Környezet: magashegyi Dingboche-t elhagyva átkelünk a Khumbu Khola-n. Egy rövid, de meredek szakasz után egy kisebb gerincen pihenőt tartunk, hogy innen csodáljuk meg az Imjavölgyet, az Ama Dablam-ot és a Kantega-t. Miután kigyönyörködtük magunkat, Orsho és Shomare érintésével jutunk el az Imja Khola folyó hídjáig. Ezen átkelünk és Tengboche faluban megebédelünk. A legenda szerint Tengboche kolostorát a XVII. században alapította a tibeti Rongphu kolostorból jövő Sange Dorge láma. 1933-ban egy földrengés lerombolta. A kolostort újjáépítették, de 1989-ben egy tűzvész során az épület súlyos károkat szenvedett. A térség legjentősebb kolostora, melyet ebéd után mi is meglátogatunk 1992-ben nyerte el mai formáját. Délután egy gyönyörű, borókabokrokkal, rhododendronokkal és fenyőkkel övezett ösvényen haladunk lefelé, egészen az Imja Khola-folyó parjáig. Phunkiteng-ból egy csésze tea után folytatjuk utunkat éjszakai szállásunk felé. A magasan a folyóvölgy felett futó látványos túraösvényen érkezünk meg Namche Bazaar-ba.(szállás: vendégház) 14. nap: NAMCHE BAZAAR (3446 M) – LUKLA (2800 M) Távolság: 21 km, szint: fel 550 m, le 1 550 m Túra időtartama: körülbelül 6-8 óra Környezet: magashegyi A kényelmes ébredést követően még kihasználhatjuk az utolsó lehetőséget, hogy sétáljunk egyet a sherpák fővárosában. Ezután elindulunk a Dudh Koshi-folyó függőhídjai felé. Öt alkalmmal kelünk át újra a folyón mire megérkezünk a már ismerős Phadging-ba, ahol megállunk ebédelni. Délután már csak egy rövid séta vár ránk a selyemfenyők és rododendronok között, utolsó függőhidunk után pedig már csak egy rövid kaptató vár ránk Lukla-ig, gyalogtúránk befejező pontjáig. Este elbúcsúzunk sherpa segítőinktől és ha van kedvünk ellátogathatunk a közeli buddhista kolostorba is. (szállás: vendégház)
16. nap: KATHMANDU Tartalék napok: fakultatív városnézések a Kathmanduvölgyben vagy kirándulás a Chitwan Nemzeti Parkban Délelőtt Nepál legnagyobb hindu templomegyütteséhez látogathatunk el. Pashupathinath halottégetőjénél láthatjuk a hinduk hagyományos temetkezési szertartását, melynek során a családtagok a hamvakat a szent Bagmatifolyóba szórják. Az egész országból érkeznek ide zarándokok, hogy áldozatot mutassanak be Shiva Istennek, a hívők a szent folyó partján végzik rituális mosdásaikat, a templomok udvarán jógik és szadhuk meditálnak. Délután a Kis Tibetnek is nevezett városrészbe látogatunk el. Nepál tibeti menekült közössége a Bodunath stúpa körül telepedett le, ahol a mai napig gyakorolják hagyományaikat és vallásukat. Miután körbe sétáljuk a stúpát, ellátogathatunk az egyik buddhista kolostorba és egy tanka festőiskolába is. (ellátás: reggeli)
17. nap: KATHMANDU A Katmandu-völgy királyi városai közül Bakthapur őrizte meg leginkább az időtlenség látszatát. A középkort idéző város főterén a királyi palotát számos középkori hindu templom és óriási szobor veszi körül. Városnézésünk során megismerkedhetünk Nepál történelmével és a hindu vallás rituáléival, a szűk utcákon sétálva pedig bepillantást nyerhetünk a helyiek mindennapi életébe. (ellátás: reggeli) 18. nap: KATHMANDU – HAZAUTAZÁS Menetrendünknek megfelelően Kathmandu nemzetközi repülőterére utazunk és megkezdjük hazafelé tartó utazásunkat. (ellátás: reggeli)
16-17. nap: CHITWAN NEMZETI PARK Fakultatív programként a városnézések helyett a Királyi Chitwan Nemzeti Parkba is kirándulhatunk. A Világörökség részét képező park az eredeti lombhullató monszunerdők egyik utolsó képviselője a világon. Trópusi erdői és mocsarai tigriseknek, orrszarvúknak, elefántoknak és szarvasoknak adnak otthont. Egy hangulatos lodge kényelmes bungalóiban töltünk két éjszakát, innen indulunk a park felfedezésére. Elefántok hátán cserkészhetjük be az orrszarvúkat, kenutúrára indulhatunk a folyón és 15. nap: LUKLA – KATHMANDU elefántokat is fürdethetünk. (szállás: lodge, 2 éj, ellátás: A Kathmandu-ba tartó kisrepülő ablakából búcsút intünk reggeli) a Khumbu régió felejthetetlen himalájai vonulatának. A főváros repülőteréről a már jól ismert hotelünkbe utazunk, a Thamel negyedbe. A délutánt nézelődéssel és ajándékvásárlással tölthetjük. (szállás: hotel, 3 éj, ellátás: reggeli)
AZ UTAZÁS ÁRA TARTALMAZZA • a reptéri transzfereket Nepálban a csoporttal való érkezés és indulás esetén • 4 éjszaka szállást Kathmanduban színvonalas hotelben, 2 ágyas szobákban, reggelivel • 13 éjszaka szállás a gyalogtúrán kényelmes menedékházakban, 2 ágyas szobákban, melyek többségéhez saját mosdó tartozik • a hegyivezetők, a teherhordók munkadíját • a magyar nyelvű túravezetést és a tolmácsolást AZ UTAZÁS ÁRA NEM TARTALMAZZA • a nemzetközi repülőjegyet és illeték árát • a Kathmandu – Lukla – Katmandu repülőjegy és illeték árát • a nepáli vízum árát • a túraengedélyt (TIMS kártya) és a Sagarmatha Nemzeti Park belépőt – 2 igazolványkép szükséges hozzá: 46 USD • a fakultataí programok árát • a progamban nem szereplő étkezéseket • a baleset- és poggyász biztosítást valamint az extrém sportbiztosítást • az útlemondási biztosítást: 1.5 % • a borravalókat: 10 USD/ részvevő/ nap FAKULTATÍV PROGRAMOK 2 napos városnézés és a belépők Kathmanduban: 50 USD • 3 napos kirándulás a Chitwan Nemzeti Parkban: 250 USD-tól REPÜLŐJEGYEK, ILLETÉKEK • a Budapest – Kathmandu – Budapest repülőjegy illetékkel 260.000 Ft-tól • a Kathmandu – Lukla – Kathmandu repülőjegy 330 USD-tól • menetrend információkért és partnerünk árajánlatért fordulj irodánk munkatársához BEUTAZÁSI SZABÁLYOK, VÍZUM • magyar állapolgároknak a Nepálban való tarózkodáshoz vízum szükséges, melyet a kathmandui repülőtéren vásárolhatunk meg érkezéskor • a 30 napos turista vízum ára: 40 USD • a vízumhoz szükséges 2 igazolványkép és az útlevél • útlevelednek a hazaérkezéstől számítva még legalább hat hónapig érvényesnek kell lennie
KIZÁRÓ OKOK A szív- és érrendszeri problémák, keringési panaszok, cukorbetegség, súlyos látászavar valamint a testi fogyatékosság kizáró okot jelentenek a túrán való részvételről. FIZIKAI ERŐNLÉT A gyalogtúra nehézségét a sorozatterhelés és a tengerszint feletti magasság jelenti. Az Everest alaptáborba vezető alternatív ösvényt kizárólag haladó túrázóknak ajánljuk! A túra teljesítéséhez kell a megfelelő fizikai erőnlét és mentális felkészültség is. Az indulás előtti hónapokban sportolj a lehető legtöbbet, akkor is, ha gyakorlott túrázó vagy, hogy felkészülten vágj neki a túrának. TÚRASZERVEZÉS A gyalogtúra szervezése helyi partner iroda, valamint képzett magashegyi vezetők bevonásával zajlik. A gyalogtúra során hordárok veszik le vállunkról a terhet, ők viszik a nagy csomagunkat nap közben egyik szálláshelyünkről a másikra. A nagy csomag súlya maximum 7 kg lehet. Mi egy kis méretű hátizsákkal gyalogolunk, amiben a napi felszerelésünket visszük magunkkal: esőkabátunkat, néhány csokoládét, az ivóvizünket, valamint a személyes tárgyainkat és a fényképezőgépünket.
HOGYAN HAT A SZERVEZETÜNKRE A MAGASSÁG? Mindenkire másképp és eltérő mértékben hat a magasság és a kevesebb oxigén. Erre itthon felkészülni nem lehet. Gyalogtúránk programja úgy van felépítve, hogy megfelelő időt hagyunk a magassághoz való alkalmazkodásra. Lassú, komótos tempóban gyalogolunk napról napra egyre magasabbra. Két akklimatizációs/pihenőnapot is beiktattunk a programba, hogy kevésbé legyen megterhelő a túra és biztosabb legyen a siker.
A TÚRANAPOK BEOSZTÁSA A napi túra távolságok úgy vannak beosztva, hogy gyaloglás mellett maradjon elegendő időnk a nézelődésre és pihenésre is. A túrák kényelmes tempóban is teljesíthetőek 6-8 óra alatt. Reggeli után, 7 óra körül indulunk útnak, két-három órát szánunk az ebédre, a teaszünetekre és a pihenőkre. Délután 4-5 óra körül általában már az éjszakai szállásunkra érünk, így marad elég időnk arra, hogy felfedezzük a környéket vagy hátradőljünk és egy könyvvel a kezünkben élvezzük a pihenést.
SZÁLLÁSOK A gyalogtúra ideje alatt egyszerű, tiszta vendégházakban alszunk, 2 ágyas szobákban. A szobákhoz általában tarozik saját mosdó. A házakban fűtés csak az étkezőben van. A hálózsákról magunknak kell gondoskodni. Egy profi, 4 évszakos hálózsákra lesz szükséged! A mosdók tiszták, mindenhol lehetőség van meleg vízben lezuhanyozni külön díj ( 200-300 Rs) ellenében.
TÚRAFELSZERELÉS • a szükséges túrafelszerelések pontos listáját jelentkezéskor elküldjük neked • ha segítségre van szükséged a megfelelő túrafelszerelések összeállításában, fordulj túravezetőnkhöz, szívesen áll rendelkezésedre • utazóink 10% kedvezménnyel vásárolhatják meg túrafelszerelésüket a Tengerszem túraboltban. A kedvezményre jogosító online kupont az utazási szerződésel küldjük el, emailen. A menedékházakban az elektromos áramot általában napelemek szolgáltatják, a töltési lehetőség korlátozott, külön díj ellenében van rá lehetőség. Felszerelésed INDULÁS ÉS ÉRKEZÉS összeállítasákor ne feledkezz meg a fejlámpáról, • felhívjuk figyelmed, hogy a program az utazás valamint a fényképezőgépbe való tartalék elemekről és helyszínén (adott országban) kezdődik és ér véget, a akkumulátorokról és a napelemes töltőről sem. részletes programban a nemzetközi repülési ideje nem szerepel ÉTKEZÉSEK • repülési menetrend információkért mindenképp A gyalogtúra ideje alatt nem biztosítunk ellátást de keresd munkatársunkat, akkor is ha nem a mi partner minden nap lehetőséget biztosítunk rá, hogy meleg irodánkon keresztül foglalod le repülőjegyed reggelid, ebéded és vacsorád kényelmesen fogyaszthasd el. VALUTA, KÖLTŐPÉNZ • Nepál hivatalos fizetőeszköze a nepáli rúpia 1 Rs = kb. Reggelizni és vacsorázni éjszakai szálláshelyünk 3 Ft. éttermében tudunk. Ebédünket déli pihenőink során • kizárólag 2002 utáni kiadású dollár vagy euro kivitelét fogyasztjuk el, az ösvényünk mellett álló kisvendéglők javasoljuk, amit Kathmanduban válthatunk át a helyi étlapjáról választhatunk egészséges és tápláló ételeket. fizetőeszközre Húsos és vegetáriánus ételeket egyaránt találunk az • ajánlott költőpénz: 300 USD + a fakultatív program ára étlapok választékában. Ha speciális diétát követsz, esetleg ételallergiád van, azt jelentkezéskor jelezd nekünk és tájékoztatunk a SZERVEZÉS lehetőségekről. • az utazás megszervezése helyi partner iroda bevonásával zajlik IDŐJÁRÁSI KÖRÜLMÉNYEK • az utazás ideje alatt angol és magyar nyelvű túravezetők állnak a rendelkezésedre Magashegyen az időjárás egy pillanat alatt változhat meg, a kellemes napsütésből akár havazásba, úgyhogy készülj fel minden eshetőségre! Alaposan készítsd elő SZÁLLÁSOK, ELLÁTÁS túrafelszerelésed; meleg, réteges túraöltözetet. • a gyalogtúra ideje alatt 15 éjszakát kényelmes Ne felejtkezz el az UV-sugárzás elleni bőrvédelemről, menedékházakban, 2 ágyas szobákban töltünk, melyek akkor is ha nem napsütéses az idő. Nagyon fontos, többségéhez saját mosdó tartozik hogy szemeid megfelelő napszemüveggel védd az UV• meleg vízzel zuhanyozni a vendégházakban külön díj sugárzástól. ellenében (200 - 300 Rs) • 4000 méter felett a hőmérséklet napközben sem • a gyalogtúra során nem biztosítunk ellátást melegszik 10-15 °C fölé • Kathmanduban 4 éjszakát egy kényelmes hotelben, 2 • reggelente amikor elindulunk még hűvös lesz, 5-8 °C ágyas szobákban töltünk, az ellátás itt reggeli várható • esténként pedig kifejezetten fázni fogunk, melyhez KÖZLEKEDÉS nagyban hozzájárul a fizikai kimerültség is • 5000 méteres magasságban hajnalban akár -10 °C is A reptéri transzferek és városnézések során bérelt busszal utazunk Nepálban. lehet, napközben a hőmérséklet 0-10 °C közötti • a völgyek időnként szelesek lehetnek, 4800 méter felett a csapadék hó formájában esik
OLTÁSOK, GYÓGYSZEREK • ajánlott oltások: Hepatitis A és B, tífusz, tetanusz • ajánlott gyógyszerek: fejfájás csillapító, láz- és fájdalomcsillapító, gyomorfertőtlenítő szer, görcsoldó • fásli, sebtapasz, szőlőcukor HASZNOS INFORMÁCIÓK • időeltolódás: + 3 óra 45 perc • kommunikáció: a turizmusban dolgozó nepáliak többsége beszél angolul • mobiltelefon: a magyar mobiltelefon-szolgáltatók rendelkeznek roaming partnerekkel, a hálózat 1800 MHz-en működik • wifi: a kathmandui hotelünkben és a túra során a menedékházak többségében is lehetőség van internet elérésre, a túra során külön díj ellenében • elektromos áram: a konnektor átalakítókról itt találsz információt: http://goo.gl/wqr3Xb
BŐVEBB INFORMÁCIÓ • PACHAMAMA ADVENTURES LTD • Honlap: www.pachamama.hu • Email:
[email protected] • Telefon: +36 70 943 98 58 • HUF Számlaszám: MKB Bank • HU22 1030 0002 1065 3749 4902 0017 • USD Számlaszám: MKB Bank • HU79 1030 0002 1065 3749 4012 0017 • SWIFT: MKKBHUHF