Emlékérem a gazdasági helynöknek

A KAPOSVÁRI EGYHÁZMEGYE LAPJA ✤ 15. évfolyam, 4. szám 2013. november

A szeretet diadala Minden ünnep különleges helyet foglal el az emberi szívekben. Az ünnep, amely kiemel bennünket a hétköznapok forgatagából, és feljebblép az odafigyelés és szeretet lépcsőfokán. Karácsony! Minden embernek megvannak a saját történetei, melyekre szívesen emlékezik vissza. Egy-egy kiemelkedő élményre, ajándékra, eseményre, mely megédesíti azt a napot. Magam is így érzem. Mesélhetnék gyermekkorom karácsonyairól, vagy templomi élményeimről, de most nem ezt teszem. Egy különleges helyre kalauzolom el a Spiritus adventi számának olvasóit. Oda, ahol magam is meg

Kitüntetett plébános tanultam átértékelni és örömtelivé tenni ezt a szép ünnepet. (Folytatás a 3. oldalon)

Emlékérem a gazdasági helynöknek

Szeptember 8-án ünnepi közgyűlést tartott a Zala Megyei Önkormányzat Zalaváron, a Történelmi Emlékparkban. A kitüntetéseket Manninger Jenő, a Zala megyei Közgyűlés elnöke adta át. Elismerésben részesült Polgár Róbert murakeresztúri plébános is, aki a Zalai Civil Társadalomért és Nemzetiségekért Díjat vette át. A laudáció így szólt: Papi hivatása, plébánosi feladatainak ellátása mellett aktív részese Murakeresztúr és Fityeház községek közösségi életének. Amellett, hogy aktív tagja a helyi labdarúgó csapatnak, működteti az Integrált Közösségi Szolgáltató Központot, s a közösség érdekeit szolgáló pályázatokon vesz részt. (Folytatás a 2. oldalon)

TARTALOM

Megújult a kisgyaláni templom 5 Dodó A kőszegi Jurisics-vár dísztermében a „Kulturális Örökség Napjai” programsorozat nyitórendezvényén ismerték el azok munkáját, akik a kiemelkedőt alkottak a műemlékvéde-

lem, illetve a régészet terén. A Forster Gyula- és a Schönvisner István-díj mellett a Forster-, illetve a Schönvisneremlékérmet is átadták. (Folytatás a 2. oldalon)

6-13

Mindszenty tér Kaposváron Áldás a Karitász központra

9 15

Három somogyi a kitüntetettek között

Caritas Hungaria-díjat adtak át Budapesten, a Magyar Szentek Plébániatemplomban október 5-én Caritas Hungarica díjakat adott át Spányi Antal, a Karitász püspök-elnöke, valamint Écsy Gábor, a Karitász országos igazgatója. A díjra minden évben egyházmegyénként három plébániai önkéntes karitászmunkatársat javasolhat a helyi egyházmegyei karitászigazgató. Az elismerést azok a plébániai önkéntes karitászmunkatársak kapják, akik a legtöbbet tettek karitatív tevékenységben a rászorultakért: mint például az idősek, betegek, családok, gyermekek, a társadalom peremére sodródottak támogatásában. Az idei évben egyházmegyénkből Caritas Hungarica díjat adtak át: Sávoly Andreának, az 1996-ban alakult Marcali Plébániai Karitász Csoport alapító tagjának. Sávoly Andrea mélyen vallásos gyógyszerész családban született, ezáltal életének legfontosabb feladata az emberek gyógyítása, és a rászorulók

megsegítése. A szolgáló szeretet példaképe, élete minden pillanatát másokért áldozza. Istenszeretete és hite kántori munkájában, valamint az egyházközség zarándoklatainak szervezésében nyilvánul meg. Balogh Erzsébetnek, a ladi csoport vezetőjének. Mint hitoktató felkarolja a gyermekeket. Nemcsak lakhelyén, hanem a környező településeken is gondját viseli rászoruló embertársainak. Életének nehézségeit háttérbe szorítva mindig másokért teszi a jót, számára a szegények segítése a legfontosabb. Csendes, szorgalmas egyénisége örömére szolgál a helyi plébános atyának és hittanos kisdiákjainak. Panyi Antalnénak, aki a mesztegnyői csoport vezetője. Önkéntes munkáját több mint 2 évtizede a Máltai Szeretetszolgálatban kezdte. Mint pedagógus, nagyszerű érzékkel, empátiával irányítja és segíti a közösségeket. Mesztegnyőn minden rendezvényen dolgozik fáradhatatlanul, legyen Karitász munka, egyházi esemény, kórusszervezés, hitoktatás, vagy rétesfesztivál. KISS IVÁN (Marcali)

Emlékérem a gazdasági helynöknek (Folytatás az 1. oldalról A hat Forster-emlékéremmel kitüntetett személy között van Nagy Vendel atya, a kaposvári püspökség gazdasági helynöke is, aki a kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola térszint alatti építése, az egyházmegyében működő katolikus iskolák renoválása, felújítása, valamint az egyházmegye műemlék templomainak és a plébániák felújítása kapcsán végzett tevékenységért vehette át a kitüntetést. A laudációban egyebek mellett ez állt: Nagy Vendel atya hos�szú idő óta vesz részt az iskolaközpont

lelki, szellemi, anyagi fejlesztésében. Lelkiismeretes és odaadó munkája során újultak meg az egyházmegye területén működő katolikus templomok és plébániák, szem előtt tartva a műemléki értékek kibontakoztatását, megvédését. A Forster Gyula Emlékérmet – amelyet Szaló Péter, a Belügyminisztérium műemlékvédelemért és régészeti örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára adott át –, a műemlékek megőrzése terén jelentős érdemeket szerzett nem szakmabeli személyek vagy szervezetek kaphatják a belügyminisztertől. L. S.

Kitüntetett plébános (Folytatás az 1. oldalról) Szervezőmunkája eredményeként valósult meg mindkét hozzá tartozó faluban a templom és a plébánia felújítása, valamint a templomkert parkosítása. A települések teljes lakosságát megmozgató közösségi programokat szervez, amelyek élményt, szórakozást és új ismereteket nyújtanak a bennük résztvevőknek, például nyári és téli táborok a gyerekeknek, többek között római és csíksomlyói zarándokutak az idősebb korosztály számára. Mivel mindkét településen nagy számban él horvát ajkú lakosság, nagy szükség van közösségformáló tevékenységére, amelyet rendkívül nagyra értékelnek a helyiek. Életvitelével, munkájával személyesen mutat példát a lakosságnak, s nagy szerepe van a jó emberi kapcsolatok kialakításában, valamint a helyi civil közösség összetartásában.

A Forster Gyula-emlékérem

2

SPIRITUS ✙ A KAPOSVÁRI EGYHÁZMEGYE LAPJA ✙ 2013. NOVEMBER

Rozsos Gábor

Télforduló

– az eljövendô advent elé – M.-nek Talán havasan – mégsem váratlanul, a tél-sötétben titkaink közt meglapul a pontnyi csillag születô irányfénye – Alfa s Omega: kegyelem hófehére, mely Kezdet és Vég – a bennünk még vajúdó, kétezer éve közénk jött Megváltó.

A szeretet diadala (Folytatás az 1. oldalról) Néhány éve Nagykanizsán teljesítettem kápláni szolgálatot, amikor is 2007 karácsonyán először kerültem kapcsolatba halmozottan fogyatékos emberekkel. Erősen vegyes érzelmekkel léptem át az ajtó küszöbét. Az ápolók és az intézmény vezetője szívélyesen fogadtak, ám a betegeken végignézve még nem oldódott fel bennem a feszültség: milyen szentmise lesz ez? Ezután meglepő dolog történt. A fiatalok egyesével odajöttek hozzám, megszorították a kezemet, a többiek rám mosolyogtak, és a gát, amelyet észrevétlenül felépítettem magam körül, mintha semmivé foszlott volna. Elkezdtem velük beszélgetni, viszonoztam mosolyukat, odamentem és helyet foglaltam közöttük. Meséltek magukról a maguk módján, de mégis a figyelmem volt számukra a legfontosabb. A szentmise kezdetét vette. Felhangzott az orgonán az általunk sokszor énekelt, szívünknek kedves dallam: „Mennyből az angyal, lejött hozzátok”, és én figyeltem őket. Nem dudorásztak, nem énekelgettek, hanem

szívük szeretetéből, teljes erejükből énekeltek. Összeszorult szívvel felsóhajtottam: Istenem, bárcsak mi is így tudnánk örülni a Te eljövetelednek! Figyelmesen hallgatták a szentmisét a lesötétített teremben, csupán a gyertyák világították meg az átszellemült arcokat. Isten szeretete tükröződött vissza tekintetükből, énekükből a mennyei dallam diadala visszhangzott. „Dicsőség mennyben az Istennek, békesség a Földön a jóakaratú embereknek.” Eddigi életem során még soha nem hallottam lelkesebben énekelni ezt a dalt, mely bearanyozza szívünket Isten szeretetével. Leginkább az ének ragadta meg őket. Ujjongással üdvözölték, amikor felhangzott az Evangéliumban Jézus születésének hírüladása. Állva tapsoltak, megölelték egymást, így osztva meg egymással az örömhírt „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte”. Mindent tudtak, amit akkor tudni érdemes, Isten szeret engem, és én szeretem őt. A szentmise végén nekem


is kijutott az ölelésekből, aztán az igazgató és az ápolók kívántak áldott karácsonyt. Búcsúzáskor elnézést kértek a szentmisei rendbontásokért. Szelíden mosolyogtam. Ami számukra rendbontás volt, azt én a szeretet diadalaként éltem meg. Amit ők tapsnak és felsikoltásoknak, azt én az őszinte, és tiszta öröm kifejeződésének. Szelíden csak ennyit válaszoltam: „Életem egyik legszebb karácsonya, és legnagyobb élménye volt”. Áldott karácsonyt kívántam és kiléptem a hideg hóesésbe. Az időjárás ugyan jeges volt, de a szívemben magammal vittem ezeknek az embereknek az örömét és szeretetét a kis Jézus iránt. Ezen a szentestén ezek között a különleges emberek között egy csodával lettem gazdagabb. Kívánom mindenkinek, hogy ezt az örömet igazán meg tudja élni és megtapasztalni, hogy mit jelent az az ajándék, amelyet Isten minden ember számára készít és tartogat. BENCZIK TAMÁS plébános (Vízvár) 3

Engesztelő zarándoklat Segesden Engesztelő zarándoklaton vettem részt október 5-én családommal Segesden. Ez az alkalom a rózsafüzér társulatoknak és imacsoportoknak szólt kiemelten, de minden katolikus hívőt szeretettel vártak a szervezők, Borza Miklós és Grujber Zsolt atyák. Az egyházmegye minden részéből érkeztek papok és népes zarándokcsoportok, például Böhönyéről, Csurgóról, Kaposvárról és Marcaliból, de még Siófokról és Balatonszemesről is. A nap kezdetén Borza Miklós plébános ismertette a segesdi kegyhely és a ferences kolostor történetét, majd elmondtuk a napközi imaórát, ezután Grujber Zsolt böhönyei plébános tartott előadást Szűz Mária szerepéről a katolikus hitben, mint kinyilatkoztatott vallásban; a Szentírásra alapozva bemutatta, hogy a Szűzanya

Krisztushoz való kötődésén keresztül részt vesz a kegyelem kiosztásában. Az ünnepélyes szentmise főcelebránsa dr. Gárdonyi Máté siófok-kiliti plébános és egyháztörténész volt, aki homíliájában azt hangsúlyozta, hogy a rózsafüzér imádkozása hozzátartozik a katolikus identitáshoz. Kiemelte benne a világosság olvasóját is, amelyet II. János Pál pápa vezetett be. A misét, amelyen a böhönyei énekkar nyújtotta a zenei szolgálatot, körmenet követte, amelynek során egy egész nagy kört tettünk meg a Várhegyen. Nagy élményt jelentett, amikor a domboldalra visszanézve láttam, hogy milyen rengeteg zarándok vonul lefelé. Amikor visszaértünk, a templomkertben elfogyasztottuk a püspökség támogatásával kapott közös ebédet, majd a

nap zárásaként Rocca Dániel babócsai plébános vezetésével elimádkoztuk a rózsafüzért. Ezután mindenki lelkileg feltöltődve ment haza. Különösen örültem annak, hogy ott lehettem, mivel már hittantáborban és ifjúsági találkozón is vettem részt Segesden. Amióta 2012 októberében elkezdődött a Hit Éve, minden hónap első szombatján 10 óra 30 percre várják az imádkozni vágyókat a kegytemplomba. Borza Miklós és Grujber Zsolt atya már egy éve áldozatos munkával szervezik ezeket az alkalmakat. BRDAR TERÉZ, a Katolikus Gimnázium tanulója (Kaposvár) 4


Megújult a kisgyaláni templom Ünnepelni és emlékezni jöttek össze a helyi, göllei és a környékbéli hívek és lelkipásztorok a kis somogyi falu templomának megújulása kapcsán. Szeptember 14-én van a templom búcsúnapja, Szent Kereszt felmagasztalása. A kereszt a hívő ember mindennapi életének tartozéka. Megleljük a szobánk falán, a temetőkben, az út szélén, a hegytetőn, de szemünkbe ötlik a templomtornyokon is. A megemlékező szentmise elején Witzmann Mihály, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy a megyei vezetésnek fontos érdeke, hogy a műemlék épületeket, így a templomok megújítását támogassa, illetve elősegítse azok megvalósítását. A szentmisét Balás Béla kaposvári megyéspüspök celebrálta. A templom 230 éves jubileumán, 2011-ben pedig Pápai Lajos győri megyéspüspök is jelen volt. Balás Béla püspök úr szentbeszédében kiemelte, hogy fontos a keresztény hívek számára a templomok megújulása, mert évszázadok óta hirdették és a jövő évszázadokban is hirdetniük kell Istenünk fontosságát és hitünk értelmét. „Amióta ember él a földön mindig hitt valakiben, valamiben az emberiség. Még az ateista ember is hisz valamiben” – mondta. Bízik abban is, hogy e hitetlennek tűnő világunkban elindult valami, talán ösztön az istenhit felé. Reménnyel tekint a jövő felé, bízva abban, hogy a Teremtő mindig elég lelkipásztort küld az emberiség, így a magyarság szolgálatára is. E szavakkal bíztatta a jelenlévő lelkipásztorokat, akik már-már elkeseredettek a

hogy előző szolgálati helyein az építkezésre nagy hangsúlyt fektetett. Horváth Zoltán, Kisgyalán polgármestere megköszönte Balás Béla püspök úrnak a szentmisét és saját gondolatait osztotta meg a jelen lévőkkel, melyeket imaként szánt a búcsún résztvevők számára: „Üdvözlégy Szent Kereszt egyetlen reményünk, A tied vagyunk, ha halunk, ha élünk. Bocsásd meg, Istenünk minden bűnünket, Váltsd javunkra minden keservünket. Ne engedd a gonoszt vesztünkre törni, Ne engedd neki a lelkünket gyötörni. Lelkünkön fogást ő ne találhasson, Életünk üdvösségünkre válhasson. kevés hívő láttán a szentmiséken. Kérte őket, hogy tartsanak ki a végeken, a kis falvakban, így a fíliákban is. A mai nap is bizonyítja, hogy jelen van a Jóisten és a hívek buzgó bizalma. Szalai Jeremiás prépost, göllei plébános köszönetet mondott a szervezőknek, az adományozóknak, hogy e kis falu temploma megújulhatott. A jövő évben szeretné, ha a göllei templom is sorra kerülhetne. Jeremiás atyáról köztudott,


Áldd meg, Urunk ezt a közösséget, Vezess utadon minden nemzedéket. Csak te vagy nekünk reménységünk, Hogy mi, bűnösök irgalmat s kegyelmet nyerjünk. Számunkra te vagy a szeretet, Hisz értünk áldoztad fel gyermeked. Fogadd tőlünk örök hálánkat, Kérünk, hallgasd meg imánkat!” BODÓ IMRE (Dombóvár)

5

Közösségi ház a vadászdombiak komfortjáért A közösségi összejövetelekre kiválóan alkalmas nappaliban még csak néhány alapberendezés fogadja a betérőt, az egyik kisebb helyiségben viszont két, nagy teljesítményű automata mosógép áll, hogy a környékbeli cigánylányok, asszonyok itt moshassák ki ruháikat, de fürdésre, tusolásra is van lehetőség, hiszen a két vizesblokkot éppen ezért alakították ki a hajdani családi házban, amely a múlt héttől Ifjúsági Pontként működik a Vadászdombon. Kaposfő cigányok lakta településrésze Vadászdomb, ahol több mint százan élnek. Somos László esperes hosszú ideje azon munkálkodik, hogy a társadalom „számkivetettjeinek” megteremtse az emberi léthez szükséges alapkomfortot. Nemcsak lelkigondozásukat végzi, s a gyerekek tanulását segíti a tanodában, hanem munkatársaival a helyi cigány közösség életkörülményein is próbál javítani. Hálásak is érte védencei, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az egyik társuk által festett képpel ajándékozták meg a közösségi ház felszentelésekor, és sorra ölelték magukhoz a Somogyban csak „minden cigányok papjaként” emlegetett atyát, aki nehezen tudta törölgetni könnyeit… Az Összefogás a kadarkúti-nagybajomi kistérség gyermekeinek jövőjéért projekt keretében vásárolták meg, alakították

MOLNÁR ATTILA

Dodó Pár nappal karácsony előtt voltunk csak, amikor hirtelen meghalt. 52 évesen csak eldőlt otthon, mint egy zsák, még mukkanni sem tudott. Tüdőembólia. Alattomos egy halál, azt mondják, az ember még a földre sem ér le esésében, s már hirtelen az égben találja magát. Doktor House és csapata sem tudná lecitálni onnan, még akkor sem, ha a kórházban, a műtő ajtaja előtt esik össze valaki. Legalábbis ezt mondják. Én nem tudom, de azt tudom, hogy valószínűleg nem azon lepődhetett meg leginkább szerencsétlen, hogy „Hopp! Meghaltam!”, hanem hogy még a pohár 6

át és újították fel az épületet, amely rendszeres programokkal várja az ide betérőket. Szabóné Kiss Vincze Mónika szociális munkástól tudom, kézműves foglalkozásokat szerveznek, film- és baba-mamaklub működik itt, és a pszichológus, valamint a logopédus is helybe jön. Biztosított az internetes hozzáférés is, és már reggel nyolc órától kinyílik a 12,5 millió forintból felújított közösségi ház ajtaja. Elsősorban a gyerekeket és a fiatalokat várják ide, hogy rajtuk

keresztül jussanak el a család többi tagjához is. Nem titok: a „lakások alacsony komfortfokozatából eredő különbségek enyhítése” mellett a preevangelizáció is fontos szempont. A projekt – amelynek specialitása, hogy a kaposfői plébániával konzorciumban működik – lehetőséget ad arra, hogy valóban élet lengje be a közösségi házat, és különféle rendezvények, programok, szolgáltatások révén hosszú távon vigyen tartalmat és színt a cigány családok életébe.

pálinka ízét sem tudta tisztességesen élvezni, merthogy –Jenci, a fia elmondása szerint –, életének ez volt utolsó tudatos cselekedete, s tessék, már meg is hal. A szép halál sokak által ily módon elképzelt voltát bizony ilyen kis nüanszok is beárnyékolják néha. Szóval meghalt. Majdnem elfelejtettem, cigány volt az istenadta. És… hát… példacsúf egy ember. Nagydarab, fekete, mély, rekedt hangú, s a fogorvosok sem az ő pénzén gazdagodtak... Mindezek mellett még hadart, sőt, egyben dadogott is, ha beszélt. Később hallottam énekelni, érdekes, akkor egyiket sem tette. De komolyan! Ilyet még sehol sem hallottam. Négy éve ismertem nagyjából, s az elején rettenetes ellenszenves embernek láttam. De velem mindig tisztelettel beszélt,

éreztem, hogy valahogy nagyra tart. Soha nem hallottam káromkodni. „Menj a frászkarikába-karikába” – ez volt a szavajárása, ha dühös volt. Ha nem volt az, akkor rendesen az „Aggyisten!” után még kézfogás közben ráhadarta: „A-aa-dj egy százast-százast, adjál!” De nemcsak nekem mondta, mindenkitől koldulta a százast. Később hallottam, hogy az inflációt is követte, mert anno húszassal indított… Közelebbi kapcsolatunk a hárságyi kocsmában kezdődött. Sőt, ha jól belegondolok, találkozásaink kizárólagos helye is a hárságyi „szerverközpont” volt, talán egyszer ha láttam a templomban szép fehér ingben. Akkor, amikor a feleségét temettük, előtte a misén. Sírva jött a plébániára kora reggel: „O muri’ cigánká me!” (Meghalt az asszony!).


Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke meghatóan beszélt a házavatón a vadászdombi projekt kulcsszereplőjéről, Somos atyáról. Arra utalt: Isten lehajol az emberhez, de a másik ember csak leereszkedni tud embertársaihoz. Somos atya viszont valóban lehajol a cigányaihoz, így meg lehet tanulni, mi a különbség lehajlás és leereszkedés között. Valóban csak a lábmosással érnek valamit a misék; s a lehajlás hozzátartozik a keresztény élethez. A felszentelést végző Balás Béla megyéspüspök szerint – ahogy a Szentírásban is olvashatjuk – főnyeremény foglalkozni a szegényekkel, a kicsikkel, a fogyatékosokkal, a gondokkal küszködőkkel. Általában azonban csak az jellemző, hogy kitöltjük ugyan a telitalálatos szelvényt, ám elfelejtjük feladni. Mint megjegyezte: Szent István

idejében tíz falu építtetett egy templomot, most tíz falunak kellene építtetni egy tanodát – ahol szakemberek segítik a rászorulókat a felzárkóztatásban – ám azt látom, nem sűrűsödnek a tanodák… Kaposfő ez alól kivétel, hiszen már a másik, cigányok lakta településrészen, Baglason hét éve működik közösségi ház Somos atya vezetésével, aki a cigányság érdekeiért tett erőfeszítéseiért néhány éve megkapta a Raoul Wallenberg-díjat. Szolgáló szeretettel végzett munkájához viszont nélkülözhetetlenek fiatal munkatársai, akik, hozzá hasonlóan, szívügyüknek tekintik e hivatást, valamint azok a hazai és németországi szervezetek, magánszemélyek, akik jelentős támogatást biztosítanak tevékenységükhöz. Köztük a rendszeres adományozó, prof. dr. Horn Péter akadémikus, a Kaposvári

Egyetem emeritus rektora. Ebből az ös�szegből például gyógyszert vásárolnak a cigány családoknak. Horn Péter arra emlékeztetett: egyszer Repa Imre professzorral felkeresték dr. Beer Miklós váci püspököt, akinek a somogyi vendégek láttán felcsillant a szeme, s azt mondta: van egy kedvenc tanítványa, Somos Lászlónak hívják. A név hallatán Horn Péter megjegyezte: „Én is ismerem, tíz évig dolgoztuk együtt, s a legkedvesebb tanítványom, aki egyetemi lelkészként is szolgált egy időben.” Repa Imre professzor, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház stratégiai igazgatója köszöntőjében mindennapi hősnek titulálta Somos atyát, és azt kívánta, legyen minél több ilyen hős, s akkor valóban nagyot léphetünk előre. Együtt ünnepeltek a kaposfőiekkel a Vinzenz-Konferenz tagjai is, akik Hernéből, a Wanne-Eickel-i egyházközségből érkeztek, s akik már hat éve támogatják az atya munkáját, illetve rajta keresztül a helybélieket. Rendszeres gyűjtést szerveznek és természetbeni adományokkal, illetve pénzzel is támogatják e missziós tevékenységet. A szabadtéri misét követően a vadászdombi és a baglasi cigány közösség alkalmai énekkara lépett fel, s gitáros karizmatikus dalok is felcsendültek. Az ünnepség résztvevői a baglasiak temperamentumos táncának is tapsolhattak. LŐRINCZ SÁNDOR (Kaposvár) Fotó: SZABÓNÉ KISS VINCZE MÓNIKA

Mert akkor már hozzám rendesen cigányul szólt. Beásul. S én románul válaszoltam, „úricigányul” ahogy ő mondta. De nagyon jól megértettük egymást. S ugrattuk is. Tisztességgel eltemettük Marit, a temetés árával azóta is lóg… Amikor a kocsmában egy este ferbliparti közben (az öregebb svábok esténként ott verik a blattot, a polgármesterrel sakkoznak, páran még tudnak ultizni is) a teljesen „elázott” Dodót a fiatalok ugratták, aki egyre hangosabban, egyre ordenárébb módon kezdett válaszolgatni. Nem káromkodott, csak a nemi szervek olyan széles skáláját kezdte emlegetni, változatos jókívánságok közepette, hogy sirült le az orcám bőre, amin a suttyók aztán nagyokat derültek, és amit egyre hangosabb röhögéssel nyugtáztak. Amikor nem bírtam már

hallgatni tovább, románul szóltam rá halkan. (Azt hittem a hangzavarban meg sem hallja): Măi, Dodo, nu-ţi e ruşine, cum vorbeşti, măi? (Te, Dodó, nem szégyelled magad, hogy beszélsz, te?) Döbbent csend lett a kocsmában. Dodó fekete arcán az érzelmek viharoztak, láttam, hirtelen nem is bírja követni, hogy „nyelvén” pirítottak rá. Kimeredt szemekkel üvöltött: „Jaj Istenem, Istenem” – hányta a kereszteket magára, s hirtelen kezdte letépni az inget magáról. Csak úgy röpködtek a gombok! „Jaj, hogy egyem meg a szívedet, hallottátok? Hallottátok? Jaj, te! Jaj Istenem, Istenem” Aztán sírni kezdett. Ijedten vettem észre, hogy meg akar ölelgetni, ami ellen bőszen tiltakoztam, aztán sört rendelt, megint tépte az inget, és

hosszasan fejtegette, hogy én bizony cigány vagyok! Nem is akármilyen! Úr, de cigány! Na, most erre én – nagy székely –, mit mondjak? „Hát, barátom, lecigányozott egy cigány! Ezt is meg kellett érnem! ” – mondom magamban… Ekkor már mindenki sír a röhögéstől, Timba, a kishárságyi markolósunk üvöltve veri a pultot, Stanci, az öreg kőműves meg döcögve röhög, törölgeti a szemeit. Apukám, a református nyugdíjas rendőrünk visítva rohan be a WC-be: „Jaj, apukám, bepisálok!” Nos, innen kezdődött a „barátságunk”. Dodó testvérének fogadott. Aztán lassan sok mindent megtudtam róla. A börtönt is megjárta, a hárságyi tyúkok sem voltak mindig tőle biztonságban, de szerinte csak hirtelen reggel „o-o-tt lettek, ott lettek” az ud-


7

Keresztszentelés Szabáson

Tizenötödik születésnapját ünnepelte a segesdi Gondviselés Szociális Otthon szabási rehabilitációs részlege. A dél-somogyi település ékének számító Tallián kastély lakói közül jó páran részt vettek az emelkedett hangulatú eseményen, mi több, verseikkel köszöntötték az intézményt, amelynek vezetői erre az alkalomra meghívták a részleg egykori, ma már nyugdíjas dolgozóit. Horváth Viktorné részlegvezető főnővér idézte fel az elmúlt másfél évtizedet, s beszélt arról, hogy miként él e helyen mintegy félszáz szenvedélybeteg. A rehabilitációs részleg korábbi felújításáról, a komfortfok emeléséről is szó esett, mint ahogy arról a szeretetteljes légkörről, ami régóta jellemzi az itt folyó tevékenységet. Nagy István Béla, a segesdi anyaintézmény igazgatója köszönetet mondott az egykori és a jelenlegi munkatársaknak, s arról beszélt: nem véletlen, hogy ez az évforduló egybeesik a XVI. Benedek pápa által

meghirdetett Hit Évével. Mint mondta: kegyelem, hogy az ide kényszerülők közül számosan gyógyultan távozhatnak az intézményből, amely számos terápiás tevékenység helyszíne is. Lőrincz Sándor vezető-főtanácsos a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltség vezetősége nevében köszöntötte az évfordulón megjelenteket, s fejezte ki háláját az itt folyó, szívvel-lélekkel végzett munkáért. Teréz anyára utalva – aki szerint a világ legsúlyosabb betegsége nem a lepra és az éhínség, hanem a magány, a meg nem értettség – megjegyezte: az otthonlakók minden bizonnyal nem magányban tengetik mindennapjaikat, hiszen a szakapparátus mindent elkövet állapotuk javulá-

sáért. Ezt követően a jeles születésnap alkalmából egy díszoklevelet adott át a kollektívának. A Bátori Zsolt kirendeltség-vezető által aláírt oklevelet Horváth Viktorné és Nagy István Béla vette át. Nemcsak az ellátottak, hanem a munkatársak közül is többen mondtak verset az ünnepségen, s a Rozina Zoltán karnagy vezette szabási női kar széles repertoárt felvonultatva működött közre. Énekük nemcsak a kastély aulájában, hanem a park bejáratánál is felcsendült, ahol – a Hit Évére is emlékezve – egy fogadalmi fakeresztet állíttatott az intézmény igazgatója. Ezt Oláh Lajos csokonyavisontai református lelkész áldotta meg és Bicsár László kutasi plébános szentelte meg. A kereszt vízszintes szárán ez olvasható: Isten a szeretet.

varán, s mivel nincsen kerítés, gyorsan Marival levágatta őket, nehogy a róka vessen szemet rájuk. Elvégre nem várhatja el senki egy szegény cigánytól, hogy megkeresse a kóbor tyúkok gazdáit. Ebben aztán egyet is értettünk. Csak azt éreztük illendően elkerülni a beszélgetésben, hogy megkérdezzük, hogy az olyan közmondásosan rövid ésszel bíró kárálógépek miért érezték halaszthatatlanul fontosnak két kilométert gyalogolni Antalfaluba, Dodó házáig, hogy reggel a fazékban végezzék… Mindezek ellenére az emberek a faluban szerették Dodót. Hozzátartozott a faluképhez, még ha sokszor ki is ütötte a biztosítékot sokakban. Köztudott volt, hogy bármilyen hangszert adtak a kezébe, azon egy két akkord után

bármit eljátszott. (Ha valahol meglátott, és volt benne egy-két „maligán”, a kötelező százaskérés után mindig énekkel folytatta: „Lász’o fie, kum o foszt…” (Hagyd, hogy legyen, ahogy volt), aztán – a saját pénzemből – szépnek egy cseppet sem nevezhető széles vigyorral, gálánsan, mint egy magyar gróf, meginvitált egy kisfröccsre. Ha pedig nekem is jó kedvem volt, elénekeltettem vele kedvenc lovári népdalomat: „Áj, Devla, jáj Devla, jaj, a Fáni”-t, amit örömmel elénekelt s tapsolt is hozzá… Módjával még tisztességesnek is volt nevezhető. Egy közös fia volt Marival, a Józsika, őt nagyon szerette. Bár már 16 éves, még mindig az általános hetedik osztályát koptatja. A többi gyerek csak úgy odaragadt hozzá az évek folyamán, mint a marha farkába a

ragadály. Amikor utoljára találkoztam vele, péntek este a szokott vehemenciával esett nekem: – Dem’ o szutye! (Adj egy százast!) – Lasă-mă, Dodo, n-am nici un ban la mine acuma! (Hagyjál, Dodó, nincs most egy vasam se.) Közben látom, hogy az ingzsebe dagad az ezresektől. Elfut a méreg... Szóvá teszem, néz, mint egy lőtt medvét, mentegetőzik, hogy az kell a gyermeknek. Mondom, ne húzza fel az agyamat, nem kap semmit. Hirtelen magyarra vált: – Akkó ne aggyá’! De látom rajta, hogy nem haragszik. Hirtelen kapcsolok. Mondom neki: – Te, Dodó! Mégis adok egy százast. De kérjél nekem egy kis Stellát! Felderül a képe: – Aggyá’!

8


Mindszenty tér Kaposváron

Péteri Pál: Róma a templomok városa

Mindszenty József, Magyarország utolsó bíboros hercegprímásának nevét vette fel a kaposvári Jézus Szíve-templom előtti tér. A templom falán helyezték el Gera Katalin kaposvári szobrászművész és Gschwindt András közös alkotását, egy emléktáblát, amelyet Agg József c. prépostfőesperes áldott meg nemzeti ünnepünk előestéjén, október 22-én. Mint megtudtuk: az 1944 márciusában veszprémi püspökké kinevezett Mindszenty József egyik első útja éppen a somogyi megyeszékhelyre vezetett. Még ugyanebben az évben pedig a megyei kórházban látogatta meg az előző nap Kaposvárt ért súlyos bombatámadás sebesültjeit. Nem sokkal ezután – már a börtönben – több végzős kispap és menekült teológus között Zalai Ferencet is pappá szentelte, aki később Kaposfüred plébánosaként mintegy negyvennégy éven át szolgálta híveit.

A teljességre törekvő munka Róma 650 templomát mutatja be, amiért is tisztelettel adózhatunk azért a 24 esztendei fáradozásért, amelynek során dr. Péteri Pál összegyűjtötte az „örök város” templomaira vonatkozó történelmi és művészeti adatokat. Alapos kutatásairól a kötet végén található irodalomjegyzék is tanúskodik. A kötetet közel ezer fénykép teszi teljessé, ezek többségét Péteri Anna készítette. A szövegben elhelyezett fekete-fehér fotók már olvasás közben láthatóvá teszik a templomot, a könyv végén található több mint kétszáz színes kép pedig segít az épületek alaposabb megismerésében. Komoly kutatómunkára vall a felhasznált – főként olasz és magyar nyelvű – szakirodalom mennyisége, a könyv legfőbb értékét mégis az adja, hogy az itt bemutatott templomokat a szerző személyesen kereste fel, és a látottakat tudományos alapossággal, mégis saját reflexióin átszűrve mutatja be. A 2005-ben megjelent kötethez dr. Péteri Pál pápai prelátus, nyugalmazott plébános a közelmúltban elkészített egy kiegészítő füzetet, amelyben csaknem száz templomhoz újabb információkat fűzött, s a nyolc éve tartó kutatómunka eredményeként tizennégy új, az elmúlt években épült templomot is bemutat. A kiadvány a kaposvári Szent Kereszt Plébánián szerezhető be!

Kiállítás a Katolikus Gimnáziumban Nagy Krisztina, a kaposvári Nagyboldogasszony Iskolaközpont iskolatitkára régóta készít keresztszemes kézimunkákat, ám kiállításon még nem szerepelt szebbnél szebb műveivel. A gimnázium aulájában rendezett tárlatmegnyitón testvérmúzsák randevúztak; a látványos kollekciót Molnár Júlia tanárnő ajánlotta az érdeklődő diákok és munkatársak figyelmébe.

A százas a rongyos nadrágzsebben boszorkányos ügyességgel tűnik el, az ingzsebből előkerül az ezresköteg, s kiperkál belőle 220-at a sörömre, boldogan hozza az asztalomhoz, s még az egészségemre is kívánja… Ki érti? Aznap a harmadik temetés volt az övé. Vásárosbécen az anyjára temettük (mert az egy éve elhunyt felesége az előző férjére „kérte” magát.) Lehet, hogy az örök nyugodalmat, most az egyszer szegény Mari tényleg komolyan gondolta… Eléggé elcsigázottan értem oda, barátságtalan, szeles időben álltunk a temetőben, miután az előző miséken a hideg templomokban kellőképpen átfáztam. A harmadik faluban temetjük, mégis sokan vannak kint. A tömegből két polgármester is kiköszön, látok magyarokat is szép számmal.

De cigány van a legtöbb. Öltözködés közben megkérem a Munkásembert (ő is cigány), mutassa meg nekem az Ördögöt, ha itt van, mert sokat hallottam róla, de egyszer sem láttam. Mikor megpillantom, önkéntelenül felhördülök: „Te Jóisten”! Vigyorognak a sírásók: Nem, az Ördög az! Szegény olyan fekete, mint a reverendám, közben biztossá érik bennem egy disszertáció-szagú ötlet: Bosch mielőtt megfestette a híres kísértés-képét, előtte tanulmánykörúton járt Vásárosbécen. Hirtelen korrigálom addigi álláspontomat szegény Dodó csúnya voltáról, és megállapítom magamban, hogy egy határozott férfiszépség volt, egy igazi „sukár” Adonisz. Eltérek a szertartástól. Egy Kalyi Jag és egy Ternipe számot hoztam ki CD-n, kérem, hogy játsszák le a búcsúztató


helyett, rögtön az elején és a koporsó beszentelése után. Ezzel a két autentikus cigányzenével búcsúzom én Dodótól, közben igazolását keresem a rendhagyó szertartásnak abban, hogy mégis hitelesebb cigány népdallal köszönni el tőle, mint azt énekelni, hogy: „Ma véget ért a földi munka, a Nap már éjbe hajolt…”, mert ugyan Dodónak tényleg éjbe hanyatlott a Nap, de hát valljuk be: szegénynek életében nem sok köze volt a munkához… A CD-n lovári nyelven ugyan – ez most senkit nem zavar –, feljajdul az öreg cigány rekedten: „Shuna bate muro raia, Devla!” (Hallgass meg, Istenem!”) Elszabadulnak az érzelmek… Közben nézem a lezárt koporsó szemfedelét hogyan dobálja a szél, hallgatom a 9

Egyházzenei nap a székesegyházban A XI. Kaposvári Egyházzenei Napot szeptember 21-én rendezték meg a székesegyházban. Kóruspróbával kezdődött a nap, ahol az egyházmegyében működő templomi kórusok egyesített kara énekelte a szentmise és az október 19-i országos egyházi kórustalálkozó műveit. Az ünnepi szentmisét Balás Béla kaposvári megyéspüspök úr mutatta be, a több mint százfős kórust a karnagyok felváltva vezényelték. Elismerő oklevelet vehetett át püspök úrtól és Szili Zoltán egyházmegyei zeneigazgatótól dr. Gallai István a Szent Imre templom énekkarában eltöltött 80 éves szolgálatáért, valamint a nagykanizsai Szent Imre Kórus áldozatos egyházzenei tevékenységéért. A délutánt az énekkarok egyéni műsora kezdte, majd

Varga László az OMCE központi igazgatója értékelte a hallott produkciókat, aki kiemelte, hogy mindenegyes kórus más és más karaktert, színfoltot képvisel az egyházmegye zenei szolgálatában. A miklósfai templom Kórusa Metz László vezetésével kiegyenlített, szép kórushangzásáért, igényesen megszólaltatott, változatos műsoráért; a csengő gyermeki hangokon előadott korai többszólamú tételekért a nagykanizsai Citerácska éneklő csoportban Szentgyörgyi Ildikó munkájáért; a Magyarok Nagyasszonya Kórus Gönczöl György és Grujber Zsolt atya vezetésével énekelt szép gregorián dallamokért, a nagykanizsai Szent Imre Kórus a Martonné Németh Mária keze alatt megszólaló kiegyenlített kórushangzásáért és a barokk kíséretes művek előadásáért

hátam mögött a cigányok szaggatott jajongását, s úgy érzem, nem is az öreg cigány, Dodó énekel. Végigfut a hátamon a hideg, s eközben történik meg az, ami miatt ezt az egészet leírtam… Nyolcszáz kilométert repülök visszafelé térben: Gyergyóalfaluba, huszonnégy évet időben gyerekkoromba… Hirtelen váratlan élességgel tolulnak fel az emlékek olyan mélyről, hogy én is megdöbbenek rajta. Soha eddig nem jutott ez eszembe… Magamat látom kisgyerekként a nyári szünidőben Vaszi András bácsiék kerítésén lógva. Az öreg Vaszi Péter bácsi az istálló hátánál, a trágyát rakja ügyesen kockára, öreges, lassú mozdulatokkal… Tikkasztó meleg van. Állandó játszótársaim nincsenek mellettem, valószínű éppen „örök” haragot tartottunk egy eltört játék, 10

érdemelte ki az értékelésben elhangzott dicsérete-

vagy egy alapos verekedés miatt. Igen, lehet, hogy ezért vagyok az öreggel. Szerettem a háborút megjárt Péter bácsi meséit az arhangelszki lágerről, a székely katonák bajtársiasságáról. És azért, mert mindig meghallgatott engem. Jólesett, hogy felnőttként beszélt egy alig 6-7 éves gyerekkel. Hogy miért másztam fel a kerítésre, rejtély. De félig átlógva, rajta csimpaszkodtam, a felső hevederre térdeltem, és néztem, milyen szépen lesz kockává a trágyadomb az öregúr lassú, szakértő mozdulatai alatt. A kerítésen kívül egy kis patak folyt, mellette közvetlen a kerítés alatt egy ösvény kanyargott. Egyszercsak meglátom közeledni jellegzetes kacsázó lépteivel az ösvényen Matyit, az öreg cigányt. Abban az időben nagyanyáméknál, a

ket. A műsort a kaposvári Szent Imre-templom kóru-

Bagolyloka utcában sok cigány volt, jó kapcsolatban éltek a magyarokkal. Lováriak voltak, gazdagok, többnyire lókereskedéssel foglalkoztak. Ennyi év után is félve írom le, hogy bizony szebb lovakat tartottak, mint a magyarok, mert csak vásárba jártak velük, nehéz mezei vagy erdei fakitermelő munkát egyik sem kellett végezzen. A húsvéti határkerülésen nemegyszer láttam Matyi bácsi gyönyörű éjfekete csődőrét, amint kölcsönadta a legényeknek, mert – szó, ami szó –, szép látvány volt befont farokkal, hosszú, kifésült hajával, ahogy táncolt a többi között. Piros „botikókkal” szépen feldíszített kantárján a sok csörgő feladata pedig az volt, nehogy valaki ne vegye észre az ájtatos énekes körmenetben... Persze ezt ki is kellett érdemelni tőle. Nagy-


sa és a nagykanizsai Szent Imre Kórus közös éneklése zárta, Gounod C-dúr miséjét orgonán kísérte Buzsicsné Borszéki Ilona és Kardos Kálmán, vezényelt Kardos Kálmánné és Martonné Németh Mária. A találkozót Varga László Millenniumi Himnuszával zárták az énekesek hálával és hódolattal, hogy István király oltalma alatt a Boldogasszony közbenjárására tartsa meg Isten az ő magyar népét, Mária országát. Fotó: PALOTÁS TIBOR

mamám (Mámika) temetésén – akkor még háztól temettünk –, a cigányok közt láttam Matyi bácsit is a feleségével, Piroskával… Megkapó látvány volt az öreg. Hatalmas, fehér, gondozott ferencjóska-bajsza volt, lehajtott fejjel állt, kezében tartotta a kalapját, míg kivitték a koporsót a sarokra tárt nagykapun az udvarról… No, de ez még messze van. Mámika él és virul, valószínűleg valamelyik „barátnéjához” futott bé egy percre, hogy aztán egész délutánra ott felejtse magát, és csodálkozzon induláskor, hogy „né, hogy eltőtt az üdő”… Én a kerítésen lógok, jobbról kacsázik Matyi. A széles karimájú kalaptól nem vesz észre a magasban, de bennem eldörren a belső hang: „Mindenkinek köszönni kell, gyermek!” És hát a lelkiismeret

szava: Isten szava, akkurátusan odarikkantom az öregnek: „Csókolom Matyi bácsi!” Az öreg megtorpan, felnéz rám, fejedelmi bajsza majdnem a füléig szalad. Ebből gondolom, hogy vagy mosolyog, vagy harapni készül, de hát nem csúfolkodtam vele, ebből aztán az előbbiben reménykedek, mert ha nem, itt hát baj lesz… – Jaj, de szépen tudsz köszönni, te gyermek! Ki fia vagy? – Az apámé! Ám, hogy ne tűnjön kissé illetlennek ez a felnőttektől tanult válasz, nehogy a végén mégiscsak megharapjon, gyorsan hozzáteszem: De Forró Berta nén’ onokája vagyok! – Jaj, de ügyes gyermek vagy te, gyere ide, csókoljalak meg! S azzal hirtelen felnyúlt értem, lehúzott magához, s mire megijedtem, vagy tiltakozhattam


volna, egy szúrós, bagószagú, nyálas csókot kaptam a bal képemre. Azzal tovakacsázott. Péter bácsi csak annyit látott, hogy a kicsi csizmák a levegőbe repülnek, ahogy a hasamon átfordulok a kerítés tetején, aztán hirtelen vis�szatérnek. És csak nevetett, nevetett. Azt, hogy „Életedbe szerencsés ember leszel, mer’ egy cigány megcsókolt!” már futás közben hallottam meg, mert közben én a kerítésről gyorsan le, a kicsi kapun ki… Emberesen bevallom, nem tudom miért rohantam… Nem féltem, nem is ijedtem meg, csak talán túl váratlan volt az egész… S közben az ingem sarkát jól megköpdöstem, s dörzsöltem-dörzsöltem az arcomat, hogy az az undorító bagószag eltűnjön onnan… Ahogy rohanok, látom a Békény hídján 11

Kórusok ünnepe Budapesten Országos katolikus kórustalálkozót tartottak a fővárosban A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia rendezésében, a Magyar Katolikus Kultúra Napjai programsorozat központi eseményeként került sor október 19-én a Magyar szentek és boldogok elnevezésű Országos Katolikus Kórustalálkozóra. Mintegy hatvan katolikus énekkar több mint ezer tagja töltötte meg a Budapest Kongresszusi Központot. Az egybegyűlt énekeseket Veres András szombathelyi megyéspüspök, az esemény főszervezője köszöntötte.

Köszöntőbeszédében az énekről szólt, mely a szív legmélyéről tör felszínre. „Éneklünk bánatban és örömben egyaránt. Az éneklésben az a nagyszerű, hogy minden érzésünket ki tudjuk benne fejezni, jobban, mint prózában vagy versben. Az éneklésben olyan nagyszerűen ki tudja fejezni magát az ember, hogy nemcsak önmaga gyönyörködtetésére énekel, hanem másokat is megszólít énekével. Az ének a kommunikáció ősrégi eszköze” – mutatott rá Veres András, majd a kóruséneklésről szólva

hangsúlyozta: annak sajátos többlete, hogy közösségben szólalnak meg a gondolatok, érzelmek és dallamok; így egészen új perspektívái nyílnak meg az éneklésnek és az összetartozás élményének. „Az pedig egyenesen felülmúlhatatlan, hogy mindezt a szent zene keretein belül tapasztalhatjuk meg. Nemcsak egymás felé kommunikálunk, hanem Istent szólítjuk meg énekeinkkel” – mondta a püspök. A kórustalálkozó főszervezője kiemelte: a vallásos ének sajátos formájá-

jönni Mámikát. Odaszaladok hozzá, de addigra már vörös a bal arcom a dörzsöléstől. Lélekszakadva újságolom neki, mi történt, ő is nevet. Nem értem: – Mit vagy úgy elléve? Megcsókót, hát megcsókót… Jobb, mintha orrba riktolt (vágott) vóna! Hanem te csakugyan ügyes gyermek vagy, ha köszöntél neki! Hát ebben aztán buzgón helyeselve értettem egyet magamban Mámikával, főleg a mondat második részével, s hazafelé azon morfondíroztam magamban, hogy néha ezt a dicsérő mondását eszébe kellene juttassam, ha rossz fát tettem a tűzre, és éppen letörni készül a derekamat… Sokáig éreztem azonban a szúrós cigánycsókot, s a dohány – akkor még undorítónak tartott – szagát az orrom-

ban… Miközben áthúzott magához Matyi a kerítésen, egy kiálló kicsi szög megkarcolta a hasam oldalát. Felszíni hámsérülés volt csak, alig vérzett. Azt azért sajnáltam utólag, hogy csak annyi, mert Mámika elintézte azzal, hogy „nem folyik el az egész hurkád, marad még benned rosszaság elég”, de ami a seb abszolút jelentéktelen voltát mutatta, hogy az ilyenkor szokásos fájdalomdíjat, a szelet lekváros kenyeret is „elfelejtette”, pedig azt nagyon szerettem. Mindig szépen lenyaltam róla a művészi vékonysággal rákent a lekvárt, a kenyeret, meg odadobtam Szellő, a ló elé… Hiába, a jó szívem… Mindez hirtelen, másodpercek alatt viharzott át rajtam, ott Dodó ravatalánál… Elmosolyodtam magamban, s hirtelen ismét éreztem Matyi bácsi szúrós bagós

csókját, s azt a kis sebet... A palást alatt óvatosan kitapogattam a helyét. Régen nincs ott semmi. Ahogy a gyerekkorom sincs meg már... Matyi, Mámika, Péter bácsi sincs, mind kinn alszanak az alfalvi temetőben. Azt, hogy szerencsés ember lettem-e életemben, nem tudom. Most hogy e sorokat írom, elgondolkodom ezen a szerencsétlen népen… Hogy milyenek, és miért nehéz őket megérteni. S ők miért nem értenek bennünket… Szegény Dodó, biztos vigyorgott és jóvátételt érzett, amikor a szertartás alatt „Orsós József testvérünk”-ként emlegettem… József testvérünk… A ravatalnál is más „nyelvet” beszéltem… Rádöbbenek – és lehet, hogy ezek valaki szavai, csak most jutnak eszembe –, hogy a cigány lelkileg olyan, mint a

12


ban jut kifejezésre, hogy az ember Isten teremtménye minden képességével és adottságával együtt. És mivel értelmi adottságával az ember képes felismerni Isten fenségét és szeretetét, örvendező énekkel fejezi ki ezt feléje imádás formájában. Erdő Péter bíboros, a kórustalálkozó fővédnöke szintén köszöntötte a Kongresszusi Központba érkezett énekeseket. „Kötelességünknek, hivatásunknak érezzük, hogy megmutassuk, a Katolikus Egyház mint közösség, mint lelket formáló kulturális és vallási erő hazánk és népünk történetéhez mi mindennel járult és járul hozzá” – fogalmazott Erdő Péter. A köszöntőket követően a kétrészes műsorban bemutatkoztak a székesegy-

házak énekkarai, valamint a nagyobb városok és kisebb egyházközségek kórusai. Egyházmegyénket a Balatonboglári templom Kórusa, a Böhönyei Magyarok Nagyasszonya Kórus, a Fonyódi templom Kórusa, a Kaposvári Nagyboldogasszony Iskolaközpont Kórusa, a Kaposvári Székesegyház Kórusa, a Kaposvári Szent Imre templom Kórusa, a Kaposvári Szent Margit és Szent József templomok Kórusa, a Lengyeltóti Szent Jakab Kórus, a Nagykanizsai Szent Imre Kórus képviselte. A kórusok műsorai között közös éneklésre került sor. A felcsendülő művek felölelték az egyházzene történetének minden korszakát, elhangzott több kortárs egyházzenei mű is. A találkozót egy gregorián dallam nyitotta meg és

Varga László, az Országos Magyar Cecília Egyesület igazgatójának Millenniumi himnusz című kompozíciója zárta. A kórustagok a találkozás és az együtténeklés élményén túl új darabokat ismerhettek meg, amelyekkel hazatérve folytathatják szolgálatukat. Bár a kórustalálkozónak ezúttal nem templom adott otthont, az ének ezúttal is kétszeres imádság volt. „Nem önmagunkért vagyunk, nem egy klub vagyunk, hanem egy szolgálat ez” – mondta Beer Miklós püspök, az OMCE elnöke záróbeszédében, aki azt is kiemelte, hogy az egyházi kórusok szívből jövő éneke segít másokat is a hit útján járni. Magyar Kurír Fotó: SZÖRÉNYI JÁNOSNÉ

kisgyermek. Mint amilyen én voltam ott huszonegynéhány éve Vaszi Andrisék kerítésén.. Mivel gyerek, még messze van tőle a felnőttek világa, pedig mindenki felnőttként próbálja kezelni őket. A gyermek őszinte, még nem fertőzte meg a felnőttek színészkedő képessége. Amit érez, azt mutatja ki. Az emóciói vezetik. Ha bánata van, úgy búsul, hogy belébetegszik, ha jókedve van, azt sem takargatja. Szilajul, szinte ijesztő módon tud mulatni. Ha kell valami neki, elveszi. Megmaradt benne valami a nomádok közös-tulajdon felfogásából? Látom magam előtt őket vándorolva, kóberes szekereiken... Érdemes lenne ennek pszichológiáját felkutatni. Talán túl elhamarkodottan próbáltuk a felnőttek ruháját rájuk aggatni, kultúránkba beolvasztani… Először

meg kellene érteni őket, s így talán képesek lennénk szeretni is őket. A hisztis kisgyereket is lehet kezelni, azt mondják… Csiribá, a siófoki cserkészparancsnok-helyettes mondja mindig: „ A gyerekekhez nem lehajolni kell. Fel kell tudni hozzájuk emelkedni, szeretettel, gondoskodással.” Shun abate muro raia, Devla! Hallgass meg Istenem! Végy egy marék agyagot, gyúrj belé egy kis szegénység utáni vágyat Charles de Foucault-ból, XXIII. Jánosból egy kis derűs bölcsességet, Loyolai Szent Ignácból inkulturálódni képes, hétköznapi nagy keresztény lelket, egy kis miszticizmust Pió atyából, Irántad érzett szeretetből halálig szolgáló mosolygós alázatot Teréz anyából… Aztán pot�tyantsd le ide valahová a nagy magyar

ugarra, hogy képes legyen kezdeni valamit Nevedben Európának ezekért a nagy gyerekeiért, mert én kicsi vagyok hozzájuk… „Nyelv nélküli / nagy harang lesz / a csend. / S valaki lassan / leborít vele” – írja a galambfalvi Kányádi valahol… Így gondolkodom én is késő este a hatalmas hárságyi csendben. Nem vagyok okos törvényhozó, sem szociológus, sem politikus… Sőt – talán azóta Dodó is rájött a Devlánál, (remélem nagy pofára esés lett a vége) –, hogy cigány sem. Csak egy székely kisfiú, akit megcsókolt egyszer régen egy öreg cigány lókupec.


(A novella szerzője, Molnár Attila atya Somogyhárságy plébánosa. A szerk.) 13

Addig, amíg azzal riogat a világháló, hogy hamarosan megugrik a krumpli ára, szerencsére akad olyan termelő, aki a közelmúltban somogyi családok tucatjait ajándékozta meg jelentős mennyiségű burgonyával. A neve elhallgatását kérő, négygyermekes családfő kifejezett kérése volt Göndics János somogysámsoni plébánoshoz, hogy elsősorban a marótpusztai, többségében cigány lakosok kapják az adományt, amelyért nem kér mást, csak imát. Ahogy begördült a teherautó rakományával, összegyűltek a marótpusztaiak. A plébános megáldotta az ajándékszállítmányt, majd megimádkoztatta híveit, akik szívében nagy volt az öröm, mivel egy ideig nem lesz gondjuk burgonyára. A jótékonykodó férfi felajánlása által százhúsz család nyolc Az állattartók védőszentjére emlékeztek a göllei temetőben épített kápolnánál. 1754-ben a Dél-Dunántúlon marhavész-járvány pusztított, mely a göllei gazdákat sem kímélte. Őseink ekkor fogadták meg, hogy kápolnát építenek és ott tartják meg a szentmisét, kérve a szentet, hogy kímélje meg őket e nagy csapástól. Szalai Jeremiás prépostplébános minden évben ven-

14

Amíg hitünkből tettek fakadnak…

Ajándékburgonya a marótpusztai roma családoknak tonna burgonyával térhetett haza. – A somogysámsoni plébániához tartozó apró falvak egy részében jelentős a nélkülözés; különösen Marótpusztán nagy a szegénység – mondta Göndics atya. – Két évvel ezelőtt egy zarándoklat kapcsán találkoztam a lelkes és segítőkész, katolikus férfival, aki arra érzett indíttatást, hogy segítsen a rászorulókon, azon a módon, ahogy ő tud. A mezőgazdasági vállalkozó már tavaly is felajánlotta támogatását; akkor százöt családnak, háztartásonként 30 kilogrammos zsákokban mintegy három és fél tonna krumplit osztottunk ki, amelyet elneveztünk „Szent Erzsébet burgonyájának”. S hogy honnan az elnevezés?

A magyar szentről köztudott, hogy férje szándéka ellenére is segítette a szükséget szenvedőket. Ispotályt alapított a szegény betegek részére. Halálára készülve még saját betegágyát is másra hagyta végrendeletében, magának csak a rajta lévő ruhát tartva meg, hogy abban tegyék a koporsóba. – Árpád-házi Szent Erzsébet életpéldája az alapja

annak, hogy a karitász – a krisztusi szeretetből segítő – szervezetek gyakran választják névadójuknak. Mi is – függetlenül bármilyen szervezettől – ezért neveztük el az adományt „Szent Erzsébet burgonyájának” – jegyezte meg az atya, majd hozzátette: – Amíg hitünkből tettek fakadnak, könnyebben épül Isten Országa! L.S.

Szent Vendel tisztelete Göllében dég papot kér fel a szentmise megtartására. Az idei évben a celebránsi feladatot a dombóvári származású, László Dezső, a veszprémi Regina Mundi templom plébánosa végezte el. Szentbeszédében méltatta Szent Vendel példás életét, a göllei hívek buzgóságát és a mai hívek hagyományőrzését és hitét. Elődeink először egy

fogadalmi keresztet emeltek, még 1760-ban, majd 1786-ban elkészült a kápolna is, mely végleges formáját 1887-ben nyerte el. Fekete István író vallásosságáról is megemlékezett. Mint az köztudott a község nagy szü-

löttje, aki a családi nevelés mellett a volt göllei parasztembereknek is köszönhette hitét. Ahogy a Ballagó idő című életrajzi regényében is írja: „Itt kerületem kapcsolatba a természettel, a hittel és az egyszerű, de értékes parasztemberekkel.” Jómagam minden évben tiszteletemet teszem és imádkozom Szent Vendelhez és a Teremtőhöz, hogy lelkiekben gazdagodva térhessek haza szeretteimhez. E feltöltődés erőt ad a további életem mindennapjainak könnyebbé tételében, illetve hitem megerősítésében. BODÓ IMRE (Dombóvár)


A hitet csak rajongva lehet átadni Október végén Kaposváron találkozott az egyházmegye mintegy száz hitoktatója. A székesegyházban Balás Béla püspök celebrálta a szentmisét. Mélyre ható gondolatai Jézus üzenetét közvetítették a jelenlévőknek: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!” (Máté 28,19) Ezen gondolat jegyében folytatta Pajor András atya a hitoktatóknak szánt előadását a Püspökség nagytermében. Mint egy gitárművész a hangszerét, úgy pengette Pajor atya a hitoktatók lelkiismeretének húrjait. Aki az apostolok küldetését kívánja folytatni, annak elengedhetetlen kötelessége a saját önnevelése. A hitet csak rajongva lehet átadni. Külön kegyelem, ha hitoktatásunkat a megszentelő kegyelem állapotában végezzük. A hit építése a hitoktató számára folyamatos feladat, hiszen csak ezt a szilárd pilléreken álló hitet lehet átplántálni úgy a gyermekekbe, hogy megszólaljon bennük Isten hangja, a lelkiismeret. Az előadás módszertani útmutatóval folytatódott. Az idei tanév „kulcsév” a hitoktatás számára, hiszen az iskolák első

és ötödik évfolyamában a tantárgyak rendszerében, a délelőtti tanítás keretein belül helyet kapott a hit- és erkölcstan oktatása, a szülők választása alapján. Az iskolai hitoktatás missziós feladat, hiszen nemzedékek nőttek fel hitoktatás nélkül. A hitoktatók tapasztalatai megerősítették Pajor atya azon gondolatát, hogy a hitre, a lelki életre nevelés olyan fontos a mai fiatalok számára, mint a levegő.

Elmélkedéseit Pajor atya imával zárta: „Újra és újra azok közé a gyermekek közé akarsz küldeni, akiknek hitélete, Hozzád való kötődése nagy eséllyel rajtam is múlik uram, mit adok át, mi tanítok nekik Rólad a Te igazságaidról. Néha kedvesek, néha kibírhatatlanok és én hajlamos vagyok elhinni, hogy nekik kéne olyanoknak lenni, hogy nekem kényelmes és gondtalan legyen a tanításuk… Taníts meg, Uram, hogy rajongva és lelkesedve szeressem igazságaidat, mindazt, amire a világ tudva és tudatlanul szomjazik és vergődik ebben a szomjúságban. Taníts meg Uram szeretni azokat, akik éppen e hiány miatt a szeretet és elfogadás terén is a leggyengébbek.. Taníts meg, Uram szeretni igazságaid átadását, hogy bármilyenek is a feladatként kapott gyermekek, fiatalok, bennem a lelkes, reményt hozó nevelőt fedezhessék fel óráról órára.” Az előadások után a Hitoktatási Központ tagjai válaszoltak a kérdésekre. KISS IVÁN (Marcali) Fotó: HUNYADI LÁSZLÓ

Áldás a Karitász-központra Öröm van Marcali város és a Karitász önkéntesek szívében. Családi házunkból, 5 és fél év után új épületbe költözött a Kaposvári Egyházmegyei Karitász irodája. A nap majd 24 órájában megszólaló telefonok, számítógépes feladatok, elintézett és megvalósításra váró projektek lassanlassan elvették az életteret családunktól. Nem egyszer a sok-sok dosszié, jegyzőkönyv, segélykérő levélhalmaz között a napi működéshez szükséges iratok alig találtak helyet maguknak. Jáki Zoltánné Egyházmegyei Karitász igazgató asszony ilyen körülmények között önkéntesként, otthonából családján keresztül - sokszor őket is bevonva - szolgálta, szolgálja a rászorulókat. Köszönhetően a Kaposvári Püspökség jelentős anyagi támogatásának, a már korábban felújított épületrész mellett az egész közösségi ház / X-ház

/ megújult. Az épület szigetelése, nyílászárók cseréje mellett jutott a festésre és új bútorok beszerzésére is. A majd két évtizede működő helyi Karitász csoport mellett az Egyházmegyei Karitász iroda immár szerves egységet képez. Bízunk a jövőben, mely során ez az iroda „élővé” válik, ahol Egyházmegyei Karitász munkatársak dolgozhatnak. Október 14-én két Karitász logó is felkerült az épület homlokzatára, melyet a Szombathelyi Egyházmegyei


Karitász igazgató asszonya Tuczainé Régvári Marietta adományozott. Az épület felszentelését Nagy Vendel gazdasági helynök végezte, s helyezte Isten kezébe, s oltalmába a jelenlévő önkéntesekkel együtt. Kiss Iván atya áldozatos munkájának köszönhető a kivitelezés koordinálása, mely igencsak feszített munkát igényelt.. JÁKI ZOLTÁN, a Marcali Karitász csoport vezetője 15

Az Új Ember katolikus hetilap szerkesztőségének munkatársai látogattak el október 4-6 között Somogyba. Az andocsi kegytemplomban Szalai Tamás plébános pénteken délután fogadta a Rátkai Balázs főszerkesztő vezette csoportot, amely a Mária ruhák gyűjteményével is megismerkedett. Innen indultak Taszárra, ahol Balás Béla megyéspüspökkel találkoztak. A főpásztorral eltöltött három órás kérdezz-felelek örömökről és megpróbáltatásokról szólt (mind a lap, mind az egyházmegyét illetően), s a keresztény reményről. A püspöki áldást követően a Világos Krisztián atya vezette kaposszentbenedeki Porta Pacis lelkigyakorlatos ház csöndjét és vendégszeretetét élvezhették az újságírók, akiket másnap reggel Gelencsér Attila országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke és Szita Károly polgármester köszöntött a Városháza dísztermében. Aktuálés művészetpolitikai vonatkozások tették még árnyaltabbá a megye és a megyeszékhely jelenéről, jövőjéről szóló ismertetőt. Az ódon épületből kilépve idegenvezető kalauzolásával tekintették meg a vendégek a történelmi belváros főbb nevezetességeit, majd a Rippl-Rónai Emlékház, a műterem és a fogadóközpont látnivalói bűvölték el a zsurnalisztákat. A Németh István park, valamint a Szász-világ című kiállítás sokakat megbabonázott, mint ahogy a bárdibükki Goszthony-kúria kollekciója is. Szombaton este gyertyafényes vacsora várta a vendégeket a monostor közelmúltban felújított pincéjében, ahol Mester Balázs jelenlegi, illetve Forintos László egykori polgármester mesélt a településről, s Világos Krisztián atya mondott pohárköszöntőt, aki a hétvégi, templomcentenáriumi rendezvénysor főszervezője volt. Mint megtudtuk, a Október 30-án a püspöki székház nagytermében gyűltek össze a KÉSZtagok. Ezúttal a Magyar Katolikus Rádió vezetése és munkatársai mutatkoztak be. A találkozót az tette időszerűvé, hogy Kaposvár körzetében a 102,6 frekvencián ez év december első hetétől jó minőségben fogható lesz a rádió adása. Sokan szomorúan vették tudomásul

Budapesti újságírók Somogyban

Bárdudvarnokról elszármazottakat is meghívták az ünnepi eseményre. A vasárnapi szentmisét Somogyváron hallgatták az újságírók, ám előtte a Kupavár-hegyen, beszédes romok, történelmi díszletek között időztek. A merészebbek a kilátóról szemlélték a tájat, majd Ungvárszky Imre plébánossal találkozott a csapat, amely a

Kiskupa Vendéglőben elköltött ebéd után búcsúzott Somogy szakrális, történelmi és kulturális értékeitől, ám mint többen megjegyezték: e két és fél nap csak ízelítő volt a somogyi látványból, élményből, levegőből, így még visszatérnek ebbe az országnyi megyébe. L. S.

Bemutatkozott a Katolikus Rádió

annak idején, hogy a középhullámú adás megszűnt. A rádió vezetésének előrelátását bizonyítja, hogy a középhullámú vételnél sokkal jobb minőségű vételi lehetőséget építenek ki, és pályázat után nyernek meg, folyamatosan az egész ország területén. Kaposvár és környékére már alá van írva a médiahatósággal az ezzel kapcsolatos szerződés.

SPIRITUS ✙ A KAPOSVÁRI EGYHÁZMEGYE LAPJA • Szerkeszti a szerkesztõ bizottság. Tagjai: KISS IVÁN, LÕRINCZ SÁNDOR (elnök), DR. RUMSZAUER MIKLÓS, VARGA LÁSZLÓ • Felelõs kiadó: DR. RUMSZAUER MIKLÓS • Szerkesztõség: Kaposvár, Dr. Kovács Sebestény Gyula u. 2. • Telefon: 82/512-394 • Tipográfia, nyomdai elõkészítés: VÁRNAI KÁROLY – www.igrafika.hu • A lap készült a VUPE 2008 Kft. gondozásában.

Emlékérem a gazdasági helynöknek

Recommend Documents