Hódmezővásárhely. 1914 szeptemöer
Reaa
VÁSÁRHELYI
ELI UJSAG
Független Sfokcettfiség é l kiadóhivatal Kossatk-tér. Telefent 87. ígyes itim ára 2 füléi, vasárnap és piaci napokon 4 fillér.
Felelő*
p o l i t i k a i
és laptnlajdoaosi
K u n Béla.
napilap.
I
Eioftectési át kelyben eglsx Érte JO K félévre, 5 K , Vidékié negyedévre 5 K . — Nyüttér petit m a 80 füléi
Isten nevében harcol a magyar! Irta s a református újtemplomban 1914 sz§pt. 27én d. u. elmondotta: K u n Béla* Isten nevében harcban a magyar, Mint annyiszor egy ezredév alatti Hiába dúlta vész, nyomor e népet: A R a j t a jelszó máig megmaradt! Kereshetik mások, hogy merre könnyebb, A magyar nem tekint, — e l ő r e csak És szuronyának boszuló hegyén Igazság, eskü, tüz víllámlanak I Tüz I tüz, mely olthatatlan lánggal ég : A Szabadság tüze, ez égi kincs, Mely nélkül Árpád hü fiainak E földi téren maradása nincs, Mely nélkül nem élet a magyar élet Es bu tanyája rónánk, meg hegyünk, Szabadon tudunk méltói lenni csak, Hogy Isten, Hadúr fiai legyünk I Ott Északon, hol ránk tört vad zsivajjal A zsarnokságtól uszított tömeg S Délen, hol bérencz, fattyu-fajzatok Orgyílkot, bombát, mérget rejtegetve Sakál módjára ránk üvöltenek: Zugó viharként tomboló tusákban Szabadságért csatázik a magyar ! 'A Mit nyújthat elme, s szív, lélek heve, Aczél-ízom, vas-ideg, szittya-kar, Erő, hűség, bátorság, hősiesség S Apáink sírjához a kegyelet: Mind ott csatázik harcos iáinknál, Testvéreinknél, Szerelmeseinknél S ott, leng, mínt E s z m e zászlőíns ícíett!.. * Nem I nem bukhat el az ilyen csata I Erényekből csak diadal fakad 1 Áldás a jókra s átok fogja érni A népjog ellen támadt latrokat! A piszkos ár gyűlhet percig felül, De elcsapódík és alul kerül S Hit, Erkölcs, Boldogság és Müveiddés Ül majd a trónra verhetetíenül I Uj nemzedékek, melyek élni fognak, Élvezve békét, szép kikeletet: . Azok aratják majd a dus kalászt, * " . Melyhez magot a vérhullás vetett I Könyvből tanulják, emlékül idézik, Rezdül a hur majd, és zendül a dal, Hogy félvílággal tudott síkra szállni, Mert összetartott újra a magyar ! ^ . Volt széthúzás és testvérharc odáig, Többféle célért, más-más elvekért, Mult mind, csak egy nem: a nemzeti eszme, A Függetlenség I és a Haza: élt I Szabad országnak van csak nagy királya : A trónig s tróntól visssza szállt e szó S ezt hírdeté a harc-mezőn kibontva A szent, piros-fehér-zöld lobogó 1
Évszázadoknak ősi hagyománya, Zsoltár, imádság valóságra vált: Bethlen, Rákóczi, Kossuth zászlaja Uj kurucok, uj honvédek kezében Megszégyeníté magát a Halált I Nem egy halált, de százezer halált, Mert a magyar azzal is szembe szállt, Hívta az óra S harsány riadóra Nőtt, nőtt a sereg, mint büszke folyam Mely törve a gátat, dagadva rohan, , Nőtt, nőtt a sereg, a ló dobogott, Huszárja suhintott s láng lobogott A mente alól, a mint rázta a szél, Dőlt a kozák ijedezve mint falevél S kinek lova nem volt, úgyis magyar volt, Agyudörejben, fegyverropogásban .fipnt szikla megállott, de sohse hajolt S megsebesülve feküdve a fűre, Ajka'susogta : bajtársak 1... előre 1. . Rajta halálig, rajta magyarok! Ez a mi népünk, • . • imádkozzatok! Im elbeszéltem, mí van és mi lesz • • • • De uj sírokról szellő lengedez Galíciából, görbe Szerbiából ••••«;•• Apák, anyák, özvegyek gyásza e z . . . * . . . . Elment, harcolt és többé vissza nem tér Nem kopogtat az ajtón s ablakon . . • De megnyíl az egész nemzet szíve S a hazajáró lélek zengi be: Az én váram ! itt nyugszom s itt lakom 1 Nem egy családé! a ki tüzhalált halt, De mindnyájunké, atyámfiai S ezt nemcsak szépen elbeszélni kell ma, De megfogadni és megtartani! Könnyet törölni, sebeket kötözni, Szegény árváknak adni kenyeret, Bizonyságot, hogy nincs szívünkbe más: C s a k a j ó s á g , mely szeret és szeret. Im itt vagyunk mí egészségesek, Olyan ruhában, mit testünk kíván S katonáink, kik védik tűzhelyünket, Dideregnek az őszi éjszakán! • . * Óh öltöztessük őket fel meleggel, A kedves, drága, édes mieinket, Ne számolgassuk, látja Isten úgyis S számolja, áldja majd filléreinket Fillér, ruha, vagyon ! mí ez ahoz, Mit ők áldoznak? vért és életetI Míg itt m í ünneplőn imádkozunk S várjuk, hogy lesz majd ismét tavaszunk, Addig a harc uj halál helye lett 1 Könnyű nekünk itt szólni, lelkesülni,
1914. szeptember 29
VÁSÁRHELYI REGGELI ÚJSÁG Virágokból egy erdőt hintve szét, D e a z ne h é z : v é r r e l í r n i t o v á b b A Történelem uj fejezetét!
Isten! Isten, Magyarok istene! Te szabod végét vésznek és viharnak, Világrengető nagy leszámolásban Tartsd meg e földet miénknek s magyarnak* Ősapáinkat ide Te vezetted, Évezred mondja, Te vagy, ki segít, . A fiakat s az unokákat ís , , , Idők végéig óh T e tartsd meg ittl Ha megpihen öldöklő angyalod, Terjeszd ki rajtuk békés, két karod S hol Nevedben az igazságot osztják: N e k ü n k jusson a boldog M a g y a r o r s z á g i
ő k ezt csinálják, a nagyok, dicsők! S te Isten, ki nem vagy vák és süket: Áldd meg az élet-halál ösvényén És őrizd meg minden lépésüket I Lebegj felettük védő oltalommal, S mint e g y e k ők ott a csatamezőn: Egész hazánkban mi is ugy legyünk Testvéri jobbal és engesztelőn! A nyelv, az ajk lehet különböző, Csupán az érzés legyen hü és magyar, Hisz egy a sor. ak, egy az anyaföldünk, Mely eltart s egykor hantjával takar! . • •
T
* Isten! Atyánk, mí legfőbb támaszunk! - Ezért harcolnak katonáid és mi Templomodban ezért imádkozunk!... •
Elmélkedés
Csodás szívóssággal, legendás hő siességgel, a dúsan arató halálnak félelme nélkül. Vitéz harcosaink áll ják a harcot. Az ellenség holttes teiből emelnek gátat a fenyegető I r t a s a r e f u j t e m p l o m i v a l áradat elé. De a gyásznak fekete l á s o s d é l u t á n o n elmondotta : sége már itt van, reánk borult s a napnak minden órájában nő. Szathmáry Tihamér. Az égő fájdalomnak nagy tárháza, Aki nem tud imádkozni, a ten honan előbb mindnyájunknak jut gerre szálljon . , . majd egyaránt, mert ides-tova nem Népek tengerének világot renge lesz család.melynek ne lenne itt kit t i hullámai csaptak most össze, megsiratnia. melyeknek taraján, fehér hab he És a mikor a gyásznak közelgő lyett vérfodrok szakadnak. egyenlősége ledönt minden korlá Ennek a tengernek rémes bor tokat, a fenyegető vésznek idején zalma, mindent eltaposó ereje, már tekintsünk nyilt szemmel körül. Ne megtanított egy népet imádkozni. áltassuk magunkat, mert itt az idők Megtanította azt a nemzetet, amely nek teljessége, mikor készen és ké re megszoktukfeltekinteni, ahonnan szeknek kell lennünk, hogy a meg a világosság áradt felénk,amelyet a semmisülést hazánkról életünknek, a művészetek, a tudományok, a és minden vagyonúnknak feláldozá szabadság honának hittünk. sával elhárítsuk. Az alig napokat számláló múlt Egy tisztán látónak kiáltása ez nak a megindult világháború erő csupán a magyarság miliőihoz szakával feltépett története az igaz hogy a közös veszély, mely mindnyá ságnak váratlan képét tárta elénk; junkat fenyeget s tudata mindönk A megcsodált cultura.máza ösz- lelkében él, forrassza egygyé, te szetört s a francia nagyság csodás gye erőssé nemzetünket. Hogy meg ragyogását, pőrére vetkőzve, mint értsék azok, kik itthon maradva, áruló fényjelzést ismerjük fel. békén élnek, azokat a kötelessége Áruló fényjelzésként, mely a hi ket, melyeket a Haza követel most deg észak kolosszusát — évtizedek tőlünk. alattomos előkészület ével s mérhe A harcba szállt milliók hátrahatetlen gazdagságának feles aranyai gyottai, asszonyai, gyermekei vár val támogatva és felfegyverezve — ják a segitő kezet, azoknak kezét, orvtámadásra biztatja ellenünk. kik helyett a határon állók életü És megindult, számlálhatatlan ket áldozzák . . . katonáinak tömegével reánk zúdult, Itt, a szeretet vallásának szent a kultúrának örök ellensége, hogy hajlékában, az Ur előtt tegyünk eltapossa ezeréves alkotó munkánk erős és igaz fogadást, hogy apái minden gyümölcsét, eredményeit. Erős harcokkal ostromolja határa leszünk az árváknak, gyámolitói az özvegyeknek. Ha ezt megfogad inkat, azzal a szándékkal, hogy juk és azonkép cselekszünk, a ha kitöröljön bennünket az élő nemze zaszeretet fenséges érzetében ösztek sorából, hogy úrrá tegye itt a szolgaságot a szabadság felett. Az szeforrva, a jóknak benső hitével Mindenhatónak, zal a szándékkal, hogy összetépje fordulhatunk a a Magyarok Istenének magas tró ezer éve vérrel óvott, féltve őrzött függetlenségünket, alkotmányunkat; nusához, alázattal kérvén áldását hogy elfojtson itt minden szabad a mi fegyvereink diadalára. És maradjon távol szivünktől a szót és gondolatot, hogy megszűn jön a jog és az erkölcs, a magán félelem, mert mi nem most. a ve tanultunk tulajdon szentsége, de mind ezek szedelem pillanatában meg imádkozni. Nekünk eddig is helyett megszaporodjanak a börtö erős várunk volt az Isten. nök és akasztófák és szeges ostor c s a p á s a szaggassa véresre a ma — Október elsején nem gyar asszonyok leányok puha testét. lesz a] menetrend. Az állam Ez ellen véd bennünket, itthonmaradottakat a mi hadseregünk. vasutak igazgatója közli velünk:
a háboraről.
(>
Katonáknak
A magyar királyi államvasutak vonalain és az általuk kezelt magán vasutakon a jelenlegi rendkívüli viszonyok folytán e z évi október Uén uj menetrend nem lép életbe, hanem a /. évi május hó 1-én életbeléptetett nyári menetrend egyes vonatok megszüntetésével további intéz kedésig érvényben marad. Egy előre a személyforgalom csak korlátolt mértékben, az állomá sokon kifüggesztett hirdetmé nyekben felsorolt vonatokkal, tartatík fenn, melyeknek me netrendé az Í914. évi május Itől érvényes menetrend hirdet ményekből vehető ki.
EIsfilsedf ellenséges bajok. Berlin, szeptember 27. Stockholmból táviratozzák: Egy orosz cirkáló a B a l t i tengeren, valamint öt angol kereskedelmi gőzös az Északi-tengeren aknába üt között és elsülyedt. Az an gol kereskedelmi ten gerészet eddigi vesz tesége 3 0 nagyobb hajó és negyven kisebb halászgőzős.
Hz angol „milliós" hadsereg. Berlin, szeptember 27. Hágából jelentik: Londoni híradás szerint a nagyhangon hirdetett „milliós" hadsereg toborzása lázasan folyik. Ennek a hadseregnek a fölszerelése » azonban óriási nehézségekbe
ütközik, bár a gyárak éjjel-nap pal dolgoznak. Nem i s re* mélhető, hogy Anglia újév előtt számbave' hető hadsereget küld' hessen a kontinensre. Az angol kormány megkísérel te, hogy Hollandiában össze vásárolja a katonai fölszerelé seket, de ebbeli kísérlete meghiúsult.
1
ílDt A tanítás Ugye.
Az északi és déli harctőrről any* nyi sebesült érkezik városunkba' hogy az eddig felállított kórházak nem képesek már befogadni. Szőa került tehát a főgimnázium, mint sebesült-kórház. Szóba jöhe tett annál is inkább, mivel a refor mátus egyház nevében a nagytiszteletü lelkészelnök ur felajánlotta célra. De alulírott nem látja mé elérkezettnek az időt,- bár ne érkeznék e l hogy a gimnáziun épületét hivatásától elvonják. Me nem ismerik a tanitás ügyét azok akik ugy vélik, hogy a jő tand urak a nyolcfelé elhelyezett osztályban tanítani tudnak. Ea tanárnak most egy délelőtt az óráját öt, legjobb esetben négy os tályban kell megtartania. A viszonyok folytán tiz emberre le vadt tanári kar minden tagja órája után félóráig, vagy egy ne gyed óráig volna kénytelen me hogy kijelölt osztályát megkeresse hiszen nyolc felé van osztva, nem annyira fáradságos, mint hetetlen. Nemcsak az lehetet hogy magán szobákat a céljaira paddal, táblával térképp fizikai, term. rajzi, földrajzi stb. es közökkel felszereljük, hanem főké lehetetlen az, hogy az ifjúságot mc gára hagyjuk. Elfajulna viselkedé sük, söt féktelenségbe menne, hát a nyolc felé való tanitás gógiai szempotból lehetetlen, üt felesleges is. A gimnázium legfőlebb nyolc, a rajzteremmel együtt kilenc szobát adhat a kórház céljaira
valódi Jáger és meleg trícó alsó ingek, nadrágok, hősapkák, érmelegítők haskötők, térdi legítők harisnyák, továbbá berliner és
teveszőr m e l l é n y e k
sweaíerek, kötött, íricó és bélelt b5rkesztvflk.n5l ős gyermek téli alsó rnhdk női mellények stb idei friss téli drnk megérkeztek ós kapüaíú'
Grossmann EL fia cégnél Hódmezővásárhely Andrássy-u. 3.
A z arany golyóhoz. T e l e f o n 67. Fióküzlet Orosházán T e l e f o n 77. Bevonatoknak, Kaíonaládák, bdtzsákok. bSrgamdslik nags választékban Téli nagy pamutokban raktár.
J9Í4. szeptember 29
VÁSÁRHELYI
II. emelet szertárait kilakoltatni le hetetlen. Többször tízezer korona menne kárba, mivel a szertárak drága és ritka tárgyait a padlásra tenni nem lehet. Különben is a szekrények ugy vannak a szertá rakba beépítve. A kilenc terem he lyett felhasználható a tornaterem, az most nem szolgál a tanítás cél jaira. S a z t á n o t t v a n a Sas
ti tárgyra visszavezessem és befe jezzem, arra kérem tanulóink érde kében az intéző köröket: a gimná
ziumot c s a k a k k o r v o n j á k el e r e d e t i r e n d e l t e t é s é t ő l , ha m á r m á s m a g á n k ö z é p ü l e t nem áll rendel kezésre.
Tölcséry tanár.
nagyterme, az e t n n o g r a f i ai m ú z e u m ( D r . I m r e dok tor f é l e h á z ) t ö b b s z o b á j a .
A gimnázium tantermeiről a légVégső esetben lehet szó. Mert fontos is, hogy az ifjúság tanulhasson, hogy ne veszítsen előhaladásában egy teljes évet, Ez a szülők és gyer mekek, a család érdeke. M i t a
nárok a l e g v é g s ő r e foko zott, d í j t a l a n u l f e l a j á n l o t t munka m e l l e t t i s t a n í t a n i
ó h a j t u n k . Tudjuk, hogy a mu lasztás a tanulók a később!, erős megterhelíeíésével jár; tudjuk, érez zük, hogy a szünetelés folytán ta nulóink sokat felednek.
És most ezt az alkalmat felhasz nálva, pár szót szólok tanulóink szülőihez is. Évről évre nagy a panasz, hogy a középiskolába felkerülő tanulók magyarul is alig tudnak. E panasz nem alap nélkül való, Aki nem hi szi, jöjjön fel a gimnáziumba, hallgassa meg, Nem a tanitó urak ennek az okai, hanem maguk a tanulók. A gyermekek az iskolán kivül alig olvasnak, sőt tanulnak valamit, legtöbbje semmit. Ha pe dig valamikor, ugy ez esztendőben a gimnázium I . osztályába véletle
nül olyan 6 8 t a n u l ó k e r ü l t össze, akiknek k é t h a r m a da nem i s m e r i f e l a z egy szerű mondat alanyát, állitmányát, nem szólva a többi m o n d a t r é s z r ő l , f ő leg a h a t á r o z ó k r ó l . Már pe
dig mondattani elemzés nélkül la tint, egy holt nyelvet, de még né metet, sőt magyart sem lehet tanitani. S az én I . osztálybeli 66 nö vendékem kétharmada nem is meri, Ismét mondom, aki nem hi szi, Jöjjön fel. győződjék meg sza vaimról. A gimnázium azt. amit a tanulók a hosszas vakáció miatt elfeledtek, vagy amúgy sem jól tudtak, nem képes pótolni. Nem pe dig azért, mert a latin tanítást bi zonyos mértékű nyelvtani készség gel lehet megkezdeni, Tehát a ta nulók jő része bukás elé néz. ta lán önhibáján kivül. A buktatás pedig nem célunk. Én tehát arra kérem az igen tisztelt szülőket sa ját érdekökben, hogy — vagy ön maguk nézzenek utána gyermeke ik leckéjének és tanítsák otthon fiilkat, vagy — másodszor: keres senek gyermeküknek egy jő pajtáit, kivel együtt tanul a fiuk. vagy — harmadszor; a ki teheti, taniitassa fiát egy felső osztálybeli, de jó előmenetelü szegény tanulóval. Ilyen tanítót szívesen ajánl az igazgató. Most még a tanév eleje van, a tát gyat elölről kezdjük, már később talán félév után a jó házi tanitó sem képes a mulasztottakat pótol tatni. De hogy felszólalásomat az erede
H / i v f u f t r t f l t r f G O U A £ I S A / W l l l l í d
11 u n t
népföllielők.
Keresi a kafonafiggoszíálg. A jövő hóban népfölkelői szem lére állítandó népfölkelők, kik 1894 1893 és 1894 évben születtek, a katonaügyosztály által öszszeirattak. A nyert értesülés sze rint azonban nem minden ifjú s szülő viseli lelkén a haza iránti kötelezettségét, a mennyiben több 1894 évben született nép fölke lő nem lett ezideig bejelent ve. A katonaügyosztőly felkérése folytán közöljük azon ifjak nevét a kik ezideig nem jelentkeztek, fel hívjuk a magunk részéről is az ér dekelteket azok szüleit, hozzátarto zóit s ismerőseit, hogy jelentkezze nek mi hamarább a katonaügyosztálynől. Ismerve polgártársainknak a haza iránti ragaszkodását joggal reméljük, hogy felhívásunk viszhangra talál, s rövid idő múlva arról adunk hirt, hogy minden ifjú jelentkezett. A nem jelentke zettek névsorra a következő: Berecz János, és Szabó Katalin szü lők 1894 évben született Berecz János fia, Balog Imre és Deák Zsuzsanna szülők Balog Lajos nevü fia, Bánfi Juliánná 1894 év ben született Bánfi Imre nevü fia. Balázs István és Turbik Mária 1894 évben szül. Balázs István, nevü fia, Biácsi Imre és Földi An na 1894 évben született Biácsi Sándor nevü fia, Barna István és Csizmadia Julianna 1894 évben született Barna Károly nevü fia. Csizmadia Juliánná 1894 évben szüieiett Csizmadia Károly nevü Ha, Dudás Juliánná 1894 évben született Dudás Sándor nevü fia, Domokos Sándor szabó és Szamecz Mária 1894 évben született Domo kos László nevü fia, Détár Mihály ós Ferenczi Rozália 1894 évben született Détár István nevü fia. Égető* .Imre < és .Kovács Zsófia 1894 évben született Égető Sándor ne vü fia,' Gyuricza Sándor és Balog Mária 1894 évben született Gyuricza Ferenc Tivadar nevü fia Hajdú Sándor és Gödény Judith 1894 évben született Hajdú Im re nevü fia. Juhász József és Verók Emma 1894 évben született Juliász Mihály nevü fia. Juhász N, ionos és Nagy Lukács Emilia 1894 évben született Juhász N. János nevü fia, Katona Imre és Sós Juliánná 1894 évben született Katona Imre nevü fia. Kovács Mihály és Becsei Judith 1894 évben született Kovács Mihály nevü fia,
tUSÁn Kling Anna 1894 évben született Kling Mihály nevü fia, Kovács Péter és Csorba Mária 1894 évben született Kovács Péter nevü fia, Kelemen Pál és Pálinkő Anna 1894 évben született Kelemen Gyula nevü fia. Kokovai Ferenc és Blazik Anna 1894 évben született Koko vai János nevü fia, Kiss Sándor és Németh Rozália 1894 évben született Kiss János nevü fia, Koczka István és neje Nagy Anna 1894 évben születelt Koczka Já nos nevü fia, Klein Lázár és Sprin ger Rozália 1894 évben született Klein János nevü fia, László István és Isai Róza 1894 évben született Lászlai István nevü fia. Lázár Sándor és Héjjá Rozália 1894 évben szüleletett Lázár Sán dor nevü fia. Lázár Mihály és Pap Mária 1894 évben született Lázár János nevü fia, Mőnus János és Kovács Margit 1893 évben született Mőnus János nevü fia, Mező Sándor és Gál Juliánná 1894 év ben -született Mező Imre nevü fia, Molnár Ferenc és Béni Julián ná 1894 évben született Molnár István nevü fia. Mezei Antal és Tisza Rozália 1894 évben született Mezei János nevü fia. Molnár Imre és Bai (Bagi) Juliánná 1894 évben született Molnár Antal nevü fia. Német János és Makai Rozál 1894 évben született Német János nevü fia, L. Nagy Sándor és Babos Lenke 1894 évben szüle tett L . Nagy Sándor nevü fia. Ottlokán Mihály és Szoják Anna 1894 évben született Ottlokán István nevü fia. Posztós Imre és Gál Judith 1894 évben született Posztós János nevü fia. Posztós Mihály és Kiss Judith 1894 évben született Posztós Sándor nevü fia, Simon János és Molnár Mária 1894 évben született Simon Ist ván nevü fia. Takács István és Kis Anna 1894 évben született Ta kács József nevü fia. Török Bá lint és Tolnai Juliánná 1894 évben született Török Bálint nevü fia, A. Tóth Mihály és Gera Julianna 1894 évben született A.Tóth Mi hály nevü fia, Tóth István és Kocz ka Mária 1894 évben született Tóth János nevü fia, Tóth József és Sziver Viktor 1894 évben szü letett Tóth József nevü fia. Vö rös Imre és Kun Eszter 1894 évben született Vörös Imre nevü fia. Zsoldos Lidia 1894 évben született Zsoldos Mária nevü fia. Ismételten felhívjuk a fent neve zetteket és hozzátartozóit, hogy múlhatatlanul jelentkezzenek, mert a rendőri nyomozás is folyamat ban van ellenük s a törvény nemcsak a jelentkezést mulasztókat, hanem azokat is szigorúan sújtja, a kik a birtokukban levő adatokat hallgat ják és titkolják el.
imet Berlin, szeptember 27. A Kreuzzeítung közzéteszi a lyckí győző : v. Morgan német
altábornagynak, volt. lübecki dandárparancsnoknak levelét, melyet Lübeck polgármesteré nek írt. A levél Suvalkí orosz kormányzóság fővárosából szeptember I3-áról van keltezve és így szól: „ Tegnap rövid harc után
elfoglaltam Suvalkit és most a kormányzói palo tában ülök. Ma reggel vo
nultam be hadosztályommal. A város előtt a plébános és a polgármester kenyérrel és sóval üdvözölt. Gyönyörű pillanata volt életemnek. Holnap tovább megyünk az ellenség ellen. A Rennenkampfhadsereg teljesen
megsemmisült. Harmincezer
emberét
elfogtunk.
Az
oroszok terve volt minket be keríteni, de szép tervüket ala posan meghiúsítottuk. A 12. orosz hadtestet, mely déli irány ból megkerülésünk végett kö zeledett, szeptember 7-én Bíallánál, szeptember 9-én pedig Lycknél megvertem és vissza vetettem a határon. Tudom, hogy mindig vágyódtam hadi babérokra, de ilyen nagysze rűeknek nem képzeltem azokat* Köszönhetem pedig azt csapa taim offenzív szellemének és bravúrjának, vakmerő vol
tam, amikor szeptember 9-én háromszoros túl erőt, mely megerősített hadállásban volt, megtá madtam. De még ha megver
tek volna ís, feladatom el lett volna végezve, mert ez a had test nem vehetett volna részt a döntésben. Ezért este utolsó Zászlóaljamat küldtem a tűzbe és rohammal bevettem a jobb szárnyon lévő Bobgru falut. Ez az utolsó erőfeszítésem az oroszoknak nagyon imponál hatott, mert éjszaka meg
kezdték
az
elvonulást.
Ellenem orosz elitcsapatok állottak, finn vadászezredek. Amikor Lyckbe bevonultam, a
lakosok kezet nekem "
— népfelkelők
csókoltak
szemléje.
A helybeli 20, 21, 22 éves nép felkelők szemléje Szegeden lesz és pedig 300-as csopor tokban okt. 1. 2. 3. és 4 nap jain. Az illető egyének külön külön kaptak felszólítást a je lentkezésre nézve. Mindegyik nap reggel a 7 órás vonattal indulnak G á b o r István ka tonaügyi tisztviselő vezetése mellett.
fHIHÍf' ^ ktáron levő árukat 20 százalékkal olcsóbb árban árusítom. Raktáron van l I l A l A I l a legolcsóbbtól a legfínomabbminöségü áru u. m. selymek, divat szövetek s s 2 e s
ra
kreppon, grenadin, brossé, karton delének és nagy mennyiségű vászon, zefirek, függöny, szőnyeg, paplan asztal ós ágyteritők és minden a rőfös szakba vágó kelmék. Saját érdekében kérem a t. vásárolni szándé kozó
közönséget
raktárom
megtekintésére és •
> ••
' \
nagyobbvásárlás
eszközlésére. ] ^ ^ a | ^ y y ^ ^ | ^ y |
"^V^ilttlOS
rőfös és rövid áru kereskedő. Kku2ál-u. 5 u udvarban
4
VÁSÁRHELYI REGGELI UJSÁfi
U j orosz b e t ö r é s e k
Vitézül vissza verték csapataink. Hivatalos távirat a miniszterelnökségi sajtóosztálytól. Érkezett szept. 28-án d. e. 8 órakor, Budapest, szeptember 27. A Budapesti Tudósító illetékes helyen azt az értesítést nyerte, hogy az o r o s z o k m a is több helyen
lépték át a határt Ung megyében. Az o t t levő csapa t o k a betörő ellenséget feltartóztatták, a csatározások
folynak. Az ország közel csapataink segítségére.
fekvő részeiből
nagyobb
csapatok
mentek
Verjük a z oroszt Ungbans Máramarosban. Hivatalos távirat. Érkezett a miniszterelnökségi 28-án d. u. 3 órakor.
sajtóosztálytól
szep.
Budapest szeptemb. 28. A Budapesti Tudósító jelenti: Illetékes helyről közölték a kővetkezőket: A máramarosmegyei Ökör mező községgel megszűnvén a telefonöszszeköttetés, a közönség körében bizonyos nyugtalanság volt észlelhető. Ma vett tu dósítás szerint azonban oda ujabb csapa tok vonultak, miáltal a helyzet teljesen megváltozott és aggodalomra egyáltalában nincs ok. Ungvárról még meg nem erősített,, de megbízható forrásból szerzett értesü lés szerint Malomrét környékén a tegna pi nap délelőttjén harcok folytak és ma az oroszok ismét Uzokig visszaverettek; a Túrja remetei völgyben az ungmegyei haderő összeköttetést keresett és valószí nűleg ta|ált is Munkácsról küldött csapa tokkal. Állítólag Szinna felől is nagyobb számú katonaság érkezett. Csontosállomásig a vasutak közlekednek. A német—francia harctérről. Hivatalos távirat. Érkezett a miniszterelnökség sajtóosztályától ber 28-án este 8 órakor.
Amikor az oroszok ennek hirét vették, kémeik jelentéseire előbb csak előőrsöket, majd gyalogos és lovas csapatokat küldöttek Csernovio ba. A mi csapataink szeptember 2-án vonultak ki, velük együtt a la kosság nagy része is elhagyta a várost, ahol a vezetést lassan*
k i n t a d e b r e c e n i bombamerényletben
ludas
Gerovsz*
ky-testvérek ragadták m a g u k h o z , ök ugyanis nyomban viszszatértek Csernovicba, amint az orosz csapatok a várost megszállották. Eleinte minden az ő rendelkezésük szerint történt. így az oroszok a vá ros előkelő polgárai közül kijelölt tizenkét tusz közül hatot és pedig Weisselberger dr. első polgármestert , Popovici dr. másodpolgármestert, Duzinkievits dr. udvari tanácsost, Menczel dr. lapszerkesztőt, Lazarus dr. államügyészt és még egy községi tanácsost Oroszország belsejébe szál lították és ott tartják őket fogva. Némi magyarázatul szolgálhat erre az intézkedésre az, hogy Lazarus dr. államügyész vezette annakidején a vizsgálatot a két Gerovszky ellen. Csernovic polgármesterét megfosztot ták állásától és helyébe kinevezték polgármesterré Bocance dr. ügyvédet aki annakidején a Gerowszky-pörben a két hazaáruló fivért védte.
A Radetzky tönkretett egy francia cirkálót Pőla, szeptember 26. A Radetzky nevü cirkálónk az Adriai tengeren találkozott a Grey nevü francia cirkálóval. A Grey bombázni kezdte az osztrák-ma gyar hajót, de teljesen hatástalanul. E r r e a Radetzky egy Jól
irányozott
ágyulövéssel
eltalálta
a
Grey
kazánházát,
a m e l y fölrobbant. A Grey-nak, melynek visszavonulását három francia torpedó fedezte, a sürü ködben sikerült elmenekülnie az osztrákmagyar cirkáló elől.
Bolgár lap a szerbek ellen. Szófiából jelentik a Budapesti Tudósítónak: A Politika
írja: A
gondviselés elküldötte az osztrák-magyar csapatokat a szei* b e k ellen, hogy megbüntesse őket. Ez minden bolgár ember
ben azt a gondolatot ébreszti, hogy a z osztrák-magyar
haroo*
s o k a t nagyra k e l l becsülni és hogy szivünk mélyéből kívánnunk kell, hogy a győzelem az ő részükön le-
g y e n . Hiába küldenek nekünk az oroszok érzékeny leveleket és kiált ványokat, ezeket semmibe se vesszük, akkor, amikor a gondviselés sza va szólal meg és meg akarja büntetni azokat, akik vétkeztek a bolgár
nép becsülete
ós méltósága
ellen.
Hol törtek
szeptem
A német nagyvezérkar tegnap este je lenti : A helyzet a különböző harctereken változatlan maradt.
A z oroszok Csernovicban. Bécs, szeptember 27. A hadvezetőség stratégiai okokból nyílt városnak larálta Bukovina fővárosát Osernovioot és önként vonta onnan nagyszámú csapatainkat.
1914. szeptember 29
dek ki
be hazánkba s verettek vissza az oroszok?
A hivatalos jelentésben emiitett I I z s o k község a Lembergbe vezető vasútvonal legészakibb magyarországi pontja, s körülbelül 1200 méter magas hegység alján, a kis Ung folyó mellett van. Ezen a részen a vasútvonal mentén csak kisebb csapat részére van alkalmas átjáróhely. Toronya Máramaros vármegye egyik legészakibb határszéli közsé ge, amely 1288 méter magas Cserna Répa-hegység alján, a Bisztró folyócska mellett van. Az egész vidék sürü erdőséggel, különösen fenyő erdővel van tele és csak nagyon kis részben járható. Uzsok és Toro nya között van a vereckei szoros. — A mai hivatalos jelentésben emlí tett Malom-rőt kis puszta Ungmegye nagybereznai járásában Fenyves völgy és Csontos községek között.
Ifj. Szántó József férfiszabó cég a kathőlikus templommal szemben. Készít f i n o m ura divatöliönyöket, gazdálkodóknak f i n o m ünnepi és vőlegényi ruhákat.
n «
1
; )
Orosz földre tör i német iatazulés. Berlinből Jelenük: A csapatok nak engedett nagyon szükséges pihenés után általában é s n a g y
erővel indul meg i s m é t a támadás, a melynek szin tepét a keleti h a d v e z e t ő ség teljesen o r o s z f ö l d r e lette á t .
1400 korona napi segélj. flz állami adói használják fel. Hem sokára osztják az államsegélyt. Tegnapi számunkban már meg: irtuk, hogy az államsegély kiosz tására a város megkapta a felha talmazást. Nem mindenki részére érkezett meg az államsegély kiu talására valő jogosítás, hanem csak az első csoporté. 1005 könyv jött, tehát egyelőre ennyien vehetik fel a segélyt. Néhány segélykérőt elutasítottak, mert a viszonyait nem ítélték olyannak, akinek segélyre szüksége volna. De az ilyen nagyon kevés. A segélyesek ugy maguk mint gyermekeik, elaggott, tartásra szo ruló hozzátartozóik után megkap ják a segélyt. L e s z olyan nagy család amely n a p o n k é n t 4 kor. 3 0 fillért kap. A könyvek megírása most tart, Ez még egy pár napot vesz igény be, s akkor a várva-várt segély kiosztása megkezdődik, í Ez a segély 2 és fél hónapra szól. Lesz olyan család, aki 240 koronát kap, de ebből a város ál tal adott ideiglenes segélyt viszaveszik, amiáltal a segélyre szoruló meg élhetésétmég nem nehezítik meg. kivált ha az első segélyt helyesen használta fel az illető. A segély összege n a p o n k i n t eddig 1 4 0 0 k o r o n á t tesz k i , amit az állami adókból fizetnek ki, amíg a királyi adóhivatal győzi amikor nem győzi, akkor ad külön segélyt az állam. Ez a tekintélyes öeszeg még nö vekedni fog, mert négy csoport se gélykérd könyvecskéje még ezután érkezik meg, A segélyt igénybevevők láthat lak ebből is, hogy milyen nagy ál dozatról van sző. használják tehát okosan fel a nyert segélyt.
HIRE K.
•— Beiratkozás a SISjd tanfo lyamra. A Gazdasági egyesület tudaja, hogy Slöjd iskolai tanfolya mok ez évben is megtartatnak s a beiratkozások okt* t-én és 2án d* Um fél 2 órakor
meg
kezdődnek* Kérjük a tanító, urakat, hogy a III -ik és IV.-ik oszt tanulóinak figyelmét ezen hasznos tanfolyamra — hol a tanuló ifjú ság az apróbb házi eszközök ké szítését és más egyébb kézimunka ügyességet sajátíthat el — felhívni és e tanfolyamra valő beiratkozás ra buzdítani szíveskedjenek. Beirat kozásokra Bocskai-utca 10 szám alatt lehet jelentkezni. — Kérelem Borbély és fodrász iparos társainkat kérjük, hogy a Vereskeresztkőrházban elhelyezett katonai sebesülteket d í j t a l a n u l
L J
AÁ i
t
b o r o t v á l j á k és nyirják s a lehetőség szerint bármely napon áldozzanak erre körülményeik sze rint több — kevesebb időt. Tiszte lettel az E l n ö k s é g , — Meghívás. A vajhőti és kishomoki haszonbérlőket f. hő 30-ikán d. u. 2 órára Nyikos Sándor vaj háti tanyájára meghívom és a sa ját érdekökben biztos megjelenésü ket kérem V a r a János. — A piszok kihordása. A ható ság utána néz annak már legkö zelebb, hogy az udvarok tiszták e. nincs-e ott összehalmozódott trá gya vagy más szenny. A fenyegető kolera teszi ezt szükségessé. Meg ijedni nem kell a kolerától, de fél ni tőle jő, mert ez a szükséges óv intézkedések megtételére kell hogy sarkaljon bennünket. Naponkint megújuló miniszteri jelentések szá molnak be arról, hogy itt is ott is hurcolják az oroszok nemzeti be tegségét. A háború sikere is nagy ban függ attól, hogy a kolera ellen sikeresen védekezzünk, egyéni és hazafiúi kötelesség most a nagy tisztaságra ügyelni és egészsége sen étkezni. — Halálozás. Gyászlap tudatja velünk, hogy O l a s z János f. hő 28án életének 67-ik. boldog házassá gának 23-ik évében hosszas szen vedés után csendesen elhunyt. Te metése ma d. u. 2 órakor lesz a Rákőcy-u. 16 sz. a. gyászháztől. Gyászolják: özvegye, gyermekei, testvérei és a kiterjedt rokonság. Béke poraira 1
— Igen s o k h a s z n á l t ele mi iskolai könyvet hoztak be s z e r k e s z t ő s é g ü n k b e j ó szívű a d a k o z ó k , melyeket a Nagy S á u d o r u t c a i i s k o l á b a n ma oszt k i Mol n á r Ferenc é s Kelemen Lajos t a n i t ó . — Jön a Schagya XV-2. A város már egy néhány esztendő óta a rendesen bérelt mének mellett egy kiválóbb, drágább mént is hozat, hogy e faj tökéletesedését ez által is előmozdítsa. Az első ilyen mén a Gentlemann volt, amely azonban még drágának bizonyult nálunk. A mult évben már a Schagya XV-2 volt itt, amelyet az idén is bérbe vett a város 600 koronáért. Au gusztus l-ig 45 esetben használható ez a bérmén. A szerződést a nagy kőrösi parancsnoksággal már meg is csinálta a város. — Ingyen mazsolást kér. Polster Gyula huszárszázados, aki váro sunkba van rendelve, kérte a ta nácsot, hogy az itt levő katonalo vak részére vásárolt szénát a vá ros mázsáján díjtalanul mérethes sék meg. A tanács a kérelmet va lószínűleg teljesiti. — A Malom-utcai óvónő okt. 18-án mesemondó délutánt tart 20 fillér belépti-dij mellett a katonák hősapkája javára. — A ref.
uj-templomi
val
lásos délután jövedelme ismét gyaropodott. A tegnap kimutatott 841 kor. 10 fillérhez Tamaskáné, Nyizsnyay Aranka emléklapos gyűj tésből adott 77 kor. 54 fillért, Plavetz Gyula 7 kor. 80 fillért, több felől összejött 22 korona, ez a Kal már Zsigmond által gyűjtött 217 koronával együtt eddig 1165 k o r .
44 fillér a k a t o n á k h ó s a p ka stb. alapja j a v á r a . — Tanonciskolái beiratás. Az általános iparos tanonciskolái be iratás f. évi okt. hő 1-én, azaz csü törtökön kezdődik és tart pénteken szombaton és vasárnap, tanitás 5-én 5—7ig már megkezdődik. Fel-
hivatnak az illetékes főnökök, hogy tanoncaikat a fenti időben írassák be; beiratáskor a 2 kor. beiratási dijat és szerződést küldjék fel, Ha egy gazdánál több tanonc van, egy szerre küldjék iratkozni, hogy a különböző osztályokba s különbö ző napokra lehetőleg beoszthassam őket, mert később a beosztást nem lehet eszközölni. A javitó vizsgák a beiratáskor tartatnak meg. Amely tanoncnak ellenőrző könyve nincs arra külön 20 fillért kell hozni. Miklovloz
Lajos
igazgató.
—- Megőrült tiszttartó. Megrendí tő dologról kapunk hírt. A derek egyházi uradalom egyik szorgal mas tiszttartója, súlyos ideg bajból őrülési rohamokba esett. Rohamá ban felgyújtotta az uradalom széna és szalma kazalját, amely porig égett. A szerencsétlen embert alig tudták megfékezni. — Szent Mihály napja. Rosz. időket élünk, rosz napokat látunk A Szent Mihály napi nagy vándor lás, nagyon szomorú költözködés, Sokan elmennek a tanyákból s uj tanyába nem költöznek. A nagy bizonytalanság ural mindent. A föl dek árendája nagyot esett. Sok la kás üresen marad. Összébb húzód nak az emberek. Két család is meg fér egy elárvult fészekben. Szent Mihály nap azért megmaradt a jobb időkbe vetett reménység napjának — Vendéglőkben összegyűlt adományok. Mig vasárnap délután a református újtemplomban a pa mutra templomi hangverseny volt, K a l m á r Zsigmondnak szép gon dolata támadt. Látta, hogy a temp lomba egy nagycsomő ember nem fér be, akkor kocsira ült s elment kilenc nagyobb vendéglőbe per sellyel és felhívta az ottlevőket, hogy ha ők nem is fértek be a templomba azért adakozzanak a hősapka, érmelegitő és férdvédő céljára. Az emberek egymás után nyúltak tárcáikba és adták szíve sen adományaikat. 217 koronát gyűjtött össze Kalmár Zsigmond mint a vallásos délután jövedel méhez hozzájárulást. — Természetbeli segély. Egy csomó asszony ült ma az emeleti folyóson, várták a tanácsülés vé gét, ahol a főtisztviselők el voltak foglalva, mert tőlük természetben kiszolgálható segélyt akartak kér ni. A tanácsülésnek vége volt, a főtisztviselőkkel beszélhettek is, de segélyt nem kaptak, azon egyszerű oknál fogva, mert nem volt A ter mészetbeli segélyek vékonyan foly nak a városhoz a kérésekhez v i szonyítva. Ezt jőszivü adakozók figyelmébe ajánljuk. — Beszüntetett fizetés. Bibiti Horváth László városi főszámvevő aki a hadseregnél ezredesi rangot visel, önként jelentkezett szolgálat ra. Be is ossztották az élelmezés hez. A város, mivel igy is nagy fizetést élvez és önként jelentkezett, főszámvevői fizetését beszüntette. — Keddre maradt a tárgya lás. Ugy volt hogy Nagykőrösről 27-én érkezett a városba Kozma ez redes, hogy a méntelep ügyében tárgyaljon a város vezetőivel. Most távirati értesítést küldött, hogy csak 29-én lehet itt. igy a tárgya lás erre a napra maradt, — Hósapka készítés. A Wlassics utcai r. k. iskolánál Oroveczné Tóth Ilonka szívesen elkezdi a hősapkát stb.-vagy útba igazítást ád mindazoknak, kik nála jelent keznek. Csütörtök kivételével a hét minden napján lehet jelentkezni, délelőtt 11 ő. vagy délután 4 óráig.
— Kertésztanulót keres a vá ros kert. A város kistői kertjében egy kertész tanulói hely november hő 16-én üresedésbe jön. Ez uton hivja tehát fel a gazdasági ügyosz tály {1 emelet 14 ajtó) azokat a szülőket a kik 15—17 éves fiaikat a kertészetre kitaníttatni kívánják, hogy azokat október hő 15-ig fen ti hivatalban személyesen mutassák be. A tanulő 2 évre szerződtetik és évi 216 kor. fizetést élvez. — Értesítés. Értesítjük az izr. hitközség t. tagjait, hogy az engesz telő nap első estéjén tartandó Isteni tisztelet, kedden este háromnegyed 6 órakor kezdődik. Felhivjuk a hí veket, hogy lehetőleg kellő időben szíveskedjenek megjelenni, nehogy az idén korábban kezdődő hitszó noklatot akaratuk ellenére zavarják. A templomgondnoksőg.
— Pokrócokat és papla nokat kér kölcsön a Ve reskereszt-kórház a sebe sült katonák részére.
— Hódmező-Vásárhely vá ros közönségéhez, trtesitem a nagyérdemű közön s é g e t , hogy a m a i n a p t ó l kezdve a k a t o n a s á g r é s z é re küldendő csomagokat elő i r á s szerint e s z k ö z l ü n k . Nemes k ö n y v k e r e s k e d é s Andrássy-u. I Bere g i - h á z . •/ x A Délvidéki K ö z g a z d a s á g i B a n k R. T . I g a z g a t ó
s á g a mint a csanádi püspökség tulajdonát képező makó-kopáncsl uradalom eladásával megbízott in tézet annak közlésére kért fel ben nünket, hogy a kormány által el rendelt moratórium dacára a szőbanforgő ingatlan parcellőris el adása akadálytalanul folyik és az intézet a változott viszonyok da cára a parcelláris vevőknek ko rábban kilátásba helyezett Jelzálo gos törlesztéses és kamatozó köl csönöket változatlan feltételek mel lett folyósítja. Ép ezért az egyes vevők az ismert feltételek mellett a megveendő területeket a közösen megállapított időben akadálytdkv nul is birtokba vehetik. A parcel
lázásra vonatkozó minden közelebb! felvilágosítással a kiskopáncsi uradalomban levő parcellázási kirendeltségünk az érdeklődőknek k é s z s é g g e l szolgál.
Hirdetmény. Értesítem mindazokat kik a bir tokukban lévő l ó a p a á l l a t a i
kat k ö z t e n y é s z t é s r e en gedélyeztetni kívánják
hogy ezen szándékukat a szoká sos adatok b e m o n d á s á v a l H
szeptember
hó
végéig a
gazdasági ügyosztályban (Város ház I-ső em. 14. ajtó:) annyival inkább is jelentsék be, mivel s be nem jelentett mének az o k t ó b e r
hó 2 é s h á r o m r a kitűzött magán ménló vizsgálatra alö nem vezethetők* Hmvősőrhely 1914 szept hó
L á z á r Lajos
ii
H.
lótenyésztési biz. elnök.
Enni és rétesbe valő alma M16Ja 11 é t i t fillér Zrlnyi-xrtca 13 szám alatt,
89$
(Somán 74 hold szántóföld .eliböl vagy harmadából kiadó, értekezni lehet Kállay u 69. 868 VetŐDŐD 14 soros keveset használt elaoS vagy használatra kiadó Ujvilág-u 10 szám 89 Égető Ferencnek a tégiási iskola melletti tanyájára kistanyás kerestetik, értekOEOi 1. ker. Lázár-u 9 sz alatt
St|
é
VÁSÁRHELYT REGGELI ÜJSÁG
A porticii néma, vagy
A. nápolyi vérfürdő.
Regény az olasz zsarnokság korszakába
varjú
üszök kártevései ellen
biztosan
védekezhetík a Mldbírtokos, a külföldön ^ é v óta bevált kitűnő védőszer
alkalmazásával. Kiváló eredmények, bizonyítvá nyok! Nem befolyásolja a mag csírázását 1 Egyszerű alkalmazás 1 Olcsó 1 Nagy szerűen bevált buza, kuko rica, zab, rozs, répamag, árpa, kender, konyhavetemény stb. csávázásánál. Csak egyszer próbálja meg saját érdekében ! Igen é r d e k e s leírást, használati utasítást és árajánlatot ingyen küldi D r . Keleti és M u rányi vegyészeti gyára Újpest, valamint a főelárusító t
IS Hódmezővásárhely. 746
— Hah! kiáltott fel Elvira, ökleit görcsösen összeszorítva, most már min dent tudok! Vakmerő, azt hiszed, hogy egy hercegnét büntetlenül ennyire meg lehet alázni ? Azt hiszed, hogy egy nő szivével ily csúf játékot szabad űzni ? De várj1 Eddig szelíd, a béketűrő Elvi ra voltam, ezentúl a gőgös hercegné leszek, ki talál majd utat módot arra nézve, hogy bosszút álljon megalázó ján . . . Igen, én bosszút fogok állani, folytatá izgatottan. Hadd tudja meg a nyomorult, hogy mi nők nem tűrjük el a megaláztatásokat, hadd tudja meg, hogy a szerelem azon egy dolog, mely re nézve nem engedjük magunkat meg csapatni. És az a nyomorult személy, az a mél tatlan leány, ki férjem szerelméttőlem el rabolta, az érezni fogja boszuló karom hatalmát. Aztán megállt s merően maga elé bámult — D'e vájjon — folytatá — illik-e hozzám, hogy ily nemtelen bosszutervekkel foglalkozom ? Nem kellene e megvetéssel elfordulnom tőlük? Nem oly iszonyubünt, mint amilyent ők elkö, vettek, csak vérrel lehet lemosni. Igen; vérnek kell folynia, csak igy leszek ele gendőkép megboszulva. Ezzel felvette hosszú fekete köpenyét, mely egy széken feküdt volt, arcát pe dig sürü fátyolba burkolta. Aztán kiment a folyosóra, köröskörül csend uralkodott: a falon függőlámpák egyhangú percegését semmi zaj sem szakította félbe. Az egykor oly lármás kastély mintha csak kihalt volna. Elvira óvatosan előre haladt. Minden lépten nyomjjri attól tartott, hogy va laki meglátja." A lépcsőkig haladva egyszerre léptek zaja ütötte meg füleit. Ijedten vissza akart már futni: de eszébe jutva, hogy most már erélyesnek és bátornak kell lennie, elszántan előre ment. A szemközt jövőben Titora ismert. Szinte össszerezzent a vereshaju ember láttára s ki akarta kerülni. Ekkor azonban egy gondolata támadt. Tito ellenséges lábon áll Alfonzóval : hátha valami módon eszköz gyanánt használhatná őt ? Ilynemű gondolatok behatása alatt előre ment. Tito, ki felismerni látszott őt, legott megállott. — Nem csalnak szemeim ? szólt vi gyorogva. Ha jól látom . . . — Igen, ön jól Iát, én Elvira herceg né vagyok, szólt közbe donna Elvira. — Es hova ily sötét éjszakán, igy felkészülve ? — Ne kérdezze azt! — Egy kis titok,tehát, folytatá Tito orrát elfintorítva. Es vájjon Alfonzónak, az ön. ked ves férjinek, van-e erről tu domása ? Csitt! parancsolá Elvira ujját ajaká ra illesztve. — Ah,_ez már csakugyan! sok felelé Tito. Önök hölgyek csakugyan bír nak azzal a tehetséggel, hogy az em ber kíváncsiságát a legnagyobb mér tékben^ felingerlik. — Ön tehát kíváncsi ? — Véghetetlenül. — És tudni akarja, hogy hova ké szülök ? — Ön igen szetetetre méltó: már hogyne lennék kíváncsi arra, kogy ho va készül egy szép ifjú hölgy ily sötét éjszakán ? (Folyt, köv.)
Piaci-árak Vásárhelyen Buza — — — Árpa — — — Csöves kukorica — Szalonna — — Sertés — — — Zsir — — —
—- 36.00 — 15.60 —- 8.— — 1.56 — 1.24 — 1.76
A magyar nőkhöz!
A hadsegélyző-hivatal felhívása követ keztében a lelkes magyar nőtársadalom az egész országban lázas buzgalommal készíti a hósapkákat, érmelegitőket, haskötö ket, amelyek hadrakelt katonáinknak szük ség esetén a tél viszontagságai ellen kel lenek. A hadsegőlyzőhivatalftoz nap-nap után a csomagok százai érkeznek, ennek ellenőre a hadvezetőségnek még szüksége van 600.Q00 darab hósapkára, érmelegitdre és térdvédöre, azonkívül 500.00 darab has kötőre és 500.000 pár kapcára Azok, akik ilyen cikkek előállításával foglalkoztak, a már kész hósapkákat, ér melegitőket, haskötőket, kapeákat és fe hérneműket azonnal beküldeni szívesked jenek a hadsegélyző-hivatal (Budapest, IV., Váci-utca 38.) cimére. A hadsegélyző. hivatal a csomagokat díjtalanul szállítja Felkérjük honleány-olvasóinkat, amennyi ben a hadvezetőségnek 600.000 darab hósapkára, érmelegitore és térdvédőre van szüksége, melyeket szürke gyapjufonálbó! (pamut) kell készíteni, hogy a vidékiek az illetékes főispánnál, illetve Vásárhe lyen a megbízott főkapitánynál, Budapes ten pedig a polgármesternél jelentsék be sürgősen, hogy milyen mennyiségű pa mutot kivannak vásárolni, hogy ez a kel lő időben rendelkezésre álljon. Hósapka. Készüljön világosszürke gyapjufonalból (berlini pamutból), ennek hi ányában világosbarna (kakiszinü) szóval olyan színű fonálból, amely hasonlít a katonák csukaszürkének nevezett ruhájá hoz. Kezdjük a munkát ugy, mint a haris nyánál s vegyünk négy türe összesen 144 szemet. Mintázzuk a kötést felváltva két sima és két fordított szemmel ős figyel jünk különösen arra, hogy ez a sorrend akkor Se zavartassák meg, amikor egyik tűről átmegyünk a másikra. Az első sort duplafonállal kell kötni, a többi munka szimplafonállal folytatandó. Harisnyaszerüen kössünk 15 centiméter magasságig. Ezután ne kössünk többé köröskörül, ha nem oda-vissza, hogy nyílást nyerjünk. Igy folytatjuk a munkát 20 centiméter hosszban minden fogyasztás nélkül. Ha a 20 centiméter nyilassal elkészültünk, vagyis ha az egész munka 35 centiméter magas, akkor mindkét oldalon 50—50 szemet végezzünk be. A közepében meg maradt 44 szemmel pedig tovább kötünk 20 centiméter magasságig, ugy hogy az egész darab legyen 55 centiméter hoszszu. Ezzel végleg befejeztük a kötést s ugyanazon a pamuttal varrva formáljuk a fejtetót s a homlokot, amely utóbbira 6 centimétert számítsunk. Ha az első sapka elkészült, próbáljuk azt valamelyik férli fejére. A sapka akkor kifogástalan, ha a nyilas széle köröskörül szorosan tais. A. szine mellékes, csak ne fogjon. Formája téglaalaku, szélessége 85 centi pad a homlokhoz, archoz s állhoz. A hósapka^ úgyis köthető, ahogy azt a Hadsegélyező Hivatal levélileg terjesztet te, mert az a minta is kifogástalan, Fla nelből ne készítsünk hósapkát, mert ezek kevésbé felelnek meg a célnak. Érmelegitő. Ugyanolyan anyagot hasz náljunk, mint a hósapkánál. Ha a szürke szín fogytán van, akkor az érmelegitőnek az a vége, amely a zubbony alól nem látszik ki, akár milyen színből is köthető. Dolgozzunk harisnyaszerüen öszszesen 76 szemmel, az első sort dupla fonállal és mintázzuk a kötést ugy, mint a hósapkánál, tehát következetesen két sima szem után mindig két fordított szem. Az érmelegitő hossza legyen 20 centiméter.
I9Í4. szeptember 29 Térdvédö. Kössük lehetőleg ugyanóTyah színből, mint a hósapkát. Ha a szürke szin elfogy, vehetünk bármilyen szint is, mert a térdvédö nadrág alatt is hordható. Formára nézve ugyanolyan a térdvédő, mint az érmelegitő, csakhogy nagyobb. Dolgozzunk tehát 112 szemmel és szab juk meg a hosszat 35 centiméterben. Haskötő. Készüljön jó meleg flanellből, lehetőleg gyapjuflanellt alkalmazzunk, ennek hiányában vehetünk gyapotflanellt méter,. hossza 100 centiméter. Mindegyik végén a felső sarokban legyen egy-egy 70 cenli-néter hosszú madzag. Úgyszintén legyen a haskötő felső szélén is két madzag, még pedig egy a hosszközepétői 15 centiméterrel jobbra, a másik ugyanennyire balra. Az egyik madzag le gyen 20 centiméter, a másik 10 centi> méter. Téli kapca. Készüljön gyapjú vagy gyaootflanellböl, de készülhet ^ barcheníből is, vagy pedig gyapjúból szőtt színtartó női szövetből. A kapca anyaga ne legyen igen vastag. Hossza 60 centiméter szé lessége 50 centiméter. A kapcát beszegni nem szabad.
Árverési hirdetmény. A városkert egész alma termése, téli álló fajták 1914 október hő 5én hétfőn d. e. fél 9 órakor, nyil vános szóbeli árverésen, a helyszí nen el fog adatni. Hmvásárhely 1914 szept. hő 28-án Bereok
Pál
v. gazdasági tanácsnok.
Mint vb. Adász János esödtömeggondnoka a csödválasztmánytől nyert, felha talmazás alapján közhirré teszem, hogy az orosházi 311 sz. betétben lévő 3 hold 1594 négyszögöl területű Gyopárosi szántó és fürdőtelep, vagy külön is a szántó egy évre haszonbérbe klaflő-
Ugyancsak a mindszenti 2322 8Z- betét ben foglalt ház és gőzmalom fél évre ha szonbérbe kedvező feltételek mellett kia dó. Tudakozódóknak felvilágosítást ad
Dr. K. Ragg Sándor
csődtömeg gondnok (Mindszent) 860 iüstanyás kerestetik. Jelentkezni lehet 6. ker. Kert-utca 6 sz alatt. 889 Hullámtéren a Vig Mihály féle földon 5 hold kitünö köles és lucerna lábon sür gősen eladó.őrtekezni lehet Klauzál-utca 63 sz alatt, vagy a helyszínen. 895 Egy udvari lakás kiadó 6. ker. Garai-ú 6 szám alatt. 899 Kiadó vagy kiadó Damjanich-utca35 szá mú házamban 3 szoba hozzá tartozókkal Kokovay Mátyás. 901 BentkOSZtOS házi kocsist ős egy családos embert kanásznak sürgősen keresek. Lázár Dezsőné IV. Andrássy-u 31 szám. 900 -Blum Evelin" női kalap üzletében újdon ságok nagy választékban érkeztek. Nagy raktár olcsóbb egyszerű kalapokban is. Ugyanott egy kifutó leány felvétetik. _903 Négy szárnyas üzlet ajtó és két kupang láb sürgősen eladó. 5. ker. Szent Lászlóu 55. 904 Két csizmadia segéd állandó munkára fel vétetik Albert Imrénél 2 ker. Cstllag-u 57
Prémet a Katonáknak!
Vitéz katonáinknak, főként az éjszakon harcolóknak az eddígín kívül csakhamar egy uj ellenséggel, az éjszaki hideg gel fog kelleni szembeszállaníok. E küzdelem színtoly erős lesz mint az élő ellenséggel való harc, de ebben az ítthonmaradottak is részt vehetnek, segíthetnek. Ép ezért az áldozatkészség nek már is annyi jelét tanúsító magyar társadalomhoz fordu lunk. A hadsereg jól el van látva, de mivel az éltető melegből sohase lehet elég, ezennel felkérik a közönséget, hogy ami nél külözhető uj vagy ócska prémes holmija van, azt katonáink számára küldje be a hadsegélyző hivatalhoz. (Budapest, IV. Váci-utca 38.J E küldeményeket, csomagokat a posta teljesen díjtalanul szállítja. Bundát, karmantyút, bekecset, sípkát, keztyüt prémgallért stb. a hadsegélyző hivatal szívesen fogad és átdol goztat. Ez a jó szívektől jövő jó meleg ajándék lesz vitézeink nek a legkedvesebb.
-
T914. szeptember 29
Két Utca! szoba bútorozva vagy a nélkül esetleg külön is kiadó Máriai Valéria-u 9 sz. értekezni lehet a délelőtti órákban. 700 Ingyen udvari lakást kaphat egészséges házaspár Mária Valéria-u 9 sz. alatt. Meg tudható a délelőtti órákban. 699 Tatár Kis Lajosnak Kopáncson a negyedik dűlőben 10 hold földje árendába vagy felesbe kiadó, Megtudható Pálfi-utca 9 sz alatt. 871
Í elvilágositást Dr
UTár Utca 33 számú ház bérbe kiadó, László Jenő ügyvéd ad. 858
Tanyásbéres kerestetik- Jelentkezni lehet
Jókai-utca 25 sz. a alatt. 843 Ktstanyást keres Szénási Ernő, értekezni lehet a Csomorkányi tanyáján. 849 Szegény Iparos vagy kevés családu más szegény ember ingyen lakást kap kevés dologért Csetei Lajos harangozónál. 885 Kiadó lakás. Béla-u 4a szám alatt egy szobás udvari lakás kiadó. 850 KlStanyás kerestetik Vörös Imre kopáncsi tanyájára. Jelentkezni 3 ker. Pál-u 13. 857
7
VÁSÁRHELYI REGGELI ÚJSÁG 674-914 kams.
Három ismert s z ó :
Hirdetmény •
HŰIÜL PULI HM!
A város tulajdonát képező alább megnevezett földek a következő időben adatnak egy évi időre ár verésen haszonbérbe, a helyszínen, azonnali fizetés melleit:
A práterkerti szeptember
Szabadalmazott Miskolci-féle Terrenol pala. A Jelenkor legjobb, legolcsóbb és legtartósabb tetőfedő anyaga, tűzálló, viharálló, fagyálló és visáthatlan. — Egyedüli árusítás Vásárhely és vidékére
földek 1914 28-án hétfőn
délelőtt 9 órakor, 50 négyszögöles részletekben apró vetemény alá.
A kistó! kerttel átellenbe levő régi lucernás föld és a kistólaposl föld egy
holdas részletekben buza alá szep tember 30-án szerdán délelőtt 9 órakor. A huszárlaktanya föld és a téglagyár
előtti mel
* MISKOLCI
Széchenyi-tér 8.
15767—1914. t. ü.
Értesíttetik a lakosság, misze rint mindazon t a n k ö t e l e s e k , a k i k a rendes b e i r a t á s i i d ő alatt az i s k o l á b a be n e m i r a t n a k é s pedig a mindennapos és Önkéntes árverésen gazdasági szerszámok október elsején délelőtt 10 órakor eladat Caál Dániel ismétlő fiu és leány tankötelesek, nak az erzsébeti útfélen özv Faragó Jáv. kamarás. továbbá iparos és kereskedő ta nosné 243 sz tanyáján. 879 noncok a f o l y ó é v i o k t ó b e r b ő Három szobás egészséges utcai lakás no 1-től 10-ig, ugy a bel-mint a kül vember i-tfll kiadó Ferenc József sugárút területen összeiratnak.-továbbá 11 sz. alatt. 882 a 15. évnél idősebb iparos és ke Mészáros Sándorhoz egy tanyás kereste reskedő tanoncok is összeiratnak. vét tik. Jelentkezni lehet Sip-utca 8 szám alatt. Minden háztulajdonos vagy meg 798 Van szerencsém a. n. é. kö bízottja tartozik a házban lakó öszKotormán István földje a 74-es őrház mel zönség szíves tudomására adni, szes lakó felekre nézve az összelett árendába, vagy feles használatra ki hogy az összes r ő f ö s , divat, iróknak pontos felvilágosítást adni adó, értekezhetni lehet 5. kerület. Szen rövid, és fűszer á r u raktá tesi-utca 54 sz alatt a tulajdonossal 837 s minden családfő köteles a felü romat ü z l e t felosztás miatt gyelet-e alatt álló összes tanköte Éves kOCSlSbéres, és nagyobb mennyisé nagyon o l c s ó á r a k m e l l e t t gű széna és tégla szállitásra pedig fuva les korú gyermekekre, tanoncokra, kiárusítom Nagy választék rosok kerestetnek. Jelentkezhetni Kácser cselédekre vonatkozólag megmon vállalkozó tói tanyáján, esetleg Gróf Ber~ á g y g a r n i t ú r á k b a n valamint dani, hogy iskolába járnak-e, ille-. caényi-u 21. sz. 818 szövet és poszté, k e l e n g y é k tőleg beiratkoztak-e, vagy nem s Fiatal kutya foxteria, bulterrier, buldogg, b e n és itten fel nem s o r o l h a t ó ha igen melyikbe.az iskolába be uszkár vagy más diszebb kerestetik. Böcikkekben. nem iratkozott tankötelesekről pe vebbet a kiadóhivatalban. 856 köteles az előirt adatokat va Tehát senki el ne mu dig 3 s z o b á s utcai l a k á s kia lóságnak megfelelőleg bevallani lassza az alkalmi vá dó F e r e n c J ó z s e f sugárFelhivatnak különösen a szülők' sárlást. gyámok és gazdák, hogy gyerme ut 13 s z . a l a t t . keik illetve cselédjeik születési ada Ojvároson Vörösmarty-utca 5 sz. ház nagy tait az összeírás tartamára besze udvar telek . ártéziviz sok jó épületekkel 419 Susőni Patika mellett. rezzék és az összeirőknak rendel együtt örökáron eladó, vétel áravevő tet szése szerint. Esetleg haszonbérbe kiadó. kezésükre bocsássák.-Kötelesek e 821 végből az anyakönyvvezető hiva Jöra valő munkás borbélysegédet kere taltól a születési anyakönyvi kivo sek sürgősen Szomor Imréné. 809 adandó a református egyház natot helyettesítő tanúsítványt, az TírSshalml dűlőben 10 és fél hold föld földjéből a kufasí útfélen a je összeírás előtt kiváltani, a mely haszonbérbe kiadó, értekezni lehet Zsolrészökre bélyeg és díjmentesen dos-u 12 sz alatt piac és vasárnapokon lenlegi kukorica főid buza alá Hódi Ferencnél. 825 feliből is kiadó, esetleg az egész adatik k i . A k i tudva hamis vagy valótlan ÖZV Albert Lajosnénak vöröskutas dűlő föld bérbe is kiadó két tanyá adatokat vall be, vagy az adatok ben 14 hold földje árendába kiadó. Tuda lehet a gondno bevallását megtagadja, vagy vala kozódni lehet 3 ker. Holló-u 32 sz. alatt. val, értekezni mely iskolába be nem iratkozott Ugyanott ingyenes tanyás kerestetik. 816 ki hivatalban. tanköteles gyermeket szándékosan BIrŐ Mihálynak Kopáncson a 8-ik dülö'hallgat, ez az 1897. évi XXXV. t. ben 9 és fél hold földje tanyával együtt 880 13. §-a értelmében kihágást haszonbérbe kiadó. Esetleg lakó tanyás követ el s annyiszor amennyiszer kerestetik, értekezni lehet 2. ker. Halászu 24 szám alatt. 831 100, koronáig terjedhető pénzbün tetéssel büntetendő. Tanyá8 kerestetik Tárkány Mihály Citus Kötelesek a gazdák a tanév köz féle tanyára, értekezhetni Deák Ferenc-u a Vereskereszt korházhoz. A «sz. 6°6 kinek van, vigye be oda szíves ben felfogadott, valamint az elbo csátott tanköteles korban levő cse Özv. Dómján Józsefnénak 3 nyomási föld ségből. lédjeiknek szolgálatukból kilépését ié feliből kiadó. Bővebbet Zsoldog-u 14. a szülők neveinek és lakásának 675 megnevezésével az illető tanítónál, Egy 16 forgalmú fűszer üzlet elköltözés valamint a jegyzői hivatalnál azon miatt azonnal átadó. Cim a kiadóhivatal Andrássy-utca 17 szám. Orovee fél* nal bejelenteni. ban; 734 házban saját készítményt! ebédlő, háló Azon gazdák ellen, a kiknél az Tanyás kerestetik a hatablaki iskola szom uri szobák és szalon berendezései; Nagy összeíráskor avagy tanév közben szédságába értekezhetni Kállay-utca 14. választék festett bátorokban- Réz és vas , 775 bátorok. Gyermekkocsi és ágyak. Szalon is 12 év-en alóli tanköteles cseléd meg lakszns dolgok nagy választékban. Feltét találatik, a kihágási eljárás Ingyenes tanyást keres Patkós Albert Uorlen bizalom olcsó árak, szolid kiszolgálás, fog indíttatni Az összeírást ugya kül zsára, a Székely Szabó féle tanyájára. Je Srivea látogat, sí kér. lentkezni lehet Délibáb-utca 27 sz alatt. mint a belterületen a néptanítók (Újváros) . 848 " i'iáztelettelt fogják teljesíteni, felhivaük a lakos A hatrongyosl ut mentén a Nyikl dűlőben ság, hogy az összeíró tanítókkal 15 hold föld kiadó, értekezni lehet Kiaszemben a kellő előzékenységet ta nzál-u 12 vagy 461 tanya szám alatt. 845 müasztalos. Telefon 101 núsítsa. Az erzsébeti útfélen a Kasza István féle Ügyes fink tanoncnak felvétetnek, földből 20 hold árendába kiadó,, esetleg Végül arra is figyelmeztetik a feliből is, értekezni lehet 1. ker. Galamblakosság, hogy az összeírás tarta U 26 szám alatt. 859 ma alatt a kutyákat kötve tartsák, KlStanyás kerestetik Szabó János rárósi eladásra kerül Elkán Lajosnál Andrássy mert az előfordulható kellemetlen bérletére, értekezni lehet I ker. Galamb- utca 8 szám alatt. A must csakis hordó ségekért kihágási eljárás fog elleu 43. 891 számra vevő saját hordójába sajtolva elflt- nök indíttatni. Haszonbérbe esetleg felibe kiadó 30 hold teeszkOzOltetlk- SzSllObfil legkisebb eladás J Hmvásárhely th. város tanácsa" föld a nyomás szólen a makói, és a rác ut közt levő dülöbe, értekezni lehet Hal huszonöt kilő kizárólag Chasselas fajok • nál 1914 szep. 20-án. A városi tanács. tér 4 sz. 894 megrendelés után haza szállítva. 883
engedélyezett geladás
SziKula Lajos.
Gondnokság
.
TOMI
Hirdetmény.
letti föld egy holdas részletekben buza alá október hő 3-án szomba ton délelőtt 9 órakor. Hmvásárhely 1914 szept. 22.
ÁRMINNÁL
Mntaésköttaégvetésö
Szenti J ó z s e f
szobafestő
B o c s k a i - u 10. M i n d e n m u n kavállalat árából 5
száza
l é k a hadbavonult k a t o n á k családja segélyezésére.
789
Uj szállítási és fuvarozási vállalat Van szerencsém a nagyérdemű közönséget tisztelettel értesíteni, hogy egy teljesen ujonan fel szerelt szállítási és fuvarozási vállalatot létesítettem. Elvál lalok a legpontosabban és legjutányosabb árak mellett minden e szakmába vágó szállítást és fu varozást
Szives pártfogást kér tisztelettel
Máyer Hermann. Iroda, Zrinyi-u 7. Te lefon 236. Telep, Fe renc József sugárút 20 Bán Máté ur házában. Telefon 18. 511
Modern szép világos és sötét szí nekben a legjobb tűzálló anyagból kapható a tó alatti
KÜIIGZ
telepen
(Solti malom mellett) Ugyanott schamoth betétek vaskályhába készíttet nek, illetve javíttatnak. 966
inaljrakófaM testet
I
SZOLBA GYULA
t és
Zenke Lajostól Hódmezé Vásárhely: kap ható használati utasítással
Szarnák
Károlynál
Szegedl-ut 10 Kovács József ur házában
820
lekvárnak valő kitűnő szilva eladó. Ti szaháton termett. Kilója 16 fillér. Kenéz Tamás Kállay-u. 45. 748
szövet és selyem ruhák, valamint férfi öltönyök soronkivül egészben festet nek feketére a legolcsóbb árak mellett
Luca
József
kelme festő és vegy tisztitónál Szent Antal-utca 9 szám alatt özv. Sesztai Emiiné üzleténél
A munkák Jó hírnevű szegedi Ipartelepemen készülnek el.
1914. szeptember
Kemény Mim
Általánosan megbízhatónak ismert legolcsóbb bevásárlási forrás!
OiÉÉÍ
'
Telefon 135
Megnyílt!!
emény és T á r s a
-9%A'' j 11
megnagyobbított és újonnan berendezett
írógép, kerékpár* beszélőgép
raktára. t?ndrásS3-ntca 6. SZ. alatt, hol már hossza évek óta fennáll. Állandó nagyválasztékti raktár, valóban elsőrendfl? kéfaom&hb és kipró bált kolfsM yan^gépsk, kf&rékeápeis és hmmm$p$M&m é&jam gépek részel, felszerelési cikkek és b«sxéí%^l»m«M^fe»ö.
Kemény W04Ú í
Hósapkákat
Balassa Sémwtt fakereskedőnél
ftÜMn
Állandó nflflS
alatt- fis
A
%,
[dbornra H l
Tudatom a nagyérdemű közönséggel, hogy a
hmfak
B
m dü @
őe
IMőíérfeeMfeit
«*«•* * * • » MÉr 10 kosonátél koadve
Sírkövek
•tóétanaakák, AMnaM lapok mtndsa esmben te fejokban egyedül
m
A r a n y , ezüst órák! Ltjejdtoértessfate
éfluuBdfsht
Uikláfitztk. fetJásesek. ktrlkm. flfeBk, kariks «> MwsjjtrBk, teJtákpiíSk. iscS. &B, fiarwstí 4a fega írik. - MlnteiT«setót»"TOli s*»S?e§Bk, t U3&8sye&g vfiatstftkn k*tS8íI&
_
Singer Arnold e x á n alatti
Ortfk J a v í t á s á é r t S évi J é t i l l t f s t v 4 H « l » k ! H Kemény Lajos, gépraktáros seeHett
„
iér áimsfisü kalapak* khrttl iladenawTrfi B Ü iMtese* tejitertÖ f o B v e s é f e b s s a s»sdSspé
m legnagyobb
élesé áron. Fiié és fcassirsxott k e l e p e i ms$$fáSmM ésdisxstéeéi A legutoksó dhrai ssestot gyorsa* és nantoflaa
m^ŰkMU^B)L , !
A nagy érdemű közönség becses f^rtíogását kéve *T*g „e if * * * flEZSttsM^U
ifj. O s k o v i c s
F^rerai
Kapdos
cég
1t2
Valódi
van szüksége és ezt sürgősen beszerezni óhajtaná, azok szír •cskcdjenek nálam lehetőleg azonnal ftJgntWzoj hogy ré szükre * ttáSttást már mosta •asutról P o l l i k
WM
müh®lyF
-
876
i VlfléSsBi 3e*é M te "' évrefca«w>nbérb»ta nya é p ^ ^ ^ ^ kerttel esetleg 8r6k áron eladó, értekezni lehet piao te vasárnap. LÜL ker. Damjaaieh-u. 72. ffi.. alatt ugyanoda k«t kis tanyás is kerestetik.
isV
is felszerelt
Ekszsrskst elesén és gyepese js*É&Ék;$ ft
Harisnyák a legolcsóbban feleltet nek. S2S Lekvárnak való szilva, szölló. d n a előjegyezhető és kapható frtoyJHU 13 Keára alatt
és tü»ífOinémoolővál
őrás, ékszerész 28 év 6ta fenollá Andrása-utca • üzletében. — Kedvező réseiéi SmtM feMfMsfclII
kémaM*
& togftl6&yö«ebben *
1
M\
U N
heg gesztövei
tf^IKy javító
• M"
MHStt-és szovóttárugyára TL Telekyutca 18.
l*s$ ra&dü tOsttá lijsrtf itt baeébe* éHas^oÜMua, pot?©** ssén, ssegodi lég•séttflgyári é s tispétifft piMMtitt * ü l ^ Timi
berendezett,autogén
esárvédöket. meBvédóket kötőit ssvenereket harisnyákat a bevonult katonáknak legolcsóbban szállít
Lázár-etes 6—8 •
Villanyerőre
ÉH
meteor kálfbdb Ontott és lemez
temetkeatei Tállalata JélntMrtoa 81 ssám.
n% e á % B S O I léSMMitt pootss teMiHlisiisinii klsaolgáás nseBeM akisé itŰOm * aagyteftanft ktetesegrtesére boesájtja. Swmsatete, egy aalat FJrssaí* tfrek 20 koronától kezdve feljebb. Megtekinthető vitelkényszsr séOtf. Xeey a*** raktárát,
iriiii 6 blfst
P
legnagyobb választékban leszállí tott áron kaphatók
RöfSs és
íizfi Mer
Klauzál-utcai ••
-.
divatára
fisOetauet
286
vaskereskedésében. ,„„
r
B o r eladás.
M igy te két S Ü M eledé *a»si^ M m latt taii
Egy liter Csongrádi siller bor 52 fillér Egy liter Szegedi fehér rizling bor 60 fillér
_, fOeteselve vagy Mtmtten bámuy mennyiségben átadd SxagedW 8 foldtalnt 1 Bt. 879
Vékony Jázsefask aszalal és lekvárnak toWWM szilfája van
KISS B E R T A L A N Weisz Márton é s Fia bttteatétan te fcemegmBBtelepén
eladó kiló te mázsaszámra hetedik ker Kiüay-u 28 sz. alatt 68
Ferenc József sugarat 20 szám alatt Kovács Mihálynál. 4*8
iáimé leilsw, vagy hseatsaáből im&é értskeesá lehet TI & kerstet9Éa4«tea
" eV
és
megnagyobbitottam.
"Stílbe*
W^&MTS
a legszebb helyen, 1872 aégyixSgSl SZélfiíBW, végedütö ntra Jár, -Wtonfl pormeDtea levegővel blr, villa épltéere felette alkalmas, nyári kiránduló vendéglő helyisgüől, nagy Jövedelmet Ígérő, termő szőlővel, gyümölcsfákkai. ez évi 13-20 Bfíktí termáiéul, drót kerítéssel égessen Ural vem i n 5299 kema. Utal 3888 kiTMt