Debreceni Egyetem Mezıgazdaságtudományi Kar
Természetvédelmi, Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék Tanszékvezetı: Dr. Juhász Lajos egyetemi docens
A VADDISZNÓ ÁLLOMÁNYDINAMIKÁJA ÉS TERMÉSZETVÉDELMI MEGÍTÉLÉSE A KESZNYÉTENI TÁJVÉDELMI KÖRZET TERÜLETÉN
THE ENVIRONMENTAL END DYNAMIC VIEW OF WILD BOAR POPULATION IN THE LANDSCAPE – PROTECTION AREA OF KESZNYÉTEN
Baló Attila Károly vadgazda mérnök jelölt
Belsı konzulens: Dr. Szendrei László egyetemi tanársegéd
Tartalomjegyzék Bevezetés .................................................................................................................................... 4 1. Témafelvetés, célkitőzések ..................................................................................................... 6 2. Szakirodalmi áttekintés .......................................................................................................... 7 3. Anyag és módszer................................................................................................................. 13 3.1 A terület jellemzése ........................................................................................................ 13 3.1.1 A terület elhelyezkedése .......................................................................................... 13 3.1.2 A terület kialakulása ................................................................................................ 13 3.1.3 Domborzati viszonyok ............................................................................................. 14 3.1.4 Jellemzı talajtípusok és vadgazdálkodási hatásuk .................................................. 15 3.1.5 Vízrajzi jellemzés .................................................................................................... 15 3.1.6 Éghajlati adottságok ................................................................................................ 15 3.1.7 Mezıgazdasági adottságok ...................................................................................... 16 3.1.8 A terület tulajdonviszonyainak megoszlása ............................................................ 16 3.1.9 Erdészeti jellemzık.................................................................................................. 16 3.1.10 Növényvilág .......................................................................................................... 18 3.1.11 Állatvilág ............................................................................................................... 20 3.2 A vaddisznó morfológiája .............................................................................................. 25 3.2.1 A vaddisznó szaporodása és jellemzıi .................................................................... 25 3.3 Táplálkozásbiológia ........................................................................................................ 26 3.3.1 A vaddisznó növényi és állati eredető táplálékának évszakos váltakozása ............. 26 3.3.2 A vaddisznó táplálkozási szokásai .......................................................................... 27 3.6 Vizsgálati módszer ......................................................................................................... 29 4. Eredmények és azok értékelése ............................................................................................ 30 4.1. Élıhelyi változások ....................................................................................................... 30 4.2 A vaddisznó megtelepedése a területen .......................................................................... 33 4.3 A vaddisznó országos állománydinamikája ................................................................... 35 5.4 A vaddisznó Borsod-Abaúj-Zemplén megyei állománydinamikája .............................. 36 4.3 A vaddisznó állománydinamikája a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén ............. 37 4.3.1 A teljes Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet vaddisznó állománydinamikája .............. 38
4.3.2 II. Rákóczi Ferenc Vt. Tiszalúc vaddisznó állománydinamikája ............................ 40 4.3.3 Táncsics Vt. Tiszadob vaddisznó állománydinamikája ........................................... 42 4.3.4 Tisza – Sajó menti Vt. vaddisznó állománydinamikája ......................................... 43 4.3.5 Takta Vt. Taktaharkány vaddisznó állománydinamikája ........................................ 45 4.3.6 Tiszazug Vt. Kesznyéten vaddisznó állománydinamikája ...................................... 46 4.4 A vaddisznóállomány becslése a 2005-ös évben ............................................................ 47 4.5 A vaddisznóállomány hasznosítása a 2005-ös évben ..................................................... 48 4.6 A vaddisznóállomány évszakos mozgásciklusa a területen ........................................... 49 4.7 Vadkár ............................................................................................................................ 50 4.7.1 Erdei vadkár............................................................................................................. 52 4.7.2 Mezıgazdasági vadkár ............................................................................................ 53 4.7.3 Különleges vadkárok ............................................................................................... 55 4.8 Az állomány állategészségügyi helyzete ........................................................................ 58 4.9 A vaddisznó természetvédelmi értékelése a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén 58 5. Következtetések, javaslatok.................................................................................................. 63 Összefoglalás ............................................................................................................................ 65 Szakirodalom jegyzék............................................................................................................... 66 Köszönetnyilvánítás ................................................................................................................. 68 Nyilatkozat ............................................................................................................................... 69 Mellékletek ............................................................................................................................... 70
Bevezetés Dolgozatomat a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet vaddisznóállomány dinamikájáról, valamint az eredeti élıhelyére visszatelepülı állomány természetvédelmi megítélésérıl írtam. Az itt megtelepedı vaddisznóállomány – mely már jelen volt a védetté nyilvánítás elıtt is – milyen
vadgazdálkodási
lehetıséget
nyújt
a
vadászatra
jogosultak
számára,
a
természetvédelmi értékek védelme mellett. A területet jól ismerem, tizenöt éve vadászom itt. Eleinte, mint sportvadász, az utolsó tízéves üzemtervi ciklusban, mint vadásztársasági vezetı. A terület egy a Tisza, a Takta, a Sajó és a tiszalúci Holt-Tisza által közrefogott öblözetben helyezkedik el. Ezt a vízügyi nyilvántartásban alsó-taktaközi vagy inérháti belvízrendszernek nevezik. A védetté nyilvánítás célja a Taktaköz déli részén a Tisza szabályozása következtében kialakult ligeterdık, bokorfüzesek, nádasok, (1. kép) mocsárrétek, holtágak fajgazdag növény- és állatvilágának, tájképi értékeinek védelme. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetet az 5/1990. (VI. 18.) számú KÖM rendelet nyilvánította védetté, 4070,4 hektáron. Természetvédelmi törzskönyvi száma 232/TK/90. Az így kialakult területen két vadgazdálkodó a II. Rákóczi Ferenc Vadásztársaság Tiszalúc, valamint a Tiszazug Vadásztársaság Kesznyéten gazdálkodott. A 22/1997. (VIII.1.) KTM rendelet a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetet további 2013,5 hektárral való bıvítésérıl rendelkezett. A tájvédelmi körzet területe ma: 6083,9 hektár. Az 1997-es területhatárok kialakulása után ma három vadásztársaság gazdálkodik: A Tisza – Sajó menti Vadásztársaság Kesznyéten, a Takta Vadásztársaság Taktaharkány, valamint a Tiszadobi Táncsics Vadásztársaság Tiszadob. A vadászterületen a vaddisznó megítélése és gazdasági jelentısége nem egyforma. Van olyan terület, ahol gazdálkodnak vele (Tisza – Sajó menti Vadásztársaság Kesznyéten), van olyan hely, ahol váltó vadként kezelik (Takta Vadásztársaság Taktaharkány, II. Rákóczi Ferenc Vadásztársaság Tiszalúc, Tiszadobi Táncsics Vadásztársaság Tiszadob).
4
1. kép: A mocsárrendszer ( Fotó: Bodnár M. )
Az öt vadászatra jogosultat egy egységként kezelve kívánom bemutatni a vaddisznó állománydinamikáját, vadászatra jogosultanként lebontva az állománykezelés stratégiáit.
5
1. Témafelvetés, célkitőzések Az Alföld vadászatra jogosultjainak gazdálkodását túlnyomó többségben az apróvadfajok és az ız határozzák meg. Kevés olyan terület van, ahol egyéb nagyvadfajok hasznosítása teszi lehetıvé a gazdálkodás rentábilissá tételét. Az általam vizsgált területen fordított helyzet áll fenn, hiszen kijelenthetjük, hogy az apróvadfajok (fácán, nyúl, vízivad) a teríték színesítését szolgálják, fı bevételi forrás a nagyvad hasznosítása. Mint minden tipikus Közép-Tisza menti élıhelyen- meghatározó nagyvadfaj az ız, de mellette a vaddisznó, illetve a tiszadobi Táncsics Vadásztársaság területén a dám. A vadászatra jogosultak fı bevételi forrása az ız, illetve Tiszadobon a dám. Vaddisznóra általában kevés kivételtıl eltekintve, csak a társaságok tagjai vadásznak, így bevétele nem meghatározó a vadászatra jogosultak gazdálkodásában. Magyarország vaddisznó állománya 1960-ban nem egészen 3.900 példány elejtését tette lehetıvé, 1980-ban ez a szám már 20.241, 1990-es évben 46.672 darab, 2000-ben 67.745 darab, 2005-ben 79.519 darab. A növekvı létszámot a lelövések nem követték, noha az állomány szinten tartásához a tavaszi állományt figyelembe véve legalább 120-140 százalékos lelövést kellene elérni. A magyarországi vaddisznóállomány az elmúlt évtizedekben igen jelentıs mennyiségi és minıségi javuláson ment át. Az ország jelentıs részein új vadfajként jelent meg. A vadászata az 1980-as évektıl kezdıdıen keresett a külföldiek körében. A vizsgált területen az elsı vaddisznót 1974-ben ejtették el. Az országos adatokhoz hasonlóan az állománya jelentısen nıtt. A 2005-ös évben terítéke elérte a 174 példányt. A dinamikusan növekvı állomány egyre nagyobb gondot okoz a természetvédelmi értékek megırzésében, illetve a mezıgazdasági vadkárok megelızésében. A dolgozatom legfontosabb célkitőzése a vizsgált terület élıvilágának és ökológiai adottságainak bemutatása, a vaddisznó megtelepedését lehetıvé tevı élıhelyi változások elemzése, állománydinamikájának értékelése a teljes területen és vadászatra jogosultanként, a vadkárok és megjelenési formáinak bemutatása, az állomány állategészségügyi helyzetének ismertetése, az eredeti élıhelyére visszatelepült állomány természetvédelmi értékelése.
6
2. Szakirodalmi áttekintés A
vadkárok
bizonyos
mértéken
túl
már
a
vadgazdasági
termelésben,
a
vadgazdálkodásban sıt az állatvilág fenntartásához főzıdı más eszmei értékben sem realizálhatók (BENCZE, 1972). 1983 óta tartósan többet lıttek, mint becsültek, ennek ellenére már 1987-ben látható volt (KİHALMY et al., 1987), hogy nem lehet tartani az 1990-re tervezett 16000 példányos országos célállományt. Azzal mindig számolnunk kell, hogy vadállományunk élıhelyén minden körülmények között károsítja a növényzetet (KÖLÜS, 1986). CSÁNYI (1989) a vaddisznóállomány növekedését (1) a folyamatos alulhasznosítás mellett (2) az erdısültség növekedésében, a fiatalosok kínálta kedvezı élıhelyben, valamint (3) az 1970-es évektıl elterjedı nagytáblás mezıgazdaság kínálta gazdag táplálékforrásban, nyugalmat és fedettséget adott élıhelyben látta. KİHALMY (1994) szerint populációtól és környezettıl függıen, csak az állomány szinten tartásához, a tavaszi becsült mennyiség 120-150 %-át meg kell lıni. Ez Magyarországon nem történt meg, ami a vaddisznó elszaporodásához, rajta keresztül a károk (mezei, erdei) növekedéséhez vezetett. PALOTÁS (1994) szerint a nagytáblás mővelés a vadállomány összetételére és térbeli elhelyezkedésére is hatott. A hegyvidékrıl az Alföld felé terjeszkedı nagyvad az óriási kukorica és napraforgó táblákban bıséges táplálékhoz és búvóhelyhez jutott. Az utóbbi húsz évben Magyarország egyik legnagyobb állomány növekedését mutató vadfaja a vaddisznó. A hazai 40-60 000 egyedszámának cca. 10%-a az Alföldön él (PALOTÁS, 1994). A vaddisznó valójában nem dúvad, s hogy gazdálkodnunk kell vele, azt ma már csak a hozzá nem értık vonhatják kétségbe. (FEISZT, 1995.) A nagyvadfajok mennyiségi növekedése és életterének kiterjedése azt eredményezte, hogy napjainkban a közel 9 millió hektáros, vadászatra alkalmas területnek mintegy 6 millió hektárján a nagyvadfajok jelenléte állandósult. Három évtizeddel ezelıtt a nagyvadfajok csupán az erdıben és környékén éltek, mintegy 1,5 millió hektáron, mivel a kisparcellás mezıgazdasági mővelés mellett nem találták meg életfeltételüket (NAGY, 1995).
7
A vaddisznóvadászat iránti kereslet emelkedésével nıtt jelentısége a nagyvadas vadászterületeken. Némely szerzık (KİHALMY-NÁHLIK, 1996) egyenesen a jövı nagyvadjának tekintik. Kijelentésüket három jelentıs dunántúli vadgazdálkodó – Zalaerdı Rt., Szombathelyi Erdészeti Rt. és a Lajta-Hanság Rt. – nagyvadgazdálkodásban betöltött, növekvı tendenciát betöltött szerepével magyarázzák. A XIX-XX. század fordulóján évente 3000 példányt, az I. világháború idején 80009000 példányt lıttek a történelmi Magyarországon. A becsült állománynagyság mai ország területünkön 1936-ban mindössze 6000 példány volt, ami a II. világháború során nagy veszteségeket szenvedett (FARAGÓ-NÁHLIK, 1997). A vaddisznó létszáma a kilencvenes évek második felében közel kétharmadával növekedett és 80 000 példány körül alakult. A növekvı létszámot a lelövések nem követték, noha az állomány szinten tartásához a tavaszi állományt figyelembe véve legalább 100-130 százalékos lelövést kellene elérni. A vaddisznó a gímszarvashoz hasonlóan részben az erdıterületek növekedése, részben pedig jó alkalmazkodása eredményeként tudott jelentıs új területeket is meghódítani. A túlnépesedett állomány mezıgazdasági kártétele rövid idın belül komoly gondokat okozhat, amelyet az ország több részében rohamosan emelkedı vadkárok jeleznek (CSÁNYI, 1998). A történelem folyamán számos módon igyekezetek szabályozni a létszámát, sıt mint „dúvadat” kiirtani. Minderre ez a kiválóan alkalmazkodni képes (plasztikus) vadfajunk úgy reagált, hogy az egyre több zaklatásnak kitett erdıkbıl kivonult a mezıgazdasági területekre. Így ma már állandó jelenlétével kell számolni az egész ország területén (SZIDNAI, 2001). E vadfaj mellett szól, hogy gazdasági szempontból sem elhanyagolható, mert nagyszámú éves szaporulata miatt, kis törzsállomány fenntartásával is gazdag éves terítéket érhetünk el (SZIDNAI, 2001). Magyarország vaddisznó állománya 1960-ban nem egészen 4000 példány elejtését tette lehetıvé, 1980-ban ez a szám már több mint 20 000 volt, s az elmúlt 2001-es év nem hivatalos adatai szerint megközelíti a 80 000 darabot (BUZGÓ, 2002). Cikkében a túlszaporodott állomány által okozott vadkárokról ír, és az állománycsökkentés lehetıségeit vázolja fel, saját tapasztalatai alapján. Három lehetséges módszerre világít rá: o a zárttéri tartás o intenzívebb hasznosítás o süldıkortól a kocák szisztematikus válogatása
8
Sok a vaddisznónk: a fenntartható állomány kétszerese, tehát túlszaporodott. Részben ezt jelzi a mezıgazdasági vadkár 1,4 milliárdot megközelítı rekord értéke is, amelyben – az erdei kárral szemben - ezt a vadfajt jelentıs arányrész terheli (KİHALMY, 2002). Az állomány minısége örvendetesen javul. Ma már nincs olyan megyénk, ahol ne került volna terítékre érmes agyarú vadkan (KİHALMY, 2002). A vaddisznó új és új területeket elfoglalván, jelentısen hozzájárul ahhoz, hogy bizonyos területeken az apróvadállomány mára elvesztette a természetes regenerálódás képességét (BUZGÓ, 2002). Az állati fehérje fogyasztása mennyiségét tekintve nem számottevı, összetételében meglehetısen változatos. Ez a helyzet némileg magyarázza azt a tényt, miért képes a fácánpopuláció hosszú távon is együtt élni jelentıs számú vaddisznóval (GAZDAG, 2002). A tervezési irányelvek 40 ezer körüli törzsállományból 50-60 ezer közötti teríték számolható, és minıségi veszteség sincs, ha közel olyan a kanok száma és érmességi aránya, mint 2000-ben. Az erre irányuló törekvés a második szakmai feladat (KİHALMY, 2002). Egyes vadgazdálkodási szakemberek szerint az országban több a szarvas és a vaddisznó, mint ami a becslésbıl vagy a lelövésekbıl következik, mivel a vadállomány létszámát igen gyakran alábecsülik. E két vadfaj populációdinamikája, állománysőrősége mindig is meghatározó volt a vadkárok vonatkozásában. (SZENDREI, 2002). Az állati eredető táplálék mennyisége csekély (az összfogyasztás 3-4 %-a). Összetétele változatos és rugalmasan alkalmazkodik a mindenkori környezeti feltételekhez. Az általam áttekintett 88 mintában mindössze egy esetben fordult elı kétséget kizáró bizonysággal fácáncsibe maradványa. Mindezek alapján megkockáztatom azt a kijelentést, hogy a vaddisznót felelıssé tenni az apróvadállomány csökkenéséért, nem egyéb spekulációnál. Ezt az elmúlt 5 év terítékadatai lényegében megerısítik, mivel minden idık legnagyobb vaddisznó-törzsállomány mellett az apróvadé, ha nagyon lassan is, de emelkedik, miközben a vaddisznó állománya az elmúlt 5 évben megduplázódott. Ezt a túlszaporodott állományt azonban súlyos társadalmi-gazdasági feszültségek és ökológiai veszélyek nélkül nem lehet fenntartani, az 50 %-át is csak úgy, ha a vadásztársaságok által mővelt vadföld területe – mivel ebben van a legnagyobb tartalék – a jelenlegi többszörösére növekszik (GAZDAG, 2003). GODÓ - BOGNÁR (2003) vizsgálataik során szintén megállapítják, hogy a Magyarországi vaddisznóállomány az elmúlt évtizedekben igen jelentıs mennyiségi és
9
minıségi javuláson ment át. Az ország jelentıs részein új vadfajként jelent meg. A vadászat az 1980-as évektıl kezdıdıen keresett a külföldiek körében, ami annak köszönhetı, hogy a sőrő állományok nagy terítékő vadászatokat tesznek lehetıvé. Ezek rendezésének megkönnyítésére és a gazdálkodás eredményeinek javítására több vadaskert létesült, ami minıségbeli ugrást is jelentett. Ez a javulás különösen igaz az 1990-es évtizedre. A vaddisznó eredetileg a vizes élıhelyek, mocsarak, nádasok lakója volt, ma azonban elsısorban erdıs területeken fordul elı. Mocsárlakó tulajdonságainak nagy részét ma is megırizte, gondoljunk pl. dagonyázási igényére. Magyarországon a Fertı-tó nádasaiban vagy a hortobágyi halastavak nádöveiben élı populációi napjainkban sem látnak erdıt, gyakorlatilag teljes életüket a nádasban élik le. Mivel a nád (Phragmites communis) igen tápláló rizómái élelmet is jelentenek számára, nemigen hagyják el e nádasokat (FARAGÓ – JÁNOSKA, 2003). A Nagy Hortobágy Puszta vizes élıhelyein – amelyek megfelelnek ısi életterének – megtelepedett és felszaporodott „mocsári vaddisznó” szaporodás- és táplálkozásbiológiája, túlélési stratégiája, viselkedése, habitusa egy kissé a sajátos mostoha pusztai természeti adottságokhoz alkalmazkodott. A vaddisznó változatos egyedszámmal, de itt él évtizedek óta, résztvevıje a magyar puszta életközösségének. Ha a zord hideg teleket, a forró, aszályos nyarakat, a szőkös táplálkozási lehetıségeket, a megmaradási esélyüket minimálisabbra csökkentı társas vadászatokat túléli – legyen helye továbbra is a hortobágyi nap alatt (PALOTÁS – BUJDOSÓ, 2003). Hiszem és vallom, hogy a vaddisznó-populáció szabályozása nem tőr semmilyen halasztást. Ennek legfıbb oka az állomány robbanásszerő növekedésének képessége, és az általa okozott vadkár (KOVÁCS, 2004). A védett természeti területeken kialakított vadászterületek kivonása a vadászat alól nem ritkán téves alapokon nyugvó törekvés. A vadállomány szabályozás elmaradása, a vadgazdálkodási szempontból vett „bolygatatlanság” „vadkamra” kialakítását és a vad túlszaporodását eredményezi, ami a gazdasági károk mellett mind ökológiai és természetvédelmi
szempontból,
mind
a
vadpopuláció
szempontjából
káros
következményekkel jár. A Vtv. 39. §-a lehetıvé teszi azonban a vadászterületnek vagy meghatározott részének vadászati kíméleti területté minısítését, ahol a tilalom feloldásáig tilos vadászni. A vadászati kíméleti területnek fıleg a vízivad fészkelésének és vonulásának területén van különös jelentısége.(TEMESI, 2004).
10
Összességében elmondható, hogy a vadkárprobléma bonyolult összetett rendszer, amit kezelni kell. Megszüntetni a vadkárt (amit nem lehet addig, amíg egyetlen vad is él a területen), vagy megkeresni azt az egyensúlyi pontot, ahol tartamos gazdálkodással mőködtethetı a rendszer. Az ember saját gazdasági érdekei szerint (átalakítja) átalakította, instabillá tette az élıhelyet, és ez legtöbbször a hozzáférhetı táplálékféleségek jelentıs beszőkülésével járt. A kár mérséklésének jelenleg is szinte az egyetlen elfogadható módszere a szarvas- és a vaddisznóállomány csökkentése. Ez a múltban sem hozta meg a várt eredményt, kérdés, hogy a jelenben mennyire lesz hatékony (SZEMETHY-BLEIER, 2004). A született és felnevelt malacok száma arányosan nı a koca korával, testhosszával, tömegével. Azaz nem elınyös, ha elfiatalodik az állomány, mert így sokkal több vaddisznót kell tartani azonos szaporulat (és vadászati lehetıség) eléréséhez. Kifejezetten alacsonynak mondható a malacok és süldık országos átlagban 60 %-os aránya a terítékben. Célszerő volna 80 % körüli értékre emelni (NÁHLIK, 2004). A Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a vadászati felügyelıségek meghatározóan fontos feladata egyrészt a vadlétszám-becslés és –szabályozás megbízható módszereinek kidolgoztatása és azok alkalmaztatása a vadgazdálkodási gyakorlatban, másrészt szükséges mértékő vadállomány-szabályozás végrehajtatása. Védett természeti területeken a trófea-centrikus nagyvadállomány-szabályozás kényszere a természetvédelmi kezelés szempontjából hátrányokkal jár. A védett természeti területek vonatkozásában felül kell vizsgálni a trófea-centrikus vadállomány-szabályozás jogi kényszerét, ami a faunaidegen vadfajok állományának felszámolását, és a túlszaporodott nagyvadállomány megfelelı mértékő apasztását akadályozza (TEMESI, 2004.) A kocák hasznosítási számát emelni kell addig, míg az állomány növekedése meg nem áll, illetve a szükséges csökkentést el tudjuk érni. A kanok lelövési aránya az összes felnıtt teríték kb. 1/3-a legyen. A süldık és a malacok aránya az összes teríték kb. 80 %-a legyen (NÁHLIK - SÁNDOR, 2005). 80-as évek második felének, 90-es évek elejének országos nagyvadállománycsökkentı programja a vaddisznót sem kímélte. A lelövések száma fokozatosan mintegy 25%-al emelkedett, aminek következtében az állomány további növekedése megállt. 1993 után a lelövések 22%-al ismét csökkentek. Ennek két magyarázata van. Egyrészt a helyenként megjelenı sertéspestis miatt többnyire a szaporulat körében jelentıs elhullások voltak, aminek következtében a vadászatra jogosultak kímélni kezdték az állományt. Másrészt, elsıként az
11
1993-as rendelet vezetett be a kocákra kíméleti idıt, ami a lelövéseket szintén visszavetette. Mindezek következtében az állományok robbanásszerő növekedésnek indultak, amit a hasznosítás mértéke csak késéssel követett, így megállítani sem tudott, legfeljebb mérsékelni (NÁHLIK – SÁNDOR, 2005). A vaddisznó az új élıhelyek elfoglalásakor jelenthet komoly veszélyt az ott élı védett növény- és állatfajok állományára. Az elfogadható állománynagyságot nem számokban, hanem abban lehet mérni, megmarad-e az élıhely önfelújuló képessége (DUSKA, 2006). Az egyébként ıshonos, de a túlszaporodott vaddisznóállomány természetvédelmi szempontból, milyen károkat okoz? Egyes alföldi védett területeken a földön fészkelı madarak, így egyik legféltettebb kincsünk, a túzok szinte teljes szaporulatának elpusztítására képes a vaddisznó, ezért különösen fontos, hogy a folyóparti galériaerdıkbıl ne szoruljon ki a füves pusztákkal határos mezıgazdasági területekre. (DUSKA, 2006). Az etika, a szokások, a szakma, a szakszerőség elveinek betartása mellett nem állítható meg a vaddisznóállomány gyarapodása. Ugyanakkor komplex szemléletmódot követve orvosolhatjuk a gondokat, így a magyar vadászok egyik kedvenc vadja – a gazdasági befektetések gyors megtérülése miatt is – a jövıben is ugyanolyan jelentısége maradhat, mint napjainkban (FÁBIÁN, 2006).
12
3. Anyag és módszer Vizsgálataimat a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén végeztem. Területe: 6083,9 hektár. 3.1 A terület jellemzése A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet védetté nyilvánításának célja a Taktaköz déli részén a Tisza szabályozása következtében kialakult ligeterdık, bokorfüzesek, nádasok, mocsárrétek, holtágak fajgazdag növény- és állatvilágának, tájképi értékeinek védelme. 3.1.1 A terület elhelyezkedése
A terület egy a Tisza, a Takta, a Sajó és a tiszalúci Holt-Tisza által közrefogott öblözetben helyezkedik el. Ezt a vízügyi nyilvántartásban alsó-taktaközi vagy inérháti belvízrendszernek nevezik. 3.1.2 A terület kialakulása
A Tisza csak a holcén alatt bejárta majd az egész mai Tiszántúlt. A kéregmozgások 510 méteres változásai akár 50-60 km távolságra vándoroltatták az ıs Tisza medrét. Az óholocén kezdetén, a fenyı-nyír I-ben a még nagy vízhozamú folyó az Ecsedi láp ÉrmellékBerettyó vonalán haladt, és a Körösvidéki mocsaras süllyedésben ágakra bomlott. E kor végén (fenyı-nyír IV) már észak-nyugatról kerülte meg a Nyírséget, majd a Bodrogköz és a Takta mentén szelte át a Hernád-Sajó hordalékkúpját. A mogyoró korszakban vízhozama csökkent, így sokat vesztett a lendületébıl, és lassan kezdett közelíteni a szabályozás elıtti igen bizonytalan meder nyomvonalához. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet mai területén folyamatosan északi irányba áthelyezıdı folyómeder a tiszadobi Úrkom magaslata és a „Lúci-magaspart” között vándorolt, útközben több folyóágyat is kialakítva. A Tisza medrének változásaihoz természetesen folyamatosan igazodnia kellett mellékfolyóinak is, melyek a Bodrog, a Sajó, a Hernád és a Takta voltak.
13
Légifotók tanulmányozása során nagyon jól látszik, hogy a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet kb. 2000 hektáros mocsárrendszere régi elhagyott folyómedrekben (2. kép) jött létre.
2. kép: Régi folyómedrek ( Fotó: Bodnár M. )
Vizsgálati eredmények híján ma még nem állapítható meg, hogy mely medret melyik folyó alakította ki, de a Tisza és a Takta domináns szerepe valószínősíthetı. Ezek a mocsarak a Tisza , a Sajó és a Takta áradásakor folyamatos vízutánpótlást kaptak egészen az 1846-ban megkezdett és 1867-ben befejezett új Tiszameder , a 8 km hosszú un. „Tiszadobi ásás”, és a „Széchenyi gát” megépítéséig. A munkálatok befejeztével a régi és az új Tisza gát összezárt, kialakult a helyiek által „Karikatöltésnek” nevezett védmő, ami teljesen elzárta a területet a folyókból érkezı vízutánpótlástól. A belvizek elvezetésére egy ısi meder (valószínőleg ıs Takta-meder) vonalát részben követve megépítették az Inérháti-fıcsatornát – a terület lecsapoló gerinccsatornáját – és az ebbe torkolló mellékcsatornákat. A csatorna és a Sajó találkozásánál szivattyútelepet alakítottak ki, amely magas vízállásnál is lehetıvé teszi a vizek beemelését a folyóba az inérháti belvízrendszerbıl.
3.1.3 Domborzati viszonyok
A terület alacsony ártéri síkság 91,3-95,0 mBf közötti terepszintekkel, amelyet régi folyómedrek (Tisza), övzátonyok tagolnak.
14
3.1.4 Jellemzı talajtípusok és vadgazdálkodási hatásuk A jelenlegi talajviszonyok szoros összefüggésben vannak a korábbi természetföldrajzi állapottal. A terület a Tisza ártere volt, így réti talajok kialakulására volt lehetıség. A folyamszabályzás következtében a magasabb keleti részeken szikesedési folyamat indult meg. A terület mélyebb északnyugati és nyugati a réti talajképzıdés ma is folyik. Nyers öntéstalajok: az apróvad számára kedvezıtlen, az ız vegetációs idıszakban, a vaddisznó egész évben kedveli. Öntés réti talajok: az apróvad számára kedvezıtlen, az ız számára közepes élıhelyi adottságot nyújt. Réti talajok: az apróvad számára gyenge, az ız és vaddisznó számára közepes élıhelyi adottságokat nyújt. 3.1.5 Vízrajzi jellemzés A területet délen a Sajó, északon és nyugaton a Takta, keleten a Tisza vágja ketté. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területére mindhárom folyó hatást gyakorol. Sok ásott csatornát találunk a területen, melyeknek fı feladata a belvizek és a pangó vizek elvezetése az Inérháti-csatornán keresztül a Sajóba. Ezek a csatornák az intenzív mővelés idıszakában készültek. Mára elvesztették jelentıségüket. Az Inérháti-csatornára épített három zsilippel valósul meg a terület vízkormányozása a mindenkori természetvédelmi érdekek figyelembe vételével. Ezzel a módszerrel megakadályozható a mocsár teljes kiszáradása.
3.1.6 Éghajlati adottságok
Átlagos évi középhımérséklet:
9,7-9,9 0C
Tenyészidıszak alatti középhımérséklet:
16,6-16,8 0C
Fagyos napok száma:
184
Havas napok száma:
38
Hótakaró átlagos vastagsága:
16 cm
15
Hıségnapok száma:
26
Átlagos maximális hımérséklet:
34 0C
Évi átlagos csapadék:
569 mm
Uralkodó szél iránya:
ÉK 75 %; K 25 %
3.1.7 Mezıgazdasági adottságok
Szántó
19,69 %
Gyep (rét, legelı )
50,33 %
Erdı
6,25 %
Nádas, mocsár
10,81 %
Tó és vízfelület
9,71 %
Mővelés alól kivont terület
3,21 %
3.1.8 A terület tulajdonviszonyainak megoszlása Magán tulajdon
27.9 %
Állami tulajdon
51.0 %
Egyéb tulajdon
21.1 %
3.1.9 Erdészeti jellemzık Keményfás ligeterdık: Legidısebb állományaik a hullámtéri kubikgödrökben találhatók, koruk eléri a 80-100 évet. A telepített kıris és tölgy állomány 40-50 éves. A cserjeszintet elsısorban a gyalogakác, a vörösgyőrős som, a magasra növı szeder, az amerikai kıris és a zöld juhar alkotják. A nedvesebb részeken cserjeként megjelenik a mézgás éger (3. kép), és a
16
rekettye- főz is. Jó vadbúvóhelyek, makktermésük a vaddisznó számára jelentıs. Vadeltartó képessége jó.
3. kép: Égerfoltok a mocsárban ( Fotó: Baló A. )
Puhafás ligeterdık: A folyók hullámterében, valamint a spontán beerdısülések során találhatók. Koruk 5-60 év. Jó vadbúvó és táplálkozó helyek, a jól odvasodó füzek gyakran tıkésréce költıhelyek. Cserjeszintet elsısorban a gyalogakác és a hamvas szeder, valamint a rekettyefőz alkotják. Vadeltartó képessége jó.
Nemesnyarasok: Fıleg a hullámtéren találhatók, koruk 1-30 évig terjed. A legelterjedtebb erdıtársulás, melynek visszaszorulása várható természetvédelmi szempontok miatt. A cserjeszintet fıleg a telepítéskori teljes talaj elıkészítés, és az erdık zömének hullámtéri fekvése miatt a gyalogakác alkotja. Közepes búvóhely, vadeltartó képessége gyenge.
Láperdık: (4. kép) Spontán beerdısülés folyamán jöttek létre, az erdészeti üzemtervekben nem szerepelnek, így koruk csak becsülhetı. Kor: 5-30 év, területi kiterjedésük nem jelentıs. Cserjeszintje
különbözı
füzekbıl
áll.
Vadgazdálkodási
vaddisznóállomány kedvenc tartózkodási helye.
17
jelentısége
kicsi,
a
4. kép: Láperdı ( Fotó: Baló A. )
Akácosok: Területi arányuk kicsi, a privatizáció és a spontán privatizációnak is nevezhetı falopások áldozatai lettek. Zárt, nagyobb erdıállománya a területen nincsen, jobbára kisebb ligetek, fasorok formájában fordul elı, 1-10 éves sarjerdık formájában. Cserjeszintjükre a bodza elıfordulása a jellemzı. Az apróvad és az ızállomány kedveli, vadeltartó képessége jó.
3.1.10 Növényvilág
A
Kesznyéteni
Tájvédelmi
Körzet
a
Tiszántúli
flórajárásba
tartozik
növényföldrajzilag. A növényvilágot a területen évezredekig kanyargó folyók, majd a középkortól kezdıdı erdıirtások és legeltetı-kaszáló állattartó tevékenység, valamint a XIX. századi ármentesítı munkálatok, illetve a XX. században épített belvízelvezetı rendszerek határozták meg. A legjellemzıbb élıhelyek a régi folyómeder maradványokban kialakult mocsarak vizeit borító hínártársulások, az ezeket övezı nádasok, még tovább haladva a főzlápok. A mocsarak környékén ma már sajnos jellemzı a fıleg rekettyefőzbıl kialakult főzbozót, ami a kézi kaszálás felhagyása után, a géppel nem kaszálható láp- és mocsárréteken alakult ki. A ma is kaszált ártéri mocsárrétek és kaszálórétek már egy magasabb, könnyebben kiszáradó térszínen találhatok, ahol a traktorral való mővelés lehetséges. A lösz-pusztagyep
18
az övzátonyok tetején helyezkedik el, míg a vidékre korábban oly jellemzı puhafaliget egyes mocsarakban, illetve a folyók hullámterében található meg. A területre korábban jellemzı keményfaligetek helyén ma jobbára szántók, illetve idegen fajokból álló faültetvények találhatók. Az eredeti galériaerdıkhöz hasonló állományú telepített tölgyesek húzódnak a XIX. század második felében épített gátak elıterében, a kubikgödrök partjain. A tájvédelmi körzetben számos jellegzetes, védendı alföldi fajnak van jelentıs állománya. Molnár ZS. – Litkey ZS. – Bíró M. (1994) adatai szerint ezek a következık: A sulyom (Trapa natans), a rucaüröm (Salvinia natans), a debreceni torma (Armoracia macnatans), a nyári tızike (Leucojum aestivum), a nádi boglárka (Ranunculus lingua), a tızegpáfrány (Thelypteris palustris) és a tiszaparti margitvirág (Chrysanthemum serotinum). Különös értékei a területnek azok a fajok, melyek az ısmorotvák lápjain és mocsaraiban valamint a holtágak úszólápjaiban élnek, mint például a gyilkos csomorika (Cicuta virosa), a tızegpáfrány (Thelypteris palustris), a szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana) és a villás sás (Carex pseudocyperus). A szerencsés vízrajzi helyzet miatt a terület bıvelkedik ártéri mocsár- és kaszálórétekben. Ezek flórája szintén gazdag és jellegzetes. Itt él a kétsoros sás (Carex disticha), a réti iszalag (Clematis integrifolia), a korniss tárnics (Gentiana pneumonanthe), az elegáns kosbor (Orchis laxiflora ssp. Elegans), az orvosi kocsord (Peucedanum officinale), a gyíkhagyma (Allium angulosum), a parti nádtippan (Calamagrostis pseudophragmites), az ıszi kikerics (Colchicum autumnale), a mocsári aszat (Senecio paludosus), a mocsári kígyófő (Trig-lochin palustre) a fátyolos nıszirom (Iris spuria), a mocsári csillaghúr (Stellaria palustris) és a mocsári lendek (Lathyrus palustris). További értékes fajok a szárazgyepeken a dunai szekfő (Dianthus collinus) és az ágaskosbor (Orchis morio), a holtágakban és morotvákban a fehér tündérrózsa (Nymphaaaaeae alba), a kolokán (Stratiotes aloides), a közönséges rence (Utricularia vulgaris), a tündérfátyol (Nymphoides peltata), a merev víziboglárka (Batrachium circinatus), a sertelevelő és üveglevelő békaszılı (Potamogeton trichoides és lucens), valamint az erdıkben a ligeti szılı (Vitis sylvestris).
19
3.1.11 Állatvilág
Az alsóbbrendőek csoportja még igen kevéssé feltárt, azonban már az elızetes vizsgálatok is arra utalnak, hogy például a puhatestőek esetében jelentıs értékkel bír a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet. Az ízeltlábúak közül a teljesség igénye nélkül néhány elıforduló faj: A kérészek rendjébe tartozó tiszavirág (Palingenia longicauda) június második felében bekövetkezı rajzása idején két-három nap délutánján korábban milliós, ma már csak százezres nagyságrendben lepte el a Tisza vizét. Nevét is onnan kapta, hogy a rajzás idején a víz színe felett repülı, valamint a víz tetején úszó temérdek rovar miatt ekkor a folyó leginkább fehér virágokkal tarkított mezıre hasonlít. Az övzátonyok tetején elhelyezkedı lösz-pusztagyepek, valamint a szárazabb magasfüvő kaszálók karakterfaja az imádkozó sáska (Mantis religiosa), amely leginkább szeptemberben kerül szem elé, amikor a termetes nıstények a petéik lerakására legalkalmasabb helyet keresve sokat mozognak. A bogarak rendjének képviselıi közül eddig a futóbogarakra terjedtek ki vizsgálatok. A munka során az alábbi védett fajok kerültek elı: aranypettyes bábrabló (Calosoma auropunctatum), érdes futrinka (Carabus scabriusculus), ragyás futrinka (Carabus cancellatus), szárnyas futrinka (Carabus clathratus). Nyári estéken találkozhat az ember a hatalmas zúgással repülı óriás csíkbogár (Dytiscus latissimus) egyedeivel. Az öreg kubikerdık, keményfaligetek tipikus lakói a kis szarvasbogár (Dorcus parallelopipedus), a hímeknél hatalmas szarvszerő képzıdménnyé módosult csáprágójáról ismert természetes szarvasbogár (Lucanus cervus), az orrszarvú tülkéhez hasonló díszes „fegyverzetet” viselı orrszarvúbogár (Oryctes nasicornis), valamint a nagy hıscincér (Cerambix cerdo). A nappali lepkék közül jelentıs számban fordulnak elı: farkasalma lepke (Zerynthia polyxena), fecskefarkú lepke (Papilio machon), atalanta lepke (Vanessa atalanata), kis színjátszó lepke (Apatura ilia), nappali pávaszem (Inachis io). A hártyásszárnyúak színponpás képviselıje a pompás fémdarázs (Parnopes grandior). Sok faja él itt a szitakötınek is.
20
A vidék korábban vizekben igen gazdag volt, és a korabeli leírások szerint halakban bıvelkedett. A gátak megépítése után a folyók már nem hozhattak vízutánpótlást. A belvízelvezetı csatornák elkészülte és a vizek mindenáron történı elvezetésére törekvı üzemeltetési rendje miatt a mocsarak, tavak és maguk a csatornák is a szárazabb években rendszeresen kiszáradtak. Ez az iszapban is megélı réti csík kivételével a többi halfaj kipusztulásához vezetett. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet vizes élıhelyeinek 1997-ben a Központi Környezetvédelmi Alap segítségével elkezdett, majd a PHARE Területfejlesztési Programja által továbbfolytatott rehabilitációs munkálatai leginkább a halaknak kedveznek. A védett réti csíkon (Misgurnus fossilis) és vágócsíkon (Cobitis taenia) valamint a lápi pócon (Umbra krameri) kívül újra betelepedett a nem túl szívesen látott jövevény, az ezüstkárász (Carassius auratus gibelio) és a törpeharcsa (Ictalurus nebulosus), valamint az ıshonos compó (Tinca tinca), a bodorka (Rutilus rutilus), a vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythropthalmus), a nyurga ponty (Cyprinus carpio), a ragadozó csuka (Esox lucius). A területen mind a tarajos (Triiturus cristatus), mind a pettyes (Triturus vulgaris) gıte elıfordul. Leginkább kora ıszi telelıhelyet keresı vándorlásuk közben kerülnek szem elé. A tájvédelmi körzet mocsarai jelentıs ívóhelyei a békáknak. Tavasszal a vöröshasú unkák (Bombina bombina) koncertje a meghatározó alaphang a madárdaltól hangos réteken, mocsarakban. Kisebb számban, de mindenütt elıfordul a barna és a zöld varangy (Bufo bufo és viridis), valamint a barna ásóbéka (Pelobates fuscus). A zöld levelibéka (Hyla arborea) hangja különösen nyár végén, kora ısszel tőnik fel, amikor a többi béka már nem szól. Az igazi békafélék képviselıi közül gyakran megfigyelhetı a kecskebéka (Rana esculenta), a tavi béka (Rana ridibunda) és a mocsári béka (Rana arvalis). Az ártéri erdıkben és a környékükön elterülı réteken él az erdei béka (Rana dalmatina). A gyepeken gyakori a fürge gyík (Lacerta agilis), a kígyók egyetlen itt fellelhetı képviselıje a vízisikló (natrix natrix). A területet ismerı öreg „pákászok” szerint a mocsári teknıs (Emys orbicularis) szintén megtalálható a mocsarakban. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet védetté nyilvánítását leginkább a madárvilága miatt kezdeményezték. Az ország egyik legnagyobb gémtelepe volt akkoriban itt. A nádban fészkelı nagy kócsagon (Egretta alba) (5. kép) és a vörösgémen (Ardea purpurea) kívül a főzláp főzbokrain költöttek a kiskócsagok (Egretta garzetta) és a selyemgémek (Ardeola ralloides), valamint több mint félezer pár bakcsó (Nycticorax nycticorax). Dr. Legány András és társai (1991) a batla (Plegadis falcinellus) fészkelésérıl is említést tesznek. A mocsarak a
21
kilencvenes évek közepétıl kezdve minden évben kiszáradtak, ráadásul az egyik legfontosabb táplálkozó területnek számító Polgári-halastó üzemeltetése is magánkézbe került, ahol a termelés intenzifikálása a gémek ellen hatott. Ennek következtében 1997-ben már mindössze néhány pár nagykócsag és vörösgém költött itt. A vizes élıhelyeket rehabilitáló beruházások és a kedvezı csapadékos idıjárás, az ennek következtében fellépı ár- és belvizek igen kedvezı változásokat indítottak el. 1999-ben a nagykócsagok már két kolóniában, összesen közel 100 párban költöttek itt.
5. kép: Kócsag kolónia ( Fotó: Bodnár M. )
A vörösgémek száma is a korábbi szintre emelkedett, és kisebb mennyiségben ugyan, de visszatértek a kiskócsagok, a selyemgémek és a bakcsók is. Bár a cigányréce (Arythya nyroca) korábban sem számított ritka fajnak, a változások hatására jelentıs mértékben emelkedett a költıpárok száma. A ragadozó madarak közül a terület karakterfaja a barna rétihéja (Circus aeruginous), amelynek a levegıben keringı, „imbolygó” repüléssel táplálékot keresı egyedei uralják a mocsarak, rétek feletti légteret. Télen helyüket a nagyszámban itt telelı kékes rétihéják (Circus cyaneus) veszik át. A galériaerdık közönséges fészkelıi az egerészölyvek (Buteo
22
buteo), A területen él még a héja (Accipiter gentilis), a kabasólyom (Falco subbuteo) néhány párban, valamint a kerecsensólyom (Falco cherrug) 1-2 párban. A hamvas rétihéja (Circus pygargus) alkalmanként telepszik meg néhány párban. A zárt mocsarak, a magas füvő kaszálók a parti madarak elıfordulásának igen kedveznek. Nagy számban fordulnak viszont elı a guvatfélék képviselıi. A mocsarak belsejében él a guvat (Rallus aquaticus) és a kis vízicsibe (Porzana parva). A mocsarak és rétek közötti átmeneti zóna zsombékosainak fészkelıje a pettyes vízicsibe (Porzana porzana). A kaszálóréteknek a tájrehabilitáció következtében újra megjelent madara a harsogó hangú haris (Crex crex). A mocsarakban, elöntött réteken idınként kialakul a fattyú és kormos szerkıknek (Chlidonis hybrida és niger) kisebb kolóniája. A terület jellemzı baglyai a galériaerdıkben élı macskabagoly (Strix aluco), valamint a nem csak zárt erdıkben, hanem fasorokban is megtelepedı erdei fülesbagoly (Asio otus). Fıleg a tanyák lakóiként ismert a kuvik (Athene noctua), a templomtornyok lakójaként számon tartott gyöngybagoly (Tyto alba) szívesen megtelepszik a nagyobb állattartó épületek padlásán, bálákból épült kazlak réseiben is. A réti fülesbagoly (Asio flammeus) gyakori téli vendég és alkalmanként megjelenı fészkelı is. A gyurgyalag nem költ a tájvédelmi körzetben, ezen színpompás madarak több száz egyedbıl álló csapatai azonban hetekig idıznek itt a nyári vonulást megelızı kóborlásaik során. Áprilistól a fülemülék (Luscinia megarhynchos) dalától hangos a táj, és avatott fülő madármegfigyelı mindhárom hazai tücsökmadár faj énekében gyönyörködhet. Ezek a réti-, berki-, nádi tücsökmadár (Locustella naevia-, fluviatilis-, luscinoides) A nádasok gyékényes foltjainak jellegzetes fészkelı madara a barkós cinege (Panurus biarmicus), a botolófüzek és fehér nyarak ágain gyakran függıcinege (Remiz pendulinus) fészket ringat a szél. A gátakon haladva a telefondrótokon sokszor 50 méterenként ül egy-egy tövisszúró gébics. Ritkán kerül szem elé a sárgarigó (Oriolus oriolus), de annál gyakrabban hallható a „Huncut a bíró” strófája. A mocsarak, nedves rétek felett repülı népes rovarvilág terített asztalt, a kubik és a galériaerdık öreg fáinak odvai nyugodt nappali pihenıhelyet jelentenek a denevérek számára. A sün (Errrinaceus roumanicus) éjszaka jár rovarokból, csigákból, gilisztákból álló tápláléka után, de nem veti meg a földön fészkelı madarak tojásait, fiókáit sem, ha fészkükre rátalál.
23
A kerecsensólyom és a parlagi sas kedvenc táplálékául szolgáló ürge (Citellus citellus) a rövid füvő legelıkön fordul elı. A törpeegér (Micromys minutus) jellegzetes gömb alakú fészke a parlagterületeken, nádasokban gyakran látható. A róka (Vulpes vulpes) igen elterjedt kisragadozója a területnek, leginkább a tél közepére esı párzási idıszakában, valamint az ínséges havas napokon kerülnek elı példányai, amint boszorkányos ügyességgel próbálják elkapni a hótakaró alatti alagútjaikban közlekedı mezei pockokat. A zárt erdık lakójaként ismert nyuszt (Martes martes) és a nyest (Martes foina) egyre nagyobb számban él a kiterjedt mocsarak bebokrosodott részeiben és a kubikerdıkben. A menyét (Mustela nivalis) szinte mindenütt elıfordul, míg a télen fehér, nyáron barna bundát viselı hermelin (Mustela erminea) inkább a mocsárszéli nádasok, gyékényesek lakója. A korábban dombvidékek lakójaként ismert borz (Meles meles) egyre gyakoribb a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén. Mivel éjszakai állat, jelenlétére leginkább nyomai és a borzvárak alapján lehet következtetni. A vidra (Lutra lutra) egyedei még a legnagyobb szárazság idején is meg-megjelentek a csatornák vizében, talán az elmúlt generációk génjeiben rögzült emlékei alapján, a hajdani halbıségre emlékezve. Remélhetıleg a vízkormányzási rend természetvédelmi célú átalakítása eredményeképpen a jövıben sem kell majd továbbállniuk, hanem elegendı halat fognak találni. A terület legjellemzıbb ragadozó emlıse a vadmacska (Felis silvestris), amelynek nagy és erıs populációja él itt. Mivel a Tájvédelmi Körzetet folyóvizek övezik, és ezen a „szigeten emberi település nincs, így viszonylag kicsi az esélye a házi macskával való keresztezıdésnek. A hetvenes évek közepétıl megtelepedett itt a vaddisznó (Sus scrofa), mely visszafoglalta az ısi életterét. Az európai ız (Capreolus capreolus) aránylag nagy számban él a területen. A tiszadobi területen állandó, a terület többi részén váltó vadként jelen van a dámszarvas (Dama dam). A gímszarvas (Cervus elaphus) szinte minden évben megjelenik, de csak váltó vadként, állandóan nem él a területen.
24
3.2 A vaddisznó morfológiája
A kifejlett vadkan testhossza eléri az 1,8-2 métert, farkhossza pedig mintegy 25 cm-t. Marmagassága 85-90 cm, testtömege 150-200 kg is lehet. A kocák mindig kisebb testőek, rövidebbek és alacsonyabbak. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén a vaddisznót az átlagosnál nagyobb testsúly jellemzi. Teljes kifejlettségét 5-6 éves korra érik el, mindkét nem tagjai. A vaddisznó testfelépítése sokban különbözik a mai házi sertéstıl. Attól elsısorban kisebb testhossza, csapott fara, hosszabb feje és orra, kisebb, hegyesebb és felálló fülei, valamint fejlett, hosszú agyarai tekintetében különbözik. A vaddisznó szırét a hazai klimatikus viszonyok között rendszerint egyszer váltja, így nyári, ill. teljesen kifejlıdött téli szırruháról beszélünk. Vedlése az elsı melegek beköszönésével kezdıdik és május végére fejezıdik be. A szırzet váltása koronként és nemenként is eltérı. Zápfogaik alacsony koronájúak és többcsúcsúak, melyek a kor elırehaladtával lekopnak. Fejlett szemfoguk agyarrá alakul, melyek nagysága vadászati szempontból a kanok értékmérıje is.
3.2.1 A vaddisznó szaporodása és jellemzıi
A vaddisznó párzását, a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén október elejétıl február közepéig figyelhetjük meg, de napjainkban egyre sőrőbben fordulnak elı rendhagyó jelenségek is. Az idısebb
kocák búgnak legkorábban, majd a 11-20 hónapos emsék
folytatják, és legvégül a 10-12 hónapos emse süldık következnek, melyeknek - megfigyelések szerint
- 30-40%-a eredményesen párzik. A kocák búgása 21-23 napig tart. A kant
eredményesen két napig veszik fel. A kan egy-egy kocát többször is befedezhet. Vemhesülés nélküli borítás esetén a koca három hét múlva ismét hajlandó a párzásra. Az egyes kondák szaporodásra képes nıivarú egyedei a vezérkoca búgását követıen 6-8 napon belül bepárzanak. A vaddisznó vemhességi ideje 114-118 nap és 3-8 malacot ellik. A magzatok száma francia vizsgálatok szerint az egyedek testtömegétıl és kondíciójától függ. A magzatok ivari megoszlása vizsgálatok szerint 50-50 %-os átlagos megoszlást mutat.
25
A kocák közvetlenül az ellés elıtt elkülönülnek a kondától és fialóvackot (6. kép) készítenek száraz aljnövényzetbıl.
6. kép: Fialóvacok a mocsárban ( Fotó: Baló A.)
A malacozás 3-10 óra hosszáig tart. A koca az idıjárástól függıen 4-20 napig a vacokban marad malacaival. Gondosan vigyáz rájuk, szoptatja ıket. Általában csak a harmadik naptól jár rendszeresen táplálkozni. A malacok születési testtömege 750-1200 g. Táplálkozni induló anyjukat 6-14 napos korukban már követik. Szilárd táplálékot 14 napos koruk után kezdenek fogyasztani. Tapasztalatok szerint az ivarérett nıivarú egyedek 10-12%-a is "üresen maradhat" egy-egy évben.
3.3 Táplálkozásbiológia 3.3.1 A vaddisznó növényi és állati eredető táplálékának évszakos váltakozása
A növényi és állati eredető táplálékféleségek arányát nem csak az élıhely adottságai, de az évszakok változásai és a kor is meghatározhatják.
26
A vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a vaddisznó fı tápláléka növényi eredető, ami három nagy csoportra osztható: • növények föld feletti része; • növények gyökerei, gumói;
• növények termése. A vaddisznó erdei csemegéje a tölgy-, bükk- és csermakk, ritkábban a szelídgesztenye. Ha a makktermés bıséges a mezıgazdasági területekre ritkábban vált ki. Nagyon kedveli a vadgyümölcsöket (cseresznye, alma, körte, szilva, eper, berkenye). A vadgesztenyét nem szereti. Egy-egy jól termı gyümölcsfa alá rendszeresen odajárnak táplálkozni, ami zárttéri tartás esetén a vaddisznók lekötése szempontjából is jelentıs. Erdıben található lágyszárúak közül a következık jelentısek: pillangósok, parajok, pázsitfőfélék, édesfüvek, pitypang-nád félék, zsurlófélék ivaros hajtásai. A zsenge csalán is kedvelt tápláléka közé tartozik. Ezek a lágyszárú növények fedezik a táplálékszükségletük 5%-át. Mezıgazdasági kultúrák közül kedveli a kukoricát, búzát, zabot, rozst és a burgonyát. A kalászos - szemes terményeket különösen a tejes és viaszérett állapotban eszi meg szívesen. A földalatti táplálékok közül kedvenc csemegéje a páfránygyökér, a csicsóka. A tölgycsemetéken a makk héja 1-2 évig is megtalálható. A kis tölgycsemete megvastagodott lágyabb gyökfıjét 3-5 éves koráig is kitúrhatja, elrághatja. Egyes adatok különbözı mérgekkel szembeni ellenálló képességrıl tesznek említést. A szırmés, szárnyas kártevık apasztása céljából kihelyezett mérgezett tojásokat elfogyasztja. A vaddisznó aktivitása az éjszakai órákban megnı. Zavarásmentes környezetben, nappal aktív és éjjel tart pihenıt. Ezt a tényt saját tapasztalataim is alátámasztják. A területen a vadászatot általában január végén, február elején leállítjuk és csak május közepén kezdjük ismét. A vaddisznó a zavartalan környeztet gyorsan megszokja. Több alkalommal sikerült napsütéses délután videózni békésen turkáló kondát, vagy malacait vezetı kocákat. A vadászati nyomás hatására táplálkozásában naplemente utáni maximum állapítható meg.
3.3.2 A vaddisznó táplálkozási szokásai Meynhardt tapasztalatai alapján a vaddisznók ínyencek bizonyos szempontból. A kártevık irtásában is jelentıs szerepet játszanak, amit nem lehet tagadni. Területen történt
27
megfigyeléseim alapján, fıleg a kora tavaszi idıszakban a korhadt fák maradványai között szívesen turkál (7. kép.) pajorok után, amit elıszeretettel fogyaszt, megakadályozva az áttelelt kártevık szaporodását.
7. kép: Pajorok után kutatva ( Fotó: Baló A. ) A mocsárban a nád igen tápláló rizómái élelmet is jelentenek számára, melyet szívesen fogyaszt. Táplálékhiányos idıben, ezért ritkán hagyják el a mocsarat. A vaddisznó "húsevı" tulajdonságai közül régóta megoszlanak a szakmai vélemények. Elfogadott, hogy fácáncsibétıl az ızgidáig, sıt nagyobb testő állatok teteméig állati eredető táplálékot is fogyaszt. A vaddisznó mocsárszéleken, patakpartokon turkálva az ott található puhatestőeket, csigát, kagylót is megeszi. A béka, a rák, a hal minden ehetı számára, a földigiliszta pedig kedvenc eledele. A Tisza, a Sajó és a Takta folyók árterületein többször figyeltem meg vaddisznókat, amint a kiszáradóban levı kubikgödrökben halak, békák és rákok után kutatnak. Meynhart (1986) megfigyelései egyértelmően bizonyítják, hogy bár a vaddisznók elhullott fajtársaikat minden további nélkül felfalják, saját családjuk tagjaival ezt mégsem teszik. A vaddisznók dögevı tulajdonságait saját tapasztalataim is alátámasztják, kemény teleken több alkalommal fordult elı, hogy a rosszul meglıtt vaddisznó másnapi reggeli után keresése során, csak a részben elfogyasztott tetemet találtuk meg. A környéken, vaddisznó nyomon kívül más nyomot nem találtunk.
28
3.6 Vizsgálati módszer -
A felmérést a teljes terület térképezésével kezdtem.
-
Az adatokat az Országos Vadgazdálkodási Adattár dokumentációiból, valamint a II. Rákóczi
Ferenc
Vadásztársaság
és
a
Tiszazug
Vadásztársaság
közgyőlési
jegyzıkönyveibıl merítettem. -
1960-2005-ig vizsgáltam a vaddisznó országos, B-A-Z megyei, valamint a vizsgált terület állományalakulását, melyhez szintén az Országos Vadgazdálkodási Adattár információit, valamint a II. Rákóczi Ferenc Vadásztársaság és a Tiszazug Vadásztársaság közgyőlési jegyzıkönyveit használtam fel.
-
Győjtöttem adatokat a területre vonatkozó éghajlat, talaj, vízrajz, fafaj és állományösszetétel vonatkozásában.
-
Tételesen kigyőjtöttem a vaddisznó állománybecslési és hasznosítási adatokat.
-
Terepen történı adatgyőjtéshez sportvadászként rendszeres területbejárást végeztem 1991tıl, évente kb. 50-60 napot.
-
Terepen történı közlekedéshez Mitsubishi Pajero gépkocsit, megfigyelésre Seadler 8X56os távcsövet, fotózáshoz FujiFinePixel 5500-as fényképezıgépet használtam.
-
Személyes tapasztalataim mellett kikértem a hivatásos vadászok, a természetvédelmi ırök és azon idısebb sportvadászok véleményét is, akiknek nagyszüleik, dédszüleik valaha a területen vadásztak.
-
Adatokat győjtöttem a területekrıl a mai vadásztársasági vezetıktıl.
-
Az adatok gépen történı feldolgozásakor Word, Excel és Paint programot használtam.
29
4. Eredmények és azok értékelése 4.1. Élıhelyi változások
A történelem folyamán, a területen jelentıs változások mentek végbe. A valamikor ıshonos vaddisznó eltőnt, majd ismét megjelent a területen. A mai Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén található mocsarak a Tisza , a Sajó és a Takta áradásakor folyamatos vízutánpótlást kaptak egészen az 1846-ban megkezdett és 1867-ben befejezett új Tiszameder, a 8 km hosszú un. „Tiszadobi ásás”, és a „Széchenyi gát” megépítéséig. A munkálatok befejeztével a régi és az új Tisza gát összezárt, kialakult a helyiek által „Karikatöltésnek” nevezett védmő, ami teljesen elzárta a területet a folyókból érkezı vízutánpótlástól. Az így kialakult területen, a halászat, mint fı bevételi forrás megszőnt, szerepét az állattartás vette át. A mocsárrétek kiváló takarmányt biztosítottak a környezı falvak lakossága által tartott haszonállatoknak. 1949-ben megalakult a Szabadság Termelıszövetkezet. Az állattartás csúcspontját az 1950-es 1960-as évek között érte el. Ebben az idıszakban a területen 4.000 db körüli szarvasmarhát, 400 db körüli lovat, 6.000 db körüli birkát és 500 db körüli sertést tartottak. A kialakult mocsárban kiegészítı tevékenységként megjelent a nádgazdálkodás. A környezı falvak között felosztották a mocsarat, melyeknek névét még ma is ırzik a területek (Girincsi-nádas, Bıcsi-nádas, stb.). A falvak lakosai telenként a nádat learatták. A szövetkezet gazdálkodásában bekövetkezett változások hatására a terület ismételten jelentısen átalakult. Az 1960-as évek végétıl az állattartás folyamatosan csökkent, a helyét a növénytermesztés vette át. A legelıket felszántották, kukoricát, búzát termeltek rajta. A legelıként bejelentett terület termése a külsı területek termésátlagát növelte, így a szocialista gazdaságban jelentıs eredményeket ért el a helyi termelıszövetkezet. A mővelésre alkalmatlan területeket, a maradék állatállomány legeltetésére használták, mely töredéke volt az 1950-1960 közötti állománynak. A nádaratás 1970-ben teljesen megszőnt. A nádasokban megjelent a rekettyefőz. A háborítatlan terület ideális élıhelyet kínált a vaddisznó számára. A mocsárban levı belsı hátakat elıbb kézzel, majd az 1980-as évektıl géppel kaszálták. A kaszálás az 1990-es évek közepétıl teljesen megszőnt, a kaszálók elvadultak, a sás és a nád folyamatosan megkezdte térhódítását. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetet az 5/1990. (VI.
30
18.) számú KÖM rendelet nyilvánította védetté, 4070,4 hektáron. A rendszerváltás után, illetve a tulajdonviszonyokban történt változás miatt az addig mővelt területek parlagon maradtak. A piacgazdaságban nem volt értelme a gyenge minıségő földön áru növényt termelni. A védetté nyilvánítás után a természetvédelmi korlátozások ezt a folyamatot tovább gyorsították. A 22/1997. (VIII.1.) KTM rendelet a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetet további 2013,5 hektárral való bıvítésérıl rendelkezett. A Tiszatáj Környezet és Természetvédelmi Alapítvány és az AGROBE Bt. vásárlását következıen 1997-ben jelentıs szürkemarha, bivaly és rackajuh állomány került a területre. Táj rehabilitációra 1998-ban PHARE pályázaton sikerült pénzt nyerni, a terület vízkormányzásának megvalósítására. Az Inérháti-csatornán megépült három zsilip (8. kép), mellyel a mocsárban és a Kerek-tóban a vizet a természetvédelmi érdekeknek megfelelı szinten lehet egész évben tartani.
8. kép: Zsilip az Inérháti-csatornán ( Fotó: Baló A.)
A zsilipek mőködtetése folyamatos konfrontációt okoz, a megmaradt gazdálkodókkal. A viszonylagosan magas vízszint miatt, csapadékosabb évek esetén a megmaradt szántóterületek mővelése nehezen, vagy egyáltalán nem megoldható. A pár éves viszonylagos nyugalom után (9. kép), 2006-ban az élıhelyen ismét jelentıs változások történtek. A terület tulajdonosa a támogatások igénybevétele miatt, illetve a növekvı szürkemarha állomány legelı felületének és takarmány ellátásának biztosítás érdekében, a valamikori kaszálók szárzúzóval történı
31
letakarítását elvégezte (10. kép). A jövıbeni tervek alapján kaszálóként és legelıként kívánja a tulajdonos hasznosítani. A hasznosíthatósága erısen megkérdıjelezhetı. A lekaszált területek jelentıs vízelvonást idéznek elı a mocsárban. Az 1990-es évek közepéig, amikor a kaszálások még folytak a területen, a mocsár aszályosabb nyarakon júliusra teljesen kiszáradt. A gém- és kócsagtelepek megırzése miatt folyamatos vízutánpótlásra lesz szükség, ami a mővelést akadályozza. A mővelés elkezdése miatt, a mára jelentıs létszámot elérı vaddisznó állomány élettere nagymértékben leszőkült. A kialakult kondák nyugalmat csak a kisebb nádfoltokban találnak.
9. kép: Mocsárrészlet a kaszálók visszaalakítása elıtt …( Fotó: Bodnár M. )
10. kép: … és után ( Fotó: Bodnár M. )
32
4.2 A vaddisznó megtelepedése a területen A
B-A-Z Megyei Múzeumi Igazgatóság Herman Ottó Múzeuma részérıl S. Koós
Judit és Csengeri Piroska régészeti kutatásokat folytatott a Kesznyéteni-Lúci Abony 1. domb elnevezéső régészeti lelıhelyen, melynek leletei Kr.e. 4800-4400 közé tehetık. A feltárt sírban egy részlegesen megmaradt vadkan állkapcsot (11. kép) találtak. A vadkan állkapocs sírba helyezése a Kárpát-medencei késı neolitikumban ritka, de elıforduló szokás volt, mely a bizonyos kiemelkedı rangú felnıtt férfiak státuszszimbóluma lehetett.
11. kép: Az ásatás során talált trófea ( Fotó: Baló A)
Az idısebb vadászok elmondása alapján, mely történetek az 1850-es évekig nyúlnak vissza vaddisznó nem élt a területen. Az elızıekben ismertetett élıhelyi változások miatt a mocsárban való megtelepedésre a folyamatos zavarás miatt nem volt lehetıség. Az állatállomány csökkenése, és a mővelések fokozatos abbahagyása a vaddisznó számára kedvezı élıhelyet teremtettek a területen. Az országosan és megyei szinten is egyre növekvı vaddisznóállomány szétterjedésének, mely a hegyvidék felıl a nagy mezıgazdasági táblákon az Alföld felé irányult, a Tisza vonalán lévı ártéri erdıket követve jelent meg a területen.
33
Az elsı vaddisznóra utaló nyomokat az 1972-1973-as vadászati évben találták a nádasban, vackok formájában.
12. kép: Vacok a mocsárban ( Fotó: Baló A.)
Igaz ekkor, mivel ismeretlen vad volt a területen nem tulajdonítottak jelentıséget a látottaknak. 1974-ben Mészáros József a II. Rákóczi Ferenc vadásztársaság intézıbizottságának tagja lıtte az elsı kansüldıt a területen. Azóta folyamatosan állandó vaddá vált a vaddisznó. Az állománya az 1970-es évektıl folyamatosan nıtt, az 1990-es évek közepén bekövetkezett pestisig. A pestis után a kíméletes hasznosításnak köszönhetıen állomány ismét növekedésben indult. A populáció mai napig is folyamatosan növekszik, dacolva a 120-130 %-os hasznosítási rátával.
34
4.3 A vaddisznó országos állománydinamikája
100000 90000 80000 70000 60000 Becslés
Egyed 50000
Hasznosítás
40000 30000 20000 10000 0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005
Év
1. ábra: Országos vaddisznóállomány becslés és hasznosítás (Forrás: Országos Vadgazdálkodási Adattár)
Az országos vaddisznóállomány létszáma az 1990-es évek második felében közel kétharmadával növekedett. A növekvı létszámot a lelövések nem követték, noha az állomány szinten tartásához a tavaszi becsült állományt alapul véve legalább 100-140 százalékos lelövést kellene elérni (1. ábra). A vaddisznó részben az erdıterületek növekedése, részben a jó alkalmazkodóképességének eredményeként tudott jelentıs új területeket meghódítani. A túlnépesedett állomány kártétele súlyos gondokat okozhat, amelyeket az ország több részén rohamosan emelkedı vadkárok jeleznek. A 90-es évek elejének országos nagyvadállománycsökkentı programja a vaddisznót sem kímélte. A lelövések száma fokozatosan emelkedett, aminek következtében az állomány további növekedése megállt. 1993 után a lelövések ismét csökkentek. Ennek két magyarázata van. Egyrészt a helyenként megjelenı sertéspestis miatt többnyire a szaporulat körében jelentıs elhullások voltak, aminek következtében a vadászatra jogosultak kímélni kezdték az állományt. Másrészt, elsıként az 1993-as rendelet vezetett be a kocákra kíméleti idıt, ami a lelövéseket szintén visszavetette. Mindezek következtében az
35
állományok robbanásszerő növekedésnek indultak, amit a hasznosítás mértéke csak késéssel követett, így megállítani sem tudott, legfeljebb mérsékelni (Náhlik – Sándor, 2005). Változás e tekintetben a 2000-2001-es évek környékén volt, amikor a hatóságok egyre több helyen adtak felmentést a tavaszi kocalelövés alól. Ekkortól számíthatjuk az állomány nagyságának országos szintő csökkenését. A 2001-es évtıl kezdıdıen a lelövések meghaladták a tavaszi állománybecslést, de a hasznosítás mértéke kisebb, mint az a szinten tartáshoz vagy az állomány csökkentéséhez elegendı lenne.
5.4 A vaddisznó Borsod-Abaúj-Zemplén megyei állománydinamikája
10000 9000 8000 7000 6000 Becslés
Egyed 5000
Hasznosítás
4000 3000 2000 1000 0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005
Év
2. ábra: B-A-Z megyei vaddisznóállomány becslés és hasznosítás (Forrás: Országos Vadgazdálkodási Adattár)
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vaddisznóállomány becsült létszáma a 2000-es évre az 1990-es évi állomány kétszeresére növekedett (2. ábra). A hasznosítás mértéke messze elmaradt a kívánt mértéktıl. 1993-tól a lelövések elmaradtak a becsült állománynak megfelelı hasznosítástól. A megyében, mint az országban több helyen is, diagnosztizálták a sertéspestis jelenlétét. A pestis helyenként jelentıs elhullást okozott a szaporulatban. A vadgazdálkodók a
36
szaporulatban jelentkezı elhullások kompenzálása miatt a hasznosítási rátát csökkentették. A kocák kíméleti idejének 1993-ban történı bevezetése szintén az állomány növekedésének kedvezett. A csökkentett kilövések és a kocák kímélete miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vaddisznóállomány robbanásszerő növekedése következett be. A folyamatosan növekvı vadkárok sok vadászatra jogosult létét veszélyeztették. A BorsodAbaúj-Zemplén megyei FVM Hivatal Vadászati Osztálya a növekvı vaddisznóállomány létszámának csökkentésére, valamint a vadkárok mérséklése céljából az éves vadgazdálkodási tervekben a vaddisznó hasznosítási rátáját 120-130 százalékban határozta meg, a terveket ezeknek megfelelıen módosította. A tervet nem teljesítı vadászatra jogosultak részére vadgazdálkodási bírság kiszabásának lehetıségét helyezte kilátásba. 2001-tıl a megyei hasznosítási ráta a 115-150 százalékos mértékő volt. A lelövések számának emelése a vaddisznóállomány növekedését megállította a megyében. Az állomány létszáma a becslések alapján 6-7000 körüli egyedszámban állandósult.
4.3 A vaddisznó állománydinamikája a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén
A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet speciális szerepet tölt be a környezı területek vadállományának életében. A „karikatöltés” által létrejött „katlanban” az árterületek vadállománya biztonságosan átvészelheti az egyre gyakoribb árvizes idıszakokat. A feldúsult állomány kezelése jelentıs feladatot ad a vadgazdálkodóknak. Ebben a részben szeretném bemutatni a teljes terület adataiból kiindulva a területen gazdálkodó vagy gazdálkodott vadászatra jogosultak állománykezelési stratégiáit, a vaddisznó megítélését és állománydinamikáját. A vadászatra jogosultak sorrendbe állításánál a gazdálkodás idıtartalmát tekintettem kiindulópontnak.
37
4.3.1 A teljes Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet vaddisznó állománydinamikája
200 180 160 140 120 Becslés
Egyed 100
Hasznosítás
80 60 40 20 0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005
Év
3. ábra: Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet vaddisznóállomány becslés és hasznosítás (Forrás: Országos Vadgazdálkodási Adattár)
A vaddisznó 1972-1973 óta van jelen a területen. A védetté nyilvánítás idején (1990), a becslések alapján 85 (?) példány élt a területen (3. ábra). Az akkori becslések messze meghaladták a korábbi évek hasznosítását, így felmerül a kérdés: Valósak voltak-e a becslések? 1990 nyarán, a védetté nyilvánítással szinte egy idıben, megalakult a Tiszazug Vt (1980 ha), melynek következtében így a terület két vadászatra jogosult (II. Rákóczi Ferenc Vt. Tiszalúc, és a Tiszazug Vt. Kesznyéten) kezelésébe került. Mindkét területen – apróvadas társaságok lévén – a vaddisznót dúvadként kezelték 1993-ig. A lelövések a becsült létszám körül alakultak. A Tiszazug Vt. vezetése ekkor határozta el, hogy az apróvadgazdálkodás gátjai miatt, amit a természetvédelmi hatóság intézkedései jelentettek a gazdálkodásánál, célként jelöli meg a vaddisznóállományának növelését.
Az 1990-es évek közepén
diagnosztizált sertéspestis miatt állománya jelentısen csökkent. Az állomány kiheverve a pestis által okozott veszteségeket, a kíméletes hasznosítás hatására ismét növekedésnek indult. Az 1997-es évig, a területek újra felosztásáig ez a tendencia volt a meghatározó. 1997-ben új
38
területekkel bıvült a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet (1. sz. melléklet). A területváltások miatt, illetve a területbıvítés hatására három vadászatra jogosult (Tisza – Sajó menti Vt., Takta Vt., Táncsics Vt.) kezelésébe került a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területe. Az 1990-ben védetté nyilvánított területek a Tisza – Sajó menti Vt. területét képezték, míg az 1997-ben védelem alá helyezett területeken a Takta Vt. és a Táncsics Vt. osztozott. A három területen a vaddisznó megítélése nem volt egyforma. Közös elképzelések kialakítására nem voltak partnerek a vadászatra jogosultak. A Tisza – Sajó menti Vadásztársaságnál állandó vadként, a két szomszéd területen (Takta Vt., Táncsics Vt.) váltó vadként kezelték az állományt. Az 1997-tıl 2000-ig terjedı idıszakban a hasznosítás elmaradt a becslésektıl. Ez elsısorban a magterület állománykezelési elképzeléseinek a következménye. A pestist kiheverı állomány fejlesztése volt a cél. A kitőzött célt 2001-re sikerült elérni, a törzsállomány stabilizálódott. A törzsterület kocáinak intenzív kímélete mellett, a hasznosítható állomány létszáma száz egyed fölé emelkedett. Ez a létszám, megfelelı takarmányozás mellett, amit a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága elterelı etetés formájában egész évben megkövetel, a vaddisznóállomány a terület vadeltartó képességének megfelelıen alakul. A vadkárok minimális szinten tarthatók. A 2006-os évben bekövetkezett élıhelyi változások hatására az állományt alacsonyabb szinten kell tartani, mert a csökkent élettér miatt a vadkárok várhatóan hatványozottabban fognak jelentkezni. 2007-tıl a területen két vadgazdálkodó lesz, a Táncsics Vt. Tiszadob és a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet Földtulajdonosi Közössége.
39
4.3.2 II. Rákóczi Ferenc Vt. Tiszalúc vaddisznó állománydinamikája
100 90 80 70 60 Becslés Egyed 50
Hasznosítás
40 30 20 10
02
00
98
96
94
92
04 20
20
20
19
19
19
88
86
84
82
80
78
76
90
19
19
19
19
19
19
19
19
19
19
74
0
Év
4. ábra: II. Rákóczi Ferenc Vt. vaddisznóállomány becslés és hasznosítás (Forrás: Országos Vadgazdálkodási Adattár, Vadásztársasági közgyőlési jegyzıkönyvek 1974-1986-ig)
A II. Rákóczi Ferenc vadásztársaság a térség talán egyik legnagyobb múlttal rendelkezı vadásztársasága. A vadásztársaságot 1946-ban alapították, apróvadas társaságként. Az elsı vaddisznóra utaló nyomokat az 1972-1973-as vadászati évben találták a nádasban, vackok formájában. Igaz ekkor, mivel ismeretlen vad volt a területen nem tulajdonítottak jelentıséget a látottaknak. 1974-ben Mészáros József a II. Rákóczi Ferenc vadásztársaság intézıbizottságának tagja lıtte az elsı kansüldıt a területen. Azóta folyamatosan állandó vaddá vált a vaddisznó (4.ábra). A hasznosításnak gátat szabott az a tény, hogy, mint apróvadas társaságnál az akkori rendelkezések alapján csak két vadásznak volt golyós vadászfegyvere. A kezdeti idıszakban a vaddisznó vadászata iránt a tagság nem érdeklıdött. A vaddisznó vadászatát kevesen gyakorolták, a sörétes fegyverekkel és a házi töltéső lıszerekkel a vadászata nem volt
40
hatékony. Sok volt a sebzés. Átlagosan minden tizedik rálövésre került terítékre egy-egy egyed. A közgyőlések jegyzıkönyvei alapján a vaddisznót dúvadként kezelték. Mindent meg kellett tenni a társaság tagjainak a vaddisznó területrıl történı kiirtásának érdekben. A fegyvertörvény változása után egyre több golyós vadászfegyver került a társaság tagjainak birtokába. Ez elısegítette a vadászatot, viszont az élıhelyben bekövetkezı változásokra, melyek a vaddisznóállomány számára kedvezıek voltak, intenzív vadászata ellenére növekedéssel válaszolt az állomány. A vadásztársaság vezetése mindent megtett, hogy növelje a vaddisznó vadászata iránti aktivitást. A közgyőlés határozata alapján a 40 kg-nál kisebb súlyú példányt a vadászok vadászrészként vihették haza, a nagyobbakat le kellett adni. A határozat következtében a többség csak a süldıket és a malacokat lıtte, esetenként került terítékre egy-egy nagyobb kan. Egyre nıtt a törzsállomány. 1974-tıl 1986-ig terjedı idıszakban az állomány hasznosítása a becslések alatt maradt. 1987-1990 között egy jelentısen felülbecsült állomány volt. A hasznosítás messze elmaradt a becsléséktıl. A régi tagok elmondása szerint ebben az idıszakban változott a társaság vezetése. A becslések nem voltak szakmailag megalapozva. 1990-ben a terület két részre szakadt, a kesznyéteni felén megalakult a Tiszazug Vt, így a vadásztársaság a védetté nyilvánított területbıl 2090,4 ha-on azaz 51,3 %-án gazdálkodott (2.sz. melléklet). 1991-tıl 1996-ig terjedı idıszakban az állomány túlhasznosítása volt a jellemzı. Köszönhetı volt ez annak, hogy a kettészakadt terület határán az „egyezségnek” köszönhetıen fennmaradhattak a határszélen a korábban megépített lesek. Mivel a vaddisznót továbbra is dúvadként kezelték, szinte válogatás nélkül minden példányt elejtettek, ami szórókra bement. A vadásztársaság 1997-ben az új területek kialakítása során teljesen kiszorult a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területérıl. 1997-tıl a vaddisznót váltó vadként kezelték a területhez szervesen illeszkedı Tiszalúci-alsórét, Sziget elnevezéső mocsaras területen. Ettıl az idıponttól a teríték nagysága függött az idıjárási viszonyoktól (ártéri terület), valamint a környezı területek mezıgazdasági mővelésétıl. A 2007-es területkialakítás után a Vt. ezt a maradék területét is elveszítette.
41
4.3.3 Táncsics Vt. Tiszadob vaddisznó állománydinamikája
60
50
40
Becslés
Egyed 30
Hasznosítás
20
10
0 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005
Év
5. ábra: Táncsics Vt. vaddisznóállomány becslés és hasznosítás (Forrás: Országos Vadgazdálkodási Adattár)
A Tiszadobi Táncsics Vt. 1950-ben alakult. Jelenlegi területén 1997 óta gazdálkodik. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területéhez tartozó Tisza ártéri részek a megalakulás óta folyamatosan a Vt. kezelésében vannak ez a mai teljes terület 13,3 %-a (3. sz. mellélet). A területen 1986-ban ejtették el az elsı vaddisznót (5. ábra). Azóta folyamatosan jelen van a területen. Az állományt váltó vadként kezelik, csaknem minden évben megjelenik a Tisza árterén, illetve Borzik nevő területrészen. A terítékre kerülı vaddisznók számával nem lehet tervezni, hiszen vadászatuk is esetlegesnek mondható. A vaddisznó vadászata már nem a szoros profitorientált gazdálkodási tevékenység része. Mivel e vadfaj nincs állandóan jelen a területen, ezért nem szerveznek bérvadászatot vaddisznóra. Így csak a vadásztársaság tagjainak legkitartóbb hányada tudja kielégíteni vadászszenvedélyét a talán legizgalmasabb élményekkel kecsegtetı vadfaj vadászatával. Szinte minden évben terítékre kerül a területrıl egy-egy kapitálisnak számító vadkan, ami rendkívüli élményt jelent a sportvadászok számára. A korábbi években jellemzı volt az évenkénti vaddisznóhajtások szervezése és lebonyolítása, de már nem élnek ezzel a vadászati móddal. Úgy ítélték, hogy a kis terítékő (3-5 példány),
42
ámde annál balesetveszélyesebb és költséges szervezéső vadászatok nagymértékő zavarást jelentenek a területen élı egyéb vadfajok számára. Maradt tehát a lesvadászat, amely kétségkívül a legellenırizhetıbb és a terület zavarását leginkább nélkülözı módja a vaddisznó vadászatának. 1986-tól 2001-ig az állomány hasznosítása a becslésekkel összhangban volt. Szembetőnı a 2002-es év kiemelkedı eredménye, valamint az, hogy az utolsó három évben már magas értéket ér el a terítéknagyság. Ez köszönhetı annak, hogy a szomszéd területen a kocák intenzív kímélete miatt robbanásszerő állománynövekedés következett be. A migráció hatására a Tisza árterében jelentıs mennyiségő vaddisznó él. Az ideális élıhelyre talált vaddisznó itt is szaporodásnak indult, folyamatosan foglalja el a számára kedvezı élıhelyet.
4.3.4 Tisza – Sajó menti Vt. vaddisznó állománydinamikája
140
120
100
80 Becslés
Egyed
Hasznosítás 60
40
20
0 1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
2005
Év
6. ábra: Tisza - Sajó menti Vt. vaddisznóállomány becslés és hasznosítás (Forrás: Országos Vadgazdálkodási Adattár)
A Tisza – Sajó menti Vadásztársaság 1997-ben a földtulajdonosokból és delegáltjaikból alakult egyesület. A terület kijelölésekor az 1990-ben védetté nyilvánított
43
Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet teljes területe ennek a vadászatra jogosultnak a kezelésébe került. Ez a mai teljes terület 66,9 %-a (3. sz. melléklet). A területen 1997 elıtt a II. Rákóczi Ferenc Vadásztársaság (2090,4 ha), valamint a Tiszazug Vadásztársaság
(1980 ha)
gazdálkodott. A Tiszazug Vadásztársaság teljes tagsága alapító tagként átkerült az új vadászatra jogosulthoz, mivel korábbi vásárlás miatt mindenki rendelkezett földtulajdonnal. A potenciális orvvadászat elkerülésének érdekében a Bükki Nemzeti Park saját területeire a II. Rákóczi Ferenc Vadásztársaság tagjaiból delegált vadászokat. A terület felmérése során éles határvonal rajzolódott ki a volt két vadásztársaság területe között. A tiszalúci részrıl az ız szinte eltőnt. A megalakult társaság a természetvédelmi érdekek szem elıtt tartása miatt, megelızve a Bükki Nemzeti Park tiltását a teljes mocsár területét, a vízivad számára vadászati kíméleti területnek nyilvánította, megtiltotta a vadászatot. Az ızállomány mélyen a terület vadeltartó képessége alatt volt. Egyértelmő célnak határozta meg az ız- és a vaddisznóállomány növelését. A kocák vadászatát augusztus 31-ig megtiltotta, illetve a hasznosítást alárendelte a bevételnek. Az 1997-tıl 2000-ig terjedı idıszakban az állomány hasznosítása a növelést célozta, a teríték elmaradt a becsült állománytól (6. ábra). A 2001-es évben a teríték elérte a becslés értékét. A 2001-2002-es enyhe tél következtében az állomány az alacsony mortalitás miatt robbanásszerően növekedett. Ez megmutatkozik a szomszéd területek (Táncsics Vt., Takta Vt.) hasznosítási adataiban is, a migráció miatt. A természetvédelmi érdekek szem elıtt tartása és a vadkár elkerülése miatt ebben az évben kétszer kellett módosítani a tervezett hasznosítást. A társaság vezetése a kocák vadászati tilalmát rövidítette. 2003-tól napjainkig hasznosítás mértéke 130-140 % között mozgott. Ezzel a hasznosítási rátával kialakult egy stabil törzsállomány, mely hosszútávon biztosítja a vaddisznó vadászatát a területen, az állománynagyság megfelelı takarmány ellátás és vadföld gazdálkodás mellett szinkronban van a terület vadeltartó képességével. A 2007-tıl a Tisza – Sajó menti Vt. birtokon kívül került a területrıl. Helyét a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet Tulajdonosi Közössége veszi át.
44
4.3.5 Takta Vt. Taktaharkány vaddisznó állománydinamikája
30
25
20
Becslés
Egyed 15
Hasznosítás
10
5
0 1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
2005
Év
7. ábra: Takta Vt. vaddisznóállomány becslés és hasznosítás (Forrás: Országos Vadgazdálkodási Adattár)
A Takta Vt. 1997-ben alakult. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet mai teljes területébıl 1202,5 ha-on, azaz 19,7 %-án gazdálkodik ( 3. sz. melléklet). A vaddisznót váltó vadként kezelik. Ez megfelel a valóságnak, mivel állandóan nincs jelen a területen. A terület zavartsága (a tiszalúci Holt-Tisza és a környezı hétvégi telkek) miatt, csak az érésben levı mezıgazdasági kultúrákra látogat ki táplálkozni. Az elejtések szinte kizárólag itt történnek. 2004-ig nem is becsültek állományt a területen (7. ábra). A 2004-2005-ös becslés messze meghaladta a hasznosítást. A hasznosítás mértéke nagyban függ a mezıgazdasági területek vetésszerkezetétıl. A 2007-es területkialakításnál a Takta Vt. birtokon kívül került, így a jövıben a megmaradt területükön nem számolhatnak a vaddisznó megjelenésével.
45
4.3.6 Tiszazug Vt. Kesznyéten vaddisznó állománydinamikája
25
20
15 Becslés
Egyed
Hasznosítás 10
5
0 1990
1991
1992
1993
1994
1995
1996
Év
8. ábra: Tiszazug Vt. vaddisznóállomány becslés és hasznosítás (Forrás: Országos Vadgazdálkodási Adattár)
A Tiszazug Vt. 1990-ben alakult 1980 ha-on, ami az akkori védett terület 48,6 %-a volt (2. sz. melléklet).
a II. Rákóczi Ferenc Vt. területébıl kiválva. A vadásztársaság
megalakulása egybeesett a terület védetté nyilvánításával. Alapvetıen apróvadas társaságként jött létre. A természetvédelmi korlátozások bevezetése miatt eredeti elképzeléseit nem, vagy csak részben sikerült megvalósítani. A tıkésréce nevelést a Bükki Nemzeti Park az itt költı állomány védelme érdekében nem engedélyezte. A fácánnevelés is csak két évig volt lehetséges, a szakhatóság ellenezte a nevelést. A társaság vezetése meglátta a vaddisznóban rejlı lehetıségeket (8. ábra), 1993-tól 1997-ben történt megszőnéséig kíméletes hasznosítást engedélyezett, a törzskocák vadászatát megtiltotta. Az elképzelések valóra váltásának köszönhetıen megalapozta az 1997 utáni populáció alapjait. Ezzel nagymértékben hozzájárult a következı évek sikeres gazdálkodásához.
46
4.4 A vaddisznóállomány becslése a 2005-ös évben
1. térkép:
= két egyed
Tájvédelmi Körzet határa
A vaddisznó állomány elhelyezkedése a mocsárra és a Tisza folyó árterére koncentrálódik (1. térkép). Az elhelyezkedést nagymértékben befolyásolja a Tisza folyó árterében végzett erdészeti munkák, valamint a tavaszi és ıszi árvizek. Az ártéri erdık szélessége 200 – 800 m közötti. Folyamatos zavarás esetén a mocsár állománya folyamatosan nı, az ártéri állomány rovására. A mocsárban kedvelt tartózkodási helyei, a magasabban fekvı hátak, csatornapartok, összefüggı nádasok melletti erdısült területek, melyek megfelelı nyugalmat és pihenıhelyet biztosítanak a kondák számára. A bıséges táplálékkínálat miatt a kondák mozgáskörzete kicsi.
47
4.5 A vaddisznóállomány hasznosítása a 2005-ös évben
2. térkép:
= két egyed
Tájvédelmi Körzet határa
A vaddisznóállomány hasznosítását a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén a kettısség jellemzi (2. térkép). A Tisza – Sajó menti Vt. esetében a május-június, valamint az október-február hónapokban, a mocsárban és környékén történnek az elejtések, míg a Táncsics Vt. és a Takta Vt. estében a június-szeptember közötti idıszak az eredményesebb. Ez azzal magyarázható, hogy a Tisza – Sajó menti Vt. területén kevés a mezıgazdasági kultúra. A mocsárból a mezıgazdasági területekre kiváltó vaddisznók a szomszéd vadászterületen kerülnek elejtésre.
48
4.6 A vaddisznóállomány évszakos mozgásciklusa a területen
3. térkép:
tavasz-nyár
ısz-tél
A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén a vaddisznóállomány éves mozgását ciklikusság jellemzi (3. térkép). A tavaszi-nyári hónapokban a magas vízállás miatt a mocsarat elhagyva a táplálékot a legelıkön, kaszálókon, csatornapartokon és az érésnek indult mezıgazdasági kultúrnövények vetésterületein keresik. A mocsárban csak a késın fialt kisebb kocák maradnak malacaikkal elfoglalva a magasabban fekvı száraz hátakat, melyek környékén etetı vagy szóró található. Ezek a kocák csak nyár közepén látogatnak ki a mocsárból.
49
Az ıszi betakarítás után, a búgás kezdetén szinte az egész állomány a mocsárba húzódik vissza. Ekkorra a vízszint csökken a területen, így ideális élıhelyet biztosít az állomány számára. A nagy területő nádasok megvédik a vaddisznókat az idıjárás viszontagságaitól. A terítékre kerülı vaddisznók 70-75 %-a ebben az idıszakban esik a mocsár szélén található szórókon. Az
évszakokhoz
kötıdı
mozgásokon
kívül
jelentısen
befolyásolja
a
vaddisznóállomány tartózkodási helyét a folyókon (Tisza, Sajó, Takta) levonuló árhullámok. Az ártéri állomány ilyenkor a mocsárban keres menedéket. A geológiai adottságokból adódóan az árvizek alkalmával a mocsárban is jelentıs vízszintemelkedés következik be. A feldúsult állomány elfoglalja a magasabb hátakat. Ebben az idıszakban jelentıs károkozással lehet számolni.
4.7 Vadkár
A szabadon élı állatvilág ugyanúgy hozzátartozik a tájhoz, mint a fa és a bokor, a fő és a gyomnövény, az erdı, a mezı, a hegy és a völgy. A táj elemeit fenntartani, egymáshoz való kapcsolataikat ápolni, ellentétes igényiket kielégíteni gyakran nehéz, de szükséges feladat. A szabadon élı állatok táplálékfelvételük közben és a fajtól függı bizonyos életmegnyilvánulásukkal kárt okoznak a mezıgazdasági kultúrnövényekben, az erdészeti kultúrákban valamint a természetvédelmi értékekben. A szabadon élı állatok által okozott igazi kártételekrıl csak akkor kell beszélni, ha a mértéke elviselhetetlen, ha a vadállomány nagysága az arányos mértéket túlhaladja (KLÁTYIK, 2003.). A vaddisznó kártételeit életmódja is meghatározza. Mindenevı lévén szívesen fogyaszt el minden ehetıt, ami a felszínen vagy a laza talajban, az avartakaró alatt vagy a gyökerek között megtalálható. Errıl még a könnyen megszerezhetı táplálékok bısége esetén sem mond le, mert egyrészt mentálisan szüksége van a turkálásra, másrészt ez az étrendi táplálék kiegészítés nélkülözhetetlen a számára. A vaddisznók kártételében azonban nagy különbségek mutatkoznak, attól függıen, hogy jelentıs mérető terület áll-e a rendelkezésükre, vagy csak kicsiny földdarabra szorítkozva újra meg újra kénytelenek feltúrni a még be nem gyógyult „sebhelyeket”.
50
A vaddisznó kártételénél beszélünk erdei- mezıgazdasági- és különleges vadkárról. A rendszerváltás utáni tulajdonviszony átrendezıdés és a piacgazdaság kialakulása miatt sarkalatos kérdés lett a vadkár. A gazdálkodók sokkal jobban reagálnak a vadkárra, mint a korábbi idıszakban. A túltartott nagyvadállomány által okozott károk jelentıs termés kiesést, bevétel csökkenést, költségnövekedést okoznak a gazdálkodóknak, amit természetes módon a vadászatra jogosult felé hárítanak át. A jelentıs vadkár szinte mőködésképtelenné teszi a vadászatra jogosultakat. A megengedett vadlétszám azonban nemcsak néhány alapvetı követelménytıl függ (táplálékkínálat, alapkızet, fafaj, stb.), hanem sok más, évenként is változó, de mindig intenzíven ható körülménytıl. A megengedett vadlétszám nem csak a terület vadeltartó képességétıl függ, hanem mindazon helyi körülményektıl, mely a vad életkörülményeit és jólétét valamilyen módon befolyásolja. Közös érdek a károk minimalizálása, a vadkár megelızése.
A kárelhárítás módszereit három részre oszthatjuk: -
biológiai,
-
mechanikai,
-
kémiai védekezés.
Biológiai védekezés: A területek vadeltartó képessége a vad táplálkozásához szabadon megtermı táplálék minıségétıl és mennyiségétıl függ. A vad által elérhetı táplálék mennyiségét és minıségét a területen folyó erdı- és mezıgazdálkodás befolyásolja, míg a vadállomány mennyiségét a vadgazdálkodók határozzák meg. A biológiai vadkárelhárításhoz nélkülözhetetlen az egyensúlyi állapot a vadállomány létszáma és a táplálék mennyisége között. Ez csak a vadgazdálkodás és a területen folyó erdı- és mezıgazdálkodás összehangolása esetén biztosítható.
Mechanikai védekezés: Hátránya, hogy a vadkárt csak helyileg szünteti meg, a vad ezáltal máshol fog károsítani. Eszközei: -
kerítések
-
villanypásztorok
51
-
rémzsinegek
-
a vad vészjelzéseinek ismétlése
-
ultrahang, fényjelzések
-
emberi riasztás, kutya
-
tüzek, füstölık
-
karbidágyú
-
egyedi védelem
Kémiai védekezés: A vegyszeres védekezés elsısorban a vad szaglására, másodsorban ízlelésére hat. A riasztó anyagokat ki kell permetezni vagy valamilyen anyagban felitatva a területre kihelyezni.
Ahhoz, hogy a vadriasztó szerek gyakorlatban is használhatóak legyenek több követelménynek kell megfelelniük: -
a vad ne szokja meg
-
a megvédendı kultúrát ne veszélyeztesse
-
tartós, biztos riasztó hatásúnak kell lennie
-
könnyen kezelhetı szabadforgalmazású szernek kell lennie
-
embert és állatot ne veszélyeztessen
-
az elıállítás és felhasználás gazdaságos legyen
Ezeknek a követelményeknek teljes mértékben megfelelı szert még nem találtak ki, ezért a vegyi védekezést a biológiai és egyéb módszerekkel együtt alkalmazva várhatunk megfelelı eredményt.
4.7.1 Erdei vadkár
Erdei vadkár alatt értjük a szabadon élı bármely vadfaj élet-megnyilvánulásainak azon következményeit, amelyek az erdı, mint növénykultúra minıségi, vagy mennyiségi értékcsökkenéséhez vezetnek, illetve a rendeltetésszerő használatot bármilyen módon megakadályozzák.
52
A vaddisznó által okozott erdei vadkár formái: a., Természetes felújítások akadályozása, makk felszedés: A természetes felújításra alkalmas faállományokban az adott idıszakon belül elegendı a makktermés ahhoz, hogy a felújítás végbemehet a kívánt mértékben, de a vaddisznó károsítása miatt ez nem következik be. A vaddisznót egyesek az erdı legnagyobb ellenségének tartják, mert az idıs állományok saját magról történı felújítását teszik lehetetlenné.
b., Makkvetéses erdısítések károsítás: Az elvetett makkot a vaddisznó kitúrja, megeszi. Mivel a tölgyek sziklevele a talajban
marad,
a
vetett
és
ültetett
egyéves
csemeték
kitúrásával,
kihúzogatásával és gyökerének elharapásával is kárt okoz.
c., A mesterséges felújításokban okozott károk: A frissen elültetet tölgy csemetét, kihúzza a földbıl, a gyökfıt és a szőkebb környékét elfogyasztja a rendszerint rajta levı makkmaradvánnyal együtt.
A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén évek óta sem mesterséges erdıfelújítás, sem makkvetés nem történt, így ilyen károkozással nem kellett számolni. A területen a Tisza és a Takta árterében található idıs állományú tölgyeseknél a természetes felújítás gátja a vaddisznó. Jó makktermı években a vaddisznók szívesen látogatják ezeket a területeket, a hullott makkot szinte teljes mértékig elfogyasztják, meggátolva az erdı természetes felújításának lehetıségét. Az árvízvédelmi szempontok miatt a mechanikai védekezés nem megoldható.
4.7.2 Mezıgazdasági vadkár
Mezıgazdasági vadkáron azt értjük, hogy a szabadon élı bármely vadfaj a mezıgazdasági kultúrnövény (szántóföldi, kertészeti, szılı, gyümölcsös) produktumát – a termés mennyiségét, minıségét vagy a kultúra állapotát – kedvezıtlenül befolyásolja.
53
A vaddisznó által okozott mezıgazdasági vadkár formái: a., Taposáskár: Az érı mezıgazdasági kultúrában (búza, kukorica) a vaddisznó mozgásából eredı kár. Csapadékos idıjárás és puha talaj esetén az ıszi vetéső gabonában, repcében, évelı pillangósokban és a kora tavaszi kapáskultúrákban egy-egy nagyobb átvonuló konda jelentıs kárt okoz.
b., Túráskár: Jellegzetesen a vaddisznó által okozott kárforma. Táplálékának egy részét a föld alól nyeri. Elsısorban a kukoricát látogatja vetéstıl a kétleveles állapotig. A sorokra ráállva nagy területeken, felszedi a vetımagot, így a vetés megismétlése szükséges. Agrotechnikai hiányosságokra vezethetı vissza a túráskár abban az esetben, ha az elıvetemény kukorica volt, és a betakarítás utáni maradványai miatt károsítja a vaddisznó az új kultúrát. Túrhat cserebogárpajor, földigiliszta stb. után, ami azt jelenti, hogy a károkozás lineáris összefüggésben van a talaj fertızöttségével.
c., Legeléskár: Nem jellegzetes vaddisznó által okozott kárforma, de az ıszi vetéső gabonák, évelı pillangósok és a tavaszi vetéső kapások zöld lombját fogyasztja.
d., Az érésben levı, vagy érı mezıgazdasági termények elfogyasztása: A legjelentısebb károkozással itt találkozhatunk. A vaddisznó élıhelyében jelenetıs változás ment végbe. Az elmúlt évtizedekben az erdei biotóp mellett a monokultúrás kukoricatáblák lakója lett. A több száz hektáros kukoricában, ahol vizet is talál, szívesen tartózkodik, táplálkozásával jelentıs károkat okozva. A hagyományos táplálkozási szokási megváltoztak, legfıbb nyári tápláléknövénye a búza, zab, rozs és a kukorica.
A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén 1990-tıl kezdve vaddisznó által okozott mezıgazdasági vadkárért kártérítést egy vadászatra jogosult sem fizetett. Ezzel nem azt szeretném bizonyítani, hogy ilyen jellegő károkozás nem történt. Az aránylag kis területhez
54
képest nagy vaddisznó állomány jelentıs károkat okozhatott volna. A megfelelı takarmányozás és az „elterelı” etetések jelentıs mértékben csökkentették a vadkár mértékét. A vadföldek helyének megválasztása is a károkozás csökkentését szolgálta. A vadászatra jogosult által bérelt területek a szegélyeket képeztek az élıhely (mocsár) és a mezıgazdasági vállalkozók területei között. A mővelt vadföldekbe a szomszédos területek állományának megfelelı növénykultúra került. A vetések idızítése úgy történt, hogy 2-3 héttel késıbb, mint a védendı területeken történt vetés. Ezzel a módszerrel a vadkár minimálisra csökkenthetı volt, mértéke a mezıgazdasági vállalkozók számára az elviselhetıség szintjén maradt.
4.7.3 Különleges vadkárok Különleges vadkárok közé azokat a károkozásokat soroljuk, „… amelyeket a vad nem a mezı- vagy erdıgazdaságban termelt javakat érintıen okoz. Különlegességük egyrészt már egyszerően abból a ténybıl adódik, hogy nem egy csemete megrágásából, egy suháng kéregsérülésébıl,
egy-egy
búzában
vezetı
váltó
betaposásából
és
környékének
kalászrágásából keletkezik a vadkár, amit mindenki egyértelmően vadkárnak nevezne, hanem más tárgyak sínylik meg a vadnak a velük való találkozását.” KİHALMY T. (2002.)
a., Épített létesítményekben okozott vadkár A vizsgált területen az utóbbi idıben jelentıs túráskárok jelentkeztek a Takta, a Sajó és a Tisza gátjain. A vaddisznó által okozott ilyen károkra az ÉKÖVÍZIG gátfelügyelıi érzékenyen reagálnak, mivel a túrások gyengítik a gátat, veszélyeztetik az árvízvédelmi védekezést (13. kép). A károsítás okának kivizsgálásakor, derült fény arra a tényre, hogy a helytelenül mővelt gátoldalak milyen veszélyt jelentenek. Az utóbbi években a gátak rézsőjét rendre kaszálják és a rendeket nem takarítják le, pénzhiányra hivatkozva. A nyáron lekaszált szénarendek télire a földön maradnak, alattuk a föld nem fagy meg, így az áttelelı pajorok, lárvák, giliszták, csigák, pockok kitőnı táplálékot biztosítanak a tavaszi idıszakban a csemegézı vaddisznónak, megnövelik a károkozás lehetıségét.
55
13. kép: Túráskár a Takta gáton ( Fotó: Baló A.)
b., Természetvédelmi értékekben okozott vadkár A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén élı vaddisznó állomány az intenzív hasznosítás ellenére folyamatosan növekszik. Egy-egy enyhébb tél után nagy állománynövekedéssel kell számolni, ami érzékeny károkat okozhat a védett természeti értékekben. A vaddisznó számára kedvezıtlen élıhelyi beavatkozások ezt hatványozottabban elısegítik. A meglevı állomány életterének szőkülése miatt, jelentıs károkozással kell számolni. Ennek megnyilvánulási formái, már most is láthatók a területen. Az ısgyepek, védett növények
kitúrásával
(14.
kép),
kitaposásával,
kifürdésével
jelentıs
természetvédelmi kárt okoz. Károkozásával a természetvédelmi károkon felül jelentısen növeli a gyepek mővelésének költségét is (15. kép). A területen a kaszálást csak június 15-e után lehet megkezdeni a természetvédelmi elıírások miatt. Ekkorra a növényzettel benıtt túrásokat a kaszálást végzık nem látják, gyakori a gépek sérülése.
56
14. kép: Túráskár a mocsár széli kaszálón ( Fotó: Baló A.)
15. kép: Túráskár a botolófüzes kaszálóréteken ( Fotó: Baló A.)
A védett növényekben okozott károkozáson kívül jelentıs károkat okoz a megnövekedett állomány más vad- és állatfajok zavarásával, a földön fészkelı védett és vadászható madarak fészkeinek, tojásainak elpusztításával is. Tapasztalataim alapján szándékosan nem keresi a fészkelı helyeket és a fészkeket, de ami útjába kerül, azt elpusztítja. Álláspontom alátámasztásaként
57
megemlítem, hogy a legnagyobb fácánállomány a területünkön egész évben a szórók környékén él.
4.8 Az állomány állategészségügyi helyzete Az 1990-es évek közepén a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén élı vaddisznóállomány egy sertéspestis járványon esett keresztül. A pestis jelentıs elhullást eredményezett a szaporulatban.
Az állomány jelentısen csökkent, ami meglátszott a
terítékadatokban is. A pestis után magára talált állomány a kíméletes hasznosításnak köszönhetıen dinamikusan nıtt. A 2000-res évek elején elkezdett folyamatos állatorvosi és szerológiai kontroll az állományban betegséget a mai napig nem mutatott ki. A helyszíni állatorvosi vizsgálatokat Dr Fehér József hatósági állatorvos végezte. A vizsgáltok kiterjedtek a teljes belsı szervekre, valamint a vadhús vizsgálatára. A vizsgált idısebb egyedeken legfeljebb korábbi lövés által okozott sérülés volt tapasztalható. Az elmúlt idıszakban kobzásra nem került sor. Megállapításai alapján az állományban állategészségügyi problémák nincsenek. Ezt a tényt támasztják alá a szerológiai vizsgálatra beküldött garatmandula és vérminták is. A különbözı korú, és nemő elejtett vaddisznók vizsgálatra beküldött mintái minden esetben negatív eredményt adtak. A trichinella vizsgálatra beküldött vizsgálatok is negatív eredménnyel zárultak. A fentiek alapján megállapítható, hogy a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet vaddisznóállománya egészséges, fertızı betegségektıl mentes.
4.9 A vaddisznó természetvédelmi értékelése a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén A természetvédelem és a vadgazdálkodás között - különösen a régebbi idıszakban nagyon szoros kapcsolat állt fenn. A természetvédelmet az elmúlt században gyakorlatilag a vadászok és az erdészek kezdték kialakítani. A természetvédelem kezdeti idıszakából szinte csak vadászokat és erdészeket ismerünk, az ı kezdeményezésükre alakultak ki a hazai természetvédelem gyökerei. Hosszútávon a vadgazdálkodás és a természetvédelem céljai azonosak, mivel maga a vad is a természet része. A vadat "vad"-ként csak így lehet megırizni, és ez kell a vadgazdálkodás egyik célja legyen.
58
Az ökológiai rendszerek természetes vagy ahhoz közeli, mőködıképes állapotának fenntartása nélkül (ez a természetvédelem célja) ugyanis nehezen képzelhetı el a fenntartható vadgazdálkodás. A veszélyeztettet fajok megırzése és a fenntartható vadgazdálkodás is csak megfelelı élıhelyi feltételek mellett biztosítható. A hazai ökoszisztémák túlnyomó része sérült, emberi behatásoknak erısen kitett, sıt azoktól függı. Emiatt ezekben a természetes szabályozó folyamatok nem, vagy csak korlátozottan mőködnek. A szabályozatlanság következtében egyes fajok túlszaporodásával és az emiatt bekövetkezı súlyos és szerteágazó problémákkal kell számolnunk. Elég, ha csak egyes nagyvadfajok körül kialakult konfliktusokra, mértéktelen elszaporodására gondolunk. A természetvédelem nemcsak erıs társadalmi támogatottsággal, hanem jelentıs jogszabályi háttérrel is rendelkezik ahhoz, hogy akaratát, elképzeléseit érvényesíteni tudja. Erre lehetıséget adnak számára a hazánk által is elfogadott nemzetközi egyezmények, az Európai Uniós elıírások és az ezekkel messzemenıen harmonizáló hazai elıírások. Természetvédelmi szempontból „problémás” vadfajunk a vaddisznó. İshonos vadfajunk, de a túlszaporodott állomány jelentıs károkat okoz a természetvédelmi értékekben is, ezért megítélésénél elsısorban a károkozása dominál. A védett természeti értékekben és területeken jelentıs a vaddisznó által okozott kár, bár pontosan
nem
számszerősíthetı.
Sok
a
gazdálkodás
számára
értéktelen,
de
a
természetvédelem számára kiemelkedı jelentıségő területen okoz a túltartott állomány felbecsülhetetlen kárt. Védett természeti területeken mindenképpen szükséges a természetes vadeltartó-képesség alá csökkenteni a vaddisznóállomány létszámát. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén élı vaddisznóállomány egy szigetszerő populációt képez, mely visszafoglalta eredeti élıhelyét a mocsarat. A migráció kicsi, csak a környezı vadászatra jogosultakat érinti. A szomszédos területeken kívül szinte ismeretlen faj, kóborló egyedei csak táplálékot keresve jelennek meg olykor-olykor ezeken a területeken. Mára stabil populációja alakult ki a területen. A mocsárban, mint eredeti élıhelyében a vaddisznó nagyon jól és teljes biztonságban érzi magát. A pihenı és táplálkozó helyek felkeresésére széles váltókat alakít ki a mocsárban (16. kép, 17. kép), melyeken szinte hangtalanul közlekedik.
59
16. kép: Vaddisznóváltók a mocsárban a levegıbıl … ( Fotó: Bodnár M. )
17. kép: … és a földrıl ( Fotó: Baló A.)
A természetvédelmi elvárások betartása fontos feladat a védett területen gazdálkodó vadászatra jogosultaknak. A természetvédelmi hatóság, mint szakhatóság véleményezi, olykor módosítja a vadgazdálkodási terveket. A területen tervmódosításra, a vadászatra jogosult kezdeményezésére az elmúlt üzemtervi ciklusban két alkalommal 2002-ben került sor. Az
60
évközi állományfelmérések alkalmával a vadeltartó képességnél nagyobbnak ítélte a vaddisznóállományt, megelızve az esetleges jelentıs természetvédelmi károkozást, a hasznosítható létszám emelését kérte. A vaddisznó törzsállomány károkozásának csökkentése érdekében egész évben elterelı etetést kíván meg a természetvédelmi hatóság, a természetvédelmi értékekben kevésbé gazdag területeken. A szórókra, lesekre egyszerre kihelyezhetı takarmány mennyisége limitált, elkerülve a takarmány romlását, a helytelen takarmányozásból adódó megbetegedéseket. A védett területeken létesített etetık, szórók környékének folyamatos kaszálását írja elı a vadgazdálkodásra jogosultaknak, megakadályozva ezzel a faunaidegen szántóföldi gyomok elterjedését a területen. A vaddisznó vadászati lehetıségét korlátozza, hogy a mocsárban hajtást szervezni nem lehet, helyenként a melegviző források miatt a legkeményebb teleken sem fagy be a víz, így a biztonságos hajtás lebonyolítása megoldhatatlan feladat.
A Bükki Nemzeti Parkkal
egyeztetve a lesek, szórók elhelyezését, csak lesvadászat folyik a területen. A sőrőn elhelyezett szórókkal, etetıkkel a hajtások szervezése nélkül is biztosítható az állomány szabályozása, a természetvédelmi hatóság által megkívánt létszám fenntartása. A sok helyen történı etetés hatására nagy kondák nem alakulnak ki a területen. Egy kondában 2-3 koca és szaporulata él. A fajon belüli versengés elkerülése végett a fiatalabb és kisebb kocák hamar elhagyják a kondát, és önálló kondát alapítanak. Mivel táplálékot és búvóhelyet mindenütt talál, így az egy területrészre jutó terhelés csökken, az állomány szinte egyenletesen oszlik el a területen, csökkentve természetvédelmi értékekben okozott károkozás lehetıségét. 2006-ban a B-A-Z megyei FVM hivatal vadászati osztályvezetıjének részérıl felmerült az ötlet, hogy az eredeti élıhelyére visszatelepült, állategészségügyi szempontból megyei szinten kiválónak mondható vaddisznóállomány védelme érdekében a tulajdonosi közösség génmegırzési célzattal kérje a terület különleges rendeltetésővé tételét. A Bükki Nemzeti Park képviselıje mereven nem zárkózott el a lehetıség elıl, de a hatástanulmányok elkészítését kérte. Jelenleg folyik az egyeztetés a kérdésben. A vaddisznó természetvédelmi megítélése egységes, de nem egyértelmő. Kárt okozhat a védett madárfajok fészkeiben, túrásával károsíthatja a védett növényfajok élıhelyeit. Konkrét, megbízható vizsgálatok a károkozás mértékére vonatkozóan eddig nem történtek,
61
így az elmondottak csak szubjektív ítéletek, ha nagy valószínőséggel igaznak is kell tekintenünk. A természetvédelmi hatóság a vaddisznóállomány létszámának alacsony szinten tartását kívánja, ezért az üzemterv és az éves tervek lelövési tervszámait rugalmasan, a mindenkori természetvédelmi érdekeknek alárendelve kell kezelni. A fenntartható legnagyobb vadlétszámot nem lehet pontosan meghatározni a különbözı, sokszor bizonytalan adatokra támaszkodó elméletekkel, hanem a vaddisznó által a környezetben okozott kár mértékét kell folyamatosan nyomon kísérni, és ebbıl következetni arra, hogy az adott területen a vaddisznóállomány létszámát csökkenteni kell, vagy esetleg növelni lehet.
62
5. Következtetések, javaslatok A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén megtalálható mocsárrendszer és ártéri jellegő területrész jó vadeltartó képességő ökoszisztéma, melyen belül olyan különleges biotópok vannak, melyek az országban kevés helyen lelhetık fel. A területen a vadgazdálkodók és a természetvédelmi hatóság nagy figyelmet fordítanak a vadállomány minden változására, hiszen közös érdek a populációk megfelelı szinten tartása, a biodiverzitás megırzése. A vizsgált idıszakban (1990-2005) az országos, a B-A-Z megyei és a Kesznyéteni Tájvédelmi körzet állománydinamikáját összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy szakszerő, a természetvédelmi érdekeknek megfelelı gazdálkodás folyt a területen. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén 2002-tıl a 130-140 százalékos hasznosítási rátával, mely jobb, mint az országos, illetve B-A-Z megyei hasznosítás ráta, a vaddisznóállományt sikerült a terület vadeltartó képességének megfelelı szintre beállítani. A napjainkban is folyamatosan változó élıhely, mely bizonyos esetekben sem a természetvédelem, sem a vadgazdálkodás érdekeivel nem egyezik meg, folyamatos konfliktushelyzetet teremt. A 2006-ban bekövetkezett drasztikus élıhelyi változás miatt, ami fıleg a mocsárrendszert érintette, valószínősíthetı, hogy ez az állománynagyság tovább nem tartható fenn. A hátak kikaszálásával az élettér leszőkült. A korábban egységes élıhely felaprózódott, az állomány számára nem nyújt zavartalan, biztonságos életteret. A 2006-os élıhelyi változás következménye a növekvı túráskár, ami a vizsgált idıszakban ilyen mértékben nem volt fellehetı a területen. Az átalakítás további veszélyeket rejt magában, melyek komoly anyagi és technikai megoldást igényelnek. A kikaszált területek a mocsárból a vizet elvonják, nı a párologtatás. A kiszáradó mocsárban a vaddisznó szinte mindenütt jelen lesz, a fészkelı telepeken fokozott károkozásra lehet számítani. A Tiszából a vízutánpótlást meg kell oldani, melynek a mőszaki feltételei jelenleg nem teljesen biztosítottak. A zsilipek mőködtetésével, fıleg a fészkelési és vonulási idıszakokban a megfelelı vízszintet kell biztosítani, elkerülve ezzel azt, hogy a vaddisznó a fészkelı- és pihenıhelyeket felkereshesse, károkat okozzon. Az épített létesítményekben okozott károk csökkentése érdekében javaslom, hogy a gátak kaszálása helyett szárzúzóval történı mővelést alkalmazzon az ÉKÖVÍZIG.
63
Tovább kell folytatni az elterelı etetéseket egész évben a természetvédelmi szempontból kevésbé értékes területeken. A szórókra, etetıkre lehetıleg tisztított, jó minıségő, gyommagtól mentes, limitált mennyiségő takarmányt kell kitenni, megakadályozva a szántóföldi gyomok elterjedését a területen. Véleményem szerint a terület méretéhez képest a vadföldek területi aránya alacsony. Ennek a problémának a megoldása a tervszerő vadgazdálkodás szempontjából mindenképpen idıszerő. Amennyiben a gazdasági viszonyok megengedik, a mővelés alól kivett területekre, Bükki Nemzeti Parkkal egyeztetve, javasolnám további vadföldek kialakítását, lehetıleg a 2-3 hektáros nagyságban. A terület egyes részei a geológiai és növényzeti adottságok következtében nehezen, vagy egyáltalán nem, vagy csak idıszakosan járhatóak, így a vadgazdálkodásból szinte kiesnek. E területek fıként mocsárrendszerben, és a Tisza árterében helyezkednek el. Azonban tekintettel vadbıségükre, meg kell oldani a bejárhatóságot. Lehetséges megoldás a használaton kívüli erdészeti utak kitisztítása és felújítása, valamint a szezonálisan megközelíthetı helyeken ideiglenes takarmánytárolók elhelyezése. A vaddisznó vadászatánál továbbra is az egyéni vadászatok folytatását javaslom, mellyel biztosítani lehet a megfelelı állományszabályozást, és a védett terület minimális zavarásával jár. Mind a természetvédelmi hatóságnak, mind a vadászatra jogosultaknak egész évben figyelemmel kell kísérni a vaddisznó által okozott károk mértékét, és a károk mértéke alapján dönteni arról, hogy a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén a folyamatosan változó élıhelyi viszonyok mellett milyen állománynagyság felel meg a terület vadeltartó képességének. A megfigyelések alapján kell dönteni arról, hogy az állományt csökkenteni, vagy esetleg növelni lehet. A gazdálkodó számára mindenképpen káros jelenség az, hogy tömegesen jelennek meg a terület egyes részein a turisták, jelenlétükkel zavarva a vadat és rontva a vadászati esélyeket. Tapasztalataim szerint ez nemcsak a vad-, hanem az erdıgazdálkodást és természetvédelmet is érintı kérdés. Ezen probléma megoldása sajnos nem a gazdálkodó jogköre, de országos szinten lehetne kompromisszumos megoldásokat találni.
64
Összefoglalás Dolgozatomat az 1990-ben védetté nyilvánított Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet vaddisznó állománydinamikájáról és természetvédelmi megítélésérıl írtam. Célkitőzéseim voltak: a vizsgált terület élıvilágának és ökológiai adottságainak bemutatása, a vaddisznó megtelepedését lehetıvé tevı élıhelyi változások elemzése, állomány dinamikájának értékelése a teljes területen és vadászatra jogosultanként, a vadkárok és megjelenési formáinak bemutatása, az állomány állategészségügyi helyzetének ismertetése, az eredeti élıhelyére visszatelepült állomány természetvédelmi értékelése. A felmérést a teljes terület feltérképezésével kezdtem. A vizsgált terület egy közép-tiszai élıhely, tájegységre jellemzı domborzati és éghajlati viszonyokkal, speciális geológiai és élıhelyi adottságokkal. Elemeztem azokat az élıhelyi változásokat, amik lehetıvé tették a vaddisznó megtelepedését a területen. Ismertettem a területen elıforduló vadkárokat, és azok megjelenési formáit. A vaddisznó már a védetté nyilvánítás elıtt is jelen volt a területen, ezért a korábban a területen gazdálkodott vadgazdálkodóknál vizsgáltam és elemeztem a védetté nyilvánítás elıtti adatokat is, összehasonlítva az országos és a B-A-Z megyei adatokkal. A védetté nyilvánítás óta mind a terület, mind a vaddisznóállomány jelentıs változásokon ment keresztül. Az élıhelyi változások, hol kedvezıen, hol kedvezıtlenül befolyásolták a területen élı vaddisznóállomány életterét. A vaddisznó, mint „plasztikus” faj, szinte minden változást átvészelt, kiheverte az 1990-es évek közepén a pestis járványt. Mára erıs populációval, a terület egyik meghatározó nagyvadfajává vált. Javaslatokat tettem a vaddisznóállomány kezelésre, a védett természeti értékekben okozott károk csökkentésére. Összességében megállapítható az 1990-2005-ös idıszakra, hogy a terület vadeltartó képességének megfelelı szinten tartott állomány, szakszerő gazdálkodás mellett beilleszthetı a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet élıvilágába.
65
Szakirodalom jegyzék 1. Almássy K. – Balogh F. – File F. –Palotás G. (1994): A vaddisznóállomány egyedeloszlása, dinamikája a Közép-Tisza menti élıhelyeken. I. KMVHTK, Debrecen, 21-25, 2. Bencze L. (1972): Vadgazdálkodásunk természeti adottságai Mezıgazdasági Kiadó, Budapest 3. Bognár G. – Godó N. (2003): A vaddisznó helye és szerepe a magyar vadgazdálkodásban, Nimród, 2003. február 4. Buzgó S. (2002): Mibe kerül nekünk a vaddisznó? Magyar Vadászlap, 2002. június 5. Csányi S. (1989): A hazai vaddisznó állomány dinamikája 1960-1986 között. Nimród Fórum, 1989. április 6. Faragó S. – Náhlik A. (1997): A vadállomány szabályozása. Mezıgazda Kiadó, Budapest 7. Faragó S. (2002): Vadászati állattan. Mezıgazda Kiadó, Budapest 8. Faragó S. (2002): A vadgazdálkodás és a természetvédelem kapcsolatrendszere Magyarországon. Nyugat-Magyarországi Egyetem Sopron 9. Feiszt O. (1995): A vaddisznóállomány hasznosítása. Nimród Fórum, 1995. november 10. Gazdag F. (2002): A vaddisznó táplálkozásáról Nimród, 2002. június 11. Gazdag F. (2003): Mit eszik a vaddisznó? Nimród, 2003. július 12. Gazdag F. (2004): Adatok a vaddisznó táplálkozásáról.
Természet világa:
Természettudományi Közlöny (135. évf.), 6. sz. 273-274. p. 13. Kecsı I. – Bodnár M. (2002): A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet. Faluvédı és Faluszépítı Egyesület – Kesznyéten, Tiszaújváros 14. Klátyik J. (2003): Nemzeti kincsünk a vad… Vadkárok, vadászati és vadban okozott károk. INGA-V GSZ Kiadó, Pécs 15. Kovács E. (2004): A vaddisznó állományszabályozása. Nimród, 2004. március 16. Kölüs G. (1979): Vadtakarmányozás és vadföldgazdálkodás. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest 17. Kölüs G. (1986): Vadgondozás élıhelyfejlesztés. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest 18. Kıhalmy, Iváncsics, Rakk.: Vaddisznóállományunk kezelésének idıszerő kérdései, Nimród, 1987. július 11-17. o. 19. Kıhalmy T.: Vadgazdálkodás, Mezıgazdasági Kiadó, Budapest., 1990
66
20. Kıhalmy T. (1994): Vadászati enciklopédia. Mezıgazda Kiadó, Budapest 21. Kıhalmy T. (2002): Túlszaporodott-e a vaddisznóállományunk az ezredfordulóra? Nimród, 2002. június 22. Legány A. (1991): Jelentés a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet gerinces fauna kutatásáról Kézirat 23. Meynhardt H. (1986) Vaddisznóriport. Életem a vaddisznók között. Gondolat, Budapest 24. Molnár Zs. - Litkei Zs. – Bíró M. (1994): A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet, a Tiszadobi Ártér Természetvédelmi Terület és környékük természetvédelmi értékelése 25. Nagy E. (2006).: A vaddisznó-gazdálkodásunk aktuális kérdései. Országos Magyar Vadászkamara, Budapest 26. Náhlik A. – Sándor Gy. (2005): Vaddisznó-gazdálkodásunk elemzése a statisztikai számok és a populációdinamikai adatok tükrében. Nimród, 2005. január 27. Országos Vadgazdálkodási Adattár 28. Palotás G. – Bujdosó A. (2003): A mocsári vaddisznó. A Vadgazda vadászmagazin, 2003. január 29. Páll E. (1982): A vaddisznó és vadászata. Mezıgazda Kiadó, Budapest 30. Szemethy L. – Bleier R. (2004a): Tényleg csak létszám kérdése a vadkár? Nimród, 2004. május 31. Szemethy L. – Bleier R. (2004b): Tényleg csak létszám kérdése a vadkár? Nimród, 2004. október 32. Szendrei L. (2002): Mezıgazdasági vadkár. Debrecen 33. Szidnai L. (2001).: Koca vagy kan? Nimród, 2001. január 34. Temesi G. (2004): A természetvédelem vadgazdálkodási – vadászati koncepciója és a koncepció
végrehajtási
feladatai.
Környezetvédelmi
Természetvédelmi hivatala, Budapest
67
és
Vízügyi
Minisztérium,
Köszönetnyilvánítás Ez úton szeretnék köszönetet mondani azoknak az embereknek, akik segítettek, tanítottak az elmúlt négy év alatt, legfıképpen tanáraimnak. Tanításuk mindörökké megmarad, bennem marad, hiszen ık dolgoztak a legjobban azon, hogy a négy évrıl a legjobb és legtanulságosabb élmények jussanak eszembe.
Külön szeretném megköszönni a II. Rákóczi Ferenc Vt., a Tiszadobi Táncsics Vt. és a Takta Vt. elnökeinek és vezetésének a szakdolgozat elkészítésében nyújtott segítséget.
68
Nyilatkozat Baló Attila Károly büntetıjogi és fegyelmi felelısségem tudatában kijelentem és aláírásommal igazolom, hogy a diplomadolgozat saját munkám eredménye. A felhasznált irodalmat korrekt módon kezeltem, a diplomamunkára vonatkozó jogszabályokat betartottam.
Debrecen, 2007. ................................... ............................................... aláírás Születési idı: .........................
69
Mellékletek
70
1. számú melléklet
A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet mai határvonala
71
2. számú melléklet
II. Rákócz Ferenc Vt. Tiszalúc 2090,4 ha
Tiszazug Vt. Kesznyéten 1980 ha
A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetben gazdálkodó vadásztársaságok határa 1990-ben
72
3. számú melléklet
Takta Vt. Taktaharkány 1202,5 ha
Tisza – Sajó menti Vt. Kesznyéten 4070,4 ha Táncsics Vt. Tiszdob 811 ha
A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetben gazdálkodó vadásztársaságok határa 1997-ben
73
