családot? HELIKON KIADÓ

ROBIN SKYNNER JOHNCLEESE

I

Hogyan

éljük túl

a

családot? HELIKON KIADÓ

5

FORDÍTOTIA . RAKOVSZKY ZSUZSA ILWSZTRÁLTA. BUD HANDELSMAN

A mő erdeti címe: Families and how to survive them A fordítás a Methuen London Ltd 1983-as kiadása akapján készült. @ 1983 Robin Skynner, John Cleese @ 1983 Methuen London Ltd Hungarian translation @ Rakovszky Zsuzsa, 1993

Köszönetnyilvánítás Szeretnénk köszönetet mondani az alábbi barátainknak és kollégáinknak azért, hogy idıt szakítottak a kézirat egyes részeinek elolvasására, és értékes megjegyzéseket főztek hozzájuk, valamint az általuk szolgáltatott információkért és tanácsokért. Kijelentjük azonban, hogy az itt kifejtett nézetekért, valamint az esetleges hibákért és mulasztásokért természetesen teljes egészében minket terhel a felelısség. Jane Abercrombie, Susan Barrows, Ruth Berkowitz, Dennis Brown, Arnon Bentovim, John Bowlby, John Byng-Hall, Douglas Connor, Chris Dare, Shirley Dare, Ronaid Eyre, Lionel Kreeger, Marianne Kreeger, Malcolm Pines, Denis Robinson, Margaret Robinson, Meg Sharpe, David Skynner, Prue Skynner, Katrin Stroh és Barbara Trentham. Külön is szeretnénk megköszönni' Christopher Falkus és Ann Mansbridge igen értékes szerkesztıi munkáját; ugyancsak rendkívül hálásak vagyunk Daphne Day-nek, Dee Edwardsnak, Joan FakenhamWalshnek, Briar Silichnek és Joan Snellnek, a kézirat számos fogalmazványának legépelése során végzett kitőnı munkájáért. Edward Albee Nem félünk a farkastól címő darabjának részletét a londoni Jonathan Cape Ltd, valamint a New Y ork-i Atheneum Publishers Inc engedélyével idéztők könyvünkben.

6

BEVEZETÉS

Miért írtuk meg ezt a könyvet? JOHN Tíz évvel ezelıtt csoportterápiás kezelésre jelentkeztem. Két okból. Elıször, mert már legalább két éve erıs influenzás tünetektıl szenvedtem, amelyekkel szemben a kezelı orvosom tehetetlennek bizonyult. Végül, három alap os kivizsgálás után, azt a tanácsot adta, hogy mivel a tüneteim alighanem pszichoszomatikus eredetőek - a leghelyesebb pszichológiai megközelítéssel próbálkozni. Nagyjából ugyanebben az idıben az elsı házasságommal kapcsolatban is különféle problémákkal küzdöttem, teljesen sikertelenül. Egy idı után az a meggyızıdés alakult ki bennem, hogy nem is tudok velük külsı segítség nélkül megbirkózni. . . ami azt illeti, akkor úgy gondoltam, hogy nincsenek meg hozzá a megfelelı szellemi eszközeim, hogy megértsem, mi is történik velem voltaképpen. Ma már tisztában vagyok vele, hogy bizonyos érzelmi tapasztalatoknak is híjával voltam. Ezeket a tapasztalatokat kellett megszereznem a csoportterápia során ahhoz, hogy képes legyek megoldani a problémáimat. Mondanom sem kell, hogy nem valami nagy lelkesedéssel léptem át az Analitikusok Nagyszerő Világának küszöbét, mivel teli volt a fejem a szokásos angol fenntartásokkal ezzel az egész Lélektani Vircsafttal szemben. És mégis, minden szkepticizmusom - akár azt is mondhatnám, bizalmatlanságom ellenére, elkezdtem járni a csoportterápiás ülésekre. A terápiát Robin Skynner és felesége, Prue vezették, akik egyőtt dolgoztak mint társ terapeuták. Rajtuk és rajtam kívül még hét ember volt a csoportban, köztük néhány házaspár is. És ez a tíz ember minden csütörtökön, késı délután, másfél órára összeült egy szobában, és csak beszéltünk és beszéltünk; és ez így ment három és fél éven keresztül. Ez alatt az idı alatt a csoport tagjai természetesen kicserélıdtek; amint valaki úgy érezte, készen áll rá, hogy befejezze a terápiát, az üresedést azonnal betöltötték egy újonnan jelentkezıvel. Körülbelül egy évvel azután, hogy csatlakoztam a csoporthoz, az az érzésem támadt, hogy egész felnıtt koromban nem történt velem semmi, ami izgalmasabb lett volna, mint a terápia. Elıször is azért, mert amint egy kissé felengedtünk egymással szemben, a csoport tagjai kezdtek sokkal szabadabban és nyiltabban viselkedni, mint ahogy azt az ember megszokott társadalmi élete során valaha is teszi, kivéve talán két-három

7

legbensıségesebb barátjával. Anélkül, hogy bagatelizálni kívánnám mindazt, ami a csoportban történt, megállapítottam magamban, hogy a terápiás ülésekkel összehasonlítva a legtöbb film és tévéjáték fakónak, mesterkéltnek és hamisnak tőnik. Az olvasó ebbıl a megjegyzésbıl talán arra következtet, hogy megpróbáltam bizonyos távolságtartással nézni, ami a csoportban történt. Nos, errıl szó sem volt. Nagyon is részt vettem mindabban, ami történt, ami azt jelentette, hogy ahogy teltek a hónapok, én a különféle hangulatoknak és érzelmeknek igen széles skáláján estem át. Ezek közül nem egy teljesen új volt számomra, és nemigen tudtam mit kezdeni velük. De ezektıl az érzelmi tapasztalatoktól, és attól a néhány felfedezéstıl eltekintve, amelyet önmagammal kapcsolatban tettem - és amelyek sehogy sem akartak beilleszkedni akkori, önmagamról alkotott képembe! -, az volt számomra a legmegdöbbentıbb, hogy kérdésessé vált jó néhánya legmélyebben gyökerezı meggyızıdéseim közül is - elsısorban azok az alapfeltevéseim, amelyek a férfi-nı viszonyra vonatkoztak. Ezeket olyan, teljesen új módon vetettük vizsgálat alá, hogy lassanként kezdtem el bizony talanodni benne, vajon azok az elképzelések, amelyeket WestonsuperMare-ben plántáltak belém, csakugyan jó szolgálatot tettek-e nekem életem során. Ma, több mint öt évvel azután, hogy befejeztem a terápiát, a leghatározottabban állíthatom, hogy rengeteget segített nekem mindaz, amit a csoporttól tanultam. Azóta sokkal örömtelibbé vált számomra az élet. Mondanom sem kell, hogy a csoportterápia során nyom nélkül elmúltak mindazok a testi tünetek, amelyektıl korábban szenvedtem, és lényegesen csökkent bennem a fizikai feszültség; azt hiszem, a többi ember megértésében is sok hasznát veszem a terápián tanultaknak, sıt néha még segíteni is képes vagyok a barátaimnak, jóval hatékonyabban, mint azelıtt. Sokat segített a terápia szakmailag is, mivel mélyebb bepillantást nyújtott az emberi ,Jellembe", kiszélesítette a látókörömet, és lehetıvé tette, hogy új szemmel figyeljem, hogyan viselkednek az emberek a társadalmi és politikai életben, és ezáltal, azt hiszem, sikerült magyarázatot találnom számos olyan jelenségre, amelyet korábban sehogy se értettem. De a terápia legnagyobb haszna - amely önmagában is elég lett volna hozzá, hogy felszabadítson és élvezetesebbé tegye számomra az életet - az volt, hogy bármilyen problémáim adódjanak is mostanában, mindig sokkal enyhébb és kezelhetıbb formában jelentkeznek mintha csak árnyékai lennének korábbi önmaguknak -, a csoportterápián tanult módszerek pedig lehetıvé teszik, hogy sokkal könnyebben és hatékonyabban birkózzak meg velük. Mindez elegendı ok arra, hogy mélységes hálát érezzek - elsısorban természetesen Robin és Prue Skynner iránt, de a modem Csoport- és Családterápia valamennyi tanítása, álláspontja és módszere iránt is,

8

amelyeket a szellemi egészségügy mővelıi a legutóbbi években kifejlesztettek. De bizonyos vagyok abban is, hogy ez az újfajta gondolkodásmód más emberek képzeletét is megragadja majd. Legtöbbjüknek természetesen se ideje, se kedve, se szüksége nem lesz rá, hogy magával a terápiával is megpróbálkozzék. Én azonban még soha nem találkoztam olyan könyvvel, amelybıl ezekkel a gondolatokkal valaki laikusok számára is érthetö nyelven megismerkedhetett volna. Ezért két évvel ezelött felvetettem Robinnak, mi lenne, ha mi ketten próbálkoznánk me~ egy ilyen könyv megírásával. . . Es mégis, most hogy befejeztük a könyvet, azon veszem észre magam, hogy kénytelen vagyok eltöprengeni rajta: csakugyan olyan újak és meghökkentöek lennének ezek a gondolatok? Valójában nem is tudom. Például ma már teljesen magától értetıdınek tőnik számomra, hogy véleményeink és tulajdonságaink java része azokban a tapasztalatok ban és kapcsolatokban gyökerezik, amelyeket saját családunkban éltünk át gyermekkorunk ban. De azt is tudom, hogy azért akad még néhány ember, akit ez a gondolat meglepne - söt megdöbbentene. Arról is meg vagyok gyözödve, hogy azoknak a "problémáknak" egy része, amelyekkel felnött fejjel küszködünk, voltaképpen olyan gyermekkori nehézségekböl ered, amelyekkel akkor nem tudtunk megbirkózni, ezért felnött életünkbe is magunkkal cipeltük öket. De vajon ez az olvasó számára is ennyire nyilvánvaló, vagy a felfedezés erejével hat rá? Talán ahhoz a gondolathoz kell vigaszért folyamodnom, hogy egy újszülöttnek minden vicc új . . . ts On. Doktor? meséljen az On érzéseir6/.

9

Egyet azonban nyugodtan állíthatok: ha az olvasó csak századannyira is izgalmasnak találja majd ezeket a gondolatokat, mint én annak idején, akkor ennek a könyvnek a példányai nem fognak eladatlanul porosodni a könyvesboltokban. . . ROBIN Nekem a magam részérıl elıször 1976-ban fordult meg a fejemben, hogy jó lenne egy ilyesfajta könyvet írni, egy Fred nagybátyámmai folytatott beszélgetés során. Éppen akkoriban jelent meg az Egy test: több személy cÍmő pszichológiai szakkönyvem, és minden rokonomnak küldtem belıle egy tiszteletpéldányt. Arra számítottam, hogy ez a könyv is olvasatlanul fog majd porosodni a család tagjaim könyvespolcán, és igen kellemes meglepetésként ért, amikor Fred nagybátyám, aki sem képzettséget nem szerzett ebben a témában, sem nem érdeklıdött iránta különösebben, és aki egész életében egy kis boltot vezetett abban a cornwalli halászfaluban, ahol annak idején anyámmal felnıttek, kijelentette, hogy a könyvet elolvasta, mi több, nagyon érdekesnek is találta, és sokat segített neki abban, hogy megértsen és elrendezzen magában néhány bonyolult dolgot, amin házaséletének elsı idıszakában ment keresztül. Reméli, folytatta, nem fogok megbántódni azon, amit mondani készül, és aztán pattogó cornwalli dialektusában kijelentette: "Az embernek magától sose jutnának eszébe ezek a dolgok, míg ott nem látja ıket leírva egy könyvben, fehéren feketével, mint a te könyvedben; de amint egyszer így leírva látta ıket, rögtön tudja, hogy ez így igaz, józan ésszel bárki beláthatja." Bár a könyv a lapokban is kedvezı kritikákat kapott, én egyiknek sem örültem annyira, mint Fred bácsiénak. És amikor a könyvrıl beszélt, ráébredtem, hogy amit a benne kifejezett gondolatokból megértett, az valamilyen kedvezı módon megváltoztatta azt is, ahogyan a tulajdon életérıl gondolkodott. Azokat a fájdalmas élményeket, amelyekrıl korábban azt hitte, hogy a saját hibájából érték, vagy mások igazságtalanságának és szívtelenségének, vagy a sors valamilyen érthetetlen csapásának tulajdonította ıket, most egyre inkább egyszeruen a gyermekkorában történtek következményének látta, olyasminek, amit nem állt módjában befolyásolni. És ez nemcsak attól az érzéstıl szabadította meg csaknem teljesen, hogy felelıs valamiért vagy hibás valamiben, amirıl voltaképpen nem tehetett, hanem abban is segített neki, hogy elvállalja a felelısséget abban az új, felnıttkori családi kapcsolatában, amelyben addig egymás kölcsönös hibáztatása meghiúsította a kibékülést, jóllehet voltaképpen arra vágyódott. Késıbb hallottam, hogy még halála elıtt lépéseket tett, hogyelrendezze ezt a bizonyos ügyet. Éveken keresztül magyaráztam a diákjaimnak, hogy bár szakmai ismereteink és tapasztalataink lehetıvé teszik számunkra, hogy másokon

10

segítsünk, abban nem reménykedhetünk, hogy a saját családtagjaink lelki problémáiban is segíteni tudunk, mert azokban mi magunk is érdekeltek vagyunk, s így képtelenek a szükséges elıítéletmentességre és tárgyilagosságra. Ám a Fred bácsival folytatott beszélgetés hatására eltöprengtem rajta: ha az ember még egy szakkönyvvel is, amelyben ezeket a gondolatokat fejtegeti, a segítségére tud lenni a tulajdon családjának, mennyivel többet segíthet egy olyan könyv, amely kifejezetten a nagyközönség számára íródott? És hogy az elsı könyvet miért írtam meg? És egyáltalán, miért lettem éppen pszichológus, miért foglalkoztam legszívesebben a családi élet pszichológiájának tanulmányozásával? Ennek a cornwalli látogatásnak az ideje alatt szerettem volna minél többet megtudni a saját családom történetérıl. Mint ahogy azt a családterapeuták szerte a világon mindenütt teszik, mi is azzal foglalkoztunk pszichológus kollégáimnak azzal a kis csoportjával, amelyet ennek a tárgynak az oktatására toboroztam össze Londonban (késıbb ebbıl a csoportból nıtt ki a Családterápiás Intézet), hogy megosszuk egymással azokat a tapasztalatokat, amelyeket saját családunk történetének felderítése során szereztünk, hogy ezek segítségéveljobban megérthessük azokat a családokat, amelyek hozzánk fordultak segítségért. A mi családunkban Fred bácsit úgy tartották számon, mint a család krónikását, aki számtalan mulatságos történetet tudott az összes családtag múltjából. Azon a bizonyos estén hallottam tıle még valamit; valamit, amit anyám mondott rólam kisgyerekkoromban: "Igazán nem is tudom, mit gondoljak Bobról: vagy zseni lesz ebbıl a gyerekbıl, vagy a Bodmin Szanatóriumban fogja végezni [így hívták a helybeli elmegyógyintézetet]." Így, utólag azt is tisztán látom, hogy mivel hiányzott belılem a tehetség, hogy valóra váltsam jóslatának az elsı felét,jó ideig jóformán egyebet se tettem, mint hogy megpróbáltam elkerülni, hogy a második fele igazolódjék be, mígnem végül kompromisszumos megoldást választottam: elmegyógyintézetbe kerültem ugyan, de nem a Bodminba, és a kórház alkalmazottai számára fenntartott bejáraton keresztül. De miért volt minderre egyáltalán szükség? És miért történt mindez énvelem, és nem a négy fivérem közül valamelyikkel? Most visszatekintve, mindannak a tudásnak a birtokában, amelyet Fred bácsitói és másoktól szereztem a saját családomról, és szakmám gyakorlása során a családokról általában, tisztán látom, milyen hatalmas érzelmi ellenáramiatoknak a fókuszába kerültem gyermekkoromban, hogy ezek mennyire feldúltak és összezavartak akkoriban, és hogy késıbb felnıtt életem java részét azzal töltöttem, hogy megpróbáltam elmenekülni a következményeik elıl. Szüleim tisztességes, jólelkő és jó szándékú emberek voltak, az egész falu tisztelte és szerette ıket, és mindig azt tették, amirıl úgy gondolták, hogy a leghelyesebb. Nem értették, hogyan

11

lehet nekik egy olyan gyerekük, aki tele van félelemmel, képtelen szembenézni a valósággal, álmokba és magányos szórakozásaiba menekül. Ma már világosan látom, hogy ık is éppolyan tanácstalanok voltak, mint én magam. Akkoriban azonban csak azt éreztem, hogy el kell titkol nom elılük a problémáimat, ha nem akarok nekik csalódást okozni. Emlékszem, mennyire vágyódtam akkoriban valamiféle térkép vagy iránytő után, amely segítene eligazodni önmagamban és valamilyen megoldást találni. . . Mivel a családomban nem találtam ilyen irány tőre, a külvilágban kezdtem keresgélni, de eredménytelenül. Végül, miután a második világháborúban mint pilóta leszolgáltam a katonaidımet az angol légíerınél, úgy döntöttem, jelentkezem az orvosi egyetemre, és késıbb pszichológíára szakosodom. Majd ráébredtem, hogy legalább annyira önmagamon akartam segíteni, mint másokon, és hogy elsısorban azt szerettem volna kideríteni, "melyik út vezet felfelé" - vagyis hogy mit jelent "normálisnak" vagy "egészségesnek" lenni, és hogy én magam hogyan indulhatnék el ebbe az irányba. De amikor elvégeztem az orvostudományi egyetemet, és végre elérkeztem a Pszichiátriai Intézetbe, hogy megkezdjem pszichológiai tanulmányaimat, s amikor beszabadultam az intézet hatalmas könyvtárába, olyan könyvek után kezdtem kutatni, amelyek a "normalitással" foglalkoztak, ám mindössze három kurta tanulmányra bukkantam. Ezek közül kettı használhatatlan volt, a harmadik érdekes ugyan, de nem több esetgyőjteménynél. Kénytelem voltam hát ráébredni, hogy itt is, akárcsak gyerekkoromban, mindenre önmagamnak kell rájönnöm. Úgy határoztam, hogy terapeuta leszek, és egyénekkel, csoportokkal és családokkal fogok foglalkozni, ugyanakkor én magam is jelentkeztem csoportterápiára, melynek során jobban megismerem önmagamat, és remélhetıleg sikerül választ találnom a kérdéseimre: mit is jelent voltaképpen lelkileg egészségesnek lenni, és mit tehetnek a családok tagjaik lelki épségéért? Több mint húsz évvel késıbb mindazt, amit errıl megtudtam, megírtam egy könyvben, és Fred bácsi, amikor "ott látta leírva, fehéren feketével" , rádöbbent, hogy "ez így igaz, józan ésszel bárki beláthatja". Ekkoriban végre megjelent néhány olyan tanulmány is, amely a lelkileg egészséges családokkal foglalkozott; az elsı ilyen tanulmány, amelynek témája a kivételes lelki egészség - az "optimális egészség" volt, ugyanabban a hónapban és ugyanannál a kiadónál jelent meg, mint az én könyvem amerikai kiadása. Mindkét könyvet megküldték nekem, és amikor arrólolvastam, milyen munka folyik a Timberlawni Kutató Alapítványnál, a texasi Dallasban, izgatottan ismertem fel, mennyire megegyeznek az ı eredményeik azokkal a következtetésekkel, amelyeket én vontam le saját klinikai tapasztalataimból. Még be sem fejeztem a könyv olvasását, amikor levelet kaptam ennek a kutatócsoportnak a

12

vezetıjétıl - aki viszont ~ppen az én könyvemet olvasta, bár én ezt akkor még nem tudtam. O is arra hívta fel a figyelmemet, mennyire hasonlóak az eredményeink. Úgy tőnt tehát, hogy végre bizonyos dolgokat helyesen látok, és ráadásul más emberekkel is meg tudtam értetni ıket, méghozzá laikusokkal, egy pszichológusok számára iródott szakkönyvben .. . Így azután amikor John Cleese felvetette, hogy megpróbáihatnánk együtt írni egy könyvet, népszerő formában, én mohón kaptam az ötleten, igaz, rövid habozás után - mert azért ijesztıen nagy feladatnak tőnt ilyen mennyiségő anyagot összesőríteni és világosan kifejteni. Ha ennek a könyvnek sikeről valamit érzékeltetni az olvasóközönséggel abból, mennyi érdekes, izgalmas és hasznos új felfedezés született mostanában azzal kapcsolatban, hogyan mőködnek a családok, és hogy miként lehetne segíteni nekik abban, hogy jobban mőködjenek, ez legalább annyira John élénk és eredeti szellemének és logikus gondolkodásának köszönhetı, mint annak az ismeretanyagnak, amelyet én győjtöttem össze hozzá szakmám gyakorlása során. Remélem, hogy beszélgetéseink, amelyeknek lényegét ebben a könyvben adjuk közre, másoknak is olyan sokat segítenek majd, mint nekünk kettınknek és a családtagjainknak; és remélem, abból is megérez majd valamit az olvasó, mekkora öröm volt számomra Johnnal együtt dolgozni...

13

Miért kellett nekem? éppen TÉGED elvenni

·

JOHN Kezdjük talán egy könnyő kérdéssel. . . miért határozza el két ember, hogy összeházasodik? ROBIN Azért, mert szerelmesek egymásba. JOHN Ugyan, menj már! ROBIN Komolyan beszélek. JOHN Jó, tegyük fel, hogy így van, de azért mégiscsak roppant bizarr, ahogy az emberek szerelembe szoktak esni! Gondold csak meg: adva van egy tökéletesen mindennapi, értelmes, józan ember, mondjuk egy számitógép-programozó vagy egy hites könyvvizsgáló. . . az egyik pillanatban még vidáman programoz vagy hites-könyvvizsgál, a következıben hirtelen meglát valakit egy zsúfolt terem másik végében, és máris tisztában van vele: "Ah, azt a személyt ott az Isten is nekem teremtette! Gondolom, az lesz a legjobb, ha vele töltöm el a hátralevı életemet!" Már-már okkultnak is nevezhetném . . .

14

ROBIN Eszerint neked háromszáz évvel ezelıtt kellett volna élned, amikor még a szülık kerestek jövendıbelit a gyermeküknek, olyan ésszerő szempontok alapján, mint hogy mennyi földje vagy pénze van az illetınek, vagy hogy milyen magasan áll a társadalmi ranglétrán. İk is úgy gondolták, hogya "szerelem" a lehetı legrosszabb alap egy házassághoz - a katasztrófa biztos receptje. JOHN Igen, tudom. Samuel Johnson például kijelentette, hogy minden házasság felıl a Lordkancellárnak kellene döntenie, anélkül, hogy az érdekelt felek kívánságait tekintetbe venné. . . ROBIN Mindezzel csak annyit akartam mondani, hogy ma szabadságunkban áll azzal a személlyel házasodni össze, akit igazán szeretünk, aki igazán boldoggá tesz bennünket. JOHN Következésképp természetesen ma több a válás, mint a történe lem során bármikor! ROBIN Mivel mi ketten is megtettük a magunkét érte, hogy ez az arányszám olyan magas legyen, mint amilyen, talán jobb, ha nem ütünk meg túlságosan kritikus hangot. . . JOHN Sajnálom, nem akartam. Voltaképp azt hiszem, általában alábecsülik a válást. Pedig az ember csak a válás segítségével nyerhet bepillantást a házasság legfogósabb kérdéseibe, olyan finom árnyalatokba, amelyekrıl azoknak a házaspároknak, akik harminc éven át boldogan élnek egymással, fogalmuk sem lehet. Ettıl eltekintve, ha elválunk, ha nem, itt állunk, sok-sok millióan, és vígan házasodunk, abban a hiszemben, hogy "Ez az, akit az isten is nekem teremtett!" Szóval hogy is van ez az egész, doktor? ROBIN Te mit gondolsz, mit jelent beleszeretni valakibe? JOHN Annyi bizonyos, hogy jóval többet, mint hogyegyszerően sze xuálisan vonzónak találom az illetıt. És az is biztos, hogy ha komolyan szerelmes vagyok valakibe, az illetı jóval többet jelent számomra egyszerő barátnál, aki történetesen tetszik is nekem. De hogy ez a többlet voltaképpen miben áll, arról fogalmam sincs, és még sose hallottam, hogy valaki meghatározta volna. Ha szóba kerül, az emberek sokat tudóan mosolyognak, a "kémiáról" beszélnek valamit, aztán gyorsan témát változtatnak. Szóval szerinted micsoda? ROBIN Hát én azt hiszem, hogy amikor ezen az igen mély szinten vonzódunk valakihez, ez azért van, mert az illetı alapjában véve ugyanolyan, mint mi magunk - a szó lélektani értelmében. JOHN De hát a bölcsek szerint "az ellentétek vonzzák egymást". ROBIN Csakhogy ez nem igaz. Vagy ha mégis, akkor az illetık csak látszólag ellentétek. Valójában azonban az emberek azért vonzódnak valakihez, mert az illetı hasonlít hozzájuk, méghozzá a legalapvetıbb dologban - hasonló a családi háttere. JOHN Csak nem azt akarod mondani, hogy azok az emberek, akik

15

annak idején - sıt még ma is - azért ugrottak fejest egy házasságba, hogy elmeneküljenek a családjuktól, a szó lélektani értelmében valami módon magukkal cipelték a családjukat a házasságba is? ROBIN De, pontosan ezt mondom. JOHN Na de várj egy kicsit! Én például jóformán semmit sem tudtam az elsı feleségem családjáról, amikor beleszerettem. Csak jóval késıbb.. . ROBIN Na és te? Te beszéltél neki a tiédrın JOHN Nem, nem hinném. ROBIN Akkor talán éppen ez volt a közös bennetek. . . JOHN Ezt nem értem. ROBIN Talán azért nem beszéltetek egymásnak a családotokról, mert se a te szüleid, se az övéi nem beszéltek valami sokat az ı családjukról. Más szóval talán ebben hasonlított kettıtök családi háttere. JOHN Ez túlságosan csavaros, semhogy meggyızı lehetne. És különben is, az ember már jóval korábban érzi, hogy "van valami a levegıben", mielıtt még elkezdene az illetıvel információt cserélni a családjáról. . . ROBIN Igen, ez így van. JOHN Tehát elismered? ROBIN Megpróbálom elmagyarázni. Nyugodtan állíthatom, hogy ez volt talán a legmeglepıbb dolog, amire rájöttem az alatt a sok év alatt, amióta családokkal foglalkozom, és én is csak fokozatosan fogadtam el, hogy igaz. Pedig az, és ezt egy bizonyos "Családi Rendszereket Vizsgáló Gyakorlat" neVŐ kísérlettel lehet bebizonyítani a leglátványosabban. Elsı alkalommal I973-ban voltam a szemtanúja ennek a kísérletnek, néhány idelátogató amerikai családterapeuta mutatta be nekünk. Ma már mi is felvettük a Családterápiás Intézet tananyagába. JOHN Mit akar bebizonyítani ez a gyakorlat? ROBIN Az a célja, hogy megmutassa, milyen ok ok alapján választják ki egymást a párok egy emberekkel zsúfolt szobában. Ez a kísérlet még a korábbinál is jóval világosabbá tette számomra, hogyan mőködnek ezek a tudattalan vonzalmak, és mi a lényegük. JOHN Úgy érted, ez a kísérlet megmutatja, hogyan választ juk ki egymást, még mielıtt bármit tudnánk a másikról? ROBIN Igen. A hallgatók még a képzés elején elvégzik ezt a gyakorlatot - eszményi esetben már akkor, amikor még semmit nem tudnak egymásról. A csoport minden tagját beterelik egy szobába, majd felkérik ıket, hogy válasszanak ki egy másik személyt a csoportból, akirıl vagy úgy érzik, hogy emlékezteti ıket egy családtagjukra, vagy azt az érzést kelti bennük, ho~y képes lett volna betölteni valamilyen "hiányt" a családjukban. Es - most jön a dolog érdekes

16

része - egyáltalán nem szabad beszélniük egymáshoz, míg választanak. Egyszerüen neki állnak föl-alá bolyongani a szobában és nézegetni a többieket. Amikor mindenki választott már, azaz amikor már párokat alkottak, akkor megkérik ıket, hogy beszélgessenek egy darabig, és próbáljanak meg rájönni, miért is választották a másikat. Arra biztatják ıket, hogy hasonlítsák össze a családi hátterüket. A következı lépésben felkérik a párokat, hogy válasszanak ki egy másik párt, amelyekkel négyest alkotnak. Azután minden négyest felszólítanak rá, hogy alkossanak valamiféle családot úgy, hogy megállapodnak egymással, ki milyen szerepet tölt majd be ebben a családban. Aztán megbeszélik egymással, mi volt az a saját családi hátterükben, ami erre a döntésre vezette ıket. Végől pedig be kell számolniuk róla az egész csoportnak, hogy mire jöttek rá. JOHN És mire? ROBIN Arra, hogy valami módon a kísérletben részt vevı valamennyi személy olyan másik három embert választott, akinek a caládja a saját jához nagyon hasonlóan müködött. JOHN Hát ezen meg mit értesz, hogy a saját jához "nagyon hasonlóan müködött"? ROBIN Hát például rájönnek arra, hogy mind a négyen olyan családból jöttek, ahol a családtagoknak nehézségeik voltak gyöngéd érzelmeik kimutatásában, vagy talán a harag vagy az irigység kifejezésében; vagy ahol jó néhányan csaknem incesztuózus kapcsolatban álltak egymással; vagy ahol az embertıl azt várták, hogy örökké optimista ésjókedvü legyen. Vagy felfedezhetik, hogy mind a négyüknek olyan apja volt, aki sokat volt távol otthonról azokban az években, amikor a legfontosabb lett volna számukra, hogy velük legyen; vagy hogy mind a négyen egyidısek voltak, amikor a családjukban valami súlyos veszteség vagy jelentıs változás következett be. JOHN És nem lehet, hogy ezekre a közös tulajdonságokra csak azért bukkannak rá, mert megmondták nekik, hogy ilyeneket kell keresniük? ROBIN Ez korántsem magyarázná meg kielégítıen, miért találnak mindig olyan sok és egymással összefüggı hasonlatosságot. Tudom, hogy ez nem hangzik elég meggyızıen olyasvalaki számára, aki soha nem vett még részt ebben a kísérletben, de ha az ember személyesen megtapasztalja, már-már ijesztı, mennyire pontosan bekövetkezik, amire számítunk. JOHN Na és mi a helyzet azokkal, akik "petrezselymet árulnak"? Azt mivel magyarázod, hogy ıket nem választja senki? ROBIN Hát fura módon, számomra éppen a "petrezselymet árulók" szolgáltatták a döntı bizonyítékot: ık gyıztek meg róla végül, hogy itt valami egészen döbbenetes dolog történik. A legelsı alkalommal,

17

amikor körülbelül húsz leendı családterapeutával kellett elvégeztetnem ezt a gyakorlatot, nagyon aggódtam, hogy azok, akiket csak a legvégén választanak ki, úgy fogják érezni, hogy ıket mindenki visszautasította. Ezért, amikor ki kellett kérdeznem a csoportokat arról, mire jöttek rá, ezeknek a "petrezselymet árulóknak" a kikérdezését halasztottam a legvégére, mert féltem hallani, milyen érzéseket váltott ki belılük a dolog. De kiderült, hogy ıket is ugyanolyan izgalomba ejtette a gyakorlat, mint a többi hallgatónkat. Felfedezték, hogy valamennyien nevelıszülıknél nıttek fel, vagy adoptálták ıket, vagy gyermekotthonokban nevelkedtek. Tehát gyermekkorukban valóban úgy érezték, hogy elutasították ıket, és tévedhetetlenül ki is szemelték egymást a tömegbıl!

JOHN Tehát valahányszor ezt a gyakorlatot végrehajtj átok, az lesz az eredménye, hogy a résztvevık azért választják egymást, mert figyelemre méltóan sok közös vonás van a családi hátterük ben - vagyis abban, mi történt velük gyerekkorukban, és abban is, hogyan visel kedtek egymással és velük a családtagjaik? ROBIN Így van. JOHN Na és miben hasonlitanak azok az okok, amelyek alapján a kísérlet résztvevıi kiválasztják egymást, azokhoz, amelyek bennünket indítanak arra, hogy beleszeressünk valakibe? ROBIN A legalapvetıbb dologban. Nézd, két ember a legkülönbözıbb okokból határozhat úgy, hogy összeházasodik, és ezeknek az okoknak a legtöbbje könnyen érthetı. A házasságterápia egyik úttörıje,

18

Henry Dicks, az ötvenes években három fı kategóriába sorolta be ıket. Ott vannak elıször is azok a társadalmi okok, amelyek valamilyen irányban nyomást gyakorolnak az egyénre: például az osztályhelyzete, a vallása és a pénz; aztán ott vannak azok a személyes indítékok, amelyeknek az egyén tudatában van, például hogy a jó külsejéért vagy a hasonló érdeklıdési köréért; és harmadikként ott vannak ezek a mély, tudattalan vonzalmak, amelyeket mindenki "kémi ának" szokott nevezni. JOHN És a kísérlet azt bizonyítja, hogy ez a harmadik csoport, a tudattalan vonzalmaké, játssza a fıszerepet? És azt is elárulja, hogy az emberek öntudatlanul azért szemeinek ki maguknak valakit, mert annak a családja az övékéhez hasonlóan mőködött? ROBIN Így van. Ne felejtsd el, hogy a mi hallgatóink tudatában voltak, hogy olyasvalakit keresnek, aki egy családtagjukra emlékezteti ıket vagy aki fontos hiányt töltött volna be a saját családjukban. Ugyanakkor nem is ismerték egymást - szó sem lehetett tehát arról, hogy öröklött hasonlóság lett volna a megjelenésükben vagy a személyiségükben. És az igazán megdöbbentı dolog az, hogy ennek ellenére, pusztán azáltal, hogy megnézték maguknak a másikat, olyan személyeket választottak, akiknek meglepıen hasonló gyermekkori élményeik és ugyanolyan jellegzetes családi problémáik is voltak, mint nekik. JOHN Másképpen fogalmazva, mindenhová magunkkal cipeljük a családunkat, valahol mélyen a lelkünkben elrejtve, és állandóan olyan jeleket küldünk szét a világba, amelyekrıl mások, akiknek hasonló volt a családi hátterük, fel tudnak ismerni bennünket? ROBIN Hogy aztán, amikor ezekkel az emberekkel összekerülünk, újrateremtsük velük, legalábbis bizonyos értelemben, a saját családunkat. Elég megböbbentı, nem? JOHN .. .Igen, azt hÍszem nyugodtan annak nevezhetjük. Tudom, hogy mint pszichológus, semmi szokatlant nem találsz a gondolatban, hogy az emberek viselkedésére mekkora hatással vannak a tudattalan erık, de egy laikusnak, mint én, nem kis megrázkódtatást jelent, amikor egyszerre csak rádöbben, hogy mi, emberek milyen gyakran teszünk valamit olyan indítékok alapján, amelyekrıl nem is tudunk. Ha csak azt veszem például, eszerint milyen hihetetlen mennyiségő információt szerzünk be egymásról állandóan, anélkül hogy ennek a legcsekélyebb mértékben is tudatában lennénk! . . . ROBIN Igen, csakugyan elképesztı, milyen óriási mennyiségő jelet adnak le az emberek, amelyek alapján meg tudjuk ítélni a jellemüket, következésképp azt is, milyen családban nıttek fel. . . JOHN Elmagyaráznád egy kissé részletesebben, mik ezek a jelek?

19

lelek ROBIN Mindnyájan állandóan informáljuk arról a környezetünket, hogy miféle emberek vagyunk. Jellemünk kiolvasható az arckifejezésünkbıl, abból, ahogy mozgunk - tudod, a "testnyelv"-bıl, amirıl annyit lehetett hallani mostanában. .. JOHN A testtartásunkból, az öltözködésünkbıl, abból, ahogy moz gunk, ahogy gesztikulálunk. . . ROBIN És nemcsak abból, hogy milyen mozdulatokat teszünk, hanem abból is, hogy hogyan és milyen gyakran, és így tovább. . . JOHN Jó, eddig rendben van, de azt sehogy se értem, hogy ezek a jelek hogyan árulhatnak el bármit is az illetı személy családi hátterérıl. ROBIN Valamennyien tudunk rá következtetni, hogyan éreznek más emberek egy adott pillanatban, igaz? Pontosan tudjuk, hogy barátságos vagy ellenséges kedvükben vannak-e, jókedvüek-e vagy éppen nyomorultul érzik magukat, és így tovább... Igen, de ezeken az állandóan változó érzelmeken kívül és felül, amelyeket mindnyájan állandóan átélünk, vannak még bizonyos habituális érzelmeink vagy megnyilvánulásaink is.

JOHN Ezt úgy érted, hogy ami az emberek alapszemélyiségébıl fakad? Hogy valaki rendszerint rosszkedvü vagy szeszélyes, vagy a mártírt játssza, vagy ilyesmi? ROBIN Igen, erre gondoltam. És ezek a habituális érzelmek megmutatkoznak az ember testtartásában, arckifejezésében, abban, ahogy általában mozog. Vegyünk például valakit, aki hajlamos a depresszi

20

óra: többnyire görnyedten tartja magát, csoszogva jár, végtelen lassúsággal vonszolja magát. És mivel éveken át lehangolt arckifejezéssel jár-kel, bizonyos fajta ráncok vésıdnek az arcára, amelyeket azonnal felismerünk. Ugyanez vonatkozik az olyan kedélyes fickókra is, akik gyakran mosolyognak - nekik nevetıráncok képzıdnek a szájuk körül, és többnyire határozottabban, fürgébben mozognak és egyenesebben tartják magukat; mig valaki, aki mániákus, folyton izegmozog, feszültnek tünik, és többnyire tágra nyílt szemmel néz. JOHN 6, ezt az arckifejezést aztán nagyon jól ismerem! Én is pontosan így nézek, valahányszor szorult helyzetbe kerülök. Tudatosan, a színpadon is gyakran használom ezt az arckifejezést. Ilyenkor az ember szeme kissé kidülled, és a halántékán, a homlokán és az állán megfeszülnek az izmok. ROBIN Megfigyelted már valaha, hogy én is gyakran nézek így? JOHN Nem, még soha. De tényleg: tudod, hogy még sose vettem észre? ROBIN A fura dolog az, hogy amikor én is részt vettem a Családi Rendszereket Vizsgáló Gyakorlatban, kiválasztottam valakit, aztán ketten kiválasztottuk a másik párt. .. még mielıtt bármelyikünk is ráébredt volna, hogy mind a négyünknek ilyen szeme van! JOHN Gondolod, hogy mi ketten azért jövünk ki ilyen jól egymással, mert tágra nyílt szemünk arra utal, hogy hasonló a családi hátterünk? ROBIN Nagyon valószínü. Ezután majd nyitva tartjuk a szemünket a munka során, hogy ne szalasszunk el egyet se a hasonlóságaink közül. JOHN Most, hogy így szóba került, hirtelen eszembe jutott, hogy néhány évvel ezelıtt megfigyeltem: gyakran vonzó dom olyan lányokhoz, akiknek ilyen a szeme - bár, fura módon, amint erre rájöttem, már nem is vonzódtam hozzájuk annyira. És annyi bizonyos, hogy legalább egy személy volt a családomban, akinek ilyen volt a szeme. Errıl jut eszembe, hogy volt még egy dolog, amit nem értettem. Azt mondod, hogy valakinek a személyíségébıl vagy a habituális érzelmeibıl, ahogy te nevezted, következtetni lehet arra, hogy milyen családban nıtt fel. De miért? Hol itt az összefüggés? ROBIN Nézd csak: minden családban egy bizonyos módon bánnak az érzelmekkel. Mindnyájan hajlanak rá, hogy bizonyos érzelmeket ,jó"nak, másokat "rossz"-nak tekintsenek. Igy azután a ,jó" érzelmeket hajlamosak lesznek nyíltan kifejezni, míg a "rosszakkal" kapcsolatban igencsak résen lesznek. Vagy egy arcizmuk sem rándul, érezzenek bármit, vagy éppen hogy nagyon is rándul valamennyi. Mindez azzal az erdménnyel jár, hogy minden egyes család kialakít egy jellegzetes érzelmi magatartáskészletet, tehát az egyes családtagoknak ugyanolyanok lesznek az érzelmi szokásaik. JOHN Vagyis mindnyájan többnyire ugyanazokat a fajta jeleket bo csátják ki magukból, és meglehetösen hasonlítanak egymásra?

21

ROBIN Igen, egy család tagjai nemcsak az öröklött vonásai miatt hasonlítanak egymáshoz. Bizonyos dolgokban még egy örökbe fogadott gyerek is idıvel emlékeztetni kezd a család többi tagjaira. JOHN Ezért van az, hogy többnyire a kutyák is hasonlítanak a gaz dájukhoz? . ROBIN Igen, ebben is sok igazság van. Egy család a kedvenc háziállataival is aszerint bánik, milyen a viszonya a tulajdon érzelmeihez. Így például azoknak a családoknak, amelyek hisznek az önuralom fontosságában, engedelmes kutyáik szoktak lenni, azokban a családokban viszont, ahol nem hisznek benne, és ahol a gyerekek is fegyelmezetlenül viselkednek, a kutyákat is hasonló viselkedésre ingerlik. JOHN Tehát, hogy összefoglaljam az eddigieket. . . az arckifejezésünk, a testtartásunk, a mozgásunk segítségével jeleket adunk a környezetünknek bizonyos habituális érzelmi állapotainkról, amelyekben családunk más tagjai is osztoznak. És a hasonló családból származó személyek ezeket a jeleket veszik és reagálnak rájuk. ROBIN Pontosan. Ezt bizonyítja a Családi Rendszereket Vizsgáló Gya korlat is. JOHN Ez mind rendben van, de még mindig van valami, amit nem értek. Azt mondtad, gyakran kiderül, hogy azok az emberek, akik a gyakorlat során egymást választották, ugyanolyan idıs korukban ugyanolyan élményeken mentek keresztül - példaként az apa távollétét vagy egy családtag halálát hoztad fel. Ez hogyan illik bele abba, amirıl beszélgetünk? ROBIN Nézd, megpróbálhatjuk másként is megfogalmazni azt, amit a Családi Rendszereket Vizsgáló Gyakorlatból tanultunk. Mondhatjuk azt is, hogy ha valakinek nem sikerült igazán megbirkóznia a felmerülı nehézségekkel fejlıdésének egy bizonyos szakaszában, akkor vonzódni fog az olyan személyekhez, akiknek ugyanezzel a fejlıdési szakasszal voltak problémái. JOHN Hát ez nem éppen úgy hangzik, mintha ugyanazt a dolgot vetted volna szemügyre egy új szemszögbıl; sokkal inkább olyan teljesen új gondolatnak tőnik, ami semmiféle kapcsolatban nincs azzal, amirıl eddig beszéltünk. ROBIN De igen, nagyon is szoros kapcsolatban áll azzal, amirıl beszéltem. Légy türelemmel még egy-két percig; mindjárt elmagyarázom, hogyan. JOHN Mit értesz azon, hogy valakinek "nehézségei voltak egy bizonyos fejlıdési szakaszban"? ROBIN Hát ha valakinek kimaradt egy szakasz a fejlıdésébıl, akkor nagyon valószínő, hogy olyan személyekhez vonzódik, akik - hiszen hasonló családban nıttek fel - ugyancsak elmulasztották ezt a fejlıdési szakaszt.

22

JOHN Igyekszem nem veszíteni el a fejemet. . . talán kezdhetnéd azzal, hogyelmagyarázod, mit értesz "fejlıdési szakasz"-on? Akkor talán azt is kezdeném kapiskálni, hogyan mulaszthatja el valaki. . .

Fejlıdési szakaszok. . . ROBIN Az életet tekinthetjük úgy is, mint egymást követı fázisok sorát, amelyeken sorra át kell esnünk. És amikor keresztülmegyünk egy-egy ilyen szakaszon, mindig megtanulunk bizonyos dolgokat. Ami azt illeti, meg is kell tanulnunk ıket ahhoz, hogy annak rendje és módja szerint megkezdhessük a következıt. JOHN Tudnál néhány példát mondani a legkorábbi szakaszokra? ROBIN Hát például mindnyájunknak következetes, megbízható szere tetre és gondoskodásra van szükségünk gyermekkorunk ban. Ezért egészen kiskorunkban természetesen anyánk az életünk legfontosabb szereplıje. JOHN És mit tanulunk meg mindebbıl? ROBIN Hát például ha anyánk nem volt képes megfelelıen gondos kodni rólunk, akkor nem tanuljuk meg, hogyan gondoskodjunk másokról. JOHN Tényleg?

23

EI/enzem! tppen ideje, hogya macska rendet tanuljon.

o o o .' . .

.~.. "'"';

...

......

ROBIN Igen, ha nem töltöttek fel bennünket boldog, szeretetteljes érzésekkel, akkor nem is lesz bennünk elegendı ilyen érzés ahhoz, hogy más embereknek juttassunk belıle, JOHN Értem. De talán kissé szokatlan ezt a folyamatot "tanulás" -nak nevezni. ROBIN Nézd, az ember sok mindent tanul meg öntudatlanul. Különösen gyerekkorában, amikor a leggyakrabban utánzás útján tanul, úgy, hogy más emberek példáját követi, elsısorban a szüleiét, persze. Ezért ha a szüleid nem nyújtanak alkalmat bizonyos tapasztalatok megszerzésére, késıbb sokkal nehezebb lesz számodra, hogy te nyújtsd azokat másoknak, nehezebben tudod majd eldönteni, hogy jól csinálod-e. JOHN És mi a következı fázis? ROBIN Hát amint kezdünk kissé függetlenebbé válni, és kifejlıdik az akaraterınk, némi szeretetteljes határozottságra és irányításra van szükségünk a szüleinktıl. Ebben a fázisban válik különösen fontossá az apa szerepe. JOHN Mert meg kell tanulnunk tıle. ..? ROBIN Az önfegyelmet. Enélkül soha nem sikerül jó viszonyt kialakí tanunk a tekintéllyel. Soha nem leszünk képesek elfogadni, dacolni fogunk vele, sıt még az igénnyel is, ami bennünk él iránta. Ha pedig mi magunk kerülünk olyan helyzetbe, hogy másokat kell irányíta

24

nunk, igencsak nehezünkre fog esni. Állandóan ingadozni fogunk: az egyik pillanatban gyöngék és határozatlanok leszünk, a másikban elkezdünk önkényesen és csökönyösen viselkedni, hogy megmutassuk, valójában mégiscsak erısek vagyunk. JOHN Úgy érted, hogy például egy politikus, aki egész életében lázadt a fennálló rend ellen, nehéznek találhatja, hogy kellıképpen határozott legyen, ha hatalomra kerül? ROBIN Igen, vagy pedig nagyon is autoritárius módon kormányoz, de úgy tesz, mintha minden döntése voltaképpen demokratikusan született volna, például a hallgatag többség vagy a proletariátus nevében. JOHN Pedig ha a szülei szeretettel és határozottan éltek volna a tekintélyükkel. . .? ROBIN Akkor az illetı, amikor felnı, képes lenne kikérni mindenkinek a véleményét, majd pedig határozni, és ki is tartani amellett, amit elhatározott; ha pedig kiderül, hogy tévedett, képes lenne megváltoztatni az elhatározását. JOHN Mellékvágányra tévedtünk... Beszéljünk inkább arról, mi a következı fejlıdési fázis. ROBIN Nos, szükségünk van még testvérekre vagy barátokra is, akikkel játszhatunk, hogy azt is megtanuljuk, hogyan kell osztozni másokkal; és hogy megtanuljunk megbirkózni az élet keményebb oldalával. . . hogy csúfolnak minket, néha kihagynak a játékból, hogy idınként érvényesítenünk kell az akaratunkat, és így tovább. Az "egykéknek" vagy a legidısebb testvéreknek, akiknek sok évig nem volt versenytársuk, gyakran nem sikerül mindezt valami jól megtanulniuk, amibıl késıbb sok bajuk származhat. JOHN Igen, én is egyetlen gyerek voltam, és biztos, hogy én is elmulasztottam ezt a fejlıdési szakaszt. Még velem egykorú barátom se sok volt. Így, amikor nyolcéves koromban nagyobb iskolába kerültem, nehezen tudtam beilleszkedni, és a többiek rengeteget zsarnokoskodtak fölöttem. De azért végül abbahagyták. ROBIN Vagyis megtanultad a leckét, még ha egy kicsit késın is. Aztán jön a következı fejlıdési szakasz, amikor meg kell tanulnunk bánni a másik nemmel. Azok a gyerekek, akiknek ezek a tapasztalataik hiányoznak - például azok a lányok, akik apa vagy fiútestvérek nélkül nınek fel, vagy azok a fiúk, akik egész serdülı korukat egy fiúintézetben töltik - késıbb bizonytalanok lesznek benne, hogyan viselkedjenek a másik nem képviselıivel. JOHN Mintha csak az én élettörténetemrıl beszélgetnénk! Tizennyolc éves koromban, mire átestem a szokásos angol magán középiskolán, hirtelen fölfedeztem, hogy a lányok olyan idegenek, mintha marslakók lennének. Sok évembe került, míg megszabadultam a középiskolában szerzett, kínos félszegségemtıl - tudod, mikor az ember ott

25

ül valakivel a vacsorázóasztal mellett, és azzal próbál imponáini neki, hogy kiselöadást tart a tözsde müködéséröl, miközben a könyökét állandóan belenyom ja a vajtartóba. ROBIN Igen. És ha az ember serdülökorában nem ismeri meg közelebbröl a másik nemet, akkor nemcsak szorongó és félszeg lesz vele szemben, hanem olyan irreális várakozások alakulhatnak ki benne, hogy késöbb, amikor kapcsolatokat próbál kötni, sok csalódás fogja érni. Aztán jön a következö fejlödési szakasz: le kell válnunk a szüleinkröl, márpedig ez igen nehéz feladat, hacsak nem csatlakozunk tizenéves korunkban a kortársaink valamilyen csoport jához. Azok az emberek, akiknek erre nem volt alkalmuk, többnyire egész életükben a szüleikbe kapaszkodnak. Vagy ha mégis házasságot kötnek, akkor a férjükböl vagy a feleségükböl csinálnak maguknak szülöt, és öbelé kapaszkodnak, ahelyett, hogy lenne néhány, azonos nemü barátjuk, akiktöl szintén támogatást nyernek.

JOHN Rendben, azt hiszem, értem már, mit értesz "fejlödési fázis" alatt. És az is világos, hogy minden fázisban meg kell tanulnunk valamit. Tehát mi történik akkor, ha valaki kihagy egy szakaszt? Egész életében nehézségei lesznek azokkal a dolgokkal, amiket abban a szakaszban kellett volna megtanulnia? ROBIN Nem feltétlenül. Ha ki hagysz is egy fázist, késöbb még mindig keresztüleshetsz rajta, és bepótolhatod, amit elmulasztottál. Mint ahogy például egy idö után te is megtanuitál "beilleszkedni", és

26

érvényesíteni az akaratodat, amikor abba a nagyobb iskolába kerültél. És ugyanígy, ha valakinek páldául kiskorában meghal az apja, akkor hajlani fog rá, hogyapahelyettest keressen - egy nagybátyjában, egy tanárjában, az ifjúsági klub vezetıjében vagy a hivatali fınökében -, aki személyes érdeklıdés sei kíséri a sorsát, és valamit átad neki azokból a tapasztalatokból, amit más gyerekek az apjuktói szoktak megtanulni. Vagy az a fiatal, akit a szülei mindig otthon tartottak, és túlságosan óvtak attól, hogy kortársaival barátkozzék, mondván, hogy azok nem illenek hozzá, bepótolhatja, amit mulasztott, az elsı munkahelyén vagy amikor egyetemre kerül. JOHN És ebben a késıbbi életszakaszában a kortárscsoport segítsége lehetıvé teszi, hogy függetlenné válj on a szüleitıl. ROBIN Igen. Szóval, ha az ember kihagy egy fázist, késıbb még bepótolhatja, amit mulasztott, úgy hogy helyettesítı tapasztalatokat igyekszik szerezni. JOHN De azért az emberek valójában nem tudatosan keresik ezeket a "helyettesítı tapasztalatokat", igaz? ROBIN Nem, teljesen igazad van, ez többnyire nem olyasmi, amit az emberek tudatosan kigondolnak és elterveznek - különösen nem fiatal korukban. De többnyire mégis megtalálják ezeket a helyettesítı tapasztalatokat, mert valami vonzza feléjük ıket - érzik, hogy szükségük van rájuk, mint ahogy az embert, ha éhes, vonzza az étel. Így amikor módjuk nyílik rá, hogy megszerezzék ezeket a tapasztalatokat, valószínőleg többet profitálnak belılük, mint más emberek. De emlékszem rá például, hogy amikor tizenegy éves voltam, csakugyan elhatároztam, nagyon is tudatosan, hogy ezentúl igyekszem jobban beilleszkedni, amikor másik iskolába kerültem, mert ez az elızıben egyáltalán nem sikerült. JOHN No és mit gondolsz, te milyen lépéseket hagytál ki? ROBIN Hát egyrészt apám sosem volt velem elég határozott, mert ı annak idején rosszul jött ki a saját apjával, a saját kisfiú korában. Így aztán sok problémám volt mindig a felsıbbséggel, de késıbb sokat segített, hogy a háború alatt az angollégierınél szolgáltam, és ott megtanítottak rá, mi a fegyelem. JOHN Ami azt illeti, hozzám is túlságosan kedves volt az apám, ezért gyerekkoromban soha nem tudtam meg, milyen az, ha valaki igazán szigorú az emberrel, vagy komolyan haragszik rá. Mikor aztán késıbb ilyesmit tapasztaltam, alaposan megrémített. ROBIN No és úgy érzed, késıbb bepótoltad, amit elmulasztottál? JOHN Csak nagyon korlátozott mértékben. Fura módon, azt hiszem, én a tévénél, a show-mősorok készítése során tanultam meg, mi a fegyelem. Ha ugyanis nem készültünk el a mősorral idıre, akkor üresen maradt a képernyı. És volt néhány, tudományszervezık

27

számára készült oktatófilm, amely gyökeresen átalakította a magatartásomat - volt például egy film a döntéshozási folyamatról, amelynek hatására kénytelen voltam felülvizsgálni valamennyi, a tekintélyre és felsıbbségre vonatkozó nézetemet. De hát ezek csak szánalmas pótszerek, az igazi tapasztalat egészen más. De azért valamit mégiscsak tanulhattam belılük, mert azóta képes vagyok rá, hogy idınként tudatosan szigorúan és haragosan viselkedj ek alányommal, hogy öt késöbb ne rémítse majd meg annyira, ha ilyesmível találkozik, mint engem. Így aztán ö is megtanult bánni az ilyen helyzetekkel nem esik tölük pánikba. Azt hiszem, éppen ezért sokkal kevésbéérzékeny, mint én voltam az ö korában. ROBIN Nem sajnálod, hogy nem voltál katona? JOHN Ma már igen, de csak azért, mert már túl vagyok a veszélyen. De te, gondolom, úgy látod, hogy jót tenne nekem néhány hét a seregben, igaz? ROBIN Sose túl késö, hogy az ember helyettesítı tapasztalatokat szerezzen, fiacskám. JOHN Hát ha nem, akkor erre felelj, légy szíves! Ha ezek a helyettesítı tapasztalatok vonzanak bennünket, ha segítenek nekünk beérni a többieket, és megtanulni, amit elmulasztottunk, akkor hogyan lehetséges, hogy az emberek egy részének mégiscsak komoly problémái vannak?

Ha titkoljuk, hogy kihagytunk egy fázist... ROBIN Ha kihagytunk egy fázist, úgy pótolhatjuk be, amit mulasztot tunk, hogy helyettesítö tapasztalatokat keresünk. Eddig rendben? JOHN Rendben. ROBIN Namármost van valami, ami megakadályozhat bennünket abban, hogy pótlólag megszerezzük ezeket a tapasztalatokat. Mégpedig az, ha úgy teszünk. mintha nem mulasztottuk volna el azt a bizonyos szakaszt - ha eltitkoljuk, hogy bizonyos szempontból nem vagyunk igazán felnöttek. JOHN Mert ezt kínosnak találjuk? ROBIN Igen. Ahogy felnövünk, szégyellni kezdjük, hogy egy korábbi szakaszt kihagytunk. És természetesen minél idısebbek leszünk, annál jobban szégyellnénk, ha be kellene vallanunk, hogy valami alapvetı dologgal nem sikerült zöldágra vergıdnünk - és ostobának és gyerekesnek éreznénk magunkat, ha ez valahogy a többiek tudomására jutna. JOHN Tehát megpróbáljuk eltitkolni elılük. . . ROBIN Hát eleinte csakugyan a többiek elıl rejtegetjük, de egy idö

28

után annyira hozzászokunk a titkolózáshoz, hogy a végén saját magunk elıl is sikerül eltitkolnunk. JOHN Saját magunk elıl? Ezt úgy érted, hogy a végén nem is tudunk róla, hogy valami bajunk van? ROBIN Igen. És amint egyszer tagadni kezded saját magad elıtt, hogy valamilyen alapvetı fontosságú dolgot elmulasztottál, többé nem keresel helyettesítı tapasztalatokat. Pedig éppen azokra lenne szükséged, hogy megoldd a problémádat. JOHN Jó, ge sehogy se értem, hogy ha mások elıl rejtegetünk valamit, ez miért vezet oda, hogy egy idı után mi magunk se legyünk ennek tudatában? ROBIN Ez a bizonyos probléma kínos érzéseket okoz, igaz? JOHN Igaz. ROBIN Jobb szeretnénk, ha nem is létezne. Mármost csak rajtunk múlik, hogy a körülöttünk levı világban odafigyelünk-e valamire, vagy nem veszünk róla tudomást. Ugyanezt megtehetjük azokkal a dolgokkal is, amelyek a saját fejünkben vannak, a gondolatainkkal vagy az érzelmeinkkel. Megtanulhatjuk, hogyan kerülhetünk el bizonyos fajta gondolatokat vagy érzelmeket, hogyan nézhetünk gyorsan másfelé, ha mégis megpillantjuk ıket. Ha ezt elég gyakran tesszük, olyan mélyen gyökeret ereszt bennünk ez a szokás, hogy bizonyos fajta érzelmeket ne vegyünk észre, olyan ösztönössé válik, hogy már nem is igen tudunk róla, hogy ezt tesszük. Ezt a folyamatot nevezte egy amerikai pszichiáter, Harry Stack Sullivan "szelektív figyelmetlenségnek" .

JOHN Márpedig ha nem is igen tudunk róla, hogy szántszándékkal nem vesszük észre bizonyos fajta érzelmeinket. . . ROBIN Azt már csak egy hajszál választja el attól, hogy azt is elfelejtsük: egyáltalán vannak ilyen érzelmeink. Mintha lehúztunk volna egy rolót az agyunkban, hogyeltakarjuk magunk elıl azt az érzelmet, amelyet nem akarunk látni, azt, amelyrıl úgy érezzük, hogy titkolnunk kell. JOHN Mert szégyenletesnek érezzük. . . mint valamiféle gyöngeséget? ROBIN Igen, és mert rossznak érezzük ıket. JOHN Milyen értelemben? Erkölcsileg? ROBIN Hát a végén már erkölcsileg is. De ennél sokkal fontosabb, hogy nagyon rossz, kínos és kényelmetlen érzéseket keltenek bennünk, mintha minket nem is lehetne elfogadni vagy szeretni. JOHN Tehát akkor is "rossznak" érezzük magunkat, ha csak saját magunknak valljuk be, mit érzünk. Hát inkább magunk elıl is

eltakarjuk . . . . ROBIN

.

Így van.

JOHN Nem vehetnénk egy bizonyos érzelmet - mondjuk a dühöt -,

29

hogy szemléltesd rajta, hogyan tanulja meg egy gyerek elrejteni önmaga elıl? ROBIN Hát egy egészséges, normális családban idınként mindenkivel elıfordul, hogy dühös, és ezt még nem tekintik halálos bünnek. A gyerektıl elvárják, hogy ésszerü határok között tartsa a dühét, de a szülık nem csinálnak belıle minden alkalommal nagy ügyet. A gyerek így megtanulja, hogy a düh is csak olyan érzés, mint a többi; hogy ki is lehet fejezni; hogy nem destruktív, és senki nem fog belehalni, ha ı dühös. Ha tehát a szüleit nem rémíti meg különösebben a saját dühük, akkor ı is nyugodta bb an meri kifejezni, ha mérges, és ha segítenek neki abban, hogy megbirkózzék az indulataival, akkor megtanulja, hogyan szorítsa normális határok közé ıket, amikor társadalmilag ez a kívánatos. JOHN És hogy romolhat el mindez? ROBIN Ami azt illeti, kétféleképpen is. Vegyük elıször a hagyományos magyarázatot, amelyet annak idején Freud és az elsı analitikusok kínáltak erre a jelenségre. İk azt állították, hogy ha egy érzést a szınyeg alá söprünk - azaz elfojtunk -, ennek mindig valamiféle "trauma" az oka. JOHN Vagyis egyetlen, egyszeri, de rendkívül fájdalmas esemény. ROBIN Úgy van. Vegyünk például egy kisgyereket, akit a normálisnál jóval nagyobb mértékben megrémít a tulajdon dühe. Az a bizonyos egyszeri, fájdalmas tapasztalat lehetett például az, hogy a gyermek anyja kórházi kezelésre szorult, és ezért egyszer csak eltünt otthonról, éppen abban az idıszakban, amikor a gyerek dühkitörései egymást érték. Ahhoz még túlságosan kicsi volt, hogy megértse, miért tünt el valójában az anyja, hogy kórházba került, ezért esetleg azt gondolja, elhagyta ıt, mert olyan gyakran volt indulatos - mert olyan "rossz" volt. Így ahelyett, hogy idıvel kinıné a dührohamait, megtanulná korlátok között tartani az indulatait, és olyankor is biztonságban érezné magát, amikor mérges, mert tudná, hogy akkor is szeretik, ezentúl rettenetesen megrémül, valahányszor haragot érez. És bármilyen hasonló, késıbbi traumatikus eseménynek is aránytalanul nagy lesz rá a hatása, és tovább fokozza a félelmeit. Például megeshet, hogy összeverekszik egy másik fiúval, és az csúnyán megsérül, teljesen véletlenül, de ı azt fogja hinni, hogy ez megint csak a saját hibája, és a tulajdon dühe ettıl kezdve még jobban meg fogja rémíteni, míg végül annyira "rossznak" érzi, hogy megpróbál úgy tenni, mintha soha nem is lenne dühös - vagyis a szınyeg alá söpri. JOHN Tehát ez a freudi magyarázat. De emlékszem, hogy ezt néhány szor mint "hollywoodi sikerfilm-sztorit" emlegetted. ROBIN Hát, ami azt illeti, csakugyan remek darabot lehetne csinálni belıle! De ma már tisztában vagyunk vele, hogy ugyanez a folyamat /

30

végbemehet sokkal kevésbé látványos és drámai módon is, sokkal fokozatosabban, és hogy a kiváltásához elegendı az a félelem és feszélyezettség, amellyel a gyerek családtagjai egy bizonyos fajta érzelemre reagálnak. Tehát a példánkban szereplı kisgyerekben fokozatosan alakul ki az a meggyızıdés, hogy a düh valami rossz dolog, mert a család többi tagjaiban kínos zavart és kényelmetlen érzelmeket kelt. JOHN Vagyis mert az egész család "rossz dolognak" tartja a dühöt? ROBIN Igen. És a gyerek újra és újra érzékeli ezt az "üzenetet". És látja azt is, mennyire felzaklat ja a szüleit az, ha ı dühös, hogy képtelenek mihez kezdeni vele, és hogy tudomást sem vesznek róla, magára hagyják, vagy éppen rátámadnak, ha megpróbálja kifejezésre juttatni. Nem sok idı kell hozzá, hogy benne magában is kényelmetlen érzéseket keltsen a tulajdon dühe. Látja, hogy a szülei nem szeretik, ha mérges, és mivel minden gyerek azt szeretné, ha szülei szeretnék, és ha cserébe ı is szerethetné és boldoggá tehetné ıket, megpróbálja eltitkolni elılük, ha haragot érez. JOHN Azaz számára a düh ezentúl azt jelenti, hogy a szülei el fogják utasítani, márpedig alighanem egy gyerek számára ez a legszörnyőbb fenyegetés.

ROBIN Igen, éppen errıl beszéltem az imént, amikor azt mondtam, hogy valaki rossznak érzi saját magát. Persze ettıl kezdve viszont a gyerek ráadásul úgy érzi, becsapja a szüleit, mszen nem valódi önmagát mutatja nekik. És úgy érzi, eltávolodott a szüleitıl, mivel azok nem fogadják el egészen olyannak, amilyen - hiszen úgy kell tennie, mintha sose lenne dühös. Oe az, hogy csalónak érzi magát, még mindig jobb, mintha attól kellene félnie, hogy a szülei teljes egészében elutasítják, tehát alighanem azt fogja választani, hogy színleljen, ha azért szeretik, semmint azt, hogy önmaga legyen, és elutasítsák. JOHN Ettıl kezdve tehát ha valami olyasmi történik, ami egy egészséges gyereket felmérgesítene, ez a gyerek magába fogja fojtani a dühét. ROBIN Hogy elrejtse a szülei elıl. Ám a következı lépésben megtanulja azt is, hogyan rejtse el önmaga elıl, mert ez az egyetlen módja, hogy szeretetre méltónak érezze magát. A düh olyan szörnyen"rossz dolog", hogy nem vallhatja be, még önmagának sem, hogy idınként dühös. Így aztán szokásává válik, hogy ne vegye észre, ha dühös hogy a szınyeg alá söpör je - addig-addig, míg végül el is mszi, hogy csakugyan nem érez soha haragot. JOHN Rendben, most már értem, hogyan tanulja meg elrejteni az érzelmeit önmaga elıl, de azt a gondolatot még mindig nem tudom sehogy se megemészteni, hogy egész családok ugyanazokat az érzéseket titkolják önmag\lk elıl.

31

ROBIN Igen, vagy legalábbis hajlanak rá. Ha körülnézel, azt látod, hogy minden családban vannak érzelmek, amelyeket "jónak", és vannak, amelyeket "rossznak" tartanak. A rosszakat gondosan a szınyeg alá söprik, és a család minden tagját köti az a kimondatlan, de hatalmas erejő egyezség, hogy ezeket az érzelmeket nem szabad észrevenni. Minden családtag úgy tesz, mintha nem is léteznének. Így a gyerekek is mind megtanulják, hogy nekik is ugyanazokat a dolgokat kell a szınyeg alá söpörniük. Ezt a szokást egymásnak adják át, éppolyan szándéktalanul, mint a kanyarót, anélkül, hogy bármelyikük is tudná, hogy ezt teszik. JOHN Az teljesen világos, hogy a gyerekek miért követik ezt a családi mintát. De azt még mindig nem értem, hogy hogyan alakul ki ez a minta a kezdet kezdetén. Miért van az, hogya két szülı is ugyanazt a dolgot söpri a szınyeg alá? Végől is ık ketten nem ugyanabban a családban nıttek fel. ROBIN Ebben igazad van. De nem emlékszel, mirıl beszélgettünk az elıbb: hogy az emberek azért vonzódnak egymáshoz, mert mind a ketten ugyanazt a fejlıdési szakaszt mulasztották el? JOHN Csakugyan. Ami azt illeti, az az érzésem, hogy ez az egész beszélgetés része a magyarázatnak, hogy miért van ez így. ROBIN Valóban. Ez az oka, hogya férj és a feleség is hajlamos ugyanazokat a dolgokat söpörni a szınyeg alá. De hogy miért, ezt egyelıre nem tudom elmagyarázni, mert még hiányzik a kirakós játék néhány darabkája. Perceken belül azok is a helyükre kerülnek. Ú gyhogy légy szíves, egyelıre hidd el nekem becsületszóra, hogy így van, és ne okvetetlenkedj! JOHN .. .Hát Sir Robin Day ezt nem nyelné le szó nélkül! ROBIN Szerintem se. Még szerencse, hogy ı nem ért rá könyvet írni velem. JOHN Kösz szépen. Najó... tehát ha a szülık is mindketten ugyanazt az érzelmet rejtik szınyeg alá, akkor értem, hogy miért tanulják el tılük ezt a gyerekeik is. Aminek aztán az az eredménye, hogy a család minden tagja ugyanazt teszi. Mindenki ugyanazzal kapcsolatban fejleszti ki a tulajdon vakfoltját. ROBIN Vagy vakfoltjait. Egynél több olyan érzés is lehet,

amelyet tudat alá szorÍtanak. JOHN ló, rendben. És a különbözı családok különbözı érzelmekre vakok? ROBIN Igen, minden család más érzelmeket vagy érzelmek más kom binációit söpri a szınyeg alá. JOHN És egy terapeuta hogyan tudja megmondani, milyen érzelmeket titkol önmaga elıl egy bizonyos család? Hogy ismeritek fel, hol vannak a vakfoltjaik?

32

~

ROBIN Az egyik legegyszerubben felismerhetı árulkodó jel, ha vala

mennyien tal{adják, hogy valaha is éreznék azt az érzést. Például ha kijelentik: ,,0, a mi családunkban ismeretlen dolog a féltékenység", akkor annyit máris tudsz, hogy ebben a családban sok baj van a féltékenységgel - hogy számukra a féltékenység tabu. JOHN Ilyen egyszerő lenne? ROBIN Önmagában ez a legjobb nyomravezetı. De azért vannak még mások is. A terapeutának rövidesen alkalma van megfigyelni, hogya család milyen nagy ívben kerülgeti a "vakfoltját", átsiklik fölötte, megváltoztatja a témát - egyszerően tudomást sem vesz róla. És az a legizgalmasabb, hogy ezek a vakfoltok, ezek a tabuk nemzedékrıl nemzedékre öröklıdnek. JOHN Anélkül, hogy bárki is tudna róla? ROBIN Persze, hiszen ha tudnák, mit söpörtek a szınyeg alá, akkor az többé nem lenne a szınyeg alatt, nem igaz? JOHN És azt honnét tudjátok, hogy a tabuk nemzedékrıl nemzedékre öröklıdnek? ROBIN Mi, családterapeuták újra és újra megbizonyosodunk róla, amikor felderítjük a pácienseink családi hátterét, mert szeretnénk megérteni, milyen családból jöttek, vagy amikor egyszerre kezeljük ugyanannak a családnak több nemzedékét, vagy ha alaposan szemügyre vesszük a tulajdon családunkat. És a kutatások is ezt támasztják alá. JOHN Rendben van. Hát akkor lássuk, mit tudtam meg eddig. Ahogy felnövekszünk, mindnyájan különbözı fejlıdési szakaszokon megyünk át, és minden szakaszban meg kell tanulnunk valamit. Ezek a dolgok, amiket az egyes fázisokban elsajátítunk, alapvetıen azzal kapcsolatosak, hogyan bánjunk az érzelmeinkkel. Például megtanuljuk, mihez kezdjünk azokkal az érzelmekkel, amelyeket mások hatalma és tekintélye, vagy azokkal, amelyeket a másik nem ébreszt bennünk, vagy azzal, amit akkor érzünk, amikor függetlenné válunk a szüleinktıl és elszakadunk tılük. Megeshet azonban, hogy valamelyik szakaszt elmulaszt juk. De akkor még mindig bepótolhatjuk, ha késıbb helyettesítı tapasztalatokat szerzünk. Ezek segítségével, hogy úgy mondjam, beérhetjük a többieket. Megeshet azonban, hogy valami félresiklik ebben a folyamatban. Ha kihagytunk egy fázist, és nem estünk át helyettesítö tapasztalatokon, azok az érzelmek, amelyekkel nem tanultunk meg bánni, igen kínosak lesznek számunkra. Ezért alighanem megpróbáljuk elrejteni öket mások elöl, aminek az lesz a vége, hogy önmagunk elıtt is leplezzük ıket, és arról is megfeledkezünk, hogy egyáltalán léteznek. Mármost két okunk lehet rá, hogy valamilyen érzelemmel ne tanuljunk meg bánni, és arra kényszerüljünk, hogy a szönyeg alá sö

33

pörjük. Az elsı, ha valami váratlan traumát szenvedünk el vele kapcsolatban - egyszeri, drámai, igen fájdalmas élményt. A második és lényegesen gyakoribb eset, ha fokozatosan tanuljuk meg eltitkolni azt a bizonyos érzelmet, mert a családunkban tabunak tekintették. Minden családban vannak érzelmek, amelyeket rossznak tartanak, és elfojtanak. A gyerek is hamarosan megtanulja, hogy ezt kell tennie, mert ha bármi jelét adja, hogy megvan benne a tabunak tekintett érzelem, ezzel azt kockáztatja, hogy a szülei elutasítják, ezért, ha mégis érzi, "rossznak" tartja magát. Így ez a minta szülırıl gyerekre öröklıdik. ROBIN És nemzedékrıl nemzedékre. Ezt se felejtsd el! Ha valaki gyerekkorában nem tanulta meg, hogy bánjék egy bizonyos fajta érzelemmel, akkor felnıtt korában a tulajdon gyermekeit se tudja megtanítani rá. JOHN Igen. És mondd csak, voltaképp miért baj, ha egy érzelem tabuvá válik? ROBIN .. .Hát ezt meg hogy érted? JOHN Hát ha valami komisz és kellemetlen dolgot érzel, amivel nem tanultál meg bánni, és amitıl nagyon rossznak érzed magad, végül is miért nem szabadulhatnál meg tıle úgy, hogy jó alaposan a szınyeg alá söpröd? ROBIN Vagy úgy! Hát azért, mert ez a módszer nem mőködik valami jól, és többnyire az a vége, hogy több problémát okoz, mint ahányat megold.

Mi a baj a szınyeggel? JOHN Hogy érted, hogy ez az egész "szınyeg alá söprés" nem müködik valami jól? ROBIN Többféleképpen. Elıször is, a szınyeg újra meg újra félrecsúszik, és kilátszik valami a tiltott érzelmekbıl. Másodszor, ha az ember szilárdan a helyén akarja tartani a szınyeget, ez rengeteg energiáját fölemészti. Es harmadszor, hát egyszerüen nem nyeshetsz le egy darabot a teljes emberi személyiségbıl, anélkül hogy fel ne borítanád az egész rendszert - a teljes emberi lényt. JOHN Hu, de ékesszóló ma, doki! Nem mehetnénk ezeken a dolgokon végig újra, egyenként? Szóval a szınyeg félrecsúszhat? ROBIN Igen, különösen ha fáradtak vagy betegek vagyunk, vagy egy kicsivel többet ittunk a kelleténél. Ilyenkor a tabu alá került érzelem kiszabadul. És mivel olyan része a személyiségünknek, amellyel elvesztettük a kapcsolatot, váratlanul tör ránk, és így nem is igen tudjuk kordában tartani. Tehát megeshet, hogy hirtelen valami

34

nagyon visszataszÍtót mondunk vagy teszünk, valamit, amirıl úgy érezzük, hogy "ez nem is én voltam"! JOHN Csakugyan. Soha nem fogom elfelejteni, mi történt velem egyszer abban a csoportban, amit te vezettél. Olyan volt, mintha valaki más szájából jöttek volna a szavak, valakiébıl, akinek semmi köze hozzám. Egészen megrázott, amikor rádöbbentem, hogy én mondtam ıket. Még most is emlékszem, mennyire szégyelltem magam, mert amit mondtam, teljesen ellentétben állt az önmagamról alkotott képemmel. Mindig azt hittem magamról, hogy nem vagyok rossz ember. . . ROBIN Igen, pontosan errıl beszélek. Ha bizonyos dolgokat állandóan a szınyeg alatt tartasz, amikor mégis elıbukkannak, úgy érzed, hogy ez "nem is te vagy". És néha valami egészen jelentéktelen ok elég rá, hogy a titokban alaposan felgyülemlett érzés kirobbanjon. De éppen mert a kiváltó ok olyan jelentéktelen, az érzelemkitörés nevetségesnek tünik, úgyhogy csak szégyelled és zavarban vagy miatta, és eggyel több okod van rá, hogyelfojtsd. De az is megeshet, hogy az érzelem rejtekutakat keres, hogy megnyilvánulhasson. Ha például haragszol valakire, de a haragodat a szınyeg alá söpörted, akkor esetleg elfelejted a nevét vagy a születésnapját, vagy "véletlenül" a fejére ejtesz egy téglát. Vagy destruktív fantáziáid támadhatnak vele kapcsolatban. Bár meglehet, hogy még ezt is álcázod, és afantázia az aggodalom álarcát ölti. . . ~

,___ ___________ _ __ __ C=.. ,

B ................................... .j' 1 ~

~

Hál ls/ennek hazaértéli Már . ---------------------------------------------------------------------------------- "",' -.

6~/alak _ CSOdála/O;VOI/./elt:~/:n:'va . .

)~ ,,----

p

...

...

.

.

..

.

:;s~==c~~ :JO..-~

I /

35

JOHN Az aggodalomét? ROBIN 6, igen. Például ha egy asszony haragszik a férjére, mert

az elkésett a vacsoráról, és még csak haza se telefonáIt, akkor elképzelheti, hogy a férje karambolozott, és most sebesülten fekszik az országúton, és ezáltal kifejezést adhat, álcázott formában, annak a természetes dühének, amit a férje késése ébresztett benne. De ugyanakkor azt is elképzelheti, hogyan telefonál a mentınek, hogy idejében odaérjenek, és ezzel pozitiv érzelmeit is kifejezheti. A lényeg az, hogy az elfojtott érzés azért talál ilyen álcázott formákat, mert elveszitettük vele a kapcsolatot. Tehát bizonyos fokig úgy müködik, mint egy lesben álló bandita, nincs hatalmunk fölötte. JOHN Aztán azt is mondtad, hogy rengeteg energiát felemészt, hogya szınyeget szilárdan a helyén tartsuk. . .? ROBIN Igen, mert valahogy megorrontjuk, hogy megvan a veszélye, hogy a leplezett érzelem - legyen az düh, féltékenység, félelem vagy bármi egyéb - valahogy kicsusszan, ha nem állunk állandóan résen. Egyik részed tehát állandóan éberen figyeli, nem közeledik-e a láthatatlan ellenség. Bár fogalmad sincs róla, miért, de sose tudod teljesen elengedni magadat, és ettıl feszült és fáradt leszel. Azok a bizonyos érzelmek álland6an ott kísértenek a szınyeg alatt, és az az erıfeszítés, amivel megakadályozod, hogy a felszínre bukkanjanak, szoros kapcsolatban áll a legkülönfélébb pszichoszomatikus eredetü betegségekkel - fejfájással, gyomorfájdalmakkal, emésztési zavarokkal, a reuma bizonyos fajtáival, és így tovább. JOHN Csakugyan, én is azért jelentkeztem a terápiára, mert a kezelıorvosom egyszeruen semmiféle szervi okot nem talált rá, miért szenvedek olyan gyakran csúnya inftuenzás tünetektıl, no meg azért is, mert sehogy se értettem, miért olyan nagy bennem a feszültség. ROBIN Na és vissza tudsz rá emlékezni, mi történt? JOHN Hát az inftuenzás tünetek szinte egyik pillanatról a másikra eltüntek, és soha többé nem tértek vissza. A feszültség is állandóan csökkent bennem, de ami azt illeti, elég lassan. Azt hiszem, körülbelül három évbe beletellett, amig sikerőlt a normális szintre csökkenteni. Ezzel együtt, roppant izgalmas dolog, ugye, ha az ember elbeszélget egy-két fiziko terápiás orvossal vagy masszırrel, és rájön, hogy voltaképpen milyen magas fokú az a feszültség, amit még "normálisnak" tekintenek. . . ROBIN Igen, és mint mondtam, igen gyakran megesik, hogy egész családokban rengeteg van belıle titokban fölhalmozva. JOHN Mármost hogy állunk a harmadik okkal, amiért szerinted mü ködik a szönyeg alá söprıs módszer. . . hogy "felborítja a személyiség egyensúlyát"? ROBIN Nos, valamennyi érzésünknek megvan a hasznos funkciója.

36

JOHN Valamennyinek? ROBIN Igen, még azoknak is, amelyeket idınként negatívnak tartuk, feltéve, hogy van valamelyes uralmunk fölöttük. Egy egészséges emberben mindezek az érzelmek egyensúlyban tartják egymást. Ha viszont elfojtunk belılük néhányat, az az egész egyensúlyi helyzetre kihat. Másként fogalmazva, az elfojtott érzéshez nem tudunk hozzá férni, amikor szükségünk van rá. JOHN Igen, ez bizonyos tekintetben világos, de még mindig nehezen tudom elképzelni, hogyan lehetne hasznos például a harag, irigység, a kegyetlenség és hasonlók. ROBIN Hát ha elfojtjuk ıket, akkor nem is hasznosak. Akkor elveszít jük velük a kapcsolatot, és egyáltalán nem tanulunk meg bánni velük. Tehát amikor mégis felszínre törnek, akkor irányíthatatlanok és destruktívak. De ha nem söpörtük ıket a szınyeg alá, ha tudatában vagyunk a létezésüknek, és ha nem rémítenek meg minket túlságosan, akkor valamelyest irányítani is tudjuk ıket JOHN Jó, azt értem, hogy akkor nem olyan destruktívak, de hogyan lehetnek hasznosak? A düh például? ROBIN Hasznos lehet, ha a sarkadra kell állnod, mert valaki parancsolgatni akar neked, vagy megpróbál kihasználni. Düh nélkül nem vagy képes megvédeni magadat, amikor erre van szükség. Tehát az az ember, aki mindezt a szınyeg alá söpörte, passzívnak és félénknek tünik, és gyakran megesik vele, hogy parancsolgatnak neki, mert nem tud hozzáférni a tulajdon dühéhez. Nem képes a sarkára állni. JOHN Vagyis olyan rendes, hogy azzal már kárára van önmagának? ROBIN És ráadásul "olyan rendes, hogy az már nem is igaz". Az emberek nem bíznak benne igazán, mert megérzik, hogy a düh ott munkál benne valahol. Mint ahogy csakugyan ott is van, a szınyeg alatt. JOHN Jó, rendben. De hogy lehet hasznos az irigység? ROBIN Az irigységgel nincs semmi baj, ha tudatában vagyunk, ural kodni tudunk rajta és más érzelmekkel ellensúlyozzuk. Akkor az irigységnek üdvös hatása is lehet, példáuljó hasznát vesszük, amikor versengünk a munkában vagy a játékban, vagy amikor megpróbáljuk követni valakinek a példáját, akit csodálunk. JOHN .. .Tényleg, ez csakugyan így van.. . Én is irigyelem Tom Stoppardnak a munkáit, és Michael Fraynét és Alan Ayckbournét is, de ez csak annyit jelent, hogy szeretném, ha egy nap én is olyan jót tudnék írni, mint ık. De az irigység könnyen elfajulhat, nem? Amikor az ember csak ül egy zugban, és gyülöl mindenkit, aki valamiben sikert ért el. ROBIN Az irigység csak akkor fajul így el, ha valamit nagyon szeretnél megkapni, és ha aközött, amivel te rendelkezel, meg amivel a másik,

37

széles szakadék tátong, és neked semmi reményed nincs arra, hogy ez a távolság idıvel csökkenni fog, és te is megkapod a magad részét abból a jó dologból, amit irigyelsz valakitıl. JOHN Pontosan ezért nem állhatom például Teresa anyát. Ha valaki ennyivel szent életőbb, mint mi, többiek, az bıven rászolgált, hogy egy kicsit lejjebb szállítsák a magas lóról. Remélem, az újságírók rászállnak, és kiszagolnak valami jó kis szaftos pletykát. . . ROBIN Csak az idejüket vesztegetnék. JOHN Ez ritkán szokta visszatartani ıket. Errıl jut eszembe, a kegyet lenségrıl még nem beszéltünk. Szóval szerinted a kegyetlenség is hasznos lehet? ROBIN Igen, mert megeshet, hogy fájdalmat kell okoznod valakinek a saját érdekében. Erre még azokkal az emberekkel szemben is szükség lehet, akiket a legjobban szeretsz. Vagy velük leginkább. Például a szülıknek segíteniük kell a gyerekeiket abban, hogy fokozatosan függetlenné váljanak. De ez a folyamat a gyermek számára mindig fájdalmas, mert amikor elıször ízleli meg a függetlenségét, az rendszerint szorongást és rémületet kelt benne. Ha azonban a szülık tudják, mit kell tenniük, akkor nem avatkoznak közbe, hanem engedik, hogya gyerek minden alkalommal egy kicsivel több és több ilyen kényelmetlen érzést legyen kénytelen elviselni, hogy apránként megtanuljon szembenézni a félelmével és felülkerekedni rajta, amitıl megnı az önbizalma. JOHN Vagyis "jóságból kell kegyetlennek" lenniük. ROBIN Ha azonban a szınyeg alá söpörték a tulajdon kegyetlenségü ket, akkor erre képtelenek, és a gyerek sose válik valóban függetlenné. Na és gondolj bele, mire menne kegyetlenség nélkül például egy sebész, akinek bele kell vágnia más emberek testébe? Képtelen lenne rá, ha túlságosan finnyás volna. És mint pszichológusnak, nekem is gyakran kell az embereket igen fájdalmas dolgokkal szembesítenem, ha azt akarom, hogy felismerjék és megoldják a problémáikat. . . és én még csak érzéstelenítést sc használhatok. Régebben ez sokkal inkább nehezemre esett, mint most, mert nem szerettem, ha mások kegyet lennek tartottak, vagy ha azt kellett éreznem, hogy kegyetlen vagyok. JOHN Ezzel azt akarod mondani, hogy volt benned némi kegyetlenség, csak szınyeg alá söpörted, és amikor tudatosodott benned, hozzáse gített, hogy hatékonyabb terapeuta legyél? ROBIN Igen, azt hiszem, így történt. Ha egy páciensemnek valami valóban fájdalmas dologgal kell szembenéznie, ma már sokkal ke vésbé riadok vissza attól, hogy erre rákényszerítsem. Persze ha valaki szerint kegyetlennek lenni annyit jelent, mint örömöt találni benne, ha szántszándékkal és öncélúan fájdalmat okozunk, ebben az értelemben a kegyetlenség soha nem lehet jó dolog.

38

JOHN Na és mi a helyzet a szorongással? ROBIN A szorongással? Az létfontosságú! JOHN Hogyhogy? ROBIN Csak egyszer ülj bele egy olyan autóba, amelyiknek a vezetıjébe egy csepp sem szorult belıle, majd megtudod! JOHN Igen, persze. ló, tehát akkor minden érzelmünk hasznos, ha tudatuk ban vagyunk, és nem félünk tılük túlságosan, mert akkor bánni is tudunk velük. De ha a szınyeg alá söpörjük ıket, akkor elıször is nem tudunk hozzájuk férni, amikor szükségünk van rájuk; másodszor, amikor a szınyeg félrecsúszik, és az elfojtott érzelem kiszabadul, sok kárt okozhat, mert nem vagyunk képesek az ellenır zésünk alatt tartani. ROBIN Igen, nagyjából így van. JOHN Mármost te azt állítod, hogy mindnyájunkban megvan nak mindezek az érzelmek. ROBIN Igen, azt hiszem, hogy az emberi természet nagyjából egyforma mindenütt, már úgy értem, hogy minden emberi lényben az érzelmeknek nagyjából ugyanaz a skálája él, mint ahogya testünk is ugyanazokból a kémiai anyagok ból épül fel. Mindnyájunkban van szeretet, féltékenység, bátorság, szomorúság, határozottság, öröm, gyávaság, kedvesség, kegyetlenség, szexuális vágy, szégyenlısség és így tovább, és így tovább. JOHN És ezekbıl az érzelmekbıl néhányat mindnyájan a tudatalattiba szorÍtunk. Mindnyájan, kivétel nélkül.

SEMMI GYENGÉDSÉG

SEMMI HARAG

SEMMI BAroRSAG

. SEMMI SEX. KÉREM

SEMMI BANAT

SEMMI SZORONGAs

39

ROBIN Igen. Bizonyos mértékben legalábbis. Különbözı emberek az érzelmek különbözı kombinációit fojtják el. JOHN Szóval akkor szerinted arra, amit általában a személyiségünknek szokás nevezni, úgy teszünk szert, hogy ki-ki más és más érzelmeket tanul meg a szınyeg alá söpömi? ROBIN Pontosan. Például valaki, aki a gyöngéd érzelmeit fojtotta el, barátságtalannak tőnik. Aki a dühét, az túlságosan jó ahhoz, hogy igaz legyen; ha az irigységünktıl szab~dultunk meg, nem tudunk versengeni, ha szexuális érzelmeinktıl, merevek és távolságtartók leszünk, ha a szomorúságot veszítettük el, egy kissé mániásakká, ha pedig a szorongást, akkor rettenetesen veszélyesekké válhatunk. JOHN Még egy utolsó kérdés. Ez a szınyeg alá söprés, ez azonos azzal, amit Freud "elfojtásnak"-nak nevezett, és amit a szınyeg alá söpörtünk, az a "tudattalan"? ROBIN Nagyjából. Ugyanazokat a gondolatokat fejezzük ki különbözı nyelven. JOHN És miért különbözı nyelven? ROBIN Hát én azzal próbálkozom, hogy Freud gondolatait, de más analitikusokét és pszichológusokét is összekapcsoljam bizonyos, a családterápiából és a viselkedésterápiából származó új gondolatok egész sorával. Ezeket a gondolatokat meglehetısen vázlatosan, elnagyoltan fejtettem csak ki itt, de azért azt hiszem, azt sikerült érzékeltetnem, hogy amikor önmagunk egy részét kiszorít juk a tudatunkból, ez egy rendkívül aktív folyamat; hogy rendszerint azzal kezdıdik, hogy szántszándékkal rejtegetjük bizonyos érzelmeinket a szüleink elıl; és csak késıbb veszítjük ıket szem elıl mi magunk is; és hogy ezek az érzelmek azért mindvégig ott vannak bennünk, és azzal fenye~etnek, hogy bármelyik pillanatban újra felbukkanhatnak . . . JOHN Es ezért van az, hogy a szınyeg alá söprés - az elfojtás - nem mőködik. . .

Vonzódás ROBIN Azt hiszem, most már megismerkedtünk azokkal a fogalmakkal, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy visszatérhessünk az eredeti kérdésünkhöz, vagyis ahhoz, miért vonzódnak egymáshoz

azok az emberek, akiknek hasonló volt a családi hátterük vagyis akik valószínőleg ugyanazt a fejlıdési szakaszt hagyták ki.

-

JOHN Hát ha mindketten ugyanazt a szakaszt hagyták ki, akkor ugyanazokkal az érzelmekkel lesznek problémáik, nem igaz? Vagyis azokkal az érzelmekkel, amelyekkel a kihagyott szakaszban kellett volna megtanulniuk bánni, de elmulasztották.

40

ROBIN Úgy van. És ha mindkettıjüknek ugyanazokkal az érzelmekkel vannak problémáik. . . JOHN .. .akkor mindketten ugyanazokat söpörték a szınyeg alá, igaz? ROBIN Heuréka. Hát ezért vonzódnak egymáshoz. Mivel mindkettejükben ugyanazok az érzelmek vannak a szınyeg alatt és fölötte. JOHN Hogyhogy fölötte is ugyanazok vannak? Az emberi természet mÍnusz amit elfojtottak, Így érted? ROBIN Úgy van. Tehát meglátják egymást. . . és úgy érzik, megtalálták az igazit. Hogy Isten is egymásnak ter~mtette ıket. Egyenesen elképesztı, mennyi közös van bennük. . . Es csakugyan. Ugy osztották fel a tulajdon lelküket, hogy pompásan illenek egymáshoz. Mindketten megtalálták a tökéletes házastársat! JOHN Na de várj már egy percet! Ezeket az embereket nem az vonzza, amit a szınyeg alá söpörtek... az taszítja ıket, nem? Hiszen az tabu. . . ROBIN Igazad van, csakugyan nem az vonzza ıket, hanem, ami a felszínen van. .. akirakatban. De a kirakat azért olyan, amilyen, mert a háttérben is ugyanazok a dolgok vannak. JOHN Értem. Tehát a kirakat vonzza ıket, az, amit a másik látni enged magából. ROBIN Igen, hiszen éppen ezek azok a tulajdonságok, azok az érzelmi viselkedésformák, amelyeket gyermekkorukban megtanultak tisztelni és csodálni. És ami még ennél is nagyszerőbb, a vak is látja, hogy a partnerükben nyoma sincs azoknak az érzelmeknek, amelyeket a

41

szüleik és ık maguk is a szınyeg alá söpörtek. Mi több, ı is mélységesen helyteleníti ıket! JOHN Ami pedig a másiknak azokat a tulajdonságait illeti, amelyeket az gondosan takargat. . . hát hiszen a szüleiktıl éppen azt tanulták, hogy azokat nem szabad észrevenni! Tehát egyik sem képes arra, hogy meglássa a másik hibáit. ROBIN Igen, ez így l11.őködik. De ugyanakkor valami más is történik. Tudod, az embereket rendszerint meglehetısen izgatják, megbővölik azok az érzelmek, amelyeket elfojtottak - érdeklıdés seI vegyes borzalommal figyelik ıket. Ha például a kegyetlenség az, akkor hajlanak rá, hogy újra és újra elolvassanak, mondjuk, egy kínvallatásról szóló újságcikket, de közben furdalja ıket a lelkiismeret, és eltitkolják a partnerük elıl, hogy érdeklik ıket az effajta írások. Ha erıs szexuális érzéseiket rejtegetik önmaguk elıl, akkor alighanem gondosan vé . gigtanulmányozzák a Hírek a világbó It, és lelkesen egyetértenek abban, milyen undorító, hogy az újság efféle visszataszító dolgokat kinyomtathat. Ne is próbálj ebben logikát keresni - ennek az egésznek az érzelmekhez van köze, nem a gondolkodáshoz, és minden érzelem ellentmondásos is lehet. JOHN Szóval ezzel azt akarod mondani, hogy ha egy-egy pillanatra megsejtik, mi van a partnerük szınyege alatt, ez mégfokozhatja is a másik vonzását? ROBIN Igen, feltéve, hogy csak utal valami a háttérben levı érzelmekre, az nagyon izgalmas lehet, "fedobhatja" ıket. De ha már több egyszerő utalásnál, akkor taszít. Mint ahogy ha az embert éppen csak meglegyinti valami kellemetlen szag, annak egészen más hatása lehet, mintha hatalmas adagot kap belıle. De azért is nehéz megérteni, mi történik valójában, mert "kettıs gondolkodással" van dolgunk amikor az embernek nem tudja a bal keze, mit csinál a jobb. JOHN ló, értem, de akkor is. .. miért olyan elbővölı egy leheletnyi adag abból, ami különben tabu? ROBIN Hát... bár valamennyien azt szeretnénk, ha a szüleink szeretnének bennünket, ezért elrejtjük azokat az érzéseinket, amelyek nyugtalanítanák ıket, arra is hevesen vágyakozunk, hogy egészek, hogy teljesek legyünk. Amikor megérezzük tulajdon megtagadott részeinket a partnerünk lelkének hátterében, és ezek vonzanak bennünket, akkor a lelkünk mélyén voltaképpen abban reménykedünk, hogy visszaszerezhetjük saját hiányzó részeinket. JOHN Lehet, hogy költınek kellett volna lenned, Robin, és nem pszichológusnak? Na szóval, adva van egy szerelmes fiatal pár, akik nem gyızik csodálni a másik kirakatában látható nagyszerő árucikkeket, akik lovagias an nem hajlandóak meglátni egymás szınyeg alásöpört hibáit, és ha érzékelnek is egy leheletnyit a tiltottból, az még

42

izgatja is ıket kissé. Oe miért van az, hogy ez az idilli állapot soha nem bizonyul tartósnak? ROBIN Mert nem tudjuk elég szilárdan a helyén tartani a szınyeget. Képesek vagyunk rá egy estére vagy egy hétvégére, de ha elkezdünk együtt élni, akkor az alágyömöszölt dolgok kezdenek sorra elıbukkanni. És a partnerünk kezd mind kevésbé és kevésbé hasonlítani arra a valakire, akivel összeházasodtunk. JOHN Oe ha ez így van, doki... akkor végül isjó dolog az, hogy olyan emberekbe szeretünk bele, akik ugyanazokat a dolgokat söpörték szınyeg alá, mint mi? Vagy talán mégis vissza kellene forgatnunk az idı kerekét háromszáz évvel, és engednünk, hogya szüleink válasszanak nekünk férjet vagy feleséget? ROBIN Van azért jó része is a dolognak. Ha két embernek ugyanazok a gyöngéi, önhibájukon kívül, akkor lehet, hogy jobban meg fogják érteni egymást. JOHN Ezért érezzük, hogyakibe szerelmesek vagyunk, "azonos hullámhosszon" van velünk, ezért sebeznek meg minket olyan könnyen, és ezért bízunk bennük mégis? ROBIN Igen, az az érzésünk, hogy megértenek minket, hogy tisztában vannak gyöngéinkkel, és mégis elfogadnak minket. Nem támadnak ránk, amikor felfedjük elıttük a legrejtettebb érzéseinket, pedig ettıl féltünk. És úgy érezzük, bár sose tudjuk pontosan, miért, hogy ez az a személy, aki ösztönösen megért bennünket, aki segíteni tud nekünk, aki talán képes teljessé tenni bennünket. JOHN Igen, ez mind beleillik a képbe... Oe az a bökkenı... hogy hogyan segíthetünk egymáson, ha egyszer mindkettınk ugyanazok ra a dolgokra vak? ROBIN Hát igen, fogós kérdés! Milyen képtelen ellentmondás, hogy éppen az a személy, aki a legtöbbet segíthetne neked a fejlıdésben. . . ugyanaz, aki a leginkább képes akadályozni benne. Sıt... az a személy, akit esetleg mindenkinél jobban meggyőlölsz. JOHN Hát akkor most következik a 64000 dolláros kérdés, nagyokos! Mitıl függ, hogy melyik történik a kettı közül? ROBIN Minden azon múlik, mennyire hajlandó az illetı házaspár tudomást venni arról, amit a szınyeg alatt rejteget, és szembenézni vele. Minél több erre bennük a hajlandóság, és minél bátrabban vállalják azokat a kínos érzéseket, amelyeket az kelt bennük, hogy ráébrednek, mennyire különböznek attól a képtıl, amely önmagukról élt bennük, annál nagyobb esélyük van rá, hogy sikerül esetleges problémáikra megoldást találniuk. JOHN Miért mondod azt, hogy "esetleges problémáikra"? Hát nem mindig ez a helyzet? ROBIN Nem, nem mindig. Vannak házasságok, amelyek ilyen szem

43

pontból a skála közepe táján helyezkednek el: stabilak, ha nem is túlságosan izgalmasak, és a két házasfél egész tőrhetıen kijön egymással, anélkül hogy egyiküknek vagy másikuknak a szınyeg alákellene pillantania.

Házasságtípusok JOHN Nem léphetnénk most tovább egy kicsivel? Jó lenne szemügyre venni, milyen fajtái lehetségesek a házasságnak... például van-e valami összefüggés aközött, mennyire boldog és sikeres egy házasság, és aközött, mennyi mindent söpörtek a partnerek a szınyeg alá? ROBIN Van, de nemcsak a mennyiség a fontos, hanem az is, hogyan viszonyulnak ezekhez a tudatalattiba szorított dolgokhoz. JOHN Tehát hogyan jellemeznéd a legboldogabb házasságokat? ROBIN Hát, ahol mindkét fél toleráns azzal szemben, ami a szınyeg alatt található - legyen az a sajátja vagy a házastársáé. Megvan bennük a hajlandóság, hogy szembesüljenek ezekkel az érzelmekkel, és hogy elviseljék azt a pillanatnyi szorongást, amit ez a szembesülés okoz. Következésképp szabadabbak, kevésbé szorítják egymást korlátok közé, több szórakozásban van részük, kevésbé hajlanak rá, hogy belesüppedjenek valamilyen unalmas rutinba, így módjukban áll mint emberi lényeknek fejlıdni és kibontakozni. JOHN No és mi a helyzet a skála másik végén? ROBIN A legboldogtalanabb házasságok azok, ahol mindkét partner rengeteg mindent söpört a szınyeg alá, és a legcsekélyebb mértékben sem hajlandó elismerni, hogy valami baj lenne vele. Sıt ami azt illeti, rendkívül érzékeny a legenyhébb bírálatra is, elég, ha valaki csak a leghalványabban is utal a hibáira. . . JOHN Az ilyen házasságban gyakori a konfliktus, igaz? ROBIN Igen, rengeteget veszekszenek. Kutya-macska viszonyban van nak esymással. JOHN Es mi a helyzet a két szélsıség közt? ROBIN Hát, a közepes házasságokban, ahogy nevezni szokás ıket, a házastársak tőrhetıen boldog és stabil kapcsolatban vannak. De arra nincs bennük túl sok hajlandóság, hogy a szınyeg alá pillantgassanak. Sıt ami azt illeti, inkább még támogatják is egymást abban, hogy amit ott rejtegetnek, az biztosan homályban maradjon. Ezek a házasságok tehát megbízható an mőködnek, csak éppen a házastársaknak ezért meglehetısen egyhangú élettel kell fizetniük. Választási lehetıségeik erısen leszükülnek. Akár azt is mondhatjuk, hogy túlságosan is védelmezik egymást minden bírálattói, ami pedig segíthetne nekik kiszabadulni abból a rutinból, amelybe belesüppedtek.

44

JOHN Szeretnék valamivel több részletet megtudni róla, hogyan mő ködnek ezek a különféle kapcsolatok. ROBIN Jó, akkor nézzünk egy-egy tipikus házasságot a skála minden részérıl. Melyikkel kezdjők: a jókkal vagy a rosszakkal? JOHN Elıször talán lássunk egy rosszat!

Nem félünk a farkastól. . . ROBIN Ha igazán akarsz egy kis ízelítıt belıle, hogy fest egy házasság a legrosszabbak közül, azt javaslom, olvasd el az alábbi részletet Edward Albee Nemfélünk afarkastól cÍmő darabjából. A két szereplı, George és Martha, egy középkorú házaspár, szinte állandóan heves és kíméletlen szócsatát vív egymással. Martha (pillanatnyi tünıdés után) Okádok, ha rád nézek! George Tessék? Martha Pfuj! Okádok, ha rád nézek! George (megfontolja, aztán) Ez nem valami szép, Martha. Martha Mi nem szép? George Hogy így nyilatkozol rólam. Martha Szeretem, ha dühöngsz. Alighanem ezt szeretem a legjobban benned. . . amikor dühöngsz. Olyan... de olyan. . . mamlasz vagy! Nincs benned egy csöpp. . . izé sem. . . na, hogy is mondják. . . George Szufla? Martha Finoman szólva. (Szünet, majd mind a ketten nevetni kezdenek) Hé, tegyél még egy kis jeget a poharamba, jó? Sohasem teszel jeget a poharamba. Miért nem teszel? He? George (elveszi Martha poharát) Mindig teszek jeget a poharadba. Csak te mindig megeszed. Az a mániád . . . szétropogtatod a jégkoc kákat . . . mint egy öleb. A végén még kitörnek a fogaid. Martha Hát aztán! AZ ÉN FOGAIM! George Már amelyik. . . már amelyik. Martha Több fogam van, mint neked. George Kettıvel. Martha Na, kettıvel több, az már sokkal több. George Feltétlenül. Ez már feltétlen eredmény. . . pláne a te korodban. Martha FOGD BE A SZÁD! (Szünet) Te se vagy az a jaj de fiatal. George (gyerekes elégtétellel, énekelve) Én hat évvel fiatalabb vagyok, mint te. . . És mindig fiatalabb is voltam, és fiatalabb is leszek. Martha (mogorván) Na,... azért már kopaszodsz. George Akárcsak te. (Szünet... mind a ketten nevetni kezdenek) Szent a béke, szia.

45

Martha Szia. Gyere ide, és adj anyucinak egy nagy, cuppanós puszit. George Na, ne! . . . Martha NAGY CUPPANÓS PUSZIT AKAROK! George (gondterhelten ) Én pedig nem akarok puszizkodni, Martha. Hol vannak ezek a népek? Hol vannak ezek az emberek, akiket idecsıdí tettél? Martha Még maradtak egy kicsit, Pap si val beszélgetnek.. . Mindjárt itt lesznek. . . Miért nem akarsz megpusziini? George (feltőnıen tárgyilagos) Azért, drágám, mert ha megpuszillak, begerjedek. .. Elveszítem az önuralmamat, leteperlek itt helyben, a kandalló elıtt, és a mi aranyos vendégeink egyszerre betoppannak, és . . . Képzeld el, mit szólna az apád. Martha Disznó! George (dölyfösen) Röf-röf-röf. Martha Ha-ha-ha! HA! Tölts nekem még egy pohárral. . . szerelmem. George (elveszi a poharát) Te jó isten, még bírsz vedel ni? Martha (gügyög) Szomjasz vadot. George Jézusisten! Martha (me$perdül) Ide figyelj, szivikém, téged bárrnikor asztal alá iszlak . .. Ugyhogy ne fájjon a fejed miattam! George Martha, én már évekkel ezelıtt neked ítéltem anagydíjat . . . Nincs a világon olyan ocsmánysági verseny, amit te meg ne. . . Martha Esküszöm... ha egyáltalán léteznél, már rég elváltam volna tıled.. . George Csak a lábadon megállj, az a lényeg... Ezek az emberek mégisc~ak a vendégeid, ugye, és. . . Martha Eszre se veszlek. . . Evek óta észre se veszlek. . . George ... ha elájulsz, vagy okádni fogsz, vagy mit tudom én. . . Martha ... egy nulla vagy, egy zéró. . . George ... és lehetıleg ne kezdj mindjárt vetkızni. Ritka undok látvány vagy, amikor benned van egy jó pár pohár szesz, és kezded leránci gálni a szoknyádat, a fejeden át. . . Martha ... egy nagy semmi. . . George ... pardon, a hét fejeden. . . (ElbertJánosfordúása) JOHN Hát egyszer vagy kétszer azért kötnek egy rövidke fegyverszünetet, amikor némi gyengédséget mutatnak egymás iránt, nevetnek egyet együtt, de az idı nagy részében egyszeruen megpróbálják egymást porrá zúzni, igaz? ROBIN Igaz. Ez a nagyszerő darab mintha egyenesen nekünk íródott volna, olyan kitőnıen szemlélteti, mirıl van szó. JOHN Gyakran találkozol ennyire destruktív házasságokkal?

46

ROBIN Oh, igen, még sokkal rosszabbakkal is. Bár a házastársak nem mindig mutatják ki ilyen nyíltan az érzelmeiket, és a támadások lep lezettebbek lehetnek, bár mégis ugyanolyan kíméletlenek maradnak. JOHN Szerinted mi történik voltaképp e között a két ember között? ROBIN Hát, George is, Martha is borzasztóan sebezhetı. Mindketten annyira vágynak a szeretetre, mint egy kisgyerek. Ám ezt a vágyat elfojtották magukban. Körömszakadtáig tagadják, hogy szeretetre vágy nak, sıt egyáltalán nincsenek is tudatában, és valódi énjüket rafinált homlokzat mögé rejtik. JOHN Csakhogy ez a homlokzat igencsak törékeny. Talán azért, mert a gyermeki részük sose kapja meg azt a szeretetet, ami után sóvárog? ROBIN Így van. Ezért a gyermeki részük állandóan kielégítetlen, dühös és gyülölködı. És ez a düh felgyülemlik bennük, míg végül elı tör belılük a "tomboló gyerek". Így azután a fél életüket azzal töltik, hogy infantilis dühvel gyötrik egymást. JOHN Mert képtelenek felismerni, hogy valójában azért dühösek, mert nem kapják meg azt a szeretetet, amelyre olyan borzasztóan nagy szükségük van. ROBIN Így van. És részben azért nem kapják meg, mert körömszakadtáig tagadják, hogy szükségük lenne rá, és ezért képtelenek azt a másiktól egyszerően, nyíltan kérni. JOHN Martha kénytelen azt mondani: "Adj egy puszit Anyucinak". Ha egyszerően azt mondaná: "Csókolj meg!", ez túlságosan kiszol gáltatná, igaz? ROBIN Igen. JOHN És vajon miért kezdtek annak idején vonzódni egymáshoz? ROBIN Mert afelszínen nagyon hasonlítottak egymáshoz. . . mindket ten ugyanazokat az árukat rakták a kirakatba. Nyilván úgy látták mindketten, hogy a másik mővelt, értelmes, szellemes, nagyon felnıtt, talpraesett lény, aki otthonosan mozog a világban. És természetesen ösztönösen azt is megérezték, mit rejteget a másik a szınyeg alatt, egy-egy villanás ra megpillantották a dühös, kétségbeesett gyereket is a másikban. .. ami rémítı volt, de furcsán vonzó és izgató is, és valami módon ismerıs. JOHN Ismerıs, szó szerint, mert már a saját családjuk ból ismerték. ROBIN Ahogy mondod. És ahogy szüleiktıl megtanulták, azonnal másfelé néztek, ha egy pillanatra felbukkant ez a rémítı, árnyszerő figura. .. mert ilyenkor bizonyára úgy érezték, mintha magát az ördögöt látnák. Inkább tudomást se vettek róla. De amikor összekerültek, az ördögeik mind gyakrabban bukkantak elı a homályból, és többé nem lehetett úgy tenni, mintha nem léteznének. Ezért amikor az egyikükbıl csakugyan kitört az ördög, a másik megrémült, és vad dühvel támadt erre az ördögre.

47

JOHN Várj egy kicsit! Mi itt holmi "ördögöket" emlegetünk. .. valójában, persze, nincs semmiféle ördög, igaz? Csak egy rettenetesen boldogtalan gyerek, aki boldogtalanságában tör-zúz? ROBIN Hát persze, de a másik szemében ez maga az ördög. És azért olyan ismerös és olyan rémítö mindkettejüknek, mert valahol a szüleikben is ott kellett lappangania ennek a kétségbeesett gyereknek, akik ezért nem is tudtak elég támogatást és szeretetet nyújtani Georgenak és Marthának. Ezért is maradt egy részük tomboló, szeretetre sóvárgó gyerek. JOHN És a szülök minden bizonnyal tagadták, hogy bennük is él egy ilyen gyerek, és vakfoltjukat átörökítették George-ra és Marthára. ROBIN Ezért amikor szembekerülnek a másik "ördögévei", rátámad nak . . . a tulajdon "ördögüket" vetik be ellene! Ezért olyan gyakoriak köztük a rettenetes veszekedések. JOHN De hát szinte mindnyájan részt vettünk egy-két szörnyő veszekedésben életünk során, nem igaz? Másként fogalmazva, ha egyszer valamennyien a szönyeg alá söpörtünk bizonyos dolgokat, miért nincsenek minden házasságban olyan borzalmas jelenetek, mint az Albee-darabban? ROBIN Bizonyos fokig vannak is, legfeljebb szelídebb vagy álcázott formában. De a darabbelihez hasonló házaspárok annyi mindent rejtegetnek a szönyeg alatt, és annyira/élnek attól, amit rejtegetnek, hogy egyszerően semmiféle kompromisszum nem jöhet szó ba. Semmi megértés nincs bennük a másik iránt, ezzel pedig mind több és több győlöletet és keserőséget váltanak ki belöle, és ebböl az ördögi körböl

48

nem tudnak kitörni. Gyakran megesik, hogy a veszekedés komoly verekedéssé fajul. Az esetek legtöbbjében az eröszak nem fokozódik egészen a gyilkosságig, mert elıbb kifogy a felekbıl a szusz. A szó szoros értelmében kimerülnek. Aztán idıvel megint felgyőlik bennük a feszültség, és kezdıdik minden elölrıl. JOHN De hát ha annyi bajuk van egymással, miért nem válnak el? ROBIN Nem könnyő megérteni, de az ehhez hasonló házaspárok nagyon nehezen tudnak elszakadni egymástól. A kívülállók szemében valóságos pokol lehet az életük, de az állandó csetepaté ellenére az ilyen házasságban a házasfelek néhány szempontból jobban funkcionálnak, mintha egyedül lennének. JOHN Azért, mert amíg a másik ördögévei harcolnak, nem kell tudo mást venniük a sajátjukról? ROBIN Pontosan. És ettıl sokkal jobban érzik magukat... sokkal "angyalibbnak", ha úgy tetszik. És még egy elınye is van számukra ennek a fajta házasságnak. Mivel a házastársuk olyan szörnyen, olyan ördögien viselkedik, nekik is megvan rá a mentségük, ha lényük tiltott része a felszínre bukkan és megnyilvánul, tehát nem kell büntudatot érezniük miatta. Mindketten azt állíthatják, hogy mindenrıl a másik tehet, hiszen "ı kezdte". JOHN "Pedig én csak azt mondtam neki, hogy..." ROBIN "Békeszeretı ember vagyok, de mindennek van határa..." Tehát mindketten azt hihetik, hogy ık valójában nem is olyanok, amilyennek mutatkoznak. Azt hihetik, hogy a saját ördögük csak válasz a másikéra, hogy voltaképpen nem is létezik, és hogy valaki mással minden egészen másként lenne. JOHN És ha egész idı alatt haragszanak egymásra, akkor természetesen van mivel igazolniuk önmaguk elıtt, hogy miért nem nyújtanak a másiknak gyöngédséget és szeretetet. ROBIN Igen, és ezáltal minden maradhat a régiben, és egyiküknek sem kell szembenéznie azzal, amit a szınyeg alatt rejteget. JOHN És mi történik, ha mégiscsak szétválnak? Vagy egyikük meghal? ROBIN Hát, akkor veszélyes helyzetbe kerülnek, mert többé nem tehetik a másikat felelıssé a saját "rosszaságuk" -ért, a saját "ördögükért". Gyakran megesik, hogy lelkileg összeomlanak, néha még öngyilkosságot is elkövetnek. JOHN Ismertem egy öreg házaspárt, akik állítólag tíz évig nem beszéltek egymáshoz. Egy házban laktak, de még a bejárati ajtót is kettéosztották egy válaszfallal. Végül az öregasszony megölte magát. Négy nap múlva az öregember is követte a példáját. ROBIN Igen, ezért olyan tartósak ezek a házasságok. A házastársak esetleg többször is szétválnak, rövid idıre, de aztán egyedül kezdik megint rosszabbul érezni magukat, és újra összeköltöznek.

49

JOHN No várj csak egy kicsit! George-nak és Marthának például vannak pillanataik, amikor felfüggesztik a veszekedést, és olyan érzelgısen, gügyögve beszélnek egymáshoz, mint egy kisgyerekhez. ROBIN Igen, ezekrıl a változó hangulatokról még nem beszéltem. Vannak idıszakok, amikor a kétségbeesett tomboló gyerek még kielégületlenebb, mint máskor, és bármelyik pillanatban a felszínre törhet; máskor viszont szelídebb hangulatban van, és könnyebb a háttérben tartani. Idınként tehát amint az egyik "ördög" elıugrik a színfalak mögül, azon nyomban a másik is elıpattan, harcra készen, máskor viszont a két "angyal" van az elıtérben, ık uralják a színpadot. Amikor történetesen mindketten egyszerre vannak "angyali" hangulatban, akkor a házastársak úgy érzik és mások is úgy látják -, hogy közelebb vannak egymáshoz, jobban feloldódnak egymásban, mint más, normális párok, akik tőrhetıen kijönnek egymással. Ebben a szakaszban tehát békét kötnek, és szentül megfogadják, hogy sose veszekszenek többet. És csakugyan el is hiszik, hogy így lesz. Ú gy tőnik, mintha az elızı napi, heves veszekedés valójában csak rossz álom lett volna. . . Nem értik, hogyan történhetett meg velük, és komolyan arra gondolnak, hogy ez többé soha nem fordulhat elı. JOHN Mert a problémát egy idıre sikerőlt visszagyömöszölni a szınyeg alá. És mert nincs szem elıtt, amint jobban érzik magukat, tényleg el sem tudják hinni, hogy egyáltalán létezik. Tehát a házasságukat egyáltalán nem képesek irányítani, mert ık maguk olyannyira elveszítették a kapcsolatot a valósággal. . . ROBIN Igen. Az egyetlen jó dolog, amit az ilyen házasságról el lehet mondani, az, amit Carlyle-rıl, az íróról és a feleségérıl mondogattak annak idején: még szerencse, hogy egymással házasodtak össze, és nem tettek két másik embert szerencsétlenné. De azért ne feledjük, hogy ezek a házasságok csak egy kis részét alkotják az összesnek, és a skála legszélén, a legeslegrosszabbak között helyezkednek el. JOHN Lehet, de azért nekem is vannak emlékeim veszekedésekrıl, amelyek igencsak hasonlítanak adarabbeliekhez . . . ROBIN Ugyan, kinek nincsenek? De maga a tény, hogy ezt képes vagy belátni, arra mutat, hogy nem söpörted a szınyeg alá. Ha ezt tetted volna, akkor az égvilágon semmi hasonlóságot nem tudnál találni önmagad és a darabbeli házaspár között! Tehát bárki, mihelyt elfogadja a gondolatot, hogy maga is volt más hasonló jelenet résztvevıje, összehasonlíthatatlanul elıbbre jutott, mint az, aki nem. És mert a problémát nem söpörték a szınyeg alá, a legjobb úton vannak afelé, hogy meg is oldják, ha ugyan meg nem oldották máris. JOHN Rendben van. No és mi a helyzet a normálisabb kapcsolatok kai. . . "a közepes házasságokkal"?

50

abaháZ és papucsfér} . . .

ROBIN Hát, a közepes házasságnak több fajtája van, mint ahány fa az erdöben, azért ki kell választanunk közülük egyet-kettıt, és csak azokról beszélünk. Nagyon gyakori típus az, amit "babaház"-házasságnak szokás nevezni - ez volt ugyanis Ibsen Nórájának az eredeti címe. Az ilyen házasságban a házastársak mereven tartják magukat a sztereotip férfi és nıi szerephez. A férj eljátssza a nagy, erıs férfit, aki nagyon felnıtt és atyai; a feleség pedig a szegény kis gyámoltalan gyermeteg asszonykát, aki egy lépést sem tud tenni önállóan, a férje nélkül. JOHN Ahá, kezd már derengeni, miröl szól a darab. A férj megbetegszik, és a feleség megmenti az életét azzal, hogy külföld re viszi. . . ROBIN És bizonyos áldozatokat kell hoznia, hogy megszerezze az utazáshoz szükséges pénzt. Oe a lényeg az, hogy ezeket az áldozatokat titokban kell tartania a férje elıtt, mert attól fél, a férfi összeomlana - vagyis túlságosan megsebezné a férfiúi büszkeségét -, ha valaha is fölfedezné, mivel tartozik a feleségének. Azaz ha rájönne, hogy neki mekkora szüksége van a feleségére. . . JOHN Tehát egy "babaház"-házasságban mindenki számára nyilvánvaló, hogya feleség érzelmileg rá van utalva a férjére; de a férfi is rávan utalva az asszonyra, csak éppen nem tud róla. És mindketten úgy viselkednek, mintha ez nem így lenne. ROBIN Így van. A férjet arra tanították, hogya férfiaknak erısnek és függetlennek kell lenniük. Egy férfi sose sír, és nincs szüksége rá, hogy törıdjenek vele. Az ilyen férfi arra kényszerült, hogy túl gyorsan válj on felnıtté. Nem volt ideje kinıni abból a gyermeki vágyból, hogy gondoskodjanak róla, hanem el kellett fojtania magában. Tehát valahol továbbra is ott él benne, rejtve, a kielégítetlen kisgyermek bár nincs annyira kiéhezve a törıdésre, és ezért nem is olyan kétségbeesett és gonosz, mint a Nem félünk a farkastól házaspárja. JOHN Tehát ı is egy kisgyereket rejteget a színfalak mögött, akinek szeretetre és figyelemre van szüksége; de ezt nem vallhatja be és nem kérheti, hogy törıdjenek vele. ROBIN Nem bizony. Ezért valamilyen álcázott formában szerzi azt az érzelmi támogatást, amire szüksége van. A leggyakrabban úgy, hogy megbetegszik; mert ha az ember beteg, akármilyen "nagy, erıs férfi" is különben, törıdni kell vele, és nagy hőhót kell csapni körülötte. JOHN Azaz valamilyen formában megkapod azt a törıdést, azt a szeretetet és gyöngédséget, amire szükséged van, anélkül, hogy be kellene vallanod, hogy szükséged van rá? ROBIN Igen. És ha még ennél is több gondoskodásra van szükséged. akkor esetleg kapsz egy "idegösszeomlást" . . . A lényeg az, hogy így

51

is, úgy is, a "nagy, erös férfi" megkapja a gondoskodást, ugyanakkor úgy érezheti, hogy a betegségéröl gondoskodnak, és nem öróla. JOHN Azaz azzal áltatja magát, hogy csak valami véletlenszerő testi bajról van szó, nem pedig egy lelki szükségletröl. . ., mert azt gyöngeségnek tekintené. ROBIN De még mennyire! JOHN És afeleség? Vele mi történik az ilyen "babaház" típusú házas ságban? ROBIN Hát öt meg arra tanították, hogy egy lánynak mindig édesnek kell lennie, mint a csepegtetett méznek. . . Neki szabad érzelmesnek, spontánnaktalálják, és érzékenynek lennie vagy sírnia, és tökéletesen rend ö jénvalónak ha inkább az érzelmeire hallgat, mint a logikára; viszont azt tanulta meg, hogy sose szabad a sarkára állnia, támadnia, I vagy, ami a legborzasztóbb vétek, úgy viselkednie, hogy a férfiak úgy érezzék, túltesz rajtuk. JOHN Tehát továbbra is úgy viselkedik, mint egy gyerek. Akkor ö voltaképp nem is egy kisgyereket rejteget a lelkében, hanem... a saját felnıttségét? ROBIN Igen, ö az erös, felnött, talpraesett részét rejtette a szönyeg alá. JOHN Elsösorban, gondolom, az agresszióját. ROBIN Na igen, elsösorban azt. Ha tehát mégis megpróbálja érvénye síteni az akaratát, vagy ha megpróbál erös és agresszív lenni, ezt csak valamilyen álcázott formában teheti. Ha sikerül neki valami, úgy kell tennie, mintha valójában maga se tudná, hogy csinálta. Vagy ha dühöt érez a férje iránt, ez destruktív fantáziaképek formáját öltheti. I

52

JOHN Például azon aggódik, hogy a férje karambolozott. ROBIN Igen, és most vérbe fagyva fekszik az országúton. Vagy neki állhat pont a férje lába alatt porszívózni, teljesen szükségtelenül, amikor az éppen újságot szeretne olvasni. JOHN Vagy vég nélküli panaszáradatba kezdhet az udvariatlan bolti eladókról és a Mamáról és az idıjárásról és a gyerekekrıl és arról, hogy a Föld miért gömbölyő, míg a férjének valahogy derengeni nem kezd, hogy a felesége mindezért ıt hibáztatja? ROBIN Igen, ez is egy módszer. De a lényeg az, hogy a feleség nincs tudatában annak, hogy dühös; vagy hogy ı is tud erıs lenni és irányítani. Ezt mind a szınyeg alá söpörte. JOHN Világos. Na és miért kezdtek vonzódni egymáshoz, amikor összekerültek? ROBIN Hát észrevették, milyen csodálatosan illenek egymáshoz. . . mint egy kirakós játék darabkái. Tudatos szinten is, hiszen az asszony éppen az a fajta nı, akit a férj gyermekkorában megtanuft csodálni, a férj pedig az a fajta férfi, amilyennek az asszony családja szerint egy férfinak lennie kell. Ugyanakkor tudattalan szinten is jól illenek egymáshoz. És ezen a szinten alkut kötnek egymással: a feleség elvállalja a férjében élı kisgyermeket is, cserében pedig a férj magára veszi az asszony keményebb, felnıttebb oldalát. JOHN Mit értesz azon, hogy az asszony elvállalja a férjében élı kis gyermeket is? ROBIN Hát, ugye, mindkettejük személyiségének van egy éretlen, gyermeteg oldala, de a feleség úgy tehet, mintha minden gyerekesség kizárólag ıbenne lenne - ı gyermeteg mindkettıjük helyett. Ugyanakkor a férj úgy tesz, mintha ı hordozná mindkettejük felnıtt részét, mintha egyedül ö lenne határozott, talpraesett, mintha csak neki lenne akarata. Így aztán a házasság egész jól müködik, és a szınyeg alá söpört érzelmek ritkább an okoznak bajt köztük, mert ritkábban kényszerülnek arra, hogy álcázott formában nyilvánuljanak meg. Az ilyen házaspárok sok szempontból jobban élnek együtt, mintha különkülön tennék. JOHN "Sok szempontból" . . . Tehát mégiscsak van hátulütıje az ilyen házasságnak is? ROBIN Igen, mégpedig az, hogy a feleség voltaképpen két adag gyerekességet hordoz magában, és a férfi viseli a felelısséget mindenért. Így könnyen megeshet, hogy valamilyen többé-kevésbé szélsıséges formában megrekednek "Én Tarzan, te Jane" típusú berendezkedésben. A férfi mind nehezebbnek és nehezebbnek találja, hogy spontán legyen, hogy játsszék, elengedje és jól érezze magát; és valamilyen mélyebb szinten azért haragot érezhet, bár nincs tisztában vele, miért haragszik.

53

JOHN Miközben a feleség egyre több és több idıt tölt otthon, és egyre inkább szorong minden házon kívüli tevékenységtıl? ROBIN Igen, minden idejét lekvárfızéssei tölti, meg azzal, hogy homokvárat épít a gyerekeknek. Személyiségének egy része szeretne felnıttebb dolgokat csinálni, de egyre kevesebb az önbizalma, és ezért egyre kevésbé mer megpróbálkozni velük. JOHN De azért ez a rendszer türhetıen müködik, még akkor is, ha súlyosan korlátozza mindkettejüket. ROBIN Ó, hogyne! Végtére is ez a rendszer hódította meg a Nyugatot, erre épült a Brit Birodalom. . . És ha hihetünk a Dallas-sorozatnak, akkor még ma is kitünıen müködik. JOHN Mi az hát, ami elromolhat egy ilyen házasságban? ROBIN Ha az egyik házastárs megunja, hogy ı legyen "Jane" vagy "Tarzan" - még ha ez az elégedetlenség nagyrészt tudattalan is benne abban a pillanatban, amint elkezd azzal próbálkozni, hogy megváltoztassa az egyensúlyt, a másik ennek foggal-körömmel ellenáll. És mivel annak a házasfélnek, amelyik egyedül próbálja átalakítani a játékszabályokat, iszonyú nehéz dolga van, rendszerint igen hamar újra helyreáll az egyensúlyi helyzet, és visszatérnek "Jane és Tarzan" szerepéhez. JOHN De mi történik pontosan, amikor valamelyikük változtatni akar a játékszabályokon? ROBIN Vegyük talán elıször férjuramat, Tarzant, a "nagy, erıs férfiút". Tegyük fel, hogyamunkahelyén egy idı óta több stressz-hatás éri, mint amennyivel meg tud birkózni. Ezért a kisgyerek, akit a háttérben rejteget, nyőgös lesz, és egy kis becézgetésre van szüksége. Felbukkan a felszínre néhány azok közül a gyámoltalan, gyermeki érzelmek közül, amelyeket általában a szınyeg alatt rejteget, és ez nyugtalanítja. Lehet, hogy ettıl erıt vesz rajta a depresszió, már nem viselkedik olyan felelısségteljesen, és jobban támaszkodik a feleségére. Ám ez nincs benne az "Én Tarzan, te Jane" szereposztásban, ezért az asszonyt szorongással tölti el. JOHN Mert ha reagáina rá, akkor felnıttebb módon kellene viselkednie. . ., ami azt jelenti, hogy engednie kellene, hogy felszínre kerüljön, amit ı rejtett a szınyeg alá. ROBIN Igen, és ez teljesen felborítaná azt az egyezséget, amelyet annak idején kötöttek egymással, amikor egymást választották. Ez pedig mindkettıjüket szörnyen megrémíti. A férfinak nehezére esik bevallani, hogy gyámolításra van szüksége, mert ettıl "gyöngének" érzi magát, a feleség pedig retteg attól, hogy átcsúszik az irányítás az ı kezébe. Tehát megpróbálja helyreállítani az egyensúlyt, és ellene szegül minden változásnak. Az is megeshet, hogy ilyenkor a feleség még depressziósabb vagy betegebb lesz, mint a férje. Gyakori ebben

54

a helyzetben, hogy az asszony fordulorvoshoz, holott a férj volt a szokásosnál több stressznek kitéve a munkahelyén, és eredetileg ı esett emiatt depresszióba. Az orvos pedig természetesen nem érti, miért nem használ a feleségnek a gyógyszer, amit felírt. JOHN Mi történik a férjjel? ROBIN Azzal, hogy ı maga még gyámoltalanabbá válik, és a férjének ımiatta kell aggódnia, a feleség visszakényszeríti a "nagyerıs férfi" szerepébe. És ezzel az ügyes módszerrel, anélkül, hogy tudatában lenne, mit tesz, gondoskodik róla, hogy a férje ne roppanjon össze. Hiszen erısnek kel/lennie, talpon kell maradnia, hogy gondoskodni tudjon afeleségérıl! Mint ahogy egy kimerült katona, aki a sebesült baj társát viszi a vállán, valahogy tovább vonszolja magát, holott ha egyedül lenne, és csak önmagát kellene mentenie, vagy ha lenne valaki, aki ıt veszi a hátára, már régen feladta volna. JOHN Igen, de mi történik a depressziójával vagy a betegségével? Hogy lehet az, hogy idıvel kilábal belıle? ROBIN Ó, hát idıvel csökken a stressz a munkahelyén, vagy megtalálja a módját, hogyan birkózzék meg vele, vagy állást változtat, vagy valami hasonló. Így aztán elıbb vagy utóbb a benne élı kisgyerek újra lecsendesedik, és nem fenyegeti többé felborulás sal a házasságot. JOHN És akkor a feleség is jobban lesz? ROBIN Igen, mert a betegsége már megtette a magáét. És akkor talán a

55

kezelöorvosa is megkönnyebbül, hogy lám, az a tabletta, amit legutóbb írt fel, mégiscsak hatásosnak bizonyult! JOHN Tehát a "babaház" típusú házasságban, még ha idönként valamelyik fél elégedetlen is vele, a másik mindig megakadályozza a változást. . . és ebben talán az is segít neki, hogy az a fél, amelyik a változást szorgalmazza, emiatt önmaga is kényelmetlenül érzi magát. ROBIN Igen, ez a fajta házasság meglehetösen stabil, bár elég fojtogató. JOHN No de tegyük fel, hogy valamelyik házasfél csakugyan elhatá rozza, hogy változtat a helyzeten. A feleség, mondjuk, csatlakozik a feminista mozgalomhoz, vagy a férj nem hajlandó többé hajtani a karrierje érdekében? ROBIN Ez bizony olyan feszültséget fog elöidézni a kapcsolatukban, amely alighanem váláshoz vezet. JOHN Nincs rá esélyük, hogy erre a helyzetre is találjanak valami megoldást? ROBIN Nincs, hacsak az a házasfél, amelyik ellenszegül a változásnak, nem kap valahonnét segítséget, hogy megtanulja, hogyan változhat meg ö maga is. JOHN Jó, értem. Most nézzük, mi a helyzet az olyan "babaház" típusú házasságban, ahol a szerepek föl vannak cserélve ahol a nö játssza az erös felnött szerepét? Az "Én John, te Tarzan" típusú házasságban? ROBIN Nos, ennek a legismertebb változata a papucsférjzsarnok feleség típus, ahogy azt a tréfás levelezölapok ábrázolni szokták. Ahogya "babaház" típusban a feleség, itt a férj az, aki nem hajlandó felelösséget vállalni, képtelen a sarkára állni, és annak rendje és módja szerint törödni a feleségével. Ami azt illeti, voltaképpen úgy viselkedik, mint egy gyerek. De valakinek a családban mégiscsak felnöttnek kell lennie, és gondoskodnia kell róla, hogy menjenek a dolgok, így a végén a feleség vállalja magára ezt a szerepet. Voltaképpen nem is a felesége a férjnek, hanem az anyja. Ám lelkének egy része ezt a helyzetet elviselhetetlennek találja, ezért elkezdi gyötörni a férjét. JOHN Itt tehát az asszony kénytelen mindkettejük helyett határozott és agresszív lenni, mert a férj nem hajlandó elvállalni a maga részét. És tekintve, hogy most már dupla adag agresszió van benne, ennek egy részét a férjén fogja levezetni? ROBIN Igen. JOHN Ami azt illeti, én is megfigyeltem már ezt a szerelmi kapcsolata imban. Valahányszor túlságosan passzívan viselkedem, a barátnöm agresszívebbé válik. Ha aztán szántszándékkal elkezdek agresszíven viselkedni, ö mindjárt megszelídül; olyan, mintha valami természetes egyensúly állt volna helyre.

56

ROBIN Mint pszichológus én is nap mint nap találkozom ezzel a fajta libikókával, és persze mondanom se kell, a saját házasságomból is jól ismerem. Azt hiszem, ez mindenhol így van. . . ha az egyik fél nem veszi ki a maga részét az önérvényesítésbıl és az agresszió ból, a másik kénytelen "nagyobb hangerıre állítani" saját magát. JOHN Ebben a fajta házasságban tehát a nı Tarzan? ROBIN Igen. Valószínőleg olyanfajta tapasztalatokat szerzett gyerek korában, hogy most fél sebezhetınek mutatkozni, vagy kimutatni, hogy neki is szüksége van a másikra. Ezért személyiségének gyermekibb, támogatásra szomló részét a szınyeg alá söpörte; és az az ilyenfajta házasságban örökre rejtve is fog maradni, mert olyan férjet választott magának, aki helyette is gyerekes és gyámoltalan. JOHN Tehát itt a férj söpri a szınyeg alá tulajdon felnıtt részét; ı az, aki fél attól, hogy irányítson, hogy érvényesítse az akaratát, és ezt a nı teszi meg helyette. ROBIN A helyzet tehát éppen a fordítottja, mint a "babaház" típusú házasságban. Ez a fajta házasság meglehetısen stabil, de a házasfelek idınként fojtogatónak találhatják, és képtelenek kitörni a szerepükbıJ. És ık nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, ha változni próbálnak. JOHN Nos, tegyük fel, hogy egy szép tavaszi reggelen a férj arra ébred, ho.gy sokkal határozottabbnak és felnıttebbnek érzi magát. Mi történik ekkor? ROBIN Egész addig, ugye, a felesége azért pörölt vele, merthogy olyan megbízhatatlan. . . De amikor kezd megmutatkozni a férfi személyi

57

ségének felelösségteljesebb része, a feleség rögtön megérzi a veszélyt, hogy ettöl ö sebezhetöbbé válik, és nagyobb szüksége lesz a férjére. Ezért aztán csak még makacsabbul ügyel, hogy a szınyeg a helyén maradjon. JOHN Vagyis még a korábbinál is határozottabban tagadja, hogy neki bármiféle támogatásra vagy gyöngédségre lenne szüksége. ROBIN Sıt, hogy még erıteljesebben megvédelmezze a családban betöltött szerepét és aláássa a férje önbizalmát és visszakényszerítse a gyerekszerepbe, azt fogja bizonygatni neki, hogy mindent rosszul csinál, s még ha megpróbálná, se tudna segíteni neki, úgyse sikerülne. JOHN Vagyis úgy érzi, hogy ı már mindent megpróbált, és többé nem áltatja magát, mert tudja, hogy a férje reménytelen eset. ROBIN És mivel szegény emberben amúgy sem teng túl az önbizalom, rövideseQ föladja a dolgot, és személyiségének felnıtt részét sürgısen visszagyömöszöli a szönyeg alá, ahol biztonságban van. Ez az egyik lehetséges forgatókönyv. Máskor viszont megeshet, hogya feleség mutatja ki egy kicsit, hogy voltaképpen sebezhetı - megnyílik a férje elıtt, elárulja, hogy valójában szüksége van rá, hogy szüksége van egy kis gyöngédségre és támogatásra... ez viszont a férjet rémíti meg. Ú gy érzi, nem tud megfelelni a kihívásnak. JOHN Ezért aztán mégjobban ügyel, hogy félre ne csússzék a szınyeg, és még gyámoltalanabb lesz? ROBIN És ı is aláássa a felesége önbizalmát. Például azt mondja: "Fogalmam sincs, mit akarsz voltaképpen. . . egyszerően megint rádjött az ötperc, igaz?" Mire a feleség, akinek amúgy se volt könnyő nyíltan viselkedni, föladja a dolgot. "Ugyan, mi értelme, gondolja, úgyis tudom, hogy semmi jó nem sül ki belıle." JOHN Szóval megnyugodhatnak, mert megint csak ott vannak, ahonnét elindultak. Még ha nem is elégíti ki ıket a helyzet, de legalább otthon érzik magukat benne. ROBIN Pontosan. Hiszen otthon is minden ugyanígy volt annak idején, igaz? . . . Ezért is házasodtak össze, emlékszel? JOHN Ennek az egésznek megvan a maga ellenállhatatlan, ırült logikája, nem? Hanem idefigyelj, van egy dolog, ami számomra sehogy se illik bele a képbe. A Nemfélünk afarkastól típusú, rossz házasságban mindkét fél ugyanazt a részét az "angyalit" - helyezte a kirakatba, és ugyanazt - az "ördögit" - gyömöszölte a szönyeg alá. Viszont a "babaház" meg a papucsférj-zs~rnok feleség típusban az egyik házastársnak a gyermeki része marad háttérben, a másiknak viszont ugyanez a része kerül elıtérbe. İk is két részre osztották önmagukat, egy szönyeg alattira és egy szönyeg fölöttire, de ık kiegészítik egymást, ahelyett, hogy hasonlítanának egymásra. Ú gy tőnik, mintha mégiscsak az lenne a helyzet, hogy bizonyos párok azért vonzódnak

58

egymáshoz, mert hasonló családból jöttek, mások meg azért, mert nagyon is különbözıbıl? ROBIN Jogos a kérdés. Fején találtad a szöget, csakugyan kicsit leegyszerősítettem számodra a dolgokat. Valamivel csakugyan bonyolultabb a helyzet, mint amilyennek eddig feltüntettem: ha ugyanis az ember a szınyeg alá söpri a személyiségének egy bizonyos részét, ez késıbb arra vezet, hogy további érzelmekkel is problémái támadnak, és most már ezeket is a szınyeg alá kell söpörnie. Vegyünk például valakit, aki elfojtotta a dühét, hogy a szülei kedvére tegyen, és most azon veszi észre magát, hogy képtelen a sarkára állni, amikor arra van szükség. Ezért aztán hiányzik belıle az önbizalom, kitér mindenfajta konfliktus elıl, és a családja most már azért kritizálja, hogy miért olyan anyámasszony katonája. A következı lépés tehát az lesz, hogy ezt a természetes félelmét és támogatás iránti igényét is eltitkolja mások és önmaga elıl. Most már tehát ez is a szınyeg alatt van. A terapeutának gyakran ahhoz kell hozzásegítenie a páciensét, hogy egyik szınyeget a másik után emelje le, míg a legalsó alatt végre rábukkan arra az érzelemre, ami az illetı családjában leginkább tabu alá esett. JOHN Tehát ha valaki elıször x érzelmet rejti el maga elıl, aztán azt a félelmet, amelyet x kelt benne, akkor az lehet a látszat, hogy semmi baja x-szel. Oe hogy illik bele mindez abba, amit arról mondtál, hogy miért dönt két ember úgy, hogy éppen egymással házasodik össze? ROBIN Megmagyarázza, miért van némi igazság abban a mondásban, hogy "az ellentétek vonzzák egymást", jóllehet ellentmond annak a felismerésnek, hogy az egyes párok azért választják egymást, mert a család, amelyben felnıttek, hasonlóan viszonyult a tulajdon érzelmeihez. Mondok neked egy példát: nemrégiben egy tipikus "babaház" típusú házaspár jelentkezett nálam terápiára, mert a feleség állandóan betegnek érezte magát. Látszott rajta, milyen félénk és szorongó, a férje viszont magabiztosnak és erısnek tőnt. Oe rövidesen kiderült, hogy mindketten nagyon megszenvedték hatéves korukban, hogy elveszítették az édesapjukat. Egy mélyebb szinten tehát hasonlítottak egymásra, és mindketten a szınyeg alá söpörték a szomorúságukat. Csak éppen a feleség azt a módszert választotta, hogy mindig beteg lett, valahányszor valami olyasmi történt vele, ami elszomorította, a férj viszont ilyenkor is az "erıs férfi" szerepét játszotta, és a saját érzelmei helyett a feleségére figyelt, akivel törıdnie kellett. JOHN Tehát a látszólagos különbségeknek, amelyek egy-egy házasságban a felek között mutatkoznak, az a magyarázata, hogy különbözıszerepek segitségével birkóznak meg ugyanazzal az érzelmi problémával. Oe van-e valami igazán alapvetı kölönbség a valóban destruktív kapcsolatok és a közepesek között?

59

ROBIN Ha egy házasságban a két házastárs rengeteg dolgot söpört a szönyeg alá, és ezek az érzelmek nagy feszültséget gerjesztenek bennük és állandóan kitöréssel fenyegetnek - mint az gyakran megesik a neurotikusabb házaspárok esetében -, akkor valószínübb, hogya két házastárs konfliktus ba kerül és verseng egymással. Ugyanez kevésbé valószínü ott, ahol a partnerek kiegészítik egymást, és különbözö szerepeket játszanak. Ez ugyanis lehetövé teszi számukra, hogya szerepeiknek megfelelöen osszák föl maguk között a világot, és így jobban kijönnek egymással. De természetesen mindenben vannak fokozatok. . . JOHN Ami azt illeti, egy jó csomó közepes házasságban':'" mindennapi, normális házasságokban - is van egy adag a "babaház" vagy papucsférj típus tulajdonságaiból, igaz? ROBIN Igen, méghozzá gyakran nem is kevés, bár talán igen enyhe formában. JOHN Hát örülök neki, hogy ez normális dolog, mert saját magamban is jó néhányat felismertem belölük. ROBIN Például? JOHN Hát, amikor csatlakoztam a csoportodhoz, és magam is min denáron a "Tarzan" szerepet akartam játszani. "Erösnek" hittem magam, azt gondoltam, nekem valójában nincs is szükségem gyöngédségre és támogatásra. Söt úgy véltem, egész jól meglennék nélkülük! De aztán te tapintatosan felhívtad rá a figyelmemet, hogy nagyon is rászorulok erre, és hogy milyen nehezemre - milyen szörnyü nehezemre - esik ezt bevallani. És ha már néhány ezerszer fel hívták erre az ember figyelmét. .. nos hát akkor elöször kezdi elfogadni, hogy igen, talán lehet benne valami. . . aztán egy idö múlva már magától is észreveszi. Söt észreveszi azt is, milyen gyorsan elfordítja róla a pillantásodat, valahányszor a szemébe ötlene. ROBIN Hát ez elöször alaposan meglepi az embert, igaz? De aztán egyre inkább felcsigázza a kíváncsiságát. JOHN Igen, egy idö után elkezded rajtakapni magadat. És akkor úgy érzed, lassanként fokról fokra kezdesz megváltozni. És ennek egyszerüen az az oka, hogy most már világosabban látod ezeket a dolgokat? ROBIN Igen, amint egyszer csakugyan észreveszel valamit, amit odáig rejtegettél, hozzáfoghatsz, hogy felhozd a felszínre, és az egész személyiségedet megbízhatóbb alapokra helyezd. JOHN De arra is emlékszem, hogy milyen kínos érzéseket keltettek bennem ezek a felismerések. Valahogy szégyenletesnek éreztem, hogy gyöngédségre van szükségem, hát még azt, hogy ezt nyiltan, leplezetlenül ki is mutassam . .. mintha ezzel bevallottam volna, hogy nem állok meg a saját lábamon.

60

ROBIN Valószínőleg azért, mert a gyöngédség iránti igény a te fejedben összekapcsolódott azokkal a "rossz" érzésekkel, amelyek miatt annak idején ezt az igényt a szınyeg alá söpörted. És amikor újra napvilágra került, egy idıre újra át kellett élned ezeket a szégyellt érzelmeket is. Ezért van az, hogy a terápiához idı kell. . . az az igazság, hogy az embernek egy ideig rosszabbul kell éreznie magát, hogy jobban legyen! JOHN És amikor elkezdesz változni, hát az is fura egy érzés, nem? Hirtelen az az érzésed támad, hogy még sose jártál ott, ahol most vagy: minden nagyon szokatlannak tőnik, meglehetısen zavarba ejtınek és kockázatosnak. ROBIN Igen, a boldogsághoz rengeteg gyakorlásra van szükség! JOHN Mindenesetre eddig láttunk már kettıt a közepes házasság lehetséges válfajai közül. Mármost mi a helyzet azokkal, amelyek a skála legtetején helyezkednek el, a legegészségesebb házasságokkal?

A legegészségesebb házasságok. . . ROBIN Tudod, mi a legfurább dolog a valóban egészséges házasságokkal kapcsolatban? Az, hogy a lelki egészségügy szakemberei szinte semmiféle érdeklıdést nem tanúsítottak irántuk egészen mostanáig. Tíz évvel ezelıtt még az égvilágon semmiféle információt nem találtál volna róluk. És most, hogy mégiscsak megindult végre a kutatás ezen a területen is, a szakma nem vesz tudomást az eredményeirıl. Nagyon furcsa... JOHN Igen, én is megkérdeztem néhány pszichológustóI, folyik-e kutatás ezzel a témával kapcsolatban, és mind azt felelték, hogy nem. Talán titokban tartják, mert megrendítené az önbizalmukat. No mindegy, szóval milyen fontosabb.eredményekre jutottak a kutatók? ROBIN Hát ha egyetlen mondatban akarnám összefoglalni, azt mondhatnám, hogy minél kevesebb dolgot söpörtek a házastársak a szınyeg alá, és minél nagyobb bennük a hajlandóság, hogy szembesüljenek ezekkel az elfojtott dolgokkal, ha a másik felhívja rá a figyelmüket, annál több esélyük van rá, hogy kiteljesedjék a szemé lyiségük, és annál gazdagabbá válik a kapcsolatuk. JOHN Mert nem kell állandóan gondosan ügyelniük rá, nehogy a szınyeg félrecsússzék, igen? És azzal sem kell törıdniük, hogy fenntartsák a házasságukban a megszokott egyensúlyt és hogy megakadályozzanak mindenfajta változást. ROBIN így aztán mindkettejüknek több a szabad tere hozzá, hogy fejlıdjék, hogy minél több lehetıséget próbáljon ki, hogy elégedettebb legyen az életével. És mivel így érdekesebb emberekké válnak, egymás

.

61

társaságát is jobban élvezik. Vagyis felfelé haladó spirálban mozognak. JOHN Van ezeknek az embereknek valami olyan tulajdonságuk, ame lyik ebben kulcsszerepet játszik? ROBIN A kutatások szerint az a legfontosabb, hogy ezek a személyek igen könnyen meg tudnak barátkozni a változással. JOHN És feltehetıleg erre megint csak azért képesek, mert nem riasztja ıket az a lehetıség, hogy bármiféle változás esetén a szınyeg alá söpört dolgok könnyen a felszínre kerülhetnek? ROBIN Igen, természetesen ez az egyik oka. Ami azt illeti, ezek az emberek éppen hogy segítenek egymásnak abban, hogy rejtett érzelmeik napvilágra kerüljenek. Más szavakkal, mindketten elfogadják a másik bírálatát, bár az is igaz, hogy ez a kritika rendszerint konstruktív és segítıkész formában hangzik el... és a megfelelı idıpontban. JOHN Oe hát egy kissé minden bírálat fájdalmas, nem igaz, különösen, ha van benne valami igazság? ROBIN Csak akkor, ha olyasmire vonatkozik, amit a szınyeg alá söpörtünk. JOHN Tényleg? ROBIN Igen, mert sebet üt az önmagunkról alkotott képünkön. Ez a fájdalmas benne. JOHN Ezt úgy érted, hogy ha tudatában vagyunk valamilyen hibánk nak, nem érezzük fájdalmasnak, ha valaki felhívja rá a figyelmünket? ROBIN Nem, ha csakugyan tisztában vagyunk minden vonatkozásával. Én legalábbis így tapasztaltam. JOHN Tehát akkor most ezek a "Iegegészségesebb"párok azért olyan egészségesek, mert már eleve is kevés dolgot söpörtek a szınyeg alá, vagy azért, mert olyan készségesen néztek szembe mindazzal, amit ott rejtegettek? ROBIN Mindkettı lehetséges. Vannak emberek, akik már a kezdet kezdetén is nagyon közel vannak egymáshoz, mert valóban boldog családból jöttek. .. ennél nagyobb szerencse nem is érhet senkit Másoknak az indulása kevésbé szerencsés, és ezért kezdetben megosztottabbak - nekik viszont abban volt szerencséjük, hogy olyan házastársat találtak maguknak, akinek a segítségével kezdenek kevésbé félni mindattól, amit elfojtottak, vagyis megkapják tıle mindezt a támogatást és szeretetet, amire szükségük van ahhoz, hogy megbirkózzanak azokkal a kínos érzelmekkel, amelyek szükségszerően felébrednek bennük, amikor kapcsolatba kerülnek személyiségük rejtegetett részeivel és felhozzák ıket a napvilágra. Mindez képessé teszi ıket arra, hogy változzanak, hogy elinduljanak felfelé a skálán, a legegészségesebbek közé.

62

Együtt, fölfelé. . . JOHN Tehát te azt állítod, az lenne az eszményi mindnyájunk számára, ha minden elfojtott érzelmünk napvilágra kerülne? ROBIN Hát az eszményi, gondolom, csakugyan ez lenne, ez az a vezércsillag, amelyhez igazodhatunk, de azért azt nem hinném, hogy ez csakugyan sikerülne is valakinek, és biztos, hogy nincs is erre szükség. JOHN Egy bizonyos határig azonban mindnyájunknak sikerülhet. ROBIN Kétségkívül. Azt hiszem, sok ember idıvel jobban megismeri önmagát, anélkül, hogy erre különösebben törekedne. Mások izgalmasnak találhatják a dolgot, és ezért némi erıfeszítést is hajlandóak tenni, így gyorsabban haladnak, mint különben tennék. JOHN Megtörténhet ez például George-dzsal és Marthával is, a Nem félünk a farkastól házaspárjával? ROBIN Az olyan valóban destruktív kapcsolatok, mint az övék, rendszerint nem változnak. Olyan sok minden van a szınyeg alatt, és olyan rémítı számukra, ami ott rejtızik, hogy rendszerint egyszerően állandóan ügyelniük kell, nehogy a szınyeg csak egy hajszálnyit is félrecsússzon. Sokkal nagyobb biztonságban érzik magukat, ha minden marad a régiben és folytatják a marakodást. JOHN Lehetséges-e egyáltalán bármiféle változás? ROBIN Csak akkor, ha a pár kívülrıl kap valamilyen segítséget. Egye dül képtelenek úrrá lenni a tabukon és a tulajdon rettegésükön. JOHN Tegyük fel, hogy elmennek egy pszichológushoz. Ekkor mi történik? ROBIN Hát még ha el is jönnek. .. megvan a határa, hogy mennyit tehet az ember egy ennyire rossz kapcsolatért. Krízishelyzetben nyújthat nekik valami kis segítséget, de az idı nagy részében úgy érzi, voltaképpen jobb is, ha azok a rejtett érzelmek megmaradnak, ahol vannak, a szınyeg alatt. JOHN Miért, mi történne, ha a szınyeg egy kicsit félrecsúsznék? ROBIN Az túlságosan fájdalmas lenne számukra, és egyszerően nem tudnák elviselni. Ha pedig az ember megpróbálja rákényszeríteni ıket, akkor úgy védekeznek, hogy egységfrontot alkotnak a terapeuta ellen, és egész egyszerően abbahagyják a terápiát. Tehát okoztál nekik egy csomó kínos érzést, és semmi hasznuk belıle. Neked nem lesz még egy alkalmad rá, hogy segíts nekik, és az is kevésbé valószínő ezek után, hogy túlságosan megbízzanak bárkiben, akihez esetleg a jövıben fordulnak. Tehát az ember csak bajt csinál, ha erılteti a dolgot. JOHN Világos. Nézzük akkor a közepes házasságokat. Vajon azok a párok, akiknek ilyen a kapcsolatuk, képesek-e a változásra, arra,

63

hogy elökotorják a szönyeg alá söpört érzelmeket, hogy elinduljanak fölfelé a skála másik végére, a legegészségesebbek közé? ROBIN Igen, ez elöfordulhat. Minden attól függ, hogyan viszonyul nak a szönyeg alá söpört dolgokhoz. Lehet, hogy úgy döntenek, jobb, ha minden marad a régiben, mert így megúszhatják azokat a kényelmetlen érzéseket, amellyel mindig számolnunk kell, ha a szönyeg alápillantunk. Ne felejtsd el, hogy az effajta házasság meglehetösen stabil lehet, még akkor is, ha a felek idönként börtönnek érzik. JOHN Tegyük fel, hogy problémáik támadnak, és pszichológushoz fordulnak. ROBIN Hát a közepes házasságokban elérhetünk bizonyos haladást, segíthetünk a házasfeleknek a szönyeg alá pillantani, ha csakugyan akarják! JOHN Tehát mi történik akkor, ha egy "babaház" típusú házasságban élö pár pszichológushoz fordul? ROBIN Tegyük fel, hogy azért jöttek el, mert a férj a szokásosnál nagyobb stressznek van kitéve, és csakugyan szüksége van a támogatásra, de mivel lényének gyermeki bb része ott lapul a szönyeg alatt, képtelen rá, hogy nyíltan kérjen se'gitséget. Ez arra vezet, hogy a benne élö kisgyermek egyre nyughatatianabb, nyügösebb és követelözöbb lesz, és ennek a nyügösségnek egy része kicsúszik a szönyeg alól, és valamilyen áttételes formában megmutatkozik. JOHN Most tehát a feleség is megrémül, hogy ezentúl több felelösséget kell magára vállalnia, mivel ö meg a felnöttebbik énjét rejtette a szönyeg alá. Ha jól emlékszem, azt mondtad, a feleség úgy reagál erre a helyzetre, hogy ö még a férjénél is lahangoltabb és nyügösebb lesz. ROBIN Úgy van. Namármost... ha a terapeuta észreveszi, hogy ez történik, megnyugtathatja a férjet, hogy teljesen természetes, normális, söt kifejezetten egészséges dolog, ha idönként lényének ezt a támogatásra szoruló, gyermeki oldalát is ki tudja mutatni. .. hogy voltaképpen egészen meglepö, söt egy kicsit aggasztó, hogy nem mutatja ki gyakrabban. Ez enyhíti a férj félelmeit, úgyhogy fokozatosan egyre kevésbé küzd ellene, hogy felismerje önmagában ezeket a szükségleteket, és néha engedi azt is, hogy a felesége támogassa öt. Ugyanakkor a terapeuta megértetheti a feleséggel, hogy hosszú távon sokkal többet segíthet azzal, ha elfogadja a férje lelkében rejlö kisgyermeket, mint akkor, ha gondosan megvédelmezi a férjét attól, hogy szembe kelljen néznie vele, és hogy az is rendjénvaló, ha kimutat valamennyit a saját elfojtott agresszivitásából... ha megmutatja személyiségének azt a talpraesettebb oldalát, amely képes rá, hogy átvegye az irányítást. JOHN Vagyis lényegében az történik, hogy a terapeuta érzékelteti velük,

64

hogy azok a dolgok, amelyeket addig a szınyeg alatt rejtegettek, teljesen rendjénva/óak, és ezzel felbátoríthatja ıket arra, hogy segítsenek egymásnak a fejlıdésben, ahelyett, hogy egy bizonyos szinten megrekednének. ROBIN Igen, és az igazán nagyszeru dolog az, hogy ~gy bizonyos ponton túl ezt már önállóan is folytatni tudják. JOHN Tehát ha ugyanezt az elvet a papucsférj-zsarnok feleség típusra alkalmazzuk, ebben az esetben a terapeutának a feleséget kell ráébresztenie, mennyire retteg attól, hogy engedje a férjét felnıttebbéválni. ROBIN És amíg az ember segít neki, hogy ráébredjen erre, egyszersmind elég érzelmi támogatást nyújt neki ahhoz, hogy megbirkózzék azokkal a kínos érzelmekkel, amelyeket az vált ki belıle, amikor ráébred, mennyire retteg attól, hogya férje cserben fogja hagyni. És ha eközben a férjet pedig ráébreszti, mennyire fél a felelısségtıl... ugyanakkor abban is segít neki, hogy észrevegye a felesége álarca mögött rejtızködı sebezhetı kislányt, és abban is, hogy felismerje: csak azért viselkedik a felesége zsarnoki anyaként, mert ı nem törıdik kellıképpen ezzel a sebezhetı kislánnyal. . . akkor ezzel elindíthatod a kapcsolatukban azokat a változásokat, amelyek a helyes útra terelik. JOHN Vagyis elmagyarázod nekik, hogyan rekedtek meg egy olyan rendszerben, amelyben mindketten segítik abban a másikat, hogy eltitkolják egymás elıl az igazságot, nem? ROBIN Igen. De a leghatékonyabb mégis az, ha egyszerően a dolgok pozitív oldalával hívod fel a figyelmüket arra, hogy Jane mekkora áldozatot hoz, amikor magára vállalja a gyámoltalan asszonyka szerepét azért, hogy Tarzan viszont erıs maradhasson. Vagy hogy a papucsférj tulajdonképpen a feleségét védelmezi attól, hogy gyöngének és sebezhetınek érezze magát, amikor engedi, hogy ı vegyen a vállára minden felelısséget. Amint egyszer meglátták az egész mintának legalább egy részét, és kezdik ketten együtt szemügyre venni, egyszeruen lehetetlen, hogy ne lássák meg a többit is, és ne akarjanak változtatni rajta. JOHN Tehát a skála egyik végén ott találjuk George-ot és Marthát, akik kétségbeesetten ügyelnek rá, nehogy a szınyeg egy hajszálnyival és félrecsússzék, mert annyi mindent gyömöszöltek be alája. A másikon pedig olyan párokkal találkozunk, akik idırıl idıre benéznek a szınyeg alá, akik különben s~ sok mindent söpörtek oda, és abból a kevésbıl is állandóan a felszínre hoznak valamennyit. Középütt pedig minket, többieket. ROBIN Igen, csak azt ne felejtsd el, hogy ez a két szélsıség meglehetısen kis százalékát alkotja az egész népességnek. Túlnyomó többségők a

65

középsı sávba tartozik, mint ahogya testmagasságunk is többnyire az átlaghoz közelít, és viszonylag kevés köztünk a törpe vagy a kétméteres óriás. JOHN Tehát én nyilvánvalóan a középsı sávba tartozom, ti, pszichológusok pedig természetesen valamennyien a skála másik végén, a legegészségesebbek között helyezkedtek el .

..

ROBIN Ugrasd talán a nénikédet, John! JOHN Jó,jó, természetesen mindenki tisztában van vele, hogy minden pszichológus bolond - én legalábbis több viccet hallottam már életemben az ırült pszichológusról, mint ahányszor meleg étel volt a számban - de te természetesen nem így gondolod, vagy igen? ROBIN Természetesen nem állítom, hogy ırültek lennénk. De azt hiszem, a legtöbben közülünk is a középsı sávban helyezkednek el. JOHN Tényleg? De hát akkor hogyan tudtok más embereken segíteni? ROBIN Nos, próbáld meg egy kicsit más szemszögbıl nézni a dolgokat: ha valakinek soha életében nem volt súlyosabb problémája, ha soha nem esett át azon a fájdalmas élményen, hogy napvilágra kellett hoznia valamit, amit a szınyeg alá rejtett, akkor nem hiszem, hogy igazán a segítségére tud lenni ugyanebben más embereknek. Egyszerüen fogalma nincs róla, hogy milyen érzés. Borzasztóan nehéz dolog lenne intuitívan felfognod és megértened egy olyan helyzetet, amelyrıl az égvilágon semmiféle tapasztalatod nincsen. Sıt, azon is ıszintén meglepıdnék, ha valaki, aki csakugyan tökéletesen egészséges lelkileg,

Igazán sokat seg/tett. doki. Már elég szabadnak érzem magam, hogy megverjem az anyámat.

66

éppen az ilyen fajta munka iránt érdeklıdnék. Már úgy értem, az ilyen ember lehet barátságos és segítıkész, de azt alig hinném, hogy ezt választaná élethivatásának. JOHN Hát, ez kissé váratlan számomra, amit most mondtál. ROBIN Akkor próbáld meg egy kicsit más szemszögbıl nézni. Ha például meg akarsz mászni egy hegyet, a vezetınek akkor veszed a legtöbb hasznát, ha csak néhány lépésseI jár elıtted, és meg tudja mondani, a következı pillanatban hová lépj. Nem sok hasznát veszed a fickónak, ha sok száz méterrel megelızött. . . JOHN Emlékszem, egyszer nekem is ugyanez jutott az eszembe, amikor meghallgattam Krishnamurtit. Tudod, mire jöttem rá? Én bizony igencsak irigylem ezeket az embereket, akik a skála legegészségesebb végén helyezkednek el, még akkor is, ha csapnivaló terapeuták lennének belılük. ROBIN Hát persze. Gondolod, hogy én talán nem? JOHN Hát... az ember óhatatlanul eltöpreng rajta, nem azért ódz kodnak-e a pszichológusok attól, hogy ezekkel a valóban egészséges emberekkel foglalkozzanak, mert ık is irigylik tılük az egészségüket, és legszívesebben tudomást sem vesznek a létezésükrıl. Mert az az orra alá dörgöli a pszichológusoknak és a lelki egyészségügy egyéb szakembereinek, hogy mi, emberek, szinte valamennyien a középsı sávba tartozunk, és nem is különbözünk olyan nagyon egymástól. ROBIN Meglehet. És ha már egyszer odatartozunk, akkor nyilván nekünk is megvannak ugyanazok a hibáink, mint a legtöbb ilyen embernek, mint például a féltékenység, nem igaz? Miért éppen mi lennénk különbek? JOHN Na de ide figyelj. .. ha egészségesebbnek lenni csak annyiból áll, hogyelıkotorjuk, amit a szınyeg alá rejtettünk, akkor miért nem teszi ezt gyakrabban mindenki? ROBIN Mertfájdalmas, hát nem emlékszel? Napvilágra hozni valamit, amit a szınyeg alá rejtettél, igencsak fájdalmas lehet. És ami még ennél is nagyobb baj, a szó szoros értelmében helytelennek érzed. Korábban már említettem, hogy ezeket a dolgokat eredendıen azért söpörtük a szınyeg alá, mert a családunkban mindenki így tett, és átörökítették ránk ezt a viselkedési mintát, mert ha bármelyik családtag valami jelét adta, hogy él benne az a bizonyos tiltott érzelem, ami tabu alá esett. .. az összes többi családtag veszélyt szimatolt. JOHN És ezért rátámadt arra, aki megsértette a tabut. ROBIN Vagy, ami épyen olyan rossz, keresztülnézett rajta. Kiközösí tette. Elutasította. Es az az érzés, hogy az embert a családja elutasítja, mélységesen riasztó, fıleg egy kisgyerek számára. JOHN Tehát amikor az ember elıkotorja ezeket a tiltott érzéseket a szınyeg alól, akkor újra átéli az összes régi félelmeit is?

67

ROBIN Igen. Ilyenkor úgy érezzük, az egész család helyteleníti, amit teszünk, hogy el fogjuk veszíteni a szeretetüket és a támogatásukat. Ezért van szükségünk valakire, aki segít nekünk. JOHN Már úgy érted, egy pszichológusra. ROBIN Hát a súlyosabb esetekben talán igen. Bár voltaképpen egy pszichológus még akkor is segíthet az embereknek rálelni a helyes útra, ha nincsenek komoly problémáik. De hosszú távon az eszményi személy mégiscsak olyasvalakí lenne, aki egy másfajta családban nıtt

-

fel olyanban, ahol a családtagoknak nem pontosan ugyanott voltak a vakfoltjaik, ahol nekünk -, ugyanakkor mégis, sok szempontból nagyon hasonlított a miénkhez, hogy mégiscsak megérthessük egymást. JOHN Hallom, pillanatokon belül felcsendül a finálé. Mindjárt azt fogod mondani, hogya házastársunk lehet a legjobb analitikus számunkra. ROBIN Az bizony lehet. De ne felejtsd el, mit is jelent az analitikus szó voltaképpen. JOHN Ezt meg hogy érted? ROBIN Azért olyan fájdalmas megtudni az igazságot önmagunkról, mert elıször elemeire kell bontanunk a magunkról alkotott, hízelgö képet, hogy aztán újra összerakhassuk. Talán tudod, hogya pszicho lógusokat "fejzsugorítónak" is szokták nevezni. . . JOHN Igen? Ez jó. ROBIN Igen, de miközben a felfuvalkodottságunkat összezsugorít ja . .

. mint emberi lények növekszünk.

68

ISTEN vagyok, maradjunk elll1~l>~n ...........................

Mi a jó és mi a rossz a változásban. JOHN

..

Szeretnék egy kicsivel többet tudni arról, mit állapítottak

meg a kutatók ezekrıl a "valóban egészséges családokról". Mi különbözteti meg ıket más családoktóI? ROBIN Jó néhány dolog. De elsısorban mégiscsak az, hogy nem esik nehezükre megbirkózni a változással. JOHN A kellemetlen változással? ROBIN Nem, mindenfajta váitozással. JOHN Hát a kellemes változással voltaképpen mindenki könnyedén megbirkózik, vagy nem? ROBIN Bármilyen meglepı, a tudósok úgy találták, hogy mindenfajta változás stresszel jár. Vess csak egy pillantást az alábbi táblázatra:

ESEMÉNY A VIZSGÁLT SZEMÉLY ÉLETÉBEN

Házastárs halála Válás Különválás a házastárstói Börtönbüntetés Egy közeli rokon halála Baleset vagy betegség Házasság ÁlIásvesztés Kibékülés a házastárs sal Nyugdíjba vonulás Egy családtag betegsége vagy gyógyulása Terhesség Szexuális problémák Új családtag születése Változások üzleti ügyekben Anyagi helyzet megváltozása

STRESSZÉRTÉK

100 73 65 63 63 53 50 47 45 45 44 40 39 39 39 38

69

Közeli barát halála Megváltozott munkakör Házastársi viták számának növekedése vagy csökkenése Jelzálogteher Jelzálog vagy kölcsön visszafizetési határid ej ének lejárta Magasabb vagy alacsonyabb beosztás a munkahelyen Gyermek távozása a szülıi házból Problémák a házastárs családjával Kiemelkedı teljesítmény valamilyen téren A feleség munkába állása vagy kilépése a munkából Tanulmányok megkezdése vagy befejezése Változás az életkörülményekben Változás az illetı személy megszokott tevékenységeiben Problémák a hivatali fönökkel Változás a munkaidıben vagy a munkakörülményekben Lakásváltoztatás Iskolaváltoztatás Változás a szabadidıs tevékenységekben Változás a vallásgyakorlásban Változás a társadalmi életben Változás az alvási szokásokban Változás a családi összejövetelek számában Változás az étkezési szokásokban Üdülés Karácsony Kisebb törvényszegés

37 36 35 31 30 29 29 29 28 26 26 25 24 23 20 20 20 19 19 18 16 15 15 13 12 II

(Ezen a táblázaton apróbb változtatásokat hajtottunk végre, hogy jobban tükrözze az 1980-as évek angol olvasójának helyzetét. Az eredeti a Journal of Psychosomatic Research címü kiadvány II. kötetében jelent meg 1967-ben, a Pergamon Press kiadásában. A szerzık Thomas H. Holmes és Richard H. Rahe.)

Amint látod, a házastárs halála okozza a legnagyobb, 100 százalékos stresszt. És minél több dolog történik meg veled a táblázaton szereplık közül egy adott idıszakban, annál nagyobb a valószínüsége, hogy megbetegedsz valamiben. JOHN Hát az nem éri váratlanul az embert, hogyaterhességnek vagy annak, ha gyerek születik a családban, nemcsak kellemes oldalai vannak, hanem egy csomó feszültséget is okozhat, de az már egészen fantasztikusan hangzik, hogy ha az ember hosszasabb különélés után kibékül a házastársával, az 45 pontjába kerül. És az is jócskán meglepett, hogy ha az ember kevesebbet veszekszik a feleségével,

70

mint rendesen, ezzel is 35 pontnyi stresszt szerez be magának. Gondolom, ha váratlanul minden gondom egy csapásra megszőnne, én egyszerően összeomolnék. Hogyan lehetséges ez, doki? ROBIN Bármilyen változás történjék is a külsı körülményeink ben, akár jó, akár rossz, alkalmazkodnunk kell hozzá. JOHN Igen, de mi történik velünk valójában, amikor alkalmazkodunk? Mi megy végbe bennünk, a fejünk ben? ROBIN No jó. Hogy ezt megmagyarázzam, meg kell hogy ismertesselek egy újabb fogalommal. JOHN Csak bátran! ROBIN Mellesleg úgyis újra meg újra beléütközünk . .. Szóval vala mennyien egy térképet vagy egy lemezt hordozunk a fejünkben a világról, azaz arról, ahogy mi látjuk, és ez a szellemi térkép leképezi a külsı körülményeinket, mint ahogy egy Anglia-térkép leképezi Angliát. És ennek a térképnek az alapján döntjük el, hogyan a legcélszerőbb viselkednünk. JOHN Szóval ezen a térképen minden rajta van, ami valami módon szerepet játszik az életünkben? A házastársunk, a gyerekeink, a szüleink, a barátaink, a lakóhelyünk és környéke, a munkahelyünk . . . ROBIN Igen, minden szerepel rajta, ami valamilyen módon érint ben nünket, hogy segítsen eligazodni a tulajdon életünkben. JOHN Egyszerre mindig csak egyik részét vesszük szemügyre, de csak rajtunk múlik, hogy melyik pontjára fordítjuk a figyelmünket. ROBIN Így van. Ha például meghal a házastársad, akkor a régi szelle mi térképedet, amelyen a házastársad hatalmas helyet foglalt el, na

71

gyobbat bármi egyébnél, most egy olyanra kell cserélned, amelyen egyáltalán nem szerepel többé. "Alkalmazkodásnak" azt a folyamatot nevezzük, ahogy az egyik térkép használatáról áttérsz a másikéra. JOHN Vagyis hogy átrajzoljuk az agyunkban a körzethatárokat. ROBIN Igen. A lényeg pedig az, hogy az alkalmazkodás, amihez például a térkép újrarajzolása is hozzátartozik. . . rengeteg energiát emészt fel. JOHN Még akkor is, ha a változás "kellemes" . .. Jó, értem. De hát végül is az életünk örökké változásokból áll. Odahaza, Weston-superMare-ben azt szokás mondani, ha valaki rossz bırben van, hogy "egy kis környezetváltozásra lenne szükséged, drágám!" ROBIN Igen, a világ állandóan változik. Sıt, ami azt illeti, bizonyos mennyiségő változásra szükségünk is van, hogy inspiráljon. Ha semmi nem változik körülöttünk, akkor unatkozunk, és úgy érezzük, csak félig élünk. A változás csak akkor káros, ha meghaladja azt a mértéket, amivel a szervezetünk még meg tud birkózni... például amikor teljesen váratlanul zúdul ránk valami jelentıs változás, vagy amikor apróbb változások egész sorát éljük át gyors egymásutánban, anélkül hogy közben lenne idınk visszanyerni az egyensúlyi állapotunkat. JOHN Mint amikor egy lakásban állanqóan rendetlenséget csinálnak, mire idınk lenne rendet rakni. Tehát ha túlságosan sok változáson megyünk keresztül egy adott periódusban, akkor ez komoly stresszt jelent számunkra. Na és mibıl meríthetünk erıt hozzá, hogy megbirkózzunk a helyzettel? ROBIN Hát elıször is, le kell tennünk a vállunkról azoknak a terheknek egy részét, amelyeket hordozni szoktunk, hogy a felszabaduló energia segítségével megbirkózzunk a változásokkal. JOHN Ilyenkor szoktak az orvosok "kikapcsolódást" javasolni. ROBIN Igen, de el kell árulj am neked, hogy amikor mi, orvosok, nem csinálunk semmit, ezt "mesteri tétlenségnek" szoktuk nevezni. A ki kapcsolódás rendszerint azt jelenti, hogy valaki megvédelmez bennünket azoktól a követelményektıl, amelyeknek általában meg kell felelnünk. Ezenkívül pedig, mivel többnyire mindenfajta változástói szorongunk egy kicsit, igen nagy segítségÜnkre van minden olyan információ, bárkitıl kapjuk is, amely megnyugtat bennünket afelıl, hogy képesek leszünk talpon maradni, és meg is mutatja, hogyan tehetjük. JOHN Mindazt az energiát, amit az aggódásra pocsékolunk, akár arra is fordíthat juk, hogy megbirkózzunk ezekkel a változásokkal. ROBIN Így van. JOHN De van itt még valami más is, nem igaz? Néha elegendı, ha olyasvalakinek a társaságában vagyunk, akit szeretünk és akiben megbízunk; valami módon ez is segít rajtunk, bár egy kicsit másképp, mint a kikapcsolódás vagy a megnyugtatás. ROBIN Azt hiszem, ez így van. Az könnyen eszünkbe ötlik, hogy el

72

végezzük a bevásárlást valaki helyett, aki rossz börben van, vagy hogy vigyünk neki valami ennivalót, vagy hogy megosszuk vele a gondjait, de az már ritkábban, hogy mekkora segítséget nyújt számára pusztán az, hogy jelen vagyunk, hogy "ott vagyunk kéznél". Még ha nekünk úgy is tünik, hogy semmit sem teszünk érte. JOHN No de hát mit is teszünk ilyenkor voltaképpen? ROBIN Azzal, hogy egyszerően ott vagyunk? Hát ezt elég nehéz lenne pontosan meghatározni, nem? Bár mindnyájan tapasztaltuk már, milyen fontos az effajta segítség. Egyelöre nevezzük talán "érzelmi támogatás" -nak. JOHN Akkor talán foglaljuk össze az eddigieket: ahhoz, hogy megbirkózzunk a változással, elöször is arra van szükségőnk, hogy egy idöre megszabadítsanak bennünket a szokásos kötelezettségeinktöl, tehát hogy kikapcsolódhassunk; másodszor olyan információra, amely megnyugtat bennünket, és segít talpon maradni; harmadszor pedig "érzelmi támogatásra". ROBIN Így van. JOHN Akkor most talán beszéljünk arról, hogyan fest mindez a család szempontjából. Azt már megbeszéltük, miért választja egymást két ember. Mármost tegyük fel, hogy már összeházasodtak. Ez 50 stresszpontjukba került, mert át kellett rajzolniuk a térképüket, hogy a másik ezentúl mint állandó szereplö helyezkedjék el rajta. A mézeshetek alatt természetesen még mindig az egymás kirakatában található árucikkeket csodálják, hogy úgy mondjam. Aztán amikor elkezdenek együtt élni, kezd egy s más elöbukkanni abból, amit a szönyeg alá söpörtek. ROBIN Vagyis a kapcsolat kezd valóságosabbá válni. Ez is egyfajta változás. JOHN Azaz rajzolhatják újra és újra a térképüket. ROBIN Ebben azonban nagy segítségükre van, hogy az idö nagy részében rengeteg szeretetet és támogatást nyújtanak egymásnak, talán többet, mint amennyiben valaha is részük volt. JOHN Na és mikor jön a következö nagy változás? ROBIN Abban a pillanatban, amikor valódi család lesz belölük, amint megérkezik az elsö gyerek. JOHN Hát, emberek, megint oda van 39 pontunk. ROBIN Még mindig kevesebb 1 1 ponttal, mint amennyit akkor vesz tettek, amikor összeházasodtak. JOHN Alighanem ezért szokták a lelkőnkre kötni, hogy ne egyszerre idözÍtsük a kettöt. ROBIN Föként pedig ne karácsonyra. JOHN .. .Mi itt csakjópofáskodunk, de hirtelen kezd az egész szörnyen rémítöen hangzani.

73

ROBIN Csak az a rémítö benne, hogy ez a helyzet rengeteg alkalmazkodást kíván tölük, óriási ugrást elöre a felelösségvállalás és a felnöttség felé. Amint egyszer ezt az ugrást megtették, amint egyszer áttörtek ezen a korláton, rengeteg örömöt és boldogságot fog szerezni nekik a gyerek. JOHN De azért az adott pillanatban valamivel többet is elvesztettek, nemcsak a szabadságukat. ROBIN Igen, hiszen az újszülöttnek annyi figyelemre és szeretetre van szüksége, hogy egymásnak lényegesen kevesebbet - sokkal, de sokkal kevesebbet - tudnak adni a házastársak. És ez mindkettejük számára igen fájdalmas lehet. JOHN Az elsö gyerek születése tehát egy Viszonylag Boldog Esemény. ROBIN Igen, az embernek tagadhatatlanul az az érzése, hogy az egész társadalom összeesküdött, hogy romantikus színben tüntesse fel az elsö gyermek érkezését. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nem csodálatos pillanat és csodálatos élmény, de azért nem szabadna megfeledkezni arról sem, milyen nehéz tud lenni eleinte. Különösen akkor, ha a házaspár nincs tisztában vele kellöképpen, mire is számíthat. És ne felejtsd el azt sem, hogya gyermektelenségböl az "egy gyerekig" vezetö út rendszerint sokkal több változással és stresszel jár, mint az "egytöl" eljutni a "kettöig" vagy még többig.

74

Szülık szükséghelyzetben JOHN No jó. Szóval megérkezett az elsı gyerek. Tehát mire kell a házaspárnak felkészülnie? ROBIN Talán nézzük elıször azt, milyen gyökeresen megváltozik a gyerek megérkezése után a családi egyensúly. Annak elıtte mindkettejüknek módjában állt minden érzelmi támogatást megadni a másiknak, ami csak tılük tellett, de most ott van a gyerek, annak rengeteg törıdésre van szüksége az anyjától. Ez komoly terheket ró az asszonyra, ami azt jelenti, hogy még több szeretetre és támogatásra lenne szüksége a férjétıl, mint korábban. Az ı energiáit viszont annyira leköti a gyerek, hogy a férje számára többnyire igen kevés marad. A férjet tehát éppen akkor fosztják meg attól az érzelmi támogatástól, amelyet korábban megkapott, amikor a gyermek any jának több támogatásra lenne szüksége tıle, mint valaha. Tehát ha nem éri be kevesebb érzelmi támogatás sal, mint korábban, akkor a végén a felesége fogja rendkívül elhagyatottnak és elhanyagoltnak érezni magát. JOHN És ha meggondoljuk, hogy mindez szinte közvetlenül az elsı gyermek születésének eufóriája után szakad az újdonsült anyára, hát igencsak úgy érheti, mint derült égbıl a villámcsapás. ROBIN Bizony. Egészen addig a leendı anya volt mindenki figyelmének középpontjában. Mindenki körülötte sürgölıdött, ıt kényeztette, ahogy talán soha azelıtt. Aztán egyszer csak hirtelen ott van az a parányi, hihetetlenül védtelen kisbaba, akiért minden felelısség az ı vállát nyomja éjjel-nappal, a nap 24 óráján keresztül.

75

JOHN Olyan gyámoltalan egy ilyen gyerek, hogy az emBer attól fél, az elsı szél elfújja, nem? ROBIN Emlékszem, én is úgy éreztem annak idején, amikor a miénk megszületett, hogy levegıt se tud venni segítség nélkül. Márpedig én leszolgáltam a magam idejét a szülészeti osztályon is! Ugyhogy csöppet sem meglepı, ha az újdonsült anyát megrémíti ez az óriási felelısség. Prue, a feleségem, egy olyan terápiás csoportot vezet, ahol olyan teljesen egészséges anyáknak nyújt segítséget, akik nemrégiben szülték az elsı gyereküket. Ezek a nık szinte mindnyájan arra panaszkodnak, hogy senki sem készítette fel ıket arra, mekkora változás áll be az életükben. JOHN Az anya úgy érzi, ı a felelıs érte, hogy a gyerek életben marad jon, ugyanakkor teljesen tapasztalatlan mindabban, amit tennie kell. ROBIN Igen, és gyakran olyan fáradt és kimerült, hogy néha úgy érzi, egyszeruen nem bírja tovább. Ettıl pedig alighanem bőntudata támad, attól fél, hogy ı "nem elégjó anyuka". Tehát el kell titkolnia az emberek elıtt, hogy úgy érzi, nem tud megfelelni a feladatának, és ez is jókora feszültséggel jár. A legnagyobb probléma természetesen az, hogy manapság, amikor ritkán él együtt több generáció egy családban, a fiatal anyáknak csakugyan szinte egyedül kell megbirkózniuk mindennel. Megeshet, hogy az elsı két hétben minden jól megy. Mondjuk, odaköltözik valamelyik nagyanya, és rendszerint a férj is kivesz egy hét szabadságot. De ezután a fiatal anya magára marad, és gyakran roppant tapasztalatlannak és elhagyatottnak érzi magát. JOHN Hát az biztos, hogy a régi barátai tói semmi segítséget nem kaphat ebben a helyzetben, de hát mégiscsak ott van a férje, és az segít neki valamennyit, nem igaz? ROBIN Kezdetben igen, egy idı után azonban a férj kezdi elhanyagolt nak érezni magát. JOHN Igen, emlékszem, én is úgy éreztem, hogy mindenbıl kimaradok. ROBIN Hát igen, ez gyakran megesik. Ami azt illeti, Prue-nak gyakran megesik a szíve a szegény apán, mert az anyának legalább ott van a gyerekkel folytatott meghitt kapcsolat, ami óriási kielégülést jelent számára. Az anya csodálatosan mély új érzéseket él át, még ha mindez szörnyen kimerítı is. De az újdonsült apukától mindenki azt várja, hogy még többet törıdjék a feleségével, mint azelıtt. JOHN Nem csoda, ha idınként pattanásig feszül a helyzet. ROBIN Hát igen, a férj hazajön a munkából, fáradtan. . . valószinüleg már akkor fáradt volt, amikor munkába indult, hiszen nem sokat aludt az éjszaka. . . a feleségének egész nap minden idejét lekötötte a gyerek, aki valószínőleg éppen akkor kezd üvölteni, amikor a férj hazaérkezik, mert elfogta a hascsikarás. Az meg szegény csak ül, úgy

76

érzi, hogy vele senki nem törıdik, és várja a vacsoráját, az anya pedig iszonyúan érzi magát. "Mintha kétfelé kellene szakadnom", így szokták leírni ezt az érzést. JOHN Ne, ebbıl elég! Borzalmas. Ú gy hangzik, mint egy jelenet valami Strindberg-darabból. Vagy Billy ConollytóI. ROBIN Igen, de ne felejtsd el, hogy ezek a legnehezebb pillanatok az elsı gyerek születése után. Késıbb javul a helyzet. JOHN Mitıl? ROBIN Pusztán attól, hogy telik az idı. A szülık rövidesen kezdik úgy érezni, hogy nem is olyan kétségbeejtı az egész. Az anyának megnı az önbizalma, már nem rémíti meg annyira a felelısség. JOHN Vagyis kezd alkalmazkodni a gyerekkel járó rengeteg változás hoz. ROBIN Úgy van. És most már a gyerek se köti le minden idejét, például idıvel nagyobb idıközönként kell csak szoptatnia. Aztán kezd eljárogatni a csecsemıgondozó ba, összemelegszik a többi kisgyerekes anyával, és ez borzasztó nagy segítséget jelent. És közben egyre ügyesebb lesz a gyerek gondozásában, amitıl egyre kiegyensúlyozottabbá válik. JOHN És mégis, mindarról, amit most mondtál, az jut eszembe, hogy egy bizonyos Guttman neVŐ amerikai pszichológus a gyermekek érkezését "családi szükségállapot" -nak nevezte. ROBIN Igen, úgy véli, hogy a férfiak és nık közötti lélektani különbségek fıként abból fakadnak, hogy mindegyiknek más és más feladatokkal kell megküzdeniük gyermekeik felnevelése során. Ú gy gondolja, hogy a gyerek születése után egy kissé úgy öltjük magunkra a

77

férfi vagy a nöi szerepet, mint ahogy a katonák vetik be magukat a harctér különbözö pontjain. A társadalom természetesen a kezdet kezdetétöl erre a szerepre készít fel bennünket, de mindaddig, amíg a gyerek meg nem érkezik, addig, hogy úgy mondjam, "tartalékosok" vagyunk, és egy bizonyos határig tetszés szerint váltogathatjuk a két szerepet, ha éppen úgy tartja kedvünk. . . JOHN Amikor viszont megjön a gyerek, "megkapjuk abehívónkat". ROBIN És azon vesszük észre magunkat, hogy felosztottuk egymás között a szerepeket: egyikünk a melegszívő, gondoskodó mama, másikunk az erös, felelösségteljes apa. Mivel erre programoztak bennünket. JOHN És azzal nem foglalkoztak véletlenül a kutatók, hogy amikor a gyerekek felnönek, és elhagyják a családi otthont, az apákból és anyákból ismét egyszerően emberi lények lesznek? ROBIN Érdekes módon a kutatások azt bizonyítják, hogy ilyenkor a szerepek bizonyos fokig felcserélödnek. A férfiak érzelmesebbek lesznek, csökken bennük az ambició, jobban igénylik a kikapcsolódást, és hogy kivegyék részüket az élet jó dolgaiból, míg az asszonyok gyakran aktívabbá válnak, nagyobb szervezökészségröl tesznek tanúbizonyságot, gyakrabban érvényesítik az akaratukat, és minden téren igyekeznek pótolni, amiröllemaradtak. Azt hiszem, voltaképpen csak a gyerekek távozása után kezd világossá válni, valójában miért is folyt a "harc". JOHN No és neked mi a véleményed, csakugyan feltétlenül különbözö szerepeket kell játszanunk, míg a gyerekeket fel nem neveltük?

78

ROBIN Hát manapság mind többen és többen állítják, hogy az anya szerepét voltaképpen bármelyik szülı betöltheti. És tagadhatatlan, hogy az apák csakugyan képesek rá, sıt némelyikük jobban is csinálja, mint egyik-másik anya. Biztos vagyok benne, hogya gyerekeknek csak jót tesz, ha bizonyos fokig osztoznak a szülei az anyai szerepen. De ha meggondoljuk, milyen különbözıre alkotta a természet a férfi és a nıi testet, hogy milyen különbözı szerepet játszanak a gyermek létrehozásában, rendkívül valószínőtlennek tőnik számomra, hogy ne lennének bizonyos velünk született pszichológiai különbségek is, melyek következtében bizonyos dolgokra azok közül, amelyekre a gyerekeknek szükségük van, a nık az alkalmasabbak, másokra a férfiak. Legalábbis nagy általánosságban. De ez a kérdés még nincs eldöntve. JOHN És különben is, az újdonsült szülıknek kisebb gondjuk is nagyobb, mint hogy azon töprengjenek, a köztük levı különbségek velük születettek-e, vagy a társadalmi kondicionálás eredményei, nem igaz? Még ha történetesen nem velünk született tulajdonságokról van is szó, a kondicionálás már akkor is megtörtént. ROBIN Nem, ezzel nem értek egyet. Éppen mostanában rendkívül mélyreható változások mennek végbe a nemi szerepekben, és azt hiszem, ez a folyamat még folytatódni fog. Se a férfiakat, se a nıket nem kötik meg többé olyan mértékben a régi sztereotípiák, mint valaha, és ez a nagyobb szabadság, és egymás jobb megértése, ami neki köszönhetı, sokkal gazdagabb és érdekesebb személyiségekké formálja ıket. Az én életemre például komoly hatással voltak ezek a változások, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen izgalmas idıkben élhetek. JOHN Nem ismered ezt a kínai jókívánságot: "Adja Isten, hogy unalmas idıkben éljé1!" Ami azt jelenti: "Adjon isten békés életet!" No mindegy, azt hiszem, most már eleget beszéltünk arról, milyen problémákkal kell szembenézniük a szülıknek a "szükségállapotban". De mi a helyzet a gyerekkel? Ha az ember megszületik, ez már csak elég komoly változást idéz elı az életstílusában, nem igaz? ROBIN Igen, megrendítı élmény lehet. Míg a magzat az anyaméhben van, az anya rengeteg dolgot elvégez helyette, például a lélegzést és az emésztést. Mostantól kezdve mindezt neki magának kell véghezvinnie. Odabenn az anyja testében tökéletesen biztonságban volt, minden baj tói védve, melegben, sötétben, csöndben. . . és most egyszerre csak védtelenné és kiszolgáltatottá válik, és nincs olyan dolog a környezetében, amely ne lenne új és idegen a számára. Es az új és idegen dolgok mindig ijesztıek. Ráadásul, amilyen parányi, olyan hihetetlen tempóban növekszik. JOHN Ha visszalapozunk a stressztáblázatunkhoz, úgy látom, hogya születés nem szerepel a listán.

79

ROBIN Ha egyáltalán mérni tudnánk, mekkora stresszt okoz, aligha nem a lista elsı helyére kerülne. JOHN Legalább akkora stressz lehet, mint tizenhat kibékülés és egy autóbaleset együttvéve. Ezért is van a gyereknek annyi törıdésre szüksége. Azaz pihenésre, arra, hogy megvédelmezzék minden további fölösleges stressztıl, szeretetre és érzelmi támogatásra. . . ó, de van még egy dolog, amire szüksége lenne, de nem kaphatja meg: megnyugtató információra. ROBIN Éppen ez az egyik probléma az újszülöttekkel. Ha szenvednek valamitıl, még nem tudhatják, hogy ez csak átmeneti állapot. Ezért is tudnak olyan rettenetesen elkeseredni. JOHN Tehát mindaddig, amíg valahogy ki nem alakul bennük a felismerés, hogy a kínos helyzetek elıbb-utóbb elmúlnak, még sokkal több érzelmi támogatásra és pihenésre van szükségük. ROBIN Igen, a szülıknek szinte teljes mértékben meg kell védelmezniük ıket a külsı, zavaró körülményektıl, gondoskodniuk kell róla, hogy jó meleg ben, kényelmesen feküdjenek, hogy ne éhezzenek meg túlságosan, és távol kell tartaniuk tılük minden túl nagy zajt és felfordulást. Apróbb változtatásokat természetesen véghezvihetnek a gyerek környezetében, de ügyelniük kell rá, hogy azok egyszerőek és ne túlságosan riasztóak legyenek, elegendıek ahhoz, hogy fölkeltsék a kisgyerek érdeklıdését, de nem nagyobbak, mint amekkorával még kényelmesen megbirkózik. Egy kisgyerek teljesen rá van utalva a szüleire, de szerencsére az ember esetében is, csakúgy, mint az állatokéban, a természet gondoskodott róla, hogy anya és gyermeke ösztönösen egymás közelében maradjanak, és ha valamiért szét kell válniuk, azonnal keresni kezdjék egymást. JOHN Ezt nevezik kötıdési viselkedésnek?

80

ROBIN Így van. Ez egyszerően annyit jelent, hogy például egy háziszárnyas, jóllehet egy-két percre rá, hogy kibújt a tojásból, már megáll a lábán, még éveken keresztől ösztönösen mindig ott lábatlankodik az anyja közelében. Emlékszem, egyszer odahaza, Walesben megpróbáltam egy csirke és az anyja közé állni, és látszott, hogy milyen rossz érzést okozt ez mind a kettınek. Tulajdonképpen soha nem is sikerőlt szétválasztani ıket. Ennek a kötıdési viselkedésnek természetesen megvan a maga evolúciós szerepe, mert biztosítja, hogy a szülık megvédjék a kicsinyeiket a ragadozóktói, abban az idıszakban, amíkor a fiatal állatok a legvédtelenebbek. Természetfilmekben mindenki látott már olyan jelenetet, amelyben a ragadozók rávetik magukat a magára maradt fiatal állatra. JOHN Igen, ez világos, de nem gondolod, hogy ennek a kötıdési viselkedésnek más funkciója is van, nemcsak a fiatal lények védelme? Mi a. helyzet a szeretet iránti igénnyel? ROBIN Hát akad egy-két szakember, akitıl alaposan megkapnád a magadét, ha így próbálnád nevezni, ámbár én a magam részérıl korántsem vagyok olyan biztos benne, hogy az a két dolog, amirıl beszélünk, valójában olyan nagyon különbözı lenne. Eddig arról beszéltem, hogy ez a kötıdési viselkedés milyen szerepet tölt be az egyén és a faj fennmaradásában, vagyis kívülrıl néztem a jelenséget, te pedig arról szeretnél hallani, milyen érzés a résztvevık számára. JOHN Igen, hogy milyen belülrıl. Beszéljünk errıl még egy kicsit, jó? Az érzelmi támogatásról, ahogy te nevezted. Már úgy értem, hirtelen azon kezdtem töprengeni, hogy amikor azt mondjuk, hogy egy anya szereti a gyerekét, vajon mítjelent ez a kisgyerek szempontjából nézve.

A gyermek és az anyai szeretet. . . JOHN Nos, kedves doktor úr, tehát hogyan érzékeli az anyai szeretetet a kisgyerek? ROBIN Hadd beszéljek neked egy rendkívül izgalmas kísérletrıl, amelyet egy Harlow nevezető pszichológus hajtott végre ezzel a témá val kapcsolatban. Harlow több csoport kísérleti majmot nevelt fel, egyeseket a szokásos módon, de igen különbözı körőlmények között: egy ketrecben az anyjukkal; másokat üres ketrecben, gondosan elválasztva az anyjuktól; egy harmadik csoportot pedig ugyanígy, de azzal a különbséggel, hogy egy drótvázat is elhelyezett a ketrecben. Ennek a bábunak a formája az anyáéra emlékeztetett, és apró csecseket helyezett el rajta azon a helyen, ahol az anya mellbimbói lettek volna, és ezekbıl a kismajom képes volt táplálékot szívni. A

81

negyedik csoport ketrecében szintén elhelyezett egy ilyen majomanyát formázó drótbábut, de a drótot beborította valamilyen szırös anyaggal. JOHN Tehát volt egy "normális" csoport, egy "anyátlan", egy "drót anyás" és egy "szıranyás" csoport. ROBIN Igen. Mármost a "normális" kismajmok azzal töltötték az idejüket, hogy elindultak felderíteni a környezetüket, aztán visszatértek az anyjukhoz és belécsimpaszkodtak, aztán újra felfedezıútra indultak, és így tovább. De Harlow azt találta, hogy a második csoport tagjai, azok a kismajmok, akik anya nélkül, üres ketrecben nıttek fel, rendkívül visszahúzódóvá és gátlásossá váltak. Nem játszottak, nem is indultak felfedezıútra, hanem a ketrec sarkában kuporogtak rémült képpel. És amikor felnıttek, úgy tőnt, képtelenek beilleszkedni a csoportba; rendszerint nem párosodtak, és ha mégis utódokat hoztak a világra, semmi érdeklıdést nem tanúsítottak irántuk és nem is gondoskodtak róluk. JOHN És mi volt a helyzet azokkal, akik a drótanyán nıttek fel? ROBIN İk ugyanúgy viselkedtek, mint az anyátlan csoport. De azok, akiknek a ketrecébe szıranyát helyeztek, sokkal bátrabbak és egészségesebbek lettek. Ezek a mai fiatalok! Semmi morális tartási Mia puszta rácson nóttünk fel és örültünk. ha néha egy kis szórhöz jutottunk.. .

JOHN Tehát a szıranyának sikerült mérsékelni mindazt a kárt, amit a valódi anya híánya okozott. ROBIN Igen! A kismajmok rengeteg idıt töltöttek a szıranyába ka paszkodva, mint ahogy azt rendes körőlmények között a valódi anyjukkal tették volna, és ettıl valahogy megjött hozzá a bátorságuk,

82

hogy két kapaszkodás közöttjátsszanak és felfedezı útra induljanak. És felnıtt korukban is valamivel könnyebben illeszkedtek a többi majom közé, mint a másik két csoport tagjai. JOHN Tehát a fizikai kontaktustól, még akkor is, ha mindössze egy élettelen "szıranyába" kapaszkodott, a kismajom kapott valamit. De mit? ROBIN Harlow "bátorság"-nak nevezte. Én jobban kedvelem az "önbizalom" szót, mivel lényegében ugyanazt jelenti, de szerepel benne a "bizalom" szó, vagyis arra utal, hogy valaki abban a reményben fog hozzá valamihez, hogy a végén minden rendben lesz. Meglehet, hogy még a "szıranya" is képes annyi biztonságot nyújtani, hogy a kismajom megnyugodjék, és ne szorongjon túlságosan, amikor felfedezı útra indul, és több változással kerül szembe, mint amennyivel egy csapásra meg tud birkózni. JOHN Vagyis mialatt a "szıranyába" kapaszkodik, átmenetileg újra részesül a stabilitás áldásaiban, nyugalmas oázist talál a sok változás közepette, és ennek segítségével visszanyeri a lelki egyensúlyát. ROBIN Igen, úgy tőnik, valahogy így van. A tudósok valószínőleg "negatív entrópiának" nevezik ezt a jelenséget, ami azt jelenti, hogy csökken a rendezetlenség szint je. Persze egy kis szırös ronggyal borított bábu nem tehet túlságosan sokat ennek érdekében, de valamit azért mégis. JOHN Tehát akkor szerinted ennyibıl áll az "anyai szeretet"? ROBIN Legalábbis ez a hatása a kisgyermekre. Szeretetet adni annyit tesz, hogy képes vagy biztonságérzetet nyújtani egy másik személynek, amikor szüksége van rá. JOHN És ha egy kisgyerek nem kapja meg ezt a szeretetet, akkor túlságosan félénk lesz hozzá, hogy elinduljon felfedezni a világot. ROBIN Igen. Egy gyerekbıl csak akkor lesz valódi felnıtt - és a felnıttségnek szinte az a legmegbízhatóbb ismérve, hogy az illetı egyén független-e vagy sem -, ha van elegendı önbizalma, ezt azonban csak akkor szerezheti meg, ha valakitıl megkapja az ehhez szükséges támogatást és biztonságot. JOHN Igen, a gyerekek, ha elmerülnek a játékban a játszótéren, gyakran azt is elfelejtik, hogy a mama a világon van. .. egészen addig, amíg orra nem esnek. Akkor viszont hanyatt-homlok rohannak viszsza a mamához, hogy egy újabb szeretet- és önbizalomadagot fecs kendezzen beléjük, amitıl helyreáll a lelki egyensúlyuk. ROBIN Fogalmazhatunk éppen így is, de mint mondottam, szerintem ilyenkor inkább az történik, hogy igyekeznek a rengeteg változás közepette megkapaszkodni valami állandóban, nem pedig az, hogy valami átáramlik beléjük az anyából, mintha egy akkumulátort újra feltöltenének . . .

83

JOHN Értem. És nyilván ahogy egyre idısebbek leszünk, ennek a kapaszkodásnak a jelentısége egyre csökken. ROBIN így van. Ahogy egyre nı az önbizaimunk, ahogy mind többet tudunk meg a világról és arról, hogyan boldogulunk benne, mind több és több stresszt vagyunk képesek elviselni anélkül, hogy támogatásért kellene fordulnunk. De a szüksé.8let, legalábbis potenciálisan, meg. marad bennünk életünk végéig. Eletünk olyan szakaszaiban, amikor az elviselhetınél nagyobb stressznek vagyunk kitéve, valamennyi. ünknek szükségünk van rá, hogy törıdjenek velünk. És ez a "törıdés" nagyon hasonlít arra, amit a csecsemık és a kisgyerekek kapnak az anyjuktól. . . igen, ilyenkor "anyáskodásra" van szükségünk. JOHN Igen, bármilyen természeti katasztrófa, például földrengés, vulkánkitörés, bombázás és más hasonlók után a túlélık elsı, ösztönös reakciója, hogy más emberek társaságát keresik. ROBIN Igen, ez velünk született, már-már gépies reakció. Mindnyájan úgy vagyunk "programozva", hogy másokhoz forduljunk segítségért, amikor erre szükségünk van, és hogy mi magunk is segítséget nyújtsunk, amikor tılünk kérik ugyanezt.

JOHN Visszatérve a kisbabához, honnét tudja vajon az anyja, hogya gyereknek mire van éppen szüksége? Hogyan képes megérteni azokat a jeleket, amelyekkel egy ilyen apróság kifejezi magát? ROBIN Hát egy egészséges lelkü anya megérzi, mit érez a gyereke, hogy mire van szüksége, mert ı maga is képes kapcsolatba kerülni a tulajdon gyermeki érzelmeivel. . . azaz képes újraélni a saját csecsemıés kisgyerekkorát.

84

JOHN Ezt úgy érted, hogy emlékezetben visszatér a tulajdon csecse mıkorába? ROBIN .. .Igen, úgy, hogy ösztönösen képes beleélni magát a gyerek helyzetébe. Sıt, ezt rendkívül élvezi is, és ez segít neki ráálIni az apróság hullámhosszára, és kifejleszti benne azt az empátiát, amelynek segítségével kommunikálni tud vele, felismeri a jeleket, amelyeket az kibocsát magából, és megfelelıen tud reagálni rájuk. És ha ez sikerül neki, akkor a gyerek mind több és több önbizalomra tesz szert, és ennek birtokában képes lesz rá, hogy felfedezze a körülötte lévı világot.

A csecsemı szellemi térképe. . . JOHN Tehát a kisgyerek megkapja az anyjától azt az önbizalmat, aminek birtokában elindulhat felfedezni ezt a színes, zajos, új világot, amelybe megérkezett. De mivel gyakorlatilag képtelen akár egy lépést is tenni, hogyan fog hozzá a dologhoz? ROBIN Hát a legfontosabb dolgok egyike, hogy elkezdje megtanulni, milyen is a világ valójában. JOHN Vagyis elkezdi megrajzolni a fejében a saját szel/emi térképét a világról? ROBIN Igen. És erre a térképre természetesen saját maga is rákerül. JOHN Na és hogyan kezd hozzá önmaga feltérképezéséhez? ROBIN Te például mit csinálsz legelıször, ha meg akarod rajzolni Anglia térképét? JOHN Felvázolom a körvonalait. ROBIN Pontosan. A körvonal/al kezded - vagyis a határokkal -, nem pedig a részletekkel. A gyerek is ezt csinálja: elıször önmaga körvonalait kell megvonnia. Fel kell fedeznie, mi az, ami benne önmagában van, és mi az, ami a külvilágban. Más szavakkal fel kell ismernie, meddig tart ı, és hol kezdıdik a külvilág. És a kezdet kezdetén gyakorlatilag mindaz, ami nem İ, az az anyja. JOHN Hát ez elég furán hangzik. . ROBIN Próbáld egy kicsit a gyerek szempontjából nézni a dolgokat. Egy újszülött csecsemı agya a saját testébıl is, a külvilágból is kap jelzéseket, ám kezdetben semmi alapja nincs rá, hogy felismerje: bizonyos jelzések belıle magából jönnek, mások viszont a külvilágból. Annak alapján, amit ebben a fázisban a világról tud, akár valamennyi jelzés származhat belıle magából is. JOHN Vagyis ekkor még azt hiszi, hogy ı maga az egész világ. Vagy hogy az egész világ ımaga. ROBIN Végül is semmi oka rá, hogy másként gondolja. És ameddig

85

nem történik valami, amitöl rá kell döbbennie, hogy nem ez a helyzet, addig az anyját sem tekinti másnak, mint önmaga kiterjesztésének. Monqiuk egy szokatlanul mozgékony végtagjának. JOHN Es hogyan kezd derengeni a gyereknek, hogy mi az igazság? ROBIN Úgy, hogy fokozatosan fölfedezi, hogya külsö dolgokat nem tudja olyan könnyen irányítani, mint önmagát. JOHN Azt hiszem, ezt nem egészen értem. ROBIN Hát nézd, itt van például az én ujjam. . . tudom, hogy az enyém, mert mozgatni tudom, ha akarom. Tehát tudom, hogy énhozzám tartozik. De ha a te ujjaidat próbálom mozgatni, ez már nem sikerül, tehát tudom, hogy azok nem tartoznak énhozzám. Bizonyos, hogy kívül esnek a határaimon. Így tehát megtanulom, hol húzódnak a határaim - hol végzödöm én és hol kezdödnek más emberek. A kisgyerekek is pontosan így tanulják meg. JOHN De ez azt jelenti, hogy a gyerek csak akkor tanulja meg, hol vannak a határai, ha az anyja idönként nem azt teszi, amit kívánna töle. ROBIN Így van. JOHN Tehát ha az anyja tökéletes lenne, aki a gyerek minden igényét mindig tökéletesen kielégítené, akkor a csecsemö sose tanulná meg, hogy nem azonos az anyjával. ROBIN Így van. Akkor továbbra is elmosódnának a kettejük közötti határok, és a gyerek fejében teljesen összekeveredne önmaga és az anyja. Tehát igencsak nehezen tudna felnöni és szabaddá válni. JOHN Vagyis ezzel voltaképpen azt állítod, hogya frusztráció jót tesz agyereknek?

ROBIN Igen is, nem is. Legalábbis az elsö évben, de - bár csökkenö mértékben - még ezután is a kisgyereknek szinte minden erejét latba kell vetnie, hogy megbirkózzék azokkal az erös érzelmekkel, amelyeket a változás és az abból származó stressz ébreszt benne, még akkor is, ha a szülei minden tölük telhetöt megtesznek, hogy minden igényét kielégítsék. Ha kiteszik is a lelküket, hogy a lehetö legnagyobb állandóságot és biztonságot nyújtsák számára, a gyereknek még akkor is éppen elég frusztrációt kell elszenvednie, tehát semmi szükség rá, hogy szántszándékkal teremtsenek ilyen helyzeteket a számára. . . az a puszta tény, hogy egyetlen szülö sem tökéletes, úgyis megteszi a magáét. Például- akár azért, mert nem ébred fel abban a pillanatban, amint a gyerek felsír, akár, mert éppen akkor szólal meg a telefon vagy csönget valaki az ajtón - az anya amúgy se tud mindig abban a pillanatban megjelenni, amint a gyereknek szüksége van rá. A gyerek tehát egy idö után kénytelen felismerni, hogy az anyja különálló lény, kívül esik az ö határain, és a világnak inkább a "nem én" mint az "én" részéhez tartozik.

86

JOHN Tehát ahhoz, hogy a gyerek képes legyen megrajzolni a fejében a külvilág szellemi térképét, megfelelı egyensúlyi helyzetre van szüksége, vagyis egyrészt arra, hogy bizonyos mennyiségő frusztrációt szenvedjen el, aminek segítségével új információkat szerez a világról, másrészt meg kell kapnia a szükséges érzelmi támogatást, hogy képes legyen megbirkózni ezzel a frusztrációval? ROBIN Igen, és éppen ezért van szüksége erıs és megbízható támogatásra, mert ez a frusztráció rendkívül fájdalmas, a következı okokból. Mint láttuk, az élet legkezdetén, mielıtt még az elszenvedett kudarcok és a frusztráció hatására kezdi felfedezni a saját határait, a kisgyereknek minden oka megvan rá, hogy azt higgye, hogy ı "minden", ott van "mindenütt", hogy "mindenható". Mármost valahányszor felfedez egy újabb dolgot a világból, ami "nem én", hát. .. ez bizony komoly csapást jelent az önmagáról alkotott képére, egészen addig ugyanis mindenható istenségnek látta önmagát.

0eh:

j0 UfS?

c'hetek ezzel a tudattal? ~."-.,-~. O o

hogy kisisten legyek . /

Akkor beleegyezem,

l

'- '--- /"-"--~

)

87

JOHN Ezt úgy érted, hogy jóllehet senki emberfia nem lelkesedik érte különösebben, ha kritizálják, mert ez sebet üt az önmagáról alkotott, hízelgı képén, a csecsemınek, szegény kís jószágnak, nem elég, hogy tudomásul kell vennie, hogy nem ı az Isten, ráadásul arra is rá kell döbbennie, mílyen parányi és gyámoltalan. Hát ez bizony szörnyen fájdalmas lehet, ha az embernek ekkorát kell zuhannia a saját szemében. Mintha Mussolini hirtelen felfedezné, hogy ı voltaképpen csak egy törpepapagáj. ROBIN Bizony. Egyrészt tehát arra van szükség, hogy az anyja, ahogy az idı halad, állandóan és fokozatosan növelje azoknak az alkalmaknak a számát, amikor nem tesz azonnal eleget a gyerek kívánságainak, és ezzel megadja neki az esélyt, hogy vállalja a felelısséget saját magáért, másrészt ebben a korai szakaszban az anyára hárul az a feladat is, hogy a gyermeket érı frusztrációt a minimális szinten tartsa. A gyereknek éppen elég annyi, amennyi az élettel amúgy is vele jár. JOHN Világos. De valahogy nem igazán tudom ebbe az egészbe bele képzelni magam. ROBIN Ne aggódj, ez egészen természetes. Mindenkinek nehezére esik elképzelni, hogy mit érezhet egy csecsemı, ha igazán megpróbálják belülrıl látni a helyzetét, és nem csak tárgyilagos, logikus módon próbálnak gondolkodni felıle. Énnekem is míndig nagy nehézséget okoz, ha megpróbálom magam beleélni ebbe a fejlıdési fázisba, nem számít, hányszor próbálkoztam már vele korábban vagy mennyit olvastam róla. Azt hiszem, ez azért van, mert ebben a korai szakaszban a kisgyerek képe a világról igencsak zürzavaros - éppen most beszéltünk róla, hogy míért -, és ha megpróbálunk belehelyezkedni, mi magunk is alaposan összezavarodunk. JOHN És mégis, mint mondtad, pontosan ez az, amít az anyának tennie kell -, lélekben vissza kell térnie a saját kisgyerekkorába, ha tudni akarja, min megy a kisbaba keresztül, hogy rá tudjon állni a hullámhosszára, hogy felismerje, míre van szüksége, és biztosítani tudja számára a szükséges mennyiségü érzelmí támogatást, amelynek segítségével a gyerek meg tud birkózni astresszel... Hogy képes tehát minderre az anya? ROBIN Egy egészséges lelkü anya, aki jó tapasztalatokat szerzett a saját kísgyerekkorában, magától értetıdıen, majdhogynem automatikusan áll rá a gyerek érzelmí hullámhosszára. Egyáltalán nem kell "gondolkodnia" rajta, mit tegyen. Meg fogja "érezni", azt teszi-e éppen, amire a gyereknek szüksége van, vagy valamí olyasmít, amí nem tetszik neki. JOHN Vagyis ha éhes, megeteti, ha pedig már jóllakott, akkor abba hagyja az etetést. Felveszi, ha arra van szüksége, hogy foglalkozzanak

88

vele vagy megnyugtassák, de nem fogja nyaggatni, amikor aludni szeretne. Így aztán a csecsemınek minimális frusztrációban van része. ROBIN Igen, de nemcsak arról van szó, hogy a gyerek testi szükségleteit elégítse ki a megfelelı pillanatban. Szükség van a személyes kontaktusra is, az érzelmi összhangra. Az az anya, aki csakugyan ráálIt a gyerek hullámhosszára, ezt nagyon élvezi. Biztos te is láttad már, hogyan játszik egymássaranya és gyermeke: bámulnak egymásra, és valamit mővelnek a szemükkel, amit akár "a szemek táncának" is nevezhetünk. A kisbaba az anyjára néz, és valamilyen grimaszt vág. Válaszul a mamája is vág valamilyen grimaszt, rendszerint ugyanolyat, mint a gyerek, valósággal tükrözi a gyerek arckifejezését. Aztán a kis!ryerek megint másfajta arcot vág, és így tovább. . . JOHN Es ez a játék fontos a gyerek fejlıdése szempontjából? ROBIN Úgy tőnik, bizonyos szempontból csaknem ugyanolyan fontos lehet, mint a testi szükségleteinek a kielégítése. Elképzelni is nehéz, mennyire megzavarja a csecsemıt, ha az anyja nem reagál rá, ha nem vesz részt a játékban. Ami azt illeti, egy pszichológus egyszer kísér letképpen arra szólította fel kisgyerekes anyák egy csoportját, hogy szántszándékkal ne reagáljanak a gyermekeik arcjátékára. A kísérlet mindössze három percig tartott, de a gyerekeket annyira kétségbeejtette, hogy az anyák egyszerően képtelenek voltak végigcsinálni. JOHN Na és mi történik akkor, ha az anya valamilyen okból képtelen belemenni ebbe a "szemek tánca" játékba? Ha képtelen érzelmi kontaktust teremteni a gyerekével?

Ha az anya nem reagál megfelelıen. . . Ha nem jön létre ez a szoros érzelmi kontaktus anya és gyermeke között a gyerek életének elsı heteiben, ha csakugyan teljesen képtelenek szinkronba kerülni egymással - és itt most csak azokról az esetekrıl beszélek, amikor szinte teljesen hiányzik ez a kontaktus, márpedig egy normális anya esetében, aki az ösztöneit követi, az ilyesmi rendkívül ritkán történik meg -, akkor a gyerek "kikapcsolja a világot", én legalábbis így szoktam nevezni ezt a jelenséget. A baj gyökere éppúgy lehet az anyában, mint a gyerekben. Ami az anyát illeti, ne felejtsd el, hogy onnét meríti a gyerekkel való jó kontaktushoz szükséges empátiát, hogy engedi magán eluralkodni a tulajdon csecsemı- és kisgyerekkori érzelmeit, hogy újra átéli azokat. Mármost, tegyük fel, hogy az anyának boldogtalan volt akisgyerekkora . . . JOHN Vagyis fájdalmas érzelmeket ébreszt benne, ha visszagondol rá. ROBIN Pontosan. Ha ıvele magával is rosszul bántak csecsemı- vagy kisgyerekkorában, akkor igen fájdalmas számára, ha megpróbálja ROBIN

89

Empátia. Mrs Jones! (rti mire gondolok 7

visszaidézni akkori érzelmeit. Ha viszont nem hajlandó visszaidézni ıket, akkor nem kell újra átélnie ezeket a lehangoló érzelmeket. JOHN Oe mivel így nem képes tanácsért fordulni a tulajdon kisgyermeki érzelmeihez, nem tudja magát beleélni a gyermeke helyzetébe se, és ezért nem tud szoros kapcsolatot kialakítani vele. ROBIN És a gyermek valamilyen mélyebb szinten ezzel pontosan tisz tában van. JOHN Igen, úgy érzi, hogy nem tud igazán kapcsolatba kerülni anyjá val, mert az valamit visszatart. ROBIN Igen. Emlékszel, ugye, az elıbb említettem azt a kísérletet, amikor az anyákat felkérték rá, hogy három percre szüntessék be a kommunikációt a gyermekükkel, és hogy ez micsoda szenvedést okozott a gyerekeknek. Hát akkor képzeld el, milyen érzés lehet, amikor az anya egyáltalán nem tud reagálni, sıt, még csak azzal sincsen tisztában, hogy egyáltalán reagálnia kellene. A csecsemı ezt annyira fájdalmasnak találhatja, hogy egy idı után abbahagyja a próbálkozást, és ez természetesen csak tovább rontja a helyzetet, mert ettıl meg az anya érzi úgy, hogy nem fontos agyerekének, és ettıl még inkább nehezére esik, hogy nyílt és természetes legyen vele, és valahogy rendbe hozza a dolgokat. JOHN Gondolom, ugyanezt a folyamatot elindíthatja az is, hogy a gyerekkel van valami baj, hogy ı nem adja le azokat a jeleket, amelyek segítenek az anyának ráálIni a hullámhosszára, hiába mőködnek az anya ösztönös reakciói hibátlanul, hiába áll készen, várva

90

a gyerek megnyilvánulásaira, ha egyszer attól nem kapja meg a "végszót"? Olvastam valahol, hogy az egészséges csecsemıkben ott él az az ösztönszeru késztetés, hogy már egészen kiskorukban elmosolyodjanak, ha meglátják az anyjuk arcát, jóval korábban, semhogy tisztában lehetnének vele, mire is mosolyognak, és az anya ennek a mosolynak annyira megörul, hogy ettıl kezdve még jobban szereti a gyerekét és még jobban élvezi a vele való foglalkozást. ROBIN Így van. Egy olyan gyerek viszont, akivel valami baj van, esetleg nem tud ráállni az anya hullámhosszára, így az asszonyban élı anyai ösztönök semmilyen bátorítást nem kapnak. Emiatt aztán megpróbálja ezeket puszta okoskodással pótolni, vagy kénytelen könyvekbıl megtanulni, mit kell tennie, akár akarja, akár nem. JOHN Tehát a probléma forrása éppúgy lehet az anya, mint a gyerek. ROBIN Így van. Vannak kutatók, akik azt állítják, hogy mindig a csecsemıvel van baj ilyenkor, én viszont azt tapasztaltam, hogya legkülönfélébb variációk lehetségesek. A skála egyik végén azok a szülık állnak, akik szinte teljesen el vannak vágva a tulajdon érzelmeiktıl, a másikon azok, akik olyan egészségesek, hogy az ember egyszeruen nem érti, hogyan lehet ilyen embereknek ennyire abnormális, reakcióképtelen gyerekük. És persze azt se felejtsd el, hogy akárhogyan is kezdıdött a dolog, rövidesen egy ördögi körbe torkollik. . . ha a gyerek nem fejlıdik annak rendje és módja szerint, az anyja elbizonytalanodik és lehangolt lesz, ami azt jelenti, hogy a gyereknek még kevesebb empátiában lesz része, az anyja még ritkábban reagál helyesen a megnyilvánulásaira, és így tovább. JOHN No és ha ez az ördögi kör kialakul, akkor a gyerek egyre elhagyatottabbnak érzi magát, tehát bizonyos értelemben túlságosan hamar kell komoly frusztrációt elszenvednie? ROBIN Igen, méghozzá nagyon is súlyosat. Ha az anya képtelen ráállni a gyerek hullámhosszára, bármi legyen is ennek az oka, akkor a csecsemınek kell megpróbálnia, óriási erıfeszítések árán, alkalmazkodnia az anyjához, ahelyett, hogy az alkalmazkodna ıhozzá. Vagyis alig hogy megszületett, fel kellene nınie, hogy alkalmazkodni tudjon az anyja felnıttes viselkedéséhez, ahelyett, hogy ez lassan, fokozatosan történne, abban a tempóban, ahogyan a gyereknek szüksége van rá. JOHN Oe hát egy gyerek erre nyilván képtelen. . . ROBIN Hát persze. Így aztán semmi egyebet nem tehet, csak annyit, hogy feladja a kísérletezést és magába zárkózik - hátat fordít a világnak, és úgy tesz, mintha nem is létezne - vagy legalábbis a világnak arról a részérıl nem vesz tudomást, amelyik túlságosan sok fájdalmat és szorongást okoz neki. Úgy fog viselkedni, mintha a világ jelentıs része egyáltalán ott sem lenne.

91

JOHN No és milyen szellemi térképet rajzol magának egy ilyen gyerek a világról? ROBIN Olyant, amelyiken más emberek egyáltalán nem szerepelnek. És az ilyen gyerek úgy is viselkedik, mintha a többi ember nem is létezne - mintha a világ "Robinson szigete" volna. JOHN Vagyis ami a többi embert illeti, ezek a gyerek térképén éppúgy nem szerepelnek, mint ahogya csecsemıérıl is teljesen hiányoztak a kezdet kezdetén? ROBIN Igen, ı egymaga tölt be minden rendelkezésre álló teret. Egy maga van a világon. Nehéz érzékeltetni, mit élhet át egy ilyen gyerek, olyan ırülten hangzik. JOHN Sıt, azt hiszem, ez maga az ırültség. ROBIN Vagy legalábbis egyik fajtája. A szélsıségesen kapcsolatképtelen gyerekeket a pszichológusok "autisztikusnak" szokták nevezni. Kanner, az a gyermekpszichológus, aki elsıként írta le ezt a jelenséget, megfigyelte, az ilyen autisztikus gyerekek szülei többnyire magasan képzett, hiperérzékeny emberek, akik hajlamosak rá, hogy a tulajdon gondolataikba merülve éljenek, a világot csak eszméken és absztrakciókon keresztül érzékeljék, és az érzelmek iránt alig-alig fogékonyak. Vagyis olyan emberek, akik az átlagosnál is nehezebben viselik el azt az érzelmi zőrzavart, ami akkor támad bennük, ha megpróbálnak belehelyezkedni a kisgyerek világába. Manapság széles körben elterjedt az a nézet, hogy ilyenkor a gyerekkel nincs rendben valami, ezért képtelen reagálni a szülık gondoskodására. Hogy valójában mi az igazság, az egyelıre bizonytalan. De szerencsére ez az állapot csak igen ritkán fordul elı. Bár ami azt illeti, egy alkalommal valóságos kis járvánnyal volt dolgunk... Olyan kisgyerekek között tört ki, akiknek a szülei csak nemrégiben vándoroltak be az országba. Mivel mindkét szülınek munkába kellett állnia, a gyerekeket gondozónıkre bízták, akik a táplálásukról gondoskodtak ugyan, de egyébként egyáltalán nem figyeltek a gyerekekre. JOHN Mirıl lehet felismerni egy autisztikus gyereket? Hogy viselkedik? ROBIN A legszembeszökıbb vonásuk, hogy teljesen képtelenek részt venni abban a fajta társas "adok-kapok"-ban, amirıl eddig beszélgettünk. Az emberek rendszerint úgy jellemzik ıket, hogy "zárkózottak", "elefántcsonttoronyba vonulnak", "álomvilágban élnek" ... A társaságukban mindig az az érzésed, hogy észre sem vesznek, hogy kitöröltek az agyukból, mintha a világon se volnál. JOHN De azért voltaképpen tudatában vannak, hogy mellettük vagy? ROBIN Ó, igen. Nem próbálnak meg átsétálni rajtad, mintha levegı lennél, vagy ha akarnak tıled valamit, felhasználnak, de csak úgy, mint egy bútordarabot. Mindez különösen világosan megmutatkozik abban, hogy mindig elkerülik a másik ember pillantását. Ami azt

92

Hsdd mondjsm el. hogy nem voll nsgy öröm sulisIsk6nl feln6ni...

illeti, az ilyen embert igen könnyen fel lehet ismerni arról, hogy a

tekintetét abban a pillanatban félrekapja, amint azt hiszed, hogy na, most sikerül a szemébe nézned. Az az érzésed a társaságukban, hogy nagyon is tudatában vannak a jelenlétednek, ugyanakkor megpróbálnak kitörölni a térképükrıl. Rendkívül furcsa érzés. JOHN Mintha valaki a puszta jelenlétével beléd fojtaná a szót? ROBIN Igen, ilyesféle érzés, de sokkal szélsıségesebb formában. JOHN És ugyanezt csinálják a szüleikkel is? ROBIN Igen. Semmi jelét nem adják a szokásos megkapaszkodó

visel kedésnek. Nem szeretik, ha hozzájuk érnek, ha megöleigetik ıket, ha a szüleik elmennek otthonról, nem próbálják tartóztatni ıket, és ha megjönnek, semmi örömet nem mutatnak. Mindez természetesen iszonyúan lehangoló a szülık számára. JOHN És valami külsı forrásból tudnak-e esetleg segítséget kapni? ROBIN Gyakran megesik, hogy hevesen ragaszkodnak valamilyen élettelen tárgyhoz - mondjuk egy kıhöz vagy egy bizonyos ruhadarabjukhoz. Vagy késıbb ugyanilyen élénken érdeklıdnek bizonyos fajta információk, például a menetrend, a térképek, a buszok útvonala iránt. Nagy szükségük van rá, hogy soha semmi ne változzék körülöttük, hogy a napi élet a megszokott mederben folyjék; még azt sem tudják elviselni, ha átrendezik körülöttük a lakást, vagy ha bizonyos dolgok nem ugyanabban a sorrendben történnek minden alkalommal. JOHN Ez érthetı, nem? Nem tudják elviselni a változást, mert hiányzik nekik az a támogatás, amit, ha a dolgok rendjén mennek, az anyától kellett volna megkapniuk, ezért meg kell próbálniuk, hogya körü

93

löttük levı világban a változást minimális szinten tartsák, és azáltal próbálják csökkenteni a bennük lévı feszültséget, hogy élettelen tárgyakba kapaszkodnak. Jól feleltem, doktor úr? ROBIN Hát én és még jó néhány kollégám csakugyan így látjuk a dolgot, bár nem titkoihatom elıtted, hogy a kérdés nem egy szakértıje egészen más véleményen van. Ök alighanem teljesen értelmetlennek találnák, amit az imént mondtál. JOHN Annyi baj legyen. Mármost azt mondod, hogya valódi autizmus rendkívül ritka. . . mégis, mennyire? ROBIN KörÜlbelÜl minden kétezredik gyerek autisztikus.

JOHN Akkor miért lovagolsz ennyit ezen a témán? ROBIN Mert ezek a szélsıséges esetek szemléltetik a legvilágosabban, mi történik akkor, ha a csecsemı olyan ijesztı nek és zőrzavarosnak találja maga körül az életet, hogy kénytelen elfordulni tıle és magányosan a saját világába süppedni. JOHN És mert ezek a szélsıséges esetek segítenek nekünk azoknak a mindennapibb, sokkal enyhébb eseteknek a megértésében, amelyekben u~yanezzel, a problámával kapcsolatban találkozunk? ROBIN Igy van. En úgy látom, hogy ezek az autisztikus személyek egy skála szélsı pontján helyezkednek el, és ez a skála egészen a csaknem teljesen egészséges emberekig terjed. JOHN Mit értesz "csaknem egészséges emberek"-en? ROBIN Hát, vannak emberek, akiket normálisnak szoktunk ugyan tekinteni, de akik rendkívül zárkózottak, távolságtartóak, magukba vonultak, akik rendkívül kínosan érzik magukat, ha emberek közé kell menniük. Rendszerint valamiféle hobbi a legfontosabb számukra

94

az életben; egyáltalán nincsenek "egy hullámhosszon" a többi emberrel, és "a saját álomvilágukban élnek". JOHN Ez úgy hangzik, mint egy slágerszöveg. De ha anya és gyermeke jól kommunikálnak, ahogy azt kétezer esetbıl ezerkilencszázkilencvenkilencben teszik, a gyereknek nincs miért magába zárkóznia. ROBIN Nem, csakugyan nincs. Egy átlagos anya képes ráállni a saját gyermeki érzelmeinek hullámhosszára, és egyszeruen azt teszi, amit természetesnek érez. Mivel azonos hullámhosszon van a gyerekkel, elég, ha egyszerően engedi, hogy az hatással legyen rá, és máris tudja, ösztönösen, hogy mit érez és mire van szüksége. És mindezt csodálatosnak, örömteli nek találja.

Amíg az énhatárok tisztán kirajzolódnak. . . JOHN Tehát ha az anya "rááll a csecsemı hullámhosszára", akkor létrejön közöttük az a mély érzelmi kapcsolat, amelyre a gyerek nek szüksége van. Ez a kapcsolat létfontosságú a gyerek számára, mert enélkül nem tudna megbirkózni azzal a "borzalmas, megrázó" felfedezéssel, hogy nem mindenható; és mert ez biztosítja számára azt az érzelmi támogatást, amelyre szüksége van, miközben fokozatosan mind több és több olyan dolgot fedez fel a világban, amit nem tud befolyásolni. ROBIN Igen, ha az anya megfelelıen reagál a gyermek megnyilvánulásaira, akkor az lassanként felfedezi a tulajdon körvonalait, az énhatárait, és késıbb, ahogy egyre jobban megismeri a környezetét, a világ egyéb dolgainak a határait is sikerül pontosan megállapítania. JOHN De nekem úgy tőnik, hogy amikor egy anya játszik a kisgyerekéveI, amikor megteremti azt a bizonyos mély érzelmi kapcsolatot, amirıl az imént beszéltél, akkor nem egyszeruen csak tükrözi, amit a gyerek csinál, hanem mindig valami újat is hozzáad. Vagyis egy újabb apró különbséggel ismerteti meg a gyereket. ROBIN Így van. Azt hiszem, abban az elragadó, spontán tevékenységben, amelyet általában "játék" -nak szoktunk nevezni, állandóan improvizálunk, új dolgokat találunk ki, és ezekkel gazdagít juk a korábbi játékszabályokat. Tehát amikor egy átlagos anya agyerekével játszik, viszonozza a grimaszait, beszél hozzá, utánozza a viselkedését, ez azért nyújt komoly támogatást agyereknek és azért erısíti meg az önbizalmát, mert ilyenkor ı irányít és az anya követi. Ilyenkor nem történik semmi váratlan, semmi új, és a kisgyerek fokozatosan mind többet tanul meg önmagáról, mintha csak egy tükörbe nézne. De egy egészséges anya ugyanakkorjátszik is a gyerekkel. Egy kicsit változtat is a dolgokon, amikor válaszol a gyerek valamilyen megnyilvánulá

95

sára, nem egyszerően csak másolja azokat. És ezeknek az apró jeleknek a segítségével kifejezésre juttatja, hogy ı egy másik, a gyermektıl különbözı személy. A gyerek lassan megtanulja, hogy I

rajta kívül más emberek is vannak a világban, mert az anyja nem I mindig pontosan azt csinálja, amire ıszámít, nem tud mindent irányítani, de mivel ezekhez az új ismeretekhez a gyöngéd támogatás légkörében, élvezetes formában és fokozatosan jut hozzá, meg tud birkózni velük. JOHN Tehát a kisgyermek megkapja a szükséges stabilitást, egyformaságot és támogatást, ugyanakkor, ha csak kis adagokban is, az újdonságot, különbözıséget és különállást is. ROBIN Igen. Ha sikeresen rááll tak egymás hullámhosszára, és a gyerekben az anya helyes reakciói megteremtették a feltétlen bizalmat, akkor lassan, nagyon lassan, az anya és a gyerek kezdenek kettéválni a kisbaba szellemi térképén. Eleinte úgyszólván teljesen egybeesnek, aztán - ahogy az ábrán látható - már csak ennyire, majd ennyire, míg végül, a kisgyerek öt vagy hat hónapos koníra. mÚr teljesen szétválnak:

O

-bÓl

@

],sz, majd

CD

és kb. 5-6 hónap múlva az ,redmén,

CD

a gyerek ekkor döbben rá, hogy anyja egy másik, egy különálló személy! JOHN És ha az anya kellö támogatást nyújt a kisgyereknek, akkor ez a többé-kevésbé Ésfolyamat amikor elmosódnak. . . magától megy végbe. ROBIN Igen, feltéve, hogy a csecsemö elegendö információt kap arról, hogy az nem azonos vele.hangolódni a kisgyerekre, egy idöre fel ROBIN Azanyja anyának, ha rá akart JOHN De lehetséges egyáltalán, hogy ne kapjon ilyen információt? kellett adnia felnöttes gondolkodásmódját, éselég engednie kellett, hogy ROBIN Igen... ha az anya képtelen leválni a gyerekrıl. feléledjenek benne tulajdon csecsemıkori emlékei és érzésmódjai. JOHN Ezt nem Mármost jó értem. néhány anya akad, aki könnyedén ráhangolódik a gyerekre, késıbb azonban képtelen visszatérni saját felnıtt énjéhez.

96

JOHN Vagyis nem tudják visszaszerezni a saját felnıttkori határaikat, amikor arra lenne szükségük. De miért nem? ROBIN Mert az ı határaik is elmosódottak. Mert az ı anyjuk határai is elmosódottak voltak. . . JOHN .. .Mert már a nagyanyjuk határai is elmosódottak voltak. . .? ROBIN És így tovább. Ahogy az már lenni szokott, senki nem "hibás" a dologban, egyszerően csak kialakul ez a jól ismert ördögi kör. JOHN Tehát ha az anya énhatárai elmosódottak, nem tud leválni a gyerekrıl, amikor arra lenne szükség. . . ROBIN Így aztán a gyerek túlságosan is könnyen tudja irányítani, és túlságosan hosszú ideig. Ami azt jelenti, hogy a gyerek nem kapja meg mindazt az információt, amire szüksége lenne, nem értesül róla, hogy az anyja tıle különbözı személy. Így aztán a saját énhatárai sem rajzolódnak ki tisztán önmaga számára, és nehezére esik megkülönböztetnie magát az anyjától. Bizonyos fokig továbbra is egybeolvadnak, öszekeverednek egymással. JOHN Tehát a kisgyerek énhatárai is elmosódottak, akárcsak az anyáéi. No és milyen hatással van mindez a csecsemıre, vagy inkább arra a felnıttre, aki válik belıle? Milyen problémákat okoznak ezek az elmosódó határok? ROBIN Hát attól függıen, milyen mértékben váltak ködössé ezek a határok, problémák egész sorával lehet dolgunk. Vannak, akik a skála legszélén helyezkednek el, akiknek az énhatárai a leginkább "elmosódnak"; számos pszichiáter szerint a világos énhatárok nak ez a hiánya játssza talán a legfontosabb szerepet a skizofréniának nevezett elmebaj oknak legalábbis egy részében, bár ma már az is bizonyos, hogy az öröklött tényezıknek is igen fontos szerepük van a betegség kialakulásában. A skála másik végén pedig azokat a családokat találjuk, akiknek nincsenek különösebb problémáik, csak éppen egész életükben rendkívül szoros kapcsolatban maradnak egymással. JOHN Vagyis sose válik belılük normális, független felnıtt. ROBIN Nem, mert érzelmileg képtelenek leválni egymásról - vagy ez csak úgy sikeről nekik, ha egészen messzire költöznek a többi családtagtói - még az is megesik, hogy minden egyes családtag más és más országba! JOHN No és a középmezıny? ROBIN Vannak úgynevezett "határesetek", méghozzá elég gyakoriak, amikor az illetı nem omlik össze, nem keről kórházba valamilyen ideg- vagyelmebetegséggel, egyszeruen csak rendkívül furának és excentrikusnak tőnik más emberek szemében. JOHN Na és a legsúlyosabb eseteket milyennek látja a többi ember? ROBIN Azokat egész egyszeruen "ırőltnek". Nézd, ezeknek az embe reknek olyannyira elmosódottak az énhatáraik, hogy gyakran fogal

97

muk sincs róla, mi az, ami ıbennük van, és mi, ami más emberekben, mi van kívül és mi belül. Lehet, hogy hallucinációktól szenvednek, mert nem tudják megkülönböztetni az álmaikat vagy az ábrándjaikat az érzékeik által közvetített, valódi világtól. Vagy úgy érezhetik, hogy a gondolataik és érzéseik által befolyásolni tudnak másokat, vagy hogy mások befolyásolják ıket teljességgel lehetetlen eszközökkel. Tehát a viselkedésük rendkívül furcsa az átlagember szemében. . . sıt, voltaképpen tökéletesen érthetetlen, hacsak a többiek fel nem ismerik, hogy az énhatárok hiánya miatt ezek az emberek összekeverik önmagukat és a külvilágot. JOHN Vagyis azért lesz érthetetlen a viselkedésük, mert nem felel meg annak a térképnek, amit az átlagember hord az agyában a külvi-

lágról. . ROBIN Nem is egyszeruen értelmetlen, hanem jócskán ellentmondásos is, hiszen az ilyen emberek gyakran esnek a "kettıs kötések" csapdájába. JOHN Na, várj csak egy pillanatra! "Kettıs kötésrıl"-rıl olyankor szokás beszélni, amikor a gyerek "kétértelmő üzeneteket" kap a szüleitıl, igaz? Amikor a szülık két ellentmondó utasítást adnak a gyereknek arról, hogyan viselkedjék. ROBIN Igen, nagyjából errıl van szó, csak persze mindezt nem szánt szándékkal csinálják, sıt még csak azt sem állíthatjuk, hogy a család

98

valamelyik tagja, akárcsak véletlenül is, elkövet valamit más családtagok ellen. Maga a rendszer mőködik úgy, hogy valamennyien kénytelenek részt venni benne, mindenki azért viselkedik egy bizonyos módon, mert a többiek is úgy viselkednek vele, ahogy. Ami azt illeti, az ilyen családokban mindenkinek rengeteg problémája van, és igen sokat szenved. JOHN Van itt két dolog, amit nem értek. Az egyik, hogy ezt a "szenvedés"-t kizárólag az a zőrzavar okozza, ami abból származik, hogya családtagok énhatárai nem elég szilárdak, vagy van valami más oka is? A második, hogy miért bocsátanak ki magukból- és fogadnak el a családtagok önellentmodó üzeneteket. ROBIN Oké. Ne felejtsd el, hogy az anya énhatárai is rendkívül elmosódóak. És ha még emlékszel rá, mivel kezdtük ezt a beszélgetést, akkor az is nyilvánvaló számodra, hogy alighanem olyasvalaki hez ment férjhez, akinek a körvonalai ugyanilyen elmosódottak. JOHN Ahá! Tehát azt akarod mondani, hogy bizonyos szempontból mindkét szülı azon a szinten rekedt meg, ahol a kisgyerek is? ROBIN Pontosan. Természetesen a szülık emeltek valamilyen ingatag homlokzatot maguk elé, hogy ezt elrejtsék, és ennek segítségével valahogy boldogulnak az életben, és sikerül megtéveszteniük a többi embert, de a homlokzat alatt az alapok igencsak gyönge lábon állnak, és érzelmileg sok szempontból még mindig ezen a kisgyerme ki szinten mőködnek. És ne felejtsd el, hogy mit is jelent valójában érzelmileg kisgyermeknek lenni! A kisgyerek önmaga szemében azonos az egész világgal - azaz "mindenható". És nyilván emlékszel arra is, hogy valahányszor egy újabb lépést kell tennie a saját határainak és korlátainak a felismerése felé, ez mindig rendkívül fájdalmasan érinti, mert minden lépéssei veszít az isteni mindenhatóság érzésébıl, aminek kezdetben birtokában van. JOHN Tehát az a helyzet, hogyaszülıknek sem sikerült egészen megszabadulniuk ezektıl a csecsemıkori érzésektıl, hogy mindenhatónak tartsák magukat. ROBIN Így van! Az ı határvonalaik pedig azért elmosódottak, mert annak idején nem tudtak leválni az anyjukról, a családjukról, tehát még mindig élnek bennük ezek a kisgyerekkori érzések! Ez pedig elkerülhetetlenül arra vezet, hogy vadul versengeni kezdenek egymással, nehogy engedniük kelljen saját mindenhatóságuk tudatából. Mindezt persze szinte gépiesen, öntudatlanul teszik. JOHN Na és hogyan viselkednek egymás között az ilyen család tagjai? ROBIN Képzelj magad elé egy dobozt, amely teli van léggömbökkel, és ezeket a léggömböket valami módon kívülrıl fel lehet fújni. A léggömbökjelképezik a családtagokat, vagy inkább azok önmagukról alkotott, irreális elképzeléseit, a doboz pedig a külvilág. Mármost ha

99

minden egyes léggömb - azaz családtag - azt hiszi magáról, hogy mindenható, ez annyit jelent, hogy mindegyikük megpróbálja kitölteni az egész dobozt. Márpedig azt nem teheti anélkül, hogy a többi léggömböt ki ne szorítsa a létezık sorából. És csakugyan az összes léggömbök - azaz az összes családtagok - pontosan erre törekszenek: hogy megsemmisítsék a másikat. Tehát szünet nélküli harc folyik köztük, amelyet csak nagy néha szakít meg egy-egy igencsak kényszeredett fegyverszünet.

-- -,,---

100

JOHN Igen, így már érthetı, hogy miért szenvednek annyit a családtagok egy ilyen családban. De miért folytatható ez a harc vég nélkül? Miért nem gyız valamelyikük? ROBIN Mert valamennyien megrekedtek ugyanazon a gyermeki szinten, és pontosan tudják, hogy képtelenek megállni a saját lábukon. Mindnyájuknak iszonyúan nagy szüksége van a többiekre. Így azzal a lehetetlen dilemmával kell szembenézniük, hogy szükségük lenne a többiek szeretetére, mégis állandóan az a veszély fenyegeti ıket, hogy bármelyik pillanatban iszonyú küzdelembe bonyolódhatnak velük. JOHN Ha valamelyíküknek csakugyan sikerül túl nagyra nınie, rögtön rádöbben, hogy ezzel megsemmisítheti a többieket, akik nélkül pedig nem tud létezni.

101

ROBIN Ha pedig túlságosan összezsugorodik, akkor elveszíti azt az érzést, hogy mindenható, holott az létfontosságú számára. Bármelyik megoldást választja tehát, mindenképpen gyötrelmesen érzi magát. Ez a helyzet valamennyi családtag számára rettenetesen boldogtalan és fájdalmas. Voltaképpen ugyane nnek a konfliktusnak rendkívül szelíd változatát a mindennapi életben is megfigyelheted, amikor az emberek kisgyermeki szinten kommunikálnak egymással. Például amikor egy szerelmespár úgy gügyög egymással, mintha a másik csecsemö lenne, vagy amikor a felnöttek egészen kis gyerekekhez beszélnek. "Juj, de ennivaló vagy!", szoktuk mondani ilyenkor, és ez egyszerre fejezi ki azt, hogy szeretjük a másikat és szükségünk van rá, ugyanakkor a felfújt léggömbviselkedésböl is van benne valami, amikor magunk akarjuk betölteni az egész teret, a többieket pedig ki akarjuk szorítani. Az átlagemberek csak játékosan, a mulatság kedvéért mondanak ilyesmiket, mert ez egy kis plusz izgalmat, némi enyhe, élvezetes borzongást ad hozzá a kedveskedéshez. De ha egy család csakugyan zavart érzelmileg, akkor kínosan közel járnak hozzá, hogy csakugyan így érezzenek, söt hogy így is cselekedjenek. Ú gy érzik, az a veszély fenyegeti öket, hogy a többiek, érzelmi éhségükben valósággallenyelik, felfalják öket, ha nem vigyáznak magukra. JOHN Na és mit tehet a terapeuta az ilyen "elmosódó körvonalú" családokért? ROBIN Az enyhébb esetekben, azokért, akik a skála "legkevésbé elmosódó" részén helyezkednek el, elég sokat. Az ember segíthet az egyes családtagoknak, hogy világosabban megvonhassák a tulajdon határaikat, ha valamennyiükkel egyszerre foglalkozik, és igen világosan és határozottan érezteti, hogy máshogy és máshogy viselkedik az egyes családtagokkal. Ez a világos és határozott viselkedés aztán átterjed a terapeutáról az egyes családtagokra. De nem elég, ha az

102

ember nagyon határozott, ugyanakkor elegendı mennyiségő támogatást is kell nyújtania. JOHN Mert miközben a határvonalaik mind világosabbá válnak, el kell viselniük, hogyakisgyermeki, túlfejlett "egó"-juk összezsugorodik. ROBIN Igen, ezen az embernek át kell segítenie ıket. De egészen megdöbbentı, milyen óriási hatást tud elérni a terapeuta pusztán azzal, hogy rendkívül világos határokat állít fel a fentebb jelzett módon önmaga számára. . . hogy mindjárt az elején közli a páciensekkel, mire hajlandó és mire nem, és nem engedi, hogy megpróbálják manipulálni és rábírni, hogy változtasson ezeken az elhatározásokon, miközben mindvégig rendkívül barátságosan és bátorítóan viselkedik. JOHN Na és mi a helyzet azokkal a családokkal, akik a skála súlyo sabbik vége felé helyezkednek el? ROBIN Ezekben az esetekben igen nehéz valóban gyökeres változást elıidézni. Általában a legtöbb, amit tehetsz, ha támogatást nyújtasz nekik a súlyosabb stressz-helyzetekben, hiszen ezek a családok az idı nagyobbik részében egész jól elboldogulnak, sıt még stresszhelyzetben sem feltétlenül omlanak össze, feltéve, hogy valamelyes támogatásban részesülnek. A család legsebezhetıbb tagjának, akinek a legbizonytalanabbak a határvonalai és akinek a legnagyobb az esélye arra, hogy összeomlik, és orvoshoz kerül, segíthetünk bizonyos fajta gyógyszerekkel, ezek kissé tompítják a benyomások nak azt az óriási tömegét, amely az illetıt a gyöngén mőködı határvonalain áttörve elárasztja. Ha ez nem mőködik, akkor szükség lehet rá, hogy e családtag számára olyan helyzetet biztosítsunk, ahol védve van a családi pressziótói - például elhelyezhetjük kórházban vagy valamilyen speciális közösségben arra az idıre, amíg egy kissé megnyugszik és a határvonalai valamelyest újra megszilárdulnak. JOHN No és ha visszakerülnek a családba, nem omlanak újra össze? ROBIN Ez bizony megeshet, ha a stressz szint je a családban újra megnövekszik, és ha nem jutnak idejében valamilyen támogatáshoz. De a legújabb vizsgálatok szerint már az is elég, ha csökkentjük azt az idıt, amelyet ezek a sebezhetı egyének a családtagjaikkal együtt töltenek például ha biztosít juk számukra, hogy a nap bizonyos részét távol töltsék tılük -, már ez is nagymértékben ritkíthatja az összeomlásokat. És ha a terapeuta találkozik a család többi tagjával, és igyekszik rávenni ıket, hogy biztosítsanak egymás számára nagyobb érzelmi "mozgásteret" - például ne foglalkozzanak annyit egymással, és hogy csökkentsék a kártékony, romboló bírálat gyakoriságát -, már ezzel is igen ígéretes eredményeket lehet elérni. JOHN Hát akkor megpróbálom összefoglalni az eddigieket. . . feltéve, hogy elegendı érzelmi támogatásban részesül, a gyerek képes lesz rá, hogy befogadja a világról szerzett információkat . .. tehát elkezdi

103

megvonni a saját határait. De ha az anya határai túlságosan ingatagok - ha nem eléggé különálló, független lény -, akkor a gyerek sem lesz képes megvonni a tulajdon határait, és idösebb korában is megmarad ebben a meglehetösen primitív, differenciálatlan, csak elmosódó határokkal rendelkezö stádiumban. ROBIN Hacsak késöbb valaki nem gondoskodik számára olyan tapasztalatokról, amelyek segítségével kialakíthatja azokat a világos határvonalakat, amelyeket korábban elmulasztott, feltéve, hogy ezenközben támogatásban is részesül, és nem kell elviselhetetlenül súlyos stresszt elszenvednie. JOHN De ha valaki megmarad ezen a kisgyermeki szinten, akkor a legrosszabb esetekben késöbb akár még skizofrénnek is diagnosztizálhatják, igaz? ROBIN Igen, részben az öröklött sebezhetösége, részben a családi határvonalak "elmosódottsága" miatt, vagy mindkettö is elöfordulhat egyszerre. Ne felejtsd el, hogy én itt most csak meglehetösen elnagyoltan, madártávlatból vázoltam ezt a témát, holott ezzel kapcsolatos tudásunk amúgy is még mindig rendkívül zürzavaros, és rengeteg egymásnak ellentmondó vélemény ismeretes. Ennek ellenére, az alapelvek ben azért nagyobb egyetértés uralkodik a pszichiáterek között, mint azt a legtöbb ember gondolná, és én ezeket a különféle nézeteket itt most megpróbáltam úgy összefoglalni, ahogy az én személyes és szakmai tapasztalataim alapján a legérthetöbbnek tünik, és ahogy, úgy látom, a gyakorlatban is müködik. JOHN Mármost, ha az anya határvonalaival minden rendben van, akkor a csecsemö feltehetöleg mind világosabban és világosabban képes meghatározni önmagát, mind pontosabb térkép alakul ki a fejében, és idıvel pontosan el tudja majd határoini magát az apjától, testvéreitöl, majd végül a családon kívüli, tágabb világtól is. ROBIN Igen, én így látom a dolgot. De azt hozzá kell tennem, hogy van azért még egy akadály, amelyet sikerrel kell vennie, mielött igazán el tudja magát különíteni a külvilágtól. JOHN Na igen, gondolhattam volna, hogy ennyivel nem ússzuk meg. És mi az a bizonyos akadály? ROBIN Ha valaki "paranoid" módon próbál megbirkózni astresszel.

Mindnyájan paranoidok vagyunk .... JOHN Akkor tehát az "elmosódó énhatárok" témáját kimerítettük? Egy újabb fejlödési szakaszról fogunk beszélni? ROBIN Nem, tulajdonképpen nem. Kétségtelen, hogy "paranoid" módon csak az tud funkcionálni, akinek a határai bizonyos mértékig

104

már kialakultak, viszont csak azért lehet egyáltalán paranoid, mert ezek a határok még mindig meglehetısen homályosak. Nézd, a kisgyerek számára vannak bizonyos elınyei annak, hogy csak elmosódott határvonalakkal rendelkezik. Ezt az elmosódottságot, amely bizonytalanná teszi, hol végzıdik ı, és hol kezdıdik a külvilág, kitőnı en fel tudja használni arra, hogy megvédelmezze magát olyankor, amikor több stresszt és fájdalmat kell elviselnie, mint amennyivel meg tud birkózni. A paranoid viselkedésmód úgy mőködik, mint egy biztonsági szelep, mint egy túlfolyócsı. A csecsemı ennek segítségével tudja levezetni a túlságosan nyugtalanító és fájdalmas érzéseit. Ez a jelenség részben azért fontos, mert magyarázattai szolgál a gyermeki és a felnıtt lélek bizonyos kőlönbségeire, részben pedig azért, mert a segítségével megérthetjük azt a fajta viselkedést, amelyet a szaknyelv "paranoid" -nak nevez. JOHN "Paranoid" -nak abban az értelemben, mint amikor például valaki nem megy ki a futballmeccsre, mert úgy érzi, a csatárok azért bújnak állandóan össze, hogy róla sutyorogjanak? ROBIN Igen, ez ugyanannak a dolognak egy válfaja. Szélsıséges esetben az illetı a szó klinikai értelmében is paranoiában szenved, abban, amit az emberek gyakran "üldözési mániának" neveznek. És a mindennapi életben is ez a gyökere egy csomó problémának, például óriási szerepet játszik abban, amikor valaki minden bajáért másokat hibáztat. JOHN És miért olyan fontos a kisgyereknek ebben a stádiumban, hogy ilyen paranoid módon viselkedjék? ROBIN A szakemberek úgy vélik, hogy az életnek ebben a korai szakaszában, amikor a csecsemı agyában az idegpályák még korántsem járatódtak be és kapcsolódtak össze tökéletesen, a kisgyermek iszonyatosan erıs érzelmeket él át, mert ezeket az érzelmeket még nem kapcsolja egymáshoz az emlékezet, még nem integrálódtak, nem egyensúlyozzák ki egymást. JOHN Hát egy csecsemınek csakugyan igencsak erısek az érzelmei szemmel láthatólag. Vagy inkább azt mondhatnám, hogy füllel hallhatólag. Kevés hang van, ami úgy fel tudja borzolni az ember idegeit, mint egy csecsemı sivítása. ROBIN Igen. Egy csecsemı számára etetés után az élet maga a paradicsom, de ha a következı csak egy percet is késik, már szinte megfojtja a düh és a szorongás. Mármost úgy tőnik, hogy amikor ez a düh és fájdalom elviselhetetlenné fokozódik, a csecsemınek ebben a bizonyos életszakaszban nem marad más lehetısége, mint hogy úgy csúsztassa el az énhatárait, hogy ezeket az érzelmeket ne önmagába, hanem önmagán kívülre helyezze. Hogy az "én" helyett inkább a "nem-én" részei legyenek.

105

JOHN Hé, ne siess annyira! Ez egy kicsit meredek volt nekem. Tehát azt akarod mondani, hogy mint csecsemı el tudom csúsztatni az énhatáraimat a szellemi térképemen -, úgyhogy ezek az elviselhetetlen érzelmek rajtam kívülre kerüljenek, ahelyett, hogy az én részeim maradnának? ROBIN Pontosan. Úgy képzeld el ezeket az énhatárokat, mint azokat a mozgatható mőanyag kúpokat, amelyekkel a közlekedés számára fenntartott sávot szokták jelölni útjavítások idején, ne pedig úgy, mint a rögzített korlátokat! Ezeknek a kúpoknak a segítségével könnyen változtatható, melyik sáv tartozik éppen az autóúthoz, és melyik nem. . . azaz, a kisgyerek esetében, hogy mi az, ami még "én" vagyok, és mi az, ami már "nem én". JOHN Tehát a kisgyerek ilyenkor voltaképpen azt ,játssza", hogy bizonyos részei - érzelmei - valójában nem is ıhozzá tartoznak. ROBIN Így van. Ha nem tudja elviselni ezeket az érzelmeket, egyszeruen letagadja önmaga elıtt, hogy ıhozzá tartoznak. JOHN És ettıl jobban érzi magát? ROBIN Igen is, nem is. Hadd magyarázzam el, mi történik a következı lépésben. A kisgyerekben feltámadtak ezek a rémisztı érzések, és most úgy tesz, mintha azok nem is ıbenne lennének. De természetesen az érzelmek nem tőnnek el csak úgy egyszerően. A gyerek érzi, hogy valahol még mindig ott vannak. De ha egyszer nem ıbenne. . . JOHN Akkor valahonnan a külvilágból kell jönniők? ROBIN Így van. JOHN Ezt szokás projekciónak nevezni? ROBIN Igen, ez rá a szakkifejezés. Szóval akkor összefoglalom: Tegyük fel, hogya kisgyerek ijesztı, vad indulatokat él át, de úgy tesz, mintha azok nem is ıbenne lennének. Ezt úgy sikerül elhitetnie magával, hogy rést üt az énhatárain, és ezen a résen át kiőzi önmagából ezeket a fájdalmas érzéseket. Ettıl persze ezek az indulatok még nem tőnnek el, csak éppen a kisgyerek most úgy látja, hogy azok kívülrıl fenyegetik.

106

JOHN yagyis projektálta ıket a külvilágba? ROBIN Igy van. Es ettıl kezdve a világ sokkal ellenségesebbnek és kegyetlenebbnek fog tőnni, mint amilyen valójában. Szóval ha azt kérdezed, hogy a kisgyerek ettıl kezdve jobban érzi-e magát. . . igen, mert többé nem kell olyan rossznak tartania magát, és nem, mert a körülötte lévı világ sokkal veszélyesebb hellyé vált, mint azelıtt volt. És természetesen ebben a fejlıdési fázisban a külvilágot még mindig csaknem kizárólag az anya alkotja. Így tehát a csecsemı ahelyett, hogy úgy érezné, ı akarja darabokra szaggatni az anyját, vagy szıröstül-bıröstül felfalni, amikor éhes vagy dühös, ezeket az érzéseket magába az anyába projektálja. ROBIN Tehát ettıl kezdve a gyerek rémisztı boszorkánynak látja az anyját, aki fel akarja ıt falni. JOHN Vagyis ahelyett, hogy ırjöngene dühében, most egyszeruen halálra van rémülve. ROBIN Azaz cseberbıl vederbe került.

JOHN Gondolom, ezért történik annyi döbbenetes rémség a gyerekmesékben és ezért nyüzsögnek bennük a szörnyőséges nıszemélyek, a gonosz mostohaanyák, a boszorkányok, rút nıvérek és így tovább. Még véletlenül sem találkozni bennük egy normális. átlagos anyával. Az apák pedig többnyire elmosódó figurák, gyámoltalan, tehetetlen alakok, akik ott lézengenek valahol a háttérben. Jólelkő nı nem is igen szerepel a mesékben, kivéve a tündér keresztanyát, ı viszont tényleg hibátlan és tökéletes, és - akárcsak az Ötödik Lovas Hadosztály -, mindig a megfelelı pillanatban érkezik, hogy mindent rendbe hozzon - feltehetıleg a következı "etetés" idıpontjában. ROBIN Ne felejtsd el azért azt sem, hogy az apa iránti rossz érzések projekciójára is rengeteg mód nyílik a mesékben... ott az a sok gonosz emberevı óriás és hasonlók, igaz, ott vannak a királyok, hercegek, varázslók is, akik mindent rendbe hoznak. JOHN Tehát ezek a mesék azért bővölik el annyira idıtlen idık óta a

107

kisgyerekeket, mert megtalálják bennük a tulajdon fantáziáikat és projekcióikat? ROBIN Igen. A mesék szereplıi vagy rendkívül jóságosak vagy teli vannak gonoszsággal és győlölettel, vagyis éppen olyanok, amilyennek a csecsemı, sıt nagyrészt még a kisgyerek is érzékeli a kömyezetét. Az a folyamat, melynek során megtanulja a megfelelı helyen megvonni a tulajdon határvonalait, és azzal ellensúlyozni a rátörı, vad győlöletet, hogy visszaemlékezik a korábbi, szeretetteljes érzelmekre, alaposan belenyúlik akisgyerekkorba, és voltaképpen sose fejezıdik be egészen. Bár csökkenı mértékben, de egész életünkön keresztől mindig ehhez a biztonsági szelep hez folyamodunk, valahányszor túlságosan heves érzelmek vesznek erıt rajtunk. JOHN Na és a tündérmesék segítenek a gyerekeknek megbirkózni ezekkel az érzelmekkel? ROBIN Igen, ezek a mesék egyenesen bátorítják ıket arra, hogy kezelhetetlen érzelmeik egy részét emberevı óriásokba és boszorkányokba projektálják, és valahányszor a szüleik vagy más, szeretetteljes felnıttek felolvassák nekik ezeket a történeteket, a gyerekek számára ez megnyugtatást jelent, mert kiderül belıle, hogyafelnıttek is ismerik ezeket az indulatokat és jól elboldogulnak velük. JOHN Ha azt látják, hogy a szüleiket nem rémítik meg ezek az indula tok, a~kor me~nyugszanak, hogy nekik sem kell rettegniük tılük? ROBIN Igy van. Es minél kevésbé tőnnek veszélyesnek ezek az érzések, annál kevésbé lesz szükségük arra, hogy projektálják ıket. Így a

108

gyerek lassanként elkezdheti elvállalni és beleépíteni ıket a személyiségébe. Ez pedig azt jelenti, hogy ezek az érzelmek most már nem különülnek el a többitıl, jobban képesek egyensúlyban tartani egymást, és ezért kevésbé szélsıséges formában jelentkeznek. Most már nem rémítik meg annyira a gyereket, és egyre kevésbé lesz szüksége rá, hogy megtagadja ezeket a fájdalmas indulatokat, és a saját személyiségének határait úgy vonja meg, hogy ezek az érzelmek kívül kerüljenek rajtuk. Vagyis csökken a "paranoiára" való hajlama. JOHN Hát ez érdekes. Tehát azok a felnıttek, akik úgy hiszik, hogya gyerekeket meg kell kímélni a hagyományos meséktıl, mert azok tele vannak borzalmas, erıszakos jelenetekkel, ezzel valami olyasmit közölnek a gyerekkel, ami annak ártalmára van. . . hogy van valami ezekben a mesékben, ami a szülıket is megrémíti. ROBIN így van. Valahányszor olyan család jön el hozzám, ahol a szülık meg akarják védelmezni a gyerekeket az ilyenfajta meséktıl, mindig bizonyos vagyok benne, hogy egy iszonyatosan szorongó gyerekkel fogok találkozni. Ezek a történetek segítenek abban a gyereknek, hogy valahogy megbirkózzon a tulajdon agresszivitás ával, feltéve, hogy a szülıktıl megkapja a szükséges bátorítást és szeretetet, és ha ıket magukat nem rémítik meg a gyerek erıszakos, győlölködı érzelmei. JOHN Egy szó, mint száz, fejlıdésének ebben a szakaszában a csecsemı még nem képes egymással összekapcsolni és ellensúlyozni az érzelmeit, így bizonyos fajta indulatai szörnyen megrémítik. A csecsemı ezeket az indulatokat másokba projektálja, és ettıl egy kissé megkönnyebbül. De ettıl kezdve viszont az ıt körülvevı világ lesz rémületes. ROBIN így van. De ha megfelelı mennyiségő támogatást és gondoskodást kap ebben a fázisban, ez természetesen enyhítheti az átélt fájdalmat, dühöt és frusztrációt. így nem kell úgy tennie, mintha ezek az indulatok nem is ıbenne támadtak volna, hanem a külvilágban, így már tud annyira uralkodni fölöttük, hogy újra a magáénak ismerje el ıket. Vagyis elkezdheti pontosan megvonni a tulajdon határvonalait. JOHN És vidáman nekiláthat a világ föltérképezésének. Oké, ezt értem. Mármost mi történik akkor, ha nem kap elegendı támogatást és gondoskodást? ROBIN Akkor többé-kevésbé megreked ebben a fázisban. JOHN Ezt úgy érted, hogy továbbra is projektálni fogja a "rossz" érzéseit? Mellesleg... melyek ezek a "rossz" érzelmek? Minden esetben a düh és az erıszak? ROBIN Egy csecsemı valószínőleg ezekkel boldogul a legnehezebben. De ha valaki megrekedt ebben a stádiumban, akkor idısebb korában minden olyan érzelmet projektálni fog, amelyik túlságosan fájdalmas vagy rémítı ahhoz, hogy elfogadja mint saját szeJDélyiségének ré

109

I

s~ét: . . a szexuális vágyait, az irigységét, féltékenységét, a szomorú

sagat . . . I

JOHN De bármi legyen is ez az érzelem, az illetı a külvilágra hárítja ıket, és ettıl a világ rendkívül ellenségessé és fenyegetıvé válik. Mármost mi köze ennek a jelenségnek ahhoz, amit "paranoiának" vagy "üldözési mániának" szokás nevezni? ROBIN Azok, akiket a szó orvosi értelmében paranoiásnak szokás tekinteni, a legszélsıségesebb formáját képviselik annak az embertípusnak, amelyik soha nem nıtt ki ebbıl a stádiumból. De talán nem árt, ha közlöm veled, hogy véleményem szerint idırıl idıre, valamennyien paranoidok vagyunk egy kicsit.

JOHN Hát... ha ez ellen tiltakozni próbálnék, az úgy festene, mintha személyes sértésnek tekinteném, ami azt bizonyítaná, hogy paranoid vagyok. .. tehát inkább egyetértek. ROBIN Mindössze annyit akartam ezzel mondani, hogy idınként mindenki mutat bizonyos paranoid jellemvonásokat. Más szóval, csak nagyon-nagyon kevés olyan ember van, aki tökéletesen kinövi ezt a fázist. Például te még sose próbáltál minden felelısséget valaki másra hárítani olyasmiért, ami részben a te hibád volt? JOHN Na de hát ez tökéletesen egészséges és normális dolog, nem? ROBIN De igen. És paranoid. JOHN Oké, akkor légy szíves, magyarázd el, mit értesz "paranoid" alatt?

110

ROBIN Hát valahányszor valamilyen vitád vagy konfiiktusod támad valakivel, legyen az bármilyen jelentéktelen, úgy döntesz, hogy te semmiben nem vagy hibás, hogy te vagy a feddhetetlen áldozat, és mindenrıl a másik tehet vagyis ı a "rossz ember" -, hát például ilyenkor paranoid módon viselkedsz. És az sem véletlen, hogy az imént az "egészséges" szót használtad erre a viselkedésre, hiszen jobban érezted magad tıle. JOHN A ,jó" szót itt morális értelemben használtad? ROBIN Mindenfajta értelemben. Ha úgy érzed, hogy neked van igazad, akkor minden egyszerővé válik. Mindenben a másik személy a hibás, és csakugyan, morálisan is felsıbbrendőnek érzed magad. Ráadásul nem kell olyan kényelmetlen érzésekkel bajlódnod, mint amilyen a bőntudat. Hiszen már a csecsemı is azért folyamodott ehhez a megoldáshoz, nem emlékszel? Hogy jobban érezze magát. JOHN Oe ha valaki más kívülrıl figyel, az ı szemében éppenhogy rosszabbnak tőnsz, hiszen képtelen vagy bárki más nézıpontjába beléhelyezkedni, bevallani a hibáidat vagy kompromisszumot kötni. ROBIN Így van. JOHN Például sokszor észrevettem, hogy amikor autót vezetek, majd megpukkadok mérgemben, ha valaki nem jelzi idejében, hogy kanyarodni akar; viszont ha én felejtek el jelezni, és valaki rám dudál, rendszerint azon kapom magam, hogy úgy érzem, teljesen fölösleges lett volna jeleznem, hiszen csak a hülye nem látja, hogy be akarok fordulni. Ez is paranoid dolog? Maga idióta! Nem lána. hogy gondatlan vezet6 vagyok?

ROBIN Bizony. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy paranoid elmebeteg vagy aszó orvosi értelmében, hiszen te sem veszed a dolgot túl komolyan, öt perccel késıbb már csöppet sem dühöngsz vagy méltatlankodsz, és különösebb nehézség nélkül elfogadod a valóságos helyzetet. Ennek ellenére, bizony, ilyenkor paranoid módon viselkedsz.

111

JOHN Na és ha beverem a sípcsontomat az asztal lábába, és egy pillanatra dühbe gurulok, és az asztalt hibáztatom... ezzel azt spórolom meg magamnak, hogy bevallj am: hibát követtem el? ROBIN Igen, ez jó példa a paranoid viselkedésre. És ha még további példákra van szükséged, akkor gondolj például Basil Fawltyra, aki mindig másokat hibáztat, söt ami azt illeti, nem gyöz csodálkozni rajta, milyen ostoba és meggondolatlan mindenki más rajta kívül, miközben saját magát mindvégig morálisan makulátlannak látja. JOHN És gondolom, ha az ember a paranoia szervezett formáját akarja tanulmányozni, elég, ha kimegy egy futballmeccsre. Ha az ellenfél csapatából egy játékos belerúg a miénk be, akkor ezt természetesen szántszándékkal tette, de ha a miénk rúg bele az ö játékosukba, akkor csak véletlenül találta el az ellenfél sípcsontját a labda helyett. A mi csapatunk mindig keményen, de sportszerően játszik, a másik csapat viszont teljesen elvetemült, a bíró pedig elfogult a javukra. ROBIN Ha nem így látnád, mindjárt nem is lenne olyan szórakoztató a meccs, nem igaz? JOHN De miért van szükségünk minderre? Talán azért, mert így sokkal egyszerőbbnek tőnik a világ, nem? Olyan, mint amikor a westernfilmekben a gonosz szereplök mindig fekete kalap ot viselnek, hogy tudjuk, semmi ok az aggodalomra, ha kapnak egy golyót a koponyájukba. ROBIN Igen, ha a világot takarosan két részre osztjuk, és az egyikbe a "rosszak" kerülnek, a másikba a "jók", ezzel több legyet is ütünk egy csapásra, és több okból is jobban érezzük magunkat. Elöször is, nyilvánvaló, hogy saját magunkat a "jók" közé soroljuk, ez pedig roppant megnyugtató. Másodszor, egy kicsit lazíthatunk, nem szükséges olyan mértékben alkalmazkodnunk a korrekt viselkedés szabályaihoz, mint egyébként tennénk, vagyis nem kell azokkal a morális döntésekkel bajlódnunk, amelyek az egyértelmő "fekete" és "fehér" közötti szürke sávba esnek. Harmadszor pedig egy kicsit lecsapolhatjuk a bennünk felgyülemlett feszültséget, azaz megszabadulhatunk a tulajdon "rossz" érzéseinktöl úgy, hogy a "rossz embereken" vezetjük le öket. JOHN Ú gy érted, egy kicsit könnyíthetünk azon a frusztráción, amely felgyülemlett bennünk hét közben, amikor "korrekten" kellett viselkednünk? És rázúdíthatjuk az "ellenségre", hiszen az böven megérdemli - így aztán nem kell magunkat "rossznak" érezni miatta? ROBIN Így van. Azt hiszem, ezért élvezi a legtöbb ember a versenysportokat. Ami azt illeti, a lelki egészséggel foglalkozó kutatatásoknak az volt az egyik legmeglepöbb eredménye, hogy - a neurotikusokkal el lentétben - a valóban egészséges emberek élvezik a versenysportokat. Minél kevésbé egészséges valaki, minél rosszabbul alkalmazkodik

112

a környezetéhez, annál kevésbé leli örömét bennük. Csakhogy, persze, ezek az egészséges emberek pontosan tudják, hogy csak játékról van szó, és tisztában vannak vele, hogy mit csinálnak. Szántszándékkal élik bele magukat a verseny izgaImába, de amint a játéknak vége van, azonnal kikapcsolnak és visszatérnek a normális, mindennapi lelkiállapotukhoz. Tudják, hogy az mindössze egy kis szórakozást jelentett, egy kis kellemes kikapcsolódást. Az egészet nem veszik túlságosan komolyan. JOHN Na és mi a helyzet azokkal, akik komolyan veszik? A futballhuligánokkal, vagy azokkal az emberekkel, akik fenyegetı leveleket írkálnak a játékosoknak? ROBIN Hát ık valahol középen helyezkednek el az egészséges, normális emberek és azok között, akik klinikailag paranoidnak tekinthetıek. Ezeknek az embereknek csakugyan szükségük van rá, hogy másokba vetítsék a tulajdon gonosz indulataikat. Úgy, mint ahogya paranoid egyéneknek és családoknak szükségük van rá, hogy úgy érezzék, a külvilág rosszindulatú és ellenséges velük szemben, mert csak így képesek megırizni a lelki egyensúlyukat. JOHN Azért van erre szükségük, mert ha rádöbbennének, hogy a "rosszaság" voltaképpen ıbennük van, akkor összeroppannának? ROBIN Igen. Minél inkább megreked valaki ezen a szinten, annál nagyobb szüksége van rá, hogy a világot gonosznak lássa, ha önmagát továbbra is feddhetetlennek akarja érezni. És minél jobban elhatalmasodik rajtuk ez a magatartás, annál jobban elveszítik a kapcsolatot a valósággal, és annál közelebb kerülnek a szó orvosi értelmében vett "paranoiához" vagy "üldözési mániához". JOHN Tehát ha csakugyan megreked nek ezen a szinten, ez azért van, mert mint csecsemık vagy kisgyerekek nem nıttek ki ebbıl a fázisból, ahogy azt a "normális" emberek teszik. És ez azért nem sikerült nekik, mert a szüleiktıl nem kaptak elegendı szeretetet és gondoskodást. .. feltehetıleg azért, mert ıket is megrémítette, amikor kénytelenek voltak felfedezni ezeket a "rossz" érzéseket önmagukban. Vagyis a szülık is megrekedtek ugyanezen a szinten. ROBIN Azt hiszem, ez így van. A gyerekeknek ritkán sikerül fejlıdésük során meghaladni a szülık szintjét, hacsak nem kapnak rengeteg támogatást valamilyen családon kívüli forrásból. JOHN Tehát ha valaki közel áll hozzá, hogy a szó orvosi értelmében paranoiás legyen, akkor az alighanem meglehetısen paranoid családból származik. Hogyan mőködik egy ilyenféle család? ROBIN Hát, mint azt talán úgyis sejted, egy olyan családban, ahol minden családtag megrekedt azon a kisgyermekkori szinten, amikor az énhatárok még nem rögzültek teljesen, mindenki állandóan azon igyekszik, hogy megszabaduljon a tulajdon gonosz indulataitól!

113

JOHN Méghozzá úgy, hogya többi családtagra projektálja öket. ROBIN Igen. Oe mivel senki nem akarja elvállalni ıket, a család végül minden idejét azzal tölti, hogy egyfajta "megy a győrő vándorútra" játékot játszik, azaz megpróbálja továbbpasszolni ezeket az indulatokat. JOHN Vagyis sorra mindenkinek a nyakába varrják ıket, hogy aztán az illetı sürgısen átruházza egy másik családtagra. ROBIN Ahelyett hogy ráébrednének, hogy a tulajdon érzelmeikrıl van szó, és megpróbálnának valahogy boldogulni velük. És inivel egyikük sem tud mihez kezdeni ezekkel az érzelmekkel, a gyerek idıvel megtanulja, hogy van bennük valami "veszélyes", és ı is csatlakozik a játékhoz. JOHN Na és az érzelmeknek ez a "továbbpasszolása"? Így folyik az idık végezetéig? ROBIN Igen, így is történhet. Oe ha egy családban a kínos érzések mennyisége túlcsap egy bizonyos ponton - ami könnyen megeshet, ha valamilyen nyugtalanító esemény történik, például haláleset vagy valamilyen súlyos veszteség -, akkor úgy találhatják, hogy ez a módszer többé nem elég hatékony, ezért kiszemelhetik a család valamelyik tagját, és ıt tehetik felelıssé minden kínos élményükért. Ezt a folyamatot szokás "bőnbakképzésnek" nevezni. JOHN Ettıl kezdve tehát a bőnbaknak kell hordoznia az egész család minden elfogadhatatlan indulatát? ROBIN Igen. Fogalmazhatunk úgy is, hogya család ilyenkor újrarajzolta a tulajdon határait, oly módon, hogya bőnbak kívül maradjon rajta. Ettıl kezdve az összes többi családtag "jó", egyes-egyedül a bőnbak hordozza az összes rosszaságot, ı "okozza a család minden baját", miatta szenved a többi családtag. És persze a bőnbak olyan "gonosz", hogy mindenki nyugodtan rázúdíthatja összes ellenséges érzéseit. . . hiszen megvan az a mentségük, hogy mindenrıl a bőnbak tehet, tehát egyszeruen kénytelenek kíméletlenül bánni vele. JOHN Na és a bőnbak? İ nem roppan össze ekkora nyomás alatt? ROBIN Nem feltétlenül. Oe ha a családban a stressz szint je nagyon magas, és mind több és több fájdalmas érzést varrnak a bőnbak nyakába, lehet hogy a végén összeomlik és kórházba kerül. JOHN Oe ha ez így van. . . akkor aligha lehet sikeresen gyógyítani a bőnbakot, hacsak a terapeutának nem sikerül rábírnia az egyész családot, hogy vállalják el a tulajdon "rossz" érzéseiket, amelyeket eddig a bőnbak hordozott helyettük. ROBIN Nagyon igaz! Pontosan errıl van szó! Oe sajnos, jó néhány olyan szakember akad, aki nem veszi észre, mi is történik ilyenkor valójában - és ilyenek még manapság is szép számmal vannak -, és elfogadja a családnak azt a követelését, hogya bőnbakot különítsék

114

el tılük, és "gyógyítsák meg". Más szóval egyetértenek a családdal abban, hogy a bőnbak "orvosi eset", és hogy elmegyógyintézetbe kell zárni. JOHN Másképp fogalmazva, ık is úgy kezelik a bőnbakot, mintha csakugyan mindenben ı lenne a hibás. Azaz valójában a család pártjára állnak. Most tehát a bőnbakot kiemelték a családból - mi történik ezután? ROBIN Hát egy ideig egy kicsit talán jobban érzik magukat. Aztán természetesen helyreáll a régi minta - kezdenek újra feltámadni a régi, rossz érzések -, és ráadásul most már nincs kéznél a bőnbak, akit mindenért hibáztathatnának! JOHN Na és akkor mi történik? ROBIN Ezen a ponton megpróbálhatják visszaszerezni a bőnbakot. JOHN Hogy megint rázúdíthassák az összes ellenséges érzelmüket? ROBIN Igen. JOHN Hát ettıl megáll az ember esze. . . vagy, gondolom, az is lehetsé ges, hogy most egy másik családtagon próbálják meg levezetni a rossz érzéseiket. ROBIN Igen, bizonyos idı múltán ez gyakran megtörténik. Sokszor volt alkalmam megfigyelni ezt olyan családokban, akik úgy szabadultak meg a "problémás gyereküktıl", hogy intézetbe adták, holott a gyerek voltaképp csak a szivacs szerepét töltötte be, aki az egész család minden problémáját magába szívta. Ilyenkor aztán rövidesen egy másik családtagra osztották a "szivacs" szerepét. JOHN Mármost ha egy ilyen családot csak úgy lehet sikeresen kezelni, ha megérteted velük, mit tesznek a bőnbakkal, és ha rábírod ıket, hogy vállalják el személyiségük részeként a "rossz" érzéseiket, akkor feltehetıleg a terápia csak abban az esetben lesz sikeres, ha az egész család részt vesz benne. ROBIN Igen, és ez gyakran valódi nehézségeket okozhat. Mármint hogy valamennyiüket becsalogassuk a terapeuta rendelıjébe. A szülık többnyire eljönnek ugyan, de a többi gyereket rendszerint sehogy se akarják elhozni, csakis és kizárólag a bőnbak ot. JOHN De miért? ROBIN Hát, amint láttuk, ennek a paranoid mőködési módnak az a lényege, hogy a páciensek "rossz" érzéseiket szeparálják a ,jóktól", nehogy az egyik megronthassa a másikat. Ezért azt szeretnék, ha a ,jó", boldog gyereknek vagy gyerekeknek minél kevesebb közük lenne ahhoz, akirıl úgy vélik, hogy maga a megtestesült rosszaság . . . JOHN Nehogy a "rothadt alma" ıket is megfertızze . . . ROBIN Igen, ık így látják a dolgot. A lelkük mélyén viszont, azt hiszem, tisztában vannak vele, hogy ha a terapeuta a többi gyerekkel is találkoznék, összeomlana a rnitosz, amit a "bőnbak" köré építettek.

115

Oe ha az ember megpróbáina akár csak utalni is erre, nem tudnának hova lenni a felháborodástól, és biztos vagyok benne; csakugyan nincsenek tudatában, hogy ez a valódi ok. Sıt, kivétel nélkül minden családtag így reagá!. Nézd, az a helyzet, hogy bizonyos mértékben a bőnbak mindig önként vállalkozik arra a szerepre. JOHN .. .Ezt nem mondhatod komolyan! ROBIN Oe igen, a legtöbb családterapeuta egyetért benne, hogy ez így van. Az kétségtelen, hogya bőnbakot a többiek szorítják bele ebbe a szerepbe; de azzal maga a bőnbak is tisztában van, hogy valami módon segítséget nyújt a családnak, azáltal, hogy vállalja a "csibész" szerepét. Amíg nagyon kicsi vagy, többnyire még mindig megnyugtatóbbnak találod, ha a szüleid legalább együtt maradnak, minden veled való problémájuk ellenére, ha nem túl szerencsétlenek, depreszsziósak és kétségbeesettek ahhoz, hogy gondoskodjanak rólad, kétségbeejtınek azt találod, ha úgy tőnik, mindjárt darabokra szaggatják egymást, vagy öngyilkosságot követnek el, és magadra hagynak. JOHN Oe hát egy gyerek mégse lehet mindezzel tisztában! ROBIN Mondjuk talán úgy, hogy halványan sejti; a helyzet stabilabb nak tőnik akkor, ha elfogadja, hogy ı a "rossz gyerek" . . . JOHN Tehát a gyerek a család érdekében "elfogadja" ezt a szerepet. . . hogy ı legyen a család minden rossz érzésének szemetesládája. És, gondolom, ez mégiscsak azt jelenti, hogy bármilyen torz módon ugyan, de legalább jó adag figyelemben van része. ROBIN Így van. És természetesen a gyerek azt is érzi, hogy igen fontos szerepet játszik a családban. JOHN Hát ez fantasztikus! Csak nem azt akarod mondani, hogy a bőnbak "fontosnak érzi" magát? ROBIN De bizony. A családnak nagyon is nagy szüksége van rá mindaddig, amíg elfogadja ezt a bőnbak szerepet, és valami abszurd módon ez az ı számára is biztonságot nyújt. JOHN Tehát ha egy ilyen családot kezelsz, akkor valamennyiükkel egyszerre kell foglalkoznod, és óvakodnod kell tıle, hogy a család pártjára állj a bőnbakkal szemben. ROBIN Vagy a bőnbakéra a családdal szemben. Egyáltalán, senkinek a pártjára nem szabad állnod, mert akkor te is csatlakozol az "egymás hibáztatása" cÍmő játszmához, azaz te is paranoid módon kezdesz viselkedni. Ezért nem értek egyet alapvetıen R. D. Laing és Cooper nézeteive!. Ha az érzelmi oldaláról nézzük a dolgot, magától értetıdınek tőnik, hogy az ember a bőnbak pártjára álljon, de a terapeutá nak nem szabad beleesnie ebbe a csapdába, mert ezzel kockára teszi a kezelés eredményét. Ha támogatást nyújt a bőnbaknak, ezzel csak még jobban elbizonytalanítja a család többi tagját, akik így még paranoidabbak lesznek, még kevésbé képesek elfogadni a saját

116

... mesélhe/nék róluk...

"rossz" érzéseiket, és ezért alighanem még gyakrabban és kíméletlenebbül fogják azokat a bőnbak nyakába zúdítani, abban a pillanatban, amint hazaértek a terápiás ülésrıl. A családot rendszerként kell kezelnünk, anélkül, hogy bárkit is hibáztatnánk. Sıt ami azt illeti, valamennyiük számára elegendı támogatást kell nyújtani, és azt hiszem, most már számodra is nyilvánvaló, hogy miért; azért, mert így kevésbé lesz szükségük mások hibáztatására mint biztonsági szelepre. JOHN Oké. Tehát, röviden: hat hónapos kora körül a csecsemı keresztülmegy egy paranoid fázison, ami azt jelenti, hogya "rossz" érzéseit a külvilágba vetíti, és így szabadul meg tılük. Ezzel viszont nem sokat nyer, mert ettıl kezdve az ıt körülvevı világ tőnik rosszindulatúbbnak, mint amilyen valójában. Ha azonban a gyerek megkapja mindazt a támogatást, amire szüksége van, akkor rövidesen képes helyesen megvonni az énhatárait és reális képet szerezni a külvilágról. . . mivel ennek a támogatásnak a birtokában már nem érzi annyira "csúnyának" és elviselhetetlennek ezeket az érzelmeket, és könnyebben el tudja fogadni, hogy azok is az ı részét alkotják. így aztán a gyerek kinı a paranoid fázisból - kivéve, ha a család is megreked ezen a szinten. Ebben az esetben minden egyes családtag, valahányszor ezek a "rossz" indulatok erıt vesznek rajta, igyekszik "továbbpasszolni" ıket, mígnem végezetül valamennyi ilyen érzést egyetlen családtag - a "bőnbak" nyakába zúdítják, aki elfogadja

117

ıket, hogy segítséget nyújtson a család többi részének. Viszont az is igaz, hogy csak igen kevesen akadnak köztünk, akiknek sikerül teljesen megszabadulniuk ezektöl a paranoid hajlamoktói, ezért még a legnormálisabb családokban is megeshet, hogy az a családtag, amelyik az átlagosnál nagyobb stressznek van kitéve, enyhén paranoiddá válik egy idöre, és például elkezd olyanokat mondani, hogy "mindez a te hibád, én nem tehetek semmiröl". A lényeges különbség azonban az, hogy az ilyen személy rövidesen újra felismeri a tulajdon határait, és ráébred, hogy korábbi viselkedése csak pillanatnyi eltévelyedés volt, míg az olyan ember, aki a szó "klinikai" értelmében paranoiás, sose emelkedik ki saját paranoid téveszméi közül, sose képes a világot úgy látni, ahogy az valójában van. . .

Az anya felismerésének fokozatai. .. JOHN Ha tehát megkapja a kellö mennyiségő szeretetet és gondoskodást, mennyi idös korában nö ki a csecsemö ebböl a paranoid fázisból? A hatodik hónapban? ROBIN Igen, körülbelük olyantájt. Mindez természetesen fokozatosan történik, nem egyik pillanatról a másikra. JOHN Na és mi a következö lecke, amit meg kell tanulnia? ROBIN Hát ugye, a paranoid fázisnak az volt a legföbb jellegzetessége, hogy a gyermek benyomásai és érzelmei nem kapcsolódtak össze egymással, nem alkottak egységet, és nem ellensúlyozták egymást. JOHN Vagyis a kisbaba jól szeparált rekeszekben tartotta a különféle érzelmeit. ROBIN Nemcsak az érzelmeit. Például az öt hónaposnál fiatalabb csecsemı számára az anya valószínőleg nem egységes személy, csak különálló mell, hang, szemek, karok, arc és így tovább. JOHN De hát a csecsemö már jóval korábban felismeri az anyját, nem? ROBIN Igen, persze. Az imént rengeteg különbözö típusú információt próbáltam röviden vázolni a számodra, de abban a legtöbb ember egyetért, hogy valamiféle határozott társas kapcsolat már a gyerek egy hónapos kora körül kialakul az anya és a csecsemö közt, például a csecsemö ilyenkor már elkezdi felismerni az anyja hangját; és hogy három hónapos kora körül már hevesebben reagál az anyjajelenlétére, mint más emberekére; öt hónapos kora körül pedig határozottan felismeri az anyját. JOHN És azután? ROBIN És azután életének második hat hónapjában a gyerek képessé válik rá, hogy lassan összerakosgassa ezeket a különbözö darabkákat - az arcot, a kezeket, amelleket - egyetlen személlyé!

118

JOHN És amikor kezdi már az anyját egységes egésznek tekinteni, akkor feltehetıleg kezdi ugyanígy látni önmagát is? ROBIN Igen, ekkor már kezdi világosabban érezni önmaga idıbeli folytonosságát is. Ettıl kezdve tehát már nincs annyira kiszolgáltatva a saját szélsıséges érzelmeinek. Még mindig rettenetes érzés, ha éhes, vagy ha nem veszik fel, amikor sír, de már nem olyan rémitı, mint régebben, mert a kisgyerek most már vissza tud emlékezni rá, még ha eleinte halványan is, milyen boldog volt legutóbb, amikor megetették, és azt is sejti, hogy rövidesen újra része lesz ebben a boldogságban. JOHN Tehát az érzelmek lassanként összekapcsolódnak és kiegyenlítik egymást, így a kisgyerek képessé válik valamelyes önuralomra. ROBIN Így van. Mármost térjünk vissza arra a kérdésre, hogyan látja a kisgyerek az anyját. Ahogy a fizikai mivoltának egyes elemeit összerakja, kezd rádöbbenni arra is, hogy az anyja, aki idınként jön és megeteti, és ezzel akkora boldogságot okoz neki, ... ez az anya ugyanaz a személy, aki idınként magára hagyja, vagy aki szántszándékkal nem veszi fel, amikor sír, és ezzel rengeteg szenvedést okoz neki. JOHN Ezt úgy érted, hogy korábban úgy képzelte, két, különbözı anyja van? Egy jóságos, tündér-keresztanya és egy gonosz, boszorkányszerő? ROBIN Igen, úgy tőnik, hogy ez a helyzet. Mármost az elsı hat hónap letelte után ez a két tökéletesen ellentétes lény kezd egyetlen személlyé összeolvadni a kisgyermek agyában. JOHN És ezért közelítenie kell egymáshoz azokat a tökéletesen ellenté

119

tes, rendkívül heves érzelmeket is, amelyeket kivált belıle. Hát ez igencsak zavarba ejtı helyzet lehet, enyhén szólva. ROBIN És roppant fájdalmas is. Mindig nagyon nehéz dolog ráébredni, hogy győlölsz valakit, akit voltaképpen szeretsz. JOHN Különösen ebben a korai életszakaszban, amikor az ember egyszeruen elpusztulna az illetı nélkül. ROBIN Oe azért mindennek megvag Ji maga jó oldala is. Egy újfajta szeretet kezdetét jelentheti... a törıdés kezdetét, a szeretetteljes aggodalomét, amikor fontos lesz számodra, hogy azoknak a személyeknek, akik közel állnak hozzád, nehogy valami baja essék. JOHN Nem úgy, mint aníikor csak azért érdeklıdsz valaki iránt, mert "nála van az éléskamra kulcsa", azaz mert akarsz valamit tıle. ROBIN Igen. A kisbaba ezáltal teszi meg az elsı lépést afelé, hogy képes legyen a felnıttebb, egyenlıségen alapuló szeretetre, amikor az emberek azért törıdnek egymással, mert fontos nekik a másik személy jóléte. Azok az emberek, akik sose jutnak el erre a fejlıdési fokra, úgy kezelik a többi embert, mint egy mellet vagy cuclisüveget, ami csak addig érdekes, amíg van mit kiszívni belıle. Például a kábítószeresek és a súlyos alkoholisták valahogy így látják embertársaikat, mert megrekednek a hat hónapos csecsemı szintjén. Vagy ott vannak a skizofrének, akik úgy kezelik a többi embert, mintha tárgyak lennének, azaz összefüggéstelen elemekbıl álló dolgok, hangok, ajkak, testek, agyak, keblek vagy nemi szervek. . . Mi sem természetesebb, hogy az ember nem érezheti ugyanazt a törıdést és aggodalmat az anyamell iránt, mint a valódi, eleven, teljes anya iránt. JOHN Tehát ahogyakisgyermeknek a világról rajzolt térképe egyre pontosabb lesz, képes az anyját is, önmagát is különálló, egésznek tekinteni. Ennek eredményeképpen megszülethet benne az az érzés, hogy törıdnie kell más emberi lények boldogságával. Ennek viszont az az ára, hogy a kisgyerek kénytelen mindazokat az egymással konfliktusban álló érzelmeket, amelyeket a paranoid fázisban gondosan különválasztott, most kapcsolatba hozni egymással. Ez alighanem jókora szorongással töltheti el, különösen, amikor ráébred, hogy idınként győlöletet érez egy szeretett lény iránt, aki nélkül elpusztulna. .. azaz az anyja iránt. ROBIN Igen, és ezt a szorongást még csak növeli, hogy ezzel egyidejőleg valami más is történik. Tudod, ahogy a kisgyerek kezdi az anyját is, önmagát is egészében érzékelni, kezd rádöbbenni arra is, hogy mindketten különálló lények, ı és az anyja. Egészen addig bizonyos fokig egymásba folytak. JOHN Úgy érted, hogya szellemi térképén elıször az anyját és önmagát kerítette el a világ többi részétıl, aztán egyszer csak leesik neki a tantusz, hogy kettejük között is húzódik egy határvonal?

120

ROBIN Bizony. Ha az ember meghúz egy határvonalat, ezzel meghatározza nemcsak azt, hogy mi van ezen belül, hanem azt is, hogy mi esik kívül rajta. Ezt a különbséget még a nyelv is kifejezi: az ember "egyesül" valakivel, vagy "elválik" tıle. És minél világosabbá válik a kisgyerek számára, hogy különálló lény, annál inkább növekszik benne a szorongás... amíg a határai összefoly tak az anyjáéival, addig ez a szorongás jóval kevésbé volt heves. Most, hogy ráébredt, az anyja különálló lény, a kisgyerek egyszerre arra is rádöbben: megvan rá a lehetıség, hogy elveszíti. . . ha egyszer csak eltőnik az a köldökzsinór, amely az élethez köti. És ez az, amit a következı fázisban meg kell tanulnia, hogy eljusson

m

,bbı1.

OO

,hh".

JOHN Hát, ha az ember rádöbben, hogy elveszítheti a lélegeztetı készülékét hogy leválaszthatják róla -, hát ez elég hátborzongató érzés lehet. És milyen hosszú idıre van szükség ehhez a leválási folyamathoz? ROBIN Hát az bizony végigvonul az ember egész gyerekkorán, sıt bizonyos értelemben az egész életünkön, különösen azon a ponton, amikor szembe kell néznünk a halállal. De ami a kisgyereket illeti, számára a leválási folyamat legnehezebb része hat hónapos korától körülbelül hároméves koráig tart. Ebben az idıszakban tölti el a gyereket a legnagyobb rémülettel az a lehetıség, hogy elveszítheti az anyját, és ekkor van a legnagyobb szüksége a megnyugtatásra, hogy az anyja nem fog egyszerüen eltőnni. JOHN No és hirtelen éri utol a kisgyereket ez a szorongás, amikor rádöbben a saját különálló voltára, vagy fokozatosan? ROBIN Úgy hat hónapos kora után kis idıvel elég hamar leesik a tantusz, hogy az anyja különálló lény. És ebben az idıszakban éli át a leghevesebb szorongást, ami aztán idıvel alábbhagy. Ezért ebben a hat hónapostól hároméves koráig terjedı idıszakban a gyerek rendkívül érzékenyen reagál rá, valahányszor hosszabb idıt kell távol töltenie az anyjától. És részben ezért, részben mert most már felismeri az anyját, a "megkapaszkodási szükséglet" rendkívül fölerısödik benne. JOHN Mi történik, ha ebben az idıszakban a gyereknek hosszabb idıre meg kell válnia az anyjától? ROBIN Néhány angol szakértı, például John Bowlby, valamint James és Joyce vizsgálatokat végeztek olyan gyerekekkel, akik hosszabb idıt töltöttek távol az anyjuktól. E kutatók szerint az ilyen gyerekek három egymást követı fázison mennek keresztül. Az elsı fázis a

121

"tiltakozásé" - a gyerek kétségbeesik, dühösen sír, mindenfelé keresi az anyját. Fura módon az olyan gyerek, akihez az anyja ebben a szakaszban visszatér, egy idıre meglehetısen nehezen kezelhetıvé válik. Olyan, mintha meg akarná büntetni az anyját, amiért magára hagyta. Amikor aztán kiadta magából a mérgét, ismét olyan lesz, mint volt. Visszanyeri az önbizalmát, bár még elég hosszú ideig az átlagosnál érzékenyebben reagál rá, valahányszor el kell szakadnia az anyjától. JOHN Ez érdekes, hogy a gyerek megbünteti az anyját. .. Én ennek eddig csak a fordítottját figyeltem meg. Ha egy kisgyerek elveszik, aztán megtalálják, az anyja gyakran azzal ünnepli meg a gyerek megkerülését, hogy alaposan elrakja, hogy megbüntesse a miatta kiállott aggodalomért. ROBIN Így van. Könnyü megfeledkezni róla, hogya megkapaszkodási szükséglet mindkét félben egyformán müködik, csakúgy, mint az elszakadástóI való szorongás. JOHN No és mit mondanak Bowlby és Robertsonék, mi történik akkor, ha a gyermek anyja lovábbra sem tér vissza? ROBIN Akkor a gyerek átléphet a következı, "kétségbeesés"-nek nevezett fázisba. Csöndes lesz, visszahúzódó, szomorú és mélységesen lehangolt. Abbahagyja a játékot. . . úgy tünik, minden iránt elveszítette az érdeklıdését. Mármost mielıtt a pszichológusok rájöttek, mi történik valójában ilyenkor, a kórházi személyzet azt hitte, hogya gyerek belenyugodott a helyzetébe, azért nem nyőgösködik többé. Valójában azonban a gyerek attól fél, hogy az anyja soha többé nem tér vissza. És amikor hazakerül, sokkal hosszabb idıbe telik, amíg valahogy megemészti ezt a fájdalmas tapasztalatot. Sokkal jobban belecsimpaszkodik az anyjába, mint korábban. Úgy tőnik, minden önbizalmát és életkedvét elveszítette, és még egy ideig valószínőleg lehangolt marad. És mielıtt elkezdene helyrejönni, rendszerint ı is átesik a tiltakozási fázison, és egy darabig igencsak nehezen lehet bírni vele. Talán furcsán hangzik, de ha így történik, az bizlaló jel. JOHN Mintha elıbb vissza kellene hozzá nyernie valamelyest az önbizalmát, mielıtt összeszedi a bátorságát, hogy kimutassa a dühét. ROBIN Mármost il harmadik fázis - a tagadás - a legsúlyosabb. Ha az anya még a "kétségbeesési" fázist követıen sem tér vissza, úgy tőnik, mintha a gyerek lelki egyensúlya helyreállna. Felélénkül, úgy látszik, mintha kiheverte volna a boldogtalanságot, ismét játszani és barátkozni kezd a többiekkel. Régebben a kórházi személyzet ilyenkor megint csak azt gondolta, hogy a gyerekkel újra minden rendben van. Ma már tudjuk, hogy ez a gyógyulás csak látszólagos, és csak azon az áron lehetséges, hogy a gyerek kiölte magából az anyja iránti szeretetét.

122

JOHN Ki kellett ılnie magából a szeretetet, hogy képes legyen elviselni a veszteséget. Ha egyszer az ember nem szereti a mamáját, nem is olyan nagy tragédia, ha elveszíti. ROBIN Így van. Mármost ha a gyerekhez a "tagadási" periódus után tér vissza az anyja, az egész család számára igen lehangoló helyzet alakulhat ki. A gyerek olyan, mintha kicserélték volna. Úgy tünik, nem is igen érdeklik a szülei, érzelmileg távol tartja ıket magától. És ennek az az oka, hogy kihalt belıle az anya iránti szeretet, vagy inkább, hogy úgy mondjam, ott él ugyan benne, de jéggé dermedve. Azt a károsodást, amelyet ez a fázis okozott, a legnehezebb helyrehozni. JOHN Oe tegyük fel, hogy az anya távollétének idejére egy megértö és megbízható anyapótlékot talál a gyerek. ROBIN Hát feltehetıleg akkor is átesik az elsı és második fázison, azaz a tiltakozáson és a kétségbeesésen, de a harmadik, legrosszabb fázis ilyenkor rendszerint elmarad. JOHN Hát mindez elég riasztóan hangzik. ROBIN Igen, ez nagyon súlyos probléma. Szerencsére most, hogy már értjük, mi történik ilyenkor, a kórházak több lehetıséget biztosítanak a szılıknek arra, hogy gyakrabban látogathassák a kisebb gyerekeket, vagy hogy akár be is költözzenek a kórházba. Így a két késıbbi szakaszra sokkal ritkábban kerül sor. JOHN És miért nem olyan érzékenyek a szeparációra a hat hónapnál fiatalabb gyerekek? ROBIN Ne felejtsd el, hogy a kisgyerek körülbelül öt-hat hónapos koráig nincsen egészen tisztában vele, hogy az anyja egy bizonyos, felcserélhetetlen személy. Egyes anyáknak ez igen nagy megdöbbenést okoz, de a helyzet az, hogy ebben az idıszakban egy pótanya is átveheti a valódi szerepét anélkül, hogy ettöl a gyerek különösebb kárt szenvedne, hiszen még nincsen teljesen tisztában a különbséggel. JOHN Most már legalább értem, ami azelıtt sehogy se ment a fejembe. Tudjuk, hogy Angliában évszázadokon át bérelt dajkák szoptatták a csecsemıket, és ez mégsem okozott helyrehozhatatlan károkat a gyerek lelkében. Mármost azt mondod, hogy késıbb, a gyermek hároméves kora körül már nincs rá olyan szörnyő hatással, ha hosszabb idıre el kell szakadnia az anyjától. Ennek mi az oka? ROBIN Ha a gyermek már elmúlt két és fél-hároméves, egyre inkább képes rá, hogy a képzeletében elevenen tartsa az anyja képét, sıt' voltaképpen az egész családját magával hordozza az agyában. Még ha személyesen nincsenek is jelen, a gyerek most már megérti, hogy azért még nem tüntek el az élık sorából, és rövidesen visszatérnek hozzá. JOHN Oké. Akkor most talán térjünk vissza ahhoz, amirıl az elıbb

123

beszéltél. Én arról kérdeztelek, mi történik a gyerekkel, ha nélkülöznie kell az anyai támogatást, és te elmondtad, milyen eredményekre jutott kutatásai során Bowlby és a Robertson házaspár. Oe mondtál valami mást is, vagy legalábbis utaltál rá. Nevezetesen hogy elöfordulhat az is, hogy az anya jelen van ugyan, ennek ellenére képtelen megadni a kisgyereknek a megfelelö fajtájú. . . mit is? ROBIN Nevezd, aminek akarod. .. gondoskodást, támogatást, szülöi szeretetet. . . JOHN No de komolyan, minden anya szeretné szeretni agyerekét, vagy nem? ROBIN Biztos vagyok benne, hogy igen. JOHN Akkor hát miért van az. . . nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. . . miért van az, hogy az egyik anya szeretete nem olyan. . . nem olyan hatékony, mint a másiké? ROBIN Érdekes, mennyire habozva tetted fel ezt a kérdést. Nyilván azért, mert te is érzed, hogy itt már igen síkos talajon mozgunk, olyan témáról beszélgetünk, amely igencsak heves érzelmeket képes kavarni. Egyrészt úgy tőnik, az emberek teljesen spontán módon, azonnal ráéreznek, ha egy anya nem a megfelelö módon bánik a gyermekével. Talán nincs is súlyosabb szidalom az egész emberi nyelvben, mintha valakire azt mondják, hogy "rossz anya". Másrészt nagyon kevés ember akad az anyán kívül, aki megértené, micsoda iszonyatosan nagy követelményeket támaszt egy csecsemö gondozása az anyával szemben, és ezekkel a követelményekkel gyakran megfelelö mennyiségő támogatás nélkül kell megbirkóznia. Ennek ellenére, valóban akadnak nök, akik képtelenek megadni a gyereknek azt a szeretetet, értve ezen az érzelmi kontaktust, amire szüksége van. Deés ezt nem hangsúlyozhatom eléggé - borzalmas hiba lenne, ha ezért az anyát hibáztatnánk. JOHN Igen, korábban már mondtad, hogy azért nem tudja beleélni magát a kisgyerek helyzetébe, mert a saját csecsemıkori tapasztalatai olyan fájdalmasak voltak... Ami azt jelenti, hogy az ı anyja sem tudott ráhangolódni az ı hullámhosszára. ROBIN Akinek viszont a saját anyja nem tudott eleget adni, és így tovább, nemzedékekre visszamenöleg. A szakemberek ezt szokták deprivációs ciklusnak nevezni. Nyilván emlékszel még arra, amit azokról a kísérletekröl meséltem, amelyeket Harlow végzett majomkölykökkel. JOHN Igen, hogy jobb szerették a szöranyát a drótanyánál és így to vább. ROBIN Igen. Hát Harlow kísérletei igen világosan bebizonyították, hogy ez a deprivációs ciklus csakugyan mőködik. Azok akismajmok, akiket az anyjuktól elkülönítve neveltek fel, felnött korukra maguk

124

is igen ügyetlen anyákká váltak. Rendszerint tudomást sem vettek a kölykeikröl, ahhoz se vették a fáradságot, hogy megetessék öket, sıt sokszor még el is lökték öket maguktól, amikor megpróbáltak beléjük csimpaszkodni. A legsúlyosabb esetekben még rájuk is támadtak olyan durván, hogy a kölykök élete veszélybe került, és el kellett távolítani öket az anyjuk közeléböl. JOHN Na és azokból a majomkölykökböl, akiket a szöranyával egy ketrecben neveltek fel, jobb anyák lettek valamivel, mint azokból, akiknek csak a drótanya jutott vagy akiket teljesen elszigeteltek? ROBIN A kísérletek azt bizonyítják, hogy igen. És ha az anyátlanul felnött majomanyának legalább játszótársai voltak kölyökkorában, akkor is lényegesen jobban kifejlödött benne az a képesség, hogy gondoskodjék a tulajdon kölykéröl. JOHN ló, rendben, de azért várj egy pillanatig! Ennyi mindent képtelen vagyok egyszerre megemészteni. Tehát hadd szaladjak végig még egyszer azon, amit eddig elmondtál. Elöször a változásról beszélgettünk. Kiderült, hogy ha túlságosan rövid idö alatt túlságosan sok változás áll be az életünkben, ez kétvállra fektet bennünket. Aztán arról beszéltünk, mire van szükségünk ahhoz, hogy elboldoguljunk a változással - arra, hogy egy idöre megvédelmezzenek bennünket a stressztöl, hogy egy kicsit összeszedjük magunkat, aztán hogy megnyugtassanak és érzelmi támogatást nyújtsanak. Mármost elöször megtárgyaltuk, mennyi stresszel kell egy újszülött szüleinek megbirkózniuk, aztán azt vettük szemügyre, milyen elképesztöen gyorsan követik egymást azok a változások, amelyeket a kisgyermek érzékel, és tisztáztuk, hogy ezért van akkora szüksége védelemre és szeretetre. Eddig rendben. Mármost ezt a védelmet és szeretetet a csecsemö rendszerint az anyától kapja, és a természet ezért gondoskodott róla, hogy anya és gyermeke között mőködjék egy bizonyos, ösztönös viselkedési mechanizmus, az úgynevezett megkapaszkodási ösztön, ami gondoskodik arról, hogy egymás közelében maradjanak. Erre nemcsak a gyermek puszta fizikai fennmaradása miatt van szükség, hanem azért is, hogy megkapja az anyjától azt a szeretetet, amelynek segítségével képes felnövekedni, képes apránként egyre több önbizalomra szert tenni, függetlenebbé válni. Mi is következett ezután? ROBIN Hát ezután tisztáztuk, hogy az emberi csecsemö csak körülbelül öt-hat hónapos kora körül kezd el érzelmileg kötödni egy bizonyos személyhez. . . ugyanis csak ettöl kezdve tudja viszonylag megbízhatóan felismerni és azonosítani az anyját. JOHN Míg viszont az állatoknál az a kötödés sokkal korábban elkez dödik? ROBIN Igen. Nem emlékszel Konrad Lorenzre és a nyárilúdjaira? Lorenz megfigyelte, hogy ezeknél akismadaraknál életük elsö per

125

ceiben müködésbe lép ez az ösztön, és azonnal kötıdni kezdenek az elsı mozgó dologhoz, amit megpillantanak. JOHN Igen emlékszem, hogy egy alkalommal maga Lorenz volt az elsı mozgó dolog, amit egy fészekalja, frissen kikelt nyárilúd megpillantott, és ettıl kezdve ıt tekintették a mamájuknak. ROBIN És talán arra is emlékszel, hogy volt egy másik kisliba, amelyiknek egy nagy sárga léggömbre esett az elsı pillantása, és azt követte mindenhová .

. . gondolom, amíg ki nem pukkant.

JOHN Hát ez bizony iszonyú érzés lehet, ha az embernek a szeme láttára pukkan szét a saját anyja. Az a gyanúm, él valahol Németországban egy rendkívül elidegenedett nyárilúd. Na mindegy, szóval ott tartottunk, hogy az átlagos gyermek hat hónapos korától körülbelül két-három éves koráig nagyon, de nagyon erısen kötıdik az anyjához, és ha ez alatt az idıszak alatt az anya valamiért magára hagyja a gyermekét, és ha a gyerek nem kap kárpótlásul valami hihetetlenül nagy mértékü támogatást, akkor több mint valószínü, hogy igen alaposan megsínyli a dolgot. És ha az anya val6ban sokáig távol marad - például valamelyikük kórházba kerül-, akkor a gyerek három egymást követı fázison esik keresztül, amelyeket Bowlby a tiltakozás, a kétségbeesés, végül a tagadás fázisaként jellemez. Arra is rámutattál, ha anya és gyermeke nem válnak is el egymástól még rövid idıre sem, akkor is adódhatnak problémák, ha az anya képtelen rá, hogy megfelelıképpen kommunikáljon a gyerekkel, azaz, ha képtelen beleélni magát a csecsemı érzelmeibe, mert képtelen visszaidézni a tulajdon csecsemı- és gyermekkori érzelmeit, mivel azok annyira fájdalmasak voltak. Ezt a gyermek megérzi, és az az érzése támad tıle, hogy hiába adnak meg neki mindent, valahogy mégsem szeretik igazán. De ne feledjük, hogy ostobaság lenne, ha ezért az anyát "hibáztatnánk", hiszen valószínüleg neki magának is nehéz gyermekkora volt. De nem hibáztathatod a nagyanyát se, hiszen alighanem már a dédanyának is és így tovább és így tovább. . . ROBIN Igen, a bünösök keresését jobb, ha ráhagyjuk a politikusokra. JOHN Jó, rájuk hagyom. Mármost akkor arról szeretnék valamivel többet hallani, amit "deprivációnak" neveztél. . .

Hogyan viseljük gondját a bennünk élı kisgyermeknek ... ROBIN Hát, te például hogyan reagálsz, ha úgy érzed, hiába szeretnél elérni valamit? JOHN Amikor valamilyen különösen erıs stresszhatásnak vagyok kitéve? ROBIN Igen.

126

JOHN Hát elöször is bizonyos izmaim megfeszülnek, különösen a vállam és a nyakam körül. Ami azt illeti, a vállam elkezd valósággal fölfelé mozogni a fülem felé! Az állam körül is megfeszülnek az izmok, söt a halántékomon és a homlokomon is. ROBIN És lelkileg? JOHN Kezdetben dühbe gurulok. Úgy érzem, hogy én a lelkemet kite szem, és nem kapok cserébe semmit. Ideges leszek, bár ezt, amenynyire tudom, titkolni próbálom. Oe hiába leplezem a dühömet, azért az valami módon kitör. Olyan az egész, mintha szavak nélkül panaszkodnék. Aztán kezdem kissé paranoid módon érezni magamat. . . mintha a világ ellenem fordult volna, az emberek lehetetlen követelményeket támasztanának velem szemben. Közben tisztában vagyok vele, hogy mindez képtelenség, de az agyam nem tud ráparancsolni az érzelmeimre, hogy szőnjenek meg. Ami azt illeti, kezdem tényleg úgy érezni magam, ahogy Basil Fawlty érezheti élete minden napján. És amikor ilyen hangulatba kerülök, magamat is elkezdem utálni. ROBIN És nem érzed véletlenül úgy, hogy kedved lenne sikítani? JOHN .. .Hát ma már nem, de öt évvel ezelött erre a kérdésre még igennel válaszoltam volna. Tudod... hirtelen az jutott eszembe, hogy ez az egész olyan érzés, mintha egy dühös csecsemö lenne bezárva az emberbe. Nagyon furcsán hangzik, amit mondtam? ROBIN Nem. Azt hiszem, az emberek nagy része gyakran élt át hasonló érzelmeket, bár a legtöbben nem tudják ilyen világosan leírni. Oe engem most az a kifejezés izgat a legjobban, amit legutóbb használtál, hogy úgy érzed, egy "dühös csecsemö" rejtözik benned. Bizonyos szempontból nézve akár azt is mondhatnánk, hogy az a bizonyos csecsemö valamennyiünkben benne rejtözik. Amikor a dolgok annak rendje és módja szerint mennek, olyankor ez a csecsemö békésen szunnyad. Oe ha sresszhelyzetbe kerülünk, azonnal rákezd a nyafogásra. És ha mi magunk nem figyelünk oda rá, ha nem dédelgetjük, söt ha esetleg nem veszünk rá másokat, hogy dédelgessenek bennünket egy kicsit. .. nos, akkor lehet, hogy rövidesen kórházban találhatjuk magunkat. Egyszerüen összeomlunk. Igen, az érzelmi gondoskodás hiányának akár ilyen komoly, fizikai hatása is lehet. JOHN Azt mondtad, "mindnyájan". Csakugyan azt hiszed, hogy kivétel nélkül mindenkiben ott él ez a bizonyos csecsemö? ROBIN Természetes, hogy ezt hiszem. Amikor elöször olvastam Bowlby írásait, úgy gondoltam, túl nagy hőhót csap az anyai gondoskodás fontossága körül, hogy ez a vesszöparipája. Oe minél több esetet van alkalmam személyesen tanulmányozni, annál jobban megbizonyosodom róla, hogy igaza van. JOHN Tehát egyes emberek egy jókora csecsemöt rejtegetnek maguk ban, mások csak egy aprócskát?

127

e hisz ~"st adtá~ ,

-Q.. r---r :J í

/ Vigyázz. paltásl A bennem r

~~

nyúgoskodnil

'\ ~

neki egy uveggel..) il6 gyermek kezd

, ;. Ala /..

ROBIN Mondjuk talán úgy, hogy egyes emberekben ez a bizonyos csecsemö sokkal elkeseredettebb, mint másokban. JOHN Na és a valóban kemény fickók? Lehetséges, hogy öbennük is ott él egy ilyen csecsemö? ROBIN Hát én a legkülönbözöbb fajta emberekkel kefÜlök kapcsolatba a munkám során, és még sose találkoztam eggyel sem, akiben ott ne rejtözött volna. JOHN Tehát jóllehet vannak ugyan emberek, akikben ez a bennünk rejtegetett csecsemö többnyire nagy-nagy csöndben van, de ha stresszhelyzetbe kerülnek, az ö "belsö csecsemöjük"is azonnal rákezd a nyafogásra. ROBIN Igen. Ami azt illeti, érdemes egy kicsit közelebbröl szemügyre venni, mit is szoktunk "kemény fickó" alatt érteni. Ha a kíméletlen, "macho" típust értjük alatta, hát velük az a helyzet, hogy megpróbálnak úgy tenni, mintha bennük az árnyéka se élne annak a bizonyos kisgyereknek. Ezért aztán nem is viselik gondját. Emiatt ez a típus sosem képes bármit is "adni" más embereknek, és hajlamos rá, hogy indulatos és kötekedö legyen. Egy darabig minden stresszt zokszó nélkül visel, aztán egyszer csak összeomlik. Az olyan emberek, akik valóban erösek, tudomásul veszik a bennük élö kisgyermeket, és tudják, hogyan viseljék gondját. Közülük valók azok, akik még a Gestapo válogatott kínzásait is kiállták, és még mindig maradt erejük hozzá, hogy támogatást és gyöngédséget nyújtsanak a társaiknak. JOHN Ami azt illeti, a kihallgatási módszerek szinte eleve úgy vannak

128

kidolgozva, hogy kihozzák az emberbıl ezt a benne lappangó kisgyereket, nem igaz? Miközben a lehetı legnagyobb stressznek teszik ki, elvágják tıle bármiféle érzelmi támogatás lehetıségét. ROBIN Sıt, a kihallgatók arról is gondoskodnak, hogy a rabok elveszítsék az idıérzéküket, például kámzsát borítanak a fejükre, miközben mindenféle zajokat keltenek, amelyeknek a forrását foglyaik nem tudják azonosítani. Céljuk az, hogya megzavart emberek teljesen elveszítsék kapcsolatukat a külvilággal - hogy még a támogatásnak ettıl a forrásától is el legyenek vágva. JOHN "Vigyázni magunkra", ez a kifejezés sok mindent elárul, nem igaz? Kemény fickónak azt szoktuk tartani, aki nem "vigyáz magára". Általában az emberre az anyja szokott "vigyázni". Tehát valaki attól lesz igazán erıs és független, hogy képes "anyáskodni" önmagával. ROBIN Így van. Hogy megadja magának azt, amire szüksége van. Azokat az embereket érzékeljük nagyon erısnek és függetlennek, akik erre rendszeresen és magától értetıdıen képesek. JOHN Azaz azokat, akik gondoskodnak róla, hogy a bennük élı csecsemı elégedett legyen. Jó, akkor most térjünk vissza az anyához és kisgyermekéhez. Vagy inkább kisgyermekeihez; a valódihoz és a benne élıhöz. Feltételezem, hogy neki mind a kettınek gondját kell viselnie. ROBIN Pontosan. Mondok neked valamit, ami talán meg fog lepni; az igazán ,Jó" anyák, vagyis azok, akikrıl annak idején megfelelıen gondoskodtak, akiknek boldog gyerekkoruk volt - valószínőleg jóval korábban hagyják abba a szoptatást és kezdik üvegbıl táplálni a gyereket, mint a többiek. JOHN Na de miért? ROBIN Azért, hogy másokkal is megoszthassák a gyerek körüli teen dıket. Így például már a férj is képes elvégezni belılük egyet-mást, vagy valaki más is vigyázhat a babára, amíg ık ketten együtt kimozdulnak egy kicsit. JOHN Csak nem azt akarod mondani, hogy az egészséges anyák, akikrıl annak idején jobban gondoskodtak, kevesebbet adnak a gyermekeiknek? ROBIN Mindent összevéve természetesen nem. A lényeg az, hogy tudják, mikor kell a gondoskodást egy kicsit abbahagyni. Másképpen fogalmazva, tudják, mikor kell egy kicsit önmaguknak is gondját viselni. Máskor viszont gyakran akár egy évig vagy még tovább is szoptatják a gyereket. JOHN Miért? ROBIN Mert élvezik. Mert rengeteg örömük fakad belıle. Tehát a két dolog voltaképpen ugyanaz. Tudnak adni önmaguknak, vigyázni

129

önmagukra. Tehát amikor a gyerekkel foglalkoznak, akkor azt csakugyan élvezik, örömmel fordítják rá a teljes figyelmüket. Ha szereted önmagadat, akkor az valahogy átragad más emberekre is, nem igaz? JOHN A buddhisták is ezt mondják. Volt egy barátom, aki úgy érezte, nem tud eleget adni más embereknek, ezért eltöltött egy hétvégét egy buddhista táborban, és részt vett egy "Szeretı Gyöngédség" címü oktatás-sorozatban. Az egész hétvégét azzal töltötték, hogy megmutatták neki, hogyan lehetne gyöngédebb és kedvesebb önmagához. A buddhisták számára ez a kiindulópont. Tehát. . . egy "jó" anya azért tud teljes figyelmével a csecsemıje felé fordulni úgy, hogy élvezze is a dolgot, mert ugyanakkor a benne élı csecsemırıl is gondoskodik. ROBIN Így van. De én valahogy nem igazán szeretem a ,Jó anya" kifejezést. Winnicott, ez a nagyszerő gyermekgyógyász és pszichoanalitikus szívesebben használta az "elégjó anya" kifejezést. Ami azt illeti, épp az imént tisztáztuk, hogy ha létezne olyan anya, akí teljesen

tökéletes - azaz aki mindig megérkezik abban a pillanatban, amint a csecsemınek szüksége van rá, és mindig pontosan magadná neki azt, amit kíván -, komoly problémákat okozna agyereknek. JOHN Mert a határaik mindörökre elmosódottak maradnának. . . ROBIN Vagyis mi itt most nem abszolút tökéletes, 24 karátos, olimpiai aranyérem-nyertes anyákról beszélünk, hanem olyanokról, akik elég gyakran elég sok figyelmet fordítanak a gyerekükre - azaz "elég jó" anyákról. JOHN ló, most viszont beszélj egy kicsit azokról, akik erre képtelenek - azokról, akik maguk se kaptak eleget annak idején. ROBIN Azokról, akik kisgyerek korukban nem részesültek elég szeretetben? Hát ık azok, akiknek szörnyen nehezére esik, hogy bármilyen rövid idıre is átengedjék valaki másnak a gyerek gondozását, mert ezt helytelennek érzik. Tehát szinte minden idejüket a gyerekkel töltik. De így rendkívül nehéz számukra, még igen rövid idıszakokra is, hogy teljes figyelmük kel a gyerek felé forduljanak. Többnyire valahol máshol jár az eszük; nehezükre esik, hogy ráálljanak a gyerek hullámhosszára, mert lehetıleg elkerülik, hogy ráálljanak önmaguk gyermeki hullámhosszára. És természetesen iszonyúan érzik magukat. A bennük élı csecsemı egyfolytában bömböl, hogy figyeljenek oda rá, hiszen az anya szinte minden idejét leköti a gyerek, de fogalma sincs róla, hogyan adja meg önmagának, amire szüksége van. JOHN És ettıl természetesen úgy érzik, hogy kudarcot vallottak mint anyák. ROBIN De még mennyire! Érzik, hogy vala~it elmulasztanak, pedig mindent megtesznek, amire csak gondolni tudnak - sokszor úgy tőnik, még többet is -, mint amit az "elég jó" anyák, akiknek a gyerekei

130

nagyszerően fejlıdnek. És természetesen azt hiszik, hogy körőlöttük mindenki más mindent tökéletesen csinál, egyesegyedül ık azok, akik képtelenek boldogulni. JOHN Oe ha mégiscsak belenéznének a tulajdon lelkükbe? ROBIN No de hát pontosan ez a probléma. . . nem néznek. JOHN No és mit gondolnak, voltaképpen mi a baj? ROBIN Hát az egész helyzetbıl általában csak annyit látnak, hogy nagyon nehezen kezelhetı kisbabájuk van. És a gyerekeik tényleg nehezen kezelhetıek . .. nem hagyják aludni az anyjukat éjszaka, gyakran jön rájuk a hasfájás, rengeteget bömbölnek. JOHN Akárcsak az anya lelkében élı csecsemı. ROBIN Pontosan. A bennük élı csecsemı azért bömböl, mert teljesen elhanyagolják. Ugyanazt teszik önmagukkal, mintha egy valóságos kisbabára rázárnák az ajtót, hátha attól abbahagyja a bömbölést, ahelyett hogy a karjukba vennék és megvigasztalnák. Tehát a valódi kisbaba, amelyik a kiságyában bömböl, valósággal a tükörképe az anya lelkében "visító csecsemınek". A gyerek nyugtalan és nyomomItul érzi magát. JOHN Nagyon izgalmas, amit mondasz, mert ezzel visszajutottunk oda, amirıl a könyv kezdetén beszélgettünk, és az elsı nagy tanulsághoz, amit akkor levontunk; vagyis hogy nem a "kínos" érzelmeink okozzák a problémáinkat, hanem az, ha letagadjuk, hogy ilyen érzelmek élnek bennünk. Márpedig ha letagadjuk ıket, azért tesszük, mert a családtagjainkat mind feszélyezi, ha észreveszik ıket, és ezért kénytelenek vagyunk ezeket az érzelmeket a szınyeg alá söpörni. Itt is az érzelem az... a kielégületlenség, a boldogtalanság... más szavakkal, az üvöltı csecsemı. . . amit gondosan elrejtve, a háttérben tartanak. Tehát ha meg akarjuk oldani a problémát, ha azt szeretnénk, hogy az illetı egy kicsit nyugodtabb és boldogabb legyen, akkor elı kell hozni a csecsemıt a napvilágra, elismerni, hogy létezik, és törıdni kell vele. ROBIN Igen, és arra emlékszel-e, hogy rendszerint mi akadályozza meg az illetıt abban, hogy ezt megtegye? JOHN Az az érzés, hogy a családja helyteleníteni fogja. Ha a családod helytelenítette azt a bizonyos érzést, és ezért kellett annak idején gondosan a szınyeg alá söpörnöd, akkor ugyanazt a helytelenítést fogod érezni a tulajdon lelkedben, amikor megpróbálod ezt az érzést felszínre hozni - még ha mindez évekkel késıbb történik is. ROBIN És mert annak idején, amikor mindez történt, olyan kicsi és gyámoltalan voltál, ezek az érzések csakugyan nagyon-nagyon erısek. Tehát nem könnyő dolog keresztülesni ezen a folyamaton. JOHN Valóban nem, ezt a saját tapasztalataim alapján is tanúsíthatom. Annak idején, az intézetben, akárcsak a többi fiú, én is igencsak

131

önálló és kemény fickónak tartottam magamat, és mindenekfölött rendkívül normálisnak. Annyi szent, hogy nekem aztán nincs szükségem rá, hogy pátyolgassanak, nyalja nak-falja nak, és más efféle ostobaságra - és idıvel kezdtem jócskán lenézni azokat a társaimat, akik úgy festettek, mintha anyáskodásra szorulnának. Csak amikor harmincöt évesen, a te csoportodba kerültem, kezdett derengeni, mekkora szükségem van melegségre és gyöngédségre, és hogy mennyire nehezemre esik ezt kimutatni. ROBIN Hogy érezted magad. ha megpróbáltál valakitıl gyöngédséget kérni?

JOHN Férfiatlannak. Olyasvalakinek, aki nem áll meg a saját lábán. Végtére is, mindaddig azt hittem magamról, hogy. . . "férfias" vagyok, tehát az elsı gondolatom az volt, hogy az emberek megvetıen fognak bánni velem, ha gyöngédséget koldulok tılük. Oe ráébredtem arra is, hogy úgy érzem, erre nincs semmiféle ,jogcímem". Aztán arra a megdöbbentı felfedezésre jutottam, hogy amikor kimutattam egy nı elıtt, hogy szeretetre szomjazom, megkedvelt érte, ahelyett, hogy - mint azt öntudatlanul mindig is feltételeztem - azon nyomban kihajított volna, amiért olyan szánalmas, nyámnyila figura vagyok. Oe még hosszú idıbe beletelt, amíg csakugyan bízni kezdtem ezekben a felismerésekben. ROBIN Hát a "kondicionálás" -nak elég hosszú idıszaka állt mögötted, úgyhogy nem csoda, ha beletellett egy idıbe, amíg száznyolcvan fokos fordulatot vettél ezen a téren. Oe pontosan azok az érzelmek,

amelyeket te átéltél felelsz

-

a szégyen, a rettegés attól, hogy nem

132

meg a követelményeknek, a félelem, hogy nincs jogunk követelızni -, ezek nehezítik meg annyira egy anyának is, hogy elfogadja a lelkében rejtegetett kisgyereket, amint egyszer már rázárta az ajtót. Neki persze azon nem kell gyötörnie magát, hogy nem elég "férfias", de az legalább annyira aggaszthatja, hogy újra "kisgyereknek" érzi magát. Es ez erısen megnehezíti, hogy elfogadja önmagában ezeket a szükségleteket, még ha ezek mindenki másban élnek is. JOHN Na de várj egy pillanatra, Robin! Mi van akkor, ha ezeknek az anyáknak igazuk van? Már úgy értem, nem abban, hogy úgy tesznek, mintha bennük nem élnének ezek az igények. De tegyük fel, hogy igazuk van, amikor úgy látják, hogy csakugyan nem juthatnak semmiféle törıdéshez. Ha hiába fordulsz bárhová gyöngédségért, akkor esetleg mégiscsak jobb, vagy mondjuk, biztonságosabb, ha magadba zárod abajaidat, és nem kockáztatod meg, hogy fölkavarod ezeket a fájdalmas érzéseket, ha egyszer sehonnét sem várhatsz támogatást ahhoz, hogy megbirkózz velük? ROBIN Hát én mindig is úgy tapasztaltam, amikor segíteni próbáltam azoknak az embereknek, akik olyannak látták a helyzetüket, amilyennek te most leírtad, hogy mindig is bıségesen találhattak volna támogatást, ha igazán akarják. JOHN De hát azt csak nem állítod, hogy ez minden emberre igaz? ROBIN Hadd próbáljalak meggyızni.

Hogyan találhatunk támogatásra... JOHN Tehát te úgy véled, hogy szinte mindig megszerezheti az ember a szükséges törıdést és támogatást, csak kérnie kell? ROBIN Ha nem zárja el magát tıle szántszándékkal, akkor igen. A saját magatartásunk az, ami megakadályoz bennünket abban, hogy elfogadjuk a gyöngédséget. Mint ahogy bizonyos emberek a bennük élı "csecsemıt" is gondosan bezárták egy jó vastag ajtó mögé, éppígy ık maguk is olyan jeleket bocsátanak ki magukból - az arckifejezésükkel, a mozgásukkal, a testtartásukkal -, amelyek arra figyelmeztetik a többi embert, hogy tartsák be a három lépés távolságot. JOHN Vagyis mintha azt próbálnák jelezni, hogy ık aztán nem rejtegetnek semmiféle kisgyereket a lelkük mélyén. Nehogy valakinek eszébe jusson úgy viselkedni, mintha mégis. . . ROBIN De természetesen fogalmuk nincs róla, hogy ezt teszik. Mi, többiek kissé vészjóslónak és ellenségesnek látjuk ıket, úgyhogy úgy éreznénk, bolondot csinálunk magunkból, ha bátorítást és melegséget kínálnánk nekik. JOHN Emlékszem, volt egy lányacsoportunkban, aki az elsı három

133

terápiás ülést azzal töltötte, hogy mindenkit felhergelt. Az ember látta, hogy valósággal örömét leli benne, ha valakit felbosszanthat. És amikor a többiek viszonozták az agresszióját, azt szemlátomást mégjobban élvezte. Aztán, körülbelül a harmadik ülésen, te egyszerre csak elengedted a füled mellett ezeket az agresszív megnyilvánulásokat, és talán egy percen keresztül nagyon melegen, támogatóan és gyöngéden beszéltél hozzá. Ekkor, mindnyájunk legnagyobb meglepetésére, a, lány könnyekben tört ki, és yagy tíz percen keresztül zokogott. Es amikor a következö héten megérkezett az ülésre, szinte sugárzott. ROBIN Így van. Azokat a nézeteltéréseket csak azért provokálta, mert így tudta a legegyszerübben kordában tartani a saját gyöngédség iránti igényét. JOHN És ez arra is jó példa, hogyan mőködik a csoportterápia. Az emberek gyakran azt képzelik, hogy ott valami rettenetesen száraz, unalmas, intellektuális elemzés folyik. Valójában azonban ilyesmivel alig találkozni. ROBIN Igen, valójában az történik, hogy a terapeuta megpróbálja kivárni az alkalmas pillanatot, amikor valaki már kész megbirkózni valamilyen kellemetlen érzelemmel, és aztán fokozatosan megpróbálja rávezetni, segíteni neki, hogy szembenézzen vele. És mint mondod, mindennek csak elenyészö része történik szóbeli elemzés formájában. Még az "analitikus" terápia nagy része is annak köszönheti az üdvös hatását, hogy a páciens talál egy mintát, amelyet követhet. Ha az analitikus természetesen, nyíltan viselkedik és nem fél a tulajdon érzelmeitöl, ez felszabadítja a pácienseket, hogy ök is ugyanilyenek legyenek. . . anélkül, hogy megértenék, mi is történik valójában. JOHN ló, akkor most térjünk vissza a kielégületien anyákra. Mármost te, ugye, azt állítod, hogy részük lehetne a szükséges gyöngédségben, ha a megfelelö jeleket adnák ki magukból. De ezek az anyák ugyanilyen érzelmileg kiéhezett családokból származnak, tehát a szüleiknek, a tivéreiknek és növéreiknek is hasonló problémáik voltak. És alighanem az anya olyasvalakihez ment férjhez, aki szintén megrekedt ugyanezen a szinten. Feltehetöleg a barátaikjó része is hasonló lesz. ROBIN De akkor még mindig ott van egy csomó másfajta barátjuk, a szomszédok és így tovább. És még ha valamennyien meg is rekedtek ezen a szinten, ne felejtsd el, hogy van még egy fontos forrása a támogatásnak. Érdekes megfigyelni, hogy gyakran a felnövekvö gyerekek adják meg a szülöknek azt a szeretetet, amire azoknak szükségük van. JOHN A gyerekek? ROBIN Bizony!

134

JOHN De ez aligha tesz valami jót a gyerekeknek, nem? ROBIN Miért ne? Amíg ezt nyíltan és szabadon tehetik, addig igen. A gyerekek természettıl nagyon nagylelkőek, és örülnek, ha adhatnak valamit a szüleiknek, feltéve, hogy azok elfogadják. És ha a szülık nem voltak túlságosan féltékenyek, ha nem akarták mindenáron kisajátítani a gyerekeiket, akkor a gyerekek rengeteg más forrásból is juthattak szeretethez - a rokonoktói, szomszédoktói, barátoktói, az iskolából -, és így bizonyos szempontból érettebbek lehetnek a szüleiknél. Másként fogalmazva, tudnak mit adni nekik, és örömmel adják. Mi több, a gyerekek gyakran úgy sajátítják el a késıbbi szülıi magatartásmintát, és úgy tanulnak meg törıdni másokkal, hogy a családban idınként felcserélik a szülı-gyerek szerepeket. JOHN Tehát te valójában azt hiszed, hogy csakugyan mindenki elegendı támogatásra talál maga körül, ha a megfelelı jeleket adja ki magából? ROBIN Igen. Vegyük például az újszülött gyerek apját. Mint tudjuk, ı úgy érzi, elhanyagolják, hogy mindenbıl kimarad. Azt várják tıle, hogy ahogy csak bírja, támogassa az anyát, miközben viszonzásként alig kap tıle valamit, mint ahogy nem sok öröme telik a gyerekkel való közelségben sem. Az kell hát neki, hogy más forrásokból szívja magába a támogatást, amire szüksége van - a saját szüleitıl, a kollégáitói, a barátaitói és egy kicsit erısebben támaszkodjék rájuk, miközben a felesége meg a gyereke ıbelıle merítik a szükséges erıt. Ha segítséget kér, az emberek többnyire megadják neki, hiszen így vagyunk "programozva". JOHN Rendben van. Ha tehát valakinek nem voltak valami jaj de boldogok az élete elsı évei, még mindig szerezhet késıbb egy csomó kedvezı tapasztalatot, hogy bepótolja, amit veszített, feltéve, ha ráébred, hogy szüksége van rá, és elkezdi a megfelelı jeleket kibocsátani magából. De ilyenkor néhány igencsak kínos érzéssel kell szembenéznünk - például meglehetısen szégyelljük magunkat, és arra gyanakszunk, hogy ha valaki megorrontja, valójában milyenek vagyunk, meg fog vetni a gyámoltalanságunkért, szóba se áll velünk többet. ROBIN Én azért nem hangsúlyoznám túl ezeknek a kellemetlen érzéseknek a fontosságát. Akadnak emberek, akik tökéletesen tisztában vannak vele, hogy idınként szeretetre és figyelemre van szükségük, és semmi másra nem kell ráébredniük, csak arra, hogy mondjuk húsz százalékkal többet igényelnek mindezekbıl, mint amennyit kapnak. Ennek a felismerése azonban egyáltalán nem fog nekik semmiféle kínos érzést okozni. Aztán ott vannak azok, akik hajlamosabbak rá, hogy rejtegessék a bennük élı kisgyereket, de ennek felismerését ık se feltétlenül találják túlságosan nehéznek. Például abban a csoport

135

ban, amelyet Prue vezet kisgyerekes anyák számára, Prue szerint az érzelmileg nélkülözı anyákon már az is segít, ha látják, hogy azoknak az anyáknak is vannak problémáik a gyerekeikkel, akik könnyebben boldogulnak az anyasággal. Csak éppen ık nem haboznak beismerni ezt, és igyekeznek kielégíteni az igényeiket. Ezt látva a szorongó típusú anyák is megnyugszanak egy kissé, és természetesebben kezdenek viselkedni. Többé nem kell a tökéletesség látszatát kelteniük, és amint egyszer képesek megnyílni és támogatást kérni, az emberek szinte ösztönösen a segítségükre sietnek. JOHN Hát mindez roppant megnyugtató nak hangzik. De szeretném, ha egy kicsit azokról az esetekrıl is beszélnél, amikor a gyerekkel valóban rosszul bánnak. Azokra a dolgokra gondolok, amelyek hallatán mindnyájan összeborzadunk, például amikor a szülık fizikailag bántalmazzák a csecsemıt. Ezekrıl mit tudsz mondani?

Súlyos érzelmi hiányállapot . . . ROBIN Ha szemügyre vesszük azokat a családokat, ahol súlyosan bántalmazzák a kisgyerekeket, rájövünk, hogy itt ismét "deprivációs ciklussal" van dolgunk. Azokat a szülıket, akik verik akisgyereküket, rendszerint borzalmasan elhanyagolták gyerekkorukban, vagy rettenetes büntetésekkel fenyegették ıket; sıt esetleg csakugyan verték is ıket a saját szüleik. Ami azt illeti, érdemes egy pillantást vetni rá, milyen további eredményekre jutott Harlow az anyátlanul felnıtt majmokkal folytatott kutatásai során. Mint azt már említettem, amikor ezek az állatok felnıttek, és kölyköket hoztak a világra, gyakrabban fordult elı, hogy mégiscsak gondjukat viselték, ha korábban, miközben felnövekedtek, módjukban állt más kismajmokkal játszani, sıt úgy tünik, még akkor is, ha mindössze egy szıranyát adtak nekik csecsemıkorukban, hogy legyen mibe kapaszkodniuk. JOHN Már ennyi is elég volt, hogy megtanulják, hogyan kell kapcsola tot teremteni. ROBIN És ami még ennél is meglepıbb, néhány majom azok közül, amelyek a legnagyobb elszigeteltségben nevelkedtek, és elkergették maguktól vagy megtámadták az elsı kölykeiket - egy vagy két esetben még meg is ölték ıket - tehát ha ezek a majmok másodszor vagy harmadszor is szültek, akkor már sokkal inkább tudtak gondoskodni a kölykeikrıl - legalábbis a maguk módján. JOHN No és mi változtatta meg ıket? ROBIN Hát Harlow úgy vélekedik, hogy az anyákat az elsı kölykeik változtatták meg.

136

JOHN Azok, akikkel olyan rosszul bántak? ROBIN Igen. Mivel maguk a kölykök rettenetes erıfeszítéseket tettek, hogy átöleljék és szeressék az anyjukat, bármennyire megbüntették is és elutasították is ıket ezért. Így azután az anyák mégiscsak kaptak valamelyes szeretetet az elsı kölykeiktıl, még ha nem akarták is elfogadni. És úgy tőnik, ez kezdte megváltoztatni ıket. JOHN No és mit lehet tenni a legsúlyosabb esetekben, amikor emberi anyákról és gyerekekrıl van szó? ROBIN Az a meglepı, hogy végül az érzelmileg leginkább elhanyagolt szülık is rendkívül élénken reagálnak a gyermekeikre. A baj csak az, hogy olyan borzalmasan nehéz áttörni a védısáncaikon, elérni ıket, elkezdeni a gyógyítást. JOHN Tehát hogyan fogsz hozzá a gyógyításhoz olyankor, amikor valaki egy különlegesen elhanyagolt és nyőgös csecsemıt rejteget a lelke mélyén? Hogy tudsz segíteni nekik, hogy kezdjenek ráébredni ennek a csecsemınek a létére? ROBIN Meg kell találnod a módját, hogy tapintatosan közöld velük azokat a dolgokat, amelyek tudatában már képesek elfogadni a támogatást, anélkül, hogy túlságosan hirtelen kellene szembesülniük a ténnyel, milyen iszonyúan nagy szükségük van rá. Például meg lehet próbálkozni azzal, hogy barátságosan közeledsz hozzájuk, és megdicséred ıket, amiért a maguk módján olyan erısen igyekeznek jó szülıvé válni. JOHN Erısen igyekeznek? Azok a szülık, akik bántalmazzák a gyere keiket? ROBIN Igen. Még ık is. Még nekik is mondhatod: "Látom, mennyire igyekeznek, hogy helyesen neveljék a gyermeküket." És ez tulajdonképpen igaz. A szándék mindig jó, bár az erıszak és a büntetés az egyetlen módszer, amelyhez értenek. Tehát ahelyett, hogy pálcát törnél felettük, ami csak rontana a helyzeten, felkínálhatod, hogy segítesz találni nekik egy jobb módszert, és ugyanakkor meg is mutathatod nekik, milyen ez a jobb módszer, azzal, ahogyan te magad viselkedsz velük. Más, kevésbé súlyos esetekben nyíltabban is kifejezheted magad. Még a pályám kezdetén, az elsık között kezeltem egy családot, ahol úgy tőnt, a leánygyermekkel vannak a problémák. De kiderült, hogy ı mindössze a bünbak, és hogy ı tartja a hátát mindenért, ami a családban történik. A szülık közölték velem, hogy a kislány már kétéves kora óta állandóan nyugtalanságot okoz nekik amikor elhozták hozzám, tizennégy éves volt -, olyannyira, hogy az anyja többször is hosszabb idıt volt kénytelen elmegyógyintézetben tölteni, és többször is öngyilkosságot kísérelt meg. Négy terápiás ülés után, amelyen az egész család részt vett, az anya kezdte felismerni, milyen mélységesen sóvárog szeretet és gyöngédség iránt. És amint

137

ezt felismerte, a lánya abbahagyta a fegyelmezetlen viselkedést, és ettöl kezdve ö nyújtotta az anyának azt a szeretetet, amelyben az korábban soha nem részesült. Az anya soha többé nem került kórházba. JOHN És mindez annak volt köszönhetö, hogy segítettél neki szembe sülni a tulajdon kielégítetlen igényeivel? ROBIN Igen, amint tudatára ébredt, hogy egy síró kisgyermeket rejteget a lelke mélyén, a mi bátorításunkkal már képes volt engedni, hogy a család többi része gondoskodjék róla. JOHN Oe ehhez pszichológus kellett. ROBIN Igen, de ez egy igen súlyos eset volt, ahol a probléma már több mint tizenkét éve fennállt, és az anya több öngyilkossági kísérletet is elkövetett. Oe ami azoknak az embereknek az óriási többségét illeti, akikkel nap mint nap találkozunk, elég, ha annyit mondunk nekik, hogy bárki segíthet bárkinek, feltéve, hogy az illetö elismeri, hogy szüksége van szeretetre és támogatásra. Ha valahogy el tudnánk érni, hogy minden család csak tíz percig eltöprengjen ezen, azt hiszem, három héten belül jóval több boldog család lenne az országban! JOHN Tudod, most már csak egyetlen dolgot szeretnék kérdezni. Annyit beszéltünk már érzelmi támogatásról, ragaszkodásról, törödésröl, vonzalomról, figyelemröl, .. .egyszóval mindenröl, kivéve arról a bizonyos titokzatos X faktorról. Nos, doktor, mi az a valami, amit "szeretetnek" szoktunk nevezni?

Szélesebb körő kötıdéseink . . .

ROBIN Miért, szerinted micsoda? JOHN Szépen visszapasszoltad a kérdést. . . hát, ha az érzelmek szem pontjából nézzük, akkor minden bizonnyal a testi érintés aktusához van valami köze. Amikor valakit megérintünk, cirógatunk, átölelünk, mindaz, amit régebben úgy szoktak nevezni, hogy "dédelgetés". Ha az ember feszült, akkor ezektöl a dolgoktól jobban, nyugodtabban érzi magát, elnyeri tölük a belsö béke érzését. Úgy tünik, a segítségükkel sikerül felismernünk, hogya baj nem is akkora, mint eleinte hittük. Oe azért ennél sokkal többröl van szó. Ha aggódom valami miatt, és egyszeruen csak leülök beszélgetni valakivel, akit kedvelek és akiben bízom, úgy tőnik, mintha az illetö puszta jelenléte lecsillapítana, és jobb kedvre hangolna. Még ha nincs is köztünk fizikai kontaktus, és még ha nem is tud semmiféle tanáccsal vagy ésszerő megnyugtatással szolgálni. Úgy tőnik, mintha már maga az a tény is segítene, hogy együtt vagy valakivel, akiben megvan ez a belsö béke. Emlékszem, Koestlertöl hallottam egyszer arról, hogy van egy bizo

138

nyos falu, ahová az indiánok seregestül tódulnak, csak azért, hogy meghallgassák valamelyik nagy indián szentjük tanítását. Koestler elıször meglepıdött rajta, amikor észrevette, hogy az indiánok oda se igen hallgatnak arra, amit a szentjük beszél. Csak föl-fölnéztek rá idınként, aztán tovább játszottak a magukkal hozott kisgyerekeikkel. Koestler rádöbbent, hogy az indiánok egyszeruen a gurujelenlétéböl merítenek erıt. nem abból. amit mond.

ROBIN De hát nem látod, milyen szépen egybevág ez mindazzal, amit a testi érintkezésbıl merített megnyugvásról beszéltünk? Emlékszel, amikor az imént azt kérdezted, hogy tulajdonképpen mi az a "szeretet", és mit kap voltaképp a majomkölyök a "szıranyától"? Arra a következtetésre jutottunk, hogy arról van szó: az érintéstıl egy idıre megnyugszunk, lecsendesülünk, képesek vagyunk lehiggadni, újra talpra állni, összeszedni magunkat valamilyen fölzaklató változás után, amitıl egy idıre "összeomlottunk", "darabokra mentünk". Hogy mennyi támogatásra van szükségünk, attól függ, mekkora stresszhatásnak voltunk kitéve. Ha jól belegondolsz, rájössz, hogy valahányszor túlságosan nagy bennünk a feszültség, egyfajta sebességváltásra van szükségünk, arra, hogy belekapcsolódjunk valamilyen nagyobb rendszer áramkörébe. Valahányszor a kisgyerrnekben túl nagy a feszültség, kénytelen az anyjába kapaszkodni, hogy belıle szívja magába a szükséges stabilitást és a támogatást. Ugyanígy az anya az apa, az apa a saját szülei vagy munkahelye áramkörébe kapcsolódik bele, és így tovább. Másként fogalmazva, ha az egyén számára a stressz elviselhetetlenül nagy, akkor arra van szüksége, hogy belekapcsolódjék egy csoportba, amelyik megbirkózik a válto

139

zással. Minél nagyobb a változás, annál nagyobb csoportra lehet ehhez szüksége. JOHN Vagyis azok köre, akikbe "belekapaszkodunk" egyre nagyobbra és nagyobbra nöhet. ROBIN Igy van. Ha egy gyerek fölsérti a térdét, akkor elég egy kis ragtapasz meg egy kis dédelgetés amamától, és máris minden rendben van; ha valami komolyabb baja esik, akkor már esetleg az orvos sem tudja a helyszínen ellátni, a gyereket kórházba kell küldeni. JOHN És gondolom, ha az ember a létezö legnagyobb áramkörbe kapcsolódik bele. . . de itt már voltaképpen a vallásos érzés valamilyen fajtájáról beszélünk, ennek már Istenhez van valami köze. ROBIN Igen, vagy legalábbis annyit elmondhatunk, hogy vannak, akik képesek annak az érzésnek az áramkörébe belekapcsolódni, hogy a világegyetem értelmes és harmonikus rendszer, és hogy történjék bármi, annak megvan a maga értelme és célja. Még ha pillanatnyilag valami rossz történik is velünk éppen, azt azért érzik, hogy a világgal alapvetöen "minden rendben van". JOHN Gondolom, ide tartozik még valami, amin nem gyözök csodál kozni; hogy milyen hihetetlenül jótékony hatása van a meditációnak. ROBIN Azt hiszem, ugyanebböl az okból. Ha valaki érzi, hogy valamilyen módon beletartozik egy jelentéssei bíró, kozmikus rendszerbe, akkor az mindenképpen nagyobb lelki egyensúlyra és stabilitásra tesz szert, akár hisz benne, hogy ott ül egy istenszeru lény a kapcsolótáblánál, akár nem. És rengeteg ember élte már át ezt a jótékony élményt, hogy bekapcsolódik valami önmagánál nagyobb létezöbe, még ha nem is vallásos abban az értelemben, hogy minden vasárnap ott van a templomban. JOHN Én mindig is kicsit rémitönek találtam, micsoda iszonyú erö rejlett a Viktória-korszak nagy alakjaiban. Azt hiszem, jórészt annak köszönhették, hogy a legtöbbjük mélyen vallásos volt. Úgy tünik, akármilyen katasztrófa zúdult is rájuk, képesek voltak elviselni, és aztán irigylésre méltó gyorsasággal újra talpon termettek. ROBIN Azt hiszem, említettem már neked, hogyadallasi Timberlawnban milyen kutatásokat folytattak az egészséges családokkal kapcsolatban. Az egyik legizgalmasabb dolog, amire rájöttek, az volt, hogy a legegészségesebb családok szemmel láthatólag azonosították magukat valamilyen transzcendens értékrendszerrel, valami önmaguk felettivel. Bizonyos vagyok benne, hogy ezt a figyelemre méltó lelki egyensúlyt és rugalmasságot annak köszönhették, hogy így belekapcsolódtak minden lehetséges rendszerek legnagyobbikának áramkörébe. Újra és újra meglepödve tapasztalom, milyen gyakran megesik, hogy ha egy páciens terápiája sikeresnek bizonyul, akkor az illetö hirtelen érdeklödni kezd az élet célja és értelme iránt.

140

JOHN Jókora utat tettünk meg, nem igaz? Azzal kezdtük, hogya változások okozta stresszrıl beszélgettünk; azzal folytattuk, mennyire fontos ilyenkor, hogy belekapaszkodhassunk valakibe - például a csecsemı néha százszázalékosan képes összekapcsolódni az anyjával, mert csak így tudja elviselni azokat az iszonyatos méretü változásokat, amelyekkel meg kell birkóznia; és a végén megérkeztünk oda, hogya legegészségesebb családok - tehát azok, amelyekre az a legjellemzıbb, hogy könnyedén boldogulnak a változással - leginkább abban hasonlítanak egymáshoz, hogy képesek belekapcsolódni valamilyen transzcendens alapú értékrendszerbe. ROBIN Alighanem legfıbb ideje, hogy témát váltsunk.

Paranoia és POlitikaa

JOHN Tudod, mióta elmagyaráztad, mi is voltaképpen a paranoia, és hogy hogyan is mőködik valójában a projekciós mechanizmus, mind több és több példát fedezek fel rá a saját környezetem ben. ROBIN Ezt úgy érted, hogy mind több és több ember eskőszik össze a hátad mögött? JOHN Kösz, hogy olyan megértı, doktor úr! Oe igazából nem errıl van szó. Vagy legalábbis egyelıre nem. Oe te azt mondtad, hogy valahányszor azon vesszük észre magunkat, hogy úgy gondoljuk, mi teljesen feddhetetlenül viselkedtünk valamilyen ügyben, és minden bajunkban kizárólag a többi ember a bőnös, akkor paranoid módon gondolkodunk - ami nem azt jelenti, hogy tartósan, a szó orvosi értelmében paranoidok lennénk. Mindössze azt, hogy ez a bizonyos gondolat paranoid. ROBIN Hát ha az érzelmeidet elıször gondosan szétválogatod ,jók" -ra és "rosszak"-ra, szeretetre és győlöletre, aztán azokat, amelyek kínosak számodra, belevetíted valaki másba, vagy egy másik csoportba, akkor csakugyan paranoid módon viselkedsz. JOHN Oe azért abból még semmi bajunk nem lesz, ha ezt néha megen gedjük magunknak, például egy futballmeccsen? ROBIN Nem, akkor mindössze lecsapolunk egy keveset a bennünk felgyülemlett gızbıl, lazítunk és úgy érezzük, hogy egy csoport részei vagyunk. JOHN És a normális emberek azután szélnek eresztik ezeket az érzel meket? ROBIN Igen, a meccs végén egyszeruen ki kapcsolják ıket. Szórakoztak egy jót, és ennyi az egész. JOHN Oe ha valaki csakugyan paranoid, akkor szünet nélkül így gondolkodik? ROBIN Igen, ık kénytelenek a csúf indulataikat állandóan más embe rekbe vetíteni. JOHN Ha például egy kissé szemügyre vesszük a politikai életet, ahol a résztvevık valóságos mővészetté fejlesztették, hogy önmagukat ár

141

tatlan báránynak, az ellenfelet sötét csirkefogónak tüntessék fel, meglehetısen gyakran találkozik paranoid viselkedéssel, igaz? ROBIN Hát, én azt hiszem, az átlagos, egészséges emberek egy politikai vitába is úgy vetik bele magukat, mint mondjuk a futballba, vagy abba, amikor a kedvenc csapatuknak szurkolnak. Lehet, hogy dühbe gurulnak, ha a vitapartner nézeteit nagyon szokatlannak találják, de aztán lehiggadnak, és többé nem a politikai ellenfelet látják benne, hanem a másik emberi lényt. Más szavakkal, azt hiszem, a legtöbb ember a lelke mélyén tisztában van vele, hogya politika egyfajta játék, bizonyos, valamennyi résztvevı által elfogadott szabályokkal, amelyek lehetıvé teszik a különbözı embercsoportok közötti ko.nfliktusok megoldását. JOHN Tehát ha szemügyre vesszük az angol politikai élet szokásos gyakorlatát, azt kell mondanunk, hogy tökéletesen egészséges dolog, ha a pártok dühödten hajba kapnak egy-egy parlamenti vita vagy választás során, hiszen ezek az érzelmek lehiggadnak, és késıbb már barátságos hangnemben is képesek megbeszélni egymással a szóban forgó ügyeket. ROBIN Igen. Végül is a politika a lehetséges dolgok mővészete, nem igaz? Nincs két ember, akinek minden kérdésben pontosan egyezne a véleménye, ezért nem tehetünk mást, mint hogy tiszteletben tartjuk egymás nézeteit és megpróbálunk valamilyen ésszerő kompromisszumot kötni, ha lehetséges. JOHN De egy igazi szélsıséges erre nem egykönnyen kapható, igaz? Ezek az emberek képtelenek arra, hogy a politikai ellenfeleikben is meglássák az emberi lényt, akinek történetesen más a véleménye, mint nekik. İk valóban a megtestesült gonoszságot látják bennük. ROBIN Hát nézd, az ilyen emberek kénytelenek az ellenfeleiket afféle "szemétkosárnak" használni, amelybe belezúdíthatják önmaguknak azokat a részeit, amelyeket képtelenek vállalni. Ugyanaz a szerepük, mint a családban a bőnbaknak. Tehát győlölniük kell ıket, hogy ık maguk épelméjőek maradjanak. JOHN Ezt úgy érted, hogy míg győlölik ıket, addig nem kell szembe nézniük a tulajdon, szınyeg alá söpört hibáikkal? ROBIN Így van. Gyakran csak azért veti bele magát valaki olyan szenvedélyesen a politikába, mert ezzel sikerül bizonyos kínos személyes konfliktusait önmagán kívülre helyezni, és így nem kell elvállalni a ıket. JOHN És mi történne akkor, ha elkezdenének egy kicsit jobban odafi gyelni az ellenfeleik nézeteire? ROBIN Ez komoly veszélyt jelentene számukra, mert akkor kénytelenek lennének idıvel szembenézni a tulajdon hibáikkal és gyöngeségeikkel. Annak a bizonyos szınyegnek fellebbenne a sarka, és kénytelenek

142

lennének meglátni önmagukban azokat a rettenetes dolgokat, amelyeket az ellenfeleiknek tulajdonítottak. Ezért ha ilyesrní fenyeget, akkor fogják magukat, és gyorsan tartanak egy gyújtó hatású beszédet, amelyben azzal vádolják ellenfeleiket, hogy azok leghıbb vágya, folyjon a vér az utcákon patakokban, vagy hogy fasiszta diktatúrát ültessenek az ország nyakára, és ezzel egy idıre megint sikerül elhárítaniuk a tulajdon összeomlásukat, vagy legalábbis sikerül a bennük levı feszültséget olyan viszonylag kezelhetı szinten tartaniuk, hogy kollégáik az alsóházban még semmi feltőnıt ne vegyenek észre rajtuk. JOHN Ezt úgy érted, hogy ha kénytelenek lennének szembenézni a tulajdon hibáikkal, összeomlanának? ROBIN Így van. Ezért védik azzal elméjük ingatag épségét, hogy másokat hibáztatnak. JOHN Talán ezért is fejtenek ki a szélsıségesek olyan óriási politikai aktivitást. Mert kénytelenek! Ha egy idıre felhagynának vele és megpróbálnák egyszerően kellemesen el tölteni az idıt, alighanem megırülnének. A politikai küzdelemnek köszönhetik, ha sikerül megırizni az ép elméjüket. ROBIN Ami azt illeti, rendkívül nehéz dolog olyasvalakit kezelni, akinek szélsıségesen militáns politikai nézetei vannak. Az ember legjobb esetben is csak a tüneteken tud enyhíteni valamit gyógyszerezésseI. Olyan az egész, mintha valóságos paranoia lenne - sıt valójában az is -, amelyet sikerült olyan ügyesen hozzáigazítani az uralkodópolitikai véleményekhez, hogy az embereknek föl sem tőnik, mirıl van szó valójában. De ha valaki a pszichoterápia hatására felismeri ezt önmagáról, ezzel hatalmas lépést tesz elıre. Volt az egyik terápiás csoportomban egy külföldi páciensem, aki a szülıhazájában igen rnílitáns baloldali aktivista volt. Ez a lány hevesen ellenállt, valahányszor megpróbáltam megvizsgálni vele életének ezt a részét. Nemrégiben azonban hazalátogatott, és amikor visszatért, egyszeruen csodálatosan festett - minden ízében eleven volt, csak úgy sugárzott belıle az önbizalom. Az egész csoport észrevette rajta a változást, és meg is mondták neki. Mire ez a lány azt felete, hogyamíg odahaza volt, egyszerre csak rádöbbent, hogy csak azért volt olyan vakbuzgó kommunista, mert máshogy nem tudott megbirkózni az anyjával kapcsolatos, fájdalmas érzéseivel. Most hogy erre rájött, mindkettıtıl megszabadult. JOHN No és rnílyen hatással volt ez a politikai nézeteire? ROBIN Nem változtatta meg ıket lényegesen, de most már tudott beszélni róluk anélkül, hogy minden, az övétıl különbözı nézetben veszélyt szimatolt volna. Most már oda tudott figyelni mások érveire, jóllehet korábban becsukta elıttük a fülét, és teljesen mereven ra

143

gaszkodott a saját dogmáinak minden betüjéhez. Érdekes, hogy amikor megkérdeztem tıle, hogy a politikai munkáját ettıl kezdve hatékonyabban vagy kevésbé hatékonyan végezte-e, azonnal rávágta: "Hatékonyabban". És én biztos vagyok benne, hogy igazat mondott, hiszen most már sokkal realisztikusabban és gyakorlatiasabban látja a dolgokat, mert már kevésbé uralkodnak rajta a saját pszichológiai szükségletei. Most már képes volt arra, hogy szövetségeseket találjon és kompromisszumokat kössön, hogy társaival meg tudjanak egyezni a követendı stratégiában. JOHN Ezekben az igazán szélsıséges politikai csoportosulásokban az a legmulatságosabb, hogy egymással sem képesek kijönni. Egyremásra feloszlanak és külön csoportokat alapítanak, aztán egy idıután ezek a csoportok is részekre válnak. Sokat nevethettünk ezen Monty Python Life of Brian (Brian élete) címü müvében. Épp mostanában számláltam össze, hány ilyen csoportosulás is található mostanában az angol politikai élet térképén, és a következı listát sikerült összeállítanom a spektrum baloldalán és a jobboldalán elhelyezkedı pártokból. A szélsıbalon az alábbiakat találtam: Nagy-Britannia Kommunista Párt ja (marxista-leninista), Új Kommunista Párt, Élcsapat Csoport, Szocialista Munkáspárt (trockista), Nagy-Britannia Szocialista Párt ja (marxista), Nemzetközi Marxista Csoport, Forradalmi Ifjúság, Forradalmi Munkáspárt (trockista), Forradalmi Kommunista Párt, Spartacus Szövetség (trockista), chartisták, Kommunista Munkások Szervezete, Nagy Láng (eredetileg maoista), Forradalmi Marxista Irányzat, Munkáspárt, Munkáshatalomért Küzdı Intézmény, Anti-Fasiszta Szövetség, Nemzetközi Kommunista Szövetség, Forradalmi Munkáspárt, Szocialista Munkások Forradalmi Párt ja, Munkáshatalom Csoportja (trockista), Munkásküzdelem, Munkásszövetség, Brit Forradalmi Kommunista Párt (marxista-leninista, erısen albánbarát), Angol Kommunista Párt, Kommunista Munkások Szövetsége, Internacionalista Szocialista Szövetség, Kommunista Munkások Mozgalma, Nagy-britanniai Ifjúkommunisták Szövetsége, Szolidaritás a Társadalmi Forradalomért, Brit Forradalmi Kommunista Szövetség (maoista), Népi Demokrácia (marxista-leninista), Világforradalom, Alternatív Szocializmus, Ifjú Szocialisták, Militáns Irányzat, Munkások Szocialista Szövetsége, Forradalmi Marxista Áramlat (trockista), Szocialista Cselekvésért Szövetség, Marxista Munkás (trockista), Forradalmi Kommunista Irányzat (trockista), Forradalmi Szocialista Szövetség (trockista), Nemzetközi Szocialisták és Független Munkáspárt. A spektrum másik végén pedig, horogkeresztekkel és a germán mitológia egyéb szimbólumaival fölszerelkezve ott van a Nemzeti Front, a Brit Mozgalom, a Brit Nemzeti Párt, a Nemzeti Újjászervezés Párt ja.

144

a 88-as Hadoszlop, a Szent György Szövetség, az Északi Szövetség, a Londoni Odinista Bizottság, a Viking Ifjúság, az SS-Wotan 18, a Huszonnegyedik Óra Dandár, az Adolf Hitler Kommandó Csoport, a Vasgárda, a Vaskereszt Lovagjai, a Dirlwanger Dandár, a Jogot a Briteknek Liga, az Önsegélyezı Szervezet, a Választottak Szervezete, a Bevándorlást Szabályozó Egyesület és a Fajvédı Társaság. ROBIN Biztos, hogy nem hagytál ki egyet sem? JOHN Egyáltalán nem biztos. Ezek a csoportok olyan villámsebesen válnak szét és alakulnak újjá, hogy mire ezt a listát leírtam, könnyen meglehet, hogy idıközben keletkezett néhány. Egy kicsit olyan az egész, Inintha osztódással szaporodó egysejtőeket figyelnél egy Inikroszkóp alatt. De azt még Inindig nem értem igazán, Iniért szakadnak ezek a csoportok olyan könnyen széjjel, és hogy miért támadnak szemmel láthatólag sokkal dühödtebben egymásra, mint ahogyan a politikai spektrum másik végén elhelyezkedı "valódi ellenségeikre". Mi az ördög történik itt tulajdonképpen? ROBIN Ó, azt hiszem itt egy kissé módosult formában érvényesül az az elv, amelyikrıl eddig beszéltünk. Egy paranoid személy úgy próbálja a jót különválasztani a rossztól, hogya rosszat önmagán kívülre helyezi; azaz önmaga határait túlságosan szőkre, túl keskenyen vonja

145

meg, hogy kívül kerüljenek rajta mindazok az érzések, amelyeket nem tud a sajátjának elfogadni. De az ilyen, paranoid módon funkcionáló személy legalább rendelkezik valamiféle határokkal, és így megengedheti magának, hogy elismerje, rajta kívül más emberek is vannak a világon. Tehát egy olyan személy, aki paranoid ugyan, de csak bizonyos mértékíg, viszonylag tőrhetöen együtt tud mőködni másokkal, ha egy olyan politikai csoporthoz csatlakozik, amely az övéhez hasonló nézeteket képvisel, feltéve, hogy létezik egy másik párt is, amely szöges ellentéte annak, amelyhez ö csatlakozott, és amely azoknak a dolgoknak egy részét képviseli, amelyeket ı nem tud elviselni a saját személyiségében. Így módjában áll, hogy támogassa a saját pártját, és győlölje a másikat, és remekül érzi magát. Ez a fajta élet tökéletesen megfelel neki, és megóvja a lelki összeomlástóI. Arra természetesen képtelen lesz, hogy "elássa a csatabárdot" , amikor a vita véget ér, mint ahogy azt párt jának normálisabb tagjai teszik, mert nem engedheti meg magának, hogy ne ellenségeskedjék továbbra is a másik párttal. De legalább a saját elvbarátaival tőrhetöen kijön, mindaddig, amíg ott az ellenség, akit győlölhet. JOHN Szóval az ilyen ember valószÍnőleg inkább valamelyik nagyobb politikai pártba fog belépni? ROBIN Igen. De ha valóban olyan nagy szüksége van rá, hogy ezt a paranoid védekezési mechanizmust alkalmazza, és ráadásul az a veszély is komolyan fenyegeti - hacsak nem áll résen éjjel-nappal, hogy visszacsúszik abba a kora gyermekkori állapotba, ahol a személyek közötti határvonalak szinte teljesen elmosódnak, akkor elkezd ugyanúgy viselkedni a saját elvbarátaival is, mint az ellenfeleivel. És saját isteni mindenhatóságának tudatát - azt a késztetést, hogy ö legyen a nagy léggömb, amelyik az egész dobozt kitölti - minden más ember léte fenyegeti, kivéve, ha annak a másik embernek a nézetei olyan hajszálpontosan megegyeznek az övéivel, hogy voltaképpen nem is érzi az illetöt "másik embernek". Így aztán, mivel az emberek többnyire legalábbis valamelyest kőlönböznek egymástól, és mert ez a különbség elöbb-utóbb napvilágra kerül, ezek a bizonyos szélsöséges pártok állandóan kisebb csoportokra hasadoznak, mivel minden egyes tagjuk arra törekszik, hogy megörizze az elvek szeplötelen és tökéletes egységének érzését. Ezért aztán vagy kizárják az "eretnekeket", vagy ık maguk lépnek ki, hogy egy új pártot alapítsanak, amelyik most már csakugyan a makulátlan, százszázalékos igazságot képviseli. JOHN Milyen igaz! Egy valódi szélsöséges mindig roppant büszke a hitének tisztaságára, nem? ROBIN Bizony. Persze abból senkinek semmi baja nem lesz, ha meg próbálja tökéletesíteni magát, amíg nem rugaszkodik el a valóságtól. De abban a pillanatban, amint megpóbálsz róla meggyözni másokat,

146

sıt még saját magadat is, hogy tisztább vagy, mint amilyen csakugyan vagy, ez aztjelenti, hogy kezdheted a szönyeg alá söpörni mindazokat a tulajdonságaidat, amelyek sehogy se fémek össze ezzel az állítással. JOHN Es amint egyszer a szönyeg alatt vannak, már kezdheted is belevetíteni öket más emberekbe vagy csoportokba. ROBIN Mármost ha te magad vagy az, aki a projekciót végzed, akkor ettıl egy idöre természetesen csakugyan sokkal tisztábbnak, tökéle tesebbnek érzed magad - de csak egy idöre. JOHN Mint ahogy az inkvizítorok is azt gondolták, hogy jó pontokat szereznek Istennél, és nagy szolgálatot tesznek Krisztusnak, ha nekiálInak embereket elevenen elégetni. ROBIN Valószínő, hogy a legtöbbjük komolyan azt hitte, hogy amit tesz, azt az áldozat érdekében teszi. Tudatos szinten az inkvizítorok azt érezhették, hogy áldozataikat a halálnál is rosszabb végzettıl mentik meg, de megóvják a világot is attól a szörnyő elvetemültségtöl, ami ezekben az emberekben szerintük lakozott. A dolog rejtett célja azonban az lehetett, hogy eltitkolják önmaguk elöl, hogy ugyanez az "elvetemültség" bennük is ott él; hogy letagadják, hogy az áldozataikba projektálják, és ezzel megszabaduljanak tıle az áldozat megsemmisítése árán. JOHN És ettöl egy ideig csakugyan jobban érezték magukat? ROBIN Igen. Míg újra fel nem merült a veszélye, hogy a bőn visszaszáll az ö fejükre. JOHN Akkor biztosan ezért vetették alá kínvallatásnak az áldozatot, hogy ismerje be a bőnösségét. Írásos bizonyítékra volt szükségük, amelyik tanúsította, hogy az inkvizítor valójában derék ember, aki csak a munkáját végzi. Ettöl alighanem még hosszabb idöre megkönnyebbültek. ROBIN Igen, valószínőleg. Megerösítette öket abban a hitükben, hogy helyesen cselekedtek, előzte a kételynek még az árnyékát is. Ezzel bebizonyították önmaguknak, hogy minden gonoszság és elvetemültség csakugyan a külvilágban, az áldozatokban fészkelt, nem pedig bennük magukban. Igen, ha az áldozatok vallottak, az csakugyan igen megnyugtató lehetett. JOHN És valószínőleg ez áll a tizenhetedik századi angliai boszorkányüldözésekre. Mivel a puritánok a szexuális vágyat olyan szörnyen gyalázatos dolognak tartották, gondosan elrejtették önmaguk elıl, és más emberekbe projektálták - szegény öreg "boszorkányokba". ROBIN Így van. Azután ha mégiscsak valami illetlen szexuális gondolat ötlött a fejükbe, ezért minden felelösséget a boszorkányokra háríthattak, mondván, hogy azok küldik rájuk ezeket a kísértö képzeteket. JOHN És megégették öket. És ezt mindaddig folytatták, amíg az erkölcsök nem lettek egy kissé lazábbak, és így a pajzán gondolatok

147

már nem váltottak ki akkora elutasítást. Ekkor nem volt többé szükség a boszorkányégetésre, ehelyett tömegével születtek a trágár restauráció kori vígjátékok. ROBIN Mindezjó példa arra, milyen veszélyes lehet, ha megpróbálunk túlságosan jók lenni. Annak mindig az a vége, hogy keresnünk kell egy "rossz fiút", akibe a saját bőneinket belevetíthetjük. JOHN De miért esik nekünk olyan jól, amikor átengedjük magunkat az effajta paranoid gondolkodásnak és viselkedésnek? Azt még csak értem, hogy az ember jobban érzi magát, ha megszabadul az összes "gonosz" érzelmeitıl. De közben valami más is történik, igaz? Amint egyszer sikeresen belevetítetted ıket más emberekbe, rögtön elkezdhetsz igazán ocsmányul viselkedni velük szemben, hiszen a másik olyan "gonosz", hogy ez a te viselkedésedet tökéletesen igazolja. Ami azt jelenti, hogy most már ténylegesen szabadjára eresztheted összes ocsmány, kegyetlen, irigy, ellenséges érzésedet és istenigazában komiszul bánhatsz velük. Tehát duplán jól jártál, igaz? ROBIN Igaz. És figyeld csak meg, hogy ebbe a folyamatba még egy további pszichológiai "ördögi kör" is bele van épülve, amitıl mindjárt érthetıbbé válik, hogyan lehetséges, hogy emberi lények olyan ördögien kegyetlenek tudnak lenni egymáshoz. Bármennyire is igyekszik az üldözı önmaga elıtt igazolni, hogy az áldozat csak azt kapta tıle, amit megérdemelt, maga a puszta tény, hogy megkínozza vagy elevenen megégeti, azzal a veszéllyel jár számára, hogy rádöbben; voltaképpen élvezi, amit csinál - vagyis hogy szembetalálkozik a tulajdon gonoszságával. Ezért aztán tovább kell emelni a dózist, az áldozatot még gonoszabbnak kell feltüntetni, ami még több kegyetlenségre jogosít fel vele szemben, ami megint csak fokozza a veszélyt, hogy a kínzó szembesül önmagával... hogy felismeri, milyen valójában. .. és így tovább. Tehát az áldozat iránt kínzója nemhogy könyörületet nem fog érezni, ellenkezıleg, minél többet szenved az áldozat, ez a kínzóját annál jobban felingerli, annál könyörtelenebbé teszi és annál borzalmasabb kínzásokra ösztökéli. És a kegyetlenségnek, bőntudatnak, bőntudat szülte projekciónak és ebbıl fakadóújabb, még szörnyőbb kegyetlenségnek ezt az ördögi körét az is segit fenntartani, hogy a kínzók mindnyájan kölcsönösen biztosítják egymást róla, hogy amit tesznek, az helyes. Mivel ha egyikük elkezd kételkedni benne, csakugyan helyes és szükséges-e mindez a kegyetlenség, az illetı ezzel a többiek lelki egyensúlyát is megingatja. Ezért aztán elıször megpróbálják megnyugtatni és minden támogatást megadnak neki, hogy folytatni tudja üdvös tevékenységét; de ha továbbra is ingadozik, akkor ellene fordulnak, és ı is máglyán végzi. És ez az elv érvényesül hétköznapibb körülmények között is. A politikában például mindenki megkaphatja a kölcsönös támogatás

148

rendkívül megnyugtató érzésé-t a saját csoportjától, ha ellenséges érzéseiket az ellenfélre koncéntrálják. Ha meg kell küzdenetek az ellenséggel, ez azt jelenti, hogy van valamilyen közös célotok, amely téged is ráébreszt arra, hogy szükséged van a többiekre, ıket is arra, hogy szükségük van rád, és ezzel kialakul köztetek az összetartozás erıs érzése. JOHN Ezt a különféle pártkonferenciákon is jól meg lehet figyelni, igaz? Mind ott ülnek és komor képet vágnak, aztán föláll egy szónok, akiben van némi spiritusz, és elkezd tüzet fújni az ellentáborra, mondván, "Ezeknélocsmányabb csirkefogókat, még egy ilyen baloldali - vagy jobboldali - bandát a föld nem hordott a hátán, mióta ez a mi hatalmas és nagyszeru országunk fennáll, és ha hatalomra kerülnének - vagy ha hatalmon maradnának -, az egyszerően katasztrófába sodorná a nemzetet, éppen ezért nekünk kell hatalomra kerülnünk, vagy hatalmon maradnunk, de ehhez fel kell készülnünk a lehetı legádázabb, legszörnyőbb küzdelemre, és ezért nem maradhatunk tétlenek, nem ülhetünk ölbe tett kézzel, nem, nekünk küzdenünk kell, harcolnunk kell és me~int csak harcolnunk és küzdenünk kell, és még és még és még!" Es amikor leül, szerte a teremben mindenkit átjár valami kellemes, meleg érzés, mintha az imént szolgálták volna fel nekik a teát és a vajassüteményt, és csak úgy sugárzik róluk a béke, boldogság és jókedv, valósággal süt belılük az elégedettség és a jóakarat. Ha viszont a szónok azt mondta volna nekik: "Próbáljuk meg jól érezni magunkat együtt, keressünk valami remek szórakozást és legyünk kedvesek egymáshoz", alighanem egyszeruen meglincselték volna. Szóval miért van az, hogy ezektıl a víg csatakiáltásoktói, amelyek harcra, harcra és megint csak harcra tüzelnek, mindenki mindig úgy megnyugszik, és sokkal kedvesebb lesz? ROBIN Itt is ugyanaz az elv érvényesül. Az emberek elválasztják a haragos, elutasító érzelmeiket a gyöngédektıl és szeretetteljesektıl, és a "gonosz" érzéseket kizárólag az ellenpárt felé irányítják. Ettıl a "jók" megmaradnak hiánytalanul jónak, és még pozitívabbak lesznek. Az a meghitt melegség azonban, amelyet ez az eljárás a résztvevık keblében éleszt, persze nem tarthat sokáig, mert öncsaláson alapul, és egy idı után kénytelen vagy szembesülni a ténnyel, hogya te oldaladon állóknak is akadnak hibái. De mindenesetre egy idıre megkímél a felismeréstıl, hogy mindenkiben van jó is, rossz is, önmagadat is beleértve. Ez már valamivel összetettebb, érettebb álláspont, és lehet némi kijózanító, már-már lehangoló hatása is. Ezért aztán mindnyájan jobban kijövünk egymással, ha van egy ellenség, akit közösen győlölhetünk. Ezzel magyarázható, hogy azok, akik átélték a második világháborút, úgy emlékeznek erre az idıszakra, hogy akkor az emberek sokkal kedvesebbek és barátságo

149

sabbak voltak egymáshoz, és nem értik, hová tőnt ez amelegség békeidöben. JOHN Valahol hallottam, hogy a depressziós megbetegedések száma is csökkent ebben az idöben. ROBIN Igen, bizonyos adatok erre mutatnak. És megesik, hogy az a paranoid gondolkodás- és viselkedésmód tömeges méretekben is elharapózik olyankor, amikor az egész társadalmat sújtja valami lehangoló esemény. Például emlékszel az I977-es, grunwicki sztrájkokra? JOHN Hogyne, hiszen hetekig tartott a dolog. Egyik sztrájkörség a másikat érte, a gyárkapuknállökdösödés és verekedés, tudósítások a tévéhiradó minden egyes kiadásában, mindenki, aki számít, felbukkant Grunwickban, hogy tőntessen egy sort. A dolog alaposan megragadta az emberek képzeletét, igaz? ROBIN Igen, de az egész konftiktusnak se a mértéke, se a jelentösége nem indokolta, hogy az emberek ennyire érdeklödjenek iránta. Egyszeruen nem értettem, hogy lehet az, hogya társadalomnak ilyen óriási keresztmetszetét ennyire lázba tudja hozni a dolog, mígnem egy szép nap ráébredtem, hogy legszívesebben magam is odautaznék és meghajigálnék valakit egy-két féltéglával. Aztán azt is észrevettem, hogy amikor erre gondolok, azonnal jobb kedvem támad és eröre kapok, bár korábban meglehetösen kedvetlen és morózus voltam. És ettöl hirtelen ráébredtem, hogy ez az egész grunwicki ügy akkor került az érdeklödés középpontjába, amikor az események ránk kényszerítették, hogy szembenézzünk azzal, milyen borzalmas állapotban van az angol gazdaság - s ennek következtében a jövöben valamennyien szegényebbek leszünk. Emlékszem, korábban is gyakran elkeseredtem, ha erre gondoltam, de amikor engedtem, hogy a grunwicki ügy lázba hozzon, és elképzeltem, hogy én is csatlakozom a harcolókhoz, akkor feldobódtam, mintha egyadrenalininjekciót kaptam volna. JOHN És a végén mindez a nagy izgalom és érdeklödés csöndesen elhalt, anélkől hogy valami változott volna. Tehát ez a dolog így müködik. Mindenkinek hanyatlik az életszínvonal a, mivel a világ ilyen irányban halad, és mi nem tudjuk megállítani. .. hát ez elég lehangoló mindnyájunk számára. De ha az egész társaság két nagy csapatra oszlik, és az egyik csapat azt kiabálja, hogy mindnyájunkat felvetne a pénz, ha nem volnának a kapzsi, önzö fönökök, a másik meg azt, hogy jól menne itt mindenkinek, ha nem lennének a régi elöjogaikhoz foggal-körömmel ragaszkodó szakszervezeti vezetök és a lusta munkások, akkor az egész olyan lesz, mint a futballbajnokság döntöje, ahol mindenkit elkap a hév, indulatba jön és megfeledkezhet a bonyolult és lehangoló, valóságos gazdasági problémákról.

150

ROBIN Így van. Természetesen ettıl még a valódi problémák nem oldódnak meg, mert ahhoz elıször szembe kellene néznünk velük, akármilyen lehangoló legyen is ez. Ráadásul, ha sikert akarunk elérni, egymással is együtt kell mőködnünk. JOHN Tehát rövid távon a paranoid viselkedés csakugyan alkalmas rá, hogy jobb kedvre derítsen. De ennek megvan az ára. . . ROBIN Valóban. Ezzel együtt, kis adagokban nem okoz bajt. Feltéve, hogy tudjuk, mit csinálunk, és a kellı pillanatban fel tudunk hagyni vele, visszatérve a normális viselkedéshez - ahogy azt a legtöbb ember teszi is egy-egy sportesemény vagy politikai vita után -, akkor mindössze földob minket egy kicsit, anélkül hogy ennek bármiféle káros hatása lenne másokra. Ez is csak egy példája annak, hogy a normális emberek képesek valamilyen gyerekesebb gondolkodásmódhoz és viselkedéshez folyamodni olyankor, amikor úgy érzik, nem kell feltétlenül komolynak és óvatosnak lenniük, hanem szabadjára ereszthetik magukat, lazíthatnak és bolondozhatnak egy kicsit. De abban a pillanatban, amint valamilyen fontos probléma megbízható, kiegyensúlyozott ítélıképességet követel tılük, azonnal abba is tudják hagyni, hogy visszatérjenek a gondolkodás érettebb formájához. JOHN És mint mondottad, éppen ez az, amire az igazi szélsıségesek nem képesek. . . ık kénytelenek kitartani a paranoid gondolkodás és viselkedés mellett. Mi történik tehát akkor, ha az ı kezükbe kerül a kormányzás? ROBIN Attól függ, mennyire hatalmasodott el rajtuk az ırület. Ha egy politikai vezetı néhány szempontból megrekedt az elmosódott határok stádiumában, ugyanakkor azonban okos,oés az embereket meg tudja gyızni az igazáról, akkor olyasfajta helyzet jön létre, mint amilyen néhány évtizede a náci Németországban. A diktátor minden szempontból szélsıségesen paranoid módon gondolkodik és viselkedik, és rendszerint felhasználja valamelyik kisebbségi csoportot a bőnbak szerepére, úgyhogy a népesség haragos, elégedetlen érzelmei elterelıdnek a rendszerrıl és a bőnbakok felé fordulnak. De mindezek tetejébe a diktátor a saját határaival sincsen tisztában. Még mindig mindenhatónak képzeli magát, akinek senki és semmi nem szabhat gátat - vagyis ı az Úristen -, tehát mindent és mindenkit neki kell irányítania, az élet minden területét, mert csak így kerülheti el, hogy a valóság ellentmondásba kerüljön az ı fantazmagóriáival. Hogy csak a legegyszerübb példát vegyük, valahányszor Hitler felemelte a karját, azt akarta, hogy mindenki más is ugyanezt tegye. JOHN És feltehetıleg a dolog fordítva is mőködik. Azaz mennél inkább úgy viselkedik mindenki, ahogy a diktá tor akarja, annál jobban összezavarodnak benne még azok a határok is, amelyekkel mégiscsak rendelkezik.

151

ROBIN Azt hiszem, ez az egyik oka annak, hogya hatalom megrontja az embereket. Akinek korlátlan hatalma van, az egyre inkább elveszíti a kontaktust a valósággal, mert senki nem mer ellentmondani neki, márpedig éppen erre lenne szüksége ahhoz, hogy felismerje a határait. És minél jobban romlik az állapota, annál fenyegetıbbnek érez bármilyen egyéni megnyilvánulást vagy az átlagtól való eltérést, amelyet nem ı maga hozott létre, mivel ezek azt bizonyítják, hogy mégiscsak vannak határai, hogy mégsem mindenható, mégsem ı az Isten. Ezért aztán a diktátorok kedvelik az uniformist és az uniformizálódást, és teljes szívbıl győlölnek és el akarnak tiporni mindent, ami más, ami különálló, aminek erıs, saját identitása van. A zsidóknak különösen erıs, önálló és összetéveszthetetlen identitásuk van, tehát természetes célpontot kínálnak bárkinek, aki azt hiszi magáról, hogy ı az Úristen. JOHN És a más bırszínnel rendelkezı emberek úgyszintén. A diktá tor kénytelen vagy észrevenni, vagy betiltani ezt a "más" -ságot. ROBIN Így van. Tehát a diktátornak meg kell szabadulnia mindazoktól az emberektıl, akik különböznek attól a képtıl, amelyet ı önmagáról alkotott. Ugyanakkor nekik tulajdoníthatja mindazt, amit önmagában nem kedvel, személyiségének azokat a részeit, amelyektıl gyöngének, rossznak, nem eléggé istenségszerunek érzi magát. JOHN A következı problémát - gondolom - az övétıl különbözı, független nemzetek léte jelenti. ROBIN Igen. Így aztán kézenfekvı, hogya diktátornak vagy le kell igáznia ıket, és ezáltal önmagához hasonlóvá tennie - azaz beolvadásra kényszerítenie -, vagy el kell törölnie ıket a föld színérıl, ha túlságosan különbözıek ahhoz, hogy beolvadhatnának. Bármilyen borzalmasan hangzik is, mindez egészen logikusan, szinte gépiesen következik egymásból. És amint egyszer valaki rálépett erre az útra, minél nagyobb sikert ér el rajta, annál gyakrabban kényszerül további projekcióra és rombolásra. Nyilvánvaló, hogya diktá tor és klikkje valójában egyáltalán nem szabadultak meg a bennük élı gonosz indulatoktól, egyszeruen csak belevetítették ıket egy másik csoportba. Ettıl kezdve ez a csoport volt az elsı számú közellenség, és rövidesen megsemmisítették ıket. Ám egy kis idı múlva kezdhetik az egészet elölrıl, most már egy másik csoportba projektálva a tulajdon gonosz indulataikat, és így tovább. JOHN Akárcsak a jó öreg Oliver Cromwell. Mikor színre lépett, még támogatta a parlament, a hadsereg és a skót puritánok, és az ı segítségükkel végzett a royalistákkal. Aztán a skótokkal számolt le. Majd elkezdte a tisztogatást a hadseregben. Késıbb a parlamentben. Aztán megszabaduIt az egész parlamenttıl, szıröstül-bıröstül. Mire ütött az utolsó órája, gyakorlatilag mindenkitıl megvált, aki valaha

152

is támogatta a Protektorátust. Nem csoda, hogy két éven belül visszaállították a királyságot. A nácik is ugyanazt az elvet alkalmazták. Hitler nekilátott, hogy kiirtsa a kommunistákat, a szocialistákat, a szakszervezeteket, a katolikusokat, a protestánsokat, a zsidókat, a cigányokat, és így tovább. De tisztogatás okat végzett a saját barnaingesei között is, és a végén már ott tartott, hogy a saját hadseregének és légierejének a vezérkarát is kezdte megtizedelni. Már-már az SS-re is sort kerített, amikor az események maguk alá temették. Na és Sztálin . . . végül gyakorlatilag minden egyes embert, aki annak idején fontosabb szerepet játszott a forradalom kirobbantásában, megvádolta avval, hogy ellenforradalmi tevékenységet folytat, és kivégeztette. Egy ilyenfajta diktátornak nincs is más választása: amint megszabadult az ellenségeitıl, kezdheti kiirtani a párthíveit. ROBIN Igen, mind több és több másként gondolkodót, árulót és hasonlót kell találnia magán a mozgalmon belül. Ha valaha is kifogyna belılük, a diktá tor eljutna egy olyan pontra, ahol még ı se lenne képes hinni benne többé, hogy az a sok gonosz indulat mind a külvilágból érkezik, és nem ıbelıle. JOHN Vagyis a szınyeg kezdene félrecsúszni... ROBIN És ebben az esetben az lenne az egyetlen logikus viselkedés, ha önmagát is törölné az élık sorából. JOHN Fura, hogy ezt mondod. Mindig volt egy olyan érzésem, hogy végül az ayatollah marad az egyetlen élı ember Iránban, és amikor ott ül majd egyszál magában komoran, nekilát lenyiszálni a tulajdon végtagjait . .. És most jut eszembe, Jim Jones és a szektája is éppen akkor követtek el tömeges öngyilkosságot, amikor elérkeztek Guyanába, az ígéret földjére. ROBIN Látod, ez különösen jó példa. Azok az emberek végre teljesen megszabadultak a kívülállóktói, gonosz üldözıiktıl, és nem maradt kibe belévetíteniük saját gonosz indulatai kat. Így aztán mind nehezebbé és nehezebbé vált, hogy elkerüljék a szembesülést az igazsággal. . . vissza kellett származtatniuk ezeket az indulatokat önmagukba, és egyre kevésbé tudtak megbirkózni velük. Igen, az ı esetük jól példázza, hogy a halál és a tömeges mérető pusztítás a logikus végeredménye annak, ha paranoid módon megpróbáljuk elkerülni, hogy szembenézzünk az igazsággal, a kritikával. Mivel természetesen a bírálat, mind a negatív, mind a pozitív visszacsatolás az, aminek segítségével megırizzük ép elménket. Nyilván emlékszel a "szellemi térkép" hasonlatunkra, amelyhez állandóan visszatérünk. Nos, arra van szükségünk, hogy ezen a térképen állandóan, újra és újra kiigazítsuk a határvonalakat, és erre csak akkor vagyunk képesek, ha mások megfelelı információkkallátnak el bennünket önmagunkról. Tehát ha valaki úgy kezdi, hogy egy kissé flúgos, és úgy végzi, hogy

153

kiirt az élık sorából minden olyan személyt vagy csoportot, amelyik bírálni merészeli, akkor ezenközben az illetı szellemi térképe mind kevésbé és kevésbé hitelesen ábrázolja a valódi világot - tehát egyre ırültebb és ırültebb lesz. És még az is jellemzı minden olyan csoportra, amelyik így müködik, hogy szigorúan ellenırzik a kommunikáció minden fajtáját, nehogy kívülrıl olyan információ juthasson a rendszerbe, amely helyesbítené annak a világról alkotott képét. Tehát az olyanfajta családokban például, amelyekrıl beszélek, többnyire szintén ahhoz a szabályhoz tartják magukat, hogy a családtagok nem beszélhetnek túlságosan nyíltan olyan emberekkel, akik nem tartoznak hozzájuk. JOHN Van egy remek párbeszéd a Keresztapában, ahol a Keresztapa azt követıen, hogy egy másik maffiacsaláddal tárgyaltak, leszidja valamelyik fiát. "Dino - mondja neki -, teljesen elment az eszed? Ne forduljon még egyszer elı, hogy a családon kívül bárkinek is elárulod, mit gondolsz." ROBIN Hát, ami azt illeti ha nem csalódom, ennek a családnak a bünlistáján is szerepelt egy-két haláleset meg egyéb erıszakos esemény, mire a történet véget ért. Sıt a családon belül se sokan maradtak, akiknek szegény Dino ıszintén elmondhatta volna, mit gondol. És ugyanezeket az elveket alkalmazzák a lelkibeteg családok, csakúgy mint néhányan a szélsıségesebb szekták és politikai csoportok közül; megszabják a tagjaiknak, hogy kizárólag a család vagy a csoport határain belül cserélhetnek információt. Semmiféle olyan ismeretnek nem szabad beszivárognia, amely ellentmond a "családi" térképnek, mert attól tartanak, hogy ha ez mégis megtörténik, az egész rendszer összeomlik, és meg kell változniuk. JOHN És a totalitárius államok szintén cenzúrázzák a híreket, sıt még a történelmüket is, és megpróbálják alaposan elvenni a polgáraik kedvét attól, hogy külföldi rádióadókat hallgassanak. ROBIN Ha az ember erre gondol, akkor kezdi igazán méltányolni azt, hogy nálunk szabadság van, nem igaz? Többnyire eszünkbe se jut, olyan magától értetıdınek tekintjük, pedig valójában ez jelenti a különbséget az épelméjüség és az ırület között. JOHN Amitıl az ember igazán megrendül, az az, hogy

-

az Amnesty

International szerint - a világnak több mint 1100 országában vannak emberek rács mögött csak azért, mert békés eszközökkel kifejezésre juttatták a nézeteiket. De azért, gondolom, egyvalamit mégiscsak a paranoia javára írhatunk. . . az ember jobban érzi magát tıle. ROBIN Hát legalábbis egy idıre biztosan. Ezért is ütközünk bele léptennyomon. És kétségkívül ezért engedtük át mi is magunkat olyan szívesen ennek az élvezetnek, hogy a paranoiásokat szidjuk. JOHN Ahá! Értem már, mitıl lett hirtelen olyan jókedvem!

154

. A Godálatos Játék nYÚl Hogyan válunk önállóvá.. . JOHN Az imént arról beszélgettünk, hogyan kezdi el a csecsemı a fejében megszerkeszteni a világ térképét, és hogy miért van szüksége ehhez arra, hogy egyrészt érzelmi támogatást, másrészt kellı mennyiségü információt kapjon arról, hogy ı és az anyja két különbözıszemély. Mi a következı témánk? ROBIN A következıkben arról fogunk beszélni, hogyan ébred rá a kisgyermek, hogy ı nem az anyja része, hanem alapvetıen különálló lény; valamint arról, hogy miért létfontosságúak a játék mackók; hogy miért vagyunk idınként nyíltak és nyugodtak, máskor pedig zárkózottak és feszültek; hogy mi a különbség a depresszió és a szomorúság között, és hogy milyen hasznos dolog a szomorúság; hogy miért olyan ingerlékeny Basil Fawlty; hogy miért van "kémiai" oka minden depresziónak; és hogy miért kell engedniük az anyáknak, hogya gyermekük néha-néha egy kicsit szomorkodjék. JOHN No és mi lesz a kiindulópontunk? ROBIN Az egész folyamat azzal kezdıdik, hogy valamikor hét hónapos kora táján a kisgyermek ráébred: ı és az anyja két különálló lény. Egyre világosabban látja, hogy szakadék tátong kettejük között, és most ezzel a felismeréssel kell valamihez kezdenie. JOHN Azt mondtad, hogy ezen a ponton a kisgyerekben általában je lentısen megnı a szorongás... mintha hirtelen leesne a tantusz... ROBIN Így van. Amikor ráébred, hogy növekszik a távolság közte és az anyja között, igencsak riasztó élményben van része. Olyasféle érzés lehet, mint az a kínos pillanat, amikor az ember egyik lába már a csónakban van, a másik még a folyóparton. Természetesen a megkapaszkodási ösztön - az a szükséglete, hogy a mama közelében maradjon, és a szorongás, amely akkor tör rá, ha el kell válnia tıle szintén fölerısödik benne. Ezért olyan nagyszerő játék a buj ócska ebben az életkorban. JOHN A mama ott van, aztán egyszerre csak mintha a föld nyelte volna el! Egy leheletnyi szorongás... és a mama újra elıbukkan! A szorongást mintha elfújták volna, a kisgyerek gügyög a boldogságtól.

155

ROBIN ÉS felkacag örömében. A nevetés rendszerint annak a jele, hogy feloldódott bennünk valamilyen feszültség. JOHN Oe azt mondod, hogy ahogy a gyerek nı, úgy csökken benne a szorongás. . . ROBIN Igen, mert lassanként megtanulja, hogy ı maga is képes meg szerezni azt önmagának, amit korábban csak az anyjától kaphatott meg. JOHN Ezt úgy érted, hogy nagyon leegyszerüsítve a dolgot - a szoron gása azzal arányos, hogy mennyire függ még az anyjától? ROBIN Hát talán mondjuk inkább azt, hogy minél inkább képes "anyáskodni" önmagával, annál kevesebb oka van a szorongásra. JOHN "Anyáskodni önmagával"... Ez alatt pontosan mit értesz? Hogy képes elvégezni azokat a gyakorlati teendıket, amelyek koráb ban az anyjára hárúltak, vagy érzelmi "anyáskodásra" gondolsz? ROBIN Mindkettıre. A gyereknek meg kell tanulnia önállóan begom bolkozni, önállóan étkezni. . ., de azt is, hogyan merítsen örömöt és támo~atást önmagából. JOHN Ugy érted, meg kell tanulnia meggyızni önmagát arról, hogy minden rendben lesz, vagy hogy ha összeszedi minden erejét, igenis meg tudja csinálni ezt vagy azt a feladatot? Hirtelen az ötlött az eszembe, hogyan szokták a teniszjátékosok biztatni magukat a kritikus pillanatokban: "Gyerünk, Jim, fog ez menni!" ROBIN Igen, idıvel a gyerek is megtanulja, hogy valahogy így nyug tassa meg magát. JOHN Oe amig nem tanulta meg, addig mindig szorongást okoz neki, ha el kell válnia az anyjától? ROBIN Hát többnyire igen, de szerencsére a kisgyerekben ott él egy másik vágy is, amely ugyanolyan természetes igény, mint az, hogy az anyja mellett legyen: szeretné megismerni a körülötte lévı világot, s ehhez felfedezı útra kell indulnia, akkor is, ha ezzel egy idıre eltávolodik az anyjától. Úgy kilenc hónapos kora körül a kisbaba négykézláb nekivág a világnak, hogy felfedezze, és közben remekül érzi magát. . . feltéve, hogy megkapja az anyjától mindazt a szeretetet és érzelmi támogatást, amire szüksége van ahhoz, hogy elegendı önbizalma legyen "szóló"-ban is ellenni egy darabig. JOHN Oe azért a mamának még mindig ott kell lennie valahol a közelben, hogy visszamenekülhessen hozzá, ha valami megijeszti! ROBIN Vagy hogy visszakúszhasson hozzá, és újra felfedezhesse! És magától értetıdıen nagyon fontos, hogy az anya bátorítsa a gyereket ezekre a kalandokra, hogy tudtára adja: "Mehetsz, ahová csak akarsz, és visszatérhetsz, valahányszor szükséged van rám!" JOHN Oe várj már egy pillanatig! Persze remek, ha a mama ott van a közelben, mivel ha a kisgyereken erıt vesz a szorongás, mert eltávo

156

lodott az anyjától, az rögtön elıkerül, hogy megnyugtassa. De a gyereknek végül is meg kell tanulnia, hogy önállóbbá váljék. Abban, ugye egyetértünk, hogy ez kívánatos dolog? ROBIN Igen. JOHN Tehát meg kell tanulnia, hogy egy ideig meglegyen az anyja nélkül. Ettıl viszont erıt vesz rajta a szorongás, tehát jönnie kell az anyjának, hogy megnyugtassa. De hiszen így a gyerek végül is nem tanulja meg, hogyan legyen önálló! Másként fogalmazva, ha egyszer a gyereknek ahhoz, hogy megtanuljon meglenni az anyja nélkül, szüksége van arra, hogy az anyja ott legyen mellette . . . hát akkor ez a 22-es csapdája, vagy nem? Mit tehet tehát az anya, hogy átsegítse a kisgyereket azokon az idıszakokon, amikor ı csakugyan nincs jelen? ROBIN Elláthatja egy póttárggyal. JOHN Ti, pszichológusok aztán értetek hozzá, hogy éreztessétek ve lünk, laikus halandókkal, hol a helyünk. ROBIN Tudod, a "póttárgy" az valami olyasmi, amit mi, doktorok, szaknyelven játék mackónak hívunk.

Engedély a felnövésre. . . JOHN Na és miért hívják a játék mackót "póttárgynak"? ROBIN Mert segít a kisgyereknek pótolni az anyát abban az átmeneti periódusban, amikor még nem tud meglenni annak érzelmi támogatása nélkül, és átsegíti abba a fázisba, amikor ezt az érzelmi támogatást már más emberek is nyújtani tudják neki. JOHN Na és hogyan tudja egy játék mackó áthidaini ezt az érzelmi szakadékot? ROBIN Úgy, hogy lehetıvé teszi a kisgyerek számára, hogy azokból a hatalmas erejő érzelmekbıl, amelyek olyan szorosan kötik az anyjához, néhányat átvigyen a póttárgyra. Ez a póttárgy lehet bármilyen játékszer, amelyet jóllehet szorongatni, ölelgetni; valami, ami különösen fontos a gyerek számára, amit mindenhová magával cipelhet, és magához ölelheti, amikor elalszik. JOHN Mint Linus biztonsági paplana a Peanuts címü képregényben? ROBIN Igen. JOHN Az enyém egy Reggie neVŐ rongynyuszi volt. Szóval a kisgyerek a szó szoros értelmében átvisz az érzelmei közül néhányat erre a "póttárgyra" . . . ROBIN Szinte az ember szeme elıtt játszódik le a dolog: amikor az anya átnyújt ja a gyereknek a rongynyuszit vagy bármi legyen is ez a bizonyos tárgy, aztán magára hagyja vele, érezni lehet, hogyan viszi át a gyerek megkapaszkodási igényének egy részét erre a játékszerre.

157

-

-------......

nincs meg amacid. miért nem fogod apádat? () is van olyan lélektelen_

Ha

1

~_

JOHN Szóval ezért van ekkora szerepük azoknak a játékoknak a kisgyerek életében, amelyeket olyan jóllehet szorongatni! Sose értettem tisztán, mi ennek az oka. Na és mikor kezdıdik körülbelül ez a folyamat? ROBIN Más és más életkorban egyes gyerekeknél. .. legtöbbjük számára a második, sıt olykor csak a harmadik évükben. Így tehát a gyereknek most már van egy hordozható "támogatókészüléke", amely segít neki abban a folyamatban, hogy leváljon az anyjáról. Ez a folyamat ebben az idıszakban már javában tart. JOHN Tehát a játék csakugyan pótolja az anyát bizonyos tekintetben? ROBIN Igen, ez az egyik igen fontos szerepe. Eleinte gyakran megesik, hogya kisgyerek egyszerüen a lepedı vagy a párna csücskét használja póttárgynak, azt veszi a szájába hüvelykujjával együtt, és az agyában ez a rongydarab felidézi anyja közelségének és az etetésnek a megnyugtató hatását. Azaz az anyát jelképezi. JOHN És amikor mindenhová magával hurcolja a takarót, a mackót vagy a rongynyuszit, akkor ez arra emlékezteti, hogy az anyja is elıbb-utóbb elıkerül, vagyis az "emlék-anya" szerepét tölti be. ROBIN Igen, ez nagyon találó elnevezés. A gyerek memóriája még csakugyan meglehetısen ingatag ebben az életkorban. Még ha össze tudja is már kapcsoini egymással az anya különbözı részeit egyetlen, teljes személyiséggé, az anya képe valamilyen erıs és fájdalmas élmény hatására ismét könnyen darabokra törik. Ha az anyja túlságosan sokáig marad távol, a gyerek dühbe gurul, és a düh úgy rombolja

158

benne szét az anya képét, mint ahogy egy kirakós játék hullik szét, ha túlságosan erısen csapsz rá az asztalra, különösen, ha néhány darabka még hiányzik belıle. Ilyenkor a gyerek nem tudja felidézni magában a távol lévı anya képét, hogy azzal vigasztalja magát. Viszont a rongynyuszi segít abban, hogy felidézze az eltő nt anya alakját, és abban is, hogy ne vegyen erıt rajta túlságosan a nyugtalanság. Így a gyerek vissza tud emlékezni az anyai támogatásra, anélkül, hogy az anyjának ténylegesen jelen kellene lennie. JOHN Azt mondod, ez csak egyik szerepe a póttárgynak. Milyen egyéb haszna van még? ROBIN Hát, másodszor, a kisgyerek sok mindent megtud önmagáról is, miközben egyedül játszik a rongynyuszival. Ha megfigyeled, hogyan játszanak a gyerekek a "póttárgyakkal", rá fogsz jönni, hogy a játékszer gyakran magát a gyereket jelképezi, ı viszont az anya szerepét játssza. És ilyenkor bizonyos értelemben a gyerekbıl csakugyan az anya lesz, aki gondját viseli a játék nyúlnak. JOHN "ló kis nyuszi vagy..." vagy "Ezt nem szabad, ezt Anyuka nem szereti". ROBIN Igen, amikor már tud beszélni a gyerek, akkor ilyesmiket mondogat a játékszereinek. Nos, tehát a gyerek úgy ismeri meg a tulajdon érzéseit, hogy belevetíti ıket a játékszereibe. Az egyik pillanatban azt játssza, hogy ı az anya, és ı viseli gondját a játéknak, a másikban, hogy a játékszer az anya, és ı belékapaszkodik támogatásért. JOHN Tehát miközben váltakozva játssza a gyerek és az anya szerepét, valamivel többet tud meg arról is, milyen érzés anyának lenni. . . és ettıl egyrészt jobban fogja érteni az anyját, másrészt többet tud meg önmagáról is. Voltaképp mindez arra jó, hogy mind tisztábban lássa, hol húzódnak a tulajdon énjének határvonalai, hogy lassanként megértse, voltaképpen mi játszódik le közte és az anyja között. ROBIN Ez az. JOHN Valahogy úgy érzem, az is sokat segít, hogy a játék nyúl csak egy tárgy és nem élılény. Ö maga nem változik, nem reagál a gyerek viselkedésére, nincsenek érzelmei, és ezzel valószínőleg segít tisztázni a dolgokat. ROBIN Folytasd csak. JOHN Hát vegyünk például egy olyan érzést, amelyikkel én sose tudtam igazán zöldágra vergıdni - a rivalizálást. Megesik, hogy együtt vagyok valakivel, és hirtelen rádöbbenek, hogy javában versengünk az illetıvel, de mindig borzasztó nehezemre esik megállapítani, hogy ezt a versengést milyen mértékben kezdeményezem én, és milyen mértékben a másik. A "folyamatban lévı interakció" - az érzés folyamatos apálya-dagálya - nagyon megnehezíti számomra, hogy

159

tisztázzam, hol a határ aközött, ami belılem indul ki, és aközött, ami belıle, még ha késıbb sikerül is tisztáznom magammal. Viszont az a tény, hogy a játék nyúl részérıl, éppen ellenkezıleg, egyáltalán nem kell változással, viszontérzelmekkel számolni, rengeteget segíthet a kisgyereknek a tanulási folyamatban. ROBIN Igen, azt hiszem, ez így igaz. Mellesleg, ez az egyik oka - sıt véleményem szerint a legfıbb oka -, hogy miért olyan hatékonya pszichoanalitikus módszer. A páciens, akinek nincsenek világosan kialakult énhatárai, azért képes végül tisztábajönni vele, hol kezdıdik ı és hol kezdıdik a világ, és kibogozni, melyik érzelmek tartoznak valójában hozzá, és melyek pusztán a képzeletbeliek, amelyeket ı vetített bele másokba, mert az analitikus "csöndben marad", nem reagál a hallottakra, legfeljebb egy-két semleges kommentár erejéig. JOHN És feltehetıleg a kisbaba, amikor "az anya szerepét játssza", fölfedezi, hogyan kell anyának lenni, és ennek segítségével arra is rájön, hogyan anyáskodjék önmagával, miként viselje saját magának gondját. Márpedig ez létfontosságú lépés a leválási folyamatban. ROBIN Én is azt hiszem. JOHN Tehát ez a póttárgy második hasznos szerepe. Van-e még valami, amit ez a mi roppant tehetséges nyulunk képes megtenni a kisgyerekért? ROBIN Van bizony. Méghozzá éppolyan fontos, mint az elızı kettı, amirıl beszéltünk, vagyis az, hogy a kisgyermek biztonságérzetet nyer a póttárgytól, és hogy a játék segítségével mindenfélét megtanul önmagáról és az anyjáról. Tulajdonképpen majdhogynem fontosabb is náluk. A játéknyúl üzenetet juttat el az anyától a gyerekhez: "engedélyt ad a felnövekedésre" . JOHN Ez roppant rejtélyesen hangzik. ROBIN Hát ne felejtsd el, hogy amikor egy kisgyerek nıni kezd, azaz kinı abból az állapotból, amelyben az anyja volt egyes-egyedül fontos a számára, belenı abba a késıbbi életszakaszba, amelyben kötödéseinek egy részét átviszi másokra, az apára, a testvéreire és így tovább. Mármost, ha az anya kifejezésre juttatja, hogy örül ennek, azzal, hogy megajándékozza a gyermeket a játék nyúllal, és a késöbbiekben is úgy viselkedik, hogy a gyerek lássa: az anyja helyesli, hogy ı kötödik a nyúlhoz, ezzel az anya létfontosságú dolgot értet meg a gyerekkel. JOHN Azaz azt üzeni neki: "Örülök, hogy fölnösz, és ezzel eltávolodsz tölem". Azt hiszem, értem. Ha az anya kimutatja, hogy örül neki, ha a gyerek játszik a nyúllal, amikor ı nincs jelen, ezzel azt közli a gyerekkel, hogy semmiféle bőnt nem követ el azzal, ha az anyja távollétében is jól érzi magát; ugyanakkor mégiscsak ott van a gyerekkel egy darab az anyá ból, a nyúl formájában, hogy vigasztalja

160

öt az anyja távollétéért. Ez voltaképp egész elfogadható megoldása ennek a 22-es csapdája helyzetnek, nem igaz? ROBIN Igen. És azt hiszem, a nyúl még egy további üzenetet is közvetít, mégpedig azt, hogy "olyan ütemben növekedhetsz és távolodhatsz el tölem, ahogy neked jólesik: magad szabhatod meg, mílyen gyorsan akarsz felnıni, nem kell sietned vele. És végül azt is el fogom viselni, ha elhagysz engem." JOHN Hogyan, ha teljesen elhagyja az anyját? ROBIN Igen, ez is benne van az üzenetben. "Azt szeretném, ha felnınél, és végül egyáltalán nem lenne szükséged rám." JOHN Azt még csak értem, hogyan közvetÍtheti a játék nyúl az üzenet többi részét, de hogy ezt az utolsót is képes lenne tudtára adni a gyereknek, azt már sajnos nehezen tudom elképzelni. ROBIN Nekem úgy tünik, ez voltaképp ugyanaz az üzenet, csak kissé másként fogalmazva, és elvezet a logikus végkifejletéig. JOHN Hát te vagy a szakember. No, akkor nézzük, jól értettem-e amirıl eddig beszéltünk. Tehát úgy hat hónapos kora körül a kisgyerek kezd leválni az anyjáról egy kicsit. . . azaz kezd kinıni abból az állapotból, amikor érzelmileg teljes mértékben az anyjától függ, és belenıni abba, amikor már másoktól is képes érzelmi támogatást elfogadní. Tisztáztuk azt is, hogy ezt a célt egy póttárgy segítségével könnyebben elérheti. Hogy miért, annak több oka van. Elıször is, a kisgyermek az anyjával kaycsolatos érzelmei közül egyet-kettıt képes átvinni a játék nyúlra. Igy amikor szorongás ébred benne, arra használja a nyulat, hogy emlékeztesse rá, milyen vigasztaló az anyja jelenléte, ha a közelében van. Másodszor, amikor a nyúllal játszik, a kisgyerek kipróbálhatja mind az anya, mind a gyerek szerepét, és ennek segítségével megtanul hat ja, mit is jelent anyának lenni, vagy másként fogalmazva, míként anyáskodjék saját maga fölött. . . ugyanakkor azáltal, hogy jobban megérti az anyját, világosabbá válnak számára a saját énhatárai is. És harmadszor, az a tény, hogy az anya helyesli, ha a kisgyerek eljátszadozik a rongynyúllal, tudtára adja a gyereknek, hogy az anya szemében is jogos, ha ı önállóbbá válik, és már nem szorul rá annyira. Most már legalább értem, hogy nem röstellnek akkora összegeket elkérni a boltban egy ilyen játék állatért. ROBIN Tehát jóllehet a csecsemı és az anyja közti szoros kapcsolat kezd egy kicsit lazulni, a póttárgy jóvoltából a gyerek mégis úgy érzi, részesül a számára szükséges támogatásban, és azt is megtanulja, hogyan biztosítsa ezt a támogatást önmaga számára. És ettıl enyhül benne a szorongás. Fokozatosan "nyílt", bizalomteli magatartással kezdi fogadni a környezetében végbemenı változásokat, ahogy lassanként kinı akisgyermekkorból és lazulni kezd az anyjával valószoros kapcsolata.

161

JOHN De hát mi, felnıttek is ugyanígy vagyunk vele, vagy nem? Ha eszünkbe tudjuk idézni, hogy van hová fordulnunk támogatásért, ez önmagában is segít megbirkózni astresszel, és nyitottabbá tesz az új lehetıségek iránt. Gondolom, ezért szokták az emberek maguknál tartani a család tagjaik képét vagy a jegygyőrőjüket, vagy bármilyen más tárgyat, amelynek effajta érzelmi értéke van, és amely valami módon kapcsolatot jelent köztük és szeretteik között. . . talán még keresztet is ezért szokás viselni? ROBIN Igen, mindezek a tárgyak segítenek nekünk megırizni az önbizalmunkat, azt az érzést, hogy vessen az élet bármilyen helyzetbe, meg fogunk birkózni ezzel a változással és tovább tudunk haladni. JOHN Ahogy így eltöprengek rajta, min mehet keresztül a kisgyerek életének ebben a fázisában, eszembe jut még egy dolog, ami magyarázattai szolgálhat arra, miért okoz akkora stresszt minden változás. Azért, mert az ember képtelen továbblépni és valami új dologba fogni mindaddig, amig elıbb meg nem vált valami régitıl. A kisgyerek nem kezdheti élvezni az apjával való kapcsolatát mindaddig, amig kicsit távolabb nem kerőlt az anyjától. És nem kezdheti el élvezni az iskolát, amig fel nem adott egyet-mást az otthonlét örömeibıl. ROBIN Így van. Még egy igazán új gondolatot sem tudsz befolyásolni mindaddig, amig egy régitıl meg nem szabadultál. JOHN .. .Talán ezért is olyan kemény munka a gondolkodás. Na mindegy. . . szóval ha valamitıl meg kell válnod ahhoz, hogy tovább léphess, akkor két lehetséges okból is elfoghat a szorongás. Elıször,

162

mert valamitıl meg kell válnod... ami végül is azt jelenti, hogy valamit elveszítesz... és ez rendszerint fájdalmas érzésekkel jár; másodszor, mert valami új dolog birtokába jutsz, és még a legjobb esetben sem lehetsz benne egészen biztos, hogy ez az új dolog teljesen megbízható, a legrosszabb esetben pedig egészen riasztó is lehet. Bár voltaképpen az ismeretlenség riaszt bennünket, nem pedig a tényleges veszély. ROBIN Igen. És a szorongás olyankor a legnagyobb, amikor még se itt, se ott nem vagy, már nem kapaszkodsz a régibe, de még nem tartod biztosan a kezedben az újat. Mindezek tudatában érthetı, miért olyan fontos ebben a stádiumban, hogyakisgyerekben kifejlıdjék az a bizalom, amelynek birtokában meg tud válni attól, amit addig birtokolt, mert bízik benne, hogy amit helyette kap, az is ugyanolyan jó lesz - ha ugyan nem jobb. Ha ez a bizalom él benne, akkor félelem nélkül, az új dolog befogadására nyitottan fog nekivágni az életnek, és semmi sem gátolja a folytonos fejlıdésben. JOHN De ha nem, akkor meg fog rekedni valamelyik szinten, igaz? Bezárul, retteg kipróbálni bármit, ami új, mereven távol tartja magától a külvilágot? ROBIN Így van. Ha kisgyerekkorunkban elültették bennnük ezt a fajta bizalmat, akkor nyílt sisakkal, félelem nélkül tudunk szembenézni a világgal. Ha úgy hozza a sors, hogy meg kell válnunk valamitıl, minden különösebb nehézség nélkül képesek vagyunk rá, mert bízni tudunk benne, hogy nem omlunk össze azoknak a meglehetısen ijesztı érzéseknek a súlya alatt, amelyeket ez a veszteség magával hoz. És azzal, hogy nem kíméljük meg magunkat ezektıl a kínos érzésektıl, megszabadulunk azoktól a szükségletektıl is, amelyek ahhoz a dologhoz kötöttek, amit magunk mögött hagyunk. És ha valami új dologgal kerülünk szembe, ahelyett, hogy rémületünkben bezáródnánk elıtte, bizalommal fordulunk feléje, és így módunkban áll föl fedezni, hogy az új dolgok egyáltalán nem is veszélyesek, éppen ellenkezıleg, segítséget és támogatást nyújtanak nekünk. JOHN De ha nem esünk keresztül ezen a fázison annak rendje és módja szerint, akkor soha nem akarunk megválni semmitıl, mert nem bízunk benne, hogy meg tudunk küzdeni azokkal az érzésekkel, amelyeket ez a veszteség ébreszt bennünk. . . ROBIN Így tehát amikor valamilyen szokatlan helyzetbe kerülünk, rendszerint erıt vesz rajtunk a feszültség, gyanakodva, bizalmatlanul fordulunk a környezetünk felé. És jóllehet ez tökéletesen természetes viselkedés olyankor, amikor valamilyen valódi veszedelemmel szemben kell megvédelmeznünk magunkat, akkor, amikor egyszerüen valami "új"-jal kerülünk szembe, már korántsem ez a megfelelı reakció.

163

JOHN Olyan érzés, mintha az ember egy ırtoronyban ülne, nem igaz? Feszülten lesi, nem közelít-e az ellenség, a határok pedig le vannak zárva. ROBIN Pontosan. Tehát az a gyerek, aki nem részesül megfelelı menynyiségü támogatásban, amikor szüksége lenne rá - nem áll a rendelkezésére egy póttárgy, amelyik segit neki legyőrni a szorongást, amikor távol van az anyjától, vagy nem áll módjában visszaszaladni az anyjához, amikor valami megijeszti -, kénytelen arra fanyalodni, hogy ilyen ırtoronyból védelmezze magát mindenféle változás és stressz ellen. Az ilyen gyerekbıl valószinőleg feszült, zárkózott, meglehetısen bizalmatlan felnıtt lesz. . . mint ahogy te is mondtad, mereven távol tartja magától a külvilágot. JOHN És igy sose lesz módja megbizonyosodni arról, hogy az új dolgok nem veszélyesek. ROBIN És természetesen arról sem, hogy olyan újfajta támogatást biztosithatnak a számára, amely fokozatosan átveszi az anyai gondoskodás szerepét, ahogy nyitottá válik az új kapcsolatokra az apjával, a testvéreivel, barátaival, iskolatársaival, klub- és sporttársaival és egyéb csoportokkal, és végül, természetesen, a szerelmével. JOHN Tehát aki "nyiltan és félelem nélkül" közeledik hozzá, az egészen másnak fogja találni az életét, mint aki zárkózottan és bizalmatlanul. ROBIN Igen, az egyik fajta magatartás állandó növekedéshez és válto záshoz vezet, a másik pedig a "megrekedéshez" . JOHN De végül is az a helyzet, hogy a legtöbb ember mindkét fajta hangulatot jól ismeri, nem? Már úgy értem, néha olyan könnyedén

164

veszem a dolgokat, hogy még ha mégoly nehéz helyzetbe kerülök is, nem érzek mást, csak valami rendkívül kellemes, majdhogynem szenvtelen kíváncsiságot, hogy mi is fog történni. . . és ilyenkor, mert nyitottabban viselkedem az emberekkel, könnyen sikerül megállapodásra jutnunk, ha valami vitás ügyünk van. Ha azonban ideges vagyok, abban a bizonyos "ırszem az ırtoronyban" hangulatban, sokkal merevebb vagyok, és a dolgok sehogy se akarnak elrendezıdni, sehogy sem sikerül mindenki számára kielégítı kompromisszumot találni. De a lényeg az, hogy mindkét fajta viselkedésre képes vagyok, attól függıen, hogy milyen hangulatban vagyok éppen. ROBIN És ez így is van rendjén. Még a legnyíltabb ember is "bezárul" idınként, ha túlságosan sok stressz éri, anélkül, hogy lenne ideje újra feltöltıdni, és még a legzárkózottabb is megnyílik, ha kellı mennyiségü melegséggel találkozik. De általánosságban elmondhatjuk, hogy egy-egy ember az esetek túlnyomó többségében vagy az egyik, vagy a másik módon viselkedik.

A helyes vágányon. . . JOHN Tehát azt mondod, hogy életünk során kétféle vágányon indulhatunk el: Az egyik a "nyíltsá& és könnyedség" útja, a másik a "merevségé és zárkózottságé" . Es hogy végül is melyik vágányra terelıdik az életünk, azt fıként az határozza meg, hogyan sikerül megoldania anyánknak azt a feladatot, hogy hat hónapos és hároméves korunk között segítsen nekünk leválni róla? ROBIN Azt hiszem, így van valahogy, bár ha így fogalmazunk, ezzel túlságosan nagy felelısséget ruházunk az anyára. Pedig hát ha az anya maga is megrekedt a "merevség és zárkózottság" vágányán, ez csak azért van, mert már a családja is ugyanilyen volt. Nem ımaga tehet róla, és nem könnyÜ feladat a számára, hogy "átállítsa a váltót", és a kisgyermekét, a "nyílt, könnyed" magatartás vágányára irányítsa. JOHN Hogy erre képes legyen, arra lenne szüksége, hogy jó sok támogatást kapjon valakitıl. De a férjétıl nemigen számíthat ilyesmire, hiszen feltehetıleg olyasvalakit választott, aki ugyanazon a vágányon halad, amelyen ımaga. ROBIN Így van. De ez a gondolat

-

hogy az emberek kétféle vágányon

indulhatnak el az életben, és hogy melyikre állnak rá, ez nagyjából meghatározza, milyen felnıtt lesz belılük - annyira fontos, hogy szeretném egy kicsit közelebbrıl szemügyre venni, hogyan alakul anya és gyermeke viszonya az egyik vágányon, és hogyan a másikon. Nézzük elıször az "egészséges" vágányt. Ebben az esetben az anya

165

lelkileg egészséges, az a típus, akit "elég jó" anyának neveztünk. Emlékszel még rá, mi jellemzı erre a típusra? JOHN Az, hogy képes gondot viselni önmagára. Tisztában van a saját igényeivel, és örömét leli benne, ha kielégítheti ıket. Így aztán nyugodt lélekkel bízza rá a kisbabát másokra, amikor egy kis pihenıre van szüksége, és képes rá, hogy szeretetet és támogatást kérjen a környezetétıl, amikor szüksége van rá. ROBIN Így van. Tehát mindennek az lesz az eredménye, hogy elegendı szeretetben, érzelmi támogatásban vagy kikapcsolódásban részesül, hogy van mibıl önbizalmat merítenie, vagy nevezd a dolgot úgy, ahogy akarod. Mármost ennek kétféle eredménye is van. Elıször is, mivel a saját érzelmi szükségletei kielégülnek, képes arra, hogy a gyereknek is megadja a kellı mennyiségü érzelmi támogatást, amire annak van szüksége. És másodszor, mivel nem szenved hiányt ezekben a dolgokban, nem kényszerül arra, hogyakisgyerekétıl várja a szeretetet és a támogatást, és így van hozzá ereje, hogy eleressze, amikor az készen áll rá, hogy leváljon róla. JOHN Vagyis engedi, hogy a gyerek a kedvenc büdös pokrócdarabkáját hurcolássza, és megajándékozza azzal a bizonyos rongynyuszival. És mindez nemcsak azért segít a gyermeknek abban, hogy önállóvá váljék, mert ezek a tárgyak összekapcsolódnak a fejében az anyai szeretettel, hanem azért is, mert az anyja helyesli, hogy ragaszkodik hozzájuk. Ezzel világossá teszi a gyerek számára, hogy ı is azt akarja, hogy önállóbbá váljék, és már ne szoruljon annyira ırá, amint erre lélekben megérett. ROBIN Így azután a gyerek nagyobb biztonságban érzi magát, ettıl felbátorodik, és élvezettel képes kockázatokat is vállalni. Nem lesz szüksége arra, hogy mereven elzárkózzék minden új tapasztalat elıl. Az egész világot szórakoztató bb nak, az életet élvezetesebbnek találja. A kisgyerek könnyebben barátkozik, és így több forrásból is megkaphatja a számára szükséges támogatást, amikor az anyja és a család nincsenek a közelben, hogy segítsenek. Így aztán nem kötıdik görcsösen az anyjához, késıbb pedig a családjához sem. Ami, mellesleg, azt jelenti, hogy sokkal jobban fogja tudni élvezni a társaságuka t. JOHN Hogyhogy? ROBIN Mert amikor együtt vannak vele, nem fog egyfolytában azon aggódni, hogy egyik pillanatról a másikra eltőnhetnek, így ez a szorongás nem fogja akadályozni abban, hogy élvezze a jelenlétüket. Sokkal könnyebben meg tud majd birkózni a változással, a veszteséggel és mindenféle stresszel, és így az élete nemcsak egyszeruen gazdagabb lesz, hanem egyfolytában gazdagodni és változni fog. JOHN Szóval ez volt az "egészséges" vágány. Viszont az az anya, aki a

166

másik vágányon halad, képtelen ilyen egészséges módon önzı lenni, igaz? Képtelen rá, hogy megszerezze magának, amire szüksége van. ROBIN Valóban. Így azután mindig kielégületien lesz érzelmileg. És amibıl neki magának sincs elege, ugyan hogyan adhatna abból a gyereknek? Tehát a gyerek már a kezdet kezdetén sem kapja meg a szükséges érzelmi támogatást. Az érem másik oldala pedig az, hogy mivel maga az anya érzelmileg kielégületlen, kénytelen a gyerekhez fordulni azért a szeretetért és támogatásért, amire szüksége van. Belecsimpaszkodik a gyerek be, és az is ıbelé. És így, még ha meg ajándékozza is egy játék mackóval vagy nyuszival, egészen másképp fog viszonyulni ehhez a játék állathoz, mint ahogy az helyes lenne. Azt szeretné, ha a gyerek kizárólag az övé lenne, és ezért nem örül neki, ha annak a figyelmét teljesen leköti a játék nyúl, ha már-már ugyanolyan fontos neki, mint ı, az anyja! Szegény rongynyuszit valósággal a vetélytársának érzi! JOHN Tehát a nyúl nem közvetíti azt az üzenetet, hogy "támogatlak benne, hogy felnıj!", és így a kisgyereknek nem is lesz elegendı önbizalma a növekedéshez. Sıt ami azt illeti, az üzenet ebben az esetben éppen a fordítottja a szükségesnek. ROBIN Így van. Mármost, amit az elıbb elmondtam, az csak az egyik lehetséges változata annak, hogyan alakulhatnak a dolgok az "egészségtelen" vágányon. De történhet egészen másképp is, ha az anya megtanul ta eltagadni önmaga elıl, hogy neki is szüksége van a gondoskodásra. JOHN Azaz ha besöpörte a szınyeg alá. ROBIN Igen. Így bármiféle kapaszkodás kényelmetlen érzéseket kelt benne, az is, ha a gyerek kapaszkodik ıbelé, az is, ha ı agyerekbe. Megpróbálja letagadni önmaga elıtt, hogy erre akár neki, akár a gyereknek szüksége lenne, és ha a gyerek mégis megpróbál belécsimpaszkodni, eltaszítja magától. Természetesen az is kínos érzéseket kelt benne, ha látja, hogy a gyerek a rongynyuszihoz ragaszkodik, különösen amikor már egy kicsit idısebb, ezért megpróbálja elvenni tıle a gyerek kedvét, hogy játsszék vele. JOHN Tehát ha az anya az "egészségtelen" vágányon halad, a gyerek számára a játéknyúl mindenképpen negatív üzenetet fog hordozni. ROBIN Igen, a gyereknek szüksége van rá, hogy az anyja jó szemmel nézze a játék nyulat - vagyis inkább azt, amit az jelképez, a gyermek szabadságvágyát, azt, hogy távolodni kezd tıle. A játék nyúl csak ekkor segít a gyereknek abban, hogy leváljon az anyjáról és önállósulni kezdjen. Ha ezt a helyeslést nem kapja meg a gyerek, akkor egyszerően képtelen felnıni. Megáll a fejlıdésben, az anyja szoknyájába kapaszkodik, képtelen leválni róla. JOHN És az ilyen gyerek azért "reked meg" a fejlıdésben, mert képtelen

167

átlépni abból a periódusból, amikor még minden támogatást az anyjától kapott, abba a fejlettebb szakaszba, amikor már más forrásokból is képes támogatást meríteni. ROBIN Tehát azt fogjuk tapasztalni, hogy azok a gyerekek, akik ezen az "egészségtelen" vágányon haladnak, állandóan ott sündörögnek az anyjuk körül, vagy ha találnak valaki mást, .aki képes biztonságérzetet nyújtani a számukra, akkor akörül. JOHN Ugyanakkor mégsem kapnak elegendö biztonságot az anyjuktól. Tehát hiába lebzselnek állandóan körülötte, ez sem elégíti ki öket teljesen érzelmileg.

Gyere játszani!

ROBIN Nem bizony. Ezek a gyerekek mintha mindig keresnének valamit, mintha mindig reménykednének valamiben. Mégis, úgy tőnik, nem sok kielégülésben van részük. Így aztán nem is tudnak valami nagy önbizalommal nekivágni a világ felfedezésének, nem elég nyitottak az új tapasztalatokra. JOHN Szegény gyereknek igencsak föl van adva a lecke, nem igaz? Gyanítom, hogy ebben a helyzetben nem is annyira szomorúnak érzi magát, mint inkább tökéletesen tanácstalannak. És egy kissé merevnek. I~en. Mintha megdermedt volna, és maga se tudja, miért. ROBIN Es természetesen a tanácstalanságát csak tovább fokozza a külvilág viselkedése. Egy idö után ugyanis a többi gyerek már nem kiált be neki az ablakon, hogy "gyere játszani", hanem egészen más dolgokat fognak neki ordítani, kü/önösen akkor, ha kisfiúról van szó. A gyerek tanácstalansága és kétségbeesése egyre nö, mert a külvilág azt követeli töle, hogy szakadjon el az anyja szoknyájától, de neki

168

..~ ...ESFEL

f~ _.

TOVA88 MENNI

fogalma nincs, hogyan kezdj en hozzá. Ezért aztán a többiek kritizálják és kicsúfolják, mert nem képes továbbhaladni a fejlıdésben. JOHN Ha a külvilág békén hagyná ıket, és csak ketten lennének az anyjával, akkor legalább egymásba kapaszkodhatnának, és egymástól nyerhetnének valamelyes kölcsönös támogatást. Azt hiszem, legalábbis régebben, a lányoknak ez módjában állt, anélkül hogy az emberek ezért bírálgatták volna ıket. Legföljebb megjegyezték, hogy milyen "csöndes, jó kislányok", vagy "olyan kis otthonülık" . A fiút viszont "anyámasszony katonájának" csúfolják. ROBIN Ami tovább bonyolítja a helyzetet a fiú számára. Ezentúl ugyanis kénytelen a szınyeg alá söpörni a megkapaszkodás utáni kielégítetlen vágyát, mivel azt a külvilág annyira helyteleníti. JOHN Szóval ráadásul most már be se szabad vallania, hogy megrekedt a fejlıdésben! No és mit tehet az ember valakiért, aki ebben az állapotban van? Hogyan irányíthatja át a másik vágányra - afelé a könnyedebb, magabiztosabb viselkedés- és érzésmód felé, amely megnyitja számára az utat a felnıtté váláshoz? ROBIN Hát nem könnyő. . . Amint egyszer egy család ráálIt akár az egészséges, akár az egészségtelen vágányra, nagyon nehéz áttérniük a másikra. Ami teljesen rendjén is van, ha valaki a "nyugodt, könynyed" magatartás sínein halad, de a "zárkózott és merev" vágányon haladó családok aligha lesznek képesek átállítani a váltót külsı segítség nélkül. JOHN Már csak azért sem, mert az egyes családtagok mindnyájan

169

ugyanolyan módon mőködnek, így aztán aligha tudnak segíteni egymásnak, igaz? ROBIN Igaz. Hiszen már a szülık is emiatt a hasonlóság miatt választották egymást annak idején. És természetesen a gyerekek is ugyanezzel a tudattalan attitőddel nınek fel. Így az egész család csak a tulajdon félelmein és feszültségein keresztől képes közelíteni az élet felé, és ebbıl a körbıl nem tudnak kitömi. Az ilyen családok egész egyszerően így mőködnek. . . ilyen a családi rendszerük. JOHN Tehát valamennyiüknek nehezére esik egy kis egészséges önzés. .. hogy megszerezzék, amire szükségük van. ROBIN Igen. És ha az egyik szülı képtelen elég "figyelmet" vagy "szeretetet" kínálni önmagának, akkor mindenki másnak állandóan ott kell téblábolnia körőlötte, és megpróbálni megadni neki, amiben hiányt szenved. JOHN Tehát az ilyen, egészségtelen vágányon haladó családok általá ban erısen egymásba kapaszkodnak. ROBIN Így van. Mindnyájan "megreked tek" . És ezekbıl a családokból kerülnek ki a leggyakrabban azok az emberek, akik az érzelmi problémák második legnagyobb csoportjában, valamilyen depresszív típusú betegségben szenvednek. JOHN Miért, melyik volt az elsı nagy csoport? ROBIN Az elmosódó énhatárokkal kapcsolatos problémák - amelyek szélsıséges esetben autizmushoz és skizofréniához is vezethetnek. JOHN Aha. Ne haragudj, kezdek kicsit összezavarodni. Hadd próbáIjam meg összefoglalni a dolgokat a magam számára. Láttuk, hogya csecsemı csak akkor tud felnıni, csak akkor tud önállóbbá válni, ha eltávolodik az anyjától. A normális, "elégjó" anya ebben támogatni fogja a gyereket. Ellátja valamilyen póttárggyal, hogy átsegítse az egyedüllét elsı nehézségein; és jó szemmel nézi, ha a gyerek ehhez a póttárgyhoz erısen kötıdik. Ilyenkor a kisbaba úgy érzi, segítik abban, hogy megtanuljon egyedül lenni. Ettıl megnı az önbizalma, képes feladni a korábbi kötöttségeit, és új dolgok felé indulni. Ez pedig aztjelenti, hogy a kisgyerek elindult az "egészséges vágányon". ROBIN Eddig minden stimmel. JOHN Mármost ha az anya képtelen megadni önmagának, amire szüksége van, hát. . . akkor elıször is, a gyerek már a kezdet kezdetén nélkülözi a támogatást; másodszor, az anyának nagy szüksége lesz a kisgyerek szeretetére, szóval a szíve mélyén ellenzi, hogya gyerek önállóbbá váljon. Még ha oda adja is neki azt a bizonyos játék nyulat, az nem hordozza magában a gyerek számára szükséges üzenetet. Így a gyerek kétszeresen is meg van fosztva attól a lehetıségtıl, hogy megszerezze az anyjáról való leváláshoz és a továbbhaladáshoz szükséges önbizalmat. Aminek alighanem az lesz a vége, hogy a gyerek

170

megreked a fejlıdésben, az anyjába csimpaszkodik, képtelen leválni róla. Vagyis ráálIt az egészségtelen vágányra, és elég nagy a valószínüsége, hogy felnıtt korára valamilyen depresszív típusú megbetegedésben fog szenvedni. ROBIN Wordsworth sem fogalmazhatta volna szebben. JOHN A bennem élı költı idınként kitör és helyet kér. Oe könyörgök, miért beszélsz depresszív típusú megbetegedésekrıl, miért nem egyszerően depresszióról?

Szomorúság. . . és ami még annál is rosszabb. . . ROBIN A valódi depresszió csak egyike a sokféle "depresszív típusú megbetegedésnek" . Rajta kívül van még egy csomó másik, amelyeket "depresszió-ekvivalenseknek" szoktak nevezni. Ezen azt értik, hogy az ilyen esetekben a depressziót elfedi valamilyen más betegség, és csak álcázott formákban jelentkezik. JOHN Olyanokban például, mint a pszichoszomatikus betegségek? ROBIN Igen, például amikor a beteg fájdalmat érez - valódi fájdalmat -, de az orvosok semmiféle szervi okot nem találnak rá. Oe számos más módja is lehet a depresszió álcázás ának, például táplálkozási problémák, alkoholizmus, számos fóbia, vagy ha valaki állandóan és fölöslegesen aggodalmaskodik az egészsége miatt. . . nem is gyızöm felsorolni, hány fajtája lehetséges. . . JOHN Oe mindezek a depresszió álcázott formái. ROBIN Igen. Amikor egy kicsit mögéjük nézel, például meghallgatod, hogy amikor az ilyen tünetekkel rendelkezı emberek beszámolnak a gyerekkorukról, mindig azt találod, olyan családi körülmények között nevelkedtek, amelyek alapján szinte biztosra vehetı, hogy az illetı késıbb depresszióban fog szenvedni. És mellesleg ezeket az embereket nem is lehet igazán kezelni mindaddig, amíg az orvos fel nem ismeri, hogya tüneteik mögött depresszió lappang, és nem igyekszik azon enyhíteni. JOHN Tehát, doktor úr, mi is valójában a depresszió? ROBIN Azzal kell kezdenem, hogy felhívom a figyelmedet egy alapvetı különbségre. . . arra, hogy a depresszió és a szomorúság két különbözı dolog. JOHN Értem. Bár a legtöbb ember ezt a két szót rendszerint szinoni maként kezeli. ROBIN Te is? JOHN Igen, többnyire. Részben, mert ha az ember azt mondja "ma olyan depressziós vagyok': ez kevésbé hangzik drámaian, mintha azt mondaná: "ma olyan szomorú vagyok': Oe azért, azt hiszem, "de

171

Gyere, nézd az u Üvölt6 szelek':et - olyan szomorúl

presszió" alatt inkább valami olyasmit értek, amikor az ember meglehetısen élettelennek érzi magát legbelül. . . ha viszont szomorú vagy, az azt jelenti, hogy valamilyen érzelmet az átlagosnál erısebben élsz át. ROBIN ló, ebbe menjünk egy kicsit mélyebben bele, mert azt hiszem, hogy itt valami kulcsfontosságú dolgot érintettünk, és sok minden homályban marad elıttünk, ha nem különítjük el világosan ezt a két fogalmat. Mint ahogy azt az imént mondtad is, az ember nem "haladhat tovább" anélkül, hogy ezáltal meg ne válna valamitıl. Azaz anélkül, hogy elszenvedne valamilyen veszteséget. Mármost hogyan szoktunk reagálni a veszteségekre? Ha elhagy a szerelmünk, ha meghal valaki, aki közel állt hozzánk, vagy ha elveszítjük az állásunkat? JOHN Azt hiszem, elıször mindig hirtelen, váratlanul belenyilall az emberbe a fájdalom. De ezt az elsı fájdalmat többnyire elfojtjuk, és helyette dühöt vagy haragot érzünk azok iránt az emberek iránt, akik a veszteségünkért "felelısek" - gondolom, hogy ezáltal tompítsuk a fájdalom élét. ROBIN De aztán egy idı után ezek az érzések elhalnak, és mi egyszeruen "lelombozódunk". Vagyis szomorúak leszünk. JOHN Azaz valódi fájdalmat érzünk. ROBIN Ami eltart egy bizonyos ideig, és ez így természetes. De aztán, ha viszonylag egészségesek vagyunk, akkor idıvel kikecmergünk ebbıl az állapotból, és kezdjük jobban érezni magunkat. A kedélyállapotunk javulni kezd, és lassanként kiheverjük a veszteséget. Bármi

172

volt is, amit elveszítettünk, végre kezdjük magunk mögött tudni, és másfelé fordítani a figyelmünket. JOHN És ez csak azért lehetséges, mert nem spóroltuk meg magunknak a fájdalmas érzéseket? ROBIN Pontosan. Miután meggyászoltuk, amit elveszítettünk, el tudjuk ereszteni, és tovább tudunk haladni más dolgok felé. JOHN De ha az ember nem gyászolja meg rendesen, amit elveszített, akkor nem is tudja elengedni. ROBIN Ahogy mondod. A veszteség érzése örökké ott lebeg valahol körülötte, és egyszeruen képtelen igazán megszabadulni tıle, hogy tovább haladhasson. JOHN Egyszer, amikor az egészséges családokról beszélgettünk, azt mondtad, hogy amikor annak idején megismerkedtél a velük kapcsolatos kutatási anyaggal, nagyon meglepett, milyen könnyen, milyen természetesen házasodnak újra az egészséges emberek, ha elveszítik a házastársukat. ROBIN Így van. Pedig nagyon mélyen és erısen meggyászolják az elveszített házastársat. Azután, éppen azért, mert nem kímélték meg magukat ettıl a fájdalmas folyamattóI, hanem hiánytalanul végigcsinálták, sokkal gyorsabban talpra állnak ez után a súlyos veszteség után, mint azt legtöbben tennénk. Így aztán képesek továbbmenni és újraépíteni az életüket. JOHN Tehát a gyász - azaz ha valóban átérezzük a veszteség fölötti fájdalmat - nemcsak természetes dolog, hanem komoly teljesítmény is, amelynek segítségével továbbléphetünk. ROBIN Igen. Engednünk kell, hogya régi kötelékek lehulljanak rólunk, mielıtt újra összeszedjük magunkat, hogy bele tudjunk iIIeszkedni az új helyzetbe. Olyan ez, mint amikor egy házból elıször kihajigálják a régi holmit, mielıtt újraépítik. És ezt a folyamatot nevezem én "szomorúságnak" .

JOHN Igen, az a gondolat volt talán a legfontosabb, és -legalábbis az én számomra - a legmeglepıbb dolog, amit a csoportodban tanultam, hogy a szomorúság tulajdonképpen hasznos. Egészen addig úgy éreztem, hogyaszomorkodással az ember csak az idejét vesztegeti, és ráadásul túlságosan elnézı a saját gyöngeségéveI szemben. Ilyeneket gondoltam: "Nem szégyelled magad, semmiségeken nyavalyogni, amikor Indiában százezrek éheznek?" vagy "Miért ne rázhatnám le magamról a szomorúságot és mehetnék el egy kicsit szórakozni?" A szomorúság valahogy mindig olyan céltalannak tetszett. De a te csoportodban nemcsak azt tanultam meg, hogy teljesen rendjénvaló, ha az ember idınként szomorú, hanem azt is, hogy ezzel véghez is visz valamit. És ez a tudat persze segít az embernek abban, hogy jobban átadja magát a szomorúságnak és gyorsabban kilábaljon belıle.

173

ROBIN És természetesen az emberek gyakran mérhetetlenül megkönynyebbülnek, amikor megtudják, hogy ha szomorúak, ez tökéletesen egészséges érzés az adott körülmények között. JOHN De miért is gondolná bárki, hogy nem az? Azért, mert azok az emberek, akik elfojtották a maguk szomorúságát, besöpörték a szönyeg alá, a létezését is letagadták, a más szomorúságát is hely telenítik? ROBIN Hé, lassan a testtel! Nemsokára erre is rátécünk majd, de egyenlöre elég, ha annyit tartasz észben, hogy mindaz, amit a súlyos veszteségekröl elmondtunk, értelemszerüen igaz az apró veszteségekre is, kivéve, hogya düh és a szomorúság ilyenkor sokkal enyhébb és így sokkal könnyebb túljutni rajta. JOHN Vagyis ha a West Ham-i csapat elveszti a meccset, körülbelül egy órára van szükségem, hogy kiheverjem a csalódást, ha a fulhami, három percre, az Arsenalnál pedig 0,00006 másodperc is tökéletesen elegendö. ROBIN Roppant egzakt. Mármost nézzük, hogy fest mindez az anya és gyermeke kapcsolatában. Ennek a fejlödési fázisnak az a vezérmotívuma, hogy a gyermeknek meg kell tanulnia leválni az anyjáról. Ahogy az idö halad, egyik apró lépést a másik után teszi az önáll óság felé, és minden lépésnél el kell szenvednie valamilyen kis veszteséget. Ilyenkor egy kis idöre át kell élnie a veszteséggel járó szomorúságot. Mindez egészséges és természetes. A szomorúságnak és szorongásnak ezek a rövidke pillanatai segítik a gyermeket az önáll óság felé vezetö úton. JOHN Ha viszont nem esik át ezeken a fájdalmas pillanatokon, akkor képtelen rá, hogy apránként elvágjon egyet-egyet az anyjához főzödö szálak közül. ROBIN Pontosan. Tehát az anyának képesnek kell lennie rá, hogy elviselje, ha látja, hogy a gyerek id önként szorong és szomorú, mivel ez is része annak a változásnak, amely a nagyobb önállósághoz vezet. Az az anya feladata, hogy eldöntse, milyen mértékő az a szorongás és szomorúság, amelynél még nem avatkozik közbe. Ha a gyermek nagyon nyugtalan, akkor természetesen a segítségére kell sietnie, hogyenyhítsen a szenvedésén. De ha megérzi, hogy mindössze "növekedési fájdalmakkal" van dolga, akkor semmi szükség rá, hogy lélekszakadva rohanjon megszabadítani töle a gyereket. Ilyenkor az szükséges, hogya háttérben maradjon, és onnan figyelje, a gyerek meg tud-e birkózni az érzelmeivel. JOHN Vagyis nem kell kezét-lábát törve azonnalodarohannia, hogya gyereket minden apró kényelmetlenségtöl megszabadítsa. ROBIN Vagy legalábbis akkor semmi esetre sem, amikor a gyerek már elég idös ahhoz, hogy megtanulja, hogyan váljék függetlenebbé az

174

anyjától. Mármost visszatérve a mi "két vágány'~elméletünkhöz. . . az egészséges, "elégjó" anya megérzi, mirıl van szó, és engedi, hogy a gyermeke önállóan próbáljon megbirkózni az aggodalm ával, hagyja, hogy "átessen rajta", ı pedig a közelbıl figyeli, ha a gyerek mégse boldogulna egyedül. JOHN Hát ezt elég nehéz lehet eldönteni, pontosan mikor van szükség a közbeavatkozásra, nem? ROBIN Elég, ha hosszú távon nagyjából helyesen dönt az esetek legtöbbjében. Semmi szükség rá, hogy mindig és azonnal megtalálja a helyes megoldást. Nyilván követ el majd hibákat, de fokozatosan helyrehozza ıket. Az évek során a legtöbb anyában kialakul az a képesség, hogy meg tudja állapítani, mikor van a gyereknek tényleg valami baja, és mikor nyafog csak azért, hogy kipróbálja, tud-e hatni vele a szüleire, különösen amikor már a gyerek egy kicsit idısebb. És ha az anyja általában úgy nagyjából helyesen érzékeli ezt a különbséget, akkor a gyerek lassanként egyre talpraesettebb és magabiztosabb lesz. .., mert az anyja segít neki, hogy fokozatosan a saját lábára álljon és ne legyen mindenben ırá szorulva. JOHN Tehát te azt mondod, ha viszont az anya erre nem képes, ha ész nélkül rohan megvigasztalni a gyereket minden egyes alkalommal, valahányszor úgy tőnik, hogy annak valami baja van, akkor a gyerek nem tudja megtanulni, hogyan váljék le fokozatosan az anyjáról, mert az megakadályozza benne, hogy szomorkodjék egy kicsit, valahányszor veszít valami keveset a kizárólagosságából kettejük kapcsolata. ROBIN Pontosan! Ez az, amire az ilyen típusú anya sose nyújt alkalmat. Tehát ha az anya nem képes megszerezni önmagának, amire szüksége van, akkor ı maga is egy kissé szorongó és lehangolt lesz, ez pedig túlérzékennyé teszi a gyerek szenvedésére. Tehát az egészségtelen vágányon haladó anya hajlamos lesz rá, hogy túlságosan hamar siessen a gyerek segítségére, amikor az teljesen normális, egészséges módon szomorú egy kicsit, mert egy apró lépésseI távolabb került az anyjától. Így a gyerek képtelenné válik arra, hogy megtegye a szükséges ugrást a következı fázisba. Állandóan visszatér oda, ahonnét elindult, mert az anyja megakaszt otta a fejlıdési folyamatban. JOHN Úgy is mondhatnánk, hogyagyereknek így nincs rá módja, hogy megtanulja, hogyan birkózzék meg a szomorúsággal. . . hogyan adja át magát neki és hogyan jusson túl rajta, anélkül, hogy pánikba esne tıle. ROBIN És ezzel lassan elérkeztünk a depresszióhoz. JOHN Oké! ROBIN Ugyanis ha ez elég gyakran ismétlıdik. . . ha az anya a gyermek szomorúságának elsı jelére mindig rohan, hogy megvigasztalja . . .

175

akkor a gyerek nem azt tanulja meg, hogyan élje át a szomorúságot, és hogyan essen túl rajta ezáltal, hanem ennek éppen az ellenkezıjét. Azt, hogy megspórolhatja magának ezt a fájdalmas érzést, ha olyan jeleket bocsát ki magából, amelyekkel az anyja tudtára adja, valami baja van. Azt tapasztalja ugyanis, hogy az anyja ezeknek nem tud ellenállni. JOHN Tehát azt tanulja meg, hogyan úszhatja meg, hogy át kelljen élnie a szomorúságot. Így aztán képtelen lesz elviselni bármiféle veszteséget, s nem tud igazán felnıni. ROBIN Ahogy mondod. Valahányszor egy kis egészséges szomorúságot érez, amely lehetıvé tenné számára, hogy apránként annak rendje és módja szerint eltávolodjék az anyjától, azonnal megjelenik az anyja mint mentıangyal, hogy megóvja tıle. És így a gyerek megtanulja - olyan automatikusan, mint ahogy egy kutya megtanulja, hogy két lábra álljon, ha ezért minden alkalommal kockacukrot kap jutalmul -, hogy alkalmazkodjék ehhez a fajta viselkedéshez. Rövidesen rászokik, hogy boldogtalan képet vágjon, valahányszor valami egy icipicit nehezére esik, jóval azelıtt, semhogy valódi szenvedést érezne, mert valahányszor ezt teszi, mindig azon nyomban elökerül az anyja, hogy megkímélje attıl a stressztıl, amivel voltaképpen meg kellene tanulnia megbirkózni. És ha az anya minden alkalommal azonnal a gyerek segítségére siet, és minden nehéz helyzetbıl kimenti, mihelyt az a kétségbeesett képével arra kéri, "Anyu, segíts!", ez a viselkedési minta mind mélyebben beleivódik a gyerekbe, egyre inkább szokásává válik, és egyre nehezebb lesz megszabadulnia tıle. JOHN Tehát a gyerek csak szimulálja a kétségbeesést? ROBIN Nem, egyáltalán nem. Ez azt jelentené, hogya gyerek pontosan tudja, mit csinál. JOHN Nem, én arra gondoltam, hogy öntudatlanul színlel. ROBIN A gyereknek fogalma sincs róla, mit csinál tulajdonképpen. És ezt a viselkedési mintát olyan korai életkorban sajátítja el, hogy amikor kicsit idısebb lesz, már egészen természetes dolognak érzi, ennek így kell lennie. Azt gondolja, hogy "Én nem tehetek róla", és ez igaz is . . . sejtelme nincs róla, hogy mindezt másképpen is lehetne csinálni, mivel soha nem tanították meg rá, hogy ilyen helyzetekben másféle viselkedés is lehetséges. Ezért gondolom, hogya "szimulálás" szó itt egyáltalán nem helyénvaló. JOHN Akkor megpróbálok másképp fogalmazni. A gyerek fájdalmas arckifejezésévei azt közli az anyjával, "segítségre van szükségem, mert borzalmasan érzem magam!", holott valójában nem is érzi magát borzalmasan. ROBIN Ez az. A legkülönfélébb módokon azt jelzi, hogy szomorú, nyomorúságosan érzi magát, panaszos hangon beszél vagy fájdalmas

176

arcot vág, de soha nem kapja meg a lehetıséget, hogy csakugyan átélje a szomorúságot. JOHN De azért csakugyan érez valamit, ami nem túlságosan kellemes a számára. ROBIN Ez igaz, de ez az érzés még csak nem is hasonlít a szomorúság hoz, amit megpróbál megspórolni magának. JOHN .. .Vagyis azt mondod, hogy a gyerek ilyenkor nem szomorúsá got érez, hanem depressziót. ROBIN Oké! JOHN Vagy legalábbis azt, amit te depressziónak nevezel, ó, Minden Bölcsesség Kútfeje! ROBIN ló, hát akkor hasonlítsuk össze, mit érez valaki az egyik és mit a másik esetben. Próbáld csak meg felidézni, mit érzel olyankor, amikor szomorú vagy: valami gazdag, mély érzést élsz át. És a szomorúságtói nagyon is elevennek érezzük magunkat, még akkor is, ha fájdalmat okoz. Nem érezzük úgy, hogy el vagyunk vágva a világtól. . . ellenkezıleg, nagyon is szoros kapcsolatban állunk mindazzal, ami körülöttünk zajlik. JOHN Igen, és az ember valamilyen módon teljesnek érzi magát... érzi, hogy benne van a tulajdon testében, tudatában van önmaga létének csakúgy, mint annak, ami körülötte megy végbe. És ilyenkor azt sem érzi, mintha küzdene valami ellen. Amikor ebben az állapotban vagyok, úgy tőnik, elfogadom, ami történik velem, továbbra is képes vagyok befogadni a külvilágot és tudatában vagyok, hogy milyen sokfelé fordulhatok támogatásért. És bármilyen fájdalmas is a dolog, azért valahogy elviselhetı, mert az ember érzi, hogy él. ROBIN Azt hiszem, ezért érezzük magunkat olyan elevennek és teljesnek olyankor, amikor egy olyan tragédiát vagy egy filmet látunk, amely igazán magával ragad bennünket. Viszont ha megpróbálod elvágni magadat ettıl az érzéstıl, akkor ott maradsz üresen, élettelenül, kizárva az életbıl, és anélkül, hogy valódi érzelmi kapcsolatra léphetnél más emberekkel. JOHN Hát, ami az illeti, én is éreztem így magamat egy-két évvel ezelıtt. Már-már céltalannak találtam az egész életet, úgy véltem, el vagyok vágva mindentıl és mindenkitıl - még a saját testemtıl is. Ezt az utóbbit talán az magyarázza, hogy állandó izomfeszültségtıl szenvedtem. És úgy láttam, mintha fal választana el mindattól, ami körülöttem történik. Teljesen elszigeteltnek, valósággal élıhalottnak tekintettem magam, ahogy te is jellemezted ezt az érzést. És üresnek. Ugyanakkor mintha küszködtem volna ez ellen az érzés ellen, ahelyett, hogy átengedtem volna magam neki. Ú gyhogy már az is iszonyúerıfeszítésembe került, hogy valahogy a víz fölött tartsam magam. És a humorérzékem már a kezdet kezdetén elveszítettem. Ami azt

177

illeti, amikor elıször voltam képes újra elnevetni magam, akkor kezdett oszladozni ez az egész lidércnyomás. És persze ott van aztán az az érzés is, mintha valami súly nehezedne az emberre és nyomná le a földre. Gondolom, maga a depresszió szó is innét származik. ROBIN Igen, a depressziós oknak csakugyan olyan a testtartása, mintha valami iszonyú súly nehezedre rájuk. JOHN Most, hogy szóba került a dolog, legjobban az lep meg, hogy akkor egyáltalán nem ébredtem rá, hogy nem vagyok szomorú. Emlékszem, láttam akkoriban a tévében egy kerekasztal-beszélgetést Spike Milligannel és Olivier Todd-dal, ahol a depresszióról volt szó, és az egyik résztvevı azt mondta, amikor valaki depressziós, valójában nem is érzi, hogy szomorú lenne, és ez annyira meglepett, hogy kénytelen voltam félrevonulni egy darabig, és eltöprengeni a dolgon. Oe vajon miért nem vettem észre korábban a különbséget? Csak azért, mert ezt a két szót szinonimaként szoktuk használni? ROBIN Gondolom, ezért. Sokkal világosabb lenne a helyzet, ha a "depresszió" szót mindenki abban a szükebb értelemben használná, ahogya pszichológusok szokták. Így könnyebben meg tudnánk különböztetni egymástól ezt a kétfajta lelkiállapotot. JOHN No és mit gondolsz, más emberek is ugyanígy írnák le ezeket az érzéseket, ahogy mi az imént? ROBIN A legtöbb ember igen. Évek hosszú során át az egyes pácienseim újra és újra mindig hasonló módon számoltak be az érzéseikrıl, és úgy tőnt, mindig az volt a döntı különbség, hogy az illetı "elevennek" vagy "élettelennek" érzi-e magát. Ne felejtsd el, az ember meg akarja spórolni magának a szomorúságot. Márpedig nem határozhatod el, egy bizonyos fajta érzést nem vagy hajlandó átélni anélkül, hogy ezzel egyszersmind el ne vágnád magadat a többi érzelmedtıl is. Es amikor az érzelmeid elhalnak, te magad is elhalsz. Aligha meglepı tehát, hogy amikor valaki ebben a hangulatban van, egy csöpp kedve sincs bármiféle tevékenységbe fogni. JOHN No és még egy különbséget is észleltem a kétféle lelkiállapot között. Amikor elfog a szomorúság, azt tudom mondani valakinek: "Szomorú vagyok, de különben minden rendben". És örülök a társaságuknak anélkül, hogy bármit is várnék tılük, legfeljebb azt, hogy mellettem legyenek. Oe amikor depressziós vagyok, akkor a lelkem mélyén arra számítok, hogy jön valaki. és megszabadít tıle, és akármilyen képtelenség is, dühös vagyok rájuk, hogy miért nem teszik már meg! ROBIN Gondolj csak Basil Fawltyra! İ aztán állandóan depressziós, igaz, ezt a világért be nem ismerné. Ehelyett azzal tölti az életét, hogy mindenkinek értésére adja: az ı hibájuk, hogy ı olyan rosszkedVŐ. mert annyira megnehezítik az életét.

178

JOHN Viszont amikor szomorúak vagyunk, akkor nem hibáztatunk másokat. Ez azt jelentené, hogyafolytonos panaszkodás a depresszió jele? ROBIN Igen, valahányszor az ember depressziósokkal beszélget, az az érzése, hogy - még ha álcázott formában is - egyfolytában arról panaszkodnak neki, hogy "engem senki nem szeret", "ennek nem lenne szabad éppen velem megtörténnie" , "miért nem jön már valaki, hogy rendbe tegye a dolgokat" vagy valami hasonló. JOHN Hát ha az embert annak idején arra szoktatták, elég "szomorú képet" vágnia, és máris jön a mama, hogy mindent rendbe hozzon, és aztán egyszer csak nem jön többé... akkor feltehetöleg a lelke egy része öt fogja hibáztatni, amiért cserbenhagyta. Tehát akkor ezért sugárzik a depressziósokból állandóan valamiféle szemrehányás: úgy érzik, valakinek rendbe kellene rakni a az életüket. ROBIN És persze, ha az ember csak gubbaszt egy helyben, és arra vár, hogy jöjjön valaki, aki mindent rendbe hoz, akkor alighanem alaposan megreked a fejlödésben. JOHN Ez is lehet az egyik magyarázata annak, hogy az egészségtelen vágányra futott emberek miért nem képesek továbbhaladni. De mi mozdíthatja ki öket erröl a holtpontról? Hogyan lehet öket átállítani az "egészséges" vágányra? ROBIN Az ember segíthet ráébreszteni öket, hogy folyton olyan jeleket adnak le más emberek számára, mintha tölük várnák az életük megváltoztatását, és megpróbálhatják rábírni ıket, hogy ök maguk változtassanak az életükön. JOHN És mi kell ahhoz, hogy erre képesek legyenek? ROBIN Hogy megtalálják a kapcsolatot a tulajdon szomorúságukkal. Ehhez pedig segítségre van szükségük, hiszen annak idején pontosan arra kondicionálták öket, hogyan kerülhetik ezt el.

Egészségtelen vágányon JOHN Mármost ha mindezt az "egészségtelen vágányon" haladó anya és gyermeke szempontjából vesszük szemügyre. . . akkor úgy fogalmazhatunk, ebben az esetben a gyerek szomorú arca és lehangolt viselkedése többé nem azt jelzi, hogy megpróbál megbirkózni valamilyen szükséges változással. . . hanem arra szólítja fel a többieket, hogy jöjjenek, és szabadítsák meg a stressztöl. ROBIN Igen, ezt ügyesen megfogalmaztad! Csak éppen ha a ,jelzés" szót használod, ez azt a benyomást kelti, mintha az egész dolog sokkal tudatosabb szinten zajlana, mint valójában. Holott nem az történik, hogy az anya fölfigyel rá, hogy a gyerek szomorú arcot vág,

179

tudomásul veszi, és eldönti, hogya segitségére siet. Éppígy a gyerek se határozza el, hogy jeleket fog küldeni az anyjának, hogy rosszul érzi magát. Mindez sokkal öntudatlanabbul történik. JOHN Egyiküknek sincs halvány fogalma se róla, hogy miért teszik, amit tesznek. ROBIN Sıt még arról sem, hogy mit tesznek. Mint egy automata mosógép, egyszeruen végzik, amire programozták ıket. Es természetesen nemcsak az anya. Az apa és a többi gyerekek is, az egész család, amely ezen a módon mőködik, mivel rendszerint ilyenkor olyan családi mintáról van szó, amelyet több elızı nemzedék örökített át mindkét szülıre. Így aztán minden egyes családtag megrekedt ezen a fejlıdési szinten, még akkor is, ha úgy tesznek, mintha ez nem így lenne. JOHN Hogy tudnak "úgy tenni"? ROBIN Hát például a kívülállók számára úgy tőnhet, a mama túlságo san elkényezteti a gyereket, de az apa ezt helyteleníti. Az is lehet, hogy idınként ráreccsen a feleségére, hogy "teljesen elkényezteted azt a gyereket': De ha közelebbrıl szemügyre veszed a családot, amikor mindnyájan együtt ülnek le beszélgetni veled, akkor rövidesen észreveszed, hogy a férj egyszeruen féltékeny, és azt szeretné, ha ıt is ugyanúgy "kényeztetné" a felesége, mint a gyereket, így valójában nem tud segíteni. Tehát bármi is a helyzet, akár az, hogy az apának is

180

több törıdésre lenne szüksége, és ezt nem is tagadja, akár az, hogy magának se vallja be, hogy ilyen igények élnek benne, a gyerek mindenképpen megtanulja, hogy elég, ha tehetetlen, gyámoltalan, szenvedı arcot vág, máris jön valaki, aki megóvja a stressztıl. JOHN Tehát ha mindez ilyen öntudatlanul történik, akkor voltaképp az egész folyamatot a szınyeg alá söpörték? ROBIN Igen, méghozzá minden egyes családtag, nemcsak az a személy, aki egy adott idıpontban depressziós tünetekre panaszkodik. Ezért is van szükség valakire, aki kívül áll a családi rendszeren, hogy segítsen nekik felismerni, mi történik, és elfogadtatja velük a szınyeg alá söpört szomorúságot, hogy megszabaduljanak ettıl a viselkedési mintától. JOHN Esetleg a barátaik segíthetnek ebben? ROBIN Talán, ha az eset nem túlságosan súlyos. Ám ha igen, ha ez a viselkedési minta mélyen gyökeret vert a családtagokban, akkor nem valószínü. Nézd, az a személy, aki egy ilyen viselkedési mintát tanult el az anyjától, alighanem magához hasonló barátokat is fog választani. . . olyanokat, akik nem szembesítik vele, mit is csinál tulajdonképpen. JOHN És éppígy olyasvalakivel fog összeházasodni is, akit szintén arra tanítottak a saját családjában, hogy automatikusan reagáljon ezekre a jelekre. ROBIN Tehát nem túlságosan valószínő, hogy véletlenül olyasvalakire bukkanjanak, aki azt teszi, amire ebben a helyzetben szükség van. JOHN Miért, mire van szükség? ROBIN Ha ezektıl a tünetektıl szeretnénk megszabadítani valakit, szárnos módszert kell alkalmaznunk párhuzamosan. Olyan helyzetet kell teremtenünk számára, amikor nem hoz ,számára nyereséget, ha szomorú arcot vág; ám ugyanakkor éreztetni kell vele, hogy megért jük, miért adja le azokat a bizonyos jelzéseket, és nem ítéljük el érte; egyúttal érzelmi támogatást kell kínálnunk számára, amelynek segítségével elkezdheti átélni a szomorúságát. JOHN Várj egy kicsit! Hadd haladjak végig egyenként az egyes tételeken. Azt mondod, arra van szükség, hogy a depressziós ne nyerjen vele semmit, ha szomorú arcot vág. Miért, mit nyerhetne vele? ROBIN Egyszerően azt, hogy valaki odarohan hozzá és megnyugtatja: "Nem kell szembenézned azokkal a nehézségekkel, amelyek úgy fölzaklatnak! " JOHN Azaz, ha nagyon leegyszerősítve fogalmazunk, azt mondhatjuk, hogy a terapeutának azt kell közölnie a depresszióssal: "Igenis szembe kell nézned az élet fájdalmas eseményeivel, még akkor is, ha elszomorítanak. " ROBIN Hát nagyon leegyszerősítve, csakugyan.

181

JOHN Azután azt mondtad, hogy a terapeutának meg kell értenie, mit akar elérni a beteg azzal, hogy szomorú képet vág, de nem szabad elítélnie érte. ROBIN Ez azt jelenti, hogy értésére kell adni az illetı nek: teljesen rendjénva/ó, hogy ott vannak benne ezek a szomorú érzések, attól még nem kell "kisbabának" tartania magát. JOHN És ezzel segítünk felszínre hozni a szınyeg alá söpört érzelmeket, hogy a páciens megbirkózhassék velük. ROBIN Igen, hogy végre átélhesse ıket. Mindössze ennyit kell tennie velük. JOHN Oe mivel ezen a téren semmi tapasztalata nincsen, ez a kilátás igencsak rémítı lehet számára. Tehát ezért van szüksége érzelmi támogatásra. ROBIN Igen, és az, hogy ezt megkapja, legalább olyan fontos, mint a másik két dolog, amelyet említettem. JOHN Ha viszont az egészséges vágányon haladó személyt éri valamilyen apró veszteség, minden ilyen alkalommal átéli a vele járó szomorúságot, és ezzel meg is szabadul tıle. Hogy egy ostoba példával érzékeltessem, mirıl van szó, mondjuk azt, hogy ha 1 000 egységnyi szomorúság átélésére van szükség ahhoz, hogy a gyermek leváljon az anyjáról, akkor az egészséges gyerek képes rá, hogy minden egyes lépésnél, amely távolabb viszi az anyjától, rendre átéljen egyet-egyet az 1 ooo-bıl. Igy aztán apró, elviselhetı veszteségek sorát éli áto Oe az egészségtelen vágányon haladó személy mind az 1000 egységet ott ırizgeti felhalmozva egy kupacban a lelke hátterében. ROBIN Sıt, ami azt illeti, minden további veszteség, amit késıbb élete során elszenved, még hozzá is ad ehhez az összeghez, így azután egyre jobban szorong tıle, nehogy érintkezésbe kerüljön ezekkel az érzésekkel. Természetesen amint egyszer elkezdi átélni a szomorúságot, nem fog az egész egyszerre rázúdulni, elég, ha minden alkalommal csak egy kis adag kerül belıle a felszínre. Oe azért természetesen sejti, micsoda hatalmas készleteket halmozott fel belıle, és állandóan rettegésben tartja a gondolat, hogy ezek az érzelmek teljesen letaglózzák, ha felhagy vele, hogy folyton kitérjen elılük. Ezért mondtam az elıbb, hogy feltétlenül állandó érzelmi támogatáshoz kell juttatnunk a beteget, és ez legalább olyan fontos, mint az, hogy olyan helyzetbe hozzuk, amikor nem ér el vele semmit, ha leadja a szokott jelet, ami a családjából annak idején automatikusan kiváltotta azt a reakciót, hogya segítségére siessenek. JOHN Engem valóságos megvilágosodásként ért, amikor a csoportodban elıször hallottam errıl. Azt hiszem, korábban, ha olyasvalakivel találkoztam, aki éppen depressziós volt, úgy gondoltam, erre csak kétféleképpen lehetséges reagálni. Azaz vagy engedi az ember, hogy

182

öt is magába szippantsa a másik lelkiállapota, és ezzel menthetetlenül beleesik abba a szokásos hibába, hogy úgy kezeli a másikat, mintha beteg kisgyerek lenne - "Na meséld el szépen, mi a bibi?" -, és közben kétségkívül úgy érzi, hogy ı most bámulatra méltóan gyöngéd és óriási segítséget nyújt a másiknak azzal, hogy ráhagy mindent, amit az elpanaszol. . . vagyis engedi, hogy a másik kicsikar ja belıle azt a reakciót, ami, mint te is mondtad, a viselkedésének a rejtett célja. Máskor viszont, másféle hangulatban, ha mondjuk esetleg én magam is lehangolt voltam valamelyest, akkor eljátszottam a kemény, fegyelmezett angol férfiút, tudod, aki ilyenkor ráförmed a másikra, hogy "ugyan, öregem, tölts már magadnak egy whiskyt, és szedd össze magad". Azt hiszem, soha még csak fel sem merült az agyamban, hogy egész egyszeruen leülhetnék az illetı mellé, és azt mondhatnám neki: "Igen, tudom, hogy neked most nagyon nehéz, és nagyon fájdalmas érzésekkel kell megküzdened magadban. Ezért most leülök ide, hogy melletted legyek, hátha attól könnyebb lesz egy kicsit." Emlékszem, egyszer, amikor egy barátnım szakított velem, a szemembe vágta, hogy amikor depressziós volt, én sose tudtam "egyszerüen csak ott lenni mellette" . Akkor nem értettem, mit akar ezzel mondani, de remélem, most már igen. ROBIN Ez a depresszív minta kétségkívül az én családomban is igen erıs volt, és jó hosszú idıbe beletellett, amíg felismertem, mire van valójában az ilyen embereknek szükségük ahhoz, hogy változtatni tudjanak ezen a mintán. Természetesen sokkal könnyebb nyugodt és személytelen módon nyújtani valakinek a szükséges támogatást, ha csak orvos-beteg viszonylatban vagy vele, mert akkor személyes érzelmeid nem játszanak annyira bele a dologba. Ha olyasvalakirıl van szó, aki közel áll hozzád, akkor sokkal nehezebb megırizned a támogatás és a szilárdság közötti helyes arányt. JOHN Igen, mert akkor saját érzelmi igényeiddel is számolnod kell!

A súlyos depresszió. . . JOHN Na és mi a helyzet a valóban súlyos depresszióval? Gyakran hallottam, hogy a depressziónak ez a fajtája inkább kémiai, semmi nt lelki eredetü, következésképp nem is lehet rajta máshogy segíteni, csak gyógyszerekkel. ROBIN Hát végsı soron mindnyájan kémiai anyagokból épü/ünk fel. Bármi történjen is velünk, az egyszersmind kémiai változásokat is elıidéz a szervezetünkben, nem igaz? Ha megpillantasz egy csinos lányt, vagy kis híján elüt az autóbusz, amikor átmész az úttesten, vagy ha dühös vagy valakire, akkor mindenféle kémiai változások

183

mennek végbe a véredben. Így aztán természetesen ezek közül a reakciók közül néhányat kémiai úton is lehet befolyásolni. Vagyis a depresszió bizonyos fajtáit tényleg lehet gyógyszerek segítségével enyhíteni. Söt ami azt illeti, a gyógyszerek átmenetileg rendkívül hasznosak lehetnek, egy bizonyos ponton, amikor arra van szükség, hogy valahogy megtörjük azt ~ ördögi kört, amikor azok a kémiai változások, amelyeket a súlyos depresszió idéz elö a páciensben, megakadályozzák az illetöt, hogy együttmőködjék a terapeutával, söt abban is, hogy világosan gondolkodjék, olyannyira, hogy ilyen körülmények között a pszichoterápia teljesen hatástalan, és még a beteg élete is veszélybe kerülhet. Oe az, hogy valaki gyógyszereket szed, természetesen nem változtatja meg a személyiségét, nem építi le azokat a rejtett, gépies viselkedési mintákat, amelyekröl beszélgettünk. Így aztán ezek a minták tovább mőködnek, és hatásukra az illetö teste ugyanazokat a kémiai reakciókat hozza létre, amelyeket a gyógyszereknek ellensú lyozniuk kellene. Oe ha az ember valakinek az önkéntelen reagálás; módját tudja megváltoztatni, akkor az illetö nem lesz többé depressziós és egyáltalán nem lesz szüksége gyógyszerekre. JOHN És ez még a legsúlyosabb depressziós esetekre is igaz? ROBIN Erre nehéz mit válaszolni, mivel rengeteg olyan eset van szerte a világon, amelyeket korábban kizárólag gyógyszerekkel tudtak kezelni, és most remekül reagálnak az újonnan kialakított családterápiás módszerekre. És állandóan születnek az újabb és újabb, még hatékonyabb módszerek, tehát nem állíthatjuk biztosan, még azokról az esetekröl sem, amelyekkel jelenleg nem tudunk mihez kezdeni, hogy mondjuk egy éven belül ezeknek az új módszereknek a segítségével nem válnak gyógyíthatóvá. Annyi bizonyos viszont, hogy jelenleg és talán még hosszú ideig - a legsúlyosabb depressziós állapotokon gyakorlatilag kizárólag gyógyszerekkel, orvosi támogatással és kórházi kezeléssellehet segíteni, söt még az elektrosokkot is alkalmazzák azokban az esetekben, amikor minden más módszer csödöt mondott. JOHN Mit gondolsz, az miért van, hogy egyes betegek depressziója súlyosabb, mint másoké, és következésképp nehezebb rajtuk segíteni? ROBIN Hát különféle magyarázatok vannak. Az én számomra az tőnik a legelfogadhatóbbnak, és a gyakorlatban is ez vált be a legjobban, ha úgy magyarázzuk a dolgot, hogya depresszió súlyossága attól függ, hogy az illetö beteg melyik fázisában rekedt meg annak a hat hónapos kor körül kezdödö folyamatnak, amelyben a kisgyermek nek az a legfontosabb feladata, hogy leváljon az anyjáról. Az olyan ember, aki csak egy igen rövid szakaszát tette meg ennek az útnak, alighanem sokkal súlyosabban sérül és sokkal nehezebben kezelhetö. JOHN Tehát ha a gyerek abban a fejlödési fázisban reked meg, amikor éppen csak hogy elkezdte fölfedezni az énhatárait, amikor még csak

184

pillanatokra ismeri fel, hogy az anyja egy másik teljes, különálló személy. . . akkor sebezhetı bb lesz? ROBIN Igen, ha valakinek az énhatárai még mindig kissé bizonytalanok és könnyen elmosódnak, az ilyen személy, ha súlyos stressznek van kitéve, könnyen elveszítheti a kapcsolatát a valósággal. Ha azután elveszít valamit, ami létfontosságú a számára -legyen az egy szeretett személy, maga elé tőzött cél, vagy az önmagáról alkotott képnek egy olyan eleme, amely nagyon kedves volt neki -, ez sokkal nagyobb fájdalmat, kétségbeesést és dühöt ébreszt benne, mint amennyivel képes megbirkózni. Még nem érte el azt a pontot, amikor bele tud kapaszkodni a szerettei vel vagy a boldogabb idıkkel kapcsolatos, kedves emlékei be, hogy ezek segítségével ellensúlyozza a fájdalmat és megırizze a lelki egyensúlyát. Így az éppen átélt fájdalom csak még jobban kínozza és néha semmi más módot nem talál rá, hogy valahogy legyőrje, mint azt, hogy visszacsúszik néhány lépcsıfokot a fejlıdésben, és azt a biztonsági szelepet alkalmazza, amelyet egy korábbi idıszakban szokott használni, vagyis azt, hogy a fájdalmas érzéseket kivetíti a külvilágb a és más emberekbe. Sıt, egyenesen visszasüllyedhet abba a stádiumba is, amikor még azt hitte, hogy irányítani tudja az egész világot. JOHN Tehát egészen a paranoia, sıt a skizofrénia szintjéig regrediálhat? ROBIN Igen, bizonyos tekintetben visszacsúszhat egészen ezekig a szintekig, és kitörhetnek rajta valamiféle "elmebajnak" a tünetei: az érzékcsalódások, a hallucinációk és az összes többi. . . JOHN De ha már egy kicsit messzebbre jutott a leválási folyamatban. . . ROBIN Akkor képes megırizni és felidézni élete boldog eseményeinek emlékét is, bármennyire elkeseríti is éppen valamilyen súlyos veszteség, és ennek segitségével meg tud kapaszkodni a "depressziv" szinten, és nem csúszik még mélyebbre. És mivel valamivel fejlettebb fokon van, mint azok, akik egy korábbi szinten rekedtek meg, több van belıle az érett, felnıtt személyiségbıl is, és így egyrészt könnyebben megbirkózik a problémákkal, másrészt a terapeutának is módjában áll ehhez az érettebb személyiségrészhez fordulni, hogy együttmőködjék vele, ha az illetı netán kezelésre jelentkezik. JOHN Na és arra van valamilyen perdöntı bizonyíték, hogy az igazán súlyos depressziós típusú betegségek öröklıdés útján terjednek? ROBIN Igen, azt hiszem, abban a legtöbb szakértı egyetért manapság, hogy legalábbis valamiféle fogékonyság alighanem öröklıdik, és úgy tőnik, a különbözı típusú depressziókban más és más az öröklıdés szerepe. Ez a nagyobb sebezhetıség bizonyos családokat vagy családtagokat fogékonyabbá tehet a stressz bizonyos fajtáira, és így valószínőbbé teszi, hogy idıvel kialakítják azokat az öntudatlan viselkedési mintákat, amelyekrıl beszélgettünk.

185

JOHN És hogy illik bele mindebbe a mániás depresszió - amikor a be tegben a depressziót idınként erıs felhangoltság váltja fel? ROBIN Az orvosok egy része úgy véli, hogy itt egyszerően öröklött betegséggel van dolgunk, de arra is szép számmal vannak bizonyítékaink, hogy a környezeti tényezık is szerepet játszanak. Pillanatnyilag egyszerően nem tudjuk, melyik tényezı mennyire fontos ennek a betegségnek a kialakulásában. JOHN Na, de hol helyezkedik el ez a betegség azon a bizonyos skálán? ROBIN Én a mániás depressziós személyiséget valahol a skála alsó vége felé helyezném el, a paranoia mellett, ami az énhatárok világosságát és az anyáról való leválás mértékét illeti. A mániáról pedig az a véleményem, ami a legtöbb analitikusnak, hogy az még az általános depressziónál is kevésbé érett stratégia az élet problémáinak megol dására; sıt ami azt illeti, valójában védekezés a depresszió ellen. JOHN Vagyis a mánia a depresszió és a paranoia között helyezkedik el. ROBIN Így van. Valójában a mánia is felhasznál néhányat annak a fej lıdési szakasznak az egyes sajátosságai közül, ami a skizofréniához vagy paranoiához vezethet - elmosódott énhatárok, a valósággal való kapcsolat elveszítése, meg az, hogy az illetı külön rekeszekben tárolja a rossz és a jó érzéseit, és a kellemetleneket kivetíti a külvilágba. De mindez valamivel bonyolultabb módon történik, mint a paranoia esetében, mert a mániás depressziós ezen a fázison már túljutott. JOHN Csaknem úgy hangzik, amit mondasz, mintha a mániás depressziós kényszerőségbıl hátrálni kezdett volna a paranoia felé, de megállt volna félúton.

Hála Dr. Briddle-nek. már nem vagyok mániás. Most depresszlv depresszlv vagyok.

Furcsa. hogy ezt mondod. Hála dr. Twiddle-nek. én mániás-mániás letteml

186

ROBIN Igen. Rendszerint ezt a betegséget is valamilyen veszteség szokta kiváltani, és a beteg a súlyos depresszió elleni védekezésként alkalmazza. JOHN De hát a mánia szinte teljesen az ellenkezıje a depressziónak, nem? A mániások felhangoltak, szélsıségesen optimisták, míg a depresszíósok lehangoltak és túlságosan borúlátók. ROBIN Így van. Ha valaki mániás periódusban van, a viselkedése leginkább arra emlékeztet, amikor egy egészséges ember izgatott vagy diadalmas, "madarat lehetne fogatni vele". Mivel, mondhatni, "nem a földön járnak", a mániások hihetetlenül lelkesek és közlékenyek, nagyon nagynak és erısnek érzik magukat, és míndenféle túlsá&osan nagyralátó tervbe fognak bele. JOHN Es elköItenek egy rakás pénzt, amely az adott pillanatban még nincs a zsebükben, de ık egészen bizonyosak benne, hogy pillanatokon belül az ölükbe pottyan. ROBIN Így van. Minden alap nélkül úgy érzík, hogy irányítani tudják a dolgokat. Éppen ezért ıket magukat viszont színte lehetetlen irányítani! JOHN Ez egy kicsit emlékeztet arra, amit a hatalmasra felfújt, mindenki mást kiszorító léggömbökrıl mondtunk, nem? ROBIN Igen, de van egy fontos különbség a mánia és a skizofrénia között. Megeshet persze, hogy valaki a mániás fázisból még le.üebb csúszik, és meg sem áll a skizofréniáig. De az átlagos mániás depressziós a mániás fázísban még mindig sokkal racionálisabban és érthetıbben viselkedik, mint egy skizofrén. JOHN Tehát valamílyen szinten mégiscsak kapcsolatban maradt a valósággal? ROBIN Igen. Úgy fest a dolog, mintha a skizofrén soha nem is ébredt volna tudatára, mekkora is ı valójában, vagyis még míndig azt gondolja, hogy ı az a hatalmas léggömb, aki betölti az egész teret. A mániás viszont korábban már rádöbbent, hogy nem képes irányítani az egész világot - ezzel a kínos igazsággal szembe kellett néznie, és megtanulnia a leckét - de kétségbeesetten megpróbál úgy tenni, mintha mégiscsak ı lenne az a bizonyos óriási léggömb. És mivel a lelke mélyén pontosan tisztában van vele, hogy nem ez a helyzet, végül is a léggömb elıbb-utóbb elpukkan . . . és az emberünk ott áll összezsugorodva, azaz újra depresszióba esik. JOHN De azért ezek a mániás periódusok akár hónapokig is eltarthat .nak, igaz? ROBIN Igen, megeshet. Néha ezek a hangulati ingadozások bizonyos ritmust mutatnak, de többnyire nehéz bármiféle szabályszeruséget kiolvasni belıle. Azok a kutatók azonban, akik ezzel a betegséggel foglalkoznak, úgy találták, hogy minden esetben a stressz, azaz

187

valamilyen fontos dolog elvesztése indítja el a hangulati ingadozást, akár jobbra, akár balra leng ki az inga. JOHN Értem. Most már csak azt mondd meg, mí a helyzet azokkal az esetekkel, amelyek a skála másik végén helyezkednek el. Feltehetıleg az ı depressziójuk sokkal enyhébb, de nagyjából megszakítás nélkül szenvednek tıle? ROBIN Igen, ezek az emberek már erısebb "én" -nel rendelkeznek, és a többiek általában semmi különöset nem vesznek észre rajtuk. Mindössze arról van szó, hogy a szüleik annak idején a széltıl is óvták ıket, és így erısen gyökeret vert bennük az a szokás, hogy mindannyiszor sértetten és sebzetten reagáljanak, ha valami nehézség adódik. És mint családok természetesen sokkal szorosabban kapaszkodnak egymásba, mínt az egészséges vágányon haladó családok. JOHN Ezzel tehát a depresszió teljes skáláján végigmentünk, igaz? A skála alsó végén azok a súlyos esetek helyezkednek el, akik komoly stressz esetén akár egészen a paranoiáig vagy skizofréniáig süllyednek vissza, de még legjobb esetben is szinte mínden erejüket felemészti, hogy megállják a helyüket a köznapi életben. Utánuk következnek a mániás depressziósok, akiknek a baja valamivel kevésbé súlyos, mert ık egy kicsivel jobb kapcsolatot tartanak a valósággal: ırajtuk hol a szélsıséges földobottság és túlzott optimizmus tör ki rohamszeruen, hol a depresszió. És végül, a skálának azon a végén, ahol a legenyhébb esetek helyezkednek el, vannak azok az emberek, akik voltaképp egész jól megállják a helyüket az életben, egyszeruen csak nem érzik magukat valami fényesen. ROBIN Nagyjából így van. JOHN No és mí a helyzet a kezelésseI? Mihez tudtok kezdeni a legsú lyosabb esetekkel? ROBIN Hát mínél súlyosabb az eset, annál valószínőbb, hogy csak gyógyszerekkel tudod a család egyik-másik tagját átsegíteni a valóban heveny depressziós periódusaikon, és az is, hogy az egész családnak részt kell vennie a terápiában, ha azt akarjuk, hogy csakugyan hatékony legyen. JOHN Na és az enyhébb esetekben? ROBIN Az ilyen esetekben mínden esély megvan rá, hogya pszicholó giai kezelés eredményes lesz. Mármínt ha egyáltalán igénybe veszik! Ne felejtsd el, hogy az ebbe a csoportba tartozó emberek gyakran igen sikeresek az életben! Annyira igénylik a szeretetet és a helyesiést, hogy rendkívül keményen képesek dolgozni, képesek feláldozni magukat a cég, a szervezet vagy valamilyen más csoport érdekeiért. JOHN Vagy a családjukért. ROBIN Igen, ez is része a problémának! Emlékszel, beszéltünk már róla, hogy ezek az emberek képtelenek megszerezni maguknak, amíre

188

szükségük van. Tehát meglehetısen szorosan tapadnak nemcsak a családjukhoz, hanem más olyan csoportokhoz is, amelyekkel érintkezésbe kerülnek, és ezekkel szemben azután rendkívül lojálisan, megbízható an és - kínosan -lelkiismeretesen viselkednek. Így aztán magas polcra kerülhetnek, és komoly pénzt és pozíciót szerezhetnek maguknak. JOHN Meg gyomorfekélyt. Emlékszem, abban a terápiás csoportban, amelyikbe jártam, szinte csupa olyan ember volt, aki csaknem a lehetı legtöbbre vitte a szakmájában, a feleségeket is beleértve. Csak éppen úgy tőnt, egy percre sem képesek igazán jól érezni magukat, nem utolsósorban azért, mert annyira rá voltak utalva lelkileg a házastársukra. Az ilyenfajta családokban a családtagok többnyire szorosan belekapaszkodnak egymásba, igaz? ROBIN Igen, többnyire, legfeljebb lehet, hogy valamilyen álcázott formában. JOHN De mivel egyikük sem képes egészséges úton megszerezni magának azt, amire szüksége van. . . ez azt jelenti, mint ahogy azt már vagyegymilliószor elmondtad, hogy nem is igen van mit adniuk egymásnak. De hát akkor végül is mit nyernek vele, hogy egymásba kapaszkodnak? ROBIN Még mindig ez a legjobb kompromisszumos megoldás, amire képesek. Tekintve, hogy valamennyien ugyanazokkal a nehézségekkel küzdenek az emberi kapcsolataikban, mert valamennyien ugyanazon a szinten rekedtek meg a fejlıdésben, jobban összeillenek, mint az egészséges helyzetbe illeszkedık. Igaz, a helyzetük nem olyan jó, mint amilyen lehetne, de még így is sokat adnak egymásnak. A maga módján ez a rendszer is elmőködik valahogy, egészen addig, amíg valami komoly veszteség nem éri a családot: például meghal valaki, esetleg valamilyen más okból kell megválniuk egyik családtagtói, vagy valami lényeges változás következik be az életükben. A lelki egyensúlyuk sokkal ingatagabb, mint egy normális családé, és sokkal könnyebben zuhannak válságba, amikor a rendszer felmondja a szolgálatot. Ezért volt olyan hasznos a múltban a nagy, kiterjedt család és azért okoz a manapság tipikus, "üvegház"-szerő, nukleáris család annyi problémát.

Senki sem tökéletes. . . JOHN Ú gy érzem, számos depressziós tünet, amelyeket leírtál, énrám is jellemzı. Bár manapság már sose szoktam olyan hosszan tartó, mély depresszióba esni, mint annak idején, hét-nyolc évvel ezelött, még mindig felfedezem magamban ezeknek a tüneteknek legalábbis

189

az árnyékát, valahányszor bizonyos fajta lelkiállapotba kerülök. Például ha valaki megsért, olyankor ahelyett, hogyelengedném magam és átélném az önértékelésemnek azt a pillanatnyi csökkenését, amelyet a megjegyzés okozott, gyakran azon kapom magam, hogy megmerevedem, hogy távol tartsam magamtól ezt a kínos érzést. Vagy amikor valami sürgıs, nehéz munkám van, nemigen sikerül közben egy kis "kimenıt" adnom magamnak. Ehelyett többnyire gızerıvel hajtok tovább, ami ismét csak azt jelenti, hogy lemerevedem, elveszítem a kapcsolatot a tulajdon testemmel és a körülöttem lévı világgal. Néha pedig azon kapom magam, hogy amikor kedvezıtlenül alakultak a dolgok, sértıdötten dühöngök az Úristenre, amiért szántszándékkal gonosz tréfákat őz a rovásomra, márpedig ezt a tulajdonságot igazán nagyon utálom magamban. És tudom, hogy számos barátom is hasonlóan depresszív módon szokott reagálni a stresszre. Mármost ezzel a hosszadalmas bevezetéssel csak oda akartam kilyukadni, hogy megkérdezzelek . . . te hogy vagy mindezzel? ROBIN Hát amikor gyermekpszichológusként dolgozni kezdtem, gyakran tréfáltam a kollégáimmal, hogy ha érek egyáltalán valamit ebben a szakmában, az fıként azért van, mert nálunk otthon a családban minden elképzelhetı lelki bajból volt legalább valamicske valamelyik családtagban - tehát az összes problámákat elsı kézbıl ismerem. Persze ez egy kicsit emlékeztet arra, amikor a legtöbb orvostanhallgató rendre fölfedezi magán azoknak a betegségeknek a tüneteit, amelyekrıl éppen tanul, de azért nyilván sok igazság is volt benne. Eleinte azt hittem, csak én vagyok így ezzel, de késıbb, amikor a kiképzés részeként csatlakoztam egy terápiás csoporthoz, és jobban megismertem a csoporttársaimat, felfedeztem, hogy ık is ugyanolyan sok problémával küszködtek a saját családjukban, mint én az enyémben. Miután egy kicsit jobban megértettem önmagamat, visszamenıleg ráébredtem, hogy legalább annyira önmagamon akartam segíteni, ámikor ezt a szakmát választottam, mint amennyire másokon, és még az is lehet, hogy a családom, anélkül hogy ennek tudatában lett volna, azt a küldetést bízta rám, hogy mentsem meg ıket is. Szerencsére ez az egyetlen olyan szakma, ahol az ilyenfajta nehézségeidet elınyödre fordíthatod. JOHN Miért, a politikában nem? ROBIN Igen, talán még ott is. Oe az én szakmámban, ha az ember tudomásul veszi, hogy segítségre van szüksége, akkor azt a saját maga számára is megszerezheti, és bizonyos mértékig el tudja rendezni magában a dolgokat. A napokban kezembe akadt egy régi magnószalag, a családterapeuták elsı nagyszabású kongresszusának hanganyagával. A konferenciát I973-ban tartották, és itt, néhány Amerikából odalátogatott

190

család terapeuta biztatására, akik a New Y ork-i Ackennan Intézetbıl érkeztek a konferenciára, elsı alkalommal valamennyien megpróbálkoztunk a pszichodrámával. Nevezetesen azzal, hogy jeleneteket játszottunk el a saját családunk életébıl csakúgy, mint egyes betegeink családi életébıl, hogy jobban megértsük ıket. Érdekes volt rábukkanni ennek a könyvnek az alapötletére abban a beszédben, amelyet a záróülésen mondtam: "Számomra az egyik legnagyobb nyeresége az volt ennek a konferenciának, hogy segítségével sikerült megtalálnom a kapcsolatot a saját családommal. Mindig is tudtam, hogy erre lenne szükségem, de azt már nem, hogyan fogj ak hozzá. De aztán rádöbbentem, hogy mindazok a családok, akiket itt kollégáimmal megjelenítettünk, valamennyien az én családom. . . hogy egész idı alatt egy és ugyanazon családot jelenítettük meg. Újra és újra magunk elıtt láthattuk azt a bizonytalan anyát, akinek nincs meg az a biztos bázisa, ahonnét felfedezı útra indulhat. Tehát még mindig ambivalens módon kötıdik a saját anyjához, a férjétıl és a gyerekeitıl pedig gondoskodást várna, de mivel védekezik ennek felismerése ellen, inkább ımaga tukmálja rá ezt a gondoskodást a családtagjaira, és nem vesz róla tudomást, hogy azok is szeretnék megırizni a saját autonómiájukat. És tennészetesen depressziós, mivel nem jutott túl ezen a fázison. Ami az apát illeti, ezekben a családokban újra és újra olyan apával találkozunk, aki rossz viszonyban volt a saját apjával, és akinek nem

191

1

sikerült kinönie abból a fázisból, amikor még mindig szüsége van az anyjára, ezért aztán ingerült, tehetetlen, távol tartja magát a többiektöl és ugyanakkor kirekesztettnek érzi magát. A házaspárnak nem jó a szexuális kapcsolata sem, mert még nem értek el a fejlödésükben erre a szintre, és szexuális partner helyett még mindig szülöt keresnek a házastársukban, aki gondoskodik róluk. Amíg nem részesültek ebben a szülöi gondoskodásban, amit egymástól természetszerőleg nem kaphatnak meg kielégítö mértékben, addig az ágyban sem tudják igazán élvezni egymást. És a gyerekek is ugyanezt a családi mintát követik. Ettöl a szülök teljesen tehetetlennek érzik magukat, éppen ezért megpróbálnak mindenhatóak lenni, és túlságosan nagy energiákat fektetnek bele, hogy rendesen neveljék a gyerekeiket. Látván, hogy a szerepjátékokban unos-untalan ez a minta ismétlödik, és nemcsak akkor, amikor a páciensek családját jelenítettük meg, hanem akkor is, amikor a kollégákét, el kellett hogy töprengj ek rajta, nem olyan vagyok-e, mint az az ember, aki kiment a kertbe, megpillantotta a holdat, és úgy gondolta, hogya hold kizárólag neki süt. Megeshet, hogya jelenlévök közül mindenki ugyanazt a holdat látja, ugyanazt a családot, a saját családját. Lehet, hogy voltaképp csak egyetlen család létezik, az emberi család, csak éppen az egyes családok különbözö szinteken akadhatnak el a fejlödésben vagy más és más pontokon szaladhatnak le a megfelelö vágányról:' JOHN Akkor, gondolom, nem alaptalan az a feltételezés, hogy igen sok ember, aki ezt olvassa, felismeri önmagát egyik vagy másik visel

192

kedési mintában, vagy ha nem is önmagát, legalábbis a családját vagy a barátait. ROBIN Igen, én is azt hiszem, nagyon sokan lesznek, akik magukra ismernek, még akkor is, ha a viselkedésük csak egy sokkal enyhébb változata annak, amit az imént leírtam. JOHN Na és aki egyáltalán nem ismer magára? ROBIN Hát, az tökéletesen túlhaladta ezt a fázist, de erre, azt hiszem, az embereknek csak egy elég kis százaléka képes. JOHN De nyilván akadnak olyanok is, akik azt hiszik, hogy ırájuk mindez nem vonatkozik, pedig nagyon is róluk szól a "mese". ROBIN Nos, ez a csoport is képes lesz magára ismerni a leírásunkban, ha igazán akar. JOHN Hogyan? ROBIN Azon veszik észre magukat, hogy érthetetlenül ingerültté vál nak, amikor ezt olvassák, de hogy pontosan miért, azt képtelenek lennének megmondani. JOHN Csuda szellemes, dokikám, csuda szellemes! De nyilván gyakran jelentkeznek nálad terápiára olyan emberek. . .akik dühödten védekeznek, amikor megpróbálod rávezetni ıket, hogy esetleg nekik is lehetnek olyan szükségleteik, amelyeket nem elégítenek ki. ROBIN Ami azt illeti, még ennél is nagyobb problémátjelentenek azok, akik megpróbálnak provokálni, mihelyt rátapintasz, hogy bennük is élnek ezek az elfojtott szomorú érzelmek, ahelyett, hogy ık maguk gurulnának dühbe. Emlékszem, volt egy páciensem, akinek minden egyes alkalommal sikerült alaposan felhergelnie, ahányszor csak megjelent a kezelésen - határeset volt a fickó, erısen paranoid személyiség, akit már rengetegen megpróbáltak kezelni, minden eredmény nélkül, én mégis elvállaltam, hogy néhányszor elbeszélgetek vele, mert meghalt az a terapeuta, akihez addig járt. Általában több hónap is eltelt egy-egy besz~lgetés között. Valahányszor megjelent a fickó, mindig kirakott egy rakás könyvet az asztalra - a Micimackót, Freud Álomfeltését, az Alice Csodaországbant, Melanie Klein Irigység és háláját, vagy valami effélét -, aztán elkezdett arról beszélni, mit értett meg ezekbıl a könyvekbıl, én meg csak ültem, és próbáltam kihámozni a fecsegésébıl, voltaképpen mit is akar a tudtomra adni. Rendszerint alaposan felbosszantott, és úgy éreztem, képtelen vagyok segíteni neki, de ı azért csak vissza-visszatért hőségesen, és egy idı után úgy tőnt, hogy lassanként javulni kezd az állapota. Egyik alkalommal nemcsak könyveket hozott magával, hanem egy hatalmas papírzacskót is, amelybıl óvatosan elıhúzott egy majd egy méter magas óriási fehér játék nyulat, és azt is lerakta az asztalra, gondosan a könyvek mellé. A nyúl azonban folyton hanyatt dılt, úgyhogy mind több és több könyvet kellett leemelnem a polcokról, hogy

193

megtámasszam velük, mígnem végre egyenesen és biztosan ült, bár a páciens folyton azt ismételgette, hogy ugyan, hagyjam, nem számít. Az ezt követı beszélgetésben aztán tényleg alaposan kihozott a sodromból, annyira felbosszantott, hogy úgy döntöttem, csak vesztegetjük egymás idejét, bár ezt hangosan nem mondtam ki. Nem kis meglepetésemre, amikor a beteg távozni készült, rendkívül elégedett képpel szedegette össze a könyveit, és csúsztatta vissza azt az óriási játék nyulat a papírzacskóba. "Nagyon-nagyon köszönöm - mondta -, amit a nyúlért tett!" JOHN Azaz önmagának képtelen volt segítséget kérni, de amikor te megtámasztottad a nyulát, úgy érezte, hogy ıt magát támogatod. ROBIN Azt hiszem, így történhetett. Ez volt a legtöbb, ami tıle telt, ennél közvetlenebb módon nem tudott segítséget kérni. És valahogy azt is tudtomra adta, hogy bár magam sem voltam tisztában vele, ösztönösen mégiscsak reagáltam arra, hogy támogatást kért tılem, azon az egyetlen módon, ahogy képes volt rá. Késıbb arra is ráébredtem, hogy valószínő leg azt is megpróbálta értésemre adni, hogy legyek csak nyugodtan dühös rá, mert így biztos lehetett benne, hogy nem aggódom érte túlságosan, mert ez megrémítette volna. JOHN .. . Ahogy eltöprengtem azon, milyen szerepet is játszik a póttárgya gyerek fejlıdésében..., hogy támogatást nyújt számára, ugyanakkor megérteti vele, hogy az anyja nem fog azonnal a segítségére rohanni, ha arra nincs feltétlenül szükség. . . aztán összehasonlÍtottam azzal, amit arról mondtál, hogyan kezeled a depresszíveket, rájöttem valamire. Tudod, mi vagy te pszichológiai szempontból? Egy kitömött játék nyúl! ROBIN Igen, de fogalmad sincs arról, milyen nehéz ezt jól csinálni! JOHN Talán könnyebben menne, ha te is rongyból lennél!

194

Ki az

ÚR a házban?

Akarod, anyu, hogy valóságos angyalka legyek? .

.

JOHN No és most mi mindenrıl fogunk beszélgetni? ROBIN Hát elég érdekes ügyekrıl. Arról, hogy hogyan viszonyulnak az emberek a tekintélyhez, miért vetik neki alá magukat egyesek olyan könnyen és miért lázadnak ellene mások, mennyire szigorúnak kell lenniük a szülıknek, milyen létfontosságú feladatai vannak az apának a gyerek nevelésében, miért van az, hogy egyes emberek kitőnıen tudnak együttmőködni másokkal, míg mások, akik hatalmasra duzzadt "ego"-val rendelkeznek, miért nem tudnak sehogy se beilleszkedni, miért rosszalkodnak vagy betegeskednek egyes gyerekek, hogy a szüleiket együtt tartsák, a rögeszmékrıl, arról, miért "hisztiznek" a kisgyerekek, miért jó, ha a szülık idınként veszekednek e~ymással, no meg a~ Édenkertrıl . . . JOHN O, mindössze errıl? Es valószínőleg azért kerülnek ezek a témák éppen most sorra, mert mindnek valami köze van a csecsemı követ kezı fejlıdési fázisához. ROBIN A csecsemıbıl idıközben kisgyerek lett, épp ez a lényeg. JOHN A csecsemı többé-kevésbé gyámoltalan volt. . . ROBIN Többé-kevésbé. De az agya egész idı alatt fejlıdött, és az egyes idegsejtek kapcsolatba léptek egymással és a test izmaival. Mármost valamikor egy- és kétéves kora között a kisgyerek megtanul egyedül járni és kiejti az elsı egy-két valódi szót. JOHN Na és mi a helyzet a "természetes szükségleteivel", ahogy azt nálunk Weston-super-Mare-ban nevezni szokták? ROBIN Ebben a korban már teljesen kialakult az "összeköttetés" a húgyhólyag és a belek, valamint az agy között. Tehát ezeknek a szerveknek a mőködését a kisgyerek tetszése szerint tudja irányítani, nem úgy, mint korábban, amikor ezek a folyamatok még automatikusan mentek végbe. És körülbelül másfél éves kora körül a kisgyerek kezdi félreérthetetlenül tudtára adni a szüleinek, hogy neki is megvan a saját akarata. JOHN Szegény szülık! Egészen eddig a gyerek, ha valami nem volt

195

ínyére, legfeljebb annyit tehetett, hogy üvöltött vagy visszautasította az ételt. ROBIN Vagy megbetegedett. Ettıl kezdve viszont korlátlan lehetıségek állnak rendelkezésére, hogy az akaratát kifejezze. Ha hívják, úgy dönthet, hogy csakugyan odamegy, de el is szaladhat. "Igent" mondhat a szülıi parancsra, vagy "nemet". Elhajíthatja vagy leverheti a szobában található tárgyakat, még ha ez a mamának egyáltalán nem is tetszik. És ha ráüitetik a bilire, elvégezheti a "kötelességét", vagy úgy dönthet, hogy egy sokkal alkalmatlanabb pillanatra halaszt ja. Ahogy egyre aktívabbá válik, a szülık is kezdik tudtára adni, mi az, amit helyeselnek, és mi az, amit nem. JOHN Azaz kezdenek követelményeket támasztani vele szemben, mert lassanként a gyerek is képes dönteni arról, mit tegyen és mit ne. ROBIN Pontosan. Most már kezd valóban önállóvá és szabaddá válni, így azután szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy ezután választania kell a ,Jó" és a "rossz" között. JOHN Ráadásul a rossz ebben az idıszakban rengeteg új és izgalmas lehetıséget kínál. Ezért van tehát, hogy ebben a korban a kisgyerekek olyan gyakran kapnak dührohamot. ROBIN Igen. Természetesen a gyerek ilyenkor csak a saját erejét akarja kipróbálni, szeretné felfedezni, hányféle új dologra képes. És ha eközben valami útjába áll, akkor addig erılködik, amíg el nem löki az útjából azt az akadályt. Néha persze megesik, hogy ez az akadály maga a szülı. JOHN Vagyis ha úgy vesszük, a gyerek csak kísérletezik!

~ég i--;;;;;eje-;-;~o-as hiszMriádnak7_ ")/ k'h Döntöftem. b0"1, I agYam. és 6.30-kor ::;. '1 ----------- extra adagot kaptok.

196

ROBIN Igen. A szülık néha azt hiszik, valamit rosszul csinálnak, hogy valamilyen szempontból cserbenhagyták a gyereket. Pedig errıl szó sincs. Teljesen normális dolog, ha egy kisgyereknek dührohamai vannak. JOHN Igen, de miért olyan hevesek ezek a dührohamok? ROBIN Hát nézhetjük a dolgot a jó oldaláról is. Azon, hogy micsoda szörnyő patáliát képes egy kisgyerek csapni, lemérhetjük, mekkora akaraterıre tehet majd szert, ha segítenek neki kordában tartani ezt a rengeteg energiát. A dühroham ok azért olyan hevesek, mert a gyereknek most már van saját akarata, amelynek érvényesülése elé akadályokat gördítettek. Például úgy látni, mintha a gyerek akaratereje lenne az az energia, amely az ürrakétát ellöki a földtı!. És a dührohamok pedig azok az elsı rakéták, amelyek már a kilövıpályán vagy közvetlenül a felszállás után felrobbantak, mielıtt még az emberek rájöttek volna, hogyan lehet irányítani azt a rengeteg energiát, és a segítségével oda küldeni a rakétát, ahová szánták. JOHN Erre még sose gondoltam, hogy a gyerek dührohamait a túltengı energia váltja ki, és nem az indulat. Ebbıl legalább világos, hogya düh miért lehet alkalomadtán olyan kitőnı erıforrás, nem igaz? Ha például elakadok az írásban, sehogy se tudok zöldágra vergıdni, és ettıl dühös leszek magamra. . . ebbıl a dühbıl olyan energia többletet tudok meríteni, hogy azért is tovább nyőglıdöm a problémával, és ilyenkor többnyire jóval tovább kitartok, mint akkor tettem volna, ha elızıleg nem érzem azt a bizonyos tehetetlen dühöt. ROBIN Egy gyereknek is pontosan ezt kell megtanulnia . . . kontrollálni a dührohamait, hogy aztán úgy lovagolhassa meg ezt a csodálatos, új energiaforrást, ahogy egy jó lovas irányítja a lovát: engedi, hogy vágtasson vele, de ı szabja meg, milyen irányba. A dührohamok rögtön abbamaradnak, mihelyt a kisgyerek megtanulja, hogyan bánj on ezzel az energiával, és hogyan fogja munkára a saját céljai érdekében. JOHN És ehhez semmi másra nincs szüksége, csak bizonyos mennyiségő idıre? ROBIN Igen, feltéve, hogy a szülık is felismerik, hogy ezek a kisgyerekkori dühroham ok teljesen normális jelenségek, és nyugodtan, de határozottan viselkednek ilyenkor a gyerekkel szemben, akkor idıvel minden különösebb nehézség nélkül megtanulja az indulatait korlátozni. JOHN Tehát most már a kisgyerek mindenféle új készségekre tett szert, és megvan a saját akarata... mit kell megtanulnia a következı stádiumban? ROBIN Hogy hogyan illeszkedjen be a többiek közé; elıször a család jába, késıbb a társadalomba úgy általában.

197

JOHN Mert ha ez nem sikerül neki.. . akkor elveszíti a többi ember szeretetét és támogatását, amire pedig bizonnyal szüksége lesz. ROBIN És annyi bizonyos, hogy az életben sokkal több lesz az öröm és az érdekesség, ha jól kijön másokkal. JOHN Tehát meg kell tanulnia, hogy "jó" legyen, és tilos "rossznak" lennie? ROBIN Nem. JOHN Neeem?! ROBIN Nézd, azzal semmit nem értünk el, ha egy gyereket arra nevel tünk, hogyegyszerően csak "jó" legyen. Ha egészséges, független, önálló személyiséggé akar fejlıdni, aki tudja, mit akar, akkor ebben a stádiumban el kell kezdenie belevágni, kreatív módon, mindenféle vállalkozásba, olyan dolgokba, amelyeket ı maga önállóan talál ki, és amelyeket a szülei nem láthatnak elıre. Sıt gyakran nem is helyeselnek. JOHN Tehát a gyereknek elegendı önbizalma kell legyen hozzá, hogy felfedezı útra induljon, és ugyanakkor. . . meg kell tanulnia, hogyan illeszkedjék bele a környezetébe? ROBIN Így van. Meg kell tanulnia, hogy ne legyen túlságosan "rossz gyerek", de túlságosan "jó" sem. Meg kell találnia a középutat a kettı között. JOHN Várj egy pillanatig! Azt még csak értem, hogy meg kell tanulnia, miért ne legyen túlságosan "rossz", hiszen ha teljesen önzı módon viselkedik, és egyáltalán nincs tekintettel másokra, akkor senki nem fogja szeretni, és magára marad. De mi a veszélyes abban, ha "túl jó" talál lenni? ROBIN Ha a szülei nem bátorítják, hogy felfedezze maga körül a világot, hogy önállóan formáljon véleményt, ha arra kényszerítik, hogy mindig mindenben engedjen, akkor késıbb túlságosan is megalkuvóvá válik. Annyi szent, hogy senkinek nem fog semmiféle kellemetlenséget okozni. . . viszont szürke, unalmas, érdektelen ember lesz belıle. A többiek folyton félrelökik az útból, és így képtelen lesz megszerezni, amit akar vagy amire szüksége van. Úgy tőnik, mintha nem is lenne saját személyisége, csak nagyon ködös képe lesz róla, ki is ı valójában. JOHN Azaz hites könyvvizsgáló lesz belıle, vagy ilyesmi. Fura, de amikor tanítottam, magam is észrevettem, hogy azt az egy-két gyereket, aki sose követett el semmiféle csibészséget, nemigen sikerült megkedvelnem. ROBIN Igen, éppen ez a probléma. Nem lehet állítani, hogy ezeket a "túl jó gyerekeket" túlságosan kedvelnék vagy szeretnék. Így aztán éppoly kevés támogatásban részesülnek az életben, mint azok, akik szélsıségesen önzık. Tehát, mint látod, a szülıknek ebben a stádi

198

um ban alaposan fel van adva a lecke, ha azt akarják, hogy a gyerek szerencsésen megtalálja a középutat e között a két szélsıség között. JOHN Azaz elég szabadságot és bátorítást kell adniuk akisgyereknek ahhoz, hogy legyen benne elég önbizalom és önállóság a világ felfedezéséhez, ugyanakkor elég erélyes nek és határozottnak kell lenniük vele, hogy szert tegyen a kellı önfegyelemre. ROBIN Vagyis hogy megteremtse azt az érzékeny egyensúlyt a beilleszkedés és a függetlenség között, amelyért egész életünk folyamán meg kell küzdenünk. JOHN Egyszer csak beledobnak bennünket a mély vízbe. Mindaddig boldogan heverésztünk a járókánkban, mi voltunk anyánk szeme fénye, a nap huszonnégy órájában minden körülöttünk forgott. . . aztán egyszer csak kiüznek minket ebbıl a Paradicsomból. . . ROBIN Ha már a Paradicsomról van szó. . . JOHN Igen? ROBIN Hát vannak, akik úgy vélik, hogy a Paradicsom kert mítosza éppen errıl szól. Csecsemı ko runk ban valamennyien az Édenkertben élünk, ahol mindennel ellátnak bennünket, és semmit sem követelnek cserébe. A "bünbeesés" pedig az a pillanat, amelyiktıl kezdve már van választási lehetıségünk, amikor már dönthetünk, azt tesszük-e, amit mi akarunk, vagy azt, amit a szüleink várnak tılünk. Ekkor "eszünk a jó és a gonosz tudásnak gyümölcsébıl". Azelıtt "ártatlanok" voltunk - a jó és rossz semmit nem jelentett a számunkra. JOHN Tehát elıbb rossznak is kell lennünk, és nemcsak jónak, mielıtt igazán önmagunk lehetünk. ROBIN Legalábbis képesnek kell lennünk mind a kettıre... hogy valóban választani tudjunkjó és rossz között. Ami szükségképpen azzal a lehetıséggel jár, hogy alkalomadtán szembeszegülünk a fennálló rendszerrel, még ha ez azzal a veszéllyel jár is, hogy az eltipor bennünket. Errıl mégis gyakran megfeledkezünk, és abban reménykedünk, hogy lehetünk szabadok és hüek önmagunkhoz anélkül, hogy idınként kockára tennénk a népszerüségünket és a biztonságunkat. JOHN ...Igen, csakugyan. Vagy legalábbis én csakugyan így vagyok vele. .. Tehát azt állítod, hogy egy gyerek nem alakíthat ki pontos képet a tulajdon identitásáról, ha nem rosszalkodik idınként? ROBIN És mivel egyéniségek vagyunk, és mind különbözınek születtünk, a kisgyerek olyan, mint egy kísérleti repülést végzı pilóta, amikor éppen egy új gépet próbál ki. Ki kell tapasztalnia önmaga lehetıségeit, kísérleteznie kell, elmenni a lehetséges határig, ami azt jelenti, hogy néha még azon túl is. JOHN Na és mi a helyzet a fügefalevéllel? Ha jól emlékszem, Ádám és Éva a tulajdon szexualitásukat is akkor fedezték föl, amikor ettek a jó és gonosz tudás fájáról?

199

ROBIN A gyerekekben a szexualitÚs \:sak valamivel késıbb kezd bimbózni. Ebben a fázisban, amirıl beszélünk, a gyerekek még nem magát a szexualitást fedezik fel, hanem a nemek közötti fizikai különbségeket. Ezek iránt viszont nagyon is érdeklıdnek. Úgyhogy, azt hiszem, ennek a fejlıdési szakasznak nemcsak az a szerepe, hogy a gyerekek felismerjék, lehetnek ,jók", de "rosszak" is, hanem ebben az idıszakban kell elfogadniuk azt a tényt is, hogy az ember vagy hímnemő, vagy nınemő. . ., de nem lehet egyszerre mindkettı. JOHN Tehát a bibliai történet tulajdonképpen nem a szex, hanem a nemi identitás felfedezésérıl beszél. ROBIN Így van. Ádám és Éva rádöbbennek, hogy különböznek egymástól, és ettıl arra is ráébrednek, hogy különálló emberi lények, hogy egyedül vannak. Ezt természetesen úgy élik meg, hogy kiőzték ıket az Édenkertbıl. JOHN Ahol boldogító egységben éltek a Mindenható Mamával. . . Tehát a "bőnbeesés" egyrészt azt jelenti, hogy felfedezzük a jó és a rossz közötti különbséget - azaz azt, hogy vannak szabályok, amelyeket betarthatunk vagy áthághatunk. . . ugyanakkor arra is ráébredünk, hogy le kell válnunk anyánk ról. Oe hát korábban azt mondtad, hogy ennek a leválásnak körülbelül hat hónapos és hároméves korunk között kell valamikor végbemennie . . . a kisgyerekkor viszont, amirıl most beszélünk, mettıl meddig is tart? . . . mondjuk egyéves kortól négyévesig?

200

ROBIN Igen, nagyjából. Én inkább azt mondanám, úgy tizenöt hónapos korunk körül kezdıdik. JOHN Nos, én csak rámutatnék, hogy a két szakasz között átfedés van. ROBIN Hát persze. Ezekbıl az eseményekbıl jó néhány - az a sok lec ke, amelyet el kell sajátítanunk... idıben átfedi egymást. Mint amikor például ebédet fızöl: a húst elıbb kell a sütıbe tenned, mint a krumplit a fızıvízbe, és a krumplit elıbb, mint a borsót, és mindezeknél elıbb még el kell készítened a levest; de az idı nagy részében több dolog is történik egyszerre. JOHN Vagyis a kisgyerek bonyolult változások egész során esik áto Meg kell tanulnia, hogyan váljék függetlenebbé az anyjától, fel kell fedeznie maga körül az egész új, izgalmas, de kissé ijesztı világot, el kell kezdenie elfogadni tulajdon nemi identitását, és ugyanakkor meg kell tanulnia engedelmeskedni a családban uralkodó szabályoknak. Ú gyhogy alighanem egy perc nyugta sincs, mert szinte minden pillanatban újra kell rajzolnia a fejében a térképet, igaz? ROBIN Igen, és most már azokat a határokat is fel kell tüntetnie rajta, amelyeket a szülei vonnak meg a számára mint családi szabályokat. Most tehát azzal a feladattal kell megbirkóznia, hogy elkezdje azt is feltérképezni, hogyan mőködik a társadalom.

A szülıi szigor. . . JOHN Errıl elég rémítı szemléltetı oktatást kaptam a környékbeli áruházban úgy három héttel ezelıtt. Volt ott egy mama két gyerekkel, akik valóságos professzorok voltak a rosszalkodásban, és valahányszor valamelyikük olyat tett, amit nem lett volna szabad - ami körülbelül nyolc másodpercenként megtörtént -, az anyja rákiáltott, és mindenféle elképzelhetetlen büntetésekkel és kínzásokkal fenyegette, a kölyök azonban oda se bagózott rá, és a következı másodpercben már el is követett valami újabb galádságot. Szegény asszony kénytelen volt folyton emelni abeígért büntetésadagot, mígnem végül kínjában már az ötezer korbácsütésnél és a spanyolcsizma alkalmazásánál tartott; mire a kis átokfajzatok most már istenigazából nekiláttak, hogy valami csakugyan égrekiáltó galádságot kövessenek el, csakhogy megmutassák, ki az úr a házban. A végén az anyjuk kénytelen volt egy nagy zacskó cukorkávallekenyerezni ıket, kőlönben talán felgyújtották volna az áruházat. ROBIN EI tudom képzelni. Amikor egy családban sok a veszekedés, az az általában azért van, mert a szülık nem képesek világosan megvonni azokat a határokat, amelyek a gyereknek szükségesek. JOHN Mármost szeretnék egy kicsit jobban belemélyed ni ebbe a "ha

201

tárvonal" dologba. Már úgy értem, ha a kisgyerek nek meg kell tanulnia beilleszkedni a társadalomba, ez csak akkor lehetséges, ha világosan elıírják számára a szabályokat, nem igaz? És feltehetıleg, ha rá is kényszerítik, hogy betartsa ıket. És ezzel el is érkeztünk egy kényes fogalomhoz, a fegyeleméhez. ROBIN A "diszciplina", a fegyelem latin elnevezése a "disciplares" ta nítani igébıl származik. JOHN Bizony. Márpedig nem emlékszem, hogya Biblia szerint Jézus a tanítványait rendszeresen megfegyelmezte volna. Oe ha manapság kiejted a szádon a fegyelmezés szót, az emberek fejében azonnal zord szülık, és sőrőn eldöngetett, boldogtalan gyerekek képe jelenik meg. ROBIN Az a helyzet. . ., hogyagyerekeket rendszerint csak azokban a családokban szokták gyakran veréssel fegyelmezni, ahol nem vonják meg tisztán a határvonalakat a "szabad" és "nem szabad" között. Ha az apa tudja, hogyan bírja feltétlen engedelmességre a gyereket, amikor erre szükség van, akkor rendszerint alig van rá szüksége, hogy afféle eszközökhöz nyúljon, mint a verés. JOHN Igen, én is ezt tapasztaltam a lányom mal kapcsolatban. Sajnos, nem kezdtem olyan korán részt venni a nevelésében, mint kellett volna. Ám négyéves kora köről kezdett szörnyen kezelhetetlenné válni, mígnem végül elveszÍtettem a türelmemet, és életemben elıször lekentem neki egy jó nagy pofont. És végtelen meglepetésemre azt tapasztaltam, hogy kapcsolatunk abban a pillanatban javulni kezdett. Egyszer-kétszer még késıbb is le kellett kevernem neki egy nyaklevest, de ahogy az idı haladt, egyre ritkábban volt rá szükség. Es miután elmúlt hatéves, többé szinte egy ujjal sem kellett hozzányúlnom. És az volt a legjobb a dologban mert azt hiszem, az ember ilyenkor egy kicsit mindig bőnösnek érzi magát, még akkor is, ha tudja, hogy igaza van -, hogy úgy láttam, sose tartott haragot velem a verés miatt. Sıt mintha valamilyen fura, ellentmondásos módon még közelebb is hozott volna bennünket egymáshoz. ROBIN Igen, ilyesmit szinte mindenki tapasztalt már. Én is átestem ugyanezen a saját gyerekeimmel, és a kezelés alatt álló családok is mindig rájönnek erre, ha hajlandóak megfogadni a tanácsomat és kissé szigorúbban fogni a gyerekeiket. A gyerekek pedig mindig megbocsátják. . . Sıt, ami azt illeti, csak jobban szeretnek érte, mert látják belıle, hogy mennyire fontosak neked, hogy mennyire törıdsz vele, mit csinálnak. JOHN Képzelem, hogy örülne a G. L. C., ha ezt olvasná... Szinte hallom, amint a pszichológusok egy emberként gúnyosan felhördülnek. . . Oe az, ha követeléseket támasztasz a gyerekkel szemben, ez ugyanúgy tanúskodhat arról, hogy törıdsz vele, mint az anyai gondoskodás, bármennyire különbözik is a kettı.

202

ROBIN Így van. Ami azt illeti, bizonyos szempontból talán még mélyebb törıdésrıl tanúskodik, mivel azzal a kockázattal jár, hogya szülı átmenetileg elveszíti a gyerek szeretetét, sıt talán egy idıre a gyerek még meg is győlöli, hiszen a szülı korlátozza valamiben, még akkor is, ha ez a gyerek érdekében történik. Bizonyos szempontból ezt a fajta szeretetet nehezebb megadni a gyereknek, mert erre ı nem reagál azonnal úgy, hogya szülınek örömöt okozzon. Sıt, a gyerek egy idıre el is fordulhat tıle. A hála csak késıbb következik. JOHN A vakáció alatt elbeszélgettem a lányommal az iskolai dolgairól, és ismét meggyızıdhettem róla, mennyire megvetik a gyerekek azokat a tanárokat, akik nem tudnak rendet tartani. Sıt, voltaképpen haragszanak is rájuk. A szigorúakat viszont meglehetısen kedvelik. . . a nagyvonalúakat pedig igazán szeretik, feltéve, hogy tudnak rendet tartani is. És még egy tanártípus van, akit ki nem állhatnak: a következetlen, aki egyik pillanatban szigorú, a másikban engedékeny. ROBIN Agyerekeknek következetességre van szükségük. Szegény ördögök honnét is tudnák különben, hogyan kell viselkedniük, hacsak valaki meg nem húzza számukra a határokat, mit szabad, és mit nem. JOHN Miért idegenkednek annyira a bizonytalanságtói? Mert szorongással tölti el ıket? Miért van olyan nagy szükségük világos szabályokra? ROBIN Akkor érzik biztonságban magukat, ha tudják, meddig mehetnek el. A gyerekek szeretnek tanulni, teljesítményeket elérni, ha azt várják tılük, hogyerıltessék meg magukat egy kicsit, és nagyobb biztonságban érzik magukat, ha azt is pontosan tudják, mennyire lazíthatnak és meddig mehetnek el a bolondozásban. Tehát sokkal boldogabbak, ha szabályokkal veszik körül ıket, és ezzel segítenek nekik önmaguk kordában tartásában. JOHN Kezd már valamiféle képem kialakulni róla, pontosan hogyan érezheti magát egy gyerek. Látom magam elıtt, ahogy ott ül egy sötét, ismeretlen szoba kellıs közepén, és össze kell szednie minden bátorságát, hogy fölkeljen a székrıl, és felfedezı útra induljon a szobában. De minden olyan homályos, és még abban sem lehet biztos, nem ütközik-e falba. Mégis arra van szüksége, hogy nekivág jon, felfedezze a környezetét, és amikor végül beleütközik a falba, érzékelje, hogy az csakugyan ott van, ahol van, tartósan, egyértelmően és szilárdan. Ezek után már nekivághat, és kíváncsisággal telve, félelem nélkül felderítheti, mi van a szobában. De ha nem érzékel falakat sehol, akkor megrémül. Nem biztos benne, meddig mehet el. Lehet, hogy túlságosan messzire merészkedik, és lezuhan a mélységbe? Vagy esetleg nem talál vissza többé a kiindulópont jához, a székhez, amikor oda szeretne visszajutni? Amikor a szülık falakat állítanak számára, amelyekbe beleverheti a fejét, ezzel egyszersmind

203

elegendı bátorságot is nyújtanak neki ahhoz, hogy fölfedezze a világot. ROBIN Ezt mind nagyon helyesen mondtad, de egyvalamirıl megfeledkeztél. Amikor elér a falig, képesnek kell lennie rá, hogy döngetni kezdje, különben honnét tudná, hogy a fal csakugyan szilárd. JOHN És ilyenkor éli át kis idıre azt a tehetetlen dühöt, amirıl beszéltünk. ROBIN A falnak tehát szilárdnak kell lennie. És ha a gyerek dörömbıl rajta, de semmi borzasztó nem történik, nem szakad rá a plafon, akkor tudni fogja: "Hát igen, itt egy fal van", Nézd, ahhoz, hogy igazán biztos lehess önmagadban, el kell menned a saját lehetıségeid határáig, hogy azt is megtanuld, hogyan kell bánnod a legszélsıségesebb érzelmeiddel. Amint egyszer eljutottál eddig a határig, és megtapasztaltad, hol húzódik pontosan, és hogy se te nem pusztultál bele, sem azok, akiket szeretsz, a továbbiakban már nem kell tartanod magadtól, nem kell félned a tulajdon dühödtıl. Most már tudod, hogy meg tudsz birkózni vele. Magától értetıdik: ahhoz, hogy egy ilyen tapasztalat megszerzésére módod nyíljék, valakinek vigyáznia kell rád; és az illetı nek vigyáznia kell önmagára is, annak ellenére, hogy te éppen vadállati dühöt érzel vagy emberölı kedvedben vagy, vagy ilyesmi. Kézben kell tartania a helyzetet, korlátok közé szorítania, el kell fogadnia az érzelmeidet a maguk teljes vadságában, de azt meg kell akadályoznia, hogy bárkinek is valami valódi baja essék. Mármost ha a szülık világosan megszabják, meddig mehet el a gyermek, ugyanakkor továbbra is érzelmi támogatást nyújtanak neki, a gyerek kipróbálhatja az erejét, elmehet a végsı határig, és mivel nem fél tıle, fokozatosan megtanulhatja irányítani. JOHN És így aztán az embert nem rémíti meg többé a tulajdon dühe. Lenyőgözı. Tehát akkor. . . azért van a gyerekeknek szükségük rá, hogy világosan és következetesen megszabják a számukra, mit szabad, mit nem? ROBIN Igen, és néha az is megesik, hogy egy gyerek csak azért rosszalkodik, mert így próbálja rákényszeríteni a szüleit, hogy világos és következetes szabályokat fektessenek le a számára. JOHN Most jut eszembe: néha szokták is ezt a kifejezést használni, hogy a büntetést "a gyerek. .. maga kereste magának" . . . na, nem feltétlenül a pofont, hanem a világos, egyértelmő szabályt. ROBIN Igen, így akarta "megtudni, hányadán áll", hogy ezzel megszabaduljon a szorongásaitóI. Ha a szülık nem szabják meg számára világosan a tilalmakat, akkor a gyerek semmi egyebet nem tehet, mint hogy elmegy a végsıkig, hogy kiderítse, hol a határ! Minél hosszabb ideig bizonytalankodnak a szülık, mert mindenkinek kedvére akarnak tenni, és mert félnek, hogy ha szigorúak a gyerekekhez,

204

azok nem fogják többé szeretni öket, annál féktelenebbül kell viselkedniük a gyerekeknek, hogy valami határozott tilalmat kényszeritsenek ki belölük. JOHN És természetesen minél hosszabb idöbe telik, míg a szülök türelmének vége szakad, amikor a szülök végül is megvonják a határt, meddig mehet el a gyerek. ROBIN Igen. És mínél késöbbre halasztják, annál nagyobb lesz a robbanás és annál hosszabb ideig tart, amíg leülepszik a por, amelyet felkavart. Az ember gyakran találkozik olyan szülökkel, akik a gyerek nyolc-tízéves vagy épp tinédzser koráig halogatják, hogy szembeszegezzék az akaratával a magukét. Ilyen esetekben, amikor azt tanácsolom nekik, hogy álljanak végre a sarkukra, jó elöre figyelmeztetem öket, hogy egy darabig úgy fogják érezni magukat, míntha egy második normandiai partraszállásban vennének részt, és számíthatnak rá, hogy legalább egy hétre teljesen elszabadul a pokol. Ettöl kezdve viszont rendszerint egész jól boldogulnak. Viszont kétségkívül sokkal jobb akkor vonni meg egyértelmüen a határokat, amikor azokat a gyerek "maga keresi magának", kisgyerekkorban, és segíteni neki, hogy megtanulja, hogyan felelhet meg lassanként, lépésröl lépésre, a környezete várakozásainak, hogy válik mindinkább képessé az önuralom gyakorlására. JOHN Id önként vérbe borul az agyam, amikor olyan roppant felvilágosult szülökkel és tanárokkal beszélgetek, akik nem hajlandóak vállalni a felelösséget azért, hogy világosan megszabják a gyerekek számára, mít szabad és mit nem, egyszeruen azért, mert attól félnek, hogy valaki ezért szeretetlennek vagy "fasisztának" fogja bélyegezni öket. Az én szememben az ilyesmi egyszeruen megvetésre méltó felelötlenség. ROBIN És természetesen Freudra szokták hárítani az egészért a felelösséget, jóllehet ö valójában igen józanul és gyakorlatiasan gondolkodott ezekröl a dolgokról. De az emberek belöle is azt olvassák ki, amit akarnak, akár a Bibliából. JOHN Na de várj csak! Mi van akkor, ha a szülök nagyon szigorúak? Ennek mílyen hatása van a gyerekre? ROBIN Hát az én tapasztalataim szerint míndaddig, amíg a gyerekek sok szeretetben is részesülnek, a szigorú nevelés önmagában nem sok kárt tesz bennük. Lehet, hogy felnött korokra valamivel konformistábbak és szőkebb látókörőek lesznek az átlagnál - esetleg meglehetösen konzervatív nézeteket vallanak, könnyebben alávetik magukat a tekintélynek, és kevesebb ellenérzéssel fogadják el a társadalmi hierarchiát, mint te vagy én, de mindez a segítségükre lehet abban, hogy különösen jól megfeleljenek a követelményeknek olyan szervezetekben és szakmákban, ahol arra van szükség, hogy az ember

205

alávesse magát a felsöbbségnek, például kitőnö katonák, rendörök, köztisztviselök, jogászok vagy hasonlók lehetnek belölük. JOHN Kihagytad a könyvelöket. Tehát az ilyen emberek mindig betartják a szabályokat, bármilyenek legyenek is, és ebben semmi kivetnivalót nem találnak. ROBIN Ami azt illeti, meglepö módon, úgy találtam, hogy az emberek mindig hálásak a szigorú szülöknek. Már gyerekkorukban, úgy látszik, megérzik, hogy ez a szigorúság a szülöknek nem kevés eröfeszítésébe kerül. JOHN Feltéve, hogy csakugyan a gyerekek érdekében csinálják. ROBIN Igen. Ha viszont a szülök azért szigorúak, hogy percre se en gedjék el maguktól a gyerekeiket, mert így akarják kielégíteni a saját érzelmi igényeiket, vagy valami hasonló okból, hát az már egészen más helyzet. És amilyen hálásak a gyerekek a szigorú, szeretö szülöknek, éppoly kevéssé bocsátanak meg a túlságosan engedékenyeknek. JOHN Mert megérzik valahogy, hogy az a nagy engedékenység végsö soron nem az ö javukat szolgálta? ROBIN Igen, valahogy rájönnek, hogy a túlzott engedékenység mögött vagy lustaság rejlik, vagy a szülö nek az az infantilis vágya, hogy a gyerek mindig szeresse és soha, egy percre se haragudjék rá. És ha a gyerek ezt akkor még nem is ismeri fel, élete során késöbb rendszerint rájön, hogy ez volt a helyzet. JOHN Tehát te azt állítod, feltéve, hogy szeretettel gyakorolják, még a legszigorúbb, leghagyományosabb, "viktoriánus" nevelés sem okoz lelki károkat agyerekeknek. ROBIN Igen, de nem ismételhetem elégszer, hogy csak akkor, ha szeretettel, és a gyermek érdekében gyakorolják. Ezzel a kikötéssel azt hiszem, csakugyan egyetértek a fenti állítással.

W jlfred, a reggelit a szokásos id6ben kérjőJC. Ma este már nem lesz szükSégünk semm;te.

-:

t

206

JOHN Mindez úgy hangzik, mintha azt mondanád, hogy ha a szülık nem egészen biztosak a dolgukban, jobb ha szigorúbbak, mintha engedékenyebbek a kelleténél. ROBIN Igen, én is így gondolom valahogy. Oe szerencsére van az emberben egy beépített mechanizmus, amelynek segítségével a szülık amúgy is megértik, mirıl van szó ilyenkor. Voltaképpen nagyon egyszerü a képlet "ha a gyerekeid az ırületbe kergetnek a viselkedésükkel, ezt azért teszik, mert rá akarnak kényszeríteni, hogy hordd le ıket a sárga földig!" Ha tehát kétségeid vannak, a leghelyesebb, ha már akkor alaposan leszidod ıket, mielıtt még egészen féktelenül kezdenek viselkedni. Oe érdekes módon még egy további oka is van, miért helyesebb inkább szigorúbbnak, mint engedékenyebbnek lenni a kelleténél, ha már az eszményi arányt nem találja el az ember: az, hogya túlságosan szigorú fegyelmezés hatása idıvel elhalványul, tehát annak a személynek, aki annak idején elszenvedte, jó esélye van rá, hogy egészen normális felnıtt legyen belıle. Viszont ha valaki kiskorában nem kapott elegendı segítséget hozzá, hogy megtanuljon uralkodni magán, késıbb sokkal nehezebbnek fogja találni, hogy elinduljon a másik irányba, hogy ránevelje magát az önfegyelemre. JOHN Oe az tagadhatatlan, hogy gyakran hallasz gyerekeket, sıt idınként felnıtteket is arról panaszkodni, hogya szüleik túlságosan szigorúan fogták ıket. ROBIN Ó, igen. Oe valahányszor egy kissé közelebbrıl szemügyre vettem azoknak az embereknek a családi hátterét, akik a szüleik "túlzott szigorúságát" hibáztatták mindazokért a nehézségekért, amelyekkel az életben szembekerültek, mindig kiderült, hogy a szülık valójában túlságosan gyöngék és túl könnyen manipulálhatóak voltak. JOHN Akkor hát honnét vettük azt az elterjedt hiedelmet, hogy a "túlságos szigor" kárt tesz a gyerek lelkében? ROBIN Ezt az elméletet azok a szülık szokták önigazolásként hangoztatni, akik egyszerüen nem mernek szigorúak lenni, mert attól félnek, hogyagyerekeik nem fogják szeretni ıket. Így aztán a gyerekeik is eltanulják tılük ezt a magatartást, és készpénznek veszik ezt az önigazoló elméletet. Végül is, ha egyszer a szülık olyan buzgón hibáztatják önmagukat, érthetı, ha a gyerekek hitelt adnak nekik, és ık is hibáztatni kezdik ıket. JOHN Végül is milyen más mérce alapján ítéljék meg a szüleiket, mint az ı saját mércéjük alapján? ROBIN Amint egyszer a gyerekek rájönnek, hogy a szülık rettegnek tıle, hogy a gyerekeik túlzott szigorúsággal vádolják ıket, hamar megtanulják, hogyan aknázzák ki a szülık büntudatát és vigyék keresztül ennek segítségével a saját akaratukat. JOHN Értem. Oké. Nézzük, akkor jól értettem-e, mi a lényege annak,

207

amirıl eddig beszéltünk. A gyermekeknek világos határok ra van szükségük a "szabad" és a "tilos" dolgok között. Ha a szülök megvonják számukra ezeket a határokat, ezzel több legyet ütnek egy csapásra. Elıször is, a gyerek ezek segítségével tanulja meg, hogyan illeszkedjék be a különféle közösségekbe; másodszor, megkíméli ıket attól a szorongástól, amelyet az okoz nekik, ha "nem tudják, hányadán állnak"; harmadszor, lehetıséget nyújt számukra, különösen 1-4 éves korukban, hogy "gondos felügyelet alatt" éljenek át szélsöségesen erıs érzelmeket, és így megismerkedhessenek velük és megtanulhassák kordában tartani ıket. ROBIN Igen, ez így egyelıre megfelel. JOHN Mármost van valami, amit sehogy se értek. A gyereknek nem szabad "túlságosan jónak" lennie sem, igaz? Mármost ha a túlságosan szigorú nevelés, feltéve, hogy az szeretettel párosul, nem árt a gyereknek. . . hát akkor hogy jön létre az a bizonyos embertípus, amelyik "megijed a saját árnyékától is"? ROBIN Hát erre a bizonyos riadt, megfélemlített típusra a szülei annak idején csakugyan rendszerint óriási nyomást gyakoroltak, hogy az ı várakozásaiknak megfelelıen viselkedjék. De ezt nem a határozottságuk segítségével érték el, hanem úgy, hogy bőntudatot ébresztettek a gyerekben. Az ilyen szülık nem azt mondják: "Ne tedd ezt vagy azt, mert mérges leszek", vagy "Ha így viselkedsz, nem viszlek el ide vagy oda, vagy nem kapod meg ezt vagy azt a játékot", vagy "mára elég volt, mars az ágyba!" Nem, ık azt mondják: "Ne csináld ezt, különben nagyon szomorú leszek!" JOHN "Apád szívrohamot kap, szegény anyád majd megırül az aggo dalomtól, rád szakad a magasságos mennyboltozat . . ." ROBIN "Meg fogod te ezt még bánni. amikor én már nem leszek!"

208

JOHN "Ha szeretnél, nem csinálnál ilyeneket!" ROBIN Vagy pedig.. . azzal is el lehet érni ezt a hatást, ha agyerekben elültetik a félelmet, hogy ha nem jól viseli magát, a szülei ténylegesen magára hagyják. JOHN Márpedig mindkét fajta viselkedés rettenetes felelısséget rak a gyerek vállára, igaz? ROBIN Igen, valósággal kényszerzubbonyba szorítja a gyereket, vagy ami még rosszabb, arra kényszeríti, hogy az maga vegye magára a kényszerzubbonyt. JOHN Azzal, hogy ıt teszik felelıssé a szülık boldogságáért, sıt az életben maradásáért! Vagy a család stabilitásáért, ami a gyerek számára úgyszólván a saját életben maradását jelenti! ROBIN Mi sem természetesebb tehát, minthogy egy ilyen gyerek képte len lesz föl fedezni a tulajdon érzéseit, annyira retteg tıle, hogy kárt tehetnek valakiben. JOHN Azaz sose lesz képes dörömbölni a falon, mert azt mondták neki, hogy ha megpróbálja, az egész ház a fejére dıl. ROBIN Így aztán nem csoda, ha késıbb se mer a saját érdekében a sarkára állni.

Az apa visszatér. . . JOHN Még a beszélgetésünk legelején azt mondtad, hogya kisgyermekkor az az életszakasz, amikor az apának létfontosságú feladatai vannak. Feltehetıleg azért, mert most neki kell nyújtania a gyerek számára szükséges támogatást és bátorítást ahhoz, hogy leszakadjon az anyjáról, és elinduljon felfedezni a környezı világot. ROBIN Oe nemcsak ezért van szükség rá. Van még valami más is. Ebben az idıszakban el kell kezdenie visszakövetelni magának a feleségét. JOHN Elmondanád ezt még egyszer? ROBIN A gyerek születése óta az volt a dolgok rendje, hogy az anya az apára támaszkodott, miközben az ı idejének és figyelmének nagy részét a csecsemı vette igénybe. Most viszont az apának el kell kezdenie visszaédesgetnie magához a feleségét, mondhatni, visszakövetelni a csecsemıtıl. Hogy az ı számukra megint a kettejük házastársi viszonya kerüljön az elsı helyre. JOHN Igen, hiszen amikor az anya engedi, hogy a kisgyerek leváljon róla, úgy érzi, súlyos veszteség éri - hogy elveszít egy hihetetlenül szoros kapcsolatot -, ha viszont az apa ott van kéznél, és kárpótolni tudja a veszteségért azzal, hogy megújítja kettejük kapcsolatát, ez megkönnyíti az anya számára, hogy elengedje a gyereket.

209

ROBIN Vagyis, ha az apa nem lép ezen a ponton az elötérbe, hogy visszakövetelje a helyét a családban, hogy újra férj és szeretö is legyen, és ne csak apa, akkor ezzel megnehezíti az anya vagy a kisgyermek számára, hogy megbirkózzanak a következö feladattal, azzal, hogy némileg el kell távolodniuk egymástól. JOHN Tehát az apára elsösorban azért van szükség, hogy megkönnyítse a szeparációt, azáltal hogy visszaköveteli magának a feleségét. Másodszor pedig, mint az anya után következö, kettes számú szeretetés támogatásforrás, különösen alkalmas rá, hogy segítse akisgyereket a világ felfedezésében. ROBIN Igen, ö valami mást kínál a kisgyereknek, mint az anyja. Rendszerint a kapcsolatuk kevésbé meghitt ugyan, de eröteljesebb, izgalmasabb és ösztönzöbb. Tehát nemcsak támogatja a gyereket, amikor az elindul elsö fölfedezö útjára és ezzel eltávolodik az anyjától; az apa arra is képes lehet, hogy ezt az eItávolodást meglehetösen vonzóvá tegye. JOHN Szóval a híd szerepét tölti be az a anya és a külvilág között, segít a kisgyereknek, hogy elegendö önbizalommal vághasson neki a világ felfedezésének, és ennek segítségével elkezdhesse a fejében megrajzolni azt a térképet, amelyre szüksége lesz ahhoz, hogy eligazodjon a társadalomban. ROBIN Így van. Már pusztán azzal, hogy visszaköveteli magának az anyát, hogy az anya és gyereke közé áll, az apa segítséget nyújt ennek a térképnek a megrajzolásában. Egészen idáig a kisgyerek ebben a helyzetben volt: és most hirtelenebben a helyzetben találja magá

210

JOHN Vagyis a gyerek arra kényszerül, hogy osztozzon az anyján. Mivelhogy egészen addig önzı kis kutya volt, bizony, hatalmas lépést kell tennie elıre, hogy megbarátkozzék a gondolattal: vannak a világban más emberek is, akiknek szintén megvannak a maguk szükségleteik. Tehát bizonyos értelemben az apa ettıl kezdve a gyerek riválisa. Nem gondolod, hogy az embereket ez a gondolat kényelmetlenül érinti? ROBIN Csak azért, mert az utóbbi idıben a "gyerekpártiság" akkora méretet öltött, az apák pedig határozottan "kimentek a divatból". JOHN Ezt hogy érted? ROBIN Hát körülbelül két évtizeddel ezelıtt az úgynevezett "apai eré nyek" egy részét kezdték kissé kevesebbre értékelni, ezzel szemben óriási mértékben megnıtt az érdeklıdés az "anyai" erények iránt. Kezdetben ez a változás rengeteg haszonnal járt. De egy idı után a legtöbb ember érezte, hogy az inga túlságosan messzire kilengett az egyik irányban, különösen, amikor ez az áramlat a tetıpontját élte, a hatvanas években. Most azt hiszem, az emberek nekiláttak, hogy ezt a hibát helyrehozzák, és ismét elindultunk visszafelé, középre, azaz ma már mind az apa, mind az anya szerepének fontosságát elismerjük, bár tudjuk, hogy más és más szempontból fontosak. De hogy visszatérjünk a rivalizálás kérdéséhez, amirıl hallani akartál... Kérlek, jól vésd az eszedbe, hogy bár egészen természetes, ha az apa féltékeny egy kicsit a csecsemöre, ugyanakkor képesnek kell lennie arra, hogy szeresse, és gondoskodást nyújtson neki. Csak egy szeretetteljes apa jelenléte segít a gyereknek abban, hogy szembenézzen azzal a fájdalmas ténnyel: osztoznia kell az anyján, és hogy a kettınél több személyt tartalmazó csoportokban is megállja a helyét. És természetesen ahhoz, hogy ezt a feladatot betöltse, az apának ott kell lennie. JOHN Tehát a családban minden egyes új gyerek a kezdet kezdetén az anya kizárólagos birtokosának érezheti magát, aztán jön az apa és visszaköveteli magának az anyát, és ekkor a gyerek ráébred, hogy fel kell adnia az anyával való különleges viszonyát, és egy csoport részévé kell válnia. ROBIN Ha minden jól megy, a végül ez az elrendezıdés alakul ki: --------------------------,'~ ............. ' "' ~ @1

I

..

qj)

'.

' ............................................... , .............................................. ' ......................................,,' -----------------------....

211

Mind a két szülı számára a másik kell hogy legyen az elsö és legfontosabb személy, kell hogy egy külön el kerített területet tartsa. nak fenn a maguk számára, ahonnét a gyerekek ki vannak rekesztve. JOHN Mert ha a szülık nek nincs meg ez az elkerített, közös területük, akkor a gyerekek nem tudnak leválni róluk? ROBIN Vagy legalábbis sokkal nehezebben. Azok a szülık, akik megkövetelik, hogy legyen egy saját maguk számára fenntartott területük, ahová a gyerekeknek nincsen szabad bejárásuk, ezzel hozzásegítik a gyerekeiket ahhoz, hogy leváljanak róluk, és felnıjenek. Jó példát mutatnak nekik. JOHN Tehát mindenkinek az az érdeke, hogy apa visszakövetelje magának anyát. Rendben van. Mármost térjünk vissza ehhez a stádi. umhoz, amikor a kisgyerek felfedezi, hogy más dolgok is vannak a világban az anyán kívül, az apa pedig bátorítja ebben a vállalkozásban. Ez azonos a tilos és a szabad közötti határok megvonásával, vagy hogy úgy mondjam egy párhuzamos folyamat? ROBIN Amikor az apa "meghúzza a határt", ha erre van szükség azaz megszabja, meddig mehet el a gyerek - ezzel segít neki abban, hogy azon a saját, belsı térképén is - amelyet a világról kezd el megalkotni megvonja a szükséges határvonalakat. JOHN Na, de most következik a 64000 dolláros kérdés. Mibıl gondoljuk, hogy az apa - azaz a férfi - különbül el tudja látni ezt a feladatot, mármint a határvonalak meghúzását, mint az anya? Lehet, hogya hagyományos nézetek szerint ez így van, de akkor mit szóljunk Golda Meirhez vagy Indira Gandhihoz és Thateherhez? ROBIN Nem hinném, hogy ennek az egész dolognak bármi köze van a férfi és nı közötti, veleszületett pszichológiai különbségekhez. Kivéve azt a fizikai különbséget, hogya nı az, aki szül, és nagy valószínőséggel elsısorban ı viseli gondját a kisgyereknek, életének legelsı szakaszában, és ez a tény alighanem rányomja bélyegét a következı fejlıdési szakaszra is. Hiszen a gyerek nek még mindig sőrőn szüksége lesz rá, hogy visszarohanjon amamához vigasztalásért, és hogy egy újabb adag önbizalmat merítsen belıle, amikor a külvilág túlságosan nehéz követelményeket támaszt vele szemben. JOHN Igen, a külvilág, ahol a dzsungel farkastörvényei uralkodnak. . . ROBIN Tehát a kisgyereknek olyan szeretı anyára van szüksége, aki a külvilágnak éppen az ellenkezıjét nyújtja számára: gyöngédséget, melegséget, cirógatásokat: egyszóval biztonságot! JOHN Tehát? ROBIN Hát azt hiszem, amíg a gyerek nagyon kicsi, de még két-három éves korában is igen zavarba ejtı lehet számára, ha mindkét szerepet jószerivel teljesen az anyjának kell betöltenie -, ha az egyik pillanatban nagyon gyöngéd, bátorító, a másikban pedig szigorú és követelı.

212

Emlékszel, a gyereknek épp elég baja volt avval, hogy összerakja a kirakósjáték darabkáit, és egyetlen, egész személynek lássa az anyját. JOHN Tehát ebben az idıszakban jobb, ha az anya többé-kevésbé egyértelmő képet nyújt önmagáról agyereknek

. . .

Mert azt a gyerek

könnyebben felfogja? ROBIN Igen, ez az egyik oka, legalábbis ebben a fázisban, hogy az apának kell magára vállalnia azt a feladatot, hogy követelményeket támasszon a gyerekkel szemben és megtanítsa rá, hogyan legyen tekintettel a többi családtagra. Mindez természetesen fokozatosan megy végbe, ahogy a gyerek mind jobban és jobban megtanul uralkodni magán. De azért mindenképpen az apa az, aki többet követel a gyerektıl. JOHN Azt hiszem, még egy okból is így kell lennie. Sok olyan nıt ismerek, akik a lelkük mélyén rettenetesen aggódnak, hogy nem "elég jó anyák". És ez nagyon megnehezíti számukra, hogy határozottak legyenek a gyerekkel szemben, mivel egy hang a belsejükben ilyenkor mindig közbeszól: "Várj csak, elég szeretetet adsz te annak a gyereknek? Nem lenne egy igazánjó anya megértıbb a helyedben? ROBIN Elismerem, hogy az anyák gyakran tesznek efféle szemrehányást önmaguknak, többnyire teljesen indokolatlanul, és ha az apa magára vállalja, hogy szigorúan viselkedik a gyerekkel, ezzel sokat segít a feleségének - különösen a gyerek két-három éves korában. Természetesen ahogy a gyerek idısebb lesz és magabiztosabb, és kezdi tisztábban látni a szüleit, többé nem zavarja annyira össze, ha azt tapasztalja, hogy ugyanaz a szülı idınként gyöngéd és megértı, máskor pedig szigorú. És ebben az idıszakban már mindkét szülı egyaránt nyújthat támogatást is agyereknek, és támaszthat követelményeket is vele szemben. És valóban magától így is alakul a helyzet a legtöbb családban, ahogy a gyerekek egyre idısebbek lesznek. JOHN Már két okot is adtál rá, miért játszik az apa különösen fontos szerepet ebben a fejlıdési szakaszban. Miféle egyéb feladatai vannak még ezeken kívül? ROBIN Hát ott van még az is, hogy egészen odáig a mama és gyereke kölcsönösen feltétlen csodálatot és imádatot tanúsítottak egymás iránt. És jóllehet erre a feltétlen, ıt minden hibájával együtt elfogadó szeretetre a kisgyereknek nagy szüksége van ahhoz, hogy kellı mennyiségő bizalmat és önbizalmat alakítson ki magában, ezt az állapotot annyira élvezik az anyjával mind a ketten, hogy az anyának meglehetısen nehezére esik többé-kevésbé a valóságnak megfelelıen látni a gyermek valódi erényeit és hibáit. JOHN Tehát a gyerek nem kapja meg a szükséges, pontos visszajelzéseket az anyjától, amelyek segítségével helyesen képes felvázolni a világról alkotott térképét?

213

ROBIN Igen, azt a térképet, amelynek maga a kisgyerek is része. JOHN Hogy micsoda? . .. Ó, már értem! Neki saját magának is rajta kell lennie a tulajdon térképén. Hát persze! Helyes fogalmat kell alkotnia arról is, hogy ımaga mekkora helyet foglal el a világ többi dolgaihoz képest, ha nem akarjuk, hogy irreális elképzelései legyenek a saját fontosságáról. . ., mert akkor túlságosan ınzıvé válna, igaz? ROBIN Nemcsak az a baj. Ha a saját méreteit nem a valóságnak megfelelıen tünteti fel ezen a térképen, ha nem tudja, hol vannak a határai, milyen messzire mehet el anélkül, hogy másokba ütközne, akkor nincs honnét megkapnia a megfelelı útbaigazítást. A megfelelöútbaigazítást arra nézve, miképpen viselkedhet a legcélszerübben a világ többi részével annak érdekében, hogy megkapja, amire szüksége van. Végül is ezért van szükség a "tilalomfák felállítására". JOHN Igen, ezt értem. Tehát ha azt akarjuk, hogyatérképünk segítségével valóban el tudjunk igazodni a világban, akkor magunkat is föl kell tüntetnünk ezen a térképen, méghozzá méretarányosan? ROBIN Igen, ezért van az anyának is, a gyereknek is szüksége az apára, aki képes egy kicsit távolabbról szemlélni a gyereket, hogy segítsen mindkettejüknek kissé tárgyilagosabban látni a gyerek képességeit. JOHN.. .Akad még egyéb feladata is az apának? ROBIN Igen, azt hiszem, legalább még egy biztosan van. Ahogy azt az elıbb már megbeszéltük, eleinte a csecsemı úgy érzi, hogy ı tölti be az egész világot. Aztán, ahogy kezdi felfedezni a tulajdon körvonalait, kezd összezsugorodni, fokozatosan elveszíti azt az érzést, hogy ı mindenható. Ez ugyan szörnyü csalódás a számára, de kárpótolja érte, hogy olyan közel van az anyjához, aki ebben a stádiumban olyan hatalmasnak tünhet, mint maga az Úristen. Most a következı lépésben ezt az illúziót is el kell veszítenie. Így egy idı után, amikor rádöbben, hogy mégse a mama igazgatja a világot, hogy neki is meg kell osztania a hatalmát az apával, ezzel is egy újabb lépést tesz elıre. JOHN Késıbb pedig arra is rá kell jönnie, hogy az apja se az Úristen. ROBIN Hát persze. És ha az apja jól végzi apai feladatait, akkor rövidesen megérteti a gyerekkel, hogy ı maga is része valami nagyobb egységnek, és neki is alkalmazkodnia kell, mint mindenki másnak. JOHN Tehát ha az apja a mama papucsa alatt van, akkor a gyerek ebbıl nem a megfelelı tanulságot olvassa ki? Mivel akkor nem kell megtennie azt a bizonyos ugrást, igaz? Nincs rá szüksége, hogy felülvizsgálja azt az elképzelést, hogy az anyja maga az Úristen. Hiszen ha egyszer az apjának is ı parancsol, a gyereknek nincs semmi oka rá, miért ne láthatná továbbra is mindenhatónak az anyját. ROBIN Így van. Azt hiszem, elsı lépésként a kisgyereknek azt kell belátni a, hogy az anyja nem az Úristen, ahhoz, hogy késıbb belássa, hogy az apja sem az, és végül, hogy senki más sem az.

214

JOHN Ezt még soha nem hallottam. ROBIN Márpedig azt hiszem, létfontosságú, hogy a gyerek ezt a leckét megtanulja, és talán ez a legfıbb oka, hogy az olyan család, amelyik ben az anya uralkodik, nem tesz valami jót agyereknek. JOHN Ne beszélj! Csakugyan? ROBIN Sıt, ami azt illeti, szinte minden olyan család, amellyel a gyermekpszichiátriai kezelésen találkoztam, vagyis ahol a gyereket hozták el a pszichológushoz, mondván, hogy probléma van vele, az anya uralma alatt állt. Vagy pedig teljesen kaotikus viszonyok ural kodtak benne. JOHN Hát ez elég megdöbbentı. ROBIN Bizony. Ami azt illeti, engem is alaposan meglepett, amikor elıször észrevettem. Éppen akkoriban képeztek ki gyerekpszichológusnak, és amikor már vagy tíz ilyen esetet láttam, elmentem a fölöttesemhez, ahhoz a társadalomgondozóhoz, aki kijelölte, melyik eseteket ki lássa el, és elpanaszoltam neki, hogy engem mindig ugyanolyan tÍpusú családba rendelnek ki. Megkérdeztem, nem kaphatnék-e egyszer a változatosság kedvéért másfélét. Oe ı megnyugtatott mondván, már tíz éve van a szakmában, és neki elhihetem: minden eset egyforma. JOHN Folytasd! ROBIN Hát, nehogy téves elképzeléseket ébresszek benned, gyorsan mondanom kell valamit: a legegészségesebb családokkal foglalkozó kutatások azt bizonyítják, hogy ezekben a családokban mindkét szülı egyforma arányban részesedik a hatalomból. Együttmőködnek egymással, és nagyon is tudatosan döntenek arról, kinek mi a feladata. Oe ezektıl a legeslegegészségesebb családoktói eltekintve, ha már

215

valakinek a fönök szerepét kell játszania a családban, az esetek többségében, úgy tünik, jobb, ha az apa az, mint az anya. JOHN Mármint hogy a gyerekek számára jobb, igaz? ROBIN Hát persze! Ezt nem gyözöm eleget hangsúlyozni. Hogy aztán azok a házaspárok, akiknek nincs gyerekük, hogyan osztják meg a hatalmat egymás között, ez kizárólag az ö dolguk. JOHN Szinte hallom, hogyan köszörülik a feministák a kardjukat. .. ROBIN De kérlek! Én tudom a legjobban, milyen maradinak és nöelle nesnek hat, amit mondtam. Hosszú idöbe tellett, amíg bevallottam magamnak, hogy erre a következtetésre jutottam, de végül is nem volt mit tennem, el kellett fogadnom az elém táruló tapasztalatok alapján. Az embernek meg kell próbálnia a maguk egészében látni ezeket a problematikus családokat. Amikor a mi nemzedékünk kezdte a szakmát, tagadhatatlanul nagy hibát követtünk el, mert minden bajért az úgynevezett "kasztráló anyát" tettük felelössé. Aztán, ahogy lassanként kezdtek az apák is rendszeresen felbukkan ni a terápián, és mi világosabb képet kaptunk róla, hogyan müködnek ezek a családok, rádöbbentünk, hogyahelyzetért az apa legalább annyira felelös, mint az anya. Ö ugyanis következetesen áthárítja a feleségére a felelösséget. JOHN Ezt úgy érted, hogy így az anyáknak nincs más választásuk, mint kézbe venni a kormánypálcát? ROBIN Pontosan. Nincs más választásuk. De manapság, amikor a családot úgy szemléljük mint összefüggö rendszert, látjuk, hogy vol taképp senki sem hibáztatható. Egész egyszeruen a rendszer így müködik. Automatikusan. Gépiesen. JOHN Akkor most élesen fogok fogalmazni, hogy egy kicsit zavarba hozzalak. Tehát a legegészségesebb családokban a hatalmat megegyezéses alapon osztják meg. A többiben rendszerint vagy az egyik, vagy a másik szülö a hatalmasabb. A te tapasztalataid szerint, ahol a hatalmasabbik fél az anya, ott valószínübb, hogyagyerekekkel valami probléma lesz. Következésképp úgy érzed, hogy ha már valakinek fönöknek kell lennie a családban, akkor jobb, ha az az apa. Vádlott, szíveskedjék bizonyítékokkal alátámasztani ezt az állítását! ROBIN Hát azt kell mondjam. . . JOHN Látom, felkészül tél rá, hogy foggal-körömmel fogsz védekezni. ROBIN Nem, tulajdonképpen erre semmi szükség. Nézd, voltaképp maguk az anyák voltak azok, akik minderröl meggyöztek. JOHN Nem is beszélve az Oldalborda címü lap szerkesztöbizottságáról? ROBIN Az anyák és a gyerekek. Én hosszú ideig ellenálltam neki, hogy elfogadjam ezt a gondolatot. JOHN Bátor fickó vagy, brávó!

216

ROBIN Tényleg. Nekem mostanáig úgy tünik, ez ellenkezik a józan ésszel. Ugyanis hittem az egyenjogúságban, a meggyızés erejében, a közös döntésekben. JOHN Persze, a valóban egészséges emberek így tesznek. ROBIN Ne kotyogj már folyton közbe, hanem figyelj! Újra és újra, valahányszor egy család hozzám fordult azzal, hogy valami baj van a gyerekkel, az anya mindig elmondta nekem, mennyire szeretné, ha az apa venné kézbe az irányítást. Még ma is ezt mondják. És a problémás gyerek testvérei is mind egyetértettek ezzel, és azt mondták, ık is azt szeretnék, ha az apjuk szigorúbb lenne. JOHN Szóval vissza a patriarchátushoz, igaz? ROBIN Nem, dehogy, hiszen végül is az anyák döntötték el számomra a kérdést. Hallgasd csak meg, mit mondott nekem az egyik: "Valahogy akkor kezdıdnek a bajok egy házasságban, amikor megérkeznek a gyerekek. Eleinte minden jól megy, aztán jönnek a gyerekek, és az emberre hirtelen annyi minden rászakad, és olyan rémítı ez a hatalmas felelısség, és. . . az embernek tekintélyre van szüksége. . . Igen, arra van szükség, hogy valakinek tekintélye legyen elıtted. Ez olyan, mintha az ember újra meg újra kapna egy erısítı injekciót, hogy legyen ereje folytatni a dolgot, hogy megbirkózzék a felelısséggel, hogy érezze, elég erıs hozzá, hogy végigcsinálja. . ." JOHN. . . Hát. . . ebben van valami, nem? Néha, amikor az ember valami nehéz feladattal küszködik, és sehogy se megy, aztán jön valaki, és ráreccsen, hogy "Hagyd már abba a nyavalygást, és csináld szépen tovább", ebbıl valahogy tényleg erıt lehet meríteni. És csakugyan, ha a férjnek tekintélye van a családban, akkor ezzel a felelısségbıl is átvállal egy részt, nem? És ezzel valóban segíthet a feleségének. . . ROBIN Mármost ez az asszony késıbb mondott még valami ugyanílyen érdekeset. így fogalmazott: "Az ember váratlanul szembesül ezzel az egésszel, és kıvé dermed a rémülettıl . . . és azt hiszem, ha ilyenkor egy asszony megpróbálja fölhergelni a férjét, és az erre agresszíven reagál. . ., akkor ezzel elvállalja, hogy ı az erıs ember a családban, a vállára veszi a felelısséget, és akkor az ember ebbıl erıt merít, anélkül hogy sokat töprengene az egészen." JOHN.. . "Ha a férj agresszíven reagál"? ROBIN És amikor megkérdeztem ettıl az asszonytól: "Tehát ilyen körülmények között nem tekintené ellenséges dolognak, ha a férje agresszíven viselkedne?", azt válaszolta: "Nem, persze hogy nem." JOHN Hát mindez úgy hangzik, mintha ez az asszony megértett volna valamit, ami. .. sehogy se tudom megfogalmazni, mi is az. ROBIN Hát nem is könnyő, de én újra és újra ezt hámoztam ki abból, amit ezek az asszonyok elmondtak nekem, és úgy tünik, hogy a fejlıdésnek ebben a szakaszában csakugyan egy ilyenfajta berendez

217

kedésre van szükség. Lehet, hogy ezt az emberek nem is tudják felfogni mindaddig, amíg maguk is végig nem csinálják. JOHN És vajon azelıtt is így vélekedett ez az asszony, mielıtt megszülte agyerekét? ROBIN Nem, dehogy. Meg is kérdeztem tıle, hogy nem találta volna-e felháborító nak, amit mondott, mielıtt anyává lett. Nevetett, és azt mondta, hogy igen, nagyon is felháborodott volna rajta. Az egyenjogúságát ért szörnyü támadásnak tekintette volna. Ezért nincs semmi értelme errıl vitatkozni az emberekkel: vagy fölfedezték már a saját maguk számára, vagy nem. Természetesen elképzelhetı, hogy egy rendkívül egészséges személyiségnek sose lesz szüksége rá, hogy ezt felfedezze. JOHN Hirtelen az jutott az eszembe, mit mondtunk arról, amikor a gyerek azért agresszív, hogy rákényszerítse a szüleit, végre szabják meg számára, hol van a határ. Amit ez az asszony mondott, abból mintha azt lehetne kihámozni, hogy arra lett volna szüksége, a férje világosan megvonja a számára az ı határait, mert azok a gyerekhez való túlságos közelség miatt elmosódtak. ROBIN Igen, mintha csakugyan errıl lenne szó. Az anyának engednie kellett, hogy a saját határai elmosódjanak, hogy visszajusson a csecsemı szintjére, és így minél közelebb kerüljenek egymáshoz és minél fontosabbak legyenek egymásnak, részben szinte egymásba olvadjanak. Amikor a csecsemıbıl kisgyerek lesz, és megpróbálja

218

kitapogatni a saját határait, azáltal, hogy föl bosszant ja az anyját, lehet, hogy az anyának nehezen sikerül visszanyernie a tulajdon, tiszta körvonalait. JOHN De feltehetıleg ez fordítva is megtörténhet, nem? Néha a férfi veszíti el az énhatárait, és neki van rá szüksége, hogy a felesége újra meghatározza ıket a számára. ROBIN Ó hogyne, persze. Nem hiszem, hogy sok apa lenne a világon, aki ne ment volna keresztül azon a megalázó élményen, hogy a felesége rábízza a gyereket, aztán amikor az asszony visszatér, tüzet fúj mérgében, mert a távollétében az egész ház a feje tetejére állt és a gyerekek nem bírnak magukkal az izgalomtól. JOHN Mivelhogy a drágalátos apjuk is úgy viselkedett, mintha ı is ötéves lenne. Tehát a feleségének le kell teremtenie, hogy újra úgy viselkedjék, mint egy felnıtt. ROBIN Emlékszel ilyen esetre a saját életedbıl? JOHN Hajjaj! Mondhatom, pocsék érzés. Valóságos szégyen. ROBIN Na igen, mert maga is érzi, hogy túlságosan gyerekesen visel kedett, és rászolgált a leszidásra. JOHN Tehát ilyenkor az apának van arra szüksége, hogy az anya újra megvonja számára az énhatárait. ROBIN Na és persze az apának a barátaira is szüksége van olykor, ugyanebbıl a célból. JOHN Miért, azok mit mondhatnak neki ennek érdekében? "Öregem, hagyd már abba a nyavalygást, hát persze hogy odahaza most nem tekörülötted forog minden, adj hálát az Istennek, hogy ilyen hőséges barátaid vannak.. .", ilyeneket? ROBIN Igen. Egyszerre kell bátorító nak és keménynek lenniük. Tenniük kell róla, hogy a férfi ne adja át magát az önsajnálatnak, ugyanakkor támogatniuk is kell. JOHN Tehát azt mondod, hogy bármelyik szülı is kerül közelebb a gyerekhez, azt az a veszély fenyegeti, hogy az énhatárai egy kissé elmosódnak, és ezért szüksége van valakire, aki fölötte áll a ranglétrán, hogy segítsen neki újrarajzolni ıket. És ha ennek a személynek is kezdenek elmosódni a határai, akkor neki is szüksége van valakire, aki még távolabb áll a gyerektıl, hogy újra megvonja az ı énhatárait. De mivel valószínőbb, hogy az elsı idıben az anya van közelebb a gyerekhez, az is valószínőbb, hogy az apa lesz az, aki újra meghatározza az anya körvonalait, nem pedig fordítva. ROBIN Igen, úgyhogy azt hiszem, mindennek semmi köze az egyenjogúsághoz, mindössze arról van szó, hogy helyesebb, ha a szülıi "munkacsoportban" az egyes tagok más és más szerepet játszanak a gyerek fejlıdésének más és más idıszakában, mert ez szolgálja legjobban a gyerek javát.

219

JOHN Bizonyos értelemben e~es fejlıdési fázisokban az anyáé, másokban az apáé a fıszerep. Erdekes, ugye, hogy a dolognak ez az egyenjogúság-ellenes éle rögtön szinte teljesen eltőnik, ha az ember "munkacsoportnak" tekinti a szülıket, akik együtt végeznek valamilyen feladatot. Már úgy értem, munkacsoportot alakítani akkor van értelme, ha az egyes tagoknak mások és mások a képességeik, és ezért különbözı funkciókat töltenek be, de mindnyájan ugyanazt a célt igyekeznek elérni. Semmi értelme az olyan csapatnak, ahol mindenki csatár vagy mindenki kapus akar lenni. Így már egy kicsit inkább úgy fest az anya-apa kapcsolata, mint az igazgatótanács elnökének és az ügyvezetı igazgatónak az egymáshoz való viszonya. Az egyik inkább azzal van elfoglalva, mi történik a vállalaton kívül, a másik a vállalati belügyekkel. De mind a kettı egyformán fontos. ROBIN Hát, mint azt majd késıbb részletesebben is látni fogod, a kisgyereknek is éppen ezt kell megtanulnia ebben az idıszakban: hogy hogyan legyen egy csoport része. JOHN Hogy legyen tekintettel másokra, tartsa be a szabályokat, ismerje el a tekintélyt. . . ROBIN Így van. Ha tehát ezeket a leckéket már megtanultad, és ennek segítségével átláttad, hogy egy munkacsoport ezek és csak ezek alapján mőködhet, akkor belátod azt is, hogy a szülıi "team" is remekül együttmőködhet ezeknek az elveknek az alapján, anélkül, hogy ez a helyzet feltétlenül konfliktusokat okozna köztők. Viszont ha olyasvalaki hallja mindezt, aki önmaga nem tette meg ezt az ugrást, és ezért kényelmetlenül érzi magát, valahányszor egy csoport tagjaként kell mőködnie, az eleve feltételezi, hogy a "csoportmunka" valójában hatalmi harcot jelent. És ebben az esetben valóban úgy fogják vélni, hogy amit az imént mondtam, az ellentétben áll a nıi egyenjogúsággal. JOHN Hát ez roppant eredeti érvelés. És megvan az az elınye, hogy nem lehet megcáfolni, mert ha valaki megpróbálja, az nyilván maga se tette meg azt a bizonyos ugrást, és ezért idegenkedik tıle, hogy bel ássa az igazadat, és így tovább. No de sebaj. Van egy másik kifogásom is. Mindezek a feladatok, amelyet az apának szerinted a gyerek fejlıdésének ebben a stádiumában végre kell hajtania, azaz hogy visszakövetelje magának a feleségét, hogy szigorúbban vonja meg a határokat a "szabad" és "nem szabad" között, mint az anya, hogy segítsen akisgyereknek ráébredni, az anyja nem az Úristen, és hogy pontosabb információkkallássa el a gyereket önmagáról, mint amilyeneket az a mamájától kaphat, aki bálványozza, szóval mindezeket a feladatokat az elsı kivételével, végül is bárki más így ugyanolyan jól elvégezheti, mint az apa. Na és például mi van akkor, ha nincs apa a családban?

220

. . . akkor igencsak nehezen sikerülne akisgyereknek elsajátítania ezeknek a fontos leckéknek egyikét-másikát. De szinte mindig ott vannak azért anagyszülık, vagyis a rokonok, a barátok, a szomszédok, a tanárok, azaz mindig vannak körülöttük olyan emberek, akik az anyának - és agyereknek hasznára lehetnek azzal, hogy elvégzik ezeket a feladatokat. És mindez tökéletesen jól müködhet, feltéve, hogy az anya elfogadja, hogy idınként segítségre van szüksége ahhoz, hogy újra megvonja az énhatárait, ahogy azt már megbeszéltük. JOHN Tehát egyszerüen csak egy másik személyre van szükség, aki nem áll túlságosan szoros érzelmi kapcsolatban a gyerekkel. Tehát akár egy másik nı is elvégezheti mindezt. ROBIN O, ~en, gyakran meg is esik, hogya nagyanya ez a másik személy. Es természetesen egy jó nagyanya jobb, mint egy rossz apa, de nyilvánvalóan mégiscsak egy szeretı apa az eszményi személy erre a feladatra, mert ı más szempontból is fontos szerepet játszik a gyerek és az anya életében. ROBIN Hát ha az anya teljesen egyedül lenne

Mr. Csodálatos... JOHN Tehát ha az apa eljátssza a számára kijelölt szerepet, a szülık képesek világos határvonalakat húzni "szabad" és "nem szabad" között a gyerek számára, amire nagy szükség van, mert a kisgyereknek éreznie kell, hogy valaki "szilárdan tartja a kezében a kormánypálcát". Ja, azt már elfelejtettem, hogy ez mire jó. ROBIN Arra, hogy ha módodban áll ököllel verni a falat, amelyet a szüleid emeltek az utadba, ezzel két dolgot is megtanulsz. Elıször, ha már egyszer képes voltál döngetni azt a falat, és felfedezted, hogy semmiféle tragédia nem történik, akkor a tulajdon dühöd nem rémít meg többet. Tudod, hogy ura tudsz maradni, tehát fel is tudod használni, amikor szükséged van rá. Így aztán a sarkadra tudsz állni, és meg tudod szerezni, amire szükséged van. Másodszor, mivel a falak szilárdak, ebbıl megtanulod azt is, hogy más embereknek is vannak igényei rajtad kívül, s így azt is, hogy milyen követelményeket támasztanak veled szemben a társadalmi élet különbözı területein. Tehát az a térkép, amely a fejedben összeáll a világról, meg fog felelni a valóságnak, és a saját körvonalaidat is pontosan fogod bejelölni rajta - és a valóságnak megfelelı méretben! JOHN Oké. Jó, tegyük fel, hogy a kisgyerek mindezzel megbirkózott. Mi a következı lépés? ROBIN Hát meg kell tanulnia megtalálni a helyes egyensúlyt a saját és a másik érdekei között. Öszintén szólva, nem mondhatni, hogy az

221

élet ezek után túlságosan nagy problémák elé állítaná. Megtanulja, hogyan mőködik a világ, megtalálja benne a helyét, megtanulja, mekkora valójában és hogy mások hogyan látják. Tehát fokozatosan egyre függetlenebb és önállóbb lesz, egyre szabadabban mozog a világban és mindinkább képes megszerezni magának mindazt, amire szüksége van, mert tudja, mit kell tennie érte, hogy megkapja. És ez egyre inkább így lesz. JOHN Ez történik tehát a gyerek tipegıs korában. ROBIN Úgy nagyjából. Oe még egy fontos szempontból is szemügyre vehetjük ezt a dolgot. Ne felejtsd el, hogy minden attól függ, sikerül-e a kisgyerek nek megtennie azt a bizonyos ugrást a mamával való kettısbıl

, I I

é az apával való hármasba.

Hogy egy csoport tagja legyen, nem pedig egyetlen másik személy "szeme fénye", hogy ne maradjon örök idıkig az anyjával való kettısben. JOHN Tehát ha valaki megtanulta ezt a leckét, az késıbb is jól tud majd egyőttmőködni másokkal. ROBIN Igen. Képes lesz rá, hogy csatlakozzék egy csoporthoz, úgy és akkor, ahogy és amikor akar, és föl fogja fedezni, hogy mindazok a tapasztalatok, amelyekre a csoportban szert tesz, erıt adnak neki és talpraesettebbé teszik. JOHN Erıt adnak neki? Tudod, ezt nehezen tudom megemészteni. Azt hiszem, mihelyt csoportról van szó, én rögtön arra gondolok, hogy

222

azok korlátozzák valamiben az embert. Legalábbis részben. Gondo.lom, annak idején kisgyerekkoromban nem tanultam meg ezeket a leckéket annak rendje és módja szerint. ROBIN Mint ahogy én sem. De ne felejtsd el, hogy az ember késöbb mindig bepótolhatja, amit elmulasztott. Ez történt velem is a háború alatt, amikor a légierönél szolgáltam. Legnagyobb meglepetésemre felfedeztem, hogy nem érzem magamat gyöngének vagy megalázottnak, amikor az altisztek úgy megdolgoztattak a díszszemlén, hogya nyelvem kilógott, pedig ettöl tartottam. Ehelyett az embert növekvö büszkeség és önbizalom töltötte el, és ez tényleg nagyon jó érzés volt. Az ember megtanulta, hogyan kell viselkednie egy rendkívül fegyelmezett csoport tagjaként, és ettöl valahogy saját magát érezte erösebbnek. Ami azt illeti, azt hiszem, ezek az élményeim segítettek benne, hogy megértsem, mi megy végbe ebben akisgyerekkori fejlödési fázisban, amikor késöbb gyerekpszichológiával kezdtem foglalkozni. JOHN Ezt úgy érted, hogy ha keményen és agresszíven korlátokat szabnak neked - a saját érdekedben -, akkor saját magadból is több agresszív energiát tudsz a felszínre hozni, holott korábban nem is sejtetted, hogy megvan benned. ROBIN Vagy pedig... korábban kényelmetlen érzéseket vagy rémületet váltott ki belöled. Mindennek eredményeként, úgy érzed, közelebb kerülsz ahhoz, hogya benned rejlı valamennyi lehetıséget kibontakoztasd. JOHN Hát, én mindig lehetöleg messze kitérek az olyan dolgok útjából, amelyek túl nehéznek ígérkeznek. . . mint például a Mount Everest megmászása vagy a reggeli fölkelés. De ha egyszerően lehetetlen megúszni öket . . . hát, az igaz, hogy ha mégis vé~hezvittem valamelyiket, akkor furán elégedettnek érzem magam. Es teli vagyok önbizalommal. Tudom, hogy a következö alkalommal már nem tőnik majd olyan nehéznek. Ámbár a reggeli fölkelés kivétel az alól a szabály alól. . . ROBIN Hát az olyan személy számára, aki sikeresen átesett ezen a fázison, valóban egyenesen kellemes, hogy a csoport követelményeket támaszt vele szemben. Hogy a problémáknak nekiveselkednek, és megoldják ıket, nem pedig nyafognak miattuk. Ha valamilyen nagyobb csoport tagja vagy, olyan élményeket szerzel, amelyektıl megerösödsz, élesebb szemő és ügyesebb leszel. JOHN Érdekes, hogy ezt mondod, mert tudom, hogy világéletemben hadilábon álltam a nagyobb csoportokkal, tehát a tekintéllyel, és föltételezem, hogy azért, mert apám, aki nagyon-nagyon szeretett, nem bánt elég szigorúan velem. Túlságosan könnyen megengedte, hogy kihúzzam magam a kellemetlen dolgok alól. De azért az elmúlt

223

néhány év során mindez kezdett lassanként megváltozni, talán azért, mert csakugyan el kellett vállalnom bizonyos kötelezettségeket, amelyek alól nem tudtam ügyesen kibújni. Egészen addig minden esetben a lázadókkal szimpatizáltam, de most érzem, hogy csak gyöngeségbıl, mert ez volt a könnyebbik megoldás, ami nem követelt tılem semmit. Ami azt illeti, lassanként a szívem mélyén tisztelni kezdtem azokat az embereket, akik véghezviszik, amire szükség van, és türik, hogy ezért mások kígyót-békát kiabáljanak rájuk. Oe azért ez a tekintélyhez való viszony, ez fogas egy kérdés... Gondolom, eszményi esetben az emberben nem él rögeszmés késztetés se a lázadásra, se a beilleszkedésre, hanem el tudja dönteni, aláveti-e magát egy bizonyos hatalomnak, vagy sem, és meg tudja ítélni, hogy ésszerüen gyakorolják-e. Oe olyan sok ember szinte ösztönösen reagál a hatalom puszta tényére - hogy az "jó dolog",- e vagy "rossz dolog" -, hogy az egyes esetekben nem igazán szabadon választják meg, melyik oldalon állnak. Mindez teljesen automatikusan megy végbe bennük. ROBIN Azt kell mondjam, hogy ha valaki teljesen merev álláspontot foglal el a nagybetős Hatalommal szemben, az lényegében gyermeteg magatartás, akár aláveti magát neki, akár ellene van. A hatalom, a hierarchia, a szervezettség - mindez csak módot nyújt arra, hogy elrendezzük, hogyan hajtsák végre azokat a feladatokat, amelyeket végre kell hajtani. Nem mehet mindenki keresztül ugyanabban a pillanatban a forgóajtón, és ha egy százlábú egyszerre lépne az összes lábával, alighanem felborulna. Szükségünk van valamiféle szervezettségre, ha valamilyen, csak kicsit is bonyolultabb feladatot végre akarunk hajtani, vagy olyant, amely sok embert érint. Olyan ez, mintha mondjuk francia négyest táncolnál. Le kell mondanod arról, hogy azt csináld. ami éppen eszedbe jut. és venned kell a fáradságot, Ki mondta? Most inkább Dvo;ák F-dúr kvartettjéhez van kedvem, Opus 96. No.6!

224

hogy megtanuld a lépéseket és a figurákat, de ha minderre hajlandó vagy, akkor nagyon fogod élvezni a dolgot, ha másképp is, mint a teljes kötetlenséget. És igazán nem állíthatod a zenekarról sem, hogy csak azért van ott, hogy téged ide-oda rán~asson. JOHN De még mennyire, hogy azért van! Uristen, hogy gyılöltem ıket mindig. Szerintem csak azért találták ki a táncot, hogy legyen mivel megszégyeníteni az embereket. No de mint tudjuk, én csak egy óvodás vagyok. De arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy igen sok embernek van valamiféle nehezen körvonalazható, megoldatlan viszonya a hatalomhoz. Hogy mást ne mondjak, elég, ha megnézed, mekkora hőhót csap körülötte a tévé meg a sajtó, valahányszor John McEnroe összeszólalkozik a játékvezetıvel. Voltaképpen teljesen jelentéktelen, hétköznapi esemény, de néha a második vagy a harmadik helyen szerepel a hírek között a híradóban. Valószínőleg azért érdekli annyira az embereket, mert a "lázadó" -nak és a "tekintély képviselıjének" archetipikus perpatvarát látják benne. És úgy tünik, mindenki roppant határozottan és indulatosan foglal állást az ügyben: vagy McEnroe pártját fogja lelkesen, mint te, vagy ugyanilyen hevesen védelmezi a játékvezetıt, mint én szoktam. Maga az, hogy egy ilyen jelentéktelen dolog ekkora érzelmeket kavar, sok mindent elárul, nem igaz? Az ember csak akkor vitatkozik ilyen izgatottan, ha maga se biztos az igazában, vagy nem így van? ROBIN De igen, csak ne felejtsd el, hogy ha az ember egészséges, ez azt jelenti, hogy megtalál ta az egyensúlyt két szélsıség között, és nem úgy viselkedik, mint egy robot, de nem is úgy, mint egy megátalkodott kölyök. Már úgy értem, hogy hol így, hol úgy reagál, de ezek a döntések, egy hosszabb idıszak átlagában kiegyenlítik egymást. Sokunknak olyan a szakmája vagy az élete, hogy az erıteljesen az egyik irányba taszigál bennünket, úgyhogy valószínőleg jót tesz nekünk, ha kissé ellensúlyozzuk a dolgokat, amikor éppen nem vagyunk "szolgálatban". Az én szakmámban az embernek rengeteget kell a "játékvezetı" szerepét játszania, úgyhogy én tényleg élvezem, ha McEnroe jól felhergeli a bírót, és ezzel hangot ad a bennem bujkáló lázadónak is. Neked, mint vígjátékok szerzıjének annyi lehetıséged van rá, hogy aláásd mások tekintélyét, amennyit csak akarsz, úgyhogy, gondolom, McEnroe belıled a személyiséged másik oldalát, az éltanulót hozza ki. JOHN De azért bizonyára akadnak emberek, akik mindig csak a személyiségük egyik oldalát juttatják kifejezésre. . . ROBIN Azt hiszem, valamilyen formában azért mindkét oldalt megtalálod mindenkiben, még ha az egyik csak valamilyen hobbijában, a fantáziájában vagy az álmai ban jelentkezik is. Az egészséges lelkü ember személyiségének mindkét oldalát nyíltan kifejezi. De ha valaki

225

nem ilyen, akkor vagy olyasvalaki lesz belıle, aki folyton lázad mondjuk, egy bőnözı, aki addig mesterkedik, míg a rendırség el nem csípi, így kényszerítve rá a külsı hatalmat, hogy egy egészségesebb belsı egyensúlyt hozzon benne létre -, vagy ennek a tökéletes

ellentéte - olyasvalaki, aki teljesen merev, kényszeres és agyonfegyelmezett, aki látszólag sose lóg ki a sorból, sose ejt ki egy goromba szót a száján, de végül is mindenkit az ırületbe kerget a lassúságával és a makacsságával, míg titokban talán abban leli örömét a fickó, hogy arról fantáziál, miként fogja darabokra fürészelni a fınökét. JOHN Igen, vannak ilyen fickók. Sıt hölgyek is. Tehát még ha megtanultuk is kisgyerekkorunkban, hogyan találjunk rá az arany középútra a teljes megalkuvás és a lázadás között, szükségünk van némi erıfeszítésre a továbbiakban is, hogy le ne térjünk róla.

ROBIN Igen, de ez az ára, hogy lelkileg egészségesek maradjunk - vagy hogy megırizzük a politikai szabadságunkat. JOHN Oe feltőnt nekem itt még valami. Ha ezeket a dolgokat úgy nagyjából jól megtanulod kisgyerekkorodban, és utána is könnyen megmaradsz az arany középúton ... feltehetıleg akkor, ha neked magadnak kell a hatalmat gyakorolnod, azt is jobban csinálod! ROBIN Én is azt hiszem, hogy ez a helyzet. Ha az ember hatalmi pozícióba kerül, és valamiyen döntést kell hoznia, hát akkor elıbb természetesen alaposan megfontolja, összegyőjti a rendelkezésre álló összes információt, és meghallgatja minden alárendeltjének a véleményét. Oe aztán végül is neki magának kell meghoznia a döntést. És amint egyszer döntött, készen kell lennie rá, hogy kielégítıen meg is tudja indokolni. És ki is kell mellette tartania, és semminek nem szabad eltérítenie attól, hogy végre is hajtsa. JOHN Engem ez a dolog akkor kezdett izgatni igazán, amikor a Video Artsnak azt a filmet írtam a döntéshozási folyamatról. Arra jöttem rá, hogy az emberek, ha elızetesen csakugyan komolyan kikérik a véleményüket, késıbb akkor is készek egy döntés végrehajtására, ha eredetileg nem értettek vele egyet, feltéve, hogy a véleményüket csakugyan komolyan fontolóra vették, és feltéve, hogya felelıs személy, aki a döntést hozta, vette a fáradságot, hogy "eladja" nekik a döntést. Oe hogyan birkózna meg mindezzel valaki, amikor hatalmi pozícióba kerül, ha elızıleg nem tanulta meg ezeket a leckéket? ROBIN Hát az ilyen ember valószínőleg képtelen lesz a sarkára állni, de idırıl idıre fejjel rohan a falnak, hogy megmutassa a többieknek, milyen határozott. . . aztán késıbb alighanem vissza kell vonnia az elhamarkodott döntését. . . vagy pedig autoritárius módon viselkedik, miközben igyekszik roppant demokratikusnak látszani. Nem nagyon örül neki, ha csakugyan ütköznek egymással a vélemények, márpedig ez elkerülhetetlen, amikor valamit valóban megvitatsz másokkal.

226

Tehát csak azoknak az embereknek fogja kikérni a véleményét, akikröl elöre tudja, hogy egyetértenek vele. És mindenki, aki más véleményen van, mint ö, az "szabotálja" a munkát. JOHN És egyszerően bejelenti, így döntött, és kész, anélkül, hogy megmagyarázná, miért. Mint ahogy azt az angol vezetök három negyede és a kormány tagjainak kilenctizede tenni szokta. ROBIN Hát ez talán egy icipicit túl merész általánosítás. JOHN Úristen, hát nem emlékszel, mi történt, amikor Heseltine meg próbált vitatkozni a CND-vel! Ne is törödj velem.. . bocs, egy kisséeiragadtattam magam. Hisztiztem egy sort, mint afféle óvodás. Mármost lássuk csak: szóval ha a kisgyerek megteszi azt a nagy ugrást a mamával való kettösböl amamával és a papával alkotott csoportba, akkor egészségesen és rugalmasan fog viszonyulni késöbb a hatalomhoz, és jó "csapatjátékos" lesz belöle. A megfelelö vissza jelzéseket kapja a külvilágból, tehát képes önmagát a valóságnak megfelelö méretben vázolni fel a tulajdon térképére. ROBIN És természetesen ez a térkép állandóan változik, mivel a gyerek mindannyiszor újrarajzolja, valahányszor egy újabb adag információ birtokába jut. Oe mert úgy nagyjából jól fogta meg a dolgot, késöbb sem kell óriási és nagyon fájdalmas változtatásokat végrehajtania rajta. Ha a viselkedése valamilyen szempontból hibás, elég felhívni rá a figyelmét, és ö igazít valamit a térképen. Így aztán egyre jobban fog illeszkedni ahhoz a helyzethez, amelyben éppen van. Viszonylag könnyen megy majd neki, hogy másokkal tárgyaljon és elfogadható kompromisszumokat találjon, ha konfliktushelyzetbe kerül. És valahányszor ez történik, mindig igazít valamit az öt magát és a többi embert ábrázoló térképén, s így az jobban meg fog felelni a valóságnak. S mivel mindezt szinte automatikusan teszi, mindig többet és többet fog megtudni arról, hogyan boldogulj on az életben, hogyan

használjon önmagának és másoknak - a "munkacsoportnak". JOHN Amikor azt mondod, hogy mindezt "automatikusan" teszi majd, ezt úgy érted, hogy nem kell megharcolnia érte, nem kell erıfeszítéseket tennie? ROBIN Hát valahányszor valami nagyobb kiigazítást kell végrehajtania

a térképén - például ha leszidják vagy keményen megbírálják, ilyenkor azért meg kell küzdenie önmagával. Oe mivel a térképe alapvetöen helyes, ahogy már mondtam, nem kell fájdalmasan nagy változásokat végrehajtania rajta, és amint egyszer kijavította, már ponto

san útbaigazít ja, úgyhogy nincs szüksége különösebb küzdelemre mármint a következö kiigazításig, persze. Vagyis így pontosan mindig az adott helyzetre fog reagálni, azaz számítani lehet rá, hogy nagy mennyiségő ,felelısségtudat" van benne. JOHN Ez még sose jutott eszembe, hogya felelösségtudat ezt jelenti:

227

megfelelıen tudsz reagálni egy-egy helyzetre. Oké, tehát ha a kisgyerek megteszi azt a bizonyos ugrást az anyával való kettısbıl a háromtagú csoportba, és innét más csoportokba, akkor mindenki szeretni fogja, rokonszenvesnek, önzetlennek és felelısségtudónak fogják találni, ı viszont tökéletesen tisztában lesz vele, mire van szüksége, és senki sem parancsolgathat neki. Vagyis ı lesz a Csudálatos Gabi. ROBIN Miért pont Gabi? JOHN Hogy senki se vádolhasson egyenjogúság-ellenes elıítéletekkel. .. ROBIN Ahá, remek.

A kívülálló. . . JOHN Akkor most beszélgessünk egy kicsit Mr. és Mrs. Nem Olyan Csodálatosról. Azokról, akik nem tanulták meg ezeket a leckéket. Öbelılük milyen ember válik? ROBIN Te mit gondolsz? JOHN ..

.Hát, ugye, miután nem hajtották végre annak rendje-

módja szerint azt a bizonyos, a párból a csoportba vezetı ugrást, ez azt jelenti, hogy nem váltak le eléggé az anyjukról. ROBIN De azért valamennyire mégiscsak leváltak. Nem csimpaszkodnak belé továbbra sem, nem süllyednek depresszióba. Ök már tettek néhány lépést a függetlenné válás irányába. JOHN Egyetértek. De azért még nem jutottak el a háromtagú csoportig. Tehát nem fognak tudni jól együttmüködni másokkal. ROBIN így van. Ezért, gondolom, a~ lesz a legjobb, ha ezeket az embereket "kívülállók" -nak nevezzük el. JOHN Várj már egy pillanatig! Ezekbıl az emberekbıl azért lesz "kívülálló", mert túlságosan sok van bennük az "átok kölyök"-bıl, vagy azért, mert túlságosan "félénkek"? ROBIN Ezért is, azért is. Természetesen az "átok kölykök" a feltőnıbbek, hiszen ık azok, akik folyton handabandáznak és mindenkinek szemet szúrnak, de a félénkek ugyanolyan komoly problémákat okozhatnak a csoport többi tagjainak, csak kevésbé szembetőnı módon. JOHN A csöndes csökönyösségükkel? ROBIN Egyszerően úgy, hogy nem végzik el tisztességesen a dolgukat, de valahogy mindig úgy fest, mintha ez nem egészen lenne az ı hibájuk. JOHN Például elveszíti a cég miattuk a megrendelıit, mert a vásárlókkal tizenhat kérdıívet is kitöltetnek, és ragaszkodnak hozzá, hogy hibátlanul csinálják. . .

228

---H ~_, '__

C,

sz útból. Msdgsl

Ms mllrstrs vllgtsk Ils nsm vsgyok trllllls ksdvsmben I

ROBIN Vagy tesznek róla, hogy mások ne hajthassanak a megengedett sebességnél gyorsabban, mert nem engedik elızni ıket. JOHN Igen, ezt ismerjük. Szóval vagy így, vagy úgy, de nem alkalmaz kodnak a többiekhez. Rossz szemmel nézik, ha a csoport követelmé nyeket támaszt velük szemben. ROBIN Igen. Úgy érzik, ha valóban csatlakoznának a csoporthoz, ez azt jelentené, hogy az irányítja, megváltoztatja, a helyükre teszi ıket. JOHN Mivelhogy csakugyan ezt teszi. ROBIN Igen, de egészséges módon. Természetesen ezek az emberek ezt nem így látják. Ök úgy éreznék, hogy valami fontosat elveszítenek. JOHN Jóllehet, hogy csak javukra válna, ha elveszítenék ezt a valamit. Miután az csak illúzió, egy "óriási én". Egy csecsemı énje voltakép pen, amely nem zsugorodott össze a valóságnak megfelelı méretre. ROBIN Mivel a kellı idıben, a családjukban nem segített nekik senki ebben az összezsugorodásban, a kényszer és a bátorítás megfelelı elegyéveI. Tehát sem a világról alkotott térképük nem felel meg a valóságnak, sem önmagukat nem a megfelelı méretben és a megfelelı helyzetben ábrázolták rajta. JOHN És ezért igen valószínő, hogy a cselekedeteik következményeit is rosszul számítják ki. Például megsértik az embereket vagy megtámadnak egy országot. És ez az óriásira felpuffadt énjük sokkal gyöngébbéés sebezhetıvé teszi ıket másoknál.

229

ROBIN Így van. Mindig borzasztóan nehéz megértetni ezekkel az emberekkel, hogy semmi bajuk nem lesz belıle, ha mások "a helyükre teszik" ıket, ellenkezıleg, sokkal jobban boldogulnak majd, sokkal könnyebben megszerzik, amire szükségük van. Mert persze az, ha az embert a "helyére teszik", azaz korlátozzák és frusztrálják, fájdalmas dolog; hogyne lenne fájdalmas, ha az embernek el kell veszítenie a grandiózus "énjét" . . . Viszont az a végeredménye, hogy mint emberek, nagyobbak leszünk tıle. Azt hiszem, ezt az emberek voltaképpen ösztönösen megérzik, rájönnek, hogy az erélytelen, túlságosan engedékeny szülık gyerekei rendszerint gyöngék, nem könnyen boldogulnak a világban, és életük végéig azt az illúziót dédelgetik magukban, hogy ık mások, mint a többi ember. JOHN Oe azért ezek az emberek valamivel mégiscsak tovább jutottak a fejlıdésben, mint a depresszívek. ROBIN Igen, tehát bizonyos fokig mégiscsak el akarnak vegyülni a többi ember között, és élni azokkal az elınyökkel, amelyeket a csoporthoz tartozás jelent. Tehát valamiféle kompromisszumot kell találniuk, amelynek segítségével a csoport normális tagjainak mutatkozhatnak, azt a benyomást kelthetik, mintha elismernék mások tekintélyét és elfogadnák a szabályokat, ami a csoporthoz tartozással együttjár, míg a lelkük mélyén továbbra is azt az illúziót dédelgetik, hogya világ körülöttük forog. JOHN Na és hogy akadályozzák meg a kívülállók, hogya valóság elsöpör je ezeket az illúziókat? ROBIN Úgy, hogy önmagukat nem tüntetik fel világosan a térképükön. Állandóan kozmetikázzák, elkenik az összefüggéseket, a saját magukról és a saját fontosságukról alkotott képüket pedig minden egyébtıl elrekesztve tárolják. Tehát nem kapcsolják össze egymással az önmagukról és a másokról alkotott elképzeléseiket. JOHN Azaz egy "kívülálló" kénytelen kívül maradni önnön térképén. ROBIN Igen, ezért is érzem olyan találónak ezt a szót erre a csoportra. Tehát egy kívülálló, mondhatni, egy külön aktában tárolja az önmagáról alkotott képét, és még véletlenül sem tünteti fel azon a térképen, amelyet a többi emberrıl rajzol magának. JOHN És gondosan ügyel rá, hogy ne vegyen észre semmit, ami arra utal, hogya térképe nem tükrözi hően a valóságot, hogy ı se más, mint mások. ROBIN És természetesen óvakodik észrevenni, hogy ezt nem veszi észre! Tehát másoktól elvárja, hogy betartsák a szabályokat, de önmagát meggyızi arról, hogy ı kivételes eset. És így sose lesz igazán tagja a csoportnak, bár úgy tesz, mintha az volna. Néhány embert a csoportból esetleg megtéveszthet ezzel, de a legtöbben érezni fogják, hogy nincs igazán benne a játékban. Ahelyett, hogy megpróbáina

230

Fiúk. ti csak változzatok lepkévé. ha ahhoz van kedvetek. de én sündisznó leszek...

kompromisszumokat kötni, hogy hajlandó lenne adni és kapni, és fıleg arra, hogy esetleg megváltoztassa önmagát, amikor arra van szükség - ı inkább megpróbál ehelyett mindenki mást megváltoztatni. JOHN Azért, hogy neki ne kelljen megváltoznia! Te, ez nagyon izgalmas, hogy valakinek azért kell megváltoztatnia a többieket, mert nem tudja elviselni, hogy neki magának kelljen megváltoznia! Feltehetıleg azért, mert ha az illetÖ férfi - vagy nı - már elérte a felnıttkort, és az énje még mindig olyan túlméretezett, mint kisgyerek korában volt, most már olyan fájdalmas lenne számára, ha a valódi méretére kellene zsugorítania, hogy egy pillanatra se engedheti el magát, nehogy a valóságnak akár csak egy darabkája is áttörjön a védıvonalain, és porrá zúzza az önmagáról dédelgetett illúzióit. Ezért aztán jeleket küld szét a többi embernek, nehogy olyasmit merjenek kiejteni a szájukon, ami neki nem tetszik... vagy ami még jobb, olyan sleppel veszi körül magát, amelynek tagjai garantáltan nem mondanak soha semmi olyasmit, ami nem illik rá az ı térképére. . . azaz sose tesznek semmiféle bíráló megjegyzést. ROBIN Így van. Folyton hízelegnek, fondorkodnak, vagy terrorizálnak mindenkit, folyton "rájuk jön az ötperc", csakhogy keresztül vigyék a saját akaratukat. Úgy viselkednek mindig, mint egy bábszínházigazgató, aki dróton rángat ja a többieket, és megpróbálja rávenni ıket, hogy úgy táncoljanak, ahogy ı fütyül, ahelyett hogy megtanulnák, hogyan állhatnak be ık is abba a nagy táncba, amelyben mindenki más is részt vesz. JOHN Tehát azok az emberek, akiknek szükségük van a hatalomra, akik egész életüket azzal töltik, hogy megpróbálnak hatalmat szerezni, azért teszik ezt, mert így más embereket rá tudnak kényszeríteni az

231

alkalmazkodásra. Csakhogy ne kelljen kiigazítaniuk az önmaguk túlzott fontosságáról alkotott képüket. ROBIN Így van. JOHN Tehát azoknak az embereknek, akiknek a térképük jó, realista, nem lesz szükségük arra, hogy másoknak parancsoljanak? ROBIN Az ilyen emberek biztosak a tulajdon identitásukban, tehát nincs ilyesmire szükségük. JOHN Oe várj egy percig! Még nem tudtam végiggondolni, mi minden következik ebbıl, mert ez az egész dolog egy kicsit meglepı. Tehát aki hatalomra tör, az nem lehet valódi tagja a csoportnak, mert nem tud adni is, kapni is, így nem lehet valóban felelısségtudó, abban az értelemben, ahogy te használod ezt a szót, mert a legfontosabb mindig is az lesz a számára, hogy megvédelmezze a tulajdon énjét a valóságtól, nem pedig az, hogy megfelelıképpen reagáljon egy-egy helyzetre. ROBIN Ráadásul függeni fog a hatalmába kerített csoporttól. JOHN Másképpen is függeni fog tılük, nemcsak azért, mert fél, hátha megbírálják? És mindez azért, mert nem vált le az anyjáról teljesen... ROBIN Bizonyos értelemben, gondolom, igen. Ha te magad is be tudod gombolni a ruhádat, akkor nincs szükséged arra, hogy a mama gombolja be neked. Tehát leváltál róla, független vagy tıle. Oe ha nem tudsz eléggé uralkodni önmagadon ahhoz, hogy valamit véghezvigyél, kénytelen vagy másokon uralkodni, és rájuk parancsolni, hogy tegyék meg helyetted. JOHN Mint azoknak az iparmágnásoknak, akiknek szükségük van egy gátlástalan politikusra, hogy elvégezze helyettük a piszkos munkát. Vagy egy hatalmas bankbirodalom elnökének, aki odahaza a feleségére bízza, hogy elszámoltassa a gyerekeket a zsebpénzükkel. Tehát azért kell valakinek uralkodni másokon, mert nem tud uralkodni önmagán! ROBIN Így van! Ha túlméretezett az "éned", az önmagadról alkotott képed - akkor nem tudsz uralkodni magadon, "kívülálló" leszel. Tehát azzal töltöd az egész életed, hogy másokon próbálsz uralkodni, nehogy azok kerüljenek olyan helyzetbe, hogy megmondják neked az igazat önmagadról, és így soha ne kelljen elszenvedned, hogy "a helyedre tesznek" és a valódi méreteidre zsugorítanak.

A kívülálló családja. . . JOHN ló, tehát most már tudom, kik azok a "kívülállók". Mármost szeretnék valamivel világosabb képet kapni róla, miféle családból jönnek ezek az emberek. Úgy tünik, az az elv kivétel nélkül mindig érvényes, hogy egyetlen gyerek se tanulhatja meg az egyes fejlıdési

232

szakaszokban elsajátítandó leckéket, ha a szülei nem tanulták meg azokat annak idején, és így nem tudták nekik továbbadni. Vagy ha meg tanulja is ıket, nem a saját családjától. ROBIN Azt hiszem, ez magától értetıdı. JOHN Oké, tehát föltételezem, hogy akkor annak a gyereknek, aki nem tudta megtenni a kettısbıl a hármasba való ugrást, a családtagjai maguk is valamennyien kívülállók. ROBIN Igen. Ha a gyerek megrekedt valamilyen fejlıdési szinten, akkor nyilvánvaló, hp gy a szülei is megrekedtek valamelyest. Tehát egyiküknek se megy valami jól, hogy adjon is és kapjon is, ami pedig feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az ember egy csoport tagja legyen. Így valamennyien megpróbálják bizonyos mértékben manipulálni a másikat. Az ilyen családban a leplezett hatalmi harcok egész hálózatát fedezheti fel az ember, és ez a harc egy pillanatra sem marad abba. Az egész család egyetlen nagy drótgubanc, és ezt a gubancot azok a drótok alkotják, amelyek egyik bábutói - egyik családtagtói - a másikig vezetnek. JOHN Igen, ezt el tudom képzelni. ROBIN Oe a probléma még annál is bonyolultabb, mint amilyennek az elsı pillanatra látszik. Mivel most az egész családról, azaz egy igen bonyolult rendszerrıl beszélünk, igencsak résen kell lennünk, hogya problémáik egyetlen vonatkozását se tévesszük szem elıl. És most itt nemcsak a "tyúk vagy a tojás" szituációra gondolok, amit az teremt, hogy nemzedékek átadják egymásnak ezeket a viselkedési mintákat, hanem arra is, hogy ez a rendszer nemcsak lineárisan, hanem körbekörbe is mőködik, mindenki össze van kapcsolva mindenki mással, mindenkinek köze van a másikhoz, ugyanakkor mindenki mindenki mást megpróbál irányítani, és ıt magát is irányítják. JOHN Oké, ez világos. Oe miért említed ezt éppen ezen a ponton? Ez már a kezdet kezdetén is így volt, vagy nem? ROBIN Jogos a kérdés. Az, hogy ez a rendszer körkörösen is mőködik, a kisgyerekkorban válik igazán nyilvánvalóvá, mert ekkor kerül bele az apa is a képbe. JOHN Oké, világos. Akkor légy szíves, értekezz tovább a családi rendszer körkörösségérıl. ROBIN A gyerek megreked a fejlıdésben, mert az apja is megrekedt. Hiszen már a felesége is ezért választotta annak idején, aki szintén megállt a fejlıdésben, mert hiszen az ı szülei is így tettek. A gyerek nem mozdulhat ki a holtpontról mindaddig, amíg az anyját ki nem mozdítja a holtpontról az apja, aki önmaga már eléggé kimozdult ahhoz, hogy belépjen a képbe és elmozdítsa a gyereket is. JOHN Ú gy érzem, mintha nem érteném, úgyhogy alighanem kikapcsolt egy pillanatra az agyam.

233

ROBIN Mindössze arról van szó, hogy az embernek ilyenkor az összes gondolatokat és kapcsolatokat mind egyszerre kell észben tartania, és ez csak idınként sikerülhet. Tehát. . . egy "kívülálló család" tagjai nem csimpaszkodnak úgy egymásba, mintha az életük függne tıle, mint a depresszívek családtagjai. Ök hisznek az önállóság értékében. Vagy legalábbis azt hiszik, hogy hisznek. JOHN De valójában egyikük sem tette meg ezt a bizonyos nagy ugrást, kifelé az anyával való kettısbıl. ROBIN Nem, vagy legalábbis nem ugrottak elég nag)'ot ahhoz, hogy el tudják fogadni: csakugyan különálló lények. Es így bár elvben helyeselni fogják, hogy függetlennek és önállónak kell lenni, a gyakorlatban ezzel korántsem boldogulnak olyan jól, mint hiszik. Ezért, bár a látszat az lehet, mintha buzdítanák a gyereket az önállóságra, valójában továbbra is egymásba kapaszkodnak, de leplezett formá ban. JOHN Tehát a gyerek ellentmondó üzeneteket fog kapni tılük. . . ROBIN Így van. Az egyik pillanatban azt hallja: "Te már nagylány vagy", vagy "Egy ilyen nagy fiú már nem sír" vagy "Miért nem próbálod meg egyedül megcsinálni?" De a következıben már ezt: "Ó, látom már, jobb lesz, ha én megcsinálom helyetted". JOHN Azaz közlik a gyerekkel, hogy úgyse boldogulna egyedül, és ennek segítségével függı helyzetben tartják. "Ó, te tényleg reménytelen eset vagy! Sose leszel képes egyedül elboldogulni. . ." ROBIN És ha mégis megpróbál valamit önállóan csinálni, akkor jön az, hogy "Velem miért nem törıdsz, hát nem szereted szegény anyukádat?" JOHN Vagy egy kicsit körmönfontabban: "Oh, menjél csak, és érezd jól magad, velem igazán nem kell törıdnöd!" Tehát a gyerek elég reménytelen helyzetbe kerül- "kettıs kötésbe". De hát mi az ördögöt tud csinálni? ROBIN Meg kell találni a módját, hogyan maradhat továbbra is szoros

kapcsolatban a szüleivel - azaz hogyan függhet továbbra is tılük úgy, hogy közben úgy tesz, mintha végrehajtaná azokat az utasításokat, hogy legyen önállóbb, függetlenebb, tanuljon meg egyedül dönteni. JOHN Teljesen összezavarodtam. Hogy képes mindkettıre egyszerre? ROBIN Ami azt illeti, többféle módja is van. A legkézenfekvıbb az, ha továbbra is úgy viselkedik, mint egy átlagos kisgyerek. Azaz idınként továbbra is dührohamot kap, rosszalkodik, fegyelmezetlen, nem engedelmeskedik, visszafelesel, és egyáltalán, kétségbe ejti az egész családot. JOHN Sajnálom, de nem értem, hogy ezzel mit ér el. ROBIN Hát nézd. . . Amikor vitatkozol meg harcolsz valakivel, akkor

234

valójában nagyon közel vagy az illetı höz, és az oda is figyel rád. És te is odafigyelsz ırá. JOHN Ahá! Tehát ha veszekszel valakivel, akkor fontos neked az illetı! ROBIN Ugyanakkor mindaddig, amíg csakugyan veszekszel vele, meg marad köztetek a kellı távolság, mint a csatában a két ellenséges tábor közt húzódó senkiföldje, és biztonságban érezheted magad. Közben részben úgy érzed, és mások is úgy látják, mintha önállóan viselkednétek, mintha eltávolodnátok egymástól. JOHN Ahá, leesett a tantusz. Tehát ezért provokálja ki a gyerek a veszekedést. . ., hogy egyszerre tudjon engedelmeskedni azoknak az ellentmondó utasításoknak, amelyeket a szüleitıl kap. ROBIN Csakhogy... ne felejtsd el, hogy ez a rendszer körkörösen mőködik. Világos? Minden családtagnak ugyanaz a problémája. Tehát ha a kisgyerek éppen nem rosszalkodik és ezzel nem ad okot a veszekedésre, az anyjának kell kitalálnia valamit, hogy nyaggathassa vele. És ha ık ketten jól kijönnek egymással, akkor az apának kell találnia rá valamilyen okot, hogy egy kis vihart kavarjon. JOHN Mindannyian ugyanabban a kettıs kötésben vannak, tehát valamennyiüknek többé-kevésbé állandóan konfliktusban kell állniuk a többiekkel, mert ennél jobb megoldást nem találnak a dilemmájukra. ROBIN Amellett a család alighanem nemzedékek óta ugyanezt a rend szert alkalmazza. JOHN Ahogy azt már megszokhattuk. És természetesen senki sincs tudatában, mi is folyik voltaképpen. ROBIN Csakugyan. De a szülık, jóllehet hatalmi harcban állnak egy mással, egy dologban azért rendszerint egyetértenek. JOHN Abban, hogy valaki hibás benne, hogy így állnak a dolgok? ROBIN Igen. Holott természetesen nem ık tehetnek róla, hanem a rendszer. És többnyire a gyerekbıl csinálnak bőnbakot. JOHN Elképesztı. Tudnál egy példát mondani? Már úgy értem, egy olyan családról, amelyikkel tényleg foglalkoztál? ROBIN Hát ismertem egy tizennégy éves fiút például, akit azért küldtek el hozzám, mert állandóan ellentétek voltak közte és a szülei meg a tanárai között. . . azaz ez a fiú lélekben még mindig kisgyerek volt. Az egész családja elkísérte a rendelésre - az apja, az anyja, a tizennyolc esztendıs bátyja és a tizenhat éves nıvére. Egyvalami nagyon hamar világossá vált: a fiú a vele való foglalkozást azzal kényszerítette ki a szüleibıl, hogy provokálta és felingerelte ıket, miközben egyfolytában azon panaszkodott, hogy állandóan beleavatkoznak a dolgaiba, és pörölt velük, hagyják már békén. Ezzel a módszerrel sikerült rengeteg figyelmet kicsikarnia, ugyanakkor mégis úgy viselkedett, mint aki szeretne önálló lenni.

235

JOHN Vagyis igyekezett valahogy megoldani a problémát, amelyet a kettıs kötés okozott számára. Na és hogyan reagáltak minderre a szülık? ROBIN Hát a vak is látta, hogy az apjának és az anyjának voltaképpen nehezére esik egymással foglalkozni, és sokkal megnyugtatóbb számukra, ha a fiúra összpontosíthatják a figyelmüket. Akárcsak a fiút, ıket is zavarba hozta volna, ha úgy kell bánniuk vele, mintha még mindig kisbaba lenne, akit bálványoznak, így azonban mégis kitarthattak az "anyuka és apuka" szerepe mellett, és ezzel kibújhattak az alól, hogy megbirkózzanak a "férj és feleség" jóval nagyobb intimitást igénylı szerepévei mindaddig, míg a fiuk úgy viselkedett, mint egy kezelhetetlen óvodás. Újra meg újra a szemembe ötlött, hogy valahányszor arra szólítottam fel ıket, nézzenek egymásra és beszéljenek egymáshoz, ez a bizonyos fiú elkezdett kiabálni velük, hogy hagyják már békében - jóllehet pontosan ezt tették, természetesen -, mire mindketten azonnal megfeledkeztek egymásról, és ehelyett a fiúval kezdtek foglalkozni. JOHN Vagyis meg kellett húznod egy-két határvonalat a számukra. ROBIN Igen, miközben természetesen minden tılem telhetı támogatást is megadtam nekik. És rendkívül barátságos voltam ugyan a gyerekekhez, de azért figyelmeztettem rá ıket, maradjanak csöndben, és engedjék a szüleiket beszélni. Az egyik probléma éppen az volt: mindkét szülı túlságosan szégyellte, hogy neki is szüksége lenne a másik figyelmére: nem akarták, hogy ezt a gyerekek is megtudják. Ezért az elsı két ülés után, amelyen az egész család jelen volt, két alkalommal csak a két szülıvel foglalkoztam, ıket részesítettem párterápiában. JOHN Azaz egy újabb határvonalat húztál a szülık és gyerekeik között.

-------------- ,,,,

,1 -_..

, ......

(~ ~ '... ~

"~a

~ ",'

...................... "

--...----ROBIN Igen, gondoskodtam róla, hogy mindkét nemzedéknek meglegyen a maga külön rekesze. És természetesen a szülıket is megtanítottam rá, hogyan vonják meg ık maguk is ezeket a határokat. JOHN Azzal, hogy példát mutattál számukra.

236

ROBIN És azzal, hogy biztosítottam róla a gyerekeket: ez így van rendjén, és a "szüleiteknek is szüksége van arra, tudjátok, hogy néha csak egymással foglalkozzanak". Amint egyszer kettesben maradtak, képesek voltak rá, hogy fokozatosan tudomásul vegyék, ık maguk is több szeretetet és figyelmet igényelnek, és én éppen ezt írtam elı a számukra! Szerezzenek minél több örömet egymásnak, háromszor egy nap, a szexet is beleértve! És arra is felszólítottam ıket, hogy egy idıre hanyagolják el agyerekeket! JOHN Nyilván szerepelt egy olyan szabálya térképükön, amely meg tiltotta nekik, hogy megszerezzék maguknak, amire szükségük van. ROBIN Igen, valami olyasféle szabály, hogy "egy szülınek tökéletesnek kell lennie" , hogy nekik maguknak voltaképp nem is lehetnek igényeik. Én tehát megpróbáltam ezt a szabályt újrafogalmazni a számukra, miközben a "gyámolító szülı" szerepét játszottam velük szemben. És én magam is megpróbáltam megszegni ezt a szabályukat! JOHN Hogyan? ROBIN Hát úgy, hogy többet foglalkoztam a szülıkkel, mint a gyere kekkel, és ezáltal hangsúlyoztam, hogy én azt teszem, amire nekem van szükségem, ami nekem örömet szerez, és így tovább. JOHN Na és mi történt? ROBIN Az ötödik beszélgetésre, amely egyszersmind az utolsó is volt, megint valamennyi családtag eljött. A szülık a díványon ültek egymás mellett, és sugárzott belılük az elégedettség. A fiúnak egy kissé lógott az orra, de hiába próbálta magára terelni a szülık figyelmét, nem sikerült neki többé. Késıbb hallottam, hogy fokozatosan lehiggadt, de azok a tünetek, amelyek miatt elhozták hozzám, már akkor is többékevésbé megszőntek, a gyerek elkezdett keményen tanulni és jól alkalmazkodni az iskolában. JOHN És te még csak el sem magyaráztad nekik, hogyan mőködött a rendszerük, csak megváltoztattad a meghúzott határvonalakkal! ROBIN Hát, ami azt illeti, az utolsó alkalommal, amikor az összes családtag jelen volt, végül is elmagyaráztam, milyen viselkedési mintát követett korábban az egész család, és amikor megbeszélték a dolgot, rádöbbentek, hogy ez már négy nemzedék óta így megy a családjukban! Már a dédnagybátyjukkal is hasonló problémák voltak, és minden legfiatalabb gyerekkel a családban, ameddig csak vissza tudtak emlékezni! JOHN Ez tehát egy olyan család volt, ahol a gyerek, akivel problémák voltak, az "átok rossz kölyök" típusba tartozott. Mi van akkor, ha a kisgyereki fázisban megrekedt családtagok abba a típusba tartoznak, amelyik "a saját árnyékától is megijed"? ROBIN Ilyenkor is ott munkál bennük a düh, csak rejtve, mert nem tudtak megbirkózni vele.

237

JOHN Jó, de én azt nem értem, hogyan mőködik egy ilyen család. Már úgy értem, ha a gyerek dühkitöréseinek az a célja, hogy mindenki vele foglalkozzék, miközben megmarad a kellı távolság közte és a többiek közt, akkor ha ugyanazt a dühöt elfojtja valaki, akkor a távolságot sem képes fönntartani. ROBIN De igen, képes. Ilyenkor is megvan a lehetıség a passzív láza dásra, egyfajta ülısztrájkra. . . JOHN Például? ROBIN Sokféle lehetıség van. Én leggyakrabban, legalábbis a már iskoláskorú gyerekek esetében, azt szoktam tapasztalni, hogy ilyenkor a gyerekeknek nehézségeik támadnak a tanulásban. Mereven bámulják a táblát, a homlokukat ráncolják a nagy igyekezettıl, gond terhelten rágcsálják a ceruzájuk végét, mégsem jut el semmi az agyukba. JOHN Ó, én is emlékszem egy ilyen fiúra tanárkoromból. Mindig roppant igyekezettel bámult a táblára; úgy tőnt, akkora erıbedobással küszködik a feladattal, hogy a megoldás ra már nem is marad energiája. Emlékszem, még azt sem bírtam megtanítani neki, hogya Niger folyó Nigériában, ezzel szemben a Kongó folyó Belga-Kongóban folyik. És amikor úgy tettem föl neki a kérdést, hogy hol folyik a Niger, Nigériában vagy Belga-Kongóban, még akkor is következetesen rosszul válaszolt. Én megpróbáltam megnyugtat ni, hogy nem akarom beugratni, mindössze azt szeretném, ha helyesen válaszolna, de ı egyszerően nem látta meg a kapcsolatot az egyes szavak között, még akkor sem, amikor már vagy fél tucatszor felhívtam rá a figyelmét. . . Azt hiszem, még csak nem is haragudtam rá, inkább megrémített.

238

ROBIN Hát, ha sokáig kellett volna bajlódnod vele, fogadok, hogy elıbb-utóbb dühbe gurultál volna. Mire az ilyen esetek eljutnak hozzám, a tanárok már a szó szoros értelmében majd föl ro bb annak, mert a gyerek olyan ártatlannak és gyámoltalannak tünik, hogy nekik valósággal büntudatuk van, és nem merik kifejezésre juttatni a tehetetlen dühüket és bosszúságukat. És ami azt illeti, minden okuk megvan az ingerültségre, hiszen ez a fajta tanulási nehézség voltaképpen a düh álcázott formája, lázadás a szülık ellen, amelyet otthon nem mernek nyíltan kifejezni. JOHN Mert a düh tabu a családban. ROBIN Így van. Ezért aztán a gyerek a szülık helyett a tanárokra irányítja, mert velük kapcsolatban a tulajdon haragja nem rémíti meg olyan erısen. De azért még így is csak álcázott formában teszi. JOHN De hát nem ugyanígy viselkednek ezek a gyerekek odahaza is? ROBIN Hát miután ott nem az iskolában vannak, másféle formát kénytelenek találni. JOHN Úgy érted, hogy nem lehet rajtakapni ıket? ROBIN Igen. Lassúak, lomhák, folyton elkésnek, ábrándoznak, amikor figyelniük kellene, neki állnak valamit csinálni, aztán megfeledkeznek róla, és valami másba fognak, és így tovább. JOHN Azaz "nincsenek egészen jelen". ROBIN Pontosan errıl van szó. JOHN Tehát a szülık rengeteget foglalkoznak a gyerekkel, de ez az állandó bíráigatás formáját ölti, így megmarad köztük a távolság, nem kerülnek túl közel egymáshoz. Azaz a gyerek engedelmeskedik az egymásnak ellentmondó üzeneteknek, annak, hogy "nıj fel, de mégse nıj fel", ugyanakkor a családi tabut is tiszteletben tartja..., de nem történik ilyenkor egyúttal valami más is? Biztos vagyok benne, hogy én is ilyen tetten érhetetlen módon szabotáltam iskolásfiú koromban, és úgyemlékszem, ezzel sikerült ügyesen elérnem, hogy mégiscsak legyen egy kis saját terem, valamiféle magánéletem. ROBIN Amikor azt mondtad, hogy az ilyen gyerek "nincs egészen jelen", akkor alaposan a fején találtad a szöget. Ezek a gyerekek csakugyan nincsenek jelen, tehát valahol másutt vannak, ahol mégiscsak van egy kis szabadságuk, van saját életük, valahol távol, ahol már nem kapaszkodnak a családtagjaikba ezen az álcázott módon. Talán ez az egyetlen módja, hogy valami kis szabadsághoz jussanak, ha elmennek valahová messzire, legalábbis lélekben, miközben a külsı szemlélı számára úgy tünhet, a viselkedésük alapján, mintha mindenben engedelmeskednének a szüleiknek. JOHN Miért lázadnak akkor az iskolában nyíltabban? Mert ott nem élnek olyan erıs tabuk a dühvel szemben? ROBIN Így van. A tanárokat kevésbé rémíti meg a dühük.

239

JOHN De azért a gyerek látszólag továbbra is ártatlan, mint a ma született bárány. ROBIN Igen, de semmi egyébre nincs szüksége, mint arra, hogy valaki szembesitse vele, hogy a viselkedése mögött ez a szótlan lázadás búvik meg, mint ahogyakisgyereknek, a rosszalkodó, egészséges, engedetlen kisgyereknek is csak arra van szüksége, hogy valaki megvonja számára a határokat a "szabad" és a "nem szabad" között. JOHN Ez a "tanulási probléma", afféle kísérlet, hogy meddig mehet el büntetlenül? ROBIN Így van. JOHN Tehát ha a tanárok szigorúan értésére adják, hogy eddig és nem tovább. . . ha közlik a gyerekkel, hogy vagy tanul, vagy. . . RQBIN ... akkor, az én tapasztalataim szerint, a gyerek "tanulási prob lémái" azonnal megszőnnek. JOHN Csak nem? ROBIN De igen. Amint egyszer a tanár ráébred, miben mesterkedik voltaképpen a gyerek, és alaposan lehordja, ha úgy istenigazából dühbe gurul -, ha úgy bánik vele, mintha nyiltan lázadó módon viselkedne -, akkor, ha van egy kis szerencséje, az álcázott lázadásból elıször egészen mindennapi rosszalkodás lesz, amit a tanárok jól ismernek, és tudnak bánni vele, majd pedig fokozatosan eltőnik, mint ahogy a kisgyerek is lassanként fölhagy a rosszalkodással, ha elég szigorúan bánnak vele. Természetesen nem nehéz kikövetkeztet ni, hogy mindez milyen következményekkel jár a családban. JOHN Milyenekkel? ROBIN Magától értetıdik, hogy most a szülık kezdenek arra panasz kodni, hogya gyerek otthon agresszívebben viselkedik. JOHN Igen, hiszen felszabadult a tabu hatása alól. ROBIN Pontosan. És ezt a szülık nem tudják elviselni. Ezért olyan

240

fontos, hogy lehetıleg az egész család eljöjjön a terápiára, és hogy az ember minden egyes családtagnak segítsen megbirkózni azzal a félelemmel, amivel a tulajdon dühe eltölti. JOHN Na és a gyerek voltaképpen mit gondol magában, miért csinálja azt, amit csinál? Tisztában van vele valahol a lelke mélyén, hogy voltaképpen a dühét juttatja kifejezésre? ROBIN Nem hinném. Vagy legalábbis egészen addig nem, amíg valaki el nem kezd szigorúan bánni vele és korlátokat szabni neki, amíg valaki nem kezdi úgy kezelni a tanulásra való képtelenségét, mintha nyílt düh lenne. Ha valaki így tesz, ettıl kezdve a gyerek is kezd rááébredni, hogya viselkedése mélyén tulajdonképpen dac búvik meg. Dac és düh. JOHN Oe mielıtt erre képes volna, arra van szüksége, hogy azok a felnıttek, akikre rá van bízva, ne rémüljenek meg a dühtıl, és így a segítségére lehessenek abban, hogy uralkodni tudjon a magáén? ROBIN Igen, úgy tőnik, hogy ez a helyzet. Amint egyszer a gyerek rádöbben, hogy mások tudnak bánni vele, ıneki magának is módjában áll átélni a tulajdon dühét, és nem kell többé azt színlelnie, hogy valójában nem is dühös, és nem is kell többé "elkülönÍtenie" a dühét azoktól, akikre valójában mérges. JOHN Hogy érted azt, hogy "elkülönítenie"? ROBIN Hát ezt elég nehéz megfogalmazni. Mint már mondtam, a helyzet nem úgy fest, hogy az ilyen emberek az érzéseiket egyáltalán nem élik áto Sokkal inkább arról van szó, hogyelkülönítik ıket egymástól, így az illetı érzés elveszíti a jelentıségét. A legkülönbö-

zıbb érzések - a düh, a félelem, a bőntudat és így tovább - mind jelen vannak bennük, és a valódi formájukban, csak éppen azt nem tudják, mire vonatkoznak, mert elszigetelték ıket, elkülönítették egymástól - különbözı rekeszekben tárolják ıket. És ez a "felaprózási" folyamat rejlik a lelki betegségek egy másik csoportjának, az ún. "kényszerneurózisnak" a mélyén.

A kényszerneurózis . . .

JOHN Voltaképpen mit értünk "kényszeren"? Azt, amikor valaki úgy érzi, meg kell tennie vagy végig kell gondolnia bizonyos dolgokat? ROBIN Az ilyen emberek úgy érzik, hogy különbözı részeik állandó harcban állnak egymással, és ez a küzdelem nem képes eldılni az egyik fél javára sem. És azt sem látják világosan, miért is folyik valójában a harc. JOHN Miben különböznek ezek az emberek a "kívülállóktói"? ROBIN Voltaképpen ugyanarról van szó, csak sokkal szélsıségesebb

241

formában. És mint ahogy az egyéb lelki rendellenességek esetében, itt is kialakul egy ördögi kör; a beteg kísérletei, hogy megoldja a problémáját, még súlyosabb problémákhoz vezetnek. Tudod, kezdetben csak azzal próbálkozott, hogy önmagát kívül tartsa a tulajdon térképén, és ne kapcsolja össze más emberekkel, de a vége az lesz, hogy odáig megy a dolgok szétválasztásában, mígnem végül önmaga tulajdon részei sem állnak többé kapcsolatban egymással. Így aztán az egyik része, például a lelkiismerete, nem biztosítja az egyensúlyt és nem irányítja majd más részeit, például az ösztöneit vagy az indulatait. Emiatt elveszíti a kapcsolatot a tulajdon érzelmeivel, és így nem is bízhat önmagában. Allandó szorongásban él, hogy az a része vagy azok a részei, amelyeket leválasztott önmagáról, kics úsznak az irányítása alól, és rettenetes bajba sodorják. JOHN Mik a tünetei ennek a betegségnek? ROBIN Néha semmi egyéb, mint hogy úgy tünik, a beteg túlzottan és megmagyarázhatatlan módon retteg attól, hogy valami olyasmit talál elkövetni, amivel ártalmára lesz másoknak, vagy hogy máris elkövetett valami ilyesmit, anélkül hogy tudna róla. Az ilyen személynek állandóan ellenırzésre lesz szüksége, hogy nem követett-e el valami ilyesmit, és megnyugodhassék afelıl, hogy akkor sem követte el, amikor éppen nem figyelt oda önmagára. Holott természetesen egész idı alatt éberen figyeli önmagát. Valószínüleg ı is jól tudja, hogy ez a félelme valójában ostobaság, és senki más se lesz képes megérteni, voltaképpen miért és mitıl retteg. JOHN Na és mitıl fél, mit követhet vagy követhetett el? ROBIN Olyasmiket, amiknek az elkövetésétıl az embert többnyire megóvja a lelkiismerete. Elsısorban erıszakos vagy szexuális jellegü dolgokra gondolok. De bármi lehet az, amit az emberek általában helyteleníteni szoktak. JOHN De én eddig úgy tudtam, az olyasmit szokás kényszergondolatnak vagy -cselekedetnek nevezni, mint amikor valaki például mindig megszámolja az ablaktáblákat, valahányszor belép a helyiségbe, vagy ha mindig ugyanolyan sorrendben veszi fel a ruhadarabjait. ROBIN Hát, bevezetıként a szétválasztásnak azokról a nyíltabb formáiról akartam beszélni, amikor az illetı a lelke mélyén - gondolatban legalább azzal tisztában van, micsoda valójában az az érzés vagy késztetés, amely miatt aggódik, még ha el vágta is magát attól, hogy valóban át is élje ezt az érzést. Viszont nem beszéltem még arról, hogy milyen ördögi kör alakulhat ki ennek alapján. JOHN Akkor most beszélj róla. ROBIN Úgy tünik, valami ilyesmi történik ilyenkor: noha eredendıen az okozza a túlzott szorongást, hogy az illetı személy elveszítette a kapcsolatot a tulajdon érzelmeivel, de ı maga ezt nem így látja.

242

Tehát minél jobban retteg tıle, hogy elveszítheti az irányítást önmaga felett és ámokfutóvá válhat, annál jobban igyekszik még jobban elvágni magát a tulajdon érzelmeitıl. Azaz bármit tett is eddig annak érdekében, hogy énjének különbözı részei jól elválasztott rekeszekben, elkülönítve maradjanak, most még inkább ezt fogja tenni. JOHN Amivel valójában csak növeli a problémát. ROBIN Így van. Hiába próbálja meg a kényszerneurotikus kikapcsolni, álcázni vagy kiölni magából az érzelmeit, nem megy vele semmire, mert csak azt éri el, hogy még azt a valódi uralmat is elveszti önmaga felett, amivel addig rendelkezett, és ezért csak mégjobban retteg tıle, hogy be fog következni az, amit megpróbál elkerülni. Tehát még nagyobb erıfeszítéssel próbálja kikapcsolni vagy kiölni magából az érzelmeit, ezekkel az erıfeszítésekkel arányosan fokozódik a szorongása is. Tehát az emberünk még aggályoskodóbb, még határozatlanabb lesz, még jobban fog félni attól, hogy bármiféle kockázatot vállaljon, még inkább olyan lesz, mint egy két lábon járó holttest. Jóllehet szünet nélkül töpreng és aggódik, a többi embernek az lesz róla a benyomása, hogy nincsenek is érzelmei - kivéve persze a szorongást, amely mindig feltör valami módon, többnyire olyan gondolatok formájában, amelyeknek nem tud megálljt parancsolni, és amelyek álcázott formában éppen azokat az érzelmeket fejezik ki, amelyek elszabadulásától annyira retteg. JOHN Ezek a bizonyos, különös kényszergondolatok. ROBIN Bizony. Például az olyanfajta félelmek, hogy valami balesetet okoz a gáz vagy a villany, vagy hogy az illetı elfelejtette bezárni az ajtót, vagy hogy betörıkjutnak be a házba és nagy károkat okoznak, úgyhogy az emberünk állandóan ellenırzi a vízcsapokat, a zárak at és a villanykapcsolókat, újra meg újra meg újra. Es bár nincs egy perce, hogy megbizonyosodott róla, minden rendben van, máris újra indul meggyızıdni róla, csakugyan nincs semmi baj. Vagy folyton attól retteg, hogy megtámadja valamilyen bacilus, és ezért nem gyız kezet mosni, vagy nem hajlandó hozzáérni a kilincshez. JOHN Tehát mindezzel egyidejőleg fejezi ki a "helytelen" érzelmeit, és a miattuk érzett lelkifurdalást. ROBIN Ha attól fél, hogy a szexuális jellegő érzelmei csúsznak ki az irányítása alól, ez például a nemi betegségtıl való rettegés formáját öltheti. Ez a rögeszme egyidejőleg fejezi ki a szexuális vágyat, amelyet valójában érez, és hogy a lelkiismerete gátat vet ennek a vágynak a megvalósulása elé, mert erre nevelték. És ha valaki állandóan a kezét mossa, ezzel mintha azt mondaná, mint Lady Macbeth, "Oh, átkozott folt!", azaz kifejezi azt a gyilkos érzést, amelyben bőnös. JOHN Jóllehet valójában nincs tudatában, hogy az érzései és a lelkiis merete harcban állnak egymással.

243

ROBIN Igen, ez, úgy látszik, így mőködik. És ha segíteni akarsz valakinek, aki ilyen tünetektıl szenved, hogy megszabaduljon tılük, akkor nagyon határozottan mellé kell állnod, mialatt újra megtalálja a kapcsolatot ezekkel az érzéseivel és elfogadja, hogy azok, amik. JOHN Azt hiszem, kezdem kapiskál ni a dolgot. Olyan egy kicsit az egész, mintha egy sofır attól való féltében, hogy balesetet okoz, bemászna a hátsó ülésre, hogy elmondhassa magáról: ı nem tehet semmirıl, hiszen nem is ı irányította az autót! Es ezeket a tényleg borzasztó, kényszeres tüneteket az okozza, hogy annak idején az illetı szülei nem voltak elég szigorúak? ROBIN Igen. Bár el kell mondjam, jó néhány pszichológus úgy gondolja - véleményem szerint teljesen tévesen -, hogy éppen ellenkezıleg, a túlzott szigorúság következményei. Nekem azonban minden idevágó tapasztalatom az ellenkezı irányba mutat. Valahányszor sikerult meggyıznöm róla a szüleit azoknak a gyerekeknek, akik ilyen kényszeres tünetektıl szenvedtek, hogy legyenek keményebbek és szegezzék szembe a gyerek akaratával a magukét, a gyerek állapota mindig igen gyorsan javulni kezdett. De ugyanez a helyzet a felnıtt kényszerneurotikusokkal is. Ha az analitikus hagyja ıket szabadon asszociál ni a díványán, valószínőleg elpatkol az unalomtói vagy végelgyengülésben múlik ki, mielıtt még a kezelés befejezıdött volna.

Konfliktus a szülık közt. . . JOHN Szeretnék valamivel többet tudni a kívülállók családjáról, mert hirtelen eszembe ötlött a dolognak még egy vonatkozása, amirıl még nem beszéltünk. Mivel a szülık maguk is kívülállók, és így nehezükre esik, hogy adjanak is, ne csak kapjanak, valószínőleg állandó hatalmi harc dúl kettejük között. Abban sem fognak tudni megegyezni, hogyan neveljék a gyereket. Így a gyereknek eggyel több oka van rá, hogy ne tudjon helyes határvonalakat húzni. ROBIN Így van. JOHN És ezzel rengeteg alkalmat szolgáltatnak a gyereknek arra, hogy kijátssza egyik szülıt a másik ellen, igaz? ROBIN Igaz, de ha így fogalmazol, az úgy hangzik, mintha a gyereket hibáztatnád, pedig egyszeruen így müködik a rendszer. A kívülállónak úgy tünhet, mintha a gyerek manipulálná a szüleit és kijátszanáıket egymás ellen, de ez csak azért van, mert mindkét szülı azzal próbálkozik, hogy a maga oldalára állítsa a gyereket. JOHN De ık nem így látják a dolgot. ROBIN Nem, ık mindketten úgy vélik, hogy egyszeruen kiállnak valami mellett, amit helyesnek tartanak. Az apa esetleg azt mondja, hogy az

244

anya túlságosan engedékeny és elkényezteti a gyereket; az anya meg azt, hogy az apa túlságosan durva, és megsérti a gyerek érzelmeit. De ha nem tudnak megegyezni, mindezzel csak azt érik el, hogy folyton kijátsszák a gyereket egymás ellen. Ki vetheti hát a gyerek szemére, ha végül is csatlakozik a játékhoz? JOHN Végtére is ez az egyetlen játék, amelyet ismer. De azért néha. . . nem lehetséges, hogy mégiscsak kényelmetlenül érzi magát, amiért a szülei folyton veszekszenek? . . . ROBIN De igen. Tehát néha megesik, hogy a gyerek más formában kezdi játszani a hatalmi játékot, megpróbál segíteni a szüleinek azzal, hogy igyekszik pártatlan lenni, hol ennek, hol annak a szülınek az oldalára áll, és így tovább. Végül is a legtöbb gyerek szeretné az apját is, az anyját is szeretni. JOHN Szóval a gyerek megpróbálja helyreállítani a békét. ROBIN És még csak nem is ez az egyetlen taktika, amit a gyerek alkalmazhat ennek érdekében. A családterápiai tapasztalataink arra mutatnak, hogy a legtöbb gyerek elképesztı erıfeszítéseket tesz, hogy csökkentse a szülei közti ellentéteket, és néha egészen zseniális megoldásokra bukkannak rá. Öntudatlanul, persze. JOHN De ha egyszer a szülık szünet nélkül hatalmi harcban állnak egymással, mit tehet a gyerek? ROBIN Hát elsısorban azzal csökkentheti a szülei közti ellentétek hevességét, hogy ı maga okoz valamiféle problémát, amelynek a megítélésében a szülık egyetérthetnek. JOHN Ahá! Tehát azzal, hogy "problémás gyerek" lesz belıle, rákény szerítheti a szüleit, hogy együttmüködjenek, és megpróbálják ıt rávenni arra, hogy ne legyen többé "problémás" .

..

ROBIN Vagy ha esetleg az együttmüködésre nem is tudja rávenni a szüleit, legalább annyit elérhet ezzel, hogyaveszekedéseik ettıl kezdve arra szorítkozzanak, ıt hogyan kellene nevelni. Tehát a konfliktusuk ból "helyi jellegü háború" lesz, ezentúl kizárólag agyereknevelés kérdéseiben csatároznak, és nem kerül sor olyan mindenre kiterjedı, globális összeütközésre, amely váláshoz vezethet. JOHN .. . Ez az egész hirtelen olyan szomorúnak tünik, nem? Hogy egy gyerek erre kényszerüljön, azért, hogy segítsen a szülei házasságát stabilizál ni. ROBIN Kezdetben, amikor elkezdtem a családterápiát, én is így éreztem. Ma azonban a számomra mindez mindössze technikai problémát jelent, mintha azt kellene megállapítanom, hogy mi baja van egy motornak, amelyben meglazult valami, és hogy hogyan kell megjavítanom. És természetesen manapság, amikor olyan sok új, hatékony módszerünk van ezeknek a problémáknak a kezelésére, az ember tudja, hogy nem tehetetlen az effajta helyzetekben, ha a családtagok

245

hajlandóak csakugyan szembesülni vele, mi bajuk valójában. Így aztán joggal érezheti az ember magát optimistának, és ez kissé ellensúlyozza a szomorúságot..., mert ennek ellenére, persze, sajnálja öket. JOHN Tehát akkor hogy müködik ez a dolog? ROBIN Hát vegyük például azt a helyzetet, amikor a szülök állandóan veszekszenek, és megpróbálják a gyereket a maguk oldalára állítani. Nézd csak meg ezeket az ábrákat! Az elsöben az anya és a gyerek alkotnak közös frontot az apával szemben.

Aztán a következöben, egy-két órával késöbb, talán már az apa oldalára állt a gyerek, cserbenhagyva az anyát.

Mármost ha a gyerek megpróbálja megoldani valahogy ezt a helyzetet, ha megpróbálja megszüntetni a konfliktust és összehozni a szülöket, ezt kétféleképpen is megteheti. Vagy úgy, hogy "átok rossz kölyök"-ként kezd viselkedni.. . óvodásként. Teljesen elviselhetetlen és lehetetlen, és ezzel annyira felhergeli a szülöket, hogy azok egészen megfeledkeznek róla, mennyire dühösek is egymásra.

De elérheti ugyanezt másként is, egy egészen más módszerrel. Kife} leszthet magában valamilyen ideges vagy testi tünetet, amely miatt a szülök annyira aggódnak, hogy vállvetve igyekeznek gondoskodni

246

róla és meggyógyíttatni. Vagy természetesen a gyerek felhasználhat egy már korábban meglévö betegséget - például az asztmát - is ugyanerre a célra.

JOHN Rendkívül érdekes. Tehát mindkét módszerrel sikerül összehozni a szülöket. Az elsö esetben a gyerek villámhárítóként szolgál a család minden negatív, elutasító, bíráló indulata számára, a másikban magára vonja az összes aggodalmat és gondoskodást. V árj már egy percig. .. az imént még azt mondtad, hogy a gyerekek id önként kijátsszák a szülöket egymás ellen. .. de hát ez a két módszer, amiröl most beszéltél, éppen arra jó, hogy összehozza öket! ROBIN Tudom, úgy hangzik, mintha ellentmondás lenne a kettö között, pedig nincsen. JOHN Ezt úgy érted, hogy a gyerekek hol ezt, hol azt teszik, attól függöen, hogy mi a helyzet? ROBIN Pontosan. Ez a kétfajta viselkedési mód mindössze két elem egy rendkívül bonyolult családi rendszerben, amely a családtagok közti közelséget, illetve távolságot szabályozza. És minden családnak megvan a maga hagyománya - és hagyomány alatt itt szokást értek, nem pedig olyan nézeteket, amelyeknek az emberek tudatában vannak -, amely megszabja, mi a normális távolság férj és feleség között. Ameddig ez a szokásos távolság fennáll, addig nyugodtak - hiszen ezt szokták meg! -, de az már kényelmetlen érzéseket okozna, ha "túlságosan közel" kerülnének egymáshoz, ha folyton "nyalnákfalnák" egymást, mint ahogy az is, ha túlságosan önállónak tőnnének, azt a látszatot keltve, hogya következö pillanatban eltőnhetnek a színröl, és sorsukra hagyhatják a gyerekeket. Tehát valahányszor a szülök kényelmetlenül közelre vagy távolra kerülnek egymástól, a gyerek, mint a rendszer része, igazít egy kicsit a kormányrúdon, hogy helyreálljon a helyes távolság. De ezt természetesen öntudatlanul teszi, ez is része annak, ahogya rendszer mőködik. JOHN Kezdem már érteni, amit a "körkörösségröl" mondtál, és hogy milyen nehéz valamennyi összefüggést egyszerre fejben tartani. Na jó, tehát a gyerekek ennyiféleképpen reagálhatnak a sZŐlök hatalmi csetepatéjára. Most akkor vegyük szemügyre ugyanezt a gyermek fejében felvázolt térkép szempontjából. Ha a szülök képtelenek komp

247

romisszumot kötni..., akkor a gyereknek két különbözı térképe lesz a fejében. . . ahogy az egyik szülı látja a világot, és ahogya másik. ROBIN Bizony. Méghozzá két olyan térképe lesz, amelyek ellentmondanak egymásnak. És mert a gyerek mindkét szülıjét szeretné szeretni, mindkettı höz lojálisnak akar lenni, ha a szülık egymással nem tudnak megegyezni, csak egy megoldás marad a számára: az, ha a mindkét szülı által képviselt értékeket felveszi a hajójára, de különbözı rekeszekben tárolja ıket az agyában. JOHN Így végül a gyerek önmagában éleszti újra a szülık konfliktusát. ROBIN Pontosan. JOHN És ezután a két eltérı térkép alapján kell megpróbálnia tájéko zódni. Aligha ez a legbiztosabb módszer arra, hogy valaki megırizze a lelke békéjét. ROBIN Hát nem. Az esetek legtöbbjében neurózishoz vezet, ha csak nem segít valaki agyereknek - vagy felnıttnek -, hogy tudatára ébredjen: két, egymásnak ellentmondó térkép él a fejében, és abban, hogya kettıt valahogy összehozza. De talán érdekeini fog, hogy ez a "kéttérkép-konfliktus" bizonyos emberek esetében azzal is járhat, hogy az illetık rendkívül kreatívak lesznek. JOHN Hallottam már valamit harangozni róla, hogyaneurózisnak és a kreativitásnak van valami köze egymáshoz. Ami azt illeti, magam is számtalanszor megfigyeltem. De mit gondolsz, miért lesz ezeknek a két térképes embereknek egy része kreatív, a többi pedig nem? ROBIN Úgy vettem észre, a döntı szerepet az játssza, hogyan viszonyul az illetı egyén ehhez a belsı konfliktushoz. Ha passzívan elfogadja, tagadja a létét, olyan értelemben, hogy nem hajlandó tudomást venni róla, hogy aztán megbirkózhassék vele, akkor alighanem neurotikus problémái lesznek. Azokban az esetekben viszont, ahol nagyfokú kreativitáshoz vezet, úgy tőnik, hogy az illetö megbirkózott a konfliktussal, bizonyos fokig elismerte a létét, és addig küszködött, amíg nem talált rá valami módot, hogy összhangba hozza egymással a két ellen tm ondó térképet. JOHN Tehát a neurotikus képtelen beismerni, hogy "voltak problémák a családjában", a mővész viszont igen? ROBIN Azt hiszem, ebben is van valami. De az is bizonyos, hogy azok az emberek, akiknek meg kell küzdeniük a kétféle térkép egyesítéséért, rákényszerülnek, hogy szokatlan, eredeti módon gondolkodjanak, és így képessé válnak valami új teremtésére. JOHN De azért azoknak a kreatív embereknek is lehetnek neurotikus tüneteik, akik csakugyan nagy erövel küzdenek a problémával? ROBIN Ó, hogyne. A háttérben zajló konfliktus sebezhetöbbé teszi öket. De a kreativitásuk a segíti öket problémáik megoldásában. JOHN Ez azt jelentené, hegy a neurózis hozza létre a kreativitást?

248

Egész nap kreatív volt. Nem kellene orvost hívnunk?

ROBIN Nem, ez azt jelenti, hogy az egymásnak ellentmondó térképek kreatívvá tehetnek valakit meg neurotikussá is. Vagy létrejöhet a kettönek valamilyen kombinációja, amelyben többnyire a kreativitás kioltja a neurózist. JOHN Legalább két olyan embert ismerek, akik félnek alávetni magukat a pszichoterápiának, mert attól tartanak, ettöl csökkenne a kreativitásuk. Gondolom, te ezzel nem értesz egyet. ROBIN Nos, én ilyen esettel sose találkoztam. Tapasztalataim és más pszichológusok tapasztalatai - szerint a terápiától a kreatív emberek még kreatívabbá lesznek. Miért, te nem lettél töle kreatívabb? JOHN De igen, azt hiszem. Nem gondolnám, hogy a tehetségem - már amennyi van - megnött volna töle, de úgy érzem, azóta szabadabban fel tudom használni, jobban kiaknázom a lehetöségeit, mondhatni, kevesebb gátat szabok neki. De elég az én önéletrajzomból! Térjünk vissza a szülöi veszekedésekhez. Azt értem, hogy miért alakul ki a kívülálló család gyermekeinek fejében két térkép, a szülök állandó vitái miatt. Míg ha a szülök kapcsolata egészséges lenne, akkor a gyereknevelés kérdéseiben is egyetértenének, így a gyerek fejében egyetlen ellentmondásmentes térkép jönne létre. De hát végtére is az egészséges szülök sem értenek egyet mindenben. . . ROBIN Nem is tenne jót a gyereknek, ha egyetértenének! JOHN Mivel... ROBIN Mivel valamennyiünknek szembe kell néznünk néhány konf liktussal életünk során. Tehát már gyerekkorunkban meg kell tanulnunk, hogy mi a teendö ilyen helyzetekben. Szerencsére minden

249

házaspár két tagja különbözik egymástól valamelyest, utóvégre is két különbözı családban nıttek fel. Tehát lesznek közöttük nézeteltérések, legalábbis eleinte - bár lehet, hogy ezeknek száma idıvel csökken - azzal kapcsolatban, hogy hogyan neveljék agyerekeket. Oe ha szerencsésen túljutottak a "kívülálló" fázison és megtanulták, hogyan mőködjenek együtt másokkal egy csoport tagjaiként, akkor hajlandóak rá, hogy meghallgassák egymás véleményét, és addig érvelnek, míg nem találnak valamilyen kompromisszumot.

Mami ökle landolt Papi szemén, szivem.

JOHN Tehát az egészséges szülık nem tekintik a vitát egészségtelen dolognak! Így aztán például el tudják viselni a kisgyerek dühkitöréseit is, ami segít a gyereknek abban, hogy akadá!ytalanul fejlıdjék tovább, és átlép jen a következı életszakaszba. Es ráadásul végül olyan üzenetet kap a szülıktıl, amelyben azok mindketten egyetértenek, és erre alapozhatja a térképét. ROBIN Igen, de. . . ezzel egyidejőleg még valami mást is megtanul tılük: azt, hogy természetes, ha különbözünk egymástól, hogy egészséges dolog néha vitatkozni, de ha valaki nem képes ellentétes gondolatokat összevetni egymással, és küszködni velük egy kicsit, míg valamilyen áthidaló megoldásra nem bukkan, ez a lehetı legjobb dolog a világon. Tehát a gyerek nemcsak hogy ellentmondásmentes térképet kap a szüleitıl, hanem azt is megtanulja a példájuk nyomán, mivel ott, a szeme elıtt játszódik le, hogyan kell megoldást találni, ha a te térképed nem egyezik valaki máséval.

250

JOHN Vagyis a szülık példamutatással tanítják. ROBIN Igen, márpedig ez a leghatékonyabb módszer. A gyerekek sokkal többet tanulnak abból, amit teszel, mint abból, amit mondasz nekik, és ez a fajta tudás sokkal mélyebben ver bennük gyökeret. Ha például a szülık azt mondják a gyereknek, hogy a sarkára kell állnia, ha úgy érzi, igaza van, de ık nem mernek egymással szemben a sarkukra állni. .. hát akkor a gyerek elıtt természetesen ott áll a rossz példa, egy olyan példa, amely ellentmond annak, amit a szülık szavakkal adnak tudtára. Az ilyen gyereknek aztán csakugyan nehezére eshet egy csoport tagjaként kitartani a véleménye mellett, vagy elég kezdeményezıkészségrıl és önállóságról tanúbizonyságot tenni ahhoz, hogy értékes tagja legyen egy munkacsoportnak. Alighanem inkább konformista, ha ugyan nem kényszeres típus lesz belıle. JOHN Tehát végül is jó dolog, ha a szülık képesek veszekedni egymás sal? ROBIN Hogyne, feltétlenül. Mindaddig, ameddig szeretik egymást, jól kijönnek egymással, és a legtöbb vitát valamilyen megegyezéssel zárják, legalábbis azzal kapcsolatban, hol húzzák meg a gyerek számára a határokat. Ráadásul úgy tőnik, van valami kapcsolat a között, hogy valaki képes-e nyíltan elvállalni az agresszív érzelmeit, és a között, hogya szexuális vágyait mennyire képes elfogadni. Tehát ha egy házaspár nem riad vissza attól, hogy nyíltan vállalja a konfliktusait, ezzel használ önmagának is, a házasságának is . . . és a gyerekeknek is.

251

Egy kis kitérı.'

tucatjával egészségesebbe

k

JOHN Rengeteget beszéltünk már munkacsoportokról, adás-kapásról, beilleszkedésröl, de többnyire abból a szempontból, mit jelent mindez az elsöszülött gy~rek és szülei számára. Milyen hatása van minderre annak, ha megérkezik a második gyerek? ROBIN A szülök szempontjából ez már többnyire egészen más történet. Elöször is, ekkorra már megtették az elsö nagy ugrást abból az állapotból, amikor, házasságuk kezdetén, csak ketten voltak egymás számára, és minden figyelmüket a másikra fordíthatták, abba a másikba, amikor családdá váltak, és mindkettejüknek támogatnia kell a másikat abban, hogy egy harmadikat gondozzon. Most egy. szerően kis családból valamivel nagyobb családdá válnak. JOHN Oe alapjában véve azért ugyanazok az elvek érvényesülnek most is, tehát felhasználhatják a második gyerek gondozásában mindazt, amit az elsöéböl megtanultak? ROBIN Igen. Úgyhogy, ha minden egyéb körülmény változatlan maradt, ezúttal sokkal könnyebben ráébrednek, mire számíthatnak és hogyan elégíthetik ki a gyerek szükségleteit. Az elsö gyereknél még mindez egészen új világot tár fel a szülök számára, amelyröl korábban mit sem tudtak, és ez a tudatlanság némi szorongást keltett bennük, attól féltek, hogy hibákat követnek el. Oe mire a második megjön, már öreg rókának érzik magukat. Addigra tudni fogják, 'hogy azok az aggodalmak, amelyektöl az elsö alkalommal szenvedtek, többnyire alaptalanok voltak, és magabiztos an oldják meg az egyszerő problémákat. Nincs szükségük arra, hogy akár könyvekböl, akár más emberektöl tanácsokat kapjanak. Ami azt illeti, én mindig azt szoktam javasolni az embereknek, kezdjék a dolgot mindjárt a második gyerekkel! JOHN Igen, de még így sem olyan könnyő egyszerre két gyerekre vigyázni, mint egyre. ROBIN Hát persze, én mindössze azt állítom, hogy önmagában véve a második gyerek kevésbé nehéz ügy a szülök számára, mint az elsö volt. Oe természetesen az, hogy most már kettö van belölük, "dupla

252

bajjal jár". És nemcsak azért, mert most már két szájat kell etetniük és két feneket kell kitörölniük. Tetejébe ott vannak a megváltozott viszonyok az összes családtag közt, azokkal is meg kell birkóÚliuk valahogy. JOHN Ezt úgy érted, hogy mire a második gyerek megérkezik, az elsö már keresztülment néhány fejlödési fázison, tehát a két gyereknek különbözö fajta gondoskodásra van szüksége? ROBIN Igen, és a szülök elött az a feladat áll, hogy úgy osszák meg figyelmüket a két gyerek között, ahogy az mindkettönek leginkább a javát szolgálja. Megtehetik például, ha a két szülö között jó az összhang, hogy az apa átveszi az anyától az idösebbik gyerek gondozásával kapcsolatos feladatok egy részét, és így az anyának több ideje marad a csecsemöre. Manapság persze a férj gyakran kiveszi a részét a csecsemögondozásból is, de azt hiszem, már elmagyaráztam, miért értelmesebb a hagyományos módon osztani fel a szerepeket addig, amíg a gyerekek kicsinyek. JOHN De tegyük fel, hogyaszülöknek nehezére esik az osztozás? ROBIN Akkor sokféle dolog történhet. A kívülálló családokban esetleg a hatalmi harc még bonyolultabb formákat ölt, ahogy nönek a gyerekek, mivel így egyre több potenciális szövetséges áll mindenki rendelkezésére. A belekapaszkodós, depresszív családban az egyik gyerek rendszerint az anya, a másik az apa kedvence, de nem azért alkotnak párokat, hogy jobban tudjanak együttmőködni, hanem a házastársi kapcsolat rovására. Egy házaspár helyett most már két pár is van a családban, és mindkettö az egyik szülöböl és az egyik gyerekböl áll. Az elmosódó énhatárok kal rendelkezö családokban, vagy ott, ahol a családtagok túl gyakran alkalmazzák a projekciót problémáik megoldására, rendszerint felosztják a gyerekeket ,jókra" és "rosszakra". A ,jót" bálványozzák, a "rossz" játssza a bőnbak szerepét, mígnem lassacskán csakugyan úgy kezd viselkedni mindkettö, hogy beteljesítse a szülöi jóslatot. JOHN Rendben van, akkor nézzük most a megnövekedett családot a gyerekek szempontjából. Milyen érzés legidösebbnek, legkisebbnek vagy középsö gyereknek lenni? ROBIN Nagyon sokféle lehetöség nyílik, még a "legnagyobbak" és "legkisebbek" számára is, és sok mindentöl függ, melyiket valósítják meg, mondjuk például attól, milyen nemő a másik gyerek vagy gyerekek, vagy hogy a szülık hányadik gyerekként születtek annak idején! De van azért néhány általánosítható különbség is az egyes gyerekek helyzetében, bár ezek meglehetösen kézenfekvöek. Például a legidösebb elkerülhetetlenül több figyelemben részesül a szülök részéröl, mint a többi. Ez egyrészt nagyon kellemes dolog, mert azt jelenti, hogy a kezdet kezdetén több jut neki a húsosfazékból - több

253

bátorítás és támogatás. A dolog árnyoldala az, hogy több várakozásnak is kell megfelelnie, nagyobb nyomást gyakorolnak rá, és bár ez komoly teljesítményhez és sikerhez vezethet, ugyanakkor megterheli a legidısebb gyereket a szülık becsvágyának súlyával, aminek az lehet a vége, hogy az ı kedvükért hajszolja a sikert, és nem a saját életét éli. Na és természetesen szörnyő csalódás a legidısebb számára kicsöppenni a szülık kegyeibıl, amikor megérkezik a második gyerek. JOHN Te is egy legidısebb testvér voltál, igaz? Emlékszel milyen volt? ROBIN Igen, én voltam a legidısebb az öt fiúból. És természetesen mindenre emlékszem. Ha az elsı négy évemre gondolok - négyéves voltam, amikor a legidısebb öcsém megszületett -, csak a napsugár és felhıtlen boldogság merül fel az emlékezetemben, aztán mintha felrobbant volna egy bomba, és hosszú ideig semmi másra nem emlékszem, csak valami mindent elöntı szürkeségre és szomorúságra. Mint olyan sok legidısebb gyerek, biztos én is "el voltam kényeztetve" eleinte, azért aztán csak még inkább nehezményeztem a következı gyerek érkezését, amivel viszont sikerült elérnem, hogy mindenkinél kihúzzam a gyufát. Ráadásul, azt hiszem, a családunkban nemzedékeken át tabu volt a féltékenység, tehát a szüleim is a szınyeg alá söpörték. Úgyhogy azzal próbálták megszüntetni a féltékenységemet, hogy engedtek nekem, amikor pedig többet használtak volna vele, ha szigorú határvonalakat húznak a számomra, amelyekkel megtanul ok együtt élni, és lassanként túljutok a dolgon. JOHN Tehát a testvéreiddel egy kicsit se féltékenykedtetek egymásra? ROBIN Oe még hogy! Állandóan kitört valamin köztünk a civakodás, és a szüleink sehogy se tudták elsimítani. "Nem is értjük, miért olyan féltékenyek", szokták mondogatni az ismerısöknek, "hiszen mi megpróbálunk igazságosak lenni velük". És azok is voltak. Oe mert a féltékenység annyira megijesztette és aggasztotta ıket, sose volt meg rá a lehetıségünk, hogy csakugyan, annak rendje-módja szerint féltékenyek legyünk, átessünk rajta, teljes egészében átéljük, és ezáltal ráébredjünk, ez is csak olyan érzés, mint a többi, és megvan a természetes helye a személyiségünkben. Oe azért mégiscsak tanultam mindebbıl valamit, és ma, ha egy család eljön hozzám terápiára, és arról panaszkodik, hogy a gyerekeik féltékenyek egymásra, pedig ık mindig vonalzó segítségével vágják egyforma szeletekre a tortát, és minden gyerekük kap penicillint, akkor is, ha csak az egyiknek fáj a torka, már tudom, hogy mit kell tennem. Rendszerint azt mondom nekik, hogy jóllehet ık roppant kedves, sikeres család sok szempontból, azt a vak is látja, hogyaféltékenységgel nemigen tudnak zöldágra vergıdni, és egy kicsit gyakorolniuk kellene azt, mielıtt újra eljönnek hozzám.

254

JOHN Tehát ezzel, hogy helyeslıen nyilatkozol róla, arra bátorítod ıket, hogy vegyék tudomásul a féltékenységüket, engedjék elıbukkanni a szınyeg alól. ROBIN Igen. Sokat segíthet, ha úgy kezeled a dolgot, mintha játék lenne, valami enyhén mulatságos dolog. És többnyire jó ötlet, ha az apával kezded - ha meghagyod a mamának, hogya következı vasárnapi ebédnél eggyel kevesebb krumplit adjon neki, mint a többieknek, és azt javasiod, hogy egy darabig mindenki hangosan kárörvendjen a dolgon. Az apa rendszerint örül annak, hogy így az ıkezébe kerül a kezdeményezés, és mindenki másnak jó példát mutathat, ha ezt tanácsolod neki, aztán pedig az ı feladata lesz kiválasztani, hogy ki legyen a következı áldozat. JOHN Na és a szülık nem háborodnak föl, ha fölveted, hogy ık maguk is lehetnek féltékenyek? ROBIN Akkor nem, ha úgy fogalmazod meg számukra a dolgot. . . a gyerekeknek segítenek, amikor lehetıvé teszik, hogy féltékenyek legyenek, szembe tudjanak nézni ezzel az érzéssel és megtanuljanak bánni vele. Oe természetesen közvetlenül a szülıkhöz is ugyanezt az üzenetet juttatod el. Neki is megpróbálsz lehetıséget teremteni arra, hogy "kisöpörjék" a tulajdon féltékenységüket a szınyeg alól, és ne ijedjenek meg attól a kis egészséges versengéstıl, ami kettejük között létezik. Nézd, a gyerekek rendszerint csak nyiltabban fejezik ki azt a természetes féltékenységet, amit a szülık éreznek önmagukban, de próbálják elkerülni, hogy szembenézzenek vele. JOHN Mit értesz azon, hogy "természetes" féltékenység? ROBIN Azt a féltékenységet, amit azért éreznek a másik iránt, mert az más, férfi vagy nı, apa vagy anya, és ez bizonyos elınyökkel jár a számára. Valami belekeveredhet abból a féltékenységbıl is, amit gyerekkorukban a testvéreik iránt éreztek. Ha a szülık megtanulják, hogy ne ijedjenek meg attól, ha néha versengenek egymással, a gyerekek az esetek legtöbbjében maguktól abbahagyják a veszekedést. JOHN Én egyetlen gyerek voltam, és most már látom, hogy jó sok mindent mulasztottam. Nem tanultam meg azokat a dolgokat, amelyeket a testvérek közötti természetes versengésbıl sajátít el az ember. Ugyhogy bizonyos vagyok benne, hogy a tulajdon féltékenységemet és irigységemet bizonyos fokig mindig a szınyeg alá söpörtem, és csak akkor kezdtem egy kicsit tisztábban látni, amikor csatlakoztam a csoportodhoz. ROBIN Na és mit gondolsz, mirıl maradtál le mint "egyke"? JOHN Hát a bunyóktól és esésektıl. Többnyire törékenyebb alkatú voltam, mint a barátaim. . . és a helyzetet csak súlyosbította, hogy az egykék szülei mindazt az aggodalmat és féltést, amit különben több gyerek közt osztanának meg, arra az egyetlenre pazarolják.

255

,r" f

ROBIN És ezt a gyerek is eltanulja tılük. JOHN Aztán meg ha az ember egyke, akkor, gondolom, arra a követ keztetésre jut, hogy ı "más, mint a többiek". Talán ezért is érzem úgy, hogy megvan bennem azoknak a kívülálló tulajdonságoknak egyikemásika, amelyeket leírtál. És végül, mert a szüleidnek nincs több gyerekük rajtad kívül, nehezebb elmenekülnöd tılük és függetlenné válnod. Miután befejeztem az egyetemet, tizennyolc hónapot tıltöttem az Egyesült Államokban, és örök szégyenemre, alig néhányszor írtam haza. De azt hiszem, a magam ügyetlen és öntudatlan módján végül is így vágtam el a szüleimhez füzı köldökzsinórt. ROBIN Hát, alighanem az egykék még nehezebben szakadnak le a szüleikrıl, mint a legidısebbek. JOHN No és egyébként miben hasonlítanak vagy különböznek még az egykék és a legidısebbek? ROBIN Az egykék többnyire agresszívabbak és kevésbé szorongóak, mint a legidısebbek, valószínőleg azért, mert nem kellett átesniük azon a traumán, hogy egy darabig ık a mama "egyetlenkéje", aztán detronizálják ıket. JOHN És mi a helyzet a legkisebb gyerekekkel? ROBIN Nos, ık viselik annak minden hátrányát, hogy megmaradnak "bébinek" a családban, mivel nincs egy még fiatalabb jelentkezı, aki átvegye a helyüket a mama szoknyája mellett. De akárcsak a legidısebb és az egyetlen gyerekek, a legkisebbnek is rengeteg pluszfigyelmet és támogatást kapnak a szüleiktıl, és ık ráadásul az idısebb testvéreiktıl is számíthatnak támogatásra, nem úgy, mint az "egykék"

256

és a "legidısebbek". A középsı gyerekek néha úgy érezhetik, elhanyagolják ıket, és hogy egész gyerekkorukat az idısebb testvéreik kinıtt ruháiban töltik. Ezzel együtt rendszerint sokkal könnyebben beilleszkednek a többi gyerek közé és jobban kijönnek velük, mint a legnagyobbak vagy a legkisebbek. De ne felejtsd el, az is lehetséges, hogy valamennyi gyerek összeáll és csapatot alkot a szülıkkel szemben; túl akarnak járni az eszükön, és elkerülni, hogy azok túlságosan ki akarják sajátítani ıket. Alkalmazhatják az "oszd meg és uralkodj!" elvét, megúszhatják az állandó parancsolgatást meg felügyeletet azáltal, hogy zőrzavart támasztanak, alibit igazolnak egymás számára. Esetleg túl sok félrevezetı nyomot hagynak a szülıknek, mint amikor a gengszterek ahányan vannak, annyifelé menekülnek, jól tudva, hogy a seriff különítménye nem követheti mindegyiküket egyszerre. cím: ESTI R ÉM LAP Mcim: TOTYOGOS INvAzlO

FENYEG ET 3. oldal alcím: Lovaggá ütıtt karikatúrista

JOHN És mivel így gyakorlatilag "összedobják" mindazt az egészséges hatást, amit a családon kívül tápláltak beléjük, ez a csapatmunka bizonyos fokig megóvhatja ıket attól, hogy átvegyék a szülık problémáit. ROBIN Bizony. Ahhoz, hogy az ember egy mindenféle problémákkal megvert családban is viszonylag egészségesen nıjön fel, arra van szükség, hogy legyen egy csomó testvére. Mellesleg még a szülık számára is megvan a dolognak a pozitív visszahatása. Pályafutásom egyik leggyönyörőbb családterápiás beszélgetését egy olyan családdal folytattam, ahol a szülık elıször egyedül jöttek el hozzám, párterápiára - ık voltak a legvadabb, legagresszívebb, legfegyelmezetlenebb

257

pár, amellyel életemben találkoztam. Nem is bírtam velük egyedül, a feleségemnek is részt kellett vennie a terápiában, de nem jutottunk velük elıbbre, körbe-körbe rohangáltak körülöttünk. Igy aztán

megkértük agyerekeket - heten voltak -, hogy jöjjenek el ık is. Ott ültünk, körben, mind a tizenegyen a szobában, és én meglepıdve tapasztaltam, milyen normálisak és kedvesek a gyerekek valamennyien a szülıkkel összehasonlítva. Még azt is lehetıvé tették a szülık számára, hogy - akkor elıször a terápia során - a szexuális kapcsolatukat is konstruktívan megbeszéljék. JOHN És ezt a gyerekek tették lehetıvé. . ., de hogyan? ROBIN Fıként a nagyobb lányok segítettek sokat, ık találták meg legjobban a hangot az apjukkal. Az egyik lány különösen ügyesen csinálta. "Igazán nem akarlak felidegesíteni, apu - mondta például -, és remélem, nem veszed rossz néven, amit mondani akarok. .." Az apja biztatta, hogy mondja csak, aztán csöndesen, figyelmesen hallgatta. "Az a baj, apu" - folytatta a lány -, "hogy te nem nagyon érted a nıket. Ez a sok kiabálás meg ezek a csúnya szavak.. . tudod, nem így kell ezt csinálni. A nıkkel kedvesnek kell lenni .. ." És így tovább. A férfin látszott, hogy eltöpreng azon, amit hallott, csöndesen bólingatva, és láttam, hogy kimozdultunk a holtpontról. A többi gyerekek természetesen támogatták a nıvérüket. Egy kisebb családban mindez sokkal nehezebben ment volna. JOHN Mindez úgy hangzik, mint a demokrácia dicsérete, nem igaz? Minél többen. fejezhetik ki akadálytalanul a véleményüket, annál valószínőbb, hogy az ember ki tudja választani az elhangzottak közül azt, ami a segítségére lehet. Mint egyetlen gyerek, nekem csak a szüleim nézeteit volt alkalmam eltanulni, és azt hiszem, csak akkor tudtam megszabadulni bizonyos weston-super-mare-i elıítéletektıl, amelyeknek nem sok hasznát vettem, amikor csatlakoztam a te csoportodhoz, és új családi tapasztalatokra tettem szert - amikor átmenetileg te és Prue voltatok a szüleim, a csoport többi tagja pedig a testvéreim. Talán ha lettek volna valódi testvéreim, már korábban jobban beletanultam volna a vitatkozás mővészetébe!

258

Mit míveltek odabenn, ? ti

kerren.

Élet-halál kérdése. . . JOHN Már beszéltünk róla, hogyan fedezi fel a gyerek a határokat a "szabad" és "nem szabad" között, hogyan válik önállóbbá és hogyan csatlakozik különféle csoportokhoz. Mi a következı kulcsfontosságú témánk? ROBIN A szex. Minden, amit valaha tudni szerettél volna róla, de nem merted megkérdezni, mert attól féltél, hogy már tudnod kellene. Például, hogy miért van szükségünk két nemre; miben különböznek a férfiak és a nık, és hogy különböznek-e egyáltalán; miért nem szerencsés gondolat a vérfertızés; miért a nı az ember prototípusa, a férfi pedig csak a kiegészítıje; miért lesz valaki homoszexuális; miért ölte meg Oidipusz az apját, hogy ne legyen kénytelen felnıni; és miért bizonyultak hatékonynak a legújabb szexuálterápiás módszerek. JOHN Es mindeme tiltott tudással azért halmozol el most, mert a gyereknek is ezt a fajta tudást kell megszereznie a fejlıdése következı fázisa során? . ROBIN Igen, a következı fázisban a kisgyerek ráébred a tulajdon nemi identitására. JOHN Oké. De megmagyaráznál elıbb valamit? Legalább százezer disznó viccet hallottam már életemben, és legfeljebb ha hetet találtam igazán mulatságosnak. És mégis, elég, ha a poénban elıfordul egy trágár szó, mindenki majd hanyatt dıl a nevetéstıl. Valaha azt hittem, azért nem találom olyan mulatságosnak ezeket a vicceket, mert engem sokkal jobban zavarba hoz a téma, mint ıket. Ma már biztos vagyok benne, hogy éppen fordítva van. De miért vagyunk végül is valamennyien zavarban, ha a szexre terelıdik a szó? ROBIN Azt hiszem, azért, mert a szex olyan óriási és ırjítı érzelmeket képes felkavarni. Olyan hatalmas erı, hogy ez már önmagában is kényelmetlen érzéseket vált ki belılünk. JOHN És a trágár viccek arra jók, hogy áramtalanítsák a témát..., hogy úgy tegyünk, mintha valójában ezek az érzések nem is lennének olyan erısek, "hiszen, lám, nevetni tudunk rajtuk, ugye"?

259

ROBIN Azt hiszem, csakugyan így lehet valahogy. JOHN No és miért gondolod, hogya szex puszta gondolatának is ilyen óriási a hatása? ROBIN Azt hiszem, egy egész sor okból, amelyeket valamennyien ismerünk, de valahogy az idı nagyobbik részében sikerül megfeledkeznünk róluk. Például mert a saját létünknek is az a forrása! Ha annak idején a szüleink nem ajándékozták volna meg egymást a kegyeikkel, mi most nem is lennénk a világon! JOHN Ezzel együtt, az a gondolat, hogy ami apánk és a mi anyánk is csinálta, igencsak próbára teszi az ember képzeletét, nem igaz? Hát még, ha belegondolunk, hogy valaha az életünk függött tıle! ROBIN És mihelyt ez a gondolat az eszedbe ötlik, csak egy lépésnyire vagy attól a másiktól, hogy egy napon majd megint nem leszel. JOHN Ami, gondolom, elvezethet minket további kérdésekhez, például hogy miért vagyunk itt egyáltalán, márpedig ezen többnyire nemigen szeretünk eltöprengeni . . . ROBIN Vagyis mindezek a gondolatok kissé kényelmetlenek. Aztán ott van az a tény, hogy maga a szexuális élmény alighanem a legjobb, leghatalmasabb és legmegrendítıbb, amivel csak életünk során találkozunk, eltekintve talán a misztikus extázistóI, amelyet a legtöbb ember sosem ismer meg. JOHN Igen, "megindul az ember alatt a föld", ahogy mondani szokás. ROBIN Egy földrengés roppant izgalmas dolog ugyan, ám egy kissé nyugtalanító is. Továbbá kényelmetlen érzéseket okozhat, hogya szex

260

csak akkor igazán izgalmas és örömteli, ha képesek vagyunk rá, hogy elveszítsük az önkontrollunkat, és teljes egészében átadjuk magunkat az élménynek. Ha "el tudjuk engedni magunkat" . . . JOHN Márpedig akkor kiszámíthatatlan dolgok történhetnek, igaz? Ha túlságosan elengedjük magunkat szeretkezés közben, még megeshet, hogy megtudunk valamit önmagunkról, amirıl korábban fogalmunk sem volt. ROBIN Még akkor is, amikor csak fecsegünk a szexröl, ennek a veszélynek az árnyéka ott kísért gondolataink hátterében. Aztán van még egy másik oldala is a dolognak. . ., hogy a szexnek olyan hihetetlenül fontos szerepe van az egész életünk szerkezetében. Például gyermekkorunkban a biztonságunk nagyban függött attól, hogy milyen volt a szüleink szexuális kapcsolata. A jó nemi életnél semmi sem tud jobban megszilárdítani egy házasságot, márpedig a szüleink házasságára épül föl az a család, amelynek a tartóssága létfontosságú számunkra, amíg kicsinyek vagyunk. Azt hiszem, a gyerekek mindezt megérzik, bár nincsenek egészen tisztában vele, mirıl van szó voltaképpen. Ha a szülık boldogok, és sugárzik belölük az az elégedettség, amit egy jó szexuális kapcsolat adhat, akkor az ember mindig azt tapasztalja, hogya gyerekekböl is ugyanez az elégedettség sugárzik. . . JOHN De még felnıtt korunkban is meglehetösen riasztó gondolat, hogy a házasságunk stabilitása egy ilyen robbanékony és kiszámíthatatlan dologtól függjön, mint a szex. Azt hiszem, ezért volt a szex mindig is a bohózatok nélkülözhetetlen alkotóeleme... A lelke mélyén mindenki tisztában van vele, milyen hatalmas és romboló erı lehet a nemi vágy, így aztán igencsak hihetöen hangzik, amikor a bohózat írója komikusan veszélyes helyzetekbe juttatja szerelmes szereplöit . . . ROBIN És persze minél inkább megpróbáljuk elhitetni magunkkal, hogy a szex voltaképpen nem is fontos, és minél inkább igyekszünk elfojtani, annál hatalmasabb és fékezhetetlenebb lesz, amikor végül is a felszínre tör. Vagyis az lenne a meglepö, ha nem rettegnénk egy kicsit a szex hatalmától. . . és nem próbálnánk ezt a rettegést viccelödéssel leplezni. JOHN De mindez még nem magyarázza meg, miért sokkal, de sokkal nehezebb a gyerekeknek a szexrıl a szüleikkel beszélni, mint másokkal, akik nem tartoznak a családhoz. ROBIN Hát ez annyira általános jelenség, hogy azt hiszem, a legtöbb ember, a szakmabelieket sem kivéve, úgy véli, egyszerően így van, és nemigen firtatj a, miért. Én azt hiszem, az az oka, hogy a szex hatalmas ösztönzést ad - talán a leghatalmasabbat - a gyerekeknek arra, hogy felnıjenek, valóban függetlenné váljanak és kirepüljenek a családi fészekbıl. Igencsak keserédes felismerés lehet a szülök számára,

261

amikor rádöbbennek, hogy a gyermekeik leendı férfiak és nık, akik egy szép napon majd valaki mással kötnek házasságot, de a gyerekeknek is, amikor ráébrednek, hogy soha nem kerülnek olyan meghitt közelségbe a szüleikkel, mint azok egymással. És ez különösen akkor igaz, amikor a gyerekek éppen elérik a nemi érettség korát, és a szülık és a gyermekek a leginkább tudatában vannak annak, milyen vonzó és kedves is a másik. JOHN Miközben az elválás napja egyre közelít. ROBIN Igen, és ez az elválás egy másikat is eszükbe juttathat - azt, hogya szülı valószínőleg elıbb fog meghalni, mint a gyerek. Ezek a gondolatok mind igen kényelmetlenek, elszomorítóak, és hozzájárulnak ahhoz, hogy olyan zavarba ejtı dolog aszülıknek és a gyermeknek a szexrıl beszélni egymással. JOHN Pedig manapság rengeteg szülı egészen nyíltan beszél a gyere keivei errıl. ROBIN Igen, de ha figyeled közben a hanghordozásukat is, rá fogsz jönni, rendszerint erıt kell venniük magukon, hogy leküzdjék ezeket a kényelmetlen érzéseket. Lehet, hogy a nemi élet "tényeirıl" rengeteget beszélnek, de az azokat kísérı "érzelmeket" gondosan besöprik a szınyeg alá. Pedig valójában az érzések számítanak. JOHN A csoportfoglalkozáson egyszer azt mondtad, úgy véled, a szülık zavara amiatt, hogy becsukják maguk mögött a hálószoba ajtaját és evvel kívülrekesztik a gyerekeiket, elsısorban nem szexuális okokból fakad - hanem az elválás, az elkülönülés miatti bőntudatból, már akkor is, amikor a gyerekek még nagyon kicsik. ROBIN Igen. Ha azt firtatod, miért jön a legtöbb szülı zavarba, amikor a gyerekeit el kell távolítaniuk a hálószobából, és még ennél is jobban, ha valamilyen hangot ad szeretkezés közben, amit a gyerekei meghallhatnak, az emberek soha nem tudják kielégítıen megmagyarázni - még a saját maguk számára sem. Úgy tőnik, a zavaruk sehogy sincs arányban a kiváltó okkal. Én a magam részérıl csak akkor kezdtem érteni a dolgot - és csak akkor tudtam megértetni a szülıkkel is, akikkel errıl beszéltünk -, amikor ráböbbentem, hogy voltaképpen azért szoronganak, mert kizárják valamibıl agyerekeket; és ekkor azt is megértettem, hogya gyerekek számára ez a kizártság, és az, hogy ez féltékenységet ébreszt bennük a szülık különleges meghittsége és örömei iránt, hatalmas erıt jelent. Ez az erı afelé taszítja ıket, hogy fordítsák el figyelmüket a szülıktıl a külvilág felé, ahol idıvel ık maguk is hasonló kielégülést találhatnak. JOHN Tehát ha kizárjuk a gyerekeket a szülıi kettısbıl, és ezzel rákényszerítjük ıket a szembenézésre az elszakadás fájdalmas tényével, teszünk róla, hogy végül faképnél hagyjanak bennünket valaki másnak a kedvéért.

262

ROBIN Igen, és éppen ezért kell ennek így lennie, és ez a legnagyobb ajándék, amit adhatunk nekik. De azért mégis nehezünkre esik, és ódzkodunk tıle. Végül még egy rendkívül fontos okunk van rá, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat, ha a szexrıl van szó a családban, mégpedig az, hogy a gyerekek felnövekedésének ösztönzéséhez "meg felelı mennyiségő" szexuális vonzalomnak kell lennie a szülık és a gyerekek között. JOHN Hát ezt meg hogy érted? ROBIN Úgy, hogy nem túl soknak, természetesen, de nem is túlságosan kevésnek. A szülıknek borotvaélen kell egyensúlyozníuk: nem szabad hideg, frigid, aszexuális légkört teremteniük, de olyat sem, amelyik egy kicsit túlságosan is át van főtve szexuális érzelmekkel. JOHN Egészen durván fogalmazva, tehát óvakodniuk kell a hidegségtıl egyfelıl, a vérfertızéstıl másfelıl?

o o

ROBIN Így van. A lelke mélyén minden családtag érzi, hogy szükség van ennek a kényes egyensúlynak a megteremtésére, nem csoda hát, ha a legtöbb családban úgy érzik, a szexualitás valóságos aknamezı. JOHN Igazán lenyügözı listát tálaisz itt elébem. Ami azt illeti, kezdem egészen félvállról venni a gátlásaimat. De van a dolognak még egy oldala, amirıl még nem beszéltél - az,. hogy alapjában véve milyen groteszk is a nemi aktus. Már úgy értem, ha le kellene írnod egy bíróság elıtt, mi történik ilyenkor, a bíró egy árva szót se hinne az egészbıl, nem igaz? Azt gondolná rólad, hogy elment az eszed. "Mit mondott, mit is csinált aztán?"

263

ROBIN Néha azon kapom magam, arra gondolok, az egész mulatságos rítust csak azért találták ki, hogy ráébresszenek bennünket, nem állunk a világegyetem középpontjában, és egy kicsit kisebb legyen a mellényünk. Ismered azt a régi, vallási tanítást, hogy részben emberek, részben Istenek vagyunk. . . tudod, milyen könnyen elragad minket a fantáziánk, milyen könnyen isteneknek képzeljük magunkat. Nos hát semmi nem juttatja eszünkbe jobban földi halandó voltunk, mint ha belegondolunk, hogyan szoktunk "szeretkezni" egymással. JOHN Tetszik nekem ez a gondolat. . ., hogy ez a dühödt vágy bennünk a gyönyör után valamiféle kozmikus banánhéj, amin hasra esünk. . . No de ne köntörfalazzunk tovább. . . Tudom, a hagyomány megkívánja, hogy az ember csevegjen egy ideig, mielıtt rátér a szexre, de most már igazán jöhetne a lényeg, vagy nem? ROBIN Igen, én is azt hiszem, hogy nem halogathatjuk tovább.

Miért van két nem? . . . ROBIN Szóval... a szex. Hát, ehhez elıször is két nemre van szük ségünk. JOHN Eddig nagyon jó. ROBIN És ez azért van, mert az új születéséhez mindig két szülıre van szükség. JOHN Ezt úgy érted, hogy ha valakinek sikerülne szüznemzéssel gyere ket szülnie, akkor a gyerek az anyja pontos hasonmása lenne? ROBIN Igen, ha a gyerekek úgy "hajtanának ki" belılünk, mint ahogy némelyik primitívebb növény vagy állat hozza létre utódait, akkor a génállományuk pontosan megegyezne a miénkkel. De az emberi

lényben a kromoszómáknak a fele az anyától származik - ezeket tartalmazza a petesejt - és a másik fele az apától- ezeket tartalmazza a sperma. Ezért aztán minden egyes ember a gének új kombinációját jelenti. JOHN Te, mi az a kromoszóma? ROBIN Hát nektek egyáltalán semmi biológiát nem tanítottak az isko lában? JOHN De igen, csakhogy a tanár korábban nemzetközi rögbi sztár volt, és ı se tudta. ROBIN Nohát, a kromoszóma olyan, mint egy egészen apró, mikroszkopikus méretü gyöngysor, ahol minden egyes gyöngyszemjó néhány utasítást hordoz azzal kapcsolatban, milyen új individuumot hozzon létre. Az emberi test minden egyes sejtjében huszonhárom párat találsz ezekbıl a kromoszómákból, és mindegyikben benne van az illetı egyén tervrajzának és fenntartásának egész programja.

264

JOHN Tehát minden egyes sejtünk egyfajta "kézikönyvecske", amely utasításokat tartalmaz egy megszületendı csecsemı elıállításához. De miért alkotnak ezek a kromoszómák "párokat"? ROBIN Kénytelenek, hogy amikor egy-egy sejt kettéhasad, mindegyik új sejtnek legyen egy teljes készlete belılük. Mármost a lényeg az, hogy egy kromoszómapár feltőnıen különbözı a férfiakban és a nıkben. A normális nıi sejt két egyforma, hosszú, úgynevezett X kromoszómát tartalmaz, a normális férfi sejt pedig egy hosszú X és egy rövidebb, Y nevő kromoszómát. Mármost amikor az ivarsejtek létrejönnek - a férfi spermája és a nı petesejtje -, mindegyikbe csak az egyik fele kerül azoknak a kromoszómapároknak, amelyeket minden egyes sejtünk párosával tartalmaz. JOHN Folytasd csak, velem ne is törıdj! ROBIN A nehezén már túl vagyunk. Tehát amikor az anya petesejtje egyesül az apa magjával, hogy megalkossák a csecsemı elsı sejtjét, a petesejtben mindenképpen lesz egy X kromoszóma; de a spermában éppúgy lehet X, mint Y. JOHN Tehát az apa határozza meg a gyerek nemét? ROBIN Így van. Mármost a kezdet kezdetén a magzat életének legelsı szakaszában, még mindkét nem nemi szerve megvan benne. De ha nincs jelen Y kromoszóma, akkor a férfirészek kezdeményei eltőnnek, a nıi részek pedig fejlıdésnek indulnak, és kialakul belılük a méh és a vagina. JOHN Vagyis ha a férfikromoszóma történetesen X, akkor az XX

kombinációt kapjuk - azaz leánygyermeket. ROBIN Ha pedig történetesen Y, akkor az Y kromoszóma jelenléte a magzat sejtjeiben abba az irányba tereli a magzat fejlıdését, hogy fiú legyen belıle. Ilyenkor nem a nıi nemi szervek, hanem a herezacskók indulnak növekedésnek. A következı lépésben ezek a herék olyan kémiai anyagokat hoznak létre, amelyek hatására a nıi nemiszervkezdemények eltőnnek, és megjelenik a férfi nemi szerv, a pénisz. JOHN Erre még sose gondoltam: hogy voltaképpen a nı az ember prototípusa! A megtermékenyített petesejtbıl voltaképpen mindig lány fejlıdne, hacsak nincs ott az Y kromoszóma, hogy a másik vágányra terelje a folyamatot? ROBIN Így van. De amint egyszer az Y kromoszóma "elvetette a kockát", már nem lehet visszaterelni az eredeti vágányra. Akkor a fejlıdés iránya egyszer és mindenkorra eldılt. JOHN Elromolhat valami ennek az egyszerő kis XX vagy XY tervnek a végrehajtása során? ROBIN Megesik, de rendkívül ritkán. Elıfordul, hogy a csecsemınek csak egyetlen X kromoszómája van; ebben az esetben egyértelmően nı fejlıdik belıle, de neki magának nem lehet gyereke. Vagy az is

265

megeshet, hogy két X kromoszómája és egy Y -ja van, vagyis összesen XXY, ebben az esetben férfi nemi szervei lesznek, de igen kis herékkel és valamelyest a melle is kifejlödik. És aztán vannak olyan férfiak, akiknek egy X és két Y kromoszómájuk van, ök, úgy tőnik, többnyire sok szempontból rendellenesek. És végül még az is megeshet, hogy egy daganat az átlagosnál több szexhormont termel a szervezetben, vagy a hormonok nem mőködnek rendesen, esetleg hogy az anya valamilyen gyógyszert szedett a terhessége alatt, amelynek nem kívánt hormonális mellékhatásai vannak, és ez egy késöbbi stádiumban megzavarja a szexuális fejlödést. De ezek az esetek rendkívül ritkák. JOHN Tehát fizikai szempontból nézve az ember vagy férfi, vagy nö. Mi a helyzet pszichológiai szempontból?

A pszichológiai fejlıdés mérföldkövei .

..

ROBIN Kezdjük talán azzal, hogy gyorsan átfu tunk rajta, melyek a gyermek pszichoszexuális fejlödésének mérföldkövei, kisgyerekkorától kezdve. JOHN Mennyire van vele tisztában a kisgyerek, hogy ö melyik nemhez tartozik? ROBIN Hát éppen a kisgyerekkor az a fejlödési szakasz, amikor lassanként tisztába jön ezzel. De kezdetben, és úgy látszik, még egy ideig, mindkettö egyszerre akar lenni, és hiszi is, hogy ez lehetséges. Miközben felnö, lassacskán le kell mondania róla, hogy a másik nemhez is tartozzék egyszerre. JOHN Hát ez tényleg nagy lépést jelenthet azon az úton, amelynek során fölszámolja a saját nagyságáról alkotott, téves elképzeléseit! Mikor történik mindez?

266

ROBIN Úgy két és fél éves koruk körül a gyerekek elkezdenek érdeklıdni a nemek közötti különbségek iránt, és úgy nagyjából hároméves korukra kialakul bennük a saját nemi identitásuk. JOHN Fuj, milyen ocsmány szavakat használsz! ROBIN Sajnálom. Arról a mély és nagyjából megváltoztathatatlan meggyızıdésrıl beszélek, amely olyan mélyen gyökerezik bennünk, és megmondja nekünk, melyik nemhez tartozunk valójában. Vagyis... a nemi identitásunkról. JOHN Ez azt jelentené, hogyagyermeken mintegy hároméves kora körül már megfigyelhetı, hogy "fiúsabban" vagy "lányosabban" viselkedik? ROBIN Hát a viselkedésük már kezdettıl fogva fejlıdött valamelyik irányba, részben a velük született különbségek miatt, részben pedig azért, mert a szülık általában már születésüktıl kezdve másként kezelik a fiúkat és másként a lányokat... és mint az köztudott, rendkívül nehéz eldönteni, mi tulajdonítható aztán a velünk született különbségek nek és mi a környezeti hatásoknak. A gyermek nemi identitása azonban - vagyis hogy ı maga mihez kezd ezzekkel a különbségekkel - megint más dolog, és a gyerek nek idıre van szüksége ahhoz, hogy tisztába jöjjön vele. Oe körülbelül négyéves korukra a gyerekek elkezdenek azonos nemő társaikkal csoportokat alkotni, és rendkívül sok szórakozás, élvezet és izgalom forrása számukra az is, ha intim testrészeiket mutogathatják. JOHN Ami arra utal, hogy bizonyos fokig ekkor már büszkék a nemi identitásukra. ROBIN Igen, csakugyan úgy fest a helyzet. És még egy dolgot is megfigyelhetünk az ilyen korú gyerekeknél: ahogyan nı az érdeklıdésük a nemi szervek mőködése iránt, és ahogy foglalkoztatni kezdi ıket, hogyan születik a gyerek és mi is az a házasság, ezzel párhuzamosan rendszerint kialakul valamiféle romantikus, áhítatos és igazán nagyon megrendítı ragaszkodás a kisfiú részérıl az anyja, a kislány részérıl az apja iránt. Gyöngédséggel halmozzák el az ellenkezı nemő szülıt, sıt ami azt illeti, megpróbálják kisajátítani, és gyakran féltékenykednek a velük azonos nemő szülıre. Aminek az az eredménye, hogya gyerek mindig közbeavatkozik, ha a szülık túl sokat foglalkoznak egymással, és megpróbálja szétválasztani ıket; vagy hogy mindenféle ürüggyel állandóan megjelenik éjszaka a szülık hálószobájában, és nem engedi, hogy azok ketten magukra maradjanak. JOHN És mennyi ideig viselkedik így a gyerek? ROBIN Hát feltéve, hogy a szülık - nagyon kedvesen, de nagyon határozottan - meghiúsítják ezeket a kísérleteket, és magukra zárják a hálószoba ajtaját, a gyerek úgy körülbelül hatéves korára nagyjából túljut rajta. Ekkor ezek a romantikus érzelmek elrejtıznek, és nem is

267

bukkannak a felszínre voltaképpen mindaddig, amíg a nemi hormonok el nem indítják ıket a serdülıkor felé. JOHN Oe addig még a gyereknekjó sok féltékenységet le kell küzdenie önmagában, meg azokat a csúnya indulatokat is, amelyeket az ébreszt benne, hogy kizárták valamibıl. ROBIN Ez így igaz. Oe minderre szükség van, mert így a gyerek idejében átesik ezeken a dolgokon, és ezzel elkerüli, hogy késıbb okozzanak neki problémákat. JOHN Márpedig ez történne, ha a szülık engednék, hogy szétválassza ıket? ROBIN Így van. Tehát hatéves korára a gyerek fölhagy a szülei elválasztására irányuló kísérletekkel. És ezután az az idıszak következik,

amelyet "látenciának" szokás nevezni éves koráig tart.

-

ez a gyerek tizenkét

JOHN Oe mennyire látens a szexuális érdeklıdés ebben az idıszakban voltaképpen? Azért egészen nem veszítik el, vagy igen? ROBIN Szó sincs róla! Csak megtanulják elrejteni, mint ahogya fel nıttek is ezt teszik, de egymás közt azért továbbra is nagy érdeklıdéssei tárgyalják meg az ilyen természető értesüléseiket. Azok az érzelmek azonban, amelyek létrehozzák az elsı "örök háromszöget" a szülıkkel, azok csakugyan elhalványulnak, és a felszabadult energiát a gyerek másféle fizikai és szellemi tevékenységekre fordíthatja. JOHN Például tökélyre fejlesztheti az ocsmány szavak használatát, és rövidesen a kisujjában van az is, hogyan kínozzuk embertársainkat vagy hogyan keltsük föl az irigységüket. ROBIN Igen, és más efféle természetes, egészséges tevékenységek. . . Oe aztán természetesen, amint a serdülıkor - a "pubertás" megkezdıdik, az ivarmirigyek elkezdik termelni azokat a hormonokat, amelyek aztán mindenféle változást idéznek elı az ember testében. JOHN A lányoknál mindez elıbb kezdıdik, mint a fiúknál, ugye? ROBIN Igen, valamikor a lányok tíz- és tizenhat éves kora között kezdi el a petefészek havonta megteremni a petesejtet. A hormonok hatására a kislány teste egyre nıiesebb lesz, a csípıje megszélesedik, nıni kezd amelle és így tovább, vagyis felkészül rá, hogy késıbb ı is gyerekeket szüljön majd. Ez az egész folyamat a lányoknál úgy három-négy évet vesz igénybe. JOHN Míg viszont a fiúknál. . . ROBIN Hát a fiúknál ezek a változások késıbb kezdıdnek, és négy-öt évig is eltart, míg teljesen befejezıdnek. A herék termelni kezdik a férfi szexhormont, a fiú mellkasa szélesebb lesz, az egész test izmai is erısebben kifejlıdnek, és természetesen a nemi szervek is. A hangjuk mélyebb lesz, megindul a szırnövekedés, a herék spermát termelnek, amely már képessé teszi a fiút a gyermeknemzésre, és

268

ezzel ı maga is tisztában van, mivel elkezdıdnek az éjszakai, spontán ejakulációk. JOHN Én mindig azt hittem, hogy az a francia tévé egy késı esti adása. ROBIN Te biztos "erotikus álom" néven ismered ezt a jelenséget. Amelyre, persze, csak akkor kerül sor, ha a fiú elızıleg még nem szabadult meg maszturbációval a fölösleges spermától. JOHN Ami szintén nagyon kellemes. Milyen korú fiúkról is van itt szó? ROBIN Mindez bármikor megkezdıdhet a fiúgyermek tizenegy és tizenhat éves kora között, de a tizennégy éves kor tekinthetı az átlagosnak. JOHN Na és mi történik lélektani szempontból nézve? ROBIN A nemi hormonok egyik hatása, hogy szexuális érzéseket és gondolatokat támasztanak, amelyek egészen zavarba ejtıek lehetnek a fiatalok számára, akik minderre nem is számítottak, vagy nem értik, mi történik velük. Egy másik hatásuk, hogy arra programozzák mindkét nem tagjait, találják izgalmasnak azokat az új formákat, amelyek akkor ötlenek a szemükbe, ha a "másik csapat" tagjaira pillantanak, mintha azokat hirtelen valamilyen ismertetı jelvénnyel látták volna el. JOHN Holott idáig lehetıleg kerülték egymás társaságát, legfeljebb néha csúfolták egy sort a fiúkat vagy a lányokat. ROBIN Igen, de most elkezdenek vonzódni az ellentétes nemőekhez. Elıször igyekeznek biztosra menni, és csak nagy csoportokban elegyedni egymással, ahol rendszerint ügyelnek rá, hogy megmaradjon köztük a szükséges távolság, és legfeljebb bosszantják vagy lelökik a biciklirıl egymást; de azért idırıl idıre, szégyenlısen és habozva, gyöngédebb érzelmeiknek is adják némi jelét, mielıtt gyorsan visszamenekülnének a biztonságot jelentı tömegbe. De a csoportok fokozatosan egyre kisebbek lesznek, míg végül négyesekre, majd pedig párokra zsugorodnak. JOHN Hát úgy tőnik, mintha a pszichoszexuális fejlıdésnek négy fıszakasza lenne. Az elsı körülbelül a gyerek két és fél éves koráig tart - ebben az idıszakban alakítja ki önmagában a nemi identitását; a következı háromtól hatéves koráig, ebben az idıszakban esik keresztül a másik nemő szülı iránti romantikus rajongáson; aztán következik a hattól körülbelül tizenkét éves korig tartó periódus, a "látencia" szakasza, amikor a szex iránti érdeklıdés nem tőnik sokkal erısebbnek, mint az, amit egy csomó másik dolog iránt tanúsít a gyerek; végül pedig jön a serdőlıkor, amikor az ember testében vadul rohangálnak ide-oda a hormonok, és vagy ötvenhétféle új gondolatot és érzést kavarnak föl benne. ROBIN Nagyjából így van. Most pedig gyerünk vissza a kezdetekhez, és beszéljünk meg mindent alaposan és részletesen!

269

A kisgyerek megtanulja, hogy fiú-e vagy lány... JOHN Azt mondtad, hogya kisgyerekkor kezdetén a gyerekek még azt hiszik, hogy egyszerre lehetnek fiúk is és lányok is. ROBIN Így van. Ekkor még mindent a saját kényük-kedvük szerint szeretnének eTrendezni. JOHN Mivel még a "kívülálló" fázisban vannak, és ezért úgy éreznék, túlságosan korlátozná és a "helyükre tenné" ıket, ha be kellene illeszkedniük a fiúk vagy a lányok "csapatába"? ROBIN Igen. Tehát nincs ínyükre a gondolat, hogy le kell mondaniuk azokról a dolgokról, amelyeknek a másik nem a birtokában van. De természetesen mégiscsak ez lesz a vége. A kislánynak le kell mondania arról, hogy valaha is pénisze legyen, a kisfiú nak fel kell adnia a reményt, hogy valaha is képes legyen gyereket szülni. Ám ez eleinte igencsak nehezükre esik. JOHN És mi segít a gyerekeknek abban, hogy ebbe végül is belenyu godjanak? ROBIN A legfontosabb hatással a szülık példája van rájuk. JOHN Csak éppen persze nem az, amit mondanak, hanem az, ahogyan viselkednek. ROBIN Igen, a viselkedés a kulcsfontosságú dolog. A gyerek úgy tanulja meg a saját nemi identitását, hogy elkezdi követni a vele azonos nemő szülı példáját. De természetesen minden sokkal világosabb a számára, ha ugyanakkor a másik nemet is megismeri, és össze tudja hasonlítani a kettıt. JOHN Tehát mindkét szülıre szüksége van, hogy annak rendje és módja szerint legyen képes véghezvinni a dolgot. ROBIN Igen, vagy legalábbis arra, hogy két különbözı nemő személy játsszon fontos szerepet az életében. JOHN De hát miféle követendı példákra van szüksége? ROBIN Hát egészen a legutóbbi idıkig mindez elég egyszerő volt, nem? Az apáknak egyszerően férfiasnak kellett lenniük, az anyáknak nıiesnek, és mindenki pontosan tudta, hogy ez alatt mi értendı. De manapság, amikor a nemi szerepek változófélben vannak, és nem követik többé a hagyományos mintát, szükségünk van egy idıre, míg úrrá leszünk a zőrzavaron. JOHN No és mit gondolsz, mi lesz ennek a folyamatnak a végered ménye? ROBIN Gyanítom, hogya hagyományos mintákból elég sok mindent meg fognak ırizni az emberek, sıt egyesek, akik túlságosan radikálisan próbálták megváltoztatni ıket, részben vissza fognak térni hozzájuk, de azért ami jó volt az újítások ban, annak nagy része megmarad. Vagyis a férfiak és nık többsége továbbra is ragaszkodik majd

270

az egyenjogúsághoz, és ahhoz, hogya teendık jelentıs részén osztozzanak, de ahhoz is, hogy határozottan és világosan különbözzenek egymástól a szó lélektani értelmében. JOHN És hogy viszonyul mindez ahhoz, hogy mire van agyereknek szüksége, ha azt akarjuk, hogy szívesen elfogadja a saját nemi identitását? ROBIN Hát azok a kutatások, amelyek azzal foglalkoznak, mitıl lesz valaki egészséges, boldog és önbizalommal teli férfi vagy nı, arra utalnak, hogy azok a szülık, akik igazán tudnak segíteni a gyereküknek ilyen szempontból, nemi szerepükben igen sok átfedést mutatnak egymással, azaz jó néhány közös tulajdonságuk van, és sok olyan tevékenységet folytatnak, amelyet mindketten kedvelnek. Ugyanakkor azt is élvezik, hogy számos szempontból különböznek egymástól, és hisznek is ennek fontosságában. JOHN Tehát ha a szülık uni szex viselkedésre rendezkednek be, az nem tesz jót agyerekeknek. ROBIN Igen, úgy tünik, hogy ez csak összezavarja a gyereket. Neki ugyanis olyan szülıkre van szüksége, akik számos fizikai és szellemi

tevékenységen osztoznak, és - legalábbis bizonyos fokig - az ı gondozását is közösen végzik. Ugyanakkor azonban arra is szüksége van, hogy különbözıek legyenek, és különbözı dolgokat jelképezzenek számára, és hogy tiszteljék, élvezzék és csodálják egymás különbözıségét. Végül is két pontra van szükséged ahhoz, hogy meg tudj határozni egy irányt és tisztázd, hol is vagy voltaképpen - méghozzá két olyan pontra, amelyek bizonyos távolságra vannak egymástól! JOHN Tehát te azt mondod, hogy az apa azzal teheti a fiait férfiassá, hogy ı maga is rendkívül férfiasan viselkedik, és ezzel példát mutat nekik? ROBIN Nem. Nagyon érdekes, de valójában minden jel arra mutat, hogy az apák nem tehetik férfiassá a fiaikat egyszerüen úgy, hogy nagyon férfias modellt állítanak eléjük saját személyükben. De úgy sem, hogy megpróbálják rákényszeríteni ıket a férfias viselkedésre ami azt illeti, ezzel éppen az ellenkezı hatást érik el! Csak amikor egy apa csakugyan férfias, ugyanakkor szeretetteljes és bátorító is, és idınként részt vesz a gyerekek gondozásában, akkor képes úgy felnevelni a fiait és a lányait, hogy azok kellı önbizalommal töltsék be a saját nemi szerepüket. JOHN Na és mi a helyzet az anyákkal? ROBIN Ugyanez. Ha örömmel vállalják tulajdon nıiességüket és a lányukét is, ugyanakkor örülnek a férjük és a fiaik férfiasságának, akkor segítenek a gyerekeiknek abban, hogy idıvel azok is örömmel elfogadják a saját nemi identitásukat. JOHN Úgy hangzik, hogy az apa jelenléte idınként létfontosságú

271

ugyan, az azonban korántsem annyira lényeges, hogy ı is olyan rendszeresen jelen legyen a gyerekek életében, mint az anya. ROBIN Csakugyan úgy látszik, ez a helyzet. Nem annyira az a fontos, hogy mennyi idıt tölt az apa gyerekei vel, inkább az, milyen szerepet játszik, amikor velük van. De sok bizonyíték utal arra is, hogya gyerek életébıl az elsı években hiányzik az apa, akkor késıbb problémái lehetnek avval, hogy kényelmesen érezze magát a saját nemi szerepében, különösen a fiúknak. JOHN Mivel a lányok elıtt ilyenkor is ott áll legalább az anyjuk példája, mutatva, hogy mivé kell fejlıdniük, ha a másik nemet nem ismerik is meg olyan közelrıl... de a fiúknak ilyenkor egyáltalán nincs modelljük . . . ık mindössze azt a nemi szerepet látják maguk elıtt, amit nem szabad követniük? ROBIN Igen, de ennél azért többrıl van szó. Az apa jelenléte a fiúk számára azért is olyan fontos, mert férfivá fejlıdni sokkal bonyolultabb dolog, mint nıvé. Ú gy tünik, mintha valami "plusz" -nak kellene történnie a fiúkkal, amire a lányoknak nincs szükségük. JOHN Csakúgy, mint magzatkorukban, amikor a plusz Y kromoszó mának kellett jönnie, hogy "elvesse a kockát", és fiút hozzon létre? ROBIN Igen, ugyanennek a lélektani megfelelıjérıl van szó. Nézd csak, ezen az ábrán azt láthatod, mi történik a gyerekekkel egy és egynegyed éves korukig. Mivel mind a fiúk, mind a lányok az anyaméhben kezdik az életüket, és mert csak az anyának van melle, amibıl táplálni tudja ıket, rendszerint eleinte minden gyerek az anyjához kötıdik ezért rajzoltam ıket ennek a jelképes folyónak ugyanarra a partjára. A túloidaion álló apa eleinte távolibb jelenség a gyerekek számára. Hogy úgy mondjam, ı vezeti az egész vállalkozást, ı támogatja a teljes hadmüveletet. Ebben az idıszakban ezért mindkét gyerekre elsısorban az anya van hatással. és mindketten ıt próbálják meg utánozni.

272

JOHN És ha ez a helyzet így folytatódik, akkor a fiú nem kapja meg azt a férfihatást, amire szüksége van. ROBIN Így van. Tehát ahhoz, hogy valakibıl a szó pszichológiai értelmében férfi legyen, "át kell kelnie a hídon", hogy átjusson az apa oldalára. JOHN Míg a lányok maradhatnak, ahol vannak, az anyjuk mellett? ROBIN Igen. Természetesen egy lány is eljátszadozhat a hídon, tehet pár lépést a túlpart felé, sıt, egészen messzire is elmehet, lehet belıle afféle vadóc, "fiús" lány. Ám mindenki azt várja tıle, hogy végül is ugyanazon a parton marad, ah onnét indult, és az anyjához való korai, intenzív kötıdése ebben segíteni fogja. JOHN Tehát az átkelés a hídon az a bizonyos "plusz", amire a fiúnak képesnek kell lennie? ROBIN Igen. És ez persze azt is jelenti, hogy harcolnia kell azért, hogy eltépje azokat a rendkívül erıs szálakat, amelyek az anyához kötik. JOHN No és mi segítheti abban, hogy megszabaduljon ettıl a kötıdés tıl és szerencsésen átkeljen a hídon? ROBIN Kétfajta hatásra is szüksége van, ha ki akar törni ebbıl az elsıdleges kötıdésbıl. Elıször is, az anyának kell segítenie a sikeres eltávolodásban, hiszen eleinte érzelmileg még mindig ott feszül közöttük a köldökzsinór, és ha az anya nem vágja el a zsinór végét, a fiúnak igencsak nehéz lesz kiszabadulnia. És másodszor, arra van szüksége, hogy az apja szeresse, és azt akarja, hogy belıle is férfi legyen. JOHN És ha mindkettejüktıl megkapja a segítséget, akkor mennyi ideig tart, amíg átkel a hídon? ROBIN Körülbelül a gyerek két és fél éves koráig. Mire a kisfiú másfél éves, a folyamatot már nemigen lehet megfordítani. De a fiúknak is, a lányoknak is beletelik néhány évükbe, amíg hozzászoknak azokhoz a szerepekhez, amit a folyó egyik vagy másik partján betöltenek, és minél többet megtanul nak róluk.

273

JOHN Tehát úgy körülbelül három és fél éves korára a fiú átjutott a hídon, és ott van az apja mellett. Azaz önbizalommal és örömmel tölti el, hogy hímnemő. ROBIN Igen, így aztán hátrafordul, szembe az anyjával, és ftörtölni kezd vele, mint ahogya túloldalról a kislány is éppen ftörtölni kezdett az apukájával.

Ettıl kezdve úgy köről belül ötéves korukig tart az a periódus, amirıl már beszéltem, amikor a gyerek valósággal szerelmes az ellenkezı nemő szülıbe. JOHN Ez volna az Oidipusz-komplexus? ROBIN Igen, bár ahhoz sok minden egyéb is hozzátartozik. Ott van például az azonos nemő szülı iránti féltékenység, és az a félelem, hogy az bosszút áll a gyereken, amiért az megpróbálja ellop ni tıle a házastársát. JOHN Mármost abban az idıszakban, amikor a fiú átkel a hídon, milyen hatást gyakorol az apa a Lál1.1'ára?

274

ROBIN Hát azért a lányok nak is le kell válniuk az anyjukról. Tehát ha az apa elvégzi mindazokat a feladatokat, amelyekrıl már beszéltünk, azaz ha meghatározza számára a kívánatos viselkedési szabályokat, ha szigorú, ha bátorítja a világ felfedezésében, na és természetesen, ha "visszaköveteli magának" a feleségét, akkor a lányának is segít abban, hogy függetlenedjék az anyjától. Így, bár ugyanazon a parton marad, mint az anyja, el is távolodik tıle, hiszen neki a saját identitását kell felfedeznie. . .

A férfiak énje . . .

ROBIN Ennek a híd-hasonlatnak a segítségével más, rejtélyes jelenségeket is könnyebben meg tudunk magyarázni. Például, hogy miért érzik a férfiak többnyire kínosabbnak, hogy beismerjék, ha támogatásra és gondoskodásra van szükségük egy nıtıl, mint a nık, ha ık remélik ugyanezt egy férfitıl. JOHN Mert a férfiak attól rettegnek, hogy visszacibálják ıket a híd innensı oldalára? ROBIN Igen, errıl van szó. Ezek az igények ıket azokra az idıkre emlékeztetik, amikor még a folyónak ugyanazon a partján álltak, mint az anyjuk, amikor még kisgyerekek voltak. Ezért aztán egyes férfiak attól rettegnek, ha engedik, hogy valaki anyáskodjék velük, akkor soha nem lesznek képesek visszatérni a folyónak a férfiak számára fönntartott partjára. JOHN Azaz attól félnek, hogy az anyáskodás mindörökre csecsemıvé változtatja ıket? ROBIN Igen, vagy nıkké. Tehát éppen azért rettegnek annyira, mert érzik, hogy a nıknek csakugyan hatalmuk van fölöttük - és ez a hatalom valójában azzal arányos, mennyire sóvárognak titokban azután, hogy anyáskodjanak velük. Tehát gyakran öltik fel a rettenthetetlen, faragatlan "szuperférfi" maszkját, sértıen és megvetıen viselkednek a nıkkel szemben, és mindezt azért, hogy elkerüljék a túlságos érzelmi közelség veszélyeit. JOHN Nehogy véletlenülleleplezıdjék, mennyire sóvárognak valójában az anyáskodásra, és ezzel anyuka hatalmába kerüljenek hátralevı életükre. ROBIN Igen, és ezt a fajta bizonytalanságot a férfiakban csak tovább növeli, hogy a hagyományos felfogás szerint nekik kell a vadászoknak és a gyöngébbek lovagias védelmezıinek lenniük. JOHN Oe várj egy kicsit! Ha túl sok stressz éri, minden férfinak arra van szüksége, hogy anyáskodjanak vele! Miért félnek az anyáskodástól egyesek, mások pedig nem?

275

~I

ROBIN Minden attól függ, be meri-e vallani az illetı férfi vagy sem, hogy idınként támogatásra és anyáskodásra szorul. Ha igen, azt is ı szabhat ja meg, mennyit akar belıle. Megtapasztalta, milyen érzés, így aztán tudja, hogy képes irányítani, nem fogja teljesen maga alá gyürni. Egy idı után azt is megtanulja, ha kielégíti ezt a vágyát, az el is tünik, mint bármilyen más vágy, és ekkor ismét felnıtt férfiként fog viselkedni. Így aztán félelem nélkül bevallja, mire van szüksége, és bizonyos benne, hogy ennek ellenére valódi férfi. JOHN Tehát ha képes elfogadni önmagában ezeket az igényeket, akkor biztosabb alapokon nyugszik a nemi identitása? ROBIN És ha biztosabb a tulajdon nemi identitásában, akkor könnyeb ben veszi tudomásul ezt az igényét - és ezzel a kör bezárul. JOHN Ha viszont nem képes bevallani igényét, ha megtagadja ...? ROBIN Hát, ha eltitkolja maga elıl ezt a vágyát, akkor elveszíti vele a kapcsolatot. Soha nem éli át igazán. Ennek ellenére, érzi, milyen hatalmas ereje van ennek a vágynak, már csak azért is, mert soha nem elégítette ki . . . úgyhogy meg van rémülve, és azt hiszi, ha valaha is felszínre törne, nem tudná kordában tartani, és soha nem lenne belıle valódi felnıtt ember. JOHN Megint csak a 22-es csapdája. Nem meri bevallani, mert fél, hogy akkor nem tudná kordában tartani, de mindaddig nem bízhat magában, hogy mégiscsak képes erre, amíg be nem vallja önmagának ezt a vágyat. Tehát az ilyen ember bizonytalan lesz a nemi szerepében'?

276

ROBIN Igen. Még ha nem feltétlenül játssza is a "szuperférfit", úgy fogja érezni, távol kell tartania magától a nıket. Veszélyesek rá nézve, mert leleplezhetik ezt a titkolt vágyát. JOHN Ezzel szemben a túlparton . . . ha a nıknek van szükségük támogatásra vagy anyáskodásra, akkor nekik nem kell ebbıl problémát csinálniuk, hiszen mindezek a fejükben amúgy is a folyónak ahhoz a partjához kapcsolódnak, amelyen ık maguk is vannak. ROBIN És nekik rettenthetetlen harcosnak sem kell mutatniuk ma~ukat, tehát ezt a tabut sem sértik meg, amikor támogatást kérnek. Igy aztán a nık jobban vállalják a nıi identitásukat, és ezért biztosabbnak érzik magukat benne. Ami azt illeti, épp elég alkalmam volt rá mint pszichológusnak, hogy a legtermészetesebb és legnyíltabb pillanataikban figyelj em meg az embereket a rendelımben, és újra meg újra meglepıdöm rajta, mennyivel erısebbnek látszanak a nık, mint a férfiak. Afelszínen esetleg úgy tőnhet, sok nınek kevesebb az önbizalma, de alapjában véve ık sokkal szilárdabban megvetik a lábukat a földön, mint a férfiak. JOHN Az emberek annak idején gyakran kérdezték tılem, miért nem irok több komikus nıi szerepet a "Monty Python" -ba, és én csak azt tudtam felelni nekik, hogy én ugyan nem tudok valami sokat a nıkrıl, de ami keveset mégiscsak tudok, annak alapján úgy érzem, hogy korántsem olyan komikusak, mint a férfiak. ROBIN így van! A nık nem szokták olyan gyakran "megjátszani magukat", nem ábrándoznak annyit a státusról, hatalomról és teljesítményrıl, mint a férfiak. És mert ezt a maszlagot nem veszik komolyan, az énjük nem olyan kényes és törékeny, mint a férfiaké. Mellesleg, éppen azért, mert közelebb állnak a valósághoz, sokkal jobb eredményeket lehet náluk terápiával elérni. JOHN És mi a helyzet a feministákkal? Közülük jó egynéhány éppúgy fülig belemerült a hatalmi harcokba, mint a férfiak, és a teljesítménykényszer is éppen úgy gyötri ıket, vagy nem? ROBIN Igen, annak a fajta harcias feministának, aki a hagyományos férfiszereppel kel versenyre, ebben az alapvetı értelemben kevesebb önbizalma van, mint az átlagnınek - vagy legalábbis azoknak, akikkel én találkoztam, kevesebb volt. JOHN Azért kezdtünk hirtelenjében, hatalomról, státusról, teljesítményrıl és más effélékrıl beszélgetni, mert ezek voltaképpen arra szolgálnak, hogya valódi szexuális önbizalmat pótolják? ROBIN Igen. Ha közelebbrıl szemügyre veszed ıket, többnyire rájössz, hogy az illetı, akinek birtokában vannak, csak azért fitogtatja ıket, mert szeretné meggyızni róla önmagát - és még ennél is jobban a környezetét -, hogyalaptalan az a mély belsı félelme, miszerint mint férfi szexuálisan nem állja meg a helyét.

277

JOHN Talán ezért is olyan komikus gyakran a nagy hatalmú emberek pózolása . . . ösztönösen megérezzük mögötte a sebezhetıséget. ROBIN És van még egy érdekes dolog ebben a férfiúi sebezhetıségben. Elképesztı, mennyi tapintattal és gyöngédséggel közelítenek hozzá a nık. Hihetetlen dolgokra képesek - és gyakran hatalmas áldozatok árán - annak érdekében, hogy ne legyenek kénytelenek egy férfit olyan helyzetbe hozni, amikor annak szembe kell néznie a saját, ilyen természető gyöngeségéveI. JOHN Oe hát milyen természető végül is pontosan ez a gyöngeség? Egyszerően annyit jelent, hogy az illetı bevallja, idınként csakugyan szüksége van az anyáskodásra? ROBIN Igen, ennyit, de ettıl az illetı nek az lesz a véleménye saját magáról, hogy nem tudott megfelelni a követélményeknek. Ezért aztán maszk mögé rejtızik, és a nık mindent elkövetnek, hogy ezt a maszkot ne legyenek kénytelenek letépni. Ez akkor vált különösen világossá számomra, amikor megfigyeltem a koltéganıimet munka közben. Amikor egy-egy házaspárral vagy családdal foglalkoztak, gyakran elképesztı dolgokat nyeltek le a férjtıl, aztán késıbb elmondták nekem, mennyire felpaprikázta ıket a pasas""Oe hát miért nem szóltál rá? - szoktam kérdezni tılük. - Csak jót tett volna neki." Mire rendszerint azt felelték. "Ó, ilyesmire képtelen lennék, olyan lenne, mintha kasztrálni akarnám!" JOHN Jóllehet a fickónak éppen arra lett volna szüksége, hogy valaki felhívja a figyelmét erre a gyönge pontjára - amelyet annak köszönhetett, hogy rettegett az anyáskodás iránti vágyától -, máskülönben sosem lesz képes változtatni a dolgon? ROBIN Igen. JOHN És ezek a nık szakképzett terapeuták voltak? ROBIN Igen. Még azoknak a nıknek is, akiknek az a szakmájuk, hogy segítsenek az embereknek szembenézni az igazsággal, eleinte iszonyatosan nehezére esik, hogy egy férfit szembesítsenek ezzel a fajta gyöngeséggel. Mintha csak a születésüktıl kez4ve arra nevelték volna ıket, hogy ez tilos. Úgy tőnik, még a nımozgalmak támogatásával se sikeTÜlt a legtöbb nınek megszabadulnia azoktól a gátlásaitói, amelyek megtiltják neki, hogy próbára tegye a férfit, képes-e megmaradni a folyó másik partján. Pedig hát, ha ettıl szegény ördög elveszítené a férfiasságát, jelképesen szólva, persze, akkor legalább tudnánk, mi a baja, és segíthetnénk neki megbízhatóbb an visszaragasztani a helyére. Ha pedig semmi ilyesmi nem történne, ez minden érdekeltet megnyugtatna. Igazán elképesztı, mennyire fontos a nıknek, hogy megvédelmezzék a férfiak önmagukról alkotott képét. . . mintha az ezzel kapcsolatos gátlásaik gyökereznének bennük a legmélyebben.

278

Változatos lehetıségek. . . JOHN Az elıbb azt mondtad, hogy azok a nık, akik átkelnek a hídon, bajba kerülnek. De miért vállalkozna egy nı ilyesmire egyáltalán? ROBIN Hát például ha az anyja nagyon hidegen viselkedik vele, és nem nyújt neki semmit, az apja viszont annál többet, akkor megeshet, hogy félig vagy akár egészen is átkel a híd túloldalára. Ha egészen átjut a túloidaira, akkor transzszexuális lesz belıle. JOHN Az mit jelent? ROBIN Úgy érzi, mintha valójában férfi lenne. És lélektani értelemben csakugyan az is. Úgy akar viselkedni, mint egy férfi, és azt kívánja, hogy mások is férfinak tekintsék. Alighanem azt kívánja majd, hogy operálják férfivá. JOHN Na és a férfi transzszexuálisok? ROBIN İk azokból a fiúkbóllesznek, akik ottragadtak a mama mellett a híd rossz oldalán, teljesen az anyjukkal azonosulnak, és úgy érzik, hogy ık valójában nık. JOHN No és miért nem jutottak el legalább addig, hogy a lábukat rátegyék az apához vezetı hídra? ROBIN Többnyire azért nem, mert az anyjuk csecsemıkorukban mindent megadott nekik, de még akkor is csecsemıként bánt velük, amikor már javában azon kellett volna lennie, hogy a gyerek leváljon róla, és elkezdjen felnövekedni, de ı éppen ezt nem akarta. JOHN Az apa pedig semmi olyasmit nem kínált a fiúnak, amivel átcsalogathatta volna magával a túloidaira? ROBIN Így van. Ezek az apák többnyire teljesen jelentéktelen alakok, akik mintha ott se lennének valójában. Márpedig ha ezeknek a fiúknak nem segít valaki, hogy úgy két és fél éves koruk táján, vagyis abban az életkorban, amikor az emberek nemi identitása kialakul, átkeljenek a hídon, késıbb már nem sok esélyük van a változásra, még akkor sem, ha terapeutához fordulnak. Valószínüleg nem is érdekli ıket, hogy lelkileg férfivá váljanak, és ık is mütétnek akarják magukat alávetni, hogy nıvé operálják ıket. JOHN Értem. Mármost mi a helyzet azokkal az emberekkel, akik a hídon állnak - vagyis akik elindultak, hogy átkeljenek, de nem értek el a túlpartra? Ezek a homoszexuálisok? ROBIN Igen, legalábbis én úgy látom a homoszexuálisokat, hogy ık a híd korlátja mentén, a parttól különbözı távolságra helyezkednek el. JOHN Vagyis ıket mégiscsak elengedte valamennyire az anyjuk? ROBIN Hát, ami azt illeti, a homoszexuális férfiaknak többnyire meg lehetı sen erıszakos anyjuk van, aki igyekszik kisajátítani a gyereket. JOHN De azért mégsem annyira, mint a transzszexuálisok anyja? ROBIN Vagy legalábbis kevésbé hiánytalanul azonosul a gyerekkel.

279

Ráadásul - legalábbis azokból a tanulmányok ból, amelyeket ezzel kapcsolatban olvastam, az volt a benyomásom - ezek az asszonyok, nem tették olyan elégedetté és boldoggá a fiaikat csecsemökorukban, mint a transzszexuálisokat tette az anyjuk, jgy annak kevesebb oka volt rá, hogy mellettük maradjon. JOHN Na és a fiú apja? ROBIN Róla csaknem mindig azt írják, hogy nemigen gyakorol olyan természető hatást a fiára, ami azt normális körülmények között arra csábítaná, hogy átkeljen az ö oldalára. Vagy azért, mert jelen sincs, vagy mert túl távoli és erélytelen, vagy azért, mert durva és szeretetlen. Ezzel együtt, a homoszexuális férfiak legalább addig eljutnak, hogy elfogadják a saját férfi identitásuk at. Talán azért, mert az anyához főzödö kötöttségüket is fenyegetönek érzékelik. JOHN És miért érzékelik fenyegetönek? ROBIN Ugyanazért, amiért azok a férfiak is félnek a nöktöl, akik átértek a túloIdaIra - attól rettegnek, hogy örökre visszacsalogatják öket a híd másik oldalára. De a homoszexuális férfiak természetesen még sokkal jobban félnek ettöl, hiszen nekik nem sikerült átkelniük az apa oldalára. És ráadásul öket még nagyobb rettegéssel tölti el a gondolat, hogy az apa féltékeny lesz rájuk, ha megpróbálnak rivalizáIni vele, hiszen sose kerültek igazán közel hozzá. JOHN Tehát a homoszexuális férfiak sose értek át az apa oldalára, így nem is tudnak hátraforduIni és ftörtölni az anyjukkal, vagyis nem tudják végigjátszani az Oidipusz-történetet. ROBIN Nem, ezek az emberek a hídon maradnak, arccal az apjuk felé fordulva, jobban mondva afelé az apa felé, akire szükségük lett volna, de sose kapták meg. így aztán továbbra is a férfiakhoz kötödnek, ahelyett, hogy érzelmeikkel szexuális formában visszatérnének az anyához, és rajta keresztül az egész nöi nemhez. JOHN Vagyis te azt állítod, hogya homoszexuális férfiak lényegében még mindig azt a szeretö apát keresik, akitöl megkaphatnák, amiröl lemaradtak? ROBIN Alapjában véve erröl van szó... bár természetesen az egész dolog ennél jóval komplikáltabb, számos okból. De az én tapasztalataim szerint abból a fiúból lesz homoszexuális, akinek gyermekkorában nem volt normális homoszexuális - ne felejtsd el, a szó "azonos nemőt" jelent -, azaz meleg és szeretetteljes viszonya az apjával. JOHN Akinek nem volt homoszexuális viszonya az apjával. ..? ROBIN Ezen nem azt értem, hogy egymás nemi szervéveI játszanának. De a testi kapcsolatot azt nagyon is beleértem - olyasmit, mint a birkózás, ölelkezés, játékos verekedés, ahogya férfi futballisták is szemlátomást alaposan megszorongatják egymást, valahányszor egyikük berúgja a döntö gólt.

280

Látom már - az el6játék 8 gól utlJn következik..

JOHN Vagy bármilyen gólt, ha már ott tartunk. Tehát azok, akiket az apjuk ilyen meleg, testies, birkózós szeretettel szeretett, könnyebben megtalálják az utat a híd túloldalára? ROBIN Igen, és mellesleg erıt és tekintélyt is kölcsönöznek az apá tói azáltal, hogy elismerik az ı tekintélyét, mint ahogy azt már megbeszéltük. Tehát valószínőbb, hogy késıbb majd alkalmasnak érzik magukat arra, hogy a vállukra vegyék azt a felelısséget, ami a nısüléssel és a családalapítással jár. A homoszexuális férfiak rendszerint azt az akadályt sem vették sikerrel, hogy megbarátkozzanak a tekintély gondolatával, ezért azzal töltik az életüket, hogy úgy tesznek, mintha ezt a problémát megoldották volna, és egyfolytában az apa tekintélyének és erejének a szimbólumát keresik más férfiak péniszének alakjában, nem pedig a valóságos dolgot - a tekintélyt és a felelısséget magát. JOHN Megdöbbentı gondolat! Szóval te azt mondod, szerinted a homoszexuális férfiak azért kedvelik más férfiak péniszét, mert úgy érzik, az olyasvalamit jelképez, amibıl nekik nem jutott elég? ROBIN Igen. A pénisz az apai szeretetet és melegséget jelképezi, a szeretetteljes tekintélyt és erıt, és ezen keresztül azt az érzést, hogy ezeket a dolgokat elsajátítottuk, magunkévá tettük. És ha nem így történt, akkor mindezeknek a szimbólumát igyekszünk megszerezni azaz más férfiak péniszét. És mivel egy dolog sosem az, amit jelképez, az illetı soha nem elégedett, soha nem érzi úgy, hogy

281

csakugyan azt kapta, amire vágyott, és ezért többnyire gyakran váltogatja a partnereit. Oe természetesen most olyan emberekröl beszélek, akik a híd egy bizonyos pontján - a közepe táján - állnak, és akik ebbe bele is nyugodtak, és föladták a reményt, hogy valaha is átérnek a túloldalára. Azoknak, akik valamivel közelebb jutottak a túlparthoz, ahol az apa van, esetleg részük lehet egy másik férfival olyan mély, érzelmi kapcsolatban, amelynek során kapnak valamit mindabból, amit nem kaptak meg az apátói, és ennek segítségével esetleg sikerül átkelniük a híd túl part jára, és csatlakozni a férfiak "csapatához". Ez a másik férfihoz főzıdı, mély érzelmi kapcsolat a szexet is magában foglalhatja, de gyakran megesik, hogy tényleges szexre nem kerül sor, és a kapcsolat inkább az apa-fiú-viszonyra emlékeztet. JOHN Ha tehát a homoszexuális férfiak és nık a híd mentén különbözö pontokon helyezkednek el, néhányan közülük közelebb a férfi, mások a nıi parthoz. . . akkor a homoszexuális párok is úgy állhatnak össze, hogy egyikük a férfi, másikuk a nı szerepét játssza, és így valamit ık is megtapasztalnak abból a "másság" -ból és egymás kiegészítésébıl, ami a "normális" párokra jellemzı. ROBIN Azt hiszem, ez is igaz, bár talán mértékkel kellene alkalmaznunk ezt a híd-hasonlatot, mert csak egyik aspektusát fejezi ki mindannak, ami ilyenkor történik. JOHN ló, rendben. Mármost alig beszéltünk homoszexuális nıkrıl... ROBIN Csakugyan nem. Érdekes, hogy még a szakirodalom is jóval kevesebbet foglalkozik velük, mint a férfiakkal. Mintha csak a pszichológusok úgy gondolnák, hogy a nıi homoszexualitás viszony lag egészségesebb jelenség, és így kevésbé van szükség rá, hogy foglalkozzanak vele. JOHN Mi a helyzet a feminista szerzıkkel? ROBIN Hát ık mintha még a pszichológusoknál is egészségesebbnek tartanák a dolgot... És a szakmám gyakorlása során szerzett tapasztalataim is tagadhatatlanul arra utalnak, hogy a nıi homoszexualitás valahogy természetesebb, szeretetteljesebb és több érzelmi támogatást nyújt, mint amennyivel az ember az átlagos homoszexuális férfiak esetében találkozni szokott. Tehát a nık rendszerint nem is fordulnak orvoshoz miatta. Úgy tünik, jó néhány nı fejlıdésében gyakran nem is egyéb, mint egy átmeneti fázis. JOHN Ezzel együtt, ezek a nık sem flörtöltek a másnemü szülıvel, mint ahogya homoszexuális férfiak sem - még mindig az azonos nemő szülı felé fordulnak. ROBIN Igen, és rájuk is ugyanaz áll, ami a férfiakra - rendszerint ık is még mindig azt keresik, amirıl lemaradtak, a meghitt, szeretetteljes testi kapcsolatot az anyjukkal.

282

JOHN Oké. Tehát, hogy összefoglalj am: ha ragaszkodunk a híd hasonlatunkhoz, akkor úgy kell fogalmaznunk, hogy a valóban nöies lányok az anya oldalán maradtak, csak egy kissé eltávolodva töle; a férfias fiúk átkeltek az apa oldalára; a férfi transzszexuálisok egyáltalán el se hagyták az anyjuk oldalát; a nöi transzszexuálisok átkeltek egészen az apáéra; a homoszexuálisok pedig a híd különbözö pontjain szétszórva helyezkednek el. Hadd tegyek fel még egy utolsó kérdést! Mindig azt hittem, ma már általánosan elfogadott tény, hogy igen kevés ember van, aki lelkileg száz százalékig heteroszexuálisnak tekinthetö. Nem lenne tehát pontosabb úgy fogalmazni, hogy az emberek többsége valahol a hídon helyezkedik el, azaz hogy mindnyájunkban él valamelyes, bár talán csak igen gyönge, homoszexuális hajlam? ROBIN Hát ez az a pont, ahol a metaforánk egy kissé félrevezetövé válik. De hogy még egy kis ideig használhassuk, talán fogalmazzunk úgy, hogy bizonyos körülmények hatására visszatérhetünk egy már meghaladott fejlödési fázisba, még akkor is, ha általában szívesebben viselkedünk egy magasabb fejlödési szakasz normái szerint. Például korántsem szokatlan jelenség, hogya férfiak, ha hosszabb idön keresztül el vannak zárva a nöktöl - például börtönben, a tengeren, vagy egy bentlakásos iskolában -, más férfiakkal élnek nemi életet, mert nincs más választásuk, még akkor is, ha egyébként, amikor vannak elérhetö nök a közelben, heteroszexuálisok. De abban igazad van, hogy ezek az érzések csakugyan ott vannak valahol a normális emberekben is. JOHN Csak éppen azok nem akarnak ennek megfelelöen viselkedni. ROBIN Igen, vagy nem akarnak, vagy nincsenek tudatában ezeknek az érzéseknek, mert besöpörték öket a szönyeg alá.

283

Szexuális taktikák. . . JOHN Már most ha vetek egy pillantást erre a te hidadra, azt látom, hogya híd minden pontján és mindkét parton találhatók olyan személyek, akik fizikailag férfiak vagy nök. Azt, hogy egy bizonyos személy milyen pontot foglal el, az dönti el, hogy pszichológiai szempontból milyen a nemi identitása. Oe végül is mi a különbség lélektani szempontból a "férfiasság" és a "nöiesség" között? ROBIN Az a baj, hogy erre a kérdésre rendkívül nehéz válaszolni. Általában mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy igencsak szembeszökö különbségek vannak a férfiak és nök közt, nem igaz? De mihelyt mérni próbáljuk ezeket a különbségeket, hogy pontosan meghatározzuk, miben rejlenek, lépten-nyomon szem elöl vesztjük öket. Vagy legalábbis bármit találunk is, az legfeljebb a férfiak vagy a nök átlagára érvényes. JOHN Azaz egy bizonyos nöt jobban érdekelhet az asztrofizika, vagy az, hogy körülhajózza a földet, mint egy bizonyos férfit. ROBIN Igen, óriási nagy az átfedés, sokkal nagyobb, mint azt az emberek hinni szokták. Ami azt illeti, az azonos nemő egyének között nagyobb lélektani különbségek vannak, mint amekkorák az átlagos különbségek a férfiak és nök között szinte bármiféle dologban, amit idáig mértek. JOHN Tehát akkor valami mérhetö különbséget mégiscsak találtak? ROBIN Hát ez nincs még kielégítö bizonyítékokkal alátámasztva. JOHN Várj egy pillanatig! Most a veleszületett különbségekröl beszé lünk, vagy azokról, amelyeket a környezet alakít ki az emberben? ROBIN Hát újra csak azt kel1 mondjam, rettenetesen nehéz megál1apítani egy adott különbségröl, vajon velünk született-e, vagy teljes egészében annak az eredménye, hogyafiúkat és a lányokat másként nevelik. Magától értetödik, hogy ha egy adott iskolában minden fiú természettudományi tárgyakat és mechanikát tanul, és minden lány fözést és szabás-varrást, akkor nem igazán meglepö, ha a fiúk jobb szeretnek motorbicikliket javítani, és ügyesebbek is benne, mig a lányoknak jobban megy a sütés vagy a gombfelvarrás. És azok a különbözö várakozások és hatások, amelyek születésüktöl fogva attól a pillanattól kezdve, hogy a testi különbség kiderül - más irányba taszigálják a fiúkat és a lányokat, olyan erösek és annyira elterjedtek az élet minden területén, hogy roppant nehéz a szétválasztás során megtalálni köztük azokat a különbségeket, amelyek csakugyan velünk születnek, ha v.annak ilyenek. JOHN Na és te mit gondolsz, vannak? ROBIN Igen, de ne felejtsd el, hogy ezek megint csak átlagosan érten dök. Oe Corinne Hutt, a kérdés egyik angol szakértöje, akiben én

284

nagyon megbízom, számos ilyen, határozottan veleszületettnek tekinthetö különbséget írt le. Megállapította például, hogya fiúknak nagyobb az energiafogyasztása mind nyugalmi, mind aktív állapotban, és hogy nagyobb tehetségük van a vizuális és térbeli feladatok megoldására. Másrészt a lányok minden szempontból - szellemileg, fizikailag és társadalmilag - gyorsabban fejlödnek a fiúknál, jobb eredményeket érnek el a nyelvtanulás ban, ésjobban kommunikálnak. Ezenkívül a férfiak általában agresszívebbek, mint a nök. Olvastam azonban egy igen részletes elemzést az ezzel foglalkozó szakirodalomról, két amerikai kutató, Maccoby és Jacklin tollából, amely a fentiek nagy részével egyetért ugyan, de megállapítja azt is, hogy még a vizuális, térbeli és nyelvi feladatok megoldásában mutatott különbségek is erösebbek ott, ahol a nök alávetett helyzetben vannak, és gyöngébbek, ahol mindkét nem szabad és független, tehát még azt is kétségbe lehet vonni, hogy ezek a különbségek csakugyan velünk születtek-e. JOHN És mi a helyzet az agresszivitással? ROBIN Arra, hogy a férfiak általában agresszívebbek a nöknél, igen sok kutató felfigyelt, és terjedelmes szakirodalom támasztja alá. Ráadásul ez nagyon is könnyen testi okokra vezethetö vissza. Például ha növekszik egy fiúban a férfi nemi hormon mennyisége, akkor gyakrabban kezd élénk, vállalkozó szellemü, agresszív játékokba, míg ha a nöi nemi hormon szint je nö - mellesleg mindkét nemben egyaránt megvan nak a férfi és a nöi típusú hormonok -, akkor a fiú engedékenyebb, csöndesebb lesz, kevésbé élénk és agresszív. Oe még itt sem tudhat juk biztosan, mi volt elöbb, a tyúk vagy a tojás, mivel megfigyelték például, hogy bizonyos állatokban emelkedik a férfi nemi hormon szint je, ha olyan nöstény van a közelben, amelyik reagál a közeledésükre, és csökken, ha az állatot legyözi egy vetélytársa vagy ha stresszhelyzetbe kerül. JOHN Úgy érted tehát, hogy mivel mindkét nemben megvan mindkét hormon, és mert a kétfajta hormon egyensúlyát befolyásolja, hogy mi történik a környezetünkben, szépen visszatértünk oda, ahonnét elindultunk? ROBIN Vagyis a helyzet nem olyan egyszerő, mint amilyennek látszik. JOHN Oe akár velük született tulajdonság, akár nem, nagy általános ságban elmondható, hogya férfiak agresszívebbek, mint a nök, igaz? Ezért próbálnak meg uralkodni mások felett, magasabb pozíciókat betölteni, és egyáltalán, közel kerülni a húsosfazékhoz. ROBIN Igen, úgyhogy nem is meglepö, ha a nömozgalmak annyi figyelmet fordítanak arra, hogy megtanítsák rá a nöket, miként álljanak jobban a sarkukra. Oe megint csak ne felejtsd el, hogy ez a különbség csak az átlagra érvényes. A legagresszívebb nök sokkal,

285

de sokkal agresszívebbek, mint a legkevésbé agresszív férfiak... szörnyőségesen nehéz ezt az egészet jól megfogni. Amikor elkezdtem ezekkel a dolgokkal foglalkozni, egy idı után rájöttem, hogy szinte minden könyvben körbe-körbe jár az érvelés, szinte minden állításuk tautologikus. A férfiak azért férfiasak, mert férfias dolgokat csinálnak, férfias dolgon pedig olyasmí értendı, amit a férfiak csinálni szoktak. JOHN Kivéve, amikor a nık csinálják ıket. ROBIN És vice versa. Néha már azt gondolod, mindjárt megvan a vá lasz, de aztán újra köddé válik. JOHN Vagy is alapjában véve semmit sem tudsz mondani az egészrıl, bár azt kétségkívül rendkívül jól informált formában teszed. Ne aggódj, a közgazdászok is egészen jól elviselik ezt az állapotot. ROBIN Igen ám, csak az a baj, hogy feltétlenül meg kell tudnunk valamit ezekrıl a dolgokról, mert éppen fülig vagyunk abban a feladatban, hogy új alapokra helyezzük a férfiak és a nık közötti kapcsolatokat. Az "Én Tarzan - te Jane" típusú berendezkedést igen sok ember nem hajlandó többé elfogadni, de még nem sikerült megtalálnunk azt az új formát, amely mindkét nem számára megfelelıbb ennél - a gyerekekrıl nem is beszélve. Úgyhogy, úgy látom, egyik fél sem akar engedni a negyvennyolcból, mert attól fél, hogya másik elınyök höz jutna. És mindketten többnyire megbízhatatlan és elöítéletektöl torzított kutatási eredményekre alapozzák az érveiket.

- , \', I ~

\ 1/\ \ 1\ 'lJ,

,;J ~ \ II \ .

\

I

I , II It \ I \ \ ". I , G!. . J \\ j ,

286

JOH N Azt mondod, az emberek eltorzítják a kutatások eredményét, hogy azok összhangba kerüljenek a nézeteikkel? ROBIN Igen, bár nem hiszem, hogy ezt általában tudatosan, szántszándékkal teszik. Inkább arról van szó, hogy az emberek többnyire csak azt látják meg, amit akarnak, ami alátámasztja hiedelmeiket és az elıítéletei ket. A szexuális különbségek területén ugyanaz a szelektív vakság és vágyaktól befolyásolt gondolkodás érvényesül, mint a súlyos elmebetegségek, például az autizmus és a skizofrénia megítélésében. Így aztán akadnak emberek, akik úgy találják, hogy alapvetıkülönbségek vannak a férfiak és a nık között, mások egyáltalán semmi különbséget nem látnak. És ez még azokra az írásokra is igaz, amelyekrıl az ember elsı pillantásra azt hinné, hogy rendkívül gondos kutatómunka eredményei, mivel az elıítéletek, amelyekkel az ember nekivág a kutatásnak, megszabják, hogy mit fog lemérni, és hogyan méri le, a végkövetkeztetéseket pedig erısen befolyásolja, hogyan értelmezed ezeket a kutatási eredményeket. Emiatt valahányszor a "szakértık" eredményeire és nézeteire vagy kíváncsi, jó, ha elıször azt próbálod meg eldönteni, mennyire nyitott és elıítéletmentes az illetı a témával kapcsolatban, és ennek érdekében hosszasan tanulmányoznod kell az írásait, és ügyelned, nem adftl-e jelét, hogy érzelmileg elfogult a dologban. Még akkor is, amikor a bizonyítékok nagyon meggyızınek tőnnek, megeshet, hogy az említett tudós csak a nehézségeit leplezi velük. JOHN Szóval úgy gondolod, hogy azok a tudományos írások, amelyek a nemek közötti lélektani különbségekkel foglalkoznak, meg azzal, hogy mi okozza ezeket, különösen megbízhatatlanok manapság. ROBIN Igen, de a tudományos munkában többny~re ez a helyzet, amikor valamelyik témának fıbenjáró politikai és társadalmi vonatkozásai vannak. Jóformán már csak egyetlen dolog van, amiben teljesen biztos vagyok ezen a téren: az, hogy mind a kemény tradicionális álláspont, mind a szélsıséges feministáké téves, és a válasz valahol középütt keresendı. . ., de hogy pontosan hol, azt még egy ideig aligha fogjuk megtudni. JOHN De neked, aki napjában találkozol a legkülönbözıbb házaspárokkal és családokkal, kell legyen valamiféle ösztönös sejtésed a dologról, még ha nem tudod is tudományosan bebizonyítani. ROBIN Hát az egyes elméletek közül, amelyekkel találkoztam, a legérdekesebbrıl már beszéltem neked. . . Guttman elméletérıl a "szülıi szükséghelyzettel" kapcsolatban. JOHN İ az ugye, aki azt állítja, hogy a gyermekek megérkezése kényszeríti különbözı szerepekbe a szülıket azzal, hogy egyfajta szükség . helyzetet teremt? ROBIN Igen, azt mondja, hogy a gyerekek szükségletei kényszerítik rá

287

a szülöket, hogy különbözö nemi szerepeket játsszanak. Mivel, mint azt már láttuk, a gyereknek szüksége van egy olyan gondviselöre, aki

igen közel áll hozzá érzelmileg, aki élvezi, hogy meglehetösen hosszú idıszakokon keresztül állhatatosan és gyöngéden táplálja és gondozza öt. Mármost ha ez a személy kellöképpen ráhangolódik a csecsemı hullámhosszára, akkor óhatatlanul elveszíti bizonyos fokig a kapcsolatát a külvilág kemény realitásaival. Magától értetödik, hogy kezdetleges életfeltételek között ez meglehetösen veszélyes dolog lehet, hacsak nincs egy másik személy is a gyerek körül, aki a külvilág segítségé vel kielégíthetö igények kel és az onnan eredö veszélyekkel is megbirkózik, és aki vigyáz a gyermek elsö számú gondviselöjére is. Ahhoz, hogy valaki ennek a kettes számú gondviselönek a szerepét betöltse, számos különbözö tulajdonságra van szüksége, mert ügyesnek kell lennie a harcban és az élelemszerzésben - például testi erıre, agresszivitásra, és arra a képességre, hogy jó elöre meg tudja tervezni a dolgokat. Tehát mivel a csecsemö a nö méhében fejlödik és a nı keblébıl szopik, tökéletesen ésszecü, ha a nö vállalja az egyes számú gondozó szerepét, és a férfi a kettes számúét. JOHN A múltban tehát a férfiakat és a nöket kora gyermekségüktöl kezdve ezekre a szerepekre nevelték, hogy azonnal készen álljanak az akcióra, amint eljutnak a gyerekek megérkezésének fázisába. És ezeket a viselkedésmódokat egyik nemzedék a másikba táplálta bele, évszázadokon át, mígnem ezek lettek a társadalom uralkodó magatartásformái. Oe hát ez nagyjából megegyezik azzal, amit a feministák mondanak, vagy nem? ROBIN Igen, ık is azt állitják, itt arról van szó, hogy az emberek hogyan rendezték el a dolgokat. .., hogy különbözö szerepeink nagymértékben a neveltetésünk eredményei. Ugyanakkor nem hajlandóak tudomásul venni azt a kézenfekvö dolgot, hogy ez az elrendezés valamilyen célt szolgál, hogy mekkora szerepe van a gyerekek életben maradásában és jólétében, vagy volt a múltban legalábbis. Abban pedig egészen tévednek a feministák, amikor azt képzelik, mindez valamiféle gonosz férfiúi összeesküvés eredménye. A férfiakat éppannyira ránevelik a tulajdon szerepükre, mint a nöket; és a rendszer éppen azért bizonyult olyan tartósnak, mert mindkét nemet arra szoktatják, hogya másikat megtartsa abban a szerepben, amire azt ránevelték. JOHN Akárcsak a családi rendszer. . . az is úgy mőködik, hogy megakadályozzon minden változást, amelyet valamelyik családtag kezdeményezni próbál. Ezért ragaszkodnak annyira hozzá a családterapeuták, hogy az egész családot kezeljék egyszerre, mint egységes rendszert, ahelyett, hogy kiszemelnék valamelyik családtagot, és mindenért öt hibáztatnák, jóllehet ı sem felelös jobban vagy kevésbé

288

a rendszer mőködéséért, mint a többiek. Ami azt illeti, talán jó lenne, ha a harciasabb feministák nem feledkeznének meg arról, amit te nem gyızöl ismételgetni: ha bőnbakká tesszük valamelyik család tagot, ezzel csak megnehezítjük a családi rendszer megjavítását! ROBIN Tehát az a rendszer, amelyet társadalomnak nevezünk, ilyen szempontból úgy mőködik, hogya férfiak ügyelnek, nehogy a nık fölébük kerekedhessenek - hiszen erre nevelték ıket -, a nık pedig ügyelnek, hogy a férfiak valóban fölébük kerekedhessenek, mert így módjuk lesz ügyelni arra, hogy ık nehogy fölébük kerekedhessenek. . . mivel ıket meg erre nevelték. Ez is a "tyúk vagy a tojás" helyzetek közé tartozik. JOHN Igen, és így már érthetı, amit korábban mondtál arról, mennyire nehezükre esik a nıknek aláásni a férfiak elbizakodott tekintélyét, amikor arra lenne szükség. De örülök, hogy azt mondtad az elıbb, amit mondtál, mármint hogy ez az egész egy rendszer, mivel gyakran találkozom bizonyos fajta nıi érveléssel, amely valahogy így hangzik: Nı Te, férfiú, tettél valamit, ami nem volt ínyemre. Férfi És te, asszony, tettél valamit, ami sehogy se tetszett nekem. Nı De hát, te,férfiú nagy vagy, erıs és hatalmas, s ezért bármit teszel is, azt saját szabad akaratodból teszed. Mígnem én, gyönge nıi lény, elnyomott vagyok és eltiport, nekem tehát nincsen szabad választásom. Azt teszem, amit tennem kell, tetteim spontán és szükségszerő reakciók bizonyos külsı eseményekre. Ezért aztán nem is vagyok felelısségre vonható értük. Férfi Vagyis én felelıs vagyok azért, amit teszek, te viszont nem vagy felelıs azért, amit te teszel. Nı Csak tudnám, miért tartott olyan sokáig, míg végre megértetted. . . ROBIN Igen, de a férfiak se különbek ám! Gondolj csak a papucsférjre, aki addig provokálja a feleségét, míg az veszekedni nem kezd vele, aztán érzékelteti az asszonnyal, hogy ı nem tehet a saját fogyatékosságairól, de a feleségének képesnek kellene lennie rá, hogy engedékenyebb legyen vele. JOHN Oké, belátom. Tehát a társadalmat rendszernek kell tekintenünk, és nem szabad csatlakoznunk annak a két csoportnak valamelyikéhez, amelyek paranoid veszekedéseikben egymással vetélkedı összeesküvés-elméleteket vagdosnak egymás fejéhez. De hogy visszatérjünk a "szülıi szükséghelyzet" gondolatához, ha a nemi különbségeket úgy tekintjük, mint a gyereknevelésseljáró feladatok szükséges velejáróit, ez kétségkívül megmagyarázza, hogy miért hasonlitanak egymásra eleinte annyira a fiú- és lánycsecsemık, és miért kezdenek azután, ahogy nınek, fokozatosan egyre jobban különbözni. ROBIN Olyannyira, hogya fiúk és a lányok külön csoportokba tömö rülnek, mintha csak két különbözı kiképzıtábor növendékei lenné

289

nek! Annyi bizonyos, hogy a férfiak és nık, úgy tőnik, akkor különböznek leginkább egymástól- annyira, hogy gyakran még szót érteni is nehezen tudnak -, amikor megérkeznek a gyerekek, jóllehet kis idıvel azelıtt még nagyon is közel érezték magukat a másikhoz. JOHN Na és mi történik akkor, amikor a gyerekek idısebbek lesznek, és lasanként elhagyják a szülıi házat? Ha Guttmannak igaza van, ekkor a különbségeknek csökkenniük kell. ROBIN Pontosan ez is történik. Sıt ami azt illeti, az ötvenes éveik végén olykor a házaspár tagjai még szerepet is cserélhetnek egymással! JOHN Micsoda?! ROBIN Sose vetted még észre? Az ötvenes és hatvanas éveik ben a nık gyakran sokkal aktívabbá, kezdeményezıbbé, magabiztosabbá és becsvágyóbbá válnak, mint amilyenek korábban voltak, a férfiak ezzel szemben gyöngédebbé, kevésbé feszültté, érzékenyebbé és érzelmesebbé alakulnak, jobban kezdi érdekeini ıket a természet, a kertészkedés és más hasonlók. Azaz a férfiak és a nık elıször elkezde nek jobban hasonlítani egymáshoz, késıbb akár "szerepet is cserélhetnek", így azután mindazok a konfliktusok, amelyek korábban támadtak köztük eltérı nemi szerepeik miatt, újra visszatérhetnek, csak éppen ezúttal fordított szereposztásban! Megeshet például, hogya feleség egész életében amiatt panaszkodott, mert a férje nem osztozott az érzelmeiben és az érdeklıdési körében. Most végre ezt teszi, de az asszony most már nem kér belıle... nincs többé ideje ilyesmíre, híszen indul a polgármester-választáson vagy a szabadegyetemi elıadásaira összpontosít -, miközben a férfi, aki korábban folyton azért kritizálta, mert semmi nem érdekli az otthonán kívül, most arra vágyódik, hogy bár maradna a felesége gyakrabban odahaza vele. JOHN Fura... csakugyan észleltem már ezt a jelenséget, de eddig még sose hatolt el az úgynevezett tudatomíg. Talán azért nem voltam hajlandó észrevenni, mert ellentétben állt mindavval, amit nekem ezekrıl a dolgokról tanítottak. Vagyis Guttman elmélete egész jól megállja a helyét, nem? ROBIN Es a feministákat is ki kellene elégítenie, hiszen ez az elmélet is azt támasztja alá, hogy a nemi szerepek rendkívül rugalmasak, bár lehet, hogy van egy fontos biológiai, velünk született összetevıjük is. JOHN Tehát, hogy összefoglalj am, valójában nincs még semmiféle egyértelmő bizonyítékunk vagy meghatározásunk arról, mit is jelent a szó lélektani értelmében nınek vagy férfinak lenni. ROBIN Nem, a szó abszolút értelmében csakugyan nincs. JOHN Kérdezhetek tıled valamit? Milyen tanácsot adnál ebben az égetıen fontos kérdésben azoknak az embereknek, akik már most házasságban élnek? Hogyan viselkedjenek egymással addig is, amíg ti, pszichológusok végre dőlıre méltóztattok jutni?

290

ROBIN Örülök, hogy éppen ezt kérdezted. Végül is nem tehetünk egyebet, csak azt, hogy ıszintén viselkedünk, és próbálunk elfogulatlanul nézni ezekre a dolgokra. Szerencsére, úgy tőnik, ez egyszersmind a házastársak közötti jó viszony eszményi receptje is. Ha így viselkedünk, akkor figyelünk egymásra, és ez a legjobb esélyt nyújtja ahhoz, hogy csakugyan meg is ismerjük egymást, és segítsünk egymásnak abban, hogy érdekes és teljes emberré váljunk, ne pedig puszta sztereotípiákká.

Az Oidipusz-komplexus. . . JOHN Tehát akkor térjünk vissza akisgyerekre ... szóval, ha minden jól megy, úgy hároméves korára a kisfiú átkel a hídon az apjához, míg a kislány ott marad az anya oldalán. És ha már egyértelmően az egyik vagy a másik parton állnak, akkor, azt mondod, el fogják fogadni a férfi vagy nıi nemi identitásukat. . . még akkor is, ha senki nem tudja meghatározni, miben is áll ez valójában. ROBIN Vagy legalábbis elsajátítják azokat a viselkedési mintákat, amelyeket a külvilág, elsısorban a szüleik nyújtanak számukra azzal kapcsolatban, milyen magatartást várnak a fiúktól és milyet a lányoktól. Ezeket az irányelveket természetesen egész öntudatlanul közlik velük a szülık, anélkül, hogy ennek bármelyikük tudatában lenne, azon keresztül, ahogy a gyereket a karjukba veszik, öltöztetik, hozzáérnek, beszélnek és játszanak vele, játékokat ajándékoznak neki és így tovább. Mindehhez jönnek még a biológiai különbségek, amennyiben léteznek ilyenek.. . JOHN Tehát ebben a korban már mélyen gyökeret vert bennük az érzés, hogy az egyik vagy a másik csapatba tartoznak. . . ROBIN És bizonyos értelemben ezt az érzést nemcsak az ember saját csapata erısíti meg, amikor azt várja tıle, hogy ugyanolyan legyen, mint a csapat többi tagjai, hanem a másik társaság is, amelyik nem gyızi hangsúlyozni, ık mennyire különbözıek. JOHN Most, hogya folyó két különbözı partján állnak, a kisgyerekek arccal a túloldal felé fordulhatnak, ahol az ellenkezı nemő szülı áll. ROBIN Így van. Azaz eljutottak az ödipális szakaszba, amely körülbelül hároméves koruktól körülbelül hatéves korukig tart. JOHN Mármost a mítoszban Oidipusz megöli a papáját, és feleségül veszi a mamáját, anélkül hogy ráébredne, mit tett. ROBIN És amikor fölfedezi, annyira szenved a bőntudattóI és a borza lomtóI, hogy megvakítja magát. JOHN És ez a helyzetkomikumban bıvelkedı ókori vígjáték azért fon tos a számunkra, mert Oidipusz a tulajdon anyjára vetett szemet?

291

ROBIN Igen. Mert a kisfiúk átesnek egy perióduson, amikor szerelmesek a mamájukba. És nemcsak egyszerően szeretik, hanem megpróbálják kisajátítani is, és gyakran adjákjelét az apjuk iránti féltékenységüknek. JOHN Szeretnének megszabadulni tıle, ahogy Oidipusz is tette. És ugyanez a helyzet, csak fordított szereposztásban, a kislány és az apja között is? ROBIN Igen. JOHN Na és Freud volt az, aki ezt elıször észrevette? ROBIN Inkább azt mondanám, neki tőnt fel, milyen fontosnak látszik ez a kis dráma valamennyi páciensének az élettörténetében - valamint, hogy mennyire hajlamos mindenki megfeledkezni róla, sıt éppenséggel letagadni, hogy valaha is történt ilyesmi vele. JOHN Az embereket feltehetıleg azért hozza a dolog annyira zavarba, mert úgy érzik, van valami köze a vérfertızéshez; ezért aztán, még ha esetleg nem is tagadják le, mi történt, legalább megpróbálnak úgy tenni, mintha nem is lenne olyan fontos ez az egész. ROBIN Igen, pedig nem lehet túlbecsülnünk, mennyire fontos ez a fejlıdési szakasz a gyerek számára. A gyermek érzelmei igen hevesek, nem csoda hát, ha féltékeny, és szeretné az ellenkezı nemő szülıt kisajátítani, de ezek az érzelmek - éppen mert hevesek - erıs szorongást is kelthetnek benne. Ú gy érzik, megpróbálják ellop ni az ellenkezınemő szülıt a házastársától. Így aztán nem csoda, ha ugyanakkor szörnyen rettegnek tıle, hogy az azonos nemő szülı ugyanolyan féltékeny lesz rájuk, mint ık rá. JOHN Tehát a "kasztrációs komplexus" voltaképp azt jelenti, a gyer

292

mek fél, hogy az azonos nemő szülı meg fogja büntetni, amiért megpróbálta ellopni tıle a másik szülıt? Ez esetben a büntetés csakugyan illene a bőnhöz. . . ROBIN Freud és követıi nagy hőhót csaptak körülötte, és a kasztrációs komplexus csakugyan az egyik legfeltőnıbb módja lehet annak, ahogya gyermeknek az egyik szülı féltékenységétıl és bosszújától való rettegése megnyilvánul. Ugyanakkor valójában csak az egyik lehetséges megnyilvánulása annak az átfogóbb félelemnek, hogya gyerek elveszíti a vele azonos nemő szülı szeretetét és támogatását, márpedig ez a lehetıség természetesen kimondhatatlan szorongással tölti el az ilyen korú gyermeket. JOHN Vagyis a gyerek igencsak nehéz, sıt ijesztı helyzetben van, igaz? Megpróbálja ellopni az egyik szülıt, de retteg a másik bosszújától? Mire van szüksége ahhoz, hogy megoldja ezt a dilemmát? ROBIN Hát szerencsére a dolog valójában elég egyszerü. Mindössze az kell hozzá, hogy a szülei jól kijöjjenek egymással, és a saját kapcsolatuk legyen a legfontosabb számukra - és mindenekfölött, hogy jólegyen a szexuális viszonyuk. Ha ez a helyzet, akkor kedvesen, de határozottan meg fogják hiúsítani a gyermek kísérleteit, amikor az megpróbálja beleártani magát kettejük kapcsolatába. Vagyis becsukják maguk mögött a hálószoba ajtaját. Mindez óriási megkönnyebbülést jelenthet a gyerek számára, mert megérti belıle, hogy úgysem sikerül neki ellopnia az ellenkezı nemő szülıt a másiktól. Hiszen azzal a gyermek is tisztában van, hogy ha ez sikerülne neki, ezzel megrendítené azt a házastársi kapcsolatot, amelytıl az ı érzelmi biztonsága teljes mértékben függ. JOHN Tehát a gyerek ebben az idıszakban kénytelen megismerkedni a féltékenységgel és a kirekesztettség érzésével. ROBIN Igen, és ez természetesen igen fájdalmas frusztrációt jelent a számára, bármennyire szükség is van rá. De ezek az érzések pontosan annyit veszítenek az erejükbıl, amennyi szeretetet és megbecsülést kap az élet más területein. Rövjden, a gyerek kénytelen elszenvedni hódítási reményeinek a meghiúsulását - de ez a vereség jótékony hatású, és szeretetteljes, mert az azonos nemő szülı korántsem reagál annyira féltékenyen, mint ahogy attól a gyerek rettegett, ellenkezıleg, továbbra is szeretetet és támogatást kínál számára. JOHN Tehát a gyereknek mindenekfölött arra van szüksége, hogy tudja: a szülık házassága "megbízható", és egymás iránti szeretetük a legfontosabb számukra. ROBIN Pontosan. És ezt a legjobban úgy tudják az értésére adni, ha természetesen viselkednek, és nyiltan kimutatják egymás iránti érzéseiket. És ha ilyen a magatartásuk, akkor minél örömtelibben reagálnak a gyermek rajongására, annál többet tesznek azért, hogy a gyer

293

mek olyan szexuális önbizalomra tegyen szert, amely életének egy késıbbi szakaszában nagyon fontos. JOHN Szóval úgy körülbelül hatéves korára, nagy megkönnyebbülésére, a gyermek rájön: hiába is próbálkozik azzal, hogy a szülei közéálljon és tönkretegye a házasságukat! ROBIN És ekkorra már alighanem azt is elhatározza, hogy "ha legyızni nem tudod ıket, legjobb, ha csatlakozol hozzájuk", és hogy egy kisfiúnak, ha már nem veheti feleségül a mamáját, még mindig ott van az a lehetıség, hogy megtanulja, miként válhat hasonlóvá az apjához, és hogy ha legalább részben osztozni akar majd vele az anya csodálatában, akkor legjobban teszi, ha azonosul az apjá val, és egyre inkább hasonlóvá válik hozzá; a kislány pedig azzal vigasztalódhat, hogy utánozni kezdi az anyját, mivel szemmel láthatólag ez a módja annak, ha az ember meg akarja kedveltetni magát egy olyan kedves és vonzó fickóval, mint a papa. Mindezek hatására a gyerek elindul a felnıttkor irányába, hatalmas ösztönzı erıre tesz szert, hogy a lehetı legjobban tanuljon az iskolában, és hogy sikeresen illeszkedjék be a társai közé a játszótéren, a versenypályán és mindenhol másutt. Azaz továbbléphet a következı fázisba. JOHN Mármost ha a gyerek nem kapja meg azt a megnyugtató üzenetet, hogy a szülık házassága szilárd alapokon nyugszik, ennek két oka lehet. Vagy csakugyan nem szilárd a házasság, vagy szilárd, de a szülık ezt nem adják világosan értésére. ROBIN Csakugyan fontos, hogy ezt a második lehetıséget is megemlítsük, mert csak így tudjuk megérteni, többnyire miért azoknak a túlságosan engedékeny, erélytelen szülıknek a gyerekei szoronganak a leghevesebben ebben a fázisban, akik rettegnek tıle, hogya gyerek úgy érzi, kirekesztették valamibıl, vagy akik az iránta érzett esetleges féltékenységüknek a leghalványabb jelét sem merik adni? JOHN Miben nyilvánul meg ez a szorongás? ROBIN A gyerekek rendszerint gondosan rejtegetik mindenki elıtt, de azért szimbolikusan megnyilvánul a játékaikban, gyakran pedig különféle fóbiákban és lidércnyomásos álmokban, amelyek leplezett formában ezt a szeretet és féltékenység közötti konfliktust fejezik ki. JOHN Tehát ha a szülık semmibıl se merik kirekeszteni a gyereket, akkor a gyerek az átlagosnál is jobban fog rettegni attól, hogy feldúlhatja a boldog családi otthont. ROBIN Ami csakugyan meg is történhet, ha a szülık úgy érzik, képtelenek becsukni maguk után a hálószobaajtót; azaz ha mind önmaguk, mind a gyerek elıl olyan tökéletesen eltitkolják szexuális természető érzéseiket, hogy bár a házassággal semmi baj, a gyerek azt képzeli, mégis baj van vele, és hogy - ó, borzalom! - sikerült kiütnie a nyeregbıl az azonos nemő szülıt!

294

JOHN Értem. Mármost tegyük fel, hogya házassággal mégiscsak va lami baj van. . .? ROBIN Hát, akkor megvan a veszélye, hogy a szülık versengeni kezde nek a gyerek szeretetéért. JOHN Vagyis túlságosan melegen reagálnak a gyermek imádatára? ROBIN Igen, márpedig ettıl a gyereket a lehetı legerısebb szorongás fogja gyötörni, mert úgy érzi, sikerül tönkretennie a szülei házasságát. Azt képzeli, hogy ı nyert, még akkor is, ha a házastársak problémáinak az égvilágon semmi közük ıhozzá. JOHN No és mi történik azokkal a gyerekekkel, akiket gyötör a szorongás, mert úgy érzik, hogy elszakították az azonos nemő szülıt a házastársától? ROBIN Hát az a lehetıség, hogy tönkretette a szülei házasságát, annyira ijesztı, hogy a gyermek késıbb nem meri majd tudomásul venni a tulajdon szexualitását - hiszen úgy tőnik, az okozza ezt a rengeteg problémát. Ezért aztán, hogy úgy mondjam, elvágja a telefonösszeköttetést az agya és a szexuális érzései között, ami aztán felnıttkorában frigiditáshoz és impotenciához vezet. JOHN Impotenciához a szó szoros vagy jelképes értelmében? ROBIN Mindkettıben. És a szó jelképes avagy lélektani értelmében az impotencia voltaképpen a siker minden formájától való átható rette gést jelent. JOHN Tehát nemcsak a szexuális sikertıl retteg az illetı? ROBIN Nem, hanem mindentıl, amit sikernek tart, sıt még attól is, amirıl azt hiszi, hogy más emberek sikerként könyvelik el. JOHN Mivel annak idején sikerült megingatnia a szülık házasságát, most attól retteg, hogy bármilyen másfajta sikernek is katasztrofális következményei lehetnek? ROBIN Így van. Bizonyos értelemben ezek az emberek, akiket gyerekkorukban a szülık nem rekesztettek ki elég határozottan kettejük külön életébıl, megragadnak ebben az ödipális fázisban; ami azt is jelenti, hogy estleg egész életükben újra meg újra megismétlik szexuális életükben ugyanazt a mintát. JOHN Azt a mintát, hogy állandóan versengenek egy velük azonos nemő személlyel egy másnemő személy birtoklásáért? ROBIN Ezek azok a férfiak, akik kizárólag férjes asszonyokhoz von zódnak, de azonnal elmenekülnek, mihelyt a kapcsolat azzal fenyeget, hogy több lesz belıle egyszerü viszonynál. JOHN Azaz szükségük van a férjre, hogy megvédelmezze ıket egy teljes kapcsolattól? ROBIN Pontosan, mint ahogy azoknak a nıknek is, akik állandóan házasemberekkel esnek szerelembe, szükségük van a feleségre. Így biztosítják a maguk számára, hogy ne kelljen szembenézniük egy

295

Belefáradtam 8 ..másik nó" szerep ébe. JamesI Ez volt a 643-ik eset és már elegem vanl

teljes kapcsolat követelményei vel, amire nem állnak készen, mivel gyerekkorukban nem estek át ezen a fejlödési szakaszon annak rendje és módja szerint. Mivel a szüleik engedték nekik, hogy közéjük álljon. JOHN Vagy engedték, hogy azt higgyék, közéjük álltak. ROBIN Így van. Tehát még akkor is, ha a szülök kapcsolata egész tőrhetö, ugyanilyen, bár kevésbé súlyos problémákat okozhat, ha a szülök elrejtik egymás iránti szexuális vonzalmukat a gyerek elıl, ahogy azt már megbeszéltük, vagy ha általában félszegek és szégyenlösek a szexszel kapcsolatban. Bármelyik is a helyzet, agyerekeknek az lehet a benyomásuk, a szüleik engedik nekik, hogy közéjük álljanak, és többé-kevésbé megtapadnak ugyanennél a problémánál. JOHN Még a legjobb esetben is gyökeret ver bennük a meggyözödés, hogya szex az "valami csúnya dolog". ROBIN Igen. Egyike azoknak a dolgoknak, amit a gyereknek meg kell tanulnia ebben az életszakaszban, az, hogy élvezze azokat a regényes, szexuális színezető érzéseket, amelyeket átél. Arra van szüksége, hogy ne ijedjen meg tölük, biztonságban érezze magát annak tudatában, hogy ezekkel nem fogja tönkretenni a szülei házasságát. Ha azonban a szüleit nagyon zavarba hozza velük, akkor ennek az lesz a következménye, hogya gyerek kikapcsolja a szexuális érzéseit. Késıbb, felnıttkorában aztán igencsak nehezére eshet újra bekapcsolni öket, amikor beleszeret valakibe. Ha az apa kimutatja, hogy vonzónak tartja a kislányát, amikor az flörtöl vele, de azért megtartja kettejük között a szükséges távolságot, ezzel növeli a kislány szexuális önbiza Imát; és pontosan ugyanez megy végbe az anya és fiai között. JOHN A flörtölés tehát azért veszélytelen, mert mindenki számára világos, hogya valódi szexre a szülöi hálószoba ajtaja mögött kerül

296

sor. De mennyit helyes agyerekeknek megtudni arról, hogy voltaképpen mi történik e mögött az ajtó mögött? ROBIN Hát annak a részletei, hogy a szülık pontosan mit mívelnek, egyáltalán nem tartoznak a gyerekre. De csakugyan jót tesz neki, ha tudja, hogy a szülei igenis szoktak szeretkezni, hogy örömüket lelik benne, és boldoggá teszi ıket. JOHN Mivel ezzel két dolgot is a gyerek tudtára adnak. Egy, hogya szex jó dolog. Kettı, hogy a mama és a papa ezt egymással éli meg. ROBIN Ez pedig azt jelenti, hogy a szexuális érzések úgy müködnek, mint az a sárgarépa, amellyel a szamarat szokták mozgásra ösztökélni. Arra ösztönzik a gyereket, hogy felnövekedjék, és saját partnert találjon magának, akivel majd ı is részesedik a szex örömeiben. JOHN A prüdéria tehát teljes mértékben elsinkófálja ezt a sárgarépát, és így a szamárnak nincs miért elörehaladnia . . . ROBIN A vérfertızés pedig, legyen az akár tényleges, akár - ami

milliószor gyakrabban elıfordul - csak egy olyan helyzet, amelyben a szülı szorosabb érzelmi kapcsolatot kínál a gyereknek, mint amilyenben a házastársát részesíti. . . aztjelenti, megengedjük a számára, hogy megegye a sárgarépát. És ebben az esetben is alaposan lecsökken az az ösztönzı erı, amely a továbbhaladásra, a felnövekedésre sarkallhatná a gyereket. JOHN Tehát a prüdéria is, a vérfertızés is megakadályozzák benne a gyereket, hogy felnövekedjék. Valószínüleg azért, mert a szülık sem akarnak felnıni. Azt szeretnék, ha mindenki örökre együtt maradna. ROBIN Így van. És azt hiszem, pontosan ezt jelenti a vérfertızés. És ismételnem kell, hogy itt most nem a tényleges vérfertözésrıl beszélünk, hanem egy olyan helyzetrıl, amikor a szülıknek nem jó a szexuális kapcsolatuk, nem elégítik ki teljesen egymást, és engedik, hogy a szexuális érzéseiket átvigyék egymásról a gyerekre, még ha csak igen leplezett és öntudatlan formában is. JOHN Oké. Tehát ha a szülık szeretettel, de határozottan meghiúsítják a kisgyerek kísérleteit aria, hogy tönkretegye a kapcsolatukat, ugyanakkor azt is értésére adják a gyereknek, hogy örömüket lelik egymásban szexuálisan, a gyerek úgy hatesztendıs korára sikeresen át fog esni az ödipális fázison. Azaz eljut a szexuális fejlıdés négy szakasza közül a harmadikba, a "látencia" periódusába.

Látencia - közjáték. . . ROBIN Freud azért nevezte el ezt az idıszakot a "látencia" periódusának, mert arra akart utalni, hogya szexuális érzések és érdeklıdés egy idıre a "föld alá húzódnak". Azóta azonban gondosabban

297

tanulmányozták, hogyan viselkednek és mirıl beszélnek az ilyen korú gyerekek, és bebizonyosodott, hogy a szexuális érdeklıdés ebben a periódusban is igen erıs marad. JOHN Mintha azt mondtad volna, hogy ebben az idıszakban a szex megszőnik a számukra központi kérdés lenni, és egyszerően csak egy lesz a fontos témák egész sorából. ROBIN Voltaképpen a szülık iránti rajongás gyöngül ezen a ponton, tehát a szexszel kapcsolatos érzések nem uralják annyira a gyerek lelkét, mint az ödipális fázisban. Ráadásul ekkorra már megtanultak viselkedni, úgyhogy titokban tartják a szexuális érdeklıdésüket, hogy megfeleljenek a felnıttek róluk alkotott képének, amely szerint ıket az ilyesmi nem érdekli. De természetesen továbbra is kíváncsiak, és egymás közt rengeteget kísérleteznek valamiféle ártalmatlan, és többnyire igen hasznos formában. JOHN Milyenfajta kísérletezésre gondolsz, és mennyire gyakori jelen ségrıl van szó? ROBIN Ez rendkívül változó, attól függıen, milyen társadalmi osztályba tartozik a gyerek, városon él-e vagy falun és így tovább. De egy felmérés például, amelyet egy meglehetısen konzervatív, középnyugat-amerikai kertvárosban végeztek, azt bizonyította, hogy a tizenegy éves fiúknak több mint a fele maszturbált már, és ugyanennyien vettek már részt valamilyen, lányokkal folytatott szexuális játékban is. Több mint negyed részük folytatott már valamiféle homoszexuális játékot, és ugyanennyien megkísérelték már a közösülést is. JOHN Gondolom, ebben a korban a homoszexuális játék valamilyen formája egészen természetes. . . ROBIN Ó, igen, az azonos nemő gyerekek közötti erotikus játszadozás igen gyakori úgy tizenkét éves kor körül. Ami azt illeti, én nem is szívesen alkalmazom rá a "homoszexuális" szót, mert egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezekbıl a gyerekekbıl késıbb nagy valószínőséggel csakugyan homoszexuális lesz - egyszerően csak arról van szó, hogy gyakorlatot szereznek a szerelmi játékban egy másik, tılük különbözı személlyel, elsı lépésként a másik nem felé vezetı úton. JOHN Igen, végeznek egy kis kutatómunkát a "terepen" is, hogy némi hús is kerüljön az elmélet csontvázára. ROBIN Csak éppen persze az elméleteik nagy része is teljesen hibás, különösen a közösüléssei kapcsolatosak, tehát rengeteg szorongástól meg szabadíthat ja ıket, ha a mamájuktól és a papájuktól érthetı információkat kapnak. JOHN Gondolom, maga a tény, hogy beszélnek róla, világosan utal rá, hogya szülık a szexet valami jó dolognak tartják, és hogy amennyiben a megfelelı idıben és helyen kerül rá sor, semmi kifogásuk ellene. ROBIN Pontosan. És ez az, amit a gyerekek nem kapnak meg, ha a

298

szülık ezt a feladatot teljességében az iskolára hárítják. A tényekkel a gyerek elıbb-utóbb amúgy is tisztába jön, de ha a szülık nem vesznek részt a felvilágosításban, ez azt jelenti, hogy nem adták áldásukat a szexre, így aztán az mindig is többé-kevésbé valami sötét ügy maradt, - bármilyen jól elmagyarázzák is mások a tényeket. JOHN Na és meddig tart a látencia periódusa? ROBIN Körülbelül a gyerekek tizenkét éves koráig. JOHN És aztán jön. . . a serdülıkor.

A kamaszkori krízis JOHN Most tehát rátérünk a szexuális fejlıdés negyedik fázisára - a serdülıkorra, amirıl te korábban azt állítottad, hogy ebben az idıszakbanjó néhány olyan dolognak az "újrajátszására" kerül sor, amivel a gyerek három- és hatéves kora között, az ödipális fázisban találkozunk elıször. ROBIN Ami a szülıket illeti, az ı számukra úgy tőnhetett, hogy az egész cécó körülbelül hat évre lekerült a napirendrıl. Lehet, hogya gyereket egész idı alatt erısen érdekelte a dolog, ám ezt gondosan titkolta a szülei elıl. De amint eljut a pubertásig - a serdülıkor küszöbéig -, úgy tőnik, hogy a gyerek többé nem tudja fedı alatt tartani ezeket az érzéseket, mivel azok annyira felszaporodtak, és az intenzitásukat annyira megnövelték a testében végbemenı kémiai változások, hogy egyszerre csak a felszínre törnek. JOHN Tehát a gyermek most, elıször életében, valódi szexuális érzése ket él áto ROBIN Igen, és ezek az érzések egészen újak és hatalmasok - sıt idınként riasztóak -, és a tinédzsert szégyennel és zavarral töltik el. Azt a természetes vágyát tehát, hogy flörtöljön és kísérletezzék saját növekvı vonzerejével, eleinte az ellenkezı nemő szülın próbálja ki, akivel nagyobb biztonságban érzi magát, mint az ellenkezı nem más képviselıivel, feltéve, hogy különben elég jó a kapcsolatuk. JOHN Szóval megint valami olyasmi történik, mint az ödipális fázisban? A gyerek megint flörtöl az ellenkezı nemő szőlıvel és féltékeny az azonos nemőre? ROBIN Igen, de a nagy kőlönbség az, hogy mindez ezúttal sokkal kényesebb és kényelmetlenebb a szülık számára. A gyerekek ugyanis nem kis kölykök többé, akik olyan mulatságosan alakítják anyuka fényes páncélú lovagját vagy apuka Marilyn Monroe-ját. Ezúttal úgyszólván felnıtt emberek, és valódi, erıs, szexuális fényjeleket adnak ki magukból, amikor a szülık esetleg már egészen elszoktak tıle, hogy valaki ilyeneket sugározzék rájuk.

299

JOHN Vagyis a gyerek ezúttal valódi szexuális izgalmat él át, és fizi kailag csakugyan vonzóvá vált. ROBIN Úgyhogy a szülık igencsak forró helyzetbe kerültek! JOHN Ennek ellenére, meg kell próbálniuk úgy reagálni, mint az elsı alkalommal. .. vagyis természetesen és örömmel, de határozottan meg kell húzniuk a határt, ameddig elmehetnek, nehogy a viselkedésük valaha is valóban szexuális jellegővé váljék? ROBIN Így van. Ám ezt a kényes egyensúlyt nem is olyan könnyő megırizni. Az egyik legnagyobb probléma az, hogya tinédzserek olyan szörnyen lámpalázasak ilyenkor, és egyszerre próbálnak hideget és meleget fújni; leadják a hívójeleket, aztán olyan váratlanul fújnak visszavonulót, mintha éppen egy mocskos esıköpenyes cukrosbácsi készülne molesztálni ıket! JOHN Igen, el tudom- képzelni, mennyire kényes a helyzet. Már úgy értem, ha a szülık egyáltalán reagálnak, vagy ha egyszeruen rémesen zavarba jönnek, és mint afféle tartózkodó angolok, roppant félszegen viselkednek. Ezt a gyerekek elutasítás nak érzékelheti, ezért aztán elmegy a kedvük az egésztıl, és nem flörtölnek többé, nehogy újra visszautasítsák ıket. Ami azt jelenti, hogy nem szerzik meg szexuális téren a kellı önbizalmat. Ha viszont a szülık nagyon is reagálnak, akkor a fiatalokvisszahúzódnak, mert megrémíti ıket, ami történik, az, hogy mekkora hatása lehet a szexualitásuknak. ROBIN Amikor pedig a tinédzserek kikapcsolják a szexualitásukat, és roppant félszegek és tüskések lesznek, akkor a szülık tanácstalanul igyekeznek rájönni, mit hibázhattak el, és ık maguk is félszegnek és gátlásosnak érzik magukat. Persze a tinédzsereknek voltaképp sejtelmük sincs róla, mi történik valójában, hogy miféle jeleket bocsátanak ki magukból. JOHN Igencsak próbára teheti a szülıket, hogy a fiatalok az egyik pillanatban roppant barátságosak, a következıben pedig hidegek és elutasítóak. ROBIN Meghiszem azt! Gyakran megesik, hogya végén már úgy érzik, bármit tegyenek is, az rossz! Természetesen az idı egy részében mégiscsak jól csinálják, amit csinálnak, azaz igyekeznek megtalálni a helyes egyensúlyt, örömüket lelik egy kis ugratásban, melegségben és flörtben, miközben ügyelnek rá, nehogy túl messzire menjenek. Oe ami azt illeti, el kell fogadniuk, hogy a gyerekek idınként mindenképpen hibáztatni fogják ıket. . . és képesnek kell lenniük rá, hogy ezt elfogadják, és továbbra is természetesen viselkedjenek, anélkül hogy ezzel túl sokat törıdnének. JOHN Ahelyett, hogy ık is elfojtanák a természetes érzéseiket, ahogy azt a serdülık teszik. ROBIN Igen, ez a dolog kulcsa! A tinédzserek számára csakugyan

300

nagyon fontos, hogy a szülıkön gyakorolják a szexuális viselkedést, de az már komoly szorongást okoz bennük, ha úgy érzik, hogy túlságosan könnyen tudják irányítani a szüleik szexualitását~ bármelyik irányba történjék is ez. JOHN Azaz akkor is, ha túlságosan felizgatják, és akkor is, ha túl könnyen lehőtik ıket. ROBIN Így van. Ilyen súlyos felelösséget a tinédzserek nem tudnak a vállukra venni. Ha tehát megérzik, hogy csakugyan hatalmukban áll a szüleik reakcióinak irányítása, ettöl alaposan megrémülhetnek, és teljesen elfojthatják a saját szexualitásukat, nehogy valami bajt okozzon; aztán ez szokássá válhat, és akkor már egészen gépiesen csinálják. JOHN Mindez igencsak emlékeztet valamire a saját életembıl. Néhány évvel ezelıtt együtt jártam egy csodálatos lánnyal, de a szexszel, sajnos, állandóan bajunk volt. Amikor elkezdtük, még minden tökéletesen rendben volt, de aztán egyik pillanatról a másikra a lány teljesen kikapcsolt, és mindig engem hibáztatott érte, hogy tettem valamit, amit nem kellett volna, vagy nem tettem valamit, amit kellett volna - ámbár én úgy éreztem, ha megnyúznak, se tudom megmondani, mit is csináltam rosszul. Sajnos, ezt a problémánkat sehogy se tudtuk megoldani, és elsodródtunk egymástól, de aztán, valamivel késöbb, újra összefutottunk, és akkor elmesélte, hogy egy ideig terápiára járt, és sikerőlt visszavezetnie ennek a viselkedésnek az eredetét az apjával való serdőlıkori kapcsolatára. Az apja a legjobb fajta értelmiségi típus volt, nagyon egyenes, nagyon becsőletes, és amikor flörtölni kezdtek egymással egy kicsit, egy darabig minden jól ment, aztán hirtelen. .. az apja ráébredt, hogy hiszen neki szexuális érzései támadtak a tulajdon lányával kapcsolatban..., de hiszen ez vérfertızés! Ez annyira megrázta és elborzasztotta, hogy azonnal kikapcsolt, éppen, amikor a lánya kezdte volna istenigazában élvezni a dolgot. Ettıl aztán a lány borzalmasan érezte magát, mintha valami szörnyő bőnt követett volna el. Hogy ettöl az érzéstöl megóvja magát, meg kellett tanulnia, hogy el öbb kapcsoljon ki, mint az apja. És a mi kapcsolatunkban ugyanezt a helyzetet játszotta újra, egy bizonyos ponton mindig kikapcsolt, mert öntudatlanul attól félt, hogy pillanatokon belül én is így teszek. ROBIN Igen, ez tökéletesen példázza, milyen hatása lehet mindennek a gyerek további életére. No és most hogy van a barátnöd, tudsz róla valamit? JOHN Nemrégiben elmondta nekem, hogy amint ráébredt, mi történik vele voltaképpen, lassanként arra is képessé vált, hogy ne kapcsoljon ki. De azért még jó sok idöbe beletelt, amig valóban képes lett rá, hogy uralkodjék a szorongásain, ezek a reflexek olyan mélyen bele

301

ivódtak. Meg kell mondjam, most, hogy errıl beszélünk, elfogott a szorongás, mert hirtelen rádöbbentem, hogy mi, szülık valósággal borotvaélen táncolunk, az én lányom pedig most töltötte be a tizenkettıt, és roppant csinos kis jószág. Tudsz valami vigasztalót? ROBIN Ne aggódj! A lányod majd megadja a végszót. Már úgy értem, tudtodra fogja adni, mire van szüksége. Amikor ahhoz érez kedvet, rajtad fogja kipróbálni a bőverejét, amikor viszont már elege lesz a kísérletezésbıl, vagy amikor úgy érzi, hogya te reakcióid túlmentek a számára kívánatos határon, akkor majd egy pillanatra visszahúzódik, és megvárja, míg újra kedve kerekedik rajtad gyakorolni magát. Neked mindössze annyit kell tenned, hogy elengeded magad és élvezed a dolgot, és hogy nem jössz zavarba, amikor csábos pillantásokat vet rád, és nem nyugtalankodsz, amikor lehőt, mert már elege volt belıled. Megint csak arról van szó, hogy meg kell találnod a középutat; nem szabad önvédelembıl változtatn od a természetes reakcióidon, hanem nyugton kell maradnod, vagy inkább továbbmenned a saját utadon. Akkor a lányod nyugodtan gyakorolhatja rajtad a céllövészetet. Mindenesetre ezeket a nehézségek et a szülök sokkal könnyebben megoldják, ha jó egymással a szexuális kapcsolatuk, és ha ezt világosan a gyerekeik tudtára is adják. Akkor nem kell aggódniuk, ha enyhe izgalmat éreznek, amikor látják, milyen vonzóvá serdült a csemetéjük... sıt, ami azt illeti, az, hogy van valami ilyesmi a levegıben, csak megnyugtathatja az összes érdekeltet, hogya dolgok annak rendje és módja szerint folynak. JOHN Mivel azzal mindnyájan tisztában vannak, hogy a valódi szex a szülök hálószobájának zárt ajtaja mögött folyik, és ott is fog maradni. ROBIN Így van. Ne felejtsd el, a fiatalok részben azért is félnek töle annyira, hogy túlságosan könnyedén tudják a szüleik szexuális vágyait ki- vagy bekapcsolni, mert él bennük az az egészséges vágy, hogy egyik szülönek se okozzanak fájdalmat, és ne dúlják fel a házasságukat. Minél nyilvánvaló bb számukra, hogy a szüleik házasságában minden rendben van, hogya szüleik nemi élete is javában virágzik, annál könnyebben elengedhetik magukat a kamaszok, és annál nagyobb élvezet számukra, hogy egy kis gyakorlatra tegyenek szert a ftörtölésben. JOHN Igen, de nem történik egyszersmind valami más is, ami megnehezíti mindenkinek az életét? A szülık pillanatokon belül középkorúak lesznek, és lassan kezdik észrevenni, hogy a nemi késztetésük és a vonzerejük hanyatlik. ló néhány nö elpanaszolta már nekem, hogy kellö bátorítás híján a szexualitása sose virágzott ki igazán, mert az anyja féltékeny volt rá, és rosszallotta - sıt rátámadt -, valahányszor kicsinosította magát vagy kissé kihívóan kezdett viselkedni. ROBIN Hát erre megint csak azt mondhatom, hogy ha a szülök nemi

302

kapcsolata igazán kielégítı, akkor aligha fognak enyhe, futó féltékenységnél többet érezni ilyenkor. És akkor sem túl valószínő, hogy komolyan féltékenyek lesznek, ha annak idején, a saját kamasz korukban, elég sok tapasztalatot szereztek a másik nemrıl, mielıtt összeházasodtak és családot alapítottak volna. De természetesen a légkör erısen megváltozott ezen a téren, és az elızı nemzedéknek még nem volt része abban a szexuális szabadságban, amiben a mai fiataloknak, akik sokkal könnyebben, sokkal nyiltabban sokkal több örömhöz jutnak, mint annak idején a szüleik. Ez természetesen megnehezíti a szülıknek, hogy elviseljék azt az irigységet, amelyet kamasz gyerekeik szerelmi élete magától értetıdıen felkelt bennük. És természetesen ha a házassággal nincs minden rendben, ezt még fokozottabban fogják érezni olyankor, ha a fiatalok állandóan a szívszerelmükkel fecsegnek a telefonon, ha hajnalban járnak haza, vagy ha három órába telik nekik, amíg búcsút vesznek egymástól a kapuban.

JOHN Márpedig ha a szülık nagyon féltékenyek, ez arra kényszerítheti a kamaszokat, hogy azonnal kikapcsolják a szexualitásukat, nehogy ennyi csúnya indulatot támasszanak a szülıkben. ROBIN Igen. Tehát rendkívül fontos, hogya szülık megpróbáljanak ráébredni a tulajdon féltékenységükre, és számításba is vegyék, amikor eldöntik, mennyire szigorú szabályokat fektessenek le agyerekeik számára, hányra kelljen hazajárniuk a fiataloknak, és hogy mi legyen a házirend az udvarlókkal vagy a barátnıkkel kapcsolatban.

303

JOHN De persze a házirendben más dolgok is szerepelnek, nemcsak a szex. Mi tehát a helyzet azokkal a szabályokkal, amelyeket a szülık egyéb területeken állítanak fel agyerekeknek?

Hogyan szab junk határokat a serdü/ıknek... JOHN Azt mondod, a serdülıkor sok szempontból a kisgyerekkor újrajátszásának tekinthetı. Mármost annak idején létfontosságú volt, hogy a szülık világosan és határozottan meghúzzák a gyerekek számára a szabad és nem szabad közti határokat. Mennyiben mondhatjuk el ezt a serdülıkorról is? ROBIN A serdülık számára is iszonyúan fontos, hogy úgy érezzék, a szüleik magatartása szilárd és határozott. Arra készülnek, hogy még önállóbbá váljanak. . ., hogy leszakadjanak a családról. Most nem az apjukra van szükségük, hogy az gyöngítse az anyjukhoz főzıdı kötelék erısségét, hanem arra, hogy a családon kívülrıl- elsısorban a barátaiktól - kapják meg a szükséges támogatást, amelynek segítségével kevésbé szorossá tehetik a kapcsolatukat mindkét szülıvel. Azzal kísérleteznek, hogy kialakítsák a saját új, külön identitásukat, és ebben az új szerepben megfelelı önbizalomra tegyenek szert. Nagyon egészséges, ha mindezt úgy érik el, hogy lázadnak egy kicsit a szüleik ellen. JOHN Azaz szükségük van valamire, ami ellen lázadhatnak? Világos határvonalakra, amelyeken kipróbálhatják az erejüket? ROBIN Igen, akárcsak akisgyerekeknek, és ugyanolyan okokból. JOHN Tehát a szülık, amikor megvonják ezeket a határvonalakat, ezzel egyszersmind biztonságot is nyújtanak nekik? ROBIN Feltétlenül. Nem szabad megfeledkeznünk róla, milyen bizonytalan és változékony is az ember kamasz korában. Az egyik pillanatban még tele van önbizalommal, szabadságot, függetlenséget követel, és mindenfajta szülıi korlátozással szembeszegül; a következıben belezuhan a bizonytalanságba, gyámoltalanságba, megnyugtatásra és támogatásra van szüksége. Azt is mondhatnánk, egyik pillanatban felnıttek, a következıben megint gyerekek. Nagyon nyugtalanító idıszak ez, és a fiataloknak szilárd és állandó irányelvekre van szükségük, hogy átvészeljék. JOHN Ahogy így elhallgatom, a szülık alighanem úgy érzik, mindezen egyszer már keresztülestek. ROBIN Ami azt illeti, ha csakugyan így van, akkor szerencsésnek érezhetik magukat! Ha viszont annak idején, a gyerekek kiskorában nem állítottak fel elég egyértelmő szabályokat a számukra, most, hogyagyerekeik sokkal nagyobbak és erısebbek, jóval nehezebb

304

dolguk lesz. Oe ennek meg kell történnie, még akkor is, ha egy idıre az élet hajmeresztıen zaklatottá válik odahaza. JOHN No és azonkívül, hogy szigorúan megszabják a házirendet, mit tehetnek még a szülık annak érdekében, hogy támogassák a gyerekeiket az önállóságukban? ROBIN Segíthetnek nekik abban, hogy megtalálják a saját érdeklıdési és tevékenységi kırüket odakinn a külvilágban. Otthon pedig a rendelkezésükre bocsáthatnak bizonyos teruleteket, ahol fölösleges korlátozások nélkül gyakorolhatják szabadságukat - ilyen lehet például a gyerekek szobája. Többé-kevésbé minden tinédzser kibocsátja a saját függetlenségi nyilatkozatát, amikor a szobáját úgy alakítja, hogy az lehetıleg félreismerhetetlenül különbözzék a ház többi részétıl. És ez rendben is van. Ám kinn, az otthon közös helyiségeiben, amelyeken a szüleivel és a testvéreivel osztozkodik, a szülıknek feltétlenül ragaszkodniuk kell hozzá, hogy a tinédzser is kellıképpen tekintettellegyen másokra - például, hogy elfogadható állapotban hagyja maga után a fürdıszobát vagy segítsen a házimunkában. JOHN Emlékszem, egyszer azt mondtad: "A pokolnak nincs oly vad fúriája, mint az a kamasz lány, akire nem szólnak rá, hogy segítsen a mosogatásban. " ROBIN "... akire nem szól rá az apja." Látom, ezt a részét sikerult elfelejtened. A terápiának van egy bizonyos szakasza, amikor a passzív apákra, akik "mindössze nyugodt életet szeretnének", a kamasz lányaik rázúdítják megvetésük és szemrehányásaik egész áradatát. "Igen, és ráadásul", kiáltják, amikor elérnek a vádirat végsı, legsúlyosabb vádpontjához, "még azért se szólsz rám soha. hogy mosogassak elf' JOHN Azaz a a tinédzsereknek csakugyan szükségük van a házirendre. Ha másért nem, hát azért, hogy legyen mire panaszkodniuk. ROBIN És hogy legyen mi ellen fellázadniuk, még ha viszonylag szelíden teszik is. Nézd, ezen a ponton a kamaszok személyisége még nem feltétlenül alakult ki teljesen, így aztán nehezen menne nekik, hogy valóban, a szó jó értelmében függetlenek legyenek. Voltaképpen elmond hat juk, alapjában véve a tagadáson keresztül kell megismerniük önmagukat. Legalábbis kezdetben. JOHN Azaz jobban megtanulják, hogyan legyenek önállóak, ha nem azt teszik, amit a szülık akarnak, vagy azt teszik, amit azok nem akarnak, mint ha egyszeruen azt tennék, amit ık maguk akarnak. ROBIN Igen, eleinte legalábbis így van, talán azért, mert nem látják még elég világosan, mit is akarnak ık maguk voltaképpen, milyen a saját személyiségük. A tulajdon identitásukat nem érzik még egészen világosan. Na meg aztán az izmait se úgy erısíti az ember, hogy lazít,

305

vagy a legkisebb ellenállás útját követi, vagy igen? Ahhoz is arra van szükség, hogy leküzdj valamilyen ellenállást. . . nehéz súlyokat emelgess vagy nekifeszülj valamilyen akadálynak. Ugyanez a helyzet az akaraterövei, jellemmel, önbizalommal is. JOHN Tehát a kamaszoknak is szükségük van valamire, aminek nekifeszülhetnek, hogy önállóbbá váljanak. Talán ezért fecseg az a rengeteg kamasz forradalmár folyton "a küzdelem fontosságáról': Szükségük van a küzdelemre, mert anélkül sose lesz belölük igazi felnött. ROBIN De gonosz nyelved van! Mármost ha a szülök tudomásul veszik, hogy erre a küzdelemre szükség van, s a gyerekeiknek segítenek avval, ha szilárdan ragaszkodnak a szabályokhoz, akkor a gyerekek kapnak valamit, ami ellen fellázadhatnak. Természetesen a szabályokat idöröl idöre módosítaniuk kell, hiszen a gyerekek nönek, és egyre függetlenebbé válnak, és helyes, ha idövel nö a mozgásterük is. De a szülöknek semmiképpen sem szabad engedniük, hogy a gyerekek belerángassák öket a szabályok apró részleteinek a megvitatásába, és nem kell azt hinniük, hogy minden vitát feltétlenül meg is lehet oldani egy adott pillanatban, sem azt, hogy valamit rosszul csináltak, és nem kell kétségbeesetten próbálkozniuk a "kijavításával". Ha minden alkalommal engednek a fiatalok követeléseinek, ha megpróbálnak kedvükre tenni, boldoggá tenni öket, ezzel nemcsak azt érik el, hogy a végén még tehetetlenebbnek és hibásabbnak fogják érezni magukat, hanem valójában is helytelenül, hibásan fognak reagálni. Végtére is az egész hadmőveletnek az a célja, hogy a tinédzser találjon valamit, ami ellen küzdhet. Ha tehát a szülök állandóan engednek neki, a gyerek kénytelen kétségbeesésében addig próbálkozni, amíg nem sikerül valami olyat elkövetnie, amire már csakugyan határozott választ kap a szüleitöl, és a konfliktus mindaddig eszkalálódik, míg csak a szülök nem állnak végől a sarkukra vagy a gyerekek fel nem gyújtják a házat. JOHN Izgalmas dolog, amikor az ember rádöbben: arra van szükség, hogy a gyerekek viselkedésének a célját lássa át, nem pedig arra, hogy minden egyes nézeteltérés során pontról pontra minden részletkérdésben megállapodjék velük. Mi a helyzet a házirendnek az "öltözködésre" vonatkozó pontjaival? ROBIN Hát egyes szülök úgy döntenek, hogy ebben nagyobb szabadságot adnak a gyerekeiknek, mások úgy, hogy kevesebbet. De az rendkívül káros lenne a tinédzserekre nézve, ha a szüleik egyáltalán nem szólnának bele az öltözködésükbe, mint ahogy az is, ha megszabnák, hogy a gyerekeknek pontosan úgy kell öltözködniük, mint ök tették annak idején. Amellett a dolog meglehetösen mulatságos, mert közvetlenől a serdőlökor elött a gyerekek könnyen zavarba

306

jönnek az évzárón vagy az iskolai sportünnepélyen, ha a szüleik nem a lehetı legunalmasabb és legkonformistább öltözékben jelennek meg. Emlékszem, engem egyszer hogy lehordott a lányom, mert olyan nyakkendıt merészeltem fölvenni, amelyen három csík volt kettı helyett. De amint beköszönt a serdülıkor, a gyerekek boldogok, hogy megbotránkoztathatják avval a felnıtt világot, hogy olyan fantasztikusan öltözködnek, amennyire még az elviselhetı ség határain belül csak lehetséges. JOHN Tehát éppen a gyerekek kedvéért, a szülıknek nem szabad engedniük a negyvennyolcból. ROBIN Így van. Fel kell állítaniuk azokat a mérföldköveket, amelyek segítségével a gyerekek betájolhatják, bemérhetik önmagukat, elfogadhatják, ami tetszik nekik, és elutasíthatják, ami nem. És természetesen egy mérföldkıvel kapcsolatban az az elsı számú követelmény, hogy az ember tudja, hol van. JOHN A szülıknek tehát világosan a gyerekek tudtára kell adniuk, hogyan vélekednek a dolgokról, és nem szabad törıdniük vele, ha a gyerekeik nem értenek velük egyet. Sıt ami azt illeti, el kell fogadniuk, hogy a gyerekek gyakran vannak más nézeten, mint ık, és titokban alighanem tébolyodott, fasiszta zsarnokoknak szidják ıket. ROBIN Pontosan. Ha a szülık képesek elfogadni ezt a szerepet, és egyszerően élvezik a tulajdon életüket, akkor valószínőleg nem lesz semmiféle "nemzedéki" probléma a házban. Egy - átlagos családok körében végzett - felmérés szerint a kamaszok körőlbelül85 százaléka kedveli és tiszteli a szüleit, és egészen jól kijön velük. Azt, hogya gyerekeik élénk érdeklıdéssei fordulnak a külvilág felé és megpró bálják felfedezni, a szülık egyáltalán nem tekintik "problémának". JOHN Ebben az esetben viszont nem értem, miért hangsúlyoztad annyira ennek az egész "küzdelemnek" a fontosságát. ROBIN Azt hiszem, minden szülıre ráfér egy kis megnyugtatás, hogy teljesen normális jelenség, ha a gyerekei lázadoznak, mivel az mindig egy kissé váratlanul éri ıket. A legtöbb embert idınként elfogja a kétség, hogy nem követ-e el hibákat ilyenkor, ha keményen a sarkára áll. Még azokat a szülıket is, akik a "modern" nevelési elvek hatására helyeslik az engedékenységet, meg lehet gyızni arról, hogy álljanak jobban a sarkukra, ha rádöbbennek, hogy bizonyos mennyiségü konfliktusra feltétlenül szükség van. JOHN Alaposan megindokoltad, miért nem helyesled a szó tágabb értelmében vett engedékenységet, azaz azt, ha a szülık nem szabják meg világosan a gyermekeiknek, mit szabad és mit nem. . ., de a szó szexuális értelmében nem vagy az engedékenység ellen, vagy igen? ROBIN Ezt meg hogy érted?

307

Fantáziák. . . JOHN Hát az eddigiekböl az volt a benyomásom, jó ötlet nek tartod, ha a fiatalok egy sor különbözö partnerrel megpróbáikoznak, hogy elég sok tapasztalatra tegyenek szert érzelmi, és ha úgy látják jónak, szexuális téren is. ROBIN Igen, ezt gondolom, feltéve, hogy ez nem ütközik az illetök vallásával, vagy azokkal az erkölcsi elvekkel, amelyeket követni akarnak. JOHN És miért gondolod, hogy ez jót tesz nekik? ROBIN Mert így késöbb szilárdabb alapzatra építhetik a házasságukat. JOHN Te mint pszichológus ezt így tapasztaltad? ROBIN Igen. Állandóan, újra és újra találkozom azzal a helyzettel, amikor házasságban élö, középkorú emberek, akik serdülö korukban lemaradtak ezekröl a tapasztalatokról, mert nagyon kevés fiúval vagy lánnyal jártak, olyanfajta képzelgéseken alapuló, házasságon kívüli viszonyokba sodródnak, mintha még mindig kamaszok lennének. Vagy ami még ennél is rosszabb, fél életüket fantáziálással töltik, és arról ábrándoznak, valaki mással mennyivel boldogabbak lehettek volna. JOHN Úgy érzik, hogy megöregszenek anélkül, hogy valaha is részük lett volna egy kis szórakozásban, vagy mi? ROBIN Egyszerően arról van szó, hogy sose szereztek tapasztalatokat másfajta kapcsolatokról, ezért képzeletben minden széppel felruházzák öket. A valóságban sose kellett szembenézniük vele, milyen egy ilyen kapcsolat valójában, ezért belekapaszkodnak a gondolatba, hogya szomszéd kertje bizonyára zöldebb. Így aztán akár ténylegesen hőtlenek hozzá, akár csak erröl ábrándoznak egész idö alatt, a házastársukat folyton egy tökéletes fantáziaképpel hasonlítják össze, és a valóságos házasság - csodák csodája! - a képzeletbelivel össze vetve alulmarad. JOHN Tehát irreálisan sokat várnak a házasságtól? ROBIN Igen, teljesen lehetetlen dolgokat. Oe erre soha nem jönnek rá. Ezzel szemben azok az emberek, akik kivették a részüket a házasság elötti kapcsolatokból, és tőrhetö mennyiségő tapasztalatra tettek szert, ráébrednek, hogy szexuális téren sem olyan könnyő jól alkalmazkodni egymáshoz, és hogy sikerül-e, óriási mértékben attól függ, hogy mennyire jó a kapcsolat egésze. Arra is rájönnek, hogy csak akkor érhetnek el valamit, ha sok energiát fektetnek a dologba, így aztán valószínőbb, hogy inkább a házasságuk megjavítására fognak törekedni, ahelyett hogy más partnerröl ábrándoznának. JOHN Miért mondtad azt, hogya hőtlenségröl fantáziálni "rosszabb", mintha valaki ténylegesen el is követi?

308

ROBIN Mert a fantáziálás lerombolja a meglévı házasságot, anélkül hogy az illetı nek módjában állna felfedezni, milyen valóságos komplikációkkal járnak a házasságon kívüli kapcsolatok. JOHN Ezt úgy érted, sose jönnek rá, milyen szörnyő nehéz dolog is valójában egyszerre két kapcsolatot fenntartani, és hogya francia bohózatok tulajdonképpen igen híven tükrözik az életet? ROBIN Ennél többrıl van szó. Sose lesz rá alkalmuk, hogy ráébredjenek: ugyanazok a problémák, amelyek a férjükkel vagy a feleségükkel való kapcsolatukat megkeserítik, végül fel fognak bukkanni a viszonyukban is. JOHN Mígnem ha csakugyan viszonyuk van valakivel, akkor erre idıvel rá fognak jönni? ROBIN Igen, és ennek hatására úgy határozhatnak, hogy a házasságuk végül is nem is olyan rossz. JOHN De tegyük fel, hogy a házasságuk csakugyan nagyon rossz. . .

ROBIN Hát, ha csakugyan olyan rossz, akkor az ábrándozásból merített megkönnyebbülés csak arra jó, hogy még éppen elviselhetıvé tegye a helyzetet, és a házaspár tovább kínlódjék, jóllehet valójában alighanem jobban tennék, ha mindketten kikeverednének az elrontott házasságukból, addig, amíg még van idejük valami jobbat építeni helyette. JOHN Örülök, hogy így vélekedsz az ábrándozásról. Nekem mindig is alapvetıen káros dolognak tőnt, úgy érzem, komoly visszahúzó erıt jelent, amikor döntéseket hozunk arról, hogyan irányítsuk az életünk. Nem a játékos fantáziákról beszélek, amelyekben az ember tetszése

309

szerint elmerülhet vagy felhagyhat velük, ha úgy tartja kedve, hanem azokról, amelyek a Romantikus Szerelemmel kapcsolatos, nevetséges elképzeléseinkbıl táplálkoznak. Egyetlen olyan "romantikus" elképzelést sem tudnék említeni, amely - legalábbis hosszú távon - ne tenné az embereket boldogtalanabbá, mint amilyenek nélküle lennének. Olyan ez az egész, mintha valaki csokorba szed te volna a depressziósok legjellegzetesebb tulajdonságait, és kikiáltotta volna ıket a legfıbb jónak. . . mintha nagyszerő dolog volna kisgyerekként kapaszkodni a másikba; mi sem volna erkö1csösebb, mint ha valaki képtelen megállni a saját lábán; szégyenletes dolog, ha egynél több forrásból merítünk érzelmi támogatást; valamint állítólag egyetlen más érzés sem képes olyan mély kielégülést okozni, mint a veszteség elıérzete; akkor érezzük igazán, hogy élünk, amikor nélkülözünk valakit; és egyáltalán, a szenvedés a legfıbb bizonyítéka, hogy mégiscsak érdemes élni. De nem mondhatnám, hogy ezek a nézeteim túl~á!!osan népszerőek lennének. Az emberek büszkék rá, hogy ık r. dlLikusok. "Sajnos, azt hiszem, meglehetısen romantikus termt..~et vagyok", jelentik ki fensıbbséges mosollyal, és látni rajtuk, hogy bármilyen furcsa - ettıl morálisan és lelkileg különbnek érzik magukat másoknál. És igencsak rossz néven veszik, ha arra kéred ıket, magyaráznák már meg, miért van szerintük olyan jó hatással az emberre az olyan szenvedés, amit maga keres magának. Bármilyen furcsa, úgy tőnik, különösen a nık ragaszkodnak tőzön-vízen át ezekhez a romantikus elképzelésekhez, jóllehet a valóságban sokkal

tisztánlátóbbak - és határozottabbak - a kapcsolataik ban, mint a férfiak. ROBIN Nem hinném, hogy túl nagy különbség lenne a férfiak és a nık között abból a szempontból, melyikük ábrándozik többet.. . - sıt ha már arról van szó, azt hiszem, a férfiak távolodnak el jobban a valóságtól, csak ennek az eltávolodásnak mindenféle tiszteletet parancsoló neveket adnak, olyanokat, mint "politika': "filozófia" és más hasonlók. A nık - legalábbis régebben - megtettek minden tılük telhetıt, hogy bátorítsák a férfiaknak ezeket az ábrándjait, nehogy azok a konyhában okvetetlenkedjenek, és akadályozzák ıket a fontosabb dolgokban. JOHN Tehát az a leghelyesebb, ha megszabadulunk illúzióinktól. ROBIN Nem, nem feltétlenül. Azt hiszem, ezt rá kell bízni az emberekre, döntsék el maguk. Én személy szerint azt hiszem, jobb, ha az ember megszabadul az illúzióitól, és közelebb kerül a valósághoz, de azért ezt nem merném mindenkinek ajánlani. Az én szakmám ban az ember persze azt tapasztalja, hogy azok számára jár a legtöbb haszonnal a kezelés, akik maguk is meg akarnak szabadulni ettıl, ám ez egy fájdalmas folyamat. . .

310

JOHN Vagyis ha az ember egy illúzióját veszíti el, az ugyanolyan fájdalmas lehet, mintha valami valóságos veszteség érné? ROBIN Bizony. És ezt nem mindenki bírja vagy akarja elviselni. Én ugyan segítek nekik abban, hogy szembenézzenek az ábrándjaikkal, és megváltoztassák ıket, de csak olyan mértékben, amennyire feltétlenül szükségük van ahhoz, hogy megkapják, amiért eljöttek hozzám. Mindaddig nem szabad lerombolni egy illúziót, amíg nincs a látóhatáron a valóságban is valami jobb, amivel az illetı felcserélheti. JOHN Tehát azért helyesled, hogy a fiatalok tapasztalatokat szerezzenek, mert úgy érzed, tanulnak belılük, és a segítségükkel megszabadulnak a szerelmi kapcsolatokhoz főzıdı irreális várakozásaiktói, jobban megismerik önmagukat, a saját szükségleteiket és a másik nemet; és mindezek alapján sokkal több esélyük lesz rá, hogy olyan partnert válasszanak, akivel tartós és sikeres lesz a házasságuk. ROBIN Szóról szóra így van. Azért fogadom el, hogy jó dolog a házasság elıtti szexuális szabadság, mert hiszek benne, hogy egy szilárd házasság fontos dolog a gyerekek számára, és mert nagyra értékelem a hőséget és az érzelmi elkötelezettséget. Valószínőbb, hogy egy házaspár tudatosan választja ezeket az értékeket, ha elıbb meggyızıdött róla, hogya sekélyes, futó kalandok sokkal kevesebb örömet jelentenek. Ez utóbbiak is nagyon kellemesek lehetnek ugyan, de egész egyszerően össze se lehet ıket hasonlítani egy teljes és elkötelezett kapcsolattal. Ám az emberek mindezt könnyebben elhiszik, ha a saját bırükön tapasztalták, mint ha azt kívánják tılük, hogy becsületszóra higgyék el másoknak.

A szexuális problémák gyógyítása JOHN Tehát megbeszéltük a szexuális fejlıdés valamennyi stádiumát, és eljutottunk egészen a házasság küszöbéig. Röviden összefoglalva: idıre - rendes körülmények között nagyjából két és fél-három évre van szükségünk ahhoz, hogy kialakuljon bennünk saját nemi identitásunk tudata; ennek az idıszaknak a végére a gyermek megtalálja a maga egyértelmő helyét a folyó férfi vagy nıi partján. . . Aztán jön az ödipális fázis.. . az elsı szerelem, három- és hatéves kor közt, amelynek tárgya az ellenkezı nemő szülı; a következı hat évben a viszonylagos látencia idıszaka következik, amikor a szexuális érdeklıdés megmarad ugyan, de kevésbé szembeszökı; aztán pedig a serdülıkor, amikor a hormonok mindent fölkavarnak, és megismétlıdik az ödipális fázis, csakhogy ezúttal igazi szexuális színezettel; ezután a fiatalok nekivághatnak a világnak, és megszerezhetik azokat

311

a tapasztalatokat, amelyekre szükségük van, ahhoz, hogy valóban hozzájuk illı házastársat találjanak. Akkor most térjünk át arra a kérdésre, mit lehet tenni, ha ennek a folyamatnak valamelyik állomása nem úgy sikerül, mint kellene. ROBIN Hát ez fıként attól függ, hogya fejlıdés melyik pontján jelentkezett a probléma. Minél késıbben, annál többet tehetünk. Például ma már a pszichológusok egészen másként vélekednek az olyanfajta szexuális problémákról, mint az impotencia, a frigiditás vagy az ejaculatio praecox, mert sikerült olyan új módszereket találni, amelyek segítségével a legtöbb esetben hetek alatt meg lehet szüntetni ıket, míg régen megesett, hogy többéves terápiával sem sikerült túl sok eredményt elérni.

JOHN ló, de tegyük fel, hogy a probléma az ödipális fázis elıtt ke letkezett, azaz az illetı egyén szexuális identitásával van valami baj. ROBIN Hát ha így van, akkor gyakran nagyon nehéz bármit is kezdeni vele. És a transzszexuálisok és a homoszexuálisok többsége egyáltalán nem is fordul pszichológushoz, hogy az segítsen megszüntetni magát a devianciát, mivel ezt a problémát már megoldották önmaguk számára úgy, hogyelfogadták és alkalmazkodtak hozzá. Tehát a változtatás kérdése valójában föl sem merül. JOHN No de lehetne egyáltalán változtatni rajtuk? ROBIN Ó, igen. De ha ilyesmire kerük sor, ez rendkívül lassú, fá radságos és gyakran fájdalmas erıfeszítéseket igényel, mert magának a személyiségnek az alapjait kell megváltoztatnunk. Az erıfeszítéseink mindenre kiterjednek, ha meg akarjuk változtatni valakinek a nemi identitását, szükség lehet rá, hogy szinte minden megváltozzék az illetı személlyel kapcsolatban. Azaz voltaképpen az egész személyiséget kell újjáépíteni. Magától értetıdı tehát, hogy mindenkinek, aki ilyesmit forgat a fejében, magának kell eldöntenie, megéri-e ez

312

neki azt a sok küzdelmet és szenvedést. Jó néhányan akadnak alighanem, akiknek nem éri meg, és még az is elıfordulhat, hogy egyes esetekben még megpróbálni is veszélyes lenne. Különben is, azt hiszem, a pszichológusnak az a dolga, hogy tiszteletben tartsa minden egyes páciensének a nézeteit és az érzékenységét. A páciensek gyakran sokkal jobban megérzik, mint a pszichológus, mi válik leginkább a javukra. Tehát ha egy ilyen személy valamilyen más okból fordul pszichológushoz, gyakran igen sokat tehetünk érte, hogy jobb legyen az élete, és jobban érezze magát a bırében, közben pedig tiszteletben tarthat juk azt a kívánságát, hogy szexuális téren olyan maradjon, amilyen volt. JOHN Felfigyeltem rá, hogya "deviancia" szót használtad. ROBIN Eredetileg persze "perverziónak" hívták az ilyesmit, de ehhez a szóhoz túl sok kellemetlen képzettársítás tapadt hozzá akkoriban, amikor a törvény még szigorúan büntetett mindent, kivéve a házasságon belüli, "szabályos" szexet. Tehát manapság inkább a "deviancia" szót használjuk. JOHN Oe jó néhány homoszexuális akad, aki még "deviancia" szó használatát is ellenzi. Szívesebben használják a "variáció" szót, ami azt sugallja, hogy az egyik fajta szexuális viselkedés ugyanolyan "normális", mint a másik. ROBIN Egy csöppet sem ellenzem, hogy ık maguk ezt gondolják, és hogy védelmezzék is a nézeteiket - ez jogukban áll, feltéve, hogy ık is betartják ugyanazokat a szabályokat, mint mindenki más, és nem tesznek kárt senkiben. Oe mint azt láthatod abból, amit a szexuális fejlıdés egyes állomásairól magyaráztam - és ez a magyarázat nemcsak azt foglalja össze, amit mint pszichológus és mint magánember tapasztaltam, hanem segítséget nyújt az embereknek a viselkedésük megváltoztatásához és a hatékonyabb mőködéshez is -, a különféle szexuális viselkedéseket úgy lehet a legjobban elemezni és megérteni, ha a normális fejlıdéssei vetjük ıket össze. Azért döntıttem úgy, hogy ebbıl a nézıpontból szemlélem ıket, mert ezt találtam a leghasznosabbnak, mert láttam, hogy beválik a gyakorlatban, és érthetıvé teszi mindazt, amit tapasztaltam. Oe ha más emberek jobb szeretik azt hinni, hogy a devianciák a semmibıl keletkeznek, hogy nincs rájuk magyarázat - és természetesen ez a nézet tökéletesen érthetı olyasvalaki részérıl, aki nem akar megváltozni -, én egyáltalán nem bánom azt sem. Az a fejlıdési séma, amit itt felvázoltam, nem foglal magában semmiféle erkölcsi ítéletet, nem hibáztat senki, és nem állítja, hogy bárkinek is másnak kellene lennie, mind amilyen valójában. JOHN Tehát azért olyan nehéz a nemi identitással kapcsolatos problé mákat kezelni, még akkor is, ha a páciens csakugyan meg akar

313

változni, mert az illetı egész személyisége ráépült a már meglévö identitásra, tehát a teljes személyiség lebontására és újjáépítésére lenne szükség. Na és mi a helyzet azokkal a problémákkal, amelyek a fejlıdés késıbbi szakaszában alakultak ki? ROBIN Hát vegyük a frigiditást, az impotenciát és a korai magömléstezeket többnyire szexuális "diszfunkcióknak" szokás nevezni. Ezek a problémák akkor alakulnak ki, amikor a nemi identitás kialakításának fázisán már szerencsésen túljutott az illetı. A devianciák esetében a vonat a rossz vágányon indult útnak. A diszfunkciókéban a vonat megindult a helyes vágányon, de aztán piros jelzést kapott, és megállt. A terapeutának tehát az a dolga, hogy pirosról zöldre állítsa a jelzést. JOHN Tehát az illetı a szexuális fejlıdés ödipális fázisában kapott piros jelzést? ROBIN Igen. Vegyük például a frigiditást. Ha az apa túl könnyen zavarba jön, amikor észreveszi a kislánya rajongását, és zavartan, ijedten, tiltó an reagál rá, a kislány kezdi azt hinni, hogy ezek a frissen támadt érzései valahogy "helytelenek" . Ezért aztán megpróbálja kikapcsolni ıket. Így késıbb felnıtt korára, már annyira hozzászokik, hogy kikapcsolja ezeket az érzéseket, hogy képtelen ıket újra bekapcsolni. JOHN Na és akkor is ugyanez történt volna, ha az apja túlságosan erısen reagált volna a kacérkodására? . ROBIN Igen, akkor is ki kellett volna kapcsolnia az érzéseit, hogy biztonságban érezze magát. Vagy ugyanez lehet a hatása annak is, ha a családon kívül is, például egy igazán szigorú lakóhelyi közösségben találkozik a kislány azzal az igen merev elıírással, hogy az embernek nem szabad kimutatnia a szexuális érzéseit. Vagy néha, bár igen ritkán, az is megeshet, hogy valami valódi trauma éri, valami ocsmányság történik vele a fáskamrában. JOHN És az impotenciát is ugyanez okozza, csak éppen ezúttal az anya ad helytelen válaszokat akisfiúnak? ROBIN Így van. De azért azt hozzá kell tennem, hogy minden férfinál jelentkezhet idınként átmeneti impotencia - azaz hogy nem képes erekcióra, vagy hajlamos rá, hogy elveszítse az elıjáték vagy a

közösülés alatt -, ha erıs stressznek van kitéve, ha nem érzi jól magát, ha bizonyos fajta gyógyszerek vagy alkohol hatása alatt áll; sıt még akkor is, ha az átlagosnál jobban szorong, hogy minden jól menjen - például, amikor elsı alkalommal közösül a szeretıjévei vagy a feleségével. Mármost ha ez csakugyan megtörténik, ördögi kör alakulhat ki, mert minél jobban aggasztja az illetıt, hogy nem képes teljesíteni, annál jobban romlik a teljesítménye, és minél több kudarc éri, annál jobban aggódik. Úgyhogy végül is az átmeneti im

314

potencia tartóssá válhat, hacsak egy megértö nö vagy a terápia, vagy egyszerően a jószerencse meg nem töri az ördögi kört. JOHN De azt állítottad, hogy a frigiditás és az impotencia kezelésének kilátásai igen jók, bármi okozta is öket.

ROBIN Így van. És a legegyszerőbb eseteket - szerencsére ezek a leggyakoribbak - a kudarcnak és a szorongásnak ez az ördögi köre hozza létre, valamilyen szokatlan körülmény hatására olyan emberekben, akik korábban teljesen normálisan reagáltak. Természetesen az ilyesmi könnyebben megesik azzal, aki már amúgy is egy kicsit gátIásos vagy szégyenlös volt szexuális téren - hogy miért, azt már megbeszéltük. És persze ugyanezek az elvek lépnek mőködésbe akkor is, amikor a nö frigiddé válik JOHN Na és mi a helyzet a korai magömléssel? Az is egyfajta kísérlet arra, hogy az ember kikapcsoljon, úgy menekülve a szextöl, hogy befejezi, mielött csakugyan elkezdte volna? ROBIN Nem, azt hiszem, semmi ilyesmiröl nincs szó. Ne felejtsd el, szám os különbözö elmélet van rá, miért olyan hatékonyak ezek az újfajta gyógymódok. De az alapgondolat, amely valamennyit érthetövé teszi, az, hogy azok a férfiak, akik túl hamar, a partnerüknél korábban "elmennek", valójában nem túlságosan érzékenyek a gyönyörre, hanem éppen ellenkezöleg. Azért nem képesek uralkodni magukon, mert annak a testi gyönyörnek, amely az elöjáték, majd a közösülés alatt fejlödik ki a nemi szervekben, elsösorban a pénisz ben, nincsenek annyira tudatában, mint kellene. Tehát erre a helyzetre is alkalmazható az a hasonlat, amelyet nemrégiben használtunk - az ilyen férfi olyan, mint az az autóvezetö, aki levette a kezét a kormányról és bemászott a hátsó ülésre - az autó a pénisze, a kormánykerék pedig a vele való kapcsolata, azaz az, hogy tudatában van a nemi szervében tapasztalható érzeteknek. Így az izgalom kicsúszik az ellenörzése alól és magával ragadja, mint ahogy hasonló körülmények között egy autó is ezt tenné. JOHN Ezt úgy érted, hogy az "izgalom" nincs kellöképpen összekapcsolódva a fizikai örömérzetten Hogy mielött képes lesz az illetöirányítani önmagát, elöször a gyönyört kell erösebben éreznie? ROBIN Pontosan. Így aztán már érthetö, hogya régimódi szexuális kézikönyvek miért súlyosbították valójában a problémát. Ezek ugyanis rendszerint azt tanácsolták, hogy az illetö próbálja csökken teni az izgalmat azzal, hogy más dolgokra gondol közben - például felmondja magának a szorzótáblát, vagy valami hasonló. Tehát ha eddig csak az autó hátsó ülésén ült, ettöl kezdve egyenesen a csomagtartóba kerül! JOHN No de miért vágta el magát egyáltalán az illetö a tulajdon fizikai élményeitöl?

315

ROBIN Valószínőleg annak idején azért terelte el a figyelmét a szexuális érzéseirıl, mert a család szorongással reagált minden, a szexszel kapcsolatos dologra, mint ahogy azt már megbeszéltük. Tehát már gyerekkorában arra a meggyızıdésre jutott, hogy "nem egészen helyes", ha az embernek egészséges, életerıs szexuális étvágya van, és ha élvezi, amikor erısen izgalomba jön. JOHN Mármost azt állítod, hogy az elmúlt tíz évben megdöbbentıen hatékony módszerek születtek ezeknek a "diszfunkcióknak" a kezelésére. Minek köszönhetı, hogy ezek a technikák ilyen hirtelen kifejlıdtek? ROBIN Ez a folyamat valójában az Egyesült Államokban kezdıdött Masters és Johnson munkásságával. Ök ahelyett, hogy a párnak csak azt a tagját kezelték volna, akivel állítólag baj volt, mindkettejükkel egyidejőleg foglalkoztak; a két terapeuta is párt alkotott és egyőtt dolgozott, úgyhogy néha mind a négyen jelen voltak a terápiás ülésen. És aztán, ahelyett, hogyegyszerően csak beszéltek volna róla, hogy mi okozta a problémát - a gyermekkori élmények és így tovább -, a terapeuták tanácsokat ésJeladatokat adtak a pácienseknek. Azaz megértıen, de határozottan arrafelé irányították a párt, hogy újra és újra próbálkozzanak, és ne aggódjanak, ha elıször nem sikerül. JOHN Tehát nem törıdtek vele, mi okozza a problémát, egyszerően azt mondták a házaspárnak, hogy tessék gyakorolni? ROBIN Így van. És ez elképesztıen hatásosnak bizonyult. És mások ugyanerre az eredményre jutottak. JOHN Na és miféle tanácsokat és "feladatokat" kell adni? ROBIN Hát például ha a házaspár az asszony frigiditásától vagy a férfi impotenciájától szenved, és mindketten igen feszültek és nem bíznak benne, hogy valaha is menni fog nekik a dolog megint, akkor elıször is el kell nyerned a bizalmukat, és rá kell venned ıket, hogy újra beszélgessenek egymással. Aztán azt kell tanácsolnod nekik, hogy egy idıre ne is kísérletezzenek a közösüléssei, míg meg nem tanulták egyszerően élvezni egymás testét. JOHN Amikor megtiltod nekik a közösülést, ezzel csökkented bennük a szorongást, hogy kudarcot fognak vallani. Na és milyen "feladatokat" szoktál adni nekik? ROBIN Példáuljavasolhatod nekik, hogy felváltva simogassák és maszszírozzák egymást fél óráig, úgy, hogy az mindkettejüknek örömet okozzon, de nagy ívben kerüljék el a nemi szerveket. Annak, akit a partnere éppen simogat, csak annyi a feladata, hogy "engedje el magát, és élvezze a dolgot", ugyanakkor közölnie kell, mi esik neki a legjobban. Így ı is közremőködik abban, hogy a lehetı legnagyobb örömet okozzák neki. JOHN Ez az elv a "viselkedésterápiából" ismerıs, nem igaz? Hogy az

316

ember valami könnyüvel kezdi, ami nem okoz neki túl nagy szorongást, aztán fokozatosan, lépésenként közelíti meg a célt, és valahányszor úgy érzi, hogy a szorongás túlmegy egy bizonyos ponton, tart"egy kis szünetet. ROBIN Ez az. Amikor a házaspár beleegyezik, hogy egy idıre tartózkodni fog a közösüléstıl, sıt, még egymás nemi szerveinek érintésétıl is, megszünik bennük a szorongás, hogy "teljesíteniük" kell. Így visszatérhetnek abba a fázisba, amikor még csak "ismerkednek egymással", és mindent elölrıl kezdhetnek. És ha elegendı bátorítást kapnak, hogy legyenek gyöngédek, kedvesek és érzékenyek egymásra, a férfi és a nı egy idı után rendszerint azon veszi észre magát, hogy újra megnyílik egymás felé, néha majdhogynem még újra bele is szeretnek egymásba. JOHN És így fokozatosan eljutnak a teljes közösülésig? ROBIN Igen, lassan, fokozatosan; a következı lépésre mindig csak akkor kerül sor, amikor úgy érzik, készen állnak rá. Például ha a pár a férfi impotenciája miatt keresett fel bennünket, akkor az elsı lépés, amikor a nem szexuális simogatás már nem tölti el szorongással ıket, az lesz, hogy a nı a férfi genitáliáival játszik, anélkül hogy elvámá tıle az erekciót vagy bánná, ha nem sikerül neki, csak azért, hogy ingerelje és örömöt szerezzen neki. Természetesen most, hogy nem nehezedik rá a teljesítmény kényszer, a "gépezet" rendszerint rövidesen újra müködni kezd, és az, hogy a nı beleviszi ugyan a játékba, de egyáltalán nem siet kielégíteni, azzal az eredménnyel járhat, hogy a férfi szokatlanul mohónak érzi magát. Amikor csakugyan visszatér az önbizalma, megpróbálkozhatnak a behatolással,de anélkül hogy a férfitıl elvámák, hogy képes legyen fenntartani az

317

erekcióját, és ha visszaesés mutatkozik, akkor bármi kor visszatérhetnek a folyamat egy korábbi fázisába. Így nem kell attól tartaniuk, hogyelveszítik a bátorságukat, vagy hogy újra létrehozzák az ördögi kört. Rendszerint legfeljebb néhány hétre van szükség ahhoz, hogya pár szexuális élete teljesen helyreálljon, és az abból merített öröm és kielégülés csak megszilárdítja a terápia hatását. JOHN Na és mi van akkor, ha a házaspár "elıreszalad", és megpró bálkozik a közösüléssei, mielıtt a terapeuta azt tanácsosnak tartaná? ROBIN Nem számít. Ha sikerül- és gyakran sikerül, mert a "feladatok" annyira felizgatták ıket, hogy nem tudnak tovább várni -, akkor mindössze felgyorsult az egész folyamat. Ha nem sikerül, akkor sem kell úgy érezniük, hogy kudarcot vallottak, hiszen te elızıleg megtiltottad nekik a dolgot, így a tilalom megszegése élvezetes lázadásnak és kötelességszegésnek tünik! JOHN Azt mondod, más terapeuták is igen hatékonynak találták ezeket a módszereket. Változtattak rajtuk valamit? ROBIN Ó, rengeteget. De az minden ilyen új módszerben közös, hogy a közvetlen élményre összpontosítanak. JOHN Vagyis azt kívánják a házaspártól, hogy arra figyelj en, amit érez? ROBIN Igen, arra, hogy mit érez itt és most a másik iránt, hogy újra kapcsolatba kerüljenek a szexuális érzéseikkel és érzeteikkel, amelyeket kískorukban megtanultak kikapcsolni, és hogy egyre élénkebben és mélyebben átéljék ıket. Annak az elvnek alapján válik ez lehetségessé, amely megköveteli, hogy a páciensek ténylegesen elvégezzenek bizonyos feladatokat, hogy megpróbálják megváltoztatni a dolgokat. JOHN Es azzal egyáltalán nem is foglalkoznak, hogy megpróbálják megállapítani, mi okozta a problémát? ROBIN Hát manapság számos terapeuta megpróbálja kombinálni eze ket az új technikákat a hagyományosabb pszichoanalitikus módszerekkel, amelyek segítségével a problémák okát is fel lehet deríteni. És úgy vesszük észre, hogy ennek segítségével még a korábbinál is jobb eredményeket érünk el ezeknek a diszfunkciós problémáknak a kezelésében. JOHN Oké. Mármost, ha a nemi identitású problémák a tipegı korban keletkeznek, a "diszfunkciók" az ödipális fázisban vagy késıbb... hol kerül bele a képbe a mazochizmus, a szadizmus és a fetisizmus? ROBIN Hát itt megint olyan emberekkel van dolgunk, akik némileg elakadtak a szexuális fejlıdésükben. Odáig esetleg eljutottak, hogy tőrhetıen biztosak a nemi identitásukban, ahhoz viszont nem jutottak elég messzire, hogy képesek legyenek szeretetteljes, bizalm on alapuló kapcsolatot létrehozni a másik nemmel, ahol félelem nélkül, természetesen tudnak viselkedni. Ezért nem is tudják teljesen elengedni magukat szeretkezés közben, mindig van bennük annyi félelem és

318

bizalmatlanság, hogy ennek útjába álljon. A kielégülésnek ez a furcsa formája, amelyet az ilyen személyek választanak, a legtöbb, ameddig el tudnak jutni a normális szex élvezetében úgy, hogy ugyanakkor védekeznek ez ellen a félelem ellen is. JOHN És mitıl félnek? ROBIN Lényegében attól, hogy kihasználják ıket, ha megengedik ma guknak, hogy teljesen nyitottak és sebezhetıek legyenek, mivel ez szükséges ahhoz, hogy a szex csakugyan élvezetes legyen. Kisgyerekkori tapasztalataik hatására kialakult bennük a közeli kapcsolatoktói, a szeretettıl vagy a másokért való felelısségtıl való félelem. Ezért olyanfajta szexet keresnek, amelyben erre nincs szükség, amely speciális feltételekkel van kÖfÜlkeritve, hogy mégiscsak hozzájussanak valami kis örömhöz, anélkül, hogy olyan rengeteget kockáztatnának. JOHN Oe hát a szadomazochizmus enyhe formája korántsem szokatlan, ugye? Jó néhány ember szokta sŐfÜn harapdálni a partnerét, vagy bánik kissé durván a másikkal, amikor izgalomba jön, nem? ROBIN Oe igen, persze. A legtöbb pár izgalmasnak talál egy kis ingerlést, harapdálást, fölülkerekedést vagyalávetettséget, legalábbis a szerelmi játék egy bizonyos szakaszában. Mindaddig, amíg hozzásegíti ıket, hogy jobban élvezzék a játék többi részét, ez teljesen normális. Abnormálissá csak akkor válik, ha nem tudnak bízni egymásban, és szabadon átadni magukat a másiknak; azaz amikor a szeretet és az érzelmi elkötelezettség pótlékának alkalmazzák, azért, hogya nemi izgalmat elválasszák attól az érzelmi közelségtıl, ami rendszerint vele jár. JOHN Tehát azért abnormális, mert szeretet nélküli szexet jelent? ROBIN Igen. Olyannyira, hogy még mint emberi lényt sem szeretik a másikat. Ha valakinek a szex élvezetéhez rendszeresen arra van szüksége, hogy valódi fájdalmat okozzon a másiknak, ezzel rendszerint két legyet üt egy csapásra. Elıször is megkapja annak il/úzióját, hogy nagyon közel került a másikhoz, olyan meghitt közelségbe, mint a valódi szerelmesek, amikor rábízzák magukat egymásra, és boldogan a másik hatalmába adják magukat, engedik, hogy a szerelem érzése magával sodorja és irányítsa ıket. Oe valójában a szadomazochi sta partnerek óriási távolságra vannak egymástól. Ami a szadistát illeti, az ı számára a partnere csak egy élettelen tárgy, amelyet érzés, aggodalom vagy részvét nélkül lehet használni és kihasználni. A fájdalom, amit az áldozatnak okoz, afféle másodkézbıl való pótszere a szeretetnek és a törıdésnek, amelyre a szadista vágyódik, de megkockáztatni nem mer, mert attól fél, akkor az áldozat hatalmába kerülne. Másrészt a mazochista áldozatot is megvédi ez a helyzet a valódi törıdéstıl, szeretettıl és elkötelezettségtıl. A fájdalom és a félelem ugyanis arra kényszerítik, hogy visszariadjon a szadistától,

319

miáltal megnyugtató érzelmi távolság jön létre köztük. Így aztán mindketten védve vannak a közelségtıl és az adakozástói, ezért bizonyos határig el tudják viselni azt a vonzalmat, amit a szexuális izgalom támaszt bennük. JOHN És szerinted a szadomazochista viselkedés teljes skálájára ér vényes, hogy csak védekezés a valódi közelség ellen? ROBIN Igen, azt hiszem. JOHN Kezdve azokkal, akik komoly fájdalmat okoznak a partnerük nek, és végezve. . . mivel is? ROBIN Hát a hajlam, meglehetısen gyönge formában, azokban a férfiakban is megvan, akik azzal igyekeznek megbotránkoztatni a nıket, hogy mutogatják magukat, vagy a kukucskálókban, akik úgy használnak ki másokat, hogy azok még a jelenlétükrıl sem tudnak. És mellesleg a pornográfia nagy része is ezen az elven alapszik - azaz megkísérli teljesen elválasztani a szexet a szeretettıl, és elszigetelni minden olyan gyöngéd vagy meleg érzést a szexuális helyzettıl, amely azt kísérni szokta. JOHN Tehát ami közös a szadizmusban, mazochizmusban, fetisizmusban, voyeurizmusban, exhibicionizmus ban és a pornográfiában, az a személyes elkötelezettségtıl való félelem. ROBIN Igen, mert az illetı nem tud megbirkózni a szexszel és a szeretettel egyszerre. Attól fél, hogy akkor a másik hatalmába kerülne, s joggal, hiszen a szeretet éppen erre való! Ezek az emberek azonban ezt nem tudják elviselni, mert rossz tapasztalataik vannak: valaki, akit kisgyerekkorukban szerettek, visszaélt evvel a hatalmával.

320

JOHN Tehát bizonyos értelemben a perverzió megvédi töle a szexuali tásukat, hogy még tovább károsodjék? ROBIN Így van. A szexualitásuk annak idején, kisgyerekkorukban veszélybe került, és ha mégis meg akarták örizni, el kellett rejteniük, hogy biztonságban legyen. Álcázniuk kellett, hogy az emberek ne ismerjenek rá, vagy el kellett rejteniük valahová, ahol az a személy, aki fenyegette, nem találja meg. Más szóval a szeretetteljes szexualitást bezárták valahová, ahol az emberek nem találnak rá. Így aztán csak torzított formában juthat kifejezésre, és nem kockáztatják meg, hogy még egyszer átéljék azokat a meleg érzelmeket, amelyeket gyerekkorukban az emberek kihasználtak. JOHN És ezt a problémát csak súlyosbítja, hogy a társadalom elítéli azt a "biztonságos" módot, ahogy ök kifejezik a szexuális érzéseiket. ROBIN Ezért természetesen ök is hajlanak rá, hogy bünös titokként kezeljék. Érthetö, hogy ragaszkodnak hozzá, hiszen ez a szex egyetlen olyan formája, amely nyitva áll elöttük. Így aztán csak annyit valósí tanak meg belöle, amennyit mernek. JOHN Gyakran megesik, hogy pszichológushoz fordulnak? ROBIN Elég ritkán. És még ha eljönnek is, mert meg akarnak változni, többnyire nem hajlandóak szemügyre venni, mi is az, amin változtatni akarnak, mert szégyellik és büntudatot kelt bennük. Csak éppen, persze, ha az ember meg akar változni, akkor elöször azzal kell tisztába jönnie, hogy milyen is most. JOHN Úgy érted, hogy úgy szeretnének eljutni a "normális" szexualitáshoz, hogy közben megpróbálják elfelejteni, hová rejtették azt. ROBIN Igen. Úgy járnak, mint az az ember, aki elejtette a kulcsát, és az ötvenméternyire álló lámpaoszlop alatt kezdi keresni, mert ott sokkal jobb a világitás. És pontosan ezért olyan hiábavaló egyszeruen arra biztatni öket, hogy legalább próbálkozzanak meg a szexuális kielégülés normálisabb formáival. Ha viszont onnét indulunk ki, ahol a szexualitásuk csakugyan rejtözik, és azt igyekszünk felszabadítani, akkor az a felszínre törhet, és természetesebbé válhat; ezáltal szorosabb lesz a kapcsolata az összes töbqi egészséges érzelemmel, amelyek így segíthetnek a helyes útra téríteni. Ezért a kezelés elején mindig azt kell megkeresnünk, hol rejtözik a páciens szexualitása; és amikor rátaláltunk, segítenünk kell neki, hogy el tudja fogadni a megszabott formában, söt, hogy még örömöt is találjon azokban a fantáziákban, amelyek nyugtalanítják. JOHN Hogy örömöt találjon bennük? De hiszen azért fordult pszicho lógushoz, hogy megszabaduljon tölük! ROBIN Furcsán hangzík, tudom. Nem is úgy gondoltam, hogy arra biztat juk a pácienst, élje ki a fantáziáit a valóságban, és erıltesse rá öket más emberekre. De bármi legyen is az a bizonyos deviáns kész

321

tetés vagy fantázia, amögött rejlik a valódi, igazi, szeretetteljes szexualitás. És ha a szégyen vagy a bőntudat meggátolja benne, hogy szembenézzen ezekkel a fantáziákkal, akkor sose fogja megtalálni azt a kincset, ami mögöttük rejtızik. Ezzel szemben ha arra bátorítod, hogy érezze át azt az izgalmat, amely a deviáns érzéshez kapcsolódik, akkor fokozatosan a mögötte rejlı, mélyebb érzések is a felszínre törnek. Amint pedig egyszer felszabadultak, megtalálják a normális csatornákat, és végül lehetségessé válik a páciens számára a valódi, szeretetteljes nemi élet. JOHN Na és azok az új, Masters és Johnson-féle módszerek ezeken a problémákon is segítenek? ROBIN Közvetlenül nem. Mint már mondtam, ezek a devianciák valahol a nemi identitás sal kapcsolatos problémák, azaz a transzszexualizmus, a homoszexualitás és a diszfunkciók, azaz az impotencia és a frigiditás között helyezkednek el. Ha a páciens csakugyan akarja, valamivel könnyebb változtatni rajtuk, mint a homoszexualitáson, de sokkal nehezebb, mint olyankor, amikor egyszerően át kell állítani a tilos jelzést szabadra. Többnyire egy évbe - sıt évekbe - is beletelik a kezelés, amelyet rendszeresen kell végezni, az analízis valamilyen formájában.

Önmagunk legnagyobb ellenségei. . . JOHN Ha belegondolunk, hány olyan ember van, akinek sehogy se sikerül normális nemi életet élnie - annak dacára, hogy manapság ezt többnyire helyeslik és bátorítják -, kénytelen rájönni, milyen iszonyúan nehéz lehet azoknak, akik valamilyen szempontból "deviánsak", és valahogy meg kell barátkozniuk azzal a gondolattal, hogy még azt is, amire egyáltalán képesek, a többiek helytelenítik és szégyenletesnek találják. ROBIN És ez a helytelenítés természetesen magának a társadalomnak is kárára van. JOHN Milyen szempontból? ROBIN Hát csak gondold meg, mi mindent tehetnének a társadalomért a homoszexuálisok és a többiek, akiknek az életformája deviánsnak számít! Ahol viszont intolerancia uralkodik, és minden devianciát elutasítanak, ott ezek az emberek "illegalitásba vonulnak", valamiféle "törvényen kívüli" státusba kerülnek, ahol nem marad más választásuk, mint az, hogy azonosuljanak a saját kisebbségi csoportjuk többi tagjával, és védekezzenek a társadalom egésze ellen. Többé-kevésbé rájuk kényszerítik, hogyellenségesen érezzenek a társadalommal szemben, amely szintén ellenségesen viselkedik velük.

322

JOHN Vagyis rákényszerülnek, hogy mindent, ami "normális", elutasítsanak, ahelyett, hogy úgy éreznék, nekik is szabadságukban áll elfogadni mindazt, ami jó a társadalomban. ROBIN Ez a helyzet nem válik javukra nekik sem, a társadalomnak sem. És ez éppennyire igaz fordítva is. Vegyük csak megint a homoszexualitást! Ha szigorú tabu alá esik, akkor az emberek szörnyen retteghetnek töle, hogya saját viselkedésük valamilyen teljesen normális eleme esetleg "homoszexuális". JOHN Hiszen, mint mondtad, a legtöbb emberben van valami kis homoszexuális hajlam, abban az értelemben, hogy örömmel tölti el öket az, hogy vonzónak találják a saját nemük egyes tagjait? ROBIN Oe ha megijednek ezektöl az érzelmektöl, akkor kénytelenek összezúzni, elfolytani és a szönyeg alá söpörni öket. JOHN így még attól is rettegni fognak, hogy szeretetböl hozzáérjenek egy másik emberhez, mert attól félnek, ez annak a jele, hogy felszínre tör a lappangó homoszexualitásuk. ROBIN Oe ennél is többröl van szó. Mivel alapjában véve ugyanaz az energia táplálja a homoszexuális és a heteroszexuális érzéseinket, ha ezeknek az érzéseknek az egyik részét szigorúan kordában tartjuk, ez azt jelenti, hogy egyszersmind a teljes szexuális energiánkat erösen visszafogjuk. Ez pedig oda vezet, hogy a másik nemmel sem tudjuk úgy elengedni magunkat és élvezni a szexet, mint azok az emberek, akiket semelyik természetes érzésük sem ijeszt meg. JOHN Pontosan-ezt tapasztaltam egy alkalommal én is. Már egy ideje együtt jártam egy lánnyal, és szexuális téren kitőnöen megértettük egymást. Oe egy napon rájöttünk, hogy mindkettönket nagyon hasonló érzések nyugtalanítanak. A barátnömnek volt egy kolléganöje, aki egyszer csak elkezdett flörtölni vele, és ettöl ö rettentökényelmetlenül érezte magát. Én pedig elmondtam neki, hogy a tornateremben, ahová edzésre jártam, van egy-két jóképő és kétségbeejtöenjó eröben lévö fiatalember, akik állandóan azzal vágnak fel, hogy könnyedén hajigálják ide-oda a súlyzó kat, és hogy ezek szörnyen idegesítenek engem. Szóval ezzel a barátnömmel megígértük egymásnak, hogy megpróbáljuk élvezni ezeket a helyzeteket. Úgyhogy öviszonozni kezdte a kolléganöje kacérkodását, és azon vette észre magát, ez nem is érinti túlságosan kínosan; én pedig visszamentem a tornaterembe, és fogcsikorgatva megpróbáltam örülni azoknak az izompacsirtáknak. Egy darabig iszonyú kínosan éreztem magam, föként azért, mert féltem, hogy egy vén buzi lesz belölem, és aztán egyszer, hallj csudát, tényleg egyszerüen csak jólesett rájuk nézni! Tehát valóban tudtam örülni nekik, és nem ingerelte angol jólneveltségemet az a kis enyhe nárcizmusuk. Napokon belül azon vettük észre magunkat a barátnömmel, hogy ugrásszerően megnött a szexu

323

ális étvágyunk, és egyre nagyobb örömet találtunk a szeretkezésben. Vagyis felszabadult a szexuális energiánknak az a része, amelyet korábban megkötött ez a félelem. ROBIN Pedig a szeretetteljes szexnek éppen az a lényege, hogy teljesen át kell engedned magad az élménynek, feltétel nélkül a másik kezébe kell adnod magad arra az idöre, amíg szeretkeztek. Teljesen felszabadultnak és gátlástalannak kell lenned, nem szabad megpróbálnod irányítani sem önmagadat, sem a partneredet, egyszeruen reagáinotok kell egymásra, ami az öröm és szeretet egyre fokozódó láncreakcióját váltja ki. Am erre képtelen vagy, ha megpróbálod megvédeni magadat, mert rettegsz a partnered valamilyen lehetséges reakciójától. És akkor sem vagy rá képes, ha amiatt aggódsz, hogy te magad árulhatsz el olyan érzéseket, vagy tehetsz olyasmit, amiröl úgy érzed, hogy nem helyénvaló. Ez természetesen nemcsak a homoszexualitásra érvényes, hanem mindenfajta érzelemre, ami csak szerepel az érzelmi skáládon. Nézd, eszményi esetben az ember akkor sem veszíti el teljesen a kapcsolatát fejlödésének korábbi fázisaival, amikor felnö, és a szexben majdhogynem az a legjobb, hogy szeretkezés közben mindezeknek a meghaladott fejlıdési fokoknak is módjuk van megnyilvánulni. Vagyis minden helyénvaló, ami a pár izgaimát fokozza. Lehet, hogy valaki abban leli örömét, hogy zsarnokot és rabszolgát játszik, vagy abban, hogy úgy dédelgeti a másikat, mint egy kisbabát, vagy abban, hogy szerepet cserél a másikkal, és úgy viselkedik, ahogyan az szokott. Ha mindez csak játék egy alapvetıen szeretetteljes viszonyban, az nagyszeru! Azt jelenti, hogy a személyiség legkülönbözıbb szükségletei is mind kifejezést nyernek, és nemcsak arra nyílik lehetıség, hogy bepótoljunk bizonyos fontos tapasztalatokat, amelyeket a különbözı fejlödési szakaszok valamelyikében, gyerekkorunkban elmulasztottunk megszerezni, hanem az energiáinkat is felszabadítja, hogy képesek legyünk a lehetı legtöbb örömöt találni a szex ben, egymásban és az életben. JOHN Valahogy úgy érzem, hogy a ,Játék" fogalma fontos szerepet játszik. Ha az egész csak játék, akkor könnyebb felszabadultnak lenni, elengedni magunkat, és kockáztatni, nem igaz? ROBIN De igen. De ne felejtsd el, hogya ,játéknak" az a lényege, hogy határokra van szüksége. Azaz meghatározott helyre és idıre kell korlátozódnia, hogy az ember tudja, mikor kezdödik... és hogy mikor végzödik, és mikor kell vissza térnie a mindennapi élet szabályaihoz. Az emberek csak akkor merik magukat teljesen elengedni, ha tudják, hogy van egy határ, amely megvédelmezi ıket. Ha van ilyen határ, akkor az összes többi sorompót felnyithatod, teljesen elengedheted magad, és egybeolvadhatsz a másikkal. JOHN Úgy érzed, ismét visszatalálsz önmagadhoz amikor akarod?

324

ROBIN Errıl van szó. A kutatások arról tanúskodnak, hogy a legegészségesebb családok egészségének az a kulcsa, hogy a családtagok egyaránt képesek az intimitás megteremtésére és fölfüggesztésére: nem okoz nekik kényelmetlen érzéseket, ha idınként nagyon közel kerülnek egymáshoz, de azt sem bánják, ha egy idıre messzire távolodnak egymástól. És én azt hiszem, elsısorban erre kell törékednünk, ha gazdagabbá akarjuk tenni a házasságunkat. De az ember csak akkor mer "összeolvadni" a másikkal, ha biztos benne, hogy késıbb az énhatárai újra helyreáll nak. JOHN Szóval azt mondod, megeshet, hogy valaki azért fél a túlságos közelségtıl, mert attól tart, hogy késıbb nem tudja visszaszerezni a különállását? ROBIN Igen. Ilyen problémák akkor adódnak, ha valaki elakadt annak idején a fejlıdésben, mert a családja nem segítette kellıképpen. Ezért megrekedt, és nem tud annak rendje és módja szerint leválni az apjáról és az anyjáról. Így vagy felnıtt korban is hozzájuk kötıdik a házastársa helyett, vagy ha mégiscsak kiszabadul a családból, és legalább térben eltávolodik tılük, de akkor is magával viszi mindenhová a szüleivel kapcsolatos, megoldatlan problémáit, és újrajátssza ıket a házastársával vagy a gyerekeivel, mintha azok csakugyan a szülei volnának. JOHN És ezzel megtettük a teljes kört, és visszatértünk ahhoz az állításhoz, amit a beszélgetésünk legelején hallottam tıled: hogy a házastársak a "megoldatlan problémáik" miatt választják egymást. ROBIN Igen, ez a dolog kulcsa. De ezeket a problémákat "meg kell oldanunk", ha fel akarunk nıni és különálló, független személyekké akarunk válni - márpedig ez aztjelenti, elhagyjuk a szüleinket, abban az értelemben, hogy nem lábatlankodunk tovább körülöttük, arra várva, kapjunk még valamit tılük. Persze azért nem kell megtagadnunk ıket vagy elveszítenünk a barátságukat és a támogatásukat. Ami azt illeti, bár a tényleges vérfertözés tilos, senki nem tilthatja meg nekünk, hogyapartner, akit választunk magunknak, olyan vonzó, kedves, szexis vagy gyöngéd legyen, mint a mamánk vagy a papánk, a bátyánk vagy a növérünk, a nagymamánk vagy a nagypapánk volt vagy akár olyan, mint valamennyien együttvéve. JOHN Rendkívül felszabadító hatású gondolat. . . ROBIN Én is azt hiszem. Voltaképp az ember mindaddig nincs is egészen tisztában vele, hogy amikor házastársat választ, mennyire befolyásolják a cs~liádtagjai iránt érzett kora gyermekkori érzelmei, amíg rá nem döbben, hogy tökéletesen rendjénvaló, ha ezen az alapon választja meg a partnerét, és semmiféle szabályt nem szeg meg vele. JOHN Tudod, attól, amit most mondtál, kezdem hirtelen új fényben látni a dolgokat. Egy csomó házassági probléma voltaképpen teljesen

325

szükségtelen! Már úgy értem, megeshet, hogy valaki azért "kapcsol ki" szexuálisan, mert még nem ébredt rá, hogy tökéletesen helyénvaló, ha a házastársával kapcsolatban örömét leli azokban a kellemes érzésekben, amelyeket valaha, gyerekkorában, a családtagiai támasztottak benne. Ha a partner iránti vonzalomnak ezt az okát a szınyeg alá söpörték, akkor megeshet, hogya kapcsolatot csakugyan vérfertızınek érzik, és emiatt kínos érzéseik támadnak, jóllehet valójában szó sincs vérfertızésrıl. ROBIN Ez pontosan így igaz. Ha az ember közelebbrıl szemügyre veszi a kölönféle házassági és szexuális problémákat, azt látja, hogy közülükjó néhány abban az érzésben gyökerezik, hogy a partnerrel folytatott nemi élet vérfertızı, mert a partner hasonlít valakihez a tulajdon családunkból. Természetesen szó sincs vérfertızésrıl, a gondolat csak érzelmi zőrzavar következménye. De az emberekben könnyebben összezavarodnak ezek a dolgok, ha a szüleik félszegen és kínosan érezték magukat szexuális téren. Most már érted, gondolom, hogy már eleve is kisebb a valószínősége ennek a zőrzavarnak, ha a szülık szexuális élete jó, mert akkor teljesen világos, hogya szexuális természető dolgok az ı hálószobájuk ajtaja mögé tartoznak. Tehát eggyel több okunk van azt állítani, hogy a szülık közötti szexuális harmónia létfontosságú a gyerekek érzelmi biztonsága szempontjából, és a szülık nemcsak önmagukkal, mindenki mással is jót cselekszenek, ha gondoskodnak róla, hogy éppolyan jól érezzék magukat együtt az ágyban, mint ágyon kívül. JOHN Azaz ugyanaz érvényes a szex re is, mint az összes többi problémánkra, amelyeket annak idején elmulasztottunk megoldani: ha elıkotor juk a szınyeg alól, a házastársunk segítségével helyre tudjuk hozni, amit mulasztottunk. Vagyis akkor, ha felismerjük, mi is a bajunk voltaképpen. ROBIN Hát nem komikus. . .? mindazok a problémák, amelyek miatt a legtöbbet fáj a fejünk, pusztán képzeletbeliek! Tudod, amikor a páciensek már kis híján készen állnak rá, hogy befejezzék a terápiát, és végre megértették, hogy ık maguk okozták maguknak minden problémájukat, anélkül hogy ezzel tisztában lettek volna - szinte mindig megkérdezik tılem, hogy miért nem mondtam meg nekik már elıbb. Persze az igazság az, hogy szó szerint ugyanezt mondtam nekik jóformán minden egyes alkalommal, amióta csak elkezdtek hozzám járni, és ık majdhogynem leharapták a fejemet, amiért ilyet merészelek állítani! JOHN És ekkor, ha még jól emlékszem, te nevetsz egy nagyot rajtuk. ROBIN És ha ık is nevetnek egy nagyot önmagukon, mert az egész ügy voltaképpen nevetséges, akkor már biztos, hogy használt nekik a terápia.

326

TARTALOM

Köszönetnyilvánítás / 5 BEVEZETÉS /7

Miért kellett nekem éppen TÉGED elvenni? / 14 ISTEN vagyok, maradjunk ennyiben / 69 Egy kis kitérı: paranoia és politika / 141 A csodálatos játék nyúl / 155 Ki az ÚR a házban? / 195 Egy kis kitérı: tucatjával egészségesebbek /252 Mit míveltek odabenn, ti ketten? /259

327

Kiadta a Helikon Kiadó Kft. A kiadásért a Helikon Kiadó igazgatója felel. Készőlt a Dőrer Nyomdában, Gyulán, 1993-ban. Felelıs vezetı Székely András igazgató. Felelıs szerkesztı Steinert Ágota. Mőszaki szerkesztı Nagy András. A szedés a Helikon Kiadó fényszedı rendszerén készőlt. Mővészeti vezetı Kováts Imre. Megjelent 19,27 (A/5) ív terjedelemben. HE 398 / ISBN 963 208 280 x

328