Bevezetés a sporttudományokba Szerkesztette: Perényi Szilvia Petridis Leonidas
Szerző: Perényi Szilvia Petridis Leonidas
Lektorálta: Dr. Keresztesi Katalin
Felelős Kiadó: Campus Kiadó, Debrecen Kézirat lezárva: 2015. november 20.
ISBN 978-963-9822-41-2
A tananyag elkészítését a ''3.misszió'' Sport és tudomány a társadalomért Kelet-Magyarországon TÁMOP-4.1.2.E-15/1/Konv-2015-0001 számú projekt támogatta. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
TARTALOMJEGYZÉK TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE ................................................................................................. 4 ÁBRÁK JEGYZÉKE ............................................................................................................... 5 BEVEZETÉS ............................................................................................................................ 6 1. A SPORT FOGALMA ......................................................................................................... 7 1.1. A sport helye, szerepe és jelentősége a mai világban .................................................... 14 2. SPORTOLÁS ÉS FIZIKAI AKTIVITÁS MULTIDIMENZIONALIS HATÁSAI .... 16 2.1 Biológiai hatások ............................................................................................................ 16 2.2. Mentális hatások ............................................................................................................ 19 2.3 Érzelmi hatások .............................................................................................................. 22 2.4 Társadalmi hatások ......................................................................................................... 24 2.5 Gazdasági hatások .......................................................................................................... 26 3. A SPORTTUDOMÁNY FOGALMA, FEJLŐDÉSE ..................................................... 28 3.1. A tudomány szervezetei és a sport képviselete ............................................................. 30 3.2 Tudományos publikáció ................................................................................................. 35 3.3 A sporttudományok interdiszciplináris jellege ............................................................... 39 4. A SPORTTUDOMÁNYOK LEGFŐBB ALTERÜLETEI ............................................ 43 4.1 Természettudományok.................................................................................................... 43 4.1.1. Sportélettan ............................................................................................................. 43 4.1.1.1 A sportélettan története ..................................................................................... 43 4.1.1.2 A sportélettan helye az oktatásban .................................................................... 45 4.1.1.3 A sportélettan tárgya ......................................................................................... 45 4.1.1.4 Sportélettani alapfogalmak ................................................................................ 47 4.1.1.5 Edzés hatására megfigyelhető élettani változások ............................................ 49 4.1.2 Sportbiomechanika .................................................................................................. 50 4.1.2.1 Az emberi mozgások mechanikai tulajdonságai ............................................... 52 4.1.2.2. A mozgás hatékonysága ................................................................................... 53 4.1.3. Edzéselmélet ........................................................................................................... 54 4.1.3.1 Az edzéselmélet kialakulásának fázisai ............................................................ 54 4.1.3.2 Edzéselméleti alapfogalmak .............................................................................. 56 4.1.3.3 A sportteljesítmény ........................................................................................... 58 4.1.3.4 Az alkalmazkodás ............................................................................................. 61 4.1.3.5 Az edzettség ...................................................................................................... 63 4.1.4 A Teljesítménydiagnosztika..................................................................................... 66 4.1.4.1 A teljesítménydiagnosztika helye a mai sportban ............................................. 68 4.1.4.2. Teljesítménydiagnosztikai vizsgálatok fajtái ................................................... 70 4.1.4.2.1 Laboratóriumi vizsgálatok .......................................................................... 70 4.1.4.2.2 Pályavizsgálatok ......................................................................................... 71
2
4.1.4.3. A teljesítménydiagnosztika alapvizsgálatai ..................................................... 72 4.1.4.4. Teljesítménydiagnosztikai vizsgálatok kiválasztásának szempontjai .............. 73 4.2. Társadalomtudományok ................................................................................................ 76 4.2.1 Sportszociológia ....................................................................................................... 77 4.2.2 Sportpszichológia ..................................................................................................... 81 4.2.5 Sportpedagógia ........................................................................................................ 83 4.2.3 Sportgazdaságtan ..................................................................................................... 85 4.2.4 Sportszervezés.......................................................................................................... 92 FELHASZNÁLT SZAKIRODALOM ............................................................................... 101
3
TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE 1. Táblázat: a sportolási és fizikai tevékenység helyszíne az európai unióban és magyarországon 2013-ban (%, több válasz is lehetséges volt) .................................................. 9 2.
Táblázat: a sporttudomány képzési terület szakjai ............................................................ 33
3.
Táblázat: tudományos folyóiratok legfontosabb adatai példával ...................................... 37
4.
Táblázat: sportszociológia legfontosabb kutatási területei ............................................... 79
5...... Táblázat: a sport „vilniuszi definíció”-jának elemei és gazdasági hozzájárulások modellje .................................................................................................................................................. 90 6.
Táblázat: sportszervezők elhelyezkedésének lehetőségei ................................................. 94
7. Táblázat: a sportrendezvények lebonyolítása kapcsán felmerülő legfontosabb rendezési szakaszok és azok főbb feladatcsoportok ................................................................................. 95 8. Táblázat: a sportrendezvények szervező bizottságaiban leggyakrabban előforduló feladatterületek és feladataik .................................................................................................... 96 9. Táblázat: nemzetközi sportesemények összehasonlítása szabadidősportban és él/versenysportban .................................................................................................................... 98
4
ÁBRÁK JEGYZÉKE 1.
ábra: Sportolási részvétel szinterei...................................................................................... 8
2.
ábra: Sportolási részvétel és a sportfogyasztás összefüggései fiatalok körében ............... 27
3.
ábra: Résztvevő országok az Európai Sporttudományi Konferencián .............................. 29
4.
ábra: A sporttudomány interdiszciplináris jellege ............................................................ 41
5.
ábra: Az emberi teljesítőképesség modellje ...................................................................... 60
6.
ábra: Az alkalmazkodás folyamata ................................................................................... 62
5
BEVEZETÉS A ’Bevezetés a sporttudományba’ című tananyag alapképzésben tanuló sportszervező szakos egyetemi hallgatók részére készült. A tananyag célja, hogy fejezetein keresztül a hallgatók megismerjék a sport és alterületeinek definícióit, a sport helyét és szerepét a mai világban, a sporttudomány fejlődésének legjelentősebb hazai és nemzetközi állomásait, valamint a sporttudomány interdiszciplináris, több tudományágat, szakterületet érintő jellemzőit. A tananyaghoz kapcsolódó kurzus érinti és elemzi a sporttudomány és a sport gyakorlatában
előforduló
sporttudományhoz
tartozó
legfőbb
szakterületeket,
felsőfokú
képzéseket,
azok
szakembereit,
megszerezhető
valamint
képzettségeket
a és
kompetenciákat, a sporttevékenységekhez kapcsolódó munkaköröket és munkafeladatokat. A jelen tananyagnak nem célja, hogy a sporttal kapcsolatos területekről átfogó, teljes képet adjon, illetve mélységében is kidolgozott, részletes ismertetést tárjon az olvasó elé. Ennek megvalósítását a tananyag terjedelemi korlátai sem engedélyezik. A tananyag közvetlen célja, hogy a különböző tématerületeket felsorakoztassa, és a teljesség igénye nélkül néhányat részletesebb bemutasson. Mindezzel érdeklődést váltson ki, kedvet csináljon a sporttudományi alapszakon tanulmányaikat elkezdő hallgatók számára a sport további tanulmányozásához. Egyben felvezesse azokat a tématerületeket, melyeket a sportszervezők képzésük során a későbbiekben külön tantárgyakba sorolva mélységében is tanulmányozni fognak. Ezzel a megközelítéssel a kurzus a sportszervezői tanulmányok tarmalmát keretbe foglalja, a kapcsolódó tématerületekhez rendszerszemléleti megközelítést ad a hallgatóknak. A szerzők
6
1. A SPORT FOGALMA A sport legtöbb dimenziójának, megnyilvánulási területének vizsgálatára az EURÓPAI SPORT CHARTA (1997) által megadott definíció a legalkalmasabb. Ez a meghatározás tulajdonképpen mérföldkövet jelentett a sportolás későbbi értelmezése szempontjából. Az addig kizárólag a szervezett versenysportot lefedő értelmezések kiegészültek az informális, eltérő célú sportolás értelmezésével is. Az EURÓPAI SPORT CHARTA (1997) meghatározása szerint “A sport minden olyan fizikai tevékenység, amelynek célja esetenként vagy szervezett formában a fizikai és szellemi erőnlét kifejezése vagy fejlesztése, társadalmi kapcsolatok teremtése vagy különböző szintű versenyeken eredmények elérése”.1 A definíció szempontjából igen fontos elem, hogy a hazai sportrendszerben is ez az irányt mutató meghatározás.. Ennek bizonyítéka, hogy a jelenleg érvényben lévő, sportra vonatkozó törvényi szabályozásban is ezt a definíciót találjuk. Tehát a szakemberek sporttal kapcsolatos gondolkozását, a sportpolitikai döntéseket, a finanszírozás elveit, a szervezetek működését és rendezvények lebonyolítását is e definíciónak megfelelő módszertannal és eszközrendszerrel kell kialakítani. A definíció gyakorlatban történő alkalmazása nem kihívásmentes. Hiszen a sport további alegységekre bontható a tevékenységek tartalma és körülményei, valamint a résztvevők státusza alapján. Ezeket az alegységeket igen nehéz elkülöníteni egymástól, mert átmenetek, átfedések vannak közöttük, a szigorúan elkülönítő szándékú meghatározások csak nehezen kapnak általános érvényt. Ezeket a jellemzőket figyelembe véve a következő formákról beszélhetünk: élsport – versenysport– versenyszerű sport – szabadidősport. A sporton belül megkülönböztetünk még amatőr és hivatásos alrendszereket is. Korosztályi elkülönülésen alapuló utánpótlás-nevelés legtöbbször szervezett él-, verseny1
Európai Sport Charta és Ethikai kódex (1992): http://www.europatanacs.hu/pdf/CM_Rec%281992%2913.pdf
Eredeti angol nyelvű 1992 szeptemberében az európai miniszterek ülésén elfogadott dokumentum szövege: "Sport" means all forms of physical activity which, through casual or organised participation, aim at expressing or improving physical fitness and mental well-being, forming social relationships or obtaining results in competition at all levels. http://www.ethicsandsport.com/public/uploads/files/The_European_Sports_Charter%5B1%5D.pdf
7
vagy versenyszerű sportként végzett amatőr sporttevékenységet takar, de az sem nem kizárt, hogy már korai életkorban is tartalmaz hivatásos elemeket. Működési logikája a felmenő rendszerű kiválasztás az élsport vagy a hivatásos sport részére: leendő élversenyzők kiválasztása, a tehetségek gondozása és képzése. A posztmodern ember azonban új szokástrendeket alakít ki önmaga számára, aminek következtében az emberek sportolási tevékenysége is individualizációs trendeket mutat. Tömeges jelenség, hogy a különböző társadalmi csoportok szervezeti elköteleződés és/vagy sportlétesítmények igénybevétele nélkül önállóan végeznek sportolási tevékenységet, futnak, kerékpároznak, kondicionáló tornákat végeznek. Így a sporton belül el kell különítenünk egymástól a szervezett keretek között megvalósuló és az informális sportot is. (1. ábra).
INFORMÁLIS SZABADIDŐ VERSENYSZERŰ
VERSENY
ÉL
HIVATÁSOS
SPORT 1. ábra: Sportolási részvétel szinterei Forrás: PERÉNYI, 2015 alapján.
(Az árnyalatok megfogalmazása a legújabb megközelítések alapján lehetséges, amiben elkülönítésre került például az otthon heti 3-4 alkalommal gimnasztikai gyakorlatokat végző és a fitneszklub szolgáltatásokat igénybe vevő. Igaz mind a két formából hiányzik a versenyelem, de a létesítmény igénybevétel ténye különbözik.) Az Eurobarometer 2013. évi adatainak elemzése ezeket a trendeket egyértelműen alátámasztja. Az Unió országainak átlagai alapján látható, hogy 42% otthon; 27,5% útközben az otthon és a munkahely/iskola között; és 41,4% parkban és természetben végzi testmozgással kapcsolatos tevékenységeit. Ezekhez képest a szervezett kereteket vagy szakemberek közreműködésének tényét feltételező formákat kevésbe veszik igénybe az emberek; fitneszklubok 14,2%-os, a sportklubok 10,6%os választási arányai az informális formákhoz viszonyítva alacsony. A magyar adatok is tükrözik az európai trendeket, de azoktól a hazai helyzet annyiban még is eltér, hogy a szervezeti tagságot feltételező formákban alacsonyabbak részvételi 8
arányok. A fitneszklubok választása 5,8%-os, míg a sportklubokban való sportolás 4,8%-os szinten jelent meg, mely eredmények az egyébként is alacsony európai átlagokhoz képest is csekélyek. További eltérés még, hogy a parkok és természeti terültek használata kevésbé népszerű
hazánkban,
mely
vélhetően
összefügg
a
köztéri/közparki
ingyenes
sportlétesítmények alacsony számával (1. táblázat). 1. táblázat: A sportolási és fizikai tevékenység helyszíne az Európai Unióban és Magyarországon 2013-ban (%, több válasz is lehetséges volt) Európai Unió
Magyarország
(átlag) Egészség- és fitness-központ
14,2
5,8
Sportklub
10,6
4,8
Sportközpont
6,8
3,2
Iskola/egyetem
3,7
3,4
Munkahely
12,8
12,7
Otthon
42,0
52,1
munkahely/iskola között
27,5
28,6
Parkban és természetben
41,4
16,5
Máshol
4,3
2,9
Útközben otthon és a
Forrás: KOZMA ÉS MTSAI., 2015;
Adatforrás: Eurobarometer, 2014
A futók esetében például külön kategorizálható az önállóan futó, de futóversenyeken induló, illetve a versenyeken nem induló, és a kategória tovább oszlik a szervezethez vagy informális csoporthoz való tartozás szerint. Fontos megjegyezni, hogy a különböző csoportok és azok alcsoport kombinációiban, már nem csak kivételek, furcsa különcök vannak, akik késő este vagy hajnalban az utcákat futva róják esetleg a munkába járást összekötik a reggeli kerékpáros edzéssel. Sportoló tömegekről beszélünk, a sportoló emberek statisztikai szempontú többségéről, akik társadalmi profilja leírható.
9
A sportra vonatkozó fenti definíción kívül hangsúlyozni kell, hogy az angol és a magyar terminológia eltérő a mozgás és a fizikai aktivitás jelentéstartalmaira vonatkozóan: más jellegű és intenzitású sportolási részvételt takar a két nyelvterület fogalomhasználata. CASPERSEN és munkatársai (1985) által meghatározott fizikai aktivitás („physical activity”) definíciót a WHO is használja: „fizikai aktivitás alatt azt a testi mozgássort értjük, melyet az emberi test mindennapi tevékenységei során kilokalóriákban mérhető energia felhasználás kíséretében izomrendszere által hoz létre; és melybe beletartoznak a munkavégzés, sporttevékenység, házkörüli és egyéb tevékenységek is” (lásd eredeti angol meghatározás).2 A CASPERSEN-féle fizikai aktivitás definíciót a gyaloglás, a
házkörüli
tevékenységek – mint például a kertészkedés – értelmezéseivel a WHO bővítette ki. CASPERSEN definiciójából is jól látszik, hogy a sport a fizikai aktivitás része, ugyanakkor nem minden fizikai aktivitást tartalmazó tevékenység fogadható el sporttevékenységnek. A fizikai aktivitás értelmezése az egyes kultúrákban különbözik. Az ősi népeknél a gyaloglás, a futás
a közlekedés eszköze volt, nem feltétlenül fizikai állapotuk javítására irányult.
Hasonlóan nem beszélhetünk sporttevékenységről akkor sem, ha valaki időhiányban folyamatosan siet, annak ellenére, hogy az időtartam és a rendszeresség függvényében ez akár fizikai aktivitásnak is minősülhet, aminek éppenséggel jól követhető élettani hatásai is lehetnek. A sport definíció több szempontú értelmezése miatt az utóbbi időben a sportkutatásokban a fizikai aktivitás kifejezés használata terjedt el, főleg nemzetközi kutatásokban, ahol különböző országokban és eltérő kultúrákban zajlanak a felmérések. A sportmozgás (“exercise”) definíciója, amit a nemzetközi szakirodalom külön kategóriaként említ meg, részben átfedésben van a fenti sport definícióval, miszerint
2
Physical activity defined as any bodily movement produced by skeletal muscles that results in energy expenditure. The energy expenditure can be measured in kilocalories (Caspersen és munkatársai, 1985). Physical activity in daily life can be categorized into occupational, sports, conditioning, household, or other activities (WHO).
10
“mozgásnak nevezzük azokat a fizikai aktivitási formákat, amelyek tervezettek, szervezettek, rendszeresek, és a fizikai kondíció fenntartására vagy fejlesztésére irányulnak”.3 Hazánkban a sport szó használata egészen a 1800-as évekig nyúlik vissza. Gróf Széchenyi István angolszász utazásai alkalmával ismerkedett meg ezzel a szóval és annak tartalmával. A „disporten” szót lóversenyzésre, kártyajátékokra használták, eredeti jelentése: öröm, csíny, játék, mulattat, szórakoztat volt. Írásban először 1828-ban az Egyesült Pest-Budai Újság (Vereinigte Ofner und Pesther Zeitung) irodalmi mellékletében, majd gróf Széchenyi István (1832, 1840) naplójában jelent meg a szóhasználat (CSERHÁTI, 1999). Nagy jelentőségű, hogy SZENT-GYÖRGYI ALBERT (1930) a sportról vallott nézetei nagyban mutatnak azonosságot az Európai Charta későbbi megfogalmazásával, miszerint: „A sport, az nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is a legerőteljesebb és legnemesebb nevelő eszköze. A sport fogalma azonban nem tévesztendő össze puszta testi ügyességgel, a rekordhajhászással,
a
nyereségvadászással
és
a
legutóbbiakkal
együtt
járó
primadonnáskodásokkal. Az utóbbiaknak nemcsak, hogy a sporthoz semmi közük, de a sportnak egyenesen ellenségei. A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életre való nemes küzdelem szimbóluma” (SZENT-GYÖRGYI ALBERT, 1930). Szent-Györgyi megfogalmazása egy tágan értelmezett sportot tükröz, mely arra enged következtetni, hogy Magyarországon a sport általános megközelítése már a reformkoritól eltérő, modern, elemeket tartalmaz (BODNÁR
ÉS
PERÉNYI, 2012). Azonban a sport
vitathatatlan értékeinek kiemelése mellett felhívja a figyelmet a modern sportban egyre inkább kiteljesedő veszélyekre és zsákutcákra is (pl. elüzletesiedés folyamata). A definíció azonban arra is egyértelmű utalást tesz, hogy a sport egy igen speciális része az ember és az ember közösségi életének, olyan megfoghatatlan és megfogalmazhatatlan érzeteket tartalmaz, ami csak azok által értelmezhető, akik abban a „nemes küzdelemben és az ahhoz vezető felkészülésben” részt vettek. Ezzel Szent-Györgyi a sport elsősorban társadalmi és nem gazdasági értékeit és szerepét emeli ki, ami ma is érvényes, és egyben tanulságos 3
Exercise is a subset of physical activity that is planned, structured, and repetitive and has as a final or an intermediate objective the improvement or maintenance of physical fitness (CASPERSEN és mtsai., 1985).
11
megállapítás. Megerősíti a sportnak az emberi kultúrához és társadalomhoz való elsődleges kötődését/kapcsolódását. Hasonlóan tág értelmezést adott a Magyar Tudományos Akadémia 1998-ban, amikor a definícióba a szabadidősporttól az iskolai testnevelésen keresztül az élsportot is belevette, vagyis „minden egészségügyi célzatú és testfejlesztő mozgásos” aktivitást (MTA, 1998). Az egységesített sport és mozgás koncepciók ellenére hazánkban a sportélet gyakorlati területein a szabadidősport, a versenysport és az élsport kategóriák élesen elválnak egymástól. Ez a beidegződés és rossz hagyomány az állam-szocialista időkből maradt meg a magyar sport működésrendszerében (FÖLDESI, 1996; FÖLDESI
ÉS
GÁL, 2008). Ezt az elkülönülést a
magyar sport még ma sem tudta teljesen felszámolni: továbbra is él az élsport és a szabadidősport közötti, más demokratikus berendezkedésű országok sportstruktúrájára kevésbé jellemző, éles határ (PERÉNYI, 2010). Ennek egyik következménye, hogy hazánkban nem szélesedett ki az (él)utánpótlás-nevelési programokról leváló ifjúsági sport amatőr versenyrendszere, mely az élsport kiválasztási rendszerében bennmaradni nem tudó, vagy nem akaró 12 év feletti gyerekek, fiatalok számára biztosíthatna rendszeres és versenyszerű sportolási lehetőséget. KIRKEBY (2009) hangsúlyozza, hogy a sportmozgások tulajdonképpen ugyanazok a sport minden szintjén. A kosárlabda szabályai és mozgásanyaga egyaránt megjelenik az NBA mérkőzésein és a parkban ad hoc verbuválódó csapatok játékában. A különbség a tevékenység végrehajtásának módjában és körülményeiben van. Tehát a szabadidő (amatőr) sportoló a városi bajnokságban ugyanazon mozgás elemeket hajtja végre, ugyanúgy a győzelemre, egyéni legjobbjának elérésére törekszik, mint az NB.I-es igazolt játékos. A két tevékenység mégis egészen más megítélést kap, ennél fogva lényeges szervezeti, szervezési és finanszírozási eltérések tapasztalhatók a sport két dimenziója között. Az európai politikai diskurzusokban a sport egészségvédő, egészségfejlesztő és szabadidő eltöltési aspektusai is egyre több figyelmet kapnak. Ezek mellett a népesség egészségügyi állapotának és munkavégző képességének nemzetgazdasági vonatkozásait is hangsúlyozzák. Az Európai Bizottság 2007-től kezdődően dokumentumaiban és intézkedéseiben is kitér a sport és a fizikai aktivitás fontosságára. A ’Fehér Könyv a Sportról’ (White Paper on Sports)
12
2007-ben került közzétételre, mely az első olyan összefoglaló dokumentum, amely a sportot a társadalmi értékteremtés eszközeként határozta meg. A dokumentum deklarálta, hogy a sport hozzájárul a közösségteremtés, a társadalmi szolidaritás, a tolerancia és a tisztességes megméretetés értékeinek kialakításához, ennél fogva fontos eszköze a személyiség fejlődésének és fejlesztésének, továbbá az emberi kiteljesedésnek. Ez a dokumentum felvetette az európai uniós források felhasználását fenntartható sport struktúrák kialakításra, helyi és regionális fejlesztésekre, munkahelyek teremtésére, a munkaerő piaci integrációjára. Az Európai Unió az eddigi megközelítéseket kibővítve az úgynevezett „Vilnius Sport Definíciót” részesíti előnyben. Ez a definíció három megközelítést ír le: 1) statisztikai,4 2) szűkített, és a 3) bővített definíciót, melyekben a sportot piaci, gazdasági szereplőként veszik figyelembe. (Ezt részletesen 2.5. a fejezet tárgyalja.) Az egészség fogalmaként legszélesebb körben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megfogalmazását használják, ami az idők folyamán többször átfogalmazódott. „A teljes testi, szellemi és szociális jólét állapota, nem csupán a betegség, illetve a testi fogyatékosság hiánya (WHO, 1946). Az Ottawai Charta (1986) az egészséget, mint a mindennapi élet erőforrását, célját és eszközét értelmezni. KOPP és MARTOS (2011) ennek megfelelően hangsúlyozza, hogy az egészséges emberek képesek megfogalmazni vágyaikat, és azok elérése érdekében képesek tenni is, tehát képesek szükségleteiket kielégíteni; képesek a környezetükhöz alkalmazkodni, és azzal együtt folyamatosan változni is. Következésképpen az új egészségértelmezések a teljes fizikai, szellemi és szociális jóllét állapotának elérése érdekében már az egészség fenntartásához szükséges kompetenciák körét is érintik. Különbséget teszünk a fizikai és anyagi „jólét” és a megbecsülésre, önmegvalósításra, társas kapcsolatok minőségére vonatkozó „jól-lét” kategóriái között. Az ezekkel való megelégedettség és boldogságérzés szintje képezi az életminőséget (ANDORKA, 2000). Az életminőséget a mindennapi tevékenység portfólió elemei az életmódon keresztül határozzák meg. Az életmód azon viselkedési minták összessége, amelyeket az egyén magáénak tud, azonosulva a környezetének szociális és kulturális szokásrendjével és értékeivel. Ezek az
4
Statistical classification of economic activities in the European Community: NACE codes: http://ec.europa.eu/competition/mergers/cases/index/nace_all.html
13
életmód elemek kultúránként változnak, hiszen a különböző országok társadalmi, politikai és gazdasági jellemzői visszatükröződnek az emberek életmódjában. 1.1. A SPORT HELYE, SZEREPE ÉS JELENTŐSÉGE A MAI VILÁGBAN A sport és a fizikai aktivitás az ókor óta foglalkoztatta az embereket: a harcművészetektől az ókori olimpiai játékokig. A katonaközpontú társadalmakban a fejlett kondicionális állapot kiemelt értéknek számított, egyaránt szolgálta a haza védelmét és a túlélést. Ennek érdekében a fiúgyermekeket rendszeres és szervezett fizikai képzésben részesítették, fejlesztették testi képességeiket. A harcművészeti jelentőségén
kívül a sportmozgás számos ókori kultúrában
elválaszthatatlan része volt a fiatal generációk képzésének. Az ókori Görögországban a sportmozgás a nevelés egyik fontos eleme volt. Úgy gondolták, hogy a személyiség fejlesztéséhez a szellemi képzés mellett ugyanilyen fontos a testi képzés is, kiemelve ezzel a testi-lelki egyensúly megteremtésének jelentőségét. A keleti kultúrákban a testedzés a szellemi kiteljesülés alapfeltételeként jelenik meg, az ókori Kínában Konfuciusz tanításaiban arra ösztönzi az embereket, hogy testüket ápolják és tartsák jó fizikai állapotban. Egyik, a mai napig is népszerű, hagyományos mozgásforma, a Kung-fu, egy önfejlesztő módszer, amelyik az embert egységben, testi és szellemi egységként kezeli. Az ókori Indiában a Yoga módszer vált ismertté, amelyben szintén megjelenik a test és a lélek harmonikus egyensúlya. A modern életmódra jellemző fizikai inaktivitásról egyre többen és egyre többet beszélnek, írnak. A fizikai aktivitás hatását ma már széles körben tanulmányozzák különböző szak- és tudományterületek szemszögéből, a sportolás valamennyi szintjén (élsport, versenysport, szabadidősport) és változó formáiban (pl. a mozgástípus vagy a terjedelem és az intenzitás függvényében). A fizikai aktivitás fontosságát jól mutatja az a tény, hogy a Világ Egészségügyi Szervezet (WHO) a fizikai inaktivitást a globális mortalitás rizikófaktorai közé sorolja a negyedik legmagasabb értékkel (6%) (WHO, 2010), olyan rizikófaktorok mellett, mint a dohányzás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség vagy az elhízás.
14
A testedzés nem csupán a jó kondicionális állapot, a megfelelő testsúly vagy az esztétikus, vonzó külalak elérését szolgálja, nem csak teljesítményfokozó funkciója van, hanem az egészség megőrzésében, krónikus vagy akkut betegségek megelőzésében, betegségek rehabilitációban tölt be rendkívüli fontos szerepet. Jól tudjuk, testünk működése szorosan összefügg a fizikai igénybevételtől, amennyiben utóbbi csökken, vagy éppen hiányzik, testünk az alkalmazkodási folyamatok eredményeként csökkentett szinten fog tovább működni, tovább csökkentve ezzel ellenálló és védekező kapacitását.
15
2. SPORTOLÁS ÉS FIZIKAI AKTIVITÁS MULTIDIMENZIONALIS HATÁSAI 2.1 BIOLÓGIAI HATÁSOK A sportolásnak és a sportolási tevékenységnek számos élettani hatása van, kisebb vagy nagyobb mértékben szervezetünk szinte valamennyi szervét, szervrendszerét érinti. Egészségvédő hatását a kutatók már a hetvenes években felismerték. Az Amerikai Sportorvosi Társaság (ACSM) 1975-ben adta ki általános ajánlásait a sportolás terhelési jellemzőiről az egészég megőrzése és a betegségek megelőzése érdekében. Azóta több kutató is foglalkozott a sportolás különböző formáival és/vagy terhelési összetevőivel (pl. a gyakorlatok intenzitása, terjedelme) abból a célból, hogy meghatározzák a terhelés optimális nagyságát, mely optimális jótékony hatást vált ki. Talán egyik legjelentősebb hatása a fizikai aktivitásnak a kardiovaszkuláris betegségek elleni védő funkciója. A sportolás, – és azon belül főleg az aerob típusú állóképességi edzésmunka, – gazdaságosabbá és hatékonyabbá teszi a szív munkáját, így javítja a vérkeringést
és
az
oxigénellátást.
Egészséges
felnőtt
személyeknél
a
magasabb
kardiorespiratorikus képesség csökkenti a kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának rizikófaktorát és a kardiovaszkuláris okokra visszavezethető mortalitás arányát (GARBER, és mtsai., 2011). A fizikai aktivitás csökkenti a vérnyomást, javítja a lipoproteinek profilját és az inzulin érzékenységet, így csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség és más anyagcsere betegségek kockázatát is. A fizikai aktivitást a daganatos megbetegedésekkel is kapcsolatba hozták. Jelentős kutatási eredmények támasztják alá a testmozgás védőhatásait egyes daganatos betegségek esetében (pl. vastagbél- vagy mellrák), de jelenleg is folynak kutatások más daganatos betegségek viszonylatában is (pl. tüdő- és prosztatarák). A fizikai aktivitás fejleszti az izmokat, erősíti a csontokat, mérsékeli az öregedéssel járó izomtömeg csökkenést és a csontritkulás kockázatát. Az izomrendszer fejlesztése és
16
karbantartása valamennyi életkorban és életszakaszban fontos, hiszen nem csak a sportban, de a mindennapi tevékenységeink során is biztosítják testünk megfelelő működését. Időskorban a vázizomzat
fejlesztése
nélkülözhetetlen
a
hétköznapi
életminőség
megőrzéséhez,
járásbiztonságot ad és véd az esések ellen. Ezen kívül véd a csontritkulás ellen, csökkentve ezzel a csonttörésekből származó balesetek kockázatát. A sportolás véd a gerinc- és hátbántalmak ellen, segít megőrizni az ízületek és ínszalagok mozgékonyságát és rugalmasságát, a természetes mozgáshatárokat. A magasabb hajlékonyság az izmok működését is könnyebbé teszik, mindennapi mozgásainkban tölt be fontos szerepet. Fontos szerepe van a fizikai aktivitásnak az immunrendszer erősítésében is, mert ellenállóbbá teszi a szervezetet a különböző betegségek szemben. Végül, de nem utolsósorban, a fizikai aktivitás véd az elhízás ellen, segít megőrizni testsúlyunkat az egészségügyi szempontból elfogadható értékek között. Az elhízás ma globális népbetegségnek számít. Az elhízást leggyakrabban a testsúly és a testmagasság arányából kiszámított testtömeg index alapján állapítják meg.5 Ez az a mutató, amelyet átlag populációk testalkati besorolásához széleskörűen alkalmaznak. A magyar populáció esetében a testtömeg index alapján rendkívül tanulságos képet kapunk, amelyet megerősítenek a nagy nemzetközi kutatások magyar mintára vonatkozó megállapításai is. A KSH 2014. évi adatai azt mutatják, hogy a magyar népesség mindössze 40% sorolható a normál testalkatúak közé. Közel 60% azonban a túlsúlyos vagy elhízott csoportba sorolható. A nemek tekintetében a férfiak mutatói rosszabbak, körükben magasabb a túlsúlyosak és elhízottak aránya, ami a férfiak minden korosztályára/korcsoportjára igaz. A nők mutatóiban, különösen a 15-17 éves korosztályban, a soványság 20% fölötti aránya érhető tetten. A kor előrehaladtával a túlsúlyosak és elhízottak aránya fokozatosan nő, mely növekedés viszonylag fiatal korban, a 35 évesek esetében már megkezdődik. A férfiak közel három negyede, a nők két harmada érintett ebben a problémában, ami a későbbiekben több betegség rizikófaktora lehet. Az elhízottság mindkét nem esetében a népesség közel egynegyedét érinti (KSH, 2014).
5
A testtömeg index (BMI) a kilógramban számított testtömeg és a méterben számított testmagasság négyzetének hányadosa (kg/m2). A BMI normáltartománya 20 és 25 közé esik. 20 alatti érték soványságot, 25 feletti érték pedig túlsúlyt jelez.
17
Kérdés, hogy a túlsúly mögött milyen okok húzódnak meg, lehet-e az elhízás a magyar populáció esetében genetikai eredetű. Kétségtelen, hogy léteznek anyagcserezavarral járó betegségek, de előfordulásuk lehetséges-e a népesség ilyen magas arányában? A legfrissebb kutatások – az egyébként egészséges populációk esetében is – a túlsúlyt egyértelműen a helytelen életmóddal és a rendszeres fizikai aktivitás hiányával hozzák kapcsolatba. Ez a folyamat már egészen korán, gyermekkorban elkezdődhet, aminek kísérője lehet először a szekunder, majd a primer cukorbetegség is. A család helytelen táplálkozása könnyen rossz szokásokat alakíthat ki a gyermekekben is, ami ha mozgásszegény életmóddal párosul, akkor kétszeresére nő a gyerekek életében annak esélye, hogy felnőtt korban elhízottak legyenek. Megdöbbentő adatról számol be a KSH 2014-ben végzett felmérése, miszerint a magyar népesség több mint 65% egész nap nem mozog 10 percnél többet. A magyar népesség súlyproblémáira vonatkozó aggodalmak sajnos az ifjúságra (15-29 évesek) is igazak. Az Ifjúság 2012 eredményei alapján a fiatalok 55% normál testsúlyú, míg 21% elhízott. Meglepő adat, hogy az elhízottságon kívül a soványság is megjelenik a populáció közel egy negyedénél (24%), így összességében a fiatalok közel fele tér el a normál testalkattól a két véglet irányába. A soványság inkább a fiatal nők körében fordul elő (72%), a magasabb testtömeg index inkább a fiatal férfiakra (65%) jellemző (PERÉNYI, 2013). A túlsúlyosság vagy elhízottság előfordulása alacsonyabb aránya bizonyított a rendszeren sportoló populációk esetében. Az Ifjúság kutatás adatai alapján elmondható, hogy a sportoló fiatal nők esetében a sportolási tevékenység a sovány testalkati tartományban növekedést, a túlsúlyos tartományban csökkenést eredményezett a nem sportoló nők eredményeihez képest. A sportoló férfiak esetében viszont a normál testalkati tartományba tartozók köre növekedett, a sovány tartományban csökkenés volt megfigyelhető. Férfiak esetében ez összefügg azzal a ténnyel, hogy a sportolási tevékenységben való részvétel következtében izomtömegnövekedés valószínűsíthető, mely növeli a testtömeget, de nem jelent feltétlenül elhízottságot (PERÉNYI, 2015). A betegségek előfordulási arányai a társadalomra nézve kettős formában jelentenek terhet: egyrészt a munkaerő kiesését a termelő tevékenységből, ami megnövekedett számú táppénzes napokat jelent; másrészt megterheli a társadalombiztosítást az egészségügyi ellátás
18
költségével. ÁCS ÉS MTSAI (2011) által végzett kutatás szerint a magyar társadalom sportolási arányának 10%-os emelkedése a táppénz és a táppénzes napok számának potenciális csökkenéséhez kapcsolhatóan éves szinten 1,8 milliárd forint nemzetgazdasági megtakarítást eredményezhetne (ÁCS ÉS MTSAI, 2014). Összefoglalva elmondható, hogy a fizikai aktivitásnak egészségvédő, egészség megőrző, preventív funkciója van. Sokszor lehet hallani sportszakmai és sportorvosi körökben azt, hogy ha létezne egy gyógyszer, amelybe belesűrítik a sport összes jótékony hatását („sport pirulla”) akkor valószínűleg a legnépszerűbb gyógykészítmények közé tartozna. Felismerve a sport és az egészség szoros kapcsolatát, a Magyar Sporttudományi Társaság külföldi példák és kezdeményezések mintájára 2013-ban elindította a mozgás=gyógyszer programot. A program alapvető célja, hogy tájékoztassa az embereket a sportolás fontosságáról, és minél több embert arra ösztönözni, hogy mozogjanak rendszeresen, építsék be hétköznapi rutinjukba a sportolást. Mind amellett, hogy a fizikai aktivitás igen hasznos és fontos, nem jelenti azt, hogy abszolút panakeia lenne (=mindent gyógyító), főleg nem korlátlan mennyiségben és bármilyen minőségben. A gyógykészítményekhez hasonlóan a fizikai aktivitásnál is konkrét, tudományos elveken alapuló adagolásra van szükség, az optimális hatások kiváltásához. Elsősorban a túladagolás, de esetenként az aluladagolás is kedvezőtlen hatásokat válthat ki, nem kevés esetben akár egészségügyi szempontból káros hatása is lehet. 2.2. MENTÁLIS HATÁSOK Biológiai hatásain túl a sportnak és fizikai aktivitásnak jól kimutatható hatásai vannak az emberek mentális egészségére is. BEDDINGTON és mtsai. (2008) szerint a mentális egészséghez hozzátartozik az, hogy valaki képességeinek megfelelő tevékenységeket tud végezni, hatékonyan és kreatívan tud dolgozni, pozitív és erős kapcsolatokat tud építeni. A mentális egészségre utalnak olyan tulajdonságok is, mint például az általános elégedettség, az önbizalom és a céltudatos, kiegyensúlyozott életmód. Jól tudjuk, a mai felgyorsult világban nem könnyű megtalálni és megőrizni belső egyensúlyunkat, csökkenteni és kezelni a stressztényezőket, mindennemű követelménynek és a teljesítmény orientált elvárásoknak 19
megfelelni. A nyugati társadalmakban az emberek jelentős része stresszben él: egy brit kutatás szerint az emberek 47%-a napi szinten tapasztalt stresszt (EDMUND, és mtsai., 2013). A stressz nem egyszerűen mindennapi életünk egyik velejárója és jellemzője, hanem számos mentális és fizikai neurofiziológiai folyamattal áll szoros kapcsolatban, biológiai értelemben is jól mérhető hatásai is vannak. Mozgással fejleszthetjük, megőrizhetjük mentális egészségünket. Összességében azok, akik rendszeresen sportolnak vagy mozognak, energetikusabbnak érzik magukat, jobban tudnak pihenni és aludni, javul a memóriájuk és kognitív funkciójuk, jobban tudnak relaxálni, és pozitívabban gondolkodnak saját életükről. A sportolás csökkenti a szorongást, javítja a hangulatot. A fizikai aktivitás és a depresszió kapcsolatát már a 20. század elejétől vizsgálták a kutatók. Bár a pontos mechanizmusok még nem ismertek, ma már szinte általánosan elfogadott az a megállapítás, miszerint a fizikai aktivitás hatékony eszköze a depresszió kezelésében és megelőzésében. TAKÁCS (2014) szerint a fizikai aktivitás antidepresszáns tulajdonsága nem csak a klinikai ellátást nem igénylő depressziós tünetek kezelésében jelentkezik, hanem a klinikai depresszió kezelésében is. Szakirodalmi adatok és több mint 26 év kutatásai alapján MAMMEN
ÉS
FAULKNER (2013) szerint akár 20-30 perces alacsony
intenzitású mozgás (pl. gyaloglás vagy kertészkedés a ház körül) megelőzően hat a depresszió kialakulására –nemtől és életkortól függetlenül – mindenki számára. MATHER,
ÉS MTSAI.,
(2002) vizsgálatában egy tíz hetes edzésprogram heti két 45 perces edzéssel csökkentette a depresszió tüneteit a betegségtől szenvedő idősebb (>53 évesek) személyeknél. CRAFT
ÉS
PERNA (2004) szerint a fizikai aktivitás jótékony hatásai a fittségi hatásoktól függetlenül is tapasztalhatók. Véleményük szerint elsősorban az edzések gyakorisági tényezőre kell helyezni a hangsúlyt, és nem a terhelések intenzitására vagy terjedelmére. A fizikai aktivitás mérsékli a szorongást. Stressz- és feszültségoldó tulajdonságai révén alternatív megoldást kínál a szorongás kezelésében. JAYAKODY, és mtsai., (2014) összefoglaló munkájukban arra a következtetésre jutottak, hogy az aerob és az anaerob edzésprogramok egyaránt csökkentették a szorongás tüneteit. A sportolás során endorfinok szabadulnak fel, ezek a hétköznapi használatban a boldogság hormonjai néven váltak ismertté, amelyek
20
hatására javul a kedélyállapot, és szellemileg és mentálisan is energetikusabb működés a jellemző. Az endorfinok a koncentrációs képesség javulásában is segítenek. A fizikai aktivitás sikerélményt tud nyújtani a sportteljesítménybeli céloktól függetlenül. A feladat elvégzése, egy edzés teljesítése, az esetlegesen felmerülő nehézségek leküzdése sokak számára sikerként aposztrofálható, aminek egyik fontos velejárója az önbizalom növekedése. A rendszeres és hosszú távú sportolástól pedig nő az önértékelésünk: úgy érezzük, hogy képesek vagyunk sok mindent megvalósítani, megoldani, az élet akadályait és kihívásait sikeresen leküzdeni. Bár valamennyi mozgásfajta kiválthat jótékony hatásokat, egyes kutatók mégis különbséget tesznek a sportolási tevékenységek között azok formája és típusa szerint. HAMER, és mtsai., (2008) nagymintás skóciai egészségkutatásukban arról számoltak be, hogy valamennyi típusú fizikai aktivitásnál alacsonyabb stressz szint volt megfigyelhető a mintán belül, azonban a sporttevékenységeknél magasabb hatásfokot tapasztaltak az egyéb fizikai aktivitást tartalmazó tevékenységekhez képest (pl. kertészkedés, ház körüli munkák). MILLER ÉS
HOFFMAN (2009) a csapatsportokban résztvevőknél alacsonyabb depresszióra való
hajlamot találtak, mint az egyéni sportágakban. Az utóbbi években egyre több kutatás foglalkozik a fizikai aktivitásnak a kognitív funkciókra tett hatásával a csecsemőktől az idősekkel bezárólag. ZHU, és mtsai., (2014) a CARDIA kutatás keretében kimutatták, hogy középkorú személyeknél a magasabb aerob kapacitás jobb memóriával és fejlettebb kognitív funkciókkal áll kapcsolatban. A mért kognitív funkciók minősége összefüggést mutatott a vizsgálati személyek fiatal felnőttkori kondicionális állapotával. Egy finn kutatás szerint (TOLPPANEN, és mtsai., 2014) felnőttkorban hetente legalább kétszer végzett valamilyen testmozgás csökkenti az időskori demencia kialakulásának kockázatát. Azt is hozzátették, hogy sose késő elkezdeni a sportot, mert ilyen típusú védőhatása minden korban megfigyelhető volt.
Sporthoz kapcsolódó szubjektív elégedettség A rendszeres sporttevékenységben való részvétel hatásait a fiatalok önértékelése kapcsán is mérték (Ifjúság2008). A kutatók azt találták, hogy a fiatalok egészséggel, edzettséggel és
21
megjelenéssel kapcsolatos elégedettségének szintje növekedett sportolási részvétel estén. Azok, akik rendszeres sporttevékenységben vettek részt, mind a három mért változó mentén elégedettebbek voltak, mint nem sportoló társaik. Kiemelendő, hogy a szervezett és versenyrendszeren alapuló sportolási keret ezt az elégedettséget tovább növelte. Tehát a szervezeti kereteken belül, például sportegyesületekben való sportolás magasabb fokú egyéni stabilitásához vezet. A kutatás egyik fontos megállapítása, hogy a fiatalok testalkati adottságaitól függetlenül is működött ez a hatás. Következésképpen a normál testalkati mutatóktól eltérő testalkatú fiatalok is pozitívabb önképet alakítottak ki (PERÉNYI, 2011). A nők és a férfiak edzettséggel, külsővel és egészséggel való szubjektív elégedettsége eltér. Mind a három jellemzőben a férfiak szignifikánsan magasabb arányban voltak teljesen elégedettek (PERÉNYI, 2014). Amennyiben az ’inkább elégedett’ válaszokat is figyelembe vesszük, akkor a nők és a férfiak edzettséggel, külsővel és egészséggel kapcsolatos elégedettsége közötti különbség már meghaladja a 10%-ot. Ugyanez a trend követhető a ’teljesen nem elégedett’ válaszok mentén is: a fiatal nők magasabb arányban jelezték elégedetlenségüket, ami a külsőhöz, fizikai megjelenéshez kötődő negatívabb viszonyban is megjelent. A kutatási eredmények azt igazolják, hogy a nemek közötti alapvető szubjektív elégedettségben megjelenő különbségek megmaradtak a sportban való részvétel ellenére is: a nők, a férfiakhoz viszonyított alacsonyabb önelégedettségi szintjét a sportolásban való részvétel sem semlegesíti; testükkel való elégedetlenség további, összetett hatásmechanizmus része lehet. 2.3 ÉRZELMI HATÁSOK A fizikai aktivitás – biológiai, mentális és szociális hatásain kívül – kiváló lehetőséget kínál az érzelmek kifejezésére. Amikor a sportolás jótékony hatásairól beszélünk, elég gyakran annak csak az élettani vagy a mentális hatásait szoktuk megemlíteni, megfeledkezve arról, hogy a sportolási tevékenység számos érzelemnek az előidézője is lehet. A sportolás és az érzelmek kapcsolatát a sportkutatók legtöbbször a versenysportban vizsgálják: milyen hatással van az érzelmi állapot a sportteljesítményre. Pedig a sportolás az érzelmek forrásai is lehet. Ezt a gyerekeken lehet a legjobban megfigyelni, akik ösztönösen részt vesznek a játékos 22
- mozgásos tevékenységekben, vélhetően nem azért, mert egészségesebbek lesznek tőle, vagy, mert csökkenteni tudják testsúlyukat, hanem azért, mert érzelmek megélésének és kifejezésének lehetőségét látják benne. Az öröm, a szomorúság, a harag, a félelem, a meglepődés, a csalódottság, a lelkesedés, az izgalom és még számos érzelmet tapasztalhatunk meg és élhetünk át a mindennapos sporttevékenységünk során. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a rekordok, a csúcsteljesítmények, a győzelmek és a kudarcok mögött sokszor az azokat kísérő érzelmek jelentik ezeknek az eseményeknek a szépségét és esszenciáját. A sportolók személyiségétől, temperamentumától függően mindenki megtalálhatja a sportolásban annak módját és szintjét, hogy alapvető, vagy éppen szokatlan érzelmeket megtapasztaljon, és kifejezésre jutasson. Ha azon filozófiai személetmódból indulunk ki, miszerint az érzelmek az élet értelmét adják, könnyen megértjük, miért is olyan fontos a sportolásnak ez a tulajdonsága. Természetesen ez nemcsak a sportolási tevékenységek kizárólagos tulajdonsága, szinte valamennyi emberi tevékenységre vonatkozik. A sportolás örömforrás. Azért mozgunk, mert a mozgás megtapasztalása örömet jelent. A kisgyerek a játszótéren mindenféle mozgásos játékot akar kipróbálni, mert meg akarja tapasztalni a különböző mozgásokat. Például milyen érzés a támaszhelyzet, a függés, a gurulás, a csúszás. A mozgásos tapasztalatok nemcsak az idegrendszer fejlődésében töltenek be fontos szerepet, hanem valódi örömet is kínálnak a gyerek számára. Felnőtt korban is ugyanilyen fontos örömforrásként tekinteni a sportolásra, mert ritkán tudjuk megtartani sportolási szokásainkat, ha semmilyen örömet nem találunk benne. A különböző mozdulatok végrehajtása, az egymásra épülő mozgássorok harmonikus és összehangolt kivitelezése nem csak sikerélményt jelentenek, de egy különleges elégedettséget és örömet is. Valószínűleg a testünk feletti kontroll, annak teljes irányíthatósága, vagy az a tény, hogy tudatosan és akaratuknak megfelelően tudjuk mozgatni, szabályozni testünket, testrészeinket, ez számos örömteli érzelmet eredményez. Amikor a mozgások elsajátítása készség szintre emelkedik, és erőfeszítések és túlzott koncentráció nélkül végre tudjuk hajtani a mozgásfeladatokat, akkor feltehetően nem a sportolás biológiai hatásai kerülnek a figyelmünk középpontjába, hanem maga a mozgásélmény, annak valamennyi tulajdonságával
23
és jellemzőjével. Talán egy flow típusú élményhez hasonlítható ez az állapot, amikor megszűnnek körülöttünk a külső tényezők, és képesek vagyunk átadni magunkat a mozgás szépségének. 2.4 TÁRSADALMI HATÁSOK A modern sport és szervezeti keretei a társadalmi kapcsolódás színterei is, ahol először az arisztokratáknak volt alkalmuk új közösségeket kialakítani pl. a lovaglás, a vívás ürügyén. A társadalmi középrétegek csatlakozásának lehetősége az 1920-as éveket követően kezdődött (BODNÁR
ÉS
PERÉNYI, 2012). A folyamat kiteljesedésével a sport civil szervezetei
megerősödtek és a közösség-szerveződés mind jelentősebb színtereivé váltak. A sporton keresztül emberek tudtak egymáshoz kapcsolódni, melynek főeleme egy közös tevékenység szeretete volt. Az aktív sporttevékenység vagy annak passzív követése és támogatása (szurkolóként, mecénásként, majd később szponzorként) az érintettek számára egy szimbolikus közösséghez való tartozás érzését adta. A valahová való tartozás, mint emberi alapszükséglet, növelte az emberek biztonságérzetét, és megtartó erőként
működött az
esetleges krízisidőszakokban. Ennek a hatásmechanizmusnak különös fontossága van a serdülő kori változások idején, a felnőttkori átmeneti időszakokban és az idősödő emberek életében. Az aktív sportpályafutás befejezését követően a valamikori sportcsoportok, kapcsolatok fennmaradhatnak, a szocializációs, a szórakozási és sportolási igények a későbbiekben is összekapcsolódhatnak. Ilyen szerepet töltenek be a heti két-három alkalommal teremfocizó vagy kosárlabdázó közösség, ahol az „edzések” vagy mérkőzések után baráti sörözésre indulnak, kirándulást szerveznek. Idős emberek esetében a megkérdőjelezhetetlen élettani hatások mellett szintén a közösséghez tartozás a legfontosabb hozadéka a sportolásnak; segít a hasznosságérzés fenntartásában és a magány leküzdésében. Ilyen közösségek tekintetében hazánk kiemelten lemaradásokat mutat a nyugat-európai országokhoz képest. A közösségi aspektus a mai individualizálódott sportból sem hiányzik, mert például az egyesületi kereteken kívül edző futók is kis közösségeket alkotva teljesítik futóedzéseiket. Ugyanakkor vannak, akik kizárólag egyedül futnak, internetes fórumokon cserélik ki tapasztalataikat, futótársaikkal versenyeken találkoznak csak. Ennek megfelelően 24
a posztmodern sport közösségi aspektusai is felismerhetők annak ellenére, hogy azok számos ponton eltérnek a korábbi hagyományos keretektől (PETRIDIS
ÉS
PERÉNYI, 2015; PETRIDIS,
2015). A sport a társadalmi integráció fontos színtere is. Egyenlő esélyeket valló értékrendje azonos feltételek mentén történő becsatlakozást tesz lehetővé népeknek, nemzeteknek és egyéneknek. Morális értékei mindenféle diszkriminációt elutasítanak, legyen az nemi, etnikai vagy vallási alapon történő megkülönböztetés. Ezért képes a sport ellensúlyozni a társadalmi diszkriminációt.. A sportban megtapasztalható értékek segítik a kisebbségi (etnikai csoportok),
hátrányos
helyzetű
(szegények,
fogyatékos
csoportok)
vagy
egyéb
megkülönböztetés tárgyává váló (nők) csoportok társadalmi integrációját is (BODNÁR, 2015). Természetesen a sporttól nem várható el, hogy hatékonyan kezelje a társadalmi-gazdasági deficitek következtében létrejövő egyenlőtlenségeket, de a sport társadalmi alrendszere, amennyiben erre tudatos módszerek kerülnek kialakításra, és megfelelő eszközöket rendelnek hozzá, akkor, hatékonyan tud ezekhez a folyamatokhoz hozzájárulni. A sport, éppen az említett egyenlő esélyek elvrendszerének érvényesülése kapcsán, társadalmi mobilizációs csatornaként is értelmezhető (GÁL, 2015).
Ennek megfelelően
társadalmi alsó- vagy középrétegek leszármazottai is juthatnak a társadalmi elitre jellemző – vagy azt meghaladó –jövedelemhez, melyet a sportban nyújtott kiemelkedő teljesítményükkel érhettek el. Ezt közvetlen mobilizációként definiáljuk, és persze a sportban is csak igen keveseknek adatik meg. A sporton keresztüli közvetett mobilizáció már sokak számára elérhető, pontosabban mindazok számára, aki tartós résztvevői az amatőr versenysportnak. Ők azok, akik a sportban szerzett készségeket, képességeket és kompetenciákat (sporttőke) átkonvertálják az életük további szakaszaira, és ott például a kitartás, az újra kezdés kompetenciái (túlélési) életstratégiáik részévé válik. Ezek a megközelítések a sportban szerzett tudástartalmakat a kulturális tőke részeként értelmezik. A tanulás és a versenysport összeegyeztethetőségét a sportolói kettős karrier témakörében végzett vizsgálódások írják le. A két tevékenység kötelezettségeinek párhuzamos végrehajtása igen fontos, mert a későbbiekben hasznosítható képesítések megszerzése jellemzően az a sportolói pályafutás kiteljesedésével esik egybe (LENTENÉ-PUSKÁS ÉS PERÉNYI, 2015).
25
A sport társadalmi haszna más területeken is mérhető, kimutatható. Erre jó példa, hogy az Ifjúságkutatás
elemzései
a
sportolók
demokratikus
jogokhoz
és
állampolgári
kötelezettségekhez kapcsolható fokozott szabály- és normakövetését emelték ki (PERÉNYI, 2010). Az eredmények arról is tanúskodtak, hogy a sportoló fiatalok rendszeresen nem sportoló társaikhoz képest fontosabbnak tartják a társadalmi berendezkedésből származó jogok és kötelezettségek elfogadását és gyakorlását, például a törvények betartását, az adók befizetését, továbbá az állampolgári jogok és kötelességek elfogadását és gyakorlását. Sportolói státusztól – szabadidős vagy versenysport – függetlenül magasabb arányban mennek el szavazni, fontosabbnak gondolják az önkéntes tevékenységeket; önállóságuk és autonóm döntéshozó képességük magasabb. A sport norma- és szabályrendszerével, kiszámíthatóságával
és
állandóságával
lehet
összhangban
a
sportolók
stabilabb
biztonságérzete is, mely pozitívabb jövőkép kialakításához, nagyobb kockázatvállaláshoz és modernebb gondolkodáshoz vezet. A modern sportban jelentkező értékválságos helyzet azonban szintén érzékelhető, hiszen a sport értékképviseletéhez oly közel álló szolidaritás értékének megítélésében már nem térnek el nem sportoló társaiktól. 2.5 GAZDASÁGI HATÁSOK Az Európai Unió sporttal kapcsolatos új megközelítésiben a sportot gazdaságélénkítő hatással is felruházzák. Ennek alapját a sporttal kapcsolatos definíciók és gazdaságban játszott szerepek, és az érintettek körének bővítésében látják. A korábban említett vilniuszi definíció „statisztikai” szintű meghatározását figyelembe véve, a sporttal kapcsolatos elemek gazdasági befektetésként jelennek meg. A definíció bővítésével az érintett körök és gazdasági szereplők száma is növekszik, mely a gazdasági megtérülésben is érzékelhető. Ennek megfelelően igen nagy jelentőséggel bír a sportban érintett személyek, civil szervezetek, és vállalkozások számának szisztematikus növelése, hiszen az a sportgazdaság teljes egészét bővíti, növeli. Sportolási lehetőséget biztosít, közösségeket teremt, és nem utolsó sorban gazdasági cserekapcsolatokat hoz létre. Ebben a folyamatban a sportfogyasztóvá válás kiemelendő. A fiatalkori, sportszocializáció azért is fontos, mert az eredmények azt mutatják, hogy a sportolási tevékenységben való részvétel szignifikánsán növeli annak esélyét, hogy az egyén 26
sportolói pályafutásának befejezését követően is a sport mellett marad. Szabadidősportolóként
használja
a
sport
szolgáltatásait
és
létesítményeit,
tagja
marad
sportegyesületeknek, tagdíj fizetésével vagy önkéntes munkával segíti az egyesületek fenntartását. Kedvenc sportágát vagy annak egyik csapatát, nemzeti válogatottját szurkolóként vagy nézőként kövesse (direkt sportfogyasztás) a sporteseményeken. Illetve ugyanezt a televízió képernyőjén, interneten vagy a nyomtatott sajtó segítségével tegye (indirekt sportfogyasztás) (PERÉNYI, 2010b).
2. ábra: Sportolási részvétel és a sportfogyasztás összefüggései fiatalok körében Forrás: PERÉNYI (2010b)
Hasonló sportszocializációs logika van a sporttámogatók körében is, hiszen a személyes érintettség központi eleme a támogatói döntésének is. FARKAS
ÉS
FANICI, (2013) azt találta,
hogy a TAO befizetések döntés-mechanizmusaiban a sportágban való korábbi részvétel és a családtagokon keresztüli érintettség jelentette a legerősebb kapcsolódási pontokat. A gazdasági haszon megjelenése – mint motiváció – csak a nagyvállalatok esetében fordult elő.
27
3. A SPORTTUDOMÁNY FOGALMA, FEJLŐDÉSE BÍRÓNÉ és mtsai. (2011) alapján a sporttudomány az emberi társadalom egyetemes kultúrájaként a testkultúrának leképezésére szolgáló eszmerendszere. Az angolszász terminológiában a sporttudomány (sport science) az a tudományterület, amelyik integrálja a sportolással, a fizikai aktivitással foglalkozó valamennyi tudományterületet, illetve alkalmazza azok törvényszerűségeit és elméleteit a sport és a fizikai aktivitás tanulmányozása érdekében. Ilyen értelemben a sporttudomány gyűjtőfogalom. A sporttudomány alterületeinek közös kérdésfeltevése maga a sporttevékenység elemzése. Viszonylag fiatal tudományterület, sokan vitatják helyét a tudományok rendszerében. A sporttudomány tárgya a sportteljesítmény elemzése, megértése, értelmezése és fokozása. A sporttudományi kutatások segíthetnek értékelni a sportoló erősségeit és gyengeségeit, egy edzésprogram hatékonyságát, eredményességét, megtartani és fokozni a sportteljesítményt, megérteni a sporttevékenységet befolyásoló tényezők (biológiai, pszichikai, társadalmi) összefüggéseit és kölcsönhatásait. Kutatási területeihez tartozik az élsport, a versenysport, a szabadidősport, a tömegsport, a testnevelés és az iskolai sport, a rehabilitációs mozgásos tevékenységek, a teljesítményfokozás valamennyi formája és összetevője. Az utóbbi évtizedekben, főleg az 1980-as évektől, szemtanúi lehettünk a sporttudomány dinamikus fejlődésének. A fejlődést jól szemlélteti az Európai Sporttudományi Társaság (ECSS) éves konferenciáinak az adatai. Ez a konferencia talán a világ egyik legjelentősebb sporttudományi rendezvénye. Bár egy európai szervezet hirdeti meg, a világ minden tájáról érkeznek résztvevők. 1996-ban a rendezők 457 résztvevőt regisztráltak összesen 33 országból; 2014-ben a résztvevők száma már 2.706 volt (492%-os növekedés), a képviselt országok száma pedig 75-re emelkedett (127%-os növekedés) (ECSS, 2014) (3. ábra). A résztvevő országok
bázisának
sporttudományi
ilyen
kutatások
mértékű egyre
kiszélesedése
több
országban,
egyértelműen felsőoktatási
mutatja,
hogy
intézményben
a és
kutatóközpontokban kapnak helyet. Művelésük olyan államokra is kiterjed, ahol addig egyáltalán nem, vagy csak alig, volt tetten érhető a sport.
28
3. ábra: Résztvevő országok az Európai Sporttudományi Konferencián Forrás: European College of Sport Sciences (ECSS)
A sporttudomány fejlődését különböző szakmai testületeknek és szervezeteknek a létrehozása is kísérte. Az Amerikai Egyesült Államokban a Sportorvosi és Sporttudományi Társaság (American College of Sport Medicine) már 1954-ben megalakult, a nyolcvanas években viszont jelentős szervezeti átalakuláson ment keresztül. Ma a világ legnagyobb sporttudományi szervezete (ACSM, 2015). A Brit Sporttudományi Társaság (British Association of Sport and Exercise Science) 1984-ben jött létre abból a célból, hogy integrálja és támogassa azokat a tudományos munkákat, amelyeknek a témája a fizikai aktivitás (BASES, 2015). 1993-ban a társaság elnevezésében beemelték a sport mellé a mozgás szót is, jelezve ezzel annak az egész társadalmat érintő fontosságát Elsősorban a teljesítménysport támogatására és segítésére hozták létre az Ausztráliai Sport Intézetet (Australian Sports Institute) 1980-ban Az intézet sporttudományi, sportszakmai, infrastrukturális támogatást nyújt a versenysportolóknak, valamint koordinálja az országszerte működő sporttudományi és teljesítménydiagnosztikai szervezetek, laborok tevékenyégét. Európában ma a legmeghatározóbb sporttudományi szervezet egyike az Európai Sporttudományi Társaság (European College of Sport Science), mely 1995-ben alakult meg
29
Franciaországban. Az ECSS célja a sporttudomány terjesztése nemzetközi, multikulturális és interdiszciplináris környezetben (ECSS, 2015). Magyarországon a Magyar Sporttudományi Társaság 1996-ban szerveződött. Célja a testnevelés és a sporttudomány fejlesztésének és népszerűsítésének ösztönzése, menedzselése, irányítása és segítése (MSTT, 2015). Az MSTT munkáját 26 szakbizottság segíti, amelyek a sporttudomány legtöbb szubdiszciplínáját igyekeznek lefedni. Az MSTT évente rendez az országos sporttudományi konferenciát, amelyik ma az ország legnagyobb sporttudományi eseménye. Ezen kívül több szaklapnak is a kiadó szervezete. 3.1. A TUDOMÁNY SZERVEZETEI ÉS A SPORT KÉPVISELETE
A Magyar Tudományos Akadémia és tagozatai A Magyar Tudományos Akadémia létrehozásában az 1825-ös Reformországgyűlésnek volt nagy jelentősége, ahol Széchenyi István a követek felszólalásait követően felajánlást tett a Magyar Tudós Társaság megalapítására. Széchenyi „a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára” felajánlotta minden birtoka egyévi jövedelmét, amelyet 60 000 forintban állapított meg. Széchenyit felajánlásában más magyar urak is követtek, így Vay Ábrahám, Andrássy György gróf, Károlyi György gróf és még mások, ezzel majdhogy megduplázták az eredeti felajánlást. József nádor az anyagi támogatásán kívül a tervek előkészítésére bizottságot is létrehozott. A köztestület 1830-ban kezdte meg működését. Az Akadémia a tudományterületeket osztályokba sorolta, a megalakulás idején összesen
hat
osztály
volt:
nyelvtudományi,
bölcseleti,
történeti,
matematikai,
természettudományi és törvénytudományi. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémiának 11 osztálya van, melyeket római számokkal jelölnek:
I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya III. Matematikai Tudományok Osztálya 30
IV. Agrártudományok Osztálya V. Orvosi Tudományok Osztálya VI. Műszaki Tudományok Osztálya VII. Kémiai Tudományok Osztálya VIII. Biológiai Tudományok Osztálya IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya X. Földtudományok Osztálya XI. Fizikai Tudományok Osztálya
A Magyar Tudományos Akadémia 15 kutatóközpontjában 40 háttér kutatóintézet van, melyek között sporttal foglalkozó intézet nincs. Hasonlóan nem képviseli a sportot, a mozgást önálló MTA tagozat sem. A sport interdiszciplináris jellegéből fakadóan más tudományágak tagozatain belül talált helyet magának a sport és testnevelés, valamint azok kutatói. A 2-es számú Pedagógiai Bizottságon belül működik a Szomatikus Nevelési Albizottság, melynek elnöke Hamar Pál, egyetemi tanár. A 7-es számú Orvostudományi Bizottságon belül pedig munkacsoport keretein belül működik a sportorvosi munkacsoport. A magyar sportnak jelenleg négy akadémiai doktora van Prof. Dr. Tihanyi József, Prof. Dr. Radák Zsolt, Prof. Dr. Földesiné Szabó Gyöngyi és Prof. Dr. Pavlik Gábor személyében, akik mindannyian a Magyar Testnevelési Egyetem tanárai.
Magyar Akkreditációs Bizottság és bizottságai A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) a felsőoktatásban folyó képzés, tudományos kutatás, művészeti alkotótevékenység minőségének ellenőrzését, biztosítását és értékelését elősegítő országos szakértői testület (www.mab.hu). A 2011. évi CCIV. felsőoktatási törvény értelmében működik jelenleg a MAB testülete, mely értékelési, akkreditációs eljárások elvégzésére jogosult. Az eljárások során előzetes, utólagos és felülvizsgálati eljárásokat vezet. Véleményezési joga van új felsőoktatási intézmény, alapszak vagy mesterszak, doktori iskola létesítése; szakképzés, alapszak, osztott és osztatlan
31
mesterszakok indítása és egyetemi tanári pályázat esetében. Az eljárásokat az Oktatási Hivatalnál kell a pályázóknak kezdeményezni. A MAB döntéseit nyolc tudományterületi bizottságon keresztül hozza: Agrártudományi Bizottság; Bölcsészettudományi Bizottság; Hittudományi Bizottság; Műszaki Tudományi Bizottság; Művészeti Bizottság; Orvostudományi Bizottság; Társadalomtudományi Bizottság és Természettudományi Bizottság.
A MAB Orvostudományi Bizottságán belül kerülnek
véleményezésre a sporttudományi képzésekkel kapcsolatos kezdeményezések, a bizottság 20 tagja közül három képviseli a sporttudomány szakterületét. A sport testneveléssel és edzéssel kapcsolatos szakjait kivéve más, az oktatásban megjelenő területek, mint például a sportszervezés, vagy egyéb társadalom és gazdaságtudományhoz kapcsolódó tématerületek, nem kapnak kellő szakmai képviseltet a bizottságban. Magyarországon sporttudományi képzés a Magyar Királyi Testnevelési Főiskolán kezdődött az intézmény 1925-ben történő alapításával, melyben nagy szerepet játszott Klebersberg Kuno (1875-1932) mint vallás- és közoktatási miniszter. A TF sokáig az egyetlen képzőintézmény volt a testnevelés és a sport területén, majd fokozatosan és folyamatosan új képzőhelyek létesültek. Ma összesen nyolc (8) felsőoktatási intézmény tíz (10) kara működtet sporttal kapcsolatos szakokat alap és mester képzési szinteken, melyek a következők: 1. Magyar Testnevelési Egyetem (korábban Magyar Testnevelési Főiskola (TF), Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar) 2. Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar (Győr) 3. Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar (Szombathely) 4. Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar 5. Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Kar 6. Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar 7. Nyíregyházi Főiskola 8. Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar 9. Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar 10. Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar
32
2. táblázat: A sporttudomány képzési terület szakjai alap képzési szakok humánkineziológia
Testnevelési Egyetem (TF)
rekreációszervezés és
Eötvös Loránd Tudományegyetem PPK
egészségfejlesztés
Nyugat-magyarországi Egyetem AK (Győr) Nyugat-magyarországi Egyetem SEK (Szombathely) Pécsi Tudományegyetem ETK Testnevelési Egyetem (TF) Szegedi Tudományegyetem JGYPK
sportszervező
Eszterházy Károly Főiskola TTK Eötvös Loránd Tudományegyetem PPK Nyíregyházi Főiskola TTIK Nyugat-magyarországi Egyetem SEK (Szombathely) Pécsi Tudományegyetem TTK Testnevelési Egyetem (TF)
testnevelő-edző
Eszterházy Károly Főiskola TTK Nyíregyházi Főiskola TTIK Nyugat-magyarországi Egyetem SEK (Szombathely) Pécsi Tudományegyetem TTK Testnevelési Egyetem (TF) Szegedi Tudományegyetem JGYPK mesterképzési szakok
humánkineziológia
Testnevelési Egyetem (TF)
rekreáció
Nyugat-magyarországi Egyetem SEK (Szombathely) AK (Győr) Pécsi Tudományegyetem TTK Testnevelési Egyetem (TF)
sportmenedzser
Testnevelési Egyetem (TF)
szakedző
Testnevelési Egyetem (TF)
Forrás: MAB, 2014.
33
A sporttudományi képzéseket 2015-ben átalakították, az új rendszer 2017-től lép érvénybe; amely megszünteti alapképzésben ’humánkineziológia’ szakot, összevonta a ’sport és rekreációszervező’ szakot, illetve szétválasztotta a testnevelő tanár és az edzőképzést. Sporttudományi Doktori Iskola hazánkban két helyen működik: a Magyar Testnevelési Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán.
Magyar Rektori Konferencia Sporttudományi Bizottság A Magyar Rektori Konferencia a felsőoktatási intézmények képviseletére, érdekeinek védelmére jogosult, az állami feladatok ellátásában közreműködő, független, konzultatív, jogi személyiséggel rendelkező köztestület. A konferencia működésének feltételeit a felsőoktatási intézmények biztosítják. A Magyar Rektori Konferencia plénumát 66 rektor alkotja, két tagozatban működik a főiskolai és a egyetemi intézmények részére. Szakmai munkáját 20 bizottságon keresztül látja el, melynek egyike a Sporttudományi Bizottság. A bizottságba egy fővel mind a nyolc sporttudományi képzést működtető felsőoktatási intézmény képviselteti magát (www.mrk.hu).
Testnevelési és Sporttudományi Szakmai Kollégium A sporttal kapcsolatos képzéseket működtető felsőoktatási intézmények képviselőinek szakmai fóruma. A terület jogszabályalkotói vagy egyéb döntéshozó szerepkörökkel nincs felruházva, de véleményalkotási és javaslattételi szereppel bír. Ennek megfelelően a felsőoktatásban meghirdetett különböző szintű (BSc, MSc, PhD), tagozatú (nappali, levelező), valamint tématerületi (testnevelő, edző, sport és rekreáció szervező) képzési programok tartalmával kapcsolatosan előterjesztéseket kezdeményez és javaslatokat tesz a MAB és a MRK felé. A testület negyedévenként ülésezik, minden magyarországi képzőintézmény két fővel képviseltetheti magát ülésein.
A sport tudományos és szakmai szervezetei Magyar Sporttudományi Bizottság és bizottságai Magyar Szociológiai Társaság Sportszociológiai albizottsága
34
Magyar Sportmenedzsment Társaság Magyar Sportorvos Társaság Magyar Biológiai Társaság, Mozgásbiológiai Szakosztálya Magyar Közgazdász Társaság, Sportközgazdász Szakosztálya Magyar Pedagógiai Társaság Szomatikus Nevelési albizottsága Magyar Olimpiai Akadémia Sportmúzeum 3.2 TUDOMÁNYOS PUBLIKÁCIÓ A kutatási beszámolók tematikus tudományos folyóiratokban jelennek meg. A legfontosabb követelmény, hogy az addigi tudományos eredményekhez képest a mű valamilyen új eredmény közzétételével járuljon hozzá a tudományos megközelítésekhez. A tudományos cikkek általános követelménye, hogy egy elméleti keretrendszer részeként kapcsolódjon a korábbi kutatásokhoz, meghatározott céllal és kérdésfeltevéssel közelítsen az adott témához, annak adekvát kutatási módszerekkel történő adatgyűjtését majd elemzését végezze el, a felhasznált forrásokat irodalmi jegyzékében összesítse. A választott módszereken belül nagy jelentősége van annak, hogy a vizsgálatokat a kutatás milyen módon kiválasztott, összeállított mintán végzi, hiszen annak képviselnie kell az alapsokaság jellemzőit. A kutatási beszámolók következtetéseiket az adott minta és az adott módszerekkel vizsgált kérdések mentén írják le. A kutatási beszámolók formai és szerkezeti megjelenítését az Amerikai Pszichológiai Társaság több mint 80 évvel azelőtt kézikönyvben foglalta össze, ez a kiadvány az APA Manual (APA-American Pchycology Association). A kézikönyv célja az volt, hogy sztenderdizált kommunikációs formát alakítson ki a tudományos közlemények információs tartalmára és azok formai megjelenítésére. A kézikönyv első kiadása óta alapjául szolgál a világ minden területén közzétett tudományos közlemények formai előírásainak, de az üzleti élet különböző területein készített tanulmányok, jelentések, végrehajtási vagy akció terveknek is. Igaz, van már másik forma is, de az APA az egyik legelterjedtebb a nemzetközi tudományos közleményekben. 35
A tudományos kiadványok legszélesebben elfogadott megjelenési formái a tudományos folyóiratok. A tudományos folyóiratokban megjelenő kutatási beszámolók lektorálási folyamaton esnek keresztül. Ebben a folyamatban szakmailag elismert kutatók végzik el a lektorálási feladatokat, mely során értékelik a benyújtott cikkek formai és tartalmi elemeit, azon belül a választott kutatási téma újszerűségét, a kutatási modellek, módszerek, eredmények és következtetések összhangját, mindezt összevetik a folyóirat célcsoportjának érdeklődésével. Ez utóbbi
különösen fontos, hiszen a tudományos lapok is értékelésre
kerülnek, melyet tudományos teljesítményként jelenítenek meg. Ennek két értékelési módja van. Az egyik a szakértői (peer review) és az ídézettségi elemzés. Az idézettségi vizsgálat azt vizsgálja, hogy az adott lapban megjelent cikkek tartalmát további tudományos közlemények milyen intenzitással idézik, vagyis használják fel további kutatások elvégzése során. Az idézettségi elemzés az 1970-es években terjedt el, aminek ma legfontosabb mérőszáma az impakt faktor (jele: IF). Az impakt faktor a cikket közlő folyóirat valamely időszak alatti cikkeinek bizonyos időszak alatt elért átlagos idézettsége (MARTON
ET AL,
2004). Egy-egy
tudományos közlemény folyóiratának legfontosabb adatait az 3. táblázat foglalja össze.
36
3. táblázat: Tudományos folyóiratok legfontosabb adatai példával Adat
Példa
Név
Advance in Agriculture and Biology
Rövídített név
Adv. Agric. Biol
rövidítés
AAB
ISBN szám
ISBN (Print): 2311-0163
Journal DOI:
10.15192/PSCP.AAB
ISSN (Online):
2310-9343
Frequency:
Quarterly
Periodicity:
12
Journal Citation value (JCV):
3.58
RES B Impact factor:
0.65
Scientific Indexing Service Impact factor:
0.933 Forrás: Internet
A természettudományok területén két kiemelkedő, és egyben rivális tudományos lapról kell említést tenni: az 1869-ben először megjelent NATURE és az azt tíz évvel követő SCIENCE magazinokról. A Nature magazin európai székhelyű, Nagy Britanniában kerül kiadásra. Első tulajdonosa és kiadója az az Alexander MacMillian volt, akinek cége ma is a világ egyik vezető kiadója, tudományos folyóiratok és könyvek megjelentetője. A Nature 2010-ben a világ legtöbbször idézett tudományos folyóirata volt, összesített impakt faktora 42,4. A lap alapvető célközönségét a tudományos kutatásokkal foglalkozó kutatók jelentik, de más, a tudomány iránt érdeklődők számára is érthetővé teszik a tudományos tartalmakat összefoglaló és magyarázó írások közzétételével. A lap heti gyakorisággal 53 ezer példányban jelenik meg, online olvasóinak száma meghaladja a három milliót. (Hangsúlyozandó, hogy nem bulvár lapról, hanem a világ leginnovatívabb kutatási eredményeit bemutató tudományos igényű lapjáról van szó.) Fő riválisa az Amerikai Egyesült Államokban megjelenő Science magazin, mely 1880-tól kezdődően jelenik meg, kiadója American Association for the Advancement of Science
37
(AAAS) (A Természettudományok Haladását Támogató Amerikai Egyesület). Szintén heti gyakorisággal megjelenő, elsősorban természettudományi lap, melynek impakt faktora 2014ben 33,61 volt. Sport területen megjelenő, kiemelkedő nemzetközi lapra számos példát mondhatunk; „sport science journal” keresőbe való beírásával összesen 129 nemzetközi sporttudományi lap jelenik meg. A folyóiratok legnagyobb része természettudományi területen jelenik meg, de vannak társadalomtudományi sport folyóiratok is, mint például az International Review of the Sociology of Sport, az International Journal of the History of Sport. Magyarországon jelenleg nincs olyan sporttudományi folyóirat, amely impakt faktorral rendelkezne, vagy nemzetközileg elismert lenne, mégis számos hazai sporttudományi folyóirat tesz közzé kutatási beszámolókat melyek a következők:6 •
Magyar Sporttudományi Szemle (1989) és a Sporttudományi Füzetek – Magyar
Sporttudományi Társaság lapja •
Kalokagathia (1994) – Magyar Testnevelési Egyetem lapja
•
Magyar Sportorvosi Szemle (1980)
•
Mentálhigiéné és Pszichoszomatika (2000) – Akadémiai Kiadó
•
Mesteredző (1991-1998) – Magyar Edzők Társaságának lapja
•
Mozgásterápia (1992)
•
Fizioterápia (2007) – Magyar Gyógytornászok Társaságának lapja
A tudományos cikkeket adatbázisokban teszik a kutatók számára elérhetővé. Két fontos adatbázist kell kiemelnünk, a PsycINFO és a SCOPUS. A PsycINFO közel 2,3 millió elemet tartalmaz, melyekbe, folyóirat cikkek, könyvek, könyvfejezetek, riportok tartoznak a pszichológia interdiszciplinális területeiről egészen 1887-től kezdődően. Évente körül-belül 60 ezer új elemmel gazdagodik. A Scopus 2004-től kezdődően működik, mely a lektorált szakirodalom legnagyobb absztrakt és citátum adatbázisa. Különböző tudományterületekről fogad be elemeket, így
6
Forrás: http://sportinfo.freewb.hu/folyoiratok-tartalomjegyzeke/
38
kutatások kerülnek regisztrálásra a természettudományok, a műszaki tudományok, az orvostudomány, a társadalomtudományok, és az utóbbi időben már a humán tudományok területeiről is. A tudományos kiadók széles portfóliója képviselteti itt magát, több mint 5000 nemzetközi kiadó által publikált írások száma meghaladja a 19500 kiadványt. A konferencia kiadványokkal együtt az adatbázis meghaladja a 47 millió rekordot, melynek egészen 1823-ig visszamenőleg archiválva vannak. A sporttal kapcsolatosan meg kell említeni a SportDiscus adatbázist is, mely hasonló logika mentén gyűjti össze azokat a tudományos igényű írásokat, melyek a sporttal kapcsolatos kutatásokat teszik közzé. 3.3 A SPORTTUDOMÁNYOK INTERDISZCIPLINÁRIS JELLEGE A sporttudomány nem képez önálló, független tudományterületet. Szoros kapcsolatban áll más tudományterületekkel. Ahhoz, hogy saját kutatási kérdéseit meg tudja válaszolni, a fő tárgyát képező sportolást és fizikai aktivitást tanulmányozni, értelmezni és elemezni tudja, szüksége van más tudományterületek gyakorlati tapasztalásaira, módszertanára és eredményeire. Ennek megfelelően a sportot vizsgáló sporttudományt interdiszciplináris tudományterületként értelmezzük. A diszciplina szó tudományterületet jelent, azaz a sporttudomány több tudományterület között/átfedésében működő terület. A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX törvény nyolc alap tudományterületet különböztet
meg
Agrártudományok,
(Természettudományok,
Műszaki
Társadalomtudományok,
tudományok,
Orvostudományok,
Bölcsészettudományok,
Művészetek,
Hittudományok), a sporttudományt, a neveléstudományokkal együtt a bölcsészettudományok alá sorolja. Mivel a sporttudomány a sportoló embert, illetve a sportolási tevékenység valamennyi szempontját vizsgálja, így nem tud egyértelműen valamelyik fő tudományterület alá tagozódni, abba beleolvadni. Integráló tudományterület, mert több tudományterület elvrendszerét, törvényszerűségeit integrálja saját területébe. A fő tudományterületek sporttal foglalkozó szakemberei és kutatói közös „menedékhelyüket” a sporttudományban találják meg.
39
Sok esetben a sportvilág tanulmányozása nem közvetlenül és kizárólag sporttudományi célokat szolgál, hanem a sport kiváló területet kínál a fő tudományterületen belül felmerülő kérdések és jelenségek megértéséhez. Például élettani szempontból az élsportolók teljesítményét vizsgáló élettanászok fontos és hasznos ismereteket szerezhetnek saját tudományterületük számára is, nem csak a sporttudománynak szolgáltathatnak értékes adatokkal. Kutatási kérdéseket természetesen a sporttudományi szakemberek is megfogalmazhatnak (pl. testnevelő tanárok, edzők), ezek megválaszolására rendszerint a fő tudományterületből származó kutatási eredményeket és ismereteket kell segítségül hívniuk. A sporttudomány művelése és fejlődése tehát kétirányú folyamat, fontos impulzusok és értékes munkák érkezhetnek egyrészt a fő tudományterületek képviselői, másrészt pedig a sporttudományi területek képviselői részéről. A sporttudomány fejlődésében azonban nem szabad nem észrevenni a már megindult differenciálódási tendenciákat, a sporttudomány egyes alterületei kezdenek elkülönülni és önálló szubdiszciplinákat alkotni. A már egyre jobban mélyülő ismeretek összegyűjtése, és az alkalmazott módszerek különlegessége szükségessé teszi az alapos specializálódást, a további fejlődéshez bármelyik tudományterület általános képzése nem lesz elegendő.
40
4. ábra: A sporttudomány interdiszciplináris jellege
Néhány példa a fő tudományterületek és a sport kapcsolatáról: •
Orvostudományok: teljesítményfokozás, sport és egészség, káros hatások és dopping (űrhajózás), sportorvoslás.
•
Műszaki tudományok: sportszerek és eszközök gyártása, sportlétesítmények műszaki jellemzői, sportmozgások elemzése és fejlesztése.
•
Természettudományok: a sportolás biológiai, kémiai, fizikai hatásai, a matematika és a statisztika alkalmazása a különböző sporttevékenységekben, a környezeti hatások szerepe a sportban.
•
Agrártudományok: az élelmiszerek szerepe a teljesítmény növelése szempontjából.
•
Bölcsészettudományok: a kultúra és a sport kapcsolat, az olimpiai mozgalom és olimpiai eszme, sporttörténet.
•
Művészetek: világversenyek nyitó és záró eseményei, a sport ábrázolása különböző művészetek eszközeivel.
41
•
Hittudományok:
a
sportolók
hitvallásának
és
életfilozófiájának
szerepe
sporttevékenységükben. •
Társadalomtudományok: a sport helye és szerepe a társadalom eltérő szintjein és alrendszereiben, a társadalmi esélyegyenlőség a sportban.
42
4. A SPORTTUDOMÁNYOK LEGFŐBB ALTERÜLETEI 4.1 TERMÉSZETTUDOMÁNYOK 4.1.1. SPORTÉLETTAN A sportélettan az a tudományterület, amely a sport és a fizikai aktivitás hatására a szervezetben bekövetkezett strukturális és funkcionális változásokat tanulmányozza. Ezeket a változásokat különböző szinteken tudjuk tanulmányozni és vizsgálni (pl. sejt, szövetek, egyes szervek vagy szervrendszerek és a
teljes test szintjén), Ebből kifolyólag a sportélettan
tartalmazza olyan tudományterületeknek az ismereteit is, mint például az anatómia, a biokémia, a molekuláris biológia és a kémia. 4.1.1.1 A sportélettan története Az első rendszeres sportélettani kutatások az 1800-as évekre tehetők, amikor AntoineLaurent Lavoisier és Pierre-Simon Laplace kiemelték az oxigén jelentőségét az anyagcsere folyamatokban, ellentétben az akkori hiedelemmel, miszerint a vér a legfontosabb eleme az élet fenntartásának (ROBERGS ÉS ROBERTS, 1997). 1889-ben jelent meg az első sportélettannal foglalkozó könyv, Fernard LaGrange Physiology of Bodily Exercise című könyve (PAVLIK, 2011). A sportélettani kutatásokban meghatározó jelentőséggel bírt három Nobel-díjas kutató: a brit Archibald V. Hill, a német Otto Meyerhof és a dán August Krogh. Krogh 1920-ban fiziológiai
és
orvostudományi
Nobel-díjat
kapott
a hajszálerek
mechanizmusának
tanulmányozásáért, de jól ismert innovatív munkája a gázanalízishez használatos eszközök fejlesztése területén is. Dániában az egyik legnevesebb terhelésélettani laboratórium az ő nevét viseli, az August Krogh Intézet. Hill és Meyerhof 1922-ben kapták meg a fiziológiai és az orvostudományi Nobel-díjat. Hill terhelés alatt tanulmányozta az oxigénfogyasztást; kutatásainak eredményeként bevezette az állóképesség és a kardiorespiratorikus rendszer
43
mérésére, a mai napig is használatos, „maximális oxigénfogyasztás” fogalmát. Meyerhof az oxigénfogyasztás és az izomban felhalmozott tejsav koncentráció kapcsolatát tanulmányozta. Az Egyesült Államokban az első szervezett terhelésélettani laboratóriumot a Harvard Egyetemen létesítették 1927-ben. Eredetileg a változó környezeti körülmények között végzett munkának a szervezetre gyakorolt hatásait vizsgálták. Ez később kiegészült a magaslat, a száraz vagy nedves levegő tanulmányozásával, az anyagcsere folyamatok változásaival terhelés alatt, az öregedés hatásaival az anyagcserére nyugalomban és terhelés alatt, és a savbázis egyensúly vizsgálataival (ROBERGS
ÉS
ROBERTS, 1997). A Harvard Terhelésélettani
Laboratórium munkája világszerte számos kutatót inspirált, közülük sokan személyesen vettek részt a laboratórium munkájában, és az ott szerzett tapasztalatok, ismeretek birtokában több országban alakultak hasonló kutatólaboratóriumok. Az 1960-as években a sportélettani kutatásokat elsősorban a versenysport dominálta, a kutatók próbálták megérteni a versenysport hatásait: milyen akkut és krónikus alkalmazkodási folyamatok mennek végbe a sportolók szervezetébe. Választ kerestek arra, hogyan lehet ezen folyamatokba beleavatkozni, milyen edzés módszerekkel tudják a sportolók teljesítményét növelni. Az 1970-es és 1980-as évektől kezdődően a sportolás hatásai felkeltették az orvostársadalom figyelmét is. Észrevették, hogy a sportolók általában egészségesek voltak, ezáltal jobb életminőséget tudtak biztosítani maguknak, miközben a nyugati társadalmakban az átlag populáció fittségi állapota csökkenő tendenciát mutatott. Azzal együtt, hogy a szív és érrendszeri megbetegedések, a túlsúlyosak és az elhízottak aránya folyamatosan nőtt, felismerték a sportolás és a fizikai aktivitás jelentőségét az általános egészségügyi állapot javításában, és a betegségek megelőzésében. Ezzel a sportélettani kutatások – a verseny- és élsport mellett– megindultak egy másik irányba is: a fizikai aktivitás hatása az egészségre, az átlag populáció esetében. A sportélettani kutatásoknál fontos megemlíteni a skandináv országokból származó kutatókat is, akik jelentősen hozzájárultak a sportélettan további fejlődéséhez. Az 1950-es évektől kezdve számos kutató, mint például Per-Olaf Åstrand, Erling Asmussen, Bengt Saltin és Lars Hermansen vált világszerte jól ismert sportélettani tudóssá az északi országokból.
44
4.1.1.2 A sportélettan helye az oktatásban Eleinte a sportélettant nem oktatták külön tantárgyként, az általános orvosi képzés keretében a hallgatók alap sportélettani ismereteket kaptak az élettan és a kórélettan tantárgyakon belül. Egy-egy esetben (pl. a Budapest Orvostudományi Egyetemen) speciális tantárgyként is bekerült a tantervbe (PAVLIK, 2011). Hagyományosan testnevelő tanári és edzőképzésben szerezhettek a hallgatók sportélettani ismereteket, a tantárgy oktatása majdnem kizárólag itt szerepelt csak. Az 1980-as években az Egyesült Államokban meginduló fitnesz ipar terjedésével azonban felmerül az igény sporttudományi szakemberek képzésére is, akiknek képesítése nem kötődik szorosan az addig jól ismert testnevelő tanári képzésekhez. Így sorra megalakultak az önálló sporttudományi képzések, azon belül is a sportélettanász képzés (exercise physiologist) eleinte posztgraduális szinten, majd egyre gyakrabban alapszinten is. Ezzel megtöbbszöröződött a sportélettani képzettséggel rendelkező szakemberek száma, ami jelentős hatással volt a sportélettan további fejlődésére, nem csak a kutatásokban, de a sportélettani ismeretek napi gyakorlatban történő alkalmazásában is. Ma már a sportélettan oktatása több képzési programnak is a része, akár eltérő profilú és eltérő előtanulmányokkal rendelkező hallgatók is részesülhetnek sportélettani ismeretek oktatásában. Önálló kurzusként elválaszthatatlan része a testnevelő tanári és az edzőképzésen túl, a sporthoz, a sporttudományokhoz kötődő valamennyi felsőoktatási képzés tantervének. 4.1.1.3 A sportélettan tárgya A sportélettan tanulmányozza a teljes test, a szervek, szervrendszerek működését és szabályozását fizikai terhelés során. Az angolszász terminológiában a „mozgás élettana” (exercise physiology) elnevezést használják. A hazai terminológiában a terhelésélettan fogalommal is találkozunk, bár nem lehet szigorúan elválasztani a két fogalmat egymástól. A terhelésélettan a sportélettan egy részét képezi, a fizikai terhelés hatására bekövetkezett akkut és hosszútávú alkalmazkodási folyamatokat vizsgálja. A sportélettan fókuszában a sportoló ember található, akár versenysportolóról, akár szabadidő sportolóról beszélünk. A versenysportban a teljesítményélettan kap nagyobb 45
hangsúlyt: a teljesítmény és a teljesítő képesség mögötti élettani folyamatoknak a tanulmányozása annak céljából, hogy a kutatók felismerjék azon mechanizmusokat, amelyek lehetővé teszik a teljesítmény növelését az élettani funkciók szempontjából. A szabadidősportban, amelynek jelentősége népegészségügyi szempontból folyamatosan növekszik, a sportélettan az egészség megőrzésében, az akkut és krónikus betegségek megelőzésében kap fontos szerepet. Hogyan változik a szívfrekvencia a fizikai terhelés hatására, miért emelkedik a légzésszám magasabb intenzitású terheléseknél, milyen élettani tényezők figyelhetők meg ezen változások mögött? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre keresnek válaszokat a sportélettani kutatók. Az emberi szervezet komplexitásából adódóan a sportélettan kutatási területei szerteágazóak és összetettek. Az alábbiakban néhány példa látható a sportélettanban előforduló kutatási területekről – a teljesség igénye nélkül – ROBERGS
ÉS
ROBERTS (1997)
nyomán: Alapkutatási kérdések: •
Hogyan változik a kardiovaszkuláris, a légzési és a vérkeringési rendszerek szabályozása fizikai terhelés hatására?
•
Hogyan változik a vércukor anyagcseréjének szabályozása fizikai terhelés hatására?
•
A különböző tápanyagok (szénhidrátok, zsírok, fehérjék) milyen módon és mértékben járulnak hozzá az izommunkához szükséges energiatermeléshez változó típusú és intenzitású mozgások során?
•
Milyen élettani funkciók figyelhetők meg a központi és a perifériás fáradás mögött, a rendelkezésre álló tápanyagok mennyisége és minősége hogyan befolyásolja a fáradást?
•
Milyen biokémiai változások figyelhetők meg a máj és a vázizomzat funkciójában és szabályozásában fizikai terhelés alatt?
•
Hogyan változik a tejsav koncentrációja a vérben és az izomban a fizikai terhelés különböző intenzitási szintjein?
•
Milyen élettani folyamatok figyelhetők meg fizikai terhelés hatására bekövetkezett izomsérülés esetében?
46
•
Hogyan változik az oxigénfogyasztás fizikai terhelés alatt?
•
Hogyan változik a vízháztartás szabályozása fizikai terhelés alatt?
Alkalmazott kutatási kérdések •
Változik-e, és ha igen, milyen mértékben és irányban az izomrosttípus aránya fizikai terhelés hatására?
•
Melyek a kondicionális képességek mögötti legfontosabb élettani tényezők?
•
Milyen módon tudjuk az izomglikogén raktárak feltöltését serkenteni?
•
Milyen
kardiovaszkuláris
és
neuromuszkuláris
adaptációk
figyelhetők
meg
állóképességi terhelés hatására? •
Hogyan változik a szervezet működése és szabályozása meleg, nedves környezetben, magaslaton végzett fizikai terhelés során?
•
Milyen mértékű edzésinger szükséges az adaptációs folyamatok kiváltásához?
•
Hogyan változik a szervezet működése és szabályozása különböző táplálékkiegészítők bevitelénél fizikai aktivitás során?
•
Milyen edzésinger alkalmazható speciális populációknál (pl. krónikus betegségben szenvedők, idősek) egészségügyi állapotuk megerősítése céljából?
•
Milyen különbségek figyelhetők meg nők és férfiak között, valamint felnőtt és fiatal sportolók között az edzésadaptációban?
4.1.1.4 Sportélettani alapfogalmak Az izommunkához a szervezetnek energiára van szüksége, ezt az energiát tápanyagokból nyeri. Az energia előállítását és felhasználását számos kémiai reakció szabályozza, alapvetően két fő állapotot különböztetünk meg, az aerob és az anaerob energianyerési módokat. Az aerob energianyerési mód oxigén jelenlétében, míg az anaerob oxigén jelenléte nélkül megy végbe. A terhelés intenzitásától és terjedelmétől függően az energianyerési folyamatokat tovább bontjuk. Rövid ideig, maximális intenzitású mozgásoknál az energiát a szervezetben lévő ATP és kreatinfoszfát molekulák adják. Az izom kb. 5 mmol ATP-vel rendelkezik, ez hozzávetőlegesen 2-3 másodperces izommunkára elegendő, ezt követően a maximális 47
intenzitás megtartása mellett a kreatinfoszfát bontása tudja fedezni a további energiaigényt még kb. 6-7 másodpercig. Ez a rendszer összesen kb. 10 másodpercig tud energiát szolgáltatni. Ennél az energianyerési módnál nem termelődik tejsav, ezért anaerob alaktacidnak nevezzük. Ez az energianyerési mód tipikusan a 100 méteres sprintfutásra vagy a 25 méteres sprintúszásra jellemző, de ide sorolható minden olyan terhelés, amelynek időtartama tíz másodpercnél rövidebb és maximális intenzitású (pl. atlétika ugró és dobó számai, szertorna egyes elemei stb.). Amikor a kreatinfoszfát tartalékai kimerülnek, akkor a szervezet szénhidrátok anaerob bontásából nyeri az energiát a további izommunkához. Ez a folyamat glikolizis néven vált ismertté, és mivel ekkor tejsav termelődik, ezért anaerob laktacidnak nevezik. Az anaerob alaktaciddal együtt kb. 40-50 másodpercig tud energiát biztosítani, ezért például a 400 méteres futásra és a 100 méteres úszásra jellemző. Az anaerob energianyerési módok gyorsan és azonnal tudnak energiát biztosítani, a hosszabb ideig tartó mozgásoknál azonban a szervezet aerob módon tud energiához jutni. Aerob módnál elsősorban szénhidrátok, zsírok és néhány esetben (éhezés vagy energiapótlás nélküli több órás terheléseknél) fehérjék is képesek energiaellátásra. Intenzitástól és az edzettségi állapottól függően általánosan elmondható, hogy a néhány perces terheléseknél főleg szénhidrátok, míg a 10-15 percnél hosszabb terheléseknél főleg zsírok bontása szolgáltatja a szükséges energiát. Ide tartoznak a tipikus állóképességi sportágak (maratoni futás, triatlon, országúti kerékpár). Az energianyerési módok nem elkülönülten, és nem szigorúan egymás után jelentkeznek, hanem átfedésben vannak, a terhelési jellemzőktől függően változik részvételi arányuk az energiatermelésben. Az aerob kapacitás egyik leggyakrabban használt mutatója a maximális oxigénfelvétel (VO2max).
A
maximális
oxigénfelvevő
képesség
az
izomzat
maximális
oxigénfelhasználásnak a képességét jelenti aerob terhelések során. A VO2max edzéssel fejleszthető, kb. 50%-os növekedés érhető el főleg állóképességi edzéssel. Ezért nem véletlen, hogy a legmagasabb ilyen értékek az állóképességi sportolóknál figyelhetők meg. Utóbbiaknak maximális oxigénfelvevő képességük közel kétszerese a nem sportolókéhoz
48
képest (MCARDLE, és mtsai., 2006). A VO2max az életkor előrehaladtával, illetve az edzés abbahagyásával csökken, valamint nőknél kb. 10% alacsonyabb, mint férfiaknál. Két komponense van: a perctérfogat (CO) és az arteriovenózus oxigénkülönbség (AVO2 diff), ezek szorzata adja a VO2max értékét. A perctérfogat kifejezi, hogy mennyi vért tud a szív kilökni az izmok felé egy perc alatt, ami függ a pulzustérfogat (a szívizom egy összehúzódása által kilökött vér mennyisége) és a szívfrekvencia szorzatától. Az arteriovenózus oxigénkülönbség az artériás és a vénás vér oxigéntartalma közötti különbséget fejezi ki, azaz mennyi
oxigént
sikerült
felhasználni
az
artériás
vérben
rendelkezésre
álló
oxigénmennyiségből. Egy másik fontos sportélettani fogalom az aerob, illetve az anaerob küszöb. Aerob küszöbnek nevezik azt a szintet, ahol a laktát termelése és eliminációja egyensúlyban van (PAVLIK, 2011). Ezen a szinten a vértejsav koncentrációja a nyugalmi szint fölé emelkedik, ez kb. 2 mmol/l értéken tehető. Az aerob küszöb edzéssel fejleszthető, érzékenyen reagál az edzettség változására (BOURDON, 2013), így jól használható edzettségi mutatónak. Edzett személyeknél az aerob küszöb magasabb relatív intenzitásnál jelentkezik, így jobb teljesítmény érhető el. Az anaerob küszöb az a szint, ahol az energiaellátásban az anaerob folyamatok kezdenek dominálni. Ez a szint általában a 4 mmol/l tejsavértéknél jelentkezik. Az anaerob küszöb is jól fejleszthető edzéssel. Az állóképességi teljesítmény szempontjából meghatározó, milyen relatív intenzitási szinten tapasztalható: edzetlen személyeknél a maximális oxigénfelvétel 5565%-nál, míg jól edzett személyeknél a maximális oxigénfelvétel akár a 80-85%-ánál jelentkezik (MCARDLE, és mtsai., 2006). 4.1.1.5 Edzés hatására megfigyelhető élettani változások Edzés hatására akkut és krónikus változások figyelhetők meg a szervezetben. Ezek révén a szervezet igyekszik megfelelni a megnövekedett energia igénybevételnek, hatékonyabbá és gazdaságosabbá tenni a különböző szerv, szervrendszerek működését. Általánosan megállapítható, hogy maximális terhelésnél nagyobb fokú és hatékonyabb aktivitást, az energia tartalékok mozgósítását tapasztaljuk, míg szubmaximális terheléseknél vagy
49
nyugalomban gazdaságosabb működés a jellemző. Alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb élettani funkciók változásait aerob és anaerob terhelések hatására.
Aerob terhelés hatására megfigyelhető változások: •
A szív nagyobb lesz. Megnő a pulzustérfogat nyugalomban és terhelés alatt, csökken a szívfrekvencia nyugalomban és szubmaximális terhelés alatt.
•
Magasabb lesz a perctérfogat maximális terhelés alatt, és alacsonyabb szubmaximális terhelés alatt.
•
Megnő az arteriovenózus oxigénkülönbség.
•
Csökken a vérnyomás nyugalomban és szubmaximális terhelés alatt.
•
Megnő a maximális percenkénti ventilláció.
•
Megnő a mitokondriumok száma és mérete. A mitokondriumok kulcsszerepet vállalnak az aerob körülmények közti energianyerésben.
•
Csökken a vérlaktát szintje szubmaximális terhelés alatt, a laktát küszöb magasabb relatív intenzitásnál jelentkezik.
•
Megnő az aerob anyagcserében résztvevő enzimek aktivitása.
•
Megnő a szénhidrátok és a zsírsavak mobilitásának a képessége.
•
Csökken a testzsír százalék, és megnő az izomtömeg mértéke és aránya.
Aerob terhelés hatására megfigyelhető változások: •
Megnőnek a rendelkezésre álló izom ATP, kreatinfoszfát és glikogén raktárának
tartalékai. •
Megnő az anaerob anyagcserében résztvevő enzimek aktivitása és mennyisége.
•
Maximális terhelésnél javul a szervezet vérlaktát termelő és toleráló képesség.
4.1.2 SPORTBIOMECHANIKA A mozgás az ember életének alapvető és ösztönös tulajdonsága. Mindennapi tevékenységeink különböző mozgásokon keresztül realizálódnak, a sportnak pedig a mozgás alapvető és nélkülözhetetlen eleme. A sportmozgások folyamatos bővítésével és fejlődésével,
50
a technikai végrehajtásban megfigyelhető újítások és a technikai elemek minél tökéletesebb szintű elsajátításának igénye miatt olyan tudományterületek fejlődtek ki, amelyek az emberi mozgások tanulmányozásával foglalkoznak. A biomechanika az a tudományterület, amely a mechanika törvényszerűségeit és módszereit alkalmazza az emberi mozgások tanulmányozásában (KREIGHBAUM ÉS BARTHELS, 1996). A biomechanika a vázizomzat, az ízületek és ínszalagok, valamint a neuromuszkuláris rendszer biológiai és anyagi tulajdonságait összekombinálja a mechanika törvényeivel és elveivel, abból a célból, hogy az emberi mozgásokat tudja vizsgálni. A biomechanika egyik alterülete a sportbiomechanika; tárgya a biomechanika alkalmazása a sportmozgások során. Bár hagyományosan a biomechanika főleg a testnevelő tanári és edzőképzésben kapott helyet, alkalmazása elterjed más, a sporttól független területekre is. Többek között jelentős biomechanikai alkalmazásokkal találkozunk az orvosi gyakorlatban (pl. ortopédia), a gyógytornában, a rehabilitációban, a gyógytestnevelésben, a hétköznapi tevékenységek vizsgálataiban (pl. járásvizsgálatok), különböző munkák és foglalkozások során végzett mozgások vizsgálataiban és a filmgyártásban is (pl. animációs filmek). A sporttudományhoz kapcsolódó területek mellett biomechanikai vizsgálatokkal foglalkoznak más tudományterületek képviselői is, mint például a biológia, az ergonómia, az élettan és az orvostudományok, a műszaki tudományok és a fizika. Például a biomedicinában biomechanikai
alkalmazás
lehet
a
vérkeringés
mechanikai
tulajdonságainak
a
tanulmányozása, a megszerzett ismeretek és tapasztalatok segítséget nyújthatnak a vérkeringési problémák és az abból fakadó betegségek kezelésében és gyógyításában. Az emberi mozgások elemzésében fontos ismerni azok fizikai tulajdonságait. Az emberi test különböző szegmensei (pl. csontok, izmok, szalagok) eltérő módon fejlődnek és reagálnak a fizikai terhelésre, struktúrájuk tanulmányozása segíthet meghatározni a megfelelő vagy nem megfelelő mozgásokat eltérő sporttevékenységek és populációk esetében. A legmegfelelőbb sporttechnika kifejlesztésében és alkalmazásában a sportolók, az edzők, a sportszakemberek folyamatosan találkoznak nehézségekkel, kihívásokkal. Egyik jelentős kihívásuk egy adott mozgásban felismerni azokat a technikai elemeket, amelyek emelik a végrehajtás színvonalát, illetve azokat, amelyek kedvezőtlenül hatnak az eredményes és
51
hatékony végrehajtásra. A technika folyamatosan változik, időközönként új technikai megoldások is megjelennek, illetve a versenyszabályok módosításai is sok esetben új technikák alkalmazását igényelik. A biomechanikai elvek alkalmazása segítséget nyújthat a mozgások technikai végrehajtását hatékonyabbá és gazdaságosabbá tenni, javíthatja az erőkifejtés módját és hatékonyságát, segíthet a sérülések megelőzésében. A jó technika alapfeltétele a csúcsteljesítmény elérésének, ebből a szempontból a sportbiomechanikának jelentős szerepe van a teljesítménynövelésben. A biomechanikával rokon terület a kineziológia. A kineziológia görög eredetű szó, a kinézis (=mozgás) és a logosz (=beszéd) szavak összekapcsolásából áll. Lényegében a mozgás tudományterületét jelenti. Eredetileg a kineziológia szorosan összekapcsolódott az emberi mozgások anatómiai és mechanikai funkcióival, a sport- és táncmozgásokban és a rehabilitációban. Később vizsgálati területe kiterjedt a mechanika elveknek az alkalmazására az emberi mozgások esetében. Ma a kineziológiának integratív szemlélete van, valamennyi tudományterületet
tartalmazza,
amelyek
kapcsolódnak
az
emberi
mozgások
tanulmányozásához (HAY, 1978). Magyarországon a Testnevelési Egyetem kínál felsőoktatási tanulmányokat kineziológiában, a képesítés profilja a gyógytornához és a rehabilitációhoz kapcsolódott. 4.1.2.1 Az emberi mozgások mechanikai tulajdonságai A mechanika egy rendszer mechanikai szempontjait vizsgálja (KREIGHBAUM
ÉS
BARTHELS, 1996). Két nagy csoportra bontható: a statikus és a dinamikus rendszerekre. Előbbi a mozdulatlan rendszerek tényezőit és tulajdonságait, míg utóbbi a mozgásban lévő rendszerek tényezőit és tulajdonságait vizsgálja. A dinamikus rendszerek tovább oszthatók kinematikára és kinetikára. A kinematika a mozgások időbeli és térbeli jellemzőivel foglalkozik, a kinetika pedig a mozgásokra gyakorolt erőhatásokkal. A hétköznapi és a sportmozgásokban a dinamikus rendszerek dominálnak. A mozgáselemzésben két fő metodikát követhetünk, a kvantitatív illetve a kvalitatív metodikát (KREIGHBAUM
ÉS
BARTHELS, 1996). A kvantitatív metodika szerint a
mozgáselemzéshez mérhető és objektív számokat és adatokat gyűjtenek, majd azok
52
segítségével elemzik a megvizsgált mozgást. Ennek a metodikának legfőbb előnye a szubjektív tényezők kizárása, ugyanis a vizsgáló a kapott adatok alapján objektíven tudja megérteni és elemezni a kívánt mozgást és mozgássorokat. Hátránya azonban, hogy az adatok gyűjtéséhez legtöbbször költséges és speciális eszközök szükségesek, valamint a mozgás elemzése időigényes. A kvalitatív metodika nem használ számszerű adatokat a mozgás elemzéséhez, elsősorban a megfigyelő személy tapasztalatain és szakmai ismeretein alapszik. Ilyenkor a megfigyelő személy szubjektív megítélése alapján történik az adott mozgás és annak biomechanikai tulajdonságainak a felismerése, elemzése és értékelése. Mivel a sportban sok esetben a mozgások gyorsan, hírtelen módon mennek végbe, nagyon rövid ideig tartanak, ezért a tapasztaltabb külső megfigyelőnek sem könnyű a mozgás minden apró szakaszát és részletét felismerni. Ilyenkor ajánlott a videó vagy más képrögzítő eszközök használata, amivel vissza lehet nézni a végrehajtott mozgást, és szakaszonként kielemezni azt. A kvalitatív elemzések alapján sokszor megfogalmazhatók kutatási kérdések, amelyeknek megválaszolásához kvantitatív módszereket alkalmaznak. 4.1.2.2. A mozgás hatékonysága A sportban, és főleg a versenysport egyes versenyszámaiban kiemelt fontosságú a mozgások gazdaságos végrehajtása. Gazdaságos végrehajtás alatt azt értjük, hogy adott mozgásokat a lehető legkisebb energia felhasználás mellett végezzük el. A hosszú távú állóképességi versenyszámokban (pl. maratoni futás, nyílt vízi úszás, triatlon, országúti kerékpár versenyek) a sportolóknak arra kell törekedniük, hogy a versenytávot a lehető legnagyobb sebesség mellett, a lehető legkisebb energia felhasználással teljesítsék. Minél hatékonyabb az energiafelhasználás, annál hosszabb ideig tud egy adott terhelési szintet megtartani, vagy ugyanazon relatív intenzitási szinten nagyobb sebességet érhet el. A sprintszámokban természetesen a mozgás gazdaságossága nem elsődleges szempont, ott a hatékonyságon van a hangsúly, azaz milyen módon érhető el nagyobb erőkifejtés a végrehajtott mozgások során. Például, egy sprintfutó futhat gazdaságosan, azonban így nem
53
fogja tudni elérni maximális sebességét, esetében a maximális energiamozgósítás és az erőkifejtés mértéke és minősége jelentik a meghatározó tényezőket. A maximális, illetve a minimális energia felhasználáson túl beszélünk optimális energiafelhasználásról, ami azt az optimális energiamennyiséget jelenti, amit a lehető legnagyobb intenzitási szint eléréséhez és megtartásához, a teljesítendő feladat teljes távjában vagy időtartamában. Összefoglalva a rövid ideig tartó mozgásoknál a maximális energiafelhasználás, a hosszabb ideig tartó mozgásoknál a minimális és az optimális energiafelhasználás a keresendő tulajdonság. 4.1.3. EDZÉSELMÉLET Az edzéselmélet az a tudományterület, amelyik edzések, edzéselvek és eszközök, edzés módszerek, törvényszerűségek és versenyek vizsgálatával foglalkozik a sportteljesítmény elemzése és optimális növelése céljából (DUBECZ, 2009). Bár tipikusan az edzéselméleti ismereteket és tapasztalatokat a versenysportban alkalmazták, ma már a teljesítménynövelés a versenysporton kívül, a szabadidősportban vagy speciális populációk sportjában is megjelenik. Az edzéselmélet a sportoló emberrel foglalkozik. Az emberi teljesítmény csodálatos és egyben misztikus. Jól tudjuk, a versenysportolók teljesítménye jelentősen meghaladja az átlag populációét, vagy akár az amatőr sportolók teljesítményét, így jogosan vetődik fel a kérdés, ez hogyan lehetséges. A genetikai állománynak kiemelkedő szerepe van a sportolók teljesítményében, ugyanakkor a csúcsteljesítmények az emberi szervezet igen csodálatra méltó alkalmazkodási képességre is utalnak. Valóban elbűvölőek a fizikai terhelés hatására bekövetkezett alkalmazkodási folyamatok, amelyek megnyitják a csúcsteljesítmények eléréséhez a lehetőséget. 4.1.3.1 Az edzéselmélet kialakulásának fázisai Az edzéselmélet kialakulását didaktikai szempontból fázisokra bontjuk. Tapasztalati fázis: Eleinte a sporttal foglalkozó szakemberek (testnevelő tanárok, edzők) mindennapi munkájuk során empirikus módon különböző megfigyelésekre tettek szert.
54
Tapasztalataik az idő elteltével folyamatosan gyarapodtak, ezeket összegezték, és általános érvényű következtetéseket vontak le. Elkülönülési fázis: A sportok fejlődésével más tudományterületek kutatói, képviselői is elkezdtek érdeklődni a sportolás és a fizikai aktivitás hatásai és jellemzői iránt. Kutatásaik során leváltak tudományterületük fő kérdéseiről, és többnyire önállóan folytattak kutatási tevékenységet a sportolás tanulmányozására a fő tudományterületen belül. Így jöttek létre a sporttal kapcsolatos alterületek, például a pszichológián belül a sportpszichológia, az élettanon belül a sportélettan. Legtöbb esetben ezek a kutatók saját tudományterületük perifériáján mozogtak, érdeklődésük a sport iránt belső indíttatásból, személyes kötődésük révén alakult ki. Ebben a fázisban munkájuk elkülönül a testnevelők, az edzők munkájától, a sportot
tanulmányozó
szakemberek
egymástól
függetlenül
végzik
kutatásaikat
és
megfigyeléseiket, jellemzően nem tudnak egymásról. Összeadódási és kooperációs fázis: Ahogy tovább fejlődtek a sportok, és ennek megfelelően gyarapodtak a szakemberek ismeretei és tapasztatai, felmerült annak igénye, hogy az addig egymástól függetlenül működő szakemberek együttműködjenek, összeadják ismereteiket és tudásukat. Ennek eredményeképpen további ismeretek és általánosítások megfogalmazására nyílt lehetőség. Integrációs fázis: A kooperációs fázist az integrációs fázis követi, amelyben a gyakorlatban felmerülő kérdés megválaszolására már több tudományterületről származó ismeretek és részeredmények adódnak össze. Így létrejött az edzéselmélet interdiszciplináris megközelítése, ahol a sporttal kapcsolatos addigi információk és ismeretek integrálódnak. Differenciálódási fázis: Az utóbbi években a sport látványos és dinamikus fejlődéséből adódóan az általános edzéselmélet nem tud minden sportági szakterület kérdésére kielégítő választ adni, ezért megkezdődik az edzéselmélet sportág szerinti differenciálódása: a sportolási célja, a fejlesztendő tulajdonságok, a sportolók minősége, életkora és neme szerint. Ezzel létrejönnek az edzéselmélet alterületei, mind például az egyes sportágak, az erő vagy a gyorsaság, az élsport vagy a szabadidő sportolók és a nők edzéselmélete.
55
4.1.3.2 Edzéselméleti alapfogalmak Az edzés olyan folyamat, amely során teljesítménynövelés céljából céltudatos és összetett terhelésprogrammal tervszerűen alakítjuk a sportoló teljesítőképességét és teljesítőkészségét , anélkül, hogy a szervezet károsodást szenvedne (DIETRICH, és mtsai., 1991). Az edzés kifejezést természetesen nem kizárólagosan a sportban használjuk, minden olyan rendszeres és tudatos fizikai vagy szellemi típusú gyakorlást, amelynek célja a fizikai vagy szellemi teljesítmény növelése, edzésnek nevezhető. A hétköznapi használatban edzés alatt leginkább a sport gyakorlást értjük. Az edzés nem csupán a sportteljesítmény növeléséhez szükséges képességek fejlesztését tartalmazza. Összetett és komplex nevelési folyamat, amelynek hatásai a sportoló egész személyiségét érintik. Az edzések során nemcsak a fizikai tulajdonságok fejlesztését kell megcélozni, hanem a sportolók mentális és emocionális képességeit és tulajdonságait is. DUBECZ (2009) értelmezése szerint az edzésnek tartalmaznia kell a sportolók elméleti képzésüket is. DIETRICH és mtsai. (1991) szerint az edzőnek lehetősége van a sportolók életkora és képzettsége ismeretében más és más elemet kiemelni a nevelési-oktatási folyamatban. Így fiatal sportolók esetében tanári, nevelői tulajdonságai kerülnek előtérbe, míg felnőtt sportolók esetében tanácsadóként, megértő barátként tudja támogatni a sportolók fejlődését. Az edzés sportágspecifikus, azaz az edzésmunka hatásai egy adott sportágban és mozgásokban tudnak leginkább érvényesülni. A felkészülés transzfer hatása a kezdő sportolói szinttől haladva a csúcsteljesítmények felé folyamatosan csökken. Az élsportban nem várható el magas teljesítmény szakirányú felkészülés nélkül. Az edzésekre a tervszerűség jellemző. Az edzések felépítése és tartalma nem lehet véletlenszerű, hanem tudományos és empirikus elvek alapján, konkrét felkészülési célokat kell szolgálnia. Ez a megállapítás teljes érvényű, nem korlátozódik a versenysportra, ugyanúgy vonatkozik az amatőr- és szabadidősportra és az alacsonyabb sportolási szintekre. Az edzések megtervezéséhez és megvalósításához interdiszciplináris megközelítés szükséges. Az edzőnek integratív módon több tudományterületnek az ismereteit, általános elveit és törvényszerűségeit kell tudnia szintetizálni a felkészülési célok megvalósításához. Ez
56
széles tájékozottságot és műveltséget kíván az edzőktől. Nem elég az egyes fizikai képességek fejlesztésének a módszertanát alkalmazniuk, ismerniük kell a módszerek mögötti különböző tudományterületeket érintő elméleti hátteret (pl. élettani, biomechanikai vagy biokémiai ismeretek), valamint figyelembe venniük a felkészülés valamennyi szempontját is (pl. mentális, pedagógiai, gazdaság- vagy szervezéstudományi szempontok). Az edzéselméletben edzésmódszer alatt valamely meghatározott tulajdonság vagy képesség fejlesztésére szolgáló eljárást értünk. Az edzésmódszerek folyamatosan változnak, átalakulnak, ezt a folyamatot befolyásolja a sporttudomány fejlődése, a versenyszabályok és a különböző sportok terhelési jellemzőiknek a változása, Amennyiben egy edzésmódszer nem tud ezekkel a változásokkal lépést tartani, akkor hatékonysága megkérdőjeleződik. A teljesítményfokozás érdekében edzésmódszereket, eljárásokat, különböző eszközöket használunk. Ezeket gyűjtőnéven edzéseszközöknek nevezzük. Az edzéseszközöket pozitív és negatív eszközökre bontjuk. Legfőbb pozitív eszközök a testgyakorlatok, az általános fejlesztő, előkészítő, rávezető gyakorlatok, sportági technikákat és képességeket fejlesztő gyakorlatok. Ide tartoznak még azok a tárgyi eszközök, szerek, technikai berendezések, amelyeket a testgyakorlatok során használunk. Teljesítményfokozó hatásuk van a környezeti körülményeknek, a természetnek is (például a levegő hőmérséklete, a magaslat, a szélviszonyok). A sportorvosi ellátás megteremti a feltételeket a megfelelő edzésmunka elvégzéséhez. Sokszor a mentális és a pszichikai támogatás is elengedhetetlen eszköze, a csúcsteljesítmények elérésének. A masszázs és a regenerációt segítő eljárások ugyanilyen fontosak az optimális hatások kiváltásához, mint az aktív edzésmunka. A regenerációhoz tartozik még a megfelelő táplálkozás, a különböző táplálékkiegészítők bevitele is az energia és a tápanyagok pótlása érdekében. Negatív eszköznek minősül a sportolók életkorának, edzettségi állapotuknak, valódi szükségleteiknek nem megfelelő vagy helytelen edzésmunka. Lényegében ide tartozik valamennyi testgyakorlat, amely káros hatású a sportolók egészségére. Természetesen nem maradhatnak ki a dopping listán szereplő tiltott szerek, nyugtatók, hormon készítmények és eljárások sem (pl. vérdopping).
57
4.1.3.3 A sportteljesítmény Fizikában a teljesítmény időegység alatt elvégzett munkamennyiség. Egy watt az a teljesítmény, amely egy Joule energia átalakulásához szükséges egy másodperc alatt. A sportban a teljesítményt nem tudjuk kizárólag a fizikai teljesítmény definíciójával és képletével értelmezni. A mechanikában a teljesítményt létrehozó erők azonos irányba hatnak, a sportmozgások során több, esetleg ellentétes irányú erő is megfigyelhető. Az edzéselmélettel foglalkozó szakirodalomban a sportteljesítményt komplex fogalomként fogadják el. Így DUBECZ (2009) szerint „a sportteljesítmény egy sportterületen egyéni, illetve csapatszinten összegződő, valamilyen állandó viszonyítási alapon értékelhető személyiségmegnyilvánulás, cselekvésben vagy tevékenységben létrejött mérhető minőséget mutató megjelenése”. HARSÁNYI (2000) szerint a sportteljesítmény „az az összegező és kiegyenlítési lehetőséget tartalmazó eszmei és/vagy anyagi értéket hordozó mozgásos eredmény, amelyet túlnyomó részt öröklött, kisebb részt a környezet – ezen belül elsősorban az edzés – hatásai határoznak meg, biológiai és pedagógiai módszerek eredményeként versenyen, mérkőzésen érhető el”. Lényegében a sportteljesítmény tükrözi a szervezet munkavégző képességét; meghatározza, hogy adott időpontban és körülmények között mire lesz képes a sportoló; rámutat lehetőségeire és korlátaira. A sportteljesítmény sok tényező függvénye, biológiai és pszichikai folyamatok mellett szociális, gazdasági és egyéb környezeti tényezők is fontos szerepet vállalnak kialakításában. A magas sportteljesítmény létrejöttéhez az összes tényezőnek egységesen és összehangoltan kell jelen lennie. Bármelyik tényező teljes hiánya vagy hiányos megjelenése a sportteljesítmény csökkenéséhez vezethet. A sportteljesítmény komponensei folyamatos kölcsönhatásban vannak egymással, így kiegészíthetik egymást. A sportteljesítményt két módon tudjuk értékelni. Egyrészt versenyeken elért, az adott sportág mértékszámaival megadott eredmény alapján (perc, másodperc, méter, pontszám stb.). Ezt abszolút teljesítménynek nevezik, és érthetően a mérhető sportágakban alkalmazható. Másrészt értékelhető a teljesítmény a versenyeken elért helyezés szerint, a többi versenyző eredményéhez viszonyítva. Ez a relatív teljesítmény. A relatív teljesítmény jól alkalmazható nem mérhető sportágakban (pl. küzdősportok), de fiatal sportolók esetében is, ahol az abszolút
58
teljesítmény többnyire egy természetes növekedési tendenciát követ. Ebben az esetben a relatív teljesítmény kiváló eszköz a sportolók fejlődésének értékelésére. A teljesítménynek két nagy összetevője van. Az egyik összetevő a teljesítőképesség, mely a szervezet azon képességeit tartalmazza, amelyeket az edzésen elvégzett munkával, a sportági
felkészülés
során
fejlesztünk:
a
fizikai,
szellemi
és
pszichikai
tulajdonságok/képességek. A másik összetevő a teljesítőkészség, amely a sportoló adott, pillanatnyi érzelmi állapotát, magatartását foglalja magában. A teljesítőkészség a sportoló azon állapotát jelenti, amely az edzéseken, a felkészülés során megszerzett képességeket realizálni tudja mérkőzéseken, versenyeken, téthelyzetekben. Sokszor találkozunk a gyakorlatban jól képzett, nagyon edzett sportolókkal, akik azonban képességeiket nem tudják versenyeken érvényesíteni. Esetükben a teljesítőkészséget kell fejleszteni, mai felfogásunk szerint ez a sportpszichológia tárgya és feladata. A teljesítőkészség, a motoros képességekhez hasonlóan, szerzett és öröklött tulajdonságok mentén alakul ki, összetett pszichofizikai folyamatok eredményeként. NÁDORI (1981) szerint a teljesítőkészség a sportoló személyiségétől, személyiségvonásaitól, mentális és szellemi beállítódásaitól, valamint a motivációktól függ. A teljesítménysportban a sportoló teljesítőképességének a növelése elsődleges feladat. Ez csak céltudatos, előre megtervezett és rendszeres edzésmunkával érhető el. Ugyanakkor fizikai
értelemben
teljesítőképességünk
genetikailag
determinált.
Génállományunk
meghatározza és korlátozza teljesítőképességünk kapacitását (pl. milyen gyorsan leszünk képesek futni vagy mennyire fejleszthetjük az izomerőt). Amikor egy sportoló eléri ezen kapacitás maximumát, úgy további fejlődés
nem képzelhető el, még
jól felépített
edzésmunka ellenére sem. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a sportoló teljesítménye nem fejlődhet tovább, hiszen tudjuk, hogy a teljesítmény összetett és sok, eltérő tényező kölcsönhatásának
együttes
eredménye.
Könnyen
előfordulhat
az,
hogy
míg
teljesítőképességünk színvonala nem változik, addig hozzáállásunk, pszichés vagy érzelmi beállítódásunk, vagyis teljesítőkészségünk megváltozhat vagy egyszerűen a kedvező külső körülmények révén érünk el magasabb teljesítményt.
59
Az edzésmunkának elengedhetetlen szerepe van a teljesítőképesség kapacitásának kimerítésében. A teljesítőképességet egy tégla alakú négyszögnek képzelhetjük el, amelyet három részre bontunk (HARSÁNYI, 2000). Alul vannak az autonóm teljesítmények. Ide tartoznak az életfenntartásához szükséges funkciók. Ezek akaratunk ellenére működnek, önszabályozók. Középen vannak az akaratlagosan mozgósítható energiatartalékok, ezek rendelkezésre állnak és igénybe vehetők – a külső körülmények függvényében. Ilyen külső körülmény például az edzésmunka . Amennyiben valaki ülő életmódot folytat, az akaratlagosan mozgósítható energiák „ellustulnak”, és csökken a rendelkezésre álló kapacitásukat. Edzéssel növelhetjük az akaratlagosan mozgósítható energiatartalékokat. Mivel ilyenkor több energiára van szükségünk, arra kényszerítjük a szervezetünket, hogy a meglévő tartalékokból több energiát bocsásson rendelkezésre. Legfelül a védett energiatartalékok vannak, ezek a mindennapi tevékenységeink során nem hozzáférhetők. Kivételes esetekben (életveszély, halálfélelem, túlfokozott emocionális állapot) az ember innen is képes mozgósítani energiákat. Szervezetünk életveszélyes helyzetekre, a szerv, szervrendszerek funkcionális képességének megőrzésére tartalékolja ezeket az energiákat. Az emberi teljesítőképesség modelljét a 5. ábra illusztrálja.
5. ábra: Az emberi teljesítőképesség modellje Forrás: HARSÁNYI (2000)
60
Örök kérdés a sportszakemberek körében az, hogy mikor éri el egy sportoló teljesítőképességének felső határát, és miről lehet felismerni ezt az állapotot. A sporttudomány mai állása szerint nem tud egyértelmű választ adni erre a kérdésre. Nem ismerünk olyan mutatókat, amik alapján kijelenthető, hogy egy sportoló nem tud tovább fejlődni, mert elérte kapacitásának maximumát. Szakmai tapasztalatok, az edző saját sportolójáról szerzett alapos és körültekintő ismeretei fontos tényezők a teljesítő képesség állapotának megítélésében. 4.1.3.4 Az alkalmazkodás Az edzéselméletben teljesítőképességünk fejlődését hagyományosan az alkalmazkodás, vagy a szuperkompenzáció elmélete alapján magyarázzák. Utóbbi elméletet Nikolai N. Yakovlev, orosz élettanász dolgozta ki 1949-1959 között (VIRU, 2002). Az elmélet szerint az edzésingerek olyan alkalmazkodási folyamatokat váltanak ki a szervezetben, amelyek hatására teljesítőképességünk nő. Az alkalmazkodás az embernek az a képessége, amikor a környezeti hatásokra a szervezet életfolyamatainak módosításával képes reagálni. Ezt a folyamatot szuperkompenzációs elméletnek is nevezik. Utóbbi abból indul ki, hogy szervezetünk nyugalomban egy alap egyensúlyi állapotban van, amelyet homeosztázisnak hívunk. Ilyenkor a szervezet arra törekszik, hogy megőrizze ezt az állapotot akkor is, ha a külső körülmények megváltoznak. Az edzés során az edzésinger megbontja ezt az egyensúly állapotot, nagyobb aktivitásra kényszeríti a szervezet különböző rendszereit, főleg azokat, amelyek közvetlenül érintetettek az izommunkában. Ilyenkor fáradás következik be, a leépítő folyamatok kerülnek túlsúlyba, az energiaraktárak folyamatosan kiürülnek, az anyagcserében résztvevő anyagok (pl. enzimek, elektrolitok) mennyisége és aktivitása visszaesik, összességében a szervezet működési szintje csökken. Az edzés befejezését követően megkezdődik a regenerációs szakasz, amikor a szervezet igyekszik pótolni a felhasznált energiákat, megpróbálja visszaállítani a megbontott/felbillent egyensúlyt. Ez a fázis a szuperkompenzációval végződik, amikor a helyreállító folyamatok eredményeként a szervezet meghaladja a kiindulási állapotot, és rövid távon egy magasabb egyensúlyi szintet létesít. Ebben az új állapotban a szervezet teljesítő képessége is magasabb az edzés előttihez képest.
61
A szuperkompenzációs szint azonban néhány nap elteltével visszaáll az eredeti szintre. A szuperkompenzáció folyamatát a 6. ábra mutatja.
6. ábra: Az alkalmazkodás folyamata Forrás: saját szerkesztés
Ha a szuperkompenzáció közben újabb edzésterhelést alkalmazunk, akkor az ismételt alkalmazkodási
folyamat
szuperkompenzáció
jön
szuperkompenzációk
a
eredményeként létre. szervezet
A
egy
rendszeres működési
másik,
az
előzőnél
edzésterhelések szintjének
is
magasabb
által
előidézett
folyamatos
emelkedését
eredményezhetik, amely végül magasabb teljesítőképességhez vezethet. Természetesen az egymást követő edzésterhelések időbeli sorrendje és ütemezése meghatározza a szuperkompenzáció minőségét. Ha túl ritkán jönnek az edzésingerek, akkor a szuperkompenzációból eredő rövid távú fejlődés elveszhet, azaz a következő edzésinger mindig ugyanazon a szinten éri a szervezetet, így elmarad a teljesítőképesség fejlődése. Ha túl sűrűn, a szuperkompenzáció megkezdése előtt érik a szervezetet az edzésingerek, akkor fennáll a túlterhelés, és az abból fakadó sérülések veszélye, ami a teljesítőképesség csökkenését eredményezheti. Az egymást követő edzésingerek alkalmazásának létezik egy optimális ütemezése, ami függ az egyén adottságaitól, az edzésterhelések mennyiségétől és minőségétől, a külső körülményektől (pl. egyéb stressz hatások megléte).
62
Lényegében
a
szuperkompenzáció
a
szervezet
védekező
mechanizmusa
az
edzésterhelésekkel szemben. A szuperkompenzáció, a szervezet megerősítése ahhoz kell, hogy a legközelebbi, hasonló erősségű és minőségű edzésterhelések ne tudják a fennálló egyensúlyi állapotot megbontatni. Amennyiben hasonló edzésterheléseket alkalmazunk, akkor csökken a szuperkompenzáció mértéke, következésképpen csökken a teljesítőképesség fejlődésének mértéke is. Ez egyben magyarázatot ad arra is, hogy miért érdemes az edzésterhelések
mennyiségét
és
minőségét
módosítani
annak
érdekében,
hogy
teljesítőképesség optimális növelését érjük el. Az alkalmazkodás mértéke genetikai tulajdonságoktól/adottságoktól függ, egyénenként változó. Ugyanarra az edzésterhelésre a sportolók szervezete eltérő módon reagál. A kiváltott alkalmazkodás mértékében jelentős különbségek láthatók, így például a maximális oxigénfelvétel esetében ez az érték 0-43% között mozog (MCARDLE, és mtsai., 2006). 4.1.3.5 Az edzettség A sporttudományok örök kérdése a sportolók edzettségének és teljesítményének növelése. Ez csak rendszeres, céltudatos, jól tervezett és szervezett, hosszú távot megcélzó edzésmunkával érhető el. A sporttudományi kutatások a tervezettség és a szervezettség szintjének emeléséhez, a megfelelő célok megválasztásához járulhatnak hozzá. Az edzettség több komponensből összetevődő állapot, mely folyamatos edzés- és versenyterhelések hatására alakul ki. Az edzettség a szervezet alkalmazkodásának a következménye. A szervezet a terhelések kivédése érdekében morfológiai, szerkezeti és működési változásokat indukál, amelyek eredménye a szervezet magasabb funkcionális szintje, azaz magasabb edzettségi állapota. Bár tipikusan az edzettségről annak fizikai komponensei jutnak eszünkbe, az edzettség komplex állapot, a sportoló egész személyisége jelenik meg benne. DUBECZ (2009) nyomán az edzettséget összetevőkre bontjuk, így külön értelmezzük a motorikus, a fiziológiai, az alkati és a pszichológiai változásokat. •
Motorikus változások. Ez alatt az izommunka optimalizálást értjük. Ide tartoznak a
mozgásban résztvevő motoros egységek számának és feszülési mértékének az optimalizálása, valamint bekapcsolódási sorrendjük szinkronba hozása. Az optimális izommunka révén a
63
mozgásoknak nemcsak a technikai végrehajtása tökéletesedik, hanem energiafelhasználásuk is gazdaságosabbá válik. •
Fiziológiai változások. Ide a szervezet élettani szabályozásában bekövetkező
változások tartoznak. Ez magában foglalja a szervezet szerv és szervrendszereinek jobb működését. Ennek következményeként az egyes szervek jobban tudják tolerálni a terhelést, és magasabb alkalmazkodási kapacitást mutatnak. Javul a rendelkezésre álló oxigén kihasználtsága, az anyagcsere folyamatok hatékonysága és energia igénye, az energiaraktárak feltöltöttsége és mobilizálhatósága. •
Alkati változások. Ez alatt a szervezet különböző szerveiben létrejött morfológiai
változásokat értjük. Leglátványosabb formában az izomrendszerben mutatkoznak meg ezek a változások (izom hipertrófia), de ide tartozik még például az izomsejteken belüli mitokondriumok számának növekedése, az érfal megvastagodása, az érhálózat bővülése. •
Pszichés változások. A magas versenyteljesítmények eléréséhez nélkülözhetetlen az
optimális pszichikai állapot így szerves része az edzettségnek. A sportoló pszichikai tulajdonságainak összehangolása, a versenyre történő lelki felkészítése nélkül ma már nem értelmezhető az edzettség. A sportoló fejlesztésének és fejlődésének célja az edzésterhelés elviselésének növelése, a monotónia- és a fájdalomtűrő képesség fokozása; kudarcok és sikerek, emocionális ingadozások megfelelő kezelésének elsajátítása; a kognitív funkciók megőrzése terhelés alatt. A sportoló képes legyen erősségeit használni, azokat érvényre jutatni a változó szituációkban (pl. téthelyzetekben). Az edzettségi jelekhez hozzátartoznak a vegetatív szabályozás változásai is. A magasabb edzettségi állapot hatására a szervezet működése gazdaságosabb, takarékosabb lesz, így például alacsonyabb lesz a szívfrekvencia nyugalomban és szubmaximális terhelés során, alacsonyabb lesz a légzésszám és a vérnyomás (PAVLIK, 2011). Az edzettség kialakításában az edzéseknek van a legnagyobb szerepük, azonban más tényezők is befolyásolhatják az edzettséget kedvező vagy kedvezőtlen irányba. Ez, és a fent említett komplexitás jelenti a sporttudományi vizsgálatok egyik fő nehézségét. A gyakorlati szakembereknek, a sportolók elvárásainak megfelelően nagyon nehéz az edzettséget egyszerű számértékkel, vagy indexszel kifejezni. A probléma összetettsége miatt számos, eltérő
64
aspektusú vizsgálatra van szükség ahhoz, hogy minél átfogóbb és pontosabb képünk legyen az edzettségi állapotról. Az eredmények együttes – nem az adatok egyszerű összeadásával keletkező – értékeléséből juthatunk el az edzettség korrekt meghatározásához. Az edzettségben bekövetkezett változások értékelése különösen bonyolult feladat fiatal sportolóknál, akiknél nehéz objektíven, mérésekre alapozva szétválasztani a biológiai érésből származó fejlődést az edzésterhelések hatására létrejött változásoktól. Ugyancsak nehéz az edzettség alakulását közvetlen és egyértelmű kapcsolatba hozni az edzésmunkával, az edzések jellegével és minőségével. Az edzők sokszor gondolják, hogy sportolóik fejlődése bizonyos edzésformák és módszerek alkalmazásának az eredménye. Ez azonban inkább vélekedés, mert sohasem tudhatjuk pontosan, hogy egy adott edzettségi szinten érzékelt változások az aktuális edzés következményei, vagy korábbi edzések késleltetett hatásának a megnyilvánulásai. Ugyanakkor nem tudjuk elkülöníteni a fiziológiai, a pszichikai és a szociális tényezőket sem, hogy ezek
külön-külön
milyen
arányban
indukálnak
változásokat.
Az
edzettség
meghatározásában nem csak az egyes komponensek önálló színvonala nagyon fontos, hanem azok kölcsönhatása is. Egy kivételes zenei előadás létrejöttéhez kétségtelenül szükséges az előadóművészek magas képzettsége, de játékuk összehangolása, összhangzattana nélkül mégsem jön létre zenei élmény. Ehhez hasonlóan működik a magas edzettségi szint is: fontos a részelemek önálló fejlesztése, de ezek egymáshoz való viszonya, összehangolása is elengedhetetlen. Bizonyos életkor, teljesítmény szint vagy edzéskor elérése után az edzettségi állapot szinten tartása is lehet cél. Ha a fejlődés kritériumának azt tekintjük, hogy bizonyos értékek növekedő tendenciát mutassanak, akkor a szinten tartásra irányuló edzettség nem tekinthető fejlődésnek. Abból a szempontból viszont igen, hogy a biológiai folyamatoknak megfelelően törvényszerű az edzettség és a teljesítmény színvonalának csökkenése. Ekkor éppen a teljesítmény várható visszaesésének megállítása vagy fékezése jelenti magát a fejlődést. A szinten tartás ezekben az esetekben elfogadható cél, és elérése értékelendő teljesítmény. Az edzettségi állapot szinten tartása a sportolói pályafutás meghosszabbítását teszi lehetővé, ami a sportolói egzisztencia megteremtése szempontból sem elhanyagolható, de az egyes sportágak széles tömegbázisának megteremtéséhez is hozzájárul.
65
Az edzettséget feloszthatjuk általános és speciális edzettségre. Az általános edzettség a szervezet valamennyi tulajdonságában bekövetkezett általános változások összessége. A speciális edzettség pedig konkrét mozgásfeladatok és terhelési jellemzők hatására csak a fejleszteni szándékozott képességekben létrejött változások összessége. Nem kérdéses, hogy a magas teljesítmények eléréséhez speciális edzettségre van szükség, ugyanakkor a speciális edzettség nélkülözhetetlen előfeltétele a magas és jól megalapozott általános edzettség kialakítása. Érvényesség szempontjából egy edzettségi szint talán legadekvátabb mutatója a versenyeken elért teljesítmény. A magas teljesítmény magas edzettségi állapotot feltételez, ennek ellenére a teljesítmény hiánya nem feltétlenül az edzettség hiányát jelenti. Edzettség és teljesítmény nem lineáris viszonyban áll egymással, de ennek ellenére kapcsolatuk igen szoros, és van összefüggés közöttük. Tulajdonképpen az edzettség kialakítása az alapja a magas teljesítménynek, de az edzettség nem megfelelő színvonala egyben korlátozó tényezője is a teljesítménynek. A magas edzettségi állapot teljesítményben történő realizálása több tényező
függvénye,
amelyek
teljesítményingadozásokat
is
a
pillanatnyi
képesek
aktuális
generálni.
Magas
állapot
szintjéhez
edzettségi
szint
képest mellett
tulajdonképpen megnöveljük annak esélyét, hogy a pillanatnyi aktuális állapot kedvező hatással legyen a sportteljesítményre, illetve az egyéb tényezők teljesítményingadozást generáló hatását csökkentsük.
Alacsony edzettségi szint esetén nagyobb annak a
valószínűsége, hogy a pillanatnyi aktuális állapot alacsonyabb teljesítményt eredményezzen, illetve kisebb a negatív hatások korrigálásának esélye. 4.1.4 A TELJESÍTMÉNYDIAGNOSZTIKA Teljesítménymérés alatt adatok összegyűjtésnek a folyamatát értjük, jelen esetben a sportteljesítmény adatainak összegyűjtését. Az adatok minősége szorosan összefügg az alkalmazott módszertan és az eszközök minőségével. Ahogy fejlődik a teljesítményméréshez kapcsolódó technológia, úgy egyre pontosabb és részletesebb teljesítménymérés valósítható meg, ugyanakkor az emberi sportteljesítményről szerzett ismereteink serkentően hatnak a technológiai fejlesztésekre.
66
A teljesítménymérésnek három fő szakasza van: a mérési eljárások és protokollok kiválasztása; a mérés végrehajtása; az eredmények értékelése. A szakaszok egymással összefüggnek, ugyanakkor elkülönülnek egymástól, eltérő tartalmú és jellegű részfeladatokat tartalmaznak.
Bár számos vizsgálatot a
gyakorló edzők is megtervezhetnek
és
végrehajthatnak, sok esetben azonban a mérési módszerek és a mérési technológia fejlettségéből adódóan speciális képességeket és ismereteket igényelnek, ezért csak szakképzett személyzet segítségével kivitelezhetők. A mérési eljárások és protokollok kiválasztása nem könnyű feladat. Számos eljárás közül lehet választani: vannak egyszerű vagy összetett, olcsó vagy drága, de mindemellett azonos célt szolgáló mérési eljárások. A megfelelő próba kiválasztásához több szempontot is figyelembe kell venni, ezeket a szempontokat egyénileg – de együttesen is – mérlegelni kell a lehető leghatékonyabb kiválasztása érdekében. A próbák kiválasztásának szempontjait a 4.1.4.4 fejezet tárgyalja. A vizsgálati protokoll kiválasztása után következhet a vizsgálat végrehajtása, aminek konkrét, előírt lépései és menete van. Amennyiben külső eszközök szükségesek a vizsgálat lefolytatásához, elsősorban a gyártó instrukcióit és előírásait, valamint adott laboratórium biztonsági rendelkezéseit kell követni. Laboratóriumi vizsgálatoknál rendszerint szakképzett személyzet bevonása szükséges, olyan szakembereké, akik jól ismerik az alkalmazott eszközök működését és tulajdonságait. Ma már annyira szerteágazó az eszközök típusa és jellege, hogy más-más személyzet kell a különböző típusú mérésekhez. Így a testösszetétel meghatározására irányuló vizsgálatok, a spiroergometriás vagy a biomechanikai mérések mind más ismeretet és eltérő szakképzettségű személyzet közreműködését igényelik. A teljesítménymérés az adatok rögzítésével kezdődik, és azok értékelésével zárul. Az adatok értékelése nélkül a vizsgálat nem teljes értékű, így nem tudja eredeti célját sem elérni. Az értékelés során az adatok elemzése kerül előtérbe, amikor a hogyan és a miért kérdésekre kaphatunk válaszokat. Valójában nem könnyű az adatok mögötti információkat felismerni, és a megfelelő következtetéseket levonni. A vizsgálat ismeretén túlmenően szükséges a jól megalapozott szakmai tudás, az elméleti felkészültség, a kritikai gondolkodásmód. A sportteljesítményt nem lehet előre gyártott sablonok mentén elemezni. A sportolók mind
67
külön egységet képeznek, következésképpen az alkalmazott edzésmódszerek egyéni értékelést kívánnak, és ebben a folyamatban a kritikus gondolkodás elengedhetetlen. Az értékelés során a vizsgált személy teljesítményét, vagy egy edzésprogram hatékonyságát értékelhetjük. Egyéni értékelésnél a vizsgálat eredményeit önálló egységként kezeljük, referencia értékekhez vagy korábbi vizsgálatok eredményeihez viszonyítva. Ezek alapján kimutatható a vizsgált személy edzettségi állapota és szintje, így megfogalmazhatók a további edzésmunka terhelési mutatói is. Amikor egy felkészülési időszakot, vagy egy edzésprogram hatékonyságát értékeljük, akkor érdemes több sportoló adatait együttesen kezelni és értékelni. Az elemzés eredményei alapján hasznos információkat kaphatunk arról, hogy az alkalmazott edzéseknek összességében milyen hatásuk van, milyen alkalmazkodásokat váltanak ki, és milyen képességeket tudnak fejleszteni. 4.1.4.1 A teljesítménydiagnosztika helye a mai sportban Tekintettel arra, hogy az edzettség és a teljesítmény is összetett állapot, ezért sem az edző, sem a sportoló sohasem tudhatja pontosan meghatározni az egyes összetevők színvonalát, szintjét. Mint ahogy azt sem, hogy egyenként milyen arányt képviselnek a sportteljesítményen belül. Az edzettség és a teljesítmény maximalizálása (versenysportolók esetében) vagy optimalizálása (szabadidősportban) érdekében azonban minél pontosabban meg kell tudnunk határozni az egyes részképességek állapotát. Például könnyen lehet, hogy egy sportoló nagy maximális erővel rendelkezik, de állóképessége elmarad a sportági követelményektől. Ebben az esetben a megfigyelt hiányosságok korlátozni fogják a sportoló teljesítményét. Jól megtervezett mérésekkel ezek a hiányosságok megállapíthatók, és a megfelelő edzésekkel korrigálhatók. Ma a sporttudományi tevékenységek egyik fő iránya az új teljesítménymérési lehetőségek kidolgozása és fejlesztése, a sportolók teljesítőképességének minél pontosabb mérése és diagnosztizálása. Az így kapott adatok objektív kiindulási alapot adnak az edzettségi szint meghatározásához, ezek alapján értékelhető az edzésmunka, egy-egy felkészülési időszak eredményessége, segítségükkel meghatározhatjuk az edzési folyamat beavatkozási pontjait. A technológiai fejlesztéseknek és a mérési módszertan fejlődésének köszönhetően egyre több és
68
egyre pontosabb, az edzettségben bekövetkezett változásokra fokozottan érzékeny vizsgálati protokoll és próba került kidolgozásra. Ezek a próbák már nem csak az aktuális állapotok rögzítésére irányulnak, hanem a várható teljesítmény becslésére, a potenciálisan kialakítható edzettségi szintnek előrejelzésére is törekednek. Az edzésfolyamat céltudatos megtervezése és előkészítése megköveteli a sportolók képességeinek monitorozását objektív, megbízható mérési módszerekkel. A sportolók képességeinek folyamatos nyomon követése nélkül nem beszélhetünk megalapozott, céltudatos felkészülésről, aminek fokozott jelentősége van az élsport felé haladva. A fizikai teljesítmény összetevőinek értékelése különböző mérési protokollok segítségével valósul meg. Ezek alkalmazása már nemcsak az egyéni sportágakban elfogadott, az utóbbi időben a csapatsportágakban mutat látványos növekedést. Többek között azért, mert a fizikai képességek
szerepe
a
csapatsportágakban
is
egyre
nagyobb
hangsúlyt
kap
a
sportteljesítményben, így ennek fejlesztése egyre jobban előtérbe kerül. A mérésekből kapott eredmények és az abból levonható következtetések meghatározó és normatív szerepet töltenek be az edzésfolyamat megtervezésében és kivitelezésében. A sportszakemberek az alábbi területeken kaphatnak információkat a megfelelő mérések elvégzése után: •
A sportolók aktuális edzettségi-, erőnléti állapota, az egyes összetevők színvonala, aránya.
•
Objektíven kimutathatók a sportolók gyengeségei és erősségei.
•
Visszajelzést kapnak egy felkészülési időszak, egy edzés program vagy rehabilitációs program hatékonyságáról, eredményességéről.
•
Lehetővé válik csapatsportágakban is az egyénre szabott fejlesztési koncepció kidolgozása.
•
Optimalizálhatóbb a terhelés adagolása.
•
Támpontokat kapnak a sportolók terhelhetőségi spektrumának meghatározásához.
•
A túledzettség és a sérülések megelőzhetők.
Utánpótlás-nevelésben a sportágválasztás, valamint a tehetségek kiválasztásának sikerességét növeli.
69
Világszerte, de Magyarországon is, a hetvenes évektől kezdve látványosan nőtt a teljesítménydiagnosztikai egyetemekhez,
laboratóriumok
főiskolákhoz
kötődtek,
száma. főleg
a
Tipikusan
ezek
sporttudományi
a
laboratóriumok
képzéseket
nyújtó
egyetemeken találhatók, de léteznek az egyetemi struktúráktól független laboratóriumok is, valamint nem ritkák a vállalkozói szférában létrehozott kisebb vagy nagyobb laboratóriumok, ahol piaci feltételek mellett nyújtanak fizikai állapot és teljesítmény felmérő szolgáltatásokat. 4.1.4.2. Teljesítménydiagnosztikai vizsgálatok fajtái Teljesítménydiagnosztikai vizsgálatok elvégezhetők a vizsgált személy állapotának rögzítésére
(állapotvizsgálatok),
vagy
a
terhelés
alatt
végbemenő
változások
tanulmányozására (terheléses vizsgálatok). A terheléses vizsgálatokat két nagy csoportra osztjuk, a laboratóriumi vizsgálatokra és a pályavizsgálatokra. Ezek kiegészítik egymást, izoláltan egyik sem képes a teljesítménymérés fentebb megfogalmazott céljainak megfelelni. Mivel a két vizsgálati csoportból eltérő jellegű információkat nyerhetünk, így a sportteljesítmény más-más aspektusait képesek megvilágítani, ezért kombinálásuk szakmai szempontból indokolt. 4.1.4.2.1 Laboratóriumi vizsgálatok A laboratóriumi vizsgálatok az erre a célra kialakított és megfelelően felszerelt laboratóriumokban végezhetők el, szakképzett személyzet segítségével. A laboratóriumi vizsgálatok legfőbb előnye a vizsgálati protokollok pontossága, megbízhatósága és a vizsgálati környezet kontrollált állandósága. A mérések megbízhatósága révén a kapott adatok és eredmények elfogadhatók, a valós helyzethez közelítő következtetések vonhatók le belőlük. Másik előnyük, hogy a mérés szerkezetének megfelelően az adott teljesítményt elemeire tudjuk bontani, és az alkotórészeket külön is értékelhetjük. A mérések pontossága ellenére a laboratóriumi vizsgálatok legnagyobb hátránya, hogy az eredmények nem hozhatók közvetlen kapcsolatba a versenypályán elért teljesítménnyel. Csak általános képet adnak a sportoló állapotáról, de a sportágspecifikus képességek megállapításához egyéb teszteket is célszerű alkalmazni, amelyek jobban fókuszálnak az adott
70
sportág mozgás- és terhelésjellemzőire. Ez főleg azokban a sportágakban fontos, ahol a sportteljesítmény több komponens együttes eredménye (pl. csapatjátékok, küzdősportok). Olyan sportágakban, amelyekben a vizsgálat mozgásszerkezete közel áll az adott sportág mozgásszerkezetéhez, az eredmények interpretálása és hasznosítása az edzői munkában nagyobb hatékonysággal valósulhat meg (például futóknál egy futószalagos vizsgálat). Ennek feltétele természetesen az, hogy olyan vizsgálati protokollt vagy mérőeszközt válasszunk, amely a legközelebb áll a mérni kívánt sportoló sportági profiljához. (Például futóknál a felső végtagok izomerejének mérése nem elsődleges szempont). A laboratóriumi vizsgálatok másik hátránya, hogy időigényesek és költségesek. Ebből kifolyólag nem alkalmazhatók túl gyakran. Több sportoló együttes mérése esetén (pl. csapatoknál) a mérés megszervezése, a végrehajtás lebonyolítása hátrányosan érintheti az edzésmunkát, az edzéstartást. 4.1.4.2.2 Pályavizsgálatok A pályavizsgálatoknál számos módszer és protokoll közül lehet választani, léteznek általános protokollok és sportág specifikus protokollok is. Legfontosabb előnyük a sportági profilnak megfelelő eredmények és értékek megszerzése. A vizsgálatok eredményei általában illeszkednek a pályán elért teljesítményhez, ezáltal jól hasznosíthatók az edzői munkában, kiindulási alapot adhatnak az edzéstervezéshez. Másik jelentős előnyük, hogy esetükben alacsony az idő- és költségráfordítás, ezért gyakran és könnyen tudjuk őket alkalmazni. A csapatsportágak sem jelentenek akadályt, mert sokszor egyszerre, viszonylag rövid idő alatt több sportolót is mérni lehet. Előnyük még az is, hogy egyszerű kivitelezésüknél fogva a vizsgálatokat maguk az edzők is levezethetik, nem igényelnek szakképzett személyzetet. Hátrányuk megkérdőjelezett pontosságuk és megbízhatóságuk. Itt a környezet változékonysága miatt nagyon precízen és körültekintően kell előkészíteni a vizsgálat helyszínét, és legtöbbször elővizsgálatokkal kell ellenőrizni a vizsgálati protokollok megbízhatóságát. Az eredmények értékelése során a környezeti tényezők esetleges ingadozásait is érdemes figyelembe venni (pl. hőmérséklet, páratartalom, szélerőssége).
71
Az előkészítésnél gondoskodni kell a mérőszemély objektivitásáról is. Legjobb, ha a méréseket ugyanaz a személy végzi. Amennyiben több személy is részt vesz a vizsgálatban, akkor ügyelni kell a módszertani és technikai részletek összehangoltságára, egységességére. Az előírt lépések és instrukciók valamennyi vizsgáló személy részéről történő pontos betartására. A pályavizsgálatok általában egy, de ugyanakkor komplex képességet mérnek. A próbán elért teljesítmény ennek a képességnek a végterméke. Mivel nem tudjuk elemeire bontani a mérni kívánt próbát, így nem tudjuk egyértelműen meghatározni és elkülöníteni a próbán elért teljesítmény mögötti tényezőket sem. 4.1.4.3. A teljesítménydiagnosztika alapvizsgálatai Sportteljesítményt vizsgáló laboratóriumok több típusa létezik: van olyan, ahol csak bizonyos profilú vizsgálatokkal foglalkoznak, de leggyakoribb a komplex laboratórium, ahol a
legelterjedtebb
vizsgálatok
valamennyi
fajtáját
elvégzik.
A
legismertebb
teljesítménydiagnosztikai vizsgálatok a következők: Szomatometria. A szomatometria (vagy antropometria) az emberi test méreteinek és összetételének a vizsgálata. Jól tudjuk, hogy a testméretek meghatározó szerepet töltenek be az egyes sportágakban, az eredményességben és a potenciálisan elérhető teljesítményben. Az ideális testméretek sportág és versenyszám specifikusak, a csapatjátékokban pedig poszt specifikusak is. Szomatometriai vizsgálatoknál meghatározott mérőpontokon mérik a test különböző részeinek hosszát, szélességét vagy átmérőjét, a bőrredőket; a csontok, a testzsír és az izomtömeg abszolút értékét és százalékos arányát. A vizsgálatok célja a sportolók testméreteinek elemzése és értékelése a sportági profilnak megfelelően, a teljesítőképességet pozitívan vagy negatívan befolyásoló testméretek meghatározása, utánpótlás korban a sportági kiválasztáshoz szakmai ajánlások megfogalmazása, a várható testmagasság becslése. Terhelésélettani vizsgálatok. Ezeknél a vizsgálatoknál terhelés alatt a szervezet kardiovaszkuláris rendszerét, légzési kapacitását, anyagcseréjét és az ezekben beálló változásokat tanulmányozzák. A terhelés legtöbbször ergométereken történik. A legtöbbet használt ergométerek a futópad és a kerékpár ergométer. A vizsgálatok alapján olyan
72
tényezőkre kaphatunk információkat, mint például az aerob és az anaerob kapacitás fejlettsége, a fizikai terheléshez történő alkalmazkodás képessége, a vizsgált személy anyagcseréjének tulajdonságai. Elég gyakoriak még a biomechanikai vizsgálatok. Itt többek között vizsgálják a sportmozgások térbeli és időbeli szerkezetének- és a mozgásmintáknak a jellemzőit, a mozgáskoordinációt,
az
adott
sportági
technika
végrehajtásának
színvonalát,
fejleszthetőségének lehetőségeit, valamint nagyon elterjedtek még a járásvizsgálatok is. Továbbá a sportolók izomerejének és izomteljesítményének tulajdonságait (például az erőkifejtés mértékét különböző helyzetekben, az erőkifejtés arányát a teljesítményben, ezek fejlesztésének optimalizálását), az inak és a szalagok mechanikai tulajdonságait. Biokémiai vizsgálatok. A biokémiai vizsgálatok a terhelés hatására a szöveti szerkezetben, a sejtekben és a vérben létrejövő változásokat, alkalmazkodásokat tanulmányozzák. Például különböző enzimek vagy metabolitok koncentrációjának változásait terhelés alatt, a fehérjék szerkezetének és a fehérjeszintézisnek a kapcsolatát az egyes sportmozgásokkal, az izomműködés biokémiai tulajdonságait. A biokémiai vizsgálatok hozzásegíthetnek minket a sportolók fizikai és edzettségi állapotának megállapításához, esetleges betegség vagy sérülés megelőzéséhez, a túlterhelés időben való felismeréséhez, valamint a sportolók egészségének megóvásához. A
fent
felsorolt
legelterjedtebb
vizsgálatokon
kívül
találkozhatunk
egyéb
laboratóriumokkal is, ahol a sportban felmerülő problémák közül csak egy-egy témakört járnak körül különböző szempontok szerint. Ilyen például a folyadékháztartás kérdésköre: a folyadékpótlás lehetőségei terhelés alatt vagy különleges időjárási viszonyok között, a folyadékpótlás hatékonyságának a vizsgálata a teljesítmény növelése érdekében. A regeneráció kérdésköre: lehetőségek és módszerek a hatékonyabb regeneráció eléréséhez. A szervezet terhelés alatti neurofiziológiai és kognitív működése. 4.1.4.4. Teljesítménydiagnosztikai vizsgálatok kiválasztásának szempontjai Az alkalmazandó vizsgálati módszer kiválasztásának legfontosabb kritériuma a mérni kívánt képesség. A vizsgáló személyeknek pontosan tudniuk kell, hogy az egyes eljárások
73
milyen képességeket mérnek, a szervezetnek milyen szervrendszereit veszik igénybe, milyen izomcsoportok aktiválódnak a mérések során. Így könnyen belátható például, hogy a néhány másodpercig tartó vizsgálatok alkalmatlanok az aerob anyagcsere folyamatok értékelésére, vagy éppen a helyből végrehajtott súlypontemelkedés eredményéből nem következtethetünk a maximális erő mértékére. Ezen kívül a kiválasztáshoz ismerni kell az adott sportág profilját, a teljesítmény szempontjából domináns képességeket. Tapasztalt, magasan képzett sportolók esetében sokszor elég lehet egy speciális mérés egy konkrét képesség mérésére (pl. a laktát tűrő képesség adott intenzitási zónán belül). Kevésbé képzett vagy fiatal sportolók esetében, de akár a szabadidősportban is, általánosabb jellegű vizsgálatok is megfelelő információt adhatnak (pl. az aerob kapacitás mérése). A vizsgálat célját is figyelembe kell venni. Más protokollt kell alkalmazni a teljesítménysportban, ahol az elsődleges cél a maximális teljesítőképesség elérése, és mást akkor, amikor a szervezet általános állapotának a mérése a cél. A maximális protokollok alkalmazásánál az sem ritka, hogy sokszor elővizsgálatokat alkalmaznak annak megítélésére, hogy mennyire áll készen a vizsgált személy egy ilyen vizsgálatra. Az elővizsgálatok eredményei alapján általános információkat kaphatunk a vizsgált személy állapotáról, amelyek alapján kijelölhető a használandó protokoll a mérni kívánt képesség függvényében. A kiválasztott próbának sportág vagy versenyszám specifikusnak kell lennie, azaz a vizsgálati protokoll mozgásanyagának nagymértékben egyeznie kell a vizsgált személy sportágának mozgásanyagával. Ez egyaránt vonatkozik az anyagcsere és a biomechanikai jellemzőkre. Ezzel a sportoló várható teljesítménye közelebb kerül a valódi maximumhoz, hiszen egy általa jól ismert mozgásban kell legjobbját nyújtani, valamint az eredmények hasznosítása az edzői munkában nagyobb megbízhatósággal valósítható meg. A vizsgált személyek életkora, képzettsége és edzettségi állapota is fontos szempont lehet a vizsgálati protokoll kiválasztásában. Maximális vagy szupramaximális terheléseket tartalmazó protokollokat csak jól képzett és edzett sportolókkal érdemes végeztetni, akik megfelelően motiváltak, és vállalják az ilyen típusú protokollok igénybevételét és kellemetlen kísérő tüneteit. Kevésbé edzett, vagy fiatal sportolóknál alacsony terhelésű protokollok alkalmazása indokolt, amelyeket a vizsgált személyek mind fizikailag, mind pszichikailag
74
befogadni és elviselni képesek. A vizsgált személyek profilja a kiválasztandó protokoll validitása szerint is fontos tényező. Számos vizsgálati protokoll csak bizonyos mintákon került kipróbálásra és validálásra, azaz alkalmazásuk nem általános érvényű, nem terjed ki a teljes populációra. Ezért az eredmények érvényessége szempontjából csak hasonló profilú mintákon alkalmazható. A kiválasztás másik fontos kritériuma a rendelkezésre álló időkeret és a pénzügyi források. Természetesen a legtöbb edző és sportoló a lehető legjobb eljárást szeretné igénybe venni, ugyanakkor fontos mérlegelni a mérésből származó eredmények és a ráfordított források viszonyát. A teljesítménysportban általában a sportolók időbeosztása nagyon kötött, az edzések időtartama alig enged szabadidőt a sportolóknak. Ilyen esetben olyan protokollt kell választani, amely viszonylag rövid idő alatt kivitelezhető, és nem borítja fel a sportoló edzésprogramját. Ezen kívül a mérések pénzügyi vonzatát is meg kell vizsgálni. Néhány eset kivételével (pl. elit labdarúgó klubok) a legtöbb sportoló anyagi lehetőségei korlátozottak, és a mérések költségeit a teljes felkészülés költségvetéséből kell fedezni. A mérések hasznosságának és a ráfordított idő és pénzügyi forrásoknak összhangban kell lenniük. Valójában annak a vezérlő elvnek kell érvényesülnie miszerint a lehető legtöbb és a legelőnyösebb mérési eredményekre kell törekedni a lehető legegyszerűbben, legolcsóbban és időtakarékosan. További kritérium a vizsgált személyek korábbi ismeretei és tapasztalatai az adott vizsgálattal szemben. Teljesítményméréseknél elvárás, hogy a vizsgált személyek aktuálisan a lehető legjobb teljesítményüket próbálják nyújtani, ehhez viszont szükséges a mérési protokollok megismerése és kipróbálása. Amennyiben a vizsgált személyek rendelkeznek ilyen jellegű tapasztalatokkal, akkor az alkalmazott mérési próbák tanulása rövidebb idő alatt és gyorsabban történik meg, így időt és energiát spórolhatunk meg. Pályavizsgálatoknál, amelyek nyitott helyeken zajlanak, az időjárási és környezeti tényezőket fokozottan kell figyelembe venni. Értelemszerűen amennyiben az időjárás akadályozhatja a vizsgálat megfelelő lebonyolítását, illetve befolyásolhatja az elért teljesítményt, akkor a vizsgálatot fel kell függeszteni, vagy olyan próbát kell helyette választani, amelyiknél az időjárás szerepe kevésbé meghatározó.
75
Összefoglalva a vizsgálatok kiválasztásának szempontjai: •
a mérni kívánt képesség,
•
a vizsgálat célja,
•
a vizsgált személyek sportága, versenyszáma,
•
a vizsgált személyek életkora, képzettsége és edzettségi állapota,
•
a rendelkezésre álló időkeret és pénzügyi források,
•
a vizsgált személyek korábbi ismeretei és tapasztalata,
•
az időjárási és környezeti tényezők.
4.2. TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK A társadalomtudományok az emberi közösséggel, a tárdalomban élő ember környezetével kapcsolatos vizsgálódások tudománya. A társadalomtudományok besorolásaival/felosztásával kapcsolatosan vannak ellentétes vélemények, melyek közül az alábbi besorolásokat vesszük figyelembe megközelítéseink során. A társadalomtudományok területén is elkülönítjük az alap és alkalmazott tudományterületeket. Alap társadalomtudományi területek: szociológia, közgazdaság-tudomány, politikatudomány, állam- és jogtudomány, történettudomány, pszichológia,
nyelvtudományok,
bölcsészettudományok.
Az
alkalmazott
társadalomtudományi terület: neveléstudomány, alkalmazott pszichológia, vezetéstudomány, alkalmazott gazdaságtudomány, jogtudomány, kommunikáció-tudomány, könyvtár- és információtudomány. A sport tanulmányozása során a társadalomtudományi interdiszciplináris megközelítésekben kiemeljük
a
sportszociológia,
sportpszichológia,
sportpedagógia,
sportgazdaság
és
sportszervezés alterületeit. Ezek mellett egyéb területeknek is van létjogosultságuk, mint például a sporttörténet, melyek terültek bemutatása jelen tananyag kereteit már túlfeszítette volna.
76
4.2.1 SPORTSZOCIOLÓGIA A sportszociológia viszonylag új szakterülete a szociológia tudományának, mely a sport társadalomban betöltött szerepét, valamint a sport belső társadalmi alrendszerét vizsgálja. A sportszociológia tárgyát a sport világát formáló jelenségek, folyamatok feltárása és értelmezése jelenti. A sport gyakorlása során felmerülő, ahhoz kapcsolódó jelenségeket vizsgálja, ezek hátterében meghúzódó társadalmi törvényszerűségeket tárja fel. Társadalmi tudományi elméletek alkalmazásával választ keres a felmerülő kérdésekre és tudományos problémákra. A sportszociológia FÖLDESI és mtsai. (2010) megfogalmazása szerint „A sport, mint társadalmi alrendszer törvényszerűségeit kutató szakszociológia”. A definíción belül szükséges a ’társadalmi alrendszer’ szó értelmezése, amely a társadalomban speciális funkcióit ellátó strukturális egységet jelent. A társadalomnak több alrendszere van, mint például a kultúra, a gazdaság, a politika és a vallás. A kultúra alrendszerén belül jelenik meg az oktatás, az egészségügy és a sport is. Ezért a sport kulturális hagyományai megkérdőjelezhetetlenek, mint ezt TAKÁCS (1972) már az 1970-es években megfogalmazta: „A testkultúra az egyetemes kultúra szerves alkotórésze. Az ember egészségügyi és mozgáskultúráját foglalja magában. Tartalmilag jelenti mindazon szellemi és anyagi értékek összességét, melyeket az emberi társadalom a fejlődése folyamatában létrehozott és megőrzött. A testkultúra jelentéstartománya átfogja a társadalomban lezajló aktivitást a fizikai tevékenység segítségével. Az embernek ez a társadalmon belül lezajló aktivitása az egészségének,
fizikai
állapotának
megőrzésére,
képességeinek
fejlesztésére,
teljesítőképességének növelésére történik, a testgyakorlás és a sport, mint eszközrendszer felhasználásával” (TAKÁCS, 1972). Más alrendszerekhez hasonlóan a sport is elsősorban saját belső törvényszerűségei alapján működik. Természetesen a külső társadalmi rendszer is hatással van rá, így a gazdaság és a politika alapvetően befolyásolja belső folyamatait. A sport fejlődéstörténete igazolja az országhatárokon átnyúló globális kötődését. Nemzetközi verseny- és szabályrendszere, különböző sportágakra jellemző mozgásanyaga révén a sport egyike az első globalizációs „termékeknek”. A sport világában élő hagyományok, kulturális értékek mellett hangsúlyos,
77
hogy a sport fenntarthatósági folyamataiban az állandó változás és alkalmazkodás is kiemelt szerepet kap. A modern sport jellemzőit a 1970-es évek végén GUTTMANN (1978) foglalta össze. Modelljében kiemelte azokat a kritikus társadalmi-kulturális elemeket, melyek a sport modernizációja során változtak. Például a sport elveszítette korábbi erős vallási rituálékhoz való kötődését, folyamatos szekularizáción esett át. Demokratizálódási folyamat is végbement, hiszen míg az ókorban bizonyos versenyeken csak a „szabadok” vehettek részt, és az ókori játékokon a nők sem nézőként, sem pedig sportolóként nem lehettek jelen. A mai modern sportban már elképzelhetetlen lenne ilyen kizárások véghez vitele. A modern sport szabály- és versenyrendszerének fokozatosan növekvő szabályozottsága során racionalizációt követhetünk nyomon, hiszen a gazdasági fenntarthatóság és a média közvetíthetőség/elvárásai megkívánták ezeket a változtatásokat. A fokozódó társadalmi és gazdasági térhódítása, a sport versenyrendszerét működtető szervezeti struktúra kiépülése – országos és nemzetközi szervezetek – is maga után vonta az erős bürokratizálódást. További modellelemként Guttmann a specializációt emeli ki, mely a készségek, képességek, technikai tudástartalmak minőségi
irányba
történő
elmozdulását
jelentette.
Ezek
megjelennek
például
a
sportágválasztási döntésekhez kapcsolódó korai specializáció kapcsán, valamint a több versenyszámban,
vagy több
sportágban
versenyző
sportolók
számának
drasztikus
csökkenésében. A specializációhoz és a racionalizációhoz az eredmények számszerűsítése, objektív módon történő mérhetővé tétele, valamint a rekordok jegyzése, illetve azok hajszolása szintén a modern sport sajátja. A szociológia más alterületeihez hasonlón a sportszociológiai vizsgálatokban is ténykérdések, összehasonlító, fejlődési és elméleti kérdések kerülnek megfogalmazásra (FÖLDESI és mtsai., 2010). A sport társadalmi térben történő tanulmányozásához is elméleti megközelítések szükségesek. Az elméletek keretet biztosítanak, segítenek feltenni a megfelelő (kutatási) kérdéseket és értelmezni az információkat;, leegyszerűsítik a bonyolult jelenségeket és problémákat; rendszerezik a tudásanyagokat és hivatkozásokat képeznek (COAKLEY, 1993). A sportszociológiai kutatásoknak szintén célja a gyakorlatban megvalósítható és alkalmazható eljárások, módszerek kidolgozása. Fontos céljai az emberi viselkedés megértése a sportban; a sportban zajló jelenségek és folyamatok leírása, és a sport társadalmi szerepének
78
értelmezése. A sportszociológia bonyolult kérdéskörök és ugyanakkor mindennapos jelenségek mögött meghúzódó „miértek”re keres válaszokat, mint például a szurkolói rendbontások, a szülők társadalmi státusának és viselkedésének hatása gyermekeik sportolói életére. Ennek megfelelően COAKLEY (1993) kiemeli, hogy a sportszociológiai vizsgálatok célja az lehet, hogy a vizsgálódó megértse, jellemezni és értékelni tudja, hogy a sportban kik vesznek részt, mit és milyen körülmények között csinálnak, valamint mi történik velük, milyen változások mennek végbe bennük a sportolás alatt és után. A sportszociológia tanulmányozások legfontosabb tématerületeket a következők jelentik, melyek részben átfedésben vannak a sportszociológia legfontosabb kutatási területeivel: 4. táblázat: Sportszociológia legfontosabb kutatási területei Kutatási terület Sport, mint társadalmi alrendszer Sport és szocializáció, sportszocializáció Gyermekek és az ifjúság sportja Sport, normák, értékek Sport helye az életmódban Egészség és a sport Sportolási részvétel, Sportfogyasztás Társadalmi egyenlőtlenség a sportban A sportolói pályafutás Társadalmi mobilitás Migráció a sportban A társadalmi nem, a nők sportja
Kutatási terület Sport és nemzeti identitás Társadalmi devianciák a sportban Sport és dopping Sport és nézőtéri rendbontás Sport és szexuális zaklatás Kisebbségi csoportok, etnikai hovatartozás A sport és politikai vetületek A sport és gazdasági vetületek Sport és média Sport és társadalmi változások Sport és globalizáció Sport és tömegkommunikáció Sport és eltérő szexuális orientáció Forrás: Saját szerkesztés
A közelmúltban a sportszociológiának újabb kutatási területei is kialakultak, ilyen fontos terület például társadalmi nem, nemzeti identitás, globalizáció, futballhuliganizmus, tömegkommunikáció, sportfogadások/bunda,‘socialmarketing’, társadalmi felelősségvállalás, gazdasági átláthatóság, mega-rendezvények társadalmi hasznossága, de kitér olyan kérdésekre is mint a szexuális zaklatás, eltérő szexuális orientáció, a HIV-fertőzés és AIDS
79
fertőződöttség (FÖLDESI és mtsai., 2010). Megindult a különböző sportági specializációk, és azokhoz köthető jelenségek kutatása is. Ilyenek például a futómozgalmak, fitneszipar jellemzői, a joga, a pilates, a tánc vagy a küzdősportok gyakorlóinak, illetve az autómotorsport és kerékpársport követőinek, szubkultúráinak vizsgálata. Az individualizáció és a posztmodernitás is fokozódó érdeklődést vált ki a kutatókból. A sportszociológia által
feltárt eredmények több szinten hasznosulnak. Azzal, hogy
nagyobb tudásra teszünk szert, jobban megértjük, hogy a sportban mi, miért és hogyan történik, tudatosabb döntéseket tudunk hozni egyéni és rendszer szinten is. Elengedhetetlen a kutatási eredményekre történő támaszkodás a sport szabályozásában, sportpolitikai döntések meghozatalában, sportstratégiák kialakításában is. Ez a folyamat az európai köztudatba ‘Evidence based policy’ néven ismert, amit magyarra „tudományosan megalapozott sportpolitikai döntések előkészítése” meghatározásként fordíthatunk. A szurkolói táborokban előforduló szubkulturális elemek feltárása például hozzájárult a szurkolói rendbontással kapcsolatos hatékony szabályozás kialakításához. Úgy tűnik, hogy a sporttudomány által feltárt tények és ismertek gyakorlati felhasználhatóságának Magyarországon még nem sikerült széles körben érvényt szerezni; a sportkutatások támogatása és eredményeinek felhasználása még további fejlesztésre vár. Különösen igaz ez a gyermek és ifjúsági sportra, az edzőtanítvány viszonyra, a sport finanszírozására, az állami szerepvállalásra és a civil szerveztetek szerepére a sportban. A gyakorlati alkalmazások közül kiemelhető a tengeren túli és a nyugat európai országokban használatos koncepció, melyet ’sport+’ illetve ’+ sport’ modellként emlegetnek. A koncepció egyrészt a sport érzékelhető és mérhető jótékony hatásait veszi számba, ezen megtérülések növelése érdekében más tudományterületek ismereteit és legújabb eredményeit is alkalmazza. A modell a sport interdiszciplináris jellegégének érvényesülését emeli ki. Másrészt, a sport elveinek, hatásainak, gyakorlati módszereinek alkalmazását jelenti más, sporton kívüli területeken. Ilyenkor a sport nem cél, hanem eszköz: valamely más célok elérésének szolgálatában. Lehetséges alkalmazási terület például az ifjúságvédelem, a társadalmi integráció
vagy a drogprevenció. Ezeken terülteken
a fiataloknak a
sportcsoportokban (formális, szervezett és rendszeres) való részvétel jelentheti a társadalmi
80
megtartó erő megtapasztalását, érvényesülését. A sport szabály- és versenyrendszere, a részvétel feltételeként megjelenő szokásrendek elsajátítása, a rendszeresség, a célok és azok elérése mind olyan értékek, melyek a krízishelyzetben lévő fiatalok számára kapaszkodót biztosít. Természetesen nem csak fiataloknál érvényesülhetnek ezek a megterülések. Példaként a hajléktalanok labdarúgó világbajnoksága is említhető, ami az otthont és célt vesztett, esetlegesen káros szenvedélyekkel terhelt emberek talpra állását és újrakezdését segíti (KESZTI ÉS DÓCZI, 2014). Fontos azonban elkerülnünk a COAKLEY (1993) által felvázolt „sportevangélismus” csapdát, miszerint el kell fogadnunk, hogy a sport nem mindenható. Nem feladata és nem is alkalmas a társadalom, a világ nagy problémáinak megoldására. Ilyen nagy probléma például a szegénység, amely össztársadalmi szinten nem lesz megoldható azzal, ha a szegény gyerekek sportolni kezdenek. Ezt a gondolatot FÖLDESI (1996) azzal egészíti ki, hogy a sport tulajdonképpen egy tükör, visszatükrözi a társadalmi keresztmetszeteket, vagyis ugyanazon problémák jelennek meg a sport alrendszerében is, mint a nagy társadalom köreiben: ha a szegénység nő, és a szegények kiszorulnak a többségi társadalom javaiból, akkor ez a sportban is megfigyelhető lesz; a szegények bekapcsolódása a sportba is nehezítetté válik. COAKLEY (1993) hangsúlyozza, hogy a sport jótékony hatásaival kapcsolatos közlések csak üres, tartalmatlan szlogenek maradnak abban az esetben, ha azok mellé kidolgozott cselekvési tervek és megfelelő finanszírozási források nem párosulnak. 4.2.2 SPORTPSZICHOLÓGIA A sportpszichológia szintén egy tudományági szakterület, ami a pszichológia tudományához kapcsolódik. A pszichológia az ógörög ’ψυχή (psziché)’-lélek és ’λογία (lógia)’-tanulmányozás szavakból eredő szóösszetétel, mely az emberi viselkedéssel és gondolkodással kapcsolatos tudományág. A sportpszichológia pedig a sportoló ember gondolkodásával és viselkedésével foglalkozik, vizsgálódásának tárgya maga a sportoló ember: legyen az élsportoló, amatőr sportoló, hivatásos sportoló vagy szabadidő-sportoló. Vizsgálatainak tárgyát képezik a testgyakorlás hatása a testgyakorlást végző személyiségére, illetve a különböző módszerek alkalmazása a csúcsteljesítmény elérésében (NAGYKÁLDI,
81
2002).A sportpszichológia közel 100 éves múltra tekint vissza hazánkban, hiszen az első, a sport és a lélektan kapcsolatáról születő írást 1934-ban publikálták (DOROS, 1934). Ennek ellenére Magyarországon csak néhány évtizede kezdett a gyakorlati szakemberek és sportolók figyelemének középpontjába kerülni. A sportpszichológia hazai fejlődésének folyamata, eredményeinek a gyakorlatban történő alkalmazása igen nehéz utat
járt be az elmúlt
évtizedek során annak ellenére, hogy első művelőinek egyike, Rókusalvy Pál már a nyolcvanas évek elején hangsúlyozta annak fontosságát. Rókusfalvy szerint az emberi teljesítménynövelés technikai (eszközök, felületek, felszerelések) és fizikai (teljesítőképesség) határához közeledve a sportteljesítmény növelésében egyre nagyobb szerepe lesz a mentális teljesítő képességnek, a koncentráció szintjének. Magyarországon, a nagy erőfeszítések ellenére, ma is hiányok mutatkoznak abban, hogy a sportpszichológia módszertana felhasználásra kerüljön az élsportban,a rendelkezésre álló mentális tudástartalmak
alkalmazásával segítsék a sportolókat. A sportvilág szuper-
nagyhatalmaihoz hasonlóan a versenyre való felkészülés szerves részét képezze. Azonban nem csak a sportpszichológia módszertanának gyakorlati alkalmazásában van még számos tennivaló, de a tudományterület önálló létjogosultsága terén is. BUDAVÁRI (2007) például sérelmezi, hogy sokak még ma is vitatják a sportpszichológia önállóságát, és „csak” a pszichológia sportban való alkalmazásaként értelmezik. A tématerület függetlenedésének létjogosultságát az emberi fizikai teljesítménynövelés lélektani eszközrendszerének és módszertanának kidolgozása és folyamatos fejlesztése támasztja alá. Ahhoz, hogy a sportpszichológia teret kaphasson a magyar sportban, számos tévhitet és hiedelmet kell leépíteni. Ezek között a legfontosabb – s ez nem csak a sportban, de az egész magyar társadalomban is igaz – hogy meggyőzhetővé váljanak az emberek arról, hogy a pszichológia bevonása nem feltétlenül kapcsolódik össze mentális betegségekkel. Ennek elérése lehetővé tenné, hogy a sportolók, az edzők nyissanak a koncentrációt fejlesztő, a stressz kezelést elősegítő, a mozgástanulást katalizáló módszerek alkalmazásának lehetőségei felé. Ez annál is inkább szükséges, mert a sportvilág élvonalába való kerülés és az ottmaradás ma már a sportolót felkészítői ’team’-ek működését teszi szükségessé, melyekben a sportpszichológus helye megkérdőjelezhetetlen.
82
A sportpszichológiai felkészítés során nem „csak” pszichológiai tanácsadás zajlik, jól definiálható módszerek is alkalmazásra kerülnek. A sportpszichológiának alapvető módszerei a következők: az autogén tréning, a mentális tréning, a figyelem fókuszálási technikák, a gondolkodással kapcsolatos kognitív stratégiák, pszichoterápiás módszerek (GYÖMBÉR és mtsai., 2010). Sportpszichológus képzés a Magyar Testnevelési Egyetemen működik, mely elvégzése pszichológusi alapképzés szükséges. A sportpszichológia eszközrendszere a sportolói karrier váltás- és krízisidőszakaiban is alkalmazható. Sérülések, a sportolás befejezése, szülői behatolás, edző-sportoló konfliktus helyzetben segítséget kaphatnak a sportolók, túlélési stratégiák alakíthatók ki. 4.2.5 SPORTPEDAGÓGIA Alkalmazott társadalomtudományi területen belül találjuk a neveléstudományt, mely alterületeként
összehasonlító
pedagógia,
neveléstörténet,
neveléselmélet,
didaktika
(oktatáselmélet) kerül elkülönítésre. A nevelés az emberi személyiség céltudatos fejlesztésére irányul. Bábosik (1999) megfogalmazásában: „A nevelés lényege az értékközvetítés vagy értékteremtés.” A folyamat során tudatos beavatkozás történik az emberi személyiség fejlődésébe, ami fejlesztési elemek tervezett és tudatos alkalmazásával kitűzött célok mentén valósul meg. Ez a beavatkozás főleg fiatal gyermekkorban lehet eredményes, hiszen a gyermekek a világ folyamatos és fokozatos megismerése során igen nyitottak és érzékenyek az új ismeretek befogadására. Az ismeretek átadásának irányítása során és következtében a személyiség alakíthatóvá válik, így az aktuális társadalmi elvárások közvetíthetők lesznek a személyiségformáló csatornákon és eszközökön keresztül. A folyamatban visszatükröződik a társadalmak kulturális, szociális, politikai és gazdasági jellemzői és elvárásai is. Ennek a tulajdonképpeni értékátadási folyamatnak az elsődleges társadalmi csatornája a társadalmak iskolarendszere, melyek pedagógiai folyamatai során a rendszerértékek átadásra kerülnek. A pedagógia kettős fogalomértelmezésben használatos, egyrészt kitér a nevelés elméleti megközelítéseire, melyeket a neveléstudomány eszközrendszerén keresztül jellemez; másrészt a nevelés gyakorlati megvalósulását annak tapasztalatait törekszik leírni és modellekbe foglalni. Tehát a pedagógiának az elméletéről és a gyakorlatáról beszélhetünk, ahol a két
83
terület között szoros kapcsolat van. Ez a gyakorlathoz való kapcsolódás már a nevelés ókori kezdeteiben is jelen volt, maga a szó is az ókori görög kultúrából származik, a „παιδαγωγός”(paidagogosz) görög szóból eredeztethető. ami mit jelent A nevelés gyakorlati aspektusai kiteljesednek a sportpedagógiai megközelítésekben, hiszen a sport tevékenységrendszere elválaszthatatlan a gyakorlatban megvalósuló fizikai jelenléttől és bevonódástól. A sportpedagógia a neveléstudományok egy speciális szakterülete, mely a sporttevékenységet, mint személyiségfejlesztő tényezőt használja és vizsgálja (BÍRÓNÉ, 1994). A sportpedagógia vallja azt az általános neveléselméleti elvet, miszerint a személyiség fejlődésében különösen fontos szerepe van olyan gyakorlati tevékenységeknek, melyeket az emberek önként, belső indíttatásból és örömmel végeznek. Tehát az egyén személyisége a saját maga által végzett tevékenység során és az által fejlődik, változik. Megtanulja a tevékenység elemeit, a végrehajtás körülményeit, miközben kapcsolatba lép másokkal és a környezetével. A sporttevékenység során két alapvető nevelési színtéren valósulhat meg a pedagógiai értékátadás folyamata, vagyis a nevelés: az iskolai testnevelés órán vagy a szervezett keretek között létrejövő egyesületi sportban. A szervezett keret lényeges eleme a sportpedagógiai folyamatnak, hiszen csak ez feltételezi a nevelési folyamatot irányító szakember jelenlétét. Ez a személy az iskolai testnevelésben maga a testnevelő tanár, míg az egyesületi keretek között az edzéseket vezető edző. A testnevelésben és a sportban történő pedagógiai folyamat sikeres lebonyolítása kapcsán másik fontos előfeltétel az értékátadó kompetenciái és képzettsége (MAKSZIN, 2002). Ennek megfelelően az iskolai testnevelők és az egyesületi edzők képzésében egyaránt kiemelt szerepe van a pedagógiai és sportpedagógiai ismerek átadásának. A sport, mint nevelési színtér a nevelés számos aspektusát képes lefedni, mely területeken végzett hatékony pedagógiai munka az embert élete során végigkíséri, azok hasznát magáénak tudhatja. Ilyen nevelési területek a következők: egészségnevelés-, testi, erkölcsi, értelmi, esztétikai nevelés, önállóságra, aktivitásra, kitartásra, küzdeni tudásra, önfegyelemre, kreativitásra való nevelés és világnézeti nevelés. Fontos kiemelni, hogy az említett területeken jellemzően pedagógiai hatás véletlenszerűen nem történik, vagy ha történik is, elképzelhető,
84
hogy a személyiség nem a kívánt irányba változik. A személyiséget és egyben a sportolói közösségeket pozitív irányba történő fejlesztését tervezett és tudatos pedagógiai munkának kell megelőznie, melyet a szakaember a folyamat alatt figyelemmel kísér és szükség esetén módosít. A sportolási tevékenység során számos értéket tanulhatnak a sportban részvevők: fejlődik motivációjuk és küzdeni tudásuk, megtanulják a sikerek kezelését és a kudarcélmények feldolgozását, növekszik bátorságuk, akaraterejük és önbizalmuk, de kompetenciákat tanulnak a fáradtság és a fájdalomtűréséhez és leküzdéséhez, valamint megtanulják a közösségben való működés értékeit is, mint az egymásra való odafigyelést és felelősség vállalást, továbbá egymás segítését és elfogadását. Külső környezeti hatások függvényében a pedagógiai munka zavarokat is szenvedhet, például az utánpótlás-nevelés során a külső, nem szakavatott szemlélő – egyesületi vezető, a sportolók szülei –véleménynyilvánításukkal, türelmetlenségükkel vagy túlzott tenni akarásukkal indokolatlanul bevonódhatnak a pedagógiai folyamatba. A szülők szerepének és erőfeszítéseinek értékelése fontos gyermekeik sportolási hátterének biztosításában, így a kapcsolattartás, a tájékoztatás és a konzultáció biztosítása, az egyensúlyok tartása különös figyelmet igényel. A korábban említett informális sportban a szakemberi (edző) közreműködés hiánya miatt nem beszélhetünk irányított nevelési folyamatról, sokkal inkább önképzésről és önnevelésről. Ez különösen nagy jelentőségű a szabadidősporttal kapcsolatos sporttevékenységek során, ahol
életmódváltási
és
vezetési
reszocializációs
folyamatok
jönnek
létre.
Ezen
mechanizmusokban az egyén saját döntés alapján tervezi és vezeti saját edzéseit, mely során új cselekvésmódozatokat tanít saját magának. 4.2.3 SPORTGAZDASÁGTAN A modern sport változási folyamataiban növekvő figyelmet kap a gazdaságban betöltött szerepe, gazdasági fenntarthatósága és a GDP-hez való hozzájárulása. A sport gazdasági szerepének vizsgálatához elsőként gazdasági cserekapcsolat létre jöttét kell feltételeznünk. Ebből a szempontból az informális sport, a szervezeti keretek nélküli, önállóan, otthon, köztereken vagy szabadban végzett sporttevékenységnek nincsen közvetlen gazdasági hatása.
85
Másik sarkalatos pontja a sport gazdasági értelmezésének az állami szerepvállalás mértéke. Mennyire van/lehet jelen a sport a gazdasági szereplők egyikeként, képes-e a különböző iparági versenytársakkal felvenni a versenyt, és mennyire szorul állami szubvenciókra? Egyáltalán a sport gazdasági vagy társadalmi „phenomena”, vagyis jellemzően gazdasági vagy társadalmi célokat valósít meg? Ezekre a kérdésekre különböző válaszok generálódnak a világban, de Európán belül is eltérő megoldások jöttek létre. A reagálások mikéntjét az befolyásolja, hogy a sport az adott országban milyen kulturális gyökerekből táplálkozik, az állami, az önkormányzati és a civil/magán szféra milyen minőségű és mértékű szerepet vállal a sport szervezeteinek és tevékenységeinek ápolásában és fenntartásában. A sport társadalmi és gazdasági szerepét alapvetően változtatta meg a sport mediatizálódása. A sportgazdaság szerepvállalásának térnyerésében különösen fontos lépés volt televíziós közvetítések elterjedése. A sporttal kapcsolatos első hír 1773-ben Boston Gazette-ben jelent meg. Ezek a híranyagok az akkori népszerű sportokról szóltak, így az angol boksz, lóverseny, hajós verseny szolgált a legtöbb írás témájául. Az első sportfolyóirat 1819ben indult The American Farmer néven, mely a vadászat, a horgásza és a lövészet témáit dolgozta fel, és az akkori kerékpár viadalokról is beszámolt.. Körülbelül az 1850-es évektől voltak az újságokban rendszeres sport hírek, a század végétől már a sportra külön rovatokat tartottak fenn. A sport és a sporteredmény globális közzététele a távíró megjelenésével kezdődött (1837-ben mutatta be Samuel Morse New Yorkban). A 20. század elején ez a folyamat felgyorsult: 1920-ban volt az első élő rádióközvetítés, de az 1936-os berlini olimpia rádióközvetítése már 41 országba jutott el, míg 1948-ban az olimpia televíziós közvetítése is megvalósult (a világ első televíziós közvetítése 1923-ban az Egyesült Államokban volt baseball sportágban). Magyarország kicsit később csatlakozott az olimpiák közvetítésébe, míg az 1952-es helsinki olimpia még csak rádión keresztül volt hallható, addig a római (1960) már a televízióban is közvetítésre került; 34 óra terjedelemben két helyszíni tudósítóval képviselte magát hazánk a játékokon. A Telesport műsora 1958-ban indult. A mai globalizált sportvilágban a sportrendezvényeknek ugyanolyan kritériumoknak kell megfelelniük, mint más termékeknek a médiában, mint például filmek, koncertek, kulturális
86
műsorok, vagy szappanoperák. a televízió világában Azok lehetnek a legismertebb és legkedveltebb sportesemények, amelyek összességében meg tudnak felelni a szórakoztatóipar kritériumainak: könnyen érthető, egyszerű szabályok; a sportág globális ismertsége; impulzív, eseménydús lebonyolítás, látványosság;; sztárok jelenléte; kapcsolódó sztorik; végeredmény késleltetése fordulókkal vagy kvalifikációs renddel, kulturális beágyazódás, stb. A közvetíthetőség növelése érdekében például több sportág egyszerűsítette versenyeinek lebonyolítási rendjét (pl. öttusa); csökkentette vagy éppen növelte a résztvevő csapatok számát (pl. labdarúgás); de volt példa játékidő vagy a pályaméret módosítására is. Az eredmény kialakulásának időben elnyújtott, megszakított jellege visszatérő műsoranyaggal szolgál és a nézőket rendre visszacsalogatja a televízió elé, ami a folytatásos sorozatok és szappanoperák logikájával mutat analógiát, de jótékonyan növeli a sportműsorok nézettségét is. A
sportesemények
nézettsége
népszerűsége,
lehetővé
tette
a
televíziós
jogdíjak.bevezetését. Ma már a rendezvényszervezők, a sportágak, illetve a jogtulajdonos szervezetek (szövetségek, ligák) bevételeinek jelentős részét a közvetítési díjak teszik ki, hozzájárulva
ezzel
a
modern
sport
finanszírozásához
és
fenntarthatóságához.
A
„legmédiaképesebb” események közvetítési díjai csillagászati összegeket jelentenek: labdarúgásban a Bajnokok Ligájáért 400 millió angol font (140 milliárd forint); a FORMULA 1. a 2012-2018?közötti időszakban 30-40 millió font éves jogdíjat termelt. Az NFL évi 2 billió dollár megfizetését kéri, amelybe nem tartozik bele a Superball további 4 millió dollárja.
Látható
tehát,
hogy a sport
mediatizációja hirdetési
és
szponzorációs
tevékenységeket is aktivál, és ezzel növeli a sport gazdasági aktivitását, nemzetgazdasági hozzájárulását is. A sportgazdaságtan sportesemények gazdasági hatását is vizsgálja, melyeket az angolszász terminológia szerint ’economic impact’ tanulmányokban tesznek közzé. Ezekben a tanulmányokban lajstromba vesznek a sporteseménnyel kapcsolatos minden kiadást, és a rendezés következményeként realizálódó minden bevételt. A kiadáshoz a rendezés költségei, a létesítmények építése, a részvevő sportolók és delegációjuk vendégül látása, a reklámköltségek, gyártási, vagy rezsi költségek is beletartoznak. A bevételek között nemcsak
87
a
jegyváltásból
adódó
vagy
a
rendezvényhelyszíneken
keletkező
’büfé’-
vagy
ajándéktárgyköltések szerepelnek, de ide tartoznak az igénybevett szállodai éjszakák, egyéb városi kulturális események, éttermi vagy ’bevásárló körúti’ költések is. Sok kutatás kitér arra, hogy vajon egy-egy nemzetközi, világ vagy mega sportrendezvény (olimpia) milyen gazdasági hasznot hajt a szervező ország, illetve város részére (MATHESON, 2008; HUMPHREYS
ÉS
ZIMBALIST, 2008). Különösen fontos ezeket a kérdéseket felelősségteljesen
megválaszolni, hiszen korábbi nagy rendezvények kapcsán a megépített létesítmények későbbi fenntartási költségei és kihasználtsága sok rossz tapasztalatot mutat. ezekben a diskurzusokban sarkalatos példaként kerül említésre az athéni oOlimpiai, mely bizonyos vizsgálatok szerint Görögország későbbi gazdasági válságállapotával is kapcsolatba hozható. Ebből a szempontból jó példák is rendelkezésre állnak, a legtöbb az Egyesült Államokból. Los Angelesben (1984) és Atlantában (1996) is haszonnal zárták a rendezést, amihez sok faktor járult hozzá. Egyrészt a piaci alapon történő, gazdasági vállalkozás általi szervezés, de az ország magas lélekszáma és a tőkeerős multinacionális cégek jelenléte is közvetlenül befolyásolta ezt. A sport iparágként való szerepvállalása egyre nagyobb hangsúlyt kap az Európai Unió sporttal kapcsolatos megközelítéseiben. Ezekben az állásfoglalásokban egy új definíció jelenik meg, „Vilnius Sport Definíció”. Ez a megközelítés a tevékenységek gazdasági besorolását is engedélyező kódok alapján került kialakításra. A sporttal kapcsolatos tevékenység definíciókat? szintezték és szintenként a tevékenységeket és a tevékenységek végzőinek körét valamint iparági besorolását bővítették Ennek alapján a definíció három megközelítést ír le7: 1) statisztikai, 2) szűkített, és 3) bővített definíciót. Míg a ’statisztikai’ definíció, a „sportolási tevékenység” kód besorolásra korlátozódik (sportolási lehetőségek egyesületekben, versenyeztetés), addig a két másik megközelítés bővíti ezt az értelmezést, és befogadja a sporthoz kapcsolódó szolgáltató és termelő, a gyártó ’holdudvari’ szereplőket is. A ’szűkített’ definíció tehát tartalmazza a termékeket és a szolgáltatásokat, melyek a sporttevékenység végzéséhez szükségesek (sporteszközök, sportlétesítmények, sportruházat). A ’bővített’ definíció
a sporttevékenység
7
végzéséhez
kapcsolódó
Statistical classification of economic activities in the European Community: NACE codes: http://ec.europa.eu/competition/mergers/cases/index/nace_all.html
88
termékeket
és
szolgáltatásokat takarja, anélkül, hogy azok feltétlenül szükségesek lennének magához a sporttevékenység gyakorlatban történő végzéséhez (sportfogadás, média).8
8
ttp://ec.europa.eu/eurostat/documents/6921402/0/Vilnius+Definition+Sport+CPA2008+official+2013_09_19.pdf
89
5. táblázat: A sport „Vilniuszi Definíció”-jának elemei és gazdasági hozzájárulások modellje Statisztikai
Szűkített
Bővített sportoláshoz közvetlenül nem szükséges termék és szolgáltatás
Tevékenysé gi kör meghatározás
„sportolási tevékenység” kód besorolás
sportoláshoz közvetlenül szükséges termék és szolgáltatás
Megvalósítá s szereplői, szinterei
Sportszervezetek (egyesületek, szövetségek, egyéb sporttal foglalkozó nonprofit szervezetek)
Gazdasági szereplők (gyártók és szolgáltatók)
Gazdasági szereplők (szolgáltatók)
Médiaszolgáltatások Sportfogadás Gazdasági tanácsadás
Sporthoz kapcsolódó termékek (sportközvetítés, TOTÓ, interjú…)
Tevékenysé g
Sportolás Versenyeztetés
Sportszerek és eszközök Sportlétesítmények Sportruházat Táplálék kiegészítők Rehabilitáció Terhelés diagnosztika …
Termék és jellemzője
Sport saját termékei (edzés, verseny, versenyeredmény, sportesemény…)
Sporthoz kapcsolódó termékek (labda, stopper, nyújtó, sportpadló…)
Piaci szerep Termék típus Sporthoz való kapcsolat Gazdasági hozzájárulás
Sport értékesítője Szolgáltatás termék fizikai elemekkel
Sport beszállítója Fizikai termék szolgáltatás elemekkel
Közvetlen Költségvetési támogatást igényel Gazdasági költség Társadalmi haszon
közvetett Költségvetési támogatást nem igényel Gazdasági haszon
Sport beszállítója Szolgáltatás termék fizikai elemekkel közvetett Költségvetési támogatást nem igényel Gazdasági haszon Forrás: Saját szerkesztés
90
PAWLOWSZKY
ÉS
BREUER (2012) német mintán kimutatták, hogy míg a sport szűk
értelmezése nemzetgazdasági költséget jelent, addig a sportdefiníció tágításával nem csak a társadalmi hasznok növekednek, de a gazdasági megtérülés is kimutathatóvá válnak. Vizsgálatuk igazolja, hogy a sport iparágként való, egységes egészként történő kezelése hosszú távon a központi állami támogatások nagyságrendjén túlmutató gazdasági hasznot hoztak. A sport nemzetgazdasági szerepének vizsgálata során alapvető dilemma az állami szerepvállalás szükséges és elégséges mértéke. Mennyire tud és mennyire kell a sportnak, mint bármely más gazdasági szereplőnek piaci viszonyok és piaci törvények alapján működni? A magyar sportban az állami szerepvállalás mindig is magas volt, hasonlóan más közép-kelet európai, bürokratikus sportszerkezeti-rendszerrel működő országhoz (PETRY MTSAI,
ÉS
2004). A patriarchális rendszerjellemző?, melyben magas az állam szerepvállalás és az
állami finanszírozás mértéke, illetve az attól való függőség, a magyar sport a rendszerváltozást követően sem tudta levetkőzni (FÖLDESI ÉS EGRESSY, 2005). Ez a trend az ezredfordulót követően, a sport stratégiai ágazatként való megjelölését követően is megmaradt; a civil kezdeményezés továbbra sem támogatott, az önkéntes hozzájárulás csak korlátozott mértékben tud érvényesülni. Üzleti elemek ugyan megtalálhatók a hivatásosos (ANDRÁS, 2006) és a szabadidősport területén is (ANDRÁS, 2006; SZABÓ, 2012), de az állami, a civil és a privát szféra kiegyenlített szerepvállalása még várat magára. Ennek két oka is van: az első, hogy a sportban a lakosság elenyésző kisebbsége vesz részt, tehát kevesen sportolnak; a második, hogy a magyar lakosság alapvetően luxus-cikként tekint a sportra, azzal kapcsolatos költéseik alacsonyak (PAÁR, 2014). Mind a két ok és terület a jövőben tudatos stratégiák kidolgozása mellett potenciális fejlődési lehetőségeket rejt magában. Érdekes megközelítéseket vetett fel PAÁR
ÉS
ÁCS (2015), amikor azt modellezték, hogy a
sportoló tömegek növelése érdekében a sportpolitikának hány olimpiai pontról/éremről kellene lemondania, ha az eredetileg az olimpiai pontok megszerzésére szánt forrásokat a magyar lakosság sportolásának növelésére szánnák. Ilyen döntések meghozatalában a sport externáliái (tovagyűrűző gazdasági hatásai) is szerepet játszanak. A fizikai aktivitás, a
91
népesség edzettségi állapotának növelése a humánerőforrás teljesítőképességének potenciális emelkedését is jelentheti, mely a termelékenység növekedése mellett egészségügyi megtakarításokban is tetten érhető. A sport turisztikai értékteremtéséről is szólni kell. A különböző nemzetközi szabadidős sportrendezvények hatalmas nemzetközi turisztikai vonzerővel rendelkeznek. Az emelkedő részvételi arányok és a résztvevők magas gazdasági státuszából adódó vásárlóerő miatt, kiemelkedő nemzetgazdasági potenciált jelenthetnek ezek az események. Hasonlóan nagy az aktív turizmussal kapcsolatos költések mértéke is. Európában évente megközelítőleg 2,795 milliárd kerékpáros turisztikai utazást, kirándulást bonyolítanak le, amelyek gazdasághoz való hozzájárulása évi 54 milliárd euróra becsülhető (PEETERS
ÉS MTSAI.
2007). A turisztikai
gazdasági hozzájárulást napi átlagos költések alapján számolják ki, melyeket a turizmussal eltöltött napok számával szoroznak be. 4.2.4 SPORTSZERVEZÉS Hazánkban a sportmenedzser szó alatt értelmezett feladat és szerepfelfogás kissé eltér a nemzetközi, konkrétan az angolszász szakirodalomban és gyakorlatban alkalmazottaktól. A magyar szóhasználatban menedzsernek hívhatjuk azt is aki, sportszervező feladatokat lát el, de azt is, aki játékosok menedzsmentjével, képviseletével foglalkozik (NYERGES ÉS PETRÓCZI, 2003; STERBENZ ÉS GÉCZI, 2012). A sportmenedzseri munka igen sokrétű, de összefoglalóan az emberi, a tárgyi és az anyagi erőforrások mozgósításának hatékony kezelését jelenti (STERBENZ ÉS GÉCZI, 2012). A sport szervezése gyakorlatban megvalósuló tevékenység, melynek hatékony elvégzéséhez elméleti tudáselemek adekvát módon történő alkalmazását értjük. A magyar szakirodalom nem tesz különbséget a sportszervező és a sportmenedzser között. Így a terülten kisebb értelmezési bizonytalanság van, hiszen legtöbb esetben a két kifejezés szinonimaként kerül használatra. Az angol szakirodalomban sportmanagement (sportmenedzselés) és sport administration (szervezés) dichotómia jelenik meg. További keveredést jelent a játékos ügynök kifejezés: magyar nyelvi környezetben a klasszikus menedzser kifejezéssel illetik, míg az angolszász nyelvhasználat „agent”-ként emlegeti. A játékos menedzserek szerepét, feladatait, a
92
szakmával kapcsolatos kihívásokat egyébként kiválóan foglalja össze a „Jerry Mcquire” című film, és annak szlogenné való „Show me the money” mondata. A hazai gyakorlati értelmezések szerint a sportmenedzser egy tágabb tevékenység tartalmat feltételez, melybe beletartozik a sport gazdasági kérdéseinek kezelése is jellemzőbben vezetői, döntéshozói pozícióban. Ezzel szemben a terület szervezési részfeladatainak végrehajtásával foglalkozik a sportszervező, jellemzőbben végrehajtói pozíció keretein belül. A sportmenedzsment (sportszervezés) a vezetés és szervezéselméletet, valamint interdiszciplináris
sporttudomány
területeket
–
sportpszichológia,
sportpedagógia,
sportgazdaságtan, sportmarketing, sportszociológia, és sportpedagógia, stb. – magába foglaló alkalmazott tudományterület (STERBENZ ÉS MTSAI, 2012). A sportszervezők elhelyezkedésének szervezeti célállomásai igen színes palettán mozognak. Elhelyezkedésük elképzelhető állami, önkormányzati, civil vagy magán szférában is.
Dolgozhatnak
egyesületekben,
sportszövetségekben,
sportlétesítményekben,
önkormányzatoknál, de rendezvényszervező sportvállalkozásokban, vagy nagy vállalatok sportszervezőjeként is.
93
6. táblázat: Sportszervezők elhelyezkedésének lehetőségei Besorolás Állami
Szervezeti lehetőségek Sportért felelős minisztériumnál, államtitkárságnál Sportosztályokon önkormányzati szerveknél Oktatási intézményeknél Sportlétesítmények
Civil
Magyar Olimpiai Bizottságnál Sportkluboknál, sportegyesületeknél Sportági szakszövetségeknél (országos és területi)
Magán
Gazdasági vállalkozások (sporton kívül) Gazdasági vállalkozások (rendezvényszervezők, fitnesz klubok, sportlétesítmények) Nonprofit gazdasági vállalkozások a sportban Sportvállalkozásoknál (hivatásos sport) Forrás: Sajá t szerkesztés
Sportrendezvények szervezése Sportrendezvények szervezésének és lebonyolításnak általában, kis módosításokkal, a legtöbb sportversenyre alkalmazható módszertana van. Vonatkozik ez egy iskolai sportnapra, de egy kontinentális bajnokságra is. Természetesen a rendezvény jellegéből fakadóan egyes feladatok nagyobb vagy kisebb hangsúlyt kapnak, esetleg teljesen kimaradnak a rendezvény feladatai közül. A rendezvény lebonyolításáról ugyanúgy szükséges szándéknyilatkozatot tenni egy iskolai házi bajnokság esetében, mint egy nemzetközi verseny kapcsán. Az iskolai verseny szándékát a kezdeményező tanárok (testnevelők) az iskola vezetése felé fejezik ki, a vezetés a megszokott döntéshozatali állomásokon keresztül haladva dönt a sportverseny megrendezése mellett vagy ellen. Ha ez a verseny egy településen több iskolát is érint, akkor a
94
rendezvény megrendezéséhez az iskolák fenntartóinak is hozzá kell járulni. Hasonló folyamat zajlik
világversenyek
megrendezésével
kapcsolatosan
is,
de
azok
formai
és
követelménystruktúrája igen bonyolult, ezért szigorú előírásrendszereken kell keresztül menni. Az olimpia játékok esetében ennek alapdokumentuma az Olimpiai karta. A rendezés kapcsán elvégzendő feladatok csoportosíthatók, és a lebonyolítás időbeni ismérvei szerint szakaszolhatók (7. táblázat). 7. táblázat: A sportrendezvények lebonyolítása kapcsán felmerülő legfontosabb rendezési szakaszok és azok főbb feladatcsoportok Főszakaszok 1.
Szándék és döntés
2.
Kandidációs folyamat (előírásoknak megfelelő írásos jelentkezés)
3.
Rendezés jogának átvétele
4.
Lebonyolítás
Főbb feladatcsoportok Lobbi, hatástanulmányok, értékelés, társadalmi vita, értékelés, döntés Állami garanciák vállalása Lobbi, bemutatkozás, értékelés, döntés Állami garanciák bemutatása Előszerződések megkötése hotelekkel és sportlétesítményekkel Szerződések aláírása /város, szövetség, helyi szervező/ Szervező bizottság (SZB) megalakítása Sportlétesítmények, hotelek szerződéseinek megkötése Rendezvény előtti Rendezvény alatti Rendezvényt követő feladatok Forrás: saját szerkesztés
A kandidációs pályázati folyamat lezárásaként kihirdetik az egyes események következő helyszínét, a rendező országot vagy a várost. A jogtulajdonos legtöbbször az egyes versenyrendszereket működtető nemzetközi szövetség (például FINA Vizes sportágak világbajnoksága; UEFA labdarúgó Európa Bajnokság, stb.) rendezés jogát átadja a szóban forgó ország nemzeti sportági szakszövetségének (például a Magyar Úszó Szövetség, Magyar Labdarúgó Szövetség). Ennek a rendezési jognak az átadásával kezdődik meg a rendezvény
95
megvalósításával kapcsolatos szervezés. A szövetség szerződést köt a rendező várossal és a helyi szervező bizottsággal (LOC-Local Organising Committee). Helyi szervező bizottságnak általában több vezetője van elnöki és alelnöki pozíciókban, akik a szakmai és a politikai garanciákat biztosítják a lebonyolításhoz, illetve a költségvetési forrásokat. Az ügyvezető igazgató a rendezvény operatív lebonyolításáért felelős. A sportrendezvények szervezésének kiemelt területe még a kommunikáció: a rendezvénnyel kapcsolatos sajtóhírek közzététele és annak menedzsmentje, közvetítésekkel kapcsolatos feladatok végrehajtása. A lebonyolítással kapcsolatos feladatokat területekre osztják, mely területek felelős vezetői állandó együttműködésben dolgoznak a rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében (8 táblázat). 8. táblázat: A sportrendezvények szervező bizottságaiban leggyakrabban előforduló feladatterületek és feladataik szakterület Sportszakma Akkreditáció
Logisztika (3 alterület)
Ceremóniák Média Marketing Informatika Biztonság Önkéntes program VIP Egészségügy
Legfontosabb feladatok Nevezések fogdása (sportolók, csapatvezetők és kísérők, bírók) Jogosultságok kialakítása, adatnyilvántartás, kártyanyomtatás és átadás Koordináció sportszakma, biztonság és létesítmény területekkel Szolgáltatás más területek részére (delegációk, önkéntesek, média, VIP) Utaztatás (érkezés és elutazás, versenyhelyszínek közötti szállítás) Szállás (delegációk, média, VIP hotelek kialakítása) Étkeztetés és catering (szolgáltatás más területek részére (delegációk, Média, VIP, SZB tagok, önkéntesek) dekoráció, megnyitó, díjátadó, záró ünnepség, himnuszok, zászlók sajtótájékoztatók (előtt, alatt, után), sajtó regisztráció, sajtó adatszolgáltatás támogatók gyűjtése – szerződtetése, kiszolgálása, dokumentáció Internet, számítógépes és sokszorosítási technika Rendezvény előkészítése: katasztrófa védelem, nemzetbiztonság, helyszíni biztosítás, mentők, tűzoltók, rendőrség Toborzás, képzés, akkreditáció, étkezés, formaruha, kommunikáció, nyilvántartás, probléma megoldás Vendéglátás, kapcsolódási terek kialakítása Dopping vizsgálatok lebonyolítása
Forrás: Saját szerkesztés A nemzetközi kontinentális, világ és mega sporteseményeket méretük, részvételi körük és jellemzőik szerint lehet csoportosítani, valamint elemezni és értelmezni azok társadalmi,
96
politikai és gazdasági szerepét, szerepvállalásait, hatásait a helyi közösségekre. Egy-egy világverseny
rendezése
hozzájárul
országok,
régiók
vagy
városok
gazdasági
és
infrastrukturális fejlesztéséhez, ország- és városmarketing stratégiához. A gazdasági és a társadalmi megtérülések realizálódhatnak a turizmusmutatók javulásában, a kulturális fogyasztás vagy a sportolási arányok növekedésében, valamint a nemzeti identitás és összetartás formálódásában. A kutatások különbséget tesznek azonban nagyobb (Hallmark) és a kisebb (non Hallmark) rendezvények között (TAKS és mtsai., 2011). Míg egyes sportágak kontinentális és/vagy világversenyei nagyobb valószínűséggel eredményezhetik azt, hogy a gazdasági ráfordításokat gazdasági és társadalmi megtérülések ellensúlyoznak, addig a mega sportrendezvények, mint például az olimpia, sok ország számára nagy gazdasági rizikót jelentenek. Az olimpiák nyitó és záró ünnepségeihez elengedhetetlen nagy befogadóképességű stadionokat például „Fehér elefántok”-ként emlegeti a sport-szakzsargon. A játékokat követő fenntarthatóságuk és kihasználhatóságuk visszatérő és forró téma a szakmai diskurzusokban (MANGAN, 2008). Rugalmas megoldást találtak például a 1996-os játékok kapcsán, ahol az olimpiát és a paralimpiát követően azonnal átépítések történtek. A 80 ezer főt befogadó olimpiai stadiont átalakították egy 50 ezres baseball stadionná, melyet ma is az Atlanta Braves csapata hasznosít.
97
9. táblázat: Nemzetközi sportesemények összehasonlítása szabadidősportban és él/versenysportban Élsport Világ- és Európa bajnokságok Két évente/négy évente Nemzetközi sportszövetség, Nemzeti sportszövetség (társadalmi szervezet) Jogtulajdonos és szervező Általában eltér (hierarchia van)
Szabadidősport Futó/kerékpárversenyek, fesztiválok, átúszások Évente általában Egyesületek Önkormányzatok Magánvállalkozások, cégek Jellemzően azonos
Szervező
Egyes eseményenként változik
Egyes eseményenként azonos
Rendező szervezet
Nemzeti sportszövetség Helyi szervező bizottság (LOC)
Sportlétesítmény
Nézők
Állandó építmények Nyitott/zárt speciális sportlétesítmények Korlátozott (max.1000-2000 fő) Előre meghatározott Zárt Kiválasztás alapú (kvalifikáció) Exkluzív Jegyvásárlásra kötelezett
Egyesületek Önkormányzatok Magánvállalkozások, cégek Átmeneti építmények Többségében nyitott Közterületek, természet Korlátlan (több tíz ezer is lehet) Előre kiszámíthatatlan Nyitott Jelentkezés alapú Inkluzív Jegyvásárlásra nem kötelezett
Szolgáltatások közönsége
A néző
Maga a résztvevő sportoló
Indulók sportolói státusza
Többségében igazolt sportoló Többségében munkavállaló Nemzeti válogatottak, csapatok
Indulók kompetenciaszintje
Magas, szakértő A sportoló ismeri a versenyszabályt és lebonyolítási rendet
Többségében nem igazolt sportoló Többségében fogyasztó, ügyfél Magánemberek Részben igazolt sportoló, munkavállaló Alacsony, nem szakértő A sportoló jellemzően nem ismeri a szabályokat és tömegként viselkedik
Időtényező Jogtulajdonos
Részvevő sportolók száma Indulási jog
Forrás: Perényi (2015). A versenysport mellett meg kell említeni a szabadidősport-rendezvényeket is, melyek az elmúlt évtizedek során hatalmas expanzión mentek keresztül, különös tekintettel a futóversenyek (PETRIDIS, 2015) és a fitnesz jellegű tömegrendezvények (BARTHA ÉS PERÉNYI, 2015) népszerűségének növekedésére. A szabadidősport rendezvények szervezőbizottságai, lebonyolítása és célcsoportjai jelentősen eltérnek egymástól. A két sportrendezvény típus 98
különbségeit a 4.6 táblázat szemlélteti. Egyik leglényegesebb különbség a résztvevő sportoló sporttal kapcsolatos kompetencia szintje, illetve az indulók száma jelenti (PERÉNYI, 2015).
Sportlétesítmények menedzsmentje Sport speciális szabály- és versenyrendszere megkívánja, hogy tevékenységei speciális sportlétesítményekben kerüljenek megvalósításra. Már az ókorban is épültek ilyen speciális létesítmények, melyekre példa a Peloponnészoszi félszigeten található és ma is látogatható Olümpiai stadion, vagy az athéni márvány stadion, mely az első újkori játékok helyszíne volt. A mai sportlétesítmények jelentős modernizációs fejlesztéseken mentek keresztül, melyet fenntarthatóságuk biztosítása és kapacitásuk kihasználhatóságának növelése indokol. Fenntartásukkal kapcsolatosan speciális szakterület alakult ki. A létesítménygazdálkodás interdiszciplináris terület, mely egyaránt jelenthet fenntartást, karbantartást, pénzügyi és műszaki gazdálkodást, az emberek vezetését, a belső nagy beruházások irányítását (BECSKY és mtsai., 2015). Létesítmények,
azon
belül
a
sportlétesítmények
különböző
ismérvek
mentén
csoportosíthatók, melyek lehetnek profil szerinti specifikumok, műszaki felépítés-jellemzők, fenntartási és karbantartási eljárások, környezetvédelemi előírások, beléptető és biztonsági rendszerjellemzőik is. A sportlétesítmények beruházási döntéseinél figyelembe kell venni a helyi környezet sajátosságait, (például a tervezett létesítmény helyét és szerepét a város-stratégiában), az iparág helyi jellemzőit (ezzel együtt a szabadidő piacon elérhető versenytársak profiljait is), melyek mind befolyásolják a tervezett vagy megvalósuló létesítmény méretét, szolgáltatásait, helyszínét és építményét. A létesítmények fenntartása során az alábbi területeket lehet elkülöníteni, de ezen elemek hatékony menedzsmentjében összetett megközelítéseket és módszertant szükséges követni.
99
1. Létesítményrendszer helyszíne és építménye (iparág jellemzők, versenytársak, szerepe a város-stratégiában) 2. Létesítményrendszer elemei és csoportosítása (profil szerinti specifikumok, műszaki felépítés, fenntartás és karbantartás, környezetvédelem, beléptető és biztonsági rendszerek) 3. Létesítmény adminisztráció (jogi környezet, költségvetés - költségek/bevételek, marketing - termékek és szolgáltatások, értékesítési stratégiák és célcsoportok, pályázatok, customer service policies, informatikai háttér) 4. Kapacitás menedzsment (prioritások, társadalmi felelősségvállalás) 5. Humán erőforrás menedzsment (szervezeti struktúra, képzettségi követelmények, munkakörök, képzés-továbbképzés, karrierlehetőségek 6. Outsource-ing, beszállítók 7. Létesítményfejlesztés (építés, átépítés) 8. Rendezvények (létesítmény előkészítés, bérbeadás)
A sport szervezési területein is alkalmazásra kerülhet számos tudományos eredmény. Ennek fontossága abban áll, hogy az alkalmazások, alkalmazhatóságok növelik a sporttudományi eredmények gyakorlati hasznát, egyben értelmet adnak a tudományos megismerésnek is. A sport szervezési területein hasznos megtérülések például a sportolók vagy a nézők számának növelése, melyen keresztül egy sportág népszerűsítési, vagy sportlétesítmények fenntarthatósági kérdései kerülnek megközelítésre.
100
FELHASZNÁLT SZAKIRODALOM ANDRÁS K. (2006): A szabadidősport gazdálkodástana, BCE Vállalatgazdaságtan Intézet 75. sz. műhelytanulmánya. ANDRÁS, K. (2003). A sport és az üzlet kapcsolata – elméleti alapok. 34. sz. BKÁE, Budapest: Műhelytanulmány BÁBOSIK I. (1999) A nevelés elmélete és gyakorlata. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt, Budapest. BECSKY A., DÉKÁNNÉ ORBÁN I, K. SZABÓ G., KRECZ T. (2015). Infrastruktúra és sportvállalkozás. Tananyag az „ABS” Képzés- és rendszerfejlesztés a sportos társadalomért Észak - Kelet Magyarországon (A és B komponensek a felsőoktatási Sport fejlesztéséért) TÁMOP-4.1.2. E-13/1/KONV-2013-0010 számú projekt támogatásával. BÁCSNÉ B.É, BERDE CS, KOZMA G, SZABADOS GY. N. (2015). Sportszervezetek vezetése és szervezeti felépítése. Tananyag az „ABS” Képzés- és rendszerfejlesztés a sportos társadalomért Észak - Kelet Magyarországon (A és B komponensek a felsőoktatási Sport fejlesztéséért) TÁMOP-4.1.2. E-13/1/KONV-2013-0010 számú projekt támogatásával. BÁCS Z. (2013): Értékek a klubépítésben: Values in developing s succesfull football club In: Perényi Sz. (szerk.) Ifjúsági sport és tehetséggondozás - a 21. század kihívásai : II. Nemzetközi Turizmus és Sportmenedzsment Konferencia: Youth sport and talent management: challenges of the 21th century: II. International Conference on Tourism and Sportmanagement. 68 p. 2013. p. 70 p. (ISBN:978-615-5183-81-2). BÁCS Z., BÁCSNÉ BÁBA É. (2014): Sportkoncepció és szervezeti megvalósítása a Debreceni Egyetemen
In: XI.
Országos
Sporttudományi Kongresszus, Debrecen:
Magyar
Sporttudományi Szemle. Budapest: Magyar Sporttudományi Társaság, p. 18. BÁCS Z., BÁCSNÉ BÁBA É. (2014): A TAO támogatási rendszer hatása és szervezeti kezelése Debrecenben. In: Petridis L. (szerk.) A felsőoktatás szerepe a sportban, élsportban és az olimpiai mozgalomban, különös tekintettel a társasági adóból (TAO) támogatott sportágak helyzetére és a támogatások hasznosítására: tanulmánykötet. Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar, 2014. pp. 22-36. (ISBN:978-963-473-7339)
101
BARDÓCZI G. (2012): Látványcsapat sportágak finanszírozásának tapasztalatai, a TAO. Budapest: MSTT Konferencia. BARTS, O. (1987): Sportszervezés. Budapest: Testnevelési Főiskola. BARTHA, É., PERÉNYI, SZ. (2015 in press). Communication of trainers as one of the means for customer retention in fitness clubs. APSTRACT, 9(1-2), 35-40. HU-ISSN 1789-221X, online version: ISNN 1789-7874. BARTHA É., PERÉNYI SZ. (2015). A fitneszipar és trendjei. In Sz. Perényi (szerk.) Szabadidősport társadalmi és gazdasági kérdései, 72-94. Tananyag az „ABS” Képzés- és rendszerfejlesztés a sportos társadalomért Észak - Kelet Magyarországon (A és B komponensek a felsőoktatási Sport fejlesztéséért) TÁMOP-4.1.2. E-13/1/KONV-20130010 számú projekt támogatásával. BASES. (2015. december 10). The British Association of Sport and Exercise Science. Forrás: http://www.bases.org.uk/About BECSKY-NAGY. P, BÁCS.Z, TÁLAS.D, FAZEKAS. B (2015). A sportfinanszírozás makro- és mikrogazdasági vonatkozásai. Tananyag az „ABS” Képzés- és rendszerfejlesztés a sportos társadalomért Észak-Kelet Magyarországon (A és B komponensek a felsőoktatási Sport fejlesztéséért) TÁMOP-4.1.2.E-13/1/KONV-2013-0010 számú projekt támogatásával. BEDDINGTON, J., COOPER, C. L., FIELD, J., GOSWAMI, U., HUPPERT, F. A., JENKINS, R., THOMAS, S. M. (2008). The mental wealth of nations. Nature, 455: 1057-1060. BIRÓNÉ NAGY E. (1994). Sportpedagógia. Magyar Testnevelési Egyetem, Budapest. BÍRÓNÉ, D., BOGNÁR, J., FARKAS, J., GOMBÓCZ , J., HAMAR, P., KOVÁCS, A., ÉS MTSAI. (2011). Sportpedagógia - Kézikönyv a testnevelés és sport pedagógiai kérdéseinek tanulmányozásához. Pécs: Campus kiadó-Nordex Kft. BODNÁR I. (2015). Deviancia a Sportban. In Sz. Perényi (szerk.) Társadalom és a sport, 101111. Tananyag az „ABS” Képzés- és rendszerfejlesztés a sportos társadalomért Észak Kelet Magyarországon (A és B komponensek a felsőoktatási Sport fejlesztéséért) TÁMOP4.1.2. E-13/1/KONV-2013-0010 számú projekt támogatásával. BODNÁR I. (2015). Hátrányos helyzet a sportban. In Sz. Perényi (szerk.) Társadalom és a sport, 112-124. Tananyag az „ABS” Képzés- és rendszerfejlesztés a sportos társadalomért
102
Észak - Kelet Magyarországon (A és B komponensek a felsőoktatási Sport fejlesztéséért) TÁMOP-4.1.2. E-13/1/KONV-2013-0010 számú projekt támogatásával. BODNÁR, I. AND PERÉNYI, S. (2012). A socio-historical approach to the professionalization of sporting occupations in Hungary during the first decades of the twentieth century: The coach. International Journal of the History of Sport 29(8), 1097-1124. BRAD R. HUMPHREYS & ANDREW ZIMBALIST (2008). The financing and economic impact of the Olympic Games. In. Brad R. Hamphreys and Dennis R. Howard (eds.): The Business of Sports, Valume 1: Perspectives on the sports industry 101-124. BUDAVÁRI Á. (2007). Sportpszichológia. Medicina: Budapest. BOURDON, P. (2013). Blood Lactate Thresholds: Concepts and Applications. In R. K. Tanner, & C. J. Gore, Physiological Tests for Elite Athletes (old.: 77-102). USA: Human Kinetics. CRAFT, L. L., & PERNA , F. M. (2004). The Benefits of Exercise for the Clinically Depressed. Journal of Clinical Psychiatry, 6:104-111. DIETRICH, M., CARL, K., & LEHNERTZ, K. (1991). Handbuch Trainingslehre. Schorndorf: Verlag Karl Hofmann. DUBECZ, J. (2009). Általános edzéselmélet és módszertan. Budapest: Rectus Kft. DÓCZI, T. (2012): Gold fever? Sport and National Identity – The Hungaryan case.International Review for the Sociology of Sport, 47 (2). 165-182. ECSS. (2014. November 20). European College of Sport Science. Forrás: http://sportscience.org ECSS. (2015. december 10). European College of Sport Science. Forrás: http://sportEDMUND, S., BIGGS, H., & GOLDIE, I. (2013). Let's get physical. The impact of physical activity on wellbeing. UK: Mental Health Foundation. FÖLDESI, S. G., & EGRESSY, J. (2005). Post-transformational Trends in Hungarian Sport (1995-2004). European Journal for Sport and Society, 2(2), 85-96. GÁLDINÉ GÁL A. (2015). Társadalmi mobilizáció és migráció. In Sz. Perényi (szerk.) Társadalom és a sport, 94-100. Tananyag az „ABS” Képzés- és rendszerfejlesztés a sportos társadalomért Észak - Kelet Magyarországon (A és B komponensek a felsőoktatási Sport fejlesztéséért) TÁMOP-4.1.2. E-13/1/KONV-2013-0010 számú projekt támogatásával.
103
GÁLDINÉ GÁL A. (2015). Sport és Média. In Sz. Perényi (szerk.) Társadalom és a sport, 86-93. Tananyag az „ABS” Képzés- és rendszerfejlesztés a sportos társadalomért Észak - Kelet Magyarországon (A és B komponensek a felsőoktatási Sport fejlesztéséért) TÁMOP-4.1.2. E-13/1/KONV-2013-0010 számú projekt támogatásával. GARBER, C. E., BLISSMER, B., DESCHENES, M. R., FRANKLIN, B. A., LAMONTE, M. J., LEE, I.M., ÉS MTSAI. (2011). Quantity and Quality of Exericse for Developing and Maintaining Cardiorespiratory , and Neuromotor Fitness in Apparently Healthy Adults: Guidance for Prescribing Exercise. Medicine & Science in Sports and Exercise, 43(7): 1334-1359. GYÖMBÉR N., HEVESI K., IMRE TÓVÁRI ZS., KOVÁCS KR., LÉNÁRT Á. ÉS MENCZEL ZS. (2012). Fejben dől el - Sportpszichológia mindenkinek. NORAN LIBRO KFT.: Budapest. GYÖMÖREI, T. (2014). Az önkormányzatok sportfinanszírozása Magyarországon. A Széchenyi István egyetem Regionális - és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Regionális - és Gazdaságtudományi Kismonográfiák sorozata. IDResearch Kft/Publikon Kiadó, ISSN: 2064-4698. HAMER, M., STAMATAKIS, E., & STEPTOE, A. (2008). A Dose-response relationship between physical activity and mental health: The Scottish Health Survey. British Journal of Sports Medicine, 43(14): 1111-1114. HARSÁNYI, L. (2000). Edzéstudomány I. Budapes-Pécs: Dialóg Campus Kiadó. HAY, J. G. (1978). The biomechanics of sports techniques. United States of America: Prentice-Hall Kiadó. JAYAKODY, K., GUNADASA, S., & HOSKER, C. (2014). Exercise for anxiety disorders: systematic review. British Journal of Sports Medicine, 48(3): 187-196. KREIGHBAUM, E., & BARTHELS, K. M. (1996). Biomechanics. A Qualitative Approach for Studing Human Movement. USA: Allyn & Bacon. KESZTI, M., DÓCZI, T. (2014) Sport társadalmi célok szolgálatában: a hajléktalan labdarúgóvilágbajnokság. Magyar Sporttudományi Szemle, 1, 17-23. KOZMA, GÁBOR, BÁCS, Z., PERÉNYI, SZ. Differences and similarities in sports participation: Analysis considering regions and settlements in case of Hungary and European Union.Journal of Physical Education and sport 15 (3), 551-560., 2015.
104
LENTÉNÉ PUSKÁS A., PERÉNYI, SZ. (2015). Medals and degrees: factors influencing dual career of elite student athletes at the University of Debrecen. APSTRACT. 9(1-2), 93-98. HU-ISSN 1789-221X. MAB (2014). Párhuzamos programakkreditációs eljárás az orvos- és egészségtudomány, valamint a sporttudomány képzési területen, 2013/2014. a MAB 2014/10/xii/2. sz. határozata. MCARDLE, W. D., KATCH, F. I., & KATCH, V. L. (2006). Essentials of Exercise Physiology. USA: Lippincott Williams & Wilkins Kiadó. MAKSZIN I. (2002). A testnevelés elmélete és módszertana, Dialóg Campus Kiadó, BudapestPécs. MANGAN, J. A. (2008). Prologue: Guarantees of Global Goodwill: Post-Olympic Legacies– Too Many Limping White Elephants? The International Journal of the History of Sport, 25(4), 1869-1883. MATHESON V. A. (2008). Mega-events: The effect of the Worls’s biggest sporting events on local, regional, and national economies. In. Brad R. Hamphreys and Dennis R. Howard (eds.): The Business of Sports, Valume 1: Perspectives on the sports industry 81-100. MARTON J., VARRÓ A, VARRÓ V. (2004). Impaktfaktor és tudományos teljesítmény. Magyar Tudomány, 2004/12 1395. MAMMEN, G., & FAULKNER, G. (2013). Physical Activity and the Prevention of Depression. American Journal of Preventive Medicine, 45(5): 649-657. MATHER, A. S., RODRIQUEZ, C., GUTHRIE, M. F., MCHARG, A. M., REID, I. C., & MCMURIDO , M. E. (2002). Effects of exercise on depressive symptom in older adults with poorly responsive depressive disorder. British Journal of Psychiatry, 180: 411-418. MILLER, K. E., & HOFFMAN, J. H. (2009). Mental Well-Being and Sport-related Identities in College Students . Sociology of Sport Journal, 26(2): 335-356. MSTT. (2015. december 10). Magyar Sporttudományi Társaság . Forrás: http://mstt.hu/alapszabaly/ NÁDORI L. - GÁSPÁR M. - RÉTSÁGI E. - EKLER J. - SZEGNERNÉ DANCS H. - WOTH P. - GÁLDI G. (2011): Sportelméleti ismeretek. Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem,
105
Nyugat-Magyarországi Egyetem, Eszterházy Károly Főiskola, Dialóg Campus KiadóNordex Kft. NAGYKÁLDI CS. (2002). A sportpszichológia alkalmazási területei hazánkban és külföldön. In Lénárt Ágota (szerk.) Téthelyzetben. Sportpszichológiáról edzıknek és versenyzıknek. Országos Sportegészségügyi Intézet, Budapest. 11-20. NYERGES M. ÉS PETRÓCZI A. (2003). A sportmenedzsment alapjai. Budapest. PAÁR, D.
ÉS
ÁCS. P. (2015). Közgazdaságtan a sport területén. In. P. Ács (szerk.) Sport és
gazdaság, 321-376. Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar, Pécs. Tananyag a TÁMOP-4.1.2. pályázat támogatásával. PAÁR (2014). Költenek-e a magyar háztartások sportra? In Perenyi Sz. (szerk.) A mozgás szabadsága: A szabadidősport társadalmi, gazdasági és egészségügyi megközelítései. Debreceni Egyetem. 2014. ISBN 978-963-473-703-2. PAVLIK, G. (2011). Élettan - Sportélettan. Budapest: Medicina Könyvkiadó. PEETERS PM.,
VAN
EGMOND T.
AND
VISSER N. (2004): European tourism, transport and
environment. Final Version, Breda, The Netherlands: NHTV CSTT. PETRY, K., STEINBACH, D.,
AND
TOKARSKI, W. (2004).Sport systems in the countries of the
European Union.Similarities and differences. European Journal for Sport and Society, Pages: 1 (1), 15-21. PETRIDIS, L. (2015). Az amatőrfutás, mint a szabadidőstevékenység. In Sz. Perényi (szerk.) Szabadidősport társadalmi és gazdasági kérdései, 95-108. Tananyag az „ABS” Képzés- és rendszerfejlesztés a sportos társadalomért Észak - Kelet Magyarországon (A és B komponensek a felsőoktatási Sport fejlesztéséért) TÁMOP-4.1.2. E-13/1/KONV-20130010 számú projekt támogatásával. PETRIDIS L., & PERÉNYI S. (2015). Trail Runners: Running for Health and Leisure. Magyar Sporttudományi Szemle, 16(64). PERÉNYI S. (2010a). On the fields, in the stands, in front of TV - value orientation of youth based on participation in, and consumption of, sports. European Journal for Sport and Society, 7(1), 41-52.
106
PERÉNYI S. (2010b). The relation between sport participation and the value preferences of Hungarian youth. Sport in Society, 13(6), 984-1000. Taylor and Francis Groups, Routledge. PERÉNYI SZ. (2011): Sportolási szokások: Sportolási esélyek és változástrendek. In B. Bauer and A. Szabó (eds): Arctalan(?) Nemzedék, 159-184. Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet: Budapest. PERENYI S. (2013a). New approaches to youth in thrill society: sport participation as fuel to boost outlook on future and concepts on self. APSTRACT, 7(1), 97-105. HU-ISSN 1789221X, online version: ISNN 1789-7874. PERENYI S. (2013b): Hungary. In Hallmann, Kristin and Petry, Karen (eds.): Comparative Sport Development – System, Participation and Public Policy, 87-100. Springer Science+Business Media, New York. ISBN: 978-1-4614-8904-7; DOI: 10.1007/978-14614-8905-4. PERÉNYI
SZ.
(2013c):
Alacsonyan
stagnáló
mozgástrend:
A
fizikai
inaktivitás
újratermelődése. In L. Székely (eds.): Magyar Ifjúság 2012 Tanulmánykötet, 229-249. Kutatópont: Budapest. PERENYI SZ. (2014): A magyar fiatalok sportolási szokásai. In Sz. Perényi (szerk.): A mozgás szabadsága: A szabadidősport társadalmi, gazdasági és egészségügyi megközelítései, 4863. Debrecen: Debreceni Egyetem. ISBN: 978-963-473-703-2. PERÉNYI, S. (2015b): Hungary. The popularisation and expansion of amateur running culture. In J. Scheerder, K. Breedveld & J. Borgers (Eds.), Running across Europe. Running across Europe. The rise and size of one of the largest sport markets (pp. 63-86). Basingstoke: Palgrave Macmillan. ISBN: 9781137446367 PERÉNYI SZ. (2015a). Sportlétesítmények és sportrendezvények a szabadidősportban. In Sz. Perényi (szerk.) Szabadidősport társadalmi és gazdasági kérdései, 44-58. Tananyag az „ABS” Képzés- és
rendszerfejlesztés a sportos társadalomért
Észak - Kelet
Magyarországon (A és B komponensek a felsőoktatási Sport fejlesztéséért) TÁMOP-4.1.2. E-13/1/KONV-2013-0010 számú projekt támogatásával.
107
PERÉNYI S. - BODNÁR I. (2015). Sports Clubs in Hungary. In C. Breuer, r. Hoekman, S. Nagel & H. van der Werff et al. (eds.) Sport Clubs in Europe, A cross-national comparative Perspective. 12, DOI 10.1007/978-3-319-17635-2_13, ISBN: 978-3- 319317634-5. Springer International Publishing, series of Sports Economics, Management and Policy: New York. ROBERGS, R. A., & ROBERTS, S. O. (1997). Exercise Physiology. Execise, Performance, and Clinical Applications. USA: Mosby-Year Book Kiadó. RÓKUSFALVI P. (1981) A sportpszichológia kialalkulása. In Sportpszichológia. Sport Kiadó: Budapest. SIPOS-ONYESTYÁK N. (2012): A hazai sportirányítási rendszer. In: Sterbencz T., Géczy G. (szerk) Sportmenedzsment, Budapest STERBENZ T. ÉS GÉCZI G. (2012). Sportmenedzsment. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar, Budapest, 2012. SZABÓ Á. (2012): A magyar szabadidősport működésének vizsgálata. Piacok, értékteremtés, feladatok a szabadidősportban. PhD értekezés. Budapest TAKS, M., KESENNE, S. CHALIP, L. GREEN, C, & MARTYN, Y(2011). Economic Impact Analysis Versus Cost Benefit Analysis: The Case of a Medium-Sized Sport Event, International Journal of Sport Finance, 2011, 6, 187-203. TAKÁCS, J. (2014). Renszeres fizikai aktivitás és mentális egészség. Psychiatria Hungarica, 29(4): 386-397. TOLPPANEN, A.-M., SOLOMON, A., KULMALA, J., KAREHOLT, I., NGANDU, T., RUSANEN, M., ÉS MTSAI.
(2014). Leisure-time physical activity from mid- to later life, body mass index, and
risk of dementia. Alzheimer's & Dementia, 11(4): 434-443. TÓTH L. (2010). Lélektani és sportlélektani ismeretek. ÖM: Budapest. VIRU, A. (2002). Early contribution of Russian stress and exercise physiologists. Journal of Applied Physiology, 92: 1378-1382. WHO. (2010). Global recomendations on physical activity for health. Switzerland: World Health Organisation.
108
ZHU, N., JACOBS, D. R., SCHREINER, P. J., YAFFE, K., BRYAN, N., LAUNER, L. J., ÉS MTSAI (2014). Cardiorespiratory fitness and cognitive function in middle age. The CARDIA study. Neurology, 82(15): 1339-1346.
109