P.Tóth Tamás
Az ötödik dimenzió (A Mester és Margarita értelmezéséhez) (személyleírás egy regényről) „A magunk részéről hozzá kell fűznünk, hogy egyik személyleírás sem ér egy hajítófát sem.”1 Ebben az írásban nem kívánok foglalkozni A Mester és Margarita forráselemeinek bemutatásával, ami több kiváló tanulmánynak is témája.2 De természetesen mindezen kutatási eredményeket figyelembe véve és felhasználva, nem téveszthetjük szem elől a filológiai tényeket. Ugyanakkor "akár a bibliai utalásokat, a Goethe-, Puskin-, vagy Gogolreminiszcenciákat vizsgáljuk a regényben, ahogy arra eddig számos Bulgakov-kutató vállalkozott, azt tapasztaljuk, hogy forrásai egyértelmű felmutatása mellett Bulgakov ezeknek az anyagát szabadon kezeli, s új összefüggésbe helyezve átértelmezi azokat. Így a betétregény, amely az Újszövetség evangéliumaira számos utalást tartalmaz, s amelynek az igazságát elsőként a bulgakovi sátánfigura, Woland képviseli a regényben, a Sátán evangéliumának, apokrif evangéliumnak is tekinthető."3 Hogy mennyiben tekinthető a "betétregény" apokrif evangéliumnak – egyáltalán betétregénynek –, arra a későbbi elemzés során bővebben szeretnék kitérni, azt azonban itt szükséges megemlítenünk, hogy az Újszövetség legalább annyira "szabadon kezelt", mint az irodalmi források. Úgy gondolom, hogy reminiszcenciákat nem is nagyon érdemes kutatnunk, mert a regény oly mértékben bővelkedik bennük, hogy elvesznénk a felfedezett – és nem felfedezett! – inter- és pretextusok hálójában. Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a reminiszcenciákat, csupán nem tartom eredményesnek, ha ezekre nagyobb hangsúlyt fektetünk az éppen szükségesnél. Ezen kívül túlságosan leszűkíti az értelmezés kereteit, ha a regényt pusztán Faust-regényként, bibliai értelmezéskeretből szemlélve, vagy Doppelromanként4 értelmezzük. A regény szerkezete ugyanakkor felettébb érdekes vonásokat mutat, melyet közelebbről szemlélve nem vethetjük el egyértelműen azt, hogy Doppelroman lenne. "A Mester és Margarita, akárcsak a műfaj klasszikussá vált darabjai, hangnemben, narrációban, sőt térben és időben is egymástól távol eső két regényből áll."5 SPIRA Veronika tehát kettős regényként kezeli A Mester és Margaritát, melyet egyfajta dualizmus jellemez, ahol két színtér van, két kor, két stílusárnyalat stb.6 Ludmilla SARGINA négy réteget különít el a regényben: az irodalmi életről szólót, a Mester életét, Pilátus és Jesua történetét, valamint Woland terét, melyet a fantasztikum és a meseelemek jelölnek ki.7 BARABÁS Judit szerint "a műben világosan megkülönböztethetünk három, szuverén tér-, idő- és szereplőrendszert, mely rendszerek, összekapcsolódva, egymásra rímelve adják a 1
BULGAKOV: A Mester és Margarita p.11. pl. Ligyija JANOVSZKAJA: Bulgakov (Gondolat, Bp., 1987.); HALPERN Péter: "Fausti" elemek A Mester és Margaritában (FilK. 1982/2-3. p.252-257.); B. GAÁL Márta: A Faust-téma metamorfózisa Bulgakov A Mester és Margarita című regényében (FilK. 1997/1-2. p.20-25.) 3 B. GAÁL Márta: i.m. p.20. 4 SPIRA Veronika: A vezérmotívumok és a szimbolikussá emelt valóságelemek szerepe Bulgakov A Mester és Margarita című regényében (FilK. 1990/3-4. p.117-136.) 5 SPIRA: i.m. p.118. 6 SPIRA Veronika: A Mester és Margarita műfaja (Műhely 1988/6. p.11-17.) p.13. 7 SARGINA, Ludmilla: Köznapi csodák (Kritika 1970/7. p.1-6) p.2. 2
szöveg struktúráját. A három rendszer elbeszélői módszere különbözik - nincs egy egységes elbeszélő."8 E három réteg: a moszkvai-szatirikus, a moszkvai-fantasztikus és a jerusalaimifilozofikus. Az utóbbi jerusalaimi réteg azonban mindig valaki - a Mester, a mesélő Woland, az álmodó Iván - interpretációjában jelenik meg. E fenti három szemléleten kívül van még számos szerkezeti megközelítés, de dolgozatomban ebből a háromból szeretnék következtetéseket levonni a regény rétegzettségére vonatkozólag. Nem egyértelműen elfogadva egyiket sem, hanem egy-egy elemüket górcső alá véve és felhasználva. Így egyrészt megszűntetve azt a nézetet, miszerint ez a szövegkorpusz értelmezési szempontból rétegzettnek tekinthető, másrészt hogy egyáltalán Doppelromanként foghatjuk fel. Ezért beszélek a továbbiakban színterekről vagy síkokról, s nem rétegekről. A színterek felosztását követően elengedhetetlen, hogy ne foglalkozzunk a szereplők rendszerével, melynek jó alapjául szolgál egyfajta hierarchiában való elhelyezésük. A hierarchiában való elhelyezkedés fő tengelyét a szabadság jelöli ki. "A regény hősei egymással bonyolult alá-fölérendeltségi viszonyban álló, különböző szabadságfokú személyiségek. A hierarchia csúcsán, ám egymással nem azonos szinten helyezkednek el Jesua és Woland, mint az abszolútum antropomorf megtestesülése. Hozzájuk legközelebb a két címszereplő áll. Ők szabad személyiségek. Tőlük valamivel lejjebb találjuk Pilátust és Ivánt, akiket megérintett Jesua tanítása, s akik gyötrődésük révén emelkednek ki a moszkvaiak nyájából."9 Azonban ennyi fontos megállapítás után is még kérdéses marad, hogy miféle regényként kezelhetjük A Mester és Margaritát. Mint már említettük van, aki a Sátán evangéliumának tekinti10, van, aki azt állítja, hogy "A Mester és Margarita mítoszregény"11. Mindezen megállapításokban sok igazság van, s nem is zárják ki egymást. Ugyanakkor nem tartom célravezetőnek, ha elkötelezzük magunkat bármelyik felfogás mellett. Akár ördögregény, akár mítoszregény, akár kettősregény, vagy ezeknek árnyalt átmeneti változata, nem feledkezhetünk meg például a humorról – mellyel a szakirodalom tudtommal egyáltalán nem foglalkozik. Korovjov Margaritához intézett szavait idézem: "Aki jártas az ötödik dimenzióban, annak nem kerül fáradságába bármely helyiséget a kívánt méretekre kitágítani. Többet mondok, hölgyem: ördöngös méretekre! Ismertem egyébként embereket - fecsegett tovább -, akiknek nemcsak az ötödik dimenzióról, de általában semmiről sem volt fogalmuk, mégis csodákat műveltek lakásbővítés terén..."12. Vagy lehetne idézni, amikor Behemót túl akarván szárnyalni Azazello célbalövési képességeit, lelő egy fülesbaglyot és átlövi Hella ujját.13 Amennyiben a már említett szatirikus, gúnyos, filozofikus stilisztikai-elbeszélői jelenségek mellett figyelembe vesszük a humort, s annak megjelenési formáit, akkor arra az eredményre jutunk, hogy nem szabad ilyen élesen elkülöníteni a regény egyes részeit, síkjait, mert azok szorosan egymásba fonódnak. S nem csupán egymásba fonódnak, hanem emellett egymást értelmezik! S bár szerkezeti, stílus- és nyelvhasználati alapon részekre bonthatjuk a szöveget, azt kell észrevennünk, hogy tulajdonképpen ez nem célravezető a regény értelmezése szempontjából. Kategorikusan fogalmazva: a regény önmagát interpretálja.14
8
BARABÁS Judit: Bulgakov: A Mester és Margarita (Literatura 1985/3-4. p.496-520.) p.496. BALOGH Magdolna: Személyiség és nemzet "agyonmacerálódása" (Életünk 1988/7. p.635-639.) p.635-636. 10 B.GAÁL Márta: i.m. uo., valamint Janovszkaja: i.m. p.280. 11 GASZPAROV, Borisz M.: A Mester és Margarita motívumszerkezetéről (Medvetánc 1988/1. p.69-89.) p.69. 12 BULGAKOV: i.m. p.303. 13 BULGAKOV: i.m. p.339. 14 Természetesen nem úgy értve, hogy töröltessék el a szerző-mű-befogadó klasszikus hármas egysége, hiszen ahhoz, hogy a regény önmagát értelmezhesse, pl. feltétlen szükség van a befogadó aktív közreműködésére (s annak idején a szerzőére is szükség volt). 9
2
A jerusalaimi események sem szétszórtan alkotnak egy egészet - bár ez is egy történetlánc - hanem a maguk helyén szorosan kapcsolódva a moszkvai eseményekhez töltik be regénybeli funkciójukat. Első olvasatra talán "leválasztjuk" Jerusalaimot Moszkváról, de amennyiben a regényt a "vége felől is értelmezzük", rá kell döbbenünk, hogy ezt nem tehetjük meg. Egészen az utolsó oldalakig azt feltételezzük, hogy egyedül Wolandnak van átjárása az időben, hiszen ő volt ott Jerusalaimban, s most Moszkvában. Arról nem is szólva, hogy Kanttal villásreggelizett. De nem csupán Woland az "összekötő" az idősíkok között, hiszen egyszer csak Lévi Máté is megjelenik Moszkvában! Ez az a pont, ahol végképp le kell tegyünk arról, hogy itt két történet egymás mellett elbeszéltségével van dolgunk. Sokkal inkább két történet egymás által való elbeszéltségéről szólhatunk! A jerusalaimi események mindig valaki által interpretálódnak, beszélődnek el. Először Margarita olvassa, amit a Mester leírt, aztán Woland mesél, majd Iván álmodik. Ez még nem okozhat számunkra túl nagy fejtörést, hiszen itt csupán arról van szó, hogy a múltat értelmezzük, a múltat a jelenből szemléljük. Ezzel a múltértelmezéssel SPIRA Veronika is foglalkozott, ő azonban a motivikus elemek megjelenése alapján állította fel elméletét. "A két regényt [...] egységes műalkotássá a koncepció lényegét hordozó kompozíció teszi. A kompozíciót pedig a kettős regény két felét összekötő vezérmotívumok és analógiák teszik egységessé. [...] hogyan megy végbe a szövegalkotás elemi szintjéből a makrokompozícióig a kettős regény két részének ez az egységessé formálása a vezérmotívumok és a szimbolikussá emelt valóságmozzanatok által."15 A motivikus elemek vizsgálatán keresztül pedig eljuthatunk addig a megállapításig, miszerint a regény síkjai úgy viszonyulnak egymáshoz, hogy „igazi hermeneutikai viszony jön létre közöttük, a jelen és a múlt, a kérdező és a kérdezett kölcsönös, többirányú viszonya. Ebben a termékeny kölcsönhatásban a múlt átértelmeződik, új jelentések tárulnak fel benne a jelen inspirálta kérdések hatására, statikusból dinamikussá válik, a jelen pedig a kaotikusnak látszó kavargásból szilárd alakot ölt, értelmeződik.”16 Így nem csupán arról beszélhetünk, hogy a jelen kérdezőhorizontjából szemlélve a múlt más válaszokat ad – ha úgy tetszik: átértelmeződik – hanem arról is, hogy a jelen mint kérdező – épp a múlt jelenben történő elbeszéltsége által – szintén megváltozik. Ez a kölcsönös oda-vissza hatás a múlt és jelen között két távol eső idősíkot tesz „párhuzamossá”. A Jerusalaimban játszódó események időben nem különülnek el a moszkvaiaktól. Jesua és Pilátus az elbeszéltségben kelnek életre. Ezért van feltétlen szükség arra, hogy ne egyezzen történetük az evangéliumokban lévő történetekkel. Így a múltra csak elbeszéltségében – megálmodásában, megírásában – derül fény. A jerusalaimi történet Moszkvában jön létre! A moszkvaiak – s az olvasó is – csak akkor tudják meg, mi történik Pilátussal és Jesuával, mikor azt valaki elbeszéli. Tehát az idősíkok párhuzamossága (vagy egyidejűsége) így jön létre. Ez az „egyidőben történés” pedig csak egy számunkra ismeretlen dimenzióból szemlélve jöhet létre.17 Ez a dimenzió Woland dimenziója. A természetfeletti szemszögéből nézve, annak hatására az idősíkok közötti kölcsönös értelmezési viszony jön létre. Ezáltal nem pusztán a múlt átértelmeződéséről, vagy a múlt jelenre való hatásáról kell beszélnünk, hanem a két regénysík párbeszédéről. Már nem mondhatjuk, hogy a jerusalaimi események 15
SPIRA: A vezérmotívumok... p.119. SPIRA: i.m. uo. 17 Itt dimenziónak nevezem, amit FLORENSZKIJ Az ikonosztáz c. műve alapján KISS ILONA Szabadság és nyugalom (in: Medvetánc 1988/1. p.49-68.) c. tanulmányában imaginárius térként határoz meg a pragmatikus térrel szemben. Ő azonban az időt külön kezelve a pragmatikus idő és a morális idő ellentétéről beszél. Véleményem szerint azonban, tér és idő oly szorosan feltételezik egymást, hogy – különösképpen regényünk esetében – nem érdemes, sőt káros szétválasztani a két fogalmat, jelenséget. Ezért a továbbiakban a dimenzió szót használom, mely – a mi fogalmaink szerint – ebben az esetben téren és időn kívüli. Azért, hogy mégse keveredjék e meghatározás egy-, két- és háromdimenziós fogalmunkkal, Woland dimenziójaként említem. Bár lehetne Jesuáé is, de Woland reggelizett együtt Kanttal, volt ott Jerusalaimban, aztán Moszkvában, s a Sátán bálja is nála van, ahol az idő nem múlik s a tér kitágul; egy szóval: belátunk, belépünk Woland dimenziójába. 16
3
Moszkvában kerülnek elbeszélésre. Jerusalaim jelenvalósága Moszkvában – helyesebben szólva a Mesterrel és Margaritával való történések sorában – nem lehet kérdéses. Leginkább Lévi Máté feltűnése Woland mellett igazolja, hogy a párhuzamosság Woland dimenziójában úgy valósul meg, hogy egyszerre történik a Mester és Margarita fantasztikus története, Pilátus és Jesua párbeszéde, Lévi Máté jelen van Jerusalaimban és Moszkvában. „Ebben az imaginárius térben nemcsak az egyéni életidő, hanem a »történelmi idő« kronologikus rendje is irrelevánssá válik, pontosabban, más törvényeknek rendelődik alá. Így fordulhat elő, hogy Woland egyszerre van jelen Kantnál és Pilátusnál, egy »elbűvölő boszorkánynál« 1571-ben, valahol az Ördögsziklán, és Margaritánál Moszkvában, valamikor a húszas években.”18 Ez a furcsa, számunkra idegen és szinte értelmezhetetlen aspektus azt támasztja alá, hogy már nincs olyan biztos pont, ahonnan a világ elbeszélhető lenne. Sem időben, sem térben, sem semmiféle emberi jelenségben. Így a regény „...külső viszonyítási pont híján – egyszerre teszi tárggyá önmagát és a világot, hogy ily módon nyerjen önmagából értelmezési keretet önmaga értelmezéséhez.”19 Az értelmezési keretet, a viszonyítási pontot, ahonnét a regény értelmezhető – s a világ egyféleképpen értelmezhető – Woland dimenziója jelöli ki. S most érdemes kitérnünk a regény mottójára, amiről tudjuk, hogy eredetileg németül szerepelt a kéziraton: „Ein Teil von jener Kraft, ׀Die stets das Böse will und stets das Gute schafft.” Elsősorban nem a rossznak jóhoz való etikai viszonyulását érdemes vizsgálnunk, hanem – ami a wolandi dimenzió megértésének szempontjából kiemelten fontos – a schaffen ige jelentéseit. Számunkra most az ige két fő jelentése érdekes: az első szerint a schaffen ’munkálkodik, dolgozik, tesz, csinál’ a második szerint viszont [!] ’teremt, alkot’. Amennyiben a schaffen második jelentését fogadjuk el a fenti Goethe-idézet esetében, akkor rádöbbenünk arra, hogy Woland teremt. Wiláglátást teremt. Megteremti azt a dimenziót, ami viszonyítási pontot jelöl ki a regény értelmezéséhez. Persze nem csak a mottó kétféle értelmezési lehetősége engedi feltételezni a wolandi dimenziót. Ennél sokkal szembetűnőbb jelenségeket is megfigyelhetünk a regény korpuszában. „Margaritát meglepte, hogy egy közönséges moszkvai lakás előszobájában hogyan fér el egy ilyen rendkívül hosszú és széles, nem látható, de pontosan érzékelhető lépcső. [...Korovjov mondja:] Aki jártas az ötödik dimenzióban, annak nem kerül fáradságába bármely helyiséget a kívánt méretekre kitágítani.”20 Ez a jelenet egyértelműen igazolni látszik a florenszkiji imaginárius teret, ami az idő megfigyelése után már valóban csak a dimenzió szóval illethető jelenséget tár elénk: Margarita mondja Wolandnak, hogy „Sehogy se értem, hogy lehetséges ez: folyton éjfél van, és még mindig csak éjfél van, holott már réges-rég hajnalodnia kellene!”21 Ezzel a két jelenséggel igazolható, hogy megszűnt a tér és az idő – legalábbis a mi fogalmaink szerint. Ugyanezt támasztja alá Behemót mondata, amikor az igazolására keltezést kérő Nyikolaj Ivanovicsnak azt mondja: „Mi soha semmit sem keltezünk, a keltezéssel az igazolás érvényét veszti”22. Behemót szavai alapján kijelenthetjük, hogy amennyiben a keltezés érvénytelenít, a mi időfogalmunkon „túl kell lépnünk”. A regénynek ezzel a speciális idő-tér-dimenzió jelenségével több kiváló tanulmány is foglalkozott, azonban egyik sem tette ténylegesen témájává, csupán perifériás aspektusként jelenítette meg. De mivel számos gondolat ösztönző lehet ezek közül, ezért érdemes végiggondolnunk a következőket. Az időre vonatkozólag BALASSA Péter ezt írja: „...Bulgakov a koncentrikus köröket létrehozó archaikus időfelfogással dolgozik, amelyben a körszerű ismétlődés és a reverzibilitás uralkodik.”23 Az archaikus időfelfogás használata azonban nem magyarázza a tér „különlegességét”. Szintén ezért nem 18 19 20 21 22 23
KISS: i.m. p.68. KISS: i.m. p.55. BULGAKOV: i.m. p.302-303. BULGAKOV: i.m. p.356. BULGAKOV: i.m. p.353. BALASSA Péter: Az ördögregény két huszadik századi változata (Medvetánc 1988/1. p.35-47.) p.44.
4
tekinthető kielégítőnek SERFŐZŐ László dimenzió-meghatározása, miszerint: „...az abszolút időben a pillanat tágul ki, a Sátán bálján az objektív idő nem múlik, a pillanat van kitágítva időn kívüli dimenzióvá.”24 Ebben a megállapításban ugyan igazolható a mondat első fele, ti. hogy az objektív idő nem múlik, s a pillanat van kitágítva, amennyiben a bálon kívülről, Moszkvából szemléljük az eseményeket, de problémássá válik abban a pillanatban, amikor figyelembe vesszük azt is, hogy Margarita – aki a bálon „belül van” – szintén megéli az időnek ezt a kettős természetét. Tudja, hogy múlik az idő, s tudja, hogy folyamatosan éjfél van. Így nem állíthatjuk, hogy ez a dimenzió időn kívüli lenne, hanem sokkal inkább, hogy az időt magában foglalja. BARABÁS Judit fogalmazza meg – bár egészen más indíttatásból, mert ő az etikai jelenségeket vizsgálta inkább –: „...Woland nem a reális világban élő ember, hanem időn és téren, konkrét formáción kívül és felül létező princípium.”25 Ez a kívül és felül meghatározás már jobban közelít az általam használt dimenzió fogalmához, bár még mindig egyfajta másságot fejez ki, s nem jeleníti meg azt a folyamatos egyidejűséget, ami által Woland dimenziója meghatározható. Az a tér és idő, amit Woland ural, minden időt és teret magában foglal. Nem kívül helyezkedik el, hanem felette áll, uralja. SPIRA Veronika ezért nevezi a regényt poème d’humaniténak, s mondja ki: „A regény tere a goethei sokdimenziós tér, ahol mitológia, történelem, valóság, álom, képzelet egymás mellett léteznek. E tér egyúttal Dante és a középkori misztériumok tere is, ahol Föld, Éden, Pokol, Paradicsom dimenziói közt bolyongva keresik a hősök a lét értelmét és az örök boldogságot.”26 Röviden összefoglalva: amennyiben feltételezzük, hogy az értelmezési keretet – a Woland által meghatározható – imaginárius tér és minden idősíkok egyidejűsége jelöli ki, úgy A Mester és Margarita szövegkorpusza csak az „ötödik dimenzióban” interpretálható. Nem beszélhetünk tovább sem kettősregényről, sem a regény rétegeiről. A Mester és Margarita csak szerves egészként ragadható meg, s csak akkor érthetjük meg, ha belehelyezkedünk ebbe az ötödik dimenzióba, ahol már nem érdemes tovább foglalkoznunk az idővel – sem a kronosszal, sem a kairosszal, sem a duréevel, sem a temps-pal –, mert ez a dimenzió mindezt magában foglalja, s önmagában feloldja, így egyesítve minden fogalmat és jelenséget, amit időről és térről eddig alkothattunk. S így – a regényben legalábbis – „...minden úgy lesz, ahogy lennie kell...”27
24 25 26 27
SERFŐZŐ László: A Mester és Margarita (FilK. 1974/1-2. p.164-173.) p.171. BARABÁS: i.m. p.520. SPIRA Veronika: A Mester és Margarita műfaja p.11. BULGAKOV: i.m. p.477.
5
Bibliográfia B. GAÁL Márta: A Faust.téma metamorfózisa Bulgakov A Mester és Margarita című regényében (FilK. 1997/1-2. p.20.25.) BALASSA Péter: Az ördögregény két huszadik századi változata (Medvetánc 1988/1. p.35-47.) BALOGH Magdolna: Személyiség és nemzet „agyonmacerálódása” (Életünk 1988/7. p.635639.) BARABÁS Judit: Bulgakov: A Mester és Margarita (Literatura 1985/3-4. p.496-520.) GASZPAROV, Borisz M.: A Mester és Margarita motívumszerkezetéről (Medvetánc 1988/1. p.69-89.) HALPERN Péter: „Fausti” elemek A Mester és Margaritában (FilK. 1982/2-3. p.252-257.) JANOVSZKAJA, Ligyija: Bulgakov (Gondolat, Budapest, 1987.) KISS Ilona: Szabadság és nyugalom – Etika és poétika a Mester és Margaritában (Medvetánc 1988/1. p.49-68.) SARGINA, Ludmilla: Köznapi csodák (Kritika 1970/7. p.1-6.) Serfőző László: A Mester és Margarita (FilK. 1974/1-2. p.164-173.) SPIRA Veronika: A mester és Margarita műfaja (Műhely 1988/6. p.11-17.) SPIRA Veronika: A vezérmotívumok és a szimbolikussá emelt valóságelemek szerepe Bulgakov A Mester és Margarita című regényében (FilK. 1990/3-4. p.117-136.) SZŐKE Katalin: A beszélgetésben fölnyíló igazság regénye (Kritika 1991/5. p.17-18.)
6
