AZ OLASZ NEMZETI ZENE MINT KÜLFÖLDI ÚJDONSÁG – FRANCIA ÉS OLASZ ÍZLÉS A NAGYBAROKK PÁRIZSBAN
Írták: Boldog-Nagy Zsófia, csembaló Kovács Előd Kapolcs, harántfuvola 89. CSOPORT
Anno 2013. Január hava
E
Lőadásunk műsorára két olyan francia zeneszerzőt választottunk, melyek műveinek egyike a régi, „tiszta” francia ízlést hordozza magában, míg a másik darab az olasz stílus Franciaországba való beköltözését szemléltetheti.
Történelmi háttér
Eredeti francia zenéről csak akkor beszélhetünk, ha egyúttal tisztában vagyunk az e nemzetre gyakorolt, Itáliából érkező hatással. Ugyanis nem tarthatjuk figyelmen kívül a tényt, hogy néhány jelentős francia muzsikus külföldön szerezte ismereteinek egy részét. Leghíresebb példák erre Charpentier, Hotteterre (le Romain), Leclair, valamint mindközül a legmeghatározóbb, olasz származású zenész, aki megújítója volt a francia stílusnak: JeanBaptiste Lully. Vashegyi György, magyarországi karnagy és continuo-játékos aforizmáját idézve: „Ha a franciák [lustaságán] múlott volna, akkor nem lenne francia zene – de aztán jött Lully.” Giovanni Battista Lulli tizennégy esztendős korában Firenzéből került Franciaországba. Az ez idő alatt felhalmozott ismeretei minden bizonnyal kihatottak későbbi munkásságára is – ezzel megváltoztatva a francia ízlést. E nép zenéjében már korábban Johann Joachim Quantz sem tudta különválasztani a régi eredeti, illetve a Lully által Itáliából hozott stílust: „Tudjuk, hogy Lully […] olasz volt. Elismerem, hogy ez a híres ember, miután nagyon fiatalon érkezett Franciaországba, bizonyos fokig alkalmazkodott a korábbi francia zenéhez, és átvette annak ízlését. De azt már senki sem fogja tudni bizonyítani, hogy lehetősége lett volna teljesen megtagadni nemzetének sajátos ízlését […] vagy akár saját zsenialitását. Mindenképpen csak arra juthatunk, hogy az egyik nemzet ízlését vegyítette a másikéval.” (Versuch…, XVIII. főrész, 55. §) A későbbiekben a francia zene változatlan maradt Lully ideje alatt – majd Rameau új stílusa egyszer s mindenkorra véget vetett a még Lully halála után is nagy népszerűségnek örvendő réginek –, ám Itáliában a zenei divat annál inkább átalakult. E későbbi olasz, valamint a francia ízlés találkozásának eredménye pedig a Couperin által megjósolt goûts-rénuis. Quantz németes alapossággal megírt Fuvolaiskolája messze túlmutat a technikai problémák tárgyalásán. Ilyen módon külön fejezetet szentel az uralkodó ízlések sajátosságainak ismertetésére. Könyvének első kiadása 1752-ben jelenik meg. Addigra ez a vegyes ízlés már általános zenei stílussá válta a porosz Királyi udvarban, tehát minden körülmény adott volt a tárgyalt ízlések megismeréséhez, majd összehasonlításához. „Ha megfelelő megítéléssel ki tudjuk választani a különböző népek zenei ízléséből a legjobbat, akkor oly kevert ízlés származik, amelyet most, a szerénység határainak átlépése nélkül, teljes bizonyossággal a német stílusnak nevezhetünk […]” (Versuch…, XVIII főrész, 87. §) Quantz úgy véli, hogy ez az új, „kevert stílus” nemzettől függetlenül kedveltté válhatna. Ebben kétségtelenül igaza van, ugyanis ez a stílus Franciaországban, Itáliában és más országokban is tetszést váltott ki. És valóban a németek voltak az elsők, akik ilyenfajta stílusban komponáltak műveket. Quantz ideje alatt egész Németországban virágzott ez az új ízlés. 2
Couperin és a goûts-rénuis
Franciaországban Boismortier, Corrette és Leclair előtt már François Couperin tudatosan komponált – néha műfajtól függően – francia, illetve olasz stílusban. Némely darabjai meghökkentő egyértelműséggel mutatják be az ízlések vegyítésére való szándékot. Például: A D’Appothéose de Lully című művének egyik tételmagyarázata szerint először Lully játssza a diszkantot, Corelli pedig kíséri. Ezután szólamot cserélnek.
3
A szerzők életéről és munkásságáról
Joseph Bodin de Boismortier (1689. december 23., Thionville – 1755. október 28., Roissy-en-Brie) Lotharingiai családból származott. Tanulmányait Metzben kezdte, első tanárától egyházzenét tanult. 24 évesen családjával együtt Perpignanba költözött, ahol a Királyi Dohány Monopólium alkalmazottja lett – ebben az időben nősült meg. 33 esztendős korában már Párizsba költözött, ahol megjelentek első művei. Ezek leginkább kantáták és hangszeres művek voltak. Nemsokára népszerűvé vált, számtalan megrendelést kapott, melyeknek alig győzött eleget tenni. Éppen ezért nem bonyolódhatott nagyszabású művek komponálásába, viszont könnyed darabjai a szalonok kedvenceivé váltak. Ilyen módon hamar gazdag lett. Kortársaival együtt kevert stílusú művek publikálásába is belekezdett. Concertói az első francia szólóversenyművek voltak. Vokális műveiben az olasz opera stíluselemeire ismerhetünk, melyeket kantátáiban és színpadi műveiben is egyaránt használt. Később valamennyi könnyed hangszeres darabja mellett már komolyabb műveket is ír. Előbbiek egyszerűségének volta miatt a kortárs zeneszerzők nem tudták mire vélni ezeket a szerény instrumentális műveket. Erre nemes egyszerűséggel így válaszolt: „Én ezzel keresem a megélhetésem”. Boismortier valóban az első komponista volt, aki csupán műveinek publikálásából, támogatók segítsége nélkül képes volt tisztes megélhetéshez jutni.
Michel Corrette (1707. április 10., Rouen – 1795. január 21., Párizs) Édesapjától, Gaspard Corrette-től tanult zenét. 31 esztendősen a párizsi Jezsuita Kollégium orgonistája és tanára lett. Boismortierhez hasonlóan egyházi művei gondosan kidolgozottak, hangszeres darabjai pedig könnyedebbek és rendszerint olaszos formajegyeket tartalmaznak. Közel húsz hangszeres iskola szerzője. Traktátust írt valamennyi hangszerre: hegedűre, csellóra, nagybőgőre, harántfuvolára, blockflötére, fagottra, csembalóra, hárfára, mandolinra valamint énekhangra. A későbbiekben Corrette d-moll Szonátájának előadása a szerző Fuvolaiskolájának tanulmányozása alapján kerül majd bemutatásra.
4
Interpretációs problémák a kevert stílusú művek esetében
Ugyan ezek a művek nem egy ízlés stílusát tartalmazzák, ám elsősorban mindig a szerző hovatartozása által szükségszerűen megkövetelt előadási módot kell választanunk. Így ha egy francia szerző tollából származó olaszos művet szeretnénk hitelesen interpretálni, úgy a francia játékmód szabályait kell követnünk. Jelen esetben szerencsésnek mondható helyzetben vagyunk, hiszen Corrette olaszos Szonátájához nem egy, a szerzőtől származó traktátus is rendelkezésünkre áll, melyekben felvilágosítást kapunk a vegyes stílusú művek megfelelő előadásáról.
BOISMORTIER, J. B. DE: TROISIÉME SUITE o o o o o o
Prélude Courante Rondeau Autre Sarabande Gavotte
-Jellegzetes francia prelude olasz és francia díszítéssel.
A tételek közül megszólaló Courante, Sarabande és Gavotte a XVIII. századi francia nemzeti ízlést követik.
CORRETTE, M.: SONATE, OP. 13. o o o o
Largo Allegro Adagio Allegro
-Jellegzetes olasz siciliano. -Olasz corrente. -Inkább francia stílusú adagio. -Olasz stílusú gyors tétel.
Előadásra kerül a Largo, és a második Allegro tétel. Az elő egy 9/8-ban megírt lassú tétel. Corrette a Fuvolaiskolájában közli, hogy ez az ütem leginkább az olasz gyors tételekre jellemző, francia zenében kevésbé. Az Allegro egy 2/4-es tétel. Ez az ütem a Szonáták és Concertók gyors tételeinél gyakori. A szerző az inegal játékot elhanyagolhatónak ítéli.
Vége a dolgozatnak.
5
