Az Alkotmánybíróság határozata a guberálás szabálysértéssé minősítéséről*

A l ko tm á n yj o g

2012/3 JeMa

Novoszádek Nóra Az Alkotmánybíróság határozata a guberálás szabálysértéssé minősítéséről* Egy guberálást büntető önkormányzati szabálysértési rendelet alkotmányosságáról Hivatalos hivatkozás: 176/2011. (XII. 29.) AB határozat, ABK 2011. december, 1362–1372. Tárgyszavak: általános cselekvési szabadság • emberi méltóság • guberálás • jogbiztonság • jogforrási hierarchia • közvetett hátrányos megkülönböztetés • önkormányzat jogalkotó hatásköre • szabálysértési jog Értelmezett jogszabályhelyek: Alkotmány 8. § (2) bekezdés, 44/A. § (2) bekezdés, 54. § (1) bekezdés, 70/A. § (1) bekezdés • Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 33/2005. (VI. 27.) rendelete a szabálysértésekről 14. § (2) bekezdés

1. Az indítvány 2. Az érvelés 2.1 A többségi álláspont 2.2 Párhuzamos indokolások és különvélemények 3. A rendelkező rész és a ratio decidendi 4. Az érvelés kritikája 5. A határozat jelentősége

1. Az indítvány A kaposvári önkormányzat 33/2005. (VI. 27.) rendelete a szabálysértésekről a következőképpen rendelkezik a „Hulladékgyűjtő edényzettel kapcsolatos szabálysértések” cím alatt: „14. § (2) Aki a közterületre kihelyezett gyűjtőedényzetből szemetet önt ki, vesz ki vagy abban guberál, szabálysértést követ el és harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.” Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Obtv. 16. § (2) bekezdésében biztosított hatásköre alapján hivatalból vizsgálatot indított a fenti jogszabályi rendelkezés és annak alkalmazása kapcsán, és a jelentésében feltárt, alkotmányos joggal összefüggő visszásság jövőbeni megelőzése érdekében az Obtv. 25. §-a alapján felkérte Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlését, hogy vizsgálja felül és helyezze hatályon kívül a rendelet 14. § (2) bekezdését.1 Kaposvár polgármesterének tájékoztatása szerint azonban a közgyűlés a kérdéses szabály hatályban maradásáról döntött. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa így a (régi) Abtv. 21. § (2) bekezdése és az Obtv. 22. § a) pontja alapján kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál a rendelet 14. § (2) bekezdése alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát.2 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának indítványában foglalt legfontosabb érvek a következők: 1. A guberálás és az ahhoz kapcsolódó jogkövetkezmények rendeleti szintű szabályozása ellentétes az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével, amelynek értelmében az alapvető jogokra vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban törvény sem korlátozhatja. 2. A guberálásra vonatkozó szabályok alapvető jogot csorbítanak, érdemi alkotmányos indok nélkül korlátozzák ugyanis az eljárás alá vont személyek emberi méltóságból fakadó

12

általános cselekvési szabadságát [Alkotmány 54. § (1) be kezdés]. 3. A támadott rendelkezés sérti emellett az egyenlő bánásmód követelményét [Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés], mivel bár formális szempontból minden személyre vonatkozik, valójában közvetett módon, kifejezetten és szándékoltan egy meghatározott társadalmi csoport (a hajléktalanok, illetve a létminimum határán élők) ellen irányul, e személyek kirekesztését, stigmatizálását, egyfajta kriminális térbe szorítását szolgálja. 4. Mivel a rendeleti szabályozás az Alkotmányba ütközik, annak az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésében foglalt jogszabályi hierarchiára vonatkozó követelménynek sem felel meg, amely szerint a helyi képviselő-testület rendelete nem lehet ellentétes más jogszabállyal. Az Alkotmánybíróság 2011. december 28-án hirdette ki döntését, az ügy előadó bírája Balogh Elemér volt. A határozathoz Bragyova András, Dienes-Oehm Egon, Kiss László, Lenkovics Barnabás és Lévay Miklós párhuzamos indokolást, Pokol Béla és Szívós Mária különvéleményt fűzött.

* Szakmai lektor: Juhász Gábor és Lápossy Attila. 1 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentése az AJB 756/2010. számú ügyben, 2010. május 3. 2 Megjegyzendő, hogy a kaposvári szabályozással kapcsolatban már 1998ban felmerült a kérdés, hogy a „kukázás”, a guberálás szabálysértéssé nyilvánítása és szankcionálása okozhat-e alapvető joggal összefüggő visszásságot. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa akkori jelentésében (OBH 4414/1996. sz. jelentés) a rendőri intézkedés jogszerűségét vizsgálta, és egyébként a guberálás kérdésével kapcsolatban érdemi alapjogi, alkotmányossági vizsgálat, elemzés lefolytatása nélkül azt állapította meg, hogy „a guberálás szabálysértéssé nyilvánítása alkotmányos jogot nem sért, a közterületek és a magánterületek tisztántartásának biztosításával a társadalom közegészségügyi védelmét segíti elő”. Az AJB 756/2010. sz. ügyben született jelentés szerint „az azóta eltelt idő, a jogszabályi környezet változása, a társadalom érzékenysége következtében az akkori álláspont felülvizsgálatot és átértékelést igényel”.

Novoszádek Nóra: Az Alkotmánybíróság határozata a guberálás szabálysértéssé minősítéséről

JeMa 2012/3 A l k o t m á n y j o g

2. Az érvelés 2.1 A többségi álláspont (I) Az Alkotmánybíróság határozatában kiemeli: bár a (régi) Szabs. tv. 1. § (1) bekezdése kimondja, hogy önkormányzati rendelet jogellenes, tevékenységben vagy mulasztásban megnyilvánuló cselekményt szabálysértésnek nyilváníthat, ez a felhatalmazás nem korlátlan. Mivel azonban a Szabs. tv. nem rendelkezik tételesen az önkormányzati jogkör korlátairól e tekintetben, a jogkör vizsgálata során a szabálysértés jogintézményének rendeltetéséből kell kiindulni, abból, hogy szabálysértésnek azok a már jogellenes cselekmények nyilváníthatók, amelyek a társadalomra csekély fokban veszélyesek. Emellett a szabálysértési tényállást megállapító jogszabályi rendelkezésnek illeszkednie kell a Szabs. tv. dogmatikai és felelősségi rendszerébe. (II) Az Alkotmánybíróság a következőkben azt vizsgálja, hogy a 33/2005. (VI. 27.) önkormányzati rendelet 14. § (2) bekezdése alkotmányos módon minősíti-e szabálysértésnek az abban foglalt magatartásokat, így azt, hogy fennáll-e a jogellenesség az egyes elkövetési magatartások kapcsán. 1. A „közterületre kihelyezett gyűjtőedényzetből szemetet önt ki” fordulat kapcsán az Alkotmánybíróság kifejti: az önkormányzati rendeleti szabályozás e tekintetben szükségtelen, mert a jogrendszer az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet (Szabs. rend.) 7. §-a révén egyébként is lehetőséget biztosít a szemetelés szankcionálására3 – sőt, maga az önkormányzati rendelet is tartalmaz ún. köztisztasági szabálysértési tényállásokat, melyek alapján a szemetelő felelősségre vonható. Emellett a Szabs. rend. és az önkormányzati rendelet lényegében ugyanazt a szabálysértési cselekményt némiképp eltérő elkövetési magatartással határozza meg és különbözőképpen szankcionálja, így a rendelet nemcsak hogy nincs összhangban a Szabs. rend.-del mint magasabb szintű jogszabállyal, de ellentétes is azzal, ami sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelményét. Emellett a fent vázolt szabályozási helyzet oda vezethet, hogy a jogalkalmazó diszkrecionális döntésén múlik, hogy az adott cselekményt a Szabs. rend. vagy az önkormányzati rendelet alapján ítéli-e meg, és nem zárható ki az ugyanazon cselekmény miatti kétszeres büntetés sem, ami sértené a ne bis in idem elvét. Az Alkotmánybíróság végül megállapítja, hogy az önkormányzati rendelet 14. § (2) bekezdésében foglalt „szemetet önt ki” fordulat a magasabb szintű jogszabállyal való összhang hiánya miatt sérti az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését, ugyanis utóbbi szerint az önkormányzati rendelet nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal. 2. A „közterületre kihelyezett gyűjtőedényzetből szemetet vesz ki” fordulat kapcsán az Alkotmánybíróság mindenekelőtt leszögezi: jogszabály akkor minősíthet egy magatartást egyéni jogot vagy közrendet sértőnek, következésképpen tilalmasnak, ha annak van megfelelő alkotmányos indoka és a szabálysértési szankcionálás csak ultima ratióként alkalmazható. A továbbiakban az Alkotmánybíróság azokra a megfontolásokra reagál, amelyekkel Kaposvár önkormányzata indokolta a kifogásolt rendelkezés megalkotását.4

A felhozott tulajdonvédelmi érvekkel kapcsolatban az Alkotmánybíróság kifejti: absztrakt módon nem, csupán az adott helyzet ismeretében dönthető el, hogy a kukába dobott szemét uratlan dolognak minősül-e, és ennek eldöntése a jogalkalmazó feladata. A hazai bírósági gyakorlatot is segítségül hívva az Alkotmánybíróság arra a megállapításra jut, hogy ha egy konkrét esetben a szemetet eldobó személy az ingó dolgot a tulajdonjog feladásának szándékával hagyja el, akkor az elhagyott jószágnak (res derelicta) minősül, amelyet a Ptk. 127. §-a alapján bárki jogellenesség nélkül birtokba, tulajdonba vehet. Az önkormányzat tehát ilyen esetekben azért nem szankcionálhatja a szemét kivételét, mert az jogszerű cselekménynek minősül. Amennyiben a szeméttároló edény magántulajdonban van, és a konkrét esetben a jogalkalmazó megállapítja, hogy az abba bedobott tárgy osztja a hulladéktároló tulajdonjogi sorsát, akkor az, aki a szemétből az ott talált tárgyakat elviszi, az elkövetési tárgy értékétől függően a lopás szabálysértési vagy bűncselekményi tényállását valósítja meg, tehát más jogszabályi rendelkezések alapján egyébként is felelősségre vonható. A tulajdonvédelem ezért ez utóbbi esetben sem szolgáltat kellő indokot a vizsgált szabálysértési tényállás megállapítására. A titokvédelmi aggályok kapcsán az Alkotmánybíróság leszögezi: önmagában a levéltitok védelme nem szolgáltat kellő indokot a szemét kivételének szankcionálására, hiszen a levéltitok oltalmát a Btk. 178. § (1) bekezdése biztosítja. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján arra a következtetésre jut, hogy a „közterületre kihelyezett gyűjtőedényzetből szemetet vesz ki” cselekmény szabálysértéssé nyilvánításával az önkormányzat túllépett jogalkotó hatáskörének az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésében, a hatályos Ötv. 16. § (1) bekezdésében5 és a (régi) Szabs. tv. 1. §-ában biztosított keretein. 3. A közterületre kihelyezett gyűjtőedényzetben való guberálás tényállása kapcsán az Alkotmánybíróság először leszögezi, hogy az nem jár szükségképpen együtt a környezet szen�nyezésével, ha pedig mégis szemetelést eredményez, akkor az elkövető a Szabs. rend. alapján felelősségre vonható, majd utal a „közterületre kihelyezett gyűjtőedényzetből szemetet vesz ki” tényállás kapcsán kifejtettekre. Ami a kaposvári közgyűlésnek a köznyugalom és közrend védelmére, továbbá a Kaposváron élők közérzetére való hivatkozását illeti, a testület megállapítja, hogy „önmagukban […] a közrendre és köznyugalomra vonatkozó elvont alkotmányos értékek nem indokolhatják e preventív jellegű szabálysértési tényállás megalkotását”. Az Al-

3 Szabs. rend. 7. § „(1) Aki a) a közterületen, a közforgalom céljait szolgáló épületben, illetőleg közforgalmú közlekedési eszközön szemetel, ezeket beszennyezi, […] ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.” 4 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ugyanis az indítványához csatolt AJB 756/2010. sz. ügyben született jelentésében nyilvánosságra hozta az önkormányzat jegyzőjének a kifogásolt szabálysértés megalkotására vonatkozó indokait. 5 Ötv. (régi) 16. § „(1) A képviselő-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására önkormányzati rendeletet alkot.”


13


2012/3 JeMa

kotmánybíróság emellett figyelemmel volt arra is, hogy a guberálás többnyire egzisztenciális kényszerűségből következő emberi cselekvés: „A szemétben és hulladékban hasznosítható holmit keresők ugyanis az esetek túlnyomó többségében nem szabad választásuk eredményeképpen guberálnak, hanem azért, mert nincs más választásuk, vagy nem látnak más választást.” A testület a továbbiakban utal a rászorulókról való gondoskodásról és a szociális biztonsághoz való jogról szóló alkotmányi szakaszokra (Alkotmány 17. és 70/E. §), és úgy érvel, hogy mivel egyrészt az állam teherbíró képessége behatárolja a szociális szolgáltatások mértékét, másrészt vannak rászorulók, akik különféle okokból nem veszik igénybe a szociális ellátórendszer szolgáltatásait, a létminimum alatt élők arra kényszerülhetnek, hogy megélhetésükről maguk gondoskodjanak. Így a guberálási tevékenység „többnyire az életben maradáshoz szükséges javak megszerzésére irányuló, mások jogait és a közrendet nem sértő kényszerű cselekvés, amelynek a társadalomra való veszélyessége nem állapítható meg”, az önkormányzati rendelet érintett fordulata pedig súlyosan veszélyezteti a guberáló magánszemély és a vele együtt élő közeli hozzátartozók létfenntartását. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy Kaposvár önkormányzata a guberálás szankcionálása tekintetében is túllépett jogalkotó hatáskörének keretein. (III) A közvetett diszkriminációra vonatkozó ombudsmani érvek kapcsán a határozat utal arra az Alkotmánybíróság gyakorlatában megjelenő alapelvre, hogy a jogszabályoknak nemcsak látszólag kell semleges előírásokat tartalmazniuk, hanem azt is biztosítaniuk kell, hogy egy adott norma végül a személyek egy jól körülhatárolható csoportja esetében de facto ne eredményezzen alkotmányos indok nélküli hátrányos megkülönböztetést. A határozat indokolása szerint a vizsgált önkormányzati rendelet támadott rendelkezése egy látszólag általános, semleges, mindenkire vonatkozó rendelkezés, valójában azonban a guberálási tevékenység tiltása egyértelműen egy bizonyos élethelyzetben lévő társadalmi csoport, a kilátástalan anyagi helyzetű, a társadalom legszegényebb és legkiszolgáltatottabb rétegéhez tartozó személyek ellen irányul, a hajléktalan vagy az egzisztenciálisan más módon kiszolgáltatott helyzetben lévő személyeket stigmatizálja. Ez pedig az Alkotmánybíróság érvelése szerint az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében tiltott egyéb helyzet szerinti hátrányos megkülönböztetést okoz. (IV) Végezetül az Alkotmánybíróság kimondja: a rendelet 14. § (2) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti, azzal, hogy a rendelkezés az AB határozat közzétételét követő napon veszti hatályát. 2.2 Párhuzamos indokolások és különvélemények (P1-I) Bragyova András párhuzamos indokolásában – amelyhez Kiss László és Lévay Miklós is csatlakozott – kifejti: a vizsgált önkormányzati rendelet meglátása szerint azért alkotmányellenes, mert szabálysértéssé nyilvánít és így büntet egy jogilag nem tiltott magatartástípust, ami ellentétes a jogállam alapelvével, amely szerint bármely szabálysértési (vagy büntető)

14

tényállás csak akkor alkotmányos, ha már meglévő, illetve tőle függetlenül fennálló tilalmat szankcionál. A szabálysértéssé nyilvánítás alkotmányos előfeltétele a szankcióval fenyegetett magatartásnak a szankcionáló normától független jogellenessége, ám ennek a feltételnek az önkormányzati rendelet nem felel meg. (P1-II) A párhuzamos indokolás második részében Bragyova András úgy érvel, hogy ha lenne is a guberálást tiltó jogi norma, az alkotmányellenes volna, mert sértené az általános szabadságjogot. A párhuzamos indokolás szerint az egyén szabadságát a jogrendszerben csak a lehető legkevésbé és mindenkor csak ésszerű indokkal lehet korlátozni, és e mérce alapján a guberálás általános tiltása az egyéni szabadság önkényes és igazolhatatlan korlátozása. Az önkényesség abban áll, hogy a guberálás akkor is tilos, ha a guberáló magatartása nem sérti mások jogait: sem tulajdonát, sem egyéb közvetve védendő érdekeit. A guberálás szabálysértésként való büntetését egyedül megalapozni képes tiltó norma tehát alkotmányellenes, mert a mások jogait nem sértő magatartások tiltása ésszerű indok híján csakis önkényes lehet. (P2) Dienes-Oehm Egon párhuzamos indokolásában úgy foglal állást, hogy az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésével való összhang hiánya önmagában elegendő a szóban forgó önkormányzati rendelkezés megsemmisítéséhez, ehhez nincs szükség az egyéb helyzet szerinti hátrányos megkülönböztetés megállapítására, amelynek fennállása véleménye szerint nem igazolható és nem bizonyítható. (P3) Lenkovics Barnabás párhuzamos indokolásában elfogadja a többségi vélemény azon pontjait, amelyek szerint a támadott önkormányzati előírás magasabb szintű jogszabályt sért, emellett közvetett diszkriminációt valósít meg. Meglátása szerint azonban a további indokolási elemeket mellőzni kellett volna, mivel önmagában a guberálás sem közvetlenül, sem közvetve nem része az emberi méltóságnak, hiszen éppen a hajléktalan létből fakadó kényszeres cselekvések azok, amelyek sértik az ember méltóságát. A cselekvési szabadság immanens tartalmi eleme a választási lehetőség, de a guberálás kényszere ezt kizárja. Az általános cselekvési szabadságra való hivatkozás a párhuzamos indokolás szerint „az emberi méltóság és az általános cselekvési szabadság visszájára fordítását eredményezné”, így azt nem támogatja. (K-I) Szívós Mária különvéleményében – amelyhez Pokol Béla is csatlakozott – úgy foglal állást, hogy az Alkotmánybíróság az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésével összefüggésben csak azt vizsgálhatja, hogy a rendelet 14. § (2) bekezdése olyan magatartást szabályoz-e, amelyet más, magasabb szintű jogszabály már szabálysértéssé nyilvánított, illetőleg azt, hogy van-e a korlátozásnak racionális indoka, önkényes-e vagy sem. (K-II) Szívós Mária megítélése szerint a Szabs. rend.-ben szereplő köztéri szemetelés nem azonos a támadott rendeletben büntetni rendelt magatartással, azaz a szemét kukából történő kiöntésével, az utóbbi ugyanis az előbbihez képest többlettényállási elemet is tartalmaz – azt, hogy a szemetet gyűjtőedényzetből öntik ki –, így a rendelet nem ellentétes a Szabs. rend.-del. A különvélemény szerint alapjaiban téves a határozatnak az a megállapítása, hogy a rendelet lehetővé te-



szi az ugyanazon cselekmény miatti kétszeres büntetést, mivel nem veszi figyelembe a homogén alaki halmazat lehetőségét. (K-III) A különvélemény szerzőjének véleménye szerint a szóban forgó magatartások „az emberi együttélés általánosan elfogadott normáival” nem egyeztethetők össze, sértik emellett a közrendet és a köznyugalmat, valamint súlyosan veszélyeztetik a közegészségügyi érdekeket. A rendelet tehát racionális okokkal megfelelően alátámasztott módon, nem önkényesen tiltja a guberálást. (K-IV) Szívós Mária álláspontja szerint az államnak az emberhez méltó élet alapfeltételeinek megteremtésére és az elesettek, rászorulók segítésére irányuló kötelezettségével ellentétes a guberálás – mint az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen jelenség – lehetővé tétele. A rendeletnek a különvélemény szerint az is célja, hogy rábírja a rászorulókat arra, hogy a szociális intézményrendszer eszközeit igénybe vegyék, azaz „az emberhez méltó(bb) létforma felé terelje” őket. (K-V) A különvélemény úgy foglal állást, hogy a diszkrimináció tilalma és a szóban forgó szabálysértési tényállás között érdemi összefüggés nincs. Az érvelés szerint a büntetőjog és a szabálysértési jog olyan magatartásokat tilt, amelyek veszélyesek a társadalomra, a társadalomra veszélyes magatartás pedig „deviancia” – az pedig, hogy az adott deviancia döntően a társadalom egy bizonyos részét jellemzi, még nem teszi a szabályt diszkriminatívvá.

3. A rendelkező rész és a ratio decidendi A határozat rendelkező részében az Alkotmánybíróság kimondja, hogy a 33/2005. (VI. 27.) önkormányzati rendelet 14. § (2) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti. A határozat indokolása a következő pillérekre épül: (a) ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével és az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésével, hogy az önkormányzati rendelet által megállapított szabálysértési tényállás nincs összhangban a magasabb szintű jogszabályokkal; (b) az önkormányzat a hulladék szemétből való kivételének és a guberálásnak a szabálysértéssé nyilvánításával túllép az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése és a törvényi rendelkezések szerinti jogalkotó hatáskörén; (c) a hulladék szemétből való kivételének és a guberálásnak a szabálysértéssé nyilvánítása az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését sértő közvetett hátrányos megkülönböztetést eredményez.

4. Az érvelés kritikája Ad (II-1). Az Alkotmánybíróság érvelése a „szemetet önt ki” fordulat alkotmányellenességével kapcsolatban abból indul ki, hogy a Szabs. rend. és a vizsgált önkormányzati rendelet nincs összhangban, illetve ellentétes egymással. A határozat ehhez kapcsolódóan egyfelől a jogállamiság követelményének sérelmét állapítja meg, de némileg meglepő módon a normavilágosság követelményére utalással, annak ellenére, hogy a hatá-

rozatban nem találunk indokokat arra nézve, hogy az érintett rendeleti szabály önmagában miért nem világos, egyértelmű, illetve hatását tekintve miért nem kiszámítható és előrelátható. Így a határozat e ponton némileg összemossa a jogszabályi hierarchia és a normavilágosság követelményét. Szintén kevésbé szerencsésen strukturált az érvelés következő egysége. Itt az Alkotmánybíróság ugyanúgy az eltérő jogszabályi szinten lévő rendelkezések ellentétéből indul ki, és – helyesen – a jogszabályi hierarchia sérelmét állapítja meg, viszont zavaró módon mintegy ennek alátámasztásaként hozza be az érvelésbe a ne bis in idem elvének sérelmét. Teszi ezt a testület annak ellenére, hogy a ne bis in idem elve a jogszabályi hierarchiától elkülönül, és az előbbi sérelme az utóbbi tiszteletben tartásával is megvalósulhat. Ad (II-2). A „közterületre kihelyezett gyűjtőedényzetből szemetet vesz ki” fordulat alkotmányosságának vizsgálata kapcsán (is) hiányossága a határozatnak, hogy az alapjogi szempontok kevéssé jelennek meg az érvelésben. A testület a „szemetet vesz ki” fordulat okán ugyan általános jelleggel utal az általános cselekvési szabadságra és az alkotmányos indokok szükségességére a szabálysértéssé nyilvánítás kapcsán, de mind a tulajdonvédelmi, mind a titokvédelmi indokok esetében a vonatkozó törvényi szintű rendelkezésekre – a Ptk., a Btk. és a Szabs. tv. szabályaira –, illetve az azokhoz való viszonyra koncentrál a megfelelő alapjogi teszt elvégzése helyett. Nem reflektál továbbá a határozat arra az ombudsmani érvre sem, mely szerint a rendelet támadott rendelkezése az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe ütközik, ehelyett az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésében meghatározott jogalkotói hatáskör túllépésére alapozza az alkotmányellenességet, vagyis az alapjogi megfontolások a szabályozási szint értékelése vonatkozásában is hiányoznak az érvelésből. Ad (II-3). A „guberálás” fordulatot a határozat a „közterületre kihelyezett gyűjtőedényzetből szemetet vesz ki” fordulattól elkülönítve tárgyalja, ugyanakkor nem találunk semmilyen indokolást arra nézve, hogy a guberálás kapcsán felhozott érvek miért nem alkalmazhatók a „szemetet vesz ki” fordulatra. Az Alkotmánybíróság tehát nem ad magyarázatot arra, hogy a két cselekmény, illetve a két cselekmény alkotmányossági, alapjogi megítélése miért és miben különbözik egymástól. (Megjegyzendő, hogy a két fordulatot mind az ombudsmani jelentés, mind az ombudsman által az Alkotmánybírósághoz benyújtott indítvány egységesen kezelte.) Bár a „guberálás” fordulatról szólva az Alkotmánybíróság röviden kitér a köznyugalomra és a közrendre vonatkozó indokokra, mindössze annyit szögez le, hogy ezek „az elvont alkotmányos értékek nem indokolhatják e preventív jellegű szabálysértési tényállás megalkotását”, de ennél mélyebb alapjogi mérlegelést e tekintetben nem végez, így nem azonosítja kifejezetten a szabálysértési tényállás által érintett alapjogot. Így a testület ugyan sugallja, hogy a rendeletnek a szemét gyűjtőedényzetből való kivételét és a guberálást szankcionáló rendelkezései valódi és igazolható alkotmányos indok nélküli alapjog-korlátozást valósítanak meg, azonban ez a megállapítás ilyen explicit és világos formában nem jelenik meg a határozatban.


15


2012/3 JeMa

Az Alkotmánybíróság a továbbiakban a guberálás mögötti „egzisztenciális kényszerűségre” helyezi a hangsúlyt, ami egyrészt tévútra viszi az érvelés jelentős részét, másrészt – amint azt Lenkovics Barnabás párhuzamos indokolása is mutatja – támadási felületet nyit, feleslegesen. A határozat hivatkozik a rászorulókról való gondoskodásról és a szociális biztonsághoz való jogról szóló alkotmányi szakaszokra (17. és 70/E. §), amelyek a vizsgált szabálysértési tényállás szempontjából irrelevánsak,6 ezzel szemben sem az Alkotmány 8. § (2) bekezdése, sem az 54. § (1) bekezdése nem jelenik meg a szövegben. A szociális helyzet általi meghatározottság nyilván nem hagyható figyelmen kívül, és a később tárgyalandó diszkrimináció vonatkozásában fontos szempont, de itt a határozatnak azt kellett volna kibontania, hogy a guberálás része-e az emberi méltóságból fakadó általános cselekvési szabadságnak, és amennyiben igen, ezt a cselekvési szabadságot alkotmányellenesen korlátozza-e a rendelet támadott szabálya. Az Alkotmánybíróság azonban még csak nem is utal az Alkotmány 54. § (1) bekezdésére, és a rendelet e fordulata kapcsán sem tárgyalja azt, hogy alapvető jogról, annak lényeges tartalmáról, illetve a lényeges tartalom korlátozásáról van-e szó az érintett szabálysértési tényállások esetében, vagyis az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével kapcsolatos elemzést sem végzi el a testület. A határozat helyesen állapítja meg, hogy a guberálás „mások jogait és a közrendet nem sértő” cselekvés, „amelynek a társadalomra való veszélyessége nem állapítható meg”, de itt is elmulaszt állást foglalni arról, hogy a guberáló emberi méltóságát milyen módon érinti a támadott szabálysértési tényállás. Amint fent már utaltunk rá, a határozat érvelése arra épít, hogy a guberálás „kényszerű” cselekvés – ezzel a minősítéssel viszont a guberálók motivációja értékelésének ingoványos talajára téved a testület. Ennek eredményeképp többek között olyan, egy alkotmánybírósági határozattól idegen, általánosító és nehezen alátámasztható kijelentések kerültek bele a határozat szövegébe, mint hogy „mindig vannak – rendszerint testileg és szellemileg végsőkig leépült – rászorulók, akik különféle okokból nem veszik igénybe a szociális ellátórendszer szolgáltatásait”. A testület hivatkozik továbbá az érintettek és hozzátartozóik létfenntartásának veszélyeztetésére, illetve a költségvetés teherbíró képességének korlátozottságára, amivel szintén a kényszerűséget igyekszik alátámasztani, azt, hogy a guberálónak „nincs más választása” – ez viszont alkotmányossági szempontból nehezen értékelhető érv. Ez utóbbi problémát az Alkotmánybíróság úgy próbálja megoldani, hogy végkövetkeztetésként újfent a jogalkotói hatáskör kereteinek túllépésére hivatkozik, vagyis a guberálás társadalomra való veszélyességére fókuszál. A kényszerű cselekvésre és a szociális helyzet általi meghatározottságra való utalások így alapjogi szempontú értékelés nélkül maradnak, és némileg a levegőben lógnak, a határozat ugyanis szerencsére nem megy el addig, hogy úgy foglaljon állást: a guberálás lehetővé tétele tulajdonképpen a méltósághoz szükséges megélhetési minimum biztosításának alternatív eszköze. Ad (IV). A határozat helyesen állapítja meg, hogy bár a rendelet 14. § (2) bekezdése látszólag általános, semleges és mindenkire vonatkozó rendelkezés, valójában egyértelműen diszk-

16

riminatív egy bizonyos társadalmi csoporttal szemben – bár az vitatható lenne, hogy ez a „szemetet önt ki” fordulatra is áll-e. Hiányérzete azonban itt is támad az olvasónak, a megfelelő teszt alkalmazása ugyanis elmarad. Megjegyzendő továbbá, hogy bár a határozat által hangsúlyozott stigmatizáció valóban hátránynak minősül, emellett mindenképpen szükséges lett volna megemlíteni az érvelés e részében, hogy a rendelet megsértése a stigmatizációnál kézzelfoghatóbb hátránnyal is jár, hiszen a guberálókkal szemben szabálysértési szankciók alkalmazhatók, a pénzbírság meg nem fizetése esetén akár elzárás is. Ad (P1). Bragyova András mintegy pótolja a határozat többségi véleményének egyes dogmatikai hiányosságait: kizárólag az általa jegyzett párhuzamos indokolásban jelenik meg például az Alkotmány 54. § (1) bekezdésén alapuló általános szabadságjog (az általános cselekvési szabadság) mint figyelembe veendő alapjog a „guberálás” fordulat kapcsán. A párhuzamos indokolás helyesen, releváns alkotmányossági érveket használva jut arra a következtetésre, hogy a guberálás általános tiltása ésszerű indok híján az egyéni szabadság önkényes és igazolhatatlan korlátozása. Ad (P2). Dienes-Oehm Egon párhuzamos indokolásában úgy foglal állást, hogy a hátrányos megkülönböztetés fennállása „nem igazolható és nem bizonyítható”, ennek alátámasztására azonban nem hoz fel érveket. Így csak találgatni lehet, hogy a párhuzamos indokolás szerzője milyen igazolásra vagy bizonyításra tartana igényt e tekintetben, és például a bizonyíthatóságra vonatkozó igényét hogyan kívánná érvényesíteni egy még hatályba nem lépett, tehát még nem alkalmazott, de az indítványozó szerint közvetett hátrányos megkülönböztetést megvalósító rendelkezés alkotmányossági vizsgálata esetében. Ad (P3). Lenkovics Barnabás párhuzamos indokolása, mely szerint a „guberálás kényszere” kizárja a választási lehetőséget, teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a szabad akaratot, és helytelenül véli úgy, hogy a guberálás nem esik a cselekvési szabadság körébe. Egyszerűen belátható ugyanis, hogy önmagában az egzisztenciális helyzet nem vonhat ki egy adott cselekményt a szabad akarat és a cselekvési szabadság köréből, az csupán motivációs tényező lehet. Ad (K-III). Szívós Mária különvéleményében, amelyhez Pokol Béla is csatlakozott, a közrend és a köznyugalom védelmére, a közegészségügyi érdekekre és „az emberi együttélés általánosan elfogadott normáival” való ellentétre hivatkozik, de mindeközben teljes mértékben elmulasztja annak vizsgálatát, hogy a szabálysértési tényállás által érintettek oldalán milyen alapjog-korlátozásról beszélhetünk. A különvélemény semmilyen módon nem ütközteti a fenti érdekeket az emberi méltóság és az általános cselekvési szabadság korlátozásával. Az érvelés büntetőjogias szemléletű, alkotmányossági-alapjogi érveket szinte egyáltalán nem vonultat fel. Részletkérdés ugyan, de megjegyzendő, hogy a különvélemény „egyre inkább elterjedő” jelenségként utal a guberálásra,

6 Ezen alkotmányi szakaszokra egyébiránt sem az ombudsman AB-hoz benyújtott indítványa, sem a kapcsolódó ombudsmani jelentés nem hivatkozott.



noha egyértelmű, hogy ezt az állítást igazolni nem lehet, alkotmányossági szempontból pedig nem releváns. Ad (K-IV). A különvélemény itt hangnemet vált: míg a korábbiakban a guberálás „mellékhatásai” által sújtottakra koncentrált, addig a 2.3 pontban a paternalista megközelítés dominál. Az alkotmánybíró olyan megtévedt állampolgárokként tekint a guberálásra kényszerülőkre, akiket „vissza kell terelni a helyes útra”, és meg kell akadályozni, hogy a saját emberi méltóságukat sértő módon a szemétben „turkáljanak”, „kotorásszanak” – erre pedig a különvélemény értelmében a pénzbírság és az elzárás megfelelő eszköz. Ezek az érvek elfogadhatatlanok, különösen azért, mert az általános cselekvési szabadságnak ebben a rendszerben nincs helye: ha az egyén cselekedete a jogalkotó szerint nem egyeztethető össze az egyén saját emberi méltóságával, akkor a cselekedet szankcionálható, tekintet nélkül arra, hogy van-e a másik oldalon alkotmányos indok, sérül-e mások joga stb. Az pedig, hogy az egyén az adott cselekvést az emberi méltósággal összeegyeztethetőnek találja, és/vagy – mások jogait nem sértve – gyakorolná az ember mivoltából, emberi méltóságából fakadó döntési és cselekvési szabadságát, a különvélemény szerzője szerint irreleváns szempont, és egyenesen devianciának minősül (lásd lent). Arra ehelyütt nem térnénk ki, hogy vajon mennyiben életszerű a különvélemény azon feltételezése, hogy az érintettek egy jól működő, őket megfelelően ellátni képes szociális ellátórendszert „hagynak ott” a guberálás „lehetősége” miatt. Érdemes utalni ugyanakkor az állampolgári jogok országgyűlési biztosának a tárgyban született jelentésére, amely a következőképpen fogalmaz: „A helyi önkormányzatoknak természetesen nem kell támogatniuk a guberálást, azonban ettől minőségileg eltérő kérdés a tiltás: ahhoz nincs alkotmányos alap, hogy szankcionálják.”7 Ad (K-V). Mindezek mellett a különvélemény sommásan kijelenti: az, hogy egy „adott deviancia döntően a társadalom egy bizonyos részét” jellemzi, még nem teszi az azt szankcionáló szabályt diszkriminatívvá. Vagyis bár elismeri, hogy a támadott rendelkezések meghatározó arányban a társadalom egy bizonyos jellemzővel rendelkező csoportját – vagyis a hajléktalanokat, a szociálisan rászorulókat, a szélsőségesen rossz anyagi helyzetben lévőket – sújtják, azt tagadja, hogy a guberálás szankcionálása az érintettek vagyoni-szociális helyzete, illetve az e helyzetükhöz szorosan és általában kapcsolódó magatartásformák miatti közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül. Ez a megközelítés kifejezetten ellentétes például azzal a többségi vélemény által is hivatkozott AB határozattal, mely szerint a jogszabályoknak azt is biztosítaniuk kell, hogy egy mindenkire érvényes jogi norma végül egy jól körülhatárolható csoport esetében de facto ne eredményezzen alkotmányos indok nélküli hátrányos megkülönböztetést.8

csupán annyit állapított meg, hogy a Szabs. rend. vonatkozó rendelkezései9 az indítványozó által megjelölt alkotmányi szakaszokkal, így az 54. § (1) és (2) bekezdésével, valamint a 8. § (1) és (2) bekezdésével „összefüggésbe nem hozhatók”.10 Az 1288/B/1996. AB határozatban a testület részben a guberálási tilalmat megszegővel szembeni szabálysértési tényállás alkotmányosságát vizsgálta ugyan, de ott csupán a jogforrási hierarchia sérelme merült fel alkotmányossági aggályként. Így az itt elemzett határozat az első olyan döntés, amelyben az Alkotmánybíróság valóban érdemben foglalt állást a hajléktalanok kriminalizációját megvalósító, speciálisan őket sújtó szabálysértési vagy büntetőjogi tényállásokról. Ennél is fontosabb azonban az állásfoglalás tartalma: a határozat egyértelművé teszi, hogy a guberáláshoz hasonló „cselekmények” nem esnek a kriminalizálandó, szankcionálandó magatartások körébe. Ahogy az alapvető jogok biztosa (mint a korábbi állampolgári jogok országgyűlési biztosa) az Alkotmánybíróság döntése kapcsán kiadott 2012. februári sajtóközleményében fogalmazott, a döntés „konkrét ügyön is túlmutató, szimbolikus üzenete az, hogy véget kell vetni [a] bűnbakkereső kriminalizálásnak”.11 Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a hajléktalanság kriminális szempontú megközelítése a szakirodalom szerint elvonja a kérdést a szociálpolitikától, és arra törekszik, hogy magukat a hajléktalanokat tegye felelőssé a saját helyzetükért. A probléma szociális oldalának leépítése és közrendi kérdéssé redukálása „a hajléktalanságnak a szó szoros értelmében való felszámolására irányul, oly módon, hogy a hajléktalan emberek láthatatlanná tételére törekszik, ahelyett, hogy a szükségleteiket igyekezne kielégíteni”.12 A kriminalizáció emellett hozzájárul ahhoz, hogy a hajléktalan emberek kiszoruljanak a társadalmi-szociális térből13 és stigmatizáltakká váljanak. A kapcsolódó retorikának ugyanis fontos eleme annak feltételezése, hogy a hajléktalan embereknek van hova menniük, ha kiszorítják őket a közterületekről, vagyis megfelelően működik az őket segítő, a lakhatásukat, ellátásukat előmozdító in-

7 Lásd az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentése az AJB 756/2010. sz. ügyben, 2010. május 3., 12. 8 63/2008. (IV. 30.) AB hat., ABH 2008, 559, 570–571. 9 Szabs. rend. 5. § „(1) Aki közterületen vagy nyilvános helyen másokat zaklató módon koldul, harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség helyszíni bírságot szabhat ki. (3) Az (1) bekezdés alkalmazásában másokat zaklató módon koldul: aki a járókelőket, illetve a nyilvános helyen jelenlévőket pénz átadása céljából leszólítja, illetőleg aki házról házra, lakásról, lakásra járva kéreget.” 10 1087/B/1994. AB hat., ABH 2004, 1074, 1081. 11 Lásd A guberálás szankcionálásáról, 2012. február 6.; www.ajbh.hu/allam/ aktualis/htm/kozlemeny20120206.htm. 12 Antonio Tosi: „Homelessness and the Control of Public Space –

5. A határozat jelentősége

Criminalising the Poor?” European Journal of Homelessness December 2007. 229.

Az Alkotmánybíróság az 1087/B/1994. AB határozatban foglalkozott a koldulás, valamint a másokat zaklató módon való koldulás szankcionálásával, azonban rendkívül szűkszavúan

13 Lásd pl. Jürgen von Mahs: „The Sociospatial Exclusion of Single Homeless People in Berlin and Los Angeles” American Behavioral Scientist April 2005. 928–960.


17


2012/3 JeMa

tézményrendszer. Ha a külső szemlélő magáévá teszi ezt a feltevést, akkor könnyen arra a következtetésre jut, hogy nem a választási lehetőségek hiányáról van szó, hanem arról, hogy a hajléktalan emberek csak magukat okolhatják helyzetük miatt, és valamilyen érthetetlen okból úgy döntenek, hogy az utcán maradnak14 – és guberálnak. A határozat fontos eleme még, hogy újfent rámutat: a közvetett diszkrimináció is sérti az egyenlő bánásmód és az egyenlő méltóságú személyként való kezelés követelményét, emellett egyértelművé teszi, hogy az „egyéb helyzet” a diszkrimináció tekintetében a hajléktalanságot, a szélsőségesen rossz anyagi helyzetet is lefedheti. Az alapvető jogok biztosa fent hivatkozott sajtóközleményében úgy fogalmazott: azt várja, hogy a hasonló szabályozást vagy jogi megoldásokat alkalmazó önkormányzatok mielőbb felülvizsgálják eddigi álláspontjukat. A kaposvári eset ugyanis nem egyedi: Budapesten a VIII. kerületi önkormányzat 2010-ben szintén úgy döntött, hogy szankcionálja, ha valaki a közterületre kihelyezett, valamint az ingatlanok közös használatú területeire elhelyezett hulladékgyűjtőkből szemetet vesz ki15 – az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 2011. október 7-én kelt beadványában indítványozta a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.16 A józsefvárosi önkormányzat azonban nem várta be az Alkotmánybíróság döntését: mivel az új Szabs. tv. értelmében az önkormányzatok 2012. május 31-ig kötelesek voltak hatályon kívül helyezni az önkormányzati rendeletekben meghatározott szabálysértési rendelkezéseket, a guberálást szankcionáló rendelkezéseket is hatályon kívül helyezték 2012 májusában,17 anélkül, hogy alkotmánybírósági határozat született volna az ügyben.18 Emellett az ombudsman 2011. december elején az Alkotmánybírósághoz fordult a „nem rendeltetésszerű” közterület-használatot akár elzárással is büntetni rendelő jogszabálycsomag kapcsán is. Budapest Főváros Közgyűlése ugyanis 2011-ben az Étv. 54. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás19 alapján szankcionálhatóvá tette a közterület életvitelszerű lakhatás céljaira való használatát,20 a (régi) Szabs. tv. pedig 2011. december 1-jétől egy új, a „közterületen életvitelszerű lakhatás tilalmának ismételt megszegése” tényállással egészült ki (146/A. §),21 amelynek alapján a „visszaeső” hajléktalan személyeket már elzárás is fenyegeti. A szabályozást többek között ENSZ-rapportőrök is kritizálták 2012 februárjában, és felhívták Magyarországot a „hajléktalanellenes” szabályok felülvizsgálatára.22 A 2012. április 15-én hatályba lépő új Szabs. tv. azonban fenntartotta, illetve némileg tovább szigorította a rendszert, ugyanis az „ismételt” kritérium kikerült a törvényi tényállásból, és a közterületen való életvitelszerű lakhatás tilalmának megszegése a törvény alapján már az első alkalommal is szankcionálható.23 A hajléktalanok jelentős része tehát kriminális térbe kényszerül, és jó esély van arra, hogy az Alkotmánybíróságnak előbb-utóbb döntés kell hoznia a közterületen való életvitelszerű tartózkodás szankcionálhatóságáról. Ráadásul az új beadványokat nem az Alkotmány, hanem az Alaptörvény rendelkezései alapján kell majd megítélni, és bár első ránézésre nem

18

mutatkozik köztük valódi különbség az emberi méltóság vagy a diszkriminációtilalom szempontjából, az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében lefektetett alapjogi teszt alkalmazása még vethet fel kérdéseket. Épp a várható jövőbeni alkotmánybíró-

14 Bálint Misetics: „The Significance of Exclusionary Discourse and Measures. The Example of Hungary” European Journal of Homelessness December 2010. 240–241. 15 Lásd Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 62/2007. (XI. 13.) rend. a közterületek, ingatlanok rendjéről és a köztisztaságról 5. § „(11) Tilos a közterületre kihelyezett, valamint az ingatlanok közös használatú területeire elhelyezett hulladékgyűjtőket – ide tartoznak utcai szemétgyűjtő edények, szelektív hulladékgyűjtő szigetek, társasházak kukái – rendeltetésétől eltérően használni, felhatalmazás nélkül elmozdítani, azokból kommunális és egyéb hulladékot kivenni.” 15. § „(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogszabályokban szankcionált jogsértéseken túl, szabálysértést követ el és 50.000 Ft-ig terjedő bírsággal sújtható az, aki […] n) közterületre kihelyezett, valamint az ingatlanok közös használatú területeire elhelyezett hulladékgyűjtőket rendeltetésétől eltérően használja, felhatalmazás nélkül elmozdítja, azokból hulladékot vesz ki. [5. § (11)].” (Hatályos: 2012. május 18-ig.) 16 Lásd Alkotmánybírósági indítvány a hajléktalanok ügyében, 2011. október 13.; www.ajbh.hu/allam/aktualis/htm/kozlemeny20111013.htm. 17 Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 33/2012. (V. 21.) rend. az egyes önkormányzati rendeletekben megállapított szabálysértési tényállások hatályon kívül helyezéséről 1. § d) pont. 18 Az AB a támadott rendelkezések hatályon kívül helyezésére való tekintettel az ombudsmani indítványt a 3149/2012. (VII. 26.) AB végzésben elutasította. 19 Ugyan az új Szabs. tv. 254. § (1) bek. h) pontja hatályon kívül helyezte az Étv. hivatkozott 54. § (6) bek.-ét, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. § (4) bekezdése lehetőséget ad a helyi önkormányzat képviselő-testülete számára, hogy önkormányzati rend.-ben tiltott közösségellenes magatartásokat határozzon meg. Emellett a hivatkozott tv. 143. § (4) bek. arra ad felhatalmazást, hogy a helyi önkormányzat képviselőtestülete rend.-ben határozza meg a kirívóan közösségellenes magatartásokat, valamint a magatartás elkövetőjével szembeni pénzbírság kiszabásának szabályait. Az alapvető jogok biztosa úgy foglalt állást, hogy a „biankó” felhatalmazás ellentétes a jogállamiság elvével és a jogbiztonság követelményével, így az AB-hoz fordult, kérve a tv. e rendelkezéseinek megsemmisítését. Lásd A közterületi magatartások szankcionálásáról, 2012. május 29.; www.ajbh.hu/allam/aktualis/htm/kozlemeny20120529_3.htm. 20 59/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rend. a fővárosi közterületek használatáról és a közterületek rendjéről 15/B. § „(1) Aki a) a közterületet az e rendeletben előírt hozzájárulás nélkül vagy attól eltérő módon, illetve azt meghaladó mértékben használja, b) a rendeletben szabályozott kötelezettségeket megszegi, c) a közterületet életvitelszerű lakhatás céljára használja, d) életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságait a közterületen tárolja, szabálysértést követ el, és ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.” 21 Szabs. tv. (régi) 146/A. § „(1) Aki az önkormányzat rendeletében meghatározott, a közterület életvitelszerű lakhatás céljaira történő használatára, illetve az életvitelszerű lakhatáshoz használt ingóságok közterületen történő tárolására vonatkozó szabályokat ismételten megszegi, elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés ismétlődése akkor állapítható meg, ha az eljárás alá vont személyt az eljárás alapját képező cselekmény elkövetését



sági eljárás(ok) miatt fájlalható különösen, hogy az itt elemzett alkotmánybírósági határozat nem világít rá kellő részletességgel a hajléktalanlét egyes aspektusainak kriminalizálásával kapcsolatos alkotmányjogi, alapjogi problémákra. A döntés rendelkező része mindenképp üdvözlendő, a kérdés csupán az, hogy az Alkotmánybíróság jövőbeli döntéseiben mennyire tud majd támaszkodni a jelen határozat sok helyen nem kellő alapossággal kimunkált indokolására – különösen arra tekintettel, hogy például az életvitelszerű lakhatás kapcsán a testületnek törvényi rendelkezéseket kell majd értékelnie, és a jogforrási hierarchia sérelme vagy az önkormányzati jogalkotói hatáskör túllépése már nem jelent majd mankót a számára. Novoszádek Nóra PhD-hallgató • Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola • [email protected]

megelőző hat hónapon belül ugyanilyen szabálysértés elkövetéséért jogerősen felelősségre vonták. (3) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a bíróság hatáskörébe tartozik. (4) Az (1) bekezdésben meghatározott szankció nem alkalmazható, ha a városi önkormányzat a hajléktalan-ellátás feltételeit nem biztosítja.”

22 Lásd: „Hungary’s homeless need roofs, not handcuffs – UN experts on poverty and housing” 2012. február 15.; ohchr.org/EN/NewsEvents/Pages/ DisplayNews.aspx?NewsID=11829&LangID=E. 23 Szabs. tv. (új) 186. § „(1) Aki a közterület belterületét rendeltetésétől eltérő módon, életvitelszerű lakhatás céljára használja, illetve életvitelszerű lakhatáshoz használt ingóságokat közterületen tárol, szabálysértést követ el. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés nem állapítható meg, ha a feladat ellátására kötelezett önkormányzat a hajléktalan-ellátás feltételeit nem biztosítja. (3) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt a közterület-felügyelő is szabhat ki helyszíni bírságot.” Az 59/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rend. 15/B. §-át szintén hatályon kívül helyezték az új Szabs. tv.-re tekintettel.


19

Az Alkotmánybíróság határozata a guberálás szabálysértéssé minősítéséről*

Recommend Documents