Ambrus István. Az Alkotmánybíróság határozata a halmazati három csapásról

JeMa 2015/4

ALKOTM ÁN YJ O G

Ambrus István Az Alkotmánybíróság határozata a halmazati három csapásról A jogbiztonság elvét sértő büntetőjogi rendelkezés alaptörvény-ellenessége, valamint az alaki és az anyagi bűnhalmazat eltérő megítélésének lehetőségei Hivatalos hivatkozás: 23/2014. (VII. 15.) AB határozat, ABH 2014, 642–662. Tárgyszavak: alaki bűnhalmazat • anyagi bűnhalmazat • arányosság • bírói mérlegelési jog • előreláthatóság • három csapás • ismételt elkövetés • jogbiztonság • visszaesők Értelmezett jogszabályhelyek: Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés, 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről (régi Btk.) 12. § (1) bekezdés, 85. § (4) bekezdés, 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről (új Btk.) 6. § (1) bekezdés, 81. § (4) bekezdés, 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról 72. §

vetővel szemben életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni. Ha azonban e törvény Általános Része lehetővé teszi, a büntetés korlátlanul enyhíthető.

1. Az indítványok 2. A döntés érvelése 2.1 A többségi álláspont 2.2 Különvélemények 3. A rendelkező rész és a ratio decidendi 4. Az érvelés kritikája 5. A határozat jelentősége

1. Az indítványok A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 2010. évi LVI. törvény 2. §-a 2010. július 23. napjától egy új bekezdéssel egészítette ki a [régi] Btk.-nak a halmazati büntetésről rendelkező szabályait. A halmazati „három csapásként” elhíresült 85. § (4) bekezdése szerint: Ha a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább három a 137. § 17. pontjában meghatározott személy elleni erőszakos bűncselekmény, a (2) bekezdés szerinti büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik. Ha a büntetési tétel így felemelt felső határa a húsz évet meghaladja, vagy a törvény szerint bármelyik bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, az elkövetővel szemben életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni.

A törvényhely kisebb korrekcióját végezte el az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXI. törvény 68. § (5) bekezdés b) pontja.1 Több fontos megszorítással, de lényegében megtartotta a fenti rendelkezést a 2013. július 1. napján hatályba lépett [új] Btk. is. A 81. § eredeti (4) bekezdése alapján: Ha a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább három különböző időpontokban elkövetett befejezett személy elleni erőszakos bűncselekmény, a (2) bekezdés szerinti büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik. Ha a büntetési tétel így felemelt felső határa a húsz évet meghaladná, vagy a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények bármelyike életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, az elkö-

Ambrus István: Az Alkotmánybíróság határozata a halmazati három csapásról

Az Alkotmánybírósághoz két bírói fórum fordult indítván�nyal. Miután mindkét indítvány a halmazati három csapásra vonatkozó törvényhely(ek) megsemmisítésére irányult és indokaik is túlnyomórészt azonosak voltak, az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék indítványát (11.B.972/2011. sz.) egyesítette a Fővárosi Ítélőtábla 6.Bf.230/2012/9. számú, 2013. március 4. napján kelt végzésében foglalt kezdeményezéséhez. Az indítványok lényege szerint a támadott rendelkezés több tekintetben sem egyeztethető össze az Alaptörvénnyel. (a) A speciális halmazati büntetési szabály esetében a büntetési tétel felső határának duplázódása, valamint a kötelezően alkalmazandó életfogytig tartó szabadságvesztés feltételei nem egyértelműek és pontosan nem kiszámíthatók. A bűnhalmazat törvényi fogalmára figyelemmel – amelynek értelmében halmazatról csak több bűncselekmény egy eljárásban történő elbírálása esetén beszélhetünk [(régi) Btk. 12. § (1) bek., (régi) Btk. 6. § (1) bek.] – a támadott szabályok lehetőséget teremtenek arra, hogy egyes elkövetők ugyanolyan bűncselekmények miatt lényegesen eltérő büntetőjogi fenyegetettséggel nézzenek szembe attól függően, hogy ügyüket egy eljárásban vagy különböző eljárásokban bírálják-e el. Ennek oka, hogy az ügyek egyesítésére vagy elkülönítésére vonatkozó szabályok (a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 72. §) nem kötelezően alkalmazandóak, hanem az a hatóság célszerűségen alapuló mérlegelésének következménye. Ebből fakadóan az az elkövető, akinek a harmadik személy elleni erőszakos bűncselekményét [(új) Btk. 459. § (1) bek. 26. pont] más eljárásban tárgyalják, kedvezőbb elbírálásra számíthat, mint az, akinek a bűncselekményeit egy eljárásban bírálják el, és emiatt adott esetben, mérlegelés nélkül életfogytig tartó szabadságvesztésre kell ítélni. A büntetőeljárás tényei véletlenszerűvé, kiszámíthatatlanná tehetik, hogy az elkövetővel szemben kell-e alkalmazni a szigorú szabályt.

1

A „meghaladja” kitételt „meghaladná”-ra cserélte fel.

5

ALKOTM ÁN YJ O G

(b) A kötelező életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása nem teszi lehetővé a büntetéskiszabási szempontok vizsgálatát és érvényesülését, amely ellentétes a jogbiztonságból fakadó azon követelménnyel is, miszerint a büntetőjog egésze, ezen belül a büntetéskiszabási rendszer nem lehet ellentétes önmagával. (c) Az első alkalommal nem életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket megvalósító elkövetővel szemben a kötelező életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása nem felel meg az alkotmányos büntetőjogtól elvárt arányosság követelményének. Ezzel kapcsolatban az indítvány utalt arra is, hogy a jelenlegi szabályozás kapcsán reális a veszélye annak, hogy az addig büntetlen előéletű vádlottnak a büntetőeljárásban nem lesz lehetősége arra, hogy vele szemben a bíróság a súlyosító és enyhítő körülmények figyelembe vételével, az elkövetett cselekmények tényleges tárgyi súlyához igazodó halmazati büntetést szabjon ki. Ez a körülmény olyan mértékben sérti az alapvető jogok szükséges és arányos korlátozásának követelményét, hogy az egyben az emberi méltóság sérthetetlenségének tilalmába is ütközik. (d) Az indítványok végül utaltak arra is, hogy a bírált halmazati büntetéskiszabási szabály ellentétes az összbüntetés jogintézményével is, utóbbi létjogosultságát ugyanis éppen az teremi meg, hogy a különböző eljárásokban elítélt személy olyan kedvező helyzetbe kerülhessen, mintha egy eljárásban bírálták volna el valamennyi bűncselekményét.

2. A döntés érvelése Az Alkotmánybíróság 2014. július 7. napján hirdette ki döntését. Az ügy előadó bírája Lévay Miklós volt, különvéleményt csatolt Dienes-Oehm Egon, amelyhez Pokol Béla is csatlakozott. 2.1 A többségi álláspont (I) Az Alkotmánybíróság először áttekintette a magyar szabályozáshoz hasonló tartalmú, az Amerikai Egyesült Államokban, valamint Szlovákiában a közbiztonság javítása érdekében bevezetett rendelkezéseket.2 Ebben a körben megállapítja, hogy valamennyi külföldi szabályozásban közös, hogy a harmadik „csapás” csak harmadik jogerős elítélés esetén léphet működésbe, olyan rendelkezés azonban sehol sem ismert, amely egyetlen eljárásban, akár büntetlen előéletű elkövetővel szemben is lehetővé tenné a három csapás alkalmazását. Vizsgálat tárgyává tette ezt követően a jogintézmény hazai lehetséges előzményeit. Itt a közveszélyes munkakerülőkről szóló 1913. évi XXI. törvénycikkre („dologházi törvény”), a „megrögzött bűntettesek” kategóriáját bevezető büntető igazságszolgáltatás egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló 1928. évi X. törvénycikkre (II. Bn.), valamint szigorított őrizet intézményét bevezető 1974. évi 9. tvr.-re (társadalom fokozottabb védelméről a közrendre és a közbiztonságra különösen veszélyes visszaeső bűnözők elleni hatékonyabb fellépés érdekében) utal, röviden kiemelve a jelzett jogintézmények legfontosabb jellemzőit. 6

JeMa 2015/4

(II) Az Alkotmánybíróság a következőkben röviden összefoglalta a 2010. évi LVI. törvénnyel bevezetett új rendelkezéseket. Döntésében felhívta az 5/2013. (XII. 11.) BK véleményt, amelyben a Kúria részletesen összevetette a [régi] Btk. és az [új] Btk. vonatkozó halmazati büntetéskiszabási rendelkezéseit. A BK véleményből kiemelte, hogy az [új] Btk. 81. § (4) bekezdésében foglalt azon rendelkezés, amely szerint a súlyosabb büntetés kizárólag a különböző időpontban elkövetett, befejezett bűncselekmények esetén alkalmazható, a [régi] Btk. szabályozásával szemben azt jelenti, hogy annak kizárólag valódi anyagi halmazat esetén lehet helye. Ennek megfelelően a halmazati büntetésre vonatkozó súlyosabb büntetéskiszabási rendelkezések nem alkalmazhatóak abban az esetben, ha a terhelt cselekményei törvényi vagy természetes egységet alkotnak. Kizárt az alkalmazás az alaki halmazatban álló bűncselekmények miatt, valamint abban az esetben is, ha egymással részben alaki, részben anyagi halmazatban lévő bűncselekményeket kell elbírálni, de azok közül nem állapítható meg legalább három, anyagi halmazatot alkotó, befejezett, személy elleni erőszakos bűncselekmény. Emellett kizárt a súlyosabb rendelkezések alkalmazása akkor is, ha a három személy elleni erőszakos bűncselekmény egyike tekintetében a halmazati büntetés kiszabására próbára bocsátás megszüntetése folytán került sor. Kizárt továbbá a halmazati három csapás alkalmazása, ha a három erőszakos bűncselekmény közül bármelyik kísérleti vagy előkészületi stádiumban rekedt. Az [új] Btk. tehát összességében lényegesen szűkebb körben tette lehetővé a súlyosabb halmazati rendelkezések alkalmazását a [régi] Btk.-hoz képest. Hivatkozik az Alkotmánybíróság az alapvető jogok biztosának 2014 februárjában készült AJB-5138/2013. számú jelentésére is, amely ugyancsak részletesen elemezte a három csapás szabályait. Az [új] Btk. 81. § (4) bekezdésében foglalt halmazati három csapással összefüggésben a jogbiztonság és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét állapította meg, ezért szükségesnek találta a jogszabályhely Alaptörvénynek megfelelő tartalmú módosítását. (III) Az Alkotmánybíróság döntéséből kiemelendő, hogy az több ízben hangsúlyozza, hogy határozata semmiben sem érinti az ún. erőszakos többszörös visszaesőkre [(régi) Btk. 137. § 6. pont3, (új) Btk. 459. § (1) bek. 31. c) pont] vonatkozó „három csapás” szabályokat [(régi) Btk. 97/A. § (1) bek., (új) Btk. 90. § (2) bek.]. Az állam azon jogát ugyanis, hogy a harmadízben jogerősen elítélt személyekkel szemben szigorúbb jogkövetkezményeket írjon elő, az Alkotmánybíróság az Alaptörvényből levezethetőnek találta. Az Alkotmánybíróság az alkotmányosság szempontjából más álláspontra helyezkedik azonban a halmazati három csapásra vonatkozó szabályok kapcsán. Hivatkozik a 9/1992. (I. 30.) AB határozatra, amely szerint a jogbiztonság a jogalkotótól azt követeli meg, hogy a jogszabályok világosak, egyértelműen és

2

Tette ezt arra is figyelemmel, hogy a 2010. évi LVI. törvény miniszteri indokolása a három csapás bevezetését e két ország büntetőpolitikájára történő hivatkozással kívánta alátámasztani.

3

2009. augusztus 9. napjától 2013. június 30. napjáig hatályos törvényhely.


JeMa 2015/4

hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára is előreláthatóak legyenek (ABH 1992, 59, 65). Az indítványozókkal egyetértve ezért nem találta a jogbiztonság alkotmányos követelményével összeegyeztethetőnek a támadott szabályokból fakadó azon lehetőséget, hogy a súlyosabb halmazati büntetéskiszabási szabályok alkalmazhatósága attól függjön, hogy az elkövető több bűncselekményét egy vagy több büntetőeljárásban bírálják-e el. Nem lehet ugyanis alappal számítani a törvény előírásainak megfelelő jogalkalmazói magatartásra akkor, ha a jogszabály megfogalmazása nem egyértelmű, többféle értelmezést is lehetővé tesz. Miután az ügyek egyesítése vagy elkülönítése kapcsán a büntetőeljárás szabályai objektív rendelkezést nem tartalmaznak, lényegében az eljáró hatóságok diszkrecionális jogkörében dől el, hogy a bűncselekmények egy vagy több eljárás keretében kerülnek-e elbírálásra. Összességében tehát az látható, hogy a különböző eljárásjogi helyzet eltérő büntetéskiszabást eredményez azon elkövetők esetében, akik három személy elleni erőszakos bűncselekményt követtek el. Ha ugyanis a három személy elleni erőszakos bűncselekmény elbírálására egy eljárásban kerül sor, akkor a büntetést a szigorúbb halmazati büntetéskiszabási rendelkezések szerint kell meghatározni. Amennyiben azonban ugyanezen három bűncselekmény elbírálása nem egy eljárásban történik, és az elkövető valamen�nyi bűncselekményt a legkorábbi elsőfokú ítélet kihirdetését megelőzően követte el, akkor a büntetést az [új] Btk. Különös Részében meghatározott tételkeretek között, az összbüntetésre vonatkozó rendelkezések szerint kell kiszabni, amely eltérő büntetéskiszabást fog eredményezni. Fenti gondolatmenetét úgy foglalta össze az Alkotmánybíróság, hogy a halmazati három csapással kapcsolatos normák kapcsán nem előrelátható, hogy mikor kerülhet sor a szigorúbb halmazati szabályok alkalmazására, és a jogszabály ellentmondásossága bírói jogértelmezéssel sem orvosolható. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az [új] Btk. 81. § (4) bekezdése, valamint a [régi] Btk. 85. § (4) bekezdése nem felel meg az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének. (IV) A fentieken túl az Alkotmánybíróság további aggályainak is hangot ad. Utal arra, hogy a büntetőjog alaptörvényi korlátainak legfontosabb eleme, hogy az egyén védelmet élvez a büntetőjogi eszközök állam általi önkényes felhasználásával szemben. Nem látja ezért alkotmányosan igazolhatónak, hogy a merőben eltérő tárgyi súlyú erőszakos bűncselekményekre lényegében azonos büntetéskiszabási szabályok kerüljenek megállapításra, ami lehetetlenné teszi, hogy a bíróság minden egyes elkövetett bűncselekményt tényleges súlya szerint értékelhessen. Az Alkotmánybíróság rögzíti továbbá, hogy az alkotmányosan elismerhető büntetési célokból nem következik, hogy a törvény a büntetés kiszabása körében ne írhatna elő akár kötelezően alkalmazandó szabályokat. Példaként hivatkozik a kiutasítás [(új) Btk. 59. § (1) bek.] büntetésre, a közügyektől eltiltás [(új)Btk. 61. § (1) bek.] mellékbüntetésre, valamint a pártfogó felügyelet kötelezően elrendelendő esetköreire [(új) Btk. 119. §]. Ezen elméleti megfontolás ellenére az életfogytig tartó szabadságAmbrus István: Az Alkotmánybíróság határozata a halmazati három csapásról

ALKOTM ÁN YJ O G

vesztés kötelező alkalmazása kapcsán azt állapítja meg, hogy az többszörös elkövetés esetén sem igazolható alkotmányosan, amennyiben kiszabását ugyan behatárolt, de eltérő tárgyi súlyú bűncselekmények viszonylatában írja azt elő a törvény. (V) Végül megállapítja, hogy a jogalkalmazói mérlegelést kizáró szabály ugyancsak ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, mert nem felel meg a jogállami büntetési rendszerrel kapcsolatos Alaptörvényből fakadó követelményeknek. A büntetési rendszer alaptörvényi kritériumainak megfelelő, differenciált büntetéskiszabást az szolgálta volna, ha a jogalkotó megteremtette volna a jogalkalmazói mérlegelés lehetőségét a határozott ideig tartó, illetve az életfogytig tartó szabadságvesztés között. (VI) Mivel az Alkotmánybíróság az [új] Btk. 81. § (4) bekezdésének, valamint a [régi] Btk. 85. § (4) bekezdésének alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése alapján megállapította, a hivatkozott rendelkezések további tartalmi vizsgálatát mellőzte. 2.2 A különvélemények Dienes-Oehm Egon – Pokol Béla által is támogatott – sommás különvéleményében utalt rá, hogy a szigorúbb halmazati szabályok alkalmazhatóságának kiszámíthatatlansága olyan jogbiztonsági probléma, amelyet az alapjogi sérelmek elkerülése érdekében meg kell szüntetni. Ezáltal ő is alaptörvény-ellenesnek ismerte el a helyzetet. Álláspontja szerint azonban annak orvoslása jogalkotói kompetencia, ezért az Alkotmánybíróságnak a halmazati három csapásra vonatkozó rendelkezések visszamenőleges hatályú megsemmisítése helyett elegendő lett volna határidő tűzése mellett felhívni a jogalkotó figyelmét a mulasztás kiküszöbölésére, a halmazati és az összbüntetési szabályok összhangjának megteremtésére.

3. A rendelkező rész és a ratio decidendi Érvrendszerének felvázolása alapján az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény [(régi) Btk.] 2010. július 23-tól 2013. június 30-ig hatályos 85. § (4) bekezdésének alkalmazása alaptörvény-ellenes, így az a Fővárosi Törvényszék előtt a 11.B.972/2011. szám alatt folyamatban lévő ügyben, valamint a Fővárosi Ítélőtábla előtt a 6.Bf.230/2012. szám alatt folyamatban lévő ügyben nem alkalmazható.

Az Alkotmánybíróság megállapítja továbbá, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény [(új) Btk.] 81. § (4) bekezdése alaptörvény-ellenes, ezért azt a hatálybalépésére, 2013. július 1-jére visszaható hatállyal megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 45. § (6) bekezdése alapján elrendeli a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény [(régi) Btk.] 85. § (4) bekezdése, valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény [(új) Btk.] 81. § (4) bekezdésének alkalmazásával meghozott, jogerős határozattal lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát. 7

ALKOTM ÁN YJ O G

A döntés elvi jelentőségű tételei az alábbiak szerint foglalhatók össze: (a) ellentmond a jogbiztonság [Alaptörvény B) cikk (1) bek.] követelményének, ha nem előrelátható, hogy mely esetekben kerülhet sor szigorúbb – akár kötelezően kiszabandó életfogytig tartó szabadságvesztést jelentő – halmazati büntetés kiszabására; (b) ugyancsak csorbítja az arányosság elvének megsértésén keresztül a jogbiztonságot az eltérő tárgyi súlyú bűncselekményi tényállások azonos büntetéssel való fenyegetettsége; (c) kötelezően alkalmazandó büntetéskiszabási szabályok alkotása révén a bírói mérlegelési jogkör szűkítése önmagában véve nem, csupán további okokkal együtthatva tekinthető alaptörvény-ellenesnek.

JeMa 2015/4

lomban megjelent álláspont, amely azért tartja a szabályozást a jogbiztonság követelményével összeegyeztethetetlennek, mert az USA ügyészeit és bíráit túlságosan nagy mérlegelési jogkör illeti meg, amely folytán, végső soron akár a három csapás alkalmazásának megengedhetősége is diszkrecionális jogkörükbe tartozhat. Így pl. ha az ügyész a harmadik, a három csapás szabályát éppen megalapozó bűncselekményt nem látja kellőképpen bizonyítottnak, ezért nem emel vádat.

4

Nagy Ferenc értékelése szerint „szimbolikus törvényhozási ’gyöngyszem,’ ugyanakkor jogalkotási abszurdot jelentő ’elrettentő’ példa”. Nagy Ferenc: „Alkotmányosan megkérdőjelezhető szabályokról az új Btk. kapcsán” in Hack Péter – Koósné Mohácsi Barbara (szerk.): Emberek őrzője. Tanulmányok

4. Az érvelés kritikája

Lőrincz József tiszteletére (Budapest: ELTE Eötvös 2014) 133. 5

Ad (I) a) Az Alkotmánybíróság döntésének bevezetésében elvégzett jogösszehasonlító kitekintése körében helyesen utal arra, hogy lényegében a magyar büntető jogalkotás sajátossága volt a halmazati három csapásról rendelkező törvényhely.4 Valamennyi más országban, ahol a közelmúltban a harmadik bűnelkövetést krudélis büntetéssel5 fenyegető szabályozást vezettek be, vagy ez legalábbis felmerült, azt kizárólag a többszörös visszaesőkre vonatkoztatták, olyanokra tehát, akiket a harmadik bűncselekményüket megelőzően már (legalább) kétszer jogerősen elítéltek.6 E vonatkozásban az USA-beli szabályozáshoz hasonlóan jár el például az AB-döntés által citált szlovák büntetőjog is.7 b) Miután a jogintézmény a legnagyobb szabályozási múltra a tengerentúlon nyúlik vissza, áttekintésképp indokolt lehet néhány fontosabb jellemző kiemelése.8 Az Amerikai Egyesült Államokról elmondható, hogy 1993-tól napjainkig valamilyen formában a tagállamok több mint felében megjelent a három csapás, amelyről a közvélemény – különösen kezdetben – jórészt kedvező értékítéletet adott. Ezzel szemben a jogirodalom már lényegesen kritikusabban viszonyul a jogintézményhez. Tóth Mihály általános éllel utal arra, hogy „abban egyetértenek még az ottani mértékadó jogtudósok is, hogy a parttalan szigor mindenütt csupán átmeneti javulást eredményezett”.9 Közelebbről, leginkább azt a – Magyarország által át nem vett – rendelkezést szokás bírálni, amely szerint akár csekély súlyú, nem erőszakos harmadik bűncselekmény is alapjául szolgálhat a szigorúbb jogkövetkezmények alkalmazhatóságának. Így például egy 1995-ben történt eset kapcsán huszonöt év szabadságvesztésre ítélték azt az elkövetőt, aki harmadik alkalommal, erőszak alkalmazása nélkül, mindössze egy pizzát tulajdonított el.10 Szintén szkeptikus a szerzők többsége a három csapásnak a bűnözés mértékére gyakorolt jótékony hatása kapcsán. Mint amerikai forrásokra hivatkozva Borbíró Andrea írja: „[a] three strikes kedvező hatásáról tudósító tanulmányok csaknem kivétel nélkül valamely kormányzati vagy igazságszolgáltatási szerv hivatalos dokumentumai közül kerülnek ki”.11 A szerzők zöme végül további hátrányként a három csapás keresztülvitelének gyakorlati költségességét emeli ki.12 Érdekes és megalapozott indokokkal színesíti a három csapással szemben kibontakozó érvrendszert az az olasz szakiroda8

Egy gyakorló jogászként dolgozó szerző egyenesen „drákói” szigorról ír. Lásd Bótor Szabolcs: „Néhány gondolat a közbeszédben ’három csapás’ törvényként elhíresült 2010. évi LVI. törvényről” Büntetőjogi Tanulmányok XII. (Veszprém: MTA Veszprémi Területi Bizottsága 2011) 179.

6

A jelenkori szabályozásokkal szemben a régmúltból megemlíthető az a jogtörténeti érdekesség, hogy az 1532-ből származó német jogkönyv, a Constitutio Criminalis Carolina 162. §-a a harmadízben elkövetett lopást halállal rendelte büntetni, éspedig nemcsak korábban már elítéltek, hanem büntetlen elkövetők esetében is. Ez a rendelkezés a praktikusok gondolkodásában elsősorban a folytatólagos bűncselekmény konstrukciójának megalkotása irányába gyakorolt hatást. Lásd Ambrus István: Egység és halmazat – régi dogmatikai kérdés, új megközelítésben (Szeged: SZTE ÁJTK 2014) 91.

7

A 2004-ben bevezetett, majd többször módosított szlovák szabályozást kritikusan mutatja be Anton Fábry: „A »három csapás« büntetési elv bevezetése és ennek tapasztalatai Szlovákiában” Ügyészek lapja 2010/6. 127– 134.

8

A kérdéskörhöz ld. Farkas Ákos: A falra akasztott nádpálca, avagy a büntető igazságszolgáltatás hatékonyságának korlátai (Budapest: Osiris 2002) 49– 50, Beke-Martos Judit: „Three Strikes Law. A három csapás törvénye Amerikában” Rendészeti Szemle 2009/9. 97–110.

9

Tóth Mihály: „Utak, ösvények és »csapások« a visszaesés büntetőjogi szabályozásában” in Belovics Ervin – Tamási Erzsébet – Varga Zoltán (szerk.): Örökség és büntetőjog. Emlékkönyv Békés Imre tiszteletére (Budapest: PPKE JÁK 2011) 185.

10 A „Pizza Case”-t ismerteti, és a három csapást e vonatkozásban bírálja Michael Vitiello: „Three strikes: can we return to reality?” Journal of Criminal Law and Criminology 1997/2. 396. 11 Borbíró Andrea: „»Three strikes and you’re out« Magyarországon – kriminálpolitikai racionalitás vagy szimbolikus jogalkotás?” in Földi András (szerk.): Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestiensis De Rolando Eötvös Nominatae (Budapest: ELTE ÁJK 2008) 174. 12 USA-beli forrásokat idéz a kérdés kapcsán Ulrike Glasberger: „»Three strikes and You Are Out« Zu neuen Strafzumessungsgrundsätzen bei Wiederholungstätern” Zeitschrift für die gesamte Strafrechtswissenschaft 1998/3. 805. Amerikai-német specifikus jogösszehasonlítást végzett el Florian Knauer: „Die Verwertung jugendstrafrechtlicher Vorverurteilungen bei Sanktionierungen nach Erwachsenesrafrecht. Ein Rechtsvergleich zwischen den US-amerikanischen Three-Strikes-Gesetzen und der deutschen Sicherungsverwahrung” Zeitschrift für die gesamte Strafrechtswissenschaft 2012/1. 204–231.


JeMa 2015/4

Ilyen esetben felmerülhet a fordított okfejtés gyanúja: éppen azért nem látja a vádhatóság képviselője kellően meggyőzőnek a rendelkezésre álló bizonyítékokat, mert nem kívánja az elkövetőre a kötelezően irányadó súlyos büntetés kiszabását.13 De ugyanígy fennállhat a veszélye annak is, hogy az egyébként kétséget kizáróan nem bizonyított bűncselekmény miatt is vádemelésre kerül sor, ha az adott elkövetőre a három csapás alkalmazása a cél. Erre figyelemmel viszont akár ugyanabban az államban is kizárólag azon a körülményen múlhat a három csapás alkalmazása vagy ennek elmaradása, hogy melyik ügyészhez kerül az ügy.14 Az olaszoknál egyébként a náluk 2005-ben bevezetett három csapást – annak az arányosság elvét sértő jellege és a tett-büntetőjoggal való összeegyeztethetetlensége miatt – ugyancsak éles bírálatok érik, jóllehet az ottani szabályok az USA-ban vagy nálunk ismertnél lényegesen enyhébbek, továbbá a bírói mérlegelést nem zárják ki, csupán korlátozzák.15 c) A három csapás hazai jogtörténeti előzményei kapcsán az Alkotmánybíróság által nem hivatkozott egy további rendelkezés szolgálhat adalékul. A társadalmi tulajdon büntetőjogi védelméről szóló 1950. évi 24. tvr. 5. § (2) bekezdése – nyilvánvalóan szovjet hatásra – tíz évig terjedő börtönbüntetés kiszabását tette lehetővé arra az esetre, ha az elkövető a társadalmi tulajdon elleni bűntettet ismételten követte el.16 Az ismételt elkövetés megállapításához a korabeli jogirodalom szerint legalább két alkalommal kellett az elkövetőnek társadalmi tulajdon elleni bűntettet megvalósítania, az egyes elkövetések között tér- és időbeli összefüggésre nem volt szükség, továbbá a szigorúbb rendelkezés a (legalább) két cselekmény egy eljárásban történő elbírálása esetén ugyanúgy alkalmazást nyerhetett, mint akkor, ha az elkövető korábbi jogerős elítélését követően került ismét a bíróság elé társadalmi tulajdon elleni bűntett elkövetése miatt.17 E jogintézményt a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. tv. nem vette át. Azt az általánosságban helyes álláspontot, amely szerint „az ismételt bűnelkövetőkkel szemben – különösen a harmadik alkalommal a bűn útjára lépőkkel – szigorúbb büntetőjogi szankciók indokoltak”,18 a hazai jogirodalomban csak kevesek vitatták.19 Az ismételt elkövetés azonban olyannyira széles és átfogó kategória, hogy a különböző jellegű eseteire adandó büntetőjogi reakciók körében további distinkció(ka)t indokolt tenni. Így például – noha a szó nyelvtani értelmében mindketten ismételt bűnelkövetők – nyilvánvaló, hogy a lelepleződéstől tartó, és ezért a tervezett nyaralásra a bolti kasszából nem egyszerre, hanem több részletben pénzt sikkasztó pénztáros cselekménye nem eshet azonos megítélés alá azzal a tolvajéval, aki kizárólag gépkocsik eltulajdonításából, majd áron aluli továbbértékesítéséből tartja fenn magát.20 Hasonlóan lényeges lehet a különbség azon esetek között, hogy valaki életében először áll – igaz, rögtön három, személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt – bíróság előtt, vagy már többször ítélték ilyen cselekmények alapján szabadságvesztésre, és utolsó szabadulása után sem hagy fel a bűnelkövetéssel. d) Noha az Alkotmánybíróság ezt tételként nem fogalmazza meg, megállapításaiból mégis levonható olyan következtetés, hogy három, személy elleni erőszakos bűncselekmény Ambrus István: Az Alkotmánybíróság határozata a halmazati három csapásról

ALKOTM ÁN YJ O G

„egyszerű” halmazata esetére az erőszakos többszörös visszaesőkével megegyezően szigorú jogkövetkezmények törvényi előírása aggályos. Ennek indoka, hogy az erőszakos többszörös visszaesők még a büntetett előéletű személyeknek is azon speciális csoportja, akikkel szemben személy elleni erőszakos deliktumok miatt több alkalommal, jogerősen, letöltendő szabadságvesztést szabtak ki, amely hiába került (tipikusan) végrehajtásra, a speciális prevenciós büntetési célt nyilvánvalóan nem sikerült elérni, mert az elítélt ismét – harmadszor is – ugyanilyen (vagy hasonló) bűncselekményt követett el.21 Közvetve alátámaszthatja továbbá e felfogás helyességét az a jogtörténeti áttekintésből vett szempont is, hogy olyan büntető rendelkezés, amely akár büntetlen előéletű, ám ismételt

13 A francia büntetőjogot vizsgálva az ehhez hasonló eljárást Farkas Ákos „korrekcionalizációs trükknek” nevezi. Ld. Farkas (8. lj.) 106–107. 14 Malcolm M. Feeley: „Le origini e le conseguenze del panico morale: gli effetti sulle corti americane delle leggi »tre volte e sei eliminato« [»three strikes and you’re out«]” Rivista Italiana di Diritto e Procedura Penale 2000/2. 430. 15 Bella Angela Della: „Three strikes and you’re out: la guerra al recidivo in California e i suoi echi in Italia” Rivista Italiana di Diritto e Procedura Penale 2007/2–3. 832–833, 858–859. A kérdéshez ld. még Bárd Károly: A büntető hatalom megosztásának buktatói (Budapest: KJK 1987) 62–63. 16 BHÖ 232. (2) bek. 17 Ehhez részletesen ld. Földvári József: „Az »ismételtség« a társadalmi tulajdon elleni bűncselekményeknél” Jogtudományi Közlöny 1955/1. 14–26. Részben ellentétes állásponton Tallós Emil: „Az ismételtség fogalma a társadalmi tulajdont károsító bűntetteknél” Magyar Jog 1957/4. 81–85. 18 Tóth (9. lj.) 177. 19 Ilyen kivételes álláspontot képviselt a régi szakirodalomban Szokolay István, aki szerint „igaz, hogy javulást nem mutat az, ki ismét büntettbe esik, de azért több roszat és sérelmet nem követ el, mint ha először tenné azt, – és a’ visszaesésnek oka többnyire maga a’ status, midőn a’ büntevők javulására és fogház utáni ellátására olly keveset áldozik. Nem igen találhatni tehát igazságosnak a’ büntetés nagyitását”. Szokolay István: Büntető Jogtan. A’ codificatio és tudomány legújabb elvei szerint, különösen biráink ’s ügyvédeink számára (Pest: Heckenast Gusztáv 1848) 219. 20 A pénztáros cselekménye folytatólagosan elkövetett sikkasztásnak minősülhet, ezért vele szemben halmazati büntetés kiszabására nem kerülhet sor, a folytatólagosság [(új) Btk. 6. § (2) bek.] kizárólag a büntetés kiszabása körében értékelhető – bár helyes felfogás szerint nem feltétlenül értékelendő – súlyosító körülményként (BKv 56. III. 6. pont). Az autótolvaj terhére azonban amellett, hogy cselekményei a jelenlegi joggyakorlat szerint a sértettek száma szerinti bűnhalmazatot képeznek, az üzletszerűség [(új) Btk. 459. § (1) bek. 28. pont] minősítő körülménye is megállapítható. Ld. Ambrus (6. lj.) 145–146, 195–201. 21 Korábban az AB maga is utalt arra, hogy a visszaesők súlyosabb büntetéssel fenyegetése alkotmányos indokokon alapszik és megfelel a büntetőjogi jogkorlátozás alkotmányos kritériumának (1214/B/1990. AB határozat, ABH 1995, 571, 576). Ehhez ld. Lévay Miklós: „Az alkotmányos büntetőjogtól az alkotmányos kriminálpolitikáig” in Hajdú József (főszerk.): 90 éves a szegedi jogászképzés (Szeged: SZTE ÁJTK 2013) 122–123, Palánkai Tiborné: „Az Alkotmánybíróság büntetőjogi tárgyú határozatai; a büntetőjog kodifikációjának alkotmányjogi összefüggései” Büntetőjogi Kodifikáció 2002/3. 4–5. 15.

9

ALKOTM ÁN YJ O G

elkövetőket is a többszörös visszaesőkkel lényegében azonos súllyal rendelt volna büntetni, jórészt a tettes-büntetőjog talaján álló büntetőjogi gondolkodás idején (a két világháború között a „megrögzött bűntettesek”,22 majd az 1950-es években a társadalmi tulajdon elleni bűntettet ismételten elkövetők kapcsán) érvényesült. Ez a felfogás pedig jogállami keretek között nem képviselhető. Ad (III) A halmazati három csapásról rendelkező szabálynak nem volt olyan jelentés adható, amely megfelelt volna az Alaptörvénynek.23 Erre figyelemmel minden szempontból helyeselhető az Alkotmánybíróság azon állásfoglalása, amely azt alkotmányellenesnek nyilvánította.24 Nem felelt – és nem is felelhetett – meg a szabályozás ugyanis a jogbiztonság alkotmányos kívánalmának25 azért, mert lényegében attól vált függővé a szigorúbb halmazati büntetés alkalmazhatósága, hogy az elkövető legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekményét ugyanazon vagy különböző eljárásokban bírálták-e el.26 Mint Elek Balázs megállapítja, ha „az ügyész nem egy vádiratot szerkeszt, vagy a bíró esetleg úgy dönt, hogy a legsúlyosabb bűncselekményt […] elkülöníti”, a terheltnek csak a „rendes” és nem a felemelt büntetéssel kellett számolnia, sőt utóbb még – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – az összbüntetés kedvezményében is részesülhetett.27 Ilyen jogszabályi környezetben pedig a halmazati három csapásra vonatkozó előírás az előreláthatóság – Gellér Balázs szerint a teljes jogrendszer legfontosabb alapját jelentő28 –követelményével összeegyeztethetetlen volt. Mindez annak ellenére is igaz, hogy a halmazati három csapás akkor még hatályos szabályait elemző tankönyv- és kommentárirodalom szerint, amennyiben több eljárás indul, az ügyeket egyesíteni szükséges, illetve az egy eljárásban szereplő személy elleni erőszakos cselekmények elkülönítése nem fogadható el, mert különben a törvény szigora nem a jogalkotó szándéka szerint érvényesült volna.29 Az egyesítést kógens szabályként előíró, illetve az elkülönítést megtiltó rendelkezést azonban az Be. 72. §-a nem ismer. Az pedig könnyen belátható, hogy a gyakorlati célszerűség hiánya mellett más, napjainkban a szigorításhoz hasonlóan népszerű büntetőeljárási „vezérelvek” – mint például az időszerűség – sokszor ugyancsak ellehetetleníthetik az egyesítést vagy az elkülönítés mellőzését. Így tételezzük fel, hogy az elkövető két, adott esetben egyszerű megítélésű bűncselekményt, rablást [(új) Btk. 365. §] és súlyos testi sértést [(új) Btk. 164. § (3) bek.] követett el, melyek kapcsán egyazon büntetőeljárás folyt. Emellett azonban a terhelt egy [az (új) Btk. 459. § (1) bek. 26. pont d) pontja alapján ugyancsak személy elleni erőszakos bűncselekménynek minősülő] szövevényes, nehezen felderíthető és bizonyítható emberkereskedelemben [(új) Btk. 192. §] is részt vett, amelynek nyomozása és a bírósági eljárás várhatóan hosszú évekig elhúzódik. A rablás és a súlyos testi sértés miatt folytatott, akár bíróság elé állítás [Be. XXIV. Fejezet] keretében, legfeljebb néhány hét vagy hónap alatt jogerősen befejezhető büntetőeljárás időszerűségével ment volna szembe az a bíróság, amely kizárólag annak érdekében erőltette volna a két bűnügy egyesítését, hogy a halmazati három csapás szabályával „lesújthasson”. 10

JeMa 2015/4

Az egyesítés/elkülönítés véletlenszerűsége mellett további, a halmazati három csapás vonatkozásában a jogbiztonság követelményét ugyancsak erodáló körülmény is említhető. Sem az ügyész nem köteles minden esetben vádat emelni, sem a büntetőbíróság bűnösséget megállapító ítéletet hozni valamennyi bűncselekmény kapcsán még abban az esetben sem, ha a (legalább) három, személy elleni erőszakos és bizonyítható bűncselekmény miatt egyébként egyetlen eljárás folyik, tehát a szigorúbb halmazati büntetés kiszabásának törvényi feltétele elvileg adott. A halmazati büntetés ugyanis jogkövetkezmény, amelynek előfeltétele a bűnhalmazati minősítés. Anyagi jogi (dogmatikai) kérdésben történő döntés, ha a jogalkalmazó a három bűncselekmény halmazatát nem valóságosnak, ha-

22 A II. Bn. Tervezetének vonatkozó rendelkezéseiről lesújtó értékítéletet adott Vámbéry Rusztem: „A megrögzött bűntettesek” Jogtudományi Közlöny 1927/22. 197–199. Röviden indokolt utalni arra, hogy a „megrögzött” (vagy a hozzájuk hasonló meghatározású „közveszélyes”) elkövetőkkel szembeni szigorúbb büntetőjogi fellépésre már az első világháborút megelőzően is tettek kísérletet. Ehhez ld. Heller Erik: „Törvényjavaslat a megrögzött büntettesekről” Bűnügyi Szemle 1913–1914/7. 312–318, Vámbéry

Rusztem: „Törvényjavaslat a megrögzött bűntettesekről” Jogtudományi

Közlöny 1914/5. 44. 23 Szomora Zsolt: „Az alkotmánykonform normaértelmezés és a büntetőjog – problémafelvetés” in Juhász Zsuzsanna – Nagy Ferenc – Fantoly Zsanett (szerk.): Sapienti sat. Ünnepi kötet dr. Cséka Ervin professzor 90. születésnapjára (Szeged: Acta Jur. et Pol. 2012) 461. 24 Nagy Ferenc: „A szabadságelvonással járó szankciókról az új Btk.-ban” Börtönügyi Szemle 2014/4. 9. 25 A jogbiztonság fogalmának alkotmányjogi vetületéhez ld. Trócsányi László: „Az alkotmányosság elvei, az alkotmányos állam” in Trócsányi László – Schanda Balázs (szerk.): Bevezetés az alkotmányjogba. Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei (Budapest: HVG-ORAC 32014) 73. A büntetőjogi aspektusokhoz Kőhalmi László: „Jogbiztonság és büntető jogalkotás” Pécsi Határőr XIII. 2012. 87–97, Varga Ádám: „Jogbiztonság a büntető igazságszolgáltatásban” in Verebély Imre (szerk.): Az állam és jog alapvető értékei a változó világban (Győr: SZE ÁJK Doktori Iskola 2012), 60–71, Békés Ádám: „Büntetőpolitika és jogbiztonság” Magyar Jog 2005/8. 479–484. 26 Csemáné Váradi Erika: „A halmazati büntetés” in Horváth Tibor – Lévay Miklós (szerk.): Magyar Büntetőjog. Általános Rész (Budapest: CompLex 2014) 489–490. 27 Elek Balázs: „Három csapás kontra arányosság” Ügyészek lapja 2013/3–4. 18, 21. Hasonlóan Elek Balázs: „A bíró büntetéskiszabási szemléletének jogalkotói alakítása” Kriminológiai Közlemények 70. 2012. 31. 28 Gellér Balázs József: Nemzetközi büntetőjog Magyarországon, adalékok egy vitához (egyes jellemzők leírása és diagnózis kísérlet) (Budapest: Tullius 2009) 61. 29 Elek Balázs: „A halmazati büntetés” in Polt Péter (szerk.): Új Btk. Kommentár 2. kötet. Általános Rész (Budapest: Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó 2013) 136., Belovics Ervin: „A halmazati büntetés” in Belovics Ervin et al: Büntetőjog I. Általános Rész. A 2012. évi C. törvény alapján (Budapest: HVG-ORAC 2012) 479. Nem utal e kívánalomra Mészár Róza: „A halmazati büntetés” in Kónya István (szerk.): Magyar Büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára. I. kötet (Budapest: HVG-ORAC 32013) 287.


JeMa 2015/4

nem csupán látszólagosnak tekinti, ezáltal azt kétkomponensű halmazattá, de akár bűncselekményi egységgé is redukálhatja.30 E körülmény folytán pedig a halmazati három csapás nem kerülhetett volna alkalmazásra, mert a látszólagos halmazatban háttérbe lépő bűncselekmény önállóságát veszíti, ezért miatta külön büntetőjogi felelősség nem állapítható meg (legfeljebb súlyosító körülményt képezhet). Ugyanerre vezethetett volna az is, ha az elkövető három bűncselekményét törvényi egységbe – például a folytatólagosság egységébe – foglalhatónak tekintették volna. Erre például szolgálhat az az – egyébként meglehetősen bonyolult, a jogirodalomban és a gyakorlatban távolról sem egységes megítélésű31 – eset, amikor az elkövető három alkalommal, ugyanannak a pénzintézetnek a bankfiókjában követ el fegyveres rablást [(új) Btk. 365. § (3) bek. a) pont]. Az USA-hoz hasonlóan – részben már jogszociológiai vetületként – nálunk is felmerülhetett volna egy további lehetőség. Eszerint a bíróságok – mintegy „kegyelmi” jogkört gyakorolva – azért értékelték volna az egyébként aggálytalanul bizonyítottnak tekinthető bűncselekményt is bizonyítatlannak, vagy az ügyész azért mellőzte volna a vádemelést, vagy tett volna valamely cselekmény viszonylatában felmentésre indítványt, hogy ne álljon halmazatban három olyan bűncselekmény, amely a halmazati három csapás alkalmazását megalapozza olyan elkövető kapcsán, aki az ilyen szigorú büntetést jogérzékük szerint nem érdemli meg. Ugyanerre – ami még aggályosabb – fordított előjellel is sor kerülhetett volna.32 Előfordulhatott volna végül az is, hogy a bíróság (vagy a vádelőkészítési feladatok ellátása során az ügyész) ugyanilyen megfontolásból értelmezte volna valamely büntethetőségi akadály – például a jogos védelem – hatókörét a törvényes kereteken túlterjeszkedve vagy éppen túlságosan szűk körben. A fenti és hozzájuk hasonló lehetőségek felmerülése kiemelten alkalmasak lehettek a jogbiztonság csorbítására. Mindebből levonható az a következtetés, hogy a halmazati három csapásra vonatkozó szabály még akkor sem felelt volna meg az előreláthatóság és ennek folytán a jogbiztonság követelményének, ha a legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekmény egyazon eljárásban kerül elbírálásra. Ad (II, VI) Az Alkotmánybíróság végső konklúziója miatt a halmazati három csapás részletszabályainak bírálatával érdemben nem foglalkozott. Ennek ellenére – különösen a büntető törvényhozásban máshol is, továbbá a büntetőjog elméletében és gyakorlatában ugyancsak megfigyelhető tendenciákra figyelemmel – lényeges lehet a határozathoz kapcsolódóan egy konkrét bűncselekménytani probléma feltárása. Az alábbiakban annak a kérdésnek a jelentőségét kívánjuk megvizsgálni, hogy az [új] Btk. 81. § (4) bekezdése – szemben a [régi] Btk. 85. § (4) bekezdésével – csak a különböző időpontokban33 elkövetett személy elleni erőszakos (és befejezett) bűncselekmények elkövetése esetén engedett teret a halmazati három csapás alkalmazásának, ezáltal is korlátozva annak alkalmazási körét.34 A [régi] Btk. 85. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezés az idősíkkal kapcsolatos szűkítést nem tartalmazott, így az elkövető tanúsíthatott egy vagy több cselekményt egyaránt, akár egyazon, akár különböző időpontokban, a szigorúbb halmazati büntetés kiszabásának – a további törvényi feltételek egyidejű Ambrus István: Az Alkotmánybíróság határozata a halmazati három csapásról

ALKOTM ÁN YJ O G

fennállása esetén – nem volt akadálya. Kónya István a törvényhelyet e vonatkozásban bírálva azon nézetének adott hangot, hogy „[a]z alaki bűnhalmazat a jogrend épségét védi azáltal, hogy a Különös Rész valamely tényállását kimerítő bűncselekmény ne maradjon büntetlenül. […] Az alanyi oldalhoz fűződő – az elkövető személyének fokozott veszélyességét ellentételező – három csapásként megismert büntetéskiszabási szabály azt honorálja, hogy az elkövető ténylegesen háromszor valósít meg személy elleni erőszakos bűncselekményt. Ezért ez az alaki halmazatra nem vonatkozhat”.35 Kónyáéval egybecseng Tóth Mihály ekkoriban megfogalmazott álláspontja, amely szerint a halmazati három csapásnak mindkét bűnhalmazati típusra történő kiterjesztése „súlyos hiba, mert nem veszi figyelembe az alaki halmazat hosszú ideje kidolgozott és alkalmazott elveit”. A szerző nézetének alátámasztására egy olyan fiktív esetet ismertet, amelyben a fiatal felnőtt, büntetlen előéletű elkövető egy falusi vásárban, ittas állapotban egy szobrot tulajdonít el, amelynek megtartása érdekében a szoborral a vele szemben fellépő rendőr felé üt, így megvalósítja a testi sértés, a hivatalos személy elleni erőszak és a felfegyverkezve, hivatalos személy ellen elkövetett rablás alaki halmazatát. Erre figyelemmel vele szemben működésbe kellett lépnie a halmazati három csapásnak, és kötelező lett volna életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélni – éspedig annak ellenére, hogy az új szabályozás hiányá-

30 Ambrus (6. lj.) 18. 31 A BH 1999. 148. II. számon közzétett eseti döntés szerint „nem egyrendbeli folytatólagosan elkövetett rablást, hanem többrendbeli rablást kell megállapítani, ha az elkövetők ugyanannak a jogi személynek a sérelmére, több postahivatali fiókban úgy követik el a rablási cselekményeket, hogy több természetes személy ellen alkalmaznak erőszakos vagy fenyegetést”. Álláspontunk szerint ez a minősítés azért vitatható helyességű, mert ha a rablás jellegzetes jogi tárgyának a vagyoni jogosultságot tekintjük, akkor a folytatólagosság megállapíthatóságához szükséges „azonos sértett” feltétel alatt elegendő a jogi személy azonosságát megkövetelnünk, így az ilyen és hasonló esetekben a folytatólagosság megállapítása akadályba nem ütközik, továbbá általában ez a minősítés tekinthető az elkövetőre nézve kedvezőbbnek is. Részben ellentétesen Szomora Zsolt: „XXXV. Fejezet. A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények” in K arsai Krisztina (szerk.): Kommentár a Büntető Törvénykönyvhöz (Budapest: CompLex 2013) 758–759. A kérdéskörhöz ld. még Deák Zoltán: „A rablás rendbelisége a bírói gyakorlat (görbe) tükrében” Magyar Jog 2010/10. 621. 32 A jelenséghez ld. Bencze Mátyás: „Az ártatlanság vélelmének érvényesülése a magyar büntetőbíróságok bizonyítási gyakorlatában” Belügyi Szemle 2010/9. 95–123, különösen 111–114. 33 Bár az USA-beli szabályok is „elkülöníthető alkalommal” elkövetett bűncselekményekről tesznek említést, ez a szabályozás két megelőző jogerős elítélést megkövetelő jellege miatt ennek különösebb jelentősége nincs. Ld. Beke-Martos (8. lj.) 100. 34 Arra, hogy az [új] Btk. vonatkozó szabályai enyhébbek a [régi] Btk.-hoz képest, számos folyamatban lévő ügyben eljárt bíróság rámutatott. Ld. például Debreceni Ítélőtábla Bhar.II.437/2013/8., Fővárosi Törvényszék 26.B.881/2013/41., Kaposvári Törvényszék B.222/2013/58. számú határozatokat. 35 Kónya István: „A három csapás bírói szemmel” Magyar Jog 2010/3. 132–133.

11

ALKOTM ÁN YJ O G

ban valószínűleg végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték volna a terheltet.36 Feltehetően a fenti sürgetésekre is tekintettel, a jogalkotó az [új] Btk. 81. § (4) bekezdésében a már ismertetett módosítást végezte el, amelyet a jogirodalom – az 5/2013. (XII. 11.) BK véleményben foglaltakat alapul véve – jóformán egyöntetűen úgy értékelt, hogy a különböző időpontokban történő elkövetés azt jelenti, hogy az egyes bűncselekmények egymással anyagi bűnhalmazatban állnak.37 Distinkciót a kérdés kapcsán csupán Horváth Eszter tett, aki szerint „[a] változás lényegében azt eredményezi, hogy az alaki halmazatban lévő bűncselekményekre, és az egyidejűleg megvalósított anyagi halmazatban lévő bűncselekményekre nem sújt le a három csapás szigora” [kiemelés tőlem: A. I.].38 Az egység–többség tanának egyik legrégebbi dilemmája annak eldöntése, hogy bűnhalmazat megállapításához feltétlenül szükség van-e ugyanazon elkövető részéről több ténykedésre, vagy további feltételektől függően, egyetlen életbeli – pontosabban a törvényi tényállásban írt elkövetési magatartást egyszer megvalósító – cselekmény is alapjául szolgálhat a halmazati értékelésnek. A kérdés helyes megválaszolásához elengedhetetlen az alaki–anyagi halmazat fogalmi párosának helyes definiálása. Az [új] Btk. 6. § (1) bekezdése szerint bűnhalmazat az, ha az elkövető egy vagy több cselekménye több bűncselekményt valósít meg, és azokat egy eljárásban bírálják el. Felfogásunk szerint egy cselekménnyel valósul meg több bűncselekmény – tehát alaki halmazat létesül –, ha az elkövető valamely törvényi tényállásban írt elkövetési magatartást egyetlen ízben tanúsítja, oly módon azonban, hogy e cselekmény egyidejűleg egy másik tényállásban írt magatartásnak vagy magatartásrésznek is megfelel, vagy ugyanazon tényállásban foglalt elkövetési magatartást meríti ki egyidejűleg – legalább részben39 – többször. Alaki halmazat úgy is létrejöhet, hogy a kettő (vagy több) bűncselekmény a maga egészében ugyanazon elkövetési magatartás tanúsításával valósul meg, de úgy is, hogy az elkövetési magatartás egyes mozzanatai mindkét bűncselekménynek a sajátjai, míg más mozzanatok az egyik, megint más történések a másik bűncselekmény törvényi tényállásának keretein kívül esnek.40 Az alaki halmazat kereteit tehát törvényi tényállásban írt elkövetési magatartás határozza meg. Amint az teljes egészében kifejtésre került, a következő életbeli cselekménymozzanat már – még abban az esetben is, ha a korábbival szoros kontinuitásban van – anyagi halmazatban lesz megállapítandó. Anyagi halmazat esetén tehát az elkövető több olyan – akár azonos, akár különböző – törvényi tényállás keretei közé illeszkedő magatartást tanúsít, amelyeknek közös momentuma/metszete nincsen. Minden esetben értelemszerű feltétel, hogy az elkövető cselekménye vagy cselekményei ne legyenek természetes vagy törvényi egységbe foglalhatók, valamint hogy a bűnhalmazat ne legyen látszólagos (ugyan alaki és anyagi változata a látszólagos halmazatnak is kimunkálható, az ide tartozó esetkörök végeredményben bűncselekményi egységet képeznek). Az alaki és az anyagi bűnhalmazat közötti – mind minősítési, mind jogkövetkezménybeli – megkülönböztetés alapját kez12

JeMa 2015/4

detben az a gondolat adta, hogy az az elkövető, aki egyetlen cselekménnyel realizál több bűncselekményt, nyilvánvalóan kevésbé büntetést érdemlő, mint aki ezt több magatartásával viszi véghez, mert a többszöri elkövetés többszöri elhatározást, tipikusan nagyobb elszántságot tételez fel az elkövető részéről, indokolt tehát utóbbi súlyosabb büntetéssel fenyegetése. Az 1878. évi V. tc. a magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről (Csemegi-kódex) 95–100. §-ai lényegében úgy rendelkeztek, hogy alaki halmazat esetén csupán az abszorpció, míg anyagi halmazat esetében az aszperáció alkalmazható büntetéskiszabási elvként. A Csemegi-kódex az alaki halmazat esetében tehát nem engedte meg a bűnhalmazatban álló legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele felső határának átlépését, hanem legfeljebb ebben a keretben mozoghatott a bíró. Anyagi halmazat esetén azonban lehetőség volt a felső határnál súlyosabb büntetés kiszabására is. A törvény eme megoldása azonban a joggyakorlatban sokszor igazságtalan eredményre vezetett. Nehezen megindokolható például, hogy miért részesüljön enyhébb megítélésben a két vagyontárgyat is megrongáló elkövető csupán azon körülményre figyelemmel, hogy tervét csupán egyetlen magatartással hajtotta végre, és ehhez nem volt szüksége több tettre.41 A XX. század derekára ezért a magyar büntető jogtudományban kikristályosodott az a nézet, amely szerint egy cselekmén�-

36 Tóth Mihály: „Gondolatok büntetőjogunk fejlődésének újabb dilemmáiról és távlatairól” JURA 2010/2. 103. A szerző más munkájában is kidomborítja, hogy problematikusnak tartja a kötelező életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásának előírását „akár egyetlen cselekménnyel megvalósítható – egymással tehát alaki halmazatban lévő – bűncselekmények” esetén. Ld. Tóth Mihály: „A büntetőjog tudományának és gyakorlatának kapcsolata” in Hajdú (21. lj.) 178. 37 Juhász Zsuzsanna: „A halmazati büntetés” in K arsai (31. lj.) 199, Elek (29. lj.) 136, Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog. Általános Rész (Budapest–Debrecen: Rejtjel 52013) 527, Nagy Ferenc: Anyagi büntetőjog. Általános rész II. (Szeged: Iurisperitus 2014) 206. 38 Horváth Eszter: „A három csapás az alkotmányos büntetőjog tükrében” Jogelméleti Szemle 2013/1. 9. 39 Így alaki halmazat jön létre természetesen akkor is, ha például az elkövető egy petárdát dob a két sértetthez, amelynek felrobbanása folytán egyikük súlyos testi sérülést szenved el, míg a másiknál ez – az elkövetőn kívül álló okból – elmarad. Ilyenkor egy rendbeli befejezett és egy rendbeli kísérleti stádiumban rekedt súlyos testi sértést kell az elkövető terhére megállapítani. 40 E vonatkozásban hasonlóan Claus Roxin: Strafrecht Allgemeiner Teil. Band II. Besondere Erscheinungsformen der Strafrecht (München: C. H. Beck 2003) 817–718, Helmut Frister: Strafrecht Allgemeiner Teil (München: C. H. Beck 2008) 422. 41 A Csemegi-kódex felfogásának tarthatatlanságát nálunk meggyőzően elsőként Finkey Ferenc mutatta ki, aki már a XIX. század végén úgy fogalmazott, hogy „[a]z anyagi és alaki halmazat közti egész megkülönböztetés […] elvi alapra vissza nem vezethető s elméletileg nem igazolható”. Lásd Finkey Ferenc: Az egység és a többség tana a büntető jogban. (Egy büntetendő cselekmény és bűnhalmazat) (Sárospatak: k. n., nyomtatta: Steinfeld Jenő 1895) 154.


JeMa 2015/4

nyel ugyanúgy létre lehet hozni több bűncselekményt, mint többel, ezért az alaki és az anyagi halmazat között anyagi jogi szempontból nem szabad különbséget tenni.42 Mindez a jogalkotásban a büntetőtörvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvényben (a továbbiakban: Btá.) csapódott le, amelynek 57. § (1) bekezdése szerint „[h]a ugyanannak az elkövetőnek egy vagy több cselekménye több bűntettet valósít meg (bűnhalmazat), a büntetést valamennyi bűntettért egy büntetésbe foglalva kell kiszabni (összbüntetés)”.43 A honi jogirodalomban ezt követően jóformán kizárólagos volt a Btá. megoldásának helyeslése44, egyedül az egyébként szintén az uralkodó állásponthoz csatlakozó Györgyi Kálmán utalt szankciótani monográfiájában néhány szórványosan előforduló, eltérő állásfoglalásra.45 Jól jelzi a kérdés kapcsán az elmélet és a jogalkotás részeseinek egyetértését, hogy a [régi] Btk. kodifikációs munkabizottsága egyöntetűen úgy foglalt állást, hogy „[a]z alaki halmazat nálunk rég nyugvópontra jutott kérdését azzal együtt sem tartjuk vitára érdemesnek, hogy annak különkezelésére napjainkig akad példa (lengyel Btk.)”.46 Földvári József egyébként még később, az 1990-es években is hangsúlyozta az alaki és anyagi halmazat megkülönböztetésének szükségtelenségét.47 A fentiek tükrében megállapítható, hogy lényegében az alaki halmazat megítélésére vonatkozó communis opinioval szemben törtek lándzsát azok a hazai szerzők, akik még a [régi] Btk. hatálya alatt azon véleményüknek adtak hangot, hogy a halmazati három csapásnak csak az anyagi halmazatra kellene vonatkoznia. Ez a nézet nemcsak azért vitatható, mert egyetlen cselekménnyel ugyanolyan súlyos eredmény(ek)et lehet létrehozni, mint többel. Helyessége kérdéses emellett azért is, mert könnyedén lehet olyan jogesetet is kreálni, ahol a bűncselekmények anyagi bűnhalmazatban állnak ugyan, a halmazati három csapás működésbe lépése mégis legalább olyan mérvű visszásságot okozott volna, mint a rendőrt a lopott szoborral bántalmazó elkövető esetében. Így abban az Elek által megfogalmazott példában, ahol az elkövető egyetlen nap alatt, egymástól elkülönülő cselekményekkel – anyagi halmazatban – rablást, testi sértést és kényszerítést is elkövet, a három csapást vele szemben is alkalmazni kellett volna.48 A három csapás kapcsán nem a halmazatok egységes kezelése vezetett tehát igazságtalanságra, hanem maguk a mérlegelést nem tűrő és túl szigorú új halmazati szabályok. A megoldást ezért – véleményünk szerint – nem az [új] Btk. 6. § (1) bekezdése alapján egyértelműen egységesen megítélendő alaki és anyagi bűnhalmazat különkezelésének felélesztésében kellett volna keresni, hanem a halmazati három csapást kellett volna alkotmánykonform módon szabályozni (utóbbira persze a jelen jogesetelemzés keretében vizsgált AB-határozatra figyelemmel már nem kerülhetett sor). Röviden indokolt utalni arra is, hogy a „különböző időpontokban” elkövetett cselekményeknek kizárólag az anyagi bűnhalmazattal való azonosítása, és ennek folyományaként az [új] Btk. eredetileg hatályban volt 81. § (4) bekezdése körében az alaki halmazat egyértelmű kizárása némileg pontosításra szoruló álláspont. Így bár anyagi halmazatnak minősült, mégsem volt különböző időpontokban elkövetett az a cselekménysor, amely egyébként a természetes egységre jellemző körülméAmbrus István: Az Alkotmánybíróság határozata a halmazati három csapásról

ALKOTM ÁN YJ O G

nyek között – tehát szoros tér- és időbeli közelségben, nem ritkán szakadatlanul – valósult meg, azonban kizárólag arra figyelemmel bűnhalmazatként volt értékelendő, mert az egyes részcselekményeknek más-más személy volt a sértettje (és az adott deliktum rendbelisége kapcsán a sértettek számának determináló a jelentősége). Így ha az elkövető a több rendbeli lopást úgy valósítja meg, hogy egyetlen alkalommal, ugyanannak a lakásnak több szobájából is eltulajdonít értékeket, amelyek különböző személyek tulajdonában vannak, a lopás (homogén) anyagi halmazata állapítható meg. A magatartássor folyamatosságára tekintettel azonban nem állítható, hogy azok kifejtésére különböző időpontokban került volna sor. Ha ugyanis az ilyen, minden szempontból egységes cselekménysort mesterségesen „különböző időpontokban” elkövetettnek kívánnánk tekinteni – miként az 5/2013. (XII. 11.) BK véleményből kiolvasható –, óhatatlanul arra az eredményre kellene jutnunk, hogy még a vitathatatlanul alaki halmazatként értékelendő bűncselekmények legnagyobb részét sem lehetne „ugyanazon időpontban” elkövetettnek minősíteni, mivel – „stopperóra” pontossággal, másodperc alapon – akár az a magatartás is részeire bontható és „különböző időpontokban” elkövetettnek tekinthető, amikor az elkövető előbb ütésre emeli a kezét, majd egyetlen mozdulattal két sértettnek is testi sértést okoz.49 Alaki és anyagi bűnhalmazat között tehát – büntető anyagi jogi és kiemelten jogkövetkezményi szempontból – különbséget tenni nem indokolt. Erre figyelemmel hangsúlyozottan helytelenítendő a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság azon – a Bírósági Határozatokban is publikált – döntése, amely szerint „[a] járművezetéstől eltiltás alkalmazásának nincs helye, ha a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopási cselekmény azért

42 A teljesség igénye nélkül így például Vámbéry Rusztem: Büntetőjog (Budapest: Grill Károly 1913) 270, Angyal Pál: A magyar büntetőjog tankönyve (Budapest: Athenaeum 31920) 494–495, Irk Albert: A magyar anyagi büntetőjog (Pécs: Dunántúli Pécsi Egyetem 1928) 227, Hacker Ervin: A magyar büntetőjog tankönyve. Általános Rész (Miskolc: Ludvig István 1936) 245. 43 A hivatkozott törvényszövegben szereplő „összbüntetés” kitétel nem ös�szetévesztendő a hatályos büntetőjogból ismert összbüntetés intézményével. A Btá. szóhasználatában szereplő összbüntetés még a mai halmazati büntetéssel volt szinonim fogalom. 44 Földvári József: „A bűnhalmazat kodifikációjáról” Jogtudományi Közöny 1960/11. 613, Cserey Emil: „Gondolatok a bűnhalmazat törvényi szabályozásáról” Magyar Jog 1975/6. 335–336. 45 Györgyi Kálmán: Büntetések és intézkedések (Budapest: KJK 1984) 332. 46 László Jenő (szerk.): Az 1978. évi IV. törvény (BTK.) előkészítése. I. kötet (Budapest: Igazságügyi Minisztérium 1984) 329. 47 Földvári József: „Finkey Ferenc és a bűnhalmazat tana” in: Szathmáry Béla (szerk.): Emlékkönyv. Finkey Ferenc 1870–1949 (Sárospatak: Jogászok a Kultúráért Alapítvány 1995) 53. 48 Elek 2013 (27. lj.) 17–18. 49 Érdekes, hogy az [új] Btk. 370. § (2) bekezdés b) pont be) alpontja súlyosabban rendeli büntetni a közokirat, magánokirat stb. egyidejű elvételével elkövetett lopást. Ez esetben tehát nem privilegizálja, hanem éppen (fel) minősítő körülménnyé teszi a jogalkotó az alaki, továbbá az egyidejűleg lezajló anyagi halmazatot.

13

ALKOTM ÁN YJ O G

minősül többrendbeli bűntettnek, mivel az elkövető a térben és időben el nem különülő egyetlen elkövetési tevékenység keretében több sértett tulajdonában levő ingóság elviteléhez használja a gépjárművet”.50 Ha ugyanis komolyan vesszük azt, hogy az alaki bűnhalmazat a törvény szerint az anyagi halmazattal egyenértékű halmazati kategória, úgy a járművezetéstől eltiltás feltételéül szolgáló „bűncselekmények” kitétel alatt az alaki halmazatban álló deliktumokat is feltétel nélkül érteni kell. Kiemelhető, hogy utóbbi felfogást látszik érvényre juttatni az az újabb keletű döntés, amely eltiltotta a járművezetéstől a gépkocsi utasát, aki a közúti veszélyeztetést bűnsegédként, míg vele alaki halmazatban a rablást társtettesként úgy valósította meg, hogy a mozgó gépkocsi ablakán – a jármű vezetőjével szándékegységben – kihajolt és a jármű mellett haladó kerékpáros kosarát erőszakkal magához ragadta.51 Miután azonban az [új] Btk. 6. § (1) bekezdése külön-külön említést tesz alaki és anyagi halmazatról, felmerülhet a kérdés, hogy milyen esetekben juthat mégiscsak jelentőséghez az a körülmény, hogy két (vagy több) bűncselekmény egymással alaki vagy anyagi halmazatban áll. Nézetünk szerint a megkülönböztetés az alábbi esetekben bírhat relevanciával. Dogmatikai szempontból az rögzíthető, hogy az alaki bűnhalmazat lényegesen nagyobb eséllyel válhat látszólagossá, mint az anyagi.52 Ennek indoka abban áll, hogy számos bűncselekmény elkövetési magatartása – tipikusan eszközcselekménye – olyan jellegű, hogy annak tanúsítása, ha nem is szükségszerűen, de legalábbis rendszerint kimeríti egy enyhébb deliktum törvényi tényállását is. A kétszeres értékelés tilalmára figyelemmel ilyenkor utóbbi bűncselekmény előbbivel valóságos bűnhalmazatban sokszor nem értékelhető, hanem a látszólagos halmazat feloldására szolgáló elvek valamelyikének segítségül hívásával csupán bűncselekményi egységet lehet megállapítani.53 Erre példaként szolgálhatnak a rablás, illetve a könnyű testi sértés és a személyi szabadság megsértésének összefüggései. Miután a rablás, ha nem is szükségképpen, de nagyon gyakran együtt jár a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülés okozásával, továbbá lényegében kivétel nélkül a személyi szabadságától történő időleges megfosztással, e bűncselekmények alaki halmazata – a rablás javára – csupán látszólagos.54 Anyagi bűnhalmazatban történő értékelésüknek azonban természetesen akadálya nincs. A megkülönböztetés további esetkörei már nem anyagi, hanem eljárásjogi természetűek. Elsőként említhető, hogy alaki bűnhalmazat esetén – szemben az anyagi halmazattal – az ügyek elkülönítésének nincs helye, éspedig akkor sem, ha a halmazatban álló valamely bűncselekmény kapcsán speciális, míg a másik kapcsán általános hatóság jogosult főszabály szerint eljárni.55 Ennek egyik indoka, hogy ugyanarról a cselekményről különböző eljárások keretei között dönteni aligha tekinthető célszerűnek. Az alaki halmazat viszonylatában történő elkülönítés továbbá lényegében azt jelentené, hogy ugyanazt a cselekményt két (vagy több) külön eljárásban is a vád tárgyává kellene tenni és ítéletet kellene valamennyi ügyben hozni, ami egyrészt a kétszeres eljárás tilalmába ütközhetne, másrészt – amennyiben bármely ügyben jogerős döntés született – a további eljárás(ok) lefolytatását a res iudicata kizárhatná. Mindez 14

JeMa 2015/4

nézetünk szerint a főszabályként magánvádas eljárás alá eső deliktumokra is vonatkozik [(új) Be. 52. § (1) bek.], amennyiben tehát ezek közvádra üldözendő bűncselekménnyel állnak alaki halmazatban, indokolt, hogy az ügyész a vád képviseletét a magánvádas bűncselekmény miatt is átvegye [(új) Be. 496. §]. Fontos eljárásjogi szempont, hogy anyagi halmazat esetén, ha a bíróság valamely vád tárgyává tett cselekmény kapcsán – például a bizonyítékok elégtelensége folytán – nem állapítja meg a terhelt büntetőjogi felelősségét, e vonatkozásban – hogy a vádat kimerítse – külön felmentő rendelkezést kell hoznia. Ezzel szemben, ha például a vádirat szerint valóságos alaki halmazatként értékelt esetben a halmazatot csupán látszólagosnak tekinti, külön felmentő rendelkezést a mellőzött bűncselekmény kapcsán nem hozhat, álláspontját csak az indokolásban kell megfelelően alátámasztania.56 Ennek oka, hogy utóbbi eset nem jelenti a vádtól eltérő tényállás megállapítását, hanem kizárólag a tettazonosság körébe tartozó, egyazon cselekmény eltérő jogi minősítése körébe tartozik.57 E megkülönböztetés továbbá a nyomozati szakban is irányadó. Így ha a nyomozó hatóság két olyan anyagi halmazatban álló bűncselekmény megalapozott gyanúját közli a gyanúsítottal, amelyek közül az egyiket az ügyész nem látja megállapíthatónak, annak kapcsán külön határozatban szükséges rendelkeznie a nyomozás megszüntetése felől. A nyomozó hatóság által alaki halmazatban értékelt deliktumok viszonylatában azonban elegendő az ügyész által nem megállapíthatót a vádiratból mellőzni, külön megszüntető határozat meghozatalának nincs helye. A pótmagánvádas eljárás gyakorlati tapasztalatai alapján felmerült egyes jogértelmezést igénylő kérdésekről rendelkező 90. BK vélemény I. 5. pontja szerint „[a]nyagi halmazat esetében nem felel meg a törvényes vád követelményének, ha a sértett olyan cselekmények miatt is vádindítványt nyújt be, amelyek-

50 BH 1994. 466. (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 3. Bf. 191/1994.) 51 BH 2004. 97. 52 Ambrus István – Deák Zoltán: „A Kecskeméti Városi Bíróság ítélete a dolog megtartásával elkövetett rablásról. A tetten ért tolvaj által alkalmazott kompulzív erőszak (vagy nem minősített fenyegetés) esetén zsarolás és lopás valóságos halmazata” Jogesetek Magyarázata (JeMa) 2013/1. 37–38. 53 Ehhez ld. Gellér Balázs József: „Gondolatok a kettős értékelés tilalmáról és a látszólagos alaki halmazat feloldására szolgáló elvekről” in Gál István László (szerk.): Tanulmányok Tóth Mihály professzor 60. születésnapja tiszteletére (Pécs: PTE ÁJK 2011) 219–228. 54 BH 1994. 65., 2004. 41., 2009. 199., 2013. 58. 55 Például ha a rendőr által elkövetett kényszervallatás [(új) Btk. 303. §] miatt folytatott büntetőeljárásban az ügyészség végzi a nyomozást [(új) Be. 29. § a) pont], a vele alaki halmazatban megvalósuló súlyos testi sértés is szükségképpen ebben az eljárásban kell hogy elbírálásra kerüljön. 56 BH 2005. 338. II. Ugyanígy legújabban BH 2014. 130. III., továbbá Debreceni Ítélőtábla Bhar.II.637/2013/6. 57 Tóth Mihály: „»A tettazonosság« újabb dilemmái – meghaladott dogma vagy értékes tradíció?” in Fenyvesi Csaba – Herke Csongor (szerk.): Minúciák. Tanulmányok Tremmel Flórián professzor 60. születésnapjának tiszteletére (Pécs: PTE ÁJK 2001) 29.


JeMa 2015/4

kel kapcsolatban korábban nem született elutasító (megszüntető, részbeni mellőzésről szóló) határozat. Ha a feljelentés szerint alaki halmazatban álló több bűncselekményről van szó, nincs jelentősége annak, hogy a nyomozó hatóság (ügyész) csak egy bűncselekmény vonatkozásában hoz elutasító vagy megszüntető határozatot. Anyagi halmazatnál azonban, ha a megszüntetés csak egy bűncselekményre vonatkozik, pótmagánvád emelésére csak emiatt van lehetőség, míg a többi vonatozásában a nyomozó hatóságtól újabb határozat hozatalát kell kezdeményezni”. Végül lényeges eljárásjogi konzekvencia még, hogy alaki halmazat esetén az Be. 386. § b) pontja alapján nincs helye harmadfokú eljárás lefolytatásának. Erre a Legfelsőbb Bíróság 1/2007. Büntető Kollégiumi véleményének B) II. 1. a) pontja mutatott rá, amely szerint „[a] harmadfokú eljárás lehetőségét lényegileg a másodfokú bíróság határozatának a bűnösség körében eltérő rendelkezése teremti meg. Értelemszerűen nincs helye harmadfokú eljárásnak, ha a vád tárgyává tett tények teljes körű értékelése mellett az elsőfokú bíróság ítéletének felmentő rendelkezése minősítésbeli tévedésen alapszik – pl. az alaki halmazat látszólagosságát megállapítva a cselekmény egységes minősítése helyett felment –, a másodfokú bíróság pedig – valóságos alaki halmazat megállapítását látva szükségesnek – a cselekmény törvényes minősítése helyett bűnösséget állapít meg abban a körben, amelyben az elsőfokú bíróság felmentő rendelkezést hozott”. Hasonlóképpen helyesen utalt rá a Debreceni Ítélőtábla egy közelmúltbeli végzésében, hogy a harmadfokú eljárás megengedhetőségéhez „a formális megközelítés nem elegendő, tartalmilag kell eltérőnek lennie az első fokú és másodfokú döntésnek. Amennyiben nem változik a bűnösség köre (a vádirati tényállásban vád tárgyává tett cselekmények), pusztán a cselekmények eltérő anyagi jogi megítéléséről van szó, úgy nincs helye másodfellebbezésnek, harmadfokú eljárásnak. Nyilvánvalóan ez csak az alaki halmazatban álló cselekmények esetén kerülhet szóba, amennyiben egy elkövetési magatartás több bűncselekmény törvényi tényállásába illeszkedhet, azaz heterogén alaki halmazatról van szó”.58 Aggályosnak látszik ezért az a friss kúriai döntés, amely előbb – helyesen – megállapítja, hogy a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés [(új) Btk. 393. § (1) bek. a) pont] és az elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás [(új) Btk. 375. § (5) bek.] anyagi halmazata látszólagos, az e kérdésben egymástól eltérő álláspontra helyezkedő első- és másodfokú bírósági döntések közötti ellentmondást azonban nem látja olyannak, amely a harmadfokú eljárás lehetőségét megnyitná.59 Ad (IV, V) Feltétel nélkül helyeselhető az Alkotmánybíróság mindazon megállapítása, amely a halmazati három csapásról rendelkező törvényhelyet arra figyelemmel is alkotmányellenesnek találta, hogy az lehetetlenné tette az egyéniesített büntetéskiszabást, valamint kizárta a bírói mérlegelést. A testület azon megállapítása azonban, amely amellett érvel, hogy kötelező büntetéskiszabási szabályok törvényi előírása a büntetési célokkal összhangban lehetnek, az idézett példák nem feltétlenül vitathatatlan helyességére figyelemmel továbAmbrus István: Az Alkotmánybíróság határozata a halmazati három csapásról

ALKOTM ÁN YJ O G

bi alátámasztást igényelhetne. Való igaz mind a kiutasítás, mind a közügyektől eltiltás vonatkozásában, hogy azokat az [új] Btk. a „kell” kifejezés használatával jeleníti meg, elviekben tehát kötelezően alkalmazandó jogkövetkezményekről van szó. Nem kerülheti el azonban a figyelmünket, hogy mindkét szankció törvényi definíciója tartalmaz mérlegelést igénylő elemet is. Így kiutasításnak csak olyan nem magyar állampolgárral szemben van helye, akinek az országban tartózkodása nem kívánatos [(új) Btk. 59. § (1) bek.]. Közügyektől eltiltás mellékbüntetéssel pedig az sújtható, aki – további feltételek egyidejű fennállása esetén – méltatlan arra, hogy a közügyek gyakorlásában részt vegyen [(új) Btk. 61. § (1) bek.]. Látható, hogy mind a „nem kívánatos”, mind a „méltatlan” jelleg bírói megítélés körébe tartozó elem. A törvényi megfogalmazás alapján hiába kógens jellegű tehát egy szabály, ha ahhoz további, már mérlegelést igénylő feltételt is kapcsol a normaszöveg, végeredményben az adott szankció alkalmazása mégsem kötelező, hanem a bíró diszkrecionális jogkörébe tartozóvá válik (ún. látszólagos kógencia). Végezetül utalunk arra, hogy ebben a körben intő jel lehet, hogy azon jogintézmények esetében, amelyek kapcsán az [új] Btk. ténylegesen kizárta a bírói mérlegelést – miként például az ún. szituációs jogos védelemnél [(új) Btk. 22. § (2) bek.]60 –, ott hamar kitűnik, hogy az életbeli esetek sokszínűségére figyelemmel a rugalmatlan szabályozás visszaélésekre adhat alkalmat, így visszás ítélkezésre vezethet.61

5. A határozat jelentősége Alkotmánybírósági döntés elemzésére vállalkozó írás esetében első ránézésre legalábbis szokatlannak tűnhet, ha az alkotmányjogi érvelés mellett lényegesen nagyobb terjedelemben kap helyet büntetőjogi fejtegetés. A jelen munkában választott megoldás indokaként utalunk arra, hogy álláspontunk szerint a kapcsolódó dogmatikai kérdések mélyebb bemutatása azért sem volt feleslegesnek tekinthető, mert ennek révén vált igazán szemléltethetővé a halmazati három csapásnak a jogbiztonság követelményével való ellentétességet kimondó AB-döntés helyessége. Az egység–halmazat rendezőelvei és joggyakorlata ugyanis túlságosan ingadozóak ahhoz, hogy a jogalkotó a bíróság által nem mérlegelhető, abszolút szankciót rendelhessen hozzájuk.

58 Debreceni Ítélőtábla Bhar.III.171/2011/5. Ld. továbbá EBD 2012. B. 15., ÍH 2009. 47., ÍH 2010. 103. 59 BH 2015. 244. II. 60 A jogintézményhez ld. Mészáros Ádám: A jogos védelem elvi és gyakorlati problémái (Budapest: OKRI 2015) 79–89, 169–178. Kiemelhető, hogy Gál Andor szerint a szituációs jogos védelem [új] Btk. 22. § (2) bekezdés b) és c) pontjában szabályozott esetei egyenesen alaptörvény-ellenesek. Ld. Gál Andor: „A Kúria jogegységi határozata a jogos védelemről. Egy nem egyértelmű kvázi jogforrás joggyakorlatot determináló hatásainak veszélyeiről” Jogesetek Magyarázata (JeMa) 2014/3. 32–33. 61 Finszter Géza: „Hogyan írják a büntető törvényeket?” Magyar Bűnüldöző 2011/1. 38.

15

ALKOTM ÁN YJ O G

Az eset jelentősége a halmazati három csapás hatálya alá eső elkövetők ügyeinek felülvizsgálatán62 egyébként messze túlmutat. Noha az Alkotmánybíróság több esetben is hangsúlyozta a jelen jogesetelemzésben vizsgált határozatában, hogy annak megállapításai az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó, hasonlóan súlyos jogkövetkezmények alkotmányosságát nem érintik, valójában mindaz, amit a testület megfogalmazott, arra enged okszerű következtetést, hogy a bírói mérlegelést kizáró törvényi rendelkezések kerülendőek, mert a büntetéskiszabás elveivel és végső soron a büntetés céljával is csak a megfelelően egyéniesíthető, arányos szankció alkalmazása állhat összhangban.63 Példa lehet végül az eset arra is, hogy olyan aggályos szankciótani rendelkezések megalkotása esetén, mint amilyen a halmazati három csapásé volt, nem a büntetőjogi dogmatikában helyesen rögzült bűncselekménytani alapok megbontása – így

16

JeMa 2015/4

az alaki és anyagi bűnhalmazat egységes kezelésének feladása – lehet a helyes és célravezető megoldás, hanem az alkotmányellenes (és ezzel együtt általában igazságtalan) szabályok megváltoztatásának a szorgalmazása. Ambrus István adjunktus • Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszék • [email protected]

62 Ld. például a három családtagját megkéselő kiskunegyházi férfi esetét: http://index.hu/bulvar/2011/08/23/harom_embert_keselt_meg_egy_ferfi_ kiskunfelegyhazan. 63 Lényegében hasonlóan Pápai-Tarr Ágnes: „A büntetéskiszabás rögös útján” in Szabó Miklós (szerk.): Miskolci Doktoranduszok Jogtudományi Tanulmányai. Tomus 15/2. (Miskolc: Bíbor 2014) 135.


Ambrus István. Az Alkotmánybíróság határozata a halmazati három csapásról

Recommend Documents