ALAPÍTÓ OKIRAT változásokkal egységes szerkezetben (A 2014. május … -i változás dőlt betűvel és áthúzva van jelölve.)
Amely létrejött a Gazdasági Társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezései és a Közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény (Kszt.) alapján, majd módosításra került a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. (Ptk.), Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. tv. (Civil tv.), továbbá A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. tv. (Ctv.) rendelkezései szerint nem jövedelemszerzésre irányuló közös gazdasági tevékenység folytatására közhasznú szervezetnek minősülő nonprofit gazdasági társaság (továbbiakban: társaság) létrehozása céljából I. 1. 2. 3. 4.
A TÁRSASÁG CÉGNEVE, SZÉKHELYE, JOGÁLLÁSA
A társaság cégneve:
Csiky Gergely Színház Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság A társaság rövidített elnevezése: Csiky Gergely Színház Nonprofit Kft. A társaság székhelye: 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 1. A társaság jogállása: a társaság közhasznú fokozatú közhasznú társaság II.
A TÁRSASÁG ALAPÍTÓJA
Jelen nonprofit gazdasági társaságot a Kaposvár M egyei Jogú Város Önkormányzata (székhely: 7400 Kaposvár, Kossuth tér 1., képviseli: Szita Károly polgármester) alapítja. III.
A TÁRSASÁG FELADATA TEVÉKENYSÉGE
Az alapító a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi CLVI. Tv. 8.§ szerinti közfeladatai közül a közösségi színtér biztosítása, a közművelődés, művészeti tevékenység támogatása kapcsán nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül gondoskodni kíván színház fenntartásáról. Ennek érdekében nonprofit korlátolt felelősségű társaságot alapít. IV. 1.
A TÁRSASÁG TEVÉKENYSÉGE
A társaság közhasznú tevékenysége a Kszt. 26.§ c) pontja alapján: Kszt. 26.§ c) 5. kulturális tevékenység
2.
A társaság cél szerinti közhasznú tevékenységei körei TEÁOR megjelöléssel: A társaság fő tevékenysége: TEÁOR’08
90.01 Előadó-művészet
További tevékenységek: A további tevékenységeket a NAV 2013.02.11. napján a cégjegyzékből törölte.
2
3.
Jogi személy minden olyan tevékenységet folytathat, amelyet jogszabály nem tilt vagy nem korlátoz.
A társaság közhasznú – a társadalom közös szükségleteinek kielégítését nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül szolgáló – tevékenységet végez. Szolgáltatásait – tagjain kívül – bárki igénybe veheti. A társaság közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Üzletszerű gazdasági tevékenységet a társaság a közhasznú tevékenysége elősegítése és megvalósítása érdekében folytathat, e tevékenység a közhasznú célokat nem veszélyeztetheti. A társaság gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a jelen szerződésben meghatározott közhasznú tevékenységére fordítja. IV.KÖZHASZNÚ JOGÁLLÁSSAL ÉS NONPROFIT JELLEGGEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK 1.
A társaság kulturális tevékenységet végez. Ezt a közfeladatú tevékenységet – Előadóművészeti tevékenység feltételeinek megteremtése – Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. tv. 3. § (1) bekezdésében írottakhoz kapcsolódóan teljesíti, míg a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bek. 7. pontjában szabályozott közfeladatot – előadó-művészeti szervezet támogatása, helyi közművelődési tevékenység támogatása – szintén ezen közfeladat teljesítésével látja el. Közhasznú szolgáltatásaiból bárki részesülhet.
2.
A társaság gazdasági-vállalkozási tevékenységet csak közhasznú vagy a jelen okiratban meghatározott alapcél szerinti tevékenység megvalósítását nem veszélyeztetve végez.
3.
A társaság gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a jelen okiratban meghatározott közhasznú tevékenységére fordítja.
4.
A társaság közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.
5.
Az alapító, valamint az ügyvezető határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás.
6.
A társaság a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt létesítő okiratában meghatározott közhasznú tevékenységére kell fordítania.
7.
A társaság a vezető tisztségviselőt, a támogatót, az önkéntest, valamint e személyek közeli hozzátartozóját - a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások kivételével - cél szerinti juttatásban nem részesítheti.
3
8.
A társaság köteles a beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági mellékletet készíteni, amelyet a beszámolóval azonos módon köteles jóváhagyatni, letétbe helyezni és közzétenni.
9.
A társaság beszámolójába, közhasznúsági mellékletébe, a szervezet közhasznú működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba bárki betekinthet, és abból saját költségére másolatot készíthet.
10.
Az alapító társasággal kapcsolatos ülései nyilvánosak, jogszabályban meghatározott esetekben korlátozható.
11.
A közhasznúság feltételei: Az alapító kijelenti, hogy a társaság megfelelő erőforrással rendelkezik, mivel éves bevétele több mint 1.000.000.-ft. Ugyancsak kijelenti az alapító, hogy a társaság megfelelő társadalmi támogatottsággal rendelkezik, mivel a közhasznú tevékenység költsége az összes ráfordítás legalább fele. Mindezt az éves beszámolókkal és közhasznúsági mellékletekkel kívánja az alapító igazolni.
12.
A társaság nonprofit jellegét a cégnévben a társasági forma megjelölésénél fel kell tüntetni. A nonprofit jelleg további szabályait A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) 9/F. §-a szabályozza. V.
amely nyilvánosság
A TÁRSASÁG MŰKÖDÉSÉNEK IDŐTARTAMA
A társaság határozatlan időre jön létre. Az első üzleti év a társaság társasági szerződésének ellenjegyzésétől az év végéig tart. A további üzleti évek a mindenkori naptári évvel azonosak. A hatóság engedélyhez kötött tevékenységek csak a társaság cégbejegyzését követően, az engedély birtokában végezhetőek. VI.
A TÁRSASÁG TÖRZSTŐKÉJE, AZ ALAPÍTÓ TÖRZSBETÉTJÉNEK M ÉRTÉKE ÉS RENDELKEZÉSRE BOCSÁTÁSÁNAK MÓDJA
A társaság induló törzstőkéje 500.000,- Ft, azaz Ötszázezer forint, amely teljes egészében készpénzből áll. Az alapító induló törzsbetétje: 500.000,- Ft, azaz Ötszázezer forint. Az alapító kijelenti, hogy a fentiekben megjelölt készpénzbetétet teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátotta. A jelen módosító okirat aláírásával és jóváhagyásával a társaság törzstőkéjét a Ptk. 3:201 §-a alapján a törzstőkén felüli vagyonból, az eredménytartalékból 3.000.000.-ft-ra, azaz hárommillió forintra felemeli. Ennek alapján a társaság törzstőkéje: 3.000.000.-ft, azaz hárommillió forint. VII. 1.
A TÁRSASÁG KÉPVISELETE ÉS A CÉGBEJEGYZÉS M ÓDJA
A társaságot az ügyvezető képviseli harmadik személyekkel szemben, valamint bíróságok és más hatóságok előtt. A cégjegyzés módja önálló. A társaság cégjegyzése akként történik, hogy a géppel vagy kézzel előírt, előnyomott vagy előnyomtatott cégszövet alá az ügyvezető a teljes nevét aláírja a mellékelt aláírási nyilatkozatának (címpéldányának) megfelelően.
4
2.
Az ügyvezető az ügyek meghatározott csoportjára nézve a társaság munkavállalóit írásbeli nyilatkozattal a társaság képviseletének jogával ruházhatja fel; a képviseleti jogot a munkavállaló az ügyvezetés írásbeli nyilatkozatában meghatározott, képviseleti joggal rendelkező más személlyel együttesen gyakorolhatja. VIII.
A TÁRSASÁG ÉS AZ ALAPÍTÓ TAGOK KÖZÖTTI JOGVISZONY, ÜZLETRÉSZ
1.
A társaság egyszemélyes társaságként (Ptk.3:209.§) működik.
2.
A társaság és annak tagja közötti szerződést közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. a társaság és az alapító közszolgáltatási szerződést kötött.
3.
A társaság a saját üzletrészét nem szerezheti meg.
4.
Ha a társaság az üzletrész felosztása vagy a törzstőke felemelése folytán új tagokkal egészül ki és így többszemélyes társasággá válik, a tagok kötelesek az alapító okiratot társasági szerződésre módosítani.
5.
A társaság bejegyzését követően a tagok jogait és a társaság vagyonából őket megillető hányadot az üzletrész testesíti meg. A társaság saját üzletrészét nem szerezheti meg. A tag üzletrészének adásvételi szerződéssel kívülállóra történő átruházása esetén a társaságot vagy a taggyűlés által kijelölt személyt – ebben a sorrendben – az átruházni kívánt üzletrészre elővásárlási jog illeti meg. Ha a tag az átruházási szándék bejelentésétől számított 15 napon belül nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy elővásárlási jogával nem kívánt élni. A társaság vagy az általa kijelölt személy esetén a határidő a bejelentéstől számított 30 nap. Az üzletrészt kívülálló személyre csak akkor lehet átruházni, ha a tag törzsbetétjét teljes mértékben befizette. Pótbefizetésre a tag nem kötelezhető. IX.
1.
A TÁRSASÁG SZERVEZETE
Az alapító:
1.1. A társaság legfőbb, döntéshozó szerve az alapító közgyűlése, illetve az alapító képviselője az alapító belső szabályzata szerint. taggyűlés, melynek hatáskörét az alapító gyakorolja. Az alapító közgyűlése legalább évi egy alkalommal tartandó ülésén napirendre veszi a társaság ügyvitelét. Az ülések összehívásának rendjére, a napirend közlésének módjára, az ülések nyilvánosságára, határozatképességére és a határozathozatal módjára az alapító SzMSz-e irányadó. 1.2. A döntéshozatalt megelőzően az alapító köteles a felügyelőbizottságot, valamint az ügyvezetőt a döntés tárgyának közlésével, írásban megkeresni, és megfelelő határidő tűzésével – különös tekintettel a felügyelőbizottság működési rendjére – írásbeli
5
véleményüket beszerezni. Az írásos vélemények nyilvánosak. Az alapító döntéseiről az ügyvezetőt írásban köteles értesíteni. 1.3. Az alapító döntései nyilvánosak. Amennyiben az alapító más személyeket is érintő döntést hoz – az érintettek számától függően – a döntést az ügyvezető vagy írásban közli az érintettekkel, vagy haladéktalanul gondoskodik annak a társaság honlapján való közzétételéről. 1.4. Az alapító hatáskörei: 1.4.1. a számviteli törvény szerinti beszámoló és a közhasznúsági melléklet elfogadása, melyről az alapító a felügyelőbizottság írásbeli jelentésének és a könyvvizsgáló véleményének megismerése nélkül nem határozhat; 1.4.2. a közhasznúsági jelentés elfogadása; 1.4.3. a mérleg megállapítása és a nyereség felhasználása; 1.4.4. a törzstőke felemelése, leszállítása; 1.4.5. az üzletrész felosztása; 1.4.6. olyan szerződés jóváhagyása, amelyet a társaság a társadalmi közös szükséglet kielégítéséért felelős szervvel köt. a közhasznú tevékenység folytatásának feltételeiről; 1.4.7. a felügyelőbizottság tagjainak megválasztása, a visszahívása és díjazásuk megállapítása; 1.4.8. olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet a társaság saját ügyvezetőjével vagy annak közeli hozzátartozójával [Ptk. 685.§ b. 8:1. § (1) bek. 1. pont] köt; 1.4.9. az ügyvezető megválasztása, visszahívása és díjazása megállapítása, az ügyvezetővel szemben munkáltatói jogkör gyakorlása; 1.4.10. az ügyvezető és a felügyelőbizottsági tagok ellen kártérítési igény érvényesítése, továbbá intézkedés az ügyvezető ellen indított perekben a társaság képviseletéről; 1.4.11. a társaság megszűnésének, átalakulásának, egyesülésének, beolvadásának és szétválásának elhatározása, valamint a más gazdasági társaságba tagként való belépésről történő döntés; 1.4.12. az alapító okirat módosítása; 1.4.13. a könyvvizsgáló megbízása, visszahívása és díjazásának megállapítása; 1.4.14. a javadalmazási szabályzat elfogadása; 1.4.15. azon szerződés megkötésének a jóváhagyása, melynek értéke beruházás, illetve tárgyi eszköz beszerzés esetén a nettó 15 millió forintot meghaladja; 1.4.16. hitelfelvétel, kötvény-kibocsátás jóváhagyása; 1.4.17. üzleti terv, ezen belül beruházási terv jóváhagyása; 1.4.18. döntés a társaság részvételével működő gazdasági társaság alapításáról; 1.4.19. mindaz, amit a Gt. 141.§ (2) bekezdése a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe utal. 2.
A társaság ügyvezetője
2.1. A társaság ügyvezetője Rátóti Zoltán (an.: ………….) …………….. szám alatti lakos, akinek a megbízatása határozott időre, 2010. szeptember 1. napjától 2014. december 31. napjáig szól. A társaság ügyvezetőjének feladata: A jogi személy irányításával kapcsolatos olyan döntések meghozatala, amelyek nem tartoznak az alapító hatáskörébe. Az ügyvezető vezető tisztségviselőnek minősül. A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni.
6
2.2. Az ügyvezetőre vonatkozó kizáró és összeférhetetlenségi szabályok: 2.2.1. Nem lehet ügyvezető vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült. 2.2.2. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. 2.2.3. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől. 2.2.4. A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -, a) amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki, b) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel, c) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki, d) amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette vagy törölte. 2.2.5. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 2.2.6. Az ügyvezető és közeli hozzátartozója, valamint élettársa nem köthet a saját nevében vagy javára a társaság fő tevékenységi körébe tartozó ügyleteket, kivéve, ha ehhez az alapító hozzájárul. 2.2.7. Az ügyvezető és közeli hozzátartozója, valamint élettársa a felügyelőbizottság tagjává nem válaszható meg. 2.2.8. Közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet a társaság ügyvezetője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be – annak megszűntét megelőzően két évben legalább egy évig – vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. 2.2.9. A vezető tisztségviselő eltiltására vonatkozó szabályokat A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) 9/B-E. §ai szabályozzák. 2.3. Az ügyvezető jogosítványai és kötelezettségei: Az ügyvezető 2.3.1. jogosult a társaság képviseletére és ügyeinek intézésére; 2.3.2. köteles a könyvvizsgálóval a polgári jog általános szabályai szerint szerződést kötni; 2.3.3. köteles elkészíteni vagy elkészíttetni a társaság mérlegét, vagyonkimutatását, a számviteli törvény szerinti beszámolót, és ezzel egyidejűleg köteles közhasznúsági mellékletet készíteni, amelyet a beszámolóval azonos módon köteles jóváhagyatni, letétbe helyezni és közzétenni. 2.3.4. gondoskodik a jogszabályok által előírt szabályzatok nyilvántartásáról, elkészítéséről és ismertetéséről, a bejelentési kötelezettségek megtételéről; 2.3.5. köteles a cégbíróságnak bejelenteni a társaság alapító okiratának módosítását, a cégjegyzékbe bejegyzett jogokat, tényeket, adatokat és ezek változását, valamint törvényben előírt más adatokat;
7
2.3.6. köteles a társaság tagjairól nyilvántartást, tagjegyzéket vezetni; 2.3.7. köteles a tagjegyzéket, illetve a tagjegyzékben feltüntetett adatok megváltozása esetén a hatályos tagjegyzéket a cégbíróságnak benyújtani; 2.3.8. a Gt. Ptk., Civil tv. és Ctv., valamint a jelen alapító okirat társasági szerződés által előírt egyéb feladatokat ellátni; 2.3.9. köteles a társaság ügyeiről szerzett értesüléseit üzleti titokként megőrizni; 2.3.10. társaság üzleti könyveinek szabályszerű vezetése; 2.3.11. a társaság gazdálkodásának és működése feltételeinek biztosítása; 2.3.12. társasági vagyon kezeléséről, védelméről szóló gondoskodás, a társasági cél szerinti felhasználásról, továbbá vagyon gyarapításáról; 2.3.13. az alapító által hozott határozatokról folyamatos nyilvántartás, a Határozatok Könyvének vezetése; 2.3.14. a társaság munkavállalóival szemben a munkáltatói jogkör gyakorlása; 2.3.15. a társaság szakmai irányítása. 2.4. Az ügyvezető felelőssége Az ügyvezető a társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal, a társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni. A jogszabályok, a társasági szerződés, az alapító okirat illetve a taggyűlés az alapító által hozott határozatok szerint köteles eljárni. illetve ügyvezetési kötelezettségek felróható megszegésével a társaságnak okozott károkért a polgári jog általános szabályai szerint felel a társasággal szemben. A vezető tisztségviselő az ügyvezetési tevékenysége során a társaságnak okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint felel a társasággal szemben. 3.
A felügyelőbizottság
3.1. A társaságnál 3 tagból álló felügyelőbizottság működik. 3.2. A felügyelőbizottság tagjai a felügyelőbizottság munkájában személyesen kötelesek részt venni. A felügyelőbizottság tagjai a társaság ügyvezetésétől függetlenek, tevékenységük során nem utasíthatóak. 3.3. A felügyelőbizottság tagjainak összeférhetetlenségére a Kszt. 8. §-át, valamint a Gt. Rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell. 3.4. A felügyelőbizottság tagjai 3.4.1. M erganczné Horváth Helga (an: ………….) ……………….. szám alatti lakos; 3.4.2. Vajda Imréné (an: ………..) ……………………….. szám alatti lakos; 3.4.3. M ihalecz András (an.: …………) …………………. szám alatti lakos. 3.5. A felügyelőbizottság feladatai: 3.5.1. Az ügyvezetést az alapító és a társaság érdekeinek megóvása céljából ellenőrzi; 3.5.2. A felügyelőbizottság köteles az alapító döntéshozó szerve elé kerülő előterjesztéseket megvizsgálni, és ezekkel kapcsolatos álláspontját a döntéshozó szerv ülésén ismertetni. 3.5.3. A felügyelőbizottság a társaság irataiba, számviteli nyilvántartásaiba, könyveibe betekinthet, a vezető tisztségviselőktől és a társaság munkavállalóitól felvilágosítás t kérhet, a társaság fizetési számláját, pénztárát, értékpapír- és áruállományát, valamint szerződéseit megvizsgálhatja és szakértővel megvizsgáltathatja.
8
3.5.4. A felügyelőbizottság határozatait a jelenlévők szótöbbségével hozza. 3.5.5. ha megítélése szerint az ügyvezetés tevékenysége jogszabályba, társasági szerződésbe, illetve a taggyűlés határozatába ütközik, vagy egyébként sérti a társaság érdekeit, továbbá, ha a társaság működése során olyan jogszabálysértés vagy a társaság érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése a taggyűlés döntését teszi szükségessé, rendkívüli taggyűlést hív össze, és javaslatot tesz annak napirendjére; 3.5.6. amennyiben a taggyűlés a törvényes működés helyreállítása érdekében a szükséges intézkedést nem teszi meg, köteles haladéktalanul értesíteni a cégbíróságot, illetve a közhasznú működést érintő kérdésekben az ügyészséget; 3.5.7. tagjai a taggyűlésen tanácskozási joggal vesznek részt. 3.6. A felügyelő bizottság működése 3.6.1. A felügyelőbizottság testületként jár el. A felügyelőbizottság tagjai sorából elnököt választ. A felügyelőbizottság akkor határozatképes, ha üléseink mindhárom tagja jelen van. Határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. 3.6.2. A felügyelőbizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek nincs helye. A felügyelőbizottság tagját e minőségben a társaság tagja nem utasíthatja. 3.6.3. A felügyelőbizottság üléseit az elnök hívja össze és vezeti. Az ülés összehívását – az ok és a cél megjelölésével – a felügyelőbizottság bármely tagja írásban kérheti az elnöktől, aki a kérelem kézhezvételétől számított 8 napon belül köteles intézkedni a felügyelőbizottság ülésének 15 napon belüli időpontra történő összehívásáról. Ha az elnök a kérelemnek nem tesz eleget, a tag maga jogosult az ülés összehívására. 3.6.4. A felügyelőbizottság egyebekben az ügyrendjét maga állapítja meg, melyet az alapító taggyűlés hagy jóvá. 3.6.5. Ha a felügyelőbizottság tagjainak száma 3 fő alá csökken, vagy nincs, aki ülését összehívja, az ügyvezető a felügyelőbizottság rendeltetésszerű működésének helyreállítása érdekében köteles összehívni a taggyűlést. írásban jelezni az alapító felé. 3.6.6. A felügyelőbizottság a vezető tisztségviselőktől, vezető állású munkavállalóktól felvilágosítást kérhet, a társaság iratait, könyveit megvizsgálhatja. 3.6.7. A felügyelőbizottság egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, illetve az ellenőrzést állandó jelleggel megoszthatja tagjai között. Az ellenőrzési jog megosztása nem érinti a felügyelőbizottság tag felelősségét, sem azt a jogát, hogy az ellenőrzést már, a felügyelőbizottság ellenőrzési feladatkörébe tartozó tevékenységre is kiterjessze. 3.7. A felügyelőbizottság tagjainak felelőssége, kizáró és összeférhetetlenségi szabályok: 3.7.1. A felügyelőbizottsági tagok az ellenőrzési kötelezettségük elmulasztásával vagy nem megfelelő teljesítésével a társaságnak okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint felelnek a társasággal szemben. 3.7.2. Nem lehet a felügyelőbizottság tagja, akivel szemben a vezető tisztségviselőkre vonatkozó kizáró ok áll fenn, továbbá aki vagy akinek a hozzátartozója a társaság vezető tisztségviselője. 3.7.3. Nem lehet a felügyelőbizottság elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki a) az alapító tagja, b) a társasággal a bizottsági megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, c) a társaság cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, illetve
9
d) az a)-c) pontban meghatározott személyek közeli hozzátartozója. 4. A könyvvizsgáló 4.1. A társaság első könyvvizsgálója a SZÁM VEVŐK Könyvvizsgáló és Könyvviteli Kft. (7400 Kaposvár, Pacsirta u. 1/b.; cégjegyzékszáma: 14-09-303418). A könyvvizsgálói munkákat a SZÁM VEVŐK Kft. nevében Farkas M árta sz. ………… (an: ………) ………….. szám alatti lakos látja el. Könyvvizsgálói névjegyzékszáma: 001437. 4.2. A könyvvizsgáló megbízása 2015. május 31. napjáig szól. 4.3. A könyvvizsgáló feladatköre: 4.3.1. A könyvvizsgáló feladata, hogy gondoskodjon a számviteli törvényben meghatározott könyvvizsgálat elvégzéséről, és ennek során mindenekelőtt annak megállapításáról, hogy a gazdasági társaság számviteli törvény szerinti beszámolója megfelel-e a jogszabályoknak, továbbá megbízható és valós képet ad-e a társaság vagyoni és pénzügyi helyzetéről, működésének eredményéről. 4.3.2. A társaság könyvvizsgálóját az alapító közgyűlésére, mely a társaság számviteli törvény szerinti beszámolóját tárgyalja, meg kell hívni. A könyvvizsgáló köteles írásos véleményét az alapító közgyűlése részére benyújtani. 4.3.3. Ha a könyvvizsgáló a társaság vagyonának olyan változását észleli, amely veszélyezteti a társasággal szembeni követelések kielégítését, vagy ha olyan körülményt észlel, amely a vezető tisztségviselők vagy a felügyelőbizottsági tagok e minőségükben kifejtett tevékenységükért való felelősségét vonja maga után, késedelem nélkül köteles az ügyvezetésnél kezdeményezni az alapítói jogkör gyakorlójának döntéshozatalához szükséges intézkedések megtételét. Ha a kezdeményezés nem vezet eredményre, a könyvvizsgáló köteles a feltárt körülményekről a cégbíróságot értesíteni. 4.3.4. A könyvvizsgáló a társaság üzleti ügyeiről szerzett értesüléseit üzleti titokként köteles megőrizni. 4.3.5. A könyvvizsgáló kizárására a 3.7.3. pont rendelkezései irányadóak. A könyvvizsgáló a könyvvizsgálókra vonatkozó jogszabályokban, illetve a Polgári Törvénykönyvben meghatározott felelősségi szabályok szerint felel tevékenységéért. X. 1. 2.
3.
A M ŰKÖDÉS NYILVÁNOSSÁGA, A M ŰKÖDÉSSEL KAPCSOLATBAN KELETKEZETT IRATOKBA VALÓ BETEKINTÉS RENDJE,
A társaság a beszámolóit, valamint az igénybe vehető támogatási lehetőségeket, az igénybevétel módját és azok mértékét a társaság honlapján www.csiky.hu évente nyilvánosságra hozza. A társaság működésével kapcsolatban keletkezett iratokat, valamint a társaság éves beszámolóját, a közhasznúsági jelentést mellékletet és a társadalmi közös szükséglet kielégítéséért felelős szervvel kötött szerződést a társaság székhelyén, munkaidőben lehet megtekinteni az ügyvezetővel történt előzetes egyeztetés után. A társaság – könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását tartalmazó – beszámolóját az adott üzleti év mérlegforduló-napját követő 150. naptól a cégbíróságon is meg lehet tekinteni. Kérésre a társaság ügyvezetője az iratot köteles megmutatni, abba betekintést engedni, valamint azokról a kérelmező költségére másolatot készíteni, és azt aláírásával hitelesíteni. Az ügyvezető akadályoztatása esetére köteles helyettesről gondoskodni.
10
XI.
A TÁRSASÁG M EGSZŰNÉSE
1.
A társaság a cégjegyzékből történő törléssel szűnik meg.
2.
A társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a társaság tagjai részére a tartozások kiegyenlítését követően csak a megszűnéskori saját tőke összege adható ki, legfeljebb a tagok vagyoni hányadának teljesítéskori értéke erejéig. Az ezt meghaladó vagyont a cégbíróság a Kaposvár városban működő, a színházat működtető nonprofit gazdasági társaság részére adja át.
3.
A társaság más társasági formába csak nonprofit jellegének megtartásával alakulhat át, kizárólag nonprofit gazdasági társaságokkal egyesülhet, illetve nonprofit gazdasági társaságokká válhat szét. XII.
EGYÉB RENDELKEZÉSEK
1.
A jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, és Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény az irányadó.
2.
A társaság alapításának költségeit a társaság viseli.
Jelen alapító okiratot a Kaposvár M egyei Jogú Város közgyűlése 2008. december 11. napján a 282/2008.(XII.11.) számú határozatával 2008. december 15-i hatállyal elfogadta. A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt okiratot Kaposvár Megyei Jogú Város közgyűlése 2014. május …. napján a …/…. (..) sz. határozatával elfogadta és jóváhagyta. Kaposvár, 2014. május … napján. Hatályosítottam és ellenjegyzem: Kaposvár, 2014. május ….. napján.
………………………………………………… Kaposvár M egyei Jogú Város Önkormányzata képv.: Szita Károly polgármester
T Á R SA SÁ G I
SZ E R Z Ő D É S M Ó D O SÍ TÁ S A
A társaság tagjai rögzítjük, h ogy a Kaposvár-TISZK Térségi Integrált Szakképző Központ Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felel ősségű Társaságot a Kaposvári Törvényszék Cégbírósága 14-09-308616 cégjegyzékszám alatt tartja nyilván. A társaság létesítő okiratának legutóbbi változása Kaposváron, 2012. április 10. napján kelt. Azóta a társaság létesítő okiratának módosítása vált szükségessé az alábbiak szerint: Ta gok elhatározzák a tá rsaság a 201 3. évi V. t örvény rendelkezéseivel összhangban álló t ovábbi működését . A társasá g létesítő oki ratának alábbi pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek: A társaság cégnev e: Kaposvár-TISZK Térségi Inte grált Szakképző Központ Közhasznú Nonprofit Korlátolt Fe lelősségű Társaság. 7. A társaság rövidített elnevezése: Kaposvár-TISZK Közhasznú Nonprofit Kft. 9. A társaság jogállása: A társaság a Civil tv. szerinti közhasznú szervezet. 16. A szakképzési feladatok közös ellátásának helyei : Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Székhely: 7200 Dombóvár, Népköztársaság utca 21. Te lephe ly: 7200 Dombóvár, I. u. 65. 7200 Dombóvár, Hunyadi tér 23. 7400 Kaposvár, Virág utca 32. Fe nntartó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ OM azonosító: 036413 16.2. Dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskola és Kollégium Székhely: 7200 Dombóvár, Arany János té r 21. Fe nntartó:Klebelsberg Intézményfenntartó Központ OM azonosítója: 2027 67 16.3. Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium Székhely: 7200 Dombóvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 2. Fe nntartó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ OM azonosító: 03637 9 16.4. Szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola Székhely: 7900 Szige tvár, Rákóczi u. 18. Te lephe ly: 7900 Szige tvár, Kossuth té r 13. 7900 Szige tvár, Alapi G. u. 1. Fe nntartó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ OM azonosítója: 027404 16.5. Kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Székhely: 7400 Kaposvár, Pázmány P. u. 17. Te lephe ly: 7400 Kaposvár, Virág u. 32. 7400 Kaposvár, Damjanich utca 17. Fe nntartó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ OM azonosító: 034164 16.6. Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium Székhely: 7400 Kaposvár, Cseri u. 6. Fe nntartó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ OM azonosító: 034173 16.7. Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskola Székhely: 7400 Kaposvár, Baross u. 19. Te lephe ly: 7400 Kaposvár, Kenyérgyár u. 2. 7400 Kaposvár, Anna u. 1. Fe nntartó: Vidékfejlesztési Minisztérium OM azonosító: 034168 16.8. Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola Székhely: 7400 Kaposvár, Szent I mre u. 2. Fe nntartó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ OM azonosító: 034167 16.9. Kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Székhely: 7400 Kaposvár, Rippl-Rónai u. 15. Te lephe ly: 7400 Kaposvár, Nemzetőr sor 1. 7400 Kaposvár, Te leki u. 4. Fe nntartó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ OM azonosító: 03417 0 16.10. Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola Székhely: 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 58. Te lephe ly: 7400 Kaposvár, Tallián Gy. u. 12. Fe nntartó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ OM azonosító: 034183 6.
1
16.11. Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium Székhely: 7400 Kaposvár, Szántó u. 11. Fe nntartó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ OM azonosító: 03417 8 A társaság által végze tt közhasznú tevékenységek: 16.5.1. Tudományos tev ékenység, kutatás (Társadalomtudományi, humán kutatás, fejl esztés), ame ly közfeladatok teljesítését különösen a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvény 7 . § írja elő 16.5.2. Nevel és és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés (Üzletviteli, egyéb v ezetési tanácsadás, Piac-, közv élemény-kutatás, Máshova nem sorolt egyéb szakmai, tudományos, műszaki tev ékenység, Alapfokú oktatás, Általános középfokú oktatás, Szakmai középfokú oktatás, Oktatást kiegészítő tev ékenység, Könyvtári, l evéltári tevékenység) amely közfeladatok teljesítését különösen szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 1. §; a nemze ti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2. §; Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvé ny 13. § (1) bekezdés 7. pontja; illetve a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 5. § írja elő 16.5.3. Kulturális tevékenység (Könyvkiadás, Napilapkiadás, Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása, Egyéb kiadói tevékenység Hangfelvétel készítése, kiadása, Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás) amely közfeladat teljesítését különösen Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 7 . pontja; a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 83. § írja elő 16.5.4. Munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának el ősegítése - ideértv e a munkaerő-kölcsönzést is - és a kapcsol ódó szolgáltatások. (M.n.s. egyéb oktatás) amely közfeladatok teljesítését különösen a fe lnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 1. §; a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 1. §; a pályakezdő fiatalok, az ötven év fele tti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, ille tve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásáról szóló 2004. évi CXXIII. törvény 1. § írja e lő 24. A társaság gazdasági-vállalkozási tevékenysége t csak közhasznú, ille tve je len szerződésben meghatározott alapcé ljai szerinti tevékenység megvalósítását nem veszélyeztetve végez. 51.
A taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: az olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelye t a társaság saját tagjával, ügyvezetőjével, felügyelőbizottsági tagjával, választott társasági könyvvizsgálójával vagy azok köze li hozzátartozójával köt; r.) minden egyéb olyan kérdés, amit a jelen társasági szerződés vagy a Ptk., a Civil tv., ille tve a közhasznú társaságokra vonatkozó egyéb jogszabályok a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe utalnak. Ha a taggyűlés határozatképtelen, a megismételt taggyűlés az eredeti napirendben szerepl ő ügyekben a jelenlév ők által képviselt törzstőke mértékétől függetlenül határozatképes. A megismételt taggyűlést az eredeti – határozatképtelenség miatt elmaradt – taggyűlés időpontját követő 8 napon belüli időpontra azonos napire ndde l ke ll összehívni, azzal, hogy a határozatképtelen taggyűlés akkor válik határozatképessé, ha erre a tagok figyelmét az erede ti meghívóban előre felhívják. A taggyűlés határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek köze li hozzátartozója [Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 1. pont], é le ttársa A taggyűlést a társasági szerződésben meghatározottakon túlmenően össze kell hívni, ha az a társaság érdekében egy ébként szükséges. Késedelem nélkül össze kell hívni a taggyűlést a szükséges intézkedések megté tele vége tt, ha a társaság mérlegéből, könyvviteli nyilvántartásából kitűnik, hogy a saját tőke veszteség folytán a törzstőke felére, ille tve 3.000.000 Ft alá csökkent, valamint, ha a társaságot fizetésképtele nség fenyegeti vagy fizetéseit megszünte tte; ille tve ha a társaság vagyona tartozásait nem fedezi. A társaság első ügyvezetője Horváth Zoltán András (szül hely, idő: ………….., a.n.: ……….) ……………. sz. alatti lakos, akinek a megbízatása 2015. május 27. napjáig szól . Az ügyveze tő feladatát 2013. szeptember 17.-2015. május 27-ig megbízásban látja e l az 1/2014. (II.19.) taggyűlési határozat alapján. Az ügyvezetőre v onatkozó kizáró és összeférhetetlenségi szabályok Veze tő tisztségviselővé egy személy legfeljebb három gazdasági, ille tve közhasznú társaságnál választható meg. A megválasztott személy az új tisztsége elfogadásától számított tizenöt napon belül azokat a gazdasági társaságokat, amelyekné l már vezető tisztségviselő, vagy felügyelőbizottsági tag írásban tájékoztatni köteles. A veze tő tisztségviselő köte les valamennyi érinte tt közhasznú szervezete t előze tesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztsége t egyide jűleg más közhasznú szerveze tnél is be tölt. Nem lehe t vezető tisztségvise lő az, akit bűncselekmény elköve tése miatt jogerősen szabadságvesztés bünte tésre ítéltek, amíg a bünte te tt e lőéle thez fűződő hátrányos köve tkezmények alól nem mentesült. Nem lehe t veze tő tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valame ly foglalkozástól jogerős bírói ítéle tte l eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az íté le tben megje lölt tevékenysége t folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehe t. j.)
57.
58. 61.
71. 72. 72.1.
72.2 72.3
2
72.4
Az e ltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet veze tő tisztségvise lő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől. 72.5 A közhasznú szervezet megszűnésé t követő három évig nem lehet más közhasznú szerveze t veze tő tisztségvise lője az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet veze tő tisztségviselője volt - annak megszűnését megelőző ké t évben le galább egy évig -, ame ly jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adóés vámtartozását nem egye nlíte tte ki, amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel, amellyel szembe n az állami adó- és vámhatóság üzle tlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást he lye ttesítő bírságot szabott ki, vagy ame lynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint fe lfüggesztette vagy törölte. 72.6 A gazdasági társaságnak a cégjegyzékből hivatalbóli törlési el járás következtében történ ő törl ését köv ető két évig nem lehet más gazdasági társaság vezető tisztségviselője az a személy, aki a törl ést megel őző évben a törléssel megszűnt gazdasági társaságnál vezető tisztségvisel ő v olt. 72.7 A vezető tisztségviselő - a nyilvánosan működő részvénytársaság részvénye kivé telével - nem szerezhe t társasági részesedést, és nem lehe t vezető tisztségviselő olyan gazdasági társaságban, amely főtevékenységként ugyanolyan gazdasági tevékenységet folytat, mint az a társaság, amelyben veze tő tisztségvise lő. Ha a veze tő tisztségviselő új veze tő tisztségvise lői megbízást fogad el, a tisztség e lfogadásától számított tizenöt napon belül köte les ezen tényről is értesíteni azokat a társaságokat, ahol már veze tő tisztségviselő vagy fe lügyelőbizottsági tag. 77.4 Nem lehe t a fe lügyelő bizottság elnöke vagy tagja az a személy, aki a) a taggyűlés, illetve az ügyintéző és képvisele ti szerv e lnöke vagy tagja, b) a közhasznú szerveze ttel e megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, c) a közhasznú szerveze t cé l szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és az egyesüle t által tagjának a tagsági jogviszony alapján a lé tesítő okiratban foglaltaknak megfelelően nyújtott cé l szerinti juttatást -, ille tve d) az a)-c) pontban meghatározott személyek közeli hozzátartozója. 78. A fe lügyelő bizottság tagjai: Sárdi Zoltánné (an: ………………., címe : ……………………...) Dr. Kaposvölgyi Lívia (a.n.: ………………., címe: …………………..) Bodrogi Róbertné (a.n.: …………………, címe: ……………...) 79. A felügyelő bizottság feladatai : a) a taggyűlés részére ellenőrzi a társaság ügyvezetésé t, e llenőrzi továbbá a társaság működését és gazdálkodását. Ennek során a veze tő tisztségviselőktől jelentést, a szervezet munkavállalóitól pedig tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhe t, továbbá a közhasznú szervezet könyveibe és irataiba be tekinthe t, azokat megvizsgálhatja c.) ha megítél ése szerint az ügyvezetés tevékenysége jogszabályba, a társasági szerződésbe, illetv e a taggyűlés határozatába ütközik, vagy egyébként sérti a társaság érdekeit, rendkívüli taggyűlés összehívását indítványozhatja és javaslatot tehe t annak napirendjére; ha a taggyűlés a törvényes működés helyreállítása érdekében a szükséges intézkedést nem teszi meg, kötel es haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szerv et; f.) köte les a taggyűlést, vagy az ügyvezetést tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy a szervezet működése során olyan jogszabálysértés vagy a szerveze t érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszünte tése vagy köve tkezménye inek elhárítása, ille tve enyhítése az intézkedésre jogosult veze tő szerv döntésé t teszi szükségessé; a veze tő tisztségvise lők fele lősségét megalapozó tény merült fe l. 83. Nem lehe t könyvvizsgáló, aki a) a taggyűlés, illetve az ügyintéző és képvisele ti szerv e lnöke vagy tagja; b) a közhasznú szervezette l e megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló e gyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik; c) a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehe tő nem pénzbeli szolgáltatásokat, é s az egyesüle t által tagjának a tagsági jogviszony alapján a lé tesítő okiratban foglaltaknak megfele lően nyújtott cél szerinti juttatást -, illetve d) a társaság fe lügyelő bizottságának tagja; e) az itt fe lsoroltak közeli hozzátartozója. 86. A könyvvizsgáló a könyvvizsgálóra vonatkozó jogszabályokban, ille tve a Ptk.-ban meghatározott fele lősségi szabályok szerint fele l. 87. A társaság köteles az éves beszámol ó jóváhagyásával egyidejűleg a hatályos jogszabályi előírásokban felsorolt adatokat tartalmazó közhasznúsági jelentést készíteni. 89. Az év es közhasznúsági jel entés tartalmazza különösen: A tá rsasá g létesítő oki ratának jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. 3
Kelt Kaposváron , 201 4. április … napján. Meghatalmazzuk a Kaposvári 7. számú Ügyvédi Irodát - dr. Boda Róbert 7400 Kaposvár, Csokonai utca 2. szám alatti székhelyű ügyvéd ügyintézésében -, h ogy társaság képviseletét a Kaposvári Törvényszék el őtti n em peres eljárásban, az ügyvédekről szól ó 1998. évi XI. törvényben meghatározottak szerint tel jes jogkörrel ellássa, a fent hivatkozott változások bejegyzése iránti el járásban.
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhely: 7400 Kaposvár, Kossuth tér 1., képvisel ő: Szita Károly)
Szigetvár Város Önkormányzata (székh ely: 7900 Szigetvár, Zrínyi tér 1.,képvisel ő: Kol ovics János)
Dombóvár Város Önkormányzata (székh ely: 7200 Dombóvár, Szent István tér 1., képvisel ő: Szabó Lóránd)
Döbrököz Község Önkormányzata (székhely : 7228. Döbrököz, Páhy u. 45.);
Attala Község Önkormányzata (7252 Attala, Kossuth L. utca 15.)
Csikóstőttős Község Önkormányzata (7341 Csikóstőttős, Hunyadi tér 24.)
Jágónak Község Önkormányzata (7362 Jágónak, Kossuth L. utca 22.)
Kapospula Község Önkormányzata (7251 Kapospula, Béke tér 21.)
Kaposszekcső Község Önkormányzata (7361 Kaposszekcső, Táncsics utca 30.)
Nak Község Önkormányzata (7215 Nak, Fő utca 127.) közös tulajdonú üzletrészként, képviseli Dombóvár város mindenkori polgármestere.
Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezel ő és Szolgáltató Zárkörűen Működő Részvénytársaság (7400 Kaposvár, Fő utca 52.) Alulírott dr. Boda Róbert ügyvéd 2014. április … napján ellen jegyzem:
4
T Á R S A S Á GI SZ E R Z ŐD É S - módosítá sokkal egy séges szerkezetben , a módosítá st dőlt betű jel zi m ellyel a II. pon tban m egjel ölt alapító tagok (szerződő fel ek) a gazdasági társaságokról szól ó 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban : Gt.) I-VI. és IX. fejezetei és a közhasznú szerv ezetekről szól ó törv ény (a továbbiakban Kszt.) alapján jogi személyiséggel ren delkező közhasznú társaságot (a továbbiakban : társaság) h oznak l étre: BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1. A szerződő felek pályázatot nyú jtottak be a Foglalkoztatáspoli tikai és Munkaügyi Mini sztérium által kiírt Humán erőforrás Fejlesztési Operatív Program alábbi pályázati kom pon enseire: 1.1. HEFOP/2004/3.2. intézkedés: A szakképzés tartalmi , m ódszertani , és szerkezeti fejl esztése 2. kom pon ens: Térségi Integrált Szakképző Közpon tok létreh ozása 1.2. HEFOP/2004/4.1. intézkedés: Az oktatási és képzési infrastruktúra fejl esztése 1. kom pon ens: Térségi In tegrált Szakképző Közpon tok infrastrukturális feltételein ek javítása 2. A szerződő fel ek – figy el emmel a pályázati felhívás azon ren delkezésére, m ely szerint a TISZK irányí tására olyan n on profit irányí tó szerv ezetet kell létreh ozni , m ely biztosí tja a közpon t pályázati célnak m egfel el ő működtetését – a pályázatban , ill etől eg a 2004. szeptember 22-én aláírt konzorciumi szerződésekben kötelezettséget vállaltak arra, h ogy a pályázati tám ogatás elnyerése esetén , a döntés m egh ozatalától számított 30 napon belül közhasznú társaságot alapítanak. 3. A Foglalkoztatáspoli tikai és Munkaügyi Mini sztérium , min t HEFOP Irányító Hatósága, a 2005. február 21-én kelt K2005-HEFOP-4.1.1.-P.-0003568/1.0 iktatószámú és a szintén 2005. február 21-én kelt K-2005-HEFOP-3.2.2.-P.0003478/1.0 iktatószámú l ev élben arról értesítette a szerződő feleket, h ogy a pályázatunkat min dkét komponens tekintetében tám ogatásra érdem esn ek í tél te. Ennek alapján a szerződő fel ek, mint alapí tó tagok, a pályázatban vállalt kötel ezettségükn ek el eget tév e, l étreh ozzák a társaságot a jel en társasági szerződésben foglaltak szerint. 4. Egyúttal a tagok rögzí tik, h ogy az általuk 2004. szeptember 22. napján – a 3.2.2. és a 4.1.1. pályázati kom pon ensekre történ ő közös pályázat benyújtása körében m egkötött – konzorciumi szerződések, mely ek a fel ek együttműködésének feltételei t szabály ozták, a jel en társasági szerződés aláírásával hatályukat veszíti k. A kon zorciumi szerződésekben vállalt kötel ezettségei ket a fel ek ebbe a társasági szerződésbe átülteti k, így a társasági szerződés aláírásának i dőpon tjától kedv e a felek közötti viszony okat, a pályázat m egval ósí tási szakaszában val ó együttműködésük feltételeit jelen társasági szerződés szabály ozza. 5. A tagok rögzíti k továbbá, h ogy a társaság a társasági szerződés 2008. augusztus 25. napján elfogadott m ódosí tásaitól kezdődően a szakképzésről szól ó 1993. évi LXXVI. törvény 2. § (6) bekezdésében m eghatározott szakképzés-szerv ezési társaságként működi k tovább. I. A TÁRSASÁG CÉGNEVE, SZÉKHELYE, JOGÁLLÁSA 6. A társaság cégn ev e: Kaposvár-TISZK Té rsé gi I ntegrált Szakképző Központ Közhasznú Nonprofit Korlátolt Fe lelőssé gű Társaság. 7. A társaság rövi dített eln ev ezése: Kaposvár-TIS ZK Közhasznú Nonprofit Kft. 8. A társaság székh elye: 7400 Kaposvár, Virág u. 32. 9. A társaság jogállása: A társaság az e gyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szerveze tek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (továbbiakban Civil tv.) szerinti közhasznú szerveze t. II. A TÁRSASÁG TAGJAI 10. A társaság tagjai az alábbiak: 10.1. Kaposvár Megy ei Jogú Város Ön kormányzata (székh ely: 7400 Kaposvár, Kossuth tér 1., képvisel ő: Szita Károly ) 10.2. Szigetvár Város Ön kormányzata (székhely : 7900 Szigetvár, Zrínyi tér 1.,képvisel ő: Kol ovics Ján os) 10.3. Dom bóvár Város Önkormányzata (székh ely : 7200 Dom bóvár, Szent István tér 1., képvisel ő: Szabó Lórán d); Döbrököz Község Ön kormányzata (székh ely : 7228. Döbrököz, Páhy u. 45.); A ttala Község Ön kormányzata (7252 Attala, Kossuth L. utca 15.); Csi kóstőttős Község Önkormányzata (7341 Csikóstőttős, Hunyadi tér 24.); Jágónak Község Önkormányzata (7362 Jágónak, Kossu th L. utca 22.); Kapospula Község Önkormányzata (7251 Kapospula, Béke tér 21.); Kaposszekcső Község Ön kormányzata (7361 Kaposszekcső, Táncsics utca 30.); Nak Község Önkormányzata (7215 Nak, Fő utca 127.) közös tulajdonú üzl etrészként, képviseli Dom bóvár város mindenkori polgármestere. 10.4. Kaposvári Önkormányzati Vagy onkezel ő és Szolgáltató Zárkörű en Mű ködő Részv énytársaság (7400 Kaposvár, Fő u tca 52.) 11. Tekin tettel arra, h ogy a társaság többségi önkormányzati részesedéssel működő gazdálkodó szerv ezet, az egyes vagy onnyilatkozat-tételi kötel ezettségekről szól ó 2007. évi CLII. törvény 3. § (3) bekezdés e) pon tja alapján a társaság ügyv ezetője és gazdasági vezetője vagy onnyilatkozat tételére kötel ezett. III. A TÁRSASÁG CÉLJA, A TÁRSASÁG SZEREPE A PÁLYÁZATI PROJEKTBEN 12. A társaság cél ja a HEFOP 3.2.2. és a HEFOP 4.1.1. pályázati projekt m egval ósításáh oz szü kséges jogi, szerv ezeti , pén zügyi keretek m egteremtése. 13. A szerződő fel ek enn ek érdekében a társaságot a Kaposvári Térségi Integrál t Szakképző Közpon t l étreh ozása és üzem eltetése cél jából, illetv e ennek útján az alapító tagok fenntartásában működő szakképző in tézm ények irányításának h osszú távú összehangolása cél jából h ozzák l étre. 14. A társaság tevékenységi terül etén igy ekszik el ősegí teni a munkaerő-piac igény eihez igazodó képzési struktúrájú és oktatási színv onalú szakképzés kialakítását.
1
15. A társaság szakiskolát, szakközépi skolát és koll égium ot l étesí thet és tarthat fenn , részt vesz az iskolaren dszeren kívüli szakképzés, valamint feln őttképzés szervezésében . A társaság minden tagjai részt v esz a szakképzési feladatok közös ellátásában . 16. A szakképzési feladatok közös ellátásának h elyei : Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Székhely: 7 200 Dombóvár, Né pköztársaság utca 21. Te lephely: 7 200 Dombóvár, I. u. 65. 7 200 Dombóvár, Hunyadi tér 23. 7 400 Kaposvár, Virág utca 32. Fe nntartó: Klebe lsberg I nté zményfe nntartó Központ OM azonosító: 036413 16.2. Dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskola és Kollégium Székhely: 7 200 Dombóvár, Arany János tér 21. Fe nntartó:Klebe lsbe rg I ntézmé nyfe nntartó Központ OM azonosítója: 2027 67 16.3. Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium Székhely: 7 200 Dombóvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 2. Fe nntartó: Klebe lsberg I nté zményfe nntartó Központ OM azonosító: 03637 9 16.4. Szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola Székhely: 7 900 Szige tvár, Rákóczi u. 18. Te lephely: 7 900 Szige tvár, Kossuth té r 13. 7 900 Szige tvár, Alapi G. u. 1. Fe nntartó: Klebe lsbe rg I ntézmé nyfe nntartó Központ OM azonosítója: 027404 16.5. Kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Székhely: 7 400 Kaposvár, Pázmány P. u. 17 . Te lephely: 7 400 Kaposvár, Virág u. 32. 7 400 Kaposvár, Damjanich utca 17. Fe nntartó: Klebe lsberg I nté zményfe nntartó Központ OM azonosító: 034164 16.6. Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium Székhely: 7 400 Kaposvár, Cseri u. 6. Fe nntartó: Klebe lsberg I nté zményfe nntartó Központ OM azonosító: 034173 16.7. Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskola Székhely: 7 400 Kaposvár, Baross u. 19. Te lephely: 7 400 Kaposvár, Ke nyérgyár u. 2. 7 400 Kaposvár, Anna u. 1. Fe nntartó: Vidékfe jleszté si Miniszté rium OM azonosító: 034168 16.8. Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola Székhely: 7 400 Kaposvár, Sze nt I mre u. 2. Fe nntartó: Klebe lsberg I nté zményfe nntartó Központ OM azonosító: 034167 16.9. Kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Székhely: 7 400 Kaposvár, Rippl-Rónai u. 15. Te lephely: 7 400 Kaposvár, Ne mze tőr sor 1. 7 400 Kaposvár, Te leki u. 4. Fe nntartó: Klebe lsberg I nté zményfe nntartó Központ OM azonosító: 03417 0 16.10. Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola Székhely: 7 400 Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 58. Te lephely: 7 400 Kaposvár, Tallián Gy. u. 12. Fe nntartó: Klebe lsberg I nté zményfe nntartó Központ OM azonosító: 034183 16.11. Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium Székhely: 7 400 Kaposvár, Szántó u. 11. Fe nntartó: Klebe lsberg I nté zményfe nntartó Központ OM azonosító: 03417 8 17. A társaság tagjai ki jelen tik, h ogy elfogadják a Regi onális Fejlesztési és Képzési Bi zottságnak a szakképzés fejl esztésén ek összehangolásával összefüggésben h ozott dön téseit.
2
18. A társaság a Regi on ális Fejl esztési és Képzési Bi zottság döntésén ek m egfel el ően - a szakképzés fejl esztési irányára és bei skolázási arányára tekin tettel - m eghatározza a társaság által , ill etv e a társaság tagjai által fenntartott iskolákban a szakképzési évfolyam okon indí tható osztály ok számát, illetve a szakmai program tekintetében egy etértési jogot gyakorol az i skola pedagógiai program jának jóváhagyásánál . 19. A tagok az FMM-m el aláírt tám ogatási szerződés m egval ósítása érdekében a társaság keretében együttműködn ek. 20. A pályázati tám ogatás felhasználásával a projekt m egval ósítása során beszerzett, ill etv e l étrejöv ő dolgok és egyéb jogok feletti rendelkezés az alábbiak szerint kerül meghatározásra: 20.1.A pályázati tám ogatásból beszerzett, ill etv e a pályázat m egval ósí tása során létrejött dolgok tulajdon joga, ill etv e bármilyen , a pályázat m egval ósítása során kel etkező vagy oni értékű jog azt a tagot illeti, akin ek a pályázat szerinti feladatai ellátása, elvégzése eredm ény eként az adott dol og, ill etv e jog beszerzésre került, illetv e kel etkezett. A társaság ezen jogokat n em szerzi m eg. Azon ban a kon zorcium v ezetője vállal ja, h ogy a tulajdonában áll ó ingatlannak azt a részét, am elyen a TISZK működni fog, a társaság, valamint a tagok fenntartásában működő (a projektben részt vev ő) szakképző in tézm ények ren del kezésére bocsátja, a társasági szerződés aláírásával egyi dejűleg. 20.2. Az el őző al pont szerin ti dolgok és jogok használatának joga valamennyi tagot ingy en esen m egilleti . 20.3. Az el őző alpon ttal összhangban a konzorcium vezetője vállalja, h ogy a tulajdonába kerül ő, a projekt során beszerzett, illetv e létrejöv ő dol gok, vagy oni értékű jogok használatának jogát ingyen esen azon tagoknak átengedni, akik a költségek arány os visel ésév el együ tt a projektben m egfogalmazott cél okkal összhangban vállal ják azok h osszú távú fenntartását és üzem eltetését a projekt befejezését köv etően is. 20.4. A 14.1-14.3. alpontokban írtak ki terjedn ek azon eszközökre, létesítm ény ekre, vagy oni értékű jogokra is, am elyek már a pályázati projekt m egkezdése el őtt l étezn ek, am ely eket a szerződő fel ek bárm elyike bocsát a projekt ren delkezésére, m elyek a pályázati tám ogatásból kerülnek bővítésre, fejl esztésre. 20.5. A szerződő fel ek a 14.1-14.4. alpontok szerinti használati jogok gyakorlásának m ódját, ren djét a társaság SZMSZ-ében történ ő szabály ozással alakí tják ki. 21. A szerződő fel ek gon doskodnak arról, h ogy a fenntartásukban áll ó közoktatási intézm ény ek egymással és a társasággal az alábbiak szerin t együttműködnek: 21.1. Az iskolaren dszerű szakképzés területén : Az azon os szakmacsoportban oktató közoktatási intézm ény ek óraren djeik összeállítása során törekednek arra, h ogy a TISZK kapaci táskihasználása a l eh ető l eghatékonyabb l egy en. 21.2.Az iskolaren dszeren kívüli szakképzések (feln őttképzések) terül etén : A feln őttképzéseket folytató intézm ény ek együttműködnek a TISZK-kel képzéseik m eghirdetését és folytatását illetően , ill etv e ezeket l eh etőség szerint a TISZK infrastrukturális bázisán foly tatják. 21.3.A vállalkozási tevékenység területén : Az érintett közoktatási intézm ény ek – a szabad kapaci tásuk terh ére – am ennyiben vállalkozási tev ékenységet in dítanak – azt elsősorban a TISZK szerv ezeti , infrastrukturális bázi sán folytatják. 21.4.Az érintett közoktatási intézm ény ek a TISZK dön tés-el őkészítési , döntésh ozatali, és dön tés végrehajtási tev ékenysége jogszerűségén ek és cél szerűségén ek biztosí tásáh oz a Felügyel ő Bi zottságban val ó ti sztségvisel éssel , ill etv e közreműködéssel járulnak h ozzá. 21.5.A Regi onális Fejl esztési és Képzési Bizottság ál tal meghatározott képzési arány ok és ahh oz tartozó l étszám ok figy el embev étel év el megszerv ezi a szakképzést a társaság működési területén. 21.6.Fogadja a gazdál kodó intézm ényektől a szakképzési h ozzájárulást és dönt annak felhasználásáról. 21.7. Közreműködik az i skolaren dszerű és iskolaren dszeren kívüli szakképzés összhangjának megteremtésében . 21.8.Vél em ény ezi a szakképző intézmény ek szakmai program ját. IV. A TÁRSASÁG TEVÉKENYSÉGE 22. A társaság tev ékenységi köre: 22.1.A társaság fő tev ékenysége Másh ova n em sorol t egy éb szakmai, tu domány os, műszaki tev ékenység 22.2.
A társaság tev ékenységi köre: Napilapny omás Ny omás (kivév e: napilap) Ny om dai el őkészítő tev ékeny ség Könyvkötés, kapcsol ódó szolgáltatás Egyéb sokszorosí tás Könyvkiadás Napilapkiadás Foly ói rat, i dőszaki kiadvány kiadása Egyéb kiadói tev ékeny ség Hangfelv étel készí tése, kiadása Számítógépes program ozás Informáci ó-techn ol ógiai szaktanácsadás Számítógép-üzem eltetés Egyéb informáci ó-techn ol ógiai szolgáltatás Adatfel dolgozás, web-h oszting szolgáltatás 3
Üzl etviteli , egy éb v ezetési tanácsadás Társadal omtudományi, humán kutatás, fejl esztés Reklámügyn öki tev ékenység Piac-, közvél em ény-kutatás Fénymásolás, egy éb irodai szolgáltatás Alapfokú oktatás Általán os középfokú oktatás Szakmai középfokú oktatás M.n .s. egy éb oktatás Oktatást ki egészítő tev ékenység Könyv tári, lev él tári tev ékenység 22.3. A társaság közhasznú tev ékenységi köre: Könyvkiadás Napilapkiadás Foly ói rat, i dőszaki kiadvány kiadása Egyéb kiadói tev ékeny ség Hangfelv étel készí tése, kiadása Üzl etviteli , egy éb v ezetési tanácsadás Társadal omtudományi, humán kutatás, fejl esztés Piac-, közvél em ény-kutatás Másh ova n em sorol t egy éb szakmai, tu domány os, műszaki tev ékenység Fénymásolás, egy éb irodai szolgáltatás Alapfokú oktatás Általán os középfokú oktatás Szakmai középfokú oktatás M.n .s. egy éb oktatás Oktatást ki egészítő tev ékenység Könyv tári, lev él tári tev ékenység 22.4. A társaság üzl etszerű gazdasági tevékenysége: Napilapny omás Ny omás (kivév e: napilap) Ny om dai el őkészítő tev ékeny ség Könyvkötés, kapcsol ódó szolgáltatás Egyéb sokszorosí tás Könyvkiadás Napilapkiadás Foly ói rat, i dőszaki kiadvány kiadása Egyéb kiadói tev ékeny ség Hangfelv étel készí tése, kiadása Számítógépes program ozás Informáci ó-techn ol ógiai szaktanácsadás Számítógép-üzem eltetés Egyéb informáci ó-techn ol ógiai szolgáltatás Adatfel dolgozás, web-h oszting szolgáltatás Reklámügyn öki tev ékenység A társaság által végze tt közhasznú tevéke nységek: 16.5.1. Tudomány os tev ékenység, ku tatás (Társadal omtu dományi, humán kutatás, fejl esztés), ame ly közfe ladatok te ljesíté sé t különöse n a kutatás-fe jlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXI V. törvény 7 . § írja e lő 16.5.2. N ev elés és oktatás, képességfejlesztés, ism eretterjesztés (Üzletviteli, egyéb v ezetési tanácsa dás, Piac-, közv él emény -kutatás, Másh ova n em sorolt egyéb szakmai, tudomány os, műszaki tev ékenység, Alapfokú oktatás, Általán os középfokú oktatás, Szakmai középfokú oktatás, Oktatást ki egészítő tev ékenység, Könyv tári, l ev éltári tev ékenység) ame ly közfeladatok te ljesítésé t különöse n szakké pzésről szóló 2011. é vi CLXXXVII . törvény 1. §; a ne mze ti közneve lésről szóló 2011. é vi CXC. törvény 2. §; Magyarország he lyi önkormányzatairól szóló 2011. é vi CLXXXI X. törvény 13. § (1) be kezdés 7 . pontja; ille tve a kulturális örökség vé delméről szóló 2001. évi LXI V. törvé ny 5. § írja e lő 16.5.3. Kulturális tevékenység (Könyvkiadás, Napilapkiadás, Foly óirat, időszaki kiadvány kiadása, Egy éb kiadói tev ékenység Hangfelvétel készítése, kiadása, Fénymásolás, egy éb irodai szolgáltatás) ame ly közfe ladat te ljesítésé t különöse n Magyarország he lyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXI X. törvény 13. § (1) bekezdés 7 . pontja; a mé diaszolgáltatásokról és a töme gkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvé ny 83. § írja e lő 4
23. 24. 25. 26. 27. 28.
29. 30. 31. 32. 33. 34.
35. 36.
37.
38. 39. 40. 41. 42.
16.5.4. Munkaerőpiacon hátrány os h elyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának el ősegítése - i deértv e a munkaerő-kölcsönzést is - és a kapcsol ódó szolgáltatások. (M.n .s. egy éb oktatás) ame ly közfe ladatok te ljesítésé t különösen a fe lnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvé ny 1. §; a foglalkoztatás e lőse gítésé ről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi I V. törvé ny 1. §; a pályakezdő fiatalok, az ötve n év fe le tti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, ille tve a családtag ápolását köve tően munkát keresők foglalkoztatásának e lősegítésé ről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásáról szóló 2004. évi CXXIII. törvény 1. § írja elő A társaság közhasznú – a társadal om közös szükségl etein ek kiel égí tését ny ereség- és vagy onszerzési cél n élkül szolgál ó – tev ékeny séget v égez. A társaság gazdálkodása során elért eredmény ét n em osztja fel , azt a jelen szerződésben m eghatározott közhasznú tev ékenységére fordítja. A társaság gazdasági-vállalkozási tevéke nysége t csak közhasznú, ille tve jele n szerződésbe n meghatározott alapcéljai szerinti te vékenysé g megvalósítását nem veszélyezte tve vé gez. A társaság szolgáltatásai ból tagjain kívül bárki más i s részesülhet. A társaság tagjai tudomásul v eszik, h ogy azon tev ékenységeket, mely ekh ez hatósági engedély szükséges, a Társaság csak annak beszerzése u tán gyakorolhatja. A társaság befektetési tev ékenységet n em folytat. A társaság közv etl en poli tikai tev ékenységet n em folytat, szerv ezete pártoktól függetl en és azoknak anyagi tám ogatást n em nyú jt. Üzl etszerű gazdasági tev ékenységet a társaság a közhasznú tev ékenysége el ősegítése és megval ósítása érdekében folytathat, e tev ékenység a közhasznú cél okat n em v eszélyeztetheti. V. A TÁRSASÁG MŰKÖDÉSÉNEK IDŐTARTAMA A társaság határozatlan i dőre jön l étre. Az első üzl eti év a társaság társasági szerződésének ellen jegy zésétől az év v égéig tart. A további üzl eti év ek a mindenkori naptári évv el azon osak. A társaság a társasági szerződés ellen jegyzésén ek napjától a társaság cégbejegyzéséig el őtársaságkén t működik. A hatósági engedélyh ez kötött tev ékenységek csak a társaság cégbejegyzését követően , az engedély birtokában v égezh etőek. VI. A TÁRSADALMI KÖZÖS SZÜKSÉGLET KIELÉGÍTÉSÉÉRT FELELŐS SZERV A társadalmi közös szükségl et ki elégítéséért fel el ős szerv : Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szigetvár Ön kormányzata és Dom bóv ár Ön kormányzata, Döbrököz Önkormányzata. A társadalmi közös szükségl et kiel égí téséért fel el ős szervvel kötött m egállapodás nyilván os, abba bárm ely érintett személy a jel en szerződés XII. pon tjában m eghatározott feltétel ekkel betekinth et. VII. A TÁRSASÁG TÖRZSTŐKÉJE, AZ ALAPÍTÓK TÖRZSBETÉTJEINEK MÉRTÉKE ÉS RENDELKEZÉSRE BOCSÁTÁSÁNAK MÓDJA A társaság törzstőkéje 3.000.000 Ft, azaz hárommilli ó forint, m ely teljes egészében készpénzből áll. A pénzbetétek összege alapí táskor 3.000.000 Ft, azaz hárommillió forin t. A tagok törzsbetétei : 36.1.Kaposvár Megy ei Jogú Város Ön kormányzata: 2.180.000 Ft (72,67 %) 36.2. Szigetvár Ön kormányzata 360.000 Ft (12 %) 36.3. Dom bóvár Önkormányzata, Döbrököz Önkormányzata, Attala Önkormány zata, Csi kóstőttős Ön kormányzata, Jágónak Ön kormányzata, Kapospula Ön kormányzata, Kaposszekcső Önkormányzata, Nak Ön kormányzata közös üzl etrésze 360.000 Ft (12 %) 36.4 Kaposvári Önkormányzati Vagy onkezel ő és Szolgáltató Zárkörű en Működő Részv énytársaság 100.000 Ft (3,33 %) Saját pénzbeli betétjét minden tag tel jes egészében a társaság rendel kezésére bocsátja, úgy, h ogy a tagok ezen összegeket, min dösszesen 3.000.000 Ft-ot, azaz hárommilli ó forintot a bejegyzési kérel em benyú jtásáig befizetik a társaság ban kszámlájára. VIII. A TÁRSASÁG KÉPVISELETE ÉS A CÉGJEGYZÉS MÓDJA A társaságot az ügyv ezető képvi seli harmadi k szem élyekkel szemben , valamint bíróságok és más hatóságok el őtt. A cégjegy zés m ódja önáll ó. A társaság cégjegyzése akként történik, h ogy a géppel vagy kézzel el őírt, el őny om ott vagy el őny om tatott cégn év alá az ügyv ezető a tel jes n ev ét aláírja a m ell ékelt aláírási nyilatkozatának (címpél dányának) m egfel el ően. IX. A TÁRSASÁG ÉS A TAGOK KÖZÖTTI JOGVISZONY A társaság tagjai alapításkor pén zbeli betéteiket teljes egészében – összesen 3.000.0000 Ft-ot, azaz h árommilli ó forintot – befizették. A társaság bejegy zését köv etően a tagok jogait és a társaság vagy onából őket m egillető hányadot az üzl etrész testesíti m eg. A törzsbetét szolgáltatásának m egfelel ően az egy es üzl etrészek a társasági törzstőke hányadában m eghatározva a köv etkezők: Az ü zletrészek m értéke a törzstőkéh ez vi szonyí tva 42.1.Kaposvár Megy ei Jogú Város Ön kormányzata:72,67% 42.2. Szigetvár Ön kormányzata: 12,00%
5
43.
44. 45.
46.
47.
48. 49. 50. 51.
42.3. Dom bóvár Önkormányzata, Döbrököz Önkormányzata, Attala Önkormány zata, Csi kóstőttős Ön kormányzata, Jágónak Önkormányzata, Kapospula Ön kormányzata, Kaposszekcső Önkormányzata, Nak Ön kormányzata 12,00% Kaposvári Ön kormányzati Vagy onkezel ő és Szolgáltató Zárkörűen Működő Részvény társaság 3,33 % A tagok m ellékszol gáltatást nem végeznek a társaság részére. Tekin tettel a tagok azon kötel ezettségvállalására, m ely szerint a pályázati projekt során kialakítan dó szakképző közpon tot l egalább 5 évig fenn tartani kötel esek, a tagok pótbefi zetési kötel ezettséget vállalnak, az alábbi feltétel ekkel : - a pótbefizetés maximális összege egy évre v etítv e 100,000,000.- (egy százmillió) HUF leh et, - pótbefi zetésre a tagok ü zl etrészeik arányában kötel esek, - a taggyűl és a pótbefizetés teljesítését legfeljebb 12, egy enl ő részletben írhatja el ő, - a szükségtel ennek bizonyult pótbefizetéseket elszám olást köv etően , a tagjegy zékben szerepl ő tagok részére 90 napon belül kell visszafizetni, abban az esetben , ha a tagok egy ön tetű en tel jesí tették az adott gazdasági év pótbefi zetését. IX. A TAGSÁGI JOGVISZONY MEGSZÜNTETÉSÉRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK Az ü zletrész átruházásra, a társaságból val ó kilépésre v onatkozó szabály okat a jelen fejezetben foglalt keretek között kell al kalmazni. A tagsági jogviszonyát min den tag csak rendkívüli esetben jogosult m egszüntetni . 45.1.Ren dkívüli esetn ek min ősülh et a mási k tag súly os szerződésszegése, vagy olyan ok, amely a tagsági jogviszony fenntartását leh etetlenn é teszi. Ez esetben az érintett tag a tagsági jogviszonya m egszüntetését m egel őzően a taggyűlési határozath ozatal szabályai szerint köteles egyeztetést kezdem ény ezni a többi tagokkal a projekt cél jának elérése, az együ ttműködés h elyreállítása érdekében . 45.2. A társaságból kivál ó tag kötel es a taggyűl ésn ek a kiválás i dőpon tjától számított 10 napon belül a rábízott anyagi eszközökkel hiánytalanul , tételesen írásban elszám olni, valamint az általa végzett szakmai munkáról beszám olni . Kötel es tov ábbá a – jelen együttműködési m egállapodás keretében – használatába kapott vagy on tárgyat a másik tagnak haladéktalanul, ell enszolgáltatás n élkül vi sszaszol gáltatni , aki kötel es azt továbbra is a projekt cél jaira felhasználni. 45.3. A kivál ó tag ü zletrészén ek adásv ételi szerződéssel kívülállóra történ ő átruházása esetén a társaság többi tagját, a társaságot vagy a taggyűlés által kijel öl t személy t – ebben a sorren dben – az átruházni kíván t üzl etrészre el ővásárlási jog illeti meg. Ha a tag a z átruházási szán dék bejelen tésétől számított 15 na pon belül n em nyilatkozik, úgy kell tekin teni , h ogy el ővásárlási jogával n em kívánt élni. A z el ővásárlási jogot a társaságban maradó tagok akkén t is gyakorolhatják, h ogy közös írásbeli nyilatkozatban vállalják, h ogy egyenl ő arány ban m eg kíván ják v enni a kivál ó tag üzl etrészét. Ez esetben az ü zletrészt fel kell osztani, így a társaságban maradó tagok üzl etrészei ki egészüln ek (n öv edék). A társaság vagy az ál tala ki jel ölt szem ély esetén a határi dő a bejel entéstől számí tott 30 nap. A társaság többségi tulajdon osára v onatkozó el térő ren delkezések: 46.1.A többségi tag, min t a pályázati konzorcium v ezetője n em jogosul t a társaságból kil épni. 46.2. A többségi tag azon ban jogosult és kötel es kezdem ény ezni annak a tagnak a ki zárását, akinek tev ékenysége, működése a projekt m egval ósítását akár pénzügyi , akár szakmai szempontból v eszélyezteti. 46.3. Kizárás esetén az elszám olás tekintetében a tag kiválására v onatkozó ren delkezéseket kell m egfel el ően alkalmazni . A társaság ügyv ezetője a jel en fejezetben m eghatározott valam ennyi eseményről , nyilatkozatról kötel es tájékoztatni a Tám ogatót. A tulajdon osváltozást eredmény ező dön tésekh ez a Tám ogató írásbeli h ozzájárulását be kell szerezni . XI. A TÁRSASÁG SZERVEZETE 1 . cím A ta ggyűlés A taggyűl és a társaság l egfőbb szerv e. A taggyűl ést a szü kséges gyakorisággal , de l egalább éven te egyszer, az éves beszám ol ó és a közhasznúsági jel entés el fogadása v égett össze kell hívni. A taggyűlésre a felügy el ő bizottság tagjai t és a könyvvizsgál ót is meg kell hívni, a tagokra v onatkozó szabály ok szerint. A felügy el ő bizottság tagjai és a könyvvizsgál ó tanácskozási joggal v eh etn ek részt a taggyűl ésen . A taggyűlés nyilván os. A taggyűlés ki zárólagos hatáskörébe tartozi k: a) a társaság szerv ezeti és működési ren djén ek kialakí tása; b) a számviteli törvény szerinti beszám ol ó elfogadása, i deértv e az adózott eredmény felhasználására v onatkozó döntést, azon ban erről a felügyel ő bizottság írásbeli jel entésén ek és a könyvvizsgál ó vél em ényén ek m eghallgatása n élkül n em határozhat; c) a közhasznúsági jel en tés elfogadása; d) a társaságnak a társadalmi közös szükségl et kiel égí téséért fel el ős szervv el a közhasznú tev ékeny ség folytatásának feltételeiről kötött szerződés jóváhagyása; e) üzl etrész fel osztásáh oz val ó h ozzájárulás; f) a tag kizárásának kezdemény ezéséről val ó határozat; g) az ügyv ezető m egválasztása, visszahívása és dí jazásának m egállapítása, valamint, ha az ügyv ezető a társasággal munkaviszonyban is áll , a mun káltatói jogok gyakorlása; h ) a felügyel ő bi zottság tagjainak m egválasztása, vi sszahívása, dí jazásának megállapítása; i ) a könyvvizsgál ó m egválasztása és visszahívása; 6
az olyan szerződés megkötésé nek jóváhagyása, amelye t a társaság saját tagjával, ügyveze tőjéve l, fe lügyelőbizottsági tagjával, választott társasági könyvvizsgálójával vagy azok köze li hozzátartozójával köt; k) az alapításért fel el ős tagok, az ügyv ezetők és a felügyel ő bi zottsági tagok ell en kártérí tési igény ek érv ény esí tése; l ) befektetési szabályzat el fogadása; m ) a javadalmazási szabályzat elfogadása, ill etv e az ebben foglaltak alapján a szabályzattal érintett személyi kör javadalmazásának (így kül ön ösen dí jazásának, munkabérén ek, v égki el égítésén ek, egy éb juttatásainak) m egállapí tása, n ) a közbeszerzésekről szól ó 2003. évi CXXIX. törv ény hatálya alá tartozó, n ettó 40 milli ó forint becsült értéket m eghaladó beszerzések esetén a részvételi felhívás és dokum entáci ó, valamint az ajánlati felhívás és dokum entáci ó közbeszerzési jogi szem pontból történ ő jóváhagyása, o) a jel en társasági szerződés m ódosí tása, i de értve a törzstőke l eszállítását vagy fel emel ését is; p) a társaság jogutód n élküli m egszűnésén ek, más közhasznú társasággal történ ő egy esülésén ek, illetv e szétválásának elhatározása; q) a Civil tv . felhatalmazása alapján azon belső szabályzat jóváhagyása, amelyn ek tartalmaznia kell a következőket: • ren del kezés olyan nyilvántartás v ezetéséről , am elyből a taggyűl ési dön tések tartalma, időpontja és hatálya illetv e a döntést tám ogatók és ell enzők számaránya (ha l ehetséges, szem élye) m egállapítható, • a taggyűlés döntésein ek az érin tettekkel val ó közlési, ill. nyilván osságra h ozási m ódját, a társaság működésév el kapcsolatban kel etkezett iratokba val ó betekintés rendjét, valamint • a társaság működésén ek, szolgáltatásai igény bev étel e m ódját, beszám ol ói közlésén ek nyilván osságára v onatkozó szabály okat. r) minde n egyéb olyan kérdés, amit a jele n társasági szerződés vagy a Polgári Törvé nykönyvről szóló 2013. é vi V. törvény (továbbiakban Ptk.), a Civil tv., ille tve a közhasznú társaságokra vonatkozó egyéb jogszabályok a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe utalnak. 2. cím Szava zati jog, hatá rozatképesség, hatá rozath ozatal módja A taggyűlés akkor határozatképes, ha azon a törzstőke l egalább fele vagy a leadható szavazatok többsége képviselv e van . A taggyűlésen a tagot erre m eghatalmazott személy is képviselh eti . N em l eh et meghatalmazott az ügyvezető, a felügy el ő bi zottság tagja, valamint a könyvvizsgál ó. A m eghatalmazást közokiratba vagy tel jes bizonyító erejű magán okiratba kell foglalni . A tagokat 1000 forin tonként egy szavazat ill eti m eg, azaz a szavazatok száma tagonkén t a köv etkező: 53.1. Kaposvár Megy ei Jogú Város Ön kormányzata: 2180 szavazat 53.2. Szigetvár Ön kormányzata: 360 szavazat 53.3. Dom bóvár Önkormányzata, Döbrököz Önkormányzata, Attala Önkormány zata, Csi kóstőttős Ön kormányzata, Jágónak Önkormányzata, Kapospula Ön kormányzata, Kaposszekcső Önkormányzata, Nak Ön kormányzata 360 szavazat 53.4. Kaposvári Ön kormányzati Vagy onkezel ő és Szolgáltató Zárkörűen Működő Részvény társaság 100 szavazat A taggyűlés határozatait általában egyszerű szótöbbséggel h ozza m eg. Legalább ¾ -es szavazati arány szükséges az alábbi dön tésekh ez: a) a társaság szerv ezeti és működési ren djére v onatkozó szabályzat(ok) elfogadásáh oz), b) az üzl etrészn ek a társaság által történ ő m egvásárlásáh oz (saját üzl etrész), c) az ügyvezető visszahívásáh oz, d) a társasági szerződés m ódosításáh oz, e) a társaság m egszűnésén ek elhatározásáh oz. Egyhangú szavazati arány szükséges az alábbi dön tésekh ez: a) a tag kizárásának kezdemény ezéséről val ó határozat m egh ozataláh oz, b) a tagok társasági szerződésben foglalt kötelezettségein ek n öv el éséh ez, c) ú j kötel ezettségek megállapításáh oz, d) az egy es tagok kül ön jogainak csorbításáh oz. Ha a taggyűlés határozatképtelen , a m egism ételt taggyűl és az eredeti napirendben szerepl ő ügy ekben a jelenl évők által képvi sel t törzstőke m értékétől függetlenül határozatképes. A m egism ételt taggyűlést az eredeti – határozatképtel enség miatt elmaradt – taggyűlés i dőpon tját követő 8 napon belüli i dőpon tra azonos napire nddel ke ll össze hívni, azzal, hogy a határozatké pte len taggyűlés akkor válik határozatké pessé , ha erre a tagok figye lmé t az ere de ti me ghívóban e lőre fe lhívják. A taggyűlés határozathozatalában ne m ve he t részt az a szemé ly, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója [Ptk. 8:1. § (1) be kezdés 1. pont], éle ttársa a) kötel ezettség vagy fel el ősség al ól m en tesül, vagy b) bármilyen más el őny ben részesül, ill etv e a megkötendő jogügyl etben egy ébként érdekelt. N em min ősül el őnynek a társaság cél szerinti ju ttatásai keretében a bárki által m egkötés n élkül igénybe v eh ető n em pén zbeli szolgáltatás, illetv e a társaság által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, l étesítő okiratnak m egfel el ő célszerinti ju ttatás. j)
52.
53.
54. 55.
56.
57.
58.
59.
7
3. cím A taggyűlés összehívása 60. A taggyűlést az ügyv ezető hív ja össze. 61. A taggyűlést a társasági szerződésben m eghatározottakon túlmen ően össze kell hívni, h a az a társaság érdekében egy ébkén t szükséges. Késede lem né lkül össze kell hívni a taggyűlé st a szükséges inté zkedések me gté te le vége tt, ha a társaság mérle géből, könyvvite li nyilvántartásából kitűnik, hogy a saját tőke veszte ség folytán a törzstőke fe lére , ille tve 3.000.000 Ft alá csökkent, valamint, ha a társaságot fize té sképtele nsé g fe nyege ti vagy fize tése it megszünte tte ; ille tve ha a társaság vagyona tartozásait ne m fe dezi. 62. Az itt m egjel ölt esetekben a tagoknak határozniuk kell a törzstőke biztosí tásáról , enn ek hiányában a társaság m egszün tetéséről . 63. A taggyűl ésre a tagokat a napiren d közl ésév el kell m eghívni. A m eghív ók el küldése és a taggyűl és napja között l egalább 15 napnak kell l ennie. 64. Bármelyik tag jogosult az általa m egjel öl t napiren di kérdés megtárgyalását kérni, ha javaslatát a taggyűlés előtt l egalább három nappal ismerteti a tagokkal. 65. Ha a taggyűlést nem szabályszerűen hívták össze, határozatot csak akkor h ozhat, ha valamennyi tag jelen van, és a taggyűlés megtartása ell en a tagok egyike sem til takozik. 4. cím A ta ggyűlés hatá rozatainak nyilvántartá sa , a hatá rozat ok közl ése a z érint ettekkel 66. A taggyűlésről az ügyv ezető jegyzőkönyv et készít. A jegy zőkönyv tartalmazza a taggyűl és h ely ét és i dejét, a jel enl év őket és az ál taluk képviselt szavazati jog mértékét, továbbá a taggyűlésen l ezajl ott fontosabb esem ényeket, nyilatkozatokat és a határozatokat, az azokra leadott szavazatok és ell enszavazatok számát, illetv e a szavazástól tartózkodókat vagy az abban részt n em v ev őket. 67. A jegyzőkönyv et az ügyvezető és egy – a taggyűlésen jel enl ev ő, hitel esí tőn ek m egválasztott – tag írja alá. 68. Az ügyv ezető a taggyűlés által h ozott határozatokról folyamatos nyilvántartást v ezet (határozatok könyve). A határozatokat azok m egh ozatala után haladéktalanul be kell v ezetnie a határozatok könyvébe. 69. A jegyzőkönyv be és a határozatok könyv ébe bárm elyik tag és a határozat ál tal érin tett betekinth et, és az azokban foglaltakról az ügyv ezető által hitelesített másolatot kérhet. 70. Ha a taggyűlés a közhasznú tev ékenység körében olyan döntést h oz, mely a tagokon kívül másokat is érint, ezt az ügyv ezető kötel es haladéktalanul a m egy e területén terjesztett napilapban m egjel en tetni, valamint a társaság székh elyén található nyilván os faliújságra – l egalább 30 n apos i dőtartamra – kifüggeszteni . 5. cím A tá rsa sá g ü gyvezet ője 71. A társaság első ügyv ezetője Horváth Zol tán An drás (szül hely , i dő: …………..., a.n.: …………) ……………… sz. alatti lakos, akin ek a m egbízatása 2015. május 27. napjáig szól . Az ügyveze tő fe ladatát 2013. szepte mber 17.-2015. május 27 -ig megbízásban látja el az 1/2014. (II.19.) taggyűlési határozat alapján. 72. Az ügyv ezetőre v onatkozó kizáró és összeférh etetl enségi szabály ok 7 2.1. Ve ze tő tisztsé gvise lővé egy sze mé ly legfe ljebb három gazdasági, ille tve közhasznú társaságnál választható meg. A megválasztott sze mély az új tisztsége e lfogadásától számított tize nöt napon be lül azokat a gazdasági társaságokat, ame lyekné l már veze tő tisztsé gviselő, vagy fe lügye lőbizottsági tag írásban tájékoztatni köte les. A veze tő tisztségvise lő köte les valame nnyi érinte tt közhasznú szerveze te t e lőze te sen tájékoztatni arról, hogy ilye n tisztsé ge t e gyide jűle g más közhasznú szerveze tné l is be tölt. 7 2.2.Ne m lehe t veze tő tisztsé gvise lő az, akit bűncselekmé ny e lköve tése miatt jogerőse n szabadságvesztés bünte té sre íté ltek, amíg a bünte te tt e lőé le thez fűződő hátrányos köve tkezmények alól ne m me ntesült. 7 2.3.Ne m lehe t veze tő tisztsé gvise lő az, akit e foglalkozástól jogerősen e ltiltottak. Akit valame ly foglalkozástól jogerős bírói ítéle tte l e ltiltottak, az e ltiltás hatálya alatt az íté le tben me gje lölt tevéke nysége t folytató jogi szemé ly veze tő tisztsé gvise lője ne m lehe t. 7 2.4.Az e ltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig ne m le he t ve ze tő tisztsé gvise lő az, akit e ltiltottak a ve ze tő tisztsé gviselői tevéke nységtől. 7 2.5.A közhasznú szerveze t megszűnésé t köve tő három évig ne m lehe t más közhasznú szerveze t veze tő tisztségvise lője az a szemé ly, aki korábban olyan közhasznú szerveze t veze tő tisztsé gvise lője volt - annak megszűnésé t me ge lőző ké t évbe n legalább e gy évig -, amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egye nlíte tte ki, ame llye l sze mbe n az állami adó- és vámhatóság je le ntős összegű adóhiányt tárt fe l, amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzle tlezárás inté zkedést alkalmazott, vagy üzle tlezárást helye tte sítő bírságot szabott ki, vagy amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás re ndjé ről szóló törvény sze rint fe lfüggeszte tte vagy törölte . 72.6. A gazdasági társaságnak a cégjegyzékből hivatal bóli törlési el járás következtében történ ő törl ését követő két évig n em l ehet más gazdasági társaság v ezető tisztségvisel ője az a szem ély, aki a törl ést m egel őző évben a törléssel m egszűn t gazdasági társaságnál v ezető ti sztségvisel ő v olt. 7 2.7 .A veze tő tisztsé gvise lő - a nyilvánosan működő részvénytársaság részvénye kivé te léve l - nem szerezhe t társasági részesedést, és ne m lehe t veze tő tisztségviselő olyan gazdasági társaságban, ame ly főtevéke nységké nt ugyanolyan gazdasági te vékenysé ge t folytat, mint az a társaság, amelybe n veze tő tisztségvise lő. Ha a veze tő tisztsé gvise lő új veze tő tisztsé gvise lői me gbízást fogad e l, a tisztség e lfogadásától számított tize nöt napon be lül köte les eze n té nyről is é rtesíte ni azokat a társaságokat, ahol már veze tő tisztségvise lő vagy fe lügye lőbizottsági tag. 72.8. A v ezető ti sztségvisel ő és azok közeli h ozzátartozója n em köth et a saját n ev ében vagy javára a társaság tev ékenységi körébe tartozó ügyleteket. 8
73.
74.
75. 76. 77.
7 8.
79
72.9. A gazdasági társaság v ezető tisztségvi sel ője és közeli h ozzátartozója ugyanannál a társaságnál a felügy el ő bizottság tagjává n em választható m eg. Az ügyv ezető a) jogosult a társaság képvisel etére és ü gyein ek intézésére; b) gyakorol ja a társaság munkavállal óival szem ben a munkál tatói jogokat; c) kötel es a könyvvizsgál óv al a polgári jog általán os szabályai szerint szerződést kötni ; d) kötel es el készíteni vagy elkészíttetni a társaság m érl egét, vagy onkimutatását; e) gon doskodi k a jogszabály ok által el őírt szabályzatok nyilvántartásáról , elkészí téséről és ism ertetéséről , a bejel entési kötelezettségek m egtétel éről ; f) kötel es a cégbíróságnak bejel enteni a társaság társasági szerződésén ek m ódosí tását, a cégjegyzékbe bejegyzett jogokat, tény eket, adatokat és ezek változását, valamint törv ény ben el őírt más adatokat; g) kötel es a társaság tagjairól nyilvántartást, tagjegyzéket v ezetni ; h ) kötel es a tagjegyzéket, illetv e a tagjegy zékben feltüntetett adatok megváltozása esetén a hatály os tagjegyzéket a cégbíróságnak benyú jtani ; i ) kötel es a társaság ü gyeiről szerzett értesülései t üzl eti ti tokként m egőrizni . Az ügyv ezető a társaság ügyv ezetését az ily en tisztséget betöltő szem élyektől elvárható fokozott gon dossággal , a társaság érdekein ek elsődl egessége alapján kötel es ellátni . A jogszabály ok, az alapító okirat, illetve az alapító által h ozott határozatok, ill etv e ügyv ezetési kötelezettségek v étkes megszegésév el a társaságnak okozott károkért a pol gári jog szabályai szerint fel el a társasággal szemben . 6. cím A f elügyel ő bi zott sá g A társaságnál 3 tagból áll ó felügy el ő bizottság működi k. A felügy el ő bizottság tagjait a társaság 5 évi i dőtartamra választotta. Összeférhetetl enségi szabály ok a gazdasági társaságokról szól ó törv ény alapján 77.1. A felügyel ő bizottság tagja – a nyilván osan működő részv énytársaságban val ó részvényszerzés kivételév el – n em szerezh et társasági részesedést a társaságéval azon os tev ékenységet i s folytató más gazdálkodó szerv ezetben , továbbá n em l eh et v ezető tisztségvi sel ő, felügy el ő bi zottsági tag a társaságéval azon os tev ékenységet is v égző más gazdálkodó szerv ezetben, kiv év e, ha az alapító ehh ez h ozzájárul. 77.2. A felügyel ő bizottság tagja és közeli h ozzátartozója (közeli h ozzátartozók: a házastárs, az egy eneságbeli rokon , az örökbefogadott, a m ostoha- és nev elt gy erm ek, az örökbefogadó-, a m ostoha- és a n ev el őszül ő, valamint a testv ér) n em köth et a saját n ev ében vagy javára a társaság tev ékenységi körébe tartozó ügyleteket. 77.3. A felügyel ő bizottság tagja és közeli h ozzátartozója (közeli h ozzátartozók: a házastárs, az egy eneságbeli rokon , az örökbefogadott, a m ostoha- és nev elt gy erm ek, az örökbefogadó-, a m ostoha- és a n ev el őszül ő, valamint a testv ér) ugyanannál a társaságnál v ezető tisztségvisel ővé (ügyv ezető) n em választható m eg. 77 .4.Ne m le he t a felügye lő bizottság e lnöke vagy tagja az a szemé ly, aki a) a taggyűlés, ille tve az ügyinté ző és ké pvise le ti sze rv e lnöke vagy tagja, b) a közhasznú szerveze tte l e megbízatásán kívüli más tevéke nység kife jté sére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló e gyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp ne m re nde lkezik, c) a közhasznú szerve ze t cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megköté s nélkül igé nybe ve he tő ne m pé nzbeli szolgáltatásokat, és az egyesüle t által tagjának a tagsági jogviszony alapján a lé tesítő okiratban foglaltaknak megfe le lőe n nyújtott cél szerinti juttatást -, ille tve d) az a)-c) pontban me ghatározott sze mélyek köze li hozzátartozója. A fe lügye lő bizottság tagjai: 7 8.1. S árdi Zoltánné (an: ………….., címe: ………………………..) 7 8.2 Dr. Kaposvölgyi Lívia (a.n.: …………………….., címe: ……………………..) 7 8.3 Bodrogi Róbertné (a.n: …………….., címe : ……………………………..) A felügy el ő bizottság feladatai : a) a taggyűlés részé re elle nőrzi a társaság ügyveze tésé t, e llenőrzi továbbá a társaság működésé t é s gazdálkodását. Ennek során a veze tő tisztségviselőktől jele ntést, a sze rveze t munkavállalóitól pe dig tájékoztatást vagy fe lvilágosítást kérhe t, továbbá a közhasznú szerveze t könyveibe és irataiba be tekinthe t, azokat me gvizsgálhatja b) kötel es megvi zsgálni a taggyűlés napiren djén szerepl ő valam ennyi l ény eges üzletpoliti kai jel entést, ill etv e min den olyan el őterjesztést, amely a taggyűlés ki zárólagos hatáskörébe tartozó ügyre v onatkozik; c) ha megí tél ése szerint az ügyvezetés tev ékenysége jogszabályba, a társasági szerződésbe, ill etv e a taggyűlés határozatába ü tközik, vagy egyébkén t sérti a társaság érdekeit, ren dkívüli taggyűlés összehívását indítványozhatja és javaslatot tehe t annak napiren djére; ha a taggyűlés a törv ényes működés helyreállítása érdekében a szükséges intézkedést n em teszi m eg, köteles haladéktalanul értesíteni a törv ény ességi felügyel etet ellátó szervet; d) tagjai a taggyűlésen tanácskozási joggal v eszn ek részt; e) ha a közhasznú tev ékenység folytatásának fel tételeiről kötött szerződés m egszegését észl eli, köteles haladéktalanul összehívni a taggyűl ést; 9
f)
80
81
82 83
84
köte les a taggyűlést, vagy az ügyveze té st tájékoztatni é s annak össze hívását kezdemé nyezni, ha arról szere z tudomást, hogy a szerveze t működése során olyan jogszabálysérté s vagy a sze rveze t érdeke it egyébként súlyosan sé rtő ese mény (mulasztás) törté nt, ame lynek me gszünte té se vagy köve tkezmé nye inek e lhárítása, ille tve enyhítése az inté zkedé sre jogosult ve ze tő szerv döntésé t teszi szüksége ssé; a veze tő tisztsé gvise lők fe lelőssé gé t me galapozó tény me rült fe l. A felügy el ő bizottság működése 80.2 A felügy el ő bi zottság testül etkén t jár el. A felügy el ő bi zottság tagjai sorából eln ököt választ. A felügyel ő bizottság akkor határozatképes, ha ül ésein min dhárom tagja jel en van . Határozatait egyszerű szótöbbséggel h ozza. 80.3 A felügyel ő bizottság tagjai szem ély esen kötelesek el járni , képviseletn ek nincs h elye. A felügyel ő bizottság tagját e min őségben a társaság tagja n em utasí thatja. 80.4 A felügyel ő bi zottság ülései t az eln ök hív ja össze és vezeti . Az ül és összehívását – az ok és cél m egjel ölésével – a felügyel ő bi zottság bármely tagja írásban kérh eti az eln öktől , aki a kérelem kézh ezv étel étől számított 8 napon belül kötel es intézkedni a felügy el ő bi zottság ülésén ek 30 napon belüli i dőpontra történ ő összehívásáról. Ha az eln ök a kérelemn ek nem tesz el eget, a tag maga jogosult az ül és összehívására. 80.5A felügy el ő bizottság egy ebekben az ügyren djét maga állapí tja m eg, m elyet a taggyűl és hagy jóvá. 80.6 Ha a felügyel ő bi zottság tagjainak száma 3 fő alá csökken, vagy nin cs, aki ül ését összehív ja, az ügyv ezető a felügy el ő bizottság ren deltetésszerű működésén ek h elyreállítása érdekében köteles összehívni a taggyűlést. 80.7A felügy el ő bizottság a v ezető tisztségvi sel őktől, v ezető állású munkavállal óktól felvilágosítást kérhet, a társaság iratait, könyvei t m egvizsgálhatja. 80.8 A felügy el ő bi zottság egy es ell en őrzési feladatok elv égzésév el bárm ely tagját megbízhatja, illetv e az ellen őrzést állandó jell eggel m egoszthatja tagjai között. Az ell en őrzési jog m egosztása n em érin ti a felügyel ő bizottsági tag fel el ősségét, sem azt a jogát, h ogy az ell en őrzést más, a felügyel ő bizottság ell en őrzési feladatkörébe tartozó tev ékenységre is ki terjessze. 80.9 A felügyel ő bi zottsági tagok korlátlanul és egyetemlegesen fel eln ek a társaságnak az ell en őrzési kötel ezettségük m egszegésév el okozott károkért. 7. cím A könyvvizsgál ó A társaság könyvvizsgál ója: Kon troll Au dit Könyvvizsgál ó, A dószakértő, Számviteli és Pén zügyi Tanácsadó Kft-t Székh ely e: 7400 Kaposvár, Szántó u . 5. Adószám : 11233840-2-14 Kamarai nyilvántartási szám : 000644, Szem élyében fel el ős könyvvi zsgál ó: Dr. Cseke Lászl ó Anyja n eve: ………………………. Szül. hely , i dő: …………………………... Cím : ……………………... Tagsági igazolvány szám : 001430 Adóazon osí tó jel : ………………………….. A könyvvizsgál ó m egbí zatása 5 évi i dőtartamra szól . Ne m le he t könyvvizsgáló, aki a) a taggyűlés, ille tve az ügyinté ző és ké pvise le ti sze rv e lnöke vagy tagja; b) a közhasznú szerveze tte l e me gbízatásán kívüli más te vékenysé g kife jtésé re irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló e gyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp ne m re nde lkezik; c) a közhasznú szerveze t cé l sze rinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés né lkül igé nybe vehe tő nem pé nzbeli szolgáltatásokat, és az e gyesüle t által tagjának a tagsági jogviszony alapján a lé tesítő okiratban foglaltaknak me gfe lelően nyújtott cé l sze rinti juttatást -, ille tve d) a társaság fe lügye lő bizottságának tagja; e) az itt fe lsoroltak köze li hozzátartozója. A könyvvizsgál ó a) a társaság év es beszám ol óját, annak jogszabályszerűségét köteles ellen őrizni ; b) a taggyűlés el é terjesztett minden l ényeges üzleti jelen tést kötel es m egvizsgálni, abból a szem pontból , h ogy az val ós adatokat tartalmaz-e, illetv e m egfelel -e a jogszabályi el őírásoknak; c) a taggyűlésen kötel es részt v enni ; d) ha szükséges, tanácskozási joggal a felügyel ő bizottság ül ésein is részt v eh et (m eghívás vagy saját maga ál tal történ ő kezdem ényezés alapján ); e) ha m egállapítja, ill etv e egy ébként tu domást szerez arról , h ogy a társaság vagy onának jel entős m értékű csökkenése várható, illetv e olyan tényt észl el , am ely a v ezető tisztségvisel ők vagy a felügyel ő bi zottság tagjainak a Gt.-ben vagy a közhasznú szerv ezetekről szól ó törv ényben m eghatározott fel el ősségét v onja maga után , kötel es a taggyűlés összehívását kérni ; f) ha a taggyűl ést n em hívják össze, vagy a taggyűlés a jogszabály ok által megkívánt döntéseket n em h ozza m eg, kötel es erről a törvény ességi felügyel etet ellátó cégbíróságot értesíteni . 10
85 A könyvvizsgál ó a társaság ü zleti ügy eiről szerzett értesül éseit ü zleti titokként kötel es m egőri zni. 86 A könyvvizsgáló a könyvvizsgálóra vonatkozó jogszabályokban, ille tve a Ptk.-ban meghatározott fele lősségi szabályok szerint fe le l. XII. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 87 A társaság kötel es az év es beszám ol ó jóváhagyásával egyidejűl eg a hatályos jogszabályi e lőírásokban felsorolt adatokat tartalmazó közhasznúsági jel en tést készíteni. 88 A közhasznúsági jel entés el fogadása a taggyűlés ki zárólagos hatáskörébe tartozi k. 89 Az év es közhasznúsági jel entés tartalmazza különösen: a) a számviteli beszám ol ót; b) a köl tségv etési tám ogatás felhasználását; c) a vagy on felhasználásával kapcsolatos kimutatást; d) a cél szerinti ju ttatások kimutatását; e) a központi költségv etési szervtől, az elkül önített állami pénzalaptól , a h elyi önkormány zattól, a kisebbségi tel epülési önkormányzattól , a tel epül ési ön kormányzatok társulásától és min dezek szerv eitől kapott tám ogatás m értékét; f) a v ezető tisztségvisel őn ek nyú jtott juttatások értékét, illetve összegét; g) a közhasznú tevékenységről szól ó rövid tartalmi beszám ol ót. 90 Az év es közhasznúsági jelen tésbe a társaság székh ely én, munkai dőben, az ügyvezetőv el történt el őzetes egy eztetés után bárki betekinth et, illetől eg abból saját költségére m ásolatot készíth et. XIII. A MŰKÖDÉS NYILVÁNOSSÁGA, A MŰKÖDÉSSEL KAPCSOLATBAN KELETKEZETT IRATOKBA VALÓ BETEKINTÉS RENDJE 91 A társaság a létesítő okirata szerinti tev ékenységének és gazdál kodásának l egfon tosabb adatai t, beszám ol óit, valamint a szol gáltatásai igénybev étel én ek a m ódját a m egy e területén megjel en ő napilapban rendszeresen nyilván osságra h ozza. 92 A társaság működésével kapcsolatban kel etkezett iratokat, valamint a társaság év es beszám ol óját, a közhasznúsági jelen tést és a társadalmi közös szükségl et ki el égítéséért fel el ős szervv el kötött szerződést a társaság székh ely én , munkai dőben l eh et m egtekinteni . Az év es beszám ol ót és a fel el ős szervv el kötött szerződést a társaság székh ely e szerint ill etékes cégbíróságon is m eg l eh et tekinteni . A társaság – könyvvizsgál ói záradékot vagy a záradék m egadásának elutasítását tartalmazó – beszám ol óját az adott üzl eti év m érlegfordul ó-napját követő 150. naptól a cégbíróságon is m eg l eh et tekin teni . 93 Kérésre a társaság ügyvezetője az iratot köteles megmutatni, abba betekin tést engedni , valamint azokról a kérelm ező költségére másolatot készí teni , és azt aláírásával hitel esí teni . Az ügyv ezető akadály oztatása esetére köteles h elyettesről gon doskodni . XIV. A TÁRSASÁG MEGSZŰNÉSE 94 A társaság jogutód n élküli m egszűnése esetén a társaság tagjai részére a tartozások ki egy enlítését köv etően csak a törzsbetét alapításkori értéke adható ki, az ezt meghaladóan m egmaradó vagy ont a társaság cél ja szerinti közhasznú tev ékenységgel m egegyező vagy ahh oz hasonl ó tevékenységet foly tató n on profit gazdasági társaság, ill etv e közhasznú alapítvány részére kell átadni. 95 A társaság gazdasági társasággá n em alakulhat át, csak n on profi t gazdasági társasággal egy esülhet, ill etv e csak n on profit gazdasági társaságokká válhat szét. Kaposvár, 2014. április ... A társasági szerződés fenti , egy séges szerkezetű szöv egét alulírott ügyv éd szerkesztettem, egyben ell en jegy zem azt, ellen jegy zésemm el igazolva, h ogy a fenti szöv eg a Kaposvár-TISZK Térségi In tegrált Szakképző Közpon t Közhasznú N on profi t Korlátol t Fel el ősségű Társaság társasági szerződésén ek 2014. április ... napján hatály os szövege:
11