A Zala megyei kőolaj bányászat 1946-1949 között DR. NÉMETH ANDRÁS Az összeomló hitleri birodalom és a sorozatos vereségeket szenvedő hadsereg vezetői számára a világháború utolsó szakaszában a lispei és lovászi mezőkről kitermelt kőolaj elsőrendűen fontos volt. A motorizált egységeik üzemanyagát jelentő kőolaj felszínre hozása és elszállítása érdekében minden rendelkezésükre álló erőt és eszközt bevetettek, és a zalai olajmezőket Németország északi, keleti és nyugati területeinek rovására 1945. március végéig elkeseredett harcok árán is védték. A Szovjet Hadsereg egységei 1945. március végén az erőltetett termeléssel erősen igénybe vett olajmezőkön szabályosan lezárt termelő kutakat és részben tönkretett termelő berendezéseket szabadítottak fel. A kőolaj-bányászati berendezések - gyűjtő- és távvezetékek, szivattyúállomások, tartályok - csak kisebb méretű, kijavítható károkat szenvedtek. Ezzel szemben a folyamatos termeléshez nélkülözhetetlen gépi felszerelést, szerszámokat, cső- és szerelvényeket, továbbá a nagynyomású kompresszorok indító mágneseit stb. nyugatra vitték, a szállítóeszközökből és vontatókból, pedig egyet sem hagytak meg.1 A hadsereg visszavonulását fedező német alakulatok élelemraktárakat, irodaházakat, műhelyeket fosztottak ki, az irodagépeket és szerszámokat magukkal vitték, a többit megrongálták, néhány épületet pedig felgyújtottak. A dél-zalai olajmezőkön termelt kőolaj gazdaságpolitikai és háborús stratégiai jelentősége a felszabadulással sem szűnt meg. A német hadseregnél jobban gépesített, nagy számú páncélost, vontatót és repülőgépet üzemben tartó Szovjet Hadsereg üzem- és kenőanyagot termelő üzemei több ezer kilométer távolságban voltak. A német egységek visszavonuló romboló alakulatainak kártevésével tönkretett vasúthálózat, utak és hidak mellett a megnövekedett távolság következtében a Szovjet Hadsereg szállítási és utánpótlási nehézségekkel küzdött. Ezzel magyarázható, hogy a felszabadító katonai egységekkel együtt szovjet termelő-, szállító-egységek is érkeztek az olajmezőkre. A Szovjet Hadsereg vezetői ezt megelőzően már a felszabadult Budapesten megkezdték a szervező munkát, és létrehozták az Olajbizottságot. Az Olaj bizottság munkájába a szovjet szakemberek mellett Budapesten maradt MAORT vezető szakembereket (dr. Papp Simon geológus-vezérigazgatót, Ábel Bódogot, a beszerzési osztály, valamint Gyulay Zoltánt, a tervezési osztály vezetőjét) és a MAORT központ dolgozóit is bevonták.2 Az olajmezők termelésére vonatkozó adatok birtokában termelési és helyreállítási tervvel és Papp Simon vezérigazgató együtt jelentek meg Nagykanizsán. A Szovjet Hadsereg Olaj bizottságának utasítására a felszabadult olajmezők őrzésére katonai egységet szerveztek, a kőolajtermelő és szállító üzemek irányításával katonai parancsnokságokat bíztak meg. A háborús rombolások helyreállítására és a termelő berendezések megjavítására szovjet műszaki egységeket rendeltek ki, és az üzemek volt dolgozóit a munka felvételére szólították fel. A dolgozókat - anélkül, hogy a katonai parancsnokokat politikai felfogásuk különösebben érdekelte volna - munkába állították és megkezdték a termelést. A kőolajbányászati üzemek szakvezetői, élükön Gyulay Zoltán műszaki vezetővel, a termelőberendezést kezelő szak- és betanított munkások többsége az üzemek környékén, a falvakban és a MAORT lakótelepeken várták be a felszabadító Szovjet Hadsereget. De a nyilas romboló egységek erőszakos fellépésére távozott - főleg az ország más területeiről származott - dolgozók többsége sem ment messzire. A kitelepülök nyugat-dunántúli és keletausztriai városokban, községekben lemaradoztak és a felszabadulást követő napokban - a nagyon exponált fasisztákon kívül a megtorlás kockázatát is vállalva, illetve saját számukra mentességet keresve - egyenként visszajöttek. Az erőszakkal elhurcolt vagy a fasiszta propaganda hatása alatt távozott, de még az ún. kisnyilas dolgozók közül visszatértek is azt
tapasztalták, hogy megtorlástól nem kell tartaniuk és az esetleges bűneik igazolására nincs szükség. A kőolaj-bányászati üzemek termelésének hírére 1945 végéig az óvatosak csoportos hazatérésére is sor került. A dél-zalai kőolaj-bányászati berendezések kijavítását, helyrehozását és a folyamatos termeléshez szükséges anyagok pótlását a Szovjet Olajbizottság irányításával szovjet műszaki alakulatok kezdték meg. A háborús károk, a nyilas és német romboló-üzembénító alakulatok tevékenysége, valamint a kiürítés következtében a termelés megindítása rendkívüli erőfeszítést követelt. Az országban található, kőolajbányászatban felhasználható gépek, szerszámok és anyagok mozgósításával azonban a felszabadulást követő negyedik napon megkezdték a termelést. A kőolajtermelést az tette lehetővé, hogy a MAORT mintegy félévi szükségletnek megfelelő csőanyagot, szerszámkészletet, alkatrészt tárolt. Ez a jelentős tőkét lekötő rendszer mindenképpen szükséges volt ahhoz, hogy az üzemek zavartalan működését és a folyamatos termelést biztosítsa. A MAORT vezetősége a háború első éveiben a jelentős nyereséggel dolgozó vállalat bevételeit teljes egészében kőolaj-bányászati gépek, felszerelés és kőolajtermeléshez szükséges anyagok beszerzésére fordította. A MAORT raktárkészlete 1944. végén még mindig olyan jelentős volt, hogy a felszabadulás előtt kb. 300 vasúti kocsirakományt vittek ki nyugatra. Emellett mintegy 100 vasúti kocsirakománynak megfelelő gépalkatrészt, műszereket, irodagépet tehergépkocsikon, pótkocsis vontatókkal, traktorokkal hurcoltak el. A kiürítés azonban nem volt tökéletes, és a termelő üzemekben értékes tartalékok maradtak. A termelés megindulása után az üzemek vezetését ellátó magyar szakemberek a gazdaságos és folyamatos, napról napra emelkedő termelés előfeltételeinek biztosítására törekedtek. Minden tekintetben kifogástalan és szakszempontból megalapozott törekvésüket a Szovjet Olajbizottság is helyeselte, a helyszíni felügyeletet ellátó katonai parancsnokok, pedig támogatták. A magyar szakemberek és a Szovjet Hadsereg képviselőinek együttműködése eredményeképpen a Szovjet Olajbizottság és katonai parancsnokok az anyagellátást és a felszerelés pótlását, valamint az üzemek dolgozóinak élelmiszer ellátását vállalták. Az anyagellátást és ezzel a termelés emelkedését elősegítette, hogy a nyugatra irányított kőolajbányászati anyaggal, felszereléssel és alkatrésszel, köztük értékes és a termeléshez nélkülözhetetlen műszerekkel megrakott néhány vasúti szerelvény és pótkocsis vontató már a Dunántúlon elakadt, vagy Ausztriában a szovjetek által megszállt területen maradt. A fellelhető anyagot visszavitték a dél-zalai olaj mezőkre, és felhasználásukkal a szakemberek napról-napra emelték a termelést. A Dél-zalai kőolaj bányászati üzemeket a felszabadulás előtt a budapesti központból irányították. A központ irányítása Budapest ostroma következtében 1944. december elején megszűnt. A termelést a nyilas termelési biztosok irányították, az üzemek felügyeletét a német hadsereg megbízottai, ellenőrzését, pedig az olaj-kormánybiztos látta el. A felszabadulás után az irányító és felügyeleti hatáskört a Szovjet Hadsereg Olaj bizottsága gyakorolta . A Szovjet Olajbizottság tevékenységének egy részét 1945 májustól Gombosi Zoltán ásványolaj-gazdálkodási miniszteri biztos vette át. Az Olaj bizottság felszámolásakor az ásványolaj-gazdálkodási miniszteri biztos (1945. június végén) termelési biztosokat nevezett ki."' Az üzemekben jelentkező termelési biztosokat azonban a dolgozók bojkottja fogadta, ezért kinevezésüket visszavonták. A termelési biztosok visszarendelése után Bán Antal iparügyi miniszter - a termelési biztosok helyett - igazgatókat nevezett ki a MAORT-hoz. Gombosi Zoltán, Propper István kinevezése ellen a MAORT a kormánynál, majd a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnál tiltakozott. 1945. június végén a termelési biztosok, majd az igazgatók kinevezését a kőolaj-bányászati dolgozók is felesleges gyámkodásnak minősítették. Álláspontjukat azzal indokolták, hogy a
termelés zavartalan, és az üzemek vezetői, a dolgozók képviselői, az üzemi bizottság, a Szovjet Hadsereg képviselőivel együttműködve az irányítást a MAORT jogi helyzetétől függetlenül szakszerűen ellátják. A Dél-Zala megyei kőolaj-bányászati üzemek központi irányítása és tulajdonjogi helyzete azonban nem volt megoldott. A kőolajmezők termelését ellenőrző szovjet egységek parancsnokai a budapesti központ vezetőivel nem tartottak kapcsolatot és gyakorlatilag az irányításból is kizárták őket.' Az üzemek irányításából kizárt, de újjáépítési, termelési, üzemszervezési gondoktól is mentesült MAORT vezetők energiájukat a vállalat jogi helyzetének tisztázására és az új vezetés megszervezésére fordították. A csaknem teljes számú "MAORT üzem a m. kir. kincstár használatában" vállalat és 1941. december 23-tól üzemek nélkül működő Magyar-Amerikai Olajipari RT. vezetői előtt a Fegyverszüneti Szerződés feltételei ismertek voltak. A Moszkvában aláírt Fegyverszüneti Szerződésben a Magyar Kormány vállalta, hogy a Szövetséges Hatalmak, és állampolgárainak jogait helyreállítja és az elszenvedett károkat megtéríti. Kezdeményezésükre az Iparügyi Miniszter 1945. július 6-án kelt rendeletében, hivatkozva az 1945. január hó 20. napján létrejött 525/1945. M. E. sz. rendelettél (Magyar Közlöny 9. sz.) kihirdetett "Fegyverszüneti Egyezmény" 13. pontjában foglalt kötelezettségére, az 1941. december 23-án elrendelt használatbavételt ,,a fegyverszüneti egyezmény keltének, azaz 1945. évi január hó 20. napjával" megszüntette.Az idézett Ip. Min. rendelkezés alapján a MAORT igazgatóság újjáalakult, de irányítási jogának helyreállítása 1945. november végéig elhúzódott. A még formailag működő, de az irányítás jogát nem gyakorló "MAORT a m. kir. kincstár használatában" vállalattól az irányítás jogának átadását kérő MAORT igazgatóság hivatalos elismeréséig a Dél-Zala megyei kőolajbányászat irányítását Gombosi Zoltán ásványolajgazdálkodási miniszteri biztos látta el. Gombosi Zoltán "irányító" tevékenysége azonban a havi termelést meghatározó rendelkezések kiadására és a termelt kőolaj elosztására korlátozódott. A kiutalással jelentkezőknek - finomítónak, kereskedőnek és magánosoknak - a kiutalt kőolajmennyiséget térítés és ellenérték befizetésének kötelezettsége nélkül ki kellett adni.'" Ellenérték befizetésére csak azokat lehetett kötelezni, akik - közellátási - kiutalással jelentkeztek. A termelt kőolajnak 50%-át a jóvátételre dolgozó üzemek és a Szovjet Hadsereg ellátását biztosító finomítók, a magánszemélyek, pedig kb. 20%-át kapták. A termelt kőolaj kb. 50%ának jóvátételre és 30%-ának közellátásra kerülése azt jelentette, hogy ellenértékét inflációs pengőben, legjobb esetben két-három hetes késéssel fizették, a Gombosi kiutalásával jelentkezők pedig 1945. novemberéig az átvett kőolajért a MAORT-nak nem fizettek.11 Gombosi Zoltán "ásványolaj-gazdálkodása" mellett a vállalat nem rendelkezett annyi bevétellel, hogy (kb. 4600 főt számláló) dolgozóinak munkabérét kifizesse. Az állami irányításnak és központi ásványolaj-gazdálkodásnak Gombosi által diktált rendszere ellen kőolaj bányászati dolgozók, vezetők, beosztottak és fizikai munkások egységesen léptek fel és tiltakozó, panaszos beadványaikkal minden hatóságot és társadalmi szervet felkerestek. Gombosi Zoltán pedig, mint a Szociáldemokrata Párt országos vezetőségének tagja és miniszteri osztályfőnök, a MAORT dolgozókat fasiszta, népi demokrácia ellenes magatartással, a termelés szabotálásával és a kőolaj lopásával vádolta. A népi demokrácia ellenes magatartást, sorozatos lopásokat és a termelés szabotálását Gombosi a kőolajtermelés csökkenésével igazolta és vizsgálatok, ellenőrzések sorozatát zúdította a MAORT-ra. A kőolaj-bányászati dolgozók panaszainak és a MAORT vezetők tiltakozásának kivizsgálását a hatóságok és a társadalmi szervek az elrendelt vizsgálat eredményétől tették függővé vagyis érdemben nem foglaltak állást. A MAORT dolgozók ellen emelt vádak, illetve a kőolaj-bányászati dolgozók panaszai kérdésében 1945 végén az amerikai tőkések megbízásából Magyarországra érkezett Ruedemann Pál közbelépése hozott némi változást.
III. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány az 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti egyezmény 13. pontjában vállalt kötelezettségének 1945. novemberében eleget tett, és a MAORT üzemeket átadta az amerikai részvényesek képviselőinek. Az iparügyi miniszter 1945. július 6-án kelt, az üzemek átadására kiadott rendeletének végrehajtására csak akkor kerülhetett sor, amikor az amerikai részvényesek megbízottja jelentkezett Magyarországon. A Standard Oil Co. of New Jersey New York-i igazgatósága pedig azt a Ruedenann Pált küldte Magyarországra, aki a dunántúli kőolajkutatást 1933-tól és a kőolajbányászatot 1937től irányította. Ruedemann Pál az amerikai tőkések érdekeinek következetes érvényesítésére elrendelte a MAORT rendkívüli gyűlésének összehívását. A november 16-án megtartott közgyűlés Dinda János, Hauer Ernő (nyugaton maradtak) és Kőnek Emil (meghalt) igazgatói tagságát megszüntette, és helyettük Finke Johnt (amerikai állampolgár, New York-i lakos), Ábel Bódogot, Gyulay Zoltánt és Dr. Temesváry Gábort beválasztották a MAORT igazgatóságába, dr. Papp Simont vezérigazgatói és Ruedemann Pált elnöki tisztségében megerősítették. Lényegében az 1941. novemberi közgyűlés határozatait jóváhagyó döntések azt is jelentették, hogy a MAORT szervezetét is a második (Világháború előtti felépítésnek megfelelően fogják kiépíteni. A Magyar-Amerikai Olajipari RT. - mint az egész kapitalista világot átfogó több mint 400 Standard leányvállalat egyike - a Standard Oil Co. of New Jersey igazgatóság felügyelete alatt működött és szervezeti felépítése, ügyvitele és igazgatási rendszere is ahhoz igazodott. A Standard leányvállalatokra kötelező ügyintézés mellett a MAORT termelő üzemek műszaki fejlesztési, beruházási, felújítási, termelési, munkaügyi kérdéseiben a budapesti központban döntöttek. A nagykanizsai Kerületi Felügyelőség a központ határozatainak végrehajtásáról gondoskodott és az üzemek működését ellenőrizte. A Felügyelőség gyűjtötte az üzemek tevékenységét dokumentáló jelentéseket és kimutatásokat, és azokat összesítve a központnak továbbította. A központban a beérkezett adatokat a Standard leányvállalatok számára előírt rendszerbe sorolták és az értékelést magyar-angol nyelven készítették. Így budapesti központ és a Nagykanizsai Kerületi Felügyelőség szükségszerűen párhuzamos munkát végzett. A párhuzamos tevékenységből és a kétnyelvűségből következő hibaforrásokat az adminisztratív alkalmazottak magasabb képzettségével és precíz munkával a minimálisra csökkentették. A fokozott követelmények teljesítése érdekében a tisztviselőket szakembereknek tekintették és a Magyarországon szokásosnál jobban fizették. A MAORT tisztviselők létszáma 1944 októberben 757 fő volt, de számuk 1945 novemberére 453-ra csökkent, ebből a budapesti központban 130-at, a többit Nagykanizsai Kerületi Felügyelőségen és az üzemeknél alkalmazták. A centralizált irányítás keretében a termelő üzemek működését a Kerületi Felügyelőség ellenőrizte, a Felügyelőséget a budapesti központ, a MAORT központot pedig a New York-i igazgatóság megbízásából - a Magyarországon tartózkodó amerikai állampolgárok irányították. A Felügyelőség és az üzemek alárendeltségét fokozta, hogy a budapesti központ utasítása vagy jóváhagyása nélkül a napi ügyeket meghaladó kérdésekben nem döntöttek. A központilag irányított, egymástól távol működő, az egész vállalatot áttekinteni nem tudó - főleg a központ és a New York-i igazgatóság véleményét nem ismerő üzemegységek vezetőinek az önálló kezdeményezésre nem volt lehetőségük. A felszabadulást a dél-zalai kőolaj-bányászati dolgozók más üzemek dolgozóihoz hasonlóan reménykedve és bizakodva várták. Felfogás és remények tekintetében azonban már lényeges különbség volt. A kincstári vállalat idején bekövetkezett életszínvonal csökkenés hatását hozó német katonai ellenőrzés és a nyilas rendszer terrorja helyett a kőolaj-bányászati dolgozók a MAORT működésekor élvezett jogaik és életszínvonaluk visszaállításában reménykedtek. A felszabadult ország vezetőitől pedig - az amerikai vezetés idején más részben megismert,
majd a háború alatt, de különösen a Szálasi kormány idején idealizált amerikai demokratizmus megteremtését várták. Mivel a demokráciáról vallott és részben ismert fogalmaikhoz a Szociáldemokrata Párt programja állt legközelebb, a felszabaduláskor alig egy évtizedes múltra visszatekintő kőolajbányászat dolgozóinak többsége a Szociáldemokrata Párthoz csatlakozott. A kőolajipari üzemek szovjet katonai parancsnokai az Ideiglenes Kormány rendelkezéseinek végrehajtását - az üzemi bizottságok és a dolgozók igazolására szervezett bizottságok révén az üzemek dolgozóira bízták; a dolgozók képviseletét ellátó, demokratikusan választott üzemi bizottságokat, pedig rendeletekben meghatározott termelést szervező, felvilágosító és ellenőrző feladatok mellett bevonták az üzemi irányításba. A Szovjet Olajbizottság és a szovjet katonai parancsnokok irányításával a dél-zalai kőolaj bányászok áldozatvállaló, lelkes munkája és a vezető szakemberek példamutató tevékenysége eredményeképpen a felszabadulás után két nappal a helyreállítás és négy nap múlva a folyamatos termelés is megindult.10 A kőolajtermelés 1945 májusában elérte az 1944 május havi termelés 50"/o-át, és ez országos viszonylatban egyedülálló teljesítmény volt. A kőolaj-bányászati dolgozók felszabadulás utáni teljesítménye és 1945 júliusában az előző évi termelés 80%-ának elérése annak ellenére, hogy más üzemekhez hasonlóan felszerelés, szállítóeszköz, szerszám, s főleg élelemhiánnyal küzdöttek - országos viszonylatban nemcsak egyedülállóak voltak, hanem azt tükrözték, hogy a MAORT üzemek vezetői, a szakemberek, tisztviselők és fizikai munkások összefogásával a háborús károk hatását is kiküszöbölték. A felszabadulás előtti hónapokban a nyilasok fenyegetése és terrorja ellenére minimálisra csökkent munkateljesítmények a szovjet katonai felügyelet alatt napról napra emelkedtek. A kőolaj bányászoknak a vállalat irányításába a demokratikusan választott üzemi bizottságokon keresztül érvényesülő beleszólási joga és az újjászervezett munkáspártok programja olyan jobb, békés életkörülményeket ígért, amelynek megvalósítása érdekében az áldozatokat is vállalták. A bizakodó hangulat kialakulását az is elősegítette, hogy a munkáspártok programjában szereplő demokratikus bánásmódot, a teljesített munka arányával járó megbecsülést, a szociális és jóléti juttatási rendszer előnyeit már ismerték és visszaállítását várták. A többségében volt Zala megyei agrárproletárok és szegényparasztok, valamint az ország más területéről származó szakmunkások az Ideiglenes Kormány által végrehajtott földreformot helyeselték, a volt kizsákmányolok, szélsőséges fasiszták és háborús bűnösök ellen kiadott rendelkezésekkel, pedig egyetértettek. A Debreceni Ideiglenes Kormány 50.100/1945. sz. rendelete alapján létrejött üzemi bizottságok kezdetben a munkaszervezéssel és a dolgozók élelmiszerellátásával foglalkoztak. Az élelmiszer beszerzését elősegítette, hogy az olajmezők közelébe telepített, napi 5-5 tonna kapacitású "zsebfinomítókat" május elsejére kijavították, és üzembe helyezték. A zsebfinomítók termeléséből n Szovjet Olajbizottság élelmiszer-beszerzésre 100-150 kg petróleum igénybevételét engedélyezte és a csere lebonyolításával az üzemi bizottságokat bízta meg. Az üzemenként kiutalt petróleum elszállítására és az élelmiszer hazaszállítására az üzemek szovjet katonai tehergépkocsikat kaptak, a szállítmány biztonságáról szovjet katonai kíséret gondoskodott. A két kisfinomítóban termelt petróleum egy része ellenében beszerzett élelmiszerből kezdetben a termelést ellátó dolgozókat, majd a tisztviselőket, végül a beszerzett mennyiség növekedésével családtagjaikat is ellátták.17 Az élelmiszerellátás rendszeres és folyamatos biztosítása érdekében -• május végén - áttértek a központi beszerzésre és elosztásra. A kőolaj bányászati üzemek katonai parancsnokai pedig az üzemek vezetésébe fokozatosan bevonták az üzemi bizottságokat. Az üzemi bizottságoknak a termelés és üzemvezetés irányításába történt bevonása után bevezetett központi élelmiszer-beszerzés és elosztás, valamint a helyreállításhoz és a termeléshez szükséges anyag biztosítás során az üzemenként létrehozott bizottságok közül szoros
kapcsolat alakult ki. A Dél-Zala megyei kőolaj bányászati dolgozók lelkes munkája és áldozatkész magatartásuk 1945 július végén megtorpant, és ezzel a napról-napra emelkedő termelés üteme is lelassult. A kőolajtermelés ütemének lelassulását és a dolgozók elkedvetlenedését több tényező együttesen idézte elő. A kőolajtermelés emelkedésének lelassulását a termeléshez szükséges felszerelés, a gépek, építő- és csőanyag, valamint a szállítóeszközök és az energiahiány okozta. Mindez országos jelenség volt és hogy ez az olajmezőkön nem közvetlenül a felszabadulás után, hanem 1945 júliusában következett be, a Szovjet Olajbizottság tevékenységének beszüntetésével függött össze. A rohammunkával ideiglenesen rendbe hozott termelő berendezés végleges kijavításához és a termelés emeléséhez szükséges anyagról az üzemek vezetői nem tudtak gondoskodni, a Szovjet Olajbizottság irányító hatáskörét átvevő Ásványolajgazdálkodási Miniszteri Biztos pedig nem gondoskodott. A kőolajipari dolgozók erkölcsi magatartásától függő termelési eredmények elérése érdekében a Szovjet Olajbizottság a hangsúlyt a dolgozók ellátására, a szakvezetés pedig a személyes példaadásra helyezte. Törekvésük helyességét a termelés megindulása és gyors emelkedés jelezte. A Szovjet Olajbizottság irányítótevékenységének csökkenése és az Ásványolajgazdálkodási Miniszteri Biztos beleszólási jogának fokozott érvényesülése eredményeképpen a dolgozók ellátásának csökkenésével az áldozatvállalásuk és munkateljesítményük is csökken. A termelési eredményeket meghatározó erkölcsi magatartás megváltozását leginkább az fejezi ki, hogy a majdnem azonos anyagi és technikai feltételek mellett 1945 áprilisában elért 22 906 tonnás termelés májusban 50 256 tonnára - vagyis 100%-al emelkedett. A felszabadulástól júliusig elért termelésemelkedés az anyagellátásnak és a dolgozókról való gondoskodásnak volt az eredménye. Amikor a Szovjet Olajbizottság irányító tevékenységét az Ásványolaj gazdálkodási Miniszteri Biztos vette át és a dolgozók élelmiszer ellátását megszüntette, a termeléshez nélkülözhetetlen anyagról sem gondoskodott, előbb a termelés emelkedésének üteme csökkent, majd a termelés is rohamosan visszaesett. A kőolajtermelés mennyiségét meghatározó anyagellátás és az elegendő számú megfelelően képzett dolgozó munkateljesítményének fenntartása érdekében legalább a Szovjet Olajbizottság irányítása idején biztosított anyag- és élelmiszerellátás fenntartására lett volna szükség. Ezzel szemben az Ásványolaj-gazdálkodási Miniszteri Biztos az előző évben elért havi termelés elérését követelte, anélkül, hogy a termelés feltételeit biztosította volna, a MAORT budapesti központja pedig tisztviselőinek és családtagjainak ellátására az üzemi dolgozók rendelkezésére álló nagyon szűkös készletet kívánták igénybe venni. A budapesti központ létszáma 1945 közepén meghaladta a 300 főt. A központ tisztviselőinek létszámát a termelő üzemek dolgozói ismételten kifogásolták és munkájukat felesleges bürokráciának tekintették. Amikor pedig tudomásukra jutott, hogy a budapesti tisztviselőket a rovásukra kívánják élelmiszerrel ellátni, a kőolaj bányászati dolgozók között éles hangú bírálatok kíséretében tisztviselő-ellenes hangulat bontakozott ki. A tisztviselő-ellenes hangulat hatása alatt az igazolási eljárás során a budapesti tisztviselők kb. 30%-át nem, vagy feddéssel igazolták és kb. 50%-át elbocsátották, vagy eltanácsolták. A budapesti tisztviselői létszám 300-ról 126-ra csökkent. Ezzel szemben a Nagykanizsai Kerületi Felügyelőségen és a termelő üzemekben dolgozó tisztviselők és vezetők alig 10%-át, a műszakiak, szak- és segédmunkások mintegy 5%-át bocsátották el. Az üzemekben a szolidaritás hangulatában a politikai szempontok háttérbe szorultak és az igazolások során a Termelési Tanács tagjain és nyilas pártvezetőkön kívül legfeljebb csak vezető beosztású alkalmazottakat marasztaltak el. A felszabadulás napjától fizetés nélküli dolgozó kőolaj bányászok az élelmiszerellátásuk csökkentése, majd megszüntetése következtében maguk kényszerültek a megélhetésükhöz szükséges élelmiszerek beszerzésére. A dolgozók egy része - ruhaneművel, lábbelivel és
kisebb felszerelési tárgyakkal - élelmiszer beszerzésre indult. A kőolaj bányászatban hagyományos munkafegyelem annyira meglazult, hogy a dolgozóknak csak 50-60%-a jelentkezett munkára, de azok teljesítménye is csökkent. A termelés hasonló arányú csökkenésére csak azért nem került sor, mert a tömegesen hazaérkező nyugatosok és a katonai szolgálatra behívottak a termelésből hiányzókat még pótolták. A kőolajbányászat termelő tevékenységéhez szükséges anyagellátás pedig napról napra nehezebbé vált, a Szovjet Olajbizottságtól kapott és csak átalakítással használható anyag igénybevétele után - akkor, amikor más ipari üzemek termelése már örvendetesen emelkedett - a kőolajtermelés csökkenni kezdett. A kőolajtermelés csökkenése 1945 második felében egész sor országos érdeket befolyásoló problémát vetett fel. Az ország lakosainak világítópetróleummal, az ipar és közlekedés üzemés kenő-, valamint fűtőolajjal való ellátására és a jóvátételi szállítások teljesítéséhez havi 7880 000 tonna kőolajra volt szükség. Ez a mennyiség a Dél-Zala megyei olajmezőkből csak abban az esetben volt remélhető, ha az üzemek anyagszükségletét teljes egészében biztosítják, gondoskodnak a szállítóeszközökről, és a termelést végző dolgozók egyéni teljesítményét legalább az 1943. évi szinten lehet tartani. A második világháború előtt és a világháborúnak 1941 közepéig tartó első szakaszában az amerikai vezetés idején elért magas munkateljesítményeket már a felszabadulás előtt sem lehetett fenntartani, és az egyéni teljesítmények csökkenését több munkás beállításával kellett pótolni. A felszabadulás után a Szovjet Olajbizottság idején a termelést gátló anyaghiányt a dolgozók lelkes és áldozatkész munkájával többé-kevésbé semlegesíteni tudták. Az a megállapítás, hogy 1945 áprilisától 1946 augusztusig a kőolajtermelés mennyiségét - az üzemek anyag és gépi felszerelésének hiánya mellett - a kőolaj bányászati dolgozók erkölcsi magatartása és hangulatukat befolyásoló intézkedések, tehát szubjektív tényezők is meghatározták, az augusztustól bekövetkezett termeléscsökkenés igazolja. A hangulati elem ebben az időszakban országosan érvényesült, de a kőolajtermelésben éppen a szubjektív tényezők változásának hatására az országostól eltérően nagyobb ingadozás és alakulásában eltérő irányzat tapasztalható. Az országos viszonylatban lassan kibontakozó és fokozatosan emelkedő ipari termelésemelkedéssel szemben a kőolajiparban a termelés dinamikus emelkedését megtorpanás, majd fokozatos termeléscsökkenés követte. A dolgozók áldozatvállalásával egyedül áthidalható általános anyaghiány és szállítási nehézségek sokasodásával a kőolaj-bányászati dolgozók hangulata tovább romlott. Ezt csak fokozta, hogy Gombosi Zoltán Ásványolaj-gazdálkodási Miniszteri Biztos a kőolaj bányászati dolgozók rendszeres élelmiszer ellátását megakadályozó intézkedéseivel egy időben magánosoknak, kereskedőknek és tőkés üzemek tulajdonosainak a kőolajipari dolgozók élelmiszerellátására kért kőolaj mennyiségének tíz-húszszorosát utalta ki rendszeresen ellenérték nélkül. A kiutalt termék nagy része pedig 500-800 szoros feketeáron került eladásra. Normális viszonyok között egy liter kőolajjal egyenértékű világítópetróleum a feketepiacon 800-1000-szeres áron cserélt gazdát, a kőolajtermelő vállalat pedig bevételek hiányában sem a termeléshez szükséges anyagot nem tudta beszerezni, sem munkásainak a minimális élelmiszert nem tudta biztosítani. A magyarországi kőolajtermelés egésze a Dél-Zala megyei üzemekből került ki, és a kőolaj bányászat irányítása a MAORT üzemek termelésének irányítását is jelentette. Amikor pedig a MAORT üzemek termelése a dolgozók minimális élelmiszerellátása és az üzemek működéséhez szükséges anyagok hiányában csökkent, és a remélt havi 80 000 tonna helyett csak 60 000 tonna körül mozgott, az irányítást ellátó Ásványolaj gazdálkodási Miniszteri Biztos a termelés emelésére adott utasításokat, és havi 78-80 000 tonna kitermelését követelte. Ezt a kőolaj mennyiséget az adott körülmények között még a német katonai megszállás idején alkalmazott rablógazdálkodással sem lehetett kitermelni.
A Dél-zalai mezőkön az Ásványolaj-gazdálkodási Miniszteri Biztos utasításainak teljesítéséhez elkerülhetetlen rablógazdálkodás ellen az üzemek vezetői és a dolgozók egységesen tiltakoztak. A rablógazdálkodást jelentő utasítások kijátszására, pedig azért kerülhetett sor, mert az iparügyi Minisztériumba már "visszakerültek a háború alatt működött vezetők. Á Szovjetunió elleni háborúhoz szükséges kőolajat előteremtő és a német hadsereg rendelkezésére bocsátó volt iparügyi vezetők - emlékezve a szakembereknek a rablógazdálkodás elleni erélyes fellépésre - Gombosi figyelmét felhívták arra is, hogy a Maort egyszerű utasításra az előírt mennyiséget nem lesz hajlandó kitermelni, és az utasítások végrehajtását kényszer alkalmazása nélkül nem fogja teljesíteni. A volt iparügyi vezetők (1945 közepén) saját biztonságuk és a Szovjetunió ellen viselt háború támogatásáért a felelőségre vonás elkerülése érdekében arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a háború alatt nem volt erőltetett termelés. A német kényszertermelési módszerek helyességét azzal akarták bizonyítani, hogy a háború alatt utasításukra termelt kőolajmennyiségnél többet lehetett volna termelni, illetve havi 78-80 000 tonna kőolaj a Zala megyei olajmezőkön beruházások nélkül is kitermelhető volt. A Dél-Zala -megyei olajmezőkön népgazdasági érdekre hivatkozva maximális termelés elérését követelő Ásványolaj-gazdálkodási Miniszteri Biztos azonban a korrupciós burkolt módszereihez szokott volt iparügyi főtisztviselők sem értettek egyet. Először Gombosi helyettese, Királdi Pál lázadt fel, és egy "hivatalosan elrendelt vizsgálat során felfedte a bizonyítható korrupciógyanús kiutalásokat. A kőolaj-bányászati osztály vezetője, Faludi Béla és a kőolajbányászat főszakértője, Telegdi Róth Károly pedig a kőolaj-bányászati üzemek termelési lehetőségéről kialakított álláspontjukat fenntartva, de az anyagellátási nehézségekre való tekintettel a termelés átmeneti mérséklését és a fizetés nélkül dolgozó kőolajbányászok számára az élelmiszer-beszerzés lehetővé tételét javasolták. A havi 80 000 tonna kőolaj kitermelésére kiadott utasítások teljesítése ellen a termelés feltételeit ismerő üzemi bizottságok is felléptek. Az SzDP országos vezetőségében helyet foglaló, a korrupcióval és felelőtlen magatartással vádolt Gombosi Zoltán viszont az üzemi bizottságokat pártja elleni izgatással vádolta. A dolgozók véleményét képviselő és az Ásványolaj-gazdálkodási Miniszteri Biztos utasításainak helyességét kétségbevonó üzemi bizottságok befolyásának csökkenését az SzDP vezetői az üzemi bizottságoknak az iparügyi miniszter által elrendelt újraválasztásától remélték. A többségében szociáldemokrata párttagságú kőolaj bányászati dolgozóknak és üzemi bizottsági tagoknak a pártokról alkotott felfogása 1945 közepén azonban már megváltozott. Közvetlenül a felszabadulás után a Kommunista Párt üzemi alapszerveinek létrehozása és a dolgozók megnyerését jelentő tagtoborzás csak vontatottan haladt. A munkásmozgalmi tapasztalatokkal nem rendelkező, a paraszti életformát a kőolajbányászatban eltöltött 7-8 év után is megtartó dolgozóknak a szocialista programot elfogadó része és a tisztviselők, műszakiak többsége a mérsékeltebb programot hirdető Szociáldemokrata Pártba tömörült. A Szociáldemokrata Párt tekintélyét és népszerűségét növelte, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe a kőolajbányászok közül a szorgalmas, jó szakmunkásnak ismert Dombay Jánost jelölte képviselőnek. Dombay János nemzetgyűlési képviselősége és volt olajbányászati dolgozóknak a Szociáldemokrata Párt nagykanizsai és letenyei, valamint a Zala megyei vezetőségbe való bevonása olyan népszerű intézkedésnek bizonyult, hogy azzal kezdetben a Kommunista Párt szervezői nem versenyezhettek. A Kommunista Pártnak a kőolaj bányászati dolgozók megnyeréséért kifejtett munkájában dr. Kertai György hazatérése után változás következett be. A zsidók ellen kiadott rendelkezéseket a kőolajbányászatban dolgozó dr. Kertai Györgyre a Maort vezetői nem alkalmazták, a Nagykanizsai Kerületi Felügyelőség katonai parancsnoka közreműködésével minden hivatalos zaklatástól még a német katonai megszállás idején is mentesíteni tudták. A Nagykanizsai Felügyelőségen való alkalmaztatása csak Kutassy József nyilas olaj
kormánybiztos kinevezése után vált lehetetlenné. A Kommunista Párt tagjaként visszaérkező és közmegbecsülésben álló dr. Kertai Györgynek a pártmunkába való bekapcsolódása és fáradhatatlan felvilágosító-szervező munkája eredményeképpen a Kommunista Párttól való idegenkedés csökkent, a taglétszám pedig növekedett. A Kommunista Párt tömegbefolyásának növekedése a Maort üzemi bizottságok tagjainak és a Csúcs Üzemi Bizottságok megválasztásakor még megmutatkozott. A felszabadulás után kőolaj-bányászati üzemenként megválasztott, többségében szociáldemokrata párti üzemi bizottsági tagok egyben a Szociáldemokrata Párt üzemi és helyi szervezeteinek vezetői is voltak. De ez az abszolút többséget jelentő szociáldemokrata vezetés 1945 közepén már szemben állt a Bán- Gombosi-Kelemen által képviselt iparirányítással. Az Üzemi Bizottság újraválasztásától az SzDP országos vezetői és a Maort igazgatósága egyaránt "tárgyalóképes" új üzemi bizottságokat vártak. A MAORT üzemekben az üzemi bizottságok újjáválasztásával az új üzemi bizottságokban a szociáldemokrata párti arány azonban csökkent, ezért a szociáldemokrata vezetők a Csúcs Üzemi Bizottság megválasztásával szerettek volna átütő eredményt elérni. A választásokra 1945. augusztus 12-én, a Szociáldemokrata Párt nagykanizsai helyiségében került sor. A választási ülésen a Szakszervezeti Tanácsot Vas Miklós és Milutonovics László, a helyi szakmaközi bizottságot Balogh József és Csepregi Zoltán, a Maort igazgatóságát Gyulay Zoltán, Majerszky Béla és Benedek Ferenc, míg az üzemegységenként újjáválasztott üzemi bizottságokat szavazati joggal rendelkező tagjaik kép viselték. A Központi Üzemi Bizottság az első szabad és demokratikus választások előkészítésekor kezdte meg működését. A Szociáldemokrata Párt vezetői májustól rohamosan növekvő taglétszámuk alapján arra törekedtek, hogy az ország vezető pártjává váljanak és parlamenti többséget szerezzenek. Bizakodó hangulatuk és tervezgetésük közepette azonban az általuk szociáldemokrata befolyás alatt állóknak ítélt kőolajbányászok között ezzel ellentétes irányú mozgalom bontakozott ki. A kőolaj bányászati üzemek kommunista párti vezetőinek a párt programja alapján a fekete kereskedelem, az üzérkedés és a dolgozók nyomorán élősködő paraziták ellen szervezett tiltakozásához valamennyi kőolaj bányászati dolgozó - vezetők, műszakiak, tisztviselők, szak- és segédmunkások - csatlakozott. A tiltakozó gyűléseken határozatot fogadtak el, amelyet azután egy "Memorandum" hozott nyilvánosságra. Memorandum A magyar olajmezők munkássága büszkén, emelt fővel áll az ország színe elé és a különösen eredményes munka jogán követeli a meghallgatást! A felszabadulás után 27 helyen felrobbantott olajtávvezeték, lángban álló olajkutak, összeolvadt tartályok, megbénított gépek között fogtunk az újjáépítéshez és igazi rohammunkával megindítottuk a magyar olajtermelést. Teljesítményünk az országban egyedülálló: a jóvátételre köteles olajmennyiséget meghaladva eddig félmillió tonna nyersolajat töltöttünk az ország gazdasági vérkeringésébe és elláttuk vele a felszabadító hadsereget. Eredményeinkkel nem kérkedni akarunk, mert a munka kötelességünk volt, pusztán vészkiáltásunk igazságát, hitelét támasztjuk alá. Munkabéreinket rendszertelenül kapjuk és központi üzemi bizottságunk meggyőzött róla, hogy ebben nem a vállalat vezetősége a hibás. A magyar olaj ára eddig az 1939 évi ár tízszerese volt és megdöbbenve látjuk, hogy az ország legértékesebb nyerstermékét, munkánk gyümölcsét, úgyszólván elkótyavetyéltük. Amikor az olaj kilója 1,10 P-ért adtuk, az országban 500 P körül járt már a nyersolajból párolt benzin ára. A vállalat teljes bevétele nem fedezte a munkabéreket és üzemi bizottságunk nehéz feladatait a pénz megszerzése tetézi. Nem nézhetjük felháborodás nélkül, hogy a mi olajunkból több százszoros fekete árakat kicsikarva érdemtelenek dúskáljanak! Katasztrófa fenyegeti a magyar olajtermelést, mert termékünk ára nem elég arra, hogy a
gépek, szerelvények, további kutatások költségeit fedezze. Országunk és magunk jövőjéért aggódva fel akarjuk rázni az illetékeseket, hogy a drága magyar olajtermelés jövője reménytelen, ha továbbra is nyerészkedés, hozzá nem értés, vagy más előttünk érthetetlen szempont akadályozza munkánk folytatását! A gépeinkhez szükséges kenőolajat és szerelvényeket dollárparitással kapjuk; ha termékeinket dollárparitással számolnánk, hetvenötmilliárd pengő áru nyersolajat adtunk a köznek a felszabadulás óta és ezért a mennyiségért egy félmilliárd pengőt sem kaptunk. 1 kg nyersolaj áráért 4 kg homokot kapnánk a nagykanizsai áron. ''' Panaszaink részleteiről az alábbi pontokat illetően kérjük a memorandumot átnyújtó küldöttség meghallgatását: l. A napi 750 000 m3 gázpazarlás megszüntetése. 2. Munkánk eredményének, a nyersolajnak megfelelő értékelése (idomuljon a szén árához). Ez idő szerint 8250 P/tonna ár szükséges az alapvető kiadásokhoz. 3. A termelés közben keletkező és a termelési helyen gyártható termékeinknek (bután, gazolin stb.) az ország energiagazdálkodása érdekében való felszabadítása, ezzel szükségleteink, ellátásunk biztosítása. 4. A finomítók kb. 140 000 pengő tartozásának azonnali behajtása Nagykanizsa, 1945. október 14. Munkáspártok üzemi MAORT Ü. B. nevében pártszervezetei nevében A Bányászszakszervezetek helyi csoportja nevében A MAORT dolgozók hangulatát és követelését tartalmazó "Memorandum" a Szociáldemokrata Párt vezetői - Bán Antal iparügyi miniszter és Gombosi Zoltán Ásványolajgazdálkodási Miniszteri Biztos - ellen lépett fel, és a feketekereskedelem kialakulásáért, a kőolaj-bányászati dolgozók rendkívül rossz helyzetéért is őket tették felelőssé. A memorandumot megküldték a koalíciós pártok vezetőinek, a szakszervezeteknek, a tömegszervezeteknek és más ipari üzemek üzemi bizottságainak. A kőolaj bányászati üzemek dolgozóinak országosan ható tiltakozását pedig további akciók követték. A Szociáldemokrata Párt helyi szervezeteinek vezetői párttagságuk nyomásának engedve ismételten arra kényszerültek, hogy a Szociáldemokrata Párt országos vezetői ellen foglaljanak állást. Az inflációt megszüntető és normális termelési feltételeket biztosító stabilizáció után a gazdasági élet újjászervezése került napirendre. A gazdasági irányító hatóságok az újjáépítés és a jóvátétel kiadásainak biztosítására átfogó pénzügyi- gazdasági tervet készítettek, amelynek keretében a tőkéseket fokozott teherviselésre kötelezték. Az állami gazdaságirányítási és munkásellenőrzési rendszert a külföldi érdekeltségű vállalatokra is kiterjesztették. Az amerikai Standard Oil Co. of New Jersey tulajdonát képező, az XIX. tc-vel jóváhagyott és a Fegyverszüneti Szerződés alapján elismert koncessziós szerződés alapján működő Magyar Amerikai Olajipari Rt. vezetői az állami gazdaságirányításnak a kőolajbányászatra való kiterjesztése ellen tiltakoztak és jogosságát is kétségbe vonták. A koncessziós szerződés feltételeinek értelmezéséről kibontakozott vita középpontjába, pedig a kőolajár kérdése került. A kőolaj bányászati üzemekben termelt és a MAORT bevételeinek összegét meghatározó kőolaj árát az Anyag- és Árhivatal ismételten leszállította, ugyanakkor a vállalat állami felügyeletét ellátó Ásványolaj-gazdálkodási Miniszteri Biztos maximális kőolajtermelésre adott ki utasításokat. A MAORT vezetői a hivatalosan meghatározott kőolajmennyiség kitermelését nem vállalták. A kőolajárat a termelés fenntartási költséginek fedezésére elégtelennek minősítették. A termelési kérdésekkel összekapcsolt árvita idején pedig a kőolajtermelés hónapról hónapra csökkent. A MAORT vezetői a népgazdaság számára fontos kőolajtermelés csökkenéséért a felelősséget az állami irányítást ellátó Ásványolajgazdálkodási Miniszteri Biztosra, a Miniszteri Biztos a MAORT-ra hárította.
A kőolajtermelés csökkenés okainak megállapítása és az elérhető maximális kőolaj mennyiség kitermelése érdekében 1947. februárban a MAORT-hoz állami ellenőröket neveztek ki. Az állami ellenőrök működése azonban a kőolajbányászat alapvető problémáit nem oldotta meg, ezért a kőolajtermelés tovább csökkent, a kőolajjal együtt kitermelt földgáz mennyisége pedig növekedett. A napi 500 000 köbméter (Budafa - Lispe: 200 000, Lovászi: 300 000 köbméter/ nap) földgázfelhasználást biztosító kompresszorkapacitás mellett 1947.. januárban a felhasználatlanul levegőbe engedett napi 200J)00 köbméter földgáz helyett júniusban 460 000 köbmétert, júliusban 680 000 köbmétert, augusztusban rekordmennyiséget, napi 870 000 köbméter földgázt engedtek a levegőbe. A kőolajjal kitermelt napi mintegy 1 300 000 köbméter földgázból 870 000 köbméternek felhasználatlanul a levegőbe engedése nagymérvű pazarlást és a minimális szakértelem nélküli irányítást jélezte, amely ellen az olajbányászat vezetői és szakemberei tiltakoztak. A kőolajtermelés csökkenésével és a földgázpazarlás növekedésével 1947. közepén az üzemek dolgozói is foglalkoztak. Az ekkorra már jelentős taglétszámmal és politikai befolyással rendelkező Kommunista Párt üzemi szervezetei és a párt megyei vezetői a kőolajtermelés feltételeinek biztosítását és a földgázpazarlás megszüntetését követelték. A követelésükre elrendelt vizsgálat pedig felfedte az Ásványolaj-gazdálkodási Miniszteri Biztosnak a MAORT kárára folytatott "korrupciós visszaéléseit, és a MAORT pénzügyi nehézségeinek forrását a kőolajat átvevő vállalatok tartozásaiban jelölték meg. A vizsgálat hírére Gombosi Zoltán a lopott milliókkal disszidált, de társait letartóztatták, a kőolajipari állami felügyeletét és központi irányítását a Tárcaközi Bizottságra bízták, és kötelezték a finomítókat a csaknem 25 millió forint tartozásuk 6 hónap alatti, az exportőröket pedig a kb. 7 millió forint tartozásuknak 3 hónapon belüli törlesztésére. Az intézkedések eredményeképpen a MAORT lélegzethez jutott, a befolyó adósságok és az elszállított kőolaj után kapott összegekből a termeléshez szükséges anyagok egy részét be tudta szerezni. A Dél-Zala megyei kőolaj bányászati üzemek helyzetét és a kőolajtermelés csökkenésének okait vizsgáló bizottság megállapította, hogy az Ásványolaj-gazdálkodási Miniszteri Biztos irányítása mellett az olajmezők jellegének, termelési adottságainak megfelelő termelőapparátus kiépítésére és a földgáz-kőolajtermeléshez szükséges termeléstechnika alkalmazására a vállalat vezetőinek nem volt lehetősége. Az árpolitika és hátrányos megkülönböztetés következtében az évi 500- 600 000 tonna kőolajat termelő kőolajbányászatban évi 80-100 000 tonna kőolaj értékének megfelelő beruházásokra sem került sor. Az üzemeknek az amerikai tőkések tulajdonába való visszakerülése után a vállalat vezetői a termelt kőolaj ellenértékből _befolyó összegből a termeléshez szükséges anyagnak legfeljebb 40-50%-át tudták biztosítani, és ezzel az anyagi ellátottsággal az elérhető kőolajmennyiségnek - a termelt kőolaj értékét meghaladó értékű földgáz elpazarlásával is - csak 70-80%-át tudták termelni. A mérhetetlen károkat okozó földgázpazarlással folytatott termelés, a krónikus anyag-, szerszám- és a szállítóeszközök hiánya a kb. 20-30%-kal nagyobb létszám mellett is munkatorlódásokat okozott. A műszaki berendezések természetes kopása és az anyaghiány okozta szervezetlenség, valamint a munkafegyelem romlása, s főleg a gázpazarlásból eredő természetes csökkenéssel együtt a kőolajtermelés jelentős visszaesését eredményezték. A három éves terv elfogadásával egy időben bekövetkezett társadalmi-politikai fordulat és ezzel összefüggő gazdaságpolitika és főleg a kibontakozó szocialista irányzat a MAORT_yezetőit is engedményre késztette. A hatósági intézkedésekkel egy időben a politikailag leginkább kifogásolt dr. Papp Simon vezérigazgatót és Ábel Bódog igazgatót nyugdíjazták, ill. lemondtak arról, hogy dolgozóinknak a bányászati kollektív szerződésben meghatározottaknál magasabb béreket és juttatásokat biztosítsanak. A kőolaj-bányászati gépeket és felszerelést megrendelték Amerikából, a még hiányzó gépi berendezés, műszerek és szerszámok beszerzését a nyugati országokban szorgalmazták. Az Amerikában megrendelt
áruk ellenértékének fedezésére az anyavállalattól dollárfedezetet kértek. Jelezték, hogy a gazdaságirányító hatóságokkal együtt kimunkált önköltséggel, 10" (i nyereséggel és 10" o amortizációval növelt kőolajárat elfogadják, és vállalják, hogy a vállalati rezsit meghaladó bevételeket a Tervhivatal által jóváhagyott célokra, a vállalati nyereséget pedig a tevékenységükkel összefüggő feladatokra fordítják. A koncessziós szerződés valamennyi pontját módosító javaslatuk azt jelentette, hogy a MAORT az ellene termelés akadályozása indoklásával indítható vádat szerette volna elkerülni. A Standard Oil Co. of. New Jersey igazgatóságának hozzájárulása és a kőolaj-bányászati felszerelés beszerzéséhez szükséges dollárhitel biztosítása érdekében Ruedemann Pál elnök és dr. Papp Simon 1947. decemberében Amerikába utazott. Az amerikai tőkések állásfoglalása nem került nyilvánosságra, de abból, hogy a kőolaj bányászati felszereléseket megrendelték, ellenértékét a Standard Oil Co. hitelezte és a szállítmány első részét útba indították, illetve 1948. április végén két teljes hajórakomány megérkezett Genuába, arra lehet következtetni, hogy a MAORT beruházásokat engedélyezték. A MAORT vezetőinek elutazása és megérkezése között eltelt három, illetve a két hajórakomány Genuába szállításáig eltelt öt hónap alatt Magyarország külpolitikája és gazdaságpolitikája is gyökeresen megváltozott. Az 1948. március végén végrehajtott iparállamosítással egy időben kialakított gazdaságpolitikai elvek a tervezett vegyesvállalat létrehozását már nem tették lehetővé. A Maort vezetői a nem várt, számukra kedvezőtlen fordulat hatása alatt a kivárási taktika mellett foglaltak állást. A Genuában veszteglő szállítmány kirakásával és Magyarországra szállításával a Masped szállítmányozó vállalatot bízták meg. A Masped megbízottjai viszont nem tudtak megbirkózni az olasz hatóságok által támasztott nehézségekkel, és a MAORT közbelépésére is csak a szállítmány 20%-át, a földgázpazarlást megszüntető kompresszorokat és a termeléshez szükséges műszereket tudták elindítani. Amikorra a 14 vasúti kocsi rakomány megérkezett Nagykanizsára a MAORT ellen gazdasági kártevés, vezetői ellen imperialista ügynökség vádjával már eljárásindult. A MAORT által okozott nemzetgazdasági kárt a befektetett vagyonának háromszorosára becsülték. A Maort ellen indított eljárás eredményeképpen a vállalatot 1948. szeptember 24én állami kezelésbe vették. A MAORT állami kezelésbe vételét a kőolaj bányászati dolgozók osztatlan örömmel és lelkesedéssel fogadták. Azt remélték, hogy a termelést és az eredményes munkát akadályozó anyaghiányt és szakszerűtlen irányítást felszámolják, és a földgázpazarlás-mentes termelés feltételeit is biztosítják. Ezért az állami kezelésbe vétel után tartott nagykanizsai értekezleten a kőolajbányászat problémáinak megoldására, a kőolajtermelés emelésére megalapozott terveket javasoltak. A dolgozók őszinte lelkesedése és munkafelajánlásaik pedig megcáfolták azokat az állításokat, hogy amerikai imperialisták befolyása alá kerültek. Az értekezleten előterjesztett javaslatokat azonban dr. Székely Pál, a "Maort állami kezelésben" vállalat vezérigazgatója nem fogadta el. Az állami kezelésbe vett kőolajipari üzemek irányításával megbízott dr. Forgács László és vezérigazgatóvá kinevezett dr. Székely Pál az állami kezelésbe vételt megelőzően egy beruházásokat nem tartalmazó, egy év alatt 100%-os termelésemelést ígérő tervet készítettek. A terv készítői elgondolásaikat nem adták fel, és az értekezleten ismertetett javaslatokat és a dolgozók hangulatát figyelmen kívül hagyva, kísérletet tettek a megvalósítására. Dr. Székely Pál vezérigazgató utasítást adott a lezárt, sok gázzal kevés olajat adó kutak termelésbe állítására, a termelő-fúvókáknak nagyobb napi kőolajmennyiség kitermelését biztosító méretűre való kicserélésére. Leállíttatott minden kutatással összefüggő tevékenységet, és valamennyi rendelkezésre álló fúróberendezést, csövet, szerelvényt és építőanyagot a sűrítőfúrásokra koncentrált. Az 1948. december végére tervezett 60%-os termelésemelkedés biztosítására hozott intézkedésekkel a kőolaj termelésnek kb.14%-os emelését azonban csak a
földgáztermelés kb. 30%-os emelkedésével tudták elérni, és ezzel a termelésemelkedés lehetőségét lényegében kimerítették. Dr. Forgács és dr. Székely a tervükben szereplő feltételezésekhez ennek ellenére ragaszkodtak, és dr. Székely Pál vezérigazgató - a sajtónak adott nyilatkozatában – 1949. decemberében még 100%-os termelésemelkedést ígért. A nyilvánosan ismertetett terv erőszakolását azonban a kőolaj bányászatban dolgozó szakemberek károsnak, a magyar kőolajtermelés jövőjét veszélyeztető elgondolásnak minősítették. Dr. Székely Pál nyilatkozatának ismeretében kimutatták az állami kezelésben levő vállalatvezetés okozta veszteségeket és a várható népgazdasági károkat. Beadványaikat a helyi pártvezetőség közreműködésével megküldték az MDP Központnak, a Gazdasági Főtanácsnak, és a kőolajbányászat irányítóit hozzá nem értéssel vádolták. Az írásban kifejtett és szóban elmondott észrevételeik középpontjában a földgázpazarlás mértéke és annak-a kőolajtermelést károsan befolyásoló hatása állt. Sürgetésükre a gazdaság irányító hatóságok a földgázpazarlás megszüntetése mellett foglaltak állást. Dr. Forgács László a földgázpazarlás megszüntetése érdekében a földgáznak Budapestre történő szállítására adott utasítást. A földgázszállítás megoldásara Czuppor Andort és Gyulay Zoltánt kérték fel. A heti 400-500 000 m3 földgáznak Budapestre történő felszállításának gondolata Czuppor Andortól származott. Gyulay Zoltán kezdetben a földgázszállítás műszakitechnikai megoldását kivihetetlennek tartotta, majd megoldására világviszonylatban újszerű módszert találtak. Kidolgozták a lispei és lovászi mezőket Budapesttel összekötő csővezetékben a kőolajnak a földgázzal együtt való szállításának műszaki-technológiai tervét, és ezzel az új, földgázcsővezeték nélküli szállítást is megoldották?'? A földgáz és kőolaj együttes szállításának tervét kidolgozó Gyulay Zoltán és Czuppor Andor azonban jelezték, hogy a mintegy 100 millió forint beruházás megtakarítása mellett a földgáznak a csővezetékbe való betáplálásához napi 300-40000 jpji kapacitású, nagynyomású kompresszorhálózat kiépítésére van szükség. Az olajmezők kompresszorkapacitása még a kőolajjal együtt feltörő földgáz 5Ojp-ának a visszanyomására, illetve a szállító vezetékbe történő betáplálására sem elegendő. A kőolaj bányászat vezetői azonban kísérletet tettek a földgáznak Budapestre történő szállítására és ehhez a földgázvisszanyomó kompresszorokat vették igénybe. A "beruházások' nélkül elrendelt földgázszállítás ellen - mivel azokon a napokon, amikor a szállítás volt, az olajjal együtt kitermelt napi 1,2-1,3 millió m3 földgázból 0,9-1,1 millió m3-t engedtek a levegőbe, és ezzel a hetenként felhasználatlanul levegőbe emelkedett földgáz értéke már a kitermelt kőolaj és a Budapestre szállított földgáz együttes értékét is meghaladta - leghatározottabban dr. Gyulai Zoltán és Czuppor Andor tiltakozott. A földgáz Budapestre történő szállításának műszaki-technikai feltételeit nem biztosító és már rablógazdálkodást jelentő földgázpazarlás ellen a kőolaj bányászati dolgozók egységesen léptek fel, és a helyi, illetve a megyei pártszervezet vezetőihez fordultak. Az MDP Zala megyei_ Végrehajtó Bizottsága kérésére a kőolajbányászat vezetőinek működését kifogásoló bejelentések kivizsgálásával egy bizottságot bíztak meg. Az MDP országos vezetőiből és a kormány tagjaiból álló bizottság ezúttal a megyei és a helyi pártszervezetek véleményét is kikérte. Beszámolóikból kiderült, hogy a kőolajbányászok nem ellenségei a rendszernek. A bizottság megállapította, hogy a kőolajbányászat irányítása szakmailag hibás elképzeléseken alapul, a termelés már rablógazdálkodássá fajult, a szakképzettséggel és gyakorlattal rendelkező dolgozókkal szembeni bizalmatlanság pedig a termelőmunka menetét is károsan befolyásolja. A bizottság vizsgálata - főleg azért, mert dr. Forgács László iparügyi minisztériumi főosztályvezető letartóztatásának híre is elterjedt - a kőolaj bányászati dolgozókat bizakodással töltötte el, és az 1949. május 27-jére összehívott nagykanizsai értekezletet a felszabadulás tényéhez hasonló fordulatnak minősítették. Várakozásukat az értekezletet megnyitó Vas Zoltán miniszter, az Országos Tervhivatal elnökének beszéde igazolta: Felszólította a szakembereket, hogy bátran mondják meg a véleményüket, nyilatkozzanak a
gázpazarlás okairól, és tegyenek javaslatot a hibák kijavítására. A nagykanizsai értekezleten elhangzott felszólalások, bírálatok és javaslatok alapján kitűnt, hogy a Forgács-Székely-féle elgondolás nem reális, végrehajtása, pedig jelentős károkat okozott. Ahhoz, hogy a gázpazarlást megszüntessék, és a mezők kőolajtartaléka legalább 40%-ban kitermelhető legyen, nagyarányú beruházásokra van szükség, az erőltetett termelés helyett pedig racionális termelésre kell áttérni. Bebizonyosodott, hogy az olajbányászatban dolgozó vezetők és beosztott szakemberek értenek a szakmájukhoz, és a hibák felszámolása csakis javaslataik alapján lehetséges. Megállapították, hogy a magyar kőolaj-bányászati dolgozóknak és szakembereknek a népi demokratikus rendszerhez való ragaszkodását és becsületes magatartását bizonyítja, hogy akkor is harcoltak a kőolajbányászat jövőjéért, amikor az számukra hátrányokkal járt. A MAORT helyzetének kivizsgálásával megbízott - a pártot és kormányt képviselő - bizottság a vállalat termelési-, pénzügyi- és beruházási kérdéseinek felülvizsgálatából és a beérkezett jelentések eredményeképpen megállapította, hogy az állami kezelésbe vétel után elért termelési eredmények nem reálisak. Ennek alapján az állami felügyeletet ellátó Iparügyi Minisztériumban sikerült a kőolaj bányászat speciális kérdéseit a hazai termelési viszonyokból és adottságokból kiindulva tárgyalni és az ország érdekeivel összhangba hozni. Határozatot hoztak a földgáz Budapestre történő szállításának szüneteltetésére mind addig, amíg annak műszaki feltételei biztosítva nincsenek, a magas GOV-u termelőkutak lezárására és a kutatótevékenység fokozására. A határozatok végrehajtását elősegítette, hogy az Iparügyi Minisztérium Ásványolaj Főosztályának élére dr. Forgács László helyett tapasztalt, nagy tudású geológust, az üzemek élére pedig politikailag megbízható, kőolaj-bányászati ismeretekkel rendelkező munkásokat neveztek ki. A kőolajbányászat adottságainak és lehetőségeinek reális megítélését elősegítette, hogy 1949. július 1-éyel nagykanizsai székhellyel létrehozták a Dunántúli Ásvány olaj ipari Központot. A kőolaj bányászati üzemek és dolgozóinak problémáival ezután a járási és megyei pártbizottságok foglalkoztak. A munkásvezetés és a helyi, valamint a kőolaj bányászat problémáit ismerő pártirányítás a felszabadulástól érvényesülő megalapozatlan utasításokat és egyoldalú állásfoglalásokat is kiküszöbölte. A Zala megyei kőolaj bányászok helyzetét ezután már nem az ipar irányítását ellátó vezetők egyéni felfogása, hanem az országosan érvényesülő tényezők határozták meg. A nagykanizsai értekezlet után a kőolaj bányászati dolgozók más iparágak dolgozóihoz hasonlóan részesültek az 1949-ben biztosított életszínvonal emelkedésben, és bérszintjüket az építőipari dolgozók szintjén állapították meg. A kőolajipari dolgozók bérszintje az 1949. évi béremelésekkel és árleszállításokkal együtt kb. 14-15%-kal emelkedett. Az 1949. májustól biztosított jelentős életszínvonal emelkedés mellett a normális munkamenet érdekében rendszeresített túlórák és túlórapótlékok további kereseti lehetőséget biztosítottak. A korlátozó rendelkezések visszavonása és az életszínvonal emelkedése eredményeképpen kibontakozó megelégedett hangulatot fokozta, hogy a kőolaj bányászatban dolgozó fizikai munkásokat vezető-irányító munkakörbe helyeztek. A dél-zalai kőolaj bányászat helyzetét a felszabadulástól meghatározó szubjektív vezetés érvényesülésének lehetősége a Maort üzemeknek az 1949. 20. tvr. alapján 1949. december 31-én történt államosításával lezárult. Ezután új korszak kezdődött a zalai kőolajbányászatban is.
