1
Csáji László Koppány
A Szentlélektől az ufókig Küszöbnarratívák, diskurzusterek és diskurzushorizontok egy Kárpát-medencei új vallási mozgalomban
Fehér ruhás, mosolygó nők és férfiak állnak nagy kört alkotva, mellükön összekulcsolt kezekkel vagy szétárt karokkal – no meg egy alacsony, szakállas férfi, jól kivehető, hímzett jellel a fejpántján. A nők fejét fehér kendő vagy fátyol borítja. Imádkoznak. Sztereotipnek tűnhet ez a kép… Külső jegyekben is felismerni véljük azt a belső hasonlóságot, ami ezeket az embereket szemünkben összeköti: hiszen ők egy új vallási mozgalom tagjai. Látszólag a kör zárt és kikezdhetetlen, éles határt von a csoport a tagjai és a kívülállók közé. Amikor a vallásantropológus egy ilyen közösségben elkezdi a terepmunkát, csupa olyan kifejezést hall, olyan értelmezést tapasztal és olyan narratívát gyűjt, ami számára alig ismert, legalábbis úgy tűnik, hogy a mozgalom szereplőinek kognitív mezejében a „jelentésfelhők” sajátságosak (vö. Tolcsvay Nagy 2011). Ez még inkább megerősíteni látszik a határt a kint és bent között. „Odabent” egymást néhányan „fény”-nek nevezik, kérdezik, hogy „megkaptad-e a Szentlelket”, vagy „kérted-e a Szentlelket”, és olyan jeleket ismernek fel, amelyek a kívülállók számára nem feltétlenül sokatmondók (például homályos fényköröket egy-egy fényképen); üdvözléskor vagy búcsúzó alkalmával pedig mintegy „olvasnak” egymás megöleléséből. Kívülről nézve: nagyon hasonlók… Száz éve már, hogy a Trobriand-szigetek az antropológiatörténet kulcsfontosságú helyszíne lett: tudjuk, hogy a kutatónak meg kell tanulnia a kutatott közösség nyelvét (ide értjük a cselekvések és a verbális megnyilvánulások, de a „csöndek” sokaságát is). Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy egyáltalán elkezdje értelmezni a tapasztaltakat. A velünk egy anyanyelvet beszélők sajátos nyelvét is el kell sajátítanunk, ha csoportjukat/mozgalmukat kutatjuk. Eleinte persze hajlamosak vagyunk itt is inkább az extrémre, a különlegesre felfigyelni, beszámolóinkban is ezt hangsúlyozni: mintha a többség vagy az elit attitűdjével felvértezve egzotikus törzseket keresnénk saját társadalmunkban. Természetesen „az extrém” is kulturálisan meghatározott fogalom: mást tekintenek annak egy új vallási mozgalom tagjai – és többé-kevésbé más az, ami számukra szokványos, természetes. „Bent” sok dolog természetes, ami a kívülállóknak nem az. Van valami, ami hasonlóvá, még ha korántsem azonossá teszi egy csoport tagjait. A szokásos/mainstream/bevett/ismerős és az ismeretlen/idegen/más tengely adja az antropológiai megismerés egyik fő dimenzióját, ezért is tartják a „Más” értelmező-interpretáló tudományának.
2
A tartós terepmunka azonban felfedi az egyének közti különbségeket, és a csoportra jellemző jegyek, „csoporttulajdonságok” alkalmazhatósága, érvényessége megkérdőjeleződik. Az intézményes vagy írott szabályokhoz képest a valóság megismerhetetlenül sokszínű: az egyéni változatok elemző megragadásának, bemutatásának azonban komoly nehézségei vannak, hiszen a tudományos kategóriákban, vagy ellentétpárokban gondolkodás nem szereti a sorozatos kivételeket (vö. Csáji 2012). Még a leírt szöveg is sokféleképpen értelmezhető (vö. a keresztény egyházak eltérő értelmezéseit). Sokaknak hiányzik a közös nevező, a közös interpretációs horizont. Ez a hiányérzet okozza például azt is, hogy e tanulmányomban elemzett vallási mozgalom vezéregyénisége, dénes Próféta, a Károli Gáspár fordítását tartja a Biblia egyedül irányadó szövegváltozatának1, és ezt a mozgalom katolikus tagjai is (zömmel) elfogadják, holott a kálvinista Biblia néhány részt ki is hagyott a katolikus változathoz képest. A probléma nem az elmélet és a gyakorlat kettőssége, hanem egymást feltételező jellege; ezért sokkal alkalmasabbnak tűnik vizsgálatára a diskurzuselemzés módszere. A Michel Foucault által genealogikus módszernek nevezett mintegy „alulnézeti perspektíva” az antropológiai kutatáshoz sokkal jobban illik, mint a jobban kidolgozott és közkedveltebb ún. „kritikai” módszer (Foucault 1998[1970]: 68); az utóbbit a CDA (Critical Discourse Analysis) és a TODA (Text Oriented Discourse Analysis) irányzat már-már intézményesítette. Az antropológia azonban egyelőre nem dolgozta ki saját diskurzuselemző módszerét, elszórt kísérletek születtek csupán. Amikor egy közösség antropológiai módszerekkel végzett kutatásába kezdünk, belecsöppenünk egy sajátos diskurzustérbe. A magam részéről úgy éreztem, hogy egy kis létszámú új vallási mozgalom tanulmányozásakor nem állítható szembe az „írott” (tételes) a „populárissal” (vagy „népivel”), és az „intézményes”/”hivatalos” sem az „egyéni” értelmezések ellentétpárja, sokkal inkább azok egyik lehetséges összetevője 2 . Ennek általánosabb érvényű felismerése hívta életre Leonard Norman Primiano „vernakuláris vallás” fogalmát (Primiano 1995). Ő mutatott rá arra, hogy még a római pápa vagy a dalai láma vallásossága sem fedi a „hivatalos vallás” fogalmát, őket is egyéni, „vernakuláris vallás” jellemzi (uo. 46.). A baj csak az, hogy nem esetlegesen oszlanak el a tudások és értékpreferenciák, nem véletlenszerű az, hogy milyen szóródások és átfedések figyelhetők meg egyes társadalmi csoportokban. A probléma tehát, hogy miért oszcillál a szereplők tudásregisztere és értékrangsora egy képzeletbeli erőtérben? Miből fakad az a hasonlóság, ami a kognitív tudások és értékpreferenciák terén mind a külső szemlélők, mind a csoport tagjai számára a közösség érzetét kelti? Egyáltalán mi ennek az érzésnek az alapja? Ez a tanulmány esettanulmány jellege ellenére ennek a problémának a megoldásához kíván közelebb jutni egy konkrét példa elemzésével, bár jól tudom, igen terjedelmes szakirodalom foglalkozik a kérdés különböző aspektusaival. Az általam kiválasztott vallási mozgalom a székelyföldi Péter Dénes népi próféta 3 köré csoportosuló, a Kárpát-medencét behálózó csoport. Ők alkotják a 1
A hét boldogság eltérő tartalmait sokszor hangoztatja. Egy ismerőse fafaragóként kapott megbízatást arra, hogy ábrázolja a hét boldogságot, de beleütközött abba a problémába, hogy minél inkább utána nézett, annál inkább elbizonytalanodott: mi is pontosan a „hét boldogság”? 2 Még ha ez a hivatalosnak tekintett tartalmak tagadásukban nyilvánul is meg. 3 Péter Dénes (dénes Próféta) korántsem az első hasonló személyiség a Kárpát-medencében. A 17. század végétől név szerint is több parasztprófétát ismerünk, főleg a 18. századból és a 19. század végéről, de még a 20. században is viszonylag sok népi, vagy ún. parasztpróféta élt, gondoljunk csak Borku Mariska vagy Szanyi Mikó
3
fehérruhások boldog körét. Vajon a „belül lét” és a „kívülállóság” mennyire élesen határolódik el egymástól? Ismerjük meg azt a folyamatot, ami egyfajta ismeretelméleti vázlat arról, hogyan is lépjük át a diskurzusterek határait! Az általam elemzett új vallási mozgalom 2008-ban keletkezett, amikor egy székelyföldi esztergályos-asztalos, Péter Dénes kilépett a külvilág elé, és elmondta, hogy őt a Mennyországban a mennyei dicsőség huszonkettedik prófétájának jelölte ki a Szentháromság. Immár egyedüli feladata e földi életben az, hogy az emberekben erősítse a keresztény hitet, és Krisztus tanítása szerinti életre sarkalljon. Ezért úgy mutatkozik be: „dénes Próféta”. Leírva a Dénes szót szándékosan kis d-vel írja, a próféta szót pedig nagy p-vel, mivel hangsúlyozni kívánja hivatása/státusza elsődlegességét. Elmondja, hogy bár a mennyei erők tanácsára felhagyott polgári foglalkozásával, ő azonban az emberektől pénzt soha nem kér, de elfogad, ha kérés nélkül ugyan, de támogatni akarja valaki. Elkezdte bejárni Erdélyt, hatalmas utakat tett meg gyalogszerrel. Székelyföldön és Erdély más részein. Majd a Kárpát-medence más térségeit is felkereste. Magyarországra, majd a szerbiai Vajdaságba ment. Közben visszavisszatért szülőfalujába, Homoródkarácsonyfalvára (Crăciunel), ahol prófétai magányban élt, és leírta tapasztalatait. Egyre több támogatóra és tanítványra tett szert, akikkel a 21. századi technika vívmányainak felhasználásával mobiltelefonon, skype-on, e-mailen és facebook-on tartja a kapcsolatot. Ezek az emberek Kárpát-medence szerte elszórtan éltek, és eleinte alig, vagy egyáltalán nem ismerték egymást. Néhány év elteltével mégis egy viszonylag egységes arculatú közösséggé formálódtak. Legtöbben azt az utat járták be ennek során, amit ebben az írásban felvázolok. A próféta akár már az első találkozáson elmeséli, hogy személyesen beszélt Jézussal, Máriával, találkozott az angyalokkal, és életét a Szentlélek közvetlen útmutatásai szerint vezeti, akivel folyamatos aktív kapcsolatban áll. Szókimondó, egyenes ember, és roppant határozott. Már megjelenésével demonstrálja különleges státuszát: nagy szakálla van, fején barna fejpánt, aminek közepére egy kört hímzett, amiből négy irányban négy hosszabb, és közöttük négy rövidebb sugár ágazik szét stilizált Nap-szerűen. „Az Atya szimbóluma ez. (…) Ő maga mutatta meg nekem, hogy őt így kell ábrázoljam, (…) ezt nem én találtam ki. (…) Megmutatta azt is, hogy a fiút így, a kereszt jelével és a Szentlelket meg ilyen oválisan, sugarassan rajzoljam meg, ahogy néhány katolikus templomban is látni, (…) aki azokat készítette, tudta, hogy milyen a Szentlélek! (…) Sugárzó.” – mondja. Ruházatában a világos színek, gyakran a fehér szín dominál. A hosszú gyaloglások alkalmával természetesen nem fehér ruhában jár, de általában magával viszi a megfelelő alkalmakra. A gyaloglás mellett kis robogóján is sokszor utazik, amelyre ő maga készített hátsó tároló rekeszt. Hímzett zászló is díszíti azt, tehát a robogó maga is szakrális funkcióját hirdeti. A próféta 1951-ben, unitárius családban született, édesanyja utolsó, 16. gyermekeként. Nagy szegénységben éltek. Esztergályos és asztalos mesterséget tanult, volt vendégmunkás is Magyarországon a 90-es években, megházasodott, gyermekeik születtek, a családjával gyakran jártak kirándulni, piknikezni oldalkocsis motorbiciklijükön. Elmondja, hogy 1986-tól huszonkét éven át kapta a beavatásokat a Szentlélektől, aki elvitte a tenger mélyére, a Föld Borbála kárpátaljai prófétanőkre és vallási közösségeikre. Eddig nem volt lehetőségünk arra, hogy antropológiai módszerekkel, résztvevő megfigyeléssel végezzünk terepmunkát a vallásos élet e különleges alakjai között.
4
különböző részeibe, sőt, járt a Mennyországban is, mire 2008. január 8-án megkapta a próféta minőséget „az arany trónusok előtt”, és kiléphetett a nyilvánosság elé. Tanításai alapja az, hogy a valódi keresztény hit arra épül, hogy a Szentlélekkel milyen kapcsolata van valakinek. Aki megkapta a Szentlelket, mintegy betöltekezett vele, a továbbiakban közvetlen életvezetési útmutatásokat kap tőle álmokban, képek, érzések vagy csodák formájában. A cél tehát az, hogy személyes Szentlelket kapjon valaki, bár nem állítja, hogy ne lehetne „Istennek tetsző életet élni a Szentlélek megkapása nélkül is. Lehet. No de el sem lehet képzelni azt a boldogságot, amit azután érez valaki, hogy megkapta [a Szentlelket]!”. Az elmúlt hét évben több tucat missziós utat tett, amelynek során lépten-nyomon új emberekkel ismerkedett meg. Keresi az alkalmat, hogy beszéljen küldetéséről és tanításairól (azokról az üzenetekről, amelyeket a Szentlélek sugallatára vagy utasítására az embereknek közvetítenie kell). Mivel románul és magyarul tud, elsősorban magyar nyelvű területekre utazik, de többször járt nagy szegénységben élő romák között, és igen jó tapasztalata volt akkor, amikor román anyanyelvűek közé utazott prófétálni és a Bibliát hirdetni. Amikor beinvitálják, vagy megfelelő alkalom nyílik rá, a próféta rövid szakrális alkalmat tart. Ennek során a résztvevők általában kört képeznek, keresztet vetnek, majd a próféta elolvas egy-egy rövid szakaszt az Újszövetségből (mindig kétszer olvassa fel), majd saját szavaival mond néhány magyarázatot vagy tanítást ad; máskor áldást is ad, illetve segítséget kér a Szentlélektől a jelenlévőkre és családjukra. Mindez legfeljebb néhány percig tart. Ha felkérik, a Szentlélek segítségével imával gyógyít is. Máskor a próféciát kérő személy feje fölé téve a kezét behunyt szemmel valamely, a Szentlélek által sugallt képre vár, amelyet aztán magyaráz is, életvezetési tanácsokká formálva azt (ezt nevezi saját kifejezéssel „prófétálásnak”). Akik ismerték Péter Dénest 2008 előtt is, nem váltak tanítványaivá. Családja támogatja ugyan, de a csoportnak nem tagjai. A falujában, Homoródkarácsonyfalván, az unitárius közösség viszonylag egységes (a gyülekezetben megbeszélt alapokon nyugvó) viszonyulását jellemzi, hogy a legtöbben ugyanazokat közölték: „mi nem tudunk hinni őbenne!”, vagy „senki sem lehet próféta a saját falujában” stb. A vasárnapi és ünnepi istentiszteleteken azonban a próféta továbbra is részt vesz. A prófétaság miatt kevés időt tölt feleségével, aki székelyudvarhelyi lakásukban maradt, két lányuk pedig már felnőtt, könyvelőként dolgoznak, egyikük Londonban él. A csoport eleinte kisebb gócpontokból állt, ahol több-kevesebb személy támogatta a prófétát, és segítségét kérte a Szentlélek megkapásához. Később a közösségi alkalmakon e tanítványok, támogatók és érdeklődők találkoztak egymással, megismerkedtek, és közvetlen kapcsolatokat alakítottak ki. Hálózati jellegű közösség alakult, hiszen földrajzilag akár sok száz kilométer választotta el a szereplőket. A nagy változást 2010. november 15-e hozta, amikor a vajdasági Temerinben olyan dolog történt, ami a csoport szempontjából talán a legfontosabb változást okozta: csoda. Egy virágárus házaspár házában imádkozásra összegyűlt nyolc ember a térdepelve imádkozó próféta feje fölött a plafonon fényjelenségre lett figyelmes. Mintha egy galamb-formából ívelt szárú fénylő kereszt jött volna létre és ragyogott a szivárvány színeiben mindaddig, amíg a próféta imádkozott, aztán pedig eltűnt. Egyikük behunyt szemmel imádkozott, de a másik hét ember látta mindezt, és a próféta kérésére – nehogy utóbb az összebeszélés vádja érhesse őket – leírták saját szavaikkal a látottakat. A beszámolók egybevágtak. Ettől kezdve a csoport központi terévé a Vajdaság vált, a csoda helyszínén rendszeressé váltak a megemlékezések. A
5
csoda ténye olyan legitimációs erő volt, amire a próféta és tanítványai is gyakran hivatkoznak azóta is. A helyet egy méretben és alakban hasonló fa kereszttel jelölték meg a plafonon. A felhelyezéskor újabb, a fakeresztet szivárványosan megvilágító megmagyarázhatatlan fényjelenséget észleltek, amit videóra is vettek és lefényképeztek. A csoda helyszíne egyfajta zarándokhellyé kezdett válni. A legutóbbi, 2014-es évforduló alkalmával a fakeresztről készült fénykép felkerült az ünnepi torta cukormázára, 4 amiről aztán további fényképek készültek. A csodához kapcsolódó beszédesemények tehát egyre nagyobb szekvenciával és gyakorisággal jelen vannak a csoport életében, a közös tudásregiszter egyik központi elemét képezik. Mára a csoport tagjainak többsége a Délvidéken él, ami a hálózatiság párhuzamos érvényesülése mellett a lokális szálak megerősödését eredményezte (Csáji 2013). Nagyon nehéz megbecsülni a csoport létszámát. Nem pusztán azért, mert folyamatosan változik, emberek akár csak hallgatólagosan is, de eltávolodnak a csoporttól, vagy passzívakká válnak, mások épp ellenkezőleg, aktivabbá válnak, a csoport összejövetelen egyre gyakrabban vesznek részt, a facebook-on is intenzívebb a jelenlétük, vagy filemegosztókra töltenek fel több adatot, képet, videót a prófétáról, egyszóval újabb szereplőkké válnak. Még akkor is nehézségbe ütközünk a „létszám” problémájánál, ha az ún. „központi mag”, az egymást fénynek nevezők létszámát akarjuk megbecsülni. E státuszt ugyanis nemcsak megszerezni lehet, de el is lehet veszíteni, azonban az elvesztés nem feltétlenül jár együtt ennek kimondásával (nincs „kiközösítés” a csoportban). A fények azok a tanítványok, akik már megkapták a Szentlelket, és betöltekeztek vele. Sok múlik a szituáción is: ha valaki egy alkalommal megjelenik világos ruhában egy szakrális eseményen, akár részt vesz a csoport valamelyik tűzön járásán (amiket 2010 és 2012 között szerveztek nagy számban legitimációs és missziós céllal), de utána évekig alig találkozik a tagokkal, legfeljebb az interneten levelezik a prófétával nagy ritkán, minek számít? Hogyan vegyük számításba azt, aki még nem döntötte el, hogy kérjen-e Szentlelket, és ebben a próféta segítségét, de sokszor részt vesz aktívan a csoport alkalmain? Hova számítsuk azokat a támogatókat, akik külsőségekben nem követik a csoporttrendeket, de időről-időre bázist adnak a prófétának vagy helyszínt biztosítanak egyes rendezvényeknek, amelyeken ők is aktívan részt vállalnak? Sokan csak kíváncsiak, vagy megelégszenek ritkább jelenléttel, részvétellel. Mindezeket a nehézségeket felvázolva a csoport jelenlegi aktív, központi tagságát 40-60 főre tenném, és legalább ennyire, 60-80 főre a kevésbé aktív tagokat, érdeklődőket, nem tanítvány státuszú „családtagokat”. Néhány tucat „támogatóval” is számolnunk kell. Tehát mintegy 150-200 fő az, aki jelenleg a mozgalomban ténylegesen részt is vesz. Az eltávolodó személyek számát még nehezebb megbecsülni, az elmúlt öt évben 50-60 fő közé tenném azok számát, akiket már tartósan nem látok a csoportban, vagy akiktől tudok, hogy hallgatólagosan vagy tényleg kiléptek a csoportból.5 A csoport tagjainak többsége római katolikus6, de vannak protestáns egyházba tartozó tagok is. A próféta kifejezetten ökumenikus, azt hangoztatja, hogy ő nem akar új egyházat 4
Ennek egyik oka volt az is, hogy az éves összejövetelt 2014-ben először nem abban a családi házban tartották, ami a csoda helyszíne volt. A házigazdák ugyanis időközben eltávolodtak a prófétától. 5 Ezek a számok is jól mutatják, hogy a próféta tevékenysége bizonyos szempontból hasonló az égetéses-irtásos gazdálkodáshoz, hiszen folyamatosan aktívan kell tartania a szükséges létszámot ahhoz, hogy a küldetését teljesíthesse és életben maradhasson, tanításai eljussanak a megfelelő számú emberhez. 6 Feltűnően magas a karizmatikus katolikusok aránya a katolikus tagok közt.
6
alapítani, mindenki maradjon meg abban az egyházban, ahova tartozik. Amikor megismerkedik valakivel, azt is gyakran közli, hogy őt ne kövesse senki, „A prófétát ne kövesse senki! Nem a prófétát kell követni, Jézust kell követni. Én is Jézust követem. Csak megerősítem mindig aztot: nem elégséges tanításait megismerni, hanem aszerint is kell élni.” Ezzel azt sugallja, hogy a prófétaságának elfogadása nem kell, hogy az adott személy egyházával való szakítással járjon. Azonban kijelenti, hogy a Biblia egyedüli hiteles magyar fordítása a Károli Gáspár általi fordítás, de csak az Újszövetségét kell olvasni és követni, az Ószövetség tanítását lezárt előzménynek tekinti csupán. Ezzel a katolikus egyház tanításaival mégiscsak szembe kerül. A kereszt viselésével, a keresztvetéssel és a szentháromságra való hivatkozással pedig saját egyházának, az unitárius egyháznak tanításaival. Képzeljük csak el annak a református tagnak a helyzetét, aki belép saját falujának templomába egy nagy, gyöngyökből fűzött kereszttel a nyakán! Az ökumenikusság hangoztatása tehát korántsem jelent konfliktusmentességet. További tanításai, amit első alkalommal bizonyosan meghallgathatunk a prófétától vagy akár a tanítványaitól az, hogy Krisztus tanítását teljességgel kell elfogadni, „nem részeket belőle”, és nem elég ezeket elolvasni és megismerni, hanem „aszerint es kell élni! A hit cselekedetek nélkül halott.” Ez utóbbi tanítások azonban látszólag nem jelentenek konfrontációt. Általában csak később tudják meg az érdeklődők azt, hogy a Biblia előírásai alapján a szombatot tartja az úr napjának, amikor tilos munkát végezni, vagy azt, hogy a szentlélek a próféta szerint nem egy személy, hanem sok szentlélek van, aki megkapja a Szentlelket, az nem ugyanazzal a szentlélekkel tartja a kapcsolatot, mint a többi Fény, hanem saját, egyéni szent szellemként mindenkinek saját vezetője lesz. A próféta beszámol arról is, hogy az őt vezető Szentlélek már a második, az első egyszer eltűnt, és napok múlva kapta ezt a másodikat. A reinkarnációról vagy az idegen bolygókon tett utazásairól azonban még később beszél, amikor már jól ismeri a hallgatóját. Ne higgyük, hogy ez a narratív szelekció véletlenszerű! Ő maga hangoztatja, hogy nem mondhat el mindenkinek bármilyen információt, „…a Szentlélek is megtiltja, hogy mindent elmondjak. (…) Volt például olyan, amit például a Mennyekben láttam, és azt mondták, hogy «na, erről aztán soha senkinek nem beszélhetsz!» (…) Én sem mondok el azonnal mindent. Tudnom kell, hogy kinek mit szabad elmondanom. Ha azonnal súlyos dolgokat tudna meg, azt meg sem értené! Nem lehet azonnal bárkinek bármit mondani. Fokozatosan kell [elmondani]. Nem akarom, hogy elforduljanak, bolondnak nézzenek.” A próféta tehát félig tudatosan, félig ösztönösen betart egyfajta lépcsőzetességet. A megannyi jellegzetesnek tűnő szereplő, a Szentlelket kapott Fények, a Szentlelket kérő jelöltek, a keresők, az érdeklődők, a kíváncsiskodók, a támogatók tehát másmás információkhoz férhetnek hozzá. A csoport diskurzustere tehát belső megosztottságot is mutat, aminek egyik tényezője az a fokozatosság, amit az általam küszöbnarratíváknak elnevezett információs lépcsőzetesség eredményez. A küszöb fogalma nem idegen Foucault eredeti diskurzuselméleti munkáitól sem (Foucault 2001[1969]). Ő maga is megkülönböztet például pozitivitási küszöböt, episztemológiai küszöböt (239-247). Esetünkben ezek olyan narratíva-blokkok, amelyek egyfajta szelekciót eredményeznek: a hallgatóság ezt megismerve legalább két részre szakad: azokra, akik elfordulnak, és kimondva vagy kimondatlanul, de nem folytatják a próféta és a csoport megismerését, nem vesznek részt több alkalmon, nem tartják befogadhatónak a hallottakat; a másik csoport pedig, akik nem zárják ki azt, hogy valóban a Szentlélek által
7
vezetett prófétával beszélnek, és azt sem, hogy az ő vezetésével keresztény hitük elmélyíthető. Az első küszöbnarratíva-blokk még csak „gyengéden” polarizál, nem akarja sokkolni a hallgatóságot: elválasztja az érdeklődőket és a szkeptikusokat.7 Az érdeklődés még nem azt jelenti, hogy valaki hisz, csak azt, hogy el tudja képzelni, hogy lehetséges mindaz, amit hall. Az első küszöbnarratíva-csoportból az alábbi adatokat emelhetjük ki a próféta saját szavaival: „Tizenhatodik gyermekként érkeztem e földi világba.” (…) „Kisgyermek koromtól kezdve Mennyei kapcsolatom van a Szent Lélek által.” Továbbá a „Szent Lélek tanításaiban részesültem egész életem folyamán (Ján.ev.14/26).”, akinek „tanításaiban FELEKEZETI 8 megnevezés sohasem volt, arról szóltak, hogy Jézus tiszta hitét erősítsem meg e földi világban.” „A ''PRÓFÉTA'' megnevezést a Szent Lélektől kaptam 57 éves koromban2008.jan.6-án.” Ettől kezdve használja a „MENNYEI DICSŐSÉG 22 tanítványa” nevet, és a huszonkettedik prófétaként mutatkozik be. „Atyánk legfőbb Szent üzenete... «'SENKI NE KRITIZÁLJA AZ ÉN MUNKÁMAT! ».” A próféta névjegykártyáján is szereplő három rövid üzenet: a „Szent Biblia Károli Gáspár fordítása.”, továbbá „Jézus tanítását teljességgel elfogadni.” és „A HIT cselekedetek nélkül halott.” „A Temerini csoda-csodák megerősítik prófétai küldetésem hitelességét.” „A Szent Lélek örök jelenléte életemben erőt ad munkám elvégzéséhez.” Bibliai idézetekkel is alátámasztja prófétaságát, így például: Szent Pál I. levele a Korinthusiakhoz 14:37, vagy Péter II. közönséges levelének 1:21 szakaszával. Az első küszöbnarratíván átjutni azt jelenti, hogy további érdeklődést mutat valaki. Ez megnyilvánulhat abban, hogy egy parázson járás alkalmával közvetlen beszélgetésbe kezd a prófétával vagy valamelyik tanítványával, elkéri a telefonszámát, e-mailcímét vagy skypecímét, esetleg elmegy egy másik alkalomra is. Ezek olyan visszajelzések a próféta vagy a tanítványok számára, amivel az adott személy a következő szakaszba lép. A második küszöbnarratíva-blokk már kevésbé általános üzeneteket tartalmaz, itt tudjuk meg például, hogy az ökumenikus attitűd ellenére a „papsággal” szemben komoly aggályai vannak a csoportnak, főleg a prófétának (a viszonyulás korántsem egyöntetű). A próféta elmondja például, hogy „…ha egy papnak szemüvege van, annak, kérdem én, vajon milyen kapcsolata van a Szentlélekkel? Mert ha igazán Szentlélekkel be lenne telve, akkor miért nem kéri a Szentlelket, hogy gyógyítsa meg a szemét?” Itt utal arra a bibliai idézetre is, miszerint „kérjetek és adatik néktek” (Máté 7:7), amit úgy értelmez, hogy akinek személyes, közvetlen kapcsolata van a Szentlélekkel, az szinte bármit kérhet tőle, gyógyulást, jó látást, kitartást, erőt egy feladathoz, ha a kérés összhangban van a Szentlélek akaratával (a Biblia szellemével nem ellentétes), akkor azt megadja. Ez a diskurzustér tartalmaiban és attitűdjében még kevéssé tér el egy karizmatikus katolikus közösség vagy egy pünkösdi ébredési mozgalom megszokott beszédeseményeitől. Ezek után gyakran emeli ki a próféta a Szentlélek „megkapásának” két lehetséges módját: „Két dolog van. Tehát Szent lelket kapni kétféleképpen lehet. Hogy ő maga megvívja 7
Természetesen néhány szkeptikus ettől még tovább érdeklődik, ahogyan erről később szó lesz, mindenesetre a polarizáció jól felismerhetően megosztja az első beszélgetések résztvevőit. 8 A szöveg kiemelései a próféta saját jelölése (a teljes szöveg a temerini csodáról szóló blogon olvasható: http://denesprofeta22.blogspot.hu/p/denes-profeta.html, utolsó letöltést 2015.08.06.), és az elütéseket, hibákat sem javítottam a szövegben.
8
a harcot, és ő maga is kérhet szent lelket; amennyiben az égiek úgy lássák, hogy megérdemli, megadják a Szentlelket. Ha pedig valaki úgy érzi, hogy ő a, ő a prófétán keresztül szeretné megkapni, ilyen érzése van, akkor ha az égiek megadják az áldást rá, úgy is megkaphassa. Minden esetre kettő, kétféle dolog van. Mert ha valaki önmaga vívta meg a harcot, én azt mondom nektek, hát az, hogy biztos, hogy nagyon meg kellett vívni a harcot, hogy megkapja a Szentlelket. Megkapja. De ehhez nagyon jó kell legyen. De ha valaki elmegy például a papi emberhez, és azt mondja a papnak, hogy én szeretnék kapni Szentlelket, engemet tanítson meg és vezessen el odáig, százegy százalék, hogy Szentlelke sohase lesz.” Konkrét példával is igyekszik megerősíteni a különbséget azok között, akik már megkapták a szentlelket vagy jó úton haladnak, illetve azok között, akik még távol állnak ettől, vagy nem a helyes úton járnak. Ilyen példa a parázson való átmenetel, mint egyfajta próbatétel volt 2010 és 2012 között a csoport praxisában. Gyakran említette azt az esetet, amikor valaki kellő hit nélkül próbálkozott: „Egyszer volt egy alkalom, amikor valaki nagy elánnal jött, hogy ő végigmegy. Na, végig es ment, de hogy aztán milyen lett a lába utána, azt csak én láttam… Persze nagy fordulópont volt ez neki es az életibe, mert hát ugye át kellett gondolkodnia, mit miért csinált” A második küszöbnarratíva blokk beszédeseményei azonban általában már nem csupán a prófétával vagy egyik tanítványával folytatott kommunikációk, hanem az érdeklődő a csoport életébe is kezd bepillantást nyerni. „Ha az Isten prófétát küldött közénk, akkor el kellene gondolkodnunk azon, hogy valamit nem jól csinálunk” – ezt az egyik legaktívabb tanítvány mondta még a temerini csoda előtti évben, és az egyik leggyakrabban hivatkozott narratíva lett a csoportban. A Szentlélek megkapása által lelki adományok, karizmák részese lesz a hívő ember, ki-ki más és más jellegű képességet szerez (pl. gyógyítás, jóslás, lelki vezetés, életvezetési tanácsok, az alkotói munkában való hatékonyság). Az érdeklődő találkozik is olyan konkrét példákkal, amikor a próféta vagy tanítványai gyógyítanak vagy jósolnak, tehát saját szemével tapasztalja a működést. Hasonló kijelentések sorát említhetnénk, amelyek második küszöbként immár konkrét választás elé állítják az érdeklődőket: kér-e Szentlelket valaki vagy sem. Ez a döntés néha évekig tartó érdeklődés, és a csoport szakrális alkalmain való részvétel után születik meg. Sokan azzal hozzák meg a döntést, hogy elfordulnak, passzivitásuk pedig azt jelenti, nem kívánják a próféta segítségét kérni a Szentlélekkel való betöltekezés folyamatához. Azok lépnek át a második küszöbön, akik kijelentik a próféta számára, hogy az ő segítségét kérik abban, hogy megkaphassák a Szentlelket. Ez tehát már egy kevésbé „gyengéd” polarizáció, itt már nagyon határozott döntést jelent az, ha valaki a próféta tanítványa kíván lenni, és ezt ki is nyilvánítja. Jelöltekké 9 válnak, akik sokkal intenzívebb kapcsolatra lépnek a prófétával és több-kevesebb tanítványával. A csoportban egyre inkább kezd otthonosan mozogni az adott személy, a tanítványok (a Fények) és a többi jelölt is megosztja vele bensőségesebb tapasztalatait, érzéseit is. Elérkezünk a harmadik küszöbnarratíva blokkhoz, azokhoz, amelyeket nem lenne helyénvaló rögtön a kezdetekkor elmondani. A próféta maga is kifejti, hogy „…Az egyszerű embereknek nem beszélhetek, hogy a távoli bolygókon mit tapasztaltam, mert mindjárt elfordulnának, és rengeteg olyan is van még, amire a mennyeiek azt mondták, hogy «Erről azonban nem 9
Ezt a szót a csoport nem alkalmazza, az émikus kifejezés: „Szentlelket kérők”.
9
beszélhetsz senkinek sem!» Tehát tudni kell mikor mit mondhatok.” A tanítványok is tudják, érzik, hogy mikor és kinek miről lehet beszélni. Ez a diszkurzív tudás éppen a küszöbnarratívák fokozatossága révén vésődik be a tudatos vagy akár a tudat alatti kognitív regiszterükbe. A tanítványok és jelöltek egymás közötti kommunikációja egyfajta tanulási folyamat is, amikor a gyakran ismételt kérdések és a rájuk adott válaszok, értelmezések, továbbá a gyakran hallott narratívák egyfajta közös tudáskészletet kezdenek létrehozni. Természetesen továbbra is minden szereplő tudása, érzésvilága, attitűdje sajátos mintázatot alkot, de az átfedés mértéke megnő. Kezdenek közösen gondolkodni. Ehhez a második küszöbnarratívához szükséges néhány információ nem lenne elég. A harmadik küszöbnarratíva alkalmával a jelöltek csoporton belüli kommunikációja ugrásszerűen megnő, főleg a prófétával akár napi, de általában heti szintű kapcsolatot ápolnak telefonon, személyesen, skype-on, és megosztják egymással a facebook-on is a publikusabb gondolataikat. A 21. századi technológia és tömegkommunikáció lehetőségeit tehát kihasználják, és néhányan a próféta általuk fontosnak ítélt beszédéből, üzenetéből egyes filemegosztókra is feltöltenek kisebb hanganyagokat vagy videókat. A csoport belső magja, akik a Fények és a már jól ismert jelöltek, olyan relatív értelmező közösséget alkotnak, akik a számukra releváns témákat egymás között megbeszélik, értelmezik. Természetesen nem mindenki mindenkivel, és természetesen nem mindig ugyanazokkal kommunikál. Kialakulnak azok a lokális szálak, baráti kapcsolatok vagy munkajellegű együttműködések, amelyek mentén a beszédesemények egyes szereplők között gyakoribbá válnak, más szereplők között ritkábbak maradnak. Ehhez a már kialakult belső hub-ok és lokális klikkek vagy más szerveződési elvek (szimpátia, foglalkozás, rokoni szálak stb.) mentén kialakuló betagozódáshoz elengedhetetlen, hogy viszonylag gyakoriak legyenek a beszédesemények. A beszédszekvencia megoszlásának érzékeléséhez is szükséges egy bizonyos gyakoriság, amely kontrasztosítja az egyes narratívák előfordulását, az értékpreferenciák észlelését és a hozzájuk való viszonyulás kialakítását. A próféta immár nyíltan beszél a Mennyországban és a pokolban tett utazásairól: „Tudom, hogy milyen érzés ott lenn. De milyen a pokol? (…) Láttam, hogy milyen ott az élet.” (…) „A pokol nem valami föld alatti világban van. Fenn van az es a mennyben, az angyalok között. Ott vannak a bűnösök a bűneikkel. Bűneik szerint, például a gyilkosok így, együtt.” Elmondja azt is, hogy milyen büntetések várnak azokra, akik nem akarják elfogadni az ő prófétai elhívatását, amikor például a felesége esetét említi, aki egy alkalommal rákezdte, hogy „megint a hülyeségeidet osztod!” – idézi fel a próféta – aztán az éjjel csak ült az ágyán, és „…aszongya: az ördög itt járt, s belém tette a petéit. De annyit, hogy a szájamon folyt ki. Aztán távozott a nagylábujjamon át, kígyó képibe” Máskor pedig mintha villám csapott volna belé, amikor a próféta működését kritizálta. Az asszony ezek hatására immár elfogadja férje új szerepét és tevékenységét, néha meg is jelenik támogatva őt, például azzal, hogy egyes összejövetelekre főz vagy süt valamit. A harmadik küszöbnarratíva blokk azonban meglepőbb újdonságokat is tartalmaz. Ilyen a próféta reinkarnáció-tana. Elmondja, hogy ez a mostani élet neki már nem az első, hanem a sokadik élete, kettőre emlékszik is halványan, néhány kép felvillan benne. Az, hogy valaki újjászületik-e „az a Mennyekben dől el, a mennyei erők adnak lehetőséget arra, hogy visszamenjél a földi világba”, és csak azoknak, akik ezzel valamilyen jó célt szolgálhatnak.
10
Tehát korántsem általános az újjászületés, inkább egy nagyon kivételes lehetőség az elhivatott és igaz hívő emberek számára. Ezáltal a reinkarnáció is az üdv-javak egyikévé válik. Szintén a beavatási folyamat alatt szembesülnek legtöbben avval, hogy nem egy Szentlélek van a próféta szerint, hanem több is. Ezért általában nem is egybe írja a Szentlélek szót, hanem külön „Szent Lélek” kifejezéssel 10 , mivel elmondja, hogy ezek afféle segítő szellemek, akikben az Isten közvetítő ereje megnyilvánul. Sokszor a Mennyekbe jutó szent életű emberekből („szent emberek is válhatnak szent lélekké, hogy tovább tudják folytatni a közöltetést Isten nevében”) válnak ilyen szent lelkekké. Aki megkapja a Szent Lelket, tehát nem ugyanazt a „segítő szellemet” kapja, mint a másik tanítvány, hanem személyre szabottan rendeltetik mellé az adott szellem. A próféta elmondja, hogy neki például a jelenlegi már a második szent lelke. Azonban még a harmadik küszöbnarratíva-blokk megismerése során is néhány titok fennmarad. A próféta gyakran hangoztatja, hogy „Nem jött még el ennek az ideje” – amihez hasonló bibliai párhuzamokat is említhetünk (Ján.16:12). Itt tudhatják meg a jelöltek azt is, hogy a próféta járt egy idegen bolygón, találkozott az „idegenekkel (ufókkal), látta házaikat és járműveiket. Erre a helyre is a Szent Lélek vitte el lélekutazásai (beavatása) során őt, egyfajta galaktikus utazásként. Az ufókkal kapcsolatos narratíva megjelenése azonban a csoport diskurzusában ritka, és korántsem bír széles körű beszédszekvenciával. Különleges jellege tehát nem talált a csoport többségében olyan fogadtatást, ami továbbmondásra, mintegy bevett narratívává válásra adott volna alapot. Egzotikum maradt. Nem ritkán a jelöltek előbb vagy utóbb úgy döntenek, hogy mégsem haladnak tovább a megkezdett úton, és hosszabb-rövidebb időre vagy végleg passzívvá válnak, lemorzsolódnak vagy eltávolodnak a csoporttól. Ez azért nehezebb, mint az első küszöbön átlépők esetében, mert az intenzív kapcsolatból látványosabb a kilépés, mint egy eleve ritkább részvételből. Tehát a kilépés itt már egy határozottabb döntést igényel, amikor valaki nem keresi a próféta vagy a csoport társaságát, vagy egymás után több alkalommal is kimenti magát a találkozókon való részvétel alól. Aki azonban kitart a próféta iránymutatásai mellett, és a csoport szakrális alkalmain is rendszeresen részt vesz, életvitelével bizonyítja felkészültségét, előbb-utóbb Fény lesz, tehát megkapja a Szent Lelket. Ezt a próféta nyilvánítja ki, és egy eskütétel keretében sajátos rítus során történik meg maga „a Szent Lélek megkapása”. Az eskütételben ki kell nyilvánítani azt, hogy mindenben és válogatás nélkül engedelmességet vállal az adott személy, tehát a Szent Lélek iránymutatásai szerint fog élni. Ezek után – ha megszegi ezt az esküt – büntetésben részesülhet, mint ahogyan maga a próféta is beszámol arról, hogy amikor például szombaton dolgozott, megbüntette a Szent Lélek, vagy más alkalom is volt, amikor valamit nem úgy csinált, ahogyan arra a Szent Lélek utasította, akkor büntetést kapott. Végső soron el is lehet veszteni a Szent Lelket, tehát a folyamat visszafordítható. Nem nyugodhat tehát meg valaki, aki már a Szent Lelket kapott tanítványok státuszáig jutott, ezt a státuszt a folyamatos aktív kapcsolattal és a Szent Lélek iránymutatásai szerinti élettel fenn is kell tartani. Ez a csoport fennmaradásának és sajátos diskurzusterének alakítása, újra- és újrakonstruálása szempontjából is alapvető.
10
Ezzel az érdeklődők, jelöltek gyakran csak ekkor szembesülnek, ezért a szövegben a továbbiakban én is az émikus változatát, a különírást alkalmazom.
11
A küszöbnarratívák megismerése után röviden összefoglalom, hogy miért is van különös jelentősége ezeknek. 1.) Egyrészt nem egy, hanem több lépcsőben szelektál a csoporttal kapcsolatba kerülő személyek között, így egyfajta fokozatosságot érvényesít a taggá válás útján. E nélkül bizonyosan sokan elfordultak volna azok közül is, akik végigjárták ezt az utat. 2.) Másrészt éppen e szelekció által az adott diskurzustérbe már eleve egy fogékony személyi kör kerül be. A tágabb, még többféle, kevésbé hasonló tudásregisztereket és értékpreferenciákat tartalmazó tág körbe 11 sem enged be bárkit, csak azt, akiben a minimálisan elvárt fogékonyság megvan. Az lépi át az első küszöböt és érdeklődik tovább (az kezd beleszokni a csoporton belüli diskurzustérbe), akinek vernakuláris vallásában bizonyos hiányérzet van: 1. szüksége van az egyházakban általa megtapasztaltnál (vagy véltnél) bensőségesebb élményre, de ezen túlmenően 2. el tud képzelni közvetlen isteni iránymutatást a kortárs valóságban, és 3. lehetségesnek tartja, hogy a mai világunkban is létezhet az Isten által irányított próféta. 3.) Harmadrészt a küszöbnarratívák tagolják a csoport belső diszkurzív terét, olyan diskurzustereket hozva létre, ahol a tudásokhoz, narratívákhoz, adatokhoz való hozzáférés mintegy koncentrikus körökben épül fel. Nem olyan ez, mint egy varsa: van út kifelé is, amit a viszonylag nagy fluktuáció is jól mutat. Ha nem lehetne könnyen kilépni, nem is igazán lenne jelentősége e fokozatosságnak, hiszen éppen a döntési szabadság12 az, aminek tudata az érdeklődőknek bizonyos biztonságérzetet ad: bármikor kiléphetnek, bármikor passzívvá válhatnak. (Igaz, az egyre belső terekben egyre kínosabb szembesülésekkel jár, ha valaki elmaradozik vagy elfordul.) 4.) Negyedrészt pedig ahhoz, hogy egyáltalán kialakuljon egy viszonylag egységes értékpreferenciával (hangsúlyozom a viszonylag szót!) rendelkező személyi kör, ami egy tartósabb vallási jellegű értelmező közösség egyik alapvető kelléke, ahhoz többszörös szelekció szükséges. Csak a már valóban felkészült, a szükséges tudáskészlettel bíró és „kipróbált” személy válhat az egyre belsőbb diskurzustér szereplőjévé. 5.) Végül pedig ez nyújtja meg időben a beavatás folyamatát, aminek hatására kialakul bizonyos átfedés a tudáskészletben. Ehhez ugyanis idő kell, a megismerés nem megy „azonnal”. Amikor a narratívák tekintélyes részét már mindenki többször hallotta, ismerőssé válnak. Közös tudáskészletté lesznek. E nélkül a közös tudáskészlet és a hasonló értékrangsor nélkül a csoportot szétfeszítenék a rendkívül eltérő egyéni diskurzushorizontok és a nagyon különböző személyiségek. A küszöbnarratívák fokozatosságán sem a próféta családja, sem a falujában vagy a munkahelyén őt ismerők nem mentek át, így természetes, hogy egészen más diszkurzív aspektusból tekintenek rá. A kutató viszont a diskurzus megismerése, a csoport kutatása során bizonyos szempontból hasonló megismerési utat jár be, mint az érdeklődők. A szelekció korántsem jelenti azt, hogy ez után akár csak a Fények mindenben egyetértenének. Erre egy példát hozok csupán: a temerini csoda értelmezésénél és a hozzá kapcsolódó közösségi alkalmakról alkotott képben bekövetkezett törést. A prófétához való csatlakozás előtt is létezett temerini imacsoportba tartozott az a házaspár, akiknek a házában a csoda történt. Az imacsoport vezetőjéről a próféta is kijelentette, hogy már akkor, amikor megismerte, be volt töltekezve Szent Lélekkel. Azonban a csoport a helybeli katolikus pappal 11
Ahova az érdeklődők, de még a támogatók is beletartoznak a jelöltek és a Fény-ek mellett. A döntési szabadság szerepét hangsúlyozza Robert Glenn Howard az interneten szerveződő keresztény fundamentalizmussal kapcsolatban is (Howard 2011: 6, 172), szemben az új vallási mozgalmak szociológiai jellegű „jellemzésével”. 12
12
és a helybeli gyülekezettel is intenzív, jó kapcsolatban maradt, és például a papokkal kapcsolatos kijelentések, illetve a külső jegyek (fehér ruha, fejpánt, fehér kendő stb.) miatt kezdték őket a faluban „szektásnak” nevezni. Az imacsoport tagjainak egyéni diskurzushorizontja a csoport diskurzusterétől a helybeli katolikus gyülekezetig ért, és az utóbbi bizonyult intenzívebbnek, aminek sok oka van, ezeket most nem kívánom részletesen elemezni. A lényeg az, hogy a csoda házában az emlékül felhelyezett fakeresztet eltakarta a család, amit a csoport más tagjai szóvá tettek. A csoport diskurzustere egyes szereplők diskurzushorizontjai mentén két eltérő értelmező közösséggé vált szét az adott kérdésben (vö. Fish 1980), ami végső soron a csoport szakadását is eredményezte. A temerini imacsoport tagjai egyöntetűen kiváltak a mozgalomból. Ezért is nem a „csoda házában” tartották a 2014es évfordulós megemlékezést, hanem egy másik temerini tag házában (aki nem volt az imacsoport tagja, így nem is lépett ki), és ezért volt szükség például a tortán a fakeresztről készült fényképre. Az interneten történő kommunikáció viszonylagos eltérést mutat a közvetlen találkozások és közösségi alkalmak világához képest (Csáji 2015). Most már könnyen felismerhetjük ennek magyarázatát. Láthattuk, hogy csak a személyes kommunikáció során nyílik alkalom érvényre juttatni azt a fokozatosságot, ami ahhoz szükséges, hogy az adott személy számára a beavatás folyamatában minél kisebb sokkhatás vagy elidegenítő információ érkezzen. Ezért az internet szerepe sokkal fontosabb a csoport belső kommunikációja, mintsem a kívülállókkal való kommunikáció számára. Azt is mondhatjuk, hogy a képeket, file-okat sokkal inkább egymás számára, mintsem kívülállók számára osztják meg, a kívülállók felé a missziós tevékenység a személyes találkozásokon keresztül érvényesül. A honlap sem igen lényeges a csoportkommunikáció szempontjából, nem annak alapján „jönnek” az érdeklődők és a tanítványok, hanem a személyes élmény hatására. Ezzel is magyarázható, hogy például a youtube-ra feltöltött videók sem igazán nézettek, azok nézik zömmel, akik máshonnan már ismerik a prófétát, szinte alig akadnak rá véletlenül. Ez a nézettségi számokban is megmutatkozik, de a reakciók is gyakran mutatják, hogy a kívülállókban a fokozatosság megkerülése radikális elutasítást okozhat. A 2010. május 21.-én, Homoródkarácsonyfalván tartott parázson járásról a youtube-ra feltöltött videóhoz az egyik idegen néző („Motor Luigi”) megjegyzése a következő volt: „A parázsban állást próbáld ki te idióta!” Személyes jelenléttel bíró alkalmon a próféta nemigen találkozott ilyen heves ellenreakcióval. A próféta és a csoport missziós tevékenységet folytató tagjai is a személyes élményre és a karizmatikus jellegre építenek. Az „új érdeklődők” számára ismét és ismét nulláról kell megalkotni azt a kognitív dimenziót, amelyben a narratívák és értékpreferenciák hasonlósága és átfedései kialakulnak a többi résztvevővel. Teljes azonosság és tökéletes átfedés sohasem érhető el. Azonban a radikális különbözőség és a széttartó értelmezések, értékpreferenciák lehetetlenné tennék a közösségben létezést, túlzottan elnehezítenék a tartós értelmező közösség működését. Természetesen ki kell emelnem, hogy a küszöbnarratívák nem egy előre meghatározott szigorú sorrendben hangzanak el, ez a lépcsőzetesség legalább annyira ösztönös, mint tudatos. Gyakran előfordul az is, hogy már a következő küszöbnarratívába is „belekóstol” a beszédesemények során az adott érdeklődő. Fontos kiemelni, hogy a küszöbnarratívák fokozatossága nem rendeződik teológiai rendszerbe, nagyon fontosak az adott személy reakciói ahhoz, hogy milyen tartalmakat oszt meg vele a próféta vagy a Fények. Ez tehát
13
inkább egy modell, mintsem a mozgalom elméleti, vagy akár a gyakorlatban érvényesített rögzített szabálya. Mivel az elmúlt évtizedben más új vallási mozgalmat, és újpogány, illetve New Age közösséget is kutattam, úgy tűnik számomra, hogy vannak olyan csoportok, mozgalmak, ahol hasonlóan jól nyomon követhető módon küszöbnarratívák mentén szerveződik a diskurzusterek rétegződése (például néhány újpogány csoportnál), más csoportokban (mint a legtöbb általam ismert New Age közösség) sokkal kevésbé ismerhető fel hasonló diskurzustér-struktúra. Távolról sem kívánom tehát e modellt általános érvényűnek tekinteni. Hivatkozott irodalom: Csáji László Koppány (2015): Csoda, pokoljárás és a digitalis szakadék. Egy új vallási mozgalom legitimacies technikái a webs és weben kívüli diskurzusaiban. Replika 90-91. 2015/1-2: 57-77. Csáji László Koppány (2014): „Belakjuk környezetünket és az internetet!” Lokalitás és/vagy hálózatiság – vallásantropológiai elemzés a közösségkonstrukció lokális és hálózati tereinek, szerveződésének összefüggéseiről. In Sámán Sámán hátán. A kortárs pogányság multidiszciplináris elemzése. Povedák István és Szilárdi Réka (szerk.). Szeged: MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport – SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, 78–96. Csáji László Koppány (2012): Az egyéni és közösségi sokszínűség megragadásának vallásantropológiai nehézségei. In Etno-pogányok. Retorikai fogások a hálón innen és túl. Hubbes László (szerk.). Kolozsvár: Erdélyi Múzeum Egyesület, 17–66. Fish, Stanley Eugene (1980): Is There a Text in this Class? The Authority of Interpretive Communities. Cambridge, Harvard University Press. Foucault, Michel (1998 [1970]): A diskurzus rendje. In A fantasztikus könyvtár. Válogatott tanulmányok, előadások és interjúk. Budapest: Pallas Stúdió – Attraktor, 50–74. Foucault, Michel (2001 [1969]): A tudás archeológiája. Budapest: Atlantisz. Howard, Robert Glenn (2011): Digital Jesus. The Making of a new Christian Fundamentalist Community on the Internet. New York: New York University Press. Primiano, Leonard Norman (1995): Vernacular Religion and the Search for Method in Religious Folklife. Western Folklore 54(1): 37–56. Tolcsvay Nagy Gábor: Kognitív szemantika. (egyetemi jegyzet) KFE Közép-európai Tanulmányok Kara, Nyitra, 2011
