NÖVÉNYVÉDELEM 47 (12), 2011
489
A PÉCSELYI-MEDENCE SZÔLÔÜLTETVÉNYEINEK GYOMNÖVÉNYZETE Henn Tamás és Pál Róbert Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Növényrendszertani és Geobotanikai Tanszék 7624 Pécs, Ifjúság u. 6.,
[email protected]
Hazánk szôlôültetvényei különbözô ökológiai adottságú borvidékeken helyezkednek el. A környezeti hatások nem csak a szôlôre, hanem annak gyomnövényzetére is nagy hatással vannak, ezért fontos a szôlôkre jellemzô gyomközösségek feltérképezése, a legveszélyesebb és a ritkuló gyomfajok számbavétele. Vizsgálatunk célja, hogy képet adjon a Pécselyi-medence szôlôültetvényeinek gyomnövényzetérôl, a gyomflóra összetételérôl és dominancia-viszonyairól. A területen 113 gyomfajt mutattunk ki, a teljes gyomborítás megközelítette a 65%-ot. Mûvelés szempontjából három csoportot sikerült elkülönítenünk: a rendszeresen mûvelt, a füvesített és elhanyagolt, ill. a felhagyott szôlôket. A fajkompozíciót sokváltozós elemzéssel vizsgálva két olyan társulástani egységet sikerült azonosítanunk a mûvelt ültetvényekben, amely a szôlôk ôszi aspektusára jellemzô. A füvesített és felhagyott szôlôkben egy társulást sem tudtunk egyértelmûen meghatározni. Az életformák tekintetében a nyárutói egyéves, valamint a tarackos-rizómás és szaporítógyökeres fajok voltak jelen a legnagyobb mennyiségben. A flóraelemtípusok megoszlásának vizsgálata alapján az eurázsiai és mediterrán elemek mellett rendkívül jelentôsnek bizonyult a kozmopolita fajok aránya. A vizsgált ôszi aspektusban a természetvédelmi szempontból értékes gyomfajok szinte egyáltalán nem képviseltették magukat. Kulcsszavak: gyomflóra, gyomközösségek, gyomfelvételezés, életformák, flóraelemek Az Országos Szántóföldi Gyomfelvételezéseknek (Novák és mtsai 2009) és számos, a szegetáliákkal foglalkozó publikációnak (Ujvárosi 1975, Benécsné és mtsai 2005, Henn és Pál 2010, Pinke és Karácsony 2010, Pinke és mtsai 2011) köszönhetôen a szántóföldek hazai gyomviszonyairól már bôséges információnk van. A szôlôültetvények ilyen jellegû feltártsága azonban korántsem mondható ilyen jónak. A magyarországi borvidékek gyomtársulásaival foglalkozó elsô önálló munka 1953-ban született (Bodrogközi 1959). Eddig csupán egy országos szintû felmérés történt, amely a hazai szôlôk gyomnövényzetének feltárását tûzte ki célul, e munka eredményeit azonban egyelôre még nem közölték széleskörûen (Dancza és mtsai 2006). Ezért továbbra is szükség van az egyes bortermô vidékeink gyomközösségeinek részletes kutatására.
A hazai szôlôkben elôforduló gyomnövények körét és fontossági sorrendjét meglehetôsen nehéz meghatározni. A mûvelésmódok, a gyomszabályozási beavatkozások, a földrajzi és klimatikus viszonyokban tapasztalható változatosság jelentôs hatással van a szôlôültetvények gyomnövényzetére is. Természetesen a termôhely, ezen belül a talaj is meghatározó szerepet játszik abban, hogy milyen növények fejlôdnek a szôlô sorában és sorközében (Mikulás 2000, 2004). Vaszari és Kukorelli (2010) tapasztalatai szerint az ültetvény korának növekedésével nô az átlagos gyomborítás is. Bebizonyosodott továbbá, hogy a szôlôk gyomtársulásaiban döntô többségükben a magról kelô növények maradnak meg, s köztük igen nagy a kozmopolita elemek aránya (Bodrogközy 1959). A szakszerûen mûvelt szôlô csak kevés gyomfaj igényeinek felel meg. Ennek köszönhetôen
490
évelôkkel csak ritkán találkozhatunk, hiszen azok csak a szôlô határán lévô területekrôl juthatnak be, és az állandó talajmûvelés elpusztítja ôket. A roszszul kezelt vagy felhagyott szôlôkben a szántóföldi gyomnövényzet összes faja képes megélni (Ujvárosi 1957, 1973a). Felföldy (1942) megállapította, hogy a kapálás következtében a szôlôk gyomközösségei meglehetôsen elszegényednek, és csak a rendkívül szívós évelô, valamint a rövid életû egyéves fajok képesek megmaradni. Emellett a vegyszeres gyomirtás is jelentôs hatással van a szôlôültetvények gyomnövényzetére. Kiss (1962) utal rá, hogy a herbicidkezelések következtében szinte eltûnnek a tavaszi aspektus aszszociációi, miközben a Convolvulus arvensis jelentôs elôretörése figyelhetô meg. Így a korábban tapasztalt diverz gyomállományt mindinkább felváltja egy jóval kevesebb fajból álló, de rezisztensebb gyomflóra (Ubrizsy 1967). Eliáš (1983) szerint a szôlô gyomközösségeit a szôlô életciklusához és az agrotechnikai beavatkozásokhoz alkalmazkodó növényfajok alkotják. Egyes területeken ez az alkalmazkodás olyan szoros kapcsolathoz vezet, hogy a szôlôterületekre jellemzô speciális gyomtársulások alakulnak ki (Wilmanns 1992). Csehországban kimutatták, hogy a szôlôültetvények gyomöszszetételét 49,5%-ban a mûvelési mód, 22,6%ban pedig a szezonális változások befolyásolják (Lososová és mtsai 2003). Dolgozatunk célja a Pécselyi-medence szôlôültetvényeire jellemzô gyomnövényzet felmérése és értékelése az ôszi aspektusban készített 73 cönológiai felvétel alapján. Anyag és módszer A vizsgálati terület bemutatása: A Pécselyi-medence a Balaton-felvidék és kismedencéi kistáj központi részén helyezkedik el, tágabb környékével mintegy 70 km2-es területen. A kistáj területének 9,7%-án (2474,7 ha) folyik szôlôtermesztés, melynek a Pécselyi-medence is fontos részét képezi (Futó 2000, Becse és Mezôsi 2010). A medence alapkôzetét fôként füredi mészkô, dolomit és márga adja, melyen a szél-
NÖVÉNYVÉDELEM 47 (12), 2011
védett hegyoldalak lejtôin lösz rakódott le, igen változatos felszínmorfológiát létrehozva. Alapkôzettôl függôen többféle talajtípus található a területen, így fekete rendzina, barna erdôtalaj, Ramann-féle barna erdôtalaj és agyagbemosódásos barna erdôtalaj, a mocsaras területeken pedig láptalajok jelennek meg (Futó 2000). Az évi középhômérséklet sokéves átlagban 9,5–10,0 C között változik, az évi csapadékmennyiség átlagosan 650–680 mm. Az ariditási index 1,04–1,08, leggyakrabban északi szél – „vázsonyi szél” – fúj (3 m/s). Ez az éghajlat igen kedvezô a szôlô- és gyümölcstermesztés, valamint az egyéb fagyérzékeny kultúrák számára (Ambrózy és Konkolyné 2010). A Balaton-felvidékhez hasonlóan a Pécselyimedence is potenciális erdôterület (tölgyesek, sztyeprétek, sziklaerdôk), de a mûvelésre alkalmas medencében a szántó- és gyepgazdálkodás, a meleg hegyoldalakon a szôlô- és gyümölcstermesztés vált meghatározóvá (Barczi és Gyimóthy 1997, Bauer és Bölöni 2010). A napos déli lejtôkön a szôlômûvelés évszázados múltra tekint vissza, de a szôlôk jelenlegi területe kisebb, mint az 1800-as évek végén, a filoxérajárványt megelôzô idôkben volt. A szôlôkben – a mûvelés módjától és rendszerességétôl függôen – itt-ott szép számban megtelepültek a természetes flóra egyes elemei, sokszor különlegesen ritka növények is (pl. Androsace maxima). Ezek megjelenésének általában a hagyományos gazdálkodási forma kedvez (Futó 2000). Koroknai (1991) vizsgálatai kimutatták, hogy a Balaton-felvidék szôlôiben elôforduló leggyakoribb és legveszélyesebb gyomfajainak a Conyza canadensis, Convolvulus arvensis, Amaranthus retroflexus, Echinochloa crus-galli, Elymus repens és a Cynodon dactylon tekinthetô. A felvételezés módszertana A terepmunkálatok során a Braun-Blanquet (1928, 1983) által bevezetett hagyományos kvadrátmódszert alkalmaztuk. A szôlôültetvényekben a minimál areát 4 m2–nek vettük (Pál 2004), melyet általában 2 × 2 m-es négyzet ala-
NÖVÉNYVÉDELEM 47 (12), 2011
491
1. táblázat kú kvadrátok formájában jelöltünk ki. Olyan eset is elôfordult A 18 leggyakoribb gyomnövény sorrendje és borítási értékei azonban, amikor a sorközök Átlagos borímûveltek voltak, és csupán a soFaj neve tás (%) rokat kísérô, nagyjából 1 m-es 1. Convolvulus arvensis (apró szulák) 6,63 sáv maradt gyomos, ilyenkor ál2. Setaria viridis (zöld muhar) 5,81 talában 1 × 4 m-es mintaterületen történt a felvételezés. 3. Ambrosia artemisiifolia (ürömlevelû parlagfû) 4,02 A szôlôskertekben az ôszi as4. Elymus repens (közönséges tarackbúza) 3.86 pektus asszociációit augusztus 5. Taraxacum officinale (pongyola pitypang) 3,58 végén tanulmányoztuk. A felvé6. Amaranthus retroflexus (szôrös disznóparéj) 3,42 telezett mintanégyzetek száma összesen 73 volt. Az egyes 7. Amaranthus chlorostachys (karcsú disznóparéj) 3,36 gyomfajok borítási értékeit a te8. Lolium perenne (angolperje) 3,35 repen százalékos pontossággal 9. Portulaca oleraceae (kövér porcsin) 3,03 becsültük. 10. Erigeron annuus (egynyári seprence) 2,49 A numerikus elemzésekhez (ordináció, klasszifikáció) a 11. Calamagrostis epigeios (siskanádtippan) 2,38 Podani (2001) által fejlesztett 12. Solanum nigrum (fekete csucsor) 1,60 SYN-TAX 2000 programcsoma13. Conyza canadensis (kanadai betyárkóró) 1,57 got használtuk fel. A távolságok 14. Chenopodium album (fehér libatop) 1,31 számításához a hasonlósági arányt (Similarity ratio) alkal15. Picris hieracioides (közönséges keserûgyökér) 1,26 maztuk. Ezt a döntést az indokol16. Cirsium arvense (mezei aszat) 1,20 ta, hogy a változók arányskálán 17. Erodium cicutarium (bürök gémorr) 1,20 mértek, és mivel a gyomtársulá18. Poa pratensis (réti perje) 1,18 sok legnagyobb része dominanciatársulás, ezért a felvételek kvalitatív különbségei mellett a kvantitatív küEredmények és következtetések lönbségek is rendkívül fontosak. Az ordinációhoz fôkoordináta-elemzést Vizsgálataink során összesen 113 fajt sike(PCoA) alkalmaztunk, amely megôrzi az objekrült kimutatnunk a területrôl, amelyek szôlôkultumok közötti távolságviszonyokat. A fontos túrában gyomosítanak. 18 faj átlagos borítási értengelyek kiválasztásához a törött pálca modellt téke haladta meg az 1%-ot (1. táblázat), összhasználtuk (Jackson 1993, Legendre és borításuk a teljes gyomborítás 80,07%-át adta. Legendre 1998). A fontos tengelyek koordinátái A szôlômûvelés szempontjából ezek tekinthetôk alapján Ward-módszerrel (Podani 1997) klasszipotenciálisan a legveszélyesebbnek a Pécselyifikációt hajtottunk végre a csoportok közötti vamedencében, ugyanis jelentôs részük nehezen lódi hasonlóság szemléltetésére. Ezt az eljárást irtható tarackos-szaporítógyökeres, másik réBotta-Dukát és mtsai (2005) javasolták a klaszszük pedig agresszíven terjedô, több esetben szifikáció elôtti zajszûrésre. Az ordinációs diagallelopatikus hatású idegen elem. Az esetleges ismétlôdô gyomközösségek elramon az összetartozó felvételeket konvex bukülönítése végett sokváltozós elemzéssel vizsrokkal jelöltük. gáltuk meg a fajkompozíciót. A dendrogramon A dolgozatban feltüntetett tudományos faj(1. ábra) három nagy csoport vált el egymástól, nevek Király (2009), a társulásnevek és a mely csoportosulás az ordinációs diagramon szüntaxonómiai kategóriák Borhidi (2003) és (2. ábra) is megfigyelhetô. Pál (2007) munkáit követik.
492
NÖVÉNYVÉDELEM 47 (12), 2011
1. ábra. A vizsgált szôlôültetvényekben készült felvételek klasszifikációja (Ward’s method, Euclidean distance from the first 2 axes) (1: felhagyott és füvesített szôlôk, 2 és 3: rendszeresen mûvelt szôlôk)
2. ábra. A vizsgált szôlôültetvényekben készült felvételek ordinációja (PCoA, Similarity ratio) (1: felhagyott és füvesített szôlôk, 2 és 3: rendszeresen mûvelt szôlôk)
NÖVÉNYVÉDELEM 47 (12), 2011
Az elsô csoportba azok a felvételek kerültek, amelyek elhanyagolt, felhagyott vagy füvesített szôlôkben készültek. Ezen belül különálló gyomközösségeket nehéz elkülöníteni, a felvételekben gyakori fajok a következôk: Calamagrostis epigeios, Convolvulus arvensis, Daucus carota, Erigeron annuus, Lolium perenne, Picris hieracioides, és Taraxacum officinale. Ezek a gyomok a különbözô kaszált és felhagyott szôlôk társulásainak növényei, ám eltérô, gyakran szélsôséges borítási értékeik alapján nem tudtunk határozott csoportokat körvonalazni. A dendrogram alapján feltételezhetô egy Dauco-Picridetum (murok- keserûgyökér társulás) és egy DC Erigeron annuus (seprencés származéktársulás) társulás jelenléte, ám a felvételek tekintetében az elkülönülés mégsem egyértelmû. A kapott eredményt alátámasztja Mihály és Németh (2004) munkája, eszerint az E. annuus és C. epigeios egyaránt a mûvelés intenzitásának csökkenését jelzi, s a felhagyást követôen rövid idôn belül jelentôs borítást érhetnek el. Hasonlóan vélekedik Bodrogközy (1959) is a C. canadensis és C. epigeios esetében, valamint megjegyzi, hogy a mûveletlen és túlkoros ültetvényekben egyre több évelô pusztai elem is megfigyelhetô. Ezeken a spontán növényesedett vagy füvesített ültetvényeken Gut és mtsai (1996) szerint a kaszálás gyakorisága döntô hatású a gyomösszetételre és -borításra. A másik két csoport (2 és 3) ezzel szemben azokat a felvételeket foglalja magába, amelyek rendszeresen mûvelt szôlôültetvényekben készültek. A második csoportban szereplô felvételek a szôlôk ôszi aspektusára jellemzô asszociációnak, az Amarantho-Chenopodietum albi-nak (szôrös disznóparéj–fehér libatop társulás) feleltethetôk meg. Ez a társulás kötött és középkötött talajokon mûvelt kapáskultúrákban fejlôdik ki (Borhidi 2003). Pál (2007) közlése szerint gyengén lúgos kémhatású, könnyû vályog- és vályogtalajokon, 125–250 m-es tengerszint feletti magasságon és déli, délnyugati kitettségben karakterisztikus. Domináns fajai az Amaranthus retroflexus és Chenopodium album, ám esetünkben a Convolvulus arvensis néhány felvételben sokkal nagyobb tömegben volt jelen, mint a
493
névadó fajok. A vizsgált állományokban a gyomborítás 35–93% között változott. A harmadik csoport megfeleltethetô a Pál és Borhidi által leírt (Pál 2007) Conyzo-Setarietum viridis (betyárkóró–zöld muhar társulás) asszociációnak. A társulás olyan nagyüzemi szôlôültetvények soraiban és sorközeiben jelenik meg leggyakrabban, ahol mechanikai és vegyszeres gyomirtást egyaránt alkalmaztak, ökológiai igényei megegyeznek az elôzôekben foglaltakkal (Pál 2007). Az asszociáció domináns faja a Setaria viridis, mely jelentôs borítással (15–85%) szerepelt valamennyi felvételben. Konstans fajként szintén jelentôs részesedéssel volt jelen a Convolvulus arvensis, Conyza canadensis, Chenopodium album, Ambrosia artemisiifolia, Mercurialis annua és a Taraxacum officinale. A tömeges egyszikû társulásalkotó fajok egy 60-80 cm magas felsô szintet alkottak, mely alatt a többi faj rendszerint szálanként volt jelen. Összességében tekintve megállapítható, hogy florisztikai értéket egyik egység sem képvisel. Kiemelendô azonban, hogy néhány olyan értékesnek tekinthetô gyomfaj (pl. Anagallis foemina, Bifora radians, Euphorbia falcata, Stachys annua) is jelen volt a területen, amelyekkel napjainkban ritkábban találkozhatunk, s a szántóterületeken is erôsen visszaszorulóban vannak (Pál és mtsai 2010, Henn és Pál 2010). Az életformatípusok megoszlását az Ujvárosi (1973a, b) által kidolgozott kategóriarendszer alapján értékeltük (3. ábra). A tavaszi és nyári asszociációkra jellemzô kora tavaszi (T1) és nyár eleji egyévesek (T2) meglehetôsen csekély részesedéssel (3,34% ill. 4,76%) vannak jelen, az ôszi asszociációkban fôként a nyárutói egyéves (T4) fajok uralkodnak (57,94%), és a teljes gyomborítás több mint 45%-át teszik ki. A rendszeresen mûvelt szôlôkben a T4-es fajok mellett a szaporítógyökeres (G3) fajok nagy aránya (20,84%) szembetûnô. Ezzel szemben a felhagyott szôlôkben egyértelmûen a tarackosrizómás fajok (G1) az uralkodóak (40,28%) a nyárutói egyévesekkel szemben (31,83%), s itt a legnagyobb a kétéves fajok (HT) részesedése is (7,60%). A füvesített (kaszált) szôlôkben leginkább az évelô fajok játszanak jelentôs szerepet, hiszen ezek alkalmazkodtak leginkább a rend-
494
NÖVÉNYVÉDELEM 47 (12), 2011
70.0 Rendszeresen mûvelt Felhagyott
Csoportrészesedés (%)
60.0
Kaszált és elhanyagolt 50.0 40.0 30.0 20.0 10.0 0.0 G1
G3
H1
H2
H3
H4
H5
HT
PH
T1
T2
T3
T4
3. ábra. Az életformaspektrumok megoszlása 3 (G1: tarackos, rizómás fajok, G2: gumósok, G3: szaporítógyökeres fajok, G4: hagymások, H1: bojtos gyökérzetûek, H2: indás évelôk, H3: szaporodásra képes gyökerûek, H4: szaporodásra nem képes karógyökerûek, H5: ferde gyöktörzsûek, HT: kétévesek, PH: fás szárúak, T1: ôsszel csírázó kora tavaszi egyévesek, T2: ôsszel és tavasszal csírázó nyár eleji egyévesek, T3: tavasszal csírázó nyár eleji egyévesek, T4: tavasszal csírázó nyárutói egyévesek)
80.0
Csoportrészesedés (%)
70.0 60.0
Rendszeresen mûvelt Felhagyott Kaszált és elhanyagolt
50.0 40.0 30.0 20.0 10.0 0.0 adv
4
cirk
eu
euá
É-afr
kozm
tur
med
szmed
kont
4. ábra. A flóraelem spektrumok csoportrészesedése
(adv: adventív, cirk: cirkumpoláris, eu: európai, euá: eurázsiai, É-afr: északafrikai, kozm: kozmopolita, tur: turáni, med: mediterrán, szmed: szubmediterrán, kont: kontinentális) 45.0
Csoportrészesedés (%)
40.0 35.0
Rendszeresen mûvelt Felhagyott Kaszált és elhanyagolt
30.0 25.0 20.0 15.0 10.0 5.0 0.0 A
AC
DT
G
I
RC
W
55. ábra. A szociális magatartástípusok megoszlása a három csoportban (A: adventív fajok, AC: tájidegen kompetítorok, DT: zavarástûrôk, G: generalisták, I: meghonosodott idegen fajok, RC: ruderális kompetítorok, W: honos gyomfajok)
szeres kaszáláshoz (vö. Bodrogközy 1959, Pál 2004, 2007). A szôlôkben karakterisztikus, ritkulóban lévô hagymás geofitonok (G4) egyik felvételben sem jelentek meg, jellemzôen ugyanis a tavaszi aspektusban lehet velük találkozni (Pál 2006). A flóraelemek vizsgálatához Simon (2000) besorolását vettük alapul (4. ábra). A rendszeresen mûvelt szôlôk esetében kiugróan nagy részesedéssel szerepelnek a kozmopolita elemek (70,22%), de arányuk a füvesített és felhagyott szôlôkben is számottevô. Az eurázsiai (29,30%), mediterrán (24,15%) és szubmediterrán (1,06%) elemek aránya mindhárom csoportban jelentôs, ez igazolni látszik azt a tényt, hogy a legtöbb archeofiton gyomnövényünk Délkelet-Európa, valamint Elô-Ázsia sztyepterületeirôl és a mediterrán szárazgyepekbôl származik (Pinke és Pál 2005). Az adventív fajok egyértelmûen a felhagyott és elhanyagolt szôlôkben voltak képesek jelentôsen felszaporodni (vö. Bodrogközy 1959, Pál 2007). Az egységek természetességi állapotát is megvizsgáltuk a Borhidi-féle (1993) szociális magatartási típus (SzMT) kategóriák felhasználásával (5. ábra). Várakozásainknak megfelelôen a szôlôültetvényekben az emberi tényezôktôl zavart termôhelyek növényei vannak jelen. Szinte minden egységben a honos gyomfajok (W) és a ruderális kompetítor növények (RC) dominanciája figyelhetô meg (33,66%, ill. 39,61%), de jelentôs még a természetes zavarástûrô (DT) és az agresszív tájidegen kompetítorok (AC) részesedése is (23,52%, ill.
NÖVÉNYVÉDELEM 47 (12), 2011
26,72%). Ezzel szemben a meghonosodott idegen (I) fajok aránya kevésbé jelentôs, az adventív (A) fajok pedig csak a rendszeresen mûvelt szôlôültetvényekben számottevôek (12,00%). A természetes élôhelyek növényei közül egyedül a generalisták (G) képviseltették magukat, ám ezek is kevésbé jelentôs számban (9,93%), s leginkább a felhagyott szôlôkben. IRODALOM Ambrózy P. és Konkolyné Bihari Z. (2010): Balaton-felvidék és kismedencéi. Éghajlat. In: Dövényi Z. (szerk.) (2010): Magyarország kistájainak katasztere. MTA FKI, Budapest Barczi A. és Gyimóthy G. (1997): A Balatoni-Riviéra kistáj és a Tihanyi-félsziget talajképzôdése. Földrajzi Értesítô, 46 (3–4): 249–262. Bauer N. és Bölöni J. (2009): Balaton-felvidék és kismedencéi. In: Király G., Molnár Zs., Bölöni J. és Vojtkó A. (szerk.): Magyarország földrajzi kistájainak növényzete. MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, Vácrátót, 143. Becse A. és Mezôsi G. (2010): Balaton-felvidék és kismedencéi. Területhasznosítás. In: Dövényi Z. (szerk.) (2010): Magyarország kistájainak katasztere. MTA FKI, Budapest Benécsné Bárdi G., Hartmann F., Radvány B. és Szentey L. (2005): Veszélyes 48. Veszélyes, nehezen irtható gyomnövények és az ellenük való védekezés. Mezôföldi Agrofórum Kft., Szekszárd Bodrogközy G. (1959): Adatok a délkelet-kiskunsági homoki szôlôk gyomtársulásainak ismeretéhez. Botanikai Közlemények, 48 (1–2): 81–94. Borhidi A. (1993): A magyar flóra szociális magatartás típusai, természetességi és relatív ökológiai értékszámai. A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Természetvédelmi Hivatala és a JPTE Kiadványa, Pécs Borhidi A. (2003): Magyarország növénytársulásai. Akadémiai Kiadó, Budapest Botta-Dukát, Z., Chytrý, M., Hájková, P. and Havlová, M. (2005): Vegetation of lowland wet meadows along a climatic continentality gradient in Central Europe. Preslia, 77: 89–111. Braun-Blanquet, J. (1928): Pflanzensoziologie. Julius Springer Verlag, Berlin Braun-Blanquet, J. (1983): Plant sociology: The Study of Plant Communities (reprint). Koeltz Scientific Books, Königstein Dancza I., Tóth Á., Benécsné Bárdi G., Dellei A., Doma Cs., Gara S., Godáné Biczó M., Gracza L., Gyulai B., Hartmann F., Hódi L., Hoffmann É., Hornyák A., Kadaravek B., Kôrösmezei Cs., Madarász J., Molnár F., Nagy M., Novák R.,
495
Péter J., Szabó L., Szentey L., Ughy P. és Varga L. (2006): A szôlô- és gyümölcsültetvények legfontosabb gyomnövényei az országos gyomfelvételezés eredményei alapján. 53. Növényvédelmi Tudományos Napok (Budapest, 2006. február 23– 24.); 81. Eliáš, P. (1983): Flora and vegetation of the Slovak vineyards. Verhandlungen der Gesellschaft für Oekologie, 10: 127–142. Felföldy L. (1942): Szociológiai vizsgálatok a pannóniai flóraterület gyomvegetációján. Acta Geobotanica Hungarica, 5: 87–140. Futó J. (szerk.) (2000): A Pécselyi-medence és környéke. (In: A Balaton-felvidék természeti értékei I. 96 pp.) Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, Veszprém Gut, D., Holzgang, O. and Gigon, A. (1996): Weed control methods to improve plant species richness in vineyards. 2nd International Weed Control Congress, Copenhagen, 987–992. Henn T. és Pál R. (2010): A szántóföldi gyomnövényzet összetételének változása Baranya megyében az utóbbi négy évtized során. Magyar Gyomkutatás és Technológia, 11 (2): 19–30. Jackson, D. A. (1993): Stopping rules in principal components analysis: a comparison of heuristical and statistical approaches. Ecology, 74: 2204–2214. Király G. (szerk.) (2009): Új magyar füvészkönyv. Magyarország hajtásos növényei. Határozókulcsok. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága, Jósvafô Kiss Á. (1962): A móri borvidék gyomvegetációja és a vegyszeres gyomirtás problémái. Növényvédelmi Kutatóintézet Évkönyve (1961–1962), 9: 137–152. Koroknai B. (1991): Állománykezelés makacs gyomok ellen. Kertészet és Szôlészet, 31: 4–6. Legendre, P. and Legendre, L. (1998): Numerical ecology. Edition 2. Elsevier, Amsterdam Lososová, Z., Danihelka J. and Chytrý M. (2003): Seasonal dynamics and diversity of weed vegetation in illed and mulched vineyards. Biologia, Bratislava, 58 (1): 49–57. Mihály B. és Németh I. (2004): Gyommonitoring nyugatdunántúli tanúhegyek szôlôiben. Magyar Gyomkutatás és Technológia, 5 (1): 42–54. Mikulás J. (2000): Szôlô (Vitis vinifera L.). In: Hunyadi K., Béres I. és Kazinczi G. (szerk.): Gyomnövények, gyomirtás, gyombiológia. Mezôgazda Kiadó, Budapest, 546–559. Mikulás J. (2004): Szôlô gyomnövényei és gyomirtása. Növényvédelem, 40 (7): 343–357. Novák R., Dancza I., Szentey L. és Karamán, J. (2009): Magyarország szántóföldjeinek gyomnövényzete. Ötödik országos szántóföldi gyomfelvételezés (2007–2008). FVM, Budapest Pál, R. (2004): Unkrautflora im Weinbau Süd-Ungarns. Zeitschrift für Pflanzenkrankheiten und Pflanzenschutz, 19: 83–90.
496
Pál, R. (2006): Verbreitung und Assoziationsverhältnisse von Zwiebelgeophyten in den Weinbergen SüdUngarns. Journal of Plant Diseases and Protection. Special Issue, 20: 619–626. Pál R. (2007): A Mecsek és a Tolna-Baranyai dombvidék szôlôültetvényeinek gyomvegetációja. Kanitzia, 15: 77–244. Pál R., Henn T. és Nyulasi J. (2010): Adatok a DélDunanántúl gyomflórájának ismeretéhez. Pécs és környéke növényvilága egykor és ma. Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi Sorozat 12. Baranya megyei Múzeumok Igazgatósága, Pécs, 97–135. Pinke Gy. és Karácsony P. (2010): Napraforgóvetéseink gyomnövényzetének vizsgálata. Növényvédelem, 46 (9): 425–429. Pinke Gy. és Pál R. (2005): Gyomnövényeink eredete, termôhelye és védelme. Alexandra Kiadó, Pécs Pinke Gy., Tóth K., Karácsony P. és Pál R. (2011): A magyarországi mákvetések gyomviszonyai. Növényvédelem, 47 (4): 137–143. Podani J. (1997): Bevezetés a többváltozós biológiai adatfeltárás rejtelmeibe. Scientia Kiadó, Budapest
NÖVÉNYVÉDELEM 47 (12), 2011
Podani J. (2001): SYN-TAX 2000, Computer Programs for Data Analysis in Ecology and Systematics, User’s Manual. Scientia Kiadó, Budapest Simon T. (2000): A magyarországi edényes flóra határozója. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest Ubrizsy G. (1967): A vegyszeres gyomirtás jelentôsége a hazai szôlôkben. Növényvédelmi Kutató Intézet Évkönyve (1965–1967), 10 (1): 35–55. Ujvárosi M. (1957): Gyomnövények, gyomirtás. Mezôgazdasági Kiadó, Budapest Ujvárosi M. (1973a): Gyomirtás. Mezôgazdasági Kiadó, Budapest Ujvárosi M. (1973b): Gyomnövények. Mezôgazdasági Kiadó, Budapest Ujvárosi M. (1975): A második országos gyomfelvételezés a szántóföldeken I–VI. MÉM, Budapest Vaszari Sz. és Kukorelli, G. (2010): Gyomcönológiai vizsgálatok a Pannonhalmi borvidéken kettô-, háromés négyéves szôlôültetvényekben. Magyar Gyomkutatás és Technológia, 11 (1): 3–14. Wilmanns, O. (1992): Lebensräume – Lebensformen. Krautige Pflanzen im Rebberg. Biologie in unserer Zeit, 22 (2): 107–109.
WEED VEGETATION OF THE VINEYARDS IN THE PÉCSELY-BASIN T. Henn and R. Pál Department of Plant Systematics and Geobotany, Faculty of Sciences, University of Pécs H-7624 Pécs, Ifjúság u. 6., Hungary
Most of Hungarian vineyards can be found in wine-districts with different ecological conditions. The environmental factors have a great impact not only on the vine grape but also on its weed flora. Therefore it is impossible to determine what kind of weed communities are generally characteristic for certain vineyards, respectively which are the most dangerous and the rarest weeds. The aim of our research is to enumerate the weed flora of the Pécsely-basin, including the weed composition and dominance relations. The dataset consisted of 113 species, the total weed cover was almost 65%. In respect to the management system the weed communities can be classified into three groups: vegetation of permanently cultivated vineyards, vegetation of mulched vineyards and finally, vegetation of abandoned vineyards. We found two coenological groups, which are characteristic in the autumn aspect of vineyards applying multivariate analysis. We could not identify phytosociological groups in the case of mulched and abandoned vineyards. Evaluating the life forms, we concluded that late summer annuals, stoloniferous perennials and perennials with reproductive roots are highly represented in the studied area. The spectrum of the floral elements were dominated by european-asian, mediterranean and cosmopolitan species in the investigated vineyards. There were no endangered weeds during the autumn aspect in the studied area. Keywords: weed survey, weed associations, weed flora, life forms, floral elements Érkezett: 2011. november 18.