A PBKIK Elnökségének 2009. évi határozatai
516/2009. (I. 19.) E. számú határozata PBKIK Elnöksége 10 igen szavazattal a mai naptól, azaz 2009. január 19. napjától 2009. május 1. napjáig megválasztja a Pécs-Baranyai Gazdaságfejlesztı és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság ügyvezetıjének dr. Síkfıi Tamást (lakcím: 7635 Pécs, Alsómakár dőlı 11., an.: Pausch Mária) Utasítja az Ügyvezetıt a szükséges cégjogi lépések megtételére. Határidı: azonnal 517/2009. (I. 19.) E. számú határozata PBKIK Elnöksége 10 igen szavazattal elhatározza a 2008. november 19. napján kelt Alapító Okirat 10. pontjának alábbiak szerinti módosítását, valamint meghatalmazza Stenglné dr. Horváth Ágnes ügyvédet azzal, hogy a Ctv. 51. § (3) bekezdése alapján az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiraton igazolja, hogy a társasági szerzıdés egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az Alapító Okirat-módosítás hatályos tartalmának. 10. A társaság ügyvezetıje: dr. Síkfıi Tamás An.: Pausch Mária Lakcím: 7635 Pécs, Alsómakár dőlı 11. Az alapító az ügyvezetıt 2009. január 19. napjától 2009. május 1 napjáig választotta meg. Az ügyvezetı a társaság nevében jár el, képviseli a társaságot hatóságok és bíróságok elıtt. Az ügyvezetı a társaság nevében önállóan aláírásra jogosult. Az ügyvezetı az ügyek meghatározott csoportjára nézve képviseleti jogát a társaság dolgozóira átruházhatja. A társasági szerzıdés a Gt. 18. § (3) bekezdése alapján felhatalmazza az ügyvezetıt arra, hogy a fıtevékenység megváltoztatása kivételével, a gazdasági társaság cégnevét, székhelyét, telephelyeit és fióktelepeit, valamint a társaság tevékenységi köreit módosító döntéseket meghozza, valamint arra, hogy ezzel összefüggésben a társasági szerzıdést módosítsa. Utasítja az Ügyvezetıt a szükséges cégjogi lépések megtételére. Határidı: azonnal 518/2009 (IV. 27.) E A PBKIK elnöksége egyhangú szavazattal elfogadta a PBKIK 2008. évi gazdálkodási és mérlegbeszámolóját, valamint 2008. évi közhasznú jelentését jóváhagyja az elıterjesztés 1-9. számú mellékletei szerint. Felkéri a kamara elnökét, hogy azt jóváhagyásra a küldöttgyőlés következı ülésére terjessze be. Határidı: 2009. május 31. Felelıs: Dr. Kéri István elnök
519/2009 (IV. 27.) E PBKIK Elnöksége a Pécs-Baranyai Gazdaságfejlesztı és Szolgáltató Közhasznú Társaság gazdálkodási és mérlegbeszámolóját, valamint 2008. évi közhasznú jelentését elfogadja, a 2009. évi üzleti tervet jóváhagyja az elıterjesztés 1-6 számú mellékletei szerint. 520/2009 (IV. 27.) E PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elhatározza a 2008. november 19. napján kelt Alapító Okirat 10. pontjának alábbiak szerinti módosítását, valamint meghatalmazza Stenglné dr. Horváth Ágnes ügyvédet azzal, hogy a Ctv. 51. § (3) bekezdése alapján az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiraton igazolja, hogy a társasági szerzıdés egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az Alapító Okirat-módosítás hatályos tartalmának. 10. A társaság ügyvezetıje: Takács Zoltán An.: Molnár Amália Lakcím: 7635 Pécs, Középmakár dőlı 18. Az alapító az ügyvezetıt 2009. május 1. napjától határozatlan idıre választotta meg. Az ügyvezetı a társaság nevében jár el, képviseli a társaságot hatóságok és bíróságok elıtt. Az ügyvezetı a társaság nevében önállóan aláírásra jogosult. Az ügyvezetı az ügyek meghatározott csoportjára nézve képviseleti jogát a társaság dolgozóira átruházhatja. A társasági szerzıdés a Gt. 18. § (3) bekezdése alapján felhatalmazza az ügyvezetıt arra, hogy a fıtevékenység megváltoztatása kivételével, a gazdasági társaság cégnevét, székhelyét, telephelyeit és fióktelepeit, valamint a társaság tevékenységi köreit módosító döntéseket meghozza, valamint arra, hogy ezzel összefüggésben a társasági szerzıdést módosítsa. Utasítja az Ügyvezetıt a szükséges cégjogi lépések megtételére. Határidı: azonnal 521/2009 (IV. 27.) E A PBKIK elnöksége egyhangú szavazattal a PBKIK Oktatási Központ Kft. 2008. évi gazdálkodási és mérlegbeszámolóját elfogadja, a 2009-es évi üzleti tervet jóváhagyja. 522/2009 (IV. 27.) E A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal felvette a kamara tagjai közé a következı vállalkozásokat: HÁMORI-PERJÉSI BT ROSTÁS ÉS TSA KKT BILT-HOLZ KFT MÁY GYULA NEURO CT KFT ÓDORNÉ KOVÁCS ILDIKÓ PAINT-TAX KFT MÓKUS MESTER KFT PANNON-WORK ZRT PLUSINFO KFT CSIRKE TIBOR DDKKK INNOVÁCIÓS NONPROFIT ZRT SOKÁCZ ERZSÉBET SCHAUER BT AZÚRFORRÁS BT SZIGET-THERM KFT
COMPLOGIC-KER KFT KOCSIS LÁSZLÓ HITRE ZSOLT VILL-TOP KFT DEXTER KFT KARL SEBESTYÉNNÉ T.2.D BT A pártoló tagok közé az alábbi személyeket: SRP GYULA NAGY GYÖRGYI FOLKMANN MIKLÓS GARAI DEZSİ A pártoló tagok tagdíjaként egyaránt évi 6.000 – 6.000,- Ft tagdíjat állapított meg. 523/2009 (IV. 27.) E A PBKIK elnöksége egyhangú szavazattal megalapítja a „Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara tagja” védjegyet és megbízza a kamarai hivatalt, hogy a Magyar Szabadalmi Hivatalnál a védjegyoltalmat megkérje és ezt követıen a projektet elindítsa. Felelıs: Dr. Síkfıi Tamás titkár 524/2009 (IV. 27.) E A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elfogadta a PBKIK Szervezeti és Mőködési Szabályzatának módosítását a melléklet szerint. 525/2009 (IV. 27.) E A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elfogadja a kamara 2009. évi költségvetési projektlistáját az EMANTRA –European Management Training – 2009 címő projekttel kiegészítve a mellékelt táblázat szerint. 526/2009 (IV. 27.) E Az Elnökség egyhangú szavazattal az 506/2008 (XI. 19.) számú elnökségi határozatát akként módosítja, hogy a 2009. július 31-i határidıt törli azzal, hogy a vonatkozó mindenkori hatályos jogszabályi környezetet figyelemmel kísérje, és a PBKIK Oktatási Központ Kft.-nek a Pécs-Baranyai Gazdaságfejlesztı és Szolgáltató Nonprofit Kft.-be történı beolvadása indokoltsága esetén a beolvadására irányuló elıterjesztést az elnökség felé tegye meg. Felelıs: Dr. Síkfıi Tamás titkár 527/2009 (X. 2.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége egyhangú szavazattal jóváhagyja a „Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara tagja” védjegyét és Védjegyhasználati szerzıdését, egyben utasítja a Hivatalt a projekt elindítására és folyamatos gondozására. Felelıs: Dr. Síkfıi Tamás titkár 528/2009 (X. 2.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége elfogadta az Enterprise Europe Network 2. periódusa 1 ütemének pénzügyi tervezését. Megbízza Hivatalt a költségekhez rendelt operatív feladatok végrehajtásával.
529/2009. (X. 2.) E határozat Az Pécs-Baranyai kereskedelmi és Iparkamara elnöksége egyhangú szavazattal elfogadja az Enterprise Europe Network hatékonysága növelése érdekében kötendı Együttmőködési Megállapodások általános tartalmi elemeire vonatkozó pontokat, és megbízza a Hivatalt, hogy a Mellékletben felsorolt intézményekkel, szervezetekkel az Együttmőködési Megállapodásokat megkösse. 530/2009 (X.2.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége felvette a kamara tagjai közé a következı vállalkozásokat:
Partner név Biotechnológiai Innovációs Bázis Kft Duna Túra Kft Engert Ferencné Erika-Ingatlan Kft Erika-Ingatlan Kft Gipsz-Bau Müller Kft Halász Gábor Idresearch Kutatási És Képzési Kft Kosz-No Kft. Kovácsné Bubreg Erzsébet Mecsek Hotel Kft - Villány Gyöngyszeme Panzió Mirago Kft
Kamarai körzet
Tagozat Tevékenységi kör
Pécs Pécs Mohács Pécs Pécs Pécs
100 200 200 200 200 100
Pécs
200
Pécs Szigetvár Mohács
200 200 200
Pécs Pécs
100 100
Ötlethíd Kft Siklós PLC Tuning Kft Mohács Remekek Háza Kreatív Ipari Kft Pécs
200 200
Sporting Car Kft Szekeres György Vectigalis Vállalkozási Zrt
Pécs Pécs
200 100
Pécs
200
200
Mns egyéb vegyi termék gyártása Belvízi személyszállítás Saját tulajdonú ingatlan adásvétele Ingatlanügynöki tevékenység Lakó- és nem lakó épület építése Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés Takarítás, tisztítás Tanórán kívüli oktatás Szállodai szolgáltatás Kenyér, friss tésztaféle gyártása Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás Számítógépes programozás Egyéb áruk piaci kiskereskedelme Személygépjármő-, könnyőgépjármő-kereskedelem Tudományos kutatás, fejlesztés
Általános
Wintho-Team Kft Szervíz-Trió Kft
Siklós Szigetvár
200 100
Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértıi tevékenység
531/2009 (X. 2.) E határozat PBKIK Elnöksége 531/2009.(X.2.) E számú határozatával felhívja Pécs Megyei Jogú Város vezetésének figyelmét arra, hogy a városi gazdaságfejlesztési és versenyképességi célokat
szolgáló közös vállalkozások tekintetében ne hozzon elızetes tulajdonosi egyeztetés nélkül egyoldalú határozatokat. A tulajdonos autonómiák azért vállaltak szerepet e cégekben, hogy szakmai munkájukkal, hátterükkel segítsék a célok sikerre vitelét. Elfogadhatatlan minden olyan egyoldalú fellépés, amely figyelmen kívül hagyja a korábbi megállapodásokat és az együttmőködés alapelveit, és Pécs érdekeit. A kamara szigorúan tartotta magát ezekhez az elvekhez azokban az esetekben, amikor partnereinél, így a városházánál is nagyobb tulajdonrésszel rendelkezett gazdasági társaságban. 2009. elején a város legfontosabb gazdaságpolitika eszköze, a Pécsi Ipari Park Zrt. taggyőlésében a többségi tulajdont felhasználva – elızetes egyeztetés nélkül - a Pécs Holding uralmi szerzıdést erıltetett keresztül. Ezt követıen közel 100 millió Ft kivonásáról születtek döntések az ipari parkból, sértve a gazdaságpolitika célokat és a társtulajdonosi érdekeket. Az egyoldalúan megszabott igen magas minimál értékesítési ár miatt, pedig a befektetıkért folyó versenybıl az ipar park kiesett. Pécs M.J. Város Közgyőlésének – szintén elızetes tulajdonosi egyeztetés nélküli - szeptember 23-i egyoldalú döntése, miszerint átalakítja a Zrt. irányítási rendszerét, kizárva a társtulajdonosokat a cég vezetésébıl, e cselekvési sor szerves része. Ezért a PBKIK Elnöksége úgy döntött, a Pécsi Ipari Park Zrt. kamarai tulajdonrészét értékesíti. A tulajdonrész árfolyamának meghatározását a kamara elnökére bízza. Az elnökség felkéri a kamara titkárát, hogy az elnökség határozata alapján gondoskodjon az értékesítés indokának közzétételérıl. 533/2009. (XI. 06.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége elfogadja és támogatja, hogy a DélDunántúli Filmalap Kulturális Non-profit Kft számára kézfizetı kezes legyen a Szigetvári Takarékszövetkezetnél a Filmalap Kft által felvételre kerülı 6,5 millió Ft, azaz hatmillióötszázezer forint számlahitel során, amely számlahitelt a Filmalap Kft 2010. április végéig törleszt a Takarékszövetkezet felé. 534/2009 (XI. 20.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 534/2009 (XI. 20.) E számú határozatával, egyhangú szavazattal jóváhagyja a PBKIK 2010. évi költségvetési projektjeit a melléklet szerinti tartalommal, és a Küldöttgyőlés elé terjeszti. 535/2009. (XI. 20.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 535/2009. (XI. 20.) E számú határozatával, egyhangú szavazattal jóváhagyta a kamara 2009. évi költségvetési projektlistájának kiegészítését az Equal – 2009 címő projekttel. 536/2009. (XI. 20.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 536/2009. (XI. 20.) E számú határozatával, egyhangú szavazattal elfogadta alábbi szabályzatok módosítását: - számvitel politika, - számlatükör, - pénzkezelési szabályzat, - értékelési szabályzat,
- leltározási szabályzat, - selejtezési szabályzat. 537/2009. (XI. 20.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 537/2009. (XI. 20.) E számú határozatával, egyhangú szavazattal a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakmai kollégiumaiba az alábbi személyeket delegálja: e-gazdaság Kollégium Energiaügyi Kollégium Építésügyi Kollégium Ipari Kollégium Kereskedelmi Kollégium Kézmőipari Kollégium Kisvállalkozási és Közteherviselési Kollégium Közlekedési és Logisztikai Kollégium Külgazdasági Kollégium Oktatási és Szakképzési Kollégium Regionális Fejlesztési Kollégium Szolgáltatási Kollégium Turisztikai Kollégium
Vendler Balázs Farkas Lászlóné Nemes Csaba Dr. Kállai Sándor Arnold Antal Treszner János Nyul Éva Czéh-Tóth Márk Lakics Péter Borsós István Dr. Kéri István Ferenczy Tamás Vétek Emi
538/2009. (XI. 20.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 538/2009. (XI. 20.) E számú határozatával az alábbi személyeknek és vállalkozásoknak ítélte oda a kamarai kitüntetı díjakat: Baranya Gazdaságáért Díj: Kollár László ügyvezetı, Hella ’91 Kft.
egyhangú igen szavazattal
Életmő Díj: Hesz János
egyhangú igen szavazattal
Kiváló kamarai Munkáért: Dr. Fodor Zsuzsanna, Pécsi Építı Tatarozó Zrt. Szakképzési Díj: Laterum- Line Kft
egyhangú igen szavazattal
Pesti András
egy tartózkodás, 8 igen szavazattal egyhangú igen szavazattal
Innovációs díj: dr. Tarnik István ügyvezetı, HC Automatizálási Kft. Kresz Erika ügyvezetı, Kresz & Fiedler Kft.
egyhangú igen szavazattal egyhangú igen szavazattal
Az Év Kereskedıje Díj: Nagy Sándor,Rokána Kft
egyhangú igen szavazattal
Környezetvédelmi Díj: Fekoral International Kft., Pécs Lugosi Bt., Pécs
egyhangú igen szavazattal egyhangú igen szavazattal
Komló Város Díjai: Jánosi Engel Adolf Díj: Idegenforgalmi Díj: Szakképzési Díj:
Farkasné Fejér Anikó, Faktor 92 Kft Kollár László Hella ’91 Kft. Tekker László
Mohács Város Díjai: Dr. Fáy Mihály Díj: Idegenforgalmi Díj: Szakképzési Díj:
Weisz József, Hungaro-Seghers Kft Eberhardt György Erb László
Szigetvár Város Díjai: Idegenforgalmi Díj: Szakképzési Díj:
Hóbor Lászlóné Hegedős József
Siklós Város Díjai: Than Károly Díj: Idegenforgalmi díj: Szakképzési Díj:
Katona Lajos Lantos Bt. Tankó Ferenc
A városi díjakra javasolt személyeket és vállalkozásokat az elnökség tudomásul vette. 539/2009 (XI. 20.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 539/2009 (XI. 20.) E számú határozatával, egyhangú szavazattal javasolja az alábbi vállalkozásokat a Dél-dunántúli Kereskedelmi és Ipakamarák Szövetségének Díjaira: Dél-dunántúli Régió Gazdaságáért Díj: Hauni Hungária Kft Hella ’91 Kft Dél-dunántúli Régió Vállalkozója Díj: Kollár László Dr. Pallos József Péter 540/2009. (XI. 20.) E határozat A Pécs-Baranyai kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 540/2009. (XI. 20.) E számú határozatával, egyhangú szavazattal elfogadta az Innovációs Bizottság részérıl beterjesztett pályázati rendszer 2010. évre vonatkozóan. Felkéri a Kamara Marketing Klubját, hogy a pályázati rendszer elnevezésében és PR-marketing munkájában mőködjön közre. 541/2009. (XI. 20.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 541/2009. (XI. 20.) E számú határozatával, egyhangú szavazattal felvette a kamara tagjai közé a következı vállalkozásokat: CANORUS-VEXI KER. ÉS SZOLG. KFT ERDOG KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT GEOLUTION NONPROFIT KFT.
HORVÁTH LÁSZLÓ SCHUSZTER-KFT VARGA ZOTLÁN A pártoló tagok közé az alábbi intézmányeket: MAGYAR ÉPÜLETGÉPÉSZEK SZÖVETSÉGE Euro Asphalt Ltd. A Magyar Épületgépészek Szövetsége részére pártoló tagdíjaként évi 30.000,- Ft tagdíjat, az Euro Asphalt Ltd. részére pártoló tagdíjaként 2010. évtıl évi 12.000,- Ft tagdíjat állapít meg. 542/2009. (XI. 20.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 542/2009. (XI. 20.) E számú határozatával, egyhangú szavazattal a tagsággal együtt járó kötelezettségek ismételt vagy súlyos megsértése miatt a mai nappal az alábbi vállalkozásokat kizárta a kamara tagjai közül: Jägerné Gyurka Anikó Major László ACKOFF CONSULTING GROUP Kereskedelmi, Ipari és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság ATELI-ART KFT. BACCSO KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT. BENEDEK ÉS TÁRSA KER. ÉS SZOLG. KFT. EGYENLEGEZİ KÖNYVELİ ÉS ADÓTANÁCSADÓ BT. FUPA IPARI KER. ÉS SZOLG. BT. GÉPKOCSIS SZÁLLÍTÓ ÉS SZOLG. KFT. HÉTDOMB BT. KIEFER FERENC KIS TÓTH KÁLMÁN MECSEK-HAUS VENDÉGLÁTÓ KER. ÉS SZOLG. BT. MIHOVICS ÁGNES MIXTRADE KER. KFT. MOLNÁR PANZIÓ Kft. PANNON PONT KFT PÉCSI VILLANYMALOM KFT. PFISZTNER BÉLA SUPERTECH INFORMATIKAI EGÉSZSÉGÜGYI KFT. SZADÜ KER. ÉS SZOLG. KFT. SZAUER JÓZSEF THERMO-LUX KER. ÉS SZOLG. KFT. Navill Kft. Cinderella Bt. Kartox Bt. MOHÁCSI VÁROSGAZDÁLKODÁSI ÉS RÉVHAJÓZÁSI KFT. Bölcsbagoly Bt. Nock Kinga Szigetfa Kft. Kiss Lászlóné
543/2009. (XI. 20.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 543/2009. (XI. 20.) E számú határozatával, egyhangú szavazattal felhatalmazza a PBGSZ Nonprofit Kft. ügyvezetıjét, hogy nyújtsa be a Környezet és Energia Operatív Program - KEOP-2009-5.3.0/A pályázatát a melléklet tartalommal. A pályázat nyerése esetén a szükséges önerıt a PBKIK tagi hitellel biztosítja. 544/2009. (XI. 20.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 544/2009. (XI. 20.) E számú határozatával, egyhangú szavazattal elfogadta az alábbi vállalkozások a „Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara tagja” védjegy használatára vonatkozó kérelmét. Bern Zrt. LEME Kft. Bognár Stúdió Bt. Mecsek Füszért Zrt. Csoboth & Csoboth Kft Mecsek-Klíma Kft. Dent-Rent Bt. Melio-Start Kft. Duna-Túra Kft. Metamédia Bt. Ép-gép Duna Kft. Pécsi Építı és Tatarozó Zrt. Fair Expo Kft. Porovica Kft. Forlong Bt. Ratipur Kft. Gondoldó Kft. Rokána Kft. Harkányi Gyógyfürdı Zrt. Soft-Flow Kft. Hétfı Kft. Szabó Bútor Kft. Intertherm Kt. Travel4you Kft. Kálóczy Kft. Treszner Kft. Komlói Főtıerımő Zrt. Várszegi Kft. Lakics Kft. X-Akták Kft. Tegavill Kft. 545/2009. (XI. 20.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 545/2009. (XI. 20.) E számú határozatával, egyhangú szavazattal tudomásul vette Kerényi János lemondását a közszolgáltatói tagozat elnöki posztjáról. Az elnökség megköszönte évtizedes kamarai munkáját. 546/2009 (XI. 20.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 546/2009 (XI. 20.) E számú határozatával, egyhangú szavazattal jóváhagyja Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával, az iPark Pécs Déllel, a PANNOVA Ipari Parkkal, a Pécsi Ipari Parkkal és a Munkaadók és Gyáriparosok Dél-Dunántúli Regionális Szövetségével 2009. november 12-én kötött együttmőködési megállapodást a melléklet tartalommal. 547/2009. (XI. 20.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 547/2009. (XI. 20.) E számú határozatával, egyhangú szavazattal garanciavállalási nyilatkozatot kér Pécs Megyei Jogú Város Polgármesterétıl arra vonatkozóan, hogy a vállalkozások által a Tettye Forrásház Zrt.
részére befizetett vízdíjakat átutalja a Pécsi Vízmő Zrt. részére, amennyiben jogerıs bírósági döntés alapján a befizetett vízdíjra a Pécsi Vízmő Zrt. jogosult. 548/2009. (XI. 20.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 548/2009. (XI. 20.) E számú határozatával, egyhangú szavazattal a PBKIK alapszabályát akként módosítja, hogy tevékenységi körébe felveszi a 8413 - Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése tevékenységet, és a Küldöttgyőlés elé terjeszti. 549/2009. (XII. 18.) E. határozata PBKIK Elnöksége 2009. december 18. napjától 2010. július 1. napjáig Dr. Tarnik István felügyelı bizottsági tag lemondása miatt megválasztja a PBKIK Oktatási Központ Oktatási és Vendéglátóipari Kft. Felügyelı Bizottsága tagjának Katona Lajost (lakcím: 7800 Siklós, Harkányi út 13., an.: Kásádi Mária). Utasítja az Ügyvezetıt a szükséges cégjogi lépések megtételére. Határidı: azonnal 550/2009. (XII. 18.) E. határozata PBKIK Elnöksége elhatározza a 2005. július 1. napján kelt Alapító Okirat 9. pontjának alábbiak szerinti módosítását. Meghatalmazza Dr. Horváth Ágnes ügyvédet, hogy a Ctv. 51. § (3) bekezdése alapján az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiraton igazolja, hogy a társasági szerzıdés egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az Alapító Okirat hatályos tartalmának. 9. Felügyelı Bizottság A felügyelı bizottság tagjai: Katona Lajos An.: Kásádi Mária Lakcím: 7800 Siklós, Harkányi út 13. Az alapító a felügyelı bizottság tagját 2009. december 18. napjától 2010. július 1.napjáig választotta meg. Utasítja az Ügyvezetıt a szükséges cégjogi lépések megtételére.