A Nyugati-Mecsek Tájvédelmi Körzet vízkészleteinek minősítése LÓCZY DÉNES1
Bevezetés A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságon régóta folynak a Nyugati-Mecsek Tájvédelmi Körzet kialakítását célzó munkálatok, melyek a már létező természetvédelmi területek egyesítését, így e tájrész hatékonyabb védelmét szolgálják. Ezeknek keretében kapott megbízást a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetének Természetföldrajzi Tanszéke a védetté nyilvánításra kijelölt terület természeti értékeinek felmérésére. Az elkészült jelentés (LÓCZY D. et al. 2002) hidrológiai fejezetet is tartalmazott, melynek tartalmi kivonatával kívánja köszönteni a szerző a 70. születésnapját ünneplő Hahn György professzort. A Nyugati-Mecsek vízgyűjtő területei; a Kapós és a Dráva között A Nyugati-Mecsek teljes területe végső soron a Duna vízgyűjtőjéhez tartozik. A hegység gerincén fut a Duna mellékfolyói közötti fő vízválasztó, amely a Kapós és a Dráva vízterületét elkülöníti egymástól (LOVÁSZ GY. 1977; ÁDÁM L. - MAROSI S. - SZILÁRD J. 1981). Ez a meglehetősen zegzugos lefutású „vonal" (1. ábra) kb. 400 m tszf-i magasságból indulva a Mecsek gerincén halad és a Jakab-hegy (a vízválasztó legmagasabb pontja: 592 m) Ny-i részén E felé fordul. Ahol karsztos vidéket érint (Melegmány-völgy, Ny-on, Orfű környéke), a felszínen nem lehet pontos vízválasztót kijelölni, csupán a domborzat alapján (RÓNAKI L. 1973). Ez a felszín alatti összefüggő karsztrendszer miatt nem esik egybe tökéletesen a hidrológiai vízválasztóval, pl. az Abaligeti-barlang felszín alatti vízgyűjtő területe feltehetőleg keletebbre terjeszkedik a domborzati vízválasztónál (LOVÁSZ GY. 1971). Bár a Mecsek hegység egészét tekintve az É-i lefolyású terület alig több mint 200 km2 (kb. 25%), a kialakítandó tájvédelmi körzet több mint 70%-a a fentiek értelmében a leírt vonaltól É-ra fekvő Kapós vízgyűjtőjébe tartozik. Ezen belül elkülöníthető a Baranya csatorna közvetlen és az Orfűi-patak közbeiktatásával kialakult vízgyűjtője. A fő vízválasztótól D-re jelentősebb nagyságú térségek a tájvédelmi körzetnek 20%-át teszik ki (Misina-Tubes-hegycsoport, a Jakab-hegy K-i lejtői, ill. a Jakabhegy-Abaliget vonaltól Ny-ra). A tervezett tájvédelmi körzet területének alig több, mint 20%-ára terjednek ki. A mecseki fő vízválasztótól D-re a vízfolyások végső soron a Drávába ömlenek. Két részvízgyűjtő különböztethető meg: a Pécsi- és a Bükkösdi-víz lefolyásterülete. A K-i (Pécsi-víz) és a Ny-i (Bükkösdi-víz) részvízgyűjtő között a vízválasztó a Jakab-hegyen és annak DK-i nyúlványán át húzható meg. A leendő tájvédelmi körzet DK-i peremén lefutó patakok közvetlen befogadója tehát a Mecsek déli lábát kísérő 1
tanszékvezető egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem, Természetföldrajzi Tanszék
319
Pécsi-víz (BABOS Z. 1965). Ilyen vízfolyás pl. a történelmi jelentőségű, a pécsi feketekőszén-bányászat történetében kiemelkedő szerepet játszó Lámpás-völgy patakjának, a Lámpási-ároknak három, tartósan vizet szállító forrásága. A Ny-abbra haladó vízfolyások vizét a Bükkösdi-víz gyűjti össze, amely Besencénél beleömlik a Fekete-vízbe, azon keresztül pedig a Drávába. (A Bükkösdi-víz mesterségesen, az árapasztó csatorna révén a Pécsi-vízzel is kapcsolatban áll - TÓTH K. 1959).
r*\
.•*"* 2
"3
ffl|4
11.5
1. ábra A Nyugati-Mecsek vízgyűjtő területei (LÓCZY D. - GYENIZSE P. 2002). 1 = vízfolyás; 2 = fő vízválasztó; 3 = mellékvízválasztó; 4 = beépített terület; 5 = nagyvízgyűjtők A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a tervezett tájvédelmi körzet K-i határa a Hármas-Bükk területén átlépi a Dráva és a közvetlenül a Duna vízrendszeréhez tartozó Karasica vízválasztóját. A Vasasi-árok forráságai és a belé lefutó szárazvölgyek kb. 45 ha területen beletartoznak a Tájvédelmi Körzetbe. Ezt is beszámítva tehát a Körzet három nagy vízterület határán fekszik. A legjelentősebb vízfolyások és rendűségük A Nyugati-Mecsek legjelentősebb vízfolyása az Orfüi-patak. A Jakab-hegy É-i oldalán eredő Rákos-patak és a Szúadó-nyereg É-i lejtőjén fakadó források (Fenyves-, Jancsi-forrás) patakjainak egyesüléséből keletkezik. Teljes hossza 20,5 km; vízgyűjtő területe 212 km2, döntő részben triász kagylósmészkövön halad. Orfünél harmadrendű vízfolyás.
320
A sorrendben utána következő patakok a Bükkösdi-víz mellékvizei. Maga a Bükkösdi-víz éppen csak érinti a tervezett tájvédelmi körzet É-i határát. A körzetet érintő felső szakaszának hossza 20 km, az ehhez tartozó vízgyűjtőterület 188 km2, ebből mindössze kb. 35 km2 esne a tájvédelmi körzet területére, elsősorban perm-triász homokkőből, aleurolitból és konglomerátumból felépülő felszín, É-on némi triász kagylósmészkővel és miocén üledékekkel. A Bükkösdi-víz ezen a szakaszán negyedrendű vízfolyás. Összhossza 13,5 km, ebből csupán a legalsó kb. 1 km-es szakasz nem tartozik a körzethez. Vízgyűjtőterülete kb. 20 km2. A Bükkösdi-vízbe ömlő Petőczi-árok hossza kb. 10 km, vízgyűjtőterülete kb. 15 km2. A földtani szerkezettel magyarázható jellegzetessége, hogy mellékvizei szinte csak D felől, bal oldalon vannak. Innen viszont 7 patakot is felvesz. A leendő tájvédelmi körzet ÉK-i részén a Baranya-patak csak mintegy 3 km-en és 3,5 km vízgyűjtőterülettel sorolható a körzethez (triász kagylósmészkő és miocén agyagmárga felszín); a Nagy-Mély-völgy negyedrendű vízrendszerének törzsvízfolyása 6 km hosszú és legalább 10 km2 felszíni vízgyűjtő tartozik hozzá. Túlnyomó részben ez is triász kagylósmészkőn kialakult karsztvidék. A felszín tagoltsága és az árkos erózió veszélye szempontjából nagy a jelentősége az ún. "0-adrendű" vízhálózati elemeknek, tehát az állandó vízfolyással nem rendelkező vízmosásoknak, völgykezdeményeknek. A karsztos területeken, az Abaligettől és Orfűtől D-re eső részen karsztos vakvölgyek, dolinasorok tartoznak ide (LOVÁSZ Gy. 1971). Gyengébben vízáteresztő kőzeteken, pl. DNy-on, a Farkas-tető É-i oldalán, a KözépsőMecsekben pedig a Vagot-puszta környéki meredek gerincek oldalában, a Zsidó-völgy baloldali lejtőjén, valamint még K-ebbre, a mánfa-árpádtetői műút K-i oldalán, a Baranya patakba lefutó kisebb vízfolyások völgy oldalaiban, ill. a tervezett Tájvédelmi Körzet legkeletibb szögletében, a Hármas-Bükk-forrás felett sűrű az eróziós árkok hálózata. A veszélyes mértékű lineáris erózió oka számos esetben a nem kellő körültekintéssel végzett erdőgazdálkodás (pl. az erdőgazdasági földutak helytelenül megtervezett hálózata). A kialakítandó tájvédelmi körzet vízhálózatának természetességét jelzi, hogy területén mesterséges vízfolyással nem lehet találkozni. Általános jelenség ugyan, hogy a jelentősebb patakok medrét szabályozták, alkalmassá tették nagyobb vízhozamok biztonságos levezetésére, de ez csak alsóbb szakaszaikon jellemző, forráságaik, felső szakaszaik természetes állapotban vannak (ZSUFFA I. 1996). A Nyugati-Mecsek állóvizei A Nyugati-Mecsek tavai mesterségesek, patakok felduzzasztásával hozták létre őket. A legjelentősebbek az 1966 óta létesített, a turisták által kedvelt Orfűi-tavak (BARONEK J. et al. 2001). A Pécsi-tó (75 ha) üdülési célokat szolgál, a Herman Ottó-tó (29 ha) természetvédelmi rendeltetésű halrezervátum, a Kovácsszéna]ai-tó horgásztó, az Orfűitó (9,7 ha) pedig halastó, melynek vizét öntözésre is használják. A körzet határain belül az egyetlen jelentékenyebb felületű mesterséges tó az Éger-völgyi-víztározó. 1975-ben üdülési céllal alakították ki a Pécshez tartozó Magyarürög közvetlen szomszédságában, az Éger völgy parkedejében. A keskeny Éger-völgy alsó szakaszán fakadó 5 forrás vize táplálja. Duzzasztógátja átlagosan 5 m, legfeljebb 10 m magas. A tó közepes vízszintje 224 m-rel van a tengerszint felett, hossza kb. 150 m, területe 0,44 ha, a tározott víz térfogata 15 000 m3. Árvízkor vízszintje 0,5 m-rel emelkedik meg. Az Éger-patak vízgyűjtőterülete a duzzasztógát szelvénye felett 3,5 km2, árvízi vízhozama 6,8 m3/s.
321
A jelentéktelen kiterjedésű állóvizek közül megemlíthető még a Jakab-hegy fennsíkján, a hajdani kolostor kerítő falain belül lévő, néhány m2 kiterjedésű, igen sekély, szintén részben mesterséges tavacska, a Kolostor-tó (BARONEK J. et al. 2001). Keletkezése a hegy sajátos földtani felépítésével kapcsolható össze. A jakab-hegyi antiklinális homokkőrétegei itt mindössze 5°-os szögben dőlnek. A homokkő-összletbe kisebb aleurolitos-agyagos lencse települ közbe. Gyenge vízvezető képességének köszönhetően fölötte ún. függő vagy "lebegő" talajvíz gyülekezik össze, amelyet egy kútból a szerzetesek csatornán keresztül vezettek a tóba. Az itt felgyülemlett talajvíz csak rendkívül lassan talál lefolyást a nagyobb mélységek, a környék valódi, több száz méterrel mélyebben fekvő talajvízszintje felé. A kút már a korábbi kelta földvár helyének meghatározásában is szerepet játszhatott. Forrás által táplált, egészen kis tó található a Szúadó-völgy jobb oldalában. Az állandó Laci- és az időszakos Szúadó-forrás vize kb. 325 m magasságban az agyagos felszínen megduzzad, majd lefolyik az Orfüi-patakba. A karsztvidékekre általában jellemző töbörtavak közé tartozik az Abaligettől D-re, a Nyáras-völgy D-i oldalában, kb. 290 m tszf-i magasságban található, néhány nr-es kiterjedésű Száraz-tó. Nevéhez híven azonban csak a karsztvízszint rendkívüli megemelkedésekor van benne víz. A vízhálózat sűrűsége A felszín vízáteresztő képessége, a domborzat, ill. a terület vízháztartása (lefolyási tényező) együtt alakítják ki a vízhálózat sűrűségét. A lefolyási tényező értéke a NyugatiMecsekben erősen ingadozik: a karsztterületeken a 2 l/s knr-t sem éri el, míg D-ebbre, a Jakab-hegy tömbjében vagy a Középső-Mecsekben, a Misina-Tubes lejtőin 5 l/s km2. Ennek megfelelően a Nyugati-Mecsek vízhálózata általánosságban meglehetősen ritka (0,10,2 km/km2), ami az erősen karsztosodott mészköfelszínek jó vízbefogadó jellegének köszönhető. Ahol kevésbé jó vízáteresztő kőzetek (homokkövek, aleurolit, agyagok, agyagmárga stb.) kerülnek felszínre, a vízhálózat sűrűbb (>1 km/km2). A legsűrűbb vízhálózat a Jakab-hegy É-i oldalán alakult ki, a Szúadó-völgy fejétől Ny felé, a Sas-völgytől D-re eső sávban egészen Hetvehely környékéig. Itt az állandó vízfolyásokból álló hálózat sűrűsége eléri, sőt meghaladja a 2,5 km/km2-t. A vízhálózat mintázata A vízhálózat mintázata elsősorban a földtani szerkezet és a rajta kialakult domborzat függvénye. Következésképpen rajzolata a hegységben változatos. A NyugatiMecsekre erózió által feltárt antiklinális földtani szerkezet jellemző. Az ehhez tartozó vízhálózati mintázat az antiklinális külső oldalán általában párhuzamos, a belső oldalon gyűrűs. A Nyugati-Mecsek esetében a belső mag már nem tartozik a védendő területhez, a külső vízhálózat legjellegzetesebb vonása pedig az, hogy a fő lefolyási irányok az antiklinálisban feltárult rétegfejek gerinceinek irányát követik. Ezért a Nyugati-Mecsek Nyi szélén az tapasztalható, hogy Ny felé futnak le a a vízhálózat tengelyének tekinthető, leghosszabb völgyek (Nyáras-, Sás-völgy). A másodlagos vízhálózati vonalak viszont erre merőlegesen, az aszimmetrikus keresztmetszetű völgyek hosszabb (a tervezett tájvédelmi körzet területén többnyire É-i kitettségü) lejtőin, egymással nagyjából párhuzamosan alakulnak ki, s viszonylag sűrű vízhálózatot alkotnak. Az aszimmetrikus szerkezet
322
keletebbre is uralkodik, de a hegység határozottabban sasbércekre szakadozik. Ennek megfelelően, az egymással nagyjából párhuzamosan, D-ről É-ra haladó völgyek (Szúadó-, Zsidó-, Nagy-Mély-, Melegmányi-völgy) igen hosszúak. A lapos Misina-Tubes-fennsíkon nem alakult ki igazi vízhálózat, a D-i irányban lefutó vízfolyások pedig már nem tartoznak a körzethez. A K-i részen egyre inkább a Ny-K-i irányú törésvonalak válnak uralkodóvá, így a fő vízrajzi tengely, a Baranya-patak felső folyása, K-Ny-i irányú, mellékvizei pedig É-ias irányban futnak bele. Vízjárási sajátosságok A leendő tájvédelmi körzet Ny-i harmada a Bükkösdi-víz vízrendszerébe tartozik, melynek ez az egyik legfontosabb táplálóterülete. A Bükkösdi-víz lefolyásviszonyait a legmegbízhatóbban a Szentlőrincnél, 23,6 folyamkm-nél felszerelt, felszíni vízállásmérő állomás jellemzi. 113,77 m-rel a tszf helyezték el, és 137 km2 vízgyűjtőterület tartozik hozzá. A méréseket 1951 január 1-je óta folytatja az állomás kezelője, a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Az állomás helyén az alapvízhozamokhoz 60-75 cm-es vízállás tartozik. Az átlagosnál csapadékosabb (766 mm a pogányi meteorológiai állomáson) 1999. év napi vízjárásaiból összeállított vízjárásgörbe (2. ábra) jól mutatja a Bükkösdi-víz jellemző vízjárását. A januártól február közepéig tartó téli kisvíz után február végén-március elején a hóolvadás okozza a hirtelen fellépő, majd fokozatosan elsimuló csúcsot. A hóolvadáskor lefolyó vízmennyiség rendszeresen elérheti az alapvízhozam kétszeresét. A tavaszi frontbetörésekböl származó esőzések április-májusban 10-20 cm-rel emelik meg a Bükkösdi-víz vízállását. Ha a sokéves átlagnak megfelelően bekövetkezik a júniusi csapadékmaximum, a vízállás elérheti a 180 cm-t. A vízjárás az őszi és a téli hónapokban mutatja a legkisebb ingadozást. Alkalmi vízhozamméréseket végeztek még a Melegmányi-patakon, Mánfa felett, Thomson bukó alkalmazásával (DDVÍZIG 1974). 1969. február végén, március elején 100135 l/sec vízhozamot regisztráltak. Ez egy árhullám levonulását ugyan jellemezheti, de a vízjárásra nem lehet általános következtetéseket levonni belőle. A felszín alatti vízkészletek és dinamikájuk A Mecsek bonyolult szerkezetének köszönhetően a felszín alatti vízkészlet feltárása nehéz (VASS B. 1974). A karsztvíz legfontosabb tározó kőzete a középső-triász mészkő, amelybe azonban a pikkelyes szerkezet következtében gyengébben vízáteresztő rétegek torlódtak (WEIN Gy. 1952). A vízrekesztő fekü miatt a karsztvízkészlet különböző szinteken helyezkedik el, a források jelentős része 300 m tszf-i magasságban lép a felszínre. A karsztvízkészlet utánpótlásának jelentős forrása a Jakab-hegy környéke, ahonnan a homokkövek réteglapjain számottevő mennyiségű víz szivárog a karsztos terület irányába (NÉMETH L. 1964). Ezzel szemben az orfűi és abaligeti, valamint a tubes-misinai töbrös karsztterület felszín alatti vízkészlete csak a csapadékból kap utánpótlást (SZABÓ P.Z. 1940). Az oldalirányú vízmozgással pedig vizet veszít a nem karsztos szomszédság felé. Szabó Pál Zoltán (1952) a Nyugati-Mecseket hidrológiai körzetekre osztotta (3. ábra). A vízmérleg sajátosságaira tekintettel a vizsgált területen 11 hidrológiai körzetet lehet azonosítani, amelyek tovább bonthatók összesen 34 alkörzetre (1. táblázat).
323
01.01
02 01
03 01
04 01
06 01
>01
07 01
08.01
09.01
10 01
11.01
12.01
Hónap
2. ábra A Bükkösdi-víz jellemző vízjárása
A Hideg karsztforrás k Langyosvizű karsztforrás & Mélyfúrás meleg karsztvize
3. ábra A Nyugati-Mecsek vízmérleg alapján megállapított hidrológiai körzetei (Szabó P.Z. 1952 nyomán)
sor szám 1 1A IB 2 2A 3 4 4A 4B 5
5A 5B 6 6A 6B 6C 6D 7 7A 7B 7C 7D 8 8A 9 10 11 12 12A
kőzetfelszín
domborzat
növényzet
Misina-Tubes mészkőtömb
alig tagolt fennsík
erősebben töredezett kőzetfelszín erősen töredezett helyenként erősen töredezett mészkő, homokkősáv mészkő Mély-völgy, Melegmány, mészkő, pala, homokkő Szúadó-völgy mészköterülete erősen gyűrt triász lemezes mészkő triász homokkő, agyagpala konglomerátummal, kavicsos homokkal fedett mészkő kevésbé fedett karszt
ua.
lombos- és fenyőerdő, vékony, vízáteresztő talaj kopár
DNy-i kitettség E-i lejtésű fennsík
kopár erdő, vastag avar
alig tagolt fennsík mély völgyek, karsztos hátak dolinákkal ua.
erdő erdő, vékony talaj, vastag avar
ua.
erdő, vastag avar
ua. E-i lejtésű fennsík
erdő erdő
völgyekkel jobban tagolt ua.
ua. erdő, vastag avar
K-Ny-i hátak
közepesen erdős, vékony talaj
ua.
részben szántó, a védendő része erdő
karsztos hát
erdő
ua. ua. E-ra lejtő fennsík dolinákkal ua. ua. ua.
szántó müveit, ill. liget erdő, vékony talaj
fennsík dombok, széles völgyek
erdő művelt
ua. lapos hát
erdő, vastag avar erdő
erősen tagolt D-re lejtő völgy oldal
erdő erdő
E-i lejtő
erdő, vastag avar
ua.
bolygatott felszín (bányaterület)
repedezett homokkő, szerkezeti vonalak mecsekrákosi mészkőtömb, erősen töredezett mészkövön miocén agyag, löszfoltok kavicsos, homokos, agyagos fedőrétegek ua. ua. triász mészkő, vékony agyag, lösz erősen gyűrt mészkő fedett karszt homokkő, márgás pala, néhol lösz triász homokkő, pala mészköves, agyagos, homokos fedő alatt ua. fedett karszt (homok, kavics, agyag) miocén fedő, lösz alig fedett lemezes mészkő, erősen töredezett homokkő, agyagpala, töredezett ua.
erdő, erdőtalaj, vastag avar
ua. művelt ua.
1.táblázat A Nyugati-Mecsek hidrológiai körzeteinek legfontosabb jellemzői a vízmérleg szempontjából (SZABÓ P.Z. 1952 nyomán, kiegészítve)
325
A táblázat is világosan mutatja, hogy a beszivárgás, tehát a karsztvíz utánpótlódása a jól fejlett, dolinás mészkőfennsíkokon a legjelentősebb, bár a fedett karszttal jellemzett hidrológiai körzetek szerepe is nagy. Szabó P.Z. (1952) a táblázat adatainak elemzésével megbecsülte, hogy az egyes körzetekben, alkörzetekben a lehulló csapadéknak kb. hány százaléka fordítódik a mélybeli karsztvízkészlet utánpótlódására, ugyanakkor nem vette figyelembe, hogy az elnyelődött vízmennyiség tekintélyes része bizonyos, a felszín alatt megtett út után forrásokba ismét a felszínre jut. A Szabó P. Z. által vizsgált, kb. 110 km2-nyi terület kb. egybeesik a tervezett tájvédelmi körzettel, csak Ny-on terjed tovább a Zselic területére is. Becsléseiből kiszámította, hogy ezen a területen mennyi az évente a mélybe jutott víz mennyisége km2enként. A számításokat az 1932-41 közötti csapadékosabb időszakra (763 mm évi csapadék) és a szárazabb 1942-51 közötti évekre (608 mm) is elvégezte, hogy hosszabb időszakra érvényes átlagokat kapjon. (Megjegyzendő, hogy azóta jóval szárazabb szakaszok is előfordultak, 2003-ban pl. csupán 475 mm hullott.) Megállapította, hogy a jól karsztosodott területrészeken az elnyelt víz a csapadék 58-60%-át is kiteheti. Mennyisége a következő körzetekben haladja meg az évi 1 millió m3-t: - 2. körzet: 6 millió m3 - 5. körzet: 2,6 millió m3 - 7. körzet: 2 millió m3 - 12. körzet: 1,8 millió m3 - 1. körzet: 1,5 millió m3 - 10. körzet: 1,3 millió m3 - 6B alkörzet: 1,1 millió m3 - 6. körzet: 1 millió m Az összes többi egység mintegy 8 millió m3-rel járul hozzá a Nyugati-Mecsek karsztvizének utánpótlásához. Ha ebből a másodpercenkénti karsztvíz-utánpótlást kívánjuk meghatározni, a tervezett tájvédelmi körzet területére kb. 0,8 m3/s értéket kapunk. Az egyéb korabeli vizsgálatokkal összhangban, azonos területegységre számítva, a dolinákkal borított, erősen karsztosodott felszíneken az 1 km2-re jutó beszivárgás a 400 000 m3-t is meghaladja, míg a fedett karszt (homokkő, agyagmárga, kavics, pala fedő) területein értéke évente 100 000 és 200 000 m3 között alakul. Frissebb adatok szerint (BALÁZS J. 2000) a Mecsek és a Villányi-hegység együttes becsült hidegvízkészlete 2,67 km3. A Mecsek kitermelhető vízkészlete az Országos Vízgazdálkodási Keretterv (OVH, 1984) szerint 57 000 m3/nap, a 40 év átlagából becsült beszivárgó vízmennyiség 19 000 m3/nap, a mecseki források összvízhozama 29 000 nvVnap. Mivel a Mecsek karsztterületének kb. 80%-a a tervezett tájvédelmi körzethez tartozik, a fenti adatok kb. háromnegyedével lehet számolni. A Vízrajzi Évkönyvben (2000) a Pécs környéki felszín alatti vizek szintjének időbeli változásait csupán egyetlen mérőállomás (PÉCS K-90) adatsora jellemzi (4. ábra). Ez sem teljes, hiszen a mérések augusztus 2-4. hetében szüneteltek. A mérőállomás 1997 január 23-a óta működik 122 m tszf-i magasságban, tehát már a Pécsi sík területén. A 296,2 m mély kútban létesített mérőhely célja a nyugat-mecsekalji ivóvízbázisok vízszintingadozásainak nyomonkövetése. A vízutánpótlás ide a NyugatiMecsek karsztjából érkezik, az észlelések tehát - bizonyos mértékig -alkalmasak a vizsgált terület felszín alatti vízviszonyainak jellemzésére. Mivel sokéves adatsor nem áll
326
rendelkezésre, az elemzéshez célszerű ismét a csapadékos 1999. évet alapul venni. Ekkor a vízállás maximuma -4,24 m, minimuma -10,99 m volt, mindkettőt januárban észlelték. Az éves és a legnagyobb havi ingadozás értéke egyaránt 7 m. A legkisebb ingadozás decemberben volt tapsztalható, amikor a vízállások -4,63 m és -9,55 m között változtak, vagyis az ingadozás mértéke az 5 m-t sem érte el.
06.01
07.01 Hónap
4. ábra A Pécs környéki felszín alatti vizek szintjének időbeli változásai
A Nyugati-Mecsek forrásai A hegység forrásokban gazdag, de ezek nem különösebben bővizüek (SZABÓ P.Z. 1952, 1953, ERDŐSI F. 1969). A karsztforrások közül kiemelkedik az orfűi Vízfő-forrás (WEIN Gy. 1953). (Jelentőségét újabban tanösvény mutatja be a nagyközönségnek.) Vízhozamuk azonban erősen ingadozik, ami gazdasági hasznosításukat megnehezíti. Ennek ellenére a közelmúltban mindkettő fontos szerepet játszott: az előbbi Pécs, az utóbbi Komló vízellátásában (SZABÓ Z. - HANKÓ Z. 1963). Állandóbb vízkivételi hely a Csertetői-forrás és az Istenkút. A források "megbízhatósági" minősítésére Kessler Hubert (1954, 1959) tett javaslatot. A tőle származó minősítő táblázat (2. táblázat) a vízhozam, a hőmérséklet és a víz sótartalmával arányos elektromos ellenállás (az elektromos vezetőképesség reciproka) átlagos ingadozásának mértéke szerint állapítja meg, mennyire lehet számításba venni vízgazdálkodási célokra az egyes forrásokat. Elsősorban a vízhozam ingadozásai adnak alapot arra, hogy megkíséreljük a nyugat-mecseki források besorolását. Nyilvánvaló, hogy a vízhozam és ingadozásának mértéke szorosan összefüggő érték: a kisebb hozamú források esetében az árvizek arányaiban sokszorta nagyobb vízhozamemelkedést jelentenek, mint a
327
bővizübb (tehát már eleve "megbízhatóbb") források esetében. Megjegyzendő továbbá, hogy a minősítés alapjául szolgáló adatok esetlegesek, hiányosak, pontatlanok, különböző időszakokból származnak, ezért összevetésük csak nagyon közelítőleges eredményt hozhat. A Nyugati-Mecsek kataszterben szereplő források többségére megbecsülhető a rendszeresen mérhető "árvízi" vízhozam, így közelítőleges besorolásuk is lehetséges (3. táblázat).
vízhozam - ingadozás hőmérséklet-ingadozás \\tmax\s,min)
' ' max' * min/
1,0-3,0 3,1-5,0 5,1-10,0 10,1-20,0 20,1-100,0 100,1<
1,00-1,15 1,15-1,25 1,26-1,35 1,36-1,45 1,46-1,55 1,56<
elektromos ellenállás ingadozása (Rmax/Rmin) 1,00-1,05 1,06-1,10 1,11-1,15 1,16-1,25 1,26-1,35 1,36<
2. táblázat A források megbízhatóságának minősítő táblázata
(KESSLER
tszf. magas vízrendszer sága (m)
forrás neve
helye
Bükkös-f. (áll.) Csepegő-f. (áll.) Csokonai-f. (id.) Kis-Paplika-f. (áll.) Nyáras-f. (id.) Pálos-kút (id.) Szarvas-kút (id.) Szúnyog-f. (id.)
Jakab-hegy E-i oldala Abaligettől D-re Abaligettöl D-re Abaligct DK-i határában Abaligettől Ny-ra Jakab-hegy E-i oldala Abaligettől Ny-ra
418 335 325 240
Viganvári-patak Viganvári-patak Viganvári-patak Bükkösdi-víz
205 482 230
Abaligettől Ny-ra
257
Nyáras-patak Viganvári-patak Nyáras-patak mellék-völgye Nyáras-patak
megbízhatósági mutató 6 kitűnő 5 igen jó 4 jó 3 mérsékelt 2 rossz 1 igen rossz
H. 1954 nyomán)
haszilosítása
Abal gut vízellátása
"megbíz hatósági" mutató 2 2 1 4 1 1 1 1
3. táblázat A Nyugati-Mecsek forrásainak megbízhatósági minősítő táblázatának részlete (áll. = állandó; id. = időszakos működés) Rendszeres vízállásmérés folyt az orfüi Vízfő-forrásná\ 1969 novembere és 1973 decembere között. Ennek eredményeit a 4. táblázat mutatja be.
328
lefolyt összes vízmenny, (m3)
átlagos havi LKQ (m3/sec) átlagos havi KöQ (m3/sec) átlagos havi NQ (m3/sec) észlelt LKQ (m3/sec) észlelt LNQ (m3/sec)
1970 1971 1972 1973 1969X1. - 1973X11. 1969X1.- 1973X11. 1969XL- 1973X11. 1969X1.- 1973X11. 1969XL- 1973X11.
5 575 806 984 191 4 216 052 5 154 546 0,0432 0,1225 0,5480 0,0018 6,6500
4.táblázat Az orfüi Vízfő-forrás vízhozama (forrás: DD VÍZIG 1974)
Összefoglaló értékelés A fenti elemzés értelmében a Nyugati-Mecsek vízkészleteiről megállapítható, hogy a térség vízháztartása, az ökoszisztémák működése, lakosság vízellátása, valamint rekreációs igényeinek kielégítése szempontjából a Nyugat-Mecseki tervezett tájvédelmi körzet vízkészletei értékesnek minősíthetők.
Irodalom ÁDÁM L. - MAROSI S. - SZILÁRD J. 1981. A Dunántúli-dombság (Dél-Dunántúl). Akadémiai Kiadó,
Budapest BABOS Z. 1965. A Pécsi-víz felső részvízgyűjtőjének vízrajza. Hidrológiai Közlöny 45. 97-110. o. BALÁZS J. 2000. Hidrogeológia. Egyetemi jegyzet. Miskolci Egyetem, Miskolc http//illit.hgeol.uni-miskolc/hu/balazs/jegyz/vk3.htm BARONEK J. (szerk.) 2001. A Mecsek természetjáró kalauza. 2. kiadás. Baranya megyei Természetjáró Szövetség, Pécs. DDVÍZIG 1974. Vízhozammérések 1968-1972. Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Pécs. ERDŐSI F. 1969. Megszűnt források, eltűnt patakok nyomában Pécsett és környékén. Hidrológiai tájékoztató, június. 84-86. o. KESSLER H. 1954. A karsztból tartósan kitermelhető vízmennyiség és a beszivárgási százalék megállapítása. Hidrológiai Közlöny 34. 212-222. o. KESSLER H. 1959. Országos forrásnyilvántartás. VITUKI, Budapest Kiss GY. 1974. Vízgazdálkodás és környezetvédelem Baranyában. In: Kolta J. (szerk.): Környezetvédelem Baranyában és Pécsett. Pécs. 95-101. o. LOVÁSZ Gy. 1971. Adatok az Abaligeti-karszt geomorfológiai és hidrológiai jellemzéséhez. Földr. Ért. 20. 3. 283-296. o. LOVÁSZ Gy. 1977. Baranya megye természeti földrajza. Baranya Megyei Levéltár, Pécs LÓCZY D. - Fábián Sz. - Gyenizse P. - Kovács J. - Nagyváradi L. - Pirkhoffer E. - Szabó B. 2002. A Nyugati-Mecsek természeti értékei. Jelentés a DDNP számára. Kézirat. PTE TTK Földrajzi Intézet, Pécs. 135 o. MAJORLAKI J. 1966. Pécs és Baranya vízellátásának perspektivikus elképzelései. Pécsi Műszaki Szemle 1-2.31-36.0.
329
NÉMETH L. 1964. A Nyugati-Mecsek hegység képződményeinek hidrogeológiai értékelése. Pécsi Műszaki Szemle 3. 4-10. o. A Mecsek és a Villányi-hegység. Turistaatlasz és útikönyv. 1:40 000. 2003. Cartographia, Budapest. 128 o. Országos Vízügyi Hivatal 1984. Országos vízgazdálkodási Keretterv. OVH, Budapest REMÉNYI P. 1960. Vízháztartási vizsgálat Pécs vízellátása érdekében. Pécsi Műszaki Szemle 4. 11-14.0. REMÉNYI P. - SZABÓ L. - SZALAY É. 1965. A Pécsi-medence talaj- és rétegvizének utánpótlódása.
Hidrológiai Közlöny 45. 547-559. o. RÓNAKI L. 1973. A mecseki karszt 1:10 000-es méretarányú vízföldtani, morfológiai és speleológiai térképe. Hirdológiai tájékoztató, 78-81. o. SALAMIN P. 1953. Mennyiségi vízgazdálkodás a Mecsekben. Hidrológiai Közlöny 33. 252-260. SZABÓ P.Z. 1940. A mecseki karsztvíz. Hidrológiai Közlöny 20. 136-152. o. SZABÓ P.Z. 1952. A Mecsek karsztvízrendszere. Hidrológiai Közlöny 33. 7-8. 241-251. o. SZABÓ P.Z. 1953. Két mecseki karsztforrás vizsgálata Komló és Pécs vízellátása szempontjából. Földr. Közi. 1.(77.) 161-189.0. SZABÓ Z. - Hankó Z. 1963. Pécs ivóvízellátásával kapcsolatos hidrológiai és hidraulikai vizsgálatok. Hidrológiai Közlöny 43. 60-71. o. TÓTH K. 1959. A Bükkösd-patak szabályozása. Pécsi Műszaki Szemle 3. 14-18. o. VASS B. 1974. Vízellátás és környezetvédelem megyénkben. In: Kolta J. (szerk.): Környezetvédelem Baranyában és Pécsett. Pécs. 113-118. o. VITUKI 2000. Vízrajzi Évkönyv 1999. VITUKI, Budapest WEIN Gy. 1952. A Mecsek hegység hidrogeológiája. Földr. Ért. 1.2. 237-243. o. WEIN Gy. 1953. Pécs és Komló vízellátásának földtani lehetőségei. Hidrológiai Közlöny 33. 359-361.0. ZSUFFA I. 1996. Műszaki hidrológia I. Műegyetemi Kiadó, Budapest
330
