A MAGYAR KISVÁROSHÁLÓZAT KITELJESEDÉSE AZ 1990-ES ÉVTIZEDBEN. Zoltán Zoltán 1

Földrajzi Konferencia, Szeged 2001.

A MAGYAR KISVÁROSHÁLÓZAT KITELJESEDÉSE AZ 1990-ES ÉVTIZEDBEN Zoltán Zoltán1 A kisvárosoknak határozott, mással nem helyettesíthető szerepe van egy településhálózat egészséges működésében. Ha a településhálózatot nagyságrendi és funkcionális megoszlása alapján egy piramishoz hasonlítjuk, akkor a piramis alján lévő nagyszámú község után, egy szinttel feljebb a kisvárosok kiterjedt hálózatának kell következnie. E felett kell elhelyezkedjen a viszonylag kisebb számú középváros, majd nagyváros, végül a kis-, középés nagymetropolisok. A magyar településhálózatban évtizedeken át egy torz településhálózati struktúra akadályozta a hálózat egészséges működését és a falvak megfelelő ellátottságát különböző városi szolgáltatásokkal. A kommunista rendszerben azt a hamis illúziót keltették a városokkal kapcsolatban, hogy azok csak nagy és iparilag erősen fejlett települések lehetnek, amelyek a munkásosztály fellegvárai. Ilyen tekintetben sokáig még az alföldi mezővárosokat is legszívesebben a falvakhoz sorolták volna. A másik hamis feltevés, hogy idővel /a kommunizmusban/ eltűnik a városok és falvak közötti különbség és azok idővel a városok színvonalára emelkednek. Ez egy nagy sületlenség volt, mert nemcsak, hogy a falvak és városok, hanem a különböző nagyságú városok közötti különbségek sem szűnhetnek meg. Pl. Kőszeg akármilyen aranyos kisváros sohasem fog „annyit tudni”, mint Budapest. De nem is kell, hogy annyit tudjon, mert más a társadalmi-gazdasági strukturája. Az ott élő kis-polgárság igényeit viszont kellően ki tudja elégíteni. Hány városra van szüksége egy országnak? Településhálózatunk ezen alapvető anomáliáit már az 1960-as években felismertem és ekkor megírtam a „Rangrejtett városok” c. cikkem, a városi funkciókat betöltő nagyközségek városi jogállásának mielőbbi elismerését sürgetve. / Élet és Tudomány, 1968.ápr. 26-i szám./ Ebben kifejtettem, hogy akkor az ország lakosságának csak 44 %-a lakott városokban. Budapestet leszámítva pedig csak 24 %-a! Városaink száma akkor még csak 69 db volt. Többségükben 20-80 ezer fő közötti középváros, illetve az azon felüli néhány nagyváros. Nagyon sok megyénkben csak egy város volt: a megyeszékhely. Pl. Tolnában, Somogyban, Szabolcs-Szatmárban. Ugyanakkor 3200 volt a községek száma. IIyen kis számú és egyenetlen területi elhelyezkedésű városhálózat nem volt képes ezek igényeit a kor követelményeinek megfelelő színvonalon kielégíteni. Mellékelem azon települések listáját, amelyek akkor még csak „városiasodó nagyközségnek” számítottak (1. ábra). Ezek többsége egy-két kivételtől eltekintve még az 1990-es rendszerváltás előtt várossá vált. De sokkal több városunk nem is nagyon lett a régi rendszerben. A kisvárosok számszerű gyarapodása a rendszerváltás után gyorsult fel. Nem kis mértékben abból fakadóan, hogy a városi cím várományos településeket én biztogattam, hogy nyugodtan pályázzanak, mert jó esélyük van rá, hogy előbb utóbb elnyerhetik ezt a címet. Sőt, aki igényelte annak a várossá fejlesztési programját is elkészítettem, hogy lássák, hogy állnak a rangsorban a többi már városnak számító településsel összehasonlítva, illetve milyen funkcióhiányaik vannak, amelyeket célszerűbb minél előbb pótolniuk, annak érdekében, hogy várossá nyilvánítási esélyeik javuljanak. 1

Dr. Zoltán Zoltán

1

Zoltán Zoltán: A magyar kisvároshálózat kiterjedése…

1. táblázat. Rangrejtett városok (várossá nyilvánításra váró nagyközségek) 1968-ban. Csorna Győr-Sopron Kapuvár Vas Komárom-Esztergom Fejér

Pest

Veszprém Somogy

Tolna

Celldemölk Sárvár Kisbér Dorog Bicske Mór Sárbogárd Szigetszentmiklós Érd Pilisvörösvár Dunakeszi Vecsés Dunaharaszti Monor Nagykáta Balatonfüred Sümeg Siófok Marcali Nagyatád Barcs Tamási Dombóvár Tolna Paks Dunaföldvár

Baranya

Bonyhád

Bács-Kiskun

Bácsalmás Jánoshalma Kiskunmajsa Kiskőrös Tiszakécske

Csongrád

Kistelek

Békés Szolnok Hajdú-Bihar Szabolcs-Szatmár Borsod-Abaúj-Zemplén Nógrád Heves

Tóthkomlós Battonya Gyoma Békés Szeghalom Tiszaföldvár Kunszentmárton Beretyóújfalú Püspökladány Balmazújváros Tiszafüred Nyírbátor Mátészalka Kisvárda Sajószentpéter Szerencs Sárospatak Putnok Mezőkövesd Nagybátony Szécsény Pásztó Füzesabony

Az 1968-ban még csak nagyközségi státuszban lévő városok listáját áttekintve sok fiatalnak ma már valószínűleg a meglepetés erejével hat az a felismerés, hogy jé ezek a települések nem is olyan régen még nem voltak városok, pedig olyan ősi városoknak tűnnek ma már, mint Kőszeg, Szentendre vagy Esztergom. Pl. Sárospatak, Szerencs, Csorna, Kapuvár, Sárvár, Celldömölk, Sümeg, Balatonfüred, Siófok vagy akár Kiskőrös, Nyírbátor,

2


Mátészalka. Ezeknek a várossá nyilvánításáért folyó harcában minden esetben részt vettem, mert már akkor az volt a véleményem, hogy az az ország boldog, amelynek sok, szép, kellemes kisvárosa van. Magam is kisvárosban nevelkedtem, - nevezetesen Sepsiszentgyörgyön - és azóta is meggyőződéssel vallom, hogy ezek a legemberibb, legcsaládiasabb és gyermeknevelés, valamint kiegyensúlyozott életlehetőségek szempontjából a legideálisabb településtípusok. Emlékszem mennyit kellett cikkezni, vitatkozni azért, hogy Sárospatak is elnyerhesse a városi címet, mert azt mondották az illetékesek, hogy Sátoraljaújhelytől 8 km-re nem célszerű új várost létrehozni. Ekkor fogalmaztam meg azt az érvemet, hogyha Németországban is úgy történtek volna a várossá nyilvánítások, mint Magyarországon, akkor a Ruhr-vidéken sohasem lett volna 43 városból álló városhalmaz, ahol a városok egymást érik. Vagy egy fél megyényi Burgenlandban 23 város. Sárospatak kapcsán azzal érveltem, hogyha ennek évszázados iskolaváros múltja alapján bizonyított városi jogállását végre elismernénk, akkor hamarosan ez is ugyanolyan szép, kedvelt, felkapott idegenforgalmi „ékszerdoboz” lenne a Hegyalján a hazai, mint a „nyugati végeken”, az Alpok-alján Kőszeg. Ez végül is hatott az illetékesekre és végre Sárospatak is várossá válhatott. Sőt azóta azt is megérhettem, hogy a hazai és a külföldi idegenforgalomnak olyan kitüntetett „célpontja” Sárospatak, mint Kőszeg. Már ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy az új városok helyét sohasem lehet úgy meghatározni, kijelölni, hogy a meglévő városok köré húzunk egy 30-40 km-es sugarú kört, ez ugye a város adott vonzáskörzete! - ami ezen kívül van ott jöhet létre új város. Ez azon településföldrajzi alaptétel félreértelmezéséből adódott, hogy minden városnak kell legyen egy jól meghatározott vonzáskörzete. Ha nincsenek közben más kisvárosok, akkor értelemszerűen egy ilyen nagykiterjedésű, nagysugarú városi vonzáskörzet alakul ki. Ez az adott városnak talán jó - netán még a történelmi tapasztalatok is ezt bizonyítják, - de az érdekelt falvaknak aligha. Ha túl messzire kell utazni egy város elérése érdekében, akkor oda ritkábban mennek be az emberek. Ha nagyritkán mégis megteszik, leginkább akkor, ha nagyon muszáj! Igaz, hogy néhány közeli nagyközségben is kialakulhatnak bizonyos városi funkciók csirái, de korántsem olyan fejlettséggel, hogy az egyértelműen a hivatalos városokat helyettesíteni tudja. Ebben a cikkemben még leírtam, hogy az akkori 3200 egységből álló községhálózat ellátására legalább 268 új kisvárosra lenne szükség, hogy az ország egész területe lefedésre kerüljön városi funkciókkal és minden kis tájegységnek meglegyen a maga természetes vonzásközpontja: vagyis a kisvárosa. Hiszen a viszonylag kis népességszámú falvak /2000 lakósnál kisebb községek/ ellátottságát csak úgy lehet javítani, ha a városhálózatot közelebb visszük hozzájuk. Hogy ne 30-40 km-t kelljen utazni egy faluból ahhoz, hogy egy várost elérjenek, hanem 10-15 km-ként legyenek meg azok a kisvárosok, amelyek eddig nagyközségként funkcionáltak. „Forradalmi jellegű kihívásnak” tűnt akkor 300 egységen felüli /konkrétan 337 db/ város igényéről beszélni, amikor az 1971 évi Országos Településhálózati Keretterv /OTK/,ami akkor már készült a VÁTI-ban hosszú távon is csak 134 várossal számolt Magyarországon. Az akkori városépítészek állandóan azt hajtogatták, hogy nem érdemes kisvárosokat létrehozni, fejleszteni, mert ezek „ nem gazdaságosak”, fenntartásuk sokkal költségesebb, mint a nagyvárosoké. Pl. sokkal hosszabb vízvezeték és csatornahálózatot kell kiépiteni, mint a nagyvárosokban, mert sokkal kisebb a „fogyasztósürüség”, a családiházas településforma miatt /De sokkal rövidebb keresztmetszetű és kisebb nyomással működő kell ezeknek! Ez sem hatotta meg őket/. A kisvárosok pl. általában szűkebb környezetükből meg tudták oldani vízellátásukat, míg a nagyvárosoknak pl. Pécsnek 40 km-ről a Dunából Mohácsról, Miskolcnak 50 km-ről Rakacáról kellett az ivóvízellátását biztosítani. A kisvárosban nem kell költséges tömegközlekedés. A legtöbb helyre, gyalog, vagy kerékpárral, esetleg 1-2 autóbuszvonallal el lehet jutni. Kevesebb bölcsőde, óvoda, napköziotthon kell, stb. Az akkori 3


városépítészeket ez nem hatotta meg. Azt mondták, hogy a kisvárosokban nincs lehetőség korszerű, tömeges lakásépítkezésre. Ez viszont igaz volt! Ezért vált megjelenésük kiegyensúlyozottá, emberléptékűvé, vonzóvá. És az államnak sokkal kevésbé költségessé. Ezt csak azért írtam le, hogy azért lássuk: a kisvárosok számának a kívánt szintre emelése nem volt egy könnyű sétagalopp! Akik ma a kisvárosokkal szemben a falvak idilljéről, meghatóan nosztalgiázva beszélnek és a falvak előnyeit hangoztatják megfeledkeznek arról, hogy a falusi hétvégi házukba az élelmiszerektől kezdve a különböző iparcikkeken át a tű cérnáig mindent városról visznek ki. A falvak ugyanis kicsinységüknél fogva csak parányi felvevőpiacot jelentenek és ott szélesebb választékú ún. szakosított bolthálózat, vagy még egy kisáruház fenntartására sem képesek. Így ezek nem üzemeltethetők gazdaságosan, olyan kicsi a várható forgalom. Továbbá a különböző szolgáltatások kialakulásához, a legkülönbözőbb szakmák megjelenéséhez, minden szakmában legalább egy mesterember el-tartásához, kineveléséhez sincs megfelelő emberanyaguk és társadalmi bázisuk. Tehát kis létszámú népességük társadalmi struktúraképe csak nagyon hiányos szakember-ellátottságot tud biztosítani. Így kis lélekszámuk miatt helyben nem tudják kiállítani azt a 250-300 különböző szakmát képviselő szakembert, akik ahhoz kellenének, hogy a naponta felmerülő különböző szolgáltatási igényeket /a cipő és órajavítástól, a szakosított kereskedelmi és orvosi ellátáson át, a középiskolai képzésig és az igényes művelődésig/ helyben ki tudják állítani. A kisváros léte a falvakkal szemben éppen abban áll, hogy ők nagyságrendjüknél fogva ki tudják állítani mindazokat a szakembereket persze, ha figyelnek rá és ezt megszervezik - akik a lakosság helyben történő szakellátásához kellenek. Ezért érdemes a fejlettebb nagyközségeknek erőfeszítéseket tenniük arra, hogy azok közül a funkciók közül, amelyek kielégítése érdekében az ott lakóknak ma még más városokba kell átjárniuk, mielőbb helyben is kifejlesszék, létrehozzák. Ez nemcsak jobb ellátást, hanem egyben jobb foglalkoztatási lehetőségek megteremtését is jelenti. A helyben nehezen megtermelt vásárlóalap nagy része így helyben marad, ott kerül elköltésre, nem kell átvinni más településekbe, és azokat gazdagítani vele, hanem itt is meglegyen a lehetőség annak színvonalas elköltésére és a helyben lakó polgárok gazdagodására fordítani. A kisváros tehát ott kezdődik és attól különbözik a községektől, hogy amíg az utóbbiaknak a naponta felmerülő szolgáltatásoktól a napi cikkeken túlmutató kereskedelmi ellátásig mindig úgy kell gondolkodniuk, hogy „mikor is indul a busz a városba?” - mert ezeket csak ott lehet kielégíteni! - addig a kisvárosokban ezek mind helyben megtalálhatók. Christaller elméletének kiegészitése A német Christaller a városokat nagyon helyesen olyan „központi hely”-eknek tekintette, amelyek a vonzáskörzetük településeinek helyben ki nem elégíthető igényeit /főleg a szakmailag igényes cikkekből, szolgáltatásokból/ vannak hivatva biztosítani. Ez valóban nagyon sokáig így is volt. A települések hosszú idő alatt végbemenő organikus fejlődése adta meg ennek lehetőségét. Hiszen az új szakmák, az új ellátási formák mind a városokban jöttek létre. Úgy terjedtek - diffundálódtak - egyre nagyobb falusi térségekre. Idővel egyes városi ellátási funkciók természetes módon a falvakban is alapfunkcióvá váltak. /Pl. az iparilag feldolgozott élelmiszerek forgalmazása, gondoljunk csak a tej, kenyér, vagy húsellátásra. Majd a vezetékes vízre, villanyra, gázra, csatornára/. Nagyon sok területen azonban a falvak kis felvevőpiac voltuk és szűk társadalmi struktúrájuk miatt olyan funkciókat sem tudnak helyben meggyökereztetni, amelyek náluk is naponta igényelt funkciók lennének. Ezért kell Christaller elméletét némileg továbbfejlesztve a hangsúlyt arra helyeznünk és azt mondanunk, hogy: a kisváros, egy olyan település, amely az ott élő emberek naponta felmerülő jogos fogyasztási, szolgáltatási igényét helyben tudja, szemben a falvakkal, amelyek sajnos nem. Ebből továbbmenően az is következik, hogy azok a települések, amelyek ma még nem 4


városok, de szeretnének azok lenni és ezért erőfeszítéseket tesznek várossá válásuk érdekében - a hiányzó funkciók megszerzésével és kellő színvonalra fejlesztésével - elsősorban nem azért teszik, hogy vonzáskörzetük községeinek legyen egy városi köz-pontja, hanem azért, hogy az ott élő lakosság ellátását a kor követelményeinek megfelelően magasabb színvonalra tudják emelni. Emellett természetesen ennek a folyamatnak van /vagy lesz!/ egy olyan hozadéka is, hogy a vonzás-körzetükhöz tartozó községek ellátottsága is idővel ugrásszerűen javulni fog. Miért kell egyes nagyközségeket várossá nyilvánítani? Sokan nem értik, hogyha egyes kisközségek városigényét már eddig is nagyrészt a közeli nagyközségek elégítették ki, akkor miért kell ezeknek várossá nyilvánítását szorgalmazni, ahogy én már az 1960-as évek közepétől teszem és aminek következtében szinte valamennyi új magyar kisváros városi jogának elnyerésében szerepet vállaltam. Azért, mert a nagyközségek ellátottsági mutatói az ország összes községének átlagához képest „túlfejlettnek” tűnnek és nyugodtan üldögélnek a babérjaikon. Büszkék arra, hogy ők milyen „fejlettek”! Kevésbé törődve azzal, hogy milyen kötelezettségeik lennének saját lakosságuk és a környező falvak népességének ellátásával kapcsolatban. Az ami egy kisvárosnál alapkövetelmény, a nagyközségeknél sokszor luxusnak tűnik. Azt mondják az illetékesek, miért követeltek ti nálunk ilyen fejlesztéseket, amikor ilyen létesítmények, szolgáltatások még egyes városokban is hiányoznak. És valóban igazuk van. Még városaink egy részében is hiányoznak bizonyos funkciók. Pl. nincsen több bankfiókjuk, pedig a pénzpiaci versenyhelyzet kialakulásához ez kellene. Nagyközségben bankfiókot, - vagy netán többet, is! - hogy lehetne igényelni? De miért ne? Tessék csak elgondolni, hogy egy akár 30-50 hektáros családi mezőgazdasági vállalkozásnak is milyen komoly több tízmilliós pénzforgalma van. A sok ipari, szolgáltató kisvállalkozásról nem is beszélve. Ha helyen nincsen bankfiók, akkor a naponta szükséges pénzügyi műveletek lebonyolítása érdekében ezeknek a vállalkozóknak naponta kell átjárniuk a 20-30 km-re lévő középváros bankfiókjaiba. Ha viszont városok lesznek, akkor előbb-utóbb ezek helyben lesznek, hiszen ez lesz a természetes, mert egy teljesen más „súlycsoportba” kerülnek és fel kell nőjenek ezekhez a megnövekedett követelményekhez, amelynek révén úgy az ott lakók, mint a vonzáskörzet falvainak lakossága sokat nyerhet. Ugyan ez vonatkozik a középfokú oktatásra, a szakmunkásképzésre, az igényes művelődési, szabadidő-eltöltési lehetőségekre, a szakorvosi ellátásra, stb. Mikor tekinthető egy település városnak? Szólni kell még a várossá nyilvánítás kritériumairól. Ezek eddig még nem lettek kodifikálva, mert egyesek szerint ez túl bonyolult lenne. Pedig a dolog nagyon egyszerü. Én az elmúlt három évtizedben mindig a következő álláspontot képviseltem és népszerűsítettem. A történelmi példák azt bizonyítják, hogy egy település akkor lett város, amikor az ott élők társadalmi struktúra képe jobban hasonlított a városokéra, mint a falvakéra. Vagyis a nagyságrendi növekedés mellett, a szakmai struktúraképe /a jelenlévő lakosság foglalkozás szerinti összetétele, megoszlása is jobban hasonlított a városokéra, mint a falvakéra. A városok struktúraképe sokkal fejlettebb, kiteljesedettebb, szélesebb skálájú, mint a falvaké. Azért, mert organikus fejlődésű és döntően a helyi igények, az ott megtelepült ipar, valamint az ott képviselt szolgáltatási szektorok /pl. kereskedelem, szolgáltatóipar, bank- és biztosító szakmák, oktatás, egészségügy, művelődés/ képviselőinek szakmai skálája határozza meg. A 5


falvaknak ezzel szemben egy deformált struktúraképe van. Igaz, hogy a hagyományos mezőgazdasági szakterületek képviselete általában jól fejlett. Hiszen ez szorosan kötődik az ott folyó mezőgazdasági termelés szakember igényéhez. Ezen túlmenően azonban olyan nem organikusan fejlett szakmai területek is képviselve vannak a falvak struktúrájában, amelyek ott helyben működésképtelenek, mert városba bejáró ingázók különböző területeken hasznosítható szaktudását testesítik meg. Tehát nem a helyi gazdaság, vagy a tercier ágazatok szerves részei, hanem a távolabb fekvő város gazdasági struktúrájában válnak csak működőképessé. Ezért deformáltak, féloldalasak és nem tudják kellő mértékben előrevinni a település fejlődését. Az ingázó dolgozók életük felét a településen kívül töltik el. Így nem is integrálódnak annyira szervesen bele az adott település életébe. Könnyű belátni ezt, ha két azonos népességszámú: mondjuk 10 ezer lakosú ingázó település és egy ugyanolyan lélekszámú centrum település fejlettségét összehasonlítjuk, ahol a helyben foglalkoztatottak száma jelentősen nagyobb. Akkor világossá válik, hogy a helyben foglalkoztatottság milyen nagy előny és fontos településfejlesztési tényező. Ahol több a helyben foglalkoztatott, annak sokkal fejlettebb a kereskedelmi, szolgáltatási, művelődési, egészségügyi és egyéb ellátása is. A fejlettebb, organi-kus társadalmi struktúra-kép tehát azt jelentheti, hogy az adott településen belül megjelent az önálló jövedelemmel, és tulajdonnal rendelkező polgárság és a különböző szakmák széleskörű képviselete. A város pedig évezredek óta a polgárság lakóhelye. Város csak az lehet ahol számottevő polgári réteg van. A másik jellemzője a városiasodásnak, - hasonlóan az előzőhöz, - hogy a település ellátottsági mutatói jobban hasonlítanak a városokéra, mint a falvak-éra. Ha ez a 2 kritérium teljesült, akkor semmi nyomós érv sem hozható fel az el-len, hogy egy települést várossá kell nyilvánítani. A várossá nyilvánítással jól jár az ország, az adott település lakossága és a vonzáskörzet népessége is. Ami a falvakkal kapcsolatban nosztalgiázókat érinti, azoknak előbb-utóbb meg kell érteniük, hogy bármilyen furcsán is hangzik: a falvak fejlesztése érdekében stratégiailag akkor teszünk a legtöbbet, ha teljesen kiépítjük Magyarország kisváros hálózatát. Tessék megnézni: a falvak népessége országosan is rohamosan csökken, csak a városkörnyéki községeknél van növekedés, vagy stagnálás. Ez mindent megmagyaráz. A rendszerváltástól ez a folyamat örvendetesen felgyorsult.1990-től 2001-ig 88 nagyközség kapott városi rangot. Ezzel városaink száma 256-ra emelkedett. Miután Magyarország jelenlegi területen közel 3300 település van, ahhoz hogy a falvak városi ellátottsága jónak legyen mondható kb.330 egységből álló városhálózatra van szükség. Tehát még 70-80 nagyközség várossá nyilvánítása /egy további évtized fejlődése/ szükséges ahhoz, hogy ez a történelmi folyamat befejezettnek legyen tekinthető. Milyen lélekszámhoz lehet kötni a kisvárosokat? Kisvárosnak a 20 ezer fő alatti települések tekinthetők. Vita tárgyát képezheti azonban, hogy mi legyen a kiindulási alap. Én a korábbiakban /az 1960-70-es években/ még úgy gondoltam, hogy az 5 ezer főn felüli települések pályázhatnak nagy eséllyel a várossá válásra. Hiszen akkor még nagyon sok olyan 15-23 ezer lakosú nagyközség is volt, amely hivatalosan nem számított városnak, pl. Dunakeszi, Vecsés, Dunaharaszti, Szigetszentmiklós, Abony, vagy az 50 ezer lakosú Érd, amely amikor várossá nyilvánították, egyből Pest megye legnépesebb városa lett Ceglédet és Vácot megelőzve. Ezt az értékhatárt fejtettem ki pl. a Városépítés 1970 évi 5.számában megjelent Településstruktúránk fejlesztésének időszerű kérdései c. cikkemben. Ezt a szakma nagy többsége a későbbiekben elfogadta. Többen gyakran hivatkoztak is ezzel kapcsolatban rám, ill. erre a cikkemre. Azóta ezt a határt a valós tények ismeretében 2.000, majd 1.500 főre módosítottam. Remélem, hogy a szakma egyetértését ehhez is elnyerem majd, hiszen ki 6


vonhatná kétségbe, hogy Balatonföldvár 2.126 lakosával, vagy Zalakaros 1.515 lakosával valójában igazi kisváros, hiszen európai színvonalú felkapott fürdőhelyek 5 csillagos szállodákkal és egy sor kimagasló kereskedelmi, vendéglátó ipari, szórakoztatási szolgáltatással, fejlett szakmastruktúrával. Egyébként ez a két városunk a legkisebb népességű város. De még a nagy megalopoliszairól, vagyis népességkoncentrációiról ismert USA-ban is 2.000 fős népességnél nagyobb lélekszámú települések már városnak tekintik. Akkor mi miért tagadnánk meg az ilyen viszonylag kis létszámú, de nagyon dinamikusan fejlődő településeinktől a városi rangot? Egyébként ezeknél az a helyzet, hogy bár helyben lakó népességszámuk viszonylag kevés, az ott tartózkodó, igényes vendégforgalom alapján az év nagy részében legalább 8-10 ezer, sok esetben még 15-20 ezer ember színvonalas ellátásáról is gondoskodni tudnak. Ezeknél tehát nem a közeli, hanem a távoli vonzáskörzet a meghatározó, a város fejlődését meghatározó energiák között. Középvárosoknak 21-80 ezer főig terjedő népességszámú településeket tarthatjuk. E fölött 81-320 ezer főig hazai viszonylatban nagyvárosokról, majd kis-, közepes és nagy metropolisokról beszélhetünk. A kisvárosok a legideálisabb lakóhelyek úgy az emberi kapcsolatok, mint az ideális családlétszám kialakulása, gyermeknevelés ideális volta /pl. családi, rokoni kapcsolatok megléte/ és a vállalkozási alapú foglalkoztatottság kialakulása szempontjából. Ezért tarthatjuk ezeket a polgárság legmegfelelőbb települési formáinak, mondhatnám alapsejtjeinek és társadalmi bázisának is. Sok kisvárosi polgármester, vagy városi képviselő is abban a régi tévhitben él, hogy akkor lennének ők igazán fejlett kisvárosok, ha lenne 2-3 jó gyárüzemük, úgy mint régen. A kisvárosoknak nem ez a fő jellemzőjük, hanem a kis- és közepes vállalkozások egész sora. Egy kisvárosban egy 100 fős üzem már nagynak számit. Az ideális a 20-30-40 fős középvállalkozások egész sora. Ha persze van egy-egy nagyvállalkozás valahol az nem baj, de nem ez a tipikus. Ágazati hovatartozást illetően nem is annyira az iparnak, mint a kereskedelemnek, a szolgáltató szektornak pl. a logisztikai vállalkozásoknak kell nagyobb jelentőséget tulajdonítanunk. Megmondom őszintén, hogy nagy melegség tölti el a szíven, amikor az országutakon olyan kamionokat látok robogni, amelyeken az én kedvenc kisvárosaimnak, vagy várossá nyilvánításra váró nagyközségeimnek a nevét olvasom a cégfeliratokon. Nem könnyű ilyen szállítmányozó cégeket összegründolni és üzemeltetni, amikor egy kamion beszerzési ára 25-30 millió Ft. Ahol ilyen tehergépkocsi parkok vannak, az nem kis teljesítmény. A kisvárosok a kispolgárság jellegzetes településtípusai Érdekes módon a hazai pártok - még a magukat „polgári pártnak” vallók is páni félelemmel tartózkodnak a „kispolgárság” fogalmának használatától, mert a régi kommunista rendszerben annyira lejáratottá tették ezt a fogalmat. A rendszerváltás előtt ha egy tehetségtelen újságirónő már kifogyott a témákból akkor írt egy dörgedelmes tárcát a kispolgárság ellen, hogy milyen szörnyű annak a bezárkózottsága, önzése, gyűjtögető természete, a „kaparj kurta -neked is lesz szemlélete, amely réteg elvesztette forradalmiságát, feladta osztály-harcosságát, én-központú lett és csak a gyarapodásban, a vagyonszerzésben látja egyetlen életcélját. Az a tény, hogy ez a kispolgárság még a kommunizmus körülményei között is becsületes, dolgos, munkaszerető embereket jelentett, akik azt mondták, hogy nekünk a fizetésünkért becsületesen meg kell dolgozzunk, mert bennünket a lógásokért nem véd meg sem párt, sem a szakszervezet, az már a firkásznőknek fel sem tűnt. Igen ezek az 7


egyszerű emberek gyűjtögettek, családi házra, hétvégi házra, nyaralóra, Trabantra és Wartburgra, mert lakásgondjaik megoldását nem a lakáskiutalásoktól várták, hanem a családi házat építettek, bővítettek, vagy újítottak fel, hiszen a nyugalmat, a kiskertet többre becsülték a 10 emeletes panel silóknál. Becsületesen, tisztességesen felneveltek egy-két-három gyereket és nem törekedtek magasabb beosztások elnyerésére. Ezekkel vált működőképessé az ország, mert ha a kommunisták munkájára lett volna bízva az ország építése, akkor az már régen összeomlott volna. Az MTA Társadalomkutatás c. folyóiratának 1984/3-4-es számában „A mezőgazdasági szektor vállalkozókedve kialakulásának néhány társadalmi-gazdasági vonatkozása” c. cikkemben megírtam, hogy „miközben a kispolgári életideált nem győzzük eleget ostorozni, eközben nem tudtunk egy másfajta, de gyakorlatilag is működőképes munkásideált teremteni.” /Id.cikk.118.oldal/. A kispolgárság ma is a legszámottevőbb réteg. Bár a polgári kormány mindig a polgári középosztály megerősítéséről beszél - persze ez is kell! - de jó lenne már, ha valaki a többmilliós kispolgárságra is gondolna, mert a lakosság nagy része ezekből áll. Magyarország 10 millió lakósából szerinte 6-7 millió a kispolgár, jó ha egyszer 1 millió lesz a középosztály, és van pár százezer nagypolgár. A fennmaradó 2 millió az, amely nem sorolható a polgársághoz, mert nincsen semmi vagyona. Ahhoz ugyanis, hogy valaki a szó igaz értelmében polgárnak tekinthesse magát valami kis vagyona is kell legyen. Az igazi polgárnak ez adja meg a tartását, az önbecsülését és bizonyos mértékig a hatalomtól való függetlenségét is. Ha ugyanis véletlenül munkanélküli lenne, legyen amihez „hozzányúljon”. Azért beszéltem ennyit a kispolgárságról, hogy világossá váljék: a kispolgárság igazi településformája a kisváros. Belföldi és külföldi látogatók sokszor meglepődnek, hogy kisvárosainkban, nagyközségeinkben milyen szép, ízléses és nagy családi házakat, villákat is lehet látni. /Persze néha sok ízléstelen, kivagyi, önmutogató, torzszüleményt is, de nem ez a meghatározó, hanem az egyszerű, de ízléses, jó beosztású családi házak és villák/. Meglepődnek továbbá azon is, hogy egyes vidéki kisvárosok sokszor jobban néznek ki, mint Budapest vagy némely vidéki nagyvárosunk elhanyagoltabb részei. Mindez azért van mert ezekben már a rendszerváltás előtt is a legtöbb épületnek volt saját tulajdonosa: ”gazdája” és nem az IKV kezelte őket. A kisvárosokat döntően kispolgárság építette már a régi rendszerben, és az ők áldozatvállalása fejlesz-tette olyanná, amilyennek most kinéznek. Ők vállalták azokat a nem csekély plusz terheket, amelyek a vezetékes víz, a csatorna, vagy a vezetékes gáz és a szilárd burkolatú út, illetve járda kiépítésével jártak, amelyekkel évekre adósságba verték magukat. Az állam eddig nem sokat áldozott a kisvárosok fejlesztésére. Sőt a „hivatalos képviselők” mindig azt hangsúlyozták: ”nem érdemes városi címre pályázni, mert ezzel semmi pluszjuttatás nem jár”. Tehát a feltörekvő kispolgárokat le akarták róla beszélni. Ennek ellenére azok nem adták fel a dolgot, és így született meg az a nagyszerű eredmény, hogy 10 év alatt 88 nagyközségünk nyerte el a városi rangot 1990-2001 közötti időszakban. Hátha az állam még jobban támogatta volna őket? Mert csak látszólag van úgy, hogy a várossá váláson a polgárok nyernek a legtöbbet. Nagyon sokat nyer rajta az állam is, hiszen az ő gondja lenne a falvak ellátásának javítása, de ez a kisvárosok nélkül nem megy. Ennek a furcsa munkamegosztásnak a polgárok és az állam között, az lett a következménye, hogy amíg egyes kisvárosainkban csodálatosan szép lakóházakkal szegélyezett utcákat lehet látni, addig a főterek és a főutcák - amelyek a kisváros „kirakatai” és ezért ezeknek kellene a legjobban kinézzenek - elég sivárak, mert ott nagyon sok régi nem kellően karbantartott épület található. Pl. középületek, ill. közintézmények és ún. volt tanácsi kezelésű régi lakóépületek, amelyeknek karbantartására, felújítására a régi rendszerben vajmi keveset költöttek, de az új rendszerben sem túl sokat a forráshiánnyal küszködő önkormányzatok. Így tehát a kisvárosok báját, szépségét nagyon lerontják ezek a 8


szépséghibák. Ideje lenne egy városközpont és főútvonal rekonstrukciót hirdetni és állami, költségvetési forrásokból megtámogatni, hogy végre egységes, szép, gondozott arculata legyen hazai kisvárosainknak is, ahogy az a nyugati, de már az osztrák kisvárosoknál is láthatjuk. A megyék város- és községállományának alakulása A városok és községek számának megyénkénti alakulását a mellékelt táblázatunk (2. táblázat) mutatja,a 2001.jan.1-i állapotnak megfelelően. 2. táblázat. A hazai városok és nagyközségek naygságrendi megoszlása, megyénként 2001. január 1-én. Megye

Városok Nagyszáma város (db) (>80e fő) (db)

Kisváros (1- Összes KözépKözség város (21- 20e fő) (db) (db) 79e fő) (db)

Nagyközség(db )

Kisközség (db)

Még lehetséges nagyközség (db)

Budapest BácsKiskun Baranya Békés BAZ Csongrád Fejér GyőrSopron Hajdú-Bihar Heves JászNK KomáromEsztergom Nógrád Pest Somogy SzabolcsSz B Tolna Vas Veszprém Zala Összes

1 18

1

3

14

101

11

90

10

12 17 20 8 9 8

1 1 1 1 1

1 4 2 3 1 2

10 13 17 4 7 5

289 58 337 52 98 167

4 13 16 4 18 7

285 45 321 48 80 160

6 5 12 8 8 20

19 7 17 8

1 -

2 3 4 4

16 4 13 4

63 111 60 67

12 6 9 6

51 105 51 61

5 24 10 9

6 31 13 20

1

1 9 2 -

5 22 11 19

122 153 231 208

33 5 22

122 120 226 186

10 20 21 19

9 9 12 9 253

1 9

2 4 3 50

7 8 8 6 193

99 207 221 248 2882

7 4 4 3 185

92 203 207 245 2697

17 10 18 18 242

Ebből az állapítható meg, hogy a legnagyobb településszámmal - az egyéb-ként is nagy területű - Borsod-Abauj-Zemplén megye rendelkezik./337 községe és 20 városa van/. Őt követi Baranya, amely már nem is olyan nagy területű, mégis 289 községe és 12 városa van. 200 db fölötti községszámmal rendelkezik még nagyságrendi sorrendben Zala/ 248 db /,Somogy/231 db/, Veszprém /221 db/, Szabolcs-Szatmár-Bereg /208 db / és Vas megye /207 db/ községgel. Ez a hét megye alkotja tehát hazánkban az aprófalvas megyék csoportját. 9


Ezekben a megyékben a kellő számú kisváros megléte szinte alapvető követelmény, mert a településhálózat csak úgy tud megfelelően funkcionálni, ha a falusi lakosság igényei a kisvárosok „szűrőjén” át keresztül haladnak tovább a térség magasabb ellátottsági szintet biztosító középvárosokig, illetve a megyeszékhelyekig, netán a regionális központokig és végül a fővárosig. Az nem egy normális dolog, hogy alapvető ruházati cikkekért, pl. cipőért, ingért, vagy kerti szerszámért, netán jegygyűrűért a falusi lakosoknak a megyeszékhelyre kelljen beutazniuk. Ezeket a közeli kisvárosoknak ki kell tudniuk elégíteni. A megyék városhálózatának konfigurációiról a Szabolcs-Szatmári Szemle1976. évi novemberi számában írtam, A nyírségi városcsoport néhány jellemző vonása címmel, továbbá a Területi Statisztika 1977/1-es számában Az urba-nizáció eredményei Vas megyében címmel. Végül a Békési Szemle 1978.évi 3. Számában „A középbékési-városegyüttes nagyvárosi centrumtérséggé fejlesztésének kérdéskompelexuma” c. cikkemben. Javaslom a településföldrajz művelőinek, hogy a megváltozott helyzetben továbbra is nagy figyelmet fordítsanak ezen kérdéskör tanulmányozására és új jelenségeinek feltárására, illetve a közvéleményben való tudatosítására. A megyék városellátottsága a következőképpen fest: Borsod-Abauj-Zemplén megyében 337 községre 20 város jut. Ebből a kisvárosok száma 17. Tehát jelentős súlyt képviselnek a városhálózaton belül. Különösen a Sajó—Bódva szögében növekedett a számuk a rendszerváltás óta. Pl. Sajószentpéter, Putnok, Edelény, Szendrő majd Felsőzsolca. A megye más részein Tokaj, Szikszó és Mezőcsát. Ennek ellenére az egy városra 17 község ellátása hárul, ami mindig egy nagyon magas szám. Főleg a Csereháton, a Zempléni hegysorban és a Bükkalján gyenge a városellátottság. A Cserehát fejlődésének elmaradása ezt egyértelműen megsínyli. Utána talán a Zempléni hegysor térsége lenne említhető. Jobb a helyzet a Bükkalján, mert innen jobbak az ingázási lehetőségek. Borsodnádasd, Gönc, Emőd most lett város. De még legalább 10 városra lenne itt szükség, mint pl. Mucsony, Nyékládháza, Hernádnéméti, Tiszaluc, Mezőkeresztes, továbbá a helyaljai bortermelő városok füzére: Tállya, Mád, Tarcal és Tolcsva. A Bodrogközben Cigánd és Ricse. Baranyában a 289 községre 12 város jut. Ezek közül 10 kisváros. A kisvárosok száma az utóbbi 10 évben 7-tel nőtt. Így lett város nemcsak Pécsvárad és Szentlőrinc, hanem Sásd, Sellye, Harkány, Villány és Bóly is. Itt a községek városellátottsága még Borsodnál is rosszabb. Egy városra 29 község jut. Bár mentségére legyen mondva, itt a távolságok jóval kisebbek. További várossá fejleszthető települések: Mágocs, Szászvár, Beremend, Vajszló, Dunaszekcső, Hidas, Hosszuhetény, Kozármisleny, Szederkény és Véménd. Ha ez is megvalósul, akkor Baranya 22 városára egyénként már csak 13 község fog jutni. Zala megyében 248 község és 12 város van, amelyből 8 kisváros. A kisvárosok közül 3 új város. A kisvárosok közül különösen Hévíz fejlődése káprázatos. Ez valósággal egy nyugati /ausztriai / kisváros benyomását kelti. Mintapéldája lehet a magyar kisvárosi fejlődésnek. De nagyon szépen fejlődik Zala-karos. És a magyar-szlovén új vasútvonal révén Zalalövő is nagyon szép fejlődés elé néz. Zalában gondot jelent, hogy még a centrum jellegű települések is nagyon kis lélekszámúak. Így nehezen mernek városi címre pályázni. Pedig itt is lennének esélyesek. Pl. Zalakomár, Pacsa, Bak, Gellénháza, Söjtör, Zalaapáti, Alsópáhok /amely Hévíz mellett fantasztikusan fejlődik/, Sármellék, Gyenesdiás, Cserszegtomaj, Türje vagy Murakeresztúr. Ha Zala megye városainak száma így 24-re emelkedne egy évtizeden belül, akkor egy városra már csak 10 község ellátása jutna. Somogyban 231 község és 13 város van. Ezek közül csak 4 új város van. Somogy a várossá nyilvánítási pályázatokban nem nagyon jeleskedett. Bár itt is lennének szép számmal várományosok. Pl. Zamárdi, Balatonszárszó, Igal, Bö-hönye, Kadarkut, Csokonyavisonta, 10


Berzence, Babócsa, Ságvár, Ádánd. Ha a városok száma 23 lenne, akkor itt is már csak 10 község jutna egy városra. Veszprém megyének 221 községe és 12 városa van. A városok közül itt is csak 3 új kisváros van. Devecser, Herend és Füzfő. Az egy városra jutó községek száma itt is nagyon magas 18 db. További várossá fejlesztésekről lehetne még itt is szó. Régen napirenden van Berhida várossá nyilvánítása. De jó esélyei lennének még Badacsonytomajnak, Csopaknak, Balatonkenesének, Hajmás-kérnek, Dudarnak, Nemesvámosnak, Nagyvázsonynak, Csabrendeknek, Városlődnek, Noszlopnak, Vaszarnak és Szentgálnak. Ha ezek révén idővel duplájára nőne Veszprém megye városainak a száma, akkor már akár 10 alá is csökkenhetne az egy városra jutó községek száma. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 208 község és 20 város van. Ebből 19 kisváros. Ezek közül 11 a rendszerváltás után lett város. Különösen a Rétközben ill. a Tisza mentén lett sok új város pl. Ibrány, Nagyhalász, Dombrád, Tiszalök, Rakamaz. De a Nyírség középső részen is pl. Újfehértó, Máriapócs, Baktalórántháza, illetve a peremvidéknek számító Nagyecsed. Itt egy városra általában 10 község jut. Az elmúlt 10 év várossá nyilvánításainak egyértelműen ez a megye volt ez egyik kedvezményezettje. Remélhetőleg ennek mielőbb jelentkezni fog a tájés gazdaságszervező hatása. Annak ellenére, hogy itt sok új város alakult, még néhánynak lenne esélye rá. Megemlíthetjük még Nyirteleket, Gávavencsellőt, Kemecsét, Mándokot, Balkányt, Nyírlugost, Vaját, Porcsalmát és Tiszadobot. Érdekes, hogy a sok kisváros mellett Szabolcs-Szatmár-Beregben nagyon sok a fejlett nagyközségek száma is, amelyekből jól lehet válogatni a városjelöltségre. Miért kevés a nagyközségek száma egyes megyékben? Nagyon sok megye azonban nemcsak a kisvárosi hálózatának fejlesztését hanyagolta el, hanem a nagyközségi hálózatának kialakitását is. Pl. bármilyen meglepőnek tűnik: Nógrád megyének nincs egyetlen nagyközsége sem, pedig lehetne legalább 10 db. Csakhogy olyanokat említsek, mint Érsekvadkert, Romhány, Karancslapujtő, Jobbágyi, Diósjenő, Buják, stb.Ugyancsak meglepően kevés nagyközsége van Győr-Sopronnak /7 db/ pedig lehetne még 20-szal több, vagyis összesen 27. Itt olyan nagyközségek maradtak ki, mint Nyúl, Pér, Gönyü, Öttevény, Rábapatona, Kóny, Nagycenk, Lövő vagy Rajka, amelyek többsége már akár város is lehetne már, elért fejlettsége alapján. Heves megyének is csak 6 db nagyközsége van, de lehetne 24-gyel több. Olyanok, mint Abasár, Apc, Gyön-gyöspata, Hort, Nagyréde, Sirok, Szilvásvárad, stb. Somogyban is csak 5 van, de még lehetne 21 db. Tolnában 7 db, a lehetséges 24 helyett. Veszprémben mind-össze 4 db, Zalában 3 db, a lehetséges 22 helyett. Ezekben a megyékben hosszasan lehetne sorolni azoknak az országosan ismert és nagyon fejlődőképes nagyközségeknek a nevét, amelyek nem rendelkeznek nagyközségi besorolással. Ugyanis figyelembe véve a hierarchia piramist, a nagyközségek számának legalább 2-3-szor annyinak kellene lenniük egy megyében, mint a kisvárosok. Vas megyét kell még megemlítenünk az aprófalvas megyék sorában. Vas megyében 207 község és 9 város van. Egy városra itt 23 község jut. Ez is elég magas, mégha apró falvakról is van szó. Vas megyében sokáig /Gonda György elnöksége idején/ szépen haladt a várossá nyilvánítás folyamata. A rendszer-váltás után itt nagyobb mozgás nem volt megfigyelhető. Egyedül Csepreg emelkedett városi rangra, Büköt megelőzve, amely meggyőződésem szerint sokkal fejlettebb település, mint Csepreg, bár ennek nagyobbak a hagyományai. Bük azonban - annak ellenére, hogy a fejlettségét értékelő tanulmány dokumentálta a kisvárosi átlagllátottsági szint elérését - időben nem adta be pályázatát, így lemaradt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármikor sikerrel pályázhasson, hiszen most már városok egymás mellett is 11


sorakozhatnak. A vonzáskörzet teóriájának merev alkalmazását ugyanis a való élet annulálta. Történt ugyanis, hogy mesterségesen várossá egyesített települések /pl. Boglárlelle, vagy Hadháztéglás/ szétváltak és ezután 2-2 város jött lére egymás mellett Balatonboglár és Balatonlelle, ill. Hajduhadház és Téglás, mindkettő megtartva korábbi városi státuszát. Csak most fordult elő 2 olyan eset, hogy a Várpalotából kivált Pétfürdő, ill. a Kazinbarcikától elszakadt Berente városrészek nem vihették tovább városi státuszukat. Hazánk 19 megyéje városhálózatának további fejlődését most nem követjük nyomon, minden egyes megye esetében. Az eddig ismertetett nagy létszámú községhálózattal rendelkező megyékben volt a városellátottság különösen hangsúlyos stratégiai kérdés. Ezt áttekintettük, illetve levonhattuk ezekből a megfelelő és talán egy kissé tipikusnak is tekinthető következtetéseket. A továbbiakban csak utalunk arra, hogy a megyéknek van egy másik nagy csoportja, ahol a községek száma 100 és 200 db között mozog. Idesorolhatók: Győr-Sopron-Moson, továbbá Pest, Nógrád, Heves, Bács-Kiskun és egy kis jóakarattal Tolna és Fejér megye. Ezek száma összesen 7 megye. Végül vannak a viszonylag kevés községgel rendelkező megyék: Jóval 100 egység alatt. Idesorolhatók: Komárom-Eszergom, Hajdu-Bihar, Jász-Nagykun- Szolnok, Békés és Fejér megye. Összesen 5 megye. 3. táblázat. A közepes számú községgel rendelkező megyékben a községek városellátottsága. Megye nevezése

meg Községek

Győr-Sopron Pest Nógrád Heves Bács-Kiskun Tolna Fejér

száma /db/ 167 db 153 122 111 101 99 98

Városok

Egy városra

száma /db 8 31 6 7 18 9 9

jutó község/db/ 21 5 20 16 5 11 11

Fenti rövid áttekintésünkből (3. táblázat) látható, hogy Pest megyének van a legtöbb városa, ami természetes is kell legyen, mert tartományi nagyságrendű - 3 kis megyét kitevő 1 millió fő feletti népessége van, azaz pontosan 1 millió 32 ezer fő. Ez azonban csak most tűnik ilyen természetesnek. Régen /a rendszer-váltás előtt/ még sereghajtó volt a városok száma tekintetében, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy 31 városából 15 új város, vagyis az utóbbi 10 évben nyerte el ezt a rangot. Döntő többségük az ún. budapesti agglomerációhoz tartozó nagy, vagy óriásközség volt. Budakeszitől, Pilisvörösváron, Pomázon, Gödön, Veresegyházon, Pécelen, Gyömrőn, Vecsésen, Gyálon, Dunaharasztin át Tökölig. Ezenkívül még említést érdemel a dunakanyari Visegrád, Szob, Nagymaros, amelyek egykor még a nagymarosi vízlépcsőtől várták „felemelkedésüket”. Még az a szerencse, hogy ez a borzalom nem készült el. De Visegrádnak jó párszáz évvel azután, hogy főváros is volt, már illett ezt a titulust megszerezni. Persze Pest megyének még ezen túl is számos városvárományos települése van, amit bizonyít az is, hogy 33 nagyközsége és még 20 erre a címe pályázó községe van. Ebben a megyében egy városra 5 község jut, de ez is természetes, hiszen az itteni községek átlagos nagysága, népessége jóval az országos átlag felett van. Hasonlóan 5 község jut egy városra Bács-Kiskun megyében is, amelynek elég jólfejlett városhálózata van, különösen, hogy a megye középső részén lévő bortermelő nagyközségek. Soltvadkert, Kecel, Izsák, valamint a Duna-melleti síkság nagyközségei, pl. Szabadszállás és

12


Solt is felsorakoztak a városok közé. Nagyközségállományukat nézve még főleg a Duna-menti térségben Szalkszentmárton, Dunavecse, Harta, Dunapataj, Hajós, Sükösd, a Tisza-mentén Alpár és Lakitelek, valamint délen Mélykút, Tompa felzárkózása várható. Nógrádnak nagyon kevés a városa és amint már említettem nincs is nagyközsége. Így nem csoda ha itt is 20 község jut egy városra. Heves megyében is elég kevés a város: mindössze 7 db. Így egy városra 16 község jut. Tolna és Fejér megyében 9-9 város van és 11 község jut egy városra. Tolna megyében szintén 17 olyan település van községi státuszban, amely simán lehetne nagyközség. 4. táblázat. A viszonylag kevés községgel rendelkező megyék csoportjának városellátottsága. Megye negnevezése

Községek száma/db/

Városok száma/db/

Komárom-Eszterg Hajdu-Bihar Jász-NagykunSzolnok Békés Csongrád

67 63 60

8 19 17

Egy városra község/db/ 8 3 3-4

58 52

17 8

3 6-7

jutó

Rövid áttekintésünk (4. táblázat) alapján azt kell mondanunk, hogy a városellátottság viszonylag Haju-Biharban, Békésben és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a legjobb. Ezekben 3-4 község jut egy városra. Ez nem egy különösebb érdem, de ilyen szempontból nagyon szerencsések, miután elég koncentrált településhálózat alakult ki a török utáni újratelepítések során. Ezek viszonylag hamar elérték azt a nagyságrendet, amely mellett nyilvánvalóvá vált a várossá válás szükségessége. Gondolok pl. az új hajdú és nagykun városokra, illetve a békési nagy gabonatermelő városokra. Ennek ellenére azonban Hajdú-Biharban is 6 új város jött létre. Főleg a Tisza mentén és az országhatár közeli peremvidéken. Békésben Dévaványát, Füzesgyarmatot és Vésztőt kivéve, főleg a D-i, DK-i peremvidéken jöttek létre új városok pl. Tótkomlós, Battonya, Elek. Viszont a középső békési háton is lenne még néhány várományos, pl. Nagyszénás, Kondoros, Csorvás. Viszonylag szerény a városhálózata Csongrádnak /8 db /.Itt kétszer ennyi város kellene, ha az előbb említett 3-as csoport ellátottsági szintjét el akarnák érni. Közvetlenül a rendszerváltás előtt szépen megindult Csongrádban is a városodás, Kistelek, Mindszent, Mórahalom várossá nyilvánításával. Aztán leállt. Pedig joggal pályázhatna erre Sándorfalva, Szegvár, Balástya, Üllés, Szatymaz, Ásotthalom, Röszke, Kiszombor, de talán még Zsombó és Földeák is. Komárom-Esztergom megyében is csak 8 város van és így 8 község jut egy városra. Pedig itt is indokolt lenne az egy városra jutó 4-5 község, ami 12-13 város meglétét igényelné. Nagyközségeinek száma is viszonylag kevés. Több olyan község van, amely nyugodtan lehetne nagyközség. Pl. Környe, Kocs, Csolnok, Sárisáp, Tarján, sőt Almásfüzitő, Dunaalmás, Bakonyszombathely és Gyermely is. Jelenlegi nagyközségei Ácstól Tokodig mind alkalmasak lennének a várossá nyilvánításra. Ez összesen 6 db. Ehhez hozzávéve még a nagyközségesélyesek első részét Tarjánig, máris meglenne a jövendőbeli városhálózata. Ezzel áttekintésünknek a végére értünk. Remélem, hogy ez másokat is - sőt sokakat! meggyőz arról, hogy a magyar jövő épitése szempontjából, még az Európai Unió kapujában is, alapvető stratégiai kérdés kisvároshálózatunknak a tervezett 330-350 egységre való felfejlesztése a következő 10 évben. Örömmel mondhatom el, hogy az elmúlt 10 évet e

13


tekintetben nem hiába töltöttük el. Nagyon szép eredményeket értünk el, amelyek alapul szolgál-hatnak a következő 10 évre vonatkozó bizakodásunkra is.

14

A MAGYAR KISVÁROSHÁLÓZAT KITELJESEDÉSE AZ 1990-ES ÉVTIZEDBEN. Zoltán Zoltán 1

Recommend Documents