A magyar diplomáciai nyelvezet változásának néhány aspektusa a 20. század első felében Murber Ibolya A diplomácia nyelvezete egy állandóan változó komplexum, amelyet minden irányból – térben és időben egyaránt – számtalan befolyás ér, miközben az érintkezési felületek is folyamatosan átalakulnak benne és körülötte. A magyar diplomáciai nyelv – legalábbis az államközi érintkezések szintjén – a 20. század első felében, az első világháborút követően kezdte meg önálló életét. A korszakban a szuverén államok közötti kapcsolatrendszer legfontosabb kommunikációs csatornái a külügyi szolgálatok voltak. A vizsgálat forrását az 1920-1954 között keletkezett bécsi magyar követség és a budapesti külügyminisztérium iratforgalma adta. A nyelvi változások követésére és tetten érésére a tanulmány kizárólag titkos ügykezelésű iratokat – néhány típuspéldát és jellemző dokumentumot kiemelve – vont be elemzési körébe. A belső ügykezelésű iratok nyelvezetére két faktor gyakorolta a vizsgált korszakban – eltérő intenzitással – a legnagyobb befolyást. Az egyik befolyásoló elem a politikai- és eszmerendszerek változása, a másik a személyi állomány és a kialakult adminisztrációs hagyományok alakulása volt. Az első világháború utolsó esztendeje gyorsan változó politikai berendezkedéseket hozott Magyarországon. 1918. október végén a szuverenitását elnyert Magyarországnak számtalan egyéb feladata mellett a külügyi adminisztráció megteremtésében is helyt kellett állnia (Pritz P. 2005. 67114.). A két év alatt háromszor bekövetkezett rendszerváltás ellenére a külügyi szolgálat személyi állománya viszonylag állandó volt, még a Tanácsköztársaság időszaka alatt is (Pritz P. 2005. 77.). Ekkor első sorban a Monarchia egykori külügyi tisztviselőiről, azaz nagyhatalmi státuszt és nemzeti kataklizmát egyaránt megélt, tapasztalt diplomatákról volt szó. Az 1920-as évek első fele az önálló minisztériumi adminisztráció, az önálló ügykezelés kiépítésének időszaka volt, amelynek személyi hátterét a Ballhausplatzon tapasztalatot szerzett diplomaták biztosították. A Tanácsköztársaság utáni átmeneti időszakban a bécsi követséget egy gyakorlott, alapos monarchiabeli tapasztalatokkal rendelkező, polgári származású diplomata Gratz Gusztáv vezette. 1920. májusban Gratz titkos és iktatott jelentése az erdélyi arisztokrata származású Teleki Pál külügyminiszternek jól tükrözi az évtized belső használatú diplomáciai nyelv személyfüggő meghatározottságát. A követ „Igen tisztelt Barátom” megszólítása jelzi, hogy a jelentést adó és fogadó fél személyes, hivatalos ismeretségen túlmutató 359
kapcsolattal rendelkeztek. Miközben a második világháború végéig a jelentések hivatalos címzésében a külügyminiszter állandó jelzője a „nagyméltóságú” vagy „kegyelmes” úr volt, ahogy ebben az esetben is. A két világháború között a nemesi előnevet a külügyi szolgálat tagjainál mindvégig feltüntették, így a gróf, báró, vitéz, nemes rangok a belső ügykezelésénél is megjelentek. Az 1920-as években erre nagyobb hangsúlyt fektettek, mint az 1930-as években, ahol a „követ úr” megszólítás gyakrabban szerepel, mint a nemesi rangok jelölése. Az ügy titkosságát indokolta, hogy a bécsi követ feladata volt kiválasztani a számos félkatonai, baloldal-ellenes osztrák szervezet közül, hogy melyiket támogassa a magyar állam pénzel az osztrák nagykoalíció megbuktatása céljából. A levélben használt összekötő szövegek, mint például a „csak annyit szeretnék kiemelni”, mutatják, hogy tapasztalt diplomata fejtette ki véleményét egy szolgálati hierarchiában fölötte álló, mégis baráti kontextusban lévő külügyminiszternek. A magabiztos és kompetens helyzetértékelését, az önálló döntési felelősség és autoritás tudatában a követ úgy zárta, „ha ellentétes instrukciókat nem kapok, a tárgyalásokat abban az irányban fogom folytatni.” A búcsúformula is a miniszter és a követ közötti személyes kapcsolatra és kölcsönös megbecsülésre, tiszteletre utalt: „őszinte, igaz tisztelettel és szívélyes üdvözlettel készséges barátod”, amely alatt kézzel írt szignó szerepel.1 A kézzel írt aláírás a jelentésekben 1945 után is megmaradt. A nemesi származású Masirevich Szilárd követ 1921-es jelentése Teleki külügyminiszternek továbbra is az osztrák szélsőjobboldali katonai szervezkedésnek nyújtandó pénzügyi segítségről szólt, így titkos dokumentumként iktatták. Masirevich ekkor a hierarchiában ugyanott állt, mint elődje Gratz, azonban a hivatalos kapcsolaton túl Telekihez személyes szálakkal nem kötődött. Az ügy titkosságának köszönhetően, mint a bécsi külügyi szolgálat vezetője a beavatottak körébe tartozott, így titkos jelentésében a „Kegyelmes Uram” megszólítást alkalmazhatta. A jelentés tartalmának fontosságát hangsúlyozta, amikor azt írta, hogy „kizárólag Excellenciádnak hozom magas tudomására”. A búcsúzás is tükrözte a szigorú hierarchiában betöltött szerepet , ahogy a választékosan és hivatalosan magázó E/3-forma is: „Fogadja Nagyméltóságod legmélyebb tiszteletem kifejezését”.2 Gróf Ambrózy Lajos volt korszakban leghosszabb ideig (1925-1932) Bécsbe akkreditált követ. Ezekben az években törekedett a magyar külügyi vezetés legaktívabban az osztrák belpolitika befolyásolására, amelyhez gyakran illegális eszközök alkalmazásától sem riadt vissza. Ambrózy 1926. októberi keltezésű,
1 2
MOL KüM K64 1921 20t 3618/1920. Bécs, 1920.05.30. MOL K64 1921 20t 90/1921. Bécs, 1921.02.28.
360
titkos ügykezelésű, de iktatatlan magánlevelét Khuen-Héderváry Sándornak, a külügyminiszter állandó helyettesének címezte, és az osztrák szélsőjobb pénzügyi segélyezésének kérdését elemezte benne. A levél írója és címzettje személyes szálakkal is kötődtek egymáshoz a diplomáciai karrierből következő összefonódáson túl. Ezen sokoldalú érintettségre alapozva „Kedves Sándor” volt a megszólítás. A szöveg mindvégig közvetlen, egyszerűen fogalmazott, a diplomáciában szokásos udvariassági formuláktól menteses nyelvet használt, mégis egy tiszteletteljes távolságtartás érhető tetten a tegeződés ellenére is. A búcsúzás hangvétele is ennek megfelelő volt: „Isten veled, kedves Sándor, szívélyesen üdvözöl régi barátod”, amelyet a teljes kereszt- és vezetéknevet is tartalmazó aláírás zárt.3 Az osztrák szélsőjobb anyagi támogatása 1928-ban sem veszített aktualitásából. Jánky Béla lovassági tábornok és követségi tanácsos látta el a titkos összekötő feladatokat a magyar vezetés és az osztrák szélsőjobb között. Jánky, noha nem volt diplomata sok szállal kötődött a címzett Khuen-Héderváry Sándorhoz. Így a tegező, iktatatlan magánlevél „kedves Barátom” megszólítással kezdődött. Az ügy titkosságára való tekintettel olyan „rejtjeles” utalásokat történtek, amelyek csupán a beavatottak számára tették a tartalmat értelmezhetővé. Így például „az itteni vezetők legprominensebbe” arra kérte Jánkyt, hogy a titkos tárgyaláson elhangzottak „ne fektetessék papírra”, de a követségi tanácsos az információkat „szóban természetesen az általa nagyra becsült gazdánk [Bethlen István] tudomásra” hozhatja. A búcsúzás is az összetartozást és a baráti, szinte családias hangvételt jelezte: „addig is a legszívélyesebben üdvözöl a jelenleg Maria-Zellben üdülő őszinte barátod”, amelyet a „Béla” keresztév aláírása tovább erősített.4 A diplomáciai nyelvre az ilyen személyes jellegű aláírások általánosságban nem jellemzők. Jánky és Kheuen-Héderváry viszonya és levelezése a bécsi követségi iratok között is kivétel. Ambrózy követ titkos ügykezelésű saját kézírású, szintén iktatatlant magánlevele Walkó Lajos külügyminiszternek 1930-ban jó példája annak, hogy ha személyes-baráti kötődés hiányában a bécsi követ, mint megbízott miniszter a Bethlen mellett kis befolyással bíró külügyminiszternek írt, akkor szintén megengedett a tegeződés. A hierarchiába Walkó külügyminiszter Ambrózy követ felett állt, azonban az autoritás és az ügyekbe való beavatottsága miatt a követ megengedhette magának, hogy „Igen tisztelt Barátom” megszólítással kezdje tárgyilagos hangvételű levelét. A búcsúzás is a beavatottak udvariassági formulájának felelt meg a diplomácia belső levelezésében: „fogadd igen tisztelt barátom, legőszintébb nagyrabecsülésem nyilvánítását, amellyel maradok szolgálatkész híved: Ambrózy Lajos”5 MOL KüM K64 1926 sz.n./1926. Bécs, 1926.10.8. MOL KüM K64 1928 20t sz.n./1928. Bécs, 1928.08.10. 5 MOL KüM K64 1929 20t sz.n./1930. Bécs, 1930.10.27. 3 4
361
Az 1930-as évek nem csak a köztörténeti eseményekben, hanem a külügyi adminisztrációban, illetve a levelezés nyelvezetében is változást hoztak. Az 1920-as évek Monarchiában szocializálódott diplomatái helyett egy új, fiatal generáció jelent meg, ők ismereteiket már magyar külügyi szaktanfolyamokon szerezték. Diplomata szocializációjukat pedig nem egy nagyhatalmi státuszú birodalomban, hanem egy vesztes és kiszolgáltatott kis országban nyerték. Erre az időszakra a külügyi adminisztráció rendje, a jelentések szabályrendszere is kialakult, megszűnt az 1920-as évek ad hoc jellege. Ezt a tendenciát tükrözte látványosan, hogy a bécsi követség és a budapesti központ közötti iratforgalom esetében Bethlen távozásával szinte azonnal megszűntek a baráti hangvételű jelentések és a „network” magánlevelezések. Ezeket a napi jelentések tárgyilagos, személytelen, de udvarias hangvétele váltotta fel, amelyek az egész korszakra jellemző választékos nyelvezetben íródtak. Nelky Jenő követ udvarias, távolságtartó, megszólítás nélküli jelentéseket küldött Kánya Kálmán külügyminiszternek. A személyes megszólítás az 1930-as évek irataiban gyakorlatilag teljesen kikopott, egyedül a címzésbe került a külügyminiszter neve mellé továbbra is a „nagyméltóságú” megszólítás. Ahogy az 1920-as évek megszólításaira jellemző egyediség és sokszínűség megszűnt, úgy a jelentést lezáró búcsúformulák is eltűntek, azok csupán egyszerű aláírással zárultak. Noha a titkos aspirációk és tárgyalások nem szűntek meg, csak ezek kommunikációja változott meg az adminisztrációban. A második világháború végén a német orientáció megszűnt, Magyarország a Szovjetunió befolyási övezetébe került. Az 1948-ig tartó demokratikus átmenet éveit egyre csökkenő mozgástér jellemezte, amely egyben a külpolitikai játéktér beszűkülésével is együtt járt. Az ország vezetésében, közigazgatásában, így a külügyi adminisztrációban is komoly személyváltozások történtek. Noha a külpolitikát az erős német kötődés jellemezte, a külügyi adminisztrációban német kollaboráció vádjával viszonylag kevés tisztviselőt bocsátottak el (Pritz P. 2005. 111.). Ez minden bizonnyal összefüggésben állt a természetes szelekcióval is, hiszen számos külképviseleten dolgozó diplomata nem tért vissza a budapesti központba –ahogy ez a bécsi követség esetében is történt – illetve az általános kivándorlási hullámmal párhuzamosan külügyi tisztviselők is nagy számban hagyták el az országot. A politikai elkötelezettség a két világháború között is meghatározó volt az államigazgatási funkciók betöltésénél, azonban a ranglétrán való előbbre jutást elsősorban és szinte kizárólag a külügyi szolgálatban eltöltött idő és tapasztalat határozta meg (Pritz P. 2005. 112.). 1945 után a külügyi adminisztráció tisztviselői posztjait a pártok felosztották egymás között, amelyre már ekkor rányomta bélyegét az erős kommunista túlsúly. 362
1945 őszén a bécsi külképviseletet Kriváchy Ödön miniszteri osztálytanácsos vezette ideiglenes jelleggel. Ebben az időszakban a jelentések kötelező bevezető formulájává a két világháború között szokatlan „tisztelettel jelentem” lett. A „tisztelt” szó a második világháború előtt jellemzően a búcsúzás udvariassági formái között jelent meg. Az irat elején megszólítást – ahogy az 1930-as évekre jellemző – továbbra sem alkalmaztak, sőt a hivatalos címzés feltűntetése sem volt jellemző. Az aláírás esetében a teljes név, gyakran csak gépelve kézzel írt szignó helyett, és a szolgálati fokozat feltűntetése vált kötelező jellegűvé. Kriváchy jelentése tárgyilagos, lényegre törő, mégis egészében bizakodó hangvételű volt.6 Ennek keretét egy nyelvtanilag helyes, választékos nyelvezet – kevés gépelési hibával – jellemezte, ami az 1930-as évek hagyományainak továbbvitelét jelentette. Azonban a két világháború között szokványos és általános német illetve francia kifejezések használata erőteljesen háttérbe szorult. Ahogy a köztörténetben, úgy a külügyi adminisztráció és a belső diplomáciai nyelv alakulásában is 1948-ban következett be a végleges változás, így 1989-ig megszűnt az önálló magyar külpolitika, amely Moszkva árnyékába és közvetlen irányítása alá kerül. Ez az adminisztrációban is egy mélyreható újjászervezés formájában öltött testet, a személyzeti állomány markáns átalakulását is eredményezte. Már nem a végezettség, a szolgálati idő és az ebből fakadó diplomáciai-adminisztratív tapasztalat volt a meghatározó, hanem egyértelműen a „politikai megbízhatóság” játszotta a döntő szerepet a kinevezéseknél. Ennek következtében az első években igen erős volt a tisztviselők körében a fluktuáció és a társadalmi mobilitás. Amíg a két világháború között szinte elképzelhetetlen volt a homo novusok feltűnése a diplomáciában, addig 1948 után közel sem ment ritkaság számba az új és gyakran előképzettség nélküli emberek megjelenése. Mátrai Tamás államvédelmi ezredes irányította az 1950-es évek elején ügyvivőként a bécsi követséget. Ilyen előélettel nem meglepő, hogy az ügyvivő az 1951-es szigorúan titkos, előző esztendőre vonatkozó éves jelentését áthatotta az „elvárt” ideológiai nyelvezet, tartalmában pedig a Szovjetuniót és az osztrák kommunista pártot dicsérte. „A bécsi követség 1950-ben igyekezett munkáját minden területen megtenni és teljesíteni feladatát, amely a kiéleződött nemzetközi helyzet körülményei között növekedett.”7 1954 tavaszán a bécsi külképviseletre akkreditált követet neveztek ki Puja Frigyes személyében, aki szintén nem a diplomáciai szolgálatban eltöltött évei
6 7
MOL XIX-J-1-k Ausztria 5/e KüM 32813-pol/1945. In: Gecsényi L. (szerk.). 2007. 67-68. MOL XIX-J-1-j Ausztria 5/a KüM 002312/1951. In: Gecsényi L. (szerk.).2007. 174-178.
363
alapján kapta meg ezt a funkciót. 1945-ben Puja még az MKP battonyai járási titkára volt, 1950-től a külügyminisztérium kötelékében tevékenykedett, míg diplomáciai két éves tapasztalatát Stockholmban szerezte. A jelentéseinek szövege egyszerű, bár nyelvtanilag néhol kívánni valót hagyott maga után, a két világháború közötti cizellált és választékos szóhasználat helyett egy leegyszerűsödött, ideológiailag erősen áthatott szókincs jellemezte. Ez gyakran eredményezett egy szinte az érthetetlenségig bonyolult hivatali nyelvezetet, amelyen belül az ideologikus, propagandisztikus mondatok jelentős hányadot tettek ki. Nem tértek ettől el ettől a trendtől a budapesti központ néhány helyesírási hibával tarkított belső iratai sem, ahogy ezt egy 1954-es Pujának címzett utasítás is példázza. „A béketábor célkitűzéseinek megfelelő, a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló külpolitikai tevékenységünk egyik fontos feladata, hogy közvetlen szomszédunkkal, Ausztriával való viszonyunk súrlódásmentessé és kiegyensúlyozottá válását elősegítsük. (…) Kérjük Követ Elvtársat, utasítsa követségünk minden felelős beosztottját, mindegyikük külön-külön vizsgálja meg, hogy munkája perspektívájában milyen területen és konkrétan hogyan járulhat hozzá követségünk aktív külpolitikai tevékenységéhez és az erre vonatkozó részletes javaslatát mielőbb felterjeszteni, szíveskedjenek.”8 Irodalom Gecsényi Lajos (szerk.). 2007. Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez 1945-1956. Budapest: Magyar Országos Levéltár Pritz Pál. 2005. Az a „rövid” 20. század. Történetpolitikai tanulmányok. Budapest: Magyar Történelmi Társulat
8
MOL XIX-j-1-k Ausztria 4/bd KüM 05467/1954 In: Gecsényi L. (szerk.). 2007. 217-218.
364
