A Kıszegi Szálasi-bunker ( Forrás: Dr. Bakkay Kornél )
1944. október 15-e után az országgyőlés Szálasi Ferencet nemzetvezetıvé választotta november 4-én, de a Szálasi-kormány már csak november 21-ig maradt Budapesten, maga Szálasi 1944. december 11-ig, ugyanakkor megindult a nyugatra költözés. A Kabinetiroda 1944. november 8-án Budapestrıl Kıszegre települt át, a Nemzetvezetı Polgári irodája, amelyet Langsfeld Géza vezetett ugyancsak Kıszegre, a Szent Imre Missziós Házba költözött 1944. december 25-én. A kitelepülésrıl Veesenmayer már 1944. november 8-án kelt levelében tájékoztatta Ribbentrop Külügyminisztert, s ezt a lépést erısen helytelenítette. Elıször Farkasgyepőre vonultak vissza (Gyepő I.), majd Brenbergbányára és utána Kıszegre és Velembe. A rendelkezésre álló adatok szerint Kıszegen 1944. november derekától tartózkodott Szálasi Ferenc kormánya és kabinetirodája, noha ı maga huzamosan csak március 1-27 között volt Kıszegen. 1944. december második felében Kıszegen találkozott Szálasi Veesenmayerrel. 1944. december 15én érkezett meg Kıszegre a Nemzetvezetı Katonai irodája, Deák Ferenc vezérırnagy irányításával, a M. Kir. Testırség (Amely nem azonos a korábbi testırséggel!) és a koronaırség. A Pártiroda, Csia Sándor vezetésével a kıszegi OTI Tüdıszanatóriumba (Dreiszker) került. A Nyilaskeresztes Párt vasi fıispánja Kocsád Emánuel volt. 1944. november 6-án Kıszegre költözött Szálasi Ferenc testvére, Szálasi Rezsı, aki a Pallas Nyomdával együtt a kıszegi Domonkos-rendi zárdaházban szállásolta el magát. Külföldi követségek Szombathelyen voltak. Liska Jenı építési vállalkozót bízták meg a Szabóhegy mögötti Kincshegy (Kindsberg volt az eredeti neve, Felsıerdı) térségében egy bombabiztos vezéri bunker megépítésével, valamint a földfelszínén létesítendı barakk rendszer
kialakításával. Liska 1944. november végén hattagú családjával és beosztottjaival: Hartyáni Lászlóval és Füzeskéri Józseffel, menekültként le is költözött, hiszen Récsey ezredes lakáskiutalást kért számukra. Szombathelyen volt Kıtelekí Dénes barakk-gyártó cége. Ezt a területet Szabó-hegyi Gyepő II. vezéri védıkörletnek nevezték, jóllehet a Gyepő II. megnevezés már 1944. telétıl nyomon követhetı. A Liska-cég fımérnöke Füzeskéri volt. Az építkezésen, mint kımőves részt vett Erdész János (elhunyt), Weolfer Ludwig (elhunyt), egy zalai ember és Maitz József (született 1925-ben, lakás: Kıszeg, Dózsa Gy. u. 13.).
Bolfán István (született 1926-ban, lakik: Perenye, Petıfi S. u. 4.) azt meséli, hogy Perenyérıl kb. 30 embernek kellett a törvényben elıírtak szerint, a védelmi vonalak kiépítésére, közmunkákat végezni, ámbár ezt megfizették. Ez általános gyakorlat volt, például Cákról is sok nem zsidó munkaszolgálatos indult naponta. Meglehetısen gyenge emlékezete szerint ıket német katonák 8?) kísérték. Nekik, állítólag, azt mondták, hogy a bunker földalatti kórháznak készült. Úgy emlékszik 25 napot dolgoztak ott.
A fa barakkok közül legmagasabb a testırség 42 m hosszú barakkja állt, ez alatt volt egy 25 m hosszú barakk, majd Szálasi Ferenc 18 m x 5 m barakképülete. A konyha és a hadtáp épülete a fılejárattól északra helyezkedett el. Szálasi barakkja úgy készült, hogy a bunker folyosóiból és a termeibıl kézi erıvel és légkalapáccsal kitermelt földet és sziklás törmeléket a legalsó (nyugati) fıbejárat elıtti térségre halmozták fel, un. „vak pilótáknak” nevezett nagy rönkök függıleges lehelyezése révén megerısítve a hányt földet, majd elegyengetés után , erre fektették rá a koszorúgerendákat. 1944. novembere nagyon hideg volt, erısen fagyott, sıt 30 cm vastag hó is esett november vége felé. Tehát a fagyott talajra kellett ráhelyezniük a „vak pilótákat”. Ennek következtében állt elı 1945. február végén az a helyzet, hogy Szálasi vezéri fa barakkja, kivált a fürdıszoba és a hálószoba megroggyant, a
parketta megsüllyedt a cserépkályhák megdıltek. Ekkor kérték fel egy szombathelyi céget a hibák kijavítására. Ezen cégben dolgozott Markovics Lajos és fia, József, valamint a kıszegi Ecker Ferenc, Tompek János, Borostyán István. Ekkor, 1945. februárjában, három napon át dolgozott a csapat, felszedték a Szálasi-barakkban a parkettát és úgy erısítették meg az altalajt. Markovics József (született 1927-ben, Kıszeg Kiss János utca 9.) állítása szerint a barakkok építését munkaszolgálatos zsidókkal végeztették, akiket a cáki Abért-ház nagy pajtájából hajtották át minden nap munkára. Sáska vezérırnagy 1944. november 5-én kelt levelében 25 ezer zsidó munkás rendelkezésre bocsájtásáról beszél a közmunkák vonatkozásában. Egy 1944. december 5-én kelt kıszegi összesítés szerint Kıszegen ekkor 5000 zsidó volt. Dr. Görgényi kıszegi járási fıszolgabíró 1944. december 18.-i jelentése Kıszegen és Bozsokon 9000 zsidó munkást említ, akik egyáltalán nem alkalmasak a munkára. sokan meghaltak, ezért fel kellene menteni ıket ezen fizikai munkavégzés alól. Gönczi Mihály (született 1929-ben, Kıszeg, Őrhajósok útja 25/a) egykori határırtiszt (ávós) elmondása szerint a bozsoki munkaszolgálatosokat egy Kiss bácsi nevezető nyilas faluvezetı irányította, s ık ásták ki a háromszoros lövászárokrendszert
és
a
Kenyérhegynél
a
tankcsapdákat.
Markovics
zsidó
munkaszolgálatosokról nem beszélt, de azt elmondta, hogy a munka végeztével megérkezett Szálasi, aki finom modorú, halk szavú, istenhívı, puritán ember volt.
Így jellemezte ıt Borbély István jezsuita szerzetes, aki gyóntatója is volt. Mindannyiukkal
kezet
fogott,
majd
gazdagon
megvendégelte
ıket.
A bunker fıbejárata 18 m mély volt, vasbeton akna volt, s ez fával volt kibélelve, eléggé durva munka volt, és fa csigalépcsı vezetett lefelé, tehát – emlékezete szerint – lift nem volt! Mások viszont határozottan liftrıl beszéltek, amelynek létezését a késıbbi adatok is valószínősítik. Noha lehetséges, hogy csak terv volt a lift késıbbi elhelyezése.
Maitz József elmondta, hogy itt nem volt sziklás a talaj, hanem csak erdei földbe (üledékes zollos tölgyfa pallókkal ácsolták (dúcolták) ki. Emlékezete szerint ez a lejárat is fenyıdeszkával ki volt lambériázva s ekkor még fa csigalépcsı vezetett lefelé. Vértes Ernı (született, 1940-ben, kıszegi lakos) elmondása szerint 1954-ben még állt az a vasbetonból készített fedett fülke, amely a fılejáratot fedte, ı maga nemcsak látta, de álldogálltak is alatta (s éppen a feltárást vezetı régésszel, aki vele egykorú pajtása volt!), jóllehet maga a lejárati akna jórészt már be volt töltıdve. Ez a fılejárat közvetlenül a Szálasi-barakk közepén húzódó folyosó vonalában volt, ahová Szálasi nemzetvezetı és m.kir. miniszterelnök hálószobája is nyílt. A folyosóról ajtó nyílott a lejárati aknára, amelyet befedtek. Így tehát légi veszély esetén Szálasi azonnal és közvetlenül le tudott menni az óvóhelyre. Építésekor létrákkal mentek lefelé és a kitermelt földet, állítólag, villanyárammal mőködtetett csörlıkkel húzták fel. Adataink szerint a 18 m mély fılejáratbóleg y rövidebb, 120-150 cm széles, 220 cm magas folyosó vezetett nyugat felé, melyet ugyancsak tölgyfa ácsolattal béleltek (fıte fákkal, bányatárna-rendszerben), majd derékszögő törés után dél felé folytatódott a folyosó s újabb derékszögő töréssel ismét nyugat felé. A folyosón villanyvilágítás volt s a fordulóknál telefon-készülékek. Markovics József ácslegényt Szálasi Ferenc tisztiszolgája, egy bizonyos Mihály nevő szakaszvezetı, levitte a fılejárat csigalépcsıjén (ennek átmérıje volt2,5 m) és egészen eljutott az 50-es vastagságú téglafalazással készült vezérkari terem vasbeton aljajtajáig, amelyet egy ır belülrıl nyitott ki. A 9 x 3,5 (belvilág 3 x 3) m-es terem középén egy hosszú asztal állott, a falon Nagy-Magyarország térképe, a beton padlózatot vörös szınyeg fedte. A mennyezet boltozott volt. Maitz József szerint, aki maga is falazta a termet, a sablonnal kialakított téglabolt 25 cm vastag volt s a boltív közepén erıs betonkötést, a nyílásoknál (ajtók) vasbeton áthidalókat alkalmaztak. A téglákat a Keresztkúti, tervezett MÁV-üdülı területérıl hozták ide, ahol egy 160 m hosszú
épületet kívántak felépíteni, de ezt a tervet a háború meghiúsította. A többi téglát, késıbb (1953-ban) a Herman-forrási határırlaktanya építésekor használták fel.
A felsı akna (B akna), amely eredetileg 21,5 m mély volt s jelenleg, feltöltıdve is a legmélyebb (min. 12 m) szellızı és viszkijárati akna volt, talán egy elektromos meghajtású gyorsfelvonóval (?). A vezérkari terem és a déli (10x3 m) terem közötti folyosó 28-30 m hosszúságú volt, amely eredetileg vagy téglafalazatú vagy tölgy/ vagy akác/ fagerendás szerkezető. A készítı mesterek két felıl fúrták az alagút folyosót és a mérnöki kimérés hibája folytán 30 cm-es eltéréssel találkoztak. A déli terem felé vezetett a kétszeres derékszöggel megtörtét C akna, amely ugyancsak lejáratként funkcionált. itt mentek le a tisztek a 2. számú terembe. Ebben az aknában biztosan csigalépcsı volt. Ezt adták elı az egykori szemtanúk. A bányatárnákhoz hasonlóan biztosított folyosók fenyıdeszkával voltak beburkolva, lambéria-szerően. Az a kutatás kezdetén nyitott kérdés volt, hogy téglafalazással készültek-e folyosók s azokat is burkolták-? A késıbbiek során tisztázódtak ezek a kérdések s kiderült nem téglafalazással készültek, hanem trána rendszerben, gerenda és deszka bélettel. A bunker építési munkálatai a tervezettnél lassabban folytak, erre utal Kocsárd Emánuel vasi fıispán 1944. december 16.-i levele Endre Lászlóhoz, amelyben egy december 13.-i kıszegi értekezésrıl számol be, amelyen „a Kıszeg körüli erıdítési munkálatoknál alkalmazott zsidó munkások … és kivezényelt polgáribb személyek foglalkoztatása” volt a téma s itt esik szó „ az óvóhelyek építésének késedelmességérıl”. A kıszegi fatelepes Müller Ferenc építımester 1944. december 14-én kelt levelében azt írta Kocsárd Emánulnek, hogy ı dolgozik a velemi óvóhelyen. Kocsárd Emánuel fıispán és kormánybiztos válaszlevelében, 1944. december 17-én azt írta: „a legfontosabb a velemi és a kıszegi óvóhelyek megépítése”, 40 fogat kell és Müller Ferenc csak ezeken dolgozhat. A munka azért lassult le, mert, amint dr. Görgényi kıszegi járás fıszolgabírója írja december 21-én Kocsárd Emánuelnek, a német O.T. Bauleitung rendre lefoglalja a Müllerhez
irányított faanyagot. Kıszeg életében zavart keltett, hogy a nyilasok Gyöngyös Endre polgármestert kényszernyugdíjazták 1944. november 11-én és helyébe 1945. január 4-én ideiglegenes megbízással Detre Istvánt ültették. Chernel Erndı kıszegi fıszolgabíró azonnali leváltását Endre László követte 1944. november 15-én. Szabadváry Ferenc kıszegi szappangyáros ellen és felléptek., talán azért, mert ı a késıbbi kommunista párttitkárnak, Márkus Bertának (Kıszeg, Deák. u. 19-) is felmondott nyilas-vonzalma miatt. Kıszeg lakossága a negyvenes években 10321 fı volt, 1944. decemberében a menekültettek, a betelepítettekkel és a zsidó internáltakkal együtt Kıszeg népessége 21778 fı lett. Ebbıl a magyar katonaság 1600 fı, német katonaság 523 fı, a HM Vezérkar 750 fı, a Fıvezérség 600 fı, a Nemzetvezetı katonai irodája 350 fı, a miniszterelnökség 700 fı, zsidó munkás 5000 fı.
1945. március 29-én, nagycsütörtökön jöttek be az oroszok Kıszegre, de lassan nyomultak elıre. Vértes Ernı felidézte Borbás István sekrestyés beszámolóját, aki szerint március 29-re csaknem teljesen kiürült a város, sokan a hegyekbe menekültek, sokan nyugatra. Székely László apátplébános és Borbás Imre a Jézus Szent Szíve templomban misét celebrált, miközben a lovas kozákok berontottak a Fı térre. Vitéz Detre Gyula László, aki 1941-tıl a szegedi V., hadtest 9. gyalogezred II. zászlóaljában szolgált, elıbb, mint hadnagy, késıbb (1944) fıhadnagy, 1943-tól századparancsok, az egyike azon katonáknak, akik utolsóként hagyták el a kıszegi Gyepő II. körletét. A zászlóalj parancsnoka 1942-ig Zoltay alezredes volt, ıutána Mészáros István, elıbb alezredes, majd testırezredes. Szálasi Ferenc ugyanis 1944. október 16-án a 9/II. zászlóaljat testırzászlóaljnak nyilvánított, azaz nevezte ki. 1944. október 17-tıl Detre gyula fıhadnagy a biztonsági ırséget látta el a századával. Detre a következıket írja: „ A szent korona ırsége a helyén maradt, de jó néhány régi testır, tiszthelyettes, alhadnagy és két-három testırtiszt is tovább
szolgált a zászlóaljunkban.” A nyilas hatalomátvételkor elıírták a katonák számára is az Árpád-sávos nyilaskeresztes karszalagok viselését, de ezt késıbb visszavonták. 1944. november utolsó hetében áthelyezték a 9/II. testırzászlóaljat Kıszegre, illetve Velembe. Velem állomásparancsnoka vitéz Gömbös Ernı tüzérszázados, Szálasi szárnysegédje volt. A velemi Stierling-villa kertjében elhelyezett Szent Korona-bunker külsı ırségét is ez a zászlóalj látta el. Magában a villában lakott Szálasi édesanyja, testvére, Szálasi Vilma és Szıllısi miniszterelnök. A testırzászlóalj a kıszegi Herman-forrásnál gyakorlatozott. 1945. március 26-án a kıszegi vasútállomásról elindult a Turán vonat, rajta tisztek, tiszthelyettesek, családtagok, Honvédelmi Minisztériumi alkalmazottak és a Honvéd Fıparancsnokság emberei. Sopronon keresztül ment a vonat HammerEisenstrasseba. A testırzászlóaljat 1945. március 28-án a város és a Gyepő II. védelmére bevetésre rendelték. Kıszeg városparancsnoka Kubicza Kálmán vezérkari százados volt. Védıállások voltak a szombathelyi mőút mellett és a Kıszeg-Velem-Cák-Kıszegszerdahely vonalon. Reggel 6-kor erıs tüzérségi tőz érte a Gubahegyi magaslatot, majd 8 órától az oroszok a várost lıtték. Király vezérkari százados parancsa szerint a várost 12 óráig minden áron tartani kell, noha az Árpád-téri Gyurátz Ferenc Liceum épülete is ellenséges tőz alá került. A szombathelyi úton kıszeg felé tartó szovjet harckocsik közül egyet kilıttek. A lövıi úton 48 szovjet harckocsi nyomult elıre. Ekkora a magyar légvédelmi tüzérek (Péterfy Sándor alezredes az 5. légvédelmi tüzérosztálya három üteggel) elhagyták állásaikat, mert zömük hısi halált halt, s így Kıszeg északnyugat, nyugat és dél felıl teljesen védtelen maradt. 10 óra 45-kor Kıszegfalva felıl 52 harckocsi, Szombathely felıl 60 harckocsi közeledett a város felé. Szakony felıl a szovjet 9. gárda-hadsereg harckocsijai törtek elıre. Az oroszok heves tőz alá vették a Szabó-hegyi védıállást. Az oroszok csapatok eközben elérték a város fıterét, minden ellenállás nélkül! Ekkor lezárták a Király-völgyi utat. Detre Gyula százada visszavonult a Szálasi-bunker irányába, a Kendik-hegy felé. Itt
nagymennyiségő lıszert és robbanóanyagot robbantottak fel, amire a szovjet elırenyomulás leállt. 1945. március 29-én 11 órakor Király vezérkari százados Paraj százados gépkocsijában ülve kitőzte a fehér zászlót, átment a szovjetekhez, magával vitte a testırzászlóalj megszálló vázlatát is. Ezt követıen a védı zászlóalj a Szabóhegy keleti lejtıjén rendezkedett be védelemre. A parancsnok, Mészáros István testırezredes távozása után vitéz Horkay László vk. százados és Deák Ferenc vezérırnagy volt. Az oroszok ekkora elfoglalták Rıtfalvát, a németek viszont a szabóhegyen a szerpentinutat felrobbantották, valamint a hidakat és az átjárókat. Az oroszok gyalogsági támadást intéztetek Szálasi védıkörlete ellen, de ekkor még visszavetették ıket. 17 órakor az oroszok leventéket és ruszin katonákat küldtek fel a vezéri szállásra, hogy a védık adják meg magukat. Ezek közül Detre Gyula járırei elfogtak néhányat, akik elmondták, hogy a parancsot kiadó orosz tábornok mellett volt Király Béla is. 18 órakor a csapatok kivonását rendelték el a védıkörletbıl. A visszavonulást biztosító két golyószórós raj erıs ellenállásával 19 órától a szovjetek rohamot intéztek a védıkörlet ellen s azt 0 órára elfoglalták, az ellenállók pedig nagyobb részt elestek. A )/II. testır zászlóalj 458 fıs egységébıl elesett 42 fı, eltőnt illetve fogságba esett 99 fı, ugyanakkor a védıkörlet elıtt 100-150 szovjet katona esett el. Többen hazaszökdöstek, illetve késıbb engedéllyel elhagyták az egységüket, hogy hazatérjenek. A zászlóalj megmaradt részt Lékán keresztül menekült Semmering, Mürzuschlag, Sankt Pölten felé. Nyilvánvalónak tőnhetne, hogy vagy az elvonuló magyarok, vagy az orosz csapatok a bunker fıbejáratát ekkor felrobbantották. Nagy kérdés volt már a kutatás kezdetén, hogy a másik két aknát miért nem robbantották fel, ha egyáltalán ık voltak a robbantók? De, mint kiderült nem ık voltak. A József-forrás melletti völgyben legalább félszáz hátasló és sok szekér maradt gazdátlanul. Maga Szálasi Ferenc, Lutz Gizellával (Nemzetes Keresztesasszony, akit Szálasi Édesszonyomnak nevezett s aki zömmel a Stierling-villában töltötte napjait)
együtt március 27-én 22 órakor gépkocsikkal hagyta el az országot. Kıszeget Beregfy, aki az 1933-ban épített kıszegi Küttel- (késıbbi Bartha, ma Tornay) villában lakott, ugyanekkor hagyta el a várost. A menetcél Sememring volt. Május elején innen mentek át Mattsee-be, ahol 1945. március 5-én az USA hadseregének Szálasiék megadták magukat. Március 28-án 19 órakor a Turán vonat is elindult a kıszegi vasútállomásról nyugat felé. 1945. március 28-án a várost bombatámadás érte, március 29-én erıs aknatüzet kapott a város, sıt a Gyepő II. egyik barakkját is eltalálták. Mihelyst, Király vezérkari százados átállást követıen, a magyar honvédség utolsó alakulatai is úgy-ahogy visszavonultak, a kıszegi népség, elsısorban az ONCSAháziak, kifosztották a barakkokat és a bunkert. Orosz katonák késıbb nem nagyon merészkedtek a hegyekbe, ezért sem volt valószínő, hogy a Vörös Hadsereg késıbb robbantotta volna ott. Az elterjedt mendemonda alapja elsısorban mégis az lehetett, hogy 1945. április végén a kincs-pihenı közelében két Horváth és Biegnergyerek ekrazit rudak meggyújtása miatt halálra égett. A fosztogató csıcselék elıször a barakkokat, majd magát a bunkert rabolta ki, a lejárati aknák liftszerkezetét, csigalépcsızeté és dúcolt faburkolatát is lebontották. Talán úgy, hogy lentrıl felfelé haladtak s a végén létrán vagy csörlı segítségével jöttek a felszínre. A kıszegi újság azt írta, hogy ez a vezéri szállás teljes összkomforzattal berendezett, több épületbıl álló egység, volt elektromos világítással, csempe-kályhákkal, egy gyönyörő fenyveserdı közepén, hideg-meleg folyóvízzel és a föld mélyébe robbantott bombabiztos óvóhellyel. „Ma még drótsövény veszi körül a kb. 3 holdnyi terület. Az egyik épület balszárnya alapos telitalálatot kapott. A többi épület ablakai mind kitörve, ajtói szétzúzva hevernek, de az épületek mind rendbe hozhatók.” Késıbb 1945. júliusában azt írta az újság, hogy a „a volt Szálasi-féle bőntanya épületeit ismeretlen tettesek rongálják, fosztogatják. A nyilas banditák számára készült, és minden kényelemmel felszerelt épületeket lassanként teljesen elpusztítja az alacsony mőveltségő tettesek barbársága” Gönczi Mihály egykori államvédelmis rendırkapitány, Auguszt Ferenc (a „pofozógép”) hordta el, akiknek
a halála után a bútorok a nevelt lányához kerültek, aki ma is él. Árbócz Imre kıszegi lakos közlése szerint, több teherautó bútort szállítottak el a védıkörletbıl s ezek egy része édesapja szemtanúsága szerint, a kıszegi városházára került. Ismereteink szerint a kıszegi táborokban ırzött zsidók között (ellentétben a cáki és bozsoki lágerekkel) nem vettek részt a kincshegyi (felsıeredi) munkálatokban. Kıszegen volt internáló tábor a Tátrai téglagyárnál, a Városi Téglagyárnál viszont (az Alsókörút 42/44 szám alatt, ahol most az emlékmő áll) nem laktak, csak dolgoztak zsidók, mivel ott csak raktár olt. A Czeke-féle téglagyárban laktak is, valamint az Eitner malomnál, amely a Canada-Petrol tulajdonában volt (itt mőködött
egy
Vaspöry
nevezető
csendırtiszt).
A
legtöbb
zsidó
és
munkaszolgálatos az egykori honvéd laktanyában lakott, de voltak a sörgyárnál is, itt funérlemezbıl tákolt barakkok álltak, s – állítólag – egyszer egy német teherautó kipufogó csövét bevezették az egyik bódéba. A munkaszolgálatosok, együtt a civil lakosság kivezényelt tagjaival, a Steyer-házakat, a Vöröskereszeteseknél és a Gubahegyi, a cáki és a velemi tankcsapdáknál dolgoztak. Itt a Gubahegyen talált rá az exhumáló bizottság 1948-ban 20 x 50 x 4 m-es gödörre, benne – állítólag – kétezer koponyával. Az exhumált csontvázakat Füle Imre fuvaros szállította a vasútállomásra. Akkoriban az a hír járta, hogy Füle minden koponyáért kapott egy bizonyos összeget és rumot. A kıszegi munkatáborok egyikérıl dr. Bács Pál naplója révén kaptunk pontos leírást. A kıszegi halottakat 1945/46-ban Lovassy Andor tanár szedte össze. Emlékükre emlékparkot létesítettek és emlékoszlopot állítottak.
