A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja kiállítás az ócsai Halászy Károly Általános Iskolában 2014. február 25 - március 3.
Internetes források alapján szerkesztette: Németh György
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja Február 25. a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja, annak emlékére, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát 1947-ben ezen a napon jogellenesen letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták.
Kovács Béla a második világháború idején náciellenes függetlenségi mozgalomban vett részt. 1944. november 29-e után a Pécs Városi Intézőbizottság tagja, majd a Belügyminisztérium politikai államtitkára lett. 1945. augusztus 20-ától az FKgP főtitkárává választották. 1947. február 25-én letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, részeként a kommunistáktól még távolságot tartó politikusok elleni hadjáratnak. A Szabad Nép írása szerint letartóztatása oka az volt, hogy „aktívan vett részt földalatti szovjetellenes fegyveres csoportok alakításában és a szovjet hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében”. 1951. szeptember 25-től az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében tartották fogva. 1955-ben az ÁVH jászberényi börtönébe szállították, majd átvitték Budapestre. 1956 áprilisában hazaengedték családjához.
Kommunizmus-szocializmus
Karl Marx
Friedrich Engels
Vlagyimir Iljics Lenin
Karl Marx és Friedrich Engels 1848-as Kommunista Kiáltványa óta a kommunizmus kifejezés elsősorban az általuk leírt osztálynélküli társadalmat, illetve az ennek megvalósítására létrejött politikai ideológiát (marxizmus) és mozgalmat jelenti. A kommunista ideológia kulcsszavai a szabadság, egyenlőség, testvériség. Az elnyomástól, a nélkülözéstől, a kizsákmányolástól mentesítő, de az értelmes munkát lehetővé tevő szabadságot mindenki számára biztosítani kell. Az ehhez vezető út a fennálló burzsoá struktúrák, intézmények megszüntetése, lerombolása, melyek gátolják sokak szabadságát és védelmezik kevesek kiváltságait. A szabadság egyaránt a közösség és az egyes ember jellemzője. Ahogy Bakunyin fogalmazott: „az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága”.
A kommunizmus célja világrendszer kialakítása, elméleti nézeteiben univerzális és internacionalista-kozmopolita. A kommunista társadalom felé vezető út a kapitalista rend forradalmi lerombolása, majd proletárdiktatúra létrehozása, mely elvezet később a kommunista társadalomhoz. A kapitalista rend lerombolása és a kommunista társadalom megteremtése közti időszakot Marx a kommunizmus első fázisának nevezte, később Lenin ezt nevezte el szocializmusnak.
Diktatúra, proletárdiktatúra A diktatúra valamely személynek vagy csoportnak az állam törvényeit figyelmen kívül hagyó, erőszakszervezetekre támaszkodó, kivételes törvényekkel szentesített korlátlan hatalma. A diktatúra lehet totális (ha az élet minden területére kiterjed) és puha (ha az élet bizonyos területeire nem terjed ki, például a gazdasági tevékenység módjára). A diktatórikus főhatalom élhet a nyílt terror eszközével és lehet csupán autoriter hatalomgyakorlás, amikor is a vezető tekintélye vagy más nem demokratikus politikai kényszer jellemzi az államhatalmat. A diktatúra mindig rendelkezik külső vagy belső támogatókkal, érdekcsoportokkal, akik érdekében a diktatúrát gyakorolják a nép fölött.
A Marx által bevezetett proletárdiktatúra fogalom azon átmeneti időszak megnevezésére szolgál, melynek során a proletariátus képviselői a kezükbe ragadnak minden hatalmat a tőkés társadalmakban fennálló burzsoá állam lerombolása érdekében, és ezzel lehetővé teszik az átmenetet egy osztályok nélküli társadalomba, a kommunizmusba. Uralkodó osztályként, az államhatalom alapjaként a proletariátust megjelölő, valójában azonban a kommunista párt egyeduralmát megvalósító diktatúra. Míg Lenin alatt proletárdiktatúra volt, addig azt Sztálin egyszemélyi diktatúrával váltotta fel.
Személyi kultusz A személyi kultusz egy karizmatikus vezér, politikus, sok esetben államfő államilag kikényszerített, rajongásszerű, szolgai tisztelete.
Bár a tisztelet sokakban őszintén is kialakulhat, a személyi kultuszt általában az adott ország tömegtájékoztatási eszközei, kultúrpolitikája, oktatási rendszere gerjeszti, sulykolja, kik kényszerítve a népből az áhítatot a vezető iránt.
A politikai vezetőt tilos bírálni, tilos például a gúnyolódó karikatúrák készítése, sőt tilos a vezetővel szemben a magánszférában megnyilvánuló kritika, tiszteletlenség, viccelődés is, amit többnyire a titkosrendőrség ellenőriz.
NKVD A Belügyi Népbiztosság,, rövidítve NKVD az államigazgatás belügyi ágának legle főbb őbb szerve volt a Szovjetunióban 1934 és 1946 között.
a Az NKVD feladata szerteágazó volt, de jelentőségét történelmi szempontból annak köszönheti, hogy ide tartozott az állambiztonsági szervezetrendszer irányíirány tása is, így a Gulag és az Állambiztonsági Főigazgatóság (GUGB) is az NKVD részrés lege volt. • • • • • • • •
Az NKVD tömeggyilkosságokat eggyilkosságokat hajtott végre, működtette a Gulag fegyencmunkatábor-rendszerét, fegyencmunkatábor felszámolta a „földalatti földalatti” ellenállást, teljes nemzetiségek és a kulákok az ország lakatlan régióiba való depordepo tálását vezette le, őrizte az országhatárokat, kémkedést és politikai gyilkosságokat hajtott hajtott végre külföldön, felelős volt a külföldi kormányok befolyásolásában, befolyá valamint érvényesítette a sztálini politikát és a kommunizmust más oro szágokban.
ÁVO - ÁVH 1946-1949. Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO), politikai rendőrség. 1949-1956. Államvédelmi Hatóság (ÁVH) Egyenruhájuk alapján kétféle belügyi karhatalmi alakulatot különböztettek meg: az ún. „kék ávó” tartozott a hírhedt államvédelemhez, míg az ún. „zöld ávó” a sorozott állományú határőrséget jelentette. Két év alatt a Politikai Rendészeti Osztály a kommunista párt félelmetes terrorszervezetévé alakult át. • Az ÁVH 1948-tól végezte – szovjet példát követve és a szovjet tanácsadók hathatós támogatása közepette – a különböző koncepciós perek megszervezését és megrendezését. • 1950-től kezdte kiépíteni az ÁVH az internáló táborok új rendjét, • átvette az ország börtöneit, • intézte a kitelepítést, • őrizte a határokat, • és kifejlesztette a kommunista párt totális diktatúráját. Bár az ÁVH nyíltan hirdette a „fasiszták elleni harcot,” az emberei között valójában sok néhai nyilas is működött, akiket 1945-ben szerveztek be, részben elfogott személyekből, részben a párt szétesése után onnan átszivárgott tagokból és emberekből. Sok ÁVH-s vett részt az 1956-os forradalom leverésében is. Az Andrássy út 60-ban volt az ÁVH székháza, amelyhez pincebörtön kapcsolódott. Ma a Terror Háza Múzeum működik az épületben. Az ÁVH négy internálótábort vezetett (Recsk, Kazincbarcika, Kistarcsa, Tiszalök). Az ÁVH 1951 és 1953 között közel megkétszerezte korábbi kiadásait, s összesen legalább 3,2 milliárd forintot használt fel. (Ebben az időben Magyarországon a középfizetés havi 800 forint volt.)
Kínzások és kegyetlenkedések Az ÁVH hírhedt volt kegyetlenségéről és különösen durva módszereiről. Az ÁVH-sok a kihallgatások során a legembertelenebb fizikai, lelki kényszert alkalmazták minden letartóztatottal szemben. Általános volt a vég nélküli kifárasztás, verés, gúzsbakötés, összerugdosás, földre teperve talpalás, sóval etetés utáni WC-ből itatás, éheztetés, az őrizetesek fejére rögzített csöpögtető berendezéssel való sanyargatás, éjjel-nappal bilincsben tartás, alvásmegvonás. Az egyik legszörnyűbb dolog volt a Rákosi utasítására a papok kihallgatása céljára használt árammal telített feszület, melyet az őrizetbe vett papokkal megcsókoltattak. Az ÁVH-s pincebörtönökben esetenként kikapcsolták az elektromos szellőzést. A közgondolkodásba ekkor került a „csengőfrász” fogalma (az ÁVH emberei többnyire éjszaka csöngettek be, majd rontottak a kiszemelt lakásába), a ház előtt többnyire fekete Pobjeda autó várakozott az áldozatra. Az 1956-os forradalom alatt a Hatóság testületileg szétesett, egyes tagjai „illegalitásba vonultak”, mások a karhatalomban vállaltak szerepet, vagy a szovjet csapatokhoz csatlakozva vettek részt a forradalom leverésében, résztvevőinek felkutatásában és őrizetbe vételében. 1956. október 25-én a Parlament előtti provokációért, tömegvérengzésért egy ÁVH-s különítmény volt a felelős , ezért az Elnöki Tanács még aznap este rendeletileg feloszlatta a BM alá rendelt Államvédelmi Hatóságot. Az ÁVH-s sorkatonákat azonban nem szerelték le, hanem rendőr-egyenruhába bújtatták őket (az 1956-os forradalom során ezért volt általános ellenszenv és gyanú a rendőrség iránt). A Köztársaság téri pártházban elszállásolt szombathelyi ÁVH-s sorkatonák és parancsnokaik minden ok nélkül kilövöldöztek a térre, a vizsgálatra érkező nemzetőröket lefegyverezték..., ami az október 30-i pártház-ostromhoz és ÁVH-s sorkatonák kivégzéséhez, a Life magazin képriportjával pedig a forradalom beszennyezéséhez vezetett. 1963-tól az állambiztonsági szervek már a Belügyminisztérium részeként működtek.
Joszif Visszarionovics Sztálin
A világtörténelem legnagyobb jelentőségű és legnegatívabb megítélésű vezevez tői közé tartozik.
A Vlagyimir Iljics Lenin által létrehozott kommunista diktatúra kollektív vezetővezet ségének egyik meghatározó tagja, majd a diktatúra egyszemélyi vezetője lett.
Uralma alatt folytatódott valamennyi ellenzéki mozgalom működésének tiltása, tagjaik üldözése, sokak kivégzése, a Szovjetunióban és a második világháborúban általuk elfoglalt országokban. Nevéhez fűződik a világ legnagyobb megsemmisítőtábor-rendszerének, a Lenin által létrehozott Gulagnak a kiterjesztése. Erőteljes személyi kultuszt alakított ki: • arcképét minden középületben elhelyezték, • városokat neveztek el róla, • szobrokat állítottak neki, • tapsolni kellett, amikor kimondták a nevét…
A recski kényszermunka-tábor a „magyar Gulag”
A Heves megyei Recsk község mellett emelkedő Csákány-kő nevű hegy kőbányája közelében, 1950 októbere és 1953 ősze között, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) kényszermunkatábort működtetett. A mintegy 100 kisebb-nagyobb internáló és munkatábor közül ez a leghírhedtebb.
A szovjet Gulágok mintájára szervezett táborban, a bírósági ítélet nélkül idehurcolt, mintegy 1500 fogvatartottat • minimális létfeltételek között dolgoztatták folyamatosan a kőbányában, • a rabokat sokszor állati kegyetlenséggel fenyítették, kínozták, éheztették.
Mivel a táborból senki sem szabadulhatott, létét sikerült teljesen titokban tartani, mindössze kétszer volt sikeres szökési kísérlet a táborból.
Sztálin halála (1953. március 5.) után, a miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre a többi internálótáborral együtt ezt is megszüntette. Az épületeket, tornyokat és kerítéseket ezután ledózerolták, és lényegében semmi sem maradt meg belőlük. A tábor helyét a rendszerváltás után sikerült beazonosítani, egy-két épületet pedig helyreállítottak, eredeti állapotában, a túlélők elbeszélése, illetve a meglévő fényképek alapján. A táborban meghaltak és meggyilkoltak tömegsírját a mai napig nem sikerült megtalálni.
A tábor egykori egykor rabja, Faludy György, György önéletrajzi regényében így jellemzi az 1953. szeptemberi szabadonbocsátások légkörét: „…figyelmeztetett, hogy a törvény hatévi fegyházbüntefegyházbünt tést ír elő, amennyiben rabságunk körülményeiről, heh lyéről, okairól akár bármit is elárultunk. Azzal a jó tat náccsal szolgálhat, hogy a kérdezősködőket jelentsük fel, közvetlen hozzátartozóinknak pedig mondjuk, hogy tanulmányúton voltunk a Szovjetunióban. Ismert jelszó volt: „Hallgatsz a sírig, s vagy te kerülsz sírba!”
Rákosi Mátyás
1945. január 30-án án érkezett haza a Szovjetunióból,, és hamar nagy befolyásra tett szert a politikai életben. 1947 után egyre inkább úrrá lett rajta a megalománia,, s lassanként a hatalom rabjává vált.
Pozícióinak megszilárdítására minden eszközt használhatónak ítélt meg. A Svájcban éppen szabadságát töltő Nagy Ferenc miniszterelnök alig öt éves fiát elraboltatelrabolta ta, s csak a lemondásáért, illetve azért engedte szabadon, hogy cserében Nagy soha többé nem tér vissza Magyarországra.
Saját bajtársait is habozás nélkül börtönöztette be, kényszerítette emigrációra, vagy végeztette ki. Közülük Rajk László esete a legismertebb. A nevével fémjelzett korszakban az emberi jogok súlyos sérelmet szenvedtek. Sokakat ért megtorlás: • a koncepciós perekben kivégzettek száma száz és kétszáz kétszáz fő közé tehető, • 40 ezren voltak rendőri őrizetben, illetve internálva, • közel 13 ezer főt (két és fél ezer családot) kitelepítettek, kitiltottak BudaBud pestről. • 1950–53 között özött egymillió embert vontak ügyészi eljárás alá, minden második ellen vádat is emeltek.
A Rákosi-kultusz kultusz fokozatosan kiépülve 1952-re 1952 re érte el tetőpontját, ekkor kezdték a „népünk bölcs vezére”, valamint a „Sztálin legjobb magyar tanítványa” jelzőkkel illetni.
1952 elején 60. születésnapja alkalmából munkaversenyeket hirdettek országszerte. Ekkoriban alapították meg a Rákosi Mátyás Tanulmányi Versenyt, a Rákosikupát és még számos elismerést, amit tiszteletére alapítottak. Minden magyarnak kötelező volt valamivel hozzájárulnia a nagy ünnepséghez: • az óvodások rajzokat készítettek, • az általános iskolások első fogalmazásukat neki írták, • a felnőttek például terítőkbe hímezték Rákosi nevét…
Gulag Gulag azaz a “Javítómunka-táborok Főigazgatósága” kifejezés alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatáborrendszerét értjük.
A táborokban a szovjet rendszer (elsősorban a sztálini politika) bel- és külföldi ellenzőit, hadifoglyokat, illetve más okokból elhurcoltakat kemény fizikai munkára fogták, napi 10-12 órát dolgoztatták őket, miközben élelem- és egészségügyi ellátásukról alig gondoskodtak. Úgy feltételezik, Sztálin rémuralma alatt körülbelül 20 millióan haltak meg csak a Gulágokban.
Egyik ismert fogja a táboroknak Alekszandr Szolzsenyicin matematikatanár volt, aki szabadulása után több könyvben írta le mit élt meg ezekben a táborokban.
Kitelepítés - internálás olyan tevékenység, melynek során egy állami hatóság egy terület (ház, város, térség) lakosait vagy azoknak egy részét ideiglenesen vagy véglegesen más lakhelyre költözteti, illetve a kiköltöztetett lakosokat nem engedi vissza lakhelyükre. A kitelepítést indokolhatják biztonsági, ill. politikai okok.
Kitelepített városiak
Kitelepített svábok
Ennek legsúlyosabb formája a munkatáborokba és megsemmisítő táborokba telepítés, ezt (például) a náci illetve a szovjet kommunista diktatúrák alkalmazalkalma ták etnikai kisebbségek vagy „osztályok” „oszt ellen.
Kitelepítések a Rákosikorszakban A kommunista Rákosi-rendszerben a politikailag veszélyesnek minősített rétegek eltávolításának egyik módja a kitelepítés volt. Ez a lakosok vagyonának elkobzását, azok „kényszerlakhelyre” történő átköltöztetését és általában mezőgazdasági jellegű munkára kényszerítését jelentette. A kitelepítések többségét 1948 és 1953 között hajtották végre. A kitelepítések bevallott célja az osztályellenség (például a kulákok, nemesek, a politikai ellenzék és az önállóan gondolkodó européer értemiség) elleni csapásmérés volt. A kitelepítettek embertelen körülmények között, fűtés, szakszerű orvosi, bábaaszonyi ellátás és fizetés nélkül éltek. A leginkább hírhedt a hortobágyi „szociális” táborrendszer és a Mátrában a recski, büntető jellegű kényszermunkatábor volt. Az összes kitelepítés közvetlenül mintegy 100-300 ezer embert érinthetett, közvetetten pedig további 550 000-et.
A kitelepítésnek különféle jogi fokozatai, formái és elnevezései voltak. A kommunista hatalom legbelső köreihez tartozó Hegedüs András volt belügyminiszter három alapfokozatot különböztetett meg:
• a rendőri felügyelet alá helyezés; • a deportálás (családok áttelepítése a hortobágyi zárt kényszermunkatáborokba), mely elsősorban a jugoszláv határ környékének lakosságát érintette; • az internálás, a „veszélyes” személyek elhurcolása a recski és hasonló munkatáborokba.
Koncepciós perek Koholt vádak alapján lefolytatott, jogtipró bírósági eljárás politikai ellenfelek félreállítására, fizikai és erkölcsi megsemmisítésére (pl. Rajk László, Nagy Imre pere az 1950-es években).
Rajk László (jobbra)
Az ilyen pereket általában diktatúrákban rendezik meg, jelentős nyilvánossággal, céljuk a társadalom különböző rétegeinek elrettentése és a megfélemlítése vagy megsemmisítése. Általában a koncepciós perek nagyon gyakori vonása az is, hogy a vádlottaktól fizikai és lelki kínzással, időnként tudattompító szerek alkalmazásával beismerő vallomást csikarnak ki. A 20. század óta a koncepciós pereket leggyakrabban Sztálin szovjet diktátor nevéhez kötik, aki uralmának nagy hullámokban visszatérő, illetve folyamatosan alkalmazott egyik legfontosabb eszközévé tette a koncepciós pereket és az általa kidolgozott módszereket magukévá tették a második világháború után létrejött kommunista rezsimek is, mint Rákosi Mátyás rezsimje Magyarországon.
Málenkij robot A málenkij robot a második világháború utáni szovjetunióbeli kényszermunka szokásos magyarországi elnevezése. A „kis munka” valójában kemény fizikai munkát jelentett (romeltakarítás, építkezés, bányászat), melyre módszeresen válogattak össze férfiakat és nőket egyaránt, akik aztán akár öt évig is kényszermunkát végeztek valamelyik szovjet iparvidéken.
Az elhurcoltakról az itthonmaradottak csak elvétve jutottak információhoz, legalább egyharmaduk odaveszett. A hazatérők a kommunista magyar kormányoktól semmiféle segítséget sem kaptak, és évtizedekig hallgatásra voltak kényszerítve. A téma a szocializmus idején tabu volt, csak a kilencvenes évektől kapott nyilvánosságot, a részletek feltárása mind a mai napig tart.
Megtorlás 1957-1961. A Kádár-korszak kezdetén több mint kétszáz embert juttattak bitófára, jeltelen sírokba temették az áldozatok egy részét, több ezer embert bebörtönöztek.
A kádári megtorlás során több mint tízezer embert kilakoltattak. Sokan az állásukat vesztették el a forradalom után: pedagógusokat, vasutasokat, katonatiszteket bocsátottak el tömegesen. Az országból, a megtorlás miatt, mintegy 180-200 ezer ember menekült el.
Nagy Imre és társainak pere Nagy Imrét és társait azzal vádolták, hogy 1955-től kezdve összeesküvést szőttek a „népi demokratikus államrend megdöntésére”, a „hatalom megragadására”, titkos terveik alapján jártak el 1956 októberében. Nagy Imrét és Maléter Pált ezenfelül hazaárulással is megvádolták.
Bárd Imre, Nagy Imre ügyvédje, hangot adott annak, hogy védence nem hogy a szocialista rendszer megdöntését nem akarta, hanem ellenkezőleg: éppen azt mentette, ami menthető volt, s ezenfelül minden változást az akkori pártvezetés tudtával és beleegyezésével vitt végbe. Vida Ferenc bíró ekkor felháborodva ezt mondta: „Figyelmeztetem a védőt, hogy ha nem hagyja abba pártunk és kormányunk vezetőinek rágalmazását, a vádlottak padján találja magát.” Június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra, Donáth Ferencet 12 évi börtönre, Gimes Miklóst halálra, Tildy Zoltánt 6 évi börtönre, Maléter Pált halálra, Kopácsi Sándort életfogytiglani börtönre, Jánosi Ferencet 8 évi-, Vásárhelyi Miklóst pedig 5 évi börtönre ítélte. Az ítélet az MSZMP PB előzetes jóváhagyásával született meg. Holttestüket a börtön udvarán temették el, kátránypapírba drótozva. Két és fél évvel később, 1961. február 24-én titokban hantolták ki az éj leple alatt Nagy, Maléter és Gimes földi maradványait, és átvitték a rákoskeresztúri Új köztemető főbejáratától legtávolabb eső, 301-es parcellájába, ahol arccal a föld felé, koporsó nélkül temették el. A temetői nyilvántartásba hamis neveket jegyeztek be.
„Az ÁVH a párt ökle” (Rákosi Mátyás)
"A verés az Államvédelmi Hatóságnál szükséges eszköz, és élni kell vele…” (Rákosi Mátyás)
„Ne csak őrizd, gyűlöld!” (ÁVO-jelmondat)
A KOMMUNISTA DIKTATÚRÁK ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA
