A KÜLFÖLDI MAGYARSÁG

A MAGYARORSZÁGI KIVÁNDORLÁS ÉS

A KÜLFÖLDI MAGYARSÁG. ÍRTA

Dr. THIRRING,GUSZTÁV egyetemi magántanár, a székesfővárosi statisztikai hivatal aligazgatója, a m. tud. akadémia levelező tagja, a nemzetközi statisztikai intézet tagja.

2 TÉRKÉPPEL ÉS 11 GRAPHIKUS RAJZZAL.

BUDAPEST, Kilián Frigyes utóda magy. kir. egyetemi könyvkereskedő bizománya.

1904.

Budapest, 1904. Kilián Frigyes magy. Kir. könyvnyomdája, József-körút v.

Előszó Ez a munka a magyarországi kivándorlás és a külföldi magyarság kérdésével foglalkozik. A kivándorlás kérdése a legújabb időben állandóan napirenden volt. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, a Magyar Közgazdasági Társaság, a Magyar Földrajzi Társaság és az Országos Nemzeti Szövetség közös czélú és részben együttes mozgalma immár meghozta gyümölcsét: rámutatva arra, hogy a kivándorlás nemzeti államunknak egyik legsúlyosabb baja, felrázta a társadalmat és a kormányt eddigi tétlenségéből és az országgyűlést a kivándorlás ügyét szabályozó 1903. évi IV-ik törvényczikk megalkotására indította. Kérdés, ezek után volt-e még szükség e munka megírására? Azt hiszem, volt; mert a társadalom és a kormány eddigi actiója sok tekintetben tisztázta ugyan a kivándorlás szövevényes kérdését és elősegítette a helyes megoldását czélzó intézkedések életbeléptetését, de világos, hogy a kérdés végleges megoldásától még nagyon messze vagyunk; a kivándorlás kérdése tehát még soká lesz actuális. Mindaddig pedig, a míg ez a kérdés — mint idejétmúlt — a napirendről végleg le nem kerül, foglalkoznunk kell vele s igyekeznünk kell, hogy minden oldalról megvilágítsuk. Ez a munka a kivándorlás kérdését különösen egy oldalról igyekszik megvilágítani: ki akarja deríteni — a mennyire lehetséges — a kivándorlás fejlődésének phasisait, mostani nagyságát és mérveit, hogy ezáltal lehetővé tegye jelentőségének kellő felismerését és súlyának helyes mérlegelését. A kivándorlás kérdésének megítélésében ugyanis kétféle iránynyal találkozunk: az egyik (az eddigi felfogás) kicsinyli a jelentőségét; a másik az ellenkező hibába esik: túlozva mértékét (legutóbb már másfél millió kivándorlóról beszélve) természetszerűleg jelentőségét is téves alapon ítéli meg. Mivel pedig minden baj csak úgy orvosolható, ha nagyságát és ebből eredőleg természetét is kellőleg felismerjük: szükséges, hogy a kivándorlás nagy mozgalmának mértékét is szilárd alapon nyugvó statisztikai

IV adatok segélyével állapítsuk meg. Ez a feladat nem könnyű, mert a hivatalos statisztikának éppen az a része áll leggyengébb alapon, mely a vándorlásokkal foglalkozik; de a többrendbeli (hazai és külföldi) adatgyűjtés kritikai egybevetése mégis lehetővé teszi, hogy a kérdéshez az eddiginél nagyobb pontossággal szólhassunk hozzá, s így a kérdés taglalásában a puszta találgatások ingatag süppedékéből a positiv tények szilárdabb talajára lépjünk át. Ez a munkának egyik czélja s ez határozza meg egyúttal jellegét is: statisztikai alapon igyekezvén a kérdés megoldásához hozzájárulni, felhasználja az egész statisztikai anyagot, mely úgy a hazai, mint a külföldi hivatalos forrásmunkákban rendelkezésre áll. Ezt az anyagot eddig csak kis mértékben aknázták ki íróink, ezért úgy gondolom, hogy a kérdés tanulmányozását elősegíthetem azzal, hogy ezen — különböző külföldi forrásmunkákban szétszórt és nehezen hozzáférhető, de a kérdés tüzetesebb méltatására felette becses — anyagot lehetőleg bő kivonatban bemutatom s megismertetem a hazai közönséggel s azokkal, kik a kivándorlás kérdésével hivatásszerűen foglalkoznak. De munkám csonka maradt volna, ha ennél tovább nem megyek. Hiszen világos, hogy nem annyira a külföldre kivándorlott honfitársaink mennyiségén, mint inkább a künnmaradt s jelenleg is ott tartózkodó néprétegek életviszonyain s helyzetén fekszik a fősúly, s ezért a kivándorlás mozgalmának tárgyalása el nem választható a külföldi magyarság statisztikájától. Ezzel a thémával eddig tudtommal nem foglalkoztak irodalmunkban, járatlan útakra lépek tehát, a midőn a külföldi magyarság statisztikáját összeállítani törekszem. Ez magyarázhatja ki és szolgálhat egyúttal mentségül is, ha a munkának ez a része — mint első kísérlet — sem nem teljes, sem nem elég kimerítő, A külföldi irodalom egyes forrásmunkái ugyan bő anyagot tartalmaznak; mely idegenbe szakadt honfitársaink életviszonyainak tanúlmányozására szolgálhat (utalunk p. o. az osztrák, a német és a szerb statisztikának eddig jóformán figyelemre sem méltatott gazdag anyagára), de több ország hivatalos forrásmunkái cserben hagynak, a midőn ezekben kivándorlott honfitársaink felől felvilágosítást keresünk. Ily esetekben a külföldi statisztikai hivatalok igazgatói a hézagok pótlására ugyan szíves előzékenységgel bocsátották rendelkezésemre a kívánt adatokat, de mivel nem minden állam dolgoztatta fel népszámlálásai alkalmával a magyar honosokat külön kimutatásokban, a kép, melyet a külföldi magyarságról nyújtanom sikerült, bizonyos fokig mégis héza-

V gos maradt. Nézetem szerint a külföldi magyarság megbízható és kimerítő statisztikáját nem is állíthatja össze más, mint a Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal, melynek a külföldi honosok számlálólapjainak kölcsönös kicserélésére vonatkozólag létrejött nemzetközi egyezmény alapján módjában leend a külföldön élő magyar honosok demographiai, társadalmi és művelődési viszonyait minden részleteiben feltárni s mely ily irányú feldolgozással és közléssel valóban nagyfontosságű, hazafias munkát végezne. Ezekben vázolván a könyv czélját, még csak azt tartom szükségesnek megjegyezni, hogy a kivándorlás kérdésének tárgyalásában egyrészt azon szempontokra fektettem a fősúlyt, melyek a viszonyok concrét megismerését teszik lehetővé, másrészt olyanokra, melyekkel irodalmunkban eddig kevésbbé foglalkoztak. Innen van, hogy p. o. a romániai kivándorlást, melynek immár nagy irodalma van, csak vázlatosan tárgyaltam s az amerikai kivándorlásról szólva is lehetőleg mellőztem a már közismeretű tényeket. Ugyanez okból nem bocsátkoztam a kivándorlás okainak fürkészésébe sem, melyekről a kivándorlási congressusoknak eléggé ismeretes bő tárgyalásai után újat már alig lehet mondani. Általában kerültem a theoretikus fejtegetéseket s mindenütt inkább a viszonyok concrét megismertetésére helyeztem a fősúlyt, czélom lévén a kivándorlást valódi nagyságában bemutatni s a figyelmet a kivándorlás nagy mérveiben rejlő veszedelemre ráirányítani. Végűi meg kell okolnom a munka elkésett megjelenését. A külföldi magyarságról szóló második rész megírásához be kellett várnom a külföldi államok új népszámlálásairól készülő hivatalos munkák megjelenését, melyeknek hiányában ez a rész hézagos maradt volna. Az ezen okból beállott' késedelem magyarázhatja meg azt is, hogy a munkának még az 1902. év végén a Magyar Földrajzi Társaság támogatásával a Földrajzi Közleményekben .közzétett első fejezeteiben a statisztikai adatok nincsenek a legújabb időig továbbvezetve s hogy a kivándorlás ügyének több fontos mozzanata ott még csak mint küszöbön álló jeleztetik, holott az — mint p. o. a kivándorlási törvény — azóta immár testet öltött és életbelépett. Budapest, 1904. február hó elején. Dr. Thirring Gusztáv.

VI

Tartalma. Első rész: A magyarországi kivándorlás. Oldal

Bevezetés.............................................................................................................. 1 Első szakasz. A kivándorlás ügyének jelentősége és történelmi fejlődése.... . .5 1. A kivándorlás kérdése általában, jelentősége társadalmi s állami szempontból5 2. Kivándorlások a történelmi múltban ................................................................ 9 3. A modern kivándorlás megindulása, történelmi fejlődése ............................. 12 Második szakasz. A kivándorlás statisztikája .............................................. 19 4. A kivándorlás megállapításának módszerei és a kivándorlás statisztikájának forrásai................................................................................................................ 19 5. A kivándorlás okozta népveszteség ............................................................... 30 6. A kivándorlás nagysága és irányai ...................................................……….. 46 1. Horvát-Szlavonország..................................................................................... 47 2. Ausztria........................................................................................................... 49 3. Bosznia-Hercegovina...................................................................................... 53 4. Románia ......................................................................................................... 54 5. Egyéb európai államok ................................................................................... 61 6. Amerika .......................................................................................................... 64 a) Általában ........................................................................................................ 64 b) Topographiai eloszlás .................................................................................... 68 c) A kivándorlás megoszlása egyes államok szerint........................................... 76 Egyesült-Államok.....................................................................................……...79 Kanada.................................................................................................................87 Közép-Amerika....................................................................................................88 Dél-Amerika ........................................................................................................88 7. Az állam kötelékéből kilépettek...................................................................... 93 8. A visszavándorlás .......................................................................................... 99 Harmadik szakasz. A kivándorlás topographikus eloszlása ...................... 103 9. A felvidéki kivándorlási terűlet .................................................................... 103 Sáros 103, Szepes 106, Zemplén 107, Abauj-Toma 109, Árva 110, Liptó, Túrócz, Gömör 111, Borsod 112, Ung, Bereg, Máramaros, Ugocsa………….113 10. Az osztrák-morva határmenti kivándorlási terület ..................................... 114 Trencsén 115, Nyitra, Pozsony......................................................................... 116 11. A dunántúli kivándorlás ............................................................................. 117 Moson 118, Sopron 119, Győr 120, Vas, Veszprém 121, Fejér és a többi vármegyék ............................................................................................... 122 12. Kivándorlás az Alföldről ............................................................................ 123 13. Az erdélyi, különösen a székely kivándorlási terület ................................. 128 Csík 130, Háromszék 131, Udvarhely, Maros-Torda, Brassó 132, Fogaras, Szeben, Nagyküküllő..................................................................................... 133 14. Kivándorlás Horvát-Sziavonországból....................................................... 135

VII Oldal. Negyedik szakasz. A kivándorló néptömegek demographiája....................138 15. A kivándorlók neme és korviszonyai.......................................................... 138 16. A kivándorlók nemzetisége......................................................................... 140 17. A kivándorlók művelődési állapota.............................................................158 18. A kivándorlók társadalmi osztályok és foglalkozás szerint.........................161 19. A kivándorlók vagyoni állapota ................................................................. 177 Ötödik szakasz. A kivándorlás visszahatása ............................................... 182 20. A kivándorlás hatása népesedésünkre..........................................................182 21. A kivándorlás gazdasági, erkölcsi és nemzeti hatása ................................. 193 22. Az elnéptelenedés .......................................................................................200 Második rész: A külföldi magyarság. Hatodik szakasz. Magyarok Ausztriában…………………..……………. 215 23. Általános áttekintés................................................................................... 215 24. Az Ausztriában élő magyar honosok demographiai és társadalmi viszonyai …… 224 25. A bukovinai csángó-magyarok....................................................................232 Hetedik szakasz. Magyarok a Német Birodalomban....................................245 26. Általános áttekintés.................................................................................... 245 27. A Németországban élő magyarok demographiai viszonyai.........................252 lyolcsaiik rakass. Magyarok a lalkánlélssigoton................................................272 28. Magyar honosok Bosznia-Hercegovinában............................................... 272 29. Magyarok Szerbiában .................................................................................288 30. A romániai magyarság.................................................................................304 31. Magyarok a Balkánfélsziget egyéb részeiben..............................................313 Kilencedik szakasz. Magyarok Európa egyéb részeiben..............................315 32. Közép- és Dél-Európa .................................................................................316 Svájcz 316, Olaszország 317, Spanyolország 318, Portugal, Francziaország.. 322 33. Éjszaki Európa ............................................................................................324 Belgium 324, Németalföld, Dánia 325, Nagy-Britannia 326, Svédország, Norvégia 329, Finnország, Oroszország............................................................330 Tizedik szakasz. Az amerikai magyarság .....................................................331 34. Az Egyesült-Államokban élő magyarok száma és nemzetiségi viszonyai 331 35. Az Egyesült-Államokban élő magyarok társadalmi és culturális helyzete 344 36. A kanadai magyarság ..................................................................................356 37. A délamerikai magyarok helyzete ...............................................................357 Befejezés............................................................................................................364 Táblázatok. 1. A vándormozgalom eredménye 1881 —1900. években, törvényhatóságonként kimutatva........................................................................................................ ….. 41 2. Tengerentúli kivándorlás a Magyar birodalomból 1 8 6 1 - 1 9 0 1 . években ...65 3. A német birodalom kikötőin át kivándorolt magyar honosok részletezése rendeltetési országok szerint, 1871-tól 1901-ig.............................................. 78 4........Az Egyesült-Államokba bevándorolt magyarok kimutatása partraszállásuk helye szerint 1874—1895................................................................................... 83

VIII Oldal 5. A Hamburgban hajóra szállt magyarországi kivándorlók havonkénti kimutatása 1871 — 1901. években ..............................................................85 6. Az Egyesült-Államokba bevándorolt magyar honosoknak havonkénti kimutatása 1880—1808............................................................................ ... 87 7. Osztrákok és magyarok kivándorlása Dél-Amerikába 1870 -1900......... 80 8. A magyar állam kötelékéből történt elbocsátások 1881—1901. években ….. 96 9. A magyar állam kötelékéből elbocsátottak kor, családi állapot és foglalkozás szerint 1880—1886. években ........................................................... 97 10. Az elbocsátások részletezése országok szerint, ahova az elbocsátás történt.. 97 11. Az Ausztriában honosított magyaroknak megoszlása, tartományok szerint.. 98 12. Zemplén vármegye területéről Amerikába kivándorolt s onnan visszatért egyének kimutatása 1870—1901. évekről...................................................... 108 18. Az Egyesült-Államokba bevándorolt magyaroknak nem és kor szerinti kimutatása az 1871/2—1893'4. évekről ......................................................... 141 14. Az Egyesült-Államokba 1898/99—1901/02. években bcvándorlott magyarok, tótok, ruthének és horvátok kimutatása nem és kor szerint .............................. 142 15. A magyarországi kivándorlók megoszlása nemzetiségek szerint 1899—1901. évben, a magyar adatgyűjtés eredményei szerint............................................. 152 16. A new-yorki kikötőben 1900 — 1902. években partraszállt magyar, tót, ruthén és horvát kivándorlók kimutatása nem és kor szerint ......................... ... 157 17. A Brémában hajóra szállott magyar kivándorlók foglalkozása 1890—1898. éxekben ........................................................................................................165 18. Az Egyesült-Államokba bevándorolt magyar honosok kimutatása foglalkozási főcsoportok szerint 1876—1902. években........................................... 168 19. Jelentékenyebb foglalkozási ágak az Egyesült-Államokba 1876/7 —1893/4. és 1896/7—1901/02. években bcvándorlott magyar honosok körében, tekintettel az utolsó négy évben bevándorlottak nemzetiségére........................ 169 20. Az Egyesült-Államokba bevándorlott magyar honosok körében leggyakoribb foglalkozási ágaknak évenként való kimutatása ..…........…..…...….….. 170 21. A foglalkozási főcsoportoknak nemzetiségek szerinti megoszlása az 1898/9—1901/02. évekről ............................................................................ 176 22. Az Egyesült-Államokba bevándorolt magyar honosok vagyoni viszonyai az 1898/99 —1901/02. években, nemzetiségük szerint ................................... 180 23. Magyar honosok Ausztriában 1857—1900. években.................................222 24. Az Ausztriában élő magyar honosok megoszlása a királyság alkotó részei szerint, 1857- 1900..................................................................................... 223 25. Az Ausztriában élő magyarországi születésű lakosság az 1890. évi népszámlálás szerint.......................................................................................... 224 26. Az Ausztriában tartózkodott magyar honosok részletezése származási helyük szerint, az 1890. évi népszámlálás alapján .......................................... 225 27. Magyar honosok Ausztriában 1900 évben, kerületi kapitányságok szerint kimutatva.......................................................................................................226 28. A bukovinai csángók kora és családi állapota 1900-ban..............................242 29. A bukovinai csángó gyermekek műveltségi foka 1900-ban........................ 243 30. A bukovinai csángók műveltségi foka 1900-ban, (Százalékokban)..............243 31. A Német birodalomban élő magyar születésű lakosság 1880—1900. években 260 32.A Német birodalomban élő magyar honosok 1880—1900. években ...........261

IX 33. Poroszország magyar honosságú és születésű népessége kormányzósági kerületek szerint 1830—1900. években .....................................................202 34. Poroszországnak 20.000-nél több lakóval bíró városaiban élő magyar honosok és magyarországi születésű egyenek az 1895. és 1900. évi népszámlálás szerint....................................................................................208 A német birodalom magyarországi születésű népessége 1900-ban nem, kor szerint....................................................................................................205 A német nagyvárosok magyarországi születésű népessége 1900. évben, nem és kor szerint ...................................................................................... 200 A német birodalomnak magyar anyanyelvű lakossága 1900-ban .............207 Oroszország magyar honosságú népessége anyanyelve szerint 1900. deczember 1.................................................................................................208 Magyar honosok Bosznia-Hercegovinában 1895-ben..….…..………….. 282 osznia-Hercegovinában élő magyur honosok illetőségük szerint, 1895-ben .....................................................................................................284 Bosznia-Hercegovinában élő magyar honosok kora és családi állapota 1895-ben......................................................................................................285 Bosznia-Hercegovinában élő magyar honosok vallása 1895-ben………..285 Bosznia-Hercegovinában élő magyar honosok foglalkozásuk szerint (1895.)... 280 Szerbiának magyarországi születésű lakossága 1890-ben és 1895-ben.....298 Szerbiának magyarországi születésű lakossága 1895-ben, járások szerint kimutatva.....................................................................................................299 Szerbiának magyar honosságú lakossága 1890-ben és 1895-ben .............300 Szerbiának magyar, tót és horvátajkú lakossága 1895-ben........................300 Szerb városok magyar lakossága 1890-ben és 1895-ben...........................301 Osztrákok és magyarok Bulgáriában, 1888. és 1893. években................. 315 A magyar lakossága 1870 -1900. években.................................................318 Magyar honosok Olaszországban, 1901. évben .........................................319 Magyar honosok Spanyolországban, 1900. évben ....................................320 Magyar honosok Francziaországban, 1890. és 1890. években...................323 Angliának magyarországi születésű lakossága 1881—1901. években ………. 328 Egyesült Államok magyarországi születésű lakossága 1870 —1900. években… 341 Egyesült-Allamok nagyobb városaiban élő magyarországi születésű Lakosság 1870—1900. években................................................................ 342 Egyesült-Államokban 1896/7—1901/2. években bevándorlott magyar losok részletezése államok szerint..............................................................343 földön élő magyarországi származású népesség áttekintése 1900. évben 394

Graphikus rajzok. 1. A kivándorlás okozta népveszteség az 1881—1890. években, az 1881. évi népszám százalékaiban kifejezve .......................................................... 35 2. A kivándorlás okozta népveszteség az 1891 —1900. években, az 1891. 35 3. A Romániába szóló útlevelekkel utazásra jogosított személyeknek havonkénti kimutatása 1899—1902. évekről évi népszám százalékaiban kifejezve .......................................................... 59

X Oldal. 4. Az 1902. évben Romániába kiadott útlevelekkel utazásra jogosított sze-

mélyeknek földrajzi eloszlása ........................................................................... 60 5. Tengerentúli kivándorlás az 1871—1001. években, az európai kikötők feljegyzései szerint ............................................................................................ 66 6. Az 1899—1901. években Amerikába kivándorolt egyének földrajzi eloszlása, a magyar adatgyűjtés eredményei szerint ................................................. 73 7. Az 1899—1902. években Amerikába szóló útlevelekkel utazásra jogosult személyeknek havonkénti létszáma................................................................. 75 8. Az Egyesült-Államokba bevándorolt magyar honosoknak havonkénti kimutatása az 1889—1898. évekről..….….…..….…..…...…......…....………. 86 9. A bukovinai csángó-falvak átnézeti térképe……………...…….…..……. 237 10. Németországnak magyarországi származású lakossága 1900. évben ….. 248 11. Az Egyesült-Államokban élő magyarországi születésű népesség 1900-ban….. 337

Külön térképmellékletek. Az 1881-1991. évek vándormozgalmának végeredeménye, az 1881 évi népszám százalékaiban kifejezve ......................................................................40—41 Bosznia-Hercegovina és Szerbia magyar lakossága 1895-ben............... 272—273

I

ELSŐ RÉSZ.

A MAGYARORSZÁGI KIVÁNDORLÁS.

A magyarországi kivándorlás. Bevezetés. Hazánk jelenlegi népesedési és társadalmi fejlődésének alig van nevezetesebb s nagyobb horderejű mozzanata, mint az a nagyarányú népmozgalom, melyet, bár különböző jellegű jelenségeket ölel fel magában, röviden csak kivándorlás név alatt szoktunk összefoglalni. Ez a mozgalom nem új, ide s tova immár három évtized óta folyik, de csak mintegy 15 éve öltött oly arányokat, melyeknél fogva hazánkra nézve végzetessé válható csapást kell benne látnunk. De még néhány évvel ezelőtt úgy beszéltek róla, mint valami olyas jelenségről, mely inkább érdekes, mintsem veszélyes, mely csak hazánk éjszaki részéből szedi áldozatait, anélkül azonban, hogy neki valami nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítanunk. Sőt akadtak olyanok is, kik egyenesen üdvösnek, kívánatosnak mondották a kivándorlást, mely keresethez, vagyonhoz juttatja a hazánkban a tönk szélére jutott népelemeket. Ily felfogás mellett nem csoda, hogy kormányunk úgy, mint társadalmunk alig törődött a kivándorlókkal. Néha ugyan az irodalomban felhangzott egy-egy jajkiáltás, de ez visszhangra nem talált sehol s csakhamar ismét teljes közönynyel fordultunk el a mindinkább elharapódzó bajtól. Ma már másként beszélünk a kivándorlásról. Amióta a kivándorlás a felvidékről átragadt az ország egyéb részeire s immár mindenünnen szedi áldozatait, tehát már nem helyi bajjal, hanem országos kórral van dolgunk, amióta a nép kiözönlése szinte ijesztő mérveket

2 ölt; mert negyven ezernél több útlevelet adnak ki évenként Amerikába, amióta egyes vidékek a kivándorlás folytán annyira elnéptelenedtek, hogy a mezei gazdálkodás .sok helyütt lehetetlenné vált, mert nincs munkás, aki a földet felszántsa vagy a termést learassa, amióta sok helyen nincs kit ujonczozni a politikai hatóságnak és nincs kitől adót behajtani: azóta a kivándorlás megszűnt érdekes jelenség lenni: lett belőle nemzetünk jövőjét, hazánk gazdasági s sociális fejlődését fenyegető veszedelem. Megrémülve látjuk most hova vezetett vétkes mulasztásunk, mely tétlenül nézte a mindjobban terjedő kórt s még csak meg sem kísérletté, hogy valami óvszerről gondoskodjék annak enyhítésére. De amidőn társadalmunkat vádoljuk, hogy a bajt annyira engedte elmérgesedni, még nagyobb vád illeti államférfiainkat, kiknek nem volt érzékük ama nyomor iránt, mely népünk százezreinek a kezébe nyomta a vándorbotot s kik közönyösek maradtak e szomorú jelenség láttára, bár időrőlidőre felhangzott egy-egy intő szó, mely a fenyegető veszedelem nagyságát feltárta s óvatosságra intett. A kivándorlás kérdésével nem első ízben foglalkozom; már 1893-ban hangsúlyoztam egyik dolgozatomban,1) hogy „a baj igen nagy és komoly, méltó államférfiaink figyelmére“. Két evvel reá (1895. deczember 9-én) a magyar tudományos akadémia II. osztályában tartott felolvasásomban2) egész nagyságában tártam fel a bajt, kimutatva, hogy 23 év alatt 237,000, a német kikötők statistikája szerint épen 249,000 honfitársunk vándorolt ki az amerikai Egyesült-Államokba, kiknek legnagyobb része „veszve van hazájára nézve s ezt a veszteséget egykönnyen nem pótolhatja semmi.“ Ismét két évvel reá a magyar orvosok és természetvizsgálók trencséni vándorgyűlésében tartott s a Budapesti Szemlében is közzétett munkámban3) kifejtettem azon vészes következményeket, melyekkel a kivándorlás nemzetünk népesedési viszonyaira jár s kimutattam a népmozgalom erős degeneratióját a kivándorló vármegyék területén; azzal végeztem tanulmányomat, hogy „az a veszteség, melyet hazánk ez irányban szenved, megmérhetetlen káros következményekkel fog járni, hacsak idejében gátat nem vethetünk neki.“ 1

) A természetes népmozgalom és a vándorlások szerepe népességünk gyarapodásában.. (Közgazdasági és Közigazgatási Szemle, XVII. évf. 591. lap). 2 ) A magyarok kivándorlása Amerikába. (Közgazdasági Szemle, XX. évf. 1896. 30—52. lap.) 3 ) A felvidéki kivándorlás hatása népesedésünkre. (Budapesti Szemle, 1898. januári szám.)

3 Mindezek és más közlemények, közöttük Hegedűs Loránt becses munkája is,4) mely a magyar kivándorlást a helyszínén, Amerikában és a felföldön szerzett tapasztalatok alapján ismertette, sokáig nyomtalanúl hangzottak el a pusztaságban s talán ma is ugyanazzal a vétkes nemtörődömséggel néznők népünk folytonos pusztulását, ha a legutóbbi években ijesztő magasra felduzzadt kivándorlási ár végre öntudatra nem ébreszti első sorban a leginkább érdekelt gazdaköröket s ezek mozgalma folytán a kormányt is. Balás Árpád adta meg a lökést ahhoz a mozgalomhoz, mely az Országos Magyar Gazdasági Egyesület útján létrehozta a felvidéki, dunántúli, délvidéki és székelyföldi (miskolczi, siófoki, temesvári és tusnádi) országrészi, továbbá a pozsonyi országos kivándorlási congressusokat, melyeknek beható tanácskozásai után végre a kormány is szükségét látta annak, hogy jelezze a kivándorlás ügyével szemben elfoglalt álláspontját s azon intézkedéseket, melyeket a törvényhozás útján a kivándorlással szemben életbe léptetni szándékozik. A folyó évben tehát a kivándorlás kérdése állandóan szőnyegén volt s a lehető legtüzetesebb tárgyalásban, minden oldal felől való megvilágításban részesült. Ezek után méltán felvethetjük azt a kérdést: szükséges-e vagy czélszerű-e hogy a kérdést itt újra napirendre tűzzük s várható-e, hogy mindazok után, mik e kérdés körül a legközelebb lefolyt időben elhangzottak, általában még valami újat, eddig még nem ismertet, mondhassak? Nem ringatom magamat abban a hitben, hogy ez nekem sikerüljön, de nem is ilyen intentió indított engem ezen munka megírására. Midőn a Magyar Földrajzi Társaságban Gerster Béla alelnök felolvasása 6) a kivándorlás kérdését szőnyegre hozta, a társaság választmánya helyesen felismerte, hogy e kérdésnek sok oly vonatkozása van, mely a földrajz körébe vág s melyeknek vizsgálata, kiderítése egyenesen a földrajzi szakközegek kötelessége. E czélból megalakította Gerster Béla elnöklete alatt a kivándorlást bizottságot, mely a Magyar Közgazdasági Társaság hasonló czélú bizottságával egyetemben rendezte Hegedűs Lorántnak a székely kivándorlást tárgyaló felolvasásainak sorozatát egyúttal azonban engem is megbízott, hogy a kivándorlás ügyének földrajzi vonatkozásait a társaság kebelében fejtegessem. Kezdettől fogva csak úgy foghattam fel e megbízást: czélom csak az lehet, hogy az e kér-

4

) A magyarok kivándorlása Amerikába. Budapest, 1899.

5

) A kivándorlásról. (Földrajzi Közlemények. XXIX. kötet. 1901. 149—156. 1.)

4 désről való ismereteket egységes képpé foglaljam össze s így megcsináljam azt, amit eddig sajnosan nélkülöztünk: a magyarországi kivándorlási mozgalmak földrajzi alakulásának és statistikájának áttekintő képét, mely a kérdést történeti fejlődésében úgy mint mai alakúlatában, okainak s következményeinek kifejtésével feldolgozza, az eddig csak széttagoltan, részleteiben tárgyalt kérdést a maga egész nagyságában, horderejének egész súlyával világítsa meg. Jól tudom, hogy a kérdésnek ilyetén tárgyalása nem könnyű, de bízom a mélyen tisztelt olvasó jóindulatában és reménylem, hogy a munka nehézségeit mérlegelve, elnéző leend a dolgozat hiányaival, fogyatékosságával szemben. És ha e munkának más eredménye nem is lenne, mint hogy a kivándorlás mérveinek óriási voltát kiderítse: máris elérte czélját; mert ha állami életünk és társadalmunk minden tényezője megismerte a baj nagyságát: az orvoslását czélzó intézkedések többé el nem maradhatnak.

Első szakasz. A kivándorlás ügyének jelentősége és történelmi fejlődése.

ELSŐ FEJEZET. A kivándorlás kérdése általában, jelentősége társadalmi és állami szempontból. A kivándorlás irodalma immár óriásira nőtt s hazai irodalmunkban is számot tesznek az ezen kérdést tárgyaló munkák. Elméleti és gyakorlati szempontok vezérelték íróinkat, kik e nehéz és szövevényes kérdéssel foglalkoztak. E sorok írója is ismételve szólt hozzá és bár nézetei ekként nem ismeretlenek, mégis szükségesnek véli, hogy álláspontját, melyet a kivándorlás kérdésében elfoglal, röviden jelezze. Akármilyen álláspontra helyezkedjünk a kivándorlás kérdésével szemben, azt talán senki sem fogja tagadni, hogy a kérdésnek rendkívüli fontossága van. Mert a kivándorlás által lényeges változások állanak be hazánk népének számában és elhelyezkedésében s e változások okvetlenül nyomokat hagynak úgy népünk demographiai állapotában, mint társadalmi s gazdasági viszonyaiban; még pedig oly nyomokat, melyek nagyobbára kedvezőtlenül befolyásolják népünk anyagi s erkölcsi fejlődését. A kivándorlás ekként a népesség természetes s egészséges fejlődését megakasztja s így magára a népességre nézve nem előnyös jelenség. Amennyiben pedig a népességben rejlik az állam fő- és alapereje, a kivándorlás által tehát az állam alaperejében csökken: ezért a kivándorlást az állam szempontjából, az államra nézve is kedvezőtlen jelenségnek tekintjük. Nézetünk tehát, röviden összefoglalva az, hogy a kivándorlás úgy a népesség fejlődésére, mint az állami életre nézve kedvezőtlen, káros tünemény, mely — ha idejében ellen nem súlyozható — alapjában is megtámadhatja az állam létét, s veszedelmet rejt magában az állam további egészséges fejlődése, hatalmi állása tekintetében. Amilyen üdvös lehet az államra s az államot alkotó népességre nézve, ha egyes néprétegek időről-időre lakóhelyüket az ország

6 határain belül megváltoztatják, mivel ez az esetleg kedvezőtlen népsűrűségi viszonyoknak előnyösebbre fordulására, a munkaerőknek és a kereseti ágaknak a szükséglethez alkalmazkodó megfelelőbb elhelyezkedésére vezethet és új elemek beolvadása által felfrissül, mintegy megifjodik a régi törzslakosság: épen annyira káros a vándorlás, ha hullámai az ország határainál nem törnek meg, hanem a népáradat idegen államok felé hömpölyög. Abban az esetben, ha ez a kivándorlás gyarmatosításra vezet, az anyaországra nézve nem jelent veszteséget, sőt inkább nyereséget, mert az országon belül fönnálló népfölösleget levezeti és emellett mégis az államnak tartja meg. Az ilyen fajta mozgalmakat ez okból az állam maga tervszerűleg elő szokta készíteni s mindenképen támogatja is. Hazánk soha sem volt gyarmatosító állam, nincsenek tehát colóniáink, melyeken elkívánkozó honfiaink biztos jövőt találhatnának s a nemzet testétől még sem szakadnának el. Kivándorlóink szétszóródnak a szélrózsa minden irányában s még ott is, a hová tömegesen mennek, mint a homokszemek szétfúvódnak s olyképen telepednek le, hogy a számra nézve túlnyomó idegen törzslakosság körében még külön telepeket sem igen alkotnak, hanem közéje vegyülve, mindenütt annak elenyészőleg kicsiny részét alkotják, s ennélfogva nemzeti jellegüknek, nyelvüknek s faji önérzetüknek megvédésére érvényesíteni sem bírják ama különben jelentékeny erőt, melyet intensívebb tömörülés esetén márcsak jelentékeny számuknál fogva is képviselnének. Hozzájárul még ehhez, hogy a külföldre kivándorlóit véreink sehol sem — még a hazánkhoz legközelebb eső Bukovinában s Romániában sem — részesülvén az anyaország részéről bárminő támogatásban, az anyaállammal s a magyarsággal való érintkezés hiányában teljesen ki vannak szolgáltatva az idegen államnak rájuk nézve ellenséges, beolvasztó vagy egyenesen irtó nemzetiségi politikájának; s ha ennek szomorú következményeit a magyarság évszázados nagy temetőjében — Romániában — tehát olyan helyen is felismerjük, a hol a magyar a bennszülött fajnál értelmileg magasabbrendű: még súlyosabbak lesznek a következmények ott, ahol — mint az Egyesült-Államokban — véreink gazdaságilag és értelmileg sokkal előrehaladottabb államba kerülnek, melynek erős assimiláló képessége és kivándorlóink előtt ismeretien és érthetetlen állami és társadalmi rendje a rájuk leső pánszlávismus és cosmopolitismus eszméivel egyetemben mindenütt elsorvasztják honfiatokat, ahová csak lábukat beteszik. A kivándorlásnak egyik legsúlyosabb következménye tehát népünk százezreinek a nemzet

7 testétől való elszakadása s nemzetiségükből való kivetkőzése, mely előbb-utóbb mindenütt beáll, a kivándorlott népelemeknek hazánkra s nemzetünkre nézve teljes elvesztését vonva maga után. De a veszteség súlya nemcsak abban van, hogy a nemzet számát apasztja, tehát erejét csökkenti, hanem a nemzeti élet számos más megnyilvánulásában is érezhetővé válik. Az elvándorlott néptömegek után nagy űr marad hátra, mely — miként a testből kivágott tag — a szervezet működését megakasztja s életnyílvánulásaira rányomja a beteges állapot bélyegét. A kivándorlás legközvetlenebb következménye, hogy százezrével hiányzik a munkáskéz, minek folytán úgy a mezei gazdálkodás, mint az ipari működés fennakad. Ez a munkáshiány csak messziről hozott napszámosokkal pótolható annyira-amennyire, de még ott is, ahol ez teljesen sikerül, nagy a kalamitás, mert a drága munkaerő a válság szélére sodorja a mezőgazdaságot, az ipar s bányászat pedig ugyanezen okból teljesen pang. A kivándorlottak háza s földbirtoka vagy gazdátlanná válik vagy csak hiányos gondozásban részesül a kivándorlottak hátramaradt hozzátartozói részéről, az amúgy is primitív módon űzött gazdálkodás tehát még alább hanyatlik. Az elhanyagolt s kellőleg sem meg nem művelt, sem ki nem használt föld, alig termi meg a reá fordított költség és munka értékét s a népesség elszegényedése nőttön nő, a nyomor mindjobban fokozódik. Az elhagyatottság, a pusztulás képét mutatják a népükben megfogyott, mezei culturájukban alásülyedt községek, melyekben gyermekeken s öregeken kívül alig akad férfi, melyekben a családi élet s a társas együttlét teljesen fel van dúlva. Mily irtózatos következményei lesznek ezen természetellenes állapotnak, egyik későbbi fejezetben tüzetesen fogjuk kimutatni. Itt elég legyen arra utalni, hogy az elnéptelenedett falvakban a társasélet áldásait hiába keressük, a családi tűzhely szentsége meg van fertőztetve, a hátrahagyott asszonyok körében az erkölcstelenség ragályos nyavalya módjára harapódzik el, s amidőn a házasságok s a születések száma folyton csökken, a törvénytelen gyermekek száma óriási módon emelkedik. A társadalmi élet teljes elzüllése s a családi erkölcsök elaljasodása oly súlyos következményei a kivándorlásnak, melyeknek hatása nemzetünk jövendő fejlődésében gyászos nyomokat fog hátrahagyni. Idáig a kivándorlás káros hatásait csak abban az irányban vizsgáltuk, amint azok közvetlenül a kivándorló néprétegeken és a kivándorlás sújtotta vidékeken jutnak kifejezésre. Ámde a hatások nemcsak helyiek, hanem a legáltalánosabb természetűek, s közelről

8 érintik az állami élet legvitálisabb érdekeit. Ha súlyos az állam alaperejét képező népesség számának csökkenése, még sokkal érzékenyebb az a veszteség, melyet a kivándorlás folytán az állam védereje szenved, mivel a kivándorlók túlnyomó része fegyverfogható s harczképes férfiakból áll, kiknek hiánya háború esetén érezhetően esnék latba. Ez a hiány az általános hadkötelezettségnek még eleget nem tett fiatalság számában is érezhető, mely a felvidék akárhány helyén messze mögötte marad a kivetett újonczjutalék törvényes száma mögött. Hasonlóképen jelentékeny az a csökkenés, melyet a kivándorlás az adóbevételekben előidéz; mert habár a kivándorlók nagy része oly munkás és napszámos, kinek adóképessége nem magas, mégis különösen újabb időben mindinkább emelkedik a kivándorló földművesek és kisbirtokosok contingense, kik után elég magas adójövedelemtől esik el az állam. A kivándorlás tehát az állami háztartás egyensúlyára is kedvezőtlen hatást gyakorol. Ez a hatás azonban nemcsak az ádózás csökkenésében áll, de — és talán nagyobb mértékben — azokban az anyagi áldozatokban is rejlik, melyeket állam és társadalom a kivándorlón egyéneknek különféle javakban való részesítése czéljából éveken keresztül hoztak s mely áldozatok a hazájukból való távozás következtében teljesen kárbaveszetteknek tekinthetők. néhány százezer embernek iskoláztatása, lelki életének és egészségének ápolása, katonai kiképzése nagy áldozatokat igényel és hasonlóképen nagyok az administrationalis költségei, melyek természetszerűleg minden egyes állampolgár után felmerülnek s így a kivándorlónak után is viseltettek. Ezen jelentékeny költségek gyümölcsözésétől teljesen elesik a haza s a társadalom, melyekre ekként csak az emberanyag előteremtésének terhe nehezedik, míg fáradozásuk gyümölcsét idegen államok szedik le. Bár a fentebbiekkel koránt sincsenek kimerítve a kivándorlás káros hatásai, mégis — úgy hiszszük — eléggé érthetővé teszik miért tekintjük a kivándorlást hazánkra nézve káros tényezőnek. E károkkal szemben a kivándorlás nyújtotta előnyök, mint a munkabéreknek helyenként való emelkedése, a kivándorlottak pénzküldeményei s egy részüknek vagyonosodása, oly csekélyek, hogy alig jöhetnek számba az okozott károk mérhetetlen nagysága mellett. Joggal fenntarthatjuk tehát azon állításunkat, hogy a kivándorlás hazánkban kedvezőtlen, sőt egyenesen káros tünemény, melynek romboló és bontó hatását társadalmi, gazdasági s állami életünkben máris felismerhetjük s a jövőben még fokozott mértékben fogjuk érezni.

MÁSODIK FEJEZET. Kivándorlások a történelmi múltban. A magyar nemzet nem tartozik azon nemzetek közé, melyek könnyen elhagyják hazájukat. A mióta új hazáját Európában elfoglalta, azóta mindig ragaszkodott a röghez s a történelem csak kevés esetet ismer, a midőn magyar rajok szülőföldüktől elszakadtak, hogy új hazát keressenek. Politikai okok ismételve emigrátióra bírták a hazájuk sorsával elégedetlen néprétegeket, de tömeges kivándorlás — a mai mintájára — ismeretlen volt azelőtt, s mivel a magyar soha sem volt szülőföldén annyi, hogy telepítésekre, gyarmatok létesítésére kellett volna gondolnia, a kivándorlásnak ez a fajtája sem fejlődött ki soha. A történelmi múltban mindössze két jelentékenyebb tömegvándorlást ismerünk; egyik a Romániába való kivándorlás, melynek nagy történeti háttere és múltja van, a másik a vele kapcsolatos csángó-kivándorlás Bukovinába. Mind a kettőről röviden meg kell emlékeznünk. A Moldvában s Romániában élő magyarság történelme visszanyúlik legalább a tizenötödik századig. Az erdélyi vajdák zsarnokoskodásai már akkor is kivándorlásra késztették a székelységct s II. Ulászló idejében Báthori István alatt a székely szabadság lábbal tiprása sok nemes családot kergetett Oláhországba. Moldvába irányúit — úgy látszik — a hussziták kivándorlása is s az első magyar biblia-fordítást, az úgynevezett müncheni codexet, 1460-ban Tatroson (Moldvában) írták. A későbbi századokban sem szűnt meg a kivándorlás a székelyföldről, különösen Ősikből és Udvarhelyből, a termékeny és gyér népségű aldunai lapályokra. Ezekhez a kivándorlókhoz, kiket utóbb csángóknak (csatangolóknak) neveztek, a 18-dik század elején II. Rákóczy Ferencz hadainak töredékei csatlakoztak. De sokkal nagyobb mértékben indult meg a kiszállingózás Mária Terézia idejében, midőn a székely határezredeket felállították s báró Bukow Adolf Miklós, az osztrák haditanács elnöke az örökös katonáskodástól idegenkedő székelyekkel oly zsarnokilag bánt, hogy kegyetlenkedései elől több ezer család menekült Moldvába, hol különösen a Tatros és Tászló partjain telepedtek meg, a fejvesztésre Ítéltek pedig Moldva belsejében kerestek menedéket. 6) Azóta szün6

) László Mihály: Keleti testvéreink. Budapest, 1882. 6—7. lap.

10 telenül tart a székely kivándorlás, de a politikai okok helyett utóbb gazdasági válságok, éhségek, rossz termések s a nagy nyomor idézték elő a nagy népáradatot, mely Romániában munkát és kenyeret talált, — de nemzetisége s nyelve árán! A Moldvába kivándorolt székely szökevényeknek egy része 1776-ban és 1777-ben teljes amnesztia biztosítása mellett Bukovinába kelt át s ott Fogadjisten és Istensegíts falukat alapította; a rákövetkező években még néhány ezer erdélyi kivándorló telepedett át Bukovinába, megalapítva a többi öt magyar falut is, u. m.: Andrásfalvát, Boldogfaival, Hadikfalvát, Józseffalvát és Magyarfalvát. Kettő ezek közül, Boldogfalva és Magyarfalva elpúsztult s így ma csak öt magyar falu van Bukovinában. A moldvai és romániai magyarság az évszázadok óta tartó kivándorlások következtében számban nagyon megszaporodva, igen nagy területet árasztott el. De bár számban folyton gyarapszik, javarésze immár elveszett a magyar hazára és nemzetre nézve s félő, hogy az a része is, mely eddig megóvta magyarságát, előbb-utóbb veszendőbe fog menni. Eloláhosodásának nem utolsó oka társadalmunk közönye s kormányunk tehetetlensége, mely teljesen magára hagyva a hazától elszakadt kivándorlókat, a romániai székely-magyarságot az oláhság martalékáúl dobta oda. A romániai székely- s csángó-kivándorlás tehát évszázados kiszivárgás jellegével bíró tünemény, mely idők folyamán erősebbgyengébb hullámokat vert, de teljesen soha sem szűnt meg. Más állam alig ismer ily természetű s ily hosszú múltú vándor-mozgalmat, melynek nem csak gazdasági, de akkora történelmi jelentősége is volna, mint a székely-kivándorlásnak. A mozgalom történeti jelentőségének méltatása nem tartozik feladataink közé; gazdasági s népesedési vonatkozásait alább fogjuk szemügyre venni. A moldva-román kivándorláson kívül még az amerikai kivándorlás szálai is visszanyúlnak a múltba, habár korántsem oly messzire, mint amazéi. Politikai jellegű kivándorlások, emigratiok, ismételten történtek hazánkban. Ilyen volt II. Rákóczy Ferencznek és híveinek keletre való elbujdosása s ezzel kapcsolatban kisebb számú harczosoknak Moldvába való kitelepedése. De ily emigrátiók soha sem fokozódtak a nemzet számbeli erejét érezhetően gyengítő mozgalmakká. Még az 1849-iki szabadságharczot követő politikai emigrátió sem tesz e tekintetben kivételt, bár politikai jelentősége rendkívül nagy volt. Ez az emigrátió először keletnek irányúit, de midőn helyzete

11 — az európai diplomátia kétszínűsége következtében — ott tűrhetetlenné vált, az Egyesült-Államok védő szárnyai alá helyezkedett. Amerika sokkal régebb idő óta foglalkoztatta már a magyar közvéleményt s vonzotta vállalkozó szellemű honfitársainkat, mint sem azt gondolnók. Márki Sándor becses munkájából7) tudjuk, hogy magyar hittérítők már a 18-ik század első felében jártak Amerika déli részében, Mária Terézia idejében pedig már az iránt is folytak tárgyalások, miként lehetne a magyar árúczikkeknek Amerikában piaczot teremteni. A 19-dik században nagyobb számmal keresik fel Amerikát magyar útasok és telepesek s az Amerikáról szóló magyar irodalomnak jeles termékei jönnek létre Bölöni Farkas Sándor és Haraszty Ágoston munkáiban. Bölöni Farkas csak Amerika intézményeinek tanulmányozására ment Amerikába, de Harasztyt már a letelepedés vágya vezérelte. 1841-ben néhány társával együtt Wisconsinba vándorolt ki s a Wisconsin-folyó mellett a gyönyörű Sauk Prairie területén Haraszty-falut alapította. A falú virágzó várossá lett, de mivel idegen telepesek kerültek túlsúlyra, nevét Sauk-City-re változtatták. A magyar telepesek közül már senki sem él, gyermekeik házasság által idegen nemzetekkel keverődtek össze. Maga Haraszty a falu megalapítása után Kaliforniába ment, a hol a bortermelést — még pedig magyar szőlőtőkékkel — meghonosította (a Tokai ^Toké szőlő ma is a legjobb egész Amerikában), majd a san-franciscoi pénzverő igazgatója volt. Utóbb Nicaraguába ment, a hol 1869. július 22-ikén az alligátorok fürdés közben szétmarczangolták. Fia Haraszty Árpád ma is nagy borkereskedésnek a tulajdonosa. Sokkal nagyobbá vált az Amerikába való kivándorlás az 1849-iki eseményeket követő emigrátió időszakában. A hontalanná vált politikai menekülők az Egyesült-Államok védelme alá helyezkedtek s 1851 november 10-én mintegy 50 kivándorló New-Yorkban kötött ki. Kossuth Lajos maga és kísérői deczember 4-én érkeztek a Staten Islandra. Kossuthot uralkodóhoz méltó pompával és díszszel fogadták s útja Amerikán keresztül diadalút volt; a congressus nyílt ülésben fogadta és üdvözölte vendégének s a városok egymással versenyeztek, hogy vendégül fogadhassák. Kossuth 1852 július havában tért vissza Angolországba, de kísérőinek legnagyobb része Amerikában maradt s az Európa többi államaiban élő magyar

7 ) Amerika és a magyarság. (Földrajzi Közlemények. XXI. kötet, 1893. 49—94 lap.)

12 honfiak is nagy számmal vándoroltak az Egyesült-Államokba. E kivándorlók közt oly kiváló férfiak voltak, mint Perczel Miklós ezredes, Berzenczey László, Asbóth Sándor alezredes, Pulszky Ferencz, Ihász Dániel, László Károly, Utassy György tábornok, stb. 1853-ban már két egyletük volt a magyaroknak s megindult a Magyar Száműzöttek Lapja, Kornis Károly szerkesztésében. A magyarok lassanként foglalkozáshoz jutottak s egy részük új telepeket létesített. Újházy László, Komárom városának polgári kormányzója, Sárosmegye volt főispánja, néhány társával együtt 1849-ben a vár feladása után Amerikába vándorolt ki s Jowa állam Decatur megyéjében, a Grand River tájékán, hol ma a kis Davis City van, megtelepülve Új-Budát alapította, hová 1852-ben még többen telepedtek meg. Újházy 1852 őszén Texasba telepedett le, ott St. Antonio közelében Sírmező nevű új gyarmatot alapított s czukornád és gyapottermeléssel tartotta fenn magát. De új-Budára 1856-ig újabb jövevények telepedtek le s még most is él a magyar gyarmatnak néhány tagja. A kivándorlók hosszú sorát említi Márki, kik kiváló jellemüknél, s tevékenységüknél fogva mind becsületére váltak a magyar névnek. Ez az első magyar kivándorlás tehát ismertté s tisztelné tette a magyar nevet Amerikában, de az emigrátió néhány év múlva véget ért s azután a hatvanas évek közepéig Amerika felé nem történtek újabb kivándorlások. Ebbe az időbe esnek a modern kivándorlás első hullámcsapásai. HARMADIK FEJEZET. A modern kivándorlás megindulása, történelmi fejlődése . Magyarországból több irányban észlelhető jelentékeny kivándorlás. Az előzőkben említettük az erdélyi székelységnek Romániába való kivándorlását, mely immár egy fél é\ ezred óta szüntelenül tart. A hazánk nyugati részéből Ausztriába való szivárogás is régi jelenség már; a Szlavónia felé irányuló mozgalom ugyan újabb, de szorosan véve nem tekinthető kivándorlásnak. Mindezek a mozgalmak más jellegűek, mint a három évtized óta hullámzó ama áradat, mely az Atlanti-oczcánon túlra, Amerika földére hömpölygeti népünket. Keletkezése szerint legújabb, természeténél fogva legmodernebb, arányánál fogva legjelentősebb, hatását véve legvészesebb ez a mozgalom. Elkerülhetetlen tehát, hogy e modern kivándorlás természetével s történelmi fejlődésével eleve is tüzetesebben foglalkoz-

13 zunk, még mielőtt annak statistikai ecsetelésére áttérnénk; vázolnunk kell azt a helyzetet, melyet e mozgalom egyrészt hazánkra nézve, másrészt magukra a kivándorlókra nézve teremtett. De hogy ezt sikerrel tehessük, ki kell indulnunk a kivándorlás czélpontját képező Egyesült-Államok bevándorlási politikájából, mely népünket a tengeren túlra csalogatta. Nem mondunk új dolgot, midőn azt hangoztatjuk, hogy az éjszak-amerikai Egyesült-Államok rendkívüli emelkedésüket s felvirágzásukat jó részben a nagymérvű bevándorlásnak köszönhetik; az Unió elnökei éles szemmel felismerték, hogy az új köztársaság csak akként fog rövid idő alatt hatalmas kultúrállammá fejlődni, ha erejét Európa népeinek jelentékeny rajaival képes gyarapítani és ez okból arra törekedtek, hogy az európaiak bevándorlását lehetőleg megkönnyítsék. Az elért siker talán legvérmesebb reményeiket is túlhaladta. 1820-tól 1890-ig az angol és német faj egymaga több mint tíz millió bevándorlóval növelte az Unió népességét s ezen néptömegnek az eredeti lakossággal való teljes összeforrása szilárd alapját vetette meg az új nagyhatomnak. De a vándormozgalom abban a mértékben, amint mindig nagyobb arányúvá fejlődött, lassanként elvesztette eredeti jellegét és más eredményekre vezetett, mint a mit vele előmozdítói czéloztak. Abban a mértékben, amint a szabad föld kevesbedett, majd teljesen elfogyott, a bevándorlók helyzete is súlyosabbá, jövőjük bizonytalanabbá vált. A hirtelen és biztos meggazdagodás kora elmúlt, a munka-kínálat csökkent s a bevándorlók nagy része, mely teljesen pénz nélkül vagy csak néhány fillérrel zsebében lépett az ígéret földjére, kereset hiányában a végső nyomorba sodortatott. De maguk a bevándorló néprétegek is megváltoztak és pedig korántsem előnyösen. Évi ől-évre nagyobb számmal kezdtek beözönleni oly idegen elemek, melyeknek fenntartását csakis a szegényházak biztosíthatták vagy amelyek a legjobb esetben is egyedül a hirtelen meggazdagodás vágyától vezéreltetve, az Egyesült-Államok népességével egybeolvadni még csak nem is igyekeztek. A bevándorlás, melyet előbb a kormány maga óhajtott és támogatott, élelmes ügynökök jövedelmező üzletévé alacsonyodon: le; az angolokon és németeken kívül mindig nagyobb arányokat öltött az olaszok, oroszok, lengyelek, csehek és magyarok bevándorlása, a kik túlnyomó számban nem saját elhatározásukból, hanem a kivándorlási ügynökök csábításainak engedve szálltak hajóra. „Ezen újabb bevándorlók közt nagyon sok az olyan idegen elem, mely az amerikaiakkal vegyülni nem képes. Ez ele-

19 mek az amerikai élet szabadságát megérteni nem tudják s akaratiamul állnak vele szemben; a társadalmi érintkezés folyamata nem képes őket assimilálni vagy az amerikai polgáriasodás tudatára ébreszteni. Nyelvöket, szokásaikat, nevelésüket, műveltségüket, politikai képességüket, szóval egész szellemi és társadalmi lényüket mély űr választja el az amerikai élet alapfeltételeitől. E bevándorlók legnagyobb részének óhaja és gondolkozása nem megy túl az életfenntartás szükségletein. Hogy ezeket kielégítsék és ha lehet valamivel jobban kielégítsék mint otthon, ez az egyedüli rugó, mely őket a dollárok hazájába űzte s ha ábrándképeik megvalósulnak, legfőbb czéljukat elérték. Legtöbbjének eszébe sem jut, hogy az Egyesült-Államok polgárjogát is megszerezhetné; az állam törvényeivel megismerkedni, nyelvét elsajátítani szükségtelennek tartja. Sokan évekig élnek az Unióban s lakóhelyük legközelebbi környékét is alig ismerik, hazai nyelvükön kívül más nyelvet nem beszélnek. Nincs is rá okuk, hogy hazai szokásaiktól megváljanak és sajátos életmódjuk ellenére cselekednének, ha az amerikai népek magasabb életigényeit elsajátítani igyekeznének. A legrosszabbúl fizetett európai munkás igénytelenségével és soká elhanyagolt s kevéssé képzett népek műveletlenségével lépnek be az amerikai szabadságba. Csoda-e, ha ahelyett, hogy e szabadság őket felemelné, inkább annak áldozataivá válnak? Az amerikai állami és társadalmi rend megszilárdításának ők nem öntudatos és tevékeny munkásai, ellenkezőleg tehetetlen eszköz gyanánt kíméletlenül kihasználhatja őket bárki, aki őket az út mellől felszedni akarja.“ 8) E sötét színekben ecsetelt kép híven tükrözi vissza azt a helyzetet, melyet a legújabbkori bevándorlók az Egyesült-Államokra nézve teremtettek. Az Unió államférfiainak figyelmét nem kerülhette ki a viszonyoknak ilyetén kedveződen alakulása s immár oda irányult törekvésük, hogy a bevándorlást lehetőleg bizonyos határok közé szorítsák. Első kísérleteik azon népelemek távoltartását czélozták, melyek önnön erejökből megélni képtelenek lévén, az állam terhére esnek; a kívánt eredmény azonban elmaradt. Szigorúbb intézkedések csak 1887 óta történtek, amidőn a törvényhozás az előzetesen szerződött munkások, majd a testi és szellemi fogyatkozásokban szenvedők, a fegyenczek, a teljesen keresetképtelen egyének, a 16 éven felüli analfabéták s az élet vagy a vagyon biztonságát 8 ) Eugen von Philippovich: Die Vereinigten Staaten und die Auswanderung (Archiv für sociale Gesetzgebung und Statistik, VI. kötet, 263. lap).

europäische

15 veszélyeztető szövetkezetek tagjainak partraszállását megtiltotta. E tilalmat a kormány 1892-ben az összes harmadosztályú utasok bevándorlására terjesztette ki, de bár ezzel — úgy látszott eleinte — megtalálta a legeslegszegényebb népelemek távoltartásának sikeres módját, a következmények azt tanúsították, hogy az óhajtott czélt ezzel sem sikerült elérni. A mindinkább fokozódó kivándorlási mozgalom első nagyobb hullámverése a hetvenes években jutott el hazánkig, de nagyobb arányokat e mozgalom nálunk csak a nyolczvanas évek óta öltött, tehát abban az időben, amidőn a kivándorlás aranykora már tünedezni kezdett és az Egyesült-Államok immár védekezni igyekeztek a mindinkább elfajuló bevándorlás ellen. És nem tagadhatni, hogy az ezt czélzó rendszabályok létrejöttében a magyarországi kivándorlásnak is volt némi része. Hazai kivándorlóink nagyobbrészt oly néposztályokból kerültek ki, melyeknek elköltözését idehaza — ahol népfölöslegünk sehol sincs — súlyosan éreztük és fájlalhattuk ugyan, de melyek az annyival fejlettebb amerikai viszonyok mellett az oczeánon túl nem tartoztak a szívesen látott elemek közé. Amerikai lapokban és hivatalos jelentésekben gyakoriak a panaszok, hogy a magyarok (kik alatt túlnyomó számban felföldi tótjaink értendők) a legkezdetlegesebb igényű emberek, kik az amerikai viszonyokhoz képest rendkívül alacsony munkabérrel érik be s ezért a nagyobb igényekhez szokott amerikai munkások kereseti viszonyait tetemesen megrontják. Magyar munkásoknak Amerikába való tömeges szállítására az Egyesült-Államok egyes részein kiütött sztrájkok adták meg az alkalmat; élelmes ügynökök olcsóbb munkáskéz megszerzésére törekedtek s ez okból figyelmüket oly vidékekre fordították, ahonnan bár műveletlenebb, de épen ezért kevesebb igényű népet remélhettek a kivándorlás ügyének megnyerni. így vonták be először Csehországot, azután Magyar- és Lengyelországot, majd Orosz- és Olaszországot a kivándorlás hálózatába. A magyarokat (kiknek első tömeges szállítmánya 1877-ben érkezett az Egyesült-Államokba), 1882-ben és 1883-ban ugyan sok helyről kiszorították az orosz zsidók, kik még olcsóbban álltak munkába; 1888-ban viszont honfitársaink szorították ki a szivargyárakban alkalmazott szlávokat, mert négy dollárral kisebb heti bérrel érték be, mint amazok. Pennsylvánia szénterületeiből is a magyar munkások elől voltak kénytelenek a bennszülött amerikaiak hátrálni. Érthető, hogy az amerikaiak ilyen jövevényeket, kik őket előbbi kedvező kereseti viszonyaiktól megfosztják, nem

16 látnak szívesen s hogy a Hungarian név az Unió sok helyén gyűlölt. Szemökre vetik, hogy e jövevények a népesség legműveletlenebb elemei, melyeknek harmadrésze, sokszor fele írni-olvasni nem tud; hogy a bányáknál és vasutaknál az olaszok után a magyarországi tótok a legolcsóbb munkások, kik 45 cent napszámmal is beérik, nyomorúságos, túlzsúfolt lakásokban tengődnek s ocsmány eledelekkel táplálkoznak. „Afrikába hittérítőket küldünk — kiáltott fel a bevándorlások egyik ellenese — ide pedig ezrével szállítjuk ezeket a pogányokat.“ Pittsburg környékén a koksz-kemenczékben többnyire ők dolgoznak s nem ismernek munkaszünetet, miért sztrájk alkalmával a magyarok és amerikaiak közt harczra is került a dolog, amint korábban az olaszok és amerikaiak közt is nem egyszer folyt már vér. 9) Növeli az elkeseredést még az, hogy a beözönlő magyarok legnagyobb része olyan földhez tapadt szegény, ki alig néhány forinttal zsebében lép Amerika földjére. A felföldön még mindig az a hit van elterjedve, hogy az Egyesült-Államok ingyen szállítják át a kivándorlókat és ez a balga hit épen a legszegényebbeket serkenti kivándorlásra s kergeti az ügynökök karjaiba, kik e hitet természetesen a maguk hasznára zsákmányolják ki. A bécsi amerikai főconsul írja hivatalos jelentésében, hogy egy ízben négy magyar földműves jelent meg nála s tőle nemcsak szabad hajózási jegyet, hanem egyúttal utalványt is kért mezőgazdasági berendezkedésükre azon darab földön, melyet az Egyesült-Államok kormánya ingyen fog nekik átengedni, mihelyt partra lépnek. Alig volt annyi pénzük, hogy hazájukba visszautazhassanak és nagyon csudálkoztak, midőn a főconsul arról értesítette, hogy valamely lelketlen ügynök rászedte őket; azt mondták, hogy hazájukban mindenki azt hiszi, hogy az Egyesült-Államok kormánya ingyen szállít át mindenkit, aki oda kivándorolni akar.10) Az amerikai jelentésekből kitűnik, hogy valamennyi bevándorló közt a magyarok hoznak magukkal legkevesebb pénzt; New-Yorkban 1892. év első felében 13.149 magyar kötött ki, ezek közül csak 150-nek volt több mint száz dollárja, tizenháromezer ennél kevesebb pénzzel érkezett Amerikába és mert soknak semmije sem volt, a fejenkénti átlagos pénzmennyiség nem rúgott többre 11.42 dollárnál, míg a franczia kivándorlók átlag 56, a né9 ) Dr. Márki Sándor: Amerika s a magyarság. (Földrajzi Közlemények XXI. kötet, 91. lap.) 10 ) Reports of Diplomatic and Consular Officers concerning Emigration from Europe the United States.Washington 1889, p. 95. — Philippovich, id. m. 280 lap.

17 metek 35, az angolok 26 dollárral rendelkeznek kikötéskor s tizedrészök száz dollárnál nagyobb vagyont hoz magával. 11) Nem egy magyar kivándorlónak hónapokon keresztül kell keserves munkát végeznie, hogy a nagy tengeri út költségeit ledolgozza s a zsaroló ügynököt kielégítse. A kivándorlóknak ez a része jár legrosszabbul, mert az ügynök minden képzelhető módon csalja és zsarolja a szegény tudatlan népet, mely elhagyatva, tájékozatlanul áll új, előtte idegen és érthetetlen világban, ahol a létérti küzdelem a legerősebb akaratot és tudást is próbára teszi. Valóban bámulatra méltó az a tudatlanságában merész elszántság, melylyel a felvidéki tót neki mer indulni az ismeretlen világnak, azt sem tudva, hogy Amerika mely részébe viszik őt. Némelyeknek sikerül a merész vállalkozás és példájuk másokat is oda vonz; de sokan elmerülnek a nagy küzdelemben, mások csalódva térnek vissza vagy vándorolnak tovább Dél-Amerikába, a legtöbb pedig csak véghetetlen nélkülözések és fáradalmak közt, erejének végső megfeszítésével bírja léteiét biztosítani vagy jobb életre szert tenni, mint a milyen neki hazájában osztályrészül jutott. Felvethetnők persze a kérdést, hogy ennyi erőmegfeszítés mellett nem lettek volna-e képesek idehaza is megélni? Amott érvényesíteniök kellett akaraterejüket és tehetségűket, hogy nyomorult módon el ne pusztuljanak, míg otthon, családjuk s barátaik körében mégis csak tovább tengethették valahogy életöket, anélkül, hogy szokott indolentiájukból fel kellett volna magukat rázatni. Az amerikai élet kétségtelenül megszilárdítja akaratukat s megállapítja önállóságukat; akik hazájokat még viszontlátják, gazdag tapasztalatokkal térnek oda vissza és sokan meg nem vetendő vagyont is hoznak magukkal. De a kivándorlók nagy része mégis veszve van hazájára nézve s ezt a veszteséget egykönnyen nem pótolhatja semmi. Ha tehát ezek után hazánkra nézve veszteségnek kell tekintenünk már az Egyesült-Államokba irányuló kivándorlást is, bár az a kivándorlók egy részére nézve előnyös, mert keresetet, sőt jólétet biztosít nekik: mennyivel szomorúbb és sajnálatosabb, ha a kivándorlás újabb időben oly tájak felé fordult, melyeken a kivándorlóknak nemcsak boldogulása kétséges, de még lételük sincs biztosítva. Ezek a tájak Dél-Amerikának különböző államai, kivált Brazília, ahova az utóbbi években üzérkedő hajózási vállalatok lelketlen s

11 ) Quarterly Report relative to the Imports, Exports, Immigration and Navigation of the United States. 1892—93. No. 2. Washington 1893. 410. lap.

18 kufár ügynökei csalták jobb jövő reményében útrakelt kivándorlóinkat, — oly tájakra szállítva őket, ahol nemcsak a csalárd módon kilátásba helyezett kecsegtető földbirtokot nem találták meg, de a rájuk zúdított rabszolgai munka mellett még csak annyi keresethez sem juthattak, amennyit odahaza rég megszokott normális életmódjuk mellett könnyen megszerezhettek. A kivándorlási üzérkedés legszemérmetlenebb elfajulásával állunk itt szemben, mely immár ezrével csalta lépre a hiszékeny s gyanútlan földműves népet — s sajnos, épen a magyar elemet — s ha idejében végképen meg nem akadályozzuk, népünknek még jelentékeny részét fogja a biztos pusztulás örvényébe sodorni. Bármennyire fájlaljuk is az Egyesült-Államokba tóduló honfiainkat és bármennyire súlyosan érezzük e néptömeg hiányát közéletünk egészséges fejlődésében: mégis némi megnyugvást nyerhetünk abban a tudatban, hogy kivándorló honfitársaink magasabb művelődési fokon álló államba kerülve, azok, akik magukat a szokatlan viszonyok között fenntartani képesek itteni primitiv viszonyaikból fejlettebb, magasabb kultúrába kerülnek s ennek áldásaiban fognak részesülni. De felháborodással s írtózat tál kell arra gondolnunk, hogy drága véreinket a dél-amerikai civilizálatlan államok vadonába hurczolják, ahol nálánál alsóbbrangú közegek embertelenségének vetik oda martalékul s a szabadulás reménye is alig áll fönn. A kivándorlási üzérkedésnek ez az elfajulása egyenesen a rabszolgatartás gyászos korát idézi fel újból, s minden szónál hangosabban hirdeti, hogy a néppel űzött csalárd üzelmeknek immár a legerélyesebb s legkíméletlenebb módon nyakukra kell hágni. Minden más bizonyítéknál hangosabban szól amellett, hogy — ha már a kivándorlást megszüntetni nem lehet — a hazájukat elhagyó kivándorlókat legalább oly országok felé irányítsák, ahol nem rohannak bele biztos pusztulásukba, hanem a hazainál jobb s biztosabb megélhetést találhatnak.

Második szakasz. A kivándorlás statistikája.

NEGYEDIK FEJEZET. A kivándorlás megállapításának módszerei és a kivándorlás statistikájának forrásai. Mint a népesség mozgalmának része, a kivándorlás statistikája a statistika azon fejezetei közé tartozik, melyeknek technikája korántsem nevezhető még tökéletesnek. A népesség költözésének s keverődésének vizsgálata a népesedéstan legújabb s épen azért még fejletlen szakaszai közé tartozik és sok állam népének vándormozgalma még ma is csak közvetett úton, a népszámlálások eredményei közt mutatkozó különbözet alapján állapítható meg. A nehézség abban rejlik, hogy a közigazgatás még máig sem bírt oly eszközöket és módokat teremteni, melyek alapján a népesség vándordorlásait pontosan meg lehetne figyelni és szabatosan nyilvántartani. A külföld és elsősorban a külföld nagyvárosai hazánknál e tekintetben jóval előbbre állanak: amidőn még Budapesten sem vagyunk képesek a beköltöző és elvándorló egyéneket számon tartani, daczára annak, hogy itt nagy költséggel s hivatalos apparátussal fenntartott bejelentő hivatal létezik, nem szabad csudálkoznunk, ha az ország egyéb részei e tekintetben hátramaradtak. Mindaddig, amíg a bejelentési kényszert a vándorlásokra nézve mindenütt nemcsak elrendelik, de egyúttal szigorúan végre is hajtják: e téren javulást nem lehet remélni s statistikánknak ezen fontos, mondhatnók épen életbevágó kérdéseket felölelő fejezete csakis közvetett megfigyelési módszerekre lesz utalva. A vándorlás statistikájában két mozzanat szerepel: egyik az eddigi lakóhelyről való elköltözés (a kivándorlás), a másik az új hazában való megállapodás, eseüeg letelepedés (a bevándorlás). Szorosan véve mindkét mozzanat csak egy ténybeli cselekedetnek kétféle fázisa, végpontja egy és ugyanazon egyéni akaratnyilvánu-

20 lásnak. Teljes s tökéletes vándorlási statistika létezésének esetében eszerint a két mozzanat összeségének egymást fedeznie kellene. Egy országon belül azonban ez már nem lehetséges, mivel a vándorló egyének egy része az ország határain túl is mehet, ahol a hazai nyilvántartás alól — ha ilyen léteznék is — kikerülne. De ha a Föld minden részére kiterjedő és egyöntetű vándormozgalmi statistika léteznék, az egy helyről elvándorlóit egyéneket valahol másutt okvetlenül meg kellene találni mint beköltözőket. Ámde még ez esetben sem volna a vándorlások statistikája oly egyszerű s az egyénenkénti számbavétel korántsem oly könnyű, mint sejtenők; mert a pontos vándorstatistika a vándorlót annyiszor s annyi helyen venné számba, ahányszor s ahol megállapodott s így a kivándorlók kimutatott száma messze túlhaladná a tényleg vándorló egyének számát. Itt előáll a vándorló egyének és a vándorlás ténye közti complicátió, mely oly nagyfokú lehet, hogy az egész statistikát illusóriussá teheti. 12) A szabatos vándormozgalmi statistic kának eszerint külön kellene választania a csak múlékony időtartamú megállapodásoktól megszakított átvándorlást s figyelemmel kellene lennie az esetleg ismétlődő, tehát többszörös vándorlásokra, ámde ez egyéni nyilvántartást igényelne, amely ismét lényegesen megnehezítené az egész műveletet. De még ezzel sem lehetne a nehézségeket eltűntetni, mert az átvándorlásban egy és ugyanazon egyén több országban szerepelne külön egyén gyanánt, tehát oly 12 ) Ugyanezen nehézségek a városi bejelentő hivatalok anyagának a vándorlások megállapítására való felhasználásánál is tekintetbe veendők. Brückner (Die Entwicklung der grossstädtischen Bevölkerung im Gebiete des Deutschen Reiches, Alig. Stat. Archiv, I. évf. 1890) találóan utal arra, hogy amidőn a bejelentő hivatal minden be· és kilépő egyén után egy-egy bárczát állít ki, voltaképen nem a vándorló egyének, hanem a vándorlások számát nyeri s az előálló complicátió annál súlyosabban nyom a latban, mivel más népesedési felvételeknél ily többszörös számbavételnek nem szabad előállania. A népszámlálás p. o. minden egyént csak egyszer vesz számba, hasonlóképen a születések és a halálozások statisztikája is, míg a bejelentő hivatal annyiszor, ahányszor az egyén a városba belép s azt újra elhagyja. A vándorlások ténye csakis a népesség mozgékonyságát jellemezheti, a a jelenlevő népességgel ellenben csakis a vándorló egyének száma állítható szembe. Ámde ennek megállapítása is nehézségekbe ütközik, mivel a többszörös ki nem kerülhető bejelentések folytán a tényleg be- vagy kivándorolt egyének számánál sokszorta nagyobb összeg kerül kimutatásra. E körülmények leginkább a városok felé irányuló vándormozgalomban játszanak szerepet, azonban határszéli vármegyékben, ahonnan a népesség az év bizonyos szakában külföldre (p. o. Bécsbe, vagy Romániába) özönlik, szintén érvényesítik befolyásukat s így az ország kivándorlásának megállapításában is zavarólag működhetnek közre.

21 viszonyok közt, melyek az egyén azonosságának megállapítását teljesen kizárják. Még ez esetben sem mutatkoznék tehát lehetségesnek a tényleges kivándorlás szabatos szemmeltartása, mivel az egyik országból kivándorlott s a másutt bevándorlott egyének közti azonosítás lehetősége ki van zárva. Csakis ennek alapján volna pedig lehetséges a vándorlások tényleges számának minden kételyt kizáró módon való megállapítása. Látható tehát, hogy a vándormozgalmi statistikának két mozzanatához, az elvándorláshoz és a beköltözéshez, még mint átmeneti stádium harmadik is csatlakozik, az átvándorlás, mely ismét annyiszor jöhet számba, a hányszor az illető egyén más ország területére lépett vagy útjában — esetleg csak rövid időre — megállapodott. Ennek megfelelőleg a vándormozgalmi statisztika is háromféle forrást szolgáltat. Például hozván fel a hazai kivándorlást: az első forrást hazai közigazgatási hatóságaink szolgáltatják, amidőn — bár hézagosan — kimutatják, hogy az egyes vármegyékből és községekből hány egyén vándorolt ki. Az átmeneti vándorlási statistikára becses adalékokat nyújtanak azon kikötő városok feljegyzései, melyekben a tengerentúli kivándorlók hajóra szállanak (így Hamburg, Bréma stb.). A harmadik forrást azon állam nyújtja, melybe a kivándorlók letelepednek; ezek közül legszabatosabb statisztikája van az Egyesült-Államoknak, melyben a magyar kivándorlókról igen becses adatok foglaltatnak. Ezen három statistika adatainak egybevetése azonban korántsem vezethet a tényleges kivándorlás szabatos megállapítására, mivel — mint látni fogjuk — eredményeik egymással korántsem vágnak össze. Már maga az a körülmény, hogy ezen adatok teljesen különböző hatóságoktól, egészen eltérő alapon és módon és különböző időben gyűjtetnek, világossá teszi, hogy az adatok nem egyezhetnek meg. Figyelembe veendő ugyanis, hogy a kivándorlás ténye (amidőn p. o. Magyarországból Amerikába való kivándorlás forog szóban) hetekig, sőt hónapokig húzódhatik, amely hosszú időben a kivándorlók tömege sem marad azonos; egy része elhalhat, de ez lényeges eltérést alig okoz, más része azonban — s ez különösen azon esetben fontos, amidőn a kivándorlás nem közvetlenül, hanem más államok érintésével történik — kivándorlási szándékát elejtve, útközben visszatérésre határozhatja el magát és tényleg vissza is fordulhat. Ez esetben már kisebb néptömeg érkezik Amerikába, mint amely Németországban hajóra szállt, s még kisebb, mint mely hazánkat kivándorló gyanánt elhagyta.

22 Az adatok eltérésének azonban lehetnek más okai is; első sorban áll az az eshetőség, hogy a ki-, illetve bevándorlók egy része, leginkább olyanok, kik a kivándorlási ügynökök csábításai folytán szánták el magukat az útra, kikerüli a hivatalos számbavételt; a másik — és minden valószínűség szerint lényegesebb ok — hogy a gyakran anyanyelvükön (p. o. a tóton) kívül semmiféle más nyelvet nem értő műveletlen kivándorlók honosságának megállapítása nem történik a kellő szabatossággal s valószínű, hogy a magyarországi kivándorlók egy részét az amerikai bevándorlási statistikában osztrák gyanánt veszik számba. A tényleges kivándorlás megállapítása különféle nehézségekkel jár. Tekintve azt, hogy bejelentésére kényszer nem áll fenn vagy ha igen, azt csak lanyhán hajtják végre, s így a tényleges állapotokat híven feltűntető kivándorlási statistika sok helyen nem is létezik, megállapítása csakis másodlagosan, t. i. a tudomásra jutott esetek feljegyzése alapján történhetik. Természetes azonban, hogy a hatóság tudomására jutott esetek korántsem ölelik fel a teljes kivándorlást. Különösen hiányos volt a kivándorlási statistika 1899-ig, amely évig ugyanis az adatgyűjtésre vonatkozó általános kényszer nem állott fönn s így egyes vármegyék csak saját jószántukból foglalkoztak ily adatok gyűjtésével. Az erre vonatkozó adatok rendszerint a vármegyei közigazgatási bizottságok ülésein kerültek bemutatásra s az alispánok évi jelentéseiben is közzététettek. De az adatgyűjtés hiányos és rendszertelen volt. Rendszeresén vezetett adatok csak Zemplén vármegyéből állanak rendelkezésre, még pedig 1879. óta, de ezek sem teljesek s különösen a visszavándorlásra vonatkozó feljegyzések nagyon hézagosak, sőt némely járásból egészen hiányoznak. 1899. óta a belügyministérium elrendelte a kivándorlásokra vonatkozó adatoknak országszerte való gyűjtését, azon tervezet alapján, melyet a m. kir. központi statistikai hivatal erre vonatkozólag készített; ezen idő óta tehát, ha nem is teljes, de legalább rendszeresen s egyöntetűleg gyűjtött adatokkal rendelkezünk. Az adatgyűjtés községenként, a községi elöljáróságok útján történik, melyek a tudomásukra jutott kivándorlásokról nyilvántartót vezetnek s e nyilvántartás juxta-lapjait minden év végén a m. kir. központi statistikai hivatalhoz beküldik. E nyilvántartást öt féle irányban vezetik. Az első. és legfontosabb nyilvántartóban minden egyes kivándorlásról (kivándorló családról vagy magánosán kivándorolt egyénről) egy-egy lapot állítanak ki, mely a kivándorló (családfő) nevét,

23 nemét, életkorát, anyanyelvét, foglalkozását és vagyoni állapotát (vagyonnal bír-e vagy nem?) öleli fel; feljegyezik a családfővel együtt kivándorolt családtagok vagy más hozzátartozók számát is nem szerint és annak megjelölésével, hogy a családtagok 12 évnél fiatalabbak-e avagy idősebbek; továbbá a kivándorlás hónapját (esetleg napját), a kivándorlás czélpontját (ország, tartomány, kerület stb.) és megjelölendő, váljon a kivándorlás útlevéllel, határátlépési igazolványnyal vagy anélkül történt-e? Végül feljegyzendő, hogy a kivándorlótok közül az év folyamán a községi elöljáróság biztos tudomása szerint hányán vándoroltak vissza a községbe vagy más községbe, hányán maradtak künn s hányról nincs e tekintetben biztos tudomás. A másik nyilvántartó hasonló adatokat gyűjt a visszavándorlottakról, kikkel szemben azt a kérdést is felvetik, hogy egészségesen és vagyonnal vagy vagyon nélkül tértek-e vissza? (A többi nyilvántartók a községben lakhatási engedélyt nyert vagy legalább 3 hónapon keresztül tényleg ott tartózkodó, valamint a telepítési engedélyt nyert külföldiekre, továbbá a külföldi munkásokra és napszámosokra vonatkoznak s így a bevándorlás megfigyelésére valók.) Az ekként szervezett adatgyűjtés nagyon becses adalékokat hozott napfényre s így hézagossága daczára is — a mennyiben t. i. a községeknek nem jut tudomásukra minden kivándorlási eset — mély bepillantást enged a kivándorlás topographiai alakulásába és a kivándorló néprétegek demographiai és társadalmi viszonyaiba. Más módszer az állam kötelékéből való elbocsátások számbavétele, mely azonban — tekintettel arra, hogy a kivándorlók túlnyomó része ilyent nem kér — teljesen hasznavehetetlen. Ugyanily kevéssé értékesíthető a kiadott útlevelek száma, egyrészt, mivel a kivándorlók nagy része ilyen nélkül távozik, másrészt, mivel azon utazók is, kik nem kivándorlás czéljából mennek a külföldre, szintén útlevelekre szorulnak s egyáltalában nem állapítható meg, hogy az útlevelet nyert egyének közül hányan térnek vissza? Egyes országokban (mint p. o. Oroszországban) a vasútakon érkezett és elutazott személyek számát is felhasználták a be- vagy kivándorlás becslésére. Ezt az eljárást, mely mellett egyébiránt a kivándorlás czélpontja vagy a bevándorlók eredete ismeretlen marad, a mi határállomásainkon alkalmazzák a Romániával és Szerbiával való határforgalom kimutatására; de mivel ezen kimutatásokban a közönséges utazók is bennfoglaltatnak, kik minden kivándorlási szándék nélkül utaznak ki- és befelé, a kivándorlás megítélésében legfeljebb

24 a be- és kivándorlás közötti különbözet jöhet számításba, minek következtében két ellentétes mozgalom esetében csak az erősebb, s ennek is csak többlete jut kifejezésre. Emellett figyelembe veendő még, hogy a belépő-állomásokon csakis az útlevéllel bíró egyének vétetnek számba, míg azokról, kik útlevél nélkül igyekeznek tilos helyeken átmenni, csak annyiban nyerhetünk tudomást, a mennyiben a hatóság éberségének sikerült őket letartóztatni. Mindezen eljárások a tényleg be- vagy kivándorló egyének számának megállapítását czélozzák, tehát a tényleges vándormozgalomra vannak alapítva. Ahol azonban ezen eljárások nem vezetnek elégséges eredményre vagy épen nem alkalmazhatók, ott a statistikának a vándormozgalom megközelítő megállapítására más módszerhez kell fordulnia. Ezen módszer, a népszámlálás eredményeinek e czélra való felhasználása, a népesség pillanatnyi állapotából indulva ki, következtet a népességnek hullámzására. Itt ismét kétféle eljárás követhető, aszerint, amint a népszámlálást a népesedési mozgalom adataival hozzuk kapcsolatba vagy pedig a népesség származását veszszük vizsgálódásaink alapjáúl. A népszámlálás eredményeinek a népesedési mozgalommal való egybevetését újabban gyakran alkalmazzák. Ismeretes lévén, hogy két népszámlálás közti időszakban a lakosság természetes úton (a születéseknek a halálozások feletti többlete által) mennyire szaporodott, az ekként nyert összeg és az újabb népszámlálás eredményei közt mutatkozó különbözet, — melyet nyers vándorlási hányadnak lehetne nevezni — a vándorlások eredményét fogja adni. Ez a különbözet tevőleges vagy nemleges, aszerint, amint a természetes népmozgalom mellett bevándorlás vagy kivándorlás áll fönn. Ennek az eljárásnak is vannak előnyei; de meg vannak a maga hibái is. Előnye a többiekkel szemben, hogy a bevándorlás folyamatát minden egyéb különleges adatgyűjtés kiket ülésével, és pedig minden újabb népszámlálás után újra és újra engedi kutatni s így a vándormozgalom tendentiájának felismerésére mindenesetre alkalmas; hiánya ellenben, hogy nem adja a vándormozgalom egész nagyságát, hanem csakis a számra nézve erősebb mozgalom többletét a gyengébb felett. Ennek folytán oly esetben, a mikor a bevándorlással kivándorlás is áll szemben, nem a két ellentétes irányú mozgalmat magát, hanem csakis a kettőnek különbözetét tünteti fel, a miből tehát következik, hogy azon esetben, a midőn a két ellentétes mozgalom nagysága egyenlő, s így a végeredményben egymást megsemmisíti, vándormozgalmat egyáltalában nem enged felismerni. Ehhez járul még,

25

hogy e módszer segélyével sem a bevándorlók provenientiája, sem a kivándorlás hová irányulása nem ismerhető fel, épen úgy, mint időpontjuk sem. Mindamellett meg van ezen nyers vándorlási különbözetnek az az előnye, hogy könnyen tájékoztat a vándonnozgalom általános tendentiája felől s azért különösen ott alkalmazható haszonnal, ahol nagy bevándorlással csak jelentéktelen vagy semmi kivándorlás áll szemben, vagy fordítva. Az ekként nyert számok, mint Rauchberg13) találóan megjegyzi, csak a vándorlások mérlegei (Bilanz) adják — és hozzátehetjük, a bevételi és kiadási tételek ismerete nélkül — amely azonban „kiválóan alkalmas arra, hogy tájékozódjunk azon viszony felől, melyben valamely vidék néptömegének és néperejének természetes kifejlődése gazdasági helyzetének szükségletéhez és befogadási képességéhez áll; továbbá az iránt, hogy hol és mily mértékben tart lépést a népszám alakulása a gazdasági intensitás emelkedésével, hol vágott annak eléje s tudta az egyensúlyt csakis fölöslegének átadásával helyreállítani; végül hol nem tudja a bennszülöttek népszaporulata a gazdasági munkaerő szükségletét fedezni, minek folytán ott bevándorlást idézett elő.“ Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a vándormozgalom ezen úton való megállapításának helyessége nagyrészt attól függ; megbizhatók-e a népszámlálás eredményei? Mindazon egyének, kiket a népszámlálás alkalmával nem írnak össze, módszerünk szerint hiányt jelentenek s a vándorlások mérlegében kivándorlók gyanánt jönnek számításba. Másik nehézség abban rejlik, hogy azok az egyének, kik azon módszer szerint mint elvándorlottak vétetnek számba, valahol másutt az országon belül telepedhettek le, miért is a kisebb területi egységekről (p. o. törvényhatóságokról, községekről) kitüntetett néphiány nem tekinthető absolute kivándorlásnak, hanem csakis az egész országra nézve állapítható meg azon contingens, melylyel a népesség tényleges kivándorlás által megcsökkent. A népszámlálás eredményei még másként is felhasználhatók a népesség vándorlásának tanulmányozására. Amennyiben ugyanis a népszámlálás az egyén szülőhelyét és illetőségét (honosságát) is megállapítja, ezen alapon mély bepillantást nyerünk a népesség alakulásába, eredetének, származásának és vándorlásainak szövevényes hálójába. De e módszernek is vannak hiányai; megállapíthatja

13 ) Dr. Heinrich Rauchberg: Dichtigkeit, Zunahme, natürliche und Wanderbewegung der Bevölkerung Oesterreichs in der Periode 1881—1890. (Statistische Monatschrift. XVIII. évfolyam, 1892. 216—246. lap.)

26 ugyan, hogy egy bizonyos időpontban hány idegen születésű vagy illetőségű egyént találtak valamely helyen, de nem tüntetheti fel a vándorlások teljes nagyságát, mivel természetesen nem vonhatja be vizsgálódásainak keretébe a be- vagy kivándorlottak azon tömegét, mely időközben elhalálozás vagy újabbi elköltözés által eltűnvén, a népszámlálásokban egyáltalában nem szerepelhet; két népszámlálás eredményeinek összehasonlítása azonban mindenesetre a vándorlások mérvére is enged következtetni. Másik hiánya ezen módszernek abban rejlik, hogy a vándorlás időpontjára nézve teljesen tájékozatlanságban hagy. Felmerülnek ezenkívül még más nehézségek is. Ha mindenek előtt azon kérdést vetjük fel, hogy a vándorlások kimutatására a szülőhely vagy a honosság (illetőség) fogalmának adandó-e az előny, úgy tekintettel a vándormozgalom lényegére a szülőhelynek kell az előnyt adni, aminthogy a külföldön is nagyrészt erre helyezik a fősúlyt; mindazáltal van több állam, mely ebbeli kimutatásait az illetőségre alapította vagy az által, hogy az utolsó népszámlálás alkalmával az előzőktől eltérőleg járt el, az összehasonlítást lehetetlenné tette. Sajnos, hogy hazai népszámlálási munkáink is tüzetes részletezéssel csak az illetőséget mutatták ki (vármegyénként részletezve azt), ellenben a szülőhelyet csak sommásan dolgozták fel. Ez az adatok értékéből sokat von le, mert korántsem állítható, hogy az illetőség helye egyúttal összeesnék a születés vagy eredet helyével, ahonnan a bevándorlás történt. míg ugyanis feltétlenül bizonyos, hogy p. o. a Budapesten élő árvavármegyei születésű egyének onnan költöztek a fővárosba (ha nem is mindig közvetlenül, addig ez az itt élő árvavármegyei illetőségűekre nézve nem állítható, mivel egyrészt az illetőség fogalmának bizonytalansága és eltérő magyarázata mellett az illetőség bevallása is többé-kevésbbé bizonytalan, másrészt az illetőség nem állandó, hanem többszörösen is változhatik és a férjes nő és a gyermekek a férj, illetve atya illetőségét követvén, egész más helyre való illetőségűek lehetnek, mint ahonnan származnak vagy beköltöztek. Végül még megemlítendő, hogy a külföldön élő hazánkfiainak szülőhelye vagy illetősége a külföldi forrásmunkákban rendszerint tüzetesebben nem lévén részletezve, a kivándorlásnak vármegyénkénti vagy országrészenkénti eloszlása ezen úton nem mutatható ki.14) A mondottakból kitűnik, hogy a szülőhely vagy a honosság

14 ) Egyedül az Ausztriában élő magyar honosokról vannak vármegyei illetőség szerint részletezett adataink az 1890. évi népszámlálásból.

27 csak a népszámlálás pillanatában élő népességről lévén ismeretes, a vándormozgalom teljes nagyságát nem adhatja. Ez okból a nyers adatok összehasonlítása nagy hibákra vezetne. Ha 1880-ban 11.526, 1890-ben pedig 62.435 magyarországi születésű egyén élt az EgyesültÁllamokban ebből nem következtethető, hogy a tíz év folyamában e két összeg különbözete, azaz 50.909 magyarországi egyén vándorolt oda be. Mert az 1880-ban ott élt egyének közül 1890-ig bizonyos, elég jelentékeny hányad elhalt, kisebb töredék visszavándorolhatott, továbbá elhalhatott vagy elköltözhetett a tíz év folyamában bevándorlottak egy része is. Mindezeket új bevándorlóknak kellett pótolniok, hogy a fentebb említett összeg előállhasson. Voltaképen tehát négyféle tényező nagyságát kellene ismernünk, hogy a bevándorlás valódi nagyságát megállapíthassuk. Amidőn tehát a származási statistikát a tényleges bevándorlás megállapítására akarjuk felhasználni, mindenekelőtt az említett négy körülményből eredő zavaró hibák kiküszöbölése válik szükségessé. E műveletek azonban positiv ténybeli adatok hiányában csakis combinatió útján eszközölhetők15), sok esetben azonban végrehajtásuk minden concrét alapot nélkülöz. Világos e szerint, hogy ezen módszer a vándorlások irányát és tendentiáját megvilágítja ugyan, de azok számszerinti szabatos megállapítására korántsem alkalmas; benne nem a vándorlások folyamata, hanem azoknak a népszámlálás idejében megállapítható eredménye tükröződik vissza, melynek jelentőségét azonban kicsinyleni semmiképen nem szabad. A fentebbiekben láttuk, hogy a kivándorlás megállapítása többféle úton és módon történhetik, de hogy a kivándorló egyéneknek közvetlen számbavételén kívül, amely a bejelentési kényszer hiányában általánosan alig vihető keresztül, egyik módszer sem képes a vándorlások mozgalmát híven visszatükrözni. Az egyes módszerek párhuzamos alkalmazása némileg csökkenti a fennforgó hézagokat, de teljesen el nem tűntetheti. E módszerek felhasználásával és összefoglalásával igyekszünk mi is a magyarországi kivándorlások statistikáját hívebben és tüzetesebben összeállítani, mint ahogy az eddig történhetett. Ezek után immár jelezhetjük azon anyagot, melynek alapján úgy a kivándorlás időben s térben való fellépését, valamint mérveit

15 ) Miként történhetik ez, ezt kifejtettem „A bevándorlás hatása Budapest népességének alakulására” czímű dolgozatomban (Fővárosi Statisztikai Havi füzetek, 1893. évi 246. számában.)

28 megállapítani igyekszünk, s azon forrásokat, melyekből az anyagot merítettük. 1. A kivándorlás okozta népveszteség nagyságát a népszámlálási anyagnak a népmozgalommal való összehasonlításából állapítjuk meg. Ez a módszer egy-egy évtized veszteségét tünteti fel, de nem engedi felismerni, hogy a hiányzó néptömeg hová lett.16) 2. A tényleges kivándorlás topographiai alakulásának felismerésére (tehát törvényhatóságonként, esetleg járásonként való jellemzésére) szolgálnak a hazai törvényhatóságok által eddig — különösen 1899 óta — közveüenűl gyűjtött adatok, valamint mindazon, egyes vándorlási mozgalmakra vonatkozó adatok, melyek szétszórtan találhatók az irodalomban. Kiegészítésül szolgálnak a kiadott útlevelekre vonatkozó kimutatások, amennyiben azok vármegyénként vannak közzétéve.17) 3. A kivándorlásnak hová való irányulása tekintetében elsősorban azon államok statistikája mérvadó, melyekbe a kivándorlás történt, kiválóképen tehát az Egyesült-Államok hivatalos statistikája; másodsorban azon európai kikötők feljegyzései, melyeken a tengerentúl menő kivándorlóink hajóra szállanak. Ezen felette becses adatok — a mi vizsgálódásaink szempontjából — két irányban hézagosak: egyrészt a magyarországi kivándorlók származását (provenientiáját) közelebbről (országrészek, törvényhatóságok szerint) nem részletezik, másrészt nem minden külföldi állam mutatja ki a magyar kivándorlókat az osztrákoktól elkülönítve. 18) 16 ) A népszámlálások eredményeit az 1880, 1890 és 1900. évi országos népszámlálásokról kiadott munkákból vesszük át; a népszámoknak az időközben előfordult területi változásokból előállott változásai a Magyar Statisztikai Évkönyv 1900. évi VIII. folyamában vannak közölve. Λ népmozgalmi adatokat ugyanazon Évkönyv egyes folyamai közük. 17 ) A törvényhatóságok által gyűjtött adatok teljesen összeállítva nincsenek; a régebbiek Láng Lajos Magyarország statistikájának I. kötetében (454—461. lap), az újabbak az 1890. évi népszámlálási munka I. kötetében (Magyar Statisztikai Közlemények, új folyam, I. kötet 79.* lap) vannak közölve. Zemplén vármegyének 1879 — 1901. évi kivándorlására s visszavándorlására vonatkozó járási adatait Bodeczky Ede vármegyei főlevéltáros szívességének köszönöm. Az 1899-ben megindított új adatgyűjtés főbb eredményeit a Magyar Statisztikai Évkönyv évenként közli; ezen adatgyűjtés egyes — amott nem közölt — részleteit a m. kir. kormány jelentéseiből vettem át. A kiadott útlevelek számát a magyar Statisztikai Évkönyv közli. 18 ) A külföldi államok idevágó legfontosabb hivatalos kiadványai a következők: az Egyesült-Államokra vonatkozólag: Quarterly Report of the Chief of

29 4. Kiegészítésül szolgálnak a külföldi államok népszámlálási munkái, melyek az illető állam területén élő magyarországi népességet (akár szülőhely, akár honosság, akár nemzetiség szerint) kitüntetik. 19) Ugyancsak e czélra szolgálnak népszámlálási munkáinknak ama rovatjai, melyek a háztartáshoz tartozó, de az ország határán kívül távollevő egyének számát adják. 5. Felhasználjuk végre azon adatokat, melyek magyar hon-

the bureau of Statistics, treasury department, relative to the Imports, Exports, Immigration and Navigation of United States. Annual Report and Statements of the Chief of the bureau of Statistics, on the Commerce and Navigation of the United States. Washington. Summary Statement of the Imports and Exports of the United States. Washington (havonként). Immigration and Passenger Movement at ports of the United States (1892/3 és 1893/4. évekről). Annual Report of the Commissioner-general of Immigration (1894/5—1898/9 évekről). A Németországon keresztül menő magyar kivándorlást illetőleg: a Statistik des Deutschen Reichs ez. gyűjtemény évi összefoglaló táblázatai, továbbá a hamburgi és brémai kikötőre vonatkozólag: Tabellarische Übersichten des Hamburgischen Handels. Zusammengestellt vom Handelsstatistischen Bureau és Jahrbuch für Bremische Statistik. Herausgegeben vom Bureau für Bremische Statistik. A belga kikötőkre, s különösen Antwerpenre vonatkozólag, továbbá a németalföldi kikötőkre és Genuára vonatkozólag a m. kir. központi statistikai hivatal szerzi be néhány év óta a magyar kivándorlók számát s azt Évkönyvében közli A többi (franczia, olasz, osztrák) kikötőkön át kivándorolt magyarokról nincsenek adatok. Nemzetközi Összeállítások közül idevág: Statistica comparata dell’ Emigrazione dell'Europa e dell’immigrazione in America e in Australia. Róma 1892; Statistica della emigrazione italiana (nemzetközi összehasonlításokkal, melyek a kérdés tanulmányozására nélkülözhetetlenek): Dr. W. Beukemann: Die Auswanderung über Hamburg in den Jahren 1887 bis 1894 nebst Beiträgen zur deutschen und internationalen Wanderung (Statistik des Hamburgischen Staates, Heft XVII. 73—214. lap). Statesman's Yearbook (évenként). A magyar kivándorlásra vonatkozó főbb adatokat a Magy. Statisztikai Évkönyv is közli évről-évre. 19 ) A népszámlálási munkák közül csak azokat említjük fel, melyek a ma gyár eredetű népességgel tüzetesebben foglalkoznak; ezek a következők: Szerbia 1890. és 1895. évi népszámlálása; Boszniára vonatkozólag Strauss János munkája: Die österreichischen und ungarischen Staatsangehörigen in Bosnien und der Hercegovina (Bécs 1897); Ausztria népszámlálásai 1880 és 1890, továbbá Rauchberg Henrik munkája: Die Bevölkerung Oesterreichs (Becs 1895). Németország összes népszámlálásai 1880 óta; (külön a porosz népszámlálásokról kiadott munkák); Svájcz 1870 óta; Francziaország 1896; Anglia 1881 és 1891. Az éjszak-amerikai Egyesült-Államok 1870, 1880, 1890 és 1900.

30 polgároknak az állami kötelékből való elbocsátására, valamint azoknak külföldi államokban történt honosítására vonatkoznak.20) ÖTÖDIK FEJEZET. A kivándorlás okozta népveszteség. A hazai kivándorlásról rendelkezésre álló adatok ugyan hézagosak és hiányosak, mégis a különféle forrásokban foglalt anyag oly terjedelmes, hogy az áttekintés megkönnyítése czéljából széttagolva kell vizsgálat alá vennünk. Külön fogjuk vizsgálat alá venni azon hazai adatgyűjtésből eredő adatokat, melyek a kivándorlás topographiai eloszlását tűntetik fel, de nem mindig világosítanak fel a kivándorlás czélpontja felől is; ez utóbbira vonatkozólag a külföldi államok bevándorlási statistikájának gazdag tárházából fogunk okulást meríteni, amely dús forrás egyúttal a kivándorló néptömegek demographiai viszonyainak tanúlmányozását is lehetővé teszi. Arra azonban, hogy a kivándorlás okozta népcsökkenést legkönnyebben felismerjük, a népszámlálások eredményeinek a népmozgalommal való egybevetése a legalkalmasabb. Vizsgálódásainkat tehát ezzel kezdjük meg. Az előző fejezetben kifejtettük volt, hogy ezen módszer miként állapítja meg a vándorlások mérlegét, vagyis a nyers vándorlási hányadot, mely a fennálló vándormozgalom végeredményét állítja elénk. Ezen eljárás segélyével a vándormozgalom alakulását 1869-től kezdve vehetjük vizsgálat alá, még pedig olyformán, hogy a népszámlálások közé eső három időszak (1869—1880, 1881 —1890 és 1891 —1900) képét külön-külön rajzolhatjuk meg. Az ekként nyert képek nemcsak a vándorlások intensitásának országrészenként való eltéréseit érzékeltetik, de egyúttal az idő folyamán való változásuknak tendentiáját is felismerni engedik.21) E tekintetben azonban arra kell utalnunk, hogy az 1869—1880. évi időszakra vonatkozó adatokat nem tekinthetjük megbízhatóknak. Az ezen időszak alatt pusztító 20 ) Az erre vonatkozó adatokat 1891 óta (1881-ig terjedő visszapillantással) a Magyar Statisztikai Évkönyv közli. Magyaroknak Ausztriában történt honosítására vonatkozó adatokat az Österreichisches Statistisches Handbuch közöl. 21 ) A vándorlások mérlege, mint említők, a népmozgalommal való egybevetés alapján állítható fel. A természetes népmozgalom ugyan szorosan összefügg a vándorlások alakulásával is s azokat gyakran befolyásolja, irányítja. E munkában mégis kénytelenek vagyunk azt tárgyalásaink keretéből kihagyni s így csak utalunk az ezen tárgyról írt dolgozatunkra („A természetes népmozgalom és a vándorlások szerepe népességünk gyarapodásában“), mely a Közgazdasági és Közigazgatási Szemle XVII. évfolyamában (1893), az 570—591. lapon olvasható.

31 1872—73. évi kolera-járvány ugyanis valószínűleg jóval több áldozatot szedett, mint amennyit a hivatalos statistika kimutatott, az ekként a népmozgalmi statistikából hiányzó néptömeg tehát mérlegünkben egészen indokolatlanul a kivándorlók számát duzzasztaná. A kimutatható számtételek tehát javításra szorulnának, de mivel ily javításra semmiféle positiv alappal nem bírunk,22) helyesebbnek látszik, ha ezen adatokat az 1870—80. évi időszak jellemzésére egyáltalában nem használjuk fel. **) Hogy az 1809—80 évi időszakra vonatkozó adatok mennyire nem látszanak megbízhatóknak, az ki fog tűnni, ha főbb eredményeiket e helyen összeállítjuk. Végeredményben ugyanis ezen adatok szerint következőképen alakult volna a népmozgalom az 1870—1880. évek folyamán:

32 Számszerűleg tehát a múlt század nyolczvanas éveitől (1880tól) kezdve mutathatjuk ki a vándormozgalom fokát és a népességre gyakorolt hatását; ez a mozgalom majdnem mindenütt negativ, vagyis elvándorlásban jelentkezik, mert a városokat kivéve, hova beköltözés folyik, majdnem kivétel nélkül minden vármegye népe csökken elvándorlás által. 23) A míg ez a mozgalom az ország határain belül maradva helyi vándorlás gyanánt jelentkezik, nem nevezhető káros jelenségnek, amennyiben az ország egyik részét ért veszteség a másik javára szolgál; aggasztóvá válik azonban, ha az ország határain túllépve, attól végkép elvonja a népességet. Sajnos, hogy hazai vándormozgalmunk leginkább az utóbbi kategóriába esik. Amennyire a rendelkezésre álló népmozgalmi adatok és a népszámlálás eredményei alapján megejtett számításunkból megítélhető, az 1881—1890. évek alatt a vándorhajlam hazánkban (Horvát-Szlavonországgal együtt) 468.037 egyént késztetett arra, hogy előbbi lakóhelyének hátat fordítva, új otthont keressen. A megmozduló néptömegnek jelentékeny része azonban hazánk határain belül talált új otthont, még pedig 95.417 a vármegyékben és 177.411 a törvényhatósági városokban, úgy, hogy csak az ezen felül maradó Semmi valószínűsége nincsen tehát a 75.160 főnyi néphiánynak. Épen úgy vagyunk az ország többi részével is. P. o. a Horvát-Szlavonországgal határos négy vármegye (Torontál, Bács-Bodrog, Baranya és Somogy) népvesztesége az 1870—1880. időszakban 64.274 lélek volna, holott az 1880. évi népszámlálás adatai szerint egész Horvát-Szlavonországban, (a volt határőrvidéki területtel együtt) nem több, mint 83.673 magyarországi születésű (tehát Magyarország egész területéről való) egyén élt, és világos, hogy ezeknek jó része a hetvenes éveket megelőző korban költözött oda be. Mindezeknél fogva az a meggyőződésünk, hogy a jelentkező nagy népveszteség tisztán a statistikai adatgyűjtés fogyatékosságában leli okát, tehát csak látszólagos. Világos ugyan, hogy ha a hetvenes évek népmozgalmi statistikája hézagos, p. o. a kolerajárvány halottjai tömegesen kimaradtak a statistikai adatszolgáltatásból, vagy ha az 1880. évi népszámlálás alkalmával sok lakos kibújt az összeírás alól, különbözeti számításunknak néphiányt kell eredményeznie, mely azonban ezen esetben nem felel meg kivándorlási népfogyatkozásnak. A 21. számú jegyzetben említett dolgozatunkban ugyan ezen felfogással ellentétes értelemben érveltünk, de a kérdés további tüzetes tanulmányozása arról győzött meg, hogy akkori felfogásunk téves volt, mivel a 313.000 főnyi néphiányt semmiféle elfogadható módon kimagyarázni nem lehet. Egyébiránt ezen időszak azért is kihagyandó tárgyalásunkból, mivel Horvát-Szlavonországra vonatkozó népmozgalmi adataink nincsenek s úgy ez a körülmény, valamint a közigazgatási beosztásban beállott változások az összehasonlítást megnehezítik. 23 ) E helyütt a /r/vándorlás szó helyett inkább az elvándorlás szót használjuk, mivel ezen vándormozgalom jó részben a városok felé irányulván, más megítélés alá esik, mint az ország határait túllépő tulajdonképeni kivándorlás.

33 — de még mindig igen jelentékeny — összeg, u. m. 195.209 egyén vándorolt ki végleg az országból. E vándorló néptömegnek országrészek szerint való megoszlása a következő táblázatból tűnik ki:

Röviden összefoglalva az ezen adatokból folyó tanúságokat, mondhatjuk, hogy ezen időszak folyamán a kivándorlás jelentékeny volt és bár jó része a biztosabb megélhetést nyújtó városok felé irányult s ezek közül különösen Budapesten volt nagyon élénk, mégis — a Duna-Tisza közét kivéve — mindenütt jelentékenyen apasztotta a népesség számát. A lakosság számához viszonyítva a Tisza jobbparti és a Duna balparti országrészekben lépett fel legintensívebben, amennyiben onnan a népességnek hat és fél, illetve négy százaléka távozott el, már akkor is jelezve a későbbi erős kiözönlés góczait; igen jelentékeny volt még a Duna balpartján és Erdélyben is, míg az ország többi részeiben csekélyebb volt, az országos végeredményben pedig 1.56 százalékra, illetve a beván-

34

dorlás által gyarapodó Drávántúli részek beszámításával 1.,25 százalékra rúgott. Bár a vándormozgalomnak országrészek szerint való összefoglalása is már tanulságos eredményt nyújt, mégis — mivel az országrészek tág határain belül fellépő ellentétes mozgalmak egymást ellensúlyozzák s a nyers végeredményben nem jutnak kifejezésre, — e mozgalomról helyesebb képet akkor nyerünk, ha az országrészeket kisebb területi egységekre bontjuk szét. Ilyenekül a törvényhatóság (vármegye és törvényhatósági város) szolgálhat, mivel kisebb politikai egységek (járások) a rendelkezésre álló statistikai anyagban nincsenek kimutatva. Ha ezen, az 1. számú táblázatban közölt adatokat térképen tüntetjük fel, első pillantásra észrevehetjük, hogy a városokon kívül — melyek kevés kivétellel mind bevándorlás által gyarapodtak csak néhány vármegye van, mely felé ily áramlat irányult (u. m. Pest, Nógrád, Borsod, JászNagykun-Szolnok, Szabolcs, Bihar, Ugocsa Máramaros, Csanád, Besztercze-Naszód, Kolozs és Hunyad), ellenben egyebütt mindenhol erős elvándorlás ismerhető fel. Horvátországtól eltekintve 51 vármegyének vándorlási mérlege passiv, de a veszteség mértéke vármegyénként igen széles határok között ingadozik. Egészben véve mondhatjuk, hogy az ország szive kevesebb népességet veszített, mint a peripheriák s hogy a legerősebb népfogyást közvetlenül a határszéli vármegyékben találhatjuk. Általában véve a kivándorlásnak négy fő területe domborodik ki, mely azóta is — egészen napjainkig — megtartotta ilynemű szereplését, de itt még egymástól meglehetős élesen el van választva közömbös övék által. A kivándorlás okozta néphiány legnagyobb az éjszaki felföldön, ahol Sáros- és Zemplén vármegyéből kiindulólag egészen Árváig s kelet felé Ungig kivándorló területet ismerhetünk fel. A kivándorlás okozta néphiány itt mindenütt magasabbra rúg 5 százaléknál, sőt Sárosban, a kivándorlás területének szívében, a 12%-ot is meghaladja. Azon vármegyék, melyekből az elvándorlás a legjelentékenyebb volt, a következők:

35

1. sz. A kivándorlás okozta népveszteség az 1881—1890. években, az 1881. évi népszám százalékaiban kifejezve.

2. sz. A kivándorlás okozta nép veszteség az 1891 —1900. években, az 1891. évi népszám százalékaiban kifejezve.

36 Nyugat felé ezt a területet alacsonyabb vándorlási arányt feltűntető vidék Pozsony vármegyével kapcsolja össze, dél felé Gömör vármegye csatlakozik hozzá, sőt a mozgalom hullámai már erősen átcsapnak Hevesbe és Hajdúba is; kelet felé Bereg vármegyében erősen alászáll a kivándorlás quótája, sőt Máramaros a vele határos Besztercze-Naszóddal és Ugocsával beköltözés által gyarapodó országrész. Ezt a területet félig-meddig neutrális öv választja el a kivándorlás délkeleti területétől, mely az ország erdélyi részének keleti és déli vidékeit foglalja el, de a Maros mentén messzebb nyugat felé is lehúzódik. E vándormozgalom góczpontja egyrészt Brassó- és Nagy-Küküllő vármegye, másrészt a Székelyföld, melynek három vármegyéjét (Csik, Udvarhely, Háromszék) egyformán sújtja. Íme néhány adat:

Az erdélyi rész délnyugati vidékén, valamint a vele határos magyar vármegyékben jelentéktelen az elvándorlás, sőt Hunyadban, Kolozsban és Biharban némi bevándorlást észlelhetünk. Annál erősebb a kivándorlás által okozott néphiány Torontál- és Bács-Bodrog vármegy ékben, melyekben 18.707 és 36.029 egyén elvándorlása állapítható meg, a népességnek 3.67, illetve 7.04 százaléka. Ez a vidék már Szlavónniaba s részben Szerbiába bocsátja rajait, s a kivándorlás harmadik jelentékeny területének magvát képezi, mely utóbb a Dunántúl határos vármegyéivel is nagyobbodik, különösen Somogygyal, mely ily úton 19.186 lakót vagyis népességének 6.24 százalékát veszíti. Bács-Bodrog, Torontál és Somogy együtt mintegy 74.000 lakóját veszítette tiz év alatt; e nagy összegből 58.000 lelket meg is találtunk a határos horvát-szlavon vármegyékben (Szerém, Verőcze, Pozsega és Belovár-Kőrös) bevándorlók gyanánt. Ezúttal lép fel a kivándorlás Lika-Krbava és Modrus-Fiume vármegyékben, melyeknek mindegyike 15.000 lakót veszít. (7—8%). A Duna jobbpartján találjuk az elvándorlásnak negyedik területét, melynek keleti része, Fejér, Veszprém és Komárom vármegye, kétségkívül az ország fővárosának adóz, míg Sopron vármegye az Ausztriába való kiözönlés gócza. Ezeken felül Győr vármegye és Vas vármegye

37 népe is erősen hullámzik, Moson pedig az amerikai kivándorlás érdekköréhez tartozik. A vándorlás okozta népveszteség 1881—1890-ig ugyanis volt:

A tizenkilenczedik század utolsó évtizedében (1891—1900) sem csökkent a kivándorlás erőteljes mozgalma. Az összehasonlításból nyert végösszeg ugyan valamivel csekélyebb a nyolczvanas évek megfelelő számánál, de ez csak annak tulajdonítandó, hogy a Duna-Tisza köze felé irányuló, eddig páratlanul nagy bevándorlás a végösszegben jelentékenyen alábbszállítja a népesség mérlegének hiányát. Országrészek szerint, valamint az egész országban ugyanis a következőképen alakul a mozgalom képe:

38 A részletekre térve át, következőleg jellemezhetjük a vándorlások képét: Az 1891—1900. években a kivándorlástól már inficiált területen kevés kivétellel fokozódott a baj; a bevándorlás által gyarapodó vármegyék száma hatra szállt alá, de ezek felé sokkal intensívebb volt a beözönlés, mint annak előtte, legkivált Pest, Borsód, Zala és Hunyad vármegyék felé. A felföldi kivándorlási terület kevéssé változott, most is Sáros vármegye áll az elnéptelenedő vármegyék élén, de a többiekben némi csökkenés vehető észre, íme a vármegyékből való kivándorlásra vonatkozó adatok:

Kelet felé a kivándorlás Máramarosra is átterjedt, mely a Galiczia felől való beözönlés daczára is 6.325 lelket veszített népességéből, sőt átragadt az alföldi vármegyékre (Szabolcs, Hajdú) is, de különösen Heves népességét apasztotta. Nyugat felé Árvában taláunk nagy fokozódást (a néphiány 7.268 lélek vagyis 8*57%), míg a többi vármegyékben lényeges változás nem állott be. De Túrócz, és különösen Nyitra vármegyékből nagy mértékben indult meg a kivándorlás. Amaz ugyan csak 2.860 lelket, de csekély népszámához viszonyítva 5*72%-ot, emez nem kevesebb mint 22.063 lakót (5‘56%-ot) veszített. Nyitra egyúttal nyugati Magyarország kivándorlási területének kezdőpontja, mely innen Rozsnyón át a Dunántúlra terjed, ahol a már régebben elfoglalt terület még Tolna és Baranya vármegyékkel nagyobbodott. A kivándorlás okozta népveszteséget a a következő adatok mutatják:

39 Az előző évtizedhez képest apadás mutatkozik Somogy vármegyében, de ezzel szemben Tolna és Baranya fokozott mértékben vett részt a Szlavónia felé irányuló kivándorlásban. Ez utóbbi most is leginkább Bács-Bodrog- és Torontál vármegyékből táplálkozik, melyek 38.772 és 30.644 lélekkel szegényedtek. Horvát-Szlavonországban azonban csak 37.000 főre rúgó bevándorlás mutathátó ki, mivel az ország délnyugati részében ezen évtizedben nagyban elharapódzott a kivándorlási láz, mely egyrészt a Balkán-államokba, másrészt Amerikába kergette a horvát népet. Az ország erdélyi részére nézve adataink aránylag csekély népveszteséget tűntetnek ki; mindenütt jóval kevesebbnek mutatkozik a hiány, mint az előző évtizedben, s egyedül Fogaras vármegyében haladja meg a veszteség az öt százalékot. Háromszék, Udvarhely és Maros-Torda is jelentékenyebb részt vesznek a kivándorlásban, a többi vármegyékben csekélyebb a népesség hiánya, sőt Hunyadban és Besztercze*Naszódban elég jelentékeny a bevándorlás folytán való népgyarapodás. Rövid összefoglalásban íme ez a lényege annak a képnek, melyet a vándormozgalomnak népességünk alakulására gyakorolt hatásáról az utolsó húsz év lefolyása alatt nyerünk. A részletekre teljes tájékoztatást nyújt az ide mellékelt térkép, mely a két évtized népmozgalmának eredményeit törvényhatóságonként tűnteti fel, valamint az 1. számú táblázat, mely az erre vonatkozó absolut számadatokat a megfelelő százalékszámokkal közli. A két évtized vándormozgalmának végeredménye röviden a következőkben foglalható össze: A vándormozgalom kevés kivétellel mindenütt erősen passiv. A városok ugyan, Selmeczbányát, Baját és Hódmező-Vásárhelyt kivéve, mind jelentékeny néptömeget szívtak magukba, de a vidéken jóformán mindenütt nagy a népességnek elvándorlása. Az anyaországban mindössze csak hat vármegye van, melynek népessége bevándorlás által gyarapodott, u. m. Pest, Borsod, KrassóSzörény, Hunyad, Kolozs és Besztercze-Naszód, de csak az elsőben van e gyarapodásnak nagyobb jelentősége (63.324 lélek, vagyis 10*8%)· Máshol mindenütt csak a népveszteség szomorú nyomait ismerjük fel. Akkora mérvet, mint a tót felföldön, ahol 20 év alatt a népességnek 20—25 százaléka költözött el, ugyan nem öltött e néppusztulás sehol: de a baj súlyosan nehezedik a dunántúl, a délvidék és az erdélyi rész vármegyéire is. Amott Moson, Győr, Fejér és Sopron vármegy ék, itt Bács-Bodrog és Torontál, emitt Brassó, Csík,

40 Fogaras és Háromszék vármegyék szenvedtek legtöbbet, Horvátországban Lika-Krbava és Modrus-Fiume népessége meg erősen. Azon vármegyék, melyek egyrészt népszámukhoz nyítva veszítettek legtöbbet, másrészt amelyekből absolute a gyobb néptömegek vándoroltak el, a következők: Népességükhez (még pedig az 1880. évi népszámhoz) nyítva legintenzívebb volt a vándorlási veszteség:

végűi ritkult viszolegnaviszo-

Végül az egész Magyar birodalmat áttekintve, következő végeredményre jutunk: Az 1881—1900. évek alatt nem kevesebb mint 1,034,203 egyén költözött eredeti lakóhelyéről másfelé. Ez az óriási néptömeg kevés kivétellel a vármegyék lakosságából került ki s csak 7.085 lélek kelt útra a törvényhatósági városok területéről. Az elvándorolt néptömeg nagyobbik fele, u. m. 654.228 egyén, az ország határain belül talált új otthont, még pedig 454.040 lélek a törvényhatósági városokba költözött, 200.188 egyén pedig a vidéken telepedett le. Ilyenformán a vidék népvesztesége 826.930 lélekre szállt alá, a városok népgyarapodása pedig 446.955 lélekre rúg. E két összeg különbözete adja azt a néptömeget, mely az ország határain kívül keresett új otthont. 379.975 lélekre rúg tehát az a veszteség, melyet a Szent István birodalma 20 év alatt kivándorlás folytán szenvedett.

Dr. Thi rri ng Gu szt áv: A ma gy aro rsz ági kiv án dor lás.

42

43

44

A nagy veszteséget — mint említettük — akként állapítottuk meg, hogy a természetes népmozgalom alapján kiszámítottuk, mennyire kellett volna a népességnek húsz év alatt emelkednie s az ekként kiszámított, meg a népszámlálás nyújtotta tényleges népszám közti különbözetet a vándormozgalom eredménye gyanánt fogadtuk el. Ezen, elvben tökéletesen helyes számítási mód azon ban a gyakorlatban némi javításra szorul. A módszer ugyanis alapul veszi a régibb (itt tehát 1880. évi) népszámlálást s az új népszámot tisztán arra, mint változatlanra, vonatkoztatva, állapítja meg. Miután pedig lehetséges, hogy az alapul vett néptömeg időközben beköltözések által gyarapodott, s az újabb népszámlálás eredményeiben ez a gyarapodás természetszerűleg benne foglaltatik, a kivándorlottak tömegét tulajdonképen annyival nagyobbnak kell felvenni, amennyi a bevándorlók száma volt, mivel eme bevándorlás elmaradása esetén annyival nagyobb lett volna a néphiány, amennyit a bevándorlottak ellensúlyoztak. A kivándorlás okozta népveszteség pontosabb megállapítására tehát az időközben előfordult bevándorlásokat is figyelembe és számításba kell vennünk.

45

Bár bevándorlási statistikánk nincs, mégis képesek vagyunk erre a kérdésre némi világosságot vetni. A népszámlálások eredményeiből ugyanis tudjuk, hogy 1880-ban és 1890-ben hány idegen születésű egyén tartózkodott minden egyes törvényhatóság területén, a kettő közötti különbözet tehát (amennyiben tevőleges) okvetlenül az ezen időszak alatt beköltözött idegenektől ered. Igaz ugyan, hogy e különbözet még nem adja a beköltözés teljes nagyságát, mert időközben kétségkívül elhalt vagy elvándorolt az idegen születésűek egy része, melyet új jövevényeknek kellett pótolniok, hogy a tapasztalt különbözet előálljon. Evvel a correctióval azonban nem akarjuk a számítást complicálni, hanem megelégszünk azzal, hogy az idegen születésűeknek a két népszámlálás közt mutatkozó különbözetét, mint ama minimális összeget mutassuk ki, melylyel a kivándorlás okozta népveszteség okvetlenül növelendő. Az egyes törvényhatóságok népvesztesége ezáltal lényegesen módosul 24), de amennyiben ez a mozgalom túlnyomó részben az egyes törvényhatóságok közt végbemenő belső népcsere jellegét mutatja, t. i. a beköltözöttek legnagyobb része más vármegyebeli születésű s a külföldről való bevándorlás aránylag mérsékelt, e helyen a részletekbe nem bocsátkozunk, hanem tisztán az országos végeredmények felsorolására szorítkozunk. Ezekből látjuk, hogy 1880-tól 1890-ig a külföldi születésűek száma az anyaországban 173.562-ről 191.588-ra, Horvát-Szlavonországokban pedig 51.965-ről 63.579-re emelkedett. A beköltözőt idegenek száma eszerint Magyarországon 18.026 lélekkel, a társországban 11.614-el, összesen tehát 29.640 lélekkel emelkedett. Ezzel az összeggel, mely az 1881-től 1890-ig külföldről beköltözöttek minimális összegét adja, a vándorlás okozta népveszteséget növelni kell, minek folytán mondhatjuk, hogy Magyarországnak a nyolczvanas évek folyamán fellépett s számszerűleg kimutatható kivándorlása 233.144 honfitársunkat vonta el tőlünk. A kilenczvenes évekre vonatkozólag ezen correctiv számítást még nem alkalmazhatjuk, 24

) Ezúttal csak egy példát kívánunk felhozni: Bács-Bodrog vármegyében 1880-ban 15.773 idegen születésű egyént írtak össze, 1890-ben pedig 20.585. Eszerint még ha felteszszük azt a teljesen kizárt lehetőséget, hogy az 1880-ban összeírt 15.773 idegen 1890-ben még mind életben lett volna, a tíz év folyamán 4.812 a vármegyén kívül született egyénnek kellett bevándorolnia. A fennt kimutatott 36.029 főnyi kivándorlási hányad tehát 4.812-vel több lesz, sőt ha figyelembe veszszük az időközben elhalt vagy elvándorolt idegenek számát, még ezzel is szaporítani kellene a kimutatható kivándorlási hányadot.

46 miután az 1900. évi népszámlálásnak a szülőhelyre vonatkozó adatai még nincsenek közzétéve. Miután azonban ezen évtized alatt az országba való beszivárgás minden valószínűség szerint még erőteljesebb volt, mint a nyolczvanas években, 20—30.000 főnyi bevándorlást okvetlenül fel lehet tennünk, úgy hogy a kivándorlott néptömeg számát ugyanannyival növelnünk kell. Végeredményként tehát mondhatjuk, hogy az utolsó két évtized alatt (1881-től 1900-ig) hazánkból kivándorolt néptömeg közel jár a félmillióhoz. HATODIK FEJEZET. A kivándorlás nagysága és irányai. Egy milliónak a feléhez közel jár az a néptömeg, amelyet húsz év alatt, 1881-től 1900-ig, kivándorlás folytán veszítettünk. Hogy miként oszlik meg e veszteség országrészek, törvényhatóságok szerint, azt az előző fejezetben mutattuk ki. Át kell térnünk már most annak a kérdésnek a megvilágítására, hogy a kivándorlott néptömeg hová vette útját, melyek azok az országok vagy világrészek, ahová kivándorlási mozgalmunk irányul. Erre a kérdésre általánosságban könnyen adhatunk feleletet, mert ma már mindenki tudja, hogy négyféle főkivándorlási irányt különböztethetünk meg: Horvát-Szlavonországot, Ausztriát, Romániát és Amerikát; de amint tüzetesebb választ kérünk, rögtön nehézségek előtt állunk, melyeket statistikai adatkészletünk nem képes eloszlatni. Arra a kérdésre, hogy tulajdonképen tényleg hány honfitársunk vándorolt ki, nem vagyunk képesek kielégítő választ adni, mivel saját nyilvántartásunk s adatgyűjtésünk egészen a legújabb időkig hiányos és hézagos volt; d*e azt sem tudjuk pontosan megállapítani, hogy az előző fejezetben kimutatott népveszteség országrészenként, törvényhatóságonként miként oszlik meg a kivándorlás főirányai szerint. Tudjuk azt is, hogy a kivándorlás négy főirányán kívül újabb időben, bár kisebb mértékben, másfelé is vándorol népünk: Szerbia, Bulgária, Németország felé és szórványosan más európai államokba is; ezekről a mozgalmakról azonban jóformán semmi megbízható tájékozódásunk nincsen. Az utolsó három év adatgyűjtéséből ugyan hozzávetőleges képet formálhatunk magunknak a kivándorlási mozgalmak arányairól és megközelítőleg ismerjük a kivándorlók czélpontjait is: de a korábbi évekre vonatkozólag majdnem kizárólag a külföldi államok hivata-

47

los statistikájára vagyunk utalva, amelyben elbújdosott honfitársainkat bevándorlók gyanánt fellelhetjük. Ily statistika azonban csak a tengerentúli államokban léteik, az európai államokat illetőleg tehát más forrásokra — többnyire csak a népszámlálási munkákra — vagyunk utalva. Ezeknek előrebocsátása után sorba veszszük azon államokat vagy országokat, melyek felé a magyar kivándorlás irányúi. 1. Horvát-Szlavonomág. Szorosan véve csak a belső vándorlás jellegével bír a Drávántúli országrészbe hömpölygő népáradat, de mivel az ottani politikai és nemzetiségi viszonyoknak ránk nézve kedvezőtlen, sőt ellenséges constellátiója folytán az oda átszivárgón magyar elemek fajunkra nézve jóformán elveszetteknek tekinthetők, a mozgalom egyértékűnek tekinthető a külföldre való kivándorlással. E mozgalom kétségkívül onnan eredt, hogy hazánk déli részének sűrűbben lakott vármegyéiből szükségképen átszivárgón a népesség fölöslege a ritkábban népesített szlavón vidékekre, de egyúttal miként Vargha Gyula megjegyzi 25) a magasabb kultúrfokon álló nép teijeszkedése is mutatkozik itt az alacsonyabb fokon álló nép rovására. Az ezen népmozgalom okainak és hatásának kiderítése czéljából 1891-ben begyűjtött vármegyei jelentések, nevezetesen az ezen kivándorlásban leginkább érdekelt Bács-Bodrog, Baranya és Somogy vármegyékből beéilcezett adatok abban adják a szlavóniai kivándorlás magyarázatát, hogy a kedvezőbb kereseti és megélhetési viszonyok és főleg az olcsóbb föld indítják a népet azáttelepedésre. „A honi magas földárak lehetségessé teszik még az eladósodott népnek is, hogy eladva fekvőségeit, nemcsak letisztázhassa adósságait, hanem Szlavóniába költözködve, ugyanannyi földet vásárolhasson, amennyivel otthon bírt. Sok helyütt viszont nyerészkedésből teszik ugyanezt, hogy magas árakon eladott földjeik helyett olcsóbbért többet vásárolhassanak Szlavóniában“. A horvát-szlavon kivándorlás nem új, de statistikai adataink csakis 1880 óta vannak róla; a mozgalom nagyságáról képet alkothatunk abból, hogy Horvát-Szlavonországban 1881-ben 82.260, tíz évvel rá már 112.041 magyarországi születésű, tehát oda evidenter bevándorolt egyént találtak; hogy ez a nagy néptömeg hazánkra nézve elveszettnek tekinthető, kitűnik abból, hogy a kivándorlók közül csak 51.538, illetve 78.968 tartotta meg magyar honosságát, a magyar anyanyelvűek száma pedig épen csak

25

) Magyar Statisztikai Közlemények. Új folyam, I. kötet 73.* lap.

48 41.417-et, illetve 68.794-et tesz, tehát a kivándorlottaknak alig felénél többet, mi mellett azonban figyelembe veendő, hogy a Magyarországból kivándorlottak közt tetemes számmal lehetnek más ajkúak, különösen szerbek és németek. Az 1900. évi népszámlálás idejében 90.781 magyar ajkú lakója volt Horvát-Szlavonországnak, de mivel a magyarországi születésű lakosság számát még nem ismerjük, e szám jelentőségét nem tudjuk kellőleg értékelni. Kivándorlóink provenientiájára nézve az 1891. évi népszámlálás adatai világosítanak fel; ezekből kitűnik, hogy a Drávántúl élő magyarországi illetőségű egyének legnagyobb része Bács-Bodrogból való (30.167), de nagy tömegekkel adóznak még Somogy (11.768), Baranya (7.144), Zala (6.376), Torontál (3.081), Tolna (3.019), Veszprém (2.518), Vas (2.259), sőt a távoli Trencsén is (2.149). E nagy néptömegek leginkább Szerém és Verőcze vármegyékben tömörül, ahol honfitársaink száma 30.844, illetve 26.847-re rúg, de nagy számmal vannak még Pozsegában (8.348) és BelovárKőrösben is (6.922). A kivándorlók legnagyobb részt a szomszédos vármegyékben telepednek le; így a bács-bodrogi és torontáli illetőségűek Szerémben; — Baranya kivándorlói Verőczében; — Somogyé és Tolnáé ugyanott, de Belovár-Kőrösben és Pozsegában is nagy számmal, a zalaiak ellenben túlnyomó számmal Varasdban és Belovár-Kőrösben. Akik hazánk egyéb vidékeiről költöznek HorvátSzlavonországba, egyenletesebben oszlanak el az egész területen, de a három szlavón vármegye itt is kitűnik nagyobb számuk által. A horvát-szlavon kivándorlásban régebben különösen napszámosok és mezőgazdasági cselédek vettek részt, újabban nagyobb számmal telepesznek át kisbirtokosok is és tönkrement szőllőtulajdonosok, kik itthon eladják földjeiket és Szlavóniában vásárolnak helyette olcsóbb fekvőségeket. Gazdaságilag tehát a Szlavónia felé irányuló mozgalom a kivándorlókra nézve előnyösnek nevezhető; annál károsabb hatása nemzeti szempontból. A három szlavón vármegyében tömörül a kivándorlott magyar ajkú népesség, mely (1900) Verőczében 33.298, Szerémben 23.539, Pozsegában 13.762 lelket számlál, de legújabban Belovár-Kőrös vármegyében is (mely Somogyból és Zalából gyarapodik) erősen megszaporodott s immár meghaladja a 14.000 főt. A kivándorlásban újabban mind nagyobb számban vesz részt a magyarság; a Horvát-Szlavonországban élő magyar honosok számának 1881-től 1890-ig 30.000 lélekkel való gyarapodása mellett a magyar ajkúak száma 25.000-el szaporodott Azon ádáz gyűlölet mellett, melylyel a horvát nép a magyar ellen

49 viseltetik s mely az egész országban csak 21 magyar anyanyelvű iskolát tűr meg, a magyarság számbeli gyarapodása csak újabb jövevényektől eredhet; az ott letelepedetteknek, s különösen azok utódainak elhorvátosodása, melynek rövid idő alatt be kell következnie, nemzetünkre nézve nagy s pótolhatatlan veszteséget jelent. De érezhetővé válik e veszteség a Dunántúlra nézve is, melynek népességét lényegesen apasztja. A kedvező népmozgalom mellett, mely 1881-től 1890-ig 291.169 lélekkel, a rákövetkező évtizedben pedig 281.910 lélekkel növelte a Dunántúl népességének számát, a tényleges szaporúlat a nagymérvű kivándorlás folytán, (mely leginkább Horvát-Szlavonország és Ausztria felé irányúi) a nyolczvanas években nem haladta meg a 187.020 lelket, a kilenczvenes években pedig a százötvenezret sem ütötte meg, Bács-Bodrog pedig valamennyi vármegye közül a legnagyobb veszteséget (74.801 lélek) szenvedte a (majdnem kizárólag a Drávántúlnak adózó) kivándorlás által. 2. Ausztria· Bár azon történelmi és politikai kapcsoknál fogva, melyek hazánkat Ausztriához fűzik, a két állam népe közti érintkezés régi idők óta sűrű volt s így a határ átlépése nem jelentett mindig egyúttal az országból való kivándorlást is: az a nagymérvű átszívárgás, mely Ausztria s különösen annak székvárosa felé folyik, végeredményben igen sokszor mégis a végképeni letelepedésre s így az országtól való elszakadásra vezetett. Az Ausztria felé való kivándorlásnak messze történelmi időbe viszanyúló múltja van. Ausztria a maga fejlettebb iparával évszázadok óta intensiv felszívó hatást gyakorol hazánk népére s bár természetszerűleg első sorban a vele határos vármegyék népessége adózott neki legnagyobb mértékben, mégis az ország távolabbi részei sem maradtak mentek az osztrák tartományok, s különösen Bécs hatalmas vonzóerejétől. Statistikai adatokkal ugyancsak kevéssé tudjuk e vándormozgalmat igazolni, mert az osztrák határon való átkelés semmiféle nyilvántartásnak vagy ellenőrzésnek nincs alávetve, és az osztrák népszámlálási munkák is csak 1857 óta mutatják ki a Lajtán túl élő magyarok számát, de az utolsó fél századról rendelkezésre álló adatok is meggyőzően bizonyítják, hogy a mozgalom mindnagyobb arányokat ölt. Igaz ugyan, hogy az eddigi népszámlálások időpontja némileg hozzájárul ahhoz, hogy az Ausztriában élő magyarság számát magasabbnak tüntesse fel, mint a mennyi hazánkfia oda tényleges letelepedés czéljából kivándorolt, mert nyugati Magyarország nagyobbára földműves népessége a téli időszakban egyene-

50 sen reá van utalva az ausztriai gyárakban kínálkozó keresetre, míg tavaszszal, a mezei munka beálltával ismét visszatér szülőfalújába, mely nyáron át munkával s kenyérrel bőven ellátja s csak télre nem tud neki elégséges foglalkozást és keresetet nyújtani. Mindamellett nagy számmal vannak iparosok és kereskedők, kik végleg települnek le Ausztriában s így hazánk népmozgalmát Ausztriával szemben erősen passivvá teszik. A legrégibb népszámlálás szerint (1857), mely az Ausztriában élő magyar lakosságot kitünteti, 53.047 magyar honos élt ottan. Ez a szám már 1869-ig közel megkétszereződött (91.162), 1880-ig újra megduplázódott (183.422) és 1890-ig 228.647-re emelkedett; menynyire rúg a legutóbbi népszámlálás szerint, ma még nem tudni, feltehető azonban, hogy 280.000-hez közel fog járni. Már ez a számsor is mutatja, hogy az Ausztriába való kivándorlás mily rohamosan fokozódott; pedig e számok nem adják a kivándorlottak egész összegét. Sokan vannak kétségkívül hazánkból eltávozottak kik magyar honosságukat már felcserélték a rájok nézve előnyösebb, sokszor épen szükséges osztrák állampolgársággal. Ezzel szemben ugyan a magyar honosok egy része már Ausztriában született, tehát nem közvetlenül kivándorlott elem, de mint magyar honosok, ivadékai, épen olyan veszteséget jelentenek ránk nézve, mint szüőik, kik még hazai földön pillantották meg a Napot. Az a körülmény, hogy az Ausztriában élő magyar honosok száma a nyolczvanas években sokkal kisebb mértékben emelkedett, mint az előző évtizedben, egyenesen arra utal, hogy a kivándorlott magyarok nagy része már megszűnt magyar állampolgárnak lenni. Hiszen 209.431 magyarországi születésű egyén mellett, amennyit az 1890. évi osztrák népszámlálás kitüntetett, családtagjaik révén legalább 300.000 magyar honosnak kellene lennie, ha minden kivándorlott megtartotta volna magyar állampolgárságát.28) Kétségtelen tehát, hogy az a veszteség, melyet Ausztriába való kivándorlás által szenvedtünk, sokkal nagyobb, mint amit az osztrák népszámlálás adatai mutatni látszanak s ez a veszteség annál súlyosabb, mivel Ausztriából való bevándorlás csak csekély mértékben ellensúlyozza. Ez a veszteség leginkább az Ausztriával határos 28 ) Ha a népszámlálások eredményeit összehasonlítva, az Ausztriában éló magyar honosok számának gyarapodását akarjuk megállapítani, az időközben elhaltak s így a népszámlálásból hiányzók számát is tekintetbe kell vennünk. Ha egy-egy évtizedre csak 25%-nyi halandóságot veszünk fel, máris 320.000-re becsülhetjük az Ausztriába költözött magyarok számát.

51 vármegyéket érinti súlyosan, még pedig első sorban a nyugati határszélieket, azután a Galicziával határos vármegyéket. Ha az 1890. évi

népszámlálás alapján azt kutatjuk, hogy az egy-egy vármegyei illetőségi lakosságnak (azt 10.000-nek véve) mekkora része él Ausztriában, a következő eredményre jutunk:

Annyi tehát világos, hogy legtöbben vándorolnak ki azon 100—150 kilométer széles földsávból, mely az ország határa mentén Fiúmétól kezdve egészen Árva és Liptó vármegyékig húzódik s onnan Máramarosig folytatódik. Ezen sávon belül már sokkal gyengébben érvényesül az osztrák tartományok vonzóereje, mert p. o. Veszprém vármegyéből már csak 96, Barsból 46, Zólyomból 39 kivándorló került ki, tízezer lakóra számítva. Az ország belseje felé erősen csökken Ausztria felszívóképessége, csakis Pest és Temes, a Királyhágón túl Szeben- és Brassó vármegyék vesznek részt nagyobb mértékben a mozgalomban. Az a néptömeg, melyet az Ausztria felé irányuló vándormozgalom a fent említett vármegyéktől elvon, nemcsak relative jelentékeny, de absolut nagyságát tekintve is számot tesz. Az Ausztriában élő magyar honosok közül ugyanis

amiből tehát kitűnik, hogy a kivándorlottaknak jó kétharmadrésze a nyugati határszéli vármegyékből való s az ország többi részéből csakis Pest vármegye szolgáltatott a kivándorláshoz nagyobb járulékot.

52

Úgy ahogy Magyarország határszéle szolgáltatta kivándorlóink legnagyobb részét, úgy ezeknek letelepedése is túlnyomó részben Ausztriának határszéli kerületeiben ment végbe. Bécs és környéke természetszerűleg legerősebben vonzotta magához hazánk népét, de sűrű a magyarországi elem Stájerországnak keleti határszéle mentén is egészen le Karinthiáig. Az Alsó-Ausztriában élő 135.094 magyarországi születésű egyén közül27) nem kevesebb mint 100.666 telepedett meg Bécs városában s a Magyarországgal közvetlenül határos enzersdorfi, brucki, badeni, neunkircheni és bécsújhelyi kerületekben további 26.000 magyar születésű lakó találtatott. Hasonlókép tömörül a magyarországi elem Stájerországban is a keleti határ mentén, mert 23.707 lakó közül tizenhétezret ott találunk (közülük 7.315 Grácz városában). Ezzel szemben az odább nyugat felé eső kerületekben jóval kevesebb a magyar bevándorló, a távolabb eső koronatartományokban pedig egészen alárendelt a számuk; Felső-Ausztriában p. o. 2.750, Karinthiában 2.100, Krajnában 2.541, Tirolban 1.243, Vorarlbergben 145, Salzburgban 431 a számuk. Valamivel nagyobb számmal keresték fel Isztriát, Görzöt, Gradiskát és Triest városát, ahol együttvéve 5.777 fő él. Az éjszaki tartományok közül Csehországban 8.461, Morvaországban 10.424, Sziléziában 2.703, s Galicziában 9.904 magyar születésű egyén találtatott; végűi Bukovina és Dalmáczia felé is van némi kivándorlás, amott 1.945, itt 2.066 magyar születésű lakót írtak össze; de megjegyzendő, hogy Morvaországtól kezdve Bukovináig mindenütt a magyar határ mentén telepedtek le legsűrűbben kivándorlóink, kik egyedül a tartományi fővárosokban tömörülnek még ennél sűrűbben. Azon felfogással szemben, mintha az Ausztriába való kivándorlás nagyobbára csak ideiglenes jellegű jelenség volna, mely csak pillanatnyi munkakeresetet czélozna, a statistikai adatok ellenkezőt bizonyítanak; az 1891. évi magyar népszámlálás ugyanis a háztartáshoz tartozó s Ausztriában távollevő (tehát csak ideiglenesen távollevő) elemek számát sokkal kisebbnek állapította meg (Sopron vármegye 4.031, Pozsony 2.982, Vas 4.355, Nyitra 2.863, Trencsén 3.638, Moson 1.374), úgy hogy az ezen vármegyékbe illetékes 133.108 egyén közül csak 19.243 tekinthető ideiglenesen távollevőnek, 113.865 lélek pedig végképen elköltözöttnek vehető. Megengedjük

27 ) A bécsi Statistische Central-Commission szives volt a magyarországi születésű népességnek kerületek (Bezirkshauptmannschaft) szerint való tüzetes kimutatását rendelkezésemre bocsátani.

53 ugyan, hogy a távollevők ezen összeírása hiányos, de a különbség sokkal nagyobb, hogy sem ezt csak ez okból lehetne kimagyarázni. Sokkal nagyobb fontosságot kell tehát e mozgalomnak tulajdonitani, mintsem általában szoktak. Nagyobb fontosságot. már azért is, mivel a magyarországi kivándorlás egészben véve. intelligens, munkaképes német elemeket visz Ausztriába, melyeknek elvesztése hazánkra nézve nemcsak gazdasági szempontból káros, de a német elem assimilátiójának megnehezítése folytán nemzeti szempontból sem nevezhető kedvező jelenségnek. Tagadhatatlan azonban, hogy a Dunántúl lakosságára nézve az Ausztriába való akár ideiglenes, akár állandó jellegű kiszivárgás nagyon fontos kereseti forrást képez, mely a lakosság megélhetési viszonyait jelentékenyen megkönnyíti. 3. Bosznia-Herczegovina. Azzal a nagy vándormozgalommal szemben, mely hazánkból a külföldre, nevezetesen tengerentúli államokba irányul, sajnálattal kell constatálnunk, hogy Bosznia-Herczegovina, melyet úgy természeti fekvése, mint politikai állása Magyarországnak mintegy gyarmati jellegű függelékéül jelölt ki, ahová a népesség fölöslege vagy existentiájában veszélyeztetett rétegei természetes lefolyást találhatnának, népünk részéről kevés figyelemben részesül. Pedig joggal és találóan utalt Szokolay Kornél28) ezen tartománynak különösen Magyarországra nézve fennálló jelentőségére, melynek magasabb műveltségi fokon álló s gazdaságilag előrehaladottabb lakossága a fejletlenebb bosnyák földön nagyon fontos közgazdasági szerepre volna hivatva. A kivándorlási áradatnak Bosznia felé való irányítása közgazdasági jelentőségén kívül nemzeti szempontból is kívánatos volna, mert a Romániában vagy Amerikában biztos pusztulásnak induló magyar elem Bosznia-Herczegovinában ment volna minden nemzetiségi elnyomatástól s új magyar telepek alapját vetve meg, erőteljes, virúló fejlődésnek indulhatna. A Bosznia felé való kivándorlás nagyságáról közvetlen mértékünk nincs, de az 1895. évi boszniai népszámlálás, 29) mely 42.358 magyar honost állapított meg, arról tanúskodik, hogy a mozgalom elég élénk. Miután pedig magyar honos közel kétszerannyi van mint osztrák, feltehető, hogy 1885-ben, amidőn együttesen 25.273 osztrák és magyar honost írtak össze, mintegy 15—16.000-re rúg-

28

) A Köztelek 1900. évi május 26-iki számában. ) Johann Strauss: Die österreichischen und ungarischen Staatsangehörigen in Bosnien und der Hercegovina. (Statistische Monatsschrift, 1897. VI. cs VII. füzet). 29

54 hatott a magyar állampolgárok száma, a rákövetkező tíz év alatt tehát igen nagy arányú bevándorlásnak kellett folynia Mágyarország felől. Feltűnő azonban, hogy a 42.000 magyar honos közül csak 9.604 az anyaországba való illetőségű, 32.754 pedig horvátszlavonországi; az anyaországbeliek legynagyobb részt Bács-Bodrog és Torontál vármegyéből valók (amabból 3.221, ebből 1.226), de Baranya, Tolna, Vas, Zala, Pest, Temes, Somogy és Pozsony vármegyék is nagyobb tételekkel szerepelnek; a horvát-szlavon országból valók túlnyomó része (19.325) Lika-Krbava vármegyei illetőségű, ezenkívül azonban Modrus-Fiume-, Zágráb és Szerém vármegyékből is sok magyar honos van jelen. A magyar honosok túlnyomó része őstermelő, különösen a horvátországiak, kiknek majdnem két harmad része mezőgazdaságból él; a magyar anyaországból eredő népesség körében majdnem egyforma számmal van képviselve a foglalkozás négy főcsoportja; az összetétel a következő:

Már e néhány adat is igazolja, hogy az anyaországból kivándorlottak mennyivel nagyobb arányban vesznek részt a magasabb kereseti ágakban, mint a horvátok s arra utal, hogy Boszniában a magyarságra az ipar s kereskedelem terén jelentékeny feladat várna, 4. Románia. Bár a romániai kivándorlás a mozgalomnak egyik legfontosabb része, mégis alig van megbízható adatunk, mely csak némileg is képet nyújthatna a mozgalom nagyságáról. Ez nemcsak a mozgalomnak évszázados múltjáról áll, de hasonlóképen annak legújabb fázisairól is. Nemcsak, hogy a kivándorlók számát saját statistikánkból nem ismerjük, de a romániai népszámlálás is teljesen tájékozatlanul hagy a Romániában élő magyarok száma iránt. Innen van az, hogy e számra nézve még sokkal nagyobbak az eltérések, mint a kivándorlás bármely már ágazatára nézve; az irodalomban forgalomban levő adatok 50.000 és 200.000 között ingadoznak30) A valósághoz legközelebb mindenesetre Hegedűs Lóránt becslése jár31), mely szerint Romániában százezer körül ingadozik

30 ) Dr. Robitsek Ferencz az Alkotmány 1900. évi aug. 25-iki számában megjelent czikkcben 50.000-re, Buday Barna a Vándorló magyarok czímű füzetében (4. lap) 200.000-rc teszi a Romániában élő magyarok számát. 31 ) A székelyek kivándorlása Romániába. Budapest, 1002. 05. lap.

55 azoknak a magyar kivándorlóknak vagy települőknek a száma, a kik még tudnak magyarul. A számítás részleteit illetőleg utalunk Hegedűs Lóránt munkájára, mely a romániai kivándorlásnak eddig legjobb képét festette. Csak annyit akarunk itt megemlíteni, hogy — miként már 1893-ban hangsúlyoztuk 22) — téves az a felfogás, mintha a romániai kivándorlás csak székely kivándorlás volna; nagyon jelentékeny ugyanis a magyarországi oláhok kivándorlása is, sőt némely jel arra utal, hogy a mozgalom súlypontja — különösen a nyolczvanas években — a Székelyföldről inkább az oláh vármegyékre helyezkedett át. A tényleges szaporulatnak a természetes szaporulattal való összehasonlításából ugyanis kitűnik, hogy

embert veszített kivándorlás által. Figyelembe véve már most azon néptömeget, melyet ezen vármegyék az ország más részeiből beszivárgás által nyertek, a romániai kivándorlás nagysága az 1881 — 1800. évekre következőleg számítható ki (a következő évtized valódi népvesztesége még nem állapítható meg, mivel az 1900. évi népszámlálásnak idevonatkozó adatai még nincsenek közzétéve):

vagyis, a többi vármegyék kivándorlásával együtt, mintegy 50.000 lélek, miből a székely kivándorlásra hozzávetőleg 15.000 lélek esik. Az 1899-ben megindított adatgyűjtés a kivándorlók nemzetisége tekintetében ugyanilyen eredményre vezetett; ezen adatok szerint ugyanis Romániába kivándorolt mindössze: 32

) Közgazdasági és Közigazgatási Szemle. XVII. évfolyam, 575. lap.

56

Igaz ugyan, hogy e vármegyékből — mint alább látni fogjuk, — nagyobb számmal vándorolnak ki más európai államokba, sőt Amerikába is s nem tudjuk, hogy ezek közül mennyi az oláh, de még ha felteszszük, hogy az egyéb államokba kivándorlottak kivétel nélkül mind oláhok volnának — ami nyilván nem áll — akkor is 8.479 oláh anyanyelvű kivándorlónk ment volna Romániába, több mint a magyar és német (szász) anyanyelvű kivándorlók együttvéve. Nem fér tehát kétség ahhoz, hogy az erdélyi oláhoknak Romániába való kivándorlása jelenleg — az absolut számokat tekintve — több mint kétszer akkora, mint a székely-magyar kivándorlás. A fentebbi adatokból kitűnik, hogy az utolsó három év alatt Romániába kivándorlott 18.799 magyar honos közül 16.904 a királyhágóntúli vármegyékből került ki; ezek közül BeszterczeNaszód, Kolozs, Maros-Torda, Szolnok-Doboka és Torda-Aranyos vettek részt a mozgalomban a legkisebb összegekkel, míg Brassóból és Szebenből került ki a legtöbb kivándorló. Az erdélyi részeken kívül a Tisza-Maros szöge is szerepel a kivándorlási mozgalomban, különösen Krassó-Szörény és Torontál vármegyék, míg az ország egyéb részei jóformán egészen passive viselkednek vele szemben. Áttekintés czéljából felsoroljuk azon vármegyéket, melyekben a romániai kivándorlás az utolsó három év alatt nagyobb jelentőségre vergődött Kivándorolt:

57

A romániai kivándorlás mérveinek megismerésére, különösen a korábbi éveket illetőleg, egyrészt a kiadott útlevelek száma, másrészt a magyar-oláh határállomások (belépőállomások) forgalma is felhasználható. A határállomások forgalmát feltüntető összeg az ismételve ide-oda utazók többszörös számbavétele folytán sokkal nagyobb a tényleg átkelt egyének számánál, miért is csak a be- és kilépők száma közti különbözet tekinthető a vándorlás megközelítő mértékéül; ez a mérték azonban csak relatív, mert csak a túlsúlyban levő mozgalom többletét adja a kisebb mérvű ellentétes mozgalom felett, de nem adja egyúttal absolut nagyságát. Tekintettel tehát arra, hogy a bevándorlási esetek a kivándorlások felismerhető számát apasztják, mondhatjuk, hogy az így nyert számok a kivándorlás minimumát tüntetik fel. A határállomások kivándorlási forgalmát illetőleg a kereskedelemügyi minister jelentésében a következő adatok foglaltatnak: az útlevéllel Romániába kiment magyar honosok száma a viszatérteknél kisebb (-+-), illetve nagyobb (—) volt

A fentemlített öt belépő állomáson tehát — egyetlen eset kivételével — mindig nagyobb volt a Romániába kiment magyar honosok száma, mint a visszatérteké; a három év összegében pedig 10.065 főre rúg a veszteség, mely nyilván a kivándorlás eredménye. Ezenkívül figyelembe veendő a predeáli határállomás; erről azonban csak annyit tudunk, hogy a kilépett egyének száma a fentemlített három esztendőben 8.572 és illetve 8.688 lélekkel volt nagyobb 0891-ben 1.164-el kisebb) a belépettéknél, úgy hogy együttesen 16.096 egyénnel több ment ki, mint amennyi bejött. Hogy e forgalomból mennyi jut magyar honosokra, azt nem tudjuk, de valószínű,

58 hogy nagy része a székely-magyar s erdélyi oláh kivándorlás terhére írandó. Hasonló adatokat közölt a m. kir. központi statistikai hivatal 1899-ben a magyar-román és magyar-szerb határforgalomról is, újabban pedig 1902. január óta is tesz közzé ily adatokat. 1899ben a Statisztikai Havi Közlemények szerint a határállomásokon kilépett 215.141 és belépett 208.611 magyar honos, a kilépők többlete tehát 6.530 fő. Hozzá teendő azonban, hogy ezen kimutatások szerint a belépők közül csak mintegy 198.000 egyén marad az országban, a többi saját nyilatkozata szerint külföldre utazik tovább 35), úgy hogy a tulajdonképeni veszteség mintegy 17.000 egyén. Hogy ebből mennyi jut Romániára, mennyi Szerbiára és a többi Balkánállamokra, azt nem állapíthatjuk meg; tudjuk ugyan, hogy az ország határán kilépett magyar honosok közül 145.791 ment Romániába, 64.899 Szerbiába, 3.693 Bulgáriába és 758 egyéb Balkán-államokba, de mivel a belépettekről (visszatértek) ily részletezés nem áll rendelkezésre, a tulajdonképeni népveszteségnek országok szerinti megoszlását nem ismerjük. Az 1902. év eleje óta közzétett adatok a határon ki- és belépett magyar állampolgárokat minden egyéb részletezés nélkül mutatják ki; januártól szeptember végéig 202.982 honpolgárunk lépett ki, de csak 185.415 lépett be; az összes Balkán-államokkal szemben való kivándorlási veszteségünk tehát 17.567 lélek, miből — a szerb határállomások levonásával — mintegy 15.000 fő jut a romániai kivándorlásra. Ezek az adatok nagyon jelentékenynek tüntetik fel a Balkánállamokkal s különösen Romániával szemben fennálló kivándorlási mozgalmunkat. Valójában azonban a mozgalom arányai még nagyobbak, mert évente néhány ezer egyén szökik át útlevél nélkül (népiesen „rigó-passzussal“), tiltott útakon a romániai határon, aminek illustrálására felhozhatjuk, hogy pusztán csak azon egyéneknek száma, kiket a csendőrség tiltott határátlépés miatt letartóztatni képes, évente mintegy ezerre rúg. Nagyrészt a katonai kötelezettség alól való kibúvás kedvéért hagyják el hazájukat. Még sokkal nagyobb arányúnak látszik a Románia felé forduló vándorlás, ha az útlevelek statistikáját veszszük figyelembe. 35

) A Statisztikai Havi Közleményekben az országban maradók száma 183.281-re van téve; átlag a belépetteknek 00 —95 százaléka marad az országban, csak a január—márczius hónapokban teszi az országban maradók száma a belépetteknek alig felet. Miután e három hónap adatai valószínűtlenek, a többi 9 hónap arányában számítottuk át.

59 Az ezen alapon nyert kép ugyan szintén hézagos, egyrészt mivel — mint említettük — számosán útlevél nélkül távoztak, másrészt pedig az útlevelet kérő egyének közt nagyobb számmal lehetnek olyanok is, kik nem kivándorlás, hanem egyszerű utazás czéljából szerzik be az útlevelet. Minthogy azonban a Romániába szóló útleveleknek kilencz tizedrésze állandóan az erdélyi részek lakóira esik, ahol a kivándorlás szándéka közel fekszik, ellenben az utazók túlnyomó részét szolgáltató fővárosban és nagyobb vidéki városokban aránylag kevés romániai útlevelet állítanak ki, feltehető, hogy az útlevelek legnagyobb részét oly néprétegek veszik igénybe, kik a kivándorlás szándékával mennek Romániába. Az oda kiállított útlevelekkel utazásra jogosult magyar állampolgárok száma volt:

3. sz. A Romániába szóló útlevelekkel utazásra jogosított személyeknek havonkénti kimutatása 1899—1902. évekről. 1890-ben ....................................................................................... 47.052 1900-ban ..............................................................................26.188 1901-ben .............................................................................36.581 1902. szept. végéig ........................................................................ 32.528

Az alábbi felsorolásban! a kiadott útlevelek (illetve az ezek alapján utazásra jogosult személyek) számának havonkénti hullámzását tüntetjük fel. Miként a mellékelt (3. sz.) graphikus rajzból is látni, a kivándorlás a tavaszi hónapokban a legsűrűbb, amikor 6, 7, sőt 8.000-re is rúg a kiadott útlevelek száma. Nyár felé megcsappan a kivándorlás s őszszel és télen a legcsekélyebb. E szabály alól csak az 1900. év képezett kivételt, amidőn az egyes hónapok közt nem volt lényeges különbség. A Romániába szóló útlevéllel utazásra jogosult magyar állampolgárok száma volt:

60

Ezek után még egy pillantást kell vetnünk a kiadott útleveleknek törvényhatóságonként való eloszlására. Erre nézve csak 1902 óta vannak részletezett adataink. 34) Miként már említettük, a Romániába kiadott útleveleknek kilencz tizedrésze a Királyhágón túli országrészre esik; az anyaországban szórványosan ugyan mindenütt adnak ki Oláhországba szóló útleveleket, de nagyobb számmal csak a Maros-Tisza szögében és Máramaros vármegyében. Az erdélyi részen — mint a mellékelt térkép is mutatja — a déli és keleti határszéli vármegyék — Szebentől Csíkig — és a hozzájuk csatlakozó Nagy-Küküllő és Udvarhely vármegyék lakói folyamodtak legnagyobb szám4. sz. Az 1902. évben (januártól szeptember ban folyamodtak végéig) Romániába kiadott útlevelekkel utazásra útlevélért; mindegyik jogosított személyeknek földrajzi eloszlása. 34 ) Ez adatok a Statisztikai Havi Közleményben közöltetnek. Az 1902. évi január hóról azonban az útlevelek száma csak törvényhatóságonként van közölve, de nem egyúttal rendeltetési államok szerint is; a hiányon akként segítettünk, hogy a Romániába kiadott útlevelek főösszege és az ország erdélyi részében kiadott útlevelek összege közti különbözet arányában csökkentettük a törvényhatóságonként kiadott útlevelek számát.

61 vármegyére kétezernél több útlevéllel utazásra jogosult egyén jut, még pedig Brassóra 6.133, Szebenre 5.515, Háromszékre 4.429 és Csikre 3.098. Száz lakóra pedig 2-nél több jut, legtöbb Brassóban: 6.4. újabb bizonyítékát látjuk ebben annak, hogy a romániai kivándorlás nagyobb mérveket öltött a román és szász lakta vidékeken, mint a Székelyföldön. Az 1902. év január 1-től szeptember 30-ig Romániába szóló érvényességgel kiállított útlevelek, illetve az ezek alapján utazásra jogosult személyek száma volt ugyanis:

A romániai kivándorlás jellemző sajátsága egyébként, hogy abban a férfiak nagyon erősen vannak képviselve; ennek következtében a nemek aránya különösen az erdélyi rész déli határszélén igen erősen megromlik. A nők túlsúlya egyes helyeken természetellenesen magas, így Brassó vármegye hétfalusi járásában 1200—1300, sőt Szeben vármegye szelistyei járásának egyes községeiben 1900-ig is emelkedik ezer férfi után. A székely kivándorlók közt a nők sokkal számosabbak; ezek nagy tömegekben özönlenek cselédekül Romániába s különösen Bukarestbe, ahol szorgalmuknál s becsületességüknél fogva közkedveltségben állanak. 5. Egyéb európai államok. Románián kívül még Szerbia és Bulgária, azonkívül a Német birodalom gyakorol népünkre nézve vonzóerőt, sőt szórványosan Európa egyéb államai felé is történik kivándorlás, concrét adataink azonban csak 1899 óta vannak e mozgalmakról. Ezen adatok szerint kivándorolt:

A Balkán államok közt Szerbiának van a kivándorlás tekintetében ránk nézve a legnagyobb jelentősége; az áramlat különösen az újabb időben nyert kiterjedésben és erőteljességben s ma már

62 nemcsak a maros-tiszaközi vármegyékből, de Bács-Bodrogból és Pozsega vármegyéből is szedi áldozatait. A szerb népszámlálás 1890-ben 24.562, 1895-ben pedig 28.796 magyarországi születésű egyént constatált, kik közül csak 1.220, illetve 2.541 volt horvátszlavónországi. A Szerbiában élő honfiaink száma tehát elég jelentékeny és feltehető, hogy az 1900. évi népszámlálás már harminczezernél többre fogja számukat tenni. E nagy néptömeg azonban túlnyomó részben szerb nemzetiségű, a magyar ajkúak száma a kétezret alig haladja meg (2020). A többi Balkán államokat illetőleg a kivándorlás mérvét tanúsító közvetlen adatok nem állanak rendelkezésre. Annyit a népszámlálási munkákból tudunk, hogy Bulgáriában vannak még nagyobb számmal magyarok; ezen adatoknak behatóbb tárgyalásába ezen munka második részében fogunk bocsátkozni, amidőn a külföldön élő magyarok statistikáját fogjuk közzébocsátani. Kivándorlási statistikánk még csak egy európai állam felé való áramlásunkat mutatja ki külön s ez a Német birodalom. Már a fentebb közölt adatokból látható, hogy a Németország felé való kiözönlés évről-évre fokozódik. Ez adatok azonban kétségkívül hézagosak, mivel csakis az ország éjszaki és nyugati határszélét szerepeltetik nagyobb mértékben a Németország felé való kivándorlásban, holott ismeretes, hogy a legutóbbi években DélMagyarországnak is nagy része volt benne. 35) Innen ugyanis felnőtt, munkaképes és magasabb igényeknek is megfelelő munkásemberek vándorolnak ki nagy számmal a Német birodalomba, különösen Württembergbe és Hessenbe; ezen kivándorlási mozgalmat Németország előkelő gazdasági testületéi mesterségesen és tervszerűen előkészítik, így a Württembergischer Landwirtschaftlicher Gauverband közvetített számos dél-magyarországi munkást, kiknek munkájával az odavaló földbirtokosok nagyon meg vannak elégedve. A württembergi Centralstelle für Landwirtschaft átirattal értesítette az összes kerületi gazdasági egyesületeket, hogy ezek számára is elvállalja a dél-magyarországi mezőgazdasági munkások követését. E czélból a Centralstelle érintkezésbe lépett a német települők és kivándorlók központi egyesületével, mely hivatva volna a magyar munkásokat Németországba szállítani. A kiutazás kötségeit (20—22

35 ) V. ö. De Pottere Bruno előadását a délvidéki svábok kivándorlásáról (az Orsz. Magyar Gazdasági Egyesület közgazdasági szakosztályának 1901. április 24-én tartott ülésében); ebből vesszük át a délvidéki sváb kivándorlás jellemzését.

68 márka) a munkaadók viselik, de a visszautazás költségeit csak részben térítik meg, A férfi napi munkabére 1.20—1.60 márka, ezenkívül terményekben hetenként ½ font hús, 1 font borsó, 1 font rizs, 1½ font liszt, 1 font zsír, 8 font kenyér, 12 font burgonya és 3½ liter tej jár neki. Különösen a bácskai protestáns sváb községekből vándorolnak ki sokan, ahol a községi tanítók és kántorok busás közvetítési díj mellett üzletszerűen foglalkoznak a munkás közvetítéssel. A svábok kora tavasz óta mind nagyobb rajokban vándorolnak ki: minden 2—3 hétben 6—8 kocsiból álló különvonat viszi őket Szolnokon és Hatvanon át az éjszaki határig és ezen hosszú útért csak 4 koronát fizetnek, mert igénybe veszik azt a kedvezményt, melyet a vasúti díjszabás a helyi közlekedés megkönnyítésére az egyes munkacsoportok szállításánál engedélyez. Az így keletkező munkáshiány a délvidéki gazdasági élet nagy anyagi kárát okozhatja, azonkívül a délvidéki mezőgazdaság fellendülését lehetetlenné teszi. E mozgalom főindító oka azon súlyos gazdasági válság, mely a délvidéken is már akut jellegűvé vált; ezt a válságot a rossz termések és azon körülmény idézték elő, hogy a délvidéken még nem igen tudtak terjeszkedni a modem közgazdasági élet eszméi, sem a mezőgazdasági ismeretek újabb vívmányai, valamint hogy a délvidéken a gazdatársadalom még sehogy sincs szervezve. A kivándorlási mozgalom visszahatása gyanánt észlelhető a német szellem terjedése, amit elősegít az, hogy az említett német testületek közegei ugyanazok, akik a német Schulverein politikai agitátorai. A Németország felé irányuló délvidéki mozgalom, mint a felsoroltakból látszik, nem végleges kivándorlás, hanem munkaszerzés czéljából való időszakonkénti kiözönlés jellegével bír. Ebből a szempontból tekintve, a mozgalom nem jár a népesség jelentékeny csökkenésével, mert ha bár egyesek künn is maradnak, túlnyomó nagy részük mégis a munkaévad végével visszatér, sokan pedig, — kik gyári vagy mezei munkára mentek ki — még idő előtt, csalódva s kiábrándulva kerülnek haza. A délvidéki vándorlás jelentősége tehát leginkább abban nyilvánul, hogy épen a legerősebb munkaidőben csappantja meg a munkáskezek számát, aminek kártékony visszahatása már is érezhetővé kezd válni. Remélhető azonban, hogy a Németországban fellépett gazdasági depressió, mely a kereseti viszonyokat ott is erősen rontotta s rengeteg módon fokozta a munkanélküliek számát, valamint az onnan érkezett figyelmeztetések, melyek a kivándorlástól óva intenek, jótékonyan fognak hatni e

64 mozgalom lecsillapodására. Ezt annál inkább óhajthatjuk, mivel a bácskai és torontáli jómódú sváb lakosságot nem a megélhetés lehetetlensége indítja útnak — nagyon sok gazdag paraszt is vándorolt ki — hanem nagyobbára a meggazdagodás vágya és az újság csábító ingere, mely azt hiteti el vele, hogy Németországban kevesebb munkával és fáradsággal lehet könnyű megélhetést biztosítani, mint nálunk Magyarországon. 6. Amerika, a) Általában. A kivándorlás valamennyi irányzata közül ma egy sem oly nagymérvű, mint az Amerika felé, különösen pedig az Egyesült-Államok felé való kivándorlás. Mielőtt a kivándorlás czélpontját képező egyes amerikai államokra áttérnénk, rövid áttekintést kell nyújtanunk a mozgalom egész nagyságáról, amennyiben ezt statistikai anyagunk lehetővé teszi. Az EgyesültÁllamok erre vonatkozó feljegyzései ugyan 1861-ig mennek visszafelé, de a többi államok csak jóval később indították meg idevágó nyilvántartásaikat s a dél-amerikai államok a magyar kivándorlókat nem is tüntetik ki külön, hanem az osztrákokkal egy kalap alá fogják. Ezt a hibát ugyan némileg ellensúlyozza a német kikötők statistikája, melynek gondos feljegyzései 1871-től kezdve állanak rendelkezésünkre, de mivel e kikötőknek a Dél-Amerika felé való kivándorlásban csak kis szerepök van, még mindig nagyon érezhető a megfelelő adatok hiánya. A többi európai kikötőkön keresztül kivándorolt magyar honosok számáról csak 1889 óta vannak adataink, de ezek sem mindenütt tökéletesen megbízhatók. Adatokkal általában csak Antwerpen, Amsterdam, Rotterdam és Genua részéről rendelkezünk, hiányoznak tehát a ránk nézve fontos egyéb olasz kikötők, a Fiúmén és Triesten keresztül (közvetve) kivándorlók, s a franczia kikötők. Ezen hiányok daczára is elismerés illeti meg a m. kir. központi statistikai hivatalt, melynek sikerűit ezen nehezen megszerezhető adatokat legalább 1889-ig viszafelé összegyűjteni. A tengerentúli kivándorlást illetőleg rendelkezésre álló összes adatok áttekintését a 2. számú táblázatban nyújtjuk.36) 36

) E táblázatban a hamburgi s brémai kikötő, valamint az amerikai statistika adatait az eredeti forrásmunkákból vettem át. A német kikötők összegébe beállítottam Wilhelmshaven és Stettin adatait is, melyeket a m. k. közp. statistikai hivatal a Magyar Statisztikai Évkönyv erre vonatkozó táblázataiban jegyzetben ugyan felsorol, de az összegbe — érthetetlen okból — nem foglal bele. Innen az olt közölt adatokkal szemben mutatkozó eltérés. A belga, németalföldi és olasz kikötőkre vonatkozó adatokat a Magyar Statisztikai Évkönyv táblázatából vettem át, miután azok másutt sehol sincsenek közölve.

65

66 Ha e táblázat végeredményeire tekintünk, fájó szívvel kell látnunk ama rendkívüli pusztítást, melyet a kivándorlás népességünkben végbe vitt. Az a mozgalom, mely a hatvanas években szórványos esetekkel kezdődött, immár hatalmas árrá dagadt fel, melynek nyomában ijesztő pusztulás marad vissza. Hiszen már annyira Jutottunk, hogy 1899-ben 43.393, 1900-ban 54.767 1901-ben pedig 70,941 egyén ment ki hazánkból Amerikába s ha ez az áradat így tovább nő, ma-holnap százezer emberünk fog évente Amerikába átkelni! Ha pedig a mozgalom egész lefolyására pillantunk vissza, amennyiben hiányos adataink engedik, azt látjuk, hogy A kikötők adatai szerint

1871 — 1880-ig 1881— 1890-ig 1891 —1900-ig

16.448 186.822 285317

egyén kelt át az Óczeánon, jobb hazát keresendő! Ez az ijesztően nagy szám sokkal nagyobb, mint a kivándorlás okozta népveszteségről szóló fentebbi fejtegetéseink alkalmával nyert

67 összegek. Hogy az eltéréseket megértsük, figyelembe kell vennünk a következőket. Fentebbi fejtegetéseinkben csak az 1881—1900. évi időszakra terjeszkedtünk ki, míg a most kimutatott összegben az 1871-1880 és 1901. évek kivándorlása is beléfoglalva. Ez magában véve már 87.389 főnyi differentiát okoz. Marad tehát az 1881—1900. évek folyamán kimutatható kivándorlók összege gyanánt 472.139. Ebből a tömegből mintegy százezerre tehető a visszatértek, valamint azoknak a száma, kik ismételve keltek át Amerikába, mely utóbbiak tehát többszörösen szerepelnek a kikötők statistikájában;57) ezeknek levonása után körülbelül 370.000-re becsülhetjük a tényleg künn maradtak számát. Még ez is jóval több, mint a kimutatott népveszteségből Amerikára eső hányad, a mi tehát arra utal, hogy a kivándorlást ellensúlyozó bevándorlásnak jelentékenyebbnek kellett lennie, mint amekkorára becsültük. Nagyon feltűnő, hogy a kikötők kivándorlási adatai mennyire meghaladják az Egyesült-Államok bevándorlási statistikájának megfelelő összegeit. Egy okot — a honosság valószínűleg téves megállapítását — már fentebb említettük, de ez nem magyarázhatja ki az 1871—1898. években mutatkozó s 60.666 főre rúgó különbözetek38) Ebből joggal arra következtethetünk, hogy az európai kikötőkben hajóra szálló kivándorlóknak jelentékeny

Az 1895/96. évben pedig (júl. 1-től jún. 30-ig) 23.415 magyarországi kivándorló közt nem kevesebb, mint 5.461 volt olyan (23%), ki már korábban is volt az Egyesült-Államokban, 9.049 már ott tartózkodó családjukhoz ment s csak 8.905 volt olyan új bevándorló, ki saját koczkázatára s önálló elhatározásból jött. E szerint a kivándorlóknak legalább 20 százaléka olyan, ki nem először megy Amerikába, s így a statistikában kimutatott kivándorlóknak legalább ötöd részét le kell ütnünk, mint olyant, ki már korábban is kivándorolván, a kivándorlottak számát tulajdonképen nem szaporítja. 39 ) Itt t. i. csak azon éveket veszszük számításba, melyekből az amerikai adatok is rendelkezésre állanak. Ezek szerint az 1871 —1898. évek alatt az EgyesültÁllamokba bevándorlott 329.761 egyén, az európai kökötőkből (melyek közül azonban csak a németek forgalma áll teljesen rendelkezésre) elindult 390.427 kivándorló; a különbözet tehát 60.666.

68 része nem az Egyesült-Államokba, hanem más országokba vagy földrészekbe igyekezett. Sajnos, csakis a német kikötők részletezik a kivándorlókat a rendeltetési államok szerint, de úgy Hamburgban mint Brémában aránylag kevés magyar ember száll hajóra, aki nem az Egyesült-Államokba menne. A többi kikötők kivándorlási forgalmának megoszlását nem ismerjük. Csakis Genuáról tudjuk, hogy leginkább Dél-Amerikába szállítja kivándorlóinkat, de ezeknek száma csak 10.317. Antwerpennek s a németalföldi kikötőknek a százezret meghaladó kivándorlási forgalmából tehát jelentékeny összegnek kell Amerika egyéb részeire jutnia, nevezetesen Brit-Éjszak-Amerikára (Kanadára), Mexikóra, Közép-Amerikára s mindenek fölött Dél-Amerikára, csekély mértékben talán más földrészekre is. A fentebb említett 559,528 főre rugó kivándorlás megoszlásáról a következő áttekintést nyújtjuk: Az európai kikötők adatai szerint kivándorolt Magyarországból:

b) Topographiai eloszlás. Bár a harmadik fejezetben tüzetesebben fogunk foglalkozni a kivándorlás topographiai eloszlásával, itt mégis legalább főbb vonásaiban jeleznünk kell hazánk azon részeit, melyekben az amerikai kivándorlás legmélyebben vert gyökeret. A mozgalom hazánknak két részében lépett fel először; egyrészt Moson vármegyében, honnan éveken át tömeges kivándorlás folyt Amerika felé, anélkül azonban, hogy ez a vármegye határain túl is elharapódzott volna, másrészt hazánk felföldjén, Szepes- és Sáros vármegyékben, hol igen intensiven lépett fel és aránylag gyorsan ragadt át a szomszédos Abaúj-Torna, Zemplén, Liptó, Árva, Trettcsén, sőt Ung és Bereg vármegyékre is. Mekkora a kivándorlók száma e vármegyékben, azt a harmadik szakaszban fogjuk elemzés alá venni. A kivándorlás azonban nem szorítkozott az itt felsorolt vármegyékre, hanem újabban — részint szórványosan, részint tömegesebben — jelentkezett hazánknak más vidékein is, így Gömör,

69 Borsod és Szabolcs vármegyékben, valamint az Alföld és a Dunántúl számos vármegyéjében. A kivándorlás okai, különösen a felföldön, csaknem kizárólag gazdaságiak: leginkább a súlyos anyagi helyzet s a nehéz megélhetési viszonyok, párosulva helyenként a kedvezőtlen birtokeloszlással, a szőlők kipusztulásával s a bányászat és ipar hanyatlásával, de különösen a nagy közterhek, a rossz közigazgatás a a nagy uzsora indítják a felvidéki lakosságot kivándorlásra, melyet azután a már künnlevők hivogatása s az ügynökök csábítása erősen fokoz; Sárosban a katonai szolgálat alól való kibúvás is nagy szerepet játszik. Az Alföld és a Dunántúl termékeny rónáin ily külső okok nem kényszerítik a lakosságot a kivándorlásra, melyet ott mások példája és a gazdagodást vágy, valamint a külföldi hajózási vállalatok ügynökeinek lelkiismeretlen' csábítása szított magasra. Az 1899-ben megindított adatgyűjtés — bér hézagossága evidens — szomorú bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy az amerikai kivándorlás mily mértékben terjedt el hazánk minden részében s mily rohamosan harapódzik el oly vidékeken is, ahol azelőtt senkinek sem jutott eszébe, hogy hazájának hátat fordítson. Az adatgyűjtésnek az egész magyar birodalomra vonatkozó végeredményei, összehasonlítva az európai kikötőkön keresztülmenő magyarországi kivándorlással, a következők: A tengeren túl vándorolt

1899 1900 1901

a magyar statis- az európai kikötök tika szerint feljegyzései szerint

................................ 26.515 ............................... 31.092 ............................... 45.196

43.393 54.767 70.941

A magyar statistika adatainak az európai kikötők feljegyzé seivel való összehasonlítása mindenekelőtt azt mutatja, hogy a hazai adatgyűjtés eredménye mélyen alul marad a kikötők részéről kimutatott forgalmon. Az utóbbinak körülbelül csak 60 százaléka jut kimutatásra a magyar statistikában, úgy hogy kivándorlásunknak, jó két ötödrésze hatóságaink figyelmét kikerüli. Ezt a körülményt figyelembe kell vennünk, midőn adatgyűjtésünket a kivándorlás topographiai jellemzésére használjuk fel. Bár természetesen nincsen semmi támpontunk annak megítélésére, hogy hazai adatgyűjtésünk az ország egyes részeiben mennyire marad a tényleges viszonyokon alúl, egészben véve mégis közel fogunk járni a valósághoz, ha a tényleges kivándorlást mindenütt felével magasabbra becsüljük, mint amennyire statistikánk teszi. Ennek szemelőtt tartásával áttérünk. adatgyűjtésünk eredményeinek részletezésére.

70

Az utolsó három évben eszerint az Amerika felé való kivándorlás mindenütt erősen fokozódott, de mind a három évben a Tisza jobbpartja szolgáltatta a kivándorlók zömét; a többi országrészekben mind erősebben fellépő kivándorlás mellett azonban a felvidék lassanként háttérbe szorul, 72 százalék helyett most már csak 59 százalékkal vesz részt az összkivándorlásban. A többi országrészekben — a Tisza-Maros közén kívül — mindenütt élénkebbé válik a kivándorlási mozgalom, de sehol sem ölt oly nagy mérveket, mint Horvát-Szlavonországban és a Duna balpartján. A mozgalomnak szinte ijesztően gyors terjedését a következő részletekkel Mustrálhatjuk: A felvidéki kivándorlás mozgalma eredetileg leginkább Abatíj, Torna, Sáros, Szepes, Zemplén és Ung vármegyékből szedte áldozatait; az utóbbi időben már Borsodra és Beregre is átterjedt, és három év alatt amott 295-ről 1.204-re, itt 477-ről 1.310-re szökött fel a kivándorlók száma. Immár oly általánosan elterjedt a kivándorlás láza, hogy a városok népe is útrakél, miként a jómódú, iparos Kassa példája mutatja. A kivándorlás nyugat felé is futótűzként terjed; 1899-ben Árva 456, Liptó 159 és Tttrócz 144 kivándorlót mutat ki, a rákövetkező évben a kivándorlásnak már sokkal nagyobb hullámai csapnak át Liptóra, ahonnan 329 ember indul útnak, elárasztják Trencsént is, ahol 472 kivándorló jut a hatóság tudomására; 1901-ben pedig nemcsak fokozódik a kivándorlási láz az említett vármegyékben, de hatalmába keríti Nyitrát is, ahonnan már 1.257 elégedetlen ember kél útra, s Nógrádban meg Pozsonyban is felüti fejét. A Duna jobb partján, ahol régebben csak Moson vármegye vett részt az amerikai kivándorlási mozgalomban, most mindjobban

71 terjed a kivándorlás. Innen leginkább Dél-Amerikába viszik a népet, mely ott a legnagyobb nyomorba jut. Különösen a termékeny Rábaköz és Győr vármegye jómódú magyar népe jutott erre a sorsra, mint hiszékeny áldozata az olasz Ligurea Americana hajózási társaság lelketlen ügynökeinek. Nagyon elharapódzott a baj Veszprém vármegyében, ahonnan az utolsó három év alatt nem kevesebb mint 1.786 egyénnek Amerikába vándorlása jutott a hatóság tudomására. Még szomorúbb jelenség, hogy immár az Alföld termékeny rónáin is felütötte magát a baj s egyre jobban terjed minden irányban. Bács-Bodrogban az amúgy is erős szlavóniai áramlathoz csatlakozott, de aránylag nem nagyon jelentékeny. Ellenben intensive lépett fel Szabolcsban, ahonnan 1901-ben már 1.100 lakó vándorolt ki, s átterjedt gyors lépésekkel Szatmárra s Ugocsára, s Márntaros közvetítésével a felvidéki kivándorlási területtel jut összefüggésbe. Alig van már az Alföldnek vármegyéje, hol a kivándorlás csiráit fel ne lehetne ismerni, s nagyon félő, hogy e csirákból néhány év alatt ijesztően nagy veszedelem fog kikelni. Hiszen már az erdélyi bérezek lakóihoz is eljutott a csábítás szava s Nagy-Küküllő vármegyéből már 831, Szebenből 291, Kis-Küküllőből és Bogarasból két-kétszáz ember szakadt el, hogy Amerika paradicsomi földjét lássa. Mindezeknél erősebben terjed azonban a kivándorlás HorvátSzlavonországban. Itt a baj egészen új keletű, alig 4—5 éve hogy fellépett, de már is annyira elharapódzott, hogy 1901-ben közel hétezer ember ment Amerikába, 1902-ben pedig (szeptember végéig nem kevesebb mint) 18.807 egyén nyert odavaló utazásra jogosító útlevelet. Különös, hogy nem a legszegényebb vármegye, LikaKrbava, szolgáltatja a kivándorlók zömét, ellenkezőleg innen alig vándorolnak ki, de óriásilag terjed a baj a termékeny Zágráb vármegyében, honnan 1901-ben már 2850 egyén kelt útra. ModrusFiuméban is igen jelentékeny a mozgalom (az utolsó három évben 5.741 lakos szállt tengerre), a többi vármegyék közül a dústermésű Belovár-Kőrösben és Szerémben lép fel intensivebben. íme újabb bizonyítéka annak, hogy nem mindig a megélhetés hiánya, a nyomor kergeti ki honfitársainkat, hanem sokszor csak a lelketlen izgatás és csábítás szakítja el népünket szülőföldjétől, ahol rendszerint jobb jövő várna reá, mint Dél-Amerikának előtte ismeretlen vadonjaiban. Az utolsó három év (1899—1901) folyamán Amerikába tör-

72 tént kivándorlások sűrűségét a mellékelt 6-ik számú térképen tűntetjük fel; az ezen mozgalomtól leginkább sújtott vármegyékre vonatkozó adatokat pedig az alábbi felsorolásban közöljük. A m. kir. központi statistikai hivatal adatgyűjtése szerint az 1899—1901 években Amerikába kivándorolt:

Ezen adatokhoz kiegészítésül hozzácsatoljuk még az Amerikába szóló útlevelek statistikáját az 1899—1902. évekről. E szerint

sz. Az 1809—1901. években Amerikába kivándorolt egyének földrajzi eloszlása, a magyar adatgyűjtés eredményei szerint.

74 a kiadott útlevelek, illetve az azokkal Amerikába való utazásra jogosult egyének száma az egész Magyar birodalom területén volt: 1899ben ..................................................................... 36.431 1900ban ......................................................................44.105 1901ben ..................................................................... 55.724 1902. szept. 30-ig........................................................................... 62.973

A kikötők statistikájával összehasonlítva, e számok jóval alacsonyabbak az ott kitüntetett magyar kivándorlók összegénél, még pedig 1899-ben 7.962-vel, 1900-ban 10.662-vel s 1901-ben 15.217-tel. Kétségtelen tehát, hogy nagy tömegek kelnek útra útlevél nélkül, vagy — ami valószínűbb — másoknak (visszaküldött) útlevelével. Az alábbi felsorolásban havonként is tűntetjük fel a kiadott útlevelek számát; ez a felsorolás s a hozzácsatolt 7. sz. graphicon, mely a vándorlásoknak hónapok szerinti megoszlását ábrázolja, egyúttal kiegészítéséül szolgálhat azon képnek, melyet az EgyesültMagyarországon 1899-ben .................................... 29.113 1900-ban .................................... 33.252 1901-ben .................................... 39.811 1902. szept. 30-ig....................... 44.134

Horv.-Szláv. 7.318 10.853 15 913 18.839

Együtt 36.431 44.105 55.724 62.973

Államokba való bevándorlásnak havonkénti hullámzásáról alább nyújtunk. E helyen csak arra akarunk utalni, hogy a kivándorlásnak erős fokozódása mellett különösen feltűnő a mozgalomnak Horvát-Szlavonországban való rohamos terjedése. Amerikába való útazásra jogosító útlevelet nyert ugyanis: egyén, miből kitűnik, hogy Horvátországnak a mozgalomban való részesedése ma már jóval nagyobb (29.9%), mint volt három évvel ezelőtt (20.1%). 1899-től 1902-ig az anyaországban ötven százalékkal emelkedett a kiadott útlevelek száma, Horvátországban pedig százötven százalékkal! Az Amerikába szóló útlevelekkel utazásra jogosult magyar honosok számának havonkénti megoszlása a következő volt:

75

7. sz. Az 1899—1902. években Amerikába szóló útlevelekkel utazásra jogosult személyeknek havonkénti létszáma. (Magyarország és Horvát-Szlavonország külön-külön.)

Minthogy a kiadott útlevelek, illetve az azokkal utazásra jogosult egyének száma sokkal jobban közelíti meg a kivándorlás teljes nagyságát, mint a hatóságok tudomására jutott kivándorlási eseteknek kétségkívül igen hézagos statistikája, a kivándorlás topographiai megoszlásának tanulmányozására is jobban értékesíthetők az útlevélstatistika adatai. Ez okból sajnálnunk kell, hogy a m. k. központi statistikai hivatal az útlevelek vármegyénkénti kimutatásában éveken keresztül az útlevelet engedélyező hatóságok érdektelen részletezését közölte, s csak 1902. eleje óta adja helyette törvényhatóságonként a rendeltetési államok részletezését. Bár ilyformán még egy egész évre vonatkozó adataink sincsenek, mégis oly fontosnak tartjuk a kérdést, hogy ezen kimutatásoknak kilencz hónapra vonatkozó eredményeit az alábbi felsorolásban törvényhatóságonként összeállítjuk, megjegyezvén, hogy amennyiben januárról az útlevéltulajdonosok utazótársainak száma törvényhatóságonként részletezve nincs, az adatok a fentebb közöltektől némileg eltérnek, t. i. végösszegben 62,973 helyett csak 62.777-et adunk.

76 Az 1902. év elejétől szeptember végéig kiadott útlevelekkel Amerikába való utazásra jogosított személyek száma ezek szerint törvényhatóságonként a következő volt:

c.) A kivándorlás megoszlása egyes államok szerint Ezen topographiai vázlat után vegyük már most szemügyre, hogy az Amerikába kivándorló honfitársaink Amerikának melyik részébe mennek? Évtizedeken át egyedül az Egyesült-Államok képezték

77 kivándorlóink czélpontját, de újabban Amerika más államait is mindig nagy számmal keresik fel. Sajnos, hogy csak a német birodalmi kikötők részletezik kivándorlóinkat a rendeltetési állam szerint s így éppen azon kikötők adatai hiányoznak, melyekből honfitársa* ink legnagyobb számmal mennek a kevésbbé biztos jövővel kecsegtető dél-amerikai államokba. Arra kell tehát szorítkoznunk, hogy a német kikötők magyar kivándorlóit részletezzük azon államok szerint ahová kivándorolnak. Az erre vonatkozó statistikai adatok szerint, melyet a 3-ik számú táblában állítunk össze, az 1871 — 1901. években a német kikötőkben hajóraszállott magyarországi kivándorlók közül

Az Egyesült-Államok természetszerűleg minden évben nagy összegekkel szerepelnek; a többi államokba vagy földrészekbe azonban csak néhány évben vándoroltak ki nagyobb néptömegek, míg az évek túlnyomó számában csak szórványosan kerültek oda magyar kivándorlók. Brit-Észak-Ametikába például csak öt évben ment száznál több kivándorlónk, u. n. 1893-ban 241, 1895-ben 138, 1897-ben 122, 1900-ban 161 és 1901-ben 275; de megjegyzendő, hogy a Kanadába települő magyarok legnagyobb része az Egyesült-Államokban köt ki s onnan folytatja útját Kanadába; Braziliába csak két évben szállítottak német hajók nagyobb kivándorló csapatokat, t. i. 1891-ben 573 és 1895-ben 306 főt. Amerika egyéb államai mindig csak csekély számokkal szerepelnek, legtöbb ment 1892-ben Argentínába, t. i. 59. A többi világrészek magyar bevándorlása egészen jelentéktelen; egyedül csak 1896-ban mutat ki a német statisztika 184 magyar kivándorlót, ki Afrikába ment. 39 ) Az Összegben foglaltatik azon 495 egyén is, ki a német statistika szerint Nagy-Brit&nniába vándorolt, de onnan valószínűleg szintén Amerikába ment.

78

79

Az Egyesült-Államok statistikája a magyar kivándorlás történetét 1861-ig vezeti vissza. A hatvanas években honfitársaink csak szórványosan léptek Amerika földjére; nem a politikai viszonyok ziláltsága — mint az ötvenes évedben, — hanem az ínség és keresethiány késztette hazánkfiait erre, akik első ízben 1865-ben vándoroltak ki nagyobb számmal — háromszázhuszonketten, — tehát többen mint azon évben Ausztriából, amely egyébként állandóan nagyobb összeggel szerepel a kivándorlók közt. A kivándorlás azonban a hatvanas években — amennyiben az amerikai statistikának hitelt lehet adni — igen szórványos volt s az évtized végén teljesen meg is szűnt. A hetvenes évek beköszöntése nagyra fokozta a kivándorlás iránti hajlamot. A kivándorlók száma két év alatt felszökött ezerre, de ezután ismét alászállott s 1878-ig 400 és 900 közt ingadozott, megfelelőleg Ausztriának, ahol a kivándorlás ezen idő alatt szintén csak csekély ingadozásokat mutatott, de átlag nyolczszor-tízszer akkora volt mint hazánkban. 1880-ban beállott a nagyobbmérvű és tömeges kivándorlás: ekkor már hatezernél több honfitársunk indult Amerikába, 1882-ben már megkétszereződött e szám s három éven át tíz és tizenkét ezer volt azoknak a száma, kik az óczeánon tűi próbáltak szerencsét. Erre némi csekély csökkenés állott be, de 1886 óta ismét fokozott mértékben nyilvánult a vándorhajlam; ekkor már tizennyolczezemél több indult az Egyesült-Államokba, majdnem annyi mint Ausztriából, mely eddig jóval nagyobb néptömeget bocsátott volt útnak. A következő három évben beállott apadás csak múló természetű volt; 1890-ben már ismét újra erősen fellobbant az amerikai kivándorlás lángja s azóta évrőlévre több hazánkfia keresett új otthont az óczeánon túl: 1890-ben már 24.994 magyar kötött ki Amerika partján, a reá következő évben 27.548 s 1892-ben nem kevesebb mint 32.683, a legnagyobb szám, melylyel addig hazánk a kivándorlások statistikájában szerepelt. Erre a kivándorlók száma ismét örvendetes módon apadt; egészen 1898-ig ugyanis 30 és 25.000 között ingadozott kivándorlóink száma, sőt közben 1897-ben 13.791-ig szállt alá, de a legutóbbi években eddig nem észlelt s a legpessimisticusabb felfogást is túlhaladó mértékben növekedett meg; mert az 1899/900. évben (július 1-től június 30-ig) 63.036, 1900/01-ben pedig Gö.870 olyan bevándorlót mutat ki az Egyesült-Államok statistikája, ki Magyarországból ered.43) 43 ) Az Egyesült-Államok statistikája ugyanis újabban nem államok, hanem nemzetiség (nyelv) szerint részletezi a bevándorlókat; mi a magyar, tót, horvát-

80 Az amerikai kivándorlás második, nem kevésbbé fontos forrása azon európai kikötők statistikája, melyeken keresztül történik a kivándorlás. A magyar kivándorlók túlnyomó része Brémában vagy Hamburgban száll hajóra s így e két város kivándorlási statistikájában kerül kimutatásra. E kikötővárosok statistikája nem oly kimerítő és sokoldalú ugyan, mint az Egyesült-Államoké, de annyiból érdekes, mivel a világ minden részeibe folyó kivándorlást tűnteti fel s így általánosabb, mint az amerikai felvétel. Hazánkat illetőleg különösen a régebbi időre nézve annál fontosabb, mivel a nyolczvanas évek elejéig bátran tekinthettük az összes óczeánon túli kivándorlás képéül. Nem hallgathatjuk azonban el, hogy a német kikötőkből kiinduló magyarországi kivándorlás statisztikája korántsem vág össze az amerikai feljegyzésekkel. Az eltérések a hetvenes években csak százakra vagy annyira sem rúgtak, 1880 óta azonban állandóan ezreket tesznek ki. A német statisztika 1890-ig általában mindig több kivándorlót mutat ki, mint amennyit az Egyesült-Államok bevándorlókként tüntetnek fel, azóta azonban az ellenkező eset forog fenn. Utóbbi jelenséget kimagyarázza az, hogy más európai kikötők is sok magyar kivándorlót szállítottak el. Az 1890-ig mutatkozó eltéréseket illetőleg pedig legvalószínűbbnek tartjuk azon feltevést, hogy a két rendbeli statistikában a honosság megállapítása nem történik egyöntetűen vagy talán nem is a legnagyobb pontossággal s így a magyarok egy része osztrák gyanánt vagy megfordítva vétetett számba. Különösen valószínű ez a kivándorlóit németajkú honfitársaink tekintetében, kiknek jó részét kétségkívül németországi gyanánt számolják el. Eltérésnek különben már a dolog természeténél fogva kell lennie, mert a kikötőkből elinduló és az amerikai parton kiszálló utasok tömege nem azonos. Nem tehető fel, hogy a kivándorlók közül az úton számosabban halnának meg; inkább valószínű, hogy a csak rábeszélés folytán útra kelt kivándorlók egy része időközben megváltoztatván szándékát, útjáról viszszafordul. Ez eset lehetséges különösen azoknál, kik a német szlavón és ruthén nyelvűeket tekintettük magyarországiak gyanánt. Az első három helyen említett nemzetiségűeknek magyar honossága kétségen felül áll, a ruthének közt azonban lehetnek nagyobb számmal galicziaiak is. Ha azonban ezzel szembe állítjuk azt, hogy a hazánkból kivándorlott németajkúak — kik a birodalmi németekkel együtt vannak kimutatva — kimutatásunkból hiányoznak, biztosra vehető, hogy a magyarországi kivándorlók száma tényleg még nagyobb a fent kimutatott összegeknél.

81 kikötőkből nem egyenesen Amerikába hajóznak, hanem először Angliába induló hajóra szállnak s csak onnan (leginkább Liverpoolból) veszik útjokat az Egyesült-Államok felé. A hamburgi statistika ezen „indirect“ kivándorlókat 1882 óta külön mutatja ki. Ezen visszafordulási esetek azonban korántsem lehetnek oly számosak, hogy az említett különbségeket kimagyarázhatnák. Az Egyesült-Államokba kivándorolt magyarok száma a kétféle statistika szerint a következő volt:

Már fentebb említettük, hogy a Hamburgon keresztül kivándorlóknak egy része nem közvetlenül hajózik át Amerikába, hanem Angliába menő hajókra száll ahonnan angol lobogó alatt folytatja útját. A hamburgi statistika az Egyesült-Államokba irányuló kivándorlást 1882 óta választja ketté közvetlen és közvetett kivándorlásra. A Magyarországra vonatkozó adatok főeredményei a következők: A Hamburgban hajóra szálló magyarországi kivándorlók közül

Ez a felsorolás sokkal mélyebb bepillantást enged a kivándorlás viszonyaiba, mint sem gondolnók. Az a tény ugyanis, hogy az Angliába menő hajókon történő kivándorlás, mely eleintén igen jelentékeny volt, lassanként mindinkább csökkent s végűi majdnem teljesen megszűnt, kétségkívül nem a véletlen játéka, hanem határozott oka van. Okául pedig azt tekinthetjük, hogy a hajózási vállalatok ügynökeinek féktelen garázdálkodása folytán kivándorlóink 44

) Csak 1898-ig alapon összeállított adatok.

bezárólag,

mivel

a

későbbi

évekről

nincsenek

ugyanily

f

82 mindinkább nagyobb számmal, végül jóformán teljesen ezen úgynökök hálójába kerültek, kik őket természetszerűleg azon vállalatok hajóin helyezték el, melynek szolgálatában állanak. A kivándorló tehát, ki kezdetben saját elhatározásából indulva útnak, útirányát s hajóját is maga választhatta meg, lassanként a kivándorlási úgynökök prédájává lett, szinte áruczikké alacsonyodott, melyet — mint tehetetlen s akaratnélktili tömeget — oda hurczoltak s löktek, amerre az ügynökök érdeke kívánta. A kivándorlásnak ügynöki speculátióvá s üzérkedéssé való fajulása magyarázata egyúttal annak is, hogy Hamburg majdnem teljesen elvesztette a kivándorló magyarok hajóraszállása tekintetében régebben bírt fontos szerepét, elvesztette pedig Bréma javára, mely a hírhedt Missler czégnek a magyar felvidéket elárasztó ágensei által maga felé terelte a kivándorló magyarok nagy tömegeit.45) Különösen a kilenczvenes években volt alacsony Hamburg magyar kivándorló forgalma Brémáéhoz képest s bár az utolsó két évben némi fordulat állott be, mégsem közelíti meg amannak forgalmát, míg a nyolczvanas évek első felében messze túlszárnyalta azt. Szólnunk kell még arról, hogy a magyar kivándorlók — amennyiben erről adataink vannak — az Egyesült-Államok mely részeiben szállanak partra s merre telepednek le. Általánosságban mondhatjuk, hogy kivándorlóink kivétel nélkül a keleti államok kikötő városaiban vagy a parthoz közelebb eső városaiban állapodnak meg először s onnan oszolnak szét az Egyesült-Államok minden részébe. New-York városa egymaga magához vonzza a kivándorlóknak több mint kilencz tized részét és csak elenyésző csekély az a töredék, mely másutt köt ki; a többi kikötők közül csakis Baltimore és Philadelphia szerepelnek még számbavehető összegekkel, míg Bostonban és Charlestotvnban már csak egyesek kötnek ki, más kikötőkbe pedig már csak elvétve téved magyar ember. A nagy előszeretet is, melylyel a magyar kivándorlók az Unió keleti parti városait keresik fel, arra utal, hogy kivándorlóink nem határozott czélzattal érkeznek Amerikába s nem maguk választják utazásuk czélpontját, hanem mint a kivándorlási ügynökök áldozatai azon kikötőben szállnak partra, amelybe a szállítási vállalatok hajójáratukat fenntartják. 45 ) Hogy mily nagy szerepe van a fenntemlített czégnek kivándorlóink szállításában, azt többek közt ékesen illustrálja Hegyi Jenő: A magyarországi kivándorlás állapota és rendezése czimű munkájában (Fiume 1902).

Y

83 A magyarországi kivándorlók közül partra szállott az 1874— 1895. években:

E .tekintetben különben figyelembe veendő, hogy azon (túlnyomóan német és angol) hajózási vállalatok, melyeknek hajóit kivándorlóink igénybe veszik, leginkább a fennt említett három város kikötőit keresik fel s így a kivándorlók zöme természetszerűleg ott ép az amerikai földre. Az a jelenség azonban, hogy az EgyesültÁllamokban élő magyarok három negyed része Pennsylvania, NewYork és New-Jersey államokban telepedett le, bizonyítéka fentebbi állításunknak, holott a távolabb fekvő nyugati államoknak idegenektől még kevésbbé elárasztott földje bizonyára biztosabb jövőt igémé kivándorló honfitársainknak. Az alábbi 4-ik számú táblázatban az Egyesült-Államokba kivándorolt magyarok számát a partra szállásuk helye szerint való részletezésben mutatjuk be:

/ 84 A kivándorlás hónapok és évszakok szerinti eloszlásának vizsgálata érdekes eredményekkel kecsegtet. Eleve feltehetjük, hogy ha hazai viszonyainkban keresendők a kivándorlás okai, a kivándorlásnak időben való fellépése kapcsolatot kell hogy mutasson hazai viszonyaink alakulásával. Kedvezőtlen gazdasági éveknek, egyéb csapásoknak fokoznia kellene a kivándorlásra eltökéltek számát, kedvezőbb években pedig apadásnak kellene beállnia a kivándorlásban. Ily összefüggést a termés minősége és a kivándorlás mérve közt azonban alig állapíthatunk meg. Még akkor is, ha csak a kivándorlásban legnagyobb mértékben résztvevő felvidéki vármegyék gazdasági helyzetét hasonlítjuk össze az amerikai kivándorlás hullámzásával, még akkor sem mutathatunk ki valamely határozott összefüggést. Így p. o. az 1881 —1890. évtizedben 1882-ben, 1887-ben és 1890-ben volt a termés legbővebb, mégis éppen 1882-ben fokozódott a kivándorlás nagy mértékben s 1890-ben újból s még nagyobb mértékben terjedt a mozgalom. Ellenben a nagyon silány termésű 1883 és 1889. években is alig volt több kivándorló, mint az előző években. Annyit tehát állíthatunk, hogy a kivándorlás nem közvetlen folyománya a mezőgazdasági állapot változásainak. Nem is az esetleg rossz termést követő hónapokban legmagasabb a kivándorlás, hanem az év második negyedében, áprilistól júniusig, A tavasz beálltával indúl útnak a legtöbb kivándorló, nyáron erősen megapad a számuk, de ősszel újból megdagad, sőt még a téli hónapok némelyikében is erős a hullámzás. Egyes években azonban e szabályszerűségtől való eltéréseket is észlelhetünk, A havonkénti mozgalmat Hamburg kikötőjének 1871—1901. évi adataiból ítélhetjük meg. Ezek határozottan arról tanúskodnak, hogy a tavaszi hónapokban indúl útnak a legtöbb magyarországi kivándorló s hogy e maximum kevés kivétellel májusra esik. Ezentúl apad a mozgalom, ősszel azonban majdnem minden évben egy második, bár a tavaszinál jóval kisebb maximum lép fel, mely októberre vagy novemberre esik, mire a téli minimális kivándorlási időszak veszi kezdetét. Az idevonatkozó észleléseket az 5. számú táblázatban állítottuk össze.

86 A Hamburgban hajóra szállt magyarországi kivándorlók havonkénti kimutatása.

46

46 ) Az 1887—1894. évi adatok Beukemann id. munkájából (Statistik des Hamburgischen Staates, Heft XVII) valók; a többi adatokat a hamburgi statistikai hivatal (Stat. Bureau der Steuer-Deputation) volt szives velem kéziratban közölni; megjegyzendő, hogy az 1900. és 1901. évi adatoknak havonkénti részletezése nem egyezik teljesen a kivándorlóknak rendeltetési országok és a szállítás módja szerinti részletezésével.

86

sz. Az Egyesült-Államokba bevándorolt magyar honosoknak havonkénti kimutatása az 1889—1898. évekről.

Az amerikai Egyesült-Államok adatai nagyjából egyeznek a hamburgi feljegyzésekkel. Azok szerint rendszerint a tavaszi hónapokban legnagyobb a bevándorlás, de az őszi hónapokban is gyakori egy második maximum. Sajnos, hogy a bevándorlóknak hónapok szerinti részletezése csak az 1889—1898. évekről áll rendelkezésre. Az érdekes megfigyeléseket a 8-ik számú ábrában tűntettük fel s a 6-ik számú táblázatban is összeállítottuk. A bevándorlásnak évnegyedek szerinti megoszlása 1876 óta áll rendelkezésre, ezt az alábbi összeállításban mutatjuk be.

87 AZ Egyesült-Államokba bevándorolt magyar honosoknak havonkénti kimutatása.

Kanadát illetőleg hivatalos adatok nem igen állnak rendelkezésre, csak annyit tudunk, hogy 1898-ban 4.472, 1899-ben 7.387, 1900-ban 6.066 és 1901-ben 5.746 osztrák és magyar honos vándorolt oda be; az újabb időben azonban bővebb hírek érkeztek az oda kivándorlóit magyarokról is. Habár a kanadai kormány oly kedvezményeket nyújt a kivándorlóknak, minőket semmiféle más állam, mert 160 acre (60 hektár) földet ingyen ad „homestead“ gyanánt, azonkívül széna, fa, legelő, halászat és vadászat is ingyen van: mégis sanyarú ott a magyarok sorsa. Az ottani viszonyokkal, szokásokkal s nyelvvel ismeretlen kivándorlóink, ugyanis, ha a hosszú tengeri s vasúti utazás után a különféle szállítási vállalatok ügynökeitől félig kifosztva Quebec-be érkeznek, onnan a rájuk leső s a kivándorlókból élő vasúti vállalatok alkalmazottjai által a 2500 kilométernyire fekvő Wtnipegbe szállíttatnak, mert Brit-Észak-Amerikának csak nyugati és éjszaki államaiban kapható már ingyen föld; a tájékozatlan s tudatlan paraszt, kinek nyelvét ott senki sem érti, teljesen ki van szolgáltatva a vasúti vállalatok ügynökeinek s a szabadföld-választás előnyeitől teljesen elesik, azon dilemma előtt állván: vagy elfogadja a vasúti vállalatok által rájuk erőszakolt rossz földet, vagy a vállalatok tulajdonát képező földet veszi meg amortisatióra. A magyar kivándorlók ekként kényszerhelyzetbe kerülvén, vagy oly vidéken kénytelenek megtelepedni, melynek éghajlatát el nem bírják s ahol a föld igen silány, vagy pedig belebuknak a költséges földvásárlásba;

88 tönkremenésük biztos, mert amint már Kanadában vannak, teljesen magukra vannak hagyatva s nem törődik velők senki, — consulunk aki 2500 kilométernyire van (Montrealban), a magyar nyelvet természetesen (!) nem is bírja. A vasúti vállalatoknak a kivándorlókkal űzött üzérkedéseihez még — sajnos — mindenfelé gyanús magyar alakok szereplése is járul, kik a bevándorlók ügyefogyottságát csalárd üzleti czéljaikra használva fel, egyenesen azoknak bőrére utaznak. Nem csuda, hogy. az ekként létesített magyar telepek egyike sem boldogul; ily magyar telepek a tótoktól lakott Huns Valley, a Whitewood közelében levő Eszterháza és Kaposvár (melyeket „gróf Eszterházy.Pál,“ igazi nevén Grün Mór alapított), a Yorkton melletti Otthon-telep, az Atlanti óczeántól 4300 kilométernyire levő Red Deer Laie-telep, a torontálvármegyei sváb kivándorlóktól alapított Zichydorf stb. A fennálló kisebbnagyobb telepeken, melyek 5—6000 kilométernyi területen vannak elszórva, Farahó János szerint47) mintegy 1000, mások szerint 3000 magyar él. Szétszórtságuknál s azon sanyarú viszonyoknál fogva, melyekbe őket balsorsuk sodorta, összetartás s szervezkedés nincs, csakis Kaposvárt s Eszterházán van lelkészük (ez is franczia jezsuita, ki alig bírja a magyar nyelvet), iskoláik, egyházaik másutt sehol sincsenek. Ezekre a helyekre az Alföldről is vándoroltak ki sokan azon csábító röpiratok hatása alatt, melyekkel a kanadai magyar iparlovagok egyes vármegyék községeit elárasztották. Közép-Ameríkába csekély számmal s csak elvétve vándoroltak ki honfitársaink; a német kikötők statistikája szerint harmincz év alatt csak 39-re rúg az oda távozott magyar honosok száma s bár feltehető, hogy egyéb lobogó alatt is érkeztek egyesek, az ott élő honfitársaink száma mégis jelentéktelen lehet. Helyzetükről keveset tudunk; egy Oaxaca városban — Mexikóban — letelepedett magyar földbirtokos óva intette honfitársait az oda való kivándorlástól, mivel ott a vagyontalan ember a legnagyobb nélkülözéseknek és nyomornak van kitéve s nem tud boldogulni. A Dél-Ameríkába kivándorló magyarokról csakis annyiban vannak adataink, amennyiben a német kikötőkben szállottak hajóra; ezekből azonban aránylag kevés magyar indul Dél-Amerikába. Ugyanis a rendelkezésre álló adatok szerint 1871-től 1901-ig 1.235 magyar honos ment Brazíliába, 215 Argentínába és 41 Dél-Amerika

47

) Λ magyar kivándorlók Kanadában. (Közgazdasági Szemle, liK)l. kötet, 810—820 lap.)

89 egyéb államaiba, összesen tehát 1.490 honfitársunk szállt a német kikötőkben Dél-Amerikába induló hajókra. Tudjuk azonban,, hogy oda leginkább olasz és franczia hajók szállítják kivándorlóink zömét, de ezekről nincsenek adataink. Említettük, hogy Genuából 1889-től 1900-ig 10.317 honfitársunk kelt útra, kétségkívül mind Dél-Amerikába, de ezen egy kikötő forgalma nem. meríti ki oda irányúló kivándorlásunkat. Sajnos, hogy a dél-amerikai államok statistikája nem tünteti ki bevándorlói között a magyarokat külön, hanem csakis az osztrákokkal egy tételben, llyformán nincsenek határozott adataink kivándorlásunk mérveiről, és csakis az osztrák-magyar kivándorlókra vonatkozó adatokból vonhatunk némi következtetést az oda kívándorló magyarokra is.

Dél-Amerikának három állama: Brazília, Argentína és Uruguay mutatja ki az osztrák-magyar kivándorlókat; az első államból 1876 éta, a másodikból 1870 óta, Uruguayból végül 1880 óta vannak 48

) Ezen táblázat adatai a dél-amerikai államok bevándorlási hivatalainak feljegyzéseiből merítvék (közli Bodio többször említett munkáiban), Brazíliának 1806—1000. évi adatai ellenben az európai kikötök feljegyzéseiből vétettek, mivel Brazíliának ezen évekre vonatkozó adatai hiányoznak. Az 1900. évi adata azért oly alacsony, mivel ez évből az olasz kikötők adatai sem voltak beszerezhetők.

r

90 idevágó adataink. 49) Ezen adatokból, melyeket a 7-ik számú táblázatban állítottunk össze, összesen 82.854 osztrák és magyar állampolgárnak Dél-Amerikába történt kivándorlása állapítható meg, kik közül Brazíliába 49.798, Argentínába 30.578 és Uruguayba 2.478 ment Miután a magyar kivándorlók 1886 előtt Dél-Amerikába nem költöztek nagyobb mértékben, a régibb adatokat ügyeimen kívül hagyhatjuk. 1886-tól 1900-ig az Ausztriából és Magyarországból kivándorlottak száma volt: Brazíliába 41.420, Argentínába 20.776 és Uruguayba 2.073, összesen 64.269. Hogy ezekből mennyi esik a magyar kivándorlókra, arra nézve biztos támpontunk nincs; de ha csak negyedrészére tesszük számukat — ami az utolsó évek erősen fokozódó kivándorlása mellett túlzottnak nem látszik, — akkor is mintegy 10.000-re becsülhetjük a Brazíliába, 5.000-re az Argentínába és 4—500 re az Uruguayba kivándorolt magyarok számát. De figyelemmel a fentebb mondottakra, feltehető, hogy e szám tényleg jóval magasabb. Ezen, ránk nézve annyira fontos kérdés tüzetesebb megvilágítása czéljából utalunk arra, hogy az 1880—1891. évekre vonatkozólag Bodio a Bulletin de l’Instítut international de Statístique III. évfolyamában (2. füzet, 106. lap), valamint a Statistica della emigrazione italiana czímű hivatalos kiadvány nemzetközi összehasonlításaiban Marseille, Havre és Bordeaux kikötőinek osztrákmagyar kivándorlási forgalmát közli. Adatai a következőkben tűntetik fel az ott hajóra szállott osztrák és magyar kivándorlók számát:

Továbbá tudjuk a Dell’emigrazione dall’Italia comparata czímű munkából (95. lap), hogy osztrákok a fentemlitett három város, valamint Bayonne és Saint-Nazaire kikötőiben következő számban szálltak hajóra: 49 ) Ez adatok közölvék Bodilonak a kivándorlásokról írt nemzetközi munkáiban (Statistica della emigrazione italianaf con confronti internationale, valamint a Bulletin de l’Institut international de statístique több évfolyamában, továbbá az angol Statistical abstract czímű összehasonlító munkában.

á

91 Mindez adatok arról tanúskodnak, hogy a franczia kikötőkben Ausztria-Magyarország felől lebonyolódó kivándorlás korántsem jelentéktelen, hogy tehát az ezen adatokból Magyarországot illető hányad elhanyagolása elég érezhetően csorbíthatja a kivándorlási statisztika teljességét. Felmerülhetne ugyan az a feltevés, hogy a franczia kikötők, s nevezetesen Havre forgalma, nagyobbára az Egyesült-Államok felé fordul s így azt kellene hinnünk, hogy az azokban hajóra szállt magyarok az amerikai bevándorlási statisztikában nem hiányoznak; de miután 1890-ig a német kikötők forgalma már egymagában is jóval nagyobb volt az Egyesült-Államok részéről kitüntetett összes magyar bevándorlók számánál, ez a feltevés nem látszik igazoltnak. Van néhány adatunk annak jellemzésére is, hogy a Németországon kívüli kikötők kivándorlási forgalma miként oszlik meg rendeltetési országok szerint. Így p. o. tudjuk (Bulletin III. 148.), hogy az 1886-ban és 1887-ben Brazíliába bevándorlott osztrákok és magyarok a következő kikötőkben szálltak volt hajóra:

Ebből tehát világos az, hogy a német kikötőkön keresztül Brazíliába menő kivándorló-szállítmányaink az oda irányuló összes kivándorlásnak tizedrészét sem képezik, mert ennek javarésze olasz hajókon bonyolódik le. Ezen az alapon a Brazíliába kivándorlott magyarok számát legalább 12.000-re becsülhetjük, ami fentebb közölt becslésünknek is megfelel. De kiderül az is, hogy aránylag számosak azon kivándorlóink, kik Amerikának valamely más részéből, túlnyomóan természetesen az Egyesült-Államokból fordulnak Brazília felé, miután amott kellő existentiát alapítani nem voltak képesek. Minden jel tehát arra utal, hogy Dél-Amerika, s különözen Brazília sokkal nagyobb mértékben fogyasztja népességünket, mintsem eddig általában gondoltuk volna.

92 Brazília felé a nyolczvanas években indult meg a kivándorlás, mely ma leginkább az olasz kikötőkön keresztül bonyolódik le. Különösen a genuai Ligurea Americana czímű hajózási vállalat, mely a Compagnie generale transatlantique hajóstársaság szolgálatában áll, biztatja kivándorlásra s csalja tőrbe a hiszékeny magyar parasztságot. A Ligurea Americana udinei ügynöksége ugyanis nyomtatott felhívásokkal árasztja el a Dunántúl magyar vidékeit, a községi bírákhoz, korcsmárosokhoz, sőt egyes parasztgazdákhoz czímezve nyomtatványait, melyekben csalogató színekben festi a Dél-Amerikában letelepedők jövőjét, kik ott 50 hektár földbirtokot, marhaállományt s gazdasági felszerelést ingyen kapnak s rövid idő alatt nagy vagyonra tesznek szert. A hiszékeny parasztok tömegesen indulnak útra; Udineben már várja őket az olasz hajóstársaság magyar hivatalnoka, ki Genuába szállítja, ahol hajóra rakják. A brazíliai kikötőkből elhurczolják őket San Paolo-ba vagy valamely más provincziába, ahol az ígért földbirtoknak persze nyoma sincs, hanem kávéültetvényeken mint napszámosok oly bér mellett kapnak munkát, mely a szükséges élelem beszerzésére sem elegendő. A legnagyobb nélkülözések közt, valóságos rabszolgák módjára tengetik életüket, nagy részük belepusztul az egészségtelen klímában s a nehéz munka folytán szerzett betegségekbe vagy munkaképtelenné válik, a többi pedig, minden pénzéből kifosztva, végső romlás szélén áll, mely elől csak szökéssel bír menekülni. Mindenéből kifosztva jut ismét a tengerpartra, honnan az osztrák-magyar consulatus közbenjárásával, vagy a Deisinger testvérek fiumei kávészállítói ezég hajóin kerül vissza — szánalomból — hazájába. Ilyen sorsra jutnak a Brazíliába került honfitársaink. Nemcsak a Dunántúl népe esik áldozatúl ezen gálád emberkereskedésnek, hanem hazánk északi részeiből is toborozzák az áldozatokat. Máramaros vármegye teresapaláki és taraczvölgyi járásában példáúl minden községből vándorolt ki több család Brazíliába, 1900. évi május havában pedig ezer felvidéki tót — közte több magyar is — különvonaton ment Fiúméba, ahonnan a már rájok várakozó hajó elszállította az „ígéret földjére“. Ugyanez év november havában Máramaros vármegye Tereselpaiak községéből több mint 130 ember vándorolt ki tele jó reménységgel, s rákövetkező márczius hó végén kétségbeesett szívvel, koldusmódra kerültek vissza otthonukba azok, kik az óczeánon túl életüket nem vesztették. Brazíliában mindenesetre sok ezerre rúg már a magyarok száma, kikre ott a legsanyarúbb sors vár. Az olasz ügynökségek pedig akadálytalanul terjesztik

93 Magyarországon hazug felhívásaikat, melyek a szegény népet a legnagyobb nyomorba döntik. ... Argentina felé sokkal kevesebb magyar veszi útját, úgyszintén Uruguay és Paraguay felé. Az utóbbi államban néhány honfitársunk él, ki ott jólétre s előkelő állásra tett szert. Ily esetekre mindenütt van példa, de egyesek szerencséje nem képes ezrek nyomorát ellensúlyozni. A legújabb statistikai adatok szerint Paraguayban 1898-ban 450 osztrák és magyar élt. Argentínában 1895-ben már 12.803 „osztrákot“ írtak össze,50) kik közt kétségkívül tetemes számmal vannak magyarországiak. Ez a szám annál inkább lehet jelentékeny, mivel a külföldiektől Argentínában született gyermekek a köztársaság alkotmánya szerint argentínai honpolgárok, tehát a népszámlálásban nem szerepelhetnek külföldi honosok gyanánt. Ami végül az Amerikán kívül eső földrészekbe irányuló kivándorlást illeti, arról alig van mit mondani. Kimutatásunk szerint mintegy 300 ember ment Afrika (közülök 1896-ban 179) s néhány kevés Ázsia és Ausztrália különböző részeibe. Sem arról, hogy e földrészek mely , országaiba mentek, sem arról, hogy mily társa: dalmi rétegekből kerültek ki e kivándorlók, adataink nincsenek. HETEDIK FEJEZET. Az állam kötelékéből kilépettek. E dolgozat negyedik fejezetében említettük volt, hogy az állam kötelékéből való elbocsátások a kivándorlás mérveinek megállapítására teljesen hasznavehetetlenek, mivel a kivándorlók túlnyomó része elbocsátást nem kér. Ha ennek daczára mégis foglalkozunk itt az elbocsátásokkal, ezt természetesen nem azon czélból teszszük, mintha ezzel megvilágíthatnók a kivándorlás arányait, hanem mivel az elbocsátásoknak — akármilyen kis részére a kivándorlásnak vonatkozzanak is — meg van a maguk különleges jelentősége és értéke. Azokat, kik az országból távozva, egyúttal az állam kötelékéből való elbocsátásukat kérik, egyrészt mindenesetre az államból végképen kivándorlóknak tekinthetjük, kiknél a visszatérés reménye jóformán ki van zárva; másrészt úgy tekinthetjük őket, mint a kik a nagy kivándorlási áradattól függetlenül, saját jól megfontolt elhatározásuk s meggyőződésük alapján hagyják el eddigi lakóhelyüket, eleget téve az állammal szemben fennálló kötelezettségüknek, s a maga törvényes útján oldva fel azt a köteléket, mely őket eddigi 50

) The Statesman’s Year-book. 38-ik évfolyam, 1901. 899 lap.

94 hazájukhoz kapcsolta. A kivándorlóknak ez a része tehát egészen más elbírálás alá esik, mint a nagy tömeg; míg a tömeg nagyrészt az ügynökök csábítása, vagy a már künnlevők hívogatása folytán kél útra s nagyobb része közelebb meghatározott czél nélkül, mint a viszonyok játéka megy világgá, alig sejtve, mily jövő várakozik reá: addig az állam kötelékéből elbocsátottak sorsuknak öntudatos intézői, kik nem a nép legalsó rétegeiből kerülnek ki, mint a tömegesen kivándorlók, hanem értelmileg s gazdaságilag értékes tagjai a társadalomnak, kiknek elvesztését a közjó érdekében fájlalnunk kell. A különbség foglalkozásuk tekintetében a legszembetűnőbb, mert az állam kötelékéből kilépő családfők leginkább iparosok s kereskedők, míg a közönséges munkás osztály csak csekély számmal szerepel közöttük; 1880-tól 1886-ig például 635 iparos, 612 kereskedő s 891 egyéb foglalkozású egyén bontotta fel az állampolgári köteléket, ellenben csak 153 földműves, 242 munkás és 148 foglalkozás nélküli. De lényeges a különbség a nem és családi állapot tekintetében is. Czéltudatos, meggondolt kivándorlásról lévén itt szó, korántsem találjuk fel a férfiaknak nagy túlsúlyát s a családtagok csekély számát, mint az amerikai tömeges kivándorlásnál, hanem a családi viszonyok normális képét ismerjük fel, a hol a nők száma alig csekélyebb a férfiakénál, az összkivándorlóknak jó két harmadrésze pedig családtag. Az 1880—1886. évek alatt az állam kötelékéből elbocsátott 8.590 egyén közül ugyanis csak 849 volt a magányosan kivándorló (s ezek természetszerűleg túlnyomóan férfiak), ellenben 1.823 család hagyta el az országot, nem kevesebb mint 7.741 taggal (1.823 családfő s 5.918 családtag). Ez a családi összetétel az elbocsátottak korviszonyaiban is visszatükröződik, amennyiben a fiatal korok képviseltetése aránylag magas; az előbb említett hét év alatt elbocsátott egyének közül volt ugyanis: 0—5 éves ........................................................................ 1.203 5—15 ,, 2.199 15—20 „ 640 20—50 ,, 3.848 50—60 ,, 502 60-on felüli ........................................................................... 138

Mindezek a jelenségek arra utalnak, hogy az állam kötelékéből kilépett egyének társadalmunknak sokkal értékesebb tagjai, semhogy elvesztésüket — aránylag mérsékelt számuk mellett is — közönyösen nézhetnők. A kilépők száma évenként csak kétezer körűi mozog s az utolsó 21 év alatt (1881-től 1901-ig) mindössze 35.140-re rúg. Feltűnően csekély az ezen összegből Horvát-Szlavonországra

95 jutó hányad, mely a kétezret sem üti meg (1.811) s így arra utal, hogy az intelligens kivándorló elemek száma ott még sokkal csekélyebb, mint az anyaországban. Az állam kötelékéből való elbocsátás az országok tekintetében is, a hová az elbocsátás történik, lényegesen különbözik a tömeges kivándorlástól; ebben is kifejezésre jut a kivándorlók magasabb értelmisége, mely nem csábíttatja magát el Amerikának mesés gazdagságától, hanem túlnyomó részben ott keres új hazát, a hol azt viszonyai között a legbiztosabban megtalálni véli. Az utolsó 21 év alatt (1881-től 1901-ig) elbocsátott magyar állampolgárok közül nem kevesebb mint 30.457 ment Ausztriába, továbbá 1.463 Németországba, 37 Olaszországba, 22 Oroszországba, 82 Svájczba, 633 Szerbiába, 1.801 Romániába s 220 az Egyesült-Államokba; a többi egyéb államok között oszlott meg. Az erre vonatkozó adatokat a mellékelt 8—10.számú táblázatokban51) állítottuk össze. A kivándorlás kérdése iránt érdeklődő e táblázatokból még bő okulást fog meríthetni; munkánk korlátolt terjedelme azonban nem engedi, hogy velők behatóbban foglalkozzunk. A topographiai megoszlásra vonatkozólag csak annyit kívánunk e helyen megemlíteni, hogy az elbocsátások leggyakoriabbak az Ausztriával határos vármegyékben; 1881-től 1892-ig p. o. Nyitra vármegyéből 2.394, Pozsony vármegyéből 1.412, Pozsony városából 1.198, Trencsén vármegyéből 855, Sopron vármegyéből 1.666, Sopron városából 239, Moson vármegyéből 521, és Vas vármegyéből 904 egyén bocsáttatott el, tehát az állam kötelékéből kilépetteknek közel két harmada ezen törvényhatóságokból került ki. Ezeken kívül még Budapest, a Tisza-Maros szöge (különösen Torontál vármegye), Brassó és Szeben vármegyék szerepeltek nagyobb számokkal, utóbbiak kétségkívül a Romániába való kitelepedés czéljából. Ezzel szemben a tömeges kivándorlásban leginkább szereplő felvidéki vármegyékből igen kevesen kérték az állampolgári kötelék megszűntetését; Szepesből p. o. csak 197 egyén, Zemplénből 152, Sárosból 98, Abauj-Tomából meg épen csak 38. Az itt felsorolt adatok alapján szinte úgy tekinthetnők az állam 51 ) Ezen adatokat a Magyar Statisztikai Évkönyvből vettük át; a korra, családi állapotra s foglalkozásra vonatkozó táblázatot, valamint az 1881—1888. évekről az országok kimutatását a Közgazdasági és Statisztikai Évkönyv újabb első évfolyamából (1887.), valamint Bodionak a Bulletin de l'Institut international de Statistique Π. köt, H. füzetében közölt munkájából (Dell’ emigrazione dali’ Italia comparata con quelle che avviene da altri stati d’Europa.) vettük át (37—38. lap.)

96 kötelékéből való elbocsátások számát, mint a kivándorlás értélmi niveaujának fokmérőjét. Minél alacsonyabb a kivándorló néposztályok értelmi foka, s minél inkább hullottak azok a kivándorlási üzérkedők karjaiba, annál kevesebben tartják szükségesnek az állampolgári viszony rendezését, illetve feloldását. Lehet egyébként, hogy a hazába való visszatérés reményének s szándékának is van ebben része. A míg ez fennáll, addig megtartja a kivándorló magyar honpolgárságát; de kétségtelen az is, hogy ha már végképen lemondott a visszatérés reményéről, akkor sem kéri az állam kötelékéből való elbocsátást. Nem mintha annyira ragaszkodnék régi hazájához, hanem egyszerűen azért, mivel eszébe sem jut, hogy régi hazájához való viszonyát rendezni is lehetne. Kétségtelen tehát, hogy az állampolgári kötelék feloldása, illetve fel nem oldása érdekes világot vet a kivándorlás természetére s a kivándorlók értelmi állapotára. A magyar állam kötelékéből történt elbocsátások 1881—1901 években.

97

98 Az állam kötelékéből történt elbocsátások statisztikáját érdekesen egészítik ki azon adatok, melyeket az Ausztriában honosodott magyarokra vonatkozólag az osztrák statisztika közöl. 53) Ezeknek száma — az 1895. évet kivéve — mindig valamivel csekélyebb a hazánkból Ausztriába elbocsátottakénál, nyilván azért, mivel a magyar állampolgári kötelékből kilépett egyének nem minden esetben szerezhették meg az osztrák honosságot, vagy esetleg eredeti szándékuktól eltérőleg másfelé vették útjokat. Az alább következő 11 sz. táblázatban csak a történt honosításoknak tartományok

szerint való megoszlását közöljük, melyekből kitűnik, hogy Ausztriába távozó honfitársainknak átlag négy ötödrésze Alsó-Ausztriában — túlnyomó részben nyilván Bécsben — telepszik le, mi mellett még csak Morvaország, Stájerország és Csehország szerepel nagyobb tételekkel. A többi, hasonlóképen igen érdekes, adatok közül itt csak az 1880—1900. évre vonatkozó főösszegeket közöljük, melyből kitűnik, hogy a 15 év alatt Ausztriában honpolgárságot szerzett magyarországi egyének (21.007) közt volt őstermelő 88,

53

) Egész terjedelemben az Oesterreichische Statistik czímű forrásmunkának népmozgalmi kiadványaiban, kivonatosan az Oestcrreichisches Statistisches Handbuch egyes évfolyamaiban.

99 iparos 2.551, kereskedő 1.231, értelmiségi 1.739, napszámos és cseléd 397, egyéb foglalkozású 641, végül családtag 14.960. A kivándorlótoknak magas értelmisége tehát ez adatokból még élesebben világlik ki, mint a magyar feljegyzésekből. Demographiai viszonyaikat jellemzik a következő adatok: a 21.607 honosított egyén közt volt 11.435 férfi és 10.172 nő; családi állapot szerint volt a férfiak közt 6.978 nem házas, 4.279 házas, 178 özvegy és elvált, a nők közt 5.471 hajadon, 4.248 házas és 453 özvegy s elvált. Korra nézve: 0—14 éves fiú 3 283, leány 3.170; Ϊ4—24 éves férfi 2.463, nő 2.088; 24 éven felüli férfi 5.689, nő 4.914. Hitfelekezet szerint ekként oszlottak meg: katholikus 11.815, protestáns 1.611, izraelita 7.889, egyéb és ismeretlen felekezetű 292. NYOLCZADIK FEJEZET. A visszavándorlás. A kivándorlás statisztikája hézagos volna, ha nem emlékeznénk meg a visszavándorlásról is, és a kivándorlás mérveit túlbecsülik azok, kik nincsenek figyelemmel a kivándorlóknak ama elég jelentékeny contingensére, mely idővel ismét visszatér hazájába. Már a 67. lapon utaltunk volt reá, hogy az Egyesült Államokba kivándorló honfitársainknak legalább egy ötöd része olyan, aki már korábban is volt Amerikában; mivel pedig nem minden visszavándorlott teszi meg másodszor is a nagy tengeri útat, hanem jó részük visszatérése után végképen a régi hazában marad, önként következik, hogy a visszavándorlók az eredetileg kivándorlótoknak kétségkívül még jóval nagyobb részét teszik, mint ötödiket. Igaz ugyan, hogy a másodízbeni kivándorlás — mint a 67. lapon felhozott adatokból kitűnik — erősen csökkenti a visszatértek számát, de utóbbi azért mégis elég jelentékeny marad. Sajnos azonban, hogy a visszavándorlókra vonatkozó adataink még sokkal hézagosabbak, mint aminők a kivándorlás tekintetében rendelkezésre állanak. Maguk a külföldi államok és az európai kikötők nem tartják nyilván a visszatért kivándorlókat s így csak saját hézagos adatainkra vagyunk utalva, melyeket a törvényhatóságok és községek gyűjtenek. A nyolczvanas évekre vonatkozó adatok szerint a visszatértek átlag mintegy negyedrészét teszik a kivándorlóknak, de helyenként az arány még annál is magasabb; a leg-

100 utóbbi évek adatgyűjtése azonban a visszavándorlottakat csak 15—17% engedi becsülni. Minthogy az adatoknak járásonként való részletezését e munka harmadik szakaszában, mely a kivándorlás topographiai eloszlását vizsgálja, közöljük, itt csak a főbb eredmények felsorolására szorítkozunk. Ezek szerint visszatért:

Az újabb adatok figyelembe vételével pedig úgy látjuk, hogy Zemplén-vármegyébe az 1879-1901. években 42.328 kivándorló közül 14.395 tért vissza, tehát harmadrészüknél több. amely arány a homonnai és varannói járásokban 40%-nál magasabbra is emelkedik. 54) A m. kir. központi statisztikai hivatalnak 1899-ben megindított adatgyűjtése a visszavándorlást is felöleli, de az utóbbira vonatkozó adatok hézagosságuknál fogva az Évkönyvben nem jelennek meg. A m. kir. kormány 1901. évi működéséről szóló jelentés a vándormozgalom ezen ágára is kiterjeszkedik 55) és erre vonatkozó érdekes fejtegetéseit a következőkben röviden reproducáljuk. Csakis az anyaországot tartva szem előtt, azt látjuk, hogy a visszavándorlottak anyanyelv szerint ekként oszolnak meg:

„Legnagyobb számmal a tótok térnek vissza, akik a kivándorlóknak is legnagyobb kontingensét teszik, azután a magyarok. 54

) Lásd a 108. lapon közölt táblázatot. ) A m. kir. kormány 1901. évi működéséről és az ország közállapotairól szóló jelentés és statisztikai évkönyv. 215*—217* lap. 55

101 Érdekesek az arányszámok, melyek a visszavándorlók számát a kivándorlókéval hasonlítják össze. A horvátok, szerbek és más kisebb nemzetiségek arányszámai számba sem jönnek, minthogy a magyar anyaországból ezek kivándorlása is minimális. A többi nemzetiségeket nézve, az 1900. és 1901. évek eredményei sok tekintetben eltérnek egymástól; a tótok visszavándorlása mindkét évben kedvezőbb volt az átlagnál, a magyaroké az egyik évben elérte u gyan az országos átlagot, de a másikban már mélyen alatta maradt. A pár évnek különben is hiányos adataiból következtetést vonni alig lehetne; de nem valószínűtlen, hogy a magyar ember, ha egyszer kivándorolt, nehezebben tér vissza, a mi csak fokozná azt a veszélyt, melyet a kivándorlási láznak a magyarságra való átharapódzása rejt magában“. A kormányjelentés ezután a visszavándorlók foglalkozását állítja szembe a kivándorlókkal. Szintén csak a magyar anyaországra szorítkozva, s csupán az önálló családfőket és magokban álló egyéneket véve számba, minthogy az családtagok foglalkozása nem állapíttatott meg, 1901-ből a következő adatokat közli:

„míg a kivándorlók közt aránylag a napszámos a legtöbb, addig a visszavándorlók közt az őstermelők bírnak túlnyomósággal, minthogy ezekből tér vissza legnagyobb százalék. Az őstermelők után még aránylag az iparosok térnek leginkább vissza, az értelmiségi keresetűeknél ellenben a visszatérés aránya egészen minimális“. A kormányjelentés végül azzal a kérdéssel is foglalkozik, hogy a visszavándorlók vagyoni helyzete milyen. Az erre vonatkozó adatok azonban nagyon bizonytalanok, mivel nagyon is az egyéni felfogás önkényétől függ, kit vesz az adatszolgáltató községi elöljáróság vagyonnal bírónak és kit nem. Ezzel a fenntartással közli a jelentés az idevágó adatokat, melyek szintén csak a magyar anyaországra vonatkoznak:

102

Ez adatok azt mutatják, hogy míg a kivándorlók közt a vagyontalanok a túlnyomók (átlag 70%-ra rúgnak), addig a visszatérteknek jó két harmada vagyonnal bír, „ami természetes is, mert inkább gondolnak a visszatérésre azok, kik megtakarított tőkéjök segítségével létfenntartásukat régi hazájukban is biztosítva látják; de a vagyontalanul visszatérők száma is tekintélyes, jeléül annak, hogy a tengeren túl is sokan csalódnak reményeikben“.

Harmadik szakasz. A kivándorlás topographikus eloszlása. KILENCZEDIK FEJEZET.

A felvidéki kivándorlási terület. Az előző szakaszokból már is tudjuk, hogy a kivándorlás nem egyforma mértékben lép fel az ország különböző részeiben, hanem bizonyos kivándorlási góczok körül intenzívebb, az ezen góczoktól távolabb eső vidékek felé pedig lassanként gyengül s egészen meg is szűnik. A második szakaszban tüzetesen ki is mutattuk a kivándorlás okozta népveszteség nagyságát s igyekeztünk kideríteni, hogy az elveszett népességnek mekkora része keresett új otthont az ország határain belül s mekkora az a rész, mely az országot elhagyva, a tulajdonképeni kivándorló néptömegeket szolgáltatta. Bár már ezen adatok is némi világot vetnek a kivándorlás topographikus eloszlására, mégis szükségesnek tartjuk azt tüzetesebben szemügyre venni s e czélból a már említett négy kivándorló területet egyenként tárgyalni. A felvidéki kivándorlási területhez 13 vármegyét számíthatunk. A terűlet központját, magvát Szepes, Sáros és Abaüj-Torna vármegyék alkotják, nyugat felé hozzácsatlakozik Gömör, Liptó, Árva és Turócz vármegye, kelet felé Zemplén, Ung, Beregi Ugocsa és Máramaros, végül ide számítandó még Borsod is, habár ennek népessége bevándorlás által nagyobb mértékben gyarapodott, mint amenynyit kivándorlás által veszített. Némileg hozzátartozik Zólyom és Trencsén is, de az előbbi eddig nem igen vett részt a kivándorlás mozgalmában, az utóbbi pedig helyesebben már az osztrák-morva határmenti kivándorlási területhez számítható. Az alábbiakban egyenként vesszük szemügyre az egyes vármegyéket s igyekszünk az előbbi fejezetekben nagy vonásokban festett képhez a részletekbe való behatolás által ennek társadalmi s gazdasági hátterét megvilágítani. Sáros vármegyében, mely az Amerika felé irányúló kivándorlás

104 góczpontja, és mondhatnók bölcsője is volt, a hetvenes évek elején indult meg a kivándorlás, 1870-től 1878-ig 2676 egyén vándorolt ki, tehát átlag csak 3—400 egy évben, de a rákövetkező években már nagyobb hullámokat vetett a mozgalom s annak nem is sikerűit többé gátat vetni; mert 1879 —1880-ban 2283, 1880—1888-ig 17768 egyén vette kezébe a vándorbotot, a legutóbbi időben pedig még ennél is sokkal nagyobb tömegek. Az 1880-tól 1888. július közepéig kivándorlottak, valamint az ezen idő alatt visszavándorlottak számát és járásonkénti eloszlását a következő adatok tüntetik fel:56)

A kivándorlási mozgalom legelsőben az eladósodott kisebb úrbéres gazdák és udvartelki zsellérek körében vetett nagyobb hullámokat, a kik az ötvenes évek óta földesuraik földjeinek egy részét 3—4 holdas részletekben bizonyos számú munka teljesítése fejében haszonbérben bírták, de az alkotmány visszaállítása következtében ezen földtől elesvén, zsellérekből egyszerű napszámosokká váltak. 67) Az elkeseredettséget fokozták a hetvenes évek második felében beállott rossz termések, a háziiparnak pusztulása s a bányaiparnak hirtelen beállott nagy pangása, mely sok embert koldusbotra juttatott. Hozzájárultak ehhez még a gazdálkodási rendszerben beállott nagy változások, a cséplő és egyéb mezőgazdasági gépek alkalmazása, melyek sok munkáskéz elől elvonták az addig biztos keresetet, általában a kereseti források apadása, mely a közterheknek szinte az elviselhetetlenségig fokozódott súlyosbodásával együtt oly 56

)Magyar Statisztikai Közlemények. új folyam I. kötet 71.* lap. ) Bujavovics Sándor: A felvidéki, különösen a sárosmegyci kivándorlásról, (Nemzetgazdasági Szemle. V. évfolyam. 1881. 111. füzet 47—03 lap.) Láng Lajos: Magyarország Statisztikája. Budapest, 1884. I. kütet. 450 lap. Dr. Thirring Gusztáv: A sárosmdgycí kivándorlás. (A magyar orvosok cs természetvizsgálók XXXI. vándorgyűlésének történelmi vázlata és munkálatai Budapest, 1002. 259—365 lap. 57

105 általános s nagyfokú elszegényedésre vezetett, hogy még egy annyira igénynélküli népnek is, minő a felvidéki tót, sok helyütt lehetetlenné vált a megélhetés. Mindezekhez az okokhoz hozzájárultak még a kivándorlók pénzküldeményei, az amerikai mesés gazdagodásról áradozó levelei s az ügynökök csábításai. Valóságos kivándorlási láz kapott lábra, mely utóbb nemcsak a megélhetés nehézségeivel küzködő szegényeket lepte meg, hanem azokat is, kik némi vagyonnal bírván, a kivándorlásra nem voltak ráútalva. így történt, hogy már a nyolczvanas évek elején oly nagy arányokat öltött a kivándorlás a tapolyi, sirokai és makoviczai járásban, hogy a munkáskéz hiánya már is érezhetővé vált. Eleinte, amidőn a hatóságok rossz szemmel nézték a mozgalmat, a kivándorlók titokban, útlevél nélkül szöktek át a határon; munkakeresés ürügye alatt a szomszéd vármegyébe mentek át s onnan indultak útnak a kikötők felé. Később a hatóság karhatalommal, csendőrökkel akadályozta meg a kivándorlást, s szülőhelyére tolonczolta vissza az útrakelteket. Ezzel a szerencsétlen politikával azonban csakhamar felhagyott, mert czéltalanságát belátta. Szabadjára hagyta a kivándorolni kívánókat, kiknek legnagyobb része ezentúl útlevéllel indult el. A kivándorlás méreteit mutatja, hogy 1899 ben 5.195, 1900-ban 5.276, 1901-ben 5.375 és 1902-ben 3.677 útlevelet adtak ki sárosvármegyei lakóknak. Magában a szekcsői járásban 1899-ben 1300 tót nyert útlevelet, de mivel a kivándorlók nagyobbára családostól költöztek ki, az eltávozóknak száma jóval többre tehető. Az újabb magyar adatgyűjtés valamivel kisebb összeget mutat fel, amennyiben eszerint az 1899—1901. években 3.966, illetve 4.031 és 4.614 lakos vándorolt ki, összesen tehát három év alatt 12.611, kik 19 egyén kivételével mind Amerikába mentek át. A kivándorlók közt 4.128 nő volt. A hadkötelesek is oly nagy számmal hagyják el szülőföldjüket, hogy p. o. 1899-ben 250 hadköteles közül csak száz jelentkezett újonczozásra, — abból is csak 58 vált be. Egyes községekben az öregeken és gyermekeken kívül alig látni más embert; a felnőtt férfiak javarésze Amerikában van. A makoviczai járásban még komolyabb a helyzet; ott a föld még terméketlenebb s így a kivándorlás még nagyobb. Egyes hírlapi közlemények szerint onnan évenként 5—6000 lélek vándorol ki. Ez a hír túlzott ugyan, de a baj aggasztó voltáról tanúskodik, hogy ilyen hír általában szárnyra kelhetett. Újabban nők is nagy számmal vándorolnak ki, különösen lányok, kik otthon férjhez sem mehetnének, mivel sok községben már nincs is házasulandó legény.

106 Szepes vármegyében hasonlóképen vigasztalan a helyzet. 1875-től 1880-ig csak 42 ember vándorolt ki, de ez öt év alatt 13.000 forintot küldött haza. Erre a kivándorlás hirtelen nagy mérveket öltött, s 1882-ig 1.687 egyén kelt útra, főleg zsellér és napszámos. Legnagyobb részük ugyan visszatérési szándékkal távozott, s sokan tényleg pénzt is küldtek haza s idővel haza is jöttek. De a kivándorlás évről-évre fokozódott, s a nyolczvanas évek alatt mintegy 20.000 ember kél útra, kiknek fele a poprádvölgyi járásból való, s közülük alig 4.000 tér vissza. A poprádvölgyi járáson kívül a késmárki- és ólublói járásban is megfészkeli magát a baj. A késmárki járásban a baj főfészke Zsdjár, 58) a honnét évenként átlag 80 lakos költözik Amerikába, a ki évenként 70—80.000 koronát küld haza. Az ólublói járásban Szepesjakabfalva népe 1882 óta vándorol ki; állítólag 1.800 lakosa vándorolt volna ki s alig tizedrésze tért haza.59) Innen a nagy nyomorúság kergeti a népet Amerikába, míg Ólublón a lengyel-tót keverékű lakosság úrhatnámsága, Hobgárton pedig a kisiparos takácsok bukása idézte elő a bajt. Ólubló népessége 2.188-ról l 971-re, Hobgárté 1.000-ről 749-re csökkent. Még a derék Szepesbéla városkából is 400 kisiparos költözött el, nem lévén képes versenyezni az országot elárasztó osztrák nagyiparral. A m. k. központi statistikai hivatal régibb adatgyűjtése szerint az 1880-tól 1890-ig kivándorlottak és ismét visszavándorlottak ekként oszolnak meg járások és városok szerint:

58 ) Hegedűs Lóránt: Λ magyarok kivándorlása Amerikába. Budapest, 1809. 05—67. 1. 59 ) Hegedűs (id. m. 67 lap.) alighanem téved; e falúnak soha sem volt — miként ő mondja — 3400 lakosa; 1880-ban 2773 volt, jelenleg 2487. Még ha a 20 évi egész szaporulatot, mely 7—800 főt semmi esetre sem haladhat meg, figyelembe vesszük, a kivándorlók száma ezerre is alig rúghat.

107 Az utóbbi évek kedvezőtlen gazdasági viszonyai ismét nagyra lobbantották a kivándorlás lángját. 1899-ben 3 956 útlevelet adtak ki, 1900-ban 3.465-öt, 1901-ben 4.416-ot, s 1902-ben 3.526-ot. Az újabb adatgyűjtés szerint volt a kivándorlók száma 1899-ben 3.360, 1900-ban 3.100, és 1901-ben 3.922, összesen 10.382 lélek, köztük 3.399 nő. A kivándorlók közül 39 Németországba, 52 Romániába, 44 más európai államokba és 7 idegen földrészekbe ment; a többi mind Amerikába. Sokan útlevél nélkül vagy mások útlevelével indulnak útnak. A kik útlevelet kapnak, potom áron eladják házukat, földjüket s útra kelnek; sokan még kis ingatlanuk eladásával sem törődnek, hanem balga reménységtől biztatva, sietnek, hogy minél hamarább kijussanak. Azelőtt leginkább a terméketlenebb hegyvidék lakossága s a földművelő nép vándoroltak ki, az utóbbi időben azonban a kivándorlásra való hajlam a városi iparosok és polgárok körében is jelentkezik, miként Szepesbéla, Leibicz, Ólubló és Szepesváralja példája mutatja, Gölniczbányáról nem is szólva, melynek lakossága a bányászat nagymérvű hanyatlása következtében ezrével vándorolt ki. Vannak már falvak Szepes-vármegyében, a hol alig akad munkabíró ember, s némely helyen az ifjú nemzedék már 14—16 éves korában iparkodik Amerikába, az ott élő rokonok hivogatására. A kivándorlók zöme most a Magurából kerül ki, a hol a községek elnéptelenednek s a határ parlagon hever. A mezőgazdaság ott a legnagyobb válság szélén áll, sok helyen csak alföldi telepesek segítségével bírják a munkát elvégezni. A földbirtoknak nincsen semmi ára; 100 koronáért kel el az a föld, melyet előbb 6—700 koronáért vettek meg. A nagymérvű kivándorlás folytán az adófizetésben is nagyfokú visszaesés állott be, és a sorozásokon a hadkötelesek fele hiányzik; az 1900. évi sorozásról 2198 hadköteles maradt el, — csupa amerikai kivándorló. Zemplén vármegye területén 1879-ben mutatkoztak a kivándorlás első jelenségei; már az első négy évben 8.000-nél több egyén vándorolt ki, s azután évenként állandóan néhány ezer ember kelt útra. A vármegyében gyűjtött, de koránt sem kimerítő adatok szerint, a melyeket a 12. számú táblázatban egész terjedelmükben közlünk— 1879-től 1901. végéig 42 328 ember ment ki Amerikába, kik közül 14.395 visszatérvén, a teljes veszteség 27.933 főre rúg. A kivándorlás leginkább a varannói, homonnai, nagymihályi és gálszécsi járást sújtotta, de az utolsó évtizedben a Bodrogköz termékeny lapályán is megritkult a nép. A legutolsó évek mozgalma az előzőket mind meghaladja, mert 1899-ben 0.244, 1900-ban 0.580,

108

109 1901-ben 8.047, 1902-ben pedig 8.014 útlevél adatott ki, mivel pedig a kivándorlók nagy része családját is magával viszi, több ezer lakos pedig állítólag útlevél nélkül megy el, az elnéptelenedés nagyobb, mint a minőnek ezen adatok mutatják. Ezzel szemben az újabb magyar adatgyűjtés szerint 1899-től 1901-ig kivándorolt 4.167, illetve 4.953 és 6.771 egyén, összesen tehát 3 év alatt 15.891 egyén, köztük 4.476 nő. Négy egyén kivételével mind Amerikába vándorolt ki. A kivándorlás kivált aratás után a legélénkebb. Sajnos, hogy újabb időben nem csak a tót, hanem a magyar lakosság is mindinkább kénytelen a nehéz megélhetés miatt hazájától megválni. Számos telkes-gazda eladja birtokát, hogy ennek árával Amerikában próbáljon szerencsét. A földbirtokosok a munkáshiány miatt sokat szenvednek; némely vidéken már alig akad olyan napszámos, a ki egész évre szegődnék. A legutóbbi időben már nem csak a szegények kelnek útra, de a legmódosabb gazdák is Amerikába küldik munkabíró családtagjaikat, mivel az ottani munkabérekről mesés hírek vannak forgalomban. A férfiakat a nők is szokták követni bizonyos idő múlva. A kivándorolt családos emberek egy része 4—5 év múlva visszajön. Ezek nagyrészét a nehéz és szokatlan amerikai bánya-munka teszi tönkre, s itthon inár valóságos romjai önmaguknak. Akárhány kivándorló pénzhiány miatt gyalog teszi meg az útat a német kikötőtől hazájáig; mások itthon levő vagyonkájukon kénytelenek túladni, hogy a kivándorolt családfőnek a hazatérésre való költséget megküldjék. A kik egészségesen térnek haza, nagyrészt nem igen tudnak megbarátkozni az itteni viszonyokkal, s ha 300 koronára tehetnek szert (ennyi kell a kivándorláshoz), megint kimennek, s itthon maradt feleségüket és gyermekeiket örökre elhagyva, odakünn telepszenek meg. A zemplénmegyei katonaköteles fiatalság nagy része is Amerikában van; volt sorozás, a midőn a gálszécsi járásban a hadkötelesek 59 százaléka, a nagymihályiban 58, a sztropkóiban 52, a homonnaiban 47, a szinnaiban 33 százalék maradt távol; az 1900. márczius 9- és 10-iki sátoralja-újhelyi sorozáson pedig 280 hadköteles közül csak 162 jelent meg, (ezek közül is csak 35 vált be), a többi Amerikában volt távol. Abauj-Toma is azon vármegyék közé tartozik, melyekben a kivándorlás már a hetvenes évek végén (1879.) indult meg; eleinte csak a mezei gazdálkodást fosztotta meg legjobb munkaerőitől, 1889-től kezdve azonban az ipari munkások kivándorlása is megkezdődik. A mozgalom egyaránt nagymérvű volt egészen a legutolsó

110

évekig; a nyolczvanas évek folyamán 1891. végéig, a törvényhatóság adatai szerint kivándorolt, illetve visszatért:

1899-ben 3.733, 1900-ban 3.367, 1901-ben 3.971 és 1902-ben 3.972 útlevelet adtak ki. Közben egyes években lelohadt a mozgalom, így 1890-ben 1722, 1897-ben meg épen csak 248 útlevelet adtak ki. A központi statisztikai hivatal adatgyűjtése szerint az utolsó 3 évben 3.321, 2.382 és 3.716, összesen 9.419 egyén vándorolt ki, közte 3.001 nő; kivétel nélkül mind Amerikába. Nagy mértékben vándorolnak ki Meczenzéfből, mely a clevelandi Kuntzféle gyártelep munkásait szolgáltatja (Kuntz Tivadar maga is Meczenzéfből származott el), valamint a vármegye éjszaki részéből, a hol a bányaipar aranyideje már rég letűnt. Árva vármegyében a kivándorlás még egy évtizeddel ezelőtt a kivételek közé tartozott, újabban azonban nagyobb arányokat öltött. A kivándorlók rendesen fiatal eladósodott telkesgazdák, kik ha az adósságaik törlesztésére szükséges összeget megszerezték, házi tűzhelyükhez ismét visszatérnek. A kivándorlók czélpontja rendesen Kanada vagy Chicago, hol keresményükből évenként 6—700 koronát félretesznek.01) Sokan künn is maradnak. A kiadott útlevelek száma volt 1899—1901-ig 595, 673 és 893, 1902-ben pegig 1.027 Kivándorlási statisztikánk szerint azonban többen hagyták el szülőfalújokat, t. i. 1899-ben 492, 1900-ban 698 s a rákövetkező évben 1017 egyén, közte 423 nő. 28 egyén kivételével mind Amerikába ment. De a kivándorlás már a kilenczvenes évek közepén is elég jelentékeny volt. Podbjel vidékén az 1895. évi silány termés és az örökös marhavész következtében a gazdák között mind erősebb mérvet öltő nyomor késztette a lakosságot kivándorlásra, úgy, hogy a java része útra kelt, s alig maradt munkás odahaza. A magas napszambérek daczára több száz hold föld parlagon hever. Szomorú jelenség pedig az, hogy az árvamegyei tótok nagyobbára örö-

61

) Kubinyi Géza: Árvamegye. (Megyei monographiák, I. kötet, 206 lap.)

111 kösen Amerikában maradnak s csak igen kevesen térnek vissza. Az említett évben állítólag 2.500-an hagyták el házaikat s indúltak útra Amerikába, egy részük Budapestre ment munkát keresni. Líptó vármegyéből a nyolczvanas évek elején szórványosan vándorolt ki néhány ember, leginkább zsidó és űzér, és az évtized folyamán összesen 271 egyén kivándorlása jutott a hatóság tudomására, kik közül mindössze csak 14 tért vissza Az utóbbi években azonban a megélhetési viszonyok rosszabbra fordultával a kivándorlás is erősen fokozódik, amint az a következő adatokból kiviláglik '

Az 1.023 kivándorló közt 184 nő volt. Csekély kivétellel mind Amerikába ment s közülök sokan Dél-Amerikába, ahol a legnagyobb nélkülözések közé kerülnek. Az 1902. év elején mintegy száz ember tért onnan vissza, teljesen elcsigázva, elrongyolva és mindenéből kifosztva. Sírva panaszkodtak, hogy az ügynökök elvették pénzüket s Dél-Amerikába küldték őket; ott nem tudtak munkát kapni, a legiszonyúbb nélkülözések közt sínylődtek, míg hazatolonczolták okét. Koldusokként tértek vissza, mert idahaza mindenüket eladták volt. Az Egyesült Államokba kivándorlottak jobban járnak; ezeknek legtöbbje néhány év múlva visszatér, hoz magával néhány száz koronát s azután jobban rendezkedik be. Turócz vármegyében a kivándorlás újkeletű; az 1899—1901. években 144, 102 és 497 egyén vándorolt ki Amerikába, 1902-ben pedig a kiadott útlevelek száma alapján 522-re becsülhető az útrakeltek száma. A mozgalom még nem nagyon jelentékeny, de — miként az idézett számok igazolják — évről-évre fokozódik. Gömör vármegyében az előbb szórványos kivándorlás az utolsó évtizedben mind jobban terjedt s általánosabbá vált. A miskolczi kereskedelmi és iparkamara, egyike azon kevés kamaráknak, melyek a kivándorlást figyelemmel kisérték és ismételve komolyan rámutattak a belőle eredhető bajokra, már 1890. évi jelentésében hangsúlyozta, hogy a kivándorlás okozta népveszteség évről-évre érezhetőbbé válik; Rozsnyó városából ezen évben 30 iparos indúlt útnak, Jolsva város lakossága tíz év alatt 350 lélekkel csökkent, (s a csökkenést az utolsó évtized népgyarapodása sem pótolhatta), Dobsina népessége 1880-tól 1890-ig közel ezer lélekkel apadt meg

112 a bányászok tömeges kivándorlása folytán. A Murány-völgy lakossága 4 százalékkal csökkent, daczára a kedvező halálozási viszonyoknak. A nagyrőczei és tornaijai járásban akkor a kivándorlás még szórványos volt, de a későbbi években — bár a kilenczvenes évek derekán az Amerikából érkező kedvezőtlen hírek és a megapadt pénzküldemények folytán múlólag megcsökkent — jóval magasabbra emelkedett, különösen 1899 óta, amióta évenként ezernél több egyén (1.253 és 1.131, sőt 1901-ben 1.899) indúlt útnak. Bár a kivándorlás ez időtájt az ipari munkások körében kevésbbé mutatkozott, mindamellett az ipari termelésre és főképen a közönséges munkaerőt inkább alkalmazó szénbányászatra nagymértékben hatott vissza, és egyáltalában megérezte a munkaerő számbeli apadását az egész közgazdasági élet. Az elégedetlenek majdnem kivétel nélkül Amerikába mentek, csak néhányan Európa különböző államaiba. Közöttük aránylag kevés volt a nő (4.283 közül csak 748), de a magyar ajkúak száma évről-évre emelkedik, különösen a Borsod vármegyével határos .járásokban. Borsod vármegyében, mely már az Alföld felé közvetíti az átmenetet, újabban szintén erősen lüktet a kivándorlás-érverése. A kilenczvenes évek elején már úgy terjedt „mint a ragály“ s az első pénzküldeménynek, mely valamely községbe érkezett, valóságos forradalmi hatása volt. „Alig várják a tavaszt, hogy útra keltessenek 62) Különösen a szendrői járásból indult meg a nép tömegesen: Abod, Galvács, Meszes, Szalomna, Martonyi, Szendrő, Szendrő-Lád, Borsod és Lád-Bessenyő községekből kétezer munkabíró férfi vette a vándorbotot a kezébe s példájukat követték a miskolezi járásban Sajó-Vámos, Pálfalú, Sajó-Arnót, Felső-Zsolcza, Bessenyő és Szirma-Bessenyő lakói. Hivatalos adataink szerint az utolsó három év alatt megnégyszereződött az eltávozottak száma. Különösen az 1900. év a maga kedvezőtlen alakulásával adott a kivándorlásnak újabb ösztönt és ingert, bár ugyanakkor a bányákban munkáshiányról panaszkodtak, sőt helyenként idegen munkásokat kellett importálni. Tehát nem a kereset- és munkahiány okozza, legalább nem mindenütt a kivándorlás fellobbanását, hanem a hirtelen vagyonszerzés vágya. Ezt igazolják a nagy számmal hazaérkező jelentékeny pénzküldemények, melyeknek segélyével a kivándorlók nemcsak fenntartják föld- és háztulajdonukat s az ezekre nehezedő terheket, hanem még újabb szerzéseket is eszközölnek, 62

) A miskolczi kereskedelmi cs iparkamara 1890. évi jelentése.

113 miáltal a kivándorlás által érintett vidéken is sok helyütt emelkedik a föld és ház értéke.63) Nem hagyhatjuk azonban említés nélkül azt a tényt, hogy Borsod, daczára élénk kivándorlási mozgalmának, az aktív vármegyék közé tartozik, amennyiben a kivándorlón néptömegek a vármegye felé irányuló bevándorlásban nemcsak ellensúlyozást találnak, de a mozgalom végeredményében 11.410 fűre rúgó bevándorlási többlettel lép elénk (1. a 41. lapon.) Kelet felé Ung és Bereg vármegyék csatlakoznak a felvidéki kivándorlási területhez, mely Ugocsával és Máramarossal éri el keleti végpontját. Ezek a vármegyék szolgáltatják kivándorló ruthénjeink zömét; de nemcsak a ruthéneket ejtette hatalmukba a kivándorlási láz, hanem — különösen Ung vármegye síkföldi részéből — magyarok is kelnek útra mindinkább fokozódó arányban, így 1900. április hó végén Botrágyból 100 református családnak Kanadába készülődéséről érkezett hír. Ungban különben már régi keletű a baj, amennyiben már 1879—1881-ig mintegy ezer embernek Amerikába való kivándorlásáról van tudomásunk 63): nagyobbára földmivesek és iparosok, kik leginkább a Zemplénnel határos részekből kerülnek ki, részben pedig ungvári kereskedők és iparosok, nagyobbára zsidók. Azóta kisebb-nagyobb mértében folytonosan hullámzott a népesség, de oly magasságra mint a legutóbbi években, azelőtt sohasem emelkedett a kivándorlók száma. Az utolsó három esztendő alatt Ung vármegyében 9.845, Bcregben 2.427, Máramarosban 1.238 és Ugocsában 274 egyén kivándorlása jutott a hatóságok tudomására és még erősebbnek mutatkozik a mozgalom 1902-ben, amidőn is a kiadott útlevelek száma Ungban 4.134 re, Beregben 3.048-ra, Máramarosban 1.890-re és Ugocsában 882-re rúgott. Ung tehát legerősebb kivándorló megyéink közé tartozik. Máramarosban a legutóbbi években szintén lényegesen fokozódott a kivándorlásnak előbb jelentéktelen mozgalma. Itt is a Ligurea Americana czímű udinei vállalat ügynökei csábítják a népet — csalárd ígéretekkel — a kivándorlásra, s a nép ugyanannak az emberkereskedésnek esik áldozatul, mely a Dunántúl népét is sorvasztja. A kivándorlók kizárólag ruthének, kiket Argentínába és Braziliába csalnak. De a mozgalom itt más jellegű, mint egyebütt a felföldön. A máramarosi ruthének ugyanis kis ingatlanukat potom áron eladva,

62

) A magyar szent korona országainak közgazdasági állapota az 1900. évben

588. lap. 63

) Láng Lajos: Magyarország statisztikája, 1. kötet, 450. lap.

114 egész családjukkal kelnek útra. Legnagyobb részük a törpe és kisbirtokosok, osztályából kerül ki, kik minimális földbirtokuk jövedelméből az óriási közterhek mellett megélni képtelenek 66). Leginkább a Taraczvízi járásban és a tereselpataki völgyben ütötte fel fejét a baj, mint azt már fentebb (92. lapon) említettük; ott a legképtelenebb hírekkel csábítják a népet útra, (többek között az a mese is kering a nép között, hogy Rudolf trónörökös Dél-Amerikában él s ott maga köré gyűjti a kivándorlókat), amelyeknek a hiszékeny ruthén paraszt inkább ad hitelt, mint a saját papja, tanítója intő szavának. Hogy mennyire fokozódott a kivándorlási láz az utolsó években, az a kiadott útlevelek számának említett nagy emelkedéséből eléggé megítélhető; a legújabb hírek szerint alig van már a vármegyében község melyből 10—20, sőt 50 család ki ne vándorolt volna. TIZEDIK FEJEZET.

Az osztrák-morva határmenti kivándorlási terület. Eltérőleg az előbbi fejezetben röviden vázolt felföldi kivándorlási területtől, mely majdnem kizárólag Amerikába bocsátja lakosságának jobb sorsra áhítozó részét 66), az osztrák-morva határmenti területen észlelhető kivándorlás vegyes természetű. Amerikának hatása itt is érvényesül, különösen Trencsénben s újabban Nyitrában, de fellép egyúttal a szomszéd Ausztria vonzó ereje is, mely biztos keresetet nyújtó fejlett iparánál fogva a népességnek egy jelentékeny részét elvonja szülőföldétől s hosszabb rövidebb időre, jó részben állandóan is magához kapcsolja. A munkaerőnek ez az elvonása érezhető calamitássá válhatik helyenként, ami első sorban a férfinépesség számának megapadásában jut kifejezésre, azután különösen a munkaképes korban állók arányának megcsappanását eredményezi. Mind a három vármegye, melyet ezen kivándorlási területhez számítunk, u. m. Trencsén, Nyitra és Pozsony egyaránt érzi ennek hatását, de nem szabad hinnünk, hogy a népesség structurájában itt beállott változás tisztán 66 ) Nyegre László: Máramarosmegye közgazdasági leírása (Közgazdasági Szemle. XXIV. évfolyam. 1900. 927. lap.) 67 ) Az ott tárgyalt 13 vármegyéből a magyar adatgyűjtés eredményei szerint 1889—1901. években 72.318 egyén vándorolt ki, azok közöl nem kevesebb mint 71.558 Amerikába ment.

115 csak az amerikai kivándorlás eredménye volna. Sokkal régibb c jelenség, különösen Trencsén vármegyében, ahol már a múlt század közepe óta, tehát oly idő óta észlelhető, amidőn amerikai kivándorlás még nem létezett; eredeti okát tehát minden valószínűség szerint a belföldi vándorlásokban kell keresnünk. Erről egyébként a hatodik fejezetben fogunk tüzetesebben szólani. Trencsén vármegye, melynek népe már régi idők óta vándorolgatott az egész országban, sőt azon kívül is, az amerikai kivándorlás érdekkörének is szerepet tévő tagja. Amennyire rendelkezésre álló adatainkból megítélhető, a kivándorlás itt már a hetvenes évek végén indúlt meg, bárcsak szórványosan, amennyiben 1879—1881-ig mindössze 58 egyén vándorolt ki, kis részben Oroszországba, túlnyomó részben pedig Amerikába. A kivándorlók főleg zsidók voltak, kiknek legnagyobb része idővel visszatért s időközben is pénzt küldtek itthon visszamaradt családjuknak.67) A pénzküldemények itt sem tévesztették el hatásukat. Nyomukban járt a kivándorlók számának nagy fokozódása s az előbb szórványos esetek helyett a tömeges kivándorlás megindúlása. A kilenczvenes években már jelentékeny volt a mozgalom, azóta még inkább fokozódott. Ma leginkább a kisucza-ujhelyi járás s nevezetesen a kisuczai és beszterczei völgy a kivándorlás főfészke, melyről Hegedűs Lóránt munkája alapján ee) a következő vázlatos képet adhatjuk: A kivándorlás oka itt a népesség rendkívüli sűrűsége; mintegy 10.000 lélek van a szűk s nagyrészt terméketlen völgybe beszorítva; magából a beszterczei völgyből — Hegedűs szerint — évenként kivándorol 100—200 család, köztük jómódú gazdák, kiket a Galicziából jövő fakereskedők üzelmei kiszorítanak az erdőből; a föld oly kevés, hogy rettentő ára van, gabona oly kevés terem, hogy a szükségletet sem födözi, a pótadó rendkívül magas, az ipar hiánya s az erdők pusztulása betetőzi a nyomorúságot. Amerikán kívül, mint említők, Ausztria is szívja magához Trencsén vármegye népét. Az 1891. évi népszámlálás szerint 11.528 trencsén-vármegyei illetőségű egyén élt az osztrák tartományokban, legnagyobbrészt természetesen Alsó-Ausztriában és Morvaországban s azóta is folyton tart az átszivárgás, bár erre vonatkozókig megbízható adataink nem igen vannak. De az átszivárgás nem mindig végleges kitelepedéssel jár, hanem gyakran csak ideiglenes jellegű. 67

) Láng Lajos: Magyarország statisztikája I. kötet, 456. lap. ) A magyarok kivándorlása Amerikába. Budapest, 1800. 63—64. lap.

68

116 Nyitra vármegyében hasonlóképen találkozunk ezen ideiglenes jellegű kivándorlással; itt is rendesen tavaszszal kél útra a nép, hogy 5—6 havi távoliét után, mely idő alatt leginkább mezei munkák végzésével foglalkozik, otthonába ismét visszatérjen. Thuróczy szerint69) ily jellegű kivándorlás leginkább a pöstyéni s vágújhelyi járásban dívik, ahonnan évenként a mezei munka idején 500—1000 ember szokott leginkább Romániába kivonulni; még nagyobb arányokat ölt e mozgalom a privigyei járásban, ahol tavasszal a lakosságnak mintegy ötödrésze indul útnak, hogy az ország más részeiben keresse meg kenyerét. A mozgalom itt is régi, de az ideiglenes jellegű kivándorláson kívül a szülőföldtől való végképeni elszakadás is gyakori, úgy hogy az 1891. évi népszámlálás 24.078 nyitravármegyei illetőségű egyént talált Ausztriában. Az újabb magyar adatgyűjtés azonban csak hiányosan képes az ausztriai kivándorlást kimutatni s inkább az Amerika felé való kivándorlást tűnteti fel jelentékenyebbnek. Ennek is immár két évtizedre való múltja van s hogy már kezdetben is elég sűrűn lépett fel, abból is megítélhető, hogy p. o. már 1893-ban 1.124 egyén vándorolt ki oda, köztük 198 iparos, 306 birtokos, a többi napszámos. A kivándorlók egy része végleg búcsút mondott hazájának is, földjét előzőleg eladta, nagyobb része azonban azt megtartotta s így valószínű, hogy ezek otthonukba való visszatérésük szándékával hagyták el hazájukat. Az utolsó években is sűrűn vándoroltak ki, még pedig nem csak a sovány talajú miavai járásból, de a termékenyebb szeniczi és a gazdag szakolczai járásból is; megbízható adatunk azonban kevés van. Ezek szerint kivándorolt: a miavai a szeniczi a szakolczai

járásból „ „

1890 előtt 1899-ben 1.502 278 981 254 1.248 190

1900.1. negyedében 197 191 130

Az újabb adatgyűjtés szerint (1. a 72. lapon) 1899 —1901-ig 2.395 egyén ment Amerikába, 1902-ben azonban (az útlevelek tanúsága szerint) csak 54. A nyitravármegyeiek tehát — úgy látszik — nagyrészt útlevél nélkül vagy másoknak útlevelével indúlnak útnak. Pozsony vármegye kisebb részt vesz az amerikai kivándorlás mozgalmában. A régebbi időből sincs tudomásunk nagyobbszerű kivándorlásról, az újabb adatgyűjtés ugyan szintén csekélynek tűn69 ) Thuróczy Károly: Nyitra vármegye közgazdasági és közművelődési állapota (Közgazdasági Szemle: XIX. évfolyam. 1895. 780—787. lap.)

117 teti fel, 1899-től 1901-ig p. o. csak 347 kivándorlóról tud a hivatalos statisztika s az 1902-ben kiadott útlevelek szánna is egészen jelentéktelen (a vármegyéből 28, a városból 13), de az Orsz. Magy. Gazdasági Egyesület adatgyűjtése 70) szerint az eddig kivándorlottak összes száma 1.948 (közte 243 hadköteles és 445 nő), kik különösen a malaczkai járásból kerülnek ki, a hol a vízszabályozási költségek nagy része egyik főoka a kivándorlásnak. Annál sűrűbb az érintkezés Ausztriával, mely nagy néptömeget von el a vármegyétől. Sopron vármegye után Pozsony az a törvényhatóság, mely a legnagyobb tömeggel áldozott Ausztriának: 1891-ben 29.814 pozsonyvármegyei illetőségű magyar honos élt a Lajtántúli tartományokban. Újabbkori adatgyűjtésünk szerint leginkább Pozsony városából távoznak sokan Ausztriába, de kétségtelen, hogy a vármegye népessége is jelentékeny rajokat bocsát az osztrák fővárosba. Pozsony vármegye egyúttal az átmenetet képezi a Dunántúl nagykiterjedésű kivándorlási területéhez. TIZENEGYEDIK FEJEZET. A dunántúli kivándorlás. Míg az Amerika felé irányuló kivándorlás a Felföldön már a múlt század nyolczvanas éveinek elején mindenfelé erősen elterjedt, addig a Dunántúl népességét egészen a legutóbbi évekig csak kisebb mértékben érték e mozgalom hullámverései. Csakis egy vármegye volt itt, melyben a baj — mint helyi jelenség — már régebben is erőteljesen lépett fel: Moson ugyanis, a honnan a hetvenes évek vége óta állandóan meglehetős intenzív kivándorlás folyt Amerikába. De ha figyelembe vesszük, hogy a Dunántúl különböző részében az amerikai kivándorláson kívül már régi idők óta többféle másjellegű vándormozgalom is állott fenn, így a nyugati határszél az Ausztriába való özönlés fészke, a déli vármegyék Szlavóniának adóznak nagy néptömegekkel, a keleti vármegyék népe pedig igen sűrű rajokban tódul Budapestre: akkor bátran állíthatjuk, hogy a Dunántúlon a népesség vándor-mozgalma igen erős volt már régebben is, legújabban pedig annyira fokozódott, hogy nincsen országrész, melynek népét mozgékonyabbnak nevezhetnők, mint a Dunántúl egyes vármegyéiét. Legyen szabad ennek jellemzésére röviden csak 70

) Dunántúli kivándorlási kongresszus. Budapest, 1902. 120. lap.

118 arra utalunk, hogy míg az illetőségi helyükről távollevők aránya az országban jóformán sehol sem emelkedik 10 százalékra, sőt a legtöbb helyen az öt százalékot sem haladja meg, addig a Duna jobb partján csak négy vármegyében marad 10 százalékon alul, a többiekben mindenütt jóval ezen felül van, Sopronban pedig 17 százalékra rúg.71) A vándormozgalom azon részéről, mely részint belföldi népcsere, részint Ausztriába való özönlés alakjában nyilvánul, ez alkalommal nem akarván szólni, tisztán csak a külföldre, nevezetesen pedig Amerikába irányuló mozgalommal foglalkozunk, s e czélra felhasználjuk azon becses adatokat is, melyeket az Orsz. Magy. Gazdasági Egyesület a dunántúli kivándorlási kongresszus alkalmából gyűjtött s ennek munkálataiban közzé is tett. 72) E mozgalomnak múltja a hetvenes évek végéig (mások szerint elejéig) vezethető vissza, de — mint föntebb említettük — abban az időben jóformán csakis Moson vármegye volt benne érdekelve, míg a többi vármegyékben jóval később lépett fel. Hogy voltaképen mi indította Moson vármegye népét a kivándorlásra, alapjában nehéz megállapítani. A termékeny és kedvező fekvésű vármegye mozgalmas népe nemcsak kielégítő, de határozottan kedvező viszonyok között élt s földjének dús termésén kívül a közeli osztrák iparvállalatokban is biztos keresetet lelt. A vármegye egyik hivatalos jelentése ugyan az elemi csapásokon és közterheken kívül a gépek elterjedését, a Rábaszabályozással járó költségeket, sőt a vasútak kiépítését hozza fel okul, mint a melyek következtében ma távolabb eső helyek is versenyezhetnek a mosoni termelőkkel a bécsi piaczon, de mindez okok nem magyarázzák ki a kivándorlásnak már a hetvenes evekben oly nagy mértékben való megindulását, hogy 1882-ig már 2.094 em71 ) Annak megítélésére, hogy valamely terület népességének mekkora része vándorolt ki, a népszámlálás adataiból a szülőhely szolgálhatna legjobb kritériumul (lásd a 26. lapon), de mivel népszámlálásaink eddig nem részletezték a szülőhelyet törvényhatóságonként, az illetőség segélyével kísérlettem meg a néphullámzás megbecslését. A népszámlálási munkából (1890) ugyanis tudjuk, hogy minden egyes törvényhatóság területén miféle illetőségűek élnek. Ennek alapján p. o. megállapíthatjuk, hogy az egész ország területén hány Sopron-, Vas-, Zala- stb. vármegyei illetőségű egyén él, s mivel ugyanez adatok Ausztria részéről is rendelkezésre állanak, könnyű kiszámítani, hogy az említett illetőségű egyéneknek mekkora ré^ze él illetősége helyén, mekkora azonkívül. Ez a számítás, mely eddig tudtommal nem volt használatos, nagyon jól jellemzi az egyes törvényhatóságok népességének vándorhajlamát. 72 ) Dunántúli kivándorlási kongresszusa. Budapest, 1902. 116—127. lap.

119

bernek Amerikába való kivándorlása jutott a hatóság tudomására. Kétségkívül más okoknak is kellett a mozgalomnak ily elszigetelt területen ekkora intenzitással való kifejlődéséhez hozzájárulniok, s alighanem közel járunk a valósághoz, ha itt is a külső csábításnak s ezzel kapcsolatban a már kivándorlottak hívogatásának tulajdonítunk nagy jelentőséget. A mosoni és soproni nép mindig vállalkozó, termékeivel messze földet bejáró nép volt, mely a biztos jövedelem reményében a tengerentúli útazástól sem riadt vissza oly időben, midőn Magyarországon még alig ismertek kivándorlást, a Dunántúlon pedig egyáltalában semmi elfogadható vagy kényszerítő ok erre nem állott fenn. Az ekként megindult mozgalom mindig nagyobb hullámokat vert fel, de — sajátságos és jellemző reá nézve — Moson vármegye határain túl jó ideig egyáltalában nem terjedt. Közel tíz évig szorítkozott a kivándorlás Moson vármegye rónájára s itt majdnem minden egyes község népét (legalább a kisbirtokosok osztályát) apasztotta meg. Az egyébként elég kedvező természetes népmozgalom mellett a népcsökkenés a népszám apadásában ugyan nem jutott nagyon éles kifejezésre, de mint már föntebb (a 41. lapon) említettük, az egész vármegye népvesztesége mégis a 13.000 lelket haladta meg s ha topographiai eloszlását vizsgáljuk, három vidéket állapíthatunk meg, a hol legjelentékenyebb volt. Egyik a Fertőmellék és a Hanság s a tó közti ú. n. Fertőzúg, a hol Nezsidertől kezdve Barátfalú, Féltorony, Boldogasszony, Szentandrás, Bánfalú és Valla összefüggő kivándorlási területet képeznek; a másik a Nyúlások földje vagyis az ú. n. Haideboden, melyen Lajtafalútól kezdve Szentjános és Szolnok vidékéig ismerhető fel hatása, (Szentjános és Tarcsa községekből 3—400 család van künn Amerikában) míg a harmadik terűlet a Dunamelléke és a Szigetköznek vízdús területe Oroszvár, Csún, Rajka, Halászi és Zselyi körűi. A kivándorlás itt állandóan folyt a legújabb időig. Az újabb magyar adatgyűjtés, valamint az útlevélstatisztika ugyan jelentéktelennek tűnteti fel a legutóbbi évek mozgalmát, sajnos azonban, hogy tényleg korántsincs így, sőt azt hisszük, hogy az Orsz. Magy. Gazdasági Egyesület adatgyűjtésének eredménye is, mely mindössze 5.400-ra teszi a kivándorlottak számát (közte 2.160 nő és 791 katonaköteles) a valóságon alúl marad. Azok közül a vármegyék közül, melyekre az amerikai kivándorlás a legutóbbi években erősebb mértékben terjedt át, Sopron egyike a legsújtottabbaknak. Bár szórványosan már 1881-ben indult

120 meg, mégis a kilenczvcnes évek második felében sem öltött volt még nagyobb mérveket, de azóta — sajnos — a vármegyének éppen azon részeiben lépett fel legerősebben, melyeket a természet legdúsabban áldott meg kincseivel s a melyeket egyúttal tiszta magyar nép lak. A kapuvári és csornai járások, — más szóval a dústermésű Rábaköz, — részben a Répczemellék is — legsűrűbb rajokban bocsátja népét Amerikába, ahonnan rendszerint csalódva, szellemileg s anyagilag tönkretéve kerül haza. Ezen a vidéken és a szomszédos Győr vármegyében találnak a Ligure Americana nevű genuai hajótársaság felhívásai legtöbb hiszékeny áldozatra. Hivatalos statisztikánk is tudomást szerzett e kivándorlásról, amennyiben az 1899—1901. években Sopron vármegyéből 625 kivándorlót mutat ki, de a valóságban sokkal sűrűbb és nagyobbfokú a kivándorlás. Tudomásunk van arról, hogy p. o. 1900-ban Sopron vármegye csornai járásának egyes községeiből csapatosan keltek útra, némelyik héten 70—80 ember is, eladva házukat s földjüket is. Még aggasztóbb a helyzet a kapuvári járásban, ahonnan 1900. végéig 716 munkabíró egyén távozott el. Legerősebben sújtott községek: Tamási, Szili, Vittnyéd, Barbacs, Dőr, Szany, Rába-Csanak, Hövej stb. s akárhány község van, ahonnan már 40—50 munkabíró egyén távozott el. Az Orsz. Magy. Gazdasági Egyesület adatgyűjtése szerint a kivándorlottak összes száma 2.504, közte 810 hadköteles és 566 nő. A csornai járásból 693, a kapuváriból 1.271 kivándorló került ki, a többi megoszlik a vármegye egyéb részei közt A kivándorlókat nagyobbára Brazíliába és Argentínába viszik, de az Egyesült Államokba is sokan mentek, így South-Bendben állítólag 800 sopron-vármegyei magyar él, s tekintélyes számmal vannak Cleveland, New-York, Chicago s Pittsburg városokban is. A helyi viszonyok ismerői egyhangúlag abban egyeznek meg, hogy a rábaközi nép helyzete — daczára a rendkívüli közterheknek — nem teszi szükségessé a kivándorlást; a népet nem a megélhetés hiánya, de a túlságosan megnövekedett igények s a gyors meggazdagodás vágya viszi külföldre. Előbb-utóbb azonban, a parasztbirtok felaprozódotisága mellett, a kivándorlás életszükségletté válhatik, hacsak a gabonaárak nem javulnak s a népnek úrhatnámsága és czifrálkodásra való hajlamai meg nem szűnnek.73) Győr vármegyében egészen hasonlók, sőt még rosszabbak a viszonyok. Hivatalos statisztikánk szerint még több a kivándorló 73

mában.

) Ráhel László idevágó czikkei a Soproni Napló 11100—11101. évi folya-

121 (1899-1901. években 835), ami ily kis vármegye népszámához viszonyítva igen sok; a vármegye alispánja pedig 10.000-re becsüli a kivándorlottak számát, szerinte az utolsó évben 461 férfi (közte 406 katonaköteles) és 549 nő vándorolt Amerikába, nagyobbára kisbirtokosok és napszámosok. A kivándorlás rohamosan terjed; 1900. év első negyedében a sokoróaljai járásból több ember vándorolt ki, mint azelőtt tíz év alatt. A Ligure Americana garázdálkodása mellett itt egyébként más okok is működnek közre a kivándorlás fokozásában s ezek Sopron vármegye keleti részében is érvényesítik hatásukat; ilyenül említik nevezetesen a Rábaszabályozást, mely felégette a nádasokat, a vizeket nem fékezte meg, de a népet keresetétől fosztotta meg s rengeteg terhet rótt rája. A kivándorlókat leginkább Braziliába viszik, a hol 10—12 hold földbirtokot remélnek családonként (sőt némelyik naiv lélek 120 holdról is álmodozik!). A Rudolf trónörökösről szóló mese, melyet Máramaros-vármegvénél említettünk, itt is el van terjedve. (Milyen ördögi lélek műve a becsületes nép naiv kegyeletének ily gyalázatos kihasználása!) A leginkább sújtott községek Gyomoré, Koronczó, Fehértó, Rába-Szentmihály, Kóny, Csécsény, Rába-Patona, Gyirmóth stb. Vas vármegyében szórványosan már 1881-ben, de sűrűbben csak a legutóbbi években lépett fel a kivándorlás; 1899-től 1901-ig 967 kivándorlót mutat ki a hivatalos statisztika, téves tehát az Orsz. Magy. Gazdasági Egyesület értesítése, mely csak 800-ra teszi az összes kivándorlók számát (közte 130 hadköteles). Magánértesülések szerint csak az 1901. év második felében 497 egyén ment Amerikába (351 férfi, 146 nő), még pedig a kőszegi járásból 10, a sárváriból 2, a kisczelliből 64, a szent-gotthárdiból 239, a németújváriból 157, a felső-eőriből 24, Szombathely városából 1. Ugyanakkor Város-Szalonakról és Kethelyről egész karaván készült útnak indúlni, azóta pedig Felső-Eőr vidékén is nagy mértékben harapódzott el a baj. A nép leginkább az Egyesült Államokba, de Brazíliába is megy. A kivándorlók között igen sok olyan van, ki addig becsületes munkából tisztességesen megélt hazájában s továbbra is biztos kenyeret talált volna itt. Veszprém vármegye kivándorlása is igen nagy; kezdetét a nyolczvanas évek elejére teszik, vagyis a filloxera-pusztítás idejére, de nagyobb mérveket csak újabb időben öltött. Az Orsz. Magy. Gazdasági Egyesület 3.732-re teszi a kivándorlottak számát, köztük 956 hadköteles és 1.340 nő. Miként már a 72. lapon említettük 1899-ben 297, 1900-ban 670, 1901-ben pedig 819, összesen

122 tehát 1.786 egyénnek Amerikába való kivándorlása jutott a hatóság tudomására. Itt is a genuai hajóstársaság, valamint a brémai Misslerczég ügynökei toborozzák a kivándorlókat; a vármegyének nagyon sok községéből vonják el a munkabíró férfiakat, mint a Somlyó, Oroszi, Oszlop és Nagyszőllős vidékéről, ahol a szőllőbirtokosok már érzik a munkaerő hiányát. A vidéken tömegesen terjesztik a kivándorlásra csábító iratokat, melyek a népet otthonuk elhagyására bírják. Legnagyobb részük útlevél nélkül megy el, amint az útlevelek statisztikájából is kitűnik. Fejér vármegyében 1886-ra teszik a kivándorlás kezdetét, de ez eleinte itt is jelentéktelen volt s csak az utolsó években fokozódott annyira, hogy ma már 3000-re teszik az Amerikába kivándorlottak számát. Hivatalos statisztikánk ugyan az 1899—1901. évekről csak 184 kivándorlót mutat ki s az 1902. évben Amerikába kiadott útlevelek számát is csak 351-re teszi; de a baj nyílván sokkal nagyobb. A kivándorlók eleinte csak a Bakony melletti szőlős gazdákból kerültek ki, ma a tisztán mezőgazdasági foglalkozással biró vidékekről is nagy számmal vándorolnak ki. 74) 1901. évben Herczegfalvából mintegy 300 ember ment Amerikába rossz termés és munkahiány miatt. Fejér vármegye munkakereső népe eddig a fővárosba tódúlt, a hol egy vármegye sem volt oly nagy arányban képviselve, mint Fejér (a vármegye népességének 10 százaléka itt tartózkodott); most a főváros vonzóereje, úgy látszik, megcsappant s Amerika vonja el a népet. A Dunántúl többi vármegyéit eddig kevésbbé érintette a kivándorlás. Somogyból — ahol a kivándorlás szintén 1882-ben vette volna kezdetét — állítólag 1.500 kivándorló van künn, közte 48 katonaköteles és 80 nő76) (a számok szembetűnő aránytalansága valószínűtlenné teszi az adatokat), Zalából (1880. óta) 650, közte 41 hadköteles és 91 nő, Esztergomból (két év óta) 40, Komáromból (1884. óta) 100, Baranyából pedig a kilenczvenes évek eleje óta évenként szórványosan 40—50 egyén vándorolt volna ki. Mindez adatok szembetűnőleg megbízhatatlanok; mert concrét adataink vannak arról, hogy Komárom- és Esztergom vármegyék bányavidékeiről, a hol a nép biztos és jó keresetet találna, külföldi ügynökök csábítása folytán nagyobb kivándorlás indúlt meg, s épp’ úgy vándorolnak ki bányász-családok tömegesen Baranya vármegyéből is. 75

) Dunántúli közművelődési kongresszus. Budapest, 1902, 119. lap. ) p. o. 119. lap.

76

123 Az 1902. évben kiadott útlevelek száma is (Baranyában 101, Tolnában 254) nagyobb kivándorlásra enged következtetni, mint a mekkora az Orsz. Magy. Gazdasági Egyesületnek iít idézett adataiból kiderül. TIZENKETTEDIK FEJEZET. Kivándorlás az Alföldről. A felvidéki és dunántúli kivándorláshoz a legújabb időben egy új mozgalom csatlakozott: az Alföldről való kivándorlás. A dús termésű, áldott talajú Alföld egészen a legújabb időig nem ismert kivándorlást, mert nem csak hogy saját népességét el tudta tartani, de az aratás idejében még a felföldről lehúzódó munkás-sereget is kenyérhez juttatta. Ezek a viszonyok most sem változtak lényegesen; helyenként ugyan bizonyos helyi okok kimagyarázhatják, hogy miért kap lábra a kivándorlás, de sok helyről határozottan oly értesüléseink vannak, melyek szerint a kivándorlásra nem á szükség, hanem az ügynök szava bírja a népet. Szomorú, hogy daczára a hatóság s a nép vezető-férfiai szavának, a kivándorlás napról-napra jobban terjed, úgy, hogy hatása helyenként már érezhetővé válik a gazdasági életben; s szomorú, hogy az alföldi nép, mely jobb jövő reményében indúl világgá, Amerikában nem találja meg a remélt jólétet, mert a könnyű s gyors gazdagodás kora immár lejárt, s a kiket most visznek Amerikába, túlnyomó részben oly vidékekre kerülnek, a hol a boldogulás eleve ki van zárva. Az alföldi kivándorlás mérveinek s természetének jellemzésére kevés adat áll rendelkezésünkre; velünk született hibánk, hogy kezdetben kévés ügyet vetünk valamely fellépő bajra, s csak akkor látjuk szükségesnek vele foglalkozni, a mikor már nagyon elmérgesedett. Az Alföld legnagyobb részén még csirájában van a baj, csak kifejlőben van a mozgalom, de helyenként már nagy intensitással lép fel. A hivatalos statisztika, mint tudjuk, csak 1899. óta figyeli meg a kivándorlás mozgalmát s legújabban különösen az útlevelek statisztikájának hónapról-hónapra való közlésével irányítja a közfigyelmet a kivándorlásra. Ez a statisztika különösen az Alföldre nézve fontos és tanulságos, mert szemeink elé állítja a mozgalomnak fokozatos fejlődését és kialakulását. Adatai arról tanúskodnak, hogy a nyár folyamán a kivándorlás mozgalma erősen lelohad, helyenként majdnem teljesen szünetel, de az év vége felé hirtelen lábrakél, s a téli és kora tavaszi hónapokban igen magasra foko-

124 zódik. Például említjük az Amerikába irányuló alföldi kivándorlás központjait képező Szabolcs, Szatmár, Bács-Bodrog és Heves vármegyéket, melyekben az útlevelek tanúskodása szerint a kivándorlás 1902. év egyes hónapjaiban ekként alakult.

Az itt felsorolt adatok fogalmat nyújtanak arról, hogy az amerikai kivándorlás az Alföld egyes részeiben már eddig is mekkora púsztítást vitt végbe; hogy pedig rövid idő alatt mily gyorsasággal terjedt maga körül, arról az utolsó 4 év adatainak összehasonlításából nyerünk képet: adataink szerint ugyanis kivándorolt Amerikába 76)

Ily intensitással másutt nem lépett fel a kivándorlás, de Szilágy, Arad, Csanád, Torontói és Temes vármegyék adatai az ott is kitörőben levő bajt már is felismerni engedik, s kétségtelen, hogy a jövő években ott is emelkedni fog a kivándorlók száma. Az alábbi felsorolásban az egész Alföldre vonatkozó adatokat állítjuk össze; ezeknek tanúsága szerint 1899-ben 3.010, 1900-ban 2.984, 1901-ben pedig 4.296 egyén vándorolt ki mindössze. Közölök Amerikába ment 1899-ben 1.316, 1900-ban 1.912 s 1901-ben 2.826. Ezek az összegek — a 69. lapon kifejtett okokból — legalább felé76 ) Ezen összeállításnál, valamint az alább közlendő felsorolásnál figyelembe veendő, hogy az 1899—1901. évekre vonatkozó adatok a községi elöljáróság (hiányos) nyilvántartásából valók, míg az 1902. évből az útlevelek hiteles statisztikája áll rendelkezésre. Az átmenet 1901-ről 1902-re kétségkívül nem oly rohamos, aminőnek adataink mutatják, mivel 1901-ben s a megelőző években valószínűleg már jóval több egyén vándorolt ki, mint a mennyiről a hatóságok tudomást szerezhettek.

126 vel szaporítandók, hogy a kivándorlás nagyságát megközelítőleg feltűntessék. Még így is jóval alul maradnak az útlevelek 1902. évi összegén, mely 10.063-ra rúgott s ekként a kivándorlási hajlam rohamos fokozódásáról tesz szomorú tanúságot. Az összehasonlítás kétségkívül helyesebb volna, ha mind a négy évről az útlevelek számát vehetnők alapúi; de mivel az 1899—1901. évekről az útleveleknek államok szerinti részletezését törvényhatóságonként nem ismerjük, egyes vármegyékben pedig Romániába, Szerbiába s egyéb európai államokba is sok útlevelet adnak ki: az összes útleveleket nem vehetjük az összehasonlítás alapjául. Ezeknek előrebocsátásával közöljük az alföldi kivándorlásra vonatkozólag rendelkezésre álló adatokat:

126 Ezen általános megjegyzések előrebocsátása után lássunk a viszonyok jellemzésére néhány részletes adatot is. Békés vármegyéből néhány év óta Kanadába folyik — kisebb mérvű — kivándorlás, de a kivándorlók helyzete igen sanyarú, legnagyobb részét csak a pénz hiánya tartja vissza a hazatéréstől. Szabolcsban — miként a hivatalos adatok is igazolják — már igen sűrű a kivándorlás; 1902. elején terjedt el a sajtóban a hír, hogy a vármegye legtermékenyebb vidékéről, a tiszai járásból minden falúból világgá széled a magyar paraszt; tiz-tizenkettes csoportokban hagyják el szülőfalujokat, s többnyire Amerikába mennek. A tiszta magyar népet sárosi amerikaviselt emberek s utazó socialista ügynökök bujtogatják a kivándorlásra. Szatmár vármegyében különösen a nagybányai járásból tömeges a kivándorlás, de átterjed a vármegye többi részére is. Igen nagy hullámokat ver a mozgalom Bács-Bodrog vármegyében, a hol a Németországba való kivándorlás mellett az amerikai is mindjobban terjed. 1903. évi január havában p. o. Bikity községből 30 vagyonos magyar paraszt-család vándorolt ki Amerikába. A szomszédos Torontói vármegyéből 1902. óta szintén sokan mennek Amerikába. A községek földesgazdái, kik régebben igen vagyonosak voltak, ma kénytelenek — mint napszámosok — Amerikába menni, mert a rémséges községi és megyei pótadó tönkre teszi őketi a kivándorlók nagyobbára svábok, kik útlevél nélkül, csak munkakönyvvel indulnak útnak egy kötélverő-mester vezetése mellett, a ki 30 koronát kap minden kivándorlótól. Nem maradt a kivándorlástól ment Temes vármegye, sőt Krasso-Szörény vármegye sem, a honnan a múlt év elején néhány száz resicai gyári munkás indult el Amerikába. Bács-Bodrog vármegyében, mint említők, az amerikai kivándorlás mellé a Németországba irányúló mozgalom is csatlakozik. E mozgalom természetét jellemeztük már fentebb (a 62—64. lapon); topographiai eloszlását illetőleg itt még megjegyezzük, hogy leginkább a palánkai, hódsági és kulai járások szolgáltatják a kivándorlókat. Egyes községekből százával távoznak el, még pedig nemcsak németajkúak, hanem szerbek is; az 1902. év két első havában p. o. Nagypalánkáról 140, Tovarisováról 122, Ópalánkáról 107, Pivnicáról 148, Parabutyról 115 egyén kért útlevelet s az egész vármegyében 1.831-re rúgott a kiadott útlevelek száma, melyeknek fele Németországba szelt. Egyik góczpontja a németországi kivándorlásnak Szeghegy község, ahol a községi tanító vezeti a kivándorlási ügynökséget s e czélból egész irodát tart fönn s összeköt.

127 tetésben áll a külföldi ügynökökkel, kiktől díjazást húz. 1900. év első négy havában pusztán innen 240 egyén ment ki, földmíves és gyári munkás. Feketehegy és Verbász hasonlóképen részt vesznek a vándormozgalomban. E helyen is azonban ismételni kell, hogy a németországi kivándorlás nagyrészt a saison-munka jellegével bír, melynek végeztével az eltávozottak jelentékeny része visszatér. Fel kell végül még említenünk, hogy az Alföld egyes részeiről, nevezetesen Dél-Magyarországból Románia felé irányúló kivándorlás is észlelhető. Aggasztó mérveket ez a mozgalom ugyan eddig nem öltött, de a Tisza-Maros közén mégis figyelmet érdemlő arányokban jelentkezik. Itt leginkább Krassó-Szörény, Torontál és Arad vármegyékről lehet szó, ahonnan úgy látszik leginkább az oláhajkú lakosság húzódik Románia felé. Statisztikai adataink erről a következő képet nyújtják: Romániába kivándorolt77)

Ezenkívül szórványosan más vármegyékben is észlelhető efféle kivándorlás; Szilágy vármegyét mellőzve, mely e tekintetben a királyhágón túli román kivándorlási területhez számítható, csekély számmal Bács-Bodrog, Pest, sőt Csongrád és Heves vármegyék is résztvesznek e mozgalomban, mely az Alföld legéjszakibb határain sem egészen ismeretlen. (Mint érdekes esetet felemlíthetjük, hogy Szepes vármegyéből 1899 — 1901. években 52 egyén vándorolt ki Romániába és az éjszaknyugati felföldön is fordulnak elő ehhez hasonló szórványos esetek.78)

77 ) Az 1899—1901. évi számokban a községi elöljáróságok adatgyűjtéséből, az 1902. éviek az útlevélstatistika alapján. 78 ) Az 1902. évi adatok az útlevelek számát (illetve az utazásra jogosult egyének számát) adják, a többi adatokat a m. kir. központi statistikai hivatal kivándorlási adatgyűjtéséből vettük át.

128 TIZENHARMADIK FEJEZET. Az erdélyi, különösen a székely kivándorlási terület. Arról a kivándorlásról, mely hazánknak Királyhágóntúli részében már régi idők óta szedi áldozatait, e munkában már ismételve tettünk említést. Már a népveszteség mértékét tárgyaló fejtegetéseink s az ezeket szemléltető térképek (a 35. lapon) kimutatták, hogy Erdélynek majdnem egész területe hódol a kivándorlásnak; a közfelfogás ezt rendszerint Románia felé irányulónak tekinti — s javarészben tényleg az is — s egyértelműnek veszi a székely kivándorlással. Ez utóbbiról kimutattuk (az 55. és 60. lapon), hogy csak egy részét teszi — még pedig szám szerint kisebb részét — az erdélyrészi kivándorlásnak, melyben oláhok és szászok is jelentékeny összeggel szerepelnek. A legutóbbi időben a romániai kivándorláshoz az amerikai is csatlakozott, mely helyenként immár számottevő tényező gyanánt jelentkezik. Daczára ezen sokféle kivándorlásnak s daczára annak, hogy a székely kivándorlásnak s általában a székely kérdésnek már egész irodalma van, az erdélyrészi kivándorlás nagyságát feltűntető megbízható adataink nincsenek s topographikus eloszlása sincs kellőleg feltüntetve. Az utóbbiakban igyekszünk a kérdést a rendelkezésre álló csekély anyag felhasználásával mindkét irányban megvilágítani. A népveszteség, mely hazánk erdélyi részét a kivándorlás folytán az 1881 —1890. évtized folyamán érte, mintegy 50.000 lélekre rúg, mely összegből Szeben vármegyére 10.631, Brassóra 8.372, Nagy-Küküllőre 6.664, Háromszékre 6.187, Csikre 4.728, Fogarasra 4.690, Udvarhelyre 4.085, s Alsó-Fehérre 2.471 lélek jut (1. 55. lapon), míg a többi vármegyék népvesztesége jóval csekélyebb. A rákövetkező évtized folyamán (bár az adatok nem állnak még teljesen rendelkezésre) jóval kisebbnek tűnik fel a kivándorlás; a népveszteség (mint a 37. és 42. lapon statisztikai adatokkal bizonyítottuk) mindössze 35.673 lélekre rúg, de az országrész végösszegében ez a szám Hunyad vármegyének igen jelentékeny, s Besztercze-Naszód és Szeben vármegyéknek mérsékelt bevándorlása folytán 13.717-re csökken. A tényleges kivándorlás ennél kétségkívül nagyobb, még pedig azért, mivel Erdély egyes részeibe a fönnálló és túlnyomó kivándorlás mellett bizonyára idegenek beözönlése is történt, minek folytán a népszámlálás alkalmával mutatkozó néphiány kisebbnek látszik a valóságnál. úgy véljük, nem nagyon fogunk csalódni, ha a határállomások forgalmának s az útlevelek számának szemmel tartásával

129 az utolsó évtized valódi népveszteségét körülbelül 50.000 lélekre tesszök, úgy, hogy 1880. óta mintegy százezer lélekre becsülhetjük az erdélyi résznek veszteségét, melyet a kivándorlás által szenvedett. Nemzeti szempontból legfontosabbnak tartjuk a székelyek kivándorlását s ezért az itt ért veszteség megállapítása a legfontosabb. Hegedűs Lóránt79) munkájában közölt számítások alapján 55.000-re becsüli az utolsó húsz év alatt szenvedett veszteséget, mely összegből 34.162 jélek a nyolczvanas s 20.043 lélek a kilenczvenes évekre esnék. A kivándorlásra vonatkozó konkrét adataink alapján ugyan valószínűtlen a kivándorlók számának csökkenése, mert minden jel az ellenkezőre utal; de megbízható adatok hiányában ez a kérdés nem dönthető el végleg. Annyi bizonyos, hogy' a székelyföldi határállomások forgalmi adatai alapján többre kellene a kivándorlók számát tennünk, de ezen adatok megbízhatóságát — különösen a visszatérők tekintetében — több oldalról kétségbe vonták, úgy, hogy némi fenntartással kell fogadnunk. Fentebb (az 57. lapon) már röviden hivatkoztunk ezen adatokra; a kérdés fontossága miatt e helyen 12 évre vonatkozólag közöljük a székelyföldi határállomásokon kilépettek számának a visszatérőkhez képest mutatkozó többletét, illetve az észlelhető hiányt.80) Az útlevéllel Romániába kiment magyar honosok száma a visszatérteknél kisebb (+), illetve nagyobb (—) volt:

Ez a kimutatás az utolsó 12 év alatt 51.856 főre teszi a Romániába kimenők útján ért veszteségünket csakis azon határ79

) A székelyek kivándorlása Romániába. Budapest 1902. 64. lap.

80

) Ez adatokat a marosvásárhelyi kereskedelmi és iparkamara évi jelentéseiből vettük át.

130 állomásokon, melyek a Székelyföldön vannak. És hogyha magukat a számokat a fent említett okból nem is fogadjuk el teljesen hiteleseknek, az áradat óriási méreteit kétségbe vonnunk még sem lehet. Becsesek az adatok mindenesetre annyiban, hogy a Románia felé hömpölygő áradat útjaival ismertetnek meg. Sósmező, vagyis az Ojtozi-szoros a kivándorlás főcsatornája, melyen az áradatnak . több mint fele lezúdul; mi sem természetesebb, mint hogy ez az áradat azon vidékről jön, melynek az Ojtoz a természetes kijárata: Háromszék és Udvarhely vármegyékből, a melyeket tehát a székely kivándorlás főfészkéül kell tekintenünk; a bodzái- és krásznai-szoros ugyancsak e két vármegye népének, de kivált Háromszék népének természetes útja. Bátran mondhatjuk tehát, hogy az 52.000 kivándorló közül 34.000 Háromszék és Udvarhely vármegyékből kerül ki. Ezzel szemben Csik vármegye Uz, Gyimes, Békás és Tölgyes szorosain át csak mintegy 13.000 lakót veszített, és ha meg is engedjük, hogy az Al-Csik egy részének kivándorlói az ojtozi szoroson át bujdostak ki, mégis — tekintettel arra, hogy Maros-Tordából is leginkább a csíki szorosokon át juthatnak Romániába — világos, hogy Csik sokkal kisebb összeggel adózik Oláhországnak, mint a másik két vármegye. A Hétfalű csángó-kivándorlása az ósánczi állomáson át megy, s bár nincs kizárva, hogy egy része esetleg háromszéken át veszi útját, mégis számra nézve jóval csekélyebb a többi vármegyék kivándorlásánál. Az alább felsorolandó tüzetes adatok is igazolni fogják állításunkat. Hogyha ezek után az erdélyrészi, különösen a székely kivándorlás területét közelebbről akarjuk szemügyre venni, leghelyesebben járunk el, ha a kérdés egyik legalaposabb ismerőjének, Hegedűs Lorántinak munkájára81) támaszkodva vesszük sorra azon vármegyéket, melyekben a kivándorlás mérvei a legnagyobbak Hegedűs megfigyeléseit mindenütt kiegészítjük az 1900. évi népszámlálásnak a külföldön távollevő egyénekre vonatkozó adataival. Csík vármegyében különösen a kászon-alcsiki járás a kivándorlás fészke; minden második ház Romániából jött pénzzel épült, a rengeteg teher'miatt (mely helyenként 100—250%-os pótadókban nyilvánul) a nép eladósodik s Romániában keres munkát és kenyeret. A járás 19 községéből 1.093 önálló munkaerő van távol (az 1900. évi népszámlálás szerint 1.060 lélek van külföldön távol, ter-

8l ) Hegedűs Lóránt: A székelyek kivándorlása Romániába. Budapest, 1902 69—85. lap.

Λ

131 mészetesen Romániában) s egyes községekben a távollevők száma meghaladja a kétszázat, sőt háromszázat (Kászon-Újfalu 377, Csikkozmás 230). Van köztük sok olyan, ki 10—20, sőt 30—40 év óta él künn s így a hazára nézve bízvást elveszettnek tekinthető. „A nagy emberveszteségnek ősi, mély alapja pedig az a föld, mely arányosítatlan, összehasogatva, minden évben félig (52%) ugarnak marasztva, száz esztendőkre visszadob minket.“ (Hegedűs L.) A felcsíki járásban nem oly gyakori a kivándorlás; az utolsó népszámlálás adatai szerint 963 lélek van távol külföldön, leginkább Csikpálfalváról (a hol 521 lakó mellett 123 van távol), Csikszentmiklósról (99), Csikgyimesbükkről (82) és Csikcsicsóról (80), de akárhány kisebb faluból is — mint Csikborzsova, Csikcsobotfalva stb. — elbujdosott 30, 40, 50 lakó. Jellemző, hogy mivel a csángó nők nem mennek ki, azért a kivándorlás nem állandó s így is inkább a székely mozog. A gyergyószentmiklósi járásból Gyergj’óditrón és Gyergvóremetén kívül nagyobbmérvű kibujdosást nem ismerünk, szintúgy a gyergyótölgyesi járásból sem, mert a romániai Fűrészre kijáró félezer székely munkás, valamint a szent-domonkosiak legnagyobbrészt visszatérnek. Sokkal aggasztóbb azonban a csikvármegyei törpebirtokosok kivándorlása, mely a telek- és birtokviszonyok rendezetlenségének szüleménye. Háromszék vármegyében igen nagy a kivándorlás; a kézdi járásban, mely évenként mintegy 1.700 útlevelet ad a székelyeknek, Bereczktől kezdve Lemhény, Csernáton vidékén keresztül majdnem Sepsi-Szent-Györgyig a szomszéd romániai földesűrak szerződtetik a munkabíró férfiakat „jövő év tavaszától kezdve m’ndaddig, míg a czukorrépa kapálás befejezést nem nyer“ napszámosoknak s ebből az évről-évre ismétlődő hurczolkodásból is künnmarad egy rész, ki a maga költségén hazatérni nem bír. Jelentékeny itt a cselédkivándorlás s kezdődik az iparosok kivándorlása. A nagymérvű kivándorlás az utolsó (1900. évi) népszámlálás adataiból is kitűnik, mely szerint külföldön távol volt a kézdi járásból 1.934 lélek (közte Bereczkből 433, vagyis a lakosság 13 százaléka, Lemhényből 200, Sósmezőből 220, Kézdialmásból 156, vagyis 12%, Ozsdolából 112 stb.), a sepsi járásból 748, az orbaiból 284 (ebből 133 Kovásznáról), a miklósváriból 271, összesen a két várossal együtt 3.298. A háromszékvármegyei kivándorlásra vonatkozólag közöljük a közigazgatási úton nyert következő adatokat is:82) 82 ) A marosvásárhelyi keresk. és iparkamara jelentése 1898. évről, 27. lap; 1899. évről, 11. lap.

132

Udvarhely szintén azon vármegyék közé tartozik, melyek a székely kivándorlásban résztvesznek. Az 1900 évi népszámlálás 1.522 külföldön távollevőt írt össze; ezek az udvarhelyi és székelykeresztúri járásból csak szórványosan kerülnek ki (amonnan 242, innen 378, utóbbiak közül legtöbb Magyarfelekről, 86, és Erkedről, 65), de a homoródi járásban, mely összesen 860 távollevőt mutat ki, helyenként már tömeges a kivándorlás (p. o. Zsomborból 161, Daróczról 141 egyén volt távol). Hegedűs szerint az udvarhelyi járásban Bögöz, Agyagfalva és Décsfalva községekből néhány száz székely bujdosik ki és vissza. E vármegyében az amerikai kivándorlás is felütötte magát, a miről még alább fogunk szólani. Maros-Tordából aránylag csekély a kivándorlás; évenként 2—300 útlevelet adnak ki, s a népszámlálás is csak 546 távollevőt konstatált. A kivándorlók egyébként vegyesen magyarok, szászok és oláhok. Brassó vármegyében az 1900. évi népszámlálás szerint nem kevesebb, mint 5.231 egyén íratott össze, mint külföldön — természetesen Romániában — távollevő. Ennek a nagy összegnek két harmada, t. i. 3.512 lélek a hétfalusi járásra esik, ahonnan csángó és oláh egyaránt kivándorol, amaz Romániába — kocsisnak, cselédnek, — emez a Dobrudzsába. A járásnak minden községéből a népességnek legalább egy tizede, de egy hatoda, sőt több is távol van. Hosszúfalúból egymagából (6239 jelenlevő lakóra) 1.302 távollevőt írtak össze — kétségtelenül még nagyobb az utóbbiak száma; a többi községek mindegyikében 3—400-ra rúg a künnlevők száma, aránylag legmagasabb Zajzonban, ahol 1 298 jelenlevőre 291 távollevő jut! A vármegye többi járásaiban nem oly komor a kép, de egyes községekben szintén sűrű a kivándorlás; a felvidéki járásban Rozsnyón (266) és Feketehalmon (202), az alvidékin Krizbán (156) és Prázsmáron (100) legtöbb az elbujdosott, és nincs község, amelyben ilyen nem volna.

133 Fogaras vármegyéből épp oly sűrű a kivándorlás, de ez már tisztán oláh-vándorlás. A mozgalom leginkább a fogarasi, sárkányi és törcsvári járásokra összpontosul, ahol számos községből 100—200 lélek van távol. Különösen nagy az elbujdosás Törcsvár vidékén, ahol p. o. Ótohánbol (1.632 lakó mellett) 635 volt távol, tehát a lakosságnak harmadrésze, továbbá Alsómócsból 152, Újtohánból 120, Simonból 98 stb. Az egész vármegyében 5.910 távollevőt írtak össze, vagyis az összes népességnek hat százalékát. Még sokkal nagyobb arányú Szeben vármegye kivándorlása. Itt a népszámlálás 8.051 távollevőt írt össze, ami szintén körülbelül öt százaléknak felel meg. Legsűrűbb a kivándorlás a szelistyei járásban, ahol a népességnek 15 százaléka van távol (15.960 jelenlevő mellett 2.960 távollevő), és leginkább Szelistye községben, melynek 3.572 lakója mellett nem kevesebb, mint 1.119 a Romániában künnlevő (31%); a kivándorlók túlnyomó része férfi, minek következtében a községben a nők óriási túlsúlyban vannak (1.487 férfi mellett 2.085 nő). A Szelistyével határos községekből is sokan vannak Romániában. Vále 338, Szibiel 220, Tuiska 378, Szeczel 284, Kákova 193 távollevőt számlált s még a legkisebb községekből is jelentékeny számmal vándoroltak ki. A szebeni járás szintén 2.101 távollevőt írt össze; ezek Porcsesd (343), Resinár (322), Popláka (244), Alsósebes (157) és Czód (140) községből kerülnek ki legnagyobb számmal. Jelentékeny a mozgalom még a szerdahelyi járásban (1.931 távollevő), ahol Pólyán község 894 távollevővel a szelistveihez hasonló viszonyokat tűntet fel; a visszamaradt lakosságban 1.546 a férfi és közel ezerrel több (!) a nő, t. i. 2.410, a távollevők jóformán mind férfiak. Még'természetellenesebbek a viszonyok Ródon, ahonnan 319 egyén van távol. A községben él 405 férfi, és több mint kétszer annyi no: 822!! Jelentékeny kivándorlás folyik még Kis- és Nagyapóid, Szerdahely és Toporcsa községekből. A többi járásokból csekélyebb a kivándorlás. A kivándorlók leginkább oláhok, kisebb számmal szászok. Nagyküküllő vármegyében szintén jelentékeny a kivándorlás; mindössze 5.675 a távollevők konstatálható száma, kik legszámosabbak a kőhalmi (1.824) és medgyesi járásban (1.268). A kivándorlók vegyesen szászok és oláhok. A nagy romániai kivándorlást szolgáltató vármegyék ezzel ki vannak merítve. Az országrész éjszaki és nyugati fele sokkal kevésbbé vesz részt a kivándorlás mozgalmában; ez már fentebbi

134

fejtegetéseinkből (60. lapon) is kitűnik, de igazolják a népszámlálás adatai is, melyek a távollevők számát alacsonynak tűntetik fel. Így Alsó-Fehér vármegyében csak 1.616-ra rúg, Kis-Kiiküllőben 1.112-re, Szolnok-Dobokában 1.317-re, a Romániával szomszédos Hányadban, mely a vele határos Szebentől teljesen elütő jellegű, csak 1.042-re, és még kisebb e szám Kolozsban, BeszterczeNaszodban és Torda-Aranyosban, hol csak néhány száz távollevőt írtak össze. Az ország belseje felé tehát rohamosan csökken a kivándorlók száma s a szomszédos magyar vármegyékben (Szilágy, Bihar) ugyanilyenek a viszonyok. A Romániába való kivándorláson kívül újabban az amerikai kivándorlás is felütötte a fejét hazánknak a Királyhágón túli részében. Ez a kivándorlás Nagy- és Kis-Küküllő vármegyében kezdődött és csakhamar átterjedt a Székelyföldre, nevezetesen Udvarhely- és Maros-Torda vármegyékre is. Konkrét adataink vannak arról, hogy 1001 -ben Udvarhely-vármegye Szent-Erzsébet községéből 22 egyén, Maros-Torda vármegye Mezőbánd községéből szintén több család ment Amerikába, s a kik közülök megjárták az új világot, mesés dolgokat beszélnek az amerikai életről és újabb híveket toboroznak.82) E toborzás eredményei kivándorlási és útlevél-statisztikánkban is kifejezésre jutnak; már a 71—72. lapokon közöltünk volt néhány adatot, mely a királyhágóntúli országrészből Amerika felé való kivándorlás mérveinek emelkedését tanúsítja. Hogy ez a mozgalom a legújabb időben mekkorára emelkedett, igazolja az 1902. év folyamán kiadott útlevelek száma. Ily útlevelekkel ugyanis nem kevesebb, mint 5.280 egyén nyert jogosultságot Amerikába való utazásra, még pedig:

Ha pedig az Amerikába kiadott útleveleknek topographiai eloszlását nézzük, azt látjuk, hogy Nagy-Küküllő- és Szeben vármegyék a kivándorlók felét szolgáltatják, kívülük még Fogaras- és

82

) A magyar szent korona országainak közgazdasági állapota az 1901. év·

ben. Budapest, 1902. 696—697. lap.

135 Kisküküllő vármegyék is jelentékeny összegekkel szerepelnek. Az útlevelet nyert 5.280 egyén közül ugyanis jutott:

Említsük meg végül Hegedűs Lóránt azon szomorúan érdekes közlését,84) hogy a romániai Constanzából Kanadába új hajóvonal van alakulóban, még pedig első sorban a magyar kivándorlás kihasználására: s tisztában leszünk azzal, hogy az erdélyi magyarságnak és oláhságnak Észak-Amerikába való kivándorlása a közel jövőben minden valószínűség szerint oly arányokat fog ölteni, melyek népességünk mérlegét sokkal alább fogják billenteni, mint bármely pusztító járvány. TIZENNEGYEDIK FEJEZET. Kivándorlás Horvát-Szlavonországból. Hazánknak drávántúli része a legut bbi években igen erős kivándorlási mozgalom színhelyévé vált, és bár innen — mint már fentebb (54. 1.) említettük, — nagy rajok mennek a szomszédos Boszniába is, sőt Szerbia és Románia is kezdi vonzó hatását érvényesíteni, első sorban mégis Atnerika az a táj, mely a horvát népből legtöbb áldozatot szed. Az útlevelek statisztikája a legbiztosabb ismérv, mely e kivándorlás mérveit megbecsülni s rendkívül gyors fokozódását felismerni engedi. Amerikába való utazásra jogosító útlevelet nyert ugyanis: 1899190019011902-

ben............................................... 7.318 ban............................................ 10.853 ben............................................. 15.913 ben ............................................ 22.752

horvát-szlavon honos, s az 1903. év első hónapjainak adatai a mozgalom további fokozódását bizonyítják. A baj leginkább a nyugati vármegyékben, különösen Modrus-Fiume és Zágráb vármegyékben öltött nagy mérveket, melyekből az utolsó évben tizennyolczadfél ezer egyén ment Amerikába. Lika-Krbava és Belovár-Kőrös vár84

) Id. m. 21. lap.

136 megyék együttvéve háromezernél több kivándorlóval szerepelnek, míg az ország többi törvényhatóságaiban, különösen pedig a szlavón vármegyékben eddig csekély volt a kivándorlás. Népességének számához viszonyítva, leginkább Modrus-Fiume megyében komoly a baj. Közel tízezer ember hagyta el 1902-ben e vármegyét, és a tengerpartot kivéve, minden járásban oly erőteljes volt a mozgalom, hogy tízezer lakóra négyszáznál, sőt ötszáznál több kivándorló jutott. Emellett Zágráb-megyének egyes részeiben is igen nagy mérveket öltött a kivándorlás, névszerint a nagygoricai, jaskai és glinai járásokban, valamint Lika-Krbava vármegye korenicai járásában, ahol mindenütt háromszáznál több kivándorló jut tízezer lakóra. Az alábbi felsorolásban járásonként és városonként mutatjuk ki az 1902. évben Amerikába kivándorlottak számát a kiadott út-

137

138

Negyedik szakasz. A kivándorló néptömegek demographiája. TIZENÖTÖDIK FEJEZET. A kivándorlók neme és korviszonyai. A kivándorlás hazánkban immár oly nagy mérveket öltött, hogy népmozgalmunk és egész népesedésünk jelentékeny tényezőjévé vált. Egy későbbi szakaszban fogunk azzal a hatással foglalkozni, melyet a kivándorlás népesedésünkre gyakorol és fogjuk szemügyre venni, miképen módosítja a népességnek demographiai és társadalmi structuráját. De a kivándorlók demographiája magában véve is érdekes, mert mély bepillantást enged az egész mozgalom természetébe, a mely visszatükröződik a kivándorló néprétegek felépülésében és összetételében. Amidőn a kivándorlott néptömegek demographiai viszonyait akarjuk megvizsgálni, először is a nem és kor alakulását kell figyelembe vennünk. A kivándorlóknak nem és kor szerinti kimutatásai ugyanis igen fontos következtetést engednek vonni az egész mozgalom irányára és jelentőségére. A kivándorlás közgazdasági jelentősége ugyanis lényegileg attól függ és a szerint Ítélendő meg, hogy a kivándorlás végleges, avagy csak ideiglenes jellegű-e, azaz, hogy a kivándorlók oly szándékkal távoznak-e hazájukból, hogy oda többé vissza ne térjenek, vagy pedig csak egy időre hagyják oda hazájukat s néhány kedvező év után, a midőn némi tőkére tettek szert, ismét vissza is térnek oda. Az utóbbi esetben a kivándorlók családjaikat rendszerint idehaza hagyják hátra — s ez a legtöbb esetben egyúttal visszatérésük záloga, — az előbbi esetben ellenben családostól indulnak útnak. Az ideiglenes kivándorlás czélja rendszerint csak a hirtelen meggazdagodás s ekként kevésbbé káros az országra, mert a viszszatérő kivándorlók megtakarított fillérei némi kárpótlást nyújtanak azon veszteségért, mely az országot távollétük alatt a munkaerő megcsappanása és ebből folyólag a munkásviszonyok kedvezőtlen

139 alakulása következtében érte. Nem úgy a végleges kivándorlás, mely ezer és ezer hasznavehető polgárától fosztja meg az országot s így népességéban űrt hagy hátra mely mindenképen káros. Könnyen érthető, hogy minél nagyobb arányokat ölt a kivándorlás és minél erősebbek a kivándorlásra ösztönző okok, annál gyakoriabbá válik a kivándorló családok száma, úgy, hogy ezeket bizonyos mértékig a kivándorlás jellemzőinek tekinthetnők. A meddig ugyanis a kivándorlásra csak esetleges vagy lényegtelen okok — mint alkalmi csapások, kíváncsiság, utánzási ösztön stb. - - hatnak, az leginkább csak családtalan embereket kerít hálójába, s csakis ott és akkor, a hol és a mikor a megélhetés lehetetlenségének komoly tényezője vergődik túlsúlyra, áll elő természetszerűleg az a jelenség, hogy egész családok — túladva esetleg ingatlan vagyonúkon — útra kelnek azon szándékkal, hogy hazájukba visszatérni többé nem fognak. Ekként — bizonyos mértékig — a kivándorló családok arányát tekinthetnők a kivándorlás komoly vagy aggasztó voltának leghelyesebb mérvéül s ez okból kétszeresen sajnálandó, hogy az amerikai statisztika adataiból — sem pedig saját adatgyűjtésünk alapján a családi állapot kitüntetésének hiányában — erre közvetlen felvilágosítást nem kapunk. Némi következtetés vonható azonban e kérdésre a kivándorlók nemének és korviszonyainak alakulásából. Minél több család vándorol ki, annál több nőt és gyermeket fogunk a kivándorlók közt találni, viszont a felnőtt férfiak aránya ezzel együtt csökkenni fog. E tekintetben az Egyesült-Államoknak 1871-1892. évi statisztikája alapján a magyarországi kivándorlásra nézve azon örvendetes tény konstatálható, hogy a nők és gyermekek aránya ezen időszak alatt nem hogy emelkedett, hanem évről-évre csökkent, ellenben a felnőtteké feltűnően emelkedett. A hetvenes években még a kivándorlók két ötöd része s annál több nő volt, azután arányszámuk folyton csökkent s a kilenczvenes évek elején egy negyednél alig rúgott többre. Figyelemre méltó különösen a nőnem csökkenése az idősebb (40 éven túli) korban, a hol — az az egyes években mutatkozó ugrásszerű kivételek daczára, melyek az esetek csekély számából magyarázhatók, — a lassanként! csökkenés 38%-ról 10-re, sőt 8-ra szembetűnően nagy. A lő—40 évesek közt a csökkenés jóval kisebb, de szintén félrelismerhetetlen. Az erre vonatkozó adatokat az 1871/2—1893/4. évről a 13. számú táblában közöljük. Ezen táblából megállapítható, hogy száz kivándorló közt volt nő:

140

Az 1894. évtől kezdve az amerikai adatszolgáltatás némileg hézagossá válik és csakis az 1898/99. évtől kezdve állnak ismét rendelkezésünkre megfelelő adatok, de már nem országok szerint, hanem nemzetiségek szerint kimutatva. Ha a kimutatásokban feltűntetett magyarokat, tótokat, ruthéneket és horvát-szlavonokat összefoglaljuk, mint azon nemzetiségeket, melyek legnagyobb részt Magyarországból kerültek ki, úgy (a 14. sz. táblából) azt látjuk, hogy az Egyesült-Államokba innen bevándorolt:

a miből tehát kitűnik, hogy a nők aránya a legújabb időben még inkább csökkent, vagyis más szóval, hogy a kivándorló nők száma jóval lassabban fokozódik, mint a férfiaké. A legutóbbi évek adatgyűjtései alapján az egyes nemzetiségeken belül is szemügyre vehetjük a kivándorló elemek nemi arányát. Ha itt biztosabb eredmények elérése czéljából a négy év adatait összefoglaljuk, a mint azt az alábbi felsorolásban tesszük, arról győződhetünk meg, hogy az egyes nemzetiségek kivándorló tömegei lényegesen eltérő viszonyokat mutatnak. Aránylag legnagyobbnak látjuk a nőknek a kivándorlók közt való szereplését a tótok között, a hol száz kivándorló közül 27 a nő; a ruthéneknek és magyaroknak éppen egy negyedrésze nő, ellenben sokkal keve-

141

142

143 sebb nő vándorol ki Horvát-Slavonországból, a hol ugyanis száz kivándorlóból csak 12 a nő. Az 1898/99.—1901/2. években az Egyesült-Államokba bevándorlóit honfitársaink között volt nő:

Az amerikai statisztika adatain kívül a német kikötők feljegyzéseiből is ismerjük kivándorlóink nemi arányát. Bréma és Hamburg erre vonatkozó gazdag anyaggyűjtéséből csakis a végeredményeket sorolom fel, még pedig ötévi összevonásban; ezek szerint a nevezett kikötőkben hajóra szállott magyarországi kivándorlók között volt:86)

Ezek a feljegyzések magasabbnak mutatják a nők arányát, mint az Egyesült-Államok statisztikája; az eltérés okát adni nem tudjuk, legfeljebb azt tehetjük fel, hogy e kikötőkön hazánk éjszaki részének kivándorlói, főleg a tótok és ruthének mennek ki, kiket nagyobb számmal kísérnek nők is, míg a többi kikötőkön keresztül kivándorló horvát-szlavonok között, m i n t tudjuk, sokkal kevesebb a nő. Saját hazai adatgyűjtésünk szerint volt a kivándorlottak között:

Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a kivándorlók nemi eloszlása koránt sem azonos az ország különböző részeiben, hanem hogy egyes országrészek e tekintetben igen nagy eltéréseket mutatnak, níelyek a kivándorlás helyi alakulását élénken illusztrálják. Lehetetlen e munka szűk keretében az egyes vármegyékben észlelhető eltérésekre átmenni, s így csak az egyes országrészek jellemzésére térhetünk át, mi mellett azonban figyelmeztetnünk kell arra, hogy ezen adatgyűjtés a kivándorlás minden nemére vonatkozik, tehát az Amerikába kivándorlottakon kívül a Romániába, Ausztriába s máshová kiköltözötteket is felöleli, minek folytán a 86 ) Ezen összeállítás csak 1893-ig terjed, mivel az újabb évek adatai nincsenek még teljességben közzétéve.

144 kivándorlás jellemző vonásai részben elmosódnak. Ennek daczára is azonban érdekesek és fontosak azon különbségek, melyek ebben a tekintetben felismerhetők. Mindenekelőtt szembeötlő a nők csekély kivándorlási aránya Horvát-Szlavonországban, a hol a kivándorlási mozgalom még egészen új s még csak csekély mértékben ragadt át a nőkre. Ily csekély (átlag 12.8%) női arány az anyaországban sehol sem tapasztalható, mert a hol ez legkisebb, t. i. az Alföldön s a Duna-Tisza közén, ott is kétszer akkora, mint a Dráván túl. A felföldön nem emelkedik magasabbra, mint 25—29%-re, ellenben a 32 százalékot meghaladja a Dunántúl, a Királyhágón túli részekben s a Tisza-Maros szögében, mely utóbbiban a kivándorlóknak több mint két ötödé nő. E három országrészben azonban az ausztriai, illetve romániai kivándorlás nyomja rá a mozgalom bélyegét; s mindkettő sokkal több nőt visz a szomszédos külföldre, mint a mennyi a nagy tengerentúli útra rászánná magát. Az országrészeken belül a nemek aránya meglehetősen szabályos, bár kisebbnagyobb eltérések természetszerűleg előfordulnak. A viszonyok tüzetesebb megvilágítása czéljából ide csatoljuk a három évre vonatkozó adatokat. A magyar adatgyűjtés eredményei szerint hazánkból kivándorolt:

145 A nemzetközi összehasonlítások arról tanúskodnak, hogy a magyar kivándorlók közt a nők aránylag igen ritkák; csakis egy állam, Olaszország kivándorlói közt van még kevesebb nő, mint hazánkfiai közt. Az Egyesült-Államokba az 1881 —1890. években bevándorolt idegenek közt általában 61.1% férfi és 38.9% nő volt. A főbb államok szerint ekként alakult e viszony:

Ezek az adatok nagyon jellemzők a kivándorlás természetére nézve s arról tanúskodnak, hogy hazánkból leginkább a férfi népesség özönlik ki, nők pedig jóval csekélyebb aránybari, míg Éjszakés Nyugat-Európa államainak kivándorlását a nőknek sokkal jelentékenyebb tömegei jellemzik. Reánk nézve ez kedvező jel, mert kevésbbé súlyosnak tünteti fel a bajt, mint aminőnek egyebütt kell lennie, a hol családok és magányos nők sokkal sűrűbben kelnek útra. A milyen fontos a kivándorlás természetének megítélésére a nemek aránya, épp annyira figyelmet érdemel a kivándorlók koreloszlása is. Bizonyos fokig ez kapcsolatban van a kivándorlók családi viszonyaival, mert ahol nagyobb tömegben vándorolnak ki családok, ott természetszerűleg több gyermeket is kell közöttük találnunk, míg kevés gyermek a mellett tanúskodik, hogy a kivándorlottak túlnyomókig nőtlenek, vagy pedig családjuk hátrahagyásával keltek útra. Ennek ismerete pedig annál inkább fontos, mivel a kivándorlottak családi viszonyairól egyéb adataink egyáltalában nincsenek. Az Egyesült Államokba bevándorlott magyar honosoknak koreloszlását a 13. számú táblában mutatjuk be. Ebben a táblázatban a korosztályok eloszlását illetőleg már most jellemző a magyar kivándorlásra nézve a gyermekek számának az idő folyamában mutatkozó következetes s erős csökkenése 28%-ról 8-ra, és evvel szemben a munkakereső korban álló (15—40 éves) egyének arányának emelkedése 59-ről 84-re. Száz magyar kivándorló közt volt ugyanis:

146

A férfiak közt általában véve számosabbak a munkakereső korban álló egyének, mint a nők közt, de számuknak viszonylagos szaporodása mind a két nemnél egyaránt felismerhető. A 15—40 évesek aránya volt ugyanis:

Ezen adatok határozottan arra utalnak, hogy a kivándorlás nagymérvű elterjedésével a kivándorló családok elszaporodása koránt sem tart lépést, ellenkezőleg az összkivándorláshoz viszonyítva évről-évre csökken azon esetek száma, a midőn egész családok vándorolnak ki s mindig nagyobb számmal indűlnak útnak olyanok, kik vagy nőtlenek, vagy családjukat Magyarországon hagyták vissza. A kivándorló elemek sajátszerű családi- s korösszetétele világosan felismerhető, ha azt az ország összlakosságának megfelelő viszonyaival állítjuk szembe. Ha a kivándorlás a nép minden rétegét — a családokat és az egyedül állókat — egyaránt tizedelné meg, a kivándorlók körében az összlakosságéhoz hasonló kormegoszlás volna várható. Az amerikai statisztika adatai szerint ez koránt sem á l l ; a kivándorlók közt ugyanis feltűnően több felnőtt egyént találunk, mint az össznépességben, a gyermekek és öregek száma ellenben jóval csekélyebb, mint az országos átlagban. Ezenkívül a kivándorlók kormegoszlásának az évek folyamán konstatálható módosulása éppen ellenkező irányban halad, mint azon változások, melyeket Magyarország népességének korstatisztikájából ismerünk. A kivándorlók korviszonyainak százalékos kimutatását fentebb közölvén, itt csak az össznépesség korösszetételét mutatjuk be:

147 Az Egyesült-Államok statisztikája az újabb időben más csoportok szerint mutatja ki a bevándorlók kormegoszlását, t. i. 0—14 éveseket, 14—45 éveseket és 45 évnél idősebbeket. Az utolsó három évre vonatkozó adatok a következők:

a mely viszonyok tehát megfelelnek annak, a mit a nemzetiségekről a nemek aránya tekintetében mondottak. A korviszonyok nemzetközi összehasonlítása még jellemzőbb eredményekre vezet, mint a nemi arány. Általánosságban várható, hogy a mely nemzet kivándorlói között kevés a nő, ott a gyermekek száma sem lehet nagy. Mert a nők leginkább csak akkor vándorolnak ki, ha férjüket követik, s ez esetben rendszerint az egész család hagyja el régi lakóhelyét, tehát a kivándorló gyermekek száma is emelkedik. A kivándorlási statisztika általánosságban igazolja ezen feltevést, bár van egy nevezetes kivétel is, Írország, a hol a legtöbb nő vándorol ki, s mégis legkisebb a kivándorló gyermekek száma. Magyarország azonban itt is azáltal tűnik ki, hogy kivándorlói közt — Írország után — a legkevesebb gyermek van, a mint a nők aránya tekintetében is utolsóelőtti helyen állott. A főbb államok kivándorlói közt a kormegoszlás (az 1881—1890. évi adatok szerint) a következő:

148 úgy a nemi, mint a korviszonyok arra utalnak tehát, hogy a magyarországi kivándorlók közt aránylag csekély azon esetek száma, a midőn egész családok vándorolnak ki s hogy ezen esetek száma évről-évre ritkul. 86) 86 ) Mint említők, az amerikai statisztika adataiból a kivándorló családok száma közvetlenül nem ismerhető fel, meg van azonban annak lehetősége, hogy indirect úton következtessünk reá. Az amerikai statisztika feljegyzéseiben oly elemek foglaltatnak, melyek az össznépesség megfelelő elemeivel arányba állíthatók, oly formán, hogy az arányosításból az ismeretlen elem (a családok s családtagok száma) meghatározható. Számításunkhoz a magyar birodalom 1891. évi népszámlálásának következő négy elemét használjuk fel:

149 TIZENHATODIK FEJEZET. A kivándorlók nemzetisége. Még néhány évvel ezelőtt általános volt az a vélemény, hogy a magyarországi kivándorlás azonos a tótok kivándorlásával. Miként munkánk előző részeiből kitűnik, tényleg úgy áll a dolog, hogy hosszú időn keresztül a tótok szolgáltatták kivándorlóink zömét s az Egyesült-Államokban is „wretched huns” gyűlölt elnevezése alatt a tótokat értették. Sajnos hogy, miként kimerítően fejtegettük, újabb időben Magyarország minden részéből, minden népfajából kerülnek ki immár kivándorlók; a tótokhoz csatlakoztak a ruthének; a németek, kik előbb csak Moson és Szepes vármegyékből vándoroltak ki, most már Délmagyarországon is mozgolódnak; felkerekedik az alföldi tiszta magyarság is, sőt legújabban a székelység is megmozdúl; Drávántúl pedig a horvátok között ijesztő mértékben terjed a kivándorlás ragálya. Egyedül az oláhság mutatkozik eddig passzívnak a tengerentúli kivándorlással szemben, de — miként kifejtettük — a Romániába való átözönlésben szintén nagy része van. A nemzetiségi momentumnak igen nagy jelentősége van a kivándorlás kérdésében. Annál sajnosabb, hogy kivándorlóinknak nemzetiségek szerint való megoszlását eddig kevéssé ismerjük. Az Egyesült-Államok statisztikája csak 1898/90 óta részletezi a bevándorlókat nemzetiségek szerint, de — miként alább látni fogjuk — ezen részletezésen belül nem lehet mindig a kivándorlók állami hovatartozását kideríteni; a magyar statisztika 1899 óta rendelkezik idevágó adatokkal, de minthogy a magyar adatgyűjtésben a tényleges kivándorlásnak csak mintegy 60 százaléka jut kimutatásra (1. a 69. oldalon), ezek az adatok csak hézagos képet nyújtanak. Mindamellett tájékoztató alapul fogadhatók el a kivándorlók nemzetiségi összetételének megítélésére. Az alábbiakban tehát ezeket az adatokat fogjuk első sorban szemügyre venni; ezek törvényhatóságonként állanak rendelkezésre, de csakis az összkivándorlásra vonatkoznak, rendeltetési államok szerint részletezve nincsenek. Amennyiben azonban hazánknak nagy részéből csak egy vidékre (p. o. csak Amerikába) folyik kivándorlás, hozzávetőleg meg lehet becsülni azt is, hogy az egyes államokba mily nemzetiségek vándorolnak ki.

150 A magyar statisztika szerint — mint a 15. sz. táblából kitűnik — 1899-től 1901-ig 131.458 egyén vándorolt ki a magyar korona országaiból, ezek között volt 32.506 magyar, 13.7-89 német, 47.723 tót, 12.537 oláh, 8.345 ruthén, 15.410 horvát-szerb és 1.148 egyéb. Viszonylagos többségben tehát a tótok vannak, kika kivándorlóknak 36 százalékát teszik, míg a magyarok 25%-al, a horvátok és szerbek 12%-al, a németek és oláhok 9—10%-al szerepelnek. A magyar elemnek erős képviseltetése már ezen adatokból is kitűnik: a kivándorlók negyede magyar. A rendelkezésre álló adatok azonban arról tanúskodnak, hogy a magyarok hányada évrőlévre emelkedik; kivándorolt ugyanis

A három év folyamán tehát az elbujdosó magyarok száma hatezerrel emelkedett, azaz majdnem megkétszereződött. Ekkora absolut növekvést más nemzetiségnél nem találunk és a relatív szaporulat is csak a horvátoknál és ruthéneknél ehhez hasonló, utóbbiaknál még valamivel nagyobb is. A németajkú kivándorlók száma az elmúlt három év alatt 13.789 volt, még pedig 1899-ben 4.068, 1900-ban 4.393 és 1901-ben 5.328. A németség számához viszonyítva elég nagy a kivándorlás, de a három év folyamán lényeges emelkedés nem állott be. Hasonló az oláhság vándormozgalma, mely 12.537 főre rúg, miből 1899-re 4.472, 1900-ra 3.092 és 1901-re 4.973 lélek esik. Ennél sokkal nagyobb tömegeket mozgósított a tótság, még pedig a szóban foigó három év alatt 14.251, 14.170 és 19.302 főt, összesen tehát 47.723 főt Csekély létszámához viszonyítva jelentékeny a ruthén elem kivándorlása, mely egyúttal rohamosan fokozódik, 1899-ben csak 1.676 ruthén kivándorlót mutat ki a hivatalos statisztika, a következő évben már 3.116-ot, és 1901-ben 3.553-at, mindössze tehát 8.345-öt. Hasonló gyorsan harapódzik el a horvátok kivándorlása, mely 1899—1901-ig 3.999, 3.928 és 7.483 főt vont el hazájától, összesen 15.410 lelket. Végül a három év alatt 1.148 egyéb nemzetiségű egyén vándorolt ki, leginkább Horvát-Szlavonországból és Fiúméból. Az idézett számokból első pillantásra felismerhető, hogy a kivándorlás intenzitása korántsem egyenlő az egyes nemzetiségek körében. Létszámukhoz viszonyítva (az 1900. évi népszámot véve alapúi) a tótok kivándorlása legintenzívebb, mely az utolsó évben közel egy százalékra (t. i. százezerre 955. 6) emelkedett; megközelíti

151 a ruthén kivándorlás gyakorisága, mely három év alatt 382. 7-ről 826.3ra emelkedett, százezer lakóra számítva. Ekkora nagyfokú kivándorlás a többi hazai nemzetiségeknél nem észlelhető; aránylag legintenzívebb még a németeké, de 1901-ben meghaladta már a horvátok és szerbek kivándorlási aránya, mely t. i. 274.3-re szökött fel, a németek 250.1 aránya mellett. A magyarok kivándorlása frequentiája erős fokozódása mellett is nem több 163.6-nál (százezer lakóra) s ennél csak valamivel élénkebb az oláh kivándorlás (I77. e). Az egyéb nemzetiségűek kivándorlási aránya még alacsonyabb. A kivándorlás intenzitása az egyes nemzetiségek körében az utolsó három évben a következő volt:

Miként a kivándorlás intenzitása a különböző nemzetiségek körében eltérő volt, hogy egyazon nemzetiségen belül is különbségeket találunk, ha országrészenként vesszük szemügyre. Nem terjeszkedhetünk ki az egyes törvényhatóságokra, de a 15. számú táblában országrészek szerint mutatjuk ki a kivándorlók nemzetiségét. Látható a táblázatból, hogy a kivándorló magyarságnak két harmada az Alföldről kerül ki, de ötezernél több magyar vándorolt ki a Királyhágón túli részekből és közel négyezer a Dunántúlról, a felvidék és Horvátország csekélyszámú magyarságából is került ki néhány száz kivándorló. Németajkú kivándorlóinkat az ország legkülönbözőbb részei szolgáltatják; Erdély, a Tisza jobb partja (nevezetesen Szepes), a Dunántúl és a Tisza—Maros köze szerepel a legnagyobb tételekkel, de a többi országrészből is aránylag sok a német kivándorló. Topographiailag — a dolog természeténél fogva — sokkal korlátozottabb a tótok, ruthének, oláhok és horvátok kivándorlása. E viszonyokat munkánk topographiai részében (a III. szakaszban) tüzetesen tárgyalván, itt bővebb fejtegetésbe nem bocsátkozunk, hanem a 15. sz. tábla részletes adataira utalunk. Az Egyesült-Államok statisztikája, mint említettük, 1898/99. óta részletezi a bevándorlók nemzetiségét, eltérőleg az addigi gyakorlattól, mely a honossági államokat mutatta ki. Ez az eljárás sok tekintetben becses, ránk nézve magyarokra nézve azonban annyiban káros, hogy mivel a honossági tábla Magyarországot Ausztriával

152

153 összefoglalja a magyarországi bevándorlók számát teljes pontossággal nem állapíthatjuk meg. Feltehető ugyan, hogy a magyar, tót, horvát-szlavon és ruthén bevándorlók túlnyomó része Magyarországból kerül ki, habár a ruthének egyrésze már galicziai eredetű lehet, a horvátok pedig a szlovénekkel együtt vannak kimutatva, kik közt kétségkívül nagyobb számmal vannak osztrák alattvalók. Ezek között és a többi nemzetiségek közt is akadnak olyanok, kik nem Magyarországból, hanem Európa valamely más államából jöttek; de a Magyarországból kivándorolt német, oláh, szlovén, olasz, zsidó és egyéb fajú elemek számát egyáltalában nem vagyunk képesek megállapítani, mivel az amerikai statisztika csak Ausztria-Magyarország kivándorlóinak népkeverékét mutatja ki. Annak feltűntetésére, hogy milyen ez a népkeverék, ide igtatjuk az utolsó négy évben az Egyesült-Államokba bevándorolt osztrák-magyar honosoknak, nemzetiségek szerinti eloszlását is és melléje tesszük az egyes nemzetiségek végösszegét is, melylyel az amerikai bevándorlásban résztvettek. Az Egyesült-Államokba az utolsó négy évben bevándorolt:

87-102 ) Annak igazolására, hogy egy és ugyanazon nemzctiségbelick a legkülönbözőbb országokból kerülhetnek ki, az 181)8/1)1). évre vonatkozólag közöljük az országok részletezését; u. m.: 87) Köztük 120 Oroszországból cs 24 Németországból. — 88) Köztük 20 egyén vegyes országokból. — 89) Ezek közül 15.009 Németországból, 5.383 Oroszországból, 936 Svájczból, 183 Romániából stb. — 90) Ezek

154

Ha el is fogadnék, hogy a magyar, tót, ruthén és horvát kivándorlók mind Magyarországból erednek, (bár, mint említők, vannak közöttük osztrák ruthének és szlovének is), akkor sem bírnék a magyar kivándorlás teljes képét, mert fogalmunk sincs arról, hogy az Ausztria-Magyarországból kivándorolt németek, zsidók, olaszok, lengyelek, románok és oroszok közül mennyi a magyar honos. Ezeknek a száma pedig igen tetemes, miként az a következő felsorolásból kitűnik. Ausztria Magyarországból az utolsó négy évben az EgyesültÁllamokba bevándorlottak: közül 405 Németországból, 1.343 Romániából, 24.275 Oroszországból, 174 NagyBritanniából, 57 Törökországból stb. — 91) Ezek közül 11.821 Olaszországból. — 92 ) Ezek közül 0.838 Oroszországból. — 93) A magyarokhoz (, magyar“) hozzászámítottam az 1898/90 cvben „hungarian“ név glatt kimutatott 800 egyént is, valamint 4 ,transylvanian“-t. Ezek közül Belgiumból jött 13, Németországból 12, Oroszországból 8, Ausztráliából 0, Brit-Éjszak-Amerikából 1, Nyugot-Indiából 3. — 94 ) Ezek közül Oroszországból 15.517, Németországból 1.271. — 9 5 ) Ezek közül Romániából 00. — 96) Ezek közül Oroszországból 1.057. — 97) Ezek közül Oroszországból 29. — 98) Ezek közül Szerbiából 27. — 99) Ezek közül Oroszországból 74, Belgiumból 0, Németországból 1. 100 ) Közülök 5.349 Oroszországból. 101 ) Közülük 37.011 Oroszországból. 102 ) Leginkább Oroszországból.

155

Az a négy elem (magyar, tót, ruthén és horvát), mely a magyarországi kivándorlás zömét adja, ezek szerint az 1901/902. évben már százezerhez közel járó néptömeget képezett. Hogy mennyi román és olasz járul még hozzá, nem tudjuk, mivel azonban e két nemzetiség csak negyedfélezer kivándorlóval szerepel a monarchiában a magyar kivándorlás számerejét nem módosíthatja lényegesen. Annál nagyobb kontingensét képezik azonban kétségkívül a németek és zsidók, kik Ausztriából és Magyarországból együttvéve közel harminczezer kivándorlót szolgáltattak az utolsó évben. Ennek a tömegnek, kétségkívül igen jelentékeny része Magyarországból ered. Saját hiányos hazai adatgyűjtésünk is 1901. évben 5.328 németajkú kivándorlót mutat ki s bár ezeknek egy része Ausztriába és Romániába ment, mégis a túlnyomólag Amerikának adózó felföld német kivándorlóinak számát 5 — 6000-re bátran becsülhetjük. Ami pedig a 13.000 zsidót illeti, azoknak is bízvást felét tekinthetjük magyarsországinak. Végűi feltehető, hogy a kivándorló csehek, lengyelek és szerbek között is akadnak kisebb számmal magyar honosok. Mind-

156

ezek alapján tehát az 1901/02. évben az Egyesült-Államokba kivándorolt magyar honosok számát kereken száztízezerre tehetjük, kik közt volt:

Az itt közölt adatok kiegészítéséül felsoroljuk (a 16. sz. táblában) még azon adatokat is, melyek a new-yorki kikötő magyarországi bevándorlási forgalmát tűntetik fel 1900. óta, még pedig évnegyedenként.108) Ezek a forgalom hullámzását is engedik felismerni s ez okból különös érdekkel bírnak. Az adatok nemzetiségek szerint vannak közölve, miért is csak a hazánkra nézve fontos négy nemzetiséget (magyar, tót, ruthén, horvát vesszük szemügyre. E kimutatásokban a két nem és a három főkorcsoport mindig el van különítve. A 16. sz. táblában közölt adatok természetesen eltérnek a 14. számúnak adataitól, mivel csak egy, bár a magyar kivándorlásra nézve legfontosabb, kikötőre vonatkoznak. Nagyjából azonban felismerhető az általános mozgalommal való megegyezés. Az Egyesült-Államok statisztikája még további becses adatokat közöl, amennyiben az 1898/99. év óta kimutatja, hogy az egyes nemzetiségekhez tartozó bevándorlók közül hányan telepedtek meg az Unió egyes államaiban. Ezek az adatok azonban inkább a bevándoroltak topographiai eloszlásának megismertetésére alkalmasak s ez okból munkánk második főrészében fogjuk tárgyalás alá venni. 103 ) Közölve a State of New-York. Department of Labor. Buliin Nr. 11—15. czimű hivatalos kiadványban.

157

158 TIZENHETEDIK FEJEZET. A kivándorlók művelődési állapota. Az a nagy fordulat, mely az Egyesült-Államok bevándorlási politikájában újabban beállott, szoros összefüggésben van a bevándorlónak művelődési állapotával. Már a harmadik fejezetben (13 — 14. lap utaltunk volt arra, hogy az utolsó évtizedben a bevándorló nép rétegek teljesen megváltoztak, még pedig korántsem előnyösen. Évről-évre nagyobb számmal özönlenek be oly idegenek, kik alacsony művelődési fokon állván, az Unió kormányának szemében nem szívesen látott jövevények Tényleg az olasz, orosz, román és magyar bevándorlás fokozódásával nagyon sok oly elem került az Egyesült-Államokba, mely nem bír a műveltség ama kellékeivel, melyek az államok érdekében kívánatosak volnának. Sajnos, hogy a magyarországi kivándorlók legnagyobb része is alacsony művelődési fokon áll. Ez onnan van, hogy — mint a következő fejezetben tüzetesen fogjuk fejtegetni — hazai kivándorlóink kevés kivétellel az alsóbb néprétegekből kerülnek ki, melyeknek művelődési állapota is természetesen alacsony, annyira, hogy nemcsak nyelvismeretök fogyatékos, nevezetesen a világnyelvek egyikét sem, az angolt sem bírják, de jó részök még a műveltség elemeit, az írást és olvasást sem sajátította el. Ebből a szempontból a mi kivándorlóink az Egyesült-Államok bevándorlottjai között messze hátul álla nak, mert csakis a portugaliak, olaszok, galicziaiak és bukovinaiak, valamint a törökök között akad még a magyaroknál is több analfabéta, ellenben a többi európai népek kivándorlói között sokkal kisebb az írásnemtudók aránya. Különösen csekély ez a svájczi, svéd és német bevándorlók közt, kik közül százra alig egy-két analfabéta akad, valamint a francziák, angolok, skótok és írek között is, ahol az arány 5—7 százaléknál magasabbra nem rúg. Az Egyesült-Államok bevándorlási statisztikája többek között az 1895/96. évről közöl a bevándorlók műveltségi állapotára vonatkozó nemzetközi összehasonlítást, melyet nagy érdekénél fogva itt is bemutatunk.104) 104 ) Ez a kimutatás a 14 éven felüli analfabéták arányát (a magyarországi bevándorlók között) 46.51%-ra teszi, amennyiben 27,531 felnőtt egyén közül 12.154 volt teljesen analfabéta, 653 pedig csak olvasni tudott. Ez az igen magas arány valószínűtlen, mivel ugyanazon évben p. o. a New-Yorkban kikötött 23.415 magyarországi bevándorló között csak 8.739 analfabéta volt, vagyis 37.3% és ha a gyermekekre 3000 főt leszámítunk, ami rendkívül sok, akkor is csak 43%-ra emel-

159 Az analfabéták arányszáma volt a 14 évnél idősebb bevándorlók között:

A magyaroszági kivándorlók között (a németeken és zsidókon kívül) az utolsó négy évben tehát átlag 28.9% volt analfabela vagyis annyi, amennyi az Unió bevándorlottjai között átlagban. Ez az arány egyikökről a másikra is ingadozik, de sokkal nagyobb ingadozásokat mutat a kivándorlók nemzetisége szerint. A négy hazai kivándorló nemzetiség közül, melyre vonatkozólag adataink vannak, a magyar elem a legműveltebb, amennyiben átlag csak 11.2% közte az analfabéta, amely arány egy alkalommal ugyan l6.7-re is felszállott, de két évben tizen alul maradt (legkisebb 1900/901-ben volt 7%-al.) Sokkal kedvezőtlenebb a tótok művelődési állapota, mert a legkedvezőbb évben is a kivándorlók teljes negyede volt írás nemtudó, a többi években pedig 27 és 30% között váltakozott. Felette különösen alakúi ez az arány a horvátok között, kik 1898,99-ben a tótokéhoz hasonló arányt (25.7% analkednék az arány. A későbbi évek egyikében sem rúgott az analfabéták aránya 30%-nál magasabbra, miért is a fent közlött összehasonlításba is az 1898/99— 1901/02. évek átlagával (28.9) állítottuk be. Ha pedig tekintetbe vesszük, hogy ezen utóbbi évek adatai csakis a magyar, tót, ruthén és horvátajkú kivándorlóinkra vonatkoznak, ellenben a sokkal kedvezőbb műveltségi állapotot mutató német és zsidó kivándorlóink nincsenek külön kimutatva, akkor még ez arányt is túlmagasnak kell mondanunk. Ezen 1895/90. évi kimutatásra vonatkozólag még megjegyezzük, hogy nem ethnographiai, de területi alapon készült, Ausztria azonban három részben (Cseh-Morvaország, Galiczia-Bukovina és egyéb Ausztria) van kimutatva.

160 fabéta) mutattak, mely azután fokozatosan felszállt egészen 42-ig; itt a kivándorlás — úgy látszik — mindig fokozottabb mértékben keríti hatalmába a legalsóbbrendű, legműveletlenebb elemeket, amint az különben a foglalkozási adatokból is kitűnik. Még kedvezőtlenebbek a viszonyok a kivándorlott ruthének között, ahol az analfabéták aránya 42 és 53% között ingadozik, és majdnem minden évben megüti a felnőtt kivándorlók felét! Az utolsó négy évben ugyanis az analfabéták száma és aránya a következő volt az Egyesült-Államokba bevándorolt hazai nemzetiségek körében:

Ezekkel az adatokkal lényegben egyeznek a new-yorki kikötőben partra szállott magyar honosok műveltségi állapotára vonatkozó adatok, melyek közül csakis az analfabéták százalékos arányát közöljük, még pedig évnegyedenként

161

A nagy különbségek az egyes nemzetiségek eltérő általános műveltségi fokából magyarázhatók, de részben onnan is, hogy a magyar ajkú kivándorlók között jóval kevesebb a legalsó társadalmi rétegekből való s így eo ipso műveletlenebb néposztály, mint a ruthének vagy horvátok között, ahol az intelligens elem a kivándorló tömegeknek csak elenyésző csekély töredékét teszi. A magyarországi kivándorlók alacsony művelődési foka érthetővé teszi azon inferioris szerepet, melyre az amerikai magyarság zöme kárhoztatva van, de okát adja annak is, miért nem kedvelt a „magyar" név az Unióban. Ez az ellenszenv főleg a magyarországi szlávok ellen irányúi, kik soká a hazai kivándorlás egyedüli képviselői voltak; a fajmagyar kivándorlók magasabb intelligencziájuknál fogva sokkal előkelőbb szerepre hivatvák s kétségtelen, hogy ha az amerikai velük meg fog ismerkedni, szűnni fog az elfogultság, mely ma még e „wretched huns” irányában fennáll. TIZENNYOLCZAD1K FEJEZET. A kivándorlók foglalkozása és társadalmi állapota. Az eddig tárgyalt kérdéseknél talán még fontosabb, hogy népességünknek mely rétegeiből kerülnek ki azon nagy néptömegek, melyek kivándorlásra szánják magukat. A kérdés fontossága abban rejlik, hogy közgazdaságunk fejlődésével lényegesen összefügg; mert közgazdasági életünk egészséges fejlődésére igen nagy befolyással van, hogy minő néprétegek csökkennek meg a legérezhetőbben a kivándorlás által. Erre a fontos kérdésre azonban statisztikai anyagunk alapján nem adhatunk kielégítő választ. Világos, hogy mivel hazánk egyes részeinek kivándorlása eltérő jellegű, a társadalom más-más rétegeit vonja be érdekkörébe. A Dunántúlnak Ausztria felé irányúló kivándorlása egészen eltérő a Felföld ruthén kivándorlásától; amott a művelt iparos elem, itt a nyers testi munka képviselői veszik ke-

162 zükbe a vándorbotot; és ismét más társadalmi rétegeket mozgósít a romániai kivándorlás vagy az Alföld. Nem nélkülözzük ugyan teljesen az erre vonatkozó statisztikai anyagot, de az mégis korántsem oly bő, hogy a kérdés minden fázisát eléggé megvilágíthatná. Hivatalos statisztikánk a kivándorlott családfők foglalkozását is megállapítja, de eredményeiből eddig csak kevés van közzétéve. Az 1901. évre vonatkozó kormányjelentés erre vonatkozólag a következő adatokat közli: A magyar anyaországból 1901-ben kivándorolt önálló családfők és magukban álló egyének között volt:105)

Ezek szerint a napszámosok és őstermelők voltak legszámosabban, kikből a kivándorlóknak több mint három negyed része került ki, mi mellett az iparosok és a cselédek is elég jelentékeny számban vándoroltak ki. Bármily érdekesek is ezen adatok, mivel országrészenként való megoszlásukat nem bírjuk, tüzetesebb méltatásukba nem bocsátkozhatunk. Nem hallgathatjuk el azonban azon lényeges átalakulást, mely a kivándorlóknak foglalkozás szerinti megoszlásában felismerhető. 1899-ben még 56.7%-al szerepeltek a napszámosok, és csak 18.l% az őstermelők106), míg két évvel reá az őstermelők arányszáma majdnem kétszeresére emelkedett. Ez a tünemény kétségkívül összefüggésben áll a kivándorlásnak az Alföldön való gyors térfoglalásával s azzal a szomorú jelenséggel, hogy immár a földbirtokkal rendelkező alföldi paraszt is mind sűrűbben nyúl a vándorbothoz. Az iparosok és cselédek kivándorlása lényegileg nem változott, mert 1899-ben is 87 százalékkal szerepelnek az iparosok s 7.50/0-al a cselédek. „A kivándorlók foglalkozás szerint való ilyetén megoszlása okozza talán azt is, hogy őszszel és télen, tehát a mikor a tengeren túlra való utazás a leg103 ) A m. kir. kormány 1901. évi működéséről és az ország közállapotairól szóló jelentés és statisztikai évkönyv. Budapest, 1902. 210.* lap, 104 ) U. az 1899-ről, Budapest, 1900. 223. lap.

163 veszélyesebb, csaknem ugyanannyi kivándorlás történik, mint az utazásra jóval kedvezőbb tavaszi és nyári időszakokban, mely körülményt, noha a hajóvállalatok ezen évszakokra megszabott mérsékelt díjtételei is kétségkívül csábítóak, mégis inkább annak kell betudni, hogy az évnek e két szakát, mint gazdaságilag legnyugalmasabbat, a földnépe az utazásra előszeretettel felhasználja.“ Ennek a képnek kiegészítéséül ide igtatjuk azon adatokat is, melyeket a kivándorlók foglalkozására vonatkozólag az útlevél-statisztikában találunk. Ezek az adatok azért is becsesek, mivel törvényhatóságonként állanak rendelkezésre, s így a kivándorlás társadalmi jellegének országrészeként való tanulmányozását teszik lehetővé. Ha az 1902. évre vonatkozó adatokat ily szempontból vesszük vizsgálat alá107), azt látjuk, hogy az egész magyar birodalomban az útlevéltulajdonosoknak közel négyötöd része (79.3%) napszámos volt, 13.1% őstermelő, 3.2% iparos s 1½— 1½ százalék keresk dő, értelmiségi és egyéb. Itt az előbbi adatokhoz viszonyítva, leginkább az őstermelőknek jóval kisebb aránya ötlik szembe; a különbség még feltűnőbbé válik, ha a viszonyok alakulását országrészenként vesszük szemügyre; kiderül ugyanis, hogy az őstermelők ezen arányát kizárólag csak a horvát földműves-kivándorlásnak tulajdoníthatjuk, mert az anyaországban a tulajdonképeni földműves (tehát birtokos) néposztály ezen évben aránylag nagyon csekély töredékét tette a kivándorlottaknak. Ugyanis még az Alföldön sem emelkedett 3.3 százalékon túl, s csak a Dunántúli országrészben haladta meg az öt százalékot, míg Horvátország kivándorlói között 40 százalék az őstermelő! Ugyancsak erős Horvátországban az iparosok kivándorlása is, míg az értelmiséghez tartozó elemek csak igen kis részt vesznek a kivándorlásban, legkisebb részt a tót felföldön, a hol a kivándorlóknak 98 százaléka napszámos. A Dunántúl úgy az értelmiséghez, mint a kereskedelmi, ipari és őstermelő foglalkozásokhoz tartozó keresetek nagyobb aránya által tűnik ki; ez tehát az az országrész, mely aránylag legnagyobb számmal bocsájtja ki a képzettebb társadalmi rétegekhez tartozó népelemeket; a napszámosok aránya itt csak 82%, tehát legkisebb az anyaországban. Vele szemben egészen kivételes helyzete van HorvátSzlavonországnak, hol — miként láttuk — a földművesek a kiván-

107 ) Az adatok havonként közültetnek a Statisztikai Havi Közleményekben. 1902. évi január haváról az útlevelet kérő egyéneknek foglalkozása nincs kimutatva; a hiányt a következő havi megoszlás arányában pótoltuk.

164

dorlók 40 százalékát, s az iparosok 8 százalékát tévén, a napszámosok arányszáma 46.2-re száll alá. A magyar statisztika ezen értékes adatainak egyes törvényhatóságok szerint való tanulmányozása kétségkívül sok becses útmutatást adna a kivándorlás okainak felismerésére; munkánk szűk kerete azonban nem engedi, hogy a részletekbe mélyebbre behatoljunk. Ez okból az erre vonatkozó terjedelmes anyagból csakis néhány jellemző országrész és az egész magyar birodalom adatait soroljuk fel; az 1902-ik évben útlevelet nyert egyének foglalkozás szerint ekként oszlottak meg:

A külföldi statisztikában, névszerint a brémai kikötőnek kimutatásaiban és az Egyesült-Államok statisztikájában szintén találunk a magyar kivándorlók foglalkozására vonatkozó adatokat. Brémából 1890-től 1898-ig állnak rendelkezésre az adatok. Ezen kilencz év alatt mindössze 121.060 magyar kivándorló szállott Brémában hajóra, kik között volt 6.973 őstermelő, 2.754 ipáros, 824 kereskedő, 87.189 munkás, 924 egyéb foglalkozási ág és 22.396 megjelöletlen.108) A kivándorlottaknak e szerint három negyed része, sőt a megjelöletlenek kihagyásával 87%-a munkás volt, közel 7% őstermelő, 3% iparos, míg kereskedő és egyéb még ennél is jóval kevesebb volt. A tanult (iparos, kereskedő) foglalkozások és a földművelők aránya ezen kimutatás szerint tehát még valamivel kisebb, mint az útlevelek statisztikája alapján, ellenben még jóval nagyobb 108 ) Ezen foglalkozás szerinti részletezés az összes kivándorlókra vonatkozik, kik közül 1890—1898-ig 640 egyén nem az Elgyesült-Államokba, hanem más felé vette útját tu. m. Braziliába 579, La-Platába 58, Kelet-Indiába 1, Ausztráliába 2).

165 a kivándorló munkások száma, kik alatt kétségkívül napszámosaink értendők. Ez az arány az első években körülbelül ugyanaz maradt, bizonyítékául annak, hogy a kivándorlás kísértetének eleintén népünknek leginkább csak legalsóbb, legműveletlenebb rétegeit sikerűit hatalmába kerítenie, míg a tanúit elemek megtalálhatták a megélhetés feltételeit hazánk földjén is. Az utóbbi években azonban az intelligenczia magasabb fokán álló néprétegek is nagyobb kontingenst szolgáltattak Amerikának, különösen az őstermelők és iparosok kivándorlása élénkült meg.

Úgy a hazai, mint a brémai adatgyűjtésnél sokkal gazdagabb anyag áll rendelkezésünkre az Egyesült-Államok statisztikájában, mely 1874. óta mutatja ki a bevándorlók foglalkozását, még pedig — mint említettük — 1898 ig országonként, azóta pedig nemzetiségek szerint részletezve. Az amerikai statisztikának idevágó adatai rendkívül gazdagok és a kérdés jelentőségeinek megítélésében sok tekintetben irányadók lehetnek. Ha a 18. sz. táblában erre vonatkozólag közölt adatokat átpillantjuk, arról győződünk meg, miszerint a magyarországi kivándorlást az jellemzi legélesebben, hogy az értelmiség, a tanúit és bizonyos irányban kiképzett elemek majdnem teljesen távol tartják magukat tőle. Azt látjuk p. o., hogy az említett táblázatban kitüntetett 14 év alatt kivándorlott 527.669 ember közül csak 655 tartazott a szellemi keresethez s az iparos és egyéb tanúit foglalkozási ágak is csak 22.792 lélekkel vannak a kivándorlásban képviselve. Ellenben 845.965-re rúg azon tanulatlan, speciális szakmára képesítő ismeretekkel nem bíró egyének száma, kiknek kenyerét csak a nyers testi erő biztosítja, továbbá 158.257-et

166 tesz azoknak száma, kiknek — mint a nők legnagyobb részének és a gyermekeknek — önálló foglalkozásuk egyáltalában nincs. Az említett 24 év folyamán (1876/7-1893/4 és 1896/7-1901 /2) ugyanis hazánkból az Egyesült-Államokba bevándorolt:109)

A nyers testi szolgálatra utalt tanulatlan néprétegek kivándorlásának ezen óriási aránya a magyarországi kivándorlás legsajátosabb és mondhatjuk egyúttal bizonyos tekintetben legszomorúbb jellemvonása, mert oly néptömegeket von el hazánktól, melynek itthon megmaradhatása kizártnak éppenséggel nem látszik, mert a nyers testi munka nincsen bizonyos foglalkozási ágakra utalva, hanem bármely foglalkozási ágban érvényesülhet A nemzetközi összehasonlítások tanúsítják, hogy hazánk e tekintetben szomorúan kiválik valamennyi kivándorló állam közül, mert a tanúlatlan elem sehonnan sem özönlik ki oly nagy arányban, mint Magyarországból. A kivándorlók tömegéhez Angol- és Skótország szolgáltatja a legtöbb intelligens elemet, kevesebbet Olasz- és Németország; a tanúit („skilled”) foglalkozások, melyekben az iparos elemek túlnyomók, hasonlóképen a két brit országban és a Németbirodalomban szerepelnek legnagyobb számmal a kivándorlók közt, míg Magyarországból, Olasz- és Írországból a durva munkáskéz távozik legnagyobb arányban. Száz kivándorló közt volt ugyanis az 1874/5—1891/2. évek átlaga szerint:

109

) Az amerikai statisztikai adatgyűjtésben és közzétételben beállott változások folytán az 1894/5. és 1895.6. évekre vonatkozó adatok nem publikáltattak.

167 A kivándorlási mozgalom eszerint az egyes államokban ellentétes irányban fejlődött; míg hazánk, Olaszország és Írország kivándorlói közt a tanulatlan foglalkozások túlnyomók, addig Angolország, Skóczia és a Németbirodalom népének kivándorlását a tanúit elemek erős százaléka jellemzi, ezzel pedig lépést tart a foglalkozás nélküliek nagy száma, mely ismét a nők és gyermekek arányával mutat megegyezést. Ez utóbbi körülmény pedig arra útal, hogy egész családok kivándorlása főleg oly országokban ér el nagy fokot, a hol a tanúit elemek vándorolnak ki nagy számban, míg azon államokat, melyeknek kivándorlói leginkább csak durva testi munkájokra támaszkodhatnak, jóval Kevesebb nő és gyermek hagyja el. Nem-e arra útal ez, hogy leginkább a magasabb műveltséggel bíró kivándorlók viszik el magukkal családjukat is, ellenben azon elemek melyek tanúltság nélkül is merészen koczkára teszik szerencséjüket, családjukat vagy otthon hagyják hátra, vagy családot egyáltalában még nem alapítottak? Oly kérdésekre mutattunk itt rá, melyek a kivándorlás megítélésében imminens jelentőségűek és kétségtelenül behatóbb tanúlmányozást is érdemelnek. Vessünk ezek után még rövid pillantást arra, hogy a foglalkozási főcsoportok mely ágában szerepelnek kivándorlóink legnagyobb számmal. Erre vonatkozólag a 19. sz. táblában közöljük a jelentékenyebb foglalkozási ágakat 24 évről, egyúttal az utolsó négy év adatatait nemzetiség szerint is részletezve, azonfelül pedig a 20. sz. táblában néhány erősen képviselt kereseti ág adatait évrőlévre tűntetjük fel, hogy a negyed század folyamán beállott változásokat is észlelhessük. Már említettük, hogy az értelmiségi foglalkozások aránylag rendkívül csekély számmal vannak képviselve és az utolsó években még ez a szám is erősen csökkent. A táblázatokban kitüntetett 24 év folyamán mindössze csak 99 tanító, 24 pap, 47 művész, 54 építész és mérnök, 6 ügyvéd és 42 orvos vándorolt ki, de míg a negyedszázad összes kivándorlóinak mintegy fele az utolsó négy évre esik, addig csak 13 tanító, 7 pap, 15 művész, 2 jogász és 2 orvos kivándorló jut e négy évre. Az intelligens elemek kivándorlása tehát a legújabb időben jelentékeny apadást mutat, vagy legalább is nincs arányban a kivándorlás óriási fokozódásával. Egyedül a mérnökök és építészek kivándorlása esik majdnem kizárólag az utolsó négy évre. Az amerikai statisztika az értelmiségi rovatban mutatja ki a zenészeket is; ilyen 252 vándorolt be, kétségkívül túlnyomó részben czigányzenészek, bár az utolsó négy év adatai nagyobb számmal tót zenészeket tüntetnek ki, sőt

168

169

L

170

néhány horvátot is. Ezeknek levonásával a tulajdonképeni értelmiségi foglalkozások összege 403 főre csökken. A már felsorolt ágakon kívül csekélyebb számmal még irók és tudósok, színészek, réz- és fametszők szerepelnek a bevándorlónak között, továbbá elszórva egy-két esettel más keresetek is. Nem érdektelen az értelmiségi kereseteknek nemzetiség szerinti eloszlása sem. Az utolsó négy év adatai, melyek a nemzetiségi megoszlást feltűntetik, ugyan csekély számuknál fogva nem alkalmasak e kérdés eldöntésére; mindamellett nem látszik érdektelennek, hogy 13 tanító közül 4 volt tót, 4 ruthén és 1 horvát. 7 pap közül pedig 3 tó, 2 ruthén és 1 horvát. Az amerikai pánszláv mozgalmakra nézve ez a jelenség kétségkívül nem közömbös. A magyarajkú kivándorlók lelki gondozásának hiányossága kivándorlásunknak egyik főbaja; azt gondoljuk, hogy a kivándorlási úgy állami istápolásának egyenesen arra kellene törekednie, hogy kiván-

171 dorlóink kellő számban hazafias szellemű papok és tanítók felett rendelkezzenek. A tanult („skilled“) foglalkozások között az ipari ágak szerepelnek a legnagyobb számmal, de az amerikai statisztika ezen főcsoportba foglalja a bányászokat, kertészeket, könyvelőket, írnokokat, tengerészeket, fodrászokat és borbélyokat is. Ezen, itt felsorolt ágak, az utolsó 24 év alatt 7.007 fővel szerepeltek kivándorlóink között, úgy hogy a tisztán iparos kivándorlók száma 15.695. Ez a szám nagyon csekély, szembeállítva a kivándorlóknak fél milliót meghaladó összegével, s ha figyelembe vesszük, hogy e szám (az amerikai statisztika szerint) mintegy 70 iparág között oszlik meg, könnyen érthetőleg annyira szétforgácsolódik, hogy alig találunk tíz ágat, mely tömeges kivándorlást mutatna. A legerősebben képviselt iparágak (létszámuk sorrendjében) a következők:

Az egyes iparágak adatainak tüzetesebb szemügyrevétele több érdekes jelenséget enged felismerni. Majdnem minden iparággá közös a kivándorlásnak az újabb időben való rohanu s fokozódása de míg a szabók már kezdettől fogva számottevő tömegekben keltek útra, addig p. o. a kőművesek tömeges kivándorlása csak 1899-ben vette kezdetét, amely évtől kezdve évenként több kőműves megy Amerikába, mint a megelőző 21 év alatt együttvéve. E feltűnő emelkedést tisztán a horvát kivándorlók okozzák. Ugyancsak nagyérdekű az iparágaknak nemzetiség szerinti összetétele is. A 19. sz. táblázaton erre vonatkozólag bő adatokat közlünk, melyeknek néhány érdekes mozzanatát e helyen is fel kell említenünk. Általában véve mondhatjuk, hogy nincs a kivándorlásban szereplő iparágak között egy sem, melynek túlnyomólag magyar jellege volna. A népesebb ágak közül aránylag legmagyarabb a lakatos, kovács és mészáros ipar, melynek körében 30—40 százalékkal van magyar. A kivándorolt asztalosok és ácsok között legtöbb a tót s ugyanők vannak erős többségben a tímárok, vasmunkások, czipészek, szabók és molnárok között is. Viszont a horvátok vannak többségben a kőművesek, kőfaragók, pékek és serfőzők között, de

172 aránylag nagyon sok közöttük az ács, asztalos és kovács is. A ruthének egyik iparágban sem szerepelnek számottevő összeggel; a tanúit foglalkozások között ők állanak a legutolsó sorban. A tanúit foglalkozások közé sorolt keresetek közül a bányászhivatás a legerősebben képviselt ág. 24 év alatt 3.992 bányász bevándorlását mutatja ki az Egyesült-Államok statisztikája. Nincs foglalkozási ág, mely egyik évről a másikra oly nagy hullámzásokat mutatna, mint a bányászat. míg ugyanis egyes iparágak szolgáltatnak évről-évre bizonyos, úgy szólván állandó kontingenst a kivándorlók tömegéhez, addig a bányászok csak bizonyos években szerepelnek nagyobb összeggel. Ez utóbbiak tükröztetik vissza azon eseteket, amidőn a kivondorlási ügynökök felbujtogatására egyes községekből hasonkeresetű egyének csoportosan vagy tömegesen ragadták kezükbe a vándorbotot s nem egy esetben a lakosságnak negyed, sőt harmadrésze távozott el. Ily esetekben nem volna nehéz kinyomozni, hogy az illető kivándorló néptömeg mely községekből került ki; a jelen munka körén ez kívül esik, elegendőnek tartjuk megemlíteni, hogy ily tömeges kivándorlások, melyek a felsőmagyarországi bányavárosok, nevezetesen Gölniczbánya és Dobsina népszámát apasztották, a 24 év közül hétben fordúltak elő; Amerikába vándorolt ugyanis, 1885/6-ban 360, 1886/7-ben 284, 1889/90-ben 505, 1890/1-ben 698, 1891 /2-ben 898 és 1892/3-ban 233 magyar bányász. Utóbbi év utána három évig majdnem teljesen szünetelt a bányászkivándorlás; 1898. óta ismét lassan fokozódik, de csak az utolsó évben rúgott ismét 334-re; de míg a kivándorló bányászok régebben majdnem kizárólag Felső Magyarországból kerültek ki, addig most Horvát Szlavonország szolgáltatja a zömüket; az utolsó négy év alatt kivándorolt 788 bányász közül ugyanis 481 volt horvát, 227 tót és csak 64 magyar. Meg kell még emlékeznünk a kivándorló tengerészekről. A kivándorlásnak egy egészen új jelenségével állunk itt szemben. Húsz év alatt csak 94 ily eset fordúlt elő, az utolsó négy év alatt pedig 1.378 tengerész vándorolt el. Az egész mozgalom Horvátországból ered, s az utolsó négy év folyamán fokozatosan nyer intenzitásában: 206, 325, 379 és 468 volt a kivándorló tengerészek száma az egyes években. 29 egyén híján csupa horvátajkúak voltak s feltűnő, hogy a 29 nem horvát között 18 tótajkú volt, magyar csak 9, ruthén 3. A könyvelők és írnokok szintén egyik népesebb ágát képezik a kivándorlóknak; 24 év alatt 580, az utolsó négy évben 141 ily

173 kivándorlót jegyzett fel az Unió bevándorlási hivatala, több mint fele magyarajkú, a többi horvát és tót. Ugyancsak sok a magyar ajkú a kivándorlóit fodrászok, borbélyok és kertészek között is. A vegyes foglalkozások közé sorolja az amerikai statisztika az őstermelőket, a kereskedőket, a közlekedésnél alkalmazottakat, a vagyonukból élőket és a személyes és testi szolgálatokat végző egyéneket; 24 év alatt mindössze 345.965 ily egyén vándorolt ki, tehát a kivándorlók két harmada ide sorolható. Mindenek előtt az őstermelőket vesszük szemügyre, ahová a földműveseken és mezőgazdasági munkásokon kívül még a halászok, pásztorok, vadászok és erdészek számíthatók, kik csekély számmal szintén említtetnek a kivándorlók közt. A kivándorlóit földművesek száma az itt tárgyalt 24 év alatt 43.976 ot tett ki; ezeknek legnagyobb része mezőgazdasági munkásnak van kitüntetve és csak igen csekély az önálló földművesek, tehát birtokosok száma. Az amerikai statisztika csak négy év óta választja szét az őstermelőket ezen két csoportra; a szétválasztás eredménye, hogy 33.914 mezőgazdasági munkással szemben csak 942 birtokos földműves áll. Ha e számoknak hitelt adhatnánk, a földbirtokkal rendelkező őstermelők alig vennének részt a kivándorlásban. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a tulajdonképeni földműves-kivándorlás csak az utolsó néhány év alatt indúlt meg, mert míg 1898-ig évente csak néhány száz földműves indúlt útnak, és csak két ízben haladta meg a kivándorlók száma az ezret, addig 1898. óta rohamosan fokozódik a kivándorló földművesek száma; ugyanis 1808/99-ben...................................................................................... 3.005 1899/00-ban...................................................................................... 7.069 1900/01-ben...................................................................................... 8.705 1901 02-ben..................................................................................... 16.017

földműves vándorolt ki. Ez a rohamos fokozódás kétségkívül összefügg egyrészt az Alföld népességének a kivándorlásban való részvételével, mely — mint tudjuk — az utolsó években nagy mérveket öltött, másrészt a horvát kivándorlás megindulásával. Magyar földművesek kivándorlása régebben csak szórványos volt, 1898/99-ben 490 egyén lépte át az Egyesült-Államok határát, s három évvel reá már ötezernél több. Ily rohamosan még a horvát földművesek kivándorlása sem fokozódott, kiknek száma négy év alatt 1.477-ről 5.129-re szökött fel. Hasonló arányban vált sűrűbbé a tót gazdálkodók kivándorlása is, és megtízszereződött a mozgalom a ruthének közt is. Kétséget nem szenved, hogy a rohamos emelkedés tenden-

174 cziája még a következő években is uralkodni fog. A légutóbbi négy év adatai a következő: Az Egyesült-Államokba bevándorlott földművesek és mezőgazdasági munkások száma volt:

Számra nézve jóval csekélyebb, de jelentőségénél fogva szintén figyelmet érdemel a kereskedők kivándorlása. Huszonnégy év alatt 3.100-ra rúg a számuk és jellemző, hogy e szám a hetvenes évek végén és a nyolczvanas évek elején volt legmagasabb, újabban pedig erősen csökkent. Figyelmet érdemel a kivándorlás ezen ága, főleg azért, mert az utolsó négy év alatt fele részben magyar ajkúak szerepelnek benne, még pedig évről-évre fokozódó számmal. Meglehetősen magas a kivándorlott házalók száma is, t. i. 491. Cseléd és szolga az itt tárgyalt 24 év alatt 21.198 vándorolt ki. Ez a szám már magában véve, magasságánál fogva, komoly figyelmet érdemel. De ha tekintetbe vesszük, hogy a cseléd-kivándorlás mozgalma egészen 1901-ig aránylag mérsékelt volt, (csak öt évben haladta meg az ezret) s az utolsó évben egyszerre, minden előkészület nélkül 9.000-re fokozódott, aggodalommal kell arra gondolnunk, hogy a gyorsan tovaterjedő kór a közel jövőben még nagyobb púsztítást fog népünk cselédrétegeiben végbe vinni. A magyar elem eddig ugyan csak kisebb mértékben vett részt e kivándorlásban, mert egészen 1901-ig évenként csak 2—300 fővel szerepelt benne; de az utolsó évben már 2.309 magyar cselédet mutat ki a statisztika, jeléül annak, hogy már ezek sem bírnak az amerikai varázsnak ellent állani. Hasonló arányban fokozódott a ruthén cselédek kivándorlása is, bár számuk még jóval alacsonyabb. A tótok a kivándorló cselédeknek felét teszik, a horvátok pedig

175 Kétségtelen, hogy ha a Magyarországból kivándorló németek számát ismernők, a cselédek száma is tetemesen fokozódnék, mivel újabban a Dunántúlról nagy tömegekben kerekednek fel német (sváb, hiencz) ajkú mindkét nembeli, főleg azonban női cselédek, kiket az Egyesült-Államok magas cselédbérei csalnak át. Hátra van még, hogy azon társadalmi rétegről emlékezzünk meg, mely kivándorlóinknak zömét, több mint felét teszi: ezek a munkások. 24 év alatt nem kevesebb, mint 276.255 magyarországi munkás vándorolt ki. Tömeges kivándorlásuk 1879-ben indúlt ki, a nyolczvanas évek végén pedig már a tízezret érte el, majd a kilenczvenes évek csökkenése után fokozott erővel folytatódott s a legutóbbi évben már az ötvenezret haladta meg. Zömét, jó felét, kezdettől fogva a tótság szolgáltatta, de a kilenczvenes évek vége felé már a horvátok és magyarok is jelentékeny részét képezték. Mind a négy nemzetiség évről-évre nagyobb tömegeket bocsájtott útnak. A tótok száma négy év alatt megduplázódott, a magyaroké és a horvátoké megnégyszereződött, s mintegy hatszor annyi a kivándorló ruthén munkás, mint volt négy évvel ezelőtt. Ma már a horvát munkások vezetnek a kivándorlásban: az utolsó év (1901/02.) húszezernél többet szállított Amerikának, míg a tótok tizennyolczezer fővel a második helyre kerültek, a magyarok pedig tízezer kivándorlóval harmadik helyen állanak. A kivándorlott munkások között volt ugyanis:

Legvégül szóljunk néhány szót a foglalkozásnélküli kivándorlóinkról, kik között a nők és gyermekek nagy része is foglaltatik. Számuk 24 év alatt 158.257-re rúgott, vagyis az összes kivándorlók 30 százalékát tette. Közöttük legtöbb a tót, jóval kevesebb a magyar, és aránylag igen kevés a horvát és ruthén, a mi azzal függ össze, hogy a kivándorló horvátok és ruthének között legkevesebb a gyermek (lásd a 147. lapon) és a horvátok közt a nő is igen kevés (lásd a 143.—144. lapon). Ezek után befejezésül a 21. sz. táblázatban összeállítjuk a foglalkozási főcsoportoknak nemzetiségek szerinti megoszlását az 1898/99—1901/02. években.

176

Az Egyesült-Államokba kivándorolt magyarok foglalkozására vonatkozó adatokat ezekben főbb vonásaikban ismertettük. Miként az előadottakból kitűnik, a különböző forrásokból való adatok egymástól lényegesen eltérnek. Saját hazai adatgyűjtésünk szerint a kivándorlók közt 34.8% az őstermelő, míg az útlevelek szerint csak 13.l%, az amerikai adatok szerint 11.9%, sőt a brémai feljegyzések szerint épen csak 71%. A nagy eltérés mi) idén valószínűség szerint onnan van, hogy a magyar adatgyűjtés a mezőgazdasági munkásokat és napszámosokat is az őstermelés rovatában mutatja ki, míg a külföldi források a napszámosok (ill. munkások) külön rovatában. Innen van az is, hogy a magyar statisztika csak 43.2% napszámost mutat ki, míg a külföldi források 75—88%-ot; feltűnő azonban, hogy a napszámosok az útlevél-statisztikában is 79.3 szá-

177 zalékkal szerepelnek. Nagy az eltérés az iparosok tekintetében is; a központi statisztikai hivatal (1901. évről) 9.5% iparost mutat ki, de az útlevelek statisztikája csak 3.2% iparosról számol be, s ez a szám a brémai feljegyzésekkel (2.8%) is egyezik, míg az amerikai adatok 5.4 százalékot eredményeznek. Meglehetősen egyezők az adatok a kereskedők és az értelmiség tekintetében; utóbbiak 0.2-0.5 százalékkal szerepelnek, s ha az útlevelek szerint 1'4%-ra rúg ezen arány, ez minden valószínűség szerint onnan van, hogy számos intelligens magyar ember útlevelet vált ugyan, de nem azzal a szándékkal, hogy hazájából ki is vándoroljon. Annyi mindenesetre tény, hogy a különböző forrásból eredő adatok a felvételi eljárás és rendszer különböző volta miatt mutatnak lényeges eltéréseket. Ennek daczára azonban minden adatgyűjtésből egyaránt kiviláglik az a tény, hogy kivándorlóink között elenyésző csekély számmal vannak képviselve, az értelmiséghez tartozó kereseti ágak, ellenben a durva testi munkát végező néprétegek főbb osztályai, u. m.: a napszámosok és munkások óriási nagy kontingenst szállítanak az Amerikába bujdosó magyarság embertömegébe. TIZENKILENCZEDIK FEJEZET. A kivándorlók vagyoni állapota. Már az előző fejezetben közölt adatokból kiviláglik, hogy a magyarországi kivándorlók többnyire vagyontalan, szegény emberek. Láttuk, hogy kivándorlóinknak majdnem kilencz tizedrésze napszámos és mezőgazdasági munkás, és csak a fennmaradó töredékben találunk olyan kereseti ágakhoz tartozó (értelmiségi, ipari vagy kereskedelmi) foglalkozásokat, melyek némi jólétre következtetni engednek. Világos tehát, hogy a szegénység, a nyomor kergeti szegény honfitársaink legnagyobb részét a tengerentúli útra. Az Egyesült-Államok kormánya ezen teljesen szegény sorsú bevándorlókat látja legkevésbbé szívesen, mert közel áll a lehetőség, hogy ezen — minden anyagi segély-forrást nélkülöző — bevándorlók az állam terhére fognak esni. Az Egyesült-Államok bevándorlási hatóságai ez okból különös figyelemmel kísérik ezen szegénysorsú be110 ) Az utolsó négy év adatai a magvarok, tótok, ruthének és horvátok megfelelő adatainak összegezéséből állottak elő; a többi évekből közölt adatok még politikai államok szerint közöltettek, tehát egész Magyarország összes kivándorlóira vonatkoznak.

178 vándorlókat, s hivatalos kiadványaikban állandóan be is számolnak a bevándorlók vagyoni viszonyairól s arról, hogy hány vagyontalan egyént tiltottak el az Unió területére való belépéstől. A magyarországi bevándorlók vagyoni állapota igen kedvezőtlen, s a mi szomorú, az újabb időben mindinkább rosszabbodik. Nagyon természetes, hogy minél inkább súlyosbodnak a körülmények, melyek népünket kivándorlásra késztetik, annál több a teljesen szegény kivándorló, annál kisebb lesz tehát az az átlagos pénzösszeg, melylyel a bevándorlók Amerikába való érkezésükkor rendelkeznek. A kivándorlók pénzösszege tekintetében hazánk mindig kedvezőtlen helyet foglalt el az európai államok között, a legújabb időben pedig, mint említők, még rosszabbodik a helyzet. míg ugyanis még a kilenczvenes évek derekán egy-egy felnőtt (20 évnél idősebb) magyar kivándorlóra átlag 20—22 dollár készpénz jutott, addig ez az összeg 1898/99-bcn már 150-re csökkent, azóta pedig fokozatosan 12.8-ra szállt alá. Ezzel kapcsolatban azon egyének száma, kik 30 dollárnál nagyobb pénzösszeggel rendelkeznek, a bevándorlók összegéhez viszonyítva fokozatosan csökken s nyolcz év alatt 19 százalékról 6 százalékra szállt alá. Az Egyesült-Államok hivatalos kimutatásaiból kitűnik ugyanis, hogy a bevándorlón magyarok közül

Az utolsó négy évről ezen adatokat nemzetiségek szerint részletezve is bírjuk s azokat a 22. sz. Táblában egész terjedelemükben be is mutatjuk. A táblázat tanulságai igen meglepők. Azt látjuk, ugyanis, hogy kivándorlóink közül a tótok és horvátok rendelkeznek aránylag legtöbb pénzzel, a magyarok ellenben átlag jóval szegényebbek, úgy, hogy náluk csak a ruthének vagyoni viszonyai még kedvezőtlenebbek. A négy év átlagában ugyanis

dollár pénzzel érkezett Amerikába.

179 Harmincz dollárnál nagyobb pénzösszeggel bírt pedig:

Ha ezek után a magyarországi, kivándorlók által Amerikába hozott összes pénzmennyiséget kutatjuk, a következő eredményre jutunk. Ez az összeg volt:

Nyolcz év alatt tehát közel négy millió dollár vándorolt Amerikába, de ebből három millió az utolsó négy évre esik. Ezen négy évben a kivitt pénzösszeg ekként oszlik meg a kivándorlók nemzetisége szerint:

Mindezen adatok csak a 20 évnél idősebb kivándorlók pénzkészletét tűntetik fel, s a fejenkénti átlagot is ezen alapon számítoltuk ki. Ha figyelemmel vagyunk a fiatalabb kivándorlókra, nevezetesen a gyermekekre is, a fejenkénti átlagösszeg még sokkal kisebb. A 22. számú táblában ezt az átlagot is kimutattuk s a tábla szomorú tánulságot tesz arról, mennyire csökken ez az átlag évről évre. A kivándorlók egy-egy fejére ugyanis jutott:

180

Európa államai közt csak kevés van, melynek polgárai ily csekély pénzkészlettel érkeznének az Egyesült-Államokba. A hivatalos kimutatás p. o. az 1895/96. évről közöl összehasonlító adatokat; ez évben a magyarországi bevándorlók fejenként csakis dollár

181 pénzt hoztak magukkal. Ezen átlagon alul maradtak az oroszok 7.0 Portugáliák 8.3 és az olaszok 8.7 dollárral. A többi államok kedzőbb átlagot mutattak; a legnagyobb átlagösszegekkel szerepel: 111) Németország 38.3, Francziaország 35.6, Svájcz 33.3 és Belgium 25.7 dollárral. Ezek a számok érthetővé teszik, miért nem szeretik a magyar kivándorlókat az Egyesült-Államokban. 111 ) Spanyolországot (71.6 dollárral) figyelmen kívül hagyjuk, mivel a bevándorlók száma itt igen csekély s így az átlag feltűnő magassága a véletlen műve lehet.

Ötödik szakasz. A kivándorlás visszahatása.

HUSZADIK FEJEZET. A kivándorlás hatása népesedésünkre. Amióta hazai kivándorlásunk oly nagy mérveket öltött, azóta lassanként a köztudatba is átment az a meggyőződés, hogy a kivándorlás erős visszahatással van népességünkre. Ez a visszahatás egyrészt a népesedés alakulásában jut kifejezésre, másrészt érvényesül a népesség gazdasági életében, nemzeti érzületének, művelődésének és erkölcsi életének fejlődésében. Fejtegetéseink hiányosak maradnának, hogyha a visszahatás ezen különböző jeleit legalább röviden szemügyre ne vennők. Már 1898-ban megjelent egyik dolgozatunkban 112) igyekeztünk a kivándorlásnak népesedésünkre gyakorolt hatását kimutatni. Az azóta begyűlt statisztikai anyag csak megerősíti akkor kifejtett nézeteinket, miért is mostani fejtegetéseink lényegében egyeznek akkori érvelésünkkel. A kivándorlás visszahatása egyrészt a nemi arány, a kormegoszlás és a családi állapot arányának módosulásában, másrészt a természetes népmozgalom megromlásában jut kifejezésre. Elsősorban azon változást óhajtjuk szemügyre venni, melyet a kivándorlás a nemi arány alakulásában idézett elő. Hazánkban egészben véve kedvező a nemi arány; az utolsó négy népszámlálás eredményei szerint ezer fértira 1014, 1018, 1015 és 1009 nő esett, úgy, hogy — némi csekély nőtöbblet mellett — elég állandó egyensúlyról lehet szó. De az egész magyar biroda112 ) A felvidéki kivándorlás hatása népesedésünkre. (Budapesti Szemle 1898. évi*januári szám.)

183 lomra számított ez arány lényegesen módosul és szűkebb-tágabb határok közt ingadozik, a mint az ország egyes szűkebben határolt területegységeire térünk át. Az ország délkeleti és déli részében tapasztalható nőhiánynyal szemben áll az északnyugati vármegyék erős nőtöbblete. Jelentékeny volt ez már századunk közepén azon megyékben, melyeknek férfinépe már akkor is bejárta az egész országot, mint üveges, drótos vagy egyéb iparos. 1869-ben Trencsén, Árva és Liptó vármegyében volt a nők aránya legnagyobb, tudniillik ezer férfira 1106, 1084 és 1074 nő; Szepes és Abauj-Torna már akkor is elég tekintélyes nőtöbblete által (1061 és 1065) tűnt ki, de a többi vármegyék, így nevezetesen Sárosnak nemi aránya egészen normális volt. A hetvenes években megindult kivándorlási mozgalom egy csapásra megváltoztatta az előbbi helyzetet, a nyolczvanas években pedig teljesen megromlott a már is megingatott egyensúly. Legnagyobb volt a romlás azon vármegyékben, melyeknek népességét Amerika szívja föl. Zemplénben ma 1.126 nő jut ezer férfire, Abauj-Tornában 1.123, Szepesben 1.113 és Sárosban 1.161, tehát — bár a két utóbbi vármegyében az utolsó évtized folyamán az aránytalanság a nők nagyobb mérvű kivándorlása folytán némileg csökkent — a nőnem túlsúlya igen nagy. Jelentékenynyé vált a nőtöbblet Liptó vármegyében, melyet az amerikai kivándorlás hullámai szintén érintettek; ellenben Beregben és Máramarosban a Galiczia felől való beözönlés ellensúlyozta a kivándorlás okozta férfihiányt. Igen feltűnő az a változás, mely Trencsén vármegye népességében fölismerhető. Az amerikai kivándorlás itt még nem öltött oly mérveket, hogy befolyása a népesség összetételében érezhetővé válhatnék. A nők aránya itt mindamellett nagyobb, mint bárhol az országban, mert 20.000-nél többre rúg a nőtöbblet, vagyis ezer férfira 1.173 nő jutott. E nagy eltérés annál föltűnőbb, mivel jelenleg se az ország különböző részeiben, se az osztrák tartományokban élő trencsénvármegyeiek közt nem találjuk meg azt a nagy férfitömeget, mely Trencsénben hiányzik, és az amerikai kivándorlás — mely itt különben is újabb keletű — sem képes a 20,000 főnyi férfi hiányát kimagyarázni. úgy látszik tehát, hogy e nagy hiány már régibb időből ered, oly időből, a midőn a belföldi vándorlások Trencsénmegyének csak férfilakosságát mozgósították. A nagy hiány azóta megmaradt, fokozódott is, anélkül, hogy a jelenleg rendelkezésre álló statisztikai adatainkból kimagyarázni képesek volnánk. Valódi oka tehát rég elmúlt idők eseményeiben rejlik, melyek oly elemi erővel léptek föl, hogy a kellő egyensúly még máig sem tudott helyreállni.

184 A nemek arányának módosulása az utolsó negyedszázad lefolyása alatt a következő adatokból ítélhető meg:

Hogy az egyes törvényhatóságokon belül mekkorára fokozódhátik a nők többlete, arról fogalmat alkothatunk a következő felsorolásból, melyben négy vármegyének a legszélsőségesebb viszonyokat feltüntető járásait állítottuk össze. Ezer férfira jutott nő: Szepes vármegyében

Még sokkal nagyobbak azonban a különbségek, ha az egyes községekre térünk át. Az alább felsorolt példák mutatják, hogy számos községben teljesen megbomlott a kedvező nemi arány, amennyiben helyenként kétszer annyi a nő, mint a férfi. Íme néhány trencsénvármegyei példa az 1900. évi népszámlálás adataiból, melyekhez egyúttal a külföldön távollevő egyének számát is hozzácsatoljuk.

113

) Kassa nélkül.

185

A nemi aránynak módosulása a családi állapot arányának módosulásával jár együtt és leginkább a házasságban élő néprétegek számára van jelentékeny befolyással. Minél nagyobb a kivándorlás, annál inkább csökken a házasságban élők száma, mivel a kivándorlók jelentékeny része legény, kiknek elköltözése a házasságkötések számát is tetemesen apasztja. Aránylag nagyobb ugyan a kivándorló házasok száma, de — miként látni fogjuk — ezek családjokat a legtöbb esetben odahaza hagyják. A népszámlálások tanúságai szerint a nőtlen és nős férfiak száma az erősen kivándorló vármegyék mindegyikében jelentékenyen csökkent. Az összehasonlításokból ugyanis kitűnik, hogy Szepes vármegyében 1880-tól 1890-ig114) a nőtlen férfiak száma 48,425-ről 45,440-re, a nős férfiaké 33,399-ról 28,47b-ra szállt alá; Sáros vármegyében a csökkenés a nős férfiaknál igen nagy, 32,044-ről 28,955-re, a legényeknél aránylag csekély (47,793 ról 40,839-re). Abauj-Torna és Zemplén vármegyében absolut csökkenés nincs, de ilyent találunk Liptó vármegyében. A nők száma csak Szepes vármegyében mutat absolut csökkenést, úgy a hajadönok, mint a férjesek kategóriájában; de a többi vármegyéknek csak gyönge férfi és női szaporulata is nagyrészt a kivándorlásra vezethető vissza. Figyelmünket fölébreszti még az özvegy nők számának erős fölszökése, mely minden valószínűség szerint szintén a kiyándorlásnak egyik swnptomája, arról tanúskodván, hogy sokan kivándorlóink közül az Atlanti-óczánon túl elpusztultak, özvegységre juttatva itthon maradt hitvestársukat. Általában véve azt kell mondanunk, hogy a házasságban élő nők aránya a kivándorló vármegyékben a legcsekélyebb, minthogy 114 ) Az 1900. évi népszámlálás eredményeiből a családi állapotra vonatkozó adatoknak nem szerinti részletezése e sorok írásakor meg nincs közzétéve, miért is csak az 1880—1890. évi változások tárgyalására kell szorítkoznunk.

186 ott a nagy férfitömeg hiánya sok lányra nézve lehetetlenné teszi a férjhezmenetelt. Hazánkban a női népességnek átlag 40 százaléka élvezi a házasélet áldásait. Ez volt az arány még a hatvanas évek végén Sáros és Abauj vármegyében is; ma már egyik kivándorló megyében sem található föl. Ma már a házas nők aránya alig haladja meg a 38 százalékot, sőt Trencsén vármegyében csak 36.6-ra rúg. A kivándorló vármegyék mindegyikében fölismerjük ez aránynak évtizedről-évtizedre való csökkenését, mint természetes folyományát a házasodható férfiak nagy hiányának; legkisebb az arány természetesen Sárosban (37.8). Egyedül Trencsén különbözik annyiban, hogy itt a férjes nők aránya az egész negyedszázadban változatlanul ugyanaz maradt, és egyúttal a legkisebb az egész országban (36.6)115). Ez a jelenség megmagyarázza Trencsén vármegyére vonatkozó föntebbi észleletünket és egyúttal azt tanúsítja, hogy a nagy férfihiány már negyedszázaddal ezelőtt oly mélyre szállította le a házassági arányt. E viszonyok mikénti alakulása az alább következő adatokból ismerhető föl szabatosan. Száz nő közt volt férjes:

A nemi arány módosulása mellett van még egy másik nagyjelentőségű demographiai tényező, melyre a kivándorlás nagy hatást gyakorol, és ez a korviszonyok alakulása. Magyarország korviszonyait általában véve a gyermekkorok erős képviseltetése és a magasabb korosztályok alacsonyabb aránya jellemzi. Ismeretes, hogy a 15 éven aluli — még keresetképtelen — gyermekek aránya az összlakossághoz 36.66 százalék, a 15—40 éves embereké 37.88%, a 40— 60 éveseké 18.59% és az ennél idősebb aggastyánoké 6.81%. Hazánk felvidékén ez az arány lényegesen módosul. Így 1801-ben és 1000-ban a tárgyalásunk körébe bevont vármegyék korviszonyai a következőképen alakultak: Száz lakos közül volt: 115 Csak a felnőtt női lakossághoz viszonyítva az arány 58.7, míg minden más vármegyében 60-nál, sőt egyesekben 70-nél is) több.

187

Ez összeállításból világosan kitűnik, hogy a munkakereső korban álló népesség aránya az erősen kivándorló vármegyékben jelentékenyen alászáll. Legjelentékenyebb a csökkenés Sárosban, a hol a népességnek kevesebb mint harmada (32.7%) áll 15—40 éves korban; egész hasonló Szepesnek a helyzete 34.3%-al és AbaujTornáé 34.4%-al; még Liptóban is jelentékeny e korcsoport csökkenése. Ez a csökkenés különösen feltűnő, ha a három népszámlálás adatait hasonlítjuk össze. Kitűnik ugyanis, hogy az összes lakosságból 20—40 éves korban állott:

De még élesebben ismerhetjük föl e viszonyokat, ha a férfi és női népességet külön vesszük szemügyre. A kivándorlás — miként ismeretes — leginkább a férfinépességből szedi áldozatait, a női népességet sokkal kevésbbé támadja meg; ez határozott kifejezést nyer statisztikai adatainkban. Hazánkban eddig hatom népszámlálás volt, melynek adatai a korviszonyok változásainak tüzetes tanulmányozására használhatók föl. 116) Az eredmény, melyet az 1809. 117 ) Az 1900-iki népszámlálást itt ismét figyelmen kívül kell hagynunk, mivel a koroknak nemek szerinti eloszlása ezidő szerint még nincs közzétéve.

188 és 1890-ik évi népszámlálás összehasonlításából nyerünk, meglepően azonos a vizsgálódásunk tárgyát képező vármegyék mindegyikében. A férfinépességet tekintve constatálhatjuk, hogy a kivándorlás a felnőtt korosztályokat erősen megapasztotta. Ez az apadás úgy Szepes, mint Sáros vármegyében a huszadik évvel kezdődik és körülbelül az 55-ik életévig tart, legerősebb pedig a 30—40 életévek közt. Abauj-Tornában, Ungban és Zemplénben a csökkenés valamivel később kezdődik, Liptóban ellenben valamivel korábban ér véget. A nőknél a kormegoszlás módosulása kevésbbé éles, a csökkenés később lép fel, rendszerint csak 15—20 éves időszakra terjed ki és sokkal kevésbbé intensiv, mint a férfiaknál; Szepesben a 20-ik évtől a 45-ikig, Zemplénben és Ungban a 30 tói az 50-ikig érezhető, egyedül Liptóban már az 5-ik évtől egészen az 50-ikig. Itt már a hosszú időközre való kiterjedés jelzi, hogy az itteni mozgalom eltérő az Amerika felé való kivándorlás jellegétől. E vizsgálatunkban — mint említők — az egyes korosztályok viszonylagos nagyságának, azaz arányának módosulásaiból indultunk ki. A viszonyszámítás természetéből folyik, hogy azon esetben, a midőn bizonyos korcsoportok — jelen esetben a munkaképes korcsoportok — számaránya csökken, ezzel szemben a többi korcsoportok arányának emelkednie kell. így látjuk táblázatunkban a gyermekkorok és az idős korok arányának nem csekély emelkedését. Mint említém, csakis az arányszám emelkedéséről van itt szó, melyet nem kísér mindig az absolut szám emelkedése. Ha tehát a fentebb közölt kimutatás érdekes világot vet az egyes korosztályoknak egymáshoz — és az össznépességhez való viszonyára: a tulajdonképeni változásokról mégis csak akkor nyerünk világos és teljesen szabatos képet, ha a beállott változásokat az egyes korcsoportokon belül vesszük szemügyre és kiszámítjuk, hogy az 1880-iki létszámhoz képest mennyire módosult az egyes korok létszáma 1800-ig. Az így nyert eredmények egészen más színben tüntetik fel az 1880 — 1800. évek népmozgalmát és csakis ezek helyezik azt kellő világításba. íme a főbb eredmények. Szepes vármegye férfilakossága (a 15—20 és 50—55 éves, valamint a 70 éven túli korcsoportok kivételével) minden korban erősen csökkent; legerősebb volt a csökkenés a 35—40, 20—25 és 40—45 éves korcsoportban, a melyeknek népszáma tíz év alatt 260, 242 és 21.7%-al, tehát ötöd, sőt negyedrészszel csökkent! A 25-ik évtől a 35-ikig egyenként 18—19% volt a csökkenés és a többi korokban is elég jelentékeny volt. Íme néhány bizonyító adat:

189

Sáros vármegyében a férfilakosság csökkenése a 20-ik életévtől a 40-ikig még erősebb, a felső és alsóbb korosztályokban ellenben valamivel csekélyebb. A nőknél — mint látni fogjuk — absolút csökkenés alig van. Ez a felvidéki kivándorlás tipikus jellege. A férfiak népszámának csökkenését a következő adatok tanúsítják:

Abaúj-Torna megye vándormozgalma — végeredményeit tekintve — hasonló Szepeséhez; de a csökkenés a 20-dik évtől az 50-ikig terjed, de sokkal csekélyebb, mint amott, miként a következő adatok tanúsítják:

Zemplén, Ung és Liptó vármegyékben a kivándorlás okozta népcsökkenés már sokkal csekélyebb, mint az eddig tárgyalt három vármegyében. Jellemző leginkább az, hogy csak egyes korcsoportokat tizedel meg, a mi világosan arra mutat, hogy még nem harapódzott el annyira, mint a többi vármegyékben. Feltűnő azonban Zemplénben a fiatalabb korosztályok népszámának csökkenése, nevezetesen a 10-ik évtől a 20-ikig. Zemplén, Abauj-Torna és Ung vármegyében továbbá föltűnő jelenség még az 50 éven túli korosztályok számerejének jelentékeny gyarapodása, a mit se Szepesben, se Liptóban nem, és Sárosban is csak a hetvenedik éven túl találunk. A női nem számbeli csökkenése jóval csekélyebb, mint a férfiaké; a nők — mint már említők — a kivándorlásban sokkal kisebb részt vesznek, mint a férfiak és így a kivándorlók koreloszlása sem olyan szabályos, mint a férfiaké. Csak egy vármegye van, melyben a kivándorlás a nők körében is nagyobb mértékben hódított tért és majdnem valamennyi korosztály számerejét lénye-

190

gesen gyöngítette: ez Szepes vármegye. Itt a huszadik évtől a negyvenötödikig közel kétezerrel kisebb a nők száma, mint egy évtizeddel korábban; ha ehhez még hozzávesszük azt a feltűnő jelenséget, hogy a legfiatalabb korban álló gyermekek száma mintegy ugyanannyival megfogyott: úgy alig tévedünk, ha ennek okát abban keressük, hogy innen vándorolt ki aránylag a legtöbb család, nőkkel és gyermekekkel együtt. Hadd álljanak itt a megfelelő számok:

A többi vármegyékben a női népesség absolut vesztesége csak egyes korosztályokra szorítkozik. De kétségtelen, hogy tulajdonk.épen veszteséggel állunk szemben ott is, a hol ugyan többlet mutatkozik, de ez elenyésző csekély. Ez még inkább áll a féríinépcsségről, melynek természetes szaporulatát csakis a kivándorlás apaszthatja lényegesebb mértékben. Az eddigiekben azon kérdést világítottuk meg, mily befolyást gyakorol a kivándorlás a népesség állapotára. Mint láttuk, a változások, melyek a népesség összetételében beállottak, elég jelentékenyek; a népesség demographiai structurája lassanként módosul, ma már bizonyos tekintetben természetellenesnek mondható és nem lehet kétségünk az iránt, hogy ez az átalakulás a jövőben még fokozottabban fog érvényesülni. Könnyen érthető, hogy ez elváltozásoknak a népesség mozgalmára is jelentékeny hatást kell gyakorolniok, mivelhogy a népmozgalom a legszorosabb kapcsolatban van a népesség állapotával, mondhatnék annak egyenes folyamánya. Az erre vonatkozó statisztikai adatok csakugyan arról győznek meg, hogy a népmozgalom bizonyos jelenségei szintén módosultak, még pedig az esküvők száma, az esküvő párok korviszonyai, a születések és nevezetesen a törvénytelen születések száma. Ha e változások mindamellett nem oly élesen fejeződnek ki, mint a népesség állapotának módosulása, az onnan van, hogy a népmozgalomra ezenkívül még számos egyéb tényező is, nevezetesen a gazdasági állapot, a közegészségügyi viszonyok stb. gyakorolnak hatást, amelyek az előbbi szempont vizsgálatánál kevésbbé zavarólag lépnek közbe.

191 Az esketések száma a felvidéki vármegyékben, mint általában egész hazánkban, meglehetősen nagy; Szepes és Sáros vármegyében, melyeknek viszonyai e tekintetben a legjellegzetesebbek, még a hatvanas években és a hetvenes évek elején nem volt ritka eset, hogy évenként kétezernél több, némelyik évben 2500, sőt 2600 házasság is köttetett; a hetvenes évek vége felé ez a szám hirtelen leszállóit 1700-ra és lö00-ra és azóta folyton alább szállva, 1895 ben 1300-zal minimumát érte el. Egyes években kisebb-nagyobb ingadozások fordultak élő, melyek legnagyobb részt a termés minőségével állnak kapcsolatban. Hogy ezeknek zavaró hátását kiküszöböljük, öt évi átlagokban mutatjuk ki az esketések számát. Az esketések száma volt öt évi átlagokban:

Az esketések számának csökkenésével egy másik jelenség is járt együtt. A fiatal (25 éven aluli) férfiak mindinkább kisebbedő számban lépnek házasságra, ellenben emelkedik azoknak száma, kik 24—30 éves korukban nősülnek. A menyasszonyoknál e tekintetben nem venni észre jelentékenyebb változást: jeléül annak, hogy nem a fiatalság házasulási kedve csökkent meg, hanem hogy kevesebb fiatalember van jelen, a ki oltár elé léphet. Ez utóbbi jelenség ismét kapcsolatban áll a születések számával. A születések számában ugyanakkora csökkenést constatálhatunk, mint az esketések számában. Még a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején úgy Szepes, mint Sáros vármegyében évenként átlag 8000és több születés fordult elő; ma e szám már csak 7000 körűi van, sőt azon alul marad. Öt évi átlagokban kifejezve született:

192 E számok jelentősége még fokozódik, ha a törvénytelen születések számával vetjük egybe; ez utóbbiak száma ugyanis folyton emelkedik és különösen Sáros vármegyében igen magasra rúg. Előfordult ugyanis törvénytelen születés (évi átlagban):

A törvénytelen születéseknek ilyetén elszaporodása mellett a születésekben mutatkozó erős apadás mind a törvényes születésekre esik, a melyeknek csökkenése ilyenformán még jóval nagyobb. A törvényes születések száma ugyanis volt évi átlagokban:

Ez adatokban nyernek kifejezést a kivándorlás legsúlyosabb következményei. Sok ezer család elveszíti hosszabb időre fönntartóját és törvényes fejét; következménye a vadházasságok erős megszaporodása és a családi élet tisztaságának bemocskolása. Sok kivándorló, ha több évi fárasztó munka után keresetével hazatér, itt családját megszaporodva találja. A föntebb közölt adatok azonban korántsem adnak hű képet a családi élet tisztaságán esett csorba nagyságáról, mivel törvényeink érteimében a házas viszony törvényes fölbontásáig született gyermekek törvényesekül anyakönyveztetnek. A családi kötelék meglazulása, mely az erős kivándorlással együtt jár, következményeiben igen messzire fog kihatni. Íme rövid vázlatban az amerikai kivándorlás hatása a népesség összetételének, valamint a népmozgalomnak alakulására. Láttuk, hogy az utolsó két évtized alatt mindkettő igen lényeges átalakuláson ment át; a népesség állapotában fölismerhető változások legkevésbbé sem előnyösek a nemzetre nézve, de még nagyobb bajnak kell tekintenünk a népmozgalom erős degeneratióját a kivándorló vármegyék területén. Az a veszteség, melyet hazánk ez irányban szenved, megmérhetetlen káros következményekkel fog járni, hacsak idejében gátat nem vethetünk neki.

HUSZONEGYEDIK FEJEZET. A kivándorlás gazdasági, erkölcsi és nemzeti hatása. Már magában véve az a tény, hogy a kivándorlás a népesség structuráját megváltoztatja, érthetővé teszi, hogy a gazdasági viszonyokra káros hatással van és mivel, miként az előző fejezetben láttuk, a népmozgalom is módosul, nevezetesen pedig a születések száma csökken, a káros hatás a jövőben — amidőn a megfogyatkozott születéseknél fogva a felnőttek száma állandóan apadni fog — még fokozottabban fog érvényesülni. Ez a hatás már eddig is érezhetően nyilvánult, legérezhetőbben abban, hogy a munkaerő tetemesen megcsappant. Azok a példák, melyeket egyes felföldi községekről idéztünk (1. a 184—185. lapon), ahol p. o. Kollaroviczban 1.294 nőre csak 613 férfi jut, vagy p. o. Zákopcséban 1.770 nő mellett csak 868 férfi van, bővebb magyarázat nélkül is meggyőzhetnek mindenkit arról, hogy ily összetételű népesség nem lehet alkalmas és képes a gazdasági életben felmerülő szükségletek ellátására, a ráháramló munkák teljesítésére. Kollaroviczban ugyanis 845 és Zákopcséban 1.000 tizenöt éven aluli gyermek van; mivel pedig feltehető, hogy e gyermekek fele fiú és természetesen ezek is bennfoglaltatnak a férfiaknak fent közölt számában, arra az eredményre jutunk, hogy Kollaroviczban 1.907 lakó között csak 189 felnőtt (15 éven túli) férfi van, Zákopcséban pedig 2.638 lakos közül csak 368. Mivel pedig a mi társadalmi viszonyaink akként fejlődtek ki és gazdálkodási rendszerünk is úgy kívánja, hogy a lét fenntartásáért való küzdelmet elsősorban és legnagyobb mértékben a férfi vívja meg, nagyon természetes, hogy oly helyeken, ahol férfinépesség alig van, a társadalmi rendnek meg kell bomolnia, és a gazdasági élet alapfeltételei teljesen hiányoznak. A fentemlített példákban ugyan néhány nagyon extrem esetet mutattunk be, de a népesség structurájának megromlása ott is érvényesíti hatását, ahol a társadalmi bomlás még nem oly nagyfokú, — mindössze csak az a különbség, hogy nem érvényesül oly erősen, mint a fentemlített extrem esetekben. A férfinépességnek, tehát a tulajdonképeni munkaerőnek és a munka végrehajtására szükséges vezető elemek megcsappanása tehát óriási károkat idéz elő a kivándorlás sújtotta országrészekben. A Felföldön majdnem mindenütt évek óta küzd a gazdavilág a

194 munkaerő nagy hiányával és a mezei gazdálkodás sok helyütt teljesen a tönk szélére jutott, mivel nincsen férfi, aki a földet művelje. míg azelőtt a felvidéki nép az Alföldre járt nyári munkára, addig most onnan vagy Galicziából kell a felvidékre munkásokat szállítani. Zemplénben már a nyolczvanas években oly fokra hágott a munkáshiány, hogy virágzó gazdaságok mentek tönkre, mivel a messze idegenből szállított munkaerő nagy költségeit nem bírták meg. „Általában idegen, többnyire galicziai cselédeket kell a gazdaságnál alkalmazni, de ezek nagy bérét nem bírja el a gyenge minőségű szántóföld; másrészről legnagyobb baj, hogy ily idegenből jött cseléd ritkán szolgálja ki a szerződéses esztendőt, többnyire visszaszökdösnek hazájukba, a csendőrség segélyét. visszatolonczoltatásnál nem czélszerű igénybe venni, mert ezen eljárás által bosszúálló és rosszakaratú. A helybeli cseléd nem állandó, mert ha kölcsönpénzre és idegen útlevélre tesz szert, elszökik Amerikába, s a hiányt lehetetlen évközben pótolni. Az Amerikából visszatért kivándorlók is káros hatással vannak a gazdasági viszonyokra. A visszatért kivándorló, ki Amerikában túlfeszített munkát fejtett ki, idehaza egyáltalában nem jár bérmunkába, sőt a szorgalmas munkásokat is elvonja a munkától, azt mondva: mit gazdagítod munkáddal a földesurakat, ha pénz kell, vándorolj ki, egy év alatt annyit kereshetsz, hogy idehaza munka nélkül is úr lehetsz néhány évig.“ ll7) Miként a mezőgazdaság, úgy az ipar is megérzi a munkáskezek hiányát. A felvidéki ipar- és kereskedelmi kamarák jelentéseiben évek óta ismétlődik a panasz, hogy az ipartelepek, melyek pedig biztos keresetet nyújthatnának a népnek, a munkaerő hiánya vagy drágasága miatt nem tudnak prosperálni s nem egy gyár van, mely külföldről kénytelen munkást hozatni, amikor a bennszülött nép tömegesen vándorol ki Amerikába. Oly anomáliával állunk itt szemben, mely világosan mutatja, hogy nem mindig a szegénység és munkahiány kergeti a népet Amerikába, hanem hogy nagyon sok esetben egész más rugók is működnek közre akkor, midőn népünk a vándorbothoz nyúl. Hogy mily óriási az a veszteség, melyet emberanyagunk megfogyatkozása által szenvedünk, különösen akkor világlik ki, amidőn megbecsüljük, hogy mennyit ér az a munkaerő, melyet kivándorlás által veszítünk. Nem lehet czélunk, az elveszett munkaerő kiszámí117 ) A sárosvármegyei 1901. május 15-én.

gazdasági

egyesület

emlékirata

a

képviselőházhoz.

195 tásának kényes kérdésébe belebocsátkoznunk. Szorítkozunk arm, hogy egy-egy kivándorlónk átlagos életerejét Hegedűs Lóránttal 118) 700 koronára tegyük s ennek alapján arra az eredményre jutunk, hogy az a veszteség, melyet országunk értéktermelő életerőben vesztett:

tett ki. Ha pedig az egész kivándorlást, mely az utolsó 40 év alatt végbement, fél millió emberre tesszük, nem kevesebb mint 350 millió koronára becsülhetjük az elveszett emberanyag értéktermelő életerejét. Igaz, hogy kivándorlóink évenként nem jelentéktelen pénzösszegeket küldenek haza itthon maradt hozzátartozóiknak s így a veszteség egy része megtérül. Hogy azonban erre nézve mily csalódásokban ringatjuk magunkat, arra már Hegedűs Loránt figyelmeztetett többször idézett munkájában. Nem rendelkezünk az Amerikából küldött pénzösszegek teljes statisztikájával, de ilyen talán nem is készíthető, mivel a posta útján érkezett összegek nem merítik ki a kivándorlók összes pénzküldeményeit. Csak némi tájékoztatásul sorolom fel az adatokat, melyek a kassai, pozsonyi és soproni postaigazgatóságokhoz érkezett amerikai pénz mennyiségét tüntetik fel:

118

) Λ magyarok kivándorlása Amerikába. 14. lap ) Hogy ez a pénz miként oszlik meg országrészek szerint, arra például említjük fel, hogy az 1800. évi összegből 18,8306.656 korona jutott a kassai, 2,008.754 K a pozsonyi és 762.178 K a soproni postaigazgatóság területére. A Felföld tehát mintegy 85 százalékát kapja a hazaküldött pénzeknek. 119

196 Felemlítjük Hegedűsnek még abbeli megjegyzését is, hogy „sokkal több pénz indul el Magyarországból Amerikába, mint a mennyi oda megérkezik.“ Parasztunk eladja földjét, házát, s néhány száz forinttal zsebében útnak indul. De pénzének legnagyobb része az ügynökök zsebébe vándorol, kik felháborító szemérmetlenséggel és hihetetlen csalárdsággal csalják ki a jámbor paraszttól a pénzét. Mire amerikai földre lép, alig van pár forint a zsebében — mint az amerikai adatok alapján már a tizenkilenczedik fejezetben előadtuk. Nagyon figyelemre méltó megfigyeléseket közöl a sárosmegyei gazdasági egyesület emlékirata a kivándorlók pénzéről s annak hatásáról. A memorandumnak erre vonatkozó részét egész terjedelmében ideigtatjuk. „Ha a kivándorló hazaküld pénzt, egy része a küldeménynek adósságok fizetésére és birtokvételre fordíttatik, másrésze azonban elkallódik. A tivornyázás, erkölcstelenség állandó, különösen az itthon maradt asszonyok nem tudnak a pénzzel bánni, könnyelmű legényekkel elprédálják férjük keresményét. Jellemző azon körülmény, ha egy községbe évenkint 40.000 korona küldetik Amerikából, beszámolni legfeljebb egyharmadából lehet, a többi megfoghatatlan módon el lesz prédálva. Az élelmes, furfangos kivándorló, ha hazajön pénzzel, legelébb eladja jó áron a már többször használt útlevelét s uzsorakamatokra adja kölcsön pénzét a kivándorolni akaróknak, s tanúságos, hogy a községi elöljáróság többnyire résztvesz a viszontlátás, illetve a búcsúzás poharában: épp ezért az elöljáróság — értem a bírókat és hiteseket — nemcsak, hogy nem ellenőrzik a községi kivándorlási mozgalmakat, de többnyire ügynökei azoknak, kik polgári jogaikkal visszaélnek és a törvényt kijátszszák.“ „A pörlekedési hajlam is sok pénzt emészt, s tényleg a rendezetlen telekkönyv és kataszter közötti különbség állandó pörre készteti a földsóvár köznépet.“ „El kell ismerni azonban, hogy az általános anyagi jólét a beözönlő pénz által emelkedik, a lakóházak csinosabbak, a gazdasági felszerelések jobbak, de az erkölcsi alap teljesen veszélyeztetve van, s ha a világi és egyházi hatóságok továbbra tétlenek lesznek s elhanyagolják a nép vezetését és művelését: a beözönlő dollárok hatása méreg a köznépre. Adóját pontosan fizeti amerikai pénzből; úgy látszik, az államhatalom azon nézetben van, hogy ott, ahol az adó rendesen befolyik, ott a jólét állandó, nincs baj és nem kell különleges intézkedés.“ Azt a jelenséget, hogy a kivándorlás nyomán némi előnyök

197 is háramlanak a vidékre, az egyes törvényhatóságok jelentései is bővebben kifejtik120). „E tekintetben különben a legtöbb vidékre vonatkozólag határozott megkülönböztetés teendő általános, az egész vidék gazdasági viszonyaira gyakorolt és — hogy úgy mondjuk — különös, magoknak a kivándorlóknak és hozzátartozóiknak anyagi helyzetére és viszonyaira észlelhető hatás között. Ez utóbbit méltatva először, a jelentések egyértelműleg kénytelenek elismerni azt a kedvező átalakulást, mely a kivándorlás hatása alatt az ínséges nép helyzetében tapasztalható; oly vidékeken pedig, hol hirtelen és általános gazdasági csapások sújtották a népességet, mint AbaujTorna és Zemplénvármegye több philloxera sújtotta szőlőtermelő járásában vagy Sárosvármegye legtöbb vidékén, melyeket gyakori ínséges termésű évek látogattak meg, valóságos jótétemény gyanánt jelentkezett a kivándorlás. A nyomorgó népanyagot bevezette oda, ahol jövedelmező keresetet talált, míg a hátramaradtak helyzete, kereseti és megélhetési viszonyai a munkabérek emelkedésével, a jelentékeny pénzsegélyezések útján, melyek évenkénti összege vármegyénként 600.000—3,000.000 korona között váltakozik, tagadhatatlanul fellendült, hozzátartozóik adósságaikat sok esetben letisztázhatták, de sőt földeket is vásárolhattak. A jutányos haszonbérösszegek, melyekért a kivándorlók földjeiket bérbeadták, jótékony hatást gyakoroltak az otthon maradt szegény nép megélhetési viszonyaira, az amerikai pénz beözönlése folytán pedig a földek ára nemcsak hogy megóvatott a teljes aláhanyatlástól, a legtöbb helyütt jelentékeny emelkedést ért el; a visszatértek pedig megtakarított tökével teljesebb gazdasági felszerelést szerezhetve, sok esetben virágzó gazdasági existencziát teremthettek maguknak; lelkületük a legtöbb esetben előnyöse?) változáson ment át, munkaszeretetük és ügyességük rendszerint növekedett.“ Idáig a hivatalos jelentések, melyek nagyon is rózsás színben látják a helyzetet. Amíg a kivándorlás csekély határok között mozgott, ez a jótékony hatás helyenként jelentkezhetett. De maga a hivatalos forrásmunka is elismeri, hogy „ahol a mozgalom már túllépve a helyes arányokat, túlságos mértékben vonta el a munkáskezeket, a vidék gazdaságára fölöttébb karos visszahatás észlelhető“, amint azt már fentebb kifejtettük. ) A magyar korona országaiban az 1891. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei. I. rész. Budapest, 1893. (Magyar Statisztikai Közlemények. Új folyam, I. kötet. 72* lap.) 120

198 A káros gazdasági visszahatáshoz járul még egy másik nagy csapás: a kivándorlásnak az erkölcsi és nemzeti tekintetből való romboló hatása. Mindazok, akik a kivándorlás kérdésével foglalkoztak és a viszonyokat a helyszínén tanulmányozták, egyértelműen constatálják, hogy a kivándorlás hatása gyanánt az erkölcsi élet nagy mértékben meglazult, sőt az előállott helyzet egyenesen lesújtó. Képzelhető, hogy ahol egyrészt a családfők nagy része hiányzik, másrészt a fiatal legények tömegesen vándorolnak ki, mennyire lazul meg a családi kötelék s mennyire terjed az erkölcstelenség. Maguk a hivatalos jelentések is elismerik, hogy „a vadházasságok ritkák ugyan, de annál gyakoribbak a múlólagos viszonyok, a hitvesi hűség alkalmi megszegései, melyek némely vidéken elszomorítóan általános jelleget öltöttek. Aligha lehet tehát úgy tekinteni a dolgot, mintha a kivándorlás az erkölcsi élet terén számbajövő rosszabbodást nem eredményezett volna; hogy azonban a legsúlyosabb következmény, a családi viszony megbomlása, aránylag kevés esetben észlelhető, bizonynyal inkább köznépünk elnéző, hogy ne mondjuk, tompa erkölcsi érzületének tulajdonítható; hiszen, amint Sárosmegye alispánja mondja, oly „türelmes“ a nép, hogy a férj visszatérve magáénak fogadja a távollétében született idegen gyermeket.“121) Amint romboló hatása van a kivándorlásnak a visszamaradt népességre nézve, úgy viszont az Amerikából visszatérő kivándorló sem gyakorol reá üdvös befolyást. A sárosi emlékirat ekként jellemzi a visszatérő kivándorlót: „Családi köteléket nem ismer, gyermekeit teljesen elhanyagolja, a vallásosság nála egy fölösleges fogalom, lelkipásztorára nem hallgat, a törvényt, hatóságot nem tiszteli, csak a bírságtól és büntetéstől való félelem tartja vissza a felforgató intentióktól; elégedetlen, alattomosan, titkon ócsárolja a hazai viszonyokat s nem is képzel magának alapot a hazafiságra. Korcsmában, útezán hangoztatja és dicséri az amerikai szabadságot, lelkesedni csak szláv eszmékért tud (amerikai szláv propaganda munkája), minden itthoni bajáért az urakat okolja; nincs bizodalma az itthonmaradásban.“122) Ez a kép talán kissé túlsötéten jellemzi az á lapotokat: a fődolgokban mégis találó. Az erkölcsi elzülöttség mellett a nemzeti szempont lép előtérbe. A kivándorló hazánkra, nemzetünkre nézve

121

) U. o. 72.* lap. )A sáros vármegyei gazdasági egyesületnek emlékirata, 4. lap.

122

200 veszve van. Akik künn maradnak, egy-két nemzedék múlva eo ipso elvesztik eredeti nemzetiségüket s beolvadnak az Unió nagy néptömegébe De akik hosszabb idő után hazájukba visszatérnek, többnyire szintén veszve vannak nemzetünkre nézve, mert idegen, leginkább pánszláv eszmékkel saturálva kerülnek haza. Régóta tudjuk, hogy kivándorlóink az Egyesült-Államokban a pánszlávizmus karjai közé kerülnek, melyekből szabadulni többé nem tudnak. Egyház, iskola, egyesület és újság: mind a pánszláv agitáczió szolgálatában áll, s mivel magyar, vagy akárcsak hazafias szellemű tót vagy ruthén papja s tanítója nincsen, a nép önkéntelenül a szláv propaganda hálójába kerül. A sajtó időről-időre hírt ad ily pánszláv üzelmekról, melyeket a vallás örvével kezdeményeznek. Magyarországból kikerült tót papok orosz pénzzel támogatva igyekszenek a tótokat a görög-keleti vallásra csábítani és pánszláv eszméket ojtani beléjük. A baj annál nagyobb és veszedelmesebb, mert aki nem hallgat a csábítókra, munkához nagyon nehezen jut, amennyiben egész társulatok vannak, melyek a munkát csak a görög-keleti vallásra áttért tótoknak juttatják. A veszedelem helyenként oly nagy, hogy a papság egyre panaszkodik, hogy híveik teljesen meg vannak mételyezve, a római pápáról tudni sem akarnak, az orosz czár és a muszka pátriárka az ő egyházi fő-fő emberük125.) Hogy mekkora veszedelem rejlik kivándorlóink elpánszlávosodásában, azt bővebben fejtegetni alig kell. Tót népességünk hazafiassága az újabbkori agitátiók folytán amúgy is megingott’ már; ha most még Amerika felől is kísértgetik, hazafias érzése teljesen odaveszhet. Elidegenedik hazájától és nemzetétől, elvág minden köteléket, mely őt hozzája fűzi s az állammal szemben vállalt kötelezettségeit elfeledi. Az államra nézve amúgy is óriási szerencsétlenség a kivándorlás. Nemcsak ereje csökken meg, azáltal, hogy annyi munkaerőt veszít; de megbomlik háztartása is, mely ezrével és tízezrével veszíti el adózó polgárait és fegyver alá lépő ifjait. Azok a veszteségek, melyek a kivándorlás folytán a véderőt érik, eléggé ismeretesek. A védköteleseknek gyakran fele, sőt annál több is hiányzik, mert az illetők Amerikában vannak s nyomukban hézag tátong a hadseregben. Minden téren tehát nagy, szintén pótolhatatlan veszteség éri a hazát ott, ahol a kivándorlás nagy mérveket öltött. 123

) Pesti Hírlap, 1900. április 6.

HUSZONKETTEDIK FEJEZET. Az elnéptelenedés. Már a megelőző fejezetekből meggyőződhettünk arról a káros visszahatásról, melyet a kivándorlás demographiai, gazdasági, erkölcsi és nemzeti szempontból tekintve az országra gyakorol. Befejezésül most még csak azon földrajzi szempontból is fontos kérdéssel akarunk foglalkozni, hogy a kivándorlás folytán áll-e be az ország egyes részeiben elnéptelenedés, vagyis más szóval: constatálható e a kivándorlás következménye gyanánt a népességnek akkora megfogyatkozása, mely már önmagában is, tisztán csak mint népcsökkenés, káros vagy aggasztó jelenségnek tekinthető. Ez a kérdés a népességi viszonyoknak a részletekbe beható tüzetes megvizsgálását teszi szükségessé, minő az egész országra nézve nem, hanem csakis egyes vidékek szerint eszközölhető sikerrel. Tekintettel azonban e munkának korlátolt terjedelmére, nem végezhetjük ezen vizsgálódásokat valamennyi országrészre vonatkozólag, hanem beérjük azzal, hogy a Felföldet vegyük szemügyre, mint azon országrészt, mely e tekintetben a legjellemzőbb s ahol a kivándorlás visszahatása talán a legerősebb. Ebbéli vizsgálódásaink keretébe tizenkét felvidéki vármegyét vonunk be, mint hazánknak ama területét, mely a kivándorlás következményeit a legsúlyosabban érzi. A terület központját, magvát Szepes9 Sáros és Abaúj-Torna vármegyék alkotják, nyugat felé hozzácsatlakozik Gömör, Liptó, Árva, Túrócz, Trencsén és Zólyom vármegye, kelet felé Zemplén, Ung és Bereg. Nem öleltük fel ezzel az egész országrészt, mely a kivándorlás tekintetében érdekelve van, de határt kell vonnunk tárgyalásunknak, melylyel csak a felföldnek leginkább sújtott részére akarunk kiterjeszkedni, ahol a mozgalom legtypikusabb formájával találkozunk. Lehet-e szó a felvidék népességének megfogyatkozásáról vagy épen elnéptelenedésről? Ha a népszámlálások nyers eredményeit vizsgáljuk, azt kellene mondanunk, hogy népfogyásról, elnéptelenedésről beszélni túlhajtott dolog, feltűnést hajhászó eljárás. Hiszen az utolsó két évtized folyamán a felsorolt tizenkét felvidéki vármegye közül csakis egyetlenegynek, Szepesnek csökkent meg a lakossága, ez is csak 2.346 lélekkel, a többi vármegyékben emelkedett a népesség, még pedig 229.008 lélekkel. A vármegyék polgári népessége volt ugyanis:

201

Ámde a népszámlálások ezen végeredménye csalóka képet nyújt, mert a húsz évi mérlegben, — mely egyébként is csak 13 százaléknyi szaporulatnak felel meg, tehát jóval alul marad a szaporodás országos átlagán, — a helyenként mutatkozó népgyarapodás ellensúlyozza a sok helyütt észlelhető csökkenést, sőt mivel utóbbi kisebb, azt egyáltalában nem engedi felismerni. Ha tehát helyes fogalmat akarunk alkotni a népesség megfogyásáról, és látni akarjuk azt egész mivoltában, át kell térnünk a részletekre: járásonként s azokon belül községenként kell a népmozgalmat vizsgálnunk. Egészséges viszonyok mellett a népességnek mindenütt gyarapodnia kellene, itt pedig azt látjuk, hogy a tizenkét vármegye 69 járása közül 11-ben, 27 városa közül 7-ben csökkent a népesség, még pedig:

De még tisztább képet nyerünk, ha a népcsökkenést a legkisebb politikai egységekben, a községekben vizsgáljuk. Ebbéli adataink már most azt igazolják, hogy 1880-tól 1900-ig

202 Ennyi a néphiány, melyet a legutóbbi népszámlálás eredményei az 1880-ik évi állapothoz képest felismerni engednek. Átlag tehát egy tizedrésszel csökkent a népesség, de Szepes és Sáros vármegyében helyenként még jelentékenyebb az apadás. Sáros vármegye szekcsői járásában p. o. 25 község népessége csökkent meg: 13.157 főnyi lakosságuk nem kevesebb, mint 2.982 lélekkel apadt meg, tehát 23 százalékkal. A felső-tárczai járásban 40 községnek 27.609 lelke húsz év alatt 3 333 fővel lett kevesebb. vagvis 12 százalékkal. A makoviczai járás 19 községében 6.612 lakóból 1119 hiányzik jelenleg, a húsz év előtti népszámnak teljes hatodrésze. Ez a három határszéli járás veszített legtöbb lakót. Szepes vármegyében különösen az iglói és lőcsei járás községeiben nagy a népapadás és nincs egyetlen járás sem. melynek lakossága 1880. óta meg nem fogyott volna, sőt városai közül is négynek népessége indult pusztulásnak, ú. m. Gölniczbánva. Szepesváralja. Leibicz és Ólubló. Zemplénben, Abauj-Tomában és Liptóban is jelentékeny a népveszteség, sőt Trencsén és Bereg egves vidékein is hasonló népapadás állott be. Vannak egves községek, melyeknek lélekszáma 1880. óta 20, 30, 40 százalékkal csökkent, sőt vannak falúk, ahol ma már csak fele maradt meg az eredeti népességnek. Bármily szomorú legyen is ez a kép, még távolról sem adja a pusztulásnak, az elnéptelenedésnek teljes mértékét. Nem 46.000 lélek a népesség fogyása, hanem aránytalanul több. Mert a húsz év alatt a tizenkét vármegye népessége természetes úton, a születéseknek a halálesetek fölötti többlete folytán igen jelentékeny módon szaporodott. De ezt a szaporulatot az új népszámlálás nem találta meg sehol. Az a különbözet, melyet a természetes népmozgalomnak figyelembe vételével kiszámított népszámhoz képest, mint azon összeghez képest, melyet 1900-ban találni kellett volna, a népszámlálás tényleges eredményei feltüntettek, a mely különbözet tizenkét vármegyénkben kivétel nélkül negativ: azt a néptömeget jelzi, melyet kivándorlás által veszítettünk. Ez a különbözet horribilis. Konstatáljuk, hogy a kis Turócz vármegye ilymódon 2.969 embert veszített; Zólyomból 4.645 egyén vándoroltad, Liptóból 5.628, Beregből 7.396. Sokkal nagyobb a veszteség Árvában, Gömörben és Trencsénben, ahol a hiányzó néptömeg 11.883, illetve 12.401 és 14.986 főre rúg. Aránytalanúl nagyobb mértékben kelt vándorútra a fennmaradó öt vármegye népe. Ung vármegyében 20.531 emberrel többnek kellene tennie, mint amennyit a népszámlálás tényleg talált. Szepes vármegyéből 33,326 lélek hiányzik, Abauj-Tornából 34.444 és

203 Zemplénből 39.331. De mindezeknél ijesztőbb képet mutat Sáros vármegye, mely húsz év alatt 43.358 főt veszített kivándorlás által. Ha összefoglaljuk a 12 vármegyét, arra a lesújtó tapasztalatra jutunk, hogy 230 898 ember hagyta oda szülőföldet, amelyről valamikor azt hittük, hogy azon kívül nincs is élet! Ebből 116.053 a nyolczvanas évekre, 114.245 a kilenczvenes évekre esik. Lehet-e, szabad-e ezek után népfogyásról, depopulátióról, elnéptelenedésről szólani? Sajnos, nagyon is lehet! Hiszen Sáros vármegye népességének több mint negyedrészét (25.8%) veszítette, Abauj-Torna alig valamivel kevesebbet (22. 6%), Szepes vármegye népességének ötödrészét (19.3%) sirathatja, Ung, Zemplén és Árva népének is több mint hetedrésze nyúlt a vándorbot után s a többi vármegyékben is 4—7 százalékra rúg a veszteség. Az egész felföld népének 13 százaléka hiányzik. És ha meggondoljuk, hogy az utolsó húsz év alatt előállott s 459.906 főre rúgó természetes szaporulatnak teljes felet a kivándorlás emésztette meg: sajgó szívvel kell constatálnunk, hogy honleányaink idegen államnak szültek, tengeren túli földrésznek nevelték fel gyermekeiket. Az alábbi összeállítás a kivándorlás okozta népveszteség nagyságát évtizedenként és vármegyénként mutatja ki:

Bármily érdekes és fontos volna, hogy a kivándorlás okozta népveszteséget területi alakulása szerint, községenként vagy legalább járásonként vehessük szemügyre, sajnos még sem vagyunk erre képesek, mivel az egyes járások természetes népmozgalmáról az utolsó két évtized folyamán hivatalos adatok nem lévén közzétéve, nem állapíthatjuk meg, hogy ennek eredményeként jelenleg mekkorának kellene népességüknek lennie. Az 1890. és 1891. évi

204 népmozgalmi statisztikából 124) azonban némi tájékoztatást nyerhetvén az egyes járások népmozgalmáról, legalább megközelítőleg következtethetünk a kivándorlás mérvére is. Ezek szerint a kivándorlás legsúlyosabban Sáros vármegye felsőtárczai járásában pusztított, ahol a népességnek mintegy két ötödé vándorolt ki, de az alsótárczai, sirokai és tapolyi járásban is 30% körül volt az eltávozottak száma. Abauj-Torna vármegyében a kassai járás kivételével mindenütt 20—25% körűi ingadozott; Zemplénben a sztropkói, varranói és nagymihályi járások néptelenedtek el leginkább, Ungban az ungvári, szobránczi és kaposi járások. Ily nagymérvű néphiány Gömör vármegyében csak a nagymezei járásban, Nagy-Rőcze és Dobsina városaiban és Árvában az alsókubini járásban mutatkozott, egyebütt mindenütt csekélyebb a kivándorlás okozta népveszteség. Nyertek-e az elnéptelenedett vármegyék ama veszteségükért valami kárpótlást beköltözések által, azt most, amidőn az új népszámlálás eredményei még nincsenek egész terjedelmükben közzétéve s nevezetesen hiányzik még a lakosságnak szülőhely szerinti statisztikája, amelyből a bevándorlást legbiztosabban ítélhetjük meg, nehezen állapíthatjuk meg. Abból, hogy a külföldi honosok száma a felvidéki tizenkét vármegye mindegyikében 1890. óta lényegesen megszaporodott, megkétszereződött sőt megháromszorozódott, 1880-hoz képest pedig éppen meghatszorosodott, mindenesetre arra lehet következtetni, hogy az idegen elemek beszivárgása nem volt jelentéktelen. Ha tehát 1880-ban csak 5.491 idegen honos (beleszámítva az osztrákokat is) élt területünkön, most pedig 31.824-re rúg a számuk, l25) akkor bátran feltehetjük, hogy ezen időszak alatt legalább 124 ) A magyar korona országainak 1800. cs 1801. évi népmozgalma. (Magyar Statisztikai Közlemények. új folyam. V. kötet. Budapest. 1803). 125 ) A külföldi honosok száma (az esztrák honosokat is beleértve) a következő volt:

205 is mintegy 25.000 idegen honos telepedett le idebenn. 126) Mivel pedig a 230.000 főnyi kivándorlási többlet ezen idegenek beköltözése daczára állott elő, a kivándorlónak száma még ennyivel többre, tehát 255.000 főre, sőt tekintve az idő folyamán visszatért kivándorlóknak elég jelentékeny számát, mindenesetre még legalább ötvenezerrel magasabbra teendő. De a tényleges népveszteség kiszámításánál úgy a visszatért kivándorlókat, mint a külföldről bevándorlótokat számításon kívül kell hagynunk, minek folytán a veszteség a fentebb kimutatott 230.000 főt nem haladja meg. Az itt kifejtett tények eléggé igazolják, hogy a kivándorlás országunk egyes részeinek elnéptelenedésével jár. Csakis a Felföldet vettük vizsgálat alá s arra vonatkozólag vontuk le következtetéseinket. Ha nem is ily élesen, de mindenesetre többé-kevésbbé ugyanígy érvényesül a kivándorlás hatása hazánk egyéb részeiben: a Székelyföldön, a Dunántúl, az Alföldön is; de messze vezetne, ha az ország minden részének népalakulását ily módon elemezni akarnók. Ezúttal csak szemügyre akarjuk venni, hogy van e okozati összefüggés ezen népalakulás és a terület között, melyen amaz lefolyik. Ezzel a kérdéssel voltaképen a kivándorlás okainak kutatására megyünk át, tehát oly kérdésre, melyről már most is egész irodalmunk van. Erre való tekintettel, és mivel a kivándorlási congressusok e kérdést minden oldalról megvilágították, nem szándékunk a kivándorlás okainak taglalásába e helyütt belebocsátkozni. Egy jelenségre azonban mégis ráakarunk itt mutatni, melyet eddig irodalmunkban kidomborítva nem láttunk: ez az a viszony, .mely a kivándorlási területek lakossága és a terület között fennáll; óhajtjuk pedig ezt is az előbb tárgyalt felvidéki kivándorlási terület viszonyainak szemmeltartásával szemügyre venni. Mint minden kivándorlásnál, úgy természetesen itt is legelőször s önkéntelenül is az a kérdés merül fel, nem-c a népesség túlságos sűrűsége vagy éppen túlnépesedés okozza a kivándorlást? Felföldi vármegyéinkről tudjuk, hogy egyiknek sincs sűrű népessége, hiszen ismeretes, hogy a 12 vármegye legnépesebbjében, Trencsénben is csak 65 lélek jut egy négyszögkilométer területre, Beregben 55, Zemplénben 52, Abaúj-Tornában és Sárosban 48, Szepesben, Ungban és Zólyom126 ) Amennyiben a kivándorlás sokkal nagyobb volt a beköltözésnél, ennek az utóbbinak hatása a legtöbb helyen csakis a kivándorlás okozta hiány csökkentésében jut kifejezésre. Tényleges bevándorlási többlettel csakis a galicziai határon (a bereznai, perecsényi és a tiszaháti járásokban), ezenkívül még a zsolnai és rimaszombati járásokban állunk szemben.

206 ban 47, Túróczban 46, Gömörben 43, Árvában 42, Liptóban meg éppen csak 37. Ez magában véve csekély népsűrűség, mely kivándorlást nem tesz indokolttá. A vármegyéken belül ugyan nagy eltérések vannak a népsűrűség tekintetében; de még ha kisebb területi egységek, járások szerint is vizsgáljuk a felföldet, 70-nél sűrűbb népességet kilométerenként a munkácsi, csaczai és bittsei járáson kívül sehol sem találunk, és 60-nál több lélek is csak Trencsén, Abaúj-Torna, Zemplén és Ung vármegyék egy-két járásában jut egy kilométerre. Ellenben láthatjuk, hogy egyes járásokban felette ritka a népesség, sokkal ritkább, mint a vármegye átlaga mutatja. Hogy csak néhány példát említsünk, Bereg, Ung és Zemplén határszéli járásaiban (szolyvai, bereznai, szinnai, sztropkói járás) harmincznál kevesebb lélek él egy kilométer területen (legkevesebb, 26, a szolyvaiban), de még ennél is kevesebb (22) Liptó-megye liptó-újvári járásában, sőt Breznóbánya város óriási határában 11 lélek sem jut egy kilométerre. Szepes vármegye késmárki- és Gömör vármegye garamvölgyi járásában is csak 30 és 35 között ingadozik a viszonylagos népesség és. további 7 járásban 35—40, kilenczben pedig 40—45 a népsűrűség. De amidőn absolute véve túlsűrű népességről nem lehet szó, közelebbről tekintve mégis egészen másként áll a dolog. A felvidék területe legnagyobbrészt oly hegyes, zord, terméketlen, hogy nemcsak mezőgazdasági termelésre egyáltalában nem, vagy csak csekély mértékben alkalmas, de másképen sem értékesíthető kellőleg. Ezt a művelhetetlen területet figyelmen kívül kell hagynunk, midőn a népsűrűség kérdését vetjük fel s az összehasonlításnál a területnek csak azt a részét szabad számbavennünk, mely után a nép megélni képes: tehát a szántóföld, kert és szőlő területét. Az erdők, rétek és legelők egymagukban nem képesek a lakosság egsistentiáját biztosítani, hiszen tudjuk, hogy a felvidéki erdők holdja némelyik vidéken csak 2 koronát jövedelmez évenként; csakis a mezőgazdaságilag művelhető föld területe szabhatja meg tehát, mennyi ember képes rajta megélni. Ily felfogás mellett egészen másként alakúi a népsűrűség kérdése a felföldön. A liptóujvári járásban p. o. csak 22 lélek jut egy kilométer összterületre, a népesség tehát rendkívül ritka; de ha azt látjuk, hogy a járásnak 917 □ kilométer területéből csak 82 a mezőgazdaságilag művelhető föld, s ezen a kis területen húszezernél több lakos él egyszerre 252-re szökik fel a népsűrűség, vagyis oly magasságra, mely a felföld ritka népességéről táplált

207 conventionális felfogásunkat egyszerre halomra dönti. Ily szempontból vizsgálva területünket, úgy találjuk, hogy a legkisebb népsűrűség is (a lőcsei járásban) már 78, s hogy csak tíz olyan járás van, melyben száznál kevesebb lélek jut egy km 2-re. Ezeken kívül mindenütt százon fölül van a sűrűség, Trencsén megye éjszaki hatóiszélén, Zólyom megye nagyszalatnai járásában, Gömör megye nagymezei és Zemplén megye tokaji járásában, valamint Bereg megye latorczai és felvidéki járásában 250-ig száll fel, a liptóujvári, a beszterczebányai és perecsenyi járásban ennél is valamivel magasabb, a rózsahegyiben már 306, és a breznóbányaiban s gölniczbányaiban 362-vel és 374-el maximumát éri el. Ha már most felvetjük azt a kérdést, hogy általában mekkora lélekszámot bírhat el valamely mezőgazdasági terület, úgy erre természetesen általánosságban felelni nem lehet, mert ez mindig a művelés minőségétől függ s attól, hogy mennyire képesek a földet belterjes gazdálkodás által kihasználni; inkább csak tájékoztatás czéljából és összehasonlításul akarjuk felemlíteni, hogy az Alföld legtermékenyebb részeiben, Csanád, Csongrád, Békés, Torontál, Bács-Bodrog, Jász-Nagykún-Szolnok, Hajdú, Fejér vármegyékben sehol sem jut száznál több lakó egy négyszög kilométer termőterületre, ha tehát a felvidék zord égaljú vármegyéiben ennek a népsűrűségnek kétszeresét és háromszorosát, sőt még ennél is többet találunk: habozás nélkül kimondhatjuk, hogy itt a népsűrűségnek oly rendkívüli esete forog fenn, mely teljesen kizárja azt, hogy itt a népesség természetes szaporúlata kielégítést találjon, vagy akár csak a már most rajta élő lakosság prosperálni legyen képes, ha tisztán csak a mezőgazdaságra van utalva. Eléggé ismeretes, hogy hazánk ezen területén miként állunk az ipar dolgában. A régi kisipar pusztulása, a bánya-ipar hanyatlása, a házi-ipar fejletlensége, a kereskedelem kezdetlegessége, mind azt igazolják, hogy a mezőgazdaság mellett alig vannak ott számbavehető egyéb kereseti ágak. Azt pedig alig kell bizonyítani, hogy Sáros, Liptó vagy Zemplén megye hegyes talajának nincs annyi termő ereje, hogy kétszer vagy háromszor akkora népességet tartson el, mint az Alföld kalászos rónája. A megélhetésnek ekként évről-évre nehezebbé válása, a közterheknek folytonos súlyosbodása mellett nem-e elkerülhetetlen szükségesség gyanánt kell a kivándorlásnak fellépnie, mely levezeti a népesség szaporulatának ama részű., melyet az anyaföld többé eltartani nem képes? Fejlettebb gazdasági élet, intensivebb mezei gazdálkodás, életrevaló ipar és

208 kereskedelem mellett nemcsak ez a szaporulat, de még sokkal nagyobb népesség is megtalálhatná itt kenyerét; de kizárólag őstermelő felföldünkön immár odajutottunk, ahol a viszonylag túlságos népsűrűség következményei elmaradhatatlanok. Méltán felvehető azonban a kérdés, hogy még harmincz évvel ezelőtt miért bírt a népesség megélni ugyanezen a területen, mely akkor sem termelt többet mint ma, pedig már akkor is elég sűrűn volt lakva, mindenesetre sokkal sűrűbben, mint a minő sűrűség a termőterület mennyiségével arányban állana? Akkor még nem volt kivándorlás, valamint nem volt kivándorlás évszázadokon keresztül sem; miért, hogy a baj csak most állott elő? Kétségtelen, hogy 1870. előtt is a mostanihoz hasonló volt a felvidék népsűrűsége. Ily sűrűség mellett tisztán mezei gazdálkodásból élő népesség virágzó fejlődésre, kedvező anyagi jólétre nem tehet szert, felvidékünk népe is szegény volt ősidőktől s ha az árvamegyei ínségre vagy a ruthének sanyarú helyzetére gondolunk, be kell látnunk, hogy a legnyomorúságosabb megélhetésnél többre nem is tellett ott. A nép nélkülözött és éhezett, de beletörődött a sorsába, mert évszázadok óta nem volt másban része. De 1870. óta a felvidéki tizenkét vármegye népessége pusztán csak a születések többlete által 574.000 lélekkel szaporodott,127) tudjuk pedig, hogy helyenként beköltözések is történtek, úgy, hogy a 33 évi népszaporulat kerek számban 600.000 lélekre tehető. Ezt a nagy néptöbbletet, mely az 1809-iki népesség egy teljes harmadának felel meg, a silány felföldi talaj, mely alig felét termi annak, mit az Alföld termékeny rónája 128) 12 7 ) T. i. a születések többlete a halálozások felett volt 1870—1880-ig 56.190, 1881 —1890-ig 200.737 és 1891 —1900-ig 259.169 lélek. 1901-re és 1902-re az 1900-ik évi szaporulatnak (29.000) megfelelő tételt állítván be, végösszegben 574.( HK) főnyi természetes szaporulatot nyerünk 33 év alatt l2 8 ) A felvidéki szántóföldek termőképességét — az alföldhez viszonyítva — a következő adatok mutatják: Termett egy hektár földön hektoliter:

209 és amellett mégis kétszer, sőt háromszor annyi embernek kellett ke· nyeret adnia, mint amannak: nem képes többé eltartani. Itt tehát bizonyos fokig bekövetkezett az a — már Malthus által is előrelátott — eset, hogy a népesség szaporodása mellett valamikor be fog állani oly idő, a midőn az ember létfönntartási eszközei nem bírnak lépést tartani a népesség elszaporodásával. A 600.000 főnyi szaporulatnak fele kénytelen volt máshol keresni existentiáját, kénytelen volt kivándorolni annál is inkább, mert azok a mellékkeresetek, melyek korábban a lakosság egy részét fönntartották, minő a bányászat, a házi- és kisipar, nagyobbára elapadtak s magának a mezei gazdálkodásnak a gépek behozatala folytán beállott átalakúlása a föld mi vés népnek kereseti időszakát is a korábbinál sokkal rövidebb időre reducálta s így természetszerűleg keresetét is csorbította. A megélhetést súlyosbító egyéb körülmények, melyek a népre ránehezednek, sokkal ismertebbek, semhogy azokra itt külön kellene hivatkoznunk. Mindezek a súlyos körülmények oda érlelték a dolgot, hogy csak alkalom kellett arra, hogy a nép keserves helyzetén valamiképen változtasson; ez az alkalom pedig bekövetkezett akkor, midőn a hetvenes évek közepén az Egyesült-Államok több helyén kiütött bérsztrájkok következtében az érdekelt bánya- és gyártulajdonosok olcsóbb munkaerőre óhajtván szert tenni, szemüket egyebek közt Magyarországra is vetették. így jelentek meg az amerikai vállalatok ügynökei különösen 1877. óta nagy számmal a felföldön s a szegény elkeseredett népnek nem kellett más, mint az ügynök fényes ígérete, csábító hívogatása. A félrevezetett, elbolondított nép vakon hitt és hisz ma is az ügynökök szavának, s mert tagadhatatlan, hogy a kivándorlók közül sokan boldogultak, csakhamar tömegesen indúlt neki a nagy útnak. Az ügynökök lelketlen munkájának mindenesetre nagy része van abban, hogy a kivándorlás, mely eleinte korlátolt területen s ott is csak a népesség legszegényebb rétegeiben lépett fel, idővel az ország egész területére ragadt át .és immár minden társadalmi rétegből szedi áldozatait. Úgy kell tehát a dolgot tekintenünk, hogy a kivándorlás a népszaporulat fölöslegét, mely szülőföldén a jelenlegi gazdálkodási rendszer mellett megélni már nem képes, elvonja az országtól s oly helyre vezeti le, ahol a megélhetési viszonyok jobbak s így a boldogulás chanceai nagyobbak. Ilyen szempontból tekintve és tisztán az elvont humanismus álláspontjára helyezkedve, a kivándorlás voltaképen nem volna annyira káros, amilyennek eleinte jeleztük.

210 Mert tagadhatatlan annak a felfogásnak jogosultsága, hogy aki nálunk meg nem tud élni, próbáljon másutt szerencsét; inkább boldoguljon ott, mintsem hogy nálunk koldus módjára nyomorogva, nemcsak hasznavehető tagjává ne lehessen a társadalomnak, de még terhére is legyen az államnak. Ily cosmopolitikus felfogásnak azonban nézetünk szerint helye nem lehet sem a társadalom, sem az államhatalom részéről, mely utóbbi pedig egészen a legújabb időkig tétlenségével, a laisser faire, laisser passer politikájával — habár talán önkéntelenül is — éppen ezen felfogás hívének vallotta magát. Sem a társadalomnak, sem az államnak ugyanis nem lehet közömbös és nem is szabad közömbösnek lennie, hogy állampolgárai miként boldogulnak a hazában, vagy általában boldogulnak-e? Ha tehát bizonyos symptomák arra utalnak, hogy egyik vagy másik országrészben a népesség a sanyarú közgazdasági viszonyok miatt existentiájában veszélyeztetve van, ennek orvoslását bizonyosan másban kell keresni, mint abban, hogy ölbetett kézzel nézzük, miként keresnek a sínylődő néprétegek másutt új hazát. A legprimitívebb népesedési politika is azt kívánta volna már évtizedekkel ezelőtt, hogy az állam ezen helyi túlnépesedésből várható bajok ellen óvórendszabályokról gondoskodjék. De váljon ki hallott nálunk már népesedési politikáról? Kétségtelen, hogy a kivándorlás kérdése körül úgy a társadalmat, mint különösen az államot nagy mulasztás terheli. Mivel ezt a mulasztást helyrehozni most már nem lehet, legalább aira kell törekednünk, hogy a baj, mely már ennyire rágódik nemzetünk testén, tovább ne terjedjen s alapjában ne veszélyeztesse a máris beteg test szervezetét. Orvoslásról tehát feltétlenül gondoskodni kell. Oly súlyos bajjal szemben azonban, mely a legkülönbözőbb okok szövevényes hálózatának következménye, az orvoslás is végtelenül nehéz, méltó feladat az államférfiúi bölcseség és hazafiúi lelkesedés legteljesebb érvényesítésére. Nem is kísértjük meg tehát, hogy az orvoslás módjaival, melyek fölött a legutóbb lezajlott kivándorlási congressusokon hosszú tárgyalások és beható viták folytak, részleteiben foglalkozzunk. Csak egyet akarunk megemlíteni^ s azzal a kivándorlásról való elmélkedéseinket be is fejezhetjük. Bizonyos, hogy a kivándorlás kérdése a megélhetés kérdése. Bizonyos az, hogy a felvidéken — legalább az itt tárgyalt tizenkét vármegyében — a mezőgazdaságilag mívelhető termőföld mennyisége nincs arányban a megszaporodott népességgel s ha ez a népesség már ma nem bir ott megélni, a jövőben az eddigieknél még

211 nagyobb társadalmi bajok fognak bekövetkezni. Joggal mondhatjuk tehát, hogy a felföldön jelenleg locális túlnépesedés van. De jegyezzük meg jól, hogy a túlnépesedés mindig relatív fogalom, mely nem kezdődik bizonyos fix népsűrűségnél, sőt hogy túlnépesedés ott is lehet, ahol voltaképen nincs is sűrű népesség. Mert hogy mekkora népességet bír el valamely terület, az mindig attól függ, milyen ott a gazdálkodási vagy termelési mód. Minden termelési mód csak egy bizonyos mennyiségű népességet tud fenntartani; ha valahol oly symptomák mutatkoznak, melyek túlnépesedésre engednek következtetni, ez arra vall, hogy az ott dívó termelési mód nem felel meg a népesség számának és szaporulatának. A népesség nagyobbmérvű szaporulatával és sűrösbödésével tehát a termelési mód megváltoztatásának kell lépést tartania. Az az ezerféle ok, mely a felvidéki népet kivándorlásra kényszeríti, lényegében mind arra vezethető vissza, hogy a nép nem tud megélni, legalább nem úgy, ahogy kívánná, nem tud megélni pedig azért, mivel az ott dívó primitív termelési mód a mai életigények mellett ily aránylag nagy népességet fenntartani nem bír. A kivándorlás egyetlen gyógyszere tehát csak az lehet, hogy azon a vidéken oly termelési módok honosíttassanak meg, melyek nagyobb népesség existentiájának biztosítására alkalmasak. Ilyenek lehetnek: a ma még igen primitíven űzött mezőgazdaság intensívebbé tétele s a modern igényeknek megfelelő átalakítása, a tengődő ipar felélesztése, új iparágak teremtése, a bányászati kincsek észszerű kiaknázása, ezeknek versenyképessé tétele, végül az idegenforgalom fejlesztése, illetve megteremtése stb. Ily új kereseti ágak teremtése idővel meghozhatja a kívánt eredményt. Mihelyt a népnek új kereseti forrásai lesznek, a túlságos népsűrűség meg fog szűnni, mert a fejlettebb termelési mód jóval nagyobb népességet tarthat fönn s akkor a kivándorlás legfőbb indító oka elesvén, a kivándorlás maga is csökkenni fog, talán egészen meg is fog szűnni. A nemrég megalkotott kivándorlási törvény sok üdvös intézkedést tartalmaz, de mint minden hasonló törvény, mégis csak félrendszabály marad. A kivándorlás ellen közvetlenül foganatosítandó intézkedések a kivándorlás nagy kérdésében általában egészen másodrendű jelentőségűek. A kivándorlás csak symptomája más bajoknak, orvoslás tehát csak úgy képzelhető, ha a symptomát előidéző bajokat szüntetjük meg, vagy legalább enyhítjük. Fentebbi fejtegetéseink abból indultak ki, hogy a felvidék elnéptelenedik, s íme most arra az eredményre jutottunk, hogy volta-

212 képen túlnépesedés áll ott fönn. A kettő, amily ellentétesnek látszik, mégsem zárja ki egymást. Túlnépesedés van jelen primitív gazdasági viszonyaink, szegényes termelési módunk mellett, de amint ez utóbbin segíteni bírunk, a természetes népesedési állapotok helyre fognak állani s hazánknak az a szép része a mainál sokkal sűrűbb népességet lesz képes fenntartani. Ezt a lehetőséget szem előtt tartva, elnéptelenedésnek kell tekintenünk azt a folyamatot, mely éppen az annyira kívánt fejlettebb gazdasági állapotok bekövetkezéséhez olyannyira szükséges munkaerőtől fosztja meg hazánkat; ebből a szempontból és tekintve azt, hogy amúgy is kicsi nép vagyunk, súlyos és pótolhatatlan az a veszteség, mely a kivándorlás révén ér. A negyedmillió főre rugó népveszteség érzékenyen sújtja a nemzet testét, mely — sajnos — nemcsak ez egy sebből vérzik.

MÁSODIK RÉSZ.

A KÜLFÖLDI MAGYARSÁG.

Hatodik szakasz. Magyarok Ausztriában.

HUSZONHARMADIK FEJEZET. Általános áttekintés. Kivándorlásunkról szóló munkánk második része a külföldön élő magyarok életviszonyainak ismertetését czélozza. Czélunk államról-államra haladva, szemügyre venni külföldre szakadt véreink helyzetét, demographiai és társadalmi viszonyait, a melyekről — az amerikai és romániai magyarságtól eltekintve — az irodalomban eddig alig volt szó. Szemlénket Ausztriával kezdjük meg. E munkának első részében (49—52. lap) röviden már vázoltuk azon okokat és körülményeket, melyek immár évszázadok óta befolyást gyakorolnak arra, hogy népünk nagy rajokban lépi át az osztrák császárság határát, hogy ott rövidebb-hosszabb időre megtelepedjék. Ezek az okok, mint kifejtettük, leginkább Ausztria fejlettebb iparában és közgazdasági életében gyökereznek, mely biztosabb jövővel kecsegteti azokat, kiknek létfenntartása idehaza nehézségekbe ütközött. Ausztria, és főleg székvárosa Bécs, ez okból intensiv felszívó hatást gyakorol hazánk népére, úgy, hogy nem csudálkozhatunk azon, ha az Ausztriában élő magyar honosok vagy magyar születésű egyének száma rohamosan emelkedik. Erre vonatkozó adataink 1857. óta vannak, a mely évben az Ausztriában élő magyar honosok száma csak 53.047-re rúgott, míg jelenleg immár a kétszázhetvenezret haladja meg. Az osztrák császárság területén élt ugyanis — a 23. számú táblázat tanúsága szerint — magyar honos: 1857-ben........................................................................................ 53.047 1869-ben........................................................................................ 91.162 1880-ban...................................................................................... 183.422 1890-ben...................................................................................... 228.647 1900-ben...................................................................................... 270.751

210 Ebből a sorozatból felismerhető a magyar honosok számának erőteljes emelkedése, de egyúttal szembeötlő az emelkedésben mutatkozó hullámzás is. A két első időszakban az Ausztriában élő magyar honosok száma hirtelenül fokozódik, mindegyikben szinte megkétszereződik, de a nyolczvanas években az emelkedés sokkal lassúbbá válik s a rákövetkező évtizedben sem éri el a hetvenes évek hatalmas fellendülését. A népmozgalomnak ezt az alakulását Rauchberg129) azzal magyarázza, hogy a hetvenes években a közlekedési hálózat tetemes tökéletesbítése idézte elő a magyaroknak — mint általában mindennemű külföldieknek — erős beözönlését, újabban azonban Ausztria már közeledik ahhoz a telítési ponthoz, mely a munkaipar helyzetében a nemzetközi viszonylatoknak megfelel, s mely idegen honosoknak nagyobbmérvű felszívását megakadályozza. A fentebb közölt adatokból látható, hogy Ausztriában tízezer lakóra

A magyar honosoknak ez a jelentékeny gyarapodása azonban nagyon különböző a magyar királyság alkotó részei szerint, a melyekből a magyar honosok kikerültek. A legnagyobb contingenssel természetesen a magyar anyaországból eredő népesség szerepel, melynek gyarapodása is intensivebb, mint a horvát-szlavonországi vagy fiumei illetőségű magyar kivándorlóké. A 24. számú táblának erre vonatkozó adatai közül csak a főeredményeket igtatjuk ide, melyekből a viszonyok alakulása világosan felismerhető; ezekből ugyanis kitűnik, hogy míg az anyaországból eredő magyar honosok száma évtizedről évtizedre állandóan és következetesen fokozódik, addig a horvát-szlavon és fiumei illetőségűek számában 1880. óta 129 ) Dr. Heinrich Rauchberg: Die Bevölkerung Oesterreichs auf Grund der Ergebnisse der Volkszählung vom 31. Dezember 1890. Wien, 1395. 482. lap.

217 feltűnő stagnatio, sőt csökkenés észlelhető. Kétségtelen tehát, hogy az Ausztria felé való kivándorlás nemcsak legnagyobb, de újabban mindinkább fokozódó mértékben is a magyar anyaországból szedi híveit, míg a társaságokban — nyilván a Bosznia felé megindult kivándorlás erős fokozódásával kapcsolatban — e mozgalom megállapodottnak tekinthető. Az Ausztriában élő magyar honosok közül volt ugyanis:

Miután a honosság változhatik s különösen házasság által magyar nők elveszthetik eredeti honosságukat, osztrák állampolgárokból pedig magyar honosok válhatnak, a fentebbi felsorolás adatai egymagukban véve nehezen értékelhetők; szükséges volna, hogy velük szembeállíthassuk az Ausztriában élő magyarországi születésű egyének számát is, csakis ez úton lévén megállapítható, hogy a honossági adatok fokozódása mennyiben ered újabb bevándorlásoktól, mennyiben pedig a honosságnak derivativ úton — házasság vagy születés által — való megszerzésétől. Születési adatok azonban, sajnos, csak 1890-ből állanak rendelkezésre s így a mozgalom ezen oldalról nem világítható meg. Az 1890. évi népszámlálás szerint, mint a 25. számú táblából látjuk, Ausztriában

tehát határozottan onnan kivándorlott egyén élt. Az anyaországban született egyének száma tehát húszezerrel volt kisebb, mint a magyar honosoké, a horvát-szlavonországi eredetű népességnél a szülőhely és honosság szerinti adatok körülbelül összevágnak, a fiumeiek közt ellenben kevesebb volt az ottani illetőségű, mint odavaló születésű népesség. Ezek az adatok némi bepillantást engednek azon okokba, melyek a honossági viszonyokra befolyást gyakorolnak. Mint említők, a nők — férjhezmenetel által — megszerzik férjök honosságát; ha tehát a bevándorlóit idegenek között több a férfi, mint a nő, nagyobb számmal lesznek a bevándorlottak közt az idegen állam honpolgárai, mint ahányan azon államban születtek, mivel a

218

férfiak házasodása folytán nagyobb számú nők veszik fel az ő honosságukat; ellenkező az eset, a hol a bevándorlottak között több a nő, mivel ezek férjhezmenetel által elveszítik eredeti (idegen) állampolgárságukat. Ezt látjuk p. o. az Ausztriában élő fiumei eredetű népesség körében, amidőn ugyanis (1890-ben) 708 fiumei születésű férfi mellett 1.022 ilyen nő találtatott, tehát túlnyomó női bevándorlás állott fenn, a fiumei illetőségű lakók száma ellenben az öszszesen 1.730-ra rúgó fiumei születésűekkel szemben csak 1.207-et tett. Ezzel szemben, mint említettük, a magyarországi honosok száma jóval nagyobb, mint a Magyarországban született, de Ausztriában élő egyének száma. Ha ezek után azt a kérdést vetjük fel, hogy az Ausztriában élő magyar honosok hazánknak, mely részeiből erednek, erre nézve a 26. számú tábla ad felvilágosítást, mely vármegyénként részletezi ottani állampolgárainkat. Ez a táblázat az 1890. évi népszámlálás alkalmával, az osztrák kormány részéről a m. k. központi statisztikai hivatalnak megküldött számlálólapok alapján részletezi az Ausztriában tartózkodott magyar honosokat, melyeknek száma azonban — 222.139 lélek — némileg eltér az osztrák hivatalos kiadványokban közölt eredménytől (228.647). A topographicus eloszlás legjellemzőbb adatait már közöltük az 51. lapon, itt csak hangsúlyozzuk, hogy a két nem majdnem egyenlő arányban van közöttük képviselve. Nem kevésbbé érdekes az Ausztriában élő magyar honosoknak tartományok szerinti eloszlása. A 23. számú táblának erre vonatkozó adataiból látjuk, hogy honfitársainknak két harmadrésze AlsóAusztriában, s itt természetesen legkivált Bécsben él; ezenkívül még Stájerországban élnek tömegesen, már jóval kisebb számmal Morva- és Csehországban, Galicziában és Sziléziában. A legutóbbi 1900. évi népszámlálás eredményei szerint ugyanis, melyeket megjelenésük előtt a bécsi Statistische Centralcommission készséggel bocsátott rendelkezésemre, a 270.751 magyar honos közül Alsó-Ausztriában......................................................................... 187.637 Stájerországban.............................................................................. 33.053 Morvaországban........................................................................….11.303 Csehországban ................................................................................ 8.864 Galicziában ..................................................................................... 6.590 Sziléziában ...................................................................................... 4.074

egyén élt, az első tételben pedig Bécs városa egymaga 133.144 magyar honossal szerepel. Felette érdekes az egyes tartományokban

219 élő magyar honosok számbeli gyarapodásának vizsgálata is az utolsó félszázad folyamán, amire nézve táblázatunk bő adatokat tartalmaz. E helyen csak arra szorítkozunk, hogy a magyar honosoknak az összes népességhez való százalékos arányát mutassuk be s így jelezzük azt a súlyt, melylyel honfitársaink tömegük folytán az egyes tartományokban fellépnek. Ebből a szempontból tekintve, csak Alsó-Ausztriában és Stájerországnak van a magyar állampolgároknak, számuk alapján, nagyobb jelentőségük, amennyiben tízezer lakos között ott 605, itt 244 magyar honos található, (Bécs városában 795); a többi tartományokban a magyar honosok arányszáma sokkal kisebb, egyesekben, mint p. o. Karintiában, Görz és Gradiskában, Isztriában és Galicziában az utolsó évtizedben csökkent, sőt a két első helyen absolut számuk is lényegesen alábbszáll. Tízezer lakó közt volt ugyanis magyar honos:

A magyar honosok topographiai eloszlását kisebb területi egységek szerint tekintve, azt tapasztaljuk, hogy az 1890. évi adatok szerint 130) a magyarság legsűrűbb Morvaország, Alsó-Ausztria, Stájerország és Krajna azon részeiben, melyek Magyarország határát érintik. Ebben a határsávban sokkal több a magyar honos, mint a tartományok egyéb részeiben, habár a tartományok belsejében fekvő fővárosok is nagy vonzást gyakorolnak reájuk. 10.000 lakos közt volt magyar honos: ) Rauchberg, idézett munka, 484. lap.

130

220

A jelenlévő népességnek több mint öt százalékát teszik a magyar honpolgárok Bécs, Bécs-Ujhely, Grácz és Pettau városokban, tovább Baden, L. m. Bruck, Gross-Enzersdorf és BécsUjhely (környék) kapitányságokban. A magyar népesség itt azonban nem szorítkozik pusztán csak a határvidékre, hanem abból kiindulva nyugat felé is terjeszkedik, s így Felső-Ausztriában, Salzburgban, Isztriában és Sziléziában is helyenként tekintélyes tömegekben lép fel. Ellenben sokkal gyérebb Galicziában és Bukovinában; bár Galicziának van Magyarország felé leghosszabb határa, mégis itt legcsekélyebb a magyar honosok aránya, mely a stryji és dolinái, Bukovinában pedig a kimpolungi járás kivételével mindenütt teljesen jelentéktelen. Annyi tény, hogy a kivándorlás Magyarországból csak Ausztria nyugati tartományai felé nagyobbarányú, míg éjszak felé már csekély, kelet felé pedig egészen alárendelt szerepet játszik. Érdekes jelenségre figyelmeztet Rauchberg131) többször idézett munkájában hangsúlyozván, hogy a magyarságnak Ausztriában való szétterjedése s magyar hazájuknak azon részei, melyekből a kivándorlók tömege kikerül, symmetricus képet nyújtanak. A magyarság legintensívebb kivándorlása a magyar határvármegyékből ered s az osztrák határos járások felé irányul. Ahol a kivándorlás, mint p. o. Stájerország éjszaki részében, tovább nyugat felé is hatol, ott a kivándorlók származási területe is tágúl kelet felé. És miként Galicziának és Bukovinának Magyarországgal határos járásai Magyarország felől sokkal kevesebb népességet nyernek, mint a többi határvidékek, úgy viszont a kivándorló népesség sokkal kevésbbé is széled el, mint a nyugati határ mentén. Általában véve azonban itt is tapasztalható, hogy minden vándorlás a népesség felhalmozódását sietteti. Ausztriának az a területe, mely felé a magyarság húzódik, sokkal szűkebb, mint hazánknak az a része, ahonnan a kivándorló népesség ered. Ausztria összes járásainak csak alig harmadában teszi a magyar eredetű népesség a lakosságnak ¼ százalékát, de megyéinknek legnagyobb része népességének több mint ¼ részét vesztette el az osztrák kivándorlás révén. Aránylag csekély terje131

) Id. m. 485—480. 1.

221 delmű osztrák vidékek népnyeresége a magyar haza tág területeinek népveszteségéből áll elő. A nemzetközi népcsere a gazdasági erők központosításával együtt a gazdaságilag fejlettebb országokban a népesség concentratióját is előidézi. Az osztrák statisztika 1890-ben a magyarországi születésű népességet járásonként állapította meg; ez adatok közzétéve ugyan nincsenek, de a bécsi Stat.-Central-Com mission szíves készséggel bocsátotta rendelkezésünkre s ezek alapján készült az Ausztriában élő magyarok elterjedését feltüntető azon térkép, melyet az 1896. évi országos kiállításon bemutatni szerencsénk volt. A részletes térkép reproducálása e helyen nincs módunkban, és tekintettel e munka szűk keretére, az anyag tüzetes taglalásába sem bocsátkozhatunk; szorítkozunk tehát a nagyobb osztrák városok magyarországi népességének ismertetésére egyrészt a szülőhely, másrészt a honosság (illetőség) ismérve alapján. A magyarországi eredetű lakosság száma Ausztria főbb városaiban volt:

Az 1900. évi osztrák népszámlálás a szülőhely szerinti részletezésben nem mutatta ki Magyarországot s így hasonló adatok ez évből nem állnak rendelkezésre; a magyar honosok számát azonban a Statistische Central Commission kerületi kapitányságok szerinti részletezésben bocsátotta rendelkezésünkre s ezen kimutatást kivonatosan közöljük a 27. sz. táblában.

222

Μ

Magyar honosok Aussstriában 1857—1900. években.

I

223

224 25.sz. tábla.

Az Ausztriában élő magyarországi születésű lakosság az 1890. évi népszámlálás szerint.

HUSZONNEGYEDIK FEJEZET. Az Ausztriában élő magyar honosok demographiai és társadalmi viszonyai. „Valamely állam területén élő külföldi honosok demographiai habitusa más mint a jelenlevő népességé. Utóbbi szerves összességet képez, melynek nem, kor és családi állapot szerinti összetétele elsősorban a nemzedékváltozás törvényeitől függ. Csak másodsorban érvényesül a gazdasági és társadalmi tényezők differentiáló be-

225

227

228

A magyar honosok ezen kimutatásában a katonaság is bennfoglaltatik: mivel a katonaság elhelyezése külön rendelkezésektől függ, melyek a vándormozgalmat okozó tényezőktől teljesen függetlenek, az alábbiakban külön mutatjuk ki azon városokat (o) és kerületi kapitányságokat, melyekben magyar honos katonák nagyobb számmal fordulnak elő: Bécs o 6.775, Bécs-Újhely o 342, Baden 224, Bruck L. m. 348, Floridsdorf 51, Hietzing 127, Korneuburg 579, Mödling 139, Tulln 89, Bécs-Ujhely 212. — Linz o 55. — Salzburg o 35. — Grácz o 225, Meerburg 69, Pettau o 504, Radkersburg290. — Klagenfurt o 184, St.-Veit 127, Villach 477, Wolfsberg 127. — Laibach ο 60. — Trieszt ο 8 0 . — Pola 988. — Prága ο 7 2 . — Brünn ο 73, Miihr. Weisskirchen 1 1 1 . — Lemberg ο 1Ό70, Krakkó 80, Cieszanów 226, Jaroslau 567, Krakkó 15, Láncút 141, Lemberg 25, Przemysl 141, Stanislau 31, Trembowla 412, Zaleszcyki 465, Zloców 35. — Czemowitz o 495, Czernowitz 406. — Cattaro 950, Ragusa 59, Sebenico 29, Spalato 14, Zara 68.

229 folyása. Másképen a külföldieknél. Jelenlétük nemcsak a nemzedékváltozásra, de a beköltözésre is vezetendő vissza. Abban a mértékben, amint a bevándorlóit idegen honosok a belföldön szülöttekkel szemben súlyban nyernek, a bevándorlás indító okai és jellege az idegen honosok demographiai habitusára nézve is irányadók lesznek. A nemzedékváltozás törvényszerűsége abban már csak annyiban lép előtérbe, amennyiben ennek körfutása a belföldön folytatódik. Ebből következik, hogy a külföldiek általános demographiai jellemzésére nézve a foglalkozás és a foglalkozási viszony még fontosabb, mint az össznépességre nézve; továbbá, hogy gondosan meg kell különböztetnünk a határszéli forgalmat az állam belsejébe irányuló tulajdonképeni bevándorlástól. A határszéli forgalomban résztvevő elemek rendes milieujükből alig lépnek ki; a nemzedékváltozás helyi körfolyamát náluk gazdasági vándormotívumok nem szakítják meg. Hogy az államhatár átmetszi azt a területet, melyen az lefolyik, a nem politikai demographia szempontjából teljesen esetleges momentum; nem jelenti a helyi tevékenységi körnek normális mértéken túl való kitágítását. Eleve feltehető tehát, hogy a nemzetközi határforgalomban részes egyének demographiai habitusa azon néptömegekétől, melyből erednek, nem fog lényegesen eltérni. Ezzel szemben az állam belsejében élő külföldiek az ország határát nem azért, mivel az természetes munkaterüket átszeli, tehát nem mintegy önkéntelenül lépték át, hanem egészen határozott indító okoktól vezéreltetve, melyek legalább részben keresetükben és társadalmi állásukban is visszatükröződnek.” 133) Ranchbergnek ezt a fejtegetését szükségesnek tartottuk e helyen közölni, mivel igen világosan mutat rá azon okokra, melyek az egyes államok területén élő idegen honosok demographiai szerkezetének az anyaország népességének felépülésétől való eltérését érthetővé teszik. Alábbi fejtegetéseinkben sokszor lesz alkalmunk látni, hogy népünknek idegenbe szakadt töredékeiben mennyire más a nemek aránya és a korok eloszlása mint hazánkban; ezeket a különbségeket csak akkor fogjuk teljesen megérteni és értékök szerint méltányolni, ha a fent röviden vázolt körülményekre figyelemmel vagyunk. A nemek aránya a 23. számú táblából ítélhető meg; a finem többlete mindig jelentékeny volt, de az utolsó időben a nőnem l33

) Rauchberg, id. m. 489—490. lap.

230 számának gyarapodásánál fogva némileg csökkent; ezer magyar honos közül volt ugyanis átlagban: 1869-ben ....................................................... 532férfi, 1880-ban........................................................ 569 „ 1890-ben........................................................ 532 „ 1900-ban .......................................................515 „

468 431 468 485

nő „ „

A férfitöbblet azonban nem mindenütt áll fenn; így nevezezetesen úgy látszik, hogy a nagyobb városokban a nőnem van némi túlsúlyban, sőt Becs városában ez a túlsúly elég jelentékeny: 64.317 magyar férfihonos mellett 68.827 nő van jelen; ezer magyar honos közül Bécsben 517, Triesztben 518 nő van. A koreloszlás tekintetében általánosságban mondhatjuk, hogy az idegen honosok között a gyermekkorok kisebb, a felnőtt korok ellenben jóval nagyobb mértékben vannak képviselve, mint a népesség átlagában. Ez áll az Ausztriában élő magyar honosok tekintetében is, habár itt a normáltól való eltérés korántsem akkora, minőt p. o. a Németországban összeírt magyar állampolgárokról fogunk felemlíteni. A gyermekek aránya jóval kisebb, mint hazánkban; de már a 15 éven felüli ifjak száma oly jelentékeny, hogy már a 10-20 évesek korcsoportját a magyarországi átlagnál tetemesen magasabbra duzzasztja. Még sokkal nagyobb súlylyal esik latba a 20—30 évesek korcsoportja, mely körülbelül 2/a részszel gyakoribb, mint a magyarországi népesség átlagában. Innen kezdve rohamosan csökken az ausztriai magyar honosok túlsúlya s a negyvenedik éven túl következő korosztályok százalékos aránya már a magyarországi átlagon alul marad. Ezer lakos közül volt ugyanis (az 1800. évi népszámlálás eredményei szerint):

E felsorolás szembetűnően mutatja, hogy az Ausztriába kivándorlónak tömegére mely · korosztályok nyomják rá jellemző bélyegüket. A 20—30 évesek csoportja, mely a legteljesebb munkaképesség birtokában levő néprétegeket foglalja magában, óriási módon kidomborodva lép előtérbe, kívüle úgy az alsó, mint a felső

231 szomszédos korcsoport is jelentékeny tömeggel szerepel. Ellenben gyéren találunk a magyar honosok közt 40 évnél idősebbeket. Ez a koreloszlás felette jellemző, s kétségkívül még jellemzőbb volna, ha a korokon belül a két nemet egymástól megkülönböztethetnők. Ily adatok azonban nem állanak rendelkezésre. A kivándorló néptömegeknek a koreloszlásban kifejezésre jutó sajátszerűsége a családi állapot alakulásában is élesen kidomborodik. Daczára annak, hogy a kivándorlónak között a házasulókorban álló korosztályok sokkal számosabbak, mint az össznépességben, mégis sokkal kisebb a tényleg házasságban élő magyar honosok száma. A kivándorló néptömegeknek éppen egyik jellemző vonása, hogy egyrészt kevés köztük a házas, másrészt a kivándorlón nemházas egyének is nehezebben szánják rá magukat arra, hogy az idegen hazában családot alapítsanak. Ennek következménye a nemházasoknak rendkívül magas aránya. 1890-ben ezer egyén közül (férfiakat és nőket együtt véve)

a mi a családi állapot tekintetében fennálló eltérést világosan felismerni engedi. Még fontosabbak természetesen azon eltérések, melyek a kereseti viszonyok tekintetében fennállanak. Minthogy közgazdasági tényezők idézik elő a kivándorlást, a kivándorlottak foglalkozásában visszatükröződnek azok az okok, melyek a népességet eredeti hazájának elhagyására késztették. Az Ausztriába kivándorlóit magyar honosokra vonatkozólag Rauchbergnek többször idézett munkájában találunk néhány adatot. Ezektől mindenekelőtt kitűnik, hogy a kivándorlottak közt a keresők gyakoriabbak, mint az anyaországban, mivel a kivándorlásban leginkább kereső egyének vesznek részt, kik családot még nem alapítottak. Az Ausztriában élő magyar honosok közt (ezerre számítva) (127 kereső és 373 eltartott található. Mivel pedig, mint említettük, az államhatár mentén lakók demographiai viszonyai közelchh állanak az anyaország népességének összetételéhez, érthető, hogy ott a keresők aránya kisebb, mint az állam belsejében; tényleg látjuk, hogy ezer magyar honos közül volt:

232

A főbb foglalkozási ágak közül ipar és kereskedelem van legerősebben képviselve; ellenben őstermelő aránylag kevés vándorlott ki; ezer kereső magyar honos közül volt ugyanis 1890-ben:

Részben az ipari és kereskedelmi ágak erős képviseltetésének eredménye, hogy az alkalmazott személyek száma igen nagy; ezer magyar honos közt csak 290 önálló van, tehát a munkavevők száma nem kevesebb mint 710. Ezek között pedig van tisztviselő és egyéb alkalmazott 176, munkás 459 és napszámos 75. Aránylag legerősebb tehát a munkásosztály, míg napszámosok gyéren vándorolnak ki. Az Ausztria felé irányuló mozgalom ebben lényegesen különbözik az amerikai kivándorlástól, melyben — mint láttuk — a napszámosok igen nagy szerepet játszanak. Végül megemlíthetjük, hogy az Ausztriában élő magyar honosok között a keresők körében nők aránylag csekély számmal vannak. A kivándorlás jellemző vonása a férfiak erős kiözönlése, melylyel szemben a nők háttérbe szorulnak. Ezer kereső kivándorlónk közül 634 a férfi és csak 366 a nő; a határszéleken ez az arány 646-ra és 354-re módosul, míg ezzel szemben Ausztria egyéb részeiben 630 férfi és 370 nő jut kivándorlóink mind ezrére. Ezekben ki van merítve az Ausztriában élő magyarság demographiai és társadalmi összetételéről rendelkezésre álló anyag. Sajnos, nem sok az, a miről a hivatalos statisztika beszámol; mindamellett némi fényt derít az Ausztria felé való kiszivárgás kérdésére s így figyelmünkre mindenesetre igényt tarthat. HUSZONÖTÖDIK FEJEZET. A bukovinai csángó-magyarok. A Bukovinában élő csángó-magyarok története mintegy 125 évre terjed vissza. Röviden már megemlítettük, 134) hogy a báró Bukow Adolf kegyetlenkedései miatt Moldvába kivándorolt székely szökevényeknek egy része 1776 ban és 1777-ben teljes amnestia biztosítása mellett Bukovinába ment át s ott Fogadjisten és Istensegíts községeket alapította. A kerületi hatóság szívesen fogadta s támogatta a székely bevándorlókat, minek folytán számos más ma) Lásd a 9. és 10. lapon.

134

233 gyar szökevény is beköltözött. 1778. november havában már 5018 erdélyi bevándorlót számoltak Bukovinában, köztük 1768 székelyt (930 férfi és 838 nő); a Moldvában visszamaradt magyarok és székelyek ezreiből később (1784—86) egy rész szintén Ausztriába szállíttatott vissza136). 1784-ben II. József általános amnestiát biztosítván a Bukovinából Moldvába kivándorlóit szökevényeknek, ezen bocsánatot a Moldvában tartózkodó magvarokra is kiterjesztette. A szökevények azt az ígéretet nyerték, hogy Bukovinában némi földbirtokra számithati.ak s a mennyiben nagy számuk miatt mindnyájan ott hajlékot nem találhatnának, Erdélyben, vagy valamely határőrvidéken telepíttetnének le. Mártonfy Móricz istensegítsi pap ily értelemben közben is járt náluk. Szándéka lévén II. Józsefnek, hogy Bukovinában is határőrvidéket létesítsen, mely az erdélyinek folytatása legyen, Enzenberg tábornok, kire a művelet végrehajtása bízva volt, a székelyek telepítésével szándékozott az új határőrvidéket megteremteni, mi okból minden család áttelepítésére 45 forintnyi átalányösszeget kérelmezett „lakás és istálló építésére.“ 1784. szeptember hóban Bedeus József kapitány, ki a szökevények összegyűjtése czéljából Moldvába vala kiküldve, arról értesítette Enzenberget, hogy még ezen év őszén 100 családot (legalább 500 főnyi csapatot) fog útnak indítani, kiket Bukovinában együttesen, más nemzetiségekkel össze nem keverve, kellene mint határőröket letelepíteni. Enzenberg maga is biztosította a haditanács elnökét, hogy a telepítés czélhoz fog vezetni, annál is inkább, mivel a már létező két székely falú lakói fáradozását és gondoskodását búsásan megfizették, minthogy ők „egész Bukovinában mindenben kiválnak“ s a jelentékeny előleget is, melyet nyertek volt, teljesen letörlesztették. Azt a javaslatot terjesztette tehát a haditanács elé, hogy a betelepülőket tekintélyes kedvezményekben részesítse, nevezetesen naponként és fejenként bizonyos pénzösszeget szavazzon meg részükre, bocsásson rendelkezésükre fát, berendezésükre nagyobb összeget s 136 ) A történelmi adatokat illetőleg lásd első sorban: Dr. Johann Polck: Die magyarischen Ansiedelungen Andreasfalva, Hadikfalva und Joseffalva in der Bukowina. Czemowitz. 1899. — Ezenkívül említendő: Georg v. Marcziány: Wie die Csángós in die Bukowina kamen. Pester Lloyd 1883. 93. szám. — László Mihály: A bukovinai és moldvai csángók. Földrajzi Közlemények V. kötet 1377., 100- 1 6 8 . lap. — László Mihály: Keleti testvéreink. Budapest 1882. 6 — 8 . l a p . — Főlek János: A (bukovinai) magyarok. (Az osztrák-magyar monarchia írásban és képben. XVII. kötet, Bukovina. 310—313. lap.) — Gegő E l e k : A moldvai magyar telepekről. Budán, 1838. 115—124. lap.

234 építsen minden új falúban állami költségen templomot; egyúttal alkalmas helyet is jelölt ki új faluk telepítésére. A haditanács azonban nem volt hajlandó Enzenberg javaslatait elfogadni, kerülni akar* minden költséget s kijelentette, hogy á telepítésre csak annyiban hajlandó, a mennyiben az a bukovinai népesség kára és kiszorítása nélkül történhetik meg; mindazokat pedig, kik telek hiányából Bukovinában le nem telepedhetnének, azonnal Erdélybe kellene küldeni. Hosszas tárgyalások után a haditanács, melynek elnöke akkor gróf Hadik András tábornagy volt, végre elrendelte, hogy minden székely szökevény, mint határőr visszaszállítandó, azok pedig, kik Erdélybe visszatérni vonakodnának, Bukovinában telepítendők le; de az Enzenberg állal kilátásba helyezett csábító ígéreteket, melyek alapján a székelyek örömest hagyták oda moldvai földbirtokukat, a haditanács nem teljesítette. A már útban levő visszatérőket az a hír, hogy nem Bukovinában, hanem Erdélyben fognak letelepíttetni, mélyen lesújtotta. Örömüket akkora elégedetlenség váltotta fel, hogy sokan kijelentették, inkább visszatérnek Moldvába, semhogy újra Erdélyben telepedjenek le, ahonnan a talaj terméketlensége késztette kivándorlásra; a már visszatértek között, kik minden ingatlanukat, sőt el nem szállítható élelmiszerüket is Moldvában hagyták vissza, nagy nyomor ütött ki. 1784. november 8-ától 1785. január 2-ikáig nem kevesebb mint 04 erdélyi család, összesen 590 lélek (közte 87 aszsszov és 211 gyermek) került vissza Bukovinába, kik közül 35 család ideiglenesen Fogadjistenben, 23 Istensegítsben, a többi pedig m;ís községekben helyeztetett cl. Ezek között annyira fokozódott a nyomor, hogy Enzenberg saját felelősségére — utólagos jóváhagyás reményében — pénzzel támogatta őket. A haditanács Enzenberg többszörös előterjesztésére végre belátta, hogy a visszavándorlók helyzetén segítenie kell; azért Hadik tábornagy 1785. január 19-én elrendelte, hogy minden családapa addig is, míg saját földje leszen, melynek terményeiből megélhet, naponként 6, minden családanya 3 s minden gyermek 2 krajezár vissza nem térítendő segélyt nyerjen, továbbá minden család házépítésre 50 frt, berendezkedésre 20 frt kölcsönben részesüljön, amaz lehetőség szerint, ez 4 év alatt lévén visszatérítendő — végül, hogy a bevándorlók öt évig a hadi szolgálat alól felmentve legyenek s templomról, papról az állam gondoskodjék. — A haditanácsnak ez az elhatározása, mely Enzenberg tábornok fáradozásának eredménye volt, a visszavándorlottakat nagy halára kötelezte; mindnjájan örömmel s önként vállalták magukra

V )

235 a hadviselés terhét s Martonfy lelkésznek könnytelt szemmel mondtak hálát s fogadtak hűséget és becsületességet. A haditanácsnak az volt a szándéka, hogy a szökevények ne a határ közelében, hanem az ország belsejében telepíttessenek le; ez okból Enzenberg úgy tervezte, hogy az erdélyi székelyek mind a Szereth és Suczawa folyók közt, a magyarok ellenben a suczawai kerületben s végül az erdélyi oláhok, ha nagyobb számmal jönnének, a czeremosi okolban telepíttessenek le. Mindössze tehát négy falú alapítása terveztetett, ezek közül kettő a székelyek részére. A magyar falú részére Tolowa puszta (Suczawától délnyugatra) jelöltetett ki, mely akkor Slatina moldvai kolostor tulajdona volt; a két székely falú telepítésére Balkoutz puszta (Serethtől délre) és Dorncstie puszta (Radautztól keletre) vétetett tervbe, mindkettő akkor a bukovinai Putna kolostor tulajdona volt; Balkoutzban azonban már letelepedett volt 18 moldvai ruthén család s mindkét puszta földjén a hegyi lakók tengerijüket termesztették. Az új magyar községek Józseffalva, Hadikfalva és Laudonfalva neveket nyertek. Laudonfalvában, mely Balkoutz területén keletkezett, 1785-ben telepíttetett le 52 moldvai család, ezek azonban nem voltak magyarok, hanem oláhok, s Balkoutzban, bár mellesleg ma is Laudonfalvának nevezik, sohasem lakták magyarok. A székely telepesek Hadikfaliűt cs Józ^ffalvál alapították. 1785. április havában 140 székely családot kellett Bukovinában elhelyezni; ezek részére Dornestie puszta és az elpusztult Pleschnitza falú határa jelöltetett ki, ahová a székelyek május 1 én le is telepedtek. Az új telep június 4-ikén Hadikfalva nevét nyerte. néhány nappal rá vetették meg alapját Jozseffalva-nak, mely Suczawától dein zugaira, Tolowa pusztán létesült, ahova eredetileg csak (50 magyar családot akartak telepíteni, de utóbb erdélyi oláh szökevényeknek is helyet engedtek. A házépítés mindkét helyen közösen történt s sors döntött a fölött, kié legyen az új ház; de a házépítés lassan haladt, mert miként egykori hivatalos okmányokból kitűnik, a beköltözött „magyarok“ mindaddig, inig a kormány támogatása részükre biztosítva volt, ölbe tett kézzel várták házaiknak elkészültét. Szigorú intézkedésekre volt szükség, hogy az új telepesek házaik építését befejezzék. 1785. augusztus havában 84, a következő év január havában 27 székely család érkezett Bukovinába; ezek részére a a Fratautztól keletre elterülő lapály jelöltetett ki s az ezen év márczius havában ott kijelölt községnek Andásfalva lett a neve. Ezek után még egy székely kivándorló csoport érkezett Buko-

236 vinába, még pedig 1786. május havában, összesen 40 család volt, kivétel nélkül kálvinisták. Részükre Bukovina éjszakkeleti részében fekvő Raráncze község jelöltetett ki lakóhelyül. A két évvel reá kitört török háborúban azonban a község elpusztult, a székelyek menekülni voltak kénytelenek s Hadikfalvában, Istensegítsben és Andrásfalvában kerestek időleges menhelyet. A háború befejeztével moldvai visszavándorlók foglalták el elhagyott otthonukat, azért a hontalanná vált székelyek a többi községek magyar telepesei között maradtak elszórva. Újabb telepek nem jöttek létre, mert 1786. őszén a csehosztrák udvari cancellaria elrendelte, hogy telepesek állami támogatásban ezentúl ne részesüljenek. 1783-tól 1786-ig mindössze 830 · erdélyi szökevény (közte 675 határőr vagy katona, s 155 polgári egyén) költözött vissza Moldvából Bukovinába, 474 nővel és 983 gyermekkel (556 fiú s 427 leány). A visszatértek összes száma tehát 2287 lélek volt. Ezeknek mintegy fele maradt Bukovinában, míg a többinek Erdélybe kellett visszatérnie. 1786. elején Bukovinában 702 magyar családot számláltak, összesen 2136 lélekkel, kikhez az év folyamán még 73 család járult 219 lélekkel. Ezek ekként oszlottak meg:

A következő évben a magyarok száma csökkent, mert 1/87. július havában Hadikfalván 28, Józseffalván 16 és Andrásfalván 7 ház állott üresen. Ezekben — Dr. Polek becses kis munkája alapján — röviden vázoltuk a bukovinai magyar községek keletkezését. Vessünk már most rövid pillantást magukra a csángó községekre, azoknak földrajzi elhelyezkedésére s mai| állapotára. Erre szolgád a 237. lapon mellékelt kis térkép is. Az öt község közül négy a Suczawa-folyó völgyében keletkezett, egy pedig (Józseffalva) messze délen, a moldvai határon. Az összes csángó-községek legnépesebbje s így központja Hadikfalva. A Suczawa-folyó jobb partján fekszik s a vasútnak egyik csomópontja, ekként elég élénk forgalmú hely. Tiszta csinos házai, bár

237 nagyrészt fából építvék, kedvező benyomást gyakorolnak az idegenre. Hosszú fahíd vezet át a Suczawán, melynek túlsó pariján újabb időben szintén terjeszkedik a község. A folyóntúli lapályt Domestic-nek nevezik régi pusztájáról s ezt a nevet magára Hadikfalvára is alkalmazzák. A vasút szárnyvonala szintén áthidalja a folyót s Radautz városkának tart. A folyó jobb partja hullámos dombvidék, mely helyenként meredekül ereszkedik a folyóra; nagyobbára szántóföldek borítják, míg a túlsó lapályos parton kiterjedt vizenyős réteket és kaszálókat találunk. Hadikfalvától éjszaknyugaton, mintegy órai távolságra Andrásfalva fekszik; két igen hosszúra nyúló párhuzamos útczából áll, melyek a szomszédos Ó-Fraiautz községgel majdnem összefüggnek.

9. sz. A bukovinai csángó-falvak átnézeti térképe.

Ennek határából hasították ki hajdan az új fald telepítésére való területet. Andrásfalva is közel fekszik a Suczawa-folyóhoz, melyet itt a Radautzról jövő országút áthidal. Határa kicsiny, déli része lapályos, éjszaki része a Suczawa- és a Klimouc-patak között mocsaras erdő (Lunka). Azontúl, már Fratautz határában két ménestelep (Mitoka és Horaica) van. Hadikfalvától keletre Balkoné község fekszik, melyet régebben Laudon falvinak neveztek. A rendetlenül épült falú hullámos vidéken fekszik, közel a romániai határhoz. Mint említettük, sohasem lakták magyarok, hanem magyarországi oláhok alapították. Hadikfalvától a Suczawa mentén felfelé, azaz délfelé haladva, Istensegíts-et érjük. Ez a község, melyet Ctbeny-nek is neveznek, a Suczawa

238 jobb partján, magas dombok (Kopaszhegy vagy Stirka) tövében terűi el, hosszan elnyúló négy utczájával, melyek egyenesek, mint a zsinór. Vasúti állomása is van, de országútja csak a Kopaszhegyen túl fekvő Granicestie oláh falúban van. Istensegítstől délkeletre, a Suczawától is jóval messzebb Fogadjisten vagy Jacobestie falucska fekszik, kicsi hely, mely önálló községet sem képez; házai az erdős dombok oldalán és tövében rendetlenül elszórva feküsznek s temploma körűi is alig csopotosúlnak. Oláhval vegyesen lakik itt a csekély számú magyar. Ez a négy falu, bár közvetlenül össze nem függve, mégis félig-meddig szomszédos egymással s mind a Suczawa völgyében fekszik. Messze tőlük, egészen félreeső helyen, a moldvai határ közvetlen közelében találjuk Józseffalvát vagy Tolovát, jó három órányira Suczawa városától, mely legközelebbi vasúti állomása. A falu népe is vegyes, a magyarok felét teszik, de csekély számuknál fogva lassanként beleolvadnak az oláhság nagy tömegébe. Ennek az öt magyar telepnek népessége daczolt az őket körülövező oláhság és ruthénség nagy tömegével. Magyarságát megtartotta s számban, erőben gyarapodva fennáll még mai napig is. Rendesen épült, csinos s tiszta községeik kedvezően elütnek az oláhok szegényes falvaitól s a nép tisztességtudó magaviseletével, vallásosságával, becsületességével s munkásságával ma is „mindenben kiválik egész Bukovinában,“ ahogy Enzenberg tábornok már 1784-ben jelentette volt. Ez a nép megérdemli a támogatást s óhajtandó, hogy a kormány támogatásával magyarságát megóvhassa az eloláhosodás veszélyeitől. Jelen állapotát dr. Robitsek Ferencz, aki a bukovinai magyar telepeket ismételve meglátogatta, a következőképen vázolja:136) Hadikfalván mintegy 4000 főre rúg a magyarok száma, 500 tanköteles gyermek négy osztályban tanúi, van két tanítójuk s három tanítónőjük. A tanítókat a kerületi iskolatanács útján a tartományi iskolatanács nevezi ki, az iskolát az állam tartja fenn a nemzetiség és vallás teljes mérvű figyelembevételével. Istensegítsben közel 3000 magyar él; a tanköteles gyermekek száma 320, kiket bárom osztályban két tanító és egy kisegítő tanerő oktat. A templom költségeinek javarészét a Budapesti Hírlap olvasói adtak össze. 136 ) Λ külföldön élő magyar katholikusok gondozása; a kath. I. szakosztályában előadta dr. Kobitsek Ferencz. (Alkotmány, 1900). aug. 25.)

nagygyűlés

239 Fogadjistenben csak 133 magyar él, 30 tanköteles gyermekkel, kik évek óta nélkülözik a tanítót. Andrásfalván 2500 lélekre rúg a magyarság, ebből 300 kálvinista. 300 tanköteles gyermek van, de csak egy tanító. A tanulók tíz százaléka német, de ezekre is kötelező a magyar nyelv tanulása. A pap lengyelországi születésű, de tökéletesen megtanulta a magyar nyelvet. A reformátusoknak is van templomuk s iskolájuk, papjuk a magyar egyházak főhatósága alatt áll s templomuk, iskolájuk jobban van dotálva, mint a katholikusé. Józseffalva lélekszámát 1704-re teszi Robitsek137), 150 tanköteles gyermekét egy magyar és egy oláh tanító oktatja; itt működött 34 évig „a bukovinai magyarok atyja“, Drusbaczky György Bonaventura domonkos pap, ki 1858-ban bejárta egész hazánkat segélyadományok gyűjtése czéljából, melyek lehetővé tették a bukovinai magyar tanítók és papok neveltetését. A bukovinai magyarok számában 1883-ban nagy csökkenés állott be; a felbuzdult hazafias lelkesedés ugyanis a bukovinai magyarok visszatelepítését követelte s a közvélemény hatása alatt csakhamar megindult a visszatelepítés actiója. Az actió azonban nem volt kellőleg előkészítve; sokkal kevesebb föld állott a visszavándorlók rendelkezésére mint amennjire szükség volt, s a meglevő föld is rosszul volt megválasztva: a hegyekhez szokott bukovinai magyart az Alduna mocsaras öbleibe telepítettek, ahol az árvíz ellen sem talált kellő védelmet. Ennek következtében a beköltözőnek egyrészt keserves munka és csalódás után visszatért hazájába; a nagyhangú hazafias szólamokból nem bírtak Magyarországon megélni. A megmaradtak viszonyai utóbb kedvezőbbre fordultak. A Magyarországba visszavándorlottak száma a következő volt:

Mintegy 400-ra tehető a Bukovinába visszatért csángó családok száma, melyek közül Hadikfalvára mintegy 200, Istensegítsre 150 és Józseffalvára 30 család telepedett vissza. Ezen vándorlás 137

) Alább látni fogjuk c szám kevés voltát.

240 okozta csökkenéstől eltekintve a bukovinai magyarok száma kedvezően gyarapodik s az 1786-ban 2355 főre rúgó magyarság 1900 ig 9516 lélekre szaporodott. A Bukovinában élő magyarok száma a népszámlálások eredményei szerint a következő:

A magyarok tömörülésére nézve megemlítendő, hogy Hadikfalva, Andrásfalva és Istensegíts túlnyomó részben magyarok; Hadikfalván ugyanis 4.089 lakó közül 3.815, Andrá^falván 2.236 közül 2.013, Istensegítsen pedig 2.781 közül 2.576 a magyar ajkú. Petényire magyar Józseffalva is, ahol 1.204 lakó közül 701 a magyar. Fogadjistenben azonban kisebbségben vannak a magyarok: 338 közül csak 140. Számosak a magyarok még a radautzi járásban, ahol Andrásfalván kívül még 210 magyar ajkú egyén él, leginkább Radautz városában és környékén; Czernowitz városában 37-en vallották magukat magyaroknak, azonkívül még 24 egyén él a fent felsorolt járások egyes községeiben szétszórva. 138 ) Die Ergebnisse der Volkszählung vom 31. Dezember 1900 in den im Reichsrate vertretenen Königreichen und Ländern. (Österreichische Statistik. Band 63, Heft 1., 125. cs 127. lap és Heft 3, 64—65, 86—37, 179. lap és a szövegben több helyütt).

241 Az 1900. évi népszámlálás a Bukovinában élő magyarok személyi viszonyait tüzetes részletezésben mutatta be. Az ott közölt s alább egész terjedelmökben reproducált adatokból látható, hogy a bukovinai magyarságban túlsúlyban vannak férfiak, kiknek száma 4.642 nővel szemben 4.874-re rúg. Ez a néptömeg 2.033 családot képez s majdnem kivétel nélkül mezőgazdaságból él; maga míveli a földjét, mezőgazdasági cselédje igen kevés, házi cseléd pedig alig van. A magyarság összetétele a következő:

A bukovinai magyarok kilencztized részben katholikusok; 8.939 katholikus mellett csak 342 protestánst (túlnyomólag reformátust) s 69 görögkeleti vallásút találunk. Jellemző, hogy a zsidóság sem hiányzik közöttük; számra 165-en vannak. Felekezet szerinti megoszlásuk ugyanis a következő:

Családi állapotukat tekintve mintegy kétötödrészük (39.8%) házasságban él, felüknél jóval több (56.8%) nem házas és a fennmaradó csekély töredék (3.4%) özvegy és elvált. A gyermekek száma rendkívül magas; míg hazánkban a tíz évnél fiatalabb gyermekek az össznépesség 26%-át teszik, a bukovinai magyarság körében ez az arány 35.6%-ra emelkedik. A nép igen szapora, egyegy családnál gyakori a 10—15 gyermek, 6—8 gyermek pedig megszokott dolog. A nagy szaporaság következtében apró birtokaik annyira szétdarabolódnak, hogy a megélhetést sem biztosítják,

242 sokan tehát Moldvába és Romániába mennek nyári munkára, ahol kitűnő munkaerejöknek jó hasznát veszik; de az erőltetett munka meg is öli erejöket, ezért öreg ember aránylag kevés van közöttük. Kor és családi állapot szerinti eloszlásuk a következő:

Műveltségi állapotuk sok kívánni valót hagy; iskoláik ki nem elégítők s a tanítók száma is csekély; az öt éven felüli lakosságnak csak 39.7 százaléka bír írni olvasni, a férfiak közül ugyan 46.7%, de a nők közt az arány 32.7-re száll alá. Abban a korban is, melyben a viszonyok a legkedvezőbbek, t. i. a 10—20 évesek korcsoportjában, a férfiaknak kevesebb mint kétharmadrésze, a nőknek pedig alig több mint a fele bírja a műveltség alapfeltételeit, a magasabb korok felé pedig ez az arány rohamosan csökken, úgy hogy az ötven éven túl levő férfiaknak csak negyedrésze, a nőknek éppen csak tizedrésze tud írni és olvasni; a csekély számú csak olvasni tudó népességet is figyelembe véve, az analphabetismus legmagasabb foka — az ötven éven túli nőknél — 86,6 százalékra

243 rúg! Téves és legalább is elfogult tehát László Mihály állítása, 139) mely szerint „csángóink műveltségi állapota Bukovinában számarányukhoz képest és összehasonlítva más népekkel — kedvező fokon áll.“ Ellenkezőleg, — a népszámlálás adatai igazolják, hogy a csángók műveltségi állapotánál (39.7% írni olvasni tudó) egész Ausztriában csak a ruthéneké (21.8%), szerbeké s horvátoké (24.8%) és románoké (27.6%) rosszabb, ellenben úgy a lengyelek, mint különösen a németek sokkal magasabb fokon állanak. A bukovinai csángókra vonatkozó tüzetes adatok a következők:

Ezekben vázoltuk képét a bukovinai csángó-magyarok jelen állapotának. A kép, mint látható, nem mindenben kielégítő vagy kedvező; sokat lehetne és kellene tennünk Bukovinába szakadt véreink anyagi és erkölcsi jólétének emelése körül. Az elszakadt néptöredéknek évszázados története, nemzetiségéhez való ragaszko139 ) László Mihály: A bukovinai és moldvai csángók. Földrajzi Közlemények. V. kötet. 1877., 164. lap.

244 dása érdemessé teszi arra, hogy elpusztulni ne engedjük. A jelenkor politikai és nemzetiségi küzdelmei nem kedvezők egy ily magára hagyatott, idegen, sőt ellenséges érzelmű néptömegektől körülvett apró néptöredék fennmaradására. A megélhetés gondja is mindinkább idegen légkörbe kergeti csángóinkat; ha tehát nemzeti jellegük megóvására tenni akarunk valamit: itt az idő; a halogatásban veszedelem rejlik bukovinai csángóinkra nézve.

Hetedik szakasz. Magyarok a Német birodalomban.

HUSZONHATODIK FEJEZET. Általános áttekintés. Miként Ausztria, úgy a Német birodalom is — gazdasági felsőbbségénél fogva — bizonyos vonzást gyakorol hazánk népére. Ez a vonzás annyiban nyer kifejezést, hogy honfitársaink a Német birodalomban keresnek munkát és kenyeret és ennek következtében egy részök ott hosszabb időre vagy végképen is letelepszik. Népünknek ezt a Németország felé való szivárgását a legújabb időig nem tartottuk jelentékenynek s azt hittük, hogy inkább csak szórványos esetekben nyilvánul; az utolsó években azonban hazánk egyes vidékein tömegesebbé vált a munkásoknak kiszivárgása, úgy, hogy helyenként már káros hatása is érvényesült. E munka hatodik fejezetében (51—64. lap) vázoltuk ezt a legújabb időben megindúlt mozgalmat, mely különösen Dél-Magyarországban kapott lábra: hangsúlyoztuk azonban, hogy a mozgalom ott inkább munkaszerzés czéljából való időszakonkénti kiözönlés, mintsem végleges kivándorlás jellegével bír. A délmagyarországi helyi kiszivárgáson kívül azonban még más jellegű kivándorlás is folyik Németország felé, de ez olyan csöndesen s észrevétlenül megy végbe, hogy idehaza tudomást sem szerezhetünk róla. Ha azonban átkutatjuk a német statisztika hivatalos forrásmunkáit, névszerint a népszámlálási munkákat, arról győződünk meg, hogy e mozgalom immár évtizedek óta áll fenn s eleinte lassan, utóbb azonban erősebben fokozódott, mert — miként látjuk — a Németországban élő magyar honosok, úgyszintén az ott tartózkodó magyarországi születésű egyének száma fokozatosan, az utolsó évek alatt éppen rohamosan emelkedett. A német statisztika csak 1880. óta tünteti ki külön a magyar-

246 országi eredetű lakosságot, a régebbi népszámlálások alkalmával ellenben egy tételben mutatták ki az Osztrák-Magyar monarchiába honos, vagy ott született egyéneket. 1880-tól kezdve minden ötödik évből ismerjük a Poroszországban élő magyar állampolgárok számát s 1895 óta az összes német államokból is bírjuk ezen adatokat; ugyancsak 1880. óta ki van mutatva az egész Német birodalomban élő magyarországi születésű egyének száma is, 1895-ből és 1900-ból pedig a magyar ajkú lakosságról is vannak adatok, még pedig az első évből csak Poroszországra vonatkozólag, 1900-ból azonban már az egész birodalomról.140) A régebb évekből csakis topographiai részletezésben állnak rendelkezésre a magyarokra vonatkozó adatok, de 1900-ban már a magyarországi születésű népesség korviszonyait is bírjuk. Poroszországból és egyes más országokból pedig elszórva egyéb részletek is vannak közzétéve. Az így közzétett anyag, mely a magyarságnak Németország felé való gravitálását híven megvilágítja, megérdemli, hogy hazánkban is, ahol eddig senkisem értékesítette a kivándorlás kérdésének tanulmányozásánál, figyelemmel méltassuk. (Az erre vonatkozó statisztikai adatok bő kivonatát a 31—38. számú táblázatban közöljük.) Ha nem a faji hovátartozást nézzük, a magyarországi születésű egyének száma fejezi ki legjobban a Magyarországból Németországba elszakadt néptömeget és ennek fokozatos növekedését. Ezeknek száma még húsz évvel ezelőtt igen csekély volt, a következő években gyorsabban emelkedett, az utolsó évtizedben pedig rohamosan felszökött. Az egész Német birodalomban élő magyarországi születésű egyének száma volt ugyanis: 1880-ban ............................................................................. 5.705 1885-ben.............................................................................. 6.775 1890 ben............................................................................... 9.252 1900-ban............................................................................. 23.639

E számok már magukban véve igazolják a Németországba szakadt magyarság gyors növekvését; minthogy pedig a szülőhely critériuma kizárja azt a feltevést, hogy az egyes népszámlálások 140 ) A megfelelő adatokat a német császári statisztikai hivatal „Statistik des Deutschen Reichs“ czímű gyűjteményes munkája közli, még pedig az 1880. évi népszámlálást az 57-ik, az 1885. évit az új folyam 32-ik, az 1890. évit a 68-ik, az az 1900. évit a 150. és 151. kötetben; az 1895. évi népszámlálás eredményei a Vierteljahrs-Hefte zur Statistik des Deutschen Reichs czímű folyóirat 1897. és 1898. évi folyamában közöltettek. A porosz népszámlálások (1880, 1885, 1890,1895,1900) eredményeit a Preussische Statistik czímű gyűjteményes munka közli, még pedig a 06., 96., 121., 148. és 177. kötetekben.

247 eredményei közötti eltérések a népesség természetes gyarapodáséból erednek, kétségtelen, hogy az egész számbeli gyarapodás új elemek bevándorlásában leli magyarázatát. Csak a számbeli gyarapodás is bizonyítja tehát, hogy húsz év alatt elég jelentékeny néptömeg vándorolt ki Németországba; ha pedig az időközben beállott halálozásokat is figyelembe vehetnők, ez a szám még érezhetően fokozódnék. A Német birodalomban élő véreink legnagyobb része Porosz-, Bajor- és Szászországban telepedett le, ahol ugyanis a magyarországi eredetű lakosság létszáma a következő volt:

Ebben a három országban a magyarság létszáma nemcsak absolute a legnagyobb, de egyúttal húsz évi gyarapodása is a legjelentékenyebb. Egyes kisebb német államokban ugyan intensívebb gyarapodás is észlelhető, de ott a mozgalom csekély absolut méreteinél fogva kevésbbé fontos. Számra nézve egészen jelentéktelen p. o. a magyar eredetű népesség az egészen apró német államokban, amelyeknek nagy részében százra sem rúg a számuk, sőt azon jóval alul is marad. A fentemlített három államon kívül még Württemberg, Baden, Hessen, Hamburg és Bréma szerepel némileg nagyobb tételekkel, de a húsz év folyamán ott jelentékenyebb változások nem igen álltak be. Érdemes azonban a magyarság eloszlását a három legjelentékenyebb államon belül kisebb területi egységek szerint szemügyre venni. Ebben a tekintetben az idők folyamán lényeges változások álltak be. A Porosz királyság alkotó részei közül (Berlin városát is ilyennek számítva) 1880-ban Sziléziában volt a legtöbb magyarországi születésű egyén (682), utána pedig közvetlenül Berlin következik 543 egyénnel. Öt évvel reá Berliné volt az elsőség, és ezt a posidóját 1890-ben is megtartotta. Tíz évvel reá azonban Berlin, daczára magyar népessége erős szaporulatának, ismét háttérbe szorult, még pedig oly provinciával széniben, melynek 1880-ban még semmi jelentősége sem volt a magyarországi kivándorlás tekintetében: ez Westfalen, ahol ma már 3.395 magyar él, míg húsz évvel ezelőtt csak 144! Westfalenhoz hasonló emelkedést mutat a Rajnai provincia is, ahol a magyarországi születésű népesség létszáma 199-ről 2.700-ra szökött fel, míg ezzel szemben Sziléziában

248 692-ről csakis 1.960-ra, a többi provinciákban pedig még ennél is jelentéktelenebb a magyarság gyarapodása. Kétségtelen tehát, hogy Berlint kivéve, mely birodalmi székvárosi jelentőségénél fogva mind több magyar embert vonz magához, és kivéve Sziléziát, melynek Magyarországhoz való közelsége teszi érthetővé a magyarországi népesség odahúzódását: Poroszországnak két része van, hová jelenleg nagy mértékben vándorol ki népünk: Westfalen és Rheinland. Ez a jelenség annál feltűnőbb,

10. sz. A Németbirodalom magyarországi születésű népessége 1900. évben.

mivel Poroszországnak hazánktól éppen legmesszebb eső két provinciája az, mely felé ma legintensívebb a kivándorlás, és mivel ez a mozgalom tisztán és kizárólag az utolsó évötöd folyamán nőtt ekkorára. Igaz ugyan, hogy 1895-ből nem állnak rendelkezésre a szülőhely szerinti megfelelő adatok; de a honossági statisztikából világosan kitűnik, hogy ez a mozgalom csakis 1895. óta fejlődött ki, mert még ezen évben is igen jelentéktelen volt a magyar honosok száma úgy Westfalenben, mint a Rajnai tartományban. Mindkettőnek, valamint Sziléziának és Berlinnek ide vonatkozó adatait a következő összeállításban mutatjuk be:

249

Ha ezek után közelebbről vesszük szemügyre a magyarországi születésű népességnek földrajzi eloszlását, — amint ezt a 10. sz. térkép mutatja — úgy azt látjuk, hogy Bréma, Hamburg, Berlin és Mecklenburg-Strelitz kivételével a Németbirodalom éjszaki és keleti részeiben ritka a magyar származású népesség, ellenben a Közép- és Déli Németországban, valamint főleg a nyugati részeken jóval sűrűbb. Porosz-Sziléziában különösen a liegnitzi kormányzósági kerület tűnik ki sűrűbb magyar lakosságával, míg Bajorországban a keleti és déli kerületekben tömörülnek honfitársaink. Hasonló sűrűek a magyarországi születésű egyének a Rajna mentén a düsseldorfi és münsteri kormányzósági kerületekben, de legnagyobb számmal vannak az arnsbergi kerületben, hol 10.000 lakóra 18.j magyar származású egyén jut. Az alábbi felsorolásban a magyarországi származású népesség sűrűségét mutatjuk be államonként, Poroszországon belül pedig kormányzósági kerületek szerint. Tízezer lakóra jutott magyarországi születésű:

250

Az itt vázolt topographiai eloszlásban a városok nem szerepelnek külön, hanem — Berlint kivéve — bennfoglaltatnak azon kormányzósági kerület (Regierungsbezirk) adatai között, melynek területén feküsznek. Hiányos maradna azonban vázlatunk, ha a magyarságnak a nagyobb városokban való elterjedését legalább röviden fel nem említenők. A porosz statisztika erre vonatkozólag 1880 óta közöl adatokat, amennyiben kimutatja, hogy a 20.000-nél több lakóval bíró városokban és mezővárosokban hány magyarországi születésű egyén (illetve magyar honos) találtatott. Ezen adatokból már most kitűnik, hogy a Poroszországban letelepedett magyarországi születésű egyének közül

Ezekből látjuk, hogy honfitársainknak több mint fele a nagyobb városokban él s hogy ez az arány a nyolczvanas években emelkedett, azóta azonban ismét kissé apadt. Ennek az oka kétségkívül abban rejlik, hogy az utolsó évtizedben aránylag erősen megindult kivándorlásunk most már nem csak a városok felé gravitáló intelligensebb elemeinket hozza mozgásba, hanem a mezei gazdálkodásból és napszámból élő ama néprétegeket is, melyek nagy mennyiségben szolgáltatnak munkáskezeket a vidékre is, amint ezt p. o. Westfalen és Rheinland tartományok mutatják. Ebben a két provinciában ugyanis azt látjuk, hogy a 20.000-nél népesebb városokban és községekben élő magyarságon kívül még tekintélyes számmal vannak honfitársaink, kik kisebb községekben, tehát a vidéken élnek, ahol kétségkívül a mezei munka nyújt nekik foglalkozást és kenyeret. A magyarság terjeszkedése abból is megítélhető, hogy évrőlévrc csökken azon városok száma, melyekben magyarországi születésű egyének nem találtatnak, viszont a magyaroknak egy-egy városra jutó átlagos lélekszáma fokozatosan emelkedik. Látjuk ugyanis, hogy

nem lakott magyarországi születésű egyén (magyar honos 1900-ban 8 városban nem volt), az egy-egy városra jutó átlagos magyar

251 lélekszám pedig 1880-ban 28, 1885-ben 24, 1890-ben 33, 1900-ban pedig már 54 volt. Ha már most szemügyre vesszük a magyarok számát az egyes városokban — miként azt a 33. sz. táblában kimutattuk — úgy természetesen Berlin a maga 2.945 magyarországi születésű lakójával messze túlhalad minden más várost. Berlin szomszédvárosai közül csak Charlottenburgban találunk magyarokat nagyobb számmal (238), a többi népes külvárosokban, minő Schöneberg, Rixdorf vagy Spandau, már sokkal kisebb számmal élnek honfitársaink. Keleti· Poroszországban Königsbergben, Pommern tartományban Stettinben, Posenben a hasonnevű városban van aránylag legtöbb magyar, de sehol sem hatvannál több, Nyugati-Poroszországnak pedig egyik varosában sem találunk húsznál többet. Szilézia tartományban van a magyarságnak Berlin után legnagyobb gócza, Boroszló (Breslau), ahol 427 magyarországi születésű egyén, közte 353 magyar honos van, kétszer annyi mint 1895-ben (159). A Szász provinciában, Schleswig- Holsteinban és Hannoverben nagyobb magyar telepek nincsenek, aránylag legtöbb a magyar Magdeburgban (81), Altonában (69) és Hannoverben (89). Annál nagyobb magyar lakosságot találunk Westfalenben és a Rajnai provinciában. Itt főleg három város válik ki: Dortmund 250, Wanne 289 és Buer 188 lakóval, de ezeken kívül még több kisebb községben is aránylag sok a magyar, így Bismarckban (21.000 lakóval) 49, Recklinghausenben (17.000 lakó) 40, Schalkeben (26.000 lakó) 24, Herneben (28.000 lakó) 20. Feltűnő a magyarok tömörülése a Rajnai tartományban. Itt a nagy gyári vidék Essen körűi több jelentékeny magyar telepet hozott létre, melyek közül legnépesebbek Hamborn 391, Oberhausen 212, Borbeck 136 és Essen 109 magyarországi lakóval. Mindezek a legújabb időben nyerték magyarországi lakosságukat; szembeszökő példa reá Oberhausen, melynek ma 191 magyar honos lakója van, öt évvel előbb pedig csak két magyar állampolgár lakott benne. (Hasonló viszonyokat mutat a westfaleni Dortmund is, ahol a magyar honosok száma 5 év lefolyása alatt háromról kétszázegyre szökött fel.) Az előbb említett községeken kívül a Rajnai provinciában még Cöln és Düsseldorfban van nagyobb számmal magyar, amott 189, itt 118, de ezeknek már régebb időben is volt magyar eredetű lakosságuk, míg a Rajnai tartomány és Wesfalen többi városai és népesebb községei majdnem kivétel nélkül a tizenkilenczedik század utolsó éveiben nyerték magyar eredetű lakosságukat.

HUSZONHETEDIK FEJEZET. A Németországban élő magyarok demographiai viszonyai. Az előzőkben röviden vázolván a magyarországi születésű népességnek topographiai eloszlását, immár a tüzetesebb adatokra, még pedig elsősorban a magyar honosokra vonatkozó adatok elemzésére térünk át. Valamennyi népszámlálás eredményei igazoljuk, hogy a magyar honosok száma kisebb a magyar születésűek számánál. Az egész Németbirodalomban volt ugyanis a magyar állampolgárok száma 1895-ben 6.845, 1900-ban pedig 19.892, míg a Németországban élő azon honfitársaink száma, kik Magyarországban pillantották meg a Napot, az utóbbi évben 23.639-re rúgott. Ha pedig· csak Poroszországot nézzük, amelyből öt év adatai állanak rendelkezésre, azt találjuk, hogy

Ezek az adatok több szempontból érdekesek. Először is szemünkbe ötlik az a jelenség, hogy magyar honos mindig kevesebb van, mint magyar születésű egyén, kétségtelen tehát, hogy a kivándorlottaknak egy része magyar honpolgárságát máris elvesztette. Másodszor látjuk, hogy 1880-ban a magyar honosok csak 37‘ 8 százalékát tették a hazánkból kivándorlottaknak, míg ez az arány jelenleg már a 80 at is meghaladja; könnyen következtethetnek már most ebből, hogy a helyzet ránk nézve javult s Németországba szakadt hazánkfiai ma szívósabban ragaszkodnak ősi hazájukhoz, mint régebben. Ez azonban hamis következtetés volna. Mert először is nem tudunk oly érzelmi momentumot, mely a mai cosmopolita és utilitáris világfelfogás mellett az eredeti honpolgársághoz való szívósabb ragaszkodást valószínűvé tenné, másodszor pedig nem szabad felednünk, hogy a magyar honpolgárok számának növekedése részben az ő természetes szaporodásukra is vezetendő vissza, (a magyar állampolgároktól Németországban született gyermekek, valamint házasság folytán idegen születésű nejeik szintén fokozván a magyar honosok számát), miért is az új kivándorlók között, kiknek számát a magyar születésű egyének népszámai közötti különbözet közvetlenül adja, annyival kevesebb lesz a magyar honos, amennyi

253 a magyar honosoknak Németföldön természetes szaporulata volt. Ilyformán kétségtelen, hogy a Németországba költözött honfitársaink sokkal nagyobb mértékben válnak meg magyar állampolgárságuktól, mint amennyire az a honosságra vonatkozó statisztikai adatokból közvetlenül kitűnik. A magyar honosoknak földrajzi megoszlása lényegében hasonló azon topographiai tagozódáshoz, melyet fentebb a Magyarországból eredő németországi népességről ismertettünk. Berlinen és Szilézián kívül Westfalen és a Rajnai tartomány előtérbe nyomulását már jeleztük volt. Egyes jellemző sajátságokat azonban nem hagyhatunk megemlítés nélkül. Legfeltűnőbb a Berlinben élő magyar honosok és magyar születésűek számának majdnem teljes megegyezése: 2.945 magyarországi születésű egyénre 2.897 magyar honos jut. Ehhez egészen hasonló jelenséget látunk Bajorországban, Württembergben és Badenben. Mind a négy helyen pedig több a magyar honosságú nő, mint ahány magyarországi szülött ottan él. Világos már most ebből, hogy e helyeken a nőknek egy része idegen (nem magyar) születésű s csak férjük útján vált magyar honossá, ami tehát megerősíti fenntebbi állításunkat, mely szerint a magyar honosságú népesség gyarapodásának egy része a természetes szaporulatra, ill. házasságkötésekre vezetendő vissza. Ebből a szempontból érdemes összehasonlítást tenni a férfi és női népesség között:

vagyis: míg a magyarországi születésű férfiak között húsz év alatt megkétszereződött a magyar honosok aránya, addig a nők körében háromszorosára fokozódott ez az arány. Ha ezek után a Németországban élő magyarok demographiai structurájál vesszük szemügyre, mindenekelőtt feltűnik a nők cse-

254 kély aránya. Akár a szülőhely, akár a honosság ismérve alapján vizsgáljuk kivándorlottjainkat, arra az eredményre jutunk, hogy a nők csak harmadrészüket teszik, sőt régebbi időben még ennél is kevesebbet. Az arány, különösen a magyarországi születésűekre nézve, meglehetősen állandó, ami arra utal, hogy azok az okok, melyek főleg a férfiakat indítják kivándorlásra, alig vannak változásoknak alávetve. A magyar honosok közt a nemi arány nagyobb ingadozásoknak van alávetve, természetes folyománya gyanánt azon, már fenntebb említett okoknak, melyek a honosság megváltozását idézhetik elő. A Németország felé végbemenő kivándorlás tehát egészen más jellegű, mint az a nagy áradat, mely Ausztriába hömpölyög. Itt a két nem majdnem egyenlő arányban vesz részt a mozgalomban, tehát egyrészt családok mennek ki, másrészt a nők önállóan is tömegesen indulnak útnak munkakeresés czéljából; Németországban ellenben a nők leginkább csak mint a kivándorlónak családtagjai szerepelnek, önállóan csak kis mértékben szánják rá magukat arra, hogy hazájukból elszakadva, új otthont alapítsanak. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint ugyanis a következő volt a Németországban élő honfitársaink nemi eloszlása:

Hogyha egészben véve, mint ezen adatokból látjuk, a nemek aránya a magyarországi eredetű népesség körében az idő folyamán meglehetősen állandó is, topographiai eloszlásában mégis elég nagy különbségek ismerhetők fel. Itt érvényesülnek ugyanis legélesebben azon kereseti tényezők, melyek a népesség egyes rétegeinek kivándorlására hatással bírnak. A nagyvárosok minden államban a vidéki népesség jelentékeny tömegeit s ezekben különösen számos nőt (cselédet stb.) vonzanak magukhoz; a külföldre nézve azonban ez a jellemző vonzás természetesen — már a nagy távolságnál

255 fogva sem — áll fenn, innen van, hogy a németországi nagyvárosokban átlag aránylag valamivel kevesebb magyar eredetű nőt találunk, mint a vidéken; száz magyarországi eredetű lakos között volt ugyanis nő 1900-ban:

A különbség magában véve nem nagy, de jelentősége fokozódik azáltal, hogy a nőnem már általában véve is igen kis aránynyal van képviselve németországi kivándorlottjaink közt, minek folytán ezen aránynak éppen a nagyvárosokban való csökkenése még feltűnőbbé válik. Vannak azonban egyes városok, ahol a nőnem aránya magasabb, így Drezdában 48.4, Berlinben 45 4. Hamburgban 39.5, M. m. Frankfurtban 35.1, Lipcsében 33.8, Boroszlóban 32.8 és Münchenben 32.1 százaléka a magyarországi népességnek nő. Általában azt vesszük észre, hogy rendszerint oly városokban, melyekben tömegesebben laknak magyarok, több a nő, míg ott, ahol a magyarok csak elszórtan élnek, a nők száma rendszerint igen csekély. Ugyanez áll nemcsak a városokról, hanem általában az egész Német birodalomról is Oly államokban vagv provinciákban, melyekben a magyarság száma általában csekély, a nők aránya felette kicsiny, így Ost- és Westpreussenben, ahol csak 14—15% a nő; ezzel szemben abban a két provinciában, a melyben a magyarság legtömegesebben él, t. i. Westfalenben és Rheinlandban, a nők aránya 40.8 és 39.5 százalékig emelkedik. Tájékozásul közöljük az 1900. évi népszámlálás alapján a nemek eloszlásit Poroszország egyes provinciáiban és a Német birodalom azon államaiban, melyekben a magyarországi eredetű népesség száma legalább háromszáz lélekre rúg:

Westfalen és Rheinland porosz provinciákról említettük, hogy azokban a nők aránya — kerek negyven százalékkal — a legma-

256 gasabb. Bár még itt sem találjuk meg a két nem közti azon helyes arányt, mely minden zártkörű és szaporulatában magára utalt népesség egészséges mozgalmának nélkülözhetlen kelléke, e két tartományban mégis legközelebb áll a magyar eredetű népesség structurája azon szabályos összetételhez, mely a modern társadalmi és családi viszonyok jellemző ismérve. Nincsenek ugyan adataink, melyek e néprétegek családi állapotának alakulását megvilágítanák, de a nemi arányból és a korok megoszlásából feltétlenül arra következtethetünk, hogy e két provincia magyar lakosságában kell lennie a legtöbb családnak és itt száll alá a családi köteléken kívül álló magányos kivándorlók száma az aránylag legkisebb minimumra, míg a Német birodalom többi részeiben aránytalanul magasnak kell lennie. Hogy erre a kérdésre világot vethessünk, szemügyre kell vennünk a Magyar birodalom népességének kor-eloszlását, még pedig azon korcsoportok szerint, amelyeket a legutóbbi német népszámlálás a Németországban élő magyar eredetű (születésű) népességről közöl. Az 1900. évi népszámlálás eredményei szerint hazánk népességének közel 38 százaléka tizenhat évnél fiatalabb, a 16-ik és 30-ik életév, valamint a 30— 50. életév között egyaránt 23—23 százalék áll, 13 százalékra rúg az 50—70 évesek száma és végűi a legöregebbek harmadfél percenttel szerepelnek. Németországban élő véreink korösszetétele ettől tökéletesen eltérő. Akár csak Poroszországot, akár az egész német birodalmat vegyük szemügyre, úgy látjuk, hogv a legfiatalabb korosztály aránya felényire száll alá, ellenben a 16—30 évesek kategóriája majdnem kétszeres súlylyal lép fel s a 30—50 évesek is sokkal nagyobb számmal vannak, mint hazánkban. A százalékos koreloszlás ugyanis a következő:

Ha már most figyelembe vesszük, hogy hazánkban népünknek 47 százaléka áll 16—50 éves kórban, a Németországban élő ki vándorlovaink közt ellenben 73 százalék, a gyermekek aránya azonban ott daczára ennek felével kisebb mint Magyarországon: akkor teljes határozottsággal állíthatjuk, hogy a felnőtt korban álló kivándorlottjainknak aránylag csak csekély része él házasságban, tehát eme néprétegek demographiai structurája teljességgel nélkülözi ennek természetes összealkotását, hanem inkább családi köteléken kívül álló s egymáshoz idegen egyének halmozódás adja meg neki a jellemző vonását. Ezt a feltevésünket Németországban élő honfi-

257 társaink korstatisztikája még meggyőzőbben igazolja, ha a korosztályokat a nemekre bontjuk szét. Azt látjuk ugyanis, hogy a finem korosztályok szerint lényegesen másképen épül fel, mint a nőnem, holott a népesség korösszetétele a két nemen belül (kisebb eltérésektől eltekintve), majdnem azonos szokott lenni. míg ugyanis a férfiaknak közel fele áll a 16—30 éves korban, addig a nők közt ezen korosztály csak 33 százalékkal szerepel, viszont a leánygyermekek kétszer oly gyakoriak, mint a fiúgyermekek. A Németországban élő magyarországi születésű lakosság összetétele ugyanis a nemek szerint ekként alakul:

Azokat a nagy eltéréseket, melyek ezen felsorolásban a két nemek kormegoszlása tekintetében szemünkbe ötlenek, csak úgy érthetjük meg, ha a korosztályok arányain kívül absolut számukat is figyelembe vesszük. A gyermekkor tekintetében mutatkozó eltérést magyarázni egyáltalában nem lehet, hiszen gyermekek egymagukban nem vándorolnak ki, a kivándorló családok körében pedig a gyermekek nemi arányára nézve semmiféle szabálytalanság nem tételezhető fel. Tényleg a csak látszólagos százalékos eltérés onnan van, hogy a kivándorlóit férfiak összege kétszer akkora, mint a nőké: a Németországban élő magyarországi eredetű gyermekek majdnem egyformán oszolnak meg a két nem szerint: (2.075 fiú és 1.924 leány) s ez az arány a birodalom minden részében megközelítőleg ugyanaz. E gyermekek figyelmen kívül hagyásával a felnőtt népesség nemi aránya természetesen még szembetűnőbbé válik: 13.756 férfival szemben csak 5.884 nő áll, vagyis 70 és 30 százalék. Ha már most feltennők, hogy a nők kivétel nélkül mind házasságban élnének és pedig mindnyájan magyarországi születésű férfival keltek volna össze (ami természetesen merő hypothesis), akkor is 7.872 magyarországi felnőtt férfi maradna hátra, aki házasságra nem lépett (vagy kinek házassága már felbomlott), tehát a felnőtt férfiaknak 57.2 százaléka nem él házasságban, míg ez az arány Magyarországon csak 32 százalékot tesz.141) íme tehát, ily 141) Felmerülhet ugyan az az ellenvetés, hogy a fennmaradó 7.872 magyar származású férfi idegen (német) nőt vehetett feleségül; ez az ellenvetés elméletileg helyes, de ha figyelembe vesszük azt, hogy a házasulási arány ezer lélek után

258 óriási a különbség Németországban élő véreink családi összetétele és azon nemzet természetes összetétele között, melyből azok kikerültek. Bátran állíthatjuk tehát ezek után, hogy a Németországba irányuló kivándorlás nem hatja át népünknek minden rétegét egyaránt, hanem túlnyomó részben olyan felnőtt férfi elemeket vonz magához, melyek családot még nem alapítottak és melyek ekként minden rokoni köteléket elszakítva, egymáshoz idegenek gyanán mennek ki a nagy Német birodalomba, új jövőt próbálandók a mieinknél sokkal kedvezőbb gazdasági feltételek mellett. Ha ez az állításunk általánosságban véve helyes is, egyes részletekben mégis eltérések ismerhetők fel az általános igazságtól. Azt tapasztaljuk ugyanis a 35. sz. tábla figyelmes megtekintéséből, hogy kivándorlottjainknak kormegoszlása a Német birodalom különböző részeiben más-más, egymástól lényegesen eltérő. Már a nemi arány tárgyalásánál említettük, hogy egyes provinciák, mint p. o. Westfalen és Rheinland magyar kivándorlóinak demographiai habitusa lényegesen eltér a birodalmi átlagtól s leginkább közelíti meg nemzetünk ebbeli viszonyait, a korkép pedig ebbeli állításunk helyességét mindenben beigazolja. Ha a Német birodalomnak csakis azon részeit vesszük elemzés alá, melyekben honfitársaink jelentékenyebb számmal élnek, úgy azon átlagtól, melyet fentebb kiszámítottunk volt, nagyon jelentékeny eltéréseket vehetünk észre úgy felfelé, mint lefelé. Egyrészt ugyanis azt látjuk, hogy a kivándorlóinkra kimutatott 16’9%-nál helyenként még sokkal kisebb a gyermekek aránya, másutt azonban a gyermekek gyakorisága igen jelentékenyen, szinte meglepően fokozódik; ezzel szemben pedig a magasabb korosztályok frequentiája erősen emelkedik, illetve alászáll. A gyermekarány csökkenését mindenekelőtt a nagyvárosokban észlelhetjük, ahol, mint p. o. Berlinben a 6—16 éves gyermekek az összes magyaroknak csak 7.9 százalékát, Hamburgban 6.3 százalékát és Münchenben 10.1 százalékát teszik. Ezzel szemben Rheinlandban 29.2, Westfalenben pedig 32.1% a 16 éven aluli gyermek, utóbbi helyen majdnem annyi, mint hazánkban. Az erejök teljében álló korosztályok (16—30 év) természetesen jóval erősebben vannak képviselve, mint hazánkban; csak 8—9 szokott lenni, a külföldre kivándorlottak pedig rendszerint kisebb mértékben nősülnek, akkor nyilvánvaló, hogy az utolsó öt év alatt magyarországi férfiak és németországi nők között létrejött házasságok száma oly csekély (legfeljebb 80—100-ra rúghat), hogy a fentebbi érvelés helyességét legkevésbbé sem gyengítheti.

259 Berlin 48, Bajor-, Szászország és Württemberg 45 százalékkal a maximumot mutatják, Rheinlandban és Westfalenben ellenben — 38 és 35%-al — közeledést látunk hazai viszonyainkhoz; ugyanez az arány a 30—50 évesek tekintetében is, csakhogy itt a szélsőségek már sokkal kisebbek. Az erre vonatkozó legjellemzőbb adatok a következők:

Mindezek az adatok pedig azt igazolják, hogy — miként említők — kivándorlóink demographiai habitusa lényegesen más, mint a magyar népé; az eltérés legkirívóbb a nagyvárosokban, melyeket főleg családot nem alapított, teljes munkaerőben levő férfiak keresnek fel, míg a vidékre özönlő kivándorlóink — kivált Westfalenben és Rheinlandban — jó részben családostól telepednek ki s így legalább megközelítik azt a demographiai habitust, mely Magyarország népességét jellemzi. Ezek után áttérünk a Németországban élő honfitársaink nemzetiségi viszonyainak ismertetésére. Ezt a kérdést megvilágító adataink az egész Német birodalomra vonatkozólag csak 1900-ból vannak; 1890-ből továbbá Poroszország mutatta ki a magyar honosok anyanyelvét, végül elszórt egyes adatok állnak rendelkezésre Szászországból és Württembergből. Vegyük szemügyre mindenekelőtt a porosz adatokat. Az 1890. évi népszámlálás eredményei szerint 2.846 magyar honos élt Poroszországban, de az anyanyelv szerinti feldolgozás142) csak 2.809 egyént részletez. Az erre vonatkozó táblázat, melyet alább (38. sz.) egész terjedelmében közlünk, rendkívül tarka néprajzi egyveleget varázsol szemeink elé; legelőször szembeötlik a statisztikát több külföldi államban jellemző ama sajátszerűség, hogy két anyanyelvvel bíró egyéneket is mutat ki, — 142

) Zeitschrift des Preussischen Statistischen Bureau. 33. Jahrgang. 1893.

81. lap.

260

261

262

263

264

265

266

267

268 oly családok tagjai, melyekben a szülők eltérő nemzetiségűek —; látjuk továbbá, hogy a poroszországi magyar honosok mindenféle nemzetiséghez tartoznak, — csak éppen a magyart nem tartották szükségesnek külön kimutatni, ez az „egyéb“ nyelvek közé van foglalva. A 2.809 magyar honos már most anyanyelve szerint ekként oszlik meg:

Az alább közölt táblázatban ezen adatokat provinciák szerint is részletezzük; munkánk korlátolt terjedelme azonban nem engedi meg, hogy a részletek bonczolgatásába bocsátkozzunk.

269 Sokkal becsesebbek az 1900. évi népszámlálásból rendelkezésre álló adatok, melyek a Német birodalom egész területén élő magyar, valamint magyar és német anyanyelvű lakosságot részletezik. Ezeknek végeredménye szerint a Német birodalomban 8.158 magyar 1.292 német és magyar anyanyelvű egyén él, összesen tehát 9.450 főre tehető a fajmagyar népesség száma. A magyarországi születésű népesség számához viszonyítva tehát 40 százalékra rúg a fajmagyar elem, de ennek az eloszlása is igen eltérő. A fajmagyar népesség aránya legmagasabb Brémában, Berlinben és Hamburgban, ahol a magyar születésűeknek 66, illetve 59 százaléka magyarajkú, megközelíti őket Württemberg és Szászország is, míg Pommernben és Posenben a magyar nyelvű lakos aránylag legcsekélyebb. Feltűnően csekély a magyarajkú lakosság Westfalenben és Rheinlandban is, ahova tehát — úgylátszik — túlnyomólag német anyanyelvű honfitársaink vándorolnak ki. Az alábbi felsorolásban kimutatjuk, hogy Poroszország provinciáiban s azon kisebb német államokban, melyekben nagyobb számmal él a magyarajkú lakosság, ez a magyarországi születésű népességnek hány százalékát teszi:

A német statisztika a magyarajkúakra vonatkozó táblázataiban a nemeken kívül a 14 éven aluliakat és felülieket is megkülönbözteti. A 9.450 magyarajkú egyén közül 6.619 férfi és 2.831 nő, kor szerint van pedig 971 gyermek (14 éven alúl) és 8.479 felnőtt egyén A gyermekek aránya rendkívül csekély, a tíz százalékot is alig haladja meg, egyes vidékeken azonban, mint p. o. Westfalenben, 25.5 százalékra száll fel. Annál feltűnőbb, hogy Rheinland magyarajkú lakói közül csak 15.1% gyermek van. A gyermekek száma oly csekély, mint a svédek, olaszok és oroszokat kivéve,

270 semmiféle más, Németországban élő idegen nemzetiségnél, a nők aránya is csak az olaszoknál kisebb. A 37. sz. táblában a magyar nemzetiségre vonatkozó adatokat egész terjedelmükben közöljük; ennek kiegészítéséül idecsatoljuk a nagyvárosokra vonatkozó adatokat is ennek kiegészítéséül idecsatoljuk a nagyvárosokra vonatkozó adatokat is.

Kiegészítéséül ide igtatjuk még azon adatokat is, melyek Szászországra vonatkozólag közzététettek.148) Ott 1.849 magyarországi születésű egyén közül 172 volt német és magyar anyanyelvű; a tiszta magyarajkúak száma bennfoglaltatik a 774 „egyéb” anyanyelvű egyén közt, kik túlnyomó részben idegen (nem német) állampolgárok. Érdekességüknél fogva ide igtatjuk az erre vonatkozó közléseket: Szászország magyarországi születésű népességének anyanyelve 1900-ban:

148 ) Dr. E. Würzberger: Die sprachlichen Verhältnisse der Bevölkerung des Königreichs Sachsen. Zeitschrift des K. Sachs. Statist. Bureaus. 48. Jahrgang 1902. Heft 2—4.) 182. lap és Statistisches Jahrbuch für das Königreich Sachsen. 32. Jahrgang. 1903. 4. lap.

271

Az eddig tárgyalt szempontoknál sokkal nagyobb jelentőségű az a kérdés, hogy a hazánkból Németországba kivándorolt egyének miként oszlanak meg foglalkozás szerint. Sajnos, hogy a német hivatalos statisztika — legalább az eddig közzétett forrásmunkákban, — erre nem terjeszkedik ki s így arra a fontos kérdésre, hogy mily néprétegek szolgáltatják a kivándorlókat, választ nem adhatunk. néhány apró adatot mindössze Lipcse város területéről bírunk,144) ahol azonban a magyarajkúak száma csak 193. Közülök 132-nek anyanyelve magyar, 61-é német és magyar. Kereseti viszonyaik szerint ekként oszlanak meg: ipar 78, (közte 4 nő), kereskedelem és forgalom 34 (3 nő), házi szolgálatok 7 nő,· szabad keresetek (értelmiség) 13 (7 nő), összesen 132 kereső egyén, (közte 21 nő); hozzájárul 16 foglalkozás nélküli egyén (6 nő) és 45 családtag (37 nő). Közülök 11 egyén (közte 1 nő) kiképzése czéljából tartózkodott Lipcsében. A fent említett iparosok közt volt: 6 lakatos, 7 drótkötő, 16 egyéb kézműves, 14 kocsis közlekedési vállalatokban stb. Érdekes jelenség, hogy a 193 magyar anyanyelvű egyén közül 169 született Magyarországban, 18 Ausztriában, 5 Lipcsében és 1 Sziléziában. Hitfelekezet szerint volt közöttük 36 ág. evangélikus, 6 református, 108 róm. katholikus, 39 izraelita s 4 egyéb vallású. Ezenkívül 7 horvátajkú egyén is élt Lipcse városában. Ezekben összefoglaltuk azon statisztikai anyagot, mely a Németországban élő magyarokról rendelkezésre áll. A kép, melyet vázoltunk, korántsem teljes, különösen a kereseti viszonyok tekintetében érezhető űr tátong fejtegetéseinkben; mindazáltal azt hiszszük, hogy ezen adatok elemzésével nem végeztünk hiábavaló munkát, kivált azért, mivel ezt a bő anyagot eddig minálunk egyáltalában nem méltatták figyelemre. 144 ) Die Ergebnisse der Volkszählung vom 1. Dezember 1900 in der Stadt Leipzig. IV. Theil. Leipzig 1903.

Nyolczadik szakasz. Magyarok a Balkánfélszigeten.

HUSZONNYOLCZADIK FEJEZET. Magyar honosok Bosznia-Hercegovinában. Bosznia-Hercegovina occupatiója a magyarországi kivándorlásnak új teret nyitott meg. Az occupált tartományt úgy természeti fekvése, mint politikai állása hazánknak mintegy gyarmati jellegű függelékéül jelölte ki, ahová a népesség fölöslege vagy existentiájában veszélyeztetett rétegei természetes lefolyást találhatnának De ha tény is, hogy a magyarok kivándorlása Bosznia felé az újabb időben szembetűnően fokozódott, mégis elenyésző csekély az a mozgalom azon óriási áradattal szemben, mely Amerikába viszi népünk százezreit. Kormányzatunknak arra kellene törekednie, hogy az Amerikába való kivándorlás könnyítése helyett inkább Bosznia felé fordítsa kivándorlásunk árját, mely tartományt eddig nagyobbára csak horvátok keresték fel; a horvát kivándorlók alacsony művelődési foka mellett a magyarok magasabb intelligentiája ott jobban biztosítaná jövőjüket, mint amennyire lehetséges az Egyesült-Államokban, amelyeket a magyaroknál sokkal magasabb culturfokon álló népek árasztanak el s ahol a magyaroknak már csak a legselejtesebb munka jut. Sajnos, hogy eddig jóformán semmi sem történt abban az irányban, hogy a magyar nemzet Bosznia-Hercegovinában tért foglaljon s e tartomány jelenleg gazdaságilag egészen Ausztria érdekkörébe tartozik. A legrégibb adatok, melyek a Bosznia Hercegovinában élő magyar hnnosokra vonatkoznak, 1880-ból valók; ezen év utolsó napján 11.765 magyar honpolgár élt itt, szemben 4.510 osztrákkal. 1885-ből, amidőn új népszámlálás hajtatott végre, a magyar honosok száma külön nem mutattatott ki, említettük azonban már fentebb (53. lapon), hogy ez évben mintegy 15—16.000 főre becsülhetjük számukat. Tíz évvel reá már 42.358 magyar honost constatált

L L O Y DN Y O M

273 a népszámlálás.145). A 15 év alatti gyarapodás tehát 30.593 lélek, vagyis évente 16.25%, a mi minden esetre igen jelentékeny arány, mely eléggé igazolja, hogy Bosznia viszonyai az ott letelepülőkre nézve nem lehetnek kedvezőtlenek. A magyar honosok elterjedése a 15 év alatt, melyről adataink vannak, lényeges átalakuláson ment át. 1870-ban a magyar honosoknak közel két harmada a bihaci kerületben élt, egy-egy tized a banjalukai és dolnja-tuzlai kerületekre esett, a többiekben pedig igen csekély számmal éltek honfitársaink. 1895-ben ellenben a népességnek csak egyharmada jutott a bihaci kerületre s kétharmada a tartomány többi részére. így látjuk, hogy míg a bihaci kerületben a honosok száma csak megduplázódott, addig a travnikiban háromszor, a sarajevoiban ötször, a dolnja-tuzlai és mostari kerületben hatszor s a banjalukaiban nyolczszor annyi magyar honos él ma, mint 1880-ban. Magában Sarajevo fővárosában is meghatszorozódott a szám: 754 magyar honos helyett ma már 4.241 él ott. A két népszámlálás eredményei szerint volt ugyanis a magyar honosok száma:

Ha közelebbről tekintjük a Bosznia-Hercegovinában élő magyar honosok földrajzi eloszlását, úgy a 39. sz. táblából, valamint a mellékelt térképből azt látjuk, hogy azok a fővárostól, Sarajevotól eltekintve, legsűrűbben a tartomány éjszaknyugati részében élnek. Itt 146 ) Hauptresultate der Volkszählung in Bosnien und der Hercegovina vom 22. April 1895. Sarajevo 189β. E nagy munka I. kötete az 1—587. lapon minden egyes községben élő magyar honosok számát közli. A magyar honosokra vonatkozó adatok tüzetes feldolgozását azonban csak Strauss János nyújtja: Die oesterreichischen und ungarischen Staatsangehörigen in Bosnien und der Hercegovina fz. munkájában (Statistische Monatsschrift, 1897. évfolyam 6—7. füzet.) Ennek rövid kivonatát közli Dr. Kreutzer Béla: Magyar állampolgárok Bosznia-Hercegovinában. (Közgazdasági Szemle. XXI. évf. 1897. 888—893. lap.)

274

a krupai, petrovaci és bihaci járásban ezernél több magyar honost találunk tízezer lakó közül, tehát a lakosságnak több mint tizedrésze magyar állampolgár. Jelentékeny számmal élnek még Banjaluka kerületben is, különösen a horvát-szlavon határ mentén. Dél felé erősen gyérül a népesség, s a travniki kerületben a leggyérebb, (tízezer lakóra csak 65,) a Boszna-völgyben ismét nagyobb tömegekben halmozódik fel, de magában a fővárosban nem éri el a bihaci, krupai s petrovaci járásokban észlelhető sűrűséget. A tartomány déli részében általában jóval gyérebbek a magyar honosok, mint az éjszaki részben, de a novipazari és montenegrói határ mentében mégis jóval sűrűbb a magyar honosságú népesség, mint a dalmácziai határ mentén, ahol az arányszám — Mostar városától eltekintve — mindenütt 50-en, sőt helyenként 20-on alul is marad (tízezer lakó után számítva). A magyar honosok gyakorisága a kerületekben a következő:

A járások közül pedig a következőkben leggyakoribbak a magyar állampolgárok (ugyancsak 10.000 lakóra számítva):

Mind e járások, valamint a 200-on felül levők is, Sarajevo és Mostar városok kivételével a horvát-szlavon határ mentén húzódnak el s így már abból is következtethető, hogy a magyar honosok leginkább hazánknak drávántúli részéből kerülnek ki. Tényleg úgy is van, mert 42.358 magyar honos közül 32.754 horvát-szlavon illetőségű s csak 9.604 magyarországi. Utóbbiaknak legnagyobb része (4.380) a dolnja-tuzlai kerületben tartózkodik s itt főleg a bjelinai járásban, a Drina és Száva össze folyása között, ahol számuk 2.131-re rúg; a vele határos brekai s dolnja-tuzlai járásokban is igen számosak még. Ezeken kívül csakis Sarajevo városában,

275 továbbá a derventi és bosna-gradiskai járásokban élnek a magyarországi illetőségű magvar honosok nagyobb számmal. A horvátok az országukba beékelt bihaci kerületben legszámosabbak, ahol 15.879 főt számláltak, de a banjalukai kerületben is 8.810, a dolnjatuzlaiban 3.145 s a sarajevoiban 3.136 horvát él. A magyarok egyedül a tuzlai kerületben vannak nagyobb számmal, mint a horvátok, megközelítik az utóbbiak számát a sarajevói kerületben is, ellenben a bihaci kerületben majdnem teljesen hiányoznak s a travnikiban és mostariban is csak néhány száz fővel vannak képviselve. Látható tehát, hogy Horvát-Szlavonországbói erős a behúzódás s ez leginkább a vele határos nyugati és éjszaki kérőietekre terjeszkedik ki, míg a tulajdonképeni magyarok a tartomány éjszakkeleti részében legszámosabbak, de a banjalukai és sarajévoi kerületekben is számot tesznek. Ha ezek után azt kérdezzük, hogy a Bosznia-Hercegovinában élő magyar honosok hazánknak mely részeiből erednek, úgy a fentebbiekből már tudjuk, hogy több mint ¾-ed részük (77.3%) horvátszlavón illetőségű magyar honpolgár és alig egynegyed részök az anyaországból váló. A 40. számú táblának erre vonatkozó adataibó látjuk, hogy a magyar kivándorlóknak teljes harmada Bács-Bodrog vármegyéből, több mint nyolczadrész Torontál-vármegyéből való, ezeken kívül Délmagyarország és a Dunántúl több vármegyéje szolgáltatott még Boszniának nagyobb számmal bevándórlókat, nevezetesen: Temes, Baranya, Tolna, Somogy, Zala, Vas; leginkább tehát a Boszniához közelebb eső vármegyéből indult ki a vándormozgalom, de a már távol eső Zala, Vas, sőt Pest és Pozsony népe is vesz benne részt; de míg Bács-Bodrog, Torontál és Temes inkább Bosznia keleti részét, kivált a tuzlai kerületet népesítette be, addig a dunántúli vármegyékből egyfelől Sarajevo fővárosába, más felől a banjalukai kerületbe irányult a legélénkebb áttelepedés, vagy pedig egyforma arányban oszlott meg Bosznia összes kerületei között. A horvát bevándorlóknak kétharmada Lika-Krbava vármegyéből ered, melyhez Modrus-Fiume, Zágráb és Szerém is jelentékeny tömeggel járul; a két első vármegye túlnyomó részben a bihaci és banjalukai kerületnek adózott, Szerémből leginkább a szomszédos tuzlai kerű’etbe keltek át, a többi vármegyéből pedig Bosznia minden részeibe szivárgott át a nép. Azon vármegyék, melyek a legnagyobb összegekkel vettek részt a Bosznia felé irányuló vándormozgalomban, a következők:

276

Legfeltűnőbbb az a tömeges kivándorlás, mely Lika-Krbava vármegyéből irányul Bosznia felé. A közel húszezer kivándorló közül 13.070 a bihaci kerületben telepedett le, s közülök 4.322 a krupai járásban, 3.492 a petrovaci, 2.518 a sanskimosti, 1.959 a bihaci, 492 a kljuci és 277 a cazini járásra esik. Itt már közvetlenül az occupatió után is keletkeztek mezőgazdasági telepek. Az 1875—78. évi felkelés alatt Krupa község keresztyén lakói Lika-Krbava vármegyébe menekültek, kiktől a vármegye lakói arról értesültek, hogy a krupai járásban művelésre alkalmas föld még bőven van. A krupaiak visszatérése után számos likai család is velük ment s a földbirtokosoktól telkeket nyerve, a Grmec-planina éjszaki lejtőin, Hasani és Suhaja-gomja községekben, valamint a krupai járásnak majdnem egész területén telepeket létesítettek. Az occupatió után a petrovaci járásban jutányos áron lévén a föld megszerezhető, a likaiak oda is tömegesen vándoroltak, úgyszintén a sanskimosti járásba is, ahol nagy kiterjedésű telkeket lehetett vásárolni. A horvátoknak ez a tömeges beköltözése tehát tisztán mezőgazdasági jellegű mozgalom; közöttük ez okból még ma is túlnyomó a földműves. A Bosznia-Hercegovinában élő magyar honosok közül 15.789, vagyis 37.3% városokban él. Ha ezzel szembe állítjuk azt, hogy a 24.018 osztrák honos közül 14.103 vagyis 58*7% tartózkodik a városokban, akkor máris előre sejthetjük, hogy a magyar honosok között nagyon sok a földműves, ellenben az iparos, kereskedelmi és értelmiségi foglalkozások, melyek a városokban találhatnak kedvező talajt, kisebb arányban vannak képviselve, mint az osztrák honosok között — amint erről utóbb még tüzetesebben fogunk szólni. — Az ezernél több lakóval bíró 55 város közül Sarajevoban tartózkodik a legtöbb magyar honos (4.241, közte 2.384 horvát illetőségű), ezenkívül ezernél többre rúg a magyarok száma DolnjaTuzla, Bjelina és Brcka városokban. Ha azonban a város népszámához

277 viszonyítjuk a benne élő magyar honosok számát, úgy aránylag legnagyobb szerepet visznek Bosnyák-Bródban, ahol a lakosságnak közel negyedrésze (23.8%) magyar állampolgár, továbbá igen jelentékeny még a magyar honosok aránya B. Gradiskában (18 4%), B. Kostajnicában (15.6%) Krupában (13.7%), B. Samacban (13 4%). Bjelinában (12'9%) stb, tehát leginkább az éjszaki és éjszaknyugati határ mentén fekvő városokban, ahol a szomszédos Horvátországból való beszivárgás igen jelentékeny. Magában a fővárosban, ahol a magyarság absolut száma a legnagyobb, százalékos aránya 11.1, tehát kisebb mint a határszéli városokban. Az alábbi felsorolásban közöljük Bosznia-Hercegovina 55 városát, a magyar honosok absolut számának és az össznépességhez való viszonyának feltüntetésével:

A községeket tekintve, 58 városban, 14 mezővárosban és 671 faluban élnek magyar honosok, mindössze tehát 743 községben. Ezek közül a banjalukai kerületre 217, a bihacira 218, a dolnjatuzlaira 126 esik; ellenben a sarajevói kerületben csak 84 községben, a travnikiben 56-ban és a mostariban 52-ben találtattak magyar honosok. Ezek után áttérve a Bosznia-Hercegovinában élő magyar honosok demographiai viszonyaira, mindenekelőtt a nemek eloszlását kívánjuk figyelembe venni. úgy 1880-ban, mint 1895-ben túlsúlyban volt a finem, amennyiben:

278 1880-ben ................................................ 6.459 férfi, 5.315 nő 1895-ben................................................. 22.724 » 19.634 „

számláltatott. Ezer lakos közül tehát 1880-ban 549 férfi s 451 no, 1895-ben pedig 536 férfi és 464 nő volt, a nők aránya tehát újabb időben fokozódott. A férfiak többsége minden kerületben fennáll, de különböző határok között ingadozik; egyedül a mostani kerületben van több nő, mint férfi. Feltűnő jelenség azonban, hogy a szorosabb értelemben vett magyarok között majdnem mindenütt valamivel több a nő, míg a horvátoknál a fitöbblet igen jelentékeny, különösen a banjalukai/dolnja-tuzlai és travnild kerületben. A nemek eloszlása ugyanis 1880-ban és 1895-ben a következő volt:

Az 1895. évi adatokat a magyarországi és horvátországi illetőségűek szerint részletezve, a következő eredményre jutunk:

A nők túlsúlya a magyarországi illetőségű lakosság körében kétségkívül a női cselédek nagy számára vezethető vissza; hogy azonban ez mennyire rúg, azt — sajnos, — nem mutathatjuk ki, mivel — mint alább látni fogjuk, — a cselédek nincsenek részletezve, hanem mint eltartottak azon foglalkozási ágaknál szerepelnek, melyeknél szolgálatot vállaltak A korviszonyok csakis a finemről állapíttattak meg; az erre vonatkozó 41. sz. tábla eredményei a következők:

279

látjuk, hogy a bevándorlottak közt a 20—50 éves, tehát productiv korok jóval erősebben vannak képviselve, másrészt azonban a korösszetétel annyira egyezik hazánk népességének korviszonyaival, amint sehol másutt kivándorlottjaink közt nem találjuk. Ez annak a következménye, hogy a magyar honosoknak családi állapot szerinti összetétele is nagyon közeljár azon viszonyokhoz, melyek népünket családi állapot tekintetében jellemzik. A boszniai magyar honos férfiak között volt ugyanis:

A Boszniába való kivándorlás tehát egészen más jellegű, mint a többi államok felé irányuló tömeges kivándorlás. Itt nem annyira egyes vállalkozó szellemű egyének kivándorlásáról, mint családoknak tömeges áttelepűléséről van szó, melyek ott földet szerezve, vagy más kereső foglalkozást űzve a boldogulás biztos kilátásaival új otthont alapítanak. Ez a folyamat némileg hasonlít gyarmatok alapításához s ha Boszniából Magyarország gyarmata fejlődhetnék ki, az occupatió hazánkra nézve nagy előnyt biztosított volna. Hogy tényleg mily nagy szerepe van a családban élőknek a Bosznia felé való kivándorlásban, kitűnik abból is, ha ott élő állampolgárainkat szülőhely szerint részletezzük; ekkor ugyanis kitűnik, hogy igen jelentékeny részük, nem kevesebb mint 11.680 lélek, vagyis 27.5% már Bosznia-Hercegovinában született, tehát Boszniába kivándorlott magyar (ill. horvát) családoknak ott világrajött ivadékai, melyek tehát derivativ úton szerezték meg a magyar honosságot. A 15 év alatt észlelhető erős gyarapodás tehát jó részben az ott élők természetes szaporulatától ered. Jellemző e tekintetben a magyarok és horvátok közt mutatkozó különbség; a magyarok

280

között csak 1A19 Boszniában született egyén van, a horvátok között ellenben 10.271; vagyis míg a magyarországi kivándorlóknak csak alig hatodrésze (14.8%) született már Boszniában, addig a horvátoknak majdnem egyharmada (31.4%) jött világra már az új hazában. Ez a jelenség ellenkezni látszik a fennt kimutatott azon ténnyel, hogy a magyarok között valamivel több házas van (38.7%), mint a horvátok között (36.0%); az ellentétet akként magyarázhatjuk, hogy a magyar családok beköltözése újabb keletű, tehát — bár e családok számosak, — mégis gyermekeik közül csak kevés született Boszniában; ellenben a horvát bevándorlás sokkal régibb eredetű, már a hetvenes évek végén indult meg s így ezeknek természetes szaporulata az új hazába való költözés óta már igen jelentékeny mérveket öltött. Hozzájárulhat még az a körülmény is, hogy a horvátok egy része Boszniában nősült; ez magyarázhatja meg azt a jelenséget, hogy a horvátországi illetőségű magyar állampolgárok között jóval kevesebb a nő, mint a férfi, míg a magyarországiak közt az egyensúly helyreáll, viszont a Boszniában született horvát illetőségű magyar honosok között jóval több nő van, mint férfi, s e nőtöbblet valószínűleg férjhezmenetel útján jutott a horvát illetőséghez. A magyar honosok szülőhely szerint ugyanis a következőképen oszolnak meg:

Ami a magyar honosoknak felekezetek szerinti eloszlását illeti, úgy a 42. sz. táblából látjuk, hogy a tulajdonképeni magyar honosok között a római katholikusok vannak jelentékeny többségben, kik mellett a protestánsok és izraeliták is elég számosak; a horvátok között ellenben a görögkeletiek igen jelentékeny (majdnem %-ra rúgó) többségben vannak, protestáns és izraelita alig van, a fennmaradó egyharmad pedig római katholikus. A boszniai magyar honosok közt volt ugyanis:

281

Feltűnő különösen a horvátok között a görögkeletiek erős száma, holott Horvátországban a népességnek majdnem háromnegyed része római katholikus. Ez onnan van, hogy túlnyomó részük a határozottan görögkeleti Lika-Krbava vármegyéből származik, míg a római katholikusok a társországok minden vármegyéjéből erednek A magyarországi illetőségűek tekintetében megjegyezhetjük, hogy Torontálból és Tolnából jelentékeny számban vándoroltak ki protestánsok, Baranya, Zala és Somogy kivándorlói között aránylag sok az izraelita, a többi vármegyékből eredő magyar honosok pedig főleg katholikus vallásúak. A részletes adatokat a 42 sz. táblában közöljük. Nagyon becsesek a magyar honosok foglalkozására vonatkozó adatok; nem nyújtanak ugyan teljes foglalkozási rendszert s különösen abban a tekintetben, hogy a cselédosztályt nem önállóan, hanem a munkaadójuk eltartottjai közt mutatják ki, kifogásolhatók is; mindamellett oly mély bepillantást engednek a Boszniában élő honfiaink társadalmi viszonyaiban, aminőt kevés más országban élő állampolgáraink statisztikája enged. A bosnyák statisztika négy nagy foglalkozási kört különböztet meg, melyek a következőleg osztoznak a magyar honosokban:

Ez a kis táblázat élesen világítja meg a magyar és horvát kivándorlás közti nagy különbséget; a Boszniában élő horvátoknak jó kétharmadrésze őstermeléssel foglalkozik, a fennmaradó részben ipar és értelmiség körülbelül egyenlő súlylyal, kereskedelem és forgalom ellenben csekély összeggel lép fel. Ezzel szemben a magyaroknak csak egy harmada őstermelő, közel ugyanannyi iparos, kereskedő több mint háromszorannyi van, mint. a horvátok között és az értelmiség is erősebb. A magyarok közt tehát főleg a fejlettebb

282

283

284

285

A Bosnnia-Hercegovinában élS magyar honosok vallása 1895-ben. Magyar honosok Vallás, hitfelekczet J

1 ossz. .

. _ ________________

1

Római katholikus .............

H Magyar-| [ M 1 EHorvátagyar- orvátSzlavón országi 1 gyütt Szlavón o rszági5 1 1 2.853! .402 1.834 7.236 5.136 4 2 21 .470

3 4 2.754 2368

4 877114.757

286

287 gazdasági állapotnak megfelelő foglalkozási ágak, a horvátok között ellenben a gazdálkodás különféle ágai túlnyomók. A Bosznia felé irányúló horvát kivándorlás e tekintetben ugyanazon jellemző vonásokat mutatja, mint az amerikai kivándorlás. A foglalkozásnak egyes fontosabb ágait a 43. sz. táblában részleteztük; legnagyobb tömegekkel itt természetesen a földmívelés, kertészet és állattenyésztés szerepel, mely 3.122 magyarnak és 20.626 horvátnak nyújt kenyeret, erdészettel alig foglalkozik magyar kivándorló, ellenben feltűnően sok (1.40u) horvát, kétségkívül erdei munkások. Az egyes ipari ágak közül mindenütt többségben vannak a horvátok, legnagyobb számmal az építőiparban (843 horvát, 404 magyar). Ezzel szemben kereskedelemmel több magyar foglalkozik, mint horvát, viszont az állami és egyéb közszolgálatot négyszerannyi horvátnak biztosítja existentiáját, mint magyarnak. A rendelkezésre álló adatok szerint a Bosznia-Hercegovinában élő magyar állampolgárok közt 22.289 kereső és 20.069 eltartott egyén van, még pedig a magyarok közt -4.550 kereső s 5.054 eltartott, horvátok között ellenben 17.739 kereső és 15.015 eltartott. A keresőknek feltűnő kedvező aránya, melyet a horvátok közt észlelünk, onnan van, hogy közöttük — mint láttuk — nagy többségben vannak az őstermelők, kik közt a tizennegyedik életévet betöltött minden gyermek már keresőnek számíttatik, míg a többi életpályán természetesen csak sokkal később válhatik a fiatalember keresőképessé. De az őstermelők között is előnyben vannak a horvátok a magyarok fölött; közöttük jóval több a kereső, mint az eltartott, míg a magyarok közt ez a különbség sokkal kisebb. Ennek okát nem tudjuk; nem lehetetlen, hogy csak a felvétel hiányosságában rejlik. Az iparos népesség körében a kereső és eltartottak közti arány a magyarok közt ugyanaz, mint a horvátok közt s ugyanezt mondhatjuk a kereskedőkről is. A szabad foglalkozások közt feltűnő sok a horvát, ez nyilván onnan van, mivel a horvátok nyelvrokonságuknál fogva sokkal könnyebben nyerhetnek el közhivatali állásokat, mint a magyarok, kik a Boszniában használatos nyelvet nem értik. Befejezésül s némi összehasonlítás czéljából közöljük még azon adatokat, melyeket az 1880. évi népszámlálás a magyar honosok kereseti viszonyairól kiderített:146) 146 ) Oesterreichisch Ungarische Staatsangehörige in Bosnien Herzegovina. (Statistische Monatsschrift. VIII. évfolyam. 1882. 29—31. lap.)

und

in

der

288

HUSZONKILENCZEDIK FEJEZET. Magyarok Szerbiában. Románián kívül Szerbia azon európai állam, melyben a magyarságnak aránylag legnagyobb szerepe jut. Bár a Szerbiában élő magyarság számra nézve csekélyebb, mint a Romániába költözött, mégis annyiban van különös fontossága, hogy az állam területén élő idegen nemzetiségek közül számra nemcsak legnépesebb, de egyúttal az összes idegen nemzetiségeknek a felét kiteszi, tehát akkora tömeggel szerepel, mint valamennyi más együttvéve. A szerb statisztika gazdag és kimerítő forrásmunkái a Szerbiában élő magyarság viszonyainak tanulmányozását lehetővé teszik s ezért módunkban van azokkal tüzetesebben foglalkoznunk. Bár a régibb népszámlálási munkákban Magyarország nincsen Ausztriától különválasztva, mégis a későbbi évek adatai alapján lehetséges legalább hozzávetőleg megbecsülni, hogy Szerbiának az Osztrák-Magyar monarchiából eredő lakossága mekkora részben származik hazánkból s mily viszonyban áll az állam területén élő egyéb nemzetiségekhez. A legrégibb erre vonatkozó adatok 1874-ből valók 147), amely évben

147 ) Recensement de la population de la Serbie en Decembre 1874. (Statistic) ue de la Serbie, IX. kötet, Belgrád 1873, 147. lap.)

289 Szerbiában 12.883 osztrák-magyar honosságú egyén élt; tekintettel arra az arányra, mely Ausztria és Magyarországnak Szerbiába letelepedett népességében a későbbi népszámlálások tanúsága szerint fennáll, megközelítő pontossággal felvehető, hogy 1874-ben Szerbiában 11.000 magyarországi születésű egyén élt, a magyar honosok száma pedig kerek 6000 főre rúgott. Az 1884. évi népszámlálás14·) sem a szülőhelyet, sem a honosságot nem tűntette ki, hanem csak nemzetiségek szérint részletezte Szerbia népességének tarka képét. A következő évtizedben eiősen fokozódott a magyar lakosság száma; volt ugyanis149)

Az 1900. évi népszámlálás eredményei e sorok írásakor — sajnos — nem állottak rendelkezésre s így azokat e helyen még nélkülöznünk kell. Magyarországból Szerbiába szakadt honfitársainknak földrajzi elterjedése sok érdekes jellemvonást mutat fel. Legsűrűbben élnek véreink — mint a mellékelt térképből látni — a Száva és Duna völgyében, ahol a népességnek jelentékeny része magyarországi születésű. Maga az ország fővárosa, Belgrád, a legnagyobb magyar telep, ahol nem kevesebb mint 13.212 hazánkfia él, a lakosságnak 23 3 százaléka. Belgrád népességének tehát közel negyedrésze Magyarországból vándorolt be. Hasonló sűrűséggel másutt nem élnek kivándorlóink, de arányuk igen magas még Posavina járásban, ahol 6.78 százalékra rúgnak, míg a Duna- és Szávavölgy egyéb részeiben ritkábban ugyan, de még mindig elég sűrűn élnek. Az ország belseje felé gyorsan és fokozatosan apad arányszámuk, de Kragujevac táján s általában a Morava völgyében sűrűbben élnek, leginkább Nis városában (2.8%) s attól délre egészen a macedóniai határig. A 45. számú tábla kerületenként es járásonként közli az idevágó adatokat. Ezekből e helyen csak annyit említünk meg, hogy Belgrád városán kívül Podrinje (3.296), Podunavlje (3.169), Valjevo (2.085), Pozarevac( 1.643) és Krajina (1.186) kerületekben legnagyobb 148 ) Recensement de la population du royaume de Serbie dans l’année 1884. (Statistique de la Serbie. 16. kötet, Belgrád 1889.) l49 ) Recensement de la population dans le royaume de Serbie le 31. Decembre 1890. V. partié. (Statistique de la Serbie, I. kötet, Belgrád 1893), és Recensensement de la population dans le royaume de Serbie le 31. Decembre 1895. II. partié. (Statistique du royaume de la Serbie, XIII. kötet, Belgrád 1899.)

290 a magyarországi születésű népesség, ahol az utolsó időben való gyarapodása is legjelentékenyebb volt. Úgy a földrajzi eloszlás, mint az 1890-tol 1895-ig való gyarapodás a következő felsorolásból ítélhető meg:

Ez a jelentékeny néptömeg túlnyomólag a városokban concentrálódik; Belgrád, mint láttuk egymaga 13.212 magyar kivándorlónak lett második hazájává és közel 9000-re rúg még azon honfitársaink száma, kik Szerbia egyéb városaiban tartózkodnak. Ezek is leginkább a már fentebb említett kerületek városaiban összpontosulnak és helyenként igen számot tevő alkotórészét teszik a város lakosságnak. Így Mitrovica népességének 23’3 százaléka, Majdanpeknek 18, Sabacnak és Ubnak 17, Obrenovacnak 16, Smederevonak 12, Grockának 10 százaléka Magyarországból ered, mint ez a 48. sz. táblából kitűnik. A városokban élő összes népesség számai volt:

A népesség demographiai viszonyait illetőleg a nemen kívül semmiféle adatokkal nem rendelkezünk. Kivándorlóink közt kezdettől fogva a nők voltak túlsúlyban s ez a túlsúly az utolsó időben nem jelentéktelenül fokozódott. Volt ugyanis:

29

A nőtöbblet kizárólag csak a városi népességet jellemzi, mert a vidéken majdnem mindenütt a férfiak vannak jelentékeny többségben. Legsűrűbb a nők többlete Belgrádban, ahol ugyanis:

találtatott. Jellemző, hogy a horvátországi születésű népességben jóval több a férfi, mint a nő; 1890-ben még a városokban is túlsúlyban volt a finem, most azonban már ott is némi nőtöbblet jelentkezik. A Szerbiában élő magyarországi születésű lakosságnak közelebbi eredetére nézve adataink nincsenek; sem a szerb hivatalos statisztika nem részletezi a magyar lakosság szülőhelyét, sem a magyar népszámlálások nem mutatják ki a hazánkból távollevők tartózkodási helyét. A szerb statisztika azonban lehetővé teszi, hogy erre a kérdésre is némi világot vessünk, amennyiben egyrészt a horvát-szlavonországi születésű, másrészt a magyar, horvát és tőt anyanyelvű lakosságot külön tűnteti ki. A szerb népszámlási munkáknak erre vonatkozó adatai arról tesznek tanúságot, hogy bár a Szerbiában élő horvát-szlavon születésű népesség az utolsó évötöd folyamán megkétszereződött, mégis aránylag csekély részét képezi a Szent István birodalmából Szerbiába kivándorolt népességnek és így ebben a tekintetben igen .lényeges különbség van a Bosznia felé irányuló kivándorláshoz képest, melyben — mint láttuk — a horvát elem igen nagy túlsúlyban van. Szerbia területén élt ugyanis:

Ennek a népességnek zöme a Szerém vármegyével határos kerületekben, ú. m.: Podrinje, Valjevo és Podunavlje kerületekben, legkivált pedig Belgrad városában él, ahol ugyanis számuk a következő:

míg Szerbia többi részében csak 258, illetve 419 horvát-szlavon születésű egyén él. A horvát-szerb elem az említett kerületeknek is

292 csak a Szávamenti járásaiban tömörül s a kerületek belsejében csak szórványosan, elenyésző csekély számmal fordul elő. Arra utal ez a jelenség, hogy a Szerbiában élő horvát-szlavon eredetű népesség minden valószínűség szerint a vele határos Szerém vármegyéből ered, mely viszont Szerbiával folytonos népcserében áll, úgy, hogy a Horvát-Szlavonországban megszámlált szerb honosok túlnyomó része (t. i. 452 közül 369) ezen vármegyében telepedett le. Kétségtelen tehát, hogy a horvátoknak Szerbiába való átköltözése a határ* széli forgalom jellegével bír, mely az országnak Szerbiától távolabb eső részeit eddig csak csekély mértékben vonta be körébe s éppen ezért Horvátországra nézve nagyobb jelentőségűnek nem mondható. Annak a fontos kérdésnek eldöntése, hogy a Szerbiában élő magyarországi lakosság mily anyanyelvű, a rendelkezésünkre álló adatok alapján nem történhetik meg ugyan praecisióval, de hozzávetőlegesen mégis válaszolhatunk reá. A szerb népszámlálási munkák ugyanis tüzetes kimutatást adnak a Szerbiában élő különböző nemzetiségek számáról s így a magyar, horvát és tót anyanyelvűekről is, kik természetesen csakis hazánkból vándorolhattak oda be. Ez a három nemzetiség azonban a Szerbiában élő honfitársainknak csak csekély részét képviseli, zömük tehát más nemzetiségekből került ki; e nemzetiségek közül csak három jöhet számba, ú. m.: a német, román és szerb. Ezeknek absolut számát ismerjük ugyan, de hogy közülök mennyi a Magyarországból eredő német, román és szerb, erről a szerb statisztika nem ad felvilágosítást. Megkísértjük azonban, hogy erre a kérdésre is némi fényt vessünk. A szerb népszámlálási munkákból tudjuk, hogy a Szerbiában élő magyarországi születésű lakosság száma 1890-ben 24.562, öt évvel reá pedig 28.796 volt. Ebből nemzetiség, illetve anyanyelv szerint volt:

marad tehát magyarországi születésű egyéb nemzetiségű lakó: 1890-ben 21.602 és 1895-ben 25.831. Hogy ezek közül mennyi a magyarországi születésű német, azt abból ítélhetjük meg, hogy a Szerbiában élő német anyanyelvűek száma 1895. évben 6.437 volt; tudjuk viszont, hogy csak 360 németországi születésű egyén él Szerbiában, továbbá a 3.508 ausztriai születésű egyén közül is csak mintegy 785 németajkú lehet (t. i. ennyi marad az 1.276 cseh,

293 413 szlovén, 235 lengyel, 165 olasz150) és a 634 németajkú zsidó levonása után), úgy, hogy csak 1.145 németajkú egyén marad, akiről biztosan megállapítható, hogy nem Magyarországon született. Ha már most kétszer annyi egyént veszünk fel eme német elemeknek Szerbiában született ivadékai részére (ami bőven van számítva), akkor a 6.437 főnyi németajkú népességből még mintegy 3.000 főnyi tömeg marad, melyről a legnagyobb valószínűség szerint feltehető, hogy Magyarországból vándorolt be. Ez a feltevés annál valószínűbb, mivel a Szerbiával határos Toron tál és Temes vármegyék németajkú vidékeiről kétségtelenül állandó átvándorlás áll fenn, sőt valószínű, hogy e mozgalomban Bács-Bodrog vármegye sváb népessége is résztvesz. Sokkal nehezebb annak a kérdésnek eldöntése, hogy a még mindig fennmaradó mintegy 23.000 főnyi magyarországi születésű népesség közül mennyi a szerb és mennyi a román. Erre nézve positiv adataink nincsenek, némi következtetést azonban abból vonhatunk, hogy a magyarországi románság kétségkívül a Szerbiával közvetlenül határos Krassó Szörény és Temes vármegyékből ered s így minden valószínűséggel az ezen két vármegyével határos kerületekben telepedett is meg. Ezekben a kerületekben azonban (Kljué, Porec, Golubac és Ram) mindössze csak 1.200 magyarországi születésű egyén Íratott össze s ha ezt mind román ajkúnak veszszük, akkor a Szerbiában élő magyarországi eredetű szerbek száma 22.000-re tehető, miből 1.800 Horvátországból való. Ezek alapján a Szerbiában élő magyarországi születésű népesség nemzetiségi megoszlásáról a következő képet nyújthatjuk: magyar................................................................................. 2.020 német ...................................... 3.000 tót ........................................................................................... 199 horvát ........................................ 746 szerb: magyarországi......................... 20.000 horvátországi................................................................... 1.800 román .................................. 1.000

Vessünk még egy pillantást az egyes nemzetiségeknek földrajzi eloszlására. Miként a 47. sz. táblából látjuk, a magyarság zöme, jó fele, Belgrád városában él, ahol: 1884-ben 1890-ben 1895-ben 150

) Az Olaszországban szülöttek száma 586 van; a többlet tehát ausztriai olaszokból eredhet.

699 1.008 1.079 421,

ellenben

olasz

nyelvű

egyén

294 magyar ajkú lakos íratott össze. Mind a három évben túlnyomó volt a magyarok között a nők száma, még pedig fokozódó arányban, ami arra utal, hogy a magyarság javarészben a cselédséghez tartozó elemekből kerül ki, melyek Szerbiába is — hasonlóképen mint Romániába, de sokkal kevésbbé intensiv módon — munkakereset czéljából kivándorolnak. Szerbia egyéb részei közül leginkább a Szávamenti kerületekben találunk nagyobb számú magyar ajkú lakost (Podrinje, Podunavlje, Krajina és Valjevo), és pedig egyaránt a városokban és a vidéken. A városok közül Sabácban 127, Kragujevacban 54, Nisben 48, Pozarevacban 46 magyar ajkú egyén el, túlnyomó részben szintén nő. A horvát ajkú lakosság szintén Belgrádban legszámosabb (241 fő), azonkívül Podunavlje és Krajina kerületekben is erősebben van képviselve, de a nőnem túlsúlya Belgrádban is csak jelentéktelen, az országos összegben pedig tetemes férfitöbbletnek ad helyet, jeléül annak, hogy a horvát kivándorlás a magyartól eltérő jellegű, ami a horvát ajkú népességnek a vidéken való nagyobbmérvű letelepedésében is kifejezést nyer. A csekély számú tótság eloszlásáról sokat nem mondhatunk; leginkább a városokban, főleg Belgrádban (98 lélek) húzódik meg, de jelentőségre sehol sem tesz szert, sőt létszáma lassanként csökken. Az alábbiakban közöljük a magyarországi nemzetiségeknek számára vonatkozó főbb adatokat:

295 A Szerbia felé irányuló kivándorlásnak jelentősége leginkább attól függ, vájjon az odaköltözött honfitársaink megőrzik-e egyrészt a velökszületett anyanyelvüket, másrészt ragaszkodnak-e továbbra is régi hazájukhoz legalább annyiban, hogy korábbi állampolgárságukat az új hazában is fenntartják. Az első szempontot illetőleg kitűnik a fentebb közölt adatokból, hogy bár a magyarországi születésű népesség száma emelkedett, tehát a bevándorlás fokozódott a magyar anyanyelvűek száma az utolsó évötödben (1890-től 1895-ig) mégis csőként; közel áll tehát az a feltevés, hogy a magyar elem az uralkodó szerbségbe való beolvadás által veszített számerejéből. Ez a jelenség egyes kerületekben, minő p. o. Morava, Krajina, s Podunavlje annál szembeötlőbb, mivel ott a magyarországi születésű lakosság tetemes szaporodása mellett a magyarajkú elem nem lényegtelenül csökkent. Magyarázatáig szolgálhat pedig, hogy a magyarság leginkább alsóbbrendű hivatási ágakat töltvén be (cselédség, munkás s napszámos népesség), ezen alárendeltségénél fogva a munkaadó körökhez alkalmazkodni kénytelen, s így lassanként elveszíti régi nemzetiségét s beleolvad az uralkodó szerbségbe. A horvát elemre nézve ez a veszély nem áll fenn, sőt úgy látszik, hogy a szerb fajjal való nyelvi és ethnographiai rokonságánál fogva a horvát elem terjeszkedése Szerbia egész területén meg van könnyítve. Egyedül Belgrád városa képez e tekintetben kivételt, ahol ugyanis a horvátországi születésű lakosság számának tetemes (430-ról 1.523-ra) emelkedése mellett a horvát ajkú elem ereje mégis megcsappant, még pedig feltűnő arányban a férfilakosság körében. Ezzel szemben számottévő a horvát elemek a vidéken való térfoglalása, különösen Krajina és Podrinje kerületekben. A tót elemnek stagnátiója mellett figyelmet érdemlő jelenség ezen számra nézve jelentéktelen fajnak a fővárosban való tömörülése. Amidőn így a Szerbiában folyó nemzetiségi átalakulásokat a magyar fajra nézve kedvezőknek nem mondhatjuk, annak megállapítása elől sem zárkózhatunk el, hogy a Száván túli magyar népelemeknek a magyar hazához való ragaszkodása is folytonosan és következetesen gyengül. A Szerbiába kivándorlótoknak nagy része a magyar állampolgárságtól való megválás által is jelezte, hogy eredeti hazájától végképen elszakadt s ezen letöredezett népelem száma évről-évre magasabbra emelkedik. 1890-ben 24.562 magyarországi születésű szerb lakos közül még 11.635 magyar honpolgár volt, vagyis 47.3%, öt évvel reá pedig 28.796 közül csak 12.264, azaz 42.6%. A csökkenés ugyan nem nagyon jelentékeny, de az

296

átalakulás, a nemzettesttől való elidegenedés lassú és következetes folyamatának félreismerhetetlen és határozott bizonyítékát adja. Kétség sem férhet ahhoz, hogy a Szerbiába elszakadt véreink nagy részben elvesztek hazánkra nézve; a túlnyomó szerb népesség körében egyrészt nemzetiségöket nem óvhatják meg, másrészt a könynyebb megélhetés szempontjából a magyar állam kötelékeit is lerázzák magukról s szerbekké válnak testestül-lelkestül. A faji magyarságnak csekély száma mellett főleg ez az utóbbi körülmény jelezi népességünkben szenvedett veszteségünket, mert a magyar állampolgárságtól való megválás a hazánktól elszakadt néprétegek végleges elveszítését jelenti. Ez a folyamat az egész országban felismerhető, de különösen a vidéki népesség körében, és ott is leginkább a női elem között erőteljes. Egyrészt a vidéken élő magyarság, másrészt a női elem sokkal könnyebben szerzi meg a szerb honosságot, mint a városokban tömörülő honfitársaink s azok közül különösen a férfielem. A vidéken szétszórt magyarországi születésű népességnek tömörülés hiányában való szétforgácsoltsága egyrészt, a női népesség nehezebb életviszonyai másrészt, érthetővé teszik azt a jelenséget, hogy a magyar népesség mindinkább a szerb állam oltalma alá húzódik, s hogy ez a folyamat évtizedről-évtizedre intensívebbé válik, az a modern állami s társadalmi fejlődés mellett meg nem lephet. Mekkora ez az áthonosulási folyamat s miként alakult az utolsó öt év alatt, az a következő adatokból ítélhető meg:

A felsorolt számok szembetűnővé teszik a jelzett viszonyokat; világosan kitűnik azoktól, hogy míg 1890-ben a városokban a magyar eredetű férfinépességnek még jó fele megőrizte volt magyar

297 honosságát, addig a vidéken élőknek már két ötödé sem, a nőinépesség körében pedig még sokkal kevesebb volt a magyar honos. A rákövetkező öt év minden vonalon veszteséget jelentett a magyar államra nézve; a városokban élő férfinépesség vesztesége ugyan csekély volt (alig 1½%), de a nőinépesség már kevésbbé bírt ellenállani az áthonosulásnak; a vidéken szétszórt magyarok már jóval nagyobb számmal szerezték meg a szerb állampolgárságot, de különösen nagy számmal a nők, kiknek már csak alig több mint negyedrésze maradt meg a magyar állam kötelékében. A vidéken szétszórt magyarság, különösen pedig a nőknek intensiv áthonosodása az uralkodó állarneszméknek való ellenállás hiányában találja magyarázatát; minél kisebb számban él a magyarság a túlnyomó szerb elem között szétszórva, annál inkább kénytelen magát a szerb állam védelmére bízni és csakis a tömegesebben együtt élő rajok őrizhetik meg a magyar állampolgárságukat nagyobb mértékben. A népesség topographiai eloszlása élesen demonstrálja e jelenséget; csakis a fővárosban, Belgrádban, tartja meg a magyarországi születésű népességnek egy jelentékeny része a magyar honosságot, de a nők itt is kevésbbé ragaszkodnak hozzá — s ez részben szerb állampolgárokkal való házasságkötés eredményére is vezethető vissza — a szerb honosságot megszerző egyének száma pedig időfolytán emelkedik. A kisebb városokban a magyarországi lakosság ellenállási képessége jóval csekélyebb, mint Belgrádban, de még mindig kedvezőbb a vidéknél magánál. A nagy különbséget, mely e tekintetben Belgrád közt és a kisebb városok között fennáll, a következő adatokból ítélhetjük meg:

298

299

300

301

Sajnos, hogy a szerb népszámlálások a népesség szülőhelyének, honosságának és anyanyelvének kivételével más részleteket nem tartalmaznak, melyek az ott élő magyarok életviszonyainak feltüntetésére alkalmasak volnának. Már korviszonyaikat sem ismerjük, még kevésbbé foglalkozásukat. Tudomásunk van azonban arról, hogy a férfinépesség leginkább földműveléssel foglalkozik, e tekintetben a viszonyok hasonlók Boszniáéhoz. Számosán vannak azonkívül fuvarosok, bérkocsisok, favágók és egyéb napszámosmunkát űző egyének. A női népesség leginkább házi szolgálatot végez. A maga-

302 sabb intelligentiát feltételező kereseti ágak gyéren vannak a magyarok közt képviselve, s iparos, kereskedő sincsen sok. Fentebb már említettük volt, hogy Magyarország déli részeiből átszívárog a népesség Szerbiába, de egyúttal kimutattuk azt, hogy ez az átszívárgás Horvát-Szlavonországból aránylag csekély — a horvát születésű egyének száma csak 2.541 — ellenben az anyaországból jelentékeny néptömegeket (26.255) von el. A Magyarországgal fennálló ezen népkicserélődés mérlege Szerbiára nézve activ, míg hazánk ezen népcserében állandóan károsodik, amennyiben a hazánkba beköltöző szerbek száma aránylag csekély (1880-ban 830, 1890-ben 1.101 szerb honos élt a Szent István birodalmában, ebből az anyaországra csak 441, illetve 649 lélek jut). A fennálló vándormozgalom jellege és aránya a szerb hivatalos statisztika idevágó adatgyűjtéséből is kitűnik, mely s szerb határon át való be-, illetve kiköltözést tűnteti fel, sajnos azonban csak az egész monarchiára vonatkozólag. Mivel azonban már fentebb említettük, hogy a magyarságnak Szerbiába való özönlése mintegy nyolczszor akkora, mint az osztrákok kivándorlása, hozzávetőleg megítélhetjük, hogy az alább közlendő összegeknek mekkora hányada írható Magyarország számlájára. A régibb szerb adatgyűjtés az 1863—1875. éveket öleli fel; eszerint:151)

Ezen adatok lényeges vándorlási különbözetet tüntetnek fel, jóval nagyobbat, mint aminő a népszámlálások positiv adataiban a 151 ) Immigration et émigration de la Serbie dans les années 1860 á 1875. Statistique de la Serbie, vol. XI. Belgrade 1882, 114—117. lap.)

303 vándormozgalom eredményei gyanánt kifejezésre jut. Az eltérést az adatok természete magyarázza, különösen az a körülmény, hogy a felsorolt adatok szorosan véve nem a be- és kivándorlást, hanem a határszéli forgalmat tüntetik fel. A határon belépők számának némely évben való tetemes emelkedése onnan magyarázható, hogy az egyének egy része nem Ausztria-Magyarország felé, hanem valamely más állam felé lép ki s így a kiköltözöttek fent idézett öszszegéből természetesen hiányzik. Ez okból helyesebb képet nyerünk az újabb adatgyűjtésből,152) mely az osztrák-magyar legitimátióval Szerbiába érkezett vagy onnan elutazott személyek számát mutatja,

Ez adatok, bármily eltérők is az egyes években 153), abban megegyeznek, hogy az osztrák-magyar legitimátióval Szerbiába beköltözött egyének száma — egy évet kivéve — állandóan nagyobb az eltávozattakénál, tehát kétségen felül áll, hogy Szerbia az Ausztriával s Magyarországgal való népcseréjében állandóan lényegesen nyer. Egészben véve, átpillantva a Szerbia felé irányuló kivándorlást, mondhatjuk hogy elég élénk, bár nem rohamosan fokozódó mozgalommal állunk szemben, mely túlnyomóan szerb ajkú népességünkből szedi áldozatait s a kivándorlóit magyar ajkú elemre nézve nem előnyös; a Szerbiába elszakadt magyarság ott sem nem160 ) Annuaire statistique du royaume de Serbie. Vol. III. Belgrade 1900, 185—188. lap.) 161 ) A szerb statisztikai hivatal igazgatójától nyert felvilágosítás szerint az 1891—1892. évi adatok azért ütnek el annyira a többi évek adataitól, mivel a Száva állomás rendőrbiztosa a határszéli forgalomról nem terjesztett be kimutatásokat; a hanyag hivatalnoknak nyugdíjba kellett mennie, de mivel hivatalában semmi hivatalos feljegyzés nem volt feltalálható, az említett évek forgalmi statisztikája hiányos maradt.

304 zeti jellegét nem óvhatja meg, sem gazdasági téren jelentékenyebb positiót nem biztosíthat magának: sorsa tehát a szerbség nagy tengerében való lassankénti elmerülés.

HARMINCZADIK FEJEZET. A romániai magyarság. A magyarországi kivándorlás szempontjából Amerikán kívül Románia érdemli meg leginkább figyelmünket; egyrészt azért, mivel akkora népáradat hullámzik arra felé, minőt Európa semmiféle állama nem von el tőlünk, másrészt pedig azért, mivel a kivándorló magyarság, amely nagyrészben tiszta magyar faj, ott van leginkább a pusztulás veszélyének kitéve. E helyen mindamellett csak röviden vázolhatjuk a romániai magyarság helyzetét; egyrészt, mert Hegedűs Lóránt többször említett becses munkája 154), mely a romániai székegység politikai és társadalmi viszonyait mélyreható tanulmányok alapján tüzetesen ismerteti, feleslegessé teszi a kérdésnek szélesebb alapon való tárgyalását, másrészt pedig mert a munkánkban követett statisztikai bizonyító módszert Romániával szemben nem alkalmazhatjuk, mivel a román statisztika e tekintetben teljesen cserben hagy: sem az ott élő magyar honosok, sem a magyarországi szüetésű avagy magyar ajkú népesség számát nem mutatja ki. A román statisztika ebben a tekintetben annyira hátramadott, mint Európa államai közül — Törökországot kivéve — egy sem; nekünk magyaroknak ezt annál inkább kell fájlalnunk, mivel népünk egy részének sorsa és jövője függ attól, mennyire bír az a romániai oláhosító törekvéseknek ellenállni, ezeknek hatását pedig — megbízható statisztikai adatok híján — megközelítőleg sem vagyunk képesek megállapítani. Innen van, hogy még a legelemibb kérdésre sem bírunk felelni: az Oláhországban élő magyarok száma tekintetében, mint láttuk155), 50.000 és 200.000 között ingadoznak a nézetek. A magyarság történelme Romániában, illetve Moldvában visszanyúlok egészen a középkorig. Történelmi bizonyítékok szólnak mellette, hogy a magyarságnak mindig nagy szerepe volt Moldvában 154

) A székelyek kivándorlása Romániába. Budapest, 1902. ) Lásd e munka 54. lapját.

155

305 sot egyesek156) azt hiszik, hogy lakói kezdetben tisztán magyarok voltak s egyedül a magyar uralkodott úgy ott, mint Besszarábiában. Hogy a moldvai magyar telepek minden esetre igen jelentékenyek lehettek, kitűnik abból, hogy az első magyar biblia-fordítást, az ú. n. müncheni codexet Tatroson, Moldvában írták 1466-ban, egy századdal reá pedig (1570 ben) Bákó városában magyar barátok laktak s az egész város — sok más községgel együtt — magyar volt. Még a 17-ik században is jelentékeny volt a moldvai magyarság, de az egykorú írók már annak pusztulásáról beszélnek s gyakran emlegetik, hogy régente sokkal több magyar élt ott. A moldvai magyarság történelmével e helyen nem foglalkozhatunk; szorítkozunk tisztán csak arra, hogy viszontagságos múltját néhány adattal jellemezzük, főleg oly czélból, hogy a magyarok földrajzi elhelyezkedését és számát némileg megítélhessük. A moldvai magyarok számáról és helyzetéről Bandin Márk martianopoli érsek és moldvai püspöki helyettes, ki az ottani magyar telepeket 1646-ban beutazta, X. Incze pápához intézett s 1648ban kelt jelentésében, melyből Gegő Elek bő kivonatot közöl 107), felelte érdekes adatokat említ fel, melyeket a magyar községekre vonatkozólag a következőkben foglalunk össze: Huss, mely nevet az 14G0. körűi Sopronból és Pozsonyból kiűzött magyar husszitaktól nyerte, 682 lakossal; Bandin itt 124 egyént bérmált. Vaslu, hajdan több mint 300 magyar család lakta, most csak ltí magyar lakója van. Bariad, 150 magyar lakó, magyar tanítóval. Galacz, 70 magyar. Takucz, hajdan 200 magyar ház, templommal, most nincs katholikus lakója. Bogdana, régente csak magyarok lakták, most csak 18 ilyen van. Stdnfalva, 150 magyar. Mánfalva, 9 magyar ház. Godzafalva 14, Völcsör 12. Újfalu ÍO magyar házzal, együtt egy plébániát képeznek. Tatros, hajdan magyarok lakták, ma csak 10 házban vannak; temploma kétszáz éves; Bandin itt 140 embert bérmált. Lukácsfalva, régente 100 magyar család, most alig 80 lélek. Alfalu, hajdan nevezetes nagy telep, most elhagyatott telep. Szaloncza, tiszta magyar falu, melyben Bandin 105 személyt bérmált. Forrófalva, tiszta magyar falu, 400 lakóval; Bandin itt 224 egyént bérmált. Paskan, hajdan tiszta magyar, ma csak 30 lélek. Bogdánjaivá 55, Hidegkút 58 magyar lakóval. Terebes, 155 magyar. Bákó, hajdan magyar ferenezrendi kolostora volt; Bandin itt 310 személyt bérmált meg. Karácsonkő (Piatra), hajdan égé zen magyar, ma csak 16 lélek. Román, azelőtt magyar temploma s 800 knth. lakosa volt, most csak 36. Tamásfalva 70, Dsidafalva 163, Domafalva 389, Lakosfalva 40, Steczkőfalva 160 magyar lakossal. Szabófalva magyar község. Nemez (Németváros), 100 lakossal. Gyula, elpusztult magyar falu. Baja, hajdan 6000, most csak 256 magyar lakossal. Szucsava, hajdan nagyrészt magyar lakossággal, mely pap híján eloláhosodik. Seredvásdr magyar lakói kivesztek. Herló, régente 500 magyar ház, most csak 156

) László Mihály: Keleti testvéreink. Budapest 1882. 25. lap.

157

) Gegő Elek: A moldvai magyar telepekről. Budán, 1838. 129—144. lap.

306 19 lélek; temploma pusztulófélben. Kutadr, lakói leginkább magyarok; 3 kath. templom. Jas (Jászvásár, Jassy), azelőtt több ezer, most csak 3—400 magyar lakóval; ezenkívül 130 református katona.

Bandin jegyzetei szerint Moldvában l64G-ban, 33 községben 1020 magyar család létezett 9 lelkiatya és 13 diák felügyelete alatt. Ebben az időben tehát a magyarság sokkal kisebb létszám mellett, sokkal nagyobb területet foglalt el, mint ma. A magyar telepek a Kárpátoktól a Pruth partjáig s a Duna alsó folyásától a Pruth felső folyásáig voltak, melyeknek már akkor ott történeti multjok volt. Százhúsz évvel Bandin Márk után Zöld Péter székely pap utazta be a moldvai csángó telepeket; szerinte négy csoportban foglaltak helyet a magyarországi kivándorlók: Tatros mellett, a Szereth mentén, Román környékén és a Pruth mentén; az ő idejében Szabófalvát 500 gazda lakta, magyarok voltak Barát lakói s Talpának a Moldva mellett 12 fiókja volt. 62 tiszta magyar községet említ, minő Bácsfalva, Aczélfalva, Madaras, Csík, Burjánfalva, Farkasfalva, Nagypatak, Talpfalva, Sasfalva, Urakfalva, Forrófalva, Szabófalva stb. Jassyban, ahol régente 1000 katholikus lakott, már csak 300-at talált, kiknek csak egyszer egy évben szabad a kolostor egyházában magyarul énekelniök.158) A moldvai csángókról bővebb — bár sok tekintetben felületes — értesülést nyerünk Gegö Eleknek, a magy. tud. akadémia kiküldöttjének munkájából, melyben 1836. évi Utazásáról számol be.159) 158 ) Rubinyi Mózes: A moldvai csángók múltja és jelene. Ethnographia. Xtl. évfolyam. 1901. 119—120. lap. Nagyérdekűek Zöld Péter ama jegyzetei, melyek a csöbörcsökí magyarSágról szólnak. „Ama huszita magyarok, akiket nem engedtek Moldvában letelepedni, tovább mentek a krimi határok földjére s itt három faluban telepedtek le. E falvak: Szent-Péter, Szent-János cs Szent-Anlal. 17 éve nem volt papjuk a csöbürcsökieknek, amikor odakerült Zöld Péter. A bíró s az esküdtek előtt kötöttek a házasságot. Szigorúan vallásos katholikusok (már t. i. a Zöld idején), akik még a bójtököt is megtartják, nem átkozódnak, a haldokló előtt összegyülekeznek, éjjelnappal könyörögnek lelki üdvösségéért és dús alamizsnákkal akarnak használni clköltözültek sorsának. Zöldet jól megértették; tanította őket kercsztelésre, meggyóntatott 7139-et, megkeresztelt 2512-őt, nem egy tíz évesnél idősebb, sőt házasembert is. 2000 férfi egy mérföldre kisérte ki a faluból távozó Zöld Pétert, könyörögve neki, hogy, ha csak teheti, küldjön nekik magyar papot! De a jassy-i páter --- a szomszéd kerület elöljárója — nem talált embert, aki átlépvén az egyházi kerület határát, elment volna csöbörcsöku papnak. Nem is kaptak talán soha. Jerney (1851-ben) már hiába keresi nyomaikat. Vérük az oláh s a tatár vérrel clvegyült. (Rubinyi, id. czikk 119—120. lap, Gegó, id. m. 109—114. lap.) 159 ) Gegő Elek: A moldvai magyar telepekről. A magy. tud. akadémia elébe terjesztve. Budán, 1838.

307 Gegő Elek 1836-ban a Moldvában élő magyarság számát 45-55000 lélekre becsülte; a fennálló magyar telepekről plébániánként a következő kimutatást adja:

Tizenöt évvel később (1851-ben) Jerney János,160) a tudós archaeologus, járta be Moldvát s arra az eredményre jutott, hogy az a föld — a régi Etelköz — a magyarságnak huzamosabb ideig hazája, valósággal őshelye volt, a csángók pedig az ősmagyaroknak Etelközbe szorult ivadékai. Jerney 350 helységről, ill. helynévről mutatta ki a magyar eredetet. 43.000-re teszi a magyarok számát; legnagyobb, magyarul még tudó falvaik népessége: Bogdánfalva 1700, Dsoszén 531, Forrófalva 1500, Kalugerpatak 1300, Klézse 1000, Ploskuczén 390, Szabófalva 2000 lakossal. Kutatásai159

) Jerney János: Keleti utazás a magyarok őshazájának kinyomozása végett. Pesten, 1851. 2 kötet. 160 ) Petrás lncze János: Döbrentey Gábor kérdései s Petrás Incze feleletei a moldvai magyarok felől. Budán, 1842.

308 ban támasza volt Peträs Incze János lelkész,161) ki a moldvai magyarok (csángók és székelyek) számát több évre vonatkozólag megállapította. Ezek a számok — kiegészítve régibb és újabb adatokkal — a következők:

1868-ban több magyar pap, Veszély Károly, Imets Fülöp Jákó és Kovács Ferencz a Szent-László társulat megbízásából keresték fel a romániai magyar telepeket s erről nagyobb munkában 16*) be is számoltak. Észleléseikből mi csak azokat említjük fel, melyben a romániai magyarság számának meghatározását kísérlik meg. Imets adatai szerint a moldvai katholikusok száma:

munkások számát, mely 2—3000 lehetett, a moldvai katholikusok száma kerek 60.000 volna, mely kilencztized részben magyar lévén, a moldvai magyarság 1868-ban mintegy 55.000 lélekre rúghatott. Kovács Ferencz parochiánként közli a moldvai katholikusok számát, mindenütt jelezve a hívek nyelvét is. Ezek a parochiák és 1857. évi lélekszámok a következők:

162 ) Veszély, Imets cs Kovács utazása Moldva—Oláhhonban. 1868. MarosVásárhelyt, 1870. Imets statisztikai adatai a 100—101., Kovácséi a munka második érszének 46 — 51. lapjain közülvék.

309

Moldvának katholikus népessége tehát ezen felsorolás szerint 18ő7-ben 47.660 lélekre rúgott volna, mihez Kovács szerint még 4—5000, ide s tova mozgó kath. magyar számítandó, összesen tehát mintegy 52.000 lélek. Ebből a parochiák nyelve alapján mintegy 33—35.000 lélekre becsülhetjük a magyar elem számbeli erejét, tehát jóval kevesebbre mint Petrás és Jerney fent közölt adatai szerint. 1869-re Kovács 63.000 katholikus lakót vesz fel Moldvában, melyet ekként oszt meg:

A statisztikai adatokban eszerint, miként látjuk, nagy ingadozások és eltérések vannak. Oláh források 1870 közül 50.000-re becsülték a Romániában élő csángók, és 30.000-re a székelyek és magyarok számát163). A csángók az oláh forrás szerint leginkább 163 ) M. G. Ob4dénare: La Roumanie économique, d’aprcs les donnees les plus récentes. Paris, 1876.

310 Román, Bacau (Bákó) s Jassy kerületekben Rachiteni, Valeni, Cleja (Klézse), Prajesci, Valea Szaka (Bogdánfalva), Cotnari községekben élnek. „Ils ne résisteront pás longtemps á la roumanisation; la conscription et un excellent moyen dissimilation“. A városokban élő magyarokról és székelyekről pedig így szól az idézett forrás: „ceux qui naissent en Roumaine, sont perdus pour le magyarisme“ 164) Sajnos, hogy ezen oláh forrásnak nagyon is igaza van. A romániai magyarság erősen beolvad az oláhságba, sok helyütt, ahol évszázadok előtt magyar községek voltak, ma a magyaroknak alig van már nyomuk. így a karácsony kői (ma piatrai) kerület, Karácsonykő városával együtt hajdan egészen magyar volt, míg ma oláh; Kutvár, mely hajdan hires volt magyarországi szőlejéről, ma tiszta oláh s Kutnar a neve; a dorohói, falcsi, hussi, jassyi, németi (niamczi), berlowi s putnai kerületek az oláhosító olasz papok befolyása alatt vesztették el magyarságukat, Románvásár kétezer magyarjából alig maradt hírmondó, Németváros, Gyula és Baja hatezer magyarja is kiveszett, a hajdan magyar iskolával és templommal bíró Herló pedig teljesen eloláhosodott. Huss városában 186 évig magyar volt az istentisztelet nyelve, ma pedig nyoma sincs ott magyarnak. A magyar papok és tanítók hiánya folytán pusztulásnak indul a magyarság; amióta a magyar isteni tiszteletet eltiltották, az eloláhosodás martalékáúl estek Halocsest (hajdan Halastó), Dunafalva, Tamásfalva, özelény, Talpa nagyközségek s a kisebb magyar telepek közül Glicsest, Zsidófalva, Farkasfalva, Skéja, Burjanesti, Szokna, Miklósfalva, Borgó, Pildesti, Soccum stb.165) Az oláh kormány a magyar helyneveket is eloláhosította, úgy hogy hangzásukból ítélve ma senki sem sejtené, hogy régi magyar telepek s részben még ma is magyar községek lappangnak e nevek alatt; így lett — hogy csak néhány példát említsünk — Madarasból Madaraest, Bessenyősből Beznoassa, Sasfaivából Saskán, Babosfa1vából Babusén, Urakfal iából Uricsest, Farkasfaivá ból Farkasén, Bodzából Bűzén, Aczélfdívából Oczelén, Magyarok/alvóból Madzsirest, Dzsidafalvából Judenum, Szabófalvából Saboanum, Forró fóliából Forroanum, Gyulából Dzsulest stb.l66) l64

) Obcdcnare, id. m. 408 és 409. lap, ahol a székelyekről igen ellenszenvesen nyilatkozik: „Les Szeklers sont rudes, grossiers, préts á s’emporter et á se quereller, vindicatifs; des Huns, en somme.” 165 ) László Mihály, Keleti testvérek, 48, 58, 63, 71. lap. 166 ) László, id. m. 26. és 37. lap.

311 Nem csuda, hogy ilyen viszonyok között a romániai ság különösen pedig a moldvai csángóság rohamosan Ballagj Aladár szerint 1888-ban még 40.000 magyar élt ban167), ellenben Rubinvi Mózes, ki tizenkét évvel később a csángó községeketl68), már csak 20.000-re becsüli számukat; ezek közül él:

magyarpusztul; Moldvájárta be

a bakói kerületben ..................................................................... 1.000 a kalugeri „ 2.500 a forrófalvi ,, 3.000 a klézsei „ 4.000 a valénii „ ........................................ ... 2.000 a ploskucéni „ 500 a szabófalvi „ 3.500 szétszórva oláh falvakban ......................................................... 3.500 összesen ....................................................................................20.000

Rubinyi ezeket két részre osztja, déliekre és éjszakiakra, a déli csángók a bákói kerület székhelyétől délre vannak a Sereth mindkét partján, még pedig a jobbparton Lúzi-Kalagura, Bogdánfalva (Valea-Szaka), Nagypatak (Valea-Mare), Forrófalva (Faroan), Klézse (Cleja); a bal parton Valéni s messze délen Adjuddal szemben Ploskucén már az éjszaki csángókhoz tartoznak, mert a műit század elején telepedtek le mai falvaikba Szabófalváról. A moldvai magyar telepek története, miként ezen rövid és hiányos vázlatból is látszik, messze visszanyúlik a múltba. Ezekben a telepekben a magyar nemzet testétől évszázadok előtt elszakadt néptöredék lassú elpusztulását, eloláhosodását észlelhetjük. Ma még félig magyarok e telepek, bár már magukon viselik az oláh bélyeget; de ha továbbra is eddigi elhagyatottságukban maradnak s nem siet segítségükre a magyar társadalom, egyház vagy kormány, egy-két évtized múlva alig lesz ott hírmondója a csángó-magyaroknak. Egészen más természetű az a vándormozgalom, mely a magyarság nagy töredékének Romániában, különösen pedig annak városaiban való letelepedését eredményezte. Ez a kivándorlás újabb keletű, s legerősebben az utolsó évtizedekben fokozódott. Erdély keleti és délhatárvármegyéiből indul ki s számos oláhajkú honpolgárunkon kívül a székelyek és magyarok rajait viszi Romániába. Ez a székelykivándorlás az utóbbi években állandóan napirenden volt, foglalkoztatva a közvéleményen kívül az irányadó közigazgatási és kor167 ) Dr. Ballag! Aladár: A magyarság Moldvában. (Földrajzi Közlemények. XVI.. kötet. 1888. 1—27. lap.) 168 ) Rubinyi, id. m. 166 és 168. lap.

312 mányköröket is. Mérveiről pontos tudomásunk nincs, a meglevő — bár hézagos statisztikai adatokat már fentebb (54—61. lap.) ismertettük, minden valószínűség szerint azonban mintegy százezerre tehető a Romániába kivándorlott székelyek száma. Sajnos, a romániai hivatalos statisztika ebben a tekintetben Moldvában ........................................ 24.529 Nagy-Olahországban......................... 62.302 Kis-Oláhországban ....................... 14.160 Dobrudsában ....................................... 3.117 összes ....................... 104.108

teljesen cserben hagy; mindössze csak annyit tudunk meg belőle, hogy 1889-ben 47.948 magyar ajkú, de csak 14.014 (?) magyar honos élt Romániában. A legutóbbi, 1899. évi népszámlás,lee) nem választotta el a magyar honosokat az osztrák állampolgároktól, hanem csak osztrák-magyar állampolgárokat mutatott ki, még pedig: osztrák és magyar állampolgárt. Hogy ebből mennyi a magyar, nem lehet biztosan tudni; de tekintettel Románia fekvésére és tudva azt, miként oszlik meg a magyar és osztrák honos népesség Boszniában és Hercegovinában, fel lehet tenni, hogy a Romániában élő „osztrák-magyar“ honosoknak legalább háromnegyed része, tehát kerek 80.000 lélek magyar alattvaló. Miután 1859-ben csak 28.186 osztrák és magyar honos élt Romániában, az azóta elmúlt negyven év alatt igen jelentékeny a szaporulat. Hogy mennyire rúg azon magyar eredetű kivándorlók száma, akik immár oláh alattvalók, arról nincs tudomásunk; a hivatalos román jelentés csak annyit említ meg, hogy néhány ezer csángó és székely „d’origine hongroise presque totalement perdue dans le cours de quelques siécles“ él, mint román alattvaló Moldva középső részében, a románi, bacaui és falcini kerületekben. A Romániában élő magyarság életviszonyaival, politikai, társadalmi és gazdasági helyzetével e helyen nem foglalkozunk; eléggé ismeretesek ezek Hegedűs Lóránt és Barabás Endre munkáiból 170), de meg sokkal több helyet igényelne e kérdések tárgyalása, mintsem amennyivel itt rendelkezünk. Ez okból csak annak megemlítésére szorítkozunk, hogy a 169

) L. Colesco: Population de la Roumanic. Restimé démographique presente á la IX-e session de l’Institut internat. de Statistique Hucarest, 1903. 17. lap. 1889-rc nézve: Buletin Statistic General al Ronianiei. Anul 1. 1892. 187. lap. 170 ) Hegedűs L., id. m — Barabás Kndre: A székely kivándorlás cs a Romániában éló magyarok helyzete. (Közgazdasági Szemle, XXV. évfolyam. 1901. 424, 452. lap.)

313 kivándorlott magyarok jelentékeny része a városokban telepedett le vagy keresi — legalább ideiglenesen — kenyerét. Bukarestben körülbelül tízezerre rúg a számuk, de pontosabb adatokkal felőlük nem rendelkezünk; ellenben igen becsesek amaz észlelések és adatok, melyeket a Közgazdasági Szemle a Galaczon élő magyar kivándorlókról tett közzé171) Ezek szerint a Galaczon élő magyar honpolgárok száma 3.666, köztük 1.592 férfi és 2074 nő, nemzetiség szerint 3.130 magyar, 329 román, 101 német, 6l tót s 33 szerb és ruthén, vallásra nézve 2.381 róm. katholikus, 512 református, 52 ág. evangélikus, 406 görög keleti, 217 görög katholikus, 71 izraelita és 7 unitárius. Ezeknek legnagyobb része Erdélyből való, még pedig Csikvármegyéből 1.501, Háromszékből 1.436, Brassóból 112, de képviselve van az országnak majdnem minden vármegyéje. Hogy mily tömeges a kivándorlás a két székely vármegye egyes községeiből, kitűnik abból, hogy p. o. Nagy-Kászon-Jakabfalváról 374, K.-Ujfalúról 284, Feltizről 197, Kéz.li-Vásárhelyről 312, Lemhényről 229 egyén tartózkodott Galaczon. A 3.666 magyar honpolgár közül 2.261 állandóan, 1.405 pedig átmenőleg tartózkodott ott. A férfiak között sok az iparos (p. o. 38 kovács, 21 lakatos, 42 czipész, 18 asztalos, 20 sodronyos); a nők közt legtöbb a cseléd (1.332), a férfiak közt a napszámos (619). Sajnos az elzüllésnek indúlt nők is nagy számmal lézengenek itt, mint Románia és Bulgária minden nagyobb városában. HARM1NCZEGYED1K FEJEZET. Magyarok a Balkán-félsziget egyéb részeiben. A magyar elemnek kelet felé való húzódása nem ér véget Szerbia és Románia déli határainál, tovább terjed az a Balkán felé s azon túl is. Sajnos azonban, hogy ezen terjeszkedés mértékét és irányait statisztikai adatokkal alig bizonyíthatjuk. Bulgáriából még rendelkezünk egyes adatokkal, de már a Balkán· félsziget többi részein élő magyarokról semmiféle megbízható adataink nincsenek. A bolgár statisztika nem mutatja ki a magyar honosokat külön, hanem az osztrákokkal együtt; de biztosra vehetjük, hogy az „osztrák-magyar“ alattvalók legnagyobb része magyar. Létszámuk azonban nem igen nagy, amennyiben 1888-ban 4.045, 1893-ban pedig 5.261 osztrák171

) Putnik Béla: A magyarok kivándorlók Galaczon (Közgazdasági Szemle XXVI. kötet, 1001. 826-832. lap; és A galaczi magyarok száma (u. ο. XXVIII. kötet, 11)02. 627—620. lap.)

314 magyar alattvalót írtak össze Bulgária területén. 172) Az alább közölt 49. számú táblázatból, mely az erre vonatkozó adatokat tartalmazza, látjuk, hogy a magyar honosok legnagyobb számmal a sophiai kerületben élnek, ahol létszámuk a két népszámlálás közti időszakban tetemesen, t. i. 1222-ről 2.048-ra emelkedett; ezenkívül még a rousséi, plovdivi, várnai és vidini kerületekben élnek nagyobb számmal, mindenütt kivált a városokban. 173) 1893-ból az Ausztriában és és Magyarországon született egyének száma is ismeretes, ez 0.536-ra rúg, miből 1.860 a sophiai, 1.242 a vratzai, 884 a svichtovi és 636 a rousséi kerületre jut. Miként látható, az osztrák-magyar szülöttek eloszlása egészen eltérő a monarchiánk állampolgárainak betelepedési viszonyaitól. Osztrákok és magyarok nagy számmal vándoroltak ki a vratzai és svichtovi kerületekbe, de állampolgárságukat levetvén, bolgár alattvalókká váltak, még pedig oly nagy mértékben, melyhez hasonlót sehol másutt nem látunk. A vratzai kerületben ugyanis 618 magyar-osztrák születésű egyénnel szemben csak 96 magyar s osztrák honos íratott össze, a svichtovi kerületben pedig 435 mellett csak 137. Ezzel szemben a sophiai, rousséi, plovdivi, vidini és várnai kerületekben számosabbak a magyar-osztrák honosok, mint amennyien szülőhelyükül vallottak be Magyarországot és Ausztriát. Nyilvánvaló tehát, hogy a bevándorlásnak amott más természetűnek kellett lennie, mint az utóbbi kerületekben, de adatainkból közelebbi felvilágosítást nem nyerünk. A Bulgáriában élő osztrákok és magyarok között a nemek eloszlása majdnem teljesen egyforma; egyes helyeken némi nőtöbbletet találunk, de egészben véve feltűnőbb különbségek nincsenek. Az eloszlás a következő: férfi 1888. magvar s osztrák honos ...................…….. 2.203 1898. I „ „ ............. 2.001 1808. magyar-osztrák születésű............................... 8.204

nő 1.842 2.060 3.272

Arra nézve, hogy a népesség hazánknak mely részeiből s mely rétegeiből kerül ki, alig tudunk valamit Az 1893. évi népszámlálás adataiból mindössze annyit tudunk meg, hogy Bulgáriában 307 magyar anyanyelvű egyén íratott össze, (124 férfi és 183 nő), közü172 ) Resultats géncraux du denombrement de la population de la principauté de Bulgarie le 1 Janvier 1888. Sophia 1 SÍK).; ugyanaz 1808-ról, Sophia 1897. Album de Statistique graphique. Etat de la population d’apres le reccnscmcnt du 1. Janvier 1898. Sophia 1898. 173 ) Keleti Károly: A Balkán-félsziget némely országai- é s tartományainak közgazdasági viszonyai. Budapest, 1885. 222. lap.) Sophiaban 800, Várnában 300 s Vidinben 900 osztrák s magyar honost vesz fel: utóbbi szám azonban téves, mivel a népszámlálás szerint az egész vidini kerületben csak 258-ra rúg az osztrák cs

magyar alattvalók száma.

315 lök 264 Sophiában (163 férfi, 101 nő), 17 Várnában (8 férfi, 9 nő) s 18 Sistovóban (8 férfi, 10 nő).174) Kétségtelen tehát, hogy kivándorlóink túlnyomó nagy része nem magyar-ajkú, hanem minden valószínűség szerint német, horvát, szerb vagy oláh nemzetiségű. Foglalkozásukra nézve nagyrészt iparosok, kereskedők vagy munkások; a nők közt — sajnos — igen nagy számmal vannak azon szerencsétlen teremtések, kik a Kelet felé irányuló lelketlen leánykereskedés áldozatai gyanánt a Balkán-félsziget minden nagyobb városában feltalálhatok s a magyar nemzetre mindent inkább, mint sem tisztességet hoznak. Keleti-Ruméliában és Törökországban mindenütt találni elszórtan magyarokat is, de megbízható statisztikai adatok hiányában nem szólhatunk róluk. Számuk különben sem jelentékeny; nem tömeges kivándorlás, hanem szórványos letelepedés eseteivel állunk itt szemben, melyeknek demographiai vagy nemzeti szempontból tekintve nagyobb jelentőségük nincsen.

174

)

közlése.

A

bolgár

statisztikai

hivatal

volt

igazgatójának,

Ivantchoffnak

szíves

Kilenczedik szakasz. Magyarok Európa egyéb részeiben·

HARMINCZKETTEDIK FEJEZET. Közép- és Dél-Európa. Az eddig tárgyalt államokon kívül aránylag kevés magyart találunk Európa különböző részeiben. úgy éjszaki, mint nyugati és déli Európa csak kis mértékben gyakorolt vonzó hatást hazánk népére s így nagyobb telepeket sehol sem találunk. Amennyiben a rendelkezésre álló statisztikai adatok engedik, a következő képet nyújthatjuk a külföldön élő magyarokról: Svájcz népszámlálásai175) 1870., 1880., 1888. és 1900. évekből (mindig deczember 1-ről) mutatják ki a szövetséges kantonok területén élő magyar honosokat, 1900. évből a magyarországi születésű népességet is. Ezen adatok tanúskodása szerint Svájczban aránylag kevés honos élt s az utolsó évtizedig csak jelentéktelenűl gyarapo. dott a számuk; 1888 óta azonban az ottani népesség erősen megduplázódott, bár még ma sem éri el az ezer főt. A Svájczban élő magyar honosok száma volt ugyanis: 1870-ben ..... 1880-ban ..... 1888-ban .....

360 459 444

19ö0-ban ......

978

A magyarországi születésű egyének száma 1900-ban 1.045 volt. A svájczi magyarság száma tehát igen csekély; tízezer lakóra átlag csak 3.2 lélek jut, de ez az arány majdnem háromszorosára emelkedik Zürich kantonban és Genf, Schaaffhausen, Graubünden s St.-Gallen kantonokban is jóval magasabb az országos átlagnál. Ami a magyarságnak a városokban való eloszlását illeti, erre 175 ) Schweizerische Statistik, 51. kötet, 246—267. lap; 84. kötet, 216. lap. Az 1900. évi adatokat a svájczi statisztikai hivatal igazgatója, Dr. Louis Guillaume szívességének köszönjük.

317 nézve eddig csak az 1880. és 1888. évre vonatkozó adatok állanak rendelkezésre. Ezekből az tűnik ki, hogy honfitársainknak kétharmada a városokban él, legtöbbje Zürichben. A 10.000-nél népesebb városokban a következő volt a magyarság száma:

A Svájczban élő magyarság demographiai és társadalmi viszonyairól alig tudunk valamit, csakis az 1880. évi népszámlálás részletezi a magyar honosokat nem szerint, egyéb tüzetes adatok nincsenek közzétéve. Az említett évben 459 magyar honos között 325 férfi és 134 nő volt, a nőnem tehát itt is erős kisebbségben van. (29.2%). Olaszországban még jelentéktelenebb a magyarság száma; csakis az 1901. évi népszámlálásból176) vannak erre vonatkozó adatok, melyek az ott élő magyar honosok nemét, főbb korcsoportjait, családi állapotát, hitfelekezetét és foglalkozását mutatják ki. Az Olaszországban élő összes magyar honosok száma csak 673, köztük 364 férfi és 309 nő. 379-nek állandó lakása volt Olaszországban, 294 ellenben csak átmenőleg tartózkodott ott. Legnagyobb számmal Lombardiában élnek a magyarok, azonkívül Venetoban és Lazióban s így kétségtelen, hogy a nagyvárosok: Milano, Velen cze, Róma indítja letelepedésre honfitársaink legnagyobb részét. Az átmenő tartózkodással összeírt magyarok ezenkívül Liguriában és Campaniában vannak legnagyobb számmal; amott Genova, itt Nápoly vonzza honfitársainkat. 176 ) Censimento della popolazione del regno d’ltalia al 10 Febbraio 1901. Vol. II. Roma, 1903. 370. és 376. lap.

317

Az olaszországi magyarok személyi viszonyait az alábbi táblában részletezzük. Itt csak azt a jellemző vonást emeljük ki, hogy honfitársaink között igen sok (180) a vagyonából élő s nyugdíjas, valamint az értelmiségi foglalkozásokhoz tartozó, ami az olasz magyarság magas szellemi színvonaláról tanúskodik. Eltérőleg a legtöbb európai államtól, itt nem az alsóbb néprétegek kihúzódásával állunk szemben, hanem majdnem kizárólag legjobb társadalmi köreinkből kikerült egyénekkel, kik Olaszország áldott földjére telepedtek le tanulmány, kereset vagy szórakozás czéljából, vagy kiket átmenő útasok gyanánt talált ott a népszámlálás. Spanyolországban az 1887. évi népszámlálás kimutatta a magyar és osztrák honosokat, de a két állam elkülönítése a bevallások alapján nem volt teljesen keresztülvihető. A spanyol Institut Géographique et Statistique igazgatósága részéről készségesen rendelkezésünkre bocsátott adatok alapján Spanyolországban 408 osztrák cs magyar honos íratott össze, közte 264 férfi és 144 nő; ezek

319

320 közül azonban csak 32 férfi és 19 nő vallotta magát kifejezetten magyar honosnak, 102 férfi és 74 nő osztráknak, 70 férfi és 51 nő pedig osztrák-magyarnak; az utóbbiaknak egy része kétségtelenül magyar, mindamellett az összes magyar honosokat alig becsülhetjük 80—100 nál többre. A kifejezetten magyar honosoknak jelzett egyének ekként oszolnak meg provinciák szerint:

Látható a felsorolásból, hogy éppen a jelentékenyebb városokat magában foglaló provinciákban, mint Madrid, Malaga, Sevilla, Cordoba, Valencia stb., magyar honos egyáltalában nincs kimutatva, holott kétségtelen, hogy ilyenek ott — legalább kisebb számmal — mindenesetre élnek; ezek tehát kétségtelenül az osztrák-magyar honosok gyűjtőfogalmában vesznek el. Ez utóbbiak Madridban (85), Barcelonában (64), Vizcayában (59), Badajozban (43) és Valenciában (28) vannak kimutatva nagyobb számmal, míg a többi provinciában csakis felette szórványosan fordulnak elő. Sokkal megbízhatóbb adatokat nyújtott az 1900. évi népszámlálás, melyek az egyes szempontoknak egymással való egybevetése által különösen figyelmet érdemelnek.177) A magyar honosok száma ekkor 64 volt, kik közül 40 férfi és 24 nő. Ezek következőképen oszolnak meg provinciák és községek szerint:

177

) Francisco Martin Sanches, a spanyol Instituto geografico y estadistico igazgatója nagy előzékenységgel bocsátotta rendelkezésünkre a Spanyolországban élő magyar honosokra vonatkozó terjedelmes táblázatok másolatait.

321

A magyar honosok között volt 33 nemházas (20 férfi, 13 nő), 27 házas (17 férfi, 10 nő) és4 özvegy (3 férfi, 1 nő); koruk szerint:

Foglalkozásukat tekintve, leginkább iparosok és kereskedők s ezeknek családtagjai, tehát mind önálló keresetet nyújtó foglalkozások; cseléd és napszámos csak 1—1 van. Annál feltűnőbb, hogy közűlök 21 analphabeta, s mivel csak 7 olyan gyermek van, ki koránál fogva nem tudhat még írni s olvasni, legnagyobb részük felnőtt korú (házas és özvegy) egyén. A foglalkozások részletes jegyzékét itt közöljük; a benne kitüntetett egyének csekély számánál fogva ugyan e jegyzékből következtetést vonni nem lehet, mindamellett érdekesnek tartjuk a Spanyolországba szakadt honfitársaink kis csoportjának ily tüzetes, szinte egyénenként való bemutatását.

322 Portugálban az 1900. évi népszámlálás alkalmával magyar honos nem találtatott; a szülőhely nem képezvén a feldolgozás tárgyát, nem lehet tudni, váljon Magyarországból bevándorlott egyének ott tartózkodnak-e.178) Francziaország Nyugot-Európa azon állama, melyben a magyarok száma a legnagyobb. Csakis 1890 óta vannak közzétéve erre vonatkozó adatok, a régibb népszámlálások együvé foglalják a magyarokat az osztrákokkal. Utóbbiak a két legújabb népszámlálás szerint körülbelül négyszer oly számosak, mint a magyar honosok s ezen arányból hozzávetőleg megbecsülhetjük a magyarok számát a régibb népszámlálások idejére is. A rendelkezésre álló adatok szerint élt Francziaországban:179)

Ezek szerint az utolsó évtizedben stagnálás állott be a Francziaországban élő magyar honosok tekintetében, de ugyanez jellemzi az osztrák honosok kivándorlását is. Ami földrajzi elterjedésüket illeti, az 53. sz. táblából kitűnik, hogy a Francziaországban élő magyarság hatvan százaléka Páris városában (ill. a Seine départementben) concentrálódik, ahol számuk 1.374, illetve 1.294-1 e rúgott. Francziaország egyéb részeiben felette gyéren élnek hazánkfiai; aránylag számosabbak még az ország éjszakkeleti részében, le egészen Svájczig, továbbá Alpes-Maritimes, Bouches du Rhone, Rhone, Yonne és Seine et Oise départementokban. Számuk azonban oly ingadozó, hogy abból következtetést levonni nem lehet. A Francziaországban élő magyar honosok egyéni viszonyairól a nemen kívül nincsenek adataink; 1890-ben 873, 1896-ban 821 nő volt közöttük, vagyis 38.6 és 39.7 százalék. Ez az arány Páris városában is fennáll. Ami a társadalmi viszonyokat illeti, csak annyit tudunk, hogy Párisban, ahol a magyaroknak külön egyesületük is 178 ) A portugál statisztikai hivatal igazgatójának, Antonio Eduardo Villává tanácsosnak értesítése. 179 ) Statistique de la France. Résultats généraux du dénombrement de 1876, Paris 1878. XXXIII. és 6. lap. — Dénombrement des étrangers en France. Résultats statiques du dénombrement de 1891. Paris 1893, 44—45. lap. — Résultats du dénombrement de 1896. Paris 1899, 108 és 250—261. lap.

323

324

van, az intelligens elemek vannak túlsúlyban. A tulajdonképeni értelmiségen kívül az ipari és kereskedelmi keresetek vannak erősen képviselve. A vidéken élő magyarok társadalmi s kereseti viszonyairól jóformán semmit sem tudunk.180) Sajnos, hogy az 1901. évi népszámlálás eredményei eddig nincsenek közzétéve. Csak annyit tudunk, hogy magában Páris városában (tehát nem az egész Seine départementben) 1.306 magyar honpolgár élt, míg 1896-ban 1.187.181) HARMINCZHARMADIK FEJEZET. Éj szaki-Európa. Belgiumban csak az 1890. évi népszámlálás mutatta ki a magyar honosokat az osztrákoktól elkülönítve,182) 1900-ban ellenben az osztrákokkal egybefoglalva mutattattak ki. Létszámuk igen csekély, csak 274; provinciák szerint ekként oszolnak meg:

Az osztrákok száma Belgiumban is körülbelül négyszer akkora, minta magyaroké (1.153); ez az arány tehát némi támpontúl szolgálhat a magyarok számának hozzávetőleges megbecsülésére oly államokban, melyekben az osztrák és magyar honosok egy tételben vannak kimutatva. 180 ) Mint érdekes jelenséget megemlítjük, hogy Algírban is vannak magyar honosok; 1896-ban 74-re rúgott a számuk, még pedig: Algír tartományban ...................................................................... 7 férfi, 6 nő Oran 9 52 , 4 „ Constantine „ 2 , 3 „ A férfiak közül Oranban 33 az idegen légióhoz tartozik. (V. Ö. Resultats du dénombrement de 1896. Paris, 1899. 468—469. lap.) 181 ) A franczia statisztikai hivatal igazgatójának, Lucien March-nak szives közlése. l82 ) A népszámlálási munka egy tételben mutatja ki a magyar és osztrák honosokat, de a belga statisztikai évkönyv kettéválasztja őket. V. ö. Annuaire statistique de la Belgique. XXXII. kötet, 1902. 68. lap.

325

Németalföld legutóbbi (1900. évi) nagyszabású népszámlálási munkájában is egybeveti a magyarokat az osztrákokkal, összes számuk az egész országban 555; a fentiek alapján a magyar honosok számát legfeljebb százra becsülhetjük. Az osztrák-magyar honosok eloszlása a következő:

Ezeknek legnagyobb része, t. i. 241 férfi és 145 nő a nagyvárosokban él, még pedig: Amsterdamban 117 férfi és 72 nő, Rotterdamban 79 férfi és 52 nő és Hágában 29 férfi és 17 nő. Dánia statisztikája a régebbi évekre vonatkozólag semmi támpontot nem nyújt a magyarok számának megállapítására; népszámlálási munkáiban nemcsak a magyarok, de az osztrákok sincsenek külön kimutatva, hanem számos más állambeliekkel együtt egy „Vegyes“ rovatba vannak együvé dobva. Csakis az 1901. évi népszámlálás alkalmával mutatták ki először a magyarországi születésű egyéneket, kiknek összes száma 128, még pedig:

Személyi viszonyaikról közelebbi adataink nincsenek, de földrajzi eloszlásukat kerületek szerint a következőkben mutathatjuk be:183)

183 ) Az összes adatokat a dán királyi statisztikai hivatal igazgatójának, FalbeHansen V. doctor szívességének köszönhetjük.

326 Nagy-Britanniára vonatkozólag kedvezőbbek a viszonyok. Anglia statisztikája 1871. óta mutatja ki a magyarországi születési! népességet s 1891. óta nem szerint is különíti el. Ez a népesség számra nézve nagyon csekély, 1871-ben 390, 1881-ben 441, 1891ben 738 és 1901-ben 1.109 főre rúgott; közei két harmad része London városában él; ezenkívül csak az éjszaknyugati grófságok- # ban élnek némileg számottevő mennyiségben. Földrajzi eloszlása grófságok szerint a következő:184)

Az 54. sz. táblában az Angolországban élő magyar eredetű lakosságot kisebb területi egységek szerint mutatjuk ki. Demographiai viszonyaik tekintetében a régibb évekből csak a nemek eloszlásáról van tudomásunk; 1891-ben 501 férfi és 237 nő, tíz évvel később 790 férfi és 319 nő volt az angliai magyarok között, a nők aránya tehát 32, illetve 29% volt; a nők mindenütt jelentékeny kisebbségben voltak, így különösen London városában is, a hol 1891-ben 150, 1901-ben 217 nő találtatott. A legújabb népszámlálás a magyarországi születésű népességet kor és családi állapot szerint is kimutatta; az előbbi felsorolás megfelelő adataiból látható, hogy a házasok aránya csekély, különösen feltűnő pedig a férjes nők alacsony száma a házas férfiaknak kétszer akkora összege mellett. Nyilvánvaló, hogy a házas férfiaknak többlete családjuk hátrahagyásával ment Angliába keresetének javítása czéljából s hogy ekként az Angliában élő magyar családok száma igen csekély. Az angolországi magyarság jellemző

184 ) Census of England and Wales for the year 1871. General Report Vol. IV. London 1873; 77. lap, U. az 1881-ről, Vol. III., XXVI. lap. U. az 1891-ról, Vol. 111. XXXVI. lap. U. az 1901-ról ezen czíra alatt: Summary tables, 260-281. 1.

327 vonását a kereső korban álló nőtlen férfiak nagy száma (a 20-ik éven felül 358, a 15—20 évesek hozzászámításával 425) teszi; az össznépességnek több mint harmadrésze (379 férfi és nő) a 25-ik és 35-ik életév között áll, s a gyermekek száma igen csekély (a 15-ik éven alul 38 fiú és ugyanannyi leány). A részletes adatok a következők:

Nagyérdekűek az angol népszámlálási munkának azon adatai is, melyek a magyarországi születésű népességnek foglalkozására vonatkoznak. Az igen részletes felsorolást alább csak némi összevonásokkal közöljük. Látjuk belőle, hogy a magyarok között túlnyomók az iparosok, közöttük különösen a szabó-ipar, a vendéglősipar, a gép- és fém-ipar van erősebben képviselve. Sajnos, hogy a foglalkozásokon belül a foglalkozási viszony nincs kitüntetve; mégis azt a benyomást nyerjük az adatokból, hogy az önálló iparosok és kereskedők száma igen csekély lehet s kivándorlottjaink legnagyobb része az iparban és kereskedelemben mint segéd vagy munkás nyer alkalmazást. Az értelmiségi foglalkozásokhoz kevés egyén tartozik; legtöbb itt a zenész, kik alatt kétségkívül czigány-zenészeink értendők. A részletes adatok a következők:

328

329

Skótországban 186) 1871 ben 6, 1881-ben 71 s 1891-ben 41 magyarországi születésű egyén élt, közte volt 8 brit honos (4 férfi, 4 nő) és 33 idegen honos (21 férfi, 12 nő); az utóbbiak között 5 egyén (l férfi, 4 nő) húsz évnél fiatalabb volt, a többi idősebb. Az 1901. évi népszámlálás a honosságot részletezte; összesen 39 magyar honos élt Skótországban, közte 19 férfi és 20 nő. Tizenöt évnél fiatalabb volt 5 fiú s 10 leány, 15 évnél idősebb 14 térfi és 10 nő. Tüzetesebb adatok nem állnak rendelkezésre. Írország187) csak 1881-ben mutatta ki a magyar születésű lakosságot külön: mindössze 8 egyént (4 férfi, 4 nő, valamennyi felnőtt korú); 1891-ben az osztrákokkal együtt 35 férfit és 15 nőt részletez. 1901-ből adatok még nem állnak rendelkezésre, de látható az idézett számokból, hogy Írországnak kivándorlóinkra nézve semmiféle jelentősége nincs. Skandinávia is alig játszik szerepet nemzetközi népcserénk ügyében. Svédországban 187) 1890-ben mindössze 29 oly egyént írtak össze, ki Magyarországon született, közte 19 férfit és 10 nőt; ezek azonban 4 férfinak kivételével, ki magyar honosságát megtartotta, már mind svéd alattvalók voltak s így nemzetünkre nézve elveszetteknek tekinthetők. Norvégiában188) ugyanakkor 8 magyaror185 ) Eighth Decennial Census of the Population of Scotland taken 3. April 1871. Vol. 11. Edinburgh 1874. 193. lap - Ninth Decennial Census of the Population of Scotland taken 4. April 1881. Vol. II. Edinburgh 1883. 345., 355. és 391. lap.— Tenth Decennial Census of the Population of Scotland taken 3. April 1891. Vol. II. Part. I- 300. és 3ι·9. lap. — Eleventh Decennial Census of the Population of Scotland taken 31. March 1901. Glasgow 1903. Vol. 11., UV. lap. 186 ) Census of Ireland. 1881. Part. II. Dublin 1882., 132. lap. — Census of Ireland 1891. Summary tables. Dublin 1892. 32. lap. 187 ) Bidrag till Sverige officiela Statistik, a) Befolkingsslatistik. Ny följd. XXXII. 3. Stockholm 1895. 90. lap. 188 ) Norges officielle Statistik. Trcdie Raekke. No 278. Folketaellingcn i Kongengt Norge 1. Januar 1891. Kristiania 1897. 44. lap. — 1900-ra vonatkozólag a

330 szági születésű egyén élt; 1900-ban 16-rá rúgott ezeknek száma, kik közül 10 férfi és 6 nő volt, két gyermek kivételével mind felnőtt egyének. Közülök 10 magyar állampolgárnak vallotta magát, egy megszerezte a norvég honosságot s két gyermeke is új hazájának kötelékébe való, 1 német alattvaló s kettőnek honossága nem volt megállapítható. Többnyire iparosok és kereskedők, de van közte színész, zenész és szobrász is. Magyar nevű egyén csak egy van közöttük. Végűi még Oroszországról kellene szólanunk, sajnos azonban, hogy az itt még 1897-ben megejtett első rendszeres népszámlálás részletes eredményei máig sincsenek közzétéve. Illetékes helyről vett értesülés szerint a magyarországi születésű lakosság száma nem is fog megállapíttatni, mivel a szülőhely szerinti részletezésben Magyarország Ausztriával együtt fog szerepelni, adatai tehát ránk nézve hasznavehetetlenek lesznek. Készül ugyan a magyarajkú lakosság részletezése nem és kor szerint, de ennek eredményei is csak 1905-ben fognak közrebocsáttatni. Némi csekély adataink vannak Finnországból,189) amelynek nagyobb városaiban 1890-ben 29, 1900-ban 53 magyar és osztrák állampolgár íratott össze, (közte 31 férfi s 22 nő), de sem azt nem tudni, hogy ezek közül mennyi a magyar honos, sem egyéb részleteket személyi viszonyaik felől nem ismerünk. A finn egyházi anyakönyvek szerint 1900-ban csak két férfi élt az országban, ki Magyarországon született. Ennyiben állnak azon adatok, melyek az Európa különböző részeiben élő magyarországi származású népességről rendelkezésre állanak. Sajnos, nem sok az egész, de egyik-másik irányban mégis némi fényt derítenek azon életviszonyokra, melyek között hazánkból elszakadt honfitársaink ott élnek.

189 ) norvég statisztikai hivatal igazgatója, Kiaer A. N. rendelkezésünkre bocsátotta a Norvégiában összeírt magyarok lajstromát, összes személyi adataikkal együtt. 190 ) Suomeninaan Virallinen Tilasto. VI. Yäkiluvun-tilasto. Helsingissä 1893. 97 lap. — 1900-ra vonatkozólag a finn statisztikai hivatal igazgatójának, Hjelt Ágostnak szíves közlése.

Tizedik szakasz. Az amerikai magyarság. HARMINCZNEGYEDIK FEJEZET. Az Egyesült-Államokban élő magyarok száma és nemzetiségi viszonyai. Miként tudjuk, a magyarországi kivándorlás nagy áradata az éjszak-amerikai Egyesült Államok felé hömpölyög, ahova eddig százezrével vándoroltak ki honfitársaink. Már csak ez okból is kívánatos tudni, hogy mennyire rúg voltaképen az Egyesült-Államokban élő magyar eredetű népesség. A nézetek erre vonatkozólag eltérők s a kétszázezertől ötszázezerig, nyolczszázezerig, sőt millióig ingadoznak. Hogy ezek az utóbbi nézetek mennyire túlzottak, ki fog tűnni alábbi fejtegetéseinkből, melyek az amerikai népszámlálások és a bevándorlási statisztika eredményein épülnek fel. Az amerikai népszámlálások csak 1870 óta tüntetik fel az Egyesült-Államokban élő magyarországi születésű, tehát onnan bevándorolt népességet; ennek száma volt:190) 1870-ben................................................................................... 3.737 1880-ban................................................................................. 11.526 1890-ben................................................................................. 62.435 1900-ban............................................................................... 145.815

Az utolsó évben eszerint az Egyesült-Államok 76 millióra rúgó lakosságának két tized százaléka volt magyarországi születésű, míg az előző évtized végén egy tized; ez magában véve nem nagy arány, de a húsz vagy harmincz év előtti állapothoz képest mégis rendkívül gyors és nagymérvű emelkedésnek nevezendő. A négy népszámlálási évben talált magyarok létszáma egyúttal a kivándorlás nagyságát is tanúsítja és ez utóbbi statisztikájával egybevetve több 190 ) Census Reports, Volume l. Twelfth Census of the United States, taken in the year 1900. Population. Part l. Washington 1901. Továbbá: Quarterly Report 1890-91. Nr. 3. 618. lap és 1892- 93. Nr. 2, 474—505. lap.

332 megjegyzésre ad alkalmat. A kivándorlások statisztikájából tudjuk, hogy az Egyesült-Államok 1861-tól 1870-ig csak 488 magyarországi kivándorlót mutattak ki, az 1870-iki népszámlálás azonban már közel 4000-re tette a Magyarországon született azon egyének számát, kik az Unió területén élnek. Tudjuk ugyan, hogy az ötvenes években szabadságharczunk számos alakja keresett Amerikában új otthont, ahol egész magyar telepeket (mint új-Buda, Jowa államban) létesítettek; de az akkori emigránsok közül már nem sokan lehettek életben húsz év múlva, amidőn az amerikai census 3.737 magyart mutatott ki,191) s így mindenesetre már a hatvanas évek- · ben is jóval erősebbnek kellett az amerikai áramlatnak lennie, mint a minőnek a hivatalos adatokból felismerhető. A reá következő tíz év alatt a kivándorlási statisztika szerint 13.475 hazánkfia telepedett le az Egyesült-Államokban. A már előzőleg ott talált magyarokkal együtt, tekintetbe véve az évtized elhalálozásait, az 1880. évben mintegy 12.000-re lehetne becsülni az ott élő magyarokat, amely összeg a népszámlálás kimutatta 11.526 lélekkel eléggé egyezik s egyúttal arra is utal, hogy ezen idő alatt (1880 előtt) a kivándorlottaknak csak igen csekély része térhetett hazájába vissza. Idáig a népszámlálás eredményei a vándorlások statisztikájával meglehetősen egybevágnak. A következő évtizedről ez már nem állítható. 1881-től 1890-ig 136.562 magyar vándorolt be az Unióba; e nagy szám az 1880-ban talált magyarországiakhoz hozzáadva, (s levonásba hozva az időközi elhalálozások hozzávetőleges számát), az 1890. évre máris mintegy 110.000 főnyi magyarországi születésű lakosságot eredményezne.192) Az ez évi népszámlálás azonban 191

) Az 1850. és 1860. évi népszámlálások alkalmával magyarokat nem mu-

tattak ki. 192 ) Ezen becslést, melyet első ízben „A magyarok kivándorlása Amerikába” ez. dolgozatomban közöltem („Közgazdasági Szemle“ XX. évf. 50. lap) Hegedűs Lóránt hasonczímű munkájában (37—39. lap) hosszasabban bonczolgatja s azon eredményre jut, hogy ezen szám alacsony, mert a magyarok száma legalább kétszázezer, talán negyedmillió is. Erre vonatkozólag e helyen csak annyit akarok megjegyezni, hogy ezen számításomnak — mint a czikk szövegéből kitűnik — nem egy fix összeg megállapítása, hanem annak kimutatása volt a czélja, hogy az 1890. évi amerikai népszámlálás által kimutatott lclckszám nem lehet helyes; ezért mondám, hogy az ott előadott s fentebb itt is közölt számítási művelet ,az 1890. évre mintegy 110.000 főnyi magyarországi születésű lakosságot eredményezne; az ez évi népszámlálás azonban csak 62.435 lelket talált.“ Szükségesnek tartom itt továbbá hangsúlyozni, hogy az Egyesült Államok népszámlálásainak itt (és régebbi

333 Csak 62.435 lelket talált. Mintegy 48.000 főnyi hiánynyal van tehát itt dolgunk, melyről nem tudhatni, a felvétel hiányosságából eredt-e, avagy annyi magyar kivándorló ismét visszatért volna Amerikából. A m. kir. központi statisztikai hivatal által gyűjtött adatok szerint 1880-tól 1890-ig Abauj-Torna, Zemplén, Sáros, Szepes és Liptó vármegyékbe mintegy 18 — 19.000 ember tért vissza Amerikából.193) Kétségtelen, hogy e szám a tényleges visszavándorlásnál jóval kisebb, kétségtelen továbbá az is, hogy más megyék is resztvettek a ki- és visszavándorlás mozgalmában, (így Borsod, Gömör, Trencsén, Moson, Sopron stb.); mindazáltal alig tételezhető fel, hogy a tényleges visszavándorlás oly tömegesen történt volna, a minőt az amerikai census és a kivándorlási statisztika különbözete szerint feltételeznünk kellene. A mutatkozó eltérés tehát positiv magyarázatot nem találhat. Annyi azonban kétségtelen, hogy a tulajdonképeni magyar elem már 1890-ben is 62.000 főnél jóval erősebb volt, mert honfitársainknak Amerikában született gyermekei — az első nemzedékben okvetlenül — a magyarsághoz számíthatók. De világos az is, hogy azon nézetnek, mely már akkor is fél millióra tette az Amerikában élő magyarok számát, 194) semmiféle positiv alapja nincs. Még nagyobb különbséget találunk a következő évtizedre vo-

munkámban is) közölt adatai nem a bevándorlottak nemzetiségére, hanem szülőhelyére („foreign born population, country of birth“) vonatkoznak, erre tehát nem igen mondható, hogy „a hatóságok erős amerikaizáló hajlandósága” befolyásolhatta volna, és hogy „a tótok egy része nem is tudta magát magyarnak vallani“ (Hegedűs). Csakis a bevándorlási statisztika különböztet meg nemzetiségeket, s ott a magyarországi német tényleg a németek között, a magyarországi oláh a románok között van kimutatva (lásd erre vonatkozólag e munka 155. lapját); a népszámlálás ellenben az idegenek szülőhelyét (országát) kérdezte s így természetszerűleg ki kell hogy essenek a magyar fogalom alól „magoknak a magyaroknak gyermekei, unokái a,kik már Amerikában születtek, de egyelőre még „mind igaz veszteségeink“; sajnos, hogy csak egyelőre, hiszen maga Hegedűs mondja, hogy „a második nemzedék elamerikaisodása oly gyorsan megy, mint a szemfényvesztés“ (35. lap). Megjegyzem e helyen még, hogy 1904. évi január 1 -étől kezdve az Egyesült Államok bevándorlási statisztikáját is a Census Bureau fogja készíteni, minek folytán a két statisztika között meg lesz az eddig nélkülözött összhang. „An immediate advantage of the transfer will be the harmonizing of the tables showing the country of the immigrant’s birth with the Census tables showing birthplace of the foreign born“. (Bureau of the Census. Report of the Director to the secretary of Commerce and Labor. Washington 1903. 11. lap.) 193 ) Magyar Statisztikai Közlemények. I. kötet, 71* lap. 194 ) A Pallas Nagy Lexikona, I. kötet, 547. lap.

334 natkozólag. Az Egyesült Államok statisztikája szerint ezen évtized folyamán körülbelül 370.000 magyarországi alattvaló vándorolt ki, s ha figyelembe is vesszük, hogy a kivándorlóknak 20—25 százaléka másod- vagy harmadízben megy ki Amerikába, tehát tulajdonképen nem szaporítja a kivándorlottak számát (1. a 67. lapon), mégis mintegy 280.000 kivándorló marad az 1891—1900. évekre. Másrészt a német kikötők feljegyzései szerint ugyanakkor 192.000 magyar ment az Egyesült-Államokba (1. a 78. lapon) s ha ehhez a a belga és németalföldi kikötőkben hajóra szállott kivándorlóinkat egész összegben, tehát maximális értékben, hozzávesszük (1. a 68. lapon), 275.000 főt nyerünk, mint a hazánkból az Egyesült-Államokba kivándorlóit véreinket, kikből azonban a 20—25 százalék űjbólkivándorlót szintén leütvén, kerek számmal 200.000-ben állapíthatjuk meg a kérdéses összeget, ugyanannyira, amennyire az amerikai kivándorlás által sújtott országrészeknek 1891 — 1900. évi tényleges népvesztesége is rúg (1. a 41—43. lapon). Ha már most számításba vesszük az időközben elhaltakat, valamint a hazájukba végkép visszatérteket, akiknek aránya együttvéve legfeljebb 30%-ra tehető, akkor a magyarságnak 1890-től 1900-ig újabb bevándorlások által való tényleges szaporulatát az amerikai statisztika alapján mintegy 250.000, a kikötők adatai szerint ellenben körülbelül 170.000 főre becsülhetjük, úgy, hogy 1900-ban 310.000, illetve 230.000 magyarországi születésű egyénnek kellett volna az Egyesült-Államok területén élnie. A népszámlálás azonban, mint említők, csak 145.815ben állapította meg e számot, a két forrás eredményei között tehát óriási űr tátong, melyet kitölteni, ill. eltűntetni nem vagyunk képesek. Felmerül az a gyanú, hogy az Egyesült-Államok területén élő magyarok egv része az osztrákok között van kimutatva, de ezt a gyanút a statisztika adatai nem igazolják, mivel az osztrák kivándorlókra s az Unióban élő osztrákokra vonatkozó adatok egymással egészen összhangban állanak. A fentebbiek alapján az Egyesült-Államok területén élő, magyarországi születésű egyének számát az 1900. évre vonatkozólag — eltérőleg a népszámlálás eredményeitől — harmadfél-, vagy háromszázezerre becsüljük. E számban nem foglaltatnak benn a bevándorlott magyar honosoktól Amerikában született gyermekek, kik az első nemzedékben kétségkívül még a magyarsághoz számítandók. Az amerikai statisztika erre vonatkozólag is közöl érdekes adatokat; kimutatja ugyanis a népesség szülőhelyén kívül az „idegen származást” is (foreign parentage), még pedig azon az alapon, hogy az

335 állam területén élő lakosok szülei milyen országból valók. Ez alapon a külföldi eredetű népesség természetesen sokkal nagyobb lesz, mintha tisztán csak az idegen országokban született lakosokat tekintjük idegeneknek; utóbbiaknak száma az Egyesült-Államok egész területén 10,460.085, míg az idegen származású egyének száma 26,198.939, vagyis az összes népességnek 34.3 százaléka. Ez alapon sikerűi kimutatni, hogy az Egyesült-Államok területén született, tehát látszólag már nem idegen népességnek jelentékeny része külföldi bevándorlók ivadéka, egy másik rész pedig külföldiek és bennszülöttek között kötött házasságokból ered, tehát így mély bepillantást nyerhetünk a bevándorlottak és a bennszülött népesség keverődésének nagy jelentőségű folyamatába. Szemügyre véve már most a magyarországi lakosság ezen keverődési és származási viszonyait, úgy látjuk, hogy míg a népszámlálás a Magyarországban született s így onnan az Unióba bevándorlott lakosság számát 145.815-re teszi, addig 235.000-re rúg azoknak száma, kik mindkét vagy egyik szülőjük után magyarországi származásúaknak tekinthetők. Az EgyesültÁllamok területén ugyanis 210.300 egyén él, kinek atyja és anyja magyarországi; ezek közül 66.727 már az Unióban született, míg 143.573 egyebütt, nyilván Magyarországon, aminthogy számuk is majdnem teljesen egyezik a Magyarországon született egyének létszámával. Kiderül továbbá, hogy az Egyesült-Államokban 4.950 egyén él, ki magyar apától és amerikai anyától, továbbá 1.141, aki amerikai apától és magyar anyától született, még pedig kevés kivétellel Amerikában; végűi összeiratott 10.037 egyén mint magyar apák és idegen (nem amerikai) anyák gyermeke és 8.572 egyén mint idegen (nem amerikai) apák és magyar anyák ivadéka. Ezek alapján az Egyesült-Államok területén élő és mindkét vagy csak egyik szülője révén magyarországi származású népesség száma ekként állapítható meg:

Miként látható, hogy az ezen az alapon felállított számítás közel kétharmadrésszel nagyobb összeget eredményez, mint ha a Magyarországból eredő népességet tisztán csak szülőhelye szerint mutatjuk ki.

336 Ha mármost arra a fenntebb kifejtett álláspontra helyezkedünk, hogy a Magyarországból bevándorlottak száma az amerikai népszámlálásban megbízhatatlan s az abban kimutatott 145.000 fővel szemben 250—300.000-re tehetjük az oda tényleg bevándorlottak számát, akkor ezeknek Amerikában született ivadékaival együtt az 1900 év végén az Egyesült-Államokban élő összes magyarországi származású népesség számát 4—500.000-re becsülhetjük· Ekkora az az összeg, melylyel nemzetünk az Unió népességét 1900-ig gyarapította; de egyúttal ez az a maximális szám is, melynél nagyobbat semmiképen el nem fogadhatunk, hacsak minden alapot nélkülöző merő találgatásokba nem akarunk bocsátkozni. 196) (Nagyon természetes, hogy 1900 óta ez a szám lényegesen emelkedett.) Az Egyesült-Államokban élő magyarok földrajzi eloszlását illetőleg a hivatalos népszámlálások eredményeire vagyunk utalva, bár azokat, mint említettük, alacsonyabbaknak tartjuk a valóságnál. Ez eredményekből, melyeket az 55. sz táblában közlünk, látható, hogy 195 ) A „Budapesti Hírlap“ 1902. évi április 28-iki (116.) számában „Az amerikai magyarok“ czím alatt közölt vezérczikkcben „az amerikai kivándorlási bizottság adatai“ (?) alapján 744.000 leiekre (helyesebben 757.000-re) teszi az Unió 12 államában élő honfitársaink számát. Bár ez az adat a fentebbi fejtegetésünk alapján szembetűnőleg téves, mégis ide igtatjuk e czikk főbb adatait mint annak jelét, hogy mennyire túlzott adatok kerülnek forgalomba:

Ezen számban még nem volnának benne a Magyarországból kivándorolt németek, valamint az Unió többi államaib'm lakó magyar kivándorlók. Ugyanez a czikk a Kanadában lakó honfitársaink számát 4i .000-re teszi, tehát több mint tízszerannyira, amennyi magyar letelepülőt az ottani magyarok maguk felvesznek (I. a 88. lapon.)

337 honfitársaink leginkább az Unió éjszakkeleti államaiban telepednek le. Kivándorlóink, mint tudjuk, (lásd a 83. lapon), leginkább a keleti kikötővárosokban (főleg New-Yorkban) kötnek ki s onnan szélednek el az Unió különféle részeibe; zömük azonban nem távozik messze az Atlanti-óczeántól s csak kisebb rajok telepedtek le az EgyesültÁllamok éjszaki és középső tájain; de nincs állam, melyben legalább néhány magyar ember ne élne. A magyarság zöme — az összes népességnek több mint kétharmad része, — Pennsylvania, NewYork, Ohio és New-Jersey államokban található, az elsőben 47.393, a másodikban 37.168, a két utóbbiban 16.463 és 14.913 egyén.

11. sz. Az Egyesült-Államok magyarországi születésű népessége 1900-ban.

néhány ezer él még a velök közvetlenül szomszédos államokban: lllinoisban 6.734, Connecticutban 5.692, Indianában 1.379, ellenben Massachusettsben, New-Hampshireben, Vermontban, Columbiában és Maineben feltűnően kevés a magyar bevándorlott. Odább nyugat felé aránylag kevés magyar megy; csak Éjszaki-Dakotában (1.327), Minnesotában (2.182) és Wisconsinban (1.123) tömörülnek még nemileg, a többi államokban legfeljebb egyes nagyobb városokban telepedtek le figyelmet érdemlő számban. A 11. sz. rajzban feltüntetjük az egyes államokban tartózkodó honfitársainkat, az állam népszámához viszonyítva. Bármily jelen-

338 tékeny is kivándorlottjaink száma, mégis csak négy .állam van, melyben ez a viszony nagyobb, t. i. fél százaléknál magasabb; ezek ugyanis New-York, ahol százezer lakóra 1.630, New-Jersey, ahol 792, Pennsylvania, ahol 752 és Connecticut, ahol 087 magyarországi bevándorló jut. Ezek egyúttal azon államok is, melyekben a magyarság az újabb időben legerősebben tömörült. Az alábbi felsorolásban közöljük a magyarság létszámát 1870-től 1900-ig azon államokban, melyek a magyarság góczpontjául tekinthetők:

Ebben a kilenez államban lakik honfitársainknak kilencz tizedrésze; harmincz évvel ezelőtt 2.077 lélek, ma 129.103, valójában ennél is jóval több. A lakosságnak ezen eloszlását nagyban befolyásolják a nagyobb városok, melyek a kivándorlók tetemes részét magukhoz vonzzák s így a külföldi lakosság góczpontjaivá válnak. Magában Nevv-Yorkban ma már 31.516 magyar eredetű, lakos él, közel húszezerrel több, mint tíz évvel ezelőtt; utána Cleveland (Ohióban) a legnépesebb magyar telep, 9.558 magyarországi lakóval. Felette jelentékenyek még Chicago 4.946, Passaic (New-Jerseyben) 3.602, Bridgeport (Connecticutban) 3.172, Philadelphia 2.785, Pittsburg 2.124 és Johnstown 2.017 magyar lakóval (utóbbi három Pennsylvaniában). Az 56. sz. táblában kimutatjuk a jelentékenyebb városok magyarországi születésű népességének gyarapodását az utolsó harmincz év alatt. A száznál több magyar lakóval bíró nagyobb városok neveit pedig államonként csoportosítva, itt közöljük: New-York: New-York 31.516, Yonkers 1.387, Buffalo 215, Binghamton 181, Syracuse 124. Pennsylvania: Philadelphia 2.785, Pittsburg 2.124, Johnstown 2.017, Me Keesport 806, Scranton 561, Alleghany 560, Wilkesbarre 364, Reading 259, Allentown 210. New-Jersey: Passaic 3.602, Trenton 1.494, Newark 1.325, Bayonne 541, Paterson 317, Elizabeth 233, Jersey City 136.

338 Ohio: Cleveland 9.558, Youngstown 1.031, Toledo 647, Dayton 102. Connecticut: Bridgeport 3.172. Illinois: Chicago 4.946, Joliet 153. Maryland: Baltimore 155. — Massachusetts: Boston 330. Indiana: South Bend 733, Indianopolis 138. Wisconsin: Milwaukee 381. — Tennessee: Nashville 150. Minnesota: St. Paul 659, Minneapolis 581. Montana: St. Louis 561, Kansas City 118. Nebraska: Omaha 253. — Colorado: Denver 179. California: San Fran cisco 315, Oakland 128. Egyes államokban a magyarság nemcsak a nagy városokban, de azokon kívül is igen sűrűn él. Ezek közül Pennsylvania jár elől, ahol a nagyvárosokon kívül a kisebb városokban és községekben mintegy 37.000 magyar lakik, főleg a nagy kőszénbányavidéken és gyártelepeken. Az utolsó harmincz év alatt a magyarok száma leginkább Pennsylvaniában, Ohióban, Nevv-Jerseyben és New Yorkban emelkedett, ellenben azon államokban, melyeket a magyarság főleg az ötvenes években keresett fel nagy előszeretettel, t. i. Wisconsin, Jowa, Michigan, California, Missouri, Texas, Tennessee és Kentucky államokban a magyarság azóta csak csekély mértékben gyarapodott. Akkor emigránsaink az Egyesült-Államok belsejébe húzódtak, ahol mezőgazdasági vállalkozásokra alkalmasabb volt a tér; akik akkor kivándoroltak, mind a műveltség magas fokán álló fértiak voltak, kik szakértelemmel megindított nagyobb vállalkozások által igyekeztek jövőjüket megalapítani s a magyar névnek tiszteletet, becsületet szereztek. Ma kivándorló munkásaink s napszámosaink ezrei meg ezrei a keleti államok nagyvárosait s egyes bányavidékeit lepik el, ahol nyers testi munkával szerzik meg kenyeröket; intelligens vállalkozó szellem, mely a Nyugat kevésbbé taposott földjén kísértené meg szerencséjét, csak elvétve akad. S így a kivándorlók helyi eloszlása lényegesen összefügg a kivándorlás folyamatának alakulásával s azon feltűnő elváltozással, mely ez utóbbiban felismerhetővé válik. Kivándorlóinknak földrajzi eloszlását élénken világítja meg az Egyesült-Államok bevándorlási statisztikája 1896 óta, amióta kimutatja, hogy a bevándorlottak az Unió mely államaiban telepedtek le. Ezek a viszonyok későbbi elvándorlás folytán változhatnak ugyan, de nagyjából mégis hű képet adnak honfitársainknak egyes

340 államokban való tömörüléséről, s a többi államokban való szétszóródásáról. Az 57. sz. táblában tüzetesen mutatjuk ki az utolsó hat év erre vonatkozó adatait. Ezen adatokat természetesen ugyanazon elővigyázattal kell fogadnunk, melyre — az ismételt ízben kivándorlókra s visszatérőkre való tekintetből — már fentebb ráutaltunk. Ezek az adatok is igazolják, hogy kivándorlóinknak mintegy fele Pennsylvaniába megy, egy heted New-York államban állapodik meg, egy tized New-Jerseyben s valamivel kevesebb Ohioban és Illinoisban. Az utolsó hat év alatt számbavett 290 470 magyar, tót, horvát és ruthén bevándorló közül ugyanis 141.845 ment Pennsylvaniába, 43.641 New-Yorkba, 28.174 New-Jerseybe, 23.486 Ohioba, 16.343 Illinoisba és 8.518 Connecticutba. Újabban azonban a távolabb Nyugat államait is többen kezdik felkeresni, így p. o. Washingtonba 545, Texasba 529, Californiába 852, Wisconsinba 1.277, Coloradoba 3.156 kivándorlónk ment s ugyancsak élénkül a mozgalom a délkeleti államokban is. Végül még néhány pillantást akarunk vetni a hazánkból kivándorló nemzetiségeknek földrajzi eloszlására. Az amerikai népszámlálások eziránt nem nyújthatnak felvilágosítást, de a bevándorlási statisztika adatai, melyek államonként mutatják ki a bevándorlón nemzetiségek megoszlását, ez irányban is fényt derítenek. Az utolsó négy év (1898/9—1901/2) adatai szerint ugyanis a bevándorlott tótoknak és horvátoknak nagyobb fele Pennsylvaniába ment, míg a magyaroknak csak mintegy harmadrésze telepedett le ott, ellenben igen nagy számmal mentek magyar ajkú kivándorlóink New-York, New-Jersey és Ohio államokba. íme azon államok felsorolása, melyeket Magyarországból eredő különböző nemzetiségeink nagyobb tömegekben kerestek fel, s melyekben a nemzetiségek különböző eloszlása világosan felismerhető. magyar Pennsylvania...................... 19.985 New-York.......................... 10.606 New-Jersey ....................... 10.237 Illinois.................................. 1.505 Connecticut ......................... 2.452 Michigan................................. 276 Minnesota................................. 61 Colorado................................. 493 Massachusetts ........................ 336 Missouri ................................... 97

tót 61.005 19.762 11.838 5.247 3.848 822 1.981 308 1.020 325

ruthén horvát 8.927 3.460 1.983 336 508 67 44 35 562 92

38.809 5.451 853 8.253 321 2.340 1.981 2.255 162 1.205

341

342

343

344 HARMINCZÖTÖDIK FEJEZET. Az Egyesült-Államokban élő magyarok társadalmi és culturalis helyzete. Az Egyesült-Államokban élő magyarság társadalmi helyzetéről és culturális viszonyairól különösen az újabb időben igen sokat Írtak hivatott szakférfiak, kik az amerikai viszonyokat személyes tapasztalatból ismerik. E munka szűk keretében alig mondhatunk e kérdésről újat s így inkább csak arra szorítkozunk, hogy idevágó irodalmunk felhasználásával rövid összefoglaló képet nyújtsunk amerikai magyarjaink helyzetéről, mintegy hátteréül az előbbi fejezetben nyújtott statisztikai vázlatnak. Főleg három írónk munkáira támaszkodunk, ú. m. Kohányi Tihamér, a clevelandi „Szabadság“ czímű újság szerkesztőjének, Hegedűs Lóránt és Szávay Gyula közléseire.m) Mindnyájan egyetértenek abban, hogy bár az amerikai magyarság ma már számra nézve igen tekintélyes és egyes városokban igen nagy tömegekben van képviselve, mégis szoros értelemben vett magyar kolóniák az Egyesült-Államokban nincsenek, mert eltekintve egyrészt a Georgia államban levő Budapest nevű teleptől, ahol 30 családnak állandó lakása van, összesen pedig 76 magyar család bír szőlőföldet, másrészt Kanadától, ahol több helyen megoszolva 175—200 család van megtelepülve, kivándorlottainknak sehol földbirtokuk nincsen és a városokban sem laknak kolóniákba tömörülve. Sem Cleveland, sem Bridgeport, sem South Bend nem tekinthetők kolóniáknak, még kevésbbé alkotnak ilyet a nagy városokban szétszórtan lakó honfitársaink; de még a bányatelepeken vagy gyári városokban lakó magyarok sem képeznek kolóniákat vagy telepeket, mert honfitársainknak csak kisebbik része szerez a városokban, így különösen az előbb említett három városban és Toledoban házat, de nagyobb részük keresete szerint változtatja lakóhelyét, s mivel az amerikai viszonyokhoz hozzásimulni nem tud, vagy nem akar, ma itt, holnap ott, sokszor ezer mérföldnyire 196 ) „Szabadság.“ Jubileumi szám. 1901. decz. 25. Az amerikai magyarság múltja, jelene és jövője. A Szabadság tíz éves jubileumára szerkeszti és kiadja Kohányi Tihamér. Cleveland, O. 72. lap); továbbá Kohányi Tihamér felolvasása. Az amerikai magyarok helyzetéről (a „Vándorló magyarok“ czímű füzetben, 10—30. lap). Hegedűs Lóránt: A magyarok kivándorlása Amerikába. Budapest, 1899.

345

előbbi munkahelyétől telepedik meg, anélkül, hogy a magyarság vagy intézményei hasznát vehetnék. »Népünk túlnyomó nagy része — írja Kohányi197) — bányákban, gyárakban, vasúti építkezéseknél, kőfejtő bányákban, téglaégetőkben dolgozik, szóval a legnehezebb munkában. Hogy ebből a siralmas állapotból kiemelkedni nem tud, annak oka elsősorban az, hogy nagyobb tömegekben él együtt, egymással folyton anyanyelvén érintkezik, angolul beszélni tudó emberek társaságát úgyszólván félve kerüli s így sohasem tanúi meg angolul. Aki pedig angolul nem tud, az sem munkában, sem üzletben nem tud boldogúlni.“ Ugyanezen hibákkal bővelkednek kereskedőink, üzletembereink is nagy részt, miért is leginkább csak magyar üzletfelekre számíthatnak s ezeknek elvonulásával tönkre mennek. Hibája népünk nagy részének az is, hogy gyermekeit nem igyekszik könnyebb és magasabb rendű foglalkozásra nevelni; gyári munkások s bányászok lesznek a gyermekekből, kik már 15 éves korukban fognak a testet ölő nehéz munkába. így arra sem számíthatni, hogy az Amerikában született magyar nemzedékből a magyarság vezetői támadhassanak, ami annál inkább is baj, mert ebből a nemzedékből már amerikai munkások kerülnek ki, s ha hozzátartozóik elhalnak, idővel teljesen kiszakadnak a magyarság testéből. A mesteremberek, kik otthon saját műhelylyel birtak, Amerikában vagy gyári munkásoknak állnak be, vagy valamely műhelyben vállalnak munkát, mert önálló vállalatot pénz és az angol nyelv ismerete nélkül nem kezdhetnek s a nagyiparral különben sem versenyezhetnének. Orvosaink s ügyvédjeink egyike sem képes tisztán honfitársai révén megfelelő existentiát biztosítani. Ehhez a képhez sok tekintetben hasonló az a jellemzés, melyet Amerikában járt szakférfiúink, küönösen Hegedűs Lóránt és Szávay Gyula, az ottani magyarok helyzetéről nyújtanak: Az utóbbinak munkájából, ide igtatunk egyes jellemző részleteket.198) »Amerikában a magyarok, olaszok, lengyelek és oroszok szolgáltatják a legalsóbbrendű bevándorlási anyagot; lenézés, ellenszenv és üldözés a részük ott. A jólétből kevés jut nekik s az is csak keveseknek. Azoknak, kik a létért való küzdelem nehéz munkájá-

197 ) A Szabadság jubileumi számában, melyből c fejezet adatainak legnagyobb részét átvettük. 198 ) Szávay Gyula: Túl a tengeren. Tanulmányok, karczolatok Amerikáról, élete különösségéről és okosságáról. Budapest, 1900,

346 ban a kipallérozott versénytársakkal egyenlő erőseknek és ügyeseknek bizonyulnak. Ez a négy nemzetiség, tisztelet legyen adva a kivételeknek, a kik más sorsban is vannak, csak a maga legalját önti át Amerika földére, a földröz-ragadt, ágról-szakadt, anyagilag (és sokszor erkölcsileg is) elzüllött népet.” „Minden műveltség, szakmabeli képzettség híjával nekimennek annak az új életnek, melynek semmiféle tengelyét, rugóját nem ismerik. Elpusztult földmíves és szőlőmíves nép kiköt a nevv-yorki szabadságszobor alatt és értetlen bámulattal nézi a levegőt, lesi a szerencsét. A csalódások és csalások egész szövevényén, a testi és lelki gyötrődés mindenféle kínján keresztül ütődik-verődik, mire egy nap munkában találja magát. Eljut valami bányába, a hol reggel négy órától kezdve kaparja az elevenek sírjában a szenet, vagy eljut valami gyárba, a hol hasonló nehéz munkában verejtékezik, hogy kenyerét megkeresse.“ „Az egyesületek sokasága fonja keresztül-kasul e magyar telepeket; az egyesületi és a hitközségi élet az, mely egyesíti s egyszersmind szétválasztja őket, itt fejtik ki azt a nélkülözhetetlen közéleti tevékenységet, a mely nélkül magyar ember el nem tud lenni. Az ilyen központokon társadalmilag is ki tud bontakozni a magyar s politikailag is bizonyos súlylyal esik a latba. Ilyen helyeken nem kell szégyenkeznie a hungarian névnek, sőt úgy találtam, hogy az igazi nemzeti és faji erények, a magyar nyíltszívűség, jó lélek, bátorság, gavallérság fölkeltik a magyarok iránt a rokonszenvet és tiszteletet. Ez a „magyar“ nem hasonlítható össze a bányamunkások és kokszégetők zagyvalék, hamisított magyarjával, ez a magyar nem hoz szégyent a magyar névre.“ „Erős érzelmek fogják meg az utas szivét, a mikor abban a nagy idegenségben a gyorsan robogó vasútról letekintve azt olvassa Newark egyik vasútmenti házán, hogy: Magyar Munkáskönyvtár, mikor a New-yorki II. és III. Avenue egész sereg üzletén és vendéglőjén magyar czégfeliratokat olvas, benn az üzletekben egész otthonos magyar beszédet hall, mikor Pittsburgban (a gyárvidék felölelésével) négy magyar hitközséget talál, mikor a clevelandi KisMagyarország körülveszi, megmutatja három templomát, magyar iskoláját, tizenöt egyesületét s azt a városrészt, a hol, mintha Debreczen vagy szeged szép szabad földszintes útezái volnának, jobb módban éldegél, vagyonkát gyűjtve a magyar s a hol minden hazai erkölcse és szokása felelevenül.“ De ennek a képnek is van árnyoldala; mert a magyar beszé-

347 det telefűzik elmagyarosított angol kifejezésekkel s „még a játszó gyerekek az utczán csak mosolyognak s integetnek a magyar megszólításra, szülőik házi nyelvére, de ők maguk már inkább csacsognak angolul. A második generáczió már — akármi lett légyen is az első — tisztára angol s meg kell barátkozni az oly jelenetekkel, hogy például Bostonban betértem Kakas János uram díszes nagy szűcsüzletébe s a tulajdonos, fia az idetelepült öreg Kakas Jánosnak, azt feleli a kérdezősködésre, hogy az ő neve Mr. Kekesz és hogy ő már egy szót se tud magyarul, de odafenn az „old gentleman”, az öreg úr, az még beszél valamit.“ Ily sötétek az Egyesült-Államokban élő magyarság életviszonyai. 1900-ban felmerült az az üdvös eszme, hogy az amerikai magyarság, mely ott végleg letelepedett, a magyar ősfoglalkozáshoz, a földmíveléshez visszavezettessék s kolóniákat alkosson, melyekben magyar nemzetiségét örök időkre megóvhassa. De a terv részvétlenség miatt és érdeklődés híján abbamaradt s így a csak máról holnapra élő magyarság, mely a legtöbb helyen csak egy csöppet képez az idegen nemzetek árjában, lassankint elvész hazánkra s nemzetünkre nézve. Azon helyek közül, melyeken a magyarok nagyobb tömegekben, vagy legalább nagyobb számmal élnek, Kohányi beható közlései alapján a következőket említjük fel: 1. Cleveland (Ohio államban), az amerikai Kecskemét, a legnagyobb magyar telep, melyben utczahosszat magyar szó hallatszik, magyar felírások díszlenek ott, ahol húsz évvel ezelőtt még mocsár volt. Clevelandban már 1851-ben is telepedtek le magyarok, de tömegesebb település csak 1880-ban kezdődött, amidőn az Eberhardtféle vasgyár körül sűrűn telepedtek le magyarok, megvetve a magyar negyed alapját. 1880-ban a gróf Batthányi Lajos segélyegyletet alapították, mely ma is virágzik, egy évvel rá magyar és tót együttesen felépítette a templomot, de midőn 1889-ben a Szent Imre magyar egylet zászlószentelésén a pánszlávizmus ütötte fel fejét, a magyarok új templom és Magyar Ház felépítését határozták el. A templomot csakhamar református és görög-katholikus templom, római- és görög-katholikus magyar iskola követte, de a Magyar Ház néhány évi fennállás után tönkrement s ma már csak névleg létezik. A magyarság évről-évre szaporodott; ma inár 50 magyar üzletember, 5 magyar orvos, több magyar ügyvéd s három magyar lap, közte a tíz év óta fennálló Szabadság van Clevelandban. A tulajdonképeni magyar kolónia a város keleti részén van, de a városban

348 is sokan laknak, különösen magyar zsidók, kiknek két hatalmas egyletök van több ezer taggal s 40.000 dollár alaptőkével. A város nyugati részén lakó magyaroknak, kik leginkább a Kundtz Tivadarféle faneműgyárban dolgoznak, három nagy egyletök (Deák, Zrinyiés Kossuth-egylet) s egy Hungária Hall-juk van, melyet a nevezett gyáros tart fenn. Cleveland lakói között jelenleg 9.558 van, aki Magyarországon született. A clevelandi magyarok résztvesznek a magyar haza minden örömében és fájdalmában. Bár anyanyelvre nézve nem mind magyarok, mégis minden alkalommal documentálják a magyar hazához való ragaszkodásukat s nem egyszer nagyszabású ünnepélyekkel tűntettek hazafiságuk mellett A hazafias érzést a számos magyar egyesület is terjeszti; sajnos azonban, hogy a vallási különbség a magyar társadalmat gyakran széthúzza. 2. Chicago (Illinois). Az első magyarok Kossuth Lajossal 1851-ben jöttek Chicagóba, 1871-ben mintegy százan voltak ott, de a magyarság csak a nyolczvanas években kezdett szaporodni. Nemsokára akkorára nőtt a számuk, hogy 1891-ben megalakították a Magyar Jótékonyczélú Társúlatot, melyet nemsokára több más magyar egyesület követett. Különösen megszaporodott a magyarság South-Chicagóban, ahol az Illinois Steel Co. hatalmas aczélgyárában talált foglalkozást; ugyanitt 1896-ban magyar református templom épült. A chicagói magyarság hasznos munkát végez a magyar nyelv ápolása körűi; buzgólkodásának köszönhető, hogy a chicagói közkönyvtárnak magyar osztálya is van. 1900-ban 4.946 magyarországi születésű egyént számláltak itt. 3. Bridgeport. (Connecticut államban.) A kies fekvésű város nyugati részén, közvetlenül az Atlanti-tenger mellett van a 6—7 utczára terjedő magyar negyed, melynek helyén még néhány évvel ezelőtt erdőterület volt. Az első m agyarok, kik 1881-ben és 1882ben telepedtek ide, leginkább az ollógyárban, vasöntödében és szíjgyártó műhelyekben találtak munkát. Ma 5.000-re rúg a számuk, de jórészük már ott született, a magyarországi születésűek száma (1900-ban) 3.172 volt; legtöbbjök a vasöntőgyárban dolgozik, a nők a szövőgyárban nyernek alkalmazást. Mintegy 50 magyar kereskedéssel foglalkozik s van 24 magyar üzlet, közte 9 korcsma, 8 mészáros üzlet és 7 vegyeskereskedés. néhánynak kisebbszerű gyára is van s tíznek saját farmja van. 32 magyarnak saját háza, 50-nek üres házhelye van. 1897-ben magyar iskolát állítottak fel, de a lelkesedés csakhamar elaludt s az iskolát be kellett szüntetni s azóta

349 Csak a nyári szünet alatt részesülnek a gyermekek magyar oktatásban. Az egyleti élet erősen ki van fejlődve; itt székel a több ezer taggal bíró Betegsegélyző Egyletek Szövetkezete, a Rákóczy betegsegélyzőegylet és az Első magyar egylet. A bridgeporti magyarokat eleintén nem nézték jó szemmel, de az ellenszenv rövid idő alatt rokonszenvvé változott s ma nagy tekintélynek örvendenek. 4. South Berni. (Indiana államban.) Magyar lakóit leginkább dunántúli kivándorlók köréből nyerte, kik 1882. óta telepedtek oda. Nehezen jutottak munkához, de végre bejutottak az Oliver-féle gyárba, ahol csakhamar annyira megkedvelték a kitartó és ügyes magyar munkásokat, hogy az igazgatóság még több magyart igyekezett odahozatni. De midőn később néhány tót sztrájkra lovalta fel a magyar munkásokat, elvesztették munkájukat s csak nagynehezen bírtak 1886-ban újra a gyárba bejutni. 1889-ben alakították az első egyletet (Szt. József betegsegélyző egylet), melyet azóta hat más követett Ma már róm. kath. templomuk és iskolájuk is van. Számukat Kohányi mintegy 2500-ra teszi, de a népszámlálás szerint csak 783 magyarországi születésű egyén Íratott össze; közülök száznak saját háza van. Leginkább gyárakban dolgoznak, kovács-, lakatos- és asztalos-munkánál; gazdálkodással csak kettő foglalkozik. Az amerikai magyarság védőbástyái Amerikában a magyar egyletek, templomok és iskolák. A magyar egyesületek száma már harmadfélszáz, kétszázezer dollárt jóval meghaladó készpénzvagyonnal és 24.500 taggal (ebből 3 szövetségre 4.500 jút); 15 év alatt egy millió dollárnál többet fizettek ki tagjaiknak. Legfontosabbak a következők: A Betegsegélyző Egyletek Szövetkezete (Bridgeport), alakult 1892-ben; ma 101 osztályban 2585 tagja van, bevételei 1892—1901. években 70.869 dollárra rúgtak (1901-ben 20.000 dollár), kifizetett haláleseti segélyben (személyenként 600 dollár) 47.485 dollárt, betegsegélyben 4.265 dollárt, összesen 51.750 dollárt vagyis 258.750 koronát. Az Amerikai Magyar Református-Egyesület (Trenton, N. J.), alakúit 1896-ban; ma 49 osztályban 1200 tagja van, készpénzvagyona 1220 dollár. Évi bevétele 1900-ban 4.450 dollár volt. Haláleset után 600 dollár segélyt ad évente. Szűz Mária Magyarok Pátronája, róm. és gör.-kath. szövetség (Cleveland) 1897-ben alakúit; 934 tagja és 2.927 dollár var gyona van. Évi bevétele 7.771 dollár. Elhalálozás esetén fizet 600 dollárt.

350 Magyar Segély-Egylet (New-York) 1898-ban alakult az Amerikába érkező magyarok segélyezésére; házában a bevándorlók mérsékelt áron teljes ellátást kapnak, a pénztelenek ingyen ellátásban részesülnek; munkaközvetítésért nem fogad el semmi fizetést. 1900-ban 3.167 bevándorló fordult meg a házban, kik közül 257-et ingyen ellátott, 2.375-nek munkát szerzett. Pártoló tagjainak adományaiból tartja fenn magát. Az osztrák-magyar főconsul ellenőrzése alatt áll, a folyó 1904. évben azonban a ház kezelőjének súlyos mulasztásai és szabálytalanságai miatt a hatóság bezáratta. Magyar Társulat (New-York) 1885-ben alakúit a kivándorlók segélyezésére, utóbb bank- és hajójegy-osztálylyal megbővült, de rövid virágzás után (midőn vagyona 15.000 dollárra rúgott) tönkrement. Jótékonyczélú Társulat (Chicago), 1871-ben alakúit Deák-kör neve alatt, de 1891-ben átalakult s tisztán a szegény magyarok segítését tűzte ki czéljáúl. Az utolsó tíz év alatt 10.697 dollárt fordított jótékony czélokra. Jelenleg 142 tagja van. Az Egyesült-Államokban jelenleg fennálló egyesületekről a Szabadság összeállítása alapján a következő statisztikát közölhetjük: Connecticut államban: Bridgeport 57 egylet (és 6 fiók), NewHaven 1, South-Norwalk 3, Torrington 1; együtt 12 (és 6 fiók), továbbá 1 szövetség (Bridgeport). Illinois: Auburn 1, Chicago 2, Joliet 1, South-Chicago 2 (és 1 fiók), Westville 1; összesen 7 (és 1 fiók). Indiana: East-Chicago 1, South-Bend 4, Whiting 1; összesen 6. Massachusetts: Boston 1. Michigan: Delray 1, Red-Jacket 1 (fiókkal). Nebraska: Omaha 1. New-Jersey: Carteret 1 (és I fiók), Elizabethport 2,Keasbey 1, Newark 1, New-Brunswick 2, Passaic 4, Phillipsburg 1, PerthAmboy 3, South-River 1, Trenton 3, Woodbridge 2, Port-Reading 1; összesen 22 (és 1 fiók), továbbá 1 szövetség (Trenton). New·York: Buffalo 1, Kreischerville 1, New-York 12 (és 3 fiók), Roseton 1, Rondout 1, Tomkins Cove 1, Verplank 1, Yonkers 1; összesen 19 (és 3 fiók). Ohio: Asthabula 2, Cleveland 20 (és 1 fiók), Congo 1, Conneaut Harbor 1, Dillonvale 1 (és 1 fiók), Fairport 2, Lorain 3, Startle 2, Toledo 2 (és 2 fiók), Youngstown 3; összesen 36 (és 3 fiók) és 1 szövetség (Cleveland). Pennsylvania: Adelaide 1, Audenried 1, Braddock 3, Bishop 1

351 (és 7 fiók), Bens-Creek 1 (5 fiókkal), Brownsville 1 (i Óókkal), Calumet 1, Cementon 1, Duquesne 2, Eleanor 1, Erie 1, FayetteCity 1, Freeland 1, Gallilzin 1, Hazleton 2 (és 13 fiók), Homestead 2 (és 1 fiók), Irwin 1, Johnstown 3, Jobs 1, Leisenring 1 (és 1 fiók), Lloydville 1, Morrisdale Mines 1 (és 1 fiók', Mt.-Carmel 1, Mc. Adov 1, Mc. Keesport 2 (3 fiókkal), Phoenixville 1, Philadelphia 1, Portage 1, Punxsutawney 1 (2 fiókkal), Pittsburg 3, (14 fiókkal), SnowShoe 1, South-Bethlehem 1, Stockdale 1, Scranton 2, Shamokin 1, Trauger 1, Van Meter 1 (2 fiókkal), Windber 1, Wilkes Barre 1; összesen 50 (48 fiókkal). Virginia: Pocahontas 1 (5 fiókkal). West- Virginia: Algoma l, Hutchinson 1. Wyoming: Cumberland 1, Rock Springs 2 (I fiókkal). Összesen tehát 102 egyesület, 64 fiók és 3 szövetség. Ezen egyesületek czóljuk szerint ekként oszlanak meg: Betegsegélyző: 1 szövetség, 98 egyesület, 46 fiók. Bányászbetegsegélyző: 9 egyesület és 10 fiók. Betegsegélyző és temetkező: 8 egyesület. Betegsegélyző és templomi: 4 egyesület. Betegsegélyző és önképző: 1 egyesület. Betegsegélyző és társalgó: 10 egyesület és 2 fiók. Betegsegélyző és műkedvelő: 1 egyesület. Betegsegélyző és lovagegylet: 2 egyesület. Templomegylet: 2 egyesület. Egyházi és segélyző: 1 egyesület és 9 fiók. önképző: 1 egyesület és 1 fiók. Ifjúsági: 3 egyesület. Testvéregylet: 1 egyesület. Vallási: 2 szövetség és 1 egyesület. Segélyző és társas: 3 egyesület és 1 fiók. Műkedvelő és társas: 2 egyesület. Dalárda és ének: 5 egyesület. Republikánus klub: 1 egyesület. Egyéb: 9 egyesület. Az Egyesült-Államokban fennálló magyar egyházközségek a következők: Clevelandi rom. kath. egyház a 80-as évek végén alakúit, de a magyarok és tótok közt beállott szakadás folytán 1893-ban új templom épült, mely mellé 26.000 dollár költségen díszes kétemeletes iskola is épült. A hitközség vagyona 55.000 dollár, bevétele

352 1903-ban 15.073, kiadása 35.096 dollár. Az iskolát 350 gyermek látogatja. 1899-ben 116 kereszt elés, 43 házasság és 52 haláleset fordult, elő. A hitközséghez tartozik 300 család és több ezer magános. South-Bendi rom. kath. egyház 1893-ban alakúit, 1900-ban templomot vásároltak, utóbb iskolát is építettek. Az egyházközséghez 174 család tartozik, mintegy 1000 lélekkel; az iskolásgyermekek száma 108. Toledoi rám. hath, egyház 1898-ban alakúit, van temploma, díszes iskolája, paróchiája és tanító lakása. Bridgeporti rám. kath. egyház 1894-ben alakúit, de temploma csak 1901-ben készült el 21.000 dollár költségen. A hitközséghez 150 család tartozik ezernél több lélekkel. Mc. Keesporti rom. kath. egyház (monongahela-völgyi) 1897-ben alakúit meg a Monongahela-völgyben ezer számra dolgozó magyarságnak a pánszlávizmus karjaiból való kiragadása czéljából. Temploma, mely a legnagyobb az amerikai magyar templomok közt, 1901-ben épült paróchiával együtt. Építése 40.000 dollárba került. Clevelandi gör. kath. egyház 1891-l~en alakúit, az egyedüli tisztán magyar ajkú gör. kath. hitközség. A templom 1894-ben épült, hat évvel rá magyar iskolát is nyitottak. Clevelandi ev. ref. egyház 1891-ben alakúit; a templom három évvel később épült. A gyermekek csak szombaton nyernek magyar oktatást. Az egyháznak 800 felnőtt tagja van. Pitlstmrgi ev. ref. egyház 1891 ben alakúit, a midőn a már néhány év óta fennálló magyar és tót református egyház kettévált; az új templom 1892-ben épült. Bridgeporti ev. ref. egyház, temploma 1896-ban épült, egy évre reá a paróchia és iskola is felépült. Vagyona 10.000 dollár. Az iskolát, melyben nyáron naponta, egyébként hetenként kétszer van magyar nyelvű oktatás, 75 gyermek látogatja valláskülönbség nélkül. Az egyház tagjainak száma 500. New-Yorki ev. ref. egyházban már 1881 óta tartottak isteni tiszteletet, de hivatalosan csak 1895-ben alakúit meg; külön temploma nincs, de van 10 leányegyháza. New-Yorkban körülbelül 2000 református él, vidékén 8000. South-Chicagói ev. ref. egyház 1898-ban alakúit, amikor templomot is épített. Soulh-Norwalki ev. ref egyház (Conn.) 1893-ban alakúit, temploma 1896-ban épült, iskolája (60 gyermek részére) és parochiája 1901-ben nyílt meg. Az egyházközség tagjainak száma 214.

353 Trentoni ev. ref. egyház 1894-bén szervezkedett, temploma 1898-ban épült, van iskola és lelkészi lak is. Az egyházhoz tartozók lélekszáma 400, leginkább Zemplén és Abauj-Toma vármegyékből. A trentoni missiói körhez tartozik Phoenixville 300, South-River és vidéke 200, New-Brunswick 100, Philadelphia 700 és Springtown 70 ref. magyarral. Scrantoni ref. egyház (Pa) 1900 óta áll fenn, midőn a scrantoni angol presbyterián egyház hívta meg a ref. magyarság lelki gondozására; működése területén a presbyterián egyház 11 kisdedóvót tart fönn a bevándorlók gyermekei számára s az általa fenntartott magyar templomok értéke 10.000 dollár; köztük legszebb a wilkes-barrei. Sonth-Norwalki szabad ref. egyház 1892-ben alakúit; külön temploma nincs, de vasárnapi iskolájában 50 gyermek nyer oktatást. Az egyház tagjainak száma 34. Phoenixvillei ref. egyház 1900-ban alakúit; van temploma és iskolája. 150 lélek tartozik hozzá. Ezenkívül hitközségekké szervezkedtek a róm. katholikusok a következő helyeken: Hazleton (Pa), Mc Adov (Pa, templommal), Throop (templommal), Pocahontas (Va), Mt. Carmel (Pa), Passaic (NJ.), Maynard (0.), Lorain (O.), Fairport Harbor (O., templommal). Ref. templomok vannak még Mt. Carmelen (Pa), Johnstownban, építését tervezik Passaicban és Toledoban. Az Egyesült-Államokban tehát, mint láttuk, 5 magyar római katholikus templom van, u. m. Cleveland, Toledo, Bridgeport, South Bend és Mc.· Kecsport városokban, a mc.-adovi és throopi templomokon kívül, melyeknek papjaik még nincsenek. De nincs minden templom mellett magyar iskola, a hol pedig van, ott magyarul nem értő angol tanítók tanítják a magyar gyermekeket. Sajnos, hogy míg az Egyesült-Államokban minden nemzetnek van saját nyelvű iskolája, addig csak éppen a magyarnak nincs; a magyar főpapi karnak kellene magyar papokat s tanítókat küldenie s oda hatnia, hogy a magyarok hazafisága lehetőleg megóvassék. A magyarországi tótok a panszlavismus karjaiba jutottak, az eredetileg közös magyar és tót templomokból a magyarokat kiszorították s a tótok az orosz birodalom által támogatásban részesülnek templomok építésével s a népoktatás szempontjából is. A magyar ref. egyházak száma 10, számos leányegyházzal. Az anyaegyházak mindegyike rendes lelkészi állomással bír s majdnem kivétel nélkül temploma, iskolája s parochiája van. Ezen egy-

354 házak isteni tisztelete kizárólag magyar nyelvű, góczai a hazafiasságnak. Éz egyházak a nagylelkű angol ref. egyház gondozása, oltalma s kormányzata alatt állanak, de mivel az anyaország egyházával semmiféle kapcsolatban nincsenek, félő, hogy a mostani generáczió sírbaszálltával beleolvadnak az egyetemes angol reform, egyház testébe. Az itt felsorolt egyházközségek között, mint láttuk, egyesek igen nagyok, népesek, akárhányban a házasságkötések és keresztelések száma is igen nagy, jeléül annak, hogy az amerikai magyarság körében a családalapítás is mind sűrűbbé válik s Amerikába szakadt honfitársainktól már igen sok gyermek születik — amerikai állampolgárnak. Kohányi összeállítása alapján közlünk az amerikai magyar egyházak népmozgalmának jellemzésére néhány adatot az előfordult keresztelők, házasságkötések és halálesetek statisztikájából:

A magyarok összetartásának fokozására s a hazafias nemzeti szellem ébresztésére nagy befolyást gyakorolnak az Egyesült-Államokban megjelenő hírlapok, bár — sajnos — az egymás közt egyenetlenség és viszály ezekben — akár csak a mi vidéki lapjainkban — túl sok helyet foglal el. Először 1853-ban jelent meg magyar lap, a „Magyar Száműzöttek Lapja“, melyből Komis Károly szerkesztésében hét szám látott napvilágot. Azután 1884-ig magyar lap nem jelent meg; ekkor megindult az „Amerikai Nemzetőr“, mely hosszas küzködés után 1899-ben megszűnt. Jelenleg hét magyar lap áll fenn, u. m.: a „Szabadság“ (Cleveland, 1892. óta), a szoczialista „Amerikai Magyar Népszava“ (1894. óta), a „Magyarok Csillaga“ (Mc.-Keesport, 1899. óta), a „Magyar Hírmondó“ (1900. óta), az „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ (1900. óta), a „Magyarok Vasárnapja“ (1901. óta) és a „Pitty-palatty“ czímű élczlap (1901. óta). Fennáll ezeken kívül mintegy 50 tót lap, túlnyomó-

355 lag a pánszláv mozgalmak szolgálatában, valamint német és ruthén lapok is. Azt a nagy veszélyt, mely az amerikai magyarok elamerikaiasodásában rejlik, amerikai véreink maguk is jól ismerik. íme az amerikai magyar sajtónak egy legújabb nyilatkozata: „Mi Amerikában még magyarok vagyunk, de ha megszűnik a kivándorlás, ötven év után már a jelen magyar amerikai nemze dék csak mint édes emlékre fog visszaemlékezni arra, hogy az ő apái itt ma még a magyar faj fennmaradásáért vívtak szellemi csatákat. Mi magyarok úgy fogunk Amerikában járni, miként a tengerbe ömlő folyam: idők múltával úgy nyelvben, mint szívben Amerika gyermekeivé válunk örökre. Azért azokra nézve, a kik végleg itt telepedtek le, csak hiú álom és elérhetetlen ábránd az, hogy ők Amerikában is megmaradnak magyaroknak örökre. Dehogy! Az a gyermek, a ki Amerikában született és itt is nevelkedett már, a magyar nemzetre nézve kilencz tized részben elveszett. Ez, illetve az ilyen gyermek más, mint amerikai, nem lesz képes lenni soha. Amerika nem amerikaiasít erővel, de iskoláival annál több eredményt ér el; mert az a gyermek, a kit Amerika csodálatos éleslátással szervezett iskoláival egyszer a kezébe vesz és csak két évig is nevel, jobb, nemesebb és szebb eszmét, mint az amerikaiságot elképzelni tudni nem fog soha és sehol. Ennek, illetve az ilyennek csak egy a dicső, csak egy a szent és egyedül csak egy a világ legszebb eszményisége: amerikaivá lenni, válni és maradni örökre. S ez az áramlat, a mely úgy fogja felolvasztani itt előbb vagy utóbb az Amerikába megtelepedett magyarságot, miként a rohanó szélvész magával ragadja és felemészti magában a felszálló füstöt.“ 198) Ezeket a szavakat szívleljék meg mindazok, kiknek feladatuk az amerikai magyarság megmentéséért küzdeni. Az amerikai magyarsággal szemben felébredt immár a haza és a nemzet érdeklődése és részvéte; de a nemes czélú mozgalom, melyet a Magyar Nemzeti Szövetség támasztott,199) nem a helyes mederbe terelődött. A magyar lelkesedés külsőségekbe kapaszkodott, — mint, sajnos, már annyiszor — s szem elől tévesztette a gyakorlati czélt. Nem nemzeti zászlóra s ezzel kapcsolatos ünnepélyekre van amerikai véreink198 ) Kováts Kálmán mc.-keesporti róm. kath. lelkésznek czikke: „Amerikai magyarok jövője", az Amerikai Magyar Népszava 1903. évi karácsonyi számában. 199 ) Nemzeti zászlónk Amerikában. Zseni József beszámolója az Országos Nemzeti Szövetség megbízásából az amerikai magyarok körében teljesített küldetéséről. Budapest, 1903.

356 nek szükségük — bármi lélekemelők voltak is ez ünnepélyek, — hanem magyar iskolára és magyar templomra. Akkora lelkesedéssel és áldozattal, minő emez eszményileg szép mozgalmat létesítette, alapíthattunk volna az Egyesült-Államokban néhány magyar iskolát s ezzel a magyar gyermekek egy részét megmenthettük volna a biztos elamerikaiasodás alól. Társadalmunknak s a kormánynak is oda kellene hatnia, hogy amerikai véreinknek minél több magyar iskola és templom felállítását tegye lehetővé; ez az egyedüli eszköz, melylyel az amerikai magyarság fennmaradását némileg bizto* sithatjuk. HARMINCZHATODIK FEJEZET. A kanadai magyarság.200) Amióta az Egyesült-Államok megszűntek a kivándorlók Eldorádójává lenni, azóta nagy részük Brit-Éjszak-Amerika vagyis Kanada felé veszi útját. Ezen ország kormánya mindent elkövet, hogy arrafelé terelje Európa kivándorlóinak árját, különösen pedig Kanada nyugati tartományai, Manitoba, Assiniboia, Alberta, Sascatchevan, Athabasca és Brit-Columbia felé, ahol még óriási kiterjedésű, bár silány talajú területek várnak benépesítésre. Mint említettük, a kanadai kormány tényleg sokat ígér a kivándorlóknak, s ezen ígéreteit be is váltja; a baj csak az, hogy a kivándorló Kanaánba vél jutni s ehelyett oly vidékre kerül, melynek zord égalját nehezen bírja s melynek rossz talaja csak óriási áldozatok és fáradság árán válik félig-meddig termővé és gyümölcsözővé. Miután pedig a kivándorlók legnagyobb része pénzéből kifosztva érkezik oda, a telepedéshez pedig, még ha az illető ingyen földet is kap, legalább 5—600 dollár kell, a kivándorlók legnagyobb része nagy nyomorba kerül s kiábrándúlva vérmes reményeiből, visszavágyik hazájába vagy más helyre, ahol jobb boldogúlást remél. Magyar kivándorlóink legnagyobb részének is ez a sorsa; de bár így van, bár újabban már idehaza is teijesztik a Kanadára vonatkozó kedvezőtlen híreket, népünk kibujdosása mégis fokozódik. Legújabban már a kanadai kormány is szükségesnek tartotta a bevándorlók statisztikájában a magyaroknak külön rovatot nyitni; de

200 ) Leginkább Faragó János dolgozatai alapján: Magyar kivándorlók Canadában (Közgazdasági Szemle, XXV. évf., 1901. 26. kötet, 810—826. lap) és A canadai magyarság (u. ο. XXVI. évf., 1902. 28. kötet. 593—598. lap.)

357 nemcsak hazánkból,. hanem Ausztriából is jelentékeny a kivándorlás, sőt a velünk haláros Galicziából és Bukovinából óriási mértékben indúlt meg a Kanada felé való kivándorlás. A kanadai kormány kimutatása szerint ugyanis oda bevándorlott:201)

Mivel pedig hazánkban már több év óta tart a kivándorlás, a Kanadában élő magyarok számát ma már — leütve az elég számos visszavándorlókat — 3000-re lehet becsülni. Ez a szám elég nagy arra, hogy figyelemmel kisérjük oda került véreinket. A kivándorlás kérdésével foglalkozók körében újabban felmerült az az eszme, hogy az Amerikába kivándorlott honfiainkat, kik ott túlnyomó részben természetes hajlamaiknak meg nem felelő keresetekhez jutottak, vissza kell vezetni az ős magyar foglalkozáshoz: a földmíveléshez. Ez az eszme mindenesetre helyes, de keresztülvitele — félmillió emberről lévén szó, — szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Az Egyesült-Államokban a „Szabadság“ szerkesztősége meg is indított oly mozgalmat, melynek czélja, kivándorlóink egy részét átvinni Kanadába s ott mezőgazdasági telepeket létesíteni. De ez a terv akkora anyagi segédeszközöket kíván, minőkkel kivándorlóink legnagyobb része nem rendelkezik. Kanadában élő honfiaink legnagyobb része már eddig is tényleg mezőgazdasági telepes, kik ott ingyen vagy olcsón földhez jutottak, de sajnos, a nekik átadott föld oly terméketlen, minőnek kezeléséhez az áldott talajú alföldünk parasztja hozzászokva nincs. Daczára annak, Kanadában tényleg egész magyar (vagy legalább magyarországi) telepek jöttek létre, melyeknek némelyike több száz lakót számlál. Kivándorlóink között itt is előfordúl minden nemzetiség; a magyarok mellett ott találjuk a délvidéki svábokat s ott vannak a tótok is, kik már is behurczolták a nemzeti összetartás legnagyobb akadályáúl szolgáló pánszláv eszméket. Kanadai települőink nagy baja, a nyelvi széttagoltságon kívül az is, hogy az ország óriási területén szét vannak szórva, telepeik között érintkezés vagy összetartás alig fejlődhetik s a consuli képviseletük 2—3000 kilométernyi 201 ) Statistical Tables relating to the Colonial and other possessions of the United Kingdom. Part XXVI. 1901. London, 1903. 472. lap.

358 távolságban van, oly messze, ahova a levél négy hétig megy — akárcsak Európába. Ily viszonyok között érthető, hogy a magyar telepek nem fejlődhetnek kedvezően s ha a települők vezetését önzetlen hazafias férfiú helyett véletlenül valamely lelketlen iparlovag rántja magához, a telepek és telepesek jövője egészen bizonytalanná válik. Pillantsuk át ezek után — Farahó közlései alapján — kanadai főbb telepeinket. Kivándorlási ügynökök által tőrbecsalt kivándorlók alapították Huns Valley-t , mely tiszta tót telep. Ugyanígy alakította a már említett „gróf Eszterházy Pál“ (igazi nevén Grün Mór) ügynök 1886-ban a whitewoodi állomástól 300 kilométernyire levő Eszterháza és Kaposvár telepeket, leginkább szabolcsmegyei kivándorlókból. Eredetileg 20 család telepedett itt meg s ma 72 telepes család él itt, kik saját erejükből szép templomot is építettek faragott kőből; nagy küzködéssel bírták ennyire vinni, mert a talaj itt sem nagyon kedvező a földmívelésre. Yorktontól 120 kilométernyire alakította a kanadai bevándorlás szolgálatában álló Kovács János pittsburgi ref. lelkész az Otthontelepet, de midőn hívei tőle utóbb elfordultak, új telepet létesített Bearck’s Hill néven. E két telep lakói legnagyobbrészt Sopron és Pestmegyékből, néhányan Csongrádról valók. A kanadai vasúttársaság 22 lélekből álló magyar csoportot az Atlanti-tenger partjától 4300 kilométernyire fekvő Red Deer Lake telepre vitt, hogy ott új telepet létesítsenek, de a száraz, fagyos vidék és a vasúttól való nagy távolság (120 km.) a telep fejlődését megbénítja. Délvidéki (torontáli) németjeink (Zichyfalva, Bethlenháza) a Szt.-Pál és Reginától délre eső vidékre szállíttatva, ott Zichydorf községet alapítottak. Hasonló módon szállíttatnak Kanada nyugati részeibe kivándorlóink, vagy a vasúti társaságok drága földjeire, vagy a terméketlenebb „ingyenföldre.“ Sajnos, hogy egyes magyar iparlovagok is nagyban járultak hozzá, hogy — önző haszonlesésből — magyar kivándorlóinkat a legrosszabb vidékekre szállíttassák, ahol jövőjük egészen bizonytalanná válik. A kanadai magyarok helyzete tehát igen súlyos; nagyrészük nem bírja a szokatlanul zord éghajlatot s a nehéz munkát, melylyel földjük megmunkálása jár; az ország nagy részében, különösen a

359

nyugati államokban, az őszi vetések nem bírják ki a telet s így a magyar parasztnak az otthon megszokottól teljesen elütő s fárasztó gazdálkodást kell űznie, hogy megélhessen. A nehéz munka és gond mellett még a kivándorlók lelki elhagyatottsága is akadályozza a magyar telepek fellendülését. Magyar pap és tanító, akire itt mindenek felett szükség volna, alig van egy kettő; történtek ugyan lépések, hogy Magyarországból református theologusok hivassanak Kanadába, de a kísérlet kevés eredménynyel járt, s nagy magyar telepek még ma is pap nélkül vannak, vagy magyarul nem tudó papok vezetése alatt állanak. Kivándorlott honfitársaink nemzeti érzésének és a magyarsághoz való tartozásuknak ébrentartása pedig oly fontos feladat, melyet elhanyagolni semmi szín alatt nem szabad. Önzetlen lelki atyák vezeutése alatt a kanadai magyar telepesek sokkal könnyebben boldogűlnának s legalább el lehetne kerülni azt a szomorú esetet, hogy ily vezetés hiányában lelketlen üzérek hálójába kerüljenek, kik nemcsak szellemi vezetőik nem lehetnek, de egyenesen anyagi megromlásukra törnek. HARMINCZHETEDIK FEJEZET. A délamerikai magyarok helyzete. Sehol oly rossz sorsa széles e Föld kerekségén a magyarságnak nincsen, mint Dél-Amerikában. A délamerikai kivándorlás alig régibb 10—15 évesnél; e munka első részében (88—93. lap) igyekeztünk statisztikai adataink alapján megállapítani, mekkorák a délamerikai magyar kivándorlás mérvei. Több rendbeli adataink alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy 1900. évig Braziliába 10—12.000, Argentínába 5000 és Urugueybe 4—500 honfitársunk vándorolhatott ki s bár azoknak jó része visszatért, újabb, kivándorlók bizonyára pótolták a hiányt. A Dél-Amerikában élő magyarok száma tehát legfeljebb 15—20.000-re rúg. Ez a szám magában véve nem igen nagy, de tekintettel az oda került honfitársaink sanyarú helyzetére, nagynak mondhatjuk az így szenvedett veszteséget, mert kivándorlóink, kik túlnyomó részben tiszta magyarok, ott a biztos pusztulás elé néznek. Tudjuk már, mily gálád módon, hazug ígéretekkel csábítják a szegény magyar parasztot Dél-Amerika vadonaiba s miként válnak kivándorlóinkból, kik reményekkel telve mennek a nagy útra, DélAmerikában valóságos rabszolgák. De leheteüen, hogy közelebbről

360 rá ne mutassunk azon szörnyű viszonyokra, melyek közé honfiaink Brazíliába jutnak. Az utolsó néhány évben a Ligurea americana genuai hajóstársaság hívogató nyomtatványainak hatása alatt a Dunántúlról, különösen a sopronmegyei Rábaköz vidékéről, sok száz meg ezer ember ment el Dél-Amerikába. Ezeknek a szerencsétleneknek levelei alapján vázoljuk azt a sorsot, mely ott a magyar kivándorlókra vár. Hadd keltsék fel ezek a jajkiáltások az illetékes hatósági és kormánykörök figyelmét s rázzák fel eddigi tétlenségükből azokat, kiknek az idegenbe csalt honfitársaink védelme feladatát képezi. Egy sopronmegyei, tamási kalaposmester 1900. november 26-ikán azt írja déli Brazíliából: „Itt a szegény ember úgy van, mint nálunk a barom, de még úgy sem, mert odahaza becsületes gazdánál a kutya is különben él, mint mi; nem ehetünk egyebet, mint kukoriczát, mert krumplit is csak úgy ehetünk, mint ti odahaza tortát, mert egy napi keresetünkért kapunk egy kilót, a gabonaféléből nem is ehetünk, mert nem kerül... Itt mindig oly meleg van, mint nálunk augusztusban. Három hónapig kávét szedtünk és most megkezdtük a kapálást és kapálunk júniusig. Ahol egy évig voltunk, ott kellett hagynunk a termést, mert megígérték, hogy amit a kávé közt babbal és kukoriczával kiültetünk, miénk lesz, és mikor learattak, elvettek tőlünk mindent, azt ígérték, hogy hizlalhatunk disznót, tyúkot, de mire hizlaltunk, elvették tőlünk. A keresetből sem tudtunk egy krajczárt sem félretenni. Az új helyen talán jobb lesz, ha megtartják, amit ígértek, tán megtakaríthatunk, és ha lesz annyi pénzünk, hogy haza mehessünk, talán megláthatjuk azon szent földet, ahonnan lelkiismeretlen gazok eltántorítottak bennünket ide e kárhozatba és kínszenvedésbe.“ 202) Egy másik rábaközi (bősárkányi) lakos egyszerű keresetlen modorában ekként írja le brazíliai viszontagságait: „Mink igen be lettünk csapva, mert mink földre mentünk, hogy azt kapjuk, de abból semmi sem lett, mert ami föld van, az mind kávé és azt kellett volna munkálni, de az igen kevés kereset, abból még magamat sem tudtam volna eltartani; a fizetés volt 50 litertől a mi pénzünkben 50 krajczár, ezer fa megkapálásáért 30 forint, de csak egyszer egy esztendőben, míg a munka háromszoros rajta, mert azt tisztán kell tartani mindig. Négy napig próbáltuk a szedést, de már 202 ) Szegh Vilmos tamási kalaposmester levele, a Soproni Napló 1901. évi 2. számában.

361 akkor tudtuk, hol vagyunk; tanácskoztunk egymással, mit csináljunk most?“ ... Három közülök megszökött, de két nap múlva utolérték őket. Azután vasútépítéshez mentek, de ott roppant nagy dinamitrobbantások voltak, melyektől nagyon féltek, mert sok ember veszett bele. „Még egy hónapot kihúzunk itt, aztán másfelé megyünk; igen rosszul megy sorom, az élelem drága, 50 kilogramm liszt 18 fit 80 kr., én fizetek kosztért 50 frtot egy hónapért meg hálás, nincs más mint kávé, kukoricza és bab .. . Megmondhatja odahaza, senki meg ne mozduljon ide. Egy magyar embert, kinél 800 frt volt, agyonütöttek, három gyermeke és felesége van; mert itt nincs törvény; akit elütnek, ott elássák, senki sem keresi, ha meglátják, akkor sem mernek szólni, mert mindenkinél van puska.. . Akinek pénze volt, mind visszaszökött a kávétól; két napig mentünk vonaton, akkor vittek három waggonnal magyarokat,... azok onnan nem szabadúlnak soha, mert nincs pénzük, mert oly messze viszik az embert, tán végit éri a világnak... Megfizetnek mindent az angolok (!), hanem aztán elbánnak velünk; adtak nekünk, amit csak kívántunk, mink mentünk hatvannégyen egy helyre, annyi szivart vittek, hogy még a gyermekek is szivaroztak...!“ 203) Hasonló volt a sorsa annak a veszprémmegyei munkáscsoportnak, melyet 1901-ben szerződtetett egy ügynök a brazíliai Genuába, ahol a munkások egy kávéültetvényesnél dolgoztak. A lelketlen ügynök azonban gyalázatos módon zsákmányolta ki a szegény munkások tájékozatlanságát. Midőn ugyanis a magyarok huszonnégy napi fáradságos tengeri út után Dél-Amerikába megérkeztek, a brazíliai kávéültetvényes a szó szoros értelmében egy vasketreczbe záratta őket és valósággal úgy bánt velük, mint a rabszolgákkal. A szegény kivándorolt munkásokra ezután keserves sors várakozott. Munkájok fárasztó és majdnem elviselhetetlen volt s bár egyre dolgoztak, fizetésük alig volt elég arra, hogy megéljenek. Iszonyú volt a drágaság. Így például egy kiló szalonna két forintba, egy káposztafő ötven krajczárba került, úgy, hogy a szegény magyar munkásoknak két évig koplalniuk kellett, csakhogy hosszas kínlódás után legalább az útiköltségüket összekuporgathassák. Éppen csak annyi táplálékot vettek, hogy gyermekeikkel együtt éhen ne

203 ) 86. szám.)

Major

Illés bősárkányi

lakos levele

Braziliából

(Soproni Napló,

1900.

362 pusztuljanak, úgy, hogy amire hazatértek, csak csont és bőr volt rajtuk és alig volt emberi alakjuk. 204) Egy másik hazánkfia, kit a balsorsa a brazíliai őserdőkbe juttatott, hasonló nyomorúságot tár fel előttünk. 1903. január 20-án kelt levelében írja: „Ideérkezésünk alkalmával bedugtak bennünket az ős vadonba s abból kell élő földet csinálni. Kaptunk egy fejszét, egy kapát, egy görbe kést, azonkívül öten egy nagy és egy deszkametsző fűrészt, egy pár fúrót és egy zsindelyhasító vasat. Ezekkel kellett megkezdenünk a gazdálkodást. Először is egy jó darab erdőt levágtunk s hagytuk egy hónapig feküdni, azután fölgyújtottuk, elégettük s beültettük kukoriczával. Tessék most elgondolni, így megy ez évről-évre. A fát nem tudjuk értékesíteni, el kell égetni s a mi földet csinálunk, azt kapával kell megmunkálni, hogy a mit termelünk, azt keserves verejtékünk árán kapjuk. Nagyon sokszor azonban hiába dolgozunk. Ha valamit el akarunk adni, azért meg a szatócsok nem akarnak pénzt adni, hanem azt akarják, hogy cseréljük be iparczikkekért. Így bizony nem tudunk pénzhez jutni, de az már kicsinált dolog is, mert egyszer fültanúja voltam, hogy egy hivatalos úr mondta a boltosnak, hogy ha lehet, csak pénzt ne adjanak a kolonistáknak. Biztos tehát, hogy a hivatalos urak is nyomnak bennünkat. Egy lélekzetre el sem tudom mondani a bajainkat; de a mi legjobban fáj és nyomja szívünket, az a hazánktól való távoliét. Azt a tanácsot adom minden magyar honfitársamnak» hogy ha mást nem ehetik is, mint kenyeret és kolompárt, maradjon otthon, mert nekünk bizony még kolompérra sem jut. Az itteni ételek különben is élvezhetetlenek, nem magyar embernek valók és méregdrágák. Óva intem tehát minden honfitársamat, hogy maradjon otthon, szeresse drága magyar földünket, legyen hű polgára a magyar hazának.”205) Ilyen és hasonló panaszokkal telvék a Dél-Amerikából hazaérkező levelek; íróink mind egyetértenek abban, hogy ott a magyarnak semmi reménye nincs a boldogulásra. Óva intenek mindenkit attól, hogy oda kivándoroljon; akárhányából pedig kitör az elkeseredettség hangja. „Annyit is írhatok — így ír egy egyszerű rába-

204

) új hírek, 1903. 14. szám. ) Adorján József levele Jaguarybol, Rio Giando Újság.. 1903. márcz. 9.) 205

do Sul államból. (Esti

363 közi paraszt Brazíliából — hogy aki valakit idehí, érdemes agyonütni.“ Ezek az állapotok a brazíliai consulátusunk előtt sem ismeretlenek; a san-paoloi consul a külügyminisztérium útján figyelmeztette is a magyar kormányt a kivándorlottak nagy nyomorára s a belügyminisztérium ennek alapján rendeletet is adott ki az úgynökök működésének megakadályozására. De a délamerikai propaganda nem annyira ügynökök utján történik, mint nyomtatványok útján, melyekkel a Dunántúlt elárasztják s a naiv magyar paraszt gyanútlanúl hisz a hazug felhívásoknak (hiszen nyomtatva vannak!), túlad ingatlanain s néhány száz forinttal útnak indúl Brazília felé. Mire odaérkezik, kifosztották pénzéből s tehetetlen prédájává válik a kapzsi ültetvényesek ügynökeinek, kiknek karmaiból csak nehezen bír szabadulni. Ezt az embertelen eljárást, a rabszolgakeresdésnek ezt a mo dern megújulását tovább tűrni nem lehet. A kormány kötelessége, hogy egyrészt teljesen eltiltsa a Dél-Amerikába való kivándorlást — ahogy már más államok is eltiltották, — másrészt pedig lépéseket tegyen a brazíliai kormánynál az ültetvényekre csalt magyarok kiszabadítása és hazatérése ügyében. Tiz-tizenötezer magyar életéről és jövőjéről van itt szó, melyet a kapzsi haszonlesésnek prédáúl odadobni nem szabad.

Befejezés. A külföldön élő magyarság feletti rövid szemlénket befejeztük. Foglaljuk össze adatainkat s íme a következő képet nyeljük 58. sz. tábla.

A külföldön élő magyarországi származású népesség áttekintése 1900. évben.

Íme tehát kerek egy millióra rúg azon honfitársaink száma, kik hazánkat elhagyva, idegen földön alapítottak új hazát. Nemzetünknek több mint egy huszad része elszakadt az anya kebelétől és idegen állam oltalma alá húzódott. Szörnyű vád hazánk és kormánya ellen, mely arra kényszerítette népünknek egy jelentékeny részét, hogy hazájának hátat fordítva, messze idegenben kezdjen új életet. De nézzük immár, milyen viszonyok között, a boldogulás mekkora valószínűségével kezdheti meg az új hazában új életét? Hiszen végig járattuk szemünket a külföldi államok mindegyikén, amelyben honfitársaink letelepedtek; összefoglalhatjuk immár tapasztalatainkat egy egységes képpé. Európa nyugati és éjszaki államairól, ahol hazánkfiai csak néhány százan élnek, nincs mit mondanunk, mert jelentőségük kivándorlásunk tekintetében csekély. De annál fontosabb ránk nézve

365 Ausztria, Németország, a Balkánfélsziget és Amerika, amelyeknek mindegyike magához szívja népünknek igen jelentékeny tömegeit. Ausztriában negyedmilliónál jóval több honpolgárunk él; helyzetük nem kedvezőtlen, Ausztria fejlett ipara biztos jövővel kecsegteti őket, de bár nemzetiségük üldözésnek nincs kitéve, fennmaradása idegen népek közepette mégis veszélyeztetve van. Még a bukovinai csángók is, kik csodálatos szívóssággal tartották fenn magukat egy századnál tovább, újabban szintén kezdenek beléolvadni a környező nagy oláhság tömegébe. Németország csak újabban szerepei mint népünk elvonója; ipara és mezőgazdasága mindig több meg több munkáskezet von el hazánkból, kiknek megélhetése ott biztosítva van, de nemzeti sajátságainak fenntartására ott sem alkalmas a talaj. A Balkánfélsziget államai közül újabban Szerbia lép előtérbe; hazánk déli részéből szedi áldozatait, kik magyar iskola és egyház hiányában hamar levetik magyar állampolgárságukat, nyelvben és érzésben a bennszülött népességhez csatlakoznak. Románia a magyarság temetője, — annál inkább szomorú ez a tény, mivel tiszta fajmagyar elem pusztul ott el. Moldvában már csak idő kérdése a csángó faluk fennállása; egyházaikat, iskoláikat üldözi a mindent eloláhosító állam. A romániai székelység helyzete sem jobb: oláhosodik, züllik és pusztul. A magyar állam tehetetlensége végpusztulásra engedte jutni romániai székelyeinket. Nem mondhatunk kedvezőbbet a többi Balkán-államról sem. Bosznia-Hercegovina nyújthatna kedvezőbb talajt kivándorlóinknak, de eddig nagyobb tömegekben csak horvátjaink telepedtek meg ott, az anyaország kevés figyelemre méltatta a tartományt, melyben termelésünk folytán nagy szerepre volnánk hivatva. Az amerikai Egyesült-Államok még ma is igéretföldje a magyar kivándorlóknak; pedig az aranykor ott már rég elmúlt, kivándorlóinkra ma már csak a legnehezebb, legalsóbbrendű munka vár ott. A megélhetés ugyan többnyire biztosítva van, bár ezren meg ezren nyomorban sínylődnek ott is; de a magyarság nemzeti jellege a legnagyobb mértékben veszélyeztetve van s a viszonyok alapos ismerői kivétel nélkül megegyeznek abban, hogy az amerikai magyarság egy-két nemzedék alatt teljesen elamerikaiasodik, hazánkra s nemzetünkre nézve teljesen elvész. Ugyanez a sors vár rá Kanadában is, ahol azonban a megélhetés anyagi gondjai sokkal súlyosabbak, mint az Unióban. Mit mondjunk végűi Dél-Amerikáról, ahol félrevezetett népünk

ί

366 valóságos rabszolgai helyzetbe került? Valamennyi kivándorlónk közül azoknak legrosszabb a sorsuk, kiket balvégzetük ide sodort. Íme, ez kivándorlóink helyzete ma, — ilyen kilátással kecsegtet a jövő! A hazánktól elszakadt milliónak alig egy harmada él oly viszonyok között, melyeket rá nézve gazdaságilag és társadalmilag kedvezőknek lehetne nevezni; a másik kétharmad ki van szolgáltatva oly idegen államhatalmaknak, melyek nemzeti létét nemcsak nem respectálják, de enyhébb vagy erőszakosabb módon — iskolával, egyházzal, állami intézményekkel vagy rendőri intézkedéssel — üldözik és irtják. Hol van tehát az a rejtélyes erő, mely mind ennek daczára mégis elszakítja népünket a hazai rögtől? Mi az a csábos varázs, mely oda csalogatja, ahol gyakran még a jelen is nyomor, a jövő pedig biztos pusztulás? A külső okokat: a nyomort, a nehéz megélhetést, a hazai viszonyokkal való elégedetlenséget, a jóllét utáni vágyat, az úgynökök csábításait ismerjük, amelyek idegenbe vonzzák népünket. De ezzel szemben áll a bizonytalan jövő, az idegen és ismeretlen világ, a fosztogatás, az emberfeletti munka, ezreknek tönkrejutása és nyomorúságos elpusztulása, mely kiábrándíthatná népünket Amerikáért való rajongásából. S mégsem riad vissza; ellenkezőleg: évről-évre fokozódó arányokban, immár ijesztő mértékben veszi kezébe a vándorbotot s megyen neki az ismeretlen világnak, ahol merő bizonytalanság vár reá. A néplélek oly rejtélyeivel állunk itt szemben, melyeket megfejteni alig tudunk. S ha rápillantunk azokra a mély sebekre, melyeket a kivándorlás nemzetünk testén üt, ha rágondolunk arra a szomorú jövőre, mely kivándorlóinkra túl az Oczeánon vár: mély fájdalmunkban önkéntelenül is ajkainkra tollúnak ama szavak, melyeket a Virágregék költője félszázaddal ezelőtt intézett az Amerikába kibujdosó Kerényihez, mintha már akkor megsejtette volna nemzetünknek majdani nagy baját: „Nincs-e elég sebed, oh népem, a mi fáj, Hogy elszéledsz, mint a pásztor nélküli nyáj . . .? Itthon még nemzet vagy, bár gyászba öltözött, — Koldus, földönfutó más nemzetek között.”