A JEGYBANKI FÜGGETLENSÉG

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Nappali tagozat Tőzsde – pénzintézetek szakirány

A JEGYBANKI FÜGGETLENSÉG

Készítette: Darázs László

Budapest, 2009.

2

Tartalomjegyzék

1. A Központi bankok szerepe .............................................................................................6 1.1.A központi bankok fejlődése és függetlenségüknek a kialakulása.............................6 1.2.A nemzeti bankok hosszú távú fejlődése erősítette állami intézményi jellegüket......7 1.3.A központi bankok jelentőségének növekedése .......................................................11 1.3.1. Az árstabilitás kérdése .................................................................................12 1.3.2. A központi bank, mint a gazdasági élet fő szereplője .................................13 1.3.3. Az államszervezeti felépítés .............................................................................. 14 1.3.4. A gazdasági szerepkör megosztása ..............................................................14 1.4.Miért fontos a központi bankok függetlensége ........................................................15 1.5.Mit jelent a függetlenség? ........................................................................................17 1.6.A függetlenség koncepciók (miért legyen független a jegybank?) .........................19 1.7.A jegybanki autonómia kifejeződésének problémái ................................................20 1.7.1. A függetlenségi koncepció problémái .........................................................20 1.7.2. Elméleti és gyakorlati függetlenség .............................................................21 2. A jegybanki függetlenség, mint elméleti koncepció ....................................................22 2.1.A függetlenség elméleti illusztrálása .......................................................................22 2.2.Függetlenség és felelősség egyidejűleg ....................................................................23 2.3.Függetlenség és közösségi hatalomgyakorlás a döntések felett ...............................24 2.4.Az állam szerepe.......................................................................................................24 2.4.1. Az állam részvétele a banki és pénzügyi termékek esetében .......................24 2.4.2. Az állam szerepe a banki és monetáris szabályozásban ...............................25 2.5.A függetlenség határa ...............................................................................................27 3. A függetlenség elméleti és gyakorlati sajátosságai.......................................................29 3.1.A jegybanki autonómia sajátosságai.........................................................................29 3.1.1. Funkcionális függés és hatalommal kapcsolatos felelősség .........................30 3.1.2. Irányító testületek .........................................................................................32 3.1.3. Gazdasági függetlenség ................................................................................34 3.1.4. A monetáris politikán kívüli jegybanki funkciók .........................................35 3.1.5. Egyéb funkciók.............................................................................................36 4. A függetlenség természete ..............................................................................................39 4.1.Személyi függetlenség ..............................................................................................39 4.2.Szervezeti és működési függetlenség .......................................................................40 4.3.Pénzügyi és gazdasági függetlenség.........................................................................41

3

5. A jegybanki függetlenség és a statisztika kapcsolata...................................................42

6. A német szövetségi bank ................................................................................................45 6.1.A Bundesbank és a független központi bank modelljének kialakulása....................46 6.2.A Bundesbank függetlenségének az ára ...................................................................48 6.3.A Bundesbank függetlenségének természete............................................................49 6.3.1. Személyi függetlenség ..................................................................................49 6.3.2. Szervezeti függetlenség ................................................................................49 6.3.3. Pénzügyi függetlenség ..................................................................................50 7. A Francia központi bank................................................................................................51 7.1.Az új státusz .............................................................................................................51 7.2.Mi tette szükségesség az említett törvény létrehozását ............................................51 7.3.A francia monetáris politika ....................................................................................53 7.4.Hogyan szerveződik a francia monetáris politika „függetlensége ............................. 53 7.5.Független és demokratikus francia nemzeti bank ....................................................54 7.5.1. Személyi függetlenség .................................................................................55 7.5.2. Szervezeti függetlenség ................................................................................56 7.5.3. Pénzügyi függetlenség ..................................................................................56 7.6.A francia monetáris politika irányítása ....................................................................57 8. A Központi Bankok Európai Rendszere ......................................................................58 8.1.Egy nagyfokú függetlenség .....................................................................................58 8.2.Előzmények .............................................................................................................58 8.3.Az Európai Központi Bank.......................................................................................61 8.3.1. A Kormányzótanács .....................................................................................62 8.3.2. Az Igazgatóság..............................................................................................62 8.3.3. Gazdasági-pénzügyi függetlenség ................................................................62 8.4.A Központi Bankok Európai Rendszerének függetlensége......................................63 8.4.1. Személyi függetlenség ..................................................................................64 8.4.2. Szervezeti függetlenség ................................................................................64 8.4.3. Gazdasági-pénzügyi függetlenség ................................................................65 Összefoglalás .......................................................................................................................68 Mellékletek ..........................................................................................................................70 Felhasznált irodalom ..........................................................................................................74

4

„Az idők kezdete óta három nagy találmány ismeretes: a tűz, a kerék és a központi bank” William Rogers

Bevezetés

A központi bankok függetlenségén alapuló tanulmányok száma az elmúlt években megsokszorozódott. Az elgondolás, hogy a jegybank autonómiája jobb makroökonómiai eredményekhez vezet nagy népszerűségre tett szert. Számos tanulmány tapasztalaton alapuló, empirikus bizonyítékot mutat arra, hogy szoros kapcsolat van a központi bank függetlensége és az infláció kedvezőbb alakulása között. Ez tette szükségessé azoknak a változóknak a kidolgozását, amelyek megmutatják a jegybank függetlenségének mértékét, még akkor is, ha ezeknek a mutatóknak a meghatározása rendkívül nehézkes. Habár a tanulmányokba fektetett erőfeszítések figyelemreméltóak és hasznosak, azok gyakran ütköznek gyakorlati korlátokba. A függetlenség vizsgálata során a központi bankokat osztályozni kell az autonómia foka szerint. Mindazonáltal egyidejűleg létre kell hozni egy alkalmas metodológiát, hogy elemezni lehessen a fő problémákat és összevetni a végeredményeket. Egy hasonló, a jegybankok függetlenségével foglalkozó tanulmány célja az, hogy választ adjon a következő kérdésekre. Menyire megbízhatóak a jegybankok függetlenségén alapuló osztályozások? Milyen szempontokra kell összpontosítani? Mennyire hasonlóak vagy éppen eltérőek a használt módszertanok? Mennyire érzékenyek az eredmények a törvényhozásban bekövetkező változásokra? S legfőképp, milyen hatással járhatnak a Maastrichtiszerződéssel hatályba lévő reformok? A következő dolgozat célja az, hogy bemutassa a jegybanki függetlenségen alapuló elméleti és gyakorlati kérdéseket. Továbbá, hogy ismertesse azt az utat, amely elvezetett a jegybankok függetlenségéhez, a francia, a német és a kilencvenes évek végén létrejött Európai Központi Bank példáján keresztül.

5

1. A központi bankok szerepe

1.1. A központi bankok fejlődése és függetlenségüknek a kialakulása

A központi bankok megjelenése, mint állami intézmény különleges egy szektorhoz kapcsolódó karakterrel mutatható be. Ez a különlegesség két okból fakad. Egyrészről a központi bank az állami vállalatok között egy különleges, a többi szektorra nem jellemző karakterrel rendelkezik. Ebben az értelemben a jegybankok fejlődése erősíti az állami intézményi jelleget. Másrészről be kell látni, hogy a nemzeti bankok szerepe, paradox módon, egyre fontosabb a gazdaság globalizálódási folyamatának ellenére is. Ezt a tényt igazolja az Európai Központi Bank helyzete is. Mindezek előtt meg kell ismerni a központi bankoknak a XIX. század folyamán kialakult funkcióit, amelyek mind a mai napig folyamatos változásban vannak. Ezek alapján, a jegybank, mint állami hatóság felelős: •

a gazdaság finanszírozásának ellenőrzéséért, biztosítva a bankjegykibocsátást és a hitelnyújtást a kereskedelmi bankok részére a monetáris politika keretében

•

felügyelni és vezetni a fizetési rendszert kapcsolódva főként a csekkkiegyenlítésekre és a bankközi átutalásokra

•

végül számos országban felügyelni a banki és a pénzügyi szektor biztonságát

Megállapítható, hogy eredetileg a központi bankok létrehozásának a célja meglehetősen diverzifikált volt, mindazonáltal napjainkban e célok egy küldetéssel azonosíthatóak, mégpedig a pénz értékállóságának megtartásával, azaz a monetáris stabilitás megóvásával. Ez a szempont az Európai Központi Bank esetében egy törvény által megjelölt cél. Mindazonáltal, nem minden központi bank esetében elsődleges és kizárólagos cél az árstabilitás, sőt bizonyos bankok esetében ez a vitatott kérdések közé tartozik. Az Amerikai Egyesült Államok központi banki rendszerét illetően (továbbiakban: Fed)1 illetően a teljes foglalkoztatottság és a kiegyensúlyozott hosszú lejáratú kamatlábak kialakítása a törvényileg

1

A Federal Reserve System az USA központi banki rendszere. Szó szerinti fordításban a „Szövetségi Tartalék Rendszert” jelöli.

6

megjelölt cél, s ehhez kapcsolódó szempont az alacsony inflációs szint és a fenntartható gazdasági fejlődés.

1.2. A nemzeti bankok hosszú távú fejlődése erősítette állami intézményi jellegüket.

A világ legelső központi bankja az 1656-ban létrejött Svédországi nemzeti bank volt, nem sokkal utána követte 1694-ben a londoni city „öreg hölgye” is, a Bank of England. Az elmúlt 300 évben valamennyi állam létrehozta saját központi bankját. 1900-ban mindössze csak 18 ilyen állam volt, manapság pedig a közel kétszáz állam 172 jegybankot számlál. A piacgazdaságról elmondható, hogy az részben a konkurencia szabad játékára épül és a vállalatok esetében a magántulajdonra. Az elmúlt évtizedekben egy világméretű privatizációs folyamatnak lehetünk szemtanúi.2 Tekintettel erre az általános fejlődésre a piacgazdaság és a privatizáció irányában, a központi bankok története egy kettős paradox jelleget mutat: egyrészről a versenyt felváltotta a pénzkibocsátás monopóliuma, másrészről a magántársasági jelleg állami hatalommá változott. A XIX. század folyamán a bankok pénzhasználata gyorsan fejlődött, mégis számos országban az állam nem biztosította közvetlenül a kibocsátást. Számos kereskedelmi bank rendelkezett a bankjegykibocsátás privilégiumával körülhatárolva az egyes földrajzi zónákat és ideértve számos címletet. Következésképpen, sok országban megsokszorozódott a kereskedelemben használt bankjegytípusok száma, mely sok esetben több tucat bankjegyet jelentett egy országon belül. Példaként felhozható az 1800. január 26-án Bonaparte Napóleon által létrehozott francia központi bank, amely eredetileg csak egy volt a számos párizsi elszámoló ház között (comptoir d’escompte), s alá volt vetve a további három bankjegykibocsátó intézmény versenyének. Ez a versenyhelyzet az 1848-as forradalomig fenn is maradt, amikor is megszerezte a bankjegy-kibocsátási monopóliumot. Ehhez kapcsolódóan, figyelemre méltó 2

Mindazonáltal az utóbbi években egyre jellemzőbbé váltak az államosítási folyamatok is. Az okok elsősorban az állami befolyás kialakítása az adott szektorban, illetve vállalat esetében. Továbbá biztonsági megfontolások is szerepet játszanak főleg válságidőszakok esetében.

7

az Egyesült Államok esete is, a Fed csak 1912-ben jött létre, addig 7355 privát bank rendelkezett bankjegy-kibocsátási joggal. Hosszú viták alakultak ki a kibocsátás normáit illetően, lehetővé téve az elengedhetetlen bizalom biztosítását az értékre vonatkozóan és a kibocsátás szervezésére. Számos generáció alatt számos vita állította szembe a monetáris kibocsátás tárgyában a verseny megtartásának híveit (free banking) a monopóliumot képviselőkkel (central banking). Feltehetően nincs még egy olyan gazdasági és pénzügyi szektor ahol a második győzelme az első felett ilyen teljes lett volna. Ennek a méretét tekintve meg kell említeni, hogy e monopolisztikus karakterű kibocsátás privilégiuma mindenhol szükségszerűen meg lett erősítve. A törvényes árfolyam szabálya a központi bank által kibocsátott bankjegyeket korlátlan hatalommal ruházta fel. Ez a szabály előír egy sokkal erősebb garanciakövetelést és egy általános tendenciát hoz létre a kibocsátás egységesítésére egy intézmény javára, amely így kiemelkedik a többi bank közül. Megfigyelve az előzőleg használt kifejezéseket, úgy, mint állami monopólium, kibocsátás privilégiuma, törvényes árfolyam stb. és követve a gazdaság általános fejlődését észrevehető, hogy a versenyhelyzet egyre inkább kirekeszti a monopóliumokat. A jegybankok esetében egy ellentétes folyamatnak lehetünk tanúi. Ez az első paradoxon. A második paradoxon erősíti az első jelentőségét. Eredetileg, a központi bankok nagy része magántársaságként működött. Noha, párhuzamosan, a monopólium győzelmével a versenyhelyzet felett az említett szektorban megfigyelhetjük, hogy a fejlődésnek a fő elve az, hogy a jegybankok fokozatosan államosítva lettek, mégis ideértve számos liberális országot, az elmúlt évtizedekben a nemzeti bankok függetlenséget szereztek a közhatalommal szemben. Fokozatosan, a pénz őreként megalkotva, a monetáris körforgás és a fizetési rendszer szívébe iktatva, a nemzeti bankok a közhatalom alá vetve találják majd magukat, azért, hogy azután megszabaduljanak alóla. Ebben az esetben a francia nemzeti bank esete példaértékű. Ugyanazon státusz alatt 130 éven keresztül, 1936-ig magántársaságként működött a részvényesei által alkotott közgyűléssel együtt. Ezt követően a Népfront megalkotta szlogenjét, melynek értelmében a francia központi banknak a francia központi bankká kell válnia, és az állami hatalom kezébe

8

még konkrétabb intervenciós eszközöket adott az a bank irányításának érdekében. Az államosítás csak a II. világháborút követően ment végbe 1945-ben, azokban az időkben, amikor a központi bankok államosítási folyamata megnyilvánul számos országban, úgy, mint Nagy-Britanniában (1946.) vagy Hollandiában (1948.), nem beszélve Németország központi bankjáról, amely a különösen ebben a tekintetben kifejező Bundesbank nevet viselte. Így, az államosított központi bankok már kevésbé az állami vállalat elnevezéssel, mint inkább az állami hatalom (autorité publique) jelzővel illethetőek; továbbá az állam monetáris politikájára vonatkozó eszközévé váltak. Mindenesetre nyilvánvaló, hogy egy nemzeti bank számára, a nyereség semmilyen esetben nem jelenthet célkitűzést. A küldetései a köz szolgálatának vannak alárendelve. Továbbá, Franciaországban a törvényhozó nem határozza meg a francia központi bank jogi természetét. Egy 1997. június 16-án hozott rendelet deklarálta közhatalmi személlyé a jegybankot (personne publique). A nemzeti bankok állami intézmény jellegük ellenére, egyre inkább kikerültek a végrehajtói hatalom hatásköre alól, s egyre nagyobb számban nyertek el függetlenségi státuszt. Tradicionálisan, a jegybanki függetlenség a föderális berendezkedésű államok sajátossága (Egyesült Államok, Németország, Kanada, Svájc). Az idők során számos ország esetében a jegybank a függetlenség útjára lépett, mégis a legnagyobb változás ezen a téren a Maastricht-i Szerződésnek tulajdonítható, amely elsőként vet fel szigorú feltételeket az euró bevezetésével kapcsolatban a jegybanki függetlenség irányába. Tizenegy országból nyolcnak reformokat kell végrehajtania e tekintetben. Franciaország esete viszont figyelemreméltó. Az 1993. augusztus 4-i törvény értelmében a kormány lemondott valamennyi jogosítványáról a monetáris politikát illetően. Mindazonáltal, az Alkotmánytanács szerint ez a törvény ellentmond az alkotmánynak, vagyis annak, hogy Franciaország politikáját a kormány irányítsa. Ebből kifolyólag meg kellett reformálni az Alkotmányt és egy második törvényt hozni, s általa megszavazni a központi bank függetlenségét 1994. január 1-jétől. A jegybanki függetlenség kialakítására irányuló tendenciák azonban nemcsak Franciaország, hanem még 33 fejlett és fejlődő ország esetében is kimutatható. Valamennyi esetben a törvényhozás megnövelte a központi bankok függetlenségét a 90-es évek folyamán. A tendencia kiterjedése csak fokozódott azáltal, hogy a mintegy tucatnyi, a korábbi

9

Szovjetunió érdekeltségi körébe tartozó ország jegybankja új útra lépett 1991-ben. Ezáltal növekedett közel 200-ra a világon működő központi bankok száma az évtized végére. A változások egyik fő oka az Európai Központi Bank 1999-es megalakulása volt. A vágy továbbá a feltörekvő országok piacai felől is érkezett, annak érdekében, hogy a stabilizációs programok eredményei kellően biztosítva legyenek, illetve, hogy a volt szocialista országok ki tudják alakítani saját piacgazdaságukat.

Változás a központi banki törvényhozás terén (1989-1999) 1. sz. táblázat OECD és GMU-n kívüli OECD és GMU tagok országok

Nem OECD tagok

Ausztria

1998

Görögország

1997

Argentína

1992

Belgium

1993/98

Magyarország

1991

Chile

1989

Franciaország

1993/98

Japán

1998

Kolumbia

1992

Finnország

1998

Korea

1994

Ecuador

1992

Írország

1998

Mexikó

1994

Egyiptom

1992

Németország

1993/94/98

Új-Zéland

1989

Honduras

1995

Olaszország

1992/93/97

Lengyelország

1991/97

Indonézia

1998

Luxembourg

1998

Svédország

1998

Pakisztán

1994

Hollandia

1994/95/98

Törökország

1989

Peru

1992

Portugália

1990/95/98

Egyesült Királyság

1998

Fülöp-szigetek 1993

Spanyolország

1994/97

Dél-Afrika

1989

Uganda

1993

Venezuela

1992

Forrás: Central banking: Policy, markets, supervision. Vol. 11 No 3. 3 February 2001 (51. oldal) (Michael King, The politics of central bank independence) Az euró bevezetésére irányuló előkészületek megkövetelték a 11 tagországtól, hogy a nemzeti törvényhozásukat a Maastrichti Szerződés 108-as cikke alapján összhangba hozzák a létrejövő EKB jogi szerkezetével. Az Eurózóna perifériáján található országok is aktív szerepet játszottak a reformoknak a nemzeti joganyagba történő átültetésénél, különösen

10

Görögország, amely az első körben nem tudta bevezetni a közös pénzt. Mindazonáltal, Svédország és az Egyesült Királyság egy önkéntes kimaradási klauzula (opt-out) alapján nem csatlakozott a zónához; Magyarország és Lengyelország viszont egyazon feltételekkel bírt a reformokat illetően. A korábbi OECD tagok, Mexikó és Korea is növelte központi bankjuk függetlenségét a Nemzetközi Valuta Alap (FMI) feltételeihez kötötten az 1994-es és 1997-es krízisek nyomán. Japán csak 1998-ban vezette be az ide irányuló reformokat, amelyek így is politikai botrányokat okoztak az országban.

1.3. A központi bankok jelentőségének növekedése a liberalizált és globalizált világban

Számtalan alkalommal olvasható a nyomtatott sajtóban, hogy a központi bankok ezentúl képtelenek lesznek küzdeni a megnövekedett nemzetközi spekulációk ellen, mert nem rendelkeznek többet elégséges munícióval azért, hogy szembeszálljanak a nemzetközi tőkemozgásokkal. Valóban elmondható, hogy a központi bankok több milliárd dolláros rendelkezésre álló tartaléka csupán egynapi tranzakciós összeggel ér fel a devizapiacokon. Ez a tény megmagyarázza azt az egyre gyakoribb sikertelenséget, amely a nemzeti bankok intervencióját illeti a devizapiacokon, azaz a hazai pénzeszközök adás-vételét, amelyet a leés felértékelődés végett alkalmaznak. Ez minden bizonnyal hozzájárul az Európai Központi Bank (továbbiakban: EKB) óvatosságának magyarázatához, válaszként azoknak, akik sürgették a bank beavatkozását az euró árfolyamának változása elleni harcba. Hasonló jellegű problémával szembesült a Fed 1995-ben, amikor is a dollár egy rendkívül alacsony árfolyamra zuhant le. Mégis a Fed várt a valutapiacra való beavatkozással azért, hogy az Egyesült Államok meg tudja kapni a korábban létrehozott Plaza és Louvre3 egyezményekből kifolyólag a kölcsönös segítséget az 3

A Plaza egyezmény 1985-ben jött létre az átváltási árfolyamokra alapulva a G7-ek által, azzal a céllal, hogy beavatkozzanak az árfolyampiacra a dollár árfolyamának csökkentése végett a japán yennel és a német márkával szemben. Ennek következtében a yen/dollár átváltási arány jelentősen csökkent. Ez természetesen nem ösztönözte az exporttevékenységet és egyre több cég helyezte ki külföldre a termelését. A két ország közötti külkereskedelmi mérleg mindezek ellenére sem javult. Az egyezmény motivációja az volt, hogy megállítsák a dollár árfolyam-emelkedésére vonatkozó

11

európai és japán partnereitől. Kiemelendő, hogy ez a kölcsönös támogatás lényegében filozofikus és nem anyagi jellegű volt. Eredményessége kevésbé az általa használt eszközök hatékonyságán alapult, mint inkább a szereplők hitelképességén, de főként az érintett központi bankok erkölcsi hatalmán. Összességében véve, bármi is történjék, hiba lenne azt feltételezni, hogy a pénzügyi globalizáció hatásaként csökken a központi bankok szerepköre. A központi bankokkal kapcsolatos vizsgálatokat követően számos, a függetlenség szükségességét megmagyarázó tényezőt lehet felsorakoztatni.

1.3.1. Az árstabilitás kérdése A kilencvenes évek kezdetén, valamennyi nem független bank autonómiája erősödni kezdett. Ez annál is inkább bekövetkezett, mert számos országban az erre való törekvés előtérbe került egy mérsékelt árnövekedés elérése érdekében. Franciaországban a versenyképes dezinflációs politika következtében – amely az inflációs különbség csökkentését foglalja magában a többi kereskedelmi partnerországokkal szemben – mérsékelt árnövekedés alakult ki, szembeállítva a frank árfolyamváltozásának stabilitásával. Elsőként azért fontos a függetlenség, mert az említett mérsékelt árnövekedés felbecsülhetetlen mértékben vált szükségessé, mint közjószág. Ez a vélekedés sok országban kifejlődött, köztük Franciaországban is, ahol rövid megszakításokkal évtizedes erős inflációhoz hozzászokván, és feltételezvén, hogy a kielégítő gazdasági növekedéshez hozzájárul a magas inflációs mérőszám, azaz rendszeresen le kell értékelni a nemzeti pénzeszközt. A nemzetközi kereskedelem liberalizációjával és a piacok fejlődésével, egy hasonló vélekedés nem volt tovább megfelelőnek tekinthető. Ezen erős infláció kizárhatja az adott országot a nemzetközi kereskedelemből, és súlyos büntetést mérhet a már globalizálódott tőkepiacra. A büntetés ebben az értelemben a kormányzat és a vállalatok által kibocsátott spekulációt és csökkentsék az amerikai külkereskedelmi mérleg hiányát. A Louvre egyezmény célja 1987-ben a nemzetközi devizapiacok stabilizációja volt és az, hogy stabilizálja a dollárt és megállítsa a dollár folyamatos csökkenését, amelyet az előzőekben említett Plaza egyezmény okozott.

12

kölcsönök során egy magas ár fizetését jelenti. Továbbá ismeretes az irányítatlan infláció hatása a szociális viszonyokra, a gazdaság hatékonyságára és a politikai stabilitásra. A közjószági karaktert egyesítve az árstabilitással nem tűnik rendellenesnek, miként az igazságszolgáltatás, mint közjószág sem a szociális stabilitás fenntartásához. Így megállapítható, hogy a felelősséget egy független szervezet törvényhozói és végrehajtói hatalma alá kell vetni. Nem csak azért, mert a kormányzat szisztematikusan tekintve képtelen ennek biztosítására, de azért is, mert a hatalom a többség véleménye szerint jár el. Ezen hosszú távú garancia hiánya az inflációval szemben azokban az országokban ahol a központi bank függetlensége limitált a közgazdasági munkálatok kialakításáról tanúskodik, a 60-as évektől kezdődően egészen a kilencvenes évek kezdetéig, a központi bank függetlensége és az inflációs ráta közötti kapcsolat viszonyában. A függetlenség mértéke számos indikátorral kifejezhető (törvényes rendelkezések, az elnök mandátumának időtartama, a bank által végzett munkálatok természete stb.), melynek következtében azokban az országokban ahol a jegybank hosszú távon független, az infláció értéke alacsony volt, így: Németországban, az Egyesült Államokban és Svájcban. Mindenesetre, ezen munkálatok nem tükröznek általános igazságot, egyes országokban, mint például Belgiumban vagy Japánban, ahol a központi bank alacsony mértékű függetlenséggel rendelkezik, a vizsgált periódusban az inflációs teljesítményük figyelemre méltó volt. Mindazonáltal, eltérés mutatkozhat egy viszonylagos rövid távú helyzet felfogása és a hosszú távú valóság között. Franciaország ebben a tekintetben érdekesnek tűnik, a függetlenség ellenlábasai nem szalasztják el a lehetőséget megemlíteni, hogy Franciaország a 2003-at megelőző években kiváló teljesítményt nyújtott az infláció területén, és ebből kifolyólag nem szükséges a központi bank függetlensége az alacsony árnövekedés elérésének érdekében. Ebben a tekintetben igazuk van a változást tekintve a nyolcvanas évek végétől, az azt megelőző időszak figyelembe vétele nélkül.

1.3.2. A központi bank, mint a gazdasági élet fő szereplője A függetlenség más oldalról tekintve megerősödött egyéb, szubjektív okok miatt is. A központi bankok a piacok kiemelt tárgyalópartnereivé váltak. Ráadásul, különösen a kilencvenes években, a jegybankok vezetői úgy jelentek meg, mint az egyetlen illetékesek,

13

akik nincsenek körülzárva, mint számos kormányzat; a választási bukások, a különböző politikai és nem politikai csoportok nyomásának tekintetében, s biztos függetlenséget élveztek, legalábbis a szavak értelmében. Így, habár a kompetenciája limitálva volt a monetáris politikára (és, hogy senki sem lehet teljesen független e cél elérésének érdekében) a nagy központi bankok kormányzói és elnökei váltak a gazdasági vezetés hitelességét megtestesítő felelős képviselőinek.4 Jellegzetesen meg kell említeni, hogy az 1992-93-as árfolyamválság ideje alatt, amikor a nagy befektetők megkísérelték destabilizálni a frankot, azért hogy meghiúsítsák az európai monetáris unió tervét, a Francia Nemzeti Bank volt az, akinek kezében volt az irányítás és sikeresen ellenjátszott a spekulációnak, annak ellenére, hogy nem volt független. 1.3.3. Az államszervezeti felépítés Másrészről kialakult egy újabb általános és filozofikus érvelési sorozat a központi bankok függetlenségére. A függetlenség elfogadható és kívánatos egy olyan föderális államban, ahol megpróbáljuk elkerülni, hogy a föderális hatóságok kezében túlságosan nagy hatalom összpontosuljon, de ez gondolatmenet egyáltalán nem helytálló egy központosított államban. Ezen okból kifolyólag figyelmen kívül hagyhatjuk a német és amerikai hívek által előtérbe helyezett példákat.

1.3.4. A gazdasági szerepkör megosztása Végül, figyelembe véve, hogy a piacok fejlődése és a globalizáció különleges fontosságot tulajdonít a pénzügyi stabilitásnak, de főként a bankok stabilitási problémájának, amelyek ezentúl bonyolult, összetett és határokon túlnyúló pénzügyi műveletekre vannak elkötelezve. Mivel, a központi bank ezen a területen sajátos felelősséggel rendelkezik, tekintetbe kell venni különleges ismeretét a bankszektorban. Mindazonáltal a jegybank egyidejűleg nem tud döntést hozni ezen a kulcsfontosságú területen, és a monetáris politika vonatkozásában. Érdekkonfliktus alakulna ki, mivel a kamatlábak alakulása, amelyek a monetáris politika 4

Jó példa eme hitelesség megtestesítésére Alan Greenspan személye, aki 2006-ig, 18 éven át volt a Fed elnöke, s hatalmas tekintélynek örvendett.

14

eszközei, nyilvánvalóan következményei a bankok helyzetének. Egy független központi bank felelősei kísértésbe eshetnek például a kamatláb csökkentését illetően, nem csak azért, hogy nyugodtak legyenek az infláció vonatkozásában, de azért is, mert tudja, hogy néhány nagybank nehéz helyzetben van. Így, előnyös, hogy egy ilyen szituációban a jegybank ne birtokolja a hatáskört a bankok és a monetáris politika irányítása felett. Ezen érvelés volt használatos annak idején különösen Franciaországban azért, hogy ne ismerjék el a központi banknak a függetlenséghez való jogát a monetáris politika kérdésében.

15

1.4. Miért fontos a központi bankok függetlensége?

Elsődlegesen, a kérdésre adott rövid válasszal azért, mert az árstabilitás hétköznapi szóhasználattal egy jó dolog és egy független nemzeti bank képes segíteni ennek elérését. Érvelésként kiindulópontnak lehet tekinteni a gazdasági szerepkör megosztását is a kamatlábak és a monetáris politika vonatkozásában. Nem szükséges fejtegetni az árstabilitás kívánatosságát sem. Egy gazdaság jobban működik, ha a beruházások és a bérekkel kapcsolatos döntések nincsenek összezavarva és akadályozva egy magas infláció által. Egyesek úgy is vélekednek, hogy az árstabilitás nemcsak a gazdaságnak nyújt védelmet, hanem összességében az egész társadalomnak. Mindazonáltal az árstabilitás nem az egyetlen lényeges pont egy modern gazdaságban. Eltekintve a magas olajáraktól és az egyéb, a gazdaságot ért megrázkódtatásoktól, két fő veszély befolyásolhatja egy központi bank függetlenségét: •

egyrészről, az a tendencia, hogy a politikusok és a döntéshozók gyorsabb és tovább tartó működésre ösztönzik a gazdaságot, annál, mint amit kapacitásának határai lehetővé tennének

•

másrészről, az a kísértés, hogy a kormány kiteszi magát a költségvetési deficitnek, melyet a jegybank által nyújtott kölcsönökkel kíván alátámasztani

Részletesebben megvizsgálva ezt a két tárgykört, az első esetben megállapítható és megérthető, hogy a politikusok és a döntéshozók (részben közösségi nyomásra) megpróbálnak akkora növekedést kikényszeríteni a gazdaságból, amekkorát csak lehet azáltal, hogy az túllépje megengedett kapacitásának határait. A szakzsargon szerint, ez a tendencia a rövid távú kompromisszumok kiaknázása a várható előnyök és hátrányok mérlegelésével a kibocsátás és az infláció között. Még azok a gazdaságok is, amelyek kismértékű megspórolt erőforrásokkal rendelkeznek, képesek meghaladni egy időre hosszú távú kapacitásaiknak a határait. Habár valamennyi idő szükséges ennek a kívánatos szintnek az eléréséhez, a magas infláció elkerülhetetlen következmény lesz. Következésképp sok vád éri ezen inflációs elfogultságot a politikai folyamatok esetében, azt állítva, hogy a politikusok csak rövid távú időhorizontokban gondolkodnak, maximum a

16

következő választások idejéig. Ezen nézetek szerint, egy taposómalomnál lehet kikötni a politikai ciklusokat illetően, ahol a kamatráták enyhítése történik a választásokat megelőzően, ezzel erős gazdasági növekedést generálva a választások idején és az infláció nem jelenik meg csak a választásokat követően. Mindezeket követően a kamatráták újra megnövekednek, ezáltal állandósul a növekedési ciklus. Ebben a történetben még a politikusok is belátják, hogy nem létezik hosszú távú kompromisszum az infláció és a gazdasági aktivitás között, s ez ellenállhatatlanul rövidtávra fogalmazódik meg. A független és a hosszú távra tekintő nemzeti bankároknak a feladatuk ebben a helyzetben, hogy megóvják a politikusokat ettől a kísértéstől. Mindazonáltal a döntéshozatal magában foglal egy egyoldalúságot is, amely a döntéshozókat egy kompromisszumos állapot irányába tolja, s amely nem fordít kellő figyelmet az inflációra. Figyelembe kell venni, hogy a gazdaságok működésük során hosszú távú kapacitásaikat nem képesek lényegesen túllépni, és legfőképp senki sem tudja pontosan megmondani, hogy hol helyezkedik el ez a limit, mint azt sem, hogy hol érhető el a bizonyos teljes foglalkoztatási pont. Sőt, azt is nehéz lenne meghatározni pontosan, hogy az adott gazdaság hol tart a gazdasági ciklusában és milyen beépített hajtóerő mozgatja. Végezetül, azt is nehéz lenne definiálni, hogy mekkora a lemaradás a politikában történt változások és annak hatása között a gazdasági életre és az inflációra. Röviden megfogalmazva, minden, a gazdaság területén jártas ember tudja, hogy a politika kialakítása és végrehajtása igencsak bizonytalan körülmények mellett történik. Ez a bizonytalanság tud a döntéshozatali folyamatba egy inflációs elfogultságot belevinni, amely azt hitetheti el a döntéshozókkal, hogy a gazdaság egy kissé tovább és hosszabban fog működni, jelentősebb ütemmel. Egy ilyen helyzetben a központi banki vezetők feladata, hogy visszatereljék a reményeket a valós folyamatokhoz és eshetőségekhez. A második, a gazdaság számára veszélyt jelentő tényező az inflációs nyomás és annak forrása, amely olyan kötelezettségvállalás lehet, hogy a központi bank anyagilag támogatja a kormány programjait. Így könnyen belátható, hogy egy alapvető konfliktus húzódik meg a függetlenség és a költségvetés deficit finanszírozása között, egy konfliktus, amely általában az árstabilitás rovására oldódik meg.

17

A történelmi példákra visszatekintve a kormányok sok esetben plusz mennyiségű pénz kibocsátásával próbálták túlélni a gazdasági nehézségeket, ha már több eszköz nem maradt a kezükben. Ezek voltak a fő okai számos országban a magas inflációnak és a hiperinflációnak. Számos ide vonatkozó példát lehetne említeni, amelyekből azt a tanulságot kell levonni, hogy amíg a jegybank nincs megvédve a költségvetés finanszírozásának szükségességétől, addig az árstabilitás a költségvetési hatóságok kezében marad, nem pedig a nemzeti bankéban.

1.5. Mit jelent a függetlenség?

Általánosságban elmondható, hogy a központi bank engedélyt kap arra, hogy erősen elkötelezze magát az árstabilitásra, s emellett függetlenségre is, illetve ennek követésére. Ez magában foglalja a célok kormányzat általi meghatározását, de a hozzá vezető út a következők szerint épül fel: a jegybank nem határozhatja meg azokat a célokat, amelyeket követnie kellene, de megfelelő térrel kell rendelkeznie, hogy azokat meg tudja valósítani. Azaz nem célfüggetlennek, hanem eszköz-függetlennek kell lennie. Mindez elméletben világosnak tűnik, de különbözőképpen van értelmezve a gyakorlatban, a megközelítések eltérnek az egyes jegybankok esetében. A Bundesbank csupán a pénz értékének megőrzése alá van rendelve. Az Egyesült Államokban a Fed olyan monetáris politikát vezet, amely megalapozza a teljes foglalkoztatottság, az árstabilitás és a hosszútávú kamatlábak mérséklésének céljait. Tágabb értelemben, három megközelítés ismeretes a célok kialakításának meghatározására. Az első, hogy a jegybanknak – egyedüliként – az árstabilitás megvalósításának célját kell adnia. A második egy közbenső célt intézvényez a banknak, úgy, mint egy átváltási árfolyam rögzítése egy erős anti-inflációs ország valutájához, vagy specifikus célokat a növekedési rátát illetően. A harmadik megközelítés többszörös célok kitűzését jelenti a kormány számára, amely tartalmazza az árstabilitást is. Mindegyik megközelítésnek megvan a maga hátránya. Az egyedüli árstabilitási cél indokolatlanul kényszerítőnek bizonyul, ha előre meg nem jósolt körülmények biztosítják a

18

jövőben a jegybankot, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítson nekik, mint az egyszerű inflációs célnak. A közbenső célok magában foglalnak egy mechanikus és egy automatikus megközelítést a monetáris politikához: ha az árfolyam-ráta lefelé irányuló nyomás alatt áll, leszűkített politika a következmény; vagy ha az M3, illetve egyéb más pénzkategória a cél fölé növekszik, a válasz az újbóli szűkítés lenne. Számos ország esetében, a közbenső célok egy értékes

irányt

mutatnak

a

monetáris

politikai

eszközök

irányába,

a

jegybank

függetlenségének hitelképességével együtt. Jó példa erre a fix átváltási árfolyamok szerepe Hong-Kong-ban5. Mindezen túl, számos európai ország is hasznosnak találta, hogy elkötelezze magát egy többé-kevésbé fix árfolyamráta fenntartására a német márkát illetően. A Bretton Woods-i megállapodások összeomlását követő években számos központi bank kísérletezett egy vagy több közbenső cél alkalmazásával. Számos ország még mindig alkalmazza őket, mindazonáltal sokan nem tartották ezeket a célokat eléggé kielégítőnek. Vagy azért, mert számos, a monetáris aggregátumok és a nominális GDP közötti kapcsolat megszakadhat a nagyszámú pénzügyi szabályrendszerek megszűntetésével, vagy azért, mert a fix átváltási árfolyamok fenntartása nem bizonyult ésszerű politikának. A potenciális veszély valamennyi közbenső célt illetően az, hogy az általuk megkövetelt politikai szabályozások összeegyeztethetetlenek az alapvető célkitűzésekkel. A szolgai módon követett monetáris célok vagy inflációt, vagy deflációt eredményezhetnek; a fix átváltási árfolyamon irányított monetáris politika vagy túl merevnek vagy túl gyengének bizonyulhat (és alapvetően fenntarthatatlan lehet, mint ahogyan azt számos európai ország megtapasztalta az ERM esetében 1992-ben). Dióhéjban elmondható, hogy azok a célok, amelyek eltérnek az alapvető célkitűzésektől, segíthetik a monetáris politika biztosítását, de ebben az esetben is a hatóságok feladata, hogy biztosak legyenek a közbenső célok helyességében.

5

Válaszként az 1983-ban bekövetkezett „Fekete Szombat” nevű krízisre, Hong-Kong 1983. október 17-én bevezette a kapcsolt átváltási árfolyam rendszert. Ennek értelmében Hong-Kong-i dollárt (HKD) az Egyesült Államok fizetőeszközéhez (USD) kötötték (7,80 HKD = 1 USD) azért, hogy így biztosítsák a hazai fizetőeszköz stabilitását.

19

A korábbiakban említett harmadik megközelítés megkövetel a jegybanktól egy magas fokú prioritást az árstabilitást illetően, mialatt figyelmet szentel más céloknak is, úgy, mint a növekedés vagy a foglalkoztatottság. Ebben az esetben az elsőbbség az infláció elleni küzdelemhez kapcsolódik.

1.6. A függetlenség koncepciók (miért legyen független a jegybank?)

Általánosságban elmondható, hogy a függetlenség fejlődése nem csak a központi bankok területén jelentkezett a kilencvenes évektől kezdődően. Egyre több területen fejlődés történik a különböző hatalmak függetlenedésének irányában. Mindazonáltal, nem ez az egyedüli magyarázat arra, hogy a kormányzat függetlenné tegyen valamely hatalmi befolyása alatt álló részt, jelen esetben a monetáris irányítást, azért hogy azt a központi bank hatáskörébe engedje. A nemzeti gazdaságok általános érdeke az, ami ezt a folyamatot egyre inkább megköveteli. A specifikus indíték a nemzeti bankok újszerű függetlenségére a demokrácia és a pénzügyi piacok által játszott szerephez kapcsolható egy olyan pénzügyi gazdaságban, amely a globalizáció útjára lépett. Egy demokráciában, valamennyi kormányzat népszerű kíván lenni. Ennek elérésének érdekében kevesebb adót szándékozik beszedni és többletjuttatást adni a népnek. Erre két út kínálkozik, egyrészről az első esetet tekintve a költségvetés deficitessé válik, amely hamar kitűnik, és költségessé válik az adósság egyre nagyobb felhalmozásának következtében. Másrészről, a második eset többlet pénz kibocsátását igényli, amely egy rendkívül kifinomult és találékony módszer, de a pénzügyi piacok figyelmének köszönhetően súlyos problémákat okozhat: a monetáris többletkibocsátás inflációs nyomást idézhet elő, amely a piacok szankcióját vonja maga után a kamatlábak változásához köthető többletkiadások miatt. Ez az oka annak, hogy a piacok előnyben részesítik azokat az országokat, amelyek elfogadják központi bankjuknak a végrehajtó hatalom alóli kivonását azért, hogy kedvező hatással legyen nemzetgazdaságukra az ebből következő nemzetközi bizalom. A nyolcvanas évektől kezdődően a pénzstabilitás a monetáris politika végső céljává vált. A független központi bankok egy felelős felső hatalommá váltak, s felszólították társadalmi

20

partnereiket, hogy az ő feladatuk az árak és a munkabérek kordában tartása, s a kormányra hárul egy szigorú költségvetési politika kialakítása azért, hogy a hazai fizetőeszköz bizalmat szerezzen a nemzetközi piacokon. A kapcsolódó monetáris politika koncepciója viszonylag új keletű. A huszadik század elejéig, a pénzkibocsátás végrehajtása a pénz és az arany közötti konvertibilitás szerint történt. Főleg a 70-es években kialakult inflációs tendenciák következtében került napirendre a központi bankok állammal szembeni függetlensége, mely az infláció elleni harc fő feltételeként jelent meg. Ez egyrészről a költségvetési politika felé irányul, másrészről pedig a monetáris politika irányába abból a célból, hogy csökkentsék vagy növeljék a monetáris kibocsátás mértékét. Mindazonáltal nem elegendő, hogy a törvény a központi bankot függetlenséggel ruházza fel. Szükséges, hogy ezt megerősítse egy nemzeti és nemzetközi bizalom, amely a hitelképesség fogalmában teljesedik ki, azaz összességében azok az igények, amelyeket a pénz felelőseinek ki kell elégíteniük, azért hogy megnyugtassák a piacokat és lehetővé tegyék a nemzetgazdaság legjobb feltételek melletti finanszírozását, vagyis a lehető legalacsonyabb kamatrátákat. Egy központi banknak a hitelképessége közjószág, amely annál inkább méltányolható, minél erősebb az említett autonómia, mivel a globalizáció folyamatában a gazdaságok erősítik a nemzeti központi bankok szerepét.

1.7. A jegybanki autonómia kifejeződésének problémái

1.7.1. A függetlenségi koncepció problémái A legtöbb, a tárgykörben végzett tanulmány nem pontosítja a függetlenség és az autonómia fogalmát. Egy explicit függetlenségi koncepció hiányában le lehet szögezni, hogy az a jegybank függetlenebb, amely nagyobb diszkréciót élvez és a lehető legkevesebb korlátozásnak van alávetve. Mindazonáltal ez a megközelítés felvet néhány kérdést: vajon az a központi bank, amelyre nincsenek átruházva specifikus célok függetlenebb, mint az, amely státusza szerint az egyetlen ráruházott felelőssége az árstabilitás fenntartása? Továbbá, az a nemzeti bank függetlenebb, amelynek összetett célokat kell követnie vagy az, amely csak

21

egy célra koncentrál (úgy, mint az inflációs kontrol). Ezekben az esetekben, a számos funkcióval bíró központi bank függetlenségének a monetáris politika területéig ki kell terjednie vagy más, egyéb feladatokra is? Milyen hatásai lehetnek az egyes megoldásoknak a jegybank függetlenségére? Az a nemzeti bank, amelytől elvárják a nulla százalékos inflációs cél követését többé vagy kevésbé független annál a társintézményénél, amely kevésbé pontosan meghatározott árstabilitási célt követ? Az a központi bank, amely nincs alávetve demokratikus ellenőrzésnek vajon függetlenebb-e? Végül pedig a jegybanki függetlenség összeegyeztethető-e a tevékenységének az átláthatóságával? Az előzőekben feltett kérdésekre nem lehet egyértelmű válaszokat adni, mindazonáltal megállapíthatók, hogy a bennük foglalt tulajdonságok jelentős hatással lehetnek a központi bankok függetlenségének fejlődésére. A legtöbb tanulmány, amely osztályozza a jegybankokat, figyelembe veszi ezeket a tényezőket. A legszembetűnőbb kivétel ezek közül az a magyarázat, amely szerint a független monetáris politika fejlődéséhez el kell érni középtávon az árstabilitási célt. Más tanulmányok különbséget tesznek eszköz és célfüggetlenség között.

1.7.2. Elméleti és gyakorlati függetlenség Nyilvánvaló, hogy különbséget lehet tenni egy nemzeti bank törvény által kialakított függetlenségi szintje és annak gyakorlati megnyilvánulása között. Az utóbbi tényező számos informális tényezőn, tradíción és mennyiségileg nem meghatározható összetevőn függhet, amelyeket nehéz összehasonlítani az egyes országokon keresztül. Ezen minőségi és informális tényezők tartalmazzák a központi bankok felső vezetőinek személyiségi jegyeit, tekintélyüket és technikai tapasztalataikat, az informális kapcsolatokat a bank és a kormány között, valamint a láncszemet a bank és a többi pénzügyi intézmény és piacok között stb. Mindezeken túl, további mennyiségileg meg nem határozható tényező lehet a bank kutatási részlegének és osztályának tevékenysége, mivel annak a kormány részére végzett tanácsadói tevékenysége legtöbbször ennek a részlegnek a fennhatósága és szakértelme alatt marad.

22

2. A jegybanki függetlenség, mint elméleti koncepció

2.1. A függetlenség elméleti illusztrálása A függetlenség kifejezi, hogy eltekintve a kivételes körülményektől, semmilyen választott testület, kormány, parlament vagy bárki más nem tud beavatkozni a központi bank által hozott döntésekbe annak céljainak elérését illetően, sem visszafordítani a döntések folyamatát. Ez négy fő rendelkezésben nyilvánul meg: •

A központi bank első számú felelősségének elismerése az árstabilitás fenntartásában.

•

A központi bank elnökének, vezetőinek és tanácsának tilos, hogy utasításokat kérjenek vagy elfogadjanak valamely létrehozott testülettől.

•

A központi banknak nem áll módjában, hogy bármilyen módon is közeledjen az állam felé. Ebben az esetben meg kell említeni és végig kell járni azt a jól ismert utat az intézmények létrehozásától, amikor is, kezdetben a központi bankok az állam bankjai voltak. Habár egy rendelkezés nem jelent kötelezettséget, egyre többször és többször megtörténhet, hogy a kiváltságos pénzügyi kapcsolatok a központi bank és az állam között veszélyeztetik a monetáris politika hatékonyságát, de legalábbis az alárendeltség potenciális forrását jelenthetik a jegybank számára. Ezen pénzügyi kapcsolatok problémája az állammal kapcsolatban ma már nincsenek napirenden a fejlett államok esetében, ahol az állam a piacokon keresztül finanszírozza tevékenységét, a tétel viszont még mindig fontos a fejlődő országokat érintően.

•

Végezetül, a vezetők hivatali idejének biztosítását illetően, akik egy fix és meglehetősen hosszú idejű mandátummal rendelkeznek, s amely idő nem lehet megszakítva csak különleges események bekövetkezését követően (például büntetőügyi eljárás kapcsán). Ezen klauzulát úgy is lehet értelmezni, hogy a központi bankok vezetői hosszú ideig hivatalban vannak bárhogyan is változik a helyzetük.6

6

Ténylegesen, ha megfigyeljük a francia központi bank elnökeit, hosszú időre foglalták el hivatalukat: Jacques de Larosière (1987-1993); Renaud de la Genière (1978-1984). Ellenben Olivier

23

2.2. Függetlenség és felelősség egyidejűleg

A központi bankok függetlensége és a demokrácia elvei számos igényt követelnek meg. Az első igényt az angol-szász „accountability” kifejezés összegzi, amely a felelősség az átláthatóság fogalmakat foglalja össze. Továbbá, minden demokrácia működésének kulcsfontosságú eleme, hogy a teljes intézmény, amely hatalommal rendelkezik, támaszkodjon azon kötelezettségeire, hogy tevékenységével hatást gyakoroljon az állampolgárok életére és jóléti viszonyaira. A felelősség a kormánnyal és a parlamenttel, mint közhatalmakkal szemben jön létre, akik változó módszerek szerint kinevezik a központi bankok vezetőit. A parlament az, aki függetlenséggel ruházza fel a központi bankot, s amelyet egy törvény megalkot, egy másik megsemmisíthet. Az Egyesült Államokban tanúi lehetünk rendszeresen egy függetlenség ellenes hullámnak a képviselőknél, akik a Fed függetlenségét limitáló törvénytervezeteket ajánlanak, mindeddig hiába. A nemzeti bankok felelősséggel, átláthatósággal és beszámolási kötelezettségekkel rendelkeznek a nemzet felé. Azaz a központi bankok pontos megbízással rendelkeznek, és rendszeresen bizonyítaniuk kell, hogy hűek ehhez a megbízatáshoz, vagyis munkájának eleget kell ennek tennie. A központi banki vezetők folyamatosan alá vannak vetve a tevékenységükről való beszámolásnak, a parlament és az állampolgárok előtt: rendszeres beszámolók, megnyilvánulás a parlament előtt, legalább a helyzete által előre jelzett keretek között. Azokban az országokban ahol a nemzeti bankok függetlenek, a nemzet képviselői minden pillanatban beszámolást kérhetnek az intézmény vezetőitől.

Wormser-el, a hetvenes évek kezdetén, akit hallgatólagosan nem ismert el a kormány a központi bank újraszervezésért létrehozott munkája miatt, s csak viszonylag rövid hivatali időt töltött be.

24

2.3. Függetlenség és közösségi hatalomgyakorlás a döntések felett

A működés ezen elve szorosan hozzátartozik a központi bank függetlenségéhez és a döntések feletti közösségi hatalomgyakorláshoz. A független központi bankok rendtartása gondoskodik arról, hogy a döntések ne a kormányzat, hanem egy testület, egy elnöklő tanács által legyenek meghozva. Az elnökség nem képes felépíteni egy olyan érintkezői felületet, amelyben egy személy rendelkezik az összes hatalommal. Ez mindenképpen egy egyszerű kérdése a legitimitásnak és az ésszerűségnek. Az ésszerűség kérdése abból a szempontból, mert nem lehet elképzelhető, hogy egy személy – jelen esetben a jegybankelnök – kezében összpontosuljon a hatalom, mert bármilyenek is legyenek a kompetenciái, a döntések súlyos következménnyel járhatnak a több millió állampolgár részére. A

legitimitás

kérdését

megvizsgálva

pedig,

megállapítható,

hogy

a

közösségi

hatalomgyakorlás erősíti a függetlenséget, elsőként összevetve a döntési eredményeket egy kollektív eljárásból eredően, így a demokrácia súlya nagyobb, mint egy személy esetében, másodszor pedig a megnehezíti a nyomásgyakorlást.

2.4. Az állam szerepe Az állami beavatkozások a banki tevékenységekbe többféle formában jelennek meg. Sematikusan, megjelenését a következő két szempont alapján lehet megkülönböztetni: •

az állami tőke közvetlen részvétele a banki termékek és szolgáltatások esetében

•

a banki szektor összességének szabályozása, amelyen belül megkülönböztetünk monetáris és óvatossági szabályozást

2.4.1. Az állam részvétele a banki és pénzügyi termékek esetében A felügyelet típusait vizsgálva, amely a vállalatokra irányulhat egy bármilyen tevékenységi szektor esetében, megkülönböztetünk a többségi részvényesek természeténél fogva,

25

magánfelügyeletet, állami felügyeletet, kölcsönös, valamint külföldi kontrollt.

Jelen

helyzetben elsősorban az állami felügyeletnek tulajdonítunk fontosságot, összehasonlítva azt a magánfelügyelettel. A banki és pénzügyi termékek létrehozásában a szerepek megosztása az állami és magánfelügyelet között, azaz az állam és a piac között, minden ország esetében végbemegy, rábízva bizonyos meghatározott feladatokat az állami kezdeményezésekre: ebben az esetben főként a gazdaság hosszú távú finanszírozásáról van szó. Az állam palástol egy természetes hiányosságot: a magánbankár egy túlságosan rövid időhorizonttal rendelkezik azért, hogy elkötelezze magát – azaz kockázatot vállaljon – azon tervek esetében, amelyeknek a jövedelmezősége vagy hosszú távú, vagy nem mérhető vállalkozói mértékben. Így, az állam tökéletesen saját szerepében van akkor, amikor a regionális fejlesztéseket vezeti, az általa ellenőrzött intézmények által; továbbá mobilizálja a megtakarításokat és hatást gyakorol a közérdekű befektetésekre. Mindazonáltal, ha a fejlesztési bankok, a takarékpénztárak – legalább kezdetben –, vagy a speciális intézmények a hosszú távú finanszírozások terén a közhatalom felügyelete alatt állnak, a kereskedelmi bankok számára nem ugyanez vonatkozik. Az állam kontrolljának a szerepe a kereskedelmi bankszektorban nem elkerülhetetlen. Az állami, és az államosított bankoknak a jelenléte különleges nemzeti tényezőket fed fel: az állami beavatkozás hagyománya a gazdasági életbe, vagy az a politikai akarat, hogy a hitelezési rendszert általános érdekeltségű szolgáltatássá tegye, a magánbankok államosításán keresztül valósul meg. Nyugat-Európában nem létezik az a rendszer, hogy valamennyi kereskedelmi bank az állami szektorhoz tartozzon. Számos országban, jelölve a tradicionálisan vegyes tulajdonnal, az állami kontroll az uralkodó, míg más országokban, a magánkontroll van túlsúlyban.

2.4.2. Az állam szerepe a banki és monetáris szabályozásban A legészrevehetőbb különbségek az európai bankrendszerek között nem annyira az óvatossági szabályozás területén találhatóak, hanem a monetáris rendelkezések esetében. A nemzeti változatok magában foglalják: •

a monetáris politika természetét

26

•

a központi bank függetlenségének kérdését

Ez utóbbi kérdés manapság nagy érdek tárgya az EKB helyzetének jövőjét illetően kapcsolatos vitákkal (mint ismeretes, a német modell lett elfogadva a Bank létrehozása során). Ez a téma jól mutatja a kulturális különbségeket az egyes tagországok között az állam szerepét illetően a bankok monetáris tevékenységének felügyeletében. A központi bankok manapság lényeges küldetést töltenek be a pénz stabilitásának megőrzésével. Vezetése által gyakorolja a közhatalom egyik kiváltságát, és a kérdés elkerülhetetlenül feltevődik, hogy milyen a kapcsolat a politikai és az általa gyakorolt monetáris hatalom között. Két szélsőséges eset fedezhető fel: a központi bank alá van vetve a politikai hatalomnak, vagy ellentétes esetben autonómiával rendelkezik irányultságának meghatározását, és a monetáris politika eszközeinek megválasztását illetően. A bankrendszerek összehasonlításának egyik szempontja a központi bank függetlenségének mértéke az állami hatalommal szemben. A hagyományosan központosított államok, amelyekben erős az állami hatalom azok az országok ahol az általános szabályozás kismértékű autonómiát ad a jegybanknak. Ezzel ellentétben, a föderális típusú országokban, ahol a kormánykoalíciók egymást váltják, a központi bank a stabilitás és a kompetencia pólusa, s gyakran nagymértékű autonómiában részesül. Meg kell jegyezni, hogy az állam hatása az általa birtokolt tőkében fejeződik ki. Az elnök és a hivatalnokok kinevezésének rendszere valamint a mandátum időtartama a lényeges elemei a jegybanki függetlenség vizsgálatának.

„(…) a politikai vezetés minden időszakban arra hajlik, hogy túl rövid időtávot lásson a helyénvaló monetáris politika végrehajtására (…). Így, (…) a pénzügyi stabilitás sokkal inkább akkor érhető el, ha a monetáris politika apolitikus központi bankárok kezében van, akik megengedhetik maguknak, hogy hosszabb távon gondolkodjanak.”7 Az intézményi alárendeltség leginkább Spanyolországban a leglátványosabb, ahol a király nevezi ki az elnököt négy évre, a kormány ajánlásának következtében. Az Egyesült 7

Forrás: Vigh László : A függetlenség az Európai Központi Bank esetében. Elméleti megközelítés, koncepcióalkotás és gyakorlat [2007.]

27

Királyságban az elnök és az alelnökök öt éves kinevezést kapnak az uralkodói hatalomtól, s a gyakorlatban nagyobb függetlenséggel rendelkeznek, mint az azonos rangú spanyol partnereik, mindezt a liberális tradíciók érdekében, amely felülkerekedik ebben az országban a pénzügyi tevékenységekkel szemben és az igencsak limitált szerep következtében, amely a Kincstárra jut. A német példa egy más szituációt mutat, amelyben a központi bank intézményesítetten független a közhatalomtól. A Deutsche Bundesbank-nak kinyilvánított függetlenség történelmi alapokon nyugszik: egyrészről, a húszas évek elején, közvetlenül az első világháború után bekövetkezett hiperinfláció emlékei, amelynek következtében a jegybank a monetáris instabilitás védőpajzsává vált; másrészről a központosítás mértéktelensége a nemzet-szocialista rezsim alatt. Az 1957-es törvény viszont teljes mértékben visszaadta a jegybank kezébe a legfőbb küldetésének megvalósítási eszközeit, azaz, hogy biztosítani tudja a német fizetőeszköz értékét. A törvény 12. cikkelye pontosítja, hogy a föderális német bank abban a tiszteletben van tartva, hogy küldetése támassza alá a föderális kormány általános gazdaság-politikáját. Ezen kompetenciáinak gyakorlásában, amennyire ezek a törvényből erednek, független a föderális kormány utasításaival szemben. A Bank kifejezheti, hogy nem ért egyet a kormánnyal, mihelyt úgy találja, hogy az a monetáris stabilitás célkitűzéseivel szembeni gazdaság-politikát hajt végre. Továbbá, az a mód, amelynek kapcsán kijelöli a központi bank tanácsának tagjait nagy változatosságot garantál. A mandátumok időtartama nyolc évre szól, ezáltal kizárja a választásokból és a politikai életből eredő kockázatokat.

2.5. A függetlenség határa

A függetlenség vizsgálatának következtében megállapítható, hogy az nem korlátozódik le a monetáris politikai célkitűzésre, hozzáadódnak még a jegybanki feladatok elvégzéséhez szükséges eszközök technikailag történő irányítása a minél pontosabb alkalmazás érdekében és a politika jó átviteléhez. A függetlenség nem foglalja magában a jogi helyzet változását és különösen nem a privatizációt a nagyszámú központi bankok számára, amelyeknél az állam az egyedüli részvényes. Továbbá, a döntési hatalom a monetáris politika vonatkozásában

28

átruházás útján történik. Ezáltal, a teljesen különleges esetekben nem lehet elfogadható, hogy a központi bank ellene legyen egy vitathatatlan politikai és népakaratnak. A központi bankok szerint fokozatai léteznek a függetlenségnek, amelyek magában foglalhatják a monetáris politika céljait és eszközeit, vagy csak a célokat: az első formula szerint, maga a központi bank az, aki meghatározza a célokat a maximálisan elfogadható árnövekedés kérdésében, ez történik a Fed (habár ezek a célok nincsenek számszerűsítve) és a Központi bankok európai rendszere (számszerűsített célokkal) esetében. A francia központi bank 1994 és 1997 között, amikor is teljes mértékben felelőse volt a nemzeti monetáris politikának a monetáris unió megjelenése előtt, hasonlóan független volt az árnövekedési célokat érintően. A második koncepció szerint, a központi bank szabadon kezelheti a kamatlábat viszonylagosan a helyzet saját megítélése szerint, de a célok az elfogadható inflációs szintet érintően a kormány által vannak meghatározva. Vannak továbbá olyan területek, azokban az országokban ahol a központi bank független, amelyek esetében az irányultságok megmaradnak a kormány kompetenciájának, ilyen a pénz átváltási árfolyamának irányítása. Világos, hogy a Fed-nek nincs beleszólása az árfolyam esetében (elnöke soha nem foglal állást a témában), hasonlóan a Japán és a brit központi bank esetében. A helyzet valamivel nehezebb a Központi Bankok Európai Rendszerét (továbbiakban: KBER) illetően tekintve nemzetek feletti karakterét. Láthatjuk, hogy követve az árfolyam-politikáját, a vezetés nagyon aktív vagy ezzel ellentétben, teljesen elfogadó az árfolyam ingadozásokat tekintve, ennek a megszorításnak a hatalmon lévő központi bank esetében különböző következményei lehetnek a függetlenségének valós voltán.

29

3. A függetlenség elméleti és gyakorlati sajátosságai 3.1. A jegybanki autonómia sajátosságai

A központi bank függetlenségi sajátosságait meghatározó tanulmányok: Fair (1980), Skanland (1984), Swinburne és Castello-Branco (1991) és Cukierman (1992).8 Az autonómiai jellemzők meghatározásánál különös figyelmet kell fordítani egyes tényezők jelentőségére. Elsőként be kell látni, hogy a függetlenség maga nehezen megfogható koncepció: az elméleti és jogi autonómia lényegesen eltérhet a gyakorlattól, és mindkettő a monetáris politikai terület tárgyának tekinthető, illetve kiterjeszthető egyéb központi banki funkciókra. Másodsorban, a függetlenségi szempontok különböző mélységű részletezésekkel társíthatóak, kiindulva az egyes területek és funkciók általános leírásától egészen a részletesen tagolt elemzésekig. Mindez megakadályozhatja azt a cél, hogy össze lehessen hasonlítani a függetlenség értékelését az aktuálisan megalkotott mutatókkal. Harmadlagosan, nem tekinthető valamennyi jegybanki autonómiát meghatározó sajátosság egyaránt fontosnak. Végezetül megállapítható, hogy az egyes tényezők szorosan kapcsolódnak egymáshoz, melynek következtében kisebb vagy nagyobb mértékű függetlenség egy területen belül nem választható el a többi jegybanki intézményi jellemzőktől. Mindezek figyelembe vételével 22 sajátosság alapján jellemezhető egy nemzeti bank függetlensége. Az egyes jellemzők öt nagy fő csoportba sorolhatóak: funkcionális függés és felelősség, vezető testületek, pénzügyi függetlenség, monetáris politikán kívüli funkciók és egyéb tényezők. Ezeknek a megközelítéseknek az alapját az autonómia fogalma határozza meg, amely szorosabban kapcsolódik a jogi, mint a gyakorlati szemlélethez, s amely elsőként a monetáris politika területére összpontosul. Mindazonáltal a monetáris politika kialakításához kapcsolódó autonómia nem független a központi bankra ruházott egyéb lehetséges funkcióktól.

8

Természetesen a függetlenségi sajátosságok vizsgálatánál az egyes

A Cukierman által felállított rangsor a mellékletben található.

30

tényezők esetében hasonlóságokat kell és lehet keresni, a következő felsorolás egy lehetséges személetet tükröz, más megközelítésben a jellemzők száma magasabb lehet. 3.1.1. Funkcionális függés és hatalommal kapcsolatos felelősség9

3.1.1.1.

A központi bank formális függése

A jegybank függhet a kormánytól (amely a leggyakoribb eset), a Parlamenttől (mint az Egyesült Államokban), illetve megtörténhet az is, hogy formálisan egyetlen intézménytől sem függ (mint Németország esetében, ahol a Bundesbank a közvéleménynek tartozik felelősséggel10).

3.1.1.2.

A monetáris politika kialakítási felelősségének átruházása

A monetáris politika tágabb értelemben vett körvonalainak kialakítása a kormány, a nemzeti bank, vagy éppenséggel mindkettő különleges felelősségi körébe tartozhat. Nemzetenként eltérő a monetáris politika kialakításának felelőssége. Egyes országokban például ezen feladatkör a jegybank hatáskörébe tartozik, míg más államokban a kormány együttműködik a nemzeti bankkal a főbb célok meghatározásában.

3.1.1.3.

A monetáris politika megvalósításának felelőssége

A központi bank tárgya lehet a kormány direktíváinak, ami a monetáris politika általános céljait illeti, de a bank autonómiával rendelkezik annak megvalósítása során. Ebben az 9

Összefoglaló táblázat a mellékletben található

10

A Bundesbank a nemzeti valuta fizetőképességének fenntartásában és ennek vonatkozásaiban tartozik felelősséggel a közvéleménynek. Mindazonáltal ez a felelősség igencsak vitatott, ugyanis egy esetleges probléma esetén a köz egységként való fellépése a Bank irányában nehezen kivitelezhető. Ez a kérdéskör felmerült az EKB esetében is, ahol a köz, a közösség tagországainak állampolgárait jelenti, s ahol az érdekérvényesítés szinte lehetetlen. Számos kezdeményezés jött már létre európai szinten a nyilvánosságot képviselő fórumok létrehozásáról az EKB monetáris politikája felett, de ezek mindezidáig csak kezdeményezések.

31

esetben, fontos tudni, hogy hol helyezkedik el a választóvonal a két felelősségi terület között, s vajon a jegybanktól megkövetelik-e a kormány utasításainak teljesítését?

3.1.1.4.

Konfliktusok rendezésére hozott intézkedések

Egyes esetekben, számos mechanizmust alakítanak ki konfliktushelyzetek megoldására, úgy, mint: a kormány felfüggesztheti a központi bank által elfogadott számos intézkedés alkalmazását meghatározott időre, a viták és ellentmondások nyilvánosságra hozatala a kormány és a központi bank között, ahol a Parlament játszhatja az irányító szerepet, stb. Mindazonáltal nem állapítható meg egyértelműen, hogy ezen intézkedések növelik vagy csökkentik a jegybank autonómiáját.

3.1.1.5.

Törvényen alapuló célok

Általánosságban elmondható, hogy a központi bank világos, hierarchikus és konfliktusellenes célok esetében nagyobb függetlenséggel bír. Továbbá az a tény, hogy mindezekbe árstabilitási cél is belefoglaltatik, amely cél kiemelkedik valamennyi közül, nagyobb autonómiát ruház a jegybankra.

3.1.1.6.

A monetáris politikán alapuló demokratikus felelősség és felügyelet

A nemzeti banki függetlenség mértéke függ azon mechanizmusokon is, amelyek által felelős a velük kapcsolatos tevékenységekért és politikákért, illetve az, hogy a bank mely intézmény demokratikus kontrollja alatt áll: a kormány, a Parlament, a bírói testület stb. Nem valós az a megállapítás, hogy a jegybank, kisebb mértékű demokratikus felelősség birtokában szükségszerűen függetlenebb lenne.

3.1.1.7.

A központi bankot irányító törvények meghozatalának reformja

Meghatározván a központi bank autonómiáját, annak ténylegesen alacsonyabb vagy magasabb mértéke függhet attól is, hogy mennyire nehézkes a függetlenséget irányító törvényhozást megváltoztatni. Példaként belátható, hogy azokban az országokban, ahol a

32

nemzeti bank működését meghatározó rendeletek reformjához alkotmányos módosítások szükségesek ott a hatályban lévő törvényalkotási rendszer stabilabb, mint más országokban, ahol a jegybankra vonatkozó törvények megváltoztatása közönséges törvényhozási folyamatok által megvalósítható. Ebből a szemszögből nézve a kapcsolat a központi bank függetlensége és a nemzetközi Szerződés között (ebben az értelemben a Maastrichti Szerződéssel kapcsolt törvényhozás értendő az Unió tagországaiban) egy pótlólagos kényszert hoz létre a törvényhozás megreformálási folyamatain.

3.1.2. Irányító testületek

3.1.2.1.

A testületek összetétele

A testületek száma, jellemzői és funkciói, valamint egyéb alkotói hatással vannak a jegybank autonómiájára. A függetlenséget a következő tényezők befolyásolhatják: a tagok lehetnek kinevezettek vagy úgynevezett ex-officio; vannak-e a testületekben kormányt képviselők; a tagok jelenléte jár-e szavazati joggal vagy sem; a Tanács végrehajtó és nemvégrehajtó tagjainak jelenléte; regionális vagy szektorális képviselők alkotják-e a bizottságot, ide vonatkoztatva a magánrészvényesek képviselőit is. Ezen utolsó tényezőhöz figyelembe kell venni, hogy az a központi bank, amely általánosságban a legfüggetlenebbnek

tekinthető,

főként

a

föderális

berendezkedésű

országokhoz

kapcsolható, ahol az államok és a régiók szerint képviseltetik magukat a tagok az irányító testületekben. Egy lehetséges magyarázata a kormány kezében történő a hatalomösszpontosítással szembeni idegenkedésre és a központi bank autonómiájára az elgondolás, hogy a monetáris politika egy olyan intézmény kezében legyen, amelynek irányító testületében a központi és a periférikus hatóságok érdekei ki vannak egyenlítve.

33

3.1.2.2.

A hivatali feljebbvalók megválasztása

A függetlenség ebben az esetben nem csak attól függ, hogy e hivatalnokokat ki jelöli ki, hanem a kinevezés folyamata is lényeges, úgy, mint az ajánlás, az elfogadás stb., ugyanis ez a procedúra rendkívül összetett lehet.11

3.1.2.3.

A hivatali feljebbvalók mandátuma

A vezető testületeket alkotó tagok mandátumának hossza, s a köztük fennálló átfedések, illetve a Parlament és kormánytagok mandátumainak hossza, s azoknak a jegybanki tagokéval való egybeesése szintén függetlenséget befolyásoló tényező. Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a törvényes mandátum időtartama nem esik egybe feltétlenül a tényleges időtartammal.

3.1.2.4.

A mandátumok megújítása

Általánosságban megállapítható, hogy a megfelelően hosszú és nem megújítható mandátum nagyobb autonómiát kölcsönöz, mint a rövidebb és megújítható változat. A hosszabb hivatali idő növeli a függetlenséget, ugyanis a biztos elkülönülést jelenti a központi bank vezetése és a politikai ciklusok között. Összehangolva az egymást időben átfedő mandátumokat, a hosszú hivatali idő lehetővé teszi, hogy a testületi tagok több, különböző kormány által legyenek megválasztva, így növelhető a függetlenség. Az a tény, hogy egy mandátum nem meghosszabbítható, kizárja annak a kockázatát, hogy a döntéshozatal esetén a tagok az újraválasztás reményében hozzanak meg bizonyos döntéseket.

11

Németország esetében például a Testület tagjait a Köztársaság elnöke választja, miután a személy már kinevezést kapott a Szövetségi Tanácstól (Bundesrat), s mindez regionális kormány-ajánlásokon és a Bundesbank Testületének megelőző konzultációin nyugszik. A Francia jegybank esetében, az 1993-as törvény értelmében, a Monetáris Tanács hat testületi tagját a Minisztertanács választja ki a Szenátus, a Nemzetgyűlés és a Gazdasági és Szociális Tanács által rendelkezésre bocsátott listából.

34

3.1.2.5.

A hivatali feljebbvalók elbocsátása

Nyilvánvalóan kevésbé tekinthető függetlennek az a nemzeti bank, amelyben a kormány könnyen távolíthat el posztjukról hivatali tisztviselőket.

3.1.3. Gazdasági függetlenség

3.1.3.1. Általánosan

A kormány finanszírozásának határai

elfogadott

kiegészítés

a

jegybanki

függetlenséghez

a

kormány

finanszírozásának limitje vagy annak teljes tiltása. Németországban, a húszas években az 1922. májusi hiperinflációt követően, 1923 novemberétől beszélhetünk a Reichsbank függetlenségéről, amikor is limitálták a kormány részére történő kölcsönöket. A törvényen alapuló hitelezési limit a kormány részére nem lehet különösen hatékony, ha a központi bank nem független, és nem feltétlenül szükséges, ha a jegybank független, ideértve a kizárólagos felelősséget a monetáris politikát illetően. Mindazonáltal hasznos lehet az effajta korlát, ha a központi bank elsőként független lett és szükséges, hogy hitelképességét is megalapítsák. Mindent összevetve megállapítható, hogy a kormánynak történő kölcsönnyújtás létezése vagy hiánya, maga a meghatározás, a hitellehetőségek formái és tulajdonságai, a kölcsönhöz való folyamodás és azok feltételei kritikus determinánsai a központi bank gyakorlati autonómiájának.

3.1.3.2.

Költségvetési függetlenség

A központi bank függetlenségének kevésbé lényeges tényezője, mindamellett fontos figyelembe venni a költségvetést érintő mechanizmusokat a jegybank szemszögéből: ki határozza meg a bevételeket és a kiadásokat, hogyan történik azok elosztása, illetve az alkalmazottak javadalmazásának kérdései (ide értve a hivatali feljebbvalók fizetéseit).

35

3.1.3.3.

A nyereség elosztása

A központi bank profitjának elosztása, s a vele kapcsolatosan hozott döntések – amelyek hozzátartoznak a költségvetés függetlenségéhez is – fontos és figyelembe veendő tényezője a függetlenségnek.

3.1.4. A monetáris politikán kívüli jegybanki funkciók

3.1.4.1.

Bankfelügyelet

Egy fontos, de ellentmondásos tulajdonság a központi bank autonómiáját illetően az, hogy vajon az intézmény rendelkezik-e felelősséggel azon területek felett, amelyek konfliktust okozhatnak a monetáris politikával, különösen a banki felügyeltet tekintve. Németországban, az a tény, hogy a Bundesbank nem rendelkezik felelősséggel a bankrendszer felügyeletét illetően, általánosan a függetlenségének tulajdonítják. Pozitív kapcsolat mutatható ki a központi banknak a banki ipar irányítási korlátai és az inflációs ráta között. Ehhez kapcsolódóan figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy az EKB túlnyomó részt a német modell alapján lett megalkotva. Mindazonáltal figyelembe kell venni azt a kritikát is, amely vitatja az említett nézetet, s mely szerint a központi bank feladata, funkciója a végszükségesetben történő hitel nyújtása, s így meg kell tudnia különböztetni a likviditási és a szolvenciális problémákat, amely akkor a leghatékonyabb, ha banki felügyeletet a jegybank feladatának tulajdonítják.

3.1.4.2.

Átváltási-árfolyam politika

Alapvető körülmények között ez a funkció megoszlik a jegybank és a kormány hatásköre között. Még a legfüggetlenebb bank, a német központi bank esetében is, ahol a kormány a felelős az átváltási árfolyam rendszer megválasztására és a kapcsolatos politika tágabb értelemben vett tervezésére.12 A gyakorlatban a politikai erőnek alárendelt konfliktus a 12

Néhány esetben a központi banknak van kizárólagos felelőssége a politika meghatározására, még a rendszer megválasztását illetően is, melyre Svédország a legjellemzőbb példa.

36

független monetáris politika és az árfolyam-politika között fel van bontva, attól függően, hogy milyen az alkalmazott árfolyamrendszer. A központi bank autonómiája igen jelentős és hatékony tényező a lebegő árfolyam-rendszert illetően, míg a fix rendszer esetében a függetlenség a gyakorlatban külső hatásoknak lesz alárendelve.13 A legtöbb jegybanknak különleges felelőssége van az árfolyam-politika meghatározását illetően. Kivétel az Egyesült Államok, ahol a Kincstár is beavatkozik a külföldi valutapiacok alakulásába. Végezetül elmondható hogy, a tartalékok feletti tulajdonjog is befolyásoló tényező a függetlenség szemszögéből.

3.1.5. Egyéb funkciók

A jegybank funkcióinak hatásköre befolyásolhatja az intézmény függetlenségét. A lehetséges funkciók – eltekintve ezúttal a monetáris és árfolyam-politikától, valamint a banki felügyelettől – a következők lehetnek: a kormány bankja, bankjegykibocsátó bank, a bankok bankja, végszükség esetén hitelt nyújtó intézmény, a fizetési rendszerek és a piacok szervezése, nehézségekkel küzdő pénzügyi intézményeknek végzett beavatkozás, a hitelnyilvántartások központosított rendszere, statisztikák és központi pénzügyi mérleg készítése, a fogyasztók védelme a banki szolgáltatások és a biztosítási letétek tekintetében. Ezen funkciók teljesítéséhez fontos tényezőként kell figyelembe venni azt, hogy a központi bank rendelkezik-e irányítási hatalommal a pénzügyi intézmények felett. Abban az esetben, ha a nemzeti bank szabályokat intézvényez a pénzügyi intézmények számára, 13

A probléma egy különös szemszögből egy olyan elgondoláson alapul, hogy egy ország nemzeti bankja, amely valamely árfolyam kényszer alatt áll (mint az ERM) ceteris paribus annál függetlenebb, minél szélesebb az árfolyam-ingadozási sáv. A magyarázat erre az, hogy a kormány alapjában véve felelős a központi paritás megállapítására és a paritásrács létrehozására, amíg a központi banknak nagyobb hatása az árfolyamráta kialakítása felett van az árfolyam-sávon belül. Egy ugyancsak érdekes értelmezés azon a felfogáson alapul, hogy az ERM sávok kibővítése ±15%-ra 1993 augusztusában egy biztos és de facto növekedést eredményezett a részt vevő jegybankok függetlenségében. Mindazonáltal, nem szabad elfelejteni, hogy a kisebb vagy nagyobb kisegítő megoldás a központi paritások átrendeződésére, az árfolyam-ráták sávokon belüli mozgása helyett, és a központi bank részvételének foka a döntéseken belül nem csak a sáv szélességétől függ, hanem számos egyéb tényezőtől is.

37

akkor ebben az esetben a függetlenség foka elviekben magasabb, mintha ezen szabályozó erő teljes mértékben a Parlamenthez vagy a kormányhoz kapcsolódna. A kapcsolat a jegybank függetlensége és ezen funkciók gyakorlata között nem nyilvánvaló. Az a tény, hogy a jegybank felelős ezek közül néhány funkcióért növelheti a függetlenségét, más esetekben csökkentheti, illetve függhet még számos egyéb tényezőtől is. Valamennyi esetben nyilvánvaló, hogy a nemzeti banknak tulajdonított felelősségi terület nagyon fontos tényező lehet a függetlenségének a meghatározásában.

3.1.5.1.

Átláthatóság

A témakör elsősorban a viták és az irányító testületek tanácskozásainak nyilvánosságra hozatalát tartalmazza. Habár ez a kérdéskör a legtöbb országban nem került napirendre, súlyos viták sorozata követte egymást az elmúlt években az Egyesült Államokban, hogy vajon a nemzeti bank fő irányító testületeinek (Federal Open Market Committee, FOMC) ülésein megírt jegyzőkönyveket már közvetlenül a találkozók után nyilvánosságra lehet hozni, vagy szükséges, hogy elteljen némi idő. A nagyobb átláthatóság mellett érvelők szerint a jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozatala szükséges az elvárások megfelelő kialakításához, míg az ellenzők szerint a teljes transzparencia hatástalanná tudja tenni a kihirdetett és elfogadott intézkedéseket.

3.1.5.2. Akár

állami,

A központi bank tulajdonjoga akár

magántulajdonban

van

egy

nemzeti

bank,

mindenképpen

befolyásolhatja annak függetlenségét. Mindazonáltal, a különböző szituációk, ebben a tekintetben, a három jegybank között, amelyek általánosságban a legfüggetlenebbeknek tekintendők, nyilvánvalóan ellentéteket képviselnek: Németországban a Bundesbank 100 százalékban a kormány tulajdonában van, az Egyesült Államokban a Federal Reserve Bankot azon kereskedelmi bankok birtokolják, amelyek részei a Rendszernek, ezen Federal Reserve System a kormánynak egy képviselete. Svájcban a jegybank tőkéje száz

38

százalékban magánkézben van. Mindhárom eset összeegyeztethető a függetlenség mértékével, amely általánosságban a legmagasabbnak tulajdonítható.

3.1.5.3.

A monetáris politikai eszközök használatának korlátai

A monetáris politika tervezéséhez és megvalósításához a központi bank helyzete lényegében közömbös, ugyanis mindenképpen akadályok jelenhetnek meg némely eszközök – a kötelező tartalékok, a nyílt piaci műveletek vagy a közvetlen hitelellenőrzési mechanizmusok – használatát illetően jogi és adminisztratív korlátok formájában.

3.1.5.4.

Autonómia a jelentések előkészítésében és közzétételében valamint,

gazdaságpolitikai kérdéseket érintő álláspontok Egy kritikus sajátossága a jegybanki autonómiának, amelynek mértékét nehéz gyakorlatban meghatározni, az a képesség, hogy az intézmény hatással van a gazdaságpolitika általános irányítására. Az egyik legtisztább mód a gazdaságpolitika befolyásolására a jelentések és tanulmányok publikációja, illetve a közmegállapítások bemutatása ezekben a témákban, amelyek segíthetik a politika alakulását a kívánt irányba, különösen, ha mindez alá van támasztva egy bizonyos fokú technikai tekintéllyel.

39

4. A függetlenség természete

A központi bankok függetlenségét meg lehet határozni az alkotmányos keretek felhasználásával is. Egyrészről, ilyen keret lehet politikai vagy funkcionális. A politikai jellemzők közé sorolhatóak a jegybank elnökének és vezető testületének kinevezésére vonatkozó szabályok. A funkcionális területet tekintve idetartozó lehet a monetáris politikai eszközök alkalmazásának alternatívái valamint a nemzeti bank pénzügyi függetlensége. Másrészről megkülönböztethető a személyes vagy szervezeti területre irányuló függetlenség. Ide vonatkozik a vezetők kinevezésének időtartama és azok összeférhetetlenségének vizsgálata. Végül külön lehet választani a működési vagy a funkcionális szabadságot is, amelyek a monetáris politikai eszközök kialakításában jutnak kifejeződésre. Az említett keretek értelmezéséből kifolyólag a következő csoportosítást lehet megalkotni:

4.1. Személyi függetlenség

Ezen kategória alatt a nemzeti bank elnökének és döntéshozó testületének függetlenségét értjük, azaz, hogy a kinevezésük és a hivataluk gyakorlása milyen keretek között zajlik, illetve a monetáris politikai feladatok teljesítése közben mennyire érik őket külső hatások. A jegybankelnököt és a döntéshozó testületek tagjait számos állam esetében valamely külső szerv vagy testület nevezi ki, a világ legfüggetlenebb központi bankjának tartott Bundesbank esetében is, ahol ez a Szövetségi kormány feladata. Ez a tény, valamint figyelembe véve más biztosító tényezőket is megakadályozzák, hogy a vezető testületet politikai hatások érjék tevékenységük végzése közben. A személyes függetlenség kérdéskörén belül felmerül a hivatalban eltöltött időtartam és az újraválaszthatóság ténye is. A központi bank autonómiájának szempontjából kockázatot jelent, ha a jegybank elnöke vagy alelnöke újraválasztható, ugyanis ezáltal lehetővé válik, hogy az elnöki tevékenységet befolyásolják politikai megfontolások is, azaz előfordulhat, hogy a hivatali idő meghosszabbítása

40

érdekében az elnök és a kormányzat kölcsönös engedményeket tesz egymásnak.14 Mindazonáltal meg kell még vizsgálni, hogy a jegybank vezetői visszahívhatóak-e, illetve felmenthető-e az elnök és az alelnök a hivatali időtartam alatt. Egy független nemzeti bank esetében a felmentés nem hozható összefüggésbe monetáris politikai döntésekkel, azaz az elbocsátás csak akkor lehetséges, ha a jegybanki politikától független és nagyon komoly indok merül fel, például valamilyen büntetőeljárás folyik valamely vezetővel szemben. A felmentést követően, illetve a mandátum lejárta után felmerül az összeférhetetlenség kérdése, valamint az, hogy az adott személy milyen hosszú idő eltelte után tölthet be újra hasonló jellegű posztot. Végezetül meg kell még vizsgálni azt is, hogy a központi bank irányító testületének tagjai milyen díjazásban részesülnek, továbbá végezhetnek-e más jövedelemszerző tevékenységet.

4.2. Szervezeti és működési függetlenség

Az első vizsgálandó pont a központi bank működését meghatározó és a vonatkozó szabályokat magában foglaló jogi dokumentum milyensége és az azt létrehozó szerv. A jegybank függetlenségét növeli, ha ezt a dokumentumot a törvényhozó hatalom, azaz az országgyűlés vagy a nemzetgyűlés alkotta meg. Ha viszont a dokumentum létrejötte a végrehajtó hatalomhoz köthető ez csökkentőleg hat a jegybank szuverenitására. A szervezeti (intézményi) autonómia a nemzeti bank, mint monetáris hatóság függetlenségét foglalja magába, azaz, mint szervezet a kormányzat vagy más egyéb testület utasításaitól elhatárolódva kell működnie. Ennek a feltételnek eleget tevő jegybank önálló jogi személyként értelmezendő. Mindazonáltal a teljes elválasztás nem lehetséges, ugyanis szükséges, hogy a jegybank kapcsolatokat tartson fenn a gazdaságpolitikai felelőseivel. Mindezen túl konzultációk is szükségesek a kormány és a nemzeti bank között. Minden nemzeti bank hatékony és szuverén működésével kapcsolatban felmerül, hogy egyrészről a feladatok teljesítéséhez szükséges anyagi eszközök milyen mértékben állnak a 14

A jegybankelnök által betöltött hivatali idő kapcsán kiemelendő a Fed általi szabályozás, ahol a hivatali periódus időtartama kiemelkedően magas (14 év).

41

bank rendelkezésére, másrészről pedig ezen feladatok elvégzéséhez kap-e megfelelő iránymutatást más külső szervektől és testületektől. Megállapítható, hogy ha a bank tevékenysége elvégzéséhez külső anyagi forrásokat kénytelen igénybe venni, akkor a függetlenség korlátozva van, még abban az esetben is, ha a többi autonómiai elem biztosítva is van. Hasonlóképpen, a jegybanknak a monetáris politika kérdéskörébe tartozó valamennyi feladatát minden egyéb külső testülettől függetlenül kell megvalósítania, s ezt a tényt a kormánynak tudomásul kell vennie. Mindazonáltal, néhány ország esetében egyes monetáris politikai feladatok a kormány hatáskörébe tartoznak. Ide vonatkozóan a központi bank jogosult lehet a kormányzat hitelezésére, mely lehetőség csökkenti a bank függetlenségi szintjét.

4.3. Pénzügyi és gazdasági függetlenség

Az előző részben már felvetődött a jegybank függetlensége a rendelkezésére álló anyagi források szempontjából, azaz biztosított-e a működéshez, az intézkedések végrehajtásához szükséges anyagi háttér. Ez a függetlenség úgy értelmezendő, hogy létezik-e olyan makrogazdasági vagy politikai szereplő, amely korlátozni tudja a jegybank részére biztosított források által a banki alkalmazottak körét vagy az egyéb működési feltételeket. Ismeretes lehet olyan eset, amikor a bank ki van téve a kormányzat általi korlátozó intézkedéseknek, azaz a központi bank költségvetését közvetlenül a kormány határozza meg, vagy legalábbis befolyással van rá. Egy független nemzeti bank esetében sem a Pénzügyminisztérium, sem bármilyen költségvetési szerv jóváhagyása nem szükséges a pénzügyi tranzakciókat illetően, ideértve a bank nyereségének felosztását meghatározó jogszabályi környezetet.

42

A pénzügyi függetlenséghez szorosan kapcsolódik a számviteli függetlenség is, azaz a központi bank által alkalmazott szabályokat milyen mértékben határozza meg a kormány. Továbbá meg kell vizsgálni azt is, hogy az állami testületek ellenőrzése befolyásolja-e a bank monetáris politikáját, illetve az intézmény független könyvvizsgálók által ellenőrzött éves beszámolójának a jóváhagyása kinek a hatáskörébe tartozik.

43

5. A jegybanki függetlenség és a statisztika kapcsolata15

A kérdéskör számos tanulmány alapjául szolgált már az elmúlt évtizedekben azon gazdaságkutatók esetében, akik célul tűzték ki a jegybanki függetlenség hatásának vizsgálatát az inflációra és az egyéb gazdasági mutatókra vonatkozóan. Az általános megközelítés és cél egy függetlenségi index létrehozása volt és annak összehasonlítása a gazdasági mutatók alakulásával a vizsgált országok tekintetében. A létrejött tanulmányok azt mutatják, hogy a függetlenebb jegybankkal bíró országokban az infláció is alacsonyabb.

1. sz. ábra: Az árindex alakulása Forrás: OECD.org

Németország példája már számos alkalommal említésre került, a német nemzeti bank függetlensége és az infláció alakulása kapcsán. Az ábra is jól mutatja, hogy a német infláció az elmúlt évtizedek tendenciáját követve, azaz a Bundesbank megalakulásától követően 15

A számításokhoz kiegészítő adatok a mellékletben találhatóak.

44

napjainkig, folyamatosan csökkent. Az ábrán is jelölt trend adatait felhasználva megállapítható, hogy sztochasztikus kapcsolat van az infláció alakulása és a jegybank függetlenségét mérő mutatószám alakulása között. Ebből következően elmondható, hogy egy negatív függvényszerű kapcsolat áll fenn, azaz a jegybank függetlenségének növekedése, mint statisztikailag a tényező változó csökkentő hatással van az inflációra, mint eredményváltozóra. (2. sz. ábra).

2. sz. ábra: Sztochasztikus kapcsolat a függetlenség és infláció között Németországban Forrás: a szerző saját számítása [2008] Az ábrán látható, hogy a lineáris korrelációs együttható (R) négyzetének érték eggyel egyenlő. Azaz erős, determinisztikus kapcsolat van az infláció alakulása és a jegybanki függetlenségi index között Németország esetében. Összehasonlítva Franciaország és Németország gazdaságát az előbbi tétel bebizonyítható az infláció alakulását vizsgálva az elmúlt évtizedek tekintetében. Mivel a francia nemzeti bank az 1993-as jegybanktörvény megalakulásáig nem élvezett akkora függetlenséget, mint német társintézménye, ez az infláció alakulásában is kimutatható (3. sz. ábra). Mindazonáltal, az említett ’93-as jegybanktörvényt követően a kilencvenes évek folyamán, az ábrán jól látható, hogy az infláció szintje Franciaországban mindvégig alacsony volt. Továbbá a francia és a német inflációs adatok között az említett időszakra vonatkozóan lényeges eltérés nem tapasztalható.

45

3. sz. ábra: Az árindex alakulása Franciaország és Németország esetében Forrás: OECD.org

Mindazonáltal, még számos gazdasági mutató összefüggésbe hozható a jegybanki függetlenség alakulásával. Számos tanulmány készült a függetlenség hatásának bemutatására a gazdaságot jellemző indikátorokon keresztül. Ezekből megállapítható, hogy a jegybank autonómiája többek között nincs hatással a gazdasági növekedésre. Ebből kifolyólag elmondható hogy, az alacsony növekedési ráta nem magyarázható a jegybank nagyfokú függetlenségével, vagy éppen az állami szervek által gyakorolt túlzott befolyással.

46

6. A német szövetségi bank A Német Szövetségi Bank (die Deutsche Bundesbank), amely feltehetően a világ valamennyi jegybankja közül a legfüggetlenebb, 1957-es létrehozása óta tartja hírnevét és erősíti a helyzetét egy figyelemreméltó és hatékony monetáris politika kialakításával az inflációs tervet illetően, amelynek szintje egészen a nyolcvanas évek végéig a többi fejlett ország szintje alatt maradt. A német bankok bankja egy olyan monetáris politikát vezet, amely vitathatatlanul piacpolitika, akkor is, ha számos, az irányított gazdálkodást lehetővé tevő intézkedést alkalmaz, de mindezt a piacok fejlődésének gondos ellenőrzése mellett. Habár teljes mértékben hozzájárult a Nemzetközi Fizetések Bankja munkáihoz, hosszú időn keresztül ellene volt az új jellegű pénzügyi termékek bevezetésének Németországban, s amelyek habár virágkorukat élték, mint például a nyílt végű befektetési alapok, nehéz volt megjelenésükkel kapcsolatban különbséget tenni aközött, hogy pénz formátumok vagy pedig pénzügyi befektetések. E tényből kifolyólag megnehezítették a forgalomban lévő pénztömeg ellenőrzését, amely a nemzeti bank politikájának az egyik alapköve. A németek nem nehezteltek a központi bankjukra eme politika miatt, elsőként a német gazdaság finanszírozása kielégítően és nagymértékben biztosítva van azon bankok által, amelyek szoros kapcsolatokat tartanak fenn a vállalatokkal (la banque-industrie), másrészről érzékenyek voltak központi bankjuk sikereire az infláció és a német márka likviditása miatt, amely egy igencsak elismert pénzeszközzé vált. Egy olyan országban, amely még nem gyűjtötte be teljesen a teljes diplomáciai hallgatóságot a központi bank emblematikus intézménnyé vált, melynek hírneve messze túljutott Németország határain. Továbbá, a Bank hitelessége – amely fogalom lényegessé válik – különösen erős volt, s ha megkísérli limitálni a német piac fejlődését, ez a tény nem marad hatástalan a világpiacon sem.

47

6.1. A Bundesbank és a független központi bank modelljének kialakulása

A Bundesbank a kilencvenes években az angol központi bank által hajdanán gyakorlott szerepet játszotta és ez főként az Európai Unió Maastricht-i szerződése óta mondható el, amely arra utal, hogy a központi bankoknak nem kell sem kérni sem elfogadni utasításokat a kormány részéről. A visszatérés ehhez a nagyon öreg kizárólagos függetlenségi célhoz az árstabilitás fenntartásához kapcsolódik, amely nem kerülhet kapcsolatba a rövid távú politikai választási eshetőségekkel. Az általános álláspont szerint egy független központi banknak hitelképesnek kell tűnnie a gazdaság szereplői számára és az anti-inflációs politikának sikeresnek kell lennie. A Bank kialakításánál az egyik fő kiindulási alap a Fed rendszere volt Mindeközben a német történelem legalább egy olyan ellenpéldával szolgál, amikor egy független bank egy teljesen inflációs politikát folytat a felsőbb politikai érdekek vezetőinek részvétele által, amely azt akarja jelenteni, hogy ha az infláció elve általánosságban elfogadott, mindent egybevetve semmilyen intézményi tervezetre vonatkozó norma nem tud ezen változtatni. Mindazonáltal a Reichsbank 1922-es és 1923-as tevékenysége a drámai hiperinflációs időszakkal egybevetve megalapította az egy erős, monetáris stabilitásra vonatkozó igényeket Németországban. Ez a teljes népesség által megkövetelt igény meghallhatásra került egy újabb katasztrófát követően az 1948. június 21-i monetáris reform által, amely megalkotta az új monetáris egységet, a Német Márkát. Szoros kapcsolatban eme reformmal sor került a központi bank rendszerének újraszervezésére is, a Szövetségesek által már 1948. március 1-jén kijelölve az intézmény feladatát a pénz, a hitel és a monetáris rendszer konszolidációjával kapcsolatban. Az új rendszer teljes mértékben decentralizált volt, az amerikai modell szerint a pénzügyi tervet illetően megfelelve annak a politikai célkitűzésnek, hogy letörjön minden nemű baljós hatalmi koncentrációt, amely ismeretes volt a Nemzet-szocialista Birodalom idejéből. Minden egyes terület (Land) létrehozta saját központi bankját (Landeszentralbank), amely a tartományi államtól függött. Ennek a rendszernek az élén egy központi szervezet a Bank deutscher Länder állt, aki a végső hitelező szerepét is játszotta a regionális bankok

48

tekintetében kialakítva egy közös hitelpolitikát és rendelkezvén a pénzkibocsátás monopóliumával. Ezen nemzeti bank a központi tanács irányítása alatt állt, amelynek ülésein valamennyi regionális bank elnöke részt vett. Az intézmények a törvény szövege által nem fogadtak el utasításokat a német hatóságoktól, mindezt azért, mert a német hatóságok felett egy nemzetközi ellenőrzési gyakorlat állt. 1951-ben a Szövetségesek lemondtak erről az ellenőrzésről azzal a feltétellel, hogy a német törvényhozás egy új szabályozást léptet életbe, mely teljes mértékben megszűntette a Bank deutscher Länder oltalmát és megalkotta 1957. július 28-án a Deutsche Bundesbankot a függetlenség elvével együtt. Habár a kétszintű rendszer már 1948-ban létrejött a politikai intézmények még nem voltak kialakítva. A német Föderális köztársaság megalakulása után, az intézményeket összhangba kellett hozni a struktúrával, ezért 1957-ben a tartományok egyes központi bankjai (Landelszentralbanken) egyesültek a Bank deutscher Länder-el azért, hogy a közjognak egy új jogi személye létrejöhessen a Bundesbank keretében. A szervezet tőkéje a föderális államhoz tartozik, amelynek feladata a vezetők kinevezése egy nyolc éves időtartamra, mindazonáltal a törvény konkretizálja, hogy a vezetők semmilyen utasítást nem kötelesek elfogadni a kormány részéről. Valójában a Bank úgy jelenik meg, mint a Föderális állam egyik legfőbb hatalma, a hitel és pénzpolitika autonóm végrehajtó felelőse. Bizonyos, hogy a kölcsönös kommunikáció lehetősége biztosítva van, a kormány vétójogával együtt, de ezek nem játszanak jelentős szerepet. A függetlenségi státusz a pénz oltalmának van alárendelve, mely küldetéssel a törvény ruházza fel a Bundesbankot. Felmerül a kérdés, hogy ezen cél összevethető-e a az árstabilitási céllal az Európai Unió szintjén. A szó szoros értelmében nem teljesen erről van szó, de a gyakorlati tapasztalatok megmutatják, hogy eme függetlenség az infláció elleni küzdelemre használatos. Sőt, megállapítható, hogy a német központi bank nem vesz részt egy európai nemzetek felett álló pénzügyi szervezet létrehozásában anélkül, hogy ne látná viszont saját függetlenségének képét annak rendszerében.

49

6.2. A Bundesbank függetlenségének az ára

A német jegybank politikáját egyrészről dicsérik az infláció elleni küzdelem érdekében kifejtett erőfeszítése miatt, másrészről viszont egyesek ellentétes példákat hoznak fel a függetlenségét illetően. Valójában, megfigyelve a bank történetét látható, hogy egyes esetekben a német központi bank nem hezitált annak érdekében, hogy bármi áron eleget tegyen célkitűzéseinek, így megrázkódtatásokat okozva, mind a külső, mind a belső terveit illetően, figyelmen kívül hagyva az esetleges feléje irányuló ellentéteket. Az 1966-os korlátozó tevékenységét úgy tekintik, mint egy olyan tényező, amely hozzájárult a recesszió súlyosbításához. Az 1987 őszén bevezetett politikáját, amelynek során megemelte az érvényben lévő rátákat szemben az inflációs nyomással, az Egyesült Államok hevesen fogadta, mivel hatásaként a dollár árfolyamesése következett be. Ezen körülmények között nyilvánvalóvá válik, hogy egyes esetekben kevés jelentőséget tulajdonít a kooperációs egyezményeknek a devizaárfolyam tárgyában (Louvre-i egyezmény), amely egyezményekkel az egyes kormányok és a világviszonylatban jelentős devizák irányítói elkötelezik magukat az árfolyamsávok tiszteletben tartására. A Bundesbank ezt megelőzően is kevés lelkesedést mutatott a létrehozott egyezmények iránt. Egyesek nem hezitálnak olyan vádakkal illetni a német jegybankot, hogy a ráták növekedésével pánikot kíván kelteni a piacokon, s ennek tulajdonítható az 1987. októberi tőzsdekrach is. A kilencvenes évek folyamán, az egyes, az európai monetáris rendszert érintő krízisek alkalmával, a Bundesbank magatartása újra kérdésként vetődött fel, egyrészről az angolok oldaláról az 1992-ben bekövetkezett font árfolyamcsökkenése miatt, másrészről a franciák szemszögéből az 1993 júliusában bekövetkezett krízis alkalmával, a Bank félreérthető viselkedése az árfolyamokat érintő intervenciók és a nagyfokú óvatossága miatt a kamatlábak csökkentésének tárgyában.

50

6.3. A Bundesbank függetlenségének természete

Már említésre került, hogy a Bank az 1957-es létrehozása óta a világ legfüggetlenebb jegybankjának tekinthető, amely akkor is képes volt az inflációt alacsony szinten tartani, amikor a világon mindenütt a magas infláció problémájával küszködtek, ugyanis a bank csak erre az egy feladatára koncentrált. Ennek köszönhetően a növekedés és az egyéb társadalmi folyamatok is sokkal stabilabban alakultak Németországban. Az 1992-es törvénymódosítás a bank függetlenségére vonatkozóan szinte semmilyen változást nem hozott. A bank működése a témában kutatásokat végzők számára mindvégig első számú helyen állt a német márka rendkívüli stabilitása és az alacsony inflációs ráta kialakítása és fenntartása miatt.

6.3.1. Személyi függetlenség A Bank irányítását az ún. Végrehajtó Testület végzi (Executive Board, Vorstand), amely nyolc tagból áll, egyrészről az elnök, az alelnök, illetve további két tag, akiket a Szövetségi Kormány jelöl ki; a maradék négy tag kinevezése a Szövetségi Tanács (Bundesrat) feladata. Mind a Kormány, mind a Szövetségi Tanács a jelölésekkel kapcsolatban köteles a Végrehajtó Testülettel konzultálni. Valamennyi tagnak megfelelő szakmai képességekkel kell rendelkeznie. A tagok kinevezése általában nyolc évre szól, egyes esetekben lehet ennél rövidebb, de az öt évet mindenképp meg kell, hogy haladja.

6.3.2. Szervezeti függetlenség A Bank működését a törvény és a Végrehajtó Testület által létrehozott alapszabály határozza meg. A monetáris politika kialakítása szintén kizárólag a Testület feladata, melynek során együttműködik az EKB-val és a Központi Bankok Európai Rendszerével (továbbiakban: KBER). Hasonlóan, a monetáris politikai eszközök esetében az EKB szabályai a mérvadóak. Már többször említésre került, hogy a Bank feladatainak végrehajtása során teljesen független, nem kér és nem is fogadhat el utasításokat a Szövetségi Kormány részéről.

51

Mindazonáltal, ha a feladatai és tevékenysége lehetővé teszi, támogathatja a kormány gazdaságpolitikáját, s a fontosabb, a monetáris politikát érintő ügyekben tanácsot adhat neki.16 Ugyancsak a függetlenséget bizonyítja a kikötés is, hogy a kormány tagjainak és a képviselőknek részvételi joguk sincs a Bank ülésein. A Bundesbank habár nem tartozik felelősséggel semmilyen választott testületnek vagy intézménynek, csak a közvéleménynek, tényleges tevékenységéről köteles beszámolni a Parlamentnek

(Bundestag),

mely

magába

foglalja

az

éves

jelentést

és

a

költségkimutatásokat.

6.3.3. Pénzügyi függetlenség A Bank alaptőkéje a Német Szövetségi Köztársaság tulajdonában van. A 1957-es törvényhez képest változás történt abban a tekintetben, hogy a kormány kérhet-e pénzügyi segítséget a Banktól. Korábban bizonyos mértékben a jegybank nyújthatott rövid lejáratú hitelt az állam, egyes állami vállalatok és más speciális intézmények részére. Az új, 2002-es rendelkezés szerint a Bank nem kötelezhető többet az állami szerveknek való hitel nyújtására. A törvény szerint a Bundesbank elsődleges feladata és célkitűzése az árstabilitás fenntartása, mivel a Bank része a KBER-nek, így ennek megavalósítása közösen történik.

16

A törvény szövege szerint: „A német föderális bank, a küldetésének tiszteletben tartása mellett, köteles támogatni a föderális kormány általános gazdaságpolitikáját. Hatásköreinek gyakorlása közben, amely ezen, a függetlenségét biztosító törvényből ered, független a föderális kormány utasításainak tekintetében”.

52

7. A francia központi bank

7.1. Az új státusz

A francia nemzeti bank (la Banque de France) több mint kétszáz éves története során a legnagyobb fordulóponthoz a 1990-es évek első felében érkezett. Egy elvi egyensúly – az Állam és a Bankot megillető jogok között – inspirálta az intézmény konkrét működését a kialakulása óta. 1936-ban egy törvény csökkentette a részvényesek és a még magánstátuszban levő Banki Tanács hatalmát az Állam javára. Az 1945-ös államosítás pedig a kormány befolyását növelte az intézmény életében. Az 1973-ban kiadott törvény a Bank intézményi kereteit igazította a gazdasági és pénzügyi környezet fejlődéseihez meghatározva a pénzügyi kapcsolatokat a nemzeti bank és az Állam között. Mindezen változásokat megvizsgálva megállapítható, hogy valójában az 1994-es események, az 1993-as törvény első cikkelyére hivatkozva, jelentik a fő fordulópontot a francia nemzeti bank életében, azáltal, hogy a Monetáris Tanács intézménye felelős a monetáris politika meghatározásáért, anélkül, hogy a kormánytól, vagy bármilyen más harmadik személytől utasításokat fogadna el, illetve kérdéseket tenne fel nekik.

7.2. Mi tette szükségesség az említett törvény létrehozását?

A nyolcvanas évek kezdete óta a fejlett országok jelentették a hatalmas pénzügyi innováció kereteit, a pénzügyi piacok kiszélesedését és fellendülését, még akkor is, ha ezeknek a foka eltérő volt az egyes országok esetében. Következésképp a monetáris politikai környezetet is jelentős hatások érték, olyannyira, hogy a politika jelzőértékeit több lépésben újra kellett definiálni azért, hogy kifejezzék bennük az újonnan megjelent pénzügyi instrumentumokat. A határvonal a monetáris és nem monetáris eszközök között mindinkább elmosódott, a központi banki eszközöket újra kellett alakítani, azért, hogy helyettesítsék a monetáris politika korábbi mennyiségi és adminisztratív eszközeit.

53

Összességében elmondható, hogy a monetáris politikai mechanizmus átalakulása sokkal összetettebb folyamat volt, ugyanis a gazdasági szereplők képesek különféle ügyletek végzésére, úgy a befektetéseik, mint a finanszírozásaik oldaláról különböző fajtájú pénzügyi instrumentumokon keresztül. Végezetül, a tőkefolyamatok liberalizációs folyamatának befejeződése és a piacok értelmezése, egy bizonyos módon, a monetáris politikát egy erős konkurens szituációba helyezte, amely erősen szankcionálva van a piacok által az infláció eltérései esetén. Ebben a környezetben, a gyakorlat jól mutatja, hogy a monetáris politika hatékonysága egyre inkább a hitelképességen illetve a felelős intézmények „hírnevén” nyugszik, amelyek felelősek a monetáris célkitűzésekért és azok megvalósításáért. Mégis, egy szükséges és elégséges feltétele az említett hitelképességnek az, hogy a monetáris politika egy tiszta és formális elkötelezettségen alapuljon, bárhogyan is alakuljon a nemzeti politikai élet. A gazdasági szereplőknek, a nemzeti és nemzetközi piacoknak így innentől kezdve nincs többé okuk kétségbe vonni a hazai fizetőeszköz belső és külső értékét. Mindezeket megelőlegezve az árstabilitás a legjobb lehetséges feltételek mellett érhető el és tartható fenn. Az előzőekben említettekből kiindulva elmondható, hogy a jegybanki függetlenségnek kialakulását semmilyen elvi ok nem gátolhatja, mindazonáltal Franciaországban az a tény, hogy a jegybanki függetlenség a hitelképesség elengedhetetlen feltétele, sokáig nem volt elfogadott. A piacokat tekintve, az egyes ráták, különösen a közép és hosszú távra vonatkozó kamatlábak „békebíró” módjára működnek. Franciaország esetében a „kockázati jutalék” a hosszú lejáratú kötvények kamatain fokozatosan kiküszöbölődött. A 90-es évek első felében az ötéves piaci kamatlábak a legkedvezőbbek voltak a német rátákkal együtt. Ebben a tekintetben elmondható, hogy a francia jegybank függetlenedése kétségkívül előnyt jelent, s elfogadása erősíti ezeket a tendenciákat. A függetlenség magára öltött egy teljesen különleges karaktert is az 1992-es zavaros időket követően az Európai Monetáris Rendszerben (EMS), a minden különösebb nehézség nélküli monetáris átalakítás reményében. Az EMS megvalósításának második lépcsőjén elengedhetetlen a széles körű kooperáció a monetáris koncepciók, a monetáris politikai eszközök és a statisztikai módszerek összehangolása végett az egyes intézmények között. A

54

francia nemzeti bank függetlensége révén az egyes központi bankok szorosabb kooperációja vált lehetővé, többek között a német jegybankkal, amelyet innentől kezdve egy megbízhatóbb és eredményesebb kapcsolat jellemez.

7.3. A francia monetáris politika

A francia jegybank monetáris politikáját illetően, az új státusz a bank függetlenségét és a folytonosságot, a francia monetáris politika céljainak kitűzését és azok megvalósítását jelenti. A központi banknak nyújtott függetlenség megerősíti az árstabilitási politika hatékonyságát is, s ez az, ami biztosít egy előnyös monetáris és pénzügyi környezetet a gazdasági növekedés és a munkanélküliség csökkentésének érdekében. A tapasztalatok megmutatják, hogy a monetáris politika hatékonysága egyre inkább a monetáris célok meghatározását és azok megvalósítását végző felelős intézmények hírnevén és hitelképességén nyugszik. Egy szükséges és elégséges feltétele a hitelképességnek, hogy a monetáris politika egy tiszta elkötelezettségi alapon legyen megvalósítva az árstabilitás érdekében. Az új státusz értelmében a monetáris politika megvalósításának biztosítása ezentúl a Monetáris Tanács feladata, amely közösségi és független. A francia monetáris politika végső célja az árstabilitás biztosítása. A Monetáris Tanács két százalékban maximalizálta az árnövekedés mértékét az 1994-es és az azt követő évekre. Ezen végső cél elérésének érdekében a monetáris politikát két közbenső cél megvalósítása rögzíti. Egyrészről a nemzeti valuta külső stabilitása az Európai Monetáris rendszer keretein belül. Másrészről pedig a nem pénzügyi szektor belső eladósodottságának követése.

55

7.4. Hogyan szerveződik a francia monetáris politika „függetlensége”?

A következő négy rendelkezés garantálja a tényleges függetlenséget: •

az első alkotóelem a monetáris politika meghatározása a jegybank által (1. bekezdés, 1. cikk), korábban a francia nemzeti bank hatáskörében csak a megvalósítás volt, az 1973-as törvény szerint

•

a törvény rögzíti az elsődleges célkitűzéseket a politikát illetően, azaz, hogy minden körülmény esetén a monetáris politika a jegybank hatáskörébe van utalva (1. bekezdés, 1. cikk). Ugyanis annak kialakítása és megvalósítása az árstabilitás elérésének érdekében kell történnie.

•

a függetlenség megerősítése a közösségi hatalomgyakorlás által: az új Monetáris Tanácsot alkotó tagok („a bölcsek”) fel vannak ruházva a monetáris politika meghatározásának felelősségével (1. bekezdés, 7. cikk)

•

végezetül, a monetáris politika megvalósítása során biztosítani kell a teljes függetlenséget, azaz, a Monetáris Tanács tagjainak összességére vonatkozóan tilos bármilyen utasítást kérni vagy elfogadni a kormánytól, illetve harmadik személyektől (2. bekezdés, 1. cikk)

7.5. Független és demokratikus francia nemzeti bank

A független központi bank létrehozása magában foglal egy megnövekedett felelősséget is. Mint már említésre került az 1993. augusztus 4-i törvény hátorozott fordulópontot jelent a francia nemzeti bank történetében. Azt az óhajt, hogy egy függetlenségi státuszt adjanak a kibocsátó szervezetnek, megmagyarázza az, hogy biztosítsák a jelenlétét és a folyamatosságát a monetáris politika fellépésének, felszabadítva a rövidtávra szóló aggodalmakat és megerősítve így annak hitelességét. Egy szükséges, legalábbis elégséges feltételnek kell teljesülnie ezen hitelességgel szemben, mégpedig, hogy a monetáris politika egy világos és merev kötelezettségen nyugodjon az árstabilitás érdekében, bárhogyan is alakuljon a nemzet politikai élete. Ez a koncepció, amely szerint a központi bank

56

függetlensége a lehetséges legjobb intézményi módozat elfogadásra került az európai monetáris unió működésében is, ez az alkalmazása megerősítette a francia jegybank helyzetére vonatkozó reform szükségességét. Az európai központi bankok függetlenségének kérdése és egy adott jegybank függetlenítése – a Gazdasági és Monetáris Unió a Szerződésben foglal rendelkezései nélkül – egy olyan országban, mint Franciaország, több éves tárgyalások és viták eredményeképpen jöhetne létre. Mindazonáltal ezen hozzáállás példaértékű lenne, ugyanis a technikai és egyéb körülményeket érintő vitákon túl, egy ilyen mértékű változtatás nehezen kivitelezhető egy olyan országban, ahol az alkotmányból eredően minden hatalom a néptől ered. Valójában a francia jegybank új szabályrendelete, amely kilátásba helyezi a függetlenséget a monetáris politika terén védve van a gazdasági miniszter által, azonban a szövegezést cenzúrázni kellett az Alkotmánytanács lényeges rendeleteinek következtében. Szükséges volt, hogy egy alkotmányi revízió magában foglalja a szerződés nemzetek feletti rendelkezéseit, azért, hogy felülmúlja az ellentéteket, amelyek kezdetben egy hatalomátruházásból adódtak egy olyan szervezetnek, amelynek a vezetése nem ered az általános választójogból. A revízió a megkövetelt kétharmados közgyűlési többség által lett meghatározva, amellyel elmondható, hogy a francia központi bank reformja több politikai oldalról is megtámogatott jóváhagyást kapott. Részletesen megvizsgálva az egyes tényezők alakulását és változását az említett törvénnyel kapcsolatban a következő megállapítások tehetők a függetlenség természetét illetően:

7.5.1. Személyi függetlenség A kormányzót és a két alkormányzót rendelet útján a Miniszteri Tanács nevezi ki, amely gyakorlatban változás nem történt. Kinevezésére kerül még további négy Monetáris Politikai Tanácsi (MPT) tag, mint vezető tisztségviselők. Valamennyi kinevezett személlyel kapcsolatban elvárás az elismert és kiemelkedő szaktudás gazdasági és pénzügyi téren. A kinevezett választott tagok nem vállalhatnak semmilyen egyéb magán vagy közfeladatot, jövedelemszerző vagy díjazás nélküli tevékenységet sem, leszámítva az oktatási tevékenységet és a nemzetközi szervezetekben betöltött tagságot.

57

A kinevezés időtartamára vonatkozóan, a hivatalban eltöltött idő hossza hat év mind a kormányzó, alkormányzó és az MPT tagok esetében. Viszont visszalépést jelent a korábbi szabályozáshoz képest az a tény, hogy a jegybankelnök és alelnök újraválasztható, ugyanis ez a tény veszélyezteti a jegybank függetlenségét. Az újraválasztás során az említett személyek engedményeket tehetnek a politikai hatalomnak, egyes kormánytagoknak újraválasztásuk elérésének érdekében. Előrelépést jelent ugyanakkor a felmenthetőség ténye. Valamennyi említett vezető hivatalából elmozdítható, ha feladatai ellátására nem képes vagy bűncselekmény elkövetésében gyanúsított. A függetlenség ténye itt azáltal erősödik meg, hogy amíg korábban a francia jegybankelnök felmentéséről nem rendelkezett törvény, az 1993-i évi szabályozás szerint a felmentési okokat törvény rögzíti, nem pedig olyan jogi dokumentum, amelyet a végrehajtó hatalom bocsátott ki. Így ezen felmentési okokat nehezebb módosítani. A szakmai felelősséget illetően a jegybankelnök beszámol a központi bank tevékenységéről és a monetáris politikáról a köztársaság elnökének és a parlamentnek. Ez a kötelezettség szintén előrelépést jelent, ugyanis az előző jegybanktörvény nem rendelkezett a beszámolási kötelezettségről.

7.5.2. Szervezeti függetlenség A jegybank működésére vonatkozó dokumentumot az országgyűlés alkotja meg. Mely tény szintén egy magas szintű függetlenséget fejez ki, abból a szempontból, hogy a jogi dokumentum nem egyoldalúan csak a kormány részéről jön létre. A KBER megalakulásával a jegybank státuszának biztosításáról az ide vonatkozó közösségi és nemzetek feletti dokumentumok a mérvadóak megerősítve ezzel a függetlenséget. A monetáris politikai feladatok ellátását illetően, mivel a bank része a KBER-nek, szintén a közösségi joganyag a mérvadó, hasonlóan a monetáris politikai eszközök körének alkalmazása is. A francia központi bank működésének befolyásolását illetően a megelőző jegybanktörvény nem tartalmazott rendelkezéséket. Az új törvény viszont megtiltja, hogy a bank tagjai utasításokat fogadjanak el vagy kérjenek a kormánytól vagy más személytől.

58

A kormány tagjainak részvételét és szavazati jogát tekintve a központi bank ülésein megállapítható, hogy míg a részvétel engedélyezett, addig a szavazati jog tiltott, mindössze javaslatokat tehetnek a MPT felé.

7.5.3. Pénzügyi függetlenség A törvény rendelkezése szerint a központi bank elsődleges célja az árstabilitás elérése és a kormány gazdaságpolitikájának támogatása. Mindazonáltal a korábbi rendelkezéshez képest kizárt, hogy a bank bármilyen pénzügyi segítséget kérjen és kapjon a kormánytól. A bank tőkéje az állam tulajdonában van. A nyereség felosztásáról és a banki vezetők díjazásáról a Minisztertanácsi rendeletben foglaltak szerint döntenek. Összességében megállapítható, hogy az említett jegybanktörvénnyel és az európai monetáris unió létrejöttével a francia központi bank függetlensége jelentős mértékben megnőtt, annál is inkább, mert a szabályozás jelentős része egy magasabb, nemzetek feletti szintre került köszönhetően a német példa által létrejött EKB-nak és KBER-nek.

7.6. A francia monetáris politika irányítása

Ismeretes, hogy az Európai Központi Bank létrejöttével és a közös pénz bevezetésével a monetáris politika létrehozása tagállami szintről közösségi szintre került. Az Eurórendszer, amely magában foglalja az EKB-t és az eurózóna tagállamainak jegybankjait egy nagy feladat-megosztási folyamaton nyugszik a működését tekintve. A monetáris politikai döntéseket ténylegesen az EKB Kormányzó Tanácsa hozza, amelyben minden tag egy szavazattal rendelkezik. A monetáris politika megvalósítása a korábbiakkal ellentétben már nem az egyes nemzetek szintjén valósul meg. A központi bankok viszont továbbra is vezetik kereskedelmi bankjaik számláit (különösképpen a kötelező tartalékok számláit) és szükséges helyzetben beleavatkoznak a piaci folyamatokba a pénzügyi egyensúly fenntartásának érdekében. Ez a megosztott működés operatív, mivel az eurózónán belül csak egy irányadó piaci kamatláb létezik, bizonyítva ezzel a monetáris politika egységességét. Az információtechnológia, a

59

modern kommunikáció, a jogi szervezet és a helyi monetáris piacok technikái, úgy, mint a központi bankok szakjellege azok, amelyek lehetővé tették ezen feladatok megosztását. Habár ezentúl az EKB feladata a francia monetáris politika irányítása, a munkához a francia nemzeti bank is hozzájárul. Egyrészről a döntéshozatali folyamatban, amely folyamat az egész euróövezetet érinti, másrészről pedig, mint a bankok bankja szerepkörben a bankközi piacok és a fizetési eszközök irányításában, amelyet nemzeti szinten gyakorol.

60

8. A Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank

8.1. Egy nagyfokú függetlenség

A közös piac kiépítésének folyamán felmerült a kérdés, hogy biztosítható-e a négy tényező szabad mozgása abban az esetben, ha az egyes tagállamok önálló monetáris politikát folytatnak. Továbbá, az országok közötti tranzakciókhoz szükség volt a nemzeti fizetőeszközök átváltására, amely az árfolyamok bizonytalansága és ingadozásának kiszámíthatatlansága miatt a négy tényező mozgása kockázatossá válhat, ezáltal az egész közös piac működésének gátjává válhat. Ezen okok indították el a kezdeményezéseket egy monetáris integráció kiépítése felé, beleértve a szükséges rendszereket és a szupranacionális intézményeket. A 80-as évek végén, amikor a központi bankok függetlenség egyre inkább kérdésként merült fel, a Maastrichti Szerződés tárgyalásait irányító német felelősök, az Európai Központi Bankok rendszerét illetően elengedhetetlen feltételnek tartották annak függetlenségét a közös európai fizetőeszköz bevezetésének időpontjában. Ugyanis a közösségnek, a közös valuta stabilitásának és ezzel együtt a nemzetközi pénzpiac egyensúlyának érdekében szükséges, hogy minden szempontból felelős intézménnyel rendelkezzen. A határidő megjelenése kulcsfontosságú volt, ugyanis a monetáris unió nélküle kísérleti stádiumban maradt volna, folytatás nélkül, hasonlóan a 70-es években létrehozott Werner-tervhez. Franciaország végül kénytelen volt a német kérést elfogadni.

8.2. Előzmények

Az Európai Monetáris Rendszer (EMR) 1979-es megalapításakor döntést hoztak egy Európai Monetáris Alap (EMA) létrehozásának fontosságáról is, s mely elhatározás az Egységes Európai Okmányban (Single European Act – SEA) is rögzítésre került. A tervezet

61

szerint

az

Alap

kiindulópontját

az

1972-ben

megalakított

Európai

Monetáris

Együttműködési Alap (FECOM) adná. Ezen utóbbi szerv, az alapítói előírások szerint, a tagországok jegybankjainak közösségi kapcsolataiban a tartalékok kezelője szerepet játssza. Az EMA a tervezet szerint a későbbiekben Európai Központi Bankként működhetne a működési körének fejlődése, illetve az EMR kiteljesedéséhez szükséges lépések (pl.: a tagországok valutáinak csatlakozása, az árfolyamsávok egységesítése) véghezvitele után. Mindazonáltal, a közösségi jegybank hasonló módon történő létrehozásával kapcsolatban a vélemények elég erősen megoszlottak a tagországok között. A német koncepció szerint ez az Alap nem rendelkezik a szükséges függetlenséggel a tagországok kormányaival és a közösség piaci bizottságaival szemben, így nem alkalmas arra, hogy belőle jöjjön létre a későbbi EKB. A német központi bank elnöke szerint a közösség központi bankjának négy követelményt kell figyelembe vennie ahhoz, hogy megfelelően tudjon működni. Elsőként az árstabilitást kell a középpontba helyezni. Másodszor, a Banknak a kormányoktól és a közösségi intézményektől függetlennek kell lennie. Harmadlagosan, teljes mértékben meg kell tiltani a Bank részére a költségvetés hiányának finanszírozását. Végezetül a Bank szervezését szövetségi (föderatív) alapon kell végezni. Ezek a követelmények, amelyek egyben követelést is jelentettek, megmutatták a német elképzelést egy központi bank szerepéről: egy intézmény, amely alkotmányban rögzített legitimitással rendelkezik, koncepciójában független egyrészről a közhatalomtól, másrészről pedig a monetáris politika kialakításában, melynek célja az árstabilitás fenntartása. Franciaország viszont ebben az időben még távol állt az effajta vélekedésektől, így a német záradék elfogadása, ha az nyilvánvalóan számos szakértő által már korábban elfogadásra került, érthetetlen és felfoghatatlan volt az állampolgárok és a nagyszámú politikai felelősök számára. A Francia Köztársaság elnöke számos vitában fejtette ki notórius ellenszenvét az egyezmény ellen és amellett foglalt állást, hogy a jövőbeli KBER a közhatalom fennhatósága alatt álljon. Az említett német koncepció magában foglalt két aggodalmat is. Egyrészről, a létrehozandó központi bank által kibocsátandó európai pénz szükségszerűen helyettesítené az akkor forgalomban levő nemzeti valutákat. Így viszont a tagországok kormányainak, illetve

62

parlamentjeinek jelentős szuverén jogokról kellene lemondaniuk, melynek eshetősége igencsak kétségbe vonható. Másrészről, az az eshetőség, hogy az új közösségi valuta és a nemzeti valuták egyidejűleg forgalomban legyenek egy elképzelhetetlen és veszélyes helyzet lenne. Ehhez kapcsolódóan az új pénz kibocsátása és a központi bank létrehozása után az egyes tagországok nem folytatnának többet monetáris politikát, mely ebben az esetben egy rendkívül szoros politikai együttműködést követelne meg. Mindazonáltal, túl a filozófiai koncepciókon, a KBER természete magában foglalja a függetlenség tényét minden tagja, az EKB és a nemzeti jegybankok számára. A francia koncepcióval kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy egy nemzetek felett álló intézmény hogyan vethető alá nemzeti direktíváknak, s ki mondhat neki ellent, a közösségi vagy a nemzeti hatóságok? Továbbá, biztos lehet-e lenni abban, hogy egy ilyen kontextusban a kamatlábakat érintő közösen és megfelelő időben meghozott döntések gyakorlatiasak és megfelelően hatékonyak lennének. Ezekből a kérdésekből kiindulva az újonnan létrehozott intézmény, az Eurórendszer17 teljes függetlenséggel rendelkezik a monetáris politika tárgyában és nagyfokú autonómiát élvez az átváltási árfolyamok irányításában is.

A KBER felépítése 2. sz. táblázat A Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) Az Eurórendszer Az Európai Központi Bank

Az eurózóna központi

(EKB)

bankjai

Az euró bevezetése előtt álló országok központi bankjai

Forrás: a szerző saját készítése [2008] A Központi Bankok Európai Rendszerének intézménye ténylegesen 1998. június 1-jén jött létre frankfurti székhellyel, a táblázatban is láthatóan az Európai Központi Bankból és a tagállamok

nemzeti

bankjaiból.

Megalakulásának

következtében,

a

közös

pénz

17

Az Eurórendszer (Eurosystem) az EKB-nak és mindazon tagállamok nemzeti jegybankjainak összessége, melyek a Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakaszában bevezették az eurót.

63

bevezetésével az unió monetáris politikájának meghatározó intézményévé válik. Alapvető feladatai közé tartozik: •

az unión belül a monetáris politika18 kialakítása és végrehajtása

•

devizapiaci műveletek végzése önállóan vagy a Tanács által meghatározott rendszer keretei között

•

a tagállamok devizatartalékainak tartása és kezelése

•

a fizetési rendszerek hatékony és zavartalan működésének elősegítése

Az Egyezmény feltételei szerint a KBER független a közhatalomtól az alapvető küldetéseinek gyakorlása terén, amelyeket az Egyezmény ráruházott. Az előbbiekben említett négy alapvető küldetés közül kettő közvetlenül a monetáris politika gyakorlásához kapcsolódik, történetesen az első és a negyedik, ugyanis a hatékony szabályozási rendszer jelenléte elengedhetetlen a kétszintű bankrendszer működésében, azért hogy a központi bank és az alatta álló intézmények közötti kapcsolat minél zökkenő-mentesebb legyen. A további két cél, az átváltási műveletek és az ahhoz kapcsolódó tartalékok kezelése, illetve irányítása klasszikus és valamennyi központi bank hatáskörébe tartozik, amely közvetlen kapcsolatot tart fent a piacokkal. Mindazonáltal a megfogalmazás, különösen az átváltási műveletek vezetése frázis nem foglalja magában a döntések autonómiáját annak tárgyában, eltérően a monetáris politikát illetően (meghatározása és gyakorlati kialakítása).

8.3. Az Európai Központi Bank

Felépítéséből következően a KBER feladatait az EKB és a tagországok központi bankjai látják el, a Rendszer maga nem rendelkezik jogi személyiséggel, nincs sem intézkedési joga, sem saját döntéshozó testülete. A Bank tőkéjét a nemzeti központi bankok által befizetett tőke alkotja, amely befizetés arányos az adott tagország Bruttó Hazai Termékének (GDP) értékével és a lakosok számával. Működését egyrészről az EKB döntéshozó szervei látják el, 18

Az egységes monetáris politika jogi alapját az Európai Közösséget létrehozó szerződés, valamint a KBER-nek és az EKB-nak az alapokmánya biztosítja.

64

így a Kormányzó Tanács (Governing Council, le Conseil des gouverneurs) és az Igazgatóság (Executive Board, le Directoire). A Rendszer működésének vizsgálata során különbséget kell tenni azon országok között, amelyek már bevezették a közös pénzt (Eurórendszer), illetve azok között, amelyek még a jövőben fogják ezt megtenni. Az Eurórendszer, az euróövezet monetáris politikájáért a már említett EKB döntéshozó testületei, a Kormányzó Tanács és az Igazgatóság, illetve az Általános Tanács a felelős. Az eurózónán kívüli tagállamok is tagjai a KBER-nek, el vannak kötelezve az árstabilitás-központú monetáris politikai elvek iránt és működésük sok ponton összefügg az euróövezet nemzeti bankjaival, mindezek ellenére nem vesznek részt a közös monetáris politika kialakításában. Az EKB testületei nemcsak a monetáris politikáért felelősek, hanem az egész KBER működéséért és irányításáért:

8.3.1. A Kormányzótanács A Kormányzó Tanács hozza meg a stratégiai döntéseket, mely az Igazgatóság tagjaiból és az közös pénzt bevezetett tagállamok jegybankjainak elnökeiből áll. Ez a testület a Bank legfőbb döntéshozó szerve, amelynek feladata a kamatlábak rögzítése és a pénzügyi célkitűzések meghatározása. 8.3.2. Az Igazgatóság Az Igazgatóság felelős a napi működést meghatározó döntések meghozataláért. Felépítését tekintve, áll az Elnökből,19 az Elnökhelyettesből és további négy tagból. Valamennyi tagot a pénzügyminiszterek ajánlása alapján az állam- és kormányfők jelölnek ki, az Európai Parlamenttel és a Kormányzók Tanácsával való konzultációkat követően. A tagok megbízása egyszeri 8 érve szól. Az Igazgatóság feladata a Kormányzók Tanácsa által meghatározott pénzügyi politikák végrehajtása és a szükséges utasítások megadása a nemzetek központi bankjainak. 8.3.3. Az Általános Tanács

19

Az EKB első elnöke 1998 június 1-jétől a holland Wim Duisenberg volt, őt váltotta fel 2003. november 1-jén a jelenleg is elnöklő Jean-Claude Trichet.

65

A Tanács tagja valamennyi tagország jegybankjának az elnöke függetlenül attól, hogy az adott ország bevezette-e már az egységes valutát vagy sem. A Tanács feladat, hogy az eurózónán belül hozott döntésekhez kapcsolja azon tagországokat, amely még egyelőre nem vesznek részt a gazdasági és pénzügyi unióban. A Bankon belül a döntések végrehajtását tekintve a szubszidiaritás elvének megfelelően decentralizált. Egyrészről, a nemzeti központi bankok feladata a pénzügyi politikai döntések előkészítése és végrehajtása. Másrészről a nemzeti bankok az EKB által meghatározott tevékenységektől eltérőeket is folytathatnak, azzal a feltétellel, ha ezen tevékenységek nem keresztezik a KBER feladatait és céljait. 8.4. A Központi Bankok Európai Rendszerének függetlensége

A monetáris unió létrehozásánál a legfőbb tényező az egységes és közös pénz kialakítása és bevezetése volt, amely nem a tagállamok pénzeivel együtt létezik párhuzamosan, hanem azok helyébe lép. Így, az egyetlen pénzhez egy egységes monetáris politika is tartozik. Ebből kifolyólag a tagállamok monetáris politikai hatásköre átkerül a Közösséghez, azaz lemondanak a monetáris szuverenitásukról. A Közösségben így a monetáris politikai döntéshozatal központosítottá válik, mindamellett a végrehajtás decentralizálva, a tagországok jegybankjainak bevonásával történik. Így egyrészről megszűnt, másrészről pedig megmaradt a monetáris politika gyakorlata. Az egységes pénzt tekintve, a kialakítástól kezdődően a cél mindig is egy értékálló és stabil fizetőeszköz kialakítása volt. Ez természetesen megköveteli, hogy a kapcsolódó pénzügyi intézmények ne kerüljenek a közösség és az egyes tagállamok intézményeinek befolyása alá, azaz minden időpontban teljesen függetlenek és befolyásolhatatlanok legyenek. Mindazonáltal, nem csupán egy közös pénzre és egységes monetáris politikára van szükség, hanem egy olyan stabil fizetőeszközre amely, amelynek vásárlóereje csak kismértékben tekinthető változónak. Mindez megkönnyíti a központi bankrendszer kialakítását és működését, ugyanis az árszínvonalnak stabilitása a Szerződés által van meghatározva, s ennek megőrzése a rendszer fő feladata. Továbbá, így semmilyen tagállam, intézmény, vagy

66

választott testület nem tud beleavatkozni ennek az alkotmány által meghatározott stabil pénznek a folyamataiba. Összességében elmondható, hogy a Központi Bankok Európai Rendszerének függetlensége teljes mértékben biztosítva van egyrészről a Maastrichti Szerződés, másrészről pedig a Római Szerződés felől a közösségi és tagállami politikai intézmények vonatkozásában. A függetlenség a francia és német nemzeti bankokhoz hasonlóan megvizsgálható mind szervezeti, mind pedig személyi és gazdasági-pénzügyi oldalról.

8.4.1. Személyi függetlenség Ezen az aspektuson belül az Európai Központi Bank döntéshozó testületét kell vizsgálni a tagok részéről, a kinevezésük és hivatalukból való elmozdításuk tekintetében, így a Kormányzó Tanácsot és az Igazgatóságot. Az utóbbi esetében, valamennyi tag kiváló és tapasztalt szakembere valamely tagállamnak; kinevezésük állami és kormányfői szinten történik nyolc évre, s a mandátum nem megújítható, mely tilalom a Bank függetlenségének irányába hat. A döntés mindazonáltal közös megegyezéssel történik a Tanács javaslatára, konzultálva a Parlamenttel és a Kormányzó Tanáccsal is. A Kormányzó Tanács további tagjainak kinevezése, a központi bankok elnökeinek személye tagállami kompetencia alá tartozik, de a hivatali időnek az öt évet el kell érnie, s ebben az esetben a mandátum megújítása nem áll tilalom alatt. A Kormányzó Tanács, beleértve az Igazgatósági tagok elmozdítása szintén a függetlenség egyik fő eleme. Az Igazgatóság tagjainak elmozdításáról kizárólag az Európai Bizottság dönthet a döntéshozó testület indítványa alapján. Amely abban az esetben történhet, ha valamely tag nem felel meg a szükséges követelményeknek a feladatok elvégzését illetően, vagy súlyos vétséget követett el. Összességében megállapítható, hogy sem a pénzügyi ellenőrzést végző Számvevőszék, sem a három politikai intézmény (Tanács, Bizottság, Parlament) nincs felhatalmazva a Bank döntéshozó testületi tagjainak elmozdítására sem.

67

8.4.2. Szervezeti függetlenség A EKB-ra és az KBER-re vonatkozóan a jogi és szervezeti normákat a Római Szerződés határozza meg, így a függetlenség a legmagasabb szinten van garantálva. Mindazonáltal ezen függetlenségi kategória alatt azt értjük, hogy semmilyen külső szerv nem utasíthatja a Központi Bankok Európai Rendszerét, ide értve elsősorban a közösségi intézményeket és szerveket, illetve a tagállamok kormányait. A függetlenséget erősíti továbbá az is, hogy az EKB speciális státuszú, jogi személlyel rendelkező intézmény. A monetáris politikát illetően, a hatásköröket és a feladatmegosztást tekintve külső befolyástól teljes mértékben mentes. Ide értve a KBER feladatait önállóan látja el, döntéshozó testületeire semmilyen politikai befolyás nem lehetséges. Mindazonáltal tevékenységéről, és a monetáris politikáról köteles éves jelentésben beszámolni a Parlamentnek, a Tanácsnak és a Bizottságnak.20 A jegybank üléseit tekintve a Bizottság tagja és az ECOFIN Tanács elnöke részt vehet, de sem szavazati joggal, sem vétójoggal nem rendelkeznek.

8.4.3. Gazdasági-pénzügyi függetlenség Ennél a függetlenségi kategóriánál a fő vizsgálati szempont az, hogy a bankrendszer gazdálkodását és hitelezési tevékenységét illetően kinek van alárendelve. Az EKB mindazonáltal, hogy egy közösségi szerv, bételei és kiadásai nem része a költségvetésnek, így a közösségi intézmények nem tudják befolyásolni a költségvetésen keresztül a Bank működését. A függetlenséget támasztja alá az a tény is, hogy a Bank tulajdonosai, alaptőkéjének jegyzői, a részvényesek az egyes tagállamok jegybankjai és nem maguk a tagállamok. Továbbá a Bank nyeresége sem részben, sem egészben nem vonható el. Az

20

A Szerződés habár garantálja az EKB függetlenségét, kimondja annak jelentéstételi kötelezettségét. A banknak éves jelentést és az euró rendszerre vonatkozóan heti pénzügyi kimutatást kell közzétennie. Továbbá havi jelentésében az euróövezeti gazdaságra vonatkozó részletes elemzéseket és cikkeket, valamint saját tevékenységéről beszámolókat publikál. Az EKB részletesen tájékoztatja munkájáról az Európai Parlamentet is. Az elnök személyesen is részt vesz a Parlament plenáris ülésének, az EKB éves jelentéséről folyó vitáján, illetve be kell számolnia a bank döntéseiről és intézkedéseiről.

68

esetleges nyereség egy része a Bank általános tartalékalapjába kerül, a fennmaradó rész – veszteség esetén a hiány – a tagállami központi bank, mint részvényesek tulajdonába, illetve terhére kerül. Fontos momentumként kell még azt is megemlíteni még a közszféra finanszírozásának tilalmát azaz, hogy sem az EKB, sem a tagállamok nemzeti bankjai nem nyújthatnak hitelt sem a tagországok egyes szerveinek és intézményeinek – így a kormánynak, az önkormányzatoknak, illetve egyéb testületeknek – sem magának a Közösségnek. A Bank a feladatait illetően, azok teljesítése során, azaz a monetáris politikai eszközök alkalmazásában csak a két döntéshozó testület a Kormányzó Tanács és az Igazgatóság vesz részt. Végezetül azonban megállapítható, hogy a Szerződés, követve a pontos szövegezést, nem ruházza fel a KBER-t a megfelelő kompetenciákkal, azokkal, amelyek korábban a négy nagy független nemzeti bank számára elérhető volt. Valójában az átváltási árfolyam vezetése és felügyelete főleg a regálé előjognak volt tulajdonítva, amely a döntéseket illetően a közhatalom hatáskörébe tartozik. Hasonlóan működik a Fed is, amely nem rendelkezik semmilyen döntési kompetenciával az átváltási árfolyamok tárgyában, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ő az, aki piaci a piaci intervenciókat irányítja. Felmerül a kérdés, hogy ez miként nyilvánul meg az eurozónán belül. Bizonyos, hogy az árfolyam-politikát illetően a döntések a közhatalom hatáskörébe tartoznak, azaz az Európai Tanács vagy az Eurócsoport hatáskörébe. Így, a nagy és tartós irányzatokat érintő döntések, mint az árfolyamegyezményeket érintő szerződések aláírása harmadik országokkal vagy a valamely nagy világvaluta rendszeréhez való csatlakozás, amely főként a 80-as évekre volt jellemző. Az effajta orientációk, amelyeknek a valószínűsége jelenleg alacsony csak hosszú tárgyalási folyamatokat követően mennek végbe. Mindamellett, az euró árfolyamának felügyelete az árfolyampiacokon, valamint a vételi és eladási beavatkozások a leértékelést illetően vajon mértéktelennek vannak-e megítélve? Az eurózónában igaz, hogy létezik egy gazdasági és pénzügyi miniszter, egy az uniót elnöklő országok közül, amely hathavonta cserélődik, de neki sincs felhatalmazása, hogy egyedül hozzon ilyen döntéseket, sem esélye arra, hogy ehhez kapcsolódóan hirtelen megállapodásokat szerezzen a tagországoktól. Így létrejött egy

69

olyan de facto helyzet, amely az Eurórendszernek ad felhatalmazást eme tárgykört illetően, hogy azt egyedüliként neki legyen lehetősége gyakorolni.21 Végezetül megállapítható, hogy a gyors döntéshozatal nem jelez kényszerűséget a kisszámú tényleges beavatkozások alkalmával kapcsolatban az euró megszületése óta, amelyek közül a 2000. októberi volt a legjelentősebb, az elnöklő uniós ország miniszterével viszont mindig kapcsolatba léptek mielőtt a folyamat beindult volna. Főleg azon beavatkozások, amelyek az európai pénznek az árfolyampiacokon kialakult csökkenő tendenciájának a megállítását célozták egyezik egy közösségi aggodalommal és az Eurórendszer ennek a tárgyában nem adja meg a működést érintő döntések jogát, amely nyilvánvalón ellenkező módon cselekedne az európai kormány nézeteivel. Legvégül meg kell említeni, mivel nyilvánvaló, hogy a kormányok és a politikai körök nem vonják ki magukat, s nem is létezik semmi, ami ettől meg tudná őket vonni, az árfolyamszintek véleményezésétől és bírálatok elmondásától a saját nézőpontjaik szerint az unió bankrendszerét illetően.

21

A történet szerint egy nap, egy amerikai helyettes államtitkár udvariatlanul jelezte az eurózónában, hogy probléma van az árfolyamot illetően, válaszul az Eurórendszer elnöke teljes nyugalomban, közölte, hogy ő csupán egy tárgyalópartner és, hogy az „euró úr” az, aki erőteljes tiltakozásokat provokált számos európai politikai vezetővel kapcsolatban. Egy ilyen szituáció egyedülálló a világ számára és kétség kívül viszonylagossá kell tenni, ugyanis szorosan hozzátartozik a KBER különleges helyzetéhez és a gyakorlati következményeket mérsékelni kell: az euró, hasonlóan a dollárhoz egy lebegő valuta, azaz a piaci vételi és eladási folyamatok függvényében alakul ki az árfolyama, és azok a körülmények, amelyek igazolni tudják az olyan beavatkozásokat, amelyek alkalmasak pillanatnyilag irányítani ezt a lebegést ritkák legyenek.

70

Összefoglalás

A jegybanki függetlenség, mint eszme megjelenése az 1970-es évekre tehető, amikor is a világgazdaság a Bretton Woods-i monetáris rendszer összeomlásának és az olajárak drasztikus növekedésének volt a szemtanúja. Mindazonáltal, a függetlenségre való igény már a XVIII.-XIX. században is felmerült, az európai jegybankok jogelőd intézményeinek esetében. A függetlenséggel kapcsolatos kutatások és vizsgálati módszerek kidolgozásához nem elégségesek a hagyományos pénzügyi és statisztikai módszerek, a módszertant ki kell terjeszteni jogi és makrogazdasági területre is. A vizsgálatok fő célja, hogy összefüggést lehessen találni és kimutatni egy adott ország, nemzetgazdaság esetében a nemzeti bank függetlenségének mértéke és a gazdaságot jellemző mutatók között, illetve milyen a kapcsolat mutatható ki közöttük. Mindazonáltal meg kell említeni, hogy nem létezik konkrét, általános módszertan. A legfontosabb eltéréseket a vizsgáltba bevont országok és a vizsgált periódus jelenti. Az elméleti és gyakorlati tapasztalatok alapján megállapítható, hogy az elmúlt évtizedekben egyetlen jegybank esetében beszélhetünk nagyfokú függetlenségről. A német Bundesbank megalakításakor megfogalmazódott az a tény, hogy a banknak függetlennek kell lennie minden külső, politikai behatástól annak érdekében, hogy céljainak minél inkább eleget tudjon tenni, s így tartsa fent a német márka vásárlóértékét. Megvizsgálva a német inflációs adatokat, valóban látható, hogy annak mértéke volt a legalacsonyabb valamennyi, a vizsgálatba bevont országok közül. Természetes tehát, hogy a kilencvenes években, az európai monetáris rendszer létrehozásakor a német modell megvalósítása, illetve továbbvitele volt a kitűzött cél. Ugyanis egy nemzetek feletti, szupranacionális intézmény működése során elengedhetetlen a függetlenség. Mindazonáltal elmondható, hogy ezen nagyfokú függetlenség leginkább csak a német központi bank esetében volt megtalálható. Számos nemzet erősen bírálta azokat a nézetek, amelyek a jegybankok függetlenítésének irányába mutatnak. Habár a német központi bank a függetlenségével egy időben az egyik legalacsonyabb inflációs adatokat produkálta

71

valamennyi ország között, a közvetlen kapcsolat a két tényező között teljes mértékben nem bizonyítható és nem igazolható. Számos példát lehet találni arra az esetre, amikor is egy adott ország nemzeti bankja nem rendelkezett nagyfokú függetlenséggel, mindazonáltal az infláció alakulása kielégítő volt. Az infláció szerepét tekintve vitatott az a tény is, hogy a jegybank függetlenségét ezen tényező alakulásával kell összefüggésbe hozni. Mint ismeretes, a német központi bank esetében a függetlenség fő kulcsa az árstabilitás biztosítása, azaz az infláció alacsony szinten tartása. Ez az egyedüli cél, amelyet a törvények a Bundesbank hatáskörébe utalnak. Más központi bankok számos egyéb célt is kitűznek maguk elé, mint például a gazdasági növekedés fenntartása, vagy a munkanélküliség csökkentése, sőtmitöbb egyes bankok esetében ezen tényezők fontosságából következően az infláció háttérbe szorul. Mindezek ellenére érdemes megjegyezni, hogy habár a német jegybank csupán az infláció kezelésével foglalkozott, Németország esetében valamennyi gazdasági mutató a megfelelő szinten volt, tehát az egyedüli inflációs cél nem jelentett gátat a többi gazdasági tényező elérésének útján. Ami a függetlenség meghatározását és mérését illeti, szintén nem lehet egyértelmű tényezőket,

illetve

metodológiát

kialakítani.

Megvizsgálva

az

egyes

kutatásokat

megállapítható, hogy számos fontosabb, illetve kevésbé fontosabb tényezőket állítanak szembe és mérnek, annak érdekében, hogy egy megfelelő mutatószámmal jellemezzék egy adott jegybank függetlenségét. Az egyes nemezetek szemszögét illetően, a függetlenség fogalma és ténye igencsak eltérő. Franciaország esetében, hosszú évtizedekig elképzelhetetlen volt, hogy a nemzeti valuta irányításának a kontrollját egy olyan intézmény hatáskörébe engedjék, amely teljesen független a külső befolyásoktól. Végezetül Franciaország is kénytelen volt elfogadni a német kérést és alávetni magát az ide vonatkozó közösségi szabályozásoknak az Európai Központi Bank megalakulását illetően, illetve azt megelőzően. Végezetül meg kell említeni, hogy habár az említett EKB független a hatáskörébe utalt feladatok megvalósítását illetően, rendszeresen érik kritikák a tagországok részéről bírálva működését és politikáját. Egy hasonló bírálat főként a gazdasági válságok és időszakok esetében gyakori, amikor is a bank nem feltétlenül a nemzetek által elvárt módon cselekszik és hajtja végre feladatait.

72

MELLÉKLETEK

73

1. számú melléklet – A központi bankok osztályozása az állammal szembeni függetlenségük mértéke szerint. A központi bankok függetlenségi mutatója Németország (die Deutsche Bundesbank)

4

Belgium (Nationale Bank van België)

2

Dánia (Danmarks Nationalbank)

2

Spanyolország (Banco de España)

1

Franciaország (la Banque de France)

2

Olaszország (Banca d’Italia)

½

Norvégia (Norges Bank)

2

Hollandia (De Nederlandesche Bank)

2

Egyesült Királyság (Bank of England)

2

Svédország (Sveriges Riksbank)

2

Svájc (Banque Nationale Suisse)

4

Amerikai Egyesült Államok (Federal

3

Reserve) Japán

3

Forrás : adaptáció - A. Alisena, Politics and Business Cycle in Industrial Democracies, Economic Policy, 8, 1989.

74

2. számú melléklet – A jegybanki függetlenség 22 sajátossága A központi banki függetlenség sajátosságai Funkcionális függés és hatalommal kapcsolatos felelősség A központi bank elméleti függése A monetáris politika kialakítási felelősségének átruházása A monetáris politika megvalósításának felelőssége Intézkedések probléma megoldására Törvényen alapuló célok A monetáris politikán alapuló demokratikus felelősség és felügyelet A központi bankot irányító törvények meghozatalának reformja Irányító testületek A testületek összetétele A hivatali feljebbvalók megválasztása A hivatali feljebbvalók mandátuma A mandátumok megújítása A hivatali feljebbvalók elbocsátása Gazdasági függetlenség A kormány finanszírozásának határai Költségvetési autonómia A nyereség elosztása A monetáris politikán kívüli jegybanki funkciók Banki felügyelet Az árfolyam-politika Egyéb funkciók Átláthatóság (a viták és a vezető testületek tanácskozásának közzététele) A központi bank tulajdonjoga A monetáris politikai eszközök használatának határai Autonómia a jelentések előkészítésében és közzétételében valamint, gazdaságpolitikai kérdéseket érintő álláspontok

75

3. számú melléklet – Országok rangsora a központi bankok függetlenségének vonatkozásában.22 (a Maastrichti Szerződést megelőzően és azt követően)23 Előtte

Utána

Svájc

Németország

Németország

Hollandia

Egyesült Államok

Dánia

Dánia

Spanyolország

Kanada

Franciaország

Hollandia

Olaszország

Ausztrália

Egyesült Királyság

Egyesült Királyság

Svédország

Franciaország

Svájc

Új-Zéland

Belgium

Svédország

Egyesült Államok

Olaszország

Kanada

Spanyolország

Ausztrália

Belgium

Új-Zéland

Japán

Japán

EU tagállam Nem EU tagállam

22

Forrás: Santiago Fernàndez de Lis: Classification of central banks by autonomy: a comparative analysis – Cukierman nyomán 23

Az összehasonlítás kizárólag a monetáris pénzügyi tiltást veszi figyelembe, más egyéb mértéket és rendelkezést viszont nem, amely növelné a jegybank függetlenségét.

76

4. számú melléklet – A felhasznált statisztikákra vonatkozó adatok és számítások Az inflációs adatok Franciaország és Németország tekintetében 1960 és 2007 között:

1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983

Francia‐ Német‐ Francia‐ Német‐ ország ország Különbség ország ország Különbség 4.1 1.5 2.6 1984 7.7 2.4 5.3 2.4 2.3 0.1 1985 5.8 2.1 3.7 5.3 2.8 2.5 1986 2.5 ‐0.1 2.6 5.0 3.0 2.0 1987 3.3 0.2 3.1 3.2 2.3 0.9 1988 2.7 1.3 1.4 2.7 3.2 ‐0.5 1989 3.5 2.8 0.7 2.6 3.5 ‐0.9 1990 3.2 2.7 0.5 2.8 1.8 1.0 1991 2.4 4.1 ‐1.7 4.5 1.5 3.0 1992 2.1 5.1 ‐3.0 6.0 1.9 4.1 1993 1.7 4.4 ‐2.7 5.3 3.5 1.8 1994 1.8 2.7 ‐0.9 5.4 5.2 0.2 1995 2.0 1.7 0.3 6.1 5.5 0.6 1996 1.2 1.4 ‐0.2 7.4 7.0 0.4 1997 0.5 1.9 ‐1.4 13.6 7.0 6.6 1998 0.6 0.9 ‐0.3 11.7 5.9 5.8 1999 0.5 0.6 ‐0.1 9.6 4.2 5.4 2000 1.7 1.5 0.2 9.5 3.7 5.8 2001 1.6 2.0 ‐0.4 9.3 2.7 6.6 2002 1.9 1.4 0.5 10.6 4.0 6.6 2003 2.1 1.0 1.1 13.6 5.4 8.2 2004 2.1 1.7 0.4 13.3 6.3 7.0 2005 1.7 1.6 0.1 12.0 5.2 6.8 2006 1.7 1.6 0.1 9.5 3.3 6.2 2007 1.5 2.3 ‐0.8

Forrás: www.oecd.org (statisztikai adatbázis) A statisztikai számításokhoz felhasznált mutatók és mérőszámok: •

Trendfüggvény

•

Lineáris korrelációs együttható

•

Kovariancia

77

Felhasznált irodalom

Jean-Paul Lemaire, Pierre-Bruno Ruffini : Vers l’Europe bancaire (Az európai bank felé). Collection Écofi, DUNOD, Paris 1993 Jean-Pierre PATAL : L’ère des banques centrales (A központi bankok kora). Innoval. L’Harmattan 2003 (oldalak 39-52, 80-83) Philippe GARSUAULT et Stéphane PRIAMI : La Banque – Fonctionnement et strategies (A bank – működés és stratégiák). Economica – Gestion 1997 Csiky Mihály : Az Európai Központi Bank létesítésének kérdései. Közös piaci országok Bankszemle : A bankok és pénzintézetek folyóírata. 32. 1988. 9. Ferman, Denis : Une Banque de France indépendante, pourquoi ? (Egy független Francia Központi Bank, miért ?) Bulletin de la Banque de France – N˚ 3 mars 1994 Fraser, B.W : Central Bank Independence : what does it mean? (Központi banki függetlenség: mit jelent?) Reserve Bank Australia Bulletin, December 1994 Horváth Zoltán: Kéziköny az Európai Unióról. HVG-ORAC, Budapest 2005 King, Michael: The politics of central bank independence (A független központi bank politikái). Central banking: Policy, markets, supervision. Vol. 11 No. 3 February 2001 Laurence Scialom : Économie bancaire (troisième edition) (banki gazdaság, harmadik kiadás). La Découverte, 75013 Paris (oldal: 107)

78

Santiago Fernàndez de Lis: Classification of central banks by autonomy: a comparative analysis (A központi bankok függetlenségük szerinti osztályozása: az összehasonlító elemzés). Banco de España – Servicio de Estudios. 1996 Trichet, Jean-Claude : La politique monétaire française et l’indépendance de la Banque de France. (A francia monetáris politika és a Francia Központi Bank függetlensége) Bulletin de la Banque de France N˚ 5 mai 1994 Trichet, Jean-Claude: La Banque de France et son nouveau statut (A Francia Központi Bank és az új státusza). Bulletin de la Banque de France - N˚ 2 février 1994 Várnay Ernő : Az euró pénzrendszer: Az európai monetáris unió intézményi-jogi dimenziójáról ELTE Jogi továbbképző Intézet, Budapest, 2000. Vigh László : A függetlenség az Európai Központi Bank esetében. Elméleti megközelítés, koncepcióalkotás és gyakorlat (Ph.D értekezés) Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest, 2007. Dr. Kovácsné Dr. Sipos Ágnes : A jegybanki függetlenség fejlődéstörténetének vizsgálata a XVIII. századtól napjainkig (Ph.D értekezés) Miskolci Egyetem, Miskolc, 2007. http://www.uni-miskolc.hu/~wwwdeak/siposa_ert.pdf (2008.02.28. 8:51) Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) statisztikai adatbázisa : http://stats.oecd.org/wbos/Index.aspx?usercontext=sourceoecd Michel ALBERT : Les banques centrales (A központi bankok) http://www.asmp.fr/travaux/colloques/entreprisespubl/albert.pdf (2008.03.13. 13 :54) www.hvg.hu www.mnb.hu

79

80