Bencze Lóránd: A gyermekben felfénylik a remény ______________________________________________________________________________________________________________
Bencze Lóránd
„A gyermekben felfénylik a remény” Hermeneutikai megközelítés* Elhangzott az ÜZENET A JÖVŐ ISKOLÁJÁNAK konferencián (2010. február 19-21.)
„ … in pueris elucet spes ...” (Quint. I,I,2) … a gyermekben felragyog a remény (N.B. egyes számmal kell fordítani a magyarban). Quintilianusnak a gyermek remény. Madáchnál betlehemi „fénylő csillag”. Nekünk, tanároknak, tanítóknak, óvodapedagógusoknak a gyermek, az ifjúság még mindig a remény, még mindig fénylő csillag. A Magyar Köztársaságban teher, mert a köztársaság alapvetően a gyűlölet, az irigység, a csalás, a hazugság és a kisebbrendűségi érzés fegyvereire épül, életellenes és ezért természetesen gyermekellenes, család-ellenes, iskolaellenes. Nem más a nyugati kultúra, benne különösképpen a Magyar Köztársaság, mint a 20. századi Európa totalitariánus államaiban tomboló ateista diktatúrák hátrahagyott szemetje, romhalmaza. Mindegyik ateista diktatúra szocializmusnak nevezte magát (hitleri nemzeti szocializmus, sztálini nemzetközi szocializmus). A hátrahagyott szenny és düledék pedig szalonképes nevet talált ki magának: liberalizmus. Ez az immár globálissá is vált totalitariánus liberalizmus durván rátelepedett az egész világra. A „felvilágosodás látomása” volt (John R.Searle: Elme, nyelv és társadalom. A való világ filozófiája. Vince: Budapest, 2000. Ford. Kertész Balázs. 10), hogy: 1. a világmindenség megismerhető és megérthető; 2. a szekularizáció: a vallással szembeszállt a tudomány, a társadalom, a gazdasági fejlődés utópisztikus optimizmusa (Marx, pozitivizmus stb.); 3. csúcspont a 19. sz. második fele (viktoriánus Anglia, bismarcki Németország). A látomás eloszlott a 20. században: 1. két világháború, diktatúrák, korábban elképzelhetetlen méretű öldöklés; 2. Einstein relativitáselmélete (sem a tömeg, sem a tér, sem az idő nem állandó, az ikerparadoxon lehetősége), Heisenberg bizonytalansági elmélete (vagy ezt vagy azt ismerjük, a megfigyelés befolyásolja, létrehozza a jelenséget), Gödel-paradoxon (a matematikában sem bizonyítható végső alapelvek), Freud mélylélektana (irracionalitás, a racionális képtelensége, a tudattalan), Wittgenstein nyelvfelfogása („társalgásunk kölcsönösen lefordíthatatlan és összevethetetlen nyelvi játékok sorozata”, Searle 13), Kuhn paradigmaváltás elmélete (a tudomány velejéig önkényes, minden korszakban másféle „valóságot” hoznak létre a tudósok); 3. 1-2. eredménye a posztmodern relativizmus: minden viszonylagos a pluralista társadalomban ('így is lehet, meg úgy is …'). És a 21. század? A mi éveink? Milyenek legyenek? – „Nincs messze az a nap, amelyen többé már nem kitüntetetten foglalkoznak a gazdasági problémákkal. Ehelyett a szív küzdőterére megyünk, mindig újra valós nehézségeink felé fordulunk, az élet és az emberi kapcsolatok problémáihoz, a teremtés, a viselkedés és a vallás problémáihoz”. (John Maynard Keynes. Saját fordításom). Ha minden idők egyik legnagyobb közgazdásza, a Nobel-díjas Keynes már több mint fél évszázada rájött erre, vajon miért nem ébredtek föl még mindig a civilizált Nyugat és a Magyar Köztársaság közgazdászai és *
Főbb források: McLean, George F.: Hermeneutics for a Global Age. 2003; McLean, George F.: Hermeneutics, Tradition and Contemporary Change. 2003; Pol Vandevelde: The Task of the Interpreter. Text, Meaning, and Negotiation. 2005
-1-
Bencze Lóránd: A gyermekben felfénylik a remény ______________________________________________________________________________________________________________
pénzemberei és politikusai!? Miért nem idézik ezt Keynestől!? Miért szajkózza nap mint nap és minden órában, minden percben a média csak azt, hogy így, meg úgy a gazdaság növekedése meg a beruházások? Politikus uraimék, miért akkor akarnak takarékoskodni kegyelmetek, amikor már a zsírosbödön alján kaparászunk? Akkor kellett volna takarékoskodni, amikor még tele volt, és az első kanállal lenyúltátok! Miért mostátok el a határt a rablóbandák és a kormányok között? (l. Augustinus). Mikor jöttök rá végre, hogy a gazdaságot emberek csinálják, akik messze többek, mint pénz és gazdaság? Mikor fordulunk végre valós nehézségeink felé? Az élet és az emberi kapcsolatok, a teremtés, az emberi magatartás, az erkölcs, az oktatás-nevelés és a vallás felé? Ha másért nem, a gazdaságkor gondolkodása szerint, pusztán azért, hogy jókora gazadásági növekedést érjünk el, és sok pénzre tegyünk szert?! Ennek nyomán a jövő iskolájának kritikus pontjai korántsem az izgága reformlárma, nem a monomániás ismeretkorszerűsítés-lárma, nem a fejlesztésnek álcázott sorvasztáslárma, nem a tudástársadalom-lárma, nem a piacképes diplomalárma, és így tovább! A válság abban van, hogy a Magyar Köztársaság többsége lakosság, kisebbsége polgárság, nemzete pedig a szállóige szerint is néha csak egy tucat ember. A megoldás pedig, hogy a köztársaság minden egyes alattvalója átalakítsa gondolkodásmódját, szemléletét, világlátását, szellemiségét, legbensőbb és külső társadalmi szokásait, átírja lelki és állami alkotmányát, törvényeit! Messze tekintően és széles látókörűen értelmezzük a tényeket a maguk sokrétű viszonylataiban, körülményeiben! Ezt hívták ógörögül metanoiának, latinul conversionak, és fordították magyarra megtérésnek. „Hogyan történjék ez?” (a názáreti Mária kérdezi így az angyalt, mielőtt a Megváltó anyjává válik). Többek között, de nem elhanyagolhatóan, másként kell értelmezi a világot, más összefüggéseket kell keresni a tények között, mint ahogy Mária is tette, amikor Fia rendkívüliségével szembesült (Lk 2 stb.), és erre kell megtanítani a jövő nemzedéket is. Az értelmezés elméletének (a hermeneutikának) a tárgya többé már nem a szent szövegek értelmezése, már nem is csak szépirodalmi mű elemzése, egyáltalán nem is csupán mindenféle szövegé, hanem ezeken túl a másokkal való és folyton táguló és intenzívebbé váló élet értelmezése a világfaluban. Rá kell eszmélnünk az – általam gyakran idézett – Tom Sawyer effektusra: létezik más értelmezési modell is, mint amelyikhez hozzászoktunk vagy végzetesen magyarnak vagy egyedüli lehetőségnek, kizárólagos alternatívának bálványozunk. „Minden helyzetet lehet más és más oldalról nézni. Ha Tom Sawyer a kerítésfestést haragja felől közelítette volna meg, úgy a munka nehezére esett volna, és barátai gúnyolódása csak növelte volna benne a bosszúságot. Átértelmezésével azonban megváltoztatta a helyzetet, és délutánja másképp alakult. A kérdés tehát az, hogy melyik értelmezés alakítja jobban a valóságot, nem pedig az, hogy mi is az igazság. Hiszen a kerítésfestés ténye mindig ugyanaz, változás csak abban van, én hogyan látom e tényt, hogyan állok hozzá. És ez általában már az én döntésem. Nekem kell eldöntenem, hogyan is viszonyulok a tényekhez, hogyan is értelmezem a helyzetet. Értelmezésemmel nemcsak saját hangulatomat befolyásolom, hanem a dolgok menetét is” (Grün, Anselm: Adj új értelmet a világnak! Fordította Németh Attila, Insperger Rita. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2006. 32-33). Pár éve végigolvastam az akkor éppen új, valahányadik felsőoktatási törvényt. Vagy száz pontban tárgyalta a hallgatók jogait, és talán öt pontban a kötelességeit. A törvény tükre egész társadalmunknak és törvényeinknek általában. „Ahhoz, hogy a társadalom problémáit megoldjuk, nem elég pusztán az emberi jogokra hivatkozni. Végső fokon a vallás az a legitimáló erő, amelyik stabilizálja a társadalmat”. Így vélekedett a minap a Bajor Tudományos Akadémia elnöke, a jogtudós Dietmar Willoweit. Az emberi jogok biztosítják az ember szabadságát, akár az állammal szemben is, de nem -2-
Bencze Lóránd: A gyermekben felfénylik a remény ______________________________________________________________________________________________________________
adnak feleletet arra a kérdésre, hogy mik az ember kötelességei. Ezt oldják meg szerinte a vallások, amelyek évezredes hagyományaikban rátaláltak már a feleletre. Pontosan a vallások válaszolták meg a kérdést, hogyan élhet az ember anélkül, hogy társaival összetűzésbe keveredjen. Ezzel gondoskodtak nemzedékeken át a stabil életkörülményekről. Ez a vallások legjelentősebb teljesítménye az emberi kultúrában, amit a modern tudományosság sem tudott lesöpörni. A Bajor Akadémia elnöke élesen szembefordult azzal az elhibázott agresszív valláskritikával, amelyik állítólagos tudományos ismeretekre hivatkozik. A neurobiológia sem képes megmagyarázni a jó és a rossz emberi megtapasztalását. (Szabadon fordítva. CIG 5/210. 46). Az olasz szenátus korábbi elnöke, az ateista filozófus, Marcello Pera egyenesen nekitámad az Európai Uniónak a keresztény gyökerek EUszerződésbeni mellőzése miatt! (CIG. 2010/7. 2010. 02. 14. 74). De hát az ateista, marxista, kommunista francia író, a zseniális Vercors már a múlt század közepén úgy vélte, hogy a vallásosság különbözteti meg az embert az állattól. Egész regényt írt erről (Tropi komédia). Ötven év múlva igazolta őt a régészet, amikor megtalálták a vallásosság eddig legkorábbi jeleit, a 77 ezer éves kifúrt és festett kagylókat. Vercors szerint a vallásosság egy tőről fakad a művészettel, a tudománnyal, a technikával, a társadalommal, a kultúrával. Azóta ezt már – tőle függetlenül is – minden antropológiai nyelvész vallja. Tehát a profán, evilági, földhözragadt, egydimenziójú, materialista, ateista tudományos megoldáskeresés is a vallás után kiált! Erre mit tesznek a Magyar Köztársaság egyik országos intézményének régen egypártvonalon, ma többpártvonalon karrierista kémikus és biológus, orvos bizottsági elnökei és tagjai? „Döbbenetes műveletlenségről, irracionális tudatlanságáról, ['kitartó és ostoba' tehetségtelenségről – Antal László] és [zsíros] provinciálizmusról, szellemi bezártságáról tanúbizonyságot téve elutasítják a vallástudományi doktori iskola alapítását.” Indoklásukban összekeverik a laikus teológiát a vallástudománnyal, mintha összekeverném a vizet és a hidrogénperoxidot mondván mindegyik hidrogén és oxigénatomokból épül föl, egy oxigénatom ide vagy oda, nem számít. Az elutasítás szerint nem tudja a tudós bizottság, mik az Ábrahám-vallások, ezért a kopt vallás nem keresztény vallás!? Végzetesen felületesen leminősítik a strasbourgi végzettségű fiatal kutatót, akinek több mint 60 tanulmánya jelent meg, ezeknek kétharmada idegen nyelven (németül, franciául), valószínű el sem tudták olvasni, egyik (vallásszociológiai és vallástörténeti) könyve öt éven belül kétszer jelent meg franciául Svájcban, több mint 24 nyugateurópai recenzióval! Vajon a bizottság tudós tagjai közül van-e egyetlen egy is, aki ezt elmondhatná a maga todományáról?! „Hiszen csakis így teljesítheti a magyar felsőoktatás minőségéért felelős független szakmai testület a neki kiszabott feladatot: a magyar társadalom és diplomás réteg teljes mértékű erkölcsi és intellektuális lezüllesztését” (Jakab Attila – e-mail). Ne legyenek a vallástudományban jártas, magasan képzett oktatók, egyáltalán ne legyen vallástudományi oktatás, ne legyen gondolkodásbeli-szellemi-jellemi átalakulás, egyáltalán ne legyen semmi gyökeresen orvosolva, bukdácsoljunk tovább szellemi-lelki szemét- és romhalmazunkban. A Magyar Köztársaságban nincs egyházüldözés, de van keresztényüldözés, amikor a nyolc általánost végzett mosogatónő kigúnyolja a hittanra járó tízéves tanulót. De miért kellett e szint alá süllyednie az adófizetők pénzéből élősködő professzoroknak? És ha a gyűlöletbeszédéről elhíresült, militáns ateista Richard Dawkinsnak volna is igaza, hogy az „Ábrahám-vallásokkal teli világ olyan, mintha töltött fegyvereket szórnánk el az utcán” (The Guardian. 2001. 09. 14. Id. CIG 2010/7. 2010. 02. 14. 77), akkor nem kellene-e még inkább támogatni ezeknek a köztünk élő vallásoknak a legmagasabb szintű tanulmányozását?! Egyetemi tanár polgári pert is indított hasonló ügyben, tehát a bűnözés elérte a -3-
Bencze Lóránd: A gyermekben felfénylik a remény ______________________________________________________________________________________________________________
tiszteletre méltónak reklámozott akadémikus elitet is. Egy másik európai és magyar társadalmi tendencia a tolerancia alattomos és képmutató hangoztatása. A tolerancia fogalma lényegénél fogva pejoratív. A tolerancia egyenlőtlen emberi viszonyokat feltételez. Magába foglalja a megvetést: megtűrök valamit, amiről biztosan tudom, hogy rossz. Külön törvényeket, rendeleteket, kivételeket alkotok azokra, akik kisebbségben vannak – maga a kisebbség fogalma is pejoratív (ikonikus gondolkodásunkban) –, ahelyett, hogy beemelném őket az általános, egyébként mindenkire vonatkozó törvényekbe (l. CIG 5/210. 46). A különböző álláspontok ütköztetésére igenis lehetőséget kell teremteni. Az ellentéteket kizárólag elfogadással lehet kézben tartani, a tolerancia pusztán tüneti kezelés, sőt hosszú távon elfertőz, az emberi viszonyokat elmérgesíti, a társadalmat elgennyesíti. Balázs Béla megyéspüspök legújabb, egyháztörténeti könyvéről (Kis idő. Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 2010) így summázta véleményét egy igencsak fiatalos elméjű idős néni: „Nincs benne kompromisszum, hanem elfogadás”. Mindig törekedjünk a jóra, vessük el a rosszat, nincs kompromisszum, de fogadjuk el, hogy van eredeti bűn, azaz rosszra való hajlandóság is! A demokrácia sohasem lesz földi mennyország! Egyáltalán fogadjuk el – nincs földi mennyország! Legyünk végre tudatában, és fogadjuk el jó szívvel, hogy semmi, ami emberi, nem létezik ellentétek nélkül, és ugyanakkor egységre való törekvés nélkül. Az egy hang zsarnokság, a sok hang anarchia. A fülnek édes polifónia, ha mindegyik hang az marad, ami, de egymáshoz harmóniába rendeződnek. Az emberi életből nem lehet kiiktatni sem az ellentéteket, sem a harmóniára való törekvést a társadalom és a személyiség veszélyeztetése nélkül. A működő társadalom, politika, gazdaság és kultúra ereje és valósága az a törekvés, hogy az épségben megőrzött és tudomásul vett ellentétek harmóniában rendeződjenek. Együtt a hagyomány tisztelete és az újra való nyitottság, hiszen járni-kelni-élni csak úgy lehet, ha míg egyik lábunkkal előre lépünk, a másikat helyén hagyjuk (Eötvös József). „Mindig előre nézünk, de amint a közlekedési szabályok a gépjárművezetőnek előírják, a visszapillantó tükör is rendelkezésünkre áll” (Csébfalvi Károly). Így a folytonos és felgyorsult társadalmi és technikai változásban megerősödik biztonságérzetünk. Felelősségvállaló ember- és természetszeretetünk nem esztelen átalakításokban, monomániás reformokban, sem vadon-parlagon hagyásban (liberális nevelésben), hanem az élők okos egymáskísérésében kíván megnyilvánulni. Az élő hagyomány mindig egyfajta aktuális, a körülményektől igényelt méltóságteljes kibontása-kibomlása a kulturális örökségnek Ez a megújulás, szemben az izgága, kapkodó, ideges és többnyire a felszínen mozgó reformokkal (Entfaltung, Erneuerung – az egykori teológus, Joseph Ratzinger kulcsfogalmai). Az ember animal sociale symbolicum. Az ember közösségi lény és szimbólumhasználó lény. Ezt a meghatározást igyekszik avíttá hazudni a globális liberalizmus. A közösségi mivoltot eltapossa a végletekig önző, őrült individualista szabadpiac: mors tua vita mea – a te halálod az én életem. Ezzel szemben az egyetem – neve szerint is – universitas, az oktatók és az oktatottak közössége volt. Eredetében és eszményében a hallgatók és a tanárok mindvégig együtt fáradoztak az adott kor szellemi kérdéseinek mintegy kolostori nyugalmú megoldásában (vö. Zeit-Fragen. 18/4. 2010. január 25. 6). Az oktatás szolgálat volt, nem szolgáltatás. Meg volt fizetve, de nem volt üzlet. A túllihegett Bologna-folyamat gazdaságosnak kikiáltott kevés tanárú tömegképzésében a piacképes diplomás lezuttyan a felsőoktatási futószalag végén, mint a sorozatban gyártott kávédaráló. Ha másnap legördül az újabb típus, eldobják, munkanélküli lesz. A beszélő, a szimbólumhasználó személyiség pedig elsüllyed a média mocsarában, amely a babonák lápvilága, foszlányismeretek rendezetlen halmaza, legyártott események meddőhányója. Nesze neked tíz éve meghirdetett európai tudástársadalom! -4-
Bencze Lóránd: A gyermekben felfénylik a remény ______________________________________________________________________________________________________________
Éppen ezért érdemes antropológiai nyelvészeti pillantást is vetni az oktatás-nevelés kérdésére. A magyar nevelés – növelés, erősen mennyiségi beállítódás, de benne van az is, ahogy a növény, amikor növekszik, szabadon és felelősséggel kiteljesedik (maga hajt levelet, nyit virágot, hoz gyümölcsöttermést), amikor fényhez, vízhez és talajhoz jut kívülről, mástól. A magyar oktatás, okít, okossá tesz, mintegy rávezet az okokra – a mai magyar anyanyelvi beszélőnek, de a TESz szerint ótörök: jelentése értelem, tehát az oktatás értelmessé tesz. (Nem „kompetenssé”!) Az ember általában hajlik a könnyebb megoldás felé, sőt párhuzamosan a szeretetre lettünk teremtve keresztény alapelvvel megvan az emberben a rosszra való hajlandóság, a már említett eredeti bűn. Ezt mellőzi a liberális pedagógia nagyvonalú képmutatással. Az egyetemi-főiskolai hallgató addig halasztja a vizsgáit össze-vissza, évekig lehet, és ez neki sem jó, míg a végén agyon lesz terhelve. „Egyszerű” – mondta ironikusan Csébfalvi Károly matematikus, az első magyar ipari számítóközpont megalapítója. Ismételten idézem: „Michelangelo Dávidját újrafaragjuk. Az egyik kezébe mobiltelefont adunk, a másikba meg hamburgert, és máris kész az új ember. Nehezebb, hogy a jövő embere tudja, a szabadsága kötelesség és felelősség, ismerje a fénytant, azt, hogy kizárólag fénnyel lehet megszüntetni a sötétséget, és pontosan fel kell mérnie, hol áll, merre lép, mikor, milyen következménnyel”. A külső, tárgyilagos megfigyelés tehát messze nem elég. Szükséges az a belső öntudat, amelyben a kultúrateremtő szabadság és felelősség áll a középpontban. A racionalizmus végül is mind a totalitariánus politikai diktatúrákban, mind a liberális szabadpiac diktatúrájában lerombolta saját alapjait (irracionális öldöklés, irracionális kizsákmányolás), és elzárta a hozzáférést a problémák valós gyökeréhez: az ember az egyetlen állatfajta, amellyel genetikailag adva van az erkölcs (Konrad Lorenz nyomán), és ezért az ember mindig vagy erkölcsös vagy erkölcstelen. A technika és a tudomány önelégült racionalizmusa brutalitást szült, intellektuális brutalitást is. Martin Buber és Ferdinand Ebner perszonalizmusa a két világháború között és a múlt század közepén újra egy tipikusan keresztény kulturális találmányra összpontosított, a személy (lat. persona) fogalmára (köztudottan Kr. u. 200 körül Tertullianus használta először Észak-Afrikában). Ezután foglalkozik majd Hans-Georg Gadamer filozófiai hermeneutikája (Igazság és módszer, 1960) a családból, közösségből kinövő emberi személlyel, alkotó szabadságával létrehozott kulturális hagyományával, történeti szimbólumaival. A szabadsággal együtt előtérbe kerül a felelősség (üzleti, politikai, társadalmi, ökológiai), a civil társadalom (NGO-k) és a közjó fogalma. Ebben a tágabb emberi horizontban a hatalom és a haszon a személyiség, a közösség és az emberség összefüggésében találja meg az őt megillető helyet. Ez egyúttal új dimenziók felmerülését is jelenti, az öntudat, a szabadság és a felelősség dimenzióit, és így kitörést az egydimenziós (kizárólagosan materiális) létezésből. Ha ez sikeres lesz, előrelépés az emberiség fejlődésében. Ha sikertelen, akkor újabb konfliktusok és nyomorúságok köszöntenek az emberiségre. A jog, az igazság, az irgalmasság, a megbocsátás és a szeretet (XVI. Benedek pápa 2009 húsvétján), építő-alkotó szerszámaira kell fölcserélnünk a bicskát, bakancsot, kisfejszét, nagypuskát, drogot és viperát. A véleményformálást, manipulációt és propagandát pedig az elhintett mosollyal helyettesítsük, mert az „emberré gyámolítja az embert” (Vértesaljai László S.J.), „megtölti életét, minden napját értelemmel, szépséggel, kapcsolatokkal, mélységgel, képes lendületet adni” (Székely János püspök). A tanulóknak olyan biztos tudásúvá és határozott egyéniségűvé kell válniuk, hogy igazságtudatuk, önálló véleményük megingathatatlan legyen, ugyanakkor rendelkezzenek azzal az erővel is, amely megtörhetetlenné teszi szellemi ellenálló képességüket, minek következtében nem tudják majd -5-
Bencze Lóránd: A gyermekben felfénylik a remény ______________________________________________________________________________________________________________
becsapni őket felnőtt életükben, és meglesz a kellő kudarctűrő képességük is a boldoguláshoz. Ennek érdekében a fiatalokat tanulmányaik során az új ismeretek jó hatásfokú befogadására nyitottá, ismereteik embert formáló kisugárzására képessé, a közösség példamutató segítésére alkalmassá kell tenni. A bizonyítvány, az oklevél megszerzéséhez feltétlenül szükséges ismeretek átadásán túl az iskoláknak törekednie kell arra is, hogy hozzájuttassa tanulóit olyan fizikai és erkölcsi tartáshoz és műveltséghez, amellyel iskolázott személyiségként folyamatosan jobbítani tudják saját életük minőségét, példájukkal majd a következő nemzedékét, munkájuk szabadságát pedig kellő fedezet birtokában a lehető legjobban kiaknázhassák. Fel kell készíteni őket arra is, hogy hátrányos helyzetű társadalmi rétegek, etnikai, szociális, vallási és politikai feszültségek, környezet- és információszennyezés közepette is felelősséggel teljesítsék feladatukat. A fentiek nyomán a szabadság fogalma – manapság különösképpen – némi további kifejtésre szorul (Adler, Mortimer: The Idea of Freedom: A Dialectic Examination of the Conceptions of Freedom. Garden City, N.J.: Doubleday, 1958, 48 és McLean 13-25 és Kant alapján). Ha nem a zsarnok vagy oligarcha csoport dönt, hanem a közösség (a demokráciában), akkor van az embereknek egyfajta (empirikus) választási szabadsága, amennyiben külső dolgok közt választ. A kérdés, hogy az egyén a.) a tények, tényhalmazok alapján dönt-e vagy nem, azaz miféle ismeretei vannak annak, aki választ (tabula rasa agyát-elméjét ki mivel töltötte föl, lásd a hazugság vagy az eufemizmus és kakofemizmus nyelvi megjelenéseit), b.) miféle – fekete-fehér – ellentmondásokkal szembesül ('jobban élek, de erkölcstelenül'), és c.) vajon a körülmények lehetővé teszik-e a választást (nincs már minden fajta áru a polcon, elhallgatás a médiában stb.). Az egyén választása különbözhet mások választásától, sőt ellentmondhat mások választásának, kompromisszumra is juthat, de versenyhelyzetbe is másokkal. Ez „az ember embernek farkasa” helyzet, és ez érvényesül a fogyasztói társadalomban is (vö. fentebb a te halálod az én életem elvvel). A szükségszerű és egyetemes anyagi viszonyokon és természettudományos törvényeken túl létezik az emberi felelősség realitása is, a szabadság realitása, amelyik a személy jellemzője és megkülönböztetője. Ez a szabadság új, másik szintje, az akarat (korlátozott) szabadsága összhangban az erkölccsel, ami alapjaiban szintén egyetemes, még akkor is ha földrajzilag, történetileg és szociokulturálisan másként érvényesül (az élet és az emberi méltóság tisztelete, az igazmondás és az erőszakmentes eljárásra való beállítódás mint eszmények, az egyén és a társadalom harmóniára való törekvése stb., függetlenül attól, hogy többé vagy kevésbé nem tartják be az erkölcsi szabályokat). A szabadságnak a legradikálisabb színtere, mégpedig az embernek az az inherens tulajdonsága, hogy a saját maga jellemét kreatívan megváltoztassa, és meghatározza, mivé legyen, és ezzel együtt a kulturális hagyományt is kreatívan kezelje alkotó képzeletével. Ez egyfajta tökéletességre való törekvés, amelyet, ha az egyén valamilyen fokon elér, neki örömet okoz. Hagyományos kifejezéssel állandó tájékozódás a jó iránt, amely minden nagy világvallás archetípusaiban gyökeret vert (szentek, bölcsek). Ebben a kreativitás, a megfontolás és a szabad döntés harmóniába tudja rendezni az általános, egyetemes (természettudományos) szükségszerűt (igazságot) az adott konkrét helyzettel, a szándékolt jót a történeti, földrajzi és szociokulturális körülményekkel. Ennek a szabadságnak része az esztétikai (a szép) is. Az igaz, a szép és a jó egysége, pontosabban az erre való törekvés az, amit az emberben isteninek nevezünk (költőként), vagy az isteni visszfényének (vallásos hívőként). Cél, amely a racionálist és a szabadot egyszerre valósítja meg, végtelen lehetőség az alkotóerőnknek, megnyilvánulása öntudatunknak, megkülönböztető képesség (kritika) a változóan kívánatos cselekvési módokban, döntőbíró, amikor igenel vagy elvet valamit. Ez adja életünk dinamizmusát a -6-
Bencze Lóránd: A gyermekben felfénylik a remény ______________________________________________________________________________________________________________
szociokulturális mintakövetésben és preferenciákban: a harmónia lehetősége, pontosabban a harmóniára való folytonos törekvés, a többdimenziós valóság iránti, egyre mélyülő érzék és tisztelet. Ebben a felállásban az értelmezés (a hermeneutika mint egyre halmozódó gyakorlat és nem csupán elmélet), a felelős szabadság értékeinek és előnyeinek, azaz a civil társadalom lényegének a vizsgálatára összpontosít. Ezért lett a hermeneutika, ha nem is egyedülállóan, de kiemelkedően időszerű. Csak ez teheti lehetővé a párbeszédet kultúrák között, de egyetlen kultúrán belül is, egyének és csoportok között is. Kedves Hallgatóim! Eljött a nap, „amelyen többé már ne a gazdasági problémákkal foglalkozzunk kitüntetetten. Ehelyett menjünk a szív küzdőterére, forduljunk mindig újra valós nehézségeink felé, az élet és az emberi kapcsolatok problémáihoz, a teremtés, a viselkedés és a vallás problémáihoz”, és akkor nekünk a gyermekekben, az ifjúságban „felfénylik a remény”.
-7-