Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar
A DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI
CSOMORTÁNI DOMOKOS ZOLTÁN Túl jó / elég rossz szülők A pszichológiai túlvédés okai, jellemzői, következményei és kezelési lehetőségei
Neveléstudományi Doktori Iskola A Doktori Iskola vezetője: Prof. Dr. Szabolcs Éva, PhD, egyetemi tanár
Témavezetők: Dr. Demetrovics Zsolt, DSc, egyetemi tanár Dr. Mesterházi Zsuzsa, CSc, professor emeritus
A Bíráló Bizottság tagjai: Elnök: Tagok:
Titkár: Bírálók:
Prof. Dr. Nádasi Mária, CSc, professor emeritus Prof. Dr. Neményi Mária, DSc, professor emeritus Dr. Hoyer Mária, PhD, halbil. egyetemi docens Dr. N. Kollár Katalin, PhD, habil. egyetemi docens Dr. Bíró Eszter, PhD, egyetemi adjunktus Seresné Dr. Busi Etelka, egyetemi adjunktus Dr. Schmelowszky Ágoston, PhD, habil egyetemi docens Dr. Szabó Éva, PhD, habil egyetemi docens
Budapest, 2014. december
1. Bevezetés1 A pszichológiai túlvédés a klinikumban gyakran tapasztalható jelenség (Thomasgard és Metz, 1993), ennek ellenére viszonylag ritkán kutatott, a kutatások során operacionalizáltsága sokszor nem megfelelő (Livianos-Aldana és Rojo-Moreno, 1999). Fogalmi tisztázatlansága megnehezíti kutatását, jelentősen csökkenti a metaanalitikus kutatások érvényességét (Csomortáni, 2011). Az eddigi elméleti és empirikus erőfeszítések alapján a következő képpen lehet körvonalazni a pszichológiai túlvédés jelenségét: (1) a szülő-gyermek, segítő-segített kapcsolatokban megjelenő szélsőséges magatartásformák csoportja, melyekben a szülő/segítő védő-, támogató-, kontroll funkciója indokolatlanul (tehát itt a gyermek/segített szükségleteiből és a kontextus jellemzőiből nem levezethetően) kerül túlsúlyba a gyermek/segített felkészítését-, autonómiájának növekedését elősegítő funkciókkal szemben (Levy, 1966; Parker, 1983; Thomasgard, Metz, Edelbrock és Shonkoff, 1995); (2) egy biológiailag és társadalmilag pozitív funkció túlzásairól van szó (szülői/segítői védelem); (3) jelenléte csak a gyermek/segített állapotának (fejlettségének, felkészültségének, rátermettségének, pszichés és fizikai épségének, stb.) valamint a környezeti/társadalmi kontextus veszélyességének, problematikusságának függvényében állapítható meg (Ungar, 2009); (4) a túlvédés nem csak szülő-gyermek kapcsolatban jelenik meg, potenciálisan jelen van minden aszimmetrikus szerepviszonylatban (tanár-diák, orvos-beteg, főnök-beosztott Parker, 1983a); (5) negatív hatásait hosszú távon fejti ki az által, hogy a gyermek/segített internalizálja a szülő/segítő csökkent elvárásait (Adler, 1998; Sanders, 2006). Bár az elmúlt évtizetekben a megjelenő hatékonyabb mérőeszközöknek köszönhetően (Parental Bonding Instrument - Parker,Tupling és Brown, 1979; Egna Minnen Beträffande Uppfostran Perris, C., Jacobson, Lindstrom, Van Knorring és Perris, H., 1980) a pszichológiai túlvédés kutatása jelentős mértékben növekedett, még mindig nagyságrendekkel marad el az olyan szülői visszaélésformák kutatási gyakoriságától, mint a bántalmazás és az elhanyagolás (Cicchetti és Cohen, 2006). Ennek a helyzetnek az oka abban ragadható meg, hogy míg a bántalmazás és elhanyagolás „kemény traumája” látványos és felháborító a környezet számára, addig a „lágy traumák”, mint a pszichológiai túlvédés lassan, alig észrevehetően fejtik ki a hatásukat, annak ellenére, hogy a személyiségben megjelenő végeredmény súlyossága nem feltétlenül marad el a másik két visszaélésformáétól (Sebald, 1976; Parker, 1983a). Disszertációm célja az, hogy átfogó képet nyújtsak a pszichológiai túlvédés eddigi elméleti és empirikus területeiről, valamint hogy bemutassam saját kutatásaim eredményeit, valamint az ezekből levonható következtetéseket. Hosszabb távon e disszertáció a pszichológiai túlvédés, és általában a szülő-gyermek kapcsolati zavarok, szülői visszaélésformák fogalomrendszerének tisztázása, egységes elméleti keretük körvonalazása irányába tett lépés kíván lenni. Dolgozatomban ezeknek a céloknak megfelelően gyűjtöttem egybe és foglaltam egységes keretbe azokat az elméleti megfontolásokat, amelyek a pszichológiai túlvédést elemezték. Bemutatom azokat a kezdeti próbálkozásokat, amelyek a fogalom megjelenését követték (Wylie, 1955; Strecker, 1946; Sebald, 1976; Levy, 1966), majd a pszichoanalitikus (Jung, 1998; Kast, 1998; Adler, 1998; Rüedi, 1988; Fromm, 2000, 1995; Ainsworth,1972; Bowlby,1960; Bíró, 2003; Hámori,2000; Péley, 2002) és rendszerszemléletű (Stierlin, 1974; Bowen, 1978; BöszörményiNagy, 2001; Minuchin és mtsai, 1978; Ungar, 2009) elképzeléseket, amelyek a pszichológiai túlvédés különböző aspektusait elemzik. A kutatási rész felvezetéseként kerülnek bemutatásra a pszichológiai túlvédés szociál-kognitív elméletei, amelyek a jelenség pontosabb empirikus
1
Köszönettel tartozom témavezetőmnek, Dr. Demetrovics Zsoltnak, hogy szakmai, tudományos, kutatásmódszertani útmutatása mellett bizalmával és bátorításával is hozzájárult e dolgozat létrejöttéhez.
2
megközelítéséhez járultak hozzá (Becker, 1964; Baumrind, 1966; Maccoby és Martin, 1983; Parker, 1983a; Perris és mtsai, 1980, Thomasgard és Metz, 1993). Saját kutatásaimat négy nagy kutatási egységben ismertetem. Ezek közül az első kettő a túlvédés jelenség normál és klinikai mintán megmutatkozó relevanciáját igazoló kutatás, az utolsó kettő pedig mérőeszközök validálásával, illetve saját kérdőív kialakításával foglalkozó kutatás. Az első kutatásban egészséges középiskolások körében vizsgáltam meg a pszichológiai túlvédés megjelenését, valamint az általános intelligenciával és a szociális státusszal való összefüggését (Csomortáni, 2005). A második kutatásban szubklinikai és klinikai mintán vizsgáltam meg a túlvédés megjelenését és pszichopatológiai relevanciáját (Csomortáni, 2011). A harmadik kutatásban az EMBU-C kérdőív magyar nyelvű validálását mutatom be, valamint a pszichológiai túlvédés és a szorongás kapcsolatát (Csomortáni, 2013a). A negyedik és egyben utolsó kutatás két részre bomlik: az első részben az általam és Csomortáni Angéla (Csűry, 2010) által fejlesztett ChRAQ (Child Rearing Attitude Questionnaire) kérdőívcsalád elméleti konstruktumát, és túlvédés alskáláinak a gyermekkori megküzdéssel mutatott kapcsolatát mutatom be; a második részben pedig a ChRAQ 7-12 évesekre kidolgozott gyermeki és szülői változatának validálását mutatom be, valamint a kialakult dimenziók összefüggését különböző gyermekkori pszichopatológiákkal. Az empirikus rész zárásaként bemutatom azt a teoretikus modellt, amit az áttekintett szakirodalom és a saját empirikus eredményeim alapján formáltam meg, és ami biztosíthatja a pszichológiai túlvédés jövőbeni kutatásának nagyobb érvényességét.
2. Elméleti háttér 2.1. A túlvédés fogalom kialakulása A múlt század elejének amerikai szociológiai és pszichiátriai irodalma a szülői túlvédés fogalmát a momizmus jelenségével írta le. Wylie (1955) vezette be a momizmus fogalmat azokra az anyákra akik kimentve fiaikat a felelősségek alól azok érettségének kialakulását hátráltatják. Strecker (1946) a „protective mom” kifejezést használja azoknak az anyáknak a leírására, akik fiait pszichiátriai okokból tanácsolják el a katonai szolgálattól. Ezekben az esetekben Strecker az anya leválási képtelenségét feltételezi a fiúk tüneteinek hátterében. A momizmus fogalmának kiteljesítése Sebald (1976) nevéhez fűződik, aki fenomenológiai leírásában elsőként ad átfogó képet a szülői túlvédés jelenségéről. A túlvédést olyan folyamatként írja le, amiben a modernkori, kiürült identitású anya gyermekét használja személyisége stabilizálására. Úgy véli, hogy a jelenség a középosztályban nyeri el legerőteljesebb megjelenését az anya ambíciózusságán, az apa eltávolodásán, az átmeneti rítusok meggyengülésén keresztül. A momizmus típusait, következményeit, kezelési lehetőségeit is részletezi. Az anyai túlvédés első tudományos igényű leírása Levy (1929, 1931, 1932, 1966) nevéhez fűződik. Kutatásában klinikai mintán különítette el a „tiszta túlvédés” eseteit, melyeket a megjelenési típusokra, a kialakulás anyai, apai, gyermeki, családi hátterére, a gyermeki következményekre és terápiás lehetőségekre kiterjedően írt le. Az anyai túlvédés négy típusát különítette el: túlzott fizikai vagy szociális kontaktus, infantilizáció, a független, önálló viselkedés akadályozása, az anyai kontroll hiánya vagy eltúlzása. Attól függetlenül, hogy klinikai megközelítése miatt sok kritika érte, eredményei nehezen általánosíthatóak, mai napig az ő munkáját tekintik a pszichológiai túlvédés alapművének.
3
2.2. A különböző pszichológiai irányzatok hozzájárulása 2.2.1. Pszichoanalitikus kiindulású elméletek A pszichológiai túlvédés fogalom a pszichoanalitikus irodalomban jelent meg először, és Levy (1966) is pszichoanalitikus nézőpontból vizsgálta a jelenséget. Bár nagy terjedelmű elemzések ezen a területen kis számban keletkeztek a témában, a pszichoanalitikus elméletalkotók a pszichológiai túlvédés több változatát is leírták, ezeknek rendszerezését elsőként tettem meg (Csomortáni, 2013d): bűntudatos/reakcióképző forma (Blank, 1957); reaktív túlvédés (Mahler, 1949); szeduktív (csábító) túlvédés (Mahler, 1949); szorongó/neurotikus túlvédés (Bowlby, 1960); túlzott libidinális kielégítés (Bowlby, 1960); szimbiotikus forma/eltúlzott kapcsolat (Mahler és Gosliner, 1955). Több pszichoanalitikus szerző tartotta patogén tényezőnek a szülői túlvédést (pszichotoxikus ártalom – Spitz, 1951; a szimbiotikus fázis fenntartója – Mahler és Gosliner, 1955; az alapszorongás egyik szülői forrása – Horney, 1945; a szeparációs szorongás oki tényezője – Bowlby, 1960). A pszichoanalitikus szerzők adnak leírásokat, amelyek explicit módon nem túlvédésről szólnak, mégis azzal izomorf jelenséget írnak le: a kielégítés és frusztráció egyensúlyának kérdése (Freud, 1992; Winnicott, 1967; Kohut, 1984); megbonthatatlan anyagyermek fúzió (Freud, A., 1978); az intruzív szülő hatása (Winnicott, 1967; Kohut, 1984). A szülői túlvédés fontos fenomenológiai leírását adták a pszichoanalízis „disszidensei” és követőik. Az individuálpszichológia képviselői (Adler, 1994; Rüedi, 1988; Brezsnyánszky, 1998) a túlvédést a szülő félreértéseként értelmezik, melyben a szülő feladatokat vállal át gyermekétől, miközben felelősségekkel nem terheli meg, ezáltal a gyermek közösségi érzése nem bontakozhat ki. Az analitikus pszichológiában a túlvédés a pozitív szülőkomplexus témájában köszön vissza (Jung, 1997; Kast, 1998). Az anya képtelen meghaladni a fúziót gyermekével, ezáltal a gyermeket dependens, depresszív személyiséggé téve. Az analitikus szociálpszichológia szerint az egyoldalú elfogadó anyaszeretetben felnövekbő gyermek neurotikus, mások gondoskodásától függő emberré fejlődik (Fromm, 2000). Az kötődési elméletek szempontjából a szülői túlvédést mint a kötődés-leválás rendszer szinkronitási problémáit foghatjuk fel (Ainsworth, 1972; Mahler és mtsai, 1975; Bíró, 2003). Más szülői téves bánásmódhoz hasonlóan a szülői túlvédés esetén is fontos megvizsgálni a szülőgyermek rendszer mentalizáló/reflektív módosulásait (Allen és mtsai, 2011). Az újabb eredmények arra utalnak, hogy a gyermeket érő lágy traumák (elhanyagolás, túlvédés) hasonló súlyosságú nehézségeket okoznak, mint a kemény traumák (bántalmazás, szexuális abúzus), annak ellenére, hogy kialakulásuk lassabb, kevésbé látványos (Allen és mtsai, 2011; Hámori, 2000; Turco, 2006).
2.2.2. Rendszerszemléletű családterápiás elméletek A rendszerszemléletű szakirodalomban nem használják a pszichológiai túlvédés fogalmát, de leírnak olyan folyamatokat, melyek egyenértékűek a túlvédés jelenségével (Csomortáni, 2013c). Bowen (1978) „differenciálatlan egomassza”-ként jellemzi azokat a családokat, ahol a szorongás és a differenciálatlan szelf miatt nem jöhet létre a családtagok megfelelő individualizációja. Stierlin a családi tranzakció zavarairól beszél, melyek közül a megkötés és a delegáció hozható összefüggésbe a pszichológiai túlvédéssel. Böszörményi-Nagy és Krasner (2001) kapcsolati etika elméletében a jogosultság kapcsán érinti a túlvédés jelenségét, míg Napier (2000) az infantilizáció jelenségében írja le. Forward (2000) mérgező szülő tipológiájában írja le a túlvédő szülő jellemzőit és kezelési lehetőségeit, Ungar (2007, 2009) pedig a biztonságos ökológiákban megjelenő túlzott szülői védelem hátterét, negatív hatásait és terápiáját fogalmazza meg. A rendszerszemléletű klinikai irodalom is szolgál bizonyítékokkal a pszichológiai túlvédés negatív következményeiről. Carr (2006) a depressziós házastárs viselkedését rögzítő túlvédő párkapcsolati interakciókról és kezelésükről ír, droghasználók családjában is kimutatták a túlvédő szülői
4
magatartás patogén és zavarfenntartó mintázatait (Blechman, 1982; Demetrovics, 2007; Hoyer, 2010; Kelemen, 2001; Barát és Demetrovics, 2009), valamint anorexia nervosás betegek esetén is kimutatható a szülői kontroll és túlvédés negatív hatása (Minuchin, Rosman, Baker, 1978; Calam és mtsai, 1990; Pakier, 2003; Tereno és mtsai, 2008).
2.3. A jelenlegi empirikus kutatásokat meghatározó elképzelések A jelenlegi kutatások alapját a nevelési attitűdelméletek képezik, ezek közül a legfontosabb Becker (1959) modellje, ami egy érzelmi és egy kontroll dimenzió mentén csoportosítja a szülői attitűdöket, Baumrind (1966, 1967, 1971, 1980) modellje, aki meghatározza a szülői kontroll szélsőségei mellett (autoritariánus, engedékeny) az optimális kontroll (autoritatív) jelenségét, valamint Maccoby és Martin (1983) modellje, amiben a két előző modell erősségeit ötvözték. Kozéki (1974) modelljét azért fontos megemlíteni, mert az érzelmi és a kontroll dimenziók mellett megnevez egy „plaszticitás” faktort, ami a szülői attitűdök dinamikáját határozza meg. A fent említett nevelési attitűd modellekből nőttek ki a pszichológiai túlvédést ma meghatározón empirikus kezdeményezések. Ezek közül a legfontosabb Gordon Parker (Parker, Tulpig és Brown, 1979; Parker, 1978, 1979a-d, 1981, 1982, 1983a-b, 1993; Parker és Lipscombe, 1979a-b, 1981; Parker, Fairley és mtsai, 1982; Parker, Roussos és mtsai, 1997) PBI-vel szerzett empirikus tapasztalatai. Ő volt az, aki a túlvédő szülői magatartások közül a „érzelemmentes kontrollt” emelte ki mint a legnagyobb pszichopatológiai relevanciájú szülői túlvédő hatást (szociális fóbia esetén, ha mindkét szülő „érzelemmentes kontrolláló”, a relatív rizikó 9-szeressé válik). Az EMBU kutatássorozat szintén hatalmas jelentőségű a szülői túlvédés patogén hatásainak feltárásában (Perris és mtsai, 1980; Perris, Arrindell és Eisemann, 1994). A pszichológiai túlvédés differenciáltabb szemléletéhez pedig Thomasgard és kutatócsoportja (Thomasgard, 1996, 1998; Thomasgard és Metz, 1993, 1995, 1996, 1997, 1999; Thomasgard, Metz és mtsai, 1995; Thomasgard, Shonkoff és mtsai, 1995) járult hozzá a szülői túlvédés és a sérülékeny gyermek szindróma miatt kialakuló aggodalmas szülői magatartás elkülönítésével. A legújabb túlvédéskutatások a pszichológiai kontroll patológiai jelentőségéről (Barber, 1996), a túlvédés nevelésen kívüli megjelenéséről (Coyne és DeLongis, 1986; Thompson, Galbraith, Thomas, Swan és Vrungos, 2002; Cimarolli, 2002, 2006), valamint az útvonalmodellek használatának jelentőségéről szólnak (Enns, Cox és Clara, 2002; Overbeek, ten Have, Vollebergh és de Graaf, 2007).
2.4. A pszichológiai túlvédés neveléstudományi relevanciája A pszichológiai túlvédés jelensége tipikus tudományos határterület: a pszichológia, pedagógia és pszichiátria határán helyezkedik el. Épp ezért nem hagyhatjuk figyelmen kívül a pedagógiai, neveléstudományi szempontból releváns tényezőit, melyeket a következő pontokban lehet összefoglalni: 1. Individuálpszichológiai pedagógia eszközeinek felhasználása a szülői túlvédés hatásainak ellensúlyozására (Nelsen, 2013). 2. A túlvédő szülő negatív hatása gyermeke iskolai teljesítményére (Pomerantz, Moorman és Litwack, 2007). 3. Az óvoda- és iskolafóbia és egyéb az iskolai előmenetelt hátráltató pszichopatológiák kérdése (Ranschburg, 2008). 4. Iskolai bántalmazás és szülői túlvédés szoros kapcsolatot mutat (Coplan és mtsai, 2004; Twemlow és Sacco, 2012; Figula, Margitics, Pauwlik és Szatmári, 2011).
5
5. A túlvédő szülők negatív attitűdjei a nevelési intézményekkel szemben és az ebből táplálkozó non-compliance (Adler, 1988; Levy, 1966; Thomasgard és Metz, 1999). 6. Túlvédő intézmények kérdése (Shu és mtsai, 2007; Schwartz és Waldorn, 1963; Zsolnai, 1995). 7. Fogyatékkal élők, tanulásban és értelmileg akadályozottak pedagógiája (Coyne és DeLongis, 1986; Thompson és Sobolew-Shubin, 1993; Cimarolli, 2006). 8. A szülői túlvédés a családi szocializáció pszichológiájának is témája, így neveléslélektani, családpedagógiai jelenségnek tekinthető (Vajda és Kósa, 2005; Slade, 2006). 9. A szülői túlvédés kutatásának oktatási vetületei, kapcsolata bizonyos tantárgyakban nyújtott teljesítményre (Csomortáni, 2005, 2011; Csomortáni, 2013b).
3. Célkitűzések A pszichológiai túlvédés heterogén szakirodalmából kiderült, hogy nem egységes fogalomról van szó, különböző, egymástól eltérő konstruktumokat foglal magába: kontroll, engedékenység, intrúzió, infantilizáció, az autonóm cselekvések korlátozása, eltúlzott kapcsolat, stb. A szakirodalom alapján a következő megválaszolásra váró problémák fogalmazódtak meg: a pszichológiai túlvédés konstruktum tartalmi tisztázásának igénye; a minták reprezentativitásának növelése szubklinikai és klinikai csoportok bevonásával; nemzetközileg elismert, magyar gyermekmintán validált pszichológiai túlvédésmérő eszköz igénye; a fejlődéslélektani szempont érvényesítésének kérdése a pszichológiai túlvédés kutatásában; az elméleti és empirikus tanulságokat felhasználó kérdőívcsalád létrehozásának igénye; a pszichológiai túlvédés elméleti modelljének körvonalazása – ezen feladatok megvalósítását a kutatások leírásánál részletezem. A teljes kutatássorozat a kezdeti fenomenológiai vizsgálattól a végső, egy új mérőeszközcsalád kialakítását eredményező kutatásig egy teljes kört írnak le a pszichológiai túlvédés kutatásában. Az egyes kutatások mind a vizsgált minták (7-18 éves gyermekek; egészséges, szubklinikai, klinikai csoportok; szülők - összesen 625 személy) mind a pszichológiai túlvédés mérésére felhasznált eszközök (PBI, EMBU, ChRAQ) szempontjából sokrétűek, ami hozzájárulhat az eredmények jobb felhasználhatóságához, általánosíthatóságához.
4. Empirikus kutatások 4.1. Az általános intellektus és a szociális státusz összefüggése a pszichológiai túlvédéssel Kérdésfelvetés. Ebben a kutatásban a pszichológiai túlvédés relevanciáját vizsgáltam meg normál középiskolai mintán, valamint összevetettem az általános intellektus és a szociális státusz mérőszámaival. A kutatás további célja a pszichológiai túlvédés bizonyos komponenseinek vizsgálata volt, ami a tartalmi tisztázást szolgálta (Csomortáni, 2005). A kutatás során két hipotézist fogalmaztam meg: (1) A túlvédett, elkényeztetett, túlzottan kontrollált, túlféltett gyermekek általános intelligenciája alacsonyabb, mint ilyen szülői hatásban nem részesülő társaiké; (2) A túlvédett, elkényeztetett, túlzottan kontrollált, túlféltett gyermekek szociális státusza a szélsőségek felé tolódik el (sztárok vagy magányosok) az átlaghoz képest. Vizsgálati személyek. A minta egy 9. és egy 10-es osztály tanulóiból állt (N = 53), a két választott korosztály aránya: n9.osztály = 26 (49%; életkori átlag: 15,2; szórás: 0,78; tartomány: 14-16 év)/ n10.osztály = 27 (51%; életkori átlag: 16,4; szórás: 0,31; tartomány: 16-17 év). Mérőeszközök. A mérőeszközök a Raven SPM, egy szociometriai kérdőív, valamint egy általam szerkesztett elővizsgálati túlvédés kérdőív voltak.
6
Eredmények és megbeszélés. Hipotéziseimet csak kisebb részben tudtam igazolni: az elkényeztetés és az intelligencia közötti szignifikáns negatív korrelációt találtam. A szociális státusz és a túlféltés közötti pozitív kapcsolat értelmezéséhez további vizsgálatok szükségesek.
4.2. A pszichológiai túlvédés vizsgálata klinikai mintán A következő kutatásban szubklinikai és klinikai, széles életkori spektrumú (3-18 év) mintán vizsgáltam meg a pszichológiai túlvédés megjelenését és összefüggését különböző pszicholpatológiai jellemzőkkel. A kutatás két részre tagolódott: az első részben heterogén pszichés tüneteket mutató mintán mutattam meg a pszichológiai túlvédés demográfiai és pszichopatológiai megoszlását; a második részben egy súlyosabb tüneteket mutató részmintán vizsgáltam a pszichológiai túlvédés és a patológiás tünetek összefüggéseit (Csomortáni, 2011).
4.2.1. Első vizsgálat Kérdésfelvetés. Arra kerestem a választ, hogy a gyermekklinikumban megjelenő pszichopatológiai esetek milyen arányban hozhatóak összefüggésbe a szülői túlvédés jelenségével, milyen tünetcsoportokkal jár együtt inkább a szülői túlvédés, milyen életkorban és melyik nem esetén jellemzőbb. Vizsgálati személyek. A vizsgálat során 53 nevelési tanácsadói rendelésen megjelent gyermeket és fiatalt vizsgáltam meg (nemek aránya: lány 22 fő - 41,51%, fiú 31 fő - 58,49%; életkori tartomány: 3-18 év). Mérőeszközök. A diagnosztikus javaslatokat a BNO-10-05 (2004) alapján határoztuk meg, a túlvédés mértékét pedig két független szakértő véleménye alapján döntöttem el, akik véleményüket Levy (1966) túlvédés kategóriái alapján alakították ki. Eredmények és megbeszélés. A túlvédés nemekben megjelenő aránya azonos, de a két nemben különböző túlvédési mintázatok jelennek meg. A túlvédettség az idő előrehaladtával csökkenő tendenciát mutat, ami eredhet a szülői kompetenciák megerősödéséből, a kulturális hatásokból és egyéb tényezőkből is. A lányoknál korai életkorban hangsúlyosabb a túlvédés a fiúkhoz viszonyítva, míg a fiúknál későbbi életkorban marad fenn erőteljesebben, ami a fiúk hosszú távú veszélyeztetettségére utalhat (1. ábra). A lányoknál a túlvédés inkább az érzelmi zavarok, biológiai alapfunkciók zavarinak hátterében jelenik meg, míg a fiúknál a teljesítmény, viselkedés és érzelmi zavarok mögött sejthető.
4.2.2. Második vizsgálat Kérdésfelvetés. Ebben a vizsgálatban a gyermek által jelzett szülői nevelési minőséget különböző gyermeki magatartásjegyekkel (társkapcsolati jellemzők, érzelmek, hiperaktivitás, szomatizáció, deviancia, agresszió, proszocialitás, internalizáció, externalizálció), személyiségdimenziókkal (pszichoticizmus, neuroticizmus, extroverzió, konformitás), valamint klinikai relevanciájú pszichés tünetek mutatóival (szorongás, depresszió) vetettem össze. Vizsgálati személyek. A mintát az előző vizsgálat magas pszichopatológiai relevanciájú részmintája képezte ( N=14, 10 fiú – 71%, 4 lány – 29%, életkori tartomány: 8-17 év, életkori átlag: 12,21 év, életkori szórás: 2,69). Mérőeszközök. A CBCL szülői, tanári és gyermeki változatait az általános patológiai jegyek azonosítására, az SDQ szülői és gyermek változatait a gyermekek pszichés tüneteinek mérésére, a JEPQ-t a gyermekek személyiségjegyeinek kimutatására, a STAI-C-t a gyermekek szorongásának, a CDI-t pedig a depressziós tünetek kimutatására, valamint a H-PBI-t a szülői attitűdök vizsgálatára használtam.
7
1. ábra: A korcsoportok és a túlvédés nemenkénti megoszlása
Eredmények és megbeszélés. A szülői gondoskodás védő faktorként, a védelmi dimenziók pedig rizikófaktorként jelentek meg a gyermekkori pszichés tünetekkel kapcsolatban. A szülők nemétől függően más mintázatok adódtak: az anyai gondoskodás hiánya internalizációhoz, az apai kontroll hiperaktív tünetekhez, az anyai túlvédés devianciához, az apai túlvédés internalizációhoz vezetett. Az anyai és a két szülő együttes túlvédése szuicid ideációk megjelenéséhez járul hozzá. A parker-i kvadránsok vizsgálata kimutatta az érzelemmentes kontroll (externalizáció) és az érzelmes korlátozás (internalizáció) erőteljes pszichopatológiai relevanciáját. A szülők attitűdeloszlását a négy kvadránsban az 2. ábra érzékelteti.
2. ábra: a H-PBI kvadránsok arányai az anyai, apai és az összesített szülői dimenziók esetén
4.3. Az EMBU-C kérdőívvel szerzett tapasztalatok normál populációs mintán Kérdésfelvetés. Ebben a kutatásban a szülői attitűdök gyermeki percepciójának vizsgálatára széleskörben használt EMBU kérdőív magyar gyermekváltozatának validálását hajtottam végre, valamint bemutattam magyar mintán az EMBU-C dimenzióinak szorongással mutatott összefüggéseit (Csomortáni, 2013a). Ennek a kutatási résznek a célja az volt, hogy magyar kisiskolás mintán igazoljam az EMBU-C használhatóságát, faktorszerkezetét, pszichometriai adatait.
8
Vizsgálati személyek. A vizsgálati minta adatai a következők voltak: N = 108; fiú/lány – nfiú = 55 (50,9%) / nlány = 53 (49,1%); 2. oszt./4. oszt.: n2osztály = 53 (49,1%; életkori átlag: 8,07; szórás: 0,53; tartomány: 7-9 év) / n4osztály = 55 (50,9%; életkori átlag: 10,12; szórás: 0,65; tartomány: 9-11 év). Mérőeszközök. Az EMBU-C kérdőív általam fordított változata, a STAIC kérdőív. Eredmények és megbeszélés. A faktormodellek illeszkedési jóságának vizsgálatánál a 4 faktoros modell mutatkozott a legjobban illeszkedőnek Markus és mtsai (2003) és Castro és mtsai (1993) eredményeinek megfelelően (1. táblázat). Eredményeim az előző kutatásoknak megfelelően azt mutatják, hogy a kisebb gyermekek sokkal pozitívabban értékelik a szülői nevelői attitűdök egy részét, különösképpen a kontrollmegynilvánulásokat (és ezeken belül a túlvédést), mint a nagyobb gyermekek, a serdülők és a felnőttek (Markus, Lindhout, Boer és mtsai, 2003; Penelo, Viladrich, Domènech, 2010). Az életkor előrehaladtával a túlvédés és érzelmi melegség dimenzió közötti pozitív korreláció eltűnik, ami a túlvédés percepciójának életkorfüggését igazolja (fejlődéslélektani szempont). A szorongásos tünetek az elutasítás és túlvédés dimenziókkal mutattak kapcsolatot, regresszióanalízis során kimutattuk az elutasítás és túlvédés anxiogén hatását (2. táblázat). Az elhanyagolás és túlvédés anyai és apai megjelenésének halmozódása a szorongás növekedésével és az attitűd-pszichés tünet kapcsolat szignifikanciájának növekedésével járt (3-5. ábrák). 1. Táblázat: az EMBU-C kérdőív 2, 3 és 4-faktoros modelljeinek a megerősítő faktoranalízisek során kapott illeszkedési jóság mutatói
Illeszkedési jóság mutatók Modell
χ2
df
p<
χ 2/df
RMSEA
AIC
4-faktor
4 135
3156
0.0001
1,31
0,053
4795,35
3-faktor
4 332
3237
0.0001
1,33
0,056
4829,56
4 569
3319
0.0001
1,37
0,059
4902,92
2-faktor 2
2
Jelölések: χ /df = χ és a szabadságfokok számának aránya; RMSEA = Root Mean Squared Error of Approximation; AIC = Akaike’s Information Criterion.
4.4. A ChRAQ kérdőívcsalád kidolgozása és validálásának lépései Ez a kutatási rész tekinthető az elméleti és kutatási tapasztalataim empirikus összegzésének, ami a ChRAQ kérdőívcsalád létrehozásában öltött formát. A ChRAQ kutatását két alrészben valósítottam meg: az elsőben a ChRAQ elméleti dimenzióinak statisztikai tesztelése folyt; a másodikban a ChRAQ kisiskolás mintán történő validálását mutatom be.
4.4.1. A ChRAQ elméleti konstruktuma és összefüggései a gyermekkori megküzdéssel Kérdésfelvetés. A szülői nevelői attitűdöket és ezen belül a pszichológiai túlvédést vizsgáló eljárásokat ért kiritikák (Livianos-Aldana és Rojo-Moreno, 1999) vezettek arra az elhatározásra, hogy egy pontosabb mérőeszközcsaládot dolgozzunk ki. E vizsgálatnak az volt a célja, hogy a kialakult ChRAQ (Child Rearing Attitudes Questionnaire) kérdőívcsalád túlvédés konstruktumainak pszichometriai paramétereit megvizsgáljuk, valamint a gyermeki megküzdéssel való kapcsolatukat feltárjuk.
9
Vizsgálati személyek. Az elővizsgálati részbe 17 4. osztályos gyermeket (életkor átlaga: 10,15, szórás: 0,47, tartomány: 9-11, 8 fiú és 9 lány, 6 kisvárosi - 3 fiú, 3 lány -, 11 nagyvárosi - 5 fiú, 6 lány - iskolából) és 45 szülőt (39 anya, 6 apa) vontunk be. A vizsgálati részben 74 4. osztályos gyermek (életkori átlag: 10,21 év, szórás: 0,54, tartomány: 9-12; nemek aránya: 33 fiú - 44% -, 41 lány - 56%), 74 anya (életkori átlag: 37,19, szórás: 4,08, tartomány: 29-50), 52 apa (életkori átlag: 40,92, szórás: 4,33, tartomány: 33-56) vett részt.
4. ábra: Hogyan befolyásolja a patogén szülői attitűdöket mutató szülők száma a gyermek szorongásszintjeit
3. ábra: Hogyan befolyásolja az anyai és apai túlvédés és elhanyagolás a gyermek szorongásszintjeit2
5. ábra: Hogyan befolyásolja az egy időben jelen lévő szülői rizikófaktorok száma a gyermek szorongásszintjeit
Mérőeszközök. Az elővizsgálati részben a ChRAQ-CHP (kisiskolás gyermek változat) és ChRAQPCH (kisiskolás szülő változat) teljes itembázisait használtuk. A vizsgálati részben a ChRAQ túlvédő alskáláit (infantilizáció, túlzott kontroll, intrúzió, elkényeztetés, túlféltés), valamint a CCQ (Child Coping Questionnaire – Fedorowitz, 1995; fordította Csűry, 2010) kérdőívet használtuk. Eredmények és megbeszélés. Fontos eredményként adódott a gyermekek és a szülőik által jelzett szülői túlvédő attitűdök magasabb rendű faktorstruktúrájának eltérése: a gyermekek esetén egy 2
Jelmagyarázat. Op: túlvédés, Rej: elutasítás, M: anyai, P: apai.
10
meleg és egy hideg túlvédő stílus különült el, míg a szülők esetén három faktor különült el (egy érzelmileg semleges védelmi, egy érzelmes összeolvadás, valamint az elkülönült infantilizáció). Az eredmény arra utalhat, hogy a szülői nevelői attitűdök gyermeki és szülői percepciója eltér egymástól. A ChRAQ kérdőív túlvédés alskáláinak pszichopatológiai és neveléslélektani relevanciáját bizonyítják a demográfiai adatokkal (szülők életkora, SES változók) mutatott interakcióik, és a CCQ dimenziókkal mutatott összefüggéseik. A demográfiai adatokkal mutatott interakciók arra utalnak, hogy a demográfiai rizikófaktorok (például alacsony SES, válás, stb.) triggert jelentenek a szülői túlvédés szempontjából, valamint a demográfiai szélsőségek más-más túlvédésformák iránt teszik fogékonnyá a szülőket (például az alacsony SES túlféltést, míg a magas SES kontrollt, intrúziút hív elő nagyobb mértékben). A CCQ elkerülő, érzelemközpontú, rövid távú stratégiáival mutatott összefüggések (kiemelten a támaszkeresés, önnyugtatás, elkerülő viselkedés, elterelő cselekvés) hangsúlyosabbak és megjelennek nem konstruktív megküzdési tendenciák (6. ábra). 2. Táblázat: a végrehajtott többlépéses regresszió analízis eredményei, ahol a bejósló változók az EMBU-C, míg a függő változók a STAIC dimenziói voltak (az eredményeket nemre és életkorra kontrolláltuk)
Függő változók STAI-C állapot
Bejósló változók 1. elutasítás 1. elutasítás
STAI-C vonás
1. elutasítás 2. túlvédés 1. elutasítás 2. túlvédés
Részleges r
p<
EMBU-C skálák - anyai 0.278 0.004 EMBU-C skálák - apai 0.342 0.0001 EMBU-C skálák - anyai 0.340 0.0001 0.281 0.031 EMBU-C skálák - apai 0.340 0.0001 0.203 0.036
R2 változás 7.7 11.7 11.6 3.9 11.6 3.6
4.4.2. A ChRAQ validálása normál kisiskolás mintán Kérdésfelvetés. Ebben a kutatásban a ChRAQ-CHP és ChRAQ-PCH változatok faktorstruktúráinak meghatározására került sor, különös figyelemmel az esetlegesen felbukkanó új faktorokra. Vizsgálati személyek. A vizsgálati minta 50 gyermekből (életkori átlag: 9,44; szórás: 1,16; tartomány: 7-11 év; 22 fiú - 44%, 28 lány - 56%; a bevont családokban átlagosan 2,24 gyermek volt - szórás: 1,13; az index gyermek a testvérsorrendi átlaga 1,81 volt - szórás: 0,77), valamint 48 anyából (életkori átlag: 38,56; szórás: 4,41; tartomány: 30-48 év) és 40 apából (életkori átlag: 40,48; szórás: 4,95; tartomány: 31-54 év) állt. Mérőeszközök. A vizsgálati eszközök a ChRAQ-CHP és ChRAQ-PCH verziók, a PBI, a CBCL valamint egy demográfiai kérdőív voltak. Eredmények és megbeszélés. A feltáró faktoranalízis mindkét ChRAQ változatra 4 faktort adott: a gyermeki változat esetén Elfogadás, Túlvédés, Elérhetetlenség, Túlzott kontroll, a szülői változat esetén Elfogadás, Bántalmazó tendenciák, Túlvédés, Összemosódás nevekkel azonosítottam őket. Az alacsony szülői elfogadás volt kapcsolatban a legtöbb internalizáló és externalizáló tünettel, az elérhetetlenség dimenzió inkább externalizációval került kapcsolatba. A túlvédés dimenziók változatos eredményei arra utalnak, hogy a gyermeki, anyai és apai percepcióban eltérő minőségben jelenik meg az attitűd, az anyai túlvédésnél igazoltam a patológiai relevanciát. A bántalmazó
11
tendenciáknak és az összemosódásnak a szülő nemétől függő következményei voltak. Az 7. ábrán látható a pszichopatológiai értelemben legrelevánsabb ChRAQ dimenziók CBCL dimenziókkal mutatott szignifikáns összefüggéseinek mértéke.
6. ábra: A CCQ aldimenziók szignifikáns megjelenésének gyakorisága a korrelációs, a t-próbás vizsgálatokban és összesítve
4.5. Teoretikus modell kialakítása A teoretikus modell létrehozását a definíciós problémák és a pszichológiai túvldés jövőbeni pontosabb vizsgálata is szükségessé teszi. Ahhoz, hogy a pszichológiai túlvédés modelljét megadhassuk, szükségünk van a szülői védelem tisztább definíciójára. A szülői védelem egy adaptív (evolúciós gyökerű) és normatív (társadalmilag kívánatos) funkció, melynek során a szülő olyan fizikai és pszichológiai környezetet és felkészültséget teremt gyermeke számára, amiben a gyermek fejlődése szempontjából a szülő optimálisra csökkenti a gyermeket érő potenciális veszélyeket. A szülői védelemnek vannak rövid távú, közvetlen komponensei, amelyek a biztonságos környezet megteremtésével teszik lehetővé a gyermek életbenmaradását (ez a külvilág hatásainak modulálásával vagy a gyermek viselkedésének korlátozásával érhető el), és vannak hosszútávú, közvetett komponensei, amelyek a gyermek életre való felkészítésével, autonómiájának fokozásával, a felelősségek átadásával biztosítják boldogulását. A védelem rövid távú komponenseit támogatja a kötődési redszer is, hiszen ennek evolúciós célja a gyermek közelségének fenntartásán keresztül épp a biztonság fokozása (így függ össze a védelem és a biztonság - Bowlby, 1977). A védelem hosszú távú komponensei pedig a szocializáció, a nevelés, végső soron a pedagógia eszközeinek használatával állnak elő. Ezeket a komponenseket pedig az előbbiekhez hasonlóan valószínűleg a leválási folyamatok segítik elő (Mahler és mtsai, 1975). Elmondható, hogy a védelem rövid távú komponensei úgy viszonyulnak a hosszú távú, felkészítő komponensekhez, mint a kötődési folyamatok a leválási folyamatokhoz. Ezek párhuzamos, egymás működését támogató rendszerek, a nevelési érme oldalai.
12
7. ábra: a ChRAQ dimenziók szórástartományon túli értékeihez kapcsolódó CBCL patológiák szignifikanciaösszegei
8. ábra: A pszichológiai túlvédés létrejöttében és fennmaradásában szerepet játszó komponensek és viszonyaik
A normál szülő-gyermek kapcsolatot és egyben a gyermek optimális fejlődését a védelem rövid és hosszú távú komponenseinek egyensúlya jellemzi, amint azt a 9. ábra szemlélteti. Az optimális
13
védelem létrehozásához a szülőnek figyelembe kell vennie saját felkészültségét, lehetőségeit, a gyermek fejlettségét, adottságait, valamint a környezet veszélyességi jellemzőit (8. ábra). A szülői védelem fenti leírása után már könnyebb megadni a szülői túlvédés definícióját. Szülői túlvédésnek a szülői védelmi viselkedések azon osztályát nevezzük, ahol a védelem rövid távú, szülői aktivitás központú komponensei és/vagy a kötődés hangsúlyozása indokolatlanul túlsúlyba kerülnek a hosszú távú, a gyermek aktivitására/fejlődésére is alapozó komponensekkel és/vagy a leválási folyamatokkal szemben. Az "indokolatlanság" itt azt jelenti, hogy az egyensúly megbillenése sem a gyermek sem a környezet jellemzőiből nem vezethető le (ebből következik, hogy a túlvédő szülői magatartás hátterében leginkább a szülő tulajdonságai - felkészületlensége, élettörténete, traumatizáltsága, személyisége, pszichopatológiái és ebből eredően a gyermek vagy a környezet jellemzőinek téves értelmezése/mentalizációja stb. - állnak). Ezért a szülő védelmi viselkedésének optimális szintje csak a gyermek és a környezet állapotának függvényében értelmezhető.
9. ábra: A Védelmet/Kötődést és Felkészítést/Leválást erősítő szülői funkciók egyensúlya és az egyensúly kialakításában szerepet játszó folyamatok
A fenti meghatározásból elméletileg már levezethetőek a pszichológiai túlvédés különböző formái, ezeket a 10. ábra foglalja össze. A következőkben a túlvédéstípusok felsorolása mellett megadom azok rövid elméleti meghatározását is. 1. A szülő eltúlzott védelmi viselkedése (Thetis típusú túlvédés): általában a szülő túlzó veszélyanticipációjából ered, kétféle képpen jöhet létre: 1.1. A kontextus túlzott monitorozása (túlféltés): ennek tipikus példája a túlféltés, amikor a szülő túlzott aggodalmai miatt a gyermek biztonságos fizikai és pszichoszociális környezetét a környezet
14
veszélyességéből és a gyermek fejlettségéből nem levezethetően kívánja kialakítani (túlöltözteti, kísérgeti, stb.). 1.2. A gyermek viselkedésének korlátozása: a védelem másik formája, amikor a szülő lekorlátozza a gyermek mozgásterét, viselkedését, így biztosítva számára a megfelelő védelmet. A kontroll akkor válik túlzott mértékűvé, amikor már a fejlődéshez szükséges viselkedéseket is beszűkíti, nem ad teret a gyermek spontán megnyilvánulásainak.
10. ábra: A pszichológiai túlvédés altípusainak rendszere és operacionalizált formáik
2. Eltúlzott kötődés (Iokaszté típusú túlvédés): a szülő olyan kapcsolatot alakít ki gyermekével, ami a gyermek életkorára, fejlettségére nézve már meghaladott. A pszichológiai túlvédés ezen formájának három altípusa írható le: 2.1. Gyermekhangsúlyú: a szülő saját felelősségeit túlhangsúlyozza, gyermekéit alulbecsli, olyan dolgokat tesz meg neki (elkényeztetés), vagy enged meg neki (engedékenység), ami a gyermek fejlettségéből, életkorából nem vezethető le. 2.2. Szülőhangsúlyú: a szülő gyermekét az előbbinél kevésbé leplezett módon használja saját kötődési szükségletének kielégítésére. Ennek megnyilvánulási formája az intrúzió bizonyos változata, amikor a szülő a saját (és nem a gyermek) szükségletei miatt avatkozik bele a gyermek játékába, tevékenységeibe, érzelmi életébe. 2.3. Nem differenciált forma: ebbe a harmadik formába tartozik az a helyzet, amikor a szülő személyisége nem differenciálódik megfelelő mértékben a gyermek személyiségétől, a gyermek érzéseit, gondolatait, szükségleteit sajátjaként éli meg, vagy könnyen összekeveri a sajátjaival.
15
3. Autonómia akadályozása: bár az előző két főcsoport, a túlzott védelem és az eltúlzott kötődés is akadályozza közvetett módon a gyermek autonóm működését, leírható a szülői túlvédő viselkedéseknek egy olyan csoportja, ahol ez az akadályozás direkt módon jön létre. Ebbe a csoportba azok a szülői viselkedések tartoznak amelyek a gyermek felkészületlenségét idézik elő az élet kihívásaival szemben. 3.1. Gyerekszerep túlhangsúlyozása: itt a szülő olyan módon gondoskodik gyermekéről, ami a gyermek életkorától, fejlettségétől elmaradó szintre jellemző, az életkori szerepnek megfelelő gondoskodást kevésbé mutatja. Ezt a formát a szakirodalomban infantilizációnak nevezik. 3.2. Elégtelen felkészítés: a szülő nem vár el, nem tanít meg olyan dolgokat, ami a gyermek életkorának, fejlettségének már megfelelő lenne. Ezt a fromát kikímélésként neveztem el a néprajzi megnevezésnek megfelelően. Mivel ehhez a túlvédésformához elméleti úton jutottam el, magam kevésbé kutattam. A szakirodalomban Pomerantz és Eaton (2001) érinti.
11. ábra: A szülő-gyermek kapcsolati minőségek elrendeződése a védelmi dimenzió mentén
A szülő-gyermek kapcsolati minőségek hipotetikusan elhelyezhetőek a védelmi dimenzió mentén, ahol a túlvédés a védelem eltúlzott mértékét, az optimális nevelés az optimális védelmet, az elhanyagolás a minimális, vagy hiányzó védelmet, míg a bántalmazás a gyermek fizikai és/vagy pszichés megtámadását jelenti (lásd 11. ábra). Ezen szülői bánásmód-formák elrendezése elképzelhető más dimenziók mentén is, és a jelen felvetés mindenképp további vizsgálatra szorul, de kétségtelen, hogy egy lehetséges modelljét adja a szülő-gyermek kapcsolati minőségek egységes elméleti keretbe való rendezéséhez.
5. Diszkusszió Összegezve a bemutatott kutatások eredményeit, elmondható hogy a vizsgálatok sikeresen, a célkitűzésekben megfogalmazott elvek alapján zajlottak. Az eredmények egyrészt egybecsengtek a megelőző kutatások eredményeivel, másrészt olyan új adatok is adódtak (például a ChRAQ validálásában előálló új elérhetetlenség, bántalmazó tendenciák és összemosódás dimenziók), amelyek tovább gazdagítják a terület ismereteit. Általánosságban megfogalmazható, hogy a pszichológiai túlvédés pszichopatológiai szempontból releváns jelenségként bontakozott ki a kutatásban (például klinikai mintán 45%-os megjelenési arányt mutatott). Ahogyan azt a szakirodalom is leírja, a pszichológiai túlvédés az életkorral
16
csökkenő mértékben jelenik meg, lányoknál és fiúknál eltérő életkori arányokat (lányoknál fiatalabb korban több, fiúknál idősebb korban több), csökkenési ütemet (lányoknál gyorsabb, fiúknál lassabb), valamint tünetmintázatot (fiúknál inkább a magatartásproblémákkal, lányoknál az érzelmi zavarokkal állt kapcsolatban) mutatott. A kutatások azt is megerősítették, hogy a túlvédéssel kapcsolatos dimenziókban az anyák következetesen (az esetek többségében szignifikánsan) magasabb értékeket értek el, mint az apák - ez a biológiai meghatározottságból és a társadalmi szerepek sajátosságaiból is levezethető különbség. Kutatásaim egyik legfőbb eredméye, hogy a túlvédéssel kapcsolatos konstruktumok nem csak időben változékonyak (tehetá itt az EMBU változatok eredményei is arra utalnak, hogy a kisebb gyermekek a kontrolláló, intruzív szülői megnyilvánulásokat sokkal pozitívabbnak, meleg érzelmekhez társulóbbnak élik meg, mint a kamaszok vagy a felnőttek - például Markus és mtsai, 2003), hanem a nevelés különböző ágensei (szülők, illetve gyermekek) is különbözőképpen reprezentálhatják a nevelési attitűdöket. A ChRAQ túlvédés alskáláival szerzett eredmények arra utalnak, hogy míg a gyermekek az alskálákat inkább egy melegebb és egy hidegebb túlvédés kategóriába sorolják, addig a szülők az érzelmektől függetlenebb védelmi kategóriát és egy, a kötődéssel inkább összefüggő, kapcsolati kategóriát határoznak meg. A gyermekek és a szülők megegyeztek abban, hogy az elkényeztetés az inkább érzelmi természetű, de eltért a véleményük az intrúzió és a kontroll tekintetében, ahol a gyermekek az intrúziót és a kontrollt is hideg túlvédésnek, a szülők az intrúziót érzelmi/kapcsolati tényezőnek, a kontrollt pedig érzelemmentes védelmi tényezőnek jelezték (ez a két nevelési szereplő eltérő evolúciós érdekeivel/stratégiáival is kapcsolatban állhat, amit érdemes lenne további elemzés alá venni). Ezt a jelenséget támasztja alá az a megfigyelés is, hogy a ChRAQ gyermeki és szülői változatának túlvédés dimenziója nem mutatott korrelációt egymással, pedig az alapja minkettőnek a szülői aggodalmaskodás volt. A gyermekek által jelzett szülői túlvédés inkább intruzív, érzelmileg túlterhelő (hidegebb), míg a szülői inkább túlféltő, megengedő (melegebb) színezetűnek adódott, és csak a szülők dimenziója mutatott szignifikáns kapcsolatot a PBI hasonló dimenziójával (a gyermekek esetén csak a kontroll dimenziók között volt korreláció). A kutatási eredmények validitását húzza alá a pszichológiai túlvédés demográfiai adatokkal mutatott interakcióinak magas száma is. A nemek nem különböztek a túlvédés arányában, de eltérő mintázatokat mutattak. A gyermekek idővel egyre érzékenyebbé válnak a túlvédő tendenciákra, egyre inkább képesek azokat elkülöníteni az érzelmi melegségtől. A túlvédés alskálákra elmondható, hogy a családokban jelentkező nehézségek, mint válás, alacsonyabb jövedelem, alacsonyabb iskolai végzettség, általában rosszabb SES viszonyok, a szülők tapasztalatlansága a túlféltéssel kerültek szorosabb kapcsolatba, míg a másik végponton lévő családokban a kontroll, az intrúzió, az infantilizáció és az elkényeztetés jelent meg tendenciaszerűen (ez jelezheti az eltérő társadalmi/gazdasági kontextusokból eredő eltérő szülői stratégiákat és egyben rizikófaktorokat is). Meglepő, korábban nem közölt eredmény, hogy az iskolai eredmények és a túlvédés interakcióba kerültek egymással: a gyenge matematika jegyek magas apai túlvédéssel, a gyenge irodalomjegyek magas apai bántalmazó tendenciákkal, anyai túlvédéssel és összemosódással álltak kapcsolatban, ami arra utalhat, hogy az apai túlvédés a szabálytudattal, a logikai képességekkel, míg az anyai túlvédés a nyelvi/szociális/mentalizációs kompetenciákkal kerülhet interakcióba. A legváltozatosabb eredményeket a különböző pszichológiai (intelligencia, szociális státusz, megküzdés) és pszichopatológiai (internalizációs és externalizációs tünetek) konstruktumok és a szülői nevelési attitűdök közötti interakciók szolgáltatták. Az alapvetően pozitív szülői attitűdök, mint például a PBI szeretet-gondolskodás, az EMBU-C és a ChRAQ elfogadás dimenziói a legtöbb patológia dimenzióval negatív kapcsolatokat mutattak, míg az alapvetően negatív dimenziók, mint az EMBU-C elutasítás, a ChRAQ elérhetetlenség, bántalmazó tendenciák dimenziói pozitív
17
kapcsolatban álltak a tünetekkel (az előbbiek internalizációval és externalizációval egyaránt, az utóbbiak csupán az extrnalizációval). A pszichológiai konstruktumok kapcsán elmondható, hogy az elkényeztetés negatív kapcsolatban volt az intelligenciával, a túlféltés pedig pozitívan korrlált a jobb szociális státusszal (ez jelenthet jó szociabilitást, de sztár allűröket is), de ezek az eredmények erősen limitáltak voltak. A túlvédés alskálák és a megküzdési stratégiák viszonylatában az elkényeztetés hozható kapcsolatba a harmonikusabb megküzdési mintázatokkal. Az infantilizációval, a túlzott kontrollal és a túlféltéssel kapcsolatban jelennek meg nem konstruktív megküzdések, az intrúzió és a túlféltés pedig elkerülő túlsúlyt eredményez (ez a hatás az intrúziónál erősebb). A túlvédés alskálák a támaszkereső, önnyugtató, elkerülő viselkedés és elkerülő cselekvések dimenziókkal álltak leggyakrabban kapcsolatban, ezek után jöttek gyakoriságban a megközelítőbb, aktívabb, pozitívabb megküzdési módok, majd végül a kevésbé konstruktívak. Tehát a túlvédés alskálái az elkerülő, érzelemközpontú, rövid távú stratégiákkal mutattak erősebb összefüggéseket. A pszichés tünetekkel összefüggésben eltérések adódtak az anyai és apai attitűdök kapcsán. Az anyai túlvédés szuicid késztetéssel, devianciával, az apai túlvédés szorongással, internalizációval állt kapcsolatban. Az anyai kontroll szorongással, internalizációval, az apai kontroll agresszióval, devianciával, externalizációval állt inkább kapcsolatban. A fenti mintázat olyan, mintha az internalizációs és externalizációs tünetek tekintetében az anyai és apai kontroll és túlvédés egymás komplementereivé válnának (kontroll esetén anyáknál inkább internalizáció, apáknál inkább externalizáció mutatkozik, túlvédés esetén pedig fordítva). A anyai és apai túlvédés, és az együttes szülői túlvédés dimenzió pozitív összefüggésben volt a gyermeki szorongás dimenziókkal és a neurotikus személyiségjellemzőkkel (az együttes szülői dimenzió erősebb eredményekhez vezetett). Az apai és anyai túlvédést egyszerre átélő gyermekek több szomatizációt és szuicid ideációt mutattak, az apai és anyai együttes kontroll hatására pedig az externalizációs tünetek szaporodtak meg. A két szülő attitűdjei alapján meleg túlvédő csoportba tartozó gyermekek több externalizációt, a rideg kontrolláló csoportba tartozók pedig magasabb internalizációt mutattak. Pozitív kapcsolatot találtam a vonásszorongás és az anyai és apai elutasítás, valamint az anyai és apai túlvédés között. Mindkét szülő esetén az elutasítás és a túlvédés alacsony de szignifikáns részt magyarázott a vonásszorongás varianciájából. A szülői elutasítás és túlvédés rizikófaktorok egy szülőben és/vagy mindkét szülőben való együttes megjelenése szignifikáns monoton növekedést hoz létre a gyermekek szorongásos tüneteiben. Összességében elmondható, hogy a pszichológiai túlvédés jelensége fejlődés-pszichopatológiai relevanciával rendelkezik. Kutatásom újdonsága, hogy a túlvédés jelenséget fejlődési, nevelési ágensek (szülő-gyermek), nevelői szerepek (anya-apa), a gyermekek nemének mintázataiban , valamint más nevelői attitűdökkel való összefüggésében tudtam bemutatni, ami rávilágít a jelenség komplex természetére, értelmezésének interakcionális lehetőségeire. A pszichológiai túlvédés egységes modelljének felvázolásával, valamint a jelenség elhelyezésével a szülő-gyermek kapcsolati minőségek körében új lehetőség kínálkozik a terület fogalmainak revideálására, valamint a szülői nevelési jelenségek szofisztikáltabb szemléletére.
6. Konklúzió A tézisfüzet végére érve érdemes megfogalmazni azokat a területeket, amelyeket a pszichológiai túlvédés kutatásánál a jövőben figyelembe kell venni. Ezek a szempontok az elméleti feldolgozás alapján fogalmazódtak meg, és a dolgozatban való kisebb megjelenési arányuk sokkal inkább a terjedelmi lehetőségekre és kevésbé ezen területek fontoságára reflektál.
18
Családrendszerbe ágyazottság: a szülői túlvédés csak a családrendszer viszonylatában nyeri el igazi értelmét, kialakulását, fennmaradását, terápiáját csak a szerepek, felelősségek, differenciáltság, családi életciklusjelenségek, külső és belső határok, adaptív folyamatok, kommunikáció, transzgenerációs folyamatok, trianguláció, családi projekció rendszerszemléletű jelenségein keresztül lehet értelmezni. A diádikus folyamatok jellemzői: a szülő-gyermek interakciókat alapvetően feedback folyamatok, cirkularitás és szinkronitás jellemzik, tehát a szülő percepciója, érzelmei, döntései, viselkedése, vélekedései, attitűdjei, tapasztalatai, emlékei, reflexiói és önreflexiói, reakciói folyamatos interakcióban vannak a gyermek hasonló konstruktumaival - épp ezért nem meglepő, hogy a túlvédő szülői szociális kogníciók és viselkedés olyan negatív spirált képes létrehozni a szülőgyermek kapcsolatban, melynek terápiás megbontása igen nehézkes. A fejlődéspszichológia hatása: a ChRAQ fejlesztés egyik fontos felismerése volt, hogy ha a védelem a gyermek fejlődésétől függő szülői funkció, akkor a szülői identitásnak a gyermekével párhuzamos fejlődési útvonalat kell bejárnia optimális nevelés esetén - ebből a szempontból a túlvédés meghatározható úgy is, mint a szülő egyfajta fejlődési elakadása. A mentalizáció fontossága: mivel a szülői mentalizáció fontos szerepet játszik a gyermek kötődésének és mentalizációjának fejlődésében, ezért várható, hogy a szülői túlvédés kialakulásában, fennmaradásában és terápiájában is jelentős szerepet kaphat. A szülői szociális kogníciók és viselkedés többszörös meghatározottsága: egyrészt ezek a konstrukciók nem önmagukban, hanem egymással való interakcióikban fejtik ki hatásukat (például a IV.3. fejezetben igazoltam, hogy az elutasítás és a túlvédés együttesen szignifikánsan nagyobb vonásszorongást hoznak létre a gyermekben, mint egyenként), másrészt ugyanaz a konstruktum különböző háttértényezőkre épülhet rá (például a túlzott kontroll lehet védelmi tényező, de lehet a szülő hatalomszükségletének a megnyilvánulása is), épp ezért nem érdemes a szülői szociálkogníciókat és viselkedéseket elszigetelten vizsgálni, hanem sokkal inkább egymással való interakcióikban - ehhez egy fontos hozzájárulás lehetne a szülő-gyermek kapcsolati zavarok/ szülői visszaélésformák egységes elméletének megalkotása. Nem-triviális gyermeki következmények: bár a szakirodalom nagy része a szülői túlvédést a gyermek neurotikus tüneteivel hozza összefüggésbe, Ungar (2009) tanulmánya és saját eredményeim is arra utalnak, hogy a túlvédés hatása soktényezős probléma (gyermek életkora, szülő és gyermek neme, a kontextus minősége, stb.), amit kutatásában figylembe kell venni. Kultúra- és szerepfüggetlenség: a pszichológiai túlvédés kultúrafüggetlen konstrukció, bár vannak olyan kultúrák, ahol bizonyos megnyilvánulási formái gyakoribbak (lásd görög családok - Parker, 1983a) - a pszichológiai túlvédés nem csak szülő-gyermek viszonylatban, de segítő-segített és általában aszimmetrikus szerepviszonylatokban előfordulhat (lásd Carr, Coyne, Cimarolli és Thompson műveit); Kulturális beágyazottság: ahogyan Ungar (2009) biztonságos ökológiákban fellépő túlvédésről szóló művében hangsúlyozza, a jelenséget nem lehet különválasztani a körülötte zajló kulturális folyamatoktól (kulturális szokásrendszerek, posztmodern jelenségek, a család válsága, a média rémhírterjesztő hatása, az átmeneti rítusok hiánya, anyaság mint magányos tevékenység, stb.) - mint ahogy a múltban is így volt, a jövőben is szükség lesz olyan társadalmi intézményekre (nevelési-, egészségügyi-, szociális-, jogi-, vallási- és egyéb közösségi fórumok), amelyek hatékonyan fel tudnak lépni a pszichológiai túlvédés és más szülői visszaélésformákkal szemben.
19
Zárszóként és a fenti eredmények alapján elmondható, hogy a szülői/pszichológiai túlvédés kutatása egy tudományos és társadalmi értelemben is igen hasznos tevékenység. Eklektikus háttere, a terület fejlődésének elnyújtott története lehetővé teszi a pszichológiai jelenségek interdiszciplináris és integratív vizsgálatát, ami a tudomány fejlődésének alapvető feltétele.
Irodalomjegyzék3 Adler, A. (1994). Életünk jelentése. Budapest, Kossuth Könyvkiadó. Adler, A. (1998). Életismeret. Budapest, Kossuth Könyvkiadó. Ainsworth, M. D. S. : Attachment and dependency: A comparison. In: Gewirtz J. L. (szerk.) (1972). Attachment and dependence. New York, Academic Press, 97-137. Allen, J. G., Fonagy, P., Bateman, A W. (2011): Mentalizáció a klinikai gyakorlatban. Budapest, Lélekben Otthon. Barát K., & Demetrovics Zs. (2009). Családterápia és szerfüggőség. In: Demetrovics Zs. (szerk.). Az addiktológia alapjai III. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. Barber, B. K. (1996): Parental psychological control: revisiting a neglected construct. Child Development; 67: 3296–3319. Baumrind, D. (1966). Effects of authoritative parental control on child behavior. Child Development, 37, 887-907. Baumrind, D. (1967): Child care practices antecending three patterns of preschool behavior. Genetic Psychology Monographs, 75, 43-88. Baumrind, D. (1971). Current patterns of parental authority. Developmental Psychology Monographs, 4 (1, 2. rész) Baumrind, D. (1980). New direcitons in socialization research. American Psychologist, 35, 639652. Becker, W. C. (1964): Consequences of different kinds of parental discipline. In: Hoffman, L.W., Hoffman, M.C. (szerk.): Review of Child Development Research. New York: Russel Sage Foundation Becker, W. C., Peterson, D. R., Hellmer, L.A., Shoemaker, D.J., Quay, M.C. (1959): Factors in parental behavior and personality ea related to problem behavior in children. Journal of Counsulting Psychology, 23, 107-118. Bíró E. (2003). Interakciós szinkronitás az interperszonális adaptációban. Magyar Pszichológiai Szemle, Budapest, Akadémiai Kiadó, 58(3).341-362.
3
Az irodalomjegyzék csupán a doktori tézisekben hivatkozott közleményeket jelenti, nem egyezik a disszertáció teljes irodalomjegyzékével.
20
Blank, H. R. (1957). Psychoanalysis and Blindness. Psychoanalytic Quarterly, 26:1-24. Blechman, E. A. (1982). Conventional Wisdom about Familial Contributions to Substance Abuse. The American Journal of Drug and Alcohol Abuse, 9(1), 35-53. Böszörményi-Nagy, I., Krasner, B. K. (2001): Kapcsolatok kiegyensúlyozásának dialógusa. Budapest: Coincidencia Kft. Bowen, M. (1978). Family Therapy in Clinical Practice. New York: Aronson. Bowlby, J. (1960). Separation Anxiety. International Journal of Psycho-Analysis, 41:89-113. Bowlby, J. (1977). The making and breaking of affectional bonds. British Journal of Psychiatry, 130: 201-210. Brezsnyánszky L. (szerk.) (1998). A bátorító nevelés alapjai. IF alapítvány, Altern füzetek 10. Calam, R., Waller, G., Slade, P., and Newton, T. (1990). Eating disorders and perceived relationships with parents. International Journal of Eating Disorders, 9, 479-485. Carr A. (2006). Depression and anxiety. In: Carr A: Family therapy. Concepts, processes and practice. Chichester, England: Wiley & Sons, Ltd., 431-455. Castro J., Toro J., Van der Ende J., Arrindell W. A. (1993): Exploring the feasibility of assessing perceived parental rearing styles in Spanish children with the EMBU. International Journal of Social Psychiatry; 39: 47-57. Cicchetti, D., & Cohen, D. J. (Eds.) (2006). Developmental psychopathology. New Jersey: John Wiley & Sons, Inc. Cimarolli, V. R. (2002). The impact of perceived overprotection on adjustment to age-related vision loss. Dissertation Abstracts International: Section B: The Sciences and Engineering, 62(12-B), 5994. Cimarolli, V. R. (2006). Perceived overprotection and distress in adults with visual impairment. Rehabilitation Psychology, 51(4), 338-345. Coplan, R. J., Prakash, K., O’Neil, K., & Armer, M. (2004). Do you “want” to play? Distinguishing between conflicted shyness and social disinterest in early childhood. Developmental Psychology, 40, 244-258. Coyne, J. C., & DeLongis, A. (1986). Going beyond social support: The role of social relationships in adaptation. Journal of Consulting & Clinical Psychology, 54, 454-460. Csomortáni D. Z. (2005). Anyámasszony katonái. A szülői túlvédés lélektani háttere és következményei. In Lovász K. (szerk.). Élménypedagógia. Szeged: Lectum, 141-181. Csomortáni D. Z. (2011). Impacts of parental overprotection to psychosocial development in childhood and adolescence. Practice and Theory in Systems of Education, 6(3).263281.
21
Csomortáni D. Z. (2013a): A szülői nevelés gyermeki percepciójának prospektív vizsgálata: az EMBU-C magyar változatának pszichometriai tulajdonságai. PSYCHIATRIA HUNGARICA 28:(4), 399-413. Csomortáni D. Z. (2013b): Ártalmas gondoskodás: A pszichológiai túlvédés empirikus vizsgálatának fő vonulata. MAGYAR PSZICHOLÓGIAI SZEMLE 68:(4), 737-771. Csomortáni D. Z. (2013c). Bonthatatlan lepkebáb: A pszichológiai túlvédés rendszerszemléletű, családterápiás megközelítései. In: Pálvölgyi Ferenc (szerk.) (2013). A Selye János Egyetem Nemzetközi Tudományos Konferencia 2013. Reformok és alternatívák a didaktikában. Komárom, Selye János Egyetem, 81-101. Csomortáni D. Z. (2013d). Adverse Care: The Theories of Psychological Overprotection based on the Psychoanalytic Idea from Momism to Interactional Synchrony. Practice and Theory in Systems of Education. 8:(1), 41-58. Csűry A. (2010): Szavak fogságában. Szülői érzelmi bántalmazás hatása a gyermekek coping stratégiájának alakulására. Szakdolgozat. Szeged: SZTE BTK Pszichológiai Intézet. Demetrovics Zs. (2007). A droghasználat funkciói. Akadémiai Kiadó, Budapest. Enns M. W., Cox B. J., Clara I. (2002): Parental bonding and adult psychopathology: Results from the US national comorbidity survey. Psychological Medicine: A Journal of Research in Psychiatry and the Allied Sciences; 32(6): 997-1008. Fedorowicz, A. E. (1995). Children’s Coping Questionnaire (CCQ): Development and Factor Structure. Simon Fraser University, USA. Figula, E., Margitics, F., Pauwlik, Zs., & Szatmari, A. (2011). Iskolai erőszak: az áldozat-, támadóés provokatíváldozat-magatartásminta családszocializacios háttértényezői. Forward, S. (2000). Mérgező szülők. Háttér Kiadó, Budapest. Freud, A. (1978). The principal task of child analysis. The Writings of Anna Freud (Vol. 8.). New York, International Universities Press, 96-109. Freud, S. (1992). Három értekezés a szexualitás elméletéről. Nyíregyháza, Könyvjelző. Fromm, E. (1995). Pszichoanalízis és vallás. Budapest : Akadémiai K., 1995. Fromm, E. (2000). A szeretet művészete. Háttér, Budapest. Hámori E. (2000). „Idegen test” a terápiás térben – a szeparációs szorongás háttere és feldolgozása rövidterápiákban. In: Bokor László (szerk.) (2000). Pszichoanalízis és analitikus pszichoterápiák: a pszichoanalízis módszertani és formai kérdései. Budapest, Animula, 45-53. Horney, K. (1945). Our Inner Conflicts. New York, W. W. Norton &,Company, Inc. Hoyer M. (2010). Sóvárgás és szenvedés. L’Harmattan, Budapest. Jung, C. G. (1997). Gondolatok az apáról, az anyáról és a gyermekről, Budapest, Kossuth Kiadó.
22
Kast, V. (1998). Apák – lányok, anyák – fiúk: A szülőkomplexustól az önálló személyiségig. Kelemen G. (2001). Szenvedélybetegség, család, pszichoterápia. Pro Pannonia, Pécs. Kohut, H. (1984). How Does Analysis Cure? Chicago: University of Chicago Press. Levy, D. M. (1929). A method of integrating physical and psychiatric examination with special studies of body interest, over-protection, response to growth and sex difference. American Journal of Psychiatry, 9, 121-194. Levy, D. M. (1931). Maternal overprotection and rejection. Archives of Neurology and Psichiatry, 25, 886-889. Levy, D. M. (1932). Body interest in children and hypochondriasis. American Journal of Psychiatry, 89, 295-315. Levy, D. M. (1966). Maternal Overprotection. New York, W. W. Norton & Company, Inc. Livianos-Aldana, L., & Rojo-Moreno, L. (1999). On the convergent validity of two Parental Rearing Behaviour Scales: EMBU and PBI. Acta Psychiatrica Scandinavica, 100(4), 263-269. Maccoby, E.E., Martin, J.A. (1983): Socialization in the context of the family: parent-child interaction. In: Mussen, P.H. (szerk): Handbook of child psychology. 4. 1-103. Mahler, M. S. (1949). A Psychoanalytic Evaluation of Tic in Psychopathology of Children— Symptomatic and Tic Syndrome. Psychoanalytic Study of the Child, 4:279-310. Mahler, M. S., Gosliner, B.J. (1955). On Symbiotic Child Psychosis – Genetic, Dynamic and Restitutive Aspects. Psychoanalytic Study of the Child, 10:195-212. Mahler, M. S., Pine, F., Bergman, A. (1975). The Psychological Birth of the Human Infant: Symbiosis and Individuation. New York, Basic Books, Inc. Markus M. T., Lindhout I. E., Boer F., Hoogendijk, T. H. G., Arrindell W. A. (2003): Factors of perceived parental rearing styles: The EMBU-C examined in a sample of Dutch primary school children. Personality and Individual Differences 2003; 34: 503–519. Minuchin, S., Rosman, B.L., and Baker, L. (1978). Psychosomatic families: Anorexia nervosa in context. Cambridge: Harvard University Press. Napier, A. Y. (2000): A törékeny kapcsolat. Budapest: Animula Kiadó Overbeek G., ten Have M., Vollebergh W., de Graaf R. (2007): Parental lack of care and overprotection: Longitudinal associations with DSM-III-R disorders. Social Psychiatry and Psychiatric Epidemiology; 42(2): 87-93. Pakier, T. (2003). The relationship between parental bonding and disordered eating patterns in a non-clinical adolescent population. Dissertation Abstracts International: Section B: The Sciences and Engineering, 64(3-B), 1479.
23
Parker G., Tupling H., Brown, L. B. (1979): A parental bonding instrument. British Journal of Psychiatry; 52: 1-11. Parker, G. (1978). The bonds of depression. Sydney: Angus & Robertson Parker, G. (1979a). Parental characteristics in relation to depressive disorder. British Journal of Psychiatry, 134, 138-147. Parker, G. (1979b). Parental characteristics in relation to depressive disorders. British Journal of Psychiatry, 134, 138-147. Parker, G. (1979c). Reported parental characteristics in relation to trait depression and anxiety levels in a non-clinical group. Australian and New Zealand Journal of Psychiatry, 13(3), 260-264. Parker, G. (1979d). Reported parental characteristics of agoraphobics and social 92phobic’s. British Journal of Psychiatry, 135, 555-660. Parker, G. (1981). Parental representations of patients with anxiety neurosis. Acta Psychiatrica Scandinavica, 63, 33-36. Parker, G. (1982). Parental representations and affective symptoms: Examination for a hereditary link. British Journal of Medical Psychology, 55, 57-61. Parker, G. (1983a). Parental overprotection A risk factor in psychosocial development. New York, Grune & Stratton. Parker, G. (1983b). Parental ’affectionless control’ as an antecedent to adult depression: A risk factor delineated. Archives of General Psychiatry, 40, 956-960. Parker, G. (1993). Parental rearing style: examining for links with personality vulnerability factors for depression. Social Psychiatry and Psychiatric Epidemiology, 28, 97-100. Parker, G., & Lipscombe, P. (1979a). Parental characteristics of Jews and Greeks in Australia. Australian and New Zealand Journal of Psychiatry, 13(3), 225-229. Parker, G., & Lipscombe, P. (1979b). Parental overprotection and asthma. Journal of Psychosomatic Research, 23(5), 295-299. Parker, G., & Lipscombe, P. (1981). Influence on maternal overprotection. British Journal of Psychiatry, 138, 303-311. Parker, G., Fairley, M., Greenwood, J., Jurd, S., & Silove, D. (1982). Parental representations of schizophrenics and their association with onset and course of schizophrenia. British Journal of Psychiatry, 141, 573-581. Parker, G., Roussos, J., Mitchell, P., & Wilhelm, K. (1997). Distinguishing psychotic depression from melancholia. Journal of Affective Disorders, 42(2-3), 155-167. Péley B. (2002). A játékról, ami komoly dolog... Serdülő- és gyermekpszichoterápia. 2:132-199.
24
Penelo E., Viladrich C., Domènech J. M. (2010): Perceived parental rearing style in childhood: internal structure and concurrent validity on the Egna Minnen Beträffande Uppfostran—Child Version in clinical settings. Comprehensive Psychiatry; 51: 434– 442. Perris, C., Arrindell, W. A., & Eisemann, M. (eds).(1994). Parenting and Psychopathology. Chichester: Wiley, 1994. Perris C., Jacobsson L., Lindstrom H., Von Knorring L., Perris H. (1980): Development of a new inventory for assessing memories of parental rearing behaviour. Acta Psychiatrica Scandinacica; 61: 265-274. Pomerantz, E. M., & Eaton, M. M. (2001). Maternal intrusive support in the academic context: transactional socialization processes. Developmental Psychology, 37(2).174-86. Pomerantz, E. M., Moorman, E. A., & Litwack, S. D. (2007). The how, whom, and why of parents’ involvement in children’s schooling: More is not necessarily better. Review of Educational Research, 77, 373-410. Ranschburg J. (1998). Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban. Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó. Rüedi, J.: (1998): Bevezetés az individuálpszichológiai pedagógiába : Adler elmélete a nevelés gyakorlatában. Budapest: Animula. Sanders, K.Y. (2006): Overprotection and lowered expectations of persons with disabilities: The unforeseen consequences. Work: Journal of Prevention, Assessment & Rehabilitation, 27(2), 181-188. Schwartz, D. A; Waldron, R. (1963). Overprotection in the psychiatric hospital. Psychiatric Quarterly, 37(2), 282-296. Sebald, H. (1976): Momism: the silent desease of America. Chicago: Nelson Hall. Shu, B. C., Chang, Y.-Y., Lee, F.-Y., Tzeng, D.-S., Lin, H.-Y., Lung, F.-W. (2007). Parental attachment, premorbid personality, and mental health in young males with hyperventilation syndrome. Psychiatry Research, 153(2), 163-170. Slade, A. (2006). Reflective parenting programs: Theory and development. Psychoanalytic Inquiry, 26, 640-657. Spitz, R. A. (1951). The Psychogenic Diseases in Infancy – An Attempt at their Etiologic Classification. Psychoanalytic Study of the Child, 6:255-275. Stierlin, H. (1974). Family theory: bevezetés. In: Burton, A. (szerk). Operational theories of personality. New York: Brunner/Mazel. Strecker, E. A. (1946). Their Mothers and Sons: The psychiatrist examines an american problem. New York: J. B. Lippincott Company
25
Tereno, S., Soares, I., Martins, C., Celani, M., and Sampaio, D. (2008). Attachment styles, memories of parental rearing and therapeutic bond: A study with eating disordered patients, their parents and therapists. European Eating Disorders Review, 16, 49-58. Thomasgard, M. (1996). Differences in health care utilization between parents who perceive their child as vulnerable versus overprotective parents. Clinical Pediatrics. 35, 303-308. Thomasgard, M. (1998): Parental perceptions of child vulnerability, overprotection, and parental psychological characteristics. Child Psychiatry & Human Development, 28(4), 223240. Thomasgard, M., & Metz, P. W. (1993). Parental overprotection revisited. Child Psychiatry and Human Development, 24, 67-80. Thomasgard, M., & Metz, P. W. (1995). The vulnerable child syndrome revisited. Developmental and Behavioral Pediatrics, 16, 47-53. Thomasgard, M., & Metz, P. W. (1996). The 2-year stability of parental perceptions of child vulnerability and parental overprotection. Journal of Developmental & Behavioral Pediatrics, 17, 222-228. Thomasgard, M., & Metz, P. W. (1997). Parental overprotection and its relation to perceived child vulnerability. American Journal of Orthopsychiatry, 67, 330-335. Thomasgard, M., & Metz, P. W. (1999). Parent-child relationship disorders: what do the child vulnerability scale and the parent protection scale measure? Clinical Pediatrics, 38, 347-356. Thomasgard, M., Metz, P. W., Edelbrock, C., & Shonkoff, J. P. (1995). Parent-child relationship disorders. Part I: Parental overprotection and the development of the Parent Protection Scale. Developmental and Behavioral Pediatrics, 16, 244-250. Thomasgard, M., Shonkoff, J., Metz, P., & Edelbrock, C. (1995). Parent-child relationship disorders: Part II. The vulnerable child syndrome and its relation to parental overprotection. Journal of Developmental & Behavioral Pediatrics, 16, 251-256. Thompson, S. C., Galbraith, M., Thomas, C., Swan, J., & Vrungos, S. (2002). Caregivers of stroke patient family members: Behavioral and attitudinal indicators of overprotective care. Psychology & Health, 17(3), 297-312. Turco, R. (2006). Commentary on Khalid and Olsson's "Suicide Bombing: A Psychodynamic View". Journal of the American Academy of Psychoanalysis & Dynamic Psychiatry. 34(3).531-534. Twemlow S. W., & Sacco, F. C. (2012). Miért nem működnek az iskolai bántalmazás-ellenes programok. Budapest: Flaccus. Ungar, M. (2007). Too safe for their own good: How risk and responsibility help teens thrive. Toronto, Canada: McClelland & Stewart. Ungar, M. (2009). Overprotective Parenting: Helping Parents Provide Children the Right Amount of Risk and Responsibility. The American Journal of Family Therapy, 37(3), 258-271.
26
Vajda Zs., & Kósa É. (szerk.).(2005). Neveléslélektan. Budapest: Osiris. Winnicott, D. W. (1967). Mirror-role of the mother and family in child developement. In P. Lomas (szerk.) (1967). The Predicament of the Family: A Psycho-Analytical Symposium. London, Hogarth Press, 26-33. Wylie, P. (1955). Generation of vipers. London: Muller. Zsolnai J. (1995). Az értékközvetítő és képességfejlesztő pedagógia. Budapest : ÉKP Központ, Holnap, Tárogató.
További, a fentiekben nem hivatkozott, a disszertációhoz kapcsolódó saját közlemények listája Csomortáni D. Z. (2012): A szülői túlvédés pszichoanalitikus elméletei. In: Nagy Melinda (szerk.): A Selye János Egyetem 2012-es "Művelődés-Identitás-Egészség" Nemzetközi Tudományos Konferenciájának Tanulmánykötete. Komárom: Selye János Egyetem, pp. 599-613. Csomortáni D. Z. (2013): A szülői túlvédés hatásainak mérése óvodáskorú és idősebb gyermekek esetén. In: Kurucz R. (szerk.): Hidak és párhuzamok. A 175 éves közép-európai és magyarországi óvóképzés történetében. Szekszárd: Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar, pp. 207-225. Csomortáni D. Z. (2014): Ártalmas gondoskodás: A pszichológiai túlvédés pszichoanalitikus kiindulású elméletei. PSZICHOTERÁPIA 23:(1) pp. 13-19.
További, a fentiekben nem hivatkozott egyéb saját közlemények listája Csomortáni D. Z. (2009): Egy reneszánsz egyéniség a XX. századi magyar pszichológiában: Várkonyi Hildebrand Dezső élete és munkássága. In: Szokolszky Ágnes (szerk.): A lélektan 80 éves története a Szegedi Egyetemen 1929-2009. Szeged: JATEPress Szegedi Egyetemi Kiadó, pp. 45-71. Csomortáni D. Z. (2013): Resztoratív módszerek használata a szociálpedagógiai munkában. In: Dombi Alice, Dombi Mária (szerk.): Fejezetek a szociálpedagógia köréből. Szeged: Universitas Szeged Kiadó, 2013. pp. 173-202. Csomortáni D. Z. (2013): Mentalizáció-alapú felkészítés a Szegedi Tudományegyetem pedagógusképzésében. In: Jana Duhovicova, Zuzana Babulicova, Hana Zelena (szerk.) Pedagogické a psychologické aspekty edukácie. Konferencia helye, ideje: Nyitra, Szlovákia, 2013.10.08-2013.10.09. Nyitra: Pedagogická fakulta Univerzita Konstantína Filozofa v Nitre, 2013. pp. 521-534.
27
Csomortáni D. Z. (2014): Mentalizáló kommunikációval a békétlen egyénektől a békés közösségekig. In: Dombi Alice, Dombi Mária (szerk.): Pedagogikum és kommunikáció. Szeged: Universitas Szeged Kiadó, 2014. pp. 121-136. Kecskeméti M., Csomortáni D. Z., Petróczi E., Polyák F., Tóth Gy. (2012): Resztoratív eljárások az osztályban. ÚJ PEDAGÓGIAI SZEMLE 62(7-8):158-173. Csomortáni D. Z., Rácz Zs. (2014): Értelem és érzelem hálójában - Mentalizáció alapú párterápiás beavatkozások elméletben és gyakorlatban. PARADIGMA: CSALÁD- ÉS PÁRTERÁPIÁS MAGAZIN, A MAGYAR CSALÁDTERÁPIÁS EGYESŰLET KIADVÁNYA 2:(1) pp. 42-45.
28
Melléklet – ADATLAP - a doktori értekezés nyilvánosságra hozatalához I. A doktori értekezés adatai A szerző neve: Csomortáni Domokos Zoltán A doktori értekezés címe és alcíme: Túl jó / elég rossz szülők. A pszichológiai túlvédés okai, jellemzői, következményei és kezelési lehetőségei. A doktori iskola neve: ELTE PPK Neveléstudományi Doktori Iskola A doktori iskolán belüli doktori program neve: nincs meghatározva A témavezető neve és tudományos fokozata: 1. Dr. Demetrovics Zsolt, DSc, egyetemi tanár 2. Dr. Mesterházi Zsuzsa, CSc, professor emeritus A témavezetők munkahelye: ELTE PPK MTMT-azonosító: 10028777 DOI-azonosító: 10.15476/ELTE.2014.064 II. Nyilatkozatok 1. A doktori értekezés szerzőjeként a) hozzájárulok, hogy a doktori fokozat megszerzését követően a doktori értekezésem és a tézisek nyilvánosságra kerüljenek az ELTE Digitális Intézményi Tudástárban. Felhatalmazom a NN Doktori Iskola hivatalának ügyintézőjét NN-t, hogy az értekezést és a téziseket feltöltse az ELTE Digitális Intézményi Tudástárba, és ennek során kitöltse a feltöltéshez szükséges nyilatkozatokat. b) kérem, hogy a mellékelt kérelemben részletezett szabadalmi, illetőleg oltalmi bejelentés közzétételéig a doktori értekezést ne bocsássák nyilvánosságra az Egyetemi Könyvtárban és az ELTE Digitális Intézményi Tudástárban; c) kérem, hogy a nemzetbiztonsági okból minősített adatot tartalmazó doktori értekezést a minősítés (dátum)-ig tartó időtartama alatt ne bocsássák nyilvánosságra az Egyetemi Könyvtárban és az ELTE Digitális Intézményi Tudástárban; d) kérem, hogy a mű kiadására vonatkozó mellékelt kiadó szerződésre tekintettel a doktori értekezést a könyv megjelenéséig ne bocsássák nyilvánosságra az Egyetemi Könyvtárban, és az ELTE Digitális Intézményi Tudástárban csak a könyv bibliográfiai adatait tegyék közzé. Ha a könyv a fokozatszerzést követőn egy évig nem jelenik meg, hozzájárulok, hogy a doktori értekezésem és a tézisek nyilvánosságra kerüljenek az Egyetemi Könyvtárban és az ELTE Digitális Intézményi Tudástárban. 2. A doktori értekezés szerzőjeként kijelentem, hogy a) a ELTE Digitális Intézményi Tudástárba feltöltendő doktori értekezés és a tézisek saját eredeti, önálló szellemi munkám és legjobb tudomásom szerint nem sértem vele senki szerzői jogait; b) a doktori értekezés és a tézisek nyomtatott változatai és az elektronikus adathordozón benyújtott tartalmak (szöveg és ábrák) mindenben megegyeznek. 3. A doktori értekezés szerzőjeként hozzájárulok a doktori értekezés és a tézisek szövegének plágiumkereső adatbázisba helyezéséhez és plágiumellenőrző vizsgálatok lefuttatásához. Kelt: Budapest, 2014. december 18. ________________________________ a doktori értekezés szerzőjének aláírása
29
