A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának válaszai az ajánlattevők által feltett kérdésekre 2013. december 23. ·
Az ajánlattételi felhívásban 62. sorszámon szereplő "Tehergépkocsivezető C, C+E kategória + mezőgazdasági vontatóvezető T kategória + tehergépkocsivezetői alapképesítés" képzésnél a C+E kategória magába foglalja a T kategóriát is. Ezáltal a C+E kategória megszerzése után az a mezőgazdasági vontató + kettő nehézpótkocsi vezethető. A jogszabály alapján: - A "C+E" kombinált kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még a "B+E", a "C1+E", a "D1+E" és a "D+E" kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény (feltéve, hogy a vezetői engedély a vonójármű kategóriájára érvényes), valamint - az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig - a mezőgazdasági vontató két nehéz pótkocsival (ez a T kategória), a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű. - A "T" kategória fogalma: Nemzeti kategória: mezőgazdasági vontató és két nehéz pótkocsi, lassú jármű és pótkocsi. - Mezőgazdasági vontató: mezőgazdasági munka végzésére készült, de pótkocsi vontatására is alkalmas, rakfelület nélküli olyan jármű, amelyet beépített erőgép hajt és sík úton önerejéből 40 km/óra sebességnél gyorsabban haladni képes. Válasz: A szakmai indoklást a Munkaügyi Központ elfogadja, külön a T kategóriát nem kell szerepeltetni. Viszont a képzés kiírását elsősorban a mezőgazdasági vontató, illetve kombájn vezetéséhez értő álláskeresők iránti munkaerő-piaci kereslet indokolta, ezért a Munkaügyi Központ elvárja, hogy ilyen irányú gyakorlati képzés is beépítésre kerüljön. Kérjük, hogy az ajánlat benyújtásánál ezt minden ajánlattevő vegye figyelembe, különös tekintettel a gyakorlati óraszámok tervezésénél! 2014. január 2. ·
Ajánlatot szeretnénk benyújtani a képzési jegyzék 45. sorszámán szereplő bácsalmási helyszínű szociális gondozó és ápoló, valamint az 50. soron szereplő bajai helyszínű szociális gondozó és ápoló képzésekre. A bácsalmási, illetve a bajai kórházon felül mindkét képzés másik külső gyakorló helyéül a Bácsborsódi "Őszi Napfény" Integrált Szociális Intézményt jelölnénk meg. A tanfolyamra járó hallgatók utaztatása a fentiek alapján hogyan történne? Erről a képző intézmény gondoskodna, vagy a munkaügyi központ támogatná az esetleges utaztatást is? Válasz: A Munkaügyi Központ a felhívásban szereplő helyszíneken kéri a tanfolyamok megvalósítását. Amennyiben az ajánlattevő ettől a helyszíntől eltér, azt kérjük megindokolni. Az indoklás elfogadása esetén az ajánlat nem kerül kizárásra. Az eltérő helyszín elfogadása esetén, amennyiben a Munkaügyi Központ a képző intézménnyel megállapodást köt, a támogatott álláskeresők részére kedvezményes utazás biztosított.
·
A 28. sorszámon szereplő Hulladékválogató és –feldolgozó képzés tekintetében az egyik külső gyakorlóhely helyszíne eltérne a képzés fő helyszínétől. (Jánoshalma helyett a gyakorlat egy részét Kiskunhalason töltenék) Lehetőségünk van-e más városban/településen tartani a gyakorlati órák bizonyos részét, vagy minden képzés helyszínéül kizárólag az Önök által megadott helyszínen tartható a képzés?
Válasz: A Munkaügyi Központ a felhívásban szereplő helyszíneken kéri a tanfolyamok megvalósítását. Amennyiben az ajánlattevő ettől a helyszíntől eltér, azt kérjük megindokolni. Az indoklás elfogadása esetén az ajánlat nem kerül kizárásra. Az eltérő helyszín elfogadása esetén, amennyiben a Munkaügyi Központ a képző intézménnyel megállapodást köt, a támogatott álláskeresők részére kedvezményes utazás biztosított. ·
A képzési programok jegyzékében az Élelmiszer- és vegyi áru és gyógynövény eladó képzés pénztárgépkezelő képzéssel együtt került feltüntetésre. Sajnos a pénztárgépkezelő képzés nem szerepel a képző nyilvántartásában. Hogyan pótolhatnánk ezt a hiányosságot, illetve milyen módon adhatjuk be az ajánlattételi dokumentációt erre a képzésre? Válasz: változott! L. a január 7-i válasznál.
·
Az eddigi tapasztalatok alapján a pénzügyi, gazdasági vonalú tanfolyamok elméleti, valamint gyakorlati óraszáma heti 30 óra volt. A mostani képzési jegyzékben a gyakorlati óraszámnál heti 40 óra van feltüntetve. Véleményünk szerint ez a gyakorlati óraszám igen magas. A gyakorlati oktatás is rendkívül elmélet igényes, így szakmai nehézséget jelentene mind a pedagógusok, mind a hallgatók számára. Az ajánlattételi dokumentáció elutasítását eredményezné, amennyiben a megszokott napi 6 órát vennénk alapul? Válasz: Köszönjük az észrevételt, a szakmai indoklást elfogadjuk. A felhívás 1. számú mellékletének 25. 26. 29. 30. 38. 39. 40. 67. és 68. során szereplő képzések esetében hozzájárulunk a heti 30 órás gyakorlati képzéshez, kérjük a tisztelt ajánlattevőket, hogy ajánlataikat eszerint adják be.
2014. január 6. ·
Az indítani tervezett képzések listáján szereplő 17,18,19,sorszámú képzések esetén nincs megjelölve milyen gépcsoportra kérik a hatósági felkészítést és vizsgát. Vagy a leírtak azt jelentik, hogy kizárólag OKJ-s képzést tartalmaz a kiírás? Válasz: Köszönjük az észrevételt, a jelzett földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő képzések esetében az ajánlatokat kérjük kiegészíteni a Hidraulikus rakodók, homlokrakodók, forgórakodók, teleszkópos rakodók (4511) gépcsoportra történő felkészítéssel és hatósági vizsgával!
2014. január 7. ·
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja által, 2013. december 21.-én közzétett képzési ajánlattételi felhívásába az Élelmiszer-, vegyi áru és gyógynövény eladó képzés "nem OKJ-s" pénztárgépkezelő képzéssel együtt került fel, pedig az OKJ-s rész is tartalmazza a pénztárgépkezelést. Válasz: Igen, a 10025-12 A kereskedelmi egység működtetése nevű modul valóban tartalmazza a pénztárgépkezelést, az OKJ bizonyítvány önmagában elég a bolti pénztárosi munkakör betöltésére is. Ezért a Munkaügyi Központ az 1. melléklet 10-16. során szereplő képzésekre az alábbiak szerint kéri benyújtani az ajánlatokat: Élelmiszer- és vegyi áru és gyógynövény eladó
32 341 01
óraszám intervallum
480-720
elm. 30-40 gyak. 40
2014. január 8. Munkaügyi Központ: A felhívás 1. mellékletének 27. során szereplő gyártósori összeszerelő képzéssel kapcsolatban az igényt bejelentő Johnson Controls Kft. közölte, hogy sürgős munkaerőigénye miatt a felhívásban megjelölt 460-500 órás intervallumot csökkenteni szeretné. Az ajánlatot a Johnson Controls Kft. képviselőjével történt előzetes egyeztetés után kérjük benyújtani. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------·
Kérdésünk a kötelezően beépítendő 6 órás „környezeti, fenntarthatósági ismeretek” elsajátítására vonatkozó modullal kapcsolatos. Fenti modul az intézmény nyilvántartásában külön NEM szerepel, mivel az új OKJ-s képzéseink vonatkozásában, képzési programjainkat úgy állítottuk össze, hogy ezen modul az OKJ-s képzési részen belül külön tananyagegységként szerepel. Ennek alapján merülnek fel a kérdéseink a képzési adatlap kitöltésére vonatkozóan. Az adatlap óraleosztásának ismertetésénél ebben a formában jól gondoljuk-e, hogy a környezeti, fenntarthatósági ismeretek modul, NEM az „egyéb modulok” megnevezésű táblázatban kell szerepeltetnünk, hanem az OKJ szerinti szakmai követelmény modulok elnevezésű táblázatban olyan formán, hogy az OKJ-s modulok elméleti és gyakorlati óraszámának arányába ez ne számítson bele. A költségkalkulációban pedig ilyen formában az 1. pont elméleti képzésének kalkulációjánál számoljuk?
Válasz: Igen, elfogadható az OKJ-s programon belüli modul is. Az NMH erre vonatkozó állásfoglalása a további kérdéseknél olvasható. ·
Intézményünknél a környezeti, fenntarthatósági ismeretek modul az alábbi néven van nyilvántartásba véve a FINY-ben: Környezettudatos életmód
Egyéb, más ágazatba nem sorolható képesítések
890020
Ezzel kapcsolatban az alábbi kérdésekre várjuk szíves válaszukat. 1) az adatlapon a nyilvántartásba vett néven vagy a felhívásban szereplő megnevezéssel írjuk a modult? 2) ezt a 6 órát az „Egyéb modulok” között kell szerepeltetni az adatlapon? 3) A modul költségét a költségkalkuláció 1.b) részének első sorában kell feltüntetni? Válasz: A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja elfogadja azt az ajánlatot is, ahol az ajánlattevő az 1/b pontban szerepelteti a környezetvédelmi modult. A fenti két kérdéssel kapcsolatosan az NMH állásfoglalása a további kérdéseknél olvasható. A Nemzeti Munkaügyi Hivatalhoz beérkezett kérdések és az arra adott válaszok ·
Szabolcs-Szatmár-Megyei Munkaügyi Központ 2013. év végén megjelent ajánlattételi felhívásban szerepelő képzések közül C+CE+ Gki hatósági képzésekre szeretnék ajánlatot tenni. Az lenne a kérdésem, hogy a 6 órás környezeti fenntarthatósági ismeretek elsajátítására vonatkozó modul, a hatósági képzés esetében, hogyan kapcsolható a képzés óraszámához. A "C" kategóriás képzés esetében a tantermi foglalkozások száma 80 óra járművezetési gyakorlat 29 óra és 1 vizsgaóra. Az NKH által 2013. szeptember 1-én kiadott tanterv és útmutató szerint „Járművezetés
elmélete”, a „Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek”, a „Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás” és a „Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés” tantárgyak összes (együttes) óraszáma minimálisan 68 óra, a „Minimálisan kötelező óra-szám” az egyes tantárgyakra minimálisan fordítandó óraszámokat jelölik. A maradék 12 órát az iskolavezető szabad döntése szerint a fent nevezet modulok közül kell megtartani. A kérdésem arra irányulna, hogy mivel a "Járművezetés elmélete" tantárgy/modul NKH szerinti képzési programja is tartalmaz környeztvédelmi, környezeti fenntarthatósági ismeretekre utaló és kapcsolódó ismereteket, ezért az Önök által kért 6 órás modul nem sorolható-e bele a Járművezetési elméletek modul környezetvédelemmel kapcsolatos részében? Teljes mértékben elfogadhatónak tartjuk a szabad sávon belül teljesíteni a 6 órás modulra vonatkozó követelményt. ·
a 6 órás környezeti fenntarthatósági ismeretek modult a költségkalkuláció melyik során kell szerepeltetni? 1. a.) (OKJ-s képzés) esetén: attól függ, hogy a képző elméleti képzés, vagy gyakorlati képzés során kívánja elsajátíttatni a modulban szereplő ismereteket. (Az SZVK szerinti elmélet/gyakorlat arányába semmiképpen sem kell figyelembe venni.) 4.) (Járművezetési, stb. képzés) esetén: attól függ, hogy a képző elméleti képzés, vagy gyakorlati képzés során kívánja elsajátíttatni a modulban szereplő ismereteket.
·
Az ajánlattételi felhívás 3.sz. mellékletében (Költségkalkuláció a teljes képzési programra) melyik soron kell szerepeltetnünk a környezeti, fenntarhatósági ismeretek elsajátítására vonatkozó modul óraszámát? lásd, előző kérdés
Minden képzési programhoz hozzá kell csatolni a 6 órás „környezeti fenntarthatósági ismeretek” modult, melynek óraszámát a munkaügyi központ által meghatározott képzési óraszámon felül kell a képzésbe beépíteni. ·
A 6 óra lehet része a képzés szakmai és vizsgakövetelményei szerint elkészített képzési programnak, annak ellenére, hogy az SZVK nem tartalmaz ilyen modult? igen, az SZVK csak a kötelező tartalmi elemeket határozza meg, további modulok beépítését ismereteink szerint nem tiltja jogszabály. Ha része lehet a képzési programnak, az elmélet gyakorlat arányába bele kell-e számítani? nem, ez az ajánlattételi felhívás 3. sz. mellékletében megjegyzésként megtalálható.
Ebben az esetben az „Adatlap a képzési programról” dokumentum 3. oldalán lévő modulos táblázat „ OKJ szerinti szakmai követelmény modulok megnevezése, száma” oszlopban önálló modulként kell feltüntetni? nem, ezt inkább a NEM OKJ szerinti szakmai modulok táblázatában célszerű szerepeltetni.
Ha része a képzési programnak, erre a modulra a költségeket a „Költségkalkuláció a teljes képzési programra” adatlap „1.a.) állam által elismert, az OKJ-ban szereplő képzés esetén ( R. 1. 1.§ (1) bek. a) és d) pont)” elméleti vagy gyakorlati képzési óraszámok között kell feltüntetni? 1. a.) (OKJ-s képzés) esetén: attól függ, hogy a képző elméleti képzés, vagy gyakorlati képzés során kívánja elsajátíttatni a modulban szereplő ismereteket. (Az SZVK szerinti elmélet/gyakorlat arányába semmiképpen sem kell figyelembe venni.)
Ha nem része a képzési programnak, az „Adatlap a képzési programról” dokumentum 3. oldalán lévő modulos táblázat „Egyéb modulok” részében kell a 6 órát feltüntetni? az akkreditált nem OKJ-s programok kivételével a képzési program része kell legyen. Az akkreditált nem OKJ-s programok esetében külön bejelentett „D” képzési körbe tartozó programként lehet csak megvalósítani, ez esetben az Egyéb moduloknál szerepeltethető, de valójában önálló képzés.
Ha nem ilyen néven, de gyakorlatilag ugyanilyen tartalommal szerepel a nyilvántartásban képzés (Környezetvédelmi és környezetgazdálkodási ismeretek), az elfogadható-e? Az akkreditált nem OKJ-s programok esetében igen, egyébként a képzési programba kell beépíteni a modult.
Ha nem része a képzési programnak, erre a modulra a költségeket a „Költségkalkuláció a teljes képzési programra” adatlap 1/b pontjába [nem akkreditált/nem engedélyezett (2013.08.31-én nyilvántartásban szereplő, ÁFA köteles) képzési program (programrészenként)] soron kell tervezni? igen, ez az előző kérdésekben is érintett, akkreditált nem OKJ-s programok kiegészítéseként lehet szükséges, minden egyéb esetben a modul beépíthető a képzési programba.
Egyéb: A jegyzékre kerülésnek nem feltétele az engedély megléte, csak az eljárás megindítása. A képzés indításának, illetve az együttműködési megállapodás megkötésének időpontjára a képzőnek rendelkeznie kell az adott képzési programra vonatkozó felnőttképzési engedéllyel (kivéve az Fktv. 30. §-ban foglalt eseteket).
A képző nyilatkozatban, vagy a képzés adatlapján jelzi, hogy a benyújtott képzés programja már tartalmaz 6 (vagy több) órás környezetvédelmi fenntarthatósági ismeretek modult, tananyagot. A több képző általi felvetést teljesen életszerűnek tartom, már a korábbi ajánlattételek alkalmával is előfordult. A kiírásunk nem tartalmaz konkrét követelményt a modul tartalmával kapcsolatban, tehát a témakörbe sok minden belefér.
Mivel a kiírás „környezeti, fenntarthatósági ismeretek”modult kér, ha a képzési programban szerepel olyan modul, amelynek a megnevezésében szerepel a környezet, környezeti vagy a környezetvédelem, vagy környezetvédelmi, és a fenntarthatóság kifejezés, és a modul legalább 6 órás, véleményem szerint elfogadható. Fölösleges redundanciát nem írhatunk elő. Más a helyzet a tananyaggal, ha a modul nevében ezek a kifejezések nem szerepelnek, a tananyag egyértelműen nem azonosítható, és annak óraszáma sem. A probléma igazából csak akkreditált, nem OKJ-s programoknál jelentkezhet, hiszen az OKJs programok bővíthetőek egy ilyen modullal, akár a 2013. 08. 31-i nyilvántartásban szerepelnek, akár újonnan engedélyezettek.
FIGYELEM! Az új Fktv. alapján engedélyezett képzési program esetében, amennyiben az engedélyezett programban még nem szerepel a 6 órás „környezeti, fenntarthatósági ismeretek” modul, az engedélyezést követően a képző intézmény saját hatáskörében módosíthatja a képzési programot, melyet nem kell újra engedélyeztetnie, csak szakértővel újra minősíttetnie szükséges (393/3013. (XI. 12.) Korm. rendelet 15. § (2) – (3) bekezdés). A 2013. augusztus 31. napon a nyilvántartásban szereplő új OKJ-s program ugyancsak kiegészíthető az adott modullal. A „D” képzési körbe történő engedélyeztetés kizárólag az akkreditált, nem OKJ-s programokkal történő ajánlattevés esetében indokolt!!! Nemzeti Munkaügyi Hivatal 2014. január 7.
Utolsó frissítés: 2014. január 8. Csapó László