Nagymányok Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (11.25.) önkormányzati rendelete a kötelező települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról
Nagymányok Város Önkonnányzatának Képviselő-testülete a hulladékokról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 35. § a)-g) és 88. § (4) bekezdés a), b), d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és Magyarország helyi önkonnányzatairól szóló 201 l. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 19. pontjában foglalt feladatkfüében eljárva a következőket rendeli el: 1. fejezet ÁLTALÁ NOS RENDELKEZÉSEK
1. A rendelet célja, hatálya
1. §. ( 1) Jelen rendelet célja: a) Nagymányok város lakosságának egészségvédelme, a város természeti és épített környezetének megóvása, a környezettudatos magatartás kialakítása a hulladékgazdálkodás eszközeivel; b) a hulladék által okozott terhelések minimalizálása, a település szennyezettségének elkerülése érdekében a képződött hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése, a keletkező hulladék minél nagyobb arányú hasznosítása, a hulladék környezetkímélő ártalmatlanítása. (2) A rendelet céljának elérése érdekében a város közigazgatási területén minden tevékenységet úgy kell gyakorolni, hogy a) a település környezetét a lehető legkisebb mértékben terhelje, illetve a környezet terhelése és igénybevétele csökkenjen; b) biztosítsa a keletkező hulladék mennyiségének és minőségének megfelelő kezelését, hasznosítását, ártalmatlanítását. (3) Nagymányok Város Önkonnányzat Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodási célok elérése érdekében érvényesíti a hulladékokról szóló 2012. évi CLXXXV. törvényben (a továbbiakban: Ht.) foglalt alapelveket, meghatározza a hulladékgazdálkodás körében a hatáskörébe tartozó kérdésekben a hulladék-gazdálkodás általános követelményeit, az érintettek jogait és kötelezettségeit. 2. §.(1) Nagymányok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék rendszeres összegyűjtéséről, elszállításáról és ártalmatlanításáról kötelező helyi közszolgáltatás útján gondoskodik. (2) A kötelező helyi közszolgáltatás Nagymányok város egész közigazgatási területére kiterjed. II. fejezet A KÖ ZSZOLGÁ LTATÁ S IGÉNYBEVÉTELE, TARTALMA
2. A kiizszolgáltatás igénybevételi kötelezettsége
3. § (1)A város közigazgatási területén lévő valamennyi ingatlan tulajdonosa, tulajdonosi közössége, használója, kezelője, önkormányzati tulajdonú lakás- és helyiség bérlője (a továbbiakban együtt: tulajdonos) az ingatlanon keletkező, illetve felgyülemlő települési szilárd hulladék összegyűjtéséről, elszállításáról, ártalmatlanításáról az e rendelet szerint szervezett kötelező közszolgáltatás igénybevétele útján köteles gondoskodni. (2) A Közszolgáltató jogosult a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással összefüggő személyes adatok (természetes személyazonosító adatok, lakcím) kezelésére a közszolgáltatás teljesítése érdekében. A személyes adat kezelése során az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárni. (3) Szüneteltethető a szolgáltatás igénybevétele a közszolgáltatás igénybevételére egész -·
évben kötelezett ingatlanhasználó számára - a bejelentéstől számított legfeljebb egv év időtartamra, ha a tárolóedényt egyedül használó, írásbeli közszolgáltatási szerződéssel rendelkező ingatlanhasználó két naptári hónapnál hosszabb ideig az ingatlant nem használja és az üresedés várható időtartamát - legkésőbb a szünetelés megkezdését megelőző 8
munkanappal bezárólag - a Közszolgáltató részére írásban adott nyilatkozattal. fáxon. levél vagy e-mail formájában·- bejelenti a Közszolgáltatónak.
(4) Gazdálkodó szervezet a termelési hulladékot elkülönítetten kell gyűjtse. A tennelési hulladékra a termelési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzéséről szóló konnányrendelet előírásait kell alkalmazni. A nem természetes személy ingatlantulajdonos, azaz a jogi személy, illetve a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság a háztartási hulladékhoz hasonló hulladék részét képező vegyes hulladékot, amely az érintett ingatlan területén az elkülönített hulladékgyüjtésből visszamarad, a közszolgáltatónak köteles átadni. (5) Az ingatlantulajdonos, akinek ingatlanán közszolgáltatás körébe tattozó hulladék keletkezik, de az ingatlana egyidejűleg gazdálkodó szervezet cégnyilvántartásban bejegyzett székhelyéül, telephelyéül, vagy fióktelepéül is szolgál, köteles a közszolgáltatás körébe tartozó hulladékát a gazdálkodó szervezetnek az ingatlanon folytatott gazdasági tevékenysége során keletkezett hulladéktól elkülönítetten gyüjteni. E hulladék kezelésére is köteles a közszolgáltatást igénybe venni. (6) A helyi kötelező közszolgáltatással kapcsolatos szerződéses jogviszony létrejötte esetén a közszolgáltatás megszervezéséhez és a díjszámláláshoz szükséges adatokat a szerződés írásba foglalásának bánnely okból történő elmaradása esetén az ingatlantulajdonos köteles a rendelet 1. függelékét képező Adatbejelentő lap felhasználásával bejelenteni a Közszolgáltatónak. (7) Ha a gazdálkodó szervezet a közszolgáltatást az előírások ellenére sem veszi igénybe, a Közszolgáltató a jegyzőt köteles értesíteni, és az értesítéssel egyidejűleg felhívja a gazdálkodó szervezetet az írásbeli szerződés megkötésére. (8) Azt a gazdálkodó szervezetet, amely a jegyző által vezetett nyilvántartásban nem szerepel és hulladékkezelési kötelezettségének nem tesz eleget, a jegyző felhívja a hulladék keletkezés tényének és mennyiségének bejelentésére és a szerződés megkötésére. Ha a gazdálkodó szervezet nem tesz eleget a szerződéskötésre vonatkozó kötelezettségének a Közszolgáltató által megjelölt határidőre, a Közszolgáltató a bíróságtól kérheti a szerződés létrehozását, továbbá igazolt költségeinek és kárának megtérítését (9) A rendelet előírásai nem vonatkoznak a veszélyes hulladékokra és a folyékony hulladékra. 3. A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás ellátásnak rendje
2
4. §. (1) Az e rendeletben meghatározott közszolgáltatás körébe tartozó hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi feladatokat a Képviselő-testtilet a Dél-Kom Dél-Dunántúli Kommunális Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság(7632.Pécs, Siklósi út 52.) útján látja el (a továbbiakban: Közszolgáltató). (2) A kötelező helyi közszolgáltatás körébe tartozó tevékenységet kizárólag a Közszolgáltató végezhet. 5. §.(!)Nagymányok Város Önkom1ányzata közigazgatási területén a települési szilárd hulladék kezelési közszolgáltatás körében, a Közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben, a közterületen vagy az ingatlanon összegyűjtött és a közszolgáltató rendelkezésére bocsátott települési szilárd hulladék elhelyezés céljára történő rendszeres gyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására jogosult hulladékkezelő gondoskodik a felek között létrejött közszolgáltatási szerződés alapján. (2) Az önkormányzat és a Közszolgáltató a települési hulladékkal kapcsolatos tevékenység ellátásáról részletes közszolgáltatási szerződésben állapodnak meg, amely tartalmazza a tevékenység ellátásának határnapját és időtartamát. (3) A hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevétele heti 1 (egy) alkalommal kötelező. A szállítás módjáról és idejéről, valamint annak megváltoztatásáról az ingatlantulajdonost a közszolgáltató - helyben szokásos módon - tájékoztatja. 4. Az ingatlantulajdonos jogai és kötelezettségei 6. §(l ) A hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevétele heti 1 alkalommal kötelező. (2) A szervezett közszolgáltatást igénybe vevők számára a szabványos tárolóedények használata vagy a Szolgáltató emblémájával jelzett műanyag zsák használata kötelező, kivéve a kijelölt gyűjtőponttal végzett rendszeres közszolgáltatás esetén. A kijelölt gyűjtőponton a Közszolgáltató köteles konténert elhelyezni a hulladék gyűjtése és elszállítása céljára, amelynek elszállításával eleget tesz a közszolgáltatási kötelezettségének. A választható szabványos tárolóedények felsorolását a rendelet 1. melléklete tartalmazza. (3) A begyűjtés gyakoriságának figyelembevételével a tárolóedényt úgy kell megválasztani, hogy arányos legyen a keletkező hulladék mennyiségével és a szállítás gyakoriságával, de legalább 70 liter tárolókapacitás álljon rendelkezésre ingatlanonként. A tárolóedények beszerzéséről (vásárlás, bérbevétel) az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni, kivéve a kijelölt gyűjtőpontos begyűjtőhelyek esetén, ahol a konténereket a Közszolgáltató biztosítja. (4)A 70-801 űrmértékű edény használatának feltételei a következők: • 65 év feletti és egyedül élő lakosok (önkormányzati igazolás a jogosultságról), vagy egyéni vállalkozások, amelynél kevés hulladék keletezik (boltok stb.), • ingatlanhasználó rendelkezzen edénnyel, • az ingatlanhasználó és a közszolgáltató a jogosultság igazolását követően a lakossági hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést módosítsa. (5) Az ingatlantulajdonos a gyűjtőedény kapacitásán felül közszolgáltatás körébe tartozó hulladékot nem halmozhat fel, nem semmisíthet meg, az ingatlanon keletkezett hulladékot közterületre nem helyezhet ki. (6) Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatás körébe tartozó hulladékot köteles az elszállításra való átvételig gyűjteni, és tömörítés nélkül tárolni. Elszállításra kizárólag a Közszolgáltatónak adhatja át, és kizárólag a Közszolgáltató által nyújtott szolgáltatást veheti igénybe. (7) Az ingatlantulajdonosnak a közszolgáltatás körébe taiiozó hulladékot a Közszolgáltatónak elszállítás céljából történő átadásig úgy kell gyűjtenie, hogy az mások testi épségét,
3
egészségét ne veszélyeztesse, az ingatlan környezetét ne szennyezze, az a környezetre bűzhatást ne okozzon, a közrendet és közbiztonságot ne zavai:ja. (8) A tárolóedényben nem szabad olyan anyagot elhelyezni (forró hamu, maró-, mérgező anyag, állati hulla, folyékony vagy befagyott zsiradék, gyúlékony vagy robbanó anyag, kő és épülettfümelék, nagyobb terjedelmű, súlyú tárgy, stb.), amely veszélyeztetheti a hulladékszállítással foglalkozó alkalmazott egészségét, vagy megrongálhatja a gyűjtőberendezést, illetve áitahnatlanítása során veszélyeztetheti a környezetét. (9) A tárolóedényeket szükség szerint, de legalább évente két alkalommal k i kell tisztítani és fertőtleníteni, amely az ingatlantulajdonos feladata. ( 10) A tárolóedényeket bekerített ingatlanoknál a kerítésen belül kell tárolni, azokat csak a hulladékszállítás napján lehet közterületre kitenni. Az ingatlantulajdonos köteles a tárolóedények előkészítő-, tároló helyét tisztán tartani, télen a hótól megtisztítani. A begyűjtés alkalmával szennyezett közterület tisztításáról a Közszolgáltató köteles gondoskodni. (11) Tilos a tárolóedények környékét, megközelítési útvonalát tárgyak elhelyezésével vagy parkoló gépjárművekkel oly módon elzárni, amely a tárolóedényeknek a gyakorlatban kialakult módon történő ürítését akadályozza. 7. §(!) A 2.§ (5) bekezdésében feltüntetett szüneteltetés bejelentésére csak a Közszolgáltatóval szerződéses viszonyban álló vagy meghatalmazottja jogosult. (2)Az ingatlan két naptári hónapnál hosszabb ideig történő lakatlansága esetén a szüneteltetésre vonatkozó igénybejelentés nyolc nappal a szüneteltetés lejárta előtt - írásban adott nyilatkozattal, faxon, levél vagy e-mail formájában - megismételhető, amelyet a rendelet szerinti kérelem nyomtatványon (2. függelék) köteles bejelenteni a Közszolgáltatónak. (3)A bejelentések valóságta1talmát a Közszolgáltató ellenőrizni jogosult. A szünetelés jogszerűtlen igénybevétele esetén a Közszolgáltató jogosult a szüneteltetést visszavonni. (4)Ha az ingatlan szüneteltetési időtartam lejárata előtt újból lakottá válik, annak tényét a Közszolgáltatóval szerződött fél vagy meghatalmazottja köteles legalább három nappal korábban a Közszolgáltatónak írásban adott nyilatkozattal, faxon, levél vagy e-mail formájában bejelenteni. 8. §(1) A legfeljebb egy vagy két személy által életvitelszerüen lakott, két egymás melletti, vagy egymással szemben elhelyezkedő lakóingatlanok - két családi ház, egy ikerház, sorház szomszédos lakóingatlanai a tárolóedényt együttesen használó többlakásos ingatlanok bármely két lakása - a hulladékkezelési közszolgáltatás közösen is igénybe vehető. Az ingatlantulajdonosoknak ezen szándékukról a Közszolgáltató részére írásban kell nyilatkozniuk úgynevezett befogadó nyilatkozatnak (3. függelék) a Közszolgáltató részére történő megküldésével. (2) A befogadó nyilatkozatban az ingatlantulajdonosoknak nyilatkozniuk kell arról, hogy a közös hulladéktároló edényt vagy edényeket melyik ingatlanon tárolják, és adják át elszállításra. (3)Az ingatlantulajdonosok által megküldött befogadó nyilatkozatot a Közszolgáltató felülvizsgálja, és a közszolgáltatás közös igénybevételének kedvezményéhez a Közszolgáltató jóváhagyása szükséges. (4) Gazdálkodó szervezetek esetében az egymás mellett működő gazdálkodó szervezetekre, illetve ingatlantulajdonos, és abban az ingatlanban székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezet esetén- a velük kötött egyedi szerződés alapján - alkalmazható a közszolgáltatás közös igénybevétele, amennyiben tevékenysége során háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék keletkezik, és a keletkezett hulladék mennyisége ezt lehetővé teszi. Befogadó nyilatkozatot gazdálkodó szervezet kizárólag gazdálkodó szervezet részére adhat,
4
valamint gazdálkodó szervezet attól az ingatlan tulajdonosától, amely ingatlanban a gazdasági tevékenységét folytatja, illetve egyéb gazdálkodó szervezettől is fogadhat el befogadó nyilatkozatot. 9. §. (1) A kötelező közszolgáltatásba újonnan bekapcsolódó ingatlantulajdonos a kommunális adóra történő bejelentkezését követően a Közszolgáltatónak köteles bejelenteni, hogy a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté vált. Tulajdonosváltozás esetén a bejelentési kötelezettség a régi és az új tulajdonost egyetemlegesen terheli. A bejelentés megtételéig a közszolgáltatási díjat a korábbi ingatlantulajdonos köteles megfizetni. (2) Az ingatlantulajdonos köteles írásban, 3 (három) nappal korábban bejelenteni a Közszolgáltatónak, ha ingatlanán az addig szokásos hulladékmennyiséget jelentősen meghaladó mennyiségű közszolgáltatás körébe tartozó hulladék keletkezése várható. A bejelentés alapján a Közszolgáltató köteles az ingatlantulajdonos által megjelölt időpontra, vagy időtartamra a hulladék adott mennyiségének megfelelő gyűjtéséhez, illetve elszállításához alkalmas nagyobb űrtartalmú, vagy további gyűjtőedényt, illetve a hulladék gyűjtésére alkalmas műanyagzsákot az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátani, és a többletszolgáltatást a megfelelő térítési díj megfizetése ellenében teljesíteni. (3) Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatásért díjat köteles fizetni. (4) Tilos a hulladékot: a) felhalmozni, b) a komposztálható szerves hulladékok kivételével jogosultság nélkül - házilag- feldolgozni, e) a papírhulladéknak a hagyományos tüzelésű berendezésben történő elégetése kivételével báimilyen módon megsemmisíteni. 5. A közszolgáltató jogai és kötelezettségei 10.§ (1) A Közszolgáltatónak kötelessége biztosítani, hogy a keresletnek megfelelő darabszámú és minőségű szabványos tárolóedény álljon az ingatlantulajdonos rendelkezésére. A tárolóedény a Közszolgáltatótól - előzetes megrendelés alapján - megvásárolható vagy bérbe vehető. (2) A bérbe adott tárolóedények karbantartását, felújítását és szükség szerinti kicserélését külön írásbeli szerződés alapján a Közszolgáltató végzi. Ez a szolgáltatás abban az esetben díjmentes, ha a cserét vagy a javítást a szabványosított tárolóedény rendeltetésszerű használata során bekövetkezett elhasználódás teszi szükségessé. (3) A Közszolgáltató köteles a tárolóedények kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal végezni. (4) A tárolóedényben okozott károkat a Közszolgáltató térítésmentesen köteles kijavítani, amennyiben a károkozás neki felróható okból következik be. A Közszolgáltatónak az ebből eredő karbantartási munkák, valamint a javítás időtartamára helyettesítő tárolóedényt kell biztosítania. Amennyiben a károkozás nem róható fel a Közszolgáltatónak, a használhatatlanná vált tárolóedények javítása, pótlása, illetve cseréje az ingatlantulajdonost terheli. (5) Az elhasználódott tárolóedény pótlásáról a mindenkori ingatlantulajdonosnak kell gondoskodnia. (6)A Közszolgáltató az alábbi esetekben jogosult megtagadni a hulladék elszállítására: a) az önkormányzat rendeletében előírttól eltérő tárolóedény kihelyezése esetén, b) ha a tárolóedényben a települési (kommunális) hulladék körébe nem tartozó anyag került elhelyezésre (pl. forró hamu, kő,-építési törmelék, állati tetem, maró, mérgező, anyag, elektronikai hulladék, folyékony vagy befagyott zsiradék, gyúlékony vagy robbanó anyag, nagyobb terjedelmű, súlyú tárgy), amely veszélyezteti a
5
hulladékszállítással foglalkozó alkalmazott egészségét vagy megrongálhatja a gyűjtőberendezést, illetve ártalmatlanítása során veszélyezteti a környezetet, e) a hulladék nem szabványos zárt tárolóedényben, illetve nem a Közszolgáltatótól vásárolt jelzett zsákban kerül kihelyezésre, d) a hulladék oly módon kerül kihelyezésre, hogy a tárolóedény mozgatásakor a kiszóródás veszélye fennáll (nem lezá1t illetve sérült edény) e) ha a tárolóedény körül szabálytalanul, annak mozgatást és ürítést akadályozó módon többlethulladék került kihelyezésre, f) amennyiben a tárolóedények jelzése bevetésre ketül - tárolóedények matricájának hiánya illetve sérülése esetén, (7)A Közszolgáltató jogosult megtagadni a hulladék elszállítását abban az esetben is, ha az ingatlantulajdonos kérelmére a szerződés szünetel. (8) A lakosság részére nyújtott közszolgáltatás keretében a nagydarabos hulladék (lom), szervezett gyűjtéséről és elszállításáról (lomtalanítás) évente egy alkalommal a Közszolgáltató az általa meghirdetett lomtalanítási időszak alatt térítésmentesen gondoskodik. (9) A lomtalanítás időpontjáról a Közszolgáltató 3 héttel korábban értesíti az Önkormányzatot, aki a helyben szokásos módon az időpontot közzéteszi. A lomtalanítás során építési törmelék és veszélyes hulladék nem kerül elszállításra. (10) A Közszolgáltató a rendelet hatálya alá tartozó ingatlanon keletkezett hulladékot a jelen rendeletben Ílt szabályok szerint köteles rendszeresen elszállítani a kijelölt hulladéklerakó telepre, illetve annak ártalmatlanításáról más, a szakmai környezetvédelmi szabályokat megtartó módon gondoskodni. 6. A közszolgáltatás körébe tartozó hulladék elhelyezése 1 1. §.(1) A Közszolgáltató a Nagymányok város közigazgatási területén gyűjtött és átvett közszolgáltatás körébe tartozó hulladékot kizárólag ene a célra létesített és az Önko1mányzat által kijelölt hulladékkezelőben ártalmatlaníthatja. (2) A háztartásokból származó elkülönítetten gyűjtött hulladékot (papír, üveg, műanyag) az ingatlantulajdonos a lakossági hulladék szigeteken közvetlenül elhelyezheti. A gyűjtőhelyek kijelölését a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság végzi, felügyeletüket a Nagymányoki Polgármesteri Hivatal látja el.
7. A közszolgáltatás díja 12.§(1) Az ingatlantulajdonosok (magánszemélyek, gazdálkodó szervezetek, intézmények stb.) a közszolgáltatáséit díjat kötelesek fizetni. A közszolgáltatás ellenértékét a kötelezettek, beleértve a magánszemélyeknek a társasház üzemeltetésre létrehozott szervezetét is, a Közszolgáltatónak fizetik meg. (2) Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az a kötelezett, aki a települési hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a Közszolgáltató számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állását igazolja. (3) Ame1myiben az ingatlantulajdonos nem köt írásbeli közszolgáltatási szerződést, és az általa használt tárolóedény nagyságáról sem tesz a Közszolgáltatónak bejelentést, a közszolgáltatási díj megállapításánál a közszolgáltató mindaddig jogosult ingatlanonként J db J 10/120 literes tárolóedény heti egyszeri ürítési gyakoriságát kell vélelmezni, míg az ingatlantulajdonos írásban a közszolgáltatási szerződést meg nem köti. (4) A közszolgáltatás igénybevételéért a díjfizetésre kötelezett ingatlantulajdonosokat terhelő díjhátralék adók módjára behajtható köztartozás.
6
(5) A közszolgáltatót megillető díjhátralék magában foglalja a tőkét, a késedelmi kamatot, valamint a felszólítás költségét. 8. A lomtalanítással kapcsolatos jogok és kötelezettségek 13. §. (1) A nagy darabos alkalmi háztmtási hulladék (lom) elszállításáról a Közszolgáltató évi 1 alkalommal, külön egyeztetett időpontban gondoskodik, mely térítésmentes. További lomtalanítás(ok) szervezése esetén azok elvégzéséről a Közszolgáltató az Önkormányzattal kötött külön szerződésben foglaltaknak megfelelően gondoskodik. (2) Gazdálkodó szervezetek és díjfizetés szempontjából azonos szervek az ( !) bekezdésben meghatározott lomtalanítási akciót nem vehetik igénybe. (3) A lomtalanításra meghirdetett időpontban az ingatlantulajdonos a rendszeresített gyűjtési helyen a hulladékot úgy helyezheti el, hogy az a jármű- és gyalogosforgalmat ne zavmja, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, továbbá ne járjon baleset, vagy károkozás veszélyének előidézésével. 9. A közterületen keletkező települési szilárd hulladékokkal kapcsolatos szolgáltatás 14. §. ( l )A közterületeken keletkező háztaitási és egyéb hulladékot kizárólag a kijelölt hulladéklerakóban lehet elhelyezni. (2) Ha a közterületen elhagyott, illetve ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék - ideértve a településtisztasági feladatok körébe tartozó hulladékot is - korábbi birtokosa vagy tulajdonosa a hulladék elszállítására és kezelésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a hulladék elszállításáról és kezeléséről a települési önkormányzat a Közszolgáltatóval vagy más hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezettel kötött szerződés útján gondoskodik. (3)Közterületen közterület használati engedélyhez kötött árusító, szolgáltató, kereskedelmi, vagy egyéb tevékenységet végez, vagy kíván végezni, illetve közterületi rendezvényt szervez, köteles azt a Közszolgáltatónak bejelenteni és a Közszolgáltatóval a közterületen végzendő tevékenység időtartamára, valamint a várható hulladék fajtájára, összetételére és mennyiségére figyelemmel szerződést kötni. 10. A közszolgáltatási szerződés tartami elemei 15. §. ( !)A települési hulladék rendszeres elszállítására vonatkozó közszolgáltatási szerződés tartalmi elemei: a) a szerződő felek megnevezése és azonosító adatai, b) közszolgáltatást igénybe vevő természetes személy neve, lakcíme, születési helye és ideje, anyja neve; gazdálkodó szervezetek adószáma és számlavezető pénzintézete, c) a közszolgáltatás igénybe vételének kezdő napja, d) a teljesítés helye pontos cím szerint, e) a tárolóedény űrtartalma és darabszáma, i) a tárolóedény használati módja, g) a közszolgáltatás díjának megfizetése, h) a közszolgáltatás mértékét meghaladó esetleges többletszolgáltatás és aru1ak dija, i) a szerződés felmondásának feltételei, j) az irányadó jogszabályok meghatározása, k) polgári peres eljárás esetén a kizárólagos illetékességgel eljáró bíróság megjelölése. 16. §. (1) A Közszolgáltató minden naptári év novemberi hónapjában köteles beszámolni a Képviselő-testület előtt a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenységéről.
7
17. §. A Képviselő-testület felhatalmazza a Pénzügyi és Gazdasági Bizottságát, hogy a) évente a novemberi testületi beszámolóig vizsgálja meg és vizsgálja felül azoknak a közte1ületeknek és ingatlanoknak a körét, ahol megközelíthetetlenségük miatt - az önkonnányzat gyűjtőkonténer útján gondoskodik a hulladékkezelési közszolgáltatás ellátásáról; - amennyiben a gyűjtő edény közterületen történő tárnlása engedélyezhető, b) döntsön a kérdésben, hogy annak elhelyezésére a tulajdonos költségére előír kiépítési kötelezettséget és milyen tartalommal; e) döntsön a szelektív hulladék gyűjtésére hulladékszigetek, valamint a gyűjtőkonténerek helyének kijelölése tárgyában. III. fejezet ZÁRÓ RENDELKEZÉ SEK 11. Átmeneti rendelkezés 18. §. (1) Azoknál az ingatlanoknál, ahol e rendelet kihirdetésének időpontjában a gyűjtőedény tárolása a közterületen, vagy a közforgalom céljára megnyitott területen van, a tulajdonosok a rendelet hatálybalépését követő 30 nap alatt kötelesek gondoskodni azok saját ingatlanaikon belüli elhelyezéséről, vagy kérelmet benyújtani a Polgáimesteri Hivatalhoz a közterület-használat engedélyezésére, melyért közterület-használati díjat kell fizetni. 12. Hatályba léptető rendelkezés 19. §. (1) E rendelet 2015. április !. lép hatályba. (2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg Nagymányok Város Önkormányzata képviselő testületének a kötelező települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 1112013. (IV.26.) önkom1ányzati rendelete hatályát veszíti. (3) E rendelet megfelel a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/12 K irányelvében foglaltaknak.
K polgánn ster
Záradék:
JalJuio 0r\d- l� �
Dr. Klausz udit jegyző
���ént. C:O-; o\'.90U{) Y\ci.\
A rendelet kihirdetése 2015. február 25. napján me
t(;.
·· '�'(;
;·
. ···�.
„� <..-
" .' .11 ,&;�
\ �1. "'"· '
8
;'
:
�'\;Y
�'..,_,,,...,,...�""
V
Dr. Klausz udit jegyző
1. melléklet a 3/2015.(11.25.) önkormányzati rendelethez
A választható szabványos tárolóedények: 70 literes 80 literes 110 literes 120 literes
9
1. függelék a 3/2015.(Il.25.) önkormányzati rendelethez
Adatbejelentő lap
Alulírott, név: „
„.
„. „.„. „
„.
„ . „. „ . „ „ „.
„ „ „. .
. települési szilárd hulladékkal kapcsolatos
közszolgáltatási szerződés megkötése I módosítása céljából az alábbiak szerint nyilatkozom.
a közszolgáltatással érintett ingatlan megnevezése:
.................................................................................................................
A) A közszolgáltatást igénybe vevő megnevezése és azonosító adatai:
1.) Magánszemély adatai: Név:.„
„ „. . . . . . . . . . . . . . . „ „ . . „ „. . . . „ . . „ .
Lakcím:
. . . . . .
.
„ „ . . . . „ „ . . .
Születési hely, idő: Anyja neve: . . .
„ „.
„.
„ . . „ • . . • • •
„ „ „
„ . . . . . . . . • • „ . . . .
.
„
.
.
„
. . . . . „ „
• • • • • . . • . „ . „ . . .
„„ . . „ .
. . . . „ . .
„ „
„
.. .
. . . .
„ „
. . . .
„.
„ „.
„„ . „ .
„„ . . . . . .
„
2.) Gazdálkodó szervezet, intézmény, társasház stb. adatai: Cím:
. . . . . . . .
. . . .
. .. .
Bankszámlaszám:
. . .
.
. . . .
. . . „ .
.. .. .
„
.
.
.
..
. . . .. . „..... . . . . ... . . . . . . . . •
. „. „ „ . . . . . . . . „ .
.. „ .
. . . . • • . . . „.
Adószám: ....................................... Cég képviselője:
. . . ...
Lakcím, székhely: Értesítési cím: B.)
.. ..
. . . . „
.
. . . . . .
. . .. .
.
. . „ . . . . „.
„ „ „ „. „ „
„
. .
.„
„. . .
„ „ „ „.
. . „
. . . . .
.
. „ . .
„ . . „ „ „. „ „
„
.
„ .„.
„ „. „
.
Hulladéktároló edény
70 literes bérelt
saját
110 literes bérelt
Mennyiség (db) -
·---'--
---
10
saját
120 literes bérelt
saját
Kérjük a megfelelő adatot az edényméret alá számmal beírni!
C.) A fizetés módja: átutalással Közszolgáltató által megküldött csekken
Kérjük a megfelelőt X-el megjelölni! Vállalom, hogy lakcímem megváltozása, elköltözésem, ingatlanom elidegenítése, az ingatlan használatának szünetelése, a tárolóedény, illetve annak számában történő megváltozása esetén ennek tényét 8 napon belül, írásban bejelentem a közszolgáltatónak.
Kelt:
..........•.........•....•...........•..............
.. . . .... .. . . . .. . . ..... . . . .. . .. .. . ... ... . . . . .. ... ... . . . . .. . ..
aláírás
ll
2. függelék a 3/2015.(Il.25.) önkormányzati rendelethez
Kérelem
(név)
Alulírott . „ „ „ „ „ „. „ . „ ..
. „ . . . . . . „ . . . . . . . . .
„ „ „ „. . . . . „ . . „ „ . . „ .
.
„.
.
„„
„ „.
szám alatti lakos kérem, hogy a Nagymányok,
..... . . .. ...... ... .. szám alatti ingatlanra a kommunális hulladék szállítás
szüneteltetéséhez szükséges igazolást kiadní szíveskedjen. Kijelentem, hogy a fent megnevezett ingatlan üresen áll, az életvitelszerűen nem lakják. Nagymányok,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
ingatlan tulajdonos aláírása
Tanúk nyilatkozatai
Alulírott személyek igazoljuk és büntetőjogi felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy a fenti kérelemben szereplő ingatlan tudomásunk szerint
„ „. „ ..
„ „ ..
„ . . . . „. . . . . . . . „ „ „ „ „
üresen áll, azt életvitelszerűen nem lakják, illetve abba bejelentkezett személy nincs. Nagymányok„
. . . . . . . . . . . . . . . . „ • . . . . . „. „ . . .
..
. . „ . .
.
.
„. „ . . . . „ . . . . „
név
név
lakcím
lakcím
személyi igazolvány szám
személyi igazolvány szám
aláírás
aláírás
12
napjától
3. függelék a 3/2015.(11.25.) önkormányzati rendelethez
Befogadó nyilatkozat
Alulírott
(név)Nagymányok, .„ . . . . „ . . . . . . • . . . „ . •
„szám
alatti
lakos
és (név)
Nagymányok„.
„ . . „ „ „ „ „ „ „ „. „ . • . „ „.
„
települési hulladékgazdálkodásról szóló
„ „ „ „ „..
3 /2015
.
szám alatti lakos a Nagymányoki, A
(11.25.) önk.-i rendelet 8.§-a alapján a
hulladékkezelési közszolgáltatást a Nagymányok, Nagymányok,
„ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „. „ „
„ „„ .. „ „
„. „ . „ „
„
„
szám alatti és a
szám alatti ingatlanokra közösen kívánjuk igénybe
venni. Az ingatlanainkon keletkezett kommunális hulladék tárolására szolgáló edény a Nagymányok,
. .
.
. . „. „ „
„
. • „ „ „ „ „ „ . „. „
szám alatti ingatlanon tároljuk és adjuk át
elszállításra.
Nagymányok,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
aláírás
aláírás
13