A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI 4/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet Kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
Az ülés helyszíne:
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő I. emelet / Európa terem 1054 Budapest, Alkotmány u.25.
Az ülés kezdete:
10:30
Az ülés befejezése:
11:30
Jelen vannak:
Dr. Kákai László, a kollégium elnöke Kassai Endre, a kollégium alelnöke Dr. Jaczkó Sándor, a kollégium tagja Vajda Árpád, a kollégium tagja Lesti Árpád, a kollégium tagja Gyebnár Ágnes, a kollégium tagja Matiszlovics Tibor, a kollégium tagja
NEA Tanács részéről:
-
EMMI részéről:
-
EMET részéről:
Horváth Ildikó Bokk Orsolya Buzás Tibor
További résztvevők:
-
Az ülésen nem vesz részt:
Mátyus Bálint, a kollégium tagja Dr. Cseszregi Tamás, a kollégium tagja
Az emlékeztetőt hitelesítette:
Vajda Árpád Lesti Árpád
Az emlékeztetőt készítette:
Buzás Tibor
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI
Dr. Kákai László köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés összehívása megfelelt a 2011. évi CLXXV. az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény (továbbiakban: Civil törvény), valamint az 2/2012. (II.16.) sz. KIM rendelet (továbbiakban: NEAr) előírásainak. Dr. Kákai László megállapította, hogy a Közösségi környezet kollégium 7 tagja jelen van, így az ülés határozatképes. 1. Az emlékeztető készítőjének kijelölése A kollégium elnöke az emlékeztető készítőjének Buzás Tibort javasolja. A kollégium tagjai megállapodnak abban, hogy az emlékeztetőt Buzás Tibor készíti. 5068/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5068/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy jelen emlékeztető készítőjének Buzás Tibort megválasztja. 2. Az emlékeztető hitelesítőinek kijelölése 5069/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5069/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy jelen emlékeztető hitelesítőjének Vajda Árpád és Lesti Árpád kollégiumi tagokat megválasztja. A napirendi pontok elfogadása Ezután a kollégium elnöke ismertette az ülés napirendi pontjait. Napirendi pontok: 1. Az emlékeztető készítőjének kijelölése 2. Az emlékeztető hitelesítőinek kijelölése 3. Döntés a Támogatáskezelő javaslatokról
által
előterjesztett
teljes
összeg
visszavonási
4. A NEA-KK-14-N pályázatok bírálatának véglegesítése, döntés 5. Egyebek 5070/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5070/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a napirendi pontokat a fentiek szerint, az elnök által ismertetett formában elfogadja.
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
2
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI
3. Döntés a Támogatáskezelő által előterjesztett teljes összeg visszavonási javaslatokról Bokk Orsolya, az EMET munkatársa jelezte, hogy szükség van kettő korábbi, Kollégium által meghozott teljes összeg visszavonási döntések visszavonására és újbóli döntések meghozatalára. Ezekben az esetekben ugyanis a döntések nem felelnek meg teljes mértékben a jogszabályi előírásnak: a teljes összeg visszavonási esetekben a Pályázó - az Ávr.) 82. § g) és a támogatási szerződés VI. 6. és VII. 1. i) pontja értelmében - súlyos szerződésszegést követett el, amelyre tekintettel a Kollégiumnak meg kell állapítania az Alap támogatásaiból való kizárás feltételeinek fennállását és a NEAr. 10. § (1) bekezdés b) pontja alapján és a 10. § (3) bekezdés szerint javasolnia szükséges a kezelő szervezetnek a Kedvezményezett kizárását az Alap támogatásaiból. Bokk Orsolya ismertette a Támogatáskezelő által előterjesztett 5 darab teljes összeg visszavonási javaslatokat. A teljes összeg visszavonási javaslatokat a kollégium elnöke a kollégium elé terjesztette szavazásra: 5071/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap (a továbbiakban: Alap) Közösség környezet kollégiuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő előterjesztése alapján, a Páros Csillag Kulturális és Hagyományőrző Sport Közhasznú Egyesület NEA-KK-12-M1682 számú támogatási szerződése esetében, 7 igen szavazattal egyhangúlag, 5071/2014. (08.01.) számú határozattal, az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 82. § g) pontja és a szerződés VII. 1. f) és i) pontjai szerinti beszámolási kötelezettség elmulasztásával megvalósult szerződésszegés miatt megállapítja az Alap támogatásaiból való kizárás feltételeinek fennállását, a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet 10. § (1) bekezdés d) pontja alapján és a 10. § (3) bekezdés szerint javasolja a kezelő szervezetnek a Kedvezményezett kizárását az Alap támogatásaiból.
5072/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap (a továbbiakban: Alap) Közösség környezet kollégiuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő előterjesztése alapján, a Tépei Kulturális és Szabadidős Egyesület NEA-KK-12-SZ-1239 számú támogatási szerződése esetében, 7 igen szavazattal egyhangúlag, 5072/2014. (08.01.) számú határozattal, az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 82. § g) pontja és a szerződés VII. 1. f) és i) pontjai szerinti beszámolási kötelezettség elmulasztásával megvalósult szerződésszegés miatt megállapítja az Alap támogatásaiból való kizárás feltételeinek fennállását, a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet 10. § (1) bekezdés d) pontja alapján és a 10. § (3) bekezdés szerint javasolja a kezelő szervezetnek a Kedvezményezett kizárását az Alap támogatásaiból. Jelen határozattal egyidejűleg a 4938/2014. (03.17.) számú KK., visszavonási tárgyú határozat hatályon kívül helyezésre kerül.
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
3
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI
5073/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap (a továbbiakban: Alap) Közösség környezet kollégiuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő előterjesztése alapján, a Hajdúsámsoni Rákóczi Egyesület NEA-KK-12-SZ-1409 számú támogatási szerződése esetében, 7 igen szavazattal egyhangúlag, 5073/2014. (08.01.) számú határozattal, az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 82. § g) pontja és a szerződés VII. 1. f) és i) pontjai szerinti beszámolási kötelezettség elmulasztásával megvalósult szerződésszegés miatt megállapítja az Alap támogatásaiból való kizárás feltételeinek fennállását, a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet 10. § (1) bekezdés d) pontja alapján és a 10. § (3) bekezdés szerint javasolja a kezelő szervezetnek a Kedvezményezett kizárását az Alap támogatásaiból.
5074/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap (a továbbiakban: Alap) Közösség környezet kollégiuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő előterjesztése alapján, a Magyar Repülők Bajtársi Egyesülete NEA-KK-12-SZ-1524 számú támogatási szerződése esetében, 7 igen szavazattal egyhangúlag, 5074/2014. (08.01.) számú határozattal, az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 82. § g) pontja és a szerződés VII. 1. f) és i) pontjai szerinti beszámolási kötelezettség elmulasztásával megvalósult szerződésszegés miatt megállapítja az Alap támogatásaiból való kizárás feltételeinek fennállását, a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet 9. § (1) bekezdés c) pontja alapján és a 9. § (3) bekezdés szerint javasolja a kezelő szervezetnek a Kedvezményezett kizárását az Alap támogatásaiból.
5075/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap (a továbbiakban: Alap) Közösség környezet kollégium, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő előterjesztése alapján, a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér megyei Egyesülete NEA-KK-12-M-0313 pályázatához kapcsolódó beszámolót megvizsgálta és a 5075/2014. (08.01.) számú határozat alapján 7 igen szavazattal egyhangúlag az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 82. § g) pontja és a szerződés VII. 1. f) és i) pontra tekintettel, úgy dönt, hogy azt 179 117 Ft erejéig, teljesen elutasítja. A Kollégium egyúttal megállapítja az Alap támogatásaiból való kizárás feltételeinek fennállását, a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet 10. § (1) bekezdés b) pontja alapján és a 10. § (3) bekezdés szerint javasolja a kezelő szervezetnek a Kedvezményezett kizárását az Alap támogatásaiból. Jelen határozattal egyidejűleg a 4940/2014. (03.17.) számú KK., visszavonási tárgyú határozat hatályon kívül helyezésre kerül.
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
4
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI
4. A NEA-KK-14-N pályázatok bírálatának véglegesítése, döntés 5076/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5076/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) A zene mindenkié Egyesület NEA-KK-14-N-0001 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 124100 Ft összegű támogatást ítél meg.
5077/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5077/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Szent György Lovagrend NEA-KK-14-N-0002 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő – elszámolás elfogadását követően igénybe vehető támogatásként 99000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5078/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5078/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Teremtőkert Kulturális és Művészeti Alkotó Egyesület NEA-KK-14-N-0003 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 87950 Ft összegű támogatást ítél meg.
5079/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5079/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Kuruc Hagyományőrző Egyesület NEA-KK-14-N-0004 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 25000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5080/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5080/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Baka István Alapítvány NEA-KK-14-N-0005 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 60550 Ft összegű támogatást ítél meg.
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
5
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI
5081/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5081/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Edelényi Hegyek Közössége NEA-KK-14-N-0006 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 17000 Ft összegű támogatást ítél meg. 5082/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5082/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Magyar Közgazdasági Társaság NEA-KK-14-N-0007 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 500000 Ft összegű támogatást ítél meg. 5083/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5083/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Székely Mihály Kórus Közművelődési Alapítvány NEA-KK-14-N-0008 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 100351 Ft összegű támogatást ítél meg. 5084/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5084/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Magyar Hagyományőrző és Lovaskultúra Alapítvány NEA-KK-14-N-0009 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 155700 Ft összegű támogatást ítél meg. 5085/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5085/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Bátáért Egyesület NEA-KK-14-N-0010 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 64200 Ft összegű támogatást ítél meg. 5086/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5086/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Petőházi Cukoripari és Helytörténeti Gyűjtemény KHA NEA-KK-14-N-0011 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 35000 Ft összegű támogatást ítél meg.
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
6
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI
5087/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5087/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Baráti Kör Tornabarakonyért Alapítvány NEA-KK-14-N-0012 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 69600 Ft összegű támogatást ítél meg. 5088/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5088/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Jásztánc Alapítvány NEA-KK-14-N-0013 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 81450 Ft összegű támogatást ítél meg. 5089/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5089/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) A Jászapáti Templomért Alapítvány NEA-KK-14-N-0014 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 186850 Ft összegű támogatást ítél meg. 5090/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5090/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Kozárdért Alapítvány NEA-KK-14-N-0015 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 277000 Ft összegű támogatást ítél meg. 5091/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5091/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Alpha Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány NEA-KK-14-N-0016 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 190750 Ft összegű támogatást ítél meg. 5092/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5092/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Lakó Sándor Kamarazenekar Kulturális és Hagyományőrző Egyesület NEAKK-14-N-0017 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 34550 Ft összegű támogatást ítél meg.
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
7
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI
5093/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5093/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület NEA-KK-14-N-0018 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő – elszámolás elfogadását követően igénybe vehető támogatásként 25000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5094/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5094/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Szegedért Alapítvány NEA-KK-14-N-0019 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 280000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5095/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5095/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Bakonyszentlászlói Dal és Nótakör Egyesület NEA-KK-14-N-0020 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 28500 Ft összegű támogatást ítél meg.
5096/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5096/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Magyar Hidrológiai Társaság NEA-KK-14-N-0021 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő – elszámolás elfogadását követően igénybe vehető támogatásként 320300 Ft összegű támogatást ítél meg.
5097/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5097/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Központi Bányászati Múzeum Alapítvány NEA-KK-14-N-0022 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 162000 Ft összegű támogatást ítél meg.
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
8
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI
5098/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5098/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Magyar Innovációs Alapítvány NEA-KK-14-N-0023 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 260850 Ft összegű támogatást ítél meg.
5099/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5099/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Alapítvány a Magyar Népi Kultúráért NEA-KK-14-N-0024 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 56750 Ft összegű támogatást ítél meg.
5100/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5100/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Fészek Természetvédő és Közösségi Életforma Egyesület NEA-KK-14-N0025 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 49000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5101/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5101/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Magyar Zeneművészeti Alapítvány NEA-KK-14-N-0026 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 135668 Ft összegű támogatást ítél meg.
5102/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5102/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) "Szarvasért" Alapítvány NEA-KK-14-N-0027 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 39700 Ft összegű támogatást ítél meg.
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
9
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI
5103/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5103/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Karancs Kincse Közhasznú Egyesület NEA-KK-14-N-0028 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 25680 Ft összegű támogatást ítél meg.
5104/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5104/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) HATÁRTALAN ÖRÖK ÉRTÉKEINKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY (HATOKÉRT-KHA) NEA-KK-14-N-0029 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 101000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5105/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5105/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Majorett Alapítvány NEA-KK-14-N-0030 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 103200 Ft összegű támogatást ítél meg.
5106/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5106/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Gothard Amatőrcsillagászati Egyesület NEA-KK-14-N-0031 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 500000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5107/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5107/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Siófoki Férfi Dalkör Egylet NEA-KK-14-N-0032 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 153000 Ft összegű támogatást ítél meg.
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
10
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI
5108/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5108/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Nyitott Könyv Olvasókör Egyesület NEA-KK-14-N-0033 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 138348 Ft összegű támogatást ítél meg.
5109/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5109/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) TEGYÜNK IZSÁKÉRT EGYESÜLET NEA-KK-14-N-0034 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 25000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5110/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5110/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) AKLI MAJORÉRT MŰEMLÉK ALAPÍTVÁNY NEA-KK-14-N-0035 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 135890 Ft összegű támogatást ítél meg.
5111/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5111/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Kodály Zoltán Táncművészeti Egyesület NEA-KK-14-N-0036 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 19600 Ft összegű támogatást ítél meg.
5112/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5112/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Tiszaszederkény Kultúrájáért Egyesület NEA-KK-14-N-0037 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 500000 Ft összegű támogatást ítél meg.
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
11
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI
5113/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5113/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület NEA-KK-14-N-0038 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 34000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5114/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5114/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Vay Miklós Egyesület NEA-KK-14-N-0039 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 500000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5115/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5115/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Közkincs Művészeti és Kulturális Közhasznú Egyesület NEA-KK-14-N-0040 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 500000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5116/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5116/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Magyar Református Presbiteri Szövetség NEA-KK-14-N-0041 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 313000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5117/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5117/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) TIT Fejér Megyei Egyesülete NEA-KK-14-N-0042 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 48000 Ft összegű támogatást ítél meg.
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
12
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI
5118/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5118/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) SZIROM Szociális Igazságosságért a Roma Foglalkoztatással Közhasznú ALAPÍTVÁNY NEA-KK-14-N-0043 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 75000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5119/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5119/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Világfa Kulturális Közhasznú Egyesület NEA-KK-14-N-0044 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 88000 Ft összegű támogatást ítél meg. Döntési kikötésként a Kollégium az alábbiakat fogalmazza meg: Az A7 sorra tervezett bérleti díjat tervezze át A1 sorra. 5120/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5120/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Pusztavám Község Német Nemzetiségi Fúvószenekar NEA-KK-14-N-0045 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 136500 Ft összegű támogatást ítél meg.
5121/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5121/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Neveletlen Eb Alapítvány NEA-KK-14-N-0046 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 76550 Ft összegű támogatást ítél meg.
5122/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5122/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely Alapítvány NEA-KK-14-N0047 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 225600 Ft összegű támogatást ítél meg.
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
13
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI
5123/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5123/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) KISKUN Néptánc Együttes NEA-KK-14-N-0048 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 500000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5124/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5124/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Violin alapítvány az egyházi kórusokért NEA-KK-14-N-0049 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 105810 Ft összegű támogatást ítél meg.
5125/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5125/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör NEA-KK-14-N-0050 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő – elszámolás elfogadását követően igénybe vehető támogatásként 16347 Ft összegű támogatást ítél meg.
5126/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5126/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Mátrai Visszhangok zenei közhasznú egyesület NEA-KK-14-N-0051 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 48000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5127/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5127/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Keil Ernő Fúvószenei Egyesület NEA-KK-14-N-0052 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 13750 Ft összegű támogatást ítél meg.
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
14
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI
5128/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5128/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Felsőnána Jövője Alapítvány NEA-KK-14-N-0053 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 85750 Ft összegű támogatást ítél meg.
5129/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5129/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a Vajszló és Vidéke Kulturális Egyesület NEA-KK-14-N-0054 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elutasítja: a támogatási igényhez 0 pontot rendel, mivel azt nem működési támogatásra (Civil tv. 56. § (1) bekezdésének c)-j) pontjai szerinti, vagy más projekthez közvetlenül kapcsolódóan) benyújtott igénynek minősíti.
5130/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5130/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Magyarországi Mária Rádió Alapítvány NEA-KK-14-N-0055 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 500000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5131/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5131/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Folkrádió Közhasznú Alapítvány NEA-KK-14-N-0056 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 39850 Ft összegű támogatást ítél meg.
5132/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5132/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Jazzart Közcélú Alapítvány NEA-KK-14-N-0057 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 397100 Ft összegű támogatást ítél meg.
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
15
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI
5133/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5133/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Amadeus Művészeti Alapítvány NEA-KK-14-N-0058 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő – elszámolás elfogadását követően igénybe vehető támogatásként 430000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5134/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5134/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Zonta Club Veszprém NEA-KK-14-N-0059 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 96200 Ft összegű támogatást ítél meg.
5135/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5135/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Kenderszer Kulturális Egyesület NEA-KK-14-N-0060 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 18350 Ft összegű támogatást ítél meg.
5136/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5136/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Wycliffe Bibliafordítók Egyesülete NEA-KK-14-N-0061 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 500000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5137/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5137/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Sopianae Ifjúsági Egyesület NEA-KK-14-N-0062 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 13750 Ft összegű támogatást ítél meg.
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
16
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI
5138/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5138/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Beled Ifjúságáért Egyesület NEA-KK-14-N-0063 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 451500 Ft összegű támogatást ítél meg.
5139/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5139/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Baranyahídvégi Polgári Egyesület NEA-KK-14-N-0064 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 23450 Ft összegű támogatást ítél meg.
5140/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5140/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Alsó-Tarna és Hanyi menti Közhasznú Kulturális Egyesület NEA-KK-14-N0065 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 500000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5141/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5141/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Magyar Versmondók Egyesülete NEA-KK-14-N-0066 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 487700 Ft összegű támogatást ítél meg.
5142/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5142/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Nyitott Műhely Alapítvány NEA-KK-14-N-0067 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 32800 Ft összegű támogatást ítél meg.
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
17
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZET KOLLÉGIUM EMLÉKEZTETŐI
5143/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5143/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Bartók Néptáncegyesület NEA-KK-14-N-0068 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő – elszámolás elfogadását követően igénybe vehető támogatásként 223800 Ft összegű támogatást ítél meg.
5144/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5144/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) Taita Alapítvány Afrikai Gyermekekért NEA-KK-14-N-0069 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 372650 Ft összegű támogatást ítél meg.
5145/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5145/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) "Kurityánért" Alapítvány NEA-KK-14-N-0070 azonosítószámú pályázata esetében a támogatási igényt elfogadja: a támogatási igényhez 1 pontot rendel és a pályázathoz vissza nem térítendő - 100 %-os támogatási előleg formájában történő finanszírozásként 500000 Ft összegű támogatást ítél meg.
5. Egyebek A kollégium elnöke, valamint Buzás Tibor és Bokk Orsolya a Támogatáskezelő munkatársai ismertették a Támogatáskezelőhöz és az EPER rendszerbe beérkezett NEA KK kollégium részére egy pályázói méltányossági kérelmet. A kollégium elnöke a kollégium tagjai elé terjesztette szavazásra a méltányossági kérelmet:
5146/2014. (08.01.) sz. KK döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégium 5146/2014. (08.01.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a(z) „A Füvészkertért” Alapítvány által a NEA-KK-13-M-1435 azonosítószámú szakmai pályázathoz benyújtott méltányossági kérelmét elfogadja.
Emlékeztető a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának 2014.08.01-én megtartott üléséről
18