Hajdúszovát Község Önkormányzatának
2/2009.(II.13.)Ör. rendelet az Önkormányzat 2009. évi költségvetésérıl. Hajdúszovát Községi Önkormányzat Képviselı-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított - 1992. évi XXXVIII. törvény 65. §-a alapján - figyelembe véve ezen jogszabály, valamint Az államháztartás mőködési rendjérıl szóló – módosított – 217/1998. (XII. 30.) Kormányrendeletben meghatározottakat – a 2009. évi költségvetésérıl az alábbi rendeletet alkotja. A rendelet hatálya 1. §. A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzatra, valamint az önkormányzat költségvetésében szereplı költségvetési szervekre. 2. §. (1) Az önkormányzat költségvetési szervei: a) önállóan gazdálkodó költségvetési szerv:
• Polgármesteri Hivatal b) részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek: • Hajdúszováti Óvoda • Általános Iskola és Községi Könyvtár (2) Az (1) bekezdésben felsorolt önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények különkülön címet alkotnak. (3) Az önkormányzat címrendjét teljes körően az 1. számú melléklet tartalmazza. Az önkormányzat és költségvetési szervei 2009. évi költségvetése 3. §. (1) A képviselı-testület az önkormányzat - beleértve a költségvetési szerveit - 2009. évi költségvetésének a) kiadási fıösszegét 532.680 ezer forintban, b) bevételi fıösszegét 532.680 ezer forintban állapítja meg, melybıl a forráshiány összesen 137.220 ezer forint. - a mőködési költségvetés hiánya: 118.100 e Ft - felhalmozási költségvetés hiánya: 19.120 e Ft. (2) A mőködési és felhalmozási célú bevételi és kiadási elıirányzatok mérlegszerő bemutatását együttesen egyensúlyban a rendelet 1/A. sz. melléklete tartalmazza.
I. A költségvetési bevételek
4. §. Az önkormányzat 2009. évi költségvetési bevételeinek forrásonkénti, és fıbb jogcímcsoportonkénti, illetve mőködési és felhalmozási cél szerinti részletezését a 2. számú melléklet tartalmazza. 5. §. Az önkormányzat költségvetési szervei 2009. évi mőködési és felhalmozási bevételeit forrásonként, fıbb jogcímcsoportonként - külön-külön címenként a 3. számú melléklet tartalmazza.
II. A költségvetési kiadások 6. §. (1) Az önkormányzat mőködési, fenntartási kiadási elıirányzatait a képviselı-testület a következık szerint határozza meg: Megnevezés e Ft Mőködési kiadások elıirányzata összesen: 472.568 ebbıl: - személyi jellegő kiadások: 223.130 - munkaadókat terhelı járulékok: 66.970 - dologi jellegő kiadások: 34.169 - speciális célú támogatások: 148.299 (2) A képviselı-testület az önkormányzat költségvetési szervei, illetve a 2. §-ban meghatározott címek mőködési kiadásait kiemelt elıirányzatonként a 4.sz. melléklet szerint állapítja meg. Külön részletezve a 4/A.sz. melléklet a támogatásértékő mőködési kiadásokat, végleges pénzeszköz átadásokat, a 4/B.sz. melléklet pedig az önkormányzat által folyósított ellátásokat mutatja be. 7. §. (1) Az önkormányzat felújítási és felhalmozási kiadásai összesen: 53.870 ezer forint. A felújítási és felhalmozási kiadásokból: - a beruházások elıirányzata: 7.168 ezer forint, - a felújítások elıirányzata: 24.527 ezer forint, - egyéb felhalm. kiadások ei.: 3.420 ezer forint, - fejlesztési hitel törlesztés 18.755 ezer forint (2) Az önkormányzat költségvetési szervei, illetve a 2. §-ban meghatározott címek felújítási és felhalmozási kiadásait a 5. számú melléklet tartalmazza. 8. §. Az önkormányzat és költségvetési szervei felújítási elıirányzatát célonként a 6.számú melléklet tartalmazza. 9. §. Az önkormányzat és költségvetési szervei felhalmozási kiadásait feladatonként a 7. számú melléklet tartalmazza. 10. §. Az önkormányzat a mőködési és a felhalmozási célú elıirányzatokon túl 242 e. Ft kölcsön-nyújtást/visszafizetést tervez, amelyet a 4. számú melléklet tartalmaz. Kölcsönök 242 e Ft Ebbıl mőködési célra: - Szociális kölcsön nyújtás 180 e Ft - Cigány Kisebbségi Önkormányzat kölcsön visszafizetése 62 e. Ft
11. §. (1) Az önkormányzati hivatal költségvetési elıirányzatait feladatonként a 8. sz. melléklet tartalmazza, külön tételben bemutatva a tartalékokat. 12. §. Az Önkormányzat tartalék elıirányzatot képez : - Általános tartalék - Céltartalék
1.000 e.Ft 5.000 e.Ft
13. §. A mőködési és fejlesztési célú bevételek és kiadások 2009-2010-2011. évi alakulását külön bemutató mérleget a 9. számú melléklet tartalmazza.
IV. A költségvetési létszámkeret
14. §. (1) A képviselı-testület az önkormányzat létszám keretét (létszám elıirányzatát): - 111 fı átlagos állományi létszámban (átlaglétszámban), és - 111 fı az év utolsó napján foglalkoztatható záró-létszámban állapítja meg. 2) az önkormányzat költségvetési szerveinek létszám-elıirányzatát a képviselı-testület a 4. és 8. számú mellékletekben feltüntetettek szerint állapítja meg.
A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok 15. §. (1) Az önkormányzat és a költségvetési szervei bevételi és kiadási elıirányzatai év közben megváltoztathatóak. 16. §. (1) A képviselı-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik a költségvetési rendelet módosítása. (2) Ha év közben az Országgyőlés, a Kormány, illetve valamely költségvetési fejezet vagy elkülönített állami pénzalap az önkormányzat számára pótelıirányzatot biztosít, arról a polgármester a képviselı-testületet tájékoztatni köteles. A pótelıirányzatokról a polgármester a képviselı-testületet köteles tájékoztatni. A képviselıtestület legalább félévenként - adott év június 30-i, illetve december 31-i hatállyal - dönt a költségvetési rendeletének pótelıirányzatok szerinti módosításáról. (3) Az Áht. 74.§.(2) bekezdésben foglaltak alapján a Képviselı- testület az általa jóváhagyott kiemelt elıirányzatok közötti átcsoportosítási jogát 500 e.Ft összeghatárig a polgármesterre ruházza át. Az átcsoportosításról a polgármester a következı testületi ülésen köteles beszámolni, és javaslatot tenni a költségvetési rendelet módosítására. (4) Az önkormányzat költségvetési szervei a jóváhagyott kiemelt elıirányzatokon belül a részelıirányzatoktól - Az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembevételével - elıirányzat-módosítás nélkül is eltérhetnek. 17. §. (1) Az önkormányzat önállóan gazdálkodó költségvetési szerve saját hatáskörben elıirányzat-módosítást hajthat végre. Az elıirányzat-módosításról a jegyzı elıkészítésében a polgármester a képviselı-testületet 30 napon belül tájékoztatni köteles. A képviselı-testület az önállóan gazdálkodó intézmény saját hatáskörben végrehajtott elıirányzat-változásai miatt a költségvetési rendeletet félévenként - június 30-i, illetve december 31-i hatállyal módosítja.
(2) Az önkormányzat önállóan gazdálkodó költségvetési szerve szabadon, de a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltak, valamint e rendelet (3) bekezdésében foglaltak figyelembevételével módosíthatja egyes kiemelt, ezen belül részelıirányzatait. (3) A felhalmozási céltartalék elıirányzatának módosításáról a polgármester 500 ezer forintig saját hatáskörben intézkedhet, ezt meghaladóan a tartalék elıirányzatának módosításáról csak a képviselı-testület dönthet rendeletmódosítás során. 18. §. A képviselı-testület feljogosítja az önállóan gazdálkodó, és részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerveket - s ennek érdekében ezen költségvetési rendeletben a költségvetési szervek eredeti költségvetésében elıirányozza – a felújítási és felhalmozási pénzeszközökkel való önálló gazdálkodásra. 19. §. (1) Az önkormányzat költségvetési szervei szabadon használhatják fel a jóváhagyott bevételi elıirányzataikon felüli többletbevételüket. (2) A többletbevétel felhasználása a saját hatáskörő elıirányzat-módosítás és az azzal egyidejőleg történı - képviselı-testületi - tájékoztatás után történhet. 20. §. (1) Az önkormányzati gazdálkodás során az év közben létrejött hiány finanszírozási módja hitelfelvétel a számlavezetı pénzintézettıl. (2) A rövid lejáratú munkabérhitel felvétellel kapcsolatos szerzıdés megkötésének jogát a képviselı-testület 15 millió forint értékhatárig a polgármesterre ruházza át. A polgármester a hitelszerzıdésrıl annak aláírását követı következı képviselı-testületi ülésen köteles tájékoztatást adni. (3) Az (2) bekezdésben meghatározott jogcímen és értékhatáron túli, illetve a fejlesztési célú, hosszú lejáratú hitelügyletekkel kapcsolatos hatáskörök kizárólagosan a képviselı-testületet illetik meg. 21. §. (1) Az önkormányzati gazdálkodás során az év közben létrejött költségvetési többletet értékpapír vásárlás, illetve pénzintézeti pénzlekötés útján hasznosíthatja. (2) Az (1) bekezdés szerinti hasznosítással kapcsolatos szerzıdések, illetve pénzügyi mőveletek lebonyolítását 10 millió forintig a képviselı-testület a polgármester hatáskörébe utalja. A polgármester a megtett intézkedésérıl a következı képviselı-testületi ülésen tájékoztatást ad. (3) A (2) bekezdésben meghatározott összeget felhasználásáról a képviselı-testület határozatban dönt.
meghaladó
költségvetési
többlet
22. §. A képviselı-testület a köztisztviselık illetményalapját 2009 évre 38.650,- forintban állapítja meg.
Záró és egyéb rendelkezések
23. § Az Önkormányzat az államháztartásról szóló 1992. Évi XXXVIII. Törvény 118. §-a alapján, az önkormányzat költségvetési rendelete elıterjesztéskori tájékoztatási kötelezettségének a 14/A., 14/B. számú mellékletek szerint tesz eleget. 24. §. (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2009. január 1. napjától kell alkalmazni. (2) A rendelet kihirdetésérıl a jegyzı gondoskodik. Hajdúszovát, 2009. február 12.
Hadházi László polgármester
Bak Gézáné jegyzı
Kihirdetés napja: 2009. február 13.
Bak Gézáné jegyzı
1. sz. melléklet
Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009. évi költségvetésének címrendje
Cím száma 1. 2. 3. 5.
Cím neve Polgármesteri Hivatal Hajdúszováti Óvoda Általános Iskola és Községi Könyvtár Cigány Kisebbségi Önkormányzat
1/A.sz. melléklet 1.oldal
Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009. évi költségvetésének mérlege Ezer Ft-ban BEVÉTELEK Bevételi Elıirányzat források összege I. Mőködési célú bevételek 1.Mőködési bevételek - Intézményi mőködési bev - Önkorm.sajátos mők.bev. ebbıl: helyi adók átengedett szja. gépjármőadó egyéb sajátos
142593 3844 138749 23000 103949 10000 1800
2. Támogatások - Normatív hozzájárulások - Központosított elıir. - Normatív kötött tám.
198708 158640 571 39497
KIADÁSOK Kiemelt elıirányzatok Elıirányzat összege I. Mőködési célú kiadások 1. Polgármesteri Hivatal 294434 mőködési kiadásai ebbıl: Közmővelıdési tev 515 - helyi közutak, ingatlanok fenntartása 4800 - településüzemeltetés 54835 - közigazgatási tev. 178089 - egészségügyi ellátás 5116 - szociális feladatok 51079 2. Részben önállóan gazdálkodó intézmények ebbıl: - Hajdúszováti Óvoda 61195 - Általános Iskola 116270
3. CKÖ mőködési kiadásai 13037 4. Kölcsönnyújtás 3460 5. Tartalék 8233 613
3. Támogatásértékő mőködési bevételek - TB-alaptól - Elkülönített áll. p alaptól - Kp.i ktgv. MVH-tól - Egyéb - CKÖ bevétele 4. Támogatási kölcsönök 5. Hitelek (mőködési)
731 242 118100
MŐKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN
MŐKÖDÉSI 472680 KIADÁSOK ÖSSZESEN
731 180 1000
473810
1/A. sz. melléklet 2.oldal
Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009. évi költségvetésének mérlege ezer Ft-ban BEVÉTELEK KIADÁSOK Bevételi Elıirányzat Kiemelt elıirányzatok Elıirányzat források Összege összege II. Felhalmozási célú II. Felhalmozási célú bevételek kiadások 20805 1. Polgármesteri Hivatal 1. Támogatások (normatív) 14820 - társ. gazd.elmaradott felhalmozási kiadásai település támogatása ebbıl: 5985 - intézményi beruh. 360 - önkorm. beruházás 6808 - önkorm.felújítások 24527 - egyéb felhalm. kiadás 3420 - fejl.hitel törlesztés 18755 2. Támogatások 2. Részben önállóan gazd. (fejlesztési célú) intézmények felhalm.kiad
3. Felhalmozási és tıkejell. 4. Támogatásértékő felhalmozási bev. 5. Támogatási kölcsön visszatérülése 6. Hitel (fejlesztési) 7. Pénzforgalom nélküli bevétel FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN ÖNKORM. BEVÉTELEK ÖSSZESEN
0 4. Felhalmozási tartalék
5000
6671 130 19120 13274 FELHALMOZÁSI 60000 KIADÁSOK ÖSSZESEN
58870
ÖNKORM. KIADÁSOK ÖSSZESEN
532680
532680
1/B. sz. melléklet
Hajdúszovát Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2009. évi költségvetésének mérlege
Bevételi források I. Mőködési célú bevételek 1.Támogatásértékő mőködési bevételek - Központi költségvetéstıl -Helyi önkormányzattól
BEVÉTELEK ÖSSZESEN
Ezer Ft-ban Eredeti Kiemelt Eredeti ei. elıirányzatok ei. I. Mőködési célú kiadások 731 1. Személyi juttatás 2. Járulék 571 3. Dologi kiadások 669 160 4. Kölcsön 62
731
KIADÁSOK ÖSSZESEN
731
2.sz.mell. Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének bevételei fıbb jogcímcsoportonként
Bevételi jogcímek I. Mőködési bevételek 1.Intézményi mők.bevételek 2.Önkormányzatok sajátos mők.bev. 2.1.Helyi adók 2.2.Átengedett központi adók 2.3.Bírságok,pótl.és e.sajátos bev. II.Támogatások 1.Önkormányzatok költségvet.tám. 1.1.Normatív hozzájárulások 1.2.Központosított elıirányzatok 1.3.Normatív kötött felh.támog. 1.4.Fejlesztési célú támogatások III.Felhalmozási és tıke jell.bev. 1.Tárgyi eszk.,immat.javak értékesítése 2.Önk.sajátos felhalm.és tıkebev. 3.Pénzügyi befektetések bevételei IV. Támogatásértékő bevétel 1. Támogatásértékő mők. bevétel - ebbıl TB-alaptól átvett pénzeszöz 2. Támogatásértékő felhalm. bevétel - ebbıl TB-alaptól átvett pénzeszöz V. Véglegesen átvett pénzeszközök 1. Mőködési célú pe.átvétel áll.házt. kívülrıl 2. Felhalm. célú pe. átvétel áll.házt.kívülrıl VI.Tám. kölcs. vtér., igénybevét. VII.Hitelek 1.Mők.célú hitel felv. 2.Felhalm.célú hitel felv. VIII.Pénzforgalom nélküli bevételek 1.Elızı évi pénzmaradv.igénybevétele BEVÉTELEK ÖSSZESEN:(I-tıl VIII-ig) Cigány Kisebbségi Önkormányzat IV. 1.Támogatásértékő mőködési bevétel BEVÉTELEK ÖSSZESEN CKÖ-val
Adatok e Ft-ban Elıirányzat összege Összesen Mőködési c. Felhal.-i c. 142 593 142 593 3 844 3 844 138 749 138 749 23 000 23 000 113 949 113 949 1 800 1 800 219 513 198 708 20 805 219 513 198 708 20 805 179 445 158 640 20 805 571 571 39 497 39 497 0 0 0 0
18 977 12 306 3 460 6 671 0 0
12 306 12 306 3 460
372 137 220 118 100 19 120 13 274 13 274
242 118 100 118 100
531 949
471 949
731
731
532 680
472 680
6 671
6 671 0 0
130 19 120 19 120 13 274 13 274 60 000
60 000
3.sz.mell. Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének bevételei címenként, fıbb jogcímcsoportonként Cím Száma Neve Gazd.jogköre 1. Polgármesteri Hivatal önálló
2.
Hajdúszováti Óvoda részben önálló
3.
Általános Iskola részben önálló
Bevételi jogcímek I. Mőködési bevételek 1. Intézményi mők.bevételek 2. Önkományzatok sajátos mők-bev. 2.1.Helyi adók 2.2.Átengedett központi adók 2.3.Bírs.pótlék és e.sajátos bev. II.Támogatások 1. Önkormányzatok ktgvet.tám. 1.1.Normatív támogatások 1.2.Központosított elıirányzatok 1.3.Normatív kötött felh.támog. 1.4.Fejlesztési célú támogatások III.Felhalmozási és tıke jell.bev. 1.Tárgyi e.,immat.javak értékesítése 2.Önk.sajátos felhalm.és tıkebev. 3.Pénzügyi befektetések bevételei IV. Támogatásértékő bevétel 1. Támogatásértékő mők.bevétel - ebbıl TB-alaptól átvett pe. 2. Támogatásértékő felhalm.bevétel - ebbıl TB-alaptól átvett pe. V.Véglegesen átvett pénzeszközök 1.Mők.célú pe. Átvétel áll.házt.kívülrıl 2.Felhalm.c. pe.átvétel áll.házt.kívülrıl VI.Tám.kölcs.vtér.igénybevét. VII.Hitelek 1.Mők.célú hitel felvét. 2.Felhalm.célú hitel felvét. VIII.Pénzforgalom nélküli bevételek 1.Elızı évi pénzmaradv.igénybevétele Polg. Hivatal Összesen
Adatok e Ftban Elıirányzat összege Mőködési Felhalm.-i Összesen c. c. 142 243 142 243 3494 3494 138749 138749 23000 23000 113949 113949 1800 1800 219 513 198 708 20 805 219513 198708 20805 179445 158640 20805 571 571 39497 39497 0 0 0 0
17567 10896 3460 6671
10896 10896 3460 0
0
0
372 137 220 118 100 19 120 13 274
242 118 100 118 100 0 0
130 19 120
13 274 530 189
0 470 189
13 274 60 000
IV. Támogatásértékő bevétel 1. Támogatásértékő mők.bevétel Hajdúszováti Óvoda összesen:
230 230 230
230 230 230
I. Mőködési bevételek
350
350
350
350
1. Intézményi mőködési bev.
6671
6671
19 120 13 274
IV.Támogatásértékő bevétel 1. Támogatásértékő mők. Bevétel Általános Iskola összesen:
1 180 1 180 1 530
1 180 1 180 1 530
531 949
471 949
IV. Támogatásértékő bevétel 1. Támogatásértékő mőködési bev.
731
731
CKÖ összesen
731
731
532 680
472 680
Önkormányzat összesen: CKÖ
BEVÉTELEK MIND ÖSSZESEN:
60 000
60 000
5. 6. 7. 8.
1. 2. 3. 4.
Sor szám
4. sz. melléklet
Személyi jellegő kiadás Járulékok Dologi kiadás Speciális célú támogatás Mők. kiad. összesen Kölcsön Általános tartalék Összesen: Létszám - ebbıl közhasznú/közcélú Zárolt létszám az elıirányzatból
Mőködési kiadás megnevezése (összesen és kiemelt elıir. sz.) és létszám elıirányzat
223130 66970 33500 148299 471899 180 1000 473079 111 48 2
Önkorm. összesen
Ezer forintban
intézmények
669 669 62 731
116270 116270 29 1 2
CKÖ
83180 25920 7170
Ált. Iskola
Részben önállóan gazdálkodó
Polg. Hajdúszováti Hivatal Óvoda 94530 45420 26855 14195 24750 1580 148299 294434 61195 180 1000 295614 61195 62 20 46 1 -
Önállóan gazdálkodó intézmény
Mőködési kiadások elıirányzata és létszám elıirányzat (fı)
Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009. évi költségvetésének mőködési kiadásai, létszám kerete
223130 66970 34169 148299 472568 242 1000 473810 111 48 2
CKÖ-vel összesen
4/A sz. mell.
Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének támogatásértékő mőködési kiadásai, végleges pénzeszközátadásai részletezése
Támogatott szervezetek megnevezése 1.Nonprofit szervezetek Hajdúszovátért Közalapítvány ebbıl: - Kodály Énekkar ebbıl: - Derős Alkony Nyugdíjas klub Hajdúszovát Kult. Fejl.Közh. Egyesület Református Egyházközség temetıfenntartás Tőzoltóegyesület Polgárır Egyesület Polgárvédelmi Parancsnokság, Hajdúszoboszló
Adatok e Ft-ban Eredeti ei. 1730 440 200 40 60 200 300 350 130
HBM Területfejlesztési Tanács HBM Közoktatási Közalapítvány
190 60
2.Falugondnokság Hajdúszovát KHT
85033
3. Hajdúszoboszlói Kistérségi Többcélú Társ.
8730
4. Debreceni Agglomeráció Hulladékgazd. Társulás
463
5. Nyíracsádi Önkormányzat (üdülı fenntart.)
27
6. Hajdúszoboszló Pedagógiai Szakszolgálat 7. CKÖ mőködési támogatás - Központi ktg. vetésbıl finanszírozott - Önkormányzati támogatás Mind összesen:
731 571 160 100 914
4/B.számú melléklet Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009. évi költségvetésének önkormányzat által folyósított ellátásainak részletezése
Ellátások megnevezése
Adatok e Ft-ban Eredeti ei.
1. Rászorultságtól függı pénzbeli szoc. gyermekvéd. ellátások Rendszeres szociális segély Rendsz.szoc.s.egészségkár.személyek részére Önkorm.által foly.ell.keresıtev.mellett Rendelkezésre állási támogatás Idıskorúak járadéka Lakásfenntartási tám. (normatív) Lakásfenntart.tám.(helyi megállapítás) Ápolási díj (normatív) Ápolási díj (helyi megállapítás) Átmeneti segély Temetési segély Rendkívüli gyermekvéd.tám.(helyi megállap.) Egyéb,az önkorm.rendeletében megáll.jut. Rászorultságtól függı pü.ell.összesen:
590 156 28 310 120 3 024 480 1 813 8 208 500 350 200 700 44 895
2.Természetben nyújtott szoc. ellátás Átmeneti segély Köztemetés Közgyógyellátás Iskolatej (elızı évrıl) Természetben nyújtott szoc.ell.összesen:
200 550 1 500 240 2 490
Önk.által folyósított ell.össz.:(1+2)
444
47 385
5. sz. melléklet
Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009. évi költségvetésének címenkénti felhalmozási kiadásai
Ezer forintban Cím sz. 1.
neve Polgármesteri Hivatal
Felhalm. kiad. Önkorm. össsz.
Felújítási és felhalmozási kiadás dási jogkör Megnevezése önálló Összes felhalm. kiadások Beruházások Felújítások Egyéb felhalm. kiadás Felhalm. célú hitel Céltartalék felh.célú Gazdálko-
Elıirányzat Összege
7168 24527 3420 18755 5000
58870
6. sz. melléklet
Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009. évi költségvetésének felújítási elıirányzatai célonként
Ezer forintban Sorszám
1.
Felújítási cél megnevezése
Elıirányzat összege
Cím száma, neve
Szakfeladat sz.
Szakfeladat neve
23497
1. Polgármesteri Hivatal
701015
Saját v.bérelt ingatlan haszn.
730
1. Polgármesteri Hivatal
701015
Saját v.bérelt ingatlan haszn.
Piac tér bıvítése,felúj.
300
1. Polgármesteri Hivatal
701015
Összesen :
24527
Csıszház felújítása
2.
3.
Érintett cím és szakfeladat
Középületek homlokzat felúj.
Saját v.bérelt ingatlan haszn.
7. számú melléklet
Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009. évi költségvetésének beruházási és egyéb felhalmozási kiadásai feladatonként ezer forintban
Felhalmozási kiadás megnevezése
Elıirányz Érintett cím és szakfeladat at Szakfelad összege Cím Sorsz. at Megnevezés Önkormányz at igazgatási Számítástechnikai 360 eszközök tevékenység igazgatáshoz 1. 1.Polg. Hiv. 751153 e Saját v.bérelt Térfigyelı 6628 ingatlan 2. rendszer 1.Polg. Hiv. 701015 haszn. Szennyvíz rendszer 180 (vízjogi engedély Szennyvíz díja) 3. 1. Polg. Hiv. 901116 elvezetés Beruházások 7168 összesen Ivóvíz minıség javító programhoz 3000 Települési pénzeszköz 4. átadás 1.Polg. Hiv. 751856 vízellátás Eseti Egyéb felhalm., pénzbeli 420 Lakás támogatás szoc. 5. 1.Polg. Hiv. 853344 ellátások szoc. Egyéb felhalmozások 3420 összesen Önkormányz at igazgatási 18755 tevékenység 1. Polg. e Hiv. 751153 6. Fejl.hitel v.fiz. Önkormányz at igazgatási 5000 tevékenység Felhalmozási 7. céltartalék 1.Polg. Hiv. 751153 e
Mők.célú
93
921826 Közösségi színtér
515
315
853266 Nappali ellátás
G/.Közmővelıdés
643
853244 Családsegítés
1 140 331
93
613
853233 Házi segítségnyúj.
F/.Szociális gondozás
613
853355 Eseti p.gyev.ell.
3 280
520
853344 Eseti p.szoc.ell. 520
28 910
244
853333 Munkanélküli ellát. 244
16 640
711
E/.Szociális ellátás 853311 Rendsz.szoc.p.ell.
851912 Anyavédelem
2 905
179 089
851297 Védınıi szolg. 3 460
358 262
152 496
4 140
50 695
1 500
20 805
32 524
6 730
851219 Háziorvosi szolg. 3 460
337 457
751966 Önk.fel.nem terv.
D/.Egészségügyi ellátás
119 972
6 730
751153 Önk.Igazg.tev.
C/.Közigazgatási tev.
901116 Szennyvízelvezetés
751878 Közvilágítás
751856 Települési vízellátás
751845 Város,községgazd.
B/.Településüzemeltetés
2 400
7 771
Mők. célú
701015 Saját v.bérelt ing.
6 671
Össz.bev. 2 400
1 100
Felh.célú
452025 Helyi közutak lét.
A/.Helyi közutak,ingatlanok fenntart.fejlesztése
Szakfeladat
BEVÉTELEK
Polgármesteri Hivatal költségvetése feladatonként ezer Ft-ban
420
24 115
180
3 000
31 155
515
315
643
331
1 140
3 700
28 910
16 640
711
2 905
1 500
203 204
180
4 140
3 000
50 695
33 555
2 400
Össz.kiad.
KIADÁSOK Felh. célú
Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009. évi költségvetésébıl a
8.sz. melléklet
1
15
46
Létszám
Céltartalék
ebbıl: Tartalék: Általános tartalék
Polg. Hiv. Összesen:
470 189
60 000
530 189 1000
295 614 1000 5000
58 870 5000
354 345 6 000
62
9. sz. melléklet 1.oldal Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009. évi költségvetésének mőködési és fejlesztési célú bevételek és kiadások 2009-2010-2011. évi alakulását külön bemutató mérlege
Ezer forintban Ssz
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24.
Megnevezés 2009. I. Mőködési célú bevételek és kiadások Intézményi mőködési bevételek (levonva felhalm. 3844 ÁFA,ért.tárgyi eszk.ÁFA-ja,mők.c.pe.átv.áh.kiv.) Önkorm. sajátos mőködési bevételei 34800 Önkorm. ktgvet. támog. és átengedett személyi 323462 jövedelemadó bevétel Mőködési célú pénzeszközátvétel államházt.kívülrıl Támogatás értékő mőködési bevétel 13037 Továbbadási célú mőködési bevétel Mők. célú kölcsönök visszat. igénybev. 242 Rövid lejáratú hitel 118100 Rövid lejáratú értékpapírok ért. kibocsátása Mőködési célú elızı évi pénzmaradvány igénybevétele Mőködési célú bevételek összesen 493485 Személyi juttatások 223130 Munkaadókat terhelı járulékok 66970 Dologi kiad. és egyéb folyó kiad. (levonva az 32669 értékesített tárgyi eszk. imm. j. utáni áfa befizetés és kamatkifizetés) Mőködési c. pénzeszk. átad.államházt.kivülre, 134148 egyéb támogatás Támogatás értékő mőködési kiadás 14151 Továbbadási célú mőködési kiadás Ellátottak pénzbeli juttatása Mőködési c. kölcsönök nyújtása és törleszt. 242 Rövid lejáratú hitel visszafizetése Rövid lejáratú hitel kamata 500 Rövid lejáratú értékpapírok bevált. vásárl. Tartalékok 1000 Mőködési célú kiadások összesen: 472810
2010.
2011.
4000
4500
39500
40500
340000
350000
22000
15000
180 123770
120000
529450 255000 72000
530000 260000 61500
40000
40000
130000
140000
16000
18000
180 500
500
1000 514680
520000
9. sz. melléklet 2.oldal
Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009. évi költségvetésének mőködési és fejlesztési célú bevételek és kiadások 2009-2010-2011. évi alakulását külön bemutató mérlege
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások 2009 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51.
Önkorm. felhalmozási és tıke jellegő bev. Önkorm.sajátos felhalm.és tıke bevételei Fejlesztési célú támogatások Felhalmozási célú pénzeszközátvétel áll.házt.kiv. Támogatásértékő felhalm.bevétel Továbbadási célú felhalm.bevétel Felhalmozási ÁFA visszatérülése Értékesített tárgyi eszk. és immateriális javak ÁFÁja Felhalmozási célú kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Hosszú lejáratú hitel Hosszú lejáratú értékpapírok kibocsátása Felhalmozási célú elızı évi pénz maradvány igénybevétele Felhalmozási célú bevételek összesen: Felhalmozási kiadások (ÁFÁ-val) Felújítási kiadások (ÁFÁ-val) Értékesített tárgyi eszk. immat. javak utáni áfa befizetés Felhalmozási célú pénzeszközátadás áll.házt.kiv. Támogatásértékő felhalmozási kiadás Továbbadási célú felhalmozási kiadás Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása és törlesztése Hosszú lejáratú hitel visszafizetése Hosszú lejáratú hitel kamata Hosszú lejáratú értékpapírok beváltása Tartalékok Felhalmozási célú kiadások összesen: Önkormányzat bevételei összesen: Önkormányzat kiadásai összesen:
2010 100
2011 100 2000 4000
130
130
100
19120
20000
10000
6671
13274
6000
39195 7168 24527
20230 5000 20000
22200 5000 20000
3420
4000
3200
6000 35000 549680 549680
4000 32200 552200 552200
18755 1000 5000 59870 532680 532680
C) EGYENLEG:(A-B) Hiány
Összesen:
IV.Speciális célú támog. V. Kölcsön VI. Felhalmozási kiadás Tartalékok
I. Személyi jellegő II. Munkaadói járulék III.Dologi kiadás
B) KIADÁSOK
Összes bevétel:
II. Támogatások III. Tám.ért.bevétel IV.Felhalm.tıkejell.bev. V. Tám.kölcs.visszatér. VI. P. forg. nélküli bevétel
I. Mőködési bevételek
Megnevezés A) BEVÉTELEK
II.
III.
IV.
V.
VIII.
IX.
X.
XI.
30
30
30
30
30
30
30
30 6 000
30
30
12 368
-18 585 -3 930
-12 830
-13 770
-16 930
-12 360
-11 857
-2 045
-18 279
42 864
19 630 5 590 1 500 12 299 30 3 815
10 7 274 39 004
13 810 16 885 1 025
XII.
-35 142 -3 860
18 500 18 500 18 500 18 500 18 500 18 500 18 500 18 500 18 500 18 500 18 500 5 580 5 580 5 580 5 580 5 580 5 580 5 580 5 580 5 580 5 580 5 580 1 500 2 000 2 660 3 000 2 660 3 000 2 500 3 200 7 000 3 149 2 000 12 000 12 000 12 000 13 000 12 000 12 000 13 000 12 000 13 000 12 000 13 000 62 30 30 30 30 30 405 7 658 5 100 3 000 5 100 210 5 100 23 482 6 000 37 985 45 800 43 870 40 080 41 770 44 180 39 610 39 490 49 210 45 229 62 592
50 353 27 215 39 940 27 250 28 000 27 250 27 250 27 633 47 165 26 950 27 450
62
8 810 8 910 22 000 9 310 10 060 9 310 9 310 9 328 23 225 9 010 9 510 33 778 16 885 16 885 16 885 16 885 16 885 16 885 16 885 16 885 16 885 16 885 7 703 1 390 1 025 1 025 1 025 1 025 1 025 1 390 1 025 1 025 1 025
I.
Hónapok VI. VII.
Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009. évi költségvetésének elıirányzat-felhasználási ütemterve
-137 220 137 220
532 680
148 299 242 53 870 6 000
223 130 66 970 34 169
395 460
219 513 19 708 0 372 13 274
142 593
összesen
10.sz.mell.
11. sz. melléklet
Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009. évi költségvetésének likviditási terve
Ezer forintban Hó I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. Össz.:
Nyitó pénzkészlet 20655 33023 14438 10508 0 0 0 0 0 0 0 0 -
Pénzforgalmi bevétel 50353 27215 39940 27250 28000 27250 27250 27633 47165 26950 27450 24515
/Hitel/ Hiány 0 0 0 2322 13770 16930 12360 11857 2045 18279 35142 24515
Pénzforgalmi kiadás 37985 45800 43870 40080 41770 44180 39610 39490 49210 45229 62592 42864
Záró pénzkészlet 33023 14438 10508 0 0 0 0 0 0 0 0 20655
137220
137220
532680
-
12.sz.melléklet
FINANSZÍROZÁSI ÜTEMTERV Falugondnokság Hajdúszovát KHT. 2009. évi mőködési támogatásának finanszírozásához
Sorszám Idıpont Finanszírozandó összegek (ezer Ft) 1. január 4000 2. február 8033 3. március 7300 4. április 7300 5. május 7300 6. június 7300 7. július 7300 8. augusztus 7300 9. szeptember 7300 10. október 7300 11. november 7300 12. december 7300 Összesen : 85033
12/A. sz.melléklet
FINANSZÍROZÁSI ÜTEMTERV Hajdúszoboszlói Kistérségi Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ által ellátott feladatok 2009. évi finanszírozásához
Sorszám
Idıpont
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
2009.03.01. 2009.04.01. 2009.05.01. 2009.06.01. 2009.07.01. 2009.08.01. 2009.09.01. 2009.10.01. 2009.11.01. 2009.12.01. Összesen :
Finanszírozandó összegek (Ft) 2.182.500 727.500 727.500 727.500 727.500 727.500 727.500 727.500 727.500 727.500 8.730.000
13. számú melléklet Hajdúszovát Község Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselı-testületétıl
KIVONAT a 2009. február 11-én megtartott ülés jegyzıkönyvébıl. „A képviselı-testület 3 igen szavazattal a javaslatot támogatja és meghozza az alábbi határozatát: 2/2009.(II.11.)CKÖ határozat: Hajdúszovát község Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselı-testülete megtárgyalta és az alábbiak szerint elfogadja a 2009. évi költségvetését: BEVÉTELEK 1. Támogatásértékő mőködési bevétel - Központi általános mőködési támogatás - önkormányzati mőködési támogatás BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
Ezer Ft-ban 730.700 570.700 160.000 730.700
Forintban 731 571 160 731
KIADÁSOK Dologi kiadások - irodaszer, nyomtatvány - szakmai anyagok - kis értékő eszközök - Távközlési díjak (telefon) - gázenergia - villamosenergia - vízdíjak - egyéb üzemeltetési költség (kulturális rendezvény) - Pénzügyi szolgáltatások (bankköltség) - ÁFA kiadások - belföldi kiküldetés - reprezentáció 2. Kölcsön törlesztés KIADÁSOK ÖSSZESEN Felelıs: Rácz Pál elnök Határidı: 2009. december 31.
Ezer Ft-ban 669.140 80.000 50.000 50.000 120.000 55.000 40.000 5.000 80.000 10.000 90.000 59.140 30.000 61.560 730.700
Forintban 669 80 50 50 120 55 40 5 80 10 90 59 30 62 731
1.
K.m.f. Rácz Pál sk. elnök” A kivonat hiteléül. Hajdúszovát, 2009. február 12.
Székelyné Gondos Karolina
14/A sz. melléklet Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009. évi költségvetési rendeletéhez tájékoztatásul. A több éves kihatással járó döntések.
S. sz.
A többéves kihatással járó feladat megnevezése Év
1.
Bevételi elıirányzat Kiadási elıirányzat Egyenleg
751878 Közvilágítási berend. Üzemelt.karbantart. 2002.042012.03. E-ON Titász Zrt.
2.
701015 Saját ingatlan haszn. 2003.052013.04. ELMIB Zrt.
Év Bevételi elıirányzat Kiadási elıirányzat Egyenleg
Év Bevételi elıirányzat Kiadási elıirányzat Egyenleg
Év Bevételi elıirányzat Kiadási elıirányzat Egyenleg
Ezer forintban Elıirányzatok éves bontásban -
-
2009. -
2010. -
2011. -
2012. -
Össz:
4.140
1.908
1.965
843
- 4.140
-1.908
-1.965
-843
8.856 8.856
-
2009. -
-
2.160 -2.160
2010.
2011.
2012.
2013.
Össz:
2.230
2.290
2.250
2.320
11.250
-2.230
-2.290
-2.250
-2.320
-11.250
751878 szakfeladat: Egy emelt színvonalú (hosszú távon energiatakarékos) közvilágítási berendezés 10 évre ható vállalkozási díja, mely két részbıl áll: - egyik része fix összegő díj 8 éven keresztül - másik része a beépített fényforrások darabszámától függı évente a fogyasztói árindex mértékével korrigált üzemeltetési, karbantartási díj 10 éven keresztül. 701015 szakfeladat: Az önkormányzat intézményeiben a belsı világító rendszerek (lámpatestek és fényforrások) rekonstrukciójának megvalósítása, valamint a felújított berendezések bérlete 10 évre Mindkét szerzıdés szerinti kötelezettségvállalás lehetıvé teszi, hogy egy egyszeri nagy összegő felhalmozási kiadás helyett, több évre arányosan elosztva mőködési kiadási elıirányzatként tervezzük meg a feladatot.
14/B. sz. melléklet
Hajdúszovát Községi Önkormányzat 2009. évi költségvetési rendeletéhez tájékoztatásul
A közvetett támogatások kimutatása
Sorsz. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Közvetett támogatások jogcímei
Közvetett támogatás tervezett összege Ft Ellátottak térítési díjának, kártérítés elengedése Lakossági lakáskölcsönök elengedése Helyi adónál biztosítptt kedvezmény, mentesség Gépjármőadónál biztosított kedvezmény, mentesség 350.000 Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevétel kedvezménye, mentessége Egyéb kedvezmény, vagy kölcsön elengedése Összesen
A gépjármőadónál biztosított kedvezmény várható összege 2009. évben 220.000 forintban tervezhetı. Ez a kedvezmény a jogszabály szerinti környezetvédelmi osztályba tartozó, jelenleg a nyilvántartásban szereplı autóbuszokat, és tehergépjármőveket érinti. A gépjármőadónál biztosított mentesség várható összeg 2009. évben 130.000 forintban tervezhetı. A mentesség azon súlyos mozgáskorlátozott személyeket illeti meg, akinek saját tulajdonában van a 100 kw teljesítményt el nem érı személygépkocsi, vagy súlyos mozgáskorlátozott kiskorúval egy háztartásban élı szülı, nevelıszülı, mostoha- vagy örökbefogadó szülı, vagy cselekvıképességet korlátozó gondnokság alatt álló súlyos mozgáskorlátozott nagykorú személyt rendszeresen szállító vele közös háztartásban élı szülı, nevelı, mostoha vagy örökbefogadó szülı.