A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 91/2005. (VIII. 18.) MVH KÖZLEMÉNYE a szőlőterületek szerkezet-átalakítási és átállítási támogatásának feltételeiről
I. A szerkezet-átalakítási és átállítási támogatás jogszabályi alapja Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának hatálya alá tartozó borpiaci rendtartás szabályai, így különösen a Tanács 1999. május 17-i, a borpiac közös szervezéséről szóló 1493/1999/EK rendelete alapján támogatás vehető igénybe a Közösség területén lévő szőlőterületek szerkezet-átalakításának és átállításának támogatására (a továbbiakban: támogatás). A támogatás célja a szőlő- és bortermelésnek az ágazat keresleti-kínálati viszonyaihoz történő igazítása. A támogatásban részesített ültetvényről kizárólag meghatározott termőhelyről származó minőségi bor (a továbbiakban: m. t. minőségi bor), illetve tájbor származtatható. Tájbor esetében a termelt bor mennyisége nem haladhatja meg a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 13. § (3) bekezdésében meghatározott mennyiséget. II. Az intézkedésben való részvételre jogosultak köre Az intézkedésben való részvételre, ezáltal a támogatás igénylésére jogosultak körét (a továbbiakban: termelő) a Bizottság 2000. május 31-i, a termelési potenciálra tekintettel a borpiac közös szervezéséről szóló 1493/1999/EK tanácsi rendelet alkalmazása részletes szabályainak megállapításáról szóló 1227/2000/EK rendeletének 14. cikk a) pontja alapján, a szőlőtermelési potenciálra, a szőlőültetvények szerkezet-átalakítására és átállítására vonatkozó nemzeti szabályozásról szóló 100/2004. (VI. 3.) FVM rendelet 13. § (1) bekezdése szerint az egyes hegyközségi tanácsok által elkészített tervek (a továbbiakban: terv, 16-37. számú mellékletek) határozzák meg. III. A támogatás formái A támogatás formái a következők: •
•
A termelőnek a kérelemben szereplő intézkedés végrehajtásával járó bevétel-kiesésért nyújtott kompenzáció: o három borpiaci évet meg nem haladó időtartamra a régi és az új szőlőültetvények egymás mellett történő művelésének engedélyezése; vagy o a Közösség által finanszírozott pénzbeli kompenzáció. Hozzájárulás a szerkezet-átalakítás és átállítás költségeihez: o a fajtaváltás, ideértve az átoltással történő fajtaváltást is; o a szőlőültetvények áttelepítése; o a szőlőültetvények támrendszerének létesítése és korszerűsítése a tervben szereplő feltételeknek megfelelően. (A támrendszer létesítésére és korszerűsítésére abban az esetben igényelhető támogatás, ha a támrendszer kialakítása révén a művelési mód a tervben foglaltaknak megfelelően változik.)
Fajtaváltásnak minősül az az eset is, ha az alapfajta helyett annak vírusmentes klónját vagy klónkeverékét telepítik, illetve átoltják. Művelési mód: komplex fogalom, amely magában foglalja a tőkeformát, a sor- és tőtávolságot, a termelési szint magasságát és a lombfal magasságát. Támogatásban kizárólag a 2004. május 1-je után megkezdett intézkedések részesíthetők. A 2004. május 1-je előtt megítélt nemzeti támogatással létesített ültetvények abban az esetben részesíthetők támogatásban, ha azokat termőre fordították.
IV. A támogatásban részesíthető területnagyság A 100/2004. (VI. 3.) FVM rendelet 14. § (1) bekezdése értelmében támogatás csak legalább 0,1 ha nagyságú, egy használó kezelésében lévő, egybefüggő parcellára igényelhető, illetve adható. Az egyes tervekben azonban ennél nagyobb, támogatásban részesíthető minimális parcellaméret is meghatározható. V. Támogatás előzetes kifizetése A termelő a támogatási összegre vonatkozóan előzetes kifizetést kérhet, amennyiben a kérelmezett támogatás minimum 120%-ának megfelelő összegű biztosítékot helyez letétbe a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékekhez kapcsolódó biztosítékrendszer szabályairól szóló 17/2004. (II. 13.) Korm. rendelet, valamint a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékekhez kapcsolódó biztosítékrendszer szabályairól szóló 17/2004. (II. 13.) Korm. rendelet alapján az MVH által kezelt biztosíték számláról szóló 9/2004. (IV. 28.) MVH közlemény előírásainak megfelelően. Előzetes kifizetés a megkezdett, de még be nem fejezett intézkedések megvalósításához kérelmezhető. A támogatás előzetes kifizetésének feltétele, hogy a termelő az előzetes kifizetés iránti kérelméhez csatolja a biztosíték letétbe helyezését, mértékét és érvényességi idejét igazoló eredeti banki bizonylatot. Az MVH az előzetesen igényelt támogatási összeget kizárólag a bankgarancián a kötelezett neve alatt megjelölt bankszámlaszámra folyósítja. Támogatás előzetes kifizetése esetén a Bizottság 1985. július 22-i, a mezőgazdasági termékeket érintő biztosítéki rendszer alkalmazására vonatkozó közös részletes szabályok megállapításáról szóló 2220/85/EGK rendelete értelmében az előzetes kifizetés iránti kérelemben szereplő intézkedéseket a kérelmező által meghatározott ütemezés szerint – legkésőbb az igényelt támogatási összeg előzetes kifizetését követő második borpiaci év végéig – kell végrehajtani. Az MVH a végrehajtás befejezésének határidejét módosíthatja, amennyiben: • •
az előzetes kifizetés iránti kérelemben szereplő területet az illetékes hatóság által elismerten természeti katasztrófa érte; a tervezett intézkedés nem hajtható végre az illetékes megyei Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Szolgálat által igazoltan fennálló növény-egészségügyi probléma következtében.
Az előzetes kifizetésnek további feltétele az adott parcellát érintő valamennyi olyan korábbi intézkedés maradéktalan végrehajtása, amelyre vonatkozóan a termelő támogatást igényelt. Amennyiben az MVH megállapítja, hogy az előzetes kifizetés iránti kérelemben megnevezett intézkedést, amelyre vonatkozóan az MVH támogatást fizetett ki, a termelő nem hajtotta végre maradéktalanul, de az intézkedés az érintett terület több mint 80%-án megvalósult az előírt határidőn belül, a biztosíték összegéből az intézkedés meg nem valósított részére eső támogatás kétszerese elvész. Előzetes kifizetés esetén az intézkedés végrehajtásának határidejétől függően a támogatás arányos része a termelő kérelme alapján visszafizethető. Amennyiben a termelő az MVH által kiállított – az előzetes kifizetés iránti kérelemre vonatkozó − helyt adó határozat kézhezvételét megelőzően lemond a támogatásról, a biztosíték 95%-át visszakapja. Amennyiben a termelő a biztosíték-felszabadítás iránti kérelem benyújtása előtt lemond valamely művelet végrehajtásáról, köteles visszafizetni a részére előzetesen kifizetett támogatás teljes összegét, amelyet követően a biztosíték 90%-a felszabadításra kerül.
Az MVH az előzetes kifizetést a biztosíték letétbe helyezéséről szóló igazolás bemutatásától számított három hónapon belül teljesíti. VI. A támogatás előzetes kifizetésére vonatkozó kérelem A támogatás előzetes kifizetése azon termelő részére biztosítható, aki / amely: a) eleget tett •
a 141/2003. (IX. 9.) Korm. rendeletben előírt regisztrációs kötelezettségének. (A regisztrációs kérelem legkésőbb az előzetes kifizetés iránti kérelemmel egyidejűleg nyújtható be az 1. számú melléklet szerinti G001 számú nyomtatványon.)
b) nyilatkozott arról, hogy • • • •
a szerkezet-átalakításban és átállításban részesített szőlőterületről kizárólag m. t. minőségi bort, illetve tájbort fog termelni; az ültetvényről származó termék értékesítése, feldolgozása hosszú távon biztosított; az előzetes kifizetés iránti kérelemben szereplő intézkedés végrehajtása megkezdődött (a későbbiek során számlával igazolt tevékenység, beruházás elkezdődött); régi és új szőlőültetvény egymás mellett művelése esetén a 3. év végéig a régi ültetvényt kivágja.
c) előzetes kifizetés iránti kérelméhez csatolta • • • • • •
a kérelmezett területre vonatkozó, 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapot, illetve bérelt terület esetében a tulajdoni lap mellett az érvényes bérleti szerződés másolati példányát; bérleti szerződés esetén a földtulajdonos nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a beruházás végrehajtásához hozzájárul; a megvalósítani kívánt intézkedések tervezett ütemezését; a telepítési / fajtaváltási engedély másolatát, amennyiben azt nem az MVH adta ki; a kérelmezett területre vonatkozóan a területileg illetékes hegybíró véleményét, miszerint az előzetes kifizetés iránti kérelemben szereplő intézkedés a tervnek megfelel; előzetesen igényelt támogatás kérelmezése esetén a biztosíték letétbe helyezését, mértékét és érvényességi idejét igazoló eredeti banki bizonylatot.
Előzetesen igényelt támogatás a megkezdett, de még be nem fejezett intézkedések megvalósításához kérelmezhető. A befejezett intézkedésekre kizárólag támogatási kérelem nyújtható be. VII. A támogatás előzetes kifizetésére vonatkozó kérelem benyújtása A 2-7. számú mellékletek szerinti, a támogatás előzetes kifizetésére vonatkozó kérelmeket azok mellékleteivel együtt 2005. szeptember 5-ig az MVH Központi Hivatalához kell benyújtani postai úton. A benyújtás helye: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 1385 Budapest, 62. Pf.: 867 Egy előzetes kifizetés iránti kérelemben csak egy összefüggő földterületen megvalósuló szerkezetátalakítási és átállítási intézkedéshez igényelhető támogatás. A támogatás előzetes kifizetésére vonatkozó kérelmek a benyújtás sorrendjében kerülnek elbírálásra.
Hiányosan benyújtott kérelem esetében az MVH az ügyfelet hiánypótlásra szólítja fel. A hiánypótlást a felszólításban megjelölt határnapig kell benyújtani a fenti címre. Az MVH a kérelmet elutasítja, ha a kérelmező a vonatkozó közösségi, illetve nemzeti jogszabályokban, az e közleményben, valamint a tervben meghatározott bármely feltételt nem teljesíti, vagy kérelmét határidőn túl nyújtja be. Ebben az esetben a kérelmező által letétbe helyezett biztosíték felszabadításra kerül. VIII. A biztosíték felszabadítása Az előzetesen igényelt támogatásra vonatkozóan letétbe helyezett biztosíték akkor szabadul fel, ha a termelő: a) nyilatkozott arról, hogy •
a szerkezet-átalakítási és átállítási intézkedésbe vont terület tulajdoni-, bérleti viszonyai nem változtak.
b) biztosíték felszabadítás iránti kérelméhez csatolta • • •
a telepítési térképet; a szaporítóanyag származási igazolvány másolatát; a támogatási összeg kiszámítását alátámasztó számlák másolatait, illetve a számlák összesítőjét (az ültetvény tervezése; talajtani szakértői vélemény; talajtani szakvélemény; tápanyag-feltöltés; talaj-előkészítés; erózióvédelem; szaporítóanyag beszerzés; telepítés elvégzése; régi tőkék eltávolítása; átoltás elvégzése; tőkepótlás; támberendezés elemeinek beszerzése, létesítése és korszerűsítése, kerítés létesítése).
IX. A biztosíték felszabadítására vonatkozó kérelem benyújtása A 8-9. számú mellékletek szerinti, a biztosíték felszabadítására vonatkozó kérelmet azok mellékleteivel együtt, legkésőbb a támogatás előzetes kifizetése iránti kérelem benyújtását követő második borpiaci év június 30-ig az MVH Központi Hivatalához kell benyújtani postai úton a VII. pontban megadott címre. Hiányosan benyújtott biztosíték-felszabadítás iránti kérelem esetében az MVH az ügyfelet hiánypótlásra szólítja fel. A hiánypótlást a felszólításban megjelölt határnapig kell benyújtani a fenti címre. Határidőn túl benyújtott biztosíték-felszabadítás iránti kérelem esetén a biztosíték elvész. A szerkezet-átalakítási és átállítási intézkedés megfelelő, a közösségi és hazai jogszabályokban, e közleményben, az előzetes kifizetés iránti kérelemben, valamint a biztosíték-felszabadítás iránti kérelemben előírt követelményekkel összhangban történő megvalósítását az MVH az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (OMMI) közreműködésével helyszíni szemle során ellenőrzi. A helyszíni szemle alkalmával a végrehajtott szerkezet-átalakítási és átállítási intézkedések minősége is ellenőrzésre kerül, amely során a szakmai követelménynek való megfelelés és az elszámolni kívánt költségekkel való arányosság vizsgálata is megtörténik. X. A támogatási kérelem Amennyiben a termelő nem előzetesen, hanem az intézkedés megvalósítását követően igényli a támogatás kifizetését, úgy azt az e közlemény 10-15. számú mellékletei szerinti támogatási kérelem benyújtásával kell megtennie. Támogatási kérelem kizárólag a már befejezett intézkedésekre nyújtható be. Támogatás azon termelő részére adható, aki / amely:
a) eleget tett •
a 141/2003. (IX. 9.) Korm. rendeletben előírt regisztrációs kötelezettségének. (A regisztrációs kérelem legkésőbb a támogatási kérelemmel egyidejűleg nyújtható be az 1. számú melléklet szerinti G001 számú nyomtatványon.)
b) nyilatkozott arról, hogy • • • •
a szerkezet-átalakításban és átállításban részesített szőlőterületről kizárólag m. t. minőségi bort, illetve tájbort fog termelni; az ültetvényről származó termék értékesítése, feldolgozása hosszú távon biztosított; a támogatási kérelemben szereplő intézkedés végrehajtása befejeződött; régi és új szőlőültetvény egymás mellett művelése esetén a harmadik év végéig a régi ültetvényt kivágja.
c) támogatási kérelméhez csatolta • • • • • •
• •
a kérelmezett területre vonatkozó, 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapot, illetve bérelt terület esetében a tulajdoni lap mellett az érvényes bérleti szerződés másolati példányát; bérleti szerződés esetén a földtulajdonos nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a beruházás végrehajtásához hozzájárul; a telepítési térképet; a megvalósított intézkedések ütemezését; a szaporítóanyag származási igazolvány másolatát; a támogatási összeg kiszámítását alátámasztó számlák másolatait, illetve a számlák összesítőjét (az ültetvény tervezése; talajtani szakértői vélemény; talajtani szakvélemény; tápanyag-feltöltés; talaj-előkészítés; erózióvédelem; szaporítóanyag beszerzés; telepítés elvégzése; régi tőkék eltávolítása; átoltás elvégzése; tőkepótlás; támberendezés elemeinek beszerzése, létesítése és korszerűsítése, kerítés létesítése); a telepítési / fajtaváltási engedély másolatát, amennyiben azt nem az MVH adta ki; a kérelmezett területre vonatkozóan a területileg illetékes hegybíró véleményét, miszerint a támogatási kérelemben szereplő intézkedés a tervnek megfelel.
XI. A támogatási kérelem benyújtása A 10-15. számú mellékletek szerinti támogatási kérelmet azok mellékleteivel együtt 2005. szeptember 5-ig az MVH Központi Hivatalához kell benyújtani postai úton a VII. pontban megadott címre. Egy támogatási kérelemben csak egy összefüggő földterületen megvalósuló szerkezet-átalakítási és átállítási intézkedéshez igényelhető támogatás. A támogatási kérelmek a benyújtás sorrendjében kerülnek elbírálásra. Hiányosan benyújtott támogatási kérelem esetében az MVH az ügyfelet hiánypótlásra szólítja fel. A hiánypótlást a felszólításban megjelölt határnapig kell benyújtani a fenti címre. Az MVH a támogatási kérelmet elutasítja, ha a kérelmező a vonatkozó közösségi, illetve nemzeti jogszabályokban, az e közleményben, valamint a tervben meghatározott bármely feltételt nem teljesíti, vagy kérelmét határidőn túl nyújtja be. A szerkezet-átalakítási és átállítási intézkedés közösségi és hazai jogszabályokban, e közleményben, valamint a támogatási kérelemben rögzített követelményeknek megfelelő megvalósítását az MVH az OMMI közreműködésével helyszíni szemle során ellenőrzi. A helyszíni szemle alkalmával a végrehajtott szerkezet-átalakítási és átállítási intézkedések minősége is ellenőrzésre kerül, amely során a szakmai követelménynek való megfelelés és az elszámolni kívánt költségekkel való arányosság vizsgálata is megtörténik.
XII. A támogatás mértéke A támogatási igény forintban kifejezett összegét a termelő által euróban meghatározott támogatási igény, valamint a 2004. július 1-jén érvényes, az Európai Központi Bank hivatalos forint/euró átváltási árfolyamának szorzata képezi. A támogatás kifizetésére, illetve a biztosíték felszabadítására akkor kerül sor, amikor az intézkedés megvalósult. A szerkezet-átalakítás és átállás költségeihez való közösségi hozzájárulás – mivel Magyarország a Tanács 1999. június 21-i, a strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló 1260/1999/EK rendeletének értelmében az 1. célkitűzés hatálya alá tartozik – nem haladhatja meg az összes költség 75%-át, de a Bizottság 2004. október 6-i, a 2004/2005. kampányra vonatkozóan, az 1493/1999/EK tanácsi rendelet címén a tagállamok számára egy bizonyos hektármennyiségű szőlőültetvény szerkezetátalakítására és átállására megállapított indikatív pénzügyi juttatások meghatározásáról szóló 2004/687/EK határozata értelmében legfeljebb 7998 €/ha-t. A teljes támogatási összeg igénybevételéhez a benyújtott és jóváhagyott számlák nettó összege el kell érje legalább a 8000 euró/ha-t. Az egyes intézkedések kapcsán igénybe vehető támogatási összegek egy hektárra vonatkoztatva: Intézkedés
Fajtaváltás Szőlőültetvények áttelepítése Szőlőültetvények támrendszerének létesítése, korszerűsítése
Hozzájárulás a szerkezetátalakítás és átállás költségeihez (euró) 6000 6000 6000
A Közösség által finanszírozott pénzbeli kompenzáció (euró) 1998 1998 1998
Támogatás összesen (euró) 7998 7998 7998
Az egyes műveletekhez kapcsolódó támogatási részösszegek figyelembe vehető felsőhatárai intézkedésenként egy hektárra vonatkoztatva:
Művelet ültetvény-tervezés talajtani szakértői vélemény, talajtani szakvélemény tápanyag-feltöltés talaj-előkészítés, erózióvédelem szaporítóanyag beszerzés telepítés elvégzése régi tőkék eltávolítása átoltás elvégzése tőkepótlás támberendezés elemeinek beszerzése, létesítése és korszerűsítése kerítés létesítése
Fajtaváltás
Szőlőültetvények áttelepítése
Szőlőültetvények támrendszerének létesítése, korszerűsítése, művelési mód váltás
X
Igénybevehető maximális támogatás (euró) 400
X
X
X
400
X
X
X
1 600
X
X
1 600
X
X
4 800
X
1 500
X
X
1 500
X X
X
1 500 2 000
X
X
X
8 000
X
X
X
2 000
A talajtani szakértői vélemény költségei kizárólag abban az esetben fogadhatóak el, ha megállapítható, hogy a szakértői véleményben foglaltaknak a termelő eleget tett. Tőkepótlás: a szőlőültetvények támrendszerének létesítése és korszerűsítése, illetve a fajtaváltás intézkedések keretében az ültetvényszerkezetnek megfelelő tőállomány helyreállítása. Magában foglalja a felhasznált szaporítóanyag beszerzését, valamint az ültetés költségét. A szaporítóanyag beszerzésére vonatkozó számla kizárólag abban az esetben fogadható el, amennyiben a termelő igazolt származású szaporítóanyagot használ, amely lehet: • • • •
engedélyes árutermő iskolában előállított, OMMI által ellenőrzött, minősített ültetési anyag; hatóságilag ellenőrzött, igazolt eredetű alapanyag felhasználásával, házi szaporító iskolában, saját célra előállított ültetési anyag; más uniós tagállamban előállított, a hazai minőségi előírásoknak minden tekintetben megfelelő ültetési anyag; harmadik országból származó, importengedéllyel rendelkező, az OMMI belföldiesítő ellenőrzésén átesett ültetési anyag.
Saját előállítású szaporítóanyag esetén a szaporítóanyag értéke az adott szezon értékesítési átlagára alapján kerül elszámolásra. A támogatás kifizetésére abban az esetben kerül sor, amennyiben a támogatási kérelemben szereplő intézkedés végrehajtásának ellenőrzése megtörtént. XIII. A támogatási összeg alapjául szolgáló területnagyság megállapítása A támogatásra jogosult területnagyság a kérelmezett területre vonatkozó tőkeszám és egy tőke tenyészterületének szorzata. A tőke tenyészterülete a sortáv és a tőtáv szorzata. Amennyiben a helyszíni ellenőrzés során megállapított és a kérelemben jelölt területnagyság eltér, úgy a támogatási összeg a helyszíni ellenőrzésen mért területnagyság alapján kerül meghatározásra. XIV. Szankciók Amennyiben az ellenőrzés megállapítja, hogy a támogatási kérelemben szereplő intézkedés maradéktalan végrehajtására nem került sor, de az érintett terület több mint 80%-án az intézkedés megvalósult az előírt határidőn belül, a támogatási összeg az intézkedés meg nem valósított részére eső támogatás kétszeresével kerül csökkentésre. A támogatás előzetes igénybevétele esetén, ha a kérelemben foglalt intézkedések bármelyike nem valósult meg a V. pontban megállapított határidőn belül, a termelő köteles visszafizetni az adott kérelem alapján kapott teljes támogatás összegét. Amennyiben a kérelemben foglalt valamely intézkedés végrehajtása szakmai szempontból nem megfelelően történt, illetve a végrehajtott intézkedés minősége nem megfelelő vagy nincs arányban a végrehajtásához kapcsolódóan elszámolni kívánt költségekkel, úgy az adott intézkedés nem minősül végrehajtottnak. A területek ellenőrzésekor 5%-os tűréshatár megengedhető. A benyújtási határidő elmulasztása esetén igazolási kérelemnek helye nincs. XV. A kvótán felül benyújtott kérelmek elbírálása Amennyiben a benyújtott, jogosult támogatási igénylésekben foglalt összterület meghaladja a 2004/2005. borpiaci évre a Bizottság 2004. október 6-i, a 2004/2005. kampányra vonatkozóan, az 1493/1999/EK tanácsi rendelet címén a tagállamok számára egy bizonyos hektármennyiségű szőlőültetvény szerkezetátalakítására és átállására megállapított indikatív pénzügyi juttatások
meghatározásáról szóló 687/2004/EK határozata alapján Magyarország számára megítélt pénzügyi juttatásnak az 1227/2000/EK rendelet 17. cikk (9) bekezdése szerint 90%-ra csökkentett kvótáját, a kvótán felüli igények kizárólag abban az esetben kerülnek elbírálásra, amennyiben az Európai Közösségek Bizottsága Magyarország részére kiegészítő pénzügyi juttatásokat biztosít. Ennek megfelelően a jelen közlemény alapján jóváhagyható, kvótán felüli igények teljesítésére csak a 2005/2006. borpiaci évre meghatározott kvóta terhére kerülhet sor. XVI. A közlemény hatálya Jelen közlemény a kihirdetése napján lép hatályba. A közlemény kihirdetésével egyidejűleg a szőlőterületek szerkezet-átalakítási és átállítási támogatásának feltételeiről szóló 24/2005. (III. 24.) MVH közlemény hatályát veszti. A benyújtott kérelmek elbírálása a Bizottság 2000. május 31-i, a termelési potenciálra tekintettel a borpiac közös szervezéséről szóló 1493/1999/EK tanácsi rendelet alkalmazása részletes szabályainak megállapításáról szóló 1227/2000/EK rendeletének 17. cikk (9) bekezdése értelmében az EU Bizottság határozatát követően kezdődik meg. Amennyiben Magyarország a Bizottság 2004. október 6-i, a 2004/2005. kampányra vonatkozóan, az 1493/1999/EK tanácsi rendelet címén a tagállamok számára egy bizonyos hektármennyiségű szőlőültetvény szerkezetátalakítására és átállására megállapított indikatív pénzügyi juttatások meghatározásáról szóló határozata alapján nem használhat fel további mennyiséget a részére megállapított tagállami kvótából, úgy a kérelmek a 2005/2006. borpiaci évre vonatkozó előírásoknak megfelelően kerülnek elbírálásra. XVII. Kapcsolódó jogszabályok -
-
a Tanács 1999. május 17-i 1493/1999/EK rendelete a borpiac közös szervezéséről a Tanács 1999. június 21-i 1260/1999/EK rendelete a strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról a Bizottság 1985. július 22-i 2220/85/EGK rendelete a mezőgazdasági termékeket érintő biztosítéki rendszer alkalmazására vonatkozó közös részletes szabályok megállapításáról a Bizottság 2000. május 31-i 1227/2000/EK rendelete a termelési potenciálra tekintettel a borpiac közös szervezéséről szóló 1493/1999/EK tanácsi rendelet alkalmazása részletes szabályainak megállapításáról a Bizottság 2000. december 14-i 2729/2000/EK rendelete a borágazat ellenőrzésére vonatkozó részletes végrehajtási szabályok megállapításáról a Bizottság 2004. október 6-i a 2004/2005. kampányra vonatkozóan, az 1493/1999/EK tanácsi rendelet címén a tagállamok számára egy bizonyos hektármennyiségű szőlőültetvény szerkezetátalakítására és átállására megállapított indikatív pénzügyi juttatások meghatározásáról szóló 2004/687/EK határozata a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2003. évi LXXIII. törvény a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény az Európai Unió Közös Agrárpolitikája magyarországi végrehajtásában, illetve a nemzeti agrártámogatási rendszerben érintett ügyfelekkel összefüggő ügyfélregiszter létrehozásáról és az ezzel kapcsolatos nyilvántartásba vételről szóló 141/2003. (IX. 9.) Korm. rendelet a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékekhez kapcsolódó biztosítékrendszer szabályairól szóló 17/2004. (II. 13.) Korm. rendelet a szőlő szaporítóanyagok előállításáról, minősítéséről és forgalomba hozataláról szóló 90/2004. (V. 18.) FVM rendelet a szőlészeti és borászati adatszolgáltatás rendjéről és a nem hegyközségi településeken a közigazgatási feladatokat ellátó hegyközségek meghatározásáról szóló 96/2004. (VI. 3.) FVM rendelet a szőlőtermelési potenciálra, a szőlőültetvények szerkezet-átalakítására és átállítására vonatkozó nemzeti szabályozásról szóló 100/2004. (VI. 3.) FVM rendelet a borkészítésre alkalmas szőlőfajták osztályba sorolásáról szóló 104/2004. (VI. 3.) FVM rendelet
-
9/2004. (IV. 28.) MVH közlemény a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékekhez kapcsolódó biztosítékrendszer szabályairól szóló 17/2004. (II. 13.) Korm. rendelet alapján az MVH által kezelt biztosíték számláról
További információ az
[email protected] e-mail címen kérhető. Budapest, 2005. augusztus 18.
Margittai Miklós elnök