2. számú termékkatalógus 2010
Az FM GROUP termékek reklámozásának és értékesítésének kizárólagos hivatalos forrásai az FM GROUP által kiadott katalógusok és az Üzleti kézikönyv.
2
Az FM GROUP MAKE UP termékek az FM GROUP World eredeti termékei.
Az én imidzsem Az én sikerem
A megadott árak bruttó árak, tartalmazzák az ÁFÁ-t. A katalógusban szereplő termékekre vonatkozó árak a készlet erejéig, vagy az új katalógus megjelenéséig érvényesek. Az FM GROUP MAKE UP 2. számú termékkatalógusa 2010. június 1-től érvényes.
Az én imidzsem. Az én sikerem. Minden nő tudja, hogy milyen fontos az életben az imidzs. Továbbá majdnem mindegyikük igyekszik a leggyönyörűbbnek látszani. Akár szeretnénk, akár nem, sikerünk külső megjelenésünktől, vagy legalábbis külsőnkkel való elégedettségünktől is függ. Pontosan ez az oka, hogy gondosan követjük az aktuális sminktrendeket. Ebben az évszakban az ajkakon a tűzpiros árnyalatai dominálnak majd. A szájfények hosszú uralma után visszatérnek az ajakrúzsok. Természetes tápanyagokkal gazdagítva kitűnően ápolják és védik az ajkakat. A szemhéjfestékek könnyedségükkel és különböző, vakmerő vagy éppen szolid színeikkel mindenkinek igazi meglepetésül szolgálnak. A szemhéjakon húzott színes vonalak tökéletes kontrasztját képezik a szem természetes kontúrjának. A burgundi szín árnyalatait azoknak a hölgyeknek ajánljuk, akik nem tudnak lemondani a „füstös szemekről”. Azoknak, akik nagyra értékelik a természetességet, a tompa barnákat, a gyönyörű rózsaszíneket és a csillogó narancsos színeket javasoljuk. Néha érdemes követni a divatot és kipróbálni valami újat. A legfontosabb azonban az, hogy alkossuk meg saját stílusunkat és válasszunk olyan sminket, amellyel igazán jól érezzük magunkat és mely gyönyörűnek hat. Meggyőződésem, hogy a számos új termék között a hölgyek megtalálják azokat a kozmetikumokat, amik eredeti és csodás színeikkel, tápláló, ápoló összetevőikkel és könnyű használatukkal örömöt szereznek számukra. Az FM GROUP MAKE UP márka professzionális kiegészítőit is engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljam, hiszen ezeknek köszönhetően a sminkelés sokkal könnyebbé válik.
Katarzyna Trawinska FM GROUP Polska
„Az én imidzsem. Az én sikerem.” mottót Emilia Hamerlińska, az FM GROUP Lengyelország Termékforgalmazója alkotta meg. 3
FM | MF11
Fejlett technológia a szépség szolgálatában A „MÁSODIK BŐR” ALAPOZÓ kifejlesztése során a pigmentek mikronizálási folyamatát alkalmaztuk, mely azok nagyfokú porítását jelenti. A mikronizált pigmentek tökéletesen egybeolvadnak a bőrrel, kiegyenlítik annak színét és használatukkal a bőr feltűnően simává válik. Az ezen eljárással készített kozmetikumokat könnyebb használni, még a kezdőknek is. 4
Az FM GROUP MAKE UP termékek az FM GROUP World eredeti termékei.
S and B eige FM | MF12
C inna mon B eige FM | MF13
ÁRA:
3900 Ft / 30 ml
Fedezd fel az IDEÁLIS PÁROSÍTÁS titkát
N atur al C rea m
SECOND SKIN FOUNDATION Alapozó »» »» »» »» »» »» »» »» »»
a szivárványszínekben játszó pigmentek tökéletesen alkalmazkodnak az arcbőr természetes színéhez, visszatükrözik a fényt és így elfedik a bőr hibáit, továbbá kiegyenlítik annak színét a C-vitamin észterek stimulálják a kollagén termelést és segítik visszaállítani a bőr megfelelő rugalmasságát a fokozatosan kibocsátott polimerek megkötik a felesleges faggyút, így matt hatást kölcsönöznek a bőrnek a hidratáló, tápláló és kisimító összetevők a bőrt üdévé varázsolják a könnyű készítmény garantálja a kivételesen kellemes használatot antioxidánsokat és UV szűrőt tartalmaz minden bőrtípusra használható elegáns üveg praktikus pumpás adagolóval űrtartalom: 30 ml
Kérd az alapozó mintáját Termékforgalmazódtól! 5
Tegyél szert tökéletes fedőhatásra Válaszd az alapozók közül a bőrszínednek megfelelő árnyalatot. Az árnyalat kiválasztásánál figyelj arra, hogy az alapozó színe tökéletesen harmonizáljon a nyak bőrének tónusával. Tegyél néhány pötty alapozót a homlokodra, álladra, orrodra és orcádra, a korábbiakban már megfelelően megtisztított és hidratált arcbőrre. Ezután vízszintes mozdulatokkal alaposan kend el az egész arcfelületen (középről oldalra irányított mozdulatokkal). A szem alatti finom bőrterületre ne használd. Ne felejtsd el az alapozót szépen eloszlatni a hajtő és az állkapocs vonalánál – amennyiben szükséges, hordj fel egy kis alapozót a nyaki területre is. Végül távolítsd el a felesleges alapozót (pl. ami a szemöldökök között összegyűlt).. 6
Az FM GROUP MAKE UP termékek az FM GROUP World eredeti termékei.
ÁRA:
3800 Ft / 30 ml
Bűvölj el SELYMES SIMASÁGODDAL
Az ala a po kom lkalm zó kü lö a a s binál s zsír nöse zilik t b os é n ő p o elle igm nna rre, m s e l nál ln ntré borí ert és ak az szecs tott a fa izz k gg ads ék yún ág ak. nak
I vory FM | MF01 B eige N ude FM | MF02 N atur al B eige FM | MF03 G olden S un FM | MF04
ADVANCED FOUNDATION Továbbfejlesztett alapozó covering effect
»» »» »» »» »» »» »» »» »»
továbbfejlesztett változatban, ”víz a szilikonban” gondosan válogatott polimerek és a szilikon-sejtfalú mikroszkópikus pigmentek ideálisan válogatott keveréke biztosítja a tökéletes fedőhatást a szilikon molekulák adják a bőr bársonyos simaságát hidratáló és bőrtápláló adalékokat tartalmaz könnyen kenhető (maszk hatás nélkül) antioxidiánsokat, UV szűrőket tartalmaz (védi az érzékeny bőrt a szabadgyököktől) minden bőrtípusra alkalmazható kecses, apró üveg, praktikus adagolóval űrtartalom: 30 ml
Kérd az alapozó mintáját Termékforgalmazódtól! 7
Po r
LIGHT CONCEALER Könnyű korrektor luminous effect
ce l ain
B ei
»» »» »» »» »»
ge
C01
M FM |
ÁR
m
B ei
g
e
FM |
2,2
gr.
MC
02
gr.
Az FM GROUP MAKE UP termékek az FM GROUP World eredeti termékei.
ediu
Ft / 2,2
8
arcszíneddel
Ft /
3350
el tökéletes
50
:
Kápráztass
M
33
ÁRA
sötét ig alatti m e mind z s lfedni, ozó Ha a e d o án lap kat kív ktort az a róbb e kariká r p r o k ó álj ols a haszn lőtt. Az ut korrektort e le al a felvite k alkalmáv elül is y o s gen f á e t é r , hog simít ó poz figyelj la a a r r z a a d, de asználatát h álhato haszn porpúder rténjen. tö n ez a lőzőe mege
A:
‘víz a szilikonban’ formulán alapul a könnyen terülő pigmentek a bőrt kivilágosítják és az arcot kipihentté varázsolják a könnyű, krémes textúra biztosítja, hogy a korrektor nem gyűlik össze a szemek alatti finom bőrfelület redőiben precíz felvitele kényelmes ecsetjével rendkívül egyszerű súly: 2,2 g
Felejtsd el a bőrhibákat
A könnyű, krémes korrektor gyönyörűen kivilágosítja a szemek körüli bőrt és optikailag „éveket” tűntet el, üdévé és sugárzóvá varázsolván az arcot. Mindez a speciálisan válogatott pigmenteknek köszönhető, melyek megtörik és szétszórják a fényt. Használhatod mind a tekintet kivilágosítására, mind pedig a kisebb bőrhibák elfedésére. 9
Bízz a természetben
BAKED POWDER Égetett testpúder sun-kissed effect
Makadámdió olaj Rendkívül jól puhítja a bőrt és felszívja a felesleges nedvességet.
»» »» »» »» »» »» »»
Fehérliliom gumó kivonat Bőrkisimító és bőrpuhító hatása van.
Jojobamag olaj Biztosítja a bőr optimális hidratáltságát és rugalmasságát.
az ásványi pigmentek a fényt visszaverve elfedik a bőr hibáit és felderítik az arcot, a dekoltázst és a vállakat a testnek gyönyörű, kissé aranyló tónust ad illóolajok és növényi kivonatok gondoskodnak a bőr megfelelő hidratációjáról a púder alkalmazható nedvesen és szárazon is használható szemhéjfestékként és arcpirosítóként is, az arc vonásainak finom kiemelésére; de kiválóan alkalmazható a karok és lábak bepúderezésére, szépítésére is égetett súly: 7 g
FM | MP11
Engedd át magad
a napfényes
csókoknak MINERAL POWDER Ásványi kőpúder bronzing effect
»» »» »» »» »» »» »»
az ideális pigmentek finoman sötétítik a bőr árnyalatát, természetesen lebarnult bőr hatását keltve a gyöngypor egyenletesen, lágy fényben tünteti fel a bőrt bársonyos tapintású préselt formában valamennyi bőrtípusra alkalmazható a tartóban, mely két szintes, púderpamacs és tükör is található tömege: 8 g
A mber
FM | MP03
G olden B rown
Golden Brown ÁRA: 10
2850 Ft
Amber / 7 gr.
Az FM GROUP MAKE UP termékek az FM GROUP World eredeti termékei.
ÁRA:
2700 Ft
/ 8 gr. 11
ÉRJ EL OLYAN HATÁST, MELYET EDDIG CSAK ÁLMODNI MERTÉL
Romantikus
CSILLOGÁS MINERAL POWDER Ásványi kőpúder illuminating effect
Tökéletesen
MATT
MINERAL POWDER Ásványi kőpúder mattifying effect
»» »» »» »» »» »» »»
»» »» »» »» »» »» »»
a mikroszkópikus méretű opálosító gyöngypor a bőr sugárzó frissességének érzetét kelti a pigmentek szórt fénye elfedi a bőr tökéletlenségeit gyengéd, szaténos tapintású préselt formában valamennyi bőrtípusra alkalmazható a tartóban, mely két szintes, púderpamacs és tükör is található tömege: 8 g
FM | MP01
a csillám és titánoxid púder mikromolekulák megfelelő aránya biztosítja a természetes, matt bőrhatást tökéletesen elfedi a bőr apró hibáit könnyű, szaténtextúra préselt formában valamennyi bőrtípusra alkalmazható a tartóban, mely két szintes, púderpamacs és tükör is található tömege: 8 g
FM |MP02
D esert R ose
O pal
Desert Rose
»» 12
Az FM GROUP MAKE UP termékek az FM GROUP World eredeti termékei.
ÁRA:
2620 Ft
/ 8 gr.
Opal
ÁRA:
2770 Ft
/ 8 gr. 13
VIRÁGOZZ
ÜDESSÉGEDDEL BAKED BLUSH Égetett arcpirosító
D elicious Papaya FM | MB11
Az arcpirosítók új generációjának megalkotásakor az égetés technikájának alkalmazása mellett döntöttünk.
14
Az FM GROUP MAKE UP termékek az FM GROUP World eredeti termékei.
/ 1,4 gr.
Ez a folyamat a porcelánkészítésre hasonlít: a masszát először megformálják, majd magas hőmérsékleten kiégetik. Ez lehetővé teszi, hogy akár 90 %-ban gyöngyházfényű pigmenteket tartalmazó terméket nyerjünk, így a színek sokkal intenzívebbek és csillogóbbak. Az égetés másik előnye az, hogy a kozmetikumot használhatjuk nedvesen (a színek világosabbak és mélyebbek), és szárazon egyaránt (mellyel inkább pasztell színárnyalatok érhetők el).
2300 Ft
égetőkemencéből
a mikroszkopikus gyöngyrészecskék nagy sűrűsége egyedülállóan ragyogó csillogást biztosít hidratáló és puhító hatású makadámdió olajat tartalmaz használható nedvesen és szárazon egyaránt szemhéjfestékként is fantasztikus égetett nagyon hatásos súly: 1,4 g
ÁRA:
Egyenesen az
B looming R ose FM | MB12
»» »» »» »» »» »» »»
15
MINERAL BLUSH Ásványi arcpirosító bronzing effect
»» »» »» »» »» »» »»
a természetes barnaság hatását kelti lágyítja és meleggé teszi az arc színét mikroszkópikus méretű ásványi anyagok felhasználásával készült kiválóan alakítja az arc formáját préselt formában valamennyi bőrtípusra alkalmazható tömege: 8 g
FM | MB01
Sun Touch
ÁRA:
Sminkelj
ARCTÍPUSODNAK MEGFELELŐEN
16
OVÁLIS ARC
KEREK ARC
SZÖGLETES ARC
HÁROMSZÖGLETŰ ARC
Tegyél arcpirosítót az orcák közepére (az arcvonások szabályszerűségének kihangsúlyozására).
Árnyald arcpirosítóval a haj vonala és a szemöldökök közötti területet, és tegyél világos sávokat a halántéktól a száj sarkáig (élességet adva az arcvonásoknak).
Tegyél arcpirosítót az arccsontok alá, egy keveset az állkapocsra és a homlok sarkaiba (az arcvonások tompítására).
Tegyél arcpirosítót az áll hegyére és az orcákra a halántékig (az arc finomabbá válik és az arcvonások kifinomultabbak lesznek).
Az FM GROUP MAKE UP termékek az FM GROUP World eredeti termékei.
1980 Ft
/ 8 gr.
MINERAL BLUSH Ásványi arcpirosító »» »» »» »» »» »» »» »»
Ásványi arcpirosító üde hatású bőr mikroszkópikus méretű ásványi anyagok felhasználásával készült a gyöngyrészecskék ragyogóvá varázsolják a színt és egészséges fényt kölcsönöznek a bőrnek ideális az arckontúr formázásához és a smink gyengéd befejezéshez préselt formában valamennyi bőrtípusra alkalmazható tömege: 8 g
FM | MB02
Coral
ÁRA:
1980 Ft
/ 8 gr. 17
C h
o co
l at e
Mou ss
e
FM | MS02
MINERAL EYESHADOWS Ásványi szemhéjfestékek
S i lv er D ust
»» »» »» »» »» »» »»
speciálisan összeválogatott ásványi összetevőkből áll az intenzív színt a pigmentek magas koncentrációja biztosítja lágy gyöngyfénye gyönyörűvé, sugárzóvá teszi a tekintetet a kis méretű, praktikus tartó három, egymáshoz harmonikusan illő színárnyalatot rejt bársonyos állagú préselt formában tömege: 10 g
FM | MS03
H ea the
r
Inten se
FM | MS01 Fa ll
Green
FM | MS04
Öltöztesd szemeid intenzív színekbe
18
Az FM GROUP MAKE UP termékek az FM GROUP World eredeti termékei.
Próbáld ki a szemhéjárnyaló ecsetet és applikátort is (34-35. oldal)
ÁRA:
2250 Ft
/ 10 gr. 19
GYÖNGYHÁZ & MATT DUÓ Vulk áni
barna
(Volcanic B rown)
A narancs és a barna természetes árnyalatai a kissé szikrázó tekintetnek természetes hatást kölcsönöznek. Használhatod őket a mély gesztenyebarna színű szemceruzával (Deep Maroon, 23. oldal).
FM | MS14
Koromsötét
éj
(I nk y N ight)
Az egymást kiegészítő sötétkék és rózsaszín tónus az üde és könnyed misztérium hatását kelti a szemhéjon. Kiváló eredményt érhetsz el, ha a sötétkék színű szemceruzával kombinálod. (Dark Blue, 22. oldal).
FM | MS11
ÁRA:
1990 Ft
20
Az FM GROUP MAKE UP termékek az FM GROUP World eredeti termékei.
/ 3 gr.
JÁTSSZ A SZÍNEKKEL
DUO EYESHADOWS Kettős szemhéjpúder »» »» »» »»
az ultra-finom pigmentek révén a szemhéjpúder nagyon jól megtapad a szemhéjon, nem pereg le és nem telepszik meg a bőr hajlataiban a dobozban két divatos szín kombinációja található préselt formában súly: 3 g
H om ályos
burgundi
(B lur B urgundy)
Az elegánst burgundi és rózsaszín tökéletes a „füstös szem” sminktípus megalkotásához. A jeges ametiszt színű szemceruza hangsúlyozza ki legjobban a végeredményt (Icy Amethyste, 22. oldal).
FM | MS12
H omokos
sm ar agd
(S andy E mer ald)
A smaragd és a homokszín kontrasztos színei dinamikussá teszik a sminket és optikailag élénkítik a tekintetet. Tökéletesen illik a malachit zöld színű szemceruzához (Malachite Green 22. oldal).
FM | MS13
SZATÉN & FÉL-MATT DUÓ 21
HANGSÚLYOZD KI
SZEMED
KÖRVONALÁT AUTOMATIC EYE PENCIL Automata szemceruza long-lasting effect
»» »» »» »» »» »» »»
tökéletesen meghúzhatók vele a vastag és a vékony vonalak egyaránt viasszal és illóolajokkal dúsított, ápoló hatású vízálló nem kenődik el, kiemelkedően tartós automatikusan kitolható és visszahúzható stift hegyező a szemceruza kupakján tömege: 0,31 g
1690 Ft
/ 0,31 gr.
FM | ME06
FM | ME05
22
Az FM GROUP MAKE UP termékek az FM GROUP World eredeti termékei.
NEW!
NEW!
NEW!
A sötétkék egy kis extravaganciát csempész a mindennapi sminkbe.
A kissé hűvös lila romantikussá és avantgárddá varázsolja tekintetedet.
FM | ME07
D ecadence B l ack FM | ME01
Strong G r aphite FM | ME03
T
Az izgalmas malachit zöld tökéletesen élénkíti a tekintetet és bájt visz bele.
J eges a metisz t (I cy A methyste)
TE T
S ötétkék (D ark B lue)
EN
M al achit zöld (M al achite G reen)
E SZ
T ELB
FE J L
KIVI
ÁBB TO V
ÁRA:
F rozen G r ay FM | ME04
D eep M aroon FM | ME02 23
LIQUID EYELINER Folyékony szemhéjtus calligraphic effect
»» »» »» »» »» »»
Tartsd a szemhéjtust vízszintes helyzetben!
FM | MT01
ÁR
Ca r A:
Vonalat húzni
Könnyebb, mint gondolnád
209 lack 0 Ft
/ 1,
1m
l
NAPPALI VÁLTOZAT Gyönyörű, kifinomult hatást érhetsz el az alsó és felső szemhéj szempilláira egyszeres rétegben felvitt szempillafestékkel. Ügyelj arra, hogy a szempillafestéket egyenletesen vidd fel. Ne feledkezz el a belső és külső szemzugokban található szempillákról – ha ezeket a helyeket kihagyod, ez optikailag kisebbíti a szemet.
ESTI VÁLTOZAT
»» »» »» »» »» »» »»
a tisztán szénkivonaton alapuló megújult változat garantálja a szempillák mélyfekete tónusát a speciálisan összeválogatott polimerek erősítik a szempillákat, ezzel biztosítva gyengéd vastagításukat és meghosszabításukat bojtorjánt, szóját és jojobamag olajat tartalmaz az optimális hidratálásért a szempillákat a természetes gyümölcsviaszok teszik rugalmassá pillekönnyű sűrűsége nem terheli túl a szempillákat, könnyed érzést ad a megfelelően megválasztott sűrűségű kefe teszi lehetővé a tökéletes festékfelhordást, szétválasztja a szempillákat, megelőzi a festék csomósodását, a pillák összeragadását tömege: 7 ml
FM | MM01
Hypnotic Black
A szempillafesték felvitele előtt kissé púderezd be a szempillákat. Ezután használd a szemhéjtust – az azzal húzott vonal optikailag sűríti a szempillákat. Alkalmazd a szempillaspirált rétegekben: várj, amíg az egyik réteg megszárad, majd vidd fel a következő réteget. Az utolsó réteget csak a szempilláid végeire vidd fel. Így természetes, flörtös göndörítő hatást érsz el.
NEW DIMENSION LASH MASCARA Szempillafesték
/ 7 ml
Az FM GROUP MAKE UP termékek az FM GROUP World eredeti termékei.
nB
1960 Ft
valamilyen kemény tárgyon (például egy asztalon) és a csuklódat az orcádon, így a kezed nem fog remegni. A vonalat nyitott szemmel rajzold meg!
bo
Varázsolj magadnak csábító tekintetet
ÁRA:
Húzz egy vonalat a szemhéjtussal csak a felső szemhéjon, közvetlenül a szempilla vonala felett. Kezdd a belső szemzugból és húzd a szemhéjtust kifelé. Attól függően, hogy milyen hatást kívánsz elérni, befejezheted a vonalat a szempilla vonalával megegyezően, vagy felfelé továbbhúzhatod azt (így optikailag „kinyitod” a tekintetet). Próbáld meg egy egyenletes vonással megrajzolni a vonalat. Támaszd meg a könyöködet
24
a mélyfekete színt tiszta szénkivonatból nyerik tökéletesen megalkotott tusvég hajszálcsöves adagoló rendszer és jól megválasztott textúra az ideálisan könnyű használat érdekében tartós vízálló űrtartalom: 1,1 ml
25
VÁLTSD VALÓRA CSÁBÍTÓ FM | ML11
AJKAKRÓL SZÓLÓ ÁLMAID
H ot R ed
Kutyatejlevél viasz Tökéletesen kisimítja, és fényesíti az ajkat, visszaadja természetes zsírtartalmát.
t o
H d
Re
k i. rzé s. . É piro is len z d l. őt Tű ke el Id s. e k o s z N pen E ép nk ílu
kincsestárából
de in
Az FM GROUP MAKE UP termékek az FM GROUP World eredeti termékei.
természet
St
26
A
m
Pórsáfrány olaj Rendkívüli puhító, hidratáló hatással rendelkezik, ami már az ókortól fogva használatos az ajakápolásra.
Selyem A bórszilikát természetes forrása, amely intenzív szájfény-hatást kölcsönöz az ajkaknak.
2290 Ft
ÁRA:
FM | ML13 FM | ML15
S weet L atte
Szőlőmagolaj Kiemelkedően gazdag E-vitaminban, ami késlelteti az öregedési folyamatot.
Szójababolaj Telítetlen zsírsavakat tartalmaz, amik segítenek helyreállítani a sérült bőr védőrétegét.
S unrise P ink
FM | ML14
Sweet L atte
S unrise P ink
Sheavaj Az ajkat hidratálttá, nagyon puhává és tökéletesen simává teszi.
A ustr alian S and
A ustr alian S and
Pale F uchsia
FM | ML12
Pale F uchsia
/ 4 gr.
EXTRA RICH LIPSTICK Ajakrúzs »» »» »» »» »» »»
az ajakrúzsban található oligopeptidek átalakítják az ajkak formáját, csábító külsőt kölcsönözve azoknak a viaszok, olajok, tápláló és hidratáló anyagok gazdag keveréke megfelelő hidratálást biztosít az ajkaknak, meggátolja kicserepesedésüket és felrepedezésüket a tökéletesen összeillő pigment kompozíció teljesen befedi a szájat, hódító színt és érzéki ragyogást biztosítva antioxidánsokat és UV szűrőt tartalmaz minden ajakrúzshoz megtalálod a megfelelő, színben hozzáillő automata szájceruzát (28-29. oldal) súly: 4 g 27
S and
Sw
eet
L atte
A ust
ra
l ian
FEDEZD FEL A TÖKÉLETESSÉG
le
F uchsia
0 Ft
/ 0,3
1 gr.
Pa
r ise
P ink
ÁR
A:
169
S un
H ot R ed
AZONNALI, LÁTVÁNYOS KORREKCIÓ TÚLSÁGOSAN KESKENY SZÁJ
TÚLSÁGOSAN SZÉLES SZÁJ
ASSZIMETRIKUS SZÁJ
ELLENÁLLHATATLAN BÁJÁT AUTOMATIC LIPLINER Csavaros aljú szájkontúrceruza »» »» »» »» »» »» »»
az ajkak kontúrját rendkívüli precizitással hangsúlyozza, formálja, kiemelve azok természetes szépségét intenzíven tápláló viaszokat tartalmaz vízálló a színek tökéletesen párosíthatók az ajakrúzsok árnyalataival (26-27. oldal) nyitáshoz fordítsd el … záráshoz fordítsd vissza beépített hegyezővel súly: 0,31 g
ÁRA: Rajzold meg a körvonalat, közvetlenül az ajak természetes vonalán kívül. Kissé satírozd el a húzott kontúrt a száj belseje felé, majd töltsd ki a száj többi részét ajakrúzzsal. Végül kend be a felső és alsó ajkak közepét szájfénnyel. Használj világos, csillogó színeket, ezek optikailag vastagítják ajkaidat. 28
Tegyél alapozót és porpúdert a szádra. Húzz egy vonalat a szájkontúrceruzával az ajkakon, a természetes ajakvonal szélénél, belülről. Válassz sötét, matt színeket, ezek optikailag kisebbítenek.
Az FM GROUP MAKE UP termékek az FM GROUP World eredeti termékei.
Keskenyebb alsó vagy felső ajkadat optikailag nagyítsd egy körvonal megrajzolásával a természetes ajakvonalon kívül, közvetlenül annak külső szélénél. Tegyél alapozót a szélesebb ajakra, púderezd be és kontúrozd a belső szélén. Használj ajakrúzst és hangsúlyozd a keskenyebb ajkad szájfénnyel is!
1690 Ft
/ 0,31 gr.
H ot R ed
Pale F uchsia
A ustr alian S and
Sweet L atte
S unrise P ink
FM | MK01
FM | MK02
FM | MK03
FM | MK05
FM | MK04
29
1680 Ft
kifinomult telítő, ajakduzzasztó hatás ápoló hatású (szőlő, sáfrányos szeklice és szójaolajok) önmagában, vagy rúzzsal kombinálva is használható (rúzson alkalmazva kiemeli a rúzs színét és lényegesen meghosszabítja tartósságát) ideális a „nude look” (természetes kinézet) hatás végső eléréséhez napfényszűrőt tartalmaz kényelmes adagoló tömege: 9 ml
FM | ML01
/ 9 ml
Innocent Pink LIP GLOSS Szájfény
0 Ft
»» »» »» »» »»
ápoló hatású összetevők telítetlen zsírsavakban gazdag (megadályozzák az ajkak túlzott kiszáradását és az ajkak körüli bőr idő előtti öregedését) napfényszűrők kényelmes adagoló tömege: 9 ml
l
/9m
érzékien nedves ajkak hatása az opalizáló gyöngypor fényvisszaverő hatása optimális az ajkak felületének kiegyenlítésében és egyben azoknak intenzív csillogást is kölcsönöz ápoló hatású (a szőlő-, sáfrányos szeklice és szójaolajoknak köszönhetően) napfényszűrőt tatralmaz kényelmes adagoló tömege: 9 ml
LIP GLOSS Szájfény
168
»» »» »» »» »» »»
li me le ss es S ubtelegán észet kien m é r Az áj te t, érz a sz ségé yozza t, p l szé ngsú rmájá a o kih jkak f fényt a z a ngéd k. i gye a nek v 3 d a ML0 | FM
Rosezín kie
A:
wet lip effect
P lum G old
Az aranybrokáttal átitatott elbűvölően friss és üde szilvaszín csodásan kihangsúlyozza az ajkakat és csábító fényt kölcsönöz nekik. FM | ML04
ÁR
LJ YBEN Ö T R FLÖ ÁLYFÉN T KRIS ÖKLŐ D TÜN JAL SZÁJ
/ 9 ml
ÁRA:
»» »» »» »» »» »» »» »»
1680 Ft
plump lip effect
GYÖNYÖRKÖDJ A GYÜMÖLCSÖSEN ZAMATOS SZÍNEKBEN
ÁRA:
/ 9 ml
Spicy Nude LIP GLOSS Szájfény
VÁLJ KIFINOMULT, CSÁBÍTÓAN VONZÓ NŐVÉ
1680 Ft
A Spicy Nude (fűszeres, testszínű) szájfény olyan anyagokat tartalmaz, amik bizsergetés és hűsítés révén stimulálják a mikrokeringést és javítják a véráramlást a szájban, finoman megduzzasztva ezáltal az ajkakat. Alkalmazását követően egy kellemesen bizsergő érzést fogsz érezni.
ÁRA:
Érezd szádon a kellemesen bizsergő érzést
FM | ML02 30
Az FM GROUP MAKE UP termékek az FM GROUP World eredeti termékei.
31
ALAPOSAN TISZTÍTSD MEG BŐRÖDET
Tisztaság öblítés nélkül A lemosó használatát követően nem kell külön leöblítened
MICELLAR LOTION Micellás lemosó a smink eltávolításához
az arcod. Tökéletesen helyettesít egy nyugtató tonikot és egy hidratáló arclemosót.
Szeresd a micellákat
A micellák EFA-kat és NMF-eket tartalmaznak. Az EFA-k (vagy alapvető zsírsavak - Essential Fatty Acids) a sejtmembránt alkotó elemek. Kedvező hatásuk az A- és D-vitaminok felszívása, az epidermisz regenerálásának felgyorsítása és annak lipid rétegének – a védőrétegnek – a helyreállítása. Meggátolják a bőr öregedését és az arcszínnek egészséges megjelenést biztosítanak.
A micellák kör alakú, számos kémiai vegyületből álló részecskék. Amphiphilikus szerkezetükkel képesek egyesülni mind a vízzel, mind pedig a zsírokkal, ami lehetővé teszi, hogy megkössék a különböző típusú szennyeződéseket és a bőrt mélyebb rétegeiben is megtisztítsák. 32
Az FM GROUP MAKE UP termékek az FM GROUP World eredeti termékei.
Az NMF (vagy természetes hidratáló faktor - Natural Moisturising Factor) egy természetes alkotóelem, ami hidratálja a bőrt. A lemosóban való jelenléte megvédi a bőrt a vízveszteségtől és gyorsan pótolja a bőr vízháztartását. Ennek köszönhetően a bőr feszes és üde marad.
»» »» »» »» »» »» »» »»
a káposztarózsa szirmaiból (Rosa centifolia) készült rózsavíz alkotja a lemosó alapját alaposan megtisztítja az arcbőrt és a szemek környékét még a vízálló sminket is eltávolítja egy finom lipid filmréteget hagy a bőrön (nem támadja meg az epidermisz hidrolipid rétegét) olyan összetevőket tartalmaz, amik csillapítják az irritációt, felfrissítik és feszesítik a bőrt minden bőrtípushoz használható, beleértve a száraz és az érzékeny bőrt is mindennapi használatra ajánlott űrtartalom: 200 ml
FM | MA05
ÁRA:
2050 Ft
/ 200 ml 33
ÁLLÍTS ÖSSZE EGY
POWDER BRUSH Púderecset »» »» »» »»
PROFESSZIONÁLIS
SZETTET
EYESHADOW SPONGE Szivacsos szemhéjfesték applikátor
ÁRA:
»» »» »» »» »»
elegáns, krémszínű és arany szaténból készült, fekete kiegészítésekkel kényelmes fogantyúval cipzárral zárható nagyon szép kivitelezés mérete: kb. 19 x 9,5 x 7 cm
FM | MA04
1850 Ft
990 Ft Az FM GROUP MAKE UP termékek az FM GROUP World eredeti termékei.
a végek lapos kialakításúak puha szintetikus sörtékből áll, ami nagyon kényelmessé teszi használatát megkönnyíti a szemhéjfesték egyenletes felvitelét ezzel az ecsettel precízen viheted fel nemcsak a préselt, porszerű kozmetikumokat, de a folyékony vagy krémes textúrájú termékeket is tökéletesen eloszlatja a szemhéjfestékeket, így biztosítva a színek közötti harmonikus színátmeneteket lehetővé teszi az elragadó “világos és árnyalt” hatás elérését eltávolítja a felesleges mennyiségű sminket anélkül, hogy azt tönkretenné hossza: 17 cm
ÁRA:
ÁRA: 34
»» »» »» »» »» »» »» »»
Ft
EYESHADOW BRUSH Szemhéjárnyaló ecset
550
FM | MA03
MAKE UP BAG Sminktáska
A:
tökéletes formatervezésű latex szivacsból készült alkalmas a szemhéjfesték nedvesen vagy szárazon történő felvitelére is tökéletesen eloszlatható vele a szemhéjfesték, könnyű, egyenletes felvitelt tesz lehetővé hossza: 16 cm
FM | MA01
ÁR
250 Ft
»» »» »» »»
tökéletes formatervezésű, ívelt körvonalú, sűrű pamacs szintetikus sörtékből áll, melyek puhák és selymes tapintásúak nem vesz fel felesleges mennyiségű porpúdert, így lehetővé teszi a smink egyenletes felvitelét hossza: 19 cm
FM | MA02 35
FM GROUP HUNGARY KFT. 1115 Budapest Bartók Béla út 105-113. Tel.: 06-1/402-1021 Fax.: 06-1/402-1022
Forgalmazód:
FM GROUP Hungary © FM GROUP HUNGARY
WWW.FMWORLD.COM 2 0 1 0 M á j us
HUN 01
Minden jog fenntartva. Nem másolható. Eredeti termékeink másolása vagy hamisítása tisztességtelen piaci magatartásnak minősül.